adozona.hu
A Kjt. 30. §-ához
A Kjt. 30. §-ához
Kiválasztott időállapot:
- Jogterület(ek):
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
A felperes 1981. május 1-jén létesített az alperessel határozatlan időre szóló munkaviszonyt, a kinevezési okirata szerint a munkaköre munkaügyi osztályvezető volt. Az alperes főigazgatója a felperest az 1997. október 21-én kelt levelében arról tájékoztatta, hogy az új szervezeti és működési szabályzat hatálybalépésével a munkaügyi osztály megszűnt és ezzel együtt megszűnt a felperes munkaköre is. Tekintettel arra, hogy a felperes az újonnan szervezett humánpolitikai osztály osztályvezetői mu...
A Kjt. 30. §-ához
EH 1999.41 A munkaviszonyban (közalkalmazotti jogviszonyban) álló felek szoros kapcsolatára és az őket egymással szemben terhelő együttműködési kötelezettségre tekintettel az egyik fél a másik fél olyan jogérvényesítése ellen kifogással élhet, amely az eset körülményeire tekintettel a jóhiszeműség és a tisztesség követelményébe ütközik. E követelmény értelmében, a törvény alapján a munkaviszonyban (közalkalmazotti jogviszonyban) álló felektől megkívánható, hogy az egyik fél jogával a másik fél érdekeit figyelembe véve úgy éljen, hogy azzal annak indokolatlanul hátrányt ne okozzon és evégett különösen az eset körülményei szerint indokolt tájékoztatást a másik félnek megadja, illetve a saját korábbi magatartásával való szembekerülést mellőzze. Az ennek meg nem felelő joggyakorlás meg nem engedett és a törvény védelmében nem részesül (Mt. 3. §, Kjt. 30. §).
EH 1999.143 Ha a munkáltató a jogutód nélküli megszűnést megelőzően a munkaviszonyt (közalkalmazotti jogviszonyt) megszüntető nyilatkozatot közöl, ahhoz kötve van és sikeres megtámadás hiányában a munkaviszony annak megfelelően szűnik meg (Mt. 89. §, Kjt. 30. §).
EH 2001.564 A szabadság tartama alatt a közalkalmazottal a felmentés közölhető. A közalkalmazott (munkavállaló) legkésőbb a közalkalmazotti jogviszonyát (munkaviszonyát) megszüntető jognyilatkozat közlése megkísérlésekor köteles bejelenteni, hogy felmentési (felmondási) tilalom alatt áll [Kjt. 38. § (1) bekezdés folytán irányadó Mt. 90. § (1) bekezdés a) pont].
EH 2002.791 A munkáltatót a munkakör-felajánlási kötelezettség alól nem mentesíti, ha a felajánlható munkakör határozott idejű helyettesítésre tölthető be [Kjt. 30. § (3) bek.]
EH 2002.792 I. Való és okszerű indokolást tartalmazó felmentés nem minősülhet rendeltetésellenesnek amiatt, hogy a munkáltató más okra hivatkozva is élhetett volna felmentéssel.
II. Hátrányos megkülönböztetés egyenlő helyzetben lévők tekintetében lehetséges [Kjt. 30. §, 3. §; Mt. 5. §].
EH 2003.899 I. A munkáltató létszámcsökkentés esetén maga választhatja ki azt az alkalmazottját, akinek a jogviszonyát megszünteti, de ezt csak a rendeltetésszerű joggyakorlás követelménye betartásával teheti [Kjt. 30. § (1) bekezdés b) pont, Mt. 4. §].
II. A felmentési okot alátámasztó bizonyítás nem lépheti túl a felmentés indokolásának kereteit [Kjt. 30. § (2) bekezdés].
EH 2004.1157 Ha a munkáltató a közalkalmazott felmentését a vezetői megbízás visszavonásával összefüggő felmentési okra alapította, és a vezetői megbízást visszavonó intézkedés jogellenesnek bizonyult, ez a jogszerű felmentési indok hiánya miatt a felmentés jogellenességét vonja maga után [Kjt. 30. § (1) bekezdés c) pont].
EH 2005.1250 A közalkalmazott jogviszonyának felmentéssel történő megszüntetését a munkatársaival való sorozatos együttműködési kötelezettséget sértő magatartása megalapozza [Kjt. 30. § (1) bek. d) pont].
EH 2005.1252 A közalkalmazottat megillető felmentési idő mértéke megállapításánál - a fizetési fokozat megállapításától eltérően - az alapul szolgáló közalkalmazotti jogviszony időtartamába a külföldön munkaviszonyban töltött idő nem számítható be, mivel e munkaviszony nem a közalkalmazottak, illetve köztisztviselők jogállásáról szóló törvény hatálya alá tartozó szervnél állt fenn [Kjt. 87. § (2) bek.].
EH 2006.1435 Ha a munkáltató a közalkalmazotti tanács tagjának közalkalmazotti jogviszonyát felmentéssel kívánja megszüntetni, erről a közalkalmazotti tanácsot, az előzetes egyetértése megszerzése érdekében, írásban kell - illetve kellett 2005. március 20. előtt is - tájékoztatnia [Mt. 28. § (2) bek.].
EH 2006.1545 A közalkalmazotti jogviszony felmentéssel való megszüntetését az együttműködési kötelezettség tartós megsértése megalapozhatja [Kjt. 30. § (1) bekezdés d) pont; Mt. 103. § (1) bekezdés c) pont].
BH 2002/117. Jogellenes a közalkalmazottnak önkormányzati határozattal elrendelt létszámcsökkentésre hivatkozással történt felmentése, ha a munkáltató a felmentés közlését követően - még a közalkalmazott jogviszonyának megszűnése előtt - más személyt nevez ki azonos munkakörbe [Kjt. 30. § (1) bek. b) pont, 34. § (1) bek.].
BH 2002/376. A közalkalmazottak jogállásáról szóló törvény csak példálózóan sorolja fel a munkáltatókat érintő azokat az országgyűlési, kormányzati, miniszteri vagy önkormányzati képviselő-testületi döntéseket, amelyek következtében a közalkalmazott további foglalkoztatására nincs lehetőség, és amelyek a felmentése alapját képezhetik. A felsorolásban a feladatok változásából adódó átszervezés vagy a költségvetési támogatás csökkentése szerepel, ami helytálló értelmezés szerint nem együttes feltétel, hanem felsorolás, aminek következtében - egyéb törvényi feltételek megléte esetén - bármelyik megvalósulása elegendő a közalkalmazotti jogviszony felmentéssel történő megszüntetéséhez [Kjt. 30. § (1) bek. b) pont].
BH 2003/131. A közalkalmazott közterület-felügyelők foglalkoztatási jogviszonyának közszolgálati jogviszonnyá alakítása a felek akaratától függött, ezért a munkáltató is szabadon dönthette el, hogy kik azok a közalkalmazottak, akiknek a jogviszonyát közszolgálati jogviszonnyá kívánja átalakítani, és őket közterület-felügyelőként foglalkoztatni [1999. évi LXIII. tv. 28. § (3) bek.].
BH 2003/171. Meghatározott munkakörhöz tartozó feladatok más módon való ellátása, illetőleg szétosztása önmagában megvalósítja az átszervezést, és kellő alapul szolgálhat az adott munkakört betöltő személy jogviszonyának megszüntetésére [Kjt. 30. § (1) bek. b) pont].
BH 2003/518. Ha a munkáltató a felmentés indokát a törvényben meghatározottak szerint egyértelműen megjelölte, a törvény szövege megismétlése elmaradásának nincs jelentősége. Ilyen esetben nem kell bizonyítani, hogy a keresetlevelet előterjesztő munkájára miért nincs szükség, az indok valósága az okszerűséget is megalapozza [Kjt. 30. § (1) bek. e) pont].
BH 2004/157. A közalkalmazotti tanács ügyrendje értelmében a tag felmentéséhez való hozzájárulást megadottnak kell tekinteni, ha azt a jelen lévő tagok kétharmada megszavazta. Háromtagú tanácsnál a jelen lévő két tag hozzájárulása alapján közölt felmentés jogszerű. A közalkalmazotti tanács eljárásának szabályszerűsége csak a tanács perbenállásával, erre irányuló kereset alapján vizsgálható (Mt. 67. §).
BH 2004/256. Sorozatos írásbeli figyelmeztetést kiváltó mulasztások elkövetése esetén, amennyiben azokat a közalkalmazott nem cáfolta, nem jogszabálysértő a mulasztásokra alapított felmentés (Kjt. 30. §).
BH 2004/337. A közalkalmazott magasabb vezetői megbízása külön intézkedés nélkül megszűnik, ha a felmentés közlése előtt a munkáltatója megszűnt [Kjt. 30. § (1) bekezdés b), c) pont].
BH 2004/522. A közalkalmazotti jogviszony felmentéssel való megszüntetésénél a munkakör felajánlási kötelezettséget is figyelembe kell venni [Kjt. 30. § (3) bekezdés].
BH 2007/63. A tanár néhány esetben történt, 5-10 perces - az órakezdés késedelmével nem járó - késése alkalmatlanság megállapítására önmagában nem alkalmas [Kjt. 30. § (1) bekezdés d) pont].
BH 2007/162. A közalkalmazotti jogviszony felmentéssel való megszüntetését az együttműködési kötelezettség tartós megsértése megalapozhatja [Kjt. 30. § (1) bek. d) pont, Mt. 103. § (1) bek. c) pont].
934. A közalkalmazott jogviszonyát a munkáltató jogszerűen szüntette meg felmentéssel, mivel az áthelyezése tartalmilag az osztályvezetői megbízás visszavonása és új beosztotti munkakör felajánlása volt, amelyet a közalkalmazott nem fogadott el [Kjt. 30. § (1) bek. c) pont, 23. §].
A felperes 1981. május 1-jén létesített az alperessel határozatlan időre szóló munkaviszonyt, a kinevezési okirata szerint a munkaköre munkaügyi osztályvezető volt. Az alperes főigazgatója a felperest az 1997. október 21-én kelt levelében arról tájékoztatta, hogy az új szervezeti és működési szabályzat hatálybalépésével a munkaügyi osztály megszűnt és ezzel együtt megszűnt a felperes munkaköre is. Tekintettel arra, hogy a felperes az újonnan szervezett humánpolitikai osztály osztályvezetői munkaköre betöltéséhez szükséges felsőfokú végzettséggel nem rendelkezik, ezért a Kjt. 30. §-ának (3) bekezdésében foglaltak alapján 1997. november 10-étől alapilletményének változatlanul hagyása mellett a humánpolitikai osztályon a képzettségének megfelelő humánpolitikai előadó munkakörbe helyezi át és egyben felszólította arra, hogy 8 napon belül nyilatkozzon, elfogadja-e a felajánlott munkakörbe történő áthelyezését.
Ilyen előzmények után az alperes a felperes közalkalmazotti jogviszonyát az 1997. november 11-én kelt intézkedésében 1998. július 14-ével felmentéssel megszüntette és a felmentési idő tartamára mentesítette a munkavégzés alól. Az intézkedés indokolása szerint a Sz. R. Kórház és Intézményei új szervezeti és működési szabályzatának 1997. október 1-jei hatálybalépésével megszűnt a munkaügyi és a személyzeti osztály, ezzel együtt a munkaügyi osztályvezetői munkakör is. A két osztály helyett humánpolitikai osztály létesült. Az új osztály tevékenysége kibővült az emberi erőforrás menedzsment feladatkörével. Tekintettel arra, hogy a felperes a humánpolitikai osztályvezetői állást nem pályázta meg, valamint a felajánlott humánpolitikai előadói állást nem fogadta el, a Kjt. 30. §-ának (3) bekezdése alapján a közalkalmazotti jogviszonyát az alperes megszünteti.
A felperes a munkaügyi bírósághoz benyújtott keresetében az egyoldalú kinevezés-módosítás hatályon kívül helyezését, valamint a közalkalmazotti jogviszony felmentéssel való megszüntetése jogellenességének megállapítását és az eredeti munkakörben való továbbfoglalkoztatását kérte. Az elmaradt illetményre vonatkozó igényét 2 449 664 forintban, kártérítési igényét 1 500 forintban jelölte meg.
Az alperes - többek között - arra hivatkozott, hogy az áthelyezés elnevezésű okirat nem egyoldalú kinevezés-módosítás, hanem a Kjt. 30. §-ának (3) bekezdése alapján tett munkáltatói intézkedés, a felmentés indoka valós, jogszerű munkáltatói intézkedés alapján pedig kártérítés nem jár.
A munkaügyi bíróság ítéletével a keresetet elutasította. A felmentéssel kapcsolatban megállapította, hogy 1997. október 1-jén az alperesnél új szervezeti és működési szabályzat lépett életbe, amely szerint humánpolitikai osztály jött létre és megszűnt a munkaügyi és személyzeti osztály. Az alperes az új osztályvezetői állásra pályázatot írt ki, a felperes azonban azt nem pályázta meg, így el sem nyerhette. A szervezeti változás folytán a munkaügyi osztály tevékenysége résztevékenységként a humánpolitikai osztály tevékenységébe olvadt bele, így megszűnt mint elkülönült tevékenység, ezáltal a Kjt. 30. § (1) bekezdés a) pontjára alapított felmentés jogszerű. A jogszerű felmentésre tekintettel a felperesnek az elmaradt illetmény iránti és a kártérítésre vonatkozó igénye is megalapozatlan.
A felperes fellebbezése folytán eljárt másodfokú bíróság ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta. A másodfokú bíróság az elsőfokú bírósággal egyezően megállapította, hogy a felmentési intézkedés indokolása a valóságnak megfelel és okszerű. Egyértelműen bizonyítást nyert, hogy a munkaügyi osztály és ezzel egyidejűleg a munkaügyi osztályvezetői munkakör és a személyzeti osztály megszüntetésre került. E két osztály összevonásával az új kibővített feladatokkal hozták létre a humánpolitikai osztályt. A humánpolitikai osztályvezetői munkakört a felperes nem pályázta meg, így annak vezetésére kinevezést nem kaphatott, az új osztály keretén belül felajánlott munkalehetőséget pedig nem fogadta el.
A jogerős ítélet ellen előterjesztett felülvizsgálati kérelmében a felperes annak hatályon kívül helyezését és a jogszabályoknak megfelelő új határozat meghozatalát kérte. Arra hivatkozott, hogy az alperesnek nem szűnt meg az a tevékenysége, amelyben őt foglalkoztatták, csak más elnevezésű munkakör keretében végzik azokat. A humánpolitikai osztályvezetői állásra kiírt pályázat feltételeivel rendelkezik, vagyis volt olyan munkakör, amely megfelelt a képzettségének. Az osztályvezetői állásra a pályáztatás jogszabály alapján nem kötelező és végül az eljárt bíróságok nem fordítottak kellő súlyt arra, hogy az Mt. 90. §-ának (3) bekezdése alapján felmondási védelem illette meg.
Az alperes a felülvizsgálati ellenkérelmében a jogerős ítélet hatályban tartását kérte.
A felülvizsgálati kérelem nem alapos.
A közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény 87. §-ának (1) bekezdésében foglaltak alapján e törvény hatálybalépésével, vagyis 1992. július 1-jével a hatálya alá tartozó munkáltatónál foglalkoztatottak munkaviszonya közalkalmazotti jogviszonnyá alakult át.
A Kjt. 23. §-ának (1) bekezdése szerint a közalkalmazott magasabb vezető, illetve vezető beosztás ellátásával bízható meg. A megbízást és annak elfogadását írásba kell foglalni. A Kjt. tehát nem vezetői munkakört, hanem vezetői beosztás ellátására vonatkozó megbízást ismer. E jogszabályok egybevetéséből az következik, hogy a felperes az alperes szervezeti felépítésében önálló osztályként működő munkaügyi osztály vezetésére vonatkozó határozatlan időre szóló osztályvezetői megbízással rendelkezett.
A Kjt. 23. §-ának (4) bekezdése szerint a megbízás visszavonását - a közalkalmazott kérelmére - indokolni kell. Az indokolásból a visszavonás okának világosan ki kell tűnnie. Vita esetén a visszavonás indokának valóságát és okszerűségét a munkáltatónak kell bizonyítania.
A jognyilatkozatokat azok tartalma szerint kell elbírálni. Ebből következően az alperes főigazgatójának az 1997. október 21-én kelt írásbeli intézkedése tartalmát tekintve nem más, mint a munkaügyi osztály vezetésére adott megbízás visszavonása, amelyet az alperes meg is indokolt és egyidejűleg a végzettségének és képesítésének megfelelő munkakört ajánlott fel a felperes részére. Peradat, hogy ezt a felperes nem fogadta el.
Önmagában a jogszabályhely felhívásának hiánya a felmentést nem teszi jogellenessé, feltéve, ha az indokolás megszövegezéséből a felsorolt indok valamelyike egyértelműen megállapítható.
A perbeli esetben a felmentés indokolása megfelel a Kjt. 30. §-a (1) bekezdés c) pontjában foglaltaknak, miszerint a munkáltató a közalkalmazotti jogviszonyt felmentéssel megszüntetheti, ha a magasabb vezető, illetve vezető beosztás ellátásával történő megbízás visszavonását követően a közalkalmazott eredeti munkakörében való továbbfoglalkoztatására, ennek hiányában a végzettségének, illetve képesítésének megfelelő munkakör felajánlására nincs lehetőség, vagy a közalkalmazott a végzettségének, illetve képesítésének megfelelő munkakört nem fogadja el.
Az eljárt bíróságok a felmentő intézkedés felülvizsgálata során ténylegesen az 1997. október 21-én kelt, vagyis a vezetői megbízás visszavonásának minősülő intézkedésben közölt indok valóságát és okszerűségét teljes körűen vizsgálták és a megállapított tényállást, vagyis a korábbi munkaügyi és személyzeti osztály összevonását és az új humánpolitikai osztály megalakulását a felperes sem tette vitássá. A vezetői beosztás visszavonásának oka valós és okszerű volt.
A MK 10. állásfoglalása szerint, ha a munkáltató a munkaviszonyt csak különösen indokolt esetben mondhatja fel, a különös indok fennállásának megállapításához mindig olyan súlyos ok szükséges, amely mellett a munkáltató részére tarthatatlanná válna, vagy aránytalan terhet jelentene a munkaviszony fennállása. Az állásfoglalás a munkáltató gazdálkodása körében ilyennek tekinti az átszervezést, a gazdálkodás színvonalának emelése érdekében végrehajtott személycserét, stb. Miután a vezetői megbízás visszavonása az alperes részéről jogszerűen történt, a felperes pedig a felajánlott munkakört nem fogadta el, az alperestől a jogviszony fenntartása nem volt elvárható, ezért a felmentés ez okból sem jogellenes.
A másodfokú bíróság döntését jogszabálysértés nélkül hozta meg, ezért a jogerős ítéletet a Legfelsőbb Bíróság a Pp. 275/A. §-ának (1) bekezdése alapján hatályában fenntartotta. (Mfv. II. 10 012/2000.)
935. Ha a közalkalmazott felmentésének tényleges indoka nem az abban megjelölt felsőbb döntésből eredő létszámcsökkentés volt, hanem a további foglalkoztatásától való elzárkózás az ismételten erre kötelező jogerős ítéleti rendelkezések ellenére, a munkáltató a felmentés jogát nem rendeltetésszerűen gyakorolta [Kjt. 30. § (1) bek. b) pont].
A felperes közalkalmazotti jogviszonyát az alperes az 1997. december 19-én kelt felmentéssel megszüntette a Kjt. 30. §-a (1) bekezdésének b) pontja alapján. Az indokolásban az 1997. évi költségvetési törvénnyel és a Kjt. szerinti illetményemeléssel összefüggésben álló 7 fős létszámcsökkentésre hivatkozott.
A felperes keresetében a felmentés jogellenességének megállapítását és eredeti munkakörében való továbbfoglalkoztatását kérte.
A munkaügyi bíróság ítéletével a felperes keresetét elutasította.
Az ítéleti tényállás rögzítette, hogy az alperes a felperes közalkalmazotti jogviszonyát már több alkalommal jogellenesen megszüntette; legelőször 1988. május 18-án, a perbeli felmentést megelőzően pedig 1996. október 31-én. E felmentés jogellenességét a munkaügyi bíróság 1997. április 22-én megállapította, és az alperes kérelmére a visszahelyezést mellőzve kötelezte az alperest a kétszeres végkielégítés megfizetésére. A másodfokú bíróság 1997. szeptember 16-án kelt és 1997 decemberében kézhez vett ítélete - az elsőfokú ítéletet megváltoztatva - elrendelte a felperes eredeti munkakörébe történő visszahelyezését. A felperes 1997. december 9-én írásban kérte a főigazgatótól a munkakörébe való visszahelyezését, és ugyanilyen kéréssel fordult a fakultásigazgatóhoz is. Az utóbbi igazgató 1997. december 15-én értesítette a felperest, hogy az első féléves tantárgyfelosztásra, a kezdődő vizsgaidőszakra tekintettel konkrét feladatai meghatározására csak később kerülhet sor, addig tudományos tevékenységet folytasson. Az 1997. december 19-én kelt felmentéssel az alperes a felperes munkaviszonyát létszámcsökkentésre hivatkozással ismét megszüntette.
A munkaügyi bíróság tényként megállapította, hogy az Országgyűlés, illetve a fenntartó döntése következtében az alperes intézményénél 7 fő létszámcsökkentést kellett végrehajtani. A műszaki fakultáson a matematika és fizika tantárgy oktatását - a kimutatott óraszámoknak megfelelően - 4 fő oktató ellátta, ezért felperes tényleges foglalkoztatására nem volt mód, betölthető munkakör hiányában. Ezek alapján a bíróság a felmentési indok valóságát és okszerűségét állapította meg. A felperes rendeltetésellenes joggyakorlásra való hivatkozását a bíróság nem találta alaposnak. Álláspontja szerint önmagában az a körülmény, hogy a munkáltató a jogellenes felmentés után ismételten megszüntette felperes jogviszonyát, nem tekinthető rendeltetésellenes joggyakorlásnak.
A felperes fellebbezése folytán eljárt megyei bíróság ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletét megváltoztatta; megállapította, hogy az alperes jogellenesen szüntette meg a felmentéssel felperes közalkalmazotti jogviszonyát, a felmentést hatálytalanította és az alperest felperes eredeti munkakörébe való visszahelyezésére kötelezte.
A másodfokú bíróság a rendeltetésszerű joggyakorlás tekintetében tévesnek találta az elsőfokú ítéletben kifejtett álláspontot. Rámutatott, hogy az alperes 1988. február óta tett intézkedései következtében felperes ténylegesen munkát nem végezhetett az alperesi intézményben. Az alperes intézkedését a korábbiakkal összefüggésben kell vizsgálni, és így egyértelműen megállapítható, hogy alperes - a korábbi bírósági döntéseket figyelmen kívül hagyva - a felperesnek az intézményből való eltávolítására törekszik. Kitért arra is a bíróság, hogy az oktatók közül egyedül felperes felmentésére került sor a létszámleépítés kapcsán; a négy matematika tanár közül egy fő elhagyta a főiskolát és a tanszéken nyugdíjas tanárt alkalmaznak. Mindezek figyelembevételével a másodfokú bíróság megállapította, hogy felperes ismételt felmentése a rendeltetésszerű joggyakorlás követelményébe ütközött.
Az alperes felülvizsgálati kérelemében a jogerős ítélet hatályon kívül helyezését és lényegében az elsőfokú ítélet helybenhagyását kérte. Vitatta a rendeltetésellenes joggyakorlás megállapítását. Azzal érvelt, hogy a munkáltató jogkörébe tartozik a létszámcsökkentés során érintett személy kiválasztása. Hangsúlyozta, hogy a felmentés való és okszerű indokát bizonyította: a matematika-informatika tanszéken az óraszámok miatt indokolt volt 1 fő létszámcsökkentés, mivel azt 4 fő el tudta látni. Ezért sérelmezte a jogerős ítélet indokolásában a felmentés nem valóságnak megfelelő indokára tett megállapítást.
A felperes felülvizsgálati ellenkérelme a jogerős ítélet hatályában való fenntartására irányult.
A felülvizsgálati kérelem nem alapos.
A felülvizsgálati kérelem arra helyesen hivatkozott, hogy a felsőbb döntéssel összefüggő létszámcsökkentés keretén belül az érintett közalkalmazott kiválasztása a munkáltató jogkörébe tartozik. Nem vette azonban azt figyelembe, hogy a kiválasztásnak a jogszabályok szerint és a rendeltetésszerű joggyakorlás követelményének megfelelően kell történnie. Ezért adott esetben ezt a másodfokú bíróság helyesen vizsgálta, és a per adataiból, a felmentés összes körülményéből okszerűen következtetett arra, hogy a felperessel szemben az alperes a felmentési jogát nem rendeltetésszerűen gyakorolta.
A felperes perbeli felmentése körülményei folytán megalapozott az a jogerős ítéleti megállapítás, hogy az alperes perbeli intézkedése a felperes eredeti munkakörében való foglalkoztatását elrendelő ítélet végrehajtásának mellőzésére, felperes jogos érdekének csorbítására irányult (Mt. 4. §). A jogerős ítélet indokolásában kifejtetteken túlmenően a Legfelsőbb Bíróság e tekintetben hangsúlyozza azt a körülményt is, hogy az alperes az 1997. évben megvalósuló 7 fős létszámcsökkentésről szóló jelentést 1997. április 17-én küldte meg a minisztériumnak, amikor felperes közalkalmazotti jogviszonyát a bíróság még nem állította helyre. Ily módon az ő jogviszonyának megszüntetése a létszámleépítési keretben nem szerepelhetett. Erre utal a fakultásigazgató 1997. december 15-én kelt levele is, amelyben a létszámleépítésről hozott döntésre még utalást sem tesz, holott perbeli nyilatkozatában maga is állította, hogy a létszámleépítést áprilisban határozták el. Mindezek azt támasztják alá, hogy a felmentés tényleges indoka nem az abban megjelölt felsőbb döntésből eredő létszámcsökkentés volt, hanem alperesnek a felperes további foglalkoztatásától való elzárkózása az őt ismételten erre kötelező jogerős ítéleti rendelkezések ellenére.
A jogerős ítélet indokolásában szereplő ellentmondásra vonatkozó felülvizsgálati okfejtés a rendeltetésellenes joggyakorlásra levont helytálló jogi következtetést nem érinti.
A kifejtettekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság a jogerős ítéletet hatályában fenntartotta. (Mfv. I. 10 020/2000.)
936. Ha a felmentés időpontjában a közgyűlés által előírt létszámcsökkentést már végrehajtották, a határozatra később alapított felmentés nem volt jogszerű [Kjt. 30. § (1) bek. b) pont].
A felperes kisállattenyésztő-üzemmérnöki és halgazdasági üzemmérnöki felsőfokú végzettséggel rendelkezik. 1990. március 22-én létesített munkaviszonyt az alperesnél, munkaszerződése szerint csoportvezetőként az állatkerti részlegnél végezte a munkáját a zoológiai igazgatóhelyettes közvetlen irányítása alatt.
A felperes munkaviszonya 1992. július 1-jével közalkalmazotti jogviszonnyá alakult át, besorolási értesítése szerint állatkerti csoportvezetői munkakör ellátásával bízták meg. Az alperes igazgatója az 1999. március 1-jei intézkedésével a felperes közalkalmazotti jogviszonyát 1999. március 1-jétől kezdődő felmentési idővel 1999. június 30-ával megszüntette azzal az indokolással, hogy P. Város Közgyűlése az 1999. évi költségvetéséről alkotott rendeletében az intézmény személyi kiadásokra vonatkozó költségvetési támogatását jelentősen csökkentette és az intézményt 5% létszámleépítésre kötelezte. A felmentő intézkedésben az alperes a Kjt. 30. § (1) bekezdése b) pontjára hivatkozott és a felperest a felmentési idő teljes tartamára mentesítette a munkavégzés alól.
Keresetében a felperes annak megállapítását kérte, hogy a felmentés jogellenes, mert a felmentés tényleges indoka nem az intézmény számára előírt 5%-os létszámcsökkentés, hanem olyan szervezeti változás, amely folytán a felperes állatkerti csoportvezetői munkakörét megszüntették. Keresete módosításával azt kérte, hogy a közalkalmazotti jogviszonya a bírósági ítélet jogerőre emelkedésével szűnjön meg, kérte továbbá a kétszeres végkielégítés megfizetését.
A munkaügyi bíróság ítéletével megállapította, hogy a felperes közalkalmazotti jogviszonyát felmentéssel megszüntető intézkedés jogellenes, a felperes közalkalmazotti jogviszonya az alperesnél az ítélet jogerőre emelkedésének napján szűnik meg. Kötelezte az alperest, hogy a közalkalmazotti jogviszony megszűnésekor fizessen meg a felperes részére 585 240 forint kétszeres végkielégítést.
Ítéletének indokolásában az elsőfokú bíróság megállapította, hogy az alperesi intézmény fenntartója az 1998-as évre az alperes létszámkeretét 63 főben határozta meg. Az ezen álláshelyeken dolgozott személyek közül hat főnek a közalkalmazotti jogviszonya megszűnt, a megürült álláshelyekre új felvétel nem történt. Az alperes igazgatójának nyugdíjazására tekintettel 1999. január 1-jétől az intézmény élére új igazgatót neveztek ki, aki megbeszélést tartott a felperessel és tájékoztatta arról, hogy a felperes csoportvezetői munkakörének fenntartása nem áll szándékában, új szervezeti felépítést kíván kialakítani, más munkaköröket rendszeresíteni. Ekkor közölte, hogy elképzelése szerint a felperes a jövőben egy újonnan létrehozandó gyűjteményi adminisztrátori vagy akvárium-terrárium vezetői munkakört tölthetne be. 1999. január elején abban állapodtak meg, hogy a felperes három hetes fizetett szabadságának lejártát követően fognak visszatérni arra, hogy a felperes milyen munkakört fog ellátni az intézménynél. A felperes 1999. február 1-jén szabadságának lejártakor értesült arról, hogy az említett két munkakört már betöltötték; másnap az igazgató szóban tájékoztatta arról, hogy további foglalkoztatására nincs lehetőség. A felperes a jogviszonyának megszüntetéséhez nem járult hozzá.
A munkaügyi bíróság megállapította, hogy a város közgyűlése rendeletével az alperes számára 1998. évre engedélyezett 63 fő létszámkerettel szemben 1999. évre 57 fős létszámkeretet határozott meg. Ezt követően 1999. március 1-jén mentette fel az alperes a felperest a Kjt. 30. § (1) bekezdése b) pontjára hivatkozva. Az alperes 1999. január 1-jétől közalkalmazotti jogviszonyt létesített R. L.-val állatkerti csoportvezetői munkakörre, amely munkakört ekkor még a felperes töltött be és a Szervezeti és Működési Szabályzatban csupán egy ilyen munkakör szerepelt.
1999. március 1-jén az alperes közalkalmazotti jogviszonyt létesített egy középfokú iskolai végzettséggel rendelkező személlyel reklám-marketing szervező munkakörre. Az 1998. december 31-jei időpontra kimutatott betöltetlen állások továbbra is üresek voltak. Minderre tekintettel arra a következtetésre jutott az elsőfokú bíróság, hogy ténylegesen átszervezés történt az alperesnél, ezért nem lehet valós és alapos az a felmentési indok, amelyre az alperes hivatkozott.
A felmentés tényleges indoka nem a költségvetési támogatást csökkentő intézkedés, hanem az intézmény új vezetőjének az intézmény működésével kapcsolatos, a korábbitól eltérő elképzelése, korábbi munkakörök megszüntetése és új munkakörök létrehozása volt.
Rámutatott az elsőfokú bíróság arra is, hogy az alperes a Kjt. 30. § (1) bekezdés b) pontját hívta fel, azonban nem tudta igazolni, hogy a felperes közalkalmazotti jogviszonyának megszüntetése e döntés következtében vált szükségessé, hiszen azáltal, hogy az üres állásokat nem töltötték be, az előírt 5%-os létszámcsökkentésre irányuló kötelezettség már teljesült. 1999. március 31-én már csupán 49 főállású közalkalmazott dolgozott az alperesnél, a foglalkoztatott nyugdíjasokkal és megbízási jogviszony keretében dolgozó személyekkel is csupán 53 fő volt a létszám, az engedélyezett 57 fő helyett. Ekként tehát az volt megállapítható, hogy a felmentési intézkedésben megjelölt indokkal szemben nem a létszámcsökkentést előíró felügyeleti döntés, hanem a szervezeti átalakítás miatt szüntette meg felmentéssel az alperes a felperes közalkalmazotti jogviszonyát.
Az alperes fellebbezése folytán eljárt megyei bíróság ítéletével a munkaügyi bíróság ítéletét helybenhagyta. Az ítéletének indokolásában hangsúlyozta, hogy az 1998. december 31-i álláshelyek közül 6 nem volt betöltve, így már ezen álláshelyek megszüntetésével teljesült az önkormányzati rendeletben előírt létszámcsökkentés.
A jogerős ítélet ellen benyújtott felülvizsgálati kérelmében az alperes annak megváltoztatását, a felmentés jogszerűségének megállapítását kérte. Állítása szerint iratellenesen állapították meg az eljárt bíróságok, hogy a 6 álláshely megszüntetése elegendő volt a közgyűlési határozat teljesítéséhez, minthogy a közgyűlési határozat az 57 főről további 6 fővel való csökkentést írt elő, így az 57 főre csökkentés nem volt elegendő.
A felperes a jogerős ítélet hatályban tartását kérte.
A felülvizsgálati kérelem nem alapos.
Kellő alap nélkül hivatkozik a felülvizsgálati kérelem iratellenességre, állítva, hogy az 57 fős létszámot további hat fővel kellett volna csökkenteni a közgyűlési határozat alapján.
A periratokhoz csatolt határozatot az eredeti közgyűlési határozat 5. pontja végrehajtásaként alkotta meg a közgyűlés annak érdekében, hogy az intézmények a létszámleépítést legkésőbb július 1-jei hatállyal hajtsák végre. Nem további létszámcsökkentést írt elő a határozat, hiszen az 1999. évi létszámkeretet 57 főben határozta meg. A 6 álláshely megszüntetés 10,53%-ot tett ki az 1998. december 31-i álláshelyekhez viszonyítva. Az alperes tehát az 1999. június 3-án hozott határozat időpontját megelőzően már eleget tett a határozat előírásának az előírt 5%-ot meghaladó mértékben. Az alperes nyilatkozata is bizonyítja, hogy a 6 betöltetlen állás az 5%-os létszámcsökkentés keretében szűnt meg.
Nem tekinthető tehát iratellenesnek az eljárt bíróságok erre vonatkozó ténymegállapítása.
Minthogy az ítéletek tényállása iratellenességet, téves ténybeli következtetést nem tartalmaz, az a felülvizsgálati eljárásban is irányadó. Nem tévedtek az eljárt bíróságok, amikor az 1998. december 31-i létszámból indultak ki, hiszen a felperes közalkalmazotti jogviszonyát 1999. március 1. napján hozott intézkedéssel szüntették meg, amikorra már a megengedett létszámkeret sem volt betöltve. Amennyiben a hivatkozott június 3-i Kgy. határozat további létszámcsökkentést írt volna elő, ez későbbi időpontja miatt a felperesi felmentésre nem lehetett volna kihatással; a jelen perben a felmentés jogszerűsége tekintetében nem lenne vizsgálható.
A kifejtettekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság a Pp. 275/A. §-ának (1) bekezdése alapján a jogerős ítéletet hatályában fenntartotta. (Mfv. II. 10 035/2000.)
937. Felmentést megelőzően a munkáltatónak fel kell ajánlania a gyes miatt távollévő személy munkakörét, mielőtt azt helyettessel betöltené [Kjt. 30. § (1) bek. b) pont].
A felperes oligofrén és pszichopedagógiai szakképzettséggel rendelkező gyógypedagógiai tanár, 1993. október 1-jétől dolgozik az alperesnél közalkalmazottként. A község képviselő-testülete határozatával a költségvetés hiányának csökkentése érdekében az alperes pedagógus létszámának 1 fővel történő csökkentését rendelte el 1999. január 1-jétől kezdődően. Az alperes erre tekintettel az 1999. január 14-ei intézkedésével a felperes közalkalmazotti jogviszonyát a Kjt. 30. § (1) bekezdés b) pontjára hivatkozással felmentéssel megszüntette. A felmentési időt 3 hónapban határozta meg, a munkavégzés alól 1999. január 31-étől április 15. napjáig mentesítette.
Keresetében a felperes a felmentés jogellenességének megállapítását és közalkalmazotti jogviszonya helyreállítását kérte.
A munkaügyi bíróság ítéletével a felmentés jogellenessége folytán a felperest visszahelyezte korábbi tanári munkakörébe. A munkaügyi bíróság a felmentést arra tekintettel találta jogellenesnek, mert az alperes igazgatója K.-né H. B. tanító helyett 1998 októberétől határozott időre rokkantsági nyugdíjas pedagógust nevezett ki, akinek első ízben 1999 januárjában járt le a határozott idejű kinevezése. Az elsőfokú bíróság szerint ezt a munkakört az alperes köteles lett volna a felperesnek felajánlani, ezt azonban elmulasztotta. Erre figyelemmel a Kjt. 34. § (1) bekezdése alapján a munkaügyi bíróság visszahelyezte korábbi illetménye mellett a felperest a korábbi munkakörébe.
Az alperes fellebbezése folytán eljárt megyei bíróság ítéletével a munkaügyi bíróság ítéletét helybenhagyta. Tényként állapította meg, hogy L. B. nyugdíjas pedagógust a GYES-en lévő közalkalmazottak: K.-né H. B. és S.-né P. J. helyettesítésére határozott időre nevezték ki. Első alkalommal 1998 októberében 3 hónapra, majd 1 hónapra, majd újabb 3 hónapra szólt a határozott idejű kinevezése. A felperes közalkalmazotti jogviszonyának megszüntetéséről 1999. január 14-én rendelkezett az alperes, így módja lett volna ezt a munkakört a felperes részére felajánlani és annak az eldöntését a felperesre bízni, hogy ezt elfogadja-e, és ennek függvényében lett volna lehetősége az alperesnek a felperes közalkalmazotti jogviszonya megszüntetéséről határozni. Ezen indokbeli kiegészítésekkel a másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét lényegében annak helyes indokainál fogva helybenhagyta.
A jogerős ítélet ellen benyújtott felülvizsgálati kérelmében az alperes a felperes keresetének elutasítását kérte. Arra hivatkozott, hogy a felperes felmentésének indoka való és okszerű volt. A GYES-en lévő két pedagógus munkakörét nem lehetett a felperes számára felajánlani, hiszen visszatérésük időpontja bizonytalan volt. Emellett mindketten jelezték, hogy születendő gyermekükkel nem kívánnak végig otthon maradni. Minthogy nem állt rendelkezésre a felperes képzettségének megfelelő más betöltetlen munkakör, ezért eljárása jogszerű volt.
A felülvizsgálati kérelem nem alapos, a következők szerint.
Téves a felülvizsgálati kérelemnek az az álláspontja, hogy a GYES miatt távollévő pedagógusok álláshelye a felperes számára nem volt felajánlható. A közalkalmazott felmentését megelőzően a munkáltatónak fel kell ajánlania a gyermek gondozása miatt távollévő személy munkakörét, ha azt helyettessel kívánja betölteni. Ez a felajánlási kötelezettség annak ellenére terheli a munkáltatót, hogy bizonytalan a GYES miatt távollévő munkavállaló visszatérésének időpontja, vagy szándéka. L. B. határozott időre szóló kinevezése január 31-ével lejárt, az alperesnek a felperes felmentésekor ezzel számolnia kellett, ezért újabb határozott időre csak akkor nevezhette volna ki, ha a munkakört a felperesnek felajánlja, de ő ezt nem fogadja el. Helytálló a másodfokú bíróságnak az a következtetése, hogy a felperesre kellett volna bíznia a munkáltatónak annak eldöntését, hogy ezt a lehetőséget elfogadja-e avagy sem.
A kifejtettekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság a Pp. 275/A. §-ának (1) bekezdése alapján a jogerős ítéletet hatályában fenntartotta. (Mfv. II. 10 165/2000.)
938. A létszámcsökkentésre alapított felmentés indokának valósága és okszerűsége elbírálásánál azt kell vizsgálni, hogy a létszámcsökkentés megvalósult-e, és a felmentésre a felsőbb döntéssel összefüggésben, az annak alapján végrehajtott létszámcsökkentés keretén belül került sor. Ezt nem érinti, ha a felmentés közlésére - az előzetes tájékoztatást követően bekövetkezett keresőképtelenség miatt - csak utóbb kerülhetett sor [Kjt. 30. § (1) bek. b) pont].
A felperes keresetének helyt adó (a felmentés jogellenességét megállapító és az alperest 528 000 forint és kamatai, valamint perköltség megfizetésére kötelező) elsőfokú ítélet helybenhagyásáról rendelkező jogerős ítéletet a Legfelsőbb Bíróság felülvizsgálati határozatával - megalapozatlansága miatt - hatályon kívül helyezte és a munkaügyi bíróságot új eljárásra és új határozat hozatalára utasította.
A munkaügyi bíróság a megismételt eljárásban hozott ítéletével megállapította a felperes közalkalmazotti jogviszonya megszüntetésének jogellenességét és az alperesnek a felperes részére megfizetett - kétszeres végkielégítés összegének megfelelő - marasztalás visszafizetése iránti viszontkeresetét elutasította.
Az ítéleti tényállás szerint az alperes 1995. december 5-én a felperest értesítette közalkalmazotti jogviszonyának - a Korm. határozattal elrendelt létszámcsökkentésre tekintettel - várható megszüntetéséről. Az értesítést követően a felperes keresőképtelen volt, 1997. május 17-én vált keresőképessé. Az alperes az 1997. június 16-án közölt felmentéssel a Kjt. 30. §-a (1) bekezdésének b) pontja alapján felperes közalkalmazotti jogviszonyát 1998. január 17-ei hatállyal megszüntette. Az indokolásban arra hivatkozott, hogy a Kormány korábbi döntése következtében a felperes további foglalkoztatására nincs lehetőség, képzettségének megfelelő betöltetlen álláshely nincs.
A munkaügyi bíróság megállapította, hogy a kormány-határozat szerint a létszámcsökkentés határideje 1995. december 31. volt. Az alperes a létszámcsökkentést végrehajtotta, 1995. évben 101%-os arányban. Ebből a bíróság arra következtetett, hogy a felmentés indokának valósága és okszerűsége nem állapítható meg.
A jogellenességre tekintettel megfizetett kétszeres végkielégítés visszafizetésére irányuló viszontkeresetet a bíróság alaptalannak találta.
Az alperes fellebbezése folytán eljárt megyei bíróság ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletét - helyes indokainál fogva - helybenhagyta.
A másodfokú bíróság hangsúlyozta, hogy a Korm. határozatra alapított 1997. június 12-én kelt felmentés indoka - a létszámcsökkentés 1995. évi határidejére tekintettel - nem felel meg a valóságnak és nem okszerű.
Az alperes felülvizsgálati kérelmében a jogerős ítélet hatályon kívül helyezését és a felperes keresetét elutasító, illetve a viszontkeresetének helyt adó határozat hozatalát kérte. A Kjt. 30. §-a (1) bekezdésének b) pontjába ütköző törvénysértést panaszolt. Arra hivatkozott, hogy az eljárt bíróságok nem vették figyelembe az 1995. évben végrehajtott létszámcsökkentés keretében a felperes munkakörének összevonással való megszüntetését. Ennek megfelelően a felmentés csupán azért nem volt foganatosítható, mert a felperes keresőképtelensége miatt a védelem 1997 júniusáig megakadályozta az intézkedését.
A felperes felülvizsgálati ellenkérelme a jogerős ítélet hatályában való fenntartására irányult.
A felülvizsgálati kérelem alapos.
A Kjt. 30. §-a (1) bekezdésének b) pontjára alapított felmentés indokának valósága és okszerűsége elbírálásánál azt kell vizsgálni, hogy a létszámcsökkentés megvalósult-e, és a felmentésre a felsőbb döntéssel összefüggésben, az annak alapján végrehajtott létszámcsökkentés keretén belül került-e sor.
Az új eljárásban - az erre vonatkozó iránymutatástól eltérően - az eljárt bíróságok nem vizsgálták érdemben azt, hogy a felperes felmentésére az 1995-ben elrendelt létszámcsökkentés keretében került-e sor, mert lényegében a felmentés közlésének időpontja miatt ezt kizártnak tekintették.
Az alperes a perben mindvégig azt állította, hogy a felperes közalkalmazotti jogviszonya megszüntetésére az 1995. évben elrendelt létszámcsökkentéssel összefüggésben került sor oly módon, hogy munkakörét megszüntették, azt másik munkakörrel összevonták. Ezt a tényállás megállapításánál a bíróság nem értékelte, és annak indokára ítélete indokolásában sem tért ki (Pp. 221. §).
A kormányhatározat által a létszámcsökkentés végrehajtása határidejeként megjelölt időpont (1995. december 31.) önmagában nem cáfolja a felmentési indok való és okszerű voltát. Amennyiben a felperes közalkalmazotti jogviszonya megszüntetésére vonatkozó munkáltatói döntést az említett határozat végrehajtása keretében meghozták (erre utal a jogviszony várható megszüntetéséről adott előzetes értesítés), és annak megfelelően a munkakörök összevonása ténylegesen megtörtént, valamint az a felmentés közlésekor is fennállt, a felmentési indok valóságát az nem érinti, hogy - az előzetes tájékoztatást követő keresőképtelenség miatt - a felmentés közlésére csak utóbb kerülhetett sor.
A munkaügyi bíróság egyébként a minisztériumi jelentésben foglaltakat tévesen értelmezte, mert az nem az 1995. évi létszámcsökkentés 101%-os teljesítését igazolja, hanem azt tartalmazza, hogy az állományi létszám a tervezett 381 főhöz képest 385 fő volt; tehát a csökkenés kevesebb volt, mint a tervezett.
Az előbbiekre, a munkakör összevonásra vonatkozóan a tényállás tisztázása nélkül a felmentés jogellenességét - a való és okszerű indok hiányában - a munkaügyi bíróság megalapozatlanul állapította meg. A rendeltetésellenes joggyakorlásra ugyancsak tévesen és megalapozatlanul következtetett, mert a felmentésnek a felperes esetleges korábbi magatartásával, véleménynyilvánításával való összefüggését bizonyító tényeket nem állapított meg, a való és okszerű indok hiányából pedig a rendeltetésellenesség (Mt. 4. §) nem következik. Így a másodfokú bíróság az elsőfokú ítéletet jogszabálysértően hagyta helyben.
Ezért a Legfelsőbb Bíróság a jogerős ítéletet a Pp. 275/A. §-ának (1) bekezdése alapján - a munkaügyi bíróság ítéletére is kiterjedően - hatályon kívül helyezte, és a munkaügyi bíróságot új eljárásra és új határozat hozatalára utasította.
Az új eljárásban a kifejtettek szerint a tényállást ki kell egészíteni, annak alapján lehet elbírálni, hogy a felmentés indoka a törvénynek [Kjt. 30. § (1) bekezdés b) pont] megfelelt-e. Való és okszerű felmentési indok esetén azt is vizsgálni kell, hogy a Kjt. 30. §-a (3) bekezdésében előírt törvényi feltétel, a felajánlható üres álláshely hiányában teljesült-e. (Mfv. I. 10 212/2000.)
939. A feladatok racionálisabb megoldása érdekében elrendelt létszámcsökkentés a közalkalmazott felmentésének jogszerű indoka lehet [Kjt. 30. § (1) bek. b) pont].
A felperes 1976. augusztus 1. napjától kezdődően az alperes igazgatója volt, az igazgatói megbízása 1997. július 31. napján járt le. A felperes az igazgatói állást ismételten nem pályázta meg. Az új igazgató a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény (Kjt.) 30. §-ának (1) bekezdés b) pontjára hivatkozással a felperes közalkalmazotti jogviszonyát az 1997. augusztus 29-én kelt intézkedésében 1997. szeptember 1-jétől számított nyolc hónap felmentési idő figyelembevételével 1998. április 30. napjával felmentéssel megszüntette. A munkájára 1998. április 28-29-én és 30-án igényt tartott, a felmentési idő további részére a munkavégzési kötelezettség alól mentesítette. Az intézkedés indokolása szerint a képviselő-testület döntése értelmében az iskola nevelői létszámát egy fővel csökkenteni kellett a község szűkös anyagi feltételei miatt. Az indokolás utalt arra, hogy személyes megbeszélésükkor a felperes a helyzetét a fenti megoldással találta legmegnyugtatóbban rendezni.
Az intézkedés ellen a felperes keresetet terjesztett elő, amelyben a felmentés indokolásának valóságát vitatta és arra hivatkozott, hogy a Kjt. 30. §-ának (1) bekezdés c) pontja szerint a vezetői megbízásának lejártát követően a végzettségének, illetve képesítésének megfelelő munkakörben kellett volna foglalkoztatni. Vitatta az alperesnek azt az állítását, hogy a felmentését saját maga kérte. Az intézkedés jogellenességének megállapítása mellett az alperest kétszeres végkielégítés, valamint költségeinek megfizetésére kérte kötelezni.
Az alperes arra hivatkozott, hogy a fenntartó határozatát végre kellett hajtani.
A munkaügyi bíróság ítéletével a keresetet elutasította.
A bíróság tényként állapította meg, hogy a községi önkormányzat képviselő-testülete az 1997. augusztus 26-án kelt határozatával az iskolánál a feladatok racionálisabb megoldása érdekében a pedagógus létszámot 1997. szeptember 1. napjától egy fővel csökkentette. A határozat meghozatalakor az alperesnél betöltetlen álláshely nem volt. A bizonyítékok mérlegelésével a bíróság arra a megállapításra jutott, hogy az alperes igazgatója és a felperes megállapodtak abban, miszerint a képviselő-testület határozatának végrehajtása során az ő felmentésére kerül sor. A felperes a perben nem bizonyította, hogy a képviselő-testület határozata kifejezetten az ő eltávolítására irányult.
A felperes fellebbezése folytán eljárt megyei bíróság ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta. A fellebbezésre figyelemmel kiemelte, hogy az alperesnél elrendelt létszámcsökkentésre vonatkozó döntés indokát, okszerűségét, célszerűségét, illetőleg a jogszerűségét a munkaügyi perben nincs mód vizsgálni. Az önkormányzat, mint fenntartó döntését az alperesnek végre kellett hajtani. Helyesen mutatott rá az elsőfokú bíróság arra, hogy a munkaügyi bíróság nem vizsgálhatja felül, hogy a munkáltató miért éppen a felperes közalkalmazotti jogviszonyát szüntette meg. Mindezek kiemelése mellett ténylegesen nincs is jelentősége annak, hogy a felek között történt-e megállapodás a jogviszony megszüntetésére vonatkozóan.
A jogerős ítélet ellen előterjesztett felülvizsgálati kérelmében a felperes annak hatályon kívül helyezését és a munkaügyi bíróság ítéletének megváltoztatása mellett a keresetének megfelelő döntés meghozatalát kérte. Vitatta a felmentés indokolásának valóságát és okszerűségét, kifogásolta, hogy az alperes a képesítésének és a végzettségének megfelelő munkakört nem ajánlott fel. Sérelmezte, hogy az alperes három különböző tartalmú felmentési okiratot adott ki.
Az alperes ellenkérelme a jogerős ítélet hatályban tartására irányult.
A felülvizsgálati kérelem nem alapos.
A Kjt. 30. §-ának (1) bekezdés b) pontja felmentési okként határozza meg az önkormányzati képviselő-testületnek a munkáltatót érintő döntését, ha annak következtében a közalkalmazott további foglalkoztatására nincs lehetőség. Ezek közül a feladatok változásából adódó átszervezésre, vagy a költségvetési támogatás csökkentésére csak példálódzóan utal a rendelkezés, következésképpen nem kizárt a feladatok racionálisabb megoldása érdekében elrendelt létszámcsökkentés sem. Ugyanakkor - ahogyan erre az MK 95. számú állásfoglalás rámutat - a felmondási ok vizsgálata nem jogosítja fel a bíróságot olyan kérdések eldöntésére, amelyek a munkaügyi jogvita keretein kívül esnek. Ennek folytán nem vizsgálhatja, hogy a létszámleépítésre vonatkozó döntés célszerű volt-e és azt sem, hogy az alperes miért nem más közalkalmazott jogviszonyát szüntette meg. Erre figyelemmel helyesen utalt a másodfokú bíróság arra, hogy a jogvita érdemi eldöntése szempontjából a felek között létrejött megállapodásnak valójában nincs jelentősége. A felperes által hivatkozott egyeztetésre való felhívás annak tisztázására történt, hogy a közalkalmazotti jogviszony a vezetői megbízás lejártával automatikusan nem szűnik meg. Ez azonban a tanúvallomásokkal szemben nem alkalmas annak bizonyítására, hogy a felperes és az igazgató között a felmentés tárgyában megállapodás nem jött létre.
A periratok között harmadik felmentési intézkedés nem található, a költségvetési intézmények által használt formanyomtatványon ismételten kiadott felmentés pedig a perben sérelmezett felmentéssel azonos.
A kifejtettekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság a Pp. 275/A. §-a (1) bekezdése alapján a jogerős ítéletet hatályában fenntartotta. (Mfv. II. 10 324/2000.)
940. Ha a költségvetési megvonás és ezzel összefüggésben az orvos-létszámcsökkentés megállapítható, erre hivatkozással - a más munkakörbe történt áthelyezés visszautasítását követően - a felmentés jogszerűen történt. Ha a munkáltató több személy jogviszonyának megszüntetésére kényszerül, az érintettek kiválasztásánál a szakmai felkészültség mellett az emberi tulajdonságokat, a beilleszkedési tulajdonságokat is mérlegelheti [Kjt. 30. § (1) bek. b) pont].
A felperes 1982-ben létesített az alperesnél munkaviszonyt, a II. számú Belgyógyászati Klinikán dolgozott. A felperest az egyetem rektora 1990. július 1-jétől docensnek nevezte ki.
Az egyetem rektora 1995 szeptemberében szóban, majd szeptember 29-én írásban felajánlotta a felperes részére az alperes központi szervezeti egységeihez tartozó Egészségvizsgáló Intézetnél lévő üres állást 1995. október 1-jétől egyetemi docensi munkakörben, illetményének és besorolásának változatlan hagyása mellett. Az okirat szerint a felperes a docensi beosztásának megfelelően részt vesz az Egészségvizsgáló Intézet irányításában, az ambuláns betegellátásában és az egyetem oktató-kutató feladatainak megvalósításában.
Miután a felperes a felajánlott munkakört nem fogadta el, a munkáltatói jogkör gyakorlója az 1995. szeptember 29-én kelt intézkedésében a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény (Kjt.) 30. § (1) bekezdés b) pontja alapján a közalkalmazotti jogviszonyát hat hónap felmentési idő figyelembevétele mellett felmentéssel megszüntette és mentesítette a munkavégzési kötelezettség alól. A felmentés indokolása szerint a pótköltségvetéséről szóló 1995. évi LXXII. törvényben érvényesített támogatás-csökkentés az egyetemet is érinti, így felperes további alkalmazására nincs lehetőség, mivel számára a Kjt. 30. §-ának (3) bekezdése alapján felajánlott, képzettségének megfelelő munkakört nem fogadta el. Közalkalmazotti jogviszonyának megszüntetését az is indokolja, hogy a klinikán lévő munkatársaival való kapcsolata konfliktusokkal terhelt és ennek következtében a klinika dolgozóinak nagyobb része nem kíván vele együtt dolgozni.
A felperes keresetében a felmentés hatályon kívül helyezését és az eredeti munkakörben való továbbfoglalkoztatását, valamint elmaradt illetménye megfizetését kérte. Arra hivatkozott, hogy a felmentés indoka nem valós, mivel az alperes a "Bokros csomag" törvényi elfogadását hónapokkal megelőzően, 1995. április 26-án már értesítette a jogviszonyának megszüntetéséről. Az alperesnek nem volt szándékában a további foglalkoztatása. Voltak konfliktusai, de azok egy bejelentésre, és annak későbbi hatásaira vezethetők vissza.
A munkaügyi bíróság részítéletével a felmentést hatályon kívül helyezte, és az alperest a felperes eredeti docensi munkakörében történő továbbfoglalkoztatására, valamint elmaradt illetmény címén 837 189 forint és késedelmi kamat megfizetésére kötelezte. A bíróság az ítélet indokolásában megállapította, hogy a felmentésben a törvényre és az elvonásra történő hivatkozás valós. Annak vizsgálatánál azonban, hogy a valós indokból okszerűen következik-e a felperes felmentése, figyelembe vette, az alperes már 1995. április 26-án értesítette a felperest arról, miszerint a határozott idejű közalkalmazotti jogviszonya 1995. szeptember 30-án megszűnik. Ebből a bíróság azt a következtetést vonta le, hogy az alperes a felperes közalkalmazotti jogviszonyát már a felmentést megelőzően meg akarta szüntetni, tehát a felperes felmentése visszanyúlik egy korábbi közérdekű bejelentéséhez.
A bíróság a felmentésben közölt második okkal kapcsolatban széles körben lefolytatott bizonyítási eljárás alapján megállapította, hogy az alperes a felperes magatartásával kapcsolatban nem tudta bizonyítani, miszerint az konfliktusokkal terhelt.
Az alperes fellebbezése folytán eljárt másodfokú bíróság ítéletével az elsőfokú bíróság részítéletét megváltoztatta és a felperes keresetét elutasította.
A másodfokú bíróság az ítélet indokolásában tényként állapította meg, hogy az egyes klinikákat érintő költségvetési bérkeret-csökkentés mértékét a felperest foglalkoztató klinika tekintetében 1995. október 1-jétől havi 395 700 forintban, majd 250 300 forintban határozták meg. Az 1995. szeptember 1-jén megtartott Intézeti Tanácsülésen előterjesztett javaslat három orvosi állás megszüntetésére irányult. Az 1995. szeptember 5-ei Intézeti Tanácsülés jóváhagyta a három orvosi állás megszüntetésére előterjesztett javaslatot azzal, hogy a felperes határozott idejű jogviszonya a bérelvonás időpontjával szűnik meg. Az 1995. szeptember 27-én ismételten összehívott Intézeti Tanácsülést a klinika igazgatója arról tájékoztatta, hogy tudomására jutott, miszerint a felperes a határozott idejű kinevezését nem írta alá, ezért a közalkalmazotti jogviszonya határozatlan idejűnek minősül. A testületi ülés erre úgy döntött, hogy ez esetben a felperes jogviszonyát is felmentéssel szüntetik meg. Minderre tekintettel a bíróság megállapította, hogy a költségvetés megvonása és ezzel összefüggésben az orvos állások megszüntetésre hivatkozással kiadott felmentés valós és okszerű indokot tartalmaz. Annak eldöntése, hogy kinek a jogviszonya kerüljön megszüntetésre, vezetői mérlegelési jogkörbe tartozik, így az alperes nem járt el jogellenesen, amikor a felperes közalkalmazotti jogviszonyát a Kjt. 30. § (1) bekezdés b) pontja alapján, a más vezetői munkakörbe történő áthelyezés visszautasítását követően - másik két orvoshoz hasonlóan - felmentéssel megszüntette.
A bíróság álláspontja szerint a felperes személyét érintő indokolás önmagában nem lenne alkalmas a közalkalmazotti jogviszony megszüntetésére, az a vezetői döntés azonban nem kifogásolható, miszerint több szakember felmentése esetén a szakmai felkészültség mellett az emberi tulajdonságok, különösen a kollektívába történő beilleszkedési készség is mérlegelésre került.
A bíróság annak vizsgálatánál, hogy a felperes felmentése és a közérdekű bejelentés között kimutatható-e okozati összefüggés, megállapította, hogy a felmentés nem a közérdekű bejelentés következménye, a kettő között okozati összefüggés nincs.
A jogerős ítélet ellen előterjesztett felülvizsgálati kérelmében a felperes annak hatályon kívül helyezését és a munkaügyi bíróság ítéletének helybenhagyását kérte. Álláspontja szerint a másodfokú bíróság részben tévesen értékelte az eljárás során felmerült bizonyítékokat, részben pedig ezekből helytelen következtetést vont le. A felperes továbbra is állította, hogy a felmentésének valódi indoka a kétség kívül évekkel korábban tett, de hatásaiban egészen a jogviszony felszámolásáig tovább gyűrűző közérdekű bejelentés volt. A felajánlott munkakör nem minősíthető megfelelőnek. Az alperesnek a Bokros-csomag törvényi szabályozását megelőzően a jogviszony felszámolására irányuló szándékát bizonyítja, hogy Dr. T. Zs. professzor már ebben az időben is ellenezte a docensi beosztás meghosszabbítását. A bizonyítékok helyes mérlegelésével a másodfokú bíróságnak arra a következtetésre kellett volna jutnia, miszerint a felmentés egyik oka az úgynevezett Bokros-csomag bár valós, de a felmentés valódi motívuma nem ez volt, míg a felperes személyével kapcsolatos felmentési indok valótlan.
Az alperes felülvizsgálati ellenkérelme a jogerős ítélet hatályban tartására irányult.
A felülvizsgálati kérelem nem alapos.
A Legfelsőbb Bíróság álláspontja szerint a felmentés és a felperes közérdekű bejelentése közötti okozati összefüggés hiányára a másodfokú bíróság a bizonyítékok okszerű mérlegelésével következtetett. Az Intézeti Tanács 1995. szeptember 1., szeptember 5-ei ülésének jegyzőkönyvéből kitűnően az alperes a bérkeret-csökkentés végrehajtása során kezdettől fogva figyelembe vette a felperes által betöltött munkakör megszűnését. Ebből a szempontból nincs jelentősége annak, hogy az alperes ekkor még a felperes határozott időre szóló kinevezésének megszűnésével és nem a felmentésével számolt. Ez csak arra utal, hogy az alperes külön intézkedés nélkül kívánta - részben - végrehajtani a létszámcsökkentést.
A másodfokú bíróság helyesen értékelte az alperesnek a határozott időre szóló közalkalmazotti jogviszony lejártáról szóló tájékoztatását is, hiszen ennek kiadását a korábban hatályban volt jogszabályban foglalt munkáltatói kötelezettség teljesítése indokolta. Az értesítés kiadása nem szolgált kellő alapul a későbbi felmentési ok valótlanságának megállapítására.
A felperes a perben arra nem hivatkozott, hogy a munkáltatónál vagy az irányítása, felügyelete alatt álló szervezetben volt a képzettségének megfelelő és felajánlható más munkakör, ezért a felmentés jogszerűsége szempontjából nincs jelentősége annak, hogy az alperes által felajánlott munkakört azért nem fogadta el, mert nem tartotta a képzettségének megfelelőnek.
Mindezek alapján a másodfokú bíróság a bizonyítékok helytálló értékelésével jutott arra a következtetésre, hogy a költségvetési megvonásra és ezzel összefüggésben az orvos-létszám csökkentésére hivatkozással kiadott felmentés valós és okszerű indokot tartalmaz, és az alperes nem járt el jogellenesen, amikor a felperes közalkalmazotti jogviszonyát a Kjt. 30. § (1) bekezdés b) pontja alapján - a más vezetői munkakörbe történő áthelyezés visszautasítását követően - másik két orvoshoz hasonlóan felmentéssel megszüntette.
A felperes és a munkatársai kapcsolatára vonatkozó körülmény - bizonyítottság esetén - annak alátámasztására alkalmas, hogy a létszámcsökkentés keretében az alperes miért a felperes jogviszonyát szüntette meg és nem más alkalmazottét. A kialakult gyakorlat szerint ezt a kérdést a bíróság nem vizsgálhatja, amennyiben a közalkalmazott felmentése okszerűen összefügg a munkáltatót érintő költségvetési döntéssel.
Erre figyelemmel a Legfelsőbb Bíróság a jogerős ítélet indokolásából ezen felmondási ok valóságára vonatkozó megállapítást mellőzi. Ugyanakkor egyetért a másodfokú bíróság okfejtésével, miszerint ha a munkáltató több szakember felmentésére kényszerül, a személyek kiválasztásánál a szakmai felkészültség mellett az emberi tulajdonságokat, illetve a kollektívába történő beilleszkedési készséget is mérlegelheti.
A kifejtettekre figyelemmel a Legfelsőbb Bíróság a jogerős ítéletet a Pp. 275/A. §-ának (1) bekezdése alapján hatályában fenntartotta. (Mfv. II. 10 339/2000.)
941. Ha a közalkalmazott jogviszonyát létszámcsökkentés miatt megszüntették, joggal való visszaélés nem állapítható meg egymagában azon az alapon, hogy az igazgató és az érintett pedagógus, mint közalkalmazotti tanács-tag között többször merült fel konfliktus [Kjt. 30. § (1) bek. b) pont].
A felperes a közalkalmazotti jogviszonyának létszámcsökkentésre hivatkozással felmentéssel történt megszüntetése miatt élt keresettel, melyben kérte az intézkedés hatálytalanítását és a közalkalmazotti jogviszonya helyreállítását. A felperes - egyebek mellett - rendeltetésellenes joggyakorlásra és hátrányos megkülönböztetésre hivatkozott.
A munkaügyi bíróság ítéletével a felmentést hatálytalanította, és a felperest eredeti munkakörébe visszahelyezte.
A munkaügyi bíróság megállapította, hogy a községi önkormányzat határozatával elrendelte az általános iskola pedagógus létszámának két fővel való csökkentését. A bíróság megállapítása szerint a közalkalmazotti tanács tagjaként az alperessel való sorozatos konfliktusok, a felperes által is aláírt, biztosítási csalás miatt az igazgatónő ellen tett bejelentés összefügg a felmentéssel, az alperest ezek miatt a felperes eltávolításának szándéka vezette az egyébként jogszerűen indokolt felmentéssel. A munkaügyi bíróság szerint ezt támasztja alá, hogy az igazgatónő szakmailag kritizálta a felperes által alkalmazott nyelvi-kommunikációs oktatási módszert, 1995-96-ban megvonta a felperes osztályfőnöki pótlékát, jutalmazáskor "negatív megnyilvánulásai" voltak a felperessel szemben. A tantestület többi tagjával is volt ellentéte az igazgatónőnek, de a felperest tekintette szószólónak, és e véleményének hangot is adott.
Mindezekből a munkaügyi bíróság arra következtetett, hogy az alperes a felmentés jogát rendeltetésellenesen gyakorolta, és a felperessel szemben hátrányos megkülönböztetést alkalmazott a "munkavállalói érdekképviseleti szervezethez való tartozással összefüggő tevékenysége miatt", ezért a felmentés jogellenes.
Az alperes fellebbezésében a bizonyítékok téves értékelésére hivatkozott, mivel az osztályfőnöki pótlékot nemcsak a felperestől vont meg, a biztosítási csalással kapcsolatos bejelentés eredménytelensége után az igazgatónőnek lett volna lehetősége megfelelő eljárásra, ilyennel azonban nem élt, továbbá az igazgatónőnek más közalkalmazottakkal is volt konfliktusa. Hangsúlyozta, hogy az 1999. november 24-én kelt felmentéssel kapcsolatban alaptalan az 1997-ben megszűnt közalkalmazotti tanácsi tagságra hivatkozás.
A megyei bíróság ítéletével a munkaügyi bíróság ítéletét megváltoztatta, és a keresetet elutasította.
A másodfokú bíróság álláspontja szerint a munkaügyi bíróság a helyesen feltárt tényállásból téves következtetésre jutott. A perbeli bizonyítékok, a meghallgatott tanúk nyilatkozata egymagában nem támasztja alá a felperes által állított joggal való visszaélést és hátrányos megkülönböztetést. A biztosítási csalással kapcsolatos bejelentést illetően kiemelte, hogy a vizsgálat nem járt eredménnyel, az osztályfőnöki pótlékkal kapcsolatosan a felperes munkaügyi jogvitát nem kezdeményezett. A másodfokú bíróság álláspontja szerint a felperes nem tudta a perben bizonyítani a felhozott körülményekkel való összefüggést. Megállapította viszont, hogy az alperes a létszámcsökkentéskor leginkább a felperest tudta nélkülözni a feladatai zavartalan ellátása érdekében.
A felperes felülvizsgálati kérelmében a jogerős ítélet hatályon kívül helyezését és az elsőfokú ítélet helybenhagyását kérte a Pp. 206. § (1) bekezdésébe ütköző törvénysértés és az MK. 95. számú állásfoglalásban kifejtettek megsértése miatt. Álláspontja szerint az elsőfokú bíróság a perbeli bizonyítékok alapján helyesen következtetett a rendeltetésellenes joggyakorlásra, továbbá arra, hogy az alperes hátrányos megkülönböztetést alkalmazott az érdekképviseleti szervhez tartozással összefüggő tevékenysége miatt. Téves, hogy a közalkalmazotti tanácsi tagsága 1997-ben szűnt meg, erre ugyanis az új tanács 1998-ban történt megválasztásakor került sor. Az alperes minden lehetőséget megragadott, hogy "megszabaduljon" tőle, amit az is bizonyít, hogy másokhoz képest az ő felmentése hosszabb közalkalmazotti jogviszonyára tekintettel költségesebb volt.
Az alperes felülvizsgálati kérelmében a jogerős ítélet hatályában való feltartását kérte.
A felülvizsgálati kérelem nem alapos.
Az alperes az 1999. november 24-én kelt felmentést a fenntartó önkormányzat határozatával, a tanuló létszám csökkenése miatt elrendelt pedagógus létszámcsökkentéssel indokolta. A perben ennek az indoknak a valósága nem volt vitás.
Az önkormányzat képviselőtestülete az alperesnél a tanuló csoportok számát 3-ban, ezzel összefüggésben a pedagógus létszámot 4 főben, míg a technikai dolgozói létszámot 1 főben határozta meg. A testület az 1999/2000-es tanévtől 2 fő pedagógus álláshely megszűntetéséről döntött, és az alperes a létszámcsökkentés keretén belül két pedagógus, (egyikük a felperes) közalkalmazotti jogviszonyát szüntette meg. A jogviszony megszüntetése tehát felsőbb döntésen alapult, és a felperes felmentésére azzal összefüggésben került sor [Kjt. 30. § (1) bekezdés b) pont].
A felperes keresetében joggal való visszaélésre és hátrányos megkülönböztetésre hivatkozott, mivel a közalkalmazotti tanácsban kifejtett tevékenysége miatt konfliktusai voltak az alperessel, illetve az alperes igazgatója az őt ért támadások miatt a felperest vélte szervezőként felfedezni.
Az elsőfokú bíróság a felperes keresetének helyt adó ítéletét azzal indokolta, hogy a felperes az alperes igazgatójával a közalkalmazotti tanácsban fennállt tagságával kapcsolatosan képviselt ügyek miatt többször konfliktusba került. A másodfokú bíróság helyállóan állapította meg, hogy e konfliktusokból egymagában nem következtethető a felperes által hivatkozott körülmények és a felmentés közötti okozati összefüggés, a joggal való visszaélés.
Az elsőfokú eljárásban az alperes igazgatója arról nyilatkozott, hogy a felperessel a munkahelyi kapcsolatuk nem volt ellenséges. Az elsőfokú bíróság által döntő bizonyítékként értékelt, a "biztosítási csalással" kapcsolatos bejelentést 1997. március 12-én tették a pedagógusok, és a bejelentést valamennyien aláírták. Az elsőfokú eljárásban meghallgatott K. A. arról nyilatkozott, hogy az igazgatónőnek más kollégákkal szemben is voltak személyeskedő megnyilvánulásai, érezte, hogy esetenként az igazgatónő nem kolléganőként kezeli és visszaél a hatalmával. B. Gy. ugyancsak arról nyilatkozott, hogy "az igazgatónőnek ez az ellentéte nemcsak a felperessel, hanem a tantestület tagjaival szemben is megnyilvánult. Sok más ügy miatt az igazgatónő és a tantestület között nagyon rossz volt a hangulat." Mindezekből az állapítható meg, hogy az alperesnél az igazgatóval nemcsak a felperesnek, hanem a tantestület többi tagjának is konfliktusai voltak, tehát nem okszerű az elsőfokú bíróságnak egymagában a felperes és az igazgatónő között fennálló személyes viszonyból a joggal való visszaélésre levont következtetése. Az osztályfőnöki pótlék megvonásával kapcsolatban 1995-96-ban felmerült vita nemcsak a felperest, hanem a tantestület más tagjait is érintette, továbbá nem hagyható figyelmen kívül, hogy a felperes által hivatkozott konkrét viták évekkel korábban voltak, mint a perbeli felmentés. Az elsőfokú eljárásban feltárt körülmények az igazgatónő és a tantestület viszonyát tükrözték, ezeknek a felperesre történt alkalmazása - figyelemmel a kis létszámú tantestületnél elrendelt létszámcsökkentésre - nem alkalmas a rendeltetésellenesség megállapítására. Nem tekinthető diszkriminatívnak a felmentés önmagában amiatt, mert a felperes korábban közalkalmazotti tanácstag volt, majd nem választották újjá.
Helytállóan fejtette ki a másodfokú bíróság, hogy létszámcsökkentés felmentési indok esetében a munkaügyi jogvitában nem vizsgálható, hogy a munkáltató miért az érintett közalkalmazott munkaviszonyát szüntette meg és miért nem az azonos munkakörű másik alkalmazottat mentette fel. A másodfokú bíróság tehát törvénysértés nélkül állapította meg a felperes keresete jogalapjának hiányát és utasította el a keresetet.
A kifejtettekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság a jogerős ítéletet a Pp. 275/A. § (1) bekezdése alapján hatályában fenntartotta. (Mfv. I. 10 519/2000.)
942. Ha az óvodapedagógus jogviszonyát egészségügyi alkalmatlanság miatt a munkáltató megszüntette, a perben a munkaköri alkalmassági vélemény vizsgálatára lehetőség van, és e részben a bíróságot más hatóság döntése nem köti [Kjt. 30. § (1) bek. d) pont].
A felperes óvodapedagógus munkakörben fennállt közalkalmazotti jogviszonyát az alperes az 1999. augusztus 13-án kelt felmentéssel egészségügyi alkalmatlanság miatt megszüntette.
A felperes a keresetében a munkaköri alkalmatlanságát vitatta, és a felmentés jogellenességének megállapítását, eredeti munkakörében való továbbfoglalkoztatását kérte.
A munkaügyi bíróság ítéletével a felperes keresetét elutasította.
Az ítéleti tényállás szerint a felperes 1992 óta, szülését követően depresszió miatt áll kezelés alatt, folyamatosan gyógyszert szed. Az óvoda vezetője 1999. június 10-én a felperes rendkívüli alkalmassági vizsgálatát azért kezdeményezte, mert 1999. első félévében több problémát észlelt a munkájával kapcsolatban: nem tudott a rábízott gyermekcsoporttal megfelelően foglalkozni, a gyermekek nem fogadták el az utasításait, rendszeresen elhagyták a csoportszobát, más helyiségekben tartózkodtak, a felperes ezt esetenként nem vette észre, illetve nem tulajdonított ennek jelentőséget, emiatt a gyermekek veszélyben voltak. Az elsőfokú alkalmassági vizsgálaton a felperes a megyei Rendelőintézet Pszichiátriai Osztályára készült, 1999. június 17-én kelt ambuláns nyilvántartást mutatta be, amelyen diagnózisként recurrens (ismétlődő) depresszió volt feltüntetve. A diagnózis és a szedett gyógyszerek alapján megállapították, hogy a felperes óvónő munkakör ellátására nem alkalmas. A másodfokú alkalmassági vizsgálat idején is "recurrens (ismétlődő) depresszió, jelenleg enyhén depressziós epizód" diagnózis miatt találták alkalmatlannak a munkaköre ellátására a felperest, aki rendszeres orvosi kezelés alatt állt, gyógyszerszedés mellett sem volt panaszmentés. Azért nem tartották felperest alkalmasnak, mert az adott munkakör fokozott pszichés megterhelést jelent, emiatt csökkenhet az ingertűrési szintje, ez tovább ronthatja az állapotát és a gyermekek felügyeletét emiatt nem tudja ellátni.
E tényállás alapján a bíróság megállapította a Ktv. 30. §-a (1) bekezdésének d) pontja szerint a felmentés jogszerűségét, ezért a keresetet elutasította.
A felperes fellebbezése folytán eljárt megyei bíróság ítéletével a munkaügyi bíróság ítéletét helyes indokainál fogva helybenhagyta.
A másodfokú bíróság a tényállás kiegészítéseként megállapította, hogy felperesnek a munkaköri alkalmasság tárgyában hozott közigazgatási határozat felülvizsgálatára irányuló keresetét a közigazgatási perben hozott jogerős ítélet elutasította.
A másodfokú bíróság álláspontja szerint a munkaügyi jogvitában eljáró bíróságnak nincs hatásköre az orvosi szakkérdésben, a munkaköri alkalmasságról az egészségügyi szerv által hozott döntés felülvizsgálatára. Kifejtette, hogy igazságügyi orvosszakértői vélemény beszerzésére is esetlegesen a közigazgatási perben kerülhetett volna sor.
A felperes felülvizsgálati kérelmében a jogerős ítélet "megváltoztatását" és lényegében a keresetének helyt adó határozat hozatalát kérte. A tényállás teljes körű feltárásának hiányát, az orvos szakértő kirendelésére tett indítványa mellőzését sérelmezte. Az alkalmassági vizsgálat során kizárólag figyelembe vett, önmagának ellentmondó ambuláns nyilvántartó lapra, szakorvosi vélemény hiányára hivatkozott.
A felülvizsgálati kérelem alapos.
Az alperes a perben a felmentés támadott indokának valóságát az egybehangzó első- és másodfokú munkaköri orvosi alkalmassági véleménnyel bizonyította.
A felperes ezzel szemben mindvégig arra hivatkozott, hogy e vélemények az ambuláns nyilvántartó lap ellentmondásos adatain alapulnak, szakorvosi vizsgálatára nem került sor; másrészt az 1999. március 10-ei alkalmassági vizsgálatot követően egészségi állapotában semmilyen változás nem következett be. Fellebbezésében kifejezetten kérte az igazságügyi orvos szakértő kirendelését.
A másodfokú bíróság tévesen indult ki abból, hogy a munkaköri orvosi alkalmassági vélemény folytán az adott perben felperes egészségügyi alkalmasságnak vizsgálatára nincs lehetőség, az közigazgatási perre tartozik. A felmentési indok valóságának bizonyítása a munkaügyi per tárgya, ennek keretében pedig a per eldöntéséhez szükséges tények megállapítása végett a bíróság bizonyítást rendelhet el, határozatának meghozatalában más hatóság döntése, illetőleg a bennük megállapított tényállás nem köti [az ügyben irányadó Pp. 9 § (2) bekezdése, 163. §-a].
A peres iratok alapján megállapítható, hogy az orvosi alkalmasságot elbíráló orvosok a véleményük kialakításánál az ambuláns nyilvántartáson szereplő kódszámot vették figyelembe. Arra nézve nem nyilatkoztak, hogy a nyilvántartásban a felperes állapotára vonatkozó szöveges bejegyzés (gyógyszerszedés mellett compenzált) annak megfelel-e. A felperest kezelő szakorvos tanúvallomása, szerint felperesnek "a gyógyszerek szedése mellett orvosilag depressziós tünetei nem voltak ("compenzált")". Az előbbiek - felperes által állított - ellentmondásosságát a munkaügyi bíróság nem vizsgálta, erre az ítélete indokolásában nem tért ki.
Ugyancsak nem tisztázta az elsőfokú bíróság, mi volt az indoka annak, hogy az ambuláns nyilvántartás szerint azonos diagnózis és status ellenére az 1999. március 10-ei és a június 21-ei, illetve 24-ei munkaköri orvosi alkalmassági vélemények egymástól eltértek, figyelemmel arra is, hogy a perbeli tanúvallomás szerint nemcsak a vitatott alkalmatlanság megállapítása előtt, hanem már 1997. évtől voltak felperes munkavégzésével problémák.
Az elsőfokú bíróság ezen ellentmondások feloldása nélkül, megalapozatlan tényállás alapján bírálta el felperes keresetét. Ezt a másodfokú bíróság - az alkalmatlanság bizonyításával kapcsolatos téves álláspontjából is következően - nem észlelte, nem egészítette ki a bizonyítást, a felperes által indítványozott további orvosszakértői bizonyítást téves indokolással, tehát alaptalanul mellőzte. Ily módon a felmentési indok valóságának megállapítása alapján a keresetet elutasító elsőfokú ítéletet jogszabálysértően hagyta helyben [Pp. 206. §, Ktv. 30. § (1) bekezdés d) pont].
A kifejtettekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság a jogerős ítéletet a Pp. 275/A. §-ának (2) bekezdése alapján hatályon kívül helyezte és a megyei bíróságot - a fenti, nem nagy terjedelmű bizonyítás - kiegészítés végett - új eljárásra és új határozat hozatalára utasította. (Mfv. I. 10 592/2000.)
943. A költségvetési támogatás csökkentése egymagában megalapozza a közalkalmazott felmentését [Kjt. 30. § (1) bek. b) pont].
A társasház-előadói munkakörben dolgozó felperes határozatlan időre szóló közalkalmazotti jogviszonyát az alperes az 1996. május 10-én kelt intézkedésével a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény (Kjt.) 30. §-ának (1) bekezdés b) pontjára hivatkozással 1996. május 15-ei hatállyal felmentéssel megszüntette és a felmentési idő felére mentesítette a munkavégzési kötelezettség alól. A felmentés indokolása szerint a kerületi önkormányzat képviselő-testülete 1996. évre az érintett feladatát szűkebb körben, költségvetését alacsonyabb összegben határozta meg. Ennek következtében a szervezet átalakítására, a létszám csökkentésére van szükség. A feladat szűkítése a felperes munkakörét is érintette.
A felperes az eredménytelen egyeztetést követően keresetet nyújtott be a munkaügyi bírósághoz, amelyet a per során módosított és a visszahelyezés mellőzésével a felmentés jogellenességének megállapítását és az ehhez fűződő jogkövetkezmények alkalmazását kérte. Ezen túlmenően arra hivatkozott, hogy az alperes a járandóságait helytelenül számolta el, ezért a felmentési időre járó illetmény és végkielégítés-különbözet, valamint késedelmi kamat és perköltség megfizetésére is kérte kötelezni az alperest.
Az alperes az elszámolással kapcsolatos felperesi igényt elismerte, egyebekben a kereset elutasítását kérte.
A munkaügyi bíróság ítéletével kötelezte az alperest, hogy a felperesnek végkielégítés-különbözet címén 61 556 forintot, felmentési időre járó átlagilletmény-különbözet címén 21 865 forintot, és mindezeknek a késedelmi kamatát fizesse meg. Ezt meghaladóan a felperes keresetét elutasította.
Az ítélet indokolása szerint az alperes az 1996. évi költségvetési tervezetet annak figyelembevétele mellett készítette el, hogy az önkormányzati lakások elidegenítése miatt az ezzel kapcsolatos feladatai csökkentek, amely átszervezést és tíz fő elbocsátását teszi szükségessé. A képviselő-testület rendeletében az 1996. évi költségvetést elfogadta, és a költségvetés mellékletében a személyi juttatások címszó alatt ugyanaz az összeg szerepelt, mint a költségvetési tervezetben. A felperes munkaköri feladatai csökkentek, a megmaradó feladatokat pedig az alperes a többi kollega között szétosztotta. Mindezekre figyelemmel a bíróság megállapította, hogy a felmentés indoka valós és abból okszerűen következett a jogviszony megszüntetése.
Az ítélet ellen előterjesztett fellebbezésében a felperes arra hivatkozott, hogy az alperes keretein belül tervezett átszervezés végrehajtására nem került sor, a munkaköre nem szűnt meg, az alperes nem ajánlott fel részére másik munkakört.
A másodfokú bíróság ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletének nem fellebbezett részét nem érintette, a fellebbezett rendelkezését pedig helybenhagyta és a felperest perköltség megfizetésére kötelezte.
Az indokolás kiemelte, hogy a Kjt. 30. §-ának (1) bekezdés b) pontjából kiindulva a közalkalmazotti jogviszony megszüntetésének elegendő feltétele az önkormányzat képviselő-testületének a munkáltatót érintő döntése a költségvetési támogatás csökkentéséről. Ez nem vitásan megtörtént, ezért az átszervezés elmaradásának, mint a törvényi tényállásban is vagylagos feltételnek nincs jelentősége. A felajánlható munkakör hiányára való hivatkozás elmaradása a felmentést szintén nem teszi jogellenessé, miután egyébként a feltárt adatokból megállapíthatóan az alperes a felperes képzettségének megfelelő másik betöltetlen munkakörrel nem rendelkezett.
A jogerős ítélet ellen előterjesztett felülvizsgálati kérelmében a felperes érdemben arra hivatkozott, hogy az 1996. évi költségvetési kiadási előirányzatokként feltüntetett összegek valóban alacsonyabbak, mint 1995. évben, azonban a támogatás csökkentése nem vonta maga után az alperes szervezeti átalakítását, erről ugyanis a képviselő-testület nem döntött. Az alperes tervezett átszervezése és a felperes felmentése között semmilyen okozati összefüggés nem állapítható meg, a jogerős ítélet ezzel ellentétes álláspontja jogszabálysértő. Megismételte, hogy a munkaköre felmentése után is fennállt, hiszen a feladatokat az alperesnél más közalkalmazott vette át. Minderre tekintettel a jogerős ítélet hatályon kívül helyezését és a keresetének helyt adó határozat hozatalát kérte.
A felülvizsgálati kérelem nem alapos.
A felperes a felülvizsgálati kérelmében tévesen hivatkozik arra, hogy sem az első, sem a másodfokú bíróság nem döntött a felmentés jogszerűségének, vagy jogellenességének kérdésében. A felperes kereseti kérelme a felmentés jogellenességének megállapítására irányult, ennek a kereseti kérelemnek pedig az eljárt bíróságok nem adtak helyt. A felperes álláspontjával szemben a kereseti kérelem elutasítása a kérelem felőli döntés, nem pedig a döntés elmulasztása.
A Kjt. 30. §-ának (1) bekezdés b) pontja csak példálódzóan sorolja fel a munkáltatót érintő azon országgyűlési, kormányzati, miniszteri, vagy önkormányzati képviselő-testületi döntéseket, amelyek következtében a közalkalmazott további foglalkoztatására nincs lehetőség, és amelyek így a felmentés alapját képezhetik. A felsorolásban a feladatok változásából adódó átszervezés, vagy a költségvetési támogatás csökkentése szerepel, amely helyes értelmezés szerint nem együttes feltétel, az egyéb törvényi feltételek megléte esetén bármelyik megvalósulása elegendő a közalkalmazotti jogviszony felmentéssel történő megszüntetéséhez. A lefolytatott bizonyítás alapján a felperes által sem vitatottan 1996. év vonatkozásában csökkent az alperes költségvetési támogatása. A képviselő-testület az alperes csökkentett mértékű költségvetési támogatását jóváhagyta, vagyis a költségvetési támogatás csökkentéséről döntött, amely döntést illetően közömbös, hogy a költségvetési tervezetet ki készítette. Helytállóan állapította meg a másodfokú bíróság azt is, hogy a csökkent mértékű költségvetés megállapítására a tervezett létszámleépítésre figyelemmel került sor. A döntés a felperes munkakörét érintette, mert az ahhoz tartozó feladatokat az alperes egy másik közalkalmazott munkaköri feladataihoz csatolta, amely a kialakult ítélkezési gyakorlat szerint önmagában megvalósítja az átszervezést. Mindezekre tekintettel az eljárt bíróságok jogszabálysértés nélkül jutottak arra a következtetésre, hogy a felmentés indoka valós és okszerű.
A felmentést nem teszi jogellenessé, hogy abban az alperes a felajánlható másik munkakör hiányára nem hivatkozott. A felperes a perben általa betölthető és felajánlható munkakört pedig nem jelölt meg.
A kifejtettekre figyelemmel a Legfelsőbb Bíróság megállapította, hogy a másodfokú bíróság az ítéletét jogszabálysértés nélkül hozta meg, ezért azt a Pp. 275/A. §-ának (1) bekezdése alapján hatályában fenntartotta. (Mfv. II. 10 727/2000.)
944. Ha a közalkalmazott a vezetői munkakörére kiírt pályázaton való részvételt - a munkáltató felhívása ellenére - visszautasította, a felmentés indokának okszerűtlenségére alaptalanul hivatkozott [Kjt. 30. § (1) bek. c) pont].
A felperes a humánpolitikai önálló osztály vezetőjeként állt az alperes alkalmazásában. Az alperes az 1999. február 1-jén kelt intézkedésével a felperes vezetői megbízását visszavonta és közalkalmazotti jogviszonyát felmentéssel - a Kjt. 30. §-a (1) bekezdésének c) pontja alapján - megszüntette. Az indokolás szerint a felperes munkakörére az alperes pályázatot írt ki, amelyre a felperes a vezérigazgató felhívása ellenére nem nyújtott be pályázatot. Az alperesnek így nem állt módjában a felperes szakmai elképzeléseit, felkészültségét összevetni a többi pályázóval, úgy tekintette, hogy a felperes nem kíván vezetői munkakört betölteni. A pályázatot egy kifejezetten humánpolitikai végzettségű személy nyerte el. A felperes végzettségének, képzettségének megfelelő, betöltetlen munkakör hiányában a közalkalmazotti jogviszonyát az alperes kénytelen volt megszüntetni.
A felperes keresetében a felmentése indokának valóságát nem vitatta, de azt okszerűtlensége miatt jogellenesnek tartotta. Módosított kereseti kérelme elmaradt munkabére és kétszeres végkielégítés megfizetésére irányult.
A munkaügyi bíróság ítéletével a felperes keresetét elutasította.
A munkaügyi bíróság megállapította, hogy a felperes vezetői megbízásának visszavonására jogszerűen került sor. Kifejtette, hogy a betöltött munkakörre is kiírható pályázat, és mivel felperes a pályázaton nem indult, az alperest indokolási kötelezettség sem terhelte a tekintetben, hogy a pályázatot miért nem ő nyerte el. A perben felperes sem vitatta a megfelelő, felajánlható álláshely hiányát. Ezért a bíróság a felmentést is jogszerűnek ítélte.
A felperes fellebbezése folytán eljárt másodfokú bíróság ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletét - helyes indokai alapján - helybenhagyta.
Az ítélet indokolásában hangsúlyozta, hogy az alperes eljárása az Mt. 80. §-a (1) bekezdésének megfelelt. A felperes azzal, hogy pályázatot nem nyújtott be, önmagát fosztotta meg pályázata elbírálásának, és így a pályázat alapján való kinevezésének lehetőségétől. Maga felperes is elismerte, hogy más megfelelő munkakör számára nem volt.
A másodfokú bíróság szerint az alperes a felperes közalkalmazotti jogviszonyát való és okszerű indokkal szüntette meg.
A felperes felülvizsgálati kérelemmel élt, amelyben a jogerős ítélet hatályon kívül helyezését és a keresetének helyt adó határozat hozatalát kérte. Álláspontja szerint egymagában az, hogy az általa betöltött munkakörre nem adott be pályázatot, nem szolgálhat a vezetői megbízás visszavonásának alapjául. Sérelmezte, hogy amikor a vezérigazgató megkérte, hogy a pályázaton vegyen részt, nem közölte annak következményeit, és elzárta attól a lehetőségtől, hogy a vezetői megbízás visszavonásának indokolását kérhesse. Passzivitásából nem lehetett arra következtetni, hogy vezetői megbízása visszavonásával előzetesen egyetértett volna. A pályázatot elnyert személynél alkalmasabbnak tartotta magát a munkakör betöltésére hosszú szakmai gyakorlata alapján. A rendeltetésszerű joggyakorlás követelményére és a joggal való visszaélés tilalmára hivatkozott.
A felülvizsgálati kérelem nem alapos.
Az eljárt bíróságok a törvénynek és az ítélkezési gyakorlatnak megfelelően indultak ki abból, hogy az alperes új vezérigazgatója által a felperes munkakörére kiírt pályázat önmagában amiatt nem jogellenes, mert betöltött munkakörre szólt a pályázat [Kjt. 24. §-a értelmében alkalmazandó Mt. 80. § (1) bekezdés].
Az irányadó tényállás szerint az alperes a pályázati feltételeknek megfelelő személyt alkalmazott az adott munkakörre. Felperes a kifejezett felhívás ellenére nem nyújtott be pályázatot, és ennek indokát csupán abban jelölte meg, hogy méltánytalannak tartotta az ilyen megmérettetését.
Az előbbiekből következően a pályázaton való részvétel lehetőségét kizárólag személyes megfontolásból visszautasító felperes - a munkaköréből, szakmai ismereteiből is adódóan - nyilvánvaló alaptalanul sérelmezte felülvizsgálati kérelmében a kellő tájékoztatása és a vezetői megbízás visszavonása indokolásának elmaradását. Helyesen fejtette ki e vonatkozásban az elsőfokú bíróság, hogy csak a pályázaton való részvétele esetén került volna olyan helyzetbe a felperes, hogy a vezetői megbízása visszavonását - a pályázata elutasítása miatt - érdemben indokolni kellett volna a munkáltatónak. Pályázat hiányában a pályáztatott vezetői munkakörre szóló megbízás visszavonása - ezen indokból - jogszabálysértés nélkül történt.
A rendeltetés ellenes joggyakorlás és joggal való visszaélés tekintetében a bizonyítás a felperest terhelte (Pp. 164. §). Erre vonatkozó tényeket azonban sem az első-, sem a másodfokú eljárásban nem bizonyított, ilyen irányú bizonyítási indítványt sem tett. Ennélfogva az ezzel kapcsolatos felülvizsgálati támadás nem megalapozott. Ez ezzel összefüggő felülvizsgálati érvelésnek ellentmond az a körülmény, hogy a pályázati feltételeknek megfelelő felperest a pályázat benyújtására az alperes felhívta, tehát számolhatott az ő sikeres pályázatával is.
A kifejtettekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság a jogerős ítéletet a Pp. 275/A. §-ának (1) bekezdése alapján hatályában fenntartotta. (Mfv. I. 10 820/2000.)
945. Ha a pedagógus munkakörben foglalkoztatottak az alkalmazási feltételekkel nem rendelkeztek, a türelmi időben kioktatás ellenére a tanulmányaikat nem kezdték meg, a munkakörük ellátására tartósan alkalmatlanná váltak, ezért jogviszonyuk megszüntetése törvényesen történt [Kjt. 30. § (1) bek. d) pont].
A felperesek szakoktató munkakörben fennállt közalkalmazotti jogviszonyát az alperes 1998. április 8-án kelt felmentéssel a Kjt. 30. § (1) bekezdés d) pontjára hivatkozással tartós alkalmatlanság miatt megszüntette. Az intézkedések utaltak arra, hogy felperesek 1998. szeptember 1-jéig nem szerezték meg a munkakörük betöltéséhez előírt felsőfokú szakirányú iskolai végzettséget, illetve nem kezdték meg felsőfokú intézményben a tanulmányaikat.
A felperesek keresetükben a felmentések jogellenességének megállapítását, és az alperes kétszeres végkielégítés megfizetésére való kötelezését kérték, mivel álláspontjuk szerint a felmentések tilalomba ütköztek, továbbá az alperes nem tett eleget rehabilitációs kötelezettségének, nem ajánlott fel a számukra egészségi állapotuknak, szakképzettségüknek megfelelő munkakört.
A munkaügyi bíróság ítéletével a kereseteket elutasította.
A munkaügyi bíróság által megállapított tényállás szerint az alperes a középfokú végzettségű felpereseket a közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény alapján szóban, majd 1997. április 7-én írásban is felszólította, hogy a szakoktató munkakörben a közalkalmazotti jogviszony fenntartásához a felsőfokú pedagógiai tanulmányukat kezdjék meg, ellenkező esetben a közalkalmazotti jogviszonyukat meg kell szüntetni. A felperesek jelentkeztek a Kereskedelmi és Vendéglátóipari Főiskolára, felvételi vizsgájuk azonban nem sikerült, az alperes más, nem szakirányú szakképzésben való részvételhez támogatást nem biztosított. Mindkét felperes 1998-ban hoszszabb-rövidebb ideig keresőképtelen volt, majd I. rendű felperesnél 1998. október 22-én, II. rendű felperesnél 1999. március 18-án 50%-os munkaképesség-csökkenést állapítottak meg.
A munkaügyi bíróság mindezek alapján jogszerűnek találta a felmentéseket, tekintettel a közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény 16. § (2) bekezdésében, 17. § (1) bekezdésében, a 127. § (2) bekezdésében és a 128. § (1) bekezdésében előírtakra. Eszerint az a közalkalmazott, akinek a törvény 1993. szeptember 1-jei hatálybalépésekor a nyugdíjjogosultság eléréséig 10 évnél több ideje van, és a törvény hatálybalépésétől számított 5 év után felsőfokú pedagógus szakképesítést nyújtó tanulmányait nem kezdi meg, pedagógus munkakörben tovább nem foglalkoztatható. A felpereseket ezért az alperes jogszerűen nem foglalkoztathatta tovább eredeti munkakörükben, más munkakörben való foglalkoztatásukra nem volt lehetőség.
A munkaügyi bíróság a munkaképesség-csökkenéssel kapcsolatban sérelmezett felmentési tilalomról kifejtette, hogy a tilalom a 8/1983. (VI. 29.) EüM-PM együttes rendelet 11. § (2) bekezdés a) pontja értelmében nem vonatkozik arra a közalkalmazottra, aki a munkája végzésére alkalmatlan. Az alperes bizonyította a rehabilitációs munkakör hiányát, ezért a felmentés jogszerűségét nem érinti a tényleges rehabilitációs eljárás elmaradása.
A felperesek fellebbezése alapján eljárt megyei bíróság ítéletével az elsőfokú ítéletet - annak helyes indokai alapján - helybenhagyta.
A felperesek a jogerős ítélet ellen felülvizsgálati kérelemmel éltek. A sérelmezett ítéletek helyett a keresetüknek helyt adó határozat hozatalát kérték. Sérelmezték, hogy a rehabilitációs eljárás lefolytatása hiánya ellenére a bíróságok a felmentésüket jogszerűnek minősítették. Az egészségi állapotuk akadályozta, illetve kizárta a felsőfokú tanulmányok folytatását, az előírt felsőfokú szakirányú szakképesítés megszerzésére ezért önhibájukon kívül nem kerülhetett sor. A bizonyítékok okszerűtlen mérlegelésére, a közoktatásról szóló törvény 127. § (2) és (9) bekezdése megsértésére is hivatkoztak, mivel álláspontjuk szerint az átmeneti időszakra vonatkozó jogszabályban előírt képesítési feltételeknek megfeleltek, ennek alapján az alperes határozott időre alkalmazhatta volna a felsőfokú tanulmányaik elvégzésére vonatkozó megállapodás megkötése mellett. Ilyen megállapodásra az alperes nem tett ajánlatot, ezért a magatartása joggal való visszaélésnek minősül.
A felülvizsgálati kérelmek nem alaposak.
Az alperes az 1999. április 8-án kiadott felmentések indokolása szerint a felpereseknek a szakoktatói (elméleti és gyakorlati oktatói) munkakörre való tartós alkalmatlanságát az annak betöltéséhez előírt felsőfokú iskolai végzettség, illetve felsőfokú szakképzettség, az ilyen tanulmányok megkezdése hiányára alapozta.
A felperesek a perben nem vitatták, fellebbezésükben elismerték, hogy nem rendelkeznek a közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény 17. §-ának (1) bekezdés b) és i) pontjában a szakiskolában a szakmai elméleti és gyakorlati oktatást végzők tekintetében előírt, a képzés szakirányának megfelelő tanári, vagy felsőfokú iskolai végzettséggel és szakképzettséggel.
A törvény 1993. szeptember 1-jei hatálybalépését követően - mivel a felpereseknek a nyugdíjjogosultság eléréséhez szükséges korhatárig tíz évnél több idejük volt - a törvény hatálybalépésétől számított öt év után csak akkor lettek volna pedagógus munkakörben tovább foglalkoztathatók, ha tanulmányaikat felsőfokú pedagógus szakképesítést nyújtó oktatásban megkezdték volna.
Az irányadó tényállás szerint a közoktatási törvény képesítési feltételeit a felperesek ismerték, az alperes több ízben szóban, majd 1997. április 17-én írásban is felhívta őket a jogszabályban előírt határidőig a tanulmányaik megkezdésére. A felperesek a szakirányú végzettséget nyújtó főiskolán sikertelenül felvételiztek. Erre tekintettel az alperestől nyilvánvalóan nem volt elvárható, hogy a felpereseknek ajánlatot tegyen a kinevezésük határozott időtartamúvá módosítására, és a felsőfokú tanulmányok folytatásához megállapodás megkötésére.
A pedagógus munkakörben történő alkalmazás feltételeit az iskolai végzettség, szakképzettség tekintetében az oktatási-nevelési intézmény típusához igazodóan a törvény az alkalmazás feltételeként határozza meg. A felperesek e feltételekkel nem rendelkeztek, a törvényben megadott türelmi időben az alperes felhívása és kioktatása ellenére a tanulmányaikat nem kezdték meg, ezért a munkakörük betöltésére tartósan alkalmatlanná váltak. Helyesen fejtette ki a munkaügyi bíróság, hogy a munkáltató más megfelelő munkakör felajánlására vonatkozó kötelezettsége csak üres munkakör tekintetében áll fenn [Kjt. 30. § (3) bekezdés], ilyen munkakör a 14 pedagógust, négy "technikai dolgozót" (adminisztrátor, pénztáros és két hivatalsegéd) alkalmazó alperesnél nem volt.
A felperesek nem az egészségi állapotuk, hanem a törvényben előírt alkalmazási feltételek hiánya miatt váltak alkalmatlanná a pedagógusi munkakör betöltésére, a munkaképesség-csökkenés megállapítására az alkalmazási feltételekre vonatkozóan előírt törvényi türelmi idő lejártát követően került sor. A tartós alkalmatlanság tehát nem egészségügyi okra volt visszavezethető, ezért a munkaügyi bíróság helyesen utalt a megváltozott munkaképességű dolgozók foglalkoztatásról és szociális ellátásáról szóló 8/1983. (VI. 29.) EüM-PM együttes rendelet 11. §-ának (2) bekezdésében előírtakra, amely szerint a nem egészségügyi okból alkalmatlan munkavállalóra nem vonatkozik a rendeletben írt felmondási (felmentési) tilalom.
Az előírt iskolai végzettség hiánya miatt fennállt tartós alkalmatlanság szempontjából nincs jelentősége annak, hogy a munkavállaló nem megfelelő egészségi állapota ebben közrehatott-e. Ennek az összefüggésnek a vizsgálata elmulasztását - a jogszabályi alap hiánya miatt - a felperesek alaptalanul sérelmezték.
A kifejtettekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság a jogerős ítéletet a Pp. 275/A. § (1) bekezdése alapján hatályában fenntartotta. (Mfv. I. 11 099/2000.)
946. A vezetői munkakörben fennálló közalkalmazotti jogviszonynak a vezetői megbízás visszavonásával egyidejű felmentéssel való megszüntetése esetén nem állapítható meg az intézkedés jogellenessége, mivel a felmentésről a vezető felett munkáltatói jogkört gyakorló miniszter jogszerűen dönthetett [Kjt. 30. § (1) bek. e) pont].
A felperes közalkalmazotti jogviszonyban állt az alperessel, amelynek főigazgatójaként dolgozott. Keresetében annak megállapítását kérte, hogy az egészségügyi miniszternek a közalkalmazotti jogviszonyát megszüntető felmentő intézkedése jogellenes, mivel álláspontja szerint a miniszter nem volt jogosult a felmentésére. A felperes a vezetői megbízása ezzel egyidejű visszavonását nem vitatta.
A munkaügyi bíróság ítéletével a felperes keresetét elutasította.
A munkaügyi bíróság által megállapított tényállás szerint a felperest 1992. január 1-jei hatállyal nevezte ki a miniszter az alperesi intézmény főigazgatójává. A Kjt. hatálybalépése után arról kapott értesítést, hogy a főigazgatói kinevezése határozatlan idejű vezető megbízásra módosul. Az egészségügyi miniszter az 1999. szeptember 27-én kelt intézkedésével a vezetői megbízás egyidejű visszavonásával a felperes közalkalmazotti jogviszonyát felmentéssel megszüntette. Az intézkedésében a Kjt. 25. §-ának (2) bekezdésére és a Kjt. 30. § (1) bekezdés e) pontjára hivatkozott.
A munkaügyi bíróság az 1997. évi CXL. törvény 43. § (4) bekezdése alapján - amely szerint a főigazgatót az egészségügyi miniszter nevezi ki és menti fel - a felmentő intézkedés jogszerűségére következtetett. A munkaügyi bíróság érvelése szerint a hivatkozott jogszabályban így meghatározott jogkör szélesebb, mint a vezetői megbízásra és annak visszavonására vonatkozó jogkör, mivel a jogszabály szövegezéséből kitűnően magában foglalja a közalkalmazotti jogviszony felmentéssel való megszüntetésére vonatkozó jogkört is. Ezért a vezetői megbízás visszavonásakor és a közalkalmazotti jogviszony felmentéssel való megszüntetésekor a miniszter a hatáskörében járt el.
A felperes fellebbezése alapján eljárt másodfokú bíróság ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta. A másodfokú bíróság a fellebbezés kapcsán kiemelte, hogy a vezetői megbízás visszavonására és a felmentésre egyidejűleg került sor, ezért a miniszter, mint a főigazgató felett munkáltatói jogkört gyakorló a vezetői megbízás visszavonásával egyidejűleg a közalkalmazotti jogviszonyt is megszüntethette.
A felperes felülvizsgálati kérelmében a bíróságok ítéleteinek megváltoztatásával lényegében a keresetének helyt adó határozat hozatalát kérte. Változatlanul azzal érvelt, hogy az egészségügyi miniszter a közalkalmazotti jogviszonya felmentéssel való megszüntetésére nem rendelkezett hatáskörrel, mivel a Kjt. a közalkalmazotti jogviszony megszüntetésére és a vezetői megbízás visszavonására vonatkozó feltételeket külön szabályozza. Álláspontja szerint téves a másodfokú ítélet okfejtése arról, hogy az egyidejű intézkedéssel a főigazgató felett munkáltatói jogkört gyakorló miniszter a közalkalmazotti jogviszony megszüntetésére is hatáskörrel rendelkezett. A munkaügyi bíróság álláspontját azért tartotta elfogadhatatlannak, mivel a bíróság pusztán a jogszabály szóhasználata alapján vont le következtetést az intézkedés jogszerűségére.
Az alperes ellenkérelmében a jogerős ítélet hatályában való fenntartását kérte.
A felülvizsgálati kérelem nem alapos.
A felülvizsgálati eljárásban is irányadó tényállás szerint a felperest az 1970. óta fennállt munkaviszonyában 1992. január 1-jei hatállyal a miniszter az alperes főigazgatójává nevezte ki. A felperes munkaviszonya a Kjt. 1992. július 1-jei hatálybalépésével közalkalmazotti jogviszonnyá alakult át, a főigazgatói kinevezése pedig határozatlan idejű vezetői megbízásra módosult.
A perben nem volt vitás, hogy a felperes, mint alperes főigazgatója felett a munkáltatói jogkört az egészségügyi miniszter gyakorolta. A felperes csupán azt vitatta, hogy a főigazgatói vezetői megbízása visszavonásával egyidejűleg a közalkalmazotti jogviszonya felmentéssel történt megszüntetésére az egészségügyi miniszter rendelkezett-e hatáskörrel.
Helyesen emelte ki a jogerős ítélet, hogy a közalkalmazotti jogviszony megszüntetésére a vezetői megbízás visszavonásával egyidejűleg, egy intézkedés keretében került sor. A felperes felmentése tehát a Kjt. 30. § (1) bekezdés e) pontja alapján a vezetői megbízás visszavonása indokával azonos indokkal - az öregségi nyugdíjra való jogosultság alapján - a főigazgatói munkakörből történt.
A vezetői munkakörben fennálló közalkalmazotti jogviszonynak a vezetői megbízás visszavonásával egyidejű felmentéssel való megszüntetése esetén nem állapítható meg az intézkedés jogellenessége, mivel a felmentésről a vezető felett munkáltatói jogkört gyakorló miniszter jogszerűen dönthetett.
A főigazgató felperes közalkalmazotti jogviszonya megszüntetése tekintetében a munkáltatói jogkört gyakorló egészségügyi miniszter 1999. szeptember 30-án kelt intézkedése jogellenességére ezért a felperes alaptalanul hivatkozott.
A kifejtettekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság a jogerős ítéletet a Pp. 275/A. § (1) bekezdése alapján hatályában fenntartotta. (Mfv. I. 11 171/2000.)
947. Ha a pedagógus a szükséges képesítés megszerzése iránt a tanulmányait nem kezdte meg, az alkalmazási feltétel hiányában felmentése jogszerűen történt [Kjt. 30. § (1) bek. d) pont].
A felperes közalkalmazotti jogviszonyát a munkáltatói jogkör gyakorlója a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény 30. §-ának (1) bekezdés c) és d) pontjára hivatkozással 1999. május 17-ei hatállyal felmentéssel megszüntette. Az intézkedését azzal indokolta, hogy a felperes a munkakörének betöltéséhez szükséges felsőfokú iskolai végzettséggel nem rendelkezik és a közoktatási törvényben meghatározott határidőben a tanulmányait nem kezdte meg, másrészt a közalkalmazotti munkáját nem végzi megfelelően. Ez utóbbit az alperes az intézkedésben felsorolt esetekkel támasztotta alá.
A felperes a keresetében a felmentés jogellenességének megállapítását, a közalkalmazotti jogviszonyának helyreállítását és az elmaradt illetményének megfizetését kérte. Arra hivatkozott, hogy az alperes a szükséges végzettség megszerzésére nem hívta fel, az általa megkezdett szakoktatási pedagógiai tanfolyamot pedig az iskolai elfoglaltsága miatt nem tudta befejezni. Vitatta, hogy a munkáját nem végzi megfelelően, kifogásolta, hogy annak alátámasztásaként az alperes korábbi fegyelmi büntetésre hivatkozott, illetőleg olyan eseteket sorolt fel, amelyek nem a szakmai munkájával kapcsolatosak, hanem az iskola életét, működését és gazdálkodását érintő általa észlelt visszaélések szóvá tételét.
A munkaügyi bíróság ítéletével a keresetet elutasította. Megállapította, hogy a felperes gimnáziumi érettségivel és kárpitos szakmunkás bizonyítvánnyal rendelkezik. A tantestületi értekezleten a továbbtanulásról sokszor esett szó, a közoktatási törvény vonatkozó rendelkezéseit a munkatársak ismerték. A felperes a továbbtanulási szándékát nem jelezte, a megkezdett tanfolyami tanulmányait pedig nem az iskolai elfoglaltsága miatt nem tudta befejezni. A bíróság megállapította, hogy a felmentésben megjelölt első ok valós és okszerű, mert a felperes a közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény 17. §-ában előírtakkal szemben a szükséges iskolai végzettséggel nem rendelkezik, a felsőfokú képzést nem kezdte el, és ezáltal a munkakör betöltésére tartósan alkalmatlanná vált. Az alperes a továbbtanulásra senkit nem kötelezett, de nem is kötelezhetett, mert ezt a jogszabály nem írta elő.
A nem megfelelő munkavégzést alátámasztó esetek körében az elsőfokú bíróság megállapította, hogy a felperes a késztermék előállítását jogszerűen tagadta meg. A bíróság a tanulók szerszámainak az oktatók részéről történő átvételét nem találta jogellenes gyakorlatnak, és miután ez a kötelezettség a felperes munkaköri leírásában is szerepelt, úgy ítélte meg, hogy a felperes a szerszámok átvételét nem tagadhatta volna meg. A felperesnek az igazgatóhoz írt leveleinek sértő, lekicsinylő hangneme és szóhasználata túllépi a szabad véleménynyilvánítás jogának kereteit. A tanúként meghallgatott kollegák nem értettek egyet a felperesnek a különböző fórumokon tett bejelentéseivel, amelyek miatt az állandó vizsgálatok az iskola munkahelyi légkörét megrontották. Mindezekre tekintettel a bíróság azt állapította meg, hogy a felmentésben megjelölt okok egy kivételével valósak és okszerűek, ezért az intézkedés a jogszabályban foglaltaknak megfelel.
A felperes fellebbezése folytán eljárt Fővárosi Bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét annak helyes indokaira tekintettel helybenhagyta.
A jogerős ítélet ellen előterjesztett felülvizsgálati kérelmében a felperes a keresetében foglaltaknak megfelelő határozat meghozatalát kérte. Arra hivatkozott, hogy a közalkalmazotti jogviszonyban a Munka Törvénykönyvének 3. § (1) bekezdésében foglaltakat is kell alkalmazni, amely a felek kölcsönös együttműködési kötelezettségét írja elő. Az alperes ennek a kötelezettségének a továbbtanulás vonatkozásában nem tett eleget. A nem megfelelő munkavégzésre vonatkozó felmondási indokkal kapcsolatban utalt arra, hogy több tanú az összeférhetetlenségét csak hangoztatta, de arra vonatkozóan semmiféle bizonyítékot nem terjesztettek elő. A hibákat megszüntető és a jogellenes gyakorlatot feltáró lépései felkavarták az intézmény állóvizét, és annak vezetése nem a problémák megoldását, a nézetek tisztázását, hanem az együttműködés helyett a konfrontációt választotta.
Az alperes felülvizsgálati ellenkérelme a jogerős ítélet hatályban tartására irányult.
A felülvizsgálati kérelem nem alapos.
A Kjt. 30. §-ának (1) bekezdés d) pontja szerint a munkáltató a közalkalmazotti jogviszonyt - a (3)-(4) bekezdésben foglalt korlátozással - felmentéssel akkor szüntetheti meg, ha a közalkalmazott munkaköri feladatainak ellátására tartósan alkalmatlanná vált, vagy munkáját nem végzi megfelelően. A felmentésben közölt egyik ok valósága és okszerűsége elegendő annak megállapításához, hogy a felmentő intézkedés jogszerű.
A közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvénynek az 1996. szeptember 1-jén hatályban lévő 17. § (1) bekezdése előírta, hogy ha a törvény másként nem rendelkezik, nevelési, oktatási intézményben pedagógus munkakörben az alkalmazható, aki az e törvényben meghatározott felsőfokú iskolai (egyetemi, vagy főiskolai szintű) végzettséggel és szakképzettséggel rendelkezik. A 128. § (1) bekezdésének b) pontja pedig kimondta, hogy ha a pedagógus szakképesítése az e törvényben meghatározott képesítésnek nem felel meg, és e törvénynek a hatálybalépésekor a pedagógusnak a nyugdíjjogosultság eléréséhez szükséges korhatárig 10 évnél több ideje van, e törvény hatálybalépésének napjától számított 5 év után csak akkor foglalkoztatható tovább pedagógus munkakörben, ha tanulmányait a felsőfokú pedagógus szakképesítést nyújtó oktatásban megkezdte.
A felperes a perben nem vitatta, hogy a hivatkozott jogszabályok hatálya alá tartozott és munkakörének betöltéséhez szükséges szakiránynak megfelelő tanári, illetve felsőfokú végzettséget tanúsító szakoktatói vagy a szakiránynak megfelelő egyetemi vagy főiskolai végzettséggel nem rendelkezik [Kt. 17. § (1) bekezdés g) pont]. A bizonyítási eljárás során két tanú egybehangzóan vallotta, hogy az oktatási törvénynek a szakképesítésre vonatkozó részét a pedagógusok ismerték, arról tantestületi értekezleten beszéltek, de a vonatkozó jogszabályt a hirdetőtáblán, az oktatói szobákban és a tanáriban is kifüggesztették. Ezzel az alperes az Mt. 3. §-ának (1) bekezdésében meghatározott együttműködési kötelezettségének eleget tett, a perben pedig a felperes olyan tényre, vagy körülményre, miszerint az alperes a továbbtanulásban akadályozta volna, nem hivatkozott. Az alperest a felperes beiskolázására jogszabályi kötelezettség nem terhelte.
Tekintettel arra, hogy a szükséges képesítés megszerzése, illetőleg az ilyen képesítést nyújtó oktatásban való részvételnek a Kt. hatálybalépését követő 5 éven belüli megkezdése a törvény szerinti alkalmazási feltétel, melynek hiánya a nevelési-oktatási intézményben pedagógus munkakörbe történő továbbfoglalkoztatást kizárja, a felperes a felmentés időpontjában a továbbfoglalkoztatás feltételével nem rendelkezett. Az alperes intézkedését a felmentésben közölt ezen indok önmagában megalapozza, miután a felperes a munkaköre betöltésére tartósan alkalmatlanná vált.
A kifejtettekre figyelemmel a másodfokú bíróság az ítéletét jogszabálysértés nélkül hozta meg, ezért azt a Legfelsőbb Bíróság a Pp. 275/A. §-ának (1) bekezdése alapján hatályában fenntartotta. (Mfv. II. 10 266/2001.)
948. A munkaköri feladatok szétosztásával járó munkakör-megszüntetés átszervezésnek minősül, amely a törvénynek megfelelő felmentési indok [Kjt. 30. § (1) bek. b) pont].
A felperes keresetében az alperes 2000. június 6-án kelt felmentése jogellenességének megállapítását, eredeti gondnoki munkakörében való továbbfoglalkoztatását és elmaradt munkabére megfizetését kérte.
A munkaügyi bíróság ítéletével a felmentést hatálytalanította, felperest eredeti munkakörébe visszahelyezte és az alperest felperes javára 156 524 forint és kamatai megfizetésére kötelezte.
A munkaügyi bíróság által megállapított tényállás szerint az alperes a felmentést a Kjt. 30. §-a (1) bekezdésének b) pontjára alapította és azzal indokolta, hogy a képviselő-testület 2000. május 30-án hozott döntése a Polgármesteri Hivatalnál szakfeladatként ellátott művelődési ház gondnoki státuszt 2000. június 1-jével megszüntette, és felperes számára más megfelelő munkakört nem tud felajánlani.
A bíróság megállapította, hogy a felperes által végzett feladatok nem szűntek meg, a művelődési ház takarítását T.-né V. K. végzi, egyéb takarítási feladata mellett. Ebből a bíróság arra következtetett, hogy a felmentési indok nem felel meg a valóságnak és nem is okszerű, mert a státusz megszüntetése nem eredményezheti a jogviszony megszüntetését, ha a feladatok fennmaradtak.
Az alperes fellebbezése folytán eljárt megyei bíróság ítéletével a munkaügyi bíróság ítéletét megváltoztatta, a felperes keresetét elutasította, az alperes marasztalását mellőzte.
A másodfokú bíróság a tényállást kiegészítve megállapította, hogy az önkormányzat 2000. évi költségvetésében - az előző évihez képest - az engedélyezett létszám 4 fővel alacsonyabb. Felperes olyan intézmény (művelődési ház) gondnoka volt, amely pénzügyi nehézségek miatt nem működik, a képviselő-testület ezért a gondnoki tevékenység további fenntartásához sem létszámot, sem pénzügyi fedezetet nem biztosított. Ezt is figyelembe véve a Kjt. 30. §-a (1) bekezdése b) pontja alapján a felmentés jogszerűségét állapította meg. A fellebbezés kapcsán hangsúlyozta, hogy T.-né V. K. takarítónőt az alperes nem felperes munkakörében foglalkoztatja, és felperes a nevezett által végzett feladatok ellátását - az elsőfokú eljárásban tett nyilatkozata szerint - munkaképesség-csökkenése miatt nem tudja elvállalni.
A felperes felülvizsgálati kérelmében lényegében a jogerős ítélet hatályon kívül helyezését és a keresetének helyt adó határozat hozatalát kérte. Arra hivatkozott, hogy a másodfokú bíróság nem bizonyított és tévesen értelmezett adatokra hivatkozva változtatta meg az elsőfokú bíróság ítéletét. Vitatta, hogy a gondnoki státusza megszüntetése átszervezésnek minősült. Sérelmezte, hogy a keresetében és fellebbezési ellenkérelmében a rendeltetésellenes joggyakorlásra vonatkozóan előadottakat a jogerős ítélet indokolás nélkül figyelmen kívül hagyta.
Az alperes felülvizsgálati ellenkérelme a jogerős ítélet hatályában való fenntartására irányult.
A felülvizsgálati kérelem a következők szerint alapos.
A munkaköri feladatok szétosztásával járó munkakör megszüntetés átszervezésnek minősül. A Kjt. 30. §-a (1) bekezdésének b) pontjában meghatározott felmentési indok megvalósul, ha az önkormányzati képviselő-testületnek a munkakör megszüntetésről hozott, és az előbbieknek megfelelően végrehajtott döntése következtében más lehetőség a közalkalmazott további foglalkoztatására nincs.
A munkaügyi bíróság ezért csupán a felperes által ellátott feladatok megmaradásából tévesen következtetett a felmentési indok valótlanságára és okszerűtlenségére. A felülvizsgálati eljárásban is irányadó - nem vitatott - tényállás szerint a felperes feladatait egy takarítónő látja el, művelődési ház gondnokként az alperes más személyt a felmentést követően nem alkalmazott.
A felmentés törvénynek megfelelő [Kjt. 30. § (1) bekezdés b) pont] indoka az előbbi, nem vitatott tényállás alapján bizonyítást nyert. Ebből következően a másodfokú bíróság által - a felmentés indokolásában fel nem hozott - a költségvetési rendelet alapján megállapított tények bizonyítottságától függetlenül a felmentési indok valósága megállapítható. Ezért az utóbbi ténymegállapításokat érintő felülvizsgálati érvelés érdemi elbírálást nem igényelt.
A felperes a perben - keresetlevelében, fellebbezési ellenkérelmében - a felmentés jogellenességének megállapítását a rendeltetésellenes joggyakorlásra hivatkozva is kérte. A felülvizsgálati kérelem így alappal sérelmezte, hogy a másodfokú bíróság ennek vizsgálatát mellőzve utasította el a keresetét. A jogerős ítélet ebben a körben a keresetet nem bírálta el, ezért jogszabálysértő [Pp. 213. § (1) bekezdés, 221. § (1) bekezdés].
A kifejtettekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság a jogerős ítéletet a Pp. 275/A. §-ának (2) bekezdése alapján hatályon kívül helyezte és a megyei bíróságot - a rendeltetésellenes joggyakorlással kapcsolatos kereseti kérelem elbírálása érdekében - új eljárásra és új határozat hozatalára utasította. (Mfv. I. 10 993/2001.)
949. A közalkalmazott felmentése és kritikai megjegyzéseinek időbeli összefüggése, valamint az igazgató által közölt létszámleépítési elvtől kellő indok nélküli eltérés alapján a felmentés jogellenessége rendeltetésellenes joggyakorlás miatt megállapítható [Kjt. 30. § (1) bek.].
A munkaügyi bíróság ítéletével felperesnek az alperes 2000. július 12-én kelt felmentése jogellenességének megállapítása és annak jogkövetkezményeként 12 havi átlagkeresetnek megfelelő összeg megfizetése iránt előterjesztett keresetét elutasította.
A megállapított tényállás szerint a felperes 26 éve állt az alperes alkalmazásában régész-muzeológus munkakörben. Közalkalmazotti jogviszonyát az alperes a Kjt. 30. §-a (1) bekezdésének b) pontjára alapított felmentéssel szüntette meg a megyei közgyűlés határozatával elrendelt létszámcsökkentésre hivatkozással.
Az alperes igazgatója a 2000. július 3-án tartott vezetői értekezleten arról adott tájékoztatást, hogy a létszámcsökkentés a segédszemélyzetet érinti csupán, a szakalkalmazottakat nem. Utóbb vált szükségessé két szakalkalmazott felmentése is, mivel a segédrestaurátor és egy asztalos felmentése a tervezett módon nem volt lehetséges. Az alperes igazgatója telefonon kérte fel a felperest is foglalkoztató régészeti osztály vezetőjét, K. G.-t, hogy tegyen javaslatot egy szakalkalmazottra is kiterjedő létszámcsökkentésre. Ezt a javaslatot 2000. július 4-én tette meg, amelyben név nélkül egy őskoros régész felmentése szerepelt.
A munkaügyi bíróság nem találta alaposnak felperes rendeltetésellenes joggyakorlásra való hivatkozását. A felperes 2000. július 5-én kelt levelében élesen támadta K. G. osztályvezetőt amiatt, hogy ő utazott el egy ausztriai konferenciára, ahol a felperes szakterületéről tartott előadást. A bíróság álláspontja szerint a felmentés ezzel nem állt összefüggésben, mert az osztályvezető ezt megelőzően, július 4-én tett javaslatot egy fő régész státuszának megszüntetésére, és ugyanezen a napon került sor K. Á. gyűjteménykezelő felmentésére is; továbbá a konferenciára a meghívó név szerint K. G. nevére szólt, aki jogszerűen hivatkozhatott a forrásra, szerzőre utalással a felperes publikációira is az előadásában.
A felperes fellebbezése folytán eljárt megyei bíróság ítéletével a munkaügyi bíróság ítéletét megváltoztatta. Megállapította a felmentés jogellenességét és az alperest felperes javára 1 727 916 forint megfizetésére kötelezte.
A másodfokú bíróság a tényállást kiegészítve megállapította, hogy a 2000. július 3-i vezetői értekezleten az alperes igazgatója két asztalos álláshelyének megszüntetésére tett javaslatot, az egyik betöltetlen álláshely volt. Ezen az értekezleten emiatt nem merült fel probléma. A segédrestaurátor helyett az alperes K. Á. gyűjteménykezelő jogviszonyát szüntette meg 2000. július 4-én, aki egyébként már korábban közölte, hogy jogviszonyát meg akarja szüntetni. Ennélfogva szükségtelen volt utasítás kiadása leépítési javaslat megtételére, ilyen utasítás nem is történt, kizárólag K. G. - akivel felperesnek konfliktusa volt - tett javaslatot a létszámleépítésre vonatkozóan. Nem volt megállapítható, hogy a munkáltatói jogkört gyakorló 2000. július 4-én már felperes felmentéséről döntött volna, erre csak 2000. július 11-én került sor, miután felperes bíráló levelét kézhez vette. A megyei bíróság ennek figyelembevételével megállapította az összefüggést a felperes igazgatójához írt, erős kritikát megfogalmazó levele és az előzőleg nyilvánosságra hozott létszámleépítési koncepcióval ellentétes, attól szükségtelenül eltérő felperest érintő felmentés között, amely felperes véleménynyilvánításának elfojtására irányult. Az Mt. 4. §-ába ütközően jogellenes felmentésre tekintettel az alperest a Kjt. 34. §-ának (4) bekezdése alapján - a jogsértés és annak következményei súlyának mérlegelésével - 12 havi átlagkeresetnek megfelelő összeg megfizetésére kötelezte.
Az alperes felülvizsgálati kérelmében a jogerős ítélet hatályon kívül helyezését és a munkaügyi bíróság ítéletének helybenhagyását kérte. Iratellenességet panaszolt a tényállás kiegészítésével kapcsolatban. A tanúvallomásokra hivatkozva vitatta azt az ítéleti megállapítást, miszerint K. Á. már korábban közölte jogviszony-megszüntetési szándékát; továbbá a 2000. július 3-i vezetői értekezleten az asztalos felmentésével kapcsolatos probléma felmerülését, illetve emiatt az osztályvezetőktől kért javaslat szükségességét illetően tett megállapításokat is iratellenesnek tartotta. Állította, hogy a már 2000. július 4-én meghozott munkáltatói döntés nem hozható összefüggésbe felperes július 5-én kelt levelével.
A felperes csatlakozó felülvizsgálati kérelemmel élt, amelyben az alperes marasztalására vonatkozó rendelkezés "kiegészítését" kérte azzal, hogy a marasztalás nem jövedelmet pótló kártérítés címén történt. Felülvizsgálati ellenkérelme a jogerős ítélet hatályában való fenntartására irányult.
A felülvizsgálati kérelem és csatlakozó felülvizsgálati kérelem nem alapos.
Az alperes iratellenességet amiatt panaszolt, hogy a jogerős ítéletben kiegészített tényállás egyes bizonyítékokkal (tanúvallomásokkal) ellenkezik. Ez az iratellenességre vonatkozó támadás téves, mert a felülvizsgálati kérelem ily módon a bizonyítékok mérlegelését támadta. A bíróság pedig - egyes bizonyítékok kellően indokolt elfogadásával - mérlegeléssel olyan tényállást is megállapíthat, amely a fél által vitatott bizonyítékok tartalmával nem áll ugyan összhangban, a per adataira figyelemmel azonban nem okszerűtlen.
A felülvizsgálati eljárásban a bizonyítékok ismételt egybevetésére, felülmérlegelésre nincs lehetőség, csupán az vizsgálható, hogy a bizonyítékok mérlegelése során történt-e jogszabálysértést megalapozó nyilvánvalóan okszerűtlen, a logika szabályaival ellentétes következtetés.
A felülvizsgálati kérelem által sem vitatott tény, hogy a felperesen kívül felmentett egyetlen szakalkalmazott K. Á.-val az alperes a létszámleépítésről tartott vezetői értekezletet követő napon, 2000. július 4-én közölte a felmentést. A perben arra adat nem merült fel, hogy K. Á. felmentésére osztályvezetője javaslatot tett volna, és kiválasztásának egyéb indokát sem adta alperes.
A peres iratok alapján megállapítható, hogy az alperes igazgatója a 2000. július 3-i vezetői értekezleten ismertette a "leépítendő személyeket" - 15 főt - tartalmazó listát. A vonatkozó kimutatásban két asztalos szerepel 13. és 14. sorszám alatt, egyik az üres álláshely megszüntetésével végrehajtott létszámcsökkentésre vonatkozóan. Ez arra utal, hogy az asztalos helyett szakalkalmazott jogviszonyának a megszüntetése a vezetői értekezleten nem merült fel, amint erre vonatkozó utalást nem is tartalmaz a felvett emlékeztető. Ha mindkét asztalos álláshely megszüntetése a létszámleépítés körébe tartozott, fel sem merülhetett az üres álláshely felajánlásának lehetősége. K. G. tanúvallomásában ugyancsak úgy nyilatkozott, hogy "nem tud arról, hogy más osztályvezető is fel lett volna szólítva arra, hogy javaslatot tegyen a szakalkalmazott elbocsátására". Ezen adatok figyelembevételével nem tekinthető okszerűtlennek az az ítéleti megállapítás, miszerint a szakapparátust érintő létszámleépítésre vonatkozó javaslatok megtételére utasítás kiadására nem volt szükség és az nem is történt meg.
A munkáltatói jogkör gyakorlójának azt az állítását, hogy felperes felmentéséről már 2000. július 4-én döntött - az ezzel ellentétes tanúvallomásokkal szemben tényszerű adatokkal az alperes a perben nem tudta alátámasztani. Nem oldotta fel azt az ellentmondást sem az alperes, hogy ha ez a döntés megszületett, miért nem közölte a felmentést felperessel is ekkor, amint ezt K. Á. esetében megtette. Ezért a másodfokú bíróság a per adatai alapján megalapozottan, eljárási jogszabálysértés nélkül vonta le azt a következtetését, hogy az igazgató csak a felperes bírálatot tartalmazó levele kézhezvétele (július 10.) után hozta meg döntését a felperes felmentéséről.
A kifejtettek szerint a jogerős ítéletben megállapított tényállás felülvizsgálati támadása eljárási jogszabálysértés [Pp. 206. § (1) bekezdés] hiányában sikertelennek bizonyult.
A felperes felmentése és kritikai megjegyzéseinek időbeli összefüggése, valamint az igazgató által közölt, a szakalkalmazottakat nem érintő létszámleépítési elvtől kellő indok nélküli eltérés alapján megalapozottan, helyes jogi következtetéssel állapította meg a jogerős ítélet a rendeltetésellenes joggyakorlást.
A felmentés jogellenességének jogkövetkezményeként az alperes marasztalásának jogcímét az ítélet indokolása rögzíti, a jogszabály pontos megjelölésével, és a 12 havi átlagkeresetnek megfelelő joghátrány mértékének megállapításánál mérlegelt körülményekre is kiterjedő részletes indokolással. Mindebből egyértelműen kitűnik, hogy a marasztalás nem elmaradt munkabér címén történt. Ennélfogva a csatlakozó felülvizsgálati kérelem a marasztalás jogcíme tekintetében az ítélet hiányosságára tévesen hivatkozott.
A kifejtettekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság a jogerős ítéletet a Pp. 275/A. §-ának (1) bekezdése alapján hatályában fenntartotta. (Mfv. I. 11 004/2001.)
950. Ha az osztályvezető-főorvos a sajtónyilatkozat-tételre vonatkozó szabályokat megsértette és a munkáltatót helytelen megítélésnek tette ki, ez alkalmatlanság címén a felmentést megalapozta [Kjt. 30. § (1) bek. d) pont].
A felperes 1979 óta dolgozott az alperesnél, a perbeli események idején a II. számú Belgyógyászat osztályvezető főorvosa volt.
A felperes a megrovást kiszabó fegyelmi büntetés hatálytalanítása, a közalkalmazotti jogviszony felmentéssel történt megszüntetése jogellenességének megállapítása, valamint nem vagyoni kártérítés megfizetése iránt indított keresetet az alperes ellen.
Az elsőfokú bíróság ítéletében megállapított tényállás szerint a kórház orvos igazgatója 1999. novemberében vitaanyagot készített a "A belgyógyászati ágystruktúra átalakításának alapelvei" címmel. A felperes a tervezett belgyógyászati un. struktúramódosítással kapcsolatos észrevételeit, szakmai aggályait 2000. február 23-án írásban közölte a kórház főigazgatójával.
A főigazgató 2000. március 1-jén a főorvosi értekezleten azt a tájékoztatást adta, hogy a felperes osztályának egy része a C épület III. emeletére költözik kardiológiai profillal, helyére a IV. számú belosztály meghatározott ágyai, továbbá a C/III-ról az I. számú belosztály egyik részlege kerül. Ezt a tájékoztatást tartalmazta a 2000. március 6-án kelt főigazgatói utasítás, amelyet az alperes az ún. struktúraátalakítás első szakasza tárgyában hozott és amely azonnali végrehajtást írt elő. A II. számú belosztály dolgozói március 8-án levélben kérték a főigazgatót az általuk elhamarkodottnak, sérelmesnek tartott intézkedés felfüggesztésére, egyhangú döntéssel, nyílt munkahelyi demonstrációba (éhségsztrájk) kezdtek. A Kardiológiai Szakmai Kollégium 2000. március 20-án szakmai véleményében a főigazgatói intézkedést szakmai szempontból tarthatatlannak tartotta.
Az alperes 2000. március 9-én fegyelmi eljárást indított a felperes ellen és egyidejűleg állásból is felfüggesztette. A fegyelmi eljárás eredményeként 2000. május 5-én hozott határozatával a felperest megrovás fegyelmi büntetéssel sújtotta amiatt, hogy megtagadta a március 6-án kiadott főigazgatói utasítás végrehajtását annak ellenére, hogy napirenden volt a belgyógyászati struktúra racionális átszervezése.
A alperes a felperes közalkalmazotti jogviszonyát az ugyancsak 2000. május 5-én hozott felmentéssel a Kjt. 30. § (1) bekezdés d) pontja alapján 8 havi felmentési idővel 2001. január 5. napjával megszüntette. A felmentési idő teljes időtartamára mentesítette a munkavégzés alól. A felmentés indokát abban határozta meg, hogy a felperes 2000. március 9. napjától súlyosan és folyamatosan megsértette a munkaköri leírásában és az intézmény szervezeti és működési szabályzatában (SZMSZ) foglaltakat a közlés, nyilatkozás szabályait illetően. A költözéssel kapcsolatos szakmai vitát a médiában (hírlapok, televíziók) mint a betegek életét közvetlenül veszélyeztető döntéssorozatot adta elő, és ezzel megsértette a munkaköri leírásában, illetve az SZMSZ-ben foglaltakat, továbbá az Mt. 103. § (1) bekezdés c) pontjában írt együttműködési kötelezettséget is, magatartásával más munkáját zavarta, helytelen megítélését idézte elő, azt a hamis látszatot keltve a nagy nyilvánosság előtt, hogy az intézmény vezetője a betegek életét veszélyeztetve más kevésbé fontos érdekeket helyez előtérbe. Hivatkozott arra is, hogy a felperes együttműködési kötelezettségét megtagadva készséget sem mutatott a kialakult helyzet rendezésére, kijelentve, hogy csak a Kardiológiai Szakmai Kollégium döntését fogadja el magára nézve kötelezőnek. Ezzel a magatartásával a nyilvánosság előtt az intézményt lejáratta, és a teljes elutasítására figyelemmel nem volt elvárható a munkáltatótól, hogy a dolgozójával a továbbiakban is együttműködjön és a jogviszonyát fenntartsa.
A munkaügyi bíróság ítéletével megállapította, hogy az alperes jogellenesen szüntette meg a felperes közalkalmazotti jogviszonyát, ezért az az ítélet jogerőre emelkedése napján szűnik meg. Hatályon kívül helyezte az alperes fegyelmi határozatát is. Kötelezte az alperest, hogy 2 000 000 forint kártérítést fizessen meg a felperesnek.
A munkaügyi bíróság a fegyelmi határozatot eljárási okokból helyezte hatályon kívül, míg a felmentést részben azért tartotta jogellenesnek, mert az alperes nem adott a felperes számára lehetőséget a felhozott kifogások elleni védekezésre, másrészt a munkáltató sértette meg az együttműködési kötelezettség szabályait, melyre példa, hogy az orvos igazgató a felperesi javaslatokra úgy reagált, hogy "felszántja a II. számú belgyógyászatot és sóval hinti fel". E kijelentés miatt a Magyar Orvosi Kamara Országos Etikai Bizottsága megállapította, hogy az orvos igazgató etikai vétséget követett el. Ugyanakkor a felperes kijelentette, hogy a Kardiológiai Szakmai Kollégium állásfoglalását magára nézve kötelezőnek ismeri el, erre tekintettel az osztály dolgozói a sztrájkot megszüntették, melyben egyébként a felperes nyilvánvalóan nem vehetett részt az állásából történő felfüggesztés miatt.
A munkaügyi bíróság kifejtette, hogy az alperes a perben a döntéseinek okát meggyőzően nem tudta indokolni, és bár kétségtelen, hogy a főigazgatót illette meg a közlés, a sajtónyilatkozat joga, mégis a sajtótermékek elsősorban nem a felperes, hanem az újságírók és az olvasók véleményét tükrözték. Minthogy az alperes nem bizonyította, hogy miért nincs szükség a továbbiakban a szakmai körökben és nemzetközileg is elismert szaktekintéllyel rendelkező felperes munkájára, ezért az alkalmatlanságra alapított felmentés jogellenességét állapította meg.
Az alperes a kereset teljes elutasítása érdekében nyújtott be fellebbezést, míg a felperes a fellebbezéssel érintett ítéleti rendelkezések helybenhagyását kérte, és módosított csatlakozó fellebbezésében újabb igényeket terjesztett elő 12 havi átlagkeresetének megfelelő átalány kártérítés és a felmentéssel kapcsolatos kényszerű munkahely-változtatással összefüggő többletkiadása járadékszerű megfizetése iránt.
A megyei bíróság ítéletével az elsőfokú ítéletet részben megváltoztatta, a fegyelmi határozattal kapcsolatos rendelkezést helybenhagyta, ezt meghaladóan a keresetet elutasította.
A megyei bíróság nem eljárási okból, hanem érdemben tartotta jogsértőnek a fegyelmi határozatot. Tényként állapította meg, hogy a megfogalmazás ellenére sem történt jogi értelemben vett átszervezés, csupán részleges helyváltoztatás, melyre baktériumfertőzés, illetve a tisztiorvosi szolgálat sürgető utasítása nyomán került sor. A 2000. év elejei információk alapján a felperes alappal hihette, hogy az átköltöztetési utasítással az osztálya betegeinek életét közvetlen és súlyos veszélynek tették ki. A felperes a betegek bizonyos csoportja életét védendő, orvosi esküjéhez mérten kötelező jelleggel tagadta meg az utasítás végrehajtását [Mt. 104. § (3) bekezdés]. Ha pedig az utasítás megtagadása törvényes volt, a felperes kötelezettségszegése nem lehetett vétkes, ezért vele szemben nem lehetett volna fegyelmi büntetést kiszabni. Mindezekre tekintettel a megyei bíróság a Kjt. 45. § (1) bekezdésének alkalmazásával az elsőfokú ítéletet a fegyelmi határozattal kapcsolatos rendelkezése tekintetében indokolásbeli módosítással helybenhagyta.
Nem értett egyet a másodfokú bíróság a munkaügyi bíróságnak a felmentés jogellenességével összefüggésben elfoglalt álláspontjával. Úgy ítélte meg, hogy az elsőfokú bíróság a felmentés indokaiból csupán az együttműködési kötelezettség hiányával kapcsolatos elemet ragadta ki, míg a felperes sajtónyilatkozatainak formális szabálytalanságát megállapította ugyan, azonban a munkavállalói kötelezettség illetve az alkotmányos szólásszabadság összeütközésének kérdését nem válaszolta meg.
A másodfokú bíróság szerint a felperes kezdettől fogva elismerte, hogy a sajtónyilatkozatokra vonatkozó szabályokkal, tilalmakkal tisztában volt, továbbá azt is, hogy a kórház ügyeinek egészét érintően nem volt teljes áttekintése. Erre figyelemmel a másodfokú bíróság megállapította, hogy a felperes a sajtóval kapcsolatos nyilatkozataiban csupán rész-érdekeket képviselt, osztályának bizonyos betegcsoportjait, a felperes részigazságokat közölt, bizonyos tényeket elhallgatott, elferdített. A perbeli költöztetés szakmai kérdései tárgyában a döntés joga a tisztiorvos által ellenőrzött kórháztól, illetve kórháztulajdonostól nem vonható el, a Magyar Orvosi Kamara Szakmai Kollégiuma véleménynyilvánítási joggal rendelkezett csupán. A felperes tehát a felmentési okként megjelölt nyilatkozati szabályszegést formailag és tartalmilag is elkövette. Felróható magatartása összefüggésben volt a tág értelemben vett munkajogi kötelezettségeivel, egyértelműen megszegte a mások helytelen megítéléséhez vezető magatartás tilalmát. Ennek az alperesre, valamint a rászoruló potenciális betegekre nézve igen súlyos, bizalomvesztésben jelentkező következménye is volt, ezért a korábbi kifogástalan munka és magatartás, kimagasló szakmai és emberi értékek ellenére jogszerűen döntött az alperes a szerződéses kapcsolat felszámolása mellett.
A jogerős ítélet ellen benyújtott felülvizsgálati kérelmében a felperes annak a fegyelmi határozatra vonatkozó felülvizsgálatát nem kérte, ugyanakkor kérte a felmentésre vonatkozó keresetét elutasító rendelkezés hatályon kívül helyezését, és a kereseti kérelmének megfelelő döntést. Arra hivatkozott, hogy a másodfokú bíróság ítéletének indokolását, megállapításait nem tudta alátámasztani tényekkel. Sérelmezte, hogy a másodfokú bíróság túlbecsülte a szerepét a sajtónyilatkozatok tekintetében, minthogy ő nem kereste a sajtó nyilvánosságát "csupán nem hárította el azt". Álláspontja szerint nem az ő nyilatkozatai ártottak az alperes jó hírnevének, hanem saját megalapozatlan, szakmailag elhibázott, a nyilvánosság előtt rosszul kommunikált és végül visszavont magatartása. Saját hibás magatartásából eredő hátrányokra pedig az alperes nem hivatkozhat, és az nem szolgálhat alapul a munkavállalói alkalmatlanságra hivatkozó felmondásnak sem.
Az alperes a jogerős ítélet hatályban tartását kérte.
A felülvizsgálati kérelem nem alapos.
A rendelkezésre álló iratok alapján a Legfelsőbb Bíróság megállapította, hogy a jogerős ítélet által kialakított tényállás iratellenességet, téves ténybeli következtetést nem tartalmaz, erre figyelemmel az a felülvizsgálati eljárásban is irányadó.
A felmentés nem a felperes szakmai, orvosi alkalmatlanságát állította, hanem az alkalmatlanságot a nyilvánosság előtti nyilatkozás szabályainak megsértésében, illetve abban határozta meg, hogy e nyilatkozatok a kórházat és annak vezetőit helytelen megítélésnek tették ki, széles körben azt a látszatot keltették, hogy a kórháznak fontosabbak a gazdasági érdekei, mint a betegek élete illetve biztonsága.
A másodfokú bíróság helyesen járt el, amikor az alkalmatlanság kérdését szélesebb körben vizsgálta, mint az ún. orvos szakmai alkalmasság vagy alkalmatlanság megállapítását. A felperes - saját elismerése szerint is - megsértette a nyilatkozattételre vonatkozó munkáltatói előírásokat, továbbá tisztában volt azzal is, hogy a kórház ügyeinek egészét érintően nem volt áttekintése. A másodfokú bíróság a Pp. 206. §-nak megfelelően mérlegelte, és a Pp. 221. § (1) bekezdés szerint helyesen indokolta a periratokhoz csatolt újságcikkeket, kivonatokat abból a szempontból, hogy a felperes a médiákban meghatározó szerephez jutott; melyek ezáltal - az előbbieket figyelembe véve - nem mindenre kiterjedően közölhették a tényeket. Ezeket a felperes a sajtóban nem pontosította, helyreigazítást nem kért, tehát része volt abban, hogy az alperes eljárását a közvélemény hátrányosan ítélje meg.
A jogviszony fennállása alatt a felektől jóhiszemű és tisztességes eljárás kívánható meg, és ha a közalkalmazott magatartása folytán a vele való együttműködés lehetetlen, alkalmatlanság címén megszüntethető a jogviszonya, mert az alkalmasság kérdése a szűken vett munkavégzésre nem szűkíthető le. A jelen esetben a felperes az orvosként fennálló kötelezettségéből kiindulva és a véleménynyilvánítás jogával élve azért járt el alkalmatlanságát előidéző módon, mert az említett kötelezettségét és jogát a közalkalmazotti jogviszonyát nem kellő súllyal értékelve teljesítette, illetve gyakorolta, a szükséges mértéktartást mellőzte [a közalkalmazotti jogviszonyban is irányadó Mt. 103. § (1) bekezdés b), c) pont]. A másodfokú bíróság mindezek alapján - figyelembe véve a fegyelmi ügyben hozott rendelkezését, és felperesnek a perbeli utasítás jogszerű megtagadását követő időben tanúsított magatartását - helyes ténybeli és jogi következtetésre jutott a felmentés jogszerűsége kérdésében: a felperes magatartása folytán az alperestől a további foglalkoztatás nem volt elvárható. Az alperes tehát jogszerűen hivatkozott az említettek miatt a felperes alkalmatlanságára [Kjt. 30. § (1) bekezdés d) pont, Mt. 3. § (1) bekezdés].
A kifejtettekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság a Pp. 275. § (2) bekezdése és a 275/A. §-ának (1) bekezdése alapján a jogerős ítéletnek a fegyelmi határozattal kapcsolatos részét nem érintette, további részét hatályában fenntartotta. (Mfv. II. 11 155/2001.)
951. Közalkalmazott felmentése egészségügyi alkalmatlanság alapján az összes körülmény mérlegelésével [Kjt. 30. § (1) bek. d) pont].
Az óvodapedagógus munkakörben alkalmazott felperes közalkalmazotti jogviszonyát az alperes az 1999. augusztus 13-án kelt felmentéssel egészségügyi alkalmatlanságra hivatkozással megszüntette.
A felperes keresetében a felmentés jogellenességének a megállapítását, és az eredeti munkakörében való alkalmazását kérte, vitatta az egészségügyi alkalmatlanság fennállását.
A munkaügyi bíróság ítéletével a felperes keresetét az első és a másodfokú munkaköri orvosi alkalmassági véleményre tekintettel elutasította.
A megyei bíróság számú ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta.
A másodfokú bíróság a bizonyítást kiegészítette, és az Egyetem Igazságügyi Orvostani Intézete szakvéleményét beszerezte. A szakorvosi vizsgálati vélemények alapján együttesen kialakított igazságügyi orvosszakértői vélemény szerint a felperes a felmentéskor, és azt követően, az orvosszakértői vizsgálatkor is egészségi állapota miatt óvodapedagógus munkakör betöltésére alkalmatlan volt.
A megyei bíróság az aggálytalan, és az egyéb bizonyítékokkal egybehangzó szakvélemény alapján az elsőfokú bíróságnak a felperes keresetét elutasító ítéletét érdemben helytállónak találta.
A felperes felülvizsgálati kérelmében a jogerős ítélet hatályon kívül helyezését, és a megyei bíróság új eljárásra és új határozat hozatalára utasítását kérte, mert álláspontja szerint az új eljárásban beszerzett orvosszakértői vélemény ellentmondásos, nem ad választ a felmentés időpontjában a felperes alkalmasságára, a másodfokú bíróság alap nélkül mellőzte a felperesnek a kezelőorvosa nyilatkoztatására vonatkozó indítványát.
A felülvizsgálati kérelem nem alapos.
A felülvizsgálati eljárásban is irányadó nem vitatott jogerős ítéleti tényállás szerint a felperes 1992 óta állt kezelés alatt kóros lehangoltság miatt, az utóbbi években gyógyszeres kezelése folyamatosan szükséges volt, rendkívüli orvosi alkalmassági vizsgálatát az alperes a munkavégzés során jelentkező hiányosságok, mulasztások miatt kezdeményezte.
A perben a bíróságoknak a beszerzett bizonyítékok alapján nem a felperes aktuális állapotáról, hanem a gyógyszeresen kezelt, évek óta fennálló depressziós betegsége alapján az óvodapedagógusi munkakörre való, az intézkedés meghozatalkori alkalmasságáról kellett állást foglalniuk, arra is tekintettel, hogy az óvodapedagógusi munkakör ellátása folyamatos és fokozott odafigyelést igényel, tehát pszichésen megterhelő.
A felperes felülvizsgálati kérelmében lényegében a bizonyítékok értékelését támadta [Pp. 206. § (1) bekezdés].
A felülvizsgálati eljárásban a Pp. 270. § (1) bekezdése alapján eljárási jogszabálysértésre hivatkozásnak is helye van, a Pp. 206. § (1) bekezdése megsértésével indokolt felülvizsgálati kérelem azonban a jogerős ítélet felülvizsgálatát a bizonyítékok kirívóan okszerűtlen, iratellenes vagy a logika szabályainak ellentmondó értékelése esetén alapozhatja meg. A felülvizsgálati eljárásban ugyanis a bizonyítékok újra értékelése, azaz felülmérlegelése kizárt.
A megismételt eljárásban beszerzett igazságügyi orvossszakértői vélemény a felperes összes kórelőzménye és személyes szakorvosi, pszichológusi vizsgálata alapján következtetett arra, hogy a felperes gyógyszeres kezeléssel egyensúlyban tartott depressziós betegsége a felmentéskor is fennállt, személyiségjegyei - mely szerint túlérzékeny, szorongásra, lehangoltságra, ideges reakciókra hajlamos - ugyancsak megvoltak. Az orvosszakértői vélemény a hangulatzavarral, szorongással jellemezhető betegsége miatt a felperes alkalmazkodó képességét illetően megállapította, hogy az a betegség jellegéből adódóan időszakosan nagyfokban csökken, és a pszichés megterhelések egyensúlyi állapotából kibillenthetik. Az igazságügyi orvosszakértői vélemény szerint a felperes ezért sem a vizsgálatkor, sem a felmentéskor a munkaköre betöltésére nem volt alkalmasnak tekinthető.
A szakvélemény eszerint feloldotta az időszakos, a gyógyszeres kezelés hatására bekövetkezett kompenzált állapot alapján adott munkaköri orvosi alkalmassági és kezelő orvosi vélemény, valamint a felperes betegségét a gyógyszeres kezelés figyelembevételével komplexen értékelő, és a munkaköri alkalmatlanságot a munkakör sajátosságai alapján megítélő orvosi vélemények közötti ellentmondást, és aggálytalanul állapította meg a felperes adott munkakörre való egészségügyi alkalmatlanságát.
A másodfokú bíróság ítéletében a bizonyítékokat törvénysértés nélkül mérlegelte, következtetéseit kellő részletességgel és meggyőzően indokolta [Pp. 206. § (1) bekezdés, 221. § (1) bekezdés]. Az aggálytalan szakértői véleményre tekintettel a másodfokú bíróság törvénysértés nélkül mellőzhette a felperes kezelőorvosa meghallgatását arra is tekintettel, hogy a felperes kezelésére vonatkozó orvosi dokumentumokat az igazságügyi orvosszakértő a szakvéleményében figyelembe vette és értékelte.
A kifejtettekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság a jogerős ítéletet a Pp. 275/A. § (1) bekezdése alapján hatályában fenntartotta. (Mfv. I. 11 323/2001.)
952. Ha a közalkalmazott nyugdíjasnak minősül, a törvényhely felhívásával a munkáltató a felmentés indokát egyértelműen megjelölte, a törvényi szöveg megismétlésének elmaradása nem jelentős. Ilyenkor nem kell bizonyítani, hogy az illető munkájára miért nincs szükség, az indok valósága az okszerűséget is megalapozza [Kjt. 30. § (1) bek. e) pont].
A felperes keresetében a közalkalmazotti jogviszonyát megszüntető felmentés nem kellő indokolása miatt a felmentés jogellenességének megállapítását és az eredeti munkakörben való továbbfoglalkoztatásának elrendelését kérte.
A munkaügyi bíróság ítéletével a keresetet elutasította.
Az ítéleti tényállás szerint a felperes 1968. szeptember 1-jétől rendőrorvosként teljesített hivatásos szolgálatot, 1991. november 30-ai hatállyal azonban nyugállományba helyezték és szolgálati nyugdíjat állapítottak meg részére. A felperes ezt követően azonos szolgálati helyen azonos munkakörben közalkalmazottként dolgozott tovább. A felperes kérésére a szolgálati nyugdíjának folyósítását szüneteltették, majd 1999. augusztus 2-ától ismételten folyósították.
Az alperes 2001. január 26-án a közalkalmazottak jogállásáról 1992. évi XXXIII. törvény (Kjt.) 30. §-a (1) bekezdésének e) és 37/B. §-ának d) pontja alapján a felperes közalkalmazotti jogviszonyát 2001. szeptember 30. napjával felmentéssel megszüntette. 2001. február 9-én korábbi intézkedését módosította, és a Kjt. 37/B. §-ának e) pontját hívta fel azzal, hogy a felperes szolgálati nyugdíjban részesül. A munkaügyi bíróság megállapította, hogy a felperes a felmentés időpontjában jogosult volt a szolgálati nyugdíjra, és a felmentés egyértelműen a nyugdíjra jogosultságot jelölte meg a felmentés okaként, amely önmagában alapul szolgál a jogviszony megszüntetéséhez. A jogszabály téves megjelölése a felmentést nem tette jogellenessé, és a tévedést az alperes ésszerű határidőn belül helyesbítette.
A felperes fellebbezést jelentett be a keresetét elutasító ítéleti döntés ellen.
A másodfokú bíróság közbenső ítéletében az elsőfokú bíróság ítéletét a fellebbezett részében megváltoztatta, és megállapította, hogy az alperes 2000. január 26-án és 2000. február 9. napján kelt intézkedéseivel jogellenesen szüntette meg a felperes közalkalmazotti jogviszonyát, ezért köteles őt az eredeti munkakörében foglalkoztatni.
A másodfokú bíróság álláspontja szerint a Kjt. 30. §-ának (2) bekezdésében foglaltakra figyelemmel a szükséges mértékű indokoláshoz nélkülözhetetlen a jogszabályhelyhez fűzött szöveges indokolás. A felperes helytállóan hivatkozott arra, hogy az indokolásból ki kell tűnnie annak, miért nincs szükség a további munkavégzésére. Ebből a szempontból a 2000. február 9. napján meghozott értesítés elegendő indokolást tartalmaz, azonban ez azért nem tekinthető jogszerűnek, mert az alperes a korábbi egyoldalú intézkedését csak a felperes hozzájárulásával helyezhette volna hatályon kívül. Az alperes az első értesítésében az előrehozott öregségi nyugdíjra való jogosultságra, míg a másodikban a szolgálati nyugdíjra való jogosultságra hivatkozott, ezek pedig eltérő felmentési okok, ezért a második intézkedés ez okból is jogellenes.
A jogerős közbenső ítélet ellen előterjesztett felülvizsgálati kérelmében az alperes annak hatályon kívül helyezését és a Fővárosi Munkaügyi Bíróság ítéletének hatályában fenntartását kérte.
Arra hivatkozott, hogy a felmentő intézkedést a Kjt. 30. §-a (1) bekezdésének e) pontja felhívásával mindkét intézkedésében hibátlanul és elegendő mértékben megindokolta, és az indok valósnak bizonyult. A felperes ugyanis a felmentés közlésének napján nem vitásan nyugdíjasnak minősült, és a Kjt. 37/B. §-a csupán értelmező rendelkezést tartalmaz abban a tekintetben, hogy ki minősül nyugdíjasnak. Álláspontja szerint csak a jogszerűtlen felmentés visszavonásához szükséges a közalkalmazott hozzájárulása, a perbeli esetben pedig az első intézkedés jogszerű volt, az alperes nem vonta vissza és annak indokát sem változtatta meg.
A felperes felülvizsgálati ellenkérelme a jogerős közbenső ítélet hatályában fenntartására irányult.
A felülvizsgálati kérelem alapos.
Az alperes 2001. január 26-án kelt felmentő intézkedésének jogszerűségéről kellett dönteni, annak hatályon kívül helyezésére a jognyilatkozathoz való kötöttség elve alapján csak a felperes hozzájárulása esetén kerülhetett volna sor. Az alperes utóbbi intézkedése tartalma szerint csupán 2001. január 26-án kelt felmentésben felhívott jogszabályhely kijavításának minősül, s felmentés jogszerűségének elbírálása szempontjából nincs jelentősége.
A Legfelsőbb Bíróság a 2001. január 26-án kelt felmentés jogszerűségének vizsgálatánál a munkaügyi bíróság álláspontjával ért egyet.
A Kjt. 30. §-a (1) bekezdésének e) pontja szerint önálló felmentési indok, ha a közalkalmazott a felmentés közlésének, illetőleg legkésőbb a felmentési idő kezdetének napján nyugdíjasnak minősül. E jogszabályhely felhívásával a munkáltató a felmentés indokát egyértelműen megjelölte, ezért - a törvényi szöveg megismétlésének elmaradását a másodfokú bíróság tévesen tekintette a Kjt. 30. §-ának (2) bekezdésében megfogalmazott indokolási kötelezettség elmulasztásának. Ezen nevesített felmentési ok valósága esetén ugyanis a munkáltatónak - a másodfokú bíróság álláspontjával szemben - nincs törvényi kötelezettsége annak bizonyítására, hogy a nyugdíjasnak minősülő közalkalmazott munkájára miért nincs szükség, ugyanis az indok valósága egyben az indok okszerűségét is megalapozza. A perben a felek között nem volt vitás, hogy a felperes a felmentés közlésének időpontjában nyugdíjasnak minősült, ezért helytállóan jutott a munkaügyi bíróság arra az álláspontra, hogy az értelmező szabály (Kjt. 37/B. §) helytelen pontjára való hivatkozás egyébként valós felmentési indokra figyelemmel a felmentő intézkedést nem tette jogellenessé.
A kifejtettekre figyelemmel a Legfelsőbb Bíróság a Pp. 275/A. §-ának (2) bekezdése alapján a másodfokú bíróság közbenső ítéletét hatályon kívül helyezte, és a munkaügyi bíróságnak a keresetet elutasító ítéleti rendelkezését helybenhagyta. (Mfv. II. 10 008/2002.)
953. Nyugdíjjogosultság címén történt felmentés esetén felmentési tilalom (keresőképtelenség miatt) nem érvényesül [Kjt. 30. § (1) bek. e) pont].
A felperesnek a felmentés jogellenességének megállapítása és annak jogkövetkezményei, valamint foglalkozási megbetegedés miatti kártérítés iránt előterjesztett keresetét a munkaügyi bíróság ítéletével elbírálta.
A munkaügyi bíróság ítéletével megállapította, hogy az alperest a felperes foglalkozási megbetegedésével összefüggésben teljes mértékű kártérítési felelősség terheli, és az alperest 9 jogcímen kötelezte kártérítés megfizetésére. Az ezt meghaladó keresetet - köztük a felmentés jogellenességével összefüggőt - elutasította.
A felülvizsgálattal érintett ítéleti tényállás szerint a felperes 1983. június 1-je óta - utolsó munkakörében osztályvezető főorvos munkakörben - állt az alperessel közalkalmazotti jogviszonyban. 1996. október 24-étől betegállományba került, az ÁNTSZ 1996. december 30-ai megállapítása szerint a felperes krónikus vírus hepatitiszét foglalkozási ártalomnak véleményezték. A felperes 1994. évben öregségi nyugdíjjogosultságot szerzett. Az alperes 1996. december 19-én tartott ülésén úgy határozott, hogy 1997-ben - több osztályvezető főorvos mellett - a felperes nyugdíjazását is kezdeményezi. Az alperes az 1997. szeptember 29-én kelt intézkedésével - nyolc hónap felmentési idővel, 1998. június 14-ei hatállyal - felmentéssel megszüntette a felperes közalkalmazotti jogviszonyát arra hivatkozva, hogy a felperes öregségi nyugdíjra szerzett jogosultságot. A felmentési idő teljes tartamára mentesítette a felperest a munkavégzés alól.
Az elsőfokú bíróság a felmentés jogellenessége iránti keresetet alaptalannak találta. Megállapította, hogy a felperes felmentésének indoka a valóságnak megfelelt. A felperesnek a rendeltetésellenes joggyakorlásra való hivatkozását - miszerint a felmentés igazi oka a megbetegedett munkavállalótól való megszabadulás szándéka volt, különös tekintettel arra, hogy beosztottak túlmunka díjazás iránti igényét támogatta - nem tartotta megállapíthatónak, mivel e körben a felperest terhelő bizonyítás nem vezetett eredményre. A munkáltató már 1996. december 19-én döntött arról, hogy a felperes mellett további három öregségi nyugdíjra jogosult osztályvezető főorvos közalkalmazotti jogviszonyát felmentéssel megszüntetni. A munkavállalók túlmunkadíj iránti igénye egyezséggel zárult még 1996 októberében, ezért életszerűtlen, hogy több mint egy évvel az egyezség megkötése után emiatt mentette volna fel a munkáltató a felperest.
A felperes fellebbezése folytán eljárt megyei bíróság közbenső ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletének a jogviszony megszüntetésével kapcsolatos rendelkezését megváltoztatta: megállapította, hogy az alperes jogellenesen szüntette meg a felperes közalkalmazotti jogviszonyát az 1997. szeptember 29-én kelt intézkedésével, és jogviszonya az alperesnél 2001. november 19. napján szűnik meg. A jogellenesség jogkövetkezményei tárgyában az iratokat az eljárás lefolytatására az elsőfokú bíróságnak visszaküldte.
A másodfokú bíróság szerint a Kjt. 38. §-a alapján alkalmazandó Mt. 90. § (1) bekezdése értelmében a felmentés tilalomba ütközött, mert a felperes a felmentés kiadásakor foglalkozási megbetegedésével kapcsolatban táppénzes állományban volt.
Az alperes a felülvizsgálati kérelmében lényegében a jogerős közbenső ítélet hatályon kívül helyezését és a felmentés jogszerűségére tekintettel e körben a keresetet elutasító határozat hozatalát kérte. Az Mt. 91. §-a (2) bekezdésébe ütköző törvénysértést panaszolt. Arra hivatkozott, hogy az Mt. 91. § (2) bekezdése alapján lehetősége volt a jogviszony felmentéssel történő jogszerű megszüntetésére.
A felperes felülvizsgálati ellenkérelme az érdemben helyes másodfokú ítélet hatályában való fenntartására irányult. Csatlakozó felülvizsgálati kérelmében az ítélet indokolásának megváltoztatását kérte, elismerve, hogy az alperes felülvizsgálati kérelmében helyesen hivatkozott az Mt. 91. § (2) bekezdésére. A jogellenességet azzal az indokolással kérte megállapítani, hogy a Kjt. 30. §-a (2) bekezdése alapján az alperest terhelte a felmentési indok okszerűségének bizonyítása, és annak a perben nem tett eleget. Kifejtette, hogy az öregségi nyugdíjra jogosultság megszerzése mint valóságos tény, nem okszerű indoka a közalkalmazotti jogviszony megszüntetésének.
Az alperes felülvizsgálati kérelme alapos, a felperes csatlakozó felülvizsgálati kérelme nem alapos.
1. A felülvizsgálati eljárásban is irányadó tényállás szerint a felperes 1994. február 8-án érte el az öregségi nyugdíjkorhatárt, és ekkor az öregségi nyugdíjra jogosultságot szerzett. Így a felmentés időpontjában öregségi nyugdíjra jogosult volt, tehát a felmentés indoka a valóságnak megfelelt. A Kjt. 38. §-a (1) bekezdése értelmében a közalkalmazotti jogviszony tekintetében is alkalmazandó, perbeli időben hatályos Mt. 91. §-ának (2) bekezdése szerint a 90. §-ban felsorolt - köztük a keresőképtelenségre tekintettel megállapított - felmondási tilalom nem vonatkozik a felmondás közlésének, illetve legkésőbb a felmondási idő kezdetének napján öregségi nyugdíjra jogosult, vagy rokkantsági nyugdíjban részesülő munkavállaló (közalkalmazott) munkaviszonyának (közalkalmazotti jogviszonyának) a felmondására (felmentéssel való megszüntetésére). A másodfokú bíróság ezt a tilalom alóli kivételt tévesen nem vette figyelembe, ezért a felmentés jogellenességét e törvényi rendelkezésbe ütközően állapította meg.
2. A Kjt. 30. §-a (1) bekezdésének perbeli időben hatályos e) pontja értelmében a munkáltató a közalkalmazotti jogviszonyt felmentéssel megszüntetheti, ha a közalkalmazott a felmentés közlésének, illetve legkésőbb a felmentési idő kezdetének napján öregségi nyugdíjra jogosult.
Ez a törvényben meghatározott felmentési indok - valóságának bizonyítása esetén - a közalkalmazotti jogviszony megszüntetésének okszerű indokául szolgál. Az alperesnek a nyugdíjjogosultság megszerzésén túlmenőn egyéb tényt a felmentési indok valósága és okszerűsége körében bizonyítania nem kellett. E felmentési ok természetéből adódóan ugyanis nincs olyan körülmény, amely tekintetében az alperes az okszerűség bizonyítását elmulasztotta volna. Ilyet egyébként a csatlakozó felülvizsgálati kérelem sem jelölt meg.
A perben a felperes a felmentési indok okszerűségét rendeltetésellenes joggyakorlás miatt támadta, e tekintetében azonban a bizonyítás a felperest terhelte [Pp. 164. § (1) bekezdés]. Az erre vonatkozóan megállapított tényekből az elsőfokú bíróság okszerű következtetéssel jutott arra az álláspontra, hogy nem volt megállapítható felperes terhére a rendeltetésszerű joggyakorlás követelményének megsértése.
Ehhez képest az okszerűség bizonyítása hiányára vonatkozó csatlakozó felülvizsgálati érvelés nem bizonyult alaposnak, ennélfogva a jogellenesség ilyen indokból nem volt megállapítható.
A kifejtettekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság a Pp. 275/A. §-ának (1) bekezdése alapján a felmondás jogellenességét megállapító jogerős közbenső ítéletet hatályon kívül helyezte, és e körben az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta. (Mfv. II. 10 534/2002.)
954. Ha a képviselő-testület elfogadta az igazgató által tett átszervezési javaslatot és a közalkalmazott foglalkoztatását 8 helyett 4 órára csökkentette, a közalkalmazott munkaköri feladatainak eme szétosztása felsőbb döntés keretében végrehajtott átszervezésnek minősült. Mivel nem fogadta el a részmunkaidős foglalkoztatásnak megfelelő kinevezés-módosításra tett ajánlatot, felmentése jogszerű indokon alapult [Kjt. 30. § (1) bek. b) pont].
A felperes keresetében közalkalmazotti jogviszonya felmentéssel történt megszüntetése jogellenességének megállapítását kérte arra hivatkozva, hogy a felmentés indoka nem felelt meg valóságnak. Az eredeti munkakörében történő továbbfoglalkoztatását kérte, majd 12 havi átlagkeresetnek megfelelő összeg megfizetését igényelte. Utóbb arra is hivatkozott, hogy az alperes rendeltetésellenesen gyakorolta a felmentési jogát, ami azzal függött össze, hogy a férje is polgármester jelöltként indult az utolsó helyi önkormányzati választáson.
A munkaügyi bíróság ítéletével megállapította, hogy az alperes felmentő határozata jogellenes, és az alperest a felperes javára 108 272 forint elmaradt munkabér, ennek kamatai, továbbá 5 havi, 441 210 forint átlagkereset, valamint a perköltség megfizetésére kötelezte.
Az ítéleti tényállás szerint az alperesnél élelmezésvezető munkakörben dolgozó felperest az alperes igazgatója mint a munkáltatói jogkör gyakorlója 2002. november 28-án arról tájékoztatta, hogy az önkormányzat képviselő-testülete a 2002. november 21-ei határozatával döntött az intézmény gazdálkodási feladatainak ellátásával kapcsolatos átszervezésről, amely érinti az általa ellátott élelmezésvezetői munkakört is, és ennek folytán a munkaköre négy órás munkakörre módosul december 1. napjától. Az alperes igazgatója felajánlotta a felperes számára e munkakör betöltését. A felperes írásban közölte, hogy e munkakört nem fogadja el. Ezt követően a munkáltatói jogkörgyakorló a 2002. december 2-án kelt intézkedéssel a felperes közalkalmazotti jogviszonyát 2003. április 30. napjával felmentéssel megszüntette arra hivatkozva, hogy a fenntartó önkormányzat döntése folytán átszervezéssel megszüntette a felperes által betöltött nyolc órás élelmezésvezetői munkakört, és ehelyett négy órás élelmezésvezetői munkakört létesített. Ezt, mint felajánlott munkakört a felperes nem fogadta el.
A munkaügyi bíróság tényként állapította meg, hogy az alperesnél 2003. január 1. napjától nincs élelmezésvezető munkakör, azonban négy órás élelmezésvezetői munkakört sem létesített az alperes, ehelyett egy személyt adminisztrátor munkakörbe nevezett ki napi négy órás munkaidővel. A könyvvizsgálói jelentés megállapította, hogy az étkezési létszám mellett egy fő élelmezésvezető alkalmazása volt indokolt. Utalt a képviselő-testület október 30-ai ülésére is, amelyen határozattal megbízták az igazgatót, hogy végezze el az intézmény gazdálkodási feladatainak takarékos, áttekinthető átszervezését és tegye meg a szükséges intézkedéseket. Az igazgató ezt követően javaslatot tett a nyolc órában ellátott élelmezésvezetői munkakör megszüntetésére, a feladatok négy órás munkakörben, illetve a további feladatoknak az általános iskolában, óvodában, polgármesteri hivatalban csatolt munkakörben való ellátására. Az igazgatónak ezt a javaslatát elfogadta a képviselő-testület a 2002. november 21-én tartott ülésén. A bíróság mindebből arra következtetett, hogy az alperes jogellenesen szüntette meg a felperes közalkalmazotti jogviszonyát. Ugyanakkor a rendeltetésellenes joggyakorlást nem állapította meg. A felperes által igényelt 12 havi átlagkeresetet túlzottnak találva a felperes öt havi átlagkeresetének megfelelő összeg megfizetésére kötelezte az alperest a Kjt. 34. § (4) bekezdése alapján.
A felperes és az alperes fellebbezése folytán eljárt megyei bíróság ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletét részben megváltoztatta, az elmaradt illetmény címén történt marasztalás összegét 236 358 forintra felemelte, egyebekben az ítéletet helybenhagyta. A döntés jogi indokolását kiegészítve hangsúlyozta, hogy tartalma szerint az alperes a felmentést a Kjt. 30. § (1) bekezdés b) pontjára alapította, az átszervezésről a döntést a képviselő-testületnek kellett meghoznia. A megyei bíróság álláspontja szerint az önkormányzat képviselő-testülete sem a 2002. október 21-ei, sem a november 21-ei határozatában ilyen döntést nem hozott, csupán hozzájárult, elfogadta az alperes igazgatója által meghozott döntést, így az nem magától a képviselő-testülettől származott. A megyei bíróság sem találta megállapíthatónak a munkáltató részéről a rendeltetésellenes joggyakorlást, így nem volt alapos felperesnek e körben előterjesztett fellebbezése. Ezért csak az igényelt további elmaradt illetmény megfizetésére kötelezte az alperest.
Az alperes a felülvizsgálati kérelmében a jogerős ítélet megváltoztatását, a felperes keresetét elutasító határozat hozatalát kérte a Kjt. 30. § (1) bekezdés b) pontjába ütköző jogszabálysértés miatt. Arra hivatkozott, hogy a felperes felmentését megelőzően a képviselő-testület határozott az átszervezésről határozatával. Azzal érvelt, hogy a feladatok szétosztása önmagában megvalósítja az átszervezést, és kellő alapul szolgálhat az adott munkakört betöltő személy jogviszonyának a megszüntetésére. A felperes által végzett feladatok egy részével az óvodavezető feladatait bővítették, másik felének ellátása pedig négy órás jogviszonyban elláthatóvá vált.
A felperes csatlakozó felülvizsgálati kérelmében az alperes 12 havi átlagkereset megfizetésére való kötelezését kérte. Továbbra is fenntartotta, hogy a polgármesterrel való viszony megromlása volt a közalkalmazotti jogviszonya megszüntetésének indoka. Vitatta, hogy a felmondás okszerű indokát képezheti az egyik fél által kezdeményezett munkaszerződés módosításhoz a másik fél hozzájárulásának hiánya.
A Legfelsőbb Bíróság a felülvizsgálati, illetve csatlakozó felülvizsgálati kérelmet a felperes kérelmére a Pp. 274. § (1) bekezdése alapján tárgyaláson bírálta el.
A felülvizsgálati kérelem a következők szerint alapos, míg a csatlakozó felülvizsgálati kérelem nem alapos.
1. A peres iratokhoz csatolt - felperes által sem vitatott - képviselő-testületi jegyzőkönyv-kivonat szerint az alperest fenntartó önkormányzat képviselő-testülete határozatával elfogadta az igazgató által tett átszervezési javaslatot, és - egyebek mellett - akként döntött, hogy a nyolc órában ellátott élelmezésvezetői munkakör megszűnik, ezentúl azt négy órás munkakörben látják el, az egyéb feladatokat az általános iskolában, óvodában és polgármesteri hivatalban csatolt munkakör keretében végzik. Megbízta a munkáltatói jogkör gyakorlót a szükséges intézkedések megtételére.
E képviselő-testületi határozat, mint az alperes munkáltatót érintő döntés a Kjt. 30. § (1) bekezdés b) pontja alapján a felmentés jogszerű indokául szolgálhatott, mert felperes munkaköri feladatainak szétosztása a felsőbb döntés keretében végrehajtott átszervezésnek minősült, és további foglalkoztatására - minthogy a kinevezés módosítást igénylő, felajánlott részmunkaidős foglalkoztatáshoz nem járult hozzá - nem volt lehetőség.
A képviselő-testületi határozat ettől eltérő, téves értelmezéséből adódóan a jogerős ítélet a felmentés törvényi feltételének - az átszervezésre vonatkozó képviselő-testületi döntésnek - a hiányára megalapozatlanul következtetett. Ennélfogva a felmentésnek a Kjt. 30. § (1) bekezdés b) pontjába ütköző jogellenességét jogszabálysértően állapította meg.
2. A felperes csatlakozó felülvizsgálati kérelme lényegében a perbeli bizonyítékok mérlegelésével megállapított tényállást támadta atekintetben, hogy az eljárt bíróságok a rendeltetésellenes joggyakorlást nem találták bizonyítottnak.
A felülvizsgálati eljárásban a bizonyítékok felülmérlegelésének nincs helye, jogszabálysértést csak a kirívóan okszerűtlen, iratellenes következtetés alapozhat meg. Az adott ügyben ilyen nem volt megállapítható. Helyesen értékelte a másodfokú bíróság azt a körülményt, hogy a polgármester nem gyakorolt munkáltatói jogkört a felperes felett, az alperes igazgatója pedig a felperes továbbfoglalkoztatásától nem zárkózott el a megváltozott feltételek figyelembevételével.
A csatlakozó felülvizsgálati kérelem a per adataival ellentétesen, tehát alaptalanul hivatkozott a felmentés jogellenességére amiatt, hogy a munkaszerződés-módosításhoz nem volt köteles hozzájárulni. Nem ez volt ugyanis a felmentés indoka, hanem a fent kifejtettek szerint a munkakörét érintő felsőbb döntésen alapuló átszervezés. A 4 órás munkakör felajánlása a Kjt. 30. § (3) bekezdése szerinti intézkedésnek minősül.
A kifejtettekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság a Pp. 275. § (4) bekezdése alapján a jogerős ítéletet hatályon kívül helyezte, a munkaügyi bíróság ítéletét megváltoztatta és a felperes keresetét elutasította. (Mfv. II. 10 188/2004.)
955. Rendeltetésellenes joggyakorlásnak minősült, ha a munkáltató határozott időre foglalkoztatott tanárnő jogviszonyát lejárat előtt határozatlan időre szólóan módosította, és a határozatlan idejű munkaviszonyban foglalkoztatott hasonló képzettséggel rendelkező tanár munkaviszonyát szüntette meg a csoportos létszámcsökkentés során, felajánlható üres álláshely hiányára hivatkozva [Kjt. 30. § (3) bek.].
A felperes keresete az alperes 2003. július 15-én kelt, csoportos létszámcsökkentéssel indokolt felmentése jogellenességének megállapítására, és a jogellenesség szankciójaként - a közalkalmazotti jogviszonya helyreállítása mellőzésével - az alperes 12 havi átlagilletményben marasztalására irányult.
A munkaügyi bíróság ítéletével a felperes keresetét elutasította.
Az elsőfokú ítéleti tényállás szerint a felperes 1987-től állt közalkalmazotti jogviszonyban az alperes általános művelődési központtal, ahol magyar-ének-zene szakos általános iskolai tanárként dolgozott, 2003. június 21-én német szakos főiskolai tanári diplomát szerzett. A fenntartó az alperesnél átszervezést rendelt el, amelynek keretében 2003. július 31-ei hatállyal az intézmény keretén belül működő óvoda és iskola megszűnt, az intézmény gimnáziumként, könyvtárként és művelődési házként működött tovább. Az alperes az átszervezés alapján a közgyűlés által megadott létszámkeretekre tekintettel csoportos létszámleépítést hajtott végre, és ennek keretén belül került sor a felperes felmentésére.
A munkaügyi bíróság úgy ítélte meg, hogy a felmentés összefoglaló indoka megfelelt a jogszabályoknak és a Legfelsőbb Bíróság MK 95. számú állásfoglalásának, a bizonyítási eljárás alapján a joggal való visszaélés - a felperes véleménye elfojtására irányulás - nem volt megállapítható. Továbbá arra is következtetett, hogy a munkáltatónak nem keletkezett kötelezettsége a nyelvszakos tanári diploma megszerzése után a felperesnek a gimnáziumban történő foglalkoztatására, az addig határozott időre a gimnáziumban alkalmazott N.-né D. K. határozatlan idejű némettanárrá kinevezésével nem történt joggal való visszaélés.
A felperes fellebbezése alapján eljárt megyei bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét megváltoztatta, és megállapította, hogy az alperes jogellenesen szüntette meg a felperes jogviszonyát a 2003. július 15-én kelt felmentéssel, és emiatt a felperes közalkalmazotti jogviszonya az alperesnél 2004. november 12-én szűnt meg. Kötelezte az alperest nyolc havi átlagkeresetnek megfelelő 1 151 456 forint megfizetésére.
A másodfokú bíróság a tényállást annyiban pontosította, hogy a felperes 2003. június 6-án szerezte meg a N.-né D. K.-al azonos német nyelvtanári végzettségét, az alperesnél a közgyűlési határozat alapján 14 fővel kellett csökkenteni a pedagógusok létszámát, továbbá az alperest a felmentést megelőzően 30 nappal előzetes tájékoztatási kötelezettség terhelte. Az így kiegészített tényállásból arra következtetett, hogy az alperes rendeltetésellenesen gyakorolta a felmentés jogát, amikor a 2003. június 30-áig terjedő határozott időre kinevezett N.-né D. K.-t a 2003. június 12-ei kinevezés módosítással határozatlan időre alkalmazta a gimnáziumban német nyelvtanárként. A felperes ugyanis ekkor már rendelkezett a némettanári munkakörhöz szükséges iskolai végzettséggel, az alperesnek tehát rendeltetésszerű eljárás mellett a felperes részére kellett volna felajánlani ezt a munkakört.
A jogerős ítélet ellen az alperes nyújtott be felülvizsgálati kérelmet, amelyben a jogerős ítélet hatályon kívül helyezését, és a keresetet elutasító határozat hozatalát kérte. Elsődlegesen a Pp. 253. § (3) bekezdése és 247. §-a megsértésére hivatkozott amiatt, hogy a másodfokú bíróság túllépte a fellebbezés kereteit, mivel a fellebbezésében a felperes csupán a felmentés indokolásával kapcsolatos elsőfokú ítélet álláspontot támadta. Sérelmezte annak figyelmen kívül hagyását, hogy a fenntartó az általános iskola és óvoda megszüntetéséről, valamint az ezekhez tartozó létszámcsökkentéséről döntött, ezért az általános iskolai pedagógusok vonatkozásában végrehajtott létszámleépítés tehette okszerűvé a felmentést. Azzal is érvelt, hogy a felperes diplomája megszerzésére és bemutatására N.-né D. K. határozatlan időre kinevezése után került sor. Álláspontja szerint nem volt az alperestől elvárható, hogy egy gyakorlott gimnáziumi nyelvtanár helyett egy kezdő német szakos általános iskolai tanárt nevezzen ki, mérlegelési jogkörében eljárva jogosult volt eldönteni, hogy kinek a jogviszonyát szünteti meg. Mindezek miatt álláspontja szerint a jogerős ítélet a Legfelsőbb Bíróság MK 95. számú állásfoglalásával is ellentétes.
A felülvizsgálati kérelem nem alapos.
1. A felperes fellebbezése kiterjedt - az indokolás hiányosságaival kapcsolatos kereseti érvelése mellett - az alperesnek a N.-né D. K. határozott idejű jogviszonya határozatlanná módosításával kapcsolatos magatartására A felülvizsgálati kérelemben az alperes eszerint alaptalanul hivatkozott a fellebbezés keretein való túlterjeszkedésre a rendeltetésellenesség tekintetében.
2. Az irányadó jogerős ítéleti tényállás szerint az alperest a fenntartó határozatával az intézmény óvodájának és általános iskolájának 2003. július 31-ei hatállyal történő megszüntetése végrehajtásaként csoportos létszámcsökkentésre kötelezte. Az érintett pedagógusok létszámát a 2003. február 27-ei közgyűlési határozat 14 főben jelölte meg.
Az alperes a csoportos létszámcsökkentésről 2003. június 19-én értesítette előzetesen a felperest, a felmentésére 2003. július 15-én került sor.
Az alperes nem vitatta a felperesnek azt a perbeli nyilatkozatát, hogy 2003. június 6-án tájékoztatta a munkáltatót a német nyelvtanári főiskolai tanulmányai befejezéséről. Arról a körülményről pedig, hogy a jogviszonya megszüntetéséig a felperes az általános iskolában magyart, az intézményhez tartozó gimnáziumban pedig ének-zenét tanított, maga az alperes nyilatkozott előkészítő iratában. A felülvizsgálati kérelem tehát arra is alaptalanul - saját korábbi nyilatkozatával ellentétesen - hivatkozott, hogy a felperes "csak" általános iskolai tanárként dolgozott. Nem megalapozott tehát az a felülvizsgálati érvelés, hogy az átszervezés keretében szükségszerűen került sor a felperes, mint általános iskolai tanár felmentésére.
A közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény 1999. IX. 1-jétől hatályos 17. §-ának (2) bekezdése alapján a felperes a német nyelvtanári főiskolai végzettségével minden iskolatípusban jogosult volt az adott idegen nyelv oktatására.
A másodfokú bíróság a felperes keresete és fellebbezése elbírálásakor helytállóan indult ki abból, hogy a létszámleépítéskor a felperes már rendelkezett a gimnáziumi német nyelvtanári munkakör betöltéséhez szükséges iskolai végzettséggel. Ebben a munkakörben az alperes egy olyan másik pedagógust foglalkoztatott, akinek a határozott idejű kinevezése a létszámleépítést közvetlenül megelőzően (2003. június 30-án) járt volna le, és az így megüresedő munkakör tekintetében az alperest felajánlási kötelezettség terhelte volna [Kjt. 30. § (3) bekezdés]. Az alperes a másik német nyelvtanár határozott idejű kinevezését - közvetlenül annak lejárta előtt - határozatlan idejűvé módosította, így a felperes a felmentésekor a felajánlási kötelezettségre - megfelelő üres munkakör hiányában - már nem hivatkozhatott.
Mindezekből a másodfokú bíróság törvénysértés nélkül következtetett az adott esetben az alperes rendeltetésellenes joggyakorlására. Az alperes alaptalanul érvelt azzal, hogy mérlegelési körében eldönthette, melyik pedagógust választja. A felperes felmentése vonatkozásában ugyanis nem lettek volna figyelmen kívül hagyhatók - egyebek mellett - a Kjt. 30. § (3) bekezdésében szabályozottak, a határozott idejű kinevezés módosítása tekintetében ilyen jogszabályi kötelezettség nem állt fenn, a munkáltatói mérlegelés tekintetében eszerint a két azonos végzettségű pedagógus egyenlő helyzetben lévőként kezelésére hivatkozás nem megalapozott. A megyei bíróság a felperes felmentése és ezzel időbeli egybeesésben a másik nyelvtanár határozott idejű kinevezésének határozatlan idejűvé módosítása közötti összefüggést alappal állapította meg, és az Mt. 4. §-ába ütközően jogellenes felmentés miatt az alperest a Kjt. 34. § (4) bekezdése szerint - a jogsértés és annak következményei súlyának mérlegelésével - jogszerűen marasztalta.
A kifejtettek alapján a Legfelsőbb Bíróság a Pp. 275. § (3) bekezdése alapján a jogerős ítéletet hatályában fenntartotta. (Mfv. I. 10 183/2005.)
956. A felsőbb döntéssel elrendelt létszámcsökkentés felmentési indok okszerűségét illetően azt kell a munkáltatónak bizonyítania, hogy az érintett közalkalmazott felmentésére a felsőbb döntéssel összefüggésben, az elrendelt létszámcsökkentés keretében került sor. Az elrendelt létszámcsökkentés indokoltságának vizsgálata már az önkormányzati döntést érinti, az pedig a munkaügyi per tárgyát nem képezheti [Kjt. 30. § (1) bek. b) pont].
A felperes határozatlan időre szóló közalkalmazotti jogviszonyát a munkáltatói jogkör gyakorlója 2005. március 1. napján kezdődő hét hónap felmentési idő figyelembevételével 2005. szeptember 30. napjával felmentéssel megszüntette, a felperest a munkavégzés alól 2005. március 1. napjától mentesítette, és ez alatt az idő alatt kiadta a 34 nap időarányos szabadságát.
Az intézkedés indokolása szerint a közalkalmazotti jogviszony felmentéssel történő megszüntetésére a Kjt. 30. § (1) bekezdés b) pontja alapján került sor, mert a megyei jogú város Közgyűlése határozatával az alperesnél átszervezés miatt létszámcsökkentést rendelt el (két fő óvodapedagógus és egy fő dajka állás megszüntetését).
A felperes keresetében a felmentés jogellenességének megállapítását és a Kjt. 34. § (1) bekezdése alapján - a visszahelyezése mellőzésével - az alperest 12 havi átlagkeresetének megfelelő 2 074 800 forint átalánytérítés, valamint szabadságmegváltás címén 267 209 forint megfizetésére kérte kötelezni. Arra hivatkozott, hogy a fenntartó megsértette a közoktatási törvény 102. § (3) és (9) bekezdésében foglaltakat, mert az átszervezéssel kapcsolatban nem szerezte be az intézmény alkalmazotti közösségének és az iskolai szülői szervezetnek a véleményét, másrészt szorgalmi időben, illetve a nevelési évben átszervezést nem hajthatott volna végre. Az alperes az intézkedés során sem a 30 éves óvónői múltját, sem a gyermekek érdekeit nem vette figyelembe, és kérése ellenére az oktatási év alatt a munkavégzés alól is felmentette.
A munkaügyi bíróság ítéletében a felperes keresetét elutasította. Tényként állapította meg, hogy az önkormányzat közgyűlésének határozata az alperes intézménynél létszámcsökkentés végrehajtását rendelte el, és ennek alapján a felmentés a jogszabályban foglaltaknak megfelel. A közoktatási törvény a fenntartóra vonatkozóan ír elő kötelezettségeket, a közgyűlés határozatának felülvizsgálata pedig nem tartozik a munkaügyi bíróság hatáskörébe.
A felperes fellebbezésében az elsőfokú ítélet megváltoztatását és a keresetének helyt adó határozat hozatalát kérte. Fenntartotta álláspontját, miszerint a munkáltató az önkormányzati határozatot a közoktatási törvénybe ütköző módon hajtotta végre, mivel az kizárja a szorgalmi időben az átszervezést, továbbá semmi oka nem volt a munkáltatónak arra, hogy a teljes felmentési idő alatt felmentse a munkavégzés alól, ami a gyerekek érdekeit súlyosan sértette. Sérelmezte a terhére megállapított perköltség mértékét is.
A másodfokú bíróság ítéletében az elsőfokú bíróság ítéletét megváltoztatta, megállapította, hogy az alperes 2005. február 22-én kelt felmentése jogellenes, és az alperest 2 074 800 forint kárátalány, valamint perköltség megfizetésére kötelezte.
Az ítélet indokolása szerint a felmentés indoka a valóságnak megfelel, de az nem okszerű, mert abból nem állapítható meg, hogy az átszervezésnek mi volt a lényege, az miért eredményezett létszámcsökkenést, illetőleg az érintette-e a felperes munkakörét, az ő munkájára a továbbiakban szükség volt-e vagy sem. Az alperes a perben az okszerűség bizonyítására bizonyítási indítványt nem terjesztett elő. A megyei bíróság ezért megállapította a felmentés jogellenességét, és az alperest a Kjt. 34. § (4) bekezdése alapján - a jogszabálysértés súlyát és annak következményeit figyelembe véve - 12 havi átlagkeresetnek megfelelő átalány kártérítés megfizetésére kötelezte.
Az alperes felülvizsgálati kérelmében a jogerős ítélet megváltoztatását és az elsőfokú bíróság ítéletének helybenhagyását, valamint a felperesnek a perköltségekben való marasztalását, másodlagosan új eljárás elrendelését kérte. A Pp. 215. §-ába ütközőnek tartotta, hogy a másodfokú bíróság valójában az önkormányzati határozatot minősítette, amikor arra hivatkozott, hogy nem állapítható meg: milyen okból rendelt el átszervezésen alapuló létszámcsökkentést. A Kjt. 30. § (1) bekezdés b) pontjában meghatározott okból, az önkormányzat képviselő-testületének munkáltatót érintő döntése miatt került sor bizonyítottan a felmentésre, ezen túlmenően a képviselő-testületi döntés okszerűségét a munkaügyi perben nem vizsgálhatja. Végül arra is hivatkozott, hogy a 12 havi átlagkeresetnek megfelelő átalánytérítés rendkívül eltúlzott.
A felperes a felülvizsgálati ellenkérelmében az ítélet hatályában való fenntartását kérte a megyei bíróság ítéletében kifejtett helyes indokokra hivatkozva.
A felülvizsgálati kérelem alapos.
A felmentés indokolásában az alperes a fenntartó önkormányzat közgyűlésének határozatával elrendelt - átszervezés miatti - létszámcsökkentésre hivatkozott, amely két fő óvodapedagógus és egy fő dajka álláshely megszüntetését írta elő. Ez az indokolás a világos indokolás követelményének megfelel (MK 95. számú állásfoglalás II. pont).
A Kjt. 30. § (1) bekezdés b) pontjára alapított felmentés esetén az alperesnek a felmentési indok valósága és okszerűsége tekintetében azt kellett bizonyítania, hogy az alperesnél létszámcsökkentést elrendelő felsőbb döntés született, és a felmentésre ezzel összefüggésben, a felsőbb döntéssel elrendelt létszámcsökkentés keretében került sor. Az a munkaügyi perben nem vizsgálható, hogy miért a felperes jogviszonyának megszüntetésével hajtotta végre az alperes a létszámcsökkentést, mert a munkáltatóra tartozik - a rendeltetésszerű joggyakorlás betartásával - az érintett munkavállaló kiválasztása.
A felsőbb döntés tényét a becsatolt közgyűlési határozat igazolta, és azt felperes maga sem vitatta, hogy közalkalmazotti jogviszonyát a közgyűlési határozattal összefüggésben szüntette meg alperes, felmentése folytán az óvodapedagógusok száma 8 főről 7 főre csökkent.
Az előbbiek figyelembevételével a létszámcsökkentés felmentési indok okszerűsége megállapítható; az alperes ezért nem tarthatta fenn a továbbiakban a felperes közalkalmazotti jogviszonyát, mert a felsőbb döntéssel elrendelt létszámcsökkentést végre kellett hajtania és ennek keretében az óvodapedagógusok számát - felperes felmentésével - 6 főre csökkentette.
Minthogy a létszámcsökkentési indok valósága és okszerűsége a felmentés jogszerű voltát megalapozta, a jogerős ítélet - a létszámcsökkentéssel általában együtt járó - átszervezés mibenlétére vonatkozó további bizonyítás hiányából tévesen következtetett a felmentés jogellenességére.
A felülvizsgálati kérelem arra helyesen hivatkozott, hogy az elrendelt létszámcsökkentés indokoltságának vizsgálata már az önkormányzat döntését érinti, az pedig a munkaügy per tárgyát nem képezheti.
A kifejtettekre figyelemmel a Legfelsőbb Bíróság a Pp. 275. § (4) bekezdése alapján a másodfokú bíróság ítéletét hatályon kívül helyezte, és a munkaügyi bíróság ítéletét - amely a felperes keresetét jogszabálysértés nélkül utasította el - helybenhagyta. (Mfv. II. 10 846/2005.)
957. 2005. március 20-a előtt is írásban kellett kérnie a munkáltatónak a szakszervezeti tisztségviselő jogviszonyának felmentéséhez szükséges egyetértést, ennek hiányában a megszüntetés jogellenesen történt (Kjt. 30. §, Mt. 62. §, 28. §).
A felperes keresetében a számára kiadott munkáltatói felmentés jogellenességének megállapítását és ennek jogkövetkezményeként kéthavi átlagkeresete megfizetését kérte arra hivatkozva, hogy a munkáltató intézkedését megelőzően nem szerezte be a közalkalmazotti tanács egyetértését, ez csak a felmentést követően történt meg.
A munkaügyi bíróság ítéletével kötelezte az alperest, hogy az ítélet jogerőre emelkedésétől számított 15 napon belül fizessen meg a felperesnek 343 494 forintot a felmentés jogellenessége miatt.
Az ítéleti tényállás szerint a felperes 1988. augusztus 16-ától állt tanítói munkakörben az alperes alkalmazásában, a számára kiadott felmentés időpontjában a háromtagú közalkalmazotti tanács tagja volt. Az intézményfenntartó községi önkormányzat képviselő-testülete rendeletével gazdasági okokra hivatkozva az intézménynél létszámcsökkentést rendelt el. A munkáltató a felperes közalkalmazotti jogviszonyát a 2005. március 10-én kelt felmentéssel 2005. augusztus 31-ével megszüntette, az önkormányzati döntésre hivatkozással. Az intézmény vezetője 2005. március elején kérte szóban a közalkalmazotti tanács elnökétől, hogy a felperes jogviszonyának megszüntetéséhez járuljon hozzá, majd március 8-át követően ezt írásban is kérte. A közalkalmazotti tanács elnöke és tagja 2005. március 22-én nyilatkoztak arról, hogy a felmentéshez az önkormányzati döntésre tekintettel az egyetértésüket megadják.
A munkaügyi bíróság megalapozottnak találta a felperes keresetét, a közalkalmazotti jogviszonyban is alkalmazandó Mt. 62. § (3) bekezdése, illetve 28. § (1) bekezdése alapján. Az elsőfokú bíróság szerint a március elején történt szóbeli megkeresés csupán előzetes információnak tekinthető, a közalkalmazotti tanács a munkáltató március 8-a utáni írásos megkeresésére nyilatkozott. Mivel csupán a március 10-i felmentést követően adta meg a hozzájárulását, a munkáltatói felmentés jogellenes. Erre tekintettel a bíróság a Kjt. 34. § (4) bekezdése alkalmazásával kéthavi átlagkeresetnek megfelelő összeg megfizetésére kötelezte az alperest.
Az alperes fellebbezése folytán eljárt megyei bíróság ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletét megváltoztatta, a felperes keresetét elutasította.
A másodfokú bíróság szerint a felmentés idején hatályos Mt. 28. § (2) bekezdése a közalkalmazotti tanács írásbeli tájékoztatását nem írta elő, csak a 2005. március 20-ával hatályba lépett, módosított rendelkezés szerint szükséges az írásbeli tájékoztatás. Ebből következően a munkáltató a 2005. március 1-jén történt szóbeli tájékoztatás után, a 8 napos válaszadási határidő lejártát követően jogszerűen döntött március 10-én a felperes felmentéséről.
A jogerős ítélet ellen benyújtott felülvizsgálati kérelmében a felperes annak megváltoztatását és a keresetének helyt adó elsőfokú ítélet helybenhagyását kérte az Mt. 3. § (2) bekezdésébe és 6. § (3) bekezdésébe, valamint a 28. §-ába és 62. §-ába ütköző jogszabálysértésre hivatkozva. Az előbbieket az ellentmondó jogorvoslati tájékoztatással, valamint a közalkalmazotti tanács előzetes egyetértésének hiányával indokolta. Panaszolta, hogy a másodfokú bíróság a bizonyítékok alapján nem megfelelően értékelte az alperes ellentmondó előadásait. Hangsúlyozta, hogy a munkáltató csupán március 8-a után kérte meg a közalkalmazotti tanács egyetértését, a testületi döntés pedig jóval március 10-ét követően született.
Az alperes ellenkérelmében a jogerős ítélet hatályban tartását kérte. Állította, hogy az általa csak szóban kért hozzájárulás a jogszabálynak megfelelt.
A felülvizsgálati kérelem alapos.
A közalkalmazotti jogviszony tekintetében is irányadó Mt. 62. § (3) bekezdése szerint a közalkalmazotti tanács tagjának munkajogi védelmére a választott szakszervezeti tisztségviselőre vonatkozó szabályokat kell megfelelően alkalmazni azzal az eltéréssel, hogy a 28. § szerint a szakszervezeti szervet megillető jogosultságot a közalkalmazotti tanács gyakorolja.
A perbeli időben hatályos Mt. 28. § (1) bekezdése értelmében a közalkalmazotti tanács előzetes egyetértése szükséges a választott tisztséget betöltő munkavállaló jogviszonyának a munkáltató által felmentéssel történő megszüntetéséhez. A (2) bekezdés szerint az intézkedéssel kapcsolatos álláspontot a munkáltató tájékoztatásának átvételétől számított 8 napon belül írásban közli a közalkalmazotti tanács.
Minthogy az előbbi szabály a munkáltatói tájékoztatás átvételéről szólt, ebből arra lehet következtetni, hogy írásbeli tájékoztatást kívánt meg a törvény már a perbeli időben is. Ezt az értelmezést támasztja alá a jogfejlődés is, az Mt. 28. § (2) bekezdésének 2005. március 20-ától hatályos szövege. A másodfokú bíróság ettől eltérő jogszabály értelmezése a rendelkezés nyelvtani és logikai értelmezésével ellentétes, tehát téves.
Az elsőfokú bíróság a közalkalmazotti tanács elnökének tanúvallomása alapján állapította meg, hogy 2005. március 8-át követően az alperes írásban is kérte az előzetes egyetértés megadását. Az alperes a fellebbezésében vitatta e ténymegállapítást, a másodfokú bíróság a fenti jogi álláspontjából adódóan e tekintetben a fellebbezést nem bírálta el. Az ügy érdemét illetően azonban ennek nincs jelentősége, mert 2005. március 10-én történt felmentés akár az írásbeli tájékoztatás hiányában, akár a 2005. március 8-át követően írásban közölt tájékoztatás esetén jogellenesnek minősül az Mt. 28. § (2) bekezdése alapján.
A kifejtettekre tekintettel a jogerős ítélet jogszabálysértően változtatta meg az elsőfokú bíróság ítéletét és utasította el a felperes keresetét. Ezért a Legfelsőbb Bíróság a Pp. 275. § (4) bekezdése alapján a jogerős ítéletet hatályon kívül helyezte és a munkaügyi bíróság ítéletét helybenhagyta. (Mfv. II. 10 036/2006.)
958. Ha a közalkalmazott a felmentés közlésekor nem volt keresőképtelen, a felmentés nem volt jogellenes, bár az intézkedés a felmentési idő kezdetét tévesen jelölte meg [Kjt. 30. §, 38. §, Mt. 90. § (1) bek. a) pont, (4) bek.].
A felperes keresetében a közalkalmazotti jogviszonya 2005. március 23-án átvett felmentéssel való megszüntetése jogellenességének megállapítását kérte.
A munkaügyi bíróság ítéletével a felperes keresetét elutasította.
Az ítéleti tényállás szerint a felperes 2000. október 4-e óta állt közalkalmazotti jogviszonyban az alperessel. A képviselő-testület határozatával az alperesnél létszámcsökkentést rendelt el, melynek következményeként az alperes 373 fős létszámkerete 354 főre csökkent. Az alperes úgy döntött, hogy a létszámcsökkentés keretében a felperes jogviszonyát megszünteti. A felperes 2005. január 6-ától 2005. március 21-éig betegállományban volt, ezt követően a munkát felvette, és az alperes akkor, 2005. március 23-án adta át részére a felmentésről szóló intézkedését. Az alperes 2005. március végén észlelte, hogy az ügyintéző adminisztratív hibát vétett, mert nem vette figyelembe, hogy a felperes betegállományban volt, változtatás nélkül újranyomtatta a többi felmentett dolgozónál használt okiratmintát, - emiatt a felperes felmentési idejének kezdete (2005. február 16.), utolsó munkában töltött napja (2005. március 30.), illetve jogviszonyának megszűnésének napja (május 16.) tévesen szerepelt a felmentésben. Ezen hibát észlelve az alperes 2005. március 30-a körül megkísérelte a helyes dátumokat tartalmazó javított határozatot átadni a felperesnek, aki azonban azt nem vette át, 2005. április 4-én benyújtotta a keresetét. Az alperes főigazgatója 2005. április 7-én módosította a határozatot akként, hogy a felperes jogviszonya 2005. július 21. napjával szűnik meg, a felmentési idő kezdete 2005. április 23-a, és annak teljes időtartamára a felperest mentesítette a munkavégzés alól. A módosítást a felperes másnap vette kézhez.
A munkaügyi bíróság e tényállás alapján nem találta alaposnak a keresetet. Megállapította, hogy a felmentés érdemi rendelkezése helytálló, a dátumok téves megjelölése az érdemi rendelkezést nem érintette.
Az alperes fellebbezése folytán eljárt megyei bíróság ítéletével az elsőfokú ítéletet helybenhagyta. Rámutatott arra, hogy a felmentés közlésekor a felperes már nem volt keresőképtelen, ezért a felmentés ez okból nem jogellenes. A felmentési idő téves meghatározását a munkáltató korrigálhatta, ez önmagában nem tette jogellenessé az intézkedést.
A felperes felülvizsgálati kérelmében a jogerős ítélet hatályon kívül helyezését és a keresetének helyt adó határozat hozatalát kérte. Álláspontja szerint az ún. adminisztratív tévedés nem szolgálhat a jogellenesség alóli mentesítésre. Keresete benyújtásakor az alaphatározat jogellenessége már fennállt. Eseti döntésre hivatkozott, amely szerint a munkáltató nyilatkozata a közléssel hatályosul, és azt a munkáltató egyoldalúan nem vonhatja vissza, csak a munkavállaló hozzájárulásával. Előadta, hogy munkanélküli, nem tudott elhelyezkedni, ezért a Kjt. 34. § (4) bekezdése alapján nem eltúlzott a nyolc havi átlagkeresete megfizetésére vonatkozó kérelme.
Az alperes felülvizsgálati ellenkérelmében a jogerős ítélet hatályban tartását kérte.
A felülvizsgálati kérelem nem alapos.
A Kjt. 38. §-a értelmében a közalkalmazotti jogviszony tekintetében is alkalmazandó Mt. 90. § (1) bekezdés a) pontja szerint a felperes közalkalmazotti jogviszonya a keresőképtelenség időtartama alatt nem volt megszüntethető felmentéssel.
Az előbbi védelem fennállása szempontjából a felmentés közlésének az időpontja az irányadó [Mt. 90. § (4) bekezdés].
A felülvizsgálati kérelemben nem vitatott tényállás szerint a felperes 2005. március 21-éig volt keresőképtelen beteg, a felmentést 2005. március 23-án közölte vele az alperes.
Az előbbiek alapján megalapozottan állapították meg az eljárt bíróságok, hogy a felmentés nem ütközött a felmentési védelemre vonatkozó szabályba, felperes keresőképtelensége okán nem jogellenes.
A törvényen alapuló ítélkezési gyakorlat szerint, ha a munkáltatói intézkedés tévesen közli a felmondási (felmentési) időt, ez a felmondást (felmentést) nem teszi jogellenessé, hanem ilyenkor a jogviszony a jogszerű felmondási (felmentési) idő utolsó napjával szűnik meg. Nem érinti a felmentés jogszerűségét az sem, ha az intézkedés a felmentési idő kezdő időpontját tévesen jelöli meg.
A kifejtettekre tekintettel a felmentési idő kezdetének és ebből következően a jogviszony megszűnése időpontjának téves megjelölése, illetve annak utólagos pontosítása miatt a felmentés jogellenességére felperes alaptalanul hivatkozott. Ezért a keresetét elutasító elsőfokú ítéletet a jogerős ítélet jogszabálysértés nélkül hagyta helyben.
A Legfelsőbb Bíróság a jogerős ítéletet a Pp. 275. §-ának (3) bekezdése alapján hatályában fenntartotta. (Mfv. II. 10 353/2006.)
959. Ha a közalkalmazott ismételten nem teljesítette a munkakörébe utalt feladatokat, nem megfelelő munkavégzés címen a felmentése megalapozott [Kjt. 30. § (1) bek. d) pont].
A felperes keresetében felmentése jogellenességének megállapítását és ennek jogkövetkezményeként az alperes marasztalását kérte elmaradt illetménye, nyolc havi végkielégítés és ezek kamatai, valamint tizenkettő havi átlagkereset tekintetében.
A munkaügyi Bíróság ítéletével a felperes keresetét elutasította.
Az ítéleti tényállás szerint a felperes 1995. november 10-étől állt az alperes alkalmazásában, utoljára analitikus könyvelői munkakörben. 2003 szeptemberében az osztályvezető felperest helyettes pénztárosi feladatok ellátásával bízta meg abból a célból, hogy az egyetlen pénztáros rendes szabadsága, esetleges táppénze idején valaki ezt a feladatot is el tudja végezni. A felperes az utasítás teljesítését megtagadta, a betanulási idő rövidségére, utóbb pedig arra hivatkozott, hogy családi okok miatt nem képes a feladat pontos ellátására. A gazdasági igazgató és a pénzügyi osztályvezető végül is mentesítette a felperest a feladat ellátása alól. Az osztályvezető 2003. október 16-án utasította a felperest a 2003. IV. negyedévi irodaszer igénylés elkészítésére, e feladatot a felperes nem hajtotta végre. 2003. október 18-án a munkahelyi folyóson közalkalmazotthoz méltatlan hangnemben bírálta az osztályvezetőt, miután ismertették vele a magatartásával kapcsolatban felmerült problémákat. Emiatt a munkáltatói jogkört gyakorló írásbeli figyelmeztetésben részesítette felperest. A felperest 2004. március 9-én utasították a 2003. évi gazdaságstatisztikai összesítés elkészítésére, amelynek határideje 2004. március 31-e volt. A felperes az ehhez szükséges nyomtatványgarnitúrát 2004. március 9-én átvette. A 2003. IV. negyedévi gazdaságstatisztikát K. T.-val együtt készítette el, és ezt követően kellett volna összesítenie a négy negyedévet, ezt azonban nem készítette el. A felperes további munkafeladatul kapta a 2004. évi I. negyedéves statisztika elkészítését is, melynek benyújtási határideje 2004. április 15-e volt, a felperes azonban ezt a feladatát sem végezte el határidőre.
Az alperes a 2004. április 29-én kelt felmentéssel a Kjt. 30. § (1) bekezdés d) pontja alapján megszüntette a felperes közalkalmazotti jogviszonyát. A felmentés indokolása felperes előbbi magatartására, mulasztására hivatkozott, amelyet összefoglalóan úgy minősített, hogy a felperes a közalkalmazotti jogviszonyból folyó kötelezettségeit rendszeresen megszegte, munkáját hanyagul végezte, a munkáltatói utasításokat megtagadta, erre visszavezethetően rendszeres konfliktushelyzet alakult ki a pénzügyi és számviteli osztályon, ami a felettesével való viszálykodássá fajult.
A munkaügyi bíróság a megállapított tényállás alapján felperes keresetét nem találta alaposnak. Megállapította a felmentés indokának valóságát és okszerűségét azzal, hogy mivel a helyettes pénztárosi feladatok alól a munkáltató felperest mentesítette, és a folyosói kiabálás miatt már írásbeli figyelmeztetésben részesült, ezért ezek nem értékelhetők felperes terhére. A 2003. évi gazdasági statisztikai összesítés, valamint a 2004. évi I. negyedévi statisztika benyújtásának hiányával kapcsolatban a bíróság nem fogadta el felperes védekezését, miszerint az előbbi nem az ő feladata volt, míg az utóbbit egyéb munkaköri feladatai miatt a nyolc órás munkaidőben nem tudta teljesíteni. A bíróság úgy ítélte meg, hogy felperes utolsó hét hónapban elkövetett kötelezettségszegései alapot szolgáltattak a közalkalmazotti jogviszonya felmentéssel történő megszüntetésére.
A felperes fellebbezésében a keresetének megfelelő határozat hozatalát kérte. Vitatta, hogy a 2003. évi statisztikai jelentés elkészítése az ő feladata lett volna. Állította, hogy az utasítást erre csak a határidő után kapta meg, míg a 2004. évi I. negyedévi statisztikai jelentéssel kapcsolatos mulasztásának indoka a nagy értékű tárgyi eszköz-felmérés miatti határidőcsúszás, illetve a 2003. évi zárási feladatok voltak.
Az alperes csatlakozó fellebbezésében a felperes terhére kérte értékelni mindazon okokat, körülményeket, amelyeket a felmondásában rögzített.
A megyei bíróság ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletét részben és akként változtatta meg, hogy a felperes terhére értékelte a felmentésben felsorolt valamennyi okot.
A másodfokú bíróság a fellebbezést alaptalannak, míg a csatlakozó fellebbezést alaposnak találta. A fellebbezés kapcsán hangsúlyozta, hogy mindkét statisztikai munka a felperes feladata volt az utasítás alapján. A felmentésben megjelölt mulasztások igazolják, hogy felperes a munkáját nem végezte megfelelően, kötelezettségeit rendszeresen megszegte. A csatlakozó fellebbezés kapcsán arra az álláspontra helyezkedett, hogy a felperes terhére kell értékelni a helyettes pénztárosi feladatok ellátásának megtagadását is, mivel ezt követően emiatt mentették fel e feladatok ellátása alól, és az elsőfokú bíróság felperes méltatlan magatartását, valamint az irodaszer-igénylés elkészítésének visszautasítását tévesen rekesztette ki az értékelt indokok köréből.
A felperes felülvizsgálati kérelmében a jogerős ítélet megváltoztatásával a keresetének helyt adó határozat hozatalát, másodlagosan a jogerős ítélet hatályon kívül helyezését és új eljárás elrendelését kérte. Sérelmezte, hogy a másodfokú bíróság a helyettes pénztárosi feladatok ellátásával és az irodaszer igényléssel kapcsolatos nézeteltérést a terhére értékelte, mivel az előbbi alól mentesítették, az utóbbinál engedélyezték, hogy azt csak másnap készítse el. A folyosói kiabálás miatt írásbeli figyelmeztetésben részesült, így az kétszeresen nem vehető figyelembe a rovására. A jogerős ítéleti tényállást iratellenesnek tartotta, álláspontja szerint a 2003. évi statisztikai jelentés elkészítését a tanúvallomásokkal ellentétesen állapította meg a feladataként. Elismerte, hogy a 2004. I. negyedéves gazdasági statisztikai jelentés elkészítése valóban a feladata volt, a munkafeladatok torlódása volt az indoka a jelentés késedelmes elkészítésének. Állította, hogy felmentésének valódi indoka a munkakörébe tartozó könyvelési feladatok minimálisra csökkenése volt, így az alperes a nem megfelelő munkavégzésére hivatkozással kívánt a felmentés egyéb jogkövetkezményei alól mentesülni [Mt. 3. § (1) bekezdés, Mt. 4. §].
Az alperes ellenkérelmében a jogerős ítélet hatályában való fenntartását kérte.
A felülvizsgálati kérelem nem alapos.
A felülvizsgálati eljárásban a bizonyítás adatainak újabb egybevetésére és értékelésére, felülmérlegelésre nincs lehetőség, a Legfelsőbb Bíróság csak azt vizsgálhatja, hogy a mérlegelés során történt-e - jogszabálysértést megalapozó - nyilvánvalóan okszerűtlen, a logika szabályaival ellentétes következtetés. Az adott esetben ilyen nem volt megállapítható.
A felperes a munkakörébe nem tartozó feladatként - átmenetileg - a helyettes pénztárosi feladatok ellátásra jogszerűen utasítható volt [a Kjt. 38. §-a alapján a közalkalmazotti jogviszonyban is alkalmazandó Mt. 83/A.§].
Az utasítás teljesítésének megtagadását a perbeli tanúvallomásokon túlmenően az is alátámasztja, hogy a felülvizsgálati kérelmében felperes maga is azt állítja: a pénztáros munkakör ellátásával kapcsolatban került sor a "folyosói kiabálásra". A felperes a perben azt nem bizonyította, hogy az utasítás megtagadásának jogos indoka volt. Így az Mt. 104. § (1) bekezdésébe ütköző magatartása megállapítható attól függetlenül, hogy utóbb kérte a feladat ellátása alól a mentesítését és a munkáltató ennek eleget tett.
A "folyosói kiabálás"-ra, amely miatt felperes írásbeli figyelmezetésben részesült, alperes a nem megfelelő munkavégzéssel indokolt [Kjt. 30. § (1) bekezdés d) pont] felmentésben, mint a felmentés indokát alátámasztó körülményre hivatkozhatott, ez nem jelent kétszeres értékelést.
Az a felülvizsgálati érvelés, hogy a 2003. évi IV. negyedévi gazdasági statisztikát K. T. készítette, nem cáfolja azt az ítéleti megállapítást, hogy munkáltatói utasításra a 2003. évi gazdasági statisztikai összesítés, jelentés elkészítése felperes feladata volt. E tekintetben a tényállás nem áll ellentétben P. F.-né tanúvallomásával, aki azt állította, hogy a 2003. évi, így a IV. negyedévi gazdaság-statisztikai feladatokat K. T. végezte.
A 2004. I. negyedévi statisztika elkészítésének elmulasztásánál helyesen vette figyelembe a másodfokú bíróság, hogy felperes a mulasztását a nagy értékű tárgyi eszközök felmérésével összefüggő munkákkal kimenteni nem tudta, mert a két feladat határideje eltérő volt. A statisztikához szükséges 2003. évi mérleg adtainak késedelmére felperes csupán hivatkozott, ezt azonban a perben nem bizonyította.
A kifejtettekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság a jogerős ítéletet - jogszabálysértés hiányában - a Pp. 275. §-ának (3) bekezdése alapján hatályában fenntartotta. (Mfv. II. 10 391/2006.)
960. Ha a munkáltató a közalkalmazottal felmentést közölt, ahhoz kötve volt, eltérő közös megegyezés, illetve sikeres megtámadás hiányában [Kjt. 30. § (1) bek., Mt. 7. §].
A felperes keresetében annak megállapítását kérte, hogy az alperes 2005. augusztus 15-én kelt, a közalkalmazotti jogviszony felmentéssel történő megszüntetéséről rendelkező, valamint a 2005. augusztus 16-án kelt átsorolás elnevezésű okirat joghatályos, míg a 2005. augusztus 31-én meghozott jogviszony megszüntető határozat jogellenes. Erre figyelemmel az alperest hét havi felmentési időre járó átlagkereset megfizetésére kérte kötelezni annak kamataival együtt.
A munkaügyi bíróság ítéletével megállapította, hogy 2005. augusztus 15-én és 16-án kelt alperesi határozatok érvényesek és hatályosak, míg a 2005. augusztus 31-én kelt határozatot hatályon kívül helyezte. Kötelezte az alperest felmentési időre járó átlagbér címén 1 495 900 forint megfizetésére 2005. szeptember 1-jétől járó kamataival.
Az elsőfokú bíróság által megállapított tényállás lényege szerint a felperes 1977. augusztusától 1994. október 31-éig óvónőként állt alkalmazásban, utoljára a H.-i Napközi Otthonos Óvoda vezető óvónője volt. Közalkalmazotti jogviszonyát az alperes a 2005. augusztus 15-én kelt határozatával felmentéssel szüntette meg, kimondva, hogy a megszűnés időpontja 2006. március 31-e. Az alperes 2005. augusztus 16-án "átsorolás" elnevezésű iratában arról rendelkezett, hogy 2005. szeptember 1-jétől a felperes illetménye havi 213 700 forintra emelkedik. Ezt követően 2005. augusztus 30-án az alperes korábbi határozatának "visszaadására" szólította fel a felperest, majd annak hiányában a közalkalmazotti jogviszonyt a Kjt. 37. §-ának (1) bekezdés c) pontja alapján szüntette meg, továbbá visszavonta az átsorolásra vonatkozó határozatot is.
Az elsőfokú bíróság ítéletében kifejtette, hogy az Mt. 82. §-ának (1) bekezdése alapján a munkáltató és a munkavállaló a munkaszerződést csak közös megegyezéssel módosíthatja. E rendelkezés irányadó a közalkalmazotti jogviszonyra is, tehát a felmentést egyoldalúan visszavonni nem lehet. Erre tekintettel kötelezte a bíróság az alperest a felperes közalkalmazotti jogviszonyának megszűnéséig, vagyis 2006. március 31-éig elmaradt illetményének megfizetésére. Ezen túlmenően a munkaügyi bíróság utalt az Mt. 7. §-ának (3) és (4) bekezdésében foglaltakra. A Magyar Államkincstár Megyei Területi Igazgatósága tájékoztatta az alperest, hogy nincs összhangban a megszüntető okirat szerinti megszüntetés módja és a megszüntető okirat alapján kiállított "közalkalmazotti jogviszony megszűnése, megszüntetése" irat, azok tartalma felülvizsgálatra szorul. Alperes ekkor már felismerhette tévedését, azonban a határozat visszavonásáról rendelkezett ahelyett, hogy azt érvényesen a másik félhez intézett nyilatkozatával megtámadta volna. Az alperes újabb határozatot hozott, korábbi határozatát visszavonta, amely azonban nem minősül megtámadásnak.
Az elsőfokú bíróság ítélete ellen az alperes élt fellebbezéssel, és annak megváltoztatását kérte a kereset elutasítása mellett.
A megyei bíróság ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletének nem fellebbezett részét nem érintette, fellebbezett rendelkezését helybenhagyta annak indokai alapján.
A másodfokú bíróság kifejtette, hogy az elsőfokú bíróság megállapítása helyes volt, miszerint az alperes a jogviszonyt megszüntető nyilatkozatához kötve van, és sikeres megtámadás hiányában a jogviszony ennek megfelelően szűnik meg. Erre tekintettel a felperest megillette a felmentési idő alatt megemelkedett besorolási illetménye szerinti felmentési időre járó átlagkereset. Az alperesnek a felmentést visszavonó egyoldalú és jogellenes jognyilatkozata nem minősül megtámadásnak. Alperes ugyanakkor önálló keresettel, illetve jelen perben viszontkeresettel sem támadta meg a felmentést. A felmentési nyilatkozatot visszavonó okirat nem akarathibára, hanem jogszabály tartalmában való tévedésre hivatkozott, amely nem tekinthető megtámadási oknak az Mt. 7. §-a alapján.
Az alperes felülvizsgálati kérelmében a jogerős ítélet megváltoztatását, a kereset elutasítását és a felperes perköltségben való marasztalását kérte arra hivatkozással, hogy a másodfokú bíróság megsértette a Kjt. 3. §-a alapján alkalmazandó Mt. 7. § és 9. §-ában foglaltakat, valamint a Kjt. 25. §-ának (1) bekezdés c) pontját. Érvelése szerint a testületi határozat végrehajtása során ténybeli tévedés történt az alperes munkavállalója részéről, amikor tévesen és a testületi döntéssel ellentétesen állított ki a felperes részére egy blankettát. A tévedés felismerésekor tehát jogosan vonta azt vissza az alperes. Az alperesnél szokásos határozati formában, törvényes határidőn belül, 2005. augusztus 31-én jogszerűen történt tehát a megtámadás, és az ezzel ellentétes bírósági álláspont téves. Így a bíróságok eltérő jogi álláspontjuk folytán az alperes által kért bizonyítást indokolatlanul mellőzték, és elmaradt a megtámadás körülményeinek vizsgálata is.
A felperes felülvizsgálati ellenkérelme a jogerős ítélet hatályában való fenntartására irányult.
A felülvizsgálati kérelem nem alapos.
Az 1992. évi XXXIII. tv. (Kjt.) 25. §-ának (2) bekezdés e) pontja szerint a közalkalmazotti jogviszony felmentéssel megszüntethető. A felmentés pedig olyan írásbeli nyilatkozat, amely annak közlésével hatályosul [Mt. 6. § (4) bekezdés]. Az eljáró bíróságok helytállóan hivatkoztak arra a következetes ítélkezési gyakorlatra, amely szerint a munkáltató intézkedését egyoldalúan nem vonhatja vissza, azt kizárólag a munkavállaló hozzájárulásával teheti meg. A munkáltató jogutód nélküli megszűnése önmagában a már közölt felmentést érdemben nem érintheti.
Az alperes felülvizsgálati kérelmében tévesen hivatkozott arra, hogy az intézkedése visszavonásáról rendelkező határozatok megtámadásnak minősülnek. Mint arra törvénysértés nélkül mutatott rá a jogerős ítélet, az alperes a felmentés visszavonása során jogi tévedésre hivatkozott, amely az Mt. 7. §-ában szabályozottak szerint megtámadási oknak nem tekinthető. Ebben a körben az sem volt értékelhető, hogy a 2005. július 25-ei alperesi testületi ülésen felperes is részt vett, mivel a munkáltató intézkedéseire ezen körülmény kihatással nem volt. Minderre figyelemmel tehát alaptalan a felülvizsgálati érvelés abban a tekintetben is, hogy a bíróságok nem folytatták le a szükséges bizonyítási eljárást alperes indítványa ellenére sem.
Fentiekre figyelemmel a Legfelsőbb Bíróság a Pp. 275. §-ának (3) bekezdése alapján a megyei bíróság ítéletét hatályában fenntartotta. (Mfv. I. 10 505/2006.)
961. A szakszervezeti szerv az egyetértési jogát a munkáltató konkrét intézkedésével kapcsolatban gyakorolhatja, ehhez képest a konkrét egyetértést általános véleménynyilvánítás nem helyettesítheti (Kjt. 30. §, Mt. 28. §).
A felperes keresetében a felmentése jogellenességének megállapítását, és a jogellenesség anyagi jogkövetkezményei alkalmazását kérte.
A munkaügyi bíróság ítéletével megállapította, hogy a felperes közalkalmazotti jogviszonyát 2006. január 31. napjával megszüntető alperesi intézkedés jogellenes, a felperes közalkalmazotti jogviszonya a bíróság ítéletének jogerőre emelkedése napján szűnik meg, és az alperest 966 378 forint átalánytérítés, továbbá 168 384 forint elmaradt munkabér, valamint ezek kamatai megfizetésére kötelezte. Ezt meghaladóan a felperes keresetét elutasította.
Az ítéleti tényállás szerint a felperes mezőgazdasági gépész üzemmérnöki képesítéssel, majd mérnöktanári diplomával rendelkezett. A felperes közalkalmazotti jogviszonyát megszüntető 2005. augusztus 24. napján kelt felmentést az alperes azzal indokolta, hogy a 2005/2006. tanévi tantárgyfelosztás a csökkenő gyermeklétszám miatt nem biztosítja a felperes képesítésének megfelelő foglalkoztatását a törvényben meghatározott kötelező óraszámban. Más munkakörben, például napközis nevelőként nem tudják foglalkoztatni, mivel a felperes által betöltött álláshely 2005. szeptember 1. napjával megszűnik. A felperes közalkalmazotti jogviszonyának megszüntetésekor a közalkalmazotti tanács tagja volt, korábban a közalkalmazotti tanács vezetője. A periratokhoz csatolt, 2005. augusztus 24-én kelt jegyzőkönyv az intézményigazgató, igazgatóhelyettes, valamint D. S., a közalkalmazotti tanács elnöke megbeszélése alapján tartalmazta a 2005/06-os tantárgyfelosztás ismertetését és véleményezését. Ezen alkalommal két pedagógus - köztük a felperes - közalkalmazotti jogviszonyának a tantárgyfelosztás miatti megszüntetése is a megbeszélés tárgyát képezte. D. S., a közalkalmazotti tanács elnöke tudomásul vette és elfogadta a létszámleépítést, és egyetértett a tantárgyfelosztásban leírtakkal.
E tényállás alapján a felperes keresetét a munkaügyi bíróság alaposnak találta. Megállapította, hogy a mérnöktanári diploma alkalmas volt a napközis nevelői munkakör betöltésére, és a közalkalmazotti tanács nem adta előzetes hozzájárulását a felperes közalkalmazotti jogviszonyának megszüntetéséhez. A közalkalmazotti tanács elnöke csupán tudomásul vette a létszámleépítést és egyetértett a tantárgyfelosztásban leírtakkal. A felperes közalkalmazotti jogviszonyának felmentéssel történő megszüntetéséhez konkrét egyetértési nyilatkozatra nem került sor. A felmentést ezért a bíróság jogellenesnek találta, és a Kjt. 34. § alapján rendelkezett a felperest megillető juttatásokról.
Az alperes fellebbezése folytán eljárt megyei bíróság ítéletével a munkaügyi bíróság ítéletét helybenhagyta azzal, hogy az alperes marasztalásának fő összegét elmaradt munkabér címén 1 049 784 forintra felemelte, és a kamatfizetés kezdő időpontját ezen összeg tekintetében 2006. július 1. napjában határozta meg.
Az ítélet indokolása szerint a felperes felmentéséhez az alperes a közalkalmazotti tanács egyetértését nem szerezte be, az egyetértési jogot csak a testület gyakorolhatja, azt nem helyettesítheti a testület tagjának vagy tisztségviselőjének a nyilatkozata. A felperes keresetfelemelése folytán pedig rendelkezett az ítélet jogerőre emelkedéséig az elmaradt munkabér fizetéséről.
Az alperes a felülvizsgálati kérelmében a jogerős ítélet hatályon kívül helyezését és a felperes keresetét elutasító határozat hozatalát kérte az Mt. 62. § (3) bekezdésébe, 28. § (1) és (2) bekezdésébe, valamint a Pp. 215. §-ába ütköző jogszabálysértés miatt. Sérelmezte, hogy a jogerős ítélet a megfelelő másik munkakör, illetve szakképzettség megfelelősége vizsgálatára ítélete indokolásában nem tért ki. Hivatkozott a 2005. augusztus 24-ei vezetői értekezlet jegyzőkönyvében foglaltakra, ahol a felperes név szerint is szerepel, és a közalkalmazotti tanács elnökének a nyilatkozatára, amely szerint egyetértett a tantárgyfelosztásban leírtakkal, és azt elfogadta. Álláspontja szerint az elnök egyetértő írásbeli nyilatkozata a név szerint megnevezett felperesre is vonatkozott, ezért a felmentésre jogszerűen került sor. A jogerős ítélet a Pp. 215. §-át is megsértette, mert a felperes az eljárás során a munkajogi védelem megsértésével kapcsolatban kereseti kérelmet nem terjesztett elő, a felmentés jogellenességének megállapítását ez okból nem kérte, keresetlevelében a másik munkakör felajánlásának hiányát jelölte meg.
A felperes ellenkérelmében a jogerős ítélet hatályban tartását kérte annak helyes ténybeli és jogi indokai alapján. Hangsúlyozta, hogy a közalkalmazotti tanács egyetértésére vonatkozó nyilatkozatot az alperes által hivatkozott jegyzőkönyv nem tartalmazott.
A felülvizsgálati kérelem nem alapos.
A peres iratok alapján megállapítható, hogy a felmentési indok bizonyítása körében a tantárgyfelosztással kapcsolatos jegyzőkönyv is vizsgálat tárgyát képezte, és maga az alperes is a perben nyilatkozott arról, hogy a közalkalmazotti tanács elnöke tudomásul vette felperes felmentését, illetve nem tudja, a közalkalmazotti tanács elnöke a testületet összehívta-e vagy sem. Mindezek arra utalnak, hogy a felek a közalkalmazotti tanács hozzájárulását a per tárgyává tették. Ugyanakkor az alperes sem az alapeljárásban, sem a fellebbezésében a közalkalmazotti tanács tagját megillető munkajogi védelemmel kapcsolatban a kereseti kérelmen való túlterjeszkedésre nem hivatkozott. Ezért a felülvizsgálati kérelem a Pp. 215. §-ába ütköző jogszabálysértést sikerrel nem panaszolhatott.
Helyesen következtettek az eljárt bíróságok a periratokhoz csatolt, a 2005/06-os tanév indításával kapcsolatos feladatok megbeszélése tárgyában felvett jegyzőkönyv tartalma alapján arra, hogy a közalkalmazotti tanács elnökének, D. S.-nak a nyilatkozata a felperesnek, mint a közalkalmazotti tanács tagjának felmentésére nem tért ki, a létszámleépítést, illetve a tantárgyfelosztásban leírtakat vette tudomásul általánosságban.
Az ítélkezési gyakorlat szerint az Mt. 28. §-a alapján a szakszervezet, illetve a közalkalmazotti tanács az előzetes egyetértési jogát mint szervezet gyakorolhatja, ezt általában nem helyettesítheti a testület tagjának vagy tisztségviselőjének nyilatkozata. A szakszervezeti szerv az egyetértési jogát mindig a munkáltató konkrét intézkedésével kapcsolatban, a körülmények és indokok ismeretében, és ezek mérlegelése mellett gyakorolhatja, ebből következően a konkrét személyre vonatkozó egyetértő nyilatkozatot egy általános véleménynyilvánítás nem helyettesítheti.
Minthogy a felperes felmentésének jogellenességét a közalkalmazotti tanács előzetes egyetértése hiányában jogszerűen állapította meg a jogerős ítélet, a felmentés indokával kapcsolatos felülvizsgálati érvelés (volt-e a felperes számára felajánlható megfelelő másik munkakör) vizsgálata mellőzhető volt.
A kifejtettekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság a jogerős ítéletet a Pp. 275. §-ának (3) bekezdése alapján hatályában fenntartotta. (Mfv. II. 10 994/2006.)
962. A felsőbb döntéssel elrendelt létszámcsökkentés felmentési indok valósága a meglévő munkakörök számától, és nem a munkakör betöltöttségétől függően állapítható meg. Utóbbinak a felajánlható üres munkakör szempontjából van jelentősége [Kjt. 30. § (1) bek. b) pont, (3) bek.].
A munkaügyi bíróság ítéletével elutasította a felperes keresetét, amelyben az alperes által közölt felmentés jogellenességének megállapítását és a közalkalmazotti jogviszonya helyreállítását, másodlagosan a Kjt. 34. § (4) bekezdésében meghatározott jogkövetkezmény alkalmazását kérte.
Az elsőfokú ítéleti tényállás szerint a felperes 1986-tól fennállt jogviszonyában pedagógusként dolgozott az alperesnél, ahol testnevelés-földrajz szakos tanárként csak testnevelést tanított. Az alperes 2005. június 13-án előzetesen arról értesítette a felperest, hogy az új tanévben csak egy első és egy ötödik osztályt tudnak indítani, ami jelentős óraszám elvonással jár, és létszámcsökkentésre kerül sor; a felperesnek nem tudnak feladatot biztosítani, ezért 2005. szeptember 1-jétől fel fogják menteni. Erre a 2005. augusztus 10-én kelt felmentéssel került sor, amit az alperes az önkormányzat képviselő-testülete határozatának az alperest érintő döntésével indokolt, és arra is hivatkozott, hogy a felperes további foglalkoztatására nincs lehetőség.
A munkaügyi bíróság megállapította, hogy a fenntartói határozat következményeként - amely az alperes engedélyezett létszámkeretét 50-ről 48-ra módosította - a felperes továbbfoglalkoztatása nem volt lehetséges, mivel a korábban (2003-ban, 2004-ben) ajánlott foglalkoztatási lehetőségeket visszautasította, és az általa kizárólag vállalt testnevelés órák tekintetében az óraszám jelentősen csökkent. Az elsőfokú bíróság nem találta megállapíthatónak a Kjt. 32. § (1) bekezdés b) pontjában szabályozott felmentési korlátozást illetően az alperesi szabályszegést, mivel a felperes az alperesnek nem jelentette be, hogy egyedülálló és két gyermeket tart el. Ugyanakkor a felperes életkörülményeit értékelve nem látta bizonyítottnak az egyedülállóságot.
A felperes fellebbezése alapján eljárt másodfokú bíróság ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletét helyes indokai alapján helybenhagyta. Kiemelte még, hogy a felperes által hivatkozott két alsó tagozatos tanító jogviszonyának megszüntetésére a felperessel közölt felmentést követően került sor, továbbá a felmentés után 2006. januárjában történt hirdetésnek, amelyben az alperes földrajz szakos tanárt keresett, sincs jelentősége. A felmentést megelőzően az alperesnek nem volt mit felajánlania a felperes részére, a 2003-ban GYES-re távozott testnevelés-földrajz szakos tanárnő helyét és az osztályfőnökség átvételét a felperes visszautasította, így a tanárnő helyére még ekkor került alkalmazásra helyettesítéssel L. R., ezért ezt a foglalkoztatást a felperes nem kifogásolhatja. Az egyedülállóság tekintetében utalt még arra, hogy az erre szolgáló nyomtatványon való bejelentés elmulasztása miatt a felperes megszegte az Mt. 3. §-ában előírt együttműködési kötelezettségét, emellett a felperes "mereven elzárkózó" magatartásával az alperes bizonyította a felmentés különös indokoltsága megvalósulását.
A felperes a jogerős ítélet ellen benyújtott felülvizsgálati kérelmében a Kjt. 30. § (2) és (3) bekezdései megsértésére, a tényállás iratellenes megállapítására hivatkozott, és a keresetének helyt adó határozat hozatalát kérte. Álláspontja szerint a 2005. augusztus 15-én közölt felmentés indoka nem valós és okszerű, mivel az alperes a két tanítónő jogviszonyának a 2004/2005-ös tanév végével (azaz a felmentés előtt) közös megegyezéssel megszüntetésével a két fős létszámcsökkentést végrehajtotta. Az elsőfokú bíróság azt is figyelmen kívül hagyta, hogy G. I. "félállású" úszóoktató a 2005/2006-os tantárgyfelosztásban már nem szerepelt, így a létszám ezáltal is csökkent. Amiatt is jogszabálysértőnek tartotta a jogerős ítéletet, mert az eljárt bíróságok nem a felmentéskor vizsgálták a másik munkakör felajánlási kötelezettség teljesítését, hanem a két évvel korábbi időszakban, holott az alperes a felmentési idő alatt a felperes képzettségének megfelelő tanári állást hirdetett, és az állást be is töltötte.
Az alperes felülvizsgálati ellenkérelmében a jogerős ítélet hatályában való fenntartását kérte. Érvelése szerint, ha a két tanítónő távozására a felperes felmentését követően került volna sor, ez sem jelenti a létszámleépítés "automatikus" megtörténtét, mivel a felperesnek ezen munkakörök betöltésére nincs megfelelő képzettsége. G. I. pedig már a 2004/2005-ös tanévben a Kht.-hoz tartozó uszodában dolgozott, így a felmentéskor a felperes számára felajánlható munkakör nem volt.
A felülvizsgálati kérelem az alábbiak szerint alapos.
A perbeli felmentés indokát képező fenntartói határozat az alperes engedélyezett létszámkeretének 50-ről 48-ra csökkentését rendelte el. A felmentés jogszerűsége ezen - a felperes által a felülvizsgálati eljárásban nem vitatott - indok alapján volt vizsgálható. Ennek megfelelően a felmentés indoka nem az oktatási intézmény meglévő létszámának csökkentése, hanem az engedélyezett létszámkeret, azaz a betölthető munkakörök (státuszok) számának csökkentése volt, függetlenül attól, hogy az adott időszakban az engedélyezett munkakörökből mennyi volt betöltve.
Az oktatási intézmény engedélyezett létszámkeretének a fenntartó által elrendelt csökkentése esetén az intézmény jogosult dönteni arról, hogy a közoktatásra vonatkozó jogszabályok, és a jóváhagyott szervezeti és működési szabályzat által megszabott keretek között mely munkakör vagy munkakörök megszüntetése lehetséges.
Az előbbiekből következően a létszámkeret (a munkakörök) csökkentése végrehajtása szempontjából annak volt jelentősége, hogy a felperes testnevelő tanári munkaköre megszüntetésével az alperes engedélyezett létszámkerete a fenntartói döntésben megadott adatok szerint csökkent-e. Ezzel ellentétben az eljárt bíróságok csupán azt vizsgálták, hogy a felperes által oktatott testnevelés szakon az alperes évek óta nem tudta a kötelező óraszámot biztosítani, ezért a munkakör fenntartása már nem volt lehetséges.
A felperes felmentése indokolására tekintettel a felülvizsgálati kérelemben hivatkozott két tanító közalkalmazott jogviszonyának közös megegyezéssel történt megszüntetésének annyiban van jelentősége, hogy ez jelentette-e egyben az adott munkakörök (státuszok), vagy azok egyike megszüntetését is. Ez esetben ugyanis - pl. ha a tanítónői feladatokat más pedagógusok között megosztotta az alperes, és a státuszt nem töltötte be - az adott közalkalmazotti jogviszony megszüntetése munkakör (létszámkeretbe tartozó státusz) megszüntetésként beleszámít a fenntartói döntés szerinti csökkentendő létszámkeretbe. Ennek megállapításához a bizonyítás kiegészítése szükséges azzal, hogy a felmentés indokát, miszerint az alperes a felperes munkaköre megszüntetésével a fenntartó perbeli döntését annak számszerű keretei között hajtotta végre [Kjt. 30. § (1) bekezdés b) pont], az alperesnek kell bizonyítania.
A perbeli felmentési indok valós volta eszerint a meglévő munkakörök számától, és nem pedig a munkakör betöltöttségétől függ. Az alperesi döntés alapján megmaradó munkakörök betöltöttségének abból a szempontból van jelentősége, hogy a létszámkeret csökkentésekor volt-e a felperes számára a perbeli időben hatályos Kjt. 30. § (3) bekezdése szerinti felajánlható üres munkakör. A felperes ugyanis csak akkor volt a Kjt. 30. § (1) bekezdés b) pontjában előírt feltételek fennállása esetén is felmenthető, ha az alperesnél nem volt a képzettségének megfelelő betöltetlen munkakör, vagy az ilyen munkakörbe áthelyezéséhez nem járult hozzá. A képzettségnek megfelelő felajánlható munkakör meglétét a felmentés közlésének időpontjához képest kell vizsgálni, mivel a felmentés a közléssel hatályosul, ezért a későbbi - akár a felmentési idő alatt - bekövetkező változásoknak nem volt jelentősége.
Helytállóan hivatkozott a felperes arra, hogy a 2005. augusztus 10-én kelt felmentés jogszerűsége szempontjából nincs jelentősége, hogy az előző években folyamatosan visszautasította az alperes által ajánlott, a másik (földrajz) szakjának is megfelelő munkaköröket. A megismételt eljárásban eszerint meg kell állapítani a felmentés közlésének időpontját, és azt, hogy ekkor volt-e a felperes mindkét szakja szerinti képzettségének megfelelő be nem töltött (üres) munkakör.
Az előbbiek - a felmentési indok valós volta és a betölthető üres munkakör - tisztázását követően lehetett volna vizsgálni a Kjt. 32. § (1) bekezdés b) pontjában szabályozott felmentési korlátozást. A felperes felülvizsgálati kérelmében azonban nem vitatta az egyedülállóság bizonyítottsága hiányával, és a bejelentés elmulasztása miatt az együttműködési kötelezettség megszegésével kapcsolatos jogerős ítéleti megállapításokat.
A kifejtettek alapján a Legfelsőbb Bíróság a jogerős ítéletet - az elsőfokú ítéletre kiterjedően - a Pp. 275. § (4) bekezdése alapján hatályon kívül helyezte, és a munkaügyi bíróságot új eljárásra és új határozat hozatalára utasította. (Mfv. I. 10 374/2007.)
963. A munkaügyi vitában a munkáltató gazdálkodási döntési jogkörébe tartozó kérdésként az nem vizsgálható, hogy az adott feladatait nem közalkalmazotti jogviszony, hanem megbízási jogviszony keretében láttatja el [Kjt. 30. § (1) bek. b) pont].
A felperes keresetében a közalkalmazotti jogviszonyát felmentéssel megszüntető jognyilatkozat jogellenességére hivatkozással elmaradt illetménye és nyolc havi átlagilletménynek megfelelő átalány-kártérítés megfizetését kérte a jogviszonya helyreállítása mellőzésével.
A munkaügyi bíróság ítéletével a felperes keresetét elutasította.
Az elsőfokú ítéleti tényállás szerint a felperes 2000. február 1-jétől állt közalkalmazotti jogviszonyban az alperessel pszichiáter szakorvos munkakörben. Az alperes a 2005. március 4-én kelt felmentő határozatát a fenntartó megyei önkormányzat határozatával indokolta, amely szerint a fenntartó az intézmény álláshelyeinek számát három fővel csökkentette, amely egy fő pszichiáteri, és két másik (egy takarító és egy gazdasági ügyintéző) munkakör megszüntetését jelentette. A felmentés utalt arra, hogy a felperes részére képzettségének megfelelő másik munkakör felajánlására nem volt lehetőség.
A munkaügyi bíróság a fenntartó önkormányzat határozata alapján a felmentés indokát valósnak és okszerűnek találta, arra is tekintettel, hogy a fenntartó az érintett három fő bérköltségének egyidejű elvonásáról is határozott. Erre tekintettel megalapozatlannak találta a felperesnek a Kjt. 30. § (1) bekezdés b) pontja és a 32. § (1) bekezdés b) pontja (felmentési korlátozás) megsértésére vonatkozó kereseti érvelését. A másik munkakör felajánlás körében megállapította, hogy az alperes azt követően töltött be egy vidéki intézményénél (gyermekotthonban) egy pszichológusi állást, hogy a felperes az erre vonatkozó felajánlást elutasította. Így a később hozott fenntartói testületi döntés után kiadásra került perbeli felmentéskor megfelelő üres állás nem állt rendelkezésre. A munkaügyi bíróság a rendeltetésellenes joggyakorlást nem találta bizonyítottnak, mivel a felperes által állított konfliktus keletkezése után az alperes a felperest kedvezményező döntéseket hozott.
A felperes fellebbezése folytán eljárt megyei bíróság közbenső ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletét megváltoztatta, és megállapította, hogy az alperes 2005. március 4-én kelt felmentése jogellenes. Egyebekben az elsőfokú bíróság ítéletét hatályon kívül helyezte, és ugyanezt a bíróságot az eljárás további folytatására, és újabb határozat hozatalára utasította.
A másodfokú bíróság megítélése szerint a megyei önkormányzat rendelete a létszámcsökkentést nem konkretizálta a pszichiáteri munkakörre, de erre nem is volt jogosult. Az alperesnek felrótta továbbá, hogy nem volt figyelemmel a pszichiáteri feladatok megmaradására, amely miatt, ha csökkentek is ezek a feladatok, az alperesnek legalábbis részmunkaidős foglalkoztatást fel kellett volna ajánlania a felperes számára, és csak ezután gyakorolhatta volna a felmentési jogát, amit nem létszámcsökkentéssel, hanem átszervezéssel lehetett volna indokolnia. A pszichiáteri feladatoknak megbízási jogviszony keretében történő ellátását a színlelt szerződések elkerülését célzó jogszabályi rendelkezésekbe ütközőnek tartotta. Megállapította a másik munkakör felajánlására vonatkozó kötelezettség megszegését is amiatt, hogy a költségvetési egyeztetés után 2005. február 16-án betöltött egy, a felperesnek felajánlható pszichológusi munkakört.
A jogerős közbenső ítélet hatályon kívül helyezése, és az elsőfokú ítélet helybenhagyásával a felperes keresetét elutasító határozat hozatala iránt az alperes nyújtott be felülvizsgálati kérelmet, amelyben a Kjt. 30. § (1) bekezdés b) pontja, a Pp. 206. § (1) bekezdése és a 221. § (1) bekezdése megsértésére hivatkozott. Álláspontja szerint az önkormányzat perbeli rendelete nem sértette a jogerős ítéletben hivatkozott alkotmánybírósági határozatot, mivel a fenntartó jogosult az intézményi státuszokat meghatározni, és az erre vonatkozó döntése a munkaügyi perben nem is vizsgálható. Vitatta, hogy a felperes részére pszichiáteri részmunkaidős foglalkoztatást fel kellett volna ajánlania, és a kereseti kérelmen túl terjeszkedőnek minősítette a pszichiáteri megbízási jogviszonyra vonatkozó szerződés színleltségére vonatkozó jogerős ítéleti okfejtést. Előadta, hogy a megbízási jogviszonnyal az alperest terhelő költségek csökkentek, mivel a rendszertelenül jelentkező, és az egy fő teljes állású pszichiáterre előírt 100 vizsgálatnál jóval kevesebb (2004-ben 32) vizsgálat elvégzése polgári jogviszonyban gazdaságosabb volt. Iratellenesnek tartotta, hogy rendelkezett üres felajánlható munkakörrel, mivel a felperes a korábbi felajánlást elutasította, a felmentéskor pedig nem volt felajánlható megfelelő üres munkakör. Arra is hivatkozott, hogy a felperes jogviszonya megszüntetésére kizárólag a fenntartói döntés miatt került sor, és valótlan a felperes perbeli állítása a munkáltatóval fennállt konfliktussal való összefüggésről.
A felperes felülvizsgálati ellenkérelmében a jogerős közbenső ítélet hatályában való fenntartását kérte. Érvelése szerint a felmentése azért volt jogellenes, mert a pszichiáteri feladatok megmaradtak, ezeknek megbízási jogviszonyban elláttatásával az alperes nem ért el megtakarítást, továbbá az alperes nem ajánlotta fel a számára megfelelő üres státuszt, amely miatt a Kjt. 32. § (2) bekezdése értelmében a jogviszonya nem lett volna megszüntethető.
A felülvizsgálati kérelem alapos.
Az irányadó jogerős ítéleti tényállás szerint a megyei önkormányzat mint az alperes fenntartója a 2005. március 3-án hozott határozatával az alperes munkajogi létszámát 156 főről 153 főre csökkentette, ugyanakkor a költségvetési rendeletében a költségvetési személyi juttatások előirányzata mértékét három közalkalmazotti foglalkoztatásra jutó összeggel csökkentette. Az érintett három munkakör a pszichiáter és két másik (egy fő gazdasági ügyintézői és egy fő takarítói munkakör) volt. Az alperesnél a felperes töltötte be a pénzügyi támogatás elvonásával konkrétan érintett egyik munkakört. Ebből a tényállásból a munkaügyi bíróság vont le jogilag megalapozott következtetést arra, hogy a felperessel közölt felmentés indokolása megfelelt a Kjt. 30. § (1) bekezdés b) pontjában előírt követelményeknek, mivel a munkakörét a létszámcsökkentésre vonatkozó fenntartói határozat és a költségvetési támogatás csökkentése (az adott álláshelyre vonatkozó személyi juttatás pénzügyi fedezetének elvonása) együttesen érintette, a felmentésnek ezekre való hivatkozással közölt indoka valós és okszerű.
Az alperes helytállóan hivatkozott arra, hogy a fenntartónak a létszámleépítésre, költségvetési személyi juttatások fedezetére vonatkozó döntései törvényességi és célszerűségi vizsgálatára nem jogosult, a fenntartó őt érintő testületi döntését - más erre jogosult szerv törvényességi intézkedése hiányában - köteles az abban foglalt tartalommal végrehajtani.
Nem volt jogszabályi alapja annak a másodfokú bírósági következtetésnek, miszerint az alperes a megmaradt (teljes állású munkakör fennállását nem igénylő) pszichiáteri feladatok részmunkaidőben történő ellátását köteles lett volna a felperesnek felajánlani. A munkáltató gazdálkodási döntési kompetenciájába tartozott, hogy ezeket az egyenetlenül felmerülő feladatokat nem a közalkalmazotti jogviszony, hanem a megbízási jogviszony keretében láttatja el, ennek célszerűsége a munkaügyi jogvita keretében nem vizsgálható. A konkrét megbízási jogviszony tartalmi (jogi) megfelelőssége pedig - kereseti kérelem és a jogviszonyban álló fél jelen perben részvételének hiányában - nem volt minősíthető.
Adott munkakörhöz tartozó feladatok más jogviszonyban történő elláttatása a munkáltató vezetési körébe tartozó kérdés, ennek a felmentési okra vonatkozó munkaügyi jogvitában történő vizsgálatába a munkaügyi jogvitát elbíráló bíróság nem bocsátkozhat.
A munkaügyi bíróság ítélete helytálló abban is, hogy a fenntartói döntésnek a felperes munkakörét konkrétan érintő volta miatt a felmentés nem ütközött a Kjt. 32. § (2) bekezdésébe, és megfelelt az MK 10. számú állásfoglalásnak. A fenntartó által elrendelt létszámcsökkentés és a munkakörre vonatkoztatott költségvetési támogatás csökkentés az adott esetben olyan különös indoknak minősült, amelyre tekintettel a felperes közalkalmazotti jogviszonya korlátozás nélküli felmentéssel megszüntethető volt.
A felperes a perben arra hivatkozott, hogy a másik munkakör felajánlására vonatkozó munkáltatói kötelezettség nem szűkíthető le csak a betöltetlen munkakörökre, mivel ilyen szűkítést a jogszabály nem tartalmaz. Ebben a körben a Legfelsőbb Bíróság egyetért a másodfokú bíróság jogi kifejtésével arról, hogy a jogszabályi tartalom nyilvánvalóan a betöltetlen, üres álláshelyre vonatkozik. Következésképpen az alperes nem volt arra kötelezhető, hogy az alperes szegedi telephelyén - ahol a felperes dolgozott - más közalkalmazottól "elvegye" a pszichológus munkakörét azért, hogy az a megszüntetett álláshelyű felperes számára felajánlható legyen.
Az előbbiekből következően a felperes felmentése nem az alperes, hanem konkrétan a fenntartó döntésén alapult, a személyére vonatkozó retorzióra és bosszúra történt felperesi hivatkozást a munkaügyi bíróság helytállóan értékelte megalapozatlannak, és helyes a következtetése a másik munkakör felajánlása elmulasztásának hiánya körében is. A nem vitás peradatok szerint ugyanis a fenntartó már 2004. végén felhívta az alperest, hogy tegyen létszámcsökkentésre javaslatot, de az alperes nem ezt, hanem a létszámának a növelését kezdeményezte. Ugyanakkor, mivel a felperes szakorvosi feladatai a teljes munkakört nem töltötték ki, felajánlotta számára az egyik vidéki gyermekotthona pszichológusi betöltetlen munkakörét, amit a felperes elutasítása miatt akkor betöltött. Ezt követően született meg a fenntartónak a felperes munkakörét is érintő döntése, és az előbbiek miatt az adott munkakör a felmentés közlésekor már nem volt betöltetlen. Ezért a felajánlási kötelezettség megszegése nem állt fenn, továbbá az előbbiekből következően a költségvetési juttatásokból meghatározott létszámkerettel működő alperes magatartása nem volt rendeltetésellenes a felperes felmentésével összefüggésben.
A személyes gondoskodást nyújtó gyermekjóléti, gyermekvédelmi intézmények, valamint személyek szakmai feladatairól és működésük feltételeiről szóló 15/1998. (IV. 30.) NM rendeletének a szakmai létszámról szóló 1. számú melléklete szerint egy fő pszichiáter foglalkoztatása akkor szükséges, ha új vizsgálatra évenként 100 esetben kerül sor. Ezzel szemben a jogerős ítéleti tényállás szerint a felperes részéről 2004-ben mindössze 32 új gyermekvizsgálatra került sor. Nyilvánvalóan ezzel összefüggésben merült fel a fenntartó részéről is a más, gazdaságosabb formában történő feladatellátás.
A hivatkozott NM rendelet értelmében a felperes mint pszichiáter szakorvos pszichológusi feladatokat csak gyermekotthonban láthatott el, a munkahelyét képező gyermekvédelmi szakszolgálatnál azonban nem (rendelet 2. számú melléklet I. rész II/2. pont). Ezért ajánlotta fel a számára - és nem pedig retorzióként - az alperes az egyik gyermekotthonában lévő üres pszichológusi munkakört, amit a felperes elutasított. A perben alperes részéről - egyezségi ajánlatként - felajánlott, a felmentés után megüresedett gyermekotthoni pszichológusi munkakört a felperes ugyancsak elutasította. Mindezeket a másodfokú bíróság figyelmen kívül hagyta, és a rendeltetésellenes joggyakorlásra következtetése emiatt is megalapozatlannak minősül.
A kifejtettek alapján a Legfelsőbb Bíróság a Pp. 275. §-ának (4) bekezdése alapján a jogerős közbenső ítéletet hatályon kívül helyezte, és a munkaügyi bíróság ítéletét helybenhagyta. (Mfv. I. 10 067/2007.)
964. A közalkalmazott felmentésével kapcsolatban az egyenlő bánásmód követelményének megsértése nem volt megállapítható amiatt, hogy a munkáltató a létszámcsökkentéssel érintett pedagógus kiválasztása előtt a szülők véleményét is kikérte [Kjt. 30. § (1) bek. b) pont, 2003. évi CXXV. tv. 8. §].
A felperes keresetében a határozatlan idejű közalkalmazotti jogviszonyát felmentéssel megszüntető munkáltatói intézkedés jogellenességének megállapítását, közalkalmazotti jogviszonya helyreállítását és elmaradt járandóságai megfizetését kérte. Arra hivatkozott, hogy az alperes megsértette az egyenlő bánásmód követelményét, mert a szülők véleményének kikérése alapján döntött a személye kiválasztásánál, valamint arra tekintettel, hogy 2002 óta nem lakik az alperes székhelyén.
A munkaügyi bíróság ítéletével a felperes keresetét elutasította.
Az ítéleti tényállás szerint a felperes 2000. augusztus 21-étől pedagógusként határozatlan idejű közalkalmazotti jogviszonyban állt az alperes alkalmazásában. Az alperes a felperes közalkalmazotti jogviszonyát a képviselő-testület határozatára hivatkozva az 1992. évi XXXIII. törvény (Kjt.) 30. § (1) bekezdés b) pontja alapján 2005. november 30-ai hatállyal felmentéssel megszüntette.
A munkaügyi bíróság a becsatolt iratok és tanúvallomások alapján arra következtetett, hogy nem volt megállapítható hátrányos megkülönböztetés a felperes közalkalmazotti jogviszonya megszüntetésével kapcsolatban. A bíróság az ítélete indokolásában utalt arra is, hogy a létszámcsökkentés okszerűségét és célszerűségét a munkaügyi perben nem vizsgálhatta.
A felperes fellebbezése folytán eljárt megyei bíróság ítéletével a munkaügyi bíróság ítéletét helybenhagyta.
A megyei bíróság egyetértett azzal, hogy az alperes intézkedésével nem sértette az egyelő bánásmód követelményét, amikor a képviselő-testület által elrendelt 2 fő létszámcsökkentés során a felperes kiválasztásánál a szakmai szempontokon túl egyéb szempontokat is figyelembe véve döntött. Megállapította, hogy a döntésben az a körülmény nem játszott szerepet, hogy a felperes más településről járt be, hiszen valamennyi érintett pedagógus szintén más településen, és nem az alperesi iskola székhelyén lakik.
A felperes felülvizsgálati kérelmében a jogerős ítélet hatályon kívül helyezését és a keresetének helyt adó határozat hozatalát kérte. Sérelmezte, hogy az eljárt bíróságok a tényállás megállapításánál az iskolaigazgató, illetve olyan tanúk vallomását vette figyelembe, akik "függelmi viszonyban" állnak az alperessel, mint közalkalmazottak. A megyei bíróság hasonló ügyben hozott döntésére hivatkozva sérelmezte, hogy nem vette figyelembe az abban foglaltak szerint az egyenlő bánásmód megsértését a közeli településről való bejárással kapcsolatban. Fenntartotta azt az álláspontját, hogy a munkáltató megsértette a 2003. évi CXXV. törvény (Etv.) 7., 8. és 9. §-át, mivel szakmai szempontokat nélkülöző, szubjektív véleménye és lényegében a szülők döntése alapján választotta ki, és így részesült kedvezőtlenebb bánásmódban a többi figyelembe vehető személyhez (pedagógushoz) képest.
A felülvizsgálati kérelem nem alapos.
A tényállás megállapításával kapcsoltban tett kifogás, miszerint a bíróság olyan tanúk vallomását vette figyelembe, akik az alperes alkalmazásában állnak, eljárási jogszabálysértés megállapítására nem adott alapot.
Az említett körülmény ugyanis önmagában nem indokolja okszerűen azt, hogy az érintettektől tárgyilagos, elfogulatlan tanúvallomás nem várható. Az adott esetben ugyanakkor, a tanúvallomások alapján csupán az volt megállapítható, hogy az alperes a létszámcsökkentéssel érintett pedagógus kiválasztása előtt a szülők véleményét is kikérte. Ezek szerint a tanúvallomások a felperes által állított tény bizonyítékául szolgáltak.
Az egyenlő bánásmód követelményének megsértésével kapcsolatban a felperesnek azt kellett valószínűsítenie, hogy az alperes sérelmezett intézkedése folytán hátrány érte, és rendelkezett a törvényben meghatározott valamely tulajdonsággal. Az alperesnek ezzel szemben azt kellett bizonyítania, hogy az egyenlő bánásmód követelményét megtartotta, illetve azt az adott esetben nem volt köteles megtartani [Etv. 19. § (1)-(2) bekezdés].
A felperes számára a felmentése, a közalkalmazotti jogviszonya megszüntetése értelemszerűen hátrányt jelentett azokhoz a pedagógusokhoz képest, akiknek a közalkalmazotti jogviszonyát a felsőbb döntéssel elrendelt létszámcsökkentés nem érintette. Ennélfogva azt kellett vizsgálni, hogy a személye kiválasztásánál az alperes hátrányosan megkülönböztette-e a törvényben meghatározott (Etv. 8. §) ismérvek, tulajdonságok miatt.
A felülvizsgálati kérelem a törvény 8. § t) pontját jelölte meg ilyen ismérvként, felperes egyéb helyzetét, tulajdonságát.
Nem tekinthető azonban az előbbi körbe tartozónak az a körülmény, hogy a munkáltató a döntése meghozatalához a szülők véleményét is kikérte. A véleménynyilvánítás ugyanis csupán azt jelentette, hogy az alsótagozatos nevelőtestület összetételének 3 változata közül (A-B-C változat) aláhozással megjelölhető volt melyiket választja a szülő. Ily módon a véleménynyilvánítás felperes személyét érintő valamely tulajdonságot nem jelölt meg, és ilyenre a perben maga felperes sem hivatkozott.
A más helységbe költözésével kapcsolatban pedig a másodfokú bíróság megállapította, hogy az alperesnél valamennyi pedagógus más településen lakik, így a kiválasztásnál e szempont alapján alperes nem különböztethetett.
A nem vitatott létszámleépítéssel összefüggésben felperes közalkalmazotti jogviszonyának megszüntetése a Kjt. 30. § (1) bekezdés b) pontja alapján való és okszerű indokon alapult, és az egyenlő bánásmód követelményének megsértése sem volt megállapítható.
A kifejtettekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság a Pp. 275. § (3) bekezdése alapján a jogerős ítéletet hatályában fenntartotta. (Mfv. II. 10 163/2007.)