adozona.hu
Az Mt. 146. §-ához
Az Mt. 146. §-ához
Kiválasztott időállapot:
- Jogterület(ek):
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
A felperes keresetében - az alperesnél 2000. október 30-áig autószerelő munkakörben fennállt munkaviszonyában - 1997. november 15-től munkaviszonya megszűnéséig járó délutáni műszakpótlék címén ... forint és kamatai megfizetésére kérte kötelezni az alperest.
A munkaügyi bíróság ítéletével az alperest munkabér és annak kamatai, valamint perköltség megfizetésére kötelezte. Ezt meghaladóan a felperes keresetét elutasította.
A bíróság által megállapított tényállás szerint a munkaszerződésben a ...
Az Mt. 146. §-ához
EH 2005.1345 Ha a munkavállaló (közalkalmazott) több műszakos munkakörben úgy dolgozik, hogy a műszakbeosztása állandó, a többműszakos munkarend egyik törvényi feltétele - a műszakbeosztás rendszeres váltakozása - hiányában műszakpótlékra nem jogosult [Mt. 117. § (1) bek. e) pont, 146. § (2) bek.].
EH 2006.1539 A műszakpótlékra való jogosultság feltételeinek fennállása megállapítható, ha a munkáltató nyitvatartási ideje lényegesen meghaladja a munkavállalók napi munkaidejét, és ezért a munkavállalók munkájukat részben egymást követő időben végzik úgy, hogy az egyes műszakok részben egymással egybeesnek, továbbá a műszakbeosztás hetenként változik [Mt. 117. § (1) bek. e) pont].
479. A többletdíjazás szempontjából nem a munkabér, hanem a munkák a besorolási rendnek megfelelő azonossága (összehasonlíthatósága) a mérvadó. A többműszakos munkarendben végzett munkáért járó műszakpótlékot meg lehet állapítani esetenkénti elszámolással vagy úgy, hogy az a munkavállalónak járó díjazás részét képezze (Mt. 146. §).
A felperes keresetében - az alperesnél 2000. október 30-áig autószerelő munkakörben fennállt munkaviszonyában - 1997. november 15-től munkaviszonya megszűnéséig járó délutáni műszakpótlék címén ... forint és kamatai megfizetésére kérte kötelezni az alperest.
A munkaügyi bíróság ítéletével az alperest munkabér és annak kamatai, valamint perköltség megfizetésére kötelezte. Ezt meghaladóan a felperes keresetét elutasította.
A bíróság által megállapított tényállás szerint a munkaszerződésben a felek teljesítménybérezésben állapodtak meg. Az alperes erre tekintettel délutáni műszakpótlékot külön nem fizetett arra hivatkozással, hogy a teljesítmény bérszorzóba a műszakpótlékot beépítették. A tényállás rögzítette a keresettel érintett időszakban felperes, illetve a hasonló besorolású, de egy műszakban foglalkoztatott munkavállaló bérszorzóit, továbbá azt, hogy a felperes a délutáni műszakpótlék havi átlagban 7,5 százalékos kulcsának megfelelő többletbért a teljesítménybérben átalányozva megkapta.
A bíróság egyrészt annak tulajdonított jelentőséget, hogy a felperes az alkalmazott bérszorzót ugyan ismerte, de azt nem tudta, hogy az a műszakpótlékot is magába foglalja, mert erre nézve a felek nem állapodtak meg, illetve az alperes bérszorzót megállapító intézkedései erre nem utaltak. Másrészt, mivel az alperes kizárólag két műszakban foglalkoztatta az autószerelőket, az egy műszakban foglalkoztatott lakatosok, fényezők bérszorzójával való összehasonlítást a bíróság nem tartotta relevánsnak.
A felperes fellebbezése folytán eljárt megyei bíróság ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletét - a keresetnek helyt adó - fellebbezett részében helybenhagyta.
A másodfokú bíróság szerint az elsőfokú bíróság a tényállást helyesen állapította meg, és helytálló az arra alapított jogi döntése is, ezért helyes indokaira tekintettel hagyta azt helyben [Pp. 254. § (3) bekezdés].
Az alperes fellebbezése, illetve a másodfokú eljárásban általa becsatolt, hasonló tárgyban hozott felülvizsgálati határozat és előkészítő irat kapcsán a másodfokú bíróság rámutatott, hogy az összehasonlítás alapjául vett egyműszakos munkavállalók azonos besorolási fokozatú munkájára vonatkozó alperesi tényállítások bizonyítékként nem értékelhetők; álláspontja szerint kizárólag annak alapján fogadható el az azonos munkaértékű munkákra vonatkozó kimutatás, ha azonos rezsiórabérű munkavállalókról van szó.
Az alperes felülvizsgálati kérelmében a jogerős ítélet hatályon kívül helyezését és a munkaügyi bíróság ítéletének megváltoztatásával a kereset elutasítását kérte a Pp. 270. § (2) bekezdés b) pont ba) alpontja szerinti feltételek fennállására hivatkozással. Eljárási jogszabálysértést panaszolt amiatt, hogy a másodfokú bíróság bár helyesnek fogadta el a munkaügyi bíróság által megállapított tényállást (miszerint "a felperes a délutáni műszakpótlék (havi átlagban) 7,5%-os kulcsának megfelelő többletbért a teljesítménybérben átalányozva megkapta"), ennek ellentmondóan azt határozata indokolásában figyelmen kívül hagyta. A jogi következtetéseket anyagi jogszabályba ütközően törvénysértőnek tartotta a következő elvi kérdésekben: a műszakpótlékot úgy is meg lehet állapítani, hogy esetenként elszámolás helyett a munkavállalónak fizetett díjazás részét képezi, ami a kialakított bérezési formából is következően, nemcsak a felek megállapodásán alapulhat; a munkák összehasonlításánál pedig nem az azonos munkakört, hanem a munkák besorolási rendjének megfelelően a munka azonosságát, összehasonlíthatóságát kell figyelembe venni. Etekintetben vitatta a rezsióradíj szerepét.
A Legfelsőbb Bíróság a felülvizsgálati eljárás lefolytatását a Pp. 270. § (2) bekezdés b) pont ba) alpont alapján rendelte el, mivel nem hozott még elvi határozatot az anyagi jogszabálysértésként megjelölt elvi kérdésekben.
A felperes felülvizsgálati ellenkérelmében a felülvizsgálati kérelem elutasítását, tartalma szerint a jogerős ítélet hatályában való fenntartását kérte.
A Legfelsőbb Bíróság a felülvizsgálati kérelmet a Pp. 274. § (1) bekezdése alapján tárgyaláson kívül bírálta el, amelynek során megállapította, hogy a felülvizsgálati kérelem a következők szerint alapos.
A munkaügyi bíróság ítéletének indokolása tényként rögzíti az egyműszakos, hasonló besorolású munkavállalók és felperes bérszorzóinak eltérő mértékét, és ezt követően annak megállapítását, hogy felperes a teljesítménybérben átalányozva megkapta a műszakpótléknak megfelelő többletbért. Ezt a tényállást a fellebbezés nem érintette, a jogerős ítélet a tényállás helyességét állapította meg, és ezt felülvizsgálati (csatlakozó felülvizsgálati) kérelem sem támadta. Ennélfogva e tényállás a felülvizsgálati eljárásban is irányadó.
A levont jogi következtetést érintő felülvizsgálati támadás helytálló.
A többműszakos munkarendben végzett munkáért járó műszakpótlékot meg lehet állapítani úgy is, hogy esetenkénti elszámolás helyett az a munkavállalónak fizetett díjazás részét képezze. Ez alapulhat a felek megállapodásán, de következhet a munkáltató által kialakított bérezési formából is, amennyiben az a pótlékkal érintett időre olyan díjazást biztosít, amely az átalány - megállapítás szabályai szerint, átlagosan legalább a jogszabályban előírt pótléknak megfelelő mértékben meghaladja a pótlékra nem jogosult munkavállalók díjazását. Ezért, ha a tényállás szerint a felperes a délutáni műszakpótlék 7,5 százalékos mértékének megfelelő többletbért átalányozva megkapta a teljesítménybérben, felperes követelése szempontjából nincs jelentősége annak a körülménynek, hogy tudott-e a teljesítménybér (bérszorzó) ily módon való megállapításáról, avagy erről a felek megállapodtak-e.
Ugyancsak téves az az elsőfokú ítéleti - és azt elfogadó jogerős ítéleti - álláspont, hogy az összehasonlítás szempontjából az eltérő munkakörben foglalkoztatott munkavállalók bérszorzója nem vehető figyelembe. A többletdíjazás szempontjából ugyanis nem a munkakör, hanem a munkák besorolási rendjének megfelelően a végzett munka azonossága (összehasonlíthatósága) a mérvadó. Etekintetben az alperes a másodfokú eljárásban a munka besorolása szempontjából közömbös rezsiórabérre hivatkozva vitatta, hogy az összehasonlítás azonos értékű munkára vonatkozott. Nem vitatta azonban az alperes azon előadását, amely szerint a munkák értékelésénél irányadó követelmények (szakképzettség, gyakorlat stb.) azonosak voltak az összehasonlított egy és kétműszakos munkavállalók tekintetében.
A kifejtettekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság a Pp. 275. § (4) bekezdése alapján a jogerős ítéletet hatályon kívül helyezte, a munkaügyi bíróság ítéletét megváltoztatta, és felperes keresetét elutasította. (Mfv. II. 10.552/2002.)
480. Ha az áruházi munkavállalók az áruház nyitva tartási ideje alatt munkájukat egymást követő időben akként végezték, hogy az egyes műszakok munkaideje egymással részben összeesett, ez a műszakpótlékra jogosultságukat megalapozta (Mt. 146. §).
A felperesek módosított keresetükben 2002. február 10-étől 2004. március 30-áig terjedő időszakban, 25 hónapra minden második hetet figyelembe véve délután 14 óra és 19 óra közötti időtartamra délutáni műszakpótlék megfizetésére kérték az alperest kötelezni.
A munkaügyi bíróság ítéletével a felperesek keresetét elutasította.
Az ítéleti tényállás szerint a felperesek az alperes szegedi áruházában álltak alkalmazásban többségében napi 6 vagy 7 órás részmunkaidőben, illetve 8 órás munkaidőben dolgoztak. Az áruház nyitva tartási ideje hétfőtől péntekig 9 órától 19 óráig, szombaton 9 órától 17 óráig, míg vasárnap 10-től 17 óráig tartott. A napi hat órás munkaidőben foglalkoztatottak egyik héten délelőtt 9 órától délután 15 óra 30 percig, a másik héten délután 12 óra 30 perctől 19 óráig, a napi hét órás munkaidővel alkalmazottak egyik héten délelőtt 9 órától 17 óráig, a másik héten 11 óra 30 perctől 19 óráig, a napi nyolc órás munkaidőben foglalkoztatottak az egyik héten délelőtt 9 órától 17 óra 30 percig, míg a másik héten délelőtt 10 órától 19 óráig dolgoztak.
Az alperes vezérigazgatója és a szakszervezeti titkár 2004. március 19-én megállapodást kötött, amelyben rögzítették, hogy, ha a munkavállaló beosztása rendszeresen (naponta vagy hetente) változik, akkor megvalósul a többműszakos munkavégzés; ha a második műszakjának legalább a fele részét 14 óra után dolgozza le, a 14 óra utáni rész délutáni műszaknak minősül. A felpereseknek e megállapodást követően az alperes 2004. április 1-jétől délutános műszakpótlékot fizetett. A 2004. július 1-jén kötött kollektív szerződés 2.2.1. pontja az előbbiekkel egyező rendelkezést tartalmaz a délutáni műszakról.
A munkaügyi bíróság megítélése szerint az Mt. 117. § (1) bekezdés e) pontja értelmében a felperesek munkavégzése nem minősült többműszakos munkavégzésnek. A felperesek heti váltásban a lépcsőzetes munkakezdésre tekintettel eltérő időszakban teljesítették napi munkaidejüket, azonban az nem volt megállapítható, hogy egy napon belül egymást váltva végezték azonos tevékenységüket; ún. "ölelkezési idő" volt megállapítható, mialatt a munkaidejük egy részében együtt végezték tevékenységüket, nem egy napon belül egymást váltva.
A felperesek fellebbezése folytán eljárt megyei bíróság ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletét megváltoztatta, és az alperest - meghatározott kivétellel - a felpereseknek 96 250 forint, valamint ezen összegek kamatai megfizetésére kötelezte.
A másodfokú bíróság szerint az elsőfokú bíróság a tényállást helyesen állapította meg, a jogi következtetéssel azonban nem értett egyet. Az Mt. 117. § (1) bekezdés e) pontjában szereplő feltételeket a másodfokú bíróság a 93/104/EK irányelv 2. cikkének 5. pontja alapján értelmezte. Megállapította, hogy megvalósult az a feltétel, hogy a munkáltató napi üzemelési ideje meghaladja a munkavállaló napi teljes munkaidejét. A másik feltétel, hogy a munkavállalók időszakonként rendszeresen végezzék azonos tevékenységüket, szintén megvalósult, a felperesek hetenként váltott műszakban dolgoztak, egyik héten délelőttös, másik héten délutános beosztással végezték munkájukat. A harmadik törvényi feltétel fennállását is megállapította, mivel a munkavállalók egy bizonyos időbeosztás szerint ugyanazon a munkahelyen akként váltották egymást, hogy az alperes a két műszakot ún. ölelkező műszak módjára váltotta. A felpereseknek így hetente különböző időkben kellett munkát végezniük, egyik héten délelőtt, a másik héten pedig délutáni időben. Tévedett az elsőfokú bíróság, amikor a harmadik feltételt nem az irányelvvel összhangban, hanem leszűkítve értelmezte. Minthogy az alperes a felperesenként kimunkált műszakpótlék összegét elfogadta, így a megyei bíróság azt a felperesek részére a középarányos időponttól járó törvényes kamatokkal együtt megfizetni rendelte.
Az alperes felülvizsgálati kérelmében a jogerős ítélet hatályon kívül helyezését és az elsőfokú ítélet helybenhagyását kérte. Arra hivatkozott, hogy a felek eltérő megállapodása, illetve kollektív szerződés hiányában a felperesek munkarendje nem minősült többműszakos munkarendnek, csupán a lépcsőzetes munkakezdésre tekintettel eltérő időszakban teljesítették napi munkaidejüket. A műszakpótlékra jogot adó eltérő megállapodás csak 2004. március 19. napján jött létre. Jogszabálysértőnek tartotta, hogy a megyei bíróság a 93/104/EK tanácsi irányelvet közvetlenül alkalmazta. Az a tény, hogy a két csoport munkaideje átfedésben volt egymással, mindkét csoport naponta több órát párhuzamosan dolgozott, azonos munkát végezve, nem teszi megállapíthatóvá, hogy többműszakos munkarend alapján végeztek volna munkát, naponta egymást nem váltották.
A felülvizsgálati kérelem nem alapos.
Az irányadó tényállás szerint mivel az alperes nyitva tartási (üzemelési) ideje (9 órától 19 óráig) a napi teljes munkaidőt meghaladta, a felperesek hetenként változó munkaidő beosztásban úgy dolgoztak, hogy az egyik héten a munkaidejük nagyobb része a délelőtti műszak idejére (9-14 óra), másik héten a munkaidejük nagyobb része a délutáni műszak idejére (14-19 óra) esett. Az ilyen módon nagyobbrészt délelőtt, illetve nagyobb részt délután munkát végzők munkaideje részben egy időre esett.
Az Mt. 117. § (1) bekezdés e) pontja szerint többműszakos a munkarend, ha a munkáltató napi üzemelési ideje meghaladja a munkavállaló napi teljes munkaidejét és a munkavállalók időszakosan rendszeresen, egy napon belül egymást váltva végzik azonos tevékenységüket. Ez a szabályozás összhangban áll a jogerős ítéletben hivatkozott 93/104/EK irányelv 2. cikk 5. pontjával (illetve az annak helyébe lépett 2003/88/EK irányelv 2. cikk 5. pontjával).
Az irányadó tényállás és az Mt. 117. § (1) bekezdés e) pontja alapján megállapítható, hogy a jogerős ítélet a felperesek munkarendjét jogszabálysértés nélkül minősítette többműszakos munkarendnek.
Az alperes napi nyitva tartási ideje lényegesen meghaladta a felperesek munkaidejét, ezért a munkájukat egymást követő időben, egymást váltva is végezték attól függetlenül, hogy az egyes műszakok részben egymással egybe is estek. A felperesek műszakbeosztása hetenként változott. Fennállt tehát esetükben a rendszeresen váltakozó, és hetenként eltérő időben történő munkavégzéssel együtt járó, az életvitelt kedvezőtlenül érintő helyzet, amelyet a műszakpótlék hivatott ellentételezni.
A kifejtettekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság a Pp. 275. § (3) bekezdése alapján a jogerős határozatot hatályában fenntartotta. (Mfv. II. 10.243/2006.)
481. Ha a németországi kiküldetés keretében történt munkavégzés tekintetében a magyar munkajog volt az irányadó, a túl- és az éjszakai munkavégzés alapján a munkáltató bérpótlék fizetéssel tartozott (Mt. 146. §).
A felperes pontosított keresetében bérpótlék, szabadságmegváltás, 2000. évi adóvisszatérítés, munkaruha ellenérték és ezek kamatai megfizetésére kérte kötelezni az alperest. Arra hivatkozott, hogy 2000. évben májustól novemberig éjszakai műszakban és szombati napokon történt munkavégzés után bérpótlékot nem fizetett számára az alperes, nem váltotta meg a ki nem vett szabadságát sem. Sérelmezte, hogy az alperes nem adta ki számára az adóvisszatérítés igényléséhez szükséges igazolást, és nem adott a számára munkaruhát sem. Az alperes a kereset elutasítását kérte.
A munkaügyi bíróság ítéletével a felperes keresetének részben helyt adott, az alperest elmaradt bérpótlékok, szabadságmegváltás és ezen összegek kamatai megfizetésére kötelezte. Egyebekben a keresetet elutasította.
Az ítéleti tényállás szerint a felperes 1999. november 2-ától 2001 áprilisáig állt az alperes alkalmazásában építésvezető munkakörben, munkáját Németországban végezte. A munkaszerződés 1. számú mellékletében a devizában fizetendő teljesítménybér minimum összegét 1.176 DM-ben állapították meg, anélkül, hogy az elérendő teljesítményt meghatározták volna. A felperes magyarországi minimálbért, valamint a ledolgozott órák szerint - teljesítménytényezőt is figyelembe vett - órabért kapott. 2000. évben nyolc hónapon keresztül éjszaka végezte a munkáját, egyes esetekben szombaton is dolgozott, az említett időszakra azonban bérpótlékot és a pihenőnapon végzett munka idejére járó külön díjazást nem kapott.
A munkaügyi bíróság megállapítása szerint az alperes által 1.5 DM/óra összegben kifizetett ún. tarifapótlék tekintetében alperes nem bizonyította, hogy az az éjszakai pótlékot is tartalmazta volna. A bérpótlék alapja - eltérő megállapodás hiányában - a személyi alapbér. A bíróság a becsatolt óranyilvántartások és bérfizetési jegyzékek alapján megállapított órabér és a szombati napokon 50 százalék, az éjszakai munkáért 40 százalék bérpótlék alapulvételével kötelezte az alperest bérpótlék megfizetésére.
A szabadságmegváltás tekintetében a munkaszerződés 5. pontját vette alapul, amely szerint a megváltás alapja az átlagkereset, és annak része a DM-ben fizetett teljesítménybér összege is.
A bíróság elutasította az adóvisszatérítés és a munkaruha biztosításának elmulasztása miatti kártérítési igényét, mivel az e körben előterjesztett igényét a felperes nem tudta bizonyítani.
Az alperes fellebbezése folytán eljárt megyei bíróság ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletét fellebbezett részében helybenhagyta.
A másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság által megállapított tényállást döntése alapjául elfogadta. Az ítélet indokolása szerint a perben a felek jogviszonyára mind a Munka Törvénykönyv, mind a munkaszerződés kikötéseit alkalmazni kell. Az alperes nem tudta bizonyítani, hogy az 1.5 DM tarifapótlék valamennyi bérpótlékot magában foglalt volna, a bíróságnak mindig bruttó összegben kell a marasztalást meghatározni. Mivel a felek a munkavállaló javára a munkaszerződésben eltérhetnek, ezért a felperest a szabadságmegváltás az átlagkeresete és nem távolléti díj alapján illette meg. Minthogy a felperes összegszerű kereseti kérelmét a munkában töltött idő alapján munkálta ki, és ezt az elsőfokú eljárásban az alperes sem tette vitássá, ezért helytálló volt az elsőfokú bíróság számítási módja is.
Az alperes felülvizsgálati kérelmében a jogerős ítélet hatályon kívül helyezését és a jogszabályoknak megfelelő új határozat hozatalát kérte. A megállapított tényállást iratellenesnek, a bizonyítékok mérlegelését kirívóan okszerűtlennek tartotta, és állította, hogy a bíróság nem tett eleget indokolási kötelezettségének sem. Álláspontja szerint bizonyította, hogy az 1.5 DM tarifapótlék magában foglalta az összes végzett munka bérpótlékát is. A nemzetközi szerződésbeli szabályok figyelembevételének mellőzését sérelmezte. Állította, hogy kétszeres teljesítés történne az ítélet folytán, ezért a felperes jogalap nélkül gazdagodna. A szabadságmegváltás tekintetében a 14/1989. (II. 17.) MT rendelettel kihirdetett nemzetközi szerződés 5. cikkelyére hivatkozva kifejtette, hogy nem lehet egyidejűleg alkalmazni a hivatkozott megállapodás alapján magasabb bért, illetve a magyar jogszabályokat, mivel a speciális szabályt kell a bíróságnak alkalmaznia.
Sérelmezte a bruttó kifizetések után megállapított késedelmi kamat megfizetésére való kötelezését is, mivel az adó és járulék összegét illetően nem esett késedelembe.
A felülvizsgálati kérelem nem alapos.
A tényállást illetően jogszabálysértést megalapozó iratellenes, okszerűtlen következtetés a felülvizsgálati kérelemmel támadott ítéleti megállapítás tekintetében nem volt megállapítható [Pp. 206. § (1) bekezdés].
A peres iratok tanúsága szerint a peres felek a külföldi munkavégzéssel kapcsolatban kötött munkaszerződés-módosításban nem állapodtak meg sem a bérpótlékok tekintetében, sem a munkaszerződés 5. pontjára vonatkozó (a szabadság idejére járó átlagkereset) módosításban. A perben az alperes ügyvezetője tanúvallomásában csupán azt állította, hogy az ún. tarifapótlékba az összes pótlékot betudták, de erről a felperessel való megállapodást a tanú sem állított. A becsatolt elszámolások egyösszegű munkabért tartalmaznak, bérpótlék nem szerepel bennük. Mindezek kellően alátámasztják azt a következtetést, hogy a perben az alperes nem bizonyította a felperes által igényelt pótlékok megfizetését.
A jogvita elbírálásánál az Mt. 1. § (1) bekezdése alapján az Mt. szabályait kellett alkalmazni.
A 14/1989. (II. 17.) MT rendelettel kihirdetett, a Magyar Népköztársaság Kormánya és a Németországi Szövetségi Köztársaság Kormánya között Budapesten 1989. január 3. napján aláírt a Magyar Népköztársaságban székhellyel bíró vállalatok magyar munkavállalóinak vállalkozási szerződés alapján foglalkoztatási célból történő kiküldetéséről szóló megállapodás a felek jogviszonyára irányadó Mt. szabályainak alkalmazását nem érintette. A megállapodás 5. cikke a munkavállalási engedély megadásának feltételeként szabta a német tarifaszerződésnek megfelelő munkabér fizetését. Ezt a felek munkabér megállapodásánál kellett figyelembe venni.
Az előbbieknek megfelelően a felperest az Mt. 146. § (3) bekezdése és a 147. § (2) bekezdése alapján a rendkívüli munkavégzés és az éjszakai műszakban végzett munka idejére 50 százalék, illetve 40 százalék bérpótlék illette meg, amelynek számítási alapja - eltérő megállapodás hiányában - a munkaszerződésben meghatározott személyi alapbér (Mt. 145. §).
A munkaszerződés 5. pontja az Mt. 13. § (3) bekezdése alapján jogszerűen állapíthatott meg a szabadság idejére a felperes javára kedvezőbb díjazást. Minthogy a külföldi munkavégzés idejére, a munkaszerződés módosításban az emelt órabérre tekintettel nem állapodtak meg a felek az 5. pont módosításában, azt változatlanul alkalmaznia kellett az alperesnek. Helytálló ezért a szabadságmegváltás címén történt marasztalás az átlagkereset alapulvételével számított összegben.
Nem alapos a felülvizsgálati kérelem a kamatszámítást sérelmező részében sem, mivel kamatot a bérjellegű kifizetés esedékességének időpontjától kellett számítani, így jogszerűen járt el a munkaügyi bíróság a perbeli időszakra nézve hatályos késedelmi kamat megállapításánál.
A kifejtettekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság a Pp. 275. § (3) bekezdése alapján a jogerős ítéletet hatályában fenntartotta. (Mfv. II. 10.583/2006.)
482. Annak, aki éjszaka (17-től 01 óráig) dolgozott rendszeresen, de nem többműszakos munkaidő-beosztásban és nem megszakítás nélküli munkarendben, éjszakai pótlék járt, műszakpótlék azonban nem (Mt. 146. §).
A munkaügyi bíróság ítéletével kötelezte az alperest, hogy fizessen meg a felperesnek műszakpótlék-különbözet címén az 1999. augusztus 1-jétől 2002. június 14-éig terjedő időre ... forintot és ennek törvényes kamatát. Az elsőfokú bíróság ítéletének tényállása szerint a felperes 1999. augusztus 1-jétől forgalmi kisegítő munkakörben dolgozott a felperesnél. Feladatait egy műszakban délután 17 órától másnap hajnali 01 óráig tartó munkaidő-beosztásban látta el, míg az alperes a felperessel azonos beosztású forgalmi kisegítőket 16-tól 24 óráig tartó munkaidővel, de emellett három műszakban is foglalkoztatott. Megállapította, hogy az alperes a 22 órát követő időben munkában töltött időre éjszakai pótlékot fizetett, azonban az 17 órától 22 óráig munkában töltött időre délutáni pótlékot nem folyósított. A felperes a bíróság álláspontja szerint folytonos, illetve a hét minden napján megszakítás nélkül éjjel nappal, szünnap nélkül üzemelő munkahelyen, illetve munkakörben látta el a feladatait. Erre figyelemmel megállapította, hogy a felperes műszakpótlék-különbözet és délutáni műszakpótlék megfizetésére vonatkozó igénye alapos. A felperes ugyanis társadalmi közszükségletet kielégítő szolgáltatás körében látta el a munkakörét, a munkáltató tevékenysége indokolta, hogy a forgalmi kisegítők folytonos munkarendben dolgozzanak. Álláspontja szerint ennek nem mondott ellent az sem, hogy a felperest közvetlenül nem váltotta az őt követő forgalmi kisegítő, csupán egyórai csúsztatott kezdéssel és befejezési idővel dolgozott.
Az alperes fellebbezése folytán eljárt megyei bíróság ítéletével a felperes keresetét elutasította. A megyei bíróság az elsőfokú bíróság által megállapított tényállást annyiban pontosította, hogy mellőzte annak megállapítását, hogy a felperes a munkafeladatait folytonos munkarendben látta el. Ehelyett megállapította, hogy a felperes alkalmazásának teljes időszaka alatt délután 17 órától másnap hajnali 01 óráig tartó munkaidő-beosztásban végzett munkát, előzetesen meghatározott munkarendje szerint esetenként szombaton és vasárnap is, pihenőnapjait három-négy nap munkavégzést követően adta ki az alperes. A megyei bíróság álláspontja szerint a műszakpótlékra való jogosultság megállapításához nem elegendő, hogy a munkáltató általában többműszakos munkaidő-beosztásban foglalkoztatja a munkavállalókat, vagy általában folytonos, illetve megszakítás nélküli munkarend szerint folyik a tevékenység, az sem elegendő, hogy az adott munkavállaló munkakörében a munkáltatónál dolgoznak olyan munkavállalók is, akiknek a munkaidő-beosztása több műszakos. A műszakpótlék feltétele ugyanis, hogy az adott munkavállaló esetében is megvalósuljon a többműszakos munkaidő-beosztás, vagy a folytonos, illetve megszakítás nélküli munkarend, amely feltétel az állandóan egy műszakban munkát végző felperesnél nem állt fenn. Minthogy a felperes az Mt. 146. § (1) bekezdése szerint éjszakai munkavégzésére a bérpótlékot megkapta, ugyanakkor a délutáni munkavégzésére többműszakos munkarend hiányában nem volt bérpótlékra jogosult, ezért a felperes keresetét elutasította.
A felperes felülvizsgálati kérelmében elsődlegesen a jogerős ítélet hatályon kívül helyezését és tartalmában az elsőfokú ítélet helybenhagyását kérte, másodlagosan a másodfokú bíróság ítéletének hatályon kívül helyezését követően új eljárás lefolytatását és új határozat hozatalát. Tévesnek tartotta azt a jogkövetkeztetést, hogy a munkahely folyamatos üzemelése, továbbá a szombati és vasárnapi napokon történő működés nem alapozza meg a felperes műszakpótlékra való jogosultságát. Álláspontja szerint az, hogy az alperes többműszakos munkaidő-beosztásban foglalkoztatja a munkavállalóit, folytonos nála a munka, ez azt a következtetést vonja maga után, hogy a jogerős ítéletnek a felperesi keresetet elutasító rendelkezése sérti az Mt. 118. § (2) illetve (4) bekezdését, valamint az Mt. 146. § (1) és (3) bekezdését.
A felülvizsgálati kérelemben állított, az érdemi elbírálásra kiható jogszabálysértés nem állapítható meg.
A másodfokú bíróság pontosított tényállás alapján levont jogkövetkeztetése megfelel az ítélkezési gyakorlatnak, nevezetesen, hogy nem elegendő a perben a munkáltató többműszakos munkaidő-beosztás, megszakítás nélküli munkarend szerint tevékenysége, mindig az adott munkavállaló vonatkozásában kell vizsgálni, hogy nevezett többműszakos beosztásban, megszakítás nélküli munkarend szerint végzi-e. Az elsőfokú bíróság is megállapította, hogy a felperes egy műszakban, állandó jelleggel délután 17 óra és másnap hajnali 01 óra közötti munkabeosztás szerint látta el a feladatait, őt rendszeresen nem váltotta másik munkavállaló. Helyesen állapította meg a másodfokú bíróság, hogy nem minősíthető műszakváltásnak az, hogy a felperest követően másik munkavállalók az éjszakai műszakban tovább dolgoztak. A jogerős ítélet szerint helyesen felhívott Mt. 146. § (2) bekezdése szerint csupán a többműszakos munkaidő-beosztásban, illetőleg a folytonos munkarendben foglalkoztatott munkavállalóknak járt délutáni illetve éjszakai műszakpótlék, majd a 2001. július 1-jétől hatályos jogszabályszöveg szerint a többműszakos, illetve megszakítás nélküli munkarendben foglalkoztatott munkavállalóknak. Az éjszakai munkavégzés esetén olyan munkavállalónak, aki nem több műszakban, vagy nem megszakítás nélküli munkarendben dolgozik, részére éjszakai pótlék jár, amelyet viszont az alperes megfizetett a felperesnek. A felperesnek sem hétköznapokon, sem szombati-vasárnapi napon váltótársa nem volt, ezért tehát őt nem lehetett több műszakban, illetve megszakítás nélküli munkarendben foglalkoztatott munkavállalónak tekinteni.
A kifejtettekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság a Pp. 273. § (1) bekezdése alapján a felperes felülvizsgálati kérelmét elutasította. (Mfv. E. 10.626/2004.)
483. Ha a munkáltató nettó 170, illetve 200 Ft órabérrel a munkaidőre járó munkavégzés díjazását fizette meg, a rendkívüli munkaidőre külön pótlékkal tartozik (Mt. 146. §).
A felperes módosított keresetének a munkaügyi bíróság az ítéletével helyt adott akként, hogy kötelezte az alperest, fizessen meg a felperesnek ... forint és ennek különböző időpontoktól járó törvényes kamatát elmaradt munkabér címén, továbbá 30 000 forint kártérítést és ennek törvényes kamatát, valamint a felperes javára perköltséget.
Az ítéleti tényállás szerint a felperes a 2000. április 12-én kötött munkaszerződés alapján vagyonőrként dolgozott az alperesnél váltásos rendszerben. A munkaszerződésben a felek minimál munkabérben állapodtak meg, amely 2000. évben 25 500 forint/hó, míg 2001. évben 40 000 forint/hó volt. A felperes 2001. október 31-éig állt az alperesnél munkaviszonyban. Tényként állapította meg, hogy a jogszabályi kötelezettség ellenére az alperes a felperes részére a vagyonőri munkája ellátásához nem biztosított formaruhát, a felperesnek a saját ruhája használatával a munkaviszony fennállása 30 000 forint összegű többletkiadása keletkezett. Az alperes a munkavállalói részére bérjegyzéken a minimál munkabér kifizetését és felvételét tüntette fel, ezt a munkavállalók aláírásukkal látták el. Ténylegesen azonban külön jegyzék alapján nettó 170 forint, illetve 2001. évben nettó 200 forint/óra díjazás került kifizetésre az őrszolgálati naplóban szereplő ténylegesen teljesített órák száma alapján. A felek között nem volt vitás, hogy a felperes munkaidő-kereten felül végezte a munkáját az alperesnél, továbbá az sem, hogy a felperes éjszakai munkavégzést is teljesített, ezek mértéke az őrnapló alapján megállapítható volt.
A felperest illető díjazás mértékében azonban vita volt a felek között, minthogy a felperes részéről nettó 170 forint, illetve 2001. évben nettó 200 forintos óradíjazással kapcsolatban az alperes arra hivatkozott, hogy ez az összeg átalány jelleggel tartalmazza a felperes által teljesített túlórák pótlékát, illetve az egyéb pótlék jellegű díjazást is. A felperes ugyanakkor azt állította, hogy a nettó 170 forint, illetve nettó 200 forint óradíjazással a munkaviszonya fennállása alatt az alperes a részére csak az alapbért fizette, túlórapótlékot, délutáni és éjszakai pótlékot nem fizetett a részére. A munkaügyi bíróság arra következtetett, hogy a nettó 170 forint, illetve 200 forintos kifizetés a felek egymás közti viszonyában volt irányadó, a minimálbérre vonatkozó munkaszerződéstől eltérően ez óradíjazásra vonatkozó megállapodáson alapult. Az alperes ugyanis nem tudta bizonyítani, hogy ez a pótlékokat magában foglaló átalány jellegű kifizetés lett volna, a bérkifizetésre vonatkozó iratokon ilyen adat nem szerepelt, és az a körülmény, hogy a munkaszerződésben szereplő minimál munkadíj kifizetésére vonatkozóan külön bérjegyzék készült, azt igazolja, hogy ezen nettó díjazást alapórabérként számolták el. A perbe bevont igazságügyi szakértői vélemény alapján állapította meg az alperes fizetési kötelezettségét. A formaruha hiányában felperest megillető kártérítés összegét 30 000 forintban találta megállapíthatónak.
Az alperes fellebbezése folytán eljárt megyei bíróság ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta. Az elsőfokú bíróság a tényállást helyesen állapította meg, és a jogi indokolása is helytálló. Amennyiben a nettó 170 forint illetve 200 forint óradíjazása a túlmunkadíjat illetve a pótlékokat is magában foglalta volta, ez önmagában nem indokolta volna a kétféle fizetési jegyzék készítését. Kiegészítette az elsőfokú ítélet indokolását az Mt. 160. §-a alapján azzal, hogy a munkavállaló részére a munkabérről részletes írásbeli elszámolást kell adni, amelynek olyannak kell lennie, hogy a munkavállaló a kiszámítás helyességét, valamint a munkabérből való levonások jogcímét és összegszerűségét ellenőrizni tudja. Ilyen elszámolást az alperes a felperes részére nem adott, ezért az elsőfokú bíróság a kétféle elszámolásból helyesen jutott arra a következtetésre, hogy a nettó 170 forint és a 200 forint/óra kifizetés a felek egymás közti viszonyában volt irányadó, és ez az óradíj képezte alapját a túlmunkadíj illetve éjszakai pótlék számításának is. Helytállónak tartotta az ítéletet a felperes formaruhával kapcsolatos kártérítési igényére nézve is.
Az alperes felülvizsgálati kérelmében a jogerős ítéletnek a "megváltoztatását" és a felperes keresetének az elmaradt munkabér kifizetése iránti részében történő elutasítását kérte. Arra hivatkozott, hogy a munkaszerződésben minimálbérben állapodtak meg, és az ítéletek sértik az Mt. 82. § (1) bekezdés, illetve (3) bekezdés, valamint a 76. § (4) bekezdésében foglaltakat is, ugyanis a munkaszerződés módosítását is írásba kellett volna foglalni. A felek között azonban munkaszerződés módosítására nem született írásba foglalt megállapodás, ehhez képest a bíróságok kellő bizonyíték hiányában alaptalanul vonták le azt a következtetést, hogy a felek a munkaszerződést a munkabér vonatkozásában módosították volna.
A Legfelsőbb Bíróság a jogerős ítéletet a felülvizsgálati kérelem keretei között vizsgálta felül [Pp. 272. § (2) bekezdése].
A felülvizsgálati kérelemben állított, az érdemi elbírálásra kiható jogszabálysértés nem állapítható meg.
A felülvizsgálati eljárásban a Pp. 275. §-ának (1) bekezdésére tekintettel a Legfelsőbb Bíróság a rendelkezésre álló periratok alapján dönt, a bizonyítékok felülmérlegelésének nincs helye. A megállapított tényállásból levont következtetés akkor támadható, amennyiben az kirívóan logikátlan vagy okszerűtlen, erre ugyanakkor a jelen perben nincs adat. Kétségtelen, hogy a munkaszerződést az Mt. előírásainak megfelelően indokolt lett volna írásban módosítani, azonban az ítélkezési gyakorlat értelmében írásba foglalás hiányában is megállapítható a megállapodás módosulása, amennyiben a felek tartós jogviszonyukban a változtatás bizonyított.
A Pp. 164. §-ának (1) bekezdése értelmében a per eldöntéséhez szükséges tényeket általában annak a félnek kell bizonyítania, akinek érdekében áll, hogy azokat a bíróság valónak fogadja el. Helyesen mutattak rá az eljárt bíróságok arra, hogy az alperes által állított általány elszámolás tényét az alperes nem bizonyította. Az alperes kötelezettsége lett volna az Mt. 160. §-a szerint a munkavállaló részére a munkabér kifizetéséről olyan részletes írásbeli elszámolást adni, amelyből a kiszámítás helyessége, azok jogcíme, ugyanígy a levonások jogcíme és összege is megállapítható, ellenőrizhető lett volna. Minthogy ilyet az alperes nem adott, nem tekinthető okszerűtlennek a bíróságok azon következtetése, hogy a kétféle elszámolásra azért volt szükség, hogy a nettó 170 illetve 200 forint óra kifizetését a felek egymás közti viszonyban dokumentálják. A tényleges megállapodás tehát a kifizetések alapján nettó 170 illetve 200 forintos óradíjra vonatkozott, ezért képezhette alapját a túlmunka illetve a pótlékok fizetésének is.
A kifejtettekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság az alperes felülvizsgálati kérelmét a Pp. 273. §-ának (1) bekezdése alapján elutasította. (Mfv. E. 10.437/2004.)