adozona.hu
Az Mt. 96. §-ához
Az Mt. 96. §-ához
Kiválasztott időállapot:
- Jogterület(ek):
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
A felperes 1989. szeptember 1-jétől fennállt munkaviszonya rendes felmondással történő megszüntetése iránt az alperes 1995. június 26-án intézkedett, csoportos létszámleépítés keretében. A felmondási időn belül a munkavégzés alóli felmentés időtartamát 1995. július 24-étől 1995. augusztus 25-éig terjedő időben jelölte meg. 1995. július 11-én az alperes rendkívüli felmondással megszüntette a felperes munkaviszonyát azzal az indokolással, hogy felperes a rendes felmondás 1995. július 3-án törté...
Az Mt. 96. §-ához
EH 1999.46 A munkáltatónak a kötelezettségszegés gyanúja felmerülését követően haladéktalanul intézkednie kell az alapos és megnyugtató ismeret megszerzéséhez szükséges kivizsgálásról és ezzel nem késlekedhet. Csak ha az ennek érdekében szükséges intézkedéseket kellő időben megtette, hivatkozhat arra, hogy azok alapján az előírt időben élt a munkaviszony megszüntetésének jogával [Mt. 96. §].
EH 1999.47 Az alkoholteszter eredménye általában igazolja, hogy a vizsgált személy szervezetében van-e alkohol. Ha a kollektív szerződés munkaidőben teljes alkoholmentességet követel meg, az alkoholos befolyásoltság konkrét mértéke nem perdöntő [Mt. 96. §, 109. §].
EH 1999.147 Bűncselekmény elkövetésének alapos gyanúja szigorúan körülhatárolt feltételek fennállása esetén megalapozhatja a munkaviszony rendkívüli felmondással történő megszüntetését. Ezért olyan esetben, amikor a munkavállaló által a munkaviszonyával összefüggésben elkövetett, a bizalom megingatására alkalmas súlyos bűncselekmény alapos gyanúja merült fel, melynek tényállását a munkáltató rövid időn belül nem tisztázhatta, a rendkívüli felmondás jogszerű [Mt. 96. § (1) bek. b) pontja].
EH 1999.148 Ha a munkavállaló további munkavégzésre irányuló jogviszonyt létesít, mindaddig, amíg ennek bejelentésére vonatkozó kötelezettségének nem tesz eleget, a rendkívüli felmondás közlésére megállapított szubjektív és objektív határidő nem kezdődik el (Mt. 96. §, 108. §).
EH 2000.246 Az objektív határidő tekintetében is figyelembe kell venni a magatartások folyamatosságát (Mt. 96. §).
EH 2000.247 A rendkívüli felmondás határidejét nem a kötelezettségszegés (adott esetben igazolatlan mulasztás) kezdő napjától, hanem annak befejeződésétől kell számítani (Mt. 96. §).
EH 2000.249 Az emberi méltósághoz való jogot biztosító személyi ellenőrzésre vonatkozó szabályok megsértése a rendkívüli felmondást megalapozta (Mt. 102. §).
EH 2000.354 Nem felel meg a rendeltetésszerű joggyakorlás követelményének, ha a munkáltató a gazdálkodása körében felmerült okból nem kívánja a munkavállaló foglalkoztatását, emiatt határozott szóbeli ígéretet tesz a rendes felmondás közlésére, de az erről szóló okirat aláírását - noha a felmentési időről írásban rendelkezett - utóbb megtagadja, a munkáltatónak ez a magatartása a munkavállaló rendkívüli felmondását megalapozta [Mt. 3. § (1) bek., 96. § (1) bek. a) pont].
EH 2000.355 Előzetes tárgyalást követően a munkáltató áltál megszövegezett és aláírt közös megegyezésről szóló megállapodás tervezete nem a munkáltató egyoldalú intézkedésének, hanem szerződési ajánlatnak minősül, melyet a munkavállaló visszautasíthat, ezért erre rendkívüli felmondási jog nem alapítható [Mt. 96. § (1) bek. a) pont].
EH 2001.464 I. Az ügyvezetői tisztségét munkaviszonyban ellátó munkavállaló a rendkívüli felmondását indokolni köteles [Mt. 96. §, 190. §, 1997. évi CXLIV. tv. 30. § (1) bek. d) pont].
EH 2001.465 A rendkívüli lemondás indokaira nézve a bizonyítás általában a nyilatkozattevőt terheli. Ha az indok a másik fél alaptalannak tekintett - fegyelmi vétségre utaló - tényállítása, a bizonyítási teher általános szabályaitól eltérően a tényállítás valóságtartalmának bizonyítása nem a rendkívüli lemondással élő felet terheli [Kjt. 29. §, Pp. 164. § (1) bek.].
EH 2001.565 Ha a munkáltató határidő megjelölésével állapította meg a munkavállaló kötelezettségét, ennek elmulasztása - amennyiben a kötelezettségszegés a határidőn túl, folyamatosan fennáll - nem eredményezi a munkáltató részéről a rendkívüli felmondásra nyitva álló határidő túllépését [Mt. 96. § (1) és (4) bekezdés].
EH 2003.894 Bizalmi jellegű munkakört betöltő személynek a szabadideje alatt, az ellátott munkakörhöz hasonló tevékenység során tanúsított magatartása jogszerű indoka lehet a munkáltató rendkívüli felmondásának [Mt. 96. § (1) bekezdés b) pont].
EH 2004.1056 A munkáltató jogos gazdasági érdekének veszélyeztetése lényeges kötelezettségszegés, ennek súlyát a munkavállaló hosszú munkaviszonya és korábbi megfelelő munkavégzése nem érinti [Mt. 3. § (5) bek., 96. § (1) bek. a) pont].
EH 2005.1243 A felmondási idő alatt elkövetett kötelezettségszegés miatt - minthogy a feleket ekkor is terhelik a jogviszonyból eredő kötelezettségek - a munkáltató a munkaviszonyt azonnali hatállyal megszüntetheti [Mt. 96. § (1) bek. a) pont].
EH 2005.1244 A bizalmi munkakörben foglalkoztatott munkavállalóról a rendőrségtől kapott, letartóztatásról szóló értesítés a bizalomvesztést megalapozhatja [Mt. 96. § (1) bek. b) pont].
EH 2005.1343. Rendkívüli felmondást megalapozó kötelezettségszegés munkajogi értékelése ugyanennek a magatartásnak a bizonyítottság hiányát alapul vevő büntetőjogi megítélésétől az eset egyedi körülményei miatt eltérhet [Mt. 96. § (1) bek. a) pont, 103. § (1) bek. a) pont; 1998. évi XIX. törvény 4. §, 331. § (1) bek.].
EH 2005.1344 Munkáltatói rendkívüli felmondást megalapozó kötelezettségszegés bizonyítottságát követően a kötelezettségszegés súlyát kell vizsgálni; ennek értékelését a munkáltató együttműködési kötelezettséget sértő magatartása befolyásolhatja [Mt. 96. § (1) bek. a) pont, 3. § (1) bek.].
EH 2006.1440 A rendkívüli felmondás indoka - általában - lehet több azonos jellegű kötelezettségszegés sorozatosnak minősülő elkövetése, azonban ha a munkáltató a magatartásokat korábban már külön, írásbeli figyelmeztetéssel értékelte, ezekre a bírói gyakorlat értelmében ismételten a rendkívüli felmondás indokaként nem, csupán a magatartás súlyát alátámasztandóan hivatkozhat [Mt. 96. § (1) bek. a) pont].
EH 2006.1441 A munkavállalónak a perben bizonyított tényekről, illetve ezeknek bizalomvesztést megalapozó voltáról tett elismerő nyilatkozata, a bizonyítási eljárás bizalomvesztést megalapozó eredménye a büntetőügyben meghozott határozatra tekintet nélkül megalapozhatja a munkáltató rendkívüli felmondását [Mt. 96. § (1) bek. b) pont].
EH 2007.1633 Nem minősül a munkaviszony fenntartását lehetetlenné tevő munkavállalói magatartásnak, ha az üzemi tanács tagjai a dolgozók jóléti céljára rendelt ingatlanok védelme érdekében gyakorolták a törvényben biztosított jogaikat [Mt. 96. § (1) bek. b) pont, 22. § (1) bek., 22/A. §, 69. §].
EH 2007.1634 A munkavállalók munkavégzési kötelezettsége jogszerű munkafeltételek mellett állt fenn, ha ezek fennállását a munkáltató nem igazolta, a munkavállalók szabálytalan magatartása enyhébb megítélés alá esik [Mt. 96. § (1) bek. a) pont, 140/A. §].
BH 2000/32. A rendkívüli felmondási jog gyakorlására nyitva álló határidő az azonos vagy hasonló jellegű kötelezettségszegések esetén az utolsó kötelezettségszegés tudomásra jutásával veszi kezdetét. Ennek számításánál a munkavállaló magatartásáról való tudomásszerzés időpontja az irányadó [Mt. 96. § (1) bek. a) pont, (4) bek.].
BH 2000/76. Rendkívüli felmondás esetén a szubjektív határidő akkor kezdődik, amikor a munkáltatói jogkör gyakorlója mindazoknak az ismereteknek teljes körűen a birtokába jut, amelyek alapján a rendkívüli felmondási jog gyakorolhatóságáról, vagyis a kötelezettségszegés tényéről, a vétkesség súlyára és a kötelezettségszegés mértékére vonatkozó törvényi feltételek meglétéről állást lehet foglalni [Mt. 96. § (1) bek. a) pont, (4) bek.]
BH 2000/173. Ha a munkaadó a munkavállalót bizonyíthatóan változó munkahelyre alkalmazta, és az ilyen formában történő foglalkoztatása a munkaköre jellegéből is következik, a munkavállaló alaptalanul tagadja meg a munkavégzést más munkahelyen. Az e magatartására figyelemmel közölt rendkívül felmondás nem jogellenes [Mt. 96. § (1) bek. a) pont].
BH 2000/174. A hulladékanyag kivitele a munkahelyről a munkáltató engedélye hiányában általában a lényeges kötelezettség szándékos megszegésének minősül. Ha azonban ez a cselekmény a munkáltatónál kialakult gyakorlat folytán nem minősül jelentős mértékű kötelezettségszegésnek, nem tekinthető jogszerűnek az e jogcímen közölt rendkívüli felmondás [Mt. 96 § (1) bek. a) pont].
BH 2000/323. Ha a rendkívüli felmondásban a munkavállalók terhére rótt magatartások tekintetében jogerős ítélet nem állapította meg bűncselekmény elkövetését, nincs lehetőség a felmondás jogának gyakorlásához bűncselekmény elkövetése esetére irányadó objektív határidő alkalmazására [Mt. 96. § (4) bek.].
BH 2000/325. Ha a munkavállaló több éven át nem végzett munkát - különösen, ha időközben a munkáltató szervezete is változáson ment keresztül -, elvárható a felektől, hogy a foglalkoztatás jövőbeni feltételeit - a lehetőségeket figyelembe véve - tisztázzák, és arról megállapodjanak. Ha a munkavállaló a munkaköre végleges tisztázása helyett a helyzete tisztázatlanságára hivatkozással szünteti meg rendkívüli felmondással a munkaviszonyát, e felmondást nem lehet jogszerűnek tekinteni [Mt. 96. § (1) bek. a) pont].
BH 2000/370. Ha a gazdasági igazgatóhelyettes az ügyvezető igazgató utasítását megszegve, annak hozzájárulása és engedélye nélkül ír alá külföldi bankátutalási megbízást, lényeges munkaköri kötelezettségét szándékosan szegi meg, ezért nem jogszerűtlen a vele ez okból közölt rendkívüli felmondás [Mt. 96. § (2) bek. a) pont].
BH 2000/371. Folyamatosan fennálló kötelezettségszegésre alapított rendkívüli felmondás esetében a kötelezettségek teljesítésére határidőt is megjelölő írásbeli felhívást követően a törvényes határidőben közölt rendkívüli felmondást nem lehet elkésettnek tekintetni [Mt. 96. § (4) bek.].
BH 2000/419. Ha a munkaviszonyt a munkavállaló szünteti meg rendkívüli felmondással, a munkáltatótól követelheti a felmondási járandóságot, kárának megtérítését, illetve megfelelően alkalmazni kell a végkielégítés szabályait is [Mt. 96. § (1) bek. a) pont, (7) bek.].
BH 2000/466. A munkamegosztás alkalmazása nem mentesíti a munkavállalókat kötelezettségeik teljesítése alól. Bármely munkafeladatnak munkáltatói utasítás nélkül történő átadása fenntartja az átadó munkavállaló felelősségét. A munkavállalóknak e felelősségével kapcsolatos lényeges kötelezettségszegése jogszerűvé teszi a rendkívüli felmondást [Mt. 96. § (1) bek. a) pont, 104. § (1) bek.].
BH 2001/243. Ha a munkáltató kollektív szerződése a teljes alkoholtilalomról és annak megszegése szankcióiról rendelkezik, a munkáltató jogszerűen él a rendkívüli felmondás jogával az e tilalmat figyelmen kívül hagyó munkavállalójával szemben [Mt. 96. § (1) bek., 103. § (1) bek.].
BH 2001/297. A rendkívüli felmondás csak a törvényben előírt minősített kötelezettségszegés megállapítása esetén megalapozott. A munkaviszony azonnali megszüntetését csak a munkaviszonyból eredő lényeges kötelezettség - szándékos vagy súlyosan gondatlan - jelentős mértékű megszegése teszi indokolttá [Mt. 96. § (1) bek.].
BH 2002/31. A munkáltató a rendes felmondás közlését követően, a felmondási idő alatt - miután a munkavállaló munkaviszonya még nem szűnt meg - rendkívüli felmondással élhet. Ilyen esetben a munkaviszony az azt azonnali hatállyal megszüntető rendkívüli felmondással szűnik meg, ennélfogva a rendes felmondást tartalmazó jognyilatkozathoz már nem fűződik munkaviszonyt megszüntető joghatás [Mt. 89. § (1) bek., 96. § (1) bek.].
BH 2002/76. Ha a munkáltató a rendkívüli felmondását a munkaviszonyból származó kötelezettség szándékos vagy súlyos gondatlansággal jelentős mértékben történt megszegésére alapítja, a jogszabálynak a munkaviszony fenntartását lehetetlenné tevő munkavállalói magatartásra utaló rendelkezése nem alkalmazható, mivel ebben az esetben a felróhatóság nem törvényi feltétel [Mt. 96. § (1) bek. a) és b) pont, 104. § (1) bek.].
BH 2002/113. I. A létszámcsökkentés okszerűségét nem érinti, hogy a munkáltató azzal egyidejűleg másutt nagyobb értékű beruházást hajt végre. A munkakörök összevonása a költségek csökkentése érdekében olyan intézkedés, amelynek indokoltságát a bíróság nem vizsgálhatja.
II. A felmondás jogszerűségét nem érinti, és nem minősül rendeltetésellenes joggyakorlásnak, ha a munkáltató a feladatát költségtakarékosságból nem munkaviszony, hanem más jogviszony keretében kívánja ellátni [Mt. 89. § (1), (2) és (3) bek.].
BH 2002/114. A létszámleépítés valósága nem vitatható, ha a munkáltató a munkavállaló munkaköri feladatai ellátására nem alkalmazott új munkavállalót, hanem a munkakört már addig is alkalmazott munkavállaló feladatkörébe utalta. Ha a munkáltató a munkavállalók létszámát úgy csökkenti, hogy két munkavállaló munkakörét összevonja, és azt egy munkavállaló látja el, a létszámcsökkentés ténylegesen megvalósul, és ez a rendes felmondás jogszerű indokául szolgál [Mt. 89. § (2) bek.].
BH 2002/244. I. A rendkívüli felmondás nem lehet visszamenőleges hatályú. Önmagában azonban az ilyen megjelölés nem teszi jogellenessé a felmondást, hanem azzal jár, hogy a munkaviszony megszűnése időpontjának a rendkívüli felmondás közlése időpontját kell tekinteni [Mt. 96. § (4) bek.].
II. A munkavállaló munkavégzési, valamint együttműködési kötelezettségéből következik, hogy az akadályoztatását, különösen a keresőképtelenségét a munkáltató tudomására kell hoznia [Mt. 3. § (1) bek., 96. § (1) bek. a) pont, 103. § (1) bek. c) pont].
BH 2002/459. A bíróság a tanúvallomások értékelése alapján kialakult meggyőződése szerint az ittasság (kötelezettségszegés) tényét olyan esetben is megállapíthatja, ha az alkoholvizsgálat és a jegyzőkönyv felvétele elmaradásának bizonyított, életszerű, elfogadható indoka van. Ha ez a bírói mérlegelés okszerű, és az iratoknak, valamint a logika szabályainak megfelel, nem lehet eredményesen arra hivatkozni, hogy általában a bírói gyakorlat, illetve a Legfelsőbb Bíróság kollégiumi állásfoglalásában lévő iránymutatás mit tekint az alkoholfogyasztásnál irányadónak [Mt. 96. § (1) bek. a) pont, MK 122].
BH 2003/262. Ha a munkavállaló a szóbeli utasítás megszegésével az engedélyezettől eltérően szerzett be rendszeresen termékeket, ez a magatartása megalapozza a munkaviszonyának rendkívüli felmondással történt megszüntetését (Mt. 96. §).
BH 2003/263. Ha az autópálya-matrica a munkáltató belső utasítása szerint csak forint ellenében volt árusítható, és az ettől eltérés kizárólag kivételes körülmények fennállása esetén jöhetett szóba, a belső utasítás e rendelkezésének megszegése alapul szolgálhatott a rendkívüli felmondásra (Mt. 96. §).
BH 2003/297. Ha a felek a munkaszerződésben megjelölt munkavégzési hely módosításában nem állapodtak meg, a munkavállaló a munkáltató egyoldalú munkaszerződés-módosításnak minősülő utasításának nem köteles eleget tenni; és a munkáltató emiatt nem szüntetheti meg rendkívüli felmondással a munkavállaló munkaviszonyát [Mt. 82. § (1) bek., 96. §, 106. §].
BH 2003/344. A munkáltató a rendkívüli felmondás alapjául szolgáló kötelezettségszegésről akkor szerez tudomást, ha ismert az elkövető személye, vétkessége és a kötelezettségszegés súlya (Mt. 96. §)
BH 2003/475. Ha a munkáltató kétrendbeli kötelezettségszegés alapján közölt rendkívüli felmondást a munkavállalóval, mindkét cselekmény vonatkozásában szükséges a tényállás megállapítása; ennek alapján bírálható el a minősített kötelezettségszegő magatartás fennállása [Mt. 96. § (1) bek. a) pont].
BH 2004/77. II. A munkakörrel összeférhetetlen tevékenység engedély nélküli folytatása megalapozza a rendkívüli felmondást (Mt. 74. §, 96. §)
BH 2004/203. A rendkívüli felmondás okaként megjelölt kötelezettségszegés értékelésénél figyelembe kell venni a munkavállalónak a munkahelyi szervezetben betöltött helyét, a munkakörén alapuló felelősségét [Mt. 96. § (1) bekezdés a) pont].
BH 2004/208. A munkaköri feladat elmulasztásával indokolt munkáltatói rendkívüli felmondás esetén a bizonyított indokkal szemben a munkavállalót terheli a kötelezettség teljesítésének bizonyítása [Mt. 89. § (2) bekezdés, 96. § (2) bekezdés, Pp. 164. § (1) bekezdés].
BH 2004/251. Rendkívüli felmondás esetében a világos indokolás követelményének megfelel a munkavállaló által ismert jegyzőkönyvre való hivatkozás [Mt. 89. § (2) bekezdés, 96. § (2) bekezdés; MK. 95. számú állásfoglalás].
BH 2004/387. Ha valamely munka ellátására vonatkozó kötelezettség jogalapja vitatott, és eziránt polgári per folyamatban van, e perben hozott jogerős döntést megelőzően általában nem lehet határozni arról, hogy - az említett munka megtagadásával indokolt - rendkívüli felmondás jogszerű-e [Pp. 152. § (2) bekezdés].
BH 2004/388. Bizalomvesztésen alapuló munkáltatói rendes felmondás jogszerű indokának minősül, ha a munkavállaló a munkáltató előzetes tájékoztatása nélkül magáncélra jelentős anyagi előnyt fogad el a munkáltatóval tartós jogviszonyban lévő gazdasági társaságtól [Mt. 96. § (1) bekezdés a) pont, 103. § (1) bekezdés c) pont].
BH 2004/428. A munkáltatónak a túlmunka elvégzéséhez fűződő bizonyított méltányolható érdeke - a túlmunkavégzés időtartamára tekintet nélkül is - megalapozhatja a rendkívüli felmondásra okot adó kötelezettségszegés jelentős mértékét [Mt. 96. § (1) bekezdés a) pont].
BH 2004/483. A munkavállalónak az a magatartása, hogy a munkáltatója tevékenységével összefüggő, munkaviszonyon kívüli jogviszonyában a jóhiszeműség követelményét figyelmen kívül hagyja, jogszerű rendkívüli felmondási ok lehet [Mt. 96. § (1) bekezdés b) pont].
BH 2004/518. A munkavállaló rendkívüli felmondását megalapozhatja, ha a munkáltató a munkavégzés helyét nem a törvénynek megfelelően jelöli ki [Mt. 76/C. §-nak az ügyben irányadó (4) bekezdése, 96. § (1) bekezelés a) pont].
BH 2005/33. A munkáltatónak az a magatartása, hogy a rendkívüli felmondási okra vonatkozóan nem teszi lehetővé a munkavállaló számára a védekezést, önmagában nem minősül a jognyilatkozat jogellenességét megalapozóként [Mt. 96. § (2) bekezdés].
BH 2005/117. Rendkívüli felmondás indokául megjelölt kötelezettségszegést a munkavállaló munkaköre, szakismerete, beosztása alapján kell vizsgálni [Mt. 96. § (1) bekezdés a) pont].
BH 2005/120. Munkahelyi felettessel szemben tanúsított magatartás összefoglaló megjelölésénél a munkáltató bizonyíthatja a munkavállaló - rendkívüli felmondási okként megjelölt - egyes kötelezettségszegéseit [Mt. 96. § (1) bekezdés a) pont].
BH 2005/225. II. A rendkívüli felmondás indokául megjelölt kötelezettségszegés súlyát megalapozó tényeket a munkáltatónak kell bizonyítania [Mt. 96. § (2) bekezdés].
BH 2005/227. A munkáltatótól (kedvezményesen) megszerezhető részvények ellenértéke címén érvényesített munkavállalói kártérítési igény elbírálásánál figyelembe kell venni a részvény megvételére vonatkozó speciális szabályokat is [Mt. 100. § (6) bekezdés].
BH 2005/229. A munkáltatónak a munkavállaló rendkívüli felmondását írásban elfogadó jognyilatkozatát - kizáró körülmény hiányában - a rendkívüli felmondás jogszerűsége elismeréseként kell értelmezni (Mt. 96. §).
BH 2005/298. A gazdasági társaság tulajdonosainak megváltozásakor a tájékoztatási kötelezettség tekintetében az ügyvezetőnek fokozott gondossággal kell eljárni. Ennek elmulasztása rendkívüli felmondást alapozhat meg [Mt. 96. § (1) bekezdés a) pont].
BH 2005/300. A főkönyvelőnek - aki egyben a kft. tagja is - a tagsági viszonyával kapcsolatos olyan magatartása, ami alkalmas a munkáltató bizalma súlyos megrendülésére, a rendkívüli felmondást megalapozhatja [Mt. 96. § (1) bekezdés b) pont].
BH 2005/329. A dolog értékére tekintet nélkül rendkívüli felmondást alapozhat meg, ha a munkavállalónál a munkáltató által gyártott termék egy részét úgy foglalják le, hogy a birtoklás szabályellenesnek minősül [Mt. 96. § (1) bekezdés a) pont].
BH 2005/330. A munkáltatónak a kötelezettségszegés jellege alapján kell a rendkívüli felmondás összefoglaló indokát megjelölnie [Mt. 96. § (2) bekezdés, 89. § (2) bekezdés].
BH 2005/370. Ha a körülmények alapján a munkavállalónak - kötelességszerű magatartás esetén - nyilvánvalóan fel kell ismernie cselekménye súlyosan szabálytalan voltát, az - egyszeri magatartás esetén is - feltűnő közömbösséggel elkövetettnek minősülhet [Mt. 96. § (1) bekezdés a) pont].
BH 2005/405. A folyamatosan, a rendkívüli felmondáskor is fennálló kötelezettségszegéssel indokolt jognyilatkozatok tekintetében a jogvesztő határidő elmulasztása nem következhet be [Mt. 96. § (4) bekezdés].
BH 2005/408. A rendes felmondás felmondási ideje alatt rendkívüli felmondás közölhető és az nem tekinthető a rendes felmondás visszavonásának (Mt. 96. §).
BH 2006/62. Munkahelyi felettesnek a beosztottjához intézett, - szabálytalan magáncélú munkavégzésre vonatkozó - kérése rendkívüli felmondást alapozhat meg [Mt. 96. § (1) bekezdés].
BH 2006/64. Rendkívüli felmondást megalapozó kötelezettségszegésnek minősül, ha a munkavállaló egy munkatársa számítógépét saját céljára használja; a munkáltatói jogkör gyakorlójával szemben több esetben sértő, gúnyos hangnemet használ; illetve a munkáltató gazdasági érdekét sértő tájékoztatást ad [Mt. 103. § (1) bekezdés b), c) pont, 96. § (1) bekezdés a) pont].
BH 2006/66. A munkavállaló rendkívüli felmondásakor a munkaviszony megszüntetése valamennyi esetére előírt kötelezettségek teljesítése (pl. munkakör átadása, járandóságok megfizetése) nem ad alapot a munkaviszony közös megegyezéssel való megszüntetésének megállapítására [Mt. 97. §, 87. § (1) bekezdés a) pont, 87. § (2) bekezdés].
BH 2006/123. A rendkívüli felmondás írásba foglalásának és közlésének hiányát vita esetén az összes körülmény mérlegelésével kell megállapítani [Pp. 206. § (1) bekezdés].
BH 2006/126. Ha a munkavállaló két munkakört lát el, és a rendkívüli felmondás csak az egyikre vonatkozik, a jognyilatkozat jogszerűsége vizsgálatánál az említett sajátosságot nem lehet figyelmen kívül hagyni [Mt. 96. § (1) bekezdés a) pont].
BH 2006/198. A kollektív szerződés a rendkívüli felmondáshoz fűződő jog gyakorlásának lehetőségét nem bővítheti, és nem szűkítheti. Ezért a kollektív szerződésnek a fokozatosságról szóló rendelkezését nem lehet a szóban lévő jog korlátozásaként értékelni és alkalmazni [Mt. 96. § (1) bek.].
BH 2006/200. Ha a munkavégzés feltételéül szolgáló belépőkártyával rendelkezni jogosult harmadik személy e jogával élve a kártyát indokolás nélkül visszavonja, önmagában ez a tény a munkáltató által történő rendkívüli felmondást nem alapozza meg [Mt. 96. § (1) bek. a) és b) pont].
BH 2006/229. Azt, hogy a rendkívüli felmondás indokául megjelölt kötelezettségszegés vétkes volt-e, illetve a szándékosság, vagy súlyos gondatlanság megvalósult-e, a munkavállaló korábbi magatartása figyelmen kívül hagyásával kell megállapítani [Mt. 96. § (1) bekezdés a) pont].
BH 2006/263. II. Megállapodás hiányában, továbbá ha ennek létrejöttét a munkavállaló többször kezdeményezte, a munkáltató nem hivatkozhat rendkívüli felmondásában a másik fél együttműködési kötelezettsége megsértésére, a megjelenési kötelezettség elmulasztására [Mt. 102. § (3) bekezdés a) és b) pont, 96. § (1) bekezdés a) pont].
BH 2006/264. I. A munkavállaló jogszerű rendkívüli felmondása jogkövetkezményeként a munkáltató szankcióként a törvényben meghatározott időtartamra járó átlagkeresetet köteles megfizetni, a marasztalás megállapításánál a felmentési időre vonatkozó szabály nem alkalmazható [Mt. 96. § (7) bekezdés, 93. § (1) bekezdés].
II. A munkavállaló kártérítésként nemcsak a rendszeres juttatások ellenértékét érvényesítheti a munkaviszonyának rendkívüli felmondásával történő megszüntetésekor [Mt. 96. § (7) bekezdés].
BH 2006/375. Ha a munkavállaló egy Kft. részére több teljesítés nélküli, fiktív számla kifizetését igazolta - a tervezett árbevétel növelése, ezáltal a prémiumfeltétel teljesítése céljából - 7 millió forint értékben, a rendkívüli felmondás objektív határideje 5 év [Mt. 96. § (4) bekezdés; 1978. évi IV. törvény 318. § (1) bekezdés, (5) bekezdés a) pont, 33. § (1) bekezdés b) pont].
BH 2006/416. A munkáltatót terheli a bizonyítás arra vonatkozóan, hogy a munkavállaló - a rendkívüli felmondást megalapozóan - lényeges kötelezettségét jelentős mértékben szándékosan, vagy súlyos gondatlansággal megszegte [Mt. 96. § (2) bíróság alapján alkalmazandó Mt. 89. § (2) bekezdés].
BH 2006/417. A törvényben a munkáltató számára előírt munkaszerződés - módosítási kötelezettség - megszegése a munkavállaló rendkívüli felmondása jogszerű indokául szolgálhat [Mt. 96. § (1) bekezdés a) pont, az ügyben irányadó 76/C. § (4) bekezdés].
BH 2007/25. A munkáltatónak a törvényben foglaltaknak megfelelően meghozott rendkívüli felmondásáról szóló döntése nem minősülhet rendeltetésellenesnek amiatt, hogy a munkaszerződés a vezetői megbízás visszavonását követően rendes felmondást írt elő [Mt. 4. §, 96. § (1) bek.].
BH 2007/134. I. Ha a vagyonőr munkakörben foglalkoztatott munkavállaló terhére a bíróság három rendbeli közokirat-hamisítás elkövetését (nem a munkaviszonyával összefüggésben) kimondja, ez a magatartás a rendkívüli felmondást megalapozza [Mt. 96. § (1) bek. b) pont].
BH 2007/307. Ha a munkáltató a munkavállaló - egy heti rendes szabadság igénybe vétele iránti - kérelmét elfogadja, de azt közvetlenül a szabadság megkezdése előtt visszavonja, a munkahelyen való megjelenés elmulasztása miatt történt rendkívüli felmondással kapcsolatban vizsgálni kell a lényeges körülményeket (a visszavonásnak volt-e alapos oka, a nem teljesítésből származott-e hátrány, stb.) [Mt. 96. § (1) bek. a) pont, 134. §].
BH 2007/310. Az üzemi tanács tagjainak - a munkavállalók jóléti céljára rendelt ingatlanok védelme érdekében megvalósult - joggyakorlása a munkaviszonyuk fenntartását nem teszi lehetetlenné [Mt. 22/A. §, 69. §, 96. § (1) bek. b) pont].
BH 2007/311. A rendkívüli felmondás indoka általában több, akár azonos jellegű kötelezettségszegés elkövetése is lehet, azonban ha a munkáltató a magatartásokat korábban már külön írásbeli figyelmeztetéssel értékelte, ezekre ismételten a rendkívüli felmondás indokaként nem, csupán a magatartás súlyát alátámasztandóan hivatkozhat [Mt. 96. § (1) bek. a) pont].
BH 2007/386. A vezérigazgatónak az a magatartása, hogy - a munkaköre alapján tőle elvárható körültekintő és gondos munkavégzést elmulasztva - a munkáltatójának veszteséget okoz, a rendkívüli felmondás indokául megjelölhető (Mt. 96. §).
BH 2007/422. Ha a munkavállaló kellő időben, illetve többször jelezte betegségét a munkáltatónak, és az igazolások kiadása után azokat meg is küldte a részére, a távolmaradására alapított rendkívüli felmondás jogellenesen történt [Mt. 96. § (1) bek.].
BH 2007/425. A munkáltatónak - a rendkívüli felmondást teljes körűen alátámasztó tényekre vonatkozó - érdemi vizsgálata befejezését követően döntését haladéktalanul meg kell hoznia [Mt. 96. § (4) bek.].
212. A munkavállaló lényeges kötelezettségszegésnek nem minősülő engedély nélküli távolléte nem alapozta meg a rendkívüli felmondást (Mt. 96. §).
A felperes 1989. szeptember 1-jétől fennállt munkaviszonya rendes felmondással történő megszüntetése iránt az alperes 1995. június 26-án intézkedett, csoportos létszámleépítés keretében. A felmondási időn belül a munkavégzés alóli felmentés időtartamát 1995. július 24-étől 1995. augusztus 25-éig terjedő időben jelölte meg. 1995. július 11-én az alperes rendkívüli felmondással megszüntette a felperes munkaviszonyát azzal az indokolással, hogy felperes a rendes felmondás 1995. július 3-án történt átvételét követően nem jelent meg munkavégzés céljából a munkahelyén.
A felperes a keresetében a rendkívüli felmondás jogellenességére hivatkozott és ennek jogkövetkezményei alkalmazását kérte munkaviszonya helyreállításának mellőzésével.
A munkaügyi bíróság ítéletével a felperes keresetét elutasította.
A kiegészített bizonyítási eljárás adatai alapján a bíróság megállapította, hogy a felperes 1995. július 3-án alpereshez benyújtott kérelme a felmondási idő teljes tartamára való felmentésre irányult. Olyan kérelme nem volt, hogy a rendes felmondásban megjelölttől eltérő időpontban mentsék fel a munkavégzés alól. A kérelem benyújtását követően a felperes munkára nem jelentkezett. Az alperes felperes kérelmét nem teljesítette, felperest intézkedése meghozatala előtt nem hallgatta meg. A bíróság továbbá tényként állapította meg, hogy az alperes a felperes részére a felmondási idő alatt munkát biztosítani nem tudott, így a felmondási idő teljes tartamára a munkavégzés alóli felmentésnek akadálya nem volt.
A bíróság mindezt úgy értékelte, hogy a felperes 1995. július 3-ától kezdődő igazolatlan távolléte a munkáltatói intézkedést megalapozta. A bíróság álláspontja szerint a rendkívüli felmondást megelőzően a munkavégzés alóli felmentés iránt előterjesztett kérelemnek azért nem lehetett jelentőséget tulajdonítani, mert a felmentést felperes nem kapta meg. Továbbá kifejtette, hogy a felmentés megadása a munkáltató mérlegelési jogkörébe tartozik, ezért álláspontja szerint a munkaügyi vitában nem vizsgálható, milyen érdeke fűződik a munkáltatónak az erre vonatkozó intézkedéséhez.
A felperes fellebbezése folytán eljárt megyei bíróság a ítéletével a munkaügyi bíróság ítéletét helybenhagyta.
A megyei bíróság a tényállás kiegészítéseként megállapította: a rendes felmondás tájékoztatást tartalmazott arra nézve, hogy amennyiben a felmondási idő felét más időpontban kívánja ledolgozni a munkavállaló, azt a kérését a felmondás kézhezvételét követően haladéktalanul közölje. Ezzel összefüggésben rögzítette a másodfokú bíróság, hogy felperes felmentési kérelme egyértelműen a felmondási idő teljes tartamára irányult egészségi állapotára, valamint arra hivatkozással, hogy az alperes részére nem tud munkát biztosítani. Az előbbieket is figyelembe véve a megyei bíróság a rendkívüli felmondást az Mt. 96. §-a (1) bekezdésének a) pontja alapján jogszerűnek találta.
A felperes felülvizsgálati kérelmében az Mt. 89. §-ának (4) bekezdésébe, 93. §-ának (2) bekezdésébe és 96. §-a (1) bekezdésének a) pontjába ütköző törvénysértésre hivatkozással a jogerős ítélet hatályon kívül helyezését és lényegében a keresetének helyt adó határozat hozatalát kérte. Sérelmezte, hogy a teljes felmondási időre való felmentési kérelme miatt az Mt. 93. §-a (2) bekezdésében biztosított jogát az eljárt bíróságok nem vették figyelembe. Továbbá arra hivatkozott, hogy az alperes az Mt. 89. §-a (4) bekezdése szerinti meghallgatási kötelezettségének sem tett eleget. Hangsúlyozta, hogy alappal számíthatott a felmentési kérelem teljesítésére, mivel az alperes nem tudott részére munkát biztosítani.
Az alperes felülvizsgálati ellenkérelme a jogerős ítélet hatályában való fenntartására irányult.
A Legfelsőbb Bíróság a felülvizsgálati kérelmet a Pp. 274. §-a (1) bekezdése alapján tárgyaláson kívül bírálta el.
A felülvizsgálati kérelem alapos.
Az Mt. 96. §-a (1) bekezdésének a) pontjára alapított rendkívüli felmondás esetén a kötelezettségszegés tényén túl a további törvényi feltételek - a vétkesség és jelentős mérték - vizsgálata nem mellőzhető.
Az adott esetben az utóbbi törvényi feltételek körében felmerült körülmények tekintetében kellett az új eljárásban a tényállást aggálytalanul megállapítani. Ennek a munkaügyi bíróság eleget tett. A munkahelyi vezető ismételt tanúvallomása alapján egyértelműen tisztázható volt, hogy felperesnek az alperes a felmondási idő teljes tartama alatt nem tudott volna munkát adni, amint már a rendes felmondás előtt sem tudták foglalkoztatását biztosítani. Ebből helyes következtetéssel állapította meg az elsőfokú bíróság, miszerint az alperesnek semmilyen érdeke nem fűződött ahhoz, hogy a felmondási idő teljes tartamára a felperest - kérelmének megfelelően - a munkavégzés alól ne mentse fel.
Az eljárt bíróságok e tényeknek tévesen nem tulajdonítottak jelentőséget, holott ezek - felperes felmentési kérelmével együtt értékelve - olyan lényeges körülmények, amelyek a kötelezettségszegés súlya, mértéke megítélésénél, a jogi mérlegelésnél nem hagyhatók figyelmen kívül.
A per adatai szerint felperes az előbbi körülmények ismeretében alappal számíthatott felmentési kérelme teljesítésére, és a foglalkoztatás végleges lehetetlenülése folytán felperes távolléte alperes számára lényeges érdeksérelmet nem okozott. Emellett az alperes felperes felmentési kérelmének elbírálásánál - figyelemmel felperesnek az Mt. 93. §-a (2) bekezdésében biztosított jogára - felperes meghallgatásának mellőzésével nem az együttműködési kötelezettségének [Mt. 3. § (1) bekezdés] megfelelően járt el. Ezért az eljárt bíróságok tévesen tulajdonítottak ügydöntő jelentőséget annak, hogy felperes kérelme a teljes felmondási időre való felmentésre irányult.
Mindezek figyelembevételével felperes lényeges kötelezettségének [Mt. 103. § (1) bekezdés a) pont] megszegése - engedély nélküli távolléte - nem minősíthető szándékosan vagy súlyos gondatlansággal elkövetett jelentős mértékű kötelezettségszegésnek. A rendkívüli felmondáshoz szükséges minősített kötelezettségszegés előbbi törvényi feltételeinek vizsgálata, illetve fennállása nélkül a jogerős ítélet az Mt. 96. §-a (1) bekezdésének a) pontjába ütköző törvénysértéssel hagyta helyben a munkaügyi bíróság ítéletét.
Ezért a Legfelsőbb Bíróság a Pp. 275/A. §-ának (2) bekezdése alapján a jogerős ítéletet - az elsőfokú bíróság ítéletére is kiterjedően - hatályon kívül helyezte és közbenső ítéletével döntött felperes keresetének jogalapja felöl, megállapította, hogy alperes a rendkívüli felmondással felperes munkaviszonyát jogellenesen szüntette meg. A jogellenesség anyagi jogkövetkezményére vonatkozó kereseti kérelem elbírálása tekintetében pedig a munkaügyi bíróságot további eljárásra utasította. (Mfv. I. 10.005/1999.)
213. A munkavállaló felettese utasításainak nem teljesítése, munkaköri leírásában foglalt feladatok vitatása összefoglaló, világos felmondási ok (Mt. 96. §).
A felperes betanított munkás munkakörben 1996. szeptember 2-ától fennállt munkaviszonyát az alperes 1997. augusztus 5-én rendkívüli felmondással megszüntette. Az indokolás szerint a felperes a "helyi vezető utasítását nem hajlandó végrehajtani, többszöri szóbeli figyelmeztetés ellenére a munkához való hozzáállásán, magatartásán nem változtatott, a munkaköri leírásában meghatározott feladatokat nehezményezi, nem tartja elfogadhatónak, részlegesen hajtja végre". Az intézkedés utalt arra, hogy a felperes közvetlen munkatársai is többször jelezték a munkához való negatív hozzáállását, ami az ő megítélésüket is kedvezőtlenül befolyásolja.
A felperesnek a rendkívüli felmondás jogellenessége megállapítása és az Mt. 100. §-ában előírt jogkövetkezmények alkalmazása iránti keresetének a jogalap tekintetében a munkaügyi bíróság közbenső ítéletével helyt adott, és a perbeli intézkedést annak jogellenessége miatt hatályon kívül helyezte. Egyúttal megállapította, hogy a felperes munkaviszonya az ítélet jogerőre emelkedéséig fennáll.
A munkaügyi bíróság álláspontja szerint az intézkedésben felhozott indokok nem világosak, konkrét tényeket, körülményeket nem tartalmaznak. A felperes továbbá a rendkívüli felmondást megelőző szombaton nem volt köteles túlmunkát végezni.
Az alperes fellebbezése folytán eljárt megyei bíróság ítéletével az elsőfokú ítéletet részítéletnek tekintette és azt helybenhagyta, továbbá megállapította, hogy a felperes munkaviszonya az alperesnél 1998. október 22-én szűnt meg.
A másodfokú bíróság egyetértett a munkaügyi bíróság jogi álláspontjával, mely szerint a rendkívüli felmondás indokolása felülbírálatra alkalmatlan. Kifejtette, hogy a rendkívüli felmondás indokolása akkor felel meg a törvényi követelményeknek az alapul szolgáló konkrét tények és körülmények részletezése mellett, ha ezek időpontjára vagy tartamára is következtetni lehet. A kötelezettségszegések időpontja, tartama megjelölése hiányában a perbeli intézkedés jogellenes.
A jogerős ítélet ellen benyújtott felülvizsgálati kérelmében az alperes a másodfokú ítélet megváltoztatásával a kereset elutasítását kérte. Álláspontja szerint a rendkívüli felmondást az előírt 15 napos határidőben gyakorolta, annak indokolása mindenben megfelel a törvényi előírásoknak és a Legfelsőbb Bíróság Munkaügyi Kollégiuma 95. számú állásfoglalásában kifejtetteknek, az indokolás világos és kellően konkrét. Ennélfogva az eljárt bíróságok jogi következtetése téves. A felperest folyamatosan figyelmeztették a munkájával, munkához való hozzáállásával kapcsolatos munkáltatói kifogásokra. Ezt a perben meghallgatott tanúval bizonyították, a tanú nyilatkozatára a felperes nem tett észrevételt. Téves továbbá az elsőfokú bíróságnak az 1997. augusztus 4-én szombaton történt túlmunkavégzéssel kapcsolatos ténymegállapítása is, mivel a felperes ezen a napon a munkát önként vállalta, és ennek ellenére a felettese utasításait, munkaköri feladatait nem teljesítette.
A felperes felülvizsgálati ellenkérelmében a jogerős ítélet hatályában való fenntartását kérte.
A Legfelsőbb Bíróság a felülvizsgálati kérelmet a Pp. 274. §-ának (1) bekezdése alapján tárgyaláson kívül bírálta el.
A felülvizsgálati kérelem alapos.
A rendkívüli felmondásban az alperes azt rótta a felperes terhére, hogy nem teljesíti a felettese utasításait, munkaköri leírásában foglalt feladatait vitatja, és ezek miatt többször figyelmeztették. Ez az indokolás összefoglalóan, és világosan jellemzi a felperes munkához való hozzáállását és a munkaviszonnyal kapcsolatos kötelezettségei teljesítésének elmulasztására, folyamatos kötelezettségszegésre utal. Önmagában folyamatosságra való konkrét hivatkozás hiánya nem kifogásolható, amennyiben az indokolás tartalmából folyamatos kötelezettségszegésre lehet következtetni.
Az eljárt bíróságok mindezekkel ellentétes álláspontjuk miatt a rendkívüli felmondás indokai valós voltát, valamint a további törvényi feltételeknek megfelelőségét [Mt. 96. § (1) bekezdés a) pont] nem vizsgálták, ennélfogva az alperes alappal támadta a jogerős ítéletet az Mt. 96. § (1) bekezdésének első fordulatába és az MK. 95. számú állásfoglalásba ütköző törvénysértés miatt.
A kifejtettekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság a Pp. 275/A. §-ának (2) bekezdése alapján a munkaügyi bíróságot új eljárásra és új határozat hozatalára utasította. Az új eljárásban vizsgálni kell, hogy a perbeli intézkedés indokolásában felhozottak valósak-e és súlyuknál fogva megalapozzák-e a rendkívüli felmondást. (Mfv. I. 10.191/1999.).
214. A lényeges kötelezettség jelentős mértékű megszegését nem kizárólag az okozott kár nagysága alapozza meg (Mt. 96. §).
Az alperesnél ügyvezető igazgatói munkakörben munkaviszonyban álló felperes munkaviszonyát a munkáltatói jogkör gyakorlója 1994. január 17-én rendkívüli felmondással megszüntette az alperes lakáscsere ügyleteinek vizsgálata során feltárt kötelezettségszegésekre hivatkozással.
A felperes keresetében a rendkívüli felmondás jogellenességének jogkövetkezményeként a határozott időből hátralévő időre eső átlagkeresete, 1993. évi prémium és nyereségrészesedés megfizetésére kérte kötelezni az alperest.
A Legfelsőbb Bíróság a felülvizsgálati eljárásban hozott részítéletében megállapította, hogy a munkáltatói jogkör gyakorlója a szubjektív határidőn belül gyakorolta a rendkívüli felmondási jogát, és a felmondás indokolásának 1. pontjában felperes terhére rótt kötelezettségszegés tekintetében a hathónapos objektív határidőn belül intézkedett. Ezért a törvényes határidőn belül meghozott rendkívüli felmondás indokai alapján való érdemi elbírálása végett új eljárásra és új határozat hozatalára utasította a munkaügyi bíróságot.
A munkaügyi bíróság az új eljárásban hozott ítéletével az alperest ... Ft prémium és kamatai megfizetésére kötelezte, egyebekben a felperes keresetét elutasította.
Az ítéleti tényállás szerint a rendkívüli felmondás indokolásának 1. pontja a felmondás okaként jelölte meg a lakáscsere szerződés érvénytelenségét, és ennek kapcsán 1993. augusztus 27-én értékkülönbözet címén, felperes utasítására történt kifizetést, a kifizetés módjának a pénzügyi, számviteli előírásokba ütköző voltát. Utalt arra, hogy a kifizetés az alperesnek kárt okozott, a felperes az ellenőrzési kötelezettségét elmulasztotta, a szerződéssel kapcsolatos függő jogi helyzet fennmaradt. A 2. pont az 1992 októbere és 1993 augusztusa között lebonyolított, jelentős részben jogszabályba ütköző lakáscserék során elkövetett kötelezettségszegésre és az ezzel összefüggésben a társaságot ért 100 milliós nagyságrendű kárra hivatkozott.
A munkaügyi bíróság az előbbi tények alapján megállapította, hogy a felperes a munkaviszonyból származó lényeges kötelezettségét súlyos gondatlansággal, jelentős mértékben megszegve kötött 1993. július 20-án érvénytelen szerződést, és ennek alapján jogcím és szabályszerű utalványozás nélkül fizettek ki utasítására 1 815 139 forintot. A bíróság részletesen indokolta, hogy felperes egy személyben nem volt jogosult a szerződés aláírására, mert a társaság cégjegyzésére csak ketten - az igazgatóság másik tagjával, vagy cégjegyzési joggal felruházott dolgozóval - együttesen voltak jogosultak. A felperes a szerződést az igazgatósági előterjesztés és az eladó tulajdonjogának ellenőrzése nélkül írta alá, nem kifogásolta, hogy a különbözeti összeget nem a szerződés jóváhagyása időpontja szerint számították, illetve a jóváhagyástól függetlenül kifizették, és ezzel alperesnek kárt okozott. A bíróság felperes vétkességével kapcsolatban utalt arra, hogy nem hagyhatók figyelmen kívül - az objektív határidő múlása miatt felmondási okként nem szolgáló - további csereügyletek.
Mindezeket mérlegelve a bíróság a rendkívüli felmondást jogszerűnek találta, ezért etekintetben felperes keresetét elutasította.
A felperes fellebbezése folytán eljárt megyei bíróság ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletét a fellebbezett részében - helyes indokai alapján - helybenhagyta.
A felperes felülvizsgálati kérelmében a jogerős ítélet megváltoztatásával a rendkívüli felmondással kapcsolatos keresetének helyt adó határozat hozatalát kérte. Arra hivatkozott, hogy a megismételt eljárásban a bíróságok - a korábbi felülvizsgálati határozatban foglaltakkal ellentétesen - a kifizetés engedélyezésének, pénzügyi lebonyolításának szabálytalanságára alapították döntésüket, amely önmagában nem alapozta meg a rendkívüli felmondást az Mt. 96. §-a (1) bekezdésének a) pontja szerint. Álláspontja szerint a lényeges kötelezettségszegés megállapításához szükséges károkozás adott esetben nem volt, és így a jelentős mérték tekintetében is hiányzik a jelentős anyagi, pénzügyi, működésbeli hátrány. A törvényes határidőn belül előterjesztett beadványában - a felülvizsgálati kérelmét kiegészítve - a tényállás megállapítását is vitatta.
Az alperes felülvizsgálati ellenkérelme a jogerős ítélet hatályában való fenntartására irányult.
A Legfelsőbb Bíróság a felülvizsgálati kérelmet a Pp. 274. §-ának (1) bekezdése alapján tárgyaláson kívül bírálta el.
A felperes a felülvizsgálati kérelmében a tárgyalás tartását nem kérte. Ilyen kérelmet - újabb bizonyítékok előterjesztésére hivatkozva - csak a felülvizsgálati kérelem benyújtására előírt törvényes határidő eltelte után, 1999. május 12-én érkeztetett beadványában adott elő. Ezért azt a Legfelsőbb Bíróság a Pp. 274. §-ának (2) bekezdése szerint nem vette figyelembe. A kérelem indokával kapcsolatban pedig utal arra, hogy a felülvizsgálati eljárásban bizonyítás felvételének nincs helye [Pp. 275. § (1) bekezdés].
A felülvizsgálati kérelem nem alapos.
A Pp. 273. §-ának (5) bekezdése szerint a felülvizsgálati kérelmet nem lehet megváltoztatni. E tilalomból következően kizárt, hogy a kérelem előterjesztője utóbb - a felülvizsgálati kérelemben nem említett újabb okból is - támadja a jogerős ítéletet.
Ezért adott esetben a Legfelsőbb Bíróság csak a Pp. 272. §-ának (1) bekezdésében előírt határidőn belül - az 1999. február 16-án és március 18-án - előterjesztett kérelem keretei között vizsgálhatta felül a jogerős ítéletet [Pp. 275. § (2) bekezdés].
A munkaügyi bíróság a cserealapot képező öröklakás tulajdonjogának megszerzése időpontját a peres iratokhoz becsatolt adásvételi szerződésen szereplő dátum (1993. július 31.) szerint állapította meg. Ugyanakkor azt is rögzítette, hogy a büntető iratok között ettől eltérő - a felülvizsgálati kérelemben hivatkozott - dátummal, 1993. július 18-án keltezett adásvételi szerződés szerepel. Az eltérő adatokra tekintettel az ítélet indokolásában meg kellett volna említenie, hogy a bizonyítékok mérlegelésénél miért az előbbit tekintette irányadónak. Ennek az indokolásbeli eljárási jogszabálysértésnek [Pp. 221. § (1) bekezdés] azonban az ügy érdemi elbírálására lényeges kihatása nem volt, mert a felperes terhére az általa 1993. július 20-án megkötött adásvételi szerződéssel kapcsolatban megállapított kötelezettségszegések - az igazgatóság elé terjesztés elmulasztása, egy személyben az aláírási jogosultság hiánya, a csere hatósági jóváhagyásától függetlenül a fizetési kötelezettség vállalása, illetve a különbözeti összeg kifizetésére adott utasítás, szabályszerű utalványozás nélküli kifizetés, valamint a kifizetéssel alperesnek okozott anyagi hátrány - a rendkívüli felmondás jogszerűségének megállapítását megalapozták.
A vitatott 1993. július 20-án kelt szerződés a peres iratok közt szerepel, és annak tartalma az ítéleti ténymegállapításokkal nem ellentétes. Az ettől eltérő felülvizsgálati előadást a per adatai nem támasztják alá, ezért az megalapozatlan.
A károkozást vitató felülvizsgálati érvelést cáfolják azok a perbeli adatok, miszerint az alperes a szerződéskötéstől 1993. július 20-ától számítottan fizette vissza az előre megfizetett bérleti díjat, ugyanakkor 1993. július 21-étől nem fizette a szerződés szerinti bért, azt az alperes fizette. Ezáltal felperes a szerződéskötéssel, illetve a kifizetéssel alperesnek vagyoni hátrányt okozott.
Az elsőfokú bíróság a vonatkozó bizonyítékokat teljes körűen értékelve és okszerűen mérlegelve állapította meg felperes együttes aláírási jogosultságát. Ezért az eljárási szabályoknak megfelelően [Pp. 206. § (1) bekezdés] megállapított tényállást a felülvizsgálati kérelem etekintetben sikertelenül támadta.
A rendkívüli felmondás 2. pontjában említett csereügyletekkel kapcsolatos közigazgatási perben hozott határozatok csupán a lakáscsere jóváhagyására vonatkozó jogszabálysértés hiányát állapították meg, de nem érintették az adásvétellel vegyes lakáscsere-szerződés érvénytelenségére alapított polgári jogi igényeket. Ennélfogva a közigazgatási perek eredménye önmagában a szerződésekkel kapcsolatos eljárás szabálytalan, alperesre hátrányos voltát nem zárta ki. Így a felperes terhére megállapított kötelezettségszegés súlyának értékelésénél ezeket az ügyeket - a felülvizsgálati határozat útmutatása szerint - a munkaügyi bíróság jogszabálysértés nélkül vette figyelembe.
Az előbbiek figyelembevételével a munkaügyi bíróság által megállapított - felülvizsgálati eljárásban is irányadó - tényállás alapján az Mt. 96. §-a (1) bekezdésének a) pontja szerint a rendkívüli felmondás jogszerűségére levont jogi következtetés helyes. A felperes az Mt. 103. §-a (1) bekezdésének b) és c) pontjában meghatározott lényeges kötelezettségeit a lakáscserével vegyes adásvételi szerződés megkötésével kapcsolatos magatartásával súlyos gondatlansággal és jelentős mértékben megszegte. A felülvizsgálati kérelem a lényeges kötelezettség és jelentős mérték tekintetében téves értelmezéssel vitatta a jogszabály perbeli alkalmazásának helyességét. E két törvényi feltételnek megfelelő minősítést ugyanis nem kizárólag az okozott kár nagysága alapozza meg, hanem a kötelezettségszegés egyéb körülményei is, így az adott esetben különösen a munkavállaló munkaköréből adódó feladatok és felelősség jellege, illetőleg a munkáltató érdekeinek sérelme.
A kifejtettekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság a Pp. 275/A. §-ának (1) bekezdése alapján a munkaügyi bíróság ítéletét a rendkívüli felmondással kapcsolatos kereseti kérelem tekintetében jogszabálysértés nélkül helybenhagyó jogerős ítéletet hatályában fenntartotta és a felperest kötelezte az alperes felülvizsgálati eljárási költsége megfizetésére (Pp. 78. §). (Mfv. I. 10.216/1999.)
215. A versenytilalmi kötelezettség megsértése a rendkívüli felmondást megalapozta (Mt. 96. §).
A felperes 1996. május 1-jétől az "A" című lap főszerkesztői munkakörében fennállt munkaviszonyát az alperes 1997. július 8-án rendkívüli felmondással megszüntette. Az intézkedés indokolása szerint a felperes a "K" Sz. Bt. keretén belül megjelentette és szerkeszti a témájában és közönségében azonos, de más című lapot. Az alperes a társaság gazdasági érdekei súlyos sérelme mellett a reklám- és árbevételtől elesésre is hivatkozott.
A felperes keresetében a rendkívüli felmondás jogellenessége miatt az Mt. 100. §-ában előírt jogkövetkezmények alkalmazását kérte a munkaviszonya helyreállításának mellőzésével.
A munkaügyi bíróság ítéletével a rendkívüli felmondás jogellenességét megállapította azzal, hogy a felperes munkaviszonya 1997. szeptember 30-án szűnik meg. Kötelezte az alperest végkielégítés, felmentési időre járó átlagkereset, valamint elmaradt munkabér és ezek kamatai, valamint perköltség és eljárási illeték megfizetésére.
A munkaügyi bíróság a rendkívüli felmondást amiatt találta az Mt. 74. §-a (2) bekezdésébe ütközőnek, mivel azt az alperes munkáltatói jogkörrel nem rendelkező jogi képviselője írta alá, és az alperes ügyvezetőjének olvashatatlan szignóját pedig a felperes nem ismerhette.
Az elsőfokú bíróság azt is megállapította, hogy az alperes joggal sérelmezte a felperessel kialakult együttműködést és az alperesi jogokat sértő konkurens lap megjelentetését, álláspontja szerint azonban az alperes a gazdasági érdekei súlyos megsértését, valamint az árbevétel kiesést a perben nem bizonyította.
Az alperes fellebbezése folytán eljárt megyei bíróság ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletét megváltoztatta és a keresetet elutasította.
A másodfokú bíróság álláspontja szerint az elsőfokú bíróság a helytállóan feltárt tényállásból téves jogi következtetésre jutott. A bírói gyakorlat szerint ugyanis nem jogellenes a munkáltatói jogkör gyakorlója által meghozott intézkedés jogi képviselő útján történő közlése, mint adott esetben is történt. Utalt továbbá arra, hogy a beosztására a munkaviszonya időtartamára tekintettel vitatható, hogy a felperes nem ismerte az ügyvezető szignóját.
A másodfokú bíróság szerint a felperesi bt. által megjelentetett, tartalmát és jellegét tekintve hasonló szaklap önmagában sértette az alperes érdekeit, továbbá alkalmas volt a felperessel szembeni bizalom elvesztésére. Mindez a tényleges kár keletkezésétől függetlenül megalapozza a rendkívüli felmondást. A másodfokú bíróság a rendkívüli felmondást az Mt. 96. § (3) bekezdésében előírt határidőben gyakoroltnak és megalapozottnak találta.
A jogerős ítélet hatályon kívül helyezése és a munkaügyi bíróság ítéletének megfelelő, a felperesi keresetnek helyt adó határozat hozatala iránt a felperes felülvizsgálati kérelmet nyújtott be. Továbbra is hivatkozott az intézkedés elkésettségére, mivel az alperes által sérelmezett lap már 30 napja kapható volt az újságosoknál. Fenntartotta a munkáltatói jogkör gyakorlására vonatkozó előírások megsértésével összefüggő álláspontját is amiatt, hogy a jogi képviselő írta alá a rendkívüli felmondást. Vitatta a munkáltatói jogkör gyakorlásának a jogi képviselőre átruházását.
A felperes szerint a munkaügyi bíróság értékelte helytállóan a jogerős ítélettel szemben a perbeli lapnak az alperes érdekeit sértő jellegét és mértékét tekintettel a két lap olvasóira és terjesztése módjára. Az egyik lap ugyanis egy szakemberek számára készített szakkiadvány, amelynek terjesztése címlista alapján névre szólóan történt, míg a másik lap szélesebb olvasótáborhoz szól és újságárusoknál volt kapható. Mindezekből következően az utóbbi lap nem minősül az alperesi lap konkurensének, továbbá annak reklámbevételét nem veszélyezteti, és a károkozás sem bizonyított. A felperes sérelmezte továbbá, hogy a másodfokú bíróság jogszabályi felhatalmazás hiányában engedélyezte az alperesnek a 15 napos fellebbezési határidő meghosszabbítását, majd jogellenesen elbírálta az elkésett fellebbezést.
A felülvizsgálati kérelem nem alapos.
A felülvizsgálati eljárás keretében a bíróság mérlegelési körébe tartozó kérdés általában nem vizsgálható és nincs lehetőség a bizonyítékok ismételt egybevetésére, azaz felülmérlegelésre. Az adott esetben a jogerős ítélet a tényállást megalapozatlanságtól mentesen, jogszabálysértést megalapozó okszerűtlen vagy iratellenes mérlegelés nélkül állapította meg.
Az így megállapított tényállás szerint a felperes munkaviszonyban főszerkesztője volt az alperes szaklapjának és ugyanakkor tagja volt egy bt.-nek, amelynek keretében és a felperes szerkesztésében megjelent egy hasonló kiadvány, melyről az alperes ügyvezetője, mint a munkáltatói jogkör gyakorlója 1997. július 7-én szerzett tudomást. Ehhez képest a július 8-án gyakorolt rendkívüli felmondás jogával az alperes nem késett el, mivel a joggyakorlás határidejét nem a lap újságárusoknál terjesztése megkezdésétől, hanem az ügyvezető tudomásszerzésétől kell számítani.
Helytállóan állapította meg a másodfokú bíróság, hogy a munkáltatói jogkör gyakorló ügyvezető döntött a rendkívüli felmondásról, és annak a jogi képviselő által megfelelő jogi formában történő közlése nem sérti az Mt. 74. § (1) és (2) bekezdésében előírtakat. Az a körülmény, hogy az alperes ügyvezetője a tudomásszerzés napján behívatta a felperest és közölte vele a rendkívüli felmondási szándékát, nem jelenti a munkaviszony szóban történt megszüntetését, figyelemmel az írásbeli intézkedésnek ezzel szoros időbeli egybeeséssel (másnap) történő kiadására.
Az alperes az intézkedést annak tartalma szerint az Mt. 96. § (1) bekezdés a) pontja szerinti minősített kötelezettségszegésre alapította, függetlenül attól, hogy abban a b) pontra hivatkozott.
A feltárt tényállás alapján helytállóan következtetett a másodfokú bíróság a rendkívüli felmondás megalapozottságára.
A per adataiból megállapíthatóan mindkét lap autók üzemeltetésével, működésének műszaki kérdéseivel foglalkozott, tehát a szakterületük hasonlósága nem vitatható. Mindezt nem befolyásolja, hogy egy-egy számban ezen belül más-más témákat dolgoznak fel. Nem tévedett a másodfokú bíróság, amikor a terjesztés és az olvasóközönség tekintetében is hasonlóságot állapított meg, mivel az alperes lapját éppen a felperes javaslatára szélesebb körben, pl. benzinkutaknál kívánták terjeszteni. Mindezekből okszerűen vonta le a másodfokú bíróság azt a következtetést, hogy a felperes bt.-jének kiadásában és a felperes szerkesztésében megjelent autós lap konkurense volt az alperes lapjának, amelynek munkaviszonyban a felperes volt a főszerkesztője. Ugyancsak nem okszerűtlen a jogerős ítéletnek az a megállapítása, hogy a hasonló témára és terjesztési területre tekintettel a sérelmezett lap megjelentetése veszélyeztette a felperes bevételeit. Mindezek alapján helytállóan állapította meg a másodfokú bíróság, hogy a felperes a konkurens lap szerkesztésével és megjelentetésével súlyosan veszélyeztette az alperes gazdasági érdekeit. A munkaviszony és különösen a bizalmi munkakör jellegével ugyanis nem fér össze, hogy a munkavállaló ne a munkáltató érdekeit tartsa szem előtt, hanem azokkal konkuráljon [Mt. 3. § (3), 191. § (1) bekezdés].
A felperes felülvizsgálati kérelmének ezzel ellentétes érvelése téves, a másodfokú bíróság helytállóan értékelte a rendkívüli felmondásban felhozott felperesi magatartást az intézkedést megalapozó minősített kötelezettségszegésnek.
A felülvizsgálati kérelem tévesen támadta a másodfokú bíróságot amiatt is, hogy az alperes elkésett fellebbezését elbírálta. E körben a Legfelsőbb Bíróság osztja a jogerős ítéletben kifejtett álláspontot, mely szerint az alperes a fellebbezési kérelmet konkrétan tartalmazó fellebbezést az előírt határidőben nyújtotta be.
A kifejtettekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság a Pp. 275/A. §-ának (1) bekezdése alapján helyben hagyta az elsőfokú közbenső ítéletet megváltoztató és a keresetet elutasító jogerős ítéletet. (Mfv. I. 10.241/1999.)
216. A versenytilalmi kötelezettség megsértése a rendkívüli felmondást megalapozta (Mt. 96. §).
A felperes tervező mérnök munkakörben fennállt munkaviszonyát az alperes 1997. május 14-én rendkívüli felmondással megszüntette azzal az indokolással, hogy a felperes írta alá a MÁV három vonalvillamosítása tárgyában a S. Rt. által kért szakmai adatszolgáltatást, amit az alperessel az adott üzlet elnyerésében konkurens cég, az S. Kft. adott. Az intézkedés utalt arra, hogy az alperes több éven át előkészítő tevékenységet folytatott a MÁV villamosítási munkáira vonatkozóan a S. Rt. részére, melynek eredményeként létrejött a koncessziós szerződés. Az alperest az összes profiljába tartozó tervezési feladatra felkérték, kivéve a vasúti biztosítóberendezés szakterületet, ahol az alperesénél kedvezőbb ajánlatot adó S. Kft. nyert, és a felperes ennek a cégnek az adatszolgáltatása elkészítésében vett részt. A felperesnek a konkurens cégnél tanúsított magatartását az alperes etikátlannak és összeférhetetlennek minősítette, ami a munkaviszony további fenntartását lehetetlenné tette.
A felperes keresetében a rendkívüli felmondás rendes felmondássá módosítását és az alperesnek az Mt. 100. §-a szerinti marasztalását, továbbá nem vagyoni kártérítésre kötelezését kérte. Arra hivatkozott, hogy nem sértette meg az alperes gazdasági érdekeit, a vállalkozási tevékenységével kapcsolatos bejelentési kötelezettségének eleget tett, továbbá az S. Kft. ügyvezetőjének balesete miatt írta alá a perbeli adatszolgáltatást, e nélkül fény sem derült volna a Kft.-nél való munkavégzésére. A felperes továbbá a főállása szerinti "jövedelme kiegészítése kényszerére" is hivatkozott.
A munkaügyi bíróság ítéletével a felperes keresetét elutasította és 113 000 forint perköltség megfizetésére kötelezte.
A munkaügyi bíróság a lefolytatott bizonyítási eljárás adatai alapján megállapította, hogy a felperes részt vett az S. Kft. mint konkurens cégnél annak tender győzelmét is elősegítő adatszolgáltatásában. A felperes a konkrét megbízást nem jelentette be az alperesnek, általában a vállalkozási tevékenysége folytatásáról tett bejelentése ezt nem pótolta. A bíróság azt is megállapította, hogy a felperes nem egyszerűen csak aláírta az S. Kft. anyagát, hanem annak elkészítésében, az ahhoz szükséges érdemi munkában részt vett. A felperes ezzel a magatartásával megsértette a Mérnök Kamara Etikai-Fegyelmi Szabályzatát is, mely szerint a mérnök munkavállaló a munkaviszonya fennállása alatt nem tanúsíthat a munkáltatója gazdasági érdekeit veszélyeztető magatartást. A munkaügyi bíróság a felperes magatartását az Mt. 96. § (1) bekezdés b) pontjába ütközőnek, és a rendkívüli felmondást megalapozónak találta.
A felperes fellebbezése folytán eljárt bíróság részítéletével az elsőfokú bíróság ítéletét részben megváltoztatta, a rendkívüli felmondást hatályon kívül helyezte és megállapította, hogy a felperes munkaviszonya az alperesnél 1998. november 10-én szűnt meg. Az elmaradt munkabér, a felmentési időre járó átlagbér és a végkielégítés megállapítása végett az iratokat az elsőfokú bíróságnak visszaküldte.
A másodfokú bíróság a munkaügyi bíróság által megállapított tényállást kiegészítette azzal, hogy a felek között 1975-től állt fenn munkaviszony, továbbá az 1992. július 1-jén kötött új munkaszerződés formanyomtatványa 10. pontját, mely szerint "a dolgozó a kft. érdekeit sértő és összeférhetetlen mellékfoglalkozást, illetve egyéb jogviszonyt nem létesíthet" a felek kihúzták. A felperes továbbá 1994-ben tájékoztatta az alperest, hogy mellékfoglalkozású műszaki szakértői, szaktanácsadási tevékenységet folytat.
Az így kiegészített tényállásból a másodfokú bíróság arra a jogi következtetésre jutott, hogy a rendkívüli felmondás jogellenes, mivel a munkaszerződés hivatkozott 10. pontja törlésével a felek a konkurencia tilalmát nem tartották fenn, az alperes a felperesnek a főállásával azonos tevékenysége folytatására vonatkozó bejelentésére nem tett észrevételt. A másodfokú bíróság utalt arra, hogy az S. Kft. és a SIEMENS Rt. együttműködése a biztosítóberendezések területén 1993 februárjától folyamatosan fennállt.
A jogerős ítélet ellen benyújtott felülvizsgálati kérelmében az alperes a másodfokú ítélet hatályon kívül helyezését, és az elsőfokú ítélet helybenhagyását kérte. Az Mt. 3. § (3) bekezdése, 4. § (1) bekezdése, 8. § (1) bekezdése, valamint a tervező- és szakértő mérnökök szakmai kamaráiról szóló 1996. évi LVIII. törvény és a Mérnök Kamara Etikai és Fegyelmi Szabályzata előírásai megsértését panaszolta. Arra figyelemmel ugyanis, hogy a felek a munkaszerződésnek az Mt. rendelkezései alkalmazását előíró 11. pontját fenntartották, alkalmazni kell a perbeli esetben a konkurencia tilalom törvényi előírásait. Az ezzel ellentétes munkaszerződéses kikötés az Mt. 8. § (1) bekezdésre figyelemmel semmis lenne. Az alperes szerint továbbá az a körülmény, hogy a főállással azonos tevékenységű jogviszony létesítését lehetővé tette, nem hatalmazta fel a felperest az egyes mérnöki megbízásokkal az alperesi gazdasági érdekek veszélyeztetésére. A felperes ezzel ellentétes magatartása a kamarai etikai szabályzatot is sérti, és külön munkaszerződéses kikötés nélkül is megalapozta az Mt. 96. § (1) bekezdés b) pontja szerinti rendkívüli felmondást.
A felperes felülvizsgálati ellenkérelmében a jogerős ítélet hatályában való fenntartását kérte. Hangsúlyozta, hogy nem egy konkurens ajánlat elkészítésében vett részt, hanem a generálkivitelező által kért, a versenyfelhívás részének tekintő munkában, amelyet azért küldött meg a pályázók részére, hogy az Rt. korábbi ajánlataikat aktualizálhassák. Ehhez az alperesnél fellelhető információkra nem volt szüksége, ilyet nem használt fel.
A Legfelsőbb Bíróság a felülvizsgálati kérelmet a Pp. 274. § (1) bekezdése szerint tárgyaláson kívül bírálta el.
A felülvizsgálati kérelem az alábbiak szerint alapos.
A perben irányadó tényállás szerint a felperes 1997. május 12-én akkor vett részt az S. Kft.-nek a biztosító berendezésekkel kapcsolatos, a generálkivitelezőnek az adatszolgáltatása elkészítésében, amikor még nem dőlt el, hogy az Rt. a munkák elvégzésére melyik céget választja.
A munkaszerződés idézett 10. pontjának "kihúzása" nem ad alapot arra, hogy a felperes az általában megengedett tervezői és szakértői tevékenységével egy konkrét munka elnyerése során a munkáltatóval konkuráló cég ajánlata (adat-szolgáltatása) elkészítésében részt vegyen. Ez a magatartás az Mt. 3. § (3) bekezdésébe ütközik és tartalma szerint az Mt. 96. § (1) bekezdés a) pontja értelmében minősített kötelezettségszegésnek minősül.
Mindezekből helytállóan állapította meg az elsőfokú bíróság, hogy a felperesnek ez a magatartása megalapozta a rendkívüli felmondást.
Megalapozottan támadta tehát a felülvizsgálati kérelem a rendkívüli felmondás jogellenességét megállapító jogerős részítéletet. A perbeli munkaszerződés formanyomtatvány 10. pontjának "kihúzása" ugyanis nem jelenti azt, hogy a felperesre nem vonatkozik az Mt. 3. § (3) bekezdésében előírt tilalom. E körben ugyanis csak jogszabály tehet kivételt, a munkáltató gazdasági érdekeit veszélyeztető magatartás tilalmától a felek megállapodásukkal nem térhetnek el.
A kifejtettekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság a jogerős részítéletet hatályon kívül helyezte és a munkaügyi bíróságnak a felperes keresetét elutasító ítéletét helybenhagyta. (Mfv. I. 10.245/ 1999.)
217. A munkáltató terhére elkövetett sikkasztásban részes munkavállaló munkaviszonyát megalapozottan szüntették meg rendkívüli felmondással (Mt. 96. §).
A felperesnek műszakvezető munkakörben 1990. augusztus 16-ától fennállt munkaviszonyát az alperes 1995. november 30-án rendkívüli felmondással megszüntette. Az indokolás szerint a M.-i Rendőrkapitányság arról értesítette az alperest, hogy egy nyomozás kapcsán bizonyítást nyert a felperesnek 600 liter gazolin eltulajdonításában való közreműködése, ami miatt a munkaviszony nem tartható fenn.
Felperes a rendkívüli felmondás jogellenességének megállapítása, elmaradt munkabér, valamint végkielégítés iránt indított keresetet, a munkaviszonya helyreállítását nem kérte. A felperes a bűncselekmény elkövetését tagadta.
A munkaügyi bíróság ítéletével a felperes keresetét elutasította és perköltségben marasztalta. Az elsőfokú bíróság álláspontja szerint az alperes a rendőrség értesítése alapján megalapozottan gyakorolta a rendkívüli felmondás jogát, amit a büntető bíróságnak a felperest sikkasztás vétségében elmarasztaló jogerős ítélete is alátámasztott.
A felperes fellebbezése folytán eljárt megyei bíróság ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletét a per főtárgya tekintetében helybenhagyta, a perköltségről rendelkező részében az ítéletet megváltoztatta és a felperest terhelő elsőfokú perköltség összegét leszállította, továbbá kötelezte a felperest másodfokú perköltség megfizetésére.
A megyei bíróság osztotta az elsőfokú bíróságnak a helyesen feltárt tényállásból levont következtetését. Kiemelte, hogy a rendkívüli felmondásban a felperes terhére róttakat alátámasztotta a felperes jogerősen megállapított bűnössége. A felperesnek a szakszervezeti tisztségviselőként illető védelme megsértése tekintetében előterjesztett kérelmét a Pp. 247. §-ának (1) bekezdésében szabályozott keresetváltoztatási tilalomra tekintettel utasította el.
A felperes felülvizsgálati kérelmében a jogszabálysértő határozat hatályon kívül helyezését és a keresetének való helyt adást kérte a rendkívüli felmondás jogellenességének megállapítása alapján.
Álláspontja szerint az eljárt bíróságok figyelmen kívül hagyták, hogy a rendkívüli felmondáskor az alperesnek nem állt rendelkezésére semmiféle bizonyíték. Sz. L. a tanúnyilatkozatát utóbb tette, ezért azt nem lehet bizonyítékként értékelni. Az ítéletek tehát az Mt. 96. §-ának (1) bekezdésébe ütköznek.
A felperes továbbá az Mt. 4. §-ának és 28. § (1) bekezdésének megsértését is panaszolta amiatt, hogy szakszervezeti főbizalmiként és az üzemi tanács választmányi tagjaként munkajogi védelem illette, amit az alperes a rendkívüli felmondáskor figyelmen kívül hagyott. Továbbá iratellenesen állapította meg a megyei bíróság, hogy az elsőfokú eljárásban nem hivatkozott az Mt. 28. §-ának (1) bekezdésében szabályozott munkajogi védelemre.
Az alperes felülvizsgálati ellenkérelmében a jogerős ítélet hatályában való fenntartását kérte.
A felülvizsgálati kérelem nem alapos.
Az alperes a rendkívüli felmondást - annak tartalma szerint - az Mt. 96. § (1) bekezdésének a) pontjára alapozta és a perben arra hivatkozott, hogy a rendőrségnek a nyomozás során a felperes tekintetében tett megállapításai alapján a felperes magatartására tekintettel kénytelen volt megszüntetni a felperes munkaviszonyát.
Az eljárt bíróságok nem tévedtek, amikor az adott esetben a rendkívüli felmondás megalapozottságát állapították meg. A rendőrségi értesítésben megjelölt magatartás ugyanis megalapozta a munkaviszony azonnali hatályú megszüntetését. A per adatai szerint a gazolin lopás kísérlete közben tetten ért Sz. L. a nyomozás során a felperest nevezte meg olyanként, aki segítséget nyújtott a lopáshoz. Ez a magatartás az Mt. 103. § (1) bekezdés c) pontjában meghatározott olyan lényeges kötelezettségszegés, amely a perben kétséget kizáróan bebizonyosodott, ezért a rendkívüli felmondás jogszerű alapját képezte [Mt. 96. § (1) bekezdés a) pont]. Így a felperes sikertelenül támadta a rendkívüli felmondás jogellenességére hivatkozással a jogerős ítéletet, az e körben kifejtett érvelése nem alapos.
A rendkívüli felmondás jogszerűségét nem érinti, hogy az alperes és az eljárt bíróságok tévesen az Mt. 96. § (1) bekezdése b) pontja szerint minősülőnek tekintették a felperes magatartását.
Tévesen hivatkozott a felperes a szakszervezeti és üzemi tanácsi tisztségére tekintettel a rendkívüli felmondás jogellenességére. A rendes felmondás esetében felmondási tilalmat jelentő előzetes egyetértés elmaradása a felmondás hatálytalanítását vonja maga után, rendkívüli felmondásnál a felettes szakszervezet előzetes véleményezésének hiánya önmagában azonban nem eredményez jogellenességet, tekintettel a vélemény nem kötelező jellegére. Így tehát nincs jelentősége, hogy az elsőfokú bíróság a tisztségek tényleges meglétét nem vizsgálta, és ítéletében nem tért ki a felperesnek a munkajogi védelemmel összefüggő kérelmére.
A kifejtettekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság a Pp. 275/A. §-ának (1) bekezdése alapján a jogerős ítéletet - a kifejtett indokolással - hatályában fenntartotta, és kötelezte a felperest az alperes felülvizsgálati eljárási költsége megfizetésére. (Mfv. I. 10.268/1999.)
218. Ha a játékkaszinó alkalmazottja a vendégeknek járó zsetont magának tartja meg, munkaviszonyának a munkáltató által rendkívüli felmondással történt megszüntetése jogszerűen történt (Mt. 96. §)
A felperesnek 1994. augusztus 25-étől chasseurként fennállt munkaviszonyát a játékkaszinó alperes 1996. február 5-én rendkívüli felmondással megszüntette bizalomvesztésre hivatkozással. Az indokolás szerint 1995. február 4-én V. P. recepciós átadott a felperesnek 9 darab, egyenként 5 DM értékű a vendégeknek járó belépő zsetont azzal, hogy azt váltsa készpénzre és később osztozzanak az így kapott összegen. A felperes a zsetonokat meg sem kísérelte átadni a vendégek részére.
A felperesnek a rendkívüli felmondás jogellenessége megállapítására és eredeti munkakörébe visszahelyezése mellőzésével az Mt. 100. §-ában szabályozott jogkövetkezmények alkalmazására irányuló keresetét a munkaügyi bíróság ítéletével elutasította. A feltárt bizonyítékokat mérlegelve arra a következtetésre jutott, hogy a felperes magatartása alkalmas volt a vele szembeni bizalom megrendülésére.
A felperes fellebbezése folytán eljárt megyei bíróság ítéletével az elsőfokú ítéletet helybenhagyta és a felperest fellebbezési költségben marasztalta. A másodfokú bíróság a feltárt tényállás alapján helytállónak ítélte a munkaügyi bíróság döntését. A fellebbezéssel összefüggésben kiemelte, hogy az üzemeltetési vezérigazgató-helyettes jogosult volt a perbeli intézkedés kiadására, a kettős aláírásnak csupán cégjogi szempontból van jelentősége. Különös súllyal értékelte V. P.-nek a vizsgálat kezdetekor a felperesre tett terhelő nyilatkozatát, amelynek megtételéhez semmiféle érdeke nem fűződött. V. P. nyilatkozata későbbi visszavonásának azért nem tulajdonított jelentőséget, mivel annak semmiféle magyarázatát nem adta.
A felperes a jogerős ítélet ellen benyújtott felülvizsgálati kérelmében a jogszabálysértő határozat hatályon kívül helyezését és a kereseti kérelmének való helyt adást kérte. Álláspontja szerint a rendkívüli felmondás indoka nem valós, illetve az indok fennállását az alperes nem tudta bizonyítani, a jogerős ítélet ezáltal az Mt. 89. §-ának (2) bekezdésébe ütközik. Az alperes a bizalomvesztést V. P. vallomására és a perbeli eseményről készült videó felvételre alapította, az eljárt bíróságok viszont figyelmen kívül hagyták, hogy V. P. a nyilatkozatát visszavonta, a videó felvételnek pedig hiányzik a felperes állítását bizonyító része, mely szerint megkísérelte átadni a vendégeknek a zsetonokat, de azt borravalóként nála hagyták. Az is figyelmen kívül maradt, hogy nem volt lehetősége a zsetonok beváltására, továbbá D. A. és A. A. nyilatkozatai ellentmondásosak voltak. Sérelmezte továbbá, hogy az ügyben érintett V. P. munkaviszonya "csak" közös megegyezéssel szűnt meg.
Az alperes felülvizsgálati ellenkérelmében a jogerős ítélet hatályában való fenntartását kérte.
A felülvizsgálati kérelmet a Legfelsőbb Bíróság a Pp. 274. §-ának (1) bekezdése szerint tárgyaláson kívül bírálta el.
A felülvizsgálati kérelem nem alapos.
A Legfelsőbb Bíróság törvényen alapuló egységes gyakorlata szerint a felülvizsgálati eljárásban nem támadható az okszerűtlennek nem tekinthető mérlegelés. Önmagában a megalapozatlanságra hivatkozás nem teszi lehetővé a felülmérlegelést [Pp. 270. §-ának (1) bekezdése]. A Legfelsőbb Bíróság azt vizsgálhatja, hogy a mérlegelés körébe vont adatok tekintetében nincs-e nyilvánvalóan helytelen, kirívóan okszerűtlen, illetve iratellenes következtetés [Pp. 206. §-ának (1) bekezdése].
Az adott ügyben az eljárt bíróságok a tényállást a felek előadásainak és a bizonyítási eljárás során felmerült bizonyítékoknak a teljes körű egybevetése és okszerű mérlegelése alapján állapította meg, mérlegelésüknek okszerű indokát adták.
Az alperesnek a recepciós tevékenységéről készített videó felvétele alátámasztotta V. P. nyilatkozatát, a felperesre tett terhelő nyilatkozatáig a felperes neve nem merült fel. A recepciós vallomását követően kérdőre vont felperesnél megtalálták a 9 db zsetont, a felperesnek a borravalóra vonatkozó magyarázatát semmi sem igazolta. V. P. nyilatkozatát a felperes tekintetében érdektelennek minősülő D. A. és A. A. tanúnyilatkozatai is alátámasztották, egybehangzóan állították, hogy a felperes a nála lévő zsetonokat meg sem kísérelte a vendégeknek átadni.
Mindezek alapján a felperessel szembeni bizalomvesztés cáfolatára nem alkalmasak a felülvizsgálati kérelemben felhozottak. Nincs ugyanis jelentősége, hogy a két tanú nem tudta pontosan megmondani, a felperes hányszor járt a vendégek asztalánál. Továbbá a videó felvételek felperes által állított részeinek hiányából a többi bizonyítékokkal szemben nem következik, hogy a felperes a zsetonokat borravalóként kapta. Tény, hogy a felperesnél megtalálták a vendégeknek járó zsetonokat, ez a magatartás pedig az alperes sajátos tevékenységére, a felperes bizalmi munkakörére tekintettel megalapozta a bizalomvesztéssel indokolt intézkedést.
A felülvizsgálati ellenkérelemmel összefüggésben utal a Legfelsőbb Bíróság arra, hogy az 1999. január 22-én történt átvételkor képest az 1999. március 22-én benyújtott felülvizsgálati kérelem nem késett el.
A kifejtettekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság a Pp. 275/A. §-ának (1) bekezdése alapján a jogerős ítéletét hatályában fenntartotta. (Mfv. I. 10.280/1999.)
219. Ha a munkavállaló belátási képessége csökkent, és emiatt a cselekmény súlyosságát csak korlátozott mértékben ismerhette fel, cselekménye szándékosnak, illetve súlyosan gondatlannak nem tekinthető (Mt. 96. §).
A felperes 1978. április 11-étől állt az alperessel - illetve jogelődjével - munkaviszonyban betanított munkásként.
Az alperes 1997. augusztus 29-én rendkívüli felmondással megszüntette felperes munkaviszonyát szándékos kötelezettségszegésére hivatkozással. Az intézkedés indokolása szerint felperes 1997. augusztus 15-én a termeltetési vezetőnek a munka minőségére vonatkozó figyelmeztetésére úgy reagált, hogy durván neki támadt munkahelyi felettesének, minősíthetetlen kifejezéseket használt, szidalmazta és a nála lévő - munkaeszközként használt - késsel hadonászva meg is fenyegette.
A felperes keresetében a rendkívüli felmondás jogellenességének megállapítását kérte. Belátási képessége hiányára hivatkozott. Kereseti kérelme az Mt. 100. §-ában szereplő anyagi jogkövetkezmények megfizetésére irányult.
A munkaügyi bíróság ítéletével a felperes keresetét elutasította.
A bíróság a lefolytatott bizonyítás alapján bizonyítottnak találta, hogy felperes a perbeli napon a munkáltatói figyelmeztetésre durva, agresszív hangon reagált a munkavégzéshez akkor nem használt fanyelű kést is a kezében tartva. A felperes vétkességének vizsgálata körében kirendelt igazságügyi orvos szakértő véleménye, illetve kiegészítő véleménye alapján megállapította, hogy felperesnél személyiségzavar áll fenn, ennek mértéke nem éri el az elmebetegség súlyosságát, de alapot nyújthat olyan kóros személyiségi reakciók kibontakozásához, amelyek az elmebetegség súlyosságát megközelítik. A bíróság úgy ítélte meg, hogy mivel nem lehetett szakértői szinten egyértelműen megállapítani a cselekmény elkövetésekor a belátási képesség hiányát, a súlyos gondatlan kötelezettségszegés alapján az Mt. 96. §-a (1) bekezdésének a) pontjában szereplő feltételek fennálltak. Másrészt álláspontja szerint a munkaviszony fenntartását lehetetlenné tevő durva, arrogáns magatartás a b) pont szerint is megalapozta a rendkívüli felmondási jog gyakorlását.
A felperes fellebbezése folytán eljárt megyei bíróság ítéletével a munkaügyi bíróság ítéletét részben megváltoztatva megállapította a rendkívüli felmondás jogellenességét és az alperest végkielégítés, 13. havi bér és elmaradt munkabér címén összesen fizetésre kötelezte. Ezt meghaladóan a kereset elutasítását helybenhagyta. Az alperest terhelő első- és másodfokú perköltség összegét 30 000 forintban állapította meg.
A másodfokú bíróság a tényállást kiegészítette, ennek keretében egyebek mellett megállapította, hogy felperes a cselekmény elkövetése napjától akut, döntően paranoid pszichotikus zavar diagnózissal kórházi gyógykezelés alatt állt, és onnan való elbocsátását követően rendszeres pszichiátriai gyógykezelésben részesül. Az aggálytalannak ítélt orvos szakértői véleményben foglaltakat értékelve hangsúlyozta, hogy felperes kóros személyiségi reakcióit paranoid jelenségek fennállása jellemezte; a kóros gondolatok körébe a munkahelyi vezető személye is bevonódott; felperes belátási képességének szakértőileg értékelhető csökkenése bizonyosságot elérően valószínűsíthető volt; felperes ezen állapota miatt a rendkívüli felmondásban írt cselekménye súlyosságát csak korlátozott mértékben ismerhette fel és csak korlátozott mértékben számolhatott annak munkajogi következményeivel.
A megyei bíróság a kiegészített tényállás alapján az Mt. 96. §-a (1) bekezdésének a) pontja szerinti szándékosság, vagy súlyos gondatlanság megállapítását nem látta lehetségesnek, mert felperesnek a cselekménye elkövetésekor a kötelezettségszegés hátrányos következményei teljes felismeréséhez szükséges belátási képessége nagymértékben csökkent. Kifejtette, hogy a munkáltatót terheli felperes vétőképességének bizonyítása. Így nem eshet felperes terhére, hogy orvos szakértői módszerekkel kétséget kizáróan nem állapítható meg a belátási képesség hiánya, illetve csökkenésének mértéke.
A jogerős ítélet szerint téves az elsőfokú bíróság jogi álláspontja atekintetben is, hogy a rendkívüli felmondás az Mt. 96. §-a (1) bekezdés b) pontja alapján is megalapozott, mert a felperes terhére rótt kötelezettségszegés [Mt. 103. § (1) bekezdés d) pont] nem sorolható a b) pont körébe.
Az alperes felülvizsgálati kérelmében a jogerős ítélet "megváltoztatását" és a munkaügyi bíróság ítéletének helybenhagyását kérte. A Pp. 206. §-a (1) bekezdésébe ütköző törvénysértést panaszolt a szakértői vélemény téves értékelésére hivatkozva. Vitatta felperes vétőképességének hiányát. Álláspontja szerint felperes belátási képessége nem hiányzott, a szakértői vélemény szerint a cselekménye súlyosságát korlátozott mértékben felismerhette, személyiségzavarának mértéke nem érte el az elmebetegség súlyosságát, tehát korlátozottan cselekvőképes volt, ami felelősségét a vétőképesség szempontjából nem csökkentette. Sérelmezte az Mt. 96. §-a (1) bekezdésének b) pontja alapján is megalapozottnak tartott intézkedése jogellenességének megállapítását. Másodlagos felülvizsgálati kérelme a 13. havi alapbér összegének csökkentésére irányult. A kollektív szerződés 59. §-ának (6) bekezdésére hivatkozva, a tárgyévben ledolgozott munkanapok arányában e címen felperest megillető járandóság összegét 21 000 forintban kérte megállapítani.
A felperes felülvizsgálati ellenkérelmében az alperes marasztalását kérte a munkaviszonya megszüntetésének napjától esedékes kamatok tekintetében is, és a perköltség összegét 65 316 forintra kérte módosítani. Egyebekben a jogerős ítélet hatályában való fenntartását kérte.
A felperes felülvizsgálati ellenkérelmét a csatlakozó felülvizsgálati kérelem benyújtására előírt határidőn [Pp. 274. §-ának (3) bekezdése] belül nyújtotta be, ezért azt a Legfelsőbb Bíróság tartalmának megfelelően részben csatlakozó felülvizsgálati kérelemnek tekintette.
A Legfelsőbb Bíróság a felülvizsgálati kérelmet, illetve csatlakozó felülvizsgálati kérelmet a Pp. 274. §-ának (1) bekezdése alapján tárgyaláson kívül bírálta el.
A felülvizsgálati kérelem részben alapos, a csatlakozó felülvizsgálati kérelem nem alapos.
Az alperes a rendkívüli felmondást felperes kötelezettségszegésére - munkahelyi felettesét durván szidalmazó, fenyegető magatartására - alapította. A másodfokú bíróság ezért jogi tévedés nélkül bírálta el alperes intézkedését az Mt. 96. §-a (1) bekezdésének a) pontja alapján. Az ítélkezési gyakorlatnak megfelelően helyesen fejtette ki, hogy nincs lehetőség a felmondási okként megjelölt magatartás vétkességének vizsgálata mellőzésével az Mt. 96. §-a (1) bekezdés b) pontja szerint is vizsgálni, illetve megállapítani a vitatott munkáltatói intézkedés megalapozottságát.
A perben megállapított tényállás a felülvizsgálati eljárásban irányadó, e körben jogszabálysértés csak iratellenesség, kirívóan okszerűtlen következtetés esetén állapítható meg.
Az adott ügyben a felülvizsgálati kérelem a Pp. 206. §-a (1) bekezdésébe ütköző törvénysértésre alaptalanul hivatkozott, mert a jogerős ítéletben kiegészített tényállás a perbeli szakértő véleménnyel ellentétes megállapítást nem tartalmaz, tehát nem iratellenes. A 2. számú kiegészítő szakértői vélemény a "bizonyosságot elérő valószínűséggel" állapította meg felperes belátási képességének csökkenését a cselekménye idején is fennállt személyiségzavara miatt, továbbá rögzítette, hogy felperes az előbbi állapota folytán a rendkívüli felmondás okául szolgáló "cselekmény súlyosságát csak korlátozott mértékben ismerhette fel".
Ennek alapján - figyelembe véve a felperes magatartásával kapcsolatos egyéb ténymegállapításokat is (pl. a felperes által tett kijelentések tartalmát, az üzemi orvos által közvetlenül az eseményt követően észlelt zaklatott idegállapotot, az azonnali pszichiátriai kórházi kezelést) - helyes jogi mérlegeléssel következtetett arra a másodfokú bíróság, hogy felperes magatartása szándékosnak, súlyos gondatlannak nem minősíthető. Az ezzel ellentétes felülvizsgálati álláspont téves, nem megalapozott.
A kifejtettekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság a jogerős ítéletet az alperest 13. havi bér megfizetésére kötelező részében hatályon kívül helyezte, és e kereseti kérelem tekintetében a megyei bíróságot új eljárásra utasította. Egyebekben - tehát alperes marasztalása tekintetében is - a jogerős ítéletet hatályában fenntartotta. (Mfv. I. 10.304/1999.)
220. Ha a rendész utasításellenesen ismételten női motozó nélkül végezte nő munkavállalók ellenőrzését, magatartása a rendkívüli felmondást megalapozta (Mt. 96. §).
A felperes 1976. szeptember 18-ától fennállt munkaviszonyát az alperes 1998. február 9-én rendkívüli felmondással megszüntette.
Az indokolás szerint a felperes 1998. február 2-án az éjszakai műszakban, amikor női motozó nem volt szolgálatban, 8-10 esetben nő munkavállalót hívott be a motozó helyiségbe és az ajtót becsukta. A felperes ezzel megsértette az 1997. november 28-án kiadott ügyvezetői utasításban foglaltakat, mely szerint motozást csak azonos nemű személy végezhet. Az indokolás utalt arra is, hogy az 1998. február 2-án 18 óra 45 perckor a szolgálati eligazításon, ahol a felperes is részt vett, a rendészeti vezető nyomatékosan felhívta a figyelmet a más nemű személy motozásának tilalmára. A munkáltató súlyosbító okként értékelte, hogy a felperes 1998. január 22-én és január 30-án is megszegte a munkaviszonyából származó kötelezettségét.
A felperes a rendkívüli felmondás jogellenessége jogkövetkezménye és vasútpótlék, műszakpótlék és ügyeleti díj iránt indított pert az alperes ellen. A rendkívüli felmondásban felhozott indok valótlanságára hivatkozott, ugyanis B. G. rendészeti vezető aznapi, a munkából távozó "minden dolgozó megmotozására" vonatkozó utasítása szerint járt el. Továbbá csatolta S. J.-né nyilatkozatát arról, hogy a felperes a motozást illemtudóan, udvariasan végezte, sem hozzá, sem munkatársához nem nyúlt.
A munkaügyi bíróság ítéletével a felperes keresetét elutasította és perköltség megfizetésére kötelezte.
A munkaügyi bíróság kifejtette, hogy a felperes az ügyvezetői utasítást ismerte, az eligazításon részt vett, ennek ellenére a perbeli napon műszakváltáskor négy női munkavállaló egyenkénti személyi ellenőrzését egy elkülönített helyiségben csukott ajtó mögött végezte. A munkaügyi bíróság álláspontja szerint a rendkívüli felmondást a személyi ellenőrzésre vonatkozó belső előírások megszegése megalapozta. A bíróság alaptalannak találta a pótlék, illetve ügyeleti díj iránti követeléseket is.
A felperes fellebbezése folytán eljárt megyei bíróság ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletének nem fellebbezett rendelkezéseit nem érintette, a fellebbezett rendelkezéseit helybenhagyta és a felperest perköltség megfizetésére kötelezte.
A másodfokú bíróság egyetértett az elsőfokú bíróság által feltárt tényállásból levont jogi következtetéssel. A fellebbezéssel összefüggésben kiemelte, hogy az alperes maradéktalanul bizonyította a perbeli intézkedés indokait, a felperes az ügyvezetői utasítást ismerte. A cselekmény minősítése szempontjából pedig közömbös, hogy az aznapi eligazításon a felperes részt vett-e.
A felperes a másodfokú ítélet ellen felülvizsgálati kérelemmel élt és annak hatályon kívül helyezését, a keresetének helyt adó határozat hozatalát kérte, mivel a jogerős ítéletet iratellenesnek, a következtetéseket egymásnak ellentmondó bizonyítékokkal alátámasztottnak találta. Arra hivatkozott, hogy a rendkívüli felmondásban felhozottakat mindvégig vitatta, magatartását az elsőfokú bíróság nem minősítette motozásnak, ennek ellenére "egy mondatos indokkal" az utasítás megsértését állapította meg.
Az alperes felülvizsgálati ellenkérelmében a jogerős ítélet hatályában való fenntartását kérte.
A felülvizsgálati kérelem nem alapos.
A felülvizsgálati eljárás keretében a bíróság mérlegelése körébe tartozó ténykérdés általában nem vizsgálható, ha a bíróság a tényállást a felek előadásainak és a bizonyítékoknak az egybevetése alapján állapítja meg, a bizonyítékokat a maguk összességében értékeli és meggyőződése szerint bírálja el [Pp. 206. § (1) bekezdés]. A felülvizsgálati eljárásban nincs lehetőség a bizonyítás adatinak ismételt egybevetésére, értékelésére, azaz felülmérlegelésére.
A felülvizsgálati bíróság csak azt vizsgálhatja, hogy az eljárt bíróságok a mérlegelés körébe vont adatok, bizonyítékok megállapítása és azok egybevetése során nem jutottak-e nyilvánvalóan helytelen és okszerűtlen következtetésre.
Az adott esetben az előbbiek szerinti jogszabálysértést megalapozó okszerűtlen mérlegelés és következtetés a tényállás tekintetében nem állapítható meg. A felperes az ellenőrzéssel kapcsolatos előírásokat és utasításokat ismerte, és a perben elismerte, hogy több nődolgozónál női motozó nélkül egy zárt helyiségben személyes ellenőrzést végzett. Mindezt az alperes által 1998. február 3-án felvett jegyzőkönyvek és a tanúk nyilatkozataikkal alátámasztották. Az alperes nyomatékosan tiltotta a nő munkavállalók tekintetében a női motozó nélküli ellenőrzést, ami annak jellegéből adódóan nyilvánvalóan indokolt. A vagyonvédelemhez fűződő munkáltatói érdek megalapozza a munkavállalók személyi ellenőrzésére kiterjedő ellenőrzést, ez azonban nem sértheti az emberi méltósághoz való jogot. Ennek biztosítására a munkáltató előírhat olyan szabályokat, amelyek az ellenőrzés sajátos jellegére tekintettel védik a munkavállalót.
A felperes azonban ezt figyelmen kívül hagyta, szándékos minősített kötelezettségszegésével alapot adott a rendkívüli felmondásra. Mindezeket a bizonyítékok hiteltérdemlően és aggálytalanul alátámasztják.
A felülvizsgálati kérelem tehát az ítéletek megalapozatlanságát sikertelenül támadta. A megállapított tények alapján bizonyított minősített munkaköri kötelezettségszegés az Mt. 96. §-ának (1) bekezdésében foglaltak szerint a felperes munkaviszonyának rendkívüli felmondására jogszerű indokul szolgált.
A Legfelsőbb Bíróság ezért a felperes keresetének elutasítását törvénysértés nélkül helybenhagyó jogerős ítéletet a Pp. 275/A. §-ának (1) bekezdése alapján hatályában fenntartotta. (Mfv. I. 10.311/1999.)
221. Ha a tűzvédelmi, tűzoltási és műszaki mentési feladatokat ellátó munkáltató munkavállalója a szolgálati szabályokat megszegte, munkaviszonyának rendkívüli felmondással történt megszüntetése jogszerű volt (Mt. 96. §).
A felperes az 1997. szeptember 16-án kelt munkáltatói rendkívüli felmondás jogellenességének megállapítása és az Mt. 100. §-ában foglalt jogkövetkezmények alkalmazása iránt terjesztette elő keresetét. Eredeti munkakörében való továbbfoglalkoztatását nem kérte.
A munkaügyi bíróság ítéletével a felperes keresetét elutasította.
Az ítéleti tényállás szerint a felperes a tűzmegelőzési feladatokat, tűzoltást és műszaki mentést ellátó alperesnél elsősegélynyújtó munkakörben az egészségügyi szolgálatot látta el, 24 óra szolgálat után 48 óra pihenőidőt biztosító váltásos munkarend szerint. A gázmentő és elsősegélynyújtói szolgálat váltásának rendjét igazgatói utasítás szabályozta. Eszerint a váltás kezdete 5 óra 45 perckor, a váltás vége 6 órakor volt. Az utasítás a váltás rendjét úgy írta elő, hogy mindkét szolgálatnak a folyóson kell felsorakozni, ahol a szolgálatvezető-helyettes közli a napi szolgálati beosztást, és az előre látható feladatokat, majd azt követően történik a helyiségek, felszerelések, okmányok tételes átadás-átvétele. Az elsősegélynyújtó munkakörű munkavállaló feladata átadás-átvétel alkalmával az egészségügyi felszerelések és a két mentőautó átadása-átvétele az épületben.
Az alperes felperes munkaviszonyát 1997. szeptember 16-án az Mt. 96. §-a (1) bekezdésének a) pontja alapján azzal az indokolással mondta fel, hogy felperes 1997. szeptember 10-én a váltás fenti rendjét megsértette, a váltás megkezdése előtt önhatalmúlag lerövidítette a szolgálati idejét, a váltás idején a mosdóban tartózkodott, a váltáson nem vett részt.
A lefolytatott bizonyítás adatai alapján a bíróság megállapította, hogy felperes a váltás rendjétől eltérően már negyed 6 és fél 6 között lebonyolította váltótársával az átadást, ezért nem jelent meg a sorakozón. Más alkalommal is előfordult, hogy nem az előírt módon és időben teljesítette a váltással összefüggő feladatait.
A munkaügyi bíróság felperes kötelezettségszegése súlyának értékelésénél figyelembe vette az alperes tűz, vagyonvédelmi és katasztrófa elhárítási kötelezettségeire tekintettel a kötelességek fegyelmezett, pontos betartásához fűződő fontos érdekeket. Mindezek alapján felperes lényeges kötelezettsége szándékos és jelentős megszegését és alperes intézkedésének jogszerűségét állapította meg.
A felperes fellebbezése folytán eljárt megyei bíróság ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta.
A másodfokú bíróság a helyesen megállapított tényállásra alapított döntéssel egyetértett. Kifejtette, hogy a szolgálat a szolgálatvezető jelenlétében megtörtént átadás-átvétel befejezéséig tart, a szolgálat átadást megelőzően csak az eszközök átadása-átvétele nem tekinthető ilyennek, az megtűrt gyakorlatként nem volt megállapítható.
A felperes felülvizsgálati kérelmében a jogerős ítélet "megváltoztatását" és kereseti kérelmének helyt adó határozat hozatalát kérte. Megalapozatlanság és téves jogi következtetés miatt támadta a jogerős ítéletet. Egészségügyi munkakörére hivatkozva vitatta, hogy a váltás alkalmával történik a beosztás közlése, az eltérő gyakorlatra hivatkozott. Sérelmezte, hogy az eljárt bíróságok nem vették figyelembe azt a körülményt, miszerint a váltás megkezdése után a folyósón fogkefével, fogmosó pohárral megjelent, és csak a szolgálati idő letelte után hagyta el a szolgálati helyét. Álláspontja szerint szándékos károkozás, súlyos gondatlan mulasztás hiányában magatartása nem adott okot a rendkívüli felmondásra. Az Mt. 4. §-a (1) bekezdésébe ütköző joggyakorlást is panaszolt.
A Legfelsőbb Bíróság a felülvizsgálati kérelmet a Pp. 274. §-ának (1) bekezdése alapján tárgyaláson kívül bírálta el.
A felülvizsgálati kérelem nem alapos.
A munkaügyi bíróság ítéletében a tényállást a per eldöntéséhez szükséges mértékben - a felülvizsgálati kérelemben említett tényekre is kiterjedően - állapította meg.
A felperesnek munkaköri leírása szerint - melyet ismert és megkapott - elsődlegesen elsősegélynyújtói feladatot kellett ellátnia, de ezen alaptevékenység mellett híradó ügyeletet is kellett tartania, illetve rendkívüli esemény bekövetkezésekor tűzoltói és veszély-elhárítási feladatot is el kellett látnia, amennyiben elsősegélynyújtói feladatok nincsenek és nem is várhatók. E munkaköri leírás külön rendelkezett a váltáson való pontos megjelenéssel és a szolgálat átadással kapcsolatos kötelezettségéről. Továbbá a felperes által nem vitatott peres iratok tanúsága szerint 1997. július 4-én a váltás és szolgálat átadás alkalmával is fegyelmezetlen és "enyhén szólva arrogáns" magatartást tanúsított, 1997. szeptember 8-án ugyancsak megsértette a váltás rendjét.
Az előbbi körülmények is alátámasztják, hogy az eljárt bíróságok - a felülvizsgálati állásponttól eltérően - a felperes terhére rótt, a perben bizonyított kötelezettségszegést megalapozottan, helyes jogi minősítéssel tekintették a törvénynek megfelelő rendkívüli felmondási oknak.
A fokozottan tűz- és robbanásveszélyes üzem tűzvédelmét, veszélyelhárítását biztosító szolgálat ellátásával kapcsolatban a munkáltatói utasítás pontos, fegyelmezett teljesítése a munkavállalók különösen fontos alapvető kötelessége. A szolgálat-átadásra vonatkozó utasítás betartása a szolgálat folyamatos és biztonságos ellátása, az érintettek együttműködése szempontjából szükséges és indokolt. Ezt felperes egészségügyi munkakörére, illetve az eltérő gyakorlatra hivatkozva a felülvizsgálati kérelem tévesen vitatta. Érvelésének ugyanis a hivatkozott munkaköri leírásban foglaltak, valamint a korábbi hasonló fegyelmezetlenségeivel kapcsolatos munkáltatói figyelmeztetések ellentmondanak. Továbbá felperes azzal a magatartásával, hogy a váltáson az előírásoknak megfelelő részvétel helyett a váltás megkezdése után a folyóson - nyilvánvalóan csak a szolgálat befejezését követően végezhető tisztálkodás - után megjelent, ugyancsak a munkáltatói utasítással való szembehelyezkedését juttatta kifejezésre, így azt nem lehetett javára értékelni.
A felperes a perben az Mt. 4. §-a (1) bekezdésébe ütköző joggyakorlás miatti jogellenességre nem hivatkozott, az nem képezte a per tárgyát. Ezért a felülvizsgálati kérelem ez okból a jogerős ítélet felülvizsgálatát alaptalanul kérte.
A kifejtettekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság a Pp. 275/A. §-ának (1) bekezdése alapján a jogerős ítéletet hatályában fenntartotta. (Mfv. I. 10.318/1999.)
222. A meg nem határozott időben bekövetkezett hiánnyal összefüggő, szeptember 19-i rendkívüli felmondás elkésett (Mt. 96. §).
A felperesek biztonsági őrként álltak az alperes alkalmazásában. Munkaviszonyukat az alperes 1996. szeptember 19-én rendkívüli felmondással megszüntette az Mt. 96. §-a (1) bekezdésének a) pontja alapján.
Az I. rendű felperes pontosított kereseti kérelme a rendkívüli felmondás jogellenességének megállapítására, hatályon kívül helyezésére, a határozott idejű munkaviszonyából hátralévő időre eső átlagkeresete megfizetésére, továbbá az elévülési időn belül, 3 évre visszamenőleg műszakpótlék megfizetésére irányult.
A II. rendű felperes - miután a rendkívüli felmondása körében a bíróság a pert megszüntette - a műszakpótlékkal kapcsolatos igényét érvényesítette a perben.
A munkaügyi bíróság ítéletével I. és II. rendű felperes keresetét elutasította.
Az ítéleti tényállás szerint az alperes I. rendű felperes munkaviszonyát megszüntető rendkívüli felmondást azzal indokolta, hogy az 1996. június 21-én teljesített szolgálatot követően II. rendű felperes kérésére helyette 1996. június 21-én még egy 24 órás szolgálatot látott el úgy, hogy a műszakcserét önkényesen, felettesük engedélye nélkül hajtották végre, és arról utólag sem tájékoztatták. Az indokolás szerint a kötelezettségszegésre a munkahelyen eltűnt bélyegekkel kapcsolatos vizsgálat során derült fény. Az alperes a felperes terhére rótt magatartás súlyát növelő körülményként értékelte, hogy a bélyegek eltűnésének legvalószínűbb időpontja a műszakcserével érintett hétvége volt, és így nem kizárt, hogy a folyamatosan 48 órán át teljesített szolgálat folytán a biztonsági őr I. rendű felperes nem kellő ébersége is hozzájárult a bélyegek eltűnéséhez.
A munkáltatói jogkört gyakorló igazgató nem vitatta, hogy a bélyeghiánnyal kapcsolatban elrendelt belső vizsgálat során már augusztusban tudomást szerzett a műszakcseréről. A bíróság azonban úgy ítélte meg, hogy az igazgató számára csak az 1996. szeptember 16-án elkészült belső vizsgálati jelentés alapján válhatott egyértelművé a műszakcserének a bélyegeltűnésben játszott esetleges szerepe. Ezért a rendkívüli felmondási jog gyakorlásának szubjektív határidejét a vizsgálati jelentés kézhezvételétől számította. Az ily módon, a törvényes határidőn belül kiadott rendkívüli felmondást a bíróság érdemben is megalapozottnak találta.
A felperesek műszakpótlék iránti igényét megalapozatlanság miatt utasította el.
A felperesek fellebbezése folytán eljárt megyei bíróság közbenső ítéletével az I. rendű felperes munkaviszonyát megszüntető rendkívüli felmondást hatályon kívül helyezte és a jogellenesség anyagi jogkövetkezménye összegszerűségének megállapítása végett az iratokat az elsőfokú bíróságnak visszaküldte.
Az I. és II. rendű felperes munkabérpótlék iránti kereseti kérelme tekintetében az elsőfokú ítéletet hatályon kívül helyezte és e körben az elsőfokú bíróságot új eljárásra és új határozat hozatalára utasította.
A másodfokú bíróság a tudomásszerzés időpontjára vonatkozóan nem osztotta az elsőfokú bíróság álláspontját. Megítélése szerint nem tekinthető a rendkívüli felmondás "tényállási elemének" a súlyosbító körülményként rögzített "vagyon elleni bűncselekménnyel" való időbeni egybeesés. Alperes nem állította és nem is bizonyította, hogy I. rendű felperes kötelezettségszegése és a bekövetkezett kár között bárminemű összefüggés fennállna.
Ezért a másodfokú bíróság az 1996. augusztus 1-jei tudomásszerzésre tekintettel megállapította, hogy az 1996. szeptember 19-én meghozott munkáltatói intézkedés az Mt. 96. §-a (4) bekezdésében előírt szubjektív határidő elmulasztása folytán jogellenes és azt hatályon kívül helyezte.
A felperesek bérpótlék iránti igénye tekintetében a tényállás hiányos megállapítása és téves jogi következtetés miatt helyezte hatályon kívül a másodfokú határozat a munkaügyi bíróság ítéletének e kereseti kérelmeket elutasító részét.
Az alperes felülvizsgálati kérelmében a másodfokú ítéletnek a rendkívüli felmondással és "túlmunkával" kapcsolatos része hatályon kívül helyezését kérte. Okszerűtlen következtetésre hivatkozva támadta a szubjektív határidőre, illetve a tudomásszerzésre vonatkozó ítéleti megállapítást. Állította, hogy a műszakcsere miatt nem élt volna rendkívüli felmondással, csak a vizsgálati jelentés tárta fel, hogy a nem kellő éberség hozzájárulhatott a bélyegek eltűnéséhez. A felperesek keresetén túlterjeszkedőnek tartotta és emiatt sérelmezte a másodfokú határozatnak a túlmunkára vonatkozó részét.
A felperesek felülvizsgálati ellenkérelme a jogerős közbenső ítélet hatályában való fenntartására irányult.
A Legfelsőbb Bíróság a felülvizsgálati kérelmet a Pp. 274. §-ának (1) bekezdése alapján tárgyaláson kívül bírálta el.
A felülvizsgálati kérelem nem alapos.
A peres iratok alapján megállapítható, hogy az alperesnél folytatott belső vizsgálatról szóló jelentés szerint "a bélyegek eltűnésének időpontját megállapítani nem lehetett, azonban a legvalószínűbb a június 21-i bélyegszállítás és a 25-i első hiány észlelése közötti időszak; továbbá a jelentés azt is rögzíti, hogy "amennyiben több alkalommal kisebb mennyiség került eltulajdonításra, annak legkorábbi időpontja február lehetett".
Az előbbiekkel kiegészített perbeli tényállás alapján a Legfelsőbb Bíróság osztja azt a másodfokú ítéleti álláspontot, hogy a tudomásszerzés időpontjának nem tekinthető a bélyegek eltűnésével kapcsolatos vizsgálati jelentésben foglaltak megismerése. A hiány keletkezésének és az engedély nélküli műszakcserének az időbeli egybeesését tényként maga a rendkívüli felmondás sem jelölte meg, és az a per adatai szerint sem állapítható meg. Így az alperes által is csupán valószínűnek tartott körülmény a kötelezettségszegés súlya értékelésénél nem vehető figyelembe. Ennélfogva e körülményre, mint a rendkívüli felmondással kapcsolatos új adat felmerülésére a tudomásszerzéssel kapcsolatban alperes sikerrel nem hivatkozhatott.
A felperesek bérpótlék iránti kereseti kérelmét elutasító ítéleti rendelkezést a másodfokú bíróság hatályon kívül helyezte és etekintetben az elsőfokú bíróságot új eljárásra utasította. A Pp. 270. §-a értelmében a másodfokú határozat e rendelkezése ellen felülvizsgálati kérelem benyújtásának nincs helye a bírói gyakorlat szerint (BH 1995/4/236.). Ezért az alperes felülvizsgálati kérelmének a túlmunkával kapcsolatos támadása nem képezhette felülvizsgálat tárgyát, azt a Pp. 273. §-a (2) bekezdése a) pontja alapján hivatalból el kellett utasítani.
A kifejtettekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság a másodfokú bíróság közbenső ítéletét - a felülvizsgálati kérelem keretei között felülvizsgálva - az I. rendű felperes rendkívüli felmondása jogellenességét megállapító részében - az indokolás előbbiek szerinti kiegészítésével - hatályában fenntartotta a Pp. 275/A. §-ának (1) bekezdése alapján; a közbenső ítéletet egyebekben nem érintette. (Mfv. I. 10.329/1999.)
223. Ha a kétszemélyes betéti társaság kültagja a társaság tevékenységében közreműködhetett, ez a hasonló tevékenységi körű munkaviszonyával összeférhetetlen volt, ezért az utóbbinak rendkívüli felmondással történt megszüntetését megalapozta (Mt. 96. §).
A felperes a munkaviszonyának az 1997. szeptember 5-én kelt munkáltatói rendkívüli felmondással történt megszüntetése miatt kezdeményezett munkaügyi jogvitát. Kereseti kérelme a felmondás jogellenességének megállapítására, a jogellenesség jogkövetkezményeinek alkalmazására és 1997. évre járó prémium megfizetésére irányult.
A munkaügyi bíróság ítéletével az alperest prémium, perköltség és eljárási illeték megfizetésére kötelezte. Ezt meghaladóan a felperes keresetét elutasította.
Az ítéleti tényállás szerint felperes az É-D. Értékesítő Kft.-vel 1996. október 1-jén megkötött munkaszerződése szerint régió igazgatói munkakört töltött be. A munkaszerződés kifejezetten rögzítette, hogy felperes az ügyvezetői tisztséget nem munkaviszony, hanem megbízás keretében látja el. A Kft. 1997. január 1-jén beolvadt a B. Értékesítő Kft.-be, majd az utóbbi egyesült 1997. december 31-én a D. Sörgyárak Részvénytársasággal. A felperes munkaszerződését nem módosították.
A felperes régió igazgatói munkaviszonyát 1997. szeptember 5-én a B. Értékesítő Kft. alapító okiratában a munkáltatói jogkör gyakorlására kijelölt Gy. A. ügyvezető rendkívüli felmondással megszüntette. Intézkedését az Mt. 3. §-a (3) bekezdésében foglalt kötelezettségszegéssel, a munkaszerződés 6. cikkelyének megszegésével indokolta. A kötelezettségszegést konkrétan abban jelölte meg, hogy felperes - a munkáltatóéhoz hasonló tevékenységet folytató - betéti társaság kültagjaként veszélyeztette a munkáltató gazdasági érdekeit.
A munkaügyi bíróság megállapította, hogy a munkáltatói intézkedést az arra jogosult jogkörgyakorló hozta meg az előírt törvényes határidőn belül. A betéti társaság részben azonos tevékenységi köre folytán, az összeférhetetlen helyzetre tekintettel a felperes terhére rótt kötelezettségszegést bizonyítottnak, és a rendkívüli felmondást megalapozottnak találta. Ezért a jogellenességgel kapcsolatos kereseti kérelmet elutasította.
A peres felek fellebbezése folytán eljárt megyei bíróság ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletét: részben megváltoztatta, az alperest terhelő marasztalás összegét leszállította; egyebekben a per fő tárgya, a rendkívüli felmondás jogszerűsége tekintetében az elsőfokú ítéletet helyes indokai alapján helybenhagyta.
A felperes felülvizsgálati kérelmében a rendkívüli felmondással kapcsolatos keresete elutasításának helybenhagyását támadta. Ebben a részében a jogerős ítélet "megváltoztatását" és kereseti kérelmének helyt adó határozat hozatalát kérte. Fenntartotta azt az álláspontját, hogy nem a munkáltatói jogkör gyakorlására jogosult hozta meg az intézkedést. Azzal érvelt, hogy munkaszerződésétől függetlenül munkaviszonya gyakorlatilag az ügyvezetői tisztsége ellátására létesült. A terhére rótt kötelezettségszegést arra hivatkozva vitatta, hogy a betéti társaság tevékenységében - annak kültagjaként - nem vett részt személyesen. Másrészt a hasonló tevékenység megállapítását sérelmezte, a betéti társaság csekély forgalma miatt. Álláspontja szerint a munkáltató termékeinek a forgalmazása a társaság részéről nem veszélyeztethette az alperes érdekeit. Az Mt. 3. § (3) bekezdésébe, 4. §-ába, 96. § (1) bekezdésébe és a Gt. 183. §-a (2) bekezdése e) pontjába ütköző törvénysértést panaszolt.
Az alperes felülvizsgálati ellenkérelme a jogerős ítélet támadott része hatályában való fenntartására irányult.
A Legfelsőbb Bíróság a felülvizsgálati kérelmet a Pp. 274. §-ának (1) bekezdése alapján tárgyaláson kívül bírálta el.
A felülvizsgálati kérelem nem alapos.
A munkaügyi bíróság az eljárásjogi szabályoknak [Pp. 206. § (1) bekezdés, 221. § (1) bekezdés] megfelelően, megalapozottan állapította meg, hogy felperes munkaszerződése és a munkáltató perbeli időben érvényes alapító okirata szerint a felperes munkaviszonya megszüntetésére jogosult ügyvezető gyakorolta a rendkívüli felmondás jogát. Ezt a felülvizsgálati kérelem a munkaszerződés egyértelmű rendelkezésével (8. cikkely) ellentétes érveléssel sikertelenül vitatta. Ezért alaptalan az Mt. 8. §-át és Gt. 183. §-a (1) bekezdés e) pontját érintő jogszabálysértésre való hivatkozása.
Önmagában az a körülmény, hogy a betéti társaság kültagját a társasági szerződés személyes közreműködésre nem jogosítja fel [a perbeli időben hatályos Gt. 97. § (1) bekezdés], nem jelenti azt, hogy a kültag a betéti társaság tevékenységében egyáltalán nem vesz részt. Különösen vonatkozik ez a kétszemélyes betéti társaságra. Az adott esetben a felperes részvételével alapított kétszemélyes társaság jellegéből adódóan felperesnek módja volt a társaság működését, annak üzletpolitikáját elősegítő, azt befolyásoló döntésekben közreműködni, és az alperesnél betöltött munkakörénél fogva megszerzett információkat a betéti társasággal folytatott üzleti kapcsolatban, a társaság érdekében hasznosítani. Ez a tevékenysége a betéti társaságban fennálló gazdasági érdekeltségénél fogva - az alperessel folytatott üzleti kapcsolat, illetve forgalom nagyságától függetlenül - az alperessel fennálló munkaviszonyával összeférhetetlen volt, az alperes jogos gazdasági érdekeit veszélyeztette. Ezért az Mt. 3. § (3) bekezdésébe ütköző kötelezettségszegés megállapítását is tévesen vitatta a felülvizsgálati kérelem arra hivatkozva, hogy felperes a betéti társaság kültagja volt, illetve a társaság által üzemeltetett "vegyesbolt" csekély forgalmat bonyolított le.
Mindezekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság a Pp. 275/A. §-ának (1) bekezdése alapján a jogerős ítéletet a felülvizsgálati kérelemmel támadott - a rendkívüli felmondás jogellenességével kapcsolatos kereset elutasítását helybenhagyó - részében hatályában fenntartotta, egyéb rendelkezéseit nem érintette. (Mfv. I. 10.334/1999.)
224. Ha az egészségügyi szakszolgálati vezető kötetlen munkaidőben látta el feladatait, nem alapozott meg vele szemben rendkívüli felmondást az, hogy ha január 6-án du. kapott utasítást nem teljesítve másnap korábban megbeszélt nemzetközi konferenciával összefüggő értekezleten vett részt, és az utasítás teljesítéséről hátránymentesen beosztott állatorvosa útján gondoskodott (Mt. 96. §).
A felperes 1997. április 1-jétől állt munkaviszonyban a H. L. Kft.-nél, ahol az egészségügyi szakszolgálat vezetői munkakörét töltötte be. A felperes munkaviszonya változatlan munkakörben jogutódlással folytatódott az alperes kft.-nél.
A felperes munkaviszonyát az alperes az 1998. január 20-án kelt rendkívüli felmondással megszüntette. Indokaként azt közölte, hogy a felperes az ügyvezető igazgató ismételt utasítását megtagadta, amikor 1998. január 7-én 9 órára nem jelent meg P.-n, egy ott lévő broyler csirkeállomány nagymérvű elhullásának kivizsgálása céljából.
A felperes keresetében a rendkívüli felmondás jogellenességének megállapítását és az alperesnek az Mt. 100. §-a szerinti marasztalását kérte a munkaviszonya helyreállításának mellőzésével. A rendkívüli felmondást a minősített kötelezettségszegés hiánya miatt tartotta jogszabálysértőnek.
A munkaügyi bíróság ítéletével a jogellenes intézkedést hatálytalanította és az alperest kötelezte elmaradt munkabér, és ennek késedelmi kamata, felmentési időre járó átlagkereset, továbbá végkielégítés megfizetésére, a felperes ezt meghaladó keresetét elutasította.
A munkaügyi bíróság az ítélet tényállásában megállapította, hogy a felperes a kérdéses nap délelőttjére a munkakörével összefüggő nemzetközi konferencia előkészítése keretében szakmai megbeszélést szervezett M. J. akadémikussal és másokkal, s a megbeszélést a késő délutáni órákban már nem lehetett lemondani. A felperes intézkedett arról, hogy helyette a p.-i körzetben szolgálatot teljesítő állatorvos vegyen részt a szemlén, az alperest tehát semmi hátrány nem érte. Mindezeket a körülményeket úgy értékelte a munkaügyi bíróság, hogy a felperes magatartása a rendkívüli felmondást nem alapozza meg.
Az alperes fellebbezése folytán eljárt megyei bíróság ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletének nem fellebbezett részét nem érintette, a fellebbezett részét az ítélet helytálló indokai alapján helybenhagyta.
A másodfokú bíróság kiemelte, hogy az adott helyzetben a munkáltatói utasítás megtagadása nem minősült olyan súlyú kötelezettségszegésnek, ami megalapozta volna a rendkívüli felmondást. A szemle rendben lezajlott, az alperest a felperes távolmaradása miatt hátrány nem érte.
Az alperes felülvizsgálati kérelmében a bizonyítékok téves mérlegelésére, a Pp. 206. § (1) bekezdésének, a 164. § (1) bekezdésének, és a 221. § megsértésére hivatkozva támadta a jogerős ítéletet. Álláspontja szerint az Mt. pontosan körülhatárolja azokat az eseteket, amikor a munkavállaló a munkáltató utasítását megtagadhatja, és a perbeli eset nem esik ebbe a körbe. Az alperes szerint a felperesnek tájékoztatnia kellett volna az ügyvezető igazgatót a megbeszélésről, ezt azonban elmulasztotta. Sérelmezte azt a megállapítást, hogy N. I. igazgatóhelyettes elfogadta a felperes válaszát, továbbá kifogásolta N. I. tanúkénti meghallgatása elmulasztását. Álláspontja szerint az eljárt bíróságok a tényállást nem tárták fel, ezért téves, okszerűtlen következtetésre jutottak. Figyelmen kívül maradt, hogy a felperesnek a kötetlen munkaideje ellenére a budapesti programjáról értesítenie kellett volna az ügyvezetőt.
A felperes felülvizsgálati ellenkérelmében a jogerős ítélet hatályában való fenntartását kérte.
A Legfelsőbb Bíróság a felülvizsgálati kérelmet a Pp. 274. §-ának (1) bekezdése alapján tárgyaláson kívül bírálta el.
A felülvizsgálati kérelem nem alapos.
A Pp. 270. §-a értelmében a jogerős ítélet jogszabálysértés alapján támadható. A felülvizsgálati eljárás keretében a bíróság mérlegelési körébe tartozó kérdés általában nem vizsgálható és nincs lehetőség a bizonyítás adatainak újabb egybevetésére és értékelésére. Az adott esetben a Legfelsőbb Bíróság a mérlegelés körébe vont adatok és tények értékelésével jogszabálysértést megvalósító kirívóan okszerűtlen következtetést nem állapított meg.
A másodfokú bíróság a felperes magatartását értékelve azt állapította meg, hogy a felperes nem teljesítette a munkáltató utasítást, ezt a kötelezettségszegést azonban a körülményekre tekintettel nem minősítette a rendkívüli felmondást megalapozó súlyúnak, mivel ehelyett a munkakörébe tartozó olyan feladatot látott el, amelyre korábban kötelezettséget vállalt.
A munkaügyi bíróság által megállapított és a felülvizsgálati kérelemmel nem támadott tényállás szerint a felperesnek munkaköri kötelezettsége volt a perbeli, konferencia előkészítésében való részvétel, és ezzel kapcsolatos teendőiről a munkáltatónak nyilvánvalóan tudnia kellett. A felperes kötetlen munkaidőben látta el az alperes több megyére kiterjedő működési területén 56 állatorvos szakmai irányítására vonatkozó szakszolgálat-vezetői feladatait, ezért helytállóan nem értékelték az eljárt bíróságok a felperes terhére, hogy budapesti programját korábban nem jelentette be az alperesnek. Erre vonatkozó munkaköri kötelezettséget az alperes a perben nem bizonyított. Azt a körülményt, hogy a felperes munkaideje kötetlen volt és ezen belül maga döntött a feladatai ütemezéséről J. I. ügyvezető is elismerte tanúnyilatkozatában.
A felperes felett a munkáltatói jogot az ügyvezető igazgató gyakorolta, ezért az utasítás megtagadása szempontjából nincs jelentősége, hogy N. I. igazgatóhelyettes "elfogadta-e" a felperes magyarázatát a másnapi szemléről távolmaradásáról. Ezért alaptalanul sérelmezte a felülvizsgálati kérelem, hogy az eljárt bíróságok a felperes és N. I. közötti telefonbeszélgetést nem tisztázták, ebben a körben N. I. tanúként nem hallgatták meg.
Mindezek alapján törvénysértés hiánya miatt az alperes alaptalanul támadta a jogerős ítéletet.
A kifejtettekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság a Pp. 275/A. §-ának (1) bekezdése alapján a jogerős ítéletet hatályában fenntartotta és az alperest a Pp. 78. §-ának (1) bekezdése alapján marasztalta a felülvizsgálati eljárás költségében, a 6/1986. (VI. 26.) IM rendelet 3. §-ának (3) bekezdése alapján pedig a felülvizsgálati eljárás illetékében. (Mfv. I. 10.342/1999.)
225. Ha a felek a munkaszerződésben az Mt. 119. §-a (2) bekezdésétől eltérően a munkavállaló javára kedvezőbb munkafeltételben nem állapodtak meg, a munkáltató munkaidő-beosztáshoz való joga fennmaradt, azt a munkavállaló nem sérelmezhette (Mt. 96. §).
A felperes a munkaviszonyát 1998. szeptember 8-án rendkívüli felmondással megszüntette arra hivatkozással, hogy az alperes munkáltató egyoldalúan áthelyezte a "D" műszakba, ezt nem fogadta el, és az eredeti "B" műszakban való munkavégzését az alperes megakadályozta.
Keresetében a felmondási időre járó átlagkereset és végkielégítés megfizetésére kérte kötelezni az alperest.
A munkaügyi bíróság - a felperes keresetének helyt adva - az alperest ... forint és kamatai megfizetésére kötelezte.
Az ítéleti tényállás szerint a felperest a munkaszerződés értelmében az alperes extruder kezelő III. munkakörben alkalmazta 1987. október 21-étől. 1992. július 30-án az alperes a felperes áthelyezéséről intézkedett az extruder üzem "B" műszakjába. Az 1998. augusztus 25-én kelt intézkedésével pedig arról értesítette felperest, hogy 1998. szeptember 1-jétől a munkáját a "D" műszakban köteles végezni S. Z. művezető irányítása mellett.
A munkaügyi bíróság e tényeket értékelve azt állapította meg, hogy bár a munkaszerződés felperes műszakbeosztásáról nem rendelkezett, az 1992. július 30-án kelt áthelyező intézkedés folytán - amelyhez felperes is hozzájárult - a munkaszerződés részévé tették a felek a munkarendet is. Ezért az alperes a felperes "B" műszakos munkarendjét a "D" műszakba való beosztással egyoldalúan, az Mt. 82. §-ába ütközően változtatta meg. Így az erre alapított rendkívüli felmondást a bíróság megalapozottnak találta.
Az alperes fellebbezése folytán eljárt megyei bíróság ítéletével a munkaügyi bíróság ítéletét megváltoztatta, az alperes marasztalását, valamint perköltség és illeték megfizetésére kötelezését mellőzte, a keresetet elutasította.
A másodfokú bíróság álláspontja szerint az alperes 1992. június 30-ai intézkedése nem minősült a munkaszerződés módosításának, áthelyezésnek, csupán a munkaidő-beosztás meghatározásának az Mt. 119. §-a (1/-/2) bekezdése alapján. Minthogy az alperes Mt. 104. § (1) bekezdése szerint gyakorolta utasítási jogát, amelyhez a felperes hozzájárulására nem volt szükség, nem adott okot arra, hogy felperes a munkaviszonyát rendkívüli felmondással megszüntesse.
A felperes felülvizsgálati kérelmében a jogerős ítélet jogszabálysértő voltára hivatkozva lényegében annak hatályon kívül helyezését és az elsőfokú ítélet helybenhagyását kérte. Iratellenesnek tartotta azt az ítéleti megállapítást, miszerint a munkaszerződésben nem határozták meg, mely műszakban végzi munkáját. Állította, hogy az "extruder kezelő III." elnevezés "C" műszaknak felelt meg, és a munkaszerződés 3. pontja alapján is tudnia kellett már a munkaszerződés aláírásakor, hogy milyen műszakbeosztásban dolgozik. Ezért - érvelése szerint - mind a munkaszerződése, mind annak az 1992. június 30-án kelt áthelyezéssel történt módosítása folytán csak közös megegyezéssel lehetett volna a munkaidő-beosztását megváltoztatni. Az Mt. 119. §-a (2) bekezdésére hivatkozva vitatta, hogy az alperes jogosult lett volna a műszakbeosztást változtatni, értelmezése szerint ez a joga csak a munkaidő kezdő és befejező időpontjára vonatkozhatott, mert a többműszakos munkarend nem engedett többféle munkaidő-beosztást.
A felülvizsgálati kérelem nem alapos.
A peres iratokhoz csatolt munkaszerződés 1. pontja szerint az alperes a felperest "váltó műszakban, a vállalati munkarendnek - ezen belül az üzem mindenkori igényének - megfelelő munkaidő-beosztással" alkalmazta; 2. pontja szerint a felperes munkaköre "extruder kezelő III."; 3. pontja pedig általában az Mt. 103. §-a (1) bekezdésében meghatározott munkavállalói kötelezettségekre utalt, köztük a munkahelyen a munkaidő-beosztásnak megfelelően a munkavégzésre való megjelenés kötelezettségét is megjelölve.
A munkaszerződés előbbi rendelkezései alapján a másodfokú bíróság megalapozottan - az elsőfokú ítélettel egyezően - állapította meg, hogy a felek a munkaviszony létesítésekor felperes konkrét munkaidő-beosztásában nem állapodtak meg. Ezt felperes perbeli nyilatkozata ugyancsak alátámasztja, mert állította, hogy a munkaszerződést követően az alperes - a szerződésben kikötött váltó műszak helyett - egy műszakban foglalkoztatta, majd 1992-től több műszakban dolgozott. A felülvizsgálati kérelem tehát a munkaszerződéssel ellentétes iratellenességet nyilvánvalóan alaptalanul panaszolt.
A jogszabálysértés nélkül megállapított, irányadó tényállás alapján a másodfokú bíróság helyes jogi következtetéssel jutott arra az álláspontra, hogy mivel a felek a munkaszerződésben az Mt. 119. §-a (2) bekezdésétől a felperes javára kedvezőbb feltételben nem állapodtak meg, az alperesnek munkaidő-beosztás megállapításához való jogát nem korlátozták. Ebből következően az alperes a többműszakos munkarenden belül a felperes munkaidő-beosztását (műszakját) felperes hozzájárulása nélkül megállapíthatta a törvényben előírt előzetes közlésre vonatkozó szabályok szerint. A felülvizsgálati kérelemben kifejtett, az Mt. 119. §-a (2) bekezdésének ettől eltérő értelmezésére alapított érvelés téves.
A jogerős ítélet ténybeli és jogi tévedés nélkül, helytállóan foglalt állást a felperes által munkaszerződés módosításnak tekintett 1992. évi munkáltatói intézkedést illetően is. Az a körülmény ugyanis, hogy az adott esetben a műszakbeosztás változtatására vonatkozó munkáltatói utasításhoz - a másik műszakba való "áthelyezés"-hez - az alperes a felperes hozzájárulását kikérte, nem minősül a munkaszerződést módosító megállapodásnak.
A kifejtettek szerint az alperes a munkaidő beosztásról szóló jogszerű utasításával a felperes munkaviszonyával kapcsolatos kötelezettségét nem sértette meg. Ennélfogva felperes a munkáltatói utasításra hivatkozva rendkívüli felmondási jogát a törvényi feltételek [Mt. 96. § (1) bekezdés a) pont] hiányában megalapozatlanul gyakorolta, és kereseti kérelmét a jogerős ítélet jogszabálysértés nélkül utasította el.
Ezért a Legfelsőbb Bíróság a jogerős ítéletet a Pp. 275/A. §-ának (1) bekezdése alapján hatályában fenntartotta. Az alperesnek felülvizsgálati eljárási költsége nem merült fel, ezért e tárgyban határozni nem kellett. (Mfv. I. 10.357/1999.)
226. Ha a vezérigazgató-helyettes rendkívüli felmondása megalapozottságának megállapításához szükséges körülményeket a jogerős ítélet csak részben tárta fel, új eljárás szükséges (Mt. 96. §).
A felperes 1974. szeptember 3-ától állt határozatlan idejű munkaviszonyban az alperessel. 1995. augusztus 15-étől a közgyűlés vezérigazgatóvá választotta, majd 1998. április 15-én visszahívta, és új igazgatóságot, valamint vezérigazgatót választott. A felek a munkaviszonyt nem szüntették meg, a felperes elfogadta a részére felajánlott vezérigazgató helyettesi munkakört.
A felperes 1998. június 17-én a munkaviszonyát rendkívüli felmondással megszüntette. A jognyilatkozatát azzal indokolta, hogy a tisztségéből való visszahíváskor az alperesnek a munkaviszonyát fel kellett volna mondania, vagy a munkaszerződését módosítania, közös megegyezéssel történő módosításra azonban a rendkívüli felmondásig nem került sor.
Az eredménytelen egyeztetést követően a felperes keresettel élt, és a munkaszerződésében meghatározottak szerint tíz havi átlagkeresetet és 12 havi végkielégítést, kártérítést és elmaradt munkabért követelt az Mt. 96. §-ának (7) bekezdése alapján.
A munkaügyi bíróság ítéletével kötelezte az alperest végkielégítés és felmondási időre járó átlagkereset, továbbá elmaradt bér és kártérítés, valamint ezek kamatai megfizetésére.
A munkaügyi bíróság megállapítása szerint az alperes nem határozta meg a vezérigazgató helyettesi munkakörhöz tartozó feladat és jogköröket, e munkakörre vonatkozóan nem módosította a szervezeti szabályzatot. A felperes a részére kiadott feladatokat nem tartotta megfelelőnek, a döntési folyamatokba nem vonták be, önálló intézkedési jogosultsággal nem rendelkezett. Az ítéleti tényállás szerint a felperes ezért 1998. június 12-én kezdeményezte a munkaviszony megszüntetését, a közös megegyezéssel történő munkaviszony megszüntetésre vonatkozó megállapodást a vezérigazgató elfogadta, azt azonban aláírás előtt meg akarta vitatni a tulajdonostársakkal. Az 1998. június 17-ei vezetői értekezleten a megállapodás nem került napirendre, és a felperes ekkor benyújtotta a rendkívüli felmondását.
A munkaügyi bíróság mindezekből arra következtetett, hogy a munkáltató lényeges kötelezettségszegései miatt a felperes jogszerűen élt rendkívüli felmondással.
Az alperes fellebbezése folytán eljárt megyei bíróság részítéletével az elsőfokú ítéletet részben pontosította, a prémium és a beszámítási kifogás tekintetében az elsőfokú ítéletet hatályon kívül helyezte és az elsőfokú bíróságot újabb eljárás lefolytatására és újabb határozat hozatalára utasította.
A másodfokú bíróság az ítéleti tényállást azzal egészítette ki, hogy a felek az 1998. június 16-ai megállapodásuk szerint annak akkori aláírásától számított három napon belül, június 19-ével kívánták a munkaviszonyt megszüntetni. Az így kiegészített tényállás alapján az elsőfokú bíróság döntését megalapozottnak találta. Kiemelte, hogy az alperes a vezérigazgató helyettesi címhasználatot tartalommal nem töltötte meg, a munkakört tehát nem határozta meg [Mt. 76. § (3) bekezdés] és ezzel a mulasztással folyamatos kötelezettségszegést követett el.
A másodfokú bíróság az alperesnek a közös megegyezésre hivatkozását azért nem tartotta relevánsnak, mivel a megállapodás csak annak június 16-ai aláírása esetén ment volna teljesedésbe.
Az alperes felülvizsgálati kérelmében a jogerős részítélet "megváltoztatását" és a felperes keresetét elutasító határozat hozatalát, másodlagosan az eljárt bíróságok új eljárásra utasítását kérte. Álláspontja szerint a rendkívüli felmondás jogszerűségére vonatkozó ítéleti megállapítás a bizonyítékok téves, okszerűtlen, és "a gazdasági élet logikájával ellentétes" következtetésen alapul. Figyelmen kívül maradt ugyanis, hogy a felperessel megállapodtak a munkakörben és a munkabérben, a munkaszerződés-módosítást az egyéb járandóságokban való megállapodás (pl. végkielégítés) hiánya miatt nem írták alá. A felperes azonban a vezérigazgató helyettesi munkakör szerinti feladatait ellátta, e minőségében tett jognyilatkozatokat, vállalt kötelezettségeket a cég belső és külső, közöttük nemzetközi kapcsolataiban is. Az alperes új vezetése a jelentős veszteségre tekintettel megkezdte a cég tevékenységének és szervezetének teljes felülvizsgálatát és ennek érdekében a meglévő szervezeti felépítésen "átnyúlva" teameket hozott létre, melyekből öt teamnek a vezetője a felperes volt, de több más teamben is tevékenykedett. Ilyen körülmények között nem minősülhet munkáltatói kötelezettségszegésnek a felperesi munkakör tekintetében a szervezeti és működési szabályzat módosítása és a hagyományos, a felső vezetőknél nem is szokásos munkaköri leírás hiánya. Mindezekből az következik, hogy a felperes munkaköre a felek szándékának és a ténylegesen kialakult helyzetnek megfelelően módosult, az ezzel ellentétes ítéleti következtetés tehát törvénysértő.
Az alperes szerint a munkaviszonynak az 1998. június 19-ére tervezett, a felperes által kért közös megegyezéssel való megszüntetése előtt két nappal történt munkavállalói rendkívüli felmondása az Mt. 4. §-ába ütköző rendeltetésellenes joggyakorlást valósít meg. Az alperes ugyanis ekkor kért a felperestől javaslatot arra az ügyre, melyben a felperes férje tulajdonosként szerepelt. Az eljárt bíróságok indokolatlanul mellőzték az ezzel összefüggő alperesi bizonyítási indítványokat, kirekesztették a bizonyítás köréből a fellebbezési tárgyaláson becsatolt rendőrségi feljelentést. A kft.-vel kapcsolatosan időközben feltárt körülmények munkáltatói rendkívüli felmondást alapozhattak volna meg, és a felperes ettől tartva maga élt rendkívüli felmondással megalapozatlan indokra hivatkozva.
A felperes felülvizsgálati ellenkérelmében a jogerős ítélet hatályában való fenntartását kérte.
A Legfelsőbb Bíróság a felülvizsgálati kérelmet a Pp. 274. §-ának (1) bekezdése alapján tárgyaláson kívül bírálta el.
A felülvizsgálati kérelem az alábbiak szerint alapos.
A felperes a rendkívüli felmondását annak tartalma szerint munkáltatói kötelezettségszegésre alapította, amikor azzal indokolta, hogy az alperes a vezérigazgatói munkakörből történt "visszahívását" követően a munkaviszonyát nem mondta fel, illetve a munkakör közös megegyezéssel való módosítása nem történt meg. Mindezt nem érinti, hogy a felperes jognyilatkozata az Mt. 96. § (1) bekezdés b) pontjára utalt.
A perben tehát azt kellett vizsgálni, hogy a rendkívüli felmondás indokolása megfelel-e a törvényben előírt kötelezettségeknek, vagyis az alperes a munkaviszonyból származó lényeges kötelezettségét jelentős mértékben szándékosan, vagy súlyosan gondatlanul megszegte-e. A bizonyítás a jognyilatkozat jogszerűségét illetően a felperest terhelte.
A per adataiból megállapíthatóan 1998. április 15-én az alperes új igazgatóságot választott, és az addig vezérigazgató felperest is "visszahívta", a felperes a felajánlott vezérigazgató-helyettesi munkakört elfogadta. A felperes ezt a tényállást nem vitatta.
A felek az írásos munkaszerződés módosítás tekintetében több ízben tárgyaltak. Téves az elsőfokú ítéletnek az a megállapítása, hogy 1998. május 8-án a felperes kezdeményezte a módosítást, mivel a munkaszerződés módosítás tervezetét az alperes készítette el, azt a felperes azonban nem írta alá.
A felperes a tervezetnek az anyagi juttatásokra vonatkozó részeit (végkielégítés, prémium stb.) kifogásolta, nem vitatta azonban a vezérigazgató-helyettesi munkakört és munkabért, továbbá a tervezet 1.2. pontjában meghatározott feladatát, észrevételt e körben az "SZMSZ szerinti feladatok és hatáskör pontosítása" tekintetében tett. Ezeken túlmenően nem értékelték az eljárt bíróságok az alperesnek a felperes tényleges munkavégzésére tett nyilatkozatait (teamek vezetése, ezek munkájában való részvétel), továbbá a felperes vezérigazgató-helyettesi munkakörben ellátott feladataira vonatkozó iratokat.
A bizonyítékok értékelése tekintetében tehát az eljárt bíróságok következtetése részben téves, illetve a tényállás részben hiányos feltárása folytán megalapozatlan.
A felperes rendkívüli felmondása megalapozottságának megállapításához értékelni kell a felek magatartását az írásbeli munkaszerződés módosítás elmaradása tekintetében továbbá vizsgálni kell, hogy az elfogadott munkakör és az ellátott feladatokra tekintettel a felperes kellő alappal hivatkozhatott-e a munkaköri meghatározásának hiányára. A munkaköri leírás hiánya egyedül ezt nem támasztja alá. E körben a felülvizsgálati kérelem helytállóan hivatkozott a magasabb beosztású vezetők körében érvényesülő gyakorlatra, továbbá az új igazgatóság megválasztásával, az Rt. veszteséges gazdálkodásának és működésének teljes átvizsgálásával együtt járó sajátos körülményekre. Ezért önmagában az SZMSZ-ben a felperesi munkakör szabályozásának elmaradása kellő súlyú bizonyítékként nem vehető figyelembe, tekintettel a rendkívüli felmondásig eltelt viszonylag rövid időre is. Továbbá azt is értékelni kell, hogy a felperes is tagja lett az új igazgatóságnak.
Mindezek vizsgálata, és az alperesi kötelezettségszegés, különösen pedig a vétkesség tekintetében a tényállás teljes körű feltárása nélkül a felperes keresete megalapozottan nem bírálható el. Ezért a Legfelsőbb Bíróság a Pp. 275/A. §-ának (2) bekezdése alapján a jogerős ítéletet a rendkívüli felmondás jogellenessége és annak jogkövetkezményei körében a munkaügyi bíróság ítéletére is kiterjedően hatályon kívül helyezte, és ebben a körben a munkaügyi bíróságot új eljárásra és új határozat hozatalára utasította. Ezt meghaladóan a jogerős ítéletet nem érintette.
Észlelte a Legfelsőbb Bíróság, hogy a jogerős ítélet tévesen határozta meg a pertárgy értéket a keresettel érvényesített követelés összegében, e tekintetben ugyanis az elsőfokú bíróság álláspontja a helytálló. Eszerint, tekintettel arra, hogy a perben a munkaviszony volt vitás, a Pp. 24. § (1) bekezdés b) pontja értelmében a pertárgy értéke a felperes egyévi átlagkeresete. (Mfv. I. 10.452/1999.)
227. Ha a munkáltató a kötelezettségszegés gyanújának felmerülésekor vizsgálatot rendel el, a szükséges intézkedéseket haladéktalanul megteszi, majd a vizsgálat eredményeképpen megnyugtató ismeretet szerez a kötelezettségszegésről, és ehhez képest határidőben él a rendkívüli felmondás jogával, az elkésettség nem állapítható meg (Mt. 96. §).
A felperes 1985. október 18-ától állt munkaviszonyban az alperessel, 1994. június 1-jétől a V.-i Tárház vezetői munkakörét töltötte be.
A felperes munkaviszonyát az alperes 1996. szeptember 20-án kelt és szeptember 23-án postára adott rendkívüli felmondással megszüntette. Az indokolás szerint az alperesnél 1996. szeptember 13-án és 17-én végzett ellenőrzések a házipénztár készpénzállományában 808 136 forint és 1 061 581 forint hiányt tártak fel, a felperes az erre vonatkozó jegyzőkönyveket aláírta. A hiányok amiatt keletkeztek, hogy a felperes a bevételi pénztárbizonylatokon ténylegesen be nem fizetett áruellenértékek átvételét igazolta, ezzel könyvelési alapbizonylatot szándékosan meghamisított.
Az alperes felrótta továbbá, hogy a felperes több vevőnek olyan árkedvezményt nyújtott, ami kizárólag azonnali készpénzfizetés esetén nyújtható. Az alperes a munkaviszony megszüntetésére vonatkozó döntését befolyásoló körülményként jelölte meg, hogy a felperes ugyanazt a szabálytalanságot az első ellenőrzést követően viszonylag rövid időn belül ismételten megvalósította.
A felperes módosított keresetében a rendkívüli felmondás jogellenességének megállapítását és a munkaviszonya helyreállításának mellőzésével a jogellenesség jogkövetkezményeinek alkalmazását kérte. A felperes elkésettségre, továbbá az indokok valótlanságára, a kötelezettségszegés és vétkessége hiányára hivatkozott.
A munkaügyi bíróság ítéletével a felperes keresetét elutasította, és perköltség megfizetésére kötelezte.
Az elsőfokú bíróság megállapította, hogy az alperes az előírt három munkanapos határidőben élt intézkedési jogával, mivel a felperes igazoló jelentésének és a belső ellenőr jelentésének 1996. szeptember 20-i átvételét követően nyomban kiadta a rendkívüli felmondást.
A munkaügyi bíróság bizonyítottnak találta meghatározott ügyleteket érintően a felperes részéről a jogtalan vásárlási kedvezmény nyújtását, mivel ezek az üzletfelek késedelmesen fizettek. Bizonyítottnak találta a bíróság azt, hogy a felperes valótlan tartalmú bevételi pénztárbizonylatokat állított ki, holott tudott az áruk ellenértéke befizetésének elmaradásáról. Mindezek alapján a munkaügyi bíróság a rendkívüli felmondást jogszerűnek találta.
A felperes fellebbezése folytán eljárt megyei bíróság ítéletével az elsőfokú ítéletet helybenhagyta és a felperest másodfokú költség megfizetésére kötelezte.
A megyei bíróság az ítéleti tényállást kiegészítette a 2%-os vásárlási kedvezmény feltételei tekintetében. Eszerint ha az áru ellenértékét az átvétel napján a megrendelő telephelyén, a pénztárba bevitellel, vagy postára adással nem teljesítik, az azonnali fizetésre vonatkozó 2%-os kedvezmény nem jár.
Az így kiegészített tényállás alapján a másodfokú bíróság a felperes vétkességét csak az F. M. Kft.-nek adott árkedvezmény tekintetében állapította meg, amelynél a felperes a késedelmes befizetést és az ennek ellenére biztosított kedvezményt be is ismerte. A másodfokú bíróság kifejtette továbbá, hogy a rendkívüli felmondásban felhozott könyvelési alapbizonylatok meghamisítását az ellenőri vizsgálat és a tanúvallomások alátámasztották, a felperes a fiktív bevételezéseket elismerte, a "megtűrt gyakorlatot" illetve a perbeli bizonylatolásokra vonatkozó utasítást csak állította, de nem tudta bizonyítani.
A megyei bíróság utalt továbbá arra, hogy a kifogásolt bizonylatolásra több esetben került sor, és ezzel, valamint az árkedvezmény szabályellenes nyújtásával a felperes a lényeges munkaköri kötelezettségét jelentős mértékben megszegte. Mindezt nem érinti, hogy az alperest emiatt érte-e tényleges kár.
A felperes felülvizsgálati kérelmében a jogerős ítélet hatályon kívül helyezését és a keresetének helyt adó határozat hozatalát kérte.
A felperes továbbra is vitatta a szubjektív határidő betartását, mivel a munkáltató már a szeptember 17-ei felfüggesztésekor tudomással bírt az intézkedésben felhozottakról, ehhez képest a vizsgálat semmilyen többlettényállást nem állapított meg.
A felperes a Pp. 206. §-ának (1) és 221. §-ának (1) bekezdése megsértésére is hivatkozott. Álláspontja szerint a tényállás iratellenes, az eljárt bíróságok a bizonyítékokat tévesen értékelték, ezért az ítéletek megalapozatlanok. A bíróságok figyelmen kívül hagyták, hogy a készpénzes megrendelőknek a számla szerint automatikusan járt a 2% kedvezmény, arról tehát nem a felperes döntött. Az automatikus gépi számlázás miatt nem is láthatta előre, hogy az F. M. Kft. nem fizet, ezért iratellenes az a következtetés, hogy a kedvezményt a felperes nyújtotta.
A felperes szerint az általa folytatott gyakorlat az alperesnél elfogadott "megtűrt" volt, amit a perben csatolt, a leváltása napján az aznapi kiszállításokról a belső ellenőrzés által kiállított egyetlen bevételi pénztárbizonylat is bizonyít. Ebben ugyanis az ellenőrök is szerepeltették a két be nem fizetett tételt. Iratellenes továbbá a jogerős ítéletnek az a megállapítása, hogy a felperes a kifogásolt magatartást huzamos ideig folytatta. A periratokból ugyanis nem állapítható meg, hogy más esetben is folyamatos lett volna a kedvezmény nyújtás és a valóságos adatokat nélkülöző bizonylat felvétele. A belső ellenőri jelentés ugyanis a perbeli esetet megelőzően másfél évvel történt egyszeri hiányosságot tárt fel, amikor az F. M. Kft. háromszor késve fizetett. A felperes hivatkozott még a "tanúk nyilvánvaló elfogultságára" is.
Az alperes felülvizsgálati ellenkérelmében a jogerős ítélet hatályában való fenntartását kérte.
A Legfelsőbb Bíróság a felülvizsgálati kérelmet a Pp. 274. §-ának (1) bekezdése alapján tárgyaláson kívül bírálta el.
A felülvizsgálati kérelem nem alapos.
A másodfokú bíróság a tényállást a Pp. 206. §-ának (1) bekezdése szerint állapította meg, a perbeli bizonyítékokat összességében értékelte és meggyőződése szerint elbírálva állapította meg. A felülvizsgálati eljárásban a bizonyítékok felülmérlegelésének nincs helye, törvénysértést a bizonyítékok kirívóan okszerűtlen vagy a logika szabályaival ellentétes mérlegelése alapozhat meg.
A felperes felülvizsgálati kérelmében felhozottak az előbbiek szerinti törvénysértés megállapítására nem adtak alapot.
Helytállóan állapították meg az eljárt bíróságok, hogy a munkáltatói jogkör gyakorlója az előírt szubjektív határidőn belül élt rendkívüli felmondási jogával.
Az Mt. 96. §-ának a perbeli időben hatályos (3) bekezdésében előírt három munkanapos szubjektív joggyakorlási határidő betartása elmulasztására a felperes alaptalanul hivatkozott. Az ítéleti tényállás szerint az alperes az 1996. szeptember 13-án és 17-én feltárt pénztárhiány alapján a felperestől 16-án igazoló jelentést kért, az ügy tisztázására azonnal belső ellenőri vizsgálatot rendelt el, majd annak szeptember 20-ai kézhezvételekor a munkáltatói jogkör gyakorlója nyomban intézkedett kiadta a rendkívüli felmondást. Téves tehát a felülvizsgálati kérelemnek a tudomásszerzés időpontja tekintetében kifejtett álláspontja.
Az egységes és hosszabb ideje követett bírói gyakorlat szerint a munkáltató a kötelezettségszegés gyanújának felmerülésekor vizsgálatot rendelhet el; az összes körülmény tisztázása érdekében szükséges intézkedéseket haladéktalanul kell megtennie. Amennyiben a munkáltató a kellő időben meghozott intézkedéssel elrendelt vizsgálat eredményeképpen szerez megnyugtató ismereteket a kötelezettségszegésről, annak körülményeiről, súlyáról a vétkesség fokáról, és ehhez képest határidőben él a rendkívüli felmondás jogával, az elkésettség nem állapítható meg.
A kifejtettekre tekintettel az adott esetben az eljárt bíróságok törvénysértés nélkül állapították meg a munkáltatói jogkör gyakorlója tudomásszerzésének időpontját 1996. szeptember 20-ában, ehhez képest az intézkedésre a törvényi határidő betartásával került sor.
A felperes alaptalanul hivatkozott a felülvizsgálati kérelmében a Pp. 206. §-ának (1) bekezdése és a 221. §-ának (1) bekezdése megsértésére is. A másodfokú bíróság részletes és meggyőző érveléssel fejtette ki az alperes által a perben bizonyított és a rendkívüli felmondást megalapozó minősített kötelezettségszegéseket. Ezek cáfolatára a felülvizsgálati kérelemben felhozottak nem alkalmasak.
A perben egyedül felperes állította, hogy az általa vezetett egységnél "ismert, megtűrt gyakorlat" volt bevételi pénztárbizonylatot kiállítani kiszállított áru ténylegesen be nem fizetett vételáráról, a bíróságok által meghallgatott tanúk valamennyien az ellenkezőjéről nyilatkoztak. A felperes ismerte a számviteli törvény előírásait, továbbá a 2. számú ügyvezetői igazgatói utasítás rendelkezéseit, melyek megsértésére az elsőfokú ítélet helytállóan hivatkozott azzal, hogy a felperes számviteli bizonylatot meg nem történt eseményről állított ki, továbbá az ügyvezető igazgató engedélye nélkül nyújtott kedvezményt az F. M. Kft.-nek. Az áru ellenértékének befizetésekor illetve a telephelyre beérkezésekor történő pénztárbevételi bizonylatolás esetén a készpénzfizetés esetén automatikusan járó 2%-os kedvezmény igénybevétele nem lett volna vitatható. A szabálytalan bizonylatolás és a kedvezmény igénybevételének összefüggése miatt a felperesnek a kedvezmény automatikus voltával kapcsolatos érvelése a kötelezettségszegést nem érinti.
Azt a körülményt, hogy az alperes a bevételi pénztárbizonylatok kiállítása és a készpénzfizetésekhez kapcsolódó kedvezmény tekintetében a perben előadott és nem pedig a felperes által állított gyakorlatot követelte meg, bizonyítja a V.-i Tárháznál 1995. február-március havi készpénzes értékesítések ellenőrzési jelentése is. A vizsgálatról készült ellenőri jelentésre a felperes igazoló jelentést adott, amit a perben nem vitatott. A felperes továbbá azt sem cáfolta, hogy az alperes más telephelyén hasonló "gyakorlatot" nem folytattak, és a szabálytalanságra a pénzügyi csoportvezető korábban több ízben szóban figyelmeztette.
Mindezekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság a megyei bíróság ítéletét a Pp. 275/A. §-ának (1) bekezdése alapján hatályában fenntartotta és a felperest kötelezte a Pp. 78. §-ának (4) bekezdése alapján a felülvizsgálati eljárási költség megfizetésére. (Mfv. I. 10.506/1999.)
228. Ha a munkáltató alapítványi iskola nem állami vagy önkormányzati szerv, az általa közölt rendkívüli felmondás elbírálására az Mt. 96. §-át kellett alkalmazni (Mt. 96. §).
Az I. és II. rendű felperesek 1994. május 30-án 1994. augusztus 29-étől kezdődően határozatlan időre szóló munkaszerződést kötöttek az alperessel. Az I. rendű felperes munkaköre pedagógus, beosztása tanár-igazgatóhelyettes, személyi alapbére a mindenkori minimálbér 5,2 szorzata. A II. rendű felperes munkaköre pedagógus, beosztása tanár, személyi alapbére a mindenkori minimálbér 4,2-es szorzata. A szerződések tartalmazzák, hogy a felpereseket a személyi alapbér heti 40 órás munkahét ellenértékeként illeti meg. A szerződés 21. pontja csak a vállalkozó tanár részére azt a kiegészítést tartalmazza, hogy a szerződésben meghatározott havi illetmény összege 50%-kal emelkedik, és vállalkozói díjként kerül kifizetésre.
Az alperes igazgatója 1995. január végén mindkét felpereshez a vállalkozási szerződés felbontása tárgyú nyilatkozatot intézett, amelyben a vállalkozási szerződést azonnali hatállyal felbontotta.
A felperesek a keresetükben a munkaviszony azonnali hatályú megszüntetése jogellenességének megállapítását és az eredeti munkakörbe történő visszahelyezés mellőzésével az Mt. 100. §-ában foglalt jogkövetkezmények alkalmazását kérték.
A munkaügyi bíróság végzésével - hatáskör hiánya miatt - a pert megszüntette, és az iratokat a kerületi bírósághoz tette át.
A másodfokú bíróság végzésével az elsőfokú bíróság végzését hatályon kívül helyezte, és az elsőfokú bíróságot új eljárás lefolytatására és új határozat hozatalára utasította. Az indokolás szerint a felek által megkötött szerződés munkaszerződés, abban az Mt. 76. §-ának (3) bekezdésében előírt kötelező tartalmi elemek és nem kötelező, de munkaviszony fennállását alátámasztó elemek egyaránt megtalálhatók. Az oktatási tevékenység nem minősül eredménykötelemnek, így a felek között a Ptk. szerinti vállalkozási szerződés létrejötte fogalmilag kizárt. A létrejött jogviszony munkaviszony, amelyből eredő vita elbírálása a munkaügyi bíróság hatáskörébe tartozik.
A munkaügyi bíróság ítéletében a felperesek keresetének helyt adott. Megállapította, hogy az alperes felmondása jogellenes és a felperesek munkaviszonya az alperesnél az ítélet jogerőre emelkedésének napján szűnik meg. A bíróság kötelezte az alperest, hogy az I. rendű felperesnek elmaradt munkabért és ennek az 1996. január 28-ától a kifizetés napjáig járó évi 20%-os késedelmi kamatát, végkielégítést, felmondási időre járó illetményt 15 napon belül fizessen meg.
A bíróság az alperest a II. rendű felperes tekintetében elmaradt munkabér és ennek az 1996. január 26-ától a kifizetés napjáig számított évi 20%-os késedelmi kamata, végkielégítés, felmentési időre járó illetmény, valamint perköltség és illeték megfizetésére kötelezte.
Az elsőfokú bíróság a másodfokú bíróság végzésében foglalt iránymutatás alapján a felek közt létrejött munkaviszonyra figyelemmel az alperes intézkedését rendkívüli felmondásnak tekintette, és annak jogszerűségét az Mt. 96. §-ában foglaltak alapján vizsgálta.
Az I. rendű felperes munkaviszonyát az alperes azért szüntette meg azonnali hatállyal, mert 1995. január 19-étől a szerződés szerinti munkáját nem látta el, helyettesítéséről nem gondoskodott, és elmaradt az igazgató-helyettesi teendők ellátása is. A bíróság megállapította, hogy az I. rendű felperes 1995. január 19-étől 1996. február 5-ig betegállományban volt, ami alatt munkavégzési kötelezettség nem terhelte, a helyettesítéséről pedig nem neki, hanem az alperesnek kellett gondoskodnia.
A II. rendű felperes munkaviszonyát az alperes egy 1994. december 16-án megtartott ellenőrzés tapasztalatai és a szerződésben kikötött órák megtartásának elmaradása miatt szüntette meg azonnali hatállyal. A bíróság a lefolytatott bizonyítási eljárás alapján a rendkívüli felmondásban felhozott indokok valóságát nem találta bebizonyítottnak.
Az ítélet ellen az alperes fellebbezéssel élt.
A megyei bíróság ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletét részben megváltoztatta. A felpereseknek a végkielégítésre és a felmondási időre járó átlagkereset kifizetésére irányuló kereseti kérelmeit elutasította. Megállapította, hogy a felperesek jogviszonya az alperesnél 1999. május 7-én közös megegyezéssel szűnik meg. Az elsőfokú ítéletnek az elmaradt illetmény, illetménykiegészítés és a perköltségre vonatkozó rendelkezéseit helybenhagyta. Az ítélet indokolása hivatkozik a megyei bíróság végzésében kifejtettekre, fenntartva azt az álláspontot, hogy a felek között nem vállalkozási jogviszony jött létre. A végzésben foglaltakkal szemben azonban a másodfokú bíróság a felek közötti jogviszonyt nem munkaviszonynak, hanem közalkalmazotti jogviszonynak minősítette, és az azonnali hatályú intézkedés jogellenességét a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény (Kjt.) 25. §-a alapján állapította meg, mert a Kjt. a rendkívüli felmondás intézményét nem ismeri.
Az alperes intézkedésének időpontjában hatályos Kjt. 34. §-a a jogellenesség esetén felmentési időre járó átlagkereset és végkielégítés fizetését nem írta elő, ezért az elsőfokú bíróság tévedett, amikor a felperesek javára ezek kifizetéséről rendelkezett.
A jogerős ítélet ellen előterjesztett felülvizsgálati kérelmében az alperes elsődlegesen annak megállapítását kérte, hogy a felek között polgári jogi jogviszony jött létre, másodlagosan pedig a rendkívüli felmondás jogszerűségét.
Arra hivatkozott, hogy a Gimnázium, a Gimnáziumi Alapítvány és az N. az O. Korlátolt Felelősségű Társaság által fenntartott alapítványi iskola, a működés költségeit nem állami vagy önkormányzati szerv finanszírozza, ezért a közalkalmazotti jogviszony alanya munkáltatói oldalon nem lehet.
Az eljárt bíróságok figyelmen kívül hagyták a közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény 15. és 121. §-aiban foglaltakat, amelynek alapján a felperesek óraadó tanárnak minősültek, és a felek szándéka ennek megfelelően vállalkozási jogviszony létrehozására irányult. A felperesek a közoktatásban a kötelező óraszámnál kevesebbet tanítottak, a többi órát tanfolyami oktatás keretében látták el. Az alperesnél létezik munkaszerződés, az azonban a perbeli szerződéstől tartalmában eltér.
A felperesek felülvizsgálati ellenkérelme a jogerős ítélet hatályban tartására irányult.
A felülvizsgálati kérelem részben megalapozott.
A felek között létrejött jogviszony minősítését illetően a Legfelsőbb Bíróság osztja az elsőfokú bíróság jogi álláspontját. A felek a megkötött szerződést maguk is munkaszerződésnek nevezték, a munkakörben, a személyi alapbérben és a munkavégzés helyében egyaránt megállapodtak. Ezen túlmenően a szerződés számos, a munkaviszonyra jellemző elemet és megállapodást tartalmaz (a munkáltatói jogkör gyakorlójának megnevezése, a heti munkaidő, a szabadság mértéke, a munkaviszony megszüntetésének és megszűnésének esetei, a végkielégítés stb.). A szerződés alapján járó személyi alapbér és egyéb díjazás számfejtésének módja a létrejött jogviszony jellegén nem változtat. Nincs jelentősége annak, hogy az alperes más tartalommal is kötött munkaszerződéseket, illetve, hogy a felperesek a közoktatáson kívül tanfolyami jellegű oktatás keretében is munkát végeztek. A megkötött szerződés nem ütközött a közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény 15. §-ában foglaltakba, a munkaviszony létesítésének idején pedig a törvény akkor hatályos 121. §-a az óraadó tanár fogalmát nem határozta meg.
A kifejtettekre figyelemmel az első fokon eljárt bíróság nem sértett jogszabályt, amikor az alperes intézkedéseinek jogszerűségét az Mt. szabályai alapján bírálta el.
Megalapozottan hivatkozik arra az alperes a felülvizsgálati kérelmében, hogy alapítványi iskola nem lehet közalkalmazotti jogviszony alanya.
Az alapítványi iskola nem állami vagy önkormányzati költségvetési szerv, amelyen nem változtat az a tény, hogy az állam - külön megállapodás alapján - költségvetési támogatást nyújt az iskola részére.
A másodfokú bíróság tévesen következtetett arra, hogy a felperesek az alperesnél közalkalmazotti jogviszony keretében dolgoztak.
E téves jogi álláspontja miatt a másodfokú bíróság az alperes rendkívüli felmondásnak minősülő intézkedését érdemben nem bírálta felül, hanem azt a Kjt. 25. §-ára hivatkozással, mint a közalkalmazotti jogviszonyban nem szabályozott megszüntetési módot tekintette jogellenesnek.
A kifejtettekre figyelemmel a Legfelsőbb Bíróság a Pp. 275/A. §-ának (2) bekezdésében foglaltak alapján határozott.
Az új eljárásban a másodfokú bíróságnak az alperes fellebbezését abból kiindulva kell érdemben elbírálnia, hogy a felek között munkaviszony állt fenn. (Mfv. II. 10.514/1999.)
229. A vagyonvédelmi főelőadó lényeges kötelezettsége volt a munkáltatói vagyon védelmére irányuló fellépés, ennek elmulasztása a rendkívüli felmondást megalapozta (Mt. 96. §).
A felperes vagyonvédelmi főelőadói munkakörben fennállt munkaviszonyát az alperes 1997. július 8-án rendkívüli felmondással megszüntette. Intézkedését azzal indokolta, hogy felperesnek tudomása volt az alperes számlái terhére történt magáncélú vásárlásokról és azt nem jelentette. Egy ilyen szabálytalan vásárlás lebonyolítását követően felperes is egy étkészletet kapott térítésmentesen és egy darab energiatakarékos izzót is kapott ajándékba. Az 1996 decemberében az alperes részére vásárolt gáz és riasztópisztolyok közül egy darab a felperes tulajdonába került, továbbá egyéb tartozékokat is kapott. Ezek árából 10 000 forint az alperes számlája terhére került elszámolásra.
A felperes keresetében a rendkívüli felmondás jogellenességének megállapítását és ennek anyagi jogkövetkezményei alkalmazását kérte.
A munkaügyi bíróság - a megismételt eljárás során hozott - ítéletével megállapította a rendkívüli felmondás jogellenességét, és az alperest felperes javára elmaradt munkabér és kamatai, valamint háromszoros végkielégítés, továbbá perköltség megfizetésére kötelezte.
A munkaügyi bíróság megállapította, hogy a lőfegyverrel kapcsolatos felmondási indok a joggyakorlásra előírt objektív határidő elmulasztása miatt nem volt figyelembe vehető. A szabálytalan vásárlások bejelentésének elmulasztását a bíróság felperes terhére nem találta megállapíthatónak, mert úgy ítélte meg, hogy felperesnek ezekről konkrét tudomása nem volt, a vásárlásoknál nem volt jelen. Másrészt álláspontja szerint ilyen kötelezettség nem is terhelte. Az étkészlet és energiatakarékos izzó elfogadását nem értékelte olyan súlyos kötelezettségszegésnek, amely a rendkívüli felmondás jogszerű indokául szolgálhat.
Az alperes fellebbezése folytán eljárt megyei bíróság ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletét megváltoztatta és a felperes keresetét elutasította.
A megyei bíróság a tényállást kiegészítette. Megállapította, hogy felperesnek, mint vagyonvédelmi főelőadónak lényeges kötelezettsége volt az alperesi vagyon védelmével szembeni fellépés. A felperes többször jelen volt az anyagbeszerző szabálytalan vásárlásainál és az így vásárolt áru átadásánál; maga is részesült ilyen juttatásban, amikor az étkészletet térítésmentesen, elismervény aláírása nélkül átvette.
A másodfokú bíróság a bizonyítékok mérlegelése alapján arra következtetett, hogy a felmondási indokok a valóságnak megfeleltek. Ezeket úgy értékelte, hogy az Mt. 3. §-a (1) és (3) bekezdésében előírt kötelezettségét felperes e magatartásával megszegte. Hangsúlyozta, hogy beosztásától függetlenül elvárható volt a munkáltató érdekeit sértő eljárás jelentése, a vagyonvédelmi munkakörben pedig ez fokozottan értékelendő. A jelentésre a kettős ügyvezetés módot is adott volna. Az objektív határidőn kívül eső felmondási okot a bíróság a felperes terhére megállapított másik két kötelezettségszegés megítélése kapcsán értékelte, mivel ugyanannak e cselekménysorozatnak a része volt.
A felperes felülvizsgálati kérelemmel élt, amelyben elsődlegesen a jogerős ítélet "megváltoztatását", a keresetének helyt adó határozat hozatalát, másodlagosan a jogerős ítélet hatályon kívül helyezését és új eljárás elrendelését kérte az Mt. 96. §-a (1) bekezdésének a) pontjába, az 1988. évi VI. törvény 1. § (2) bekezdésébe és a Pp. 195. §-a (4) bekezdésébe ütköző törvénysértés miatt. Vitatta a terhére megállapított kötelezettségszegéseket. Azt állította, hogy munkakörénél fogva nem volt jelentési kötelezettsége, másrészt a társasági jog szabályaira hivatkozott, ezen az alapon vitatta a munkáltatói jogokat nem gyakorló másik ügyvezetővel szembeni jelentési kötelezettségét. Álláspontja szerint a tárgyjutalom jellegű munkáltatói ajándék lehetősége miatt az ajándék elfogadása kötelezettségszegésként nem róható terhére. Iratellenességet panaszolt a nyomozóhatóság határozatára hivatkozva, amely a szabálytalan vásárlások miatt indított eljárást megszüntette bizonyítottság hiányában.
Az alperes felülvizsgálati ellenkérelme a jogerős ítélet hatályában való fenntartására irányult.
A Legfelsőbb Bíróság a felülvizsgálati kérelmet a Pp. 274. §-ának (1) bekezdése alapján tárgyaláson kívül bírálta el.
A felülvizsgálati kérelem nem alapos.
A másodfokú bíróság a perbeli bizonyítékok egybevetésével és összességében történt értékelésével a kiegészített tényállást a Pp. 206. §-a (1) bekezdése szerint állapította meg. E tényállás megállapítását a felülvizsgálati kérelem jogszabálysértés hiányában alaptalanul támadta.
Az alperes számlája terhére, de magáncélra vásárolt áruk ügyében indult büntetőeljárást megszüntető határozat, illetőleg az abban megállapított tényállás a Pp. 9. §-a (2) bekezdése értelmében az adott ügyben eljárt bíróságot nem kötötte a felperes terhére rótt és a perben bizonyított kötelezettségszegés megállapítása tekintetében. Egyébként e határozat a peres iratok közt nem szerepel, csupán felperes személyes nyilatkozatában hivatkozott ilyen határozatra "a rendkívüli felmondás 2. pontja", azaz a fegyvervásárlás vonatkozásában és ezt a másodfokú bíróság ítélete tényállásában rögzítette is. Ily módon e határozattal kapcsolatos felülvizsgálati előadás önmagában a tényállás iratellenességének megállapítására nem ad alapot.
A jogerős ítélet olyan ténymegállapítást nem tartalmaz, hogy a felperes munkaköri kötelezettségét képezte az ügy tárgyát képező szabálytalan vásárlás vizsgálata, azaz a felülvizsgálati kérelemben belső ellenőrzésként említett tevékenység. Azonban helyesen fejtette ki a másodfokú bíróság, hogy a felperes terhére rótt - az egyébként minden munkavállalót munkakörétől függetlenül terhelő Mt. 3. §-ának (3) bekezdésében meghatározott - kötelezettség megsértését jelentő magatartás súlyának értékelésénél nem volt figyelmen kívül hagyható felperes vagyonvédelmi munkaköre. Ilyen jellegű munkakörben foglalkoztatott munkavállalótól ugyanis fokozottan elvárható, hogy a munkáltató vagyonát - azaz gazdasági érdekeit - sértő, veszélyeztető magatartástól tartózkodjék. Ezért e kötelezettség megsértése súlyosabb megítélés alá esik ilyen esetben, és az Mt. 96. §-a (1) bekezdésének a) pontja szerint minősül.
Az előbbiekből következően a felperes munkaköri feladataival kapcsolatos felülvizsgálati érvelés a jogerős ítélet felülvizsgálatát nem alapozta meg.
A társasági törvény megsértésére ugyancsak megalapozatlanul hivatkozott a felülvizsgálati kérelem. A peres iratokhoz becsatolt társasági szerződés hiteltérdemlően tanúsítja, hogy az alperes gazdasági társaságnak két ügyvezetője van. Ezért a másodfokú bíróság tévedés nélkül, helytállóan állapította meg, hogy felperesnek módjában állt volna az ügyben nem érintett másik ügyvezetőnek jelezni a tudomására jutott szabálytalanságot.
A kifejtettekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság a felülvizsgálati kérelemmel sikertelenül támadott jogerős ítéletet - jogszabálysértés hiányában - és Pp. 275/A. §-ának (1) bekezdése alapján hatályában fenntartotta. (Mfv. I. 10.521/1999.)
230. Önmagában az, ha a munkáltató a munkavállalót mintegy három héten át nem látja el feladatokkal, de ez nem jár a szerződéses jogok és kötelezettségek lényeges sérelmével, nem minősül a munkavállaló rendkívüli felmondását megalapozó minősített kötelezettségszegésnek (Mt. 96. §).
Az alperes az 1997. december 31-éig szóló határozott idejű munkaviszonyát 1997. január 23-án rendkívüli felmondással megszüntette. Indokolásként arra hivatkozott, hogy vezérigazgatói utasításra átadta a főmérnöki munkakörét, majd többszöri felszólításra az alperes nem határozta meg munkakörét, feladatait, és részére nem adott munkát, tehát foglalkoztatási kötelezettségének nem tett eleget.
A felperes munkáltató a munkavállalói rendkívüli felmondás jogellenességének megállapítása iránt terjesztette elő keresetét. Az alperes viszontkeresettel élt, amelyben a határozott idejű munkaviszonyából hátralévő időre eső munkabére megfizetésére kérte kötelezni a felperest.
A megyei bíróság ítéletében a felperes keresetének helyt adva megállapította az alperes rendkívüli felmondásának jogellenességét, és az alperes viszontkeresetét elutasította.
Az ítéleti tényállás szerint a felperes az alperest a vállalat műszaki területének vezetőjeként - főmérnöki cím használatával - alkalmazta 1994. május 25-étől 1997. december 31-éig szóló határozott idejű munkaviszonyban. Az alperesnek munkaköri leírása nem volt, feladatait a szervezeti és működési szabályzatban foglaltaknak megfelelően végezte. 1996 novemberében a felperes vezérigazgatója elemző közgazdász munkakör ellátására tett ajánlatot az alperesnek, aki azt nem fogadta el. Az alperes 1996. november 9-étől 1996. december 18-áig betegállományban, 1996. december 24-étől 31-éig pedig szabadságon volt. 1996. december 19-én az alperes a folyamatban lévő ügyeket - jegyzőkönyv alapján - átadta B. J.-nek, akit a felperes az alperes betegállománya idején műszaki tanácsadóként alkalmazott, és megbízott azzal, hogy az alperes betegsége ideje alatt a főmérnöki feladatokat ideiglenesen lássa el. Az alperes 1997. január 1-jétől munkavégzésre megjelent munkahelyén, és ezt követően többször - 1997. január 8-án, 13-án és 20-án kelt levélben - kérte a műszaki vezérigazgató helyettest, hogy határozza meg a munkakörét és feladatait. Erre konkrét választ nem kapott.
A munkaügyi bíróság a rendkívüli felmondás indokait nem találta bizonyítottnak. Megállapította, hogy az alperes a munkakörét nem adta át 1996. december 19-én, csupán a folyamatban lévő ügyek átadására került sor azért, hogy a cég működésében ne legyen akadály; az erről szóló jegyzőkönyv egyértelműen a folyamatba lévő ügyekre vonatkozott. A bíróság szerint a foglalkoztatási kötelezettség megsértése, mint rendkívüli felmondási indok nem felelt meg a valóságnak, mert alperes a munkahelyén munkaidőben jelen volt, a jelenléti ívet aláírta, ha vezetői értekezlet volt, azon jelen volt. Önmagában az, hogy az alperes többször kérte a munkaköre meghatározását, nem bizonyítja az alperes állítását, miszerint a felperes nem tett eleget a foglalkoztatási kötelezettségének. Korábban sem volt munkaköri leírása, feladatait ennek ellenére külön utasítás nélkül ellátta. A tanúvallomások mérlegelése alapján azt is megállapította a bíróság, hogy B. J. 1997 januárjától főmérnöki feladatokat nem látott el, építési, beruházási feladatokat, a gázprogram elindítását végezte.
A munkaügyi bíróság álláspontja szerint a Pp. 123. §-a alapján felperes megállapítás iránti kereset előterjesztésére jogosult volt. A viszontkeresetet, mint alaptalant pedig a bíróság elutasította.
A felperes fellebbezése folytán eljárt megyei bíróság ítéletével a kereset tárgyában a pert megszüntette és az elsőfokú bíróság ítéletét ebben a körben hatályon kívül helyezte; a viszontkeresetre vonatkozó részében az elsőfokú ítéletet megváltoztatta, a viszontkeresetnek helyt adva a felperest alperes javára fizetésre kötelezte.
A másodfokú bíróság a helyesen megállapított tényállást irányadónak fogadta el, az abból levont jogi következtetést tévesnek találta.
Az ítélkezési gyakorlatra hivatkozva kifejtette, hogy a munkavállalói rendkívüli felmondás jogkövetkezményei iránt az alperesnek kellett keresettel élnie, mivel felperes annak indokát nem fogadta el. Ezért a Pp. 130. §-a (1) bekezdésének g) pontjára figyelemmel a Pp. 157. §-ának a) pontja szerint a pert felperes keresete tárgyában megszüntette.
A másodfokú bíróság egyetértett azzal, hogy az alperes munkaköre átadását nem bizonyította. Abból a tényből azonban, hogy 1997 januárjában többször kérte a felperestől munkakörének, feladatainak pontos rögzítését, a másodfokú bíróság arra következtetett, hogy az alperes munkaköri feladatait elvonták és azokat a szabadságát követően sem kapta vissza. Ezáltal a munkáltató a foglalkoztatási kötelezettségét elmulasztotta [Mt. 102. § (1) és (3) bekezdés].
Ezért álláspontja szerint a "kialakult jogellenes és szabálytalan helyzetben" az alperes jogszerűen szüntette meg a munkaviszonyát rendkívüli felmondással. Ennek jogkövetkezményeként a határozott időből hátralévő időre járó elmaradt munkabér (átlagkereset) és kamatai megfizetésére kötelezte a felperest.
A felperes felülvizsgálati kérelmében a Pp. 123. §-ába, az Mt. 96. §-a (1) bekezdésébe és 100. §-a (1), (3) bekezdésébe ütköző törvénysértés miatt a jogerős ítélet "megváltoztatását" és az elsőfokú ítélet helybenhagyását kérte. Vitatta, hogy a rendkívüli felmondást megalapozó kötelezettségszegést követett el. Arra hivatkozott, hogy a másodfokú bíróság megállapítása szerint sem került sor 1996. december 19-én a főmérnöki munkakör átadására. Munkaköri leírása felperesnek a korábbi időszakban sem volt, feladatait az SZMSZ szerint ellátta, azokat 1994. óta fennálló munkaviszonyára tekintettel ismerte. Sérelmezte a foglalkoztatási kötelezettség megsértésének megállapítását. A válaszadás elmaradása a munkáltató részéről álláspontja szerint az Mt. 96. § (1) bekezdés a) és b) pontjában meghatározott magatartásnak nem felelt meg. Megállapítási keresete tekintetében a per megszüntetését a Pp. 123. §-ába ütközőnek tartotta.
Az alperes felülvizsgálati ellenkérelme a jogerős ítélet hatályában való fenntartására irányult.
A Legfelsőbb Bíróság a felülvizsgálati kérelmet a Pp. 274. §-ának (1) bekezdése alapján tárgyaláson kívül bírálta el.
A felülvizsgálati kérelem a következők szerint - részben - alapos.
A másodfokú bíróság a törvényen alapuló ítélkezési gyakorlatnak megfelelően, helytállóan fejtette ki, hogy ha a munkáltatói rendkívüli felmondásnak a munkáltató nem tesz eleget, az igény érvényesítése iránt a munkavállalónak kell a bírósághoz fordulnia. Ebből következik, hogy ha a munkavállalói rendkívüli felmondás jogellenességének megállapítása iránt a munkáltató élt keresettel, mivel a kereset nem igény érvényesítésére irányult [Mt. 199. § (2) bekezdés], és a megállapítási kereset feltételei sem álltak fenn (Pp. 123. §), a jogszabály nem teszi lehetővé a felperes keresetének megfelelő döntés meghozatalát.
Ilyenkor az 1995. augusztus 28. napja után indult ügyekben a Pp. 130. §-a (1) bekezdésének módosított g) pontja alapján aktív perbeli legitimáció hiányában a keresetlevél elutasításának, illetve a per megszüntetésének van helye. Ezért a felülvizsgálati kérelem a kereset tárgyában a per megszüntetését jogszabálysértés hiányában sikertelenül támadta.
A másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság által helyesen feltárt tényállást ítélkezése alapjául elfogadta, azt nem egészítette ki. E tényállás a felülvizsgálati eljárásban irányadó.
Az előbbi tényállás szerint az alperes a rendkívüli felmondását a munkáltató foglalkoztatási kötelezettségének megszegésére alapította. Így a rendkívüli felmondást az Mt. 96. §-a (1) bekezdésének a) pontja szerint kellett elbírálni.
A perben megállapított - a másodfokú bíróság által is megerősített - tény, hogy az 1996. december 19-ei jegyzőkönyv a folyamatban lévő intézést igénylő ügyek átadására vonatkozott B. J. műszaki tanácsadó részére, aki ezzel nem került az alperes főmérnöki státuszába. Az alperes az irányadó tényállás szerint 1996. december 24-étől 31-éig szabadságon volt. Az előbbiekből tehát az alperes munkakörének elvonására okszerűen következtetni nem lehet.
Az alperes 1996 januárjában munkaköre, illetve feladatai írásbeli rögzítését kérte, amelyre a felperes - szóbeli ígérete ellenére - nem válaszolt. Ez arra utal, hogy az alperes - bár a felperes a munkakörét nem módosította, de az előbbi, folyamatban lévő ügyek átadására tekintettel - a feladatait illetően bizonytalanságban volt, ezért a munkáltatótól a szükséges tájékoztatás megadását [Mt. 102. § (1) bekezdés b) pont] igényelhette. A munkáltató részéről ennek elmulasztása az alperest a munkavégzésében is akadályozhatta, ennyiben a másodfokú bíróság a foglalkoztatási kötelezettség megsértésére alappal következtetett.
Tévedett azonban, amikor e kötelezettségszegés súlyát, mértékét - az Mt. 96. §-a (1) bekezdésének a) pontjában előírt feltételek fennállását - nem vizsgálta. Önmagában az, ha a munkáltató a munkavállalót mintegy három héten át nem látja el feladatokkal, de ez nem jár a szerződéses díjazás, illetve a munkaviszonyból eredő más lényeges kötelezettség sérelmével, vagy egyéb lényeges érdeksérelemmel, nem minősül a törvényi feltételeknek megfelelő minősített kötelezettségszegésnek. A perbeli tények alapján a másodfokú bíróság nem állapított meg a munkáltató előbbi kötelezettségszegésével okozott bármely jelentős jog vagy érdeksérelmet. Így a kifejtettekre tekintettel megalapozatlanul, az Mt. 96. §-a (1) bekezdésének a) pontjába ütköző jogszabálysértéssel állapította meg a rendkívüli felmondás jogszerűségét.
A Legfelsőbb Bíróság utal arra, hogy a munkavállalói rendkívüli felmondás esetén a munkavállaló az Mt. 96. §-ának (7) bekezdése szerinti járandóságok megfizetését igényelheti, az Mt. 88. §-ának (2) bekezdése alapján - mivel nem a munkáltató szüntette meg munkaviszonyát - igényt nem érvényesíthet.
Mindezek alapján a Legfelsőbb Bíróság a jogerős ítéletének a kereset tárgyában a pert megszüntető és ebben a körben az elsőfokú bíróság ítéletét hatályon kívül helyező rendelkezését hatályában fenntartotta [Pp. 275/A. § (1) bekezdés]. A jogerős ítélet egyéb rendelkezéseit hatályon kívül helyezte [Pp. 275/A. § (2) bekezdés], és a munkaügyi bíróság ítéletét az alperes viszontkeresetét elutasító részében helybenhagyta, az elsőfokú perköltségre vonatkozó rendelkezést pedig mellőzte. (Mfv. I. 10.549/1999.)
231. Ha a munkavállaló a légalkohol készülék által mért 0,45 mg/l érték alapján a vizsgálati eredményt nem vitatta és ellenőrző vizsgálatot nem kért, a munkáltató jogszerűen szüntette meg a munkaviszonyt rendkívüli felmondással, különös tekintettel arra, hogy a kollektív szerződés szerint is 0,4l értéknél rendkívüli felmondásnak van helye (Mt. 96. §).
A felperes határozatlan idejű munkaviszonyát az alperes 1998. január 12-én kelt intézkedésével rendkívüli felmondással megszüntette azzal az indokolással, hogy a január 3-án munkakezdéskor - este 22 óra 22 perckor - megfújt légalkohol ellenőrző készülék 0,45 mg/l értéket mutatott, a felperes az eredményt nem vitatta, véralkohol vizsgálatot nem kért.
A felperes keresetében a rendkívüli felmondás jogellenességének megállapítását, eredeti munkakörébe visszahelyezését és elmaradt munkabére megtérítését kérte amiatt, hogy a műszer szerinte nem volt megfelelő, továbbá tájékozatlansága miatt nem kért véralkohol vizsgálatot.
A munkaügyi bíróság ítéletével a felperes keresetét elutasította és 5000 forint perköltség megfizetésére kötelezte.
A munkaügyi bíróság megállapította, hogy az alperesnél hatályban volt kollektív szerződés szerint a munkáltató rendkívüli felmondással megszüntetheti annak a munkavállalónak a munkaviszonyát, akinél a műszeres légalkohol ellenőrzés során 0,41 mg/l vagy ezt meghaladó értéket mutatnak ki.
Az ellenőrzéskor véletlenszerűen kiválasztott felperesnél a megfújt szonda pozitív eredményt mutatott. A perbeli LION alkoholmeter TMSD 400-as szondát kétszer kell megfújni, miután a második fújás után mutatja a mért értéket, ami a felperesnél 0,45 mg/l volt. A felperes a perben sem vitatta, hogy a vizsgálatról felvett jegyzőkönyvet aláírta, véralkohol vizsgálatot nem kért. A munkaügyi bíróság mindezeket együttesen értékelve a rendkívüli felmondás megalapozottságára következtetett.
A felperes fellebbezése alapján eljárt megyei bíróság ítéletével az elsőfokú ítéletet helybenhagyta és a felperest perköltség megfizetésére kötelezte.
A másodfokú bíróság megállapítása szerint a munkaügyi bíróság a helyesen feltárt tényállásból helytálló jogi következtetésre jutott. Kifejtette, hogy a vizsgálatkor használt szonda eredmény helyességéről a vizsgálatkor van mód és lehetőség meggyőződni, az erre alkalmas véralkohol vizsgálatot a felperes kifejezett felszólításra sem kérte, ezért utóbb a műszer hitelesítése hiányára alaptalanul hivatkozott. A megyei bíróság utalt továbbá arra, hogy az alperesnél ismert gyakorlat volt a légalkohol szondás ellenőrzés.
A felperes felülvizsgálati kérelmében kérte, hogy a Legfelsőbb Bíróság "a jogszabályoknak megfelelő új határozatokat hozzon" és a rendkívüli felmondás hatályon kívül helyezésével a munkaviszonyát állítsa helyre és az alperest a kereset szerint marasztalja.
A felperes vitatta a jogerős ítéletnek azt a megállapítását, hogy az adott esetben a bizonyítás őt terhelte és vérvizsgálat kérésével neki kellett volna "igazát" bizonyítani. Továbbra is fenntartotta azt az álláspontját, hogy az alperes által végzett mérést csak hiteles mérőeszközzel, használati etalonnal ellenőrzött eszközzel lehetett volna végezni. Erre vonatkozóan fenntartotta a fellebbezésben részletezetteket és a más jogterületeken folytatott gyakorlatra is hivatkozott. Az alperes szerint továbbá a munkavédelmi oktatásokra és az alkoholfogyasztás vizsgálatának alperesnél való ismeretségére hivatkozás nem vehető figyelembe, mivel nem tudtak arról, hogy a műszer nem hiteles, továbbá ezt a körülményt a rendészek sem ismerték. A műszer időszakos vizsgálatát (kalibrálását) az alperes ugyanis elmulasztotta.
Az alperes felülvizsgálati ellenkérelmében a jogerős ítélet hatályában való fenntartását kérte.
A felülvizsgálati kérelem nem alapos.
A jogerős ítélettel jogszabálysértés nélkül megállapított tényállás szerint a felperes a légalkohol mérő készüléket kétszer fújta meg. Az első fújás alkoholfogyasztást mutatott, a második fújás mutatta a mért értéket. A munkáltató az ellenőrzésről jegyzőkönyvet vett fel, melynek tanúsága szerint a felperes a vizsgálat eredményét nem vitatta és arról is határozottan nyilatkozott, hogy véralkohol vizsgálatot nem kér. Mindezekből az eljárt bíróságok okszerűen következtettek a rendkívüli felmondás megalapozottságára.
Az alperes a perben bizonyította, hogy munkavédelmi oktatáson ismertette és oktatta az alkohol ellenőrzés rendjét, az ellenőrzésről készült jegyzőkönyv is kellő kioktatást tartalmazott. A felperest az ellenőrzést végző rendész szóban is nyilatkoztatta, kér-e véralkohol vizsgálatot. A felperes azonban a kifejezett felhívás ellenére a jegyzőkönyvnek az elismerésre és a véralkohol vizsgálat mellőzésére vonatkozó sorát húzta alá, nem pedig az eredmény vitatására és a vérvételre vonatkozó kitételt. Peradat, hogy a felperest máskor is ellenőrizték, ezért a kifejtettekre is figyelemmel a tájékozatlanságára hivatkozás nem alapos.
Téves a felülvizsgálati kérelemnek az időszakos kalibrálás elmaradása miatt a rendkívüli felmondás jogellenességre vonatkozó érvelése. A perben ugyanis a kereset elbírálása szempontjából annak volt döntő jelentősége, hogy a felperes nem vitatta a mért eredményt, ellenőrző vérvizsgálatot nem kért. Ezért a soros hitelesítés esetleges elmaradásából nem következik, hogy a mért eredmény nem valós, és "jogkövetkezményekkel való mérésre nem alkalmas". Ebből következően a perben utóbb beszerzett és a légalkohol vizsgálattal kapcsolatos elvi kifejtésekre szorítkozó orvosszakértői véleménynek az adott ügyben nincs jelentősége.
Az alperes kollektív szerződése az ott megadott alkohol szint feletti eredménynél helyezi kilátásba a rendkívüli felmondást, ez azonban nem jelenti azt, hogy alacsonyabb értéknél kizárt lenne a munkáltató számára az ilyen intézkedés. A perbeli esetben tehát specifikus mérés nélkül megalapozta a rendkívüli felmondást a felperes által lényegében elismert eredmény. A munkáltatók a hasonló műszereket széles körben alkalmazzák, a munkavállaló azonban a tájékoztató jellegű mérési eredményt vitathatja. Amennyiben a mért értéket és a munkából kiállítás jogszerűségét nem vitatja, és véralkohol vizsgálatot sem kér, a munkáltató a bizonyított kötelezettségszegés alapján további eljárás mellőzésével intézkedhet (Legfelsőbb Bíróság módosított MK 22. számú állásfoglalása).
A kifejtettekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság a Pp. 275/A. § (1) bekezdése alapján a jogerős ítéletet hatályában fenntartotta. (Mfv. I. 10.679/1999.)
232. Ha a munkavállaló az alkoholtól befolyásolt állapotát nem ismerte be és orvosi vizsgálat hiányában az alkoholos állapot hitelt érdemlő kimutatására a munkáltató oldalán felmerült okból nem került sor, a munkáltató az alkoholos állapotot nem igazolta (Mt. 96. §, 103. §).
A felperes targoncavezető munkakörben fennállt munkaviszonyát az alperes 1997. augusztus 5-én rendkívüli felmondással megszüntette azzal az indokolással, hogy az 1997. július 30-án a munkahelyén végzett alkoholszondás vizsgálat a felperesnél 0,3-0,8 ezrelék közötti értéket mutatott. Az intézkedés utalt arra, hogy az alperesnél a munkavállalók veszélyes gépekkel és eszközökkel dolgoznak, ezért az ittas állapotban való munkavégzés a munkaviszony fenntartását lehetetlenné tevő súlyos kötelezettségszegésnek minősül.
A felperes kereseti kérelme a rendkívüli felmondás jogellenességének megállapítására, eredeti munkakörében való továbbfoglalkoztatása mellőzése mellett az alperesnek az Mt. 100. §-a szerinti marasztalására irányult. A felperes az intézkedés indoka valótlanságára és betegségére hivatkozott.
A munkaügyi bíróság ítéletével a felperes keresetét elutasította.
Az ítéleti tényállás szerint a felperes 1997. július 30-án a munkába lépés előtt két üveg sört fogyasztott, a műszakkezdéskor az eligazításon nem vett részt, később az udvaron egy targoncával egy oszlopnak nekiment. A felperes szeme és mozdulata alapján a munkatársai ittasnak találták, a munkahelyi vezetője szerint a felperes támolygott, lépései bizonytalanok voltak, ezért a biztonsági szolgálattal megszondáztatta. A biztonsági szolgálatot teljesítőknek a felperes két üveg sör fogyasztását elismerte. A szonda elszíneződése 0,3-0,8 ezrelékes alkoholos befolyásoltságot mutatott. A felperes a szondázási jegyzőkönyv aláírását megtagadta és véralkohol vizsgálat elvégzését kérte, K. F. Ferenc biztonsági őr azonban arról tájékoztatta, hogy erre csak a szonda megfújásának megtagadása esetén kerülhet sor, ennek során értesítik a rendőrséget és a felperes költségén végeztetik el a vizsgálatot.
A munkaügyi bíróság a véralkohol vizsgálat elmaradásának nem tulajdonított perdöntő jelentőséget, a többi bizonyíték alapján azonban megállapíthatónak látta az ittasságot, utalva az MK 122. számú állásfoglalásában kifejtettekre. Eszerint a szabad bizonyítás szabályai szerint a felmerült bizonyítékok egybevetésével lehetőség van az ittasság megállapítására.
A felperes fellebbezése alapján eljárt megyei bíróság ítéletével az elsőfokú ítéletet megváltoztatta és megállapította a rendkívüli felmondás jogellenességét, a felperes munkaviszonyának az ítélet jogerőre emelkedése napján való megszűnését.
A másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság által megállapított tényállásból mellőzte a két üveg sör elfogyasztásának a biztonsági őrök előtt való elismerését, mivel a felperes az alkoholfogyasztást és annak elismerését a per során mindvégig tagadta, az alkoholfogyasztást az alperes pedig nem bizonyította.
A másodfokú bíróság kifejtette, hogy véralkohol vizsgálat nélkül akkor van lehetőség az ittasság megállapítására, ha azt az egyéb bizonyítékok igazolják. A perbeli esetben a felperes által kért vérvizsgálatra a biztonsági őr téves tájékoztatása miatt nem került sor. Az őr a felperesnek azt is mondta, hogy a munkahelyen nincs véralkohol vizsgálati doboz.
A módosított tényállás alapján a megyei bíróság azt állapította meg, hogy a felperes által kért véralkohol vizsgálat a biztonsági szolgálat téves tájékoztatása miatt hiúsult meg, így tehát az alperes nem bizonyította a rendkívüli felmondás indokát. Nem fogadhatók el ugyanis az ittasság kétséget kizáró bizonyítására a tanúk által észlelt külső jelek, mivel a felperes a szembetegsége miatt a szondázást követően rosszullétet panaszolva orvoshoz fordult, és ezzel a betegségével hosszú ideig táppénzen volt. Ezért a betegségre is visszavezethető lehet a tanúk által észlelt állapota a felperesnek.
Az alperes a felülvizsgálati kérelmében megalapozatlanságot és okszerűtlenséget panaszolt, és kérte a jogerős ítélet "megváltoztatását" és a felperes keresetének az elutasítását. Az alperes álláspontja szerint a véralkohol vizsgálat elmaradása önmagában nem teszi jogellenessé a rendkívüli felmondást, mivel a beszerzett egyéb bizonyítékok az ittasságot egyértelműen alátámasztják. A megyei bíróság a tényállást tévesen értékelte, okszerűtlen és logikailag ellentmondásos következtetésre jutott. Továbbá figyelmen kívül maradt, hogy a felperesnek az egyik szeme volt betegség miatt véres, erről a munkatársi tudtak, ittassága azonban más "tünetekkel" jelentkezett. Az alperes továbbá arra is hivatkozott, hogy a felperes a fellebbezési határidő elmulasztása miatti igazolási kérelmét elkésetten nyújtotta be, igazolási kérelmet is elkésetten terjesztett elő, az abban felhozott indokok viszont - a felperes orvosi megfigyelés alatt állt - kimentésre nem alkalmasak.
A felülvizsgálati kérelem nem alapos.
A jogerős ítéletben jogszabálysértés nélkül megállapított tényállás a felülvizsgálati eljárásban is irányadó. E tényállás szerint, melyet az alperes sem vitatott a felülvizsgálati kérelmében, a felperes a szondáztatás eredményét, a munkavégző képességét befolyásoló alkoholfogyasztást nem ismerte el, véralkohol vizsgálatot kért, amely az alperes biztonsági szolgálatát ellátó K. F. téves tájékoztatása miatt maradt el.
A Legfelsőbb Bíróság MK 122. számú állásfoglalása szerint, ha a munkáltató a vizsgálat eredményét írásban közölte a munkáltatóval olyan tájékoztatás mellett, hogy ha a szondáztatás eredményét és az alkoholtól befolyásoltság munkáltatói megállapítását nem fogadja el, orvosi vizsgálatnak van helye, és a munkavállaló a mindezt tanúsító jegyzőkönyvben a kötelezettségszegés megállapítására alkalmas állapotát beismerte, a munkáltató további eljárás mellőzésével megalapozottan intézkedhet. Ennek hiányában viszont a munkáltató a vita eldöntése érdekében az arra illetékes orvostól véralkohol vizsgálatot kérhet az ittasság munkahelyi ellenőrzéséről szóló 16/1986. (XII. 17.) EüM rendelet rendelkezései szerint. E rendelet 1. § (2) és (3) bekezdése értelmében a véralkohol vizsgálat a munkáltató útján kérhető, ezt a munkáltató nem tagadhatja meg, továbbá a vizsgálathoz szükséges dobozt a munkáltatónak kell rendelkezésére bocsátania.
Tény, hogy a felperes az alkoholtól befolyásolt állapotát nem ismerte el, és a vita eldöntése érdekében szükséges orvosi vizsgálat hiányában az alkoholos állapot hitelt érdemlő kimutatására a munkáltató oldalán felmerült okból nem került sor. Helytállóan állapította meg a másodfokú bíróság, hogy saját mulasztásának következményei az alperest terhelik.
Nem okszerűtlen a jogerős ítéletnek az egyéb bizonyítékokból levont következtetése. A másodfokú bíróság a bizonyítékokat együttesen értékelte és következtetésének meggyőző indokát adta, mérlegelése a Pp. 206. §-ának (1) bekezdésében előírtakat nem sérti. A szondáztatást követően megállapított és hosszú keresőképtelenséget okozó szembetegsége folytán a tanúknak a felperes állapotára és magatartására vonatkozó előadását az eljárt bíróságok okszerűen értékelték.
A kifejtettekre tekintettel az alperes felülvizsgálati kérelmében jogszabálysértés hiányában alap nélkül sérelmezte a szonda vizsgálat eredménye és a tanúk nyilatkozata figyelembevétele mellőzését.
Mindezek alapján a Legfelsőbb Bíróság a Pp. 275/A. §-ának (1) bekezdése alapján a jogerős ítéletet hatályában fenntartotta. (Mfv. I. 10.681/1999.)
233. Ha a munkáltató alaptalanul állította, hogy a marketing igazgató kötelezettségmulasztása hozzájárult a kft. veszteségének keletkezéséhez, a marketing igazgató munkaviszonyának rendkívüli felmondással történt megszüntetése jogellenesen történt (Mt. 96. §).
A felperes marketing igazgató munkakörre az 1997. április 1-jétől 2002. április 30-áig terjedő időre létesített munkaviszonyt az alperessel, aki 1997. december 5-én - kötelezettségszegések miatt - rendkívüli felmondással élt. Emiatt a felperes pert indított az alperes ellen. A keresete a rendkívüli felmondás jogellenességének megállapítására és anyagi igényeinek teljesítésére irányult.
A munkaügyi bíróság ítéletével a keresetnek helyt adott, és az alperest munkabér és egyéb jogcímek szerint marasztalta. A tényállásban megállapította, hogy a rendkívüli felmondásnak a felperes kötelezettségszegésével és emiatt az Á. magazinja című újság veszteségességével összefüggő állítása nem bizonyított. Emiatt a munkaügyi bíróság az Mt. 88. § (2) bekezdés szerint marasztalta az alperest, figyelembe véve a felek által megkötött munkaszerződésnek a felperesre a törvénynél kedvezőbb kikötéseit is.
Az ítélet ellen a kereset elutasítása iránt az alperes fellebbezett.
A megyei bíróság ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta. A jogalap körében helyesnek találta a munkaügyi bíróság döntését, az - felülvizsgálati eljárásban nem szereplő - összegszerűség tekintetében is kifejtette jogi álláspontját [Pp. 247. § (1) bekezdés].
A másodfokú ítélet ellen az alperes nyújtott be felülvizsgálati kérelmet. Álláspontja szerint a felperes kötelezettségszegésének hiányát a bíróságok törvénysértéssel állapították meg. Emiatt továbbá, mert a "munkaviszony a lap sorsához volt kötve", az alperes a bíróságok ítéletének "megváltoztatását" és a kereset elutasítását kérte.
A felülvizsgálati kérelem nem alapos.
A másodfokú bíróság törvénysértés [Pp. 206. § (1) bekezdés] nélkül találta helyesnek az elsőfokú bíróságnak a jogalapról szóló döntését.
Az elsőfokú eljárásban beszerzett bizonyítékok hitelt érdemlően és aggálytalanul bizonyítják a felperes vétkes kötelezettségszegésének hiányát. Ezért az alperes alaptalanul hivatkozott arra, hogy a felperes kötelezettségmulasztása hozzájárult a veszteség keletkezéséhez. A hatályos munkajogi rendelkezések pedig nem teszik lehetővé, hogy a munkáltató valamely gazdaságossági célkitűzésének meghiúsulása esetén az ebben szerepet nem játszó, határozott idejű munkaviszonyban lévő munkavállaló munkaviszonya e gazdasági kényszer folytán "rendkívüli felmondással" megszűnjön. A felülvizsgálati kérelemben megjelölt eseti döntés (BH 1996.64.) azért nem alkalmazható az adott ügyben, mert abban a munkavállaló a saját cégével összefüggésben követett el kötelezettségszegést (a munkáltatója jogos gazdasági érdekét veszélyeztette). A felperes terhére azonban ilyen kötelezettségszegés nem nyert bizonyítást, ennélfogva a munkáltatója gazdasági érdekeinek veszélyeztetése ez okból fel se merülhet.
A kifejtettek miatt a Legfelsőbb Bíróság a Pp. 275/A. §-ának (1) bekezdése alapján a megyei bíróság ítéletét hatályában fenntartotta. (Mfv. I. 10.685/1999.)
234. A kötelezettségszegés súlyának megítélésénél az összes körülményt figyelembe kell venni, ehhez képest adott esetben a jegy-kiadási kisebb késedelem nem minősült minősített kötelezettségszegésnek (Mt. 96. §).
A felperes 1989-től autóbuszvezető munkakörben fennállt munkaviszonyát az alperes 1998. április 15-én rendkívüli felmondással megszüntette. Az indokolás szerint az április 3-án végzett ellenőrzés megállapította, hogy a felperes által vezetett buszon három utasnak nem volt jegye. A felperes elismerte, hogy az utasok részére viteldíj fizetése nélküli utazást tett lehetővé, majd utólag szabálytalanul készpénzes számlát adott ki, amely nem párosult jegykiadási kötelezettséggel.
A felperes módosított keresetében a rendkívüli felmondás jogellenességének megállapítását és az eredeti munkakörében való foglalkoztatását, az elmaradt munkabére megfizetését kérte.
A munkaügyi bíróság ítéletével a felperes keresetét elutasította.
A munkaügyi bíróság megállapította, hogy a felperes megszegte a munkaköri leírásában meghatározott kötelezettségét az alperes belső előírásai betartását illetően, amikor az érintett három utasnak azért nem adott ki menetjegyet, mert 1000 forintos címletű bankjeggyel akartak fizetni és abból nem tudott visszaadni. A 17/1996. (VI. 22.) Igazgatótanácsi határozat értelmében ugyanis ilyen esetben az utas részére átvételi elismervényt kell adni a többletként átvett összegről, majd az utazás tartama alatt meg kell kísérelni a pénz felváltását. Ha a többletösszeg visszaadható, az elismervényt vissza kell venni, ellenkező esetben az utas személyi adatai feljegyzése mellett a többletösszeget le kell adni, és azt az alperes juttatja vissza az érintett utasnak. A munkaügyi bíróság erre tekintettel nem fogadta el a felperesnek azt a védekezését, hogy nem rendelkezett elegendő váltópénzzel. Az ellenőrzési jegyzőkönyvben a felperes egyébként 400 forint váltópénzt elismert, továbbá a járat B.-ról való elindulásáig további 402 forint bevételre tett szert.
A felperes fellebbezése alapján eljárt megyei bíróság közbenső ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletét megváltoztatta, megállapította a rendkívüli felmondás jogellenességét és elrendelte a felperesnek az eredeti munkakörben történő továbbfoglalkoztatását. Az anyagi igények elbírálása miatt az elsőfokú bíróságnak az iratokat visszaküldte.
A másodfokú bíróság az eset összes körülményeit mérlegelve úgy ítélte meg, hogy a felperes kötelezettségszegése nem olyan súlyos, ami a rendkívüli felmondást megalapozza. A kötelezettségszegés súlyának megítélésénél a megyei bíróság a felperes 10 éve fennálló munkaviszonyára és kifogástalan munkavégzésére is tekintettel volt.
Az alperes felülvizsgálati kérelmében a közbenső ítélet hatályon kívül helyezését, az elsőfokú ítélet hatályban tartását és a felperes keresetének elutasítását kérte. Álláspontja szerint a másodfokú bíróság tévesen értékelte a kötelezettségszegés súlyát, ezért alaptalanul következtetett a perbeli intézkedés jogellenességére, a felperes ugyanis három utas esetében viteldíj beszedése nélküli utazást tett lehetővé, továbbá készpénzes számlát szabálytalanul utólag állított ki. A másodfokú bíróság nem vette figyelembe, hogy az alapvető szakmai szabályok betartása minden autóbusz-gépkocsivezető kiemelkedő kötelezettsége. A VOLÁN társaságok által meghirdetett utazási feltételek szerint autóbuszjárat csak érvényes menetjeggyel vehető igénybe, a jegykiadó pénzváltásra és nagy címletű pénzből való visszaadásra nem köteles. Ha a buszvezető nem tud visszaadni, a visszajáró összeget a VOLÁN az utas részére postai úton visszatéríti.
A felperes tehát megszegte munkaköri kötelezettségét, a bizonylati fegyelmet, térítés nélküli szolgáltatás igénybevételt engedélyezett, fiktív útviszonyra és időre szóló nyugtát adott az utasoknak. Mindezek a kötelezettségszegések a rendkívüli felmondást megalapozták arra is figyelemmel, hogy a felperessel szemben korábbi hasonló mulasztásai miatt az alperes több ízben figyelmeztetést, illetve hátrányos jogkövetkezményt alkalmazott. Az erre vonatkozó bizonyítékait az alperes a felülvizsgálati kérelméhez csatolta.
A felperes felülvizsgálati ellenkérelmében a jogerős közbenső ítélet hatályában való fenntartását kérte.
A felülvizsgálati kérelem nem alapos.
Az alperes felülvizsgálati kérelmében a felperes kötelezettségszegése súlyának a másodfokú bíróság általi mérlegelését támadta.
A felülvizsgálati eljárásban a bizonyítékok felülmérlegelésének nincs helye. Jogszabálysértést a bizonyítékok nem teljes körű egybevetése és értékelése, az iratellenesség és kirívóan okszerűtlen következtetés alapoz meg, az adott esetben ilyen következtetés nem állapítható meg.
Helyesen hivatkozott a jogerős ítélet arra, hogy az Mt. 96. § (1) bekezdés a) pontján alapuló rendkívüli felmondás indoka tekintetében egyebek mellett vizsgálni kell a munkavállaló vétkességét, mivel a rendkívüli felmondást a szándékos, vagy súlyosan gondatlan magatartás alapozhatja meg.
A megyei bíróság a jogszabálysértés nélkül mérlegelt bizonyítékok alapján törvénysértés nélkül következtetett arra, hogy az adott esetben a reggel 6 óra 11 perckor történt ellenőrzéskor feltárt kötelezettségszegés tekintetében nem állapítható meg a szándékosság, vagy súlyos gondatlanság. A felperes és az utasok egybehangzó nyilatkozata szerint ugyanis a felperes azzal szegte meg a munkáltatói utasítást, hogy váltópénz hiányában azonnal nem vette el az 1000 forintos bankjegyet, és ezért nem adott ki jegyet. Ebből azonban egymagában nem következik, hogy a viteldíjat később - az utazás befejezéséig - sem akarta beszedni. Az alperes ugyanis nem cáfolta a M. F. tanúnak azt az előadását, amely szerint a szóban lévő három utas a gépkocsivezető mögött helyezkedett el, és a felszállásukat követő első megállónál már érdeklődtek arról, hogy van-e váltópénze a felperesnek. A felperes a nemleges válasz mellett azt is megígérte, hogy H.-n a "főnöki hivatalban rendezik a viteldíjat" Hitelt érdemlően bizonyított az is, hogy a tanúknak érdeke fűződött a jegyvásárláshoz, mivel a munkáltatójukkal erről el kellett számolni.
Mindezek, illetve a további körülmények értékelése a cselekmény súlyának megítélése szempontjából - különös tekintettel az időpontra (reggel 6 órától 6 óra 11 percig eltelt idő) - nem tekinthető a kötelezettségszegés súlya mérlegelése körében törvénysértést megalapozó kirívóan okszerűtlen következtetésnek.
Az alperes által a felülvizsgálati kérelemhez csatolt intézkedések a Pp. 275. §-ának (1) bekezdése értelmében nem vehetők figyelembe, mivel ezekre, illetve a felperes korábbi munkavégzésével összefüggő körülményre az alperes az első- és a másodfokú eljárásban nem hivatkozott. A felülvizsgálati eljárásban a Legfelsőbb Bíróság a rendelkezésre álló iratok alapján dönt, bizonyítás lefolytatásának nincs helye.
A kifejtettekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság a Pp. 275/A. §-ának (1) bekezdése alapján a jogerős közbenső ítéletet hatályában fenntartotta. (Mfv. I. 10.704/1999.)
235. Ha a rendes felmondást megelőzően a felek a munkavállaló rendes munkaidejének hat órára csökkentésében állapodtak meg, a munkavállaló ezt követő időre szóló elmaradt munkabérének megállapításánál ezt figyelembe kellett venni (Mt. 96. §).
A felperes munkaviszonyát az alperes 1993. június 28-án rendkívüli felmondással megszüntette. A felek között emiatt indult munkaügyi jogvitában hozott felülvizsgálati határozat - a munkaviszony jogellenes megszüntetése jogkövetkezményeként - a felperest megillető elmaradt munkabér, végkielégítés és felmentési időre járó átlagkereset tekintetében a munkaügyi bíróságot új eljárásra és új határozat hozatalára utasította (Mfv. I. 10.316/1997/3.).
A munkaügyi bíróság az új eljárásban hozott ítéletével az alperest elmaradt munkabér, felmentési időre járó átlagkereset, végkielégítés és ezen összegek kamatai megfizetésére kötelezte.
Az alperes fellebbezése folytán eljárt megyei bíróság ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletének fellebbezett részét részben megváltoztatva a marasztalás összegét leszállította.
A másodfokú bíróság ítélete indokolásában kifejtette, hogy az alapeljárásban hozott másodfokú ítélet - és ennek megfelelően a felülvizsgálati határozat - ténybeli megállapítást tartalmaz a felek között a munkaidő csökkentésére és a csökkentett munkabérre vonatkozóan. Ezt a per adatai alátámasztják. Ezért a felperes által elfogadott 6 órás munkaidő és ennek megfelelő havi személyi alapbér figyelembevételével kellett volna a felperest megillető járandóságok összegét megállapítani. Az összegszerű ítéleti rendelkezéseket tehát eszerint megváltoztatta.
A felperes felülvizsgálati kérelmében a jogerős ítélet hatályon kívül helyezését és az elsőfokú ítélet helybenhagyását kérte. Az írásbeli munkaszerződés-módosítás hiányára, az 1993. május hónapra számfejtett munkabérére és kötetlen munkaidőben való munkavégzésre hivatkozott. A munkaszerződés-módosításra vonatkozó kölcsönös nyilatkozatok elhangzását elismerte, de álláspontja szerint e nyilatkozatok nem tekinthetők munkaszerződés-módosításnak.
Az alperes felülvizsgálati ellenkérelmében a jogerős ítélet hatályában való fenntartását kérte.
A Legfelsőbb Bíróság a felülvizsgálati kérelmet a Pp. 274. §-ának (1) bekezdése alapján tárgyaláson kívül bírálta el.
A felülvizsgálati kérelem nem alapos.
A megismételt eljárásban a bíróság kötve van az új eljárást elrendelő határozatban foglalt megállapításokhoz, attól akkor térhet el, ha a további eljárás során felmerült új tények, bizonyítékok alapján megdőlnek az előbbi megállapítások.
Az adott esetben az új eljárást elrendelő felülvizsgálati határozat a másodfokú bíróság ítéletének nem támadott ténymegállapítását rögzítette, miszerint a peres felek a rendes felmondást megelőzően a felperes rendes munkaidejének csökkentésében állapodtak meg, ezért csökkentett munkabérben részesül. A munkaügyi bíróság az új eljárásban ezzel szemben az 1993. május havi munkabér összegéből, és a ledolgozott órákat nem tanúsító jelenléti ívből tévesen következtetett arra, hogy az alperes nem bizonyította a felek között a munkaidő csökkentésére létrejött megállapodást. A felperesnek a 6 órás munkaidő elfogadásáról szóló, 1993. júniusban tett kifejezett írásbeli nyilatkozatán alapuló ítéleti ténymegállapítást ugyanis az előbbiek nem cáfolták.
A felperes a felülvizsgálati kérelmében ezért ugyanezen bizonyítékokra hivatkozva, saját írásbeli nyilatkozatával és a felek kölcsönös akaratnyilvánításának elismerésével szembekerülve megalapozatlanul támadta a jogerős ítéletet, amelynek a 6 órás munkaidő szerint csökkentett személyi alapbér alapulvételével számított átlagkeresetre [Mt. 152. § (3) bekezdés] alapított döntése nem jogszabálysértő.
A kifejtettekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság a Pp. 275/A. §-ának (1) bekezdése alapján a jogerős ítéletet hatályában fenntartotta, és felperest kötelezte az alperes felülvizsgálati eljárási költsége megfizetésére [Pp. 78. § (1) bekezdés]. (Mfv. I. 10.706/1999.)
236. A munkáltató gazdasági érdekének bizonyított veszélyeztetése esetén megállapítható a minősített kötelezettségszegés attól függetlenül, hogy a sérelem bekövetkezik-e vagy sem (Mt. 96. §).
A felperes 1987-től fennállt munkaviszonyát az alperes 1996. október 2-án rendkívüli felmondással megszüntette azzal az indokolással, hogy a felperes a saját vállalkozásában használt taxiján az alperes védjegyoltalomban részesülő logóihoz összetéveszthetőségig hasonló jelzéseket használt és az alperes 1996. szeptember 19-ei felszólítása ellenére sem hagyott fel a jelzések használatával. Továbbá az alperes által 1996. szeptember 23-án megtiltott személytaxi szolgáltatási egyéni vállalkozói tevékenységgel sem hagyott fel, mely tevékenységet az alperes a gazdasági érdekeit veszélyeztetőnek ítélt.
A felperes keresetében a rendkívüli felmondás jogellenességének megállapítását és az alperesnek elmaradt munkabérben, háromszoros végkielégítésben, kártérítésben, kamatban és perköltségben való marasztalását kérte, mivel álláspontja szerint a felhozott indokok a rendkívüli felmondás jogszerű indokául nem szolgálhatnak.
A munkaügyi bíróság a megismételt eljárásban hozott ítéletével megállapította a rendkívüli felmondás jogellenességét és kötelezte az alperest elmaradt munkabér, végkielégítés, kártérítés, továbbá perköltség és eljárási illeték megfizetésére.
A munkaügyi bíróság a lefolytatott bizonyítási eljárás alapján azt állapította meg, hogy a felperes által használt "piros-sárga kockasor" különbözik az alperes által alkalmazott színkombinációtól, továbbá hosszát tekintve sem azonos azzal. A felperes kocsiján alkalmazott szabadjelzés kivilágított állapotban esetleg összetéveszthető az alperesnél használatossal, azonban egy szabadjelző első ránézésre nem teszi lehetővé a jármű hovatartozásának a megállapítását. Az elsőfokú bíróság szerint az alperes tehát indokolatlanul figyelmeztette a felperest a jelzések használata miatt, a rendkívüli felmondás indoka tehát nem valós és nem okszerű.
Az alperes fellebbezése folytán eljárt megyei bíróság ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletét megváltoztatta és a felperes keresetét elutasította.
A másodfokú bíróság megállapítása szerint az elsőfokú bíróság a tényállást részben hiányosan, részben pedig a bizonyítékok nem megfelelő értékelése miatt tévesen állapította meg, így az abból levont következtetése is téves.
A másodfokú bíróság a tényállást kiegészítette azzal, hogy a felperes az alperes engedélyével úgynevezett "képviseletes taxis jogosultsággal" rendelkezett, és a felperes emiatt jogosult volt az alperes védjegyoltalom alá eső megjelöléseit használni. A felek között ez a jogviszony megszűnt, ami azzal is járt, hogy a felperesnek az alperes jelzését el kellett a kocsijáról távolítania, erre azonban csak felszólítás után volt hajlandó. A felperes ezt követően kezdte használni az alperes által az összetéveszthetőség miatt kifogásolt jelzéseket (kockasor és szabadjelzés), amivel kapcsolatban az alperes előbb szóban, majd írásban figyelmeztette. A jelzések eltávolítására vonatkozó felszólítás végrehajtását a felperes megtagadta, ezért az alperes az Mt. 3. §-ának (3) bekezdése alapján megtiltotta a felperesnek az egyéni vállalkozóként végzett taxizást. A felperes ennek az iratnak az átvételét megtagadta, majd ezt követően adta ki az alperes a rendkívüli felmondást.
A másodfokú bíróság nem osztotta az elsőfokú bíróság álláspontját a védjegyoltalomban álló jelzéseket illetően. Kifejtette, hogy maga a kockajelzés részesül védjegyoltalomban, és a felperes által alkalmazott színkombináció - piros-sárga - különösen alkalmas az alperes piros-fehér színkombinációjának a "laikus", siető utasok részéről való összetévesztésre.
A másodfokú bíróság megállapítása szerint az alperes a perben bizonyította, hogy a jelzéseit bitorló más gépkocsivezetőkkel szemben is következetesen fellép, ezért a felperesnek a vele szembeni "személyeskedésre" hivatkozását alaptalannak találta. Megállapította továbbá, hogy a felperes jogszerűtlenül nem teljesítette az alperesnek a gazdasági érdekeit veszélyeztető magántaxis tevékenység megszüntetésére vonatkozó utasítását.
Mindezek alapján a másodfokú bíróság a rendkívüli felmondás valós és okszerű indokai alapján az intézkedést jogszerűnek minősítette, ezért az elsőfokú ítéletet megváltoztatva a keresetet elutasította.
A felperes felülvizsgálati kérelemében az Mt. 3. § (3) bekezdésébe ütköző törvénysértés miatt támadta a jogerős ítéletet és azt kérte, hogy a Legfelsőbb Bíróság "saját hatáskörében hozzon érdemi határozatot". A felperes érvelése szerint a másodfokú bíróság figyelmen kívül hagyta, hogy az alperes védjegybitorlás címén polgári peres eljárást nem kezdeményezett, amelyben a bíróság jogerősen megállapította volna a védjegyek sérelmét. Továbbá azt sem értékelte a másodfokú bíróság, hogy az alperes "piros-fehér négyzetei" egész sort képeznek a taxik első ajtaján, és az alperes többféle jelzést együttesen használ. A felperes álláspontja szerint az elsőfokú bíróság megalapozottan állapította meg, hogy a felperes jelzései az utasok által nem összetéveszthetők, és a felperes tevékenysége az alperes gazdasági érdekeit nem sértette. A védjegybitorlásra hivatkozás a felperes szerint valójában "ürügy", mert nem ez, hanem a taxistevékenysége az a magatartás, amely sérti - mint konkurens tevékenység - az alperes gazdasági érdekeit.
Az alperes felülvizsgálati ellenkérelmében a jogerős ítélet hatályában való fenntartását kérte.
A felülvizsgálati kérelem nem alapos.
A másodfokú bíróság az összes bizonyítékot mérlegelve, az általa kiegészített tényállás alapján állapította meg, hogy a rendkívüli felmondás megalapozott. A jogerős ítélet által hiánytalanul és törvénysértés nélkül megállapított tényállás a felülvizsgálati eljárásban is irányadó [Pp. 206. § (1) bekezdés].
A másodfokú bíróság ítéletében helyesen fejtette ki, hogy a "kockajelzés" a legjellemzőbb az alperes által védjegyoltalom alá helyezett jelzések között, és az alperes a védjegybitorlás és gazdasági érdekei védelme érdekében szinte valamennyi színkombinációt levédette, beleértve a felperes által használtat is.
A felperes által a vállalkozásában használt taxi ajtaján lévő piros-sárga kockasor jelzés együtt a taxi tetején lévő szabadjelzéssel olyan jellemzők, amelyek lényegi jegyeikben hasonlítanak az alperes régóta használt, a széles utazóközönség által ismert taxi jelzésekre, tehát azzal összetéveszthetők. A perben meghallgatott személyek ezt egybehangzóan megerősítették. Az alperes a perben továbbá bizonyította, hogy a személyszállítás tekintetében fennálló körülmények következtében gazdasági érdekeit és jó hírnevét veszélyeztető magatartások elszaporodása miatt, tehát alapos okkal kényszerült következetes intézkedésre.
Helyesen hivatkozott a másodfokú bíróság továbbá arra is, hogy a felperes az Mt. 108. § (2) bekezdése alapján jogszerűen tilthatja meg a munkavállalónak a további munkavégzésre irányuló jogviszony létesítését és folytatását, ha az a gazdasági érdekeit veszélyezteti. A felperes a munkáltató erre vonatkozó intézkedésének átvételét megtagadta, kifejezésre juttatta, hogy azt nem hajtja végre, és az összetéveszthető jelzéseket sem távolítja el.
A felperes az alperes védjegyoltalomban részesülő jelzéseivel összetéveszthető jelzések használatának megszüntetésére vonatkozó és az alperes gazdasági érdekeit ezzel összefüggésben sértő magántaxis tevékenységet megtiltó munkáltatói intézkedés végrehajtását megtagadta, ellene jogorvoslattal nem élt. A felperes folyamatos kötelezettségszegése a rendkívüli felmondást megalapozta, téves a felülvizsgálati kérelem ezzel ellentétes érvelése. A rendkívüli felmondásban felhozott minősített kötelezettségszegés megállapításának továbbá nem feltétele a védjegybitorlás bíróság általi kimondása.
Mindezekből alappal állapította meg a másodfokú bíróság, hogy a rendkívüli felmondás indokául megjelöltek az Mt. 96. § (1) bekezdés a) pontjában szabályozott törvényi feltételeknek megfelelnek. Az irányadó bírói gyakorlat szerint a gazdasági érdek bizonyított veszélyeztetése esetén megállapítható a minősített kötelezettségszegés, függetlenül attól, hogy a sérelem bekövetkezik-e vagy sem.
A kifejtettekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság a Pp. 275/A. §-ának (1) bekezdése alapján a jogerős ítéletet hatályában fenntartotta, és a Pp. 78. §-ának (1) bekezdése alapján kötelezte a felperest a felülvizsgálati eljárási költség megfizetésére. (Mfv. I. 10.712/1999.)
237. Ha a munkavállaló a versenyhelyzet megállapíthatóságát szolgáló kérdőívek kitöltésénél a munkáltatóval szembeni együttműködési kötelezettségét szándékosan megszegte, ez megalapozta a munkaviszonyának rendkívüli felmondással történt megszüntetését (Mt. 96. §).
A felperes raktárvezetői munkakörben fennállt munkaviszonyát az alperes 1998. július 9-én rendkívüli felmondással megszüntette. A felperes keresetében a rendkívüli felmondás jogellenességének megállapítását és annak jogkövetkezményei alkalmazását kérte.
A munkaügyi bíróság ítéletével a felperes keresetét elutasította.
A megállapított tényállás szerint az alperes a rendkívüli felmondást azzal indokolta, hogy felperes az alperes szabályzataiban előírt kérdőívek kitöltésekor 1998. május 6-án tagadta a saját, illetve házastársa külső cégben fennálló üzleti érdekeltségét. A beszerzett cégiratok alapján az alperes megállapította, hogy a B. Trade Kereskedelmi és Szolgáltató Bt. beltagja volt felperes 1995. május 15-éig, ezt követően a felesége vált beltaggá, cégjegyzésre jogosult képviselővé. Az üzleti érdekeltség többszöri tagadását az alperes lényeges kötelezettségszegésnek, a munkaviszony fenntartását lehetetlenné tevő magatartásnak minősítette.
A munkaügyi bíróság megállapította, hogy a B. Trade Bt. 17 százalékos részesedésével alapították meg a D. Kft.-t, amelynek a betéti társaság kültagja az ügyvezetője. A bíróság álláspontja szerint az alperes tevékenységi területe - a gyémánthúzókő gyártása - megegyezett a kft. tevékenységi körével, amelyben felperes felesége tulajdonos volt, és így - bár közvetve - a felperes is érdekelt volt ezen kft. gazdasági tevékenységében. Ezt az érdekeltséget a munkáltató tudomására kellett volna hozni, hogy eldönthesse ennek összeférhetetlenségét.
A munkaügyi bíróság a rendkívüli felmondást jogszerűnek találta, mert a felperes olyan érdekeltségét hallgatta el, amely alkalmas lehetett a munkáltató gazdasági érdekeinek megsértésére.
A felperes fellebbezése folytán eljárt megyei bíróság közbenső ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletét megváltoztatta, és megállapította a rendkívüli felmondás jogellenességét, felperes munkaviszonyának 1999. április 15-ével való megszüntetését.
A másodfokú bíróság a helyesen megállapított tényállásból levont jogi következtetéssel nem értett egyet. Álláspontja szerint, mivel a rendkívüli felmondás indokolása a D. Kft.-ben való érdekeltséget nem említette, ez a perben már nem volt felvethető és felperes terhére róható. Másrészt, ha erre nézve lett volna is bejelentési kötelezettsége a belső szabályzat szerint felperesnek, ennek elmulasztását a bíróság nem tekintette olyan súlyú kötelezettségszegésnek, ami az Mt. 96. §-a (1) bekezdésének a) pontja szerint minősül. Megítélése szerint felperesnek mérlegelési joga volt annak eldöntésében, hogy a gazdasági társaság versenytársa-e munkáltatójának.
Az alperes felülvizsgálati kérelmében a jogerős közbenső ítélet "megváltoztatását" és lényegében az elsőfokú ítélet helybenhagyását kérte törvénysértésre [Mt. 3. § (3) bekezdés, Mt. 96. § (1) bekezdés a)-b) pont] hivatkozással. Előadta, hogy a munkavállalók által kitöltendő kérdőívek célja az esetleges érdekkonfliktusok feltárása. A felperes házastársa révén, a B. Trade Bt.-ben meglévő részesedésén keresztül, mint tulajdonos egyértelműen érdekeltté vált a munkáltatójával konkurens cég, a D. Kft. tevékenységében. Álláspontja szerint annak nem lehet jelentőséget tulajdonítani, hogy az érdekeltség egy társaság közbeiktatása révén valósult meg. E társaságban való családi érdekeltsége elhallgatásával felperes megakadályozta az érdekkonfliktus elleni munkáltatói védekezés lehetőségét. Ez az Mt. 3. § (3) bekezdése alapján megalapozta a rendkívüli felmondást.
A felperes felülvizsgálati ellenkérelme a jogerős közbenső ítélet hatályában való fenntartására irányult.
A Legfelsőbb Bíróság a felülvizsgálati kérelmet a Pp. 274. §-ának (1) bekezdése alapján tárgyaláson kívül bírálta el.
A felülvizsgálati kérelem alapos.
A felülvizsgálati eljárásban a Pp. 206. §-a (1) bekezdése szerint megállapított tényállás irányadó.
E tényállás szerint a felperes felesége a B. Trade Bt. beltagja, cégjegyzésre jogosult képviselője volt, és e betéti társaság részvételével alapított - az alperessel részben azonos tevékenységi körű - D. Kft.-ben gazdasági érdekeltsége állt fenn. Ez utóbbi társaság - felperes perbeli nyilatkozatára is tekintettel - az alperes versenytársának minősül.
A másodfokú bíróság a rendkívüli felmondás indokolásából, amely felperes feleségének a betéti társaságban fennálló tagságát jelölte meg tényként, tévesen - a felmondás indokát csak formálisan és nem tartalmában vizsgálva - következtetett arra, hogy a felperes versenyhelyzet hiányában az érdekkonfliktus feltárására szolgáló kérdőívek kitöltésénél kötelezettségszegést nem követett el. Az alperes ugyanis megjelölte a versenyhelyzet alapjául szolgáló betéti társasági tagságot. Ez a valóságnak megfelelt és e felmondási indok keretei között maradva bizonyította - e tagsági viszony révén a versenytársnak minősülő kft.-ben fennálló gazdasági érdekeltségével alátámasztva (MK 95. számú állásfoglalás III. pont) - a felperes terhére rótt kötelezettségszegést, a kérdőívek valótlan kitöltésével.
Helytállóan támadta a felülvizsgálati kérelem a jogerős közbenső ítéletben kifejtett azt az álláspontot is, miszerint az adott esetben felperesnek mérlegelési joga volt a versenyhelyzet megítélésénél. Ennek ugyanis ellentmondanak az általa ismert és aláírt munkáltatói tájékoztatások, amelyek ilyen esetre egyértelmű útmutatást adtak a munkáltatónál az illetékes személy tájékoztatására, és a közvetett érdekeltség lehetőségére is kifejezetten utaltak.
A felperes a kérdőívek valóságnak nem megfelelő kitöltésével a munkáltatóval szembeni együttműködési kötelezettségét szándékosan megszegte. E lényeges kötelezettségszegés súlyának megítélésénél a másodfokú bíróság nem vette figyelembe, hogy felperes e magatartásával a munkáltató jogos gazdasági érdekeit is veszélyeztette, így ennélfogva az jelentős mértékűnek minősül.
Ezért a másodfokú bíróság az Mt. 96. §-a (1) bekezdésének a) pontja szerint megalapozott, jogszerű rendkívüli felmondással szemben előterjesztett keresetet elutasító elsőfokú ítéletet törvénysértően változtatta meg.
A kifejtettekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság a Pp. 275/A. §-ának (2) bekezdése alapján a jogerős közbenső ítéletet hatályon kívül helyezte és a munkaügyi bíróság ítéletét helybenhagyta. (Mfv. I. 10.727/1999.)
238. Ha a bányában a robbantómester a hatályos szabályokat megszegte, meghatározott napon robbantást hajtott végre anélkül, hogy robbantóanyagot vételezett volna, és a nyilvántartásban is eltérések voltak megállapíthatók, az emiatt alkalmazott rendkívüli felmondás jogszerű volt (Mt. 96. §).
A felperes a munkáltatói rendkívüli felmondás jogellenességének megállapítása és annak jogkövetkezményei iránt terjesztette elő keresetét.
A munkaügyi bíróság ítéletével megállapította a rendkívüli felmondás jogellenességét és felperes munkaviszonyát eredeti, vájár munkakörében helyreállította.
Az ítéleti tényállás szerint az alperes a felperes munkaviszonyát az 1998. június 23-án kelt rendkívüli felmondással megszüntette. Intézkedését azzal indokolta, hogy a felperes 1998. május 5-én a délutáni műszakban robbantómesterként a robbantóanyagok vételezésénél és elszámolásánál nem az előírások szerint járt el, az adott műszakban nem vételezett robbantáshoz szükséges anyagot, mégis robbantás történt. Továbbá azt is rögzítette, hogy a felperes robbantómesteri feladatai kapcsán eltérések mutatkoznak a robbanóanyag nyilvántartási, felhasználási könyvek és a diszpécseri, aknászi jelentéskönyvek között.
A munkaügyi bíróság a perbeli bizonyítékok alapján nem találta egyértelműen megállapíthatónak, hogy a rendkívüli felmondásban megjelölt műszakban történt-e robbantás, volt-e arra szükség; illetőleg, ha robbantottak, azt ki és mikor vételezett anyaggal végezte. Ugyanakkor az ellenőrzés során mulasztásokat az alperes által eltűrt szabálytalan gyakorlatot állapított meg. Mindezekből az Mt. 96. §-a (1) bekezdés a) pontjában előírt feltételek hiányára és a rendkívüli felmondás jogellenességére következtetett.
Az alperes fellebbezése folytán eljárt megyei bíróság ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletét megváltoztatta, és a felperes keresetét elutasította.
A másodfokú bíróság a bizonyítékok mérlegelésével eltérő tényállást állapított meg. A frontaknász jelentéskönyvben szereplő bejegyzés, felperes eltérő nyilatkozatai és a tanúvallomások alapján arra következtetett, hogy 1998. május 5-én a második műszakban robbantás történt, és mivel a műszakban a felperes volt egyedül robbantómester, a robbantást felperesnek kellett végeznie. Ehhez a robbantóanyagot nem a szakmai utasításban előírt szabályok betartásával vette, illetve adta át. A fokozott veszéllyel járó tevékenységre vonatkozó szabályok megszegését súlyos kötelezettségszegésnek minősítette, amelyet a munkáltatói ellenőrzés hiányossága nem enyhit olyan mértékben, hogy a munkáltatói intézkedés megalapozatlan volna.
A felperes felülvizsgálati kérelmében a jogerős ítélet hatályon kívül helyezését és az elsőfokú ítélet helybenhagyását kérte. Álláspontja szerint a másodfokú bíróság "csak feltételezésekre, bizonytalan és nem egyértelmű nyilatkozatokra utalva", tehát megalapozatlanul állapította meg a felperes által szabálytalanul végzett robbantást. Bizonyított szándékos, vagy súlyos gondatlan kötelezettségszegés hiányára hivatkozott. Vitatta a joggyakorlási határidő betartását [Mt. 96. § (4) bekezdés].
Az alperes felülvizsgálati ellenkérelme a jogerős ítélet hatályában való fenntartására irányult.
A Legfelsőbb Bíróság a felülvizsgálati kérelmet a Pp. 274. §-ának (1) bekezdése alapján tárgyaláson kívül bírálta el.
A felülvizsgálati kérelem nem alapos.
Ha a bíróság a tényállást a felek előadásainak és a bizonyítási eljárás során felmerült bizonyítékoknak az egybevetése alapján állapítja meg, a bizonyítékokat a maguk összességében értékeli, és meggyőződése szerint bírálja el, a felülvizsgálati eljárás keretében a bíróság mérlegelési körébe tartozó ténykérdés általában nem vizsgálható, és nincs lehetőség a bizonyítás adatainak újabb egybevetésére, értékelésére. A Legfelsőbb Bíróság azt vizsgálhatja, hogy a mérlegelés körében nincs-e nyilvánvalóan helytelen, okszerűtlen következtetés [Pp. 206. § (1) bekezdés, 275/B. §]. A másodfokú bíróság a perbeli tényállást a felperes által végzett robbantás tényére és a Földalatti Robbantási Technológiai Utasítás lényeges előírásainak megszegésére vonatkozóan a Pp. 206. §-a (1) bekezdésének megfelelően állapította meg. A felülvizsgálati kérelemben hivatkozott "bizonytalan, nem egyértelmű nyilatkozatok" tekintetében részletes és okszerű indokát adta, miért fogadta el S. I. frontaknász jelentéskönyvben tett bejegyzését és nyilatkozatait felperes tagadásával, illetve eltérő nyilatkozataival szemben [Pp. 221. § (1) bekezdés]. Ezért a rendkívüli felmondás indokának valóságára levont ítéleti következtetést megalapozatlanságra hivatkozva tévesen támadta a felülvizsgálati kérelem.
A felperes lényeges kötelezettségszegésének [Mt. 103 § (1) bekezdés b) pont] jogi mérlegelése körében is helyesen vette figyelembe a másodfokú bíróság a fokozott veszéllyel járó tevékenységet, és emiatt a munkavégzési szabályok pontos betartásához fűződő jelentős érdeket, amelyek adott esetben a folyamatos munkáltatói ellenőrzés elmulasztása ellenére is a súlyos gondatlanság és jelentős mérték megállapítását kellően indokolták.
A felperes az egyeztetés során kapott helytálló jogi tájékoztatást követően a perben a joggyakorlási határidő szempontjából a munkáltatói intézkedést nem kifogásolta. Így az ezzel kapcsolatos felülvizsgálati támadás, mivel olyan kérdésre vonatkozik, amely sem az első-, sem a másodfokú eljárásnak nem volt tárgya, a jogerős ítélet felülvizsgálatát nem alapozta meg (BH 1996/7/372.).
A kifejtettekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság a Pp. 275/A. §-ának (1) bekezdése alapján a jogerős ítéletet hatályában fenntartotta, és a felperest kötelezte az alperes felülvizsgálati eljárási költsége megfizetésére [Pp. 78. § (1) bekezdés]. (Mfv. I. 10.749/1999.)
239. Két napi rendes szabadság igénybevételét követően három munkanapi igazolatlan mulasztás a rendkívüli felmondást megalapozza. A rendkívüli felmondási jog visszamenőlegesen nem gyakorolható, ez azonban az intézkedést nem teszi jogellenessé (Mt. 96. §).
A felperes 1997. március 1-jétől galvános majd fémcsiszoló munkakörben fennállt munkaviszonyát az alperes az 1998. február 6-án közölt rendkívüli felmondással február 2-ával megszüntette. Az intézkedést három napot meghaladó igazolatlan távolléttel, többszöri figyelmeztetésre utaló pontatlan munkavégzéssel és a távolmaradással okozott többletköltségekkel indokolta.
A felperes keresetében a rendkívüli felmondás jogellenességének megállapítását és az alperesnek felmentési időre járó átlagkeresetben, kéthavi végkielégítésben, elmaradt munkabérben, szabadságmegváltásban, "fizetett ünnepre" járó munkabérben, továbbá bérkülönbözet megfizetésében való marasztalását kérte.
A munkaügyi bíróság ítéletével kötelezte az alperest 6363 forint bérkülönbözet és 1737 forint "fizetett ünnepre járó munkabér" megfizetésére, ezt meghaladóan a keresetet elutasította.
A munkaügyi bíróság megállapította, hogy a felperes 1998. január 26-án szabadságot kért telefonon az alperestől, K. L. szakmai irányító két nap szabadságot engedélyezett a részére a lakása eladása céljából, a felperes azonban csak egy hét múlva, február 2-án jelentkezett munkavégzésre. A munkaügyi bíróság álláspontja szerint az igazolatlan hiányzás a rendkívüli felmondást megalapozta.
A felperes és az alperes fellebbezése folytán eljárt megyei bíróság közbenső ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletét megváltoztatta, az 1998. február 4-én kelt rendkívüli felmondást hatályon kívül helyezte azzal, hogy a felperes munkaviszonya az alperesnél 1999. április 7-én szűnt meg. A másodfokú bíróság kiegészítő ítéletével a közbenső ítéletét kiegészítve az elmaradt bér vonatkozásában az elsőfokú bíróság ítéletét hatályon kívül helyezte, és az első fokon eljárt bíróságot új eljárás lefolytatására és újabb határozat hozatalára utasította, a közbenső ítéletre tekintettel az összegszerűség megállapítása céljából az iratokat az elsőfokú bíróságnak visszaküldte.
A másodfokú bíróság a kiegészített tényállás alapján arra a következtetésre jutott, hogy a rendkívüli felmondás jogellenes. A felperes munkaviszonyát ugyanis K. L., aki nem munkáltatói jogkör gyakorló, korábban már szóban megszüntette, amikor a felperest 1998. február 2-án a munkahelyről hazaküldte.
Továbbá a munkáltatói jogkör gyakorló által aláírt rendkívüli felmondás visszamenőleges hatályú, ezért emiatt is jogellenes. A másodfokú bíróság szerint mivel az igazolatlan távollét a három napot nem haladta meg, a rendkívüli felmondás tartalmát tekintve sem helytálló. A pontatlan munkavégzésre vonatkozó indok további pontosítás nélkül ugyancsak nem alapozhatja meg a súlyos joghátránnyal járó intézkedést, a távolléttel okozott többletköltség pedig az első felmondási okhoz kapcsolódott.
A kiegészítő ítéletben a másodfokú bíróság kifejtette, hogy a munkaszerződésben meghatározott havi 20 000 forint munkabér alapulvételével számított juttatások tekintetében az elsőfokú ítélet megalapozatlan, mivel a meghallgatott tanúk nyilatkozatai alátámasztották a felperesnek a heti nettó 13 500 forintos magasabb munkabérre vonatkozó előadását. A ténylegesen kézhez vett munkabért illetően a per adatai ellentmondásosak, továbbá az elsőfokú bíróság ebben a körben a döntését kellően nem indokolta, ezért az összegszerűség körében az új eljárásban vizsgálni kell a munkaszerződéstől eltérő tényleges kifizetéseket.
Az alperes felülvizsgálati kérelmében a kiegészített közbenső ítélet hatályon kívül helyezését, és az elsőfokú ítélet "hatályában való fenntartását" kérte, a Pp. 206. §-ának (1) bekezdésébe ütköző törvénysértés miatt.
Az alperes szerint a munkaviszony szóbeli megszüntetésére vonatkozó jogerős ítéleti megállapítást a peradatok nem támasztják alá, K. L. ilyen nyilatkozatot nem tett, erre vonatkozó bizonyíték a perben nem merült fel, K. L. munkáltatói jogkörrel sem rendelkezett. Ezzel ellentétes álláspont esetében sem jogellenes a munkaviszony megszüntetés, mivel azt az ügyvezető a jogvesztő határidőn belül kiadott rendkívüli felmondással megerősítette. Ezzel összefüggésben hivatkozott a BH 1997/100. számú eseti döntésére. Téves továbbá az utólagos intézkedésre vonatkozó ítéleti megállapítás is a törvényes határidőben, az igazolatlan távollétről tudomásszerzést követő két napon belüli joggyakorlásra tekintettel.
Az alperes az igazolatlan hiányzás, mint rendkívüli felmondást megalapozó indok tekintetében utalt az ítélkezési gyakorlatra, mellyel a jogerős ítéletben kifejtettek ellentétesek. Sérelmezte még, hogy a további két indokot illetően a másodfokú bíróság bizonyítást nem folytatott le, így megalapozottan nem foglalhatott állást.
A felperes felülvizsgálati ellenkérelmében a jogerős ítélet hatályában való fenntartását kérte.
A per adatai szerint a felperes 1998. január 26-ától február 2-áig az alperesnél nem végzett munkát, lakásügye rendezésére az alperes két nap szabadságot engedélyezett a részére.
Így a további három nap igazolatlan mulasztásnak minősül. A felperes által a perben hivatkozott "fontos magánérdek" a munkából való távolmaradást nem tette igazolttá.
Helytállóan hivatkozott a felülvizsgálati kérelem arra, hogy K. L. - a felperes "munkából való kiállítása" - nem tekinthető a munkaviszonyt szóban megszüntető intézkedésnek, a perben maga a felperes sem állított ilyet. A munkáltatói jogkör gyakorlója által kiadott írásbeli rendkívüli felmondásnak a K. L. szakmai irányító által tett intézkedéssel való időbeli és ténybeli összefüggése folytán alaptalan a jogerős ítéletnek az a megállapítása, hogy a perbeli munkaviszonyt nem a rendkívüli felmondás szüntette meg.
Helytálló a felülvizsgálati kérelem amiatt is, hogy a hosszabb ideje egységes bírói gyakorlat az igazolatlan mulasztást általában az Mt. 103. §-ának (1) bekezdés a) pontjában meghatározott lényeges kötelezettségszegésnek tekinti. A három napot meg nem haladó igazolatlan távollétet a másodfokú bíróság a két nap engedélyezett szabadságra figyelemmel tekintette olyannak, ami a rendkívüli felmondás jogszerű indokául nem szolgálhatott. Ebben a körben az elsőfokú bíróság következtetett helyesen az intézkedés megalapozottságára. A felperes ugyanis az alperes tiltása ellenére a két nap engedélyezett szabadságon túl további három napot "betegszabadságként" kívánt igazoltatni, a kötelezettségszegése tehát szándékos, továbbá az eset körülményeire tekintettel jelentős mértékű, ezért súlyánál fogva önmagában megalapozta a rendkívüli felmondást.
Helytállóan állapította meg a másodfokú bíróság, hogy a rendkívüli felmondás joga visszamenőleges hatállyal nem gyakorolható, mivel a rendkívüli felmondás olyan egyoldalú jognyilatkozat, amely a címzettel való közléssel válik hatályossá, tehát a munkaviszony ekkor szüntethető meg azonnali hatállyal. A rendkívüli felmondási jog visszamenőleges hatályú gyakorlása tehát nem felel meg az Mt. 96. §-ában foglaltaknak. A bírói gyakorlat értelmében azonban a munkaviszony megszüntetése napjának téves megállapítása önmagában az intézkedést nem teszi jogellenessé. Az a körülmény, hogy az 1998. február 4-én kelt és február 6-án közölt rendkívüli felmondás február 2-ai hatállyal szüntette meg a munkaviszonyt, az intézkedés jogszerűségét nem érintette.
A rendkívüli felmondás tekintetében tehát a másodfokú bíróság az elsőfokú bíróságnak az ebben a körben a keresetet elutasító ítéleti rendelkezését törvénysértéssel változtatta meg. Az igazolatlan hiányzással kapcsolatos felmondási indokra tekintettel megalapozott rendkívüli felmondás további indokai vizsgálatának ennélfogva nincs jelentősége, ezért a Legfelsőbb Bíróság az erre vonatkozó jogerős ítéleti megállapításokat mellőzi.
A kifejtettekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság a Pp. 275/A. §-ának (2) bekezdése alapján a jogerős kiegészített közbenső ítéletet abban a részében, amelyben megváltoztatta az elsőfokú ítéletnek a rendkívüli felmondás jogellenessége és jogkövetkezményei tekintetében a felperes keresetét elutasító rendelkezését, hatályon kívül helyezte, és ebben a körben az elsőfokú ítéletet helybenhagyta.
A Legfelsőbb Bíróság a pervesztes felperest kötelezte az együttes másodfokú és felülvizsgálati eljárási költség [Pp. 78. § (1) bekezdés] megfizetésére.
A 6/1986. (VI. 26.) IM rendelet 14. §-a értelmében a másodfokú és a felülvizsgálati eljárás illetékét az állam viseli. (Mfv. I. 10.836/1999.)
240. Ha a munkáltató előzetes megbeszélés során - a várható létszámleépítésre tekintettel - vállalta a munkavállaló munkaviszonyának rendes felmondással történő megszüntetését, ezt utóbb megtagadta és a megszüntetéshez csak munkavállalói rendes felmondás vagy közös megegyezés keretében kívánt hozzájárulni, a munkavállalónak emiatti rendkívüli felmondása jogszerű volt (Mt. 96. §).
A felperes az 1974 óta fennállt munkaviszonyát 1998. augusztus 26-án rendkívüli felmondással megszüntette. Keresetében az Mt. 96. §-a (7) bekezdése szerinti járandóságai, illetve kártérítés megfizetését kérte.
A munkaügyi bíróság ítéletével megállapította a rendkívüli felmondás jogszerűségét és a felperes munkaviszonyának "1996. augusztus 26-án" történt megszűnését.
Az ítélet indokolásában megállapított tényállás szerint a munkaügyi osztályvezető munkakört betöltő felperes - miután a munkáltató tudomására hozta, hogy az alperesnél tervezett létszámleépítés során munkaviszonya közeli megszüntetése várható - a vezérigazgatóval történt előzetes megállapodás alapján 1998. augusztus 14-én elkészítette az 1998. szeptember 1-jei hatályú munkáltatói rendes felmondásról szóló intézkedést, és az igazolásokat, valamint az alperes főkönyvelőjével a munkakör átadásáról átvételéről szóló jegyzéket. A vezérigazgató azonban az utolsó munkában töltött munkanap végén a felmondás aláírását megtagadta azzal, hogy a felperes munkaviszonya megszüntetéséhez csak közös megegyezés, vagy munkavállalói rendes felmondás címén járul hozzá. Pénzügyi fedezet hiányára hivatkozott.
A felperes ezt követően rendkívüli felmondással élt, amelyet a munkáltató előbbi megtartásával indokolt. Sérelmezte, hogy a munkáltató a munkájára nem tartott igényt, de eljárásával a jogos járandóságaitól kívánta megfosztani.
A munkaügyi bíróság a rendkívüli felmondást jogszerűnek találta. Úgy értékelte a perbeli tényeket, hogy a munkáltató határozott ígéretével szembekerülve járt el, amikor az utasítására elkészített munkáltatói rendes felmondás aláírását megtagadta, amely kizárólag azt célozta, hogy a felperest a jogos járandóságaitól megfossza.
Ezért az alperest az Mt. 96. §-ának (7) bekezdése alapján marasztalta.
A peres felek fellebbezése folytán eljárt megyei bíróság részítéletével az elsőfokú bíróság ítéletét a rendkívüli felmondás jogszerűségére nézve helybenhagyta azzal, hogy a felperes munkaviszonya az alperesnél helyesen 1998. augusztus 26-án szűnt meg.
A másodfokú bíróság - lényegében a tényállást kiegészítve - megállapította, hogy az alperes vezérigazgatója a felperes szabadsága és felmentési ideje kiadásáról szóló, a felmondáshoz kapcsolódó iratot aláírta, és pecsétjével ellátta. A felperest 1998. augusztus 24-én, amikor ismételten beszélni kívánt a vezérigazgatóval, a portaszolgálat - nyilvánvalóan felsőbb utasításra - az épületbe be sem akarta engedni. Ezeket is figyelembe véve a másodfokú bíróság bizonyítottnak találta, hogy az alperes volt az, aki a felperes munkaviszonyának fenntartását nem kívánta, ugyanakkor a munkáltatói rendes felmondás esetén járó anyagi juttatásokat nem kívánta megfizetni. Ezt a rendeltetésellenes joggyakorlás tilalmába ütköző magatartást a rendkívüli felmondás jogszerű indokának fogadta el.
Az alperes felülvizsgálati kérelmében a jogerős részítélet hatályon kívül helyezését és a felperes keresetét elutasító határozat hozatalát kérte. A bizonyítékok mérlegelését támadta. Álláspontja szerint okszerűtlen következtetéssel állapította meg a másodfokú bíróság, hogy a felperes nem öntevékenyen állította ki a munkaviszony megszűnésével kapcsolatos iratokat. Állította, hogy a munkaviszony munkavállalói felmondással, vagy közös megegyezéssel való megszüntetése helyett a munkaviszony további fenntartásának lehetőségét is közölték felperessel. Tagadta, hogy szándéka arra irányult volna, hogy a felperes munkaviszonya végkielégítés nélkül szűnjön meg.
A felülvizsgálati kérelem nem alapos.
A felülvizsgálati eljárásban a bizonyítékok ismételt egybevetésének, felülmérlegelésnek nincs helye. A Legfelsőbb Bíróság azt vizsgálhatja, hogy a mérleglelés körébe vont adatok megállapítása során nincs-e - jogszabálysértést megalapozó - nyilvánvalóan okszerűtlen következtetés.
A felperes felmentési idejének kiadását naptárszerűen tartalmazó iratot az alperes vezérigazgatója aláírta.
Felmentési idő felperest csak munkáltatói rendes felmondás esetén illette meg.
Így az előbbi okirati bizonyítékból okszerűen lehet arra következtetni, hogy a felek között előzetesen a munkáltatói rendes felmondás tárgyában konkrét - az időpontokra is kiterjedő - tárgyalás folyt, illetve a munkáltató részéről arra határozott szóbeli nyilatkozat történt.
A felperes munkaviszonyának változatlan feltételekkel való fenntartására vonatkozó munkáltatói szándéknak a perbeli adatok a vezérigazgatói nyilatkozat, tanúvallomás ellentmondanak, és azt a felülvizsgálati kérelemben is cáfolják. Ezért nem okszerűtlen az az ítéleti következtetés, miszerint az alperes a felperes munkaszerződés szerinti munkaviszonyát nem kívánta fenntartani.
Az előbbiekből következően a Legfelsőbb Bíróság a tényállás megállapításának támadását - jogszabálysértés hiányában - nem találta alaposnak.
Az irányadó tényállás alapján levont jogi következtetés sem jogszabálysértő. A rendkívüli felmondás indokául megjelölt és bizonyított munkáltatói magatartás a rendkívüli felmondást az Mt. 96. §-a (1) bekezdésének a) pontja szerint megalapozta.
Helyesen indult ki abból a bíróság, hogy a munkáltató a rendes felmondási joga gyakorlása felől maga dönthet, arra nem kötelezhető. A perbeli eset körülményeiből azonban a rendeltetésszerű joggyakorlás kötelezettségének szándékos megsértésére alappal következtetett. Ha a munkáltató a munkavállalót a munkaszerződés szerinti feltételekkel a továbbiakban nem kívánta foglalkoztatni, és erre tekintettel a felmondásra határozott ígéretet tett, továbbá ezt a felmentési idő kiadásáról szóló irat aláírásával meg is erősítette, a felmondás aláírását ugyanezen a napon - valamely időközben bekövetkezett akadály bizonyítása nélkül - rendeltetésszerű joggyakorlás mellett nem tagadhatta volna meg. Abból pedig, hogy az aláírás megtagadásával egyidejűleg a közös megegyezéssel, vagy munkavállalói rendes felmondással való megszüntetést szorgalmazta, a munkaviszony megszüntetésének csak ezt a módját tartotta lehetségesnek, nyilvánvalóan következik a felmondással járó kötelezettségek alóli mentesülésre irányuló szándéka, holott a munkaviszony megszüntetését a munkáltató működésével összefüggő ok tette indokolttá.
Az alperes előbbi magatartásával az együttműködési kötelezettségét is megsértette [Mf. 3. § (1) bekezdés].
A felperes ezért a munkáltató lényeges kötelezettségének szándékos és jelentős mértékű megszegése folytán a rendkívüli felmondással jogszerűen élt.
A kifejtettekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság a jogerős ítéletet a Pp. 275/A. §-ának (1) bekezdése alapján hatályában fenntartotta. (Mfv. I. 10.840/1999.)
241. A más jellegű ideiglenes munkavégzést a munkáltató egyoldalúan elrendelheti - eltérő megállapodás hiányában - naptári évenként két hónapra, a munkavállalóra aránytalan sérelemmel nem járó módon. Ez rendkívüli felmondást nem alapoz meg [Mt. 96. § (1) bek. a) pont].
A felperes 1984-től állt munkaviszonyban az alperessel. Üzemrendészeti vezetői munkakörébe tartozott a rendészeti, vagyonvédelmi, portaszolgálati tevékenység irányítása, megszervezése, a személyi és áruforgalom ellenőrzése, a biztonsági szolgálat koordinálása, az őrszolgálat ellenőrzése.
Az alperes 1997. november 5-én írásban közölte a felperessel, hogy 1997. december 1-jétől a biztonsági őrszolgálat működését az alperes területén megszüntette, és utasította a felperest, hogy a rendelkezésre álló létszámból szervezze meg az őrszolgálatot egy fő nappalra, két fő éjszakára való beosztásával. Elrendelte továbbá, hogy a felperes az eredeti munkaköre és munkabére változatlanul hagyásával 1997. november 6-ától december 31-éig személyesen is vegyen részt a portaszolgálat folyamatos munkájában.
A felperes 1997. november 7-én közölt rendkívüli felmondással az Mt. 96. §-ának (1) bekezdés b) pontjára hivatkozással megszüntette a munkaviszonyát. A jognyilatkozat indokolása szerint az alperes intézkedése jogellenes volt, mivel a felperes munkaszerződését módosítani kellett volna, továbbá a munkáltatói intézkedések miatt a személyi- és vagyonvédelem ellehetetlenült. A felperes hivatkozott továbbá az Mt. 102. §-ának (2) bekezdésének és a 105. §-ának (1) bekezdésének a munkáltató által történt megsértésére is amiatt, hogy a biztonságos munkavégzési feltételek hiányoztak és az intézkedés a felperesre nézve aránytalan sérelemmel járt.
A felperes a rendkívüli felmondása alapján járó végkielégítés, felmondási átlagkereset, valamint a munkaviszony megszüntetésével összefüggő igazolásai késedelmes kiadása miatti kártérítés, ezek kamatai és perköltség megfizetése iránt élt keresettel.
A munkaügyi bíróság ítéletével megállapította a felperes rendkívüli felmondásának jogszerűségét, és kötelezte az alperest 165 248 forint felmondási időre járó átlagkereset, 198 303 forint végkielégítés, 32 600 forint kártérítés, ezek kamatai, továbbá perköltség és perilleték megfizetésére. Ezt meghaladóan a keresetet elutasította.
Az elsőfokú bíróság megállapította, hogy az alperes a külső cég által biztosított őrző-védő szolgálatot a szerződés felmondásával megszüntette, így a felperesnek a korábbihoz képest lényegesen kedvezőtlenebb feltételek között - fegyveres és kutyás biztonsági őrök nélkül, szakképzetlen alkalmazottakkal, négy portással - kellett volna a személy- és vagyonvédelmet megszerveznie, továbbá az érintett munkavállalók a portaszolgálathoz "átirányításukat" nem is fogadták el. Az alperes az 1997. november 5-ei intézkedésével a rendészeti vezetői feladathoz képest többletfeladatként kötelezte a felperest a portai szolgálat ellátására, melyért megfelelő díjazást nem biztosított [Mt. 105. § (2)-(3) bekezdés].
A munkaügyi bíróság álláspontja szerint a felperes alappal hivatkozott a rendészeti vezetői munkakörben fennállt munkaviszonya fenntartásának lehetetlenné válására, ennélfogva jogszerűen szüntette meg a munkaviszonyát rendkívüli felmondással, és az Mt. 96. §-ának (7) bekezdése alapján megilletik az anyagi jogkövetkezmények, továbbá az igazolások kiadása hiánya miatt keletkezett kárát is meg kell az alperesnek térítenie.
Az alperes a rendkívüli felmondás jogellenessége tekintetében támadta az elsőfokú ítéletet. Az alperes fellebbezése folytán eljárt megyei bíróság ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletét részben megváltoztatta, a rendkívüli felmondás jogszerűségére vonatkozó ítéleti rendelkezést mellőzte, a felmondási időre járó átlagkereset összegét 125 290 forintra leszállította és ennek megfelelően állapította meg az elsőfokú perköltség és perilleték összegét, továbbá kötelezte az alperest másodfokú perköltség és fellebbezési eljárási illeték megfizetésére.
A másodfokú bíróság álláspontja szerint a munkaügyi bíróság a bizonyítékok okszerű mérlegelésével következtetett arra, hogy az alperes szándéka a felperes munkaszerződésének az Mt. 82. § (1) bekezdésébe ütköző munkaszerződés-módosításra irányult. Arra tekintettel, hogy a kereset a munkavállalói rendkívüli felmondás alapján járó anyagi jogkövetkezmények megfizetését kérte, a másodfokú bíróság mellőzte a jognyilatkozat jogszerűségének megállapítására vonatkozó elsőfokú ítéleti rendelkezést. A felmondási időre járó átlagkeresetet leszállította annak téves számítására hivatkozással, fellebbezés hiányában a végkielégítés és a kártérítés összegét nem érintette.
Az alperes felülvizsgálati kérelmében az első- és másodfokú ítéletek "felülvizsgálatát" és a felperes kereseti kérelmét elutasító határozat hozatalát kérte. Az alperes amiatt támadta a jogerős ítéletet, hogy a másodfokú bíróság a felperes követelései alapjául megjelölt rendkívüli felmondást "nem vizsgálta". Az alperes továbbra is hivatkozott arra, hogy a munkaviszony jogellenes és megalapozatlan megszüntetésnek következménye a felperes "munkabérkiesése".
A felperes felülvizsgálati ellenkérelmében a jogerős ítélet hatályában való fenntartását kérte, továbbá arra is hivatkozott, hogy a felülvizsgálati kérelem elkésett.
A felülvizsgálati kérelem az alábbiak szerint alapos.
A másodfokú bíróság a felperes rendkívüli felmondásának jogszerűségére alapított követeléseit az Mt. 82. §-ának (1) bekezdésébe ütköző egyoldalú munkáltatói munkaszerződés-módosítás miatt találta megalapozottnak. Hivatkozott arra, hogy az elsőfokú bíróság a bizonyítékokat összességükben okszerűen mérlegelte, ezért az alperesnek a bizonyítékok mérlegelését támadó fellebbezését alaptalannak találta. Kiemelte a bizonyítékok köréből az ügyvezető tanúnyilatkozatát, mely bizonyítja a munkaszerződés munkáltató általi egyoldalú módosítását.
A másodfokú bíróság eszerint vizsgálta az elsőfokú ítéletnek a rendkívüli felmondás indokolásával kapcsolatos megállapításait és következtetéseit, a felülvizsgálati kérelem tehát tévesen hivatkozott a felperes jognyilatkozata jogszerűsége vizsgálatának hiányára. Ebben a körben a másodfokú bíróság valójában az elsőfokú ítélet rendelkező részéből mellőzte mint szükségtelent - egyébként helytállóan - a rendkívüli felmondás jogszerűségének megállapítására vonatkozó ítéleti rendelkezést. Az anyagi jogkövetkezményekről való rendelkezés mellett ugyanis a felperes jognyilatkozatának jogszerűségéről, mint előkérdésről való ítéleti rendelkezés szükségtelen.
A rendkívüli felmondást tartalma szerint kell értékelni.
A felperes rendkívüli felmondása tartalmát tekintve az Mt. 96. § (1) bekezdés a) pontja szerint minősülő munkáltatói kötelezettségszegésekre, - mint egyoldalú munkaszerződés-módosítás, a biztonságos munkavégzés feltételei biztosításának hiánya, aránytalan sérelemmel járó ideiglenes munkavégzés elrendelése - alapozta. Tévesen vizsgálta tehát a munkaügyi bíróság a rendkívüli felmondásban hivatkozott Mt. 96. § (1) bekezdés b) pontja alapján az alperes magatartását, mint a munkaviszony fenntartását lehetetlenné tevő magatartást.
A bírói gyakorlat szerint a munkáltató intézkedési jogkörébe tartozó szervezési kérdések célszerűségének vizsgálata a munkaügyi jogvita keretein kívül esik. Az alperes kizárólagos döntési hatáskörébe tartozott az őrző-védő vállalkozással fennállt szerződés felmondása és a portaszolgálat átszervezése, a személyi és tárgyi feltételek biztosításáról való rendelkezés.
A perben nem volt vitás, hogy az Mt. 105. § (1) bekezdése szerinti ideiglenes munkavégzés elrendelésére az alperes részéről különösen indokolt körülmények között került sor. A munkaügyi bíróság állapította meg helytállóan, hogy az alperes perbeli intézkedése munkaszerződés-módosítást nem igényelt. Az ideiglenes munkavégzést a munkáltató egyoldalúan jogszerűen elrendelheti - eltérő megállapodás hiányában - naptári évenként legfeljebb két hónap időtartamra, továbbá a munkavállalóra aránytalan sérelemmel nem járó módon.
Ehhez képest tévesen állapította meg a jogerős ítélet az Mt. 105. § (1) bekezdésén alapuló alperesi intézkedés tekintetében az egyoldalú és emiatt jogellenes munkaszerződés-módosítást.
Az elsőfokú bíróság helytállóan hivatkozott arra, hogy az ideiglenesen munkakörbe nem tartozó munkavégzés elrendelése a munkavállalóra nem járhat aránytalan sérelemmel, ebben a körben azonban a tényállást nem tárta fel, a felperes által hivatkozott körülményeket nem vizsgálta.
Az új eljárásban a megalapozott döntés meghozatala céljából az Mt. 105. § (1) bekezdése megsértésén alapuló rendkívüli felmondási indok jogszerűsége körében a felperes beosztását, korát, egészségi állapotát és egyéb lényeges körülményeit fel kell tárni és az így megállapított tényállás alapján bírálható el a felperes rendkívüli felmondásának jogszerűsége.
A kifejtettekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság a jogerős ítéletet a munkaügyi bíróság ítéletére is kiterjedően a Pp. 275/A. § (2) bekezdése alapján hatályon kívül helyezte, és a munkaügyi bíróságot új eljárásra és új határozat hozatalára utasította. (Mfv. I. 10.900/1999.)
242. Ha a munkáltatói jogkört gyakorló képviselőtestületnek készült előterjesztés részletes indokolást tartalmazott, annak elfogadásával a testület az ügyvezető munkaviszonyának rendkívüli felmondással történő megszüntetéséről határozott és a közléssel a polgármestert bízta meg, ez indokoltan megtörtént, nincs jelentősége annak, hogy maga a határozat külön indokolást nem foglalt magában (Mt. 96. §).
A felperes 1997. július 1-jétől állt határozatlan idejű munkaviszonyban a II. rendű alperes KHT-vel, melynek ügyvezető igazgatói munkakörét töltötte be.
Az I. rendű alperes önkormányzat képviselő testülete 1998. július 14-ei ülésén hozott 156/1998. Kt. számú határozatával a felperes ügyvezetői megbízását visszavonta, és utasította a polgármestert, hogy gondoskodjon július 15-ei hatállyal a felperes munkaviszonyának rendkívüli felmondással való megszüntetéséről az Mt. 96. §-ában foglaltak szerint.
A felperes az 1998. július 15-én kelt rendkívüli felmondás jogellenességének megállapítása és munkaviszonya helyreállításának mellőzése mellett az Mt. 100. §-ában előírt jogkövetkezmények alkalmazása iránt élt keresettel.
A munkaügyi bíróság ítéletével a rendkívüli felmondást hatályon kívül helyezte, és megállapította, hogy a felperesnek a II. rendű alperessel fennálló munkaviszonya az ítélet jogerőre emelkedése napján szűnik meg. Kötelezte a II. rendű alperest 3 360 000 forint végkielégítés, 980 000 forint felmondási időre járó átlagkereset, és ezek késedelmi kamata megfizetésére. A munkaügyi bíróság az alpereseket egyetemlegesen kötelezte az elsőfokú perköltség megfizetésére.
A munkaügyi bíróság által megállapított ítéleti tényállás szerint a felperes felett a munkáltatói jogkört a képviselőtestület gyakorolta. A képviselőtestület az 1998. július 14-ei határozatával döntött a felperes munkaviszonyának rendkívüli felmondással való megszüntetéséről azzal, hogy a végrehajtással a polgármestert bízta meg. A munkaügyi bíróság amiatt találta jogellenesnek a polgármester által közölt rendkívüli felmondást, mivel az abban foglalt indokokat a képviselőtestület határozata nem tartalmazza, ennélfogva a testület döntése indokolás nélküli rendkívüli felmondásnak minősül.
Az alperes fellebbezése folytán eljárt megyei bíróság ítéletével a munkaügyi bíróság ítéletét helybenhagyta, és egyetemlegesen kötelezte az alpereseket 30 000 forint másodfokú perköltség megfizetésére.
A másodfokú bíróság osztotta az elsőfokú bíróság álláspontját a munkáltatói jogkör gyakorlása tekintetében és abban, hogy a képviselőtestület határozata az indokolást nem tartalmazta. Kifejtette, hogy a polgármester feladata a határozat végrehajtása körében a testület által megszabott keretek közötti közlés lett volna, az indokot azonban nem a polgármesternek, hanem a testületnek kell meghatároznia. Az adott esetben azonban a polgármester a rendkívüli felmondás indokának megfogalmazásával a munkáltatói jogkör gyakorlójaként járt el, ezért az általa kiadott rendkívüli felmondás nem a jogosulttól származott.
A jogerős ítélet ellen benyújtott felülvizsgálati kérelmében az I. és a II. rendű alperes az első- és másodfokú ítélet hatályon kívül helyezését és a munkaügyi bíróság új eljárásra és új határozat hozatalára utasítását kérte.
Az alperesek a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény 9. § (1) bekezdésének megsértését panaszolták. Álláspontjuk szerint a polgármester a képviselőtestület képviseletében járt el. Az 1998. június 14-ei testületi ülésen ugyanis valamennyi indok elhangzott, ezeknek a rendkívüli felmondásban "a jogszabálynak megfelelő megfogalmazását" a testület a polgármesterre bízta. Nincs ugyanis olyan jogszabályi előírás, amely szerint a testület határozatának kell megfelelnie az Mt.-ben előírt alaki követelményeknek.
A felperes felülvizsgálati ellenkérelmében a jogerős ítélet hatályában való fenntartását kérte.
A felülvizsgálati kérelem az alábbiak szerint alapos.
A perben nem vitás tényállás szerint a felperes felett a képviselőtestület gyakorolta a munkáltatói jogkört és a testület döntött a munkaviszony rendkívüli felmondással történő megszüntetéséről. Ez a tényállás a felülvizsgálati eljárásban is irányadó.
A peres iratok alapján megállapítható, hogy a képviselőtestület 1998. július 3-án és július 14-én (rendkívüli ülésén) a II. rendű alperes Felügyelő Bizottságának előterjesztése alapján tárgyalta a II. rendű alperesnél végzett célvizsgálat által feltárt hiányosságokat és ezzel összefüggésben a felperes ügyvezetői tevékenységét. Az előterjesztés és a testületi jegyzőkönyvek tanúsága szerint a képviselőtestület mindazon körülmények ismeretében határozott a rendkívüli felmondásról, amelyeket a polgármester által közölt intézkedés indokolásként tartalmaz. A másodfokú bíróság tehát megalapozatlanul, iratellenesen következtetett arra, hogy a testület indokolás hiányában mondta fel a felperes munkaviszonyát rendkívüli felmondással.
Abból a körülményből, hogy a hivatkozott testületi határozat a testület elé terjesztett és megvitatott indokokat újólag nem részletezte, nem következik, hogy a munkáltatói jogkör gyakorlója az intézkedést nem indokolta. Nem törvénysértő tehát a testületi döntést megalapozó rendkívüli felmondási okoknak a polgármester által kiadott intézkedésben való közlése.
A másodfokú bíróság téves jogi álláspontjából következően a rendkívüli felmondási indokot nem vizsgálta. A rendkívüli felmondásban a felperes terhére felrótt kötelezettségszegések valóságának és súlyának elbírálásához szükséges adatok nem állnak rendelkezésre, így a felülvizsgálati eljárásban erről dönteni nem lehetett.
A kifejtettekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság a jogerős ítéletet a Pp. 275/A. §-ának (2) bekezdése alapján a munkaügyi bíróság ítéletére is kiterjedően hatályon kívül helyezte, és a munkaügyi bíróságot új eljárásra és új határozat hozatalára utasította. Az új eljárásban a bíróságnak vizsgálnia kell az alperesek kereshetőségi jogát, mivel a munkavállaló a rendkívüli felmondással összefüggő anyagi igényeit a munkáltatójával szemben érvényesítheti. Kereshetőségi jog hiányában a per megszüntetésének van helye [Pp. 157. § a) pont, 130. § (1) bekezdés g) pont]. (Mfv. I. 10.904/1999.)
243. Ha az igazgatóhelyettes a munkáltató telephelyéről munkaidő után szállítólevél nélkül parkettalécet elszállíttat, majd több nap múlva az ellenőrzés nélkül kiszállított árut készpénzes eladásként számláztatja, ez a rendkívüli felmondást megalapozta [Mt. 96. § (1) bek. a) pont].
A felperes termelési igazgatóhelyettes munkakörben fennállt munkaviszonyát az alperes az 1995. december 5-én kelt rendkívüli felmondással megszüntette. A rendkívüli felmondást - egyebek mellett - azzal indokolta, hogy a felperes 1995. november 24-én a munkaidő utáni délutáni órákban megjelent a munkáltató telephelyén, a portások tiltakozása ellenére az üzemépület lezárt borítékban elhelyezett kulcsait magához vette, behajtott a gyár területére, a telep targoncájával 2500 db parketta lécet felrakott és azt az üzem telephelyéről elvitte. Az elszállított parkettáról egyidejűleg sem szállítólevél, sem készáru be- és kivételezési jegy nem készült. 1995. november 29-én a felperes C. Á. raktárost arra utasította, hogy az általa bediktált mennyiségi, minőségi és egységár adatok szerint készpénzes számlát állítson ki, a vételárat vegye át és azt fizesse be a pénztárba.
A munkáltató e magatartást a bizonylati fegyelmet és a társaság gazdasági érdekeit sértő olyan lényeges kötelezettségszegésnek minősítette, ami a munkaviszony további fenntartását lehetetlenné teszi.
A felperes módosított keresetében a rendkívüli felmondás jogellenességének megállapítását és munkaviszonya helyreállításának mellőzésével az Mt. 100. §-a szerinti jogkövetkezmények alkalmazását kérte.
A munkaügyi bíróság ítéletével a felperes keresetét elutasította.
A munkaügyi bíróság megállapította, hogy a felperes a fent részletezett magatartásával megszegte az alperesnél 1995. november 7-e óta hatályos belső szabályzat 2.2.1. és 2.2.2. pontjait, ezért a rendkívüli felmondás jogszerű, és a munkáltató az ügy kivizsgálását követően határidőben hozta meg az intézkedését.
A megyei bíróság - az új eljárásban hozott - ítéletével a munkaügyi bíróság ítéletét helybenhagyta és a felperest 105 000 forint perköltség megfizetésére kötelezte.
A megyei bíróság megállapította, hogy a felperes cselekményével megsértette a számviteli szabályokat, mert a gazdasági műveletekről, a gazdasági intézkedés megtételével, illetve végrehajtásával egyidejűleg számviteli bizonylatot kell kiállítani [1991. évi XVIII. törvény 85. § (1) bekezdés]. Továbbá nem felelt meg a felperes eljárása a társaság belső szabályzatainak sem. Műszaki igazgatóhelyettesként ugyanis kötelessége lett volna a megrendelés elfogadás esetén az ármeghatározáshoz szükséges műszaki adatok elkészítése, amit elmulasztott. A készáru elszállításáról sem szállítólevelet, sem készpénzfizetési számlát nem állított ki, a társaság pénzgazdálkodási szabályzatával ellentétesen.
A megyei bíróság szerint tehát a felperes az 1995. november 24-i szállítás, majd a november 29-i számlázás szabálytalansága folytán a munkaköri kötelezettségét olyan súlyosan megszegte, hogy az - figyelemmel vezetői beosztására is - megalapozta a rendkívüli felmondást.
A jogerős ítélet ellen a felperes felülvizsgálati kérelmet nyújtott be. Álláspontja szerint a jogerős ítélet a rendkívüli felmondás indokolását törvénysértően "kiegészítette", a rendkívüli felmondásban megfogalmazottaktól eltérő kötelezettségszegést állapította meg terhére. Sérelmezte, hogy a másodfokú bíróság döntését részben az SzMSz-re hivatkozással indokolta anélkül, hogy tisztázta volna annak hatálybalépését.
Az alperes felülvizsgálati ellenkérelme a jogerős ítélet hatályában való fenntartására irányult.
A felülvizsgálati kérelem nem alapos.
A rendkívüli felmondás indokolásában a felperes terhére rótt magatartás - az alperes telephelyéről munkaidő után szállítólevél, illetve készáru be- és kivételezési jegy nélkül 2500 db parkettaléc elszállítása, majd több nap múlva az ellenőrzés nélkül kiszállított árú bediktált adatok alapján, készpénzes eladásként való számláztatása - a perbeli tényállás szerint bizonyítást nyert. E magatartásnak a számviteli előírások, a bizonylati fegyelem, portai rend, belső árképzési előírások megsértéseként való minősítése nem jelenti a rendkívüli felmondás indokainak kibővítését. A rendkívüli felmondásban a munkáltatónak a kötelezettségszegés megállapítása alapjául szolgáló magatartást kell megjelölnie, vita esetén annak jogi minősítése a bíróság feladata. Mindezekre tekintettel a rendkívüli felmondás indokolásbeli hiányosságaira, illetve az abban foglaltaktól eltérő kötelezettségszegés megállapítására hivatkozva is téves, jogszabálysértés hiányában [Mt. 96. § (2) bekezdés] alaptalan a felülvizsgálati támadás.
A felperes felülvizsgálati kérelemében magatartása kötelezettségszegésként való minősítését, vétkességét a tanúvallomásban előadottak alapján az alperesnél kialakult gyakorlattal, a szervezeti és működési szabályzattal összefüggésben vitatta. Nevezett tanúvallomása a számviteli szabályoktól, belső közlekedési szabályzattól eltérő gyakorlatra vonatkozó felülvizsgálati állítást nem támasztja alá. A tanú nyilatkozata szerint a "készpénzes" árut közvetlenül kellett készpénzes számlával befizetni, egyedi terméket, árut szállító jeggyel vagy számlával lehetett kivinni; 1995. november 7-étől a belső közlekedési szabályzat szerint mielőtt a tehergépkocsi a telepre rakodás céljából beállna, azt az ügyvezetővel kell engedélyeztetni, aláíratni. Az egyeztetési jegyzőkönyv tanúsága szerint az "Ideiglenes belső közlekedési szabályzatot" felperes ismerte, mivel azon aláírása szerepel.
Az előbbiek figyelembevételével a bizonylati fegyelmet és a társaság belső szabályzatát sértő kötelezettségszegésre levont ítéleti következtetés - a hatályos szervezeti és működési szabályzat hatályba lépésének aggálytalan megállapításától függetlenül - nem okszerűtlen.
A felperes terhére rótt és bizonyított lényeges kötelezettség [Mt. 103. §-a (1) bekezdés b) pont] szándékos és jelentős mértékű megszegése az Mt. 96. §-a (1) bekezdésének a) pontja szerint a munkáltatói rendkívüli felmondást megalapozta. Így a jogellenesség megállapítása és jogkövetkezményei iránti kereseti kérelem elutasítása jogszabálysértés nélkül történt.
A kifejtettekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság a Pp. 275/A. §-ának (1) bekezdése alapján a jogerős ítéletet hatályában fenntartotta. (Mfv. I. 10.905/1999.)
244. Ha a munkaidő vége előtt 10 perccel a munkahelyéről eltávozó munkavállaló munkaviszonyát megszüntették rendkívüli felmondással, ez nem volt jogszerű, ha az illető 28 évi kifogástalan munkavégzéssel rendelkezett és a 10 percben a munkáltató sem kívánt további munkát adni a munkavállalónak [Mt. 96. § (1) bek. a) pont].
A felperes 1971. július 1-jétől fennállt munkaviszonyát az alperes 1999. március 25-én rendkívüli felmondással megszüntette azzal az indokolással, hogy a felperes 1999. március 23-án este 22 óráig tartó munkaideje lejárta előtt, 21 óra 50 perckor a munkahelyét engedély nélkül elhagyta munkatársaival együtt.
A felperes keresetében a rendkívüli felmondás jogellenességének megállapítását és a jogellenesség jogkövetkezményeinek alkalmazását kérte munkaviszonya helyreállításának mellőzése mellett.
A munkaügyi bíróság ítéletével a felperes keresetét elutasította.
A munkaügyi bíróság megállapította, hogy felperes - az általa sem vitatott - magatartásával, a munkahelye engedély nélküli elhagyásával szándékosan megsértette az Mt. 103. §-a (1) bekezdésében előírt kötelezettségét. Ezért az Mt. 96. §-a (1) bekezdése alapján a munkáltató felperes munkaviszonyát jogszerűen szüntette meg. Utalt arra is, hogy a jogvitában nem volt vizsgálható, miért nem szüntette meg a munkáltató mindegyik ugyanúgy eltávozott munkavállaló munkaviszonyát.
A felperes fellebbezése folytán eljárt megyei bíróság ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletét - helyes indokánál fogva - helybenhagyta.
A felperes felülvizsgálati kérelmében a jogerős ítélet hatályon kívül helyezését, és vagylagosan a kereseti kérelmének helyt adó határozat hozatalát, illetve új eljárás elrendelését kérte. Jogszabálysértőnek tartotta a bíróságok jogi mérlegelését a tekintetben, hogy a munkaidő befejezése előtt 8-10 perccel korábban való távozását jelentős mértékű kötelezettségszegésnek minősítették. Azzal érvelt, hogy maga a munkáltató sem tekintette a cselekményt olyan súlyúnak, mert a nyolc munkavállaló közül csak az ő munkaviszonyát szüntette meg amiatt rendkívüli felmondással. A 28 évig fennállt munkaviszonyára is hivatkozott, amely alatt figyelmeztetésben nem részesült.
Az alperes felülvizsgálati ellenkérelme a jogerős ítélet hatályában való fenntartására irányult.
A felülvizsgálati kérelem alapos.
A felperes lényeges kötelezettségének [Mt. 103. § (1) bekezdés a) pont] szándékos megszegése csak akkor szolgálhat a rendkívüli felmondás jogszerű indokául, ha az jelentős mértékűnek is minősül [Mt. 96. § (1) bekezdés a) pont].
Az eljárt bíróságok ez utóbbi feltétel fennállását az adott esetben az összes körülmény mérlegelése nélkül, megalapozatlanul állapították meg.
A munkaidő betartásának sérelmével járó kötelezettségszegés súlyának megítélésénél értékelni kell a mulasztás időtartamát, a munkakör jellegét, továbbá az eset egyéb körülményeit is, így különösen azt, hogy a munkafegyelem megsértésén túl az idő előtti eltávozás a konkrét munkavégzési kötelezettség milyen sérelmével járt, illetve a munkáltatónak milyen egyéb sérelmet, hátrányt jelentett.
Az adott esetben a másodfokú bíróság tényként állapította meg, hogy a géptermi betanított munkás felperes a perbeli napon a rábízott munkával a távozása előtt végzett. Az nem vitatható, hogy a még hátralévő 10 percben is a munkáltató rendelkezésére, munkavégzésre készen kellett volna állnia. Az alperes a perben nem hivatkozott arra, hogy további munkát kívánt volna felperesnek adni, és egyéb konkrét sérelmet, hátrányt sem jelölt meg.
Ezért az adott eset körülményeiből nem lehet arra következtetni, hogy egy esetben 10 perccel a munkaidő befejezése előtt történt eltávozás a hosszú ideje kifogás alá nem eső munkát végző felperes részéről olyan jelentős mértékű kötelezettségszegés lett volna, amely a munkaviszonya azonnali hatályú megszüntetését indokolttá tette.
Ilymódon a törvényben meghatározott minősített kötelezettségszegés feltétele - a jelentős mérték - hiányában a rendkívüli felmondás jogát az alperes jogellenesen gyakorolta. A másodfokú bíróság a felperes keresetét elutasító elsőfokú ítéletet tehát jogszabálysértően [Mt. 96. § (1) bekezdés a) pont] hagyta helyben.
A kifejtettekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság a Pp. 275/A. §-ának (2) bekezdése alapján a jogerős ítéletet hatályon kívül helyezte, a munkaügyi bíróság ítéletét megváltoztatta, és megállapította, hogy az alperes a rendkívüli felmondással jogellenesen szüntette meg a felperes munkaviszonyát. Ennek jogkövetkezményei tárgyában a munkaügyi bíróságot új eljárásra és új határozat hozatalára utasította. (Mfv. I. 10.911/1999.)
245. A kollektív szerződés előírhat (munkaidőben) teljes alkoholmentességet. A rendkívüli felmondást az Mt. 96. § (1) bekezdés a) pont szerint kell vizsgálni és értékelni, amennyiben annak indoka a kötelezettségszegés [Mt. 96. § (1) bek. a) pont, Mt. 103. §].
A felperes határozatlan idejű munkaviszonyát az alperes 1998. május 12-én rendkívüli felmondással azért szüntette meg, mert a felperesnél munkaidő alatt az alkoholszondás vizsgálat alkohol fogyasztást mutatott ki.
A felperes keresetében a rendkívüli felmondás jogellenességének megállapítását, a munkaviszonya helyreállításának mellőzését, és az Mt. 100. §-ában lévő jogkövetkezmények alkalmazását kérte.
A munkaügyi bíróság - a megismételt eljárásban meghozott - ítéletével a keresetet elutasította.
A tényállásban megállapította, hogy a felperes azt az állítását, miszerint a rendkívüli felmondásban megjelölt napon, 1998. május 11-én szabadságon volt, nem tudta bizonyítani. Önmagában ugyanis az, hogy e napot megelőzően már folyamatban volt a lakása tatarozása, nem bizonyítja a munkáltató engedélyét a szabadság kivételére. A felperes továbbá a munkahelyén való megjelenéséről, ennek okairól ellentmondásosan nyilatkozott, nem volt tehát bizonyíték arra, hogy a szóban lévő napon a munkavégzési kötelezettség nem terhelte.
Az ítélet ellen a felperes fellebbezett.
A megyei bíróság ítéletével a munkaügyi bíróság ítéletét helybenhagyta. A tényállásnak a munkáltató korábbi figyelmeztetéseire vonatkozó részét mellőzte, egyebekben a megállapított tényállást és az abból levont következtetéseket helyesnek találta.
A megyei bíróság ítélete ellen a felperes nyújtott be felülvizsgálati kérelmet, annak "megváltoztatását" és a keresetének helyt adó döntés meghozatalára kérte. Érvelése szerint (összefoglalóan) a tényállás megállapítása nem helytálló, az abból levont következtetések a Legfelsőbb Bíróság MK 122. számú állásfoglalásába, a kollektív szerződésbe, az Mt. 89. § (2) bekezdésébe és a 96. § (1) bekezdésébe ütköznek.
A felülvizsgálati kérelem nem alapos.
Helyesen, a törvénynek [Pp. 206. § (1) bekezdésének] megfelelően állapította meg a másodfokú bíróság, hogy a felperes nem bizonyította, miszerint 1998. május 11-ére vonatkozóan engedélye volt a szabadság igénybevételére. Az alperes előadása szerint a munkáltatónál kialakult gyakorlat folytán a felperes aznap is kérhetett volna szabadságot. A felperes ezt nem cáfolta, és nem volt észrevétele tanúnak arra a vallomására vonatkozóan, hogy a felperes a munkahelyére való beérkezése után a szobájában az iratokat tanulmányozta, és nem említette senkinek a szabadság kivételét. Életszerűtlen, ezért helytállóan mellőzte a másodfokú bíróság a felperes bizonyítatlan előadásának figyelembevételét, amely az üzemorvos felkeresésére, illetve emellett a szabadság kivételére irányult. A kifejtettek miatt a tényállást a bíróságok jogszabálysértés nélkül állapították meg.
Az irányadó és egységes bírói gyakorlat szerint a kollektív szerződés előírhat teljes alkoholmentességet (Legfelsőbb Bíróság MK 122. számú állásfoglalás), amely az Mt. 103. § (1) bekezdés a) pontban megjelölt módon és időben terheli a munkavállalót. Az alperesnél hatályos kollektív szerződés tartalmilag, a szavak általánosan elfogadott jelentése szerint ilyen előírást tartalmazott, amikor a 4. e) pontban rendkívüli felmondási okként jelölte meg azt, ha a munkavállaló " ... részére előírt munkaidőben szeszes ital hatása alatt áll ...". A kifejtettek miatt a felülvizsgálati kérelemnek az alkoholos befolyásoltsággal kapcsolatos előadása a jogerős ítélet helytálló érvelését nem cáfolja. A bírói gyakorlat egységes abban is, hogy a rendkívüli felmondást az Mt. 96. § (1) bekezdés a) pont szerint kell vizsgálni és értékelni, amennyiben annak indoka kötelezettségszegés. Az adott esetben az alperes az Mt. 103. § (1) bekezdés a) pont szerinti kötelezettségszegésre hivatkozott, ezért helyesen jártak el a bíróságok, amikor a rendkívüli felmondásnak a említetteken túlmenő tartalmát (amely a munkaviszony fenntartásának lehetetlenné válására vonatkozott) nem vizsgálták.
Mindezekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság a Pp. 275/A. § (1) bekezdés szerint a megyei bíróság ítéletét hatályában fenntartotta. (Mfv. I. 10.939/1999.)
246. Ha a munkavállaló a munkáltató cégjelzéses borítékjában - a munkáltató üzleti hírnevének lejáratására alkalmas - magánküldeményt küldött, az ezzel kapcsolatban a rendkívüli felmondásra utalás után létrejött közös megegyezéses megszüntetést sikerrel nem támadhatja meg (Mt. 96. §; Mt. 7. §).
A felperes 1993-tól ügyintéző II. (titkárnő) munkakörben fennállt munkaviszonyát a felek 1998. június 5-én kötött megállapodással közös megegyezéssel megszüntették.
A felperes ezt a megállapodást arra hivatkozással megtámadta, hogy az alperes annak megkötésére akarata és szándéka ellenére kényszerítette, a munkáltató lakástámogatási juttatás visszavonásával is megfenyegette.
A munkaügyi bíróság a keresetet ítéletével elutasította.
A munkaügyi bíróság ítéleti tényállásként megállapította, hogy 1998. május 28-án egy szerkesztőségből bejelentés érkezett az alperes titkárságára, mely szerint a felperes az alperesi Rt. fejléces borítékjában az egyéb hivatalos levelekkel együtt a munkáltató költségére egy kozmetikai termékkatalógust küldött. A felperes munkahelyi vezetője, valamint az alperes vezérigazgatója ennek alapján úgy döntöttek, hogy az alperes üzleti hírnevének lejáratása miatt a felperes munkaviszonyát rendkívüli felmondással, vagy közös megegyezéssel meg kell szüntetni. A közvetlen munkahelyi vezető és a humánpolitikai igazgatóhelyettes a felperest tájékozatták arról, hogy a munkáltató részéről a bizalom megszűnt, továbbá mivel rendkívüli felmondás esetén a felperesnek egy összegben vissza kellene fizetnie a munkáltatói lakáskölcsönt, felajánlották a munkaviszony közös megegyezéssel történő megszüntetését. A felperes ezt követően aláírta a megállapodást.
A munkaügyi bíróság az így megállapított tényállásból arra következtetett, hogy a megállapodás nem érvénytelen, mivel az alperes választási lehetőséget biztosított a felperesnek, aki a rendkívüli felmondás esetén bíróságtól kérhette volna a munkáltatói intézkedés jogellenességének megállapítását. Miután az alperes szerint a felperes magatartása sértette az alperes üzleti hírnevét, az alperes részéről a munkaviszony azonnali hatályú megszüntetése alappal merült fel. A felperes a számára kedvezőbb megoldást választotta, az alperes magatartása nem tekinthető jogellenes fenyegetésnek.
A felperes fellebbezése folytán eljárt megyei bíróság ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta azzal a helyesbítéssel, hogy az elsőfokú perköltség - a jogtanácsos által képviselt alperesre tekintettel - az alperest illeti.
A másodfokú bíróság kifejtette, hogy a következetes bírói gyakorlat szerint nem jelenti a munkáltató részéről jogellenes kényszer, vagy fenyegetés alkalmazását a törvény által lehetővé tett valamely munkáltatói intézkedés kilátásba helyezése. A fellebbezéssel összefüggésben utalt továbbá arra, hogy nem ad alapot a megtámadásra az a körülmény, hogy a felperes utóbb "meggondolta magát".
A felperes felülvizsgálati kérelmében a "jogsértő ítéletek megváltoztatását" és a munkaviszonyának helyreállításával és "a rendkívüli felmondás következményeivel együtt járó jogi rendezést" kérte. Álláspontja szerint az első- és a másodfokú ítélet iratellenes, ellentmondásos, "részrehajló", és ezáltal jogsértő, továbbá az Mt. 7. §-ában előírtakkal is ellentétes.
A felperes szerint az alperes "mondvacsinált indokra" hivatkozással szüntette meg a munkaviszonyt. A valós ok a társaságnál folyó folyamatos létszámleépítés. Egy boríték felhasználása ugyanis nem minősülhet súlyos szankciót megalapozó kötelezettségszegésnek. Az a körülmény, hogy a felperesnek azonnal kellett döntenie, továbbá az alperes az egymillió forintos lakáskölcsönnek a rendkívüli felmondás alkalmazásával együtt járó egyösszegű visszafizetésével fenyegette meg és ezáltal kényszerítette a megállapodás aláírására, a közös megegyezés érvénytelenségét megalapozza. Az eljárt bíróságok nem elemezték a lakásváráslási kölcsön visszafizetésével összefüggő "pszichikai kényszert", S. B. munkahelyi vezetőt tanúként nem hallgatták meg, nem értékelték továbbá a megállapodás aláírásának péntek délutánra "időzítését". A felperes fenntartotta azt az álláspontját is, hogy a kilátásba helyezett rendkívüli felmondás nem állt volna arányban az "egyetlen borítékból eredő állítólagos vétséggel".
A felülvizsgálati kérelem nem alapos.
A felperes a megállapodás megtámadását arra alapította, hogy az alperes cégjelzéses borítékjának egy kozmetikai termékkatalógus küldésére felhasználásával nem követett el kötelezettségszegést, illetve az nem jelentős súlyú, továbbá az alperes a jelentős összegű lakáskölcsöne egyösszegű visszafizetése kilátásba helyezésével jogellenesen megfenyegette és ezzel kényszerítette a megállapodás aláírására.
Helytállóan állapították meg az eljárt bíróságok, hogy a perben nem a kötelezettségszegésről, illetve a kilátásba helyezett rendkívüli felmondás jogszerűségéről kellett dönteni, hanem a megállapodás megkötése körülményeinek feltárásával a fenyegetés jogellenességéről. Ebben a körben helytállóan indultak ki abból a következetes és hosszú ideje érvényesülő bírói gyakorlatból, hogy egymagában a rendkívüli felmondás mint a munkáltató számára a törvény által biztosított intézkedés kilátásba helyezése nem minősül az érvénytelenség megállapítását megalapozó jogellenes fenyegetésnek.
A per adataiból megállapíthatóan az alperes egy szerkesztőségtől kapott bejelentésből szerzett tudomást arról, hogy a felperes egy kozmetikai termékkatalógust az alperes cégjelzéses borítékjában az alperes hivatalos leveleivel együtt az alperes költségére postázott egy magánszemélynek. Ezt a tényt a felperes nem vitatta. A felperes továbbá nem vitatta a humánpolitikai vezérigazgató-helyettesnek a tanúnyilatkozatát a perbeli megállapodással kapcsolatban a munkahelyi vezető és a felperes valamint a tanú között folyt megbeszélésről és a megállapodás aláírása körülményeiről. Nem vitatta, hogy az alperes képviselői a felperes elé tárták a bejelentést, a kifogásolt magatartást, hivatkoztak a termékértékesítések miatti többszöri figyelmeztetésre, továbbá a rendkívüli felmondásnak a felperes lakáskölcsöne visszafizetésére vonatkozó hatására. A felperes továbbá nem vitatta az alperessel kötött lakáskölcsön szerződésben kikötött feltételek ismeretét. Ebből megállapíthatóan az alperes a rendkívüli felmondás egyik, a lakás-kölcsönszerződésben mint a felek által nem támadott megállapodásban kikötött jogkövetkezményként, a rendkívüli felmondással összefüggésben hivatkozott a lakáskölcsön egyösszegű visszafizetésére. Mindezekre tekintettel nem törvénysértő a felperes által kért további tanúk meghallgatásának mellőzése.
A felülvizsgálati kérelemmel összefüggésben utal a Legfelsőbb Bíróság továbbá arra, hogy adott esetben egy cégjelzéses boríték jogosulatlan felhasználása súlyosan sértheti a munkáltató üzleti érdekeit, a munkavállaló magatartásának ilyenként értékelése a jogellenes fenyegetés megállapítására ugyancsak nem ad alapot.
A kifejtettek alapján a Legfelsőbb Bíróság - a kifejtett indokolás kiegészítéssel - a jogerős ítéletet a Pp. 275/A. §-ának (1) bekezdése alapján hatályában fenntartotta. (Mfv. I. 10.958/1999.)
247. A munkáltatói utasítás teljesítésének jelentős mértékű szándékos megtagadása a rendkívüli felmondást megalapozta (Mt. 96. §).
A felperes 1992. december 1-jétől fűtő munkakörben fennállt munkaviszonyát az alperes 1997. március 22-én rendkívüli felmondással megszüntette. Az indokolás szerint a felperes munkavégzési helyéről közel nagy értékű autógumi eltűnése kapcsán elrendelt fegyelmi és kártérítési eljárás során új körülmények merültek fel, erre tekintettel az alperes elrendelte az érintettek, köztük a felperes ismételt meghallgatását, a felperes azonban az írásbeli értesítés és a munkahelyi vezetője ismételt felhívása ellenére a munkaidőben tartott meghallgatáson nem jelent meg. A megjelenés megtagadásával a felperes hátráltatta az ügy kivizsgálását, és súlyosan sértette a munkafegyelmet.
A felperesnek a rendkívüli felmondás jogellenességének megállapítására és a munkaviszonya helyreállítása mellőzésével az alperesnek az Mt. 100. §-a szerinti marasztalására irányuló keresetét a munkaügyi bíróság ítéletével elutasította.
A munkaügyi bíróság megállapította, hogy a felperes 1999. március 18-án munkaidőben az alperes előzetes írásbeli értesítése és a felettese szóbeli felhívása ellenére kellő indok nélkül megtagadta a fegyelmi és kártérítési ügyben elrendelt ismételt személyes meghallgatáson való részvételt. A munkaügyi bíróság a felperes magatartását az Mt. 96. § (1) bekezdés a) pontja szerint minősülő kötelezettségszegésnek tekintette. Megállapította továbbá, hogy a felperes cselekedete alkalmas volt a vezetői tekintély rombolására, ezért a rendkívüli felmondás az Mt. 96. § (1) bekezdés b) pontja alapján is megalapozott.
A felperes fellebbezése folytán eljárt megyei bíróság ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta.
A másodfokú bíróság álláspontja szerint a munkaügyi bíróság a bizonyítékok okszerű mérlegelésével megállapított tényállásból helytálló következtetése jutott, amikor megállapította a rendkívüli felmondást megalapozó minősített kötelezettségszegést. A fellebbezés kapcsán kifejtette viszont, hogy a bírói gyakorlat szerint az Mt. 96. § (1) bekezdés a) pontjában foglalt kötelezettségszegés a b) pontban foglaltak szerinti minősítést kizárja.
A felperes felülvizsgálati kérelmében a jogerős ítélet "megváltoztatását" és a keresetének helyt adó határozat hozatalát kérte az Mt. 96. § (1) bekezdés a) és b) pontjába ütköző törvénysértés miatt.
A felperes álláspontja szerint az alperes a második meghallgatásra vonatkozó értesítést félreérthetően fogalmazta, abból nem tűnt ki annak utasítás jellege és az, hogy a betartása kötelező, a megszegése pedig munkaköri kötelezettségszegés. Ezért a magatartását úgy kell értékelni, hogy a védekezés jogával nem kívánt élni arra is tekintettel, mivel álláspontja szerint az első meghallgatásához képest mást nem tudott volna elmondani. A munkáltató a rendkívüli felmondás jogát rendeltetésellenesen is gyakorolta, hiszen az alperes vezetőinek perbeli nyilatkozata szerint "bocsánatkérése" esetén az intézkedésre nem került volna sor. Sérelmezte továbbá, hogy az alperes intézkedése nem jelölte meg a rendkívüli felmondást megalapozó jogszabályt, az elsőfokú bíróság az intézkedés megalapozottságát az Mt. 96. § (1) bekezdés a) és b) pontja alapján egyaránt megállapította, ezzel szemben a megyei bíróság csak az a) pont szerinti minősítést tartotta fenn.
Az alperes felülvizsgálati ellenkérelmében a jogerős ítélet hatályában való fenntartását kérte.
A Legfelsőbb Bíróság a Pp. 274. § (1) bekezdése alapján a felülvizsgálati kérelmet tárgyaláson kívül bírálta el.
A felülvizsgálati kérelem nem alapos.
A jogerős ítélettel jogszabálysértés nélkül megállapított tényállás [Pp. 206. § (1) bekezdés] a felülvizsgálati eljárásban is irányadó.
Eszerint az alperes a rendkívüli felmondást annak egyértelmű tartalma szerint az Mt. 96. § (1) bekezdés a) pontjában meghatározott minősített kötelezettségszegésre alapította, ezért nincs jelentősége a jogszabály a) vagy b) pontja konkrét megjelölése hiányának, ez a körülmény az intézkedés megalapozottságát nem érinti.
Helytállóan fejtette ki a másodfokú bíróság, hogy az Mt. 96. § (1) bekezdés a) pontja alapján minősülő kötelezettségszegés esetén a b) pont nem alkalmazható, mivel ebben az esetben a felróhatóság nem törvényi feltétel.
A feltárt tényállás alapján a munkaügyi bíróság törvénysértés nélkül következtetett arra, hogy az indokolásban megjelölt magatartással a felperes lényeges munkaköri kötelezettségét jelentős mértékben szándékosan megszegte. Az elrendelt fegyelmi és kártérítési eljárás keretén belül kitűzött személyes meghallgatáson való megjelenést a munkavállaló alapos indok nélkül nem tagadhatja meg. Helyesen állapította meg a jogerős ítélet, hogy a felperes a munkáltató jogszerű utasításával tudatosan és jogellenesen szembehelyezkedett, és alaptalanul hivatkozott a meghallgatás időpontjáról és helyéről szóló értesítés "félreérthető" megfogalmazására. A körülményekre tekintettel a felperes az értesítést csak úgy értelmezhette, hogy azon meg kell jelennie. Ezt támasztja alá, hogy erre az értesítés átadásakor a munkahelyi vezetője szóban figyelmeztette is, továbbá a több munkavállalót érintő ismételt meghallgatásról előző nap a munkatársaitól is értesült.
A meghallgatásról távolmaradó felperest a munkahelyi vezetője telefonon felhívta, és ismételten figyelmeztette a megjelenésre, valamint arra, hogy a meghallgatáson mindenki megjelent, csak a felperesre várnak. A felperes ekkor tett kijelentését - "a kerékpárom tönkrement, nem tudok kimenni, de ha jó lenne, akkor sem mennék ki, hallgassák végig, amit már elmondtam" - az addig tanúsított magatartásával együtt helytállóan értékelte a másodfokú bíróság a munkáltatói utasítás megtagadásának [Mt. 104. § (1) bekezdés]. A felülvizsgálati kérelem ezzel ellentétes érvelése alaptalan.
Mindezekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság a jogerős ítéletet a Pp. 275/A. §-a (1) bekezdése alapján hatályában fenntartotta. (Mfv. I. 10.246/2000.)
248. Ha a fegyveres biztonsági őr szolgálati kötelezettségét háromféle szándékos, súlyos szabálytalan magatartással ismételten megszegte, munkaviszonyának rendkívüli felmondással történt megszüntetése jogszerűen történt (Mt. 96. §).
A felperes 1987. február 26-ától fegyveres biztonsági őr munkakörben fennállt munkaviszonyát az alperes 1998. február 6-án rendkívüli felmondással megszüntette.
Az intézkedést a munkáltató azzal indokolta: a felperes a szolgálati tevékenysége során a meghatározott járőr útszakaszokról engedély nélkül rendszeresen letért; a saját, illetve rokona, Sz. Á. tulajdonát képező gépkocsikkal engedély nélkül az üzem területére lépett; Sz. Á. több alkalommal engedély nélkül, szabálytalanul bevitte az üzem területére, és munkaidőn kívül több esetben lépett az alperes üzem területére magánjellegű munkavégzés céljából. Az intézkedés 4. indoka szerint a felperes rokona Sz. Á. az alperes sérelmére vagyon elleni cselekményeket követett el, ami miatt az alperes bizalma a felperes iránt végleg megrendült. A felperes mindezekkel megszegte a biztonsági szabályzatot, az őrszolgálati szabályzatot, az igazgatói utasítás és a kollektív szerződés rendelkezéseit.
A felperes keresetében a rendkívüli felmondás jogellenességének megállapítását és a munkaviszonya helyreállításának mellőzésével az alperesnek az Mt. 100. §-a szerinti marasztalását kérte. A felperes elismerte a terhére felhozottak valóságát, álláspontja szerint azonban azok nem támasztják alá okszerűen a rendkívüli felmondást. A munkáltatót ugyanis nem a rendkívüli felmondásban felhozott indokok, hanem a felperes rokonának, Sz. Á.-nak az alperes sérelmére elkövetett cselekménye indította a rendkívüli felmondásra. Vitatta továbbá, hogy az intézkedés aláírója a munkáltatói jogkör gyakorlására jogosult volt. A felperes az intézkedés elkésettségére is hivatkozott.
A munkaügyi bíróság ítéletével kötelezte az alperest elmaradt munkabér, felmentési időre járó átlagkereset, végkielégítés, perköltség és illeték megfizetésére.
A munkaügyi bíróság által megállapított tényállás szerint Sz. Á., aki a felperes rokona, 1997. december 15-én az alperes sérelmére lopást követett el, és emiatt az alperes a biztonsági őrségnél belső vizsgálatot rendelt el. A vizsgálat keretében feltárt szabálytalanságok miatt a felperest 1998. január 12-én meghallgatták, és a felperes elismerte a szabálytalanságokat. A felperes nyilatkozatai alapján az alperes 1998. január 28-áig tartó további vizsgálatot végzett, melynek során a számszerűségi adatok tisztázása végett egyeztették a számítógépes és a videokamerás nyilvántartásokat. A vizsgálatok értékelésekor feltártak alapján az alperes 1998. február 3-án rendkívüli felmondással élt.
A munkaügyi bíróság e tényállásból a rendkívüli felmondás elkésettségére következtetett, mivel álláspontja szerint az 1998. január 12-ei meghallgatást követő vizsgálat már szükségtelen volt a megalapozott intézkedéshez, mivel az indokolás a január 12-én elismert szabálytalanságokat tartalmazta.
Az alperes fellebbezése alapján eljárt megyei bíróság ítéletével a felperes keresetét elutasította és perköltség megfizetésére kötelezte.
A másodfokú bíróság a kiegészített tényállás alapján megállapította, hogy a rendkívüli felmondás jogával a munkáltatói jogkör gyakorló részlegvezető az Mt. 96. § (4) bekezdésében előírt 15 napos határidőn belül élt, mivel a felperes beismerő nyilatkozatát követően "az ügy tárgyához és súlyához szükséges bizonyítást" folytatott le az alperes.
A másodfokú bíróság megállapítása szerint a rendkívüli felmondás 4. - a bizalomvesztéssel kapcsolatos - indoka nem felelt meg az Mt. 96. § (1) bekezdés a) és b) pontjában írt feltételeknek, az első három indok azonban a kötelezettségszegések súlya miatt megalapozta az intézkedést. A másodfokú bíróság mindezekre tekintettel megváltoztatta az elsőfokú ítéletet és a keresetet elutasította.
A felperes felülvizsgálati kérelmében az Mt. 96. §-ába és az Mt. 89. § (2) bekezdésébe ütköző törvénysértést panaszolt, és a keresetének helyt adó határozat hozatalát kérte azzal, hogy fenntartotta a másodfokú eljárásban az elmaradt munkabér és a végkielégítés tekintetében felemelt keresetét. Összes követelését ... forintban jelölte meg.
A felperes sérelmezte, hogy az alperes nem adott lehetőséget az ellene felhozottakkal szembeni védekezésre, a munkáltatói joggyakorló részéről történt meghallgatásra nem került sor. Továbbra is fenntartotta, hogy a rendkívüli felmondás valódi oka a Sz. Á.-val fennálló rokoni kapcsolata és az ő cselekményére hivatkozás miatt bizalomvesztés volt, ez a körülmény azonban nem alapozhat meg rendkívüli felmondást. Sz. Á. tekintetében egyébként bűncselekmény elkövetését jogerős bírói ítélet még nem állapította meg. Minderre tekintettel a rendkívüli felmondás 1., 2. és 3. indokai nem okszerűek, csak ürügyül szolgáltak, mivel a 4. pontban megfogalmazottak a munkaviszony megszüntetés igazi okai. A felperes vitatta azt a jogerős ítéleti megállapítást, amely szerint ezen állítása tekintetében őt, és nem pedig az alperest terhelte volna a bizonyítás.
A felperes szerint a Pp. 24. § (2) bekezdés b) pontja szerint számítandó pertárgyértékhez képest törvénytelen és aránytalanul eltúlzott mértékű a másodfokú bíróság által megállapított perköltség.
Az alperes felülvizsgálati ellenkérelmében a jogerős ítélet hatályában való fenntartását kérte.
A felülvizsgálati kérelem részben alapos.
A jogerős ítélet által jogszabálysértés nélkül megállapított tényállás a felülvizsgálati eljárásban is irányadó [Pp. 206. § (1) bekezdés, 275. § (1) bekezdés].
A következetes ítélkezési gyakorlat szerint a munkáltató jogosult a kötelezettségszegés gyanúja esetén az ügy tekintetében alapos és megnyugtató ismeret megszerzéséhez szükséges vizsgálatra. Az adott esetben az alperesnek a kivizsgálásra vonatkozó intézkedései indokoltak és késedelem nélküliek voltak, és ehhez képest az előírt 15 napos határidőben élt a munkáltatói jogkör gyakorlója a rendkívüli felmondás jogával [Mt. 96. § (4) bekezdés].
Az irányadó tényállásból törvénysértés nélkül következtetett a másodfokú bíróság arra, hogy az alperes terhére nem állapítható meg elkésett joggyakorlás. Figyelemmel ugyanis a perbeli eset sajátos körülményeire, a felperessel rokoni kapcsolatban álló személy tekintetében felmerült magatartásra, a felperes bizalmi munkakörére, a felperes elismert kötelezettségszegéseinek a Sz. Á. cselekményeihez való szoros kapcsolódásra, a felperes meghallgatását követően végzett tényfeltáró vizsgálat indokolatlannak nem tekinthető. Az alperes e vizsgálattal feltárt új tények, a nyilvántartások adatai alapján jutott mindazon bizonyítékok birtokába, amelyek alapján a korábban beismert kötelezettségszegéseknek a feltárt összes körülmények között a tényleges súlyát értékelhette. A felülvizsgálati kérelem tehát elkésettségre alaptalanul hivatkozott.
A rendkívüli felmondás jogszerűségét nem érinti, hogy a felperes meghallgatását a felettese, és nem pedig a munkáltatói jogkör gyakorlója foganatosította, a felülvizsgálati érvelés e körben téves.
Az alperes a rendkívüli felmondást az első három indoka tekintetében az Mt. 96. § (1) bekezdés a) pontjára alapozta.
Helytállóan állapította meg a másodfokú bíróság, hogy a felperes elismert kötelezettségszegései egyenként is súlyosak, halmozottan pedig különösen megalapozzák a rendkívüli felmondás jogszerűségét, tekintettel arra, hogy a felperesnek fegyveres biztonsági őrként éppen az alperes vagyonvédelmét kellett volna biztosítania, az ezekre vonatkozó előírásokat azonban sorozatosan megszegte.
A felperes a felülvizsgálati kérelmében alaptalanul hivatkozott rendeltetésellenes joggyakorlásra. Törvénysértés nélkül állapította meg a másodfokú bíróság, hogy a felperes által felhozottak ennek megállapítására nem alkalmasak. A felülvizsgálati kérelemben ezzel kapcsolatban előadottak miatt utal arra a Legfelsőbb Bíróság, hogy a felperes által beismert súlyos szabálytalanságoknak az indult büntetőeljárás tárgyává tett eseményekkel való szoros összefüggése egyértelműen cáfolja a felperes érvelését. Az adott esetben a felperes bizalmi munkakörét, továbbá a perben szereplő bűncselekmény alapos gyanúját nem lehetett figyelmen kívül hagyni [EBH 147., Mt. 96. § (1) bekezdés b) pont].
Alapos viszont a felülvizsgálati kérelem a perköltség mértéke tekintetében, mivel a Pp. 24. § (2) bekezdés b) pontja értelmében, ha a per tárgya maga a munkaviszony, a pertárgy értéke a munkavállaló éves átlagkeresete. A perköltség megállapítása tekintetében a mérlegelés kiindulási alapja a perérték, ami az adott esetben 1 274 952 forint volt. A másodfokú bíróság a pertárgy értékét nem eszerint határozta meg, ezért törvénysértő a perköltség megállapítása. A Legfelsőbb Bíróság, mindezekre tekintettel 50 000 Ft, a perérték szerinti együttes első- és másodfokú perköltség megfizetésére kötelezte az alperest [Pp. 275/A. § (2) bekezdés]. Ezt meghaladóan a jogerős ítéletet hatályában fenntartotta [Pp. 275/A. § (1) bekezdés]. (Mfv. I. 10.248/2000.).
249. A kötelezettségszegésre alapított rendkívüli felmondás nem vonható az Mt. 96. § (1) bekezdésének b) pontja körébe és csak a megjelölt rendelkezés a) pontja alapján bírálható el (Mt. 96. §).
A felperes keresetében az 1996. február 29-én kelt munkáltatói rendes felmondás és a felmondási idő alatt, l996. március 28-án közölt rendkívüli felmondás jogellenességének megállapítását és ennek anyagi jogkövetkezményei alkalmazását kérte.
Az alperes viszontkeresetében a rendes felmondásra tekintettel kifizetett összeg visszafizetésére kérte kötelezni az alperest.
A felperes keresetét és alperes viszontkeresetét elutasító elsőfokú ítéletet helybenhagyó jogerős ítéletet - az elsőfokú bíróság ítéletére is kiterjedően - a Legfelsőbb Bíróság felülvizsgálati határozatával hatályon kívül helyezte és a munkaügyi bíróságot új eljárásra és új határozat hozatalára utasította.
A munkaügyi bíróság - a megismételt eljárásban hozott - ítéletével megállapította, hogy az alperes a rendes felmondással jogellenesen szüntette meg a felperes munkaviszonyát, és az alperest felmondási időre járó átlagkereset és végkielégítés-különbözet, illetve ezen összeg kamatai, valamint kétszeres végkielégítés és kamatai megfizetésére kötelezte. Egyebekben a keresetet és viszontkeresetet elutasította.
A rendes felmondást a bíróság a valóságnak meg nem felelő felmondási indok miatt találta jogellenesnek.
A rendkívüli felmondás tekintetében megállapította, hogy az intézkedés alapjául a felperes által 1996. március 24-én készített és a polgármesternek, illetve két önkormányzati képviselőnek megküldött, K. városban a távhőszolgáltatási díjakról szóló kimutatás szolgált. E kimutatás a számításokon kívül olyan kérdéseket is felvetett, amely a fogyasztói érdekek figyelembevételének hiányára, a 120 km távolságról történő üzemeltetés előnytelenebb voltára, a lakossági tartozások beszámítására hívta fel a figyelmet és így az alperest gazdaságilag előnytelen helyzetbe kívánta hozni. A bíróság úgy ítélte meg, hogy a felperes a kimutatás elkészítésével és elküldésével a munkaviszonya keretében tudomására jutott információkat jogosulatlanul harmadik személlyel közölte, az Mt. 103. §-a (3) bekezdésében, illetve a munkaszerződése 12. pontjában foglalt titoktartási kötelezettségét megszegte, és a munkáltató jogos gazdasági érdekeit veszélyeztette. Ezért a rendkívüli felmondás jogszerűségét állapította meg.
A peres felek fellebbezése folytán eljárt megyei bíróság ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletét részben megváltoztatta, mellőzte az alperes kétszeres végkielégítés és kamatai megfizetésére való kötelezését, és ennek megfelelően leszállította az alperes által fizetendő perköltség és elsőfokú eljárási illeték összegét. Egyebekben az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta.
A másodfokú bíróság a kétszeres végkielégítés megfizetésére vonatkozó marasztalást az Alkotmánybíróság 4/1998. (III. 1.) AB határozatával megsemmisített Mt. 100. § (2) bekezdésére hivatkozva mellőzte. Utalt továbbá arra is, hogy e jogkövetkezmény alkalmazására azért sincs lehetőség, mert a felperes munkaviszonya 1996. március 28-án a rendkívüli felmondás folytán megszűnt.
A rendkívüli felmondás indokául szolgáló titoktartási kötelezettség megszegésével a másodfokú bíróság szerint is felperes a minősített kötelezettségszegést elkövette. Másrészt a rendkívüli felmondási jog gyakorlását azért is alaposnak tartotta, mert felperes e magatartása folytán a munkáltatótól nem volt elvárható - a bizalomvesztés következtében - a munkaviszony további fenntartása.
A felperes a felülvizsgálati kérelmében a rendkívüli felmondás jogellenességével kapcsolatos keresete elutasítása körében - ideértve a nem vagyoni kártérítés iránti igényét is - támadta a jogerős ítéletet. A jogerős ítélet megváltoztatását, a rendkívüli felmondás jogellenességét megállapító és az elutasított anyagi igényeinek helyt adó határozat hozatalát kérte. Sérelmezte, hogy az eljárt bíróságok a felülvizsgálati határozatban adott iránymutatást figyelmen kívül hagyva, az összes körülmény mérlegelése nélkül állapították meg jogszabálysértő módon a rendkívüli felmondás jogszerűségét. Arra hivatkozott, hogy az önkormányzat rendeletében közzétett számítási mód felhasználásával készített kimutatással nem fedett fel semmiféle szakmai titkot. Továbbá nem értékelték a bíróságok, hogy beadványa közérdekű bejelentésnek minősült, és az alperes később - az abban foglaltakra tekintettel - a fűtési díj tarifába a kintlevőségek szabálytalan beépítését visszavonta. Az Alkotmánybírósági határozattal összefüggő ítéleti megállapítást is jogszabálysértőnek tartotta.
A felülvizsgálati kérelem alapos.
A rendes felmondás közlését követően, a felmondási idő alatt - mivel a munkavállaló munkaviszonya még nem szűnt meg - a munkáltató rendkívüli felmondással élhet. Ilyen esetben a munkaviszony az azt azonnali hatállyal megszüntető rendkívüli felmondással szűnik meg, ennélfogva a rendes felmondást tartalmazó jognyilatkozathoz már munkaviszonyt megszüntető joghatás nem fűződik. Így e jognyilatkozat miatt a munkaviszony jogellenes megszüntetése sem állapítható meg (Mt. 100. §). A perbeli esetben is az előbbieknek megfelelően az alperes rendkívüli felmondása szüntette meg a felperes munkaviszonyát, de a felperes terhére rótt magatartásnak a rendes felmondás indokával való összefüggésére tekintettel nem volt mellőzhető az abban foglaltak vizsgálata, illetve az erre vonatkozó tényállás megállapítása.
Az új eljárást elrendelő felülvizsgálati határozatban a rendkívüli felmondás indokául felhozott titoktartási kötelezettség megszegésének megállapítása az eljárt bíróságokat kötötte, mert az új eljárás során olyan új körülmény nem merült fel, amely az előbbi ténymegállapítást megdöntötte volna.
A felülvizsgálati kérelemben hivatkozott, az önkormányzati rendeletben közzétett számítási képlet alkalmazása, a számítási mód nyilvános szabályozása önmagában nem cáfolja a felperes terhére rótt magatartást. A felperes által készített kimutatásban szereplő számítások ugyanis nyilvánvalóan olyan adatokat is tartalmaznak, amelyeket felperes az alperesnél fennállt munkaviszonya keretében tudhatott, pl. a behajthatatlan kintlevőségek beszámítására vonatkozóan.
A titoktartási kötelezettség megsértésének minősített kötelezettségszegésként való megállapításához azonban a törvényi feltételek [Mt. 96. § (1) bekezdés a) pont] fennállásának vizsgálata szükséges. A kötelezettségszegés súlya csak az eset összes körülményének értékelése alapján bírálható el. A felülvizsgálati kérelem helytállóan sérelmezte, hogy az eljárt bíróságok ezt elmulasztották, a bizonyítékok teljes körű mérlegelése nélkül, megalapozatlanul és téves jogi mérlegeléssel állapították meg a jelentős mértékű kötelezettségszegést felperes terhére.
A per adatai szerint megállapítható, hogy a felperes a vitatott kimutatással olyan körülményekre hívta fel a figyelmet, amely a fogyasztók érdekeit szolgálta, tehát közérdeket szolgált. A kimutatást olyan személyeknek (polgármesternek, képviselő-testületi tagnak) küldte meg, akiknek tisztségüknél fogva az adott üggyel a lakosság érdekében foglalkozniuk kell. A rendes felmondás indokának vizsgálata során megállapítást nyert, hogy felperes képviselt a szakmai vitában helyes, megalapozott álláspontot, az alperes szakmailag tájékozatlan volt. Ezek a szakszerűtlen utasítások is hozzájárultak ahhoz, hogy a nagy szakmai gyakorlattal rendelkező felperes a díjszámítás tekintetében is kifejtse álláspontját. A perben az alperes nem cáfolta, hogy a kimutatásban kifogásolt díjszámítást utóbb átalakította, módosította. A felperes kimutatásában foglalt kritika tehát - legalább részben - alapos volt. Ily módon a jogos érdeksérelemre e tekintetben az alperes nem hivatkozhat.
Mindezeket értékelve megállapítható, hogy a felperes az általa készített kimutatásban a munkakörével összefüggésben tudomására jutott adatok felhasználása miatt az Mt. 103. §-a (3) bekezdésében előírt kötelezettségét megsértette ugyan, de ez a kötelezettségszegés alperesnek jelentős, jogos érdeksérelmet nem okozott. Ezért e kötelezettségszegést az eljárt bíróságok tévesen, megalapozatlanul minősítették jelentős mértékűnek, tehát a rendkívüli felmondás jogszerű indokának.
A kötelezettségszegésre alapított rendkívüli felmondás az Mt. 96. §-a (1) bekezdése b) pontja alapján nem bírálható el. Ezért a jogerős ítélet a felperes terhére rótt kötelezettségszegést tévesen értékelte a munkaviszony fenntartását lehetetlenné tevő magatartásként is az intézkedést megalapozó indokként.
A jogerős ítélet az Alkotmánybíróság 4/1998. (III. 1.) AB határozatával kapcsolatban téves ténymegállapításon (a kétszeres végkielégítés iránti igény előterjesztése nem 1999. december 8-án, hanem 1997. január 9-én történt) és téves jogi következtetésen alapuló megállapítást tartalmaz. Ezért a kétszeres végkielégítés megfizetésére kötelezést jogszabálysértően mellőzte a másodfokú bíróság.
A kifejtettekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság a Pp. 275/A. §-ának (2) bekezdése alapján a jogerős ítéletet abban a részében, amelyben a rendkívüli felmondással kapcsolatos kereset elutasítását helybenhagyta, hatályon kívül helyezte, a munkaügyi bíróság ítéletét az érintett rendelkezés tekintetében megváltoztatta és megállapította, hogy az alperes az 1996. március 28-án kelt rendkívüli felmondással jogellenesen szüntette meg a felperes munkaviszonyát; a jogellenesség további anyagi jogkövetkezményei tekintetében a munkaügyi bíróságot új eljárásra és új határozat hozatalára utasította. Ugyancsak hatályon kívül helyezte a kétszeres végkielégítés címén történt marasztalás mellőzéséről szóló rendelkezést, és az elsőfokú bíróság ítéletének e rendelkezését helybenhagyta. A jogerős ítélet egyéb rendelkezéseit nem érintette.
Az új eljárásban a munkaviszony jogellenes megszüntetésével kapcsolatos anyagi igények - köztük a nem vagyoni kárigény - tekintetében a tényállást ki kell egészíteni, és ennek alapján kell, a jogellenességre tekintettel már megítélt összegek figyelembevételével dönteni. (Mfv. I. 10.335/2000.).
250. A leltárhiány tényéből a munkáltató a munkavállaló kötelezettségszegésére téves jogi okfejtéssel vont le következtetést, mivel a leltárhiány csak ismeretlen okból keletkezett hiány esetén állapítható meg. Ennélfogva kizárólag a leltárhiányra alapított rendkívüli felmondás az Mt. 96. §-a (1) bekezdésének b) pontja alapján sem jogszerű (Mt. 96. §).
Az alperes a felperes munkaviszonyát az 1996. július 31-én kelt rendkívüli felmondással megszüntette. Indokolásként arra hivatkozott, hogy nagy összegű leltárhiányt állapítottak meg, és a bizonyítékok arra utalnak, hogy a felperes valótlan adatokkal meghamisította a raktárkészletet, s az így többletként jelentkező gumiabroncsokat eltulajdonította.
A felperes keresete a rendkívüli felmondás jogellenességének megállapítására és - munkaviszonya helyreállításának mellőzésével - az Mt. 100. §-a szerinti jogkövetkezmények alkalmazására irányult.
Az alperes viszontkeresettel élt, amelyben a felperest kártérítésként meghatározott összeg és kamatai megfizetésére kérte kötelezni.
A munkaügyi bíróság ítéletével megállapította a rendkívüli felmondás jogellenességét és az alperest elmaradt munkabér, végkielégítés, valamint felmentési időre járó átlagkereset megfizetésére kötelezte. A felperest ... forint kártérítés és ezen összeg kamatai tekintetében marasztalta. Ezt meghaladóan a viszontkeresetet elutasította.
A munkaügyi bíróság megállapította, hogy a büntetőeljárásban beszerzett könyvszakértői vélemény szerint a nagy összegű leltárhiány keletkezése bizonyított, azonban a rendkívüli felmondást megalapozó felperesi kötelezettségszegést, tehát az indokolás valóságát alperes bizonyítani nem tudta.
A felperes kártérítési felelősségét az Mt. 169. §-a szerint - az MK 113. számú állásfoglalás II. fordulata figyelembevételével - az 1996. július 30-án kelt jegyzőkönyvben rögzített hiány tekintetében tartotta megállapíthatónak, mivel a raktárkészletet a felperes és az üzletvezető kizárólagosan kezelte, az állandó őrizetükre volt bízva.
Az alperes a kereset elutasítása és a felperes kártérítési felelőssége arányában a viszontkeresetének helyt adó határozat iránt fellebbezett. A felperes csatlakozó fellebbezésében a viszontkereset elutasítását kérte.
A megyei bíróság ítéletével a munkaügyi bíróság ítéletét részben megváltoztatva a felperest terhelő marasztalás összegét felemelte, az alperest terhelő eljárási illeték összegét leszállította.
Az ítélet indokolása szerint a másodfokú bíróság a felperes keresetének helyt adó részében az elsőfokú bíróság döntésével - mind ténybeli megállapításai, mind jogi következtetései tekintetében - egyetértett. Tehát ebben a részében a fellebbezést alaptalannak találta. A viszontkereset tárgyává tett és bizonyított hiányért felperesnek az Mt. 169. §-a (1) és (3) bekezdése alapján - az Mt. 171. §-a (1) bekezdése szerinti mértékben - fennálló felelőssége folytán a felperes kártérítési marasztalásának összegét a fellebbezési kérelemnek megfelelően felemelte. A felperes megőrzési felelősségének jogalapját támadó csatlakozó fellebbezést teljes egészében alaptalannak találta.
A felperes felülvizsgálati kérelmében a jogerős ítélet "megváltoztatását", az alperes viszontkeresetét elutasító határozat hozatalát kérte. A megőrzési felelőssége törvényi feltételeinek - az elismervény aláírásának, a biztonságos megőrzés feltételeinek - a hiányára hivatkozott. Iratellenességet panaszolt a hiány bizonyított voltának megállapítása, valamint a főnökének adott megbízás tekintetében.
Az alperes felülvizsgálati kérelmében a rendkívüli felmondás jogellenessége körében támadta a jogerős ítéletet, annak "megváltoztatásával" a felperes keresetének elutasítását kérte. Álláspontja szerint önmagában a leltárhiány ténye alapul szolgál a rendkívüli felmondás jogszerű gyakorlásához. Azzal érvelt, hogy a felperes a megőrzési kötelezettsége megszegésével olyan magatartást tanúsított, amely a munkáltató részéről a munkaviszony fenntartását lehetetlenné tette.
A felperes felülvizsgálati ellenkérelme a keresetének elbírálása körében a jogerős ítélet hatályában való fenntartására irányult.
A Legfelsőbb Bíróság a felülvizsgálati kérelmet a Pp. 274. §-ának (1) bekezdése alapján tárgyaláson kívül bírálta el.
A felülvizsgálati kérelmek nem alaposak.
A perben eljárási jogszabálysértés nélkül megállapított tényállás a felülvizsgálati eljárásban irányadó [Pp. 275. § (1) bekezdés].
A munkaügyi bíróság a büntetőeljárásban beszerzett könyvszakértői vélemény alapján állapította meg a nagy összegű leltárhiány bizonyított voltát. A felperes csatlakozó fellebbezésében e ténymegállapítást nem támadta. Az 1996. július 30-án felvett jegyzőkönyv azt tartalmazza, hogy "megállapítottuk, hogy .... ezeken felül a következő méreteknél van eltérés, hiány". A jegyzőkönyv felvételénél a felperes jelenlévőként van feltüntetve, és a jegyzőkönyvet minden megjegyzés nélkül aláírta. E bizonyítékkal szemben a felperes csupán állította, hogy a jegyzőkönyvben rögzített hiányt nem ismerte el, de a perben felmerült erre vonatkozó bizonyítékot nem jelölt meg. Mindezekre tekintettel a marasztalása alapjául szolgáló hiány bizonyított volta tekintetében iratellenességet a felperes felülvizsgálati kérelmében alaptalanul panaszolt.
A megőrzési felelősség feltételeinek fennállása szempontjából a munkaügyi bíróság helyesen értékelte a körülményeket, így különösen a felperes raktárosként ellátott feladatait, az árukészletnek kizárólag az üzletvezetővel való együttes kezelését, őrizetben tartását. Az érintettek között kialakított feladat - megosztásból kifejezett megbízás hiányában is helytállóan - az MK 113. számú állásfoglalás II. pontjában foglaltaknak megfelelően - következtetett az elismervény (szállítólevél) aláírását illetően az üzletvezetőnek hallgatólagosan adott megbízásra. A kettejük kizárólagos kezeléséből adódóan a felülvizsgálati kérelem tévesen hivatkozott az esetenkénti távollétre, mint a megőrzés feltételének hiányára. A jogerős ítélet tehát jogszabálysértés nélkül hagyta helyben a felperes kártérítési felelőssége jogalapja tekintetében az elsőfokú bíróság ítéletét.
A leltárhiánnyal összefüggésben a rendkívüli felmondásban a felperes terhére rótt kötelezettségszegés (adatok meghamisítása, áru eltulajdonítása), amely az Mt. 96. §-a (1) bekezdésének a) pontja szerint a munkáltató intézkedését megalapozhatta volna, a perben nem nyert bizonyítást.
Önmagában a leltárhiány tényéből a felperes kötelezettségszegésére az alperes a felülvizsgálati kérelmében téves jogi okfejtéssel vont le következtetést, mivel a leltárhiány eleve csak ismeretlen okból keletkezett hiány esetén állapítható meg [Mt. 170. § (2) bekezdés]. Ennélfogva bizonyított felperesi magatartás hiányában kizárólag a leltárhiányra alapított rendkívüli felmondás az Mt. 96. §-a (1) bekezdésének b) pontja szerint elbírálva sem jogszerű.
Ezért a rendkívüli felmondás jogellenességének megállapítását az alperes felülvizsgálati kérelme alaptalanul támadta.
A kifejtettekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság a jogerős ítéletet a Pp. 275/A. §-ának (1) bekezdése alapján hatályában fenntartotta és az alperest a Pp. 81. §-ának (1) bekezdése szerint kötelezte a felperes felülvizsgálati eljárási költsége, valamint - a felülvizsgálati kérelmén lerótt illeték figyelembevételével - a további felülvizsgálati eljárási illeték megfizetésére [6/1986. (VI. 26.) IM rendelet 3. § (3) bekezdés]. (Mfv. I. 10.367/2000.)
251. A rendkívüli felmondás okának összefoglaló meghatározása akkor lett volna az adott esetben jogszerű, ha a munkáltató megjelölte, majd a perben bizonyította volna, hogy mely tényeket, körülményeket, magatartásokat kifogásolt (Mt. 96. §).
A felperes munkaviszonyát az alperes 1999. március 10-én rendkívüli felmondással megszüntette. Emiatt a felperes pert indított az alperes ellen. Kereseti kérelme a rendkívüli felmondás jogellenessége anyagi következményeinek alkalmazására irányult. Az alperes viszontkeresetet terjesztett elő a felek között létrejött tanulmányi szerződés megszegése címén 39 500 forint és járulékai megfizetése iránt.
A munkaügyi bíróság ítéletével megállapította a rendkívüli felmondás jogellenességét, a viszontkeresetet elutasította, az alperest elmaradt munkabér, felmentési időre járó átlagkereset és végkielégítés címén marasztalta.
Az elsőfokú ítélet indokolásának lényege szerint a rendkívüli felmondás nem jelölte meg a jognyilatkozat indokát, mivel csupán azt tartalmazta, hogy a felperes nem megfelelő magatartást tanúsított, másrészt csupán a "G. és B. községek térképkészítését" jelölte meg további indokként. A viszontkeresetet a munkaügyi bíróság a rendkívüli felmondásról elfoglalt jogi álláspontja - ezáltal a felperes szerződésszegésének hiánya - miatt utasította el.
Az ítélet ellen az alperes fellebbezett.
A megyei bíróság ítéletével az elsőfokú ítéletet részben megváltoztatta, megállapította, hogy a felperes munkaviszonya 2000. február 25-én szűnik meg az alperesnél, a munkabér címén járó marasztalási összeget felemelte, a végkielégítésben való marasztalását mellőzte, az alperest kétszeres végkielégítés megfizetésére kötelezte, és döntött a perköltség és illeték tárgyában.
A másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság érdemi döntésével egyetértett. Arra tekintettel tehát, hogy a rendkívüli felmondás hiányos volt, nem volt lehetőség a rendkívüli felmondási okok alperes által történő bizonyítására, mivel ez a meg nem engedett jognyilatkozat-pótlást jelentett volna (alperes bizonyítási indítványát ezért a másodfokú bíróság is elutasította). Mindezek következtében a másodfokú bíróság a tanulmányi szerződéssel összefüggő elsőfokú döntést is helyesnek találta. Végül kifejtette, hogy az alperes részben túllépte az Mt. 96. § (4) bekezdésben lévő objektív határidőt, részletesen indokolta továbbá az összegszerű marasztaló rendelkezéseket.
Az alperes felülvizsgálati kérelme elsődlegesen a másodfokú bíróság ítéletének hatályon kívül helyezésével érdemi - keresetet elutasító - döntés meghozatalára, viszontkeresetnek helytadásra, másodlagosan a másodfokú bíróság új eljárásra való utasítására irányult.
Az alperes törvénysértésként annak figyelmen kívül hagyását jelölte meg, hogy a felperes a keresetében rendkívüli felmondásban foglaltakat vitatta, ezekre érdemi előadást tett, ennélfogva megalapozottan nem lehet állítani, hogy a felperes nem tudta az alperes jognyilatkozatának indokait. E körben az alperes sérelmezte, iratellenesnek találta a másodfokú bíróság ítéletének ténymegállapítását. Jogszabálysértőnek tekintette az alperes a bizonyítási indítványának - amely az Mt. 89. § (2) bekezdésének alperesre kötelezettséget előíró rendelkezése megtartására irányult - elutasítását. Kifejtette, hogy a bírói gyakorlat szerint, melyet a bíróságok figyelmen kívül hagytak, a felmondási (rendkívüli felmondási) ok összefoglalóan is megjelölhető. Az alperes sérelmesnek tartotta az Mt. 96. § (4) bekezdésével kapcsolatos jogi okfejtést is a szubjektív határidő tekintetében.
A felperes felülvizsgálati ellenkérelme a jogerős ítélet hatályában való fenntartására irányult.
A Legfelsőbb Bíróság a felülvizsgálati kérelmet a Pp. 274. § (1) bekezdés alapján tárgyaláson kívül bírálta el.
A felülvizsgálati kérelem nem alapos.
Az alperes a felülvizsgálati kérelmében az objektív határidő túllépését [Mt. 96. § (4) bekezdés] nem vitatta, csupán az ügyvezető igazgató tudomásszerzésével összefüggésben tett előadást (szubjektív határidő). Ezért a Legfelsőbb Bíróság a Pp. 275. § (2) bekezdés alapján a felülvizsgálati eljárás tárgyának a másodfokú ítéletnek a felperes magatartásával összefüggő részét tekintette, a G. és B. községekkel kapcsolatos indokot nem vizsgálhatta.
A másodfokú bíróság az ítélete indokolásában megállapította, hogy "a felperes a keresetében a rendkívüli felmondás általánosan megfogalmazott voltát nem támadta". A felperes azonban a keresetében jogellenesség miatt kérte a jogkövetkezmények alkalmazását, ezért helytállóan vizsgálta a megyei bíróság a Legfelsőbb Bíróság MK 95. számú állásfoglalása szerint az alperes intézkedését. Ennélfogva nem valósult meg a felülvizsgálati kérelemben megjelölt, a Pp. 215. §-ával kapcsolatos jogszabálysértés. A bírói gyakorlatnak megfelelt a másodfokú bíróságnak a rendkívüli felmondás tartalmára vonatkozó okfejtése. Helytállóan vette figyelembe - az alperes bizonyítási indítványának fentiek szerinti helyes mellőzésével - az alperes rendkívüli felmondásának hiányos tartalmát, amely hiány pótlására a perben lehetőség nem volt. Az alperes a rendkívüli felmondásához bizonyítottan nem mellékelte a felperes munkatársainak beadványát, ezért nem hivatkozhat sikerrel arra, hogy a felperes tudta, hogy milyen magatartás tanúsítását rótta a terhére a munkáltató. A rendkívüli felmondás okának összefoglaló meghatározása az adott esetben akkor lett volna a Legfelsőbb Bíróság MK 95. számú állásfoglalásának megfelelő, ha az alperes megjelölte, majd a perben utóbb bizonyította volna, hogy mely tényeket, körülményeket, magatartásokat kifogásolt. Ennek hiánya folytán a felülvizsgálati kérelem tehát alaptalanul hivatkozott törvénysértésre.
A rendkívüli felmondásra nyitva álló objektív határidő túllépése miatt a szubjektív határidő "megtartásának" és a munkáltatói jogkör gyakorlója személyének nincs jelentősége, ezért az erre irányuló érvelés téves.
Mindezek miatt a Legfelsőbb Bíróság a Pp. 275/A. § (1) bekezdése alapján a megyei bíróság ítéletét hatályában fenntartotta. (Mfv. I. 10.397/2000.)
252. Ha a munkavállaló elismerte, hogy tudatában volt annak, hogy az öltözőszekrényben csak személyes használati tárgyakat lehetett tartani, munkaeszközöket azonban nem, a tilalomszegés szempontjából közömbös volt az a nyilatkozata, miszerint azok nem képezték tulajdonát (Mt. 96. §).
Az alperes 1999. február 8-án rendkívüli felmondással azért szüntette meg a felperes munkaviszonyát, mert az öltözőszekrényében 15 000 forint értékű szerszámot találtak. A felperes az egyeztetés eredménytelensége után az Mt. 100. §-ában lévő jogkövetkezmények alkalmazása iránt indított pert az alperes ellen.
A munkaügyi bíróság ítéletével a keresetet elutasította.
A munkaügyi bíróság megállapította, hogy a felperes az Mt. 103. § (1) bekezdése b) pontjában lévő kötelezettségét megsértette, mivel nem az előírt helyen tárolta a szerszámokat és az alkatrészeket. A felperes védekezését - egyebek mellett - azért találta alaptalannak, mert a szóban lévő tárgyak közül egy sem szerepelt a felperes személyi leltárában, ezért a fokozott őrzés nem volt indokolt. Mindezeken túlmenően a munkaügyi bíróság részletesen kifejtette és indokolta az egyes bizonyítási eszközökkel kapcsolatos mérlegelése eredményét.
Az ítélet ellen a felperes fellebbezést nyújtott be.
A megyei bíróság ítéletével a munkaügyi bíróság ítéletét helybenhagyta.
Az indokolásból kitűnően a megyei bíróság az Mt. 96. § (4) bekezdéssel kapcsolatos fellebbezési érvelést nem találta alaposnak, mivel a szekrény ellenőrzések 1999. február 2-án történtek, az alperes rendkívüli felmondása 1999. február 8-án kelt. A megyei bíróság álláspontja szerint a munkaügyi perben nincs jelentősége annak, hogy az alperes lopási szándékot feltételezett-e, és annak sem, hogy az ügyben indult-e büntetőeljárás, és milyen eredménnyel zárult.
A felperes tilalom ellenére tartott tárgyakat az öltöző szekrényében, amelyekre nézve ezáltal az alperes rendelkezési jogát korlátozta, ez olyan kötelezettségszegés, amely az eset összes körülményeit is figyelembe véve megalapozta az alperes részéről tett jognyilatkozatot [Mt. 96. § (1) bekezdése a) pont].
A felperes felülvizsgálati kérelmében a másodfokú bíróság ítéletének "megváltoztatását" és a keresetének helyt adó döntés meghozatalát kérte.
Érvelésének lényege szerint a szóban lévő tárgyak tulajdonjoga nem volt tisztázott, emiatt a rendelkezési jogra történt hivatkozás törvénysértő. Etekintetben ellentmondásosnak, alaptalannak és okszerűtlennek is találta a megyei bíróság jogi okfejtését.
Az alperes a felülvizsgálati ellenkérelmében a másodfokú bíróság ítéletének hatályában való fenntartását kérte.
A Legfelsőbb Bíróság a felülvizsgálati kérelmet a Pp. 274. § (1) bekezdése alapján tárgyaláson kívül bírálta el.
A felülvizsgálati kérelem nem alapos.
A felperes az öltözőszekrények átvizsgálásakor készült jegyzőkönyvet aláírta. Eszerint az általa használt szekrényben talált dolgokról a következő előadást tette: "A felsorolt tárgyak közül csak a maró képezte a tulajdonomat, ami a személyi leltáramban van, a többit a volt munkatársam, Zs. L. bízta rám megőrzésre, amihez nincs semmi közöm". E nyilatkozat, és a felperesnek a peres eljárásban tett további előadásai, valamint az egyéb bizonyítékok alapján a törvénynek [Pp. 20. § (1) bekezdése] megfelelő mérlegeléssel állapította meg a megyei bíróság, hogy a felperes kötelezettségszegést követett el. A bizonyítás eredménye szerint aggálytalanul megállapítható volt, hogy az öltözőszekrényben személyes használatú tárgyakat, és nem munkaeszközöket és a munkavégzéshez szükséges egyéb dolgokat kellett tartani (120 munkavállaló öltözőszekrényének átvizsgálásakor csupán háromnál találtak nem személyes használati tárgyat az öltözőszekrényben). Kétségtelen tehát, hogy a felperes tudta, hogy mit kell, illetve mit tilos az öltözőszekrényben tartania. E tilalom megszegésének megítélésénél nincs jelentősége annak, hogy a tilalom alá tartozó tárgy kinek a tulajdona, ennélfogva a felperes a munkaviszonyát az alperes az Mt. 103. § (1) bekezdés b) pontjában lévő jelentős kötelezettség megszegése folytán a törvénynek megfelelően szüntette meg rendkívüli felmondással [Mt. 96. § (1) bekezdése a) pont]. Mindezek folytán a felülvizsgálati kérelemnek a tárgyak tulajdonjogával és a rendelkezési joggal kapcsolatos érvelése alaptalan. A munkáltató jogos érdekeinek védelmére meghatározhatja a munkavállalók számára, hogy a munkavégzés helyén milyen dolgokat, hol kötelesek elhelyezni; erről kifejezetten rendelkezik - egyebek mellett - az Mt. 176. § (2) bekezdése.
Mindezek miatt a Legfelsőbb Bíróság a Pp. 275/A. § (1) bekezdése alapján a megyei bíróság ítéletét hatályában fenntartotta. (Mfv. I. 10.417/2000.)
253. Ha a hálókocsi kalauz a szolgálati útjai során szabálytalanságokat követett el (a pótjegy tőlapjának hiánya, a jegyeken törlésnyomok, átírások észlelhetők stb.), a minősített kötelezettségszegés megállapítható volt (Mt. 96. §).
A felperes 1972. szeptember 1-jétől állt munkaviszonyban az I. rendű alperessel, ahol a munkaviszonya megszüntetésekor hálókocsi kalauz munkakörben dolgozott. A felperes munkaviszonyát az alperes az 1995. november 2-án kelt rendkívüli felmondással megszüntette. Az intézkedés indokolása szerint a felperes a szolgálati útjai során szabálytalanságokat követett el, amikor a négy példányú hálókocsi pótjegy tőlapját többször nem csatolta az elszámoláshoz, továbbá a jegyek 4. példányain törlésnyomok, átírások találhatók. Mindezekből az alperes arra következtetett, hogy a a felperes a felhasznált jegyek lényeges adatait (létszám, helyszám, összeg) utólag, elszámolás előtt megváltoztatta.
A felperes a keresetében a rendkívüli felmondás jogellenességének megállapítását, a munkaviszonya helyreállítását és elmaradt munkabére megfizetését kérte. A felperes álláspontja szerint a munkáltatói jogkör gyakorlója elkésetten élt a jogával, továbbá a felhozott indok valótlan.
A munkaügyi bíróság közbenső ítéletével hatálytalanította a rendkívüli felmondást, és elrendelte a felperes eredeti munkakörében való foglalkoztatását, mivel megállapította, hogy az I. rendű alperes elmulasztotta a joggyakorlásra a perbeli időszakban a törvény által előírt három napos határidőt. A megyei bíróság végzésével az elsőfokú közbenső ítéletet hatályon kívül helyezte, és az elsőfokú bíróságot új eljárásra és új határozat hozatalára utasította. Megállapította ugyanis, hogy az I. rendű alperesnél a hálókocsi elszámolásokat érintően kiterjedt vizsgálat folyt, a részletes jelentés 1995. október 26-án került a munkáltatói jogkör gyakorlója elé, aki indokoltan rendelte el az érintettek, köztük a felperes személyes meghallgatását. Erre 1995. október 30-án került sor. Jogszerűen, e tudomásszerzési időponthoz képest a joggyakorlási határidő betartásával járt el tehát a munkáltató az 1995. november 2-án történt rendkívüli felmondással. Mindezekre tekintettel a másodfokú bíróság a rendkívüli felmondás érdemben való vizsgálata végett újabb eljárást és újabb határozat hozatalát rendelte el.
A munkaügyi bíróság a megismételt eljárásban hozott ítéletével a felperes keresetét elutasította.
A munkaügyi bíróság a lefolytatott bizonyítási eljárás adatai alapján bizonyítottnak találta, hogy a felperes elkövette a rendkívüli felmondásban terhére felhozott szabálytalanságokat, melyek súlyúknál fogva megalapozták a perbeli intézkedést. A hálókocsi pótjegyeken látható javítások, törlések ugyanis megegyeztek a revizori jelentésben foglaltakkal, a javítások, törlések szemmel láthatók és a jegyeket a pénztárhoz leadott elszámolásokkal egyidejűleg adta le a felperes.
A felperes fellebbezése folytán eljárt megyei bíróság ítéletével az elsőfokú ítéletet helybenhagyta.
A másodfokú bíróság álláspontja szerint a munkaügyi bíróság a lefolytatott bizonyítási eljárás alapján megállapított tényállásból helytállóan következtetett a rendkívüli felmondás jogszerűségére. A fellebbezés kapcsán kiemelte, hogy a felperes által készített háló- és fekvőkocsi elszámolások alátámasztják a jegyeken történt javításokat, a jegyeket az elszámolásokkal együtt a felperes adta le.
A felperes felülvizsgálati kérelmében az első- és másodfokú ítéletek "megváltoztatását", a munkaviszonya helyreállítását és a kiesett keresete tekintetében a munkaügyi bíróságnak a per folytatására utasítását kérte.
A felperes arra hivatkozott, hogy az ítéletek következtetései iratellenesek. Az iratokból megállapíthatóan az igazgató 1995. szeptember 11-én a belső ellenőri vizsgálatra adott utasításában október 5-ei határidőt állapított meg, a jelentés október 18-án készült el. Ehhez képest a munkáltató a joggyakorlásra előírt határidőt többszörösen túllépte. Megalapozatlan a javítások és törlések tekintetében tett jogerős ítéleti megállapítás, mivel semmiféle bizonyíték nincs arra, hogy azok a felperestől származtak. A bíróságok bizonyíték nélkül állapították meg, hogy a javítások a jegyek leadása előtt keletkeztek. Figyelmen kívül maradt továbbá, hogy a munkáltató feljelentését alaptalannak találta a nyomozó hatóság.
Az I. és a II. rendű alperes felülvizsgálati ellenkérelmében a jogerős ítélet hatályában való fenntartását kérte.
A felülvizsgálati kérelem nem alapos.
A joggyakorlás határideje tekintetében irányadó helyes ítéleti tényállás [Pp. 206. § (1) bekezdés] szerint a perbeli revízió részletes, tényszerű és teljes körű megállapításokat tartalmazó jelentését 1995. október 26-án kapta meg a munkáltatói jogkör gyakorlója. A revízió által feltárt tényeken kívül a vétkességre vonatkozó körülmények tisztázásához az érintettek meghallgatása nem volt indokolatlan. A felperest október 27-én értesítették az október 30-ai személyes meghallgatásáról. A közel 100 főt érintő vizsgálatra és az érintettek indokolt személyes meghallgatására tekintettel jogszabálysértés nélkül állapította meg a másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság közbenső ítéletét hatályon kívül helyező végzésében, hogy a munkáltató nem mulasztotta el a joggyakorlására az Mt. 96. § perbeli időben hatályos (4) bekezdésében előírt három munkanapos határidőt. Ezzel ellentétes bizonyítékok nem merültek fel a megismételt eljárásban. A joggyakorlási határidővel kapcsolatos felülvizsgálati érvelés tehát téves.
A felülvizsgálati kérelem a rendkívüli felmondás indoka jogszerűségét illetően is alaptalanul támadta a jogerős ítéletet.
A bíróságok a bizonyítékok okszerű értékelése alapján törvénysértés nélkül találták bizonyítottnak, hogy a felperes elkövette a terhére rótt minősített kötelezettségszegéseket. A jegyekkel kapcsolatos szabálytalanságokat ugyanis alátámasztják a hálókocsi jegyekről a felperes által készített tételes elszámolások, mivel ezekben a felperes a javított adatokat tüntette fel. A felülvizsgálati kérelemben a felperes nem vitatta, hogy az elszámolásokat maga készítette, és a hálókocsi jegyeket az elszámolásokkal együtt adta le. A revízió jelentése a feltárt szabálytalanságok folytán megállapította, hogy a leadott jegyeket és elszámolásokat a pénztáros, illetve az elszámolást végző gyakran nem ellenőrizte, nem írta alá, illetve az aláírás olvashatatlan volt, ezért alaptalan a felperes hivatkozása arra, hogy a jegyek leadásakor nem voltak szabálytalanságok, mivel a revízió nem észlelte azokat.
A bizonyított súlyos kötelezettségszegésre, a felperes munkakörének bizalmi jellegére tekintettel a rendkívüli felmondás jogszerűségét nem befolyásolja az a körülmény, hogy a felperesnek szakszervezeti bizalmiként vitái voltak a munkáltatóval. Az intézkedés jogszerűségét továbbá az sem érinti, hogy a felperes büntetőjogi felelősségét nem állapították meg.
Mindezekre tekintettel a jogszabálysértés nélkül meghozott jogerős ítéletet a Legfelsőbb Bíróság a Pp. 275/A. § (1) bekezdése alapján hatályában fenntartotta és a felperest kötelezte az I. és a II. rendű alperes felülvizsgálati eljárási költsége megfizetésére [Pp. 78. § (1) bekezdés]. (Mfv. I. 10.446/2000.)
254. Ha a munkáltató által bevezetett, meghosszabbított nyitvatartási idő és munkarend folytán az összeférhetetlenségi, felelősségi szabályok betartása nem volt biztosítható (egyes munkakörök együttes ellátásának tilalma), a munkavállaló rendkívüli felmondása megalapozott volt [Mt. 96. § (1) bek. a) pont].
A felperes a munkaviszonyát 1999. április 16-án rendkívüli felmondással megszüntette. Kereseti kérelme az Mt. 96. §-a (6) bekezdésében foglalt jogkövetkezmények alkalmazására, továbbá a tanulmányi díj visszafizetése alóli mentesítésre irányult.
A munkaügyi bíróság ítéletével a felperes keresetének helyt adott. Megállapította a rendkívüli felmondás jogszerűségét, mentesítette felperest a 675 960 forint tanulmányi díj visszafizetése alól és az alperest 178 380 forint felmondási járandóság, illetve 261 612 forint végkielégítés megfizetésére kötelezte.
A megállapított tényállás szerint az alperes által bevezetett hosszabbított nyitvatartási időben a fiók teljes létszáma mellett sem volt biztosítható az előírt összeférhetetlenségi szabályok - az egyes munkakörök együttes ellátásának tilalma - betartása. A felperes 1999. április 7-ét követően értesült a fiókvezető felmondásáról és arról, hogy a korábbi nyitvatartási idő visszaállítása nem várható.
A bíróság szerint a felperes az Mt. 96. §-a (1) bekezdés b) pontja alapján jogszerűen élt a rendkívüli felmondás jogával, mert alperes az új nyitvatartási idő bevezetésével megakadályozta az összeférhetetlenségi szabályok maradéktalan betartását, és ezzel olyan magatartást tanúsított, amely a munkaviszony fenntartását lehetetlenné tette.
A tanulmányi költségek visszafizetésére való felszólítás indoka, a munkaviszony jogellenes megszüntetése volt, ennek hiányában nem történt lényeges tanulmányi szerződésszegés. Ezért mentesítette a bíróság a felperest a képzési költség visszafizetése alól.
Az alperes fellebbezése folytán eljárt megyei bíróság ítéletével a munkaügyi bíróság ítéletét helybenhagyta.
Az ítéleti tényállást kiegészítette azzal, hogy felperes az alperes illetékes munkavállalójától azt a tájékoztatást kapta, hogy a munkát a felperesnek a módosított nyitva tartás szerint egyedül kell végeznie.
A kiegészített tényállás alapján is helytállónak találta az elsőfokú bíróság jogi következtetését mind a szubjektív joggyakorlási határidő, mind a felmondás megalapozottsága tekintetében.
Hangsúlyozta, hogy a bizonyított munkáltatói magatartás objektíve olyan súlyú, hogy a munkaviszony fenntartását lehetetlenné tette. Kifejtette, hogy a joggyakorlásra a keresőképtelenség ideje alatt is sor kerülhet, az nem minősült rendeltetésellenes joggyakorlásnak.
Az alperes felülvizsgálati kérelmében a jogerős ítélet megváltoztatását és a keresetet elutasító határozat hozatalát kérte. Az Mt. 96. § (1) bekezdésének b) pontjába ütköző jogszabálysértést panaszolt, mert álláspontja szerint a győri zálogfiókban állandóan biztosítva volt a felelősségi szabályok maradéktalan megtartásához szükséges munkavállalói létszám, csupán a munkaterhek némiképpen megnövekedtek. Felperes keresőképtelenségére hivatkozva vitatta, hogy a munkarendváltozás őt érintette volna. A B. I.-nétól kapott tájékoztatás munkáltatói közlésként való minősítését sérelmezte. Iratellenesnek tartotta azt az ítéleti megállapítást, hogy felperesnek egyedüli becsüsként kellett volna dolgoznia. Azzal érvelt, hogy az alperes 1999. május 3-ától a sérelmezett munkarendet megszüntette. Felróható munkáltatói magatartás hiányára, rendeltetésellenes joggyakorlásra hivatkozott. A visszterhes tanulmányi szerződés megszegése folytán alappal igényelte a tanulmányi szerződésben rögzített összeget.
A felperes felülvizsgálati ellenkérelme a jogerős ítélet hatályában való fenntartására irányult.
A felülvizsgálati kérelem nem alapos.
A tényállás keretében a perbeli bizonyítékok mérlegelésével eljárási jogszabálysértés nélkül állapította meg a munkaügyi bíróság, hogy a felperes munkahelyén, a győri zálogfiókban bevezetett hosszabbított nyitva tartás mellett nem volt biztosított a szigorú összeférhetetlenségi, felelősségi szabályok betartása és a felperes egyedüli becsüs maradt az üzletben. A perbeli tanúvallomásokból, amelyeket a perben az alperes nem cáfolt, és az előbbi tényeket a bíróság helyes, okszerű következtetéssel állapította meg. Ezt támasztja alá egyébként az alperes előkészítő iratához csatolt 1999. január 8-án kelt, az alperes vezérigazgató-helyettese által aláírt előterjesztés 6. pontja is, amely rögzítette, hogy a hosszabbított nyitvatartási rendben "a rendelkezésre álló létszámmal a továbbiakban a biztonságos üzemeltetés nem biztosítható". A felülvizsgálati érveléssel ellentétben ugyancsak a rendkívüli felmondásban sérelmezett, munkavégzési feltételek szabálytalan voltát bizonyítja, hogy az alperes utóbb, a budapesti becsüs alkalmazása idején a korábbi munkarendet visszaállította.
A per adatai szerint a felperes a betegállományát követően a munkába állásának időpontja közlésekor értesült a munkahelyén fennálló sérelmezett munkafeltételekről. Ebben a helyzetben, miután a fiókvezető a munkaviszonyát felmondta, joggal fordult tájékoztatás végett az alperes központjában dolgozó B. I.-néhoz a szakirányítási, becsüsi csoportvezetőhöz, aki részére a munkáltató álláspontjáról egyértelmű tájékoztatást adott.
A felülvizsgálati kérelem okszerűtlen, iratellenes ténymegállapítás hiányában a jogerős döntés alapjául szolgáló tényállást alaptalanul támadta.
A felperes keresőképtelenségével kapcsolatos felülvizsgálati támadás tekintetében a Legfelsőbb Bíróság utal a jogerős ítéletben kifejtett helyes indokokra, azok megismétlése nélkül.
A rendkívüli felmondásban megjelölt és a perben bizonyított alperesi magatartást, miszerint a megváltoztatott nyitvatartási idő, illetve munkarend folytán nem biztosította a szabályszerű, az összeférhetetlenségi, felelősségi szabályok betartását lehetővé tevő munkafeltételeket, az eljárt bíróságok a rendkívüli felmondás gyakorlására feljogosító munkáltatói magatartásnak alappal tekintették. Csupán a jogi minősítést illetően tévedtek. Az alperes ugyanis e magatartásával az Mt. 102. §-a (3) bekezdésének a) pontjában írt lényeges kötelezettségét szegte meg. Tekintettel arra, hogy a per adatai szerint az alperes már 1999 januárjában tudatában volt annak, hogy "a rendelkezésre álló létszámmal a továbbiakban a biztonságos üzemeltetés nem biztosítható", valamint az üzlet napi 1-15 millió forgalmára, a felperes teljes anyagi felelősségére figyelemmel, a kötelezettségszegés tekintetében a súlyos gondatlanság és jelentős mérték is megállapítható. Ily módon a rendkívüli felmondás az Mt. 96. §-a (1) bekezdésének a) pontja szerint elbírálva is megfelelt a jogszabályoknak. Tehát az érdemben helyes jogerős döntést a felülvizsgálati kérelem alaptalanul támadta.
A kifejtettekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság a jogerős ítéletet a Pp. 275/A. §-ának (1) bekezdése alapján - az indokolás előbbi módosításával - hatályában fenntartotta. (Mfv. I. 10.468/2000.)
255. Önmagában a leltárhiány nem lehet a rendkívüli felmondás jogszerű indoka (Mt. 96. §).
A felperesek munkaviszonyát alperes rendkívüli felmondással megszüntette, emiatt pert indítottak és az Mt. 100. §-ában lévő jogkövetkezmények alkalmazását kérték.
A munkaügyi bíróság ítéletével az alperes rendkívüli felmondásait jogellenesnek találta, emiatt az Mt. 100. §-ában lévő jogkövetkezményeket alkalmazta. A döntését arra a tényállásra alapította, amely szerint a rendkívüli felmondások indokolása mindhárom felperes esetében azonosan nem volt világos.
Az ítélet marasztaló rendelkezései ellen az alperes fellebbezett.
A megyei bíróság az elsőfokú bíróság ítéletének nem fellebbezett részét nem érintette, a fellebbezett részben részben megváltoztatta, az I. rendű és a III. rendű felperesek vonatkozásában a marasztalási összegeket (kereset felemelés folytán) felemelte, rendelkezett a kamatfizetés kezdő napjáról, egyebekben az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta.
A megyei bíróság álláspontja szerint az elsőfokú bíróság a fellebbezéssel érintett tárgykörben a tényállást helyesen állapította meg, és abból helytálló jogi következtetésre jutott. Kiemelte, hogy önmagban a leltárhiány ténye nem szolgálhat a rendkívüli felmondás jogszerű indokául, az elsőfokú bíróság helyesen mellőzte az alperes által felajánlott bizonyítás lefolytatását (tanúk, szakértő).
A másodfokú bíróság ítélete ellen annak hatályon kívül helyezése és az elsőfokú bíróság új eljárásra utasítása, másodlagosan a keresetek elutasítása iránt az alperes felülvizsgálati kérelemmel élt. A kérelme legfőbb indokaként arra hivatkozott, hogy a felperesek az 1999. június 2-ai leltározást lezáró jegyzőkönyv felvételénél jelen voltak, annak minden oldalát aláírták, a tartalmát nem kifogásolták. Eszerint tehát elismerték azokat a kötelezettségszegéseket, amelyeket a jegyzőkönyv részletesen tartalmazott (pl. bizonylatok festése, javítása). Az alperes jogszabálysértőnek találta a keresetindítási határidő túllépésének figyelmen kívül hagyását, éremben pedig eljárásjogi szabálysértést állított a bizonyítási indítványainak mellőzése miatt.
A felperesek felülvizsgálati ellenkérelme a jogerős ítélet hatályában való fenntartására irányult.
A felülvizsgálati kérelem nem alapos.
Helytállóan, a bírói gyakorlatnak megfelelően állapította meg a másodfokú bíróság, hogy önmagában a leltárhiány nem lehet a rendkívüli felmondás jogszerű indoka. Az alperes a peres iratokban szereplő, 1999. június 2-án a leltárról készített jegyzőkönyvben sem jelölt meg konkrét magatartásokat, mulasztásokat a felperesek személyére nézve. A jegyzőkönyvből tehát nem állapítható meg egyértelműen, hogy a munkáltató milyen kötelezettségszegést vagy magatartást kinek (melyik munkavállalónak) a terhére vizsgált. A munkavállalók válaszainak szövegezéséből sem lehet aggálytalanul következtetni azok lényeges tartalmára.
E jegyzőkönyv alapján - mivel lényeges tartalma nem világos, az alperes nem hivatkozhat arra, hogy a törvénynek megfelelően megjelölte a rendkívüli felmondások indokát [Mt. 96. § (1) bek. a) pont].
Az Mt. idézett rendelkezése, a Legfelsőbb Bíróság MK 95. számú állásfoglalása, illetve a bírói gyakorlat alapján lehetséges a rendkívüli felmondás indokának összefoglaló megjelölése, ezért nem kizárható a munkavállalók egy csoportja kötelezettségszegésének együttes megjelölése sem. A Pp. 164. § (1) bekezdése alapján erre alapítottan a munkáltató - a Legfelsőbb Bíróság MK 95. számú állásfoglalását is alapul véve - bizonyíthatja személyenként a munkavállalók terhére rótt kötelezettségszegést. Ez azonban csak akkor lehetséges, ha a rendkívüli felmondás, vagy ennek melléklete (előzményként készített kivizsgálási jegyzőkönyv) összefoglalóan ugyan, de konkrét magatartást, kötelezettségszegést tartalmaz. Az adott esetben ennek hiányát helyesen állapította meg a megyei bíróság az alperes jognyilatkozatának, és az 1999. június 2-án felvett jegyzőkönyv tartalmának értékelése alapján. Mindezek miatt nem valósultak meg az alperes felülvizsgálati kérelmében megjelölt eljárásjogi szabálysértések (felperesek személyes meghallgatásának hiánya, "igazságügyi szakértő" kirendelésének elmaradása).
A másodfokú bíróság ugyancsak helytállóan mellőzte a törvénynek meg nem felelő rendkívüli felmondásokra vonatkozóan az alperes által a fellebbezési eljárásban becsatolt szakvélemény figyelembevételét.
A kifejtettek miatt a Legfelsőbb Bíróság a megyei bíróság ítéletét hatályában fenntartotta. (Mfv. I. 10.487/2000.)
256. A munkaszerződés-módosítástól való munkavállalói elzárkózás nem tekinthető az együttműködési kötelezettség megszegésének és arra rendkívüli felmondás nem alapítható (Mt. 96. §).
A felperes munkaviszonyát az alperes 1997. szeptember 30-án rendkívüli felmondással megszüntette. Az indokolás szerint felperes a központi szabászaton való foglalkoztatásáról szóló értesítés átvételét 1997. szeptember 29-én megtagadta, és az utasításnak nem tett eleget. 1997. szeptember 30-án, amikor az ügyvezető egyeztetésre hívta, azt "minősíthetetlen hangnemben" elutasította.
A felperes keresetében a felmondás jogellenességének megállapítását és az Mt. 100. §-a alapján annak jogkövetkezményei alkalmazását kérte.
A munkaügyi bíróság ítéletével a felperes keresetét elutasította.
Az ítéleti tényállás szerint a felperes szabász munkakörben állt az alperes alkalmazásában, a Gyártmány Tervezési Csoportban dolgozott, amelyet a feladatok csökkenése miatt összevontak a Gyártás Előkészítési Csoporttal. Mivel az alperes nem tudott a felperes számára folyamatosan munkát biztosítani, 1997. február 5-én munkaszerződés-módosításra tett ajánlatot. Ezt a felperes nem fogadta el, ezért ezt követően az alperes túlnyomó részben más munkakörben foglalkoztatta. Emiatt felperes 1997. szeptember 25-én írásban kérte, hogy eredeti munkakörében foglalkoztassák. Az alperes 1997. szeptember 26-án írásban közölte felperessel, hogy szabász munkakörének megfelelően a központi szabászaton kívánják a továbbiakban foglalkoztatni. Felperes az értesítés elolvasása után megtagadta annak aláírását arra hivatkozással, hogy nem ért egyet annak tartalmával. Amikor az ügyvezető az irodájába hívta megbeszélésre, a felperes ettől elzárkózott. Ezt követően 1997. szeptember 30-án az alperes rendkívüli felmondással megszüntette a felperes munkaviszonyát az Mt. 96. §-a (1) bekezdésének b) pontjára hivatkozással.
A munkaügyi bíróság álláspontja szerint felperesnek a központi szabászaton kézi szabászként történő foglalkoztatása nem jelentett volna munkaszerződés-módosítást. Így köteles lett volna az alperes 1997. szeptember 26-ai utasítását teljesíteni. A kijelölt munkahelyen nem jelent meg, a vitás kérdések megbeszélésétől elzárkózott. Az Mt. 104. §-a (1) bekezdésébe és az Mt. 3. §-a (1) bekezdésébe ütköző kötelezettségszegés miatt a bíróság szerint a felperes magatartásával lehetetlenné tette a munkaviszonya fenntartását.
A felperes fellebbezése folytán eljárt megyei bíróság közbenső ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletét megváltoztatta és megállapította a rendkívüli felmondás jogellenességét.
A másodfokú bíróság szerint az elsőfokú bíróság a hiányosan megállapított tényállásból téves jogi következtetést vont le.
A jogerős közbenső ítélet a tényállást kiegészítette. Megállapította, hogy az alperes 1997. szeptember 26-án kelt levelében rögzítette: felperest a központi szabászaton az üzemvezető tájékoztatja az elvégzendő feladatokról és elkészíti új munkaköri leírását. A másodfokú bíróság ebből arra következtetett, hogy erre nem lett volna szükség, ha a felperest az eredeti munkakörében kívánta volna az alperes foglalkoztatni. A felperes egyedi mintakészítő szabász munkaköre valójában megszűnt, a központi szabászaton nem ezt a munkakört látta volna el. Ezért az alperes intézkedése munkaszerződés-módosítást jelentett. Az átvételt felperes nyilvánvalóan azért tagadta meg, mert ezzel is kifejezésre kívánta juttatni, hogy a munkaszerződés-módosítást nem fogadja el. A felperes terhére felhozott kijelentést pedig az alperes nem bizonyította.
A bíróság megállapította a rendkívüli felmondás jogellenességét indokaira tekintettel.
Az alperes felülvizsgálati kérelmében a jogerős ítélet hatályon kívül helyezését és az elsőfokú ítélet helybenhagyását kérte az Mt. 96. § (1) bekezdésének b) pontjába, a 3. § (1) bekezdésébe, a 103. § (1) bekezdésének a) és c) pontjába, 104. §-a (1) bekezdésébe és a Pp. 206. § (1) bekezdésébe ütköző törvénysértésre hivatkozással. Vitatta, hogy a felperest más munkakörben kívánta foglalkoztatni. Az erre levont ítéleti következtetést megalapozatlannak tartotta. Álláspontja szerint a bíróság figyelmen kívül hagyta, hogy a felperes igazolatlanul hiányzott. Azzal érvelt, hogy a felperes a pert megelőzően nem tagadta, hogy a terhére rótt kifejezést - "nincs miről tárgyalni" - használta.
A felperes felülvizsgálati ellenkérelme a jogerős ítélet hatályában való fenntartására irányult.
A felülvizsgálati kérelem nem alapos.
A jogerős ítélet a per adatai alapján jogszabálysértés nélkül következtetett arra, hogy az alperes 1997. szeptember 26-án kelt intézkedésében felperes számára megjelölt beosztás a felperes munkaviszonyában addig végzett munkájához képest eltérő, más munkakörnek minősül. Ennek megállapításánál helyesen indult ki abból, hogy nem csupán a megnevezésnek, hanem a ténylegesen ellátott feladatok eltérésének van jelentősége. A jogerős ítélet indokolása az erre vonatkozó adatokat helytállóan vetette egybe. A tanúvallomások alátámasztják, hogy a felperes az eredeti - az új termékek tervezésével összefüggő - munkakörében szabásmintákat készített, mintadarabok szabását végezte, ún. labor-munkát végzett. Az eredeti munkaköri leírásában a feladatkör részletes felsorolása ennek megfelel. Ezen túlmenően az alperes egyes nyilatkozataiból is okszerűen következik az ítéleti megállapítás. Az alperes a vitatott intézkedését maga is azzal indokolta, hogy "az Ön munkakörének megfelelően nem mindig találtunk elfoglaltságot". A perben pedig alperes is úgy nyilatkozott, hogy az 1997. február 5-ei munkaszerződés-módosítási ajánlat elutasítása után azért dolgozott felperes különböző munkakörökben, mert nem kívánták munkaviszonyát felmondani. Nyilvánvalóan nem lett volna szükség sem a korábbi munkaszerződés-módosítási ajánlatra, sem huzamos időn át a munkakörtől eltérő foglalkoztatásra, ha felperes az eredeti, ténylegesen ellátott munkakörében minden további nélkül a központi szabászaton is foglalkoztatható lett volna. Mindezek figyelembevételével a bizonyítékok hiányára és a csupán feltételezésre alapított tényállásra vonatkozó felülvizsgálati okfejtés téves.
A felperes a rendkívüli felmondásra feljegyzett nyilatkozatában vitatta, hogy minősíthetetlen hangnemben beszélt volna az ügyvezetővel, továbbá az egyeztetésen általában nem értett egyet a rendkívüli felmondással. Felperes ezen nyilatkozatai nem állnak ellentétben perbeli álláspontjával. A felperes terhére rótt kijelentés bizonyítatlanságára vonatkozó jogerős ítéleti megállapítást a felperes előbbi nyilatkozatai nem cáfolják. Így az ezzel kapcsolatos felülvizsgálati támadás sem alapos.
A rendkívüli felmondásban az alperes igazolatlan mulasztásra nem hivatkozott, ezért a munkáltatói intézkedés jogszerűségének elbírálása körében ez nem is volt vizsgálható. Egyébként a perben fel sem merült olyan adat, hogy a felperes a rendkívüli felmondást megelőzően igazlatlanul hiányzott volna. A felperes a munkahelyén megjelent, az ügyvezető itt hívta fel telefonon. Tehát az igazolatlan hiányzás miatti felülvizsgálati támadás nyilvánvalóan alaptalan.
Az alperes a rendkívüli felmondást a felperes kötelezettségszegésére alapította, függetlenül attól, hogy tévesen az Mt. 96. §-a (1) bekezdésének b) pontjára hivatkozott. A kifejtettek szerint a jogszabálysértés nélkül megállapított, a felülvizsgálati eljárásban is irányadó tényállás alapján a felperes terhére a lényeges kötelezettségei [Mt. 3. § (1) bekezdés, 103. § (1) bekezdés a) és c) pont, illetve 104. § (1) bekezdés] szándékos vagy súlyos gondatlan, jelentős mértékű megszegése nem volt megállapítható. A munkaszerződés-módosítástól, illetve az annak megfelelő munkavégzéstől való elzárkózását, az alperes tévesen tekintette az együttműködési, illetve a munkavégzési kötelezettség megszegésének, az utasítás megtagadásának. Ennélfogva a rendkívüli felmondást a jogerős közbenső ítélet törvénysértés nélkül minősítette jogellenesnek.
Ezért a Legfelsőbb Bíróság az alperes felülvizsgálati kérelmével sikertelenül támadott jogerős közbenső ítéletet a Pp. 275/A. §-ának (1) bekezdése alapján hatályában fenntartotta. (Mfv. I. 10 495/2000.)
257. Ha a beosztott munkavállaló szándékos, a felettese vezetői mivoltát és személyét durván sértő kijelentést tett, ez minősített kötelezettségszegés (Mt. 96. §).
A felperes munkaviszonyát az alperes az 1996. szeptember 30-án kelt rendkívüli felmondással megszüntette. Intézkedését elsődlegesen azzal indokolta, hogy a felperes 1996. szeptember 27-én a közvetlen munkahelyi vezetőjével - a csoportvezetővel - szemben meg nem engedhető magatartást tanúsított. Ezen túlmenően - a felülvizsgálati kérelemmel nem érintett - egyéb mulasztásokra is hivatkozott.
A felperes a rendkívüli felmondás jogellenességének megállapítása és annak jogkövetkezményei alkalmazása iránt keresettel élt. Az alperes viszontkeresetében kártérítés megfizetésére kérte kötelezni a felperest.
A munkaügyi bíróság ítéletével a felperes keresetének részben helyt adva 549 forint munkabér megfizetésére kötelezte az alperest. Az alperes viszontkeresetét elutasította.
A munkaügyi bíróság - a felülvizsgálattal érintett tényállás körében - megállapította, hogy a rendkívüli felmondást megelőző pénteki napon, amikor a csoportvezető számon kérte a kiadott feladat teljesítését, a felperes megkérdőjelezte nevezett vezetői minőségét és személyére vonatkozóan is sértő kifejezéseket tett. A bíróság álláspontja szerint felperesnek ez a magatartása önmagában megalapozta a rendkívüli felmondást. A felperes a terhére rótt magatartásával megszegte az Mt. 103. §-a (1) bekezdésének c) pontjában foglalt kötelezettségét, amikor kétségbevonta a felettesének utasításait és vele szemben nem megfelelő hangnemet használt.
A felperes fellebbezése folytán eljárt megyei bíróság részítéletével az elsőfokú bíróság ítéletét részítéletnek tekintette és azt fellebbezett részében helybenhagyta.
A másodfokú bíróság osztotta ezt az álláspontot, hogy - az általa egyetlen bizonyítottnak és felperes terhére felróhatónak tartott - az a magatartás, amelyet a felettesével szemben tanúsított, megalapozta a rendkívüli felmondást, mert a felperes által használt kifejezések, a veszekedés és hangoskodás a munkaviszony fenntartását lehetetlenné tette.
A felperes a felülvizsgálati kérelmében a rendkívüli felmondás jogellenességével kapcsolatos kereseti kérelme elutasítását támadta, a jogerős részítélet hatályon kívül helyezését és a keresetének helyt adó határozat hozatalát kérte. Arra hivatkozott, hogy a perbeli tanúk mindegyike az alperes alkalmazottja, az alperestől anyagilag függ. Sérelmezte, hogy az eljárt bíróságok kizárólag a "sértett" csoportvezető nyilatkozata alapján állapították meg terhére a nem megengedett kifejezések használatát. A Pp. 3. §-a megsértését panaszolta, mert az eljárás során a bíróság nem vizsgálta az intézkedés hátterében álló személyeskedést, a csoportvezető magatartását, ami a vitát kiváltotta. Kétségbe vonta, hogy a munkahelyi vita olyan súlyú volt, amely a rendes felmondás helyett a rendkívüli felmondásra okot adott.
Az alperes felülvizsgálati ellenkérelme a jogerős részítélet hatályában való fenntartására irányult.
A felülvizsgálati kérelme nem alapos.
A munkaügyi bíróság a vitatott rendkívüli felmondási indok tekintetében az ügy elbírálásához szükséges tényeket megállapította, és ennek során a bizonyítékok mérlegelése körében levont következtetései nem okszerűtlenek.
A bizonyítékok körében értékelt tanúvallomások hiteltérdemlőségét önmagában az a körülmény nem teszi kétségessé, hogy a tanúk az alperes alkalmazásában állnak. Adott esetben a felperes terhére rótt kijelentések elhangzásakor csak a csoportvezető és felperes munkatársa voltak jelen. Így a magatartás bizonyítására elsősorban e tanúvallomások szolgálhattak. A munkaügyi bíróság ítélete indokolásában a csoportvezető munkavállalói minőségét is értékelve kellő magyarázatát adta, hogy a tanú vallomását miért fogadta el aggálytalan bizonyítékként. Ezzel összefüggésben a Legfelsőbb Bíróság kiegészítésként még utal arra, hogy nevezett előadását D. P. tanúvallomása - miszerint "A felperes szájából ocsmány szavak hangzottak el a veszekedés során" - tényszerűen is megerősítette, illetve B. I. tanú vallomása is alátámasztotta. A tanúk hivatkozott előadását a személyesen jelenlevő felperes nem cáfolta.
A vita, amelynek során a felperes az utasítási jogot gyakorló felettesére sértő kifejezéseket tette és kétségbevonta vezetői minőségét, utasításait, a per adatai szerint bizonyítottan a felperesnek kiadott munka teljesítésével, a határidő betartása miatt kezdődött. Az erre vonatkozó ítéleti megállapítás a tanúvallomásokból egyértelműen következik. Ezzel szemben a felülvizsgálati kérelemben felhozott körülmények (személyeskedés, provokálás) bizonyítása a felperest terhelte, de erre nézve bizonyítási indítványt a perben nem tett [Pp. 164. § (1)-(2) bekezdése], holott egyéb kérdésekben élt ezzel a jogával. Ezért a bizonyítás elmulasztásával, a Pp. 3. §-ával kapcsolatos törvénysértést alaptalanul panaszolt.
Az irányadó tényállás szerint a felperes a terhére felhozott és bizonyított magatartásával az Mt. 103. §-a (1) bekezdésének c) pontjában előírt lényeges kötelezettségét megszegte. Az erre alapított rendkívüli felmondást az Mt. 96. §-a (1) bekezdésének a) pontja szerint kell elbírálni. A jogerős ítélet ettől eltérően az Mt. 96. §-a (1) bekezdésének b) pontjára tévesen alapította döntését.
A jogi indokolás hibája azonban az érdemben helyes döntést nem érinti, mivel a munkáltatói intézkedés az a) pont szerint elbírálva sem jogellenes. A felperes szándékos, a felettese vezetői mivoltát és személyét is durván sértő kijelentései jelentős mértékű kötelezettségszegésnek minősülnek, mert a munkáltatói utasítási jog gyakorlását, a munkaviszony keretében elengedhetetlen együttműködést lehetetlenné tette, az érintett személyiségi jogait sértette.
A kifejtettekre tekintettel a jogerős részítéletet a rendkívüli felmondás jogellenessége körében a felperes keresete elutasítását jogszabálysértés nélkül helybenhagyó részében a Legfelsőbb Bíróság a Pp. 275/A. §-ának (1) bekezdése alapján -a az indokolás előbbi, részbeni módosításával - hatályában fenntartotta. (Mfv. I. 10.533/2000.)
258. Ha a gépkocsivezető a MOL-kártyával nemcsak a gépkocsiba, hanem 2×5 l-es kannába is tankolt tilalom ellenére, ez a rendkívüli felmondást megalapozta (Mt. 96. §).
A felperes gépkocsivezetői munkakörben fennállt munkaviszonyát az alperes az 1998. szeptember 10-én kelt munkáltatói rendkívüli felmondással megszüntette az Mt. 96. §-a (1) bekezdésének a) pontjára hivatkozással. A felperes kötelezettségszegését abban jelölt meg, hogy 1998. szeptember 9-én az alperes ellenőrei észlelték: felperes a MOL töltőállomáson a MOL üzemanyagkártyával egy 5 literes műanyagkannába tankolt, mielőtt az alperes tulajdonát képező gépkocsi üzemanyagtartályát megtöltötte. Az ellenőrzéskor egy másik gázolajjal teli 5 literes műanyagkannát is a postai gépkocsiban találtak. Emiatt az alperes a MOL-kártya szabálytalan használatát, ezzel a postai vagyon megkárosítását és a gépkocsi magáncélú jogtalan igénybevételét rótta a felperes terhére.
A felperes a keresetében a rendkívüli felmondás jogellenességének megállapítását és annak jogkövetkezményei alkalmazását kérte.
A munkaügyi bíróság ítéletével a felperes keresetét elutasította.
A munkaügyi bíróság a perbeli bizonyítékok alapján megállapította, hogy a rendkívüli felmondás indokolásában felhozottak a valóságnak megfelelnek.
A bíróság nem fogadta el felperesnek azt az előadását, hogy a műanyag kannában levő gázolajat egy ismerőse adta át részére egy korábbi tartozása kiegyenlítéseként. A felperes az ismerősét sem a meghallgatáskor sem a perben nem tudta megnevezni.
A felperes fellebbezése folytán eljárt megyei bíróság ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta.
A másodfokú bíróság a bizonyítékok okszerű és logikus értékelésével megállapított tényállással és az annak alapján levont jogi következtetéssel egyetértett. Hangsúlyozta, hogy a felperes által is tudott szabályszerű - kizárólag az üzemanyagtartályba való - tankolást a kölcsönkapott üzemanyag bizonyításával nem tudta igazolni. Részletesen indokolta a felperes bizonyítási indítványának mellőzését.
A felperes felülvizsgálati kérelmében a jogerős ítélet hatályon kívül helyezését és új eljárás elrendelését kérte. A Pp. 163. § (1) bekezdésébe ütköző jogszabálysértést panaszolt az igazságügyi műszaki szakértő kirendelésére tett bizonyítási indítványa és a felesége tanúkénti meghallgatása mellőzése miatt.
Az alperes felülvizsgálati ellenkérelme a jogerős ítélet hatályában való fenntartására irányult.
A felülvizsgálati kérelem nem alapos.
A peres iratok alapján megállapítható, hogy a felperes által végzett, először az 5 literes műanyagkannába, majd a gépkocsi üzemanyagtartályába történő tankolás menetére vonatkozóan a perbeli tanúvallomások egybehangzóak, és a benzinkutas "szerepét" érintően sincs érdemi ellentmondás az ellenőrök tanúvallomásában előadottak között. Az ellenőrzés időpontját az ellenőrök a menetlevélen és egyidejűleg készült jegyzőkönyvben azonosan rögzítettek. Az ellenőrök tanúvallomásában a benzinkúthoz érkezésük időpontjának eltérő megjelölését a munkaügyi bíróság értékelte, ítélete indokolásában kellő indokát adta, hogy miért nem tulajdonított annak az ügy érdemi megítélése szempontjából jelentőséget [Pp. 221. § (1) bekezdés].
Az előbbiekre tekintettel a tanúvallomások felülvizsgálati kérelemben megjelölt ellentmondásaival kapcsolatos érvelés téves, eljárási jogszabálysértés hiányában a támadás megalapozatlan.
Az elsőfokú eljárásban a felperes képviselőjeként a felesége járt el. A fellebbezésében a felesége tanúkénti meghallgatását az üzemanyag kölcsönadására vonatkozóan kérte, anélkül, hogy felperes a kölcsönt igénybe vevő személyt a perben megnevezte, vagy egyéb módon azonosította volna. Ilyen körülmények mellett a bizonyítás indokolt mellőzése miatt jogszabálysértést ugyancsak alaptalanul panaszolt.
A kifejtettekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság a jogerős ítéletet a Pp. 275/A. §-ának (1) bekezdése alapján hatályában fenntartotta felülvizsgálati eljárási költsége megfizetésére. (Mfv. I. 10.563/2000.)
259. Ha a vezető munkaviszonyának rendkívüli felmondással történt megszüntetését azért helyezték hatályon kívül, mert a közgyűlés összehívása szabálytalanul történt, de az arra vezethető vissza, hogy a közgyűlés meghívójának a kábeltévén történő közzétételét a vezető megakadályozta, vizsgálni kell: megállapítható-e a vezető közreható magatartása, mely esetben a munkáltatói intézkedés jogellenességének megállapítását nem kérheti (Mt. 96. §).
A felperest az alperes közgyűlése 1999. május 13-án hozott határozatával szövetkezeti elnöki tisztségéből felmentette, s egyben munkaviszonyát rendkívüli felmondással megszüntette. Az intézkedést a Felügyelő Bizottság 1999. május 8-i beszámolójára alapozta, amely több pontban jelölte meg a felperes kötelezettségszegéseit.
A felperes keresetében kérte a rendkívüli felmondás jogellenességének megállapítását, az Mt. 88. § (2) bekezdésének alkalmazását, valamint az alperesnek szabadságmegváltás és 3 havi végkielégítés megfizetésére való kötelezését.
A munkaügyi bíróság ítéletével megállapította a rendkívüli felmondás jogellenességét, kötelezte az alperest 780 000 forint átlagkereset és 90 039 forint szabadságmegváltás megfizetésére, ezt meghaladóan a felperes keresetét elutasította.
Megállapította, hogy a megyei bíróság mint cégbíróság a Cgt.1692/1998/8. számú jogerős végzésével az alperes 1999. május 13-án és május 27-én hozott határozatait eljárási hiba miatt megsemmisítette, mert a közgyűlés összehívása nem felelt meg az alapszabály rendelkezéseinek. A munkáltatói jogkör gyakorlójának szabálytalanul hozott határozata folytán a rendkívüli felmondást jogellenesnek találta, s azt a továbbiakban érdemben nem is vizsgálta.
Az alperes fellebbezése folytán eljárt megyei bíróság ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletét annak helyes indokai alapján helybenhagyta, és az alperest perköltség, valamint eljárási illeték megfizetésére kötelezte.
A jogerős ítélet ellen az alperes felülvizsgálati kérelmet terjesztett elő, melyben kérte a jogerős ítélet "megváltoztatását" és a felperes keresetének elutasítását. Álláspontja szerint a cégbíróságnak a közgyűlési határozatokat megsemmisítő döntése folytán a rendkívüli felmondást nem létezőnek, a munkaviszonyt pedig folyamatosnak kell tekinteni. Az alperes által hozott határozat azért nem jogellenes, mert felperes felróható magatartása miatt ütközött alapszabályba, saját felróható magatartására pedig előnyök szerzése végett nem hivatkozhat.
A felperes felülvizsgálati ellenkérelmében a jogerős ítélet hatályában való fenntartását kérte.
A felülvizsgálati kérelem a következők szerint alapos.
Az irányadó tényállás szerint a cégbíróság a perben támadott munkáltatói intézkedést tartalmazó, a rendkívüli felmondásról rendelkező közgyűlési határozatot azért semmisítette meg, mert azt nem szabályszerűen összehívott közgyűlés hozta.
A perben az alperes arra hivatkozott, hogy a közgyűlés szabályszerű - az alapszabály előírásainak megfelelő - összehívására azért nem kerülhetett sor, mert a közgyűlés meghívójának a kábeltévén történő közzétételét a felperes megtagadta. Az alperes ezt fellebbezésében is megismételte, felperesnek a saját felróható magatartására alapított igényét sérelmezte.
Az elsőfokú bíróság az előbbi körülményt nem vizsgálta, erre nézve a tényállást nem állapította meg. A másodfokú bíróság ezt a fellebbezésben foglaltak ellenére nem észlelte, a tényállást nem egészítette ki.
Felperesnek a rendkívüli felmondás jogellenességére alapított kereseti kérelme az alperes által felhozott körülmény tisztázása nélkül alaposan nem bírálható el. Minthogy az eljárt bíróságok a munkáltatói intézkedés jogellenességét tulajdonképpen a határozatot hozó közgyűlés összehívásának szabálytalansága miatt állapították meg, a szabálytalan összehívásban a felperes esetleges közrehatása nem hagyható figyelmen kívül. Amennyiben megállapítható a közgyűlés szabálytalan összehívásával kapcsolatban a felperes felróható magatartása, erre hivatkozva a közgyűlés által hozott munkáltatói intézkedés jogellenességének megállapítását nem kérheti. Ez esetben a rendkívüli felmondás jogszerűségét indokai alapján érdemben kell elbírálni.
Az előbbiekre tekintettel a felülvizsgálati kérelem a rendkívüli felmondás jogellenességének megállapítását - megalapozatlansága folytán - sikerrel támadta.
Az új eljárásban a fentiek szerint kiegészített tényállás alapján kell a rendkívüli felmondás jogszerűségét elbírálni és ennek megfelelően a kereseti kérelem felöl dönteni. (Mfv. I. 10.610/2000.)
260. Ha a banki csoportvezető kötelezettségszegéssel az értéktár napi rovancsolását elmulasztotta és eltűrte az értéktár kulcsainak szabálytalan kezelését és ezzel összefüggésben 5 mFt-ot tulajdonítottak el az értéktárból, a rendkívüli felmondás megalapozott volt (Mt. 96. §).
A felperes 1987. január 1-jétől állt munkaviszonyban az alperessel, amelynek debreceni fiókjánál az értékpapír-forgalmazás és az értéktár területén végzendő feladatok irányításával volt megbízva, és csoportvezető-főelőadó beosztásban dolgozott, 1994-től értékpapír- és készpénz-forgalmi csoportvezetőnek nevezték ki.
A felperes munkaviszonyát az alperes 1998. december 23-án rendkívüli felmondással megszüntette. Az indokolás szerint az 1998. november 30-án az értéktári rovancs által feltárt 5 millió forintos hiány kivizsgálásáról december 11-én kelt vizsgálati jelentés a pénz és értékkezelési szabályok jelentős megsértését derítette fel; így az értéktár napi rovancsolása nem történt meg, az értéktár napközben nem az előírás szerinti két kulccsal volt zárva, és a kulcsokat az értéktárosok szabálytalanul nem tartották maguknál, az értéktári pénz ki- és beszállítás ugyancsak szabálytalanul nem bizottsági jelleggel történt.
A felperes keresetében kérte a rendkívüli felmondás jogellenességének megállapítását, és a munkaviszonya helyreállításának mellőzésével az alperesnek az Mt. 100. §-a szerinti járandóságokban, szabadságmegváltásban és perköltségben való marasztalását.
A munkaügyi bíróság ítéletével megállapította a rendkívüli felmondás jogellenességét, és az alperest a kereset szerint marasztalta.
A munkaügyi bíróság a döntése indokolásában kifejtette: a felperes csoportvezetőként ellátta a készpénz- és értékpapír-forgalmazást végző dolgozók munkájának irányítását, munkaszervezését és ellenőrzését. A pénz- és értékkezelés ügyrendjéről szóló 8/1995. számú Vezérigazgatói Utasítást módosító 13/1998. számú Vezérigazgatói Utasítás a valuta és forint pénztárak napi rovancsolását egyszerűsítette, az addigi napi helyett heti rovancsot rendelt el. A módosítást követően az értéktárban is heti rovancsot tartottak, de arra tekintettel, hogy a felperes felettesei is tévesen értelmezték az utasítást, a kötelezettségszegést a munkaügyi bíróság nem tekintette az intézkedést megalapozó súlyúnak. E következtetésre jutott az 1998. november 27-re elrendelt vezetői rovancs elmulasztása tekintetében, mivel a vezetői rovancsot S. P.-né főcsoportvezetőnek kellett volna elvégezni. Az értéktár szabálytalan kulcskezelése vonatkozásában az új számítógépes nyilvántartási rendszerre való áttérésnek a munkafegyelemre kedvezőtlenül ható körülményei mérlegelése alapján ugyancsak a felperes kötelezettségszegése nem kellő súlyára következtetett. A bizottsági átvétel elmulasztása tekintetében a felperes terhére nem állapított meg kötelezettségszegést. A munkaügyi bíróság értékelte azt a körülményt is, hogy a szabálytalanságokban érintett értékkezelők enyhébb, a főcsoportvezető pedig semmilyen szankcióban nem részesült.
Az alperes fellebbezése folytán eljárt megyei bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta azzal, hogy a jogerős ítélet további elmaradt munkabér megfizetésére kötelezte az alperest.
A másodfokú bíróság osztotta a munkaügyi bíróság álláspontját a helyesen feltárt tényállásból levont jogi következtetést illetően abban, hogy a rendkívüli felmondásban felhozott kötelezettségszegések súlyuknál fogva nem szolgálhattak a rendkívüli felmondás alapjául. Kifejtette, hogy e körben értékelni kell a munkáltatóra jellemző körülményeket, a szervezettséget, a munkafegyelem színvonalát. Az adott esetben a felperes felettesei és a belső ellenőrzés nem kifogásolta a szabálytalan értéktár rovancsot. A felperes a két kulccsal történő zárást "amennyire tudta ellenőrizte", egyéb jelentős munkafeladatai mellett a folyamatos figyelemmel kísérés és ellenőrzés nem volt tőle elvárható, munkáltatói jogkörrel nem rendelkezett. A másodfokú bíróság utalt arra, hogy álláspontja szerint összeférhetetlennek látszik a kapcsolt munkakörű pénztárosi és értéktárosi feladatok ellátása, de ennek kialakítása, szervezése nem a felperes feladata volt.
Az alperes felülvizsgálati kérelmében a jogerős ítélet hatályon kívül helyezésével a keresetet elutasító határozat hozatalát, másodsorban a megyei bíróság új eljárásra utasítását kérte. Előadta, hogy a bíróságok a felperes terhére róttakat bizonyítottnak találták, de tévesen következtettek a kötelezettségszegések kellő súlya hiányára. A munka megfelelő megszervezése, irányítása és ellenőrzése éppen a felperes feladata volt. A vezérigazgatói utasítás helyes értelmezése és erre felettesei figyelmeztetése a felperes kötelezettsége volt, továbbá nem értékelhető a felperes javára, hogy az adott ügy kapcsán az alperes differenciált szankciókat alkalmazott. Sérelmezte az összeférhetetlenséggel kapcsolatos jogerős ítéleti megállapítást is.
A felperes felülvizsgálati ellenkérelmében a jogerős ítélet hatályában való fenntartását kérte.
A felülvizsgálati kérelem alapos.
Az alperes a rendkívüli felmondást az Mt. 96. § (1) bekezdés a) pontjában meghatározottak szerint közölte, ezért a perben azt kellett vizsgálni, hogy a felperes szándékosan vagy súlyos gondatlansággal megszegte-e a munkaviszonyából származó lényeges kötelezettségét, és ez a kötelezettségszegés jelentős mértékű volt-e.
A jogerős ítélettel megállapított és nem vitatott, ezért a felülvizsgálati eljárásban is irányadó tényállás szerint a felperesnek csoportvezetőként munkaköri kötelezettsége volt a készpénz- és értékforgalmazást végző munkavállalók munkájának irányítása, munkaszervezése és ellenőrzése, ezeket a kötelezettségeit megszegte az értéktár napi rovancsolása elmulasztása, és az értéktár szabálytalan kulcskezelése tekintetében. Mindkét szabálytalanság közrejátszott abban, hogy az alperes egyik munkavállalója az értéktár hozzáférhető kulcsával az értéktárból eltulajdonított 5 millió forintot.
Az értéktári rovancsolás tekintetében helytállóan vették figyelembe a bíróságok azt a körülményt, hogy a rovancsolás gyakoriságát illetően a felperes felettesei is tévesen értelmezték az utasítást, továbbá a heti rovancsolás gyakorlatát a belső ellenőrzés egy korábbi vizsgálata ugyancsak elfogadta.
Az alperesnél érvényes belső előírások értelmében az értéktárat két kulccsal kellett nyitni és zárni, az értéktárosoknak a kulcsot maguknál kellett tartani.
A felperes a rendkívüli felmondás előtti meghallgatásakor elismerte a B1-B2 rendszerre való áttéréskor az értéktár kulcskezelésére vonatkozó szabálytalanságokat: "... nem minden esetben tartották be az értéktárosok a szabályokat, bementek egyedül a pénztárosok az értéktárba, ha pénzre volt szükségük ... ezt azért vettem tudomásul, mert a bon könyvet tételesen vezette az értéktáros". D. Gy.-né, aki pénztárosként a hiányzó összeget eltulajdonította, tanúnyilatkozatában a szabálytalan kulcskezelésről, mint a bűncselekmény elkövetését elősegítő körülményről nyilatkozott: "... a perbeli hiányként kimutatott 5 millió forintot nem egy, hanem több alkalommal tulajdonítottam el. Amikor az értéktárhoz kulccsal nem rendelkeztem, úgy jutottam be oda, hogy le volt téve az értéktár kulcsa az értéktár előterében lévő pultra, ahová be tudott jutni mindenki, aki az ajtó kódját ismerte."
A bíróságok az adott esetben tévesen tulajdonítottak az új, számítógépes nyilvántartási rendszerre áttérés körülményeinek a felperes kötelezettségszegése súlyát csökkentő jelentőséget. A felperesnek, mint a pénz és értékkezelésre vonatkozó előírások betartásáért felelős közvetlen vezetőnek ugyanis éppen e körülmények között fokozottan kellett volna ellenőriznie és megkövetelnie a pénzintézeti munka jellegére tekintettel kiemelkedően fontos alperesi rendelkezések maradéktalan betartását, e lényeges kötelezettségét súlyos gondatlansággal jelentős mértékben megszegte [Mt. 96. § (1) bekezdés a) pont].
A bizonyított két rendkívüli felmondási ok alapján tehát törvénysértéssel következtettek a perben eljárt bíróságok arra, hogy ezek együttesen súlyuknál fogva nem alapozták meg a rendkívüli felmondást, figyelemmel a folyamatosságra is. A felperes, mint közvetlenül felelős beosztású munkavállaló lényeges kötelezettségszegése súlyát nem érinti, hogy az alperes a többi munkavállalóval szemben milyen szankciót alkalmazott.
Mindezekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság a jogerős ítéletet hatályon kívül helyezte, a munkaügyi bíróság ítéletét megváltoztatta, és a törvénynek megfelelő rendkívüli felmondás jogellenessége jogkövetkezményei iránti keresetet elutasította [Pp. 275/A. § (2) bekezdés]. (Mfv. I. 10.642/2000.)
261. Ha a munkáltató a hiány felmerülte után folyamatosan vizsgálódott, megkereste kereskedelmi partnereit, és a felek többször egyeztettek, s ennek XI. 7-én történt befejeztét követően XI. 21-én rendkívüli felmondást közölt a munkáltató, az nem késett el (Mt. 96. §).
A felperes 1995. február 20-ától állt munkaviszonyban az alperessel, ahol annak Értékesítési Osztályán mint gépkocsiról közvetlenül értékesítő kereskedelmi képviselő dolgozott.
A felperes munkaviszonyát az alperes 1997. novemberben 21-én rendkívüli felmondással megszüntette azzal az indokolással, hogy a felperes a munkaköri kötelezettségét megszegve nem tudott elszámolni a nagykereskedelmi partnertől felvett áru ellenértékének egy részével. Mindez a bevételi pénztárbizonylatok teljes körű átvizsgálása után, 1997. november 7-én vált nyilvánvalóvá.
A felperes keresetében a rendkívüli felmondás jogellenességének megállapítását, és az alperesnek az Mt. 100. §-a szerinti marasztalását kérte.
A munkaügyi bíróság ítéletével megállapította a rendkívüli felmondás jogellenességét.
A munkaügyi bíróság megállapítása szerint az alperes az elszámolással kapcsolatban folyt vizsgálat befejezéséhez képest 1997. november 21-én a törvényben előírt határidőben élt a rendkívüli felmondás jogával. Álláspontja szerint azonban a felvett áruval való elszámolás hiánya nem képezheti rendkívüli felmondás alapját. A felperes hiánnyal ugyan, de elszámolt az alperessel. Az a körülmény, hogy az alperes ennek során ismeretlen okú hiányt állapított meg, vétkes magatartás hiányában nem minősül minősített kötelezettségszegésnek. Az alperes nem bizonyította, hogy a hiányt a felperes szándékos vagy súlyosan gondatlan magatartása okozta, továbbá a munkaviszonyt lehetetlenné tevő magatartást sem bizonyított.
Az alperes fellebbezésében amiatt kérte az elsőfokú ítélet megváltoztatását, mivel álláspontja szerint a felperes az alperes kereskedelmi partnerétől szállítólevéllel átvett áruk értéke és az alperesnek befizetett összeg közötti különbözet tekintetében nem számolt el, és ezzel a hiánytalan elszámolásra vonatkozó, a munkaköréből eredő lényeges kötelezettségét megszegte.
A megyei bíróság ítéletével az elsőfokú ítéletet megváltoztatta, és a felperes elutasította.
A másodfokú bíróság álláspontja szerint a felperes a munkakörébe tartozó lényeges kötelezettségét szándékosan megszegte, amikor a felvett áru ellenértékével nem számolt el.
A jogerős ítélet ellen benyújtott felülvizsgálati kérelmében az Mt. 96. § (4) bekezdése megsértése miatt a felperes a jogerős ítélet "megváltoztatását" kérte, mivel álláspontja szerint az alperes a rendkívüli felmondás jogát elkésetten gyakorolta, amit már az elsőfokú eljárásban is bizonyítani kívánt. A másodfokú bíróság tévedett, amikor az Mt. 96. §-ának (4) bekezdésében előírtak érvényesülését nem vizsgálta.
A felülvizsgálati kérelem nem alapos.
A felperes keresetében elkésettség és kötelezettségszegés hiánya miatt támadta a rendkívüli felmondást. A munkaügyi bíróság a joggyakorlás határidejét illetően azt állapította meg, hogy az alperes a hiánnyal való elszámolás után vizsgálatot folytatott le, megkereste kereskedelmi partnereit, és a felek is többször egyeztettek az elszámolás tekintetében. Az 1997. november 7-én történt bizonylat rekonstruálás alapján véglegessé vált, hogy a felperes az átvett áruk egy részének ellenértékével nem számolt el. Ehhez képest pedig a november 21-én közölt rendkívüli felmondás nem késett el.
Az elsőfokú ítéletnek a joggyakorlás határideje tekintetében tett ténymegállapításait és következtetéseit a másodfokú eljárásban a felek nem vitatták, erre vonatkozóan fellebbezéssel, csatlakozó fellebbezéssel nem éltek, a felperes fellebbezési ellenkérelmében az elsőfokú ítéletet e körben nem érintette.
A Legfelsőbb Bíróság ezért a fellebbezéssel nem érintett joggyakorlási határidővel kapcsolatban a jogerős ítéletet nem érinthette. (Mfv. I. 10.697/2000.)
262. Ha a munkáltató a munkavállaló munkabérét nem teljes mértékben fizette meg két hónapon át és őt nagy nyilvánosság előtt a munkaszerződés meghamisításával vádolta, az erre alapított rendkívüli felmondás jogszerű volt (Mt. 96. §).
A felperesek a munkaviszonyukat 1997. december 29-én rendkívüli felmondással megszüntették. Indokolásul arra hivatkoztak, hogy az alperes két hónapban a munkabérüket nem teljes mértékben fizette meg, és a munkaszerződésük meghamisításával vádolta meg őket nagy nyilvánosság előtt. Keresetükben a határozott idejű munkaviszonyukból hátra levő időre, 2000. szeptember 20-áig járó munkabérük, valamint a meg nem fizetett munkabérük és annak kamatai megfizetésére kérték kötelezni az alperest.
A munkaügyi bíróság ítéletével az alperest I. rendű felperes javára 2 240 000 forint, valamint 19 834 forint elmaradt munkabér és kamatai, a II. rendű felperes javára pedig 2 560 000 forint, valamint 29 734 forint elmaradt munkabér és kamatai megfizetésére kötelezte. Az alperes jogellenes munkaviszony-megszüntetés miatt 100 000 forint kártérítés iránt előterjesztett viszontkeresetét elutasította.
Az ítéleti tényállás szerint az I. rendű felperes 1995. július 1-jétől gazdasági vezetőként, a II. rendű felperes 1995. június 15-étől recepciósként állt az alperes alkalmazásában határozott idejű, 1998. január 1-jéig szóló munkaviszonyban, havi 48 800 forint személyi alapbérrel. A munkaszerződés 14. pontjában a felek úgy rendelkeztek, hogy nem a munkavállaló hibájából eredő munkaviszony megszűnés esetén a munkavállalót a szerződés lejártáig járó munkabére egyösszegben megilleti. A munkaszerződésekre két módosítást vezettek rá. Az első módosítás az I. rendű felperes munkaszerződésén a felperes munkakörét ügyvezető aszisztensre, a szerződés lejártának időpontját 2000. szeptember 20-ára változtatta, míg a II. rendű felperes esetében a munkaköre ügyvezető igazgatói munkakörre, a szerződés lejárta pedig azonosan 2000. szeptember 20-ára módosult. A második módosítás I. rendű felperes munkabérét 70 000 forintra, II. rendű felperesét 80 000 forintra emelte fel egyformán 1997. február 1-jétől.
A munkaügyi bíróság az alperes által becsatolt magán írásszakértői véleménnyel szemben tényként állapította meg a kirendelt igazságügyi írásszakértői vélemény, valamint ellenőrző szakvélemény alapján, hogy a munkaszerződés-módosításokon a munkáltatói jogokat gyakorló R. Zs. aláírása valódi, a módosítások érvényesen létrejöttek. A bizonyítékok mérlegelése alapján a bíróság bizonyítottnak találta, hogy az alperesnek a munkaszerződés meghamísítására vonatkozó állítása több munkavállalója előtt hangzott el, és a felperesek munkabérét 1997. november - december hónapban csökkentett összegben fizette meg.
A bíróság a bérfizetéssel kapcsolatos kötelezettségszegést az Mt. 96. §-a (1) bekezdésének a) pontja szerinti minősített kötelezettségszegésként, az okirathamisítással történt vádolást pedig a b) pont szerinti munkáltatói magatartásként értékelte. Ezért a felperesek rendkívüli felmondását jogszerűnek fogadta el, és az alperest az Mt. 88. §-a (2) bekezdése, illetve a munkaszerződés 14. pontja alapján marasztalta.
Az alperes fellebbezése folytán eljárt megyei bíróság számú ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletének az 1997. november és december hónapra megítélt elmaradt munkabérre vonatkozó rendelkezését - a felperesek keresettől elállására tekintettel - hatályon kívül helyezte és e tekintetben a pert megszüntette; egyebekben az alperes marasztalását helybenhagyta.
A másodfokú bíróság az általa lefolytatott részbizonyítás során meghallgatott szakértő kiegészítő szakvéleményével is alátámasztott tényállást elfogadta ítélkezése alapjául. Egyetértett azzal a megállapítással, hogy a szerződés-módosítások érvényesen létrejöttek. További okmányszakértő kirendelését nem tartotta szükségesnek a munkabérre létrejött módosítás tekintetében.
A munkaszerződés 14. pontjában foglaltak alkalmazását az alperes nem vitatta, azért azt a másodfokú bíróság nem vizsgálta.
A jogerős ítélet ellen az alperes felülvizsgálati kérelmet terjesztett elő. Ebben a perbeli ítéletek hatályon kívül helyezését és új eljárás elrendelését kérte a Pp. 177. §-a (1) bekezdésébe ütköző törvénysértésre hivatkozással. Sérelmezte, hogy a másodfokú eljárás során bevont írásszakértő a feltett kérdései közül nem adott választ a béremelésre vonatkozó módosításon eszközölt javítás (kifestés) tekintetében, és tisztázatlan maradt, hogy felperesek a saját bérlistájukat miért külön lapon készítették. A másodfokú eljárás során becsatolt üres munkaszerződések aláírásával kapcsolatban is hiányolta az arra vonatkozó magyarázatot. A grafológus szakvéleményének beszerzésére, valamint a beszerzett szakvélemény több szakértő által történő vizsgálatára tett indítványa mellőzését panaszolta.
A felperesek felülvizsgálati ellenkérelme a jogerős ítélet hatályában való fenntartására irányult.
A felülvizsgálati kérelem nem alapos.
A peres iratok alapján megállapítható, hogy a másodfokú eljárásban meghallgatott írásszakértő grafológusra tartozó kérdésnek minősítette az alperes által feltett azt a kérdést, hogy az alperesi aláírások a munkaszerződés-módosításokon emelkedő tendenciát mutatnak és ennek mi az indoka.
Tekintettel arra, hogy ez a kérdés az alperesi aláírások szakértők által egybehangzóan megállapított valódiságát nem érintette, az ügy eldöntése szempontjából e kérdésre adott válasznak jelentősége nem volt. Ezért a grafológus szakértő bevonására a Pp. 177. §-a (1) bekezdése értelmében nem volt szükség.
A másodfokú bíróság ítélete indokolásában kitért arra, hogy az okmányszakértő kirendelését miért nem találta szükségesnek. Ez az indokolás a Pp. 221. §-a (1) bekezdésének megfelel és a per adatai figyelembevételével nem okszerűtlen. Helyesen hivatkozott arra a másodfokú bíróság, hogy a perbeli egyéb bizonyítékok alátámasztják a munkabérre vonatkozó szerződésmódosítás létrejöttét a rendkívüli felmondás előtt. Ily módon a rendkívüli felmondás indoka bizonyítása szempontjából az időpont javításának érdemi jelentőséget tulajdonítani nem lehetett, különös tekintettel arra, hogy az alperes aláírásának időpontja sem volt a szakértői vélemény szerint megállapítható.
A másodfokú eljárásban az alperes által becsatolt, a munkáltató által aláírt üres munkaszerződés-blanketták a felülvizsgálati kérelemben vitatott szakértői bizonyítás körébe eső kérdést, a munkaszerződéseken szereplő aláírások valódiságát, a munkaszerződés-módosítás érvényes létrejöttét nem érintik. Ezért az ezzel kapcsolatos felülvizsgálati előadás a jogerős ítélet felülvizsgálatát nem alapozta meg.
Mindezekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság a felülvizsgálati kérelemben panaszolt jogszabálysértés hiányában a jogerős ítéletet nem találta megalapozatlannak. (Mfv. I. 10.699/2000.)
263. Ha a munkáltató a rendkívüli felmondást a pénztáros hitelkártyával történt szabálytalanságára alapította, de az erre vonatkozó videofelvételt nem őrizte meg és a felvételt korában megtekintő üzletágvezető szerint a munkavállaló magatartását szabályosnak látta, az intézkedést jogellenesnek minősítő ítélet jogszerű (Mt. 96. §).
A felperes 1996. április 29-étől valuta-pénztáros munkakörben fennállt munkaviszonyát az alperes 1997. február 27-én rendkívüli felmondással megszüntette. Az indokolás szerint hitelkártya tranzakcióval kapcsolatban az alperesnél bűncselekményekre derült fény: eszerint a felperes 1997. január 26-án két ízben Master Card típusú hitelkártyát fogadott el, azokról az üzletben rendszeresített POS terminál segítségével 1000-1000 USD-t emelt le, majd a kft. pénztárából ezek napi forint árfolyamának megfelelő forint értékét kivette, és e cselekményeit az üzletben működő videokamera rögzítése szerint palástolni próbálta. Az intézkedésben kifejtettek szerint az alperes bizonyosságot szerzett a felperesnek jelentős anyagi haszonszerzésért az ügyféllel való összejátszásáról, mivel az ügyfelek a felperes beosztottjaiként dolgozó pénztáros ismeretségi köréből kerültek ki, ezzel a felperes súlyosan megszegte a cégnek a hitelkártya elfogadására vonatkozó szabályzatát és veszélyeztette a cég hitelkártya elfogadására vonatkozó engedélyét. A felperes a visszaéléseket nem jelentette, sőt ő is elkezdte a hitelkártya bűncselekmények "bonyolítását".
A felperes keresetében a rendkívüli felmondás jogellenessége megállapítását és az alperesnek az Mt. 100. §-a szerinti marasztalását kérte.
Az alperes viszontkeresetében az okozott kár megtérítését követelte.
A munkaügyi bíróság ítéletével a felperes keresetének helyt adott, az alperes viszontkeresetét elutasította. A rendkívüli felmondást hatályon kívül helyezte, megállapította a munkaviszony megszűnése időpontját, és kötelezte az alperest 1 050 717 forint elmaradt munkabér és kamata, 180 204 forint végkielégítés, és 50 000 forint perköltség, valamint eljárási illeték megfizetésére.
A munkaügyi bíróság az ítéletét azzal indokolta, hogy az alperes a reá háruló bizonyítási teher ellenére nem bizonyította a felperes terhére rótt cselekményt, továbbá azt a körülményt, hogy a felperes kellő ismerettel rendelkezett a hitelkártya elfogadás terén, és nem tudta cáfolni a felperes előadását a szabályos eljárásáról. A bankkártyát a dollárban történő terhelésről a POS terminál is elfogadta, ezért engedélyezte a kifizetést. A munkaügyi bíróság alperes terhére értékelte, hogy a kérdéses videó felvételt nem tudta bemutatni, mivel azt letörölték, továbbá a tanúként meghallgatott üzletágvezető, aki korábban megnézte a videofilmet, arról nyilatkozott, hogy a kártyaelfogadás során a felperes magatartását szabályosnak látta.
Az alperes fellebbezése folytán eljárt megyei bíróság ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletének nem fellebbezett részét (az alperes viszontkeresete elutasítása körében) nem érintette, fellebbezett rendelkezését helybenhagyta, és az alperest perköltség, valamint fellebbezési illeték fizetésére kötelezte.
A másodfokú bíróság egyetértett a munkaügyi bíróság ítéletében kifejtetekkel. Hangsúlyozta, hogy a felperes ellen indult büntetőeljárásban a nyomozás sem állapította meg a felperes terhére rótt magatartást. A hitelkártyák ugyan valóban hamisítottak voltak, azonban azokat a "gép" is elfogadta. Az alperes azt sem tudta bizonyítani, hogy a felperes anyagi haszonszerzés céljából fogadta el a hamis kártyát.
Az alperes felülvizsgálati kérelmében a jogerős ítélet megváltoztatásával a felperes keresetének elutasítását és a viszontkeresetének helyt adó határozat hozatalát kérte.
Az alperes álláspontja szerint a bíróságok tévesen állapították meg, hogy a hamisított kártyákat nem foglalták le, és így azok minőségét sem ellenőrizhették, továbbá a felperes cselekményeit rögzítő videokazettákat letörölték. Sérelmezte tanúnyilatkozatok figyelmen kívül hagyását, továbbá a B. Banknak a kártyabirtokos aláírásával kapcsolatos nyilatkozata megtagadásának elfogadását. A bíróságok nem vizsgálták továbbá a felperes, valamint az azóta vád alá helyezett G. Zs. által elfogadott aláírások jelentős különbözőségét. Kérte továbbá figyelembe venni, hogy a B. Bank időközben megküldte a fellelhető bizonylatait, amelyről korábban azt állította, hogy nincsenek meg. Ezek közül csatolta a felmondásban szereplő kártyákra vonatkozó eredeti aláírásokat, mivel álláspontja szerint ezekből, valamint a kártyabirtokos aláírása egybevetéséből megállapítható az aláírások nagymértékű eltérése. A felperes tehát nem fogadhatta volna el a kártyákat és a más valutanemben kifizetésre vonatkozó igényt. Ezért megalapozatlanul, a Pp. 3. § (1) bekezdésébe, 141. § (2) bekezdésébe, 163. § (1) bekezdésébe, 164. § (2) bekezdésébe, 174. § (1) bekezdésébe, és a 206. § (1) bekezdésébe ütköző módon állapították meg az eljárt bíróságok, hogy a felperes nem sértette meg a hitelkártya elfogadási szabályzatot, alaptalan tehát a rendkívüli felmondás jogellenességére levont következtetésük. Az alperes tartalma alapján vagylagosan a kérelme perújítási kérelemnek minősítését is kérte.
A felperes felülvizsgálati ellenkérelme a jogerős ítélet hatályában való fenntartására irányult.
A felülvizsgálati kérelem nem alapos.
Az alperes a rendkívüli felmondást az abban felhozott kötelezettségszegő magatartások alapján az Mt. 96. § (1) bekezdés a) pontjára alapította, a bíróságok az intézkedést az abban közölt tartalommal vizsgálhatták.
A rendkívüli felmondásban a felperes terhére rótt magatartásokat az alperesnek kellett bizonyítania [Mt. 96. § (2) bekezdés, 89. § (2) bekezdés]. Az alperes helytállóan hivatkozott arra, hogy a büntetőjogi felelősség hiánya egymagában nem zárja ki a kötelezettségszegés megállapítását.
Az adott esetben a bíróságok a felmerült bizonyítékokat egybevetve, és azoknak összességében történt értékelése alapján törvénysértés nélkül következtettek arra, hogy a rendkívüli felmondás jogszerűnek nem minősülhet.
A perben nem volt vitás, hogy a rendkívüli felmondásban megjelölt két pénzfelvétel hamis kártyáról történt, ebben a körben azonban az alperes az intézkedésben kötelezettségszegést kétséget kizáróan nem bizonyított. A kártyák lefoglalására vonatkozó ítéleti megállapítást a másodfokú bíróság Sz. Á. nyomozó és P. L. kiemelt főnyomozó tanúnyilatkozatára alapította. Sz. Á. szerint: "... azt meg lehetett állapítani, hogy nem az eredeti bankkártyákkal történt a pénzfelvétel, hanem hamisított kártyával, mivel ilyen hamisított bankkártya nem került lefoglalásra, arra nem tudok nyilatkozni, milyen minőségű és mennyire élethű bankkártya volt. Elképzelhető az is, amit a felperes állít, hogy egy szinte tökéletes jó másolat készült, és azt fogadhatták el, a kellő bizonyíték az lett volna, ha az alperes a videofelvételt benyújtja a rendőrségnek" "Nem tisztázódott egyértelműen az, hogy mi módon került kifizetésre milyen cselekmény alapján az összeg".
A perben az alperes előadta, hogy a felperes terhére bűncselekményt rótt. A felperes ellen feljelentést tett, a bankkártyával való visszaélés vétsége miatt indult nyomozást a bizonyítékok hiányára tekintettel megszüntették.
A bíróságok értékelték, hogy a perbeli tranzakcióról készült videofelvételt az alperes nem őrizte meg, továbbá a felvételt megtekintő üzletvezető tanúként "szabályosnak látszó" kártyaelfogadásról nyilatkozott.
Az alperes a felülvizsgálati kérelmében konkrétan nem jelölte meg, hogy a bíróságok mely tanúvallomásokat nem értékeltek. Az általában erre való hivatkozás jogszabálysértés megállapítását nem alapozza meg [Pp. 272. § (2) bekezdés].
A perben a Bank arról nyilatkozott, hogy a kérdéses dokumentumok nem állnak rendelkezésére, ezért a bíróság eljárásában jogszabálysértést az alperes alaptalanul állított azzal összefüggésben, hogy utóbb a bank megküldött a részére különböző iratokat.
Mindezek alapján a felülvizsgálati kérelem alap nélkül támadta a jogerős ítéletet megalapozatlanság miatt. A bíróságok a beszerzett bizonyítékok alapján, az alperesre háruló bizonyítási teherre figyelemmel törvénysértés nélkül állapították meg, hogy az alperes nem bizonyította a kártya használattal kapcsolatos, a rendkívüli felmondásban megjelölt, anyagi haszonszerzésre irányuló súlyos kötelezettségszegést [Pp. 206. § (1) bekezdés, 164. § (1) bekezdés]. A hivatalból való bizonyítás elrendelése elmulasztására erre vonatkozó megengedő jogszabály hiányában az alperes tévesen hivatkozott [Pp. 164. § (2) bekezdés].
A felülvizsgálati kérelem elutasítása esetén jogszabályi felhatalmazás hiányában nincs mód a kérelem perújítási kérelemnek minősítésére, a perújítási kérelme a Pp. 260-269. §-ai irányadóak.
A kifejtettekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság a jogerős ítéletet a Pp. 275/A. § (1) bekezdése alapján hatályában fenntartotta. (Mfv. I. 10.731/2000.)
264. Ha a munkáltató a vele munkaviszonyban álló munkavállalót nem foglalkoztatja és vele alaptalan rendkívüli felmondást közöl, a munkaviszonyt jogellenesen szüntette meg (Mt. 96. §).
A felperes 1990. május 2-ától állt az alperessel határozatlan idejű munkaviszonyban, gondnok munkakörben. A munkaszerződésben a felek a felmondási időt kölcsönösen három hónapban határozták meg. Az ugyanekkor írásba foglalt tevékenységi jegyzék tartalmazta a felperes munkaköri feladatait. Adminisztratív feladatai közé tartozott a szövetkezet ügyviteli, adminisztrációs feladatainak ellátása, naplófőkönyv vezetés, bérgazdálkodással kapcsolatos könyvelési teendők, hivatali levelezés, házipénztár kezelése, díjak beszedése, iratkezelés. Személyi alapbérét 1997. február 1-jétől a munkáltatói jogkört gyakorló szövetkezeti elnök 70 000 forintban állapította meg. 1997. október 13-án a korábbi elnököt: N. Zs.-t, A. B. váltotta fel a tisztségben. Nevezett az 1997. november 3-ai intézkedésével 1997. június 9-ére visszaható hatállyal 50 000 forintra csökkentette a felperes személyi alapbérét és kötelezte, hogy a jogtalanul felvett havi 20 000 forint munkabér-különbözetet, összesen 160 000 forintot fizesse vissza.
Az eredménytelen egyeztetést követően benyújtott keresetében a felperes kérte az új besorolás hatályon kívül helyezését és a munkabér-különbözet megfizetését. Álláspontja szerint az alperes egyoldalú munkaszerződés-módosítást hajtott végre. A felperes 1997. november 26-ától 1998. augusztus 7-éig betegállományban volt. Munkakörét B. B. vette át, aki egyéni vállalkozóként végezte a gondnoki feladatokat. A betegállomány kezdetén a gondnoki iroda zárját az alperes új elnöke lecseréltette, az új zárhoz a felperesnek kulcsot nem adtak.
A felperes 1998. augusztus 10-én átvette a keresőképtelenségét igazoló orvosi iratokat, a következő munkanapon azt a gondnoki irodába vitte, ahol B. B. gondnok az iratok átvételét megtagadta. A felperes 1998. augusztus 17-én találkozott a munkahelyén a munkáltatói jogkört gyakorló elnökkel, aki ez alkalommal átadta az előre megfogalmazott rendkívüli felmondást a felperesnek.
A rendkívüli felmondás folytán a felperes a keresetét kiterjesztve kérte a felmondás jogellenességének megállapítását, munkaviszonyának az ítélet jogerőre emelkedése napjával való megszűnésének megállapítását. Ezen időpontig elmaradt munkabére megfizetését is igényelte. A felperes a munkaviszonya jogellenes megszüntetésével kapcsolatos kereseti kérelmén túlmenően kérte az alperes kötelezését olyan MIL-lap kiadására, amelyen tartozás nincs feltüntetve.
A munkaügyi bíróság részítéletével elismerése alapján kötelezte az alperest a betegszabadságra járó díjazás és kamatai, valamint az egyoldalú munkaszerződés-módosításra tekintettel az elmaradt munkabér és kamatai megfizetésére. A részítélet fellebbezés hiányában jogerőre emelkedett.
A munkaügyi bíróság ítéletével a felperes keresetének helyt adott, az 1998. augusztus 17-ei rendkívüli felmondást annak jogellenessége folytán hatályon kívül helyezte és megállapította, hogy a felperes munkaviszonya az alperesnél az ítélet jogerőre emelkedésével szűnik meg. Kötelezte az alperest, hogy az ítélet kihirdetéséig elmaradt munkabérként tizenöt napon belül fizessen meg a felperesnek 410 458 forintot és ennek 1998. november 1-jétől számított évi 20%-os kamatát, valamint 420 000 forint végkielégítést és 105 000 forint felmentési időre járó átlagkeresetet. Kötelezte az alperest, hogy a felperes részére kiadott, 1998. augusztus 31-én kelt MIL-lapról a tartozást törölje. Rendelkezett az elsőfokú bíróság a perköltség és az illeték viseléséről is.
A rendkívüli felmondás első indokával - a felperes hét nap igazolatlan hiányzásával - kapcsolatban a munkaügyi bíróság B. B. gondnok vallomása alapján megállapította, hogy a felperes a táppénzes papírjai leadása végett jelentkezett a gondnoki irodában a táppénzes állomány megszűnését követő napon, ahol elnöki utasításra nem adhatta le ezeket az iratokat és nem engedték munkába állni. Bizonyítást nyert, hogy amikor a felperes betegállományba került, akkor lecserélték a gondnoki iroda zárát és a felperesnek az új zárhoz kulcsot nem adtak. Ebből következően maga a munkáltatói jogkör gyakorlója volt az, aki megakadályozta a felperest abban, hogy munkát végezzen. Ekként tehát a rendkívüli felmondás első indoka valótlan volt.
A felmondás második és harmadik indoka tekintetében elkésetten gyakorolta a munkáltatói jogkör gyakorlója a felmondás jogát. Utoljára 1998 májusában szólították fel írásban a felperest iratok, leltári tárgyak stb. átadására, melynek a felperes nem tett eleget, ehhez képest az alperes elmulasztotta az Mt. 96. §-a (3) bekezdésében meghatározott tizenöt napos szubjektív határidőt. Emellett az alperes nem bizonyította, hogy az iratok és egyéb tárgyak a felperes birtokában voltak. A betegállomány kezdetétől ugyanis a gondnoki iroda ajtaján történt zárcsere miatt a felperes az irodába nem juthatott be. A rendkívüli felmondás harmadik indoka - a rács betegállomány alatti eltávolítása - tekintetében szintén elkésetten gyakorolta a munkáltatói jogkör gyakorlója a felmondás jogát, mert a rács eltávolítása tavasszal történt, erről 1998. május 15-én jegyzőkönyv készült.
A rendkívüli felmondás utolsó indoka nem felelt meg az MK 95. számú állásfoglalásban is meghatározott azon követelménynek, hogy a felmondásban meg kell jelölni azokat a tényeket, körülményeket, amelyekre a munkáltató hivatkozik. A bíróság mindezekre tekintettel megállapította a rendkívüli felmondás jogellenességét és a kereseti kérelemnek megfelelően rendelkezett az Mt. 100. § (1)-(5) bekezdése alapján a jogkövetkezményekről.
Az alperes fellebbezése folytán eljárt megyei bíróság számú részítéletével az elsőfokú bíróság ítéletének a felmondás jogellenességét megállapító, a végkielégítés és felmentési időre járó átlagkereset megfizetésére vonatkozó rendelkezését helybenhagyta, míg az elmaradt munkabér tekintetében az elsőfokú bíróság ítéletét hatályon kívül helyezte, és e körben újabb tárgyalásra és újabb határozat hozatalára utasította.
A másodfokú bíróság megállapította, hogy a munkaügyi bíróság a bizonyítékok mérlegelésével helyesen állapította meg a tényállást és helytálló az arra alapított érdemi döntése is, mind a jogalap, mind a jogkövetkezmények tekintetében. Ugyanakkor az elmaradt munkabér összegszerűsége tárgyában megalapozatlannak tartotta az elsőfokú ítéletet, miután adat merült fel arra, hogy a munkaviszony megszűnését követően a felperes betegállományba került, illetve olyan kereső foglalkozást folytatott, ahonnan jövedelemben részesült. A rendkívüli felmondás második pontjával kapcsolatban kiemelte, hogy az alperes már a korábbi elnöktől is kérte egyes okmányok kiadását, továbbá, hogy a vagyontárgyakról leltár nem készült, az eszközöket a felperes nem elismervény ellenében vette át. Az alperes 1997. december 22-én kelt feljelentése már tartalmazza okiratok, leltári tárgyak felperes általi visszatartását, ami azt jelenti, hogy a munkáltatói jogkör gyakorlója számára már tudott volt a felperes terhére rótt mulasztás, vagyis a szubjektív határidőt ezen időponttól lehet számítani. Nem fogadta el az alperes határidő számítással kapcsolatos azon álláspontját, hogy a felperes terhére olyan "állapot-cselekményeket" róttak, amelyek fennállása még a rendkívüli felmondásakor is megállapítható volt, tehát a munkáltató ezáltal késedelembe nem esett.
A jogerős részítélet ellen benyújtott felülvizsgálati kérelmében az alperes annak hatályon kívül helyezését, a munkaügyi bíróság ítéletének megváltoztatását, a felperes keresetének elutasítását és a felperes perköltségben való marasztalását kérte. Kifejtette, hogy az ártatlanság vélelmére figyelemmel, továbbá, mert netán méltánytalannak is tartották volna a betegállományban lévő munkavállalóval szemben bizonyítatlan cselekmények miatt a munkaviszony megszüntetést, ezért nem került sor a felperes keresőképtelensége alatt a munkaviszony megszüntetésére. A felperes keresőképessé válásával azonban lehetségessé vált a múltbeli károkozó magatartásának az esetleges folytatása, tehát szükségessé vált a munkaviszony megszüntetése. Sérelmezte, hogy a büntetőeljárás adataival az eljárt bíróságok nem foglalkoztak, holott ismert volt, hogy a felperes és a korábbi elnök, N. Zs. gyanúsított társakként szerepeltek, magatartásuk súlyát a felülvizsgálati kérelemhez csatolt vádirattal érzékeltette az alperes. A rendkívüli felmondás első okával kapcsolatban tévesnek tartotta a másodfokú bíróságnak azt a következtetését, hogy nem róható a felperes terhére, amiért a betegállomány lejártát követően az elnököt a lakásán nem kereste fel. Álláspontja szerint a felmondás második és harmadik pontjával kapcsolatos állapot-cselekmény, azaz a folyamatosan sajátjaként birtokban tartás esetében a rendkívüli felmondás határideje nem kezdődött meg, azzal a munkáltató nem késett el. Hivatkozott a Munka Törvénykönyve 3. és 4 §-ában, valamint a Ptk. 4. § (1) bekezdésében meghatározott együttműködési kötelezettségre, és arra, hogy a jogokat társadalmi rendeltetésüknek megfelelően kell gyakorolni. A felülvizsgálati kérelem szerint a gondnok éveken keresztül bűncselekményt követett el az alperes terhére, ezért az eljárt bíróságok ítélete nem felel meg az Alkotmány 57. § (1) bekezdésében megfogalmazott igazságosság követelményének sem.
A felülvizsgálati kérelem nem alapos a következők szerint.
A felülvizsgálati eljárásban a Pp. 275. §-ának (1) bekezdésére tekintettel a Legfelsőbb Bíróság a rendelkezésre álló periratok alapján dönt, a bizonyítékok felülmérlegelésének nincs helye. Ekként tehát az eljárt bíróságok által kialakított ítéleti tényállása felülvizsgálati eljárásban is irányadó. Nem vehető figyelembe a felülvizsgálati kérelemhez mellékelt vádirat. Az alperes által sem vitatott tény, hogy B. B. új gondnok a felperestől illetve házastársától a táppénzes iratokat minden alkalommal átvette, a táppénzes állomány lejártát követően azonban az iratok átvételét éppen az alperes elnökének utasítására tagadta meg. Ebből a szempontból nincs jelentősége, hogy B. B. a gondnoki teendőket milyen jogviszony alapján látta el. Helytálló a másodfokú ítéletnek az a megállapítása is, hogy az a körülmény, miszerint a felperes az elnököt nem a lakásán kereste fel, hanem a munkahelyén járt el, nem róható a terhére.
Téves a felülvizsgálati kérelemnek az állapot-cselekményekre való hivatkozása is, ezzel szemben helytálló és okszerű az ezzel kapcsolatos ítéleti indokolás. Ezen túlmenően nem bizonyította az alperes, hogy a kérdéses iratok, tárgyak a felperesnél voltak. A Pp. 164. §-a (1) bekezdésére tekintettel ennek bizonyítása az alperest terhelte. Végül a rendkívüli felmondás negyedik pontjával kapcsolatos ítéleti megállapítás is jogszerű, az általánosságban megfogalmazott felmondási ok utólagos magyarázatára, részletezésére nincs jogi lehetőség.
A kifejtettekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság a Pp. 275/A. §-ának (1) bekezdése alapján a jogerős részítéletet hatályában fenntartotta. (Mfv. II. 10.771/2000.)
265. Ha a munkáltató könyvelését végző munkavállaló két hétig távol marad a munkahelyéről, azt nem igazolta, a vele szemben gyakorolt munkáltatói rendkívüli felmondás jogszerű volt (Mt. 96. §).
A felperes 1998. január 1-jétől könyvelő munkakörben fennállt munkaviszonyát az alperes az 1997. augusztus 17-én közölt rendkívüli felmondással július 28-ai hatállyal megszüntette. Az indokolás szerint a felperes a július 28-át megelőző két hónapban több mint két hétig engedély nélkül szabadságot vett igénybe a munkáltató utasítása ellenére, a munkavégzési kötelezettségét nem teljesítette és a könyvelési anyagokat a munkahelyről kivitte, továbbá az eltelt időben munkavégzésre nem jelentkezett, a munkáltató részéről elérhetetlen volt.
A felperes keresetében a rendkívüli felmondás jogellenességének megállapítását, és a munkaviszonya helyreállítása mellőzésével az Mt. 100. §-a szerinti jogkövetkezmények alkalmazását kérte.
A munkaügyi bíróság ítéletével a felperes keresetét elutasította.
A munkaügyi bíróság az engedély nélküli szabadságkivétel tekintetében a rendkívüli felmondást elkésettnek találta. A másik két indok vonatkozásában megállapította, hogy a felperes a munkaköri kötelezettségét megszegte, ezért a sérelmezett intézkedés jogszerű.
A felperes fellebbezése folytán eljárt megyei bíróság ítéletével a munkaügyi bíróság ítéletét helybenhagyta.
A másodfokú bíróság álláspontja szerint az alperes nemcsak az engedély nélküli szabadság igénybevételre vonatkozó rendkívüli felmondási indok, hanem a munkavégzési kötelezettség elmulasztása és a könyvelési anyagok elvitelét indok tekintetében is elmulasztotta a joggyakorlásra előírt 15 napos határidőt. A harmadik felmondási okként megjelölt munkából való távollétet illetően a bíróság kifejtette, hogy ez a kötelezettségszegés egymagában megalapozta a rendkívüli felmondást.
A felperes a jogerős ítélet ellen felülvizsgálati kérelemmel élt, amelyben továbbra is hivatkozott a rendkívüli felmondás elkésettségére, valamint iratellenességet panaszolt. Álláspontja szerint az 1999. július 28-ai hatályú rendkívüli felmondás nem lehet jogszerű az ezt követő időszakra felrótt kötelezettségszegés - a munkából való távolmaradás - miatt. Mindezek alapján kérte a jogerős ítélet hatályon kívül helyezését, és a kereseti kérelmének helyt adó határozat hozatalát.
Az alperes felülvizsgálati ellenkérelmében a jogerős ítélet hatályában való fenntartását kérte.
A felülvizsgálati kérelem nem alapos.
A felek nem vitatták a rendkívüli felmondás első két indoka tekintetében a jogerős ítéletnek az elkésettségre vonatkozó álláspontját, ezért a felülvizsgálati eljárásban a Legfelsőbb Bíróság a harmadik indok tekintetében a felülvizsgálati kérelemben felhozottak alapján vizsgálhatta az intézkedés jogszerűségét [Pp. 275. § (2) bekezdés].
Helyesen hivatkozott a felülvizsgálati kérelem arra, hogy a rendkívüli felmondás nem lehet visszamenőleges hatályú. Önmagában azonban az ilyen megjelölés nem teszi jogellenessé az intézkedést, hanem azzal jár, hogy ilyen esetben a munkaviszony megszűnése időpontjának a rendkívüli felmondás közlése időpontját kell tekinteni. Ezért alaptalanok a felülvizsgálati kérelemben kifejtettek arról, hogy a visszamenőleges hatályú megszüntetés miatt nem vehető figyelembe az ezt követő időszakra megjelölt kötelezettségszegés.
A munkaügyi bíróság által megállapított és a másodfokú bíróság által is elfogadott tényállás szerint a felperes 1999. július 28-án a munkahelyén "összepakolt és elment", ezt követően a munkahelyén nem jelentkezett, nem jelentette be távozásának okát. Az alperes már a per folyamán szerzett tudomást a társadalombiztosítási igazgatóságtól a felperes táppénzes állományáról. A bíróság mindezeket az alperes ügyvezető igazgatója, K. A. adminisztrátor és Sz. Cs. A. tanúnyilatkozataira alapozta. A felperes e nyilatkozatokat nem vitatta. Ezért törvénysértés nélkül állapította meg a másodfokú bíróság, hogy a harmadik felmondási indokot az alperes hitelt érdemlően bizonyította, a felperesnek e körben bizonyítási indítványa nem volt. Mindezekből következően a felülvizsgálati kérelem alaptalanul hivatkozott - egyébként általánosságban - iratellenességre.
A törvénysértés nélkül megállapított és a felülvizsgálati eljárásban is irányadó ítéleti tényállás szerint az alperes könyvelését végző felperes 1999. augusztus hónapban a rendkívüli felmondás közléséig távol volt a munkahelyétől, munkavégzésre nem jelentkezett, távolmaradását nem igazolta, így az alperes nem tudhatta, hogy a távollétének mi volt az oka. A felperes által nem vitatott körülmény, hogy a táppénzre jogosító igazolásokat a munkavállalóknak az alperes részére kellett leadniuk, ilyen igazolást a felperes az alperesnek nem adott le.
A munkavállaló munkavégzési, valamint együttműködési kötelezettségéből következik, hogy az akadályoztatását, különösen a keresőképtelenségét a munkáltató tudomására hozza [Mt. 3. § (1) bekezdés, 103. § (1) bekezdés c) pont].
A perbeli bizonyítékok tehát okszerűen alátámasztották a felperes terhére rótt kötelezettségszegést, melynek súlya megítélésénél nem hagyhatók figyelmen kívül a felperes bizalmi munkaköre és a munkából távolmaradásának körülményei (adóvizsgálat, áfa bevallás, banki jelentése, féléves beszámoló) [Mt. 96. § (1) bekezdés a) pont].
A felperes kötelezettségszegése folyamatos volt, ezért a felülvizsgálati kérelem a rendkívüli felmondás adott indoka tekintetében az elkésettségét alaptalanul panaszolta [Mt. 96. § (4) bekezdés].
A kifejtettekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság a jogerős ítéletet - a kifejtett indokolással - a Pp. 275/A. § (1) bekezdése alapján hatályában fenntartotta. (Mfv. I. 10.775/2000.)
266. Autóbuszvezető által elkövetett viteldíj-visszaélés a rendkívüli felmondást megalapozza (Mt. 96. §).
A felperes autóbuszvezető munkakörben fennállt munkaviszonyát az alperes 1999. november 10-én rendkívüli felmondással megszüntette. Az intézkedés indokolása szerint a felperest 1999. október 29-én a Pétervására-Eger járaton ellenőrizték, és megállapították, hogy egy utasnak a kifizetett viteldíj ellenében nem szolgáltatott ki menetjegyet, a felvett jegyzőkönyv aláírását megtagadta, az ügy kivizsgálásakor ellentmondásos nyilatkozatokat tett, védekezését nem lehetett elfogadni. A felperes tehát szándékosan megszegte a jegykiadási és viteldíj kezelési utasítások szabályait, továbbá megszegte az együttműködési kötelezettséget. Az alperes utalt még arra, hogy a felperes munkájával kapcsolatban korábban is merültek fel kifogások, hasonló kötelezettségszegésekért 1996-ban, 1998-ban és 1999-ben hátrányos jogkövetkezményt alkalmazott a munkáltató. A felperes 1996-ban és 1998-ban a bevételét is hiánnyal adta le. A felperes a figyelmeztetéseket figyelmen kívül hagyta, a kötelezettségszegése erre is tekintettel súlyosnak minősül.
A felperes keresetében kérte a rendkívüli felmondás jogellenességének a megállapítását, az eredeti munkakörébe visszahelyezését, és alperes kötelezését az elmaradt munkabére megfizetésére.
A munkaügyi bíróság ítéletével megállapította a rendkívüli felmondás jogellenességét, rendelkezett az eredeti munkakörbe visszahelyezésről, a felperes keresetét ezt meghaladóan elutasította.
A munkaügyi bíróság megállapította, hogy a felperes a perbeli napon E.-P.-K.-P.-E. útvonalon teljesített szolgálatot. A forgalomszervezés során olyan helyzet alakult ki, hogy K.-ről P.-ig lehetett utazni, majd ugyanazon a buszon, de másik járatszámon, másik jeggyel P.-ról E.-ig. U. A.-né K.-n szállt fel, E.-ig kívánt utazni, és 33 forint viteldíjat fizetett felszálláskor. A jegy P.-ig 7 forint (90%-os kedvezménnyel), ezt a jegyet az utas a felperestől megkapta.
Az innentől E.-ig tartó távolságra a felperes gondatlanul elmulasztotta felhívni az utas figyelmét, hogy az út további részére is váltson jegyet. B. előtt kapott ellenőrzést, amikor U. A.-né a felvett jegyzőkönyvben arról nyilatkozott, hogy a 33 forintos viteldíjat kifizette, 90%-os jegyet kért, menetjegyet nem kapott. A bíróság által megállapított tényállás szerint az utas a nyugdíjas szelvény kezelése nélkül igénybe kívánta venni a kedvezményt, ezért fizetett többet a jegy áránál P.-ig.
A munkaügyi bíróság álláspontja szerint a felperes a munkaköri kötelezettségét megszegte ugyan, a körülményekre tekintettel annak súlya azonban nem alapozza meg a rendkívüli felmondást. A felperes "hanyag" volt, amikor a járatszám váltásakor Pétervásárán nem szólította fel U. A.-nét az E.-ig szóló újabb menetjegy megváltására. A felperes a 7 forintos menetjegyet P.-ig kiszolgáltatta, a további 26 forintot borravalóként kapta azért, hogy az utas nyugdíjas igazolványát "ne kezeljék". Az ellenőrök a jegyzőkönyvet pontatlanul vették fel, mivel U. A.-né a járat első viszonylatában kapott menetjegyet. Nem minősítette az együttműködési kötelezettség megszegésének az ellenőrzésről felvett jegyzőkönyv aláírása megtagadását, továbbá figyelmen kívül hagyta a rendkívüli felmondásban hivatkozott korábbi kötelezettségszegéseket amiatt, mivel azok a jegykiadási szabálytalansággal nem hasonlíthatók és nem azonosak.
Az alperes fellebbezése alapján eljárt megyei bíróság ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletét megváltoztatta, és a felperes keresetét elutasította.
A másodfokú bíróság a bizonyítást kiegészítette azoknak a korábbi munkáltatói intézkedéseknek a beszerzésével, amelyben az alperes elmarasztalta a felperest a rendkívüli felmondásban hivatkozott kötelezettségszegésekért. Megállapította, hogy a felperest 1996-1999 között jegykezelési szabálytalanságok és menetjegy-visszaélés miatt az alperes több ízben elmarasztalta, legutóbb - 1999. március 31-én - az alperes hat hónapra 20%-os törzsbércsökkentés hátrányos jogkövetkezményt alkalmazott, mivel a felperes nem tartotta be az OEP hitelezett utazási igazolványok kezelésére vonatkozó elírásokat.
A másodfokú bíróság az így kiegészített tényállásból a rendkívüli felmondás megalapozottságára következtetett. Kifejtette, hogy a felperes az utast ismerte, mivel saját nyilatkozata szerint az utas heti két alkalommal szokott a gyermekeihez E.-be utazni, tehát nem lehetett kétsége, meddig utazik. A K.-n átadott menetdíjért a felperesnek a p.-i járatváltáskor a menetjegyet ki kellett volna adnia, ha pedig az átadott összeg a menetdíjat nem fedezi, a különbözet beszedése után kellett volna menetjegyet adnia. A felperes ezt a kötelezettségét szándékosan megszegte. A borravalóval kapcsolatos felperesi védekezést nem találta elfogadhatónak, mivel álláspontja szerint a gépkocsivezetőnek nem járhat azért borravaló, hogy a nyugdíjas szelvényt szabálytalanul ne kezelje. A felperes tehát valójában ellenérték fejében követett el jegykezelési munkaköri kötelezettségszegést. Továbbá a bírói gyakorlattal ellentétesen hagyta figyelmen kívül a munkaügyi bíróság a felperes korábbi hasonló magatartásait. A másodfokú bíróság megállapította az együttműködési kötelezettség megszegését is amiatt, hogy a felperes az ellenőrzésről felvett jegyzőkönyvet nem írta alá.
A jogerős ítélet ellen a felperes felülvizsgálati kérelemmel élt. Kérte a jogerős ítélet "megváltoztatását" és a keresetének helyt adó határozat hozatalát.
A felperes a bizonyítékok téves értékelését támadta, jogszabálysértésként a Pp. 206. § (1) bekezdése megsértését jelölte meg. Álláspontja szerint a jogerős ítélet által alapulvett tényállás nem felel meg a felek előadásainak, és azt a másodfokú bíróság nem a bizonyítékok egybevetésével állapította meg. Így nem értékelte, hogy az adott autóbuszon speciális helyzet volt, mivel ugyanazon a járművön két buszjárat működött. Miután P.-n át kellett állítani a járat óráját a másik járat szerint, K.-nál nem adhatott E.-ig szóló menetjegyet, csak P.-ig szólhatott a jegy. K.-n U. A.-né kifizette a menetdíjat, sőt borravalót is adott, amit az akkori belső szabályzatok nem tiltottak, a perbeli esetet követően adott ki az alperes tiltó utasítást. Tehát az utasnak lett volna kötelessége, hogy a menetjegyét "felhívás nélkül" megváltsa, ennek a kötelezettségének az utas nem tett eleget. Az a körülmény, hogy a felperes elfelejtette az utas figyelmét a kötelezettségére felhívni, nem szolgálhat rendkívüli felmondás jogszerű alapjául.
Az alperes felülvizsgálati ellenkérelmében a jogerős ítélet hatályában való fenntartását kérte.
A felülvizsgálati kérelem nem alapos.
A nem vitás tényállás szerint felperes munkaköri kötelezettségét képezte a viteldíj beszedése, a megfelelő menetjegy kiszolgálása és a menetdíj kedvezményekkel kapcsolatos feladatok, mint például a nyugdíjas szelvények előírások szerinti kezelése. Tény, hogy a felperes a K.-n felszállt és E.-be utazó U. A.-nétól elvett 33 forint menetdíjat, a nyugdíjas szelvényét nem kezelte, és 90%-os kedvezményű menetjegyet P.-ig 7 forint értékben szolgáltatott ki, P.-n a további útra nem adott ki menetjegyet. Ezt az ellenőrök B.-n felszállva állapították meg. A felülvizsgálati kérelem nem vitatta a rendkívüli felmondásban hivatkozott korábbi hasonló kötelezettségszegésekkel kapcsolatban tett jogerős ítéleti ténymegállapításokat (ítélet 3. oldal 1. bekezdés). E tényállás a felülvizsgálati eljárásban is irányadó.
Mindezeket a másodfokú bíróság törvénysértés nélkül minősítette a rendkívüli felmondást megalapozó súlyú magatartásnak, és helyesen hivatkozott a korábbi kötelezettségszegések vizsgálatával kapcsolatos bírói gyakorlatra a vétkesség megítélésénél [Mt. 96. § (1) bekezdés a) pont, BH 1994/636. sz. jogeset]. Téves a felperes érvelése arról, hogy az utas elmulasztotta P.-n a további útra a menetjegyet megváltani. Az utas ugyanis a viteldíj megfizetésével a kötelezettségének eleget tett. A felperes kötelezettségszegése abban állt, hogy a nagyobb viteldíjat beszedte, és csak az út egy részére érvényes jegyet szolgáltatott ki. Az ún. kettős buszjárattal kapcsolatos felülvizsgálati érvelés nem fogadható el, mivel a felperesnek, aki az utast ismerte, tudta, hogy meddig szokott utaznia, azzal, hogy nemcsak a P.-ig érvényes menetjegyre vette el a viteldíjat, kötelezettsége keletkezett az átvett viteldíjnak megfelelő menetjegy kiszolgáltatására. A borravalóval kapcsolatban a Legfelsőbb Bíróság egyetért a jogerős ítéletben kifejtettekkel. Természete szerint nem minősülhet borravalónak a menetjegy ellenértékén felül adott pénzbeli juttatás, ha annak fejében az autóbuszvezető jegykezelési, menetdíj kedvezménnyel kapcsolatos kötelezettségét szegi meg.
A kifejtettekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság a jogerős ítéletet hatályában fenntartotta ]Pp. 275/A. § (1) bekezdés]. (Mfv. I. 10.817/2000.)
267. Ha a kft.-ügyvezető az alapító okirat megsértésével kötött zálogszerződést, irreális áron kötött egy másik kft.-vel utóhasznosítási szerződést, minderről az alapítót nem tájékoztatta és a szerződések az iktatott anyagok között nem szerepeltek, végül egy másik kft.-nél összeférhetetlen funkciót vállalt, emiatt a vele szemben alkalmazott rendkívüli felmondás jogserűen történt (Mt. 96. §).
A felperes 1998. május 31-éig tartó határozott idejű munkaviszonyát az alperes 1997. szeptember 10-én rendkívüli felmondással megszüntette. Az indokolás szerint a felperes, mint az alperes ügyvezetője: 1. a M. F. Kft.-vel az alapító okiratot megsértve kötött zálogszerződést, amit az alapítóval nem közölt; 2. irreális vételáron egy kft.-nek utóhasznosítási jogot biztosított, és erről az alapítót ugyancsak nem tájékoztatta; 3. a F. Kft.-nél betöltött funkciója összeférhetetlen az alperesnél betöltött funkciójával, mivel a kft. az alperesnél jelentős tartozást halmozott fel; 4. a társaság átvilágítása során az említett két szerződés az iktatott anyagok között nem volt fellelhető.
A felperes keresetében a rendkívüli felmondás jogellenességének a megállapítását, és az alperesnek az Mt. 100. §-a szerinti marasztalását kérte a munkaviszonya helyreállítása mellőzésével.
A munkaügyi bíróság ítéletével a felperes keresetét elutasította.
A munkaügyi bíróság bizonyítottnak találta a rendkívüli felmondás első, második és negyedik indokában felhozott kötelezettségszegéseket, ezért az összeférhetetlenségre vonatkozó indokot már nem vizsgálta. A munkaügyi bíróság megállapította, hogy a felperes terhére rótt súlyos kötelezettségszegések a rendkívüli felmondást kellően megalapozták.
A felperes fellebbezése folytán eljárt megyei bíróság ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta.
A másodfokú bíróság az utóhasznosítási szerződés tekintetében módosított tényállás alapján helytállónak találta a munkaügyi bíróság következtetését a rendkívüli felmondás jogszerűségére. A zálogszerződéssel és az utóhasznosítási joggal kapcsolatban utalt a felperes folyamatosan fennálló mulasztására a tulajdonos tájékoztatása és a szerződés kezelése tekintetében.
A jogerős ítélet ellen a felperes felülvizsgálati kérelemmel élt, melyben az Mt. 96. § (1) bekezdés a) pontjába és a 96. § (2) bekezdésébe, valamint a Ptk. 251-256. §-ába ütköző törvénysértést panaszolt, és lényegében a keresetének helyt adó határozat hozatalát kérte. Álláspontja szerint a bíróságok nem vizsgálták a kötelezettségszegéseket és azok súlyát nem értékelték. Az intézkedés kiadása előtt az alperes a felperest személyesen nem hallgatta meg, továbbá téves a zálogszerződést önálló szerződésnek minősítő megállapítás. Ennek ugyanis alapszerződés nélkül, amelynek biztosítására irányul, önálló hatálya nincs. A bíróságok a bizonyítékok figyelmen kívül hagyásával állapították meg, hogy az alperest a szerződésekről nem tájékoztatta.
Az alperes felülvizsgálati ellenkérelmében a jogerős ítélet hatályában való fenntartását kérte.
A felülvizsgálati kérelem nem alapos.
A másodfokú bíróság a zálogszerződés fenntartása és e szerződés, valamint az utóhasznosítására vonatkozó szerződés átadása elmulasztásával és kezelésével kapcsolatos magatartás vonatkozásában találta bizonyítottnak a felperes kötelezettségszegést, és akként mérlegelt, hogy ezek a kötelezettségszegések a felperes bizalmi munkakörére, az Alapító Okiratban foglalt korlátozásokra, a privatizáció körülményeire tekintettel megalapozták az Mt. 96. § (1) bekezdés a) pontja szerint a rendkívüli felmondást.
A felülvizsgálati eljárásban ezért a Legfelsőbb Bíróság ebben a körben vizsgálhatta a jogerős ítéletet.
A felülvizsgálati eljárásban a bizonyítékok újra értékelésének, azok felülmérlegelésének nincs helye [Pp. 270. § (1) bekezdés]. Felülvizsgálatot megalapozó jogszabálysértést a bizonyítékok kirívóan okszerűtlen, iratellenes vagy a logika szabályaival ellentétes értékelése valósít meg. Az adott ügyben a vizsgált kötelezettségszegés tekintetében a másodfokú bíróság mérlegelése megfelelt a jogszabálynak [Pp. 206. § (1) bekezdés, Mt. 96. § (1) bekezdés a) pont].
A felperes a felülvizsgálati kérelmében alaptalanul hivatkozott arra, hogy a bíróságok figyelmen kívül hagyták a zálogszerződésről való tájékoztatásra vonatkozó perbeli bizonyítékokat. Az érintett szerződések átadásáról ugyanis a perben a tanúként meghallgatott új tulajdonos akként nyilatkozott, hogy a kérdéses szerződések a privatizációs pályázati anyagban nem álltak rendelkezésre, azokról jóval később szerzett tudomást, a rendkívüli felmondásra az alperes megvételét követően elrendelt átvilágítás adatai alapján került sor. A felperes mindezeket, valamint az igazságügyi könyvszakértőnek a zálogszerződés nyilvántartása hiányára tett megállapítását nem vitatta. Eszerint a folyamatosan vezetendő egyedi analitikus nyilvántartásban nem volt feltüntetve, hogy az alperes működéséhez nélkülözhetetlen eszközök a zálogszerződés értelében zálogjoggal lettek megterhelve, továbbá e körülmények az éves beszámolóban sem szerepeltek, holott az ezzel kapcsolatos kötelezettségeket a számvitelről szóló 1991. évi XVIII. törvény előírja.
A jogerős ítélet a kifejtettek szerint a per adataiból törvénysértés nélkül következtetett az adott kötelezettségszegés tekintetében arra, hogy a szerződéseknek az alperes működésére meghatározó voltára figyelemmel a kötelezettségszegés súlyánál fogva az intézkedést megalapozta.
A felülvizsgálati kérelem nem vitatta a zálogszerződés tekintetében a folyamatos mulasztásra vonatkozóan tett jogerős ítéleti megállapítást. A zálogszerződés polgári jogi természetével kapcsolatos érvelés pedig azért nem fogadható el, mivel a rendkívüli felmondás jogszerűsége szempontjából nem a polgári jogi szabályok betartásának, hanem a kifejtettek szerinti kötelezettségszegésnek és annak súlyának volt jelentősége. Téves ezért a felülvizsgálati kérelemnek az alapszerződés vizsgálata hiányára vonatkozó érvelése.
Helyesen hivatkozott a felülvizsgálati kérelem az Mt. 96. § (2) bekezdésében előírtak elmulasztására, ez azonban a kialakult bírói gyakorlat értelmében egymagában nem ad alapot az egyébként jogszerű rendkívüli felmondás jogellenességének a megállapítása.
A kifejtettekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság a jogerős ítéletet a Pp. 275/A. § (1) bekezdése alapján hatályában fenntartotta. (Mfv. I. 10.882/2000.)
268. Egyhavi munkabér pár napos késedelmes számfejtése nem jogszerű indoka a munkavállalói rendkívüli felmondásnak (Mt. 96. §).
A periratokból megállapíthatóan a felperes 1997. december 22-én határozott időre szóló munkaviszonyt létesített az alperessel, amelyet a felek 1998. március 2-án a munkaszerződés módosításával 1999. március 30-áig tartó határozott időre szóló munkaviszonnyá alakítottak át. A munkaszerződés módosítás szerint a felperes személyi alapbére 60 000 Ft, valamint külön elbírálással 10 000 Ft gépkocsi átalány. A felperes 1998. november 10-én rendes felmondással élt és azt kérte az alperestől, hogy a munkaviszonyának megszüntetéséhez november 12-ével járuljon hozzá. Az alperes ezt a kérelmet elutasította. A felperes ezt követően a munkaviszonyát az Mt. 96. §-ának (1) bekezdésére hivatkozással 1999. november 11. napjával rendkívüli felmondással megszüntette, amelyet a következőkkel indokolt: "Mivel kiskorú gyermekemet egyedül nevelem, a munkáltató által az elmúlt hónapokban rendszertelen bérfizetés magam és családom megélhetését veszélyezteti".
A felperes az eredménytelen egyeztetést követően előterjesztett keresetében azt kérte a bíróságtól, hogy állapítsa meg a rendkívüli felmondás érvényességét és az alperest az elmaradt munkabér, gépkocsi átalány, étkezési hozzájárulás, valamint az 1998 márciusa és novembere között végzett túlmunka ellenértékeként mindösszesen 398 000 forint és késedelmi kamata, valamint perköltség megfizetésére kötelezze.
A munkaügyi bíróság ítéletével a keresetet elutasította. A rendkívüli felmondással összefüggésben megállapította, hogy a munkáltató egyszeri, rövid időtartamú késedelme a bérfizetés tekintetében a munkavállaló rendkívüli felmondását nem alapozza meg, nem tekinthető jelentős mértékű kötelezettségszegésnek. Az alperes kiadási pénztárbizonylatokkal igazolta, hogy az 1998. október havi bér kivételével, amelyet 1998. november 13-án fizetett ki, az Mt. 155. § (3) bekezdésében foglalt kötelezettségének eleget tett, amelyet az eljárás során a felperes sem vitatott.
Az elsőfokú bíróság nem találta megalapozottnak a felperesnek a túlmunkadíj tekintetében előterjesztett kereseti kérelmét sem.
A felperes fellebbezése és az alperes csatlakozó fellebbezése folytán eljárt megyei bíróság részítéletével az elsőfokú bíróság ítéletét a túlmunkadíj megfizetése tekintetében hatályon kívül helyezte és az elsőfokú bíróságot ebben a körben új eljárás lefolytatására és újabb határozat meghozatalára utasította.
Ezt meghaladó részében az elsőfokú bíróság ítéletét azzal hagyta helyben, hogy a felperest 19 000 forint első- és másodfokú részperköltség megfizetésére kötelezte.
Az indokolás szerint a rendkívüli felmondás vonatkozásában az elsőfokú bíróság a tényállást helyesen állapította meg és helytálló az arra alapított jogi döntése is. A rendkívüli felmondásból eredő felperesi elmaradt munkabér-igény körében a megyei bíróság rámutatott arra, hogy a felperes a munkaszerződés módosítás megkötésekor a gépkocsi átalány munkabér jellegével tisztában volt, ennek ellenére az adott módon a szerződést aláírta, így saját maga is jogellenesen járt el. Ezen saját jogellenes magatartására azonban jogot nem alapíthat.
A jogerős részítélet ellen előterjesztett felülvizsgálati kérelmében a felperes annak az elsőfokú ítéletre is kiterjedő megváltoztatását és a kereseti kérelmének megfelelő döntés meghozatalát kérte. Álláspontja szerint az eljárt bíróságok döntései ellentétesek az Mt. rendkívüli felmondásra vonatkozó szabályaival és a törvényalkotói szándékkal. Hivatkozott arra, hogy a rendkívüli felmondás jogszerűségét nem csak az 1998. október havi munkabér kifizetésének elmaradása, hanem a gépkocsi átalány rendszeresen késedelmesen történő kifizetése és a túlmunkadíj kifizetésének elmaradása alapozta meg. Vitatta, hogy az októberi munkabér háromnapos késedelme rövid tartamú lenne, annál is inkább, mert a folyószámlán csupán november 16-án jelent meg. A gépkocsi átalány munkabér jellegét a bíróságok elismerték, amelyből következően azt legkésőbb a bérfizetéssel együtt, de mindenképpen az elszámolás alapjául szolgáló nyilvántartás leadását követően kellett volna az alperesnek kifizetnie. Végül az alperes a végzett túlmunkájának ellenértékét sem fizette ki részére és elmaradt a magán-nyugdíjpénztári tagdíj átutalása is. Az esedékes október havi bérrel kapcsolatban hangsúlyozta, hogy annak számfejtését a rendkívüli felmondását megelőző felmondásában kifejezetten kérte az alperestől, azt az alperes a felszólítás ellenére sem teljesítette időben.
Az alperes felülvizsgálati ellenkérelme a jogerős részítélet hatályban tartására irányult.
A felülvizsgálati kérelem nem alapos.
A rendkívüli felmondás a munkaviszony megszüntetésének kivételes módja, ezért a törvény meghatározza, hogy arra milyen feltételek fennállása esetén kerülhet sor, és előírja, hogy a felmondás indoka tekintetében az Mt. 89. §-ának (2) bekezdését kell megfelelően alkalmazni. Ez szerint az indokolásból a felmondás okának világosan ki kell tűnnie és vita esetén a felmondás indokának valóságát és okszerűségét a munkavállalónak kell bizonyítania. A felperes a rendkívüli felmondásának indokául a bérfizetés rendszertelenségét jelölte meg, melyből a bizonyítási eljárás során az 1998. október havi munkabér pár napos késedelmes számfejtése bizonyult valósnak. Az eljárt bíróságok helytállóan jutottak arra az álláspontra, hogy az alperesnek ez a magatartása nem tekinthető olyan lényeges kötelezettségszegésnek, amely a munkaviszony azonnali hatályú megszüntetését indokolná. A jogalapjában és összegszerűségében egyaránt vitatott, ezt meghaladó kifizetések elmaradását a felperes a rendkívüli felmondásában nem is említette, de az ezekkel összefüggő alperesi magatartás a munkavállalói rendkívüli felmondás alapjául nem is szolgálhat.
A kifejtettekre figyelemmel a Legfelsőbb Bíróság a Pp. 275/A. §-ának (1) bekezdése alapján a részítéletet hatályában fenntartotta. (Mfv. II. 10.885/2000.)
269. Ha a munkáltató munkaköri alkalmatlanságra a rendkívüli felmondás alapjaként nem hivatkozott, a b) pont alkalmazásának nincs helye. Szellemi leépüléssel járó betegségben szenvedőnek szabálytalan cselekménye az a) pont alapján minősített kötelezettségszegésnek nem értékelhető (Mt. 96. §).
A felperes 1973-tól állt az alperes alkalmazásában, 1993-tól pénztár kezelő munkakört látott el. 1999. március 13-ától rokkant nyugdíjas.
Az alperes 1998. június 26-án rendkívüli felmondással szüntette meg - hiány miatt - a felperes munkaviszonyát, akivel szemben büntetőeljárás is indult.
A városi bíróság végzésével a felperessel szemben hűtlen kezelés vétsége és sikkasztás vétsége miatt indított büntetőeljárást megszüntette és a felperest megrovásban részesítette. A bíróság megállapította, hogy a bűncselekmények időpontjában a felperes korai kezdetű Alzheimer-kórban szenvedett, a szellemi leépülés állapotában volt, amely a beszámítási képességét közepes fokban korlátozta.
A városi bíróság az 1999. október 19-én meghozott (jogerős) ítéletével a felperest cselekvőképességet kizáró gondnokság alá helyezte, mert az orvosi szakvélemény szerint az ügyei viteléhez szükséges beszámítási képességgel nem rendelkezik.
A munkaügyi bíróság ítéletével megállapította a rendkívüli felmondás jogellenességét és az alperest az Mt. 100. § (1), (4) és (5) bekezdései szerint marasztalta.
Az elsőfokú bíróság ítéletében megállapította, hogy a felperesről az 1999. február 27-én készült szakvélemény 2-3 évvel a vélemény előtti időpontra állapította meg a szellemi leépülés kezdetét, az állapota fokozatos romlást mutatott. A betegségét - egyebek mellett - rövid- és hosszú távú memóriazavarok jellemzik. A munkaügyi bíróság a rendkívüli felmondást azért találta jogellenesnek, mert a kötelezettségszegés a szellemi állapota miatt a felperes terhére nem lehetett felróható. Ezért a felmentési időre járó átlagkereset, végkielégítés, illetve ennek kétszerese megfizetésére kötelezte az alperest.
Az ítélet ellen a kereset elutasítása iránt az alperes fellebbezést nyújtott be.
A megyei bíróság ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletét megváltoztatta és a keresetet elutasította.
A megyei bíróság a tényállásból arra a következtetésre jutott, hogy a felperes közepes fokban volt korlátozott a cselekménye következményeinek felismerésében. Arra nézve nem merült fel bizonyíték, hogy a betegség tünetei a felmondásra okot adó cselekmény elkövetésekor felismerhetők voltak. Ezért a megyei bíróság az Mt. 96. § (1) bekezdés b) pont alapján találta jogszerűnek az alperes rendkívüli felmondását. Álláspontja szerint felróhatóságra tekintet nélkül sem volt elvárható az alperestől a munkaviszony fenntartása.
A felperes a felülvizsgálati kérelmében a másodfokú bíróság ítéletének "megváltoztatását" és az elsőfokú bíróság ítéletének helybenhagyását kérte. Álláspontja szerint a foglalkozás-egészségügyi szolgálatnak 1996-tól észlelnie kellett volna a betegség fennállását. Fenntartotta azt az érvelését is, amely szerint a rendkívüli felmondás feltétele, a szándékos, vagy súlyos gondatlanság nem valósult meg, ezért az alperes jogellenesen alkalmazta a rendkívüli felmondást, az ezzel ellentétes másodfokú ítélet törvénysértő. Az Mt. 96. § (1) bekezdés b) pontja továbbá nem alkalmazható, mert a betegség, a megbetegedés nem tekinthető "magatartás tanúsításának". A felperes végül arra is utalt, hogy csupán a harmadik pénztárnyitásnál értesítették (táppénzes állományban volt), és nincs tudomása a másodkulcs hollétéről sem.
Az alperes felülvizsgálati ellenkérelme a másodfokú bíróság ítéletének hatályában való fenntartására irányult. Érvelése szerint az alkalmassági orvosi vizsgálatnak nem kellett felderítenie a felperes betegségének kialakulását.
A felülvizsgálati kérelem alapos.
Az Mt. 96. § (1) bekezdés b) pont alkalmazásának - az egységes bírói gyakorlat szerint - valamely (vétkesség nélküli) magatartás tanúsítása esetén van helye. A rendkívüli felmondás jogszerű indoka olyan súlyos ok - olyan magatartás - lehet, amely miatt indokolt a másik fél méltányos érdekei miatt a munkaviszony azonnali hatályú felszámolása. Ilyen okként azonban a hosszabb ideje táppénzes betegállományban lévő, szellemi leépüléssel járó betegségben szenvedő betegnek a betegsége egy fázisában, korlátozott belátási képesség mellett végrehajtott cselekménye, vagy mulasztása nem szolgálhat. Az alperes továbbá nem a felperes munkakörére való alkalmatlanságot jelölte meg rendkívüli felmondási okként, ezért ilyen indok alapján a rendkívüli felmondás nem bírálható el. A kifejtettek miatt a másodfokú bíróságnak az Mt. 96. § (1) bekezdés b) pontjával összefüggésben kifejtett jogi álláspontja [indokolás 6. o. 3.) bekezdése] téves.
Az Mt. 96. § (1) bekezdés a) pontja jogszerű alkalmazásnak feltétele a szándékosság vagy súlyos gondatlanság tanúsítása. A cselekvőképességet kizáró gondnokság alá helyezést kimondó ítélet szerint a felperes beszámítási képessége az Alzhemier típusú agykárosodása miatt 1997-ben már korlátozott volt, 1999-ben teljesen hiányzott. A betegség jellemző tünete többek között a nagyfokú feledékenység, figyelem felkeltés lehetőségének hiánya, etikai és morális kontrolvesztés, memóriazavarok. A büntetőeljárást megszüntető jogerős ítéletben a bíróság a Btk. 71. § (1) bekezdése alapján alkalmazott megrovást. Mindezen körülményeket a logika szabályainak megfelelően, okszerűen mérlegelte a munkaügyi bíróság, amikor a felperes vétkességének hiányára következtetett. A felperes terhére tehát az említett okok miatt teljes bizonyossággal munkaügyi perben meggyőzően nem volt bizonyított az 1998. júniusi időpontban a szándékos, vagy súlyosan gondatlan magatartás.
A Legfelsőbb Bíróság a kifejtettek miatt az Mt. 96. § (1) bekezdésébe ütköző jogszabálysértést állapított meg. Ezért a Pp. 275/A. § (2) bekezdése alapján ítéletét hatályon kívül helyezte, és a munkaügyi bíróság ítéletét helybenhagyta. (Mfv. I. 10.889/2000.)
270. A rendkívüli felmondás alapjául szolgáló kötelezettségszegés, ha a munkavállaló a még elégséges szolgáltatás teljesítése érdekében, sztrájk idejében munkát végez, és ennek során megszegi a munkavégzésre vonatkozó rendelkezéseket (Mt. 96. §).
Az I. rendű felperes rendelkező forgalmi szolgálattevőként, a II. rendű felperes külső forgalmi szolgálattevőként teljesített szolgálatot M. állomáson. Mindketten a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezetének tisztségviselői. A II. rendű felperes a 2000. február 1-jétől meghirdetett általános vasutassztrájk ideje alatt M. állomáson a helyi operatív bizottság tagja volt.
Az alperes a felperesek munkaviszonyát 2000. február 21-én rendkívüli felmondással megszüntette a még elégséges szolgáltatás körébe tartozó munkavégzési kötelezettségük körében elkövetett munkaviszonyból eredő kötelezettségszegésük miatt.
A felperesek keresetükben a rendkívüli felmondás jogellenességének megállapítását, eredeti munkakörükben való továbbfoglalkoztatásukat és elmaradt munkabérük megfizetését kérték.
A munkaügyi bíróság ítéletével a felperesek keresetét elutasította.
Az ítéleti tényállás szerint a 2000. február l-jétől meghirdetett általános vasutassztrájk során a még elégséges szolgáltatás körében a szakszervezet és az alperes között a közlekedtetett vonatokra - a szakszervezet által összeállított listának az elfogadásával - megállapodás jött létre; ennek keretébe tartozott a N.-D. között közlekedő 18217-2 számú vonat. 2000. február 5-én 18 órakor a N. rendelkező állomás forgalmi szolgálattevője az előbbi vonatra a rendelkezési szakasz valamennyi állomása számára vonatforgalmi értesítést adott, amelynek alapján a vonatnak közlekednie kellett. Február 6-án hajnalban 4 órakor a Központi Operatív Bizottság részéről Z. Zs. felhívta a felpereseket és közölte, hogy 3 vonatot - köztük az említett számút - ki vesznek a közlekedtetni kívánt vonatok közül. Az erről szóló faxot csak 5 óra 30 perckor küldték meg M. állomásra. A II. rendű felperes a telefon értesítés alapján úgy intézkedett, hogy Nagykanizsa állomás rendelkező forgalmi szolgálattevőjével közölte, M. állomás nem fogja fogadni a 18217-2 számú vonatot, így azt ne indítsa el (a vonatnak 5 óra 10 perckor kellett volna Nagykanizsa állomásról elindulnia). Az I. rendű felperes - akinek magasabb beosztásánál fogva intézkedési lehetősége lett volna - II. rendű felperes intézkedésével egyetértett. Ennek következtében a fenti vonat nem a kijelölt, meghirdetett állomásról, N.-ról indult, hanem egy Gy.-n összeállított vonatot indítottak ugyanezen a számon D.-re.
A munkaügyi bíróság álláspontja szerint a felperesek magatartásukkal megszegték az F.2. számú Forgalmi Utasításban foglaltakat, mert II. rendű felperesnek nem volt joga olyan nyilatkozatot tenni, hogy nem fogadják a vonatforgalmi értesítésnek megfelelő vonatot. A forgalmi utasításban foglaltakat sztrájk idején is be kell tartani. Utalt arra is a bíróság, hogy a Központi Operatív Bizottság önkényesen, egyoldalúan döntött, amikor a közlekedtetni tervezett vonatok közül az érintett vonatot kivette, így a vonatot felpereseknek emiatt is fogadni kellett volna.
A felperesek fellebbezése folytán eljárt megyei bíróság ítéletével az elsőfokú ítéletet megváltoztatta és megállapította, hogy az alperes a felperesek munkaviszonyát a rendkívüli felmondással jogellenesen szüntette meg. Az alperest kötelezte, hogy a felpereseket eredeti munkakörükben foglalkoztassa tovább, és az I. rendű felperesnek 510 800 forint, a II. rendű felperesnek pedig 555 520 forint elmaradt munkabért, valamint annak kamatait fizesse meg.
A másodfokú bíróság álláspontja szerint az elsőfokú bíróság a tényállást tévesen állapította meg. A még elégséges szolgáltatás keretében közlekedő vonatokról az alperesnél működő reprezentatív szakszervezetek és az alperes megállapodást ugyanis nem kötöttek, csupán a szakszervezet részéről történt egyoldalú kötelezettségvállalás. A megyei bíróság szerint a munkaügyi bíróság tévesen értékelte azt a körülményt is, hogy a Központi Operatív Bizottság önkényesen döntött a még elégséges szolgáltatásként megjelölt vonatok közlekedtetésének megváltoztatásáról. Az esetlegesen szabálytalan bizottsági döntés végrehajtásáért a felperesek nem vonhatók felelősségre, az ellentétes lenne a sztrájkról szóló 1989. évi VII. törvény 6. §-a (1) bekezdésével. A II. rendű felperes a bizottság utasítását telefonon megkapta, ennek megfelelően közölte az indító állomás rendelkező szolgálattevőjével, hogy M. nem fogadja a vonatot. A másodfokú bíróság szerint a felperesek a sztrájk ideje alatt úgy jártak el, ahogy az adott helyzetben elvárható volt; az alperes F.2. számú Forgalmi Utasítását az ügy szempontjából a bíróság érdektelennek tekintette. A Központi Operatív Bizottság munkavállalói oldalának hajnali döntéséről egyébként a pécsi főmenetirányító is tudott, és olyan utasítást adott, hogy a vonat N. állomást nem hagyhatja el. Mindezekre tekintettel a másodfokú bíróság vétkes kötelezettségszegés hiányában jogellenesnek minősítette a rendkívüli felmondásokat.
Az alperes felülvizsgálati kérelemmel élt, amelyben a jogerős ítélet hatályon kívül helyezését és a munkaügyi bíróság ítéletének helybenhagyását kérte. Sérelmezte, hogy a másodfokú bíróság figyelmen kívül hagyta azt a körülményt, miszerint a szakszervezet által az elégséges szolgáltatás körében magukra nézve kötelezően megajánlott vonatokat az alperes minimális szolgáltatásként elfogadta azzal, hogy azokat a Forgalmi Utasítás szabályai szerint forgalomba helyezte és a munkavállalói oldal teljes közreműködésével minden nap közlekedtette. Vitatta továbbá azt a jogerős ítéleti álláspontot, hogy az F.2. számú Forgalmi Utasítás szabályai sztrájk idején nem érvényesülnek. Kifejtette, hogy e szabályok betartása nélkül a vonatközlekedés rendje elképzelhetetlen.
A felperesek felülvizsgálati ellenkérelme a jogerős ítélet hatályában való fenntartására irányult. Fenntartották azt az álláspontjukat, hogy jogszerű sztrájkban vettek részt, és ennek során a sztrájk idejére létrehozott döntéshozó szerv utasítását hajtották végre. Vitatták az F.2. számú Forgalmi Utasítás 14.9. pontjának megszegését, mivel M. állomás közbenső állomás, így az utasítás e pontját rendelkezési jogosultság hiányában nem szeghették meg, azt csak Nagykanizsa állomás rendelkező forgalmi szolgálattevője szegte meg. Hangsúlyozták, hogy a sztrájkkal összefüggésben "le nem közlekedtetett vonat" tekintetében döntési jogosultsággal nem rendelkeztek.
A felülvizsgálati kérelem alapos.
A felülvizsgálati eljárásban irányadó tényállás szerint a felperesek a perbeli napon a munkáltatónál szolgálatra megjelentek és a munkaviszonyuk keretében végezték munkájukat, amikor a sztrájk idején is közlekedtetett vonatok forgalmával kapcsolatos munkaköri feladataikat kellett ellátniuk.
E munkavégzésükre, a még elégséges szolgáltatás teljesítése keretében végzett munkára is az Mt. 103. §-ának rendelkezései vonatkoztak, tehát azt a munkájukra irányadó szabályok, előírások és utasítások szerint kellett ellátniuk. Ezért téves az az ítéleti álláspont, miszerint a munkáltató utasítása - az F.2. számú Forgalmi Utasítás - az adott esetben, a sztrájk ideje alatti munkavégzés tekintetében "teljesen érdektelen".
A sztrájk idején a még elégséges szolgáltatás keretébe tartozó vonatok felől az arra jogosult szerv (Központi Operatív Bizottság) dönthetett. A döntés végrehajtására - a vonatforgalmi értesítésben előzőleg közölt vonat (F.2. számú Forgalmi Utasítás 14.8. és 14.9. pontja) közlekedésében bekövetkező változtatásra - azonban a forgalmi utasítás szabályai vonatkoztak. A felperesek e szabályokat szegték meg, amikor - a felülvizsgálati ellenkérelmükben általuk is elismerten - bár rendelkezési jogosultságuk nem volt, mégis maguk döntöttek úgy, hogy M. állomáson a vonatot nem fogadják. A jogerős ítéletben kifejtettekkel ellentétben tehát a felperesek nem a munkaviszonyukban elvárható magatartást tanúsították.
A felperesek kötelezettségszegését nem cáfolja az, hogy a pécsi főmenetirányító döntése az volt, hogy a vonat Nagykanizsa rendelkező állomást nem hagyhatja el. A per adatai szerint ugyanis erről a főmenetirányító a felperesek döntését követő egy órával később rendelkezett, de ugyanazt a számú vonatot más útvonalon közlekedtették.
Az előbbiek figyelembevételével a munkaügyi bíróság helyesen állapította meg, hogy felperesek a rendkívüli felmondásban terhükre rótt minősített kötelezettségszegést [Mt. 96. §-a (1) bekezdés a) pont] elkövették. A másodfokú bíróság - a forgalmi utasítás irányadó volta tekintetében elfoglalt téves álláspontjából következően - jogszabálysértően változtatta meg a kötelezettségszegés hiányára hivatkozással az elsőfokú ítéletet.
A kifejtettekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság a jogerős ítéletet a Pp. 275/A. §-ának (2) bekezdése alapján hatályon kívül helyezte és a munkaügyi bíróság ítéletét helybenhagyta. (Mfv. I. 10.897/2000.)
271. Ha a munkavállaló anyagvásárlásra 500 000 forint előleget vett fel, ilyen értékű vásárlást számlával nem igazolt és az előleggel nem számolt el, emiatt történt rendkívüli felmondás jogszerű volt (Mt. 96. §).
A felperes munkaviszonyát az alperes 1997. november 20-án rendkívüli felmondással megszüntette. Az intézkedés indokolása szerint az értékesítési koordinátor, anyaggazdálkodó munkakört betöltő felperes 500 000 forint anyagvásárlásra felvett előleggel nem számolt el, azt a pénztárba nem fizette be, és számlával sem igazolta, hogy ilyen értékben anyagot vásárolt.
A felperes keresetében a rendkívüli felmondás jogellenességének megállapítását és alperesnek az Mt. 100. §-a szerinti marasztalását kérte a munkaviszonya helyreállítása mellőzésével.
A munkaügyi bíróság ítéletével megállapította, hogy az alperes jogellenesen szüntette meg a felperes munkaviszonyát, és kötelezte az alperest 1 159 172 forint és kamata megfizetésére, továbbá hatályon kívül helyezte az alperes 4211/1999. számú kártérítési határozatát. A munkaügyi bíróság álláspontja szerint az alperesnél a belső szabályzattal ellentétes gyakorlatra tekintettel a felperes kötelezettségszegése nem olyan súlyú, ami megalapozza a rendkívüli felmondást. A bíróság szerint ezt nem érinti az a körülmény sem, hogy utóbb a perbeli cselekmény tekintetében a büntetőbíróság a felperes bűnösségét megállapította.
Az alperes fellebbezése folytán eljárt megyei bíróság ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletének nem fellebbezett részét nem érintette, fellebbezett részét megváltoztatta, és a felperes keresetét a rendkívüli felmondás vonatkozásában elutasította.
A másodfokú bíróság az elszámolási kötelezettség teljesítésére vonatkozó többszöri vezetői felhívás és a felperes vétkessége megállapítása tekintetében a tényállást kiegészítette, és ennek alapján a rendkívüli felmondás jogszerűségére következtetett. Kifejtette, hogy a felperes az intézkedésben felhozott mulasztásokat elkövette, és azok súlya jelentős.
A felperes felülvizsgálati kérelmében a jogszabálysértő jogerős ítélet helyett a jogszabályoknak megfelelő határozat hozatalát kérte. Álláspontja szerint a munkaügyi bíróság ítélete a helytálló, a másodfokú bíróság megalapozatlanul és téves indokok alapján változtatta meg az elsőfokú ítéletet. Kérelme indokaként annak részletezése nélkül az elsőfokú ítélet indokolására hivatkozott.
Az alperes felülvizsgálati ellenkérelmében a jogerős ítélet hatályában való fenntartását kérte.
A jogerős ítélettel jogszabálysértés nélkül megállapított és a felülvizsgálati eljárásban is irányadó tényállás szerint a felperes anyaggazdálkodó munkakörébe tartozott, hogy vásárlási előleg felvételével az alperesnek szükséges anyagokat vásároljon, és a felvett előleggel a vásárolt anyag számlái alapján elszámoljon. E kötelezettség elmulasztását rótta az alperes a felperes terhére.
A másodfokú bíróság helytállóan fejtette ki, hogy a rendkívüli felmondásban lévő kötelezettségszegés elkövetését, és annak súlyát az adott mulasztás tekintetében megállapított büntetőjogi felelősség alátámasztotta [Mt. 96. § (1) bekezdés a) pont].
A városi bíróság ítéletével - a rendkívüli felmondásban is felhozott - elszámolási kötelezettség elmulasztásában vétkesnek találta a felperest és megállapította a hűtlen kezelés bűncselekmény elkövetését.
A munkaügyi bíróság az alperesnél folytatott gyakorlat alapján tévesen értékelte a felperes mulasztását csekélyebb súlyának. A bírói gyakorlat szerint ugyanis nem értékelhetők a munkavállaló javára a kötelezettségszegés súlyának megítélésénél a munkáltatónál fennálló ellenőrzési és szabályozási hiányosságok.
A kifejtettekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság a jogerős ítéletet a Pp. 275/A. § (1) bekezdése alapján hatályában fenntartotta. (Mfv. I. 10.925/2000.)
272. Ha a munkáltató a rendkívüli felmondást a munkavállaló olyan kötelezettségszegésére alapítja, amelynek a vizsgálata a hely, az idő, az együttes cselekvés miatt a személyek alapján nem választható el és utóbb a bíróság jogerős ítélettel egyikük terhére bűncselekmény elkövetését megállapítja, valamennyiükre a büntethetőség elévüléséig tartó objektív határidő az irányadó (Mt. 96. §).
A felperes blokk-kezelői munkakörben fennállt munkaviszonyát az alperes az 1996. március 12-én kelt rendkívüli felmondással megszüntette. Az indokolás szerint a felperes munkaidején kívül tevékenyen közreműködött a munkáltatója sérelmére 1994. december 25-éről 26-ára virradó éjjel elkövetett bűncselekmény végrehajtásában. Ezt az alperes a vádemelést követően történt iratbetekintés alapján való tudomásszerzésre alapította.
A felperes keresetében a rendkívüli felmondás jogellenességének megállapítását és a jogellenesség jogkövetkezményeinek alkalmazását kérte.
A munkaügyi bíróság ítéletével a felperes keresetét elutasította.
Megállapította, hogy a büntetőeljárásban hozott jogerős ítélet - amely az elsőfokú bíróság ítéletét megváltoztatva a felperest az ellene bűnsegédként különösen nagy értékre elkövetett sikkasztás bűntette miatt emelt vád alól felmentette - az elsőfokú bíróság által megállapított tényállást irányadónak tekintette. Eszerint felperes 1994. december 25-én délelőtt ígéretet tett Sz. Z.-nak, hogy egy szállítmány benzinből mintát vesz és arról minőségi tanúsítványt készíttet. F. L. uszálytöltő blokk-kezelő 1994. december 25-éről 26-ára virradó éjjel engedély nélkül megtöltötte a TS-1521 számú uszályt ólommentes benzinnel, a hajónapló szerint viszont az üresen távozott a D.-i Finomító hajókikötőjétől. 1994. december 26-án hajnalban 4 órakor a felperes felszállt Sz. Z.-nal a TS-1521 számú bárkára és azzal A.-ba ment. A hajót a reggeli órákban Sz. Z.-nal elhagyta, még 1994. december 27-én délelőtt 10 óra körül ismét A.-ba mentek, felmentek a hajóra, belenéztek a tartályhajó belsejébe, de mintavételre nem került sor. Ezután elmentek E.-be, és amikor visszatértek a helyszínre, akkor már megkezdődött a rendőri intézkedés.
E tényállás szerint a felperes a bűncselekmény végrehajtásában tevékenyen közreműködött, ezt a közreműködést a büntetőbíróság jogerős ítélete nem minősítette bűncselekménynek. Mivel a rendkívüli felmondásban az alperes sem bűncselekmény elkövetését, hanem az abban való közreműködést rótta felperes terhére, a bizonyított szándékos kötelezettségszegés alapján az Mt. 96. § (1) bekezdés a) pontja szerint az alperes intézkedését jogszerűnek találta.
A munkáltatói jogkör gyakorlója a felperes magatartásáról a nyomozati iratok megtekintése után (1996. március 11.) szerzett tudomást. Ezért a munkaügyi bíróság a joggyakorlási határidő betartását állapította meg.
A felperes fellebbezése folytán eljárt megyei bíróság ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletét megváltoztatta, megállapította a rendkívüli felmondás jogellenességét, és az alperest 9 916 444 forint, valamint kamatok és 400 000 forint együttes perköltség megfizetésére kötelezte.
A másodfokú bíróság a fellebbezési kérelmet alaposnak találta a tekintetben, hogy az alperes az Mt. 96. §-a (4) bekezdésében meghatározott egy éves objektív határidőt túllépve intézkedett. Kifejtette, hogy a perbeli esetben nincs lehetőség a bűncselekmény elkövetése esetére irányadó objektív határidő alkalmazására, mert a felperes terhére jogerős ítélet nem állapította meg bűncselekmény elkövetését.
Az alperes felülvizsgálati kérelemmel élt, amelyben a jogerős ítélet hatályon kívül helyezését és lényegében az elsőfokú bíróság ítéletének helybenhagyását kérte. Vitatta az objektív határidő elmulasztásának megállapítását. Arra hivatkozott, hogy a felperes terhére rótt magatartást az alperes sérelmére elkövetett súlyos bűncselekmény nyomozása tárta fel. A bonyolult ügyben elhúzódó nyomozás nem eredményezheti a rendkívüli felmondási jog elvesztését. Az eset egyedi körülményeinek figyelmen kívül hagyását az Mt. 96. §-a (4) bekezdése megszorító értelmezését sérelmezte. A pertárgyérték téves megállapítása miatt a Pp. 24. §-a (2) bekezdésének b) pontjába ütköző jogszabálysértést panaszolt a perköltség tekintetében.
A felperes felülvizsgálati ellenkérelme a jogerős ítélet hatályában való fenntartására irányult.
A felülvizsgálati kérelem a következők szerint alapos.
A Legfelsőbb Bíróságnak a felülvizsgálati kérelem alapján arról kellett állást foglalni, hogy a bűncselekményhez kapcsolódó rendkívüli felmondás esetén az Mt. 96. §-a (4) bekezdésében megállapított objektív határidőt hogyan kell értelmezni.
A perben megállapított, a felülvizsgálati eljárásban is irányadó tényállás szerint az alperes a rendkívüli felmondás indokául szolgáló felperesi kötelezettségszegésről - amely a munkáltató sérelmére különösen nagy értékre elkövetett sikkasztással szorosan összefüggött - a nyomozati iratok alapján értesült 1996. március 11-én. A tudomásszerzésre az 1994. december 26-án elkövetett bűncselekményhez kapcsolódó egyidejű kötelezettségszegést követően több mint 1 év elteltével került sor a nyomozás időtartama folytán [Be. 53. § (2) bekezdés b) pont]. Az alperes a tudomásszerzés alapján a törvényes határidőn (3 munkanapon) belül intézkedett.
Az adott esetben az objektív joggyakorlási határidő szempontjából sem hagyható figyelmen kívül, hogy felperesnek a rendkívüli felmondás indokát képező kötelezettségszegése a súlyos bűncselekménnyel szorosan összefüggött. Ebből szükségképpen következett, hogy arról kizárólag az azt feltáró nyomozás eredménye alapján szerezhetett tudomást a munkáltató.
E körülményeket értékelve a Legfelsőbb Bíróság a perben eldöntendő jogkérdésben (objektív határidő) a következő álláspontot alakította ki.
Amennyiben a munkáltató a rendkívüli felmondást a munkavállaló olyan kötelezettségszegésére (magatartására) alapítja, amelynek a vizsgálata - az elkövetés körülményeire tekintettel - a hely, az idő, az együttes cselekvés miatt a személyek alapján nem választható el, és utóbb a bíróság jogerős ítéletével az említettek vagy egyikük terhére bűncselekmény elkövetését megállapítja, valamennyiükre a büntethetőség elévüléséig tartó objektív határidő irányadó a rendkívüli felmondási jog gyakorlására nézve. Ezért a jogerős ítélet a rendkívüli felmondás jogellenességét az objektív határidő elmulasztása miatt jogszabálysértően állapította meg [Mt. 96. § (4) bekezdés].
A felperes részéről mindezektől függetlenül az objektív határidő elmulasztására való hivatkozás, és az erre alapított anyagi igény érvényesítése a jóhiszemű és tisztességes eljárás követelményébe ütközött.
A felülvizsgálati kérelem helyesen hivatkozott továbbá arra, hogy a perbeli eltérő tényállás folytán a jogerős ítéletben említett eseti döntésben kifejtettek ebben az ügyben nem szolgálhattak a határozatot alátámasztó indoklásként. (Mfv. I. 11.169/2000.)
273. Ha a felek 1999. 05. 12-én abban állapodtak meg, hogy a munkavállaló a munkaviszonyát egy hónapon belül megszünteti és erre tekintettel a munkáltató őt a munkavégzés alól felmentette, majd amikor a munkavállaló bejelentette, hogy e vállalását nem teljesíti, a munkáltató őt munkavégzésre hívta fel, melyet a munkavállaló 05. 26-tól 06. 07-ig nem teljesített, az erre alapított munkáltatói rendkívüli felmondás jogszerű volt Mt. 96. §).
A felperes 1980. július 1-jétől állt munkaviszonyban az alperessel humánerőforrás-gazdálkodási osztályvezető munkakörben. A munkaviszonyt az alperes az 1999. június 21-én kelt rendkívüli felmondással megszüntette. Az indokolás szerint a felperes a munkáltató többszöri felhívása ellenére a munkából távol maradt, és azt nem igazolta.
A felperes többször módosított keresetében a rendkívüli felmondás jogellenességének megállapítását és elmaradt munkabére, valamint végkielégítés megfizetését kérte a munkaviszonya helyreállítása mellőzésével, mivel álláspontja szerint az alperes elmulasztotta a rendkívüli felmondási jog gyakorlására az Mt. 96. §-ának (4) bekezdésében előírt határidőt.
A munkaügyi bíróság ítéletével a felperes keresetét elutasította.
A munkaügyi bíróság által megállapított tényállás szerint a felperes 1999. május 12-én ittasan érkezett a munkahelyére. A rendészeti vezető jelenlétében a vezérigazgató a munkaviszony közös megegyezéssel azonnal történő megszüntetését ajánlotta a felperesnek, tekintettel a beosztására. A felperes a vezérigazgató által ajánlott másik lehetőséget fogadta el, mely szerint a munkáltató harminc napot biztosít a részére másik munkahely keresésére, és a munkaviszony 1999. június 11-ével szűnik meg. A felperest az alperes vezérigazgatója írásban május 21-én felhívta a munkaköre május 26-án történő átadására. A felperes az átadást megtagadta, és közölte, hogy a "saját felmondását nem tartja érvényesnek". Az alperes erre tekintettel június 1-jén, majd június 7-én felhívta írásban a felperest, hogy vegye fel a munkát, vagy távolmaradását igazolja. A felperes munkavégzésre nem jelentkezett, június 9-ére egyeztetést kezdeményezett, és bejelentette, hogy június 7-étől az orvos táppénzes állományba vette.
A munkaügyi bíróság megállapítása szerint a munkáltatói jogkör gyakorló vezérigazgató az egyeztetésről felvett jegyzőkönyvből szerzett tudomást a felperes folyamatos kötelezettségszegéséről, a munkavégzési kötelezettség elmulasztásáról, ezért az 1999. június 21-én történt joggyakorlással az alperes nem késett el.
A felperes fellebbezésében arra hivatkozott, hogy 1999. június 10-éig az alperes felmentette a munkavégzés alól, munkavégzésére igény sem volt, hiszen május 12-e után a vezérigazgató utasításba adta, hogy a portaszolgálat és a rendészet ne engedje be. Továbbá az alperes által június 1-jén a munkaviszony közös megegyezéssel történő megszüntetésére készített megállapodás tervezet is azt bizonyítja, hogy távolmaradását az alperes nem tekintette igazolatlannak.
A megyei bíróság ítéletével az elsőfokú ítéletet helybenhagyta.
A másodfokú bíróság helytállónak találta az elsőfokú bíróság által feltárt tényállást és az ebből a joggyakorlási határidőre és az Mt. 96. § (1) bekezdés a) pontja szerint minősülő folyamatos kötelezettségszegésre levont jogi következtetést. Kifejtette még, hogy a rendkívüli felmondás indokát képező, az 1999. május 12-ét követően tanúsított felperesi magatartás tekintetében sem késett el az intézkedés, és a bizonyított folyamatos kötelezettségszegés, az igazolatlan hiányzás, az együttműködési kötelezettség megsértése alátámasztották a rendkívüli felmondást.
A felperes felülvizsgálati kérelmében az első és a másodfokú ítélet hatályon kívül helyezését, és a bíróságok új eljárásra kötelezését kérte, mivel az ítéletek jogszabálysértőek, a rendkívüli felmondás jogával az alperes elkésett. A felperes 1999. május 11-ei szóbeli nyilatkozata nem minősült érvényes felmondásnak, a munkáltató ekkor engedélyezte viszont a harminc napos munkából való távolmaradást. A felperes május 26-ai nyilatkozatára tekintettel az alperes tudomásszerzését ettől az időponttól kell számítani. A felperes álláspontja szerint nem ő, hanem az alperes szegte meg az együttműködési kötelezettségét, mivel erőfölényével visszaélve rá akarta kényszeríteni a felperesre, hogy a munkaviszonyát megszüntesse.
Az alperes felülvizsgálati ellenkérelmében a jogerős ítélet hatályában való fenntartását kérte.
A Legfelsőbb Bíróság a felülvizsgálati kérelmet a Pp. 274. § (2) bekezdése alapján tárgyaláson kívül bírálta el.
A felülvizsgálati kérelem nem alapos.
A felperes a perben nem vitatta a munkáltatói jogkör gyakorlójával - a rendészeti vezető jelenlétében - 1999. május 12-én kötött szóbeli megállapodása tartalmát és annak körülményeit, ezért ennek bizonyítása hiányára a felülvizsgálati kérelem alaptalanul hivatkozott. A megállapodás szerint a felperes egy hónapon belül a munkaviszonyát megszünteti, és erre tekintettel - új munkahely keresése céljából - mentette fel a munkáltató a munkavégzési kötelezettség alól. A felperes 1999. május 26-án jelentette be, hogy a megállapodást a maga részéről nem tekinti érvényesnek, a munkaviszonyát nem kívánja megszüntetni. A munkavégzés alóli felmentésnek a felek megállapodása szerinti feltétele a továbbiakban tehát nem állt fenn, ezért az alperes a felperest munkavégzési kötelezettsége teljesítésére jogszerűen hívhatta fel [Mt. 103. § (1) bekezdés a) pont]. A felperes e kötelezettségének többszöri írásbeli felhívásra nem tett eleget, az 1999. június 9-ei egyeztetésen ennek semmilyen indokát nem adta, távolmaradását nem igazolta, ehelyett a jövőre nézve igazolta keresőképtelensége miatt a távollétét. A peradatok szerint a táppénzes igazolást június 14-én bocsátotta az alperes rendelkezésére.
A bíróságok mindezekből okszerűen következtettek arra, hogy a felperes nem teljesítette a munkavégzési kötelezettségét, 1999. május 26-ától június 7-éig a mulasztását nem igazolta. A munkáltató 1999. június 9-én szerzett tudomást a június 7-e óta fennálló keresőképtelenségről, ezért a folyamatos munkából való távolmaradásra, az igazolás hiányának június 9-ei tudomásszerzésére tekintettel, a június 21-én gyakorolt rendkívüli felmondással az alperes nem mulasztotta el az Mt. 96. § (4) bekezdésében előírt joggyakorlási határidőt. A felülvizsgálati kérelem ezzel ellentétes érvelése téves.
Helyesen állapította meg a másodfokú bíróság, hogy az alperes a rendkívüli felmondást az abban megjelölt kötelezettségszegésekre alapította, ezért a perben az Mt. 96. § (1) bekezdés a) pontjában előírt feltételek fennállását kellett vizsgálni.
A munkavégzési kötelezettség a munkavállaló lényeges kötelezettsége, amelyet a felperes huzamosabb időn keresztül folyamatosan megszegett.
A munkáltatóval kötött megállapodás alapján a munkavégzési kötelezettség alóli felmentésre arra tekintettel került sor, hogy a felperes a munkavégzés helyén ittas megjelenését nem vitatva ígéretet tett a munkaviszonya fennállásának 30 napon belül történő megszüntetésére. A megállapodás még nem minősült a munkaviszony megszüntetését eredményező nyilatkozatnak, ezért annak írásba foglalása, mint a megállapodás érvényességi feltétele hiányát a felülvizsgálati kérelem alaptalanul sérelmezte.
Az adott helyzetben a munkaviszony közös megegyezéssel történő megszüntetésére tett munkáltatói ajánlat nem tekinthető jogsértő (erőfölénnyel visszaélést megvalósító) munkáltatói magatartásnak, mivel elfogadása nem volt kötelező. Az alperes ajánlata továbbá a felperes folyamatos kötelezettségszegése tényét és súlyát nem érinti.
A másodfokú bíróság a bizonyított kötelezettségszegés értékelése során helytállóan vette figyelembe annak körülményeit, amely szerint a bizalmi munkakört betöltő felperes semmilyen együttműködésre nem volt hajlandó az alperessel [Mt. 3. § (1) bekezdés] a munkáltató írásbeli felhívásai ellenére.
A kifejtettekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság a jogerős ítéletet a Pp. 275/A. § (1) bekezdése alapján hatályában fenntartotta (Mfv. I. 11.179/2000.)
274. Az ügyvezető munkaviszonyának rendkívüli felmondással történt munkáltatói megszüntetését az elkövetett minősített kötelezettségszegések megalapozták (Mt. 96. §).
A felperes ügyvezetői tisztségét határozott idejű munkaviszony keretében látta el. Munkaviszonyát az alperes a taggyűlés 1999. január 22-én hozott határozatával, rendkívüli felmondással megszüntette a felperes kötelezettségszegéseire hivatkozással. A felperes keresetében a rendkívüli felmondás jogellenességének megállapítását és annak jogkövetkezményei alkalmazását, másodlagosan az 1996. december 13-án kelt szerződés-módosítás alapján a határozott időből hátra lévő időre, 2001. december 31-éig a járandóságai megfizetését kérte. Az intézkedést a német nyelven történt közlés és az indokok valótlansága miatt tartotta jogellenesnek.
Az alperes viszontkeresettel élt, amelyben a szerződés-módosítás semmisségére hivatkozott, és az annak alapján kifizetett járandóságok (nyereségprémium és karácsonyi jutalom), valamint az ezek után kifizetett járulékok, illetve mindezek kamatai megfizetésére kérte kötelezni a felperest.
A munkaügyi bíróság ítéletével a felperes keresetét és az alperes viszontkeresetét elutasította.
A munkaügyi bíróság felperesnek a munkavégzése során is rendszeresen használt német nyelvtudására és a taggyűlési határozat magyar nyelvű fordítására is tekintettel a rendkívüli felmondás alaki jogellenességére való hivatkozást nem találta alaposnak.
A lefolytatott bizonyítás adatai alapján a munkaügyi bíróság megállapította, hogy a rendkívüli felmondásnak az objektív határidőn belül elkövetett kötelezettségszegéseket megjelölő indokai a valóságnak megfeleltek. A felperes az új ügyvezető megválasztását követően a változás bejegyzés indokolatlan késleltetésével akadályozta az új ügyvezető ténykedését, rendelkezési jogát. Jogosulatlanul járt el, amikor az alperes telephelyi ingatlanát a taggyűlés és a másik ügyvezető jóváhagyása nélkül biztosítékul felajánlotta. A törzstőke-emelés bejegyzését elutasító határozat elleni fellebbezésre úgy adott meghatalmazást jogi képviselőnek, hogy már értesült a törzstőke-emeléssel összefüggő határozat választottbíróság részéről történt hatályon kívül helyezéséről. A fellebbezést felhívás ellenére sem vonta vissza. Ezáltal akadályozta, késleltette az alperesi társaság cégjogi változásainak elbírálását, bejegyzését. E kötelezettségszegéseket a bíróság olyan súlyúnak ítélte, amelyek a rendkívüli felmondást megalapozták.
Az 1996. december 13-i "ügyvezetői szerződés módosítást" a Gt. 183. §-a (2) bekezdésének e) pontjába ütköző volta miatt a bíróság semmisnek minősítette. E semmis szerződés alapján felperesnek kifizetett juttatások megfizetésére irányuló viszontkeresetet a bíróság azért nem találta alaposnak, mert a többségi tulajdonos erről az intézkedésről 1997 júliusában már tudott, és a visszakövetelésre nem került sor.
A peres felek fellebbezése folytán eljárt megyei bíróság ítéletével a munkaügyi bíróság ítéletének fellebbezett részét részben megváltoztatta: a felperest összesen ... forint és kamatai megfizetésére kötelezte, és az alperes által fizetendő elsőfokú eljárási illeték összegét leszállította; ezt meghaladóan az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta.
A felperesnek a rendkívüli felmondás indokai valóságát támadó fellebbezését a másodfokú bíróság megalapozatlannak találta, az e tekintetben megállapított ítéleti tényállással és jogi következtetéssel egyetértett.
A megyei bíróság megállapította, hogy felperes a fellebbezésében a törzstőke-emelés bejegyzését elutasító határozat elleni fellebbezés benyújtását, visszavonásának elmulasztását maga sem tette vitássá. A bíróság álláspontja szerint - a felperestől a Gt. 29. §-a (1) bekezdése alapján elvárható fokozott felelősségre is tekintettel - e súlyos gondatlansággal elkövetett kötelezettségszegés önmagában is megalapozta a munkáltatói intézkedést. A felperes mellett együttes cégjegyzési jogosultsággal megválasztott ügyvezető 30 napon belüli cégbírósági bejelentését megalapozatlan akadályoztatásra hivatkozással ugyancsak súlyos gondatlansággal késleltette felperes. Kizárólag a taggyűlés jóváhagyásával dönthetett volna felperes az alperesi telephely jelzálogba adásáról. E jóváhagyás nélkül a munkaszerződésben előírt kötelezettségét megszegve járt el.
A viszontkereset tekintetében a másodfokú bíróság az alperes fellebbezését részben - a felperes részére kifizetett juttatásokat és kamatait illetően - megalapozottnak, a kifizetett összegek utáni járulékok iránti igényt megalapozatlannak találta. Kifejtette, hogy a semmis szerződés-módosítás alapján felvett többlet nyereségprémium és karácsonyi jutalom jogosulatlanul felvett munkabérnek minősül, amit az alperes az Mt. 162. §-a (2) bekezdése szerint az elévülési időn belül visszakövetelhet, mert a kifizetés alaptalanságát felperesnek fel kellett ismernie.
A felperes felülvizsgálati kérelmében a jogerős ítélet megváltoztatását, a rendkívüli felmondás jogellenességével kapcsolatos kereseti kérelmének helyt adó, az alperes viszontkeresetét elutasító határozat hozatalát kérte. Arra hivatkozott, hogy a munkáltatói rendkívüli felmondás a rendeltetésellenes joggyakorlás tilalmába ütközött. Az Mt. 96. §-ának (3) bekezdésében előírt szubjektív határidő megsértését panaszolta. Érdemben vitatta a terhére rótt kötelezettségszegések valóságát és súlyát. A viszontkereset kapcsán azzal érvelt, hogy az alperes tudott a megemelt összegű kifizetésekről és nem emelt kifogást ellene, a felügyelőbizottság nem észlelte a szabálytalanságot, így az tőle sem volt elvárható.
Az alperes ellenkérelme a jogerős ítélet hatályában való fenntartására irányult.
A Legfelsőbb Bíróság a felülvizsgálati kérelmet a Pp. 274. §-ának (1) bekezdése alapján tárgyaláson kívül bírálta el.
A felülvizsgálati kérelem nem alapos.
A Pp. 270. §-ának (1) bekezdése értelmében a jogerős ítélet felülvizsgálatát csak a korábban eljárt bíróságok jogszabálysértésére hivatkozva lehet kérni. Ebből következően a jogerős ítélet csak olyan kérdésben támadható e rendkívüli perorvoslattal, amely az első- és másodfokú eljárásnak is tárgya volt. Amely kérdéssel ugyanis az eljárt bíróság erre irányuló kérelem hiányában nem foglalkozhatott, azzal kapcsolatban jogszabálysértést sem követhetett el.
Az előbbieknek megfelelően felperes a felülvizsgálati kérelmében a jogellenesség új jogcímére sikerrel nem hivatkozhat.
A per adatai szerint felperes az eddigi eljárás során - keresetében, perbeli nyilatkozataiban, illetve fellebbezésében - a rendkívüli felmondás jogszerűségét sem az Mt. 4. §-ába, sem az Mt. 96. §-a (3) bekezdésébe ütköző volta miatt nem vitatta.
Ezért a felülvizsgálati kérelemmel támadott jogerős ítélet a rendeltetésellenes joggyakorlás és a szubjektív joggyakorlási határidő kérdésével - felperes ilyen fellebbezési kérelme hiányában - nem foglalkozott. Ily módon a felülvizsgálati eljárásban előterjesztett ilyen kérelem a Pp. 270. §-a (1) bekezdése alapján a felülvizsgálati támadást jogszabálysértés hiányában nem alapozta meg.
A felperes terhére megállapított kötelezettségszegésekre vonatkozó tényállást a munkaügyi bíróság a perbeli bizonyítékok mérlegelésével a Pp. 206. §-a (1) bekezdése szerint állapította meg. Az új ügyvezető cégbírósági bejelentésének késleltetésével kapcsolatban a per adatai alapján a bíróságok megalapozottan következtettek az alperes lényeges kötelezettségszegésére, ezzel szemben a felülvizsgálati állítást - miszerint a társügyvezető megtagadta az együttműködést - sem ténybelileg, sem a bizonyítékok okszerűtlen mérlegelésére vonatkozó érveléssel a felülvizsgálati kérelem nem támasztotta alá. A nyilvánvalóan alaptalan, sikertelen fellebbezéssel kapcsolatban megállapított felelősséget az önmagában nem érinti, hogy ügyvéd járt el az ügyben. A másodfokú bíróság e tekintetben helyesen fejtette ki, hogy felperesnek a választottbírósági döntés ismeretében, és a jogi helyzetre vonatkozó kifejezett tájékoztatás és felhívás ellenére tanúsított magatartása minősített kötelezettségszegésnek minősül [Gt. 29. § (1) bekezdés, Mt. 96. § (1) bekezdés a) pont]. A taggyűlés jóváhagyása nélkül történt intézkedés (a telephely jelzáloggal terhelése) lényeges kötelezettségszegés, amelynek súlyát az valóban érintheti, hogy az ezáltal elérni kívánt gazdasági eredmény az alperes érdekét szolgálta. A több felmondási indok közül egynél a törvényi feltételek együttes fennállásának esetleges hiánya azonban az egyébként - a többi magatartásra tekintettel - megalapozott rendkívüli felmondás jogellenességét nem eredményezi.
Az Mt. 162. §-ának (2) bekezdése alapján az elévülési időn belül az igény érvényesítése a fél döntésétől függ. Ezért a viszontkeresettel visszakövetelt, jogalap nélkül felvett munkabér tekintetében a marasztalását felperes arra hivatkozva sikertelenül vitatta, hogy az alperes a pert megelőzően a kifizetést nem kifogásolta, illetve a szabálytalanságot nem észlelte. Az érvényes munkaszerződés-módosítás hiányában felvett összegek alaptalanságát pedig felperesnek nyilvánvalóan fel kellett ismernie, hiszen mint ügyvezetőnek egyrészt a munkaszerződésében is rögzítettek alapján tudnia kellett ki jogosult vele szemben a munkáltatói jog gyakorlására, másrészt a szerződés-módosításhoz szükséges taggyűlési határozat hiányáról is tudomással bírt. Ily módon a viszontkereset jogalapját érintő felülvizsgálati támadás sem volt alapos.
A kifejtettekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság a jogerős ítéletet a Pp. 275. §-ának (1) bekezdése alapján hatályában fenntartotta és felperest a Pp. 78. §-ának (1) bekezdése alapján kötelezte az alperes felülvizsgálati eljárási költsége megfizetésére. (Mfv. I. 10.003/2001.)
275. Ha a szakértő-munkavállaló többrendbeli lényeges kötelezettségét jelentős mértékben súlyos gondatlansággal megszegte a mobiltelefonok használatával, valamint a gépkocsi-használattal összefüggésben, ez munkaviszonyának rendkívüli felmondással történt megszüntetését megalapozta (Mt. 96. §).
A felperes 1995. március 1-jétől szakértő munkakörben fennállt munkaviszonyát az alperes 1999. május 7-én kelt rendkívüli felmondással megszüntette. Az indokolás szerint a felperes jogszerűtlenül használt több mobiltelefont és a rendelkezésére bocsátott személygépkocsit, kirívóan magas költségeket okozott, továbbá megszegte az együttműködési kötelezettségét, mivel a lakására küldött küldeményeket nem vette át, tartózkodási helyét a munkáltatónak nem volt hajlandó elárulni.
A felperes keresetében tagadta a kötelezettségszegések elkövetését, és kérte a rendkívüli felmondás jogellenességének megállapítását, valamint a munkaviszonya helyreállítása mellőzésével az alperes kötelezését elmaradt munkabére, felmentési időre járó átlagkeresete és háromszoros végkielégítés megfizetésére.
A munkaügyi bíróság ítéletével a rendkívüli felmondást hatályon kívül helyezte. Megállapította, hogy a felperes munkaviszonya az ítélet jogerőre emelkedésekor szűnik meg, továbbá kötelezte az alperest elmaradt munkabér, felmentési időre járó átlagkereset, valamint végkielégítés megfizetésére.
A munkaügyi bíróság megállapítása szerint a felperes jogszerűen használt egy mobiltelefont, továbbá jogszerűen igényelt egy általa vezetett projektben résztvevő két külső szakértőnek ilyen telefont, a rendelkezésére bocsátott személygépkocsit pedig a keresőképtelensége alatt is használhatta, mivel a használat nem esett korlátozás alá. Az elsőfokú bíróság a többlettankolást nem találta bizonyítottnak. A felperes fia által magas költségeket okozó külföldi mobiltelefon használat tekintetében megállapította a felperes kötelezettségszegését annyiban, hogy nem tiltatta le a telefonját, ennek súlya azonban a munkaügyi bíróság szerint a rendkívüli felmondást nem alapozta meg.
Az alperes fellebbezése folytán eljárt megyei bíróság ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletét megváltoztatta és a keresetet elutasította.
A másodfokú bíróság részbizonyítást folytatott le. Álláspontja szerint a munkaügyi bíróság a lényegében helyesen megállapított tényállásból téves jogi következtetést vont le.
A másodfokú bíróság megállapította a három mobiltelefon használata jogellenességével és költségeivel kapcsolatban a felperes terhére rótt kötelezettségszegéseket, a mobiltelefonokat ugyanis a felperes olyan időszakban bocsátotta külső szakértők rendelkezésére, amikor azok nem álltak szerződéses kapcsolatban az alperessel. A felperes e körben semmivel sem bizonyított előadását - az elsőfokú bírósággal ellentétben - nem találta elfogadhatónak. Megállapította a felperes kötelezettségszegését abban, hogy a fia által külföldre vitt és használt mobiltelefont nem tiltatta le, továbbá az alperes költségére a rendelkezésére bocsátott személygépkocsi 50 literes tankját meghaladó mennyiségű benzint tankolt. A bíróság ez utóbbi tekintetében sem fogadta el a felperes védekezését arról, hogy a kannákba való többlettankolást romániai útja indokolta. Ilyenre az alperestől ugyanis nem kapott engedélyt, az út szükségtelen volt.
A megyei bíróság szerint a rendkívüli felmondás bizonyított indokai közül egyetlen indok is jogszerűvé tette az intézkedést.
A felperes a jogerős ítélet ellen benyújtott felülvizsgálati kérelmében a jogerős ítélet "megváltoztatását" és az elsőfokú ítélet "hatályában való fenntartását" kérte. Álláspontja szerint a másodfokú bíróság megsértette a Pp. 3. § (1) bekezdésében, a 164. § (2) bekezdésében és a 221. § (1) bekezdésében előírtakat, amikor bizonyítási indítvány hiányában tanúként meghallgatta V.-né dr. B. N.-t.
Az alperes felülvizsgálati ellenkérelmében a jogerős ítélet hatályában való fenntartását kérte.
A felülvizsgálati kérelem nem alapos.
A Pp. 270. § (1) bekezdése értelmében a jogerős ítélet felülvizsgálatára anyagi és eljárási jogszabálysértés esetén kerülhet sor. A Pp. 275/A. § (1) bekezdése szerint eljárási jogszabálysértés akkor alapozhatja meg a felülvizsgálatot, ha az ügy érdemi elbírálására lényeges kihatással lévő szabálysértés történt.
A felperes felülvizsgálati kérelmében eljárásjogi szabálysértésre hivatkozott. Nem vitatta viszont a jogerős ítéletnek a rendkívüli felmondás gyakorlására előírt határidő betartására, a mobiltelefonok jogszerűtlen használatára, költségeire, a többlettankolásra vonatkozó jogerős ítéleti megállapításokat, valamint ezen indokok tekintetében a felperes vezetői felelőssége alapulvételével az egyes kötelezettségszegések súlyára levont következtetéseket.
A felülvizsgálati kérelem helytállóan fejtette ki, hogy a polgári perben a bizonyítási indítvány előterjesztésének joga és kötelezettsége a feleket illeti és terheli, olyan bizonyítást azonban, amelyet a felek egyike sem indítványozott, a bíróság hivatalból a törvényben körülírt esetekben rendelhet el. Az adott esetben a másodfokú bíróság az együttműködési kötelezettség megsértésére vonatkozó indok tekintetében hallgatta meg V.-né B. N. befektetés-előkészítési osztályvezetőt, akinek az elsőfokú eljárásban a felperes magatartására vonatkozó, a vezérigazgató helyetteshez írt jelentésében foglaltakat a felperes az elsőfokú eljárásban vitatta.
A másodfokú eljárásban a bizonyítás e körben továbbra sem vezetett eredményre. A megyei bíróság - az ítélet indokolásából egyértelműen kitűnően - más okok alapján állapította meg az együttműködési kötelezettség megsértését. A felperes felülvizsgálati kérelmében ezt a következtetést nem tette vitássá. A felülvizsgálati kérelem ezért a Pp. 164. § (1) bekezdése lényeges megsértésére alaptalanul hivatkozott.
A Legfelsőbb Bíróság a jogerős ítéletet a felülvizsgálati kérelem és ellenkérelem keretei között vizsgálhatta [Pp. 275. § (2) bekezdés]. A kifejtettekre tekintettel a vizsgált körben felülvizsgálatra alapot adó jogszabálysértést nem állapított meg, ezért a jogerős ítéletet a Pp. 275/A. § (1) bekezdése alapján hatályában fenntartotta. (Mfv. I. 10.053/2001.)
276. Ha a bérelszámoló munkájával kapcsolatban komoly hibák gyanúja merült fel, ennek tisztázása érdekében megbeszélést hívtak össze, amelyről a bérelszámoló engedély nélkül távozott, a munkahelyét is elhagyva, e magatartása alapján a munkaviszonyának rendkívüli felmondással történt megszüntetése jogszerűen történt (Mt. 96. §).
A felperes bérelszámoló ügyintéző munkakörben állt az alperes alkalmazásában. Az alperes az 1998. május 20-án kelt rendkívüli felmondással a felperes munkaviszonyát megszüntette. Az indokolás szerint a könyvvizsgáló észlelte, hogy felperes ügyviteli, pénzügyi hibákat követett el. A felperes az ügyvezető kérésére készített jelentésben a hibákat nem fedte fel, így az ügyvezető hamis információt kapott. A tényfeltáró megbeszélésről felperes nyilatkozat nélkül távozott, majd telefonálást követően bejelentette, hogy táppénzes állományban van, nem kötelezhető nyilatkozattételre. Ezután anélkül, hogy igazolást felmutatott volna, engedély nélkül eltávozott a munkahelyéről.
A felperes keresetében felmentési járandóság és háromszoros végkielégítés megfizetésére kérte kötelezni az alperest, a rendkívüli felmondás jogellenességére hivatkozással.
Az alperes viszontkeresetében 9875 forint önellenőrzési bírság és 26 631 forint távolsági telefonbeszélgetési költség megfizetését kérte.
A munkaügyi bíróság ítéletével megállapította a rendkívüli felmondás jogellenességét, és az alperest végkielégítés, felmentési időre járó átlagkereset, míg a felperest 9875 forint pótlék és 26 631 forint telefonbeszélgetéssel járó költség megfizetésére kötelezte.
A munkaügyi bíróság megállapította, hogy felperes a jelentés elkészítésére szóban kapott utasítást, amely nem volt teljes körű és konkrét. Álláspontja szerint ez a hiányosság szándékos vagy súlyos gondatlansággal elkövetett kötelezettségszegésnek nem volt minősíthető. Az engedély nélküli távozást pedig azért nem találta megállapíthatónak, mert felperes azután távozott, hogy az ügyvezető közölte vele munkaviszonya rendkívüli felmondással való megszüntetését.
Az alperes fellebbezéssel, a felperes csatlakozó fellebbezéssel élt.
A megyei bíróság ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletét a fellebbezett részében részben megváltoztatta, a felperes keresetét elutasította; az ellenőrzési bírságra vonatkozó rendelkezést helybenhagyta.
A másodfokú bíróság osztotta azt az álláspontot, hogy felperes az igazoló jelentés tekintetében nem volt felelőssé tehető, mivel a könyvvizsgáló nem rögzítette írásban a vizsgálat eredményét, így nem volt megállapítható, felperes milyen hibákat követett el. Az igazoló jelentés tartalmát, jellegét sem határozta meg az alperes a szóbeli utasításban.
Megállapította azonban a másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság álláspontjától eltérően, hogy a felperes a munkaviszonyból eredő kötelezettségét súlyos gondatlansággal, jelentős mértékben megszegte, amikor 1998. május 20-án engedély nélkül eltávozott a munkahelyéről. A felperes munkáját érintően feltárt komoly hiányosságok és a nem kielégítő igazoló jelentés miatt elrendelt megbeszélés e hibák felszámolását szolgálta. Ezt felperes a távozásával akadályozta, és súlyos megítélés alá esik a munkaidő alatt a munkahely elhagyása is. A munkáltatói intézkedést a bíróság felperes kötelezettségszegésével arányban állónak találta. A per adatai alapján felperes betegállományra való hivatkozását nem fogadta el.
A felperes felülvizsgálati kérelmében a jogerős ítélet hatályon kívül helyezését és lényegében a keresetének helyt adó határozat hozatalát, illetve alperesnek a késedelmi pótlék iránti követelése elutasítását kérte. A Pp. 206. §-a (1) bekezdésébe és 221. § (1) bekezdésébe ütköző jogszabálysértést panaszolt. Iratellenességre hivatkozott egyes ítéleti megállapítások tekintetében. A perbeli tanúvallomásokkal ellentétesnek tartotta azt a megállapítást, hogy a tényfeltáró vizsgálaton nem jelent meg, illetve a könyvvizsgáló munkáját illetően komoly hiányosságokat állapított meg. Vitatta, hogy a megbeszélések tárgya a hiányosság feltárása volt, így az alperes eljárása nem felet meg az Mt. 96. §-a (2) bekezdésének. Álláspontja szerint az engedély nélküli távozását cáfolja az, hogy a pénztárt átadta a kolleganőjének.
Az alperes felülvizsgálati ellenkérelme a jogerős ítélet hatályában való fenntartására irányult.
A felülvizsgálati kérelem nem alapos.
A peres iratok alapján megállapítható, hogy a könyvvizsgáló azt észlelte, hogy a "tb. felé történő bevallás és a főkönyvi kimutatás adatai" nem egyeztek, eltérések voltak, amelyek többféle gazdasági esemény eltéréséből adódtak. Az adatokat a munkaügyi ügyintéző felperesnek kellett adnia, ezért a könyvvizsgáló maga is kérte felperest, hogy az egyeztetést végezzék el.
Az előbbiek figyelembevételével a felülvizsgálati kérelem alaptalanul vitatta, azt az ítéleti megállapítást, hogy a könyvvizsgáló a felperes munkáját illetően komoly hibákat tárt fel, és ezzel összefüggésben volt szükség az igazoló jelentésre és az 1998. május 20-i megbeszélésre. A felülvizsgálati kérelem a tanú vallomásából kiragadva, tévesen hivatkozott arra, hogy mivel a könyvvizsgáló nem tudta "mi volt a hiba", így terhére ilyen megállapítás nem tehető. A könyvvizsgáló a főkönyvi könyvelés adatai egyezőségének hiányát észlelte a felperes által szolgáltatott adatok körében, és ennek konkrét okát kellett feltárni. A könyvvizsgáló e konkrét hibát nem tudhatta, mert nem is vizsgálta, azt az alperesnek kellett kijavítania.
A másodfokú bíróság ítélete azt valóban tévesen tartalmazza, hogy felperes a tényfeltáró vizsgálattal kapcsolatos, 1998. május 20-i megbeszélésen való megjelenésre vonatkozó felszólításnak nem tett eleget. Ezért ezt a megállapítást az ítélet indokolásából a Legfelsőbb Bíróság mellőzi. Ez azonban nem érinti a felperes lényeges kötelezettségszegésére levont ítéleti következtetés helytálló voltát. A felperes azzal, hogy a munkavégzésével kapcsolatos hiányosság tisztázását szolgáló megbeszélésről engedély nélkül eltávozott és munkahelyét is elhagyta, az Mt. 103. §-a (1) bekezdésének a) és b) pontjában előírt lényeges kötelezettségét szándékosan, jelentős mértékben megszegte. A betegállományra való hivatkozása megtévesztő voltát a perbeli háziorvosi nyilatkozat egyértelműen alátámasztja.
Tekintettel arra, hogy a felülvizsgálati kérelemben állított pénztárátadás nem munkáltatói utasításra történt, az engedély nélküli eltávozás cáfolatára e körülmény nem alkalmas.
Az önellenőrzési bírságért felperes kártérítési felelősségét a gondatlan mulasztásaival való összefüggés alapján az eljárt bíróságok jogszabálysértés nélkül állapították meg. A felülvizsgálati kérelemben előadottak bizonyítása a felperest terhelte, de erre - amint a felülvizsgálati kérelem is csupán az előadására és nem bizonyítására hivatkozik - a perben nem került sor.
A kifejtettekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság a jogerős ítéletet a Pp. 275/A. §-ának (1) bekezdése alapján - az indokolás fentiek szerinti módosításával - hatályában fenntartotta, és a felperest a Pp. 78. §-ának (1) bekezdése alapján kötelezte az alperes felülvizsgálati eljárási költsége megfizetésére. (Mfv. I. 10.090/2001.).
277. Ha a felperes ügyvezető munkáltatója a II. rendű alperes volt, a munkaviszonyból eredő igény vele szemben volt érvényesíthető, tekintet nélkül arra, hogy a munkáltatói jogkört vele szemben az I. rendű alperes gyakorolta (Mt. 96. §).
A felperesnek ügyvezető igazgató munkakörben a II. rendű alperesnél fennállt munkaviszonyát az I. rendű alperes 1998. augusztus 31-én rendkívüli felmondással megszüntette.
Az indokolás szerint az I. rendű alperes megbízásából végzett vizsgálat megállapította, hogy 1997. II. félévben és 1998. I. félévben folyamatos javításra és karbantartásra 9 218 000 forint, illetve 5 161 000 forint értékben olyan vállalkozási szerződéseket kötöttek, amelyek a teljesítés ideje, módja, feltételei, felelősség, minőségi kifogások, szankciók, felmondás tekintetében semmiféle kikötést nem tartalmaztak, ezáltal lehetetlen volt a kifizetett számlák értékének és indokoltságának ellenőrzése. Az egyik kisszövetkezet számláját továbbá kétszer egyenlítette ki a II. rendű alperes, mindezekért a felperest felelősség terheli. A rendkívüli felmondásban az I. rendű alperes a felperes terhére rótta még, hogy a munkáltatói jogkör gyakorlójával a minimális együttműködésre sem volt hajlandó.
A felperes keresetében kérte a rendkívüli felmondás jogellenességének megállapítását, és a II. rendű alperes kötelezését elmaradt munkabér, háromszoros végkielégítés, felmentési időre járó átlagkereset, szabadságmegváltás, hűségjutalom, prémium és magánnyugdíj-pénztári juttatás, valamint ezek kamatai megfizetésére az I. rendű alperes kezességvállalása mellett. Kérte továbbá a munkáltatói igazolás kijavítását. A felperes a munkaviszonya helyreállítását nem igényelte.
A II. rendű alperes viszontkeresetében kártérítés megfizetésére kérte kötelezni a felperest.
A munkaügyi bíróság ítéletével megállapította a rendkívüli felmondás jogellenességét, továbbá azt, hogy a felperes munkaviszonya az ítélet jogerőre emelkedésekor szűnik meg. Kötelezte a II. rendű alperest elmaradt munkabér és kamata, felmentési időre járó átlagkereset, háromszoros végkielégítés, 1 596 000 forint szabadságmegváltás és kamata, egyéb juttatás, hűségjutalom és kamata, valamint prémium és kamata megfizetésére. Kötelezte a II. rendű alperest a munkáltatói igazolásnak a "kártérítési igény elbírálása folyamatban van" kitétel nélkül történő kiadására. A II. rendű alperes viszontkeresetét elutasította. A munkaügyi bíróság az I. rendű alperessel szemben a pert megszüntette, és elutasította az I. rendű alperes kezességvállalására vonatkozó keresetet. Ennek megfelelően rendelkezett a perköltségről és az illetékről.
A munkaügyi bíróság által megállapított tényállás szerint a felperes 1991. november 1-je óta állt munkaviszonyban a II. rendű alperessel, 1994. december 15-étől ügyvezető igazgató munkakörben dolgozott. A felperest a tulajdonos és munkáltatói jogkört gyakorló I. rendű alperes több ízben ügyvezetőnek választotta, utoljára az 1999. június 30-áig terjedő határozott időtartamra. A munkaügyi bíróság szerint az I. rendű alperes szervezeti és működési szabályzatában meghatározottak szerint a felperes felett az I. rendű alperes igazgatósága volt jogosult a munkáltatói jogkör gyakorlására, ezért az I. rendű alperes elnök-vezérigazgatója által 1998. augusztus 31-én hozott 184/1998. (VIII. 31.) alapítói határozattal - ugyanezen a napon - közölt rendkívüli felmondás az Mt. 74. § (2) bekezdésébe ütközött. A munkaügyi bíróság álláspontja szerint ezt támasztotta alá az I. rendű alperes igazgatóságának utóbb, az 1998. szeptember 3-i ülésén a felperes visszahívásáról és a rendkívüli felmondásról hozott határozata. Mindezek alapján az elsőfokú bíróság a II. rendű alperes munkáltatót a keresetnek megfelelően kötelezte, és az I. rendű alperes kezességvállalására vonatkozó kérelmet jogszabályi alap hiányában elutasította. Alaptalannak találta a II. rendű alperes viszontkeresetét, az I. rendű alperes tekintetében a per megszüntetését a vele való munkaviszony hiányával indokolta.
A felperes fellebbezésében az ítélet indokolása kiegészítésével kérte megállapítani, hogy a terhére róttakat nem követte el, illetve ilyeneket az alperes nem tudott bizonyítani. A II. rendű alperes fellebbezésében a jogellenesség és jogkövetkezményei, valamint a megítélt juttatások tekintetében sérelmezte a keresetnek helyt adást, és a kereset elutasítását kérte, mivel álláspontja szerint a felperes a jogellenességgel kapcsolatban vele szemben nem is terjesztett elő keresetet.
A megyei bíróság ítéletével az elsőfokú ítéletet részben megváltoztatta. Megállapította, hogy a felperes II. rendű alperesnél fennállt munkaviszonya 2000. szeptember 15-én szűnt meg. Ennek megfelelően kötelezte a II. rendű alperest elmaradt munkabér címén további összeg és kamata, másodfokú perköltség és illeték megfizetésére.
A másodfokú bíróság a kiegészített tényállás alapján osztotta a munkaügyi bíróság álláspontját abban, hogy a rendkívüli felmondás jogát az I. rendű alperesnél a felperes felett munkáltatói jogkörrel nem rendelkező elnök-vezérigazgató gyakorolta. Megállapította továbbá, hogy az alperesek a rendkívüli felmondásban felhozott kötelezettségszegéseket nem bizonyították, még az okirati bizonyításnak sem tettek eleget. A felperes a kétszeres átutalás tényét elismerte, a visszakövetelés érdekében a szükséges intézkedést nyomban megtette. Mindezekre tekintettel nem találta megállapíthatónak az Mt. 96. § (1) bekezdés a) és b) pontjára alapozott rendkívüli felmondás jogszerűségét. A másodfokú bíróság az összegszerűség tekintetében megalapozottnak találta a munkaügyi bíróság álláspontját azzal, hogy az elmaradt munkabért a felemelt keresetre tekintettel a jogerős ítélet meghozataláig állapította meg.
A jogerős ítélet ellen benyújtott felülvizsgálati kérelmében a II. rendű alperes a "jogszabályoknak megfelelő határozat" hozatalát, és elsődlegesen a kereset elutasítását, másodlagosan az elmaradt munkabér összegének a határozott idő leteltéig való leszállítását, egyebekben a kereset elutasítását kérte. A II. rendű alperes az Mt. 202. § c) pontja, az Mt. 79. § (2) bekezdése, 100. §-a és 95. §-a megsértését panaszolta.
A (fellebbezése megismétlésével) kifejtett álláspontja szerint a felperes vele szemben nem terjesztett elő keresetet. Miután az I. rendű alperes által kiadott rendkívüli felmondás jogellenessége miatt megállapítási keresettel, a II. rendű alperes ellen pedig marasztalás iránti keresettel élt, az eltérő tartalmú kereseteket a bíróságok "összemosták", amikor a II. rendű alperest kötelezték. A per I. rendű alperessel szemben való megszüntetése a II. rendű alperes érvelése szerint az ő marasztalásának a jogalapját is megszüntette. Mindemellett továbbra is vitatta a munkáltatói jogkör hiányával kapcsolatos ítéleti megállapítást, mivel álláspontja szerint az I. rendű alperes a Gt. 39. § (1) bekezdése alapján az elnök-vezérigazgató jogosult volt képviselni, és ilyen minőségében a rendkívüli felmondás jogát gyakorolni. Sérelmezte az elmaradt munkabérnek a munkaviszony határozott ideje lejártáig terjedő időtartama helyett a jogerős ítéletig való számítását, továbbá álláspontja szerint nem járhat elmaradt munkabér arra az időszakra, amikor a felperes már ügyvédként tevékenykedett. Vitatta a ki nem adott szabadság megváltását, a hűségjutalom és prémium együttes megállapítását, valamint a magánnyugdíj-pénztári befizetésnek a felperes részére kifizetése elrendelését.
A felperes felülvizsgálati ellenkérelmében a jogerős ítélet hatályában való fenntartását kérte. Egyebek között vitatta a felülvizsgálati kérelem előterjesztésére előírt határidő betartását.
A felülvizsgálati kérelem nem alapos.
A felperes munkáltatója a II. rendű alperes volt, a munkaviszonyból eredő igényt vele szemben érvényesíthette, ezért a munkaügyi bíróság a tulajdonosként munkáltatói jogkört gyakorló I. rendű alperessel szemben helytállóan szüntette meg a pert [Pp. 157. § a) pont, 130. § (1) bekezdés g) pont]. A felperes a keresetét helyesen terjesztette elő a II. rendű alperes munkáltatóval szemben, a felülvizsgálati kérelem érvelése e körben téves. A munkaviszonyból származó igények nem a munkáltatói jogkört gyakorló alapítóval, hanem az "alapított" gazdasági társasággal szemben érvényesíthetők (BH 1994/460.)
A felperes 1995. január 5-én kelt munkaszerződése és annak 1996. január 24-ei módosítása szerint a felperes felett a munkáltatói jogkört az ÁVÜ, illetve az ÁPV Rt. vezérigazgatója gyakorolta. Ezen túlmenően is téves a munkáltatói jogkör hiánya tekintetében az eljárt bíróságok következtetése, mert az igazgatóság 1999. szeptember 3-án - az Mt. 96. § (4) bekezdésében előírt jogvesztő határidőn belül - a rendkívüli felmondást határozatával megerősítette.
A másodfokú bíróság azonban érdemben is vizsgálta a rendkívüli felmondás indokait. A II. rendű alperes ebben a körben nem támadta a jogerős ítéletet, ezért a Legfelsőbb Bíróság nem vizsgálhatta a jogerős ítéletnek a rendkívüli felmondás indokai tekintetében tett megállapításait [Pp. 275. § (2) bekezdés].
A II. rendű alperes fellebbezéssel nem támadta az elsőfokú ítéletnek azt a megállapítását, hogy a felperes munkaviszonya az ítélet jogerőre emelkedésével szűnik meg, ezért a másodfokú eljárásnak nem volt tárgya, hogy a felperest eddig az időpontig illeti elmaradt munkabér. A másodfokú bíróság így törvénysértés nélkül határozta meg a jogerős ítélet meghozatala szerint a munkaviszony megszűnése napját, és a kereset felemelése alapján eddig az időpontig az elmaradt munkabért. Ennek összegét az átlagkereset számítás (Mt. 152. §) szabályai szerint kell meghatározni (BH 1995/547.), amelyből a törvény alapján a ténylegesen máshonnan megtérült összeget - az adott esetben az ügyvédi tevékenységgel igazolt jövedelmet - kell levonni [a perbeli időben hatályos Mt. 100. § (1) bekezdés].
A prémium és hűségjutalom tekintetében előterjesztett kereseti kérelmet az elsőfokú eljárásban az alperesek nem vitatták. Eszerint a II. rendű alperesnél a prémiumot és a hűségjutalmat oly módon fizették, hogy az egyik jogcímen járó összeget kompenzálták a másik jogcímen járó összeggel. A felperes részére a munkaszerződésben tíz havi alapbérnek megfelelő prémiumot kötöttek ki. 1998-ban év elején már megkapott kéthavi prémiumon felül öt havi hűségjutalmat és háromhavi prémiumot igényelt azzal, hogy ezek "együttesen eredményezik majd a munkaszerződésnek megfelelő tíz havi prémium összegét". Ez a számítás azonos a II. rendű alperes fellebbezésében előadottakkal is. A felperes részére tehát e jogcímeken az alperesek által sem vitatott összeget ítélte meg a bíróság, téves ezért, hogy a felperes a neki járó prémiumon felül részesült hűségjutalomban.
A kifejtettekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság a jogerős ítéletet - módosított indokolással - hatályában fenntartotta. [Pp. 275/A. § (1) bekezdés]. (Mfv. I. 10.092/2001.)
278. Akkor volt megállapítható a munkaviszony változatlan határozatlan idejű volta, ha a felek a határozott idő lejárta utáni időre a munkavállaló munkakörében megállapodtak, ennélfogva adott esetben az ügyvezetői tisztséget a felperes határozott idejű munkaviszony keretében látta el (Mt. 96. §).
A felperes keresetében az ügyvezetői munkaviszonya jogellenes megszüntetésének megállapítását és annak jogkövetkezményei alkalmazását kérte.
A munkaügyi bíróság ítéletével a felperes keresetét elutasította.
A megállapított tényállás szerint a felperes 1994. február 1-jétől értékesítési képviselő munkakörben létesített az alperessel határozatlan idejű munkaviszonyt. Az alperes egyszemélyes gazdasági társaság alapítója a felperest 1996. május 15-én kinevezte a társaság ügyvezetőjévé. A felek a munkaszerződést nem módosították. Az alperes az 1999. február 1-jén kelt intézkedésével a felperes határozatlan idejű munkaviszonyát rendes felmondással megszüntette indokolás nélkül, két hónap felmondási idővel.
A felperest az alperes alapítója az 1999. február 22-én hozott határozatával az ügyvezetői tisztségéből visszahívta.
A munkaügyi bíróság megállapította, hogy felperes határozatlan idejű munkaviszonyát a felek nem módosították határozott idejűre, csak a felperes munkaköre változott, így vezető állásúnak minősült. A bíróság álláspontja szerint a felek között ügyvezetői munkaviszony - amely a törvény szerint csak határozott időre szólhat - nem jött létre. Ezért az alperes a határozatlan idejű vezetői munkaviszonyt rendes felmondással jogszerűen szüntette meg.
A felperes fellebbezése folytán eljárt megyei bíróság közbenső ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletét megváltoztatta. Megállapította a munkaviszony megszüntetésének jogellenességét és a munkaviszony 2000. október 4. napjával történő megszűnését.
A másodfokú bíróság a tényállást kiegészítve megállapította, hogy felperes 1994. február 1-jétől kereskedelmi képviselőként, 1994. november 1-jétől véghasználói ügyfélszolgálati igazgatóként állt alperes alkalmazásában. Az alapító 1996. május 15-én ügyvezetővé nevezte ki, és e kinevezését az 1997-es üzleti évre, majd az 1998-as üzleti évre meghosszabbította. A bíróság ebből arra következtetett, hogy felperes 1996. május 15-től kezdődően, éves viszonylatokban történt meghosszabbítással, határozott idejű munkaviszony keretében dolgozott az alperesnél, mint ügyvezető. Erről a felek írásbeli munkaszerződés-módosításban ugyan nem állapodtak meg, de a bíróság szerint az alapító által hozott határozatokat és azok elfogadását érvényes munkaszerződésként kellett elfogadni. Az alperesnek a felperes általános igazgatói beosztására hivatkozását a bíróság nem fogadta el, mert ezt csupán az ügyvezetői munkakör elnevezésének minősítette. A határozott idejű munkaviszony rendes felmondással való megszüntetése miatt állapította meg a másodfokú bíróság a kereset alaposságát a jogalap tekintetében.
Az alperes felülvizsgálati kérelemmel élt, amelyben a jogerős közbenső ítélet hatályon kívül helyezését és lényegében az elsőfokú bíróság ítéletének helybenhagyását, másodlagosan új eljárás elrendelését kérte. A bizonyítékok jogszabálysértő mérlegelése miatt jogszabálysértésre hivatkozott (Pp. 206. §). Vitatta, hogy a felperes határozatlan idejű munkaviszonya az ügyvezetői kinevezéssel határozott idejűvé alakult. Erre vonatkozó munkaszerződés hiányában iratellenesnek tartotta azt az ítéleti megállapítást, miszerint felperes az ügyvezetői tisztséget munkaviszony keretében látta el. Ezzel szemben állította, hogy az ügyvezetői tisztségét társasági jogviszony alapján látta el, munkaviszonyban általános igazgatóként alkalmazták. Az általános igazgatói beosztás és ügyvezetői tisztség elkülönülésére hivatkozva ugyancsak iratellenességet panaszolt amiatt, hogy a másodfokú bíróság ettől eltérően csupán elnevezésbeli különbségnek minősítette azt.
A felperes felülvizsgálati ellenkérelme a jogerős közbenső ítélet hatályában való fenntartására irányult.
A Legfelsőbb Bíróság a felülvizsgálati kérelmet a Pp. 274. §-ának (1) bekezdése alapján tárgyaláson kívül bírálta el.
A felülvizsgálati kérelem nem alapos.
A peres iratok alapján megállapítható, hogy az alperes saját nyilatkozata szerint is felperes az ügyvezetői tevékenysége ellátásáért munkabérben részesült, a munkaviszonyban kapott díjazáson felül más jogviszony alapján díjazásban nem részesült, a "felperes ügyvezetői kötelezettségeinek munkaviszony keretében tett eleget".
A felperes általános igazgatói kinevezésére vonatkozó okirati bizonyítékkal az alperes az ilyen tartalmú munkáltatói intézkedést nem bizonyította; az erre utaló, a dolgozók részére adott általános tájékoztatás konkrét adatokat (kinevezés időpontja stb.) nem tartalmaz, míg a fizetésemelésre vonatkozó e-mail üzenetek már az ügyvezetővé kinevezés utáni időpontban történtek. Az alperes által csatolt irat pedig kifejezetten rögzíti, hogy az általános igazgató külső címe ügyvezető igazgató.
Az általános igazgatói munkaköri leírás és az ügyvezetői kinevezésben rögzített kötelezettségek összevetése alapján megállapítható, hogy azok egymástól nem különülnek el, általában egybeesnek.
Az előbbiek figyelembevételével a felülvizsgálati kérelmében alperes - saját korábbi perbeli nyilatkozatával is szembekerülve - megalapozatlanul támadta azt a jogerős közbenső ítéleti megállapítást, hogy az ügyvezetői tisztséggel járó feladatokat a felperes egységes jogviszony, munkaviszony keretében látta el. A munkaszerződés módosításának elmaradása ezt a következtetést nem cáfolja, tekintettel arra, hogy a felek a korábbi munkakörváltozások esetén is így jártak el.
A felperes ügyvezetői kinevezésekor fennálló határozatlan idejű munkaviszonyára tekintettel a per összes adata alapján azt kellett vizsgálni, hogy a munkakör módosítása egyben érintette-e a munkaviszony időtartamát, mivel a vezetői tisztségre való kinevezés határozott időre szólt. A bírói gyakorlat értelmében akkor állapítható meg a munkaviszony változatlan határozatlan idejű volta, ha a felek a határozott idő lejárta utáni időre a munkavállaló munkakörében megállapodtak. Az adott esetben a felek ilyen megállapodására a perben adat nem merült fel. Az általános igazgatói munkakörre vonatkozóan előbbiekben megállapítottak pedig alátámasztják a másodfokú bíróságnak azt a következtetését, hogy az elnevezésbeli különbség nem jelentett külön munkakört. Ily módon az általános igazgatói munkakörben való továbbfoglalkoztatás lehetősége fel sem merülhetett. Ennélfogva nem áll ellentétben a per adataival az az ítéleti megállapítás, hogy a határozott időre szóló ügyvezetői tisztséget a felperes határozott idejű munkaviszony keretében látta el. Ebből pedig következik, hogy jogszabálysértés nélkül állapította meg a másodfokú bíróság a határozott idejű munkaviszony rendes felmondással való megszüntetésének jogellenességét (Mt. 88. §).
A kifejtettekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság a Pp. 275/A. §-ának (1) bekezdése alapján a jogerős közbenső ítéletet hatályában fenntartotta. (Mfv. I. 10.140/2001.)
279. Ha a munkavállaló a többrendbeli súlyos szabálytalanságára figyelmeztető vezető tisztségviselővel szemben súlyosan kifogásolható magatartást tanúsít, ez a munkaviszonyának rendkívüli felmondással való munkáltatói megszüntetését megalapozta (Mt. 96. §).
A felperes 1985. június 15-étől gondnoki és takarítói munkakörben fennállt munkaviszonyát az alperes az 1998. március 25-én kelt rendkívüli felmondással megszüntette. Az alperes az intézkedését a felperesnek a P. A.-nét, mint a felügyelőbizottság elnökét megvádoló, feljelentéssel fenyegető, elfogadhatatlan hangnemű levelével indokolta.
A felperes keresetében a rendkívüli felmondás jogellenességének megállapítását, a munkaviszonya helyreállítását, és az elmaradt munkabére megtérítését kérte. Álláspontja szerint a felügyelőbizottság elnöke nem a munkáltatója, ellene azonban "örökösen piszkálódott". Mindez személyes konfliktus volt, amely miatt a levelet magán jellegű figyelmeztetésnek szánta, amihez joga volt a vele szemben fellépő P. A.-néval szemben.
A munkaügyi bíróság ítéletével a rendkívüli felmondást hatályon kívül helyezte, kötelezte az alperest, hogy a felperest eredeti munkakörében foglalkoztassa, továbbá fizessen meg a részére elmaradt munkabért és kamatát.
A munkaügyi bíróság által megállapított tényállás szerint a felperesnek a munkaszerződése szerinti munkakörébe tartozott a gondnoki feladatok ellátása mellett meghatározott lakóházak takarítása, amelynek személyes végzésére az alperes lakásszövetkezet elnöke szóbeli figyelmeztetés eredménytelensége után írásban is figyelmeztette a felperest. A felperes 1998. március 19-én írásban kérte az egyik lakóház takarítói feladatai elvételével a munkakörébe tartozó feladatok csökkentését, továbbá arra hivatkozott, hogy a munkaszerződése módosításakor az alperes nem ragaszkodott a személyes munkavégzéshez. A felperes ugyanekkor - március 20-án - egy levelet küldött P. A.-nénak, az alperes felügyelőbizottsága elnökének. A felperes ebben felhívta a figyelmét, hogy "önjelölt FB elnöki megbízatásával most már tűrhetetlen módon visszaél, ... elege van az örökös piszkálódásából, ... ezért tájékoztatja, hogy fejezze be, ellenkező esetben kénytelen lesz feljelentést tenni zaklatásért".
A munkaügyi bíróság megállapítása szerint a felperes kifogásolt magatartása nem alapozta meg a rendkívüli felmondást. Annak értékelésénél figyelembe vette, hogy a P. A.-nénak írt levelet nem a szövetkezet irodájába címezte, hanem a felügyelő bizottsági elnök postaládájába dobta be, ezért az magánlevélnek minősül, továbbá a feljelentésre utalás nem értékelhető fenyegetésként, mivel az esetleges feljelentéssel meginduló eljárás során P. A.-né tisztázhatja magát.
Az alperes fellebbezése folytán eljárt megyei bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét részben megváltoztatta, mellőzte a felperes visszahelyezésére vonatkozó rendelkezést, és megállapította, hogy a felperes munkaviszonya az alperesnél 2000. szeptember 22-én szűnt meg. Ennek megfelelően az elsőfokú ítéleti marasztalás helyett további forint elmaradt munkabér és kamata megfizetésére kötelezte az alperest. Ezt meghaladóan a felperes keresetét elutasította.
A másodfokú bíróság a tényállást annyiban kiegészítette, hogy az alperes a munkaszerződés módosításakor a takarítással kapcsolatos személyes munkavégzési kötelezettség alól felmentést adott a családtagok besegítése engedélyezésével. Álláspontja szerint ilyen előzmény mellett a felperes joggal vehette zaklatásnak a felette ellenőrzési, illetve munkáltatói jogot nem gyakorló FB elnök intézkedéseit, ezért a felperes magán jellegű levele nem volt kifogásolható. Mindezek alapján osztotta a munkaügyi bíróság következtetését a rendkívüli felmondás jogellenességéről.
Az eredeti munkakörbe visszahelyezést kimondó elsőfokú ítéleti rendelkezést a 4/1998. (III. 1.) AB határozat által az Mt. 100. §-a (2) bekezdését megsemmisítő rendelkezésének a rendkívüli felmondás közlését követő hatálybalépése miatt találta alaptalannak. Az alperes tehát jogszerűen kérhette a felperes visszahelyezésének mellőzését.
A jogerős ítélet ellen mindkét fél felülvizsgálati kérelmet nyújtott be.
A felperes az eredeti munkakörbe visszahelyezése iránti kérelme elutasítását sérelmezte, mivel álláspontja szerint a másodfokú bíróság tévesen hivatkozott a rendkívüli felmondás közlésekor hatályos Mt. 100. § (2) bekezdésére. Ehelyett az ítélet meghozatalakor érvényes jogszabályt kell alkalmazni, ennélfogva a véleménynyilvánítása elfojtására irányuló munkáltatói intézkedés miatt nem volt lehetséges a visszahelyezés mellőzése. Sérelmezte a kamatról való rendelkezés hiányát, a felmentési időre járó átlagkereset összegét, és a végkielégítés mértékét. Kérte továbbá az átlagkeresetet az 1999. és 2000. évben az alperes által fizetett jutalom beszámításával megállapítani.
Az alperes felülvizsgálati kérelmében a jogerős ítélet megváltoztatásával a kereset elutasítását kérte, mivel álláspontja szerint a bíróságok a tényállást iratellenesen, és kirívóan okszerűtlenül állapították meg. A felperes nem kapott felmentést a személyes munkavégzés alól, ezt csak a felperes állította. Az ilyen engedély ellentétes lett volna az Mt. 103. § (1) bekezdésében előírtakkal is. Kifejtette, hogy a szövetkezetekről szóló 1992. évi I. törvény 31. § (1) bekezdésébe ütközik a felügyelőbizottság elnöke ellenőrzési jogának hiányára vonatkozó ítéleti megállapítás. Téves az is, hogy P. A.-né nem intézkedhetett volna a felperessel szemben, amit a felperes is elismert. Az alperes törvényes következményeket helyezett kilátásba a munkaköri kötelezettségét megszegő felperessel szemben, és ezt nem lehet zaklatásnak minősíteni. Fenntartotta az álláspontját arról, hogy a felperes levele nem minősül magánjellegűnek. E körben sérelmezte a szakértői vélemények figyelmen kívül hagyását.
Az alperes felülvizsgálati ellenkérelmében a felperes felülvizsgálati kérelme elkésettsége miatt annak hivatalból való elutasítását kérte. Álláspontja szerint érdemben is alaptalan a visszahelyezés mellőzését sérelmező jogerős ítéleti rendelkezést támadó felülvizsgálati kérelem, mivel a felperes a perben a rendeltetésellenes joggyakorlásra nem hivatkozott.
A felperes felülvizsgálati kérelme nem alapos, az alperes felülvizsgálati kérelme alapos.
A felülvizsgálati eljárásban a Legfelsőbb Bíróság a rendelkezésére álló bizonyítékok, peradatok alapján dönt, új bizonyíték nem vehető figyelembe [Pp. 275. § (1) bekezdés].
A felperes a másodfokú bíróság 8. számú ítéletét és a 11. számú kiegészítő ítéletét az iratok között elfekvő tértivevény tanúsága szerint 2000. december 11-én vette kézhez. A Legfelsőbb Bíróság a jogerős ítélet alperes által hivatkozott közlésére vonatkozóan átiratában megkereste a másodfokon eljárt megyei bíróságot. A kapott tájékoztatás figyelembevételével az volt megállapítható, hogy a 2001. január 8-án benyújtott felülvizsgálati kérelem elkésettségére ezzel összefüggésben bizonyítás elrendelésére vonatkozó alperesi előadás nem alapos.
Az alperes a rendkívüli felmondást a felperesnek arra a kötelezettségszegő magatartására alapította, mely szerint az alperes felügyelőbizottsága elnökének levelet írt, ebben őt fenyegette és vele szemben megengedhetetlen hangnemet használt. Ezért a bíróságoknak e felmondási indok tekintetében kellett vizsgálniuk az Mt. 96. § (1) bekezdés a) pontjában előírt törvényi feltételek meglétét.
A felperes az 1998. március 20-án kelt levelet a felügyelőbizottság elnökének címezte, gondnoki minőségében írta és ilyenként írta alá, továbbá a levél a tartalma szerint a felügyelőbizottság elnökének a felperes munkavégzését kifogásoló magatartásával állt összefüggésben. Téves ezért a bíróságoknak a magánlevélként való minősítésre vonatkozó álláspontja önmagában azon az alapon, hogy a felperes azt a felügyelőbizottság elnökének postaládájába dobta be, és nem pedig a szövetkezet irodájában adta le.
A lakásszövetkezet felügyelő bizottsága elnökének az alperes működésére, tevékenységére vonatkozó, az alapszabályban és a szervezeti és működési szabályzatban előírtak szerinti általános ellenőrzési jogkörére az alperes felülvizsgálati kérelmében helytállóan hivatkozott. Következésképp a felügyelőbizottság elnöke jogszerűen kifogásolhatta és észrevételezhette a felperesnek azt a magatartását, hogy a munkaszerződése szerinti takarítási munkát helyette a ház egyik lakója végezte, míg a felperes munkaidőben külön díjazásért takarítási munkát vállalt másutt. A felperesnek a perben tett előadása szerint a levéllel az volt a célja, hogy a felügyelőbizottság elnöke "ne szóljon bele örökösen a munkavégzésébe ... ne zavarja a munkavégzését".
A munkaviszonyban a munkavállaló egyik fő kötelezettsége, hogy a munkáját az arra vonatkozó szabályok, előírások és utasítások szerint végezze. Köteles a munkatársaival együttműködni, és a munkáját úgy végezni, és általában olyan magatartást tanúsítani, hogy az más helytelen megítélését ne idézze elő [Mt. 103. § (1) bekezdés].
Az eljárt bíróságok az adott esetben a mérlegelésük körébe vont bizonyítékok értékelése során nyilvánvalóan helytelen és okszerűtlen következtetésre jutottak, amikor a felperes terhére rótt kötelezettségszegést nem állapították meg. A kifejtett előzmények alapján a felperes munkavállalóként megengedhetetlen módon, kötelezettségszegést megvalósítóan vitatta az alperesnek az ellenőrzési jogkörrel rendelkező egyik vezető tisztségviselője e jogkörét akkor, amikor ő alappal kifogásolta a felperes munkaviszonyban tanúsított magatartását és munkavégzését. A felperes kötelezettségszegése súlyát éppen az adja meg, hogy a nem személyes munkavégzésre, a munkaidőben, engedély nélkül máshol történő munkavégzése, mint munkaköri kötelezettsége megszegésére joggal a figyelmet felhívó vezető tisztségviselővel szemben tanúsította a súlyos kifogás alá eső magatartást. Ezért az első- és másodfokú bíróság a rendkívüli felmondást az Mt. 96. § (1) bekezdés a) pontjában foglaltakkal ellentétesen alaptalanul minősítette jogellenesnek.
A kifejtettekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság a megyei bíróság számú jogerős ítéletét hatályon kívül helyezte, a munkaügyi bíróság ítéletét megváltoztatta, és a felperes keresetét elutasította. (Mfv. I. 10.141/2001.)
280. Ha a perben a minősített kötelezettségszegés nem nyert bizonyítást, a rendkívüli felmondásra jogellenesen került sor (Mt. 96. §).
Az alperes a bankbiztonsági megbízott munkakörben alkalmazott felperes munkaviszonyát 1999. október 13-án rendkívüli felmondással megszüntette. Intézkedését azzal indokolta, hogy a felperes munkájához használt gépkocsi javításával, gumicseréjével kapcsolatos számlát - írásszakértői vélemény szerint - felperes utólagosan javította, abba beleírt. Továbbá a gépkocsi gumiabroncsának négyszeri cseréje nem volt indokolt.
A felperes keresetében a rendkívüli felmondás jogellenességére hivatkozva kérte az alperest elmaradt munkabér, végkielégítés, nyereség, prémium, étkezési hozzájárulás, ruhapénz, nem vagyoni kártérítés megfizetésére kötelezni.
Az alperes viszontkeresettel élt, amelyben felperes kártérítés megfizetésére való kötelezését kérte.
A munkaügyi bíróság ítéletével a felperes keresetét, valamint az alperes viszontkeresetét elutasította.
A bíróság a beszerzett írásszakértői vélemény alapján - amely szerint a számlába való utólagos beírás a felperestől is származhatott - az első felmondási okot bizonyítottnak találta. Az alperes által beszerzett szakvélemény és a perben kirendelt igazságügyi műszaki szakértő véleménye egybehangzóan az volt, hogy a gumicserék indokolatlanok voltak. A bíróság e tekintetben nem tulajdonított jelentőséget annak, hogy a gumicserékre elnöki engedély alapján került sor, mert ez a gyakorlatban automatikusan történik. Így mindkét kötelezettségszegést a rendkívüli felmondást megalapozó magatartásnak minősítette.
Az alperes viszontkereseti kérelmét a bíróság az összegszerűség bizonyítása hiányában utasította el.
A felek fellebbezése folytán eljárt megyei bíróság ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletét részben megváltoztatta: megállapította a rendkívüli felmondás jogellenességét és az alperest elmaradt munkabér, felmentési időre járó átlagkereset, végkielégítés, a jogellenesség miatt 6 havi átlagkereset, étkezési költségtérítés és ruhapénz megfizetésére kötelezte. Az eljárási illeték és az állam által előlegezett költség összegét felemelte, felperest a perköltség megfizetése alól mentesítette. Egyebekben az elsőfokú ítéletet helybenhagyta.
A megyei bíróság a bizonyítást kiegészítette és a bizonyítékokat egybevetve, összességében értékelte. Arra a következtetése jutott, hogy az írásszakértői véleményben szereplő bizonytalansági tényező figyelembevételével a felperes terhére a számla átjavításával kapcsolatos vétkes kötelezettségszegés megállapítása nem állhat helyt. A gumicserék tekintetében jelentőséget tulajdonított annak, hogy az alperes elnöke minden gumicsere előtt szemrevételezte azok állapotát és a cserét indokoltnak tartotta, az esedékes cserére engedélye alapján került sor. A használt gumiköpeny leadásáról azonban nem rendelkezett. A szakértő a lecserélt gumik megtekintése hiányában a konkrét állapotukat rekonstruálni nem tudta. Ezért a másodfokú bíróság álláspontja szerint az aggályos tényállás alapján nem lehetett egyértelműen megállapítani a felperes terhére rótt kötelezettségszegést.
Az alperes felülvizsgálati kérelmében a jogerős ítélet hatályon kívül helyezését, az elsőfokú ítélet megváltoztatását, a keresetet elutasító illetve viszontkeresetének helyt adó határozat hozatalát kérte: a szakértői vélemények tartalmával ellentétes ténymegállapításokra hivatkozva megalapozatlanság miatt jogszabálysértést panaszolt. Másodlagos felülvizsgálati kérelme az Mt. 100. §-a (4) bekezdése alapján megállapított 6 havi átlagkeresetnek megfelelő marasztalása 2 havi összegre való csökkentésére irányult. Továbbá a ruhapénz megfizetésére kötelezését sérelmezte, mert az csak tényleges munkavégzés esetén jár.
A felperes felülvizsgálati ellenkérelmében a jogerős ítélet hatályában való fenntartását kérte.
A Legfelsőbb Bíróság a felülvizsgálati kérelmet a Pp. 274. §-ának (1) bekezdése alapján tárgyaláson kívül bírálta el.
A felülvizsgálati kérelem nem alapos.
A peres iratok alapján megállapítható, hogy a perben kirendelt írásszakértő a szakvéleményében foglaltakat maga is úgy értelmezte, hogy nem kategorikus vélemény, hanem eshetőleges megállapítás az, miszerint az "utólag beírt kézírásokat írhatta" felperes.
Az előbbieket is figyelembe véve nem iratellenes az az ítéleti megállapítás, hogy az írásszakértői vélemény "bizonytalansági tényezőt" tartalmaz. A számlával kapcsolatban a felperes terhére rótt vétkes kötelezettségszegés aggálytalan bizonyításának hiányára levont ítéleti következtetés ily módon nem okszerűtlen.
Ezzel összefüggésben a Legfelsőbb Bíróság utal arra, hogy a peres iratokhoz becsatolt, azonos szolgáltatásra vonatkozó számlák adatai a vitatott javított számla adataihoz közelálló összegeket tartalmaznak. Ez a körülmény pedig ellentmond a felülvizsgálati kérelem szerint helyes elsőfokú ítéleti álláspontnak, hogy csak a felperesnek állt érdekében az utólagos beírás.
A személygépkocsi gumicseréivel kapcsolatban a másodfokú bíróság helyesen vette figyelembe a munkáltató vezetőjének ebben való személyes közreműködését: a gumiköpenyek előzetes megtekintését és azok cseréjének engedélyezését valamennyi esetben. Az alperes ezzel összefüggő megtévesztő felperesi magatartást nem bizonyított. Így a munkáltató az engedélyével végrehajtott gumiabroncs-cserére, még annak indokolatlansága esetén sem alapíthatta intézkedését, mert ez a munkáltató tudtával és jóváhagyásával tanúsított magatartás nem minősíthető súlyosan gondatlan, vagy szándékos, jelentős mértékű kötelezettségszegésnek.
Ezért a másodfokú bíróság az Mt. 96. §-a (1) bekezdésének a) pontjában előírt minősített kötelezettségszegés bizonyítása hiányában a rendkívüli felmondás jogellenességét megalapozottan, jogszabálysértés nélkül állapította meg. Az elsődleges felülvizsgálati támadás tehát nem volt alapos.
Az Mt. 100. §-ának (4) bekezdésében meghatározott joghátrány (2-12 havi átlagkereset) mértékének megállapításánál a másodfokú bíróság a felülvizsgálati kérelemben felhozott körülményt - az előzetes szakvéleménykérést - a jogsértés súlyának mérlegelésénél figyelembe vette. Erre is tekintettel állapított meg a keresetbe vett összeghez képest lényegesen alacsonyabb, 6 havi mértéket. E marasztalás ily módon nem jogszabálysértő.
A ruhapénzzel kapcsolatos ítéleti rendelkezést az alperes saját perbeni nyilatkozatával szembe kerülve vitatta, mivel maga állította, hogy "ha felperes a takarékszövetkezetnél dolgozik, valószínű, hogy 40 000 forintot kapott volna". Az előbbiek szerint tehát a másodlagos felülvizsgálati kérelem sem bizonyult alaposnak.
Ezért a Legfelsőbb Bíróság a Pp. 275/A. §-ának (1) bekezdése alapján a jogerős ítéletnek a támadott - a jogellenességet megállapító és annak jogkövetkezményei tekintetében az alperest marasztaló - rendelkezéseit hatályában fenntartotta, egyebekben a jogerős ítéletet nem érintette. (Mfv. I. 10.146/2001.)
281. Ha a rendkívüli felmondás alapjaként megjelölt kötelezettségszegéseket a munkáltató részben nem bizonyította, illetve azok nem voltak rendkívüli felmondást megalapozó súlyúak, a bíróság jogszerűen minősítette jogellenesnek az intézkedést (Mt. 96. §).
A felperes keresetében a munkáltató 1999. március 10-én kelt rendkívüli felmondása jogellenességének megállapítását és annak jogkövetkezményei alkalmazását kérte.
A munkaügyi bíróság ítéletével a felperes keresetének helyt adott: megállapította a munkaviszony megszüntetésének jogellenességét és az alperest felmentési időre járó átlagkereset, háromszoros végkielégítés, elmaradt munkabér, valamint utóbbi kamatai megfizetésére kötelezte.
Az ítéleti tényállás szerint a felperes 1999. január 1-je előtt fejlesztési igazgatóhelyettesként, azt követően pedig főtechnológus munkakörben állt az alperes alkalmazásában. Az alperes a rendkívüli felmondás indokaként felperes több kötelezettségszegésére hivatkozott: az 1999. január 18-án kiadott munkaköri leírásban foglalt feladatai közül egyiket sem végezte el; a munkáltatói utasítások kiadását írásban kérte, de azokat nem teljesítette. 1999. március 2-án szóbeli utasítást kapott az "ír és angol szigetelő" tartóvasának megrajzolására március 5-i 9 órai határidővel, de az utasítás szerinti rajzot többszöri felszólítás ellenére csak március 8-án 14 órakor adta le. Az 1999. január 20-án kapott utasítás szerint február 15-éig egy meghatározott támszigetelő öntőállványnak és mérőállványnak a beállítási és mérési problémái teljes kivizsgálását kellett elvégezni és javaslatot tenni a hiba kiküszöbölésére. A méréseket nem végezte el, a hiba elhárítására javaslatot nem tett, hanem a meglevő berendezés helyett egy új elkészítésére tett javaslatot, amelynek a terveit március 1-jén adta le. Az 1998. szeptember 18-án kiadott négy feladatot nem hajtotta végre. Végül az indokolás a felperes munkatársaival szemben használt arrogáns hangnemre hivatkozott, mint az Mt. 96. §-a (1) bekezdés b) pontja alkalmazását megalapozó indokra.
A munkaügyi bíróság a kiadott feladatok és azok teljesítése megítéléséhez szükséges szakértelemmel rendelkező igazságügyi műszaki szakértőt rendelt ki. A szakvélemény a szigetelő tartóvas megrajzolásával kapcsolatos feladat tekintetében megállapította, hogy a szabványos alkatrész megértéséhez a szabvány kimásolása elegendő és gyakran használt módszer, amely műszakilag megfelelő. A tusrajz készítése felperesnek nem volt feladata, ilyen munkára kényszerítése a tervező mérnöknek büntetés számba megy, ezért az ajánlatszintű tusrajz elvárása felperestől nem volt etikus. Az öntő- és mérőállványra előírt feladatot - a szakértő szerint - felperes részben teljesítette, amit szakmailag nem tartott lényegesnek, azt mellőzte; részben pedig a csapágy beépítési terv elkészítésével többet teljesített a feladat kiírásnál. Az 1998. szeptember 16-án kiadott feladattal kapcsolatban a szakértő megállapította, hogy a felperes irányításával és közreműködésével egy átalakítási és bővítési terv elkészült, amit a szakértő célszerűnek tartott; a fejlesztés elmaradása - anyagi fedezet hiányában - nem kérhető számon felperestől. A felperes munkaköri leírásában felsorolt közel 30 feladat teljesíthetőségét a szakértő kétségesnek tartotta. A további konkrét határidős feladatokra tekintettel pedig a szakértő szerint a feladatok határidőre elvégezhetetlenek voltak, ami kiindulási forrása lehetett a felek között állandósult ellentéteknek.
A bíróság a szakvéleményt ítélkezése alapjául elfogadta. A megállapított tények alapján arra következtetett, hogy a felperes terhére rótt - az öntő- és mérőállvánnyal, valamint a tartóvassal kapcsolatban kiadott feladatok teljesítésével összefüggő - kötelezettségszegések esetében az Mt. 96. §-a (1) bekezdés a) pontjában előírt három együttes feltétel fennállása nem volt megállapítható. Az 1998. szeptember 18-án kiadott feladatokra pedig alperes a szubjektív joggyakorlási határidő miatt nem hivatkozhatott. A kifogásolható hangnem használata felperes terhére megállapítást nyert, ennek súlya értékelésénél azonban figyelembe vette a bíróság, hogy alperes magatartása sem felelt meg az együttműködési kötelezettségnek, és a rendeltetésszerű joggyakorlás követelményeinek, amikor a közös megegyezéses munkaviszony megszüntetésre tett ajánlata eredménytelenségét követően a felperesnek határidőre teljesíthetetlen feladatokat adott és nem teljesítés esetére a rendkívüli felmondást helyezte kilátásba. Az alperes eljárása is indokolta az írásbeli utasítás igénylését felperes részéről. Mindezekre tekintettel a bíróság megállapította a rendkívüli felmondás jogellenességet és alkalmazta a törvényes jogkövetkezményeket (Mt. 100. §).
Az alperes fellebbezése folytán eljárt megyei bíróság ítéletével a munkaügyi bíróság ítéletét helybenhagyta.
A másodfokú bíróság a tényállás támadását alaptalannak találta. Kifejtette, hogy az elsőfokú bíróság a szükséges bizonyítást lefolytatva a bizonyítékok okszerű mérlegelésével állapította meg a per eldöntéséhez szükséges tényeket. A rendkívüli felmondás indokai tekintetében az alperest terhelő bizonyítást hangsúlyozva megállapította, hogy valótlan az a felmondási indok, miszerint felperes a munkaköri leírásban foglalt feladatai egyikét sem végezte el. A munkáltatói utasítás írásban való kérése pedig - figyelemmel az alperesi magatartásra is - nem minősíthető jelentős mértékű, súlyos kötelezettségszegésnek. A két konkrét feladat teljesítésével kapcsolatban a másodfokú bíróság a munkaügyi bíróság által kifejtett állásponttal egyetértett. A munkatársakkal szemben használt arrogáns hangnemet illetően - az alperes által hivatkozott Mt. 96. §-a (1) bekezdésének b) pontjával kapcsolatban - rámutatott, hogy felperes terhére az alperes nem bizonyított olyan magatartást, amely a munkaviszony azonnali megszüntetését indokolta.
Az alperes felülvizsgálati kérelmében a jogerős ítélet "megváltoztatását", a felperes keresetét elutasító határozat hozatalát kérte. Arra hivatkozott, hogy a bíróság nem vonta mérlegelési körébe az összes bizonyítékot, és nem indokolta meg, hogy miért zárta ki a mérlegelése során a szakértői véleménynek a felmondás indokát alátámasztó megállapításait és az egyéb bizonyítékokat. Álláspontja szerint a szakértői vélemény öt felmondási indok valóságát alátámasztja, további kettőét pedig részben bizonyítja. Az anyagi jogi mérlegelést az Mt. 103. §-ába és 104. §-ába ütközően jogszabálysértőnek tartotta.
A felperes felülvizsgálati ellenkérelmében a jogerős ítélet hatályában való fenntartását kérte.
A Legfelsőbb Bíróság a felülvizsgálati kérelmet a Pp. 274. §-ának (1) bekezdése alapján tárgyaláson kívül bírálta el.
A felülvizsgálati kérelem nem alapos.
A munkaügyi bíróság ítéletében megállapított igen részletes, a rendkívüli felmondást megelőző munkáltatói intézkedésekre és egyéb körülményekre is kiterjedő tényállás számos olyan adatot, ténymegállapítást tartalmaz, amely - a peres iratok tanúsága szerint - nem a szakértői véleményen, hanem egyéb perbeli bizonyítékokon, tanúvallomáson, okirati bizonyítékon alapul. A felperes munkatársaival szemben használt kifogásolt arrogáns hangnemét a bíróság ugyancsak a tanúvallomások alapján állapította meg. Téves, megalapozatlan tehát az a felülvizsgálati álláspont, hogy a tényállást csupán a szakértői vélemény alapján, az egyéb bizonyítékok mérlegelése nélkül állapította meg a bíróság. Az az indokolásbeli hiányosság, hogy az említett egyes bizonyítékokat a bíróság nem jelölte meg pontosan, az egyébként helyes és megalapozott tényállás megállapításra tekintettel, nem minősül az ügy érdemére kiható eljárási jogszabálysértésnek.
A bíróság az egyes bizonyítékok kellően indokolt elfogadásával - mérlegeléssel - olyan tényállást is megállapíthat, amely a fél által vitatott bizonyíték tartalmával nem áll ugyan összhangban, a per egyéb adataira figyelemmel azonban nem okszerűtlen [Pp. 206. § (1) bekezdés]. Az adott esetben a munkaügyi bíróság ennek megfelelően indokolta, hogy a tanúként meghallgatott divízió igazgató, műszaki igazgató illetve termelésvezető tanúvallomásával szemben - a különleges szakértelmet igénylő kérdésekben - a kirendelt szakértő szakvéleményét fogadta el a felperes számára kiadott feladatok teljesítésével kapcsolatos tények megállapításánál bizonyítékként. Az aggálytalan - a perben alperes által sem vitatott - szakértői vélemény alapján okszerű következtetéssel megállapított tényállás megalapozott. A bíróság - a felülvizsgálati kérelemben állítottakkal ellentétben - a szakvéleménynek a felperes terhére eső megállapításait is a tényállás részévé tette (pl. felperes jelentései nem tartalmazták hiánytalanul mindazt, amit számára a mérőállvánnyal kapcsolatos feladatként előírtak).
A tényállás felülvizsgálati támadása a kifejtettekre tekintettel megalapozatlan, a másodfokú bíróság jogszabálysértés nélkül fogadta el ítélkezése alapjául a bizonyítékok okszerű mérlegelésével megállapított elsőfokú ítéleti tényállást.
A jogerős ítélet a rendkívüli felmondás jogellenességének megállapítását azért találta helytállónak, mert az indokul felhozott kötelezettségszegéseket részben az alperes nem bizonyította, másrészt a felperes terhére megállapított kötelezettségszegés nem volt olyan súlyú, amely a rendkívüli felmondást megalapozta volna [Mt. 96. § (1) bekezdés a) pont]. E jogi mérlegelés nem jogszabálysértő. A felperes vétkessége súlyának, illetve a kötelezettségszegés mértékének megítélésénél - a bírói gyakorlatnak megfelelően - nem volt mellőzhető az alperes ezzel összefüggő, a rendeltetésszerű joggyakorlásnak nem megfelelő magatartása. Ezért anyagi jogszabálysértést is alaptalanul panaszolt a felülvizsgálati kérelem.
Mindezekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság a Pp. 275/A. §-ának (1) bekezdése alapján a jogerős ítéletet hatályában fenntartotta, és az alperest a 6/1986. (VI. 26.) IM rendelet 3. §-ának (3) bekezdése alapján kötelezte a felülvizsgálati eljárási illeték megfizetésére. (Mfv. I. 10.148/2001.)
282. Ha vasutas munkavállaló a munkáltató tulajdonát képező gázolajat tulajdonít el, cselekménye a rendkívüli felmondást megalapozta (Mt. 96. §).
Az I. rendű felperes főmozdonyvezető, a II. rendű felperes mozdonyfelvigyázó munkakörben fennállt munkaviszonyát az alperes a 2000. január 27-én kelt rendkívüli felmondással megszüntette az Mt. 103. §-ába ütköző, a munkáltató vagyonát károsító szándékos magatartásuk miatt. A felperesek a keresetükben a rendkívüli felmondás jogellenességének megállapítását, eredeti munkakörükben történő továbbfoglalkoztatásukat és elmaradt munkabérük megfizetését kérték.
A munkaügyi bíróság ítéletével a felperesek keresetét elutasította.
A munkaügyi bíróság által megállapított tényállás szerint 2000. január 21-én 23 óra 5 perckor a P. állomáson járőr szolgálatot teljesítő fegyveres biztonsági őr és rendész észlelték, hogy a javítóműhely csarnokában, a hátsó ajtó irányába haladnak a felperesek kezükben egy-egy műanyag kannával. Amikor a II. rendű felperes az épületből kilépett, meglátta az épület jobb oldalán az épület végénél a fegyveres őrt, ekkor elkezdett futni, és mielőtt az őr utolérte, a kezében levő 20 literes műanyag kannát és rongyot bedobta egy tujafa alá. Az I. rendű felperest a rendész akkor ismerte fel, amikor az épület végénél kilépett. Az I. rendű felperes meglátva a rendészt visszalépett az épület takarásába és elszaladt. A rendész nem tudta követni, mert nem látta merre tűnt el. Ezért ő is a II. rendű felperest követő fegyveres őr után szaladt, és a helyszínre érve neki is megmutatta a fegyveres őr a tujafa tövében levő 20 literes kannát és ruhadarabot. A rendész a helyszínen maradt II. rendű felperessel, a fegyveres őr pedig értesítette az állomáson levő vasúti alosztály rendőreit. A helyszínről elmenekült I. rendű felperest az állomás forgalmi irodájában fogták el a körzeti megbízott rendőrök. A helyszínen a rendőrség lefoglalt - egyebek mellett - 20 liter gázolajat egy műanyag kannában és egy műanyag leeresztő csövet.
A bíróság az előbbi tényállás alapján bizonyítottnak találta a felperesek terhére rótt azt a kötelezettségszegést, hogy az alperes tulajdonát képező gázolajat szándékoztak eltulajdonítani, amelyet a biztonsági őrök hiúsítottak meg.
A felperesek fellebbezése folytán eljárt megyei bíróság ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletét - helyes indokai alapján - helybenhagyta.
A fellebbezésben foglaltakkal kapcsolatban a másodfokú bíróság hangsúlyozta, hogy az elsőfokú ítélet nem ütközött a Pp. 4. §-a (1) bekezdésébe amiatt, hogy a szabálysértési hatóság "konkrét és minden kétséget kizáró bizonyítékok" hiányában nem hozott marasztaló határozatot.
A felperesek felülvizsgálati kérelemmel éltek, amelyben a perben hozott ítéletek hatályon kívül helyezését és új eljárás elrendelését kérték megalapozatlanság miatti jogszabálysértésre hivatkozással. Álláspontjuk szerint a bíróság a bizonyítékokból nem helyes következtetést vont le. Azzal érveltek, hogy a terhükre rótt magatartást más bizonyíték nem támasztja alá, csak a két vasútőr vallomása, akik anyagi érdekeltségüknél fogva nem érdektelen, elfogulatlan tanúk. Sérelmezték, hogy nem vizsgálták a mozdonyok gázolaj szintjét, hová tűnt a másik műanyag kanna, nem vettek ujjlenyomatot a kannáról. Arra hivatkoztak, hogy amíg minden kétséget kizáróan nem bizonyosodik be a vétkességük, addig nem lehet terhükre kötelezettségszegést megállapítani.
Az alperes felülvizsgálati kérelme a jogerős ítélet hatályában való fenntartására irányult.
A Legfelsőbb Bíróság a felülvizsgálati kérelmet a Pp. 274. §-ának (1) bekezdése alapján tárgyaláson kívül bírálta el.
A felülvizsgálati kérelem nem alapos.
A munkaügyi bíróság az eljárásjogi szabályoknak megfelelően [Pp. 206. § (1) bekezdés, 221. § (1) bekezdés] részletesen kifejtette, a logika szabályaival nem ellentétesen, meggyőző érveléssel indokolta, hogy milyen bizonyítékok alapján találta bizonyítottnak a felperesek által elkövetett kötelezettségszegést [Mt. 103. § (1) bekezdés c) pont]. Ennek keretében kitért a felülvizsgálati kérelemben említett körülményekre is: így értékelte és okszerű indokát adta annak, hogy miért nem kellett, illetve lehetett adott esetben a mozdonyok üzemanyagtartályára is kiterjedő vizsgálattal is bizonyítani a kötelezettségszegés tényét. Továbbá a tanúvallomások között nem lényeges kérdésben felmerült ellentmondást is feloldotta ítélete indokolásában. Az erre vonatkozó érvelés életszerű és a per adataival kellően alátámasztott.
A felülvizsgálati kérelem a tanúvallomások tekintetében felhozott elfogultságot tényszerűen megalapozó indokot nem jelölt meg. Önmagában az a körülmény, hogy a fegyveres biztonsági őr és a rendész a munkaköri feladatai ellátásáért díjazásban részesül, nem minősíthető olyan anyagi érdekeltségnek, amely a munkavégzésükkel összefüggő ügyben az elfogulatlan tanúvallomásukat kizárná. E bizonyítékok hitelt érdemlőségét, bizonyító erejét a felülvizsgálati kérelem csupán az előbbiekre hivatkozva sikertelenül vitatta.
A kifejtettekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság a perbeli tényállás megállapításával kapcsolatban jogszabálysértést megalapozó okszerűtlen, a per adataival ellentétes következtetés hiányában az ítéleti tényállás támadását nem találta alaposnak.
Ezért a Legfelsőbb Bíróság a Pp. 275/A. §-ának (1) bekezdése alapján a jogerős ítéletet hatályában fenntartotta. (Mfv. I. 10.158/2001.)
283. Ha vasutas munkavállaló a munkáltató tulajdonát képező gázolajat tulajdonít el, cselekménye a rendkívüli felmondást megalapozta (Mt. 96. §).
A felperes 1985. szeptember 18-ától mozdonyvezetőként állt munkaviszonyban az alperesnél.
Az alperes 2000. április 7-én a felperes munkaviszonyát rendkívüli felmondással megszüntette. Az indokolás szerint a felperes ellen egyrendbeli sikkasztás vétsége elkövetése miatt az ügyészség vádemelési javaslatot nyújtott be. Ennek előzménye az volt, hogy a felperes a 2000. január 24-ei szolgálatában a gépet 340 liter gázolajhiánnyal adta át D.-n. Az ezt követő napon a felperesnél 150 liter gázolajhiány merült fel. A D.-i Rendőrkapitányságon megindult vizsgálatban a felperes neve mint az eltulajdonításban aktív résztvevő merült fel.
A rendkívüli felmondás ellen a felperes munkaügyi jogvitát kezdeményezett. A munkaügyi bíróság a 2000. június 17-én jogerőre emelkedett ítéletével a rendkívüli felmondást hatálytalanította és a felperest eredeti munkakörébe visszahelyezte. A bíróság - egyebek mellett - kifejtette, hogy az alperes a rendkívüli felmondás jogának gyakorlásával elkésett, ezért a jognyilatkozatot érdemben nem bírálta el.
Az alperes 2000. július 18-án a felperes munkaviszonyát rendkívüli felmondással megszüntette azzal az indokkal, hogy a D.-i Városi Bíróság a 2000. július 7-én jogerőssé vált ítéletével a felperest sikkasztás vétségében bűnösnek mondta ki. Ezáltal a felperes további foglalkoztatása lehetetlenné vált.
A felperes a munkaügyi bíróságnál benyújtott keresetében a rendkívüli felmondás jogellenességének megállapítását, munkaviszonyának helyreállítását, és az alperesnek elmaradt munkabérben való marasztalását kérte.
A munkaügyi bíróság ítéletével a keresetet elutasította. Megállapította, hogy az alperes a rendkívüli felmondás jogával jogszerűen élt, mivel a korábbi jognyilatkozatához képest új tényre, többlet tényállásra hivatkozott (büntetőügyben eljárt bíróság bűnösséget kimondó határozata).
A felperes fellebbezést nyújtott be.
A megyei bíróság ítéletével a munkaügyi bíróság ítéletét megváltoztatta, a rendkívüli felmondást hatálytalanította, az alperest arra kötelezte, hogy a felperest eredeti munkakörében foglalkoztassa, továbbá rendelkezett az alperes elmaradt munkabér fizetési kötelezettségéről.
A másodfokú bíróság azt vizsgálta, hogy a Pp. 229. § (1) bekezdés szerint az anyagi jogerő beállta miatt az alperes újabb rendkívüli felmondása jogellenes-e, illetve bizonyított-e olyan többlet tényállás, amely a korábbi jogerős ítélet ellenére a munkáltató második jognyilatkozatát megalapozta.
Megállapította, hogy a felperes bűnösségét megállapító ítélet nem tartalmaz többletet a 2000. április 7-én történt rendkívüli felmondáshoz viszonyítva. Ezáltal az alperes a felperessel szemben ítélettel már elbírált jogot tett vitássá, ez pedig tiltott. Az alperesnek azt a magatartását, hogy ismételten élt a rendkívüli felmondás jogával, a másodfokú bíróság az Mt. 4. §-ába ütközőnek minősítette. Mindezek miatt a munkaügyi bíróság ítéletét megváltoztatta. Ennek megfelelően rendelkezett a felperes kereseti kérelmei tárgyában.
Az alperes felülvizsgálati kérelemmel élt, mivel álláspontja szerint a jogerős ítélet a Pp. 229. §-ába ütközik, ezért jogszabálysértő. Arra hivatkozott, hogy a másodfokú bíróság ezt a jogszabályt kiterjesztően értelmezte, illetve amennyiben a Pp. 229. §-ának alkalmazása mégis helytálló, a per megszüntetésének, és nem az elsőfokú ítélet megváltoztatásának lett volna helye. Vitatta azt is, hogy a második rendkívüli felmondásban nincs olyan többlet, amely azt megalapozta volna. Álláspontja szerint új tényállást jelent a korábbi gyanúhoz, illetve vádirathoz képest, ha a bíróság jogerősen a vádlott bűnösségét mondja ki. Emiatt a felperes foglalkoztatása a bizalomvesztés következtében nyilvánvalóan lehetetlenné vált. Az alperes álláspontja szerint a másodfokú bíróság döntése az Mt. 4. §-ába is ütközik, mivel a döntésének ezt a részét semmilyen bizonyíték nem támasztja alá.
A felülvizsgálati kérelem alapos.
A bíróság a 2006. június 17-én jogerőssé vélt ítéletével az első rendkívüli felmondás szerint arról döntött, hogy a felperesnél feltárt üzemanyag hiány műszaki okokkal nem volt igazolható, a felperessel szemben az eltulajdonítás gyanúja merült fel. Ezt a vádemelési javaslat tartalmazta. Az alperes az ezt követően kiadott (második) rendkívüli felmondásban arra hivatkozott, hogy a felperest a bíróság sikkasztás vétségében bűnösnek mondta ki.
A Pp. 229. § (1) bekezdése alapján tehát a tényalap azonosságának hiánya folytán az adott esetben az anyagi jogerő szabálya nem érvényesülhet. Az üzemanyag hiány ténye és az emiatt kialakult gyanú - mint a munkáltató jognyilatkozatának indoka - nem azonos az utóbb megjelölt indokkal, amely a felperes bűnösségét megállapító ítélet tényét jelölte meg. Mindezek miatt az anyagi jogerő szempontjából nem annak van jelentősége, hogy a bűnösséget kimondó bírósági ítélet tartalmazott-e új tényt az alperes számára, hanem annak, hogy a rendkívüli felmondások - amelyek az adott esetben a tényalapot jelentik - nem voltak azonosak. Ezért a másodfokú bíróság a jognyilatkozatokra a tényalap azonosságát tévesen mondta ki, következésképpen az anyagi jogerőről szóló jogi álláspontja a Pp. 229. § (1) bekezdésébe ütközik. Az Mt-ben biztosított valamely jog - ideértve a munkaviszony megszüntetését jelentő egyoldalú jognyilatkozat megtételének jogát - ismételt gyakorlása önmagában, egyéb körülmények [Mt. 4. § (2) bekezdése] bizonyítása nélkül nem rendeltetésellenes. A felperes ilyen körülményeket nem bizonyított, ezért a másodfokú bíróság megalapozatlanul következtetett az Mt. 4. §-ának megsértésére.
A kifejtettek miatt a Legfelsőbb Bíróság a Pp. 275/A. § (2) bekezdése alapján a megyei bíróság ítéletét hatályon kívül helyezte, a munkaügyi bíróság ítéletét - indokolás kiegészítéssel - helybenhagyta. (Mfv. I. 10.188/2001.)
284. Ha az ötvös bizonylat nélkül, a nála talált aranytöbbletből, szabálytalan vállalási jeggyel aránytárgyat készít, minősített kötelezettségszegést követ el és ez a munkaviszonyának rendkívüli felmondással történt megszüntetését megalapozta (Mt. 96. §).
A felperes a szövetkezet tagjaként munkaviszony jellegű jogviszonyban állt az alperessel, napi 4 órában eladói, illetve napi 4 órában ötvös munkakörben.
A felperes munkaviszonyát az alperes 1998. december 28-án rendkívüli felmondással megszüntette. Az indokolás szerint az 1998. december 18-án tartott ellenőrzés során felperesnél mintegy 50 gramm aranytöbblet volt egy félkész karreif és egyéb arany formájában bizonylat nélkül. A felperes az ellenőrzés tartama alatt telefonon megkérte a részleg-adminisztrátort, majd közvetlenül az üzletvezető-helyettest, hogy pótlólag készítsen a karreifről vállalási jegyet. Az alperes a felperes terhére rótta az ügyrendi szabályok és a nemesfém gazdálkodásra vonatkozó szabályok megsértését, továbbá azt, hogy H. L. üzletvezető-helyettest valóságnak meg nem felelő adatok rögzítésére kérte fel.
A felperes keresetében a rendkívüli felmondás jogellenességének megállapítását és annak jogkövetkezményei alkalmazását kérte. Arra hivatkozott, hogy az ékszert karácsonyi ajándéknak szánta a férjének, így értékesítésre, forgalomba nem került volna, és a munkalapot utólag kívánta kiállítani, mivel a munkáltató tudott az aranyművesek ilyen külön munkáiról és eltűrte azt. Az intézkedést nem tartotta arányosnak az elkövetett kötelezettségszegéssel, azt negatív diszkriminációnak minősítette.
A munkaügyi bíróság ítéletével a felperes keresetének helyt adott. Megállapította a munkaviszony jogellenes megszüntetését és az alperest elmaradt munkabér, felmentési időre járó átlagkereset, valamint végkielégítés megfizetésére kötelezte.
A bíróság a bizonyítékok mérlegelése alapján bizonyítottnak találta, hogy az alperesnél megtűrt volt a saját anyagból saját részre való ékszerkészítés, amely elkerülése végett a munkáltató szinte semmit sem tett. Jelentőséget tulajdonított annak is, hogy a kollektív szerződés szerint a hatósági ellenőrzés során feltárt kötelezettségszegéssel kapcsolatban annak ismétlődése esetén lehet rendkívüli felmondással élni, és a felpereséhez hasonló kötelezettségszegés miatt az alperes korábban nem felmondást, hanem áthelyezést alkalmazott.
A bíróság álláspontja szerint a felperes által elkövetett szabálytalanság adminisztratív kötelezettségszegésnek tekinthető, amely nem állt arányban az alperes intézkedésével. Ezért a rendkívüli felmondást jogellenesnek minősítette.
Az alperes fellebbezéssel élt.
A megyei bíróság ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletét megváltoztatta és a felperes keresetét elutasította.
A másodfokú bíróság a megállapított tényállásból levont jogi következtetéssel nem értett egyet. Hangsúlyozta, hogy a nemesfém kezelésére, feldolgozására, értékesítésére előírt szigorú szabályoknak megfelelő belső utasítás szerint a nemesfémek átvételét, feldolgozását megrendelő lapnak kell kísérnie, és a készáru csak fémjelzést követően kerülhet ki az alperestől. A hosszú ideje aranyműves beosztású felperes a munkaviszonyából eredő lényeges kötelezettségét súlyos gondatlansággal, jelentős mértékben megszegte, amikor a szükséges bizonylatok nélkül saját részére, otthonról hozott aranyból készített ékszert, amely fémjelzést nem kaphatott volna, és szabálytalan eljárása leplezésére egyik munkatársával visszadátumoztatva készíttetett munkalapot. A bíróság felperes magatartását nem találta menthetőnek a másoknál is előfordult hasonló cselekmény miatt. A szabálytalan gyakorlat megváltoztatása érdekében a munkáltató intézkedését alappal megtehette.
A felperes felülvizsgálati kérelmében a jogerős ítélet hatályon kívül helyezését és az elsőfokú ítélet helybenhagyását kérte. Sérelmezte, hogy a másodfokú bíróság figyelmen kívül hagyta a tanúk vallomásait, valamint a kollektív szerződés, alapszabály és munkaszerződés rendelkezéseit. M. J.-né szerint kitöltött munkalap esetén mindent rendben talált volna. Ezt a gyakorlatot a jogtanácsos vallomása megerősítette, H. L. pedig elismerte, hogy saját belátása szerint cselekedett, amikor a munkalapot kiállította. A felperes arra is hivatkozott, hogy az alperes hátrányos megkülönböztetést alkalmazott vele szemben, aminek az oka a szövetkezet átalakulásával kapcsolatos perben való részvétele volt.
Az alperes felülvizsgálati ellenkérelme a jogerős ítélet hatályában való fenntartására irányult.
A Legfelsőbb Bíróság a felülvizsgálati kérelmet a Pp. 274. §-a (1) bekezdése alapján tárgyaláson kívül bírálta el.
A felülvizsgálati kérelem nem alapos.
A másodfokú bíróság a döntését az elsőfokú bíróság által megállapított tényállásra alapította, amely a felperes terhére rótt kötelezettségszegéseket - az előírt bizonylat nélkül, a felperesnél talált aranytöbbletből történő aranytárgykészítést, valamint a pótlólag, szabálytalan vállalási jegy elkészíttetést - tényként megállapította.
E kötelezettségszegések értékelésénél, jogi minősítésénél figyelembe vett körülményekkel ellentétes tényállításokat a felülvizsgálati kérelemben hivatkozott tanúvallomások nem tartalmaznak. M. J.-né tanúvallomása szerint ugyanis felperes bár az ellenőrzés során azt állította, hogy a vitatott aranymennyiségre munkalapja van, ilyen munkalap nem volt, holott csak szabályosan kiállított bizonylat esetén lett volna rendben az adott munka. Dr. Sz. G. azt adta elő, hogy egy alkalommal ő is rendelt arany ékszert a részlegvezetőnél, de a munkalap kiállítására nem tudott nyilatkozni. H. L. pedig úgy nyilatkozott, hogy a telefonban közölt kérésre állította ki korábbi időpontra, december 14-ére a munkalapot, amelyre a vállaló aláírása helyére próbálta a felperes aláírását utánozva felperes nevét aláírni, és egyébként az arany-megmunkálókra vonatkozó szabályzatot nem ismerte. Az előbbiek alapján megállapítható, hogy a felperes minősített kötelezettségszegésére levont ítéleti következtetés a perbeli bizonyítékokkal nem áll ellentétben.
A kollektív szerződésre és munkaszerződésre, illetve az alapszabályra hivatkozva kifejtett felülvizsgálati érvelés azért téves, mert az Mt. 96. §-a (1) bekezdésének a) pontja szerinti feltételek fennállása esetén a rendkívüli felmondás jogszerűen gyakorolható függetlenül attól, hogy az előbbi szabályok, rendelkezések a perbeli kötelezettségszegéssel "nem foglalkoznak".
A másodfokú bíróság az alperes korábbi elnézőbb gyakorlatát is figyelembe véve helyesen állapította meg, hogy felperes kifejezetten előírás ellenes eljárása, valamint az annak leplezésére szolgáló további magatartása, a szabálytalan bizonylat készíttetés, az Mt. 96. §-a (1) bekezdésének a) pontja alapján a rendkívüli felmondást megalapozta.
Az elsőfokú bíróság az elkövetett kötelezettségszegés súlyára tekintettel állapította meg a jogellenességet. A felperes a hátrányos megkülönböztetés miatt a jogellenesség megállapítása végett csatlakozó fellebbezéssel nem élt. Így a másodfokú eljárás tárgyát a hátrányos megkülönböztetés nem képezte. Ennélfogva a jogerős ítélet a hátrányos megkülönböztetés tilalmába ütköző jogszabálysértésre hivatkozással felülvizsgálati kérelemmel nem volt támadható (BH 1996/7/372.).
A kifejtettekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság a jogerős ítéletet a Pp. 275/A. §-ának (1) bekezdése alapján hatályában fenntartotta, és a felperest kötelezte az alperes felülvizsgálati eljárási költsége megfizetésére. (Mfv. I. 10.256/2001.)
285. Ha a művezető ellenőrzési kötelezettségének elmulasztására alapított rendkívüli felmondás hatályon kívül helyezése iránti perben a munkáltató a kötelezettségszegést videókamera-felvétellel konkrétizálta, annak alapján vizsgálni kellett a művezető magatartását és annak körülményeit, ennek elmulasztása miatt új eljárás szükséges (Mt. 96. §).
A felperes művezető munkakörben fennállt munkaviszonyát az alperes az 1999. december 18-án kelt rendkívüli felmondással megszüntette az Mt. 96. §-a (1) bekezdésének a) pontjára hivatkozással. Az indokolás szerint az 1999. december 9-én befejezett vizsgálat feltárta, és a felperesnek is bemutatott videofelvételeken is látható volt, hogy a felperes irányítása alá tartozó munkavállalók rendszeresen a munkáltató tulajdonát károsító magatartást tanúsítottak. A vizsgálat megállapította, hogy ehhez hozzájárult felperes kötelezettségszegése, mert vezetői ellenőrzési kötelezettségének nem megfelelően tett eleget.
A felperes módosított keresetében a rendkívüli felmondás jogellenességének megállapítását, eredeti munkakörében való továbbfoglalkoztatását, elmaradt munkabére, valamint jelenléti jutalom és kamatok megfizetését kérte.
A munkaügyi bíróság ítéletével a rendkívüli felmondást hatályon kívül helyezte és felperest az eredeti munkakörébe visszahelyezte, az alperest elmaradt munkabér és jelenléti jutalom megfizetésére kötelezte.
A munkaügyi bíróság szerint a rendkívüli felmondásból nem tűnik ki, hogy az alperes mi kifogásolni valót talált felperes vezetői ellenőrzési kötelezettsége teljesítésében, tehát nem jelölte meg világosan a felperes terhére rótt kötelezettségszegést. Ezért a bíróság az Mt. 89. § (2) bekezdésében előírt követelménynek nem megfelelő intézkedés jogellenességét állapította meg, és az Mt. 100. §-a (1) és (6) bekezdése szerinti jogkövetkezményeket alkalmazta.
Az alperes fellebbezése folytán eljárt megyei bíróság ítéletével a munkaügyi bíróság ítéletét részben megváltoztatta. Az elmaradt munkabér címén történt marasztalás összegét felemelte, az alperest késedelmi kamat megfizetésére kötelezte és a perköltség összegét leszállította. Egyebekben az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta.
A másodfokú bíróság álláspontja szerint a munkaügyi bíróság ítélete a jogalap szempontjából helytálló, az indokolása azonban pontosítást igényelt. Megállapította, hogy a rendkívüli felmondás indokolása felperest terhelő ellenőrzési kötelezettség elmulasztását általánosságban ugyan rögzíti, ennek ellenére "nem alkalmas" a munkaviszony rendkívüli felmondással való megszüntetésére. Kifejtette, hogy a középszintű vezető felperesnek a termelés irányítása volt a feladata, a vagyonvédelem nem tartozott fő kötelezettsége közé. A munkaköri leírása szerinti kétóránkénti ellenőrzés a termelési feladatokkal volt kapcsolatos, nem önálló vagyonvédelmi ellenőrzési feladatot jelentett. Egyes munkavállalóknak a munkáltató vagyonát károsító cselekményéből nem következik, hogy felperes az ellenőrzési kötelezettségét elmulasztotta volna. A felmondásból pedig nem állapítható meg, hogy milyen módon, mivel sértette meg az ellenőrzési kötelezettséget. Az alperes arra nem ajánlott fel bizonyítást, hogy felperes az általa észlelt károsító magatartás ellen nem lépett fel. E tekintetben a videokazetta anyagának perbeli bizonyítékként való mellőzésével egyetértett, mivel a vágott anyag forgatókönyvéből sem lehetett arra következtetni, hogy a vagyon elleni cselekmények elkövetésekor felperesnek volt-e ellenőrzési kötelezettsége.
Az Mt. 100. §-a (2) bekezdésének alkalmazására irányuló munkáltatói kérelmet - a bizalomvesztést megalapozó tények hiányában - nem találta alaposnak.
A munkáltató helyett tévesen az alperes szerencsi gyára alperesként történt megjelölésével kapcsolatban eljárási jogszabálysértést a megyei bíróság nem állapított meg, mivel a felperes a perben az alperes megnevezését pontosította, és a bíróság ezt követően az eredetileg is perelt jogi személy gazdasági társaságot idézte alperesként.
Az alperes felülvizsgálati kérelmében a jogerős ítéletnek - az elsőfokú ítéletre is kiterjedően - a hatályon kívül helyezését és új eljárás elrendelését, másodlagosan a felperes visszahelyezését mellőző határozat hozatalát kérte, az Mt. 96. §-a (2) bekezdése, 89. §-a (2) bekezdése, 100. §-a (2) bekezdése, valamint a Pp. 163. §-a, 206. § (1) bekezdése, 249. §-a és 157. §-a rendelkezéseibe ütköző jogszabálysértés miatt. Álláspontja szerint a másodfokú bíróság nem csupán az elsőfokú ítélet indokolását pontosította, hanem más, nem alaki indok alapján állapította meg a rendkívüli felmondás jogellenességét. Érdemben, az indok való és okszerű volta tekintetében döntött, anélkül, hogy bizonyítási eljárást folytatott volna le. A felperes több éves vezetői munkaviszonyát kérte értékelni a bizalomvesztést megalapozó körülményként. Fenntartotta álláspontját, miszerint az alperes téves megjelölése, illetve nem szabályszerű perbevonása miatt a pert meg kellett volna szüntetni. Ezért felülvizsgálati kérelme a per megszüntetésére is irányult.
A felperes felülvizsgálati ellenkérelmében a jogerős ítélet hatályában való fenntartását indítványozta.
A Legfelsőbb Bíróság a felülvizsgálati kérelmet a Pp. 274. §-ának (1) bekezdése alapján tárgyaláson kívül bírálta el.
A felülvizsgálati kérelem a következők szerint alapos.
A felperes kötelezettségszegését a rendkívüli felmondás felperes ellenőrzési kötelezettségének elmulasztásában jelölte meg. Ezt az önmagában általános kötelezettségszegést az alperes azáltal konkretizálta, hogy adott vizsgálat során megállapított, a felperes irányítása alá tartozó munkavállalók - videokamerával rögzített - vagyon elleni cselekményeivel összefüggően állította a felperes részéről az ellenőrzés elmulasztását.
Ez az indokolás az Mt. 89. §-a (2) bekezdésében előírt világos indokolás követelményének megfelel, mert az összefoglalóan megjelölt, de meghatározott körülményekhez kapcsolódó kötelezettségszegés részletes leírása nélkül is kitűnik, hogy milyen okból szüntette meg azonnali hatállyal a felperes munkaviszonyát az alperes. A perben az alperest terhelte a munkavállalók károkozásával összefüggő felperesi mulasztás tényének és vétkességének bizonyítása; ennek keretében annak bizonyítása, hogy felperes ellenőrzési kötelezettsége mire terjedt ki, annak teljesítése esetén a munkavállalók károkozó magatartását észlelnie kellett-e, illetve a kötelezettségét súlyos gondatlansággal, vagy szándékosan megszegte.
Az előbbiekre tekintettel az elsőfokú bíróság a rendkívüli felmondás jogellenességét alaki okból jogszabálysértően állapította meg. A téves jogi álláspontjából következően a felmondási indok érdemi elbírálásához szükséges tényállás megállapítását is mellőzte.
Helyesen hivatkozott a felülvizsgálati kérelem arra, hogy a másodfokú bíróság a rendkívüli felmondás indokát nemcsak alaki szempontból vizsgálta, hanem annak érdemi elbírálásába is bocsátkozott. A felperes ellenőrzési kötelezettségének tartalmát vizsgálva állapította meg, hogy felperesnek vagyonvédelmi kötelezettsége nem volt. A felmondási indok valósága elbírálása körébe tartozó megállapításnak minősül az is, hogy nem lehet felperes ellenőrzési kötelezettsége elmulasztására következtetni a munkavállalók károkozó magatartásából. Ugyancsak a kötelezettségszegés tényének bizonyításával kapcsolatos az az ítéleti megjegyzés, hogy a videofelvétel forgatókönyve alapján nem lehet arra következtetni: felperesnek a vitatott cselekmények időpontjában a munkavállalókat ellenőrizni kellett-e.
A kötelezettségszegés tekintetében a bizonyítás mellőzésével, a bizonyítékok teljes körű mérlegelése alapján [Pp. 206. § (1) bekezdés] a tényállás megállapítása nélkül a másodfokú bíróság megalapozatlanul döntött, jogszabálysértően hagyta helyben a jogellenességre alapított kereseti kérelemnek helyt adó elsőfokú ítéletet.
A per megszüntetésével kapcsolatos felülvizsgálati kérelem nem alapos. A peres iratok alapján megállapítható, hogy a felperes az első tárgyaláson pontosította a munkáltató alperes megjelölését, és a munkaügyi bíróság a Pp. 64. §-a (2) bekezdése szerint a felperes által megjelölt gazdasági társaságot alperesként a kereset közlésével megidézte. Az előzőleg tévesen megjelölt alperesi gyár perből való elbocsátása megtörtént, az arról szóló külön rendelkezés elmaradása nem minősül az ügy érdemi elbírálására kiható jogszabálysértésnek [Pp. 275/A. § (1) bekezdés].
A felperes terhére rótt kötelezettségszegés megállapításától függően lehet csak állást foglalni abban, hogy a munkáltató felperessel szemben a bizalomvesztésre alappal hivatkozott-e.
A kifejtettekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság a Pp. 275/A. §-ának (2) bekezdése alapján a jogerős ítéletet - a munkaügyi bíróság ítéletére is kiterjedően - hatályon kívül helyezte és a munkaügyi bíróságot a rendkívüli felmondás érdemi elbírálása végett új eljárásra és új határozat hozatalára utasította. (Mfv. I. 10.301/2001.)
286. Ha a bankfióknál a hitelezéssel kapcsolatban hosszabb időn át, sorozatos, súlyos szabálytalanságok történtek, a vezető ellenőrzési kötelezettségének súlyos gondatlansággal történt elmulasztása miatt a rendkívüli felmondás megalapozott volt (Mt. 96. §).
A felperes fiókvezető munkakörben fennállt munkaviszonyát az alperes 1999. november 15-én kelt rendkívüli felmondással megszüntette. Az intézkedés a R. Kft. hitelezése során elkövetett több szabálytalanságra, a felperes ellenőrzési, számonkérési és jelzési kötelezettsége elmulasztására és mindezek következményeként a hitelezett cég által a hitel fedezetének elvonását lehetővé tevő magatartására, a felperessel szembeni bizalom megrendülésére hivatkozott.
A felperesnek a rendkívüli felmondás jogellenessége megállapítására és a jogellenesség jogkövetkezményei alkalmazására irányuló keresetét a munkaügyi bíróság ítéletével elutasította.
A munkaügyi bíróság által feltárt tényállás szerint a felperes által vezetett bankfiók a bank ügyviteli utasítását megszegte, amikor a R. Kft.-nek nyújtott kölcsönt nem az elvégzett építési munkához igazodóan folyósította, azt nem alapozta meg a készültségi fokot műszaki szakértő bevonásával megállapító helyszíni szemle. A fedezetértékesítési szabályzatban foglaltak ellenére a fiók nem kötött külön engedményezési szerződést a kft. által épített és értékesített lakások értékesítéséből származó bevételre; a számlakezelések során történt sorozatos szabálytalanságok, a fokozott monitoring tevékenység elmaradása oda vezetett, hogy a kft. a lakások értékesítéséből eredő bevétele egy részét folyószámlára, nem a hitelszámlára utaltatta. A megyei hitelengedélyező felhívása ellenére a felperes nem végzett fokozott monitoring tevékenységet, ellenőrzési kötelezettségét elmulasztotta. A munkaügyi bíróság mindezeket a rendkívüli felmondást megalapozó minősített kötelezettségszegéseknek minősítette, továbbá az alperes által elrendelt belső vizsgálat befejezéséhez képest a rendkívüli felmondási jog határidőben való gyakorlására következtetett.
A felperes fellebbezése folytán eljárt megyei bíróság ítéletével az elsőfokú ítéletet helybenhagyta.
A másodfokú bíróság a tényállás kisebb kiegészítése alapján is osztotta a munkaügyi bíróság által levont jogi következtetést mind a joggyakorlási határidő, mind pedig a kötelezettségszegések értékelése vonatkozásában azzal, hogy nem találta bizonyítottnak a rendkívüli felmondás 4. indoka tekintetében a kötelezettségszegést. Eszerint a felperes nem tehető felelőssé az 1999. augusztus 31-én lejáró 35 millió forintos folyószámlahitel lejárttá tétele elmaradásában, mivel újabb fedezetbiztosítás mellett a hitelengedélyező a megújítást engedélyezte.
A másodfokú bíróság ítélete indokolásában kiemelte, hogy a perbeli hitel nagyságára tekintettel a felperes részéről elvárható lett volna a kiemelt figyelem, a szabályzatok betartása fokozott ellenőrzése, amit súlyos gondatlansággal elmulasztott.
A felperes felülvizsgálati kérelmében a jogerős ítélet hatályon kívül helyezését és a kereseti kérelmének helyt adó határozat hozatalát kérte. Álláspontja szerint a bíróság a Pp. 206. § (1) bekezdésében foglaltakat megsértette, amikor a bizonyítékokat nem összességükben, és tévesen értékelte. Az alperesnek már az első vizsgálat adatai alapján rendelkezésére álltak a felelősség megállapításához szükséges információk. Vitatta az első vizsgálat után lefolytatott revizori vizsgálat szükségességét, mivel az előbbiben az ügyben érintett hitelengedélyezőn és döntnökön kívül egy ügyvéd is részt vett. A második vizsgálat a felelőssége szempontjából felesleges volt. Megalapozatlan ezért a joggyakorlási határidő betartására levont következtetés. Vitatta továbbá a rendkívüli felmondásban felhozott indokok valóságát.
Az alperes felülvizsgálati ellenkérelmében a jogerős ítélet hatályon kívül helyezését kérte.
A felülvizsgálati kérelem nem alapos.
Az egységes bírói gyakorlat szerint az Mt. 96. § (4) bekezdésében előírt szubjektív határidő akkor kezdődik, amikor a munkáltatói jogkör gyakorlója a birtokába jut mindazoknak az ismereteknek, amelyek alapján megalapozottan állást foglalhat a kötelezettségszegés tényéről, és annak mértékéről, valamint a vétkesség súlyáról [Mt. 96. § (1) bekezdés a) pont, BH 2000.76.].
A bíróságok a per adatai alapján okszerű ténybeli és helytálló jogi következtetéssel állapították meg, hogy az alperes a Banküzem Ellenőrzési Főosztálya által végzett revizori vizsgálatról készült jelentés megállapításai alapján került abba a helyzetbe, hogy megalapozott döntést hozhatott a rendkívüli felmondási jog gyakorolhatóságáról. Az alperes a R. Kft.-nek folyósított vállalkozói hitelekre vonatkozó első vizsgálatot végzőknek a hitelezésben döntnökként és engedélyezőként való részvétele miatti érintettségére tekintettel indokoltan várta be a Banküzem Ellenőrzési Főosztálya revizori vizsgálatát, és annak megállapításai alapján a törvényben előírt tizenöt napos határidőben döntött a felperes személyi felelősségéről.
A hitelezéssel kapcsolatos vizsgálat szakmai jellegére tekintettel a felperes által hivatkozott körülmény, mely szerint az első vizsgálatban ügyvéd is részt vett, a joggyakorlási határidő betartása szempontjából nem bír jelentőséggel. A felülvizsgálati kérelem tehát tévesen támadta a jogerős ítéletet a joggyakorlási határidő elmulasztására hivatkozással.
A jogerős ítélet felülvizsgálata anyagi és eljárási jogszabály megsértésére alapozható. A felperes felülvizsgálati kérelmében ez utóbbira hivatkozott amiatt, hogy a bizonyítékok értékelése nem felelt meg a Pp. 206. § (1) bekezdésében előírtaknak. A Legfelsőbb Bíróság hosszabb ideje érvényesülő következetes gyakorlata szerint a felülvizsgálati eljárásban nincs helye a bizonyítékok ismételt egybevetésének és értékelésének. Jogszabálysértést az iratellenes, kirívóan okszerűtlen vagy a logika szabályaival ellentétes következtetés alapoz meg, ezért a felülvizsgálati eljárásban az vizsgálható, hogy a bizonyítékok ilyen értékelése megállapítható-e (BH 1999/44, BH 1998/401, BH 1997/54.).
A nem vitatott tényállás szerint a felperes annak a bankfióknak volt a vezetője, amely a hitelállománya mintegy 40%-a erejéig hitelt nyújtott a R. Kft.-nek. A hitelfolyósítás tekintetében a vizsgálatok által feltárt, és a másodfokú ítélet indokolásában részletesen kifejtett szabálytalanságokat tártak fel, valamint a fedezetelvonás miatt a bank várható vesztesége 70-100 millió forint körül volt, és az ügyben büntetőeljárás is indult. Az alperes ügyvezető igazgatója 1999 márciusában a R. Kft. hitelügyletei ellenőrzése során feltárt szabálytalanság alapján a felperest a hitelmonitoring tevékenység szigorítására hívta fel. Ennek ellenére az 1999. október-novemberben végzett vizsgálatok a kft. hitelezése körüli súlyos szabálytalanságokat és a fedezetelvonást észleltek. A felperes a keresetében elismerte, hogy a rendkívüli felmondás 1. pontjában foglaltak valósak ("a fiók nem az elvégzett munkákhoz igazította a kifizetéseket"). Elismerte továbbá, hogy a kft. által épített épületen lévő banki jelzálogjogon kívül a befolyó árbevételből (a lakások eladásából) kellett volna a hitelnek megtérülnie, az ügyintéző a hitel fedezetéül szolgáló ügyfél befizetéseket azonban nem az ügyfél hitelszámlájára, hanem a folyószámlájára utaltatta át, amelyről a kft. más célra költekezett. A felperes elismerte a keresetében azt is, hogy az ügyvezető többször telefonon érdeklődött a kft. hitelezésével kapcsolatban a R. Kft. költekezései miatt, a jelzéseket megvizsgálta, és megállapítása szerint a kft. nem vásárolt helikoptert, csak bérelt, továbbá Mercedes gépkocsit sem készpénzért vásárolt, csak lízingelt.
A vezető az általa irányított szervezeti egység szabályszerű működéséért vezetői felelősséggel tartozik, ellenőrzési kötelezettsége erre vonatkozó munkaköri leírás hiányában sem vitatható.
A felperes által vezetett bankfióknál a perbeli hitelrésszel kapcsolatos sorozatos és hosszabb ideig fennálló, az alperes számára súlyos következményekkel járó szabálytalanságok alapján a bíróságok okszerűen következtettek arra, hogy a felperes a vezetői munkaköréhez tartozó ellenőrzési kötelezettségét súlyos gondatlansággal elmulasztotta. A mulasztás jelentős mértékét a szabálytalanságokra figyelmeztető, és a fokozott monitoring tevékenységre történt ügyvezető igazgatói utasítás kellően alátámasztotta.
A másodfokú bíróság helyesen emelte ki, hogy a felperesnek, mint bankfiók vezetőnek a felelősségét nem menti, ha az irányítása alá tartozó beosztottak megsértik a bank szigorú előírásait, és azt nem észleli. A beosztottak által elkövetett és a felperes által fel nem fedett (nem ismert) sorozatos szabálytalanságok a körülményekre is tekintettel éppenhogy alátámasztják a felperesnek a rendkívüli felmondásban felhozott kötelezettségszegéseinek a törvényben megkívánt súlyát. A felülvizsgálati kérelem ezért a jogerős ítélet tekintetében törvénysértést alaptalanul panaszolt [Pp. 206. § (1) bekezdés, Mt. 96. § (1) bekezdés a) pont].
A kifejtettekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság a jogerős ítéletet hatályában fenntartotta [Pp. 275/A. § (1) bekezdés]. (Mfv. I. 10.371/2001.)
287. Ha a rendkívüli felmondás kötelezettségszegésen alapult, annak jogszerűségét e pont alapulvételével kell elbírálni és a szubjektív elemek vizsgálata nem mellőzhető (Mt. 96. §).
A felperes gépjárművezető gyakorlati oktató munkakörben fennállt munkaviszonyát az alperes 2000. február 17-én rendkívüli felmondással megszüntette. Az intézkedését azzal indokolta, hogy felperes 2000. február 5-én az oktatói feladatával kapcsolatos ellenőrzési kötelezettségét elmulasztotta, a vezetővel szemben megengedhetetlen, durva, a vezetői tekintély lejáratására alkalmas kijelentést tett, és a vezetési kartonok leadására vonatkozó felszólításnak nem tett eleget.
A felperes kereseti kérelme a rendkívüli felmondás jogellenességének megállapítására és annak jogkövetkezményei alkalmazására irányult, valamint bérigényt is előterjesztett.
A munkaügyi bíróság ítéletével a felperes keresetét elutasította.
A munkaügyi bíróság a felperes terhére rótt első magatartás elbírálását mellőzte, mivel e szakértelmet igénylő kérdésben szakértő bevonására a felek bizonyítási indítványt nem tettek.
A második indok tekintetében a bíróság megállapította, hogy a munkahelyi vita során felperes indulatos hangnemben durva, sértő kifejezést használt, amely a vezetői tekintélyt sértette.
A harmadik felperesi magatartást, a vezetési kartonok átadásának megtagadását a bíróság az Mt. 3. §-a (3) bekezdésében előírt kötelezettség megszegésének minősítette.
Ezért a második és harmadik rendkívüli felmondási indok alapján a munkáltatói intézkedést megalapozottnak találta az Mt. 96. §-a (1) bekezdése szerint.
A felperes fellebbezésében a rendkívüli felmondás jogellenessége tekintetében a munkaviszonya helyreállítása mellőzésével kérte a keresetének helyt adó határozat hozatalát, és fenntartotta 6 napra - a munkáltató által történt felmentése idejére - előterjesztett munkabér igényét.
A megyei bíróság ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta.
A másodfokú bíróság egyetértett azzal, hogy a rendkívüli felmondás első indoka - az oktatás kapcsán az ellenőrzési kötelezettség elmulasztása -, bizonyítottság hiányában nem foghatott helyt.
A bíróság álláspontja szerint a vezetői tekintély csorbítására alkalmas beszédmód szigorú megítélés alá esik, ezért nem fogadta el felperes arra való hivatkozását, hogy menthető indokból volt indulatos, és a sérelmezett kifejezés a munkahelyi közösségben nem minősült kirívónak.
A vezetési kartonok visszatartását a másodfokú bíróság - kimutatható hátrány hiányában - nem értékelte olyan súlyú kötelezettségszegésnek, amely önmagában a rendkívüli felmondás indokául szolgálhatna. Az előbbi magatartással együttesen azonban az Mt. 96. §-a (1) bekezdés b) pontja alapján a munkáltatói intézkedést megalapozta.
A felperes felülvizsgálati kérelemmel élt, amelyben a jogerős ítélet "megváltoztatását" és lényegében a keresetének helytadó határozat hozatalát kérte megalapozatlanságra, a tényállás teljes körű tisztázásának elmaradása miatti jogszabálysértésre hivatkozással. A felperes által használt kifogásolt kifejezéssel kapcsolatban sérelmezte, hogy a bíróságok a felperes ténybeli elismerésén túl nem vették figyelembe felperes meg nem cáfolt előadását, miszerint a kifogásolt kifejezés napi gyakorisággal hangzik el nemcsak az alkalmazottak, hanem a vezető szájából is a közöttük folyó beszélgetés során. Ezért ebben a körben nem volt olyan sértő, amely a vezető tekintélyét csorbíthatta. Az összes körülmény figyelembevétele nélkül a vétkessége nem volt megítélhető. A vizsgakartonok visszatartásával kapcsolatban arra hivatkozott, hogy erre akkor került sor, amikor a rendkívüli felmondás tényét vele közölték, ami az írásbeli intézkedés meghozatala előtt már megtörtént. Eljárási jogszabálysértést panaszolt amiatt, hogy a munkavégzés alóli felmentés idejére járó munkabére iránti kereseti kérelme felől a bíróságok nem döntöttek.
Az alperes felülvizsgálati ellenkérelme a jogerős ítélet hatályában való fenntartására irányult.
A felülvizsgálati kérelem alapos.
Az alperes a rendkívüli felmondást a felperes kötelezettségszegéseire alapította, ezért annak jogszerűségét az Mt. 96. § (1) bekezdésének a) pontja szerint kell elbírálni. Tévesen állapította meg tehát a másodfokú bíróság az Mt. 96. §-a (1) bekezdésének b) pontja alapján a rendkívüli felmondás megalapozott voltát.
Az előbbiekből következően a másodfokú bíróság a rendkívüli felmondás indokául megállapított két kötelezettségszegés tényén túl a törvényi feltételek fennállása - a felperes vétkességének súlya, a kötelezettségszegés jelentős mértéke - szempontjából a felmondási indok jogszerűségét nem bírálta el. Ily módon a döntés megalapozatlanságára vonatkozó felülvizsgálati támadás alapos.
A felperes terhére rótt, kifogásolt kifejezés használata az Mt. 103. §-a (1) bekezdésének c) pontjában előírt lényeges kötelezettség megszegését jelenti. A súlyos gondatlanság vagy szándékosság, illetve a jelentős mértékű kötelezettségszegés elbírálásánál nem mellőzhető a felülvizsgálati kérelemben felhozott körülmények vizsgálata (így elsősorban az adott munkahelyen a kifejezés szokásos, vagy egyébként megtűrt használata, az érintett vezető magatartását, hangnemét is ideértve).
A kifejtettekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság a jogerős ítéletet a Pp. 275/A. §-ának (2) bekezdése alapján hatályon kívül helyezte és a megyei bíróságot új eljárásra és új határozat hozatalára utasította.
Az új eljárás során a felperes terhére megállapított két kötelezettségszegéssel kapcsolatos tényállást - szükség esetén a bizonyítás kisebb terjedelmű kiegészítése alapján - ki kell egészíteni az Mt. 96. § (1) bekezdésének a) pontjában előírt feltételek fennállásának elbírálásához szükséges tényekre, körülményekre vonatkozóan. A munkavégzés alóli felmentés idejére igényelt munkabér tekintetében a követelés jogalapját és összegszerűségét illetően is rögzíteni kell a döntés alapjául szolgáló tényeket. (Mfv. I. 10.387/2001.)
288. Ha a munkavállaló a szigorú számadású jegyeket utasítás ellenére nem kellő gondossággal kezelte és ezzel összefüggésben 11 db tömb 7,5 mFt értékben eltűnt, ez a magatartás a rendkívüli felmondást megalapozta (Mt. 96. §).
A felperes kereskedelmi vezető munkakörben fennállt munkaviszonyát az alperes 1999. május 17-én rendkívüli felmondással megszüntette. Az intézkedés indokolása szerint a felperes által kizárólagosan őrzött salakjegy tömböknél keletkezett hiány alapján indult vizsgálat a felperes lényeges kötelezettségszegését állapította meg. Kizárólag azok a tömbök hiányoztak - 11 db tömb 7,5 millió forint értékben -, amelyek a biztonsági zárral rendelkező, felperes kizárólagos kezelésében lévő szekrényben voltak elhelyezve, és ehhez kulccsal csak a felperes rendelkezett.
A felperes keresetében a rendkívüli felmondás jogellenességének megállapítását, és a munkaviszonya helyreállítása mellőzésével az alperesnek az Mt. 100. §-a szerinti marasztalását kérte. Elismerte a hiányzó tömböket kezelő szekrény esetenkénti nyitva hagyását, azonban arra tekintettel, hogy a salakjegy tömbök bélyegző nélkül nem voltak felhasználhatók, a munkáltató intézkedését túl súlyosnak ítélte.
A munkaügyi bíróság ítéletével megállapította, hogy az alperes jogellenesen szüntette meg a felperes munkaviszonyát, és kötelezte 1 087 177 forint megfizetésére. Ezt meghaladóan a keresetet elutasította.
Az ítéleti tényállás szerint a megtermelt és a kiszállított, értékesített salakmennyiség közötti, hosszabb ideje fennálló lényeges eltérés - hiány - felszámolására az alperes különböző intézkedéseket tett, amelyek kidolgozásában a felperes is részt vett. Ennek keretében az ügyvezető a 3/1999. számú utasításával a salak kiszállításánál használt kiviteli jegyek kezelése és ellenőrzése szigorítását rendelte el. Az addig a felperes kezelésében lévő, a napi forgalomhoz szükséges salakjegy tömbök egy részét egy külön irodában, a felperesnél maradt tömböket pedig a felperes által kizárólagosan kezelt szekrényben helyezték el. Ennek biztonsági zárjához csak a felperes rendelkezett kulccsal. A felperes 1999. áprilisban jelezte az alperesnek 11 tömbnek a szekrényéből való eltűnését. E jegyek felhasználásával 217 tonna anyagot szállítottak ki feltehetően hamisított bélyegzőt is használva. Az alperes feljelentése alapján indult nyomozás nem vezetett eredményre.
A felperes elismerte, hogy a távolléte idejére a tömböket tartalmazó szekrény kulcsát az íróasztalában tárolta, esetenként a szekrényt is nyitva hagyta. Mindezeket azzal magyarázta, hogy az értékesítés folyamatosságát kívánta biztosítani.
A munkaügyi bíróság megállapítása szerint a felperes a munkavégzése során nem követett el olyan kirívó, súlyos mulasztást, ami a rendkívüli felmondást megalapozottá tette, mivel éppen a felperes volt, aki a szigorúbb bizonylatkezelési rendszer kidolgozásában részt vett, továbbá az alperes által pontosan nem ismert készletben a hiányt jelezte, ami jóhiszeműségét és lelkiismeretességét mutatja. Mindezekre tekintettel a munkaügyi bíróság az alperest a jogellenesség jogkövetkezményeiben marasztalta.
Az alperes fellebbezése folytán eljárt megyei bíróság ítéletével a munkaügyi bíróság ítéletének fellebbezéssel nem támadott részét nem érintette, fellebbezett részét megváltoztatta, és a felperes keresetét elutasította.
A másodfokú bíróság álláspontja szerint a munkaügyi bíróság a helyesen feltárt tényállásból téves jogi következtetést vont le. A felperes ugyanis a szigorú számadású bizonylatokat súlyosan gondatlanul kezelte, és ez vezetett a visszaélésekhez, az alperesnek kárt okozó jelentős mennyiségű salakanyag eltulajdonításához. A folyamatos munkavégzéshez a szomszédos irodában a salakjegyek rendelkezésre álltak, ezért a felperesnek a kulcsok és a szekrény kezelésére adott magyarázata elfogadhatatlan. A másodfokú bíróság mindezek alapján úgy ítélte meg, hogy a rendkívüli felmondás indoka valós volt, és a felperes kötelezettségszegésével arányban állt.
A jogerős ítélet ellen a felperes felülvizsgálati kérelmet nyújtott be és a munkaügyi bíróság ítéletét helybenhagyó határozat hozatalát kérte. Álláspontja szerint a bíróságok a tényállást helyesen állapították meg, a másodfokú bíróság azonban a tényállásból téves következtetésre jutott. A felperes szerint a kötelezettségszegés ténye is vitatható, amennyiben azonban megállapítható, annak súlya a rendkívüli felmondást nem alapozta meg. Erre vonatkozóan a felülvizsgálati kérelem a munkaügyi bíróság álláspontjára hivatkozott az elsőfokú ítélet indokolása megismételésével. Utalt még arra, hogy a perbeli feladatra munkaköri leírást nem kapott, továbbá a nyitva hagyott szekrényből történt salakjegy tömb elvitelt semmi nem bizonyította.
Az alperes felülvizsgálati ellenkérelmében a jogerős ítélet hatályában való fenntartását kérte.
A felülvizsgálati kérelem nem alapos.
A nem vitatott tényállás szerint az alperesnél a megtermelt és kiszállított salakmennyiség között évek óta fennálló eltérés megszüntetése érdekében hozott intézkedések egyike volt a salakjegyek tárolása és kezelése szigorítását elrendelő ügyvezetői utasítás, melynek kidolgozásában a felperes is részt vett. Az utasítás szerint a felperesnek, mint kereskedelmi vezetőnek a feladatát képezte a bizonylatok egy részének a kizárólagos kezelésében lévő biztonsági zárral ellátott szekrényben való őrzése. A felperes elismerte, hogy a szekrényt többször nyitva hagyta, a kulcsokat pedig gyakran az íróasztala kihúzható fiókjába tette. Tény továbbá, hogy a felperes által kezelt szekrényből 11 tömb salakjegy eltűnt, a hiányt éppen a felperes jelentette az ügyvezetőnek. A hiányzó jegyek felhasználásával az alperestől nagy mennyiségű - 217 tonna - salakot vittek ki jogosulatlanul.
A felperes a bizonylatok megőrzése feltételeinek biztosítását nem vitatta. Helyesen állapította meg a másodfokú bíróság, hogy a salakforgalom napi lebonyolítása biztosításához a felperes által őrzött jegytömbökre nem volt szükség, mivel a napi bizonylatmennyiség a szomszédos irodában rendelkezésre állt. A bizonylatok ily módon való külön kezelése is a szigorító intézkedések részét képezte.
A másodfokú bíróság e tényállásból megalapozottan következtetett a felperes súlyosan gondatlan kötelezettségszegésére a szigorú őrizetére bízott bizonylatok többszöri őrizetlenül, más általi hozzáférhetőséget biztosító módon való kezelése miatt.
A másodfokú bíróság a felperes vezetői munkaköre és az összes körülmények együttes értékelése mérlegelésével törvénysértés nélkül értékelte a rendkívüli felmondásban megjelölt kötelezettségszegés súlyát az Mt. 96. § (1) bekezdés a) pontjában szabályozott törvényi feltételeknek megfelelőként. A nem vitatott munkaköri feladat tekintetében az írásbeli munkaköri leírás hiánya a kötelezettségszegést és annak súlyát nem érinti.
A munkaügyi bíróság a kötelezettségszegés súlya tekintetében tévesen értékelte a felperes javára a hiány önként való feltárását, továbbá a szigorú bizonylatkezelési szabályok kidolgozásában való részvételt. A felperesnek éppen számolnia kellett a korábbi hiányokra is figyelemmel a bizonylatokkal való visszaélés lehetőségével, ezért a perben bizonyított bizonylatkezelése kirívóan gondatlannak minősült. A hiányt pedig akkor jelentette, amikor az ügyvezető az első havi elszámolást kérte.
A kifejtettekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság Pp. 275/A. § (1) bekezdése alapján a jogerős ítéletet hatályában fenntartotta. (Mfv. I. 10.407/2001.)
289. Ha a munkavállaló kötelezettségszegéssel kivonja magát a munkáltató terhére elkövetett bűncselekmény vizsgálatából, ez a vele szembeni rendkívüli felmondást egymagában megalapozza (Mt. 96. §).
A felperes munkaviszonyát az alperes 1999. október 7-ével azért szüntette meg rendkívüli felmondással, mert megállapította, hogy a felperes egy másik munkavállalóval együtt üzemanyagot tulajdonított el a munkáltatótól.
A felperes a keresetében a rendkívüli felmondás jogellenességének kimondását, munkaviszonya helyreállításának mellőzését, elmaradt munkabért és az Mt. 100. §-ában lévő jogkövetkezmények alkalmazását kérte.
A munkaügyi bíróság ítéletével a keresetet elutasította.
Az elsőfokú ítélet tényállásának lényege szerint az érdektelen tanúk vallomása hiteltérdemlően alátámasztotta a felperes kötelezettségszegését, az ellenkezőjét semmi nem bizonyította. A felperes terhére rótt magatartás jogszerű indoka volt az alperes rendkívüli felmondásának [Mt. 96. § (1) bekezdés a) pont].
Az ítélet ellen a felperes fellebbezést nyújtott be.
A megyei bíróság ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta. A másodfokú bíróság az ítélete indokolásában kifejtette, hogy az elsőfokú eljárásban lefolytatott bizonyítási eljárás, a bizonyítékok mérlegelése a törvénynek megfelelt [Pp. 253. § (2) bekezdés, 254. § (3) bekezdés].
A másodfokú bíróság ítélete ellen, elsődlegesen annak hatályon kívül helyezése, az elsőfokú bíróság ítéletének megváltoztatása, a keresetnek helyt adó döntés meghozatala, másodlagosan utóbbi helyett az elsőfokú bíróság új eljárásra utasítása iránt a felperes felülvizsgálati kérelemmel élt.
Részletesen indokolta, hogy álláspontja szerint a tanúk vallomását a jogerős ítélet törvénysértéssel értékelte legfőképpen azért, mert bizonyított lopás hiányában nem lehetséges az abban való felperesi közreműködés.
Az alperes felülvizsgálati ellenkérelme a jogerős ítélet hatályában való fenntartására irányult.
A felülvizsgálati kérelem nem alapos.
Az alperes a rendkívüli felmondását nem csupán a gázolaj eltulajdonításával, hanem felperes közreműködésével és azzal is indokolta, hogy a felperes a vizsgálatok alól kivonta magát (rendkívüli felmondás indokolásának 2. mondta); ennek tényét a felperes nem vitatta. Az Mt. 103. §-a (1) bekezdése c) pontjában előírt kötelezettség megsértése lényeges kötelezettségszegésnek minősül, ha a munkavállaló a munkáltató fontos érdekeit érintő vizsgálat alól kivonja magát, a helyszínről a bárki számára nyilvánvaló részvételi kötelezettség ellenére eltávozik, és a körülményekről a továbbiakban nyilatkozni sem kíván. Ez a kötelezettségszegés az eset összes körülménye alapján önmagában megalapozza az Mt. 96. §-a (1) bekezdése a) pontjának alkalmazását. Emiatt tehát a felperes kötelezettségszegése megítélésénél nincs jelentősége annak, hogy bűncselekmény elkövetését harmadik személy terhére megállapították-e. A hosszabb ideje egységes bírói gyakorlat szerint több kötelezettségszegés (magatartás) indokként történt megjelölése esetén egy bizonyított, a törvénynek megfelelő indok is alátámaszthatja a munkáltató rendkívüli felmondást tartalmazó jognyilatkozatát. A fentiek miatt a felülvizsgálati kérelemnek "az idegen dolog elvételével" összefüggő érvelése téves.
N. L. a munkáltató előtt tett meghallgatásakor, 1999. szeptember 27-én nyilatkozott arról, hogy a felperes is gázolajat "gyűjtött" a hegesztő traktorból. A bíróság előtt a tanú az erről készült jegyzőkönyvön szereplő aláírását nem vitatta, az abban foglaltakat vitatta azzal, hogy lehetségesnek vélte ittasságát vagy ijedtségét. Ilyen előadás mellett a tanú előbbi vallomásának figyelembevétele - a további bizonyítékokkal együtt - nem okszerűtlen.
B. I. L. vagyonőr tanú a vallomásában előadta, hogy az általa látott kötelezettségszegést megvalósító cselekményeket felettesének, F. A.-nak jelezte. Ebből következően F. A. - aki az eseményeknél nem volt jelen - nyilvánvalóan csak a beosztottjától értesülhetett a történtekről. E körülmény önmagában F. A. tanú vallomásának figyelembevételét nem zárja ki.
A kifejtettek miatt a tanúk vallomásának bizonyítékként való értékelése - a felülvizsgálati kérelemben foglaltakkal ellentétben - a jogszabálynak megfelelt, és nincs ügydöntő jelentősége annak, hogy az egyes személyek által használt kannák milyen színűek voltak [Pp. 206. § (1) bekezdése].
A kifejtettek miatt a Legfelsőbb Bíróság a Pp. 275/A. § (1) bekezdése alapján a megyei bíróság ítéletét hatályában fenntartotta. (Mfv. I. 10.446/2001.)
290. Ha az üzemi tanács elnöke együttműködési kötelezettségét megszegve járt el akként, hogy a vele való együttműködést lehetetlenné teszi, ez a munkaviszonya jogszerű megszüntetésének alapjául szolgálhat (Mt. 96. §).
A felperes 1969-től szállítási könyvelő munkakörben dolgozott az alperesnél, 1992-től az üzemi tanács elnöke tisztséget is betöltötte.
Az alperes a felperes munkaviszonyát 2000. április 28-án rendkívüli felmondással megszüntette. Az indokolás szerint a felperes folyamatos magatartásával olyan helyzetet teremtett, ami a munkaviszonya fenntartását lehetetlenné tette; az üzemi tanács elnökeként megakadályozta a munkáltatói és munkavállalói együttműködést, megzavarta a munkahelyi légkört; két alaptalan bejelentést tett a vezérigazgató összeférhetetlenségéről; egy telefonbeszélgetést elferdítve azt terjesztette, hogy a vezérigazgatóval már nem kell foglalkozni; a kollektív szerződés felmondására vonatkozó vezetői tájékoztatást törvénytelennek és elfogadhatatlannak minősítette; egy vezérigazgatói utasítás kapcsán egy munkavállaló előtt olyan kijelentést tett, hogy "a vezérigazgató még aláírhat?"; továbbá a borászat vezetőjét minden alap nélkül akadályozta a munkavégzésben.
A felperes keresetében a rendkívüli felmondás jogellenessége megállapítását, az eredeti munkakörében való továbbfoglalkoztatását, és elmaradt munkabére, valamint az elmaradt nyugdíjpénztári tagdíja megfizetését kérte. Arra hivatkozott, hogy semmilyen kötelezettségszegést nem követett el, a munkáltató intézkedése a rendeltetésellenes joggyakorlás követelményébe ütközött, amikor az üzemi tanács elnökeként folytatott tevékenysége miatt rendkívüli felmondással élt.
A munkaügyi bíróság ítéletével megállapította, hogy az alperes "jogellenesen, a rendeltetésszerű joggyakorlás követelményébe ütközően szüntette meg a felperes munkaviszonyát", és kötelezte az alperest a felperes eredeti munkakörében való továbbfoglalkoztatásra, továbbá 522 710 forint és kamata, valamint perköltség megfizetésére.
A munkaügyi bíróság megállapítása szerint a rendkívüli felmondásban megjelölt magatartások a felperesnek az üzemi tanács elnökeként végzett tevékenységével, és nem pedig a munkaviszonyával állnak összefüggésben. A felperes a munkakörébe tartozó munkája mellett látta el a tisztségét, amelyben a törvény által biztosított véleményezési és tájékoztatás kérési jogával élt, és ez a tevékenysége "sértette, zavarta az alperes érdekeit". Az elsőfokú bíróság szerint a felperes tevékenysége ezért nem értelmezhető úgy, mint ami a vezérigazgató tekintélyének sérelmét célozta. Az alperes azzal, hogy a felperes munkaviszonyát a tisztsége ellátásával kapcsolatos tevékenysége miatt szüntette meg, a jogát rendeltetésellenesen gyakorolta, ennélfogva az intézkedése jogellenes.
Az alperes fellebbezése alapján eljárt megyei bíróság ítéletével a munkaügyi bíróság ítéletét helybenhagyta.
A másodfokú bíróság a rendkívüli felmondásnak a vezérigazgató összeférhetetlenségével, valamint a kollektív szerződés felmondására vonatkozó vezetői tájékoztatás elfogadhatatlannak minősítésével kapcsolatos indokai tekintetében a 15 napos joggyakorlási határidő elmulasztását állapította meg. A felperesnek a munkaviszony fenntartását lehetetlenné tevő "folyamatos magatartására", az üzemi tanács elnökeként a munkáltatói és munkavállalói együttműködés akadályozására, a munkahelyi légkör zavarására vonatkozó indokokat az ezt alátámasztó konkrét tények és körülmények megjelölése hiánya miatt jogellenesnek minősítette. Utalt továbbá arra, hogy a felperes munkahelyi légkört zavaró magatartását a perbeli bizonyítékok nem támasztották alá. A vezérigazgató összeférhetetlenségére tett bejelentéssel kapcsolatban kifejtette, hogy bejelentésre bármely munkavállaló jogosult, továbbá a vezérigazgató a más társasággal való kapcsolatát meg is szüntette. A vezérigazgató aláírási jogosultságával összefüggő indok tekintetében azzal érvelt, hogy a felperes részéről valójában téves jogi véleményalkotásról volt szó, ami szerint a vezérigazgató aláírását az igazgatóság elnökének aláírása pótolja. Ebből úgyszintén nem vonható le következtetés az együttműködés hiányára. A felperes mint az üzemi tanács elnöke valós problémával kereste meg a borászat vezetőjét, ezért a tőle való információkérés nem minősülhet az érintett vezető munkavégzése akadályozásának.
A másodfokú bíróság osztotta a munkaügyi bíróság álláspontját a rendeltetésellenes joggyakorlás tekintetében is.
Az alperes felülvizsgálati kérelmében a jogerős ítélet hatályon kívül helyezését, és a felperes keresetét elutasító határozat hozatalát kérte. Álláspontja szerint a másodfokú bíróság által megállapított tényállás iratellenes, okszerűtlen, logikailag ellentmondásos. A rendkívüli felmondásban összefoglalóan megjelölte a felperesnek az alperes lejáratására irányuló, a vezetéssel szembeni ellenérzését bizonyító magatartását, és ezt a rendkívüli felmondásban megjelölt konkrét tevékenységek, magatartások részletezésével alátámasztotta. Sérelmezte, hogy a felperessel való együttműködést lehetetlenné tevő magatartásra vonatkozóan a bíróságok sem a vezérigazgatót, sem pedig a felperes kijelentéseit tanúsítani tudó munkavállalókat nem hallgatták meg, a felperesnek a munkahelyi légkört mérgező, demoralizáló magatartásáról bizonyítási eljárást nem folytattak le, a tényállást nem tárták fel. Utalt továbbá arra, hogy a felek között kialakult "elmérgesedett helyzetben" a felperes eredeti munkakörbe visszahelyezését - az alperes perbeli kérelmének megfelelően - mellőzni kellett volna.
A felperes felülvizsgálati ellenkérelmében a jogerős ítélet hatályában való fenntartását kérte.
A felülvizsgálati kérelem az alábbiak szerint alapos.
1. Rendeltetésellenes joggyakorlásnak minősül, ha a munkáltató egyébként jogszerű intézkedésével kapcsolatban megállapítható, hogy annak célja a munkavállaló üzemi tanácsi tisztségével kapcsolatban tanúsított jogszerű magatartása megtorlása.
A munkavállalónak az üzemi tanácsi és a szakszervezeti tisztsége ellátása során tanúsított magatartása általában összefügg a munkaviszonyával is, és érintheti az azzal kapcsolatos kötelezettségeit. Ezért a munkavállaló említett tisztségeire tekintettel nem mellőzhető annak érdemi vizsgálata, hogy a terhére rótt magatartás megalapozta-e a rendkívüli felmondást [Mt. 96. § (1) bekezdés, MD II. 254.].
2. Az üzemi tanács elnöke a jogok és kötelezettségek gyakorlása és teljesítése során az üzemi tanács képviseletében ebben a tisztségében a jóhiszeműség és a tisztesség követelményeinek megfelelően, a munkáltatóval kölcsönösen együttműködve, a jogait rendeltetésüknek megfelelően gyakorolva köteles eljárni [Mt. 3. § (1) bekezdés, 4. § (1)-(2) bekezdés]. Ha e kötelezettségét oly mértékben túllépve jár el, amely a munkaviszonyban való együttműködést lehetetlenné teszi, ez a munkaviszony megszüntetésének jogszerű alapjául szolgálhat.
3. Az alperes a rendkívüli felmondását a felperesnek az üzemi tanács elnökeként tanúsított, az őt megillető jogosítványok kereteit túllépő magatartására alapította, mert álláspontja szerint a felperes ezzel olyan helyzetet teremtett, amelyben vele mint munkavállalóval lehetetlenné vált a munkaviszonyban megkívánt együttműködés. Az intézkedést - annak megfogalmazásából és tartalmából megállapíthatóan - az alperes összefoglalóan indokolta, és a felperesnek az együttműködést lehetetlenné tevő magatartása alátámasztására hivatkozott konkrét tevékenységekre, a felperes egyes magatartásaira. Ezért a másodfokú bíróság tévesen emelte ki egymagában és minősítette az összefoglalóan megjelölt indokot annak tartalmatlan, általános voltára hivatkozással jogellenesnek (MK 95. számú állásfoglalás II. pont.).
Az összefoglalóan meghatározott folyamatosan tanúsított magatartás alátámasztására megjelölt egyes konkrét felperesi magatartások tekintetében a másodfokú bíróság ugyancsak tévesen vizsgálta önállóan, és állapította meg a szubjektív határidő elmulasztását [Mt. 96. § (4) bekezdés]. Ha a munkáltató a folyamatosan elkövetett, vagy több azonos, vagy hasonló cselekménnyel megvalósuló, a rendkívüli felmondás alapjául szolgáló magatartásra hivatkozik, nem állapítható meg a joggyakorlás elkésettsége, amennyiben az utoljára tudomására jutott, illetve utolsóként elkövetett cselekmény után kellő időben élt rendkívüli felmondási jogával (EH 246; MD II/186 és 188; BH 2000/32.).
4. Az első- és a másodfokú bíróság téves jogi álláspontjánál fogva nem folytatott le bizonyítást, és a tényállást nem tárta fel a rendkívüli felmondás indoka, az egyes részletesen megjelölt magatartások valósága és súlya tekintetében. A jogerős ítélet ezért megalapozatlan és jogszabálysértő.
5. A megismételt eljárásban vizsgálni kell a rendkívüli felmondásban közöltek alapján, hogy a felperes az üzemi tanács elnökeként tanúsított terhére rótt magatartásával - a 2. pontban kifejtettek szerint - a munkaviszonya fenntartását lehetetlenné tette-e. A Legfelsőbb Bíróság ezzel összefüggésben rámutat, hogy az üzemi tanácsot a törvényben előírt jogosítványok mint testületet, és nem az elnököt egyszemélyben illetik meg. A perben vizsgálni kell tehát, hogy a felperes a testület képviseletében a törvényben biztosított keretek között járt-e el, jogait a jóhiszeműség és tisztesség követelményeinek megfelelően gyakorolta-e, a felrótt magatartása, annak súlya miatt a munkaviszonyában a vele való együttműködés lehetséges volt-e. A kereset megalapozottságára a rendkívüli felmondásban felhozottak, és az összes körülményeknek - a felekre háruló bizonyítási teher alapulvételével történő - teljes körű feltárása alapján lehet következtetést levonni.
Mindezekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság a jogerős ítéletet a Pp. 275/A. § (2) bekezdése alapján a munkaügyi bíróság ítéletére is kiterjedően hatályon kívül helyezte, és a munkaügyi bíróságot új eljárásra és új határozat hozatalára kötelezte. (Mfv. I. 10.545/2001.)
291. A munkaviszonnyal kapcsolatban a munkavállalóval szemben a tulajdonos által tanúsított magatartás-sorozat - függetlenül attól, hogy munkáltatói jog gyakorlására jogosult volt-e - sértő és fenyegető jellegénél fogva a rendkívüli felmondást megalapozta (Mt. 96. §).
A felperes az üzletvezető munkakörben fennállt munkaviszonyát 1999. június 8-án rendkívüli felmondással megszüntette. Jognyilatkozatát azzal indokolta, hogy a munkáltató folyamatosan olyan magatartást tanúsított vele szemben (megalázó hangnemet használt a beosztottak előtt, ellentétes utasításokat adott stb.), amely lehetetlenné tette a munkaviszony fenntartását.
Keresetében a jogszerű munkáltatói rendkívüli felmondás jogkövetkezményei és szabadságmegváltás tekintetében kérte az alperes marasztalását.
A munkaügyi bíróság ítéletével a felperes keresetét elutasította.
A munkaügyi bíróság megállapította, hogy G. H., az alperes főrészvényese - akinek magatartását felperes a rendkívüli felmondásában sérelmezte - nem volt munkáltatói jogkör gyakorlására jogosult. Ebből arra következtetett, hogy a felperes az általa kifogásolt magatartást elháríthatta. Egy fenyegető hangú telefonbeszélgetés pedig önmagában nem alapozhatta meg a jogszerű rendkívüli felmondást.
A felperes fellebbezése folytán eljárt megyei bíróság közbenső ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletét megváltoztatta, megállapította, hogy felperes rendkívüli felmondása jogszerű volt és megilleti a ki nem adott szabadság megváltása.
A másodfokú bíróság szerint a bizonyítékok okszerűtlen, logikátlan mérlegelésével, hiányosan és tévesen megállapított tényállásra alapította az elsőfokú bíróság a döntését, ezért a jogi következtetése sem helytálló.
A tanúvallomások mérlegelése alapján a másodfokú bíróság tényként állapította meg, hogy G. H., mint az alperes főrészvényese tulajdonosként jogot formált arra, hogy az üzletvezetésre, a munkavállalók munkavégzésére, munkahelyi magatartására észrevételeket tegyen, utasításokat adjon, sőt egyes munkavállalók munkaviszonya megszüntetésére is utasítást adott. Kijelentéseit, utasításait gyakran meg nem engedett stílusban, hangnemben tette meg. A felperes ezzel gyakorta nem értett egyet. Ilyen előzmények után került sor arra a telefonbeszélgetésre, amelynek során G. H. a felperesnek azt mondta, hogy "ha elcseszi ezt az üzletemet, akkor kivégzem magát". E kijelentést olyan hangosan tette, hogy a felperes irodájában jelen levő helyettesei is hallották.
E tényállás alapján a másodfokú bíróság a rendkívüli felmondás indokát bizonyítottnak találta. Felperessel szemben G. H. folyamatosan nem megfelelő hangnemet használt, munkáltatói jogokat gyakorolt, utasításokat adott, az üzlet vezetését nehezítette. Az alperes működési körébe eső ezért a magatartásért, amely az Mt. 3. §-a szerinti együttműködési - ezen belül egymás személyének tiszteletben tartására vonatkozó - kötelezettséget sértette, az alperes felelősséggel tartozik. E kötelezettségszegés miatt felperes jogszerűen élt rendkívüli felmondási jogával.
Az alperes a jogerős közbenső ítélettel szemben felülvizsgálati kérelmet terjesztett elő, amelyben annak hatályon kívül helyezését és az elsőfokú bíróság ítéletének helybenhagyását kérte a Pp. 206. § (1) bekezdésébe, az Mt. 89. § (2) bekezdésébe, 96. §-ába, valamint a 134. § és 136. §-ába ütköző törvénysértésre hivatkozással. A tényállás iratellenes, logikátlan, logikai ellentmondást tartalmazó megállapítását sérelmezte tanúvallomásra hivatkozva. Állította, hogy a perbeli tanúk egyike sem mondott olyan esetet, amikor felperessel szemben meg nem engedett hangnemet, magatartást tanúsított volna G. H. A vitatott telefonbeszélgetést nem tartotta a rendkívüli felmondást megalapozó oknak, ezért a 15 napos joggyakorlási határidő szempontjából is jogszabálysértést panaszolt. Fenntartotta álláspontját, hogy a rendkívüli felmondás a konkrét indokolás hiányában is jogellenesnek minősül. Hangsúlyozta, hogy G. H. nem munkáltató, ezért munkáltatói magatartásra nem lehet hivatkozni [Mt. 96. § (1) bekezdés].
A felperes felülvizsgálati ellenkérelmében - álláspontja részletes indokait kifejtve - a jogerős közbenső ítélet hatályában való fenntartását kérte.
A felülvizsgálati kérelem nem alapos.
A felülvizsgálati kérelem a másodfokú bíróság által megállapított tényállást jogszabálysértés hiányában tévesen támadta. A jogerős közbenső ítélet D. A. és O. F. tanúvallomása bizonyítékként való értékelését okszerű indokolással mellőzte. A dr. J. S. tanúvallomásában foglalt, a felülvizsgálati kérelemben felhozott állítások nem cáfolják a tényállás megállapításait, sőt a tanú következő nyilatkozatai azt alátámasztják: az üzletvezetők G. H. magatartását panaszolták; a főrészvényes mindenbe bele kívánt szólni, az étlapot a vendégek előtt földhöz vágta; az üzletvezető elképzeléseivel ellentétes, a nyereséget befolyásoló változtatások, költekezések történtek; nem volt jogszerű a fellépése a dolgozókkal, üzletvezetőkkel szemben; előfordult, hogy az üzletekbe bement és beleszólt a napi munkába és az irányításba is; felperest nyilvánvalóan zavarta szakmailag és emberileg is, hogy rendszeresen beleszólt olyan kérdésekbe, amihez felperes jobban értett; hogyha felperes "hasonló gorombaságokat válaszolt volna vissza H. úrnak mint amiket ő kapott, akkor bármi elképzelhető lett volna"; a felperes "az alperesnél egy elismert ember volt, és többszörösen érték őt sérelmek .... egy folyamat volt".
A kifejtettekre is tekintettel a perbeli bizonyítékok alapján megalapozottan, jogszabálysértés nélkül állapította meg a másodfokú bíróság a rendkívüli felmondási indok bizonyított voltát.
Az irányadó tényállás szerint a sértő és fenyegető hangnemű telefonbeszélgetés a felperessel szemben ismételten tanúsított meg nem engedhető magatartás volt, amely az Mt. 3. § (1) bekezdésébe, 102. § (3) bekezdés a) pontjába ütközött. Téves az a felülvizsgálati érvelés, hogy az egy telefonbeszélgetés nem alapozhatta meg a rendkívüli felmondást, mivel annak indokául nemcsak ez, hanem a megelőzően tanúsított magatartások is szolgáltak. Ezek együttesen az Mt. 96. §-a (1) bekezdésének a) pontja szerint minősültek. Ezért a jogerős ítélet indokolásában az Mt. 96. § (1) bekezdés b) pontjára való hivatkozás téves, azt a Legfelsőbb Bíróság mellőzi.
A másodfokú bíróság helyesen fejtette ki, hogy a munkaviszonnyal kapcsolatban a tulajdonos (főrészvényes) részéről a munkavállalóval szemben tanúsított magatartás - függetlenül attól, hogy munkáltatói jogkör gyakorlására jogosult volt-e - a munkáltató működési körébe tartozott, így a rendkívüli felmondás indokát képezhette.
A sérelmezett telefonbeszélgetés utáni napon közölt rendkívüli felmondás esetében a szubjektív határidővel összefüggő felülvizsgálati támadás nem megalapozott. A rendkívüli felmondás indokának összefoglaló megjelölése - a jogerős ítéletben helyesen kifejtett indokolás szerint - a törvényi feltételeknek megfelelt [Mt. 89. § (2) bekezdés].
A kifejtettekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság a Pp. 275/A. §-ának (1) bekezdése alapján a jogerős közbenső ítéletet hatályában fenntartotta. (Mfv. I. 10.598/2001.)
292. Ha a munkáltató és a szállítója közötti vitában a munkavállaló a munkáltató tiltása ellenére részt vesz és a munkáltató érdekeit veszélyezteti, a rendkívüli felmondás megalapozott volt a munkáltató részéről (Mt. 96. §).
A felperes 1980. február 1-jétől állt munkaviszonyban az alperesnél illetve jogelődjénél, utolsó munkaköre csatorna üzembentartási előadó volt.
A felperes munkaviszonyát az alperes 1998. december 2-án rendkívüli felmondással megszüntette azzal az indokkal, hogy a felperes az alperes tiltása ellenére szabadsága alatt egy csatornavizsgáló berendezés bemutatóra B.-ba utazott, ahol úgy viselkedett, mint az alperes hivatalos képviselője. A felperes ezzel a magatartásával megtévesztette, illetve tévedésben tartotta a kiutazást szervező R. Kft.-t.
A felperes keresetében a rendkívüli felmondás jogellenességének megállapítását, és az alperesnek az Mt. 100. §-a szerinti marasztalását kérte a munkaviszonya helyreállítása mellőzésével.
A munkaügyi bíróság ítéletével megállapította a perbeli intézkedés jogellenességét azzal, hogy a felperes munkaviszonya az ítélet jogerőre emelkedésekor szűnik meg. Kötelezte az alperest 425 850 forint elmaradt munkabér, továbbá a jogellenesség szankciójaként 10 havi átlagkeresetként 1 018 320 forint, valamint ezek kamatai megfizetésére.
A munkaügyi bíróság álláspontja szerint nem adott rendkívüli felmondásra alapot a felperesnek az a magatartása, hogy a munkáltató által engedélyezett szabadsága alatt kizárólag szakmai érdeklődést tanúsítva elutazott a bemutatóra, a munkáltató érdekeit nem sértette, nem tévesztett meg senkit, a felperes a kintléte alatt nem vállalt kötelezettséget a munkáltató nevében.
Az alperes fellebbezése folytán eljárt megyei bíróság ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletét megváltoztatta, és a felperes keresetét elutasította.
A másodfokú bíróság a bizonyítást kiegészítette az alperesnél érvényesülő kiutaztatási gyakorlatra vonatkozó belső szabályzatokra és utasításokra vonatkozóan, továbbá ismételten meghallgatta a kiutaztató kft. ügyvezetőjét. A másodfokú bíróság felperes ellentmondásos nyilatkozataival szemben M. I. mindvégig következetes tanúnyilatkozatát fogadta el arról, hogy a felperes viselkedése az utazás előtt és alatt megtévesztő volt, ezért a kiutazást szervező, és az alperes által használt eszköz kereskedelmével foglalkozó kft. ügyvezetőjeként abban a hiszemben volt, hogy a felperes az alperes képviseletében utazik. A kft. "magánemberként" nem is utaztathat egyébként senkit. A felperes azzal is megtévesztette a kft. ügyvezetőjét, mint az alperes kereskedelmi partnerét, hogy nem tiltakozott, amikor a partnereknek az alperes képviselőjeként mutatta be. A másodfokú bíróság nem fogadta el a felperes védekezését arról, hogy a termékbemutatóra az ügyvezető kezdeményezésére és a kft. érdekében utazott. Az alperes ugyanis a kérdéses berendezést a kft.-től már megrendelte, a kiutaztatás ezért a kft. érdekeit már nem szolgálta, a kft. általi utaztatásra vonatkozó felperesi állítást mindezek cáfolják.
A másodfokú bíróság életszerűtlennek találta a felperes nyilatkozatát arról is, hogy a M. I.-nal való megállapodás szerint az útiköltséget a kft. fedezte. Ezt az állítást M. I. mindvégig elutasította, hiszen a kft. ügyvezetőjének a költségekről a tulajdonosok felé el kell számolnia, ilyen kötelezettséget nem vállalhatott.
A másodfokú bíróság annak alapján, hogy az alperes kifejezetten megtiltotta a felperesnek a termékbemutatón való hivatalos részvételt, a felperes azonban a tiltás ellenére szabadságot vett ki erre a célra és elutazott, a bemutatón részvételével az alperes képviseletének látszatát keltette, megalapozottnak találta a rendkívüli felmondást.
A felperes felülvizsgálati kérelmében a jogerős ítélet hatályon kívül helyezését, elsődlegesen az elsőfokú bíróság alperest marasztaló ítéletének megfelelő határozat hozatalát, másodlagosan a másodfokú bíróság új eljárásra kötelezését és új határozat hozatalát kérte azzal, hogy az ügyben másik tanács járjon el. A felperes lényegében a bizonyítékok téves, hiányos, iratellenes értékelését, a tényállás felderítetlenségét, ellentmondásosságát, a bizonyítékként hivatkozott audio anyag beszerzése hiányát sérelmezte. Álláspontja szerint a másodfokú bíróságnak értékelnie kellett volna M. I. tanúnyilatkozatát arról, hogy a felperes kintléte alatt a magatartása nem volt ellentétes az alperes érdekeivel, ehhez képest súlytalan, ha a viselkedése megtévesztő volt is. Téves továbbá a felperesnek a saját érdekei képviseletében való eljárására tett nyilatkozata értelmezése. A felperes érdeke ugyanis egybeesett a meghívó cég és a meghívót képviselő magyar cég, a R. Kft. érdekeivel. A felperes kiutazását a külföldi cég kezdeményezte, a magyarországi képviseletét ellátó cégnek nyomós érdeke fűződött ahhoz, hogy a felperes a bemutatón magánemberként részt vegyen. Mindezek alapján a másodfokú bíróságnak nem M. I. ellentmondásos tanúnyilatkozatát, hanem a felperes nyilatkozatát kellett volna elfogadnia arról, hogy a bemutatóra a magyar képviseleti cég ügyvezetője a szabadsága alatt magánemberként, mint ismert szakembert vitte ki, és a felperes senkit nem tévesztett meg.
Az alperes felülvizsgálati ellenkérelmében a jogerős ítélet hatályában való fenntartását kérte.
A felülvizsgálati kérelem nem alapos.
Az alperes a rendkívüli felmondást a tartalmát tekintve - a felperes kötelezettségszegéseivel indokolta, ezért a perbeli intézkedés jogellenessége jogkövetkezményei iránti keresetet az Mt. 96. § (1) bekezdés a) pontjában meghatározott törvényi feltételek alapján kellett elbírálni, függetlenül attól, hogy az alperes a rendkívüli felmondásban az Mt. 96. § (1) bekezdés b) pontjára hivatkozott.
A per adataiból megállapíthatóan az alperes a R. cégtől egy kb. 6 millió forint értékű csatornavizsgáló kamerát kívánt vásárolni. A cég európai kereskedelmi vezetője 1998. október 29-én az alperest faxon arról értesítette, hogy 1998. november 12-e és 15-e között B.-ban a terméket bemutatják, amire személy szerint a felperest meghívták. Az alperes a cégtől magyarországi bemutatót kért, s a felperessel a felettese közölte, hogy emiatt nem utazhat. A felperes ekkor szabadságot vett igénybe, majd a cég magyarországi képviseletét ellátó kft. ügyvezetőjével B.-ba utazott, ahol kizárólag az ő részére termékbemutatót tartottak. A felperes a bemutatóra utazásáról, az ott tapasztaltakról a munkáltatót nem tájékoztatta, az utazást kifejezetten elhallgatta, arról az alperes csak később, egy bejelentés kapcsán szerzett tudomást.
A perben ezek a tények és körülmények nem képezték vita tárgyát, a felperes a kiutazása megtiltását, a szabadság kivételét és a szabadság alatti elutazását, a bemutatón való részvételét elismerte, és nem vitatta azt a rendkívüli felmondási indokot sem, hogy mindezekről a munkáltatót nem tájékoztatta, a kiutazását kifejezetten elhallgatta.
A másodfokú bíróság helytállóan mutatott rá, hogy az a körülmény, miszerint a felperes a termékbemutatón az egyébként engedélyezett szabadsága alatt vett részt, egymagában nem cáfolja a kötelezettségszegést.
A felelős műszaki tevékenységet végző felperes azzal, hogy a szabadsága alatt a munkáltatója üzleti érdekeit, kereskedelmi kapcsolatait érintő, a munkáltató által megtiltott tevékenységet végzett, szándékosan és jelentős mértékben megszegte az Mt. 103. § (1) bekezdés c) pontjában előírt lényeges kötelezettségét. A munkavállalót ugyanis a munkaviszonya fennállása alatt a szabadsága alatt is terheli az Mt. 103. § (1) bekezdés c) pontjában előírt együttműködési kötelezettség, amelynek a jóhiszeműség és a tisztesség általános elve betartásával köteles eleget tenni. Továbbá a munkáltató gazdasági érdekei veszélyeztetésének az Mt. 3. § (3) bekezdésében meghatározott tilalma a szabadság idején is fennáll.
A perben tehát a felperes által nem vitatott körülmények alapján aggálytalanul megállapítható volt a minősített kötelezettségszegés, a másodfokú bíróság a felperesnek a rendkívüli felmondásban közölt magatartását helytállóan értékelte az intézkedést megalapozóként. A felülvizsgálati kérelemben kifejtettekkel ellentétben a másodfokú bíróság a kiegészített, a bizonyítékok egybevetésével megállapított tényállás alapján törvénysértés nélkül következtetett arra is, hogy a felperes magatartása alapján a kiutaztató cég ügyvezetője M. I. abban a hiszemben volt, hogy a munkáltató a kiutazást mégiscsak engedélyezte. A másodfokú bíróság ítélete indokolásában meggyőző és életszerű indokát adta annak, hogy a felperes előadásával szemben miért a tanúként meghallgatott M. I. nyilatkozatát fogadta el a kiutazás körülményei és a felperes megtévesztő magatartása tekintetében. A felülvizsgálati kérelemben ezzel összefüggésben előadottak törvénysértés megállapítására nem adnak alapot.
A kifejtettekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság a jogerős ítéletet hatályában fenntartotta [Pp. 275/A. § (1) bekezdés]. (Mfv. I. 10.693/2001.)
293. Ha a vezérigazgató-helyettes a munkaviszonyával és a vezetői munkakörével össze nem egyeztethető üzleti kapcsolatot tartott fenn és információkat szolgáltatott ki a munkáltatóhoz hasonló tevékenységet folytató másik kft.-nek, a munkaviszonyának munkáltatói rendkívüli felmondással történt megszüntetése jogszerű volt (Mt. 96. §).
A felperes 1997-től vezérigazgató-helyettes munkakörben fennállt munkaviszonyát az alperes 1999. április 27-én rendkívüli felmondással megszüntette. Az intézkedést a munkáltató azzal indokolta, hogy a felperes az alpereséhez hasonló tevékenységet folytató S. Kft.-vel a munkaviszonyával és a vezetői munkakörével össze nem egyeztethető üzleti kapcsolatot tartott fenn, üzleti információkat szolgáltatott ki, és mindezekkel megsértette a munkaszerződésében vállalt kötelezettségeit.
A felperes keresetében a rendkívüli felmondás jogellenességének megállapítását és a munkaviszonya helyreállítása mellőzésével az alperesnek az Mt. 100. §-ában szabályozottak szerinti marasztalását kérte.
A munkaügyi bíróság ítéletével a felperes keresetét elutasította.
A munkaügyi bíróság a lefolytatott bizonyítási eljárás alapján azt állapította meg, hogy a felperes átadta az alperesnél üzemi titkot képviselő vevőlistát a felesége, Sz. Gy. által vezetett S. Kft.-nek, és ezzel veszélyeztette az alperes gazdasági érdekeit. A felperes és Sz. Gy. házastársi kapcsolatáról, a felperesnek a belső információk kiadására vonatkozó magatartásáról az alperes 1999. április 21-én a S. Kft. korábbi ügyvezetője A. L. által egy másik perben tett tanúnyilatkozatából szerzett tudomást, ezért a rendkívüli felmondás jogával nem késett el. A munkaügyi bíróság megállapította továbbá, hogy a rendkívüli felmondást a munkáltatói jogkört gyakorló vezérigazgató írta alá, akinek e jogköréről a felperesnek a munkakörénél fogva nyilvánvalóan tudnia kellett.
A felperes fellebbezése folytán eljárt munkaügyi bíróság ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta.
A másodfokú bíróság a kiegészített bizonyítás alapján is osztotta a munkaügyi bíróság álláspontját a rendkívüli felmondás jogszerűségét illetően. A munkáltatói jogkör gyakorlás tekintetében utalt a Legfelsőbb Bíróságnak a Munkajogi Döntvénytárban közzétett több eseti döntésére, amely szerint a jogkör gyakorlótól származó felmondó intézkedést egymagában nem teszi jogellenessé, ha a munkáltató az Mt. 74. § (1) bekezdésében előírt tájékoztatási kötelezettségét elmulasztotta. A rendkívüli felmondás megalapozottságát bizonyító körülményként kiemelte a felperes számítógépében talált, a S. Kft. nevében az alperes vevőköre részére írt körlevelet, továbbá C. I. tanúnyilatkozatát arról, hogy a megrendelői névsor az alperesnél üzemi titkot képezett, arról csak néhány ember tudhatott.
A felperes felülvizsgálati kérelmében a jogerős ítélet "megváltoztatását", és a keresetének helyt adó határozat hozatalát kérte. Jogszabálysértésként a Pp. 117. §-ának a tárgyalási jegyzőkönyv tartalmára vonatkozó előírásai megsértésére, a tényállásnak iratellenes, a bizonyítékok kirívóan okszerűtlen mérlegelésével való megállapítására hivatkozott. Továbbra is fenntartotta a joggyakorlás szubjektív határideje elmulasztására vonatkozóan a perben kifejtetteket. Sérelmezte, hogy a másodfokú bíróság a munkáltatói jogkör gyakorlásával kapcsolatos álláspontja alátámasztására a "hivatalos lapban" közzé nem tett eseti döntéseire hivatkozott.
A felülvizsgálati kérelem nem alapos.
A per adatai szerint az alperes az egyik német vevőjétől szerzett tudomást arról, hogy a S. Kft. az alperes b.-i ötvös üzeme megvásárlójaként üzleti ajánlatot tett az alperes megrendelőjének, amely szerint a S. Kft. az alperes jogutódjaként folytatja annak tevékenységét. Az alperes az 1999. március 25-én kelt levelében a kft.-t felszólította e magatartás abbahagyására. Az alperes ezt követően a S. Kft. ügyvezetője és a felperes házastársi kapcsolatáról, a vevőlista kiadásáról a kft. korábbi ügyvezetőjének egy másik perben 1999. április 21-én tett tanúnyilatkozatából szerzett az ügy minden részletére kiterjedő tudomást. A bíróságok e tények alapján jogszabálysértés nélkül következtetettek arra, hogy a rendkívüli felmondási jog gyakorlásának szubjektív határideje 1999. április 21-én kezdődött, és ehhez képest a perbeli intézkedés nem minősült elkésettnek.
Az alperes a perben bizonyította, hogy a felperes felett a munkáltatói jogkört a vezérigazgató gyakorolta, aki a rendkívüli felmondást aláírta. A bíróságok az Mt. 74. § (1) és (2) bekezdésében szabályozottak helyes értelmezésével állapították meg - a bírói gyakorlatot is alapul véve -, hogy a munkáltató jogkört gyakorló által meghozott rendkívüli felmondás jogszerűségét nem érinti, ha a munkavállaló a munkáltató kifejezett közlése hiányában a jogkört gyakorló személyében bekövetkezett változásról nem értesül. A törvény szankciót a jogkör hiányához, és nem pedig a tájékoztatás elmaradásához fűz. A másodfokú bíróság ezzel kapcsolatos álláspontja alátámasztására helyesen hivatkozott a Legfelsőbb Bíróságnak, a bárki által hozzáférhető Munkajogi Döntvénytárban közzétett több eseti döntésére. A bírói gyakorlatra ily módon való hivatkozás jogszabálysértést nem valósít meg.
A felülvizsgálati eljárásban a bizonyítékok ismételt egybevetésének, értékelésének - azaz felülmérlegelésnek - nincs helye [Pp. 270. § (1) bekezdés]. A Legfelsőbb Bíróság azt vizsgálhatja, hogy a mérlegelés körében történt-e a jogerős ítélet felülvizsgálatára alapot adó nyilvánvalóan okszerűtlen, iratellenes, vagy a logika szabályainak ellentmondó következtetés [Pp. 206. § (1) bekezdés]. Az adott esetben a Legfelsőbb Bíróság ilyen jogszabálysértést nem látott megállapíthatónak a felülvizsgálati kérelemben előadottak alapján. Az eljárt bíróságok az egyes bizonyítékok értékelését részletesen indokolták. A másodfokú bíróság pedig részletes és meggyőző indokát adta annak, hogy a felperes számítógépéről "lementett" és a kötelezettségszegést bizonyító adatok tekintetében miért nem fogadta el az azok "manipuláltságára" vonatkozó felperesi érvelést. A felsorolt okirati bizonyítékok, A. L. tanúnyilatkozata, a felperes számítógépében talált levelezések és az adatok egybevetése alapján a másodfokú bíróság megalapozottan vont le következtetést arra, hogy a rendkívüli felmondás indoka bizonyított, azaz az összeférhetetlenség fenntartása, valamint az alperes gazdasági érdekeinek veszélyeztetése, e kötelezettségszegések súlya alapján az intézkedés jogszerű [Mt. 96. § (1) bekezdés a) pont]. Mindezek cáfolatára a felülvizsgálati kérelemben előadottak nem alkalmasak.
A kifejtettekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság a jogerős ítéletet - a felülvizsgálati kérelemben írt törvénysértések hiányában - hatályában fenntartotta [Pp. 275/A. § (1) bekezdés]. (Mfv. I. 10.694/2001.)
294. Ha az üzletkötő két esetben szabálytalan magatartásáról (túlzott árengedmény-nyújtás) a jogkör-gyakorló október 2-án értesült, aki teljes körű vizsgálat iránt intézkedett, majd ennek eredménye alapján határidőben rendkívüli felmondással élt, az intézkedés jogszerű volt (Mt. 96. §).
A periratokból megállapíthatóan a felperes 1994. május 1-jétől állt munkaviszonyban üzletkötőként az alperesnél, illetve az alperes jogelődjénél. 1994. július 1-jével töltötte be a vezérigazgatói munkakört B. M. új vezérigazgató. Az üzletkötők egy 1993. évi utasítás alapján letéti értékesítés esetén maximum 15%, az úgynevezett saját számlás szerződések esetén pedig a részvénytársaságnál kialakult gyakorlat alapján maximum 25% árengedményt adhattak a vevőknek, az ezen felüli árengedmény adásához vezetői engedélyre volt szükség. A felperest 1995-ben négy alkalommal írásbeli figyelmeztetésben részesítették. A felperes esetenként - utoljára 1995. szeptember 14-én - 25%-ot meghaladó, több esetben 30-35%-os - árengedményt adott vezetői hozzájárulás nélkül, mely engedménynek az alperes gazdasági eredményére nem volt mérhető hatása. A felperes tevékenységével kapcsolatban könyvvizsgálatot rendeltek el, majd M. S. üzletág igazgatót és Cz. J.-nét bízták meg a felperes tevékenységének teljes körű vizsgálatával, melynek eredményéről az 1995. október 6-ai értekezleten tájékoztatták az igazgatóságot, illetve az alperes ügyvezető igazgatóját. Ekkor döntött úgy az igazgatóság, hogy a felperes munkaviszonyát rendkívüli felmondással meg kell szüntetni. A munkáltatói jogkört gyakorló B. M. vezérigazgató 1995. október 11-én rendkívüli felmondással megszüntette a felperes munkaviszonyát. A rendkívüli felmondás indokolása szerint a felperes a V. Kft.-vel kötött letéti megállapodással ellentétben a kft.-nek elfogadhatatlan mértékű árengedményt nyújtott, nem követelte meg a megállapodás szerinti havonkénti elszámolást, ami miatt az alperes hónapokig finanszírozta a kft.-t, a megengedett 25%-os árengedménytől eltérően 30-35% vagy a feletti árengedménnyel számlázott, tudva, hogy eljárása szabálytalan és ezzel súlyos veszteséget okozott a munkáltatójának, továbbá megsértette a tisztességes piaci magatartás normáit. Hivatkoztak arra is, hogy a felperes korábban többször részesült írásbeli figyelmeztetésben. Mindezekkel a felperes munkaviszonyából származó lényeges kötelezettségeit szándékosan, illetve esetenként súlyos gondatlansággal jelentős mértékben megszegte.
A felperes keresetében a rendkívüli felmondás jogellenességének megállapításával, visszahelyezése nélkül a jogellenesség anyagi jogkövetkezményeinek alkalmazását kérte. Arra hivatkozott, hogy a rendkívüli felmondás elkésett, mert B. M.-nek már a könyvvizsgáló jelentéséből tudomása volt a történtekről, emellett alaki szempontból is érvénytelen a rendkívüli felmondás, mert nem jelölte meg, hogy az Mt. mely §-ának milyen alpontjára hivatkozva adták azt ki, továbbá érdemben sem valósak a rendkívüli felmondás indokai.
Az alperes a kereset elutasítását kérte és viszontkeresettel élt, amelyben 1 354 425 forint megfizetésére kérte kötelezni a felperest azzal, hogy a megengedettnél magasabb árengedmény nyújtásával 1994-1995-ben szándékosan ilyen összegű kárt okozott az alperesnek.
A munkaügyi bíróság ítéletével a felperes keresetét elutasította és kötelezte, hogy 15 napon belül fizessen meg az alperesnek 258 147 forintot és ennek 1998. január 1. napjától járó évi 20%-os kamatát; ezt meghaladóan az alperes viszontkeresetét is elutasította és rendelkezett a perköltség, illetve illeték viseléséről. A munkaügyi bíróság ítéletének indokolásában rámutatott arra, hogy az igazgatósági elnök mindazokról a körülményekről, amelyek miatt a felperes munkaviszonyát rendkívüli felmondással megszüntették, az 1995. október 6-ai értekezleten szerzett tudomást. Ehhez képest az akkor hatályos Mt. 96. § (4) bekezdése szerinti harmadik munkanapon élt a rendkívüli felmondással, ezért azt a bíróság nem találta elkésettnek, kivéve a felperesnek kiadott figyelmeztetésekre történő hivatkozást. Tényként állapította meg a meghallgatott tanúk vallomása, illetve a könyvszakértői vélemény alapján, hogy a felperes esetenként 25% feletti árengedményt nyújtott, amely ellentétes volt a részvénytársaságnál kialakult gyakorlattal. Ettől a többi üzletkötő nem tért el, a felperes azonban vezetői engedély nélkül adott esetenként ennél nagyobb mértékű árengedményt. Kifejtette, hogy a rendkívüli felmondást nem teszi jogellenessé, hogy pontosan nem tüntette fel az Mt. vonatkozó előírását. Minthogy a könyvszakértői vélemény alapján az volt megállapítható, hogy a felperes 258 147 forint értékben nyújtott 25% feletti árengedményt, ezért az alperes viszontkeresetének e részében adott helyt az elsőfokú bíróság, míg a viszontkeresetet az ezt meghaladó részében elutasította.
A felperes fellebbezése, illetve az alperes csatlakozó fellebbezése folytán eljárt megyei bíróság ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletét részben megváltoztatta és az alperes viszontkeresetét elutasította. Kötelezte a felperest az alperes javára másodfokú részperköltség, illetve az alperest az állam javára fellebbezési eljárási illeték megfizetésére.
A másodfokú bíróság a tényállást a felek egyező nyilatkozatai, illetve tanúvallomások alapján kiegészítette azzal, hogy a felperessel szemben a rendkívüli felmondás kiadásakor B. M. volt jogosult a munkáltatói jogkör gyakorlására. Megállapította, hogy a H. és S. Kft. által végzett vizsgálat a felperes munkáját érintően két számlára korlátozódó vizsgálat volt, szúrópróbaszerűen állapítva meg, hogy a felperes szabálytalan mértékű árengedményt nyújtott. Ezt követően volt szükség arra, hogy M. S. és Cz. J.-né 1995. október 3-6-a között teljes körű vizsgálatot végezzen a felperes munkájára nézve és erről részleteiben tájékoztatta az igazgatóságot 1995. október 6-án.
A kiegészített tényállás mellett is helytállónak tartotta az elsőfokú bíróság érdemi döntését a rendkívüli felmondás jogszerűségének megállapítása tekintetében, ugyanakkor nem osztotta az elsőfokú bíróság álláspontját az alperesi viszontkereset 258 147 forintot érintő részével kapcsolatban. Kifejtette, hogy az igazságügyi könyvszakértő véleményből megállapíthatóan a 25% feletti árengedmény biztosítása nem okozott az alperesnél kimutatható kárt és az elmaradt haszon a munkavállalóval szemben kártérítésként nem érvényesíthető.
A jogerős ítélet ellen benyújtott felülvizsgálati kérelmében a felperes annak az elsőfokú ítéletre is kiterjedő hatályon kívül helyezését és a kereseti kérelmének teljes helyt adást kért, a perben már előterjesztett indokai alapján. Arra hivatkozott, hogy az alperesi munkáltatói jogkört gyakorló B. M. már 1995. október 2-án értesült a könyvvizsgálói anyagból arról, hogy a felperes milyen kedvezményeket nyújtott, ennek ellenére a jogvesztő határidőt elmulasztva csak 1995. október 11-én adta ki a rendkívüli felmondást. Hivatkozott arra is, hogy az általa adott engedmények nem voltak jogellenesek, az alperes korábbi gyakorlatának megfeleltek.
A felülvizsgálati kérelem nem alapos.
A Pp. 275. §-ának (1) bekezdése értelmében a Legfelsőbb Bíróság a felülvizsgálati eljárásban a rendelkezésre álló periratok alapján dönt, a bizonyítékok felülmérlegelésének nincs helye. A tényállás módosítására csupán iratellenesség, vagy a bizonyítékok kirívóan logikátlan, okszerűtlen értékelése esetében van mód. A jelen perben erre nincs adat, az eljárt bíróságok a perbeli bizonyítékoknak az érdemi döntéshez szükséges teljes körű feltárásával, illetve azok gondos mérlegelésével alakították ki a döntés alapjául szolgáló tényállást, e tényállás alapján meghozott döntés a felperes keresete tekintetében jogszerű volt. A lefolytatott bizonyítási eljárás adatai a másodfokú bíróság által elbírált körben megalapozottá tették a felperes keresetének elutasítását.
A kifejtettekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság a Pp. 275/A. §-ának (1) bekezdése alapján a jogerős ítéletet hatályában fenntartotta és a pernyertesség és a pervesztesség aránya alapján kötelezte a felperest az alperes javára felülvizsgálati eljárási perköltség megfizetésére (Mfv. II. 10.886/2001.).
295. A munkáltató a munkaviszonyból eredő együttműködési kötelezettségét megszegi, ha a munkavállaló megnevezett munkaköre konkrét tartalmát, az annak lényegét jelentő feladat- és hatáskört hosszabb időn át a munkavállaló kérésére nem határozza meg, ezzel a munkavállaló munkáltatón belüli helyzetét ellehetetleníti, ez a munkavállalói rendkívüli felmondást megalapozza (Mt. 96. §).
A felperes 1974-től állt munkaviszonyban az alperessel, 1995. augusztus 15-étől 1998. április 15-éig vezérigazgató munkakört töltött be. A közgyűlés által történt visszahívását követően az alperes kezdeményezésére a felek abban állapodtak meg, hogy a felperes vezérigazgató-helyettes munkakörben dolgozik tovább.
A felperes 1998. június 17-én rendkívüli felmondással megszüntette a munkaviszonyát azzal az indokolással, hogy a tisztségéből való visszahíváskor a munkaviszonyát az alperesnek fel kellett volna mondania, vagy a munkaszerződését módosítania, közös megegyezéssel történő módosításra azonban a rendkívüli felmondásig nem került sor.
A felperes keresetében a jognyilatkozata jogszerűségének megállapítását, és tíz havi felmondási időre járó átlagkeresetet, tizenkét havi végkielégítést, elmaradt munkabért és kártérítést követelt.
A munkaügyi bíróság ítéletével az alperest a kereset szerint marasztalta, a megyei bíróság részítéletével a munkaügyi bíróság ítéletét részben megváltoztatta, a végkielégítés és a felmondási időre járó átlagkereset vonatkozásában a marasztalás összegét felemelte, a prémium és az alperes beszámítási kifogása tekintetében az elsőfokú ítéletet hatályon kívül helyezte, és a bíróságot új eljárásra, új határozat hozatalára utasította.
A Legfelsőbb Bíróság végzésével a megyei bíróság részítéletét a rendkívüli felmondás jogellenessége és a jogkövetkezmények vonatkozásában - a munkaügyi bíróság ítélete erre vonatkozó rendelkezéseire is kiterjedően - hatályon kívül helyezte, és a munkaügyi bíróságot új eljárásra és új határozat hozatalára utasította.
A lefolytatott új eljárásban a munkaügyi bíróság ítéletével megállapította a felperes 1998. június 17-én kelt rendkívüli felmondása jogszerűségét, és az alperest végkielégítés és felmondási időre járó átlagkereset valamint ezek kamatai megfizetésére kötelezte. Az alperes viszontkeresetét a munkaügyi bíróság elutasította.
A munkaügyi bíróság szerint a vezérigazgatói munkakörből visszahívást követően az alperes a felperes vezérigazgató-helyettesi munkakörét nem töltötte meg tartalommal, feladatait nem határozta meg, a felperes szinte semmilyen jogkörrel nem rendelkezett. A felperes a munkaszerződése módosítása tekintetében a tőle elvárható magatartást tanúsította, elképzeléseit közölte az alperessel, aki azonban erre nem reagált, így az alperes magatartása következményeként a felek között a munkaszerződés lényeges elemei nem tisztázódtak. A felperes helyzetét az alperes ellehetetlenítette, problémáját ígérete ellenére nem vitte vezetői értekezlet elé, és miután mindezekről a felperes 1998. június 17-én meggyőződött, a munkaviszonyát rendkívüli felmondással megalapozottan szüntette meg.
Az alperesnek a felperes részére kifizetett prémiumelőleg visszafizetése iránti viszontkeresetét alaptalannak találta, mert a privatizációval kapcsolatos prémiumfeladat teljesítését állapította meg.
Az elsőfokú bíróság ítélete ellen az alperes fellebbezéssel, a felperes csatlakozó fellebbezéssel élt.
A megyei bíróság ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta azzal, hogy az alperes a marasztalás összegét tizenöt napon belül köteles megfizetni.
A másodfokú bíróság a tényállást kiegészítette és pontosította a tisztségből visszahívást követően felperes által végzett konkrét feladatok megjelölésével és annak megállapításával, hogy a felperes feladata az új vezérigazgatónak vezérigazgató-helyettesi címmel a folyamatosságban való támogatása, a konkrét átalakítási projektek bonyolítása volt. Az alperes által készített munkaszerződés-tervezet is ezt tartalmazta, amit a felperes azért nem fogadott el, mert tényleges feladatai, hatásköre tekintetében utalt az SzMSz-re, amit az alperes azonban nem módosított. Az alperessel folytatott eredménytelen tárgyalások után a felperes kezdeményezte a munkaviszonya közös megegyezéssel való megszüntetését, amit a vezérigazgató nem ellenzett azzal, hogy erről 1998. június 16-án délután az igazgatósággal való megbeszélés alapján nyilatkozik, és a jogviszony három nap múlva, június 19-én megszűnhet. Az alperes által ekkor kért feladatokat a felperes teljesítette, az alperes azonban a megszüntetésről a felperest az ígért időpontra nem tájékoztatta, az igazgatóság a kérdéssel nem foglalkozott, az igazgatóság elnökhelyettese a felperest kérése ellenére másnap nem fogadta.
A másodfokú bíróság mindezek alapján a felperes rendkívüli felmondását jogszerűnek találta. Utalt arra, hogy az alperes 1998. április 15-ei, a tisztségből visszahívásra vonatkozó döntése a munkaviszony jogszerű megszüntetése feltételeinek nem felelt meg, a felperes emiatt azonban igénnyel nem lépett fel, sőt, méltányolható igényei mellett a munkáltatóval való megállapodásra törekedett.
A másodfokú bíróság a viszontkereset elutasítása tekintetében osztotta a munkaügyi bíróság álláspontját.
Az alperes felülvizsgálati kérelmében a jogerős ítélet "megváltoztatását", és a felperes keresetének elutasítását kérte. Álláspontja szerint az első és a másodfokú bíróság a rendkívüli felmondás megalapozottságára a bizonyítékok téves, okszerűtlen, a gazdasági élet logikájával ellentétes értékelése alapján következtetett. A bíróságok kizárólag a felperes nyilatkozatait vették figyelembe, a Legfelsőbb Bíróság végzésében foglalt iránymutatásokat figyelmen kívül hagyták. Nem értékelték, hogy a felperes visszahívását követően a felek a munkaszerződés-módosítás feltételeiről folyamatosan tárgyaltak azzal, hogy a vezérigazgató-helyettesi munkakörben és a munkabérben egyetértettek, a felperes e munkaköri megnevezést használva feladatokat látott el, képviselte alperest, munkabérét felvette. A felperes által ajánlott munkaviszony megszüntetést az alperes vezérigazgatója nem ellenezte, a megegyezett időpont előtt benyújtott rendkívüli felmondással a felperes a jogát visszaélésszerűen gyakorolta. A felülvizsgálati érvelés szerint a felperes a jognyilatkozatát a munkaviszonya közös megegyezéssel megszüntetése feltételeiben való megállapodást követően, annak aláírása előtt azért nyújtotta be, mert joggal tarthatott a férje tulajdonában lévő M. L. Kft.-vel kapcsolatos magatartása miatt - amellyel összefüggésben büntetőeljárás is indult - a munkáltató rendkívüli felmondásától. Az alperes viszontkeresete elutasítása tekintetében amiatt tartotta megalapozatlannak a jogerős ítéletet, mert a felperes a privatizációval kapcsolatos prémiumfeladatot nem teljesítette, amit a perben csatolt könyvszakértői vélemény alátámaszt.
A felperes felülvizsgálati ellenkérelmében a jogerős ítélet hatályában való fenntartását kérte, annak hangsúlyozásával, hogy az alperes egy lényegében "üres" munkakört adott a részére. Az alperes rendkívüli gazdasági helyzete éppen a felperes munkaköre és a felelőssége tisztázottságát követelte volna meg, az alperes azonban a munkaszerződés módosítására tett felvetéseire nem reagált, helyzete rendezésére heteken keresztül nem állt fenn komoly szándéka, amit az 1998. június 16-ai és 17-ei magatartása is bizonyít.
A felülvizsgálati kérelem nem alapos.
Az alperes a felülvizsgálati kérelmében a felperes rendkívüli felmondása jogszerűsége megállapítása alapjául szolgáló tényállás tekintetében lényegében a Pp. 206. § (1) bekezdésébe ütköző eljárási jogszabálysértésre hivatkozással támadta a jogerős ítéletet.
A következetes és egységes bírói gyakorlat értelmében a felülvizsgálatot megalapozó jogszabálysértést a bizonyítékok kirívóan okszerűtlen, iratellenes vagy a logika szabályainak ellentmondó értékelése valósít meg. A felülvizsgálati eljárásban a bizonyítékok újramérlegelésének, azaz felülmérlegelésnek nincs helye [Pp. 270. § (1) bekezdés].
Az adott esetben a Legfelsőbb Bíróság a fentiek szerinti jogszabálysértést nem látott megállapíthatónak.
A másodfokú bíróság a megismételt eljárásban a Legfelsőbb Bíróság hatályon kívül helyező végzésében foglalt iránymutatásnak megfelelően a tényállást pontosította és kiegészítette. Ítéletében a felperesnek a vezérigazgatói munkakörből történt visszahívását követően történt foglalkoztatása, a munkaköre és juttatásai tekintetében a felek közötti folyamatos tárgyalások, a munkaviszony megszűnéséig ellátott feladatok teljes részletességű számbavétele, a munkaviszonya közös megegyezéssel való megszüntetésére tett javaslata, és azok körülményei értékelése alapján vonta le jogi következtetését, amelynek kimerítő és meggyőző indokát adta [Pp. 221. § (1) bekezdés].
A felülvizsgálati kérelem alaptalanul hivatkozott arra, hogy a felek a vezérigazgató-helyettesi munkakörben megállapodtak, mert a megismételt eljárásban feltárt tényállás alapján megállapítható volt, felperes ezt a munkakört az ahhoz tartozó hatáskör és feladatkör hiánya miatt alappal vitatta. A felperes azt sérelmezte - amely miatt a felek írásban a munkaszerződést nem módosították -, hogy a vezérigazgató-helyettesi címe "üres", tartalmatlan, mert nincsenek meghatározott feladatai, hatásköre, döntési jogosítványai, felelőssége, munkáltatói jogot nem gyakorolt, egyetlen beosztottja sem volt, aláírási, utalványozási jogkörrel nem rendelkezett, ténylegesen - munkaköri elnevezése ellenére - a vezérigazgatót nem helyettesítette. A jogerős ítélet a bizonyítékok értékelése, különösen a megismételt eljárásban meghallgatott D. I. vezérigazgató tanúnyilatkozata alapján megalapozottan állapította meg, hogy az alperes hibájából a felek között a munkakör tényleges meghatározása hiánya miatt a munkaszerződés-módosítás nem jött létre, az alperes a felperest több hónapon keresztül úgy alkalmazta, hogy a munkaszerződés lényegi eleme, a munkakör tekintetében bizonytalanságban tartotta. A munkáltatónak ezt a magatartását nem lehet figyelmen kívül hagyni a felperes korábbi munkakörére tekintettel, mert a vezérigazgatói beosztásból való visszahívását követően éppen a munkáltató ajánlotta fel a felperesnek a továbbfoglalkoztatást az új vezérigazgató általános helyetteseként.
A másodfokú bíróság törvénysértés nélkül értékelte a felperes által a munkaviszony közös megegyezéssel való megszüntetésére vonatkozó ajánlat tekintetében az alperes magatartását. Az alperes valójában elismerte a felperes helyzete rendezetlenségét, nem utasította el a felperes munkaviszony megszüntetésére vonatkozó ajánlatát, de határozott ígérete ellenére a megadott időpontig nem adott választ, a felperes kérését nem terjesztette az igazgatóság elé.
A munkáltató a munkaviszonyból eredő együttműködési kötelezettségét, mint fő kötelezettségét megszegi, ha a munkavállaló megnevezett munkaköre konkrét tartalmát, az annak lényegét jelentő feladat és hatáskört hosszabb időn keresztül a munkavállaló kérése ellenére nem határozza meg, és ezzel a munkavállaló munkáltatón belüli helyzetét ellehetetleníti. A munkáltatónak ez a kötelezettsége akkor is fennáll, ha veszteséges, illetve a körülményei tekintetében lényeges változások következnek be. Az adott esetben az alperes minősített kötelezettségszegésére a felperes törvénysértés nélkül hivatkozott [Mt. 96. § (1) bekezdés a) pont], a felülvizsgálati kérelemben kifejtettek a rendkívüli felmondás jogellenessége megállapítását nem alapozzák meg. A felperes magatartása nem sértette az Mt. 4. § (1) bekezdésében meghatározottakat, a joggyakorlása megalapozott és indokolt volt, és egymagában a felülvizsgálati kérelemben hivatkozott kft.-vel kapcsolatos esetlegesen kifogásolható magatartása mindezt a kifejtettekből következően nem érinti.
Az alperes viszontkeresete elutasítása tekintetében az eljárt bíróságok a bizonyítékok okszerű mérlegelése alapján vonták le következtetésüket, kiemelve, hogy a privatizáció végbement, az alperes a prémiumfeltételek értékelésére, az előleg visszafizetésére hosszabb ideig nem intézkedett.
A kifejtettekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság a Pp. 275/A. § (1) bekezdése alapján a jogerős ítéletet hatályában fenntartotta. (Mfv. I. 10.913/2001.)
296. Ha a kerületvezető erdész szabálytalan fakitermelésnél működött közre, a rendkívüli felmondás megalapozott volt (Mt. 96. §).
A felperes a keresetében az alperes 2000. szeptember 26-án kelt rendkívüli felmondása jogellenességének megállapítását és munkaviszonya helyreállításának mellőzésével a jogellenesség jogkövetkezményeinek alkalmazását kérte az Mt. 100. §-a alapján.
A munkaügyi bíróság ítéletével a felperes keresetét elutasította.
Az alperes az Mt. 96. §-a (1) bekezdésének a) pontjára alapított intézkedését azzal indokolta, hogy a kerületvezető erdész felperes felügyelete alá tartozó erdőrészben az erdészet által nem engedélyezett fakitermelés történt; a felperes száradékfa kitermelésére adott engedélyt úgy, hogy az előírt bizonylatokat erről nem készítette el; vállalkozó által el nem végzett munkát igazolt le. A felperes munkakörével kapcsolatos súlyos kötelezettségszegések miatt az alperes a munkaviszony további fenntartását nem tartotta lehetségesnek.
A munkaügyi bíróság a lefolytatott bizonyítás alapján tényként állapította meg, hogy a felperes felügyelete alá tartozó erdőrészletben az erdészet által nem engedélyezett fakitermelés történt, 13 m3 tölgy és 17,6 m3 cserfa kivágására került sor, holott a felperes csak 10 m3 gyűjtött száradék tűzifa árának befizetésére adott engedélyt K. T. vállalkozó részére. Az engedélynek megfelelő munkavégzés ellenőrzését és a megtermelt faanyag bevételezését felperes elmulasztotta, kiadási bizonylatot nem készített. Az előírt engedély nélkül végzett élőfa kitermelés az alperesnek nagy összegű kárt okozott. Ebben az erdőrészben T. R. vállalkozó által 2000 augusztusában termelt 30 m3 száradékfa raktárkönyvbe való felvételezését a felperes ugyancsak elmulasztotta, továbbá I. J. erdőművelő által szerződésben vállalt 9,8 hektáros kézi művelés teljesítését a felperes igazolta, pedig a vállalkozó csak 5 hektáron végezte el a munkát.
A bíróság megállapította, hogy a felperes lényeges munkaköri kötelezettségeit szegte meg, amikor elmulasztotta a kerületében munkát végző vállalkozók tevékenységének folyamatos ellenőrzését, az igazolás kiállítása előtt a tényleges munka ellenőrzését, az előírt alapbizonylatok pontos, valóságnak megfelelő kiállítását, a készletek nyilvántartásának naprakész állapotban tartását, a raktárkönyv vezetését. A súlyos gondatlanságot kétséget kizáróan megállapíthatónak találta felperes kötelezettségszegései tekintetében.
Ezért az intézkedés jogellenessége iránti keresetet, mint alaptalant a munkaügyi bíróság elutasította.
A felperes fellebbezése folytán eljárt megyei bíróság ítéletével a munkaügyi bíróság ítéletét helyes indokainál fogva helybenhagyta.
A fellebbezésben foglaltakkal kapcsolatban a másodfokú bíróság rámutatott, hogy az élőfa kitermelést az alperes bizonyította, a kitermelt fa mennyiségének felmérésekor felperes is jelen volt. A mennyiség meghatározását csak kis mértékben befolyásolhatta néhány, az előző évben kivágott fa tuskójának is a megjelölése. A munkáltató által eltűrt gyakorlatra hivatkozást - a per adataira utalással - alaptalannak minősítette a megyei bíróság.
A felperes felülvizsgálati kérelmében a jogerős ítélet "megváltoztatását", és a keresetének helyt adó határozat hozatalát kérte. Az élőfa kivágásának bizonyított voltát vitatta. Arra hivatkozott, hogy a levágott korona alapján erre nem lehet következtetni, mert a száradékfa kitermelése esetén is hasonló lombkorona található. Sérelmezte, hogy a bíróság nem vizsgálta az engedélyezett száradékfa kitermelését. A munkáltató által eltűrt, a munkaköri leírástól eltérő gyakorlatra hivatkozott, amelyet az elsőfokú eljárás során a munkáltatótól való függőség miatt tanúvallomást nem vállaló munkatársai utólag tudtak volna bizonyítani. Kötelességszegései súlyának értékelését vitatta.
Az alperes felülvizsgálati ellenkérelme a jogerős ítélet hatályában való fenntartására irányult.
A Legfelsőbb Bíróság a felülvizsgálati kérelmet a Pp. 274. §-ának (1) bekezdése alapján tárgyaláson kívül bírálta el.
A felülvizsgálati kérelem nem alapos.
A felülvizsgálati eljárásban a megállapított tényállás csak jogszabálysértést megalapozó iratellenes, kirívóan okszerűtlen, a logika szabályaival ellentétes következtetés esetén támadható sikerrel.
Az adott esetben a szabálytalan élőfa-kitermelés tekintetében a tényállást a munkaügyi bíróság a Pp. 206. §-ának (1) bekezdése szerint állapította meg, a bizonyítékok mérlegelése körében az előbbiek szerinti jogszabálysértés nem történt, így azt a jogerős ítélet helyesen tekintette irányadónak. A peres iratok tanúsága szerint a felperes a perben nem vitatta azokat a tanúvallomásokat, amelyek egybehangzóan állították, hogy a kitermelt fa mennyiségének felmérésénél a felperes személyesen jelen volt, a levágott koronák alapján azonosított tuskók megjelölésénél a felperes kifogást nem emelt. Ugyancsak nem tett észrevételt a tárgyaláson személyesen jelen levő felperes az 1999. évben kitermelt fák tuskói esetleges megjelölésének csekély valószínűségére vonatkozó tanúvallomásra. Ehhez képest az élőfa-kivágás tényét az azt alátámasztó bizonyítékokkal, és felperes saját perbeli magatartásával szembekerülve a felülvizsgálati kérelem eljárási jogszabálysértés hiányában megalapozatlanul támadta.
A munkaköri leírástól eltérő gyakorlat tekintetében a bizonyítás felperest terhelte [Pp. 164. § (1) bekezdés]. A munkaügyi bíróság a Pp. 221. §-a (1) bekezdésének megfelelően indokolta, hogy T. K. tanúvallomása alapján miért nem látta bizonyítottnak a felperes állítását.
A kifejtettekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság a jogerős ítéletet - amely felperes bizonyított minősített kötelezettségszegése alapján az Mt. 96. §-a (1) bekezdésének a) pontja szerint jogszerű rendkívüli felmondással szemben felperes keresetét jogalap hiányában elutasító elsőfokú ítéletet jogszabálysértés nélkül hagyta helyben - a Pp. 275/A. §-ának (1) bekezdése alapján hatályában fenntartotta, és a pervesztes felperest kötelezte az alperes felülvizsgálati eljárási költsége megfizetésére [Pp. 78. § (1) bekezdés]. (Mfv. I. 10.926/2001.)
297. Értékpapírral kapcsolatos kötelezettségszegés a rendkívüli felmondást megalapozta (Mt. 96. §).
Az alperes a felperes határozatlan idejű munkaviszonyát 2000. február 21-én azért szüntette meg rendkívüli felmondással, mert bizonyítottnak találta a felperesnek a szolgálati helyén beváltott egyik értékpapírral kapcsolatos kötelezettségszegését, miszerint a kifizetett takarékjegyet szabályellenesen nem tüntette fel. Emellett az alperes más kötelezettségszegést is megjelölt a felperes terhére. Súlyosítóként vette figyelembe, hogy a felperes hátrányos jogkövetkezmény hatálya alatt állt.
A felperes az alperes ellen indított keresetében a rendkívüli felmondás jogellenessége jogkövetkezményeként a munkaviszonya helyreállításának mellőzését, elmaradt munkabért és kártérítést kért.
A munkaügyi bíróság ítéletével a keresetet elutasította. A munkaügyi bíróság a bizonyítékokat mérlegelve tényként állapította meg, hogy a felperes 2000. január 24-én T. J.-né részére kincstári takarékjegyet váltott vissza, azonban ezt az értékpapír-forgalomról szóló jegyzékben nem tüntette fel. Ezt az értékpapírt - a bizonylatok szerint - utóbb másik postahivatalban váltották vissza. A munkaügyi bíróság a kötelezettségszegést a rendkívüli felmondást megalapozónak tekintette [Mt. 96. § (1) bek. a) pont].
Az ítélet ellen a felperes fellebbezést nyújtott be.
A megyei bíróság ítéletével az elsőfokú ítéletet helybenhagyta [Pp. 254. § (3) bekezdés]. A másodfokú bíróság csupán megjegyezte, hogy T. J.-nénak a postán a perbeli napon való megjelenése kétséget kizáróan bizonyított, úgyszintén nem kétséges, hogy a felperes az értékpapírral kapcsolatos bejegyzési kötelezettségét elmulasztotta. Mindezek miatt a másodfokú bíróság nem tulajdonított ügydöntő jelentőséget annak, hogy bizonyított-e, miszerint az értékpapírt utóbb a felperes felesége váltotta-e be.
A felperes a felülvizsgálati kérelmében a másodfokú bíróság ítéletének hatályon kívül helyezését, az elsőfokú ítélet megváltoztatását és a keresetének helyt adó döntés meghozatalát kérte. Érvelése szerint a jogerős ítélet azért törvénysértő, mert az alperes a rendkívüli felmondásról szóló jognyilatkozatát a jognyilatkozat megtétele után beszerzett bizonyítékokra alapozta. Álláspontja szerint az alperes az őt terhelő bizonyítási teher ellenére nem bizonyította a kötelezettségszegést, továbbá jogszabálysértően hivatkozott a másodfokú bíróság az eredeti értékpapír beszerzésével kapcsolatos bizonyítási indítványa szükségtelenségére.
Az alperes a felülvizsgálati ellenkérelmében a másodfokú bíróság ítéletének hatályában való fenntartását kérte.
A Legfelsőbb Bíróság a felülvizsgálati kérelmet a Pp. 274. § (1) bekezdése alapján tárgyaláson kívül bírálta el.
A felülvizsgálati kérelem nem alapos.
A másodfokú bíróság a mérlegelése során nem tulajdonított jelentőséget azon bizonyítékoknak, amelyek a felperes feleségének az értékpapír beváltásával összefüggő magatartását igazolták, mivel a felperes bizonyított kötelezettségszegését - az értékpapírnak az előírt bizonylaton való feltüntetése elmulasztását - ez nem érinti. Ebből következően a Legfelsőbb Bíróság a felülvizsgálati eljárásban azt vizsgálta, hogy a másodfokú bíróság a Pp. 206. § (1) bekezdésében foglaltaknak megfelelően mérlegelte-e a bizonyítékokat, és helytállóan állapította-e meg az említett kötelezettségszegést (T. J.-né ügyfél által bevitt értékpapír feltüntetésének elmulasztását).
A felperes a bíróság előtt, személyes meghallgatása során előadta, hogy T. J.-né írásbeli nyilatkozatát ismeri. T. J.-nét elfogulatlan tanúnak tekintette; a tanú meghallgatásánál felperes személyesen is jelen volt, és nem tett észrevételt a vallomásnak arra a részére sem, amelyben a tanú a történteket a következően adta elő: "... a felperes, akit ott többször láttam, kedvesen, barátságosan felhívta a figyelmemet, hogy nem tudnék-e várni két hetet ... Mondtam, hogy szükségem van a pénzre, számolja el ... Nem a teljes értéket kaptam meg ...". Mindezen bizonyítékok hitelt érdemlően és aggálytalanul igazolják, hogy a felperesnél T. J.-né az értékpapír visszaváltása céljából eljárt, részére a felperes a neki járó összeget (hiánytalanul) átadta. Ebből következően a visszaváltásnak a nyilvántartásban szerepelnie kellett volna, ennek hiányát maga a felperes az eseménnyel közeli időbeli kapcsolatban lévő időpontban (2000. február 16-án) nem vitatta, a bejegyzés hiányának okát nem tudta megjelölni; arra hivatkozott, hogy T. J.-né "biztos máshová vitte" az értékpapírt. Mindezen bizonyítékok logikai rendszert alkotnak, a kötelezettségszegés bizonyítékaként való mérlegelésük és értékelésük a törvény [Pp. 206. § (1) bekezdése] szerint történt, tehát megfelel az iratok tartalmának, logikus és okszerű. E bizonyítékok meggyőző ereje folytán nincs jelentősége a felülvizsgálati kérelemben megjelölt, a felperes feleségének esetleges magatartására, a felperes esetleges haszonszerzésére vonatkozó bizonyítékok figyelembevétele mellőzésének. A felperes kötelezettségszegésének megítélését nem érinti továbbá, hogy T. J.-né élt-e a panaszjogával, és az értékpapír eredeti lejárata időpontjaként helyesen jelölte-e meg 2000. február 6-át, 5-e helyett. A következetes és egységes bírói gyakorlat értelmében más munkavállalók által elkövetett (feltételezett) kötelezettségszegéseket a perben szereplő munkavállalóétól elkülönülten kell értékelni, ezért a felperes magatartásának megítélésénél helyesen mellőzték a bíróságok a tanúknak a bizonylatokkal összefüggő eljárása értékelését. Az eredeti értékpapír bemutatására vonatkozó bizonyítási indítványt a másodfokú bíróság a törvénynek megfelelő indokolással utasította el [Pp. 141. § (6) bekezdés, 163. § (1) bekezdés].
Mindezekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság jogszabálysértés hiányában a Pp. 275/A. § (1) bekezdése alapján a megyei bíróság ítéletét hatályában fenntartotta. (Mfv. I. 10.928/2001.)
298. Ha körülményekre tekintettel a munkavállaló magatartása nem minősül minősített kötelezettségszegésnek, a rendkívüli felmondás jogellenes (Mt. 96. §).
Az ítéleti tényállás szerint a felperes 1967 óta állt az alperes, illetve jogelődje alkalmazásában gépkezelőként, illetve a 40 százalékos munkaképesség-csökkenése megállapítását követően takarító munkakörben. Miután az OEP OOSZI I. fokú orvosi bizottsága felperes munkaképesség-csökkenését 2000. január 3-án 50 százalékosra véleményezte, és rehabilitációs javaslatában nehéz fizikai, balesetveszélyes munkát felperes számára nem javasolt, az alperes készletnyilvántartói munkakört ajánlott fel részére. A felperes a munkaköri leírást aláírta, átvette 2000. június 9-én és munkába is állt, majd 2000. június 19-én táppénzes állományba került. 2000. június 21-én levélben kérte takarítói munkakörbe való visszahelyezését, mert a rehabilitációs munkakört nem találta sem iskolai végzettségének, sem egészségi állapotának megfelelőnek. 2000. július 3-án ismét munkába állt, a munkaköri feladatokra vonatkozó betanulási időkről szóló levél átvételét megtagadta, a napi készárujelentést nem készítette el. Erről július 4-én és 6-án alperes jegyzőkönyvet készített. A felperes kérésére 2000. július 19-én a rehabilitációs bizottság összeült, és megállapította, hogy felperes a számára megfelelő készletnyilvántartói munkakört nem kívánja elfogadni. Az ülésről készített jegyzőkönyv aláírását megtagadta felperes és olyan kijelentést tett, hogy ezután csak levélben, vagy közvetítő útján kíván érintkezni a munkáltatói jogkör gyakorlójával. 2000. július 20-ától felperes keresőképtelen beteg volt.
Az alperes 2000. augusztus 2-án felperes munkaviszonyát rendkívüli felmondással megszüntette. Intézkedését azzal indokolta, hogy felperes a készletnyilvántartói munkakörben a munkáját nem végezte megfelelő módon, erről 2000. július 4-én és 6-án jegyzőkönyv készült. A felperes terhére rótta, hogy az új munkakör ellátását elutasította, a rehabilitációs bizottsági ülésen készített jegyzőkönyv aláírását megtagadta, és kijelentette, hogy az ügyvezetővel csak levélben, vagy közvetítő útján hajlandó érintkezni.
A munkaügyi bíróság a megállapított tényállás alapján a rendkívüli felmondást jogszerűnek találta, mert álláspontja szerint a felperes terhére rótt és bizonyítást nyert magatartások az Mt. 96. §-a (1) bekezdésének a) és b) pontja szerint azt megalapozták.
A felperes fellebbezése folytán eljárt megyei bíróság ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletét megváltoztatta. Megállapította a rendkívüli felmondás jogellenességét és felperes kérelmére a munkaviszony helyreállítását mellőzve, kötelezte az alperest felmentési bér, végkielégítés, kéthavi átlagkeresetnek megfelelő kárpótlás, valamint elmaradt munkabér és kamatai megfizetésére.
A másodfokú bíróság szerint a munkaügyi bíróság a helyesen megállapított tényállásból téves jogi következtetésre jutott. Kifejtette, hogy a felek között a készletnyilvántartói munkakörre vonatkozóan a munkaszerződés-módosításról megállapodás nem jött létre, ennek hiányában pedig a megváltozott munkaképességű felperes a rehabilitációs munkakör ellátására nem volt köteles. A 2000. július 4-én és 6-án jegyzőkönyvezett kötelezettségszegések miatt 2000. augusztus 2-án alperes a rendkívüli felmondás jogát elkésetten gyakorolta. Felperesnek a 2000. július 19-én a rehabilitációs ülésről készült jegyzőkönyv aláírásával kapcsolatos magatartását, és az ügyvezető igazgatóval szembeni kijelentését pedig úgy értékelte, hogy azok nem voltak olyan súlyúak, amelyek a munkaviszony fenntartását lehetetlenné tették.
Az alperes felülvizsgálati kérelmében a jogerős ítélet hatályon kívül helyezését és lényegében az elsőfokú ítéletet helybenhagyó határozat hozatalát kérte. Álláspontja szerint az elsőfokú bíróság helyesen állapította meg, hogy a rehabilitációs munkakörre nézve a munkaszerződés-módosítás létrejött, és a felperes a valóságnak meg nem felelő indokokat hozott fel a munkakör ellátása ellen. Vitatta, hogy a rendkívüli felmondás jogát elkésetten gyakorolta, mert arra felperes július 19-én, 20-án tanúsított magatartása adott okot. Azzal, hogy megtagadta a jelenlétében készült jegyzőkönyv átvételét, és elzárkózott a munkáltatói utasítás elfogadásától, a vele való együttműködést lehetetlenné tette, az együttműködési kötelezettségét szándékosan és jelentős mértékben megszegte.
A felperes felülvizsgálati ellenkérelmében elsődlegesen a felülvizsgálati kérelem hivatalbóli elutasítását kérte a törvényes határidő elmulasztása miatt; másodlagosan ellenkérelme a jogerős ítélet hatályában való fenntartására irányult.
A felülvizsgálati kérelem nem alapos.
A peres iratok alapján megállapítható, hogy az alperes a jogerős ítéletet 2001. május 23-án vette kézhez, és felülvizsgálati kérelmét az elsőfokú határozatot hozó munkaügyi bíróságnál 2001. június 14-én nyújtotta be. A felülvizsgálati kérelmet tehát a törvényes határidőn belül terjesztették elő [Pp. 272. § (1) bekezdés].
A rendkívüli felmondás indokolása szerint az alperes az intézkedését felperesnek a 2000. július 4-én és 6-án jegyzőkönyvbe vett magatartásaira (nem megfelelő munkavégzésre), valamint a 2000. július 19-én felvett jegyzőkönyv aláírásának megtagadására, illetve arra a kijelentésére alapította, miszerint "a munkáltatói jogkört gyakorló ügyvezető igazgatóval nem hajlandó szóban kommunikálni". Mindezeket az alperes az Mt. 3. §-a (3) bekezdésébe és 4. §-ába ütköző szándékos kötelezettségszegésként értékelte.
A felülvizsgálati kérelemben az alperes ehhez képest a saját intézkedése indokolásával szembekerülve vitatta, hogy a 2000. július 4-én és 6-án jegyzőkönyvben rögzített kötelezettségszegések a felmondás indokául szolgáltak. E magatartások tekintetében a jogerős ítélet jogszabálysértés nélkül állapította meg, hogy a tudomásszerzéstől számított 15 napos határidőn túl élt az alperes a rendkívüli felmondási jogával, ezért ezekre az indokokra az intézkedését jogszerűen nem alapíthatta [Mt. 96. § (4) bekezdés].
A felperes terhére rótt további magatartások kötelezettségszegések, ezért a rendkívüli felmondás jogszerűségét az Mt. 96. §-a (1) bekezdésének a) pontja szerint kellett elbírálni, függetlenül attól, hogy az intézkedésben alperes tévesen a b) pontra hivatkozott. A jogerős ítélet indokolása is tévesen utalt az Mt. 96. §-a (1) bekezdésének b) pontja szerinti megalapozottságra, ezért a Legfelsőbb Bíróság az erre vonatkozó ítéleti indokolást mellőzi.
Érdemben helyesen értékelte azonban a másodfokú bíróság a rendkívüli felmondásban megjelölt előbbi magatartások súlyát akként, hogy azok a munkaviszony azonnali hatályú megszüntetését nem tették indokolttá.
A jogerős ítélet a per adatai alapján megalapozottan, a jogszabály helyes értelmezésével állapította meg, hogy a felek között a rehabilitációs eljárásban felajánlott új munkakörre nézve munkaszerződés-módosítás nem jött létre. Bár felperes a felajánlott munkakörre vonatkozó munkaköri leírást átvette és munkába állt, kezdettől fogva vitatta a munkakör számára való alkalmasságát és más munkakörben való foglalkoztatását kérte. A felajánlott munkakör elfogadása felperes számára nem volt kötelező. Az alperes ettől eltérő álláspontjából adódóan a felek közötti vitával összefüggő magatartások - a jegyzőkönyv aláírás megtagadás, illetve a feszült légkörben tett kijelentés - nem minősíthető az együttműködési kötelezettség szándékos és jelentős mértékű megszegésének.
A törvényi feltételeknek megfelelő minősített kötelezettségszegés [Mt. 96. § (1) bekezdés a) pont] hiányában a jogerős ítélet a rendkívüli felmondás jogellenességét jogszabálysértés nélkül állapította meg.
A kifejtettekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság a Pp. 275/A. §-ának (1) bekezdése alapján a jogerős ítéletet hatályában fenntartotta, és a pervesztes alperest kötelezte a felperes felülvizsgálati eljárási költsége, valamint a felülvizsgálati eljárás illeték megfizetésére [Pp. 78. § (1) bekezdés, 6/1986. (VI. 26.) IM rendelet 3. § (3) bekezdés]. (Mfv. I. 10.937/2001.)
299. Az egyoldalú munkaszerződés-módosítással kijelölt feladatok elvégzésére a munkavállaló nem volt köteles, és ezt követően a munkavállalótól nem volt elvárható, hogy folyamatosan munkavégzés céljából rendelkezésre álljon, az ezekre alapított munkáltatói rendkívüli felmondás jogellenes volt (Mt. 96. §).
A felperes keresetében a 2000. november 21-én kelt munkáltatói utasítás, és a 2000. november 27-én kelt munkáltatói rendkívüli felmondás jogellenességének megállapítását, és ennek jogkövetkezményeként a határozott idejű munkaviszonyából még hátralévő időre eső átlagkeresetének, valamint további 2 havi átlagkeresete megfizetését kérte.
A munkaügyi bíróság ítéletével megállapította, hogy az alperes 2000. november 21-én kelt utasítása, továbbá a 2000. november 27-én kelt rendkívüli felmondása jogellenes. Az alperest kötelezte, hogy felperes javára 1 069 500 forintot és annak kamatait fizesse meg, ezt meghaladóan a keresetet elutasította.
A megállapított tényállás szerint a felperes a felnőtt női kézilabda csapat vezető edzőjeként állt az alperesnél határozott idejű munkaviszonyban. Az NB I-es női kézilabda csapat 2000. november 17-én játszotta utolsó bajnoki mérkőzését, és a játékosok ezt követően november 18-ától 26-áig szabadságra mentek. Az alperes elnöke november 21-én a felperest magához kérette és ekkor munkaviszonya közös megegyezéssel történő megszüntetését ajánlotta fel, amit felperes nem fogadott el. Ezt követően egy írásbeli utasítást adott át felperesnek. Ennek értelmében az alperes felperest mentesítette a felnőtt csapatnál végzett vezető edzői teendők ellátása alól, és arra utasította, hogy az 1989. január 1-je után született korosztályok edzéseit irányítsa és szakmailag felügyelje. A felperes ezt az utasítást nem vette át és jogi képviselője utján közölte az alperessel, hogy az utasítást jogszabálysértőnek tartja, mert az munkaszerződés-módosításnak minősül. 2000. november 27-én az alperes a felperes munkaviszonyát rendkívüli felmondással megszüntette azzal az indokolással, hogy 2000. november 23-ától 25-éig és 27-én munkavégzésre nem jelentkezett, távollétét nem igazolta. Az indokolás utalt arra is, hogy felperes a 2000. november 21-én kelt munkáltatói utasítás végrehajtását megtagadta, és az utasításnak megfelelő munkavégzésre nem jelentkezett.
A munkaügyi bíróság megállapította, hogy a felperes munkaszerződése szerint felperes munkaköre a női kézilabda csapat vezető edzői teendőinek ellátása volt. Ezért az alperes utasítása a felperes munkakörét érintő munkaszerződés-módosításnak minősült. A bíróság álláspontja szerint felperes november 23-án, 24-én és 25-én a munkáltató engedélye nélkül volt ugyan távol, de ez a kötelezettségszegés - tekintettel arra, hogy ezalatt a női kézilabda csapat játékosai szabadságon voltak - nem tekinthető lényeges és jelentős mértékű kötelezettségszegésnek. Ennélfogva a törvényi feltételek hiányában a rendkívüli felmondást jogellenesnek találta. A felperes kérelme figyelembevételével az alperest az Mt. 88. §-ának (2) bekezdése szerint marasztalta, míg az Mt. 100. § (4) bekezdésére alapított kérelmét elutasította.
Az alperes fellebbezése folytán eljárt megyei bíróság részítéletével az elsőfokú bíróság ítéletét abban a részében, amellyel a munkáltatói utasítás és rendkívüli felmondás jogellenességét megállapította, helybenhagyta. A jogellenesség anyagi következményei, valamint a perköltség és eljárási illeték tekintetében az elsőfokú bíróság ítéletét hatályon kívül helyezte és ebben a körben a munkaügyi bíróságot új eljárásra, és új határozat hozatalára utasította.
A másodfokú bíróság a jogellenességgel összefüggésben helyesen megállapított tényállásból levont jogi következtetéssel egyetértett. Osztotta azt az álláspontot, hogy a 2000. november 21-ei munkáltatói utasítás megváltoztatta felperes munkakörét, ezért az munkaszerződés-módosításnak minősült. A rendkívüli felmondással kapcsolatban - a körülmények részletes értékelésével - kifejtette, hogy a felperes terhére rótt távollét sem minősül igazolatlan mulasztásnak, mivel felperes nem volt köteles elfogadni az utasításban megjelölt munkakört. Arra is utalt, hogy a kialakult gyakorlat szerint nem volt helyhez kötött felperes munkavégzése, az otthoni munkavégzés lehetősége is adott volt.
Az alperes felülvizsgálati kérelmében a jogerős részítélet hatályon kívül helyezését és az elsőfokú ítélet megváltoztatásával a keresetet elutasító határozat hozatalát kérte. Vitatta a felperes munkaköre értelmezésével kapcsolatos ítéleti álláspontot, és ebből következően a munkáltatói utasítás munkaszerződés-módosításként való minősítését. Az Mt. 103. § (1) bekezdés a) pontjába, és a 104. § (2)-(3) és (4) bekezdésébe ütköző jogszabálysértést panaszolt. Előadta, hogy felperest az utasítás jogszerű megtagadása sem mentesítette a munkavégzés céljából való rendelkezésre állás kötelezettsége alól. Arra is hivatkozott, hogy felperes maga sem vitatta miszerint szabadságot nem kért és távolmaradására a munkáltatótól engedélyt nem kapott. Mindezeket munkaviszonyból származó lényeges kötelezettség jelentős mértékű szándékos megszegéseként kérte értékelni.
A felperes felülvizsgálati ellenkérelmet nem nyújtott be.
A Legfelsőbb Bíróság a felülvizsgálati kérelmet a Pp. 274. § (1) bekezdése alapján tárgyaláson kívül bírálta el.
A felülvizsgálati kérelem nem alapos.
A felülvizsgálati eljárásban a jogszabálysértés nélkül megállapított tényállás irányadó. A felperes munkakörét illetően megállapított perbeli tényeket a munkaszerződésében foglaltak egyértelműen alátámasztják. Az ettől eltérő felülvizsgálati érvelés nyilvánvalóan iratellenes, okszerűtlen következtetés megállapítására nem adott alapot, mivel a felperes hivatkozott nyilatkozata sem áll ellentétben a megállapított tényállással. Egyébként a felülvizsgálati álláspontnak a vitatott munkáltatói utasítás tartalma is ellentmond annyiban, hogy ha a felnőtt csapat vezető edzői teendőin kívül az utasításban szereplő korosztály edzői feladatainak ellátása is a felperes munkakörébe tartozott volna, akkor nem lett volna szükség a felnőtt csapatnál ellátandó munka alóli felmentésére és adott időponttól az utóbbi feladatokra utasítani, részletesen megjelölve az ebbe a körbe tartozó tevékenységét.
Az előbbiekből következően, a felperes munkakörének egyoldalú módosítását jelentő utasítást az eljárt bíróságok helytállóan minősítették meg nem engedett munkaszerződés-módosításnak [Mt. 82. § (1) bekezdés].
Az egyoldalú munkaszerződés-módosítás folytán felperes az abban foglalt feladatok teljesítésére nem volt köteles [Mt. 104. § (2) bekezdés]. Ezért a másodfokú bíróság helyesen fejtette ki, hogy a munkáltató jogellenes intézkedésére tekintettel felperes terhére igazolatlan távollét nem volt megállapítható.
A felperes megjelenési kötelezettségére vonatkozó felülvizsgálati érvelés nem helytálló, mert az Mt. 104. §-ának (4) bekezdése szerint sem volt elvárható, hogy a munkáltató jogellenes, egyoldalú munkaszerződés-módosítását követően a munkavállaló munkavégzés céljából folyamatosan rendelkezésre álljon (BH 1994/454.).
A kifejtettekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság a Pp. 275/A. §-ának (1) bekezdése alapján a jogerős részítéletet közbenső ítéletnek tekintve azt hatályában fenntartotta. (Mfv. I. 10.939/2001.)
300. Ha a rendes felmondás a munkáltató pénzügyi irányítása átszervezésére hivatkozott, minőségi cserére utalás nélkül, az utóbbi fennállására a megszüntetés nem alapítható. A rendkívüli felmondási jog pedig feltételtől függően (a rendes felmondás tekintetében a 100. § alkalmazása esetén) nem alkalmazható (Mt. 96. §).
A felperes a módosított keresetében a munkáltatói rendes felmondás és rendkívüli felmondás jogellenességének megállapítását és munkaviszonya helyreállításának mellőzésével elmaradt munkabére, illetve bérkülönbözet, valamint kártérítés megfizetését kérte.
A munkaügyi bíróság ítéletével a felperes keresetének helyt adott. Megállapította a rendes felmondás jogellenességét, a felperes munkaviszonyának az ítélet jogerőre emelkedésével való megszűnését, és az alperest elmaradt munkabér valamint bérkülönbözet címén marasztalta. Egyben megállapította a rendkívüli felmondás jogellenességét is, és azt hatályon kívül helyezte. A felperes ezt meghaladó kártérítési követelését elutasította.
A megállapított tényállás szerint a felperes 1996. május 22-étől gazdasági igazgató munkakörben fennállt munkaviszonyát az alperes az 1997. október 15-én kelt rendes felmondással megszüntette. Intézkedését azzal indokolta, hogy a pénzügyi irányítást átszervezik, a pénzügyi vezető hatásköre növekszik, és ezt a munkakört az anyavállalat döntése alapján Franciaországból érkezett személy veszi át. A bizonyítékok mérlegelése alapján a bíróság megállapította, hogy alperes az átszervezés tényét nem bizonyította. Hatáskör változás nem történt, kizárólag személycserére került sor. A felmondási idő alatt közölt, 1997. december 22-én kelt munkáltatói intézkedésben, amelyet az alperes rendkívüli felmondásként jelölt meg, feltételtől, a rendes felmondás tárgyában születő bírói döntéstől függően helyezte kilátásba felperes munkaviszonyának rendkívüli felmondással való megszüntetését visszamenőleges hatállyal. A rendkívüli felmondás "értelmezhetetlen" tartalmára és indokolására tekintettel a munkaügyi bíróság az intézkedés jogellenességét állapította meg. Az alperest az Mt. 100. §-a alapján felperes elmaradt munkabére, illetve bérkülönbözete és ennek kamatai megfizetésére kötelezte, bizonyítottság hiányában a felperes kárigényét elutasította.
Az alperes fellebbezése folytán eljárt megyei bíróság közbenső ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletét a fellebbezett részében a rendes felmondás és a rendkívüli felmondás jogellenessége tekintetében helybenhagyta.
A másodfokú bíróság a kiegészített tényállás alapján megállapította, hogy az alperes a jogorvoslat módjára vonatkozóan nem adott teljes körű kioktatást, mert nem jelölte meg azt, hogy milyen formában, melyik bírósághoz kell jogorvoslatért fordulni. Ezért a rendkívüli felmondás tekintetében a kereseti kérelem elkésett előterjesztésére vonatkozó alperesi érvelést nem fogadta el. Osztotta az elsőfokú bíróság álláspontját, miszerint nem minősül jogszerűnek az a rendkívüli felmondás, amely csak bizonyos feltétel bekövetkezése esetén, visszamenőleges hatállyal kívánta felperes munkaviszonyát megszüntetni.
A rendes felmondást illetően a helyesen megállapított tényállásból levont jogi következtetéssel a másodfokú bíróság egyetértett. Kifejtette, hogy az alperes az átszervezést, a felmondásban megjelölt indokot nem tudta bizonyítani. Amennyiben a személycsere végrehajtása minőségi cserét jelentett, erre a felmondás indokolásában alperes nem hivatkozott, így utóbb arra intézkedését nem alapíthatta.
A megyei bíróság ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletét az elmaradt munkabér és bérkülönbözet tekintetében helybenhagyta, és a felperes kereset kiterjesztésére figyelemmel alperest a közbenső ítélet meghozatalának időpontjáig további elmaradt munkabér és annak kamatai megfizetésére kötelezte.
Az alperes felülvizsgálati kérelmében a jogerős ítélet, illetve közbenső ítélet hatályon kívül helyezését, és annak megállapítását kérte, hogy az 1997. december 22-én hatályossá vált rendkívüli felmondással szűnt meg a felperes munkaviszonya, ennélfogva alperest további kötelezettség nem terheli. Az Mt. 200. §-a (2) bekezdésébe, illetve 202. §-a (1) bekezdésébe ütköző jogszabálysértést panaszolt. Fenntartotta azt az álláspontját, hogy felperes a rendkívüli felmondással szemben elkésetten kezdeményezett jogorvoslatot, "ezért az hatályba lépett". Vitatta, hogy az intézkedéssel szembeni jogorvoslatra adott tájékoztatás hiányos lett volna, mivel az a törvénynek megfelelt. Ezzel kapcsolatban a Pp. 3. § (2) bekezdésére és 129. § (1) és (3) bekezdésére hivatkozott. Vitatta, hogy a rendkívüli felmondás feltételt tartalmaz. Álláspontja szerint jogellenesen állapította meg a jogerős határozat, hogy a minőségi csere ellenére az átszervezés nem nyert bizonyítást.
A Legfelsőbb Bíróság a felülvizsgálati kérelmet a Pp. 274. § (1) bekezdése alapján tárgyaláson kívül bírálta el.
A felülvizsgálati kérelem nem alapos.
Az alperes a rendes felmondás indokolásában a társaság pénzügyi irányítása átszervezésére hivatkozott, és utalt arra, hogy az anyavállalat döntése alapján a pénzügyi vezetői munkakört Franciaországból érkezett személy veszi majd át. Az irányadó tényállás szerint az átszervezés tényét a perben az alperes nem tudta bizonyítani. Az intézkedés indokolását a másodfokú bíróság jogszabálysértés nélkül értelmezte, amikor megállapította, hogy az alperes minőségi cserére a felmondásban nem hivatkozott. A felülvizsgálati kérelem érvelése ezzel kapcsolatban téves, mert nem veszi figyelembe, hogy az indokolásból a felmondás okának világosan ki kell tűnnie, tehát a minőségi cserére utalni kellett volna, vagy megjelölni, hogy az alperes a felperest az adott munkakör ellátására a továbbiakban miért nem tartja alkalmasnak. Az erre vonatkozó indokolás hiányában a minőségi cserével összefüggő bírói gyakorlatra való hivatkozás is téves (BH 1998/555.).
A peres iratok alapján megállapítható, hogy az alperes 1997. december 22-én kelt intézkedésében a következő nyilatkozat szerepel: "tekintettel arra, hogy Ön munkaviszonya jogellenes megszüntetésére hivatkozással keresetet indított a munkaviszonya helyreállítása iránt, így kénytelenek vagyunk jelen levelünkkel felhívni szíves figyelmét arra, hogy amennyiben a bíróság az Ön keresetének esetleg helyt ad, és helyreállítja munkaviszonyát, úgy a munkaviszonyát a mai nappal az Mt. 96. §-a (1) bekezdés a) pontja alapján - a fent részletezett okok miatt - rendkívüli felmondással megszüntetettnek tekintjük, illetve azt rendkívüli felmondással felmondjuk". E nyilatkozatot a bíróságok helyesen értékelték feltételtől függőnek. A feltételhez kötött jognyilatkozat feltételes jellegéből adódóan a jogorvoslati tájékoztatás sem tekinthető egyértelműnek. Ennélfogva - bár eltérő indokból - helyes az a jogerős ítéleti álláspont, hogy az alperes a jogorvoslati határidő elmulasztására sikerrel ez esetben nem hivatkozhatott. Így a munkaügyi bíróság megjelölésének hiányát jóllehet a felülvizsgálati kérelem helyesen vitatta, ez a jogerős közbenső ítélet érdemben helyes döntését nem érinti.
Tekintettel arra, hogy a rendkívüli felmondásban megjelölt feltétel, a felperes munkaviszonyának helyreállítása nem következett be, így e feltételhez kötött nyilatkozathoz emiatt sem fűződhetett a kívánt joghatás. Egyébként pedig helyesen fejtette ki az eljárt bíróság, hogy a rendkívüli felmondási jog feltételtől függően nem gyakorolható.
A felülvizsgálati kérelem a jogellenesség jogkövetkezményeivel kapcsolatos ítéleti rendelkezéseket nem támadta.
A kifejtettekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság a felülvizsgálati kérelemmel - jogszabálysértés hiányában - sikertelenül támadott jogerős közbenső ítéletet és ítéletet a Pp. 275/A. § (1) bekezdése alapján hatályában fenntartotta. (Mfv. I. 10.968/2001.)
301. Ha a változó munkahelyen alkalmazott értékkezelőt két hónapra vagyonőrnek osztották be, ennek indokolatlan megtagadása a rendkívüli felmondást megalapozta (Mt. 96. §).
A felperest az alperes értékkezelő II. munkakörben változó munkahelyen alkalmazta.
A felperes keresetében a 2000. február 14-én kelt, és a más munkakörbe történt "kirendelés" teljesítése megtagadásával indokolt rendkívüli felmondás jogellenessége megállapítását, az eredeti munkakörében történő továbbfoglalkoztatását és elmaradt munkabére megfizetését kérte.
A munkaügyi bíróság számú ítéletével a felperes keresetét elutasította.
A munkaügyi bíróság által feltárt tényállás szerint a felperes 1999. november 22-étől 2000. január 23-áig keresőképtelen volt, majd február 10-éig szabadságát töltötte. Az alperesnél ebben az időszakban "nagyarányú munkaerő elvándorlás" történt, és a kialakult helyzetben az alperes a munkaszervezés körében rendkívüli intézkedésekre kényszerült. Ennek keretében az alperes a 2000. február 14-én kelt utasításával a felperest 2000. február 15-étől április 15-éig terjedő időtartamra a fegyveres őrzési igazgatósághoz rendelte ki személy és vagyonőr munkakörben való munkavégzésre. Az intézkedés rendelkezett a felperes keresete megfelelő kiegészítéséről. A felperes írásban közölte az alperessel, hogy a "kirendelés formájában felajánlott lehetőséggel nem kíván élni", mert az intézkedést beosztására, képesítésére tekintettel sérelmesnek tartja, és a munkát nem vette fel.
A munkaügyi bíróság az így megállapított tényállás alapján jogszerűnek találta az alperesnek a munkáltató utasítása végrehajtását kellő ok nélküli megtagadásával indokolt rendkívüli felmondását. Utalt még arra, hogy a felperes értékkezelőként személy és vagyonőri képesítéssel rendelkezett.
A felperes fellebbezése folytán eljárt megyei bíróság ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletét - annak helyes indokai alapján - helybenhagyta.
A felperes felülvizsgálati kérelmében a jogerős ítélet "megváltoztatását", és a keresetének helyt adó határozat hozatalát kérte. A kérelmében a bizonyítékok nem megfelelő értékelésére és az Mt. 96. § (2) bekezdésében szabályozottak megsértésére hivatkozott. Érvelése szerint a munkaügyi bíróság tévesen értékelte az alperes által ajánlott megállapodás tervezetet utasításként, ezért alaptalan az utasítás megtagadására vonatkozó következtetése. Az alperes "kirendelése" azért sem felelt meg a jogszabályoknak, mert nem rendelkezett arról, hogy amennyiben a felperes nem kívánja a kirendelést teljesíteni, vagyis a munkaszerződést közös megegyezéssel módosítani, úgy ennek rendkívüli felmondás lesz a következménye. Sérelmezte továbbá, hogy a rendkívüli felmondás előtt az alperes nem biztosította a védekezés lehetőségét.
Az alperes felülvizsgálati ellenkérelmében a jogerős ítélet hatályában való fenntartását kérte.
A Legfelsőbb Bíróság a felülvizsgálati kérelmet a Pp. 274. § (1) bekezdése szerint tárgyaláson kívül bírálta el.
A felülvizsgálati kérelem nem alapos.
A felülvizsgálati kérelemben kifejtett érveléssel kapcsolatban rámutat a Legfelsőbb Bíróság, hogy az Mt. 105. § (1) bekezdésében szabályozott munkáltatói intézkedéshez nem szükséges a munkavállaló hozzájárulása. Az a körülmény továbbá, hogy a munkáltató az ideiglenesen más munkakörben történő munkavégzésre utasítást megelőzően a munkavállalóval megállapodást kívánt kötni, amit a munkavállaló ilyen kötelezettsége hiányában visszautasíthatott, az Mt. 105. § (1) bekezdése szerinti utasítás jogszerűségét nem érinti.
A fentiekből következően a felperes keresete megalapozottságának elbírálásához a munkaügyi bíróság helyesen indult ki abból, hogy az alperes intézkedése ("kirendelése") megfelelt-e az Mt. perbeli időben hatályos 105. § (1) bekezdésében szabályozott törvényi követelményeknek, és az utasítás végrehajtását a felperes jogszerűen megtagadhatta-e. A munkaügyi bíróság ebben a körben a tényállást teljes körűen feltárta, a bizonyítékok értékelését meggyőzően indokolta, a helyesen feltárt tényállásból okszerű következtetést vont le a rendkívüli felmondás tekintetében az Mt. 96. § (1) bekezdés a) pontjában meghatározott együttes feltételei fennállására. Ezek szerint a felperes a munkáltató egyértelmű, a törvényi feltételeket részletesen közlő, más munkakörben ideiglenes munkavégzést elrendelő utasítását megtagadó írásbeli nyilatkozatot tett. A munkaügyi bíróság a felperes értékkezelő beosztása és személy- és vagyonőr, valamint két hetes értékkezelői tanfolyami képzettsége alapján megalapozottan állapította meg a felperes által állított sérelem hiányát is. A felperes az általa hivatkozott, és a törvény által megkívánt aránytalan sérelmet a perben nem bizonyította.
A felülvizsgálati kérelem alaptalanul hivatkozott az Mt. 96. § (2) bekezdésében szabályozott védekezés biztosítása, és a jogkövetkezményekre figyelmeztetés hiánya miatti jogellenességre is. A bírói gyakorlat szerint önmagában az a körülmény ugyanis, hogy a munkáltató a rendkívüli felmondási joga gyakorlását megelőzően a védekezésre nem adott módot, a munkaviszony jogellenes megszüntetésének megállapítására nem ad alapot.
Nem alkalmas továbbá a munkáltató tájékoztatási kötelezettsége megszegésének [Mt. 102. § (3) bekezdés] megállapítására az, ha a munkáltató az utasításában nem utalt arra, hogy annak végrehajtása elmulasztása, illetve megszegése a munkaviszony rendkívüli felmondással történő megszüntetésére is alapul szolgálhat (BH 1997/462.)
A felperes a felülvizsgálati kérelmében felhozott okokból ezért alaptalanul támadta a jogerős ítéletet. Mindezek alapján a Legfelsőbb Bíróság a Pp. 275/A. § (1) bekezdése szerint a jogerős ítéletet hatályában fenntartotta, és a felperest a Pp. 78. § (1) bekezdése alapján kötelezte az alperes felülvizsgálati eljárási költsége megfizetésére. (Mfv. I. 10.970/2001.)
302. A rendkívüli felmondás a törvényi feltételek hiányában jogellenes (Mt. 96. §).
A felperes keresetében az alperes 2000. szeptember 28-án kelt rendkívüli felmondása jogellenességének megállapítását és az Mt. 100. §-a szerinti anyagi jogkövetkezmények alkalmazását kérte.
A munkaügyi bíróság ítéletével megállapította az alperes rendkívüli felmondása jogellenességét és az alperest az Mt. 100. §-a (4) bekezdése alapján kéthavi átlagkeresetnek megfelelő összeg megfizetésére kötelezte. Ezt meghaladóan a keresetet elutasította.
Az ítéleti tényállás szerint a növénytermesztő pincemunkás munkakörben alkalmazott felperes 1999. július 1-jén foglalkozási balesetet szenvedett, ezt követően huzamos ideig táppénzes állományba került. Az OEP I. fokú orvosi bizottsága megállapította, hogy 2000. július 3-ától felperes munkaképesség-csökkenése 67 százalékos. A felperes az alperes ügyintézőjét tájékoztatta a leszázalékolásáról, szabadsága természetbeni kiadását, és szabadsága lejártával munkaviszonya felmondással való megszüntetését kérte. Az alperes a munkaviszony közös megegyezéses megszüntetését kezdeményezte, ezt azonban a felperes visszautasította. Az alperes felhívására a felperes 2000. szeptember 28-án átadta az orvosi bizottság szakvéleményének másolatát. A felperes munkaviszonyát ekkor az alperes rendkívüli felmondással megszüntette azzal az indokolással, hogy a szabadsága 2000. szeptember 20-án lejárt, azóta a munkahelyén munkára nem jelentkezett.
A munkaügyi bíróság álláspontja szerint a felperest munkavégzési kötelezettség nem terhelte, mivel 2000. július 3-ától megállapították 67 százalékos munkaképesség-csökkenését, ami munkára képtelen állapotot jelent. Az alperes a felperes munkára képtelen állapotáról, rokkantságáról tudott. Mindebből a bíróság felperes kötelezettségszegésének hiányára, s a rendkívüli felmondás jogellenességére következtetett.
Az alperes fellebbezése folytán eljárt megyei bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét helyes indokai alapján helybenhagyta.
A másodfokú bíróság a fellebbezésben foglaltakkal kapcsolatban hangsúlyozta: a felperes munkavégzési kötelezettsége hiányában nincs jelentősége annak, hogy a munkáltató tudott-e felperes keresőképtelenségéről.
Az alperes felülvizsgálati kérelmében a jogerős ítélet "megváltoztatását", a felperes keresetét teljes egészében elutasító határozat hozatalát kérte. Vitatta azt az ítéleti következtetést, hogy felperest keresőképtelensége miatt munkavégzési kötelezettség nem terhelte. Azzal érvelt, hogy felperest a nyugdíjjogosultsága nem mentesítette a fennálló munkaviszonyából eredő kötelezettségei teljesítése alól, fizetés nélküli szabadságot nem kért. Ezen túlmenően a fellebbezésében foglaltak figyelembevételét kérte.
A felperes felülvizsgálati ellenkérelme a jogerős ítélet hatályában való fenntartására irányult.
A felülvizsgálati kérelem a következők szerint nem alapos.
A peres iratok nem tartalmaznak arra vonatkozó adatot, bizonyítékot, hogy a felperes a 2000. szeptember 20-áig igénybe vett rendes szabadságát követően keresőképtelen beteg lett volna. Ezt a perben felperes maga sem állította. A másodfokú bíróság az ítélete indokolásában ezért felperes keresőképtelenségére megalapozatlanul hivatkozott.
A munkaügyi bíróság kizárólag a felperes 67 százalékos munkaképesség-csökkenését, III. csoportú rokkantságát megállapító szakvéleményből a felperes munkára képtelen állapotára, a munkavégzési kötelezettség alóli mentesülésére - az Mt. 107. §-ának c) pontja alapján - ugyancsak megalapozatlanul következtetett.
Az alperes a rendkívüli felmondást felperes kötelezettségszegésére alapította [Mt. 96. §-a (1) bekezdésének a) pontja]. Ezért az alperest terhelte a bizonyítás mind a lényeges kötelezettségszegés tényére, mind annak szándékos, vagy súlyos gondatlan elkövetésére és jelentős mértékére vonatkozóan.
A peres iratok alapján megállapítható, hogy az alperes nem vitatta sem a felperes, sem a perben meghallgatott tanúk nyilatkozatát, miszerint a felperes a szabadság lejártát követően rokkantsági nyugdíjazására tekintettel a munkaviszonya megszüntetését szorgalmazta, erről a felek tárgyaltak, de az alperes részéről eljárt személyek egyike sem hívta fel a felperes figyelmét, hogy a munkaviszonya megszüntetéséig álljon munkába. Az alperes azt sem közölte felperessel, hogy a munkaképesség-csökkenése miatt a szakvéleményben rehabilitációs javaslatként megjelölt "sok, vagy gyors járást, állást nem igénylő munkát" tudja-e felperes részére biztosítani. Ilyen körülmények mellett a munkavégzéssel összefüggésben elszenvedett baleset miatt több mint egy éve munkát nem végző, megrokkant felperes terhére szándékosan, vagy súlyos gondatlansággal elkövetett, jelentős mértékű kötelezettségszegés nem állapítható meg amiatt, hogy 2000. szeptember 21-étől nem állt munkába.
A felülvizsgálati kérelemben konkrétan meg kell jelölni a jogszabálysértést, nem elég a korábbi beadványra utalni (BH 1995/99.). Ezért a Legfelsőbb Bíróság kizárólag a felülvizsgálati kérelemben előadott jogszabálysértést és érvelést vizsgálhatta.
Az előbbiekre tekintettel az Mt. 96. §-a (1) bekezdésének a) pontjában meghatározott törvényi feltételek hiányában az alperes a felperes munkaviszonyát jogellenesen szüntette meg a rendkívüli felmondással. A felülvizsgálati kérelem az érdemben helyes jogerős döntést sikertelenül támadta.
A kifejtettek miatt a Legfelsőbb Bíróság a jogerős ítéletet - az indokolás fentiek szerinti módosításával - a Pp. 275/A. §-ának (1) bekezdése alapján hatályában fenntartotta, és a pervesztes alperest kötelezte a felperes felülvizsgálati eljárási költsége és a felülvizsgálati eljárási illeték megfizetésére. (Mfv. I. 10.978/2001.)
303. Ha a munkáltató egy naptári évben két hónapot meghaladóan kötelezte más munkakörben történő munkavégzésre a munkavállalót, az utasítás teljesítését megtagadhatta és erre munkáltatói rendkívüli felmondás nem volt alapítható (Mt. 96. §).
A felperes keresetében az alperes 2000. június 2-án kelt rendkívüli felmondása jogellenességének megállapítását, és a munkaviszonya helyreállítása mellőzésével az alperesnek az Mt. 100. §-a szerinti marasztalását kérte.
A munkaügyi bíróság ítéletével a keresetet elutasította.
Az elsőfokú ítéleti tényállás szerint az 1993. április 19-étől anyagbeszerző munkakörben munkaviszonyban álló felperest az alperes ügyvezetője 1999. november elején "szóban felkérte", hogy ügyfélszolgálati munkakörhöz tartozó feladatokat lásson el, mert a társaság nehéz gazdasági helyzete jobb munkaszervezést kíván. A felperes 1999. november 2-ától 2000. január 7-éig keresőképtelen volt. A január 10-ei munkába állást követően az alperes anyagbeszerzői feladatokkal a felperest már nem látta el, a felperes napi munkája abból állt, hogy az irodában tartózkodott, a telefont alkalomszerűen felvette, az ügyfeleket a feletteseihez irányította. Ügyfelekkel nem tárgyalt, megrendelést nem vett fel. A megyei bíróság által elrendelt csődeljárást követően az alperes különféle intézkedéseket tett a hitelezői igények kiegyenlítésére, a cég fenntartására. Ennek keretében 2000. május 23-ai intézkedésével a felperest az Mt. 105. §-ára hivatkozással kettő hónap időtartamra lakatos munkakörbe tartozó feladatok ellátásával bízta meg azzal, hogy a felperes magasabb átlagkeresethez való joga nem sérülhet. Egyben rendelkezett az anyagbeszerzői feladatok ellátása alóli felmentésről.
A felperes a más munkakörben való munkavégzést arra tekintettel megtagadta, hogy az alperes több mint két hónapja már más munkakörben foglalkoztatta, és az alperes a jogával visszaélt.
Az alperes a rendkívüli felmondást azzal indokolta, hogy a csődeljárásra, a fizetőképessége helyreállítására tekintettel előállt rendkívüli helyzetben jogszerűen rendelte el a felperes átirányítását lakatos munkakörbe, a felperes az utasításnak nem tett eleget, a megjelölt munkakörben a munkát nem vette fel, ezáltal munkaviszonyból eredő lényeges kötelezettségét szándékosan megszegte.
A munkaügyi bíróság az így megállapított tényállásból azt a következtetést vonta le, hogy az alperes a felperest a nehéz gazdasági helyzetében végrehajtott munkaszervezési intézkedések keretében megkísérelte ügyfélszolgálati feladatok ellátásával megbízni, amit a felperes ténylegesen nem látott el, mert ügyfelekkel nem tárgyalt, megrendeléseket nem vett fel, csupán alkalomszerű munkákat végzett, pl. a telefont felvette. Ezért az alperes 2000. május 23-án az Mt. 105. §-a alapján jogszerűen utasíthatta a felperest más munkakörben két hónapig történő munkavégzésre a kft. rendkívül nehéz gazdasági helyzetére tekintettel. A felperes a munkáltató jogszerű utasítása végrehajtását megtagadta, ezért megalapozott a vele szemben emiatt alkalmazott rendkívüli felmondás.
A felperes fellebbezése folytán eljárt megyei bíróság ítéletével az elsőfokú ítéletet megváltoztatta, és megállapította, hogy a felperes munkaviszonyát az alperes a 2000. június 2-án kelt rendkívüli felmondással jogellenesen szüntette meg, a munkaviszony a jogerős ítélet meghozatala napján szűnt meg. Mentesítette a felperest az elsőfokú perköltség viselése alól. Kötelezte az alperest 555 015 forint elmaradt munkabér, felmentési időre járó átlagkereset, végkielégítés, valamint a jogellenesség szankciójaként 5 havi átlagkereset, perköltség és összilleték megfizetésére.
A másodfokú bíróság a felek egyező előadása szerint abból indult ki, hogy a felperest 2000. január 10-étől anyagbeszerzői feladatokkal már nem bízták meg, tőle az erre a célra biztosított gépkocsit is elvonták és ehelyett arra kapott utasítást (annak "felkérés" megnevezésétől függetlenül) az alperestől, hogy az alperes irodahelyiségében ügyfélfogadói munkát végezzen. A felperes a jelentkező feladatokat elvégezte, a megrendelésekkel kapcsolatos dokumentációs munkákat alperes vezetői látták el. A felperes így a keresőképtelensége időtartamát is leszámítva az ügyfélszolgálati munkakörben több mint két hónapot töltött, ezért az Mt. 105. § (4) bekezdése szerint további, az eredeti munkakörétől eltérő munkavégzésre nem volt utasítható. A felperes tehát jogszerűen tagadta meg a munkáltató utasítását, következésképpen a rendkívüli felmondás alaptalan.
Az alperes felülvizsgálati kérelmében a jogerős ítélet "megváltoztatását" és a munkaügyi bíróság ítélete "hatályában való fenntartását" kérte. Álláspontja szerint a másodfokú bíróság a bizonyítási eljárásban feltárt tényeket tévesen értékelte, a következtetése ezért megalapozatlan. Azzal érvelt, hogy a csődeljárásban az adósságai csökkentése érdekében racionalizálási intézkedésekre került sor, és ennek keretében a munkavállalóinak más munkakörben való foglalkoztatását jogszerűen elrendelhette. Az ügyfélszolgálati munka végzésére vonatkozó ügyvezetői "felkérést" a másodfokú bíróság tévesen értékelte utasításnak, továbbá figyelmen kívül maradt az a döntő tény, hogy a felperes a "felkérésnek" nem tett eleget. Ilyen körülmények között az alperes 2000. május 23-i - formájában és tartalmában átirányításnak minősülő - utasítását az átmenetileg lakatos munkakörben való munkavégzésre a felperes jogellenesen tagadta meg, ezért a másodfokú bíróság törvénysértően változtatta meg a munkaügyi bíróságnak a rendkívüli felmondás jogszerűsége alapján a felperes keresetét elutasító ítéletét.
A felperes felülvizsgálati ellenkérelmében a jogerős ítélet hatályában való fenntartását kérte.
A Legfelsőbb Bíróság a felülvizsgálati kérelmet a Pp. 274. §-ának (1) bekezdése szerint tárgyaláson kívül bírálta el.
A felülvizsgálati kérelem nem alapos.
A perben nem volt vitás, hogy az alperes a bíróság által elrendelt csődeljárás következményeként gazdasági és munkaszervezési intézkedések meghozatalára kényszerült. A másodfokú bíróság helytállóan mutatott rá, hogy a munkavállaló munkaviszonyát érintő intézkedés nem állhat ellentétben a munkaviszonyra vonatkozó szabályokkal. Az adott esetben ez azt jelenti, hogy amennyiben a munkáltató a működési körébe eső okból a munkavállalót a munkaszerződésében meghatározott munkakörétől eltérő munkakörbe tartozó munkavégzésre utasítja, az intézkedésének meg kell felelnie az erre vonatkozó, a perbeli esetben az akkor hatályos Mt. 105. §-ának (1) bekezdésében előírt törvényi feltételeknek.
Az alperes nem vitatta azt az elsőfokú ítéleti tényállást, hogy a felperes munkájára eredeti munkakörében nem volt szükség, mivel az ügyvezető és más munkavállalók a munkaköri feladatokkal együtt elvégezték az anyagbeszerzői feladatokat is, ezért a felperest a keresőképtelensége megszűnését követően az eredeti munkakörébe tartozó feladatokkal már nem látta el, a felperest "felkérte" ügyfélszolgálati teendők ellátására.
A másodfokú bíróság e tényállás alapján helyesen fejtette ki, hogy az alperesnek ez az intézkedése tartalmát tekintve munkáltatói utasításnak minősült. A perben nem merült fel adat arra, hogy a felek között az eredeti munkakörtől eltérő foglalkoztatásra megállapodás jött létre, az alperes a felülvizsgálati kérelmében sem hivatkozott arra, hogy a felperes az ügyfélszolgálati munkakört elfogadta.
A kereset megalapozottsága szempontjából nincs jelentősége annak, hogy a felperes az ügyfélszolgálati munkakörbe tartozó feladatokból milyen feladatokat látott el, munkavégzési kötelezettségének eleget tett-e, mivel a keresettel támadott rendkívüli felmondásban az alperes ilyen indokot nem jelölt meg. A másodfokú bíróság ezért helyesen állapította meg, hogy a 2000. január 10-étől a munkáltató egyoldalú rendelkezése alapján az eredeti munkakörétől eltérő munkakörben foglalkoztatott felperes tekintetében a 2000. május 23-án kelt újabb - lakatos - munkakörben elrendelt ideiglenes munkavégzésnek törvényi akadálya volt. Az alperes intézkedése az Mt. perbeli időben hatályos 105. § (1) bekezdésében meghatározott időkorlátba ütközött. A felperes tehát jogszerűen megtagadhatta az alperesnek az újabb munkakörbe ideiglenes munkavégzésre vonatkozó utasítását, mert az előző ilyen tartamú utasítása időbeli hatálya már meghaladta az adott naptári évben a két hónapot.
Mindezek alapján az alperes felülvizsgálati kérelmében alaptalanul sérelmezte a másodfokú bíróságnak a keresetet elutasító elsőfokú ítéletet megváltoztató, és a rendkívüli felmondás jogellenessége alapján az alperest a jogkövetkezményekben marasztaló ítéletét.
A kifejtettekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság a jogerős ítéletet a Pp. 275/A. § (1) bekezdése alapján hatályában fenntartotta. (Mfv. I. 10.979/2001.)
304. Ha a munkavállaló egy jelentékenynek nem nevezhető vitában a munkatársa súlyos sérülésével járó durva magatartást tanúsított, és ezzel jelentős mértékben megsértette az Mt. 103. § (1) bekezdés c) pontjában szabályozott együttműködési kötelezettségét, és a munkatársa egészsége, testi épsége veszélyeztetését tiltó rendelkezést, ez a munkaviszonyának rendkívüli felmondással történt megszüntetését megalapozta (Mt. 96. §).
Az alperes a 2000. február 14-én rendkívüli felmondással - a munkahelyen verekedésben való részvételre vonatkozó indokolással - megszüntette a felperes betanított munkásként fennállt munkaviszonyát.
A felperes pontosított keresetében a rendkívüli felmondás jogellenességének megállapítását, elmaradt munkabér, végkielégítés, felmentési időre járó átlagkereset, valamint a jogellenesség szankciójaként öt havi átlagkereset megfizetését kérte.
A munkaügyi bíróság ítéletével a felperes keresetét elutasította.
Az elsőfokú ítéleti tényállás szerint a felperes 2000. február 14-én raktári feladatai végzése közben felmerült vitája kapcsán K. I. munkatársát egy 30-40 cm hosszú, 10 mm átmérőjű betonvassal arcul ütötte, ezzel súlyos, erősen vérző sérülést okozott, amelynek következményeként a sérült kórházi ápolásra szorult. A felperesen ütés nyoma, sérülés nem látszott, sérülésre nem is panaszkodott. Az eseménynek közvetlen tanúja nem volt, a raktárban eligazításon tartózkodó, háttal álló többi munkavállaló már csak a K. I. sérülése utáni helyzetet látták. A felperes aznap végig dolgozott. A rendkívüli felmondás átvételét a felperes megtagadta, a munkáltató az intézkedését postán küldte meg a részére.
A munkaügyi bíróság ebből a tényállásból a rendkívüli felmondás megalapozottságára következtetett. Kiemelte, hogy a felperes magatartása kirívóan sértette a munkahelyi fegyelmet. Nem találta megállapíthatónak, hogy a munkáltató intézkedése a rendeltetésellenes joggyakorlás és a hátrányos megkülönböztetés tilalmába ütközött.
A felperes fellebbezése folytán eljárt megyei bíróság ítéletét - annak helyes indokai alapján - helybenhagyta. A másodfokú bíróság osztotta az elsőfokú bíróságnak az álláspontját az igazságügyi orvos szakértő bevonására vonatkozó felperesi bizonyítási indítvány mellőzéséről.
A felperes felülvizsgálati kérelmében a jogerős ítélet megváltoztatását, és a pontosított keresetének helyt adó határozat hozatalát kérte. Elsődlegesen a fellebbezésben kifejtettekre utalt az abban foglaltak megismétlése nélkül. Továbbá arra hivatkozott, hogy a rendkívüli felmondás indoka okszerűségét, azaz a jogos védelem fennállása vizsgálatát tévesen mellőzték az eljárt bíróságok. Amennyiben ugyanis megállapítható, hogy a munkavállaló magatartása "saját személye elleni közvetlen és jogtalan támadás elhárítására irányult", ez a munkaviszony keretein kívül esik, ezért rendkívüli felmondás alapjául sem szolgálhat. A munkavállaló ugyanis jogosult a testi épsége elleni közvetlen támadással szemben védekezni, az ilyen magatartás a munkaviszony fenntartását nem teszi lehetetlenné.
Az alperes felülvizsgálati ellenkérelmében a jogerős ítélet hatályában való fenntartását kérte.
A Legfelsőbb Bíróság felülvizsgálati kérelmet a Pp 274. § (1) bekezdése alapján tárgyaláson kívül bírálta el.
A felülvizsgálati kérelem nem alapos.
A felülvizsgálati kérelemben a Pp. 270. § (1) bekezdésében szabályozottakból következően konkrétan meg kell jelölni a kérelem alapjául szolgáló jogszabálysértést. Nem elegendő tehát a korábbi beadványokra történt utalás. Ezért a Legfelsőbb Bíróság a jogerős ítélet felülvizsgálatánál a felülvizsgálati kérelemben megjelöltek figyelembevételével járhatott el (BH 1995/99.).
Az alperes a rendkívüli felmondást - annak tartalmát tekintve - a felperes kötelezettségszegésével indokolta. Ezért a rendkívüli felmondás jogszerűsége körében azt kell vizsgálni, hogy az intézkedés megfelelt-e az Mt. 96. § (1) bekezdés a) pontjában szabályozott együttes feltételeknek. A munkaügyi bíróság bár az Mt. 96. § (1) bekezdés b) pontjára utalt, az intézkedés indokolásában megjelölt felperesi magatartást - helyesen - az Mt. 103. § (1) bekezdés c) pontjában meghatározott kötelezettségszegésként vizsgálta. Nem érinti a rendkívüli felmondás jogszerűségét, hogy az alperes jognyilatkozatában az Mt. 96. § (1) bekezdés b) pontjára hivatkozott.
A felülvizsgálati kérelem által nem vitatott ítéleti tényállás szerint a felperesnek a munkaköri feladatai ellátása kapcsán - egy elszámolás miatt - támadt vitája munkatársával, K. I.-vel. Erről az elsőfokú eljárásban tanúként meghallgatott T. L. csoportvezető - aki a raktárajtótól kb. másfél méterre más munkavállalóknak eligazítást tartott, - a következőképpen nyilatkozott: "...hallottam a felperes és a burkoló (K. I.) vitáját, valamilyen szerszámot illetve munkaeszközt kerestek ... ezt tulajdonképpen nem is lehet vitának nevezni, annyira jelentéktelennek tűnt ... nem is igazán figyeltem rájuk ... annyit hallottam még, hogy a burkoló azt mondta, hogy "ezért képes vagy, hogy eltöröd az orromat"... erre odafordultam, és azt láttam, hogy a burkoló orrából ömlött a vér .... A felperes nem volt sérült, nem panaszkodott arra, hogy őt is megütötték volna, hogy rosszul érzi magát.".
A csoportvezető által előadottakat az eligazításon jelen volt munkavállalók nyilatkozatukkal alátámasztották, a felperes viszont a tanúnyilatkozatot nem vitatta.
A munkaügyi bíróság mindezekből helyesen vont le következtetést arra, hogy a rendkívüli felmondás megalapozott. Az alperes jogszerűen alapította az intézkedését az abban megjelölt felperesi magatartásra, amely a perben valónak bizonyult. Eszerint a felperes egy jelentékenynek nem nevezhető vitában a munkatársa súlyos sérülésével járó durva magatartást tanúsított, és ezzel jelentős mértékben megsértette az Mt. 103. § (1) bekezdés c) pontjában szabályozott együttműködési kötelezettségét, és a munkatársa egészsége, testi épsége veszélyeztetését tiltó rendelkezését. A perben a felperes állításán kívül semmiféle adat nem merült fel arra, hogy a jogos védelmi helyzetben cselekedett, a feltárt bizonyítékok ezzel szemben azt támasztották alá, hogy a felperest a perbeli eset kapcsán semmiféle sérülés nem érte. Ezzel összefüggésben a bizonyítás a felperest terhelte. A felperes az eljárt bíróságok által figyelmen kívül hagyott bizonyítékra nem hivatkozott. A több mint egy héttel később felvett látlelet az aggálytalan tanúnyilatkozatokkal szemben nem alkalmas a felperes által állított támadás bizonyítására.
A kifejtettek szerint a Legfelsőbb Bíróság a jogerős ítéletet a Pp. 275/A. § (1) bekezdése alapján hatályában fenntartotta. (Mfv. I. 10.991/2001.)
305. Súlyos kötelezettségszegés a rendkívüli felmondást megalapozta (Mt. 96. §).
Az autóbuszvezető munkakörben munkaviszonyban álló felperes munkaviszonyát az alperes a 2000. március 16-án kelt határozatával rendkívüli felmondással megszüntette. Az indokolás szerint a felperest 2000. március 14-én oktatásra vezényelték, amelyen erősen ittas állapotban vett részt, a tesztlap kitöltése közben kétszer is kiment, a közbeszólásaival, magatartásával az oktatást zavarta, amit a többiek nehezményeztek, így az oktatás vezetője a felperes oktatáson való részvételét nem fogadta el. Az indokolás utalt arra, hogy a felperes a meghallgatása során nem tudott védekezést előadni, a rendkívüli felmondásban foglaltakat elismerte.
A alperes 2000. március 17-én a rendkívüli felmondást kiegészítette azzal, hogy a felperes a 2000. március 14-ei jegyzőkönyv felvételekor is ittas volt, amit elismert, és az ittasságát az alkoholszonda eredménye bizonyította. A felperes ekkor járatvezetésre volt vezényelve.
A felperes módosított keresetében a rendkívüli felmondás jogellenessége megállapítását, elmaradt munkabért, felmentési időre járó átlagkeresetet, végkielégítést, továbbá az Mt. 100. § (4) bekezdése alapján tíz havi átlagkereset megfizetését kérte.
A munkaügyi bíróság ítéletével megállapította, hogy az alperes jogellenesen szüntette meg a felperes munkaviszonyát rendkívüli felmondással. Kötelezte az alperest elmaradt munkabér és kamata, négy havi átlagkeresetnek megfelelő összeg, felmentési időre járó átlagkereset, végkielégítés, valamint perköltség megfizetésére. Ezt meghaladóan a keresetet elutasította.
A munkaügyi bíróság megállapítása szerint a 2000. március 17-én kelt írásbeli intézkedés nem minősült szabályszerűen közöltnek, ezért az elsőfokú bíróság a március 16-án kelt rendkívüli felmondás jogszerűségét vizsgálta. Ebben a tekintetben a lefolytatott bizonyítási eljárás alapján arra következtetett, hogy az ittasság bizonyítására ittasság-vizsgálat (szondáztatás) hiányában az oktatáson résztvevők nyilatkozatai nem alkalmasak. A munkáltató a rendkívüli felmondás indoka valóságát nem tudta bizonyítani, ezért az intézkedés jogellenes.
Az alperes fellebbezése folytán eljárt megyei bíróság ítéletével a munkaügyi bíróság ítéletét megváltoztatta, és a keresetet elutasította, mellőzte az alperes perköltség és eljárási illeték fizetésére kötelezését.
A megyei bíróság megállapítása szerint a munkaügyi bíróság a Pp. 206. § (1) bekezdése megsértésével indokolatlanul hagyta figyelmen kívül a 2000. március 8-ai oktatáson részt vevőknek a felperes ittasságát és kifogásolt magatartását egybehangzóan tanúsító írásbeli nyilatkozatait. Álláspontja szerint az elsőfokú bíróság tévesen értelmezte a 2000. március 14-ei jegyzőkönyv tartalmát, mivel a felperes nemcsak az oktatáson való részvétel elfogadhatatlanságát ismerte el, hanem a jegyzőkönyvben az ittasságáról, a viselkedéséről rögzítetteket is. Mindezen bizonyítékok együttes értékelése alapján a másodfokú bíróság bizonyítottnak találta a rendkívüli felmondásban megjelölt kötelezettségszegést, amelyet különösen a felperes munkakörére tekintettel az intézkedést megalapozó súlyúnak minősített. Utalt még az ittas állapotban való munkavégzésre megjelenés minősített kötelezettségszegésként való megítélésével kapcsolatos bírói gyakorlatra.
A felperes felülvizsgálati kérelmében a jogerős ítélet "megváltoztatását", és az elsőfokú ítélet "hatályában való fenntartását" kérte. Álláspontja szerint a rendkívüli felmondás indokául csak a 2000. március 16-ai jognyilatkozatban közöltek szolgálhattak, a március 17-ei "kiegészítés" az elsőfokú bíróságnak a szabályszerű közlés hiányára vonatkozó helyes álláspontja alapján a rendkívüli felmondás indokául nem fogadható el. A 2000. március 16-ai intézkedésben az oktatás dátuma elírása nem volt véletlen. Az alperes az oktatáson történt utólagos jegyzőkönyvezésével nemcsak az aznapi, hanem a tanfolyam napjára vonatkozó ittasság elismerést is "ki akarta csikarni" a felperesből. Érvelése szerint az alperes sem az oktatáson való ittas részvételt, sem a jegyzőkönyvezéskori ittas állapotot nem bizonyította. Szondáztatásra, vérvizsgálatra a március 8-ai oktatáson nem került sor, így a rendkívüli felmondás erre vonatkozó indokát az alperes semmilyen tényszerű bizonyítékkal nem tudta alátámasztani. Nem lehet bizonyítékként figyelembe venni az oktatáson részt vett 39 gépkocsivezetőnek a nyilvánvalóan a munkáltató ösztönzésére aláírt nyilatkozatát a felperes előadását alátámasztó tanúnyilatkozatok ellenében. Sérelmezte továbbá a perbeli jegyzőkönyvbe vett felperesi elismerő nyilatkozat kiterjesztő értelmezését. Az ittasság súlya téves megítélése alátámasztására hivatkozott még az Országos Igazságügyi Orvostani Intézet 13. számú módszertani levelére, mely szerint a 0,3 ezrelék alatti alkoholérték nem jelent alkoholos befolyásoltságot.
Az alperes felülvizsgálati ellenkérelmében a jogerős ítélet hatályában való fenntartását kérte.
A felülvizsgálati kérelem nem alapos.
A felperes munkaviszonyát a 2000. március 16-án kelt, és a perben nem vitatottan szabályszerűen közölt rendkívüli felmondás azonnali hatállyal megszüntette, ezért a felperes keresete megalapozottságát az ebben a jognyilatkozatban közölt indok alapján kellett a perben elbírálni. A 2000. március 17-én kelt és új indokokat tartalmazó jognyilatkozat joghatás kiváltására már nem volt alkalmas, következésképpen nincs jelentősége, hogy azt az alperes szabályszerűen közölte-e. Ezért a jogerős ítélet indokolása ezzel összefüggő érvelését a Legfelsőbb Bíróság mellőzi.
A másodfokú bíróság helyesen mutatott rá, hogy a felperes terhére megállapított kötelezettségszegésekre vonatkozó tényállást a bizonyítékok nem teljes körű mérlegelésével, a Pp. 206. § (1) bekezdésében előírtak megsértésével állapította meg a munkaügyi bíróság.
A per adatai egybevetésével és együttes értékelésével a másodfokú bíróság megalapozottan következtetett a felperes minősített kötelezettségszegésére. A rendkívüli felmondással kapcsolatos bírói mérlegelésre vonatkozó felperesi álláspont nem alapos, mivel abban a felülvizsgálatot megalapozó eljárási jogszabálysértést - azaz a bizonyítékok kirívóan okszerűtlen, iratellenes, a logika szabályaival ellentétes értékelése - megállapítására a Legfelsőbb Bíróság nem talált alapot.
A másodfokú bíróság a 2000. március 14-én felvett jegyzőkönyv tartalmát, továbbá a felperesnek a jegyzőkönyvben rögzítettekre tett elismerő nyilatkozatát okszerűen értékelte; eszerint a jegyzőkönyv egyértelműen rögzítette, hogy a felperes 2000. március 8-án oktatásra volt vezényelve, ahol "erősen ittas állapotban" jelent meg, a tesztlap kitöltése közben többször kiment, oktatás közben többször közbeszólt, a viselkedése olyan volt, ami a többieket zavarta, és ezt észrevételezték. A csoportvezető közölte a felperessel, hogy az oktatáson való részvételét nem tudja elfogadni. A jegyzőkönyvben foglaltak szerint a jelenlévők a "fentiek alapján megállapították, hogy D. A. az oktatáson nem szolgálatképes állapotban jelent meg annak ellenére, hogy vezényelve volt". A felperes a jegyzőkönyvből egyértelműen megállapíthatóan a következőket nyilatkozta: "Fentiekkel kapcsolatban nem tudok mondani, elfogadom amit N. úr mondott".
Mindezekből következően a felperesnek a jegyzőkönyv kiterjesztő értelmezésére vonatkozó felülvizsgálati érvelése alaptalan, mert a felperes a jegyzőkönyvben konkrétan megnevezett tényekre tett beismerő nyilatkozatot, a jegyzőkönyvet észrevétel nélkül aláírta, tehát megalapozott az ittasság elismerésére vonatkozó jogerős ítéleti álláspont. A nagyszámú érintett munkavállaló által külön-külön megfogalmazott, saját kezűleg írt, a felperesnek az oktatáson való "szemmel látható nagy mértékű ittasságára" vonatkozó nyilatkozatával mindenben egyező elismerő nyilatkozat, és N. E. oktató tanúként tett előadása alapján a másodfokú bíróság törvénysértés nélkül következtetett a rendkívüli felmondás indoka bizonyítottságára. Az okszerűen értékelt, aggálytalan bizonyítékokkal alátámasztott ittasságot nem érinti, hogy a munkáltató szondáztatást nem végzett.
A másodfokú bíróság helyesen értékelte a felperes kötelezettségszegése súlyát. Az autóbuszvezető felperes a perbeli napon munkaidőben a gépkocsivezetők részére előírt oktatásra volt vezényelve, ezért az ittas állapotban való szolgálatra jelentkezése, az oktatáson tanúsított viselkedése miatt a másodfokú bíróság megalapozottan állapította meg az Mt. 103. § (1) bekezdés a) és c) pontjában előírt lényeges kötelezettség jelentős mértékű szándékos megszegését. A felperes a felülvizsgálati kérelmében alaptalanul hivatkozott az Mt. 96. § (1) bekezdés a) pontjában előírtak megsértésére.
Alaptalan a rendkívüli felmondás jogellenességét alátámasztó érvelés azzal összefüggésben is, hogy abban az alperes az oktatás időpontját 2000. március 14-ében jelölte meg. A rendkívüli felmondás indokolásából kitűnően ugyanis az alperes az oktatáson történtekre hivatkozott, az oktatás dátuma nem vitásan március 8-a volt, ezért a nyilvánvaló elírás az intézkedés megalapozottságát nem érintheti.
A kifejtettekre tekintettel a felülvizsgálati kérelemben felhozott törvénysértések hiánya miatt a Legfelsőbb Bíróság a jogerős ítéletet a Pp. 275/A. § (1) bekezdése alapján hatályában fenntartotta. (Mfv. I. 11.002/2001.)
306. A munkáltató jogos gazdasági érdekeinek veszélyeztetése a konkurens cég termékeinek forgalmazására irányuló tárgyalással megvalósult és ez a rendkívüli felmondást megalapozta (Mt. 96. §).
A felperes a keresetében a 2000. február 23-án kelt munkáltatói rendkívüli felmondás jogellenességének a megállapítását, és ennek jogkövetkezményeként elmaradt munkabére és 12 havi átlagkereset megfizetését kérte. Arra hivatkozott, hogy a munkáltató intézkedése nem megalapozott, a terhére rótt magatartás nem olyan súlyú, amely a rendkívüli felmondást megalapozná.
Az alperes viszontkeresettel élt, amelyben a felperest a tanulmányi támogatás címén felvett ... forint és ennek kamatai, valamint a tanulmányi szabadság idejére kifizetett munkabér megfizetésére kérte kötelezni.
A munkaügyi bíróság ítéletével megállapította a rendkívüli felmondás jogellenességét, és az alperest ... forint és kamatok megfizetésére kötelezte. Kiegészítő ítéletével a felperest alperes javára további összeg megfizetésére kötelezte, ezt meghaladóan a viszontkeresetet elutasította.
A megállapított tényállás szerint az irodavezetői munkakörben alkalmazott felperes munkaviszonyát az alperes azzal az indokolással szüntette meg, hogy a felperes 1999. június 29-én beosztottjával, Sz. Zs. Szlovákiában kereskedelmi tárgyalást folytatott az A. akkumulátort gyártó cégnél azzal a céllal, hogy olcsó árfekvésű akkumulátorokat szerezzenek be, majd azt a magyar piacon haszonszerzés céljából értékesítsék. Ez alkalommal a felperes az alperes autóját engedély nélkül használta és vitte ki Magyarország területéről.
A munkaügyi bíróság megállapította, hogy az alperes társaságnak két ügyvezetője van, és a társasági szerződés nem jelölte meg a két ügyvezető közül melyik gyakorolja a munkáltatói jogkört. A felperes munkaszerződését A. B. ügyvezető, a rendkívüli felmondást T. B. írta alá. Ebből a bíróság arra következtetett, hogy a rendkívüli felmondást nem a munkáltatói jogkör gyakorlására jogosult személy írta alá, mivel az alperes nem tudta bizonyítani az aláíró ügyvezető jogosultságát.
A peres felek fellebbezése folytán eljárt megyei bíróság ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletét megváltoztatta, és a felperes keresetét elutasította, az alperes illetékfizetési kötelezettségét mellőzte, a kiegészítő ítélet fellebbezett részét helybenhagyta.
A másodfokú bíróság a tényállást kiegészítette. Ennek keretében megállapította, hogy az alperes egy akkumulátor cég leányvállalata, és csak az anyavállalat engedélyével forgalmazhat más terméket, mint az adott cég akkumulátorai. Az A. cég képviselője 1999 nyarán kereste meg az alperes társaságot. Erről a felperes tájékoztatta a cégvezetőt, aki megállapította, hogy az A. cég konkurenciát jelent az alperes részére, ezért vele nem foglalkoznak. A felperes H. S. akkumulátor forgalmazásával foglalkozó vállalkozót azzal kereste meg, hogy lehetőség lenne az A. cég akkumulátorainak forgalmazására, amelyeket a vállalkozó cégén keresztül lehetne importálni. Ezért a felperes a vállalkozóval együtt tekintette meg Szlovákiában a cég raktárát, a gyártott termékeket, tárgyaltak az import feltételeiről, és árlistát is kaptak. A vállalkozó miután hazajött, gazdaságossági számításokat végzett, és arról tájékoztatta a felperest, hogy a közölt áron Magyarországon nem lehet eladni a terméket. A felperes munkatársa Sz. Zs. azért vett részt a szlovákiai tárgyalásokon, mert amennyiben a felperessel együtt tervezett akkumulátor értékesítésre sor került volna, az alperesnél a munkaviszonya megszüntetése után e tevékenységet kívánta végezni. Tényként állapította meg a megyei bíróság, hogy a társaság gépjárművét saját célra az alperes engedélye alapján lehetett használni, a felperes egyszer sem kért engedélyt az autó saját céljaira történő használatára.
A másodfokú bíróság az 1997. évi CXLIV. törvény (Gt.) 28. §-a alapján a munkáltatói jogkör gyakorlása szempontjából a rendkívüli felmondást jogszerűnek találta, mivel az intézkedést az alperes ügyvezetője hozta meg, és a törvény több vezető-tisztségviselő esetén együttes joggyakorlást nem ír elő.
A rendkívüli felmondás indokát a kiegészített tényállás alapján a másodfokú bíróság bizonyítottnak és jogszerűnek találta. Kifejtette, hogy a konkurens céggel az akkumulátorok importjáról folytatott tárgyalás, amelynek célja egyértelműen a vállalkozóval és felperes munkatársával együttesen az akkumulátorok importja, majd később forgalmazása volt, a munkáltató gazdasági érdekeit veszélyeztette. A kötelezettségszegés tényleges anyagi kár bekövetkezése nélkül is megvalósult [Mt. 3. § (3) bekezdés]. A munkáltató gépkocsijának engedély nélküli saját célú használatát és külföldre vitelét ugyancsak kötelezettségszegésnek minősítette.
A felperes felülvizsgálati kérelmében a jogerős ítéletet a rendkívüli felmondást elbíráló részében támadta. Elsődlegesen a jogerős ítélet "megváltoztatását", a felmondás jogellenessége tekintetében a keresetének helyt adó határozat hozatalát kérte. Másodlagos kérelme a jogerős ítélet hatályon kívül helyezésére és új eljárás elrendelésére irányult. Az Mt. 74. §-ába ütköző jogszabálysértést panaszolt a munkáltatói jogkör gyakorlásával kapcsolatos ítéleti megállapítással kapcsolatban. Arra hivatkozott, hogy az alperes nem tájékoztatta a törvénynek megfelelően a munkáltatói jogkör gyakorlójának változásáról. A terhére rótt kötelezettségszegések minősítését vitatta, álláspontja szerint az üzleti ajánlat az alperes érdekét nem sértette és nem is veszélyeztette, mivel úgy döntött, hogy az ajánlatot nem fogadja el, és azt követően konkurens kereskedelmi tevékenységet nem folytatott. A gépkocsi magáncélú használatával kapcsolatban arra hivatkozott, hogy a munkaszerződésbeli kikötéstől eltérően rendszerint külön engedélyhez nem kötötték a gépkocsi használatot. Érvelése szerint a cégautó jogosulatlan használata nem minősülhet minősített kötelezettségszegésnek.
Az alperes felülvizsgálati ellenkérelme a jogerős ítélet hatályában való fenntartására irányult.
A Legfelsőbb Bíróság a felülvizsgálati kérelmet a Pp. 274. § (1) bekezdése alapján tárgyaláson kívül bírálta el.
A felülvizsgálati kérelem nem alapos.
A bírói gyakorlat szerint a munkáltatói jogkör gyakorlójától származó intézkedés jogszerűségét nem érinti az, ha a munkáltató nem értesítette a munkavállalót arról, hogy ki jogosult vele szemben a munkáltatói jog gyakorlására (MD II. 60.). A felülvizsgálati kérelem ennélfogva az Mt. 74. §-a (1) bekezdésében előírt munkáltatói kötelezettség megsértésére hivatkozva a rendkívüli felmondás jogellenességére tévesen hivatkozott. A nem vitatottan az alperes egyik ügyvezetője által aláírt rendkívüli felmondás jogszerűségét a joggyakorló személyére tekintettel a másodfokú bíróság a jogszabály helyes értelmezésével állapította meg a Gt. 28. §-ának (1)-(2) bekezdése, illetve 156. §-a alapján. E törvényi rendelkezések értelmében ugyanis - a társasági szerződés eltérő rendelkezése hiányában - mindkét ügyvezető a munkáltatói jog gyakorlására jogosult volt.
Az irányadó tényállás szerint a felperes a konkurens cég termékeinek a forgalmazására kért üzleti ajánlatot a tervezett saját gazdasági tevékenységéhez. Ezt a magatartást helyesen minősítette a másodfokú bíróság a versenytilalom megsértését jelentő kötelezettségszegésnek. A felülvizsgálati okfejtéstől eltérően a munkáltató jogos gazdasági érdekeinek veszélyeztetése a konkurens cég termékeinek forgalmazására irányuló tárgyalással megvalósult attól függetlenül, hogy a konkrét üzleti tevékenységre nem került sor. Az alperes ezért a felperes terhére rótt e magatartásra, mint az Mt. 3. §-a (3) bekezdésében előírt lényeges kötelezettség szándékos és jelentős mértékű megszegésére a rendkívüli felmondását alapíthatta. A jogosulatlan járműhasználat ugyancsak az Mt. 96. §-a (1) bekezdésének a) pontja szerinti minősített kötelezettségszegést jelent, különös tekintettel arra, hogy a munkáltató gépjárművét a felperes saját céljára az alperes gazdasági érdekeit veszélyeztető tevékenységhez vette igénybe engedély nélkül.
A kifejtettekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság a Pp. 275/A. § (1) bekezdése alapján a jogerős ítéletet a rendkívüli felmondás jogellenességére alapított keresetet elutasító részében hatályában fenntartotta, míg egyéb rendelkezését nem érintette. (Mfv. I. 11.015/2001.)
307. A munkáltatóval való együttműködési kötelezettség szándékos és jelentős mértékű megszegése a rendkívüli felmondást megalapozta (Mt. 96. §).
A felperes keresetében az I. rendű alperessel fennállt határozott idejű munkaviszonya határozatlan idejűvé válásának megállapítását és elmaradt munkabére megfizetését, valamint a II. rendű alperes 2000. február 11-én kelt rendkívüli felmondása jogellenességének megállapítását és annak jogkövetkezményei alkalmazását kérte. Másodlagos kereseti kérelme II. rendű alperesnek - a felperes és az I. rendű alperes által kötött munkaszerződésben vállalt - 210 napi felmondási időre járó átlagkereset és 8 havi végkielégítés megfizetésére való kötelezésére irányult.
A munkaügyi bíróság ítéletével a felperes keresetét elutasította.
Az ítéleti tényállás szerint a felperes 1978-től állt a II. rendű alperes alkalmazásában. 1994-ben a II. rendű alperes a vagyonkezelésre létrehozta az I. rendű alperes gazdasági társaságot, amelynek ügyvezető igazgatójává felperest nevezte ki. Az I. rendű alperessel kötött határozott idejű munkaszerződésben a II. rendű alperes - egyebek mellett - kötelezettséget vállalt arra, hogy a szerződés lejárta után a felperest eredeti munkakörében foglalkoztatja. A felperes határozott idejű munkaszerződését az I. rendű alperes többször meghosszabbította, az utolsó munkaszerződést, amely 1999. december 31-én járt le, a kft. tevékenységének megszüntetésére hivatkozva nem hosszabbították meg. 2000. január 1-jétől a felperes a II. rendű alperesnél vette fel a munkát, és a felek között a fennálló munkaviszony tartalmát illetően egyeztetések folytak. A 2000. január 17-én kelt munkaszerződés-tervezetet ugyan nem írták alá, de a munkaviszonyt a felek fennállónak tekintették. A II. rendű alperes munkáltatói jogkör gyakorlója, K. J. a felperest több ízben felszólította a megszűnt kft. iratainak átadására. Utoljára arra hívta fel, hogy 2000. január 31-éig az asztalára tegye le az iratokat. A felperes ennek a felhívásnak sem tett eleget. A II. rendű alperes 2000. február 11-én a felperes munkaviszonyát rendkívüli felmondással megszüntette. Ezt elsősorban azzal indokolta, hogy felperes az iratok átadására szóló felhívásnak nem tett eleget, az elvárható együttműködést elmulasztotta. Továbbá arra hivatkozott, hogy felperes 2000. február 1-jén engedély nélkül szabadságra távozott, illetve felperes terhére rótta, hogy másfél hónapja a munkaszerződés- tervezetet nem hajlandó aláírni, így a munkavállalói kötelezettségek nem teljesülhetnek.
A munkaügyi bíróság megállapította, hogy az I. rendű alperesnél a felperes határozott idejű munkaviszonya megszűnt, az nem vált határozatlan idejűvé. Ezért az I. rendű alperessel szembeni keresetet alaptalannak találta. A II. rendű alperes rendkívüli felmondását az iratok átadásának megtagadása miatt, önmagában e felmondási indok alapján jogszerűnek minősítette. A szabadság engedély nélküli igénybevétele nem nyert bizonyítást.
A felperes fellebbezésében a rendkívüli felmondás tekintetében támadta az elsőfokú ítéletet.
A megyei bíróság ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletét a fellebbezett részében helybenhagyta.
A másodfokú bíróság álláspontja szerint a II. rendű alperes munkáltatói jogkör gyakorlója utasítási jogánál fogva a felperest szorosan a munkakörébe nem tartozó feladatok elvégzésére is utasíthatta az Mt. 105. § (1) bekezdése értelmében. Ezért a kft. iratainak átadására is jogosult volt utasítást adni, és felperes nem volt olyan helyzetben, hogy az utasítás teljesítését jogszerűen megtagadja. A bíróság a peres iratok adatai alapján kifejtette, hogy a felperesnek 2000 januárjában lényegében egyetlen feladata az iratok átadása volt, és azt a tulajdonos képviselőjének, illetve az általa kijelölt személynek, helyettesének át kellett volna adnia. A munkaviszonyból eredő lényeges kötelezettség - az utasítás teljesítése - szándékos és jelentős megszegése alapján a rendkívüli felmondási jog gyakorlását a bíróság jogszerűnek minősítette.
A felperes felülvizsgálati kérelmében a jogerős ítélet hatályon kívül helyezését, a rendkívüli felmondás jogellenességét megállapító határozat hozatalát, az összegszerű marasztalás tekintetében pedig új eljárás elrendelését kérte. Az Mt. 103-104. §-ába és 105. §-ába ütköző törvénysértést panaszolt. Álláspontja szerint a II. rendű alperesnek, mint új munkáltatónak nem volt utasítási joga a korábbi munkaviszonyából eredő kötelezettséget illetően még akkor sem, ha a II. rendű alperes az I. rendű alperes kft. tulajdonosa. Az Mt. 105. §-a szerint is csak adott munkáltatónál jelentkező munkafeladatra való utasítást tartott lehetségesnek. Kifejtette, hogy az I. rendű alperes kft. ténylegesen nem szűnt meg, ezért nem volt elzárva a vitás kérdésben való intézkedéstől. Sérelmezte, hogy az eljárt bíróságok nem értékelték az adott esetben a gazdasági társasági törvényből adódó körülményeket.
A II. rendű alperes felülvizsgálati ellenkérelme a jogerős ítélet hatályában való fenntartására irányult.
A felülvizsgálati kérelem nem alapos.
A peres iratok alapján megállapítható, hogy amikor a II. rendű alperes, mint az I. rendű alperes alapítója az alkalmazásában álló felperest megbízta az I. rendű alperes ügyvezetői teendőinek ellátásával, a felperes fennálló munkaviszonyát nem szüntette meg, csupán a munkavégzés alól felmentést adott részére és a megbízás ideje alatt is biztosította felperesre nézve az É. Szakszervezet Kollektív Szerződésében foglaltak alkalmazását. Ennek megfelelően szerepelt a felperes az I. rendű alperessel kötött munkaszerződéseiben a II. rendű alperes kötelezettség vállalása a felperes eredeti munkakörében való továbbfoglalkoztatására.
Az előbbi körülményeket nem lehet figyelmen kívül hagyni a felperes terhére rótt magatartás értékelésénél. A munkáltató ezt a magatartást az iratok átadásának megtagadásában jelölte meg, amit az elvárható együttműködés elmulasztásának minősített. A felperes a perben több ízben, kifejezetten elismerte, hogy az átadásra kész iratok átadását megtagadta. A felperes I. rendű alperesnél fennállt tisztségével összefüggött a társaság iratainak átadására vonatkozó kötelezettsége. Ez azonban adott esetben nem különíthető el a II. rendű alperesnél folytatódott munkaviszonyától. A két munkaviszony ugyanis szorosan kapcsolódott egymáshoz időbelileg, a munkáltatói jogkört gyakorló azonossága folytán, és abban is, hogy az előbbi megszűnéséből adódott az utóbbi foglalkoztatás folytatása. Ebből következően a felperest fokozott együttműködési kötelezettség terhelte a II. rendű alperesnél való foglalkoztatás érdekében az előző tisztségével kapcsolatos ügyek lezárása tekintetében. Ezért az ezt akadályozó, a munkáltatói jogkör gyakorlójával való együttműködéssel kifejezetten szembehelyezkedő magatartása olyan helyzetet teremtett, amely a munkaviszony további fenntartását lehetetlenné tette.
Az elsőfokú bíróság a felperes lényeges kötelezettsége, az együttműködési kötelezettség [Mt. 103. § (1) bekezdés c) pont] szándékos és jelentős mértékű megszegésére hivatkozva is jogszabálysértés nélkül állapította meg, hogy a rendkívüli felmondás törvényi feltételei fennálltak. Ily módon a keresetet elutasító elsőfokú ítéletet érdemben helyesen hagyta helyben a jogerős ítélet.
A kifejtettekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság a Pp. 275/A. § (1) bekezdése alapján a jogerős ítéletet - az indokolás előbbiek szerinti módosításával - hatályában fenntartotta, és a pervesztes felperest a Pp. 78. § (1) bekezdése alapján kötelezte az alperes felülvizsgálati eljárási költsége megfizetésére. (Mfv. I. 11.053/2001.)
308. A munkamegtagadás a rendkívüli felmondás jogszerű indoka (Mt. 96. §).
A periratok szerint a felperes több mint harminc éve dolgozott géplakatosként az alperesnél, illetve jogelődjénél. Az alperes vezérigazgatója elrendelte, hogy a műhelyből 2000. január 28-tól február 28-ig a felperes és két munkatársa vegyen részt a nádaratási munkában. A felperes a kirendelést megelőzően 2000. január 3-ától 21-éig betegállományban volt. Az utasításról a felperest a műhelyvezető tájékoztatta, akinek a felperes az utasítás teljesítését arra hivatkozva tagadta meg, hogy előzőleg beteg volt, továbbá nyolcvankét éves beteg édesapját kell ápolnia. A műhelyvezető tájékoztatását követően a vezérigazgató a felperes meghallgatása nélkül 2000. február 2-ával rendkívüli felmondással megszüntette a felperes munkaviszonyát. Ebben arra hivatkozott, hogy a kollektív szerződés lehetővé teszi évenként 2 hónapon át a fizikai munkakörben dolgozók más munkakörben való foglalkoztatását. A munkakörbe nem tartozó munkavégzés elrendelése jogszerű volt, az felperes személyére nézve semmilyen sérelemmel nem járt, és munkabére is megfelelt a jogszabályi rendelkezéseknek.
Az Mt. 4. § (1) bekezdés szerinti utasítás megtagadásának az esetei a felperes esetében nem állapíthatók meg, ezért az utasítás végrehajtásának megtagadásával a rendkívüli felmondásra az Mt. 96. § (1) bekezdés a) pontja szerint a munkáltató jogosult volt.
A felperes keresetében a rendkívüli felmondás jogellenességének megállapításának kérte azzal, hogy nem kíván tovább dolgozni az alperesnél, és igényelte a felmondási időre járó átlagkeresetet, hat havi végkielégítést és az Mt. 100. § (4) bekezdése értelmében tizenkét hónapi átlagkeresetet. Kérte beszámítani a részére folyósított munkanélküli járadékot.
A munkaügyi bíróság ítéletével a felperes keresetét elutasította. Ítéletének indokolásában megállapította, hogy a más munkakörben való munkavégzés elrendelése gazdasági szükségszerűségből történt. Az Mt. 105. § (1) bekezdése szerint a munkavállaló különösen indokolt esetben a munkakörébe nem tartozó munkát is köteles elvégezni. Ez azonban beosztására, képzettségére, korára, egészségi állapotára vagy egyéb körülményeire való tekintettel reá nézve aránytalan sérelemmel nem járhat.
A bíróság a háziorvos tájékoztatása alapján megállapította, hogy a felperes valóban betegállományban volt 2000. január 3-ától 21-éig vírusfertőzés okozta megbetegedésben, ezért arra következtetett, hogy saját egészségi állapotára hivatkozással nem tagadhatta volna meg a felperes a nádaratási munkát. Vizsgálta a bíróság, hogy a felperes egyéb körülményeire figyelemmel aránytalan sérelemmel járt volna-e a munka elvégzése. Megállapította, hogy a felperes idős, beteges édesapjával él együtt, aki gondozásra szorul, és édesapját egyedül látja el. A műhelyben való munkabeosztása szerint 6-ától 14 óráig dolgozott, a nádaratási munka 6-tól mintegy 17 óráig tartott volna, ekként az egy hónapig tartó kirendelést nem találta olyan aránytalanul sérelmesnek a bíróság, amely indokolta volna a munka megtagadását. A bíróság szerint a felperes testvéreinek a segítségét is igénybe lehetett volna venni a délutáni órákban.
Vizsgálta a bíróság az Mt. 96. § (2) bekezdésének azon rendelkezésének betartását is, mely szerint a munkáltatói rendkívüli felmondás közlése előtt lehetőséget kell adni a munkavállalónak a tervezett intézkedéssel szembeni védekezésre. A bíróság úgy ítélte meg, hogy a munkáltatótól a rendkívüli felmondás kiadása előtt nem volt elvárható a munkavállaló meghallgatása, mivel a felperes előtt is ismert volt, hogy a munkáltatót a rendkívüli körülmények, a nádaratási határidő szorította. Ez a munka az időjárás függvénye volt, ennek ellenére a felperes egyértelműen megtagadta a munkavégzést. Végül a bíróság rámutatott arra, hogy a perbeli esetben nem volt vitás, hogy a felperes megszegte az Mt. 103. §-ába írt kötelezettségét, és a bíróság az ehhez fűződő munkáltatói szankciót csak akkor hatálytalaníthatja, ha az aránytalanul súlyos. A perbeli esetben a felperes szándékos magatartása alapot szolgáltatott a rendkívüli felmondáshoz.
A felperes fellebbezése folytán eljárt megyei bíróság ítéletével a munkaügyi bíróság ítéletét annak helyes indokai alapján helybenhagyta.
A felperes felülvizsgálati kérelmében a jogerős ítélet hatályon kívül helyezését, illetve megváltoztatását kérte annak megállapításával, hogy a rendkívüli felmondás jogellenes, és igényelte a kereseti kérelmében meghatározott összeg és járulékai megfizetését is, másodlagosan az elsőfokú bíróság új eljárásra és új határozat hozatalára utasítását. Arra hivatkozott, hogy jogszabálysértő a bírói ítélet édesapja egészségi állapotával kapcsolatban, mert a lakhelyüktől távoli munkavégzés aránytalan sérelemmel járt volna a számára. A saját egészségi állapota miatti munkamegtagadás mint ezt követő indok is alapos volt, hiszen a hosszas előzetes betegsége miatt még nem volt teljesen egészséges. Végül hivatkozott arra, hogy a munkáltató megsértette az Mt. 96. § (2) bekezdésében előírt azon kötelezettségét, hogy a rendkívüli felmondás kiadását megelőzően őt meghallgassa, lehetővé tegye a számára, hogy védekezését előterjessze.
Az alperes ellenkérelmében a jogerős ítélet hatályban tartását kérte.
A felülvizsgálati kérelem nem alapos a következők szerint.
A felülvizsgálati eljárásban a Legfelsőbb Bíróság a Pp. 275. §-ának (1) bekezdésére tekintettel a rendelkezésre álló periratok alapján dönt, a bizonyítékok felülmérlegelésének nincs helye. A felülvizsgálati kérelemből megállapítható, hogy a felperes lényegében azt a következtetést támadta, hogy a nádaratási munka rá nézve nem járt volna aránytalan sérelemmel. A periratok alapján megállapítható, hogy az eljárt bíróságok által a bizonyítási eljárás adatai alapján megállapított tényállás iratellenességet, téves ténybeli következtetést nem tartalmaz, és ennek alapján okszerűen jutott arra a következtetésre a bíróság, hogy a felperes munkamegtagadása olyan súlyos, szándékos magatartás, ami miatt a munkáltató az adott gazdasági szükségességből adódó helyzetben a kollektív szerződés rendelkezéseinek megfelelően járt el, és jogszerűen alkalmazta a rendkívüli felmondást a felperessel szemben.
Értékelte a bíróság nemcsak a felperes és édesapja egészségi állapotát, hanem a munkaidő, munkabeosztás időtartamát is, ugyanígy mérlegelte a munka elrendelésének körülményeit, illetve vizsgálta, hogy elvárható volt-e a munkáltatótól a felperes személyes meghallgatása a rendkívüli felmondás kiadását megelőzően. Mindezen körülmények értékelése és vizsgálata alapján a munkaügyi bíróság úgy ítélte meg, hogy a munkáltatói felelősségre vonás, rendkívüli felmondás az adott körülményekkel arányban álló volt.
Minthogy az eljárt bíróságok a rendelkezésre álló iratok alapján helytálló ténybeli és jogi következtetéssel hozták meg a döntést, annak hatályon kívül helyezésére vagy módosítására a felülvizsgálati eljárásban nincs lehetőség. (Mfv. II. 11.092/2001.)
309. Ha a munkáltató nem értesült a munkavállaló igazoló jelentéséből valamennyi kötelezettségszegésről, illetve azok súlyáról, további vizsgálat indokolt volt és a szubjektív határidő az utolsó befejezésétől számítható (Mt. 96. §).
A felperes a keresetében az 1997. május 26-án kelt munkáltatói rendkívüli felmondás jogellenességének megállapítását és az Mt. 100. §-ában meghatározott anyagi jogkövetkezmények alkalmazását kérte.
A Munkaügyi Bíróság - a ítéletével megállapította a munkaviszony jogellenes megszüntetését és az alperest 5 397 416 forint elmaradt munkabér és kamatai, 1 620 000 forint háromszoros végkielégítésnek megfelelő összeg, valamint 229 091 forint felmentési időre járó átlagkereset megfizetésére kötelezte. Ezt meghaladóan a felperes keresetét elutasította.
Az alperes felperes munkaviszony megszüntetését azzal indokolta, hogy a gépészeti csoportvezető felperes 1997. január 20-án - 1996. december 10-ére visszadátumozva - 132 db postai peronkocsi javítására kötött szerződést mintegy 5 millió forint összeg ellenében a K. Betéti Társasággal. A munka elvégzését a szerződéskötés napján "leigazolta", így ezt az összeget a társaság részére utalványozták. A javítási munka elvégzésére a munkáltatói intézkedésig nem került sor, felperes nem intézkedett a peronkocsik átadása iránt, holott a betéti társaság készen állt a munka elkezdésére. Az ügyben elrendelt vizsgálat feltárta, hogy mindössze 25 db javításra váró peronkocsi van az igazgatóság területén. Ezért az alperes a felperes terhére rótta a munka felmérése során a hanyag munkavégzést, amelyet a postai vagyonnal való hanyag gazdálkodásnak értékelt. Az indokolás kitért arra is, hogy alperes nem fogadta el felperesnek azt a védekezését, miszerint a visszamenőleges szerződéskötésre az 1996. évi költségkeret maradványösszegének felhasználása érdekében volt szükség, mert ez a hosszú átfutású munkavégzésre, a peronkocsik számának és a javítási munkának nem megfelelő felmérésére, a munka előzetes igazolására és az összeg utalványozására tekintettel nem mentette felperes szabálytalan eljárását, kötelezettségszegését.
A felperes keresetében a három napos szubjektív joggyakorlási határidő elmulasztására hivatkozott és vitatta az intézkedés indokolását is.
A munkaügyi bíróság a rendkívüli felmondás jogellenességét az Mt. 96. §-a (4) bekezdésében előírt határidő elmulasztása miatt állapította meg. A felperes 1997. május 14-én kelt igazoló jelentését a bíróság úgy értékelte, hogy abban a felperes tényfeltáró módon elismerte a terhére rótt magatartást: a visszamenőleges szerződéskötést, a munka teljesítése nélkül annak leigazolását, illetve a munka megkezdésére általa kért "türelmi időt". Ebből a bíróság arra következtetett, hogy az igazoló jelentés alapján a munkáltatói jogkör gyakorlója tudomást szerzett a felperes szándékos kötelezettségszegéséről, nem volt szükség a további vizsgálat elrendelésére, mert az 1997. május 23-án kelt vizsgálati jelentés a felperes által elismert kötelezettségszegés vonatkozásában lényeges új körülményt nem tárt fel.
A bíróság álláspontja szerint a rendkívüli felmondás egyébként akkor is jogellenes lenne, ha a tudomásszerzés időpontjául 1997. május 23-át fogadná el, mert az 1997. május 26-án a felperes lakcímére postára adott rendkívüli felmondást felperes csak 1997. június 10-én vette át a kórházban.
Az alperes fellebbezése folytán eljárt megyei bíróság ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletének fellebbezett részét azzal hagyta helyben, hogy a felperest megillető elmaradt munkabér összegét 7 434 717 forintra és annak kamataira felemelte, és a kereseti illeték mértékét módosította.
A másodfokú bíróság a helyesen megállapított tényállásra alapított döntéssel egyetértett indokolásbeli módosítással. A jogerős ítélet indokolása szerint is az "igazoló jelentések" teljes körűen feltárták a rendkívüli felmondás indokaként felhozott kötelezettségszegést és az ahhoz vezető körülményeket. Így a szubjektív határidő ettől a naptól vette kezdetét. A vizsgálati jelentés semmiféle további, a felperest érintő megállapítást nem tartalmaz. Ezért a rendkívüli felmondás "a szubjektív határidő túllépése miatt jogellenes".
Az alperes felülvizsgálati kérelmében a jogerős ítélet "megváltoztatását", lényegében a keresetet elutasító határozat hozatalát kérte. Jogszabálysértőnek tartotta a szubjektív joggyakorlási határidő kezdetének megállapítását. Részletesen kifejtette, hogy a felperes igazoló jelentéséhez képest a vizsgálati jelentés több kötelezettségszegést tárt fel, és a kötelezettségszegések körülményeit sem tartalmazta az igazoló jelentés a valóságnak megfelelően. Ennélfogva a szubjektív határidő - álláspontja szerint - a vizsgálati jelentés kézhezvételének napján, 1997. május 23-án kezdődött, és így a törvényes határidőn belül intézkedett.
A felperes felülvizsgálati ellenkérelme a jogerős ítélet hatályában való fenntartására irányult.
A felülvizsgálati kérelem alapos.
A perbeli időben hatályos szabályok szerinti három napos szubjektív joggyakorlási határidő számításával kapcsolatban helyesen, az ítélkezési gyakorlatnak megfelelően hivatkozott a felülvizsgálati kérelem arra, hogy e határidőt attól az időponttól kell számítani, amikor a munkáltatói jogkör gyakorlója a munkavállaló terhére rótt kötelezettségszegés tényéről, a munkavállaló vétkességére és a kötelezettségszegés mértékére is kiterjedően tudomást szerzett.
Ennek megállapításánál a rendkívüli felmondás indokolásából kell kiindulni, és az abban felhozott valamennyi kötelezettségszegést figyelembe kell venni.
Adott esetben is a rendkívüli felmondás indokolását a felperes igazoló jelentésével és az alperes által elrendelt vizsgálat alapján készített jelentéssel összevetve lehet megállapítani, hogy az alperes mikor szerzett tudomást a felperesnek felrótt szabálytalan eljárásról, mulasztásról.
A peres iratok alapján megállapítható, hogy ezt az összevetést a munkaügyi bíróság nem teljes körűen végezte el, ezt a másodfokú bíróság nem észlelte és így nem is pótolta.
A felperes igazoló jelentésében bár tényszerűen előadta a visszadátumozott szerződéskötést, a teljesítés nélküli munka igazolását, ezek tekintetében a vétkességét nem ismerte el. A gazdasági igazgató asszony szóbeli engedélyére, más gazdasági egység miatt "kényszerpályán" megoldandó problémára hivatkozott. Csupán abban érezte magát hibásnak, hogy a javítási munka elkezdése elhúzódott.
Ebből az igazoló jelentésből tehát a munkáltatói jogkör gyakorlója az ügy további kivizsgálása nélkül a felperes vétkessége megállapításához szükséges adatokat nem ismerte meg.
A vizsgálati jelentés 1. pontja a felperes vétkességét érintő körülményt tárt fel, amikor megállapította, hogy a gazdasági igazgatóhelyettes a pénzmaradvány felhasználását az 1996. év végéig elvégzett, vagy már megkezdett és 1997. év elején várhatóan befejeződő munkák utalványozására engedélyezte. A felperes a szerződéskötés feltételeire nézve nem ezt adta elő, az igazoló jelentésében a szóbeli engedélyre eltérően hivatkozott.
A vizsgálati jelentés 4. pontja az igazoló jelentésben nem szereplő adatot tartalmaz: a javításra váró peronkocsik száma a szerződésben szereplő 132 db helyett mindössze 25 db. E megállapításon alapul a rendkívüli felmondás egyik indoka, amely a hanyag munkavégzést, hanyag gazdálkodást jelölte meg vétkes kötelezettségszegésként.
Az előbbiek alátámasztják azt a felülvizsgálati érvelést, hogy az alperes a felperes igazoló jelentéséből nem értesült a rendkívüli felmondás indokául szolgáló valamennyi kötelezettségszegésről, illetve azok súlyáról sem. Ezért megalapozatlanul tekintette a munkaügyi bíróság a tudomásszerzés időpontjának 1997. május 14-ét. A munkáltatói jogkör gyakorlója a vizsgálati jelentés kézhezvételével - 1997. május 23-án - jutott mindazon ismeretek birtokába, amely alapján az Mt. 96. §-a (1) bekezdésének a) pontja szerint a rendkívüli felmondás jogát gyakorolta. Tehát a perbeli időben hatályos szabályban előírt három napos szubjektív határidőt az 1997. május 26-án meghozott és postára adott intézkedésével betartotta.
A jogerős ítélet a munkaügyi bíróság ítéletét az Mt. 96. §-a (4) bekezdésébe ütköző jogszabálysértéssel hagyta helyben. A joggyakorlás határideje tekintetében elfoglalt téves jogi álláspontból adódóan a bíróságok a rendkívüli felmondást érdemben - az indokolásbeli jogellenességre vonatkozó kereseti kérelem körében - nem bírálták el, erre vonatkozóan a tényállást nem tisztázták.
A kifejtettekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság a jogerős ítéletet - a munkaügyi bíróság ítéletére is kiterjedően - a Pp. 275/A. §-ának (2) bekezdése alapján hatályon kívül helyezte és a munkaügyi bíróságot új eljárásra és új határozat hozatalára utasította. (Mfv. I. 11.113/2001.)
310. Ha a munkavállaló az adatok szerint rosszul volt, ezt bejelentette a csoportvezetőjének és ezután távozott a munkahelyéről, a jelentős mértékű kötelességszegés nem áll fenn (Mt. 96. §).
A felperes marós munkakörben állt az alperes alkalmazásában.
Az alperes 1998. szeptember 1-jén rendkívüli felmondással megszüntette a felperes munkaviszonyát, mert 1998. augusztus 18-ától nem végzett munkát, és távolmaradását - felhívás ellenére - nem igazolta.
A felperes az alperes jognyilatkozata jogellenességének megállapítása, a munkaviszonya helyreállításának mellőzése, a jogellenesség jogkövetkezményeként elmaradt munkabér, végkielégítés megfizetése, továbbá szabadságmegváltás és nem vagyoni kártérítés iránt indított keresetet az alperes ellen.
A munkaügyi bíróság ítéletével megállapította a rendkívüli felmondás jogellenességét, továbbá hogy a felperes munkaviszonya az ítélet jogerőre emelkedésével megszűnik. Az alperest elmaradt munkabér és végkielégítés megfizetésére kötelezte, egyebekben a keresetet elutasította.
A munkaügyi bíróság álláspontja szerint Sz. I.-né igazgatósági tag nem volt a munkáltatói jogkör gyakorlója az alapszabály II./9. pont szerint, ezért jogosulatlanul szüntette meg a felperes munkaviszonyát; az alperes intézkedése jogellenes.
A munkaügyi bíróság fentieken túlmenően további tényállást is megállapított. A felperes 1998. augusztus 18-án egész nap munkát végzett, másnap a munkahelyén megjelent és dolgozott 8 óra 30 percig. Ekkor az erre jogosultsággal nem rendelkező P. G. csoportvezetőtől rosszulléte miatt engedélyt kért a munkahely elhagyására. 1998. augusztus 20-23-áig munkavégzési kötelezettség a felperest nem terhelte, 1998. augusztus 24-étől táppénzes állományba került, amit aznap személyesen közölt J. I. ágazatvezetővel, a táppénzes állományról szóló igazolást - az alperes távirata nyomán - 1998. szeptember 2-án adta le az alperesnél. A munkaügyi bíróság következtetése szerint a felperes 1998. augusztus 19-ei és 24-ei magatartása szándékos és lényeges kötelezettségszegésnek minősül. Azonban a nem a jogosulttól származó rendkívüli felmondás miatt az Mt. 100. § (1), (2) és (4) bekezdés szerint marasztalta az alperest, míg a szabadságmegváltásra irányuló követelést a bírói gyakorlat (EH 48.), a nem vagyoni kártérítés iránti igényt az okozati összefüggés bizonyítottságának sikertelensége miatt elutasította.
A felperes a kötelezettségszegést megállapító indokolás ellen, továbbá a keresetét részben elutasító döntés megváltoztatása céljából, az alperes a kereset teljes elutasítására nyújtott be fellebbezést. Az alperes a másodfokú tárgyaláson nem tette vitássá, hogy a felperes 1998. augusztus 18-án munkát végzett, a felperes pedig elállt a szabadságmegváltás iránti kereseti kérelmétől.
A megyei bíróság ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta.
A másodfokú bíróság a tényállást kiegészítve - egyebek mellett - megállapította, hogy a 28/1998. számú igazgatótanácsi határozat 1998. augusztus 17-én felhatalmazta Sz. I.-nét M. S. teljes jogkörű helyettesítésére; a felperes 1998. augusztus 24-étől 1999. február 15-éig volt táppénzes állományban.
A kiegészített tényállásból a másodfokú bíróság arra következtetett, hogy Sz. I.-né igazgatósági tag a felperesre vonatkozóan jogosult volt a munkáltatói jogkör gyakorlására, tehát a rendkívüli felmondás a jogkör gyakorlásra való jogosultság hiánya miatt nem tekinthető jogellenesnek.
A felperesnek azt a kötelezettségszegését, hogy 1998. augusztus 19-én a munkaidőt nem végig töltötte munkával, a másodfokú bíróság nem tekintette olyan súlyúnak, amely a rendkívüli felmondást megalapozza.
A felperest a rosszulléte akadályozta a munkavégzésben, a csoportvezetőjétől engedélyt kért a távozásra. Az pedig, hogy a szóban lévő töredék napra orvosi igazolást nem hozott, szintén kisebb súlyú kötelezettségszegés. A fentiek miatt a másodfokú bíróság módosított indokolással tartotta helyesnek az elsőfokú bíróságnak a per főtárgyáról szóló - felülvizsgálati kérelemmel érintett - döntését.
A másodfokú bíróság ítéletének "megváltoztatása", a kereset teljes elutasítása iránt az alperes felülvizsgálati kérelemmel élt.
Álláspontja szerint a másodfokú bíróság iratellenes, megalapozatlan következtetésre jutott a tényekből, mivel a felperes a rosszullétét nem bizonyította, a munkahelyéről egyéb ok miatt távozott, orvoshoz nem fordult, a betegsége csupán 1998. augusztus 24-étől igazolt, és ezt az igazolást csak 1999. május 12-én, a bírósági eljárásban mutatta be.
A másodfokú bíróság ezért jogszabálysértő következtetéssel, illetve a felperes kötelezettségszegését helytelenül mérlegelve állapította meg a rendkívüli felmondás jogellenességét.
A felperes felülvizsgálati ellenkérelme a jogerős ítélet hatályában való fenntartására irányult.
A felülvizsgálati kérelem nem alapos.
Az alperes az 1998. december 22-én kelt előkészítő iratában előadta, hogy a felperes "... szeptember 2-án adta csak le a munkáltatójának ..." a táppénzes "papírját". Ezért saját korábbi nyilatkozatával szembekerülve nyilvánvalóan tévesen hivatkozott a felülvizsgálati kérelmében a táppénzes betegállományról szóló igazolás késedelmes bemutatására, és ezzel összefüggésben iratellenességre, megalapozatlan következtetésre.
P. G., a felperes csoportvezetőjének tanúvallomása szerint 1998. augusztus 19-én a felperes reggel 6 óra 20 perckor a munkakezdéskor megjelent, és azt mondta, hogy fáj a gyomra; D. F., a felperes munkatársa pedig láthatóan rosszul lévőként írta le a felperest (... ideges volt, a felperes remegett). J. I. pedig arra emlékezett, hogy az említett napon a felperes rosszul érezte magát, nem is reggelizett. E tanúvallomásokat, az 1998. augusztus 24-étől kb. fél évi, magas vérnyomás betegség miatt fennállott keresőképtelen állapotot, illetve az 1998. augusztus 20-23-áig tartó munkavégzési kötelezettség hiányát is mérlegelve a másodfokú bíróság az életszerűség és a logika szabályainak megfelelően fogadta el tényként, hogy a felperes 1998. augusztus 19-én rosszul érezte magát. Ennek cáfolatára az alperes bizonyítási indítványt nem terjesztett elő [Pp. 164. § (1) bekezdés].
A másodfokú bíróság megállapította, hogy a felperes 1998. augusztus 19-én nem az erre jogosult ágazatvezetőtől, J. I.-tól kért engedélyt, hanem P. G. csoportvezetőnek bejelentette, hogy rosszul van és ezután távozott a munkahelyéről. Ez nem ellentétes - fogalmilag - azzal, hogy felperes nem a jogosulttól kért engedélyt a távozásra, tehát nem jelent téves következtetést.
A másodfokú bíróság a bizonyítékokat a Pp. 206. § (1) bekezdés szerint összességükben mérlegelve jutott arra a jogi következtetésre, hogy az adott esetben a felperes kötelezettségszegése nem volt jelentős súlyú, nem érte el a törvényben [Mt. 96. § (1) bekezdés a) pont] előírt jelentős mértéket; az alperes rendkívüli felmondása emiatt jogellenes. Ezt a jogi következtetést az alperes a felülvizsgálati kérelmében alaptalanul tekintette megalapozatlannak amiatt, hogy általában a munkahely szándékos elhagyása jelentős súlyú lényeges kötelezettségszegés. Az adott eset körülményei, továbbá a rendkívüli felmondás egyik indokának (1998. augusztus 18-ai munkavégzés hiánya) valótlansága miatt a jogerős ítélet mérlegelése nem jogszabálysértő. Ezért a Legfelsőbb Bíróság a Pp. 275/A. § (1) bekezdés alapján a megyei bíróság ítéletét hatályában fenntartotta. (Mfv. I. 11.158/2001.)
311. A vezető munkavállaló lényeges munkaköri kötelezettségét szándékosan jelentős mértékben megszegi, ha a felettesével való szakmai ellenvéleménye megfelelő vezetői körben való tisztázása kezdeményezése helyett a vitát a munkavállalók széles körében körlevél szétküldésével nyilvánossá teszi (Mt. 96. §).
A felperes 1974-től állt munkaviszonyban az alperessel, 1997. december 1-jétől általános szakmai alelnök munkakörben dolgozott. Keresetében a 2000. január 19-én kelt rendkívüli felmondás jogellenességének megállapítását, a munkaviszonya helyreállítását, és elmaradt munkabére valamint egyéb járandóságai megfizetését, másodlagosan - a munkaviszonya helyreállításának mellőzése esetére - elmaradt munkabére, költségtérítések, a jogellenesség szankciójaként 12 havi átlagkereset, valamint a munkaszerződése 25. pontja alapján további 18 havi átlagkereset megfizetését kérte.
A munkaügyi bíróság ítéletével a felperes keresetét elutasította.
Az elsőfokú ítéleti tényállás szerint az alperes a rendkívüli felmondást azzal indokolta, hogy a felperes az elnök utasítására 2000. január 3-án a szervezeti egységek vezetői részére kiadott humánpolitikai osztályvezetői tájékoztatóra - amely szerint az alperesnél január 15-e után a beléptető rendszer alapján szúrópróbaszerű ellenőrzésre kerül sor - az ellenőrzés végrehajtása megtagadására vonatkozó levelet írt a humánpolitikai osztályvezetőnek, majd az elnök határozott tiltása ellenére január 4-én ugyanerre utasította körlevélben a hozzá tartozó egységek vezetőit. Az alperes az együttműködési kötelezettség megszegésére, a felperessel mint vezetővel szembeni bizalom megrendülésére, a munkáltató által elvárt lojális és etikus magatartás hiányára hivatkozott, amelyek miatt a munkaviszony tovább nem tartható fenn.
A munkaügyi bíróság a lefolytatott bizonyítási eljárás alapján azt állapította meg, hogy a felperes, amikor 2000. január 3-án kézhez vette a "jelenléti ív ellenőrzése" tárgyú feljegyzést, - amelyben a humánpolitikai osztályvezető tájékoztatta a január 15-én kezdődő, a különösen a hétvégi ügyeletekre tekintettel, a beléptetőrendszer alapján tartandó ellenőrzésekről, - nyomban válaszlevelet írt. Eszerint az ellenőrzésekhez az irányítása alá tartozó területeken nem járul hozzá, továbbá jelezte, hogy ezt a levelét "köröztetni fogja" a hozzá tartozó egységekben. A felperes a körlevelét január 4-én délelőtt azt követően szétküldette, hogy a humánpolitikai osztályvezető tájékoztatta, miszerint a feljegyzése elnöki utasításra készült. A felperes ezen túlmenően a hírigazgatót is felhívta annak érdekében, hogy a körlevelét az aznapi értekezleten ismertesse. Az alperes elnöke január 4-én délelőtt telefonon beszélt a felperessel, és határozottan megtiltotta, hogy fellépjen a tervezett intézkedéssel szemben, mielőtt a kérdésben személyesen konzultálnának. Erre aznap délután sor került, a megbeszélés nem járt eredménnyel, a felperes az elnök felhívása ellenére fenntartotta a körlevelét, a munkavállalók egy része "örömmel vette az ellenszegülését", és találgatták a vezetők közötti ellentét okát. A bizonytalan helyzetben az elnök közzétette, hogy a humánpolitikai osztály tájékoztatója van érvényben, majd január 19-én a felperes munkaviszonya rendkívüli felmondással való megszüntetéséről döntött.
A munkaügyi bíróság ezen tényállás alapján arra a jogi következtetésre jutott, hogy az alperes megalapozottan élt az Mt. 96. § (1) bekezdés a) és b) pontjára alapítottan a rendkívüli felmondás jogával, mert a súlyos kötelezettségszegése miatt bekövetkezett bizalomhiány a munkaviszonya fenntartását lehetetlenné tette.
A felperes fellebbezése folytán eljárt megyei bíróság ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletét - annak helyes indokaira hivatkozással - helybenhagyta.
A felperes a jogerős ítélet ellen felülvizsgálati kérelemmel élt, és ebben a másodfokú bíróság ítéletének hatályon kívül helyezését és a keresetének helyt adó határozat hozatalát kérte, kérelmében jogszabálysértésként a Pp. 206. § (1) bekezdésében, és a 221. § (1) bekezdésében szabályozottak megsértését jelölte meg. Álláspontja szerint a munkaügyi bíróság a bizonyítékokat nem vetette egybe, az ítéleti következtetés logikátlan, okszerűtlen és iratellenes. Ezzel kapcsolatban utalt a fellebbezésében kifejtettekre. A Pp. 254. §-ának (3) bekezdésében szabályozottakkal ellentétesnek tartotta, hogy a másodfokú bíróság csupán a helyes indokokra utalással helybenhagyta az elsőfokú ítéletet, és a fellebbezésben felhozottakkal nem foglalkozott. Ezért megalapozatlan az alperes minden alapot nélkülöző tényállításain alapuló, a felperes javára szóló adatokat, tanúnyilatkozatokat figyelmen kívül hagyó másodfokú ítélet. Különösen súlyosan törvénysértőnek tartotta annak a kereseti érvelésének a vizsgálata mellőzését, amely szerint a rendkívüli felmondás amiatt is jogellenes, mert "össze nem férhető paragrafusokra" [az Mt. 96. § (1) bekezdés a) és b) pontjában szabályozottakra is] - hivatkozott. Álláspontja szerint az elsőfokú eljárásban bizonyította a terhére róttak valótlanságát, az alperes azonban az eredeti indokot a perben megváltoztatta, amit a másodfokú bíróság ugyancsak nem észlelt.
Az alperes felülvizsgálati ellenkérelmében a jogerős ítélet hatályában való fenntartását kérte.
A felülvizsgálati kérelem nem alapos.
A rendkívüli felmondást az abban közölt indok alapján kell elbírálni. Az alperes a perbeli rendkívüli felmondást annak tartalma szerint a felettes utasítása végrehajtásának megtagadásában, a munkáltatóval való együttműködés kötelezettsége szándékos megszegésében jelölte meg, és ennek következményeként hivatkozott a munkáltatói bizalom elvesztése miatt a munkaviszony fenntarthatatlanságára. Ezért a rendkívüli felmondás jogszerűségét az Mt. 96. § (1) bekezdés a) pontja alapján kellett vizsgálni, függetlenül attól, hogy az intézkedésében az alperes az Mt. 96. § (1) bekezdés b) pontjára is hivatkozott, ami a rendkívüli felmondást emiatt nem teszi jogellenessé.
A munkaügyi bíróság ítélete indokolásából megállapíthatóan a rendkívüli felmondásban megjelölt okokat vizsgálta, és az alperes által közölt kötelezettségszegés és annak súlya alapján minősítette a keresettel támadott intézkedést. A felperes mindezekkel összefüggésben ezért alap nélkül hivatkozott törvénysértésre.
A munkaügyi bíróság a szabad mérlegelési jogkörében a bizonyítási eljárás során felmerült - és az ítélet indokolásában felsorolt - bizonyítékoknak az egybevetése és összességében való értékelése alapján, meggyőződése szerint bírálta el a keresetet, ítélete részletes indokolásában kiemelte a mérlegelés körében irányadónak vett tényeket és körülményeket [Pp. 206. § (1) bekezdés, 221. § (1) bekezdés]. Ezért az, hogy a rendkívüli felmondás törvényi feltételei fennállása szempontjából ellentmondásmentes bizonyítékokra egyenként nem tért ki, nem jelent az ügy érdemi elbírálására lényegesen kiható és a felülvizsgálatot lehetővé tevő lényeges eljárási jogszabálysértést [Pp. 275/A. § (1) bekezdés].
A felperes fellebbezésében lényegében a bizonyítékok mérlegelését vitatta, s miután a másodfokú bíróság azok értékelésével és a levont következtetéssel, annak indokaival egyetértett, továbbá új bizonyítás felajánlása hiányában is, törvénysértés nélkül járt el a Pp. 254. §-a (3) bekezdése alapján. A felperes új tényekre, körülményekre a fellebbezés során egyébként a Pp. 235. § (1) bekezdésében meghatározott feltételek fennállása esetén hivatkozhatott volna, ilyen előadást a fellebbezésében azonban nem tett.
A felülvizsgálati eljárásban a felülmérlegelés tilalma folytán nincs mód a bizonyítékok újabb egybevetésére és értékelésére, a felülvizsgálat arra szorítkozhat, hogy az értékelés tekintetében nem került-e sor nyilvánvalóan helytelen - kirívóan okszerűtlen, iratellenes és a logika szabályaival ellentétes - mérlegelésre. Az adott esetben ilyen, a Pp. 206. §-ának (1) bekezdésébe ütköző jogszabálysértést a felülvizsgálati kérelemben kifejtettek alapján a Legfelsőbb Bíróság nem látott megállapíthatónak.
A perben nem volt vitatott, hogy a felperes a humánpolitikai osztályvezetőnek a munkaidő körében végzendő ellenőrzésre vonatkozó tájékoztatójában foglaltakkal nem értett egyet, és határozott ellenzését nyomban írásban közölte is, sőt másnap, amikor az osztályvezetőtől tudomást szerzett az ennek alapjául szolgáló elnöki utasításról, a válaszlevelét körlevélként szétküldette, a körlevél a felperes által ismert szokások szerint kifüggesztésre került. A felperes az elnökkel történt telefonbeszélgetés, a határozott munkáltatói utasítás ellenére körlevelét, az abban foglaltakat a rendkívüli felmondásig fenntartotta, és az így kialakult munkahelyi konfliktus emiatt nagy nyilvánosságot kapott a munkavállalók körében. A felperesnek ezt a magatartását a munkaügyi bíróság megalapozottan értékelte a rendkívüli felmondást megalapozó minősített kötelezettségszegésnek, az együttműködési kötelezettség súlyos megsértésének és az elnöki utasítással való szembeszegülésnek [Mt. 3. § (1) bekezdés, 103. § (1) bekezdés b) és c) pontja].
A vezető munkavállaló lényeges munkaköri kötelezettségét szándékosan jelentős mértékben megszegi, ha a felettesével való szakmai ellenvéleménye megfelelő vezetői körben való tisztázása kezdeményezése helyett a vitát a munkavállalók széles körében körlevél szétküldésével nyilvánossá teszi, és a munkáltató utasítása ellenére a kifüggesztett körlevelét hosszabb ideig fenntartja. A perben tehát nem annak a körülménynek volt jelentősége a rendkívüli felmondás megalapozottsága tekintetében, hogy a felperes a körlevelét az alperes elnökével való telefonbeszélgetés előtt vagy az után küldte-e szét, hanem annak, hogy az elnöki utasítás ismeretében a munkáltató tervezett, a munkaidő ellenőrzésére vonatkozó intézkedésével szembeszegült, és ezt a beosztottak tudomására hozta, amivel súlyosan sértette a munkáltatónak a munkafegyelem fenntartásához fűződő alapvető érdekét. E lényeges körülmények tekintetében a per adatai aggálymentesek voltak.
A kifejtettek alapján a Legfelsőbb Bíróság a jogerős ítéletet - a felülvizsgálati kérelemben kifejtett törvénysértés hiányában - hatályában fenntartotta [Pp. 275/A. § (1) bekezdés]. (Mfv. I. 11.208/2001.)
312. A munkáltató a rendkívüli felmondás alapjául szolgáló kötelezettségszegésről akkor szerez tudomást, ha ismert az elkövető személye, a vétkessége és a kötelezettségszegés jelentősége, súlya (Mt. 96. §).
A felperesek munkaviszonyát az alperes rendkívüli felmondással megszüntette azzal az indokolással, hogy 2000. január 6-án több munkavállalóval együtt a polgármesterhez az alperes vezetőit kedvezőtlen színben feltüntető levelet írtak, majd a TV 2 egyik műsorában az alperes lejáratását célzó, jó hírnevét sértő, a közvetlen vezetőt megvádoló, a beosztottakat demoralizáló kijelentéseket tettek, továbbá megsértették az Mt. 103. § (3) bekezdésében az üzemi titok megtartására vonatkozóan előírtakat. Mindezek miatt az alperes a munkaviszonyok további fenntartása lehetetlenségére hivatkozott.
A felperesek keresetükben a rendkívüli felmondások jogellenessége megállapítását, a munkaviszonyuk helyreállítása mellőzésével elmaradt munkabér, "háromszoros" végkielégítés, felmondási időre járó átlagkereset, étkezési hozzájárulás és a jogellenesség szankciójaként 12 havi átlagkereset megfizetését kérték. Az I. és a II. rendű felperes kérte még a rendkívüli felmondással összefüggésben a tanulmányi támogatás visszafizetésére kötelező alperesi határozat hatálytalanítását is.
A munkaügyi bíróság ítéletével a rendkívüli felmondásokat hatályon kívül helyezte, megállapította a munkaviszonyoknak az ítélet jogerőre emelkedésekor való megszűnését.
Az elsőfokú ítéleti tényállás szerint a felperesek és 16 munkatársuk a munkabérük alacsony voltát sérelmezve fordultak a 2000. január 6-án kelt levelükkel a város polgármesteréhez, és egyben tájékoztatták arról, hogy a szennyvíztelepen több alkalommal vezetői utasításra az élő iszapot és a szennyvizet a Kraszna folyóba kellett engedni, az iszaptárolók hét éve megteltek, iszapolni nem lehet. Ezt követően a felperesek nyilatkoztak a TV 2 stábjának ugyanerről, és a riportműsort 2000. február 9-én sugározták. A műsorban az alperes ügyvezetője is nyilatkozott. Az alperes ezekkel kapcsolatban 2000. február 14-én meghallgatta a felpereseket. A munkaügyi bíróság mindezek alapján az I. rendű felperes tekintetében 2000. március 6-án és a II. és III. rendű felperesek tekintetében március 2-án kelt rendkívüli felmondásokat elkésettnek minősítette.
A munkaügyi bíróság a tizenöt napos joggyakorlási határidő elmulasztás megállapítása mellett érdemben is vizsgálta a rendkívüli felmondás indokait, és arra következtetett, hogy a jognyilatkozatokban megjelölt okok valósak, de nem szolgálhatnak okszerűen a rendkívüli felmondások indokául, mivel a felperesek nyilatkozatai valóban sértették az alperes érdekeit, azonban a per adatai alapján megállapíthatónak találta a környezet szennyezésével illetve veszélyeztetésével kapcsolatos, a felperesek által bejelentett és a nyilvánosság elé tárt üzemi körülmények fennállását. Következtetése alátámasztására hivatkozott a közvetlen munkahelyi vezető ellen jelentős mértékű károsodást okozó környezetkárosítás bűntette és más bűncselekmények iránt indított (jogerősen még le nem zárult) büntetőeljárás adataira, ezek között különösen az igazságügyi szakértő szakvéleményére, továbbá különböző szakhatóságok vizsgálati megállapításaira és a tanúk nyilatkozataira.
Az alperes fellebbezése folytán eljárt megyei bíróság ítéletével a munkaügyi bíróság ítéletét helybenhagyta.
A másodfokú bíróság osztotta az elsőfokú ítéleti álláspontot a rendkívüli felmondási jog gyakorlására előírt tizenöt napos határidő elmulasztásáról, mert a polgármesterhez írt panaszlevél és a TV 2 műsorában tett nyilatkozatok adásba kerülésével az alperes a rendkívüli felmondások indokának alapjául szolgáló körülményekről tudomást szerzett. A másodfokú bíróság egyetértett a munkaügyi bíróság álláspontjával az indokok valós, de okszerűtlen voltára levont következtetések tekintetében is. Kifejtette, hogy a "sarkosan" megfogalmazott de nem valótlan közérdekű bejelentés akkor sem szolgálhat rendkívüli felmondás jogszerű alapjául, ha adat van az érintett munkavállalók nem előírásszerű és utasításellenes munkavégzésére is.
Az alperes felülvizsgálati kérelmében a jogerős ítélet hatályon kívül helyezését, és a felperesek keresetét elutasító határozat hozatalát kérte. Vitatta a joggyakorlási határidő elmulasztására levont ítéleti következtetéseket, mert álláspontja szerint az alperes a környezetszennyezés tényét vizsgáló hatósági vizsgálatok bevárása után jutott abba a helyzetbe, hogy "megítélje" a felperesek nyilatkozatait. A felperesek a további együttműködést lehetetlenné tevő magatartást tanúsítottak, ezért az Mt. 96. § (1) bekezdés b) pontjára alapozott rendkívüli felmondások megalapozottak. Álláspontja szerint a per adatai nem támasztották alá azt a következtetést, hogy a környezetszennyezésre vonatkozóan a felperesek korábban jelzéssel éltek a munkáltató felé, továbbá az is valótlan, hogy a jogos bírálat miatt a munkahelyi vezető a felperesek "elbocsátását" helyezte kilátásba. A tanúként meghallgatott más munkavállalók nyilatkozatai a hatóságok által tett, a környezetszennyezést alá nem támasztó megállapításai cáfolására nem alkalmasak.
A felperesek felülvizsgálati ellenkérelmükben a jogerős ítélet hatályában való fenntartását kérték.
A felülvizsgálati kérelem nem alapos.
A munkáltató a rendkívüli felmondás alapjául szolgáló kötelezettségszegésről akkor szerez alapos és megnyugtató ismeretet, ha ismert az elkövető személye mellett a vétkessége, és a kötelezettségszegés jelentősége, súlya.
Az alperes a rendkívüli felmondásokat nem a felperesek által tett bejelentések, és nyilatkozatok valótlan, megalapozatlan voltával, hanem azzal indokolta, hogy azok egymagukban alkalmasak voltak jó hírneve megsértésére, lejáratására, megvádolták a közvetlen munkahelyi vezetőjüket, és megsértették az üzemi titok megtartására vonatkozó kötelezettségüket.
Az alperesnek a perben és a fellebbezésében tett nyilatkozatai is azt támasztották alá, hogy a rendkívüli felmondásra vonatkozó döntése meghozatalakor nem a környezetszennyezésre vonatkozó felperesi kijelentések valóságának, hanem önmagában az ügy széles nyilvánosság elé tárásának tulajdonított döntő jelentőséget. Az ügyvezető tanúnyilatkozata szerint "a TV riportban nem az a hangsúly, hogy igazat mondtak-e a dolgozók, a cég részére nem is ez a sérelmes, hanem más egyéb, például, hogy elúszott a mozgóbér, az ember rabszolga a saját országában, ... a felperesek esetében a TV riport kapcsán összegződött ez a dolog". Az alperes fellebbezésében határozottan nyilatkozott arról, hogy "jelen perben egyáltalán nincs relevanciája annak a körülménynek, hogy a környezetszennyezés ténylegesen bekövetkezett-e vagy sem, csak és csak is az a körülmény irányadó, hogy a felmondás indokai, - azaz, hogy veszélyeztette a társaság jó hírnevét, közvetlen vezetőjét megvádolta, a társaság magasabb beosztású vezetőit megpróbálta lejáratni, - a felmondás közlésekor fennálltak-e".
Az első- és a másodfokú ítéletnek az ezzel összefüggő megállapításait a felülvizsgálati kérelem nem vitatta. Következésképpen a joggyakorlásra vonatkozó tizenöt napos szubjektív határidő [Mt. 96. § (4) bekezdés] tekintetében a munkáltatói jogkör gyakorló tudomásszerzése időpontját az első és a másodfokú bíróság helytálló ténybeli és jogi következtetéssel állapította meg a TV riport 2000. február 9-ei adásba kerülésével, mivel ekkor a munkáltató az indokul felhozottak tekintetében teljes körű ismereteket szerzett. A tudomásszerzés szempontjából nem volt tehát jelentősége a később elvégzett, az ellenőrzéskor talált állapotokat rögzítő szakhatósági vizsgálatok megállapításainak. A felperesek sérelmezett magatartásának az alperes által állított hátrányos volta az alperes számára a TV riport sugárzásával bizonyossá vált.
A felülvizsgálati kérelem ezért az elkésettségre levont következtetés tekintetében alaptalanul támadta a jogerős ítéletet.
A rendkívüli felmondási jog gyakorlására előírt tizenöt napos határidő elmulasztására tekintettel - a törvény helyes értelmezése szerint - a rendkívüli felmondások jogellenesek, ezért a jognyilatkozatok indokolása nem vizsgálható, mivel szükségtelen. A Legfelsőbb Bíróság csupán erre tekintettel az indokok valós és okszerűtlen voltáról az első és a másodfokú ítéletben kifejtetteket mellőzi.
Mindezek alapján a Legfelsőbb Bíróság a jogerős ítéletet - a kifejtett módosított indokolással - a Pp. 275/A. § (1) bekezdése alapján hatályában fenntartotta. (Mfv. I. 11.252/2001.)
313. Ha a munkavállaló munkaidőben több ízben elhagyta a munkahelyét és ezzel veszélyeztette a gondozottak napi ellátását, az erre alapított rendkívüli felmondás jogszerűen történt. Munkaügyi perben egymagában nem zárja ki a tanú nyilatkozatának figyelembevételét az, hogy az illető a munkáltatóval munkaviszonyban áll (Mt. 96. §).
Az I. és II. rendű felperesek (akik élettársak) szakképzett ápolóként, illetve fűtőként álltak az alperessel munkaviszonyban, amelyet az alperes a 2000. március 13-án kelt rendkívüli felmondásokkal megszüntetett. A munkáltató az I. rendű felperes esetében indokként a munkavégzés közben tanúsított durva magatartását, a munkatársai megfélemlítését, a gondozottakkal szembeni durva bánásmódot, II. rendű felperes tekintetében a munkahely több alkalommal engedély nélkül való elhagyását, a munkaidő lejárta előtti eltávozását jelölte meg, amely miatt a II. rendű felperes az otthon működését, a gondozottak napi ellátását veszélyeztette.
A felperesek keresetükben a rendkívüli felmondások jogellenessége megállapítását, és a munkaviszonyuk helyreállítása mellőzésével elmaradt munkabérük, valamint a jogellenesség szankciójaként a törvényben meghatározott "lehetséges összeg 50%-a" megfizetését kérték.
A munkaügyi bíróság ítéletével megállapította a rendkívüli felmondások jogellenességét, a felperesek munkaviszonyának az ítélet jogerőre emelkedésekor való megszűnését, és kötelezte az alperest az I. rendű felperes javára 122 200 forint és 84 000 forint, a II. rendű felperes javára 116 400 forint és 80 000 forint megfizetésére.
A munkaügyi bíróság I. rendű felperes esetében a bizonyítékok alapján azt állapította meg, hogy "megvalósulni látszott olyan körülmény, amely az Mt. 96. § (1) bekezdés a) pontjában foglalt rendkívüli felmondást lehetővé tenné", az alperes azonban valójában a Megyei Főügyészéghez tett bejelentése, valamint amiatt "távolította el" az I. rendű felperest, mert egy alkalommal "kihívta" az orvosi ügyeletet. A II. rendű felperes tekintetében az elsőfokú bíróság a bizonyítékokat nem találta "egyértelműnek" a kötelezettségszegés megállapításához, és álláspontja szerint I. rendű felperes bejelentése alapja volt II. rendű felperes eltávolításának is.
Az alperes fellebbezése alapján eljárt megyei bíróság ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletét részben megváltoztatta, és az I. rendű felperes keresetét elutasította, a II. rendű felperes tekintetében az alperes által fizetendő elmaradt munkabér összegét 116 400 forintról 266 666 forintra felemelte azzal, hogy a kamatfizetési kötelezettség 2001. július 23-ával kezdődik. Egyebekben az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta.
A másodfokú bíróság I. rendű felperes tekintetében a bizonyított kötelezettségszegések, és amiatt találta jogszerűnek a munkáltató rendkívüli felmondását, mert a korábbi bejelentést követően az alperes új munkaszerződést kötött az I. rendű felperessel, a későbbi ügyészségi bejelentésre pedig a rendkívüli felmondásról való telefonértesítést követően került sor az I. rendű felperes részéről.
A II. rendű felperes vonatkozásában a megyei bíróság osztotta az elsőfokú bíróság álláspontját a rendkívüli felmondás indokai bizonyítottsága hiányáról. A meghallgatott tanúk nyilatkozatait nem találta meggyőzőnek, mert azok alapján nem állapítható meg, hogy a szobák kihűlésének oka a II. rendű felperes kötelezettségszegése, vagy a fűtőanyag hiánya volt. Emellett a rendkívüli felmondásban megjelölt kötelezettségszegést nem találta az intézkedést megalapozó súlyúnak.
A jogerős ítéletnek a II. rendű felperesre vonatkozó rendelkezése ellen az alperes felülvizsgálati kérelemmel élt, és kérte a jogerős ítélet "megváltoztatásával" a II. rendű felperes keresetét elutasító határozat hozatalát. Álláspontja szerint az eljárt bíróságok a téves és iratellenesen megállapított tényállásból vonták le jogi következtetésüket, ami így jogellenes. Önellentmondónak ítélte a jogerős ítélet megállapítását a kötelezettségszegés bizonyítottsága hiányáról, másfelől pedig annak nem kellő súlyáról. A másodfokú bíróság nem indokolta álláspontját, hogy miért nem tartotta meggyőzőnek a tanúk előadását. Érvelése alátámasztására hat, a felülvizsgálati kérelemben megnevezett tanúnak a munkaügyi bíróság előtt tett és II. rendű felperes kötelezettségszegését egyértelműen bizonyító nyilatkozatára hivatkozott.
A II. rendű felperes felülvizsgálati ellenkérelmében a jogerős ítélet hatályában való fenntartását kérte, és kifejtette az érveit arról, hogy az ügye összefügg az I. rendű felperesével.
A felülvizsgálati kérelem az alábbiak szerint alapos.
A munkaügyi bíróság - amelynek álláspontját a másodfokú bíróság osztotta, - önmagában amiatt nem tulajdonított perdöntő jelentőséget az alperes alkalmazásában álló tanúk előadásának, mert alkalmazottként a munkáltatótól kedvezményekben részesülhettek. A munkaügyi bíróság ezen álláspontja ellentétes a hosszabb ideje egységes bírói gyakorlattal. Egyéb különös körülmény hiányában egymagában amiatt nem zárható ki a bizonyítékok köréből a tanú nyilatkozata, mert a per tárgyát képező intézkedést kiadó munkáltató alkalmazottja. Éppen a közvetlen munkatársak - akik a napi munkavégzés során az események résztvevői és tanúi - adhatnak számot a munkáltatói intézkedésről, az abban közölt kötelezettség, mint tény fennállásáról, az összes körülményekről.
Az adott esetben a munkaügyi bíróság által meghallgatott valamennyi alperesi munkavállaló egybehangzó tanúnyilatkozatával alátámasztotta a rendkívüli felmondás indokát.
A rendkívüli felmondást megelőző időszak folyamatos kötelezettségszegéseit a II. rendű felperes közvetlen felettese és számos munkatársa mindenben egybehangzó tanúnyilatkozata ellenében a munkaügyi bíróság tévesen vette figyelembe néhány olyan tanú előadását, akiknek a munkaviszonya az alperesnél (különböző módokon) korábban megszűnt. A II. rendű felperes kötelezettségszegéseit továbbá az elsőfokú eljárásban csatolt, a gondozottak, lakók által írt panaszlevelek is alátámasztották.
Eszerint a II. rendű felperessel közölt rendkívüli felmondásban megjelölt kötelezettségszegések hiányát az első és a másodfokú bíróság a Pp. 206. § (1) bekezdésébe ütközően, a bizonyítékokat nem összességében értékelve és kirívóan okszerűtlenül állapította meg.
A bizonyított kötelezettségszegés a II. rendű felperes munkakörére, az alperes sajátos tevékenységére (idős, beteg emberek bentlakásos ellátása, gondozása) tekintettel olyan súlyú, amely megalapozta a rendkívüli felmondást [Mt. 96. § (1) bekezdés a) pont]. Az első és a másodfokú bíróság ezeket a sajátos körülményeket nem vonta értékelési körébe, az e körbeni következtetése ezért megalapozatlan volt.
A részletezettekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság a kifejtettek szerint megalapozatlan és törvénysértő jogerős ítéletnek a II. rendű felperesre vonatkozó rendelkezéseit hatályon kívül helyezte, a munkaügyi bíróságnak a II. rendű felperes keresetének helyt adó és az alperest 25 000 forint perköltségre és 59 000 forint eljárási illetékre kötelező rendelkezését megváltoztatta, és a II. rendű felperes keresetét elutasította. (Mfv. I. 10.025/2002.)
314. A munkáltatói rendkívüli felmondás jogellenes volt, ha az új változó munkahelyen a munkavállaló 6 órakor volt köteles munkába lépni, a lakóhelyéről a munkavégzési helyre azonban legfeljebb 6.35 órára lehetett eljutni. (Mt. 96. §)
A felperes 1980. június 23-ától állt munkaviszonyban az alperesnél, 1998-tól a munkaköre boltvezető-helyettes volt.
Az alperes 2001. április 2-án - az "áthelyezésre" vonatkozó munkáltatói utasítás végrehajtásának megtagadása miatt - a felperes munkaviszonyát rendkívüli felmondással megszüntette.
A felperes a keresetében a rendkívüli felmondás jogellenességének megállapítását és annak jogkövetkezményei alkalmazását kérte, a munkaviszonya helyreállításának mellőzésével.
A munkaügyi bíróság ítéletével a keresetet elutasította.
A tényállásban megállapította, hogy a felperes, akinek a munkaszerződése változó munkahelyre szólt, 2001. március 28-án 2001. április 2-ai hatállyal "átirányításra" szóló munkáltatói utasítást kapott, melynek értelmében e naptól reggel 6 órai kezdettel B.-n kellett a munkát végeznie. A felperes telefonon érdeklődött a b.-i üzlet vezetőjénél a munkavégzés körülményeiről, majd írásban arra hivatkozva, hogy a b.-i bolt nyitvatartási rendjére tekintettel b.-i lakóhelyéről a közlekedése nem megoldható, bejelentette, hogy az utasítást nem tudja teljesíteni. Emiatt a felperes személyesen kereste fel az alperes elnökhelyettesét és részére a 2001. március 31-én kezdődött keresőképtelen állománya alatt adta át az említett iratot. Az alperes a rendkívüli felmondását azzal indokolta, hogy a felperes az "áthelyezés" végrehajtását megtagadta.
A munkaügyi bíróság e tényállás alapján figyelembe véve az Mt.-nek az ügyben irányadó 76. § (3) bekezdését, a felperes munkaszerződését, és a Legfelsőbb Bíróság MK. 5. számú állásfoglalásban foglaltakat, arra következtetett, hogy az alperes jogszerűen utasította a felperest a B.-n való munkavégzésre. Az alperest nem terhelte olyan kötelezettség, hogy az utasítása kiadása előtt tájékozódjon a felperes közlekedési lehetőségeiről. A bíróság álláspontja szerint a felperes nem tett eleget az együttműködési kötelezettségnek, nem tájékoztatta a munkáltatót a közlekedési nehézségekről. A munkaügyi bíróság azt is a felperes terhére rótta, hogy a munkavégzés körülményeiről nem tájékozódott, és nem vette figyelembe azt az esetlegesen fennálló lehetőséget, hogy egyéni munkaidő beosztást kérjen. Mindezek miatt az elsőfokú bíróság a rendkívüli felmondást jogszerűnek találta.
Az ítélet ellen a felperes fellebbezett.
A megyei bíróság ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletét helyes indokainál fogva helybenhagyta [Pp. 253. § (2) bekezdés, 254. § (3) bekezdés]. Kiemelte, hogy a jogvita eldöntésénél a felperes változó munkahelyre szóló munkaszerződésének, és nem annak volt jelentősége, hogy az alperes a közlekedés feltételeiről, a munkarendről a felperest nem tájékoztatta.
A jogerős ítélet ellen a felperes felülvizsgálati kérelmet nyújtott be, amelyben annak "megváltoztatását", és keresetének helytadó döntés meghozatalát kérte. Azzal érvelt, hogy az eljárás során az alperes sem vitatta, hogy a vele szemben tanúsított magatartása összefüggésben van egy másik munkaügyi jogvitával, amelyben a felperes pernyertes volt. A munkáltató új munkavégzési helyet megjelölő utasítása reggel 6 órai munkakezdést tartalmazott. A közlekedés lehetőségeiről körültekintően tájékozódott, és ennek alapján állapította meg, hogy a lakóhelyéről nem tud közforgalmú közlekedési eszköz hiányában a b.-i munkahelyen a megjelölt időpontban megjelenni. Az ezt tartalmazó írásbeli nyilatkozatát oly módon adta át az alperes elnökhelyettesének, hogy előtte személyesen a fentieket előadta. A felperes utalt arra is, hogy 1980-tól dolgozott az alperesnél, a perbeli időpontig nem kellett más helységben munkát végeznie, végül annak figyelembevétele mellőzését is sérelmezte, hogy a bíróság nem értékelte a táppénzes betegállományát, továbbá iratellenességet, és a Pp. 206. § (1) bekezdésbe ütköző jogszabálysértést is panaszolt.
Az alperes felülvizsgálati ellenkérelmet nem nyújtott be.
A felülvizsgálati kérelem alapos.
Az alperes a felperest, aki változó munkahelyre kötött munkaszerződést, jogszerűen kötelezhette arra, hogy a korábbi munkavégzési helytől eltérően B.-n végezzen munkát [az ügyben irányadó Mt. 76. § (3) bekezdés, Legfelsőbb Bíróság MK. 5. számú állásfoglalás]. A munkáltatónak azonban a felperes új munkavégzési helyre történő beosztásánál is be kellett tartania a fő kötelezettségeit, az adott esetben az Mt. 102. § (3) bekezdés a) pontjában foglaltakat. Eszerint a munkáltató úgy köteles a munkát megszervezni, hogy a munkavállaló a kötelezettségeit teljesíteni tudja.
A felperes - arra figyelemmel, hogy a munkaidő kezdetét az alperes reggel 6 órában állapította meg - személyesen felkereste a munkahelyi felettesét, aki arról tájékoztatta, hogy a közlekedés megoldása a munkavállaló feladata. A felperes ezután írásban közölte, hogy közlekedési akadály miatt nem tudja teljesíteni az új munkavégzési hely kijelöléséről szóló utasítást. A felperessel továbbá a kijelölt munkavégzési hely vezetője is reggel 6 órai munkakezdést közölt. A munkaügyi bíróság a fentiekkel ellentétesen iratellenesen állapította meg a felperes terhére az együttműködési kötelezettség elmulasztását.
A G. Volán Autóközlekedési Rt. 6. sorszámú átiratából megállapítható, hogy B.-ről (a felperes lakóhelyéről) B.-ra autóbusszal hétfőtől-péntekig reggel 6 óra 35 percre lehetett eljutni, 18 óra 30 perc után pedig nem lehetett visszajutni, szombati napokon B.-ről B.-ra nem lehetett eljutni. A felek egyezően adták elő, hogy a két helység között vonatközlekedés nincs.
A bizonyítékok törvény szerinti [Pp. 206. § (1) bekezdés] mérlegeléséből okszerűen nem lehet arra következtetni, hogy a felperes nem tárta fel a munkáltatója előtt a munkaidő kezdetén való megjelenésének akadályát, továbbá az sem, hogy nem törekedett a munkáltatóval való egyeztetésre az együttműködési kötelezettség alapján. Ezért az elsőfokú bíróságnak az ezzel ellentétes, okszerűtlen, illetve iratellenes következtetését a másodfokú bíróság jogszabálysértéssel találta helyesnek [Pp. 206. § (1) bekezdés, BH 1995/103.].
A munkavállaló a rajta kívül álló objektív ok (közlekedés hiánya) miatt észlelte az utasítás teljesítésének akadályát, és ezt a munkáltatóval azonnal, a teljesítési határidő előtt személyesen és írásban is közölte. Ezért az adott esetben az utasítás megtagadása - mivel annak végrehajtása nem volt lehetséges - nem alapozhatja meg az alperes rendkívüli felmondását, nem felelt meg az Mt. 96. § (1) bekezdés a) pontjának, ezért jogellenes.
Mindezek miatt a Legfelsőbb Bíróság a Pp. 275/A. § (2) bekezdés alapján a megyei bíróság ítéletét hatályon kívül helyezte, a munkaügyi bíróság ítéletét megváltoztatva közbenső ítélettel megállapította a rendkívüli felmondás jogellenességét és a munkaügyi bíróságot (a követelés összege tárgyában) új eljárásra és új határozat hozatalára utasította. (Mfv. I. 10.263/2002.)
315. Ha a munkavállaló a munkáltató versenytársánál is tevékenykedett, ez rendkívüli felmondási ok. Ezt nem zárja ki az, hogy a versenytárs árbevétele és gazdasági jellemzői miként viszonyultak a munkáltatóéhoz (Mt. 96. §).
A felperes karbantartó villanyszerelőként állt alkalmazásban az alperesnél, aki a 2000. március 21-én kelt jognyilatkozatával a felperes munkaviszonyát - kötelezettségszegések miatt - rendkívüli felmondással megszüntette.
A felperes keresete a rendkívüli felmondás hatályon kívül helyezésére, és a munkaviszony helyreállításának mellőzésével a jogellenes munkaviszony-megszüntetés jogkövetkezményeinek alkalmazására irányult.
A munkaügyi bíróság ítéletével a keresetet elutasította.
A tényállás lényege szerint 1999. december 15-én megalakult V. Kft.-ben a felperes résztulajdont szerzett, és 2000. február 11-étől elvállalta az ügyvezetői feladatokat is. Az említett kft. tevékenységi köre részben megegyezik az alperesével. A felperes 2000. január 31-én jelentette be a kft. létrejöttét az alperesnek, aki írásban 2000. február 24-én arra hívta fel a felperest, hogy a számára a felperes tevékenységével összefüggő sérelmes állapotot 2000. március 10-éig szüntesse meg. A felperes a felkérésnek nem tett eleget.
Az elsőfokú bíróság e tényállás alapján az Mt. 3. § (3) bekezdéséből kiindulva, és figyelembe véve a versenyhelyzettel kapcsolatos bírói gyakorlatot is, azt állapította meg, hogy a felperes magatartása folytán az Mt. 96. § (1) bekezdés b) pont szerint jogszerű az alperes rendkívüli felmondása. A munkaügyi bíróság azt is megállapította, hogy az alperes az Mt. 96. § (4) bekezdésben lévő szubjektív határidőt nem lépte túl, mert a felperes folyamatosan fenntartotta a jogsértő helyzetet.
Az ítélet ellen a felperes fellebbezést nyújtott be.
A megyei bíróság ítéletével a munkaügyi bíróság ítéletét helybenhagyta [Pp. 253. § (2) bekezdés].
A megyei bíróság álláspontja szerint az alperes rendkívüli felmondása a bírói gyakorlatra is figyelemmel (BH 1996/450.) az Mt. 96. § (1) bekezdés a) pont alapulvételével jogszerű.
A jogerős ítélet ellen, annak hatályon kívül helyezése, az elsőfokú ítélet "megváltoztatása", és a keresetének helytadó döntés iránt a felperes felülvizsgálati kérelemmel élt.
Érvelése szerint az alperes elmulasztotta az Mt. 96. § (4) bekezdésében lévő 15 napos határidőt, mert arról a felmondási indokról, miszerint a munkáltatóval versenytevékenységet folytatott, 2000. január 31-én tudomást szerzett. Hibás továbbá az a következtetés is, miszerint az említett társaság tevékenységet folytatott, mert erre a cégbírósági határozat jogerőre emelkedése előtt nem került sor.
Mindezeken túlmenően a felperes vitatta a kár keletkezését, és azt, hogy bármilyen lényeges információhoz juthatott a munkaköre alapján.
Az alperes felülvizsgálati ellenkérelme a jogerős ítélet hatályában való fenntartására irányult.
A felülvizsgálati kérelem nem alapos.
A rendkívüli felmondás indokaiként - egyebek mellett - az alperes a felperesnek azt a magatartását jelölte meg, miszerint a nála betöltött munkaviszonya alapján a V. Kft.-ben az alperesre károsan tudja hasznosítani az ismereteit. Ezzel rontja az alperes versenyhelyzetét, és ezt a jogsértő állapotot a felperes felhívás ellenére nem szüntette meg.
E rendkívüli felmondási okokat helytállóan értékelte a másodfokú bíróság a felperes villanyszereléssel összefüggő munkaköre, a V. Kft. és az alperes tevékenységi köre, az egységes bírói gyakorlat alapján az Mt. 3. § (3) bekezdésből kiindulva, és a felperes által előidézett, az alperest érintő veszélyhelyzet folyamatos fennállása szerint (BH 1996/666.). Nem annak van tehát jelentősége, hogy azt a gazdasági társaságot mikor jegyezte be a cégbíróság, amelynek alapításában a felperes is részt vett, hanem annak, hogy e társaság - a felperes által sem vitatottan - versenytársa lehetett az alperesnek. Ennek megítélésénél nincs jelentősége annak, hogy a kft. árbevétele, vagy más gazdasági jellemzője miként viszonyult az alperes hasonló adataihoz. A gazdasági társaság alapításának megkezdése a felperes tevékenységével is járt. Ezt a magatartást a felperes maga is "tevékenységnek" minősítette, továbbá a felperes az alpereshez intézett írásbeli bejelentésében 2000. január 31-én vállalkozás létrehozását adta elő, amely cégbírósági bejegyzés alatt áll. E tényekből helyesen vonta le a másodfokú bíróság azt a következtetést, hogy az alperes sérelmére a versenyhelyzet a cégbírósági bejegyzéstől függetlenül is fennállt. Ezt - tartalmilag - a felperes sem vitatta a 2000. március 21-ei személyes meghallgatásán.
A peres eljárás anyaga hiteltérdemlően bizonyítja a fentieken túlmenően azt a rendkívüli felmondási okot, miszerint az alperes 2000 februárjában a kollektív szerződés II/4. pontja alapulvételével felszólította a felperest a jogsértő állapot megszüntetésére, amely felszólítás eredménytelen maradt. Mindezekből következően a felperest folyamatos kötelezettségszegés terhelte, ezért a rendkívüli felmondásra nyitva álló határidő nem 2000. január 31-én kezdődött; az alperes a jogsértő helyzet folyamatos fennállása folytán a törvénynek megfelelően élhetett a jogával 2000. március 21-én. A kifejtettek miatt a felperesnek a tevékenység folytatása hiányával és a határidő túllépésével kapcsolatos érvelése téves. A bírói gyakorlat értelmében több felmondási - rendkívüli felmondási - ok megjelölése esetén egy indok bizonyítottságának hiánya, amennyiben a további ok (okok) a törvény szerint a jognyilatkozat jogszerűségét megalapozzák, nem eredményezheti a jogellenességet. Ezért a másodfokú bíróság helytállóan hagyta helyben a tényleges kár bizonyítottsága mellőzésével meghozott elsőfokú ítéletet.
A kifejtettek miatt a Legfelsőbb Bíróság a Pp. 275/A. § (1) bekezdése alapján a megyei bíróság ítéletét hatályában fenntartotta. (Mfv. I. 10.298/2002.)
316. Ha a munkavállaló a pályázat benyújtására kapott felhívásnak akként tett eleget, hogy az formai hibákat tartalmazott és emiatt a munkáltatót kizárták a pályázatból, az emiatt alkalmazott rendkívüli felmondás jogszerű lehet (Mt. 96. §).
A felperes keresetében az alperes 2000. október 31-én kelt rendkívüli felmondása jogellenességének megállapítását, és ennek jogkövetkezményeként elmaradt munkabér, felmentési időre járó átlagkereset, a jogellenesség szankciójaként tíz havi átlagkereset, valamint kártérítés megfizetését kérte a munkaviszonya helyreállítása mellőzésével.
A munkaügyi bíróság ítéletével megállapította a rendkívüli felmondás jogellenességét, és kötelezte az alperest elmaradt munkabér, felmentési időre járó átlagkereset és további három havi átlagkereset megfizetésére. Ezt meghaladóan a keresetet elutasította.
A munkaügyi bíróság megállapítása szerint a rendkívüli felmondásban az alperes nem jelölte meg azt a konkrét kötelezettségszegést, amire az intézkedését alapozta, az általános, nem "pontos" indokolást tartalmazó rendkívüli felmondás ennélfogva jogellenes. A jogsértés és következményei súlya mérlegelésével három havi átlagkeresetnek megfelelő szankció megfizetésére kötelezte az alperest az egyéb jogkövetkezmények mellett.
Az alperes fellebbezésében vitatta a rendkívüli felmondás indoka hiányosságaival kapcsolatban elfoglalt elsőfokú ítéleti álláspontot.
A megyei bíróság ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletének nem fellebbezett részét nem érintette, fellebbezett részében megváltoztatta; megállapította, hogy a felperes munkaviszonya az alperesnél 2000. október 31-én megszűnt, ennek megfelelően mellőzte az alperes elmaradt munkabér megfizetésére kötelezését. Egyebekben az elsőfokú ítéletet helybenhagyta.
A másodfokú bíróság egyetértett a munkaügyi bíróságnak a rendkívüli felmondás túlzottan általános indokolására vonatkozó álláspontjával. A felperes 2000. november 7-én kelt levele alapján - melyben úgy nyilatkozott, hogy a "történtek után" a munkaviszonya fenntartását nem kéri, hanem a munkaviszonyát kettő havi átlagkereset megfizetése mellett közös megegyezéssel szüntessék meg - a feleknek a munkaviszony felszámolására vonatkozó kölcsönös akaratára következtetett. Ezért megállapította, hogy a felek kölcsönös nyilatkozata folytán a munkaviszony 2000. október 31-én szűnt meg, és a felperest a megszűnést követő időre elmaradt munkabér nem illeti.
A felperes a jogerős ítélet ellen benyújtott felülvizsgálati kérelmében az ügy érdemi elbírálására kihatóan jogszabálysértőnek jelölte meg a másodfokú bíróságnak a munkaviszony megszűnése módjára, időpontjára és az elmaradt munkabérben marasztalás mellőzésére vonatkozó döntését. Részletesen kifejtett érvelése lényege szerint a hivatkozott levelében foglaltakat - amelyben vitatta a rendkívüli felmondást, és egyezségi ajánlatot tett - az alperes elutasította, következésképpen minden alapot nélkülöz a feleknek a munkaviszony kölcsönös megszüntetésére irányuló egyező akaratára levont jogerős ítéleti következtetés, és jogszabálysértő az elmaradt munkabérigény ezen alapuló elutasítása. A felülvizsgálati kérelemben kifejtett álláspont szerint a másodfokú bíróság tévesen hivatkozott a Legfelsőbb Bíróság egy eseti döntésére, amely az eltérő tényállás miatt jelen ügyben nem alkalmazható. A felperes szerint mindezek olyan elvi jelentőségű jogkérdést vetnek fel, amely a joggyakorlat egysége és továbbfejlesztése érdekében indokolttá teszik a felülvizsgálatot, a jogszabálysértő ítélet hatályon kívül helyezését, a munkaviszonynak a jogerős ítélet meghozatalakori időpontban való megszűnése megállapítását, és eddig az időpontig az alperes elmaradt munkabér fizetésére kötelezését.
Az alperes csatlakozó felülvizsgálati kérelmet terjesztett elő, amelyben a jogszabálysértő jogerős ítélet hatályon kívül helyezését és a felperes keresete elutasítását kérte, mert álláspontja szerint a rendkívüli felmondás világos és a felperes számára egyértelmű indokot tartalmazott, amit a 2000. november 7-én kelt, a közbeszerzési eljárás anyaga hibás előkészítését elismerő levele is bizonyít. Ezért az eljárt bíróságok a nem megfelelő indokolás miatt jogszabálysértően állapították meg a rendkívüli felmondás jogellenességét.
A felek ellenkérelmükben a felülvizsgálati kérelem, illetve a csatlakozó felülvizsgálati kérelem elutasítását kérték. Az alperes felülvizsgálati ellenkérelmében a jogerős ítéletnek a feleknek a munkaviszony felszámolására irányuló kölcsönös akaratnyilatkozatával kapcsolatos álláspontjával egyetértett.
A felülvizsgálati kérelem és a csatlakozó felülvizsgálati kérelem az alábbiak szerint alapos.
A perbeli rendkívüli felmondást az alperes azzal indokolta, hogy a felperes "2000. október 4-én a nyomda vezetőjétől feladatot kapott a KSH által kiírt felhívásra (részvételi felhívás tárgyalásos eljárásra) készülő anyag elkészítésére, a szükséges igazolások és adatok beszerzésének, elkészítésének koordinálására, a benyújtott pályázat azonban olyan formai hibákat tartalmazott, amelyek az alperest kizárták az eljáráson való részvételből". Ezzel a magatartásával a felperes az alperesnek jelentős erkölcsi, valamint "feltételezhető" anyagi kárt okozott.
A nem vitatott jogerős ítéleti tényállás szerint a marketing menedzser munkakörben dolgozó felperes állította össze a perbeli közbeszerzési pályázathoz a pályázati anyagot, amelyet a felperes által is ismert hiányosság miatt (a részvételre jelentkező az adott esetben nem tehetett ajánlatot) elutasítottak, így az alperes a közbeszerzési eljárásban nem vehetett részt. A felperesnek a rendkívüli felmondás közlését követően az alpereshez intézett, 2000. november 7-én kelt leveléből kitűnően a felperes számára - a jóhiszeműség és a tisztesség elvét is alapul véve - egyértelmű volt, hogy a munkáltató a rendkívüli felmondást milyen, a felperes által elvégzett munka kapcsán felmerült hiányosságra, azzal összefüggő mely tényekre és körülményekre alapította.
A hosszabb ideje egységes bírói gyakorlat szerint az összefoglalóan megjelölt világos indokolás követelményének megfelel a munkáltató felmondása, ha abból megállapíthatók mindazok a tények és körülmények, amelyre a munkáltató a jognyilatkozatát alapítja.
Az adott esetben a rendkívüli felmondás kielégítette a világos összefoglaló indokolás követelményét, ezért a nem világos és nem kellően részletezett indokolás miatt jogellenességet megállapító elsőfokú ítéleti rendelkezést helybenhagyó jogerős ítélet az Mt. 96. § (2) bekezdésébe, a 89. § (2) bekezdésébe ütközik, és ellentétes az MK 95. számú állásfoglalás II. pontjában kifejtettekkel [2001. évi CV. törvény 20. § (9) bekezdés].
A bírói gyakorlat szerint a világos összefoglaló indokolást tartalmazó felmondás jogszerűségének vizsgálata során az indokolás keretein belül maradva helye van az indokot alátámasztó (kiegészítő) tények és körülmények bizonyításának (MD II/143.).
A megismételt eljárásban a kifejtettek alapján tehát vizsgálni kell a rendkívüli felmondás indokolása keretei között a rendkívüli felmondás jogszerűségét, a felperes által készített pályázati anyag hiányosságával kapcsolatos felperesi állított kötelezettségszegést [Mt. 96. § (1) bekezdés a) pont], annak a rendkívüli felmondást megalapozó súlyát. Mindezekkel összefüggésben az alperesre háruló bizonyítási teher alapulvételével fel kell tárni a tényállást, meg kell állapítani a perbeli pályázati anyag elkészítésével kapcsolatos felperesi munkaköri kötelezettségeket, ezek esetleges megszegése tényét és körülményeit, figyelemmel a felperes 2000. november 7-ei levelében tett részbeni elismerésére is. Az összes körülmény feltárása, a felperesnek az alperes szervezetében betöltött helye (beosztott, vagy önálló munkakör), a munkaköréhez kapcsolódó felelőssége alapján értékelhető a kötelezettségszegés súlya, a vétkesség fajtája, illetve a rendkívüli felmondást megalapozó foka.
A Legfelsőbb Bíróság a Pp. 275. § (4) bekezdése alapján a jogerős ítéletet - a munkaügyi bíróság ítéletére is kiterjedően - hatályon kívül helyezte, és a munkaügyi bíróságot új eljárásra és új határozat hozatalára utasította. (Mfv. I. 10.343/2002.)
317. A munkáltatói jogkör átruházásáról való tájékoztatás elmaradása egymagában nem alapozza meg az intézkedés jogellenességét. A munkakörrel összeférhetetlen tevékenység engedély nélküli folytatása a rendkívüli felmondást megalapozza (Mt. 96. §).
A felperes keresete a 2000. január 4-én kelt rendkívüli felmondás jogellenessége jogkövetkezményei megállapítására és érdekeltségi juttatás megfizetésére irányult.
A munkaügyi bíróság ítéletével alperes keresetét elutasította.
Az elsőfokú ítéleti tényállás szerint az 1997. július 1-jétől sportfogadási szakértő munkakörben foglalkoztatott felperes munkaviszonyát a munkakörével összeférhetetlen, a munkáltató engedélye nélkül folytatott tevékenységgel indokolt rendkívüli felmondással szüntette meg az alperes.
A felperes keresetében vitatta a rendkívüli felmondás indokát, továbbá arra is hivatkozott, hogy az intézkedés nem a munkáltatói jogkör gyakorlójától származott.
A munkaügyi bíróság megállapította, hogy T. L. játékszervezési igazgató mint munkáltatói jogkört gyakorló döntött a felperes munkaviszonya rendkívüli felmondással való megszüntetéséről. Az indokolás tekintetében a lefolytatott bizonyítási eljárás alapján arra következtetett, hogy a felperes elkövette a rendkívüli felmondásban terhére rótt kötelezettségszegést, amikor a Napi Magyarország szerkesztőjeként dolgozott, és ezt a munkaszerződésében foglaltak ellenére az alperesnek nem jelentette be, a tevékenység folytatására engedélyt nem kért.
A felperes fellebbezése folytán eljárt megyei bíróság ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletét részítéletnek tekintette (mivel elmulasztotta a döntést az érdekeltségi juttatásról), és ilyenként helybenhagyta.
A másodfokú bíróság egyetértett a helyesen feltárt tényállásból levont elsőfokú ítéleti jogi következtetéssel.
A felperes felülvizsgálati kérelmében a jogerős ítélet hatályon kívül helyezését, és a keresetének helyt adó határozat hozatalát kérte. Továbbra is fenntartotta, hogy a rendkívüli felmondás jogával nem a munkáltatói jogkör gyakorlója élt. Az alperes SZMSZ-e szerint ugyanis a munkaviszony megszüntetése "kiemelt munkáltatói jognak" minősül, és azt a vezérigazgató vagy a helyettese gyakorolhatta. A felperes a fellebbezésében előadottak vizsgálata elmaradására, és annak indokai hiányára is hivatkozott.
Az alperes a felülvizsgálati ellenkérelmében a jogerős ítélet hatályában való fenntartását kérte.
A felülvizsgálati kérelem nem alapos.
Az első- és a másodfokú bíróság a perbeli bizonyítékok alapján - a felülvizsgálati kérelemmel érintett kérdésben - helyesen állapította meg a tényállást, és abból helytálló jogi következtetést vont le. Az alperes SZMSZ-e ugyanis az ún. kiemelt munkáltatói jogok gyakorlójaként a vezérigazgatót és a vezérigazgató-helyettest az alperes vezető beosztású munkavállalói (osztályvezetőig bezárólag) tekintetében ruházta fel. Minden más esetben a munkáltatói jog attól függően alakult, hogy az adott terület mely vezető "illetékességi területéhez" tartozott. Az alperes által végzett tevékenység 1999. december 1-jétől a játékszervezési szakigazgatósághoz tartozott, ezért nem törvénysértő az első- és a másodfokú bíróság megállapítása arról, hogy a rendkívüli felmondás a felperes felett az SZMSZ szerint munkáltatói jogkört gyakorló vezetőtől származott. A másodfokú bíróság az Mt. 74. §-ának (2) bekezdése helyes értelmezésével fejtette ki, hogy önmagában nem jogellenes a munkáltatói intézkedés amiatt, mert a munkáltató a munkavállalót nem tájékoztatta a munkáltatói jogkör átruházásáról.
A kifejtettek alapján a Legfelsőbb Bíróság a Pp. perben irányadó 275/A. §-ának (1) bekezdése alapján a felülvizsgálati kérelem keretei között vizsgált jogerős ítéletet hatályában fenntartotta. (Mfv. I. 10.399/2002.)
318. Amikor a pénztárkezelő márciusban arról tájékoztatta a munkáltatót, hogy a pénztárban hiány keletkezett, március 17-én átadta a pénztár kulcsait, majd március 24-én elismerte, hogy a 4 mFt-ot ő "vette kölcsön", a szubjektív határidő csak március 24-étől számítható (Mt. 96. §).
A felperes keresetében az alperes rendkívüli felmondása jogellenességének megállapítását, és az alperesnek az Mt. 100. §-a alapján történő marasztalását kérte a munkaviszonya helyreállítása mellőzésével.
A munkaügyi bíróság ítéletével megállapította az alperes rendkívüli felmondása jogellenességét, és kötelezte az alperest elmaradt munkabér, valamint a jogellenesség jogkövetkezményeként öt havi átlagkereset megfizetésére.
Az elsőfokú ítéleti tényállás szerint a felperes 1996. június 6-ától adminisztrátor munkakörben dolgozott az alperesnél. 2000 márciusában arról tájékoztatta az alperes egyik tulajdonosát, hogy az általa kezelt pénztárban hiány keletkezett. A felperes 2000. március 17-én átadta a pénztár és az iroda kulcsait, és ezt követően már nem végzett munkát az alperesnél, a hónap utolsó napjaiban azonban megjelent az alperesnél, és elismerte, hogy ő okozta a hiányt. Az alperes a 2000. március 28-án tartott taggyűlést követően 2000. április 6-án rendkívüli felmondással megszüntette a felperes munkaviszonyát. Az indokolás szerint a taggyűlésen pénztárhiány került megállapításra, továbbá a felperes március 17-étől a munkahelyén nem jelent meg, és távolmaradását nem igazolta.
A munkaügyi bíróság a pénztárhiányra vonatkozó indok tekintetében - figyelemmel arra, hogy a felperes 2000. március közepén közölte az alperessel a hiány tényét - a rendkívüli felmondás elkésettségét állapította meg. A másik felmondási indokot illetően a bizonyítékok alapján a vétkesség hiányára következtetett.
Az alperes fellebbezése folytán eljárt megyei bíróság ítéletével a munkaügyi bíróság ítéletét - annak helyes indokaira tekintettel - helybenhagyta.
Az alperes felülvizsgálati kérelmében a Pp. 270. § (2) bekezdés b) pontja alapján kérte a jogerős ítélet hatályon kívül helyezését, és a felperes keresetét elutasító határozat hozatalát. Jogszabálysértésként az Mt. 96. § (4) bekezdése megsértésére hivatkozott. Előadta, hogy a rendkívüli felmondás indoka a felperes tevékenységével összefüggő pénztárhiány, valamint a felperes igazolatlan hiányzása volt. Az első indok tekintetében a felperesnek a hiányról való bejelentésekor a vétkességéről még nem volt tudomása. A felperes ellen azóta sikkasztás büntette alapos gyanúja miatt büntetőeljárás van folyamatban. Az igazolatlan hiányzásra vonatkozó rendkívüli felmondási indokot illetően a súlyos kötelezettségszegés bizonyítottságára hivatkozott.
A Legfelsőbb Bíróság a Pp. 270. § (2) bekezdés bb) pontja alapján felülvizsgálati eljárást rendelt el.
A felperes a felülvizsgálati ellenkérelmében a jogerős ítélet hatályában való fenntartását kérte.
A felülvizsgálat az alábbiak szerint alapos.
A Legfelsőbb Bíróság az igazolatlan hiányzás tekintetében egyetért a munkaügyi bíróságnak a másodfokú bíróság által helybenhagyott döntésével és annak indokaival.
A jogerős ítéleti tényállást a másik indok tekintetében a per aggálytalan és egyértelmű adatai alapján kiegészíti a következőkkel: a felperes, aki minőségbiztosítási vezetőként és irodavezetőként bizalmi munkakört töltött be, az alperes pénztárát egyedül kezelte; a több mint 4 millió forintos pénztárhiány tényének 2000. március közepén történt közlését követően a felperes a jogi képviselőjével együtt 2000. március 24-én és 27-én megjelent az alperesnél és elismerte, hogy "az ő hibájából keletkezett a hiány"..."a hiányzó összeget megtéríti, ő a pénztárból a hiányzó összeget "kölcsönvette", és "megpróbált az alperessel egyezséget kötni".
A jogerős ítéleti tényállás a rendkívüli felmondás indoka és a kereset tartalma tekintetében is kiegészítésre szorul. A felülvizsgálati kérelemben az alperes helytállóan emelte ki, hogy a perbeli jognyilatkozatában megjelölt indok a felperes tevékenységével összefüggő pénztárhiány volt, amelyet a perben a felperes nem vitatott. Keresete az erre vonatkozó indoklás tekintetében a rendkívüli felmondás elkésettsége miatti jogellenesség megállapítására irányult. Mindezekből következően a munkaügyi bíróság iratellenesen szűkítette le a rendkívüli felmondás indokolását a pénztárhiányra, és tévesen állapította meg a tudomásszerzést a hiányról való felperesi elismerés időpontjához képest. A felperes keresete tekintetében az összefoglalóan közölt és a felperes számára - a tevékenységére hivatkozást illetően - egyértelmű indok (MK 95. számú állásfoglalás) vonatkozásában az Mt. 96. § (4) bekezdése szerinti szubjektív határidő vizsgálatakor nem a pénztárhiányról való alperesi tudomásszerzés időpontjának volt jelentősége.
A fentiek szerint kiegészített tényállásból megállapíthatóan az alperes legkorábban - a felperes elismeréséből - 2000. március 24-én szerzett tudomást a rendkívüli felmondásban összefoglalóan megjelölt, a pénztárhiányt eredményező felperesi tevékenységről. A perben arra vonatkozóan semmiféle adat nem merült fel, hogy az alperesnek a pénztárhiány felmerülésekor tudomással kellett bírnia a hiány perbeli okáról.
A Legfelsőbb Bíróság 246. számú elvi határozatában kifejtettek szerint a rendkívüli felmondásban megállapított szubjektív határidőt attól az időponttól kell számítani, amikor a munkáltatói jogkör gyakorlója a munkavállaló kötelezettségszegéséről, annak súlyára és a munkavállaló vétkességére is kiterjedően teljes körű tudomást szerez.
A pénztárhiány, annak jelentős mértéke ellenére sem képezhette rendkívüli felmondás jogszerű indokát az Mt. 96. § (1) bekezdésében előírt törvényi feltételek hiánya miatt. A perbeli intézkedés indokául megjelölt felperesi magatartásról való alperesi tudomásszerzéshez képest (2000. március 24., illetve 27.) a rendkívüli felmondás jogának gyakorlásával az alperes nem késett el. A munkaügyi bíróságnak a másodfokú bíróság által helybenhagyott, a rendkívüli felmondás elkésettsége miatt megállapított jogellenességre vonatkozó ítélete tehát az Mt. 96. § (4) bekezdésébe ütközött, és ellentétes a 246. EH-ban kifejtett jogelvvel.
A részletezettek alapján a Legfelsőbb Bíróság a Pp. 275. § (4) bekezdése alapján a jogerős ítéletet a munkaügyi bíróság ítéletére kiterjedően hatályon kívül helyezte, és a perbeli rendkívüli felmondás elkésettségére alapított, az indokot nem vitató keresetet elutasította. A két felmondási indok tekintetében ugyanis a bírói gyakorlatnak megfelelően elegendő volt az egyik jogszerű indok vizsgálata és ennek alapján a kereset elutasítása. (Mfv. I. 10.189/2003.
319. Az együttműködési kötelezettség a munkavállalót a keresőképtelensége ideje alatt is terheli (Mt. 96. §).
A felperes a felülvizsgálati kérelmében fenntartotta álláspontját a rendkívüli felmondási jog gyakorlására nyitva álló szubjektív határidő túllépéséről, mert érvelése szerint a kötelezettségszegés elkövetésének napja 2002. július 5-e volt, az alperes pedig 2002. július 29-én tett jognyilatkozatot. A keresőképtelenség ideje alatt nem követhetett el kötelezettségszegést, továbbá vitatta a folyamatos kötelezettségszegésre vonatkozó - egyébként ellentmondásosnak tartott - másodfokú bírósági érvelést is. Mindezek miatt az ítéletek hatályon kívül helyezését, és az elsőfokú bíróság új eljárásra való utasítását kérte.
A Legfelsőbb Bíróság a felülvizsgálati kérelmet tartalma szerint elbírálva megállapította, hogy a felperes (a jogszabály megjelölése nélkül) az Mt. 96. § (4) bekezdése megsértését állította, illetve szintén tartalmilag minősítette elvi kérdésnek a munkavállalónak a keresőképtelenség ideje alatt fennálló munkavégzési kötelezettsége hiányát.
A Legfelsőbb Bíróság a felülvizsgálat elrendelésére nem talált alapot.
A rendkívüli felmondás 3. pontjában az alperes nemcsak a kiadott munka elvégzésének elmaradását, hanem az iratok visszaadásának elmulasztását, és az alperes cég tekintélyének csorbítását rótta a felperes terhére. A felperes által sem vitatott tényállás szerint 2002. július 8-án személyesen megjelent a munkahelyén, táppénzes állományáról tájékoztatta a munkáltatóját, akinek az iratok visszaadására vonatkozó kérését megtagadta azzal, hogy másnap kívánja azokat az egyik munkatársnak átadni. Ez - telefoni felhívások ellenére - csak 2002. július 25-én történt meg. Emiatt az alperesnek a megrendelőnél többször kellett határidő módosítást kérnie.
T. E.-né tanú vallomását, mely szerint az iratok (amelyek a felperes lakásán voltak) visszaadását kérték, a tárgyaláson jelenlévő felperes és jogi képviselője nem vitatta. Az alperes arra is hivatkozott, hogy erre vonatkozóan egy üzenetrögzítő kazetta is rendelkezésére áll. Ennek bizonyítékként történő felhasználását a peres felek együttesen kérték mellőzni. E bizonyítékok, továbbá a megyei Rendőr-főkapitányság Nyomozó Osztály 1685/2002. számú átirata alapján nem jogszabálysértő annak megállapítása, hogy a felperest az iratok visszaadása tekintetében mulasztás terhelte [Pp. 206. § (1) bekezdés], az erre vonatkozó kötelezettségét folyamatosan elmulasztotta, ezért a jogerős ítéletnek az Mt. 96. § (4) bekezdésre vonatkozó álláspontja helytálló. A felperes az iratokat 2002. július 25-én adta át az alperesnek, ezért a rendkívüli felmondás 2002. július 29-én a 15 napos határidőn belül történt meg. E körben - figyelemmel a bírói gyakorlatra (BH 1999/573.) - helytállóan értékelték a bíróságok, hogy az együttműködési kötelezettség a munkavállalót a keresőképtelenség ideje alatt is terheli [Mt. 103. § (1) bekezdés c) pont]. Ebből következően az említett kötelezettség szándékos megsértése - figyelemmel az alperesnek a szakvélemény határidőben való elkészítéséhez fűződő, a felperes által is ismert fontos érdekére - jogszerű indoka volt az alperes rendkívüli felmondásának (Mt. 96. § (1) bekezdés a) pont).
Az Mt. 107. § c) pont szerint a munkavállalót munkavégzési kötelezettség a keresőképtelenség ideje alatt nem terheli. A jogszabály rendelkezésében foglaltak elvi kérdésként nem minősülhetnek. A kifejtettek szerint az iratok átadása elmulasztásával megvalósult kötelezettségszegés miatt a rendkívüli felmondás jogszerű volt, ezért a jogerős ítéletnek a munkavégzés elmaradására vonatkozó téves jogi álláspontja nem alapozhatja meg a felülvizsgálati eljárás elrendelését.
Ezért a Legfelsőbb Bíróság a felülvizsgálati kérelmet a Pp. 273. §-ának (1) bekezdése alapján elutasította. (Mfv. E. 10.561/2003.)
320. Ha a munkáltató az állásidő miatt távol lévő munkavállalóját munkába állásra hívja fel, a másnap közölt munkavállalói rendkívüli felmondás jogellenes volt (Mt. 96. §).
A felperes felülvizsgálati kérelmében az Mt. 102. § (3) bekezdése és a 96. § (1) bekezdése megsértése miatt kérte a jogerős ítélet hatályon kívül helyezését, és a keresetének helyt adó határozat hozatalát. Elvi jelentőségű jogkérdésként vetette fel azt, hogy a munkáltatónak a munka felvételére felhívó ajánlott küldeményének levélszekrénybe dobása bizonyítja-e a munkavállalói tudomásszerzést, továbbá a munkáltatói felszólítás tényén túlmenően a bíróságnak vizsgálnia kell-e a rendeltetésszerű joggyakorlást.
A Legfelsőbb Bíróság a felülvizsgálati kérelem előzetes vizsgálata során nem talált alapot a felülvizsgálati eljárás elrendelésére.
A felülvizsgálati eljárásban is irányadó jogerős ítéleti tényállás szerint a felperes az alperessel 2002. december 13-án közölt rendkívüli felmondását azzal indokolta, hogy az alperes a táppénze és a szabadsága lejárta után nem foglalkoztatta, ugyanakkor a korábban kilátásba helyezett rendes felmondással sem élt.
A munkaügyi bíróság által feltárt, a felülvizsgálati kérelem által sem vitatott tényállás szerint az alperes a felperes keresőképtelensége alatt arról tájékoztatta a felperest, hogy a későbbiekben nem tud a részére munkát biztosítani, ezért a munkaviszonyát a felgyógyulását követően fel fogja mondani. Erre azonban nem került sor, az alperes a gépkocsivezető felperesnek az autómentő vezetői munkát ajánlotta fel, amit a felperes nem fogadott el. Az alperes a felperest másfél hónap múlva ajánlott levélben munkára jelentkezésre hívta fel, addig az ideig - másfél hónapig - állásidőre járó személyi alapbért fizetett a részére. A felperes a jogerős ítélettel helybenhagyott elsőfokú ítélet ezen tényállási megállapítását nem vitatta. A posta a felperes postaládájába 2002. december 12-én kézbesítette a munkáltató levelét, a felperes aznapi keltezéssel másnap közölte a rendkívüli felmondást.
Az eljárt bíróságok e tényállásból a felülvizsgálati kérelemben megjelölt jogszabályok megsértése nélkül érdemben helyesen állapították meg a felperesi rendkívüli felmondás megalapozatlanságát. Az alperes ugyanis az Mt. 150. § (2) bekezdésében meghatározott kötelezettségét teljesítette, amikor a munkavégzésnek a munkáltató működési körébe tartozó okból való akadályoztatása idejére - az állásidőre - a törvény szerint járó személyi alapbért megfizette. A felperes ezért az Mt. 102. § (3) bekezdése megsértésére alaptalanul hivatkozott, továbbá a munkáltatói rendes felmondás kiadása elmulasztását is tévesen állította, mivel az alperesnek ilyen kötelezettsége nem állt fenn.
A felperes rendkívüli felmondásában megjelölt okok ezért nem feleltek meg az Mt. 96. § (1) bekezdésében meghatározott feltételeknek. Mindezek miatt a felülvizsgálati kérelemben megjelölt elvi jogkérdések az adott ügyben nem álltak fenn. (Mfv. E. 10.846/2003.)
321. Ha a munkavállaló vétkes kötelezettségszegéssel fiktív megrendeléseket fogadott el, amely nem alapult valós megrendelésen, ez a rendkívüli felmondást megalapozta (Mt. 96. §).
A felperes a felülvizsgálati kérelmében az ügy érdemére kiható jogszabálysértésként jelölte meg az Mt. 96. § (1), (2) és (4) bekezdése, a Pp. 206. § (1) bekezdése, az Mt. 89. § (2) bekezdése, a Pp. 213. § (1) bekezdése és a Pp. 221. § (1) bekezdése megsértését. Kérte a jogerős részítéletnek - a prémiumra és a versenytilalmi megállapodásra vonatkozó rendelkezések kivételével - "megváltoztatását", és a felperes keresetének helyt adó határozat hozatalát. Előadta, hogy a másodfokú bíróság a bizonyítékokat tévesen értékelte, a rendkívüli felmondás indoka valós és okszerű voltát nem vizsgálta, felperes észrevételeit, fellebbezését figyelmen kívül hagyta. Álláspontja szerint elvi jelentőségű jogkérdésnek kell tekinteni és állást kell foglalni abban, hogy az ítélet alapjául csak valós, és "bizonyítani szándékozott körülményre vonatkozó bizonyíték" használható, továbbá a rendkívüli felmondás gyakorlására vonatkozó határidőt illetően milyen körülményeket lehet figyelembe venni. A felperes szerint állást kell foglalni abban a jogkérdésben is, hogy az indok tekintetében a bíróságot milyen körben terheli a bizonyítási eljárás lefolytatásának és az ítélet indokolásának kötelezettsége.
A Legfelsőbb Bíróság a felülvizsgálati kérelem előzetes vizsgálata során nem találta megállapíthatónak a felülvizsgálat elrendelésére előírt jogszabályi feltételek fennállását [Pp. 270. § (2) bekezdés].
Az első- és a másodfokú bíróság törvénysértés nélkül állapította meg, hogy az alperes a 2000. szeptember 15-ei, a fiktív megrendelések gyakoriságának és összegszerűségének átfogó vizsgálata alapján került abba a helyzetbe, hogy a felperes sorozatos kötelezettségszegő magatartásáról, annak nagyságáról és súlyáról teljes körű tudomást szerezzen. Ezért a 2000. szeptember 21-ei rendkívüli felmondás nem késett el.
Az alperes sorozatos olyan vevő megjelölést tartalmazó utasítás kiadását rótta a felperes terhére, amely mögött nem állt valós megrendelés, ezek az áruk raktáron maradtak, a valós megrendelések pedig késedelmet szenvedtek. Az első- és a másodfokú bíróság az indok tekintetében a bizonyítékokat számba vette, mérlegelését részletesen indokolta.
A felperes által felvetettek a bizonyítékok bírói mérlegelésére vonatkoznak. A rendkívüli felmondás szubjektív határidejére, a rendkívüli felmondás indoka megalapozottságára vonatkozó bizonyítékok értékelésére vonatkozóan széleskörű és hosszabb ideje egységes bírói gyakorlat alakult ki. Ezért a felülvizsgálati kérelemben előadottak nem minősülnek a felülvizsgálati eljárás elrendelését megalapozó elvi jelentőségű jogkérdésnek.
Mindezekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság a felülvizsgálati kérelmet a Pp. 273. §-ának (1) bekezdése alapján elutasította. (M. E. 10.860/2003.)
322. Az a körülmény, hogy a beosztott által tudottan felettese, a fiókvezető tudott a vezérigazgatói utasítástól való eltérésről, önmagában nem teszi vétlenné a beosztott magatartását. Új eljárás során tisztázandó, hogy a beosztott feltételezhette-e a fiókvezető eljárásának szabályszerűségét (Mt. 96. §).
Az alperes a felülvizsgálati kérelmében a tényállásnak a 2002. október 2-án kelt tárgyalási jegyzőkönyv téves értékelésén alapuló megállapítását sérelmezte. Előadta, hogy a másodfokú bíróság jogszabálysértően mellőzte az ellentétes tanúvallomások mérlegelését, ezért tévesnek találta azt a megállapítást, hogy a fiókvezető engedélyezte a felperesnek az utóbb a terhére rótt magatartást.
Az alperes álláspontja szerint a 2002. szeptember 13-án kelt vezérigazgatói utasítást a felperes megszegte, ezért több mint száz ügyfél érdeke sérült, illetve sérülhetett.
Az alperes az Mt. 104. § elemzése alapján arra következtetett, hogy a munkavállaló köteles az erre feljogosított személy utasítását betartani olyan esetben is, amikor a jogosultétól eltérő utasítást kap a jogosult alárendeltjétől. Az ezzel ellentétes álláspont nem felel meg a törvénynek és a jogbiztonság követelményének. A felperes a terhére rótt utasításellenes magatartásával olyan kötelezettségszegést követett el, amely alapján az Mt. 96. § (1) bekezdés a) pontját jogszerűen alkalmazta. Emiatt az alperes a jogerős ítéletnek az 1 404 300 forint és járulékai, a rendkívüli felmondás körében meghozott rendelkezése hatályon kívül helyezését, és e tekintetben a kereset elutasítását kérte.
A Legfelsőbb Bíróság a felülvizsgálati eljárást elrendelte.
A felperes a felülvizsgálati ellenkérelmében a tényállásról előadta, hogy iratellenesség, okszerűtlenség, logikailag téves következtetés hiányában az alperes előadása alaptalan. Kiemelte, hogy a fiókvezető a közvetlen felettese volt, aki - egyebek mellett - túlmunkát is elrendelt. Az elrendelt túlmunka ellenértékére vonatkozó döntést az alperes már fellebbezéssel sem támadta, ebből következően nem vitathatja eredményesen ugyanezen felettes által kiadott utasítás teljesítésének kötelezettségét. További érvelése részletes kifejtésével a felperes azt is hangsúlyozta, hogy a szóban lévő utasítás teljesítése nem ütközött jogszabályba. Mindezek miatt a kérelme a jogerős ítélet hatályában való fenntartására irányult.
A felülvizsgálati kérelemmel érintett jogkérdésben az elsőfokú bíróság az alábbi tényállást állapította meg.
Az alperes 2002. október 15-én szüntette meg rendkívüli felmondással a felperes munkaviszonyát. Ennek indokául arra hivatkozott, hogy a felperesnek a munka végzését megváltoztató ötletét a szolgálati felettese elfogadta, és ezek után a bankfiókban ennek megfelelően jártak el, amely azonban a vezérigazgató utasításával ellentétes volt.
A munkaügyi bíróság azt is megállapította, hogy a fiókvezető, B. M. munkaviszonya az alperessel megkötött közös megegyezéssel szűnt meg annak ellenére, hogy az ő munkaviszonyát megszüntető rendkívüli felmondás szó szerint megegyezik a felperes munkaviszonyát megszüntető alperesi jognyilatkozattal.
A munkaügyi bíróság a tényállás mérlegelése alapján - figyelembe véve a Legfelsőbb Bíróságnak a munkáltató mérlegelési jogköréről kialakított ítélkezési gyakorlatát - a felperesre nézve megvalósult hátrányos megkülönböztetésre következtetett. A munkaügyi bíróság álláspontja szerint e kérdés eldöntésénél nincs jelentősége annak, hogy az alperes a felperesnek is felajánlotta a munkaviszony közös megegyezéssel való megszüntetését.
Mindezek miatt a munkaügyi bíróság a felülvizsgálati kérelemmel érintett jogkérdésben a rendkívüli felmondás jogellenességét mondta ki, és az alperest felmondási időre járó munkabér, végkielégítés és hat havi átlagkeresetnek megfelelő összeg megfizetésére kötelezte.
Az ítélet ellen az alperes fellebbezést nyújtott be.
A megyei bíróság ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletének nem fellebbezett részét nem érintette, fellebbezett részében helybenhagyta.
A másodfokú bíróság álláspontja szerint a felperes a munkakörébe tartozó feladatait a fiókvezető tudtával és utasítása szerint végezte, ezt nem lehet rendkívüli felmondást megalapozó kötelezettségszegésként értékelni; a felperes a munkamenetre vonatkozó javaslatát egy munkahelyi értekezleten terjesztette elő, amelyet a fiókvezető elfogadott, a felperest (és munkatársait) eszerint utasította a további munkavégzésre. A felperes tehát az utasítást nem volt köteles megtagadni, a terhére rendkívüli felmondást megalapozó kötelezettségszegés nem állapítható meg.
A felülvizsgálati kérelem az alábbiak szerint alapos.
A Pp. 221. § (1) bekezdés alapján az ítéletben meg kell állapítani az irányadó, szükséges tényállást, a bizonyítékokat meg kell jelölni, illetve el kell végezni a Pp. 206. § (1) bekezdés szerinti mérlegelést, amelynek eredménye alapján a bíróság a jogvita eldöntéséhez szükséges jogi következtetést levonhatja. Az adott esetben az elsőfokú bíróság által megállapított tényállás hiányos, mert nem tartalmazza a szükséges tényállást arról, hogy az utasítási jog szempontjából a felperes közvetlen munkahelyi felettesének mi volt a jogköre abban az esetben, ha a munkavállaló - a munkaszerződésében rögzített kötelezettségénél fogva - változtatást kezdeményezett a munkafolyamatban, és ezt - helyesnek találva - a közvetlen munkahelyi felettes elfogadta. Amennyiben tehát az alperes munkáltató kifejezetten számított a munkavállalók hasonló tartalmú kezdeményezéseire, hiányos a tényállás arra nézve, hogy ilyen esetben mi volt a szabályszerű eljárás főképpen akkor, ha az érintett munkafolyamatot belső szabály (pl. vezérigazgatói utasítás) szabályozta. A rendelkezésre álló adatokból az sem állapítható meg aggálytalanul, hogy pontosan mi történt az után az értekezlet után, amelyen a felperes a munkafolyamatra vonatkozó ötletét előadta (a közvetlen felettese ezt jelentette-e valakinek, milyen alakszerű döntés, milyen módon született, a felperes felettese milyen tartalmú szóbeli utasítást adott a munkavállalóknak a munkafolyamat megváltoztatása tárgyában). A tényállás szükséges részének hiányosságát a másodfokú bíróság nem észlelte, következésképpen a felülvizsgálati kérelem erre vonatkozó része megalapozott.
A fentiek szerint kiegészítendő tényállás alapján lehet azt az ügy eldöntése szempontjából lényeges következtetést levonni, hogy a felperes kellő gondosság [Mt. 103. § (1) bekezdés b) pont] alapján feltételezhette-e, hogy a közvetlen, utasításadásra feljogosított vezetője jogosult volt eltérni a perbeli vezérigazgatói utasítástól. Ilyen eltérés jóhiszemű feltételezése esetén nem lehet szó kötelezettségszegésről. Az említettekből levont következtetés továbbá annak megállapításához is nyilvánvalóan szükséges, hogy a felperes szándékosan, vagy súlyosan gondatlanul járt-e el [Mt. 96. § (1) bekezdés a) pont].
A kifejtettek miatt a felperes magatartását a másodfokú bíróság tévesen értékelte kizárólag abból kiindulva, hogy a felettese, a fiókvezető tudott a vezérigazgatói utasítástól való eltéréstől, illetve erre adott utasítást. Ezzel összefüggésben helytállóan hivatkozott az alperes a felülvizsgálati kérelmében - általában - arra, hogy a munkavállaló nem köteles teljesíteni azt az utasítást, amely a felettesétől származik ugyan, de ellentétes valamely felsőbb utasítással. Az adott eset egyedi sajátosságai miatt - amelyekre vonatkozóan a kifejtettek szerint a tényállás kiegészítése szükséges - a bizonyítás eddigi eredménye alapján nem lehet következtetni arra, hogy a felperes követett-e el szándékosan vagy súlyosan gondatlanul rendkívüli felmondást megalapozó jelentős mértékű kötelezettségszegést, vagy nem. Amennyiben a munkavállaló alappal és jóhiszeműen bízhat abban, hogy a közvetlen munkahelyi felettese egyedi felhatalmazás, vagy külön engedély alapján jogosult eltérni a felsőbb utasítástól, általában nem köteles a közvetlen felettes utasításának végrehajtását megtagadni. Ebből következően ilyen esetben az utasítás megtagadásának elmaradása nem valósít meg kötelezettségszegést.
A kifejtettek miatt a másodfokú bíróság megalapozatlanul, és az Mt. 102. és 104. §-ainak teljeskörű figyelembevétele, továbbá a tényállás egyedi sajátosságainak értékelése nélkül hagyta helyben az elsőfokú bíróság ítéletét, a másodfokú ítélet a Pp. 206. §-ának nem felel meg. Ezért a Legfelsőbb Bíróság a Pp. 275. § (4) bekezdés alapján a megyei bíróság ítéletét - a munkaügyi bíróság ítéletére is kiterjedően hatályon kívül helyezte, és a munkaügyi bíróságot új eljárásra és új határozat hozatalára utasította. (Mfv. I. 10.253/2004.)
323. Ha a munkavállaló a felettesei rábeszélésére létesített tagsági viszonyt másik gazdasági társasággal, majd a felettesei utasítására szüntette meg a tagságát, a tagság miatti rendkívüli felmondás jogellenességének megállapítása jogszerűen történt (Mt. 96. §).
Az alperes a felülvizsgálati kérelmében a rendkívüli felmondásának egyik indoka jogszabálysértő, és az irányadó bírói gyakorlatba ütköző elbírálását állította, emiatt (tartalmilag) a jogerős ítélet hatályon kívül helyezését, az elsőfokú ítélet megváltoztatását, és a kereset teljes elutasítását kérte.
Érvelésének lényege szerint a felperes szándékosan folyamatos, jelentős mértékű kötelezettségszegést követett el azáltal, hogy egy gazdasági társaságban a tagságát fenntartotta. E kötelezettségszegés megítélésénél nincs jelentősége a társaság gazdasági tevékenységének, nyereségének (BH 2001/298., 2003/35.). Figyelmen kívül maradt továbbá, hogy a felperes tudatosan szembehelyezkedett az Mt. 191. § (2) bekezdésével (BH 1996/450.), illetve a másodfokú bíróság nem értékelte az alperes és a szóban lévő kft. tevékenységi körét a cégjegyzék alapján. Az alperes sérelmezte továbbá, hogy folyamatos kötelezettségszegés ellenére a jogerős ítélet a rendkívüli felmondásra nyitva álló határidőt a kötelezettségszegés kezdő napjától, nem annak befejezésétől vizsgálta.
A felülvizsgálati kérelem előzetes megvizsgálása alapján a Legfelsőbb Bíróság a felülvizsgálat elrendelésére nem talált alapot [Pp. 275. § (2) bekezdés].
Az elsőfokú bíróság ítéletében lévő, és a másodfokú bíróság által is elfogadott tényállás szerint a felperes a vezérigazgató tudtával, és felettesei rábeszélésére létesített tagsági viszonyt a privatizációs céllal alakult, és gazdasági tevékenységet nem végző Cs.-i B. Kft.-ben. A kft.-ből a vezérigazgató felszólítására 2002. június 6-án kilépett, a tagsági viszonyát megszüntette. A kft. ezt követően 2002. szeptember 2-án intézkedett a cégbíróságnál annak ellenére, hogy a közgyűlés 2002. június 12-én a felperes üzletrészének megvásárlásáról döntött. E tényállás alapján nem jogszabálysértő a másodfokú bíróság ítéletének az a mérlegelése, hogy a felperes kötelezettségszegése nem minősülhet jelentős mértékűnek figyelemmel arra is, hogy a kft.-be való belépést a felperes felettesei kezdeményezték, tehát erről mindvégig tudomásuk volt.
A folyamatos kötelezettségszegés alapján az alperes általában helytállóan hivatkozott a tudomásszerzéssel, illetve a jognyilatkozat megtételére nyitva álló határidő kezdő napjával kapcsolatos bírói gyakorlatra [Mt. 96. § (4) bekezdés].
Az elsőfokú bíróság ezért tévesen állapította meg a szóban lévő rendkívüli felmondási ok tekintetében a szubjektív határidő túllépését. Ez azonban azért nem alapozhatja meg a felülvizsgálati eljárás elrendelését, mert mindkét bíróság az alperes jognyilatkozata tartalmi értékelése alapján is annak jogellenességét állapította meg.
Az alperes által a felülvizsgálati kérelmében megjelölt eseti határozatokban kifejtetteknek a per eldöntésénél azért nem volt jelentősége, mert az a bizonyított körülmény, hogy a felperes a felettesei "rábeszélésére" létesített tagsági viszonyt, illetve az ő utasításukra szüntette meg azt, jelentős mértékben kihatott a kötelezettségszegés súlyának megítélésére, e körben a másodfokú bíróság okszerű, a logika szabályainak és a bizonyítékoknak megfelelő mérlegelése nem ütközik a Pp. 206. § (1) bekezdésébe. Ebből következően az adott esetben nem volt jelentősége annak a bírói gyakorlatnak, amely a munkáltató tudomása nélkül összeférhetetlen helyzetet előidéző munkavállalói magatartást vette alapul. Emiatt a perbeli jogkérdés eldöntésénél a munkáltató megkerülésével tanúsított magatartás tartalmi megítélésének a bírói gyakorlat által kialakított szempontjai ugyancsak nem irányadóak. Mindezek miatt az alperes a kft. tagsággal kapcsolatosan tévesen állította a jogerős ítélet jogszabályba ütközését.
Ezért a Legfelsőbb Bíróság a felülvizsgálati kérelmet a Pp. 273. §-ának (1) bekezdése alapján elutasította. (Mfv. E. 10.263/2004.)
324. Ha az ügyvezető az alapító egyetértése nélkül az alapító okiratban megjelölt mértéket jelentősen meghaladó hitelt vett igénybe és vagyonmegterhelést hajtott végre, a munkaviszonyának rendkívüli felmondással történt megszüntetése jogszerűen történt (Mt. 96. §).
A felperes keresetében a munkáltatói jogkört gyakorló megyei önkormányzat Közgyűlésének a munkaviszonyát rendkívüli felmondással megszüntető határozata jogellenességének megállapítását, és elsődlegesen a határozott idejű munkaviszonyából még hátralévő időre járó átlagkeresete megfizetését, másodlagosan az Mt. 100. §-a szerinti jogkövetkezmények alkalmazását, továbbá a prémiumelőleg visszafizetése alóli mentesítését kérte. Az alperes viszontkeresetében prémiumelőleg, valamint lakáscélú munkáltatói kölcsön visszafizetésére kérte a felperest kötelezni.
A munkaügyi bíróság ítéletével megállapította a megyei közgyűlés 7/2003. (II. 14.) KGY. számú, a rendkívüli felmondást tartalmazó határozata jogellenességét, és kötelezte az alperest 33 595 684 forint megfizetésére. Ezt meghaladóan a felperes keresetét elutasította. A prémiumelőleg tekintetében helyt adott az alperes viszontkeresetének, a lakásvásárlási munkáltatói támogatás visszafizetése iránti viszontkereset vonatkozásában a pert megszüntette.
A felülvizsgálati kérelemmel érintett rendkívüli felmondás tekintetében a munkaügyi bíróság által megállapított tényállás szerint a felperes 1972. szeptember 10-étől állt munkaviszonyban az alperessel, 1993. január 1-jétől ügyvezető igazgatói munkakört töltött be. A felek 2002. szeptember 30-án az ügyvezető igazgatói munkakör betöltésére újabb öt éves határozott idejű munkaszerződést kötöttek. A megyei önkormányzat közgyűlése, mint az alperes kft. alapítója és a munkáltatói jogkör gyakorlója 2003. február 20-ai határozatával rendkívüli felmondással megszüntette a felperes munkaviszonyát, és egyben azonnali hatállyal visszahívta ügyvezetői tisztségéből. A határozat indokolása szerint a felperes 2003. január 20-án az alapító közgyűlés tudomása nélkül két hitelt vett fel, valamint keretbiztosítéki jelzálogszerződést kötött, melynek alapján a felvett hitelek biztosítékául az alperes két ingatlanát megterhelték. Mindezekhez a felperes nem kérte ki sem a könyvvizsgáló, sem a felügyelő bizottság, sem az intézményi és vagyongazdálkodási bizottság, sem a közgyűlés véleményét, illetve előzetes döntését. Megkerülte, illetve semmibe vette a tulajdonosi irányításban és ellenőrzésében résztvevőket, amikor 2003. január 1-jétől január 30-áig még utólag sem tájékoztatta a kölcsönszerződésről az új tulajdonosi képviselőt, a felügyelő bizottság új tagjait, és a könyvvizsgáló sem ismerte a hitelezéssel kapcsolatos folyamatot (holott a felperes velük egyéb ügyekben folyamatos kapcsolatot tartott), továbbá az alperes üzleti tervvel sem rendelkezett.
A munkaügyi bíróság a lefolytatott bizonyítási eljárás alapján megállapította, hogy a perbeli időben a felperes 85 millió forint működési hitelt (forgóeszköz hitelt) vett fel, amelyre az alapító okirat és a kialakult gyakorlat szerint a felperes jogosult volt hozzájárulás nélkül. A hitel felvételére a működéshez szükség volt, továbbá a 2002. január 17-ei keretbiztosítéki jelzálogszerződésről az akkori felügyelő bizottságnak tudomása volt. A munkaügyi bíróság elfogadta a felperes érvelését, miszerint a korábbi évek gyakorlatára tekintettel abban a tudatban volt, hogy csak a hosszú lejáratú fejlesztési hitel vonatkozásában szükséges az alapítói előzetes engedély. Értékelte továbbá a 2001. évi üzleti tervet, amely utalt a finanszírozáshoz felvett hitel év végi állományára, a 2002. évi üzleti tervet, amely tartalmazta a folyamatosan folyószámla hitelből történő finanszírozást, továbbá a 2000-ben és 2001-ben felvett forgóeszköz hiteleket, amelyek mindkét évben meghaladták a törzstőke 25%-át. Mindezek alapján a munkaügyi bíróság úgy ítélte meg, hogy a felperes mind a hitelfelvétel, mind a jelzálog szerződés tekintetében megszegte ugyan a munkaköri kötelezettségét, az évek óta folytatott gyakorlatra figyelemmel azonban ez nem jelentős, és a felperes gondatlansága nem súlyos, ezért az Mt. 96. § (1) bekezdés a) pontjában előírt feltételeknek a rendkívüli felmondás nem felelt meg. A 2003. évi üzleti terv hiányára vonatkozó indokolást alaptalannak minősítette. A jogellenesség alapján az Mt. 88. § (1) bekezdése szerint kötelezte az alperest a határozott idejű munkaviszonyából hátralévő időre járó átlagkereset megfizetésére.
A felek fellebbezése alapján eljárt megyei bíróság ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletét - nem fellebbezett részét nem érintve - helybenhagyta.
A másodfokú bíróság álláspontja szerint a megyei önkormányzat 4/1997. (III. 21.) KGY számú rendelete (vagyonrendelet) hatálya nem terjedt ki az alperesre, az alperes ingatlanai nem tartoztak a megyei önkormányzat vagyonába. A vagyonrendelet alapján az alperesnél működő tulajdonosi képviselő nem rendelkezett olyan jogkörrel, melyet a felperes eljárása sértett volna, ezért - a közgyűlés kivételével - a rendkívüli felmondásban megjelölt szervek és személyek döntésének és véleménye kikérésének elmaradása a rendkívüli felmondást nem alapozta meg. A másodfokú bíróság szerint az alapító közgyűlés összetételében beállt változások a felperes kötelezettségszegése szempontjából érdektelenek. A korábbi gyakorlatra, és az alapító okirat nem egyértelmű rendelkezésére tekintettel úgy ítélte meg, hogy nem állapítható meg, miszerint a felperest az alapító okiratnak a hitelek felvételére vonatkozó korlátozása megszegése tekintetében szándékosság, vagy súlyos gondatlanság terhelte volna. A másodfokú bíróság szerint a korábbi gyakorlatra tekintettel, amikor (az akkori) közgyűlési hozzájárulás nélkül vett fel a felperes a törzstőke 25%-át meghaladó működési hiteleket, a perbeli kötelezettségszegés súlya nem érte el a törvényben megkívánt mértéket.
A jogerős ítélet ellen az alperes élt felülvizsgálati kérelemmel, melyben kérte a jogerős ítélet hatályon kívül helyezését, és a keresetet elutasító határozat hozatalát. Álláspontja szerint a jogerős ítélet megsértette a keresethez kötöttségnek az elvét, továbbá az Mt. 96. § (1) bekezdés a) pontját és (4) bekezdését. Előadása szerint a kereset nem a rendkívüli felmondásról szóló közgyűlési határozat számát, hanem más határozatszámot jelölt meg. Az alperes szerint továbbá téves a perbeli alperesi ingatlanok megterhelésére vonatkozó rendkívüli felmondási indok elkésettségére vonatkozó jogerős ítéleti álláspont, mert a joggyakorlási határidő szempontjából nem a jelzálogszerződés időpontja, hanem a testület tudomásszerzése az irányadó. A hitelfelvétellel kapcsolatos kötelezettségszegés súlya vonatkozásában a bizonyítékok kirívóan okszerűtlen értékelésére hivatkozott. Álláspontja szerint a korábbi közgyűlés tekintetében az alapító okirattal ellentétes gyakorlat a felperes vétkességét nem enyhítheti. Különösen sérelmezte a jogerős ítélet kifejtését a törzstőke 25%-át meghaladó hitel "nem olyan jelentős mértékéről". Álláspontja alátámasztásául a Legfelsőbb Bíróság eseti döntéseire hivatkozott.
A Legfelsőbb Bíróság a felülvizsgálati eljárást elrendelte.
A felperes felülvizsgálati ellenkérelmében a jogerős ítélet hatályában való fenntartását kérte. Részletesen kifejtett érvelésének lényege szerint a keresetének tárgya egyértelmű volt, továbbá az alperesnek a bizonyítékok szabad mérlegelését támadó álláspontja nem vehető figyelembe, az elkésettségre vonatkozó ítéleti következtetés megalapozott. Helytálló továbbá, hogy a kötelezettségszegés jelentős mértéke vizsgálatánál az eljárt bíróságok nem a "milliós nagyságrendhez mérték a felperes eljárását".
A felülvizsgálati kérelem az alábbiak szerint alapos.
A felperes felülvizsgálati kérelme a munkaviszonyát rendkívüli felmondással megszüntető közgyűlési határozat jogellenessége jogkövetkezményeinek alkalmazására irányult, az eljárt bíróságok ezt a keresetet bírálták el. Az alperes erről szóló érvelése alaptalan, a kereset tartalma szerinti elbírálását nem cáfolja a keresetlevélben a közgyűlési határozat számának nyilvánvaló elírása.
A munkáltatói jogkör gyakorló a rendkívüli felmondást a felperes kötelezettségszegéseire alapozta, ezért, amint azt a másodfokú bíróság helytállóan kifejtette, az intézkedés megalapozottságát az Mt. 96. § (1) bekezdés a) pontja alapján kellett elbírálni. Ezt nem érinti, hogy a rendkívüli felmondás az Mt. 96. § (1) bekezdés b) pontjára is hivatkozott.
A felülvizsgálati eljárásban irányadó jogerős ítéleti tényállás szerint a felperes által irányított kft. 2003. január 20-án az O. Bank Rt.-től 25 millió és 60 millió forint, összesen 85 millió forint hitelt vett fel. Ezeknek a hiteleknek a fedezete az O. Bank Rt.-vel 2002. január 17-én megkötött, 100 millió forint erejéig szóló keretbiztosítási jelzálogszerződés alapján az alperes tulajdonát képező z.-i és z.-i ingatlanok voltak.
Az alperes alapító okirata előírta, hogy az ügyvezető igazgató kizárólag az alapító által jóváhagyott üzleti terv alapján, az abban meghatározott mértékig és ütemezésben jogosult hitelt felvenni, és egyéb anyagi kötelezettséget vállalni, továbbá ingatlan vagyonnal kapcsolatos kötelezettségvállalásra a megyei önkormányzati közgyűlés 4/1997. (III. 21.) KGY számú rendeletével összhangban az alapító előzetes engedélye alapján jogosult. Az alapító okirat szerint továbbá az ügyvezető igazgató a szokásos üzletvitel folyamatos fenntartása érdekében jogosult kötelezettséget vállalni, ez azonban csak a törzstőke 25%-os mértékéig terjedhet. Az alapító okirat a hitelfelvétel szabályozása során nem tett különbséget fejlesztési hitel és működési hitel között.
A felülvizsgálati kérelemmel nem támadott jogerős ítéleti tényállás szerint a felperes az alapító okiratban előírt kötelezettségét megszegte, mert a törzstőke 25%-os mértékét jelentősen meghaladó hitelt vett fel, és erről az alapítót még csak nem is tájékoztatta, nemhogy engedélyét kérte volna.
A Legfelsőbb Bíróság nem osztja a jogerős ítélet megállapítását arról, hogy az alperes tekintetében a 4/1997. (III. 21.) KGY számú rendelet (vagyonrendelet) nem volt alkalmazható, mert az annak hatályára vonatkozó rendelkezések az alperest nem érintették. Az alapító okirat 10. pontja kifejezetten elrendelte a hitelfelvétel vonatkozásában a vagyonrendelet alkalmazását, következésképpen ebben a körben az alapító okirat e rendelkezése, és nem pedig a megyei önkormányzat vagyonrendelete hatályára vonatkozó előírások az irányadók. Az alapító okirat 10. pontjának rendelkezése pedig a hitelfelvétel korlátozása vonatkozásában egyértelmű, mert azt írja elő, hogy az alapító tudomása nélkül nem kerülhet sor jelentős hitelfelvételre, az alperes vagyona nagyobb mértékű megterhelésére.
A hitelfelvételt és ennek következményeként a vagyon megterhelését - bár korábbi keretszerződésen alapult - nem lehet a tudomásszerzés szempontjából külön-külön értékelni, ezért a vagyon megterhelésére vonatkozó rendkívüli felmondási ok tekintetében a másodfokú bíróság alaptalanul következtetett elkésettségre [Mt. 96. § (4) bekezdés].
A perben az alperes sem vitatta, hogy a korábbi években az alapító okirat 10. pontjának rendelkezését nem tartották be, a felperes a korábbi években is vett fel - bár nem ilyen jelentős összegű - működési hitelt az alapító előzetes engedélye nélkül. Az adott esetben azonban az első-, és a másodfokú bíróság a megállapított kötelezettségszegés súlya megítélésénél tévesen tulajdonított döntő jelentőséget ennek a körülménynek.
Az irányadó tényállás szerint a perbeli hitelfelvétel előtt az önkormányzati választásokkal összefüggésben az alapító közgyűlés, mint testület összetétele jelentősen megváltozott, és 2003. január 1-jétől új tulajdonosi képviselő és új összetételű felügyelő bizottság működött az alperesnél. A felügyelő bizottság 2003. január 29-ei alakuló ülésére a felperes "A kft. 1993-2002 közötti tevékenységéről, és jelenlegi üzleti, pénzügyi helyzetéről" címmel helyzetelemzést készített, amely részletezte a kft. forrásait és azok felhasználását. A perbeli, 10.nappal korábbi 85 millió forintos hitelfelvételt, és az ingatlanok megterhelését a konkrét adatok között azonban nem szerepeltette, annak ellenére, hogy a kft. válságáról számolt be, és válságkezelési terv készítésére tett javaslatot.
A felperes a keresetében elismerte, hogy az új tulajdonosi képviselő sem tudott a hitelfelvételről. A kereset szerint az új felügyelő bizottság alakuló ülésén a könyvvizsgáló (szóban) "megemlítette, hogy a cégnek 67 milliós működési hitele van". A perben tanúként meghallgatott könyvvizsgáló arról nyilatkozott, hogy az ülés előtt a gazdasági igazgatónőtől szerzett információt a hitelállományról. Az irányadó jogerős ítéleti tényállás szerint továbbá az alperes a perbeli hitelfelvételkor üzleti tervvel még nem rendelkezett.
Az első- és a másodfokú bíróság ezeket a körülményeket nem értékelte. Az alapítót és az alperest érintő adott lényeges változások ismeretében, különös figyelemmel a kft. válsághelyzetére, az alapítói egyetértés nélküli, az alapító okiratban írt mértéket jóval meghaladó hitelfelvétel és vagyonmegterhelés az ügyvezető felperes lényeges munkaköri kötelezettsége jelentős mértékű megszegésének minősül, és a kötelezettségszegés vonatkozásában a felperes legalábbis súlyos gondatlansága megállapítható. Az új összetételű tulajdonosi testületek joggal tarthattak igényt a felperes által vezetett kft. működése és gazdálkodása teljes körű ismeretére, ezért kizárólag a korábbi gyakorlat - ami ellentétes volt az egyértelmű szabályozással - a kötelezettségszegés súlya megítélésénél nem vehető döntő körülményként figyelembe. A felperes, mint felelős vezető a tőle feltétlenül elvárt fokozott gondosság tanúsítása mellett nem feltételezhette a korábbi szabálytalan gyakorlat automatikus folytatását az új összetételű testületek elvárásai tisztázása nélkül. Mindezeket nem érinti a hitelfelvétel gazdasági oka.
A bírói gyakorlat szerint a rendkívüli felmondás egyetlen bizonyított indoka megalapozza annak jogszerűségét, ha ezen indok tekintetében fennállnak a törvényi feltételek. Az adott kötelezettségszegés tekintetében a munkáltatói jogkör gyakorlója a rendkívüli felmondás jogát határidőben gyakorolta, az indok - a kifejtettek szerint - megfelelt az Mt. 96. § (1) bekezdés a) pontjában előírt együttes feltételeknek. A jogerős ítélet ezzel ellentétes, döntően a korábbi (megtűrt) gyakorlatra és a nem egyértelműnek ítélt alapítói okirati rendelkezésekre alapozott következtetése az alapító okirat előírásainak téves értelmezésén, és helytelen mérlegelésen, a fokozott vezetői felelősség figyelmen kívül hagyásán alapul, és megalapozatlan [Pp. 206. § (1) bekezdése].
A kifejtettekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság a jogerős ítéletet hatályon kívül helyezte, a munkaügyi bíróság ítéletének a rendkívüli felmondás jogellenességét megállapító, és az alperes a határozott idejű munkaviszonyból hátralévő időre járó átlagkeresetben marasztaló rendelkezését megváltoztatta, és a felperesnek a rendes felmondás jogellenessége és jogkövetkezményei iránti keresetét elutasította [Pp. 275. § (4) bekezdés]. (Mfv. I. 10.264/2004.)
325. Ha a rendőrség kapott tájékoztatás alapján a munkáltatónak a szállításvezető megbízhatóságába vetett bizalma súlyosan megingott, majd amikor nyilvánvalóvá vált, hogy a bűncselekmény tekintetében a tényállás rövid időn belül nem lesz tisztázható, az előzetes letartóztatásra figyelemmel a b) pont alapján történt rendkívüli felmondás sürgetővé vált és jogszerűen történt (Mt. 96. §).
A felperes keresetében az alperes 2002. január 25-én kelt 281/2002. számú rendkívüli felmondása jogellenességének megállapítását, és a munkaviszonya helyreállítása mellőzésével az alperesnek elmaradt munkabérben, felmentési időre járó átlagkeresetben, végkielégítésben és a jogellenesség szankciójaként 12 havi átlagkeresetben történő marasztalását kérte. Keresetében a rendkívüli felmondás elkésettségére, és a lopás bizonyítatlanságára hivatkozott.
A munkaügyi bíróság ítéletével a felperes keresetét elutasította.
A munkaügyi bíróság által megállapított tényállás szerint a szállításvezető munkakörben dolgozó felperes feladatát képezte a munkaszervezet vasút- és közúti szállítási tevékenységeinek átfogó irányítása és szervezése, a beérkező és kimenő árúk, anyagok szállításának és az anyagmozgatásnak a tervezése, szervezése, irányítása és ellenőrzése. Az alperes fegyveres biztonsági őrsége 2001. november 20-án gépjármű ellenőrzés során a rakomány és a szállítólevélen feltüntetett mennyiség eltérését észlelte. A megyei rendőr-főkapitányság lopás bűncselekmény alapos gyanúja miatt 2001. november 27-én eljárást indított, több munkavállalót, köztük a felperest is 2001. november 28-án őrizetbe vette, majd november 30-án előzetes letartóztatásba helyezte. Az alperes közben belső vizsgálatot folytatott a műtrágyalopás ügyében. A megyei rendőr-főkapitányság 2001. december 5-én tájékoztatta a vezérigazgatót a nyomozásról, december 19-én a vezérigazgatót is meghallgatták. A megyei Rendőr-főkapitányság Nyomozó Osztálya 2002. január 24-én levélben tájékoztatta az alperest, hogy a munkáltató sérelmére elkövetett bűncselekmény nyomozása során a Btk. 316. § (1) bekezdésébe ütköző lopás bűntettének elkövetését állapította meg, és ennek alapján a felperes előzetes letartóztatása megszüntetésére nem került sor.
Az alperes a 2002. január 25-én kelt rendkívüli felmondását azzal indokolta, hogy a megyei rendőr-főkapitányságtól 2002. január 24-én kapott tájékoztatás szerint a felperes vétkesen közreműködött a társaság vagyona eltulajdonításában, ezzel a kötelezettségét súlyos gondatlansággal jelentős mértékben megszegte, ezért a munkaviszonya a továbbiakban nem tartható fenn.
A munkaügyi bíróság a felperes keresete alapján a joggyakorlási határidőt vizsgálta, és ennek során megállapította, hogy az alperes a rendőr-főkapitányság 2002. január 24-ei tájékoztatása alapján került abba a helyzetbe, hogy a felperes kötelezettségszegéséről, annak mértékéről, vétkessége súlyáról megfelelő tudomást szerezzen, ezért a rendkívüli felmondás jogát határidőben gyakorolta. Ebben a körben utalt a bírói gyakorlatra is.
A munkaügyi bíróság a rendkívüli felmondás indokát illetően is alaptalannak ítélte a keresetet. Álláspontja szerint a bűncselekmény alapos gyanúja miatt előzetes letartóztatásban lévő felperes tekintetében alkalmazott rendkívüli felmondás megfelelt az Mt. 96. § (1) bekezdés b) pontjában előírtaknak, mivel a munkaviszonya fenntartása ilyen körülmények között lehetetlenné vált.
A felperes fellebbezése folytán eljárt megyei bíróság ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletét megváltoztatta, megállapította a rendkívüli felmondás jogellenességét, és a munkaviszonynak az ítélet jogerőre emelkedésekor való megszűnését.
A másodfokú bíróság úgy ítélte meg, hogy a rendkívüli felmondásban megjelölt, az Mt. 96. § (1) bekezdés a) pontja szerinti kötelezettségszegésről az alperes már 2001. november 21-én a szállítólevelek ellenőrzésekor tudomást szerzett. A belső ellenőrzés ugyan nem tudott hiányt megállapítani, a felperest azonban 2001. november 28-án már őrizetbe vették, a vezérigazgatót a nyomozásról tájékoztatták, ehhez képest a 2002. január 24-ei értesítés új információt nem tartalmazott. Ezért a másodfokú bíróság szerint az alperes a rendkívüli felmondási jogát a tudomásszerzést követő 15 napon túl, tehát elkésetten gyakorolta. A rendkívüli felmondásnak a bűncselekménnyel összefüggő indokára tekintettel a jogellenesség szankcióját a legkisebb törvényi mértékben határozta meg.
Az alperes felülvizsgálati kérelmében a jogerős ítélet hatályon kívül helyezését, és a keresetet elutasító, az elsőfokú ítélettel azonos tartalmú határozat meghozatalát kérte. Álláspontja szerint a munkaügyi bíróság helytállóan állapította meg a 15 napos joggyakorlási határidő betartását arra tekintettel, hogy a műtrágyalopással kapcsolatos információk fokozatosan kerültek az alperes birtokába, és a felperes magatartásáról csak akkor győződött meg, amikor az ugyanezen ügyben előzetes letartóztatásban lévő más alkalmazottak szabadlábra helyezéséről, míg felperes esetében a letartóztatás fenntartásáról kapott a rendőrségtől értesítést. Az erről szóló 2002. január 24-ei értesítés alapján "elvesztette a bizalmát a felperessel szemben", ezért a munkaviszonyát az Mt. 96. § (4) bekezdésében előírt határidőben jogszerű indokkal megszüntette. A jogerős ítélet ezzel ellentétes álláspontja nem felel meg a Legfelsőbb Bíróság gyakorlatának sem.
A Legfelsőbb Bíróság a felülvizsgálati eljárást elrendelte.
A felperes felülvizsgálati ellenkérelmében a jogerős ítélet hatályában való fenntartását kérte. A bírói gyakorlat alapján kifejtette, hogy az alperes 2001. november 28-án az őrizetbe vételéről, 2001. december 5-én pedig az előzetes letartóztatásáról és a műtrágyalopás gyanújáról a rendőrségtől tudomást szerzett, a rendkívüli felmondás ezért elkésett. Az újabb rendőrségi értesítésig az alperes semmiféle vizsgálatot nem végzett, újabb adatok birtokába nem jutott. Az alperes nemcsak elkésetten, de alaptalanul, "tévesen" is gyakorolta rendkívüli felmondási jogát, miután nem igazolatlan hiányzása, hanem jogellenesen bűncselekmény alapos gyanújára hivatkozott.
A felülvizsgálati kérelem az alábbiak szerint alapos.
A munkaügyi bíróság mind a joggyakorlás határideje, mind pedig a rendkívüli felmondás indokának megalapozottsága tekintetében helytállóan indult ki abból, hogy az alperes a rendkívüli felmondását a megyei rendőr-főkapitányságtól 2002. január 24-én kapott tájékoztatásra alapozta, melynek alapján a munkáltató úgy ítélte meg, hogy a felperes a munkaviszonyát lehetetlenné tevő magatartást tanúsított.
Az alperes a rendőrség korábbi értesítéseiből arról kapott tájékoztatást, hogy több munkavállalója - köztük a felperes - tekintetében nyomozás folyik a munkáltató terhére elkövetett "visszaélések felderítésére", és a munkavállalókat gyanúsítottként meghallgatták, őket előzetes letartóztatásba helyezték. Az alperes a rendőrségi átiratok alapján belső ellenőrzést tartott, a műtrágya tekintetében azonban a vizsgálat nem tárt fel hiányt. A megyei rendőr-főkapitányság 2002. január 24-ei tájékoztatója azonban már arra hivatkozott, hogy "az Rt. sérelmére elkövetett bűncselekmény nyomozása során az Rt. dolgozó részéről a Btk. 316. § (1) bekezdésébe ütköző lopás bűntettének elkövetését állapította meg", és a bíróság több munkavállalót - lakhelyelhagyási tilalom mellett - szabadlábra helyezett, a felperes szállítási vezető előzetes letartóztatásának megszüntetésére azonban a bíróság rendelkezése alapján nem került sor.
Az alperes rendkívüli felmondása - összefoglalóan - erre a rendőrségi értesítésre, és az ennek tartalma alapján lehetetlenné vált munkaviszony fenntartásra hivatkozott, ezért a munkaügyi bíróság érdemben helytállóan állapította meg, hogy a 2002. január 25-én kelt rendkívüli felmondás nem késett el [bár a kötelezettségszegésről való tudomásszerzésre az Mt. 96. § (1) bekezdés b) pontja alapján elbírált rendkívüli felmondás tekintetében tévesen utalt]. A másodfokú bíróság ezzel ellentétes, az Mt. 96. § (4) bekezdésébe ütköző álláspontja a rendkívüli felmondás téves értelmezésén alapult.
A munkaügyi bíróság következtetése a rendkívüli felmondás indokolása tekintetében is megalapozott a per egyértelmű és aggálytalan adatai alapján, figyelemmel az egységes bírói gyakorlatra, helytállóan állapította meg az Mt. 96. § (1) bekezdés b) pontjában előírt feltételek fennállását.
Az alperes a rendőr-főkapitányság 2002. január 24-ei értesítése tartalmára összefoglalóan hivatkozott, az indok a felperes számára nyilvánvaló volt, ezért az további részletezést nem igényelt. A felperes szállításvezető munkakörben dolgozott az alperesnél, és a bizalmi munkakörére, az alperes jogos érdekei védelmére tekintettel a továbbfoglalkoztatása a perbeli rendőrségi értesítés egyértelmű tartalmára tekintettel nem volt elvárható. A több munkavállaló által jelentős értékben elkövetett lopás bűncselekményéről kapott rendőrségi tájékoztatás a korábbi körülményeket követően (a vizsgálat hiányt nem tárt fel, a felperest a többi munkavállalóhoz képest később vették őrizetbe, 2001. november 20-ától a felperes vezetőként még részt vett az engedély nélküli műtrágya kiszállítások vizsgálatában, a kiszállítással tetten ért B. T.-al szemben a felperes folytatta le a fegyelmi eljárást. Az alperesnek a felperes megbízhatóságába vetett addigi bizalma súlyosan megingott, és amikor az értesítésből kitűnően nyilvánvalóvá vált, hogy a bűncselekmény tekintetében a tényállás rövid időn belül nem lesz tisztázható, az alperes érdekeinek védelme az intézkedést sürgetővé tette. A felperesnél a bíróság által egyedüliként fenntartott előzetes letartóztatás mellett - amelyet a perben a felperes nem vitatott - a vezetői munkakörben történő továbbfoglalkoztatás az alperes részéről nyilvánvalóan lehetetlenné vált, ezért a rendkívüli felmondás az Mt. 96. § (1) bekezdés b) pontja szerint jogszerű volt.
A kifejtettek tekintetében egységes és következetes bírói gyakorlat alapján az aggálytalan peradatokból következően a rendkívüli felmondás megalapozottsága egyértelműen megállapítható volt mind a joggyakorlás határidejét, mind az indokolást illetően, ezért a Legfelsőbb Bíróság a Pp. 275. § (4) bekezdésében meghatározottak szerint a másodfokú bíróságnak az Mt. 96. § (1) bekezdés b) pontjába és (4) bekezdésébe ütköző ítéletét hatályon kívül helyezte, és a munkaügyi bíróság helyes ítéletét helybenhagyta. (Mfv. I. 10.334/2004.)
326. Ha a munkavállaló a munkáltató túlmunka végzésére vonatkozó utasítása teljesítését - indokolás nélkül - megtagadta, és a munkaidő vége előtt a munkavégzés helyét engedély nélkül elhagyta, munkaviszonyának rendkívüli felmondással történt megszüntetése jogszerűen történt. Ha másik munkavállaló munkaviszonyát nem szüntette meg a munkáltató, ez nem tartozik a felperes jogos érdekei körébe, e tekintetben jogsértés nem volt megállapítható (Mt. 96. §).
A felperes a keresetében az alperes rendkívüli felmondása jogellenességének megállapítását és továbbfoglalkoztatása mellőzésével az Mt. 100. §-ában foglalt jogkövetkezmények alkalmazását kérte.
A munkaügyi bíróság a megismételt eljárásban hozott ítéletével megállapította a rendkívüli felmondás jogellenességét, felperes munkaviszonya megszűnésének időpontját és az alperest felmentési időre járó átlagkereset, végkielégítés, 2 havi átlagkereset elmaradt munkabér címén marasztalta. Ezt meghaladóan a keresetet elutasította.
A megállapított tényállás szerint az alperes a mosómester munkakörben alkalmazott felperes munkaviszonyát a 2000. január 7-én kelt rendkívüli felmondással azzal az indokolással szüntette meg, hogy 1999. december 13-án az elrendelt két óra időtartamú túlmunkát utasítás ellenére "nem vállalta el" és munkahelyét a munkaidő lejárta előtt engedély nélkül elhagyta. A bíróság a rendkívüli felmondás indokainak valóságát megállapította, de arra tekintettel, hogy a felperes két munkatársa a túlmunkavégzést ugyancsak megtagadta és felperessel együtt a 14 órai műszakzárás előtt a munkaterületet elhagyva a munkát befejezte, de munkaviszonyukat alperes nem szüntette meg, a felperes rendkívüli felmondásának indokát nem találta okszerűnek. Megállapította, hogy az intézkedésben megjelölt indokok sem egyenként, sem együttesen nem alapozzák meg a munkaviszony rendkívüli felmondással való megszüntetését.
Az alperes fellebbezése folytán eljárt megyei bíróság ítéletével a munkaügyi bíróság ítéletét helybenhagyta.
A másodfokú bíróság kifejtette, hogy a megállapított tényállás alapján a felperes a terhére rótt kötelezettségszegéseket elkövette. Álláspontja szerint azonban az alperes azzal, hogy a kötelezettségszegést elkövető munkavállalók közül csupán a felperes munkaviszonyát szüntette meg, a rendkívüli felmondási jogát az Mt. 4. §-ába ütközően, rendeltetésellenesen gyakorolta, ezért jogellenes a munkaviszony megszüntetés.
Az alperes felülvizsgálati kérelmében a jogerős ítélet hatályon kívül helyezését és a felperes keresetét elutasító határozat hozatalát kérte az Mt. 96. § (1) bekezdés a) pontjába és 103. § (1) bekezdés b) pontjába ütköző törvénysértésre hivatkozással. Sérelmezte, hogy bár a felperes többszörös kötelezettségszegése a perben bizonyítást nyert, az eljárt bíróságok tévesen nem ennek tulajdonítottak jelentőséget. Hangsúlyozta, hogy a munkáltató mérlegelésére tartozik a munkavállalóval szembeni intézkedés meghozatala.
A felülvizsgálati kérelem alapos.
A felülvizsgálati eljárásban is irányadó tényállás szerint a felperes a munkáltató túlmunka végzésére vonatkozó utasításának teljesítését - indokolás nélkül - megtagadta, és a napi munkaidő vége előtt a munkavégzés helyét engedély nélkül elhagyta.
A felperes a magatartásával az Mt. 103. § (1) bekezdés a) és b) pontjában, illetve az Mt. 104. § (1) bekezdésében előírt lényeges kötelezettségét, szándékosan, jelentős mértékben megszegte. E minősített kötelezettségszegések miatt az alperes az Mt. 96. § (1) bekezdés a) pontja alapján a rendkívüli felmondási jogát a törvénynek megfelelően gyakorolta.
A perben a felperes maga sem hivatkozott arra, hogy a munkáltatót intézkedése meghozatalánál annak rendeltetésével össze nem férő cél vezette, csupán azt kifogásolta, hogy munkatársaival szemben, hasonló magatartásuk miatt nem hozott ilyen intézkedést. Ez utóbbi körülményt önmagában tévesen értékelte az elsőfokú ítélet akként, hogy emiatt a rendkívüli felmondás nem volt okszerű, míg a másodfokú ítélet szerint emiatt a joggyakorlás az Mt. 4. §-ába ütközött.
A felperes Mt. 96. § (1) bekezdés a) pontja szerint minősülő kötelezettségszegései a munkaviszonya megszüntetését okszerűen indokolták. Az pedig, hogy a munkáltató másik munkavállaló munkaviszonyát is megszüntesse, nem tartozik felperes jogos érdekei körébe, így e tekintetben jogsértés nem állapítható meg.
A kifejtettekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság a Pp. 275. § (4) bekezdése alapján a jogszabálysértő jogerős ítéletet hatályon kívül helyezte, a munkaügyi bíróság ítéletét megváltoztatta, a felperes keresetét elutasította. (Mfv. I. 10.399/2004.)
327. Ha a munkáltató hónapokon át nem teljesítette bérfizetési kötelezettségét, erre a munkavállalók jogszerűen alapították rendkívüli felmondásukat (Mt. 96. §).
Az alperes felülvizsgálati kérelmében a jogerős ítélet "megváltoztatását", és a felperesek keresetét elutasító határozat hozatalát kérte. A Legfelsőbb Bíróság több eseti döntésére, közöttük a Bírósági Határozatokban is közzétett döntésekre, valamint a Legfelsőbb Bíróság 247. elvi határozatára hivatkozott. Álláspontja szerint az Mt. 96. § (1) és (4) bekezdésébe ütközött a másodfokú ítélet. Részletesen kifejtett érvelésének lényege szerint a felperesek elkéstek a rendkívüli felmondási joguk gyakorlásával, mivel a bér nemfizetés a fizetésnapon jut a munkavállaló tudomására, így a joggyakorlási határidőt innen kell számítani. Vitatta az eljárt bíróságok által megjelölt eseti döntések alkalmazhatóságát, különösen a folyamatos kötelezettségszegést illetően. Érvelése szerint ennek alkalmazása azt jelentené, hogy a rendkívüli felmondás a munkabér megfizetése után is jogszerű lenne. Ellentmondásosnak ítélte a bérfizetés elmulasztásával indokolt rendkívüli felmondások tekintetében a bírói gyakorlatot, mind a joggyakorlás határideje, mind a jogszabályban megkívánt vétkességet illetően. Álláspontja alátámasztására előadta, hogy az alperes a 2003. május 9-ei taggyűlésen, ahol a felperesek többsége, mint tulajdonos jelen volt, döntöttek arról, hogy a felszámolás elkerülése érdekében követelt bérösszegeket a kitűzött határidőben kifizetik, erre május 22-én sor is került. A felperesek ennek ellenére 2003. május 9-én benyújtották a korábbi hónapokban elmaradt bérfizetéssel indokolt rendkívüli felmondásukat, ami ilyen körülmények között az Mt. 3. és 4. §-ába ütközik, rendeltetésellenes. Az alperes sérelmezte a vétkessége értékelésének hiányát is.
A Legfelsőbb Bíróság a felülvizsgálati kérelem előzetes vizsgálata során nem talált alapot a felülvizsgálati eljárás elrendelésére.
Az alperes felülvizsgálati kérelmében nem vitatta, hogy a felperesek a rendkívüli felmondásukat a 2002. december havi, és a 2003. január-március havi bérfizetési napokon elmulasztott bérfizetéssel és azzal indokolták, hogy a fizetési nehézségekkel küzdő alperes újabb ígéretét, újabb határidejét a kifizetésekre nem tudják már elfogadni.
Az első- és a másodfokú bíróság a bérfizetés elmulasztása tekintetében a jogszabály helyes értelmezésén alapuló hosszabb ideje egységes bírói gyakorlat alapján helytállóan állapította meg, hogy a rendkívüli felmondásban megjelölt munkabérfizetési kötelezettségét az alperes folytatólagosan és egyben folyamatosan követte el, mivel az elmaradt bérek megfizetésére 2003. május 9-én is csupán ígéretet tett, a 2003. áprilisi munkabérek kifizetése és az előző bértartozások kifizetésére vonatkozó konkrét garanciák helyett. A munkaügyi bíróság az erre vonatkozó alperesi előadást törvénysértés nélkül [Pp. 206. § (1) bekezdés] találta életszerűtlennek.
Mindezek alapján az első- és a másodfokú bíróság helytállóan állapította meg, hogy a felperesek 2003. május 9-én, amikor az alperes a hónapok óta elmaradt bérfizetés helyett ismét csak az utólagos kifizetésre tett ígéretet, megalapozottan, a joggyakorlásra előírt határidő elmulasztása nélkül hivatkozhattak az alperes folyamatos kötelezettségszegésére a rendkívüli felmondásukban. Az ezzel ellentétes, különösen a bírói gyakorlat ellentmondásaira hivatkozó felülvizsgálati érvelés téves, a folyamatosan, a rendkívüli felmondáskor is fennálló kötelezettségszegéssel indokolt jognyilatkozatok tekintetében a jogvesztő határidő elmulasztása nem következett be. Az alperes ezért az Mt. 96. § (4) bekezdése elmulasztására, valamint az Mt. 3. és 4. §-a megsértésére alaptalanul hivatkozott, az elsőfokú ítéletet helybenhagyó másodfokú ítélet nem ellentétes a felülvizsgálati kérelemben megjelölt eseti döntésekkel, mivel azok eltérő tényálláson alapultak (munkavállalói igazolatlan mulasztás; a kötelezettség teljesítésére való felhívás; néhány napos bérfizetési késedelem).
A munkaügyi bíróság az alperes bizonyított kötelezettségszegését a rendkívüli felmondásokat megalapozónak tartotta, azaz - bár erre ítéletében nem tért ki - az Mt. 96. § (1) bekezdés a) pontja alapján értékelte a jogszabályban előírt súlyúnak, beleértve az alperes vétkességét is, aki a fizetésképtelensége és mulasztásai után foglalkoztatta a felpereseket, illetve a munkaviszonyukat munkabérfizetés nélkül fenntartotta. Az a körülmény, hogy erre ítélete indokolásában részletesen nem tért ki, az érdemi megalapozottság mellett nem minősül olyan súlyú eljárási jogszabálysértésnek, amely indokolttá tenné a felülvizsgálati eljárás elrendelését [Pp. 270. § (1) bekezdés].
Ezért a Legfelsőbb Bíróság a felülvizsgálati kérelmet - tekintettel arra, hogy a felülvizsgálat elrendelésének jogszabályi feltétele; az ügy érdemét érintő jogszabálysértés nem áll fenn - a Pp. 273. §-ának (1) bekezdése alapján elutasította. (Mfv. E. 10.428/2004.)
328. A prudens bankári kötelezettség (elvárható gondosság), mint lényeges munkaköri kötelezettség szándékos vagy súlyosan gondatlan megsértése megalapozhatja az Mt. 96. §-án alapuló rendkívüli felmondást (Mt. 96. §).
A felperes keresetében az alperes rendkívüli felmondása hatályon kívül helyezését, és az eredeti munkakörébe visszahelyezése mellőzésével felmentési időre járó átlagkereset, végkielégítés, elmaradt munkabér, a jogellenesség szankciójaként tíz havi átlagkereset, valamint nem vagyoni kár megfizetésére kérte kötelezni az alperest.
A munkaügyi bíróság ítéletével a rendkívüli felmondást hatálytalanította.
Az elsőfokú ítéleti tényállás szerint a felperes az alperes szekszárdi fiókjának vezetői munkakörében dolgozott. Az alperes a 2002. december 6-án kelt rendkívüli felmondással azzal az - összefoglaló - indokolással szüntette meg a munkaviszonyát, mely szerint a november utolsó hetében a fiók 11 hitelügyletének belső vizsgálata a felperes súlyos kötelezettségszegéseit tárta fel. A vizsgálat megállapítása szerint a felperes súlyosan megsértette a bank kockázatvállalási, fedezetértékelési szabályzatában foglaltakat, a pénzintézeti törvény hitelezési tevékenységre vonatkozó előírásait, valamint nem tett eleget a bank által elvárt prudens bankári követelményeknek.
A munkaügyi bíróság a prudens bankári követelményeknek való meg nem felelést, mint az Mt. 96. § (1) bekezdés b) pontja szerint minősülő magatartás vizsgálatát azzal az indokolással mellőzte, miszerint az alperes a rendkívüli felmondást az Mt. 96. § (1) bekezdés a) pontjára alapozta. Az elvárható prudencia elmaradása mint kötelezettségszegés tekintetében "a tanúvallomások alapján" azt állapította meg, hogy az a valóságnak nem felel meg, mivel az alperes e körben konkrét szabályokra nem tudott hivatkozni.
A perbeli 11 hitelügylet kapcsán felperesnek felrótt kötelezettségszegéseket illetően az elsőfokú bíróság az R.1104/2001. számú operatív igazgatósági utasítás alapján a bizonyítottság hiányára következtetett. Az alperes által hivatkozott R.1145/2002. számú "termékszabályzat" rendelkezéseit a perbeli hitelügyleteknél amiatt nem találta alkalmazhatónak, mivel álláspontja szerint a 2002. október 1-jei keltezésű utasítás a 2002. szeptember 16-ai e-maillel - tehát korábbi időpontban - nem kerülhetett a fiókvezető felperesnek megküldésre. B. M. tanúnyilatkozata szerint továbbá a hitelkérelmeket "mindig a benyújtás napján hatályban lévő utasítás alapján kellett elbírálni", a 11 kérelmet pedig 2002. október 1-je előtt nyújtották be.
A munkaügyi bíróság így az alperes korábbi utasítása rendelkezései alapján értékelte az érintett hitelkérelmek tekintetében felróttakkal, és úgy ítélte meg, hogy azokat az alperes nem bizonyította, ezért az alperest a jogellenesség jogkövetkezményeiben marasztalta.
Az alperes fellebbezése folytán eljárt megyei bíróság ítéletével a munkaügyi bíróság ítéletét helybenhagyta.
A másodfokú bíróság nem értett egyet a prudens magatartásnak az Mt. 96. § (1) bekezdés b) pontján alapuló elsőfokú ítéleti értékelésével. Úgy ítélte meg azonban, hogy a rendkívüli felmondásban megjelölt általános elvárhatósági mérce megszegése önmagában nem alapozza meg az Mt. 96. § (1) bekezdés a) pontja szerinti minősített kötelezettségszegés megállapítását. Helytállónak találta a 2002. október 1-jétől hatályos alperesi utasítás alkalmazása kizártságára vonatkozó elsőfokú ítéleti álláspontot, továbbá egyetértett azzal, hogy a korábbi utasítás rendelkezéseit figyelembe véve az alperes a felperes kötelezettségszegéseit nem bizonyította. E körben kifejtette, hogy az INTRANET és a cégtár hozzáférés technikailag nem volt folyamatosan biztosított, a hitelt igénylők a személygépkocsijaik értékét büntetőjogi felelősségük tudatában jelölték meg, az alperes szabályzatai az ügyfél nyilatkozatán kívül további - ellenőrző - okmány vagy adat beszerzését nem írták elő, a felperes a területi elvtől eltérésre a felettesétől kapott felmentésben alappal bízhatott, továbbá a hitelbírálati díj 50%-ának utólagos megfizetése a munkáltató által megtűrt gyakorlat volt.
A jogerős ítélet hatályon kívül helyezése, és a felperes keresetét elutasító határozat hozatala, másodlagosan a munkaügyi bíróság új eljárásra és új határozat hozatalára utasítása iránt az alperes felülvizsgálati kérelmet nyújtott be. Tévesnek és ellentmondásosnak tartotta a prudens bankári követelmények megsértésével kapcsolatos első- és másodfokú ítéleti álláspontokat. A perbeli hitelkérelmek elbírálásakor alkalmazandó utasítást illetően kifejtette, hogy a perben bizonyította a 2002. október 1-jétől hatályos utasítás e-mailben történt megküldését, ezért az eljárt bíróságok hatálytalan utasítás alapján bírálták el a kötelezettségszegéseket. Az alperes szerint a perben nem volt vitás a hitelbírálati díjnak a hitel folyósítását követő befizetése, az APEH jövedelemigazolás bekérése mellőzése, a család megélhetési költségeinél irreális, alacsony, a létminimumot sem elérő érték elfogadása, és ezáltal a fizetőképesség nem megfelelő értékelése, a pontrendszer manipulálása, esetenként túlzott jövedelemről, illetve ingatlan értékelésről szóló igazolás elfogadása, és más mulasztások. Az INTRANET-hez a fiókok hozzáférhettek, a felperes a szükséges adatokat azonban nem ellenőrizte, a cégbíróságon az adatokat nem szerezte be, fedezetként olyan ingatlant fogadott el, ami a település lakosai száma miatt (fedezetként) elfogadhatatlan volt, továbbá nem szerezte be a területi elvtől való eltéréshez szükséges engedélyt.
A Legfelsőbb Bíróság a felülvizsgálati eljárást elrendelte.
A felperes felülvizsgálati ellenkérelmében a kiegészített jogerős ítélet hatályában való fenntartását kérte. Kiemelte, hogy az alperes csak utóbb hivatkozott a 2002. október 1-jén hatályba lépett utasításra. E körben úgy nyilatkozott, hogy az utasítás nem tartalmazott rendelkezést a folyamatban lévő ügyekre. A 2002. október 1-je előtti ügyekben, mint a perbeliek is, tehát a korábbi utasítást kellett alkalmazni. Megalapozottnak tartotta a prudens bankári követelmény, és az egyes kötelezettségszegések megsértésének hiányára levont jogerős ítéleti következtetést.
A felülvizsgálati kérelem alapos.
Az alperes az elsőfokú eljárásban csatolt beadvány igazolta, hogy 2002. szeptember 16-án valamennyi fiókvezetője részére e-mailben biztosította a szabad felhasználású jelzáloghitelekről szóló operatív igazgatósági utasítás következő naptól való elérhetőségét. A felperesnek, mint bankfiókvezetőnek a munkaköre alapján az új utasítást az abban foglaltak szerint alkalmaznia, a beosztottaival pedig betartatnia kellett. A felperes a perben a becsatolt okirattal szemben nem tudta hiteltérdemlően cáfolni az utasítás ily formában megküldése hiányát, továbbá nem vitatta az alperes nyilatkozatát arról, hogy a szabályzatokat, azok módosításait a fiókvezetők e-mailben kapták meg.
A munkáltatói szabályozást, utasítást a hatály tekintetében elsődlegesen az abban foglaltak alapján, és nem pedig az érintett, és más munkavállaló nyilatkozata alapján kell megítélni. A 2002. október 1-jére keltezett, de nyilván a megismerés miatt már 2002. szeptember 17-étől hozzáférhető R.1145/2002. számú, a szabad felhasználású jelzáloghitelekről szóló operatív igazgatósági tagi utasítás a megjelenésével, azaz 2002. október 1-jével lépett hatályba, és a többször módosított R.1104/2001. számú operatív igazgatósági tagi utasítás hatályát vesztette. Erről az új utasítás kifejezetten rendelkezett. Abból, hogy az új utasítás a folyamatban lévő ügyek tekintetében való alkalmazásról külön nem intézkedett, nyilvánvalóan következik, hogy a hitelkérelem beadása időpontjától függetlenül 2002. október 1-jétől valamennyi szabad felhasználású jelzáloghitel elbírálásánál az R.1145/2002. számú utasítás szabályait kellett alkalmazni.
A per adatai szerint a belső vizsgálattal érintett 11 hitelügyben a döntést 2002 októberében hozta meg a felperes által vezetett fiók, és az ügyfeleket a M. Bt. vezetője, B. K. közvetítette. Az alperes a belső vizsgálatát a G. P. Biztosító Rt. jelzése alapján indította el, mely szerint egyik üzletkötőjük az utóbbi időben feltűnően megugró jutalékbevétel növekedést számolt el, amely mögött az alperes hitelezési tevékenysége állt. Ennek alapján megállapítható volt, hogy a sz.-i fiók nagy számban, a területi elvet figyelmen kívül hagyva Borsod-Abaúj-Zemplén megyei ingatlanokra folyósított szabad felhasználású hiteleket, a 11 vizsgált ügylet értéke 28,4 millió forint volt.
Az alperes belső vizsgálata súlyos hiányosságokat tárt fel. A vizsgálatot végző H. B. tanúnyilatkozatából megállapíthatóan a 11 hitelengedélyezés ellenőrzését az új utasítás alapján végezte.
Mindezekből tehát megállapítható, hogy az első- és a másodfokú bíróság az új utasítás hatályának téves értelmezése miatt a 2002. október 1-jétől hatálytalan R.1104/2001. számú utasítás rendelkezései alapján vizsgálta és ítélte meg a felperesnek felrótt kötelezettségszegéseket. A perben a 11 hitelkérelem ügyirataiból csupán egy kérelemnek az engedélyezésével kapcsolatos iratok állnak rendelkezésre (a kölcsönszerződést 2002. október 28-án kötötték meg), a többi szabad felhasználású jelzáloghitel esetében az alperesi vizsgálati jelentésből lehet következtetni az új utasítás alkalmazása elmulasztására.
A perben nem volt vitatott, hogy az alperesnél a területi elvtől való eltéréshez (más megyéből származó hitelkérelem befogadásához) a bank központ lakossági értékesítési fejlesztési osztály engedélye volt szükséges. Az engedélynek - értelemszerűen - egyedinek kellett lennie, azaz minden egyes hitelkérelemhez rendelkezésre kellett állnia. Az első- és a másodfokú bíróság tévesen vette figyelembe egyedi engedélyként az alperes Nyugat Magyarországi Régiója igazgatójának, M. I.-nak és a felperesnek a levélváltását arról, mely szerint a felperes "egyedi engedélyt" kért B. K. külső közvetítővel 2002. október 1-jétől történő "együtt dolgozásra". Az eljárt bíróságok indokolatlanul mellőzték ebben a körben M. I. tanúnyilatkozatát arról, hogy a területi elvtől történő eltérés engedélyezésére a bank központjában működő lakossági értékesítési fejlesztési osztály volt jogosult, és a tanú szerint a felperes nem írt ilyen engedélykérelmet. H. B. vezetőkockázat kezelő-elemző tanúnyilatkozatában ugyancsak előadta, hogy "más a területi elv és más az üzletközvetítő".
Az eljárt bíróságok a perbeli időszak hitelbírálatai körülményei tekintetében (cégtár, INTRANET elérése) a felperes előadását, és azon beosztottai tanúnyilatkozatát fogadták el döntő bizonyítéknak, akik részt vettek a súlyosan kifogásolt 11 hitelkérelem elbírálásában. A per eddigi adatai eszerint nem támasztják alá aggálytalanul azt a felperesi előadást, hogy a számítógépes rendszer egyáltalán nem volt elérhető, és a szükséges ellenőrzéseket ezért nem végezték el.
Az Mt. 102. § (1) bekezdése minden munkavállalót illetően lényeges munkaköri kötelezettségként írja elő az elvárható szakértelemmel és gondossággal, a munkájára vonatkozó szabályok betartásával, és oly módon való munkavégzést, hogy az a munkáltató anyagi károsodását, helytelen megítélését ne idézze elő. A prudens bankári követelmény ennek a fő munkaköri kötelezettségnek a pénzintézeti munkavállalók tekintetében az általánostól eltérő, a munkakör sajátosságaihoz igazodó elvárható gondossággal és körültekintéssel történő munkavégzését jelenti. Eszerint a pénzintézet munkavállalója a hitelkérelmek elbírálása, minősítése során a munkakörére vonatkozó jogszabályok, belső szabályzatok és utasítások rendelkezéseinek alkalmazásakor körültekintő, nem mechanikus, hanem a végeredményét tekintve az összes kockázati tényező együttes értékelését is magában foglaló munkavégzésre köteles. Ezért az eljárt bíróságok tévesen fogadták el azt a felperesi álláspontot, hogy előírás hiányában nem volt köteles az értékbecslő tevékenységének felülvizsgálatára, nem vizsgálhatta a munkáltatói jövedelemigazolások, a hitelkérők által megadott adatok (gépkocsi forgalmi értéke) ésszerűségét és realitását.
Az elvárható legnagyobb gondosság nyilvánvaló követelménye akkor is fennáll, ha a munkáltató ennek részletszabályait nem, vagy csak utóbb szabályozza. A pénzintézeti vezető beosztású munkavállaló tekintetében mindezek fokozottan érvényesülnek, ezért a prudens bankári kötelezettség (elvárható gondosság), mint lényeges munkaköri kötelezettség szándékos, vagy súlyosan gondatlan megsértése megalapozhatja az Mt. 96. § (1) bekezdés a) pontján alapuló rendkívüli felmondást.
Az eljárt bíróságok a kifejtettek szerint a rendkívüli felmondást a korábban hatályban volt alperesi utasítás alapján vizsgálták és értékelték, a prudens bankári követelmény megsértésére vonatkozó rendkívüli felmondási indokot pedig - téves álláspontjuknál fogva - nem vizsgálták, ezért a rendkívüli felmondás jogellenességét megállapító elsőfokú ítéletet helybenhagyó másodfokú ítélet megalapozatlan, és jogszabálysértő.
A megismételt eljárásban az összefoglalóan megjelölt rendkívüli felmondási indokok tekintetében a felekre háruló bizonyítási teher figyelembevételével a perbeli 11 hitelkérelem elbírálása és a hitelek engedélyezése körében - alapul véve az előzőekben kifejtetteket - fel kell tárni a tényállást. Ennek során a hitelminősítéseket egyenként kell értékelni az elbíráláskor hatályos alperesi utasításban előírtak, a prudens bankári követelmények, és a felperes vezetői felelőssége vizsgálatával.
A részletezettekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság a jogerős ítéletet, a munkaügyi bíróság ítéletére is kiterjedően hatályon kívül helyezte, és a munkaügyi bíróságot új eljárásra és új határozat hozatalára utasította [Pp. 275. § (4) bekezdés]. (Mfv. I. 10.482/2004.)
329. Amikor a munkáltató közös megegyezéssel kívánta megszüntetni a munkavállaló munkaviszonyát, de ehhez a munkavállaló csak a munkáltató által el nem fogadott feltételekkel járult hozzá, a munkavállalót munkavégzési kötelezettség terhelte, aminek elmaradása alapján a munkáltatói rendkívüli felmondás jogszerű volt (Mt. 96. §).
A felperes a felülvizsgálati kérelmében az Mt. 74. § (2) bekezdésébe ütköző jogszabálysértést panaszolt, mivel álláspontja szerint a munkáltatói jogkört nem az arra feljogosított dr. Sz. Cs. ügyvezető, hanem az ő megbízásából dr. Cs. I. ügyvéd gyakorolta, mert a rendkívüli felmondást az ügyvéd írta alá. Érvelésének lényege szerint a perben az alperes nem bizonyította, hogy a munkaviszonyának megszüntetéséről szóló döntést ő hozta meg, és ő határozta meg annak indokait is. Ezért a jogi képviselő "döntése" a jogszabálynak nem felel meg, emiatt a felperes a másodfokú bíróság ítéletének hatályon kívül helyezését és vagylagosan az első- vagy a másodfokú bíróság új eljárásra való utasítását kérte.
Az elsőfokú bíróság az alábbiakat állapította meg.
A peres felek között 2002. június 11-én jött létre munkaviszony, amelyet a munkáltatói jogkört gyakorló ügyvezető közös megegyezéssel 2002. október 2-án meg kívánt szüntetni. A felek tárgyalását követően a felperes saját előadása szerint a megegyezésről szóló dokumentumot eltette azzal, hogy az abban foglaltakat meg kívánja fontolni, és másnap döntést fog hozni. 2002. október 3-án a felperes az édesapjával jelent meg a munkahelyén, ahol a munkáltatói jogkör gyakorlója nem volt jelen, ezért az ott lévő alkalmazottakkal közölte a munkaviszony közös megegyezéssel való megszüntetésének részéről felmerült további feltételeit.
A felperes ezt követően az alperesnél munkavégzésre nem jelentkezett, emiatt az alperes felhívta távollétének igazolására. 2002. november 5-én az alperes a felperes munkaviszonyát rendkívüli felmondással megszüntette. Jognyilatkozatának indokaként arra hivatkozott, hogy a felperes nem ismerte el, hogy a felek között (szóban) közös megegyezés jött létre a munkaviszony megszüntetéséről, továbbá ennek ellenére több mint egy hónapja munkavégzés céljából nem jelent meg, és távolmaradását nem igazolta. Ez a kötelezettségszegés jogszerű alapja az Mt. 96. § (1) bekezdés a) pontja alkalmazásának, arra is figyelemmel, hogy a munkáltatói jogkör gyakorló az igazolatlan távollét jogkövetkezményeire a felperes figyelmét már 2002. október 22-én írásban felhívta.
E tényállásból a munkaügyi bíróság ítéletével arra következtetett, hogy a felperes keresete nem megalapozott. Jogi indokolásának lényege szerint közös megegyezés hiányában a felperest terhelte az Mt. 103. § (1) bekezdésében írt kötelezettség teljesítése, ennek elmulasztása az alperes rendkívüli felmondását kellően megalapozta.
Az ítélet ellen a felperes fellebbezést nyújtott be.
A megyei bíróság ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta.
A másodfokú bíróság a tényállást kiegészítette annak a dokumentumnak a tartalmával, amely részletezte, hogy a felek milyen feltételekkel állapodtak meg abban, hogy a felperes munkaviszonya közös megegyezéssel megszűnik.
A másodfokú bíróság a tényállást azzal is kiegészítette, hogy a 2002. november 5-én kelt meghatalmazás tartalma szerint dr. Cs. I. ügyvédet a munkáltatói jogkör gyakorló döntése alapján bízta meg a felperes munkaviszonyának azonnali hatályú megszüntetésével, és az esetleges ezzel kapcsolatos perbeli jogi képviselettel.
A másodfokú bíróság a kiegészített tényállást tekintette irányadónak, és ennek alapján is egyetértett az elsőfokú bíróság érdemi döntésével. Nem találta bizonyítottnak a felperesnek azt a hivatkozását, hogy a munkaviszonyt az alperes 2002. október 2-án szóban megszüntette. Ennek egyik indokaként arra hivatkozott, hogy a munkáltató a 2002. október 22-ei levelében is a közös megegyezéssel történő munkaviszony megszüntetést ajánlotta fel a felperesnek, illetve kérte távolmaradásának igazolását. Mindezek alapján a másodfokú bíróság teljeskörűen osztotta az elsőfokú bíróság jogi érvelését az Mt. 103. § (1) bekezdésében lévő kötelezettség megsértéséről, és ennek alapján az alperes rendkívüli felmondásának jogszerűségéről.
A Legfelsőbb Bíróság a felülvizsgálati eljárást elrendelte.
Az alperes a felülvizsgálati ellenkérelmében a jogerős ítélet hatályában való fenntartását kérte. Hangsúlyozta, hogy a perben hiteltérdemlően bizonyítást nyert, miszerint a munkáltatói jogkört gyakorló dr. Sz. Cs. ügyvezető döntést hozott a felperes munkaviszonyának megszüntetéséről, ennek jogszerű indoka fennállt, a jogi képviselő pedig az ügyvédi meghatalmazás szövegéből is kitűnően az okirat elkészítésére és az esetleges perbeli jogi képviseletre kapott megbízást.
A felülvizsgálati kérelem nem alapos.
A felperes a felülvizsgálati kérelmében helytállóan hivatkozott a bírói gyakorlatra a tekintetben, hogy a munkáltató nem bízhatja meg a jogi képviselőt a munkavállaló munkaviszonyának megszüntetésére vonatkozó döntés meghozatalával (BH 1997/212.). Az adott esetben a bizonyítási eljárás eredménye kétséget kizáróan és hiteltérdemlően alátámasztotta, hogy a felperesre nézve a munkáltatói jogkör gyakorlója Dr. Sz. Cs. ügyvezető volt, ezt a felperes sem vitatta. A munkáltatói jogkör gyakorló tanúvallomásából megállapíthatóan a munkáltató a felperes munkaviszonyát közös megegyezéssel meg kívánta szüntetni 2002. október 2-án. Ekkor a felperes gondolkodási időt kért, majd másnap a munkáltatói jogkört nem gyakorló személlyel közölte azokat a feltételeit, amelyek megvalósulásakor hozzájárult volna a munkaviszony közös megegyezéssel való megszüntetéséhez. Az említett alperesi munkavállaló erről a munkáltatói jogkör gyakorlóját nem tudta tájékoztatni, következésképpen a felek között a megállapodás nem jött létre. Közös megegyezés hiányában a felperest az alperes tájékoztatása és figyelemfelhívása nélkül is munkavégzési (és megjelenési) kötelezettség terhelte.
A felperesnek az alperes megismételte azt a jognyilatkozatát, miszerint a felek között a munkaviszony közös megegyezéssel megszüntetéséről szóló megállapodás nem jött létre. Mindezeket a körülményeket és perbeli nyilatkozatokat a másodfokú bíróság jogszabálysértés nélkül értékelte oly módon, hogy az alperes a felperesnek a munkavégzés céljából történő megjelenése hiányában 2002. november 5-én jogszerűen élt a rendkívüli felmondás jogával [Mt. 96. § (1) bekezdés a) pont, másodfokú ítélet indokolásának 3-4 o.]. A Legfelsőbb Bíróság egyetért a másodfokú bíróság következtetésével arról, hogy a közös megegyezésre vonatkozó - a munkavállaló saját nyilatkozataival sem vitatott - megállapodás hiányában, a munkáltató további nyilatkozata és intézkedése nélkül a jóhiszemű és tisztességes joggyakorlás alapelvét alapul véve a felperes nem feltételezhette, hogy az alperesnél a munkavégzési kötelezettsége nem áll fenn. A peres iratok aggálytalanul bizonyítják a munkáltatói jogkör gyakorlójának a felperes munkaviszonyának megszüntetésére irányuló akaratát, döntését és indokát, ennek írásba foglalása és közlése a jogi képviselő útján nem volt jogszabálysértő. Ezért a felperes a felülvizsgálati kérelmében tévesen hivatkozott arra, hogy a jogerős ítélet az Mt. 74. § (2) bekezdésbe ütközik.
A kifejtettek miatt - jogszabálysértés hiányában - a Legfelsőbb Bíróság a megyei bíróság ítéletét hatályában fenntartotta [Pp. 275. § (3) bekezdés]. (Mfv. I. 10.485/2004.)
330. Ha a munkáltató telefoni közléssel szüntette meg rendkívüli felmondással a munkaviszonyt, az jogellenesen történt, tekintet nélkül arra, hogy azt utóbb írásban kézbesíteni kívánta a felperesnek (Mt. 96. §).
Az alperesnél 2002. augusztus 1. napjától munkaviszonyban álló felperes munkaviszonyát az alperes 2003. július 15. napján szóban, telefonon azonnali hatállyal, rendkívüli felmondással megszüntette. A felperes keresetében kérte az alperesi intézkedés jogellenességének megállapítását és igényelte 10 havi átlagkeresetnek megfelelő összeg megfizetését, mivel a munkakörébe történő visszahelyezését nem kérte. Egyhavi felmondási időre járó átlagkeresete, ki nem vett szabadság ellenértéke, elmaradt munkabér megfizetésére, valamint a munkaviszonyának megszüntetésével összefüggő igazolások kiadására is kérte az alperest kötelezni.
Az elsőfokú bíróság ítéletében megállapította, hogy az alperes 2003. július 15-én tett intézkedése a felperes munkaviszonyának megszüntetése vonatkozásában jogellenes. Kötelezte az alperest elmaradt munkabér, felmondási időre járó átlagkereset, szabadságmegváltás, továbbá 200 000 forint négyhavi átlagkereset fejében történő megfizetésére. Kötelezte az alperest, hogy a felperes részére 15 napon belül adja ki a munkaviszonya megszüntetésével járó igazolásokat, a fentieket meghaladó keresetet elutasította. Megállapította, hogy az alperes jogellenesen szüntette meg szóban a felperes munkaviszonyát, és bár arra hivatkozott, hogy a felmondás írásba foglalásra került, ennek az okiratnak a felperes részére történő átadását, kézbesítését azonban elmulasztotta. Az Mt. 96. § (1) bekezdése, illetve a 89. § (2) bekezdés és a 87. § (2) bekezdése alapján a felmondás jogellenességére tekintettel alkalmazta az Mt. 100. § (4) bekezdésében meghatározott jogkövetkezményeket. A jogellenesség jogkövetkezményeként négyhavi átlagkereset megfizetésére kötelezte az alperest figyelemmel az eset összes körülményeire, így különösen a munkaviszonya hosszára és a jogsértés jellegére tekintettel.
Az alperes fellebbezése folytán eljárt megyei bíróság ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta. Az elsőfokú bíróság a lényegében helyesen megállapított tényállás alapján helytálló jogi következtetésre jutott. A másodfokú bíróság ítélete indokolásában rámutatott arra, hogy az Mt. 87. §-a értelmében a munkaviszony megszüntetésére irányuló megállapodás írásba foglalásának elmaradása az intézkedés jogellenességét jelenti, és az Mt. 100. §-ban írtakat kell alkalmazni. Minthogy az alperesi ügyvezető szóban közölt azonnali hatályú felmondását írásba foglalva a felperessel nem közölték, az alperes posta által kiállított igazolást a közlés bizonyítására nem tudott felajánlani, ezért az Mt. 6. § (4) bekezdésében írtak felhívásával is arra a következtetésre lehetett jutni, hogy a felmondás ebben a formájában jogellenes volt. Helytállóan döntött az elsőfokú bíróság a felperes a jogellenességre tekintettel megillető munkabér és egyéb járandóságok megfizetéséről.
A jogerős ítélet ellen benyújtott felülvizsgálati kérelmében az alperes a jogszabályokban összhangban álló új határozat hozatalát, illetve másodlagosan a jogerős ítélet hatályon kívül helyezését és új eljárás lefolytatását kérte. Állította, hogy az alperesi ügyvezető szóbeli, telefon útján közölt azonnali hatályú felmondását követően elkészítették a felmondást írásban, a jogszabályoknak megfelelően, és ezek után az alperes várta, hogy a felperes a következő munkanapon megjelenjen a munkahelyén, és a fentiekre érdemben nyilatkozzon. Minthogy azonban a felperes munkahelyén nem jelent meg, védekezést nem terjesztett elő, ezért az alperesi álláspont szerint - mivel a munkáltató írásban nem mondott fel - a munkaviszony nem szűnt meg. Az Mt. 87. § (2) bekezdése szerint ugyanis a munkaviszony megszüntetésére irányuló nyilatkozatot írásba kell foglalni, mert az alaki kötöttség megsértésével tett nyilatkozat érvénytelen az Mt. 6. § (2) bekezdése alapján. A fenti jogszabályhelyekre hivatkozva tartotta jogszabálysértőnek az ítéleteket.
A felülvizsgálati kérelemben állított, az érdemi elbírálásra kiható jogszabálysértés nem állapítható meg.
A felek által sem vitatott, az ítéleti döntés alapjául szolgáló tényállás a felülvizsgálati eljárásban is irányadó. Nem vitás tehát, hogy az alperes ügyvezetője a felperes munkaviszonyát 2003. július 15-én telefonon, szóban szüntette meg azonnali hatállyal. Az alperes sem vitatta, hogy - az állítása szerint írásba foglalt felmondást - nem kézbesítette a felperesnek, mert a felperes másnap nem jelent meg a munkahelyén. A másodfokú bíróság helytállóan mutatott rá arra, hogy az Mt. 6. § (4) bekezdése alapján az írásba foglalt nyilatkozatot személyesen is át lehet adni, ha azonban erre nem volt lehetőség - mint a perbeli esetben, mert a felperes a munkahelyére másnap nem ment be - a rendkívüli felmondást postai úton kellett volna a számára szabályosan kézbesíteni. Ezt azonban az alperes nem tudta bizonyítani. Az alperesi felülvizsgálati kérelemnek az az állítása, hogy a munkáltató írásban nem mondott fel, és ezért a munkaviszony nem szűnt meg, minden ténybeli és jogi alapot nélkülöz. Maga az alperes adta elő, hogy elkészítette az írásbeli felmondást, ezek után a felmondás szabályszerű közléséről az alperesnek kellett volna gondoskodnia. Mindezek alapján intézkedése az Mt. 87. § (2) bekezdése értelmében jogellenes volt, tehát az eljárt bíróságok helytállóan alkalmazták a jogellenesség Mt. 100. §-ában írtak szerinti jogkövetkezményeit.
A kifejtettekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság az alperes felülvizsgálati kérelmét a Pp. 273. §-ának (1) bekezdése alapján elutasította. (Mfv. E. 10.529/2004.)
331. Ha a munkáltató írásbeli figyelmeztetésében a kettős munkakörben foglalkoztatott orvos egyik munkakörben végzett tevékenységét kifogásolta, de azt nem minősítette azonnali megszüntetést megalapozónak, a két nap elteltével közölt rendkívüli felmondás szempontjából csak ezen utóbbi időben tanúsított magatartás vehető figyelembe (Mt. 96. §).
Az alperes a felülvizsgálati kérelmében a másodfokú bíróság közbenső ítéletének hatályon kívül helyezését és - tartalmilag - az elsőfokú bíróság ítéletének helybenhagyását, másodlagosan a másodfokú bíróság új eljárásra utasítását kérte. Érvelésének lényege szerint a másodfokú bíróság jogszabálysértően, a felek indítványának hiányában, tehát a Pp. 164. § (1) bekezdésébe ütközően hallgatta meg tanúként A.-né V. G.-t. Ez a jogszabálysértés azért hatott ki az ügy érdemi megítélésére, mert a másodfokú bíróság - az ítélete indokolásából kitűnően - e tanú vallomása alapján hozta meg közbenső ítéletét. Ezen kívül iratellenességet panaszolt a felperes tanácsadói tevékenysége ellátásának megállapítása miatt. Álláspontja szerint a másodfokú bíróság az üzleti élet körülményeit figyelmen kívül hagyva határozott a felperes által elkészített tervezetről, a Pp. 3. § (3) bekezdésébe ütközően nem adott tájékoztatást az alperes részére, tévedett a felperes munkaidejének értékelésénél, a felperes munkaköri feladatai változásának vizsgálatánál. Az alperes azt is előadta, hogy a fent megjelölt tanú vallomását is tartalmazó másodfokú tárgyalási jegyzőkönyvet a tárgyalás után két hónappal sem kapta kézhez, és ez jelentősen hátráltatta a felülvizsgálati kérelme elkészítésénél. Utóbbi körülménnyel összefüggésben a 3. sorszámú beadványában - tartalmilag - igazolási kérelmet benyújtva újabb jogszabálysértésre, a Pp. 3. § (3) bekezdésével összefüggésben a tisztességes eljárás követelményének megsértésére is hivatkozott - a másodfokú bíróság említett tárgyalási jegyzőkönyvének 2004. szeptember 6-ai kézhezvételére tekintettel.
A Legfelsőbb Bíróság a felülvizsgálati eljárást elrendelte.
Az I. fokú bíróság a felülvizsgálati kérelemben előadottak körében az alábbiakat állapította meg.
Az alperes a felperes munkaviszonyát 2001. december 19-én rendkívüli felmondással azért szüntette meg, mert a felperes a munkaköri kötelezettségeinek rendszeresen nem tett eleget, a munkahelyére nem járt be rendszeresen, érdemi tanácsadói munkát nem végzett, értékelhető heti jelentést nem készített. A rendkívüli felmondás utalt arra, hogy a munkáltató 2001. december 12-én írásbeli figyelmeztetésben a felperes figyelmét a mulasztásaira felhívta, azonban a felperes a hozzáállásán ezután sem változtatott.
A felperes pontosított keresete a rendkívüli felmondás hatályon kívül helyezésére irányult. Indokai szerint az alperes jognyilatkozata a védekezési lehetőség biztosításának elmulasztása, a teljesíthetetlen és indokolatlan kötelezettségekre való hivatkozás, és az írásbeli figyelmeztetés kézhezvételét követően eltelt mindössze két munkanap miatt jogellenes. Utalt továbbá arra is, hogy két munkakört (fül-orr-gége szakorvos és tanácsadó) látott el. Összegszerű igénye elmaradt munkabér, 12 havi átlagkereset, és az orvosi tevékenységre tekintettel ki nem fizetett elmaradt munkabér megfizetésére irányult.
Az elsőfokú bíróság azt állapította meg a bizonyítási eljárás eredménye alapján, hogy a felperesnek az említett két munkakört összesen havi 450 000 forint munkabérért kellett ellátnia.
A rendkívüli felmondás körében a bizonyítékok mérlegelése alapján a munkaügyi bíróság arra következtetett, hogy a felperesnek minden héten keddre kellett jelentést készítenie a munkáltatói jogkör gyakorlójának 2001. november 22-én kelt utasítása szerint, amely alapján a munkanapját (a korábbitól eltérően) az alperes központjában kellett kezdenie.
A munkaügyi bíróság megállapította, hogy 2001 novemberében a felperes öt munkanapon nem írta alá a jelenléti ívet, a november 20-ai jelentése nem felelt meg a követelményeknek, a 2001. december felperesi jelenléti ív kitöltetlen maradt. Mindezek alapján az elsőfokú bíróság arra következtetett, hogy a felperes a munkavégzési kötelezettségét megszegte, értékelhető jelentéseket nem adott le, az alperes rendkívüli felmondása jogszerű, ezért a ítéletével a keresetet elutasította.
Az ítélet ellen a felperes fellebbezett.
A megyei bíróság közbenső ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletét megváltoztatta, megállapította a rendkívüli felmondás jogellenességét, az összegszerűség tekintetében az elsőfokú bíróságot új eljárásra, és új határozat hozatalára utasította.
A másodfokú bíróság a bírói gyakorlatra hivatkozással a rendkívüli felmondást az Mt. 96. § (1) bekezdés a) pontja alapján bírálta el. Az általa meghallgatott tanú vallomása alapján azt állapította meg, hogy az alperesnél mindenki maga vezette a saját jelenléti ívét, az nem a munkavégzés igazolásául szolgált, hanem a bérszámfejtés részére készült.
A másodfokú bíróság a bizonyítékok alapján - egyebek mellett - arra is következtetett, hogy a felperes részére az alperes 2001. november 22-ei utasítása a korábbiakhoz képest új elvárásokat és többletfeladatokat tartalmazott. A heti jelentésekről azt állapította meg, hogy azok nem feleltek meg a követelményeknek, azonban az írásbeli figyelmeztetést követően rövid idő telt el, az alperes nem várta meg, hogy a figyelmeztetésben foglaltaknak megfelelően a felperes a korábbi magatartásán változtasson. A másodfokú bíróság ezért a felperesnek a heti jelentésekkel kapcsolatos magatartását nem ítélte a rendkívüli felmondást kellően megalapozóként, ezért az alperes jognyilatkozatát jogellenesnek minősítette.
A felülvizsgálati kérelem az alábbiak szerint alapos.
Megállapítható, hogy az alperes a 2001. december 12-én kelt, és a felperes 2001. november 27-ei, december 4-ei és december 11-ei heti jelentéseit kifogásoló, a munkahelyre való rendszeres bejárás mellőzését kötelezettségszegésként értékelő írásbeli figyelmeztetését a felperesnek 2001. december 18-án kézbesítették. A felperes 2001. december 18-án és 19-én szakorvosként dolgozott, 2001. december 20-ától szabadságot vett ki. Az alperes 2001. december 19-én hozta meg a rendkívüli felmondásról szóló döntését, melyet a felperesnek 2001. december 21-én kézbesítettek.
Fentiek szerint tehát az alperes a 2001. december 18-án kézbesített írásbeli figyelmeztetésével értékelte a felperes valamennyi (orvosi tevékenységen kívüli egyéb kötelezettségét érintő) magatartását. Ezek súlyát nem minősítette a munkaviszony azonnali megszüntetését megalapozóként. Ebből következően a perben az volt vizsgálható és értékelhető, hogy az alperes rendkívüli felmondása megjelölt-e a 2001. december 18. és 19. napjára vonatkozóan rendkívüli felmondást megalapozó kötelezettségszegést, az írásbeli figyelmeztetés tartalma ennek bizonyítottsága esetén vehető figyelembe (BH 1999/332.). Az elsőfokú ítéletben megállapított, és a másodfokú eljárásban nem vitatott tényállás szerint a felperesnek minden héten kedden kellett, a munkáltató 2001. november 22-ei utasításának megfelelő jelentést elkészítenie azzal, hogy emellett szakorvosi tevékenységet is végzett.
A fent kifejtettek értelmében a perben tehát arról kellett dönteni, hogy az alperes - az összefoglaló indokot megjelölő - rendkívüli felmondása konkrét indokait 2001. december 18-ára (kedd), és december 19-ére vonatkozóan az elsőfokú eljárásban megjelölte-e, továbbá bizonyította-e. Ezen kívül figyelembe kell venni, hogy az irányadó tényállás szerint a felperes két munkakört látott el, az alperes jognyilatkozata a tanácsadói munkakörrel függ össze, az orvosi tevékenységet nem kifogásolta, ezért a rendkívüli felmondás törvénynek való megfelelését [Mt. 96. § (1) bekezdés a) pont] e sajátosságokra is tekintettel kell értékelni a bírói gyakorlat alapján (BH 1999/332.).
A fenti elvi alapvetésből kiindulva az alperes felülvizsgálati kérelmét tartalma szerint vizsgálva megállapítható, hogy az alperes a jogerős ítélet megalapozatlanságát a Legfelsőbb Bíróság által előbb megjelölt körben, tehát részben alappal sérelmezte (tanácsadói munkakörbe tartozó feladatok megfelelő ellátása bizonyítottságának hiánya a figyelembe vehető két napon, ezek bizonyítottsága esetén a hasonló, vagy azonos korábbi bizonyított magatartások értékelésének hiánya).
Az alperes a felülvizsgálati kérelmében helytállóan hivatkozott arra, hogy a másodfokú bíróság ítélete a Pp. 164. § (2) bekezdésbe, illetve a Pp. 3. § (3) bekezdésbe ütközik, mivel a másodfokú iratokból megállapíthatóan a fellebbező felperes, sem pedig az alperes nem indítványozta a másodfokú bíróság által meghallgatott tanú vallomásának beszerzését. Ezzel összefüggésben helytálló az a felülvizsgálati érvelés is, amely a Pp. 249. § (2) bekezdése alapján elrendelt bizonyítás esetén a Pp. 3. § (3) bekezdésbe ütköző tájékoztatás elmulasztását jelölte meg jogszabálysértőként. A másodfokú bíróság ítélete azonban - a felülvizsgálati kérelemben foglaltakkal ellentétben - nem alapvetően az említett tanú meghallgatásán alapul, a tanú vallomását a másodfokú bíróság csak az általa megjelölt körben (jelenléti ív jelentősége) értékelte. Ez a körülmény azonban - a rendkívüli felmondásról szóló jognyilatkozatnak a törvénynek [Mt. 89. § (2) és (3) bekezdés] és a bírói gyakorlatnak meg nem felelő elbírálása folytán - az adott esetben nem minősül az ügy érdemi elbírálására kiható jogszabálysértésként. Fentiek miatt a 2004. június 15-én készült másodfokú tárgyalási jegyzőkönyv elsőfokú bíróság részére történő megküldésének késedelme, amely - az iratokból megállapíthatóan - adminisztrációs hiba miatt történt, a felülvizsgálati kérelem elkészítésében az alperesnek jelentős hátrányt nem okozhatott.
A kifejtettek alapján a Legfelsőbb Bíróság a Pp. 275. § (2) bekezdés értelmében a jogerős határozatot a felülvizsgálati kérelem és ellenkérelem keretei között vizsgálva, a Pp. 275. § (4) bekezdése alapján a megyei bíróság közbenső ítéletét hatályon kívül helyezte, és ugyanezt a bíróságot az említett körben és a kifejtetteknek megfelelően a fellebbezés elbírálása céljából új eljárásra és új határozat hozatalára utasította. (Mfv. I. 10.542/2004.)
332. Ha a munkáltató a telepet a jogelődtől vette át 2001. június 18-án, a felperes karbantartóként továbbdolgozott az átvevőnél, vele a munkaszerződést augusztus 1-jén kívánták aláíratni, amit ő eltérő tartalom miatt megtagadott, erre őt nem engedték továbbdolgozni, a munkaviszony jogellenes megszüntetésének megállapítása jogszerűen történt (Mt. 96. §; 100. §).
Az alperes felülvizsgálati kérelmében az Mt. 76. §-ának megsértésére, és a tényállás iratellenes megállapítására hivatkozással kérte a felperes keresetét elutasító határozat hozatalát. Álláspontja szerint az eljárt bíróságok a felperessel alkalmi fizikai munkára kötött szerződést figyelmen kívül hagyva állapították meg a munkaviszony fennállását karbantartó munkakörben. A perben bizonyította, hogy a telepein karbantartót nem foglalkoztatott, ilyen munkakör létesítésére az alperesnél nem került sor, a felperes viszont nem tudta bizonyítani, hogy "konkrétan mit is csinált a telepen". Az nem volt vitatott, hogy a felperes korábban karbantartó munkakört töltött be, az alperesnél azonban az eljárt bíróságok egy nem létező szerződést tekintettek megszegettnek.
A Legfelsőbb Bíróság a felülvizsgálati kérelem előzetes megvizsgálása alapján a felülvizsgálat elrendelésére nem talált alapot.
Az irányadó jogerős ítéleti tényállás szerint - amit a felek a perben nem vitattak - a felperes 1999-től karbantartó munkakörben dolgozott az Ú.-i B. F. Bt. ú.-i telepén, amelyet működtetésre 2001 júniusától az alperes vett át. A munkavállalók, közöttük a felperes munkaviszonyát a Bt. közös megegyezéssel megszüntette, és a felperes 2001. június 18-án az alperesnél munkába állt. Az alperes "késlekedett a munkaszerződés elkészítésével", 2001. augusztus 1-jén a telepvezető alá kívánta íratni a felperessel az elkészült munkaszerződést. Az aláírást a felperes amiatt tagadta meg, mivel munkakörként az alperes a baromfigondozó munkakört jelölte meg, továbbá három hónapos próbaidőt is kikötött. A telepvezető a felperest ekkor a telep elhagyására szólította fel, majd a továbbiakban sem engedték dolgozni, így a kereset az alperesnek a munkaviszony jogellenes megszüntetése jogkövetkezményeiben marasztalásra irányult.
Az eljárt bíróságok a perbeli bizonyítékok életszerű és okszerű mérlegelése alapján állapították meg, hogy a felperes a baromfitelep alperes általi átvételét követően is karbantartói feladatokat látott el, és a munkaviszonya megszüntetéséig folyamatosan, teljes munkaidőben dolgozott. A tanúként meghallgatott R. A. és K. J. tanúnyilatkozataiból a munkaügyi bíróság törvénysértés nélkül következtetett arra, hogy a 2001. június 17-ei, a telep átvételéről tartott munkásgyűlésen az hangzott el, hogy a dolgozók változatlan módon tovább dolgozhatnak a telepen. A. J., Z. P., Cs. J. és K.-né Gy. R. telepvezető tanúnyilatkozatai is azt támasztották alá, hogy a felperes karbantartó munkakörben dolgozott tovább az alperesnél, a munkaviszonya tehát e munkakörben fennállt. Tény, hogy a telep átvételekor a felperes egy alkalmi fizikai munkavégzésre vonatkozó megbízási szerződést írt alá, a kifejtettekből következően azonban a felek között nem polgári jogviszony jött létre, hanem a felperesnek az előző munkáltatónál fennállt munkakörében folytatódott tovább a munkaviszonya az alperesnél. Az eljárt bíróságoknak a munkaviszony fennállására vonatkozó következtetése megalapozott volt. A jogviszonyt az alperes is ekként kezelte, hiszen visszamenőleges dátummal készített munkaszerződést kívánt a felperessel 2001. augusztus 1-jén megkötni. A felek között tehát tényleges munkaviszony állt fenn, a perben nem merült fel adat arra, hogy a felperes foglalkoztatása eltért volna a telep átadása előtti foglalkoztatásától.
A munkaviszony megszüntetés módja és körülményei a perben nem volt vitás.
Ezért a Legfelsőbb Bíróság a felülvizsgálati kérelmet - tekintettel arra, hogy az abban megjelölt, az ügy érdemét érintő jogszabálysértés nem volt megállapítható - a Pp. 273. §-ának (1) bekezdése alapján elutasította. (Mfv. E. 10.601/2004.)
333. Ha a munkáltató a munkavállaló képzettségének, iskolai végzettségének és szakmai gyakorlatának megfelelő másik munkakört tudott felajánlani másik munkáltatónál, ezt visszautasító nyilatkozat miatt megtagadhatta a többlet-végkielégítés fizetését (Mt. 96. §).
A felperes a keresetében a kollektív szerződésre hivatkozással további 3 havi végkielégítés megfizetésére kérte kötelezni az alperest.
A munkaügyi bíróság ítéletével az alperest 3 havi végkielégítés címén 594 390 forint és ennek kamatai, valamint perköltség megfizetésére kötelezte.
Az ítéleti tényállás szerint a felperes 1997. január 10-étől állt az alperesnél munkaviszonyban piacmanager munkakörben. A M. Rt. szervezeti átalakításáról hozott döntése alapján 2002. április 1-jétől a M. Rt.-nél Üzleti Megoldások Üzletág szervezeti egység működik. Az alperes ezzel összefüggésben 2002. március 11-én értesítette felperest, hogy további foglalkoztatása végett 2002. április 1-jétől a M. Rt. munkáltatónál az Üzleti Megoldások Üzletág Ügyfélkapcsolati és Értékesítési Divíziója Pécsi Régiójában ügyfélmanager munkakört ajánl fel részére, ha ezt nem fogadja el, munkaviszonyát rendes felmondással megszünteti az Mt. 95. §-a szerint járó végkielégítéssel. A felperes a felajánlott munkakört nem fogadta el és az alperes a munkaviszonyát felmondta, részére 2 havi végkielégítést fizetett.
A felperes a 3 havi többlet végkielégítés iránti igényét az alperes kollektív szerződésének 7.4. pont g) alpontjára alapította, miszerint ha a munkavállaló képzettségének, iskolai végzetségének, szakmai gyakorlatának megfelelő munkakör felajánlására nincs lehetőség és más munkakörbe történő átképzése nem valósítható meg, rendes felmondás esetén a végkielégítés 5 betöltött törzsgárda év után 3 havi átlagkereset összegével emelkedik.
A munkaügyi bíróság e kollektív szerződéses rendelkezést úgy értelmezte, hogy a kollektív szerződés hatálya csak az alperesre és munkavállalóira terjed ki, ezért csak az alperesnél felajánlható munkakörre vonatkozik a többlet végkielégítéssel kapcsolatos feltétel, a M. csoport bármely tagjára, így a M. Rt.-re sem.
Az alperesnél nem volt megfelelő felajánlható munkakör, ezért a bíróság felperes igényét a kollektív szerződés 7.4. pont g) alpontja alapján alaposnak találta.
Az alperes fellebbezése folytán eljárt megyei bíróság ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletét - helyes indokainál fogva - helybenhagyta.
Az alperes felülvizsgálati kérelmében a jogerős ítélet megváltoztatását, a felperes keresetét elutasító határozat hozatalát kérte jogszabálysértésre hivatkozással. Vitatta a kollektív szerződéses rendelkezés perbeli értelmezését. Részletesen kifejtette, hogy a kollektív szerződés hatálya nem jelenti azt, hogy az abban meghatározott munkáltatói kötelezettség teljesítésében - általában kötelmi jogviszony alapján - harmadik személy ne működhessen közre. Hangsúlyozta, hogy amennyiben a kollektív szerződés nem a jogszabályon alapuló juttatást biztosít a munkavállaló részére, az erre való jogosultságot a kollektív szerződésben meghatározott feltételek szerint kell elbírálni.
A Legfelsőbb Bíróság a Pp. 273. § (1) bekezdése alapján a felülvizsgálati eljárást elrendelte.
A felperes felülvizsgálati ellenkérelmében a perben hozott ítéletek hatályában való fenntartását kérte.
A felülvizsgálati kérelem alapos.
Az Mt. 13. § (3) bekezdése szerint a kollektív szerződés a törvény harmadik részében meghatározott szabályoktól eltérhet, amennyiben a munkavállalóra kedvezőbb feltételt állapít meg.
E szabály alapján az alperes a kollektív szerződésben az Mt. 95. §-ában foglaltakon felül, további végkielégítés megfizetését vállalhatta a kollektív szerződéses szabályban meghatározott feltételek szerint. A többlet végkielégítés rendeltetésével nem ellentétes, ha a további foglalkoztatás lehetőségének biztosítása esetén, ennek visszautasítását kizáró feltételnek minősítik. A további foglalkoztatás a munkáltató szervezetében, de más munkáltatónál is biztosítható, a vele való megállapodás alapján. Ez utóbbinak - a munkavállaló hozzájárulása, a vele való megegyezés esetén - munkajogi akadálya nincs.
Az alperes perbeli időben hatályos kollektív szerződése 7.4. pont g) alpontjának rendelkezése a megfelelő másik munkakör felajánlása tekintetében az alperes szervezetére vonatkozó korlátozást nem tartalmaz. A kollektív szerződés hatályából sem következik ilyen korlátozás, hiszen a kollektív szerződés személyi hatálya a kollektív szerződésben szabályozott, munkaviszonnyal kapcsolatos jogok, kötelezettségek alanyait jelenti. Az adott esetben az alperes azt a kötelezettséget vállalta, hogy többlet végkielégítést akkor fizet, ha nem tud megfelelő munkakört felajánlani. Az alperes a felperes további foglalkoztatása érdekében eljárva - nem vitatottan - a felperes képzettségének, iskolai végzettségének, szakmai gyakorlatának megfelelő másik munkakört tudott felajánlani másik munkáltatónál, ahol az ajánlat elfogadásával megnyílt volna a joga a munkaviszony létesítésére. A felperesnek a felajánlott munkakört visszautasító nyilatkozata miatt a többlet végkielégítés fizetését az alperes alappal tagadta meg.
A kollektív szerződés ettől eltérő, a kollektív szerződés hatályával okszerűen nem indokolható, téves értelmezése alapján a többlet végkielégítés iránti igénynek helyt adó elsőfokú ítéletet a jogerős ítélet jogszabálysértően hagyta helyben.
A kifejtettekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság a Pp. 275. § (4) bekezdése alapján a jogerős ítéletet hatályon kívül helyezte, a munkaügyi bíróság ítéletét megváltoztatta és a felperes keresetét elutasította. (Mfv. I. 10.610/2004.)
334. A védekezés lehetősége biztosításának elmulasztása nem eredményezi a rendkívüli felmondás jogellenességét, a cégszerű aláírás nem volt szükséges, elégséges volt a munkáltatói jogkört gyakorló aláírása (Mt. 96. §).
A felpereseknek az alperes rendkívüli felmondásai jogellenessége jogkövetkezményei iránti keresetét a munkaügyi bíróság ítéletével elutasította, a felperesek fellebbezése folytán eljárt megyei bíróság ítéletével az elsőfokú ítéletet helybenhagyta.
A felperesek felülvizsgálati kérelmeikben a jogerős ítélet hatályon kívül helyezését, és a kereseti kérelmüknek helyt adó határozat hozatalát kérték.
Az I. rendű felperes felülvizsgálati kérelmében az Mt. 96. § (2) bekezdése, 96. § (1) bekezdés a) pontja, 89. § (2) bekezdése, valamint a Legfelsőbb Bíróság MK 95. számú állásfoglalása megsértésére hivatkozott. Elsődlegesen azt sérelmezte, hogy az alperes előzetesen nem ismertette a tervezett intézkedése indokait, és nem adott módot a védekezésre. Álláspontja szerint az első- és a másodfokú bíróság ítélete iratellenes az értéktári átadás-átvételhez kapcsolódó vezetői ellenőrzésre vonatkozó megállapítások tekintetében, sem a rendkívüli felmondás, sem az ítéletek indokolása nem felel meg a világosság, a valóságosság és az okszerűség követelményének. A bűncselekményt lehetővé tevő szabálytalan záráskor az I. rendű felperes nem tartózkodott a bank területén, továbbá a vezetői ellenőrzés nem terjedhetett ki minden egyes nyitás-zárásra. A zártterületi kulcsok kezelésére vonatkozó indokot illetően a szubjektív és az objektív határidő leteltére hivatkozott, az e körbeni szabálytalanságot továbbá az alperes nem bizonyította. Az I. rendű felperes szerint a bűncselekményt lehetővé tevő körülmények a munkaköri kötelezettségszegéstől függetlenek voltak. Álláspontja alátámasztására a Legfelsőbb Bíróság több eseti döntésére hivatkozott.
A II. rendű felperes felülvizsgálati kérelmében ugyancsak sérelmezte az Mt. 96. § (2) bekezdése megsértését, továbbá az Mt. 96. § (1) bekezdés a) pontjával és az ehhez kapcsolódó ítélkezési gyakorlattal ellentétesnek tartotta a jogerős ítéletet. Amiatt is jogszabálysértőnek tartotta a rendkívüli felmondást, hogy az alperes kollektív szerződésében felsorolt okok között nem szerepelt az az ok, amire a munkáltató a rendkívüli felmondását alapozta. Sérelmezte a bankbiztonsági ellenőrzés tekintetében a bizonyítási indítványa elutasítását, a rendkívüli felmondás nem cégszerű és bélyegző nélküli aláírása figyelmen kívül hagyását. A II. rendű felperes szerint a munkáját a munkaköri leírása és a belső előírások szerint végezte, a bűncselekmény a hiányos alperesi szabályozással és a megtűrt gyakorlattal állt összefüggésben, amit az is bizonyít, hogy az alperes időközben újra szabályozta a munkafolyamatokat.
A III. rendű felperes felülvizsgálati kérelmében ugyancsak sérelmezte az Mt. 96. § (2) bekezdésében előírt munkáltatói kötelezettség megsértését (amely miatt álláspontja szerint önmagában jogellenes a jognyilatkozat), valamint a Gt. 40. § (3) bekezdésével ellentétesnek tartotta a rendkívüli felmondást, mivel azon sem a cég neve, sem bélyegzője nem szerepelt. A III. rendű felperes továbbá arra a bírói gyakorlatra is hivatkozott, mely szerint a munkáltató által eltűrt gyakorlatra rendkívüli felmondás nem alapozható.
A Legfelsőbb Bíróság a felperesek felülvizsgálati kérelme előzetes vizsgálata során a felülvizsgálat elrendelésére nem talált alapot.
Megalapozatlan a felpereseknek az Mt. 96. § (2) bekezdése megsértésére, a cégszerű aláírás és a bélyegző hiánya miatti jogellenességre, valamint a rendkívüli felmondási oknak a kollektív szerződésben szabályozása hiányára vonatkozó felülvizsgálati érvelése. A munkaügyi bíróság helytállóan, a hosszabb ideje egységes bírói gyakorlat figyelembevételével fejtette ki, hogy a védekezés lehetőségének biztosítása elmulasztása sérti ugyan az Mt. 96. § (2) bekezdésében előírtakat, e mulasztás azonban nem eredményezi a rendkívüli felmondás jogellenességét. Az adott esetben a felperesek egyébként e mulasztásra alap nélkül hivatkoztak, mivel a rendkívüli felmondások indokának alapját képező banki vizsgálati jelentést megismerték, és arra észrevételt tehettek.
A perbeli munkáltatói jognyilatkozatok érvényességének nem volt feltétele a cégszerű aláírás. A rendkívüli felmondásokat az alperes megfelelő formában, írásban, a munkáltatói jogkör gyakorló által aláírva szabályszerűen közölte. Az indokolás a felperesek számára világosan és egyértelműen megjelölte a munkaviszony azonnali megszüntetése okát, az indokolások megfeleltek a törvénynek és a bírói gyakorlatnak (MK 95. számú állásfoglalás). A felperesek e körbeni felülvizsgálati érvelése téves.
A perbeli rendkívüli felmondások a törvényben meghatározott okon, kötelezettségszegésen alapultak. Az a körülmény, hogy az alperes kollektív szerződése az Mt. 96. § (3) bekezdése alapján meghatározta a kötelezettségszegéseknek azokat az eseteit, amelyek rendkívüli felmondási okot képeznek, nem jelenti a kizárólagos okok felsorolását, mivel az a törvényi feltételek jogellenes szűkítését jelentené (MD II/263., BH 1995/131.).
A kulcskezeléssel kapcsolatos szabálytalanság folyamatos fennállására tekintettel az I. rendű felperes alaptalanul hivatkozott a rendkívüli felmondási jog gyakorlása szubjektív és objektív határideje elmulasztására [Mt. 96. § (4) bekezdés, MD II/186., BH 2000/32.].
A Legfelsőbb Bíróság egyetért a rendkívüli felmondások indokai megalapozottsága körében a munkaügyi bíróság által helytállóan feltárt tényállásból levont jogi következtetésekkel is.
Az alperes a rendkívüli felmondásokat - összefoglalóan - a vezető munkakörben dolgozó felperesek vezetői ellenőrzési kötelezettségei elmulasztásával, a hanyag értékkezelési eljárások eltűrésével indokolta. Ezekre egy súlyos bűncselekmény (420 millió forint értéktárból való eltulajdonítása) miatt végzett belső vizsgálat derített fényt, megállapítva, hogy a II. rendű felperes emissziós osztályvezető, az I. rendű felperes osztályvezető helyettes, és a felettesük, a III. rendű felperes területi igazgató munkakörben eltűrték a szabálytalan munkavégzéseket, nem megfelelően kontrollálták a pénz és értékkezelés biztonságát, és az így kialakult helyzet közvetlen okozója volt a bűncselekménynek. Az alperes által kialakított rendszer szabályszerű működése esetén a kár bekövetkezése megakadályozható lett volna.
A munkaügyi bíróság helyesen fejtette ki, hogy több indok esetén egyetlen indok is megalapozottá teheti a rendkívüli felmondást, ha az önmagában megfelel a jogszabályi feltételeknek.
A munkaügyi bíróság a széleskörű bizonyítási eljárás alapján a bizonyítékoknak a Pp. 206. § (1) bekezdése szerinti mérlegelésével, a mérlegelés részletes és meggyőző indokát adva [Pp. 221. § (1) bekezdés] törvénysértés nélkül állapította meg, hogy a felperesek, mint a perbeli területi igazgatóság felelős vezetői eltűrték a bankbiztonsági rendszer területén kialakult szabálytalanságokat (kulcskezelés, értéktári rácsajtó szabálytalan zárása, őrszolgálat ellenőrzése hiánya), vezetői ellenőrző tevékenységük nem volt alkalmas a szabálytalanságok megakadályozására. A bankbiztonsági rendszer átalakítási munkálatai sajátos körülményeihez nem igazították a munkafegyelmet, és a munkafolyamatok szabályozását, egyes utasítások elavultak voltak, amelyek módosítása kezdeményezése elmulasztása a felperesek részéről megállapítható. A perben a felperesek nem bizonyították a munkáltatói eltűrt gyakorlatot, a vezetői munkakörben dolgozó felperesek által megtűrt szabálytalanságok az ezzel indokolt rendkívüli felmondások tekintetében munkáltatói gyakorlatként nem vehetők figyelembe a felperesek javára.
Mindezekben a felperesek, mint a bankbiztonságért felelős vezetők fokozott felelőssége nem vitatható, a másodfokú bíróság az Mt. 96. § (1) bekezdés a) pontja megsértése nélkül hagyta helyben a munkaügyi bíróság megalapozott ítéletét.
Ezért a Legfelsőbb Bíróság a felülvizsgálati kérelmet - tekintettel arra, hogy az abban előadott jogszabálysértés nem áll fenn - a Pp. 273. §-ának (1) bekezdése alapján elutasította. (Mfv. E. 10.611/2004.)
335. A rendes felmondás felmondási ideje alatt rendkívüli felmondás közölhető és az nem tekinthető a rendes felmondás visszavonásának (Mt. 96. §).
Az alperes a jogerős ítéletet azért találta jogszabálysértőnek, mert a másodfokú bíróság nem adta indokát annak, hogy az alperes 2003. március 6-ai rendkívüli felmondása miért hatálytalan. Érvelésének lényege szerint a munkaviszony fennállása alatt - ideértve a rendes felmondás következtében folyamatban lévő felmondási időt - a munkaviszony azonnali hatállyal, rendkívüli felmondással megszüntethető. Az alperes sérelmezte, hogy a bíróságok nem tisztázták a felperes 2003. január 24-ét követő munkajogi státuszát - arra is figyelemmel, miszerint a felek ezt követően tárgyalást folytattak a munkaviszony fenntartásáról. Végül arra hivatkozott, hogy a munkaviszony "formális" felmondása hiányában fennáll, ezért a munkavállaló kötelezettségszegése alapján a rendkívüli felmondás jogszerű.
A Legfelsőbb Bíróság a felülvizsgálati kérelem előzetes megvizsgálása alapján a felülvizsgálat elrendelésére nem talált alapot.
Helyesen, a bírói gyakorlatnak megfelelően állította az alperes a felülvizsgálati kérelmében, hogy rendes felmondás miatt folyamatban lévő felmondási idő alatt a munkaviszony azonnali hatállyal, rendkívüli felmondással megszüntethető. Ez esetben az utóbbi jognyilatkozat nem az előbbi jogellenes visszavonásaként, hanem a munkaviszony fennállása alatt bármelyik felet megillető azonnali megszüntetést eredményező jognyilatkozatként értékelendő. Ezért az alperesnek az említettekre vonatkozó ítélkezési gyakorlat ellentmondásosságát érintő okfejtése nem alapos.
A felülvizsgálati kérelemmel támadott jogerős ítélet indokolásában a másodfokú bíróság a Pp. 221. § (1) bekezdés megsértése nélkül fejtette ki, hogy az alperes a 2003. január 24-én kelt írásbeli jognyilatkozatával munkavállalói felmondásnak tekintette a felperesnek a munkából való (utóbb igazoltan, a korábbi, alsó végtag elvesztésével járó balesete miatt időszakonként visszatérően orvosi kezeléssel indokolt) távolmaradását. Emiatt közölte az alperes a felperessel a munkaviszonya megszűnésének napját (visszamenőleges hatállyal 2003. január 20-ával), továbbá intézkedett a ki nem fizetett munkabér és a "papírok" felperes lakására való megküldéséről. E fenti tartalmú jognyilatkozatnak a munkaviszony azonnali hatályú, és a törvénynek (Mt. 96. §) meg nem felelés miatt jogellenes megszüntetésként való minősítése nem jogszabálysértő. Ezt nem érinti, hogy a felek ezután folytattak-e tárgyalásokat a munkaviszony fennmaradásáról.
A rendkívüli felmondás egyoldalú, címzett jognyilatkozat, amely a munkaviszonyt a másik fél hozzájárulása nélkül azonnali hatállyal megszünteti. Ebből következően az alperes tévesen minősítette a felek közötti jogviszonyt 2003 márciusában is fennállónak. A jognyilatkozatokat - ideértve az alperes rendkívüli felmondását is - a bíróságok helyesen értékelték annak tartalmából kiindulva. Amennyiben a munkaviszony megszüntetéséről szóló nyilatkozat lényeges tartalma kétséget kizáróan megállapítható, a jognyilatkozat joghatást vált ki abban az esetben is, ha egyes, nem a megszüntetésről szóló akarat kifejezése körében, hanem más részeiben hiányos, vagy nem felel meg a törvénynek (munkaviszony megszűnése napjának visszamenőleges hatályú megállapítása, másodfokú ítélet 3. o. 6-10. bekezdés). Emiatt a felülvizsgálati kérelemnek a "formális" felmondásról szóló jogi okfejtése nem megalapozott, továbbá a perben nem volt vizsgálható, hogy az alperes 2003. március 6-ai jognyilatkozata jogszerű volt-e az abban megjelölt felperesi magatartások alapján.
Ezért a Legfelsőbb Bíróság a felülvizsgálati kérelmet - jogszabálysértés hiányában - a Pp. 273. §-ának (1) bekezdése alapján elutasította. (Mfv. E. 10.672/2004.)
336. Ha az autóbuszvezető a havi és a napi vezénylés ellenére a másnapi munkavégzést megtagadta, a rendkívüli felmondással történt munkaviszony-megszüntetés jogszerűen történt. Ezt nem érinti, hogy a mulasztás napján a munkahelyén megjelent, de munkára nem jelentkezett (Mt. 96. §).
A felperes a felülvizsgálati kérelmében a másodfokú ítélet hatályon kívül helyezését, és az elsőfokú bíróság ítéletének helybenhagyását kérte.
Érvelésének lényege szerint a másodfokú bíróság az MK 95. számú állásfoglalást figyelmen kívül hagyva a rendkívüli felmondásban nem szereplő új indokot bírált el (szolgálattételre jelentkezés), továbbá nem felel meg a valóságnak, hogy a vezénylésnek időközben intézkednie kellett. Vitatta annak helytállóságát is, hogy a havi vezénylésnek eleget tevő munkavállaló megvalósíthatja-e a napi szolgálattételre jelentkezés elmulasztását. A felperes nem tartotta alaposnak a másodfokú bíróságnak az autóbuszok rendszámát figyelembe vevő következtetését, továbbá sérelmezte, hogy a bíróság figyelmen kívül hagyta az Autóbuszvezetők Kézikönyvében szereplő menetlevélre vonatkozó rendelkezéseket. A felülvizsgálati kérelem sérelmezte továbbá egyes tanúk vallomásának figyelmen kívül hagyását. Fenntartotta a perben is előadott érvelését, miszerint S. T. forgalmi szolgálattevő az őt terhelő intézkedési kötelezettségét elmulasztotta. Előadta továbbá, hogy semmilyen akadálya nem volt annak - noha az alperesnél a szolgálatra jelentkezés szabályai nem rendezettek -, hogy a felperes az eredeti munkabeosztás szerint munkáját elvégezze.
A Legfelsőbb Bíróság a felülvizsgálati eljárást elrendelte.
Az alperes álláspontja szerint a másodfokú bíróság az MK 95. számú állásfoglalás szerint helyesen vizsgálta a vezénylés körülményeit, a jogerős ítélet nem jogszabálysértő. Ezért a felülvizsgálati ellenkérelme a jogerős ítélet hatályában való fenntartására irányult.
Az elsőfokú bíróság a következőket állapította meg.
A felperes 1992 novemberétől tartalékos autóbuszvezető munkakörben állt munkaviszonyban az alperesnél. Az alperes a 2003. július 3-án kelt rendkívüli felmondással a felperes munkaviszonyát megszüntette, mert a felperes a részére 2003. július 3-ára meghatározott munkafeladat végrehajtását előző nap a vezénylőnél szóban visszautasította. Emiatt a munkát át kellett szervezni. Ezt a kötelezettségszegést a munkáltató az Mt. 103. § (1) és (2) bekezdés alapján értékelve találta rendkívüli felmondást megalapozónak.
A felperes keresetében a rendkívüli felmondás jogellenességének megállapítását, elmaradt munkabér, 12 havi átlagkeresetnek megfelelő összeg, felmentési időre járó átlagkereset, végkielégítés, munkaruha ellenértéke és három havi munkanélküli járadék összegének megfizetésére kérte kötelezni az alperest.
Az elsőfokú bíróság ténymegállapítása szerint a felperest 2003. július 2. napján a hajdúszoboszlói járatra vezényelték, a munkája befejezését követően a felperes azt közölte a vezénylővel, hogy a másnapra megjelölt járatot nem viszi el. Ezt követően este otthonról telefonált a vezénylőnek, akivel közölte, hogy mégis végrehajtja a kijelölt munkafeladatot. Felperes másnap a munkahelyén megjelent, azonban S. T. forgalmi szolgálattevő részére semmilyen feladatot nem adott, munkába nem állította. A munkaügyi bíróság a tanúvallomásokat úgy értékelte, hogy S. T. forgalmi szolgálattevőnek kellett volna intézkednie amiatt, mert a felperes korábbi kijelentése ellenére mégis megjelent a munkahelyén. Mindezekből az elsőfokú bíróság arra következtetett, hogy a felperes a terhére rótt kötelezettségszegést nem követte el. Ezért a rendkívüli felmondás jogellenessége alapján kötelezte az alperest elmaradt munkabér, nyolc havi átlagkeresetnek megfelelő összeg, ruházati költségtérítés megfizetésére.
Az ítélet ellen az alperes fellebbezést nyújtott be.
A megyei bíróság ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletét megváltoztatta, a felperes keresetét elutasította.
A másodfokú bíróság a peradatok kiegészítése alapján megállapította, hogy a felperes havi és napi vezénylést kapott. Utóbbi tartalmazta az adott munkanapra szóló munkáltatói utasítást. Az Autóbuszvezetői Kézikönyvben, és az alperes belső szabályzataiban - összefoglalóan - az alperes úgy rendelkezett, hogy a vezénylés olyan forgalmi tevékenység, amelytől csak indokolt esetben lehet eltérni.
A bizonyítási eljárás anyagát mérlegelve a másodfokú bíróság azt is megállapította, hogy a szolgálat megtagadásának a felperes részéről elfogadható indoka nem volt, továbbá tudnia kellett volna, hogyha mégis elvállalja a munkafeladat teljesítését, azt a vezénylő munkaidejének lejárta miatt S. T.-nak kellett volna bejelentenie. Ez azért sem ütközött volna akadályba, mert a felperes közvetlenül az alperes telephelye mellett lakik. A másodfokú bíróság a közvetlen és a közvetett bizonyítékokat értékelve bizonyítottnak találta, hogy a felperes a napi vezénylési feladatot megtagadta, ez a magatartás közfeladatot ellátó munkáltatónál jelentős kötelezettségszegésnek minősül. A másodfokú bíróság álláspontja szerint annak nincs jelentősége, hogy a felperes magatartása miatt az alperesnek milyen nagyságrendű szervezési intézkedéseket kellett tennie.
A felülvizsgálati kérelem nem alapos.
A Legfelsőbb Bíróság álláspontja szerint a rendkívüli felmondás kellően részletezetten, világos ok megjelöléssel tartalmazza a felperes kötelezettségszegését aszerint, hogy 2003. július 2-án a másnapra részére kijelölt munkafeladat végrehajtását megtagadta. Ezt követően telefonon a vezénylőt telefonon értesítette, hogy mégis elvégzi a munkát, azonban nem gondoskodott arról, hogy erről a szándékáról az intézkedésre jogosult S. T. tudomást szerezzen. A rendkívüli felmondás - tartalmilag - azt is a felperes terhére rótta, hogy a szabályoknak megfelelően a perbeli napon nem jelentkezett munkavégzésre. Ebből következően a felülvizsgálati kérelemnek a rendkívüli felmondásban nem szereplő okra való hivatkozása és ezzel összefüggésben az MK 95. számú állásfoglalásra történt hivatkozása alaptalan. Ezért a másodfokú bíróság a bizonyítási eljárás kiegészítése alapján helytállóan vizsgálta a felperesnek a napi vezénylést megtagadó kötelezettségszegését, az erre vonatkozó másodfokú ténymegállapításokkal és következtetésekkel a Legfelsőbb Bíróság egyetért. Ebből következően a felülvizsgálati kérelem tévesen hivatkozott arra, hogy a megyei bíróság okszerűtlenül mérlegelte a havi és a napi vezénylés fogalmát, illetve teljesítésének módját.
Figyelemmel arra, hogy a felperes a perben nem vitatta, hogy az intézkedésre jogosult S. T. nem volt tudomása arról, hogy P. L. vezénylővel telefonon utóbb közölte, miszerint mégis elvégzi a kijelölt munkafeladatot, a felülvizsgálati kérelem tévesen, és az életszerűséggel ellentétesen állította, hogy S. T.-nak nem volt intézkedési kötelezettsége. Ezzel összefüggésben a másodfokú bíróság okszerű mérlegeléssel állapította meg, hogy a felperesnek az a magatartása, hogy a munkahelyen megjelent, de szolgálatra nem jelentkezett, a kötelezettségszegés elkövetését nem cáfolja. A Legfelsőbb Bíróság álláspontja szerint a másodfokú bíróság a közvetett és közvetlen bizonyítékokat a Pp. 206. § (1) bekezdésnek megfelelően mérlegelte, döntését a törvénynek megfelelően indokolta [Pp. 221. § (1) bekezdés]. A bírói gyakorlat szerint nem valósít meg jogszabálysértést, ha a bíróság a döntését a számára meggyőzőnek talált bizonyítékokra alapítja (BH 2001/301.).
A felülvizsgálati kérelemben megjelölt tanúk vallomása értékelésének elmaradása továbbá nem valósít meg az ügy érdemi eldöntésére kiható jogszabálysértést.
A kifejtettekből következően - függetlenül attól, hogy az alperesnél a vezénylés szabályait írásba foglalták-e, a másodfokú bíróság az életszerűség és a logikai szabályai szerint értékelte, hogy a felperesnek a perbeli napon tanúsított magatartása (munkahelyén egy padon ült, és S. T.-ral nem közölt semmit) nem jelentette a napi vezénylésnek megfelelő munkára jelentkezést.
A másodfokú bíróság az Mt. 96. § (1) bekezdés a) pontjának megfelelően vette figyelembe a felperes kötelezettségszegésének jelentős mértékét, ezen nem változtat, hogy a felperes miatt végrehajtott intézkedések milyen nagyságrendűek voltak.
A kifejtettek miatt a Legfelsőbb Bíróság a Pp. 275. § (3) bekezdése alapján a megyei bíróság számú ítéletét hatályában fenntartotta. (Mfv. I. 10.696/2004.)
337. Ha a munkavállaló tájékoztatta a munkáltatót arról, hogy november 19-én nem tud munkát végezni, mert rosszul érzi magát, ezt az üzemvezetővel közölte, aki azt tudomásul vette, az egy munkanapi távollét nem alapozta meg a rendkívüli felmondást (Mt. 96. §).
Az alperes a felülvizsgálati kérelmében T. F. tanúvallomásának értékelését vitatta. Kifejtette, hogy a tanú csupán tudomásul vette a felperes távolmaradását, azonban az ezt követő napon a felperes nem jelentette, hogy mi volt az oka a távollétének. Táppénzes állományba vételére pedig csupán a rendkívüli felmondást követően került sor. Az alperes véleménye szerint a másodfokú bíróság "saját prekoncepciójához igazította a tényállást", a munkaügyi bíróság megállapításait figyelmen kívül hagyta. Mindezek miatt az alperes "új határozat" hozatalát, a felperes keresetének elutasítását kérte.
A felülvizsgálati kérelem előzetes megvizsgálása alapján a Legfelsőbb Bíróság megállapította, hogy az alperes által jogszabály megjelölése nélkül előadott iratellenes tényállás-megállapítás, a közvetlenség elvének megsértése, megalapozatlan jogi következtetés állítás, nem alkalmas az ügy érdemére kiható jogszabálysértés megállapítására.
A rendkívüli felmondást az alperes azzal indokolta, hogy a felperes 2002. november 19-én nem vette fel a munkát, hiányzását a törvényben előírt módon előre nem jelentette és nem is igazolta. A másodfokú bíróság T. F. J. H. tanúvallomását a Pp. 206. § (1) bekezdés szerint a per egyéb adataival együttesen értékelte, és a Pp. 221. § (1) bekezdés szerint indokolta. Ennek lényege szerint T. F. tudomásul vette a felperes feleségének telefonon kétszer megtett bejelentését, miszerint a felperes rosszullét miatt nem tudja felvenni a munkát. A váratlan okból történő távolmaradás előre való bejelentése nyilvánvalóan nem lehetséges, ezt, továbbá T. F. közlését a másodfokú bíróság életszerűen, logikusan és az iratok tartalmának megfelelően értékelte. A felperes tehát a felesége közléséből jóhiszeműen következtethetett arra, hogy a még meglévő 24 nap szabadságból részére egy nap igénybevételét engedélyezték a rosszulléte miatt. J. H. munkáltatói jogkör gyakorló, akivel T. F. a felperes feleségének bejelentését közölte, 2002. november 20-án nem tájékoztatta a felperest arról, hogy felmerült a szabadságra vonatkozó kérelmének elutasítása. A bizonyítékok alapján ily módon nem iratellenes az a tényállás megállapítás, hogy T. F. a távollétet tudomásul vette. Nem megalapozatlan továbbá a fenti tényállásból levont következtetés arról, hogy a felperes okkal bízhatott az egy nap szabadság engedélyezésében. Emiatt a felperesnek nem kellett másnap külön, illetve ismét jeleznie a perbeli napon történt távollétének indokát. A tanúvallomások és a további bizonyítékok figyelmen kívül hagyására - a teljes bizonyítás anyagának törvénynek megfelelő mérlegelése miatt - az alperes alaptalanul hivatkozott. Mindezek miatt a Legfelsőbb Bíróság a felülvizsgálati kérelemben megjelölt jogszabálysértés hiányában a felülvizsgálati kérelmet elutasította [Pp. 273. §-ának (1) bekezdés]. (Mfv. E. 10.712/2004.)
338. A rendkívüli felmondás jogszerűsége körében értékelni kell a munkáltató által eltűrt nem vitatott gyakorlatot, ami veszélyeztette a munkáltató pénzügyi gazdálkodását (Mt. 96. §).
A felperes keresetében a 2002. június 12-én kelt alperesi rendkívüli felmondás jogellenességének megállapítását kérte eredeti munkakörébe történő visszahelyezésének mellőzésével. Kérte, hogy a bíróság kötelezze az alperest elmaradt munkabére, továbbá a jogsértés súlyára tekintettel 12 havi átlagkeresetnek megfelelő átalány kártérítés, 18 nap felmentési időre járó átlagkereset, valamint egyhavi végkielégítés megfizetésére.
A munkaügyi bíróság számú ítéletével a felperes keresetét elutasította. Az ítéleti tényállás szerint a felperes 1997. október 3-ától állt munkaviszonyban az alperesnél értékesítési ügyintéző munkakörben. Az alperes 2002. június 12-én kelt rendkívüli felmondással szüntette meg a felperes munkaviszonyát azon indokolással, hogy a felperes 2002 februárjában a T. T. Kft. alkalmazottjának anélkül adott át 3 db. Toyota RAV 4-es gépkocsit és annak vámpapírjait, hogy annak ellenértékét kifizették volna. Ez a magatartása ellentétes a kötelezően előírt belső szabályzattal, és ezzel megszegte a munkaviszonyból származó lényeges kötelezettségét, szándékosan jelentős mértékben veszélyeztetve a cég jogos gazdasági érdekeit.
A munkaügyi bíróság a bizonyítás eredményeként megállapította, hogy a felperesnek a gépkocsik átadása előtt a pénzügyi osztállyal kellett egyeztetni arról, hogy a számla teljes mértékben kiegyenlítésre került-e. A devizás gépkocsikat ugyanis csak abban az esetben lehetett átadni, amennyiben a vevő a teljes vételárat kiegyenlítette. Bár a felperes munkaköri leírással nem rendelkezett, azonban a munkakörét és a betartandó szabályzatokat teljes körűen ismerte. Megállapította az elsőfokú bíróság, hogy a felperes nem ellenőrizte megfelelően a gépkocsik vételárának kiegyenlítését, és anélkül rendelkezett azok átadásáról. Az értékesítési osztály vezetője, valamint a pénzügyi osztály meghallgatott dolgozói szerint a fizetés ellenőrzése szóbeli egyeztetés során a felperes feladata volt, és a felperes nem kaphatott olyan információt, hogy a kérdéses három gépkocsi számlái kiegyenlítésre kerültek. Az elsőfokú bíróság értékelte azt is, hogy a felperes nem tudta megjelölni személyes előadásakor azt a személyt, akivel az egyeztetést lefolytatta. Mindezekre tekintettel megállapította, hogy a felperes nem ellenőrizte megfelelően a gépkocsik vételárának kiegyenlítését és ezáltal a rendkívüli felmondás jogszerű volt.
A felperes fellebbezése folytán eljárt megyei bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét megváltoztatta és megállapította, hogy az alperes által kiadott, 2002. június 12-én kelt rendkívüli felmondás jogellenes, a felperes munkaviszonya az alperesnél a közbenső ítélet jogerőre emelkedése napján: 2002. június 25-én szűnik meg. A követelés összegére nézve a tárgyalást folytatni kell, ezért a másodfokú bíróság az iratokat az elsőfokú bíróságnak küldte meg.
A megyei bíróság megállapította, hogy az elsőfokú bíróság a tényállást döntően helyesen állapította meg, azonban azt a másodfokú bíróság a fellebbezési eljárásban meghallgatott felperes személyes előadása alapján kiegészítette. A kiegészített tényállás szerint a megrendelést követően előleg átutalására került sor banki úton, melyről az értékesítő munkakörben dolgozók fax értesítést nem kaptak. Az értékesítőnek alvázszámra hivatkozással kellett szóban megtudakolni a pénzügyi osztálytól, hogy a gépkocsi tekintetében a vételár kiegyenlítése megtörtént-e, és a pénzügyi osztály mindig szóban adta meg a tájékoztatást, erről a felperes írásbeli értesítést belső levelezés során nem kapott, az információ a belső számítógépes hálózaton nem jelent meg. Az alperes pénzügyi osztálya az előlegről külön számlát nem állított ki, ezért a gépkocsi tekintetében elkészített végleges számla mint előlegszámla jelent meg.
Az ekként kiegészített tényállás alapján a másodfokú bíróság arra következtetett, hogy a felperes a pénzügyi osztállyal történő egyeztetés során a munkaköréből fakadó elvárható kellő gondosságot nem tanúsította, amikor elfogadta a számla kiegyenlítésének igazolására a szóbeli tájékoztatást, és erről dokumentálást az alperesi szervezeten belül nem követelt meg. A dokumentum hiánya az ítélet szerint mégsem írható kizárólag a felperes terhére, minthogy az alperes eltűrte azt a gyakorlatot, hogy az értékesítési ügyintéző kizárólag az alvázszámra hivatkozással szóban érdeklődjön a pénzügyi osztálynál a vételár beérkezéséről, mielőtt a számlát és a kiszállítási jegyzéket kiállítja. A másodfokú bíróság az alperesi munkaszervezetben kialakított és a perben igazolt gyakorlat alapján jutott arra a megállapításra, hogy a felperes - bár a munkaköréből adódó lényeges kötelezettségszegése fennállt - ez az eltűrt gyakorlatra figyelemmel jelentős mértékűnek nem minősíthető. Figyelemmel volt a bíróság arra is, hogy az egyeztetés elmaradását az alperes olyan tanúkkal kívánta bizonyítani, akik a pénzügyi osztályon álltak alkalmazásban, így érdektelennek nem minősülhetnek, hiszen munkakörükhöz kapcsolódó felelősség kérdését is felveti, ha az általuk megadott téves tájékoztatás igazolódna. Alapvetően azt értékelte a másodfokú bíróság, hogy az alperes részéről eltűrt, a pénzügyi gazdálkodást is veszélyeztető gyakorlat valósult meg, amelyhez kapcsolódott a felperes munkavégzése és kötelezettségszegése. Erre figyelemmel miután a munkáltató nem tudta bizonyítani az Mt. 96. § (1) bekezdés a) pontjának valamennyi szükségszerű törvényi feltételét, ezért a munkáltató által kiadott rendkívüli felmondás jogellenesnek minősül.
A jogerős közbenső ítélet ellen benyújtott felülvizsgálati kérelmében az alperes annak hatályon kívül helyezését és az elsőfokú ítélet helybenhagyását kérte, másodlagosan a másodfokú bíróság új eljárásra és új határozat hozatalára utasítását. Sérelmezte, hogy a másodfokú bíróság a felperest terhelő bizonyítási kötelezettséget megfordította, és a felperes kötelezettségteljesítésével kapcsolatos bizonyítási terhet az alperesre hárította. A bizonyított indokokkal szemben a munkavállalót terhelő bizonyítási kötelezettség alátámasztásául a Legfelsőbb Bíróság egy eseti döntésére hivatkozott. Állította, hogy a felperes a munkaköri kötelezettsége teljesítésével kapcsolatban bizonyítási indítványt nem terjesztett elő. Sérelmezte, hogy a másodfokú bíróság a felperes fellebbezési tárgyaláson tett személyes meghallgatását elfogadta a tényállás megállapításának alapjául, kiemelve e körben, hogy nem felel meg a valóságnak, hogy az átutalások a belső számítógépes hálózaton nem jelentek meg, és ehhez a felperes is hozzáférhetett volna.
A felülvizsgálati kérelemben állított, az érdemi elbírálásra kiható jogszabálysértés nem állapítható meg.
Nem alapos a felülvizsgálati kérelem hivatkozása a bizonyítási teher viselésével kapcsolatban. Mindenekelőtt az állapítható meg, hogy a felperesi kötelezettségszegést a másodfokú bíróság is megállapította akként, hogy a felperes nem tanúsított kellő gondosságot a számla kiegyenlítésének ellenőrzésekor. A rendelkezésre álló bizonyítékok alapján azonban arra következtetett, hogy a gépkocsik vételárának beérkezéséről a dokumentumok hiánya nem írható kizárólag a felperes terhére, mivel az alperes eltűrte azt a gyakorlatot, hogy az értékesítési ügyintéző kizárólag az alvázszámra hivatkozással szóban érdeklődjön a pénzügyi osztálynál a vételár beérkezéséről.
A pénzügyi osztály tanúként meghallgatott dolgozói, továbbá R. G., az értékesítési osztály vezetője is úgy nyilatkozott, hogy a vételár befizetéséről szóban is egyeztethettek, az írásbeliséget nem követelték meg. Az alperes a fellebbezési tárgyaláson becsatolt ellenkérelmében - annak kihangsúlyozása mellett, hogy a devizás eladások figyelemmel kísérése kizárólag a felperes feladata volt -, előadta, hogy az egyeztetések elmaradását egyéb módon, mint tanúvallomással nem lehet bizonyítani, és erre a jövőben sem lesznek képesek. Ugyanezen ellenkérelem szerint a pénzügyi osztálytól és az értékesítési osztálytól nem várható el, hogy egymás listáit ellenőrizzék. A fellebbezési tárgyaláson felvett jegyzőkönyv szerint ezt az ellenkérelmét az alperes fenntartotta, és nem tett észrevételt a felperes azon állítására, hogy a számítógépes rendszer feltünteti az alvázszámot és a megrendelő nevét a pénzügyi osztályon, azonban a felperes a pénzügyi osztály nyilvántartásába nem nézhetett bele a szóbeli tájékoztatás alapján történt annak megállapítása, hogy a vételárat kiegyenlítették. Ekként tehát nem tekinthető iratellenesnek a másodfokú ítélet erre vonatkozó ténymegállapítása, hogy az információ a belső számítógépes hálózaton nem jelent meg.
Az ítélkezési gyakorlat alapján nem tekinthető okszerűtlennek és jogszabálysértőnek a jogerős közbenső ítélet azon következtetése, hogy bár a felperes a munkaköréből adódó lényeges kötelezettségét megszegte, azonban az eltűrt gyakorlatra figyelemmel ez jelentős mértékűnek nem minősíthető, különös figyelemmel az érdektelennek nem minősülő tanúk vallomására. A Legfelsőbb Bíróság már több esetben rámutatott arra, hogy a rendkívüli felmondás jogszerűsége körében értékelendő a munkáltató alperes által eltűrt nem vitatott gyakorlat, amely a perbeli esetben is a pénzügyi gazdálkodás veszélyeztetését eredményezte (BH 2000/174., Mfv. I. 11.349/2001/8., Mfv. II. 10.786/1996/2. számú határozatok).
Minthogy az alperes a rendkívüli felmondás Mt. 96. § (1) bekezdés a) pontjában meghatározott valamennyi feltétele fennállását nem bizonyította, erre tekintettel jogszabálysértés hiányában a Legfelsőbb Bíróság a Pp. 273. §-ának (1) bekezdése alapján az alperes felülvizsgálati kérelmét elutasította. (Mfv. E. 10.752/2004.)
339. Ha a munkavállalók munkahelye 20-30 éve ugyanazon tatabányai telephely volt, ez volt állandó munkavégzési helyük, tekintet nélkül arra, hogy a munkavégzésre vonatkozó utasítást a munkáltató alperes székhelyéről, Sz.-ról kapták és ennek egyoldalú megváltoztatását nem alapozta meg az, hogy a tatabányai telephelyet üzemeltető fővállalkozó a munkáltatóval kötött szerződését felmondta. Ehhez képest a munkahely a munkáltató által történt egyoldalú megváltoztatása a munkavállalók rendkívüli felmondását megalapozta (Mt. 96. §).
A felperesek az alperesnél fennállt munkaviszonyukat a 2002. augusztus 12-én kelt rendkívüli felmondással megszüntették arra hivatkozással, hogy az alperes a munkavégzésük helyét munkaszerződés-módosítás nélkül, egyoldalú intézkedéssel megváltoztatta. Keresetükben a felmondási időre járó átlagkereset és végkielégítés megfizetésére kérték kötelezni az alperest.
A munkaügyi bíróság ítéletével a felperesek keresetét elutasította.
Az ítéleti tényállás szerint a felperesek 2001. október 1-jén kötött munkaszerződése 3. pontja a munkavégzés helyeként az A. Kft. telephelyét jelölte meg, ahol korábban is dolgoztak. Az alperes székhelye Sz. volt, ahonnan felperesek az utasításokat kapták, és az alperes 2003. augusztus 8-ától Sz.-i telephelyen kívánta felpereseket foglalkoztatni.
A bíróság álláspontja szerint az Mt. 76/C. § (2) bekezdéséből következően a felperesek munkaszerződésében az alperes székhelyét kellett volna munkavégzési helyként megjelölni. Az alperes székhelyén történő további munkavégzéssel kapcsolatban pedig azt állapította meg a bíróság, hogy felperesek nem tudtak olyan érdeksérelmet, jelentős mértékű hátrányt bizonyítani, amely munkaszerződés-módosítást igényelt volna, illetve megalapozottá tette volna a rendkívüli felmondást.
A felperesek fellebbezése folytán eljárt megyei bíróság ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletét megváltoztatta, a felperesek keresetének helyt adva az alperest felperesek javára felmondási időre járó átlagkereset és végkielégítés megfizetésére kötelezte.
A másodfokú bíróság a munkaszerződés alapján megállapította, hogy a felperesek munkavégzési helye állandó volt, és székhelyváltozás hiányában az alperes az Mt. 82. §-ába ütközően jogellenesen változtatta meg felperesek munkahelyét.
A megyei bíróság vizsgálta, hogy milyen hátrányt, érdeksérelmet okozott felperesek számára a munkahelyváltozás. A 30 éven át ugyanazon munkahelyen végzett munkára, hosszabb utazási időre, az idős szülőkről, illetve kiskorú gyermekekről való gondoskodásra tekintettel jelentős érdeksérelmet okozónak találta a munkáltatói intézkedést, amely lehetetlenné tette a munkaviszony fenntartását. Ezért az Mt. 96. § (1) bekezdés b) pontja alapján a felperesek rendkívüli felmondása jogszerűségét állapította meg és a (7) bekezdés alapján kötelezte az alperest a felpereseket megillető járandóságok megfizetésére.
Az alperes felülvizsgálati kérelmében a jogerős ítélet megváltoztatásával a keresetének helyt adó határozat hozatalát, illetve másodlagosan új eljárás elrendelését kérte. Álláspontja szerint a munkaszerződésben megjelölt munkavégzési helyet háromféleképpen lehet értelmezni. Amennyiben az A. Kft. telephelye a munkáltató telephelye is egyben, akkor a telephelyváltozás miatt munkaszerződés-módosításra nem volt szükség. Ha viszont a megjelölt telephely nem tekinthető az alperes telephelyének, a munkaszerződésben a munkavégzési hely kikötése semmis, mivel az Mt. 76/C. § (2) bekezdése értelmében az utasításadás helyét kellett volna megjelölni. Harmadsorban arra hivatkozott, hogy az Mt. értelmében kizárólag a székhely illetve telephelyváltozás esetében szükséges a munkaszerződés-módosítás munkavállalói érdeksérelem bizonyítása esetén [Mt. 76/C. § (4) bekezdés]. Ezzel kapcsolatban pedig vitatta, hogy a felperesek a perben valós és jelentős érdeksérelmet bizonyítottak volna. A végkielégítés megszerzésére irányuló szándékra tekintettel rendeltetésellenes joggyakorlást panaszolt. Végül a joggyakorlási határidő elmulasztására is hivatkozott.
A Legfelsőbb Bíróság a felülvizsgálati eljárás lefolytatását elrendelte [Pp. 273. § (1) bekezdés].
A felperesek felülvizsgálati ellenkérelmükben a jogerős ítélet hatályában való fenntartását és tárgyalás tartását kérték. A székhelyváltozás hiányában az Mt. 76/C. § (4) bekezdésében foglaltak vizsgálatát szükségtelennek tartották.
A felülvizsgálati kérelem a következők szerint nem alapos.
A peres iratok alapján megállapítható, hogy az alperes a 2002. július 19-én kelt levélben arról tájékoztatta felpereseket, hogy "az A. Kft. területén végzett technológiai karbantartási szerződésünket a S. Rt. egyoldalúan felmondta, így 2002. augusztus 7-én lejár a felmondási időnk ... , ezért 2002. augusztus 8-ától Sz., V. út 14. sz. alatti telephelyünkön kívánjuk foglalkoztatni változatlan feltételekkel". A felperesek a 2002. július 23-án kelt levelükben arról kértek alperestől tájékoztatást, hogy a sz.-i telephelyen csak ideiglenesen, vagy véglegesen kívánja-e foglalkoztatni őket. Az alperes 2002. július 30-án kelt válasza szerint a munkavégzés helyének megváltoztatására azért került sor, mert a társaság fővállalkozója az A. Kft.-nél végzett munkára vonatkozó szerződést felmondta, a munkavégzési hely megváltoztatása ennek okán véglegesnek tekinthető, és erre az Mt. 76/C. § (4) bekezdése munkaszerződés-módosítás nélkül lehetőséget biztosít.
Az előbbiekkel kiegészített tényállás alapján megállapítható, hogy a felperesek a munkaszerződés módosítása nélkül történő végleges munkahely-változtatásáról való tudomásszerzéshez képest - erre a munkáltatói intézkedésre alapítva - a rendkívüli felmondás jogát 2002. augusztus 12-én az Mt. 96. § (4) bekezdésében előírt szubjektív határidőn belül gyakorolták. Egyébként is a munkavállaló a jogellenes munkáltatói utasításra hivatkozva a rendkívüli felmondás jogával mindaddig határidőben élhet, amíg a jogellenes utasítás alapján a munkáltató munkavégzésre kötelezi, mivel ilyen esetben a munkáltatói kötelezettségszegés folyamatos, és a szubjektív határidőt az utolsó kötelezettségszegésről való tudomásszerzéstől kell számítani.
A felperesek munkaszerződése a munkavégzés helyeként egyértelműen az A. Kft. telephelyét jelölte meg munkavégzésük helyéül, ahol felperesek korábban is - általában 20-30 éve, a jogelőd munkáltatóknál - dolgoztak. Így sem munkaszerződés, sem a foglalkoztatás körülményeiből változó munkahelyben való megállapodásra következtetni nem lehet. Abból kiindulva ugyanis önmagában, hogy felperesek az alperestől az utasítást Sz.-ról, az alperes székhelyéről kapták mind az elsőfokú bíróság, mind a felülvizsgálati kérelem téves jogértelmezéssel alkalmazta a változó munkahelyre vonatkozó szabályt, az Mt. 76/C. § (3) bekezdését.
A perben az alperes maga sem állította, hogy a felperesek munkaviszonyában bekövetkezett munkáltatói jogutódlás a felperesek munkavégzési helyéül szolgáló A. Kft. telephelye (üzem, üzemrész) átadásával járt. Az adott esetben a per adatai alapján nem okszerűtlen az a jogerős ítéleti következtetés, hogy a felperesek munkavégzési helye nem volt az alperes telephelye; a munkavégzési hely módosításának oka nem a telephely megszűnése, megváltozása volt, hanem annak a vállalkozási szerződésnek felmondása, amely munkával az alperes a felpereseket foglalkoztatta.
Az előbbieknél fogva az alperes az Mt. 76/C. § (4) bekezdésben foglaltak alkalmazásával a munkaszerződésben kikötött állandó munkavégzési hely egyoldalú módosításának jogszerű lehetőségére sikerrel nem hivatkozhatott.
Az alperes részéről az egyoldalú - meg nem engedett - munkaszerződés-módosítás a munkaszerződés szerinti foglalkoztatás lényeges kötelezettségének szándékos és jelentős mértékű megszegésének minősül.
Ez a minősített kötelezettségszegés az Mt. 96. § (1) bekezdés a) pontja szerint a rendkívüli felmondás jogszerű indokául szolgált.
Az Mt. 76/C. § (4) bekezdése a perben a székhely/telephely változás hiányában nem volt alkalmazható, ezért a másodfokú bíróság szükségtelenül vizsgálta, hogy a munkavégzési hely változása a felperesek személyi, család vagy egyéb körülményeire tekintettel aránytalan vagy jelentős sérelemmel járt-e. A munkáltatói kötelezettségszegésre és nem az Mt. 96. § (1) bekezdés b) pontjára alapított rendkívüli felmondás esetében a munkaviszony fenntartását lehetetlenné tevő munkáltatói magatartás kapcsán sem volt indokolt az előbbi körülményekre vonatkozó tényállás-megállapítás. Ezért a jogerős ítélet indokolásának ezt a részét a Legfelsőbb Bíróság mellőzi. Ennélfogva a tényállást e részében vitató felülvizsgálati támadás tárgytalanná vált.
Az adott esetben a felpereseknek az a törekvése, hogy a végkielégítésre vonatkozó jogos igényük ne csorbuljon, az Mt. 4. §-ába ütköző, rendeltetésellenes joggyakorlásnak nem minősíthető.
A kifejtettekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság az érdemi döntést illetően nem jogszabálysértő jogerős ítéletet - az indokolás fentiek szerinti módosításával - hatályában fenntartotta a Pp. 275. § (3) bekezdése alapján. (Mfv. I. 10.798/2004.)
340. Nem valósít meg kötelezettségszegést, ha a munkavállaló a felgyógyulás lehetséges időpontját valószínűsítve közli az üzletvezetővel a munkába állásának időpontját, a betegsége miatt azonban még sem tud megjelenni munkavégzés céljából és a keresőképtelenségét utóbb az orvos hitelt érdemlően igazolja (Mt. 96. §).
Az alperes a 2004. november 25-én átvett jogerős másodfokú ítélet ellen 2004. december 10-én benyújtott felülvizsgálati kérelmében a tényállás megállapítást sérelmezte két tanú vallomására hivatkozva. Érvelése szerint e bizonyítékok az alperes állítását, a felperesnek az együttműködési kötelezettség megsértésében megvalósult magatartását bizonyították. Az alperes a másodfokú bíróság tényállás megállapítását iratellenesnek minősítette. Ezért a másodfokú ítélet hatályon kívül helyezését, és a felperes keresetének elutasítását kérte.
Az alperes a munkaügyi bíróságnál 2005. február 4-én benyújtott kérelmében a felülvizsgálati kérelme további indokait adta elő a jogerős másodfokú ítélet jogszabályba ütközése alátámasztása céljából.
A Legfelsőbb Bíróság a felülvizsgálati kérelem előzetes megvizsgálása alapján a felülvizsgálat elrendelésére nem talált alapot.
Az egységes bírói gyakorlat szerint a per egyes bizonyítékain alapuló tényállás-megállapítás nem jogszabálysértő, ha okszerű és a bíróság a törvénynek megfelelően indokolja, hogy a bizonyítékokat hogyan értékelte [Pp. 206. § bekezdés, 221. § (1) bekezdés]. Az ily módon megállapított tényállás tehát nem valamennyi bizonyítékkal alátámasztott, azonban az előbbieknek való megfelelés következtében nem alapozhat meg jogszabálysértést (BH 2001/301.).
A másodfokú bíróság értékelte F. J.-né tanúvallomását, amely alapján azt találta bizonyítottnak, hogy a felperesnek a betegsége fennállásáról szóló bejelentését a tanú tudomásul vette azzal a figyelemfelhívással, miszerint ezt a tényt az ügyvezetővel is közölni kell. Ezt a tanúvallomást, továbbá I. Zs. ügyvezető által tanúként előadottakat nem cáfolja az alperes felülvizsgálati kérelmének arról szóló okfejtése, hogy a felperesnek 2003. szeptember 29-én munkába kellett volna állnia. A másodfokú bíróságnak az a ténybeli következtetése, hogy a felperes a munkahelyén bejelentette, miszerint a szabadsága alatt nem gyógyult meg, a F. J.-né és Ny. K. tanúvallomása által kellően alátámasztott. Ezt nem érinti, hogy F. J.-né 2 nap szabadságot engedélyezett a felperesnek a felgyógyulása céljából, és az sem, hogy Ny. K. tanúnak a felperes telefonon azt mondta, a hétvégi pihenést követően munkába fog állni. Nem valósít meg tehát kötelezettségszegést, ha a munkavállaló a felgyógyulása lehetséges időpontját valószínűsítve az üzletvezetőnek jelzi munkába állásának napját, azonban a betegsége miatt mégsem tud megjelenni munkavégzés céljából, és a keresőképtelen állapotát utóbb az orvos hiteltérdemlően igazolja. Az említett közlés alapján az előzmények ismeretében az alperes tehát az adott esetben valószínűsíthette, hogy a felperes betegség miatt keresőképtelen, ezért nem tud megjelenni munkavégzés céljából. A másodfokú bíróság a kifejtettek miatt - továbbá arra is figyelemmel, hogy az alperes nem vitatta, hogy a felperes a keresőképtelenségéről szóló igazolást önhibáján kívül október 13-án kapta meg - a jogerős ítélet nem ütközik a Pp. 206. § (1) bekezdésébe. A másodfokú bíróság tehát jogszabálysértés nélkül következtetett az együttműködési kötelezettség megsértésének hiányára.
Ezért a Legfelsőbb Bíróság a felülvizsgálati kérelmet a Pp. 273. §-ának (1) bekezdése alapján elutasította. (Mfv. E. 10.803/2004.)
341. Ha a joggyakorlásra testület jogosult, a testület, nem pedig az egyes tagok tudomásszerzése az irányadó. Egyetlen indok is elégséges lehet a rendkívüli felmondás jogszerűségének megállapításához, ha az a törvényi feltételeknek megfelel (Mt. 96. §).
A felperes felülvizsgálati kérelmében a jogerős ítélet hatályon kívül helyezését, és a munkaügyi bíróság új eljárásra és új határozat hozatalára utasítását kérte. Arra hivatkozott, hogy az eljárt bíróságok az általa megjelölt bizonyítékokat, bizonyítási indítványokat mellőzték, ennek nem adták indokát, az ítéletek nem kellően indokoltak, azokban iratellenes megállapítások vannak. Figyelmen kívül maradtak azok a controlling táblázatok, amelyek egyértelműen bizonyították, hogy a többségi tulajdonosok képviselőit minden esetben mindenről tájékoztatta. A prémium vonatkozásában a fellebbezésére hivatkozott, amelyben részletesen megindokolta, miért nem volt "túlfizetés". Sérelmezte a joggyakorlási határidővel, a felperes perbeli magatartásával kapcsolatos jogerős ítéleti álláspontot. Egyebek tekintetében a fellebbezésében előadottakat is fenntartotta.
A Legfelsőbb Bíróság a felülvizsgálati kérelem előzetes megvizsgálása alapján a felülvizsgálat elrendelésére nem talált alapot.
Alaptalan a felperesnek a rendkívüli felmondási jog gyakorlására előírt határidő elmulasztásával kapcsolatos érvelése. Az első- és a másodfokú bíróság helytállóan fejtette ki, hogy a Gt. 150. § (2) bekezdés g) pontja értelmében a felperes visszahívása és munkaviszonyának megszüntetése a taggyűlés kizárólagos hatáskörébe tartozott, és az Mt. 96. § (4) bekezdése szerint a joggyakorlási határidő tekintetében a testület, és nem pedig az egyes tulajdonosok tudomásszerzése az irányadó. A testület összehívására az adott időpontra éppen a felperes, mint az akkori ügyvezető részéről, de a többségi tulajdonos sürgetésére került sor.
A munkaügyi bíróság széleskörűen lefolytatott bizonyítási eljárás alapján, az egyes bizonyítékokat egyenként és összességükben értékelve állapította meg a kilenc pontban indokolt rendkívüli felmondást illetően a tényállást, következtetéseit kimerítően indokolta [Pp. 206. § (1) bekezdés, 221. § (1) bekezdés].
A másodfokú bíróság helytállóan fejtette ki, hogy egyetlen indok is alkalmas lehet a rendkívüli felmondás megalapozottsága megállapításához, ha a megjelölt kötelezettségszegés súlyánál és a munkavállaló minősített vétkességénél fogva megfelel az Mt. 96. § (1) bekezdés a) pontjában előírt feltételeknek. Ilyen indok volt az, hogy a felperes, aki ügyvezető munkakörben dolgozott, a taggyűlés, illetve a tulajdonosok tudomása és beleegyezése nélkül önmagának értékesített egy számítógépet áron alul. A másodfokú bíróság helyesen állapította meg, hogy a felperesnek ez a magatartása a Gt. 150. § (1) bekezdés j) pontjába ütközött, minthogy a szerződés jóváhagyása a taggyűlés kizárólagos hatáskörébe tartozott, és a felperes - amint azt nyilatkozatával el is ismerte - ezt nemcsak hogy nem kérte, de a tagokat nem is tájékoztatta az ügyletről.
Az alperes a perben a többségi tulajdonosok tanúnyilatkozataival bizonyította, hogy a felperes az Mt. 191. § (2) bekezdés c) pontját megsértve nem jelentette be az alperesnek, hogy a fia 2002. március 15-én létrehozta az alperesével azonos tevékenységet is folytató I. Kiadó és Tanácsadó Kft.-t, és ugyanezen a napon a lánya létrehozta a munkáltatóval ugyancsak azonos tevékenységű I. Service Kft.-t. Mindezeket a tényeket az alperes cégkivonattal igazolta, csatolta továbbá azokat a felperes, mint ügyvezető által aláírt adásvételi szerződéseket, amelyek szerint a felperes a gyermekei tulajdonában lévő kft.-k részére 2002. május 29-én értékesített az alperes tulajdonában lévő számos számítástechnikai és egyéb eszközt. A perben a felperesnek kellett volna bizonyítania az alperes által bizonyított tényekkel szemben a taggyűlés tájékoztatását, illetve hozzájárulását, erre azonban csak hivatkozott, ami az alperesi aggálytalan bizonyítékok megdöntésére nyilvánvalóan alkalmatlan volt. A havi controlling (számadatokat tartalmazó) jelentések sem cáfolták a jogerős ítéleti tényállást, mivel ezeket késve, hiányosan készítette el a felperes.
A perbeli bizonyítékok mindenben alátámasztották és aggálytalanná tették az alperes viszontkeresetének helyt adó elsőfokú ítéleti rendelkezést helybenhagyó jogerős ítéletet. Eszerint az alperes 2000. évre a felperes részére kitűzött 51 000 DM prémiumot 61 200 DM-re felemelte, a felperes azonban ennek ellenére mindkét (forintban átszámolt) összeget kiutaltatta saját magának, ezért az Mt. 162. § (2) bekezdése alapján a munkáltatói visszakövetelés megalapozottságára az eljárt bíróságok törvénysértés nélkül következtettek.
A részletezettekből következően a figyelembe vehető felülvizsgálati kérelemben előadottak nem voltak alkalmasak a felülvizsgálati eljárás elrendelését megalapozó érdemi jogszabálysértés megállapítására [Pp. 270. § (1) bekezdés, 272. § (1) bekezdés]. A jogszabályban előírt 60 napos határidőn túlmenően benyújtott felülvizsgálati kérelem kiegészítés nem vehető figyelembe.
A felperes továbbá a felülvizsgálati kérelmében - részletes érvelés helyett - a fellebbezésében előadottakra is hivatkozott. A speciális és rendkívüli jogorvoslatnak minősülő felülvizsgálati kérelemben a Pp.-ben meghatározott tartalom helyett nem elegendő a korábbi beadványokra utalás [Pp. 270. § (1) bekezdés, 272. § (2) bekezdés, BH 1995/99.].
Ezért a Legfelsőbb Bíróság a felülvizsgálati kérelmet - tekintettel arra, hogy az abban (tartalmilag) megjelölt jogszabálysértéseket nem találta megállapíthatónak - a Pp. 273. §-ának (1) bekezdése alapján elutasította. (Mfv. E. 10.200/2005.)
342. Ha a tényállás szerint a munkavállaló a keresőképtelensége megszűnésekor munkaképes állapotban a munkáltatónál megjelent, a munkavégzést mégis megtagadta, a rendkívüli felmondás jogszerűen történt (Mt. 96. §).
A jogerős ítéleti tényállás szerint az alperes azzal indokolta a rendkívüli felmondást, hogy a felperes a keresőképessé válását követően az alperes kétszeri írásbeli felszólítása ellenére sem igazolta munkából való távolmaradását. A munkaügyi bíróság az okirati bizonyítékok mellett a felperes által indítványozott tanúk nyilatkozatai alapján következtetett a rendkívüli felmondás megalapozottságára. A meghallgatott tanúk egybehangzóan cáfolták a felperes előadását arról, hogy a munkáltatóval telefonon közölte, hogy az orvos ismét keresőképtelen állományba vette.
A felperes az általa indítványozott tanúk őt cáfoló nyilatkozatai ismerete ellenére az elsőfokú eljárásban a tárgyalás berekesztése előtt határozott nyilatkozatott tett arra, hogy további bizonyítási indítványa nincs, a felülvizsgálati kérelemben is megjelölt tanúk meghallgatását csupán a másodfokú eljárásban kérte, ezt a másodfokú bíróság - különösen a felperesnek a másodfokú eljárásban tett, a korábbi előadásával ellentétes nyilatkozataira figyelemmel - törvénysértés nélkül, álláspontját részletesen megindokolva elutasította. Eszerint a felperes a keresőképtelensége megszűnésekor az alperesnél megjelent, munkaképes állapotban volt, a munkavégzést azonban megtagadta. A háziorvoshoz másnap ment el arra hivatkozva, hogy a bokáját előző nap kificamította. A felperes a másodfokú eljárásban maga adta elő, miszerint: "úgy gondoltam, aznap nem fogok bemenni dolgozni, vagy ismételten kiíratom magam betegállományba, vagy esetleg megválok a cégtől". A felperes ellentmondásosan nyilatkozott arról is, hogy átvette-e és miként az alperesnek a felszólításait a távolmaradása okára, illetve annak igazolására. Ilyen körülmények között, az aggálytalan elsőfokú ítéleti tényállásra tekintettel nem törvénysértő a felperesnek a másodfokú eljárásban bejelentett, közvetlen tudomással nem bíró tanúk meghallgatásának indokolt mellőzése, figyelemmel a Pp. 235. § (1) bekezdésében szabályozott új bizonyíték előterjesztésére vonatkozó tilalomra.
Ezért a Legfelsőbb Bíróság a felülvizsgálati kérelmet - tekintettel arra, hogy az abban előadottak nem adtak alapot az ügy érdemét érintő jogszabálysértés megállapítására - a Pp. 273. §-ának (1) bekezdése alapján elutasította. (Mfv. E. 10.212/2005.)
343. Önmagában nem igazolja az aláírás valódiságát, ha azt a fél a magáénak ismeri el, ezért a felek közötti vitás kérdésben további bizonyításra van szükség (Mt. 96. §).
A felperes a felülvizsgálati kérelmében az I. rendű alperes rendkívüli felmondásának semmisségét állította amiatt, hogy az írásbeli jognyilatkozaton az aláírás nem a munkáltatói jogkör gyakorlójától származik. Részletesen kifejtette eljárásjogi érvelését a magánokiraton lévő aláírásra vonatkozó bizonyítási szabályokról, amelyet a bíróságok megsértettek. Előadta, hogy az első- és a másodfokú eljárásban is vitatta az aláírás valódiságát, bizonyítási indítványt terjesztett elő írásszakértő bevonására, továbbá magánszakértői véleményt nyújtott be, amely az állítását alátámasztotta. Mindezek miatt a Pp. 197. § (1) bekezdésbe ütközőnek minősítette a bizonyítási indítványának elutasítását, a további bizonyítás mellőzését [Pp. 177. § (1) bekezdés]. A kifejtettek alapján fenntartotta érvelését arról, hogy az I. rendű alperes nem a jogszabálynak megfelelően, ezért jogellenesen szüntette meg a munkaviszonyát. Ezért - tartalmilag - az I. rendű alperesre vonatkozóan az ítéletek hatályon kívül helyezését és új eljárás elrendelését kérte.
A Legfelsőbb Bíróság a felülvizsgálati eljárást elrendelte.
Az I. rendű alperes a felülvizsgálati ellenkérelmében arra hivatkozva, hogy K. Á. ügyvezető az aláírását a bíróság előtt a sajátjának ismerte el, a jogerős ítéletet a jogszabályoknak megfelelőnek tartotta, ezért annak hatályában való fenntartását kérte.
Az elsőfokú bíróság a felülvizsgálati kérelemmel érintett körben az alábbi tényállást állapította meg.
A felperes a II. rendű alperessel megkötött szóbeli munkaszerződés alapján 1999 januártól a II. rendű alperesnél végzett munkát dekoratőr munkakörben. 2003. január 1-jétől a felperes az I. rendű alperesnél állt alkalmazásban ugyanabban a munkakörben, és a korábbival azonos munkavégzési helyen. Az I. és a II. rendű alpereseknél a munkáltatói jogkört K. Á. ügyvezető gyakorolta.
Az ügyvezető a 2003. május 20-án írásbeli intézkedést készített el, amely a felperes munkaviszonyának rendkívüli felmondással való megszüntetését tartalmazta amiatt, hogy a felperes jogellenesen - nem az I. rendű alperes részére - munkát végzett a cég gépein és berendezésein, továbbá a cég tulajdonában lévő gépeket és szoftvereket eltulajdonította, ezeket telefonon történt megbeszélés ellenére nem szolgáltatta vissza. A rendkívüli felmondást a felperes ajánlott küldeményként 2003. május 22-én vette kézhez.
A felperes keresetében a rendkívüli felmondás jogellenessége jogkövetkezményeinek alkalmazását kérte, ezen kívül további igényeket is érvényesített az alperesekkel szemben.
A munkaügyi bíróság a jogellenes munkavégzést nem találta bizonyítottnak; a cég tulajdonában lévő gép elszállítását, és elmaradt munkabér iránti követelés biztosítása céljából "zálogként" tartását olyan súlyú kötelezettségszegésnek minősítette, amely a rendkívüli felmondást kellően megalapozza.
A rendkívüli felmondásról szóló jognyilatkozat elkészítéséről és aláírásáról lefolytatott bizonyítási eljárás eredményét mérlegelve az elsőfokú bíróság arra következtetett, hogy azt a munkáltatói jogkör gyakorlója írta alá. Ezért az aláírás valódisága tekintetében a további bizonyítást (szakértő bevonását) nem tartotta szükségesnek. Mindezek miatt a felülvizsgálati kérelemmel érintett rendkívüli felmondás jogellenességének jogkövetkezményei és nem vagyoni kártérítés megfizetése iránt az I. rendű alperessel szemben benyújtott keresetet elutasította.
Az elsőfokú ítélet részbeni megváltoztatása, a keresetének helyt adó ítélet meghozatala iránt a felperes fellebbezést nyújtott be.
A megyei bíróság ítéletével a munkaügyi bíróság ítéletét fellebbezett részében részben megváltoztatta, a II. rendű alperest (többletfeladat ellenértékeként) elmaradt munkabér és ennek kamata megfizetésére kötelezte, a keresetet ezen felüli részében mindkét alperessel szemben elutasította.
A másodfokú bíróság a rendkívüli felmondáson lévő aláírásról elfogadta az elsőfokú bíróság jogi álláspontját. Ezt azzal indokolta, miszerint K. Á. elismerő nyilatkozatának van jelentősége, amelyben az aláírását sajátjaként, a rendkívüli felmondásról szóló döntést pedig az I. rendű alperes érdekében állóként ismerte el. Ezért a rendkívüli felmondással összefüggő igények elbírálásáról szóló elsőfokú döntést a másodfokú bíróság érdemben is vizsgálta, azt helytállónak találta; mindezeken kívül döntött a felülvizsgálati kérelemben nem szereplő fellebbezési kérelem tárgyában is.
A felülvizsgálati kérelem az alábbiak szerint alapos.
A felperes a kereset-kiegészítésében a rendkívüli felmondásról szóló jognyilatkozat semmisségét a munkáltatói jogkört gyakorló ügyvezető aláírásának valódiságát vitatva állította. Emiatt írásszakértő kirendelését abban az esetben indítványozta, ha K. Á. az aláírását nem ismeri el sajátjaként, ezen kívül indítványozta a rendkívüli felmondáson szereplő aláírásnak a cégiratokban lévő aláírással történő egybevetését is. A jkv. szerint az aláírásra vonatkozóan a felperes írásszakértői véleményt csatolt, amely ellenében a tárgyaláson az I. rendű alperes törvényes képviselőjeként jelen lévő K. Á. a rendkívüli felmondáson lévő aláírást sajátjaként ismerte el. A felperes az írásszakértő bevonására irányuló bizonyítási indítványát fenntartotta. Az elsőfokú bíróság ezt K. Á. nyilatkozata alapján a felperesi álláspontot alátámasztó, azonban a felperes előadásának minősülő szakvélemény miatt találta indokolatlannak. Ezt az elsőfokú álláspontot a felperes a fellebbezésében nem fogadta el, és a jognyilatkozat semmisségére hivatkozott.
A Legfelsőbb Bíróság álláspontja szerint a másodfokú bíróság a Pp. 197. § (1) bekezdésébe ütközően fogadta el az elsőfokú bíróságnak a további bizonyítás és az írásszakértő igénybevétele szükségtelenségéről szóló téves álláspontját. Az irányadó tényállás szerint a felperes a perben mindvégig vitatta az aláírás valódiságát, ezért azt az I. rendű alperesnek kell bizonyítania. Ebből következően egymagában az a körülmény, hogy az aláírást a perben törvényes képviselőként nyilatkozó ügyvezető magáénak elismerte, nem zárja ki annak lehetőségét, hogy a magánokirat valódiságát a felperes kétségbe vonhassa, illetve a Pp. 197. § (3) bekezdésben lévő további bizonyítás lefolytatását indítványozhassa. Az adott esetben ezért az aláírás valódiságát az erre hivatkozó félnek, az I. rendű alperesnek kell bizonyítania. A bíróságnak evégett az összehasonlítás módszerét kell alkalmaznia, illetve íráspróba rendelhető el, és a szükséghez képest írásszakértőt is igénybe lehet venni.
A fenti bizonyítás hiányában az I. rendű alperes ügyvezetője aláírásának valódiságáról, ezért a rendkívüli felmondás jogszerűségéről megalapozottan nem lehet állást foglalni (Pp. 206. § (1) bekezdés). Mindezek miatt a Legfelsőbb Bíróság a Pp. 275. § (4) bekezdése alapján a megyei bíróság ítéletének azt a rendelkezését, amellyel a munkaügyi bíróság ítéletének az I. rendű alperesre vonatkozó rendelkezéseit helybenhagyta - a munkaügyi bíróság ítéletének érintett részeire kiterjedően - hatályon kívül helyezte, és ebben a körben a munkaügyi bíróságot új eljárásra és új határozat hozatalára utasította. (Mfv. I. 10.267/2005.)
344. A rendkívüli felmondás jogszerűségét elsősorban annak indokolása alapján kell elbírálni, egymagában az a) pont helyett a b) pontra hivatkozás nem jelentős. Megalapozta az intézkedést, hogy a közfeladatot ellátó munkavállaló az utazási bérlet ellenőrzése során az utassal dulakodásba keveredett és annak karját megharapta (Mt. 96. §).
A felperes felülvizsgálati kérelmében a jogerős ítélet "megváltoztatását", és az elsőfokú bíróság új eljárásra és új határozat hozatalára utasítását kérte. Álláspontja szerint a jogerős ítélet az Mt. 96. § (1) bekezdés b) pontjába ütközik, mivel az alperes a kötelezettségszegéssel (a felperes jegyellenőrként egy utassal dulakodott) indokolt rendkívüli felmondást a munkaviszony fenntartását lehetetlenné tevő magatartásra vonatkozó jogszabállyal indokolta. Sérelmezte a diszkriminációval kapcsolatos keresete elutasítását. Érvelése szerint a hasonló konfliktushelyzetbe került munkavállalóval szemben korábban alkalmazott rendes felmondáshoz képest a vele közölt rendkívüli felmondással a munkáltató diszkriminációt alkalmazott. Kifogásolta azt a jogerős ítéleti álláspontot, amely a kialakult helyzetért - függetlenül annak körülményeitől és az előzményektől - őt tette felelőssé. Arra is hivatkozott, hogy az alperes az általános elvárásokon "túl konkrét szabályokat" nem hozott a hirtelen kialakuló konfliktushelyzetben a bérletellenőr által teendő intézkedésről. A felperes utóbb csatolta a konfliktusban érintett utas bűnösségét megállapító első- és másodfokú ítéletet.
A Legfelsőbb Bíróság a felülvizsgálati kérelem előzetes megvizsgálása alapján a felülvizsgálat elrendelésére nem talált alapot.
A hosszabb ideje egységes bírói gyakorlat szerint a rendkívüli felmondás megalapozottsága az indokolás tartalma, és nem pedig a hivatkozott jogszabály alapján vizsgálható. Következésképpen egymagában nem teszi jogellenessé a kötelezettségszegéssel indokolt munkáltatói intézkedést az a körülmény, hogy abban a munkáltató az Mt. 96. § (1) bekezdés a) pontja helyett az Mt. 96. § (1) bekezdés b) pontjára hivatkozott (BH 2002/76.). Az első- és a másodfokú bíróság a felperes keresetét a munkáltatói rendkívüli felmondásban megjelölt kötelezettségszegések alapján helytállóan - azok valós voltát és súlyát vizsgálva - bírálta el. Nem minősíthető ezért az ügy érdemét érintő jogszabálysértésként az alperesével azonos téves jogszabályi hivatkozás.
A rendkívüli felmondás indokát illetően az eljárt bíróságok a bizonyítékokat a Pp. 206. § (1) bekezdése szerint törvénysértés nélkül értékelték, mérlegelésüket részletesen és meggyőzően indokolták. Az elsőfokú bíróság kellő indokát adta annak, hogy miért nem fogadta el a felperesnek a jogos önvédelemre vonatkozó álláspontját, és helytállóan fejtette ki, hogy a felperes alapvető, a munkaköre jellegéből nyilvánvalóan eredő munkaköri kötelezettségét képezte - erre vonatkozó részletes munkáltatói szabályozás nélkül is - a kialakult konfliktushelyzetnek a közfeladatot ellátó személyként történő kezelése. A felperes e helyett a hamisított bérletet felmutató utassal dulakodásba keveredett, s az utas agresszív cselekedetére úgy reagált, hogy annak karjába harapott. Ezt a felperesi magatartást az első- és a másodfokú bíróság - az ítéletük indokolásának tanúsága szerint az előzmények és az összes körülmény figyelembevételével - helytállóan minősítették a rendkívüli felmondást megalapozó súlyúként.
A hátrányos megkülönböztetésre hivatkozás esetében az azonos helyzetben lévők vehetők figyelembe (EBH 2002/792.). A felperes által hivatkozott munkavállalóval szemben alkalmazott munkáltatói intézkedést lényegesen eltérő körülmények alapján hozta meg az alperes, így a diszkrimináció hiányára levont jogerős ítéleti következtetés jogellenességére a felülvizsgálati kérelem alaptalanul hivatkozott.
Ezért a Legfelsőbb Bíróság a felülvizsgálati kérelmet - tekintettel arra, hogy az abban megjelölt jogszabálysértések nem álltak fenn - a Pp. 273. §-ának (1) bekezdése alapján elutasította. (Mfv. E. 10.382/2005.)
345. Ha a rendkívüli felmondást megalapozó balesettel kapcsolatban a körülményeket nem megnyugtatóan vizsgálták, új eljárás szükséges (Mt. 96. §).
A felperes a felülvizsgálati kérelmében elsődlegesen az első- és a másodfokú bíróság ítéletének hatályon kívül helyezését és az elsőfokú bíróság új eljárásra utasítását, másodlagosan az ítéletek "megváltoztatását", az alperes rendkívüli felmondása jogellenessége jogkövetkezményeinek alkalmazását kérte.
A kérelmét - a történeti tényállás részletes ismertetése alapján - arra alapította, hogy a bíróságok a bizonyítási indítványainak a hibafelvételi és az üzembehelyezési okmányok tekintetében jogszabálysértően nem tettek eleget. Az elsőfokú bíróság a döntését egy nem létező rendőrségi feljelentésre, valamint megalapozatlanul T. T. tanúvallomására alapította. Az alperes továbbá nem bizonyította, hogy a felperes gépkocsivezetésre nem megfelelő állapotban kezdte meg a munkavégzést. A felek által egyezően előadott tény, miszerint a felperes és felettese a perbeli napot megelőzően vitatkoztak, csak akkor értékelhető kizárólagosan a felperes terhére, ha az alperes bizonyítja közrehatásának hiányát. Az alperes a kár összegét nem bizonyította. Arra is hivatkozott, hogy a rendőrség által megállapított gépkocsivezetés közbeni elalvás az akarattól függetlenül megfelelő egészségi és hangulati állapotban is előfordulhat, emiatt tehát jogszabálysértő, hogy a felperes terhére a bíróságok az Mt. 96. § (1) bekezdés a) pontja szerint minősülő kötelezettségszegést állapítottak meg. A felperes továbbá a munkaidőre vonatkozó szabályokat betartotta, ezt a tachográf adatai igazolhatják.
A Legfelsőbb Bíróság a felülvizsgálati eljárást elrendelte.
Az alperes a felülvizsgálati ellenkérelmében a jogerős ítélet hatályában való fenntartását kérte. Álláspontja szerint a tényállás nem hiányos, és a felperes a bizonyítási indítványaival kapcsolatban alaptalanul hivatkozott jogszabálysértésre, pl. a munkaidő nyilvántartásra vonatkozóan (túlórák) semmilyen bizonyítási indítványt nem terjesztett elő.
Az a tény, hogy a felperes gépkocsivezetés közben elaludt, hiteltérdemlően bizonyítást nyert, mivel az erről szóló rendőrségi helyszíni jegyzőkönyvben ezt nem vitatta, ezáltal mivel a teljes rakomány az árokba borult, a felperes károkozó magatartása nem tehető vitássá. A felperes az Mt. 103. § (1) bekezdésbe ütközően járt el, mert a KRESZ szabályait is megszegve gépkocsivezetésre alkalmatlan állapotban jelent meg a munkahelyén.
A felperes észrevételében a felülvizsgálati kérelemben foglaltakat fenntartva - egyebek mellett - előadta, hogy 2003. május 22-én leszámolt a részére adott anyagokkal és eszközökkel, és a munkaviszonya az alperesnél 2003. május 21-én megszűnt. Emiatt a felmondást követően újabb felmondási okra az alperes nem hivatkozhat. Fenntartotta a felmondási ok valótlanságáról kifejtett érvelését. Hivatkozott a baleset kivizsgálásának elmulasztására, T. T. tanúvallomásának megalapozatlanságára, továbbá arra is, hogy a bíróságnak külön indítvány nélkül vizsgálnia kellett volna az elrendelt túlóra mértékét.
Az alperes észrevételében előadta, hogy a bíróságok a tényállás megállapítása, a bizonyítékok mérlegelése és a döntés meghozatala körében jogszabálysértés nélkül jártak el.
Az elsőfokú bíróság a következőket állapította meg.
A felperes az alperesnél 2002. november 18-ától állt határozatlan idejű munkaviszonyban áruterítő-raktáros munkakörben.
2003. május 21-én az általa vezetett tehergépkocsival 16 óra 50 perckor balesetet szenvedett, oly módon, hogy az autópályáról lesodródva az árokba borult. A Megyei Rendőr-főkapitányság Közlekedési Osztályának Útellenőrző Alosztálya a felperes felelősségét pillanatnyi elalvás miatt megállapította, és a felperest 5000 forint helyszíni bírság megfizetésére kötelezte. A baleset helyszínén az alperes 21 órakor jegyzőkönyvet vett fel, amelyben rendkívüli felmondást is közölt. A rendkívüli felmondás indokolásában az alperes gondatlan károkozásra, valamint arra hivatkozott, hogy a cselekmény súlyára és a cég üzleti érdekére figyelemmel a felperes szándékos kötelezettségszegését jelentős mértékűnek tekinti.
A baleset után a felperest kisebb sérülések miatt kórházban ellátásban részesítették, tartós kórházi ellátásra nem szorult, a továbbiakban a háziorvos kezelte.
A munkaügyi bíróság e tényállás alapján főképpen T. T. tanúvallomására figyelemmel azt állapította meg, hogy a felperes által vezetett gépkocsinak műszaki hibája nem volt, ilyet a felperes a baleset napján nem jelzett. A felperes a munkaviszonyából folyó kötelezettségét az által szegte meg, hogy az említett tanú vallomásából kitűnően éjfélkor még nem tartózkodott az albérletben, tehát nyilvánvaló, hogy nem kipihent állapotban jelentkezett munkavégzésre. Mindezek miatt a gépkocsivezetés közbeni elalvás a terhére róható, és a gépjármű, valamint a rakomány jelentős sérülése miatt megállapítható, hogy a felperes a munkaviszonyából származó kötelezettségét súlyos gondatlansággal jelentős mértékben megszegte. Emiatt a munkaügyi bíróság ítéletével a felperes keresetét elutasította.
Az ítélet ellen a felperes fellebbezést nyújtott be. Ebben - egyebek mellett - arra is hivatkozott, hogy az elsőfokú eljárásban azért indítványozta a munkaidő nyilvántartások beszerzését, mert ezzel bizonyítni kívánta, hogy az I. negyedév alatt a teljes évre eső túlórakeretet teljesítette. A munkáltató a túlóra ellenértékét költségtérítésként számolta el, így a bérjegyzék alapján a túlmunka időtartama nem állapítható meg.
A megyei bíróság ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta.
A döntését azzal indokolta, hogy az elsőfokú bíróság megfelelő bizonyítási eljárás alapján a tényállást helyesen állapította meg, és az abból levont jogi következtetése is helytálló. Kiemelte, hogy a felperes a munkaviszonyából folyó kötelezettségét súlyos gondatlansággal oly módon szegte meg, hogy a pihenőidejét nem teljes mértékben pihenéssel töltötte, emiatt fáradtan kezdte meg a gépkocsivezetést.
A másodfokú bíróság értékelte a felperes bizonyítási indítványait, és ennek alapján rámutatott, hogy a felperes nem terjesztett elő bizonyítási indítványt a gépkocsi műszaki állapotára, továbbá a részére elrendelt túlmunkákra vonatkozóan, ezért a fellebbezésében ezekre már nem hivatkozhat.
A másodfokú bíróság az alperes csatlakozó fellebbezését azért találta alaptalannak, mert a munkaügyi bíróság a perköltség összegét helyesen, a jogszabálynak megfelelően állapította meg.
A felülvizsgálati kérelem az alábbiak szerint alapos.
Az alperes rendkívüli felmondása a felek által nem vitatottan a felperes szándékos kötelezettségszegését a munkára, a gépkocsi vezetésére alkalmatlan állapotban való megjelenéssel, illetve munkavégzéssel kapcsolatban állapította meg azzal, hogy az okozott kár mértéke folytán a kötelezettségszegés jelentős mértékű; a károkozó magatartást, mint további indokot gondatlanként jelölte meg. Ebből következően az Mt. 96. § (1) bekezdés a) pontja alapján arról kellett állást foglalni, hogy az alperes az Mt. 96. § (2) bekezdése szerint bizonyította-e, hogy a felperes az Mt. 103. § (1) bekezdése a) pontját megsértve, gépkocsivezetésre alkalmatlan állapotban végzett munkát, és a vezetés közbeni elalvása ezzel összefüggésben jelentős mértékű, szándékos lényeges kötelezettség megszegésének minősül-e. Elsődlegesen tehát nem a felperes, hanem az alperes által benyújtott bizonyítékának, illetve az alperes bizonyítási indítványainak van jelentősége [Mt. 96. § (2) bekezdés alapján megfelelően alkalmazandó Mt. 89. § (2) bekezdése].
A másodfokú bíróság a felperes magatartását abból a megállapításából kiindulva értékelte, hogy a felperes vitába keveredett T. T.-ral, emiatt rosszul aludt, és mivel ennek ellenére nem érezte magát fáradtnak, a munkavégzést megkezdte. Ezt a magatartást súlyosan gondatlannak minősítette. A Legfelsőbb Bíróság álláspontja szerint a felperes jármű vezetésére alkalmatlan állapotának bizonyítására az eddig beszerzett bizonyítékok nem elégségesek. T. T. azt adta elő, hogy hallomásból arról értesült, hogy a felperes éjfélkor még nem volt az albérletben, míg a felperes idegesnek, és nem fáradtnak érezte magát. Mindezekből - további bizonyíték hiányában - nem következik, hogy a felperes nem felelt meg az 1/1975. (II. 5.) KpM-BM együttes rendelet (KRESZ) 4. § (1) bekezdés b) pontjában lévő feltételnek. Ezért az Mt. említett, alperesi bizonyítási kötelezettséget előíró szabályáról az alperest megfelelően tájékoztatni kell [Pp. 3. § (3) bekezdés], a bizonyítási eljárás eredményét ezt követően lehet értékelni.
A másodfokú bíróság az alperes közrehatása körében (egyebek mellett) a felperes terhére vette figyelembe, hogy nem terjesztett elő bizonyítási indítványt a túlterheltsége (jelentős mértékű túlmunka végzése) tekintetében.
Az iratokból megállapítható, hogy a felperes 2003. december 18-án a tachográf, a jelenléti ív és egyéb okiratok beszerzését, és azt indítványozta, hogy a bíróság könyvszakértő kirendelésével állapítsa meg az okmányok átvizsgálása alapján a ténylegesen elért jövedelmét. A 2004. január 13-ai beadványában sérelmezte, hogy az alperes közel öt hónap alatt nem tett eleget - többek között - a túlórákra nézve elrendelt bejelentési kötelezettségének. A 2004. február 23-án kelt kérelmében a menetlevelek és a jelenléti ív ellenőrzését kérte. Mindezek miatt a Pp. 3. § (2) bekezdés alapján a másodfokú bíróság tévesen jutott arra a következtetésre, hogy a túlmunka időtartamára vonatkozóan a felperesnek nem volt bizonyítási indítványa. A felperes ugyanis nem vonta vissza azt az előadását, hogy az alperes által elrendelt túlmunka hozzájárult ahhoz, hogy a pihenőideje hosszabb idő óta nem volt biztosítva, ez kihathatott a munkavégzésére. Az tehát, hogy a felperes a túlmunka ellenértékére vonatkozóan is kereseti kérelmet terjesztett elő, és bizonyítási indítványa is volt, magában foglalja a túlmunka idejére vonatkozó indítványt, másrészt a vonatkozó nyilatkozata visszavonása hiányában nem jelenti, hogy az alperes nyilvántartása alapján a túlmunka időtartamára nem kívánt hivatkozni. E körben továbbá T. T. tanúvallomása sem hagyható figyelmen kívül, amely szerint a felperes naponta 8-10 órát dolgozott.
Ebből következően annak nem lehet ügydöntő jelentőséget tulajdonítani, hogy a felperes részére a baleset előtti napon az alperes a 11 óra pihenőidőt biztosította [Mt. 123. § (1) bekezdés]. Mindezek miatt a felperes a felülvizsgálati kérelmében helytállóan érvelt a járművezetésre alkalmatlansága megalapozatlan megállapításáról, következésképpen az alperes rendkívüli felmondásának jogszerűségéről levont jogi következtetés sem megalapozott. A fentiek miatt az új eljárásban a kifejtetteknek megfelelően vizsgálni kell, hogy a felperes ténylegesen a járművezetésre alkalmas állapotban volt-e, ha nem, ennek hiányát milyen okok idézték elő, ideértve a bizonyított rendes, illetve rendkívüli munka időtartamát; továbbá, hogy a munkavégzés megkezdése ezek függvényében a részéről olyan kötelezettségszegésnek minősül-e, amely az alperes rendkívüli felmondását kellően megalapozta [Mt. 102. § (1) és (2) bekezdés, 103. § (1) bekezdés a) b) pont].
A kifejtettek miatt a Legfelsőbb Bíróság a Pp.-nek az ügyben irányadó 275. § (4) bekezdése alapján a Pp. 206. § (1) bekezdésébe ütköző jogszabálysértés miatt a megyei bíróság ítéletét - a munkaügyi bíróság ítéletére is kiterjedően - hatályon kívül helyezte, és a munkaügyi bíróságot új eljárásra és új határozat hozatalára utasította. (Mfv. E. 10.391/2005.)
346. Ha a munkaviszony rendkívüli felmondással történt megszüntetése a b) pont alapján történt, ezt megalapozta az, hogy a munkavállaló többekkel együtt gyanúsítottként szerepel a munkáltató terhére jelentős érték tekintetében elkövetők ellen indult büntetőeljárásban (Mt. 96. §).
A felperes a felülvizsgálati kérelmében a másodfokú bíróság ítéletének hatályon kívül helyezését, az elsőfokú bíróság ítéletének helybenhagyását kérte. Kérelmének indokaként az ártatlanság vélelmének megsértésére hivatkozott. Álláspontja szerint a másodfokú bíróság a bizonyítékokat okszerűtlenül mérlegelte, nem vette figyelembe, miszerint az elsőfokú eljárás felfüggesztését az alperes a büntetőeljárás folyamatban léte miatt kérte. A másodfokú bíróság a büntetőügy iratainak okszerűtlen mérlegelésével következtetett a "bűnösségére", az alperes rendkívüli felmondása jogszerűségére.
A másodfokú bíróság az alperes rendkívüli felmondása tartalmi értékelése alapján helytállóan következtetett arra, hogy a jognyilatkozat indoka az volt, hogy a felperessel (továbbá számos munkatársával szemben) az alperes sérelmére elkövetett vagyon elleni bűncselekmény gyanúja miatt büntetőeljárás indult, és emiatt az alperes a felperes munkaviszonyának fenntartását nem tartotta lehetségesnek. Emiatt a másodfokú bíróság ítélete nem a felperes "bűnösségének" megállapításán, hanem azon alapult, hogy az alperes a törvénynek megfelelően szüntette-e meg a felperes munkaviszonyát. A felperes ezért tévesen hivatkozott arra, hogy a másodfokú bíróság okszerűtlen mérlegelése a "quasi bűnösségének" megállapítását eredményezte. A Legfelsőbb Bíróság álláspontja szerint a Pp. 206. § (1) bekezdésének megfelelő az a mérlegelés, amely az EBH 1999/147. számú határozat alapulvételével arra következtetett, hogy lehetetlenné vált azon munkavállaló munkaviszonyának fenntartása, aki többekkel együtt gyanúsítottként szerepel a munkáltató terhére jelentős értékben bűncselekményeket elkövetők ellen indult büntetőeljárásban. E körben a Legfelsőbb Bíróság - ismétlés nélkül - egyetért a másodfokú bíróság Pp. 221. § (1) bekezdésének mindenben megfelelő indokolásával. A felperes felülvizsgálati kérelmében a saját és Cs. I. L. büntetőeljárásban tett vallomására, az ügy büntetőjogi megítélésére, a [Be. 331. § (1) bekezdésén alapuló] felmentésére, továbbá a munkaügyi per felfüggesztésére alaptalanul hivatkozott, mivel ezek a körülmények nem érintik az alperes jognyilatkozatának munkajogi szabályokon alapuló megítélését.
Ezért a Legfelsőbb Bíróság a felülvizsgálati kérelmet a Pp. 273. §-ának (1) bekezdése alapján elutasította. (Mfv. E. 10.413/2005.)
347. Ha a munkáltató a tartósan távollévő gazdasági igazgató munkakörét kiüresítette, ebben a munkavállalóval nem működött együtt és a tájékoztatást elmulasztotta, a munkavállaló jogszerűen élt rendkívüli felmondással. Az a) pont szerinti rendkívüli felmondás jogszerűségét nem érintette, ha a munkavállaló a b) pontra is hivatkozott (Mt. 96. §).
A felperes 2002. november 26-án rendkívüli felmondással megszüntette a munkaviszonyát. Keresete a jognyilatkozata jogszerűségének megállapítására, és az Mt. 96. § (6) bekezdésében meghatározott jogkövetkezmények alkalmazására, valamint 2001. évi prémiuma megfizetésére irányult.
A munkaügyi bíróság ítéletével kötelezte az alperest 3 465 000 forint végkielégítés és 1 155 000 forint felmentési időre járó átlagkereset megfizetésére. Ezt meghaladóan a felperes keresetét, valamint az alperesnek a munkavállalói rendkívüli felmondás jogellenessége jogkövetkezményeiben marasztalásra irányuló viszontkeresetét elutasította.
Az elsőfokú ítéleti tényállás szerint a felperes 36 éve állt munkaviszonyban az alperesnél, illetve jogelődjénél, 1991 óta gazdasági igazgató munkakörben dolgozott. A 2002. november 26-ai rendkívüli felmondását azzal indokolta, hogy 2002-ben a munkáltatóval való munkakapcsolata számára érthetetlen megromlása miatt többször volt betegállományban, a munkáltató vezérigazgatója 2002. november 26-ára, az APEH revízió kapcsán írásban behívta, amikor azonban előző nap november 25-én munkára jelentkezett, irodáját más által elfoglalva találta, iratait, személyes tárgyait ismeretlen helyre vitték, munkáját alperes ellehetetlenítette, és ekkor szerzett tudomást az általa vezetett gazdasági részleg átszervezéséről is. A felperes az Mt. 4. §-a megsértésére is hivatkozott, álláspontja szerint a munkáltató magatartása azt célozta, hogy a felperes maga szüntesse meg a jogviszonyát, és az alperes ezáltal mentesüljön a megszüntetés anyagi jogkövetkezményei megfizetése alól.
Az alperes viszontkeresete a munkavállalói rendkívüli felmondás jogellenessége jogkövetkezményeinek (Mt. 101. §) megfizetésére kötelezésére irányult. Ellenkérelmében vitatta a felperesi jognyilatkozat indokainak megalapozottságát, álláspontja szerint a felperes helyzetének korábbi rendezésére azért nem került sor, mivel betegsége miatt nem dolgozott, a munkáltatóval semmilyen kapcsolatot nem tartott, 2002. november 25-én előzetes bejelentés nélkül kívánt munkába állni, az APEH revízió anyaga ekkor azonban még nem készült el, ezért nem tudták azt a részére átadni.
A munkaügyi bíróság a lefolytatott bizonyítási eljárás alapján megállapította, hogy 2002 tavaszán a gazdasági részleget érintő, és a felperessel egyeztetett átszervezéstől - mely szerint az alperes végzi majd az alapító S. Rt. pénzügyi, számviteli tevékenységét is - a két cég közötti 2002. május 1-jei szerződéssel az alperes eltért, és a S. Rt. vette át az alperesnek ezt a tevékenységét, valamint az érintett munkavállalókat. A felperest erről nem tájékoztatták, amikor 2002 júliusában a betegállományból munkára jelentkezett, nem állították munkába, szabadságra küldték, a munkakörét lényegileg érintő változásokról nem értesítették, a 2002. november 25-ei munkába állásakor tapasztalta a rendkívüli felmondásában megjelölt bizonyított körülményeket.
Mindezek alapján a munkaügyi bíróság úgy ítélte meg, hogy a felperes rendkívüli felmondása indokai bizonyítottsága alapján a jognyilatkozat jogszerű. A prémiumigény tekintetében az elutasító döntést a prémium kitűzés hiányával indokolta a bíróság.
Az elsőfokú ítélet ellen mindkét fél fellebbezést nyújtott be, a felperes fellebbezése a keresetének mindenben helyt adó ítélet hozatalára, az alperes fellebbezése a kereset elutasítására irányult.
A megyei bíróság ítéletével a munkaügyi bíróság ítéletét megváltoztatta, és a felperes keresetét elutasította.
A másodfokú bíróság azt vizsgálta, hogy a rendkívüli felmondás időpontjában az alperes tanúsított-e arra alapot adó magatartást. Ennek során arra következtetett, hogy az időmúlás miatt a felperes a munkakapcsolat megromlására jogszerűen nem hivatkozhatott, továbbá az együttműködés keretében korábban maga is tájékozódhatott volna az átszervezésről. Azt a tényt, hogy a 2002. november 25-ei munkába lépésekor nem kapott a munkáltatótól részletes tájékoztatást, és erre csak másnap (amikor behívták) kívántak sort keríteni, nem ítélte az Mt. 96. § (1) bekezdés a) pontja alapján minősülő rendkívüli felmondási oknak. Álláspontja szerint a felperes nem bizonyította az Mt. 96. § (1) bekezdés b) pontjában szabályozott feltételeknek megfelelő - a munkaviszony fenntartását lehetetlenné tevő - alperesi magatartást sem. A másodfokú bíróság helytállónak találta a prémiummal kapcsolatos keresetet elutasító elsőfokú ítéleti rendelkezést. Az alperes viszontkeresete vonatkozásában az elállásra tekintettel végzésével a pert megszüntette.
A felperes felülvizsgálati kérelmében a rendkívüli felmondás tekintetében a keresetét elutasító jogerős ítélet hatályon kívül helyezését, és a fellebbezésében foglaltakra is figyelemmel a keresetének helyt adó határozat hozatalát kérte. Álláspontja szerint a rendkívüli felmondása jogszerűségének vizsgálatakor a másodfokú bíróság egyes bizonyítékokat nem vett figyelembe, másokat pedig kirívóan okszerűtlenül, a logika szabályaival ellentétesen értékelt. Tévesnek találta, hogy a másodfokú bíróság csak a rendkívüli felmondás időpontjában tanúsított alperesi magatartást vizsgálta. A perbeli jognyilatkozatában ugyanis a munkáltató folyamatosan fennálló jogszerűtlen magatartására, és a megromlott munkakapcsolaton túlmenően konkrétan nyolc, a felmondáskor fennálló indokra hivatkozott, ez utóbbiakat a másodfokú bíróság nem vizsgálta. A gazdasági, pénzügyi terület átszervezésére már 2002 áprilisában sor került, amint erről S. I. tanú nyilatkozott, a döntésből már ekkor kihagyták, holott ekkor még dolgozott, és a munkáltatói jogkör gyakorlója volt. Az alperes ezzel szándékosan megszegte az Mt. 74. §-át, 76. §-át, 102. §-át, és a Legfelsőbb Bíróság 349. számú elvi döntését. Az alperes az ellehetetlenült munkaügyi helyzetét sem az átszervezésről döntéskor, sem 2002 júliusában, sem 2002. november 25-ei munkába állásakor nem rendezte, iratellenes és okszerűtlen, hogy másnap kívánt erről megbeszélést folytatni. A felperes utalt arra, hogy 36 éves munkaviszonya alatt nem volt betegállományban, a korábbi ügyvezetés visszaélései miatti fellépése alapján büntetőeljárás indult, az akkori managementtel való konfliktusai vezettek a hosszú ideig tartó megbetegedéséhez. A tanúvallomások alátámasztották, hogy az alperes, a tulajdonos nem tartott igényt a munkájára, 2002. november 25-én a gazdasági vezetői munkájához szükséges alapdokumentumok átadását is megtagadták tőle. Alaptalanul rótták terhére, hogy az aznapra számára kiadott elemző munkát nem végezte el, ugyanis az ehhez szükséges anyagok már korábban a S. Rt.-hez lettek átadva. A felperes érvelése szerint az alperes megalázta emberi méltóságában, megsértette személyiségi jogait, megszegte az együttműködési kötelezettségét, nem a jóhiszeműség követelménye alapján járt el. Álláspontja alátámasztásául hivatkozott a BH 1997/213. számú eseti döntésre is, mely szerint a munkaszerződés módosítását is eredményező munkaköri leírás megváltoztatása megalapozza a munkavállaló rendkívüli felmondását.
A Legfelsőbb Bíróság a felülvizsgálati eljárást elrendelte.
Az alperes felülvizsgálati ellenkérelmében a jogerős ítélet hatályában való fenntartását kérte.
A felülvizsgálati kérelem az alábbiak szerint részben alapos.
A felperes a rendkívüli felmondását - annak lényegi tartalma szerint - a munkáltató által hosszabb időn keresztül tanúsított, az együttműködésre és a tájékoztatásra vonatkozó súlyosan kötelezettségszegő magatartásával indokolta, melynek következményeként a munkaszerződés szerinti munkavégzése lehetetlenné vált.
A másodfokú bíróság - ítélete indokolásából kitűnően - elfogadta döntése alapjául a munkaügyi bíróság által feltárt tényállást, abból azonban eltérő jogi következtetésre jutott. Annak tulajdonított döntő jelentőséget, hogy a felperes a 2002. november 25-ei munkába állásakor nem várhatta el a munkáltató azonnali tájékoztatását az átszervezésről, melynek keretében a felperes "státuszát" nem szüntették meg, és a felperes által be nem várt további megbeszélés tárgyai lettek volna az átszervezés utáni feladatai.
Az irányadó elsőfokú ítéleti tényállás szerint a felperes 1991-től gazdasági igazgató munkakört töltött be, munkakörébe tartozott a pénzügyi, számviteli, üzemgazdasági terület és a titkárság, feladatát képezte az adminisztrációs rendszer, a számviteli rendszer, pénzügyi feladatok, adóval kapcsolatos feladatok, belső szabályzatok, ezek irányítása és ellenőrzése. A felperes ezeknek a feladatoknak az ellátásával összefüggésben irányítóként, vezetőként járt el, az alperesnél vezető állásúnak minősült. Mindezeket alátámasztotta S. I. volt személyügyi vezető, Sz. Gy. munkaügyi vezető és T.-né K. E. volt valuta pénztáros tanúnyilatkozatai (20. és 22. sorszámú tárgyalási jegyzőkönyvek), de nem tette kétségessé a tanúként meghallgatott H. J. vezérigazgató, Sz. J. elnök-vezérigazgató.
A perben nem képezte vita tárgyát az a tény, hogy az alperes 2002 májusában a felpereshez, mint gazdasági igazgatóhoz tartozó valamennyi területet és feladatot átadta a S. Rt.-nek (az érintett munkavállalókkal együtt), illetve egyes feladatokat az alperesnél megszüntetett, és azokat megbízási szerződés alapján a továbbiakban a S. Rt. végezte. S. I., aki a perbeli időben személyügyi vezető volt, előadta, hogy 2002. május 13-ától az alperesnél már nem maradt olyan szervezeti egység, illetve dolgozó, aki a felperes alá tartozott korábban, a szervezet teljesen kiürült, a felperesnek már nemcsak beosztottai, hanem irodája sem volt, az átszervezést végleges megoldásnak tekintették. Ugyanezekről nyilatkozott Sz. Gy. munkaügyi vezető, aki azt is előadta, hogy 2002 tavaszán a felperestől "semmi adatot nem kértek, teljesen kihagyták mindenből, és egyáltalán nem volt rá szükség". Ezeket a tanúnyilatkozatokat az alperes nem vitatta, az alperes által megjelölt tanúk érdemben nem cáfolták.
Az átszervezésről történő döntés, egyes tevékenységek megszüntetése, másoknak megállapodással egy másik gazdasági társaság által végeztetése a munkáltató hatáskörébe tartoznak, és egymagukban munkavállalói rendkívüli felmondás jogszerű alapját nem képezhetik, mint ahogy általában egymagában a munkakapcsolat megromlása sem.
Az elsőfokú bíróság a perbeli bizonyítékok okszerű és életszerű értékelésével, a logika szabályai alapján megalapozottan állapította meg [Pp. 206. § (1) bekezdés], hogy az alperes a pénzügyi, számviteli terület teljes körű átszervezéséről a szakterület vezetőjének minősülő felperest 2002 tavaszától hosszú időn keresztül nem tájékoztatta, a felperessel való együttműködéstől elzárkózott. A munkaügyi bíróság ebben a körben helytállóan emelte ki, hogy a munkáltatónak a keresőképtelen állományból 2002. július 1-jén munkába állt felperes tekintetében erre módja volt, az Mt. 3. § (1) és (2) bekezdésében előírt lényeges kötelezettségét legalább súlyos gondatlansággal elmulasztva az alperes az előző évi és az adott évi szabadsága kivételére hívta fel a felperest. Az újabb keresőképtelenséget követően 2002. november 25-én munkába állt felperes - noha egy APEH revízióval kapcsolatosan az alperes másnapi megjelenésre hívta fel - kérése ellenére sem a revízióval kapcsolatos információkat, sem pedig a munkakörét érintő belső szabályzatokat nem kapta meg. Mindezeket az elsőfokú eljárásban tett alperesi nyilatkozatok is alátámasztották. A gazdasági vezető felperesnek a munkaköre ellátása alapvető feltételei biztosítására vonatkozó kérése elutasításának alperesi indoka, miszerint a revízió anyaga még nem készült el, továbbá a felperesre a kollektív szerződés nem vonatkozik, elfogadhatatlan, és súlyosan sérti az Mt. 102. §-ában a munkáltató fő kötelezettségeire vonatkozó szabályokat.
Az elsőfokú bíróság az alperesnek a felperes rendkívüli felmondásában megjelölt hivatkozott kötelezettségszegései tekintetében helytállóan tulajdonított jelentőséget a felperes munkakörének. Az együttműködési, tájékoztatási kötelezettség, valamint a munkakör ellátása feltételeinek biztosítása a munkáltató kötelezettsége volt, ebben a körben a másodfokú bíróság alaptalanul hivatkozott a felperes együttműködésének hiányára.
A 2002. november 25-én nyilvánvalóvá vált munkakör kiüresítés (amit nem érint, hogy a gazdasági igazgatói munkakört az SZMSZ még tartalmazta), az együttműködés és a tájékoztatás elmulasztása miatt az adott körülményekre tekintettel - amikor az alperes a felperes számára elfogadhatatlan szakmailag és emberileg megalázó helyzetet teremtett és tartott fenn - a felperes megalapozottan élt rendkívüli felmondással [Mt. 96. § (1) bekezdés a) pont], amelynek jogkövetkezményei egyébként azonosak azzal, ha a munkakör megszüntetésére tekintettel a munkáltató rendes felmondással él. A felperes rendkívüli felmondása kifejtettek szerinti jogszerűségét nem érinti, hogy az Mt. 96. § (1) bekezdés b) pontjára is hivatkozott.
A felperes a felülvizsgálati kérelmében a keresetének helyt adó határozat hozatalát kérte, nem adta indokát azonban annak, hogy miért tartja jogszabálysértőnek a törvényi mértéknél magasabb jogkövetkezmények és a prémium igényt elutasító elsőfokú ítéleti rendelkezéseket helybenhagyó jogerős ítéletet [Pp. 272. § (2) bekezdés]. A felülvizsgálati kérelemben konkrétam meg kell jelölni a jogszabálysértést, a korábbi beadványokra utalás nem elegendő (BH 1995/99.).
Mindezekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság a Pp. 275. § (4) bekezdése alapján a jogerős ítéletnek a munkavállalói rendkívüli felmondás jogkövetkezményei iránti keresetet elutasító rendelkezését hatályon kívül helyezte, és ebben a körben az alperest végkielégítésben, felmentési járandóságban és eljárási illetékben marasztaló elsőfokú ítéletet helybenhagyta, a felperes további keresetét elutasító elsőfokú ítéleti rendelkezést (hallgatólagosan) helybenhagyó másodfokú ítéleti rendelkezést hatályában fenntartotta. (Mfv. I. 10.480/2005.)
348. A munkavégzés harmadik személytől függő feltételének megszűnése nem alapoz meg rendkívüli felmondást (Mt. 96. §).
A felperesek egyidejűleg mindkét alperessel munkaviszonyban álltak, foglalkoztatásukra azonos munkakörben, azonos tartalmú munkaszerződések alapján került sor. Az alperesek 2004. március 17-én rendkívüli felmondással megszüntették a felperesek munkaviszonyát azzal az indokkal, hogy a munkahelyükön nem tudták a munkavégzési kötelezettségüket teljesíteni, mivel a t.-i, illetve a kaposvári amerikai bázisra belépésre jogosító kártyájukat 2004. március 13-án az amerikai hadsereg visszavonta. A megyei bíróság ítéletével helybenhagyta a munkaügyi bíróság a rendkívüli felmondások jogellenességét megállapító, és az alpereseket a jogellenesség jogkövetkezményeiben marasztaló ítéletét.
Az alperesek felülvizsgálati kérelmükben az Mt. 76. § (2) bekezdése és a 96. § (3) bekezdése megsértésére hivatkozással kérték a jogerős ítélet hatályon kívül helyezését, és a felperesek keresetének elutasítását. Álláspontjuk szerint az eljárt bíróságok a hivatkozott jogszabályok megsértésével állapították meg, hogy érvénytelen a felperesek munkaszerződésében a belépőkártya visszavonásának rendkívüli felmondási okként történő kikötése. Az Mt. 96. § (3) bekezdése lehetővé teszi, hogy a munkaszerződésben a felek meghatározzák a rendkívüli felmondás indokait, továbbá az Mt. 76. § (2) bekezdése csak a jogszabállyal és a kollektív szerződéssel ellentétes munkaszerződést tiltja meg, az adott esetben a két jogszabályból következően a munkaszerződés perbeli érvényes kikötésére alapozott rendkívüli felmondás jogszerű volt.
A Legfelsőbb Bíróság a felülvizsgálati kérelem előzetes megvizsgálása alapján a felülvizsgálat elrendelésére nem talált alapot.
Az irányadó jogerős ítéleti tényállás szerint az alperesek a rendkívüli felmondásokat azzal indokolták, hogy a munkavégzési helyre belépés felett rendelkezési joggal bíró amerikai hadsereg a felperesek belépő kártyáját visszavonta, és ők emiatt nem tudtak munkát végezni. Ezt a rendkívüli felmondási okot a felek a munkaszerződésekben kikötötték.
Az alperesek nem vitatták azt a jogerős ítéleti megállapítást, mely szerint a perben az alperes nem jelölt meg az Mt. 96. § (1) bekezdés a) és b) pontjában szabályozott munkavállalói magatartást, ilyenre nem is hivatkozott.
Az első- és a másodfokú bíróság a felülvizsgálati kérelemben megjelölt jogszabályok megsértése nélkül, azok helyes értelmezésével következtetett a rendkívüli felmondások jogellenességére. Az Mt. 96. § (3) bekezdése és a 96. § (1) bekezdése egybevetéséből megállapíthatóan a kollektív szerződésben, illetve a munkaszerződésben csak olyan konkrét rendkívüli felmondási indokok jelölhetők meg, amelyek megfelelnek az Mt. 96. § (1) bekezdés a) és b) pontjában előírt feltételeknek. Ennek hiányában az ilyen szabályozás, illetve kikötés az Mt. 96. § (1) bekezdésébe és a 76. § (2) bekezdésébe ütközik, ezért semmis, és nem vehető figyelembe. Következésképpen a perbeli rendkívüli felmondásokat - a felülvizsgálati érveléssel ellentétben - nem tette megalapozottá az, hogy a felperesek aláírták az egymagában a belépő kártya visszavonása tényét rendkívüli felmondási okként megjelölő munkaszerződést.
Az eljárt bíróságok ezért a munkaszerződési kikötést figyelmen kívül hagyva helytállóan vizsgálták a rendkívüli felmondási ok jogszerűségét az Mt. 96. § (1) bekezdés a) és b) pontja alapján, és jogszerűen következtettek arra, hogy a belépő kártya visszavonása mint a munkavégzési kötelezettség teljesítésének egyedüli oka nem szolgálhatott az intézkedések alapjául. A rendkívüli felmondások indokában megjelöltek nem minősültek kötelezettségszegésnek [Mt. 96. § (1) bekezdés a) pont], továbbá az indok nem jelölt meg olyan munkavállalói magatartást, amely összefüggésben állt a belépő kártyák visszavonásával [Mt. 96. § (1) bekezdés b) pont]. Ilyen munkavállalói magatartás hiányában egymagában a munkaviszony fenntartásának lehetetlenné válása nem alapozza meg a rendkívüli felmondást.
Ezért a Legfelsőbb Bíróság a felülvizsgálati kérelmet - tekintettel arra, hogy az abban megjelölt jogszabálysértések nem voltak megállapíthatóak - a Pp. 273. §-ának az adott ügyben még irányadó (1) bekezdése alapján elutasította. (Mfv. E. 10.481/2005.)
349. A munkakör betöltésére vonatkozó egészségügyi alkalmatlanság nem minősül lehetetlenülést előidéző munkavállalói magatartásnak (Mt. 96. §, 87. §).
Az alperes felülvizsgálati kérelmében a jogerős ítélet "megváltoztatását", és az elsőfokú ítélet helybenhagyását kérte. Álláspontja szerint az elsőfokú bíróság helyesen állapította meg, hogy a rendkívüli felmondás kilátásba helyezése nem minősül jogellenes fenyegetésnek, és nem ad alapot a közös megegyezés érvénytelenségének megállapításához. A bírói gyakorlatra hivatkozva (BH 2002/74.) előadta, hogy nincs jelentősége, és nem is volt vizsgálható, hogy a rendkívüli felmondás jogszerű lett volna-e. A perben bizonyított volt a felperesnek az autóbuszvezetői munkakörre való alkalmatlansága, és az ügy megítélése szempontjából ezek, és nem pedig az a körülmény minősült lényeges ténynek, hogy a munkáltatói jogokat gyakorló üzemvezető helyesen értelmezte-e a munkaszerződést. Vitatta a jogellenes fenyegetésre vonatkozó jogerős ítéleti álláspontot is. Azzal érvelt, hogy a kilátásba helyezett rendkívüli felmondás alkalmatlan az ilyen hatás elérésére, mivel a munkáltatói intézkedés ellen jogorvoslattal lehet élni.
A Legfelsőbb Bíróság a felülvizsgálati kérelem előzetes megvizsgálása alapján a felülvizsgálat elrendelésére nem talált alapot.
A másodfokú bíróság az alperes eljárása konkrét sajátosságai alapulvételével helytállóan fejtette ki, hogy az alperesnek az Mt. 96. § (1) bekezdés b) pontján alapuló rendkívüli felmondás alkalmazhatóságáról való nyilvánvalóan téves tájékoztatása alkalmas volt a felperes megtévesztésére, és a tévedés lényeges tényre vonatkozott. A munkakör betöltésére vonatkozó egészségügyi alkalmatlanság ugyanis nem minősül az Mt. 96. § (1) bekezdés b) pontjában meghatározott, a munkaviszony fenntartását lehetetlenné tevő munkavállalói magatartásnak. Amennyiben a munkáltató a munkaszerződésben az egészségügyi alkalmatlanságot rendkívüli felmondási okként kiköti, ez a rendelkezés jogszabályba ütközik, és semmis.
A konkrét esetben ezért a munkaviszonyt megszüntető közös megegyezés érvénytelenségét a másodfokú bíróság a munkáltató által adott téves tájékoztatás, és az eset sajátos körülményei figyelembevételével megalapozottan állapította meg az Mt. 7. § (1) és (2) bekezdése alapján.
Az alperes alaptalanul hivatkozott a felülvizsgálati kérelemben megjelölt eseti döntésre is, mivel annak jogi következtetése eltérő tényálláson alapult. A perbeli esetben a rendkívüli felmondás vizsgálatának tilalma nem vehető alapul, mivel annak vizsgálata nélkül is nyilvánvaló a munkáltató által kilátásba helyezett intézkedés alaptalansága.
Ezért a Legfelsőbb Bíróság a felülvizsgálati kérelmet - tekintettel arra, hogy az abban megjelölt jogszabálysértés nem volt megállapítható - a Pp. 273. §-ának adott ügyben még irányadó (1) bekezdése alapján elutasította. (Mfv. E. 10.510/2005.)
350. A munkatárssal szembeni (szexuális) zaklatás, az emberi méltóság figyelembevételének hiánya a rendkívüli felmondást megalapozta (Mt. 96. §).
A felperes a felülvizsgálati kérelmében az ítéletek hatályon kívül helyezését és a keresetének helyt adó döntés meghozatalát, másodlagosan a másodfokú bíróság új eljárásra való utasítását kérte. Jogszabálysértésként az alábbiakra hivatkozott.
A munkáltató a 2004. augusztus 24-én készült jegyzőkönyvben a tanúkat nem figyelmeztette a hamis tanúzás törvényes következményeire. A munkáltató nem adott lehetőséget számára a törvényben biztosított védekezésre. Az eljárás N. K. által indult meg, akinek nem volt M. H.-tól származó szabályszerű meghatalmazása, továbbá nevezett M. H.-nak nem hozzátartozója. Ezért N. K. által indított eljárás "érvénytelen". Az elsőfokú eljárásban az ellentmondó nyilatkozatok miatt szembesítésre került sor, ez azonban eredménytelen volt, az elsőfokú bíróság kellő indok nélkül minősítette Cs. I. érdekeltnek, és N. K. érdektelennek.
A bíróságok jogszabálysértően vették figyelembe a rendkívüli felmondásban szereplő indokon túlmenően az alperes által a peres eljárásban megjelölt további felperesi magatartásokat.
M. H.-val szemben tanúsított magatartásának értékelése jogszabálysértő, mert az alperes nem bizonyította, hogy a munkaviszonyából származó lényeges kötelezettségét jelentős mértékben szándékosan, vagy súlyosan gondatlanul megszegte. A bíróságok a bizonyítékokat nem a Pp. 206. § (1) bekezdésének megfelelően értékelték.
A Legfelsőbb Bíróság a felülvizsgálati kérelem előzetes megvizsgálása alapján a felülvizsgálat elrendelésére nem talált alapot.
Az irányadó bírói gyakorlat értelmében az Mt. 96. § (2) bekezdésének megsértése önmagában nem eredményezi a rendkívüli felmondás jogellenességét (BH 2005/33.).
A felperes a felülvizsgálati kérelmében tévesen hivatkozott arra, hogy N. K. hozzátartozói minősége és szabályszerű meghatalmazás hiányában nem volt jogosult az eljárás megindítására. Az elsőfokú bíróság által megállapított, és a másodfokú bíróság által elfogadott tényállás szerint M. H. N. K.-nak mondta el a vele a munkahelyén történteket (a felperes megcsókolta, és benyúlt a pólója alá a melltartójáig). Ezután másnap M. H. N. K. kíséretében jelent meg a munkahelyén, aki magnószalagra mondta a történteket, amelyeket M. H. megerősített. Mindezek alapján az alperesnél munkáltatói jogkört gyakorló a jegyzőkönyv ismeretében indította meg az eljárást, ennélfogva N. K. hozzátartozói minőségének megítélése, továbbá írásba foglalt meghatalmazásának hiánya a munkáltatói jognyilatkozat (rendkívüli felmondás) kiadásához, a per eldöntéséhez nem tartozóként minősül.
A felperes beismerésére tekintettel továbbá egymagában nincs jelentősége annak, hogy a munkáltatói jogkör gyakorlója a meghallgatott személyeket figyelmeztette-e a hamis tanúzás jogkövetkezményeire.
A bizonyítékok mérlegelése a Pp. 206. § (1) bekezdésének megfelelően történt, az elsőfokú bíróság az egyes bizonyítékokat egyenként és összességükben is értékelte, abban iratellenesség, a logika szabályaival ellentétes következtetés, életszerűtlenség nem állapítható meg. A felperes a felülvizsgálati kérelemben alaptalanul adta elő, hogy N. K. elfogult, Cs. I. pedig érdektelen, mivel a felperes a történteket beismerte, N. K. elfogultságára pedig a tárgyalási jegyzőkönyv alapján a felperes a tanú meghallgatásakor nem hivatkozott. Cs. I. M. H.-val szemben tanúsított magatartása miatt nem tekinthető érdektelennek, ennek megítélésénél nincs jelentősége annak, hogy ő nem munkaviszonyban áll az alperessel.
A bírói gyakorlat értelmében a rendkívüli felmondás indokaként megjelölt magatartáshoz hasonló, vagy azonos korábbi magatartásokat a kötelezettségszegés súlya megítélésénél figyelembe lehet venni, ezért a felperes erre vonatkozó érvelése alaptalan (BH 1994/636.).
A rendkívüli felmondás indokaként megjelölt, a felperesnek M. H.-val tanúsított magatartását - a felperes érvelésével szemben - az Mt. 103. § (1) bekezdés c) pontja alapján kell értékelni. A közfelfogás szerint a munkatársakat kölcsönösen megillető kellő tisztelet és a munkatárs emberi méltóságát figyelembe vevő magatartás a törvényben megjelölt együttműködés fogalmába tartozóként minősülnek. A felperes tehát az együttműködési kötelezettséget, amely a munkavállaló egyik fő kötelezettsége, a magatartás jellegéből adódóan szándékosan, jelentős mértékben (az emberi méltóság figyelembevételét teljes mértékben mellőzve) megszegte, ezért a rendkívüli felmondás a törvénynek megfelelt [Mt. 96. § (1) bekezdés a) pontja], következésképpen a jogerős ítélet nem jogszabálysértő.
Ezért a Legfelsőbb Bíróság a felülvizsgálati kérelmet a Pp. 273. §-ának (1) bekezdése alapján elutasította. (Mfv. E. 10.590/2005.)
351. Amikor a vállalati vezető két beosztottja rendkívüli felmondása indokolásában érintett volt, a saját vezetői megbízása megszűnése előtti napokban a munkáltató utasításával ellentétesen nem fogadhatta el jogszerűnek a beosztotti felmondásokat (Mt. 96. §).
A felperes keresetében az alperes 2003. július 4-én kelt rendkívüli felmondása jogellenességének megállapítását, és a munkaviszonya helyreállítása mellőzésével elmaradt munkabér, végkielégítés, felmentési időre járó átlagkereset, szabadságmegváltás, étkezési utalvány, arcképes MÁV igazolvány arányos értéke, és a jogellenesség szankciójaként további 12 havi átlagkereset megfizetését kérte. Keresetét arra alapozta, hogy jóhiszeműen, az alperes érdekében járt el, amikor munkáltatói jogkör gyakorlóként elfogadta és jogszerűnek minősítette két munkavállaló rendkívüli felmondását.
A munkaügyi bíróság ítéletével a felperes keresetét elutasította.
Az elsőfokú ítéleti tényállás szerint a felperes pályagazdálkodási főnökség vezetésére kapott megbízást, amit az alperes - a munkaszerződésbe foglalt megállapodás szerint - 2003. június 30-ai hatállyal visszavont. Ezt megelőzően 2003. május hónapban az alperes területi felügyeleti osztályvezetője által végzett vizsgálat során feltárt hiányosságok miatt az alperes a kollektív szerződésében szabályozott fegyelmi eljárásban 9 hónapra 20%-os személyi alapbércsökkentés hátrányos jogkövetkezménnyel sújtotta. Ugyancsak fegyelmi büntetésben részesült - ugyanezen vizsgálattal feltárt mulasztások miatt - K. A. szakaszmérnök és M. L. főpályamester is.
A felperes az alperes által felajánlott munkaköröket nem fogadta el, és kérte a munkaviszonya megszüntetését. Az ezzel kapcsolatos 2003. július 1-jei megbeszélésen szerzett tudomást Sz. A. igazgató arról, hogy a felperes munkáltatói jogkör gyakorlóként néhány nappal korábban, 2003. június 27-én elfogadta és jogszerűnek minősítette K. A. és M. L. írásbeli rendkívüli felmondását, és rendelkezett az ennek alapján járó juttatások megfizetéséről.
Az alperes a 2003. július 4-ei rendkívüli felmondását azzal indokolta, hogy a felperes a munkavállalói rendkívüli felmondások elfogadásával megszegte a munkáltatónak a 2003. júliusi szervezeti átalakítással kapcsolatos 2003. május 26-ai rendelkezését, mely arra vonatkozott, hogy a július 1-jén megszűnő megbízatású vezetők már csak halaszthatatlan, a működéshez szükséges ügyekben intézkedjenek. A rendkívüli felmondásban az alperes a felperesnek a munkavállalók ellen folyt fegyelmi eljárásban való érintettségére, és ezzel összefüggően pártatlansága hiányára is hivatkozott.
A munkaügyi bíróság megállapította, hogy a munkáltatói jogkör gyakorlója az előírt 15 napos határidőben és megalapozottan élt a rendkívüli felmondás jogával. A felperes a munkáltató utasítását megszegve nem halaszthatatlan ügyben intézkedett, az alperesnek több milliós kárt okozott, mivel az érintett két munkavállaló részére a felperes elfogadó jognyilatkozata alapján a bíróság megítélte a rendkívüli felmondások anyagi jogkövetkezményeit. A munkaügyi bíróság bizonyítottnak találta azt is, hogy a felperes személyes érintettsége ellenére intézkedett a két munkavállaló ügyében. Mindezeket a rendkívüli felmondást megalapozó súlyúként értékelte.
A felperes fellebbezése alapján eljárt megyei bíróság közbenső ítéletével a munkaügyi bíróság ítéletét megváltoztatta, és a felperes keresetének helyt adott.
A másodfokú bíróság megállapította, hogy az elsőfokú bíróság az eljárási szabályok betartásával járt el, a felperes által sérelmezett elutasított tanúmeghallgatás szükségtelen volt, a rendkívüli felmondás jogával a munkáltatói jogkör gyakorlója élt, így a felperes e körbeni kifogásai alaptalanok voltak.
A rendkívüli felmondás érdemét illetően annak tulajdonított döntő jelentőséget, hogy az alperes a perbeli utasításával a felperes munkáltatói jogkörét nem vonta vissza. Ezt azzal is bizonyítva látta, hogy az alperes nem élt fellebbezéssel a két munkavállalói rendkívüli felmondással kapcsolatos munkaügyi perben a felperes elfogadó jognyilatkozata miatt elmarasztaló elsőfokú ítélet ellen, a jognyilatkozat érvénytelensége megállapítását nem kérte. Így nem minősülhet a rendkívüli felmondást megalapozó súlyú kötelezettségszegésnek, hogy a két munkavállalói rendkívüli felmondást halaszthatatlan döntést igénylőként minősítette.
A másodfokú bíróság mindezeken túlmenően rendeltetésellenes joggyakorlásnak minősítette az alperes eljárását azzal összefüggésben, hogy a munkaszerződésben meghatározott, a vezetői megbízás visszavonása közlésétől számított 15 napon belül nem élt rendes felmondással, hanem a rendkívüli felmondással e kötelezettsége alól kívánt szabadulni.
Az alperes felülvizsgálati kérelmében a jogerős közbenső ítélet "megváltoztatását", és a munkaügyi bíróság ítéletét helyben hagyó határozat hozatalát kérte. Álláspontja szerint a másodfokú bíróság megsértette a Pp. 206. § (1) bekezdését, 221. § (1) bekezdését, továbbá - tartalmát tekintve - az Mt. 96. § (1) bekezdés a) pontját is a törvényi feltételek téves értékelése miatt. Hangsúlyozta a rendkívüli felmondás súlya vizsgálatánál annak figyelmen kívül hagyását, hogy a rendkívüli felmondásokat benyújtó két munkavállaló ellen folyt fegyelmi eljárásban a felperest is elmarasztalták, ezért tőle elfogulatlan megítélés nem volt elvárható. Továbbra is hangoztatta, hogy a felperes megszegte az alperes utasítását, semmi nem indokolta az azonnali intézkedést, a felperes perbeli védekezésével szemben - miszerint ő kártól kívánta az alperest a jogos rendkívüli felmondások elfogadásával megóvni - éppen hogy jelentős kárt okozott. Nem lehet alperes terhére értékelni a két munkavállaló munkaügyi perében a fellebbezés hiányát, de nem maradhat figyelmen kívül, hogy abban a perben a munkaügyi bíróság - éppen felperes jognyilatkozata miatt - érdemben nem vizsgálta a rendkívüli felmondásokat. Vitatta a rendeltetésellenes joggyakorlásra vonatkozó megállapítást is.
A Legfelsőbb Bíróság a felülvizsgálati eljárást elrendelte.
A felperes felülvizsgálati ellenkérelmében a jogerős közbenső ítélet hatályában való fenntartását kérte, mivel álláspontja szerint a valóságnak megfelelő tényállásból a másodfokú bíróság megalapozott jogi következtetést vont le. Továbbra is hivatkozott arra, hogy a rendkívüli felmondást 2003. július 23-án kézbesítették a részére, ezért az elkésett, valamint a jognyilatkozatot nem a munkáltatói jogkör gyakorlója írta alá, a kötelezettségszegése pedig nem érte el a jogszabályban meghatározott mértéket. A rendkívüli felmondásokra tett rájegyzése a munkaügyi vezetőnek szólt, azt az alperes "adta ki" a munkavállalóknak, a kifizetésben a rájegyzésnek így nem volt jelentősége, az az alperes saját felróható magatartásának a következménye. A munkavállalói rendkívüli felmondások megalapozottak voltak, az alperes perbeli utasítása nem adott eligazítást, hogyan kell munkaügyekben eljárni, így a bizonytalanságot maga alperes teremtette.
Az alperes felülvizsgálati kérelme utóbbi kiegészítésében kifejtette, hogy a keresetet jogalapja, és nem az összegszerűség tekintetében vitatta.
A felülvizsgálati kérelem alapos.
A másodfokú bíróság abban egyetértett az elsőfokú ítéleti következtetéssel, hogy a felperes a rendkívüli felmondásban neki felrótt kötelezettségszegést elkövette, de a körülményekre tekintettel úgy ítélte meg, hogy annak súlya nem érte el a jogszabályi mértéket, így az Mt. 96. § (1) bekezdés a) pontjában előírt együttes feltételek nem álltak fenn.
A másodfokú bíróság valamennyi körülmény együttes értékelését hangsúlyozta, azonban csupán annak tulajdonított jelentőséget, hogy az alperes az átszervezéssel kapcsolatos intézkedésében nem vonta vissza a felperes munkáltatói jogkörét, ezért jogszerűen mérlegelhette a munkavállalói rendkívüli felmondások megalapozottságát. Ez a következtetés téves.
Az alperes felülvizsgálati kérelmében helytállóan hivatkozott arra, hogy az átszervezéssel kapcsolatban a vezetői jogkörök gyakorlására vonatkozó intézkedése tartalmát tekintve munkáltatói utasításnak minősült, azt a felperes ismerte. Eszerint a felperes valamennyi vezetői jogkörét és hatáskörét illetően - beleértve a munkáltatói jogkörét is - 2003. június 27-én érvényben volt az a munkáltatói rendelkezés, mely szerint az átszervezésre tekintettel a 2003. július 1-jéig megszűnő vezetői munkakörben dolgozók csak halaszthatatlan, működési zavart elhárító kérdésben döntsenek. A két munkavállalói rendkívüli felmondás tekintetében tehát a halaszthatatlanságot kellett vizsgálni.
A munkaügyi bíróság helytállóan állapította meg, hogy a munkáltatói utasításban előírt feltételek nyilvánvalóan nem álltak fenn, az azonnali felperesi intézkedés a munkáltató szempontjából indokolatlan volt. A felperes a tőle, mint vezetőtől elvárható gondosságot és körültekintést elmulasztotta, a jóhiszeműség és a tisztesség általános elve figyelmen kívül hagyásával járt el [Mt. 103. § (1) bekezdés b), c) pontok]. Mindez független a munkavállalói rendkívüli felmondások tartalmától, az indokok valós vagy valótlan voltától.
A másodfokú bíróság nem érintette az elsőfokú bíróság megállapítását arról, hogy az alperesnél folyt vizsgálat során feltárt hiányosságok, mulasztások miatt egyidejűleg marasztalták el a felperest és a rendkívüli felmondással élt két munkavállalót, továbbá az érintett munkavállalók rendkívüli felmondásukban - egyebek mellett - éppen ennek a fegyelmi elmarasztalásnak az alapján tartották lehetetlennek a továbbfoglalkoztatásukat.
A felperesnek a munkavállalói rendkívüli felmondások indokolása tekintetében való közvetlen érintettsége, a rendkívüli felmondásoknak a vezetői megbízása megszűnése előtti napokban, a munkáltató utasításával ellentétesen történt azonnali jogszerűként minősítése, és a jogszerűként elismert jognyilatkozat anyagi jogkövetkezményei kifizetésére az alperes munkaügyi osztálya felé tett írásbeli intézkedése az alperes rendkívüli felmondását megalapozó súlyú kötelezettségszegések voltak.
Az alperes perbeli jognyilatkozata eszerint megfelelt az Mt. 96. § (1) bekezdés a) pontjában előírt együttes követelményeknek.
A rendkívüli felmondás érdemét illetően a felülvizsgálati eljárásban irányadó - a perben sem vitatott - jogerős ítéleti tényállás szerint az alperes 2003. június 30-ai határidővel (2003. június 11-én) visszavonta a felperes vezetői megbízását, a felek a további foglalkoztatás feltételeiben 2003. július 1-jéig érdemben tárgyaltak, az alperes több munkakört ajánlott fel. Mindezt a keresetben tett felperesi előadás is alátámasztja. Ezért abból a körülményből, hogy a 2003. június 27-én elfogadott munkavállalói rendkívüli felmondásokról a 2003. július 1-jei, a felperes munkaviszonyáról folytatott egyeztetéskor tudomást szerző munkáltatói jogkör gyakorló rendkívüli felmondással élt, a másodfokú bíróság alaptalanul következtetett rendeltetésellenes joggyakorlásra, figyelemmel az előzőekben a rendkívüli felmondás indoka megalapozottságáról kifejtettekre is.
A részletezettekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság a kifejtettek szerint jogszabálysértő jogerős közbenső ítéletet hatályon kívül helyezte, és a munkaügyi bíróságnak a felperes keresetét elutasító ítéletét helybenhagyta [Pp. 275/A. § adott ügyben még irányadó (3) bekezdése]. (Mfv. I. 10.592/2005.)
352. Amikor a munkavállaló korábbi igazolatlan mulasztásai miatt írásbeli figyelmeztetést alkalmazott és ugyanígy járt el a X. 24-ei mulasztás miatt is, ugyanezen cselekmény miatt nem élhetett rendkívüli felmondással (Mt. 96. §).
A felperes a felülvizsgálati kérelmében a másodfokú bíróság ítéletének hatályon kívül helyezését, az elsőfokú bíróság ítéletének megváltoztatását, és a keresetének megfelelő határozat meghozatalát kérte.
Álláspontja szerint a bíróságok jogszabálysértően és megalapozatlanul mellőzték az alperes rendkívüli felmondása jogellenességének megállapítását.
A Legfelsőbb Bíróság egyik eseti döntésére hivatkozással a bírói gyakorlattal ellentétesnek minősítette azt az ítéletekben lévő jogi álláspontot, miszerint írásbeli figyelmeztetéssel értékelt magatartás miatt lehetséges ugyanezen magatartásra hivatkozással a munkáltató jognyilatkozata jogszerűségének megállapítása.
A bizonyítékok alapján a felperes álláspontja szerint a rendkívüli felmondásnak az intézmények ellenőrzésére vonatkozó indoka nem valós, az elsőfokú bíróság azt állapította meg, hogy a T. utcai és az A. utcai intézményeket 2003. október 24-én ellenőrizte, ezért az alperes nem hivatkozhat arra, hogy ezen a napon nem végzett munkát. A másodfokú bíróság továbbá jogszabálysértően a rendkívüli felmondásban nem szereplő indokot (nem megfelelő munkavégzés) is a terhére értékelt. A felperes sérelmezte továbbá O. B.tanú vallomásának a logika szabályaival ellentétes értékelését. Álláspontja szerint az alperes nem tudta sikerrel bizonyítani a 2003. augusztus 2-ai és 30-ai írásbeli figyelmeztetéseket, ezek közlését, és nem bizonyította a korábbi vétkes magatartását sem.
A Legfelsőbb Bíróság a felülvizsgálati eljárást elrendelte.
Az alperes a felülvizsgálati ellenkérelmében a jogerős ítélet hatályában való fenntartását kérte. Álláspontja szerint a másodfokú bíróság a helyes tényállás alapján helytálló jogi következtetéseket vont le.
Az elsőfokú bíróság az alábbiakat állapította meg.
A felperes takarítási csoportvezető munkakörben állt alkalmazásban az alperesnél, a feladata három intézmény takarítási munkáinak ellenőrzése volt. A felperes jelen volt azon az értekezleten, ahol a munkarendről, ezen belül a 2003. október 24-ei munkavégzési kötelezettségről a munkavállalókat tájékoztatták. A felperes 2003. október 24-én a munkavégzést csak a csoportvezető telefonhívását követően, 11 óra 30 perckor kezdte meg, a munkáját nem végezte el, a X. utcai intézményt nem ellenőrizte. A felperes továbbá a hétvégi ellenőrzések jegyzőkönyveit szabálytalanul, előre aláíratta a munkavállalókkal. Az alperes a 2003. október 24-ei magatartás miatt írásbeli figyelmeztetést hozott, amelyet a felperes nem vett át. 2004. november 4-én az alperes a felperes munkaviszonyát rendkívüli felmondással megszüntette. Indokolásként a 2003. október 24-ei munkavégzés elmulasztását jelölte meg azzal, hogy ezt megelőzően már kétszer is elmulasztotta a takarítási munkák ellenőrzését.
A felperes keresete a rendkívüli felmondás jogellenessége miatt a jogellenesség jogkövetkezményeinek alkalmazására irányult a munkaviszonya helyreállításának mellőzésével.
A munkaügyi bíróság bizonyítottnak találta, hogy a felperes 2003. október 24-én munkavégzésre kötelezett volt, és e kötelezettségének nem tett eleget. O. B. tanú vallomásából, miszerint 2003. október 24-én őt a felperes nem ellenőrizte, a munkaügyi bíróság arra következtetett, hogy a felperes a további két intézményben sem végzett munkát, az ellenőrzési jegyzőkönyvek nem vehetők figyelembe. A munkaügyi bíróság a felperes aláírása miatt bizonyítottnak találta, hogy a felperes a 2003. augusztus 2-ai és a 30-ai mulasztásokra vonatkozó írásbeli figyelmeztetéseket kézhez vette. A munkaügyi bíróság azt is megállapította, hogy a felperes 2003. október 24-én 8-11 óra 30 percig igazolatlanul volt távol a munkahelyéről. Az igazolatlan mulasztás alapján a munkaügyi bíróság az alperes rendkívüli felmondása jogszerűségére következtetett, figyelembe véve a felperes többszöri korábbi lényeges kötelezettségszegéseit. Ezért ítéletével a keresetet elutasította.
Az ítélet ellen a felperes fellebbezett.
A megyei bíróság ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta [Pp. 254. § (3) bekezdés, 253. § (2) bekezdés].
A másodfokú bíróság megítélése szerint a felperesnek a 2003. október 24-ére vonatkozóan fennállt munkavégzési kötelezettsége, mind pedig a munkaidőkeret törvényes alkalmazása bizonyítást nyert.
A megyei bíróság helyesnek találta az elsőfokú bíróságnak O. B. tanúvallomásából levont következtetéseit. Kifejtette, hogy a 2003. október 24-ei magatartással kapcsolatos írásbeli figyelmeztetésnek a november 4-én kelt rendkívüli felmondással együttes közlése nem jelenti kétszeres joghátrány alkalmazását. A munkavállaló sorozatos mulasztásaira alapozott rendkívüli felmondás továbbá a törvénynek megfelel (BH 2004/256.).
A felülvizsgálati kérelem az alábbiak szerint alapos.
Az Mt. 96. § (1) bekezdésén alapuló rendkívüli felmondás indokait az egységes ítélkezési gyakorlat értelmében a munkaszerződésben nem lehet szűkíteni, vagy bővíteni, ezért a felek megállapodása csak példálózó jelleggel jelölheti meg a jognyilatkozat alapját képezhető kötelezettségszegéseket. Ezért a felperes munkaszerződésének a három írásbeli figyelmeztetéssel kapcsolatos részét csak az említetteknek megfelelően lehet értékelni.
A másodfokú bíróság tévesen hivatkozott arra, hogy az adott esetben a rendkívüli felmondás indoka kettős volt, részben a felperes 2003. október 24-ei kötelezettségszegése, részben pedig a korábban írásbeli figyelmeztetéssel értékelt sorozatos (két) mulasztása. A rendkívüli felmondás indoka - általában - lehet több azonos jellegű kötelezettségszegés sorozatosnak minősülő elkövetése, azonban ha a munkáltató a magatartásokat korábban már külön, írásbeli figyelmeztetéssel értékelte, ezekre a bírói gyakorlat értelmében ismételten a rendkívüli felmondás indokaként nem, csupán a magatartás súlyát alátámasztandóan hivatkozhat.
A felperes 2003. október 24-én megvalósított kötelezettségszegését az alperes a 2003. október 27-én kelt írásbeli figyelmeztetéssel értékelte, egyben felhívta a felperest, hogy a jövőben az ilyen jellegű magatartásoktól tartózkodjon. Az írásbeli figyelmeztetés átvételének megtagadását követően (amelynek tényét a felperes nem vitatta) a felperes a munkáltatói jogkörgyakorló tanúvallomásából kitűnően még egy hétig tovább dolgozott, illetve november 3-án a helyére belépő munkavállalót betanította.
A fentiek miatt a felperes a felülvizsgálati kérelmében helytállóan hivatkozott jogszabálysértésre a BH 2005/6. számú eseti döntésben tükröződő bírói gyakorlatot figyelembe véve. Eszerint ha az alperes a felperes korábbi igazolatlan mulasztásai miatt írásbeli figyelmeztetést alkalmazott, és ugyanezt az intézkedést hozta meg a 2003. október 24-ei igazolatlan mulasztás miatt is, ugyanezen cselekmények miatt (újabb szankcióként) nem alkalmazhat rendkívüli felmondást. Rendkívüli felmondást olyan kötelezettségszegés alapozhat meg, amely az Mt. 96. § (1) bekezdés a) pontjában szerepel, továbbá e jognyilatkozattal a munkaviszony azonnali hatállyal megszűnik. A kötelezettségszegés súlyát csökkentheti, ha a munkáltató a munkavállalót tovább foglalkoztatja, a helyére belépő személy betanítását rá bízza. Az adott esetben továbbá az alperes a felperes részére egy hét után a munkaviszony közös megegyezéssel való megszüntetéséről szóló ajánlata visszautasítását követően élt a rendkívüli felmondás jogával. Ez a körülmény az eset előbbiekben kifejtett egyedi sajátosságaival együtt értékelve is azt bizonyítja, hogy az alperes a felperes 2003. október 24-ei magatartását írásbeli figyelmeztetéssel, és nem rendkívüli felmondást megalapozóként kívánta értékelni. Mindezek miatt a felperes a Pp. 206. § (1) bekezdésébe ütköző jogszabálysértésre helytállóan hivatkozott.
A kifejtettek miatt a Legfelsőbb Bíróság a Pp. 275. § (4) bekezdése alapján a megyei bíróság számú ítéletét hatályon kívül helyezte, a munkaügyi bíróság ítéletét (közbenső ítéletnek tekintve) megváltoztatta. Megállapította, hogy az alperes a 2003. november 4-én kelt intézkedésével a felperes munkaviszonyát jogellenesen szüntette meg. A követelés összege tárgyában a munkaügyi bíróságot új eljárásra és új határozat hozatalára utasította [Pp. 213. § (2) bekezdés]. (Mfv. I. 10.615/2005.)
353. A rendkívüli felmondásban az Mt. 96. § (1) bek. b) pontjának idézése nem minősül a felmondási ok összefoglaló megjelölésének (Mt. 96. §).
Az alperes a felülvizsgálati kérelmében - tartalmilag - a határozatok hatályon kívül helyezését, és a keresetet elutasító határozat meghozatalát kérte.
Érvelése szerint a bíróságok jogszabálysértő módon nem fogadták el szándékos kötelezettségszegésként a munkalappal, az átvett összegre vonatkozó elszámolással kapcsolatos felperesi magatartásokat. Az Mt. 96. § (1) bekezdés b) pontja szerint további okot az MK 95. számú állásfoglalás értelmében megjelölhette a perben, ennek elutasítása álláspontja szerint nem felelt meg a törvénynek.
A Legfelsőbb Bíróság a felülvizsgálati kérelem előzetes megvizsgálása alapján a felülvizsgálat elrendelésére nem talált alapot.
Az elsőfokú bíróság a bizonyítékok mérlegelése alapján azt állapította meg, hogy a pénz kezelésére vonatkozó utasítás, illetve szabályzat 2002. május 9-én lépett hatályba. Ezt megelőzően ezt a kérdést az alperes nem szabályozta, csupán számítógépen tartották nyilván a pénz kiadását. Az elsőfokú bíróság mindezek, és az ítéletében értékelt további bizonyíték alapján azt állapította meg, hogy a pénzzel való elszámolásra vonatkozó rendkívüli felmondási okot az alperes nem tudta bizonyítani. Ezt - eltérő bizonyítékok hiányában - a másodfokú bíróság jogszabálysértés nélkül fogadta el.
Az elsőfokú bíróság a törvénynek megfelelően értékelte a perbeli Opel Omega típusú gépkocsi munkalapjának hiányát. Összefoglalóan azt állapította meg, hogy az alperesnél folytatott gyakorlat, illetve az ügyfél jelenlétének hiánya miatt a felperes terhére rótt rendkívüli felmondási ok nem megalapozott.
A másodfokú bíróság ezt az elsőfokú érvelést jogszabálysértés nélkül fogadta el helytállónak, mivel az alperes az általa megjelölt gyakorlatot, továbbá az ISO rendszernek a felperessel való közlését nem tudta bizonyítani.
Az alperes az MK 95. számú állásfoglalás alapján - általában - helyesen érvelt arról, hogy az összefoglalóan megjelölt magatartás konkrét megvalósulását a fél a perben bizonyíthatja. Az adott esetben azonban az alperes a rendkívüli felmondásában (a fenti kötelezettségszegéseken kívül) az Mt. 96. § (1) bekezdés b) pontját is idézte, ez az ítélkezési gyakorlat szerint nem minősül a rendkívüli felmondási ok összefoglaló megjelölésének (BH 2005/330., BH 1994/637.).
Ezért a Legfelsőbb Bíróság a felülvizsgálati kérelmet - tekintettel arra, hogy az abban sérelmezett jogszabálysértés nem volt megállapítható - a Pp. 273. §-ának az adott ügyben még irányadó (1) bekezdése alapján elutasította. (Mfv. E. 10.646/2005.)
354. Ha a munkavállaló kétnapos távolléte miatt munkaviszonyát rendkívüli felmondással megszüntették, ugyanakkor e két napon egyébként sem tudták volna munkával ellátni, az intézkedés jogellenes volt (Mt. 96. §).
A felperes a felülvizsgálati kérelmében elsődlegesen az ügyében meghozott ítéletek hatályon kívül helyezését, és a keresetének helyt adó határozat meghozatalát, másodlagosan az elsőfokú bíróság új eljárásra utasítását kérte. A pertörtént részletes ismertetése alapján előadta, hogy a másodfokú bíróság jogi következtetése azért téves, mert nem vette figyelembe a 2005. február 28-ai tárgyaláson elhangzottakat. Álláspontja szerint az eredménytelen vizsgát követően - arra figyelemmel, hogy felettese a munkaviszonyának azonnali hatályú megszüntetésére utaló kijelentést tett - nem állt fenn megjelenési és együttműködési kötelezettsége. A munkáltató 2004. augusztus 23-án, illetve 24-én nem állította volna munkába, csupán azt kívánta közölni, hogy a munkaviszonyát rendkívüli felmondással megszünteti. Ebből következően a munkahelyről való távolmaradása alapján a rendkívüli felmondás alkalmazása jogszabálysértő.
A Legfelsőbb Bíróság a felülvizsgálati eljárást elrendelte.
Az alperes a felülvizsgálati ellenkérelmében a jogerős ítélet hatályában való fenntartását kérte. Álláspontjának lényege szerint a felperest a fennálló munkaviszonyából következően megjelenési, rendelkezésre állási kötelezettség terhelte, melynek megszegése miatt kiadott rendkívüli felmondás nem jogszabálysértő. Az alperes továbbiakban azzal érvelt, hogy a jognyilatkozatának nemcsak a munkából való távolmaradás, hanem a sikertelen vizsga is jogszerű indoka volt.
Az elsőfokú bíróság a következőket állapította meg.
A felperes 1977-től kocsirendező munkakörben állt munkaviszonyban az alperesnél, a munkáját D.-n végezte.
A felperes a kétévenként kötelező időszakos forgalmi vizsgát nem tudta letenni, ezért 2004. augusztus 19-én felkereste M. K. forgalmi csomópontvezetőt, aki azt közölte vele, hogy augusztus 23-án hétfőn reggel 7 órakor jelenjen meg a munkahelyén. A felperes ezután D. I. vezénylőtiszttől szabadság engedélyezését kérte augusztus 23-ára és 24-ére avégett, hogy M. J. szakszervezeti vezetőtől segítséget kérjen a további vizsgalehetőség biztosítása céljából. A felperes 2004. augusztus 23-án és 24-én a munkahelyén nem jelent meg, mivel előbbi napon P.-re utazott M. J.-hoz, másnap pedig az ő telefoni értesítését várta. A szakszervezeti vezető arról tájékoztatta a felperest, hogy a kérését nem tudja teljesíteni, ezután a felperes augusztus 25-én megjelent a munkahelyén, ekkor az alperes a munkaviszonyát rendkívüli felmondással megszüntette. Ennek egyik indoka az volt, hogy a felperes a vizsgát nem tudta letenni, ezért nem foglalkoztatható, másrészt a felperes 2004. augusztus 23-án és 24-én a munkahelyéről engedély nélkül távolmaradt.
A felperes keresete a rendkívüli felmondás jogellenességének megállapítására, a munkaviszonya helyreállításának mellőzésére, a jogellenesség jogkövetkezményeinek alkalmazására, augusztus havi elmaradt munkabér és egy nap szabadságmegváltás megfizetésére irányult.
A munkaügyi bíróság ítéletével a keresetet elutasította. Az Mt. 103. § (1) bekezdés a) pontja és a 104. § (1) bekezdése alapján arra következtetett, hogy a felperes a munkahelyéről való engedély nélküli távolmaradással olyan kötelezettségszegést követett el, amely az Mt. 96. § (1) bekezdés a) pont szerint a rendkívüli felmondást megalapozta. A munkaügyi bíróság álláspontja szerint a felperest engedély hiányában és a sikertelen vizsga ellenére is terhelte a megjelenési és rendelkezésre állási kötelezettség. A munkaügyi bíróság ítélete indokolásában azt is megállapította, hogy a sikertelen vizsga nem lehet a rendkívüli felmondás jogszerű indoka.
Az ítélet ellen a felperes fellebbezett.
A megyei bíróság ítéletével a munkaügyi bíróság ítéletét helybenhagyta [Pp. 253. § (2) bekezdés, 254. § (3) bekezdés]. A fellebbezéssel összefüggésben a megyei bíróság rámutatott, hogy az elsőfokú bíróság helytálló jogi következtetésre jutott a sikertelen vizsgával kapcsolatos rendkívüli felmondási okról is.
A felülvizsgálati kérelem alapos.
Az elsőfokú bíróság a rendkívüli felmondás jogszerűségét az eredménytelen időszakos forgalmi vizsga alapján nem állapította meg, ez ellen a felperes fellebbezést, az alperes csatlakozó fellebbezést nem nyújtott be, az alperes a fellebbezési ellenkérelmében az eredménytelen vizsgára vonatkozóan nem nyilatkozott. Mindezek miatt ez a rendkívüli felmondás indok a felülvizsgálati eljárásban nem bírálható el (BH 2001/172.). Ezért a Legfelsőbb Bíróság a másodfokú bíróság ítéletének a kétnapos engedély nélküli távollétre vonatkozó jogi álláspontját vizsgálta.
A másodfokú bíróság helytállóan fejtette ki, hogy a munkavállalónak az a magatartása, hogy a munkahelyén külön felhívás ellenére nem jelenik meg, és munkavégzés céljából nem áll rendelkezésre, az Mt. 103. § (1) bekezdésébe és a 104. § (1) bekezdésébe ütköző olyan kötelezettségszegésnek minősül, amely általában a rendkívüli felmondást kellően megalapozza. Az adott esetben azonban nem hagyható figyelmen kívül, hogy a felperes távolmaradására milyen előzmények után került sor. Az irányadó - nem vitatott - tényállás szerint a kétévente kötelező vizsgát 2004. augusztus 18-án a felperes nem tudta sikerrel letenni. Erről a felettese, M. K. a felperes másnapi megjelenése előtt telefonon tudomást szerzett. A felperes 2004. augusztus 19-ei megjelenésekor M. K. azt közölte a felperessel, hogy a vizsga eredménytelensége miatt nem tudja foglalkoztatni.
A 2005. február 28-án tartott tárgyaláson alperesi képviselőként jelen lévő M. K. előadta, hogy ha a felperes 2004. augusztus 23-án és 24-én megjelent volna, munkakör hiányában akkor sem tudta volna foglalkoztatni. Az egyetlen szóba jöhető munkakör a váltó-tisztító volt, amely azonban már be volt töltve. Ezért a felperes munkaviszonyát megjelenése esetén is "várhatóan" rendkívüli felmondással megszüntették volna.
A M. K.-al való megbeszélést követően a felperes D. I.-tól, aki a szabadságot részére engedélyezni szokta, szabadságot kért abból a célból, hogy P. M. J. szakszervezeti vezetőt ügyének rendezése, a további vizsgalehetőség elérése érdekében felkereshesse. D. I. ezt azért nem engedélyezte, mert tudott arról, hogy a felperesnek 2003. augusztus 23-án M. K.-nál meg kell jelennie, másrészt a felperes kérésének előterjesztésekor M. K.-nak már lejárt a munkaideje, ily módon a vele való egyeztetésre nem volt lehetőség.
Tényként állapítható meg, hogy a felperes M. J. szakszervezeti vezetőt P. felkereste. Mindezekből a logika és az életszerűség alapján az a következtetés vonható le, hogy a felperes az alperesnél 1977 óta fennálló munkaviszonyának kilátásba helyezett, illetve utóbb bizonyossá vált azonnali hatályú megszüntetését kívánta elkerülni a szakszervezet vezetőjének segítségével. M. K.-nak a vizsga eredménytelensége közlését követő magatartásából a felperes okszerűen következtetett tehát arra, hogy a munkaviszonya csak egy újabb, eredményes vizsga alapján maradhat fenn. Mindezek miatt az ügy sajátos körülményei - főképpen az alperesnek a munkaviszony azonnali hatályú megszüntetését kilátásba helyező, a foglalkoztatás lehetetlenülésére utaló közlései alapján - a felperes kötelezettségszegését nem lehet jelentős mértékűnek tekinteni. Ezért a másodfokú bíróság az Mt. 96. § (1) bekezdés a) pontjában lévő együttes feltételek megvalósulására a fenti bizonyítékokat figyelmen kívül hagyva, tévesen következtetett [Pp. 206. § (1) bekezdés]. A megjelenési, illetve rendelkezésre állási kötelezettség megszegése az alperesnek az adott esetben azért nem okozott rendkívüli felmondást megalapozó súlyú érdeksérelmet, mert a felperest bizonyítottan nem tudta volna munkával ellátni.
A kifejtettek miatt a Legfelsőbb Bíróság a Pp.-nek az ügyben még irányadó 275. § (4) bekezdése alapján a megyei bíróság ítéletét hatályon kívül helyezte, a munkaügyi bíróság ítéletét megváltoztatta, közbenső ítéletével megállapította, hogy az alperes a 2004. augusztus 25-ei rendkívüli felmondásával a felperes munkaviszonyát jogellenesen szüntette meg. A követelés összege tárgyában a munkaügyi bíróságot új eljárásra, és új határozat hozatalára utasította. (Mfv. I. 10.699/ 2005.)
355. Amikor a munkáltató a munka X. 6-án esedékes felvételének elmaradása miatt rendkívüli felmondással megszüntette a munkavállaló munkaviszonyát, a perben a munkáltató nem hivatkozhat arra, hogy a munkaviszony a munkavállaló kilépése miatt már X. 2-án megszűnt (Mt. 96. §).
Az alperes felülvizsgálati kérelmében elsődlegesen a másodfokú bíróság közbenső ítéletének hatályon kívül helyezését, és az elsőfokú bíróság ítéletének hatályban tartását kérte. Másodlagos kérelme mindkét fokú bíróság ítéletének hatályon kívül helyezésére irányult. Álláspontja szerint a másodfokú bíróság határozatát helytelenül arra alapozta, hogy a felperes betegsége miatt nem ment vissza németországi munkahelyére, de ez az állítás, illetve jogi okfejtés nem valós. Alperes hivatkozása szerint a felperes magatartásával a németországi munkahelyről való eltávozás pillanatában megvalósította a rendkívüli felmondás alapjául szolgáló kötelezettségszegést. Ezért téves a másodfokon eljárt bíróság azon megállapítása, hogy a felperest a betegsége akadályozta meg abban, hogy visszatérjen németországi munkahelyére dolgozni. Tekintettel arra, hogy a felperes munkaviszonyát saját maga szüntette meg 2003. október 2. napján a munkahelyéről engedély nélkül történő elutazásával, az alperes rendkívüli felmondása okafogyottá vált, hiszen azt már alperesnek ki sem kellett volna adnia. Egy már nem létező munkaviszonyt nem lehet ismételten megszüntetni. Az alperesi álláspont szerint jogilag és logikailag is helyes következtetés lett volna, ha a bíróságok azt állapítják meg, hogy a felperes munkaviszonyát saját maga szüntette meg jogellenesen, és ezért az alperesi rendkívüli felmondás hatálytalan. A felperes ilyen irányú felmondására jogokat nem alapíthat, ezért a keresetet a bíróságoknak el kellett volna utasítaniuk.
A Legfelsőbb Bíróság a felülvizsgálati kérelem előzetes megvizsgálása alapján a felülvizsgálat elrendelésére nem talált alapot.
Az irányadó jogerős közbenső ítéleti tényállás szerint az alperes 2003. október 8-án rendkívüli felmondással szüntette meg a felperes munkaviszonyát azon indokolással, hogy 2003. október 2-ai hazautat követően németországi munkahelyére nem tért vissza, indokolatlanul került táppénzes betegállományba, ezért azt a munkáltató nem is fogadta el.
A másodfokú bíróság a perbeli bizonyítékokat a logika, az okszerűség és az ésszerűség követelményeinek megfelelően értékelte, amikor arra a megállapításra jutott, hogy a rendkívüli felmondás jogellenes volt a felperes táppénzes betegállományára figyelemmel.
A jogerős közbenső ítélet helytállóan állapította meg a rendelkezésre álló bizonyítékok alapján, hogy a felperes a németországi munkahelyen való jelentkezés előírt időpontjában, vagyis 2003. október 6-án, illetve október 8-án keresőképtelen állományban volt, így nem szegte meg az Mt. 103. § (1) bekezdésében foglalt megjelenési, rendelkezésre állási és munkavégzési kötelezettségét.
Nem fogadható el az a felülvizsgálatban szereplő érvelés, hogy a felperes németországi munkahelyéről való távozása időpontjában egyoldalúan, azonnali hatállyal szüntette meg a munkaviszonyt. Az alperes ezt a rendkívüli felmondás kibocsátása előtt maga sem ilyen módon értékelte, hiszen a P. F. ügyvezető által 2003. szeptember 30. napján kelt levél is azt tartalmazza, hogy amennyiben a felperes a munkavégzés helyszínére megadott időpontban nem tér vissza, úgy munkaviszonya rendkívüli felmondással kerül megszüntetésre. A rendkívüli felmondás tartalma szerint is a felperes terhére azt rótta munkáltatója, hogy nem jelent meg a munkavégzés helyén a megadott időpontban.
Ugyancsak megalapozatlan a felülvizsgálati kérelemben foglalt azon alperesi álláspont, miszerint a bíróságoknak azt kellett volna megállapítani, hogy a felperes munkaviszonyát saját maga szüntette meg jogellenesen. A bíróságok a Pp. 215. §-a szerint a kereset tárgyában döntöttek, és ennek megfelelően hozták meg határozatukat.
A meghallgatott tanúk vallomása alapján még ha valószínűsíthető is, hogy a felperes nem kívánt Németországban a továbbiakban munkát végezni, azonban táppénzes betegállományára figyelemmel 2003. október 8-án nem volt kötelezhető a munkahelyen való megjelenésre és a munka felvételére. Azzal, hogy a rendkívüli felmondásban megjelölt napon a felperes betegsége miatt igazoltan nem jelent meg a munkáltatójánál, nem valósított meg olyan magatartást, amely az Mt. 96. §-ában foglaltakat megalapozná.
Fentiekre figyelemmel a Legfelsőbb Bíróság a felülvizsgálati kérelmet - tekintettel arra, hogy az abban hivatkozott jogszabálysértések fennállása nem volt megállapítható - a Pp. 273. §-ának az adott ügyben még irányadó (1) bekezdése alapján elutasította. (Mfv. E. 10.702/2005.)
356. A rendkívüli felmondást megalapozta, ha a munkavállaló a munkáltató tulajdonát képező nagy értékű gép szabálytalan elszállítására, és egyes munkavállalóknak nem a munkáltató érdekében történő munkavégzésre adott utasítást (Mt. 96. §).
A felperes módosított keresetében az alperes rendkívüli felmondása jogellenességének megállapítását és az eredeti munkakörébe való visszahelyezés mellőzésével a jogellenesség jogkövetkezményeinek alkalmazását kérte.
A munkaügyi bíróság az alperes 2003. október 17-én kelt munkáltatói rendkívüli felmondását hatályon kívül helyezte, és az alperest 3 876 840 forint végkielégítés, 881 100 forint felmentési időre járó munkabér, hat havi átlagkeresetnek megfelelő 1 938 420 forint, 1 584 872 forint elmaradt munkabér, valamint az ítélet jogerőre emelkedéséig munkanaponként 14 685 forint keresetveszteség megfizetésére kötelezte.
A munkaügyi bíróság a felperes terhére rótt magatartást - miszerint az alperes tulajdonát képező hevedervulkanizáló berendezést a felperes utasítására V. Gy. lakására szállították és felperes adott utasítást a szállítólevélen a valóságtól eltérő cím feltüntetésére - nem minősítette olyan jelentős súlyú kötelezettségszegésnek, amely a rendkívüli felmondást megalapozná. Ezt azzal indokolta, hogy a berendezés szabálytalan kölcsönbeadását nem a felperes, hanem T. F. engedélyezte, és ezt a berendezést már máskor is kiszállították V. Gy.-höz, aki korábban az alperes munkavállalója volt.
A másodfokú bíróság - alperes fellebbezése folytán - az elsőfokú bíróság ítéletét megváltoztatta és felperes keresetét elutasította. A tényállást kiegészítve megállapította, hogy felperes maga is tudta, hogy a hevedervulkanizáló berendezés kölcsönadása szabálytalan volt, azt csak a bányászati igazgató engedélyezhette volna. Így a berendezés kiszállítására, az alperes tehergépkocsija igénybevételére és a szállítólevél valóságtól eltérő kitöltésére adott utasítással súlyos kötelezettségszegést követett el szándékosan.
A felperes felülvizsgálati kérelmében a jogerős ítélet megváltoztatását és az elsőfokú bíróság ítéletének helybenhagyását kérte. Arra hivatkozott, mindkét alkalommal nem ő, hanem T. F. engedélyezte a berendezés kölcsönadását, ő csak annak technikai kivitelezését végezte. Ezért a diszkrimináció tilalmát sértette az alperes azzal, hogy T. F.-et - a felmondást követően - visszavette eredeti munkakörébe. Továbbá a megfelelő munkáltatói ellenőrzés hiányát is értékelni kérte kötelezettségszegése súlyának megítélésénél. Álláspontja szerint az alkalmazott joghátrány nem állt arányban a magatartásával, figyelemmel a hosszú munkaviszonyára, elismerten jó munkájára.
A másodfokú bíróság a peres iratok alapján, megalapozottan állapította meg a tényállást, miszerint felperes a terhére rótt kötelezettségszegést beismerte, tudatában volt, hogy az arra jogosult bányászati igazgató nem engedélyezte a hevedervulkanizáló berendezés kölcsönadását. Felperes a kötelezettségszegést követő meghallgatásakor maga adta elő, hogy sokszor dolgozik V. Gy.-nél, segíteni akart rajta, és bízott abban, hogy időben visszahozza a kölcsönadott berendezést.
A felperes a munkáltató tulajdonát képező nagy értékű gépi berendezés szabálytalan elszállítására, az irányítása alá tartozó munkavállalóknak nem a munkáltató érdekében való munkavégzésre illetve a valótlan adatokat tartalmazó szállítólevél kiállítására adott utasításaival a munkaviszonyából eredő lényeges kötelezettségét [Mt. 103. § (1) bekezdés b) pont], szándékosan, jelentős mértékben megszegte. Ez a munkáltatói rendkívüli felmondás jogszerű indokául szolgált [Mt. 96. § (1) bekezdés a) pont].
A felülvizsgálati kérelemben hivatkozott okból - azaz amiatt, hogy T. F.-et az alperes a munkaviszonya felmondását követő egyeztetés eredményeként visszavette - a jogerős ítélet jogszabálysértő volta nem vizsgálható, mert felperes emiatt a perben a jogellenesség megállapítását nem kérte, és felülvizsgálati kérelemmel a jogerős ítélet nem támadható olyan kérdésben, amely az első-, másodfokú eljárás tárgyát nem képezte (BH 1996/372.).
A kifejtettekre tekintettel a felülvizsgálati törvényi feltétele hiányában a felülvizsgálati kérelmet a Legfelsőbb Bíróság elutasította [az ügyben még irányadó Pp. 270. § (2) bekezdés, 273. § (1) bekezdés]. (Mfv. E. 10.738/2005)
357. Ha a buszvezető terhére a menetjeggyel való visszaélés bizonyítást nyert, a rendkívüli felmondás jogszerű volt (Mt. 96. §).
A felperes keresetében a rendkívüli felmondás jogellenességének megállapítását és az ehhez fűződő jogkövetkezmények alkalmazását kérte eredeti munkakörébe történő visszahelyezésének mellőzésével.
A munkaügyi bíróság ítéletével a keresetet elutasította, és a felperest perköltség fizetésére kötelezte.
Az elsőfokú bíróság ítéleti tényállása szerint a felperes 1981. február 22-étől állt az alperes, illetve annak jogelődje alkalmazásában autóbuszvezetőként. Munkaviszonya 2003. december 15-ével rendkívüli felmondással került megszüntetésre azon indokolással, hogy B. N. utastól a 130 forintos menetdíjat nem szedte be teljes mértékben, továbbá a jegyérvényesítő készüléken a kódot nem állította át.
A munkaügyi bíróság elsődlegesen vizsgálta a szubjektív határidő betartását a munkáltató részéről és megállapította, hogy a rendkívüli felmondás elkésettnek nem tekinthető. Egyebekben kifejtette, hogy az alperesnél érvényben levő kollektív szerződés 6. cikke felsorolja azokat az eseteket, amelyek megvalósulása a munkáltató rendkívüli felmondását megalapozza. Így a munkáltató különös súllyal értékeli, ha az autóbusz vezetője az utasnak pénz ellenében nem ad jegyet, vagy csökkentett értékű menetjegyet ad, illetve, ha az autóbuszvezető úgy szállított utast, hogy attól díjfizetési kötelezettsége ellenére nem szedi be a díjat. Ebből az elsőfokú bíróság azt a következtetést vonta le ítéletében, hogy a felperes megvalósította a menetjeggyel való visszaélést, amely cselekmény a rendkívüli felmondást kellően megalapozta.
A felperes fellebbezése folytán eljárt megyei bíróság ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletét - annak helyes indokai alapján - helybenhagyta. A fellebbezés kapcsán kifejtette, hogy a felperes által sem vitatottan a 130 forint ellenértékű jegy ellenében csupán 100 forintot szedett be az utastól, ezzel pedig megvalósította a menetjegy visszaélést. A rendkívüli felmondás a felperes elismerésén alapult, így súlytalan a fellebbezés mind a további bizonyítás, mind az ellenőrök tanúvallomása tekintetében.
A felperes felülvizsgálati kérelmében mindkét fokon eljárt bíróság ítéletének hatályon kívül helyezését, és a keresetnek megfelelő határozat hozatalát kérte, az alperes perköltségviselésre kötelezése mellett. Álláspontja szerint nem értékelték a bíróságok azt az okirattal igazolt tényt, hogy a vizsgálatot végző ellenőrök az alperes képviseletét ellátó ügyvéd által alapított társaság (J. Bt.) alkalmazottai, így tőlük elfogulatlan vallomás nem várható. Nem voltak figyelemmel az eljáró bíróságok arra sem, hogy a vizsgált utasnak volt ugyan felhasználható menetjegye, de azt a buszon nem érvényesítette, és ezzel teremtette meg a lehetőségét annak, hogy az ő szabálytalan magatartásával összefüggésben felperes terhére állapítsanak meg az ellenőrök súlyos kötelezettségszegést.
A Legfelsőbb Bíróság a felülvizsgálati eljárást elrendelte.
Az alperes felülvizsgálati ellenkérelmében a jogerős ítélet hatályában való fenntartását kérte, vitatva a felperes jogi képviselőjének jogosultságát a felülvizsgálati eljárásban.
A felperes felülvizsgálati kérelme nem alapos.
A perben a felperes keresete megalapozottsága vizsgálatához abban a kérdésben kellett állást-foglalni, hogy az alperes rendkívüli felmondása megfelelt az Mt. 96. § (1) bekezdés a) pontjában előírt jogszabályi feltételeknek.
A másodfokú bíróság helytállóan állapította meg, hogy a jogvita elbírálásánál a rendkívüli felmondásban felhozott két indokot kellett értékelni, így azt, hogy a felperes az utastól nem szedte be a 130 forint ellenértékű jegy árát teljes mértékben, illetve a jegyérvényesítő automata kódját nem állította át.
Helyesen vették figyelembe az eljárt bíróságok az alperesnél érvényben levő kollektív szerződés 6. pontjában foglaltakat, amely szerint a munkáltató rendkívüli felmondással élhet menetjeggyel történő visszaélés esetén, így, ha az autóbuszvezető az utasnak pénz ellenében nem ad jegyet, vagy csökkentett értékű menetjegyet ad át, illetve az autóbuszvezető úgy szállítja az utast, hogy az utas menetdíj fizetésére egyébként jogszerűen köteles lenne, és az utastól a megfelelő menetdíjat nem szedi be részben, vagy egészben.
A másodfokú bíróság azon érvelése téves, hogy a rendkívüli felmondás a felperes teljes elismerésén alapult, mivel a jegyértékesítéssel kapcsolatos kifogásait már 2003. december 3-án, személyes meghallgatása során a munkáltatóval közölte. Ugyanakkor a jogerős ítélet valamennyi körülmény együttes mérlegelésével (Pp. 206. §) jogszerűen állapította meg, hogy a felperes részéről megvalósult a menetjeggyel való visszaélés, ezáltal kötelezettségszegése megalapozta a munkáltatói rendkívüli felmondást. E körben a jogerős ítélet helyesen értékelte a J. Bt. által felvett jegyzőkönyvben foglaltakat, illetve azt a körülményt, hogy ezen okirat tartalmát mind a felperes, mind B. N. utas tudomásul vette. A jegyvizsgálatot végző személyek elfogultsága az eljárás során nem nyert bizonyítást, önmagában pedig az a tény, hogy az alperes jogi képviselője a bt. egyik tulajdonosa az ellenőrök magatartásának jogszerűségét nem kérdőjelezi meg (elsőfokú ítélet 7. o. 4. bekezdés).
A kifejtettek miatt a Legfelsőbb Bíróság a Pp. 275. § (3) bekezdése alapján a megyei bíróság ítéletét hatályában fenntartotta. (Mfv. I. 10.803/2005.)
358. Ha a munkavállaló gázmérő berendezések cseréjénél sértetlen plombákat tört fel úgy, hogy a berendezések manipulálhatóvá váltak, ez a munkaviszonyának rendkívüli felmondással történt megszüntetését megalapozta (Mt. 96. §).
A felperes felülvizsgálati kérelmében az első- és a másodfokú bíróság ítéletének hatályon kívül helyezését, és az elsőfokú bíróság új eljárásra, és új határozat hozatalára utasítását kérte. Hivatkozása szerint az ügyben hozott ítéletek jogszabálysértőek, mivel a bíróságok a Pp. 3. § (3) bekezdés, Pp. 4. § (1) bekezdés, Pp. 76. §, Pp. 163. § (1) bekezdés, Pp. 164. § (1) bekezdés, Pp. 166. § (1) bekezdés, Pp. 170. § (5) bekezdés, Pp. 173. § (1) bekezdés, Pp. 174. § (1) bekezdés, Pp. 177. § (1) bekezdés, Pp. 184. § (3) bekezdés, Pp. 181. § (1) bekezdés, Pp. 206. § (1) bekezdés és az Mt. 96. §-ában foglaltakat helytelenül alkalmazták.
A felperes érvelése szerint a jogerős ítéletben megállapított irányadó tényállás jelentősen eltér a rendkívüli felmondásban rögzített adatoktól. A bíróságok a határozatuk meghozatala során más hatóság által felvett bizonyítást értékeltek, és más ügyben előterjesztett szakvéleményre hivatkoztak. A felperes sérelmezte, hogy a bíróságok az általa indítványozott tanúk meghallgatását mellőzték azon indokkal, hogy vallomásuk megtételétől eredmény nem várható, ez azonban téves megállapítás.
A Legfelsőbb Bíróság a felülvizsgálati kérelem előzetes megvizsgálása alapján a felülvizsgálat elrendelésére nem talált alapot.
Az irányadó jogerős ítéleti tényállás szerint az alperes 2003. május 7-én rendkívüli felmondással élt, mivel álláspontja szerint a felperes mérőberendezések cseréjekor sértetlen plombákat tört fel, ezáltal az órák manipulálhatósága lehetővé vált. A bíróságok három esetben találták bizonyítottnak a felperes mulasztását, és ezzel arányban állónak ítélték a rendkívüli felmondást.
Jogszabálysértés nélkül állapították meg az eljáró bíróságok, hogy a felperes - a rendkívüli felmondásban felsorolt esetek közül - három alkalommal bizonyítottan megszegte munkaviszonyból származó kötelezettségét, és ezen magatartásával a munkáltató intézkedése arányban álló volt. A következetes bírói gyakorlat szerint több felmondási indok esetében egyetlen indok bizonyítottsága is megalapozhatja a munkaviszony megszüntetését (MD/I. 220; BH 2003/211.). Ebből következően önmagában T. S.-nél végzett felperesi tevékenység - a tanúvallomásra figyelemmel - megalapozta a rendkívüli felmondást. Azt a felperes maga sem vitatta, hogy a felszerelt mérőműszerek szabályos működéséről nem győződött meg, nem kapcsolt be kisebb teljesítményű fogyasztót az óra megfelelő működésének ellenőrzése érdekében.
A felperes felülvizsgálati kérelmében tévesen állította, hogy a bíróságok más ügyben beszerzett szakvéleményére alapítottan állapították meg a tényállást. Az eljáró bíróságok törvénysértés nélkül [Pp. 206. § (1) bekezdés] a bizonyítékok értékelését kellően indokolva [Pp. 221. § (1) bekezdés] következtettek arra, hogy a felperes a terhére rótt magatartást elkövette. Az alperes által csatolt szakvéleményt csak a fél álláspontjaként vette figyelembe (BH 1992/270.), és a felek kifejezett indítványa hiányában nem rendeltek ki a bíróságok szakértőt, amellyel jogszabályt nem sértettek.
Ezért a Legfelsőbb Bíróság a felülvizsgálati kérelmet - tekintettel arra, hogy az abban hivatkozott jogszabálysértések fennállása nem volt megállapítható - a Pp. 273. §-ának az adott ügyben még irányadó (1) bekezdése alapján elutasította. (Mfv. E. 10.015/2006.)
359. Ha a másodfokú bíróság úgy találta, hogy az elkövetett szabálytalanságokért a munkavállaló nem kizárólagosan felelős, mert a szabálytalanságokat bizottság követte el, a rendkívüli felmondás jogellenessé nyilvánítása nem sérelmezhető (Mt. 96. §).
Az alperes felülvizsgálati kérelmében a jogerős ítélet megváltoztatását, és a felperes keresetének elutasítását kérte az elsőfokú bíróság ítéletének helybenhagyása mellett, mivel álláspontja szerint a másodfokú bíróság a tényállást nem megfelelően értelmezte, és a megállapításokból helytelen következtetést vont le. Hivatkozott arra, hogy a félstabil fűtőkazán selejtezését különböző szolgálati ágakhoz tartozó munkavállalókból alakult bizottság felügyelte, azonban a felperesnek, mint a terület felelős vezetőjének volt a feladata annak biztosítása, hogy a fűtőkazánról semmilyen alkatrész ne kerülhessen leszerelésre. Az üzemanyag helyes vételezésével kapcsolatban arra utalt az alperes, hogy e körben ugyan ellenőrzések nem voltak a munkáltatónál, ez azonban a dolgozókat nem mentesíti a kiadott utasításoknak megfelelő munkavégzés alól. Felülvizsgálati kérelmében az alperes azt is sérelmezte, hogy a jogerős ítélet terhére írja, miszerint a szabálytalan vételezés körében nem kérte szakértői vélemény beszerzését. Arra utalt, hogy a belső vizsgálat feltárta a párhuzamos AK jegy és menetigazolvány vételezéseket, ez azonban egyrészt a rendőrségi vizsgálat alapját képezi, másrészt írásos bizonyítéka annak, hogy a műszaki bázison felperes irányításával folyamatos utasításellenes munkavégzés folyt. Mivel a felmondás alapjául szolgáló vizsgálati anyag, a tanúvallomások és iratok alapján egyértelműen megállapítható, hogy a felperes munkavégzése során nem biztosította a vagyonvédelmet, nem követelte meg az üzemanyag vételezés felhasználás és elszámolás tekintetében az utasítások végrehajtását, sőt tevékenyen részt vett az utasításellenes munkavégzésben, munkaviszonyának fenntartása a munkáltató részéről lehetetlenné vált.
A Legfelsőbb Bíróság a felülvizsgálati kérelem előzetes megvizsgálása alapján a felülvizsgálat elrendelésére nem talált alapot.
Az irányadó jogerős ítéleti tényállás szerint a bázisvezető munkakört betöltő felperes munkaviszonya 2004. augusztus 24. napján rendkívüli felmondással került megszüntetésre. Ennek indokolása kifejti, hogy a felperest felelősség terheli a félstabil fűtőkazán selejtezésével kapcsolatos szabálytalanságok miatt: indokolatlanul és ugyancsak szabálytalanul történt AK jegyre gázolaj-vételezés mozdonyokba; utasítás ellenére került sor az M32-2032 számú mozdony ismételt "első kiszerelésére" és a kivételezett gázolaj szabálytalan szétosztására; a házipénztárból utasítás ellenére történt kifizetés felperes részéről.
A munkaügyi bíróság a felek nyilatkozatai, számos tanú vallomása és a beszerzett szakértői vélemény alapján úgy ítélte meg, hogy a felperes jelentős munkaköri kötelezettségszegést követett el, amelynek a rendkívüli felmondás jogszerű következménye volt.
A másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság által nem értékelt körülményekből, illetve tanúvallomások alapján vonta le azt a következtetést, hogy a tényállási elemek nem merítik ki az Mt. 96. § (1) bekezdés a) pontja szerinti rendkívüli felmondási okokat. Ennek során okszerűen az életszerűség és a logika szabályai szerint törvénysértés nélkül vette alapul azokat - az alperes által a felülvizsgálati kérelemben sem vitatott - tényeket, hogy a selejtezés különböző szolgálati ágazathoz tartozó munkavállalókból alakult bizottság felügyelete mellett történt, így a felperes kizárólagos felelőssége nem állapítható meg. Ugyancsak helyesen történt annak értékelése, hogy az üzemanyag-vételezés rendszere eltűrt gyakorlat volt, a munkáltató részéről ellenőrzés nem történt. A többletfogyasztás körülményei és okai sem voltak ítéleti bizonyossággal megállapíthatóak, így azokra nézve is helyesen foglalta el jogi álláspontját a másodfokú bíróság.
A felülvizsgálati kérelem jogszabálysértést kizárólag a bizonyítékok értékelése körében panaszolt. A Pp. 270. §-ának (1) bekezdéséből következően a felülvizsgálati eljárásban nincs helye a bizonyítékok újra értékelésének, azaz felülmérlegelésnek. Az ügy érdemét érintő jogszabálysértést kizárólag a bizonyítékok kirívóan okszerűtlen, logikátlan, iratellenesen és nem megfelelően indokolt mérlegelése valósíthat meg [Pp. 206. § (1) bekezdés, Pp. 221. § (1) bekezdés]. Az adott esetben a felülvizsgálati érvelés alapján érdemi jogszabálysértés megállapítására nem volt mód, a jogerős ítélet a rendelkezésre álló bizonyítékokat összességükben értékelte, és a jogszabályoknak megfelelő döntést hozott.
Ezért a Legfelsőbb Bíróság a felülvizsgálati kérelmet - tekintettel arra, hogy az abban megjelölt jogszabálysértések megállapítására nem volt alap - a Pp. 273. §-ának az adott ügyben még irányadó (1) bekezdése alapján elutasította. (Mfv. E. 10.087/2006.)
360. A munkáltatót terhelő főkötelezettségek - ilyen a munkabér jogszabály szerinti megfizetésére irányuló kötelezettség is - jelentős mértékű szándékos vagy súlyosan gondatlan megszegése a munkavállalói rendkívüli felmondás jogszerű indokául szolgálhat (Mt. 96. §).
A felperes a felülvizsgálati kérelmében a tényállás, továbbá az első- és másodfokú eljárás, illetve az ítéletek ismertetése, azok jogszabálysértőnek minősített következtetései kiemelése alapján a másodfokú bíróság ítéletének "megváltoztatását", és a fellebbezésének megfelelő döntés meghozatalát kérte. Mindkét fokú per-, és felülvizsgálati eljárási költségre vonatkozó igényét előterjesztette. Jogi érvelésének lényege szerint a másodfokú bíróság az Mt. 84. §-ába ütköző jogszabálysértéssel hagyta helyben az elsőfokú bíróságnak ugyancsak az említett jogszabályba ütköző ítéletét. Az alperes a gyermekszülések után munkára jelentkező felperes havi személyi alapbérét 87 240 forintban állapította meg, ezzel szemben az Mt. 84. §-a alapján ennek összege legalább havi 120 000 forint lett volna. Az elsőfokú bíróság elfogadhatatlan elvárásként fogalmazta meg a munkába állás melletti keresetindítást a felperes részéről elvárható magatartásként, mivel a munkáltatóval szemben folyamatban lévő peres eljárás lehetetlenné tette volna a helyzetét a munkahelyén.
A felperes további előadása szerint a másodfokú bíróság alaptalanul tulajdonított jelentőséget annak, hogy az alperes minimálbért meghaladó munkabért kívánt fizetni részére, illetve jogszabálysértően hagyta figyelmen kívül, hogy az alperes nem kívánta a munkaviszonyát fenntartani. Megítélése szerint az a másodfokú érvelés, miszerint az alperes rendkívüli felmondási okként megjelölt magatartása nem alapozhat meg jogszerű munkavállalói rendkívüli felmondást, méltánytalan, és ellentétes a társadalom érdekével.
A Legfelsőbb Bíróság a felülvizsgálati eljárást elrendelte.
A felülvizsgálati kérelem alapos.
Az elsőfokú ítéletben megállapított tényállás szerint a felperes három gyermeke születését követően a fizetés nélküli szabadsága lejártával 2003. június 23-án jelentkezett munkavégzésre. Az alperes a ki nem vett rendes szabadság megváltása címén havi 87 240 forint munkabért alapul véve 505 992 forintot ajánlott fel a felperesnek, egyben kezdeményezte a munkaviszony közös megegyezéssel való megszüntetését. A felek közötti levélváltások után a felperes 2003. június 30-án rendkívüli felmondást közölt, ennek indokaként az Mt. 84. §-ába ütköző alperesi jogszabálysértést jelölte meg.
A felperes keresete a rendkívüli felmondása jogkövetkezményeinek alkalmazására irányult.
A munkaügyi bíróság tényként állapította meg, hogy a felperes személyi alapbérét az alperesnek havi 121 313 forintban kellett volna megállapítani.
A munkaügyi bíróság jogi megítélése szerint a felperes rendkívüli felmondása azért volt jogellenes, mert a jognyilatkozatát a tényleges munkába állás előtt tette meg, továbbá az alperes részéről a sajátos értelmezés szerint megállapított munkabér és a munkába állítás iránti szándék (a közös megegyezés felperes általi visszautasítását követően) kizárja az alperes a terhére a jogellenes kötelezettségszegés megállapítását.
A felperes fellebbezése folytán eljárt megyei bíróság ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletét a Pp. 254. § (3) bekezdése alapján helybenhagyta. A fellebbezésre utalással a másodfokú bíróság - egyebek mellett - kifejtette, hogy az alperes eleget kívánt tenni a foglalkoztatási kötelezettségének, a felperes részére a minimálbért meghaladó összegű munkabért fizetett volna. A másodfokú bíróság álláspontja szerint a munkabér kiszámítására vonatkozó szabályt mindkét fél tévesen értelmezte. Bázisként ugyanis a felperes saját gyes előtti munkabérét kell figyelembe venni, azt kell évenként megállapítva növelni az azonos munkakörű és gyakorlatú munkavállalók részére megállapított átlagos éves bérfejlesztések mértékével.
A Legfelsőbb Bíróság álláspontja szerint az Mt. 84. §-ának helyes értelmezése szerint a munkáltatót a gyermek gondozása, ápolása céljából biztosított fizetés nélküli szabadság megszűnésekor terheli az új személyi alapbér megállapításának kötelezettsége. Az adott esetben ezért az alperesnek a felperes részére megállapított hosszabb időtartamú - közel hat hónapot kitevő - rendes szabadság idejére járó távolléti díjat az Mt. 84. §-a alapján kellett megállapítania, és ennek tényét a felperessel is közölnie kellett volna. A peres iratokból megállapíthatóan a felek részben az alperes munkaviszony megszüntetéséről szóló ajánlatáról, részben a felperest megillető személyi alapbér összegéről 2003. június 23-ától 2003. június 30-áig tárgyaltak, az alperes a 2003. június 26-án kelt levelében a munkaviszony közös megegyezéssel való megszüntetésére irányuló ajánlatát fenntartotta, ennek elutasítása esetére a felperes tényleges munkába állásának napját 2003. december 19-ében, a felperes személyi alapbérét havi 87 240 forintban állapította meg, és ennek alapján számította ki a szabadság idejére járó díjazás mértékét.
Az Mt. 96. § (1) bekezdés a) pontjában megjelölt munkáltatói kötelezettségszegés megállapításának - a másodfokú bíróság álláspontjával ellentétesen - nem csupán akkor lehet helye, ha a munkavállaló életét, testi épségét közvetlenül fenyegető helyzet áll fenn. A bírói gyakorlat értelmében a munkáltatót terhelő fő kötelezettségek - ilyen pl. a munkabér jogszabály szerinti megfizetésére irányuló kötelezettség - jelentős mértékű szándékos vagy súlyosan gondatlan megszegése a munkavállaló rendkívüli felmondásának jogszerű indokául szolgálhat [Mt. 102. § (4) bekezdés].
A fent kifejtettek miatt (a munkaviszony szünetelésének megszűnését követően) a munkaviszony fennállása alatt a feleket a rendkívüli felmondás joga megilleti. Ezért az adott esetben a felperes a tényleges munkavégzés megkezdése előtt is élhetett a rendkívüli felmondás jogával.
A Legfelsőbb Bíróság a bizonyítási eljárás eredményének mérlegelésével megállapította, hogy a felperest az elsőfokú bíróság által a törvény helyes alkalmazásával 2003 júniusában legalább havi 121 313 forint személyi alapbér illette meg (a 2002. évben bérfejlesztés nem volt, továbbá nincs adat arról, hogy 2003 júniusában a 2003. évre irányadó átlagos éves bérfejlesztés mértéke az alperes által ismert volt-e). Az így megállapított, és az alperes által határozottan megjelölt és fenntartott összeg közötti különbözet (legalább) havi 34 073 forint, amely közel egynegyede a felperest (legalább) megillető személyi alapbérnek.
Az alperesnek az a magatartása, hogy a felperes személyi alapbérét Mt. 84. §-ába ütközően állapította meg, olyan szándékos kötelezettségszegés, amely az eset összes sajátos körülményét, továbbá a hiányt alapul véve olyan jelentős mértékű, hogy az Mt. 96. § (1) bekezdés a) pontján alapuló munkavállalói rendkívüli felmondást kellően megalapozza. Mindezek miatt a másodfokú bíróság jogi okfejtésével szemben a kötelezettségszegés súlyának megítélésénél az Mt. 84. §-a alapján nincs jelentősége az irányadó minimálbér összegének, és annak sem, hogy az alperes a felperest - a munkaviszony közös megegyezésére irányuló ajánlat visszautasítása miatt - foglalkoztatta volna.
A kifejtettek miatt a Legfelsőbb Bíróság a másodfokú ítélet meghozatalának napjára tekintettel irányadó Pp. 275. § (4) bekezdése alapján a megyei bíróság ítéletét hatályon kívül helyezte, a munkaügyi bíróság ítéletét megváltoztatta. Közbenső ítéletével megállapította, hogy a felperes a 2003. június 30-án kelt rendkívüli felmondásával a munkaviszonyát jogszerűen szüntette meg. A követelés összege tárgyában a Legfelsőbb Bíróság a munkaügyi bíróságot új eljárásra és új határozat hozatalára utasította [Pp. 213. § (3) bekezdés]. (Mfv. I. 10.130/2006.)
361. Ha a munkáltató 2001-től 2004. évig a munkába járáshoz kisbuszt biztosított, majd azt megvonta úgy, hogy a munkavállalónak napi 5 óra mértékű tömegközlekedéssel történő be- illetve hazajárásra lett volna szüksége, a megvonás miatti rendkívüli felmondás megalapozott volt (Mt. 96. §).
A felperes keresetében a rendkívüli felmondása jogszerűségének megállapítását és a jogkövetkezmények alkalmazását kérte, összegszerűségében igényét ... forint és kamataiban jelölte meg.
A munkaügyi bíróság ítéletével a felperes keresetét elutasította.
Az ítéleti tényállás szerint a felperes 2001. január 15-étől állt alkalmazásban az alperesnél. A felperes 2004. július 29-én kelt rendkívüli felmondással a munkaviszonyát 2004. július 31. napjával megszüntette. A rendkívüli felmondás indokaként a felperes egyrészt a munkabérfizetés késedelmességét, a vállalt nyugdíjpénztári kifizetés elmaradását hozta fel, másrészt arra hivatkozott, hogy a munkavégzés helye és a felperes lakóhelye közötti távolság miatt biztosított járművet a munkáltató a rendkívüli felmondást megelőző héten visszavette, ugyanakkor mivel reggel 7.30-kor kellett munkába állnia, a munkahelyére való beérés legalább 3-4 órát vett igénybe, ugyanígy a munkaidő után az alperesi munkahelyről a felperes lakóhelyére jutáshoz is ennyire időre volt szükség. A napi 8 órai munkavégzéshez a napi legalább 5 órai utazás a felperestől nem volt megkívánható, ugyanakkor a munkába járáshoz szükséges feltételek megteremtése a munkáltató kötelessége és a gépkocsi biztosításával szóbeli megállapodások alapján ennek a jelzett ideig eleget is tett.
Az ítéleti tényállás szerint a felperessel 2004. július 22-én délután közölték, hogy még aznap hazaviszik, de később járjon be saját autójával vagy autóbusszal. A közlést követően a felperes táppénzre került. A munkaügyi bíróság a rendkívüli felmondást a munkabérfizetés késedelmessége, illetve magánnyugdíj-pénztári tagdíjfizetés elmulasztása tekintetében annak elkésettsége miatt nem találta alaposnak. A gépjárműhasználat visszavonásával kapcsolatban arra következtetett, hogy mivel a felperes táppénzes állományba került, nem kellett úgy dolgozni mennie, hogy a gépjárműhasználatot az alperes nem biztosította a számára. Erre tekintettel a rendkívüli felmondás ezen harmadik indokát sem találta az elsőfokú bíróság alaposnak annak ellenére, hogy tényként állapította meg, a felperesnek tömegközlekedési eszközzel legalább naponta öt órát kellett volna utaznia a munkahelyére.
A felperes fellebbezése folytán eljárt megyei bíróság ítéletével a munkaügyi bíróság ítéletét megváltoztatta, és kötelezte az alperest, hogy tizenöt napon belül fizessen meg a felperesnek bruttó 259 949 forintot és ennek törvényes kamatát, valamint perköltséget. Egyebekben a munkaügyi bíróság ítéletét helybenhagyta.
A másodfokú bíróság a munkaügyi bíróság által megállapított tényállást ítélkezése alapjául elfogadta, azonban a levont jogkövetkeztetéssel nem értett egyet. Kifejtette, hogy a munkavállalótól nem várható el, hogy nyolc órás munkaidő ledolgozása érdekében közel öt órát utazzon a lakóhelyéről a munkahelyére. Megállapította, hogy az alperes szóbeli megállapodással a felperes számára a bejáráshoz gépkocsit biztosított, és 2004. július 22-én délután közölte a felperessel, hogy utolsó alkalommal viszik haza, később járjon be busszal vagy saját autójával. Ezt követően a felperes táppénzes állományba került. A felperes a rendkívüli felmondását 2004. július 29-én gyakorolta, ezen alperesi kötelezettségszegés vonatkozásában, és e tekintetben a rendkívüli felmondás indoka valós volt és okszerű, mert az alperesi kötelezettségszegés olyan súlyú, amely a munkaviszony fenntartását a felperes tekintetében lehetetlenné tette. A másodfokú bíróság a felperes által előterjesztett kereseti kérelem összegszerűségének megfelelően kötelezte az alperest 35 napra járó átlagkereset - táppénz levonásával - történő megfizetésére, végkielégítésre, és ezek után a kamat megfizetésére. A jutalom tekintetében osztotta azt az alperesi álláspontot, hogy annak juttatása a munkáltató mérlegelési jogkörébe tartozik, és a felperes nem bizonyította, hogy a többi munkavállaló a jutalmat megkapta, ő csupán a rendkívüli felmondás miatt esett el ezen jutalomtól. Erre figyelemmel e körben nem találta alaposnak a felperesi keresetet.
A jogerős ítélet ellen benyújtott felülvizsgálati kérelmében az alperes annak hatályon kívül helyezését és az elsőfokú ítélet helybenhagyását kérte. Az Mt. 96. § (1) bekezdése és a 82. § (3) bekezdése megsértésére, valamint a Pp. 253. § (2) bekezdése sérelmére hivatkozott, állítva, hogy a másodfokú bíróság a tényállásból kirívóan okszerűtlen következtetést vont le. Arra hivatkozott, hogy a munkaszerződés 7. pontja szerint csak útiköltség megtérítését vállalták a felperes számára, a felperes követelését pedig ezen írásbeli munkaszerződés alapján kell elbírálni. A munkaszerződés módosítására nem került sor, emellett a felperes keresőképtelensége kizárta az alperesi kötelezettségszegés tényét.
A felülvizsgálati kérelemben állított, az érdemi elbírálásra kiható jogszabálysértés nem állapítható meg.
A Pp. 275. §-ának (1) bekezdésére tekintettel a Legfelsőbb Bíróság a felülvizsgálati eljárásban a rendelkezésre álló periratok alapján dönt, a bizonyítékok ismételt egybevetésének és értékelésének, azaz felülmérlegelésnek nincs helye (BH 1999/44., BH 2002/29.). A másodfokú bíróság ítélkezése alapjául elfogadta az elsőfokú bíróság által kialakított azon ítéleti tényállást, amely szerint a felek írásbeli munkaszerződésben nem garantálták a felperes részére a gépjármű biztosítását, azonban erre szóbeli megállapodás volt a felek között. A tanúvallomások alapján bizonyítást nyert, hogy a V.-i lakóhelyről az alperesi munkahelyre naponta legalább öt órát kellett volna közforgalmi közlekedési eszközzel utaznia a felperesnek. K. I.-né, A. Gy. tanúk vallomásából a bíróság megállapította, hogy nevezettek alkalmazásakor szóban úgy állapodtak meg, hogy az alperes biztosít a munkába járáshoz számukra személygépkocsit, e nélkül a korábbi munkahelyüket nem hagyták volna el. Mind a két tanúként meghallgatott volt alperesi munkavállaló előadta, hogy a felpereshez hasonlóan 2001. év elejétől 2004 augusztusig dolgoztak az alperesnél, és ezen időszak alatt folyamatosan biztosították a számukra a gépkocsit, először egy bérelt autót, majd miután több személy gyűlt össze, egy Ford mikrobuszt. E nélkül a munkaviszonyuk létesítésére nem került volna sor. Ezt a személygépkocsit, illetve a mikrobuszt a tanúként meghallgatott Z. A. alperesi munkavállaló vezette ugyancsak 2001. év elejétől 2004 nyár végéig. Nevezett is bizonyította, hogy az alperesnél azzal a feltétellel vállalták a munkát, hogy az alperes a számukra gépkocsi használatot biztosít. A tanú szerint miután közölték a felperessel, hogy az autót elveszik, gyakorlatilag nem tudott munkába járni.
Ezen ítéleti tényállás alapján a másodfokú bíróság vonta le a megfelelő, okszerű jogi következtetést a tekintetben, hogy az alperes rendkívüli felmondást megalapozó súlyos kötelezettségszegését megállapíthatónak tartotta.
Annak a körülménynek, hogy a felperes táppénzes állományba került és ténylegesen már nem dolgozott az alperesnél, a kötelezettségszegés megállapíthatósága szempontjából nincs perdöntő jelentősége. Az alperes sem cáfolta azt a bizonyított tényt, hogy a felperes és a tanúként meghallgatott munkavállalók számára éveken át - 2001. év elejei alkalmazásuktól kezdődően 2004 nyarának végéig - a személygépkocsival, illetve kisbusszal történő szállításukat vállalta, illetve megoldotta. Ennek megvonása rendkívüli felmondást megalapozó kötelezettségszegésnek minősülhet.
A kifejtettekre tekintettel az alperesnek a jogerős ítélet hatályon kívül helyezésére irányuló felülvizsgálati kérelmét a Pp. 203. § (1) bekezdése alapján jogszabálysértés hiányában a Legfelsőbb Bíróság elutasította. (Mfv. E. 10.149/2006.)
362. Amikor a bank értékesítési vezetője az egyik valuta-árfolyam téves beállítását annak észlelését követően sem jelezte a banknak, hanem azt saját céljaira felhasználva 18,6 mFt kárt okozott, a munkáltatói rendkívüli felmondás jogszerű volt (Mt. 96. §).
A felperes felülvizsgálati kérelmében a jogerős ítélet hatályon kívül helyezését, és az első fokon eljárt bíróság új eljárásra és új határozat hozatalára utasítását kérte. Álláspontja szerint a bíróságok indokolatlanul mellőzték a tanú meghallgatásra irányuló bizonyítási indítványát, prémium igénye tárgyában nem döntöttek, és nem értékelték azon jogsértő alperesi magatartást, hogy a kollektív szerződésben rögzítetteket is megszegve, csupán arról tájékoztatta a munkáltató, hogy bírósághoz fordulhat jogorvoslatért, arról azonban nem, miszerint jogi képviselőt is igénybe vehet. A tényállás felderítetlen maradt, így megalapozott döntés nem volt hozható. Érvelése szerint a bíróságok megsértették az Mt. 13. § (3) bekezdés, 97. § (2) bekezdés, 152. § (1) bekezdésében foglaltakat, a Pp. 207. § (1) bekezdését, valamint a Pp. 182. § és 221. § (1) bekezdésében rögzítetteket.
A Legfelsőbb Bíróság a felülvizsgálati kérelem előzetes megvizsgálása alapján a felülvizsgálat elrendelésére nem talált alapot.
A jogerős ítéleti tényállás szerint az értékesítési vezető felperes munkaviszonyát az alperes 2004. november 12-ei hatállyal rendkívüli felmondással szüntette meg azon indokolással, hogy munkájával, magatartásával az alperes gazdasági érdekeit jelentősen veszélyeztette, így munkaviszonyának fenntartása lehetetlenné vált. Utalt a rendkívüli felmondás az ugyanezen napon felvett jegyzőkönyvre is, amely rögzítette, hogy a tévesen beállított DKJ árfolyam felfedezését követően a felperes munkáltatójának a hibát nem jelezte, hanem saját céljára felhasználva azt, a banknak 18 691 096 forint kárt okozott.
Az eljárt bíróságok a perbeli bizonyítékokat a logika, az okszerűség és az ésszerűség követelményeinek megfelelően értékelve [Pp. 206. § (1) bekezdés] törvénysértés nélkül jutottak arra a következtetésre, hogy a felperes által elkövetett magatartás a rendkívüli felmondást megalapozta. A felülvizsgálati kérelem első és második oldalán írtak a bizonyítás körében a felülvizsgálat elrendelésére alappal nem szolgálhattak, mivel azok a hiánytalan tényállás megcáfolására nem voltak alkalmasak.
Ugyancsak törvénysértés nélkül állapította meg a jogerős ítélet, hogy a prémiummal kapcsolatos igény az elsőfokú eljárásban nem merült fel, így vizsgálat tárgyát sem képezhette. A Pp. 121. §-ának (1) bekezdés e) pontja alapján a keresetlevélben a bíróság döntésére irányuló határozott kérelmet kell előterjeszteni. A bírósági ítéletben foglalt döntésnek ki kell terjednie a perben érvényesített valamennyi kereseti követelésre [Pp. 213. § (1) bekezdés], ugyanakkor a döntés nem terjedhet túl a kereseti kérelmen, még a főkövetelés járulékai tekintetében sem (Pp. 215. §). A felperes a prémium összegének az átlagkeresetben történő elszámolását kérte, azonban nem vitásan ilyen jogcímen részére kifizetés a perbeli időszakban nem történt. Prémium iránti igényt az általa megjelölt nyilatkozatból, illetőleg kérelemből megállapíthatóan sem terjesztett elő konkrét formában, így a jogerős ítélet a fellebbezésben írtakat e körben jogszerűen nem vonta vizsgálódási körébe.
Alaptalan a felperes felülvizsgálati kérelme a kioktatási kötelezettség megsértését illetően is. A munkáltató részéről a felperes a jogorvoslat igénybevételéről kellő tájékoztatást kapott, az a körülmény, hogy a felsőfokú végzettséggel rendelkező felperes figyelmét külön nem hívták fel jogi képviselő igénybevételének lehetőségére, az alperes felróható magatartását nyilvánvalóan nem alapozza meg.
Ezért a Legfelsőbb Bíróság a felülvizsgálati kérelmet - tekintettel arra, hogy az abban sérelmezett jogszabálysértések nem voltak megállapíthatóak - a Pp. 273. §-ának az adott ügyben még irányadó (1) bekezdése alapján elutasította. (Mfv. E. 10.181/2006.)
363. Ha az alperesi kft. egyik tagja, egyben annak munkavállalója munkaügyi kérdésben a hatósághoz bejelentéssel élt, ez egymagában rendkívüli felmondást nem alapozott meg (Mt. 96. §).
Az alperes felülvizsgálati kérelmében az Mt. 93. § (1) bekezdésének [helyesen 96. § (1) bekezdés] az ügyben irányadó jogszabálysértő értelmezését és alkalmazását panaszolta. Hivatkozott arra, hogy a felperes, mint alkalmazott, de egyben mint a társaság tagja az alperessel szemben két feljelentéssel élt, amely önmagában lehetetlenné tette a munkaviszony fenntartását. Érvelése szerint a felperes kezdeményezésére indult vizsgálatok feltártak ugyan hiányosságokat, ezek túlnyomó többsége azonban éppen a felperesi magatartással, illetve munkavégzéssel álltak összefüggésben, amelyeket a bíróságok nem tettek vizsgálat tárgyává.
Fentiekre figyelemmel az alperes felülvizsgálati kérelme elsődlegesen a jogerős ítélet megváltoztatására, és a kereset elutasítására, másodlagosan az első- és a másodfokú bíróság ítéletének hatályon kívül helyezésére irányult, új eljárás lefolytatására kötelezés mellett.
A Legfelsőbb Bíróság a felülvizsgálati kérelem előzetes megvizsgálása alapján a felülvizsgálat elrendelésére nem talált alapot.
Az irányadó jogerős ítéleti tényállás szerint a felperes 25%-ban tulajdonosa a családi irányítás alatt álló alperesi kft.-nek, amellyel munkaviszonyban is áll. Az alperes 2004. június 25-én kelt rendkívüli felmondásával 2004. július 1-jével szüntette meg a felperes munkaviszonyát, azon indokolással, hogy a dolgozó bejelentéssel élt az APEH-hez, valamint az OMMF Megyei Felügyelőségéhez. Ennek alapján az alperesnél vizsgálat lefolytatására került sor, olyan szempontok alapján, amelyekkel a felperes külön élő házastársát zaklatta.
A jogerős ítélet a perbeli bizonyítékokat a logika, az okszerűség és ésszerűség követelményeinek megfelelően értékelte, és jutott arra a megállapításra, hogy az alperes rendkívüli felmondása jogszerűnek nem tekinthető.
Az eljáró bíróságok a felperes keresete elbírálásakor helytállóan indultak ki abból a tényből, hogy a dolgozók részéről a hatósághoz tett bejelentések - még, ha azok hiányosságok feltárását célozzák is - önmagukban a munkaviszony megszüntetését nem alapozhatják meg. Az alperes a felperesi eljárást a bejelentés körében kifejezetten az elvált és vele vagyonjogi vitában álló házastárs zaklatását célzó magatartásnak minősítette. Ezt azonban a bírósági eljárás során kétséget kizáróan a munkáltató nem igazolta, noha a Pp. 206. §-a szerint a bizonyítás e körben őt terhelte.
Alaptalanul hivatkozott felülvizsgálati kérelmében az alperes arra is, hogy a bíróságok jogsértő módon nem vizsgálták a feltárt hiányosságokkal összefüggésben a felperes felróható magatartását. A következetes ítélkezési gyakorlat szerint ugyanis a bírósági eljárás során nincs helye olyan új felmondási ok, illetve körülmény bizonyításának, amelyek közlése a felmondásban nem történt meg. A rendkívüli felmondás a felperes munkavégzése körében semmilyen felróható magatartást nem rögzít, így a bíróságok azzal érdemben a jogszabályi előírásoknak megfelelően nem foglalkoztak, figyelemmel arra is, hogy döntésük nem terjedhetett túl a kereseti kérelem, illetve ellenkérelem korlátain (Pp. 215. §).
Ezért a Legfelsőbb Bíróság a felülvizsgálati kérelmet - tekintettel arra, hogy az abban hivatkozott jogszabálysértések fennállása nem volt megállapítható - a Pp. 273. §-ának az adott ügyben még irányadó (1) bekezdése alapján elutasította. (Mfv. E. 10.187/2006.)
364. Ha a munkavállaló magatartása nem adott okot alkoholszondás vizsgálatra, az ilyen vizsgálat visszautasítása egymagában nem alapozta meg a megtagadás miatti rendkívüli felmondást (Mt. 96. §).
Az alperes a felülvizsgálati kérelmében elsődlegesen a másodfokú bíróság ítéletének "megváltoztatását", és a kereset elutasítását, másodlagosan a másodfokú bíróság ítéletének hatályon kívül helyezését, és vagylagosan az első-, vagy a másodfokú bíróság új eljárásra utasítását kérte.
A tényállás ismertetését követően részletesen kifejtette érvelését arról, hogy miért tartja jogellenesnek a bíróságoknak azt a mérlegelését, mely szerint a felperes terhére megállapított kötelezettségszegés nem minősíthető jelentős mértékű kötelezettségszegésnek. Az alperes álláspontja szerint a felperes "zavart állapota" alapos okkal késztette az alkohol szagot észlelő vezérigazgatót az alkoholszondás vizsgálat elvégzésének elrendelésére. A szondáztatásra elkülönített helyiségben, diszkrét körülmények között került sor. A felperes ennek ellenére megalázónak tartotta a szondavizsgálatot, és az abban való közreműködést megtagadta. Alperes álláspontja szerint a vezérigazgató, mivel nem tudott meggyőződni a felperes állapotáról, helyesen feltételezte az ittasságát.
Az MK 122. számú állásfoglalásra hivatkozással az alperes hangsúlyozta, hogy az alkoholtilalom megtartásának ellenőrzésére irányuló vizsgálatban való közreműködés megtagadása önmagában is alkalmas lehet a törvényben meghatározott jogkövetkezmények alkalmazására. Az alperesnél, ahol vas- és acélszerkezet gyártása folyik, különösen jelentős a biztonságos munkavégzés feltételeinek biztosítása, ez a körülmény is alátámasztja a felperes kötelezettségszegésének súlyát. A bíróságok ítéletének súlyos gazdasági következményei is lehetnek egy esetleges üzemi baleset miatt felmerülő kártérítési kötelezettséggel összefüggésben.
A Legfelsőbb Bíróság a felülvizsgálati kérelem előzetes megvizsgálása alapján a felülvizsgálat elrendelésére nem talált alapot.
A törvény és az irányadó bírói gyakorlat szerint a munkáltató köteles rendszeresen meggyőződni arról, hogy a munkavállalók a rájuk vonatkozó rendelkezéseket megtartják-e [Mt. 102. § (2) bekezdés, MK 122. számú állásfoglalás 1-3. pontjai]. Ebből következően az alperes a felülvizsgálati kérelmében - általában - helyesen hivatkozott arra, hogy alkoholfogyasztásra utaló jelek, pl. "zavartság" esetén a munkáltató részéről nem mellőzhető az alkoholszondás vizsgálat elrendelése. A perbeli esetre vonatkozóan azonban tévesen hivatkozott a felperes "zavartságára"; a bíróságok a bizonyítékok Pp. 206. § (1) bekezdése szerinti helyes mérlegeléssel következtettek az alkoholszondás vizsgálatot megalapozó körülmények hiányára.
A szondavizsgálatot a vezérigazgató rendelte el, ő a felperessel 2003. november 13-án a döntése meghozatalakor találkozott először, a felperes viselkedésén semmilyen szokatlant nem észlelt. Állítása szerint egy kb. 20 perces beszélgetés során észlelte a felperes alkoholos leheletét. A beszélgetésen jelen volt K. A. J.-né, a felperes közvetlen felettese, aki "semmiféle fura szagot, alkoholt sem" észlelt. Utóbbi tanú azt is előadta, hogy a körülmények (vezetőváltás, a cégnek a munkavállalókra is kiható gazdasági helyzete) miatt "mindenki feszültebb volt". Az alkoholszondás vizsgálatot elvégző B. L. tanú (a tárgyalási jkv. szerint hosszas gondolkodás után) elképzelhetőnek tartotta, hogy a gyanú alapos, azonban csak a tényleges vizsgálat eredményét minősítette - általánosságban - megfelelőnek. Dr. D. P., aki öt évig munkahelyi felettesként állt munkakapcsolatban a felperessel, soha nem tapasztalt a felperesnél alkoholfogyasztást a munkaidő alatt. Sz. G. tanú a felperessel a perbeli napon találkozott, a magatartásán semmi szokatlant nem észlelt, továbbá mivel tudomására jutott, hogy a felperest szondavizsgálatnak fogják alávetni, ezt közölte a felperessel, azzal, hogy ha fogyasztott alkoholt, inkább menjen el. Sz. Z. tanú, aki a vezérigazgatóval és a felperessel együtt volt a kb. 20 perces megbeszélésen, a felperes viselkedését "kissé zavartnak" minősítette abból az okból, hogy két új vezető előtt kellett a felperesnek valamiről beszámolnia. Az említett bizonyítékok alapján az alperes alaptalanul állította a felülvizsgálati kérelmében, hogy a felperes zavart magatartást tanúsított, és ebből a vezérigazgató a saját észlelése alapján joggal következtethetett az ittasságára.
A bíróságok a felperesnek a szondavizsgálat megtagadásával megvalósult kötelezettségszegése súlyának vizsgálatakor a kifejtettek miatt helytállóan állapították meg az Mt. 96. § (1) bekezdés a) pontját alapul véve, hogy az adott esetben a felperes az alkoholszondás vizsgálatra nem szolgáltatott okot. Az Mt. 96. § (1) bekezdésében lévő együttes feltételek meglétét tehát mindig az eset egyedi sajátosságai szerint kell vizsgálni. Önmagában - egyéb körülmények hiányában - az MK 122. állásfoglalást is alapul véve az alkoholos állapot ellenőrzésében való közreműködés megtagadása a rendkívüli felmondásra az adott esetben nem adott alapot. Mindezeket a vizsgálat körülményei az adott esetben nem befolyásolták. Nincs továbbá jelentősége annak sem, hogy a felperes irodai munkájára is tekintettel melyik gyáregységet kereshette fel.
Ezért a Legfelsőbb Bíróság a felülvizsgálati kérelmet - tekintettel arra, hogy az abban sérelmezett jogszabálysértések nem voltak megállapíthatóak - a Pp. 273. §-ának az adott ügyben még irányadó (1) bekezdése alapján elutasította. (Mfv. E. 10.193/2006.)
365. Ha a befektetési menedzser által ellenőrzött vállalatok adataiban 2,5 hónap alatt -75 mFt eltérés mutatkozott, amelyet a menedzser minden további nélkül tudomásul vett, arról nem tudott nyilatkozni, a munkaviszonyának rendkívüli felmondással megszüntetése jogszerűen történt (Mt. 96. §).
A felperes módosított keresetében kérte, hogy a bíróság állapítsa meg az alperesi rendkívüli felmondás jogellenességét, és azt, hogy a felperes munkaviszonya az ítélet jogerőre emelkedésekor szűnik meg. Kérte az alperest kötelezni 12 havi átlagkereset, elmaradt keresete és kamat fizetésére.
A munkaügyi bíróság ítéletével az alperes 2004. március 1-jei, felperesre vonatkozó szám nélküli rendkívüli felmondásának jogellenessége folytán megállapította, hogy a felperes munkaviszonya az alperesnél az ítélet jogerőre emelkedésekor szűnik meg. Kötelezte az alperest, hogy tizenöt napon belül fizessen meg a felperesnek ... forintot és ennek törvényes kamatát, valamint a perköltséget.
Az ítéleti tényállás szerint a felperes 2002. október 9-étől dolgozott az alperesnél befektetési manager munkakörben, munkavégzésének helye változó volt, felette a munkáltatói jogokat az elnök-vezérigazgató gyakorolta. A munkáltatói jogkör gyakorlója 2004. március 1-jén a felperes munkaviszonyát rendkívüli felmondással felmondta arra hivatkozva, hogy a felperes a munkáltatóját több rendben megtévesztette az ukrán bejegyzésű vállalat gazdasági helyzetével kapcsolatban, továbbá a 2003. december 1-jén tartott összevont vezetői értekezleten, majd a 2004. február 16-án megtartott összevont vezetői értekezleten a tájékoztatásait figyelembe véve az ukrán befektetések eredményességére vonatkozó adatokban közel 75 millió forint negatív eltérés mutatkozott, melynek okára semmiféle indokkal nem tudott szolgálni. Ezáltal a munkáltató bizalmával oly mértékben élt vissza, amellyel veszélyeztette a munkáltató jogos gazdasági érdekeit. Az érdemben meghallgatott tanúk és becsatolt okiratok alapján arra következtetett, hogy az Ukrajnában működő kft.-re vonatkozó kontrolling táblák adatait az ukrán dolgozók állították össze, akiknek munkáját az alperes részéről nem ellenőrizték. A tanúk nem tudtak arra nyilatkozni, hogy az ukrajnai üzleti partnerek fizetőképesek voltak-e és mi lehetett az egyes beszámolók közötti eltérések indoka. A bizonyítás alapján az elsőfokú bíróság azt állapította meg, hogy a felperesnek a három ukrán bejegyzésű kft. tekintetében nem állott jogában és módjában az e kft.-k dolgozói által elkészített beszámolót, adatközlést befolyásolni, tehát az azokban mutatkozó eltérésekre indokolással sem szolgálhatott. Ezért a rendkívüli felmondást jogellenesnek tartotta, és rendelkezett annak jogkövetkezményei alkalmazásáról.
Az alperes fellebbezése folytán eljárt megyei bíróság a munkaügyi bíróság ítéletének fellebbezett részét megváltoztatta, és a felperes keresetét teljes terjedelmében elutasította. Mellőzte az alperes perköltség- és állam által előlegezett eljárási illeték megfizetésére kötelezését.
A másodfokú bíróság a munkaügyi bíróság által megállapított tényállást kiegészítette a felperes 2002. október 9. napján kelt munkaköri leírásában meghatározott feladatok részletes felsorolásával. E szerint a felperes befektetési manager munkakörben dolgozott, amelyet vezetői munkakörnek lehet tekinteni az alperes ukrajnai érdekeltségei tekintetében is. Tény ugyan, hogy az alperes ukrajnai érdekeltségeinek gazdálkodásáról, illetve adatairól a felperes beszámolni tartozott, azonban a kontrolling osztályon keresztül kapta meg ezeket az adatokat, amelyek valós voltát ellenőriztetni kellett volna. Elvárható volt, hogy beszámolóját a felperes a valós adatokra alapozza. A másodfokú bíróság szerint az alperesnek az eljárás során nem sikerült bizonyítani, hogy a felperes az alperest megtévesztette volna a közölt adatok tekintetében, azonban az a tény, hogy a vezetői értekezleteken rövid időn belül eltérő tájékoztatást adott az ukrán befektetések eredményességére vonatkozóan, végül is a közel 75 millió forint negatív eltérésre nem tudott magyarázattal szolgálni, olyan magatartás volt, amely az alperes számára valóban lehetetlenné tette a felperes munkaviszonyának fenntartását.
A jogerős ítélet ellen benyújtott felülvizsgálati kérelmében a felperes a jogszabályoknak megfelelő új ítélet meghozatalát, azaz a keresetének történő helyt adást kért. Sérelmezte, hogy a másodfokú bíróság nem az általa elfogadott, 2002. október 9-én kelt munkaköri leírását vette alapul a felelősségének megítélésénél annak ellenére, hogy a 2003. január 1-jei dátummal készített új munkaköri leírást a felperes nem írta alá. Ez a munkaszerződés módosítás tehát jogellenes volt. Értelmezhetetlennek tartotta a másodfokú bíróság megfogalmazása szerinti "nulladik" számú vezetőként történt minősítését, mert a felperes csupán az alperessel állt munkaviszonyban, az ukrán érdekeltségű vállalatokban tisztséget nem töltött be, azok tevékenységére ráhatással nem bírt. Az ukrán kft.-k önálló, elkülönült jogi személyiségű gazdasági társaságok voltak, gazdálkodásukat a felperes nem ellenőrizhette. A gazdasági kérdések egyébként sem tartoztak a felperes munkaköri feladatai közé. A felperesnek nem volt módja befolyásolni a befektetések adatait, illetve az adatokat tartalmazó táblázatokat az ukrán szakemberek készítették és hagyták jóvá, tehát az esetleges eltérések okaira a felperes magyarázatot sem adhatott.
A felülvizsgálati kérelemben állított, az érdemi elbírálásra kiható jogszabálysértés nem állapítható meg.
A Legfelsőbb Bíróság a Pp. 275. §-ának (1) bekezdésére tekintettel a felülvizsgálati eljárásban a rendelkezésre álló periratok alapján dönt, nincs helye a bizonyítékok ismételt egybevetésének és értékelésének, azaz felülmérlegelésnek (BH 1999/44., BH 2002/29.). Ekként tehát a felülvizsgálati eljárásban az eljárt bíróságok által kialakított ítéleti tényállás az irányadó.
A felperes felülvizsgálati kérelmében kellő alap nélkül sérelmezte, hogy a megyei bíróság által kiegészített tényállás iratellenes, amennyiben nem a 2002. október 9-én kelt munkaköri leírást, hanem az alperes 2003. január 1-jén készített munkaköri leírást vette alapul, és ezáltal jogellenesen szélesítette a munkaköri feladatait, holott a felperes nem volt felelős az ukrajnai cégek tevékenységéért, gazdasági felügyeletéért. A megyei bíróság ítéletének kiegészített tényállásából egyértelműen megállapítható, hogy a felperes munkaköri feladatait a 2002. október 9-ei munkaköri leírás alapján értékelte. E feladatokat részletesen felsorolta az ítélet, összességében kiemelve, hogy a felperes feladata volt a meglévő ukrajnai befektetés működési feltételeinek biztosítása, szervezése, fejlesztése, a nyereség érdekében a hatékonyság növelése stb. A periratokhoz csatolt, 2002. december 21-én kelt munkaszerződés módosítást a felperes is aláírta, tehát az nem volt egyoldalú, és ez a módosítás csupán a munkáltató személyében bekövetkező jogutódlásra tekintettel történt, kimondva, hogy a felperes jogviszonya jogfolytonosnak tekinthető. A munkavállaló munkakörét és munkaköri feladatait ez a módosítás nem érintette.
Kellő alap nélkül hivatkozik a felülvizsgálati kérelem a felperes felelősségének hiányára, holott nem vitás, a kontrolling táblákat a felperes is aláírta. A felperes jóváhagyása nélkül Ukrajnából kontrolling táblát nem lehetett továbbítani.
A felperes sem vitatta, hogy munkaköri leírása szerint változó munkahelyre alkalmazták, és feladatai közé tartozott többek között az ukrajnai befektetések működési feltételeinek biztosítása stb.
Kétségtelen, hogy az alperesnél a felperes vezetői munkakört töltött be - annak elnevezésétől függetlenül - ez vonatkozott az alperes ukrajnai érdekeltségei működtetésére is. Nem okszerűtlen tehát a másodfokú bíróságnak az a következtetése, hogy a felperes a vezetői értekezlet elé terjesztett adatok valós voltáért felelősséggel tartozott, szükség esetén azok ellenőriztetését el kellett volna végeznie. A felek által nem volt vitatott, hogy nem valós adatok kerültek a vezetői értekezlet elé, a felperes nem tudott magyarázatot adni a 2003. december 1-jén, 2004. február 16-án megtartott összevont vezetői értekezleten adott tájékoztatásában közölt adatokban mutatkozó jelentős eltérésre.
Az Mt. 96. §-ának (1) bekezdése értelmében a munkáltató, illetve a munkavállaló a munkaviszonyt rendkívüli felmondással megszüntetheti, ha a másik fél a munkaviszonyból származó lényeges kötelezettségét szándékosan vagy súlyos gondatlansággal jelentős mértékben megszegi, vagy egyébként olyan magatartást tanúsít, amely a munkaviszony fenntartását lehetetlenné teszi. Nem okszerűtlen tehát a jogerős ítéletnek az a következtetése, hogy a felperesnek a fentiekben vázolt magatartása veszélyeztette a munkáltató jogos gazdasági érdekeit olyan mértékben, amely az alperes számára indokolttá tette a felperes munkaviszonyának rendkívüli felmondással történő megszüntetését.
A kifejtettekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság a felperes felülvizsgálati kérelmét a Pp. 273. §-ának (1) bekezdése alapján jogszabálysértés alapján elutasította. (Mfv. E. 10.255/2006.)
366. Ha a munkáltató nem kívánta továbbfoglalkoztatni a munkavállalót, ezért szeptember 10-ig szabadságra küldte, eközben közös megegyezéses megszüntetést ajánlott fel, amit a munkavállaló elutasított, majd nem foglalkoztatta a munkavállalót, a munkavégzés hiányára alapított szeptember 30-ai rendkívüli felmondása jogellenes volt (Mt. 96. §).
A felperes keresete a rendkívüli felmondás jogellenességének, és az ehhez fűződő jogkövetkezmények megállapítására irányult, eredeti munkakörébe történő visszahelyezésének mellőzésével. Álláspontja szerint a munkáltató szabadságának lejártát követően nem kívánta továbbfoglalkoztatni, ezzel összefüggő távollétéről tudott, hiányzása igazolatlannak nem tekinthető.
A munkaügyi bíróság ítéletével a felperes kereseti kérelmének részben helyt adva megállapította, hogy a munkáltató rendkívüli felmondása jogellenes volt, és a munkaviszony az ítélet jogerőre emelkedésének napján szűnt meg. Kötelezte az alperest elmaradt munkabér, hat havi átlagkereset mint kárátalány, végkielégítés és felmondási időre járó bér megfizetésére.
Az elsőfokú bíróság által megállapított tényállás lényege szerint a felperes 1999-től állt az alperes alkalmazásában szakácsnőként. Táppénzes betegállományának lejártát követően 2003. augusztus 17-én munkáltatója azt a szóbeli tájékoztatást adta részére, hogy a továbbiakban nem kívánja foglalkoztatni, ezért 2003. szeptember 10-éig kiadta részére éves rendes szabadságát. Az alperes 2003. augusztus 30-án felajánlotta a munkaviszony közös megegyezéssel történő megszüntetését, ehhez azonban a felperes nem járult hozzá. Hosszas levélváltást követően az alperes 2003. szeptember 30-án kelt rendkívüli felmondásával szüntette meg a felperes munkaviszonyát azon indokolással, hogy 2003. szeptember 11-étől munkahelyén nem jelent meg, távolmaradásának okát nem jelezte, a munkáltató 2003. szeptember 25-ei írásbeli felszólítására szeptember 30-áig nem reagált.
Az elsőfokú bíróság ítéletének indokolása szerint nem írható felperes terhére, hogy a szabadsága lejártát követően nem jelent meg munkahelyén, mivel munkaviszonya megszüntetésével kapcsolatos munkáltatói intézkedésre várt. A becsatolt levelezésből kiderült, hogy a felperes mindent megtett helyzete rendezése érdekében, így a rendkívüli felmondásban felhozott indokok azt nem alapozzák meg. Mindezek miatt az elsőfokú bíróság az alperest az Mt. 100. § (4) és (7) bekezdése alapján marasztalta, figyelemmel a jogszabály (1), (5) és (6) bekezdéseire is.
Az ítélet ellen az alperes élt fellebbezéssel.
A megyei bíróság ítéletével a munkaügyi bíróság ítéletét helybenhagyta. Indokolásában kiemelte, hogy a peres felek között a 2003 szeptemberében lefolytatott levelezés tartalma teljes egészében alátámasztja az ítélet helyességét, annak jogszerűségét és a felperesi igény megalapozottságát.
Az alperes felülvizsgálati kérelmében a jogerős ítélet hatályon kívül helyezését és a kereset elutasítását kérte. Álláspontja szerint az eljárt bíróságok tévesen értékelték azt a tényt, hogy a munkáltató felajánlotta a felperes részére a munkaviszony közös megegyezéssel történő megszüntetését, amit ő nem fogadott el. Az alperes egyik ügyvezetője sem adott ugyanis olyan utasítást, hogy a felperes munkahelyén munkavégzés céljából erre tekintettel ne jelenjen meg, illetve távolmaradása okáról se tájékoztassa munkáltatóját. Ezzel pedig az Mt. 103. §-ának (1) bekezdésében foglaltakat súlyosan megsértette, aminek következményeként az alperes jogszerűen döntött a munkaviszony megszüntetéséről. Érvelése szerint a jogerős ítélet megállapításai iratellenesek, az ügy érdemi elbírálására kihatóan jogszabálysértők.
A felperes felülvizsgálati ellenkérelme a jogerős ítélet hatályában való fenntartására irányult. Érvelése szerint az alperes a levelezés és telefonbeszélgetések során egyszer sem szólította fel arra, hogy újra álljon munkába, éppen a munkaviszony megszüntetéséhez szükséges iratok átvételét sürgette. Életszerűtlen az alperes azon védekezése, hogy harminc nap elteltével vette csupán észre, miszerint a felperes nem végez munkát.
A Legfelsőbb Bíróság a felülvizsgálati kérelmet a Pp. 274. § (1) bekezdése alapján tárgyaláson kívül bírálta el.
A felülvizsgálati kérelem nem alapos.
A határozatlan időre szóló munkaviszony megszüntethető a felek írásba foglalt közös megegyezésével [Mt. 87. § (1) bekezdés a) pont]. Jelen esetben ez nem valósult meg, a munkáltató - aki a felperes munkavégzésére nem tartott igényt - felajánlotta a munkavállaló részére a közös megegyezéses munkaviszony megszüntetést, aki ezt nem fogadta el.
Helyesen foglaltak állást a bíróságok abban a kérdésben, hogy a felperes szabadságának lejártát követően - mivel az alperes a munkaviszony megszüntetésre irányuló szándékáról tájékoztatta - azért nem jelent meg munkahelyén, mert várta munkaügyi helyzetének rendezését. Az alperes felülvizsgálati kérelmében alaptalanul hivatkozott iratellenességre a 2003. szeptember 12-én kelt levél kapcsán, az ugyanis a bíróságok által megállapított tényállást támasztja alá, vagyis azt, hogy a felperes tisztában volt munkaviszonya fennállásával és várta a munkáltató intézkedését.
A másodfokú bíróság helyesen értékelte a felek között 2003 szeptemberében lefolytatott teljes levelezés anyagát, és jogszerűen jutott arra a következtetésre, hogy a felperes távolmaradása munkahelyéről az alperes tudtával történt, így az Mt. 103. §-ában foglaltak megsértése nem volt megállapítható.
A Pp. 270. §-ának (1) bekezdéséből következően a felülvizsgálati eljárásban nincs helye a bizonyítékok újra értékelésének, azaz felülmérlegelésnek. Az ügy érdemét érintő jogszabálysértést a bizonyítékok kirívóan okszerűtlen és logikátlan, iratellenes, nem megfelelően indokolt mérlegelése valósíthat meg [Pp. 206. § (1) bekezdés, 221. § (1) bekezdés]. Az adott esetben a felülvizsgálati érvelés alapján a felülvizsgálati kérelemben hivatkozottak jogszabálysértés megállapítására nem adtak módot (BH 1999/44.).
Minderre figyelemmel a Legfelsőbb Bíróság a megyei bíróság ítéletét hatályában fenntartotta. (Mfv. I. 10.276/2006.)
367. Ha a munkáltató a próbaidőben közölt megszüntető nyilatkozata, amely a munkaviszony azonnali hatályú megszüntetésére irányult úgy, hogy nem tartalmazott a munkavállaló személyére vagy magatartására vonatkozó megállapítást, próbaidőben történt megszüntetésnek, nem pedig rendkívüli felmondásnak minősült (Mt. 96. §, Mt. 89. §).
A felperes a felülvizsgálati kérelmében a másodfokú bíróság ítéletének hatályon kívül helyezését és a munkaügyi bíróság ítéletének "hatályában fenntartását" kérte. Álláspontja szerint a másodfokú bíróság jogszabálysértő mérlegeléssel állapította meg, hogy az alperes jognyilatkozata nem rendkívüli felmondás, hanem próbaidőn belüli azonnali hatályú munkaviszony megszüntetés. A bírói gyakorlat értelmében a próbaidő alatt történő munkaviszony megszüntetést nem kell indokolni, azonban ha a munkáltató a jognyilatkozatát indokolással látja el, akkor az csak rendkívüli felmondásként minősülhet. A felperes további érvelése szerint az alperesnek a fentiek miatt rendkívüli felmondásnak minősülő jognyilatkozata nem tartalmazza a jogszabályban előírtakat (Mt. 89. §, MK 95. számú állásfoglalás).
A Legfelsőbb Bíróság a felülvizsgálati eljárást elrendelte [Pp.-nek az ügyben irányadó 273. § (1) bekezdése].
Az alperes a felülvizsgálati ellenkérelmében vitatta, hogy a felperes felülvizsgálati kérelme a felülvizsgálati kérelem mint rendkívüli jogorvoslat tartalmi kellékeinek megfelel. A felperes által előadott érvelés az alperes jogi álláspontja szerint téves; abból a közismert tényből, hogy a próbaidő alatt a munkaviszony megszüntetést nem kötelező írásban indokolni, nem következik, hogy az adott esetben az indokolással ellátott jogviszonyt megszüntető nyilatkozat rendkívüli felmondásnak minősül. Mindezek miatt az alperes - tartalmilag - a jogerős ítélet hatályában való fenntartását kérte.
Az elsőfokú bíróság által megállapított tényállás lényege szerint a felperes, aki 2003. szeptember 1-jétől állt határozatlan idejű munkaviszonyban az alperessel, az alperes móri telephelyén gépkocsivezetőként dolgozott. A felek között létrejött munkaszerződés 90 nap próbaidőt tartalmazott. 2003. november 13-án a munkáltatói jogkör gyakorlója a felperes munkaviszonyának megszüntetéséről döntött, az írásba foglalt jognyilatkozata indokot is tartalmazott: a társaságnál különböző hiányosságok mutatkoznak, amelyek személyi változtatásokat tesznek szükségessé. A felperes keresete a jognyilatkozat jogellenességének megállapítására, eredeti munkakörbe történő visszahelyezése mellőzésével elmaradt munkabér megfizetésére, továbbá az Mt. 100. § (4) bekezdése alapján hathavi átlagkeresetnek megfelelő összeg megfizetésére irányult.
A munkaügyi bíróság a munkaszerződés, továbbá a lefolytatott bizonyítási eljárás eredménye alapján azt állapította meg, hogy a felperesnek az a tényelőadása, hogy a munkaszerződés megkötését megelőzően is az alperesnél dolgozott, nem felel meg a valóságnak. Ezért a felek között a jogviszony 2003. szeptember 1-jén jött létre. Arra tekintettel, hogy az alperes megszüntető nyilatkozata sem jogcímet, sem jogszabályt nem tartalmaz, a munkaügyi bíróság a nyilatkozatot a tartalma alapján vizsgálta. Megállapította, hogy az alperes a felperes munkaviszonyát azonnali hatállyal kívánta megszüntetni az általa megjelölt okok alapján. Az intézkedést az arra jogosult ügyvezető J. V. szignálta. A munkaügyi bíróság megítélése szerint a munkáltatói határozat indokolásában megjelölt okokból nem lehet megállapítani, hogy azok mennyiben állnak összefüggésben a felperes valamely mulasztásával, vagy kötelezettségszegésével. Ezért a rendkívüli felmondásnak minősülő jognyilatkozat a világos indokolás törvényi követelményeinek nem felel meg, tehát jogellenes. Mindezek alapján a munkaügyi bíróság az Mt. 100. § (1), (4), (5), (6) bekezdései alapján határozott a felperes összegszerű igényeiről azzal, hogy az Mt. 100. § (4) bekezdése szerinti jogcímen megítélt kéthavi átlagkereset körében értékelte a munkaviszony megszüntetésének körülményeit, és annak rövid tartamát. Ezt meghaladóan a felperes keresetét elutasította.
Az elsőfokú ítéletnek a felperes keresetének helyt adó rendelkezései ellen, a kereset teljes elutasítása iránt az alperes fellebbezést nyújtott be.
A megyei bíróság ítéletével az elsőfokú ítélet fellebbezett részét megváltoztatta és a keresetet teljes egészében elutasította. Ennek megfelelően rendelkezett a mindkét fokú perköltségről.
A másodfokú bíróság a próbaidő célját alapul véve megállapította, hogy a próbaidő alatti munkaviszony megszüntetést nem kell indokolni. Ezt nem érinti, hogy a próbaidő alatt a felek más jogcímen is megszüntethetik a közöttük fennálló jogviszonyt. Megítélése szerint az adott esetben az elsőfokú bíróság helytállóan vizsgálta az alperes jognyilatkozatát annak tartalmi elemzése alapján. A másodfokú bíróság azonban az elsőfokú bíróságnak az elemzésből levont következtetését nem találta helytállónak. Álláspontja szerint az alperes a jognyilatkozatában azt juttatta kifejezésre, hogy a felperessel fennálló munkaviszony az alperes megítélése szerint nem valósította meg a kívánt célt, azonban az alperes ezért a felperest nem tette felelőssé.
A másodfokú bíróság az alperes jognyilatkozatának nyelvtani elemzése alapján, figyelembe véve az alperes feltehető szándékát, úgy értékelte, hogy az alperes nem is kívánt a felperes terhére valamely rendkívüli felmondást megalapozó indokot megjelölni. Ezt az is alátámasztja, hogy az alperes a perindításról való tudomásszerzés előtt a felperes részére megküldött igazoló lapon a munkaviszony megszűnésének módjaként "azonnali hatállyal a próbaidő alatt" szöveget tüntette fel. Mindezekből a másodfokú bíróság arra következtetett, hogy az alperes a törvénynek megfelelően szüntette meg a próbaidő alatt a felperes munkaviszonyát.
A felülvizsgálati kérelem nem alapos.
A felperes a felülvizsgálati kérelmében helytállóan hivatkozott arra a törvényen alapuló bírói gyakorlatra, miszerint a munkaviszonyt a próbaidő alatt írásbeli nyilatkozattal megszüntető fél a jognyilatkozatát nem köteles indokolni (Mt. 81. §). A jognyilatkozat indokolással való kiadásából azonban - a felülvizsgálati kérelemben foglaltaktól eltérően - további körülmények nélkül nem következik, hogy az rendkívüli felmondásként minősül.
A másodfokú bíróság az alperes írásbeli nyilatkozatát a Pp. 206. § (1) bekezdése szerint értékelte, figyelembe vette a bizonyítási eljárás eredményét, a döntését a törvénynek megfelelően indokolta [Pp. 221. § (1) bekezdés]. Helytállóan vizsgálta a nyilatkozó alperes feltehető akaratát, ezen belül azt, hogy a felperes munkaviszonyát azonnali hatállyal kívánta megszüntetni, másrészt, hogy az akarata nem irányult a felperes személyét, munkavégzését érintő körülmények megjelölésére. A jognyilatkozat nyelvtani értelmezése alapján sem vonható le olyan következtetés, hogy az alperes a felperes terhére rendkívüli felmondási okot jelölt meg. A megszüntetést megjelölő szövegrész előtti szöveg az alperes gazdasági társaság helyzetét értékeli, ezt követően nem tartalmaz a felperesre vonatkozó indokot ("...a cégünkben ...kialakult problémák miatt ...személyi változtatásokat kell alkalmaznunk ...egyeztetések után azt a döntést hoztam, hogy többek között önnek is megköszönjem az eddigi munkáját, és bejelentsem, hogy sajnos arra a továbbiakban nem tartunk igényt"). Mindezekből következően a másodfokú bíróság helytállóan értékelte a nyilatkozattevő alperes akaratát, a jognyilatkozat tartalmát, amely kétséget kizáróan a munkaviszony azonnali hatályú megszüntetésére irányult oly módon, hogy nem tartalmazott megállapítást a felperes személyére és munkavégzésére vonatkozóan. Ezért a felülvizsgálati kérelemben a felperes tévesen hivatkozott arra, hogy az alperes jognyilatkozata rendkívüli felmondásnak minősül, és ilyenként kell elbírálni.
A kifejtettek miatt a Legfelsőbb Bíróság a Pp. 275. § (2) és (3) bekezdése szerint a megyei bíróság ítéletét hatályában fenntartotta. (Mfv. I. 10.304/2006.)
368. A munkáltató tevékenységi területén azonos tevékenységi körű saját művészeti iskola szervezése az Mt. akkori 3. § (3) bekezdésébe ütköző, a munkáltató gazdasági érdekét veszélyeztető magatartás volt, ami a munkáltatói rendkívüli felmondást megalapozta (Mt. 96. §)
A felperes keresetében a munkáltatói rendkívüli felmondás jogellenességének megállapítását és annak jogkövetkezményei alkalmazását kérte.
A munkaügyi bíróság ítéletével a rendkívüli felmondást hatályon kívül helyezte és az alperest elmaradt munkabér és a felmentési időre járó átlagkereset, valamint hat havi átlagkeresetnek megfelelő összeg megfizetésére kötelezte, ezt meghaladóan a felperes keresetét elutasította.
Az ítéleti tényállás szerint a felperes 2002. szeptember 1-jétől állt az alperes alkalmazásában kettős munkakörben, teljes munkaidejének 10.százalékában igazgatóhelyettesi, míg 90 százalékában táncpedagógusi feladatokat látott el. Az alperes a "2002. május 6-án" kelt rendkívüli felmondással megszüntette a felperes munkaviszonyát, intézkedését 11 pontban felsorolt kötelezettségszegéssel, illetve mulasztással indokolta. A munkaügyi bíróság szerint a rendkívüli felmondás önmagában amiatt jogellenes, hogy a dátumozása nem felel meg a valóságnak, hiszen a felperes munkaviszonya az alperesnél 2002. szeptember 1-jétől állt fenn, a felmondás pedig 2002. május 6-án kelt. A rendkívüli felmondás indokai tekintetében a bíróság megállapította, hogy azok a tanúvallomások szerint nem alapozták meg a felperes munkaviszonyának rendkívüli felmondással történő megszüntetését.
Az alperes fellebbezése folytán eljárt megyei bíróság ítéletével a munkaügyi bíróság ítéletét helybenhagyta. A megyei bíróság a rendkívüli felmondás 1-10. pontjában felsorolt indokokat túlságosan általánosnak minősítette, emiatt a rendkívüli felmondás jogának a törvényes határidőn belül való gyakorlását sem találta megállapíthatónak. Egyedül a 11. pontban foglalt kötelezettségszegés kapcsán állapította meg a megyei bíróság, hogy az alperes bizonyítottan határidőben gyakorolta a rendkívüli felmondás jogát, azonban a kötelezettségszegés csekély jelentőségére tekintettel nem tartotta megalapozottnak a rendkívüli felmondást.
Az alperes felülvizsgálati kérelme folytán a Legfelsőbb Bíróság végzésével a megyei bíróság ítéletét hatályon kívül helyezte, és a megyei bíróságot új eljárásra és új határozat hozatalára utasította. A végzés indokolása szerint a rendkívüli felmondás indokolásából kitűnik, hogy milyen tényekre, kötelezettségszegésekre alapította az alperes az intézkedését, ezért az alperest terhelő bizonyítás keretében a bekövetkezés és a tudomásszerzés időpontja tisztázható. A felperes a terhére rótt magatartásokkal kapcsolatban részletes észrevételeket tett, maga sem hivatkozott arra, hogy az indokolás a számára nem világos. A rendkívüli felmondás 11. pontjával kapcsolatban pedig a másodfokú bíróság nem indokolta meg kellően a levont következtetését. Mindezek alapján a Legfelsőbb Bíróság a fellebbezés teljes körű elbírálása végett új eljárásra, új határozat hozatalára utasította a másodfokú bíróságot.
A megyei bíróság az új eljárásban hozott ítéletével a munkaügyi bíróság ítéletének fellebbezett részét megváltoztatta és a felperes keresetét elutasította.
A másodfokú bíróság megállapította, hogy a rendkívüli felmondás dátumának elírása önmagában a rendkívüli felmondás jogellenességét nem eredményezi. A rendkívüli felmondás 11 pontjában foglalt kötelezettségszegéseket illetően a felek nyilatkozatai és a perbeli tanúvallomások alapján tényként állapította meg, hogy: a ny.-i társastánc tanítást a felperes vállalta, arra hivatkozott, hogy idő hiányában nem tudott ennek eleget tenni (1. pont); a felperes ellenőrzés céljából a naplókat nem adta le, akadályozta a napló ellenőrzését, az adatok egyeztetését, ennek még az általa megadott időpontban sem tett eleget (2. pont). A titoktartási kötelezettség megszegése (3. pont), a munkakörével összeférhetetlen, a munkáltató érdekeit sértő tevékenység, saját művészeti iskola és nyári gyermektábor szervezése (4-7. pont), az iskolát fenntartó alapítvány kuratóriumának becsmérlése, lejáratása (8. pont) kötelezettségszegéseket a felhívott tanúvallomások alapján ugyancsak bizonyítottnak találta a megyei bíróság. A rendkívüli felmondás 9. és 10. pontjaiban foglaltakat az alperes nem tudta a perben bizonyítani. Az a körülmény pedig, hogy a rendkívüli felmondással kapcsolatban a felperes nem élt az alperes igazgatója által biztosított védekezés jogával (11. pont), terhére nem értékelhető kötelezettségszegésként. A rendkívüli felmondás túlnyomó részt bizonyított indokai alapján a másodfokú bíróság az alperes rendkívüli felmondását alaposnak találta. Hangsúlyozta, hogy felperes a terhére rótt és bizonyított magatartásával sértette az alperes munkáltató érdekeit, az iskola vezetését rossz színben tüntette fel, ez már önmagában is olyan súlyú kötelezettségszegés, amely a rendkívüli felmondást megalapozta.
A felperes felülvizsgálati kérelmében a jogerős ítélet megváltoztatását, és az elsőfokú ítélet helybenhagyását, valamint az alperes perköltségben marasztalását kérte. Mindenekelőtt arra hivatkozott, hogy Sz. E. igazgató nem volt jogosult az alperes képviseletére, mivel bűncselekményt követett el, amely miatt megrovásban részesült. A rendkívüli felmondás egyes pontjaival kapcsolatban korábbi álláspontját fenntartva vitatta a terhére megállapított kötelezettségszegések bizonyított voltát. A nevelési-oktatási intézmények működésével kapcsolatos nyilvántartások vezetésére vonatkozó előírásokra, egyes tanúvallomásokra hivatkozott. Továbbá azzal érvelt, hogy nem sérthette a közoktatási intézmény gazdasági érdekeit, mert az állami normatívára a fenntartó jogosult, az alperest fenntartó intézmény pedig őt nem perelte be. Álláspontja szerint a munkáltató részéről még a rendes felmondás is méltatlan lett volna.
Az alperes ellenkérelmében a jogerős ítélet hatályban tartását kérte.
A felülvizsgálati kérelem nem alapos.
A felperes terhére rótt, a munkáltató érdekeit sértő magatartást - miszerint az alperes tevékenységi területén felperes saját művészeti iskolát szervezett - a jogerős ítélet a per adatai alapján megalapozottan találta bizonyítottnak.
A peres iratok alapján megállapítható, hogy az alperes művészetoktatási intézmény 2002. október 1-jén kelt alapító okirata szerint az iskola oktatási feladatot látott el - többek között - L. és K. községekben, és ezeken a telephelyeken működési engedélyt is kapott. A B. községben lévő telephely pedig utólag törlésre került ugyan, ténylegesen azonban a b.-i iskola igazgatójával kötött szóbeli megállapodás alapján ott is folytatott az alperes oktatást 2002/2003. tanévben. A b.-i iskola igazgatóját felperes felkereste és jelezte, hogy saját művészeti iskolát kíván indítani, és székhelyként vagy telephelyként szeretné az iskolát szerepeltetni. A k.-i általános iskola igazgatója a szülőktől és a tanulóktól szerzett tudomást 2003 áprilisában, hogy felperes saját művészeti iskolát szervez, jelentkezési lapokat osztott. K. Cs. Á.-né szülő tanúvallomásában megerősítette, hogy a k.-i iskolában az alperes táncoktatásában résztvevő lányának a felperes az általa szervezett iskolába adott jelentkezési lapot. Az alperes iskolában alkalmazásban álló személyt kívánt felperes beszervezni 2003. március-áprilisában a saját iskolájába. A l.-i általános iskola igazgatóját is megkereste felperes 2003 márciusában azzal, hogy magániskolát akar létesíteni és a l.-i iskolát jelölné ki bázisintézménynek. A tárgyaláson személyesen jelenlevő felperes az előbbieket nem vitatta, perbeli nyilatkozatában maga is elismerte, hogy az alpereshez tartozó két iskolát (L., B.) szerette volna leválasztani, azt kihirdette a tanítványai körében, szervezték a tanítványokat, osztották a jelentkezési lapokat.
Az előbbiek alapján megalapozottan következtetett a jogerős ítélet arra, hogy a felperes az alperes érdekeit sértő magatartást tanúsított. A munkáltató tevékenységi területén azonos tevékenységi körű saját művészeti iskola szervezése az Mt. 3. § (5) bekezdésébe ütköző, a munkáltató gazdasági érdekét veszélyeztető magatartás.
A felperes ezzel a munkaviszonyából eredő lényeges kötelezettségét szándékosan, jelentős mértékben megszegte. Ez a minősített kötelezettségszegés az Mt. 96. § (1) bekezdés a) pontja szerint a rendkívüli felmondás jogszerű indokául szolgált.
A rendkívüli felmondásban megjelölt több indok esetén, ha egy indok jogszerűnek bizonyul, az intézkedés jogszerűsége megállapítható. Erre tekintettel a felülvizsgálati kérelemben vitatott további indokok vizsgálatát a Legfelsőbb Bíróság mellőzte.
A kifejtettekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság a Pp. 275. § (3) bekezdése alapján a jogerős ítéletet hatályában fenntartotta. (Mfv. II. 10.312/2006.)
369. Ha a munkáltató a munkavállaló ismételt késéseivel kapcsolatban egy éven át nem alkalmazott semmilyen jogkövetkezményt, vizsgálni kell, hogy az ezt követő egyszeri késés a tényállás teljes körű értékelése nélkül megalapozta-e a rendkívüli felmondást (Mt. 96. §).
A felperes a felülvizsgálati kérelmében az Mt. 3. § (1) bekezdésébe, és az Mt. 4. § (1) bekezdésébe ütköző jogszabálysértést panaszolt, sérelmezte, hogy a bíróságok ítéletének indokolása nem tért ki az általa előadott rendeltetésszerű joggyakorlásra. Álláspontja szerint - melyet részletesen indokolt - a magatartása (folyamatos késések) nem valósított meg minősített kötelezettségszegést. Arra is hivatkozott, hogy egy korábbi késés miatt kiadott írásbeli figyelmeztetésében az alperes a kötelezettségszegés ismétlődése esetére a rugalmas munkaidő megvonását helyezte kilátásba, ehelyett - az ellentmondásos magatartás kizártságának elve miatt - jogellenesen élt a rendkívüli felmondás jogával. Érvelése szerint a jóhiszeműség és tisztesség, továbbá a rendeltetésszerű joggyakorlás követelménye miatt, mivel az alperes a korábbi rendszeres késéseket nem értékelte, ugyanazért a cselekményért ellentétes jogkövetkezményt (rendkívüli felmondást) nem alkalmazhat. A vezérigazgató tanúvallomása alapján azt is előadta, hogy hirtelen indulat alapján került sor a perbeli alperesi jognyilatkozat-tételre. Az írásban megjelölt iratok helyett eltérő indokra továbbá nem lehet hivatkozni (értekezlet), illetve a megérkezését követően megállapítható volt, hogy mivel a vezérigazgató nem kérte a felperes szakmai véleményét, az értekezleten jelen voltak véleménye elégséges volt.
Az alperes felülvizsgálati ellenkérelmében a jogerős ítélet hatályában való fenntartását kérte, részletesen előadta érvelését arról, hogy a bizonyítékokat a másodfokú bíróság miért értékelte a törvénynek megfelelően. Ennek lényege szerint a felperesnek a rendkívüli felmondásra alapot adódó késése az alperes jognyilatkozatát kellően megalapozta.
Az elsőfokú bíróság a következőket állapította meg.
A felperes főosztályvezető munkakörben állt az alperesnél munkaviszonyban. Az alperes 2003. augusztus 19-én a felperes munkaviszonyát rendkívüli felmondással megszüntette. Ennek indokaként az Mt. 103. § (1) bekezdés a) pontjában, valamint a kollektív szerződés III. fejezet 4., és 7. pontjában meghatározott szándékos és jelentős kötelezettségszegést jelölt meg, mert a felperes folyamatosan jelentősen késve jelent meg a munkahelyén. Ezt a magatartást tanúsította a rendkívüli felmondás napján is. A felperes keresete a rendkívüli felmondás jogellenességének megállapítására és a jogellenesség jogkövetkezményeinek alkalmazására irányult.
Az elsőfokú bíróság a bizonyítási eljárás eredménye, ezen belül L. P. és H. F. tanúk vallomása alapján azt állapította meg, hogy a felperes rendszeresen elkésett a munkahelyéről. A rendkívüli felmondás napján külön telefoni értesítés ellenére nem jelent meg a reggel 10 órakor kezdődő értekezleten. Az alperesnél hatályos kollektív szerződés rugalmas munkaidőrendszert ír elő, amely értelmében a törzsidőben (hétfőtől csütörtökig 8.45 perctől 12 óráig és 13.30 perctől 15 óráig) a munkahelyen kell tartózkodni. A felperes rendszeresen 9 és 10 óra között érkezett be a munkahelyére, számos esetben 10.óra után. A rendkívüli felmondást megelőző héten a munkaügyi bíróság megállapítása szerint a felperes 9 óra 18 perc és 11 óra 57 perc között érkezett be a munkahelyére.
L. P. vezérigazgató, a munkáltató jogkör gyakorlója 2002 januárjában szóban közölte a felperessel, hogy változtasson a munkába érkezési szokásain. E beszélgetés eredménytelensége után a felperes 2002. szeptember 11-én írásbeli figyelmeztetést kapott a késések miatt, egyben a munkáltatói jogkör gyakorlója kilátásba helyezte a rugalmas munkaidőrendszer szerinti munkavégzési lehetőség megvonását, illetve szükség esetén munkajogi szankciók alkalmazását.
H. F. tanúvallomásából a munkaügyi bíróság azt állapította meg, hogy a felperes a magatartásán az írásbeli figyelmeztetés után nem változtatott.
A bizonyítási eljárás eredményét az elsőfokú bíróság akként mérlegelte, hogy a felperes figyelmeztetés ellenére nem tartotta be a munkakezdésre vonatkozó szabályokat, a magatartására érdemi magyarázatot nem adott. Mindezeket, és a felperes munkakörét is értékelve az elsőfokú bíróság álláspontja szerint a felperes súlyos gondatlansággal lényeges kötelezettségét jelentős mértékben megszegte, ezért az alperes rendkívüli felmondása nem jogellenes. A fentieken túlmenően a munkaügyi bíróság rendelkezett a felülvizsgálati eljárásban nem szereplő nem vagyoni kártérítés iránti követelés tárgyában is.
A elsőfokú bíróság ítélete ellen a felperes fellebbezést nyújtott be.
A megyei bíróság ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta. A másodfokú bíróság a tényállást a munkáltatói jogok gyakorlása, valamint az alperesi munkavállalóknak a felperes munkaviszonyának megszüntetéséről írt körlevele tekintetében kiegészítette. A kiegészített tényállás alapján is egyetértett az elsőfokú bíróság érdemi döntésével. A másodfokú bíróság a felperes késéseit azok időtartama és rendszeressége miatt jelentős mértékűnek minősítette, továbbá álláspontja szerint a folyamatos kötelezettségszegő magatartás a súlyos gondatlanságot megalapozza. Ezért az Mt. 103. § (1) bekezdés a) pontjának megsértése az adott esetben - annak ellenére, hogy az alperes a késéseket eddig tolerálta - jogszerű indoka volt az alperes rendkívüli felmondásának.
A felülvizsgálati eljárás tárgyát az alperes rendkívüli felmondásával kapcsolatos másodfokú döntés képezte [Pp. 275. § (2) bekezdés].
A felülvizsgálati kérelem az alábbiak szerint alapos.
Az egységes ítélkezési gyakorlat szerint a munkavállaló sorozatos késése a munkáltató rendkívüli felmondását általában megalapozhatja [Mt. 103. § (1) bekezdés a) pont]. A törvény értelmében munkáltatót terheli az a kötelezettség, hogy a rendkívüli felmondást megalapozó kötelezettségszegés törvényi feltételeinek fennállását - ezen belül a magatartás súlyát - bizonyítsa [Mt. 96. § (2) bekezdés, 89. § (2) bekezdés].
A 2002. szeptember 11-ei írásbeli figyelmeztetést kiváltó késéseket követően a rendkívüli felmondás keltéig, 2003. szeptember 19-éig a felperes általa elismerten számos alkalommal nem tartotta be a számára előírt munkaidőben való megjelenésre irányuló kötelezettségét. E felperesi magatartással szemben az alperes ellentmondásos magatartást tanúsított. E körbe tartozóan az írásbeli figyelmeztetést követően két nap múlva (2002. szeptember 13-án) a felperes részére 360 000 forint "ösztönző jutalom" kifizetéséről rendelkezett, 2003. január 1-jével jelentős személyi alapbéremelésben részesítette, illetve nem vitatta azt az előadást, miszerint köztudomású volt, hogy a felperes a munkáját rendesen elvégezte. Mindezekkel ellentétesek azok a bizonyítékok, amelyek a felperes többszöri figyelmeztetésére utalnak a késések miatt. A bizonyítékok alapján az tehát megállapítható, hogy az alperes a késések miatt 2002. szeptember 13-ától a rendkívüli felmondásig tartó időszakban nem alkalmazott semmilyen jogkövetkezményt.
A 2003. szeptember 19-ei bizonyított késéssel összefüggésben az elsőfokú bíróság helyesen állapította meg, hogy a rendkívüli felmondási okként való megjelölés hiányában nem volt vizsgálható a felperesnek ezen a napon a munkatársa telefonhívásával kapcsolatos magatartása. Mindezek miatt a másodfokú bíróság a Pp. 206. § (1) bekezdés megsértésével, a bizonyítás eredményének teljes körű értékelése nélkül állapította meg, hogy a 2003. augusztus 19-ei "megismételt kötelezettségszegés" az alperes döntését megalapozta. A megismételt eljárásban ezért a felperes fellebbezésének elbírálása során a jóhiszemű és tisztességes joggyakorlás elve alapján és valamennyi bizonyítékot figyelembe véve kell dönteni a felek magatartásának értékelésével arról, hogy a rendkívüli felmondásban megjelölt indok a törvény együttes feltételeinek [Mt. 96. § (1) bekezdés a) pont] megfelelt-e, és az alperes mindezeket - különösen a jelentős mértéket - bizonyította-e.
Mindezek alapján a Legfelsőbb Bíróság a megyei bíróság ítéletét hatályon kívül helyezte és a másodfokú bíróságot új eljárásra és új határozat hozatalára utasította [Pp. 275. § (4) bekezdés]. (Mfv. I. 10.397/2006)
370. Ha a munkáltató februárban szerzett tudomást a munkavállalója kötelezettségszegéséről, de az írásba foglalt bizonyítékokat csak áprilisban kapta meg, ettől számítva jogszerűen élt rendkívüli felmondással (Mt. 96. §).
A felperes keresete az alperes 2003. április 22-ei rendkívüli felmondása jogellenességének jogkövetkezményei alkalmazására irányult.
A munkaügyi bíróság ítéletével a keresetet elutasította.
Az elsőfokú ítéleti tényállás szerint a felperest, mint mérésvezetőt az alperes 2003 februárjában egy szakszervizbe küldte. A visszatérése után a szerviz tulajdonosa felhívta alperes ügyvezetőjét, hogy a minősíthetetlen magatartást tanúsító felperest többé ne küldjék hozzájuk. Megállapodtak, hogy ennek konkrétumait levélben közli az alperessel. Erre 2003. április 14-én került sor, és az alperes ennek alapján adta ki április 22-én a rendkívüli felmondást, amit az alperes hírnevének rontásával, a felperesnek az ügyfélnél tanúsított nem megfelelő magatartásával indokolt.
A munkaügyi bíróság a lefolytatott bizonyítási eljárás alapján az Mt. 103. § (1) bekezdés c) pontjába ütköző magatartást tanúsító felperes tekintetében megállapította a munkáltatói intézkedés jogszerűségét.
A felperes fellebbezése folytán eljárt megyei bíróság ítéletével az elsőfokú ítéletet helybenhagyta.
A másodfokú bíróság a rendkívüli felmondás indoka és a szerviz tulajdonosa által írt levél tekintetében kiegészített tényállás alapján is megalapozottnak találta az elsőfokú ítéletet azzal, hogy az Mt. 103. § (1) bekezdése mellett az Mt. 3. § (5) bekezdésére is utalt a felperes bizonyított kötelezettségszegő magatartását és annak súlyát illetően.
A másodfokú bíróság a rendkívüli felmondásnak a fellebbezésben sérelmezett elkésettsége tekintetében elsődlegesen a Pp. 247. § (1) bekezdése szerinti keresetváltoztatás tilalmára hivatkozott, mivel a felperes az elsőfokú eljárásban az elkésettség megállapítására irányuló kérelmétől elállt. A másodfokú bíróság kifejtette azonban azt is, hogy az alperes ügyvezetője a 2003. április 22-én kézhez vett levélből kapott egyértelmű és "meggyőző" tájékoztatást a felperes magatartásáról. Megállapította, hogy a szerviz vezetője a fia németországi munkavégzése miatt írta meg később a tájékoztató levelet, mivel a fiával együtt voltak jelen az eseménynél, és szükségesnek tartotta, hogy a levelet együtt fogalmazzák meg.
A felperes felülvizsgálati kérelme - tartalmát tekintve - a jogerős ítélet hatályon kívül helyezésére, új eljárás elrendelésére, és új határozat hozatalára irányult. Elsődlegesen a jogi képviselője "szarvashibájára" hivatkozott, amely miatt a megfelelő szervhez panasszal is élt, de álláspontja szerint "a bíróságok sem álltak a feladatuk magaslatán", mivel nem tárták fel a történteket. Sérelmezte, hogy a rendkívüli felmondás előtt a munkáltató nem adott módot a védekezésre, a felmondás valóságos oka létszámleépítés volt. A rendkívüli felmondás szubjektív határideje túllépése megállapítására irányuló kérelmének az elsőfokú eljárásban történt fenn nem tartása tekintetében előadta, hogy a jogi képviselő e körbeni nyilatkozatától függetlenül az eljárt bíróságoknak értékelniük kellett volna S. É. tanúnyilatkozatát arról, hogy 2003. február 7-én az ügyvezető már tudott a rendkívüli felmondási okról. Érvelése szerint a bíróság a Pp. 206. § (1) bekezdése értelmében "szabadon értékelhet a bizonyítási anyag mérlegelése alapján az ügyetlen ügyfél visszalépésétől függetlenül", sőt a Pp. 256/C. § (4) bekezdése alapján, ha az elsőfokú bíróságot mulasztás terheli, bizonyítás felvételének is helye lett volna. Kifejtette még, hogy a felmondás indoka általános volt, és nem volt alkalmas a kötelezettségszegés súlyának megítélésére. Álláspontja szerint a két hónapos késedelem és a csoportos létszámcsökkentés eleve "kétségessé teszi" a munkáltató jó szándékát, mivel valójában megszabadulni akartak a felperestől.
Az alperes felülvizsgálati ellenkérelmében a jogerős ítélet hatályában való fenntartását kérte. Kiemelte, hogy a felperes megsértette az Mt. 3. § (5) bekezdésében előírt kötelezettségét, továbbá arra is hivatkozott, hogy a tudomásszerzéshez képest határidőben élt a rendkívüli felmondási jogával.
A felülvizsgálati kérelem nem alapos.
A felülvizsgálati kérelem nem vitatta azt a jogerős ítéleti megállapítást, hogy a felperes az elsőfokú eljárásban nem tartotta fenn a rendkívüli felmondás elkésettségének megállapítására irányuló kérelmét. Ezért az elsőfokú bíróság mellőzte a rendkívüli felmondás szubjektív határideje vizsgálatát és a tényállást a Pp. 162. §-a szerint állapította meg.
Erre a tényállásra a másodfokú bíróság érdemben is kifejtve álláspontját helyesen alkalmazta a jogot, amely szerint a rendkívüli felmondás szubjektív határideje akkor kezdődik, amikor a munkáltatói jogkör gyakorlója mindazoknak az ismereteknek a teljes körű és megnyugtató birtokába jut, amelyek alapján megítélheti nemcsak a kötelezettségszegést, hanem annak terjedelmét, a munkavállaló vétkességét, és a vétkessége súlyát is.
A mindezekkel ellentétes felperesi érvelés nem fogadható el, minthogy a félnek az első- és a másodfokú eljárásban a jogi képviselője részére a per vitelére adott meghatalmazása a Pp. 70. § (2) bekezdéséből következően a perrel kapcsolatos valamennyi nyilatkozatra és cselekményre kiterjed, az eljárt bíróságok törvénysértés nélkül vették alapul a felperes korábbi jogi képviselőjének nyilatkozatát. A perbeli meghatalmazás semmilyen korlátozást nem tartalmazott [Pp. 70. § (4) bekezdés]. A felperesnek a korábbi jogi képviselőjével fennálló a jogerős ítéletet követően keletkezett esetleges vitája, panasza a felülvizsgálati eljárásban nem vehető figyelembe, arra, mint a jogerős ítélet felülvizsgálatát megalapozó körülményre, nem lehet hivatkozni [Pp. 270. § (2) bekezdés].
Az eljárt bíróságok az MK 95. számú állásfoglalás alapján helytállóan bocsátkoztak a rendkívüli felmondás indokának vizsgálatába, mivel annak összefoglaló indokából a felperes nyilvánvalóan tudomást szerzett arról, hogy mely kötelezettségszegés miatt élt az alperes a munkaviszonyt azonnali hatállyal megszüntető szankcióval (BH 2005/120; 2005/330). Az indokból a kötelezettségszegés súlya, a felperes vétkessége a perben lefolytatott bizonyítási eljárás adatai alapján megítélhető volt. Nem érinti ugyanis a rendkívüli felmondás jogszerűségét, ha a munkáltató abban nem hivatkozik a szándékosságra, illetve a súlyos gondatlanságra, mivel jogvita esetén a kötelezettség minősítése a bíróságra tartozik (MD II/259.). A felperesnek felrótt kötelezettségszegés - az alperes egyik megrendelőjénél a megrendelőt és az alperest is sértő minősíthetetlen magatartása - a rendkívüli felmondás jogszerű alapjául szolgált, a másodfokú bíróság az értékelés körében megalapozottan hivatkozott a felperes magatartását illetően az Mt. 3. § (5) bekezdésében és a 103. § (1) bekezdés c) pontjában szabályozott lényeges kötelezettségek jelentős megsértésére, a felperes vétkességének az Mt. 96. § (1) bekezdés a) pontja szerinti bizonyítottságára.
A kifejtettek alapján a Legfelsőbb Bíróság a Pp. 275. § (3) bekezdése alapján a jogerős ítéletet hatályában fenntartotta. (Mfv. I. 10.418/2006.)
371. Ha a munkavállaló a munkaviszonyából eredő több kötelezettségét szándékosan és jelentős mértékben megszegte (a munkáltatói szoftvereket nem a licencszerződésnek megfelelően használta stb.), munkaviszonyának rendkívüli felmondással történt megszüntetése jogszerűen történt (Mt. 96. §).
A felperes keresetében az alperes 2004. május 13-án kelt rendkívüli felmondása jogellenességének megállapítását, és az ehhez fűződő jogkövetkezmények alkalmazását kérte, eredeti munkakörébe történi visszahelyezése mellett.
A munkaügyi bíróság ítéletével a keresetet elutasította, és a felperest perköltség viselésére kötelezte.
Az elsőfokú ítéleti tényállás lényege szerint a felperes 1992. június 16-ától állt az alperes, illetve annak jogelődje alkalmazásában, minőség ellenőrként, majd laborvezetőként. Feladatkörébe tartozott az alperesnél az élelmiszeripari HACCP-vel kapcsolatos tevékenység ellátása is. A felperes 2003. márciusától kezdődően - az alperes tudta és engedélye nélkül - vállalkozási tevékenységet is folytatott, amely keretében minőségbiztosítási és pénzügyi tanácsadói munkákat vállalt, illetve nyelvoktatással foglalkozott.
A felperes munkaviszonya 2004. május 13-án kelt rendkívüli felmondással került megszüntetésre azon indokolással, hogy munkaköri leírása szerint feladatai közé tartozott a receptúrák és gyártási folyamatok titokként való kezelése, a rá bízott üzleti titkok és információk megtartása. Megsértette az 1999. február 8-án aláírt "vállalati alkalmazotti nyilatkozat"-ot, amelyben vállalta, hogy a cég által vásárolt szoftvereket kizárólag a licencszerződéseknek megfelelően használja. Ezzel szemben munkaidőben a cég eszközeivel a C. C. étterem vendéglátóipari egység részére HACCP dokumentációkat készített és nyomtatott, valamint több olyan dokumentációt is elküldött harmadik fél részére, amelyet mint üzleti titkot meg kellett volna tartania. A rendkívüli felmondás a cég nagyfokú bizalomvesztésére utalt.
A munkaügyi bíróság megállapította, hogy a felperes a munkaviszonyból fakadó több kötelezettségét szándékosan, és jelentős mértékben megszegte, amikor az alperes által vásárolt szoftvereket nem a licencszerződésnek megfelelően használta, és munkaidőben a cég eszközeivel a C. C. étterem részére vendéglátóipari HACCP dokumentációt készített és nyomtatott ki. A felperes ezen magatartása az Mt. 96. § (1) bekezdés b) pontjában foglaltakat kimeríti. Ugyanakkor a bíróság nem találta bizonyítottnak, hogy a felperes üzleti titkot sértett volna, illetve, hogy ilyen tartalmú dokumentumokat küldött volna meg harmadik személyeknek.
A felperes fellebbezése folytán eljárt megyei bíróság ítéletével a munkaügyi bíróság ítéletét annak helyes indokai alapján helybenhagyta, és a felperest perköltség fizetésére kötelezte.
A felperes felülvizsgálati kérelmében a jogerős ítélet megváltoztatását és a jogszabályoknak megfelelő határozat hozatalát kérte. Álláspontja szerint a munkaügyi bíróság törvénysértően járt el, amikor áttért az Mt. 96. §-ának (1) bekezdés b) pontjában foglaltakra, mivel a munkáltató intézkedését az a) pontra alapította. Érvelése szerint az alperes Szervezeti és Működési Szabályzata 15.3. pontjában foglaltakat részére nem ismertették, de tevékenysége amúgy sem merítette ki azt a kört, amelyhez az alperestől engedélyt kellett volna kérni. A C. C. étterem HACCP programját nem a munkáltató számítógépén készítette, azt mindössze három percre vette igénybe, és ennek ellenkezőjét a kirendelt szakértő sem állapította meg.
Az alperes felülvizsgálati ellenkérelme a jogerős ítélet hatályában való fenntartására irányult kifejtve, hogy a rendkívüli felmondás oka a bizalomvesztés volt. Hivatkozása szerint a felperes a németországi cégvezetőhöz írt levelében maga is elismerte, hogy a rendelkezésére bocsátott számítógépet alkalomadtán melléktevékenységére is használta, és ezt erősítette meg a szakértői vélemény is.
A felülvizsgálati kérelem nem alapos.
A munkaügyi bíróság ítéletében helyesen állapította meg, hogy a felperes a Szervezeti és Működési Szabályzat 15.3. pontjában írt kötelezettségének nem tett eleget, a vállalkozási tevékenységét anélkül folytatta, hogy azt a munkáltatójának bejelentette volna, illetőleg arra engedélyét kérte volna. Alaptalan a felülvizsgálati kérelem hivatkozása, miszerint a felperes a Szervezeti és Működési Szabályzat szóban lévő rendelkezését nem ismerte. A felperes maga állította, hogy amennyiben a munkáltató fenti előírásával tisztában lett volna, akkor sem hozta volna vállalkozási tevékenységét az alperes tudomására, mivel ennek során olyan munkát végzett, amely bejelentési kötelezettség körébe nem tartozott. Ez a felperesi érvelés elfogadhatatlan, mivel a vállalkozási tevékenysége a munkaviszony keretében ellátott HACCP dokumentáció készítésével kapcsolatos, így külön szabályozás nélkül is az együttműködési kötelezettség alapján (Mt. 103. §) a felperest bejelentési kötelezettség terhelte.
Ugyancsak helytállóan állapították meg az eljáró bíróságok, hogy a felperes a munkáltató számítógépét időnként munkaviszonyon kívüli melléktevékenysége folytatására is használta, amelyet maga a felperes sem vitatott a németországi cégvezetőnek írt levelében. Az is ítéleti bizonyossággal megállapítást nyert - és ezt a felperes maga sem vitatta -, hogy legalább az alperes nyomtatóját igénybe vette a C. C. étterem részére készített HACCP dokumentáció elkészítése során.
Alaptalanul hivatkozott a felperes arra, hogy az eljáró bíróságok jogszabálysértést követtek el, amikor a rendkívüli felmondásban hivatkozott Mt. 96. § (1) bekezdés a) pontja helyett b) pontra alapítottan találták a rendkívüli felmondást megalapozottnak. A következetes ítélkezési gyakorlat szerint a hivatkozott jogszabály téves megjelölése önmagában nem alapozza meg a rendkívüli felmondás jogellenességét, a bíróságoknak a jognyilatkozat indokai alapján kell a jogellenesség kérdésében döntésüket meghozniuk. Jelen esetben az eljáró bíróságok törvénysértés nélkül állapították meg, hogy a felperessel szembeni bizalomvesztés - amelyet a munkahelyen végzett magáncélú tevékenység valósított meg - a rendkívüli felmondást megalapozottá tette.
Fentiekre figyelemmel a Legfelsőbb Bíróság a Pp. 275. §-ának (3) bekezdése alapján a megyei bíróság ítéletét hatályában fenntartotta. (Mfv. I. 10.461/2006.)
372. Ha a munkavállaló társát a munkahelyen szóban és tettleg megfenyegette, ez a rendkívüli felmondást megalapozta (Mt. 96. §).
A felperes keresetében a munkáltató rendkívüli felmondása jogellenességének megállapítását és ahhoz fűződő jogkövetkezmények alkalmazását kérte, eredeti munkakörébe történő visszahelyezésének mellőzésével.
A munkaügyi bíróság ítéletével a keresetet elutasította, és a felperest perköltség fizetésére kötelezte.
Az elsőfokú ítéleti tényállás lényege szerint a felperes 2001. március 12-étől állt az alperes alkalmazásában, segédmunkásként. Munkaviszonyát az alperes 2004. március 23-án kelt rendkívüli felmondásával szüntette meg, azon indokolással, hogy 2004. március 18-án a délutáni műszakban kollegájával érthetetlen és indokolatlan módon szóváltásba került, szóban és fizikálisan is megfenyegette őt. A rendkívüli felmondás rögzíti, hogy a felperes munkahelyén tanúsított magatartása miatt kollegái számára félelmet és veszélyt jelent - 2004. február 12-én tanúsított hasonló magatartásáról is készült jegyzőkönyv - ezért az alperes a továbbiakban nem tudja foglalkoztatni. A munkáltató intézkedésében a kollektív szerződés 2.2.4.1. pontjában foglaltakra is utalt.
A munkaügyi bíróság álláspontja szerint a felperes azon magatartása, hogy a kollegájával munkahelyén szóváltásba keveredett, majd őt fizikálisan megfenyegette, a munkáltató rendkívüli felmondását megalapozta. Nyomatékosan értékelte a bíróság, hogy a felperes munkahelye veszélyes üzemnek minősül, ahol a munkavégzés csak nyugodt légkörben lehetséges. Az elsőfokú bíróság ítéletében rámutatott arra is, hogy a munkáltató intézkedésének meghozatala előtt ugyan a felperest nem hallgatta meg, ez azonban a rendkívüli felmondást önmagában nem teszi jogellenessé.
A felperes fellebbezése folytán eljárt megyei bíróság ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta, és a felperest a másodfokú eljárási költség megfizetésére kötelezte.
A másodfokú bíróság megítélése szerint a munkáltatónak jogos érdeke fűződik ahhoz, hogy a munkahelyen fegyelem legyen, és joggal várja el, hogy a munkavállalók egymást tiszteletben tartva, nyugodt körülmények között végezzék munkájukat. A felperes viselkedése olyan súlyú volt, amely az azonnali hatályú felmondás alapjául szolgálhatott. A jogerős ítélet megállapítása szerint a pszichiátriai felnőtt szakrendelésen készült lelet és szakvélemény a felperesnél pszichotikus tünetek hiányát rögzíti, ugyanakkor az orvosi jelentés is alátámasztja a tanúk által megjelölt viselkedési problémákat.
A felperes felülvizsgálati kérelmében a jogerős ítélet "megváltoztatását", és az alperes kereset szerinti marasztalását kérte, perköltség fizetésre kötelezése mellett. Álláspontja szerint az eljárt bíróságok tévesen alkalmazták az Mt. 96. §-ának (1) és (2) bekezdésében foglaltakat, valamint az Mt. 103. §-ának (1) bekezdés c) pontját. A rendkívüli felmondásban megjelölt okok nem nyertek bizonyítást, a felperes kollegája testi épségét nem veszélyeztette, munkatársait nem fenyegette, és ők nem is féltek tőle. A felülvizsgálati érvelés szerint a bíróságok nem megfelelően értékelték a 2004. március 18-án kelt pszichiátriai véleményt, amely önmagában elegendő bizonyíték a felperes lelki és szellemi állapotára vonatkozóan.
Az alperes felülvizsgálati ellenkérelmet nem terjesztett elő.
A felülvizsgálati kérelem nem alapos.
Az adott esetben a felülvizsgálati érvelés alapján a felülvizsgálati kérelemben hivatkozottak jogszabálysértés megállapítására nem adtak módot.
Az eljáró bíróságok a felperes vétkességét és az általa elkövetett kötelezettségszegés súlyát a körülmények részletes értékelésével vizsgálták. Törvénysértés nélkül jutottak arra a megállapításra, hogy a felperes munkatársát a perbeli napon szóban és fizikálisan is megfenyegette oly módon, hogy ezzel kollegáiban is félelmet keltett. A munkatársakat kölcsönösen megillető kellő tisztelet és a munkatárs emberi méltóságát figyelembe vevő magatartás a törvényben megjelölt együttműködés körébe tartozik [Mt. 103. § (1) bekezdés c) pontja], ezért az ezt sértő munkavállalói magatartás nyilvánvalóan szankcionálható. Helytálló a jogerős ítélet azon okfejtése is, hogy a felperes nagy odafigyelést igénylő, balesetveszélynek kitett munkahelyen dolgozott, ahol a nyugodt munkahelyi légkör és az egymásnak támogatást nyújtó munkahelyi kollektíva megteremtése a munkáltató alapvető érdeke, de egyben kötelezettsége is.
A munkáltatói rendkívüli felmondást megelőzően a törvényben meghatározott kivétellel, lehetőséget kell adni a munkavállalónak a vele szemben felhozott kifogásokkal szembeni védekezésre [Mt. 89. § (2) és (5) bekezdés]. Nem vitásan az alperes a rendkívüli felmondás kiadása előtt ezen kötelezettségének nem tett eleget, azonban a következetes ítélkezési gyakorlat szerint a mulasztása önmagában a rendkívüli felmondást jogellenessé nem teszi. A felperest ezáltal lényeges sérelem nem érte, a bizonyítási eljárás során védekezését, illetve ellenérveit előadhatta, amelyeket a bíróság érdemben vizsgált.
Alaptalanul hivatkozott a felperes felülvizsgálati kérelmében a csatolt pszichiátriai felnőtt szakrendelésen készült lelet, illetve szakvélemény tartalmára. Ezen orvosi irat - ahogy a jogerős ítélet helyesen értékelte - a felperesnél tapasztalt, és a tanúk által megjelölt viselkedési problémákat támasztották alá, így az a felperesi magatartás súlyának megítélésénél jelentőséggel nem bírt.
Minderre figyelemmel a Legfelsőbb Bíróság a megyei bíróság ítéletét hatályában fenntartotta a Pp. 275. § (3) bekezdése alapján. (Mfv. I. 10.463/2006.)
373. Ha a pénztáros a megengedettet meghaladóan folytatott az üzleti telefonon magánbeszélgetéseket, ez a rendkívüli felmondást megalapozhatja (Mt. 96. §).
A felperes keresetében az alperes 2003. május 9-én kelt rendkívüli felmondása jogellenességének megállapítását, és a visszahelyezése mellőzésével a jogellenesség jogkövetkezményei alkalmazását kérte.
A Munkaügyi Bíróság ítéletével megállapította a rendkívüli felmondás jogellenességét, és kötelezte az alperest 2 640 000 forint elmaradt munkabér, 255 000 forint felmentési átlagkereset, 220 000 forint végkielégítés, valamint 660 000 forint kárátalány megfizetésére. Az ezt meghaladó igényeket elutasította.
Az elsőfokú ítéleti tényállás szerint a felperes pénztáros munkakörben dolgozott az alperesnél. A munkáltató a rendkívüli felmondást azzal indokolta, hogy a felperes többszöri vezetői utasítás ellenére rendszeresen megsértette a gépi szállítólevelek kezelésével kapcsolatos szabályokat, elmulasztotta a szállítóleveleket aláírni és lepecsételtetni a vásárlókkal. A másik indok szerint munkaidejének jelentős részét - híváslistával bizonyítottan - magánbeszélgetésekkel töltötte, amelynek tarthatatlanságára többször is figyelmeztették.
A felperes tagadta, hogy a rendkívüli felmondás első indokában megjelöltek munkaköri kötelezettségét képezték. A munkaügyi bíróság ezen indok tekintetében a meghallgatott tanúk nyilatkozatai, a felperes munkaszerződése és munkaköri leírása, valamint a perbeli rendkívüli felmondás után követett alperesi gyakorlat alapján azt állapította meg, hogy az alperes csupán a számlázással kapcsolatos kötelezettségeket szabályozta részletesen, a szállítólevelek tekintetében továbbá a felperest követő pénztáros is a felperessel azonosan járt el.
A munkaügyi bíróság a magán-telefonbeszélgetéseket illetően a joggyakorlás 15 napos határidejének elmulasztására következtetett abból, hogy az alperes havonta értesült a munkavállalók hívásairól. Az indok érdemét érintően azt kifogásolta, hogy az alperes nem szerepeltette az indokolásban a perben hivatkozott jogtalan kódhasználatot, és a magánbeszélgetésekre megszabott 1000 forintos értékhatár többszörös meghaladását. A híváslisták alapján továbbá nem látta bizonyítottnak az indok valóságát sem.
Az alperes fellebbezése alapján eljárt megyei bíróság részítéletével az elsőfokú bíróság ítéletét részben megváltoztatta, a felmentési időre járó átlagkereset összegét 85 000 forintra leszállította, az ezen a jogcímen előterjesztett ezt meghaladó keresetet elutasította. Egyebekben az elsőfokú ítéletet helybenhagyta.
A másodfokú bíróság nem fogadta el az alperes fellebbezési érvelését arról, hogy az általa összefoglalónak minősített első indok körében vizsgálhatók a szállítólevelekkel kapcsolatos mulasztások, és az utóbb feltárt szállítólevél megsemmisítés is. A második indokot illetően osztotta az elsőfokú bíróság álláspontját.
Az alperes felülvizsgálati kérelmében a jogerős részítéletnek az elsőfokú ítéletre kiterjedő megváltoztatásával a keresetet elutasító határozat hozatalát kérte. Tartalmát tekintve a bizonyítékok téves értékelésére, a rendkívüli felmondással kapcsolatos bírói gyakorlat, valamint a Pp. 221. § (1) bekezdése megsértésére hivatkozott. Érvelése szerint a Legfelsőbb Bíróság MK 95. számú állásfoglalása alapján a rendkívüli felmondási indokot összefoglalóan megjelölhette, így a szállítólevelekkel kapcsolatos vétkes magatartásokat tévesen hagyták figyelmen kívül az eljárt bíróságok. A szállítólevelek megsemmisítésére vonatkozó felperesi magatartást az eljárt bíróságok által figyelembe nem vett hangszalag, valamint felperes 2005. február 28-ai tárgyaláson tett beismerése is egyértelműen bizonyította. Eszerint a felperes legalábbis tudott a szállítólevelek számítógépből kitörléséről és a példányok eltépéséről. A K.-V. Kft. éppen a szállítólevelek hiánya miatt nem egyenlítette ki a 720 771 forintos tartozását, és a felperes a lehallgatott beszélgetést éppen e kft. képviselőjével, K. I.-vel folytatta. Iratellenesnek tartotta a másik felmondási ok tekintetében az elkésettségre vonatkozó ítéleti megállapítást. Sérelmezte a híváslista és a felperes 2004. március 4-ei elismerése bizonyítékkénti értékelésének mellőzését, az Egységes Munkaügyi Nyilvántartás (EMMA) megkeresésére vonatkozó bizonyítási indítványa elutasítását.
A felperes a felülvizsgálati ellenkérelmében a jogerős ítélet hatályában való fenntartását kérte.
A felülvizsgálati kérelem az alábbiak szerint részben alapos.
A rendkívüli felmondás első indokában megjelölt, a szállítólevelekkel kapcsolatos felperesi kötelezettségszegések tekintetében a munkaügyi bíróság az alperesre háruló bizonyítási teher alapulvételével az összes bizonyíték egybevetése alapján törvénysértés nélkül vonta le a következtetését, mely szerint az alperes ezt az indokot nem bizonyította kétséget kizáróan. Ezzel összefüggésben ki kell emelni, hogy a munkaügyi bíróság a Pp. 206. § (1) bekezdése alapján azért vehette figyelembe döntő bizonyítékként a felperesnek a munkaköri feladatairól szóló előadását, az alperes által készített munkaköri leírást, valamint az alperes által tanúként meghallgatni indítványozott L. P. volt alkalmazott tanúnyilatkozatát, mivel ezekből megállapítható volt a szállítólevelekkel kapcsolatos szabályozatlanság és ellentmondásos gyakorlat. Ezt támasztotta alá a felperes munkaviszonya megszűnését követően az új pénztáros által készített szállítólevél is. A perben az alperes nem tudott olyan egyértelmű bizonyítékkal szolgálni - az elsőfokú tárgyalás berekesztésekor további bizonyítási indítványa nem volt, szakértői bizonyítást nem kért -, amely egyértelműen alátámasztotta volna azt, hogy a felperes magatartása ebben a körben minősített vétkes kötelezettségszegést valósított meg. Az alperes utasítását a felperessel közölt rendkívüli felmondást követően sem tartották be (BH 2004/390.).
Az Adatvédelmi Biztosnak az elsőfokú eljárásban becsatolt, a felperes által kért véleménye az adott ügy kapcsán kifejtette, hogy a személyes adatok védelméről és a közérdekű adatok nyilvánosságáról szóló 1992. évi LXIII. törvény (Avtv.) 27. § (1) bekezdése szerinti eljárás nem vonatkozik arra az ügyre, amelyben bírósági eljárás van folyamatban. Az Adatvédelmi Biztos állásfoglalása továbbá a bíróságot "nem befolyásolhatja a bizonyítékok megítélésében, mérlegelésében". A Pp. 3. § (1) bekezdésére és a Pp. 6. § (1) bekezdésére figyelemmel az eljáró bíróságok a perben alakszerű bizonyítási szabályokhoz, a bizonyítás meghatározott módjához, vagy meghatározott bizonyító eszközök alkalmazásához nincsenek kötve. Az igazság kiderítése érdekében szabadon felhasználhatnak minden olyan bizonyítékot, amely a tényállás kiderítésére alkalmas (BH 2001/110.).
A felperes a perben elismerte, hogy a magnófelvétellel kapcsolatos beszélgetést folytatta K. I. nevű vevővel, és kérte őt, az eredeti számlát ne adja ki a kezéből. Arról is nyilatkozott, hogy miután megismerte az alperes által rögzített beszélgetést, ő leírta annak valódi tartalmát, amit majd csatolni fog, kérve a bizonyítékok közötti értékelését. A felperes ezzel összefüggésben bizonyítékot az eljárásban nem csatolt. Mindazonáltal a hangfelvételről készített szószerinti leírás sem volt alkalmas - függetlenül attól, hogy az eredeti felvételt az eljárt bíróságok meghallgatták-e - az adott indok kétséget kizáró bizonyítására. Abban pedig helytállóan foglaltak állást az eljárt bíróságok, hogy a rendkívüli felmondás kiadását követően felmerült új indok (a szállítólevelek szabálytalan megsemmisítése) nem a munkaügyi jogvitára tartozó kérdés, arra is tekintettel, hogy az alperes az első indokot konkrétan - és nem pedig összefoglalóan - jelölte meg.
A második rendkívüli felmondási indokban az alperes azt rótta fel a felperesnek, hogy a munkaidején belül az alperes költségére aránytalanul hosszú időt töltött telefon-magánbeszélgetéssel, és ennek díja az alperes által megengedett mértékét többszörösen meghaladta. Ez az indokolás világos és egyértelmű volt.
A hosszabb ideje egységes bírói gyakorlat értelmében több felmondási - rendkívüli felmondási - indok esetén akkor is megállapítható a jognyilatkozat jogszerűsége, ha nem mindegyik indok bizonyul megalapozottnak, azonban a bebizonyosodott ok a munkáltató intézkedésének jogszerű indokaként szolgálhat [Mt. 96. § (1) bekezdés a) pont, BH 1995/610.].
Az alperes helytállóan hivatkozott a felülvizsgálati kérelmében a telefonbeszélgetésekkel összefüggő indok tekintetében az elkésettség megállapításának megalapozatlanságára, annál is inkább, mivel ezt a felperes az elsőfokú eljárásban maga sem állította. Nem volt vitatott tehát az alperesi előadás, miszerint akkor derült fény a jelentős többletbeszélgetésre, amikor vizsgálni kezdték a felperesnek kiadott kód alapján történt beszélgetéseken túlmenően a 3535-ös kód használatát is. A felperesnek ezen a kódon is voltak általa kezdeményezett telefonbeszélgetései, a becsatolt híváslisták szerint 2003. május 8-áig terjedően. Ezért a 2003. május 9-ei rendkívüli felmondás ezen indok tekintetében nem késett el [Mt. 96. § (4) bekezdés, BH 2005/405.]. A jogvesztő határidő elmulasztása folyamatosan, a rendkívüli felmondáskor is fennálló kötelezettségszegés tekintetében nem következhet be.
A második indok bizonyítottságát illetően nem annak volt jelentősége, hogy a felperes a részére kiadott és az ő magán beszélgetései megfelelő ellenőrzésére szolgáló kódon túlmenően használt más kódot is, hanem annak, hogy bármely kód használatával bizonyíthatóan mennyi magánbeszélgetést folytatott. A perben egyébként a felperes elismerte, hogy más kódon is voltak beszélgetései, de a "telefonközpont többszöri hibájára" hivatkozott, amit azonban csak állított, de nem bizonyított, mint ahogy azt sem, hogy az ügyvezető engedélyezte a keret túllépését. Az alperes által hivatkozott jogtalan kódhasználatot támasztotta alá, viszont az a körülmény, hogy a becsatolt híváslisták beszélgetései az engedélyezett kód mellett túlnyomórészt a 3535-ös kódról történtek.
Az alperes felülvizsgálati kérelmében megalapozottan sérelmezte a becsatolt híváslisták értékelésének elmaradását. A perbeli adatokból megállapíthatók a felperes családjára, barátaira vonatkozó telefonszámok, erről a felperes is nyilatkozott. A per adatai szerint a felperes ismerte az alperes 2002. október 10-ei körlevelét az alperesi telefon használatáról, a havi 1000 forintos összeghatárról.
A megismételt eljárásban a második indokkal kapcsolatos bizonyítékokat az okszerűség és életszerűség, a logika szabályai szerint kell értékelni. A munkavállalót külön figyelmeztetés nélkül is terheli a munkaidő rendeltetésszerű felhasználásának kötelezettsége, a munkaviszonnyal össze nem függő költségek okozásától való tartózkodás. A meglévő bizonyítékok vizsgálata után kerülhet a bíróság abba a helyzetbe, hogy dönthessen a bizonyítás sikerességéről, vagy sikertelenségéről, az esetleges további (pl. szakértői) bizonyításról az alperesre háruló bizonyítási teher alapján [Pp. 3. § (3) bekezdés, 163. § (1)-(3) bekezdések, 164. § (1) bekezdés].
A kifejtettekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság a Pp. 275. §-ának (4) bekezdése alapján a jogerős részítéletet hatályon kívül helyezte, és a munkaügyi bíróságot új eljárásra és új határozat hozatalára utasította. (Mfv. I. 10.566/2006.)
374. Ha a jogi képviselő fontos ügyben a munkáltató értesítése nélkül elállt a keresettől, ezzel a munkáltató érdekeit sértette, ezért a munkaviszonyának rendkívüli felmondással történt megszüntetése jogszerű volt (Mt. 96. §).
A felperes keresetében rendkívüli felmondása jogellenességének megállapítását, és az ahhoz fűződő jogkövetkezmények alkalmazását kérte, eredeti munkakörébe történő visszahelyezése mellett. Elsődlegesen a rendkívüli felmondás elkésettségére hivatkozott, másodlagosan pedig a felmondási indok valótlanságát állította.
A munkaügyi bíróság ítéletével a keresetet elutasította és a felperest perköltség fizetésére kötelezte.
Az elsőfokú ítéleti tényállás szerint a felperes 1999. július 27-étől állt az alperes alkalmazásában, szeptember 1-jétől vezető jogtanácsosként dolgozott. Feladatát képezte, hogy az alperes vezetőségét írásbeli jelentéssel havonta tájékoztassa a jogi eljárások alakulásáról. Munkaviszonyát az alperes 2004. március 9-én kelt, és ezen a napon postára adott rendkívüli felmondásával szüntette meg azon indokolással, hogy munkaviszonyból származó lényeges kötelezettségét súlyos gondatlansággal, jelentős mértékben megszegte, amikor nem értesítette munkahelyi vezetőjét arról a tényről, miszerint az alperes által a G.-E. Kft. I. rendű és az E. Kft. II. rendű alperes ellen a megyei bíróság Gazdasági Kollégiuma előtti perben a keresettől elállt. A felperes annak ellenére tette ezt, hogy tudta az E. Kft. az alperessel szemben felszámolási eljárást kezdeményezett. Az elállás miatt megszűnt per, és a felszámolási eljárás nagymértékben összefüggött egymással, a hitelező az elállás tényét és a per megszüntetését a felszámolási eljárásban a T.-G. Áruházak fizetésképtelenségének alátámasztására használta fel, ezáltal az adós pozícióját jelentősen gyengítette. A rendkívüli felmondás szerint az elállás tényéről a munkáltató a felszámolási eljárásban őt képviselő külső jogi tanácsadótól szerzett tudomást 2004. február 23-án.
A munkaügyi bíróság elfogadta tényként azt az alperesi hivatkozást, hogy az alperesnél a felperessel szemben munkáltatói jogkört gyakorló P. K. 2003. február 23-án kaphatta meg legkorábban az értesítést a Fővárosi Bíróság előtt folyó per megszüntetéséről, így az intézkedés elkésettségére való hivatkozás alaptalan. Az elsőfokú bíróság nem találta bizonyítottnak azon felperesi védekezést, miszerint e-mail útján az alperesnek megadta a szükséges tájékoztatást. M. I. tanúvallomása alapján megállapította, hogy a felperes által csatolt e-mail egy nyomtatott szöveg, amelyet szövegszerkesztővel készítettek. A "txt kiterjesztés" megjelölés mellett ilyen szöveget bármelyik felhasználó bármely számítógépen létre tud hozni, ilyen formában azonban nem elküldhető. A bíróság álláspontja szerint a felperes három hónap alatt sem tett említést az elállásról, a 2003. december 16-án a K. T. C.-hoz írt e-mail tartalma is a "bizonyítás nehézségeire" utal, holott akkor, több napja már megtörtént a perbeli elállás. Minderre tekintettel a munkaügyi bíróság a rendkívüli felmondás indokait valósnak és okszerűnek találta.
A felperes fellebbezés folytán eljárt megyei bíróság ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta, és a felperest másodfokú perköltség fizetésére kötelezte.
A másodfokú bíróság megállapította, hogy a felperes fölött D. A. gyakorolta a munkáltatói jogkört, és ő írta alá a rendkívüli felmondást is. A peradatok szerint ő a felperes mulasztásáról 2003. február 23-án szerzett tudomást K. T. C.-tól, így a rendkívüli felmondás nem késett el. A fellebbezésben tett állításával ellentétben a felperes a per során a rendkívüli felmondás közölt indokával kapcsolatos bizonyítási indítványt nem tett, szakértő bevonását nem indítványozta, és D. G. tanúkénti meghallgatását sem kérte. Helyesen következtetett az elsőfokú bíróság a rendelkezésre álló bizonyítékok alapján arra, hogy a felperes nem tájékoztatta munkáltatóját arról, miszerint a bírósághoz benyújtotta az elállás iránti kérelmét; magatartása pedig a rendkívüli felmondást megalapozta. A másodfokú bíróság álláspontja szerint a rendeltetésszerű joggyakorlás körében a felperesnek határozott kereseti kérelme nem volt.
A felperes felülvizsgálati kérelme elsődlegesen a jogerős ítélet hatályon kívül helyezésére, és az alperes kereset szerinti marasztalására irányult. Másodlagosan mindkét fokon eljárt bíróság ítéletének hatályon kívül helyezését, és az elsőfokú bíróság új eljárásra és új határozat hozatalra utasítását kérte. Álláspontja szerint a bíróságok a felperes által benyújtott dokumentumokat részrehajlóan ítélték meg, bizonyítási indítványait mellőzték, előadásait figyelmen kívül hagyták, ezáltal megsértették a Pp. 221. §-ában foglaltakat. A bíróságok elmulasztották a hivatkozott e-mail valódiságának megállapítása céljából igazságügyi szakértő kirendelését. A bíróságok nem hallgatták meg D. G. informatikai igazgatót, noha a felperes erre többször kérte a bíróságot, a felmerült ellentmondások tisztázása érdekében. Az ítéletek alapját képező "szakvélemények" homályosak, hiányosak, önmagukkal és a bizonyított tényekkel ellentétben állnak. Indokolatlanul hagyták figyelmen kívül a bíróságok a bizonyítási eljárás során azt a tényt, hogy a felperes, mint munkavállaló csak a feladásig felel az e-mail sorsáért. Érvelése szerint a rendkívüli felmondás indoka azért is valótlan, mert munkaviszonya felmondására elsődlegesen azzal összefüggésben került sor, hogy 2003 végén, 2004 elején az "angliai anyacég" által elrendelt belső ellenőrzés során kénytelen volt olyan hiányosságokat feltárni, amelyek a vezetőség, illetve a vezérigazgató felelősségre vonását megalapozták.
Az alperes felülvizsgálati ellenkérelme a jogerős ítélet hatályában való fenntartására, és a felperes perköltség fizetésre kötelezésére irányult.
A felülvizsgálati kérelem nem alapos.
Az adott esetben a felülvizsgálati érvelés alapján a felülvizsgálati kérelemben hivatkozottak jogszabálysértés megállapítására nem adtak módot. Az eljáró bíróságok a felperes vétkességét és az általa elkövetett kötelezettségszegés súlyát a körülmények részletes értékelésével vizsgálták, és abból helytálló következtetésre jutottak.
Alaptalan a felülvizsgálati kérelem abban a körben, hogy az eljárt bíróságok a felperes által indítványozott bizonyítási eljárást nem folytatták le, nem rendeltek ki igazságügyi szakértőt, illetve nem foganatosították D. G. informatikai igazgató tanúkénti meghallgatását. A másodfokú bíróság ítélete törvénysértés nélkül mutatott rá arra, hogy a felperes a per során szakértő kirendelésére bizonyítási indítványt nem terjesztett elő sem az elektronikus rendszer működésével, sem az e-mail munkáltatóhoz való megérkezésével kapcsolatosan, illetve e körben tanúmeghallgatásra sem tett indítványt. Felülvizsgálati kérelmében is csupán sérelmezte az általa kért bizonyítási eljárás lefolytatásának elmaradását, azonban a másodfokú bíróság fenti megállapításait konkrét formában nem cáfolta, a jogerős ítélet megállapításai ellenére sem jelölte meg, hogy mikor és milyen formában terjesztette elő indítványát a szakértő kirendelése, illetve D. G. tanúkénti meghallgatása érdekében.
Helytállóan hivatkozott a felperes a felülvizsgálati kérelmében arra a következetes bírósági gyakorlatra, amely szerint a fél által beszerzett szakvéleményt a fél nyilatkozataként lehet figyelembe venni (BH 1992/270.). Ez azonban nem zárja ki, hogy a K. Rt. munkatársát tanúként - és nem szakértőként - a bíróság meghallgassa, és az általa vallottakat ítélete meghozatala során a bizonyítékok körében értékelje (Pp. 206. §).
M. I. a tanúvallomásában egyértelműen úgy nyilatkozott, hogy a levélből »nem lehet megállapítani, hogy az ténylegesen elküldésre került, egyrészt azért, mert ez nem számítógépes levél formátumú. Hiányoznak ugyanis azok a jellegzetességek, amelyek megléte esetén állapítható meg, hogy ez egy számítógépes levél ..., ilyen formában, ahogy az iratokhoz becsatolásra került nem mehetett el a címzetthez ..."txt kiterjesztés", egy ilyen szöveget bármelyik felhasználó, bármely txt számítógépen létre tud hozni, ha ilyen formában ezt létrehozza, nem tudja elküldeni«.
A bíróságok a tanúvallomásokat és a rendelkezésre álló egyéb bizonyítékokat helytállóan értékelték, és megalapozott döntést hoztak.
A bizonyított kötelezettségszegés és annak törvénysértés nélkül megállapított súlya megalapozta az alperes rendkívüli felmondását, továbbá az Mt. 4. §-a megsértésének hiányára is helytállóan következtetett a jogerős ítélet. Az egyébként jogszerű Mt. 96. § (1) bekezdés a) pontjában előírt együttes feltételeknek megfelelő rendkívüli felmondás ugyanis nem rendeltetésellenes amiatt, hogy a felperes korábban a belső ellenőrzés vizsgálatánál közreműködött.
A kifejtettekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság a Pp. 275. §-ának (3) bekezdése alapján a megyei bíróság ítéletét hatályában fenntartotta. (Mfv. I. 10.610/2006)
375. A rendkívüli felmondást megalapozta, ha a munkáját önállóan végző könyvelő az egyik általa gondozott bt. tekintetében elmulasztotta a társasági szerződés-módosítás bejelentését (Mt. 96. §).
A felperes keresetében az alperes rendkívüli felmondása jogellenességének megállapítását, és a munkaviszonya helyreállítása mellőzésével a jogellenesség jogkövetkezményei alkalmazását kérte.
A munkaügyi bíróság ítéletével megállapította, hogy az alperes jogellenesen szüntette meg a felperes munkaviszonyát, amely az ítélet jogerőre emelkedésekor szűnik meg. Kötelezte az alperest 753 745 forint elmaradt munkabér, 111 666 forint végkielégítés, 46 528 forint felmentési időre járó átlagkereset, valamint 223 332 forint további átlagkereset megfizetésére.
Az elsőfokú ítéleti tényállás szerint a felperes 1994-től állt munkaviszonyban könyvelőként az alperesnél, majd 1997-2000 között egy betéti társaságnál dolgozott, ezt követően a felperes munkaviszonya - ugyanabban a munkakörben - az alperesnél folytatódott. A felek 2004. február 23-án abban állapodtak meg, hogy a munkaviszony 2004. április 15-én közös megegyezéssel szűnik meg. Az alperes azonban 2004. február 27-én rendkívüli felmondással megszüntette a felperes munkaviszonyát, és ezt azzal indokolta, hogy a felperes február 14-e és 27-e között töltött szabadsága alatt derült fény arra, miszerint 15 napon belül nem jelentette be az általa teljeskörűen könyvelt H. Bt. 2003. november 18-ai társasági szerződés módosításával érintett képviselő változást. A mulasztást az APEH jelezte 200 000 forint bírság kilátásba helyezésével. A felperes továbbá március-április hónapokra előre aláírta és ezzel meghamisította a jelenléti ívet a ledolgozott munkaidő későbbi igazolására, a munkabér kikényszerítésére. Mindezek miatt - az indokolás szerint - a munkáltató bizalma megrendült, a Bt.-vel kapcsolatos mulasztás az ügyfél elvesztését is eredményezheti.
A munkaügyi bíróság az első indok tekintetében megállapította a mulasztás tényét, mivel azonban az APEH szankciót nem alkalmazott, úgy ítélte meg, hogy nem állapíthatók meg az Mt. 96. § (1) bekezdés a) pontjában előírt feltételek. Nem találta megállapíthatónak a jelenléti ívvel kapcsolatos kötelezettségszegést, mivel azokat a felperes az alperes tudtával és jelenlétében töltötte ki. Mindezekre tekintettel a rendkívüli felmondást jogellenesnek minősítette.
Az alperes fellebbezése folytán eljárt megyei bíróság ítéletével a munkaügyi bíróság ítéletét megváltoztatta, és a felperes keresetét elutasította.
A másodfokú bíróság csupán a jelenléti ívvel kapcsolatos kötelezettségszegés hiányára vonatkozó következtetéssel értett egyet, nem osztotta azonban az elsőfokú bíróság álláspontját a másik rendkívüli felmondási indok tekintetében. A másodfokú bíróság bizonyítottnak találta, hogy a felperes már 2003 októberétől könyvelte az érintett társaságot, és a társasági szerződés módosításáról tudomással bírt. E tényállás alapján úgy ítélte meg, hogy a felperes mulasztása kimeríti az Mt. 96. § (1) bekezdés a) pontjában előírt feltételeket, figyelemmel a bizalmi munkakörére.
A felperes felülvizsgálati kérelmében a jogerős ítélet hatályon kívül helyezését, és a keresetének helyt adó határozat hozatalát kérte, mivel álláspontja szerint a jogerős ítélet az Mt. 96. § (1) bekezdésébe ütközik, az indok nem valós és nem okszerű, de a mulasztás valósága esetén sem minősülhet lényeges kötelezettségszegésnek. Ennek alátámasztására az Mt. indokolásában megjelölt példálózó felsorolásra hivatkozott. Álláspontja szerint önmagában az a körülmény, hogy a munkáltató bizalma megrendül a munkavállalóban, nem alapozza meg a rendkívüli felmondást. A felperes a tényállás hiányos és iratellenes megállapítására is hivatkozott, mivel nem volt munkaszerződése, az alperes nem szabályozta a munkaköröket, a munkaidőt, a feladatok átadása rendjét, a munkavállalókat nem látta el utasítással, a számonkérés így alaptalan. Vitatta, hogy a kísérőlevél és megbízás nélkül érkezett társasági szerződéssel kapcsolatosan bármilyen feladata lett volna. Sérelmezte, hogy a másodfokú bíróság nem vizsgálta a perbeli társasági szerződés eredetiségét, a cégbírósághoz benyújtását, bejegyzését.
Az alperes felülvizsgálati ellenkérelmében a jogerős ítélet hatályában való fenntartását kérte. A felperes korábbi kifogásolható munkavégzésére és az emiatti figyelmeztetésére is hivatkozott.
A felperes újabb beadványában bejelentette, hogy a H. Bt. változás-bejegyzési kérelmét a cégbíróság elutasította.
A felülvizsgálati kérelem nem alapos.
A perben nem volt vitás, hogy a felperes az alperesnél könyvelő munkakörben dolgozott, és meghatározott cégek, egyéni vállalkozók könyvelését végezte. A felperes nem tett észrevételt azon alperesi nyilatkozatra mely szerint: "más helyett nem könyvelünk ... mindenki tudta és végezte a dolgát". Ebből következően az alperesnél a könyvelői munkakör önállóságot kívánó bizalmi munkakör volt. Mindezek írásbeli munkaszerződés és munkaköri leírás hiányában is érvényesültek.
Az elsőfokú bíróság által megállapított - és felperesi fellebbezés hiányában már nem vitatható - tényállás szerint a felperesnek 2003 októberétől már feladatát képezte a H. Bt. könyvelése, és a faxon érkezett társasági szerződésből - a felperesi állítással ellentétben - a változások jól megállapíthatóak voltak, mivel azokat az eredeti szöveghez képest dőlt betűkkel írták.
Az elsőfokú bíróság tévesen tulajdonított döntő jelentőséget annak a körülménynek, hogy nem volt pontosan megállapítható, mikor adták át a felperesnek a faxot. Ehelyett annak van jelentősége, hogy a bt.-re vonatkozó bevallást a felperes 2004 februárjában már - minden további nélkül - a társasági szerződésmódosítással érintett új képviselővel íratta alá, tehát az okirat időben eljutott hozzá, ezért legkésőbb ekkor el kellett volna készíteni a változás-bejelentést. A felperes azonban ennek nem tett eleget, és a kötelezettségszegését a munkaköre önálló és bizalmi jellegére tekintettel a másodfokú bíróság törvénysértés nélkül minősítette a rendkívüli felmondást megalapozónak [Mt. 96. § (1) bekezdés a) pont].
A felperes 2004 februárjában a perbeli bt. bevallásának az új képviselővel aláíratásakor maga sem tette kétségessé a társasági szerződésmódosítás tényét. A kötelezettségszegés szempontjából ennek a ténynek és nem a bejegyzésnek volt jelentősége.
A kifejtettekre figyelemmel a Legfelsőbb Bíróság a Pp. 275. §-ának (3) bekezdése alapján a jogerős ítéletet hatályában fenntartotta. (Mfv. I. 10.644/2006.)
376. Ha a gépkocsivezető, aki tartálykocsival olajat szállított, eltért a meghatározott útvonaltól és írásbeli beismerése szerint saját részére 30 liter olajat lefejtett a gk.-ból, ez a munkaviszonyának rendkívüli felmondással történt megszüntetését megalapozta (Mt. 96. §).
A felperes 1973. július 2-ától állt az alperes, illetőleg jogelődje alkalmazásában, gépkocsivezető munkakört töltött be. A felperesnek 2002. szeptember 5-én a GJP-198/XIU-034 forgalmi rendszámú járműszerelvénnyel kellett üzemanyagot szállítania Sz.-ról a v.-i MOL töltőállomásra. A munkavállaló az útvonaltervtől eltérően közlekedett és betért a Sz. határában lévő AGIP töltőállomásra, a járműszerelvénnyel a töltőállomás üzemanyagtartályai mellett parkolt le. Az útvonaltervtől történt eltérést, a megállást és annak okát az alperes diszpécserének nem jelentette be.
Az alperes munkáltató számára biztonsági feladatokat ellátó P. 07 Rt. két munkatársa a felperes által vezetett járműszerelvény mozgását ún. rejtett követéssel ellenőrizte. A felperes által vezetett gépjármű beállását, az ott tapasztaltakat videofelvételen rögzítették. A videofelvétel szerint a gépjárműszerelvény megállását követően, a gépjármű jobb oldalán elhelyezett lefejtő oldali szekrény és a kút tároló tartályai feletti tároló fedél nyitva volt, és egyes üzemanyagtartályok záró elemei sem voltak a helyükön. Ugyanitt egy útjelző bójából átalakított, töltést segítő tölcsér és vödör volt található. Ezzel egyidejűleg a gépjárműszerelvény lefejtő oldali szekrényének csőcsonkjánál üzemanyag csöpögés volt észlelhető.
A biztonsági cég két munkatársa a helyszínen tájékoztatta a munkavállalót az ellenőrzés tényéről, lefolytatásáról és azt jegyzőkönyvben rögzítette. A jegyzőkönyv egyebek mellett tartalmazta, hogy a felperes 30 liter gázolajat fejtett le a tankautó tartályából a saját részére. A jegyzőkönyvben foglaltak valóságát a felperes aláírásával elismerte.
Az alperes üzemviteli vezetője a felperesnek a történtek miatti személyes meghallgatását 2002. szeptember 10-ére tűzte ki. A személyes meghallgatáson a felperes a jegyzőkönyvben rögzített vallomását, beismerését visszavonta arra hivatkozással, hogy a biztonsági cég munkatársai jogellenesen megfenyegették, amikor a rendőrség és a vám- és pénzügyőrség helyszínre történő kihívását helyezték kilátásba.
Az alperes munkáltatói jogkör gyakorlója 2002. szeptember 27-én hozott határozatában a felperes munkaviszonyát az Mt. 96. §-ának (1) bekezdése a) pontjára hivatkozással rendkívüli felmondással megszüntette. A munkáltatói intézkedés indokolása szerint "a videofelvétel és a helyszínen felvett jegyzőkönyv alapján egyértelműen bizonyítottnak minősítem, hogy a munkavállaló szabálytalan lefejtést végzett árueltulajdonítás céljából".
Az alperes a rendkívüli felmondás további indokaként jelölte meg, hogy a felperes megszegte a menetlevelek szabályszerű vezetéséről rendelkező 2/1999. számú Igazgatói utasítást és a 2/2001. számú Igazgatói utasításban foglaltakat.
A munkáltatói döntés ellen a felperes keresetlevelet nyújtott be a munkaügyi bírósághoz, melyben kérte a rendkívüli felmondás jogellenességének a megállapítását, és az alperesnek a jogellenes munkaviszony megszüntetés jogkövetkezményeiben történő marasztalását.
A munkaügyi bíróság ítéletével a felperes keresetét elutasította és kötelezte a felperest perköltség megfizetésére az alperes javára. Az elsőfokú bíróság ítéletének indokolása szerint - a bizonyítási eljárás eredményeként - a rendkívüli felmondásban a felperes terhére rótt szabálytalan üzemanyag-vételezés tényszerűen megállapítható volt. Kiemelte a munkaügyi bíróság, hogy a perbeli esetnek megfelelő üzemanyag-lefejtés - de akár annak kísérlete is - annak mennyiségétől függetlenül, olyan súlyos kötelezettségszegés, amely a rendkívüli felmondást jogszerűen megalapozza.
A keresetet elutasító munkaügyi bírósági döntés ellen a felperes nyújtott be fellebbezést, és az elsőfokú bíróság ítéletének megváltoztatása mellett az alperes kereset szerinti marasztalását kérte. A fellebbezés indokolása szerint nem bizonyosodott be, hogy illegálisan fejtett le üzemanyagot a tartálykocsiból, vétkessége igazolására nem tartotta alkalmasnak az általa aláírt ellenőrzési jegyzőkönyvet és a munkaügyi bíróság által meghallgatott tanúk vallomásait.
A megyei bíróság jogerős ítéletében az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta. A másodfokú bíróság ítéletének indokolása szerint minden kétséget kizáróan bebizonyosodott, hogy a felperes a terhére rótt kötelezettségszegést elkövette, a rendkívüli felmondás időben történt, alakilag és tartalmilag jogszerűen.
A jogerős ítélet ellen a felperes nyújtott be felülvizsgálati kérelmet, melyben elsődlegesen a jogerős ítéletnek az elsőfokú bíróság ítéletére is kiterjedő hatályon kívül helyezését, és az alperesnek a kereseti kérelemnek megfelelő marasztalását kérte. Másodlagosan mindkét, a perben eljáró bíróság ítéletének hatályon kívül helyezését, és a munkaügyi bíróságnak új eljárásra és új határozat hozatalára történő utasítását kérte. A felülvizsgálati kérelem indokolása szerint "azt a feltételezett munkavállalói magatartást, hogy szabálytalanul tért volna le az előírt útvonalról, és egy idegen benzinkútnál két perc alatt 30 liter üzemanyagot fejtett le egy nagy átmérőjű és jelentős gravitációs nyomás alatt álló tartályból a gépkocsivezető, semmilyen körülmény nem támasztotta alá".
Az alperes felülvizsgálati ellenkérelmében a jogerős ítélet hatályában való fenntartását és a felperesnek a felülvizsgálati eljárási költség megfizetésére kötelezését kérte.
A felülvizsgálati kérelem nem alapos.
A perben eljárt munkaügyi bíróság rendkívül széles körben, az eset összes körülményére részletesen kiterjedő bizonyítási eljárást folytatott le, ennek keretében tanúkat hallgatott meg, beszerezte az igazságügyi műszaki szakértői véleményt, megtekintette a biztonsági cég munkatársai által készített videofelvételt. A másodfokú bíróság az iratok alapján megállapította, hogy az elsőfokú bíróság a szükséges bizonyítást lefolytatta, és lényegét tekintve helyesen állapította meg a tényállást. A megyei bíróság további részbizonyítást végzett, és ennek eredményeként kiegészítette a tényállást.
A munkaügyi perbeli (eljárásbeli) bizonyítás azoknak a perbeli cselekményeknek az összessége, melyek segítségével a bíróság a felekkel és egyéb perbeli résztvevőkkel közreműködve az ügy eldöntéséhez szükséges tények valóságát vagy valótlanságát megállapítja. A cél az objektív valóságnak megfelelő tényállás feltárása. A bizonyítás tehát tényeknek, tapasztalati tételeknek, a valóság jelenségeinek megállapítására irányul.
A bizonyítási kötelezettség megoszlásának általános szabálya szerint a per eldöntéséhez szükséges vitás tényeket általában annak a félnek kell bizonyítania, akinek érdekében áll, hogy azokat a bíróság valónak fogadja el. A bizonyítási teher általános (eljárási jogi) szabálya mellett a bizonyítási teher különös szabályai a munkajogban (anyagi jogban) található rendelkezések.
A Mt. 96. §-ának (1) bekezdése a) pontjában meghatározott rendkívüli felmondás indokainak köre szigorúan meghatározott, azaz a munkaviszonyból származó lényeges kötelezettség jelentős mértékben való megszegése szükséges (objektív oldal), ám ezenkívül szükséges az is, hogy e kötelezettségszegés szándékosan vagy súlyos gondatlansággal történjék (szubjektív oldal).
Az Mt 96. §-ának (1) bekezdése a) pontjára alapított munkáltatói rendkívüli felmondás esetében a munkáltató köteles bizonyítani az objektív és szubjektív oldal valóságnak megfelelő fennállását, meglétét és okozatiságát [Mt. 89. §-ának (2) bekezdése].
Abban az esetben azonban, amikor a munkavállaló a terhére rótt munkaviszonyból származó lényeges kötelezettségének jelentős megszegését rögzítő jegyzőkönyv aláírásakor kifejezetten elfogadta az abban foglalt, reá nézve terhelő adatokat, azokra ellentétes megjegyzést nem tett, a jegyzőkönyven szereplő beismeréssel szemben őt terheli az attól eltérő későbbi állításának bizonyítása (MD 232. sz.).
A felperesnek 2002. szeptember 5-én az ellenőrzési jegyzőkönyvben tett beismerésén túlmenően, a perben meghallgatott T. A. diszpécser tanúvallomása és M. I.-né központi kirendeltség-vezető vallomása is azt bizonyította, hogy a felperes a kötelezettségszegés elkövetését követően, közvetlenül még azon a napon beismerte, hogy "megbuktam az ellenőrzésen".
A felperesnek az a perbeli állítása, hogy az ellenőrzési jegyzőkönyvet azért írta alá, mert egyrészt nem akart problémát okozni az AGIP töltőállomás dolgozóinak, másrészt, mert az ellenőrzést lefolytató biztonsági cég dolgozói megfenyegették a rendőrség, illetőleg a vám- és pénzügyőrség kihívásával, nem elfogadható. Amennyiben a felperes nem követett el semmilyen kötelezettségszegést, "csak" beállt a járműszerelvénnyel a bal oldali gumiabroncs nyomását ellenőrizni, akkor a töltőállomás dolgozóiért való aggodalom értelmezhetetlen. A biztonsági cég dolgozói által kilátásba helyezett jogszerű eljárás - a nyomozóhatóságok értesítése - pedig jogellenes fenyegetésnek a bírói gyakorlat értelmében nem minősíthető.
A perben beszerzett igazságügyi műszaki szakértői vélemény egyértelműen alátámasztotta a felperes beismerését - azaz, hogy 30 liter üzemanyagot a gépjárműszerelvény lefejtő rendszerén keresztül, a mérőórát megkerülve, két perc alatt le lehetett fejteni, annak műszaki akadálya nem volt.
A felperesi beismeréssel, a hivatkozott tanúvallomásokkal és az igazságügyi műszaki szakértői véleménnyel megállapított és alátámasztott - a munkáltatói rendkívüli felmondás okát képező - munkavállalói kötelezettség-szegéssel szemben, a felperes eredményre vezető bizonyítási indítványt nem tett.
A kifejtettekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság a Pp. 275. §-ának (3) bekezdése alapján a megyei bíróság ítéletét hatályában fenntartotta. (Mfv. I. 10.650/2006)
377. Ha az üzemi tanács tagjai a dolgozók jóléti céljára rendelt ingatlanok védelme érdekében gyakorolták jogaikat, e tevékenységük nem tette lehetetlenné munkaviszonyuk fenntartását (Mt. 96. §).
A felperesek keresetükben rendkívüli felmondásuk jogellenességének megállapítását és eredeti munkakörükben történő továbbfoglalkoztatásukat kérték az alperes perköltség fizetésére kötelezése mellett. Az I. rendű felperes a rendkívüli felmondás elkésettségére is hivatkozott.
A munkaügyi bíróság ítéletével megállapította a rendkívüli felmondások jogellenességét, elrendelte a felperesek eredeti munkakörben való továbbfoglalkoztatását és kimondta az ítélet előzetes végrehajthatóságát, valamint az alperes perköltség fizetési kötelezettségét.
Az elsőfokú bíróság által megállapított tényállás szerint a felperesek az alperes munkavállalói, egyben az Üzemi Tanács tagjai. Munkaviszonyukat az alperes 2005. augusztus 30-án kelt rendkívüli felmondással szüntette meg az Mt. 96. §-ának (1) bekezdés b) pontja alapján azon indokolással, hogy az Üzemi Tanács tagjaként a H. P. Közösségi Ház, a strand és a P., B. alatti ingatlan értékesítésével kapcsolatban indult bírósági eljárás során az Mt. 69. §, illetve a 22/A. §-a előírásainak megsértésével olyan magatartást tanúsítottak, amely a munkaviszony fenntartását lehetetlenné tette. 2005. augusztus 11-én a B. u. 2. sz. alatti ingatlan tulajdonosától kapott írásbeli tájékoztatás szerint az Üzemi Tanács, illetve a képviseletében eljáró ügyvéd a bírósági nemperes eljárás elsőfokú, nem jogerős végzését eljuttatta részére. A felperesek harmadik személynek adott tájékoztatással megsértették a munkáltató gazdasági érdekeit és veszélyeztették üzleti jó hírnevét. A rendkívüli felmondás I. rendű felperes terhére rótta azt is, hogy az üzleti titoknak minősülő peres ügyekről engedély nélkül tájékoztatást adott a sajtó részére, és ezzel megszegte a Szervezeti és Működési Szabályzatban foglaltakat, valamint az 1/1998. (VI. 4.) számú vezérigazgatói intézkedést.
Az elsőfokú bíróság megállapította, hogy az Mt. 69. §-át az Európai Közösség 2002/14/EK. számú irányelvével együtt kell alkalmazni jelen jogvita eldöntése során. Álláspontja szerint az alperes által hivatkozott bírósági eljárásban az Üzemi Tanács önálló félként lépett fel, a pert a felperesek nem mint munkavállalók indították. A rendkívüli felmondás kizárólag a munkavállaló munkaviszonyával kapcsolatban tanúsított magatartásra alapítható, a felperesek azonban az Üzemi Tanács tagjaiként jártak el. E minőségükben akkor lenne jogsértő az eljárás, ha az üzemi titkot kifejezetten bizalmasan hozta volna az alperes a tudomásukra azon feltétellel, hogy annak további közlésére nem jogosultak. A munkaügyi bíróság az Mt. 22/A. §-ának az I. rendű felperes részéről történő megsértését sem találta bizonyítottnak.
Az alperes fellebbezése folytán eljárt megyei bíróság ítéletével a munkaügyi bíróság ítéletét az alperest terhelő perköltség fizetési kötelezettség tekintetében részben megváltoztatta, egyebekben azt helybenhagyta.
A másodfokú bíróság kifejtette, hogy az alperes üzleti partnerének nem a felperesek juttatták el a nemperes eljárásban hozott bírósági döntésre vonatkozó információt, a rendkívüli felmondásban megjelölt ezen ok nem valós, ezért az intézkedés jogellenes. Az alperesnek kellett volna az eljárás során igazolnia, hogy az I. rendű felperes a sajtónak nyilatkozott és azt is, hogy az általa megjelölt újságcikkekben szereplő információk tőle származnak, továbbá azok mennyiben sértették a társaság gazdasági érdekeit, valamint üzleti jó hírnevét. Az alperes ezen állításait nem bizonyította és arra vonatkozóan sem nyilatkozott, hogy miben állt az általa hivatkozott sérelem. A másodfokú bíróság nem találta helytállónak az I. rendű felperes azon érvelését, hogy a vele közölt munkavállalói intézkedés elkésett.
Az alperes felülvizsgálati kérelme a jogerős ítélet megváltoztatására és a felperesek keresetének elutasítására irányult. Érvelése szerint az Mt. 22/A. § (2) bekezdésében írt kötelezettség azt is magába foglalja, hogy a szakszervezet, vagy a szakszervezet érdekében meghatalmazás alapján eljáró személy védeni köteles a munkáltató jogos gazdasági érdekeit akként is, hogy figyelmezteti a meghatalmazott jogi képviselőt az adat, vagy tény védettségére és az esetleges érdeksérelem lehetőségére. A felperesek által a nem jogerős végzés megküldésével kapcsolatos tevőleges vagy mulasztásos magatartás - a nem jogerős végzés harmadik személyek részére való továbbítása - a munkáltató gazdasági érdekeit súlyosan sértő volt, ezért a rendkívüli felmondás megalapozott.
A felperesek felülvizsgálati ellenkérelmükben a jogerős ítélet hatályában való fenntartását és az alperes perköltség fizetésre kötelezését kérték.
A felülvizsgálati kérelem nem alapos.
A törvény biztosítja, hogy az Üzemi Tanács a munkáltató nyilvántartásába betekinthessen, és a munkáltatótól tájékoztatást kérjen, ha az a munkavállalók munkaviszonyával összefüggő gazdasági és szociális érdekeivel kapcsolatos [Mt. 22. § (1) bekezdés]. Alapvető fontosságú, hogy az Üzemi Tanács működése során megfelelő információkhoz jusson, mivel ez biztosítja, hogy megalapozottan nyilvánítson véleményt a munkáltató tervezett intézkedésével kapcsolatban, vagyis megfelelően működhessen érdekképviseleti, illetve érdekérvényesítő szervként.
Az Mt. 22/A. §-a rögzíti, hogy a szakszervezet, illetve - az Mt. 69. § szerint az Üzemi Tanács - azon információkat, amelyeket a munkáltató kifejezetten üzleti titokként való kezelésre történő utalással adott át, nem adhatja ki harmadik személy részére, nem hozhatja nyilvánosságra, és más módon sem használhatja fel a törvényben meghatározott célok elérésén kívüli tevékenységben. Erre figyelemmel az Üzemi Tanácsot, illetve tagjait a működésük során tudomására jutott adatok tekintetében titoktartási kötelezettség terheli, ez azonban érdekképviseleti tevékenységük gátja nem lehet. A törvénynek megfelelően a titoktartási kötelezettség csak akkor terhelheti az Üzemi Tanácsot, ha az információ nyilvánosságra hozatala a munkáltató jogos gazdasági érdekeit veszélyeztetné, vagy a munkavállalók személyiségi jogait sértené.
Az alperes az Mt. 96. §-ának (1) bekezdés b) pontjára alapította a rendkívüli felmondásokat, miszerint a munkáltatói intézkedést megalapozza a munkavállalók azon magatartása, amely a munkaviszony fenntartását lehetetlenné teszi. A bizonyítás e körben a munkáltatót terheli.
Helytállóan fejtette ki a munkaügyi bíróság ítéletében, hogy a felperesek az Üzemi Tanács tagjaiként a dolgozók jóléti céljaira rendelt ingatlanok védelme érdekében jártak el a hivatkozott bírósági eljárás során, amelyet az Üzemi Tanács kezdeményezett. A felperesek az eljárás során törvényben biztosított jogaikat gyakorolták az Üzemi Tanács tagjaiként, amely tevékenység nem értékelhető olyanként, hogy ezáltal mint munkavállalók a munkaviszonyt lehetetlenné tevő magatartást tanúsítottak. Ezzel ellenkező érvelés (álláspont) elfogadása nem tenné lehetővé az Üzemi Tanács tagjainak érdemi joggyakorlását, mivel ez rendszerint együtt jár a munkáltatóval ellentétes állásponttal, konfliktushelyzet keletkezésével. Mindezek miatt a Legfelsőbb Bíróság álláspontja szerint az ilyen (jóhiszemű és tisztességes) joggyakorlás nem minősül rendkívüli felmondási okként.
Önmagában az a körülmény, hogy a felperesek ismerték az 1/1998. számú vezérigazgatói utasítás rendelkezéseit az üzleti titok védelmével kapcsolatban, nem bizonyít rendkívüli felmondást megalapozó munkavállalói magatartást. Az alperes továbbá nem bizonyította a titokvédelmi szabály megsértése miatt gazdasági érdekeinek sérülését a felperesek munkavállalói magatartásával összefüggésben.
A jogerős ítélet helytállóan utalt az I. rendű felperes vonatkozásában arra is, hogy az alperes nem bizonyította, miszerint ezen munkavállaló tett az ügyben a sajtónak nyilatkozatot, és az sem volt ítéleti bizonyossággal megállapítható, hogy az újságcikkben megjelent információk az alperes gazdasági érdekeit és üzleti jó hírnevét sértették.
A kifejtettek szerint a Legfelsőbb Bíróság a megyei bíróság ítéletét a fenti indokolásbeli módosítással hatályában fenntartotta [Pp. 275. § (3) bekezdés]. (Mfv. I. 10.675/2006)
378. Ha a pincér a vendégekkel szemben több esetben gúnyosan, udvariatlanul viselkedett, ez a munkaviszonyának rendkívüli felmondással történt megszüntetését megalapozta (Mt. 96. §).
A felperes 2000. október 1-jétől állt az alperes alkalmazásában határozatlan idejű munkaviszonyban, felszolgálói munkakörben. Az alperes 2005. április 9-én kelt, a felperes részére - postai úton - április 11-én kézbesített rendkívüli felmondásával a felperes munkaviszonyát 2005. április 15-ével megszüntette. A rendkívüli felmondás indokait az alperes négy pontban foglalta össze: 1)a felperes 2005. március 19-én este tanúsított magatartása; 2) az alperes gazdasági érdekeit sértő az étterem belső ügyeiről kívülállóknak adott tájékoztatás; 3) 2005. április 1-jén a bérjegyzék aláírásának megtagadása; 4) a 2005. március 19-ei eseményt megelőzően a vendégekkel szemben tanúsított nem megfelelő magatartás.
A munkáltatói intézkedés ellen a felperes keresetlevelet nyújtott be a munkaügyi bírósághoz, melyben kérte a rendkívüli felmondás jogellenességének megállapítását, az alperesnek elmaradt munkabér, felmentési időre járó átlagkereset, kilenc havi kárátalány, valamint további 271 154 forint megfizetésére kötelezését.
A munkaügyi bíróság ítéletében megállapította a rendkívüli felmondás jogellenességét, és kötelezte az alperest 374 237 forint elmaradt munkabér, 75 534 forint végkielégítés, 28 955 forint felmentési időre járó bér, továbbá 75 534 forint kárátalány megfizetésére. Ezt meghaladóan a keresetet elutasította. A munkaügyi bíróság a rendkívüli felmondásban megjelölt 1. indok tekintetében megállapította, hogy a rendkívüli felmondás elkésett, arra a nyitva álló 15 napos szubjektív határidőt követően hivatkozott az alperes; a 2. szám alatti indokot nem találta olyan jellegűnek, amire rendkívüli felmondást lehetett volna eredményesen alapítani, a 3. szám alatti indok vonatkozásában kifejtette, hogy a bérjegyzék aláírásának megtagadását követően az alperes egyéb úton (pl. posta) is kézbesíthette volna a felperes munkabérét, a 4. szám alatti indok tekintetében nem tartotta megállapíthatónak az elkövetések időpontját, illetőleg olyan kis súlyú magatartási problémáknak értékelte, melyekre eredményesen rendkívüli felmondás nem alapítható.
A munkaügyi bíróság ítélete ellen az alperes nyújtott be fellebbezést, melyben az elsőfokú ítélet megváltoztatását, és a felperes keresetének teljes elutasítását, valamint perköltségben marasztalását kérte. Másodlagosan a munkaügyi bíróság ítéletének hatályon kívül helyezésével az elsőfokú bíróságnak új eljárásra és új határozat hozatalára utasítását kérte.
A felperes fellebbezési ellenkérelme az elsőfokú ítélet helybenhagyására irányult.
A megyei bíróság ítéletével a munkaügyi bíróság ítéletét megváltoztatta és a felperes keresetét teljes terjedelmében elutasította. A megyei bíróság jogerős ítéletének indokolásában kifejtett álláspontja szerint a rendkívüli felmondásban megjelölt 1. számú felmondási indok tekintetében osztotta a munkaügyi bíróság álláspontját a szubjektív elévülésre figyelemmel; a 2. számú felmondási indokot - ellentétben az elsőfokú bíróság álláspontjával - olyannak értékelte, amely önmagában is megalapozhatja a rendkívüli felmondást. A 3. számú felmondási indok tekintetében osztotta az elsőfokú bíróság álláspontját, a 4. számú felmondási indok vonatkozásában - eltérően a munkaügyi bíróságtól - a megyei bíróság a felperes korábbi magatartását munkaköréhez méltatlannak értékelte, és e körben bizonyítottnak, kellő időben előterjesztettnek, továbbá kellő súlyúnak minősítette a rendkívüli felmondás megalapozására.
A felperes felülvizsgálati kérelmében a jogerős ítélet megváltoztatását és a munkaügyi bíróság ítéletének hatályában való fenntartását kérte. A felülvizsgálati kérelem indokolása szerint tévedett a másodfokú bíróság, amikor a 2. számú és a 4. számú felmondási indok alapján a rendkívüli felmondást megalapozottnak találta. A felperes álláspontja szerint azzal, hogy a szakmabeli, de nem az alperesnél dolgozó kollégáival beszélgettek az alperesnél alkalmazottak munkabéréről, az elérhető borravaló mértékéről és annak a forgalomhoz - csökkenéséhez - való viszonyáról, nem tekinthető az alperest lejárató és az alperes gazdasági érdekeit sértő magatartásnak. A felülvizsgálati kérelem indokolása szerint a 4. szám alatt megjelölt felmondási indok tekintetében az alperes nem adott lehetőséget a védekezésre, a felperes álláspontjának kifejtésére és ezzel megsértette a Munka Törvénykönyvéről szóló 1992. évi XXII. törvény (továbbiakban: Mt.) 96. §-ának (2) bekezdésében foglalt kötelezettségét, így jogsértő módon élt e körben is a rendkívüli felmondással.
Az alperes felülvizsgálati ellenkérelmében a jogerős ítélet hatályában való fenntartását kérte.
A felülvizsgálati kérelem nem alapos.
Helytállóan hivatkozott a felülvizsgálati kérelemben a felperes arra, hogy természetes az, ha azonos városban dolgozó felszolgálók egymással kapcsolatot tartanak és baráti viszonyt ápolnak. Ugyancsak természetes - a magyar kultúrkörben - ha a baráti találkozások alkalmával szóba kerülnek a jövedelmek, a munkavégzés feltételei, és e körben a munkahelyek - éttermek stb. - forgalmának alakulása is. Tévedett a másodfokú bíróság, amikor az ilyen jellegű beszélgetéseket az alperes gazdasági érdekeit veszélyeztető, lejárató magatartásnak minősítette.
Helyesen állapította meg a megyei bíróság jogerős ítéletében ugyanakkor a rendkívüli felmondásban megjelölt 4. számú indok vonatkozásában, hogy a felperes 2005. március 19-ét megelőző, munkaköréhez méltatlan magatartása önmagában alapul szolgálhatott a rendkívüli felmondás jogának gyakorlására.
Ü. L. A.-né tanúnak a munkaügyi bíróságon 2005. november 22-én megtartott tárgyaláson tett vallomása alapján megállapítható, hogy az alperes április elején - húsvét után - (ez 2005. március 27. és 28. napjára esett) értesült a nevezett tanú jelenlétében arról, hogy korábbi törzsvendége nem keresi fel az éttermét. A törzsvendég elmondta, hogy "...egy nem régen történt alkalommal nagyobb társasággal kereste fel az éttermet, és a kiszolgáló pincér nagyon húzta a száját, flegmán viselkedett, amikor külön-külön kérték a fogyasztásuk számlázását". Ugyanezen a tárgyalási napon meghallgatott H. J.-né B. M. tanú vallomásában elmondta, hogy 2005 januárjában egy ismerősével látogatták meg az éttermet, és mindösszesen két teát rendeltek. A felperes a rendelésre gúnyos megjegyzést tett, és hasonlóan viselkedett a számla kihozatalakor is. A tanú az eseményeket kényelmetlenül élte meg, és elhatározta, hogy addig nem fog az étterembe menni, amíg a felperes ott felszolgálóként dolgozik. Minderről a tanú az alperes férjét 2005. április elején tájékoztatta, aki ígéretet tett, hogy az alperesnek beszámol a történtekről.
Helyesen állapította meg a megyei bíróság jogerős ítéletében, hogy a fent megjelölt események az egy éves objektív jogvesztő időn belül történtek, és azokra a felperes a rendkívüli felmondás jogának gyakorlására rendelkezésre álló 15 napos szubjektív határidőn belül hivatkozott. A rendkívüli felmondásban 4. szám alatt megjelölt indok valóságát és az alperesi tudomásszerzés időpontját a nevezett tanúk minden kétséget kizáróan bizonyították.
Nem megalapozott a felperes hivatkozása felülvizsgálati kérelmében az Mt. 96. §-ának (2) bekezdésére. A jogszabály értelmében: "a munkáltatói rendkívüli felmondás közlése előtt lehetőséget kell adni a munkavállalónak a tervezett intézkedés indokainak megismerésére, és a vele szembeni felhozott kifogások elleni védekezésre, kivéve, ha az eset összes körülményeiből következően a munkáltatótól nem várható el". A hivatkozott rendelkezés második fordulata szerint mellőzhető az eset összes körülményeinek figyelembevételével az indokok kötelező megismertetése és a védekezési lehetőség biztosítása.
Az adott esetben az alperes a rendkívüli felmondásban a 2005. március 19-én este tanúsított - általa felháborítónak talált - felperesi magatartásra, mint az 1. számú felmondási indokra is alapította a felmondását. A 2005. március 19-e előtt történt két esemény (4. számú felmondási indok) csak megerősítette az alperest abban a meggyőződésében, hogy a felperesi magatartások az alperes munkáltatót negatív színben tüntetik fel és lejáratják. A perben rendelkezésre álló adatok szerint az alperes 2005. március 23-án, március 31-én és április 7-én tisztázó megbeszéléseket folytatott a felperessel az 1. szám alatt megjelölt felmondási okról. Mivel a 4. szám alatt megjelölt felmondási ok jellegében mindenben azonos volt a 2005. március 19-én este történtekkel - melyekkel kapcsolatban az alperes ismerte a felperes álláspontját és hozzáállását - mellőzhető volt az Mt. 96. §-ának (2) bekezdésében előírt védekezési lehetőség biztosítása, a további egyeztetés.
Az Mt. 96. §-ának (1) bekezdése szerint a munkáltató, illetve a munkavállaló a munkaviszonyt rendkívüli felmondással megszüntetheti, ha a másik fél a) a munkaviszonyból származó lényeges kötelezettségét szándékosan, vagy súlyos gondatlansággal jelentős mértékben megszegi, vagy b) egyébként olyan magatartást tanúsít, amely a munkaviszony fenntartását lehetetlenné teszi.
Rendkívüli felmondásra alapot adó ok, ha a vendéglátóipari tevékenységet folytató munkáltatónál a felszolgáló munkakört betöltő munkavállaló a vendégekkel szemben tiszteletlenül, gúnyosan viselkedik, a vendégeket kellemetlen helyzetbe hozó magatartást tanúsít, és ezzel a vendégeket az étterem látogatásától elriasztva a vendéglátó egységnek gazdasági kárt okoz (forgalom csökkenés). A felperes magatartására, szakmai hozzáállására tekintettel - az adott esetben - nem volt elvárható az alperestől, hogy a tartós kapcsolatot jelentő munkaviszonyt tovább fenntartsa, folytassa [Mt. 96. § (1) bekezdés a) pont].
Több rendkívüli felmondási ok esetén az intézkedés jogszerű, habár nem minden ok bizonyult valónak, de a való indok az intézkedést megalapozta (MD II/265., BH 1995/10/610.). A perbeli esetben az alperes által megjelölt négy felmondási indok közül a 4. számú bizonyult olyannak, amely valós és egyben olyan súlyú volt, melyre az alperes munkáltató jogszerűen alapíthatta a rendkívüli felmondását. A rendkívüli felmondás előfeltételei fennállásának vizsgálatánál a felmondás alapjául szolgáló kötelezettségszegést megelőző magatartások is mérlegelhetők (BH 1994/11/636.). Helyesen mutatott rá a másodfokú bíróság döntésének indokolásában, hogy a 2005. március 19-ei esemény - bár a szubjektív határidő elmulasztása miatt nem jogszerű indoka a felmondásnak - súlyosító körülményként értékelhető, amely megerősíti a hasonló jellegű felperesi kötelezettségszegés miatt határidőben gyakorolt felmondási ok (4. szám) alaposságát.
A kifejtettekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság a Pp. 275. §-ának (3) bekezdés alapján a megyei bíróság ítéletét hatályában fenntartotta. (Mfv. I. 10.676/2006)
379. A munkavállalók munkavégzési kötelezettsége jogszerű munkafeltételek mellett állt fenn, ha ezek fennállását a munkáltató nem igazolta, a munkavállalók szabálytalan magatartása enyhébb megítélés alá esik. Ezért a bíróság a rendkívüli felmondást jogellenesnek minősítő elsőfokú ítéletet hagyta helyben (Mt. 96. §).
A felperesek keresetükben rendkívüli felmondásuk jogellenességének megállapítását, és az ahhoz fűződő jogkövetkezmények alkalmazását, valamint az alperes szabadságmegváltás megfizetésére kötelezését kérték kamatokkal együtt. A II. rendű felperes keresete annak megállapítására is irányult, hogy 1995. október 1-jétől 2001. január 1-jéig az alperesnél munkaviszonyban állt, amely időszak szolgálati időként értékelendő.
A munkaügyi bíróság ítéletével megállapította, hogy az alperes 2002. augusztus 23-án kelt intézkedésével az I. rendű felperes munkaviszonyát jogellenesen szüntette meg, ezért felmentési időre járó bér, háromhavi átlagkereset, valamint szabadságmegváltás megfizetésére kötelezte a munkáltatót. A munkaügyi bíróság a II. rendű felperes tekintetében is azt állapította meg, hogy az alperes 2002. szeptember 1-jén kelt rendkívüli felmondása jogellenes. Ennek következményeként felmentési időre járó bér, hathavi átlagkereset, kéthavi végkielégítés és szabadságmegváltás fizetésére kötelezte a munkáltatót. A bíróság a II. rendű felperes vonatkozásában kimondta, hogy 1995. október 1-jétől 2001. január 1-jéig munkaviszonyban állt az alperesnél.
Az elsőfokú ítéleti tényállás szerint az I. rendű felperes 2000 decemberében létesített ismételten munkaviszonyt az alperessel állatgondozói munkakörre. Személyi alapbére 2000 forint/napban került meghatározásra azzal, hogy munkaideje 7 órától 16 óráig tart ebédszünettel. Mivel a túlmunka ellenértékét az I. rendű felperes szerint a munkáltató rendszeresen nem fizette ki, a munkavállaló munkaügyi ellenőrzést kezdeményezett, amely következtében az alperest elmarasztalták. Az I. rendű felperes 2002. augusztus 19-étől 21-éig munkaszüneti napokon is végzett munkát, majd pihenőnapot követően, augusztus 23-án közölte, hogy édesanyja betegsége miatt a következő két napon (szombat-vasárnap) sem tudja a munkát felvenni. Az alperes ehhez nem járult hozzá, ezért az I. rendű felperes munkaviszonyát 2002. augusztus 23-ával rendkívüli felmondással megszüntette azon indokolással, hogy a munkavállaló munkahelyéről engedély nélkül távol maradt, továbbá az alkoholfogyasztás tényét beismerte, de a szondába fújást megtagadta.
A II. rendű felperes - az I. rendű felperes testvére - 1995. október 1-jétől állt az alperes alkalmazásában, ugyancsak állatgondozóként, heti 42 órás munkaidővel. Az alperesnél tartott munkaügyi ellenőrzés a II. rendű felperes túlmunkavégzésével kapcsolatosan is feltárt hiányosságokat. 2002. szeptember 1-jén a munkáltatónál a II. rendű felperes bejelentette, hogy 10 óra 30 perc és 16 óra között munkát végezni nem tud, gyermeke évnyitó ünnepsége miatt. Munkaviszonyát az alperes ugyanezen napon kelt rendkívüli felmondásával megszüntette azon indokolással, hogy a munkáltató által kijelölt munka elvégzését megtagadta annak ellenére, hogy tudta, a felmondás előtti utolsó írásos figyelmeztetésének leírása és kézbesítése folyamatban van.
A munkaügyi bíróság álláspontja szerint a rendkívüli felmondás indokainak valóságát és okszerűségét az alperesnek kellett bizonyítania, amely hitelt érdemlő módon nem történt meg. A munkáltató nem igazolta, hogy a felperesek munkaszerződésének 7. pontja szerint előzetesen és közösen megállapodtak a munkavégzés napjaiban, így nem nyert bizonyítást a felperesek részéről a munkavégzés szabályainak megsértése. Mivel a munkaviszony megszüntetését jogellenesnek találta, annak jogkövetkezményei viselésére kötelezte az alperest, értékelve a jogsértés súlyát is. Az alperes okirattal nem bizonyította, hogy a felperesek részére a szabadságot kiadta, illetve a munkaidő-nyilvántartás sem felelt meg a jogszabályi előírásoknak, ezért a bíróság az igazságügyi könyvszakértő megállapításait fogadta el, és annak alapján kötelezte a munkáltatót szabadságmegváltás fizetésére. Az alperes elismerésére is figyelemmel állapította meg, hogy a II. rendű felperes foglalkoztatása munkaviszony keretében történt.
Az alperes fellebbezése folytán eljárt megyei bíróság ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletének nem fellebbezett részét - az I. rendű felperesnek járó szabadságmegváltás és II. rendű felperes munkaviszonyban történő alkalmaztatása - nem érintette, fellebbezett részében megváltoztatta és a felperesek keresetét elutasította azzal, hogy a felek költségeiket maguk viselik.
A másodfokú bíróság kifejtette, hogy az alperesi működési szabályzat 5. pontja szerint a munkanapokat a munkavállalók minden hónap elején közösen osztják be úgy, hogy minden naptári napon a telephelyen két munkavállalónak a rendes munkanap rendje szerint kell jelen lennie. A felperesek előtt ismert volt, hogy az alperes állattartási tevékenysége folyamatos jelenlétet igényel. A havi előzetes megbeszélés a távollétekre, szabadságkivételre nem vonatkozott, az csak alkalmanként volt megoldható, a felperesek szabadság iránti kérelme pedig az Mt. 134. §-ának (1)-(2) bekezdésére figyelemmel nem alapos.
A felperesek felülvizsgálati kérelmükben a jogerős ítélet hatályon kívül helyezését, és a munkaügyi bíróság ítéletének hatályában való fenntartását kérték. Érvelésük szerint a rendkívüli felmondásban jogorvoslatra nézve kioktatás nem történt, így az az Mt. 6. §-ának (3) bekezdésébe ütközik. A rendkívüli felmondásra tekintettel az alperesnek kellett volna bizonyítania, hogy a munkaszerződések rendelkezéseit a felperesek jelentősen megszegték, ez azonban nem történt meg. Az alperes azt sem igazolta, hogy a szerződési rendelkezések a hétvégi napokra is kiterjedtek-e, valamint jogszabálysértő azon eljárása, hogy mindössze két munkavállalója részére pihenőnapot nem biztosított. A felülvizsgálati kérelemben a II. rendű felperes arra is utalt, hogy részére írásbeli figyelmeztetés sem szóban, sem írásban nem történt a rendkívüli felmondást megelőzően.
Az alperes felülvizsgálati ellenkérelmében arra hivatkozott, hogy a jogorvoslatra való kioktatás elmaradása önmagában nem jelentheti azt, hogy a felmondás körülményei ezután már nem vizsgálandóak.
A felülvizsgálati kérelem alapos.
A munkarendet, a munkaidőkeretet, a napi munkaidő beosztásának szabályait a munkáltató állapítja meg, amely történhet megszakítás nélkül is, amennyiben a munkaköri feladatok jellege azt indokolja [Mt. 118. § (1) bekezdés, (2) bekezdés b) pont]. A munkavállalót azonban hetenként két pihenőnap illeti meg, ezek közül egyiknek vasárnapra kell esnie. Ezen főszabálytól az Mt. 124. §-a eltéréseket is enged, részletesen szabályozva azonban a pihenőnapok biztosításának munkáltatói kötelezettségét.
Mint arra az elsőfokú bíróság ítéletében helytállóan hivatkozott az Mt. 140/A. §-a alapján a munkáltató kötelessége nyilvántartani a munkavállalók rendes és rendkívüli munkaidejével, ügyeletével és egyéb munkaidő kedvezményével kapcsolatos adatokat. A nyilvántartások tartalmát és formáját a jogszabály nem rögzíti, de annak nyilvánvalóan olyannak kell lenni, amely munkavégzés, illetve a pihenőidő pontos tartalmára megfelelő eligazítást nyújtson.
A rendelkezésre álló adatok és kimutatások alapján ítéleti bizonyossággal nem volt megállapítható, hogy az alperes a nyilvántartások vezetése körében a jogszabály által előírt kötelezettségének eleget tett, így nem volt bizonyított a felperesek munkarendje, illetve az, hogy a pihenőidő kivétele milyen formában volt részükre biztosított az alperesi telephelyen végzett speciális jellegű tevékenységre is figyelemmel. Így pontosan nem volt megállapítható, hogy adott héten a felpereseknek milyen munkarendben kellett tevékenységüket végezni, amely a felelősség megállapítása körében nélkülözhetetlen szempont.
Az Mt. 96. §-ának (1) bekezdés a) pontja szerint a munkaviszony rendkívüli felmondással akkor szüntethető meg, ha a másik fél a munkaviszonyból származó lényeges kötelezettségét szándékos, vagy súlyos gondatlansággal jelentős mértékben megszegi. A bizonyítási kötelezettség a munkáltatót terhelte a rendkívüli felmondásban felhozott indokok valóságának és okszerűségének körében (Pp. 164. §). Az I. rendű felperes nem vitásan 2002. augusztus 23-án megjelent munkahelyén és kétnapi távollét engedélyezését kérte családi okokra hivatkozással, amelyhez a munkáltató nem járult hozzá. A munkavállaló ennek ellenére csupán 2002. augusztus 26-án jelentkezett ismételten munkavégzésre. A II. rendű felperes 2002. szeptember 1-jén (vasárnap) jelentette be, hogy aznap 10 óra 30 perctől nem tud munkát végezni. Helytállóan állapította meg az elsőfokú bíróság ítéletében, hogy - bár munkaszerződés a munkavégzés idejét reggel 7 óra és délután 16 óra között jelölte meg - kikötésre került az is, hogy a munkaidő beosztása előzetesen és közös megállapodás alapján történik. Az alperes azonban nyilvántartással nem rendelkezett, így nem volt bizonyított, hogy a felpereseknek mely napokon kellett munkát végeznie-e, és mely időszakban töltötték pihenőnapjaikat, különösen arra figyelemmel, hogy a távollétek vasárnapra is estek. Fentiek alapján helytálló a felülvizsgálati kérelem azon hivatkozása, hogy a felperesek felróható magatartása körében az is értékelendő, hogy a munkavégzési kötelezettségük jogszerű feltételek biztosítása mellett állt fenn, ennek az alperes nem tett eleget. A következetes ítélkezési gyakorlat szerint a munkáltató szabálytalan eljárása csökkenti a felperesek magatartásának súlyát. Így felperesek részéről olyan jelentős mértékű kötelezettségszegés a bizonyítékok értékelése alapján nem volt megállapítható, amely a rendkívüli felmondásokat megalapozta volna.
Az eljárás során a felperesek maguk sem hivatkoztak arra, hogy a perbeli napokon szabadságot igényeltek, így a jogerős ítélet erre vonatkozó okfejtése téves.
A rendkívüli felmondás az I. rendű felperes esetében utal arra is, hogy a munkavállaló a munkahelyén - általa sem vitatottan - ittas állapotban jelent meg, azonban a szondába nem fújt. A munkáltató erről jegyzőkönyvet nem vett fel, és a felperes magatartását maga sem ítélte olyan súlyúnak, amely önmagában a rendkívüli felmondást megalapozta volna, hiszen miután tapasztalta, hogy a felperes szeszesitalt fogyasztott nem tiltotta el a további munkavégzéstől.
A II. rendű felperes részére - a rendkívüli felmondásban hivatkozott - figyelmeztetés kiadása sem nyert bizonyítást, így a rendkívüli felmondás alátámasztására ez sem volt alkalmas.
Az a körülmény, hogy az alperes a felperesek rendkívüli felmondásában a jogorvoslat lehetőségéről nem tájékoztatta őket, önmagában nem vezetett jogellenességhez, csupán azt eredményezte, hogy a munkavállalók az elévülési időn belül fordulhattak keresetükkel a bírósághoz.
A kifejtettekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság a Pp. 275. §-ának (3) bekezdése alapján a megyei bíróság ítéletét - a fellebbezéssel nem támadott részt nem érintve - hatályon kívül helyezte, és a munkaügyi bíróság ítéletét helybenhagyta. (Mfv. I. 10.685/2006)
380. Ha a halőr az ellenőrzési megállapításokat nem vezette be szabályszerűen a naplóba, munkaviszonyának rendkívüli felmondással történt megszüntetése jogszerűen történt (Mt. 96. §).
A megyei bíróság jogerős közbenső ítélete, valamint a Legfelsőbb Bíróság közbenső ítélete alapján megállapítást nyert, hogy a felperes 2001. szeptember 8-ától munkaviszony keretében látta el az alperesnél a halőri munkakört. A "megbízási szerződést" - amellyel a munkaviszony létesült - az alperes 2002. szeptember 19-ei hatállyal egyoldalúan felbontotta azon indokolással, hogy a felperes megszegte a vállalkozási szerződés 7. pontját, illetve vállalkozói díjkülönbözetet ügyvédje útján jogosulatlanul érvényesített.
A felperes keresetében munkaviszonya jogellenes megszüntetésének megállapítását, valamint a határozott időből hátralévő időszakra bér, túlóradíj, készenléti díj, szabadságmegváltás és nem vagyoni kártérítés megfizetésére kérte kötelezni az alperest.
Az munkaügyi bíróság ítéletével ... forint túlóradíj és pótlék, szabadságmegváltás és kamatai megfizetésére kötelezte az alperest, perköltség viselés mellett. Egyebekben a keresetet elutasította.
A munkaügyi bíróság megállapította, hogy a felperes az alperes elnökének utasítása szerint a szolgálati naplóba köteles volt bejegyezni az általa végzett ellenőrzések megkezdését, befejezését, illetve az eljárás során tapasztaltakat, aminek nem tett eleget. A felperes ügyvédje útján küldött levelet az alpereshez, amely nem a bérmegállapodásra irányuló megfelelő jóhiszemű eljárás. Így mindkét rendkívüli felmondási ok tekintetében megállapította a bíróság annak valóságát, és a munkáltató intézkedését erre tekintettel megalapozottnak minősítette. Az elsőfokú bíróság a túlóradíj körében kifejtette, hogy munkaviszonyának fennállása alatt a felperes 2240 órát volt köteles dolgozni, ehelyett 2832 órát teljesített, így további forintösszeg megfizetését találta megállapíthatónak. A munkaügyi bíróság a készenléti díj iránti igényt arra tekintettel utasította el, hogy a felperes saját állítása szerint is kötetlen munkaidőben volt alkalmazva, csak a per megindítását követően hivatkozott készenléti jellegű munkavégzésére, amit semmivel sem igazolt. A bíróság az alperest 32 nap szabadság megváltására kötelezte, míg a nem vagyoni kártérítés iránti igényt elsődlegesen azon indokkal utasította el, hogy a munkaviszony megszüntetése jogszerűen történt, így ezzel összefüggésben a felperesnek nem lehet kártérítési igénye.
A felperes fellebbezés folytán eljárt megyei bíróság ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletét részben megváltoztatta, az elmaradt túlóradíj és pótlék összegét, a szabadságmegváltás összegét, valamint a perköltség mértékét 40 000 forintra felemelte, egyebekben az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta.
A másodfokú bíróság álláspontja szerint az ellenőrzési naplóból megállapítható, hogy az nem eseményszerű, az előírásoknak megfelelően folytatott ellenőrzésről megállapításokat nem tartalmaz, abban több személyes jellegű beírás található. Ezzel a felperes munkaköri kötelezettségét szándékosan, jelentős mértékben megszegte, amely a munkaviszony azonnali hatályú megszüntetését megalapozta. A rendkívüli felmondás második indokát a bíróság nem vizsgálta arra hivatkozással, hogy egyetlen valós ok is megalapozza a munkáltató intézkedését. A túlmunka díjazása körében a másodfokú bíróság arra a következtetésre jutott, hogy 2001. szeptember és 2001 novembere között a felperes kilenc hétvégén keresztül dolgozott, 2002. februártól szeptember 19-éig huszonkilenc hétvégén teljesített szolgálatot. A túlóraátalány összegét a jogerős ítélet 615 593 forintban határozta meg, amely a pótlékokat is magában foglalja. Mivel a túlmunka ellenértéke az Mt. 152. §-a alapján az átlagkeresetet is érinti, a szabadságmegváltás összege 233 504 forintra módosult. A másodfokú bíróság osztotta az elsőfokú bíróság álláspontját a nem vagyoni kártérítés mértékét illetően kifejtve, hogy a felperes nem igazolta, miszerint élete elnehezült, vagy egyéb olyan érdeksérelem érte, amelyet kártérítéssel indokolt kompenzálni.
A felperes felülvizsgálati kérelmében a jogerős ítélet megváltoztatását, és az alperes kereset szerinti marasztalását kérte. Álláspontja szerint az Ellenőrzési Naplót megfelelően vezette, az alperes pedig azt sem igazolta, hogy az esetleges kötelezettségszegésről mikor szerzett tudomást, a munkáltató intézkedése elkésetten történt. Érvelése szerint a rendkívüli felmondás alakilag is hibás, mivel nem tartalmazza a jogorvoslat lehetőségére való kioktatást. Álláspontja szerint jogsértő a másodfokú bíróság eljárása, mivel nem vizsgálta, hogy a felperes jogszerűen járt-e el, amikor ügyvéd közreműködésével kérte a munkáltatótól a béremelést. A túlóradíj iránti igény kapcsán arra hivatkozott, hogy az alperestől ütemtervet nem kapott, a fogási naplókat pedig az alperesnek kellett volna a bíróság rendelkezésére bocsátani. A bíróságok túl mereven alkalmazták a készenlét szabályait, pedig a munkaszerződés egyértelműen tartalmazza és bizonyítja, hogy munkahelyét csak a munkaadó engedélyével hagyhatta el heti 40 órás munkaidő keret mellett. A felülvizsgálati kérelem szerint 2002. évben is teljes évre illeti meg szabadság a felperest a jogellenes munkáltatói intézkedésre figyelemmel. A bíróságok jogellenesen utasították el a nettó összeg kifizetésére irányuló igényt, amikor megállapították, hogy a bruttó bér utáni adót és járulékot a munkavállalónak kell fizetnie. A felperes további hivatkozása értelmében a nem vagyoni kártérítésre irányuló igénye is megalapozott, mivel az alperes a teljes tagságot ellene fordította, a pereskedés során egészségi állapota megromlott, cukorbeteg lett és neurotikus panaszokkal küzd. A jogerős ítélet továbbá a perköltség mértékét is túl alacsony összegben határozta meg. A felperes utóbb benyújtott felülvizsgálati kérelmének kiegészítésében kérte a tárgyalás kitűzését és a felperes személyes meghallgatását.
Az alperes felülvizsgálati ellenkérelme a jogerős ítélet hatályában való fenntartására, és a felperes perköltség fizetésre kötelezésére irányult. Álláspontja szerint a megalapozatlanságra hivatkozás önmagában nem alkalmas a sérelmezett ítélet hatályon kívül helyezésére (BH 2002/164.).
A Legfelsőbb Bíróság a felülvizsgálati kérelmet a Pp. 274. § (1) bekezdése alapján tárgyaláson kívül bírálta el.
A felülvizsgálati kérelem nem alapos.
A rendkívüli felmondás csak a törvényben meghatározott okon alapulhat, indokát világosan kell megjelölni, amelynek valósnak és okszerűnek kell lennie, azt vita esetén pedig az állító félnek kell bizonyítania (Pp. 164. §; BH 1993/268., BH 1994/637.).
A rendkívüli felmondás elsődleges indoka szerint a felperes a "vállalkozási szerződés" 7. pontjában foglaltakat megszegte, amikor elmulasztotta ellenőrzési kötelezettségét, illetve az ellenőrzéseket az Ellenőrzési Naplóba nem vezette előírásszerűen. Helytállóan fejtette ki a jogerős ítélet, hogy a felperes alapvető munkaköri kötelezettsége volt az ellenőrzések megkezdésének és befejezésének, az eljárás során tapasztaltaknak és a feljelentésre okot adó személyek adatainak Ellenőrzési Naplóban való vezetése. Ezen kötelezettségének a munkavállaló 2001. június 8-a és 2001. szeptember 30-a közötti időszakban eleget tett, az események naponkénti rögzítése szabályszerűen, az elnök utasításának megfelelően megtörtént. Ezt követően azonban a felperes feladatát e körben nem megfelelő módon teljesítette, a bejegyzések havonta, összefoglaló jelleggel történtek, és számos olyan beírást is tartalmaz a napló, amely kizárólag a felperes személyes jellegű véleményét, illetve észrevételét rögzíti, időnként az elnökre tett sértő megjegyzések formájában.
Minderre figyelemmel helytállóan állapította meg a másodfokú bíróság ítéletében, hogy a felperes kötelezettségét szándékosan, jelentős mértékben megszegte, így a munkáltató rendkívüli felmondása megalapozott [Mt. 103. § (1) bekezdés].
A munkáltató intézkedésének 2. pontja a felperes terhére rótta, hogy vállalkozói díjkülönbözetért ügyvédje útján jogosulatlan követelést támasztott. Tény, hogy ezen felmondási indokkal a másodfokú bíróság érdemben nem foglalkozott, azonban megállapítható, hogy ez a felperesi magatartás önmagában rendkívüli felmondást nem alapozott volna meg. Arra helytállóan hivatkozott a jogerős ítélet, hogy a munkaviszony megszüntetését akár egyetlen valós ok is jogszerűvé teszi. Mivel a felperes az Ellenőrzési Napló vezetése során elkövetett kötelezettségszegése a rendkívüli felmondást megalapozta, a másodfokú bíróság fent hivatkozott eljárási szabálysértésének a jelen ügy érdemi megítélését illetően nem volt kihatása.
Alaptalanul hivatkozott a felperes felülvizsgálati kérelmében arra is, hogy az alperes megsértette az Mt. 100. §-ának (4) bekezdésében foglaltakat. Az Ellenőrzési Napló vezetése során tapasztalt felperesi kötelezettségszegés folyamatként értékelendő, így a rendkívüli felmondás elkésettsége nem volt megállapítható. A következetes ítélkezési gyakorlat szerint nem vezet a felmondás jogellenességéhez, ha a felmondás nem ad megfelelő tájékoztatást az ellene igénybe vehető jogorvoslatról. Ha ilyenkor a munkavállaló a jogorvoslati határidőt elmulasztja, a mulasztást általában kimentettnek kell tekinteni. Ebből következően tehát a rendkívüli felmondás alaki szempontból sem tekinthető jogszabálysértőnek.
Helytállóan állapította meg a jogerős ítélet, hogy a felperes munkaköri feladatainak ellátása nem igényelt folyamatos munkavégzést a tevékenység jellegére is figyelemmel. Alaptalanul hivatkozott ebben a körben a felperes munkaszerződése azon pontjára, amely szerint munkahelyét csak munkáltatója engedélyével hagyhatta el. A felperes maga sem utalt arra, hogy az alperes állandó készenlétet követelt tőle, sőt határozottan állította, hogy foglalkoztatása kötetlen munkaidőben történt. Nem nyert bizonyítást, hogy a felperes a munkáltatótól a munkahely elhagyására bármikor is engedélyt kért volna, illetőleg nem hivatkozott arra sem, hogy ennek milyen formában kellett megtörténnie. Így helytálló a jogerős ítélet azon megállapítása is, hogy a felperes készenléti tevékenységre kötelezés hiányában [Mt. 129. § (1) bekezdés] ilyen jogcímen külön díjazásra nem tarthat igényt.
Osztotta a Legfelsőbb Bíróság a jogerős ítéletnek a túlóradíj összegére vonatkozó megállapításait, mivel annak kiszámítása az Mt. 124. §-ának (1) bekezdésében, illetve 147. §-ában foglaltak szerint történt. A mérlegeléssel megállapított díj összegének felülmérlegelésére pedig jogszabálysértés hiányában nem volt mód [Pp. 270. §, 206. §, 221. § (1) bekezdés].
A munkaviszony megszüntetésének jogellenessége hiányában megalapozatlan a felperes felülvizsgálati kérelme a további szabadságmegváltás és nem vagyoni kártérítés körében is. Ez utóbbi kártérítési igény vonatkozásában egyébként a felperes csupán állította egészségromlását, azt azonban semmivel sem bizonyította.
Ugyancsak alaptalan a felperes nettó összegű kifizetésre irányuló igénye. Osztotta a Legfelsőbb Bíróság a jogerős ítélet erre vonatkozó indokolását, kiemelve, hogy a felperes korábban vállalkozói szerződés szerint részesült díjazásban, így az adó- és járulékfizetési kötelezettség őt terhelte. A munkaviszonya alapján azonban bruttó összegű bér került megállapításra, így az elszámolás is ennek tükrében kell, hogy megtörténjen.
A kifejtettekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság a Pp. 275. §-ának (3) bekezdése alapján a megyei bíróság ítéletét hatályában fenntartotta. (Mfv. I. 10.712/2006.)
381. Ha a munkavállaló a munkahelyről 19.30 körül távozott és a jelenléti íven 20.30 órát tüntetett fel, ez az ott szokásos jelentős túlóra-kereset miatt a rendkívüli felmondást megalapozta (Mt. 96. §).
A felperes keresetében a 2004. június 30-án kelt munkáltatói rendkívüli felmondás jogellenességének megállapítását, és eredeti munkakörbe való visszahelyezése mellőzésével 12 havi átlagkereset, 2 havi végkielégítés és 45 nap felmondási időre járó munkabér megfizetését kérte.
A munkaügyi bíróság ítéletével a felperes keresetét elutasította.
Az ítéleti tényállás szerint a felperes kezdetben targoncavezető, majd raktáros munkakörben állt az alperes alkalmazásában. Az alperes telephelye 2003 októberében megváltozott, P.-ra költözött. Az alperes az itt bevezetett rendszer szerint minden munkanapra munkaidő nyilvántartási lapot adott ki, amely tartalmazta a munkát végző raktári dolgozók nevét, a munkakezdés idejét, illetve befejezésének idejét, és a 4. rovatban a biztonsági őrök aláírását. Ez a munkaidő-nyilvántartási lap volt a bérszámfejtés alapja. A raktárbázis őrzési és rendészeti feladatainak ellátására az alperes külső céget: a B. Kft.-t bízta meg. A B. Kft. alkalmazottai végezték az alperes használatában lévő raktárépületek nyitását, illetve zárását a munkaidő elején, illetve végén, és ellenőrizték, hogy az alperes dolgozói a jelenléti ívet a valóságnak megfelelően vezetik-e.
Az alperes első alkalommal 2004. június 14-én végzett ellenőrzést arra nézve, hogy a dolgozók a jelenléti ívet megfelelően vezetik-e. A logisztikai vezető: Sz. P. este 19.30 és 19.45 közötti időben tért vissza a raktárbázisra ellenőrzés céljából, és azt az előírás szerint lezárva találta. Másnap reggel elkérte az előző napi jelenléti íveket és észlelte, hogy a felperes - aki 14-én az alperes részéről a raktárban munkát végzett - 20 óra 30 percet tüntetett fel a munkahelyről való távozás idejeként. Mind a beérkezés, mind a távozás idejénél tett bejegyzést aláírásával is ellátta. Ez alkalommal a jelenléti íven - a munkaidő-nyilvántartási lapon - az őr aláírása rovatban a felperes neve mellett aláírás nem szerepel, tehát az őr a felperesi bejegyzést nem igazolta. Az eltérést észlelve felvette a kapcsolatot a B. Kft. helyi vezetőjével, K. T.-ral és tőle megtudta, hogy 14-én az őrszolgálati dolgozó elmulasztotta K. T.-t vezetékes telefonon tájékoztatni a zárás időpontjáról. Ezt követően meghallgatták a raktárba beosztott alperesi és a "külsős" munkavállalókat, erről emlékeztetőt vettek fel.
Az alperes ügyvezető igazgatója 2004. június 30-án a felperes munkaviszonyát rendkívüli felmondással megszüntette. Az indokolás szerint a felperes 2004. június 14-én az esti zárás időpontjáról munkaidejére vonatkozóan a munkáltatójának nem valós adatokat szolgáltatott, a munkaidő munkában töltésére, az utasítás szerinti munkavégzésre vonatkozó lényeges kötelezettséget szándékosan megszegte.
A munkaügyi bíróság a felperes keresetét nem találta alaposnak. Megállapította, hogy az alperes az Mt. 96. § (4) bekezdése szerinti 15 napos határidőn belül élt a rendkívüli felmondás jogával.
A munkaügyi bíróság a meghallgatott tanúk vallomása alapján, az azokban foglalt ellentmondásokat is összevetve bizonyítottnak találta, hogy Sz. P., a felperes munkahelyi felettese 2004. június 14-én 19 óra 30 perc és 19 óra 45 perc közötti időpontban tartott ellenőrzést az alperes raktárbázisán. A felperes állításával szemben, miszerint biztonsági okokból nem viselhettek karórát, a munkaügyi bíróság a munkavédelmi szabályzat és B. J. tanúvallomása alapján arra következtetett, hogy a felperes magánál tartott karóráról vagy mobiltelefonjáról, vagy az irodában lévő óráról tudomást szerezhetett volna a távozás pontos időpontjáról. A felperes kötelezettségszegésének súlyát úgy értékelte, hogy az a rendkívüli felmondást megalapozta.
A felperes fellebbezése folytán eljárt megyei bíróság ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta.
Megállapította, hogy a munkaügyi bíróság a bizonyítékok okszerű mérlegelésével helyesen állapította meg a tényállást, és a jogi következtetése is helytálló. A felperes tévesen hivatkozott arra, hogy az alperes nem bizonyította az ellenőrzés napját és időpontját. Ezzel kapcsolatban kitért arra, hogy a raktárbázisról az utolsó tehergépkocsi 19.25-kor távozott, és a gyakorlat szerint a raktár az utolsó teherautó távozása után zár; ezzel szemben a felperesnek kellett volna bizonyítania, hogy 20 óra 30 percig a raktárban munkát kellett végeznie, ezt azonban nem tudta bizonyítani. A munkaidő-nyilvántartás a bérfizetés alapja, ezért a kötelezettségszegés súlya okszerűen alátámasztotta a rendkívüli felmondást.
A felperes felülvizsgálati kérelmében a jogerős ítélet megváltoztatását, és a kereseti kérelmének helyt adó határozat hozatalát kérte. Sérelmezte, hogy a bíróság figyelmen kívül hagyta azokat a tanúvallomásokat, amelyek szerint a biztonsági őrök vezették a jelenléti íveket, ők adták meg az időpontokat, és az ő mulasztásukat nem lehet felperes terhére értékelni. Hivatkozott arra is, hogy, ha valóban későbbi időpont szerepelne a jelenléti íven, ennek csak csekély jelentősége lehet, hiszen havi bérben dolgozott, és nem a jelenléti ív alapján került sor a munkabére számfejtésére. Vitatta, hogy őt terhelte annak bizonyítása, hogy az utolsó gépkocsi távozása, illetve a jelenléti íven szereplő időpont közötti időt munkával töltötte. Kifogásolta, hogy Sz. P. vallomására alapította a döntését a bíróság, amelyet más tanúvallomás nem támasztott alá. Sérelmezte, hogy a bíróság elmulasztotta a cselekmény súlyát vizsgálni, az alperes az el nem számolt 25 perc munkaidőhöz képest aránytalan jogkövetkezményt alkalmazott.
A felülvizsgálati kérelem nem alapos.
A peres iratokhoz csatolt jelenléti ív alapján egyértelműen megállapítható, hogy a 2004. június 14-én a jelenléti ívre a felperes saját kezűleg írta alá érkezésének és távozásának időpontját, azt ő aláírta, a biztonsági őr aláírása azonban hiányzik. A felperes terhére rótt magatartás elkövetése szempontjából tehát nincs jelentősége a felülvizsgálati kérelemben felhozott annak a körülménynek, hogy más esetekben a jelenléti ívet a biztonsági őrök töltötték ki és azokat a munkavállaló írta alá. A felülvizsgálati előadásnak egyébként ellentmond az, hogy a periratokhoz csatolt jelentéti ívek tanúsága szerint túlnyomó részt azokat maguk a munkavállalók töltötték ki, írták alá, és a biztonsági őrök igazolásul aláírták. Ehhez képest felperes az adott esetben a biztonsági őr aláírásával sem igazoltatta távozása bejegyzett időpontját, ami alátámasztja azt a következtetést, hogy felperes alaptalanul hivatkozott a biztonsági őr által bemondott időpont bejegyzésére.
Az alperes által becsatolt 2003. év decemberében készült munkavédelmi szabályzat rendelkezése szerint szállítási, rakodási munkánál, valamint berendezések mozgó részei mellett gyűrű, nyaklánc, karkötő stb. nem viselhető. A szabályzat azonban azt nem tiltotta, hogy az érintettek karórát tartsanak maguknál. A felperes egyébként nem targoncás munkakörben dolgozott a perbeli időszakban, hanem már raktárosként, tehát nem végzett szállítási, rakodási munkát, amelyre az idézett munkavédelmi előírás vonatkozhatott. Nem hivatkozhatott tehát felperes a bejegyzett időponttal kapcsolatban vétlenségére az alperes előírásai miatt.
A per adataival ellentétes az a felülvizsgálati okfejtés, hogy mivel havibéres volt felperes, a munkabérét nem a jelenléti ív alapján számfejtették, ezért nem fűződött érdeke a valóságtól eltérő időpont feltüntetéséhez. A felperes maga adta elő, hogy két műszakban dolgoztak, a második műszak 11 órától 19.30-ig tartott, és a túlórák számának jelentős megnövekedése miatt mellőzte a blokkolóóra alkalmazását az alperes. A peres iratokhoz csatolt, a felperes nem rendszeres jövedelmére vonatkozó igazolások jelentős összegű túlóradíjazásra (pl. 2004. V. hónapban 49 372 forint, VI. hónapban 39 580 forint) vonatkozó adatokat tartalmaznak. Mindezek alapján tehát okszerűen következtettek az eljárt bíróságok arra, hogy a munkaidő-nyilvántartás jelentőségével a felperesnek tisztában kellett lennie, mivel a jelenléti íveken szereplő munkaidő adatok képezték a bérszámfejtés alapját.
A felperes a perbeli beadványában maga állította, hogy "akkor mehettünk el, amikor az utolsó teherautó is távozott". Az érintett napon az utolsó gépkocsi tartózkodási igazolása szerint 19 óra 25 perckor távozott P.-ról. Perbeli tanúvallomás szerint "a raktárban dolgozók az utolsó kocsi távozása után 10 perccel legfeljebb negyedórával később már elhagyták a raktárakat". Az előbbiek alátámasztják azt az ítéleti megállapítást, miszerint az ellenőrzés 19 óra 30 perc és 19 óra 45 perc közötti időben történt. Megalapozatlan ezért az a felülvizsgálati támadás, hogy e tekintetben a tényállást a bíróság kizárólag Sz. P. tanúvallomására alapította.
A felperes terhére rótt, bizonyított kötelezettségszegést helyesen értékelték a bíróságok az Mt. 96. § (1) bekezdés a) pontjának megfelelő, minősített kötelezettségszegésnek. A felperes szándékos magatartásával megszegte a munkaidő munkában töltésére vonatkozó kötelezettségét, és a munkában töltött idejére vonatkozó valótlan adatszolgáltatása alkalmas volt arra, hogy a munkáltatót megtévessze, anyagi károsodásával járó jogosulatlan bérfizetést (túlóradíj) eredményezzen [Mt. 103. § (1) bekezdés a) és c) pont].
A kifejtettekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság a Pp. 275. §-ának (3) bekezdése alapján a jogerős ítéletet hatályában fenntartotta. (Mfv. II. 10.715/2006.)
382. Ha a munkavállaló többször jelezte betegségét a munkáltatónak, az igazolások kiadása után azokat meg is küldte a munkáltatónak, a távolmaradásra alapított rendkívüli felmondás jogellenesen történt (Mt. 96. §).
A felperes keresetében a munkáltató 2002. december 11-én kelt rendkívüli felmondása jogellenességének megállapítását, az ehhez fűződő jogkövetkezmények alkalmazását és az alperes 9000 forint kártérítés megfizetésére kötelezését kérte.
A munkaügyi bíróság ítéletével megállapította, hogy az alperes jogellenesen szüntette meg a felperes munkaviszonyát, és az a határozat jogerőre emelkedésének napján szűnik meg. Kötelezte az alperest elmaradt munkabér és betegszabadságra járó juttatásként 394 693 forint és kamata, szabadságmegváltás címén 27 500 forint, háromhavi átlagkeresetként 150 000 forint, kártérítés címén 9000 forint megfizetésére, valamint arra, hogy 15 napon belül adja ki a felperes részére a munkaviszony megszüntetésekor a munkaviszonyra vonatkozó jogszabályban és egyéb jogszabályban előírt igazolásokat. Ezt meghaladóan a bíróság a felperes keresetét elutasította.
Az elsőfokú bíróság által megállapított tényállás lényege szerint a felperes 2002. január 1-jétől állt az alperes alkalmazásában ügyvédjelöltként. Munkaviszonya a 2002. december 11-én kelt rendkívüli felmondással került megszüntetésre egyebek mellett azon indokolással, hogy a felperes 2002. november 28-ától igazolatlanul nem jelent meg munkahelyén, távollétét a rendkívüli felmondás közlésének időpontjáig többszöri felhívás ellenére nem mentette ki. A rendkívüli felmondásban foglaltak szerint a munkáltató lehetőséget biztosított a felperes részére az ellene felhozott kifogásokra vonatkozó védekezése előterjesztésére, de a felperes 2002. december 6-án sem igazolta távollétét hiteles okirattal.
A munkaügyi bíróság álláspontja szerint a munkáltató saját maga által is elismerten tudott arról, hogy a felperes betegség miatt nem jelent meg munkahelyén, a többszöri telefonbeszélgetés és a 2002. december 6-ai személyes találkozó alkalmával szükségképpen szóba került felperes távollétének oka. A felperes bizonyította, hogy az orvosi iratokat - amelyek szerint 2002. november 27-étől december 4-éig kórházi ápolásra szorult veszélyeztetett terhesség miatt - 2002. december 9-én adták ki részére, és hogy azokat 2002. december 10-ei levelével együtt megküldte a munkáltatónak. Így az elsőfokú bíróság azt állapította meg, hogy az igazolatlan távolmaradással kapcsolatos indok nem volt valós, így a rendkívüli felmondással az alperes jogellenesen élt. Az elszámolás körében az Mt. 100. §-ának (4) és (6) bekezdésében foglaltakra hivatkozott, továbbá megalapozottnak találta a felperes számlával igazolt 9000 forint kártérítés megfizetésre irányuló igényét.
Az alperes fellebbezése folytán eljárt megyei bíróság ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletének fellebbezett részét részben megváltoztatta, és - a felperes kérelmének megfelelően - megállapította, hogy a felperes munkaviszonya az alperesnél 2004. február 15-ével szűnt meg. Az elmaradt munkabér és szabadságmegváltás összegét leszállította, a 9000 forintos kártérítési összeg után pedig kamatfizetésre kötelezte az alperest.
A másodfokú bíróság elsődlegesen megállapította, hogy a felperes a keresetét határidőben nyújtotta be, így az alperes elkésettségre hivatkozása megalapozatlan. Kifejtette, hogy az elsőfokú bíróság helytállóan mérlegelt akkor, amikor a rendelkezésre álló iratokból és a felek nyilatkozataiból azt a következtetést vonta le, hogy az alperes a felperes munkából való távollétének okáról tudomással bírt és a felperes - amint arra lehetősége nyílt - hiányzását igazolta is. A másodfokú bíróság eltúlzottnak találta az alperest terhelő elmaradt járandóságok összegét az 1997. évi LXXXIII. tv. 41. §-ának (1) bekezdés a)-b) pontja, valamint a 210/2003. (XII. 10.) Korm. rendelet 2. §-ának (1) bekezdése, 3. §-ának (1) bekezdésében foglaltak alapján.
Az alperes felülvizsgálati kérelmében a jogerős ítélet megváltoztatását, és a felperes keresetének elutasítását kérte. Érvelése szerint a felperes 2002. december 6-án semmivel nem igazolta, hogy a jövőben nem tud munkát végezni, távolmaradásának okáról csak 2002. december 10-én kelt levelében értesítette a munkáltatót. A munkavállaló munkavégzési, valamint együttműködési kötelezettségéből következik, hogy az akadályoztatását, keresőképtelenségét a munkáltatójával haladéktalanul közölje. Az alperes hivatkozott a BH 2002/244. számú, valamint a BH 2001/138. számú határozataiban foglaltakra, amely szerint a munkavállaló együttműködési kötelezettségének megszegése önmagában megalapozza a rendkívüli felmondást.
A felperes felülvizsgálati ellenkérelme a jogerős ítélet hatályában való fenntartására és az alperes perköltségben való marasztalására irányult.
A felülvizsgálati kérelem nem alapos.
Az Mt. 96. §-ának (2) bekezdése alapján alkalmazandó Mt. 89. § (2) bekezdése értelmében a rendkívüli felmondás valóságát és okszerűségét vita esetén a munkáltatónak kell bizonyítania. A munkáltató rendkívüli felmondása több indokot tartalmazott, utóbb azonban az alperes csak a felperes igazolatlan távolmaradását sérelmezte, így a bírósági eljárás során kizárólag ezen ok vizsgálatára volt lehetőség.
Az eljárt bíróságok a bizonyítékok helyes mérlegelése alapján állapították meg, hogy a felperes az együttműködési kötelezettségének [Mt. 103. § (1) bekezdés c) pont] eleget tett, az alperest a betegségéről tájékoztatta, vele folyamatosan tartotta a kapcsolatot.
Alaptalanul hivatkozott az alperes a BH 2001/138. számú, illetve a BH 2002/244. számú eseti döntésekre, mivel azok eltérő tényállást tartalmaznak, és a munkavállalóknak azon kötelezettségét rögzítik, hogy keresőképtelenségükről a munkáltatót tájékoztatniuk kell. Jelen esetben a felperes munkáltatójának tudomására hozta betegállományát, a felek 2002. december 6-án személyesen is találkoztak, és a munkavállaló a kórházi tartózkodásról szóló igazolást ezen időpontban azért nem tudta bemutatni, mivel az részére 2002. december 9-én került kiadásra.
Megalapozatlan az alperesnek a felperes 2002. december 10-én kelt levelében foglaltakra való hivatkozása is. Ebből csupán az állapítható meg, hogy a 2002. december 6-ai megbeszélést követően a felek telefonon nem beszéltek, a felperes pedig ezen levél útján tájékoztatta munkáltatóját egészségi állapotának változásáról, illetve a jövőben várható munkavégzési kilátásokról. A betegállomány alatti kapcsolattartást egyébként az alperes maga is elismerte, amikor úgy nyilatkozott, hogy "többször beszéltünk telefonon, és felperes többször jelezte azt, hogy beteg".
A kifejtettekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság a Pp. 275. §-ának (3) bekezdése alapján a megyei bíróság ítéletét hatályában fenntartotta. (Mfv. I. 10.746/2006)
383. Ha a vezérigazgatót az általa adott tájékoztatás alapján felhatalmazta az rt. igazgatósága az egyik kft.-nek az értékesítésére, a tájékoztatás azonban nem tért ki arra, hogy egyidejűleg az eladó a vevőre engedményezi a 132 mFt tagi hitel követelését, az utóbb emiatt történt rendkívüli felmondás jogszerűen történt (Mt. 96. §).
A felperes keresetében rendkívüli felmondása jogellenességének megállapítását, és az ahhoz fűződő jogkövetkezmények alkalmazását kérte, eredeti munkakörbe történő visszahelyezésének mellőzésével. Hivatkozása szerint a munkáltató a rendkívüli felmondás jogát a 15 napos szubjektív határidő megsértésével hozta, az abban szereplő indok pedig nem valós.
A munkaügyi bíróság ítéletével a keresetet elutasította és a felperest 740 000 forint perköltség megfizetésére kötelezte.
Az elsőfokú bíróság által megállapított tényállás lényege szerint a felperes 2003. április 15-étől állt az alperes alkalmazásában vezérigazgatóként. Felette a munkáltatói jogokat az rt. igazgatósága gyakorolta, vezetői tevékenységének kereteit az rt. közgyűlési és igazgatósági határozatai, valamint hatályos ügyrendje rögzítette. Ez utóbbi szerint az igazgatóság dönt azon üzleti veszteségek leírásáról, amelyek összege meghaladja az 1 000 000 forintot. Az alperes 100%-os tulajdonában álló J.-G. Kft. értékesítésére az igazgatóság 2004. június 18-án 10/2004. (06. 18.) számon határozatot hozott, és felhatalmazta a felperest, valamint B. E.-t, hogy a 352 000 000 forint vételárat tartalmazó adásvételi szerződést aláírják, továbbá utasította a menedzsmentet, hogy a könyv szerinti és az eladási érték közötti különbözetet a könyvekbe vezesse át. A felperes a megkötött szerződés 4.9. pontja szerint vállalta, hogy "az eladónak a J.-G. Kft.-vel szemben fennálló tagi hitel követelését az eladó a vevőre engedményezi a lejárt kamatokkal együtt". A munkáltató a felperes munkaviszonyát 2004. október 11-én kelt rendkívüli felmondásával szüntette meg azon indokolással, hogy az igazgatóság ügyrendjében foglaltak ellenére írta alá az adásvételi szerződést, amely 1 000 000 forintot meghaladó hitelezési veszteség leírását tartalmazza az igazgatóság döntése nélkül.
A munkaügyi bíróság álláspontja szerint az alperes az Mt. 96. § (4) bekezdésében írt határidőt nem mulasztotta el, mert az igazgatóság a hitelezési veszteségről csupán a 2004. október 8-án tartott ülésén szerzett tudomást. A bíróság a rendkívüli felmondás indokát is valósnak tartotta kifejtve, hogy a felperes 2004. június 18-án az ingyenes engedményezésről és annak következményeiről az igazgatóságot nem tájékoztatta, noha ennek összege az 1 000 000 forintot meghaladta. Az elsőfokú bíróság álláspontja szerint a felperes munkaviszonyból származó lényeges kötelezettségét súlyos gondatlansággal, jelentős mértékben megszegte, ami a rendkívüli felmondást okszerűen vonta maga után.
A felperes fellebbezése folytán eljárt megyei bíróság ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta, és a felperest 120 000 forint fellebbezési költség megfizetésére kötelezte.
A jogerős ítélet szerint az igazgatóság tagjai a tudomásszerzéstől számított 15 napon belül éltek a rendkívüli felmondás jogával. Egyetértett az elsőfokú bíróság azon megállapításával, hogy az igazgatóság testületként 2004. október 8-án szerzett tudomást az engedményezésről, illetve a hitelezési veszteségről, és annak összegéről. A 2004. június 23-ai faxon küldött, aláírt szerződésről M. P. és dr. W. A. igazgatósági tagok ezen időpontban bizonyítottan tudomást szereztek, a többiek esetében azonban erre vonatkozó adat nem áll rendelkezésre. A másodfokú bíróság álláspontja szerint annak van jelentősége, hogy a tagi hitelkövetelés ingyenes engedményezése mikor jutott a testület tudomására, ez pedig 2004. október 8-ára tehető. A bíróság kifejtette, hogy az ülések gyakorisága alapján vizsgálva nem volt megállapítható, hogy indokolatlanul hosszú idő után történt meg az igazgatóság összehívása, így a munkáltató joggyakorlása nem tekinthető elkésettnek. A rendkívüli felmondás indokának érdemi vizsgálata során a másodfokú bíróság megállapította, hogy az igazgatóság az adásvételi szerződésnek a határozat szerinti vételáron való megkötésére utasította a felperest, de a fennálló követelés engedményezésére nem. A jegyzőkönyv, az előterjesztés, sem a meghallgatott tanúk nem támasztották alá a felperes azon állítását, hogy az engedményezésre vonatkozó rendelkezés a tagok előtt ismert volt, és a felperes ilyen tartalmú szerződés aláírására kapott felhatalmazást. Így a rendkívüli felmondás indoka valós és okszerű volt, az intézkedés megfelelt az Mt. 96. § (1) bekezdés a) pontjában írt feltételeknek.
A felperes felülvizsgálati kérelmében elsődlegesen a jogerős ítélet hatályon kívül helyezését, az elsőfokú bíróság ítéletének megváltoztatását, és az alperes kereset szerinti marasztalását kérte, perköltség fizetés mellett. Másodlagos kérelme a másodfokú bíróság ítéletének hatályon kívül helyezésére és ezen bíróság új eljárásra utasítására, valamint mindkét fokon eljárt bíróság ítéletének hatályon kívül helyezésére, és az elsőfokú bíróság új eljárás lefolytatására és új határozat hozatalára utasítására irányult. Álláspontja szerint a bíróságok megsértették a Pp. 206. §-ában, valamint az Mt. 3. §-ának (1) bekezdésében, 4. § (1) bekezdésében és az Mt. 96. §-ának (4) bekezdésében foglaltakat. Érvelése szerint az engedményezésre vonatkozó rendelkezés az igazgatósági tagok előtt ismert volt, ebből következően ilyen tartalmú szerződés aláírására kapott felhatalmazást még akkor is, ha a tagok nem tartották szükségesnek külön és alakszerű határozatban dönteni a perbeli hitelezési veszteség leírásáról. A jogerős ítélet így iratellenes, a bizonyítékok logikai egységével össze nem férő megállapításokat tartalmaz, ez pedig lényeges eljárási szabálysértés. Változatlan hivatkozása szerint a testületi tudomásszerzés a szerződési feltételekről 2004. június 18-án megtörtént, valamint az alperes részéről indokolatlanul késői időpontban, azaz a "rendeltetésszerű joggyakorlásra nyitva álló határidőn" túl került sor a 2004. október 8-ai igazgatósági ülés összehívására, és a felmondási ok megtárgyalására. A felperes felülvizsgálati kérelmében sérelmezte, hogy a másodfokú bíróság indokolás nélkül utasította el a bizonyítási indítványát, amelyben az 1/2004. (10. 08.) számú igazgatósági határozat eredeti példányának beszerzését kérte. Álláspontja szerint D. R. 2004. október 8-án nem tartózkodott Magyarországon, a határozatot később írta alá, ezért az érvénytelen, a rendkívüli felmondás pedig jogellenes.
Az alperes felülvizsgálati ellenkérelme a jogerős ítélet hatályában való fenntartására és a felperes perköltség fizetésre kötelezésére irányult.
A felülvizsgálati kérelem nem alapos.
A rendkívüli felmondásnak a törvényben meghatározott szubjektív és objektív határidő megtartásával van helye [Mt. 96. § (4) bekezdés]. A következetes ítélkezési gyakorlat szerint, ha a munkáltatói jogkör gyakorlója testület, a kötelezettségszegésről való tudomásszerzés időpontjának azt kell tekinteni, amikor a testület - és nem annak egyes tagjai - teljes körben tudomást szereztek a kötelezettségszegésről, annak mértékéről, illetve az elkövető vétkességéről (BH 2003/35.). Jelen esetben a felek által nem vitatottan felperes felett a munkáltatói jogokat az rt. igazgatósága gyakorolta, így annak tudomásszerzése volt értékelhető a határidők betartása körében. A jogerős ítélet helytállóan fejtette ki, hogy az igazgatóság - mint testület - 2004. október 8-án szerzett tudomást az ingyenes engedményezésről, az annak következtében előállott hitelezési veszteségről, valamint ekkor került pontos megállapításra annak összege is. Önmagában az a körülmény, hogy M. P., illetve dr. W. A. igazgatósági tagok 2004. június 23-án elküldött fax alapján tájékoztatást kaptak a szerződésben foglaltakról - és ezáltal a felperesi magatartásról - a határidők számítása szempontjából perdöntő jelentőséggel nem bír. Ugyancsak nem helytálló azon felperesi hivatkozás, hogy 2004. június 18-án a testület tudomást szerzett a vállalt hitelveszteségről, mivel az igazgatósági ülés időpontjában a felperes részéről a szerződés aláírása még meg sem történt.
A rendkívüli felmondásban foglaltakat is helytállóan értékelte a jogerős ítélet. A felek között nem volt vita abban a tekintetben, hogy az 1 000 000 forintot meghaladó üzleti veszteség leírásáról az igazgatóság jogosult dönteni. A felperes 2004. június 18-án (délelőtt) tartott igazgatósági ülésén tájékoztatta a jelenlevőket, hogy a J.-G. Kft. "nem végez gazdasági tevékenységet, bevétele nem képződik, felmerült kiadásainak fedezetét az anyacég, a Z. Rt. hitel formájában biztosítja. Mivel a 100%-os üzletrész kerül eladásra, így a hitel megtérülése sem biztosítható, ami további 17 800 000 forint hitelezési veszteséget jelent az anyavállalatnál". Ezen tájékoztatás mellett döntött úgy az igazgatóság a 10/2004. (06. 18.) számú igazgatósági határozatában, hogy "az igazgatóság felhatalmazza H. I. és B. E. urakat, hogy a 352 000 000 forint vételárat tartalmazó üzletrész adásvételi szerződését aláírják a vevővel, és utasította a menedzsmentet, hogy a könyv szerinti és az eladási érték közötti különbséget a könyvekbe vezesse át". Ezen határozat a felperest az adásvételi szerződés aláírására felhatalmazta, azonban az ingyenes engedményezésre vonatkozóan részére eligazítást nem tartalmaz. Arra alappal hivatkozott a felperes, hogy a munkáltató nemcsak írásban, hanem szóban is rendelkezhetett a hitelezési veszteségről, illetve az ezzel kapcsolatos elvárt munkavállalói magatartásról. Ez azonban a jegyzőkönyv tartalmából nem következik, és egyetlen rendelkezésre álló bizonyítékból sem vonható le az a következtetés, miszerint a felperes olyan tartalmú megállapodás aláírására kapott megbízást, amely 20 000 000 forintot is meghaladó veszteséget eredményez (Pp. 206. §). A felperesnek kellő körültekintés mellett tisztáznia kellett volna a hitelezési veszteség mértékét, illetőleg elszámolásának módját, különösen arra tekintettel, hogy az igazgatóság három tagja is úgy nyilatkozott, miszerint vélelmezhetően a kérdéses kft. mint vagyon többet ér 352 000 000 forintnál. A felperes munkaköréből adódóan vele szemben fokozott gondossági követelmények érvényesültek. Mindebből következően helytállóan vonta le a jogerős ítélet azt a következtetést, hogy a rendkívüli felmondás indoka valós és okszerű volt, az intézkedés pedig megfelelt az Mt. 96. § (1) bekezdés a) pontjában rögzített feltételeknek.
A társaság ügyrendje 2. d) pontjának rendelkezése szerint az igazgatóság évente legalább négy alkalommal ülésezik. Jogszabálysértés nélkül jutott a másodfokú bíróság arra a megállapításra, hogy az általános ügymenet figyelembevételével a 2004 júniusát követően 2004. október 8-ára összehívott igazgatósági ülés között indokolatlanul hosszú idő nem telt el. A Legfelsőbb Bíróság figyelembe vette a nyári hónapokban történő szabadságolásokat, illetve azt, hogy az igazgatóság tagjai között külföldi állampolgárok is voltak (dr. A. D., D. R.), ez utóbbi Magyarországon lakcímmel nem is rendelkezett, így értesítésük nyilvánvalóan hosszabb időt vett igénybe.
Alaptalanul sérelmezte a felperes, hogy a másodfokú bíróság indokolás nélkül utasította el az 1/2004. (10. 08.) számú igazgatósági határozat eredeti példányának beszerzésére irányuló bizonyítási indítványát, holott az álláspontja szerint alaki okból érvénytelen. Az 1997. évi CXLIV. törvény (Gt.) perbeli időben hatályos 47. §-ának (1) bekezdésében foglaltak értelmében a gazdasági társaság bármely tagja (részvényese) kérheti a társaság szervei által hozott határozatok bírósági felülvizsgálatát arra hivatkozással, hogy a határozat e törvény, vagy más jogszabály rendelkezéseibe, avagy a társasági szerződésbe (alapító okiratba, alapszabályba) ütközik. A következetes ítélkezési gyakorlat szerint a munkaügyi perben nem vizsgálhatóak hatáskör hiányában a társasági határozatokban foglaltak (BH 1997/260., BH 2002/329.). Mindebből következően pedig az állapítható meg, hogy az igazgatósági határozat érvényesen létrejött, polgári perben annak érvénytelensége, vagy semmissége megállapításra nem került, így az adott eljárásban a határozatban foglaltak is irányadók. Ezért a felperes bizonyítási indítványát joggal mellőzték az eljáró bíróságok, mivel annak jelen perre kihatása nem lehetett.
A kifejtettekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság a Pp. 275. §-ának (3) bekezdése alapján a megyei bíróság számú ítéletét hatályában fenntartotta. (Mfv. I. 10.758/2006)
384. Amikor az ügyvezető a beszállító cég vezetőitől az utóbbi által szállított áruk értéke után 20 cent/t részesedést kért, a munkaviszonyának rendkívüli felmondással történt megszüntetése jogszerű volt (Mt. 96. §).
A felperes keresetében az alperes rendkívüli felmondása jogellenessége jogkövetkezményeinek alkalmazását kérte a munkaviszonya helyreállítása mellőzésével.
A munkaügyi bíróság ítéletével megállapította, hogy az alperes a 2004. február 25-én kelt rendkívüli felmondással jogellenesen szüntette meg a felperes munkaviszonyát, amely az ítélet jogerőre emelkedése napján szűnik meg. Kötelezte az alperest négyhavi átlagkereset, elmaradt munkabér és kamatai, felmentési időre járó átlagkereset, továbbá végkielégítés megfizetésére. Ezt meghaladóan a keresetet elutasította.
Az elsőfokú ítéleti tényállás szerint az 1996-tól műtrágya értékesítési igazgatóként dolgozó felperest 2001. október 1-jén három évre ügyvezetővé választották két másik ügyvezető mellett. A felperes feladatát az értékesítés, a logisztika és a B. Kft., valamint a D. Kft. menedzselése képezte. Az alapító 2004. február 25-én visszahívta ügyvezetői tisztségéből, majd ezen a napon kelt rendkívüli felmondással a munkaviszonyt rendkívüli felmondással megszüntette. Az indokolás szerint a felperes 2004. február 13-án felkereste a G. P. R. (GPR) ügyvezetőit, D. I.-t és F. Z.-t, és a cég által szállított bizonyos áruk után tonnánként 20 cent személyes részesedést kért készpénzben "jó szándékáért", majd a visszautasítás után "a szállítással kapcsolatos komoly problémákkal fenyegette meg a GPR céget". A munkaügyi bíróság megállapítása szerint a rendkívüli felmondás jogát a munkáltatói jogkör gyakorló gyakorolta, tekintettel azonban arra, hogy D. I. és F. Z. tanúnyilatkozata "nem volt mentes az ellentmondásoktól", és több tekintetben életszerűtlen is volt, bizonyítatlannak minősítette a rendkívüli felmondás indokát. Nem találta továbbá elfogulatlannak sem a nevezett tanúkat, akiknek a cége alperessel ugyan nem volt közvetlen kapcsolatban, az anyacégnek azonban továbbra is szállítanak. Azt a körülményt, hogy a felperes a megbeszélés előtt elküldte az érintetteknek az éves forgalomra vonatkozó statisztikai jelentést, szintén nem találta a személyes előny kérés bizonyítására alkalmasnak.
A munkaügyi bíróság úgy ítélte meg, hogy a felperesi prémiumigény azért alaptalan, mivel az éves prémiumot ugyan kitűzték az ún. MBO megállapodás aláírásakor, abban a részleges teljesítésre azonban nem tértek ki.
A felperes az Mt. 100. § (4) bekezdése alapján megítélt szankció felemelése és a prémium iránti igényének helytadása iránt, az alperes a kereset teljes elutasítása iránt élt fellebbezéssel.
A megyei bíróság ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletét részben megváltoztatta, a rendkívüli felmondás jogellenessége iránti keresetet elutasította, egyebekben - a felperesi (további) keresetet elutasító elsőfokú ítéleti rendelkezést - helybenhagyta.
A másodfokú bíróság megállapítása szerint a munkaügyi bíróság a bizonyítékokat nem a maguk összességében, és részben tévesen értékelte. A tényállást kiegészítette azzal, hogy a GPR cég, mint az alvállalkozó képviselője a felperes részesedés iránti kérését elutasította, továbbá az alperes 2003. évre a felperesnek nem fizetett prémiumot.
A másodfokú bíróság minden ténybeli alapot nélkülözőnek minősítette a felperes feltételezését a GPR érintett képviselői elfogultságáról. A két tanú nyilatkozatait értékelve arra következtetett, hogy a lényeges körülményeket illetően nem voltak ellentmondásosak, sőt egybehangzóan adták elő a történteket. Értékelte, hogy a felperesnek nem volt feladata a GPR-el kapcsolatos kérdések tisztázása, életszerűtlennek minősítette a találkozásnak a felperes által előadott célját, indokolatlannak találta a statisztikai kimutatás előzetes megküldését, hacsak az nem a felperes által kért részesedés kiszámítását szolgálta. Mindezek alapján a másodfokú bíróság bizonyítottnak ítélte a rendkívüli felmondásban felróttakat, és megállapította az Mt. 96. § (1) bekezdése a) pontjának érvényesülését.
A prémiumot illetően a másodfokú bíróság egyetértett az elsőfokú ítéleti állásponttal.
A felperes felülvizsgálati kérelmében a jogerős ítélet hatályon kívül helyezését, és a keresetének helyt adó határozat hozatalát kérte, mivel álláspontja szerint a jogerős ítélet sérti a Pp. 206. § (1) bekezdését, valamint az Mt. 96. § (2) bekezdését és a 89. § (2) bekezdését. Részletesen felsorakoztatta érveit annak alátámasztására, hogy a másodfokú bíróság a tényállást iratellenesen, okszerűtlenül és számos logikai ellentmondást tartalmazva állapította meg. Kirívóan okszerűtlennek tartotta a tényállás kiegészítésében megállapítottakat, álláspontja szerint nem lehet perdöntő jelentőséget tulajdonítani az ellentmondásos, nem egybehangzó két tanúnyilatkozatnak. Az ellentmondásosságot a másodfokú bíróság is elismerte, és ez különösen a "megjelölt konkrét összeg", F. Z. jelenléte, a statisztikai kimutatás, és az érintett cég megkeresésének szükségessége tekintetében nyilvánult meg.
Az alperes felülvizsgálati ellenkérelmében a jogerős ítélet hatályában való fenntartását kérte.
A Legfelsőbb Bíróság a felülvizsgálati kérelmet a Pp. 274. § (1) bekezdése alapján tárgyaláson kívül bírálta el.
A felülvizsgálati kérelem nem alapos.
A másodfokú bíróság helytállóan emelte ki, hogy valamely tényállás megalapozott feltárásához nem elegendő a bizonyítékok egyenkénti értékelése, hanem a törvénynek megfelelő mérlegeléshez szükség van a bizonyítékok egybevetésére, összességében értékelésére az életszerűség és a logika követelményei figyelembevételével. Ennek során nem állapítható meg a Pp. 206. § (1) bekezdésének megsértése, ha a bíróság az egyes bizonyítékok kellően és meggyőzően indokolt elfogadásával - mérlegeléssel - olyan tényállást állapít meg, amely nem áll ugyan összhangban a fél által vitatott egyes bizonyítékok tartalmával, a per egyéb adataira figyelemmel azonban nem okszerűtlen [Pp. 206. § (1) bekezdés, 221. § (1) bekezdés, BH 2001/301.]. Az adott esetben a Legfelsőbb Bíróság a másodfokú bíróság következtetéseivel mindenben egyetért, különösen a perdöntőnek minősített bizonyítékok tekintetében. A felperes által a felülvizsgálati kérelmében előadottak nem alkalmasak ezeknek a megdöntésére, ezért az előbbiekből következően nincs jogszabályi alap a felülvizsgálati eljárásban a felülmérlegelésre (BH 2001/197.).
A rendkívüli felmondás megalapozottsága vizsgálatánál azoknak a nem vitatott tényeknek volt kiemelt jelentősége, mely szerint a felperes személyesen kereste meg a GPR érintett képviselőit, és ezt megelőzően egy olyan faxot juttatott el a céghez, amelyben a rendkívüli felmondási indokot alátámasztó - a felperes által kért összeg kiszámítását lehetővé tevő - statisztikai adatok szerepeltek. Az alperes a felperesi érvelést helytállóan cáfolta azzal, hogy a GPR nem vevő, hanem szállító, és csupán alvállalkozó volt. A felperesnek 2003 májusától kereskedelmi kérdésekben nem volt tárgyalási jogosultsága, amit E. B., I. R. és H. A. egybehangzó tanúnyilatkozata alátámasztott. Nem iratellenes és nem okszerűtlen tehát az a jogerős ítéleti ténymegállapítás, hogy a felperes nem adta életszerű és kellő indokát az általa kért 2004. február 13-ai személyes találkozónak, és az éves forgalomra vonatkozó statisztikai adatokat tartalmazó fax előzetes megküldésének. Ehhez képest súlytalanok a "szakmai szükségességről" és a közvetlen kapcsolattartás megtiltásának hiányáról a felülvizsgálati kérelemben előadottak.
Az indokokat okszerűen és életszerűen alátámasztó tényeket kellett egybevetni a GPR két érintett képviselője tanúnyilatkozatával, amelyek a döntő kérdésben egyértelműek és aggálytalanok voltak, mindkét tanú határozott nyilatkozatot tett arról, hogy a felperes tőlük személyes részesedést kért, az egyéb - a hajók tisztaságával kapcsolatos - kérdés csak érintőlegesen került szóba.
A logikai láncot alkotó bizonyítékokhoz képest ugyancsak súlytalan a GPR cég két képviselője érdekeltségére, elfogultságára vonatkozó felperesi érvelés, hiszen ha a felperes által állított hibás teljesítések álltak volna az ellene tett bejelentés hátterében, teljességgel életszerűtlen, hogy a megrendelővel fennálló üzleti kapcsolatot ily módon - a felperes "megrágalmazásával" - kívánta volna rendezni, megoldani az alvállalkozó.
A kifejtettekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság a Pp. 275. §-ának (3) bekezdése alapján a jogerős ítéletet hatályában fenntartotta, és a Pp. 78. § (1) bekezdése alapján kötelezte a felperest az alperes felülvizsgálati eljárási költsége megfizetésére. (Mfv. I. 10.799/2006)
385. Ha lakás-kiutalás ügyintézése során az adatokat a munkavállaló nem ellenőrizte és ezzel olyan személy lakáshoz jutását segítette elő, akik erre kiutalással nem rendelkeztek, a munkaviszonyának rendkívüli felmondással történt megszüntetése jogszerűen történt (Mt. 96. §).
A felperes keresetében a munkáltató rendkívüli felmondása jogellenességének megállapítását és az ehhez fűződő jogkövetkezmények alkalmazását kérte, eredeti munkakörébe történő visszahelyezésének mellőzésével. Az alperestől perköltséget is igényelt.
A munkaügyi bíróság ítéletével a keresetet elutasította, és a felperest perköltség megfizetésére kötelezte.
A munkaügyi bíróság által megállapított tényállás lényege szerint a felperes ingatlankezelési osztályvezető munkakörben állt az alperes alkalmazásában. A munkáltató 2003. december 20-án kelt rendkívüli felmondásával szüntette meg a munkaviszonyt azon indokolással, miszerint a felperes 2002. október 17-én valótlan tartalmú okiratot címzett az E.-i Polgármesteri Hivatal Népjóléti Iroda vezetőjének, amelyben javasolta, hogy az E., K. L. u. 68. szám alatti lakás bérlőjévé L. A.-t jelölje ki három kiskorú gyermekével. Az Egészségügyi és Népjóléti Bizottság 85/2002. (X. 18.) számú határozatával ennek megfelelően járt el, és az alperes, valamint L. A. között 2003. augusztus 22-én a bérleti szerződés megkötésre került. Az alperes munkatársai 2003. december 4-én tartott rutinellenőrzés során megállapították, hogy a szerződést kötő fél a lakásban sosem lakott, nevezettnek kiskorú gyermeke nincs, az ingatlant H. J. és családja lakja. Az alperes megállapíthatónak találta, hogy a felperes mind az önkormányzatot, mind munkáltatóját félrevezette, és erről a munkáltatói jogkör gyakorlója 2003. december 8-án szerzett tudomást.
A munkaügyi bíróság álláspontja szerint a felperes az igazgatói utasítás értelmében járt el a bérleti szerződések megkötése során, nem menti az a körülmény, hogy ezen tevékenysége nem tartozott a munkakörébe. Az elsőfokú bíróság ítéletében kifejtettek szerint a munkáltató intézkedése során betartotta mind az objektív, mind a szubjektív határidőt, eljárása ez okból nem jogszerűtlen. A bíróság megállapította, hogy a rendkívüli felmondás indoka valós és okszerű volt, a felperes megtévesztette a népjóléti irodát és bizottságot, és magát a bérleti szerződést is oly módon készítette el, hogy az valótlan adatokat tartalmazott.
A felperes fellebbezése folytán eljárt megyei bíróság ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta, és a felperest 40 000 forint perköltség megfizetésére kötelezte.
A jogerős ítélet egyetértett az elsőfokú bíróság által kifejtetekkel az objektív és szubjektív határidő betartása körében. Rámutatott, hogy a 2003. december 4-én tartott ellenőrzésről készült jegyzőkönyvben foglaltakra figyelemmel kérte K. F. igazgató további feljegyzés elkészítését, és csak ebből volt megállapítható a felperes felelőssége. A másodfokú bíróság szerint a munkavállalónak a Népjóléti Iroda részére írt levél elkészítését megelőzően ellenőriznie kellett volna, hogy L. A. az adatokat helytállóan jelezte-e, illetve a szerződés megkötésekor is vizsgálnia kellett volna a bérlő adatait. L. A. meghallgatásának hiányában a felperesi szándékosság nem vizsgálható, de a munkavállaló súlyos gondatlansága mindenképpen megállapítható.
A felperes felülvizsgálati kérelmében elsődlegesen a jogerős ítélet hatályon kívül helyezését és az alperes kereset szerinti marasztalását, másodlagosan mindkét fokon eljárt bíróság ítéletének hatályon kívül helyezését és új eljárás lefolytatására és új határozat hozatalára utasítását kérte. Hivatkozása szerint az alperes alkalmazottjának nem volt kötelessége a kérelmezők adatainak, állításainak ellenőrzése, a felperes munkaköre sem tartalmazott erre vonatkozó előírásokat. A felperes sérelmezte, hogy sem az első-, sem a másodfokon eljárt bíróság nem vizsgálta azt a körülményt, hogy az alperes nem adott lehetőséget munkavállalójának az Mt. 96. §-ának (2) bekezdése szerint a rendkívüli felmondás elleni védekezésre. Az alperes csak a perben hivatkozott a felperes előzetes letartóztatására mint olyan tényezőre, amely mellett a munkáltatótól nem volt elvárható e körben az együttműködés. A felperes érvelése szerint a bíróságok nem vizsgálták - noha tanúvallomások támasztják alá -, hogy az alperesi igazgató már 2003 szeptemberében tudomást szerzett arról, hogy a kérdéses ingatlanban a H. család lakik, a 2003 decemberében elrendelt vizsgálatával indokolatlanul késlekedett.
Az alperes felülvizsgálati ellenkérelme az elsőfokú bíróság ítéletének hatályában való fenntartására irányult.
A felülvizsgálati kérelem nem alapos.
Az eljáró bíróságok helytállóan állapították meg, hogy a munkáltató a rendkívüli felmondáskor az Mt. 96. §-ában foglaltak szerint járt el, mind az objektív, mind a szubjektív határidő betartása során. Alaptalanul hivatkozott a felperes arra a körülményre, hogy az alperesi igazgató már 2003 szeptemberében tudomást szerzett arról, miszerint a kérdéses ingatlanban a H. család lakik. Ez a tény ítéleti bizonyossággal nem volt megállapítható, a meghallgatott tanúk vallomása csupán feltételezéseken alapult. Az alperes igazgatója K. F. pedig úgy vallott, hogy a konkrét tényekről 2003 decemberében egy rutinellenőrzést követően szerzett tudomást. Jogszabálysértés nélkül jutott a másodfokú bíróság ítéletében arra a megállapításra, hogy az osztályvezető felperes részéről munkavégzése során olyan súlyos gondatlanság valósult meg, amely az alperes jognyilatkozatát kellően megalapozta. A felperes a Népjóléti Iroda részére tett javaslata során a perbeli ingatlan vonatkozásában olyan valótlan adatokat közölt a bérlőkre nézve, amelyek nem csupán elírás következményei, hanem az alapvető ellenőrzési tevékenység elmulasztásából adódnak. A munkavállaló kötelezettsége a munkáját az elvárható szakértelemmel és gondossággal a munkájára vonatkozó szabályok, előírások és utasítások szerint végezni [Mt. 103. § (1) bekezdés b) pontja]. Az eljáró bíróságok helytállóan mutatták rá, hogy a munkavállaló ezen kötelezettségének külön munkaköri leírásának hiányában is - a végzett munka jellege alapján - eleget kell tennie. A felperes a jogosultak adatait a bérleti szerződés elkészítésekor, illetve aláírásra való benyújtása előtt nem ellenőrizte, ezáltal lehetővé tette olyan személyek lakáshoz jutását, akik erre szabályszerű "kiutalással" nem rendelkeztek. Mindez pedig olyan súlyosan gondatlan eljárás, amely a rendkívüli felmondást megalapozottá tette.
A kifejtettekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság a Pp. 275. §-ának (3) bekezdése alapján a megyei bíróság ítéletét hatályában fenntartotta. (Mfv. I. 10.801/2006.)
386. Ha a munkáltató bank hosszabb időn át eltűrte a pénztárt tartalmazó íróasztalfiók zárhatatlanságát és a kétkulcsos trezor igénybevételének mellőzését, a pénztárossal szemben ezek miatt nem volt jogszerű a rendkívüli felmondás (Mt. 96. §).
A munkaügyi bíróság ítéletével a felperes módosított keresetének helyt adott, megállapította a 2003. június 6-án kiadott rendkívüli felmondás jogellenességét, és a munkaviszonynak az ítélet jogerőre emelkedésekor való megszűnését. Kötelezte az alperest elmaradt munkabér-különbözet, felmentési időre járó átlagkereset, a jogellenesség jogkövetkezményeként kilenchavi átlagkereset, valamint 1 000 000 forint nem vagyoni kártérítés megfizetésére.
Az elsőfokú ítéleti tényállás szerint a felperes 2002. augusztus 23-ától állt munkaviszonyban az alperesnél pénztáros értékkezelő munkakörben, a munkavégzésének helye a nyúli fiók volt. Az alperes 2003. június 6-án rendkívüli felmondással élt, melynek indokolása szerint egy fegyveres rabló a pénztár szinte egész készpénz készletét eltulajdonította, és az ezzel kapcsolatos vizsgálat megállapítása szerint a felperes a munkaköri leírásában és a pénzkezelési szabályzatban foglalt előírásokat súlyosan megsértette. A felperes ugyanis a pénztárfiókban tartott összeget nem helyezte biztonságba, így lehetősége nyílt a rablónak több mint kétmillió forint eltulajdonítására. A felperesnek kötelessége lett volna a zár hibájának folyamatosan történő jelzése, ennek azonban nem tett eleget.
A munkaügyi bíróság nem találta megalapozottnak a rendkívüli felmondást, mivel az alperes nem szabályozta a pénztárfiókban tartható készpénz mennyiségét, a trezor két kulccsal történő nyitása és zárása nehézséget okozott, továbbá a felperes több ízben eredménytelenül jelezte a kirendeltségvezetőnek a pénztárfiók zárjának hibáját.
A nem vagyoni kárigény tekintetében a munkaügyi bíróság arra alapozta a keresetnek helyt adó döntését, miszerint a bankrablás, amely az alperes működési körén kívül esett, nem minősült elháríthatatlannak. Az alperes ugyanis nem szereltetett fel riasztót, kamerás megfigyelő rendszert, nem működtetett biztonsági szolgálatot, amelyek csökkentették volna a rablás kockázatát. Az átélt trauma és a rendkívüli felmondással kapcsolatos alperesi magatartás, az ezzel összefüggő, a felperes jó hírnevét, becsületét sértő híresztelések megalapozottá tették a felperes nem vagyoni kárigényét.
Az alperes fellebbezése folytán eljárt megyei bíróság ítéletével a munkaügyi bíróság ítéletét megváltoztatta, és a felperes keresetét elutasította.
A másodfokú bíróság kiegészítette a tényállást azzal, hogy időközben az elkövető ellen rablás bűntette és egyéb bűncselekmények miatt büntető eljárás indult. Megállapította még, hogy a bankfiók körülményei nem tették indokolttá a biztonsági őr jelenlétét, ilyen előírás nem volt, a bankrablás semmilyen technikai eszközzel nem volt elhárítható.
A másodfokú bíróság a zárhiba jelzésével kapcsolatos indokot kivéve megállapíthatónak találta a kötelezettségszegéseket, és azoknak az Mt. 96. § (1) bekezdés a) pontjában előírt súlyosságát. Álláspontja szerint a 2002. augusztus 23-án aláírt titoktartási és felelősségvállalási nyilatkozatban a felperes a pénztárosi beosztás által megkívánt elvárható gondosság és fokozott szakmai követelmények szerinti eljárásra vállalt kötelezettséget. Ezzel ellentétben azonban az általa tudottan nem zárható fiókba tette a reggeli nyitáskor a trezor szinte teljes tartalmát, továbbá, amikor a kétmillió forinton felüli összeggel a postára ment, a lezáratlan fiókban hagyott közel kétmillió forintot. A másodfokú bíróság mindezeket elegendőnek találta a rendkívüli felmondás megalapozott indokolásához, hangsúlyozva, hogy a felperes a pénztárba helyezett pénz mennyiségét illetően eltért a kialakult gyakorlattól, és az általa hivatkozott körülmények nem mentik a mulasztásait.
A nem vagyoni kártérítés vonatkozásában a másodfokú bíróság úgy foglalt állást, hogy a bankrablás semmilyen alperesi intézkedéssel nem lett volna teljes bizonyossággal megakadályozható, az alperes ezért nem felel a felperest ért sokkhatásért.
A felperes felülvizsgálati kérelmében a jogerős ítélet hatályon kívül helyezését, és az elsőfokú ítélet helyben hagyását kérte az Mt. 96. § (1) bekezdés a) pontja, a 102. § (2)-(3) bekezdései, és a 174. § (2) bekezdése megsértése miatt. Arra hivatkozott, hogy az alperes belső szabályzatban nem rendezte a pénztárba helyezhető és az ott tartható pénz mennyiségét, "a kialakult gyakorlat"-tól eltérés nem valósíthat meg rendkívüli felmondási indokot. A két kulccsal nyitható trezor használata a három fős bankfiókban nehézséget okozott, továbbá annak megközelítése csak az ügyfelek által szabadon belátható területen volt lehetséges. A pénzkezelési szabályzat III/3.e. pontja megsértésére vonatkozó indokkal összefüggésben előadta, hogy a bankrablás és a készpénznek a postára vitelekor a többi pénznek a fiókban hagyása között nincs összefüggés, továbbá éppen az alperesnél fennállt körülmények miatt maradt a pénz a pénztárfiókban, amikor a postára kellett sietnie. A felperes szerint figyelmen kívül maradtak az alperes mulasztásai, különösen a pénztárfiók évek óta rossz zárjával kapcsolatos mulasztás, és ezek az esetleges kötelezettségszegései tekintetében a felelősségét csökkentik. A nem vagyoni kárigényét illetően arra hivatkozott, hogy a másodfokú bíróság tévesen alkalmazta a kimentésre vonatkozó jogszabályt, amikor elvi éllel kimondta a bankrablás elháríthatatlanságát. A perbeli bankfiók már az 1995-ben kiadott ajánlásban írt feltételeknek sem felelt meg; a bankrablással összefüggésben kiállt félelmek miatt maradandó pszichés zavarai keletkeztek.
Az alperes felülvizsgálati ellenkérelmében a jogerős ítélet hatályában való fenntartását kérte, mivel részletesen kifejtett álláspontja szerint a másodfokú bíróság megalapozottan állapította meg a rendkívüli felmondás jogszerűségét.
A felülvizsgálati kérelem alapos.
A rendkívüli felmondásban az alperes konkrétan megjelölt kötelezettségszegéseket rótt a felperes terhére. A másodfokú bíróság ezen indokok közül abban találta megállapíthatónak a bizonyított kötelezettségszegés fennállását, mely szerint a felperes a kialakult gyakorlat szerinti pár százezer forint helyett szinte a teljes pénzkészletet kivette a trezorból, és a nem záródó asztalfiókba tette. Nem minősítette mentő körülménynek a trezor kétkulcsos zárása nehézségeit és azt, hogy a zárhibáról a kirendeltségvezető tudomással bírt. A felperes felülvizsgálati kérelme alapján - és alperesi felülvizsgálati kérelem, illetve csatlakozó felülvizsgálati kérelem hiányában - a felülvizsgálati eljárásnak már csupán ezen rendkívüli felmondási indok képezhette tárgyát, így a munkáltatói intézkedés jogszerűsége ezen indok megalapozottsága alapján vizsgálható.
A nem vitatott jogerős ítéleti tényállás szerint az alperes nem szabályozta a három fős ny.-i fiók tekintetében a pénztárban elhelyezhető pénz mennyiségét, továbbá a felperes által kezelt pénztár egy olyan íróasztal fiókjában volt elhelyezve, amely a felperes munkaviszonya fennállása alatt soha nem volt zárható. A felperes tehát úgy vette át a pénztárosi munkakört a munkaviszonya kezdetekor, hogy a pénzkezelési szabályzat III/3.e. pontja, mely szerint a pénztárosnak eltávozásakor a pénzt legalább biztonsági zárral ellátott íróasztalfiókban el kellett zárni, nem érvényesülhetett. Azt a körülményt, hogy a trezor nyitása - az elhelyezkedése, továbbá a kirendeltségvezetőnek az ügyfélforgalom lebonyolításában való részvétele miatt - nehézségbe ütközött, a másodfokú bíróság is tényként fogadta el.
A másodfokú bíróság abban tévedett, hogy mindezeket a körülményeket nem együttesen és nem összefüggésükben értékelte a pénztáros munkakörű felperes terhére rótt fenti kötelezettségszegés megítélésekor.
A Legfelsőbb Bíróság egyetért a másodfokú bíróság megállapításával, mely szerint a pénzkezelés alapvető szabálya a pénz biztonságba helyezése. Az adott esetben azonban döntő jelentőséggel bírt, hogy az erre vonatkozó feltételek biztosítását éppen az alperes mulasztotta el egyrészt a szabályozatlansággal - amely a banki pénzkezelés tekintetében különös súlyú -, másrészt a pénztárt tartalmazó íróasztalfiók zárhatatlanságának hosszú ideig eltűrésével, a biztonsági feltételek ellenőrzésének elmulasztásával.
Mindezeket az elsőfokú bíróság értékelte helytállóan, amikor nem találta megállapíthatónak az adott rendkívüli felmondási indok tekintetében az Mt. 96. § (1) bekezdés a) pontjában előírt együttes feltételek fennállását. A banki pénztárban elhelyezhető pénz mennyiségének szabályzatlansága és a pénztár biztonságos kezelése feltételeinek munkáltatói elhanyagolása mellett nem minősülhet minősített kötelezettségszegésnek, ha a pénztáros jószándékúan, saját belátása szerint jár el a készpénz pénztárba helyezésekor. A perbeli esetben ugyanakkor az sem volt figyelmen kívül hagyható, hogy a trezor kétkulcsos rendszerű kezeléséből következően a kirendeltségvezetőnek is tudnia kellett a trezorból kivett pénz mennyiségéről és arról, hogy a postára menet előtt a felperes a pénztárban maradt pénzt nem tette be a trezorba.
A perben nem volt vitás, hogy a felperest az átélt traumák a munkaviszonyával összefüggésben érték [Mt. 174. § (1) bekezdés]. Az Mt. 174. § (2) bekezdésben meghatározott kimentési okot - mely szerint mentesül a munkáltató a felelősség alól, ha a kárt a működési körén kívül eső elháríthatatlan ok okozta - az alperesnek kellett bizonyítania.
A másodfokú bíróság nem tette vitássá az elsőfokú bíróság megállapítását arról, miszerint "ahhoz nem fér kétség, hogy az alperes működési körén kívül eső ok volt a bankrablás", ezért a kimentési ok fennállásához az elháríthatatlanságot kellett vizsgálni.
A felperes helytállóan hivatkozott a felülvizsgálati kérelmében arra, hogy az elháríthatatlanság kérdésében az adott körülmények körültekintő értékelése alapján lehet állást foglalni, figyelemmel az alperes számára rendelkezésre álló elhárítási megoldásokra.
Az irányadó jogerős ítéleti tényállás szerint az alperes semmilyen bankbiztonsági eszközt és módszert nem alkalmazott a perbeli bankfiók biztonsága biztosítása vagy növelése érdekében. Ilyen előírások ugyan nem kötelezték az alperest, azonban nem ennek volt jelentősége, hanem annak, hogy az alperesnek rendelkezésre álltak olyan módszerek, intézkedési lehetőségek, amelyekkel a bankrablás valószínűsége nagymértékben csökkenthető. Az elhárítási megoldások teljes mellőzése esetén a munkáltató eredményesen nem hivatkozhat a működési körön kívüli elháríthatatlanság bizonyítottságára. A másodfokú bíróság érvelése ebben a körben nem helytálló, mivel a kiterjedt és széleskörű bankbiztonsági rendszerek cáfolják az objektív elháríthatatlanságot.
A másodfokú eljárásban már nem volt vitatott, hogy a felperest súlyos trauma érte, kénytelen volt átélni a jó hírneve és becsülete sérelmét is, melyekkel összefüggésben a nem vagyoni kártérítés mind jogalapjában, mind összegszerűségében megalapozott [Mt. 177. § (2) bekezdés].
A kifejtettekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság a Pp. 275. § (3) bekezdése alapján a jogerős ítéletet hatályon kívül helyezte, és a munkaügyi bíróság ítéletét helybenhagyta. (Mfv. I. 10.853/2006.)
387. Önmagában nem alapozza meg a jogellenességet, ha a munkáltatói jogkör gyakorlójának döntését a jogi képviselő közli írásban. Nem szükséges, hogy a jogi képviselő írásba foglalt jognyilatkozatával kapcsolatos döntést a munkáltatói jogkör gyakorlójának is írásban kell meghoznia (Mt. 96. §).
A munkaügyi bíróság ítéletével megállapította, hogy az alperes 2004. július 15-én kelt rendkívüli felmondása jogellenes, és a felperes munkaviszonya az ítélet jogerőre emelkedésekor szűnik meg. Kötelezte az alperest elmaradt munkabér, négyhavi átlagkereset (kötbér-átalány), felmentési időre járó átlagkereset, végkielégítés, jogtalanul levont tanfolyami költség és mindezek kamata megfizetésére. Ezt meghaladóan a keresetet elutasította.
A munkaügyi bíróság megállapítása szerint a gépkocsivezető munkakörben dolgozó felperes munkaviszonyát az alperes a 2004. július 15-én kelt, és a jogi képviselő által aláírt rendkívüli felmondással szüntette meg. Jogellenesnek találta az intézkedést, mivel a rendkívüli felmondásról szóló döntést nem a munkáltatói jogkör gyakorlója írta alá.
Az alperes által benyújtott fellebbezés alapján eljárt megyei bíróság ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletének nem fellebbezett rendelkezését nem érintette, a fellebbezett rendelkezését helybenhagyta.
A másodfokú bíróság helytállónak találta a munkaügyi bíróságnak az alperesi rendkívüli felmondás jogellenességéről levont következtetését. Hangsúlyozta, hogy a jognyilatkozat az Mt. 74. § (2) bekezdése alapján érvénytelen, mivel azt az alperes jogi képviselője írta alá és látta el pecsétjével. Álláspontja szerint közömbös, hogy a jogi képviselő által írásba foglalt rendkívüli felmondással az alperes ügyvezetője "szóban előzetesen egyetértett".
Az alperes felülvizsgálati kérelme a jogerős ítélet hatályon kívül helyezésére, és keresetet elutasító határozat hozatalára irányult. Álláspontja szerint az eljárt bíróságok nem tettek különbséget a döntést hozó és a döntést közlő személye között, holott a per adatai bizonyították, hogy a jogi képviselő csupán közölte az ügyvezető döntését. Álláspontja alátámasztására hivatkozott a BH 2001/192. számú eseti döntésre, a munkaügyi bíróság által megjelölt eseti döntéseket viszont az adott tényállásra nem találta alkalmazhatónak.
A felperes felülvizsgálati ellenkérelmében a jogerős ítélet hatályában való fenntartását kérte.
A felülvizsgálati kérelem a következők miatt alapos.
Az irányadó jogerős ítéleti tényállás szerint a munkáltatói rendkívüli felmondást az alperes jogi képviselője írta alá és pecsételte le. Ez önmagában nem teszi jogellenessé a jognyilatkozatot, hanem vizsgálni szükséges, hogy a rendkívüli felmondásra vonatkozó döntés a munkáltatói jogkör gyakorlójától származott-e. A munkáltatói jogkör gyakorlójának döntése ugyanis a jogi képviselő útján is közölhető (MD II/48.; BH 1997/212.; BH 2001/192.).
A munkaügyi bíróság ítélete nem tartalmaz tényállást az előbbiek körében. Nem jelölte meg, miből vonta le a jogi képviselő döntésére vonatkozó következtetését. A másodfokú ítélet utal - ugyancsak tényállás, az alapul szolgáló bizonyítékok megjelölése nélkül - a munkáltatói jogkör gyakorló előzetes szóbeli egyetértésére. Mindezekre tekintettel a jogerős ítélet felülbírálatra nem alkalmas.
A megismételt eljárásban a rendkívüli felmondás és az előzetes iratok (jegyzőkönyv, levelezés) tartalmának életszerű és okszerű egybevetése, nyelvtani és szükség szerint egyéb szempontú elemzése, a felek nyilatkozatai és az egyéb peradatok, tanúnyilatkozatok alapján fel kell tárni a tényállást a rendkívüli felmondásról hozott döntés körében. Megfelelően értékelni kell, hogy a felperes 2004. július 5-ei meghallgatását a munkáltatói jogkört gyakorló ügyvezető foganatosította.
Az Mt. 87. § (2) bekezdése értelmében a munkavállalóval a megszüntetésre vonatkozó jognyilatkozatot írásban kell közölni, ebből azonban nem következik, hogy a jogi képviselő által írásban közölt jognyilatkozatra vonatkozó döntést a munkáltatói jogkör gyakorlójának is írásban kell meghoznia.
A kifejtettekre tekintettel szükséges az eljárás megismétlése, és a jogkör gyakorló döntésének vagy annak hiányának tisztázása, és ezt követően lehet megalapozott döntést hozni a jogellenességről vagy az indokolás érdemi vizsgálata szükségességéről.
A részletezettek alapján a Legfelsőbb Bíróság a Pp. 275. § (4) bekezdése alapján a jogerős ítéletnek az elsőfokú ítélet nem fellebbezett rendelkezését nem érintő részét nem érintette, ezt meghaladóan - a munkaügyi bíróság azonos rendelkezéseire kiterjedően - hatályon kívül helyezte, és a munkaügyi bíróságot új eljárásra és új határozat hozatalára utasította. (Mfv. I. 10.934/2006.)
388. A VOLÁN autóbuszvezetőként elkövetett menetjeggyel való bármilyen visszaélést a bírói gyakorlat rendkívüli felmondást megalapozó minősített kötelezettségszegésként minősíti (a néhány száz Ft-os szabálytalanság is ideesik) (Mt. 96. §).
A felperes keresetében az alperes rendkívüli felmondása jogellenességének megállapítását, és a munkaviszonya helyreállítását kérte.
A munkaügyi bíróság ítéletével a felperes keresetét elutasította.
Az elsőfokú ítéleti tényállás szerint a felperes autóbuszvezető munkakörben dolgozott az alperesnél. Az alperes a 2006. március 30-án kelt rendkívüli felmondással megszüntette a munkaviszonyát. A jognyilatkozat indokolása szerint a felperes által vezetett menetrendszerinti autóbuszjárat ellenőrzése során az ellenőrök három utasnál nem találtak menetjegyet (utazási igazolványt), egy utas pedig diákjeggyel utazott, holott nem rendelkezett diákigazolvánnyal. A jeggyel nem rendelkező utasok először úgy nyilatkoztak, hogy kifizették az utazás árát, de nem kaptak a felperestől menetjegyet, később ezt megváltoztatták, és eszerint nem fizettek viteldíjat. Az ellenőrzés során végzett táskarovancs a felperesnél 517 forint többletet mutatott ki. A jegyzőkönyvi meghallgatásakor a felperes elismerte, hogy a három utasnak, mivel jó ismerősei voltak, nem adott menetjegyet. Kétséget kizáróan ugyan nem bizonyítható a viteldíj beszedése, ugyanakkor a felperes az ún. szívességi utaztatással is megszegte a legalapvetőbb munkaköri kötelezettségét.
A felperes a keresetét arra alapította, miszerint hasonló esetekre az autóbuszvezetők részére kiadott munkautasítás csak lehetséges szankcióként írja elő a rendkívüli felmondást, és a mulasztása nem áll arányban a legsúlyosabb szankcióval. Arra is hivatkozott, hogy a többlet borravalóból származott.
A munkaügyi bíróság az alperes kollektív szerződése, és a felperes munkaköri leírásához tartozó munkautasítás alapján úgy ítélte meg, hogy az alapvetően bevételorientált alperes gazdasági érdekeit sértő felperesi kötelezettségszegéssel arányban állt a perbeli munkáltatói intézkedés.
A felperes fellebbezése alapján eljárt megyei bíróság ítéletével a munkaügyi bíróság ítéletét megváltoztatta, az alperes 2006. március 30-án kelt F.3/2006. számú rendkívüli felmondását hatálytalanította, és rendelkezett a felperes eredeti munkakörbe visszahelyezéséről.
A másodfokú bíróság a beszedni elmulasztott viteldíj "igen alacsony összegéhez", a felperes megelőző, kifogástalan magatartásához képest nem találta megállapíthatónak az Mt. 96. § (1) bekezdés a) pontjában előírt feltételek együttes fennállását, mivel a kötelezettségszegés az előbbiek miatt jelentősnek nem tekinthető.
Az alperes felülvizsgálati kérelmében a keresetnek helyt adó jogerős ítélet hatályon kívül helyezését, és az elsőfokú ítélet helybenhagyását kérte az Mt. 96. § (1) bekezdés a) pontja, az Mt. 103. § (1) bekezdés b) pontja, a Pp. 206. § (1) bekezdése és az MK 25. számú állásfoglalás megsértése miatt. Álláspontja szerint a jogerős ítélet tévesen hivatkozott arra, hogy a rendkívüli felmondás nem terjedt ki minden lényeges körülmény számbavételére. Érvelése szerint a felperes elismerésére, a bizalmi munkakörben elkövetett kötelezettségszegésre, a munkáltató gazdasági érdekei veszélyeztetésére, és a nyilvánvalóan szándékos felperesi magatartásra tekintettel a másodfokú bíróság alaptalanul tulajdonított jelentőséget az összegnek.
A felperes felülvizsgálati ellenkérelmében a jogerős ítélet hatályában való fenntartását kérte. Hangsúlyozta, hogy a cselekménye objektíve nem minősült jelentős mértékűnek, a felmondásból sem annak jogalapja, sem oka nem tűnt ki világosan, az alperes továbbá megsértette az egyenlő bánásmód követelményét, mivel más, hasonló cselekményt elkövető munkavállalóval szemben nem alkalmazott a felperesével azonos szankciót.
A felülvizsgálati kérelem az alábbiak szerint alapos.
Az irányadó jogerős ítéleti tényállás szerint a VOLÁN menetrendszerinti járatot vezető felperesnél tartott járatellenőrzés megállapítása szerint három utas nem rendelkezett menetjeggyel, egy utas pedig diákigazolvány nélkül kedvezményes diákjeggyel utazott. A menetjegy nélkül utazó utasok előbb azt nyilatkozták, hogy kifizették az utazás árát, de jegyet nem kaptak, utóbb azonban ezt a nyilatkozatukat megváltoztatták, miszerint nem is fizettek. A felperesnél az ellenőrzéskor elvégzett táskarovancs többletet mutatott.
Az alperesnél hatályos kollektív szerződés 6. cikk b) pontja, valamint a felperes munkaköri leírásának részét (mellékletét) képező munkautasítás rendkívüli felmondásra alapot adó lényeges kötelezettségszegésként minősíti azt, ha az autóbuszvezető nem szolgáltat ki menetjegyet.
A perben eljárt bíróságok elfogadták a felperes állítását a rovancsnál talált többlet eredetéről (borravaló), továbbá arról, hogy a perbeli három utasnál, akiket ismerőseként jelölt meg, szívességi utaztatást végzett. A felperes eszerint ebben a körben elismerte a munkaköri leírásában megjelölt munkaköri kötelezettsége szándékos megszegését. A perben ezért abban a kérdésben kellett állást foglalni, hogy az adott körülmények között ez a kötelezettségszegés minősülhet-e az Mt. 96. § (1) bekezdés a) pontja szerint. Ebben a kérdésben a munkaügyi bíróság álláspontja a helytálló, mivel a másodfokú bíróság a kötelezettségszegés minősítésénél olyan körülményeket vett figyelembe, amelyek a munkavállalóra kedvezőbbként a bírói gyakorlat értelmében nem értékelhetők.
A VOLÁN autóbuszvezetőként elkövetett menetjeggyel való bármilyen visszaélést a hosszú ideje egységes bírói gyakorlat rendkívüli felmondást megalapozó minősített kötelezettségszegésként minősíti (MD II.256.). Az autóbuszvezetői munkakör bizalmi jellegű, önállóan (egyedül) végzi a járművezetési és a menetjegy kiszolgálási tevékenységet, folyamatos ellenőrzése nem lehetséges. Ezért szigorú megítélés alá esik a menetjeggyel kapcsolatos kiszolgáltatási és elszámolási kötelezettség szándékos megsértése, ha mégoly csekély értékre is valósul meg a szándékos magatartás. Az adott esetben a felperes az ellenőrzött utaztatás során több utas tekintetében követte el ugyanazt a - munkaköri leírásában tiltott - kötelezettségszegést, ami a cselekménye megítélését súlyosbítja.
A rendkívüli felmondást megalapozó kötelezettségszegés munkajogi értékelésénél az Mt. 96. § (1) bekezdés a) pontjában előírt feltételek vizsgálhatók, ezek között pedig nem szerepel a munkavállaló addigi munkaviszonyában általában tanúsított korábbi magatartása, illetve az, hogy korábban nem állapítottak meg nála kötelezettségszegést. Helytálló volt az elsőfokú bíróság kifejtése arról, hogy a munkáltató mérlegelési körébe tartozik a kötelezettségszegést elkövető munkavállalóval szemben alkalmazott jogkövetkezmény kiválasztása.
A kifejtettekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság a Pp. 275. §-ának (3) bekezdése alapján a jogerős ítéletet hatályon kívül helyezte, és a munkaügyi bíróság ítéletét - a részletezett módosított indokolással - helybenhagyta. (Mfv. I. 11.005/2006.)
389. A rendkívüli felmondás olyan súlyos kötelezettségszegésre alapítható, amely a munkaviszony azonnali megszüntetését igényli. Ez az édesanya orvosilag indokolt és igazolt ápolása esetén nem áll fenn (Mt. 96. §).
A felperes módosított keresetében a munkáltatói rendkívüli felmondás jogellenességének megállapítását, és időközbeni öregségi nyugdíjazására tekintettel visszahelyezése mellőzésével felmentési időre járó munkabére, a kollektív szerződés alapján 15 havi átlagkeresetnek megfelelő végkielégítés, és hat havi átlagkeresetnek megfelelő átalánytérítés megfizetését kérte.
A munkaügyi bíróság ítéletével megállapította, hogy az alperes jogellenesen szüntette meg a felperes munkaviszonyát, és az alperest 3 239 633 forint, valamint perköltség megfizetésére kötelezte. Ezt meghaladóan felperes keresetét elutasította.
Az ítéleti tényállás szerint a felperes 1975. szeptember 16-a óta állt munkaviszonyban az alperessel. Az alperes a felperes kérelmére 2002. szeptember 12-étől 2004. szeptember 11-éig 2 év fizetés nélküli szabadságot engedélyezett édesanyja otthoni ápolása céljából. A fizetés nélküli szabadság lejártát megelőzően a felperes 2004. szeptember 8-án kelt, a munkáltatói jogkör gyakorlója által szeptember 13-án átvett levelében bejelentette, hogy a fizetés nélküli szabadság lejártát követően sem tudja felvenni a munkáját, mert hirtelen meghalt az a személy, aki a munkába állását követően édesanyját ápolta volna. A munkáltatói jogkör gyakorlója szeptember 14-én kelt levelében arról tájékoztatta a felperest, hogy a továbbiakban nem áll módjában számára ismételten fizetés nélküli szabadságot adni, és felhívta a figyelmét, hogy a munkát vegye fel, szeptember 12-étől távolmaradását igazolja, és értetlenségét fejezte ki amiatt, hogy miért nem veszi igénybe az öregségi nyugdíjat, amire időközben jogosultságot szerzett. A felperes szeptember 21-én faxon küldött az alperesnek egy orvosi igazolást arról, hogy édesanyja orvosi kezelés alatt áll, és amint tud, személyesen viszi be az igazolást a munkáltatói jogkör gyakorlójának.
Ezt követően az alperes 2004. szeptember 22-én kelt rendkívüli felmondással 2004. szeptember 11. napjára visszamenően megszüntette a felperes munkaviszonyát. Az intézkedés indokául a felperes 2004. szeptember 12. óta igazolatlan hiányzását jelölte meg.
Az elsőfokú bíróság a felperes keresetét azért találta alaposnak, mert a munkáltató nem adott lehetőséget az Mt. 96. § (2) bekezdése szerint felperesnek a védekezésre, annak ellenére, hogy szeptember 12-én már rendelkezésére állt a felperes távollétét igazoló levél és orvosi igazolás, amivel a felperes együttműködési kötelezettségének eleget tett, a postai kézbesítés késedelme nem róható felperes terhére. A bíróság szerint a felperes terhére minősített kötelezettségszegés nem állapítható meg.
Az elsőfokú ítélet ellen a felek fellebbezést jelentettek be. A megyei bíróság ítéletével az elsőfokú ítélet fellebbezett részét részben megváltoztatta és a teljes keresetet elutasította.
Az ítélet indokolása szerint az elsőfokú bíróság a bizonyítékok mérlegelése alapján megállapított tényállásból helytelen jogi következtetésre jutott. Az alperes igazolta, hogy 2004. szeptember 14-én felhívta a felperest a munka felvételére, távolmaradása igazolására. Erre a felhívásra a felperes 2004. szeptember 21-én faxon az édesanyja egészségi állapotára vonatkozó igazolást küldött. A felperes nem tett eleget együttműködési kötelezettségének, mivel az édesanyja ápolásával megbízni kívánt személy már 2004. július 7-én elhalálozott, ehhez képest a fizetés nélküli szabadság meghosszabbítása iránti kérelmet nem halaszthatta volna az utolsó napokra. Az alperes a fizetés nélküli szabadság további meghosszabbítását jogszerűen megtagadhatta. Az alperes intézkedése annyiban volt jogszabálysértő, hogy munkaviszony megszűnésének idejét visszamenőlegesen jelölte meg, ez azonban a felmondás egészét nem teszi jogellenessé. Az alperes is elismerte, hogy a rendkívüli felmondás folytán a felperes munkaviszonya 2004. szeptember 22-ével szűnt meg, ennek megfelelően köteles az alperes a munkaviszony megszüntetésére vonatkozó iratokat kijavítani. Minthogy a felperes munkát nem végzett 2004. szeptember 12. és 22. között, ezért munkabérre nem jogosult.
A felperes felülvizsgálati kérelmében a jogerős ítélet hatályon kívül helyezését és a keresetének helyt adó határozat hozatalát kérte. Jogszabálysértőnek tartotta, hogy a bíróság az Mt. 96. § (1) bekezdés a) pontja alapján megállapította a rendkívüli felmondás jogszerűségét. A rendkívüli felmondás szerint az alperes az Mt. 96. § (1) bekezdés b) pontjára figyelemmel szüntethette meg a munkaviszonyát, a munkaviszonya fenntartását lehetetlenné tevő magatartást nem tanúsított. Arra is hivatkozott, hogy alperes megsértette az Mt. 96. § (2) bekezdésében foglaltakat, mert a rendkívüli felmondás közlése előtt nem adott lehetőséget a számára a tervezett intézkedés indokainak megismerésére és a vele szemben felhozott kifogások elleni védekezésre. Az alperes szeptember 14-én kelt levele ugyan tartalmazott figyelmeztetést, azonban ennek kézhezvételét követően elküldte az édesanyjára vonatkozó orvosi igazolást, bízva a munkáltató pozitív döntésében. Anyagi helyzete nem tette lehetővé a gyors megoldást édesanyja ápolása érdekében. Mivel szeptember 8-ai levelében közölte a munkába állása akadályát, eleget tett együttműködési kötelezettségének.
Az alperes ellenkérelmében a jogerős ítélet hatályban tartását kérte annak helyes ténybeli és jogi indokaira hivatkozással.
A felülvizsgálati kérelem alapos.
A felmondásban az alperes az Mt. 96. § (1) bekezdés b) pontját húzta alá intézkedése alapjául szolgáló jogszabályként, az indokolás azonban arra hivatkozott, hogy a felperes 2004. szeptember 12-étől a munkahelyéről igazolatlanul hiányzott, tehát felperes kötelezettségére alapította döntését, így azt az 96. § (1) bekezdés a) pontja alapján kellett elbírálni.
Az irányadó tényállás szerint a felperes az engedélyezett fizetés nélküli szabadsága lejártát követően 2004. szeptember 12-étől az alperesnél munkavégzésre nem jelent meg. Ez a magatartása az Mt. 103. § (1) bekezdés a) pontjába ütköző kötelezettségszegés volt.
A felperes vétkességének megítélésénél azonban figyelembe kell venni az eset összes körülményét, különösen a következőket. A felperes a fizetés nélküli szabadsága lejárta előtt (2004. szeptember 8-án) az alperestől kérte a szabadság meghosszabbítását, mert beteg édesanyja ápolását nem tudta másképpen megoldani. Az alperes a 2004. szeptember 14-én kelt válaszlevelében a felperes kérését azzal az indokolással utasította el, hogy nincs erkölcsi alapja a kérelem támogatására, mivel érthetetlen miért nem veszi igénybe az öregségi nyugdíjat, "ezzel a lehetőséggel jelenleg is élhet és fel is ajánlom". Egyidejűleg kérte a távolmaradás igazolását. A felperes 2004. szeptember 21-én kelt levelében az édesanyja állapotára vonatkozó orvosi igazolást küldött és azt jelezte, hogy amint tudja személyesen visz igazolást. Az alperes felperes előbbi válaszának bevárása nélkül, 2004. szeptember 22-én rendkívüli felmondással élt.
Az előbbiek alapján arra lehet következtetni, hogy a felperes a további szabadság engedélyezése iránti kérelme alapján remélhette annak esetleges meghosszabbítását, mivel az eredeti indok változatlanul fennállt, majd az elutasító válasz után erre vonatkozó igazolást küldött. Az alperesnek viszont kötelessége lett volna először a felperes részére - a másodfokú bíróság ítéletében jelzett, 2 hónapra járó (5 munkanap) - még ki nem adott rendes szabadság kiadása [Mt. 134. § (3) bekezdés b) pont]. Másrészt az alperes válaszából - és perbeli beadványából, nyilatkozataiból - az tűnik ki, hogy a további fizetés nélküli szabadság megadását nem azért tagadta meg, mert a felperes munkavégzésére szükség volt, hanem amiatt, hogy felperes öregségi nyugdíjat vehetne igénybe. A felperes az öregségi nyugdíjkorhatárt - a 27 év 3 nap korkedvezményre jogosító szolgálati idő figyelembevételével - 2004. augusztus 28-án érte el.
A rendkívüli felmondás a munkavállaló olyan súlyos kötelezettségszegésére alapítható, amely a munkaviszony azonnali megszüntetését igényli. Az adott esetben az előbbieket összevetve nem állapítható meg a felperes terhére ilyen súlyos, minősített kötelezettségszegés [Mt. 96. § (1) bekezdés a) pont].
A másodfokú bíróság tévesen tulajdonított annak ügydöntő jelentőséget, hogy a felperes az együttműködési kötelezettsége súlyos megsértésével járt el. Ezt az összes körülmény figyelembevételével a per adatai nem támasztják alá. Ugyanakkor az alperes részéről is elvárható lett volna, hogy a nála, illetve jogelődjénél 1975. szeptember 16. óta munkaviszonyban álló felperessel szemben a jóhiszemű eljárás követelményének figyelembevételével gyakorolja jogát.
A jogellenesség jogkövetkezményeként a munkaügyi bíróság 2 havi átalánytérítést állapított meg, így annak minimumra való csökkentését az alperes a fellebbezésében tévesen kérte. Az Mt. 100. § (7) bekezdése alapján felperest a felmentési időre járó átlagkereset ugyancsak a jogellenesség jogkövetkezményeként illeti meg, ezt a munkavégzés esetleges akadályoztatása nem érinti.
A munkaügyi bíróság a felperes keresetét csupán az átalánytérítés megítélt összegét meghaladóan igényelt mérték (6 havi) tekintetében utasította el. E döntése nem jogszabálysértő.
A kifejtettekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság a Pp. 275. §-ának (4) bekezdése alapján a jogerős ítéletet hatályon kívül helyezte és a munkaügyi bíróság ítéletét helybenhagyta. (Mfv. II 10 002/2007.)
390. Ha meghatározott munkakörben történő foglalkoztatáshoz időszakos munkaalkalmassági vizsgálat szükséges, ilyennel a munkavállaló nem rendelkezett, akkor az ilyen munkakörbe történő átirányítást megtagadhatta, és erre munkáltatói rendkívüli felmondás nem volt alapítható (Mt. 96. §).
A munkaügyi bíróság ítéletével a felperesnek a munkáltató rendkívüli felmondása jogellenességének jogkövetkezményei iránti keresetét elutasította.
Az elsőfokú ítéleti tényállás szerint a felperes 2001-ben létesített munkaviszonyt az alperessel konfekciós munkakörben. Később Németországban fröccsöntő munkakörre vonatkozó képzésben vett részt, és 2001 novemberétől két műszakban fröccsöntőként dolgozott, 2005. március 1-jétől műszakonként egy órában csoportvezetői feladatokat látott el. A munkaköri orvosi alkalmassági vélemény szerint a felperes mindkét munkakör ellátására alkalmas volt. 2005. április 19-én fröccsöntő munkát végzett a délutáni műszakban, amikor 18 óra körül elfogyott az e munkakörbe tartozó munka, és a termelésirányító a műszak végéig kábel konfekciós munka végzésére irányította át, a felperes azonban az utasításnak nem tett eleget. Másnap ennek indokaként azt jelölte meg, hogy erre a tevékenységre egészségi okból nem alkalmas, mivel március 16-án is rosszul lett, fulladt, nehezen tudott felállni és ki kellett vinni a szabad levegőre.
Az alperes 2005. április 22-én rendkívüli felmondással munkamegtagadásra hivatkozással megszüntette a felperes munkaviszonyát, utalva arra, hogy a felperes az orvosi alkalmatlanságát nem tudta igazolni.
A munkaügyi bíróság megállapítása szerint a felperes megszegte az Mt. 103. § (1) bekezdés a) és d) pontját, valamint a 104. § (1) bekezdését. Nem hajtotta végre ugyanis a munkáltató jogszerű utasítását, holott - amint azt a perben beszerzett igazságügyi orvosszakértői vélemény és a foglalkozásegészségügyi szakorvosi tanúnyilatkozat is megerősítette - nem minősült egészségkárosítónak a havi három órás konfekciós munkavégzés. Ezen túlmenően a felperes korábban mindkét munkakör ellátására "egészségileg alkalmas" minősítést kapott, bár a konfekciós munkakörre vonatkozó orvosi alkalmassági vizsgálata egy évnél régebbi volt. A munkaügyi bíróság a munkáltatói rendkívüli felmondás megalapozottságának megállapításakor azt is értékelte, hogy a felperes csak másnap adott magyarázatot a munkamegtagadásra.
A felperes fellebbezése alapján eljárt megyei bíróság ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletét részben megváltoztatta, megállapította a rendkívüli felmondás jogellenességét, és kötelezte az alperest elmaradt munkabér, a jogellenességhez kapcsolódó öthavi átlagkereset, valamint első-, másodfokú perköltség, illeték és az állam által előlegezett szakértői díj megfizetésére; ezt meghaladóan a munkaügyi bíróság ítéletét helybenhagyta.
A másodfokú bíróság az elsőfokú ítéleti tényállásból eltérő következtetésre jutott, mivel álláspontja szerint annak volt döntő jelentősége, hogy az alperes elmulasztotta a 33/1998. (VI. 24.) NM rendeletben az ólommal és vegyületeivel dolgozók számára előírt időben a felperes időszakos munkaalkalmassági vizsgálatának elvégeztetését. A felperes ezért jogszerűen tagadta meg a munkáltatói utasítást, és ennek okát még a munkáltatói intézkedés meghozatala előtt közölte az alperessel.
Az alperes felülvizsgálati kérelme a jogerős ítélet hatályon kívül helyezésére, és az elsőfokú ítélet helybenhagyására irányult. Álláspontja szerint - és ennek alátámasztására a Legfelsőbb Bíróság egyik eseti döntésére (BH 1996.286.) is hivatkozott - a felperesnek a munkamegtagadás okát nyomban közölnie kellett volna, az indok elhallgatása önmagában súlyos kötelezettségszegésnek minősül, mivel a felperes az együttműködési kötelezettségét sértette meg. Sérti a munkahelyi fegyelmet, és alkalmas volt a felettesek tekintélyének rombolására. Arra is hivatkozott, hogy az orvosszakértő véleménye szerint a rövid idejű perbeli munkavégzés nem veszélyeztette volna a felperes egészségét, a munkakörre egyébként alkalmasnak minősült, függetlenül az időszakos orvosi felülvizsgálat elmaradásától.
A felperes felülvizsgálati ellenkérelmében a jogerős ítélet hatályában való fenntartását kérte.
A felülvizsgálati kérelem nem alapos.
Az alperes által sem vitatott és a felülvizsgálati eljárásban is irányadó jogerős ítéleti tényállás szerint az ólommal és vegyületeivel dolgozó munkavállaló tekintetében évenként szükséges az időszakos munkaalkalmassági vizsgálat elvégeztetése, e nélkül a munkavállaló az adott munkakörben nem foglalkoztatható, abban tevékenységet nem folytathat [33/1998. (VI. 24.) NM rendelet 6. § (1) bekezdés c) pont és 3. melléklet, 16. §, 1993. évi XCIII. törvény 49. § (1) bekezdés]; a felperes a rendkívüli felmondás indokát képező tevékenység elvégzésének megtagadásakor ennek a tevékenységnek az elvégzésére nem rendelkezett munkaalkalmassági minősítéssel. Az sem volt vitatott, hogy a felperes egy hónappal korábban azt követően, hogy a kábelkonfekciós részlegen munkát végzett, a fröccsöntő részlegen rosszul lett. Az utóbb - a perben - elvégzett vizsgálatok ólommérgezésre utaló eltérést nem mutattak ki.
A veszélyes anyagok jelenléte miatt a munkavállaló kötelező egészségügyi orvosi alkalmassági vizsgálatát elmulasztó munkáltató alappal akkor sem élhet rendkívüli felmondással, ha a munkavállaló olyan egészségi állapotra hivatkozik, amely utóbb nem igazolódik.
A felperes az adott időpontban és az adott körülmények között alappal tagadta meg az alperes utasítását, és nem minősíthető a rendkívüli felmondásra okot adó minősített kötelezettségszegésnek, hogy az utasítás végrehajtását az egészségi állapotát veszélyeztetőnek ítélte meg [Mt. 104. § (2) bekezdés, 96. § (1) bekezdés a) pont]. Mindezt nem érinti, hogy a konkrét okot a másnapi meghallgatásakor közölte, mivel - amint ezt a másodfokú bíróság helytállóan kiemelte - az alperesnek módja volt az összes körülmény mérlegelésére az intézkedése megtétele előtt. Egymagában az utasítás megtagadás okának másnapi közlése - az előbbi munkáltatói mulasztás fényében - nem ad alapot rendkívüli felmondásra, a jogerős ítélet ezért nem ütközik a felülvizsgálati kérelemben megjelölt jogszabályokba.
A részletezettek alapján a Legfelsőbb Bíróság a jogerős ítéletet hatályában fenntartotta [Pp. 275. § (3) bekezdés]. (Mfv. I 10 045/2007.)
391. Ha az igazgatóhelyettes munkaviszonyát olyan indokra hivatkozással szüntette meg rendkívüli felmondással, amely további tárgyalással kiküszöbölhető lett volna, azt a bíróság nem minősítette jogszerűnek és az Mt. 101. §-át alkalmazta (Mt. 96. §; 101. §).
A felperes keresetében a jogellenes munkaszerződés-módosításra alapított munkavállalói rendkívüli felmondása jogszerűségének megállapítását, és az ehhez kapcsolódó jogkövetkezményként 12 488750 forint megfizetésére kérte kötelezni az alperest, nem vagyoni kártérítés, illetve túlmunka végzés díjával együtt. Az alperes viszontkeresetében arra hivatkozott, hogy a felperes jogellenesen élt a rendkívüli felmondás jogával, ezért az Mt. 101. § (1) bekezdése szerinti felmondás idejére járó átlagkeresetet, összesen 2 100 735 forintot igényelt a felperestől.
A munkaügyi bíróság ítéletével a keresetet elutasította, a viszontkeresetnek részben helyt adott, és a felperest 2 092 500 forint felmondási időre járó átlagkereset és 1 250 000 forint + áfa perköltség megfizetésére kötelezte.
A munkaügyi bíróság által megállapított tényállás lényege szerint a felperes 1997. április 7-étől állt az alperes alkalmazásában, 2000. április 15-étől kezdődően kereskedelmi igazgatói munkakört töltött be. Struktúra váltást követően a munkáltató Sz. A.-t alkalmazta értékesítési és kereskedelmi igazgatói munkakör ellátására, amelyről 2004. április 5-én a felperest is tájékoztatta. A levélben az is szerepelt, hogy a felperes a kereskedelmi igazgatói címének megtartásával az új igazgató beosztottja lesz. A munkavállaló 2004. április 7-én az új munkaköri leírást nem fogadta el, annak azonban indokát nem adta.
Az alperes 2004. április 13-án igazgatói utasításban felszólította a felperest, hogy munkaköri leírása szerint lássa el az indirekt csatorna vezetését kereskedelmi igazgatóként, egyben felmentette a direkt kereskedelmi csatornával kapcsolatos tevékenység alól, és az itteni ügyek 2004. április 30-ai lezárásával, vagy felettesének való átadásával bízta meg.
A felperes 2004. április 14-én levelében hatásköre "csorbítását" nem kifogásolta, azonban rendkívüli munkavégzés elrendelését kérte.
Az alperes ügyvezető igazgatója 2004. április 23-án kelt válaszlevelében - a felperes észrevételeire reagálva - egyes előírásokat módosított, másrészt mentesítette a munkavállalót bizonyos tevékenységek elvégzése alól. Egyben felszólította annak kimutatására, hogy a feladatokat milyen módon kívánja ütemezni, illetve óránkénti lebontásban nyújtson be heti jelentést munkaidejének felhasználásáról a rendkívüli munkavégzés iránti kérelme megalapozottságának vizsgálata érdekében. A válasz határidejét a munkáltató 2004. április 29-ében jelölte meg.
A felperes 2004. április 27-én - a levél szerinti kisebb változtatásokat elfogadva - kifejtette, hogy az új munkaköre visszaminősítést jelentene és tájékoztatta a munkáltatót, hogy ezen naptól kezdődően betegállományban van.
A felperes egy nappal később munkaviszonyát rendkívüli felmondással megszüntette azon indokolással, hogy a munkáltató munkakörét oly módon módosította, hogy ezáltal jogellenes munkaszerződés-módosítást valósított meg. Az alperes vitatta a rendkívüli felmondás megalapozottságát.
A munkaügyi bíróság megállapította, hogy az igazgatói utasítás megfogalmazása ellenére nem egy végleges állapotot rögzített, kizárólag a holtpontra jutott átszervezést kívánta előmozdítani. A felperes kívánságának megfelelően került módosításra az utasítás, az egyeztetés további időpontját a munkavállaló nem várta meg. A felperesnek tudnia kellett a szervezeti átalakításról, munkaviszonyát olyan indokra hivatkozva szüntette meg, amely további tárgyalással kiküszöbölhető lett volna. A bíróság a felperes intézkedését jogszerűtlennek találta egyrészt azért, mert egy ilyen irányú munkaköri leírás nem tekinthető munkaszerződés-módosításnak, másrészt, mert a felperes egy befejezetlen folyamatot talált magára nézve sérelmesnek. Az elsőfokú bíróság a felperes nem vagyoni kártérítés iránti igényét megalapozatlannak találta arra hivatkozva, hogy a munkavállaló felróható magatartására jogot nem alapíthat. A bíróság megállapította, hogy a munkáltató nem rendelt el rendkívüli munkavégzést, a felperes pedig nem bizonyította, hogy a munkahelyen tartózkodása alatt folyamatosan munkát végzett az alperes érdekében.
A felperes fellebbezése folytán eljárt bíróság ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletét részben megváltoztatta, a felmondási időre járó átlagkereset összegét 1 534 500 forintra, a perköltséget 1 200 000 forint + áfa összegre leszállította, és a felperest 360 000 forint másodfokú perköltség megfizetésére kötelezte.
A másodfokú bíróság álláspontja szerint a felperes nem tett eleget együttműködési kötelezettségének, munkaviszonyát olyan időpontban szüntette meg, amikor az alperessel az egyeztetések még nem zárultak le. Önmagában az a körülmény, hogy a munkáltató a változásokról a munkavállalóját tájékoztatta, még nem jelentette a felperessel kötött munkaszerződés módosítását a feladatok részbeni megváltoztatása mellett sem. A munkavállalónak - munkakörváltozás nélkül - másik vezető alárendeltségbe utalása, a munkaköri leírás és a részfeladatok arányának perbeli megváltoztatása nem ad alapot rendkívüli felmondásra. A 2004. április 23-ai levelet illetően megállapítható, hogy a munkáltató által előírt munkaidő elemzés, a munkaidő felhasználásról szóló jelentéstételi kötelezettség, illetve a részletes időterv elkészítésének az volt a célja, hogy a munkáltató döntsön a felperes túlmunka elrendelésére irányuló kérelméről. Ez pedig diszkriminatívnak semmiképpen sem tekinthető. A másodfokú bíróság osztotta az elsőfokú bíróság azon megállapítását, hogy a túlmunka elrendelésének hiányában a felperesnek kellett volna bizonyítania, hogy a törvényes munkaidőn túl, az alperes tudtával és beleegyezésével, az ő érdekében végzett munkát. A másodfokú bíróság az alperesi viszontkereset összegét a 45 naptári napon alapuló felmondási idő alapján állapította meg.
A felperes felülvizsgálati kérelmében a jogszabályoknak megfelelő határozat hozatalát kérte, mivel álláspontja szerint az eljáró bíróságok a tényállás helyes felderítése mellett is megalapozatlan és jogszabálysértő ítéletet hoztak. Álláspontja szerint az alperes 2004. április 13-ai levele nem ajánlatot tartalmazott, hanem egyoldalú utasítást a megváltozott munkakör vonatkozásában, amely munkakörbe a munkáltató a felperest annak akarata ellenére beiktatta. Érvelése szerint a munkaköri leírás egyértelműen bizonyítja a felperes feladatait, ezáltal a munkaszerződésnek alperes által történő egyoldalú megváltoztatásának a tényét, kiemelve, hogy a felperes új munkaköre önállóan is létezett, az alperes mindössze annak elnevezését változtatta meg. Az utasítással kapcsolatban a munkáltató semmilyen ellentmondást nem tűrt el, annak kiadását követően a változásokról tényként beszélt. Hivatkozása szerint a felperes kártérítési követelése az Mt. 96. § (7) bekezdésében foglaltak alapján - figyelemmel az Mt. 177. § (1) bekezdésében leírtakra is - a kártérítés "anyajogán", a Ptk. 335. §-ában leírtakon alapul. Ezen kereseti elemekkel kapcsolatban a másodfokú bíróság ítélete semmiféle rendelkezést nem tartalmaz. További érvelése szerint a felperes a túlmunka elrendelésének a tényét, illetve annak a mértékét bizonyította, a jelenléti ív és a számítógépes nyilvántartás a követelés bizonyítására elegendő. Sérelmezte az alperes részére megítélt 1 200 000 forint + áfa összeget, mivel az alperes igénye mindössze 1 534 500 forint volt, így a perköltség mértéke eltúlzott, és nem áll arányban az alperes által a per során kifejtett munkavégzéssel sem.
Az alperes felülvizsgálati ellenkérelme a jogerős ítélet hatályában való fenntartására és a felperes perköltség fizetésére irányult.
A felülvizsgálati kérelem nem alapos.
A felperes a felülvizsgálati kérelmében elsődlegesen azt sérelmezte, hogy az eljáró bíróságok a munkáltató 2004. április 13-ai igazgatói utasítását csupán "ajánlattételnek" minősítették, noha az álláspontja szerint egyértelműen a munkaköri leírás megváltoztatását tartalmazta és a munkavállalót annak végrehajtására kötelezte.
A felülvizsgálati eljárásban is irányadó tényállás szerint a felperes a kereskedelmi igazgatói munkakörének és ezen beosztására irányadó munkabérének változatlanul hagyása mellett felajánlott új munkaköri leírást nem fogadta el, annak azonban semmilyen indokát nem adta. Az alperes 2004. április 13-án kiadott igazgatói utasításnak nevezett irata a megváltozott munkaköri feladatokat rögzítette a felperes részére, aki azonban azt indokolás nélkül nem fogadta el. A munkáltató ezt követően további levelezést folytatott a felperessel újabb határidő biztosítása mellett a helyzet rendezése érdekében. Mindebből következően az eljáró bíróságok helytállóan következtettek arra, hogy a felperes olyan időpontban szüntette meg munkaviszonyát rendkívüli felmondással, amikor az alperessel folytatott egyeztetések nem zárultak le, így nem is tisztázódott, hogy a felperes által sérelmezett helyzet milyen formában rendeződhet [Mt. 3. § (1) bekezdés].
A következetes ítélkezési gyakorlat szerint a munkaszervezés a munkáltató feladata, ezért a bíróságok nem vizsgálhatták, hogy az átszervezés, vagy korszerűsítés indokolt volt-e (MD II/113.). Adott tényállás mellett megállapítható volt, hogy az alperes átszervezést hajtott végre, ennek során a felperest másik vezető alárendeltségébe utalta és részfeladatainak arányát megváltoztatta. Ez azonban jogszabályba ütköző magatartásnak nem tekinthető, felperes rendkívüli felmondása jogellenes volt [Mt. 103. § (1) bekezdés, BH 1998.52.].
Ugyancsak alaptalanul hivatkozott a felperes felülvizsgálati kérelmében kártérítési igényének jogellenes elutasítására is. Az alperes részéről jogszabálysértés nem volt megállapítható, így a felperes kártérítési igénye, amelyet az Mt. 96. §-ának (7) bekezdésére alapított, nem volt megalapozott. A nem vagyoni kártérítés körében helytállóan fejtette ki a másodfokú bíróság, hogy a 2004. április 23-án kelt igazgatói levélben írtak diszkriminatív jellege nem volt megállapítható. A felperes az eljárás során nem is valószínűsítette, hogy a munkáltató az irat 4. és 5. pontjában előírt felperesi kötelezettségekkel összefüggésben az Mt. 5. §-ában foglaltakat megsértette volna. A felülvizsgálati kérelmében hivatkozott a felperes csupán arra, hogy munkaviszonyával összefüggésben kialakult depressziója miatt orvosi kezelésre is szorult. Ezt korábban nem állította, betegsége tényét nem bizonyította, de az általa hivatkozottak valóságuk esetén sem alapozhatnak meg nem vagyoni kártérítést a munkáltatói jogellenes magatartás hiányában.
Helytállóan fejtették ki az eljáró bíróságok, hogy a munkáltató bizonyítottan túlmunkát nem rendelt el, így a felperesnek kellett volna igazolnia (Pp. 164. §), hogy a törvényes munkaidőn túl a munkáltató tudtával és beleegyezésével, annak érdekében tevékenykedett. Ennek tényét önmagában a jelenléti ív, illetve a számítógépes adatrögzítés ítéleti bizonyossággal megállapíthatóan nem támasztotta alá.
A kifejtettekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság a Pp. 275. §-ának (3) bekezdése alapján bíróság ítéletének felülvizsgálati kérelemmel nem érintett rendelkezését nem érintette, egyebekben azt hatályában fenntartotta. (Mfv. I. 10 064/2007.)
392. Ha az atomerőmű mérnöke sztrájkkal összefüggésben a naplóba bejegyzést tett, de azzal ellentétes magatartást tanúsított (azonnali munkavégzésre utasítás), magatartása enyhébb megítélés alá esett és a munkáltatói rendkívüli felmondást nem alapozta meg (Mt. 96. §).
A felperes keresetében rendkívüli felmondása jogellenességének megállapítását és az ahhoz fűződő jogkövetkezmények alkalmazását kérte, eredeti munkakörbe történő visszahelyezésével. Ezen túlmenően önkéntes egészségpénztári tagdíj átvállalásának ellenértékét, önkéntes önsegélyező pénztári tagdíj ellenértékét, melegétkezési hozzájárulás megfizetését, magánnyugdíj pénztári tagdíj megtérítését, valamint kártérítés fizetését is igényelte az alperestől. Kérte annak kimondását, hogy az alperes megsértette a sztrájkhoz való jogát, amikor az abban való részvétele miatt vele szemben hátrányos intézkedéseket alkalmazott, és kérte a munkáltató eltiltását a jövőbeli jogsértésektől. Jó hírnevének megsértése miatt a felperes 1 000 000 forint nem vagyoni kár és kamata megfizetését is igényelte.
A munkaügyi bíróság ítéletével a rendkívüli felmondást hatálytalanította és a felperest eredeti munkakörébe visszahelyezte. Kötelezte az alperest elmaradt munkabér, önkéntes nyugdíjpénztári tagdíj, önkéntes önsegélyező pénztári tagdíj, melegétkezési hozzájárulás, nyugdíjpénztári tagdíj, valamint 115 000 forint kártérítés és ezen összegek kamata megfizetésére. Megállapította, hogy az alperes 2006. március 27. napjára vonatkozóan megsértette a felperes sztrájkhoz való jogát, valamint a 2006. március 28-ai vezérigazgatói közlemény által a felperes jó hírnevéhez fűződő jogát. A munkaügyi bíróság az alperest perköltség fizetésére is kötelezte, egyebekben a keresetet elutasította.
Az elsőfokú bíróság által megállapított tényállás lényege szerint a felperes 1984-től áll az alperes alkalmazásában, 1989-től blokkügyeletes munkakört lát el. A perbeli időben a munkáját az I. számú blokkban végezte. Az alperesnél a Műszakos Dolgozók Érdekvédelmi Szervezete (MÉSZ) 2006. március 27-től 29-ig sztrájkot szervezett, ezért az Egyeztető Bizottsággal 2006. március 23-án és 24-én megbeszélést tartott a még elégséges szolgáltatás mértékéről. A megállapodás szerint a sztrájk az I-es, III-as, és IV-es blokkon legfeljebb 5%-os mértékű teljesítmény csökkenéssel volt gyakorolható. Az alperes 2006. március 26-án olyan üzemviteli utasítást bocsátott ki, amely a korábbi megállapodást további két ponttal kiegészítette.
A felperes 2006. március 27-én a blokkügyeletesi naplóban észrevételezte, hogy az utasítás 9. pontjával nem ért egyet, mivel az ellentétes az Egyeztető Bizottsággal megállapodottakkal. A munkáltatótól kapott tájékoztatást követően ezen megjegyzését visszavonta. Ezt követően 2006. március 28-án 7 óra 02 perckor - mivel értesült arról, hogy a 9. és 10. pont vonatkozásában az Egyeztető Bizottságban megállapodás nem született - a naplóba ismét bejegyzést tett, rögzítve, hogy a sztrájk alatti minimális szolgáltatásról szóló megállapodást betartva az egyéb halasztható munkák nem kerülnek elvégzésre. Figyelemmel arra, hogy az üzemviteli igazgató rövid időn belül felszólította az üzemviteli utasítás betartására és figyelmeztette arra, hogy a vitás kérdések rendezése az Egyeztető Bizottság feladata, a felperes 7 óra 31 perckor elrendelte a normál munkavégzést. Még ugyanezen a napon a vezérigazgató közleményt bocsátott ki, amely szerint a sztrájk alatti jogszerűtlen intézkedéséért a felperest beosztásából leváltotta és munkaviszonyát rendkívüli felmondással megszüntette. Az alperes intézkedését azzal indokolta, hogy a felperes a blokkügyeletesi naplóba 2006. március 28-án tett bejegyzésével és az EIK-nak tett bejelentésével megszegte az Mt. 104. § (1) bekezdésében foglalt kötelezettségét. Az Egyeztető Bizottság az üzemviteli utasítás 10. pontjának megfelelően eljárhatott volna a vitás ügy rendezése érdekében, felperes azonban önhatalmúlag intézkedett, amellyel munkaköri leírását is megsértette.
A munkaügyi bíróság megállapította, hogy a perbeli időszakban a felperes sztrájkban résztvevő munkavállalónak minősült, főszabály szerint a sztrájk alatt munkavégzésre nem kötelezett, csupán a még elégséges szolgáltatás biztosítása volt feladata. A felperes 2006. március 28-án tett bejegyzése nem irányult az üzemzavar elhárítási munkák elutasítására, amit az is igazol, hogy 7 óra 02 percet követően két azonnal elvégzendő feladatra utasítást is adott. Az alperes nem igazolta a perben, hogy az üzemviteli utasítás 9. pontjában feltüntetett "minden egyéb tervezett tevékenység" a kollektív szerződés 1. sz. kiegészítő rendelkezése 4.2.2. pontjában megfelelő halaszthatatlan tevékenységnek minősült volna. A bíróság álláspontja szerint amennyiben a munkáltató a két oldalas megállapodáshoz képest novumot (azaz újabb körülményeket) kívánt meghatározni a még elégséges szolgáltatás körében, neki kellett volna az Egyeztető Bizottsághoz fordulni, ezen kötelezettségét nem háríthatja a felperesre. A munkaügyi bíróság az Mt. 100. §-a szerint állapította meg az elmaradt járandóságokat, elutasítva a végkielégítés, felmentési időre járó bér és nem vagyoni kártérítésre irányuló kereseti követeléseket.
Az elsőfokú bíróság ítéletét mind a felperes, mind az alperes fellebbezéssel támadta.
A megyei bíróság ítéletével a munkaügyi bíróság ítéletét részben megváltoztatta, a marasztalási összegeket felemelte, a sztrájkhoz való jog megsértésének megállapítására vonatkozó ítéleti rendelkezést mellőzte, továbbá kimondta a felperes jóhírnevéhez fűződő jogának megsértését, az illeték összegét leszállította, egyebekben a munkaügyi bíróság ítéletét indokolásbeli módosítással helybenhagyta.
A jogerős ítélet szerint a felperesnek a munkaköri feladatait a sztrájk idején is - munkaviszonya alapján - a még elégséges szolgáltatás teljesítése keretében kellett végeznie a szabályok, előírások és az ügyeletes mérnök utasításainak betartása mellett. A perben nem merült fel adat arra, hogy a 2368/2006. számú üzemviteli utasításban, vagy egyéb előírásban rögzített munkát a felperes ténylegesen ne teljesítette volna, vagy a munka megtagadására adott volna utasítást az operatív dolgozóinak. Többlettényállási elem hiányában a munkáltatói rendkívüli felmondást megalapozó, kellő súlyú kötelezettségszegés megállapítására csupán a naplóbejegyzés miatt a másodfokú bíróság sem talált alapot (indokolás 13. o.). Az Mt. 62. §-ának (3) bekezdése szerint a felperes munkajogi védelemben részesül, ezért visszahelyezése nem mellőzhető. A másodfokú bíróság az Mt. 100. § (6) és (7) bekezdése szerint utasította el a felperes végkielégítés és felmentési időre járó átlagkereset megfizetésére irányuló követelését. A nem vagyoni kártérítés körében kifejtette, hogy a személyiségi jog megsértése önmagában kártérítés fizetésére kötelezést nem alapoz meg, a felperes pedig e körben többlettényállást nem igazolt. A másodfokú eljárásban előterjesztett kereset-kiegészítést a bíróság a Pp. 247. §-ára utalással elutasította.
A felperes felülvizsgálati kérelmében a jogerős ítélet részbeni "megváltoztatását" kérte. Hivatkozása szerint a kedvezőtlenebb adózás miatti adó- és járulékveszteség - mint egyéb kár - megtérítésére irányuló követelés összege kizárólag a másodfokú eljárás idejére vált ismertté, így a Pp. 247. § (1) bekezdés b) pontja alapján lehetőség volt a kereset kiterjesztésére. Emellett azzal érvelt, hogy a bíróságok tévesen értelmezték az Mt. 100. § (4), (6) és (7) bekezdésében foglaltakat. A jogszabály szerint a visszahelyezés mellőzésének egyetlen jogkövetkezménye van, mégpedig a kettőtől tizenkét havi átlagkeresetnek megfelelő összegű átalánytérítés, vagyis ahhoz nem kapcsolódik végkielégítés és felmentési időre járó átlagkereset fizetési kötelezettség.
Az alperes felülvizsgálati kérelme az ügyben hozott ítéletek hatályon kívül helyezésére, a kereset elutasítására és a felperes perköltség fizetésre kötelezésére irányult. Hivatkozása szerint a másodfokú bíróság ítélete a Pp. 206. §-ának (1) bekezdésében, valamint a Pp. 221. § (1) bekezdésében foglaltakba ütközik azáltal, hogy számos jogszabályt - 1996. évi CXVI. törvény, 89/2005. (V. 5.) Korm. rendelet, 1997. évi CLIX. törvény, 1995. évi CXXV. törvény; 3002/2004. számú Kormányhatározat; 62/1996. (VII. 9.) OGY határozat; 24/1997. (III. 26.) BM rendelet - valamint alperesi belső szabályzatot nem vette figyelembe az ügy megítélésénél. Érvelése szerint a nukleáris munkahelyen dolgozó munkavállaló nem jogosult saját belátása szerint eldönteni, melyik utasítást hajtja végre, és mi az amit megtagad. Ennek megfelelően az alperesnek az Mt. 96. §-ának (1) bekezdésére alapított rendkívüli felmondása jogszerű volt. Az alperes felülvizsgálati ellenkérelmében arra is hivatkozott, hogy az eljáró bíróságok helytállóan alkalmazták és értelmezték az Mt. 100. §-ának (7) bekezdésében foglaltakat, valamint a Pp. 247. § (1) bekezdés b) pontját.
A felülvizsgálati kérelmek nem alaposak.
A felperes - munkaköri leírása szerint - blokkügyeletesként köteles volt a blokk biztonságos, megbízható és hatékony működésének biztosítása érdekében operatív beosztottjain keresztül biztosítani az atomerőműhöz méltó professzionális munkavégzést az ügyeletes mérnök utasításainak megfelelően, az üzemeltetési dokumentáció, valamint az adminisztratív és ügyrendi előírások betartásával. A sztrájk ideje alatt is ezen előírásoknak kellett érvényesülniük, vagyis felperesnek rendelkezési joga az üzemviteli utasításban foglaltak végrehajtása, vagy azok megtagadása körében rendkívüli helyzetben sem volt, az ügyeletes mérnök által kiadott utasítások szerint kellett eljárnia. A 2003. február 24-ei munkaköri leírás 2. számú külön lapja szerint azonban lehetősége volt, hogy szakmai ellenvéleményét az ügyeletes mérnök tudomására hozza, az utasítás végrehajtása előtt azt az operatív naplóban rögzítse.
A felülvizsgálati kérelemmel támadott másodfokú ítéletben a megyei bíróság a felperes terhére a kötelezettségszegést megállapította, azonban ennek súlyát nem találta megfelelőnek az Mt. 96. § (1) bekezdés a) pont alkalmazására. Ezért az alperes felülvizsgálati kérelme alapján arról kellett dönteni, hogy a másodfokú bíróság említett jogi mérlegelése az ügyben irányadó jogszabályoknak megfelelt-e.
Helytállóan hivatkozott az alperes arra, hogy az adott esetben a munkáltató kiemelt jelentősége, az ellátott tevékenység sajátos veszélyes jellege folytán a munkáltatói utasításoknak, és ezek betartásának az átlagostól eltérő, nagyobb jelentősége van. Az adott esetben a Legfelsőbb Bíróság álláspontja szerint mindezek súlyát növelő körülményként minősül, hogy a munkavállalók sztrájkot tartottak, a felperes pedig a még elégséges szolgáltatás körében volt köteles a munkáját végezni. Az átlagostól eltérő, rendkívüli körülmények között folytatott munka köztudomásúan többlet (pszichés) terhet is jelent, ebből következően a munkavégzés feltételeinek teljes körű és félreérthetetlen meghatározása - ezen belül a még elégséges szolgáltatás körébe tartozó feladatok, ideértve a halaszthatatlan munkát is, egyértelmű körülhatárolása - különös súllyal terhelte a munkáltatót [Mt. 102. § (3) bekezdés a)-b) pont].
Az egyeztető bizottsági ülésről készített jegyzőkönyv szerint a felek nyolc pontban foglalták össze a még elégséges szolgáltatásról szóló megállapodásukat.
A felperes által vezetett blokkügyeletesi naplóból (napló) megállapítható, hogy a felperes 2006. március 27-én nem tudta, hogy a felek a 2368/2006. számú üzemviteli utasítás további 9., 10. pontjában is megegyeztek (62. oldalon szereplő naplóbejegyzés), másrészt a megállapodás 2. pontját (az I., III., és IV. blokkok visszaterhelése blokkonként legfeljebb a rendelkezésre álló teljesítőképesség 5%-áig hajtható végre) az alperes üzemviteli igazgatója még az események után is értelmezte: "Tekintettel arra, hogy a sztrájk bejelentés együttesen történt meg a három blokkra nézve, a 100%-os mértéket is a három blokk együttes egészére kell figyelembe venni". Mindezen bizonyítékok alapján - a jóhiszemű és tisztességes joggyakorlás általános követelményét is figyelembe véve - a felperes kötelezettségszegésének súlyát jelentősen csökkenti, hogy a perbeli megállapodás 2. és 9. pontját kellő gondosság tanúsítása mellett sem értelmezhette egyértelműként. Ebből következően azt a körülményt, hogy a naplóba 2006. március 28-án a halaszthatatlan munkákra vonatkozóan tett bejegyzést, a rendkívüli felmondás megítélése szempontjából csak a megállapodásban foglaltakkal együttesen lehet értékelni.
Helyesen rögzítette a másodfokú bíróság, hogy az összes körülményt figyelembe véve utólag megállapítható, hogy a felperes az utasításban foglaltaktól eltérő írásbeli nyilatkozatot tett, azonban - mint arra a jogerős ítélet helytállóan utalt - nem merült fel adat, hogy munkavégzése is ezt tükrözte volna. A napló a felperes beosztottai számára nem volt hozzáférhető, részükre nem adott az üzemviteli utasítástól eltérő tartalmú feladatokat.
Ebből következően a bizonyítékok Pp. 206. § (1) bekezdése szerinti mérlegelése alapján egymagában a naplóba tett bejegyzés - arra is figyelemmel, hogy ennek a perbeli időszak (kb. fél óra) alatt semmilyen hatása nem volt, mivel a felperes a bejegyzésével ellentétes magatartást tanúsított (két, azonnali munkavégzést igénylő utasítás azonnali végrehajtása) - az adott sajátos esetben nem értékelhető rendkívüli felmondást megalapozó súlyú kötelezettségszegésként [Mt. 96. § (1) bekezdés a) pont].
Az Mt. 96. § (1) bekezdés a) pontja helyes értelmezése szerint a kötelezettségszegést mindig az eset egyedi sajátossága szerint kell elbírálni, ebből következően a bíróságok (továbbá a munkaviszony alanyai, pl. a kollektív szerződésben) egy történeti tényállás alapján nem határozhatnak meg elvi jelleggel olyan kötelezettségszegést, amely további vizsgálat nélkül megalapozza a fél egyoldalú jognyilatkozatát. Mindezt nem érinti, hogy az alperesnek az atomerőműben folytatott munkavégzés veszélyességéről és szigorú szabályokhoz kötöttségéről előadott álláspontja helytálló.
Alaptalannak találta a Legfelsőbb Bíróság a felperes felülvizsgálati kérelmében foglaltakat is.
A felperes adó- és járulékveszteség címén kizárólag a másodfokú eljárásban terjesztette elő kártérítési igényét. Helytállóan utalt a jogerős ítélet ebben a körben a Pp. 247. §-ának (1) bekezdés b) pontjában foglaltakra, mivel ez olyan új igénynek tekintendő, amely a másodfokú bíróság eljárásában már nem volt vizsgálat tárgyává tehető az eljárás kétfokúságának sérelme nélkül. Továbbá önmagában az a körülmény, hogy a felperes az eljárás korábbi szakaszában a követelés összegének és jogcímének pontos megjelölése nélkül bejelentette, miszerint egyéb kár megfizetésre is igényt tart majd, nem értékelhető úgy, hogy az említett jogcímű kártérítési követelését már az elsőfokú eljárásban előterjesztette.
Ugyancsak megalapozatlan a felperes felülvizsgálati érvelése a felmentési időre járó bér és végkielégítés megfizetését illetően. Ezen igények ugyanis az Mt. 100. §-ának (2), (4) és (7) bekezdésének helyes értelmezése szerint - a kettőtől tizenkét havi átalánytérítés mellett - azon munkavállalókat illetik meg, akik munkaviszonyuk helyreállítását nem kérik. Mivel a másodfokú bíróság a felperes továbbfoglalkoztatásáról rendelkezett, az Mt. 100. § (6) bekezdése szerint végkielégítésre és felmentési időre járó bérre nem tarthat igényt. Mindez egyébként nemcsak a jogszabály szövegéből, de a végkielégítés és a felmentési időre járó bér rendeltetéséből is következik, amelynek célja a munkahelyét elveszített munkavállaló helyzetének átmeneti rendezése abban az esetben, ha a munkaviszony nem folytatódik.
Az 1999. évi LVI. törvény 13. §-ával módosított Mt. 100. § indokolása szerint a törvénymódosításra az Alkotmánybíróság döntése alapján került sor, a törvény továbbá a § átrendezésével a könnyebb áttekinthetőséget és az érthetőséget is szolgálja. Ebből következően a felperes a felülvizsgálati kérelmében a törvénymódosítást tévesen értelmezte az átalánytérítés, a végkielégítés és a felmentési időre járó átlagkeresetet illetően jogegységi eljárást igénylő új ítélkezési gyakorlat kialakítása okaként. A törvény rendelkezései az említett módosítás folytán nem változtak. Eszerint, ha a munkaviszony a jogellenes munkáltatói jognyilatkozat következtében nem szűnik meg (fennmarad), az átalánytérítés, a felmentési időre járó átlagkereset és a végkielégítés mint jogkövetkezmény nem alkalmazható.
Fentiek alapján a Legfelsőbb Bíróság a jogerős ítéletet hatályában fenntartotta. (Mfv. I. 10 089/2007.)
393. Ha az alapeljárásban a munkavállalók által történt károkozásra alapított munkáltatói rendkívüli felmondást a bíróság bizonyítottság hiányában nem ítélte jogszerűnek, majd utóbb emiatt a büntetőbíróság a volt munkavállalókat elítélte, az erre alapított perújítási eljárás során a munkáltatói rendkívüli felmondás jogszerűségét állapította meg (Mt. 96. §).
A munkaügyi bíróság ítéletével - azt követően, hogy végzésével a perújítást megengedhetőnek minősítette - ugyanezen bíróság 7. sorszámú ítéletét hatályában fenntartotta.
Az elsőfokú ítélet indokolása szerint a munkaügyi bíróság a korábbi ítéletében jogellenesnek minősítette az alperes 2004. február 10-én kelt rendkívüli felmondását, és ennek megfelelően marasztalta az alperest. A munkaügyi bíróság a rendkívüli felmondás indokait - többszöri késés, károkozás - érdemben vizsgálta, és a károkozást nem találta bizonyítottnak, a késéseket pedig nem ítélte kellő súlyúnak a súlyos szankcióhoz képest. A megyei bíróság ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta, mivel annak indokaival egyetértett.
A perújítási eljárásban az elsőfokú bíróság a korábbi ítélete hatályában való fenntartására vonatkozó ítéletét azzal indokolta, hogy a rendkívüli felmondás károkozással kapcsolatos indoka nem felelt meg az MK 95. számú állásfoglalásában megfogalmazott követelményeknek, mert még összefoglaló jelleggel sem jelölte meg a kötelezettségszegést. Ezért alaptalannak minősítette az alperes hivatkozását arra, hogy a felperest a károkozással összefüggő két cselekménye miatt a városi bíróság ítéletével bűnösnek mondta ki sikkasztás vétségében, emiatt fogházbüntetésre ítélte, és ezzel bebizonyosodott a rendkívüli felmondás indoka.
Az alperes fellebbezése folytán eljárt megyei bíróság kiegészített ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta. Kifejtette, hogy a rendkívüli felmondásban az alperes bűncselekmény elkövetésére nem hivatkozott, noha már az alapeljárásban megindult a büntetőeljárás.
Az alperes felülvizsgálati kérelme a perújítási eljárásban hozott jogerős ítélet hatályon kívül helyezésére, és a felperes keresetét elutasító határozat meghozatalára irányult. Érvelésének lényege szerint a rendkívüli felmondásban és az alapeljárásban még nem hivatkozhatott "lopásra", hiszen a felperes büntetőjogi felelősségét később állapították meg. Ugyanakkor a felperes "pontosan tudta" a felmondás okát, amit vele előzetesen szóban és írásban egyaránt közöltek, és az alapeljárásban a bíróságok a bizonyítást erre folytatták le. Mindezek miatt az Mt. 96. § (1) és (2) bekezdése, 89. § (2) bekezdése, az MK 95. számú állásfoglalás és a bírói gyakorlat megsértésére hivatkozott.
A felperes felülvizsgálati ellenkérelmében a jogerős ítélet hatályában való fenntartását kérte. Arra hivatkozott, hogy a parketta lopást nem ismerte el, a felmondás minden pontja "valótlanságot állított".
A felülvizsgálati kérelem az alábbiak szerint alapos.
Az alperes a perújítási kérelmét arra alapozta, hogy a 2004. február 10-én kelt rendkívüli felmondás jogellenességét megállapító 2005. július 11-én kelt jogerős ítéletet követően 2005. október 27-én hozott végzésével a megyei bíróság helybenhagyta a városi bíróság a felperes és társa bűnösségét megállapító ítéletét. A büntetőbíróság megállapította, hogy a felperes az alperesnél eladóként 2003. december 10-én és 2004. február 6-án elszállított több köteg parkettát, azokat azonban eltulajdonította, és eladta, ezzel a bűncselekménnyel az alperesnek kárt okozott, amely nem térült meg.
Az alapeljárásban az első- és a másodfokú bíróság érdemben elbírálta a rendkívüli felmondásnak a munkaköri kötelezettségszegéssel való károkozásra vonatkozó indokát, mivel úgy ítélte meg, hogy az összefoglaló indok megfelelt az MK 95. számú állásfoglalásában előírt követelményeknek, a felperes tudomására is tekintettel. Az alperes ugyanis a rendkívüli felmondást megelőző napon, 2004. február 9-én szóban részletesen közölte a felperessel a kötelezettségszegéssel történt károkozással kapcsolatos megállapításait, amely szerint a felperes 2003. december 10-én és 2004. február 6-án bizonylat nélküli parketta értékesítéssel, a vételár visszatartásával az alperesnek kárt okozott. A rendkívüli felmondási indok részletes szóbeli közlését a felperes az alapeljárásban beismerte. A másodfokú bíróság erre tekintettel egyetértett az adott rendkívüli felmondási indok összefoglaló jellegével és a cselekmények részletes érdemi vizsgálatának helyességével.
Az első- és a másodfokú bíróság a felperes keresetének helyt adó döntését arra alapozta, hogy a felperes tagadásával szemben az alperes nem tudta bizonyítani, miszerint a megadott két napon bizonylat nélküli parketta értékesítéssel, és a vételár megtartásával a felperes az alperesnek kárt okozott. Nem fogadta el az alperes által becsatolt hangfelvételt, amelyben a felperes "a lopásokat elismerte", mivel szerinte abban csupán "feltételezések, ötletek szerepeltek".
A perújítási kérelemben hivatkozott jogerős büntető ítélet a felperest ugyanazon két cselekményért marasztalta el, amelyeket az alapeljárásban eljárt bíróságok a második rendkívüli felmondási összefoglaló indok körében kötelezettségszegésként részletesen vizsgáltak. A perújítást a Pp. 266. § (1) bekezdése alapján hozott végzésével a munkaügyi bíróság megengedhetőnek minősítette, azonban a perújító alperesre azért nem hozott kedvezőbb határozatot, mivel a rendkívüli felmondás adott indokát formai okból jogellenesnek találta (az indok még az összefoglaló indokolás formai követelményének sem felel meg).
A Pp. 266. § (1) bekezdése előírja, hogy a megengedhetőség körében azt kell vizsgálni, hogy a perújító fél által a perújítás alapjául felhozottak valóságuk esetében alkalmasak lehetnek-e arra, hogy a bíróság a perújító félre kedvezőbb határozatot hozzon. Ha a bíróság a perújítást megengedhetőnek találja, a tárgyalást érdemben folytatja. A perújítás megengedése esetében a pert a kérelem korlátai között újból tárgyalni kell.
Az előbbi szabályból következően a büntetőeljárással mindenben azonos tényállásra tekintettel megengedhetőnek minősített alperesi perújítási kérelem folytán eljárt bíróságoknak az alapeljárásban összefoglaló indokként megfelelőnek minősített rendkívüli felmondási indokot a perújítási kérelemben megjelölt új tények alapján kellett volna újból érdemben vizsgálniuk.
Nem vitatható, hogy a hivatkozott büntetőbírósági határozatok a felperesnek az alapeljárásban érdemben vizsgált két kötelezettségszegése szándékos elkövetését megállapították, sőt azt bűncselekménynek minősítették. Ez utóbbi az adott esetben a rendkívüli felmondás indokának valóságát (a vizsgált két esetben az alperes tulajdonát képező parketták bizonylat nélküli értékesítését és a vételárral elszámolás elmaradását, és ezzel kár okozását) nem érintették, mivel e nélkül is aggálytalanul megállapítható az Mt. 96. § (1) bekezdés a) pontjában előírt feltételek fennállása.
A felperes a büntetőítéletben megállapított két kötelezettségszegéssel a munkaviszonyával összefüggő lényeges kötelezettségét jelentős mértékben szándékosan megszegte, és önmagában ez az indok kellően alátámasztotta az alperes 2004. február 10-én kelt rendkívüli felmondását.
A kifejtettekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság a V.-i Megyei Bíróság ítéletét a V.-i Munkaügyi Bíróság ítéletére is kiterjedően hatályon kívül helyezte; a V.-i Megyei Bíróság ítéletét hatályon kívül helyezte, a V.-i Munkaügyi Bíróság ítéletét megváltoztatta és a felperes keresetét elutasította [Pp. 275. § (4) bekezdés, Pp. 268. §]. (Mfv. I. 10.302/2007.)
394. Ha a főkönyvelő a számlák vizsgálatát és értékelését elmulasztotta és ezzel összefüggésben jelentős adókülönbözet nyert megállapítást a munkáltató terhére, emiatt a jogviszony rendkívüli felmondással történt megszüntetése jogszerű volt (Mt. 96. §).
A felperes keresetében a munkáltatói rendkívüli felmondás jogellenességének megállapítását és az ehhez fűződő jogkövetkezmények alkalmazását kérte, eredeti munkakörébe történő visszahelyezése mellőzésével.
A munkaügyi bíróság ítéletével megállapította a munkaviszony jogellenes megszüntetését és az alperest 2 814 386 forint megfizetésére kötelezte. Ezt meghaladóan a keresetet elutasította.
A munkaügyi bíróság által megállapított tényállás szerint a felperes 1992. június 14-étől állt az alperes alkalmazásában, 1996. január 1-jétől főkönyvelői munkakört töltött be. A munkáltatót képviselő végelszámoló 2004. október 18-án kelt rendes felmondása indokolása szerint, a szövetkezet szolgáltató tevékenysége 2004. október 30-ával megszüntetésre kerül. A felmondó intézkedés szerint a felperes munkaviszonya 2004. december 31-ével tekintendő megszűntnek.
Az APEH 2004. november 4-én kelt határozatával az alperes, mint adózó terhére 884 .000 forint adókülönbözetet állapított meg. A határozat indokolása szerint - egyebek mellett - megállapítást nyert, hogy a norma szerint figyelembe vehető és az elszámolt üzemanyag-költség között eltérés mutatkozik, a költségként elszámolt többletüzemanyagok költségét az APEH a vállalkozás bevételszerző tevékenysége érdekében felmerült költségként nem fogadta el.
A munkáltatói jogkör gyakorlója 2004. november 15-én a felperes munkaviszonyát rendkívüli felmondással szüntette meg. Indokolása szerint az APEH által megállapítottak a felperes ügyviteli feladatai nem megfelelő ellátásának következményei, és ez a szövetkezet gazdálkodását súlyosan érinti. A főkönyvelő legfontosabb munkaköri feladata a cég gazdálkodásának elemzése és az államot megillető adókötelezettségek hiánytalan teljesítése, a felperes ezzel összefüggésben azonban legalábbis súlyosan gondatlan magatartást tanúsított.
A munkaügyi bíróság álláspontja szerint a felperes a könyvelést illetően szakmai ismeretekkel rendelkezett, azonban a szövetkezetet kívülállók felé az elnök volt hivatott egy személyben képviselni és a számlákat utalványozni. A normán felüli üzemanyag elszámolás a szövetkezet elnökének tudtával, az ő rendelkezése alapján történt, aki ezt a gyakorlatot soha nem kifogásolta. A felperes nem bizonyította, hogy felhívta az ügyvezető figyelmét a jogszabálytól eltérő gyakorlat adójogi következményeire, ez azonban nem olyan súlyú kötelezettségszegés, amely a rendkívüli felmondást megalapozhatná.
Az alperes fellebbezése folytán eljárt megyei bíróság ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletének fellebbezett részét megváltoztatta és a keresetet teljes egészében elutasította.
A másodfokú bíróság megállapította, hogy a rendelkezésre álló adatok nem támasztották alá, miszerint az elnök tudott volna a norma szerint figyelembe vehető és az elszámolt üzemanyag-költség közötti eltérésről. Amennyiben az alperes vezetője szakszerűtlen utasítást adott, a felperesnek az Mt. 104. § (2) bekezdése értelmében kötelezettsége lett volna tájékoztatni ennek következményeire, aminek a felperes nem tett eleget. A jogerős ítélet szerint a felperes jogi értelemben nem minősült vezető állású munkavállalónak, azonban önállóan, szakmai kontroll nélkül végezte tevékenységét, így a könyveléssel kapcsolatos hiányosságokért felelőssége fennáll, az elkövetett magatartás pedig a rendkívüli felmondás alapjául szolgálhatott.
A felperes felülvizsgálati kérelme a jogerős ítélet hatályon kívül helyezésére és az alperes kereset szerinti marasztalására irányult. Álláspontja szerint a munkáltató megszegte az Mt. 96. § (2) bekezdésben foglalt egyeztetési kötelezettségét, intézkedése előtt nem adott módot a felperes részletes álláspontjának kifejtésére. Az Mt. 97. § (2) bekezdés ellenére a rendkívüli felmondással egyidejűleg nem bocsátotta rendelkezésére a munkaviszony megszüntetésekor kiállítandó jövedelemigazolást, valamint nem adta ki felperes TB-könyvét. Érvelése szerint munkaköri kötelezettsége volt a számlák helyes kitöltésének ellenőrzése a hatályos jogszabályok alapján, azonban sem munkakörénél, sem szakismereténél, sem beosztásánál fogva nem volt lehetséges a számlák mögötti valós gazdasági tartalom vizsgálata, azok fiktív voltáról nem állt módjában meggyőződni.
Az alperes felülvizsgálati ellenkérelme a jogerős ítélet hatályában való fenntartására irányult. Álláspontja szerint az APEH vizsgálat az üzemanyag-elszámolás tekintetében nem a gazdasági esemény megtörténtét, hanem a 60/1992. (IV. 1.) Korm. rendelet előírásainak betartását ellenőrizte és állapította meg az alperes mulasztását, amely a könyvelői tevékenység következménye volt.
A felülvizsgálati kérelem nem alapos.
A Legfelsőbb Bíróság a felülvizsgálati eljárásban a Pp. 275. §-ának (1) bekezdésére tekintettel a rendelkezésre álló periratok alapján dönt, nincs helye a bizonyítékok újra értékelésének, azaz felülmérlegelésnek. Az ügy érdemét érintő jogszabálysértést a bizonyítékok kirívóan okszerűtlen és logikátlan, iratellenes, nem megfelelően indokolt mérlegelése valósíthat meg [Pp. 206. § (1) bekezdés, 221. § (1) bekezdés, BH 2001/197., BH 2002/29.].
Az adott esetben a felülvizsgálati érvelés alapján a felülvizsgálati kérelemben hivatkozottak jogszabálysértés megállapítására nem adtak módot.
A munkáltatói rendkívüli felmondást megelőzően, a törvényben meghatározott kivétellel, lehetőséget kell adni a munkavállalónak a vele szemben felhozott kifogásokkal szembeni védekezésre [Mt. 89. § (2) és (5) bekezdés]. Nem volt megállapítható, hogy a felperes részére ezen lehetőséget a munkáltató biztosította, azonban a bizonyítási eljárás lefolytatása során módja volt védekezésre, érdemi észrevételei előterjesztésére; a munkáltató ezen mulasztása önmagában a következetes ítélkezési gyakorlat szerint a rendkívüli felmondás jogellenességének megállapítására kihatással nem lehetett. Ugyancsak nem érintette a rendkívüli felmondás jogszerűségét az a körülmény, hogy a munkáltató a felperes iratainak kiadásával késlekedett.
A felperes felülvizsgálati kérelmében megalapozatlanul hivatkozott arra, hogy sem munkakörénél, sem szakismereténél, sem beosztásánál fogva nem volt kötelezettsége és lehetősége a számlák mögötti valós gazdasági tartalmat vizsgálni. Mint arra helytállóan mutatott rá a másodfokú bíróság az alperesi munkáltatónál a felperes volt azon személy, aki szakismereténél és munkaköri kötelezettségénél fogva - külön munkaköri leírás nélkül is - köteles volt a számlákat vizsgálni és értékelni, hogy mi az, ami költségként elkönyvelhető. A hiányosságok megállapításai során az APEH munkatársainak sem volt lehetősége a számlák mögötti tényleges teljesítés ellenőrzésére, azonban azokból olyan hiányosságokat állapítottak meg, amelyek a felperes megfelelő munkavégzése, gondos eljárása során elkerülhetőek lettek volna. Bizonyos hiányosságokkal maga a felperes is tisztában volt, mint azt az APEH határozat rögzítette, pl. a gázolaj túlfogyasztás összegét maga az adózó mutatta ki. A felperes a bizonyítási eljárás során úgy nyilatkozott, hogy "...tudtam, hogy a norma felett az üzemanyagot nem lehet elszámolni, kifizetni".
Ugyancsak megalapozottan állapította meg a másodfokú bíróság, hogy a bizonyítási eljárás alapján nem nyert megállapítást, miszerint az ügyvezető - aki könyvelési ismeretekkel egyáltalán nem rendelkezett - kifizetési engedélye a normák feletti üzemanyag árára és az adóalapot csökkentő tételek szabálytalan könyvelésére vonatkozott. Amennyiben az elnök jogszabályba ütköző utasítást adott volna a felperesnek, úgy az Mt. 104. § (2) bekezdése értelmében kötelezettsége lett volna felhívni a figyelmét annak következményeire. A felperes ezt nem tette meg, M. M. - az alperes volt elnöke - tanúvallomásában tett nyilatkozatát, miszerint a felperes nem hívta fel figyelmét arra, hogy "...a számlák tartalmával baj van" nem cáfolta.
A jogerős ítélet a felperes vétkességét és az általa elkövetett kötelezettségszegés súlyát a körülmények részletes értékelésével vizsgálta, és helytállóan állapította meg, hogy a felperes munkaviszonyból származó lényeges kötelezettségét súlyos gondatlansággal jelentős mértékben megszegte [Mt. 96. § (1) bekezdés a) pont], így a munkáltató jogszerűen élt a rendkívüli felmondás jogával.
A kifejtettekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság a Pp. 275. §-ának (3) bekezdése alapján a megyei bíróság ítéletét hatályában fenntartotta. (Mfv. I. 10.324/2007.)
395. A munkavállaló az Mt. 103. §-ában szabályozott kötelezettségeiből következően a munkatársaival, feletteseivel és a munkáltatóval közvetlen kapcsolatban állókkal a kölcsönös tisztelet, együttműködés követelményei szerinti magatartást köteles tanúsítani. Az ennek meg nem felelő magatartás kötelezettségszegésnek minősül (Mt. 96. §).
A felperes keresetében az alperes rendkívüli felmondása hatályon kívül helyezését, eredeti munkakörébe való visszahelyezését, elmaradt munkabére és egyéb járandóságai megfizetését kérte.
A munkaügyi bíróság ítéletével a felperes keresetét elutasította.
Az elsőfokú ítéleti tényállás szerint a felperes vezető szerkesztő munkakörben állt munkaviszonyban az alperessel, ahol emellett választott tisztségviselője volt a F. R. Szakszervezetnek (FRÁSZ), valamint az üzemi tanácsnak. Az alperes 2003 tavaszán nyílt pályázatot hirdetett a berlini tudósítói munkakör 2003. augusztus 16-ától történő betöltésére. A 13 beérkezett pályázatot bizottság bírálta el, és a négy pályázóval való személyes beszélgetés, a szakmai felkészültség, külpolitikai kérdésekben való jártasság, ismeretek, elemzőkészség vizsgálata után K. L. pályázatát első, B. E. pályázatát második helyre sorolta. A FRÁSZ vezetősége a pályázat elbírálásával kapcsolatban szakszervezeti kifogás benyújtását fontolgatta. A felperes szakszervezeti tisztségére hivatkozva telefonon felhívta K. L.-t, és közölte vele, hogy személy szerint ellene nincs kifogásuk, de "ők 10-20 éve dolgoznak a M. R.-ban, és olyan emberekkel szeretnek együtt dolgozni, vagy szívesen dolgoznak együtt, akik szintén 10-20 éve dolgoznak a R.-ban". A felperes 2-3 nap múlva újra felhívta K. L.-t azzal, hogy a szakszervezet kifogást fog benyújtani, ami a pályázatra vonatkozóan halasztó hatályú. K. L. ekkor levélben közölte P. K. főszerkesztővel, hogy nem vállalja a berlini tudósítói posztot. Ezt követően az újra összeült bíráló bizottság B. E.-t javasolta a posztra. A felperes kb. egy hét múlva őt is felhívta, vele is közölte, hogy a pályázatot kifogással fogják megtámadni, és "hogyha még el is veszítik ezt az egészet, akkor sem fog (a nevezett) augusztusban kiutazni B.-be". 2003. június 16-án B. E. a szabadságon lévő főszerkesztőt telefonon felhívta, és zaklatottan közölte, hogy visszalép, majd D.-né J. M. főszerkesztő-helyettes kérésére ezt írásban is megerősítette. A szakszervezet végül benyújtotta a kifogást, amelyet a munkáltató elutasított, a szakszervezet ez ellen nem fordult munkaügyi bírósághoz.
Az alperes elnöke a felperessel szemben a kollektív szerződés 8. számú mellékletének 2.1. pontja alapján felelősségre vonási eljárást rendelt el, és az annak lefolytatására kijelölt alelnök a 2003. szeptember 9-én kelt jelentése alapján 2003. szeptember 16-án rendkívüli felmondással élt. Ennek indokolása szerint a felperes magatartása alkalmas volt a telefonon felhívott pályázók megfélemlítésére, továbbá szakszervezeti tisztségére hivatkozva olyan színben tüntette fel magát, mintha a szakszervezet hivatalos álláspontját képviselné. Arra is hivatkozott, hogy a vizsgálati eljárás során bizonyosodott be a felperes magatartása és a pályázók visszalépése közötti okozati összefüggés, továbbá a felperes magatartásával a munkáltatót és annak vezetőit lejáratta.
A munkaügyi bíróság az előbbiek szerinti tudomásszerzés alapján nem találta megalapozottnak az elkésettségre vonatkozó felperesi hivatkozást, továbbá a per adatai, különösen D.-né J. M.-nak a B. E.-vel folytatott telefonbeszélgetései, és K. J. tanúnyilatkozata alapján bizonyítottnak találta a rendkívüli felmondás indokát, és az intézkedés megalapozottságát, utalva az Mt. 103. § (1) bekezdés b) pontjára. Kiemelte még, hogy a felperesnek tudomással kellett lennie arról, miszerint 2003. május 22-e után a szakszervezeti kifogás már elkésett, így a szakszervezeti tisztségét felhasználó fenyegető nyilatkozat valótlan tartalmával is tisztában volt.
A felperes fellebbezése alapján eljárt másodfokú bíróság ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta, mivel egyetértett a helyesen feltárt tényállásból levont jogi következtetéssel. Kifejtette, hogy a perben a felperes nem tudta bizonyítani szakszervezeti felhatalmazását, továbbá a telefonos fenyegetésben általa hivatkozott szakszervezeti kifogás teljesen alaptalan volt. Az arányosság tekintetében kifejtette, hogy a felperes magatartását semmiképpen sem lehet "jóindulatú, baráti" tájékoztatásnak minősíteni.
A felperes felülvizsgálati kérelmében a jogerős ítélet hatályon kívül helyezését, és a keresetének helyt adó határozat hozatalát kérte. Elsődlegesen az Mt. 96. § (4) bekezdésében szabályozott joggyakorlási határidő jelentős túllépésére hivatkozott amiatt, hogy a munkáltatói jogkör gyakorló vezető már a szabadsága alatt tudott a rendkívüli felmondásban felrótt magatartásáról. Álláspontja szerint a kollektív szerződéses szabályozásra felhatalmazást adó Mt. 96. § (3) bekezdését nem lehet kiterjeszteni a joggyakorlási határidő túllépését eredményező szabályozásra, amely miatt a kollektív szerződés perbeli rendelkezése az Mt. 13. § (2) bekezdésébe ütközően semmis. A felperes az alperesi szabályozás tekintetében a jogbiztonság alkotmányos szabályának megsértésére is hivatkozott. Érvelése szerint az alperes a vizsgálat elrendelésére előírt kollektív szerződéses határidőt is túllépte arra tekintettel, hogy a jogkör gyakorló szabadsága alatt az ő helyettese tudott az eseményről, és a munkáltatói jogkör gyakorló is a fővárosban tartózkodott a szabadsága alatt. A vizsgálat öt hét múlva, egy újságcikk nyomán indult meg, holott a tények kezdettől a munkáltató birtokában voltak. Az indokot illetően a bizonyítottság hiányára hivatkozott. A felperes szerint a perben nem merültek fel egyértelmű adatok a fenyegetésre, vagy bármely jogtalan magatartására, a tanúnyilatkozatában ezt B. E. is tagadta, amit a lemondó nyilatkozatának megfogalmazása és bizonyít, továbbá K. L. sem az ő telefonjára hivatkozott. Kifejtette, hogy nem jogsértő a pályázattal kapcsolatos telefonhívása, annak pedig nincs perdöntő jelentősége, hogy ezt szakszervezeti felhatalmazással tette-e. Mindezeken túlmenően a munkáltatói intézkedés aránytalanul súlyos voltára, az Mt. 5. §-ának és a Legfelsőbb Bíróság MK 95. számú állásfoglalásának megsértésére hivatkozott. Azzal is érvelt, hogy véleménynyilvánítási joga kellő alkotmányos indok nélkül nem korlátozható, véleményét jogosult volt feletteseivel és munkatársaival megosztani.
Az alperes felülvizsgálati ellenkérelmében a jogerős ítélet hatályában való fenntartását kérte, mivel álláspontja szerint a felülvizsgálati érvek tévesek.
A felülvizsgálati kérelem nem alapos.
A Legfelsőbb Bíróság a felülvizsgálati kérelem és az ellenkérelem keretei között vizsgálta a jogerős ítéletet [Pp. 275. § (2) bekezdés].
A Legfelsőbb Bíróság mind a rendkívüli felmondási joggyakorlási határidő, mind a rendkívüli felmondás indokának bizonyítottsága, mind pedig az alkalmazott munkáltatói szankció arányossága tekintetében osztja az első- és a másodfokú bíróság álláspontját.
A munkavállalót - munkáltatói jogkör gyakorlóként is - a szabadsága idejére, annak rendeltetésére tekintettel nem terheli munkavégzési kötelezettség, ami független attól, hogy a szabadságát helyileg hol tölti. Ehhez képest megalapozottan állapította meg az elsőfokú bíróság, hogy a munkáltatói jogkört gyakorló adó-főszerkesztő a szabadságának lejártát követően a kollektív szerződésben meghatározott határidőn belül elrendelte a két nevezett pályázó visszalépésével összefüggő vizsgálat lefolytatását. Ezt a tényt a felülvizsgálati kérelem sem vitatta.
A kollektív szerződésnek a felelősségre vonási eljárásra vonatkozó rendelkezései semmisségére vonatkozó felülvizsgálati érvelés alaptalan. Az Mt. 109. § (1) bekezdése értelmében a munkaviszonyból származó kötelezettségeknek a munkavállaló által történt vétkes megszegése esetére a kollektív szerződés jogszerűen meghatározhatja a kivizsgálásnak a munkáltatónál irányadó eljárási szabályait [Mt. 109. § (1) bekezdés].
Amennyiben az előbbiek szerinti eljárásban végzett vizsgálat lezárásakor olyan tények és körülmények jutnak a munkáltatói jogkör gyakorló tudomására, amelyek az Mt. 109. § (2) bekezdése szerinti hátrányos jogkövetkezmények helyett rendkívüli felmondásra adnak alapot, ennek az Mt. 96. § (4) bekezdésében szabályozott joggyakorlási határidejét a kollektív szerződés szerinti eljárás [Mt. 109. § (1) bekezdés] megállapításainak a munkáltatói jogkör gyakorló tudomására jutásától kell számítani. Következésképpen téves a felperes felülvizsgálati érvelése arról, hogy a kollektív szerződésnek az Mt. 109. § (1) bekezdése szerinti eljárási szabályai a rendkívüli felmondási jog gyakorlására előírt garanciális határidőt jogellenesen meghosszabbították.
A felülvizsgálati kérelem nem vitatta azt a tényt, hogy a munkáltatói jogkör gyakorlója a vizsgálati jelentés tudomására jutásától számított 15 napon belül gyakorolta a rendkívüli felmondás jogát.
A munkaügyi bíróság a rendkívüli felmondás indoka tekintetében széleskörű bizonyítási eljárást folytatott le, a bizonyítékok mérlegelése körében a Pp. 206. § (1) bekezdése alapján járt el, továbbá a mérlegelését részletesen és meggyőzően indokolta, ezért nem jogszabálysértő a másodfokú bíróságnak az elsőfokú ítéletet helybenhagyó döntése. A Pp. 270. § (2) bekezdéséből és a 275. § (3) bekezdéséből következően a jogerős ítélet hatályon kívül helyezésére lényeges eljárási jogszabálysértés esetén van mód. A bizonyítékok újra értékelése a felülvizsgálati eljárásban nem foghat helyt, mivel nem támadható az okszerűtlennek nem tekinthető mérlegelés, önmagában a megalapozatlanságra hivatkozás nem teszi lehetővé a felülmérlegelést (BH 1997/54.). A munkaügyi bíróság törvénysértés nélkül emelte ki a bizonyítékok köréből a főszerkesztő-helyettes tanúnyilatkozatát arról, amit B. E. a felperes telefonhívását követően azonnal elmondott neki. Eszerint igen zaklatott állapotban volt, ki volt borulva, azt mondta, hogy őt is megfenyegették, és a családja védelmében nem fogadhatja el a tudósítói posztot. A visszalépésre vonatkozó írásbeli nyilatkozatából - mely szerint annak nem a szakszervezet kifogása, hanem a munkatársak ellenséges hozzáállása az oka - nem következik az a felülvizsgálati állítás, miszerint B. E. tagadta volna a felperes magatartásával való összefüggést. A nyilatkozatnak a munkavállalók ellenséges magatartására hivatkozásából éppen hogy a felperesi telefonnal való összefüggésre lehet következtetni. Nem iratellenes és nem okszerűtlen ezért a rendkívüli felmondás indokának bizonyítottságára levont első- és másodfokú ítéleti következtetés, a bizonyítékok értékelése megfelel az életszerűség és a logika követelményeinek is [Pp. 206. § (1) bekezdés].
A másodfokú bíróság helytállóan fejtette ki, hogy az Mt. 23. §-ának (1) bekezdéséből következően a szakszervezeti kifogásnak a törvény értelmében nem lett volna helye. Mindazonáltal - amint azt a másodfokú bíróság kiemelte - a felperest semmilyen vélt vagy valós egyéni vagy csoportérdek védelme nem jogosíthatta fel, hogy szakszervezeti tisztségére hivatkozással a munkáltatója döntésével szembehelyezkedve a pályázat útján kiválasztott jövőbeli munkatársával szemben fenyegetően és agresszíven, az elriasztás céljával lépjen fel, a perben ugyanis nem volt bizonyított a szakszervezeti felhatalmazása, azaz a szakszervezeti tisztsége keretében történt eljárás [Pp. 206. § (1) bekezdés]. A felülvizsgálati kérelem ezzel összefüggésben téves tényállásra nem is hivatkozott.
A munkavállaló korlát nélküli véleménynyilvánítási jogára a felülvizsgálati kérelem ugyancsak alap nélkül hivatkozott, mivel a sajátos függelmi és bizalmi viszonyt jelentő munkaviszonyban az Mt. 103. §-ában szabályozott munkavállalói kötelezettségekből következően a munkavállaló a munkatársaival, feletteseivel és a munkáltatóval közvetlen kapcsolatban állókkal a kölcsönös tisztelet, együttműködés követelményei alapján, a másik személy emberi méltóságát figyelembe vevő magatartást köteles tanúsítani. Nem felel meg ennek a követelménynek az olyan véleménynyilvánítás, amely fenyegető jellegű, a másik félben félelmet kelt, és őt az elnyert pályázattól visszalépésre kényszeríti. Az ilyen magatartás jelentős mértékű kötelezettségszegésnek minősül, és rendkívüli felmondással szankcionálható. Az arányos szankció alkalmazása hiányára való felperesi hivatkozás ezért nem foghat helyt [Mt. 96. § (1) bekezdés a) pont].
Az előbbiekből következően a felperes az MK 95. számú állásfoglalásának és az Mt. 5. §-ának megsértésére is megalapozatlanul hivatkozott; de ez utóbbi jogszabálysértés a felülvizsgálati eljárásban azért sem volt értékelhető, mivel az első- és a másodfokú eljárásnak nem volt tárgya (BH 2002/283., BH 2001/172.).
A kifejtettekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság a Pp. 275. §-ának (3) bekezdése alapján a jogerős ítéletet hatályában fenntartotta. (Mfv. I. 10. 329/2007.)
396. A változó munkavégzési helyre alkalmazott munkavállaló munkavégzési helyének módosulása esetén a munkáltatói utasítás szükségességét nem vitathatja, ilyenkor is terheli a munkáltatót a jogának rendeltetésszerű gyakorlása (Mt. 96. §).
A felperes keresetében az alperes rendkívüli felmondása jogellenességének jogkövetkezményei alkalmazását kérte a munkaviszonya helyreállítása mellőzésével. A követelés jogalapját az Mt. 76/C. § (4) bekezdése megsértésében jelölte meg.
A munkaügyi bíróság ítéletével megállapította az alperes 2006. február 13-án kelt rendkívüli felmondásának jogellenességét, és a felperes munkaviszonyának az ítélet jogerőre emelkedésekor történő megszűnését, továbbá a jogellenesség jogkövetkezményeiben marasztalta az alperest.
Az irányadó jogerős ítéleti tényállás szerint a felperes 2002. november 16-ától állt munkaviszonyban az alperessel. A felperes a gyermeke születése után járó fizetés nélküli szabadságot követően fizetett szabadságon volt, majd az alperes arról értesítette, hogy a felperes addigi munkavégzési helyének a h.-i T. áruházzal történt szerződésbontás miatti megszűnése következtében a sz.-i telephelyén tud munkát biztosítani. A felperest többször felhívta az adott munkavégzési helyen munkavégzésre, majd 2006. február 13-án rendkívüli felmondással élt azzal az indokkal, hogy a felperes a munkát felhívás ellenére nem vette fel, a távolmaradását nem mentette ki.
A felperes a keresetében arra hivatkozott, hogy az alperesnek a munkaszerződés közös megegyezéssel történő módosítása hiányában nem volt jogosultsága az új munkahelyen való munkavégzésre vonatkozó utasításra, mivel az utazási idő napi hat órát vett volna igénybe, amit családi körülményei miatt nem tudott vállalni.
A munkaügyi bíróság megállapítása szerint az alperes a felperest az Mt. 76/C. § (3) bekezdése szerint változó munkavégzési helyen alkalmazta. Arra tekintettel azonban, hogy ilyen esetben tájékoztatni kell a munkavállalót az első munkavégzési helyéről, arra következtetett, miszerint alkalmazni kell az Mt. 76/C. § (4) bekezdésében előírt, a munkaszerződés módosítást szükségessé tevő rendelkezéseket. Ennek alapján vizsgálta a munkavégzési hely változásával megnövekedett utazási időt, amelyet a csatlakozás szükségessége miatt napi hat órában állapított meg. Erre tekintettel az egyoldalú munkaszerződés-módosítás miatt az alperes utasítását - utalva az Mt. 104. § (5) bekezdése és a 105. § (2) bekezdése megsértésére - jogszerűtlennek és az új munkavégzési helyre vonatkozó utasítás megszegésével indokolt rendkívüli felmondást megalapozatlannak minősítette.
Az alperes fellebbezése alapján eljárt másodfokú bíróság ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletét megváltoztatta, és a keresetet elutasította.
A másodfokú bíróság nem értett egyet az egyébként helyesnek minősített tényállásból levont elsőfokú ítéleti jogi állásponttal. Megítélése szerint a perbeli tényállásra az Mt. 76/C. § (4)-(5) bekezdései nem voltak alkalmazhatók; a 76/C. § (3) bekezdését tévesen értelmezte az előbbi szabályokra kiterjesztően az elsőfokú bíróság. Álláspontja szerint a változó munkavégzési helyre kötött munkaszerződés alapján az alperes jogszerűen beoszthatta a felperest a munkaszerződés megkötésekor is már meglévő szentesi telephelyére.
A felperes a jogerős ítélet hatályon kívül helyezése és - tartalmilag - a keresetének helyt adó elsőfokú ítélet helybenhagyása iránt felülvizsgálati kérelemmel élt, amelyben jogszabálysértésként az Mt. 105. § (3) bekezdése megsértését jelölte meg. Előadta, hogy jogi képviselet nélkül járt el, ezért a számára az első- és a másodfokú bíróság "egymással ellentétes jogértelmezése elfogathatatlan" volt. Érvelése szerint az alperes perbeli utasítása a munkaviszonya alatt született hetedik gyermekének három éves koráig az Mt. 105. § (3) bekezdésében meghatározott tilalomba ütközött. Arra is hivatkozott, hogy a hat kiskorú gyermekére tekintettel már a munkaszerződés megkötésekor figyelembe kellett volna venni az "utazási nehézségeket", és az alperes csak munkaszerződés-módosítással jelölhette volna ki a szentesi munkahelyet.
Az alperes felülvizsgálati ellenkérelmében a jogerős ítélet hatályában való fenntartását kérte.
A felperes felülvizsgálati kérelme az alábbiak miatt nem alapos.
A Legfelsőbb Bíróság a jogerős ítéletet a Pp. 275. § (2) bekezdése alapján a felülvizsgálati kérelem és ellenkérelem keretei között vizsgálhatta, az abban megjelölt jogszabálysértés és az előadott indokok alapján.
Alaptalan a felperes érvelése, hogy gyermekei számára tekintettel vele nem lehetett volna változó munkavégzési helyre vonatkozó munkaszerződést kötni; ilyen jogszabályi rendelkezés ugyanis nincs, és ilyen értelmezés nem következik a gyermeküket nevelő munkavállalók kedvezményeit számos vonatkozásban szabályozó munkajogi szabályokból. A munkaszerződés a felek közös megegyezésével jön létre, a munkaviszony létesítésének feltételeit - munkakör, személyi alapbér, munkavégzés helye - a felek akarategyezésben alakítják ki, és ezzel esik egy tekintet alá, ha a munkavállaló minden további nélkül elfogadja a munkáltató feltételeit a munkaviszony létesítésekor. Az adott esetben a felperes elfogadta az alperes sajátos tevékenységéhez (takarítói alvállalkozás) igazodó és a munkajogi szabályoknak megfelelő munkaszerződéses feltételt a változó munkavégzési helyről, ezért utóbb annak jogellenességére azon az alapon, hogy az a számára családi körülményei miatt előnytelen, nem hivatkozhat [Mt. 76/C. § (2) bekezdés].
A felperes a jogerős ítélet jogszabálysértő voltát az Mt. 105. § (3) bekezdése megsértésében jelölte meg. Ez a rendelkezés valóban előírja, hogy nem kötelezhető beleegyezése nélkül más helységben végzendő munkára a nő terhessége megállapításától gyermeke hároméves koráig; ez a szabály azonban a kiküldetés esetén alkalmazható. Az Mt. 105. §-ának valamennyi rendelkezése a kiküldetéssel kapcsolatos feltételeket tartalmazza, így a munkaügyi bíróság által hivatkozott Mt. 105. § (2) bekezdése is, amely változó munkavégzési helyre alkalmazott munkavállaló tekintetében a szokásos munkavégzési hely fogalmát rendezi, ahonnan ideiglenes munkavégzésre vonatkozó kiküldetés szintén lehetséges. A felperes tekintetében az Mt. 105. § (3) bekezdése azért nem alkalmazható, mivel változó munkavégzési hely esetében a munkáltató jogosult a munkavállalót másik munkahelyre egyoldalú utasítással áthelyezni, a munkavégzés helyét egyoldalúan módosítani az ilyen munkaszerződéses kikötés rendeltetésének megfelelően. A hosszú ideje egységes és következetes bírói gyakorlat értelmében a változó munkavégzési helyre alkalmazott munkavállaló a másik munkavégzési helyre történő áthelyezésére vonatkozó egyoldalú munkáltatói utasítás szükségességét nem vitathatja (MK 5. számú állásfoglalás).
A másodfokú bíróság helytállóan fejtette ki, hogy a változó munkavégzési helyre alkalmazott munkavállaló munkavégzési helyének módosulása esetén az Mt. 76/C. §-ának (4)-(5) bekezdései nem alkalmazhatók, mivel a munkáltató egyoldalú utasítással jogosult a munkavégzés helyének módosítására. Természetesen a munkáltató az erre vonatkozó jogosultságát is rendeltetésének megfelelően gyakorolhatja; az Mt. 4. §-ának (1) bekezdése megsértésére a felülvizsgálati kérelem nem hivatkozott.
A kifejtettekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság a Pp. 275. §-ának (3) bekezdése alapján a jogerős ítéletet hatályában fenntartotta. (Mfv. I. 10.330/2207.)
397. Ha a munkavállaló, aki mintegy hét évi szolgálatot követően előbb balesete, majd egyéb megbetegedése miatt maradt távol a munkától, október 5-én keresőképessé vált, de nem vette fel a munkát, munkaviszonyának rendkívüli felmondással történt megszüntetése jogszerűen történt (Mt. 96. §).
A felperes többször módosított keresetében a munkaviszonya megszüntetése jogellenességének megállapítását, továbbá felmentési időre járó átlagkereset, végkielégítés, a felmondás jogellenessége címén 12 havi átlagkereset, valamint üdülési támogatás, ruházati költségtérítés, étkezési hozzájárulás, önkéntes nyugdíjpénztári hozzájárulás, egészségpénztári hozzájárulás, évente 10 000 forint értékű ajándékcsomag és autópálya-matrica ellenértékének megfizetését kérte, mintegy 9 000 000 forint összegben. Kérte az autóhasználatból elmaradt juttatás megfizetését is.
A munkaügyi bíróság ítéletével a felperes keresetét elutasította. Az ítéleti tényállás szerint a felperes 1996. június 1-jétől állt munkaviszonyban az alperessel. A munkaszerződést a felek többször módosították, az utolsó szerint a felperes munkaköre díjellenőrzési felügyelő, munkaideje napi négy óra volt. A felperes a munka végzéséhez 2000. szeptember 1-jétől magáncélra is használható szolgálati autót, továbbá havi 20 000 forintos mobiltelefon-használati keretet kapott. A felperes a szolgálati autóval 2003. december 30-án balesetet szenvedett, amelyet a munkáltatónak is bejelentett. Ezt követően 2004 januárjától természetes kórokú megbetegedései miatt keresőképtelen állományba került. 2004 februárjában az alperes akkori vezérigazgatóját, T. J.-t kérte, hogy részére személygépkocsit biztosítson. Ez alkalommal a vezérigazgató közölte vele, hogy nem kíván részére újabb személygépkocsit adni, a cégen belül várható átszervezés során feltehetően a munkakörét megszüntetik. Majd február hónap folyamán B. J. munkatársa kérte a felperest, hogy a nála lévő mobiltelefont, autópálya kártyát és hivatalos iratokat jutassa el a munkáltatóhoz, amelynek azonban a felperes nem tett eleget. A felek között ezt követően egyeztetés, levelezés történt a felperes munkaviszonyának megszüntetéséről, azonban írásban megállapodás sem a munkaviszony megszüntetésében, sem az ehhez kapcsolódó juttatásokról nem jött létre. A felperes 2004. július 1-jén keresőképes lett, majd július 6-án - visszamenőleg július 1-jétől kezdődően - július 21-éig 15 nap fizetett szabadságot kívánt igénybe venni, ezt telefonon jelentette be, és helyette az osztály titkárnője állította ki a szabadságigénylést. A felperes anélkül vette igénybe a szabadságot, hogy a munkáltatói engedélyt bevárta volna. A szabadság leteltét követően a felperes ismét keresőképtelen állományba került, amely 2004. október 4-éig tartott.
A felperes munkaviszonyát az alperes a 2004. október 11-én kelt rendkívüli felmondással megszüntette azzal az indokolással, hogy felperes - bár 2004. október 4-étől keresőképessé nyilvánították - nem jelent meg munkavégzés céljából a munkahelyi vezetőjénél, távolmaradását nem igazolta. Mivel 2004 júliusában már előfordult két hét igazolatlan távollét, a keresőképességgel kapcsolatos tájékoztatási kötelezettsége elmulasztása, a munkáltató nem látott lehetőséget a munkaviszony további fenntartására.
A perben a felperes arra hivatkozott, hogy az alperes vezérigazgatója szóbeli felmondással megszüntette a munkaviszonyát, illetve a munkaviszonya közös megegyezéssel 2004. július 23-án megszűnt, ezért már nem állt munkaviszonyban az alperessel a rendkívüli felmondás közlésekor. A közös megegyezésről ugyan írásos megállapodás nem jött létre, azonban a felek szóban megállapodtak a munkaviszony megszüntetésében.
A munkaügyi bíróság nem találta alaposnak a felperes keresetét. A per adatai nem támasztották alá azt a felperesi állítást, hogy a munkaviszonyát közös megegyezéssel megszüntették. Kétségtelen, hogy a feleknek szándékában állt a munkaviszony megszüntetése, azonban az ehhez kapcsolódó vitás kérdésekben nem állapodtak meg. A felperes azzal, hogy júliusra szabadságot kért a munkáltatótól, maga is úgy tekintette, hogy nem szűnt meg a munkaviszonya.
A felperesnek 2004. október 4-ét követően munkavégzés céljából meg kellett volna jelennie a munkáltatónál, keresőképességéről a munkáltatót nem tájékoztatta, és a munkát nem vette fel. Ezzel megsértette az Mt. 103. § (1) bekezdésében foglalt kötelezettségét. A felmondás indokoltságát alátámasztotta az is, hogy a felperes már 2004 júliusában visszamenőlegesen, utólag kérte a szabadság engedélyezését, és szabadságát úgy vette igénybe, hogy a munkáltató hozzájárulásáról nem győződött meg.
A felperes fellebbezése folytán eljárt másodfokú bíróság ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletét helyes indokaira tekintettel helybenhagyta. A fellebbezésben foglaltakra tekintettel rámutatott arra, hogy az alperes sem vitatta a felperes munkaviszonyának megszüntetésére irányuló szándékát, ennek közlése azonban nem azonos egy határozott és kifejezett akaratnyilatkozattal. A közös megegyezéses munkaviszony megszüntetésre sem került sor, mivel annak lényeges kérdéseiben nem jutottak a felek megegyezésre. A rendkívüli felmondás megalapozottságát - az Mt. 103. § (1) bekezdés a) pontjában előírt kötelezettség megsértése miatt - az elsőfokú bíróság jogszerűen állapította meg.
A felperes felülvizsgálati kérelmében a jogerős ítélet hatályon kívül helyezését és új eljárás elrendelését, másodlagosan a keresetének helyt adó határozat hozatalát kérte. Iratellenességet és megalapozatlanságot panaszolt dr. R. R. tanúvallomása, és a jogi képviselőjétől származó okirati bizonyítékok figyelmen kívül hagyása miatt, bár ezek mind a munkáltatói felmondást, mind a felek megállapodását igazolták. S. M. és B. J. tanúvallomásaira hivatkozott, amelyek bizonyították, hogy a nála lévő eszközök (autópálya-matrica, mobiltelefon, iratok) kiadását kérték, ez pedig munkaviszonyának tényleges megszüntetését támasztja alá. A bizonyítékok téves értékelését sérelmezte, álláspontja szerint sem a felperes, sem a vezérigazgató nem tett a perben olyan nyilatkozatot, hogy csupán a felmondási szándék közlésére került sor. Mindezekre tekintettel a Pp. 206. § (1) bekezdésébe és 221. § (1) bekezdésébe ütközőnek tartotta a jogerős ítéletet. Kifogásolta, hogy a fellebbezésében foglaltak jelentős részére az ítélet indokolása nem tért ki.
Vitatta azt az ítéleti megállapítást, hogy a felek között nem jött létre megegyezés a munkaviszony megszüntetésének lényeges kérdéseiben. Álláspontja szerint azzal, hogy megállapodtak a rendes felmondás következményeinek alkalmazásában, rendezték a juttatásokat és megegyeztek a munkaviszony megszűnésének időpontjában is. A rendkívüli felmondással kapcsolatos döntést azért támadta, mert figyelmen kívül hagyták, hogy ekkor már megszűnt a munkaviszonya, másrészt a munkakör ellátását az alperes lehetetlenné tette, mert megtagadta a munkavégzéshez nélkülözhetetlen személygépkocsi pótlását.
Az alperes ellenkérelmében a jogerős ítélet hatályában való fenntartását és a felperes perköltségben marasztalását kérte. Arra hivatkozott, hogy a jogerős ítéletben a bíróság nem rekesztette ki T. J. vezérigazgató tanúvallomását, hanem azt ellentmondásaival együtt értékelte a bizonyítékok körében. Mivel írásbeli megállapodás a felperes munkaviszonyának megszüntetéséről nem jött létre, a levélváltások a felek, illetve jogi képviselőjük álláspontját tartalmazták, illetve a felperes által egyoldalúan készített ún. összefoglaló tartalmazta a felperes igényeit. Kifejtette, hogy a betegállományba került felperes munkaviszonyát rendes felmondással jogszabályi tilalom folytán nem is lehetett volna megszüntetni. A közös megegyezéses megszüntetésre vonatkozó tárgyalások 2004 júliusáig folytak. Utalt a felperes ellentmondásos nyilatkozataira az általa állított munkaviszony-megszűnés időpontja tekintetében. Végül rámutatott arra, hogy a felperes néhány hetes szabadsággal megszakítva keresőképtelen állományban volt, így a munkavégzéséhez "járó", korábban az általa okozott balesetben megrongálódott gépkocsi pótlása nem volt időszerű.
A felülvizsgálati kérelem nem alapos.
A Legfelsőbb Bíróság a felülvizsgálati eljárásban a Pp. 275. §-ának (1) bekezdésére tekintettel a rendelkezésre álló iratok alapján dönt. A mérlegelési körbe tartozó ténykérdések általában nem vizsgálhatók, és nincs lehetőség a bizonyítás adatainak újabb egybevetésére és értékelésére, a Legfelsőbb Bíróság csak azt vizsgálhatja, hogy a mérlegelés körében nem történt-e iratellenes, nyilvánvalóan okszerűtlen következtetés. Tehát a bizonyítékok felülmérlegelésének nincs helye (BH 2001/197., BH 2002/29.).
Adott esetben a munkaviszony szóbeli munkáltatói felmondását és közös megegyezéssel való megszüntetését illetően a tényállás megállapítása körében jogszabálysértést megalapozó iratellenes, okszerűtlen következtetés nem volt megállapítható.
A peres iratok tanúsága szerint a felperes jogi képviselőjeként eljáró dr. R. R. - alpereshez intézett, 2004. március 8-án kelt - levelében az szerepel, hogy amikor felperes 2004. február 12-én telefonon kereste a vezérigazgatót az általa kért személygépkocsi-megvásárlás ügyében, a vezérigazgató arról tájékoztatta, hogy a munkakör felülvizsgálata során megállapították, munkájára a munkáltatónál a jövőben már nincs szükség, ezért tovább nem áll módjában alkalmazni. A jogi képviselő 2004. március 19-én kelt alpereshez intézett levele azt rögzíti, hogy a munkáltató egyértelmű közlésére és szándékára, miszerint a továbbiakban nem kíván felperessel együtt dolgozni, felperes megoldásként a munkaviszony közös megegyezéssel történő megszüntetésére kért lehetőséget. A jogi képviselő azt követő, 2004. március 8-án, július 14-én, július 23-án és július 28-án kelt levelei a közös megegyezéses megszüntetéssel kapcsolatos tárgyalásra vonatkozó részleteket rögzíti. A felperes személyes meghallgatásakor a perben úgy nyilatkozott, hogy telefonon tájékoztatták "a munkakörének szükségességét is felülvizsgálták, megállapították, hogy autóra nincs szüksége, a munkaviszonyát is fel fogják mondani. Ezt követően is keresőképtelen volt". Dr. R. R. tanúvallomása ugyancsak azt tartalmazza, hogy a vezérigazgató azt közölte a felperessel "személygépkocsit nem kíván részére korlátlan használatra biztosítani, sőt a munkaviszonyának szükségességét is felülbírálta és fel kívánja azt mondani". T. J. vezérigazgató a dr. R. R. tanúval történt szembesítés során fenntartotta nyilatkozatát, miszerint nem mondott fel a felperesnek szóban.
Az előbbiek alapján megállapítható, hogy a felülvizsgálati kérelemben hivatkozott tanúvallomásokkal, és a felperes által becsatolt iratokkal nem ellentétes az az ítéleti következtetés, hogy az alperes a munkaviszony megszüntetésére irányuló szándékát közölte felperessel, szóbeli felmondásnak minősülő határozott, konkrét jognyilatkozat azonban nem történt. Ezt támasztja alá a közös megegyezésre vonatkozó elhúzódó tárgyalás, és az is, hogy felperes a rendes szabadsága kiadását kérte 2004 júliusában.
Téves az a felülvizsgálati érvelés, hogy S. M. és B. J. tanúvallomása a munkáltatói felmondást bizonyítja. A munkából tartósan távollévő felperestől - akinek munkaviszonya megszüntetése is tervbe volt véve - a munkáltató a munkavégzéshez használt eszközöket (telefont, autópálya kártyát, iratokat) jogszerűen visszakérhette. Ebből a felmondás közlésének ténye - minden további nélkül - nem következik.
A peres iratok tanúsága szerint a felperes jogi képviselője a munkaviszony megszüntetésére vonatkozó írásbeli megállapodást szorgalmazta, erre azonban nem került sor. A felperes által igényelt járandóságok tárgyában folytak tárgyalások, ennek során azonban a munkaviszony megszűnésének időpontjára vonatkozó megállapodásra adatot a peres iratok nem tartalmaznak. A felülvizsgálati kérelem megalapozatlanul és téves jogi okfejtéssel állította, hogy a közös megegyezéses munkaviszony-megszüntetés tartalmi elemeiben megállapodtak. Amennyiben a felek "a rendes felmondás következményeiben", azaz a rendes felmondás esetén járó juttatások megfizetésében megállapodnak, ebből a jogviszony megszüntetés időpontjában való megállapodásra következtetni nem lehet. A felülvizsgálati kérelemben felhívott elvi határozat (EBH 1338.) ilyen megállapítást nem tartalmaz, a felülvizsgálati érvelést nem támasztja alá.
A rendkívüli felmondás indoka - felperes igazolatlan távolléte - az Mt. 96. § (1) bekezdés a) pontja szerint a munkaviszony megszüntetését megalapozta. A felülvizsgálati kérelem alaptalanul hivatkozott a munkavégzési kötelezettség hiányára, ellehetetlenülésére, különös tekintettel arra, hogy az alperes a felperest több ízben írásban is felhívta, hogy munkavégzési helyén munkavégzésre jelentkezzen, illetve távolmaradását hitelt érdemlően igazolja. Felperes azonban ennek nem tett eleget.
A rendkívüli felmondást megelőző munkaviszony-megszüntetésre, mint a rendkívüli felmondás jogellenességét megalapozó körülményre vonatkozó érvelés is téves, mert amennyiben a munkaviszony korábban megszűnt volna, az utóbbi munkáltatói intézkedéshez már munkaviszonyt megszüntető joghatás nem fűződött volna, így ilyen esetben a munkaviszony jogellenes megszüntetése szóba sem jöhet.
A másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét indokai alapján hagyta helyben. Ilyen esetben a Pp. 254. § (3) bekezdése szerint a másodfokú ítélet indokolásában csupán erre a körülményre kell utalni. A másodfokú bíróság ezen túlmenően kitért a rendes felmondáshoz szükséges kifejezett akaratnyilatkozat hiányára, T. J. tanúvallomására, a közös megegyezéses megszüntetéshez szükséges kérdésekben való megállapodás hiányára, a rendkívüli felmondást megalapozó kötelezettségszegésre. Ennélfogva az ügy érdemére is kiható eljárási jogszabálysértés az ítélet indokolásbeli hiányossága miatt nem állapítható meg.
Tekintettel arra, hogy a felülvizsgálati kérelem önálló jogorvoslati kérelem, a fellebbezésben előadott jogi kifogásokra való utalás - a Pp. 272. § (2) bekezdése értelmében - a felülvizsgálat tárgyát nem képezhette, ezért azt a Legfelsőbb Bíróság nem vizsgálta.
A kifejtettekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság a jogerős ítéletet a Pp. 275. § (3) bekezdése alapján hatályában fenntartotta. (Mfv. I. 10. 334/2007.)
398. Banki fiókigazgató kötelezettségszegései a munkaviszonyának rendkívüli felmondással történt megszüntetését megalapozták (Mt. 96. §).
A felperes módosított keresetében a munkáltatói rendkívüli felmondás jogellenességének megállapítását és az ehhez fűződő jogkövetkezmények alkalmazását kérte, eredeti munkakörébe történő visszahelyezésének mellőzésével.
A munkaügyi bíróság ítéletével a keresetet elutasította.
A munkaügyi bíróság által megállapított tényállás szerint a felperes fiókigazgatóként állt az alperes alkalmazásában. Munkaviszonya 2005. június 21-ével rendkívüli felmondással került megszüntetésre azon indokolással, hogy az Ügyviteli Utasítás több pontját megszegte, a kölcsönök engedélyezését nem az előírt okiratok alapján végezte, az érintett személyi kölcsön akták hiányosak; a kötelező, és az igényléshez feltétlenül szükséges dokumentumok hiányában is történtek hiteligény befogadások, ennek következtében 480 000 forint személyi hitel folyósításra került. Az utasítás II.5.2. pontja szerint csatolandó okiratok több esetben hiányoztak, a meglévő mobiltelefon szerződéseket az igénylést megelőző napon kötötték meg. Megállapította, hogy a kötelezően előírt telefonos egyeztetéseknek több iratanyagban nincs nyoma, így a felperes személyi kölcsönöket ennek tisztázása nélkül engedélyezett. A vizsgálat során megállapítást nyert, hogy többször a "háztartás egyéb jövedelme" rovatban helytelenül a munkáltatói igazoláson szereplő jövedelem került feltüntetésre, amely előre megteremtette a hitel kedvező elbírálásának lehetőségét. A felperes az engedélyezés során a munkáltatói igazolás valóságtartalmának vizsgálatát a fiókvezetőtől elvárható gondossággal nem végezte el, így olyan hiteligényeket is kedvezően bírált el, amikor az igénylő jövedelemmel nem rendelkezett. A hiteldossziék iratanyaga nem tartalmazta az utasítás előírásának megfelelően megőrzendő okiratokat sem az igénylésre, sem a szerződéskötésre vonatkozóan. A felperes a hivatkozott Ügyviteli Utasítás E.2. "Vezetői ellenőrzési feladatok" pontja szerinti kötelezettségét sem teljesítette. A személyi hitelek igénylése, a kérelmek átvétele során az igénylőnek személyesen kell eljárni, ügynökként közreműködő személyekkel a bank kapcsolatban nem áll, ezt a szabályt a felperes megsértette, így illetéktelen személy jutott banktitoknak minősülő adathoz. A rendkívüli felmondás szerint megállapítást nyert, hogy a felperes 2005. április 29-én ügyfelek jelenlétében történő ATM feltöltésében nyújtott segítséget, amikor a pulton belülről átadta a pénzkötegeket az egyik ügyintézőnek, amellyel egyrészt a Pénz- és Értékkezelési Ügyviteli Szabályzatban, valamint a Bankbiztonsági Szabályzatban foglaltakat, másrészt a fiókvezetői ellenőrzési kötelezettségét megsértette.
A munkaügyi bíróság megállapította, hogy a munkáltatói jogkör gyakorlója a belső ellenőri vizsgálatról készült jegyzőkönyvet 2005. június 17-én, illetve június 20-án ismerte meg, így a rendkívüli felmondás kiadása határidőben történt. Álláspontja szerint K. T.-né esetében megállapítható volt, hogy a hitel engedélyezésénél szabálytalanul jártak el, ugyanis a mobiltelefon-számla az igénylő házastársa nevére szólt. Ehhez a hiteligényléshez az előző havi telefonszámlát kellett volna becsatolni, és annak K. T.-né nevét kellett volna tartalmazni. A felperes ebben az esetben maga is elismerte a szabálytalanságot, és mivel egy ok valósága és okszerűsége is megalapozhatja a rendkívüli felmondást, a bíróság a keresetet elutasította.
A felperes fellebbezése folytán eljárt a megyei bíróság ítéletével a munkaügyi bíróság ítéletét helybenhagyta.
A jogerős ítélet osztotta az elsőfokú bíróság ítéletében kifejtetteket a szubjektív határidő betartását illetően. Megállapította, hogy az alperes által hivatkozott hét igényléshez csatolt mobil-előfizetési szerződés vagy pár nappal a személyi kölcsön igénylését megelőzően, vagy aznap került megkötésre, így azt személyi kölcsön igényléshez nem lehetett volna elfogadni. A felperesnek az ellenőrzési kötelezettsége teljesítése során észlelnie kellett volna, hogy valamennyi személyi kölcsönt igénylőnél az APEH igazolás 2004. évre 636 000 forintot tartalmazott, a munkáltatói igazolásokon pedig irreálisan magas összegek kerültek feltüntetésre. A másodfokú bíróság által kifejtettek szerint fokozott ellenőrzést vont volna maga után az a tény is, hogy valamennyi kölcsönigénylő esetében "ügynök" működött közre, aki 28 napon át folyamatosan a bankban tartózkodott. A jogerős ítélet indokolása szerint a felperes ellenőrzési kötelezettségét elmulasztotta az ATM feltöltés kapcsán is, valamint bankbiztonsági szabályokat is megszegett. Nem nyert bizonyítást, hogy az "ügynök" banktitok sértést követett el, azonban a felperesnek kellett volna intézkednie arról, hogy ezen személy a számítástechnikai berendezésekre ne láthasson rá. A felperes kötelezettségszegései a rendkívüli felmondást megalapozták, így az jogellenesnek nem tekinthető.
A felperes felülvizsgálati kérelmében elsődlegesen a jogerős ítélet hatályon kívül helyezését, és az alperes kereset szerinti marasztalását, másodlagosan az elsőfokú bíróság új eljárásra és új határozat hozatalára utasítását kérte. Álláspontja szerint a munkáltató intézkedése az Mt. 3. §-ában meghatározott előírásoknak nem felelt meg. Az engedélyezés során a legnagyobb gondosság tanúsítása mellett sem volt felderíthető, hogy a K. Kft. munkáltatói igazolása fiktív, ugyanakkor erről a tényről a munkáltatónak már a hitelengedélyezéseket megelőzően legalább két hónappal tudomása volt. További érvelése szerint a vizsgálat alá vont valamennyi ügyletnél volt munkáltatói igazolás, ezzel párhuzamosan APEH igazolás is csatolásra került, a cég valódiságát pedig a céginformációs szolgálatnál munkatársai valószínűsítették. A vizsgált hitelakták nem voltak hiányosak, csupán a k.-i Bankfiókban befogadott előfizetéses mobiltelefon szerződéseket az alperes nem találta elfogadhatónak. Sérelmezte, hogy az Ügyviteli Utasítás hatályos szövegét az alperes nem csatolta.
Az alperes felülvizsgálati ellenkérelmében a jogerős ítélet hatályában való fenntartását kérte.
A felülvizsgálati kérelem nem alapos.
Helytállóan fejtették ki az eljáró bíróságok, hogy a munkáltatói jogkör gyakorlója által elrendelt belső ellenőri vizsgálat eredményéhez képest a rendkívüli felmondás kiadása határidőben történt. A jogerős ítélet jogszabálysértés nélkül mutatott rá arra, hogy a K. Kft.-vel szemben 2005 márciusában felmerült "gyanús munkáltatói igazolások" jelen perre kihatással nem lehetnek. A munkáltató intézkedésével nem sértette meg az Mt. 96. § (4) bekezdésében foglaltakat, ezért a bíróságok jogszerűen vizsgálták érdemben a rendkívüli felmondás indokait. Alaptalanul sérelmezte a felperes felülvizsgálati kérelmében az Mt. 3. §-ában rögzítettek megsértését, mivel ezen álláspontja konkrét indokát nem adta, a rendelkezésre álló bizonyítékok pedig a rendeltetésellenes joggyakorlást nem támasztották alá.
Ugyancsak helytállóan állapította meg a másodfokú bíróság az ítéletében, hogy az alperes által hivatkozott igénylések esetében a kérelmekhez csatolt mobiltelefon előfizetési szerződések nem feleltek meg a munkáltató előírásainak, azokat a kölcsönigénylésnél nem lehetett volna elfogadni. A felperes ezen hibás gyakorlatot eltűrte, ellene kifogást nem emelt. A belső utasítások értékelése mellett alaptalan azon felperesi állítás, miszerint a munkáltató szabályos igényléseket talált elfogadhatatlannak az általa vezetett fiókban.
Ugyancsak megalapozatlan azon felperesi érvelés, hogy valamennyi ügyfélnél a fiók rendelkezésére állt munkáltatói, illetve APEH igazolás, a cég valódiságát pedig a céginformációs szolgálat valószínűsítette. A felperesnek kellő körültekintés mellett észlelnie kellett volna az azonos összegű APEH igazolásokat és az igénylők által felmutatott irreálisan magas jövedelmeket. A munkáltatói igazolások valódiságának ellenőrzése is csupán két alkalommal történt meg, noha ez a kölcsönügylet engedélyezésének alapfeltételeként került előírásra az alperes részéről.
Felülvizsgálati kérelmében a felperes sérelmezte, hogy az Ügyviteli Utasítás hatályos szövegét az alperes az eljárás során teljes terjedelmében nem csatolta, noha annak hivatkozott szövege ellentétes a munkáltató által felperessel szemben támasztott követelményekkel. Az iratok között 13. sorszám alatt fellelhetőek azon hirdetmények, amelyek az utasításban foglaltakat módosították és azok együttesen voltak érvényesek. A felperesnek mint fiókigazgatónak kellett legjobban ismernie a vonatkozó szabályokat, azokat munkatársaival megismertetni és betartatni, továbbá gondoskodni arról, hogy azok kifüggesztésre kerülhessenek, és tartalmukat az ügyfelek is megismerhessék. Ebből következően a felperes alappal nem hivatkozhat arra a körülményre, hogy az ügyviteli utasításban megjelölt pontok alapján felelőssége nem állapítható meg, az utasítás a módosításokkal együtt volt érvényes, így az eredeti pontra történő hivatkozás jogellenesnek nem tekinthető.
A felperes felülvizsgálati kérelmében a jogerős ítéletnek a banktitok-sértés és szabálytalan ATM töltés tekintetében kifejtett kötelezettségszegést megállapító álláspontját nem támadta, így a Legfelsőbb Bíróság ezt külön nem vonta vizsgálódási körébe [Pp. 275. § (2) bekezdés].
Fentiekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság a megyei bíróság ítéletét hatályában fenntartotta a Pp. 275. §-ának (3) bekezdése alapján. (Mfv. I. 10.398/2007.)
399. Ha a jelentős pénztárhiány nemcsak a pénztáros, hanem a munkáltató magatartásával is összefüggött, adott esetben a bíróság a lényeges és súlyos munkáltatói mulasztások miatt a pénztáros kötelezettségeinek súlya nem alapozta meg a rendkívüli felmondást (Mt. 96. §).
A munkaügyi bíróság ítéletével a felperesnek a munkáltatói rendkívüli felmondás jogellenessége jogkövetkezményei iránti keresetét elutasította.
A tényállás szerint a felperes adminisztrátor munkakörben létesített munkaviszonyt az alperessel, amelynek az édesapja egyik tulajdonosa volt. Fokozatosan átvette a nyugdíjba vonuló pénztáros munkakörét, majd 2003. december 1-jétől már ezt a munkakört látta el, és édesapja halála után a cégnek közel 10%-os arányban tulajdonosa lett.
A felperes a nyugdíjba vonult K. K.-nétól tanult gyakorlatot folytatta a pénztárosi feladatok ellátása terén, így abban is, hogy a páncélszekrényben lévő nagyobb összeget rendszeresen befizette a takarékszövetkezetbe, és a kulcsot magánál tartotta. Egyik alkalommal, amikor a páncélszekrény kulcsát otthon felejtette, a felettesével, Cs. I.-nal megbeszélték, hogy változtatnak az addigi gyakorlaton, és a kulcsot az irodában egy rejtekhelyen helyezik el. Erről a felettesen kívül más munkavállalók is tudtak. Cs. I. is rendelkezett kulccsal a páncélszekrényhez. A felperes eleinte gyakrabban, később ritkábban - már csak havonta - eszközölt befizetést, az utolsó időben 2-3 hónapig nem fizette be a páncélszekrényben lévő összeget, ami már 2 millió forint felett volt. A felettese 2005. október 11-én (kedden), ezt szóvá tette, a felperes azonban a készpénzt továbbra is a páncélszekrényben tárolta. 2005. október 17-én a felperes észlelte, hogy a páncélszekrényben tárolt 4 220 000 forint készpénz eltűnt, a nyomozás szerint a páncélszekrényt a felperes hanyagul hátrahagyott kulcsával nyitották ki.
Az alperesnél folytatott meghallgatás során a felperes elismerte azt, hogy tudott róla, miszerint ekkora összeget nem tarthat a páncélszekrényben, és elismerte azt is, hogy előző pénteken befizethette volna a pénzt, a mulasztására nem tudott magyarázatot adni.
Az alperes a 2005. október 26-án kelt rendkívüli felmondást a felperes által kezelt páncélszekrényből történt készpénz eltűnéssel és az elismert kötelezettségszegéssel, a kulcs szabálytalan tárolásával, a befizetés elmulasztásával indokolta.
A munkaügyi bíróság a tényállás alapján úgy ítélte meg, hogy a rendkívüli felmondás megalapozott volt, mivel a felperes - bár pénzkezelési szabályzattal nem rendelkezett, azt nem ismerte - az előző pénztárostól elsajátította a munkakör szakmai követelményeit. Nyilvánvalóan tisztában kellett lennie azzal, hogy nagy összegű készpénzt nem tarthat a páncélszekrényben, amelynek kulcsa többek által ismert helyen volt elrejtve.
A felperes fellebbezése alapján eljárt megyei bíróság közbenső ítéletével a munkaügyi bíróság ítéletét megváltoztatta, és megállapította a 2005. október 26-án kelt rendkívüli felmondás jogellenességét, valamint a felperes munkaviszonya 2006. november 14-én történt megszűnését.
A másodfokú bíróság a felperesi kötelezettségszegések mellett értékelte az alperesi súlyos mulasztásokat, és ezek alapján úgy ítélte meg, hogy azok nem minősülnek a rendkívüli felmondáshoz elegendő súlyúnak.
Az alperes a jogerős közbenső ítélet hatályon kívül helyezése, és a munkaügyi bíróság ítéletének helybenhagyása iránt felülvizsgálati kérelemmel élt, amelyben a Pp. 206. § (1) bekezdése megsértésére hivatkozott. A felperes elismerte a terhére rótt kötelezettségszegéseket, továbbá azt, hogy ha befizette volna a perbeli összeget, akkor az nem tűnt volna el. Ehhez képest a másodfokú bíróság tévesen tulajdonított jelentőséget a munkáltatói mulasztásoknak. Hangsúlyozta, hogy a felperes ismerte a munkaköri kötelezettségeit, azok elmulasztásakor feltűnő közömbösséggel járt el. Álláspontja szerint a pénz eltűnése nem áll okozati összefüggésben azzal, hogy Cs. I. is rendelkezett kulccsal, ugyanakkor a nevezett figyelmeztette a felperest a készpénz befizetésére. A megyei bíróság tehát olyan körülményeket értékelt a felperes javára, amelyek nem álltak ok-okozati összefüggésben a felperes hanyag munkavégzésével, ezért a rendkívüli felmondás megalapozott volt.
A felperes felülvizsgálati ellenkérelmében a jogerős ítélet hatályában való fenntartását kérte.
A felülvizsgálati kérelem nem alapos.
A másodfokú bíróság mindenben egyetértett az elsőfokú bíróság ténymegállapításaival, amit az alperes fellebbezéssel nem támadott, így azt a felülvizsgálati eljárásban alappal már nem vitathatja.
Az eszerint irányadó jogerős ítéleti tényállás alapján a felperes a szigorú elszámolási kötelezettséget és vétkességre tekintet nélkül teljes kártérítési felelősséget igénylő pénztárosi munkakört az előző pénztárostól munkaköri átadás-átvétel és a pénzkezelési szabályzat ismerete nélkül vette át [Mt. 97. § (1) bekezdés, 169. § (1) és (3) bekezdés]. Az alperes tehát már az átvett feladatok tekintetében sem követelte meg a pénzkezeléshez kapcsolódó szigorú szakmai követelmények érvényesülését, és a felperes munkájában később sem érvényesített semmiféle felelősséget. A felperes az adott munkakörében a munkáltató - a felettese - egyetértésével és közreműködésével semmilyen, a biztonságos pénzkezelésre vonatkozó alapvető követelményt nem tartott be, illetve a munkáltató a pénzkezelést az előírásokat nem ismerő felperes belátására bízta.
Az alperes a megőrzési és elszámolási felelősség egyetlen feltételét sem biztosította, amelyből a felperes lényeges kötelezettségei következtek volna. A másodfokú bíróság helytállóan emelte ki, hogy a felperes által készített, és a központba beküldött havi pénztárjelentésekből nyilvánvalóan kitűnt a zárókészlet 2005 májusától egyre növekvő összege, ami 2005 októberére elérte a 4 263 000 forintot. Ilyen körülmények között a többek által kezelt és kinyitható páncélszekrényből a készpénz eltűnését megelőző, a befizetés szükségességére vonatkozó felettesi felhívást a felperes okszerűen és életszerűen értékelte szokásos figyelemfelhívásnak, ezért a feltűnő közömbösségre nem lehet következtetni.
Az elsőfokú bíróság megállapította ugyan a pénzkezelésre vonatkozó előírások munkáltató általi teljes mellőzését, a rendkívüli felmondás alapjául szolgáló kötelezettségszegések súlyának vizsgálatakor ezeket azonban nem értékelte. A másodfokú bíróság helytállóan vizsgálta, hogy az alperesnek a pénztáros felperes tevékenységével kapcsolatban tanúsított magatartása - a követelmények és előírások hiánya - mennyiben érinti a felperes munkaköri kötelezettségeit. Helyesen következtetett arra, hogy az alapvető, lényeges és súlyos munkáltatói mulasztások és felettesi hanyagság miatt a felperes kötelezettségszegéseinek súlya nem alapozta meg a perbeli rendkívüli felmondást [Mt. 96. § (1) bekezdés a) pont]. A rendkívüli felmondás megalapozottsága értékelésénél ugyanis nemcsak a perbeli összegű készpénz eltűnésének, hanem annak is döntő jelentősége volt, hogy a munkáltató által teremtett körülmények között bármikor eltűnhetett volna a páncélszekrényben tárolt bármilyen összegű készpénz. Ezért a felülvizsgálati kérelem alap nélkül hivatkozott a másodfokú bíróság által kiemelten értékelt körülmények és a rendkívüli felmondást megalapozó készpénz eltűnés közötti okozati összefüggés hiányára.
A kifejtettekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság a Pp. 275. §-ának (3) bekezdés alapján a jogerős közbenső ítéletet hatályában fenntartotta. (Mfv. I. 10.404/2007.)
400. Ha a biztonsági szolgálat 2002. február 13-án tájékoztatta a munkáltatót a valutapénztáros gyanúsítotti helyzetéről, majd az ezt követő 15 napon belül a munkáltató rendkívüli felmondást közölt, az jogszerű volt (Mt. 96. §).
A felperes keresetében a munkáltatói rendkívüli felmondás jogellenességének megállapítását, az ahhoz fűződő jogkövetkezmények alkalmazását, és az alperes perköltség fizetésre kötelezését kérte.
Az elsőfokú bíróság ítéletével a keresetet elutasította.
A munkaügyi bíróság által megállapított tényállás szerint a valuta-pénztáros munkakörben foglalkoztatott felperes munkaviszonyát az alperes a 2002. február 28-án kelt rendkívüli felmondásával szüntette meg. Ennek indokolása szerint részlegvezetői utasítás ellenére idegen személyt engedett be a valutapénztár területére; engedély nélküli valutaváltással foglalkozott, amellyel összefüggésben a munkáltatót kár érte; sikkasztás alapos gyanúja miatt büntetőeljárás indult, ahol a felperes feltáró jellegű beismerő vallomást tett; bizalomvesztés következett be a munkáltató részéről.
Az elsőfokú bíróság álláspontja szerint - figyelemmel a felperes gyanúsítotti vallomásában foglaltakra is - megállapítható volt, hogy a munkavállaló ismerte és eltűrte a munkahelyen kialakult "fekete valutaváltásra" vonatkozó gyakorlatot, erről munkáltatóját nem tájékoztatta, így az együttműködési kötelezettségét súlyosan megszegte. A munkaügyi bíróság ítéletében kifejtette, hogy a felperessel szemben indult büntetőeljárás alapot szolgáltatott a munkáltató bizalomvesztésére. A bíróság az alperes intézkedését a 15 napos szubjektív határidőn belülinek találta annak értékelése miatt, hogy az ORFK átiratos tájékoztatása 2002. február 13-án kelt, így a munkáltatói jogkör gyakorlójának a felperesi magatartás ezt követően jutott tudomására.
A felperes fellebbezése és az alperes csatlakozó fellebbezése folytán eljárt másodfokú bíróság ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta.
A másodfokú bíróság is megállapította, hogy a felperes az együttműködési kötelezettségét súlyosan megszegte, továbbá a munkáltató részéről olyan fokú bizalomvesztés valósult meg, amely lehetetlenné tette a munkaviszony fenntartását. A jogerős ítélet elfogadta azt az alperesi érvelést és egyben elsőfokú ítéleti álláspontot is, miszerint a munkáltató számára csak a rendőrség 2002. február 13-ai tájékoztatásából vált ismertté, hogy a felperest sikkasztás bűntettének alapos gyanúja miatt gyanúsítottként büntetőeljárás alá vonták, és ez a tény alapozta meg a munkáltató bizalomvesztését. A másodfokú bíróság a mérlegeléssel megállapított perköltség mértékét sem találta jogszabálysértőnek.
A felperes felülvizsgálati kérelme az első- és a másodfokú bíróság ítéletének hatályon kívül helyezésére, és az elsőfokú bíróság új eljárás lefolytatására utasítására irányult megalapozatlanságra hivatkozással. Érvelése szerint a munkáltató a rendkívüli felmondás kiadásakor határidőt mulasztott, mivel annak kezdő időpontja nem a felperes gyanúsítottkénti meghallgatásával, illetve a nyomozóhatóság értesítésével esik egybe, hanem jóval korábban következett be, hiszen a munkáltató a nyomozóhatósággal napi kapcsolatban állt. A felperes további hivatkozása szerint az alperes csoportos létszámleépítés helyett választotta az "olcsóbbik megoldást", amelyet a 2003. szeptember 18-án kelt levele támaszt alá.
Az alperes felülvizsgálati ellenkérelmében a jogerős ítélet hatályában tartását és a felperes perköltség fizetésre kötelezését kérte. Álláspontja szerint az eljáró bíróságok jogszabálysértést nem követtek el, a szubjektív határidő számítása megfelel a következetes bírói gyakorlatnak. A csoportos létszámleépítésről szóló, hivatkozott levél a jogviszony megszüntetését követően másfél évvel később íródott, és a felülvizsgálati kérelemből nem derül ki, hogy az milyen összefüggésben áll a felperes munkaviszonyának rendkívüli felmondással történő megszüntetésével.
A felülvizsgálati kérelem nem alapos.
A következetes ítélkezési gyakorlat szerint a rendkívüli felmondás gyakorlásának szubjektív határideje akkor kezdődik, amikor a munkáltatói jogkör gyakorlója mindazoknak az ismereteknek teljes körűen a birtokába jut, amelyek alapján állást foglalhat a rendkívüli felmondási jog gyakorolhatóságáról, vagyis a kötelezettségszegés tényén túl, annak mértékére, és a vétkesség súlyára vonatkozó törvényi feltételek fennállásáról is értesül (MD II/201.). Nem tudomásszerzés az okról felmerült gyanú sem, vagy a sejtés, hanem határidő számítás megkezdéséhez a cselekményről, mulasztásról, annak jelentőségéről való alapos és megnyugtató ismeret szükséges, feltéve, hogy a joggyakorló a tisztázás érdekében késedelem nélkül intézkedett. Jelen esetben megállapítható volt, hogy a munkáltató a kötelezettségszegés tudomására jutását követően az eljárást rövid időn belül megindította, így jogszabálysértés ebben a körben sem volt megállapítható a részéről.
Helytállóan állapították meg az eljáró bíróságok, hogy a határidő számítás szempontjából nem a büntető feljelentésnek van jelentősége, mivel az csak egy feltárt, szabályellenes gyakorlatot rögzített, a felperes személyének konkrét megnevezése nélkül. Az ORFK R.-i Biztonsági Szolgálat Bűnügyi Osztályától 2002. február 13-án érkezett az az átirat, amelyben a munkáltatói jogkör gyakorlója tudomást szerzett a felperes gyanúsítottkénti helyzetéről, ezt követően pedig 15 napon belül élt a rendkívüli felmondás jogával [Mt. 96. § (4) bekezdés].
Alaptalanul hivatkozott a felperes felülvizsgálati kérelmében arra a körülményre, hogy az alperes csoportos létszámleépítés helyett választotta a munkaviszony azonnali hatályú megszüntetését, amelyet egy 2003. szeptember 18-án kelt levéllel kívánt alátámasztani. A felülvizsgálati eljárásban olyan új körülményre, amely nem volt a megelőző eljárás tárgya - amelyre vonatkozóan a fél az első- és a másodfokú eljárás során nem hivatkozott, amelyre nézve bizonyítékait nem jelölte meg - nem lehet hivatkozni [Pp. 270. § (1) bekezdés, Pp. 275. § (1) bekezdés, EBH 2002/653.]. Ebből következően a felperes ezen felülvizsgálati érvelését a Legfelsőbb Bíróság nem vonhatta vizsgálódási körébe.
A kifejtettekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság a jogerős határozatot a felülvizsgálati kérelem keretei között vizsgálta felül [Pp. 275. § (2) bekezdés], és a Pp. 275. § (3) bekezdése alapján a másodfokú bíróság ítéletét hatályában fenntartotta. (Mfv. I. 10.466/2007.)
401. Ha az alapító visszahívta az ügyvezetőt tisztségéből, ez az intézkedés a munkaviszony megszüntetésével járt, egyben az intézkedés indokolásának hiánya miatt jogellenes volt (Mt. 96. §).
A felperes a keresetében a munkáltatói rendkívüli felmondás jogellenességének megállapítását, és az Mt. 88. § (2) bekezdésének alkalmazását, valamint munkaszerződése 11. pontjában szabályozott versenytilalmi megállapodásra tekintettel az alperes 18 000 000 forint megfizetésre kötelezését kérte.
A munkaügyi bíróság ítéletével a keresetet elutasította, és a felperest 600 000 forint perköltség megfizetésére kötelezte.
A munkaügyi bíróság által megállapított tényállás szerint a felperes 2005. május 19-étől, ügyvezetőként állt az alperes alkalmazásában határozatlan időre szóló munkaszerződéssel.
Az alperes egyszemélyes korlátolt felelősségű társaságként működött, alapítója a W. GmbH, amely 2006. február 8-án hozott taggyűlési határozatával 2006. február 15-ei hatállyal a felperest az ügyvezetői tisztségéből visszahívta, majd 2006. február 16-án az alperes a felperes munkaviszonyát rendkívüli felmondással megszüntette az Mt. 96. § (1) bekezdés a) és b) pontjára hivatkozással. Ennek indokolása szerint nagy mennyiségű ammóniumnitrátot több helyen szabadon, az előírásoknak nem megfelelő módon tárolt a társaságnál, súlyosan veszélyeztetve ezáltal a környezetet. A munkáltatói intézkedést a tulajdonos képviseletében R. J. és G. S. írták alá.
Az elsőfokú bíróság álláspontja szerint a rendkívüli felmondás egyértelműen rendelkezett arról, hogy a munkaviszony felmondása az Mt. 96. § (1) bekezdés a) és b) pontja alapján történik, emellett pedig az alperes az ügyvezetői tisztségből is visszahívja a felperest. A munkaügyi bíróság nem találta megállapíthatónak azon felperesi hivatkozást, hogy a munkaszerződés érvénytelen rendelkezést tartalmaz a jogviszony tartamára vonatkozóan, vagyis nem teszi a felmondást jogellenessé, hogy a felperes munkaszerződése szerint a jogviszony határozatlan időre szólóan jött létre. Az elsőfokú bíróság álláspontja szerint a felperes megvalósította a rendkívüli felmondásban terhére róttakat, ezért azt megalapozottnak találta. A versenytilalmi megállapodás kapcsán kifejtette, hogy a munkaviszony rendkívüli felmondással szűnt meg, így azt követően közvetlenül nem is terhelte fizetési kötelezettség az alperest.
A felperes fellebbezése folytán eljárt megyei bíróság ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletének nem fellebbezett részét nem érintette, fellebbezett rendelkezéseit megváltoztatta, és az alperest elmaradt munkabérként 18 000 000 forint megfizetésére kötelezte. A versenytilalmi megállapodásra irányuló keresetet elutasító elsőfokú ítéleti rendelkezést hatályon kívül helyezte, és az elsőfokú bíróságot e körben új eljárásra és új határozat hozatalára utasította.
A másodfokú bíróság ítélete szerint a peres felek között megkötött munkaszerződés kizárólag az ügyvezetői feladatok ellátására jött létre, a Gt. 24. § (1) bekezdés szerint pedig a vezető tisztségviselőket határozott időre, de legfeljebb öt évre kell megválasztani. A munkaviszony tartamára vonatkozóan tehát a munkaszerződést az Mt. 8. §-ának (1) bekezdése szerint semmisnek kell tekinteni, mivel jogszabályba ütköző, így a felperes jogviszonyára a határozott időtartamra megkötött munkaszerződésekkel kapcsolatos szabályok alkalmazandók. A munkaviszony 2006. február 15-én szűnt meg, a 2006. február 16-án közölt rendkívüli felmondás ezért joghatás kiváltására alkalmatlan. A visszahívás tárgyában hozott döntés nélkülözi az indokolást, ezért az alperes az Mt. 88. § (2) bekezdése szerint köteles a felperes részére egy évi átlagkeresetet megfizetni. A versenytilalmi megállapodás körében a másodfokú bíróság az elsőfokú bíróságot további bizonyítás lefolytatására utasította.
Az alperes felülvizsgálati kérelme a jogerős ítélet hatályon kívül helyezésére és a munkaügyi bíróság ítéletének helybenhagyására irányult. Álláspontja szerint a tulajdonosi határozat - amely 2006. február 15-ével visszahívta volna a felperesi ügyvezetőt - bár írásba foglalt munkaviszonyt érintő munkáltatói intézkedés lett volna, ezt az Mt. 6. § (4) bekezdése szerint a felperesnek felróható okból nem kézbesítették. Utóbb pedig - a feltárt hiányosságok alapján - a munkáltató az Mt. 96. § (1) bekezdése szerint szüntette meg a munkaviszonyt, amely intézkedés a közléssel hatályosult is. Nagy valószínűséggel az új ügyvezető jogi ismereteinek hiánya eredményezte, hogy a cégeljárásban tévesen a visszahívásról szóló tulajdonosi határozat került benyújtásra és nem a rendkívüli felmondás.
A felperes felülvizsgálati ellenkérelme a jogerős ítélet hatályában való fenntartására, és az alperes perköltség fizetésre kötelezésére irányult. Az ügyvezetői tisztségből történő visszahívás a 2006. február 8-án kelt alapítói határozattal 2006. február 15-ei hatállyal megtörtént, annak közlésének időpontja lényegtelen jelen jogvita eldöntése során.
A felülvizsgálati kérelem nem alapos.
A jogerős ítélet helytállóan fejtette ki, hogy a felek által kötött munkaszerződés értelmében a felperes ügyvezetői feladatokat látott el határozatlan idejű munkaviszony keretében az alperesnél. Az 1997. évi CXLIV. törvény (Gt.) 24. §-ának (1) bekezdése szerint a vezető tisztségviselőket határozott időre, de legfeljebb öt évre kell megválasztani, ebből következően a felperes munkaszerződésének a munkaviszony tartamára vonatkozó kikötése semmis az Mt. 8. §-ának (1) bekezdésére figyelemmel. Minderre tekintettel a felperes foglalkoztatása körében az Mt. 88. § (1) és (2) bekezdésben foglaltak értékelendők, és ennek megfelelően kellett vizsgálni a munkaviszony megszüntetésének jogszerűségét is.
Az alapító 2006. február 8-án hozott döntésével 2006. február 15-ével visszahívta a felperest ügyvezetői tisztségéből, és ezen intézkedés a munkaviszony megszüntetését is eredményezte. Tekintettel arra, hogy a visszahívás a munkaviszony megszüntetésére vonatkozóan indokolást nem tartalmazott, ezért az nem felel meg az Mt. 96. § (1) bekezdés a) vagy b) pontjában rögzítetteknek, és a munkáltatónak az Mt. 88. § (2) bekezdése szerinti fizetési kötelezettségét vonja maga után.
Alaptalanul hivatkozott az alperes felülvizsgálati kérelmében az Mt. 6. §-ának (4) bekezdése téves értelmezésére. Mint arra a jogerős ítélet helytállóan utalt, a munkáltatói intézkedés közlésének időpontja a jogviszonyt nem hosszabbítja meg, az alapító döntésével a felperes jogviszonya 2006. február 15-ével megszűnt. A felperes munkaviszonya megszüntetésének együttesen kell megfelelnie a Gt. és az Mt. szabályainak, tehát a visszahívásról szóló határozatnak tartalmaznia kell, hogy a munkáltató a munkaviszonyt milyen jogcímen szünteti meg. Nincs tehát lehetőség arra, hogy az alapítói döntést a megszüntetés jogcímével annak közlésekor egészítsék ki.
Alaptalan azon alperesi hivatkozás is, hogy nagy valószínűséggel az új ügyvezető jogi ismereteinek hiányossága eredményezte, miszerint a cégeljárásban tévesen a visszahívásról szóló tulajdonosi határozat került benyújtásra és nem a rendkívüli felmondás a felperes munkaviszonyának megszüntetésével összefüggésben. Az alperes korábban ilyen előadást nem tett, a cégbíróság előtt a módosítás érdekében intézkedéseket nem eszközölt, az alperes munkavállalója tévedésére pedig nyilvánvalóan nem lehet jogot alapítani.
A kifejtettekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság a Pp. 275. §-ának (3) bekezdése alapján a másodfokú bíróság ítéletét hatályában fenntartotta. (Mfv. I. 10.470/2007.)
402. Ha a munkáltató nem bizonyította, hogy a munkavállalója veszélyeztette jogos gazdasági érdekeit, az erre alapított rendkívüli felmondás jogellenesen történt (Mt. 96. §).
A felperes keresetében a munkáltató 2005. május 6-án kelt rendkívüli felmondása jogellenességének megállapítását és az ehhez fűződő jogkövetkezmények alkalmazását kérte, eredeti munkakörébe történő visszahelyezésének mellőzésével.
A munkaügyi bíróság ítéletével megállapította a rendkívüli felmondás jogellenességét, és az alperest elmaradt munkabér és kártérítés megfizetésére kötelezte, egyebekben a keresetet elutasította.
A munkaügyi bíróság által megállapított tényállás szerint a felperes 2004. október 6-án kelt munkaszerződése értelmében igazgatói munkakört töltött be az alperesnél, ahol a munkáltatói jogkör gyakorlója házastársa, dr. H. E. volt. A felek között a házasság 2005. év elejére megromlott, a felperes 2005. február 26-án elköltözött a közös lakásból. A felperes és az alperesi ügyvezető 2005. április 27-én négyszemközti megbeszélést tartott a közöttük fennálló vagyoni kérdések rendezése érdekében, majd ugyanezen a napon a délutáni órákban vezetői értekezlet tartására került sor. Az itt elhangzottakról készült emlékeztető szerint az ügyvezető arról tájékoztatta a megjelenteket, hogy a felperes új céget kíván létrehozni, és munkavállalókat akar elvinni. A 2005. május 3-án tartott megbeszélésről készített emlékeztető szerint a felperes azt közölte, hogy "ennek a cégnek tönkre kell mennie", a felperes máshol fog tevékenykedni, ahová dolgozókat visz magával.
A felperes jogi képviselője 2005. május 4-én kelt levelében arról tájékoztatta az ügyvezetőt, hogy a felperes a kialakult helyzetben munkáját nem tudja ellátni, és kérte a munkáltatótól annak biztosítását, hogy a megfelelő munkavégzés a felperes számára lehetővé váljon.
Az alperes a 2005. május 6-án kelt rendkívüli felmondásával szüntette meg a felperes munkaviszonyát azon indokolással, hogy a felperes 2005. április 27-én bejelentette, miszerint 2005. május 1-jétől saját porszóró üzemet kíván üzemeltetni, és addig azért jár dolgozni, hogy üzleti információkat vigyen el; a kft. néhány alkalmazottját magával kívánja vinni; 2005. május 3-ai megbeszélésen kijelentette, hogy leállítja az üzemet, mert a kft.-nek tönkre kell mennie.
A munkaügyi bíróság álláspontja szerint a felek magánjellegű problémáikat nem tudták a munkavégzésüktől elválasztani, és erről a cég középvezetői is tudtak. Az emlékeztetőben szereplő állításokat a felperes magatartása, tevékenysége, munkavégzésével összefüggő döntései nem támasztották alá, éppen az volt megállapítható, hogy feladatait a kft. tevékenységi körén belül, annak érdekében látta el. A felperes által alapított gazdasági társaságot 2005. június 7-én jegyezték be a cégnyilvántartásba, így nem állapítható meg, hogy versenytevékenységet folytatott volna a munkáltatóval munkaviszonyának fennállása alatt.
Az alperes fellebbezése folytán eljárt megyei bíróság ítéletével a munkaügyi bíróság ítéletét - fellebbezett részében - megváltoztatta, a keresetet elutasította, és a felperest együttes első-, és másodfokú perköltség fizetésére kötelezte.
A másodfokú bíróság a tényállás kiegészítését követően megállapította, hogy bizonyítottan elhangzott a felperes részéről, miszerint az alperesi cégnek "tönkre kell mennie", és igazolt, hogy a galvánüzem leállítására törekedett, amellyel megsértette az Mt. 3. §-ának (5) bekezdésében írt szabályt. Annak hangoztatása, hogy saját, az alpereséhez hasonló tevékenységet folytató céget alapít, amelyhez a jelenlegi munkáltatójától toboroz dolgozókat és az alperes egyik üzemét leállítja, alkalmas volt az alperes gazdasági érdekeinek veszélyeztetésére. A 2005. április 27-ei konfliktus kirobbanása után csak május 2-án tett dr. H. E. a szerződéses partnerek felé olyan intézkedést, amelyek ténylegesen korlátozták a felperes önállóságát, de ez sem eredményezhette a felperes munkavégzésének ellehetetlenülését. A másodfokú bíróság álláspontja szerint a rendkívüli felmondás indokai valósak voltak és okszerűen vezettek a felperes munkaviszonya megszüntetéséhez.
A felperes felülvizsgálati kérelme a jogerős ítélet hatályon kívül helyezésére és a munkaügyi bíróság ítéletének helybenhagyására irányult. Érvelése szerint a másodfokú bíróság a Pp. 206. §-ának (1) bekezdésében írt mérlegelési jogkörét kirívóan okszerűtlenül gyakorolta és helytelenül alkalmazta az Mt. 3. §-ának (5) bekezdésében foglaltakat. Hivatkozása szerint a munkaviszony fennállása alatt konkurens vállalkozást nem alapított, céget csak munkaviszonya rendkívüli felmondással történő megszüntetése után, megélhetése biztosítása érdekében létesített, ahová munkavállalót az alperestől nem vitt el. Az alperesi társaságnál 2005. április 25-én nagy értékű technológiai telepítésbe kezdett, amellyel a cég termelőképességét kívánta előmozdítani nagyobb bevétel lehetőségének megteremtésével, amely arra utal, hogy jogviszonya fenntartására törekedett.
Az alperes felülvizsgálati ellenkérelme a jogerős ítélet hatályában való fenntartására irányult. Érvelése szerint az az álláspont, miszerint a másodfokú bíróság mérlegelési jogkörében eljárva a felperesi elképzeléssel ellentétesen döntött, önmagában felülvizsgálati eljárás alapja nem lehet.
A felülvizsgálati kérelem megalapozott.
Az elsőfokú bíróság a bizonyítékok értékelése során (Pp. 206. §) helytállóan indult ki abból a tényből, hogy a felperes és az ügyvezető igazgató közötti házasság megromlását követően a felek magánjellegű problémáikat, illetőleg anyagi természetű vitájukat nem tudták a munkavégzésüktől elvonatkoztatni, azok a felperes munkaviszonyára kihatással voltak.
A másodfokú bíróság tévesen értékelte a felperes azon - emlékeztetőben rögzített - kijelentését, hogy a cégnek "tönkre kell mennie", mivel a meghallgatott tanúk nem igazolták, miszerint a felperes munkaviszonyának fennállása alatt nem a cég érdekében tevékenykedett, hanem éppen annak ellehetetlenítésére törekedett. Á. A. tanúvallomása szerint a felperes csupán azt állította, hogy nem kíván a cégnél maradni, ha "nem hagyják ott dolgozni". "Említette a felperes, hogy leállítja az üzemet ..., tönkre kell mennie a cégnek..., azt is hozzáfűzte, ha ő elmegy". Ezen felperesi kijelentés alapján, csupán az nyert igazolást, hogy a munkavállaló - fokozott indulati állapotban - kilátásba helyezte végzettségének és hosszú idő alatt szerzett szakmai tapasztalatainak megfelelően új cég alapításának lehetőségét, amennyiben a munkáltató nem biztosítja számára a megfelelő munkavégzés feltételeit, és ennek lehet a következménye a cég "tönkremenetele".
A perben nem volt vitás, hogy az alperesi ügyvezető 2005. május 2-án a szerződéses partnerek felé olyan intézkedéseket tett, amelyek a felperes jogkörét korlátozták. Ezt követően fordult levéllel a munkavállaló jogi képviselője az alpereshez, és a helyzet megoldását kezdeményezte a felperes megfelelő foglalkoztatása mellett. Mindebből következően az nyert megállapítást, hogy a felperes még 2005. május 4-én is a munkaviszonya rendezésére, és nem új cég alapítására törekedett. Ezt támasztja alá azon felperesi érvelés is, amely szerint új beruházás (fújó berendezés) beindítása történt az alperesnél ezen időszakban a felperes közreműködése mellett, és ezt a tényt az alperes nem cáfolta, Á. A. pedig megerősítette a tanúvallomásában).
Az elsőfokú bíróság ugyancsak helytállóan állapította meg, hogy a felperest az alperes folyamatosan korlátozta munkavégzése során. Ezt támasztotta alá Zs. A. tanúvallomásában, aki úgy vallott, hogy "nekem az volt a benyomásom, hogy ellehetetlenítették az ő helyzetét a cégnél ...köztudomású volt a vállalkozók körében, ő a cégnél ellátta a "karmesteri" szerepet, és ezt a lehetőséget, illetőleg feladatot kivették a kezéből").
A bizonyítási eljárás során ugyancsak nem nyert igazolást, miszerint a felperes új vállalkozása beindításáról az alperes partnereit értesítette volna, dr. L. Zs.-né és Cs. J. P. egyezően vallotta, hogy a felperes nem közölte velük az alperesi cég leállását, illetve új vállalkozása beindítását.).
Az elsőfokú bíróság azt is helytállóan állapította meg, hogy a felperes által létrehozott gazdasági társaságot 2005. június 7-én jegyezték be a cégnyilvántartásba, így a felperes munkaviszonya megszűnéséig nem folytatott versenytevékenységet. Az alperes nem bizonyította (Pp. 164. §) azt a körülményt sem, hogy a felperes újonnan létrehozott vállalkozásában olyan munkavállalókat alkalmazott, akik korábban az alperes alkalmazásában álltak.
A munkavállaló a munkaviszony fennállása alatt nem tanúsíthat olyan magatartást, amellyel a munkáltatója jogos gazdasági érdekeit veszélyeztetné, tekintettel kell lennie a munkáltató érdekeire és azt egyebek mellett más munka vállalásával, illetve egyéb magatartással nem veszélyeztetheti. Adott esetben a munkáltató által készített emlékeztetőben szerepelő felperesi kijelentések nem támasztották alá magatartását, a felperes a munkaviszonya fennállása alatt helyzete rendezésére törekedett, a munkáltató érdekében járt el, így munkaviszonyának az Mt. 96. § (1) bekezdésében foglaltak alapján történő megszüntetése jogellenes volt.
A kifejtettekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság a megyei bíróság ítéletét hatályon kívül helyezte, és a munkaügyi bíróság ítéletét helybenhagyta. (Mfv. I. 10.473/2007.)
403. A szubjektív határidő kezdete onnan számít, amikor a munkáltatói jogkör gyakorló (ideértve az intézkedési jogot magához vonó vezetőt is) a megalapozott döntéshez szükséges adatoknak teljes körű birtokába jutott (Mt. 96. §).
A felperes a 2005. január 27-én kelt és ezen a napon közölt munkáltatói rendkívüli felmondás jogellenessége jogkövetkezményei alkalmazását kérte a munkaviszonya helyreállítása mellőzésével.
A munkaügyi bíróság ítéletével megállapította a perbeli munkáltatói jognyilatkozat jogellenességét, a felperes munkaviszonyának az ítélet jogerőre emelkedésekor való megszűnését, és kötelezte az alperest 16 605 787 forint megfizetésére, az ezt meghaladó anyagi igényt elutasította.
Az elsőfokú ítéleti tényállás szerint a felperes műszaki vezetőként dolgozott, és részt vett a 41-es főúthoz kapcsolódó gázvezeték beruházási munkálatokban. Az eredeti vállalkozási szerződésben rögzített 12 000 000 forintos munkálatokon túl 18 000 000 forint értékű többletmunka is elvégzésre került, pedig kivitelezési szerződés még nem készült el. A felperes a teljesítési határidő módosítást aláírta, holott az eredeti megállapodást az arra jogosult elnök-vezérigazgató kötötte. Ezzel kapcsolatosan 2004. október 14-én megbeszélésre került sor, és az elnök-vezérigazgató vizsgálatot rendelt el. A felperes ehhez kapcsolódóan írásbeli beszámolót készített, a vizsgálatba külső szakértőt is bevontak. K. Gy. igazgató, mint a vizsgálat egyik felelőse 2004. december 1-jén a felperesnek már jelezte a felelősségét, utalva a későbbi rendkívüli felmondási indokokra. Ezt követően a felperes előterjesztette észrevételeit, a kivizsgálók az érdekeltektől további információkat kértek, ennek a felperes 2004. december 21-én eleget tett. 2005. január hónapban az ügy etikai bizottság elé került, újabb összefoglaló jelentés készült, amit az elnök-vezérigazgató ekkor kapott kézhez, és a felperes feletti munkáltatói jogkört magához vonva 2005. január 27-én rendkívüli felmondással élt.
A munkaügyi bíróság megállapítása szerint a rendkívüli felmondás indokai már 2004 decemberében ismertek voltak, és ehhez képest a munkáltató az Mt. 96. § (4) bekezdésében előírt 15 napos határidőt túllépve élt rendkívüli felmondási jogával. A rendkívüli felmondás alapvető indoka a már elkészült pótmunkákra vonatkozó, a szerződés aláírása előtti felperesi intézkedés volt, erről pedig a felperes akkori vezetője folyamatosan tudott, a munkáltatói jogkörét pedig csak 2005. január 27-én vonták meg. Utalt N. L. korábbi munkáltatói jogkör gyakorló tanúnyilatkozatára is, amely szerint ő nem tapasztalt mulasztást a pályáztatás és a minőségbiztosítási utasítás kapcsán.
A munkaügyi bíróság úgy ítélte meg, hogy a vizsgálat eredményéről már 2004 novemberében tájékoztatni kellett volna a munkáltatói jogkör gyakorlót, és ennek elmaradása, valamint a rendkívüli felmondás indoka tekintetében újat nem hozó további vizsgálódások a jóhiszemű és tisztességes eljárás követelményét sértették, amely már önmagában megalapozta a jogellenességet.
Az alperes fellebbezése alapján eljárt megyei bíróság ítéletével a munkaügyi bíróság ítéletét részítéletnek tekintve annak fellebbezett részét megváltoztatta, a felperes elsődleges - a joggyakorlási határidő elmulasztására vonatkozó - kereseti kérelmét elutasította. Megállapította, hogy az alperes 2005. január 27-én kelt rendkívüli felmondása határidőben került kiadásra, azaz az elkésettséget nem találta megállapíthatónak. Mellőzte a felperes munkaviszonyának megszüntetésére vonatkozó, valamint az alperest perköltség és illeték fizetésére kötelező elsőfokú ítéleti rendelkezést. Elrendelte továbbá az iratok megküldését a munkaügyi bíróságnak a felperes másodlagos kereseti kérelme elbírálása végett.
A másodfokú bíróság az elsőfokú ítéleti tényállást az ítélkezése alapjául elfogadta azzal a kiegészítéssel, hogy az alperes elnök-vezérigazgatója a 2004. október 13-ai megbeszélésen a belső vizsgálat elrendelésével egyidejűleg magához vonta a felperes vonatkozásában a munkáltatói jogkört, miután a szabálytalanságokban N. L. munkáltatói jogkör gyakorló is érintett volt. Erről a felperest a 2004. október 14-ei levélben M. A. és K. Gy. igazgatók tájékoztatták.
A másodfokú bíróság ezen tényállás alapján megállapította, hogy 2005. január 27-én az elnök-vezérigazgató a szubjektív határidőn belül gyakorolta a rendkívüli felmondás jogát, mivel a beruházás egészére elrendelt vizsgálat eredményéről 2005. január 21-én értesült. A munkáltatói jogkör gyakorlójaként ekkor jutott a megalapozott döntéshez szükséges információk birtokába.
A felperes felülvizsgálati kérelmében a jogerős ítélet megváltoztatását, és az elsőfokú bíróság ítéletének helybenhagyását kérte. Elsődlegesen kiemelte, hogy a felperes nem kapott tájékoztatást a munkáltatói jogkör változásáról, erről csupán a rendkívüli felmondásból értesült. Megítélése szerint a vezérigazgatónak a jogkör magához vonásáról egyértelmű, kifejezett és írásbeli tájékoztatást kellett volna adnia, ennek elmaradása az Mt. 3. § és 4. §-ába ütközött. Vitatta azt is, hogy a jogkör gyakorlás elvonására sor került-e, de ha igen, az érvénytelen, mivel munkaszerződés módosításnak minősült, ami írásbeliséget tett volna szükségessé. A rendkívüli felmondás tekintetében ezért N. L. gyakorolta a munkáltatói jogkört, ő bizonyíthatóan tudott a felperesi kötelezettségszegéseknek megjelölt magatartásokról, a rendkívüli felmondás ezért elkésett. Arra is hivatkozott, hogy a vezérigazgató tudomásszerzése legkésőbbi időpontja 2005. január 5-e, azaz az utolsó felperesi észrevétel időpontja volt, és ehhez képest az elnök-vezérigazgatói jogkör gyakorlás is elkésett. Utalt a Legfelsőbb Bíróság és más bíróságok gyakorlatára a késedelem nélküli joggyakorlás, a vizsgálatról való haladéktalan tájékoztatás követelménye tekintetében. A jóhiszemű és tisztességes eljárással ellentétesnek tartotta, hogy az alperesnél tíz éve dolgozó elnök-vezérigazgató a 2005. január 10-ei távozása előtt nem zárta le az ügyet, az általa elrendelt vizsgálat eredményét nem tisztázta. A felperes kifogásolta, hogy mindezeket a másodfokú bíróság figyelmen kívül hagyta.
Az alperes felülvizsgálati ellenkérelmében a jogerős ítélet hatályában való fenntartását kérte, mivel álláspontja szerint bizonyította a munkáltatói jogkör változás időpontját, erről a felperes értesítését, aminek elmaradása egyébként a jognyilatkozat érvényességét nem is érintette volna. Hivatkozása szerint a munkáltatói jogkör gyakorlás nem a felek megállapodásának tárgya, és nem szükséges az írásba foglalás.
A felperes újabb beadványában a felülvizsgálati kérelmét helybenhagyó határozat hozatalát kérte. Utalt a Legfelsőbb Bíróság egyik ítéletére, amelyben az alperesnek egy másik munkavállalójával közölt hasonló tényállású perében megállapította az elkésettséget.
A felülvizsgálati kérelem nem alapos.
Az Mt. 74. § (1) bekezdéséből következően a munkáltatói jogkör gyakorló személyére vonatkozó munkáltatói közlés megtörténhet a munkaszerződésben is, a jogkör gyakorló tekintetében történt változás - minthogy ebben a kérdésben nincs szükség a felek megállapodására - nem igényel munkaszerződés módosítást, és ezzel összefüggő írásbeliséget.
Amennyiben a munkáltatói intézkedés a munkáltatói jogkör gyakorlójától származott, az intézkedés érvényességét a bírói gyakorlat szerint egymagában nem érinti, ha a munkáltató nem értesítette a munkavállalót a munkáltatói jogkör gyakorlására jogosult személyről, illetve az abban történt változásról (MD II/60.). A felülvizsgálati kérelem ezzel ellentétes érvelése téves, és nem valósult meg az Mt. 3. §-ának, illetve 4. §-ának a megsértése, mivel a felperes által ebben a körben felhozott körülményeknek nem volt jelentősége a rendkívüli felmondás jogszerűsége szempontjából.
Az Mt. 74. § (2) bekezdése értelmében a munkáltatói jognyilatkozat érvénytelen, jogellenes, ha nem a munkáltatói jogkör gyakorlójától származik. A jogellenesség nem állapítható meg, ha a munkavállaló a körülményekből alappal következtethetett az eljáró személy jogosultságára.
A felperes a perben és felülvizsgálati kérelmében a munkáltatói jogkör gyakorlás elnök-vezérigazgató általi magához vonásának megtörténtét vitatta. A másodfokú bíróság ebben a körben helytállóan indult ki abból, hogy a rendkívüli felmondás alapját képező, a Ny.-O. 41. számú főút korszerűsítéséhez kapcsolódó gázvezeték beruházási és átalakítási munkák kapcsán felmerült szabálytalanságokban és mulasztásokban nemcsak a felperes, hanem a felette munkáltatói jogkört gyakorló N. L. érintettsége is felmerült. A 2004. október 14-én az elnök-vezérigazgató által elrendelt vizsgálatra vonatkozóan M. A. és K. Gy. igazgatók által írt levél tartalma az előbbiekből következően okszerűen és életszerűen alátámasztotta, hogy az elnök-vezérigazgató a beruházással kapcsolatos kérdések teljes körű vizsgálatát rendelte el, és az ezzel összefüggő kötelezettségek körében a munkáltatói jogkör gyakorlását magához vonta. A munkáltatói jogkörre vonatkozó, több vezetőt is érintő elnök-vezérigazgatói intézkedés belső szervezeti és működési körbe tartozik, az írásbeliségre vonatkozó jogszabályi előírás hiányában a belső szabályozás irányadó, az írásbeliséget megkövetelő ilyen belső rendelkezés a perben nem merült fel. A felperes ezért alaptalanul hivatkozott az elnök-vezérigazgató által magához vont munkáltatói jogkör gyakorlás tekintetében az alaki előírások elmulasztása miatti érvénytelenségre. Az adott vizsgálat elrendelésével együtt történt jogkör gyakorlás magához vonása tényét nem cáfolja az a körülmény, hogy erre a rendkívüli felmondás ismételten utalt.
A felülvizsgálati eljárás tárgyát az ún. szubjektív határidő képezi. Az Mt. 96. § (4) bekezdése értelmében a rendkívüli felmondási jog gyakorlására előírt határidőt a munkáltatói jogkör gyakorlójának - az adott esetben az előbbiekből következően az alperes elnök-vezérigazgatójának - tudomásszerzésétől kell számítani. A hosszú ideje kialakult és egységes bírói gyakorlat szerint a szubjektív határidő kezdete onnan számít, amikor a munkáltatói jogkör gyakorlója a megalapozott döntéshez szükséges információknak teljes körűen birtokába jutott, azaz nemcsak a kötelezettségszegést elkövető személyről és a cselekményről, illetve mulasztásról szerez tudomást, hanem a kötelezettségszegés mértékéről és az érintett személy vétkességéről, annak súlyáról is megnyugtatóan meggyőződött [EH 246., MD II/201., BH 2000/76.].
A felperes helytállóan hivatkozott arra, hogy a rövid határidőből következően a munkáltató indokolatlanul nem késedelmeskedhet az alapos és megnyugtató ismeretek megszerzéséhez szükséges intézkedések megtételével, hanem a gyanú felmerülését követően haladéktalanul el kell rendelnie a vizsgálatot, és a vizsgálat lefolytatása sem lehet visszaélésszerű és parttalan. Az adott esetben a munkaügyi bíróság ebben a körben csak a felperessel kapcsolatos körülményeket értékelte, holott a rendkívüli felmondás tárgyát képező beruházással kapcsolatos kötelezettségszegéseket és mulasztásokat feltáró széleskörű vizsgálat - jellegéből, nagyságrendjéből következően - számos személy felelősségét felvetette. Az előrehaladó vizsgálat újabb és újabb tényeket tárt fel, és ezekhez kapcsolódóan vált szükségessé az érintettek - így a felperes - észrevételeinek újabb beszerzése, újabb vizsgálati jelentés, majd az etikai bizottsági értékelés után összefoglaló jelentés készítése. A szükséges folyamatot a másodfokú bíróság nem leszűkítve, hanem teljes körűen és életszerűen értékelte, kiemelve a tények és a felelősség nehezített feltárását a felperes felettesének érintettségére is tekintettel.
Mindezeket a felülvizsgálati érvelés - ideértve az elnök-vezérigazgató váltást is - nem tudta cáfolni, mivel nem volt megállapítható, hogy a vizsgálatok sorozata csupán a felperes tekintetében a szubjektív határidő megkerülését célozta volna. A felperes által már a perben is hivatkozott eseti döntés elvi jellegű megállapításaira - amelyben a Legfelsőbb Bíróság hatályában fenntartotta az elkésettségre vonatkozó jogerős ítéleti következtetést - az eltérő tényállásra tekintettel a felülvizsgálati kérelem alap nélkül hivatkozott, mivel abban az ügyben csak az adott munkavállaló munkaköréhez kapcsolódó adminisztratív jellegű mulasztásai képezték a munkáltatói vizsgálódások tárgyát.
A kifejtettek alapján a Legfelsőbb Bíróság ítéletével a másodfokú bíróság ítéletét részítéletnek tekintette, a másodlagos kereseti kérelemnek a munkaügyi bíróság általi elbírálására vonatkozó rendelkezését nem érintette, ezt meghaladóan hatályában fenntartotta [Pp. 275. § (3) bekezdés]. (Mfv. I. 10.494/2007.)
404. Ha a vezérigazgató a munkáltatóéval azonos versenytevékenységet folytatott, megvalósult a munkáltató jogos gazdasági érdekének veszélyeztetése, és ez a rendkívüli felmondást megalapozza (Mt. 96. §).
A felperes keresete a munkáltatói jogkört gyakorló Sz. Megyei Jogú Város Közgyűlése 2005. szeptember 23-ai határozatával megállapított rendkívüli felmondása jogellenessége jogkövetkezményei alkalmazására irányult. Kérte még a 2004. és 2005. évre vonatkozóan kifizetett 70%-os illetve 30%-os mértékű prémiuma 100%-os mértékűre kiegészítését, valamint az alperessel kötött versenytilalmi megállapodásban meghatározott ellenérték megfizetését, valamint a munkaszerződése VI.2. pontja alapján igényt tartott további 12 havi átlagkeresetnek megfelelő végkielégítésre.
A munkaügyi bíróság ítéletével megállapította a rendkívüli felmondás jogellenességét, és kötelezte az alperest elmaradt munkabér és kamatai, 12 havi végkielégítés, valamint a versenytilalmi megállapodásban kikötött 12 személyi alapbérnek megfelelő ellenérték megfizetésére. Ezt meghaladóan a keresetet elutasította.
A munkaügyi bíróság által megállapított tényállás szerint a felperes a 2003. április 4-étől 2008. május 1-jéig tartó határozott időre kötött munkaszerződéssel létesített munkaviszonyában vezérigazgató munkakörben dolgozott az alperesnél. A szerződésben nyilatkozott arról, hogy az Mt. 191. §-ában szabályozott összeférhetetlenségi ok vele szemben nem áll fenn, noha ekkor már négy másik gazdasági társaságban (kft.-ben) volt tulajdonos, illetve ügyvezető. A felperes felett a munkáltatói jogkört a megyei jogú város közgyűlése gyakorolta. A felperes 2005-ben egy közbeszerzési eljárás kapcsán vitába keveredett N. S. alpolgármesterrel, amellyel kapcsolatban a felperest a munkavégzés alól felmentették (felfüggesztették), és vizsgálatot rendeltek el. A vizsgálat feltárta, hogy a felperes 2005. áprilisában részesedést szerzett az A. Kft.-ben, amelynek tevékenységi köre az alperesével azonos, illetve hasonló. Ezt követően erre hivatkozással a közgyűlés a 2005. szeptember 23-ai határozatával rendkívüli felmondással megszüntette a felperes munkaviszonyát.
A munkaügyi bíróság a rendkívüli felmondás indokot nem találta okszerűnek, mivel álláspontja szerint annak valódi indoka az alpolgármesterrel fennállt konfliktus volt.
A versenytilalmi megállapodás körében megállapította, hogy a felperes ugyan már a munkaviszony alatt megszegte a versenytilalmi megállapodást, de a rendkívüli felmondást követően az összeférhetetlenséget megszüntette, kérte emiatt a tilalom alóli mentesítését, amit az alpolgármester elutasított. A felperes igénye azért megalapozott, mivel ezt követően betartotta a versenytilalmi megállapodást.
A prémium különbözetre vonatkozó kereseti követeléseket alaptalannak minősítette a munkaügyi bíróság, mivel értelmezése szerint a munkaszerződésben kikötött 100%-os éves prémium a kitűzött feltételek teljesítése esetén járt, az adott években viszont a felperes csak részben teljesítette a prémium feladatokat.
Az alperes fellebbezése és a felperes csatlakozó fellebbezése alapján eljárt megyei bíróság ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletét részben és akként változtatta meg, hogy a keresetet teljes egészében elutasította.
A másodfokú bíróság a rendkívüli felmondás indokát megalapozottnak minősítette, mivel a felperes az Mt.-ben és a munkaszerződésében is megállapított összeférhetetlenségi tilalmat megszegte. Kiemelte, hogy a jogszabálysértés már a korábbi cégek tekintetében is fennállt, mivel az alpolgármester csak a cégek gépjármű kereskedelmi tevékenységéről tudott, holott három kft. tevékenységi köre részben azonos volt az alperesével. Mindebből következően alaptalannak találta a versenytilalmi megállapodásban kikötött ellenérték iránti követelést is, továbbá egyetértett a prémium igényt elutasító elsőfokú ítéleti állásponttal.
A felperes a felülvizsgálati kérelmében a jogerős ítélet hatályon kívül helyezését, és a módosított felemelt keresetének helyt adó határozat hozatalát kérte. A rendkívüli felmondás jogellenessége körében iratellenességre, a Pp. 206. § (1) bekezdése az Mt. 4. § (1) bekezdése és az Mt. 191. §-a megsértésére hivatkozott, mivel álláspontja szerint az alperesnek tudomása volt valamennyi cég esetében az alperesével azonos tevékenységekről, továbbá az A. Kft. kivételével a többi érdekeltség a munkaviszonya előtt keletkezett. Előadása szerint a rendkívüli felmondás indoka nem okszerű, az összeférhetetlenségre hivatkozás csak ürügy volt az eltávolítására. A versenytilalmi megállapodás ellenértékére jogosultság alapjaként arra hivatkozott, hogy a felhozott tevékenység folytatására nem került sor, ezért tizenkét havi munkabér - amit átlagkeresettel kell számítani - megilleti. A munkaszerződés VI.2. pontja iratellenes értelmezése miatt további tizenkét havi átlagkeresetet is igényelt, továbbá a munkaszerződésben 100%-os mértékű prémium kikötésére és a jogellenes prémium feltételre hivatkozással sérelmezte ezen követelése elutasítását. A jogellenesség jogkövetkezményei összegszerűsége tekintetében az előbbi járandóságai átlagkeresetbe beszámítására is igényt tartott.
Az alperes felülvizsgálati ellenkérelmében a jogerős ítélet hatályában való fenntartását kérte.
A felülvizsgálati kérelem az alábbiak szerint részben alapos.
A Legfelsőbb Bíróság egyetért a rendkívüli felmondás megalapozottsága tekintetében elfoglalt jogerős ítéleti következtetéssel [Mt. 3. § (5) bekezdés]. Az egységes bírói gyakorlat értelmében a munkáltatóéval azonos versenytevékenységnek a cégjegyzékben történt megjelölésével megvalósul a munkáltató jogos gazdasági érdekeinek veszélyeztetése, amely elegendő indokul szolgál a rendkívüli felmondáshoz [Mt. 96. § (1) bekezdés a) pont, EH 134.]. Nincs perdöntő jelentősége, hogy a konkurens tevékenységeket ténylegesen folytatják-e.
A versenytilalmi megállapodás felperes általi megszegése körében is helytálló a másodfokú bíróság álláspontja, mivel a felperes az alperes gazdasági érdekeit veszélyeztető érdekeltségét a munkaviszony alatt, és a rendkívüli felmondáskor is fenntartotta. A versenytilalmi megállapodást eszerint a felperes megszegte, ezért a munkaviszony megszüntetésekor egyébként esedékes ellenértékre már nem tarthatott igényt.
A prémium különbözetet illetően az első- és a másodfokú bíróság megalapozottan foglalt állást, mivel a munkaszerződés III/2. pontja nem biztosított a felperes részére alanyi jogosultságot a 100%-os mértékű prémiumra, hanem a jogosultságot a közgyűlés (mint munkáltatói jogkör gyakorló) által jóváhagyott feladatok eredményes teljesítéséhez kötötte. A prémium feltétel meghatározása a munkáltató mérlegelési jogkörébe tartozó kérdés, e körben munkaügyi jogvitának - a kitűzött feltételek és feladatok szakmai megfelelősége vizsgálatának - nincs helye.
A munkaszerződés VI.2. pontja alapján igényelt tizenkét havi átlagkeresetnek megfelelő végkielégítés iránti keresetet a másodfokú bíróság tévesen bírálta el a rendkívüli felmondás jogellenessége jogkövetkezményei körében. A munkaszerződés adott pontja azt tartalmazta, hogy a munkáltató a munkaszerződés határozott idejének lejárta előtt történő megszűnése esetén tizenkét havi átlagkeresetnek megfelelő végkielégítést fizet a munkavállalónak a munkabérén és minden egyéb járandóságán felül, kivéve a jogutódlással történt megszűnést. A munkaszerződés ezen kikötéséből következően a felperest rendkívüli felmondás esetén is megillette az adott juttatás, függetlenül a jognyilatkozat jogszerűségétől. Ebben a körben az elsőfokú bíróság ítélete helytálló.
A kifejtettek alapján a Legfelsőbb Bíróság a jogerős ítélet azon rendelkezését, amelyben megváltoztatta az alperest 4 265 208 forint végkielégítés megfizetésére vonatkozó elsőfokú ítéleti rendelkezést, és ebben a körben a keresetet elutasította, hatályon kívül helyezte, ehelyett a munkaügyi bíróság ítéletének az alperest ezen a jogcímen marasztaló rendelkezését helybenhagyta. Ezt meghaladóan a jogerős ítéletet hatályában fenntartotta [Pp. 275. § (3) bekezdés]. (Mfv. I. 10.530/2007.)
405. A rendkívüli felmondás indokolásában megjelölt kötelezettségszegés bizonyítottságáról az indokolással összefüggő tényállás megállapításával lehet állást foglalni. Ennek hiányában új eljárás szükséges (Mt. 96. §).
A felperes keresetében az alperes 2004. október 1-jei rendkívüli felmondása jogellenességének megállapítását, és a jogellenesség anyagi jogkövetkezményei alkalmazását kérte a munkaviszonya helyreállítása mellőzésével.
A munkaügyi bíróság kijavított és kiegészített ítéletével megállapította a munkaviszony munkáltató általi jogellenes megszüntetését, és kötelezte az alperest elmaradt munkabér, felmentési átlagkereset, végkielégítés és az Mt. 100. § (4) bekezdése alapján hat havi átlagkereset megfizetésére, a további összegszerű igényeket elutasította.
Az elsőfokú ítéleti tényállás szerint a felperes 2000. november 2-ától állt munkaviszonyban az alperessel marketing képviselő munkakörben. Az alperes 2004. június 16-án, július 22-én és augusztus 25-én feljegyzést készített a felperes munkájáról, az abban foglalt észrevételekkel a felperes nem értett egyet. Ezt követően az alperes a felperessel több ízben tesztet íratott, amelynek eredményét nem tartotta elfogadhatónak.
2004. szeptember 30-án a munkáltatói jogkör gyakorló felhatalmazása alapján B. J. rendkívüli felmondást közölt a felperessel, ennek indokolásában a felperes nem megfelelő munkavégzésére, az adatbázisok nem megfelelő, visszatérően rossz, vagy valótlan adatokat tartalmazó módon való elkészítésére hivatkozott, továbbá arra is utalt, hogy a felperest a vezetője felszólította a hiányzó ismeretei pótlására, de az újabb felmérésen is csak 45%-os eredményt ért el, ami elfogadhatatlan, illetve a felperes feladatai ellátásához elégtelen.
A munkaügyi bíróság amiatt találta jogellenesnek a rendkívüli felmondást, mivel abban munkáltatóként az alperes helyett egyik tulajdonosát, a B. Kft.-t jelölték meg. Úgy ítélte meg, hogy emiatt a munkaviszonyt olyan gazdasági társaság mondta fel, amellyel a felperes nem állt munkaviszonyban.
Az alperes fellebbezése alapján eljárt megyei bíróság ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletét részben megváltoztatta, és az alperest terhelő marasztalási összeget 7 065 596 forintban állapította meg [jórészt azzal összefüggésben, hogy az Mt. 100. § (4) bekezdése szerinti átalány-kártérítés mértékét hathavi átlagkeresetről kéthavi átlagkeresetre csökkentette].
A másodfokú bíróság nem osztotta az elsőfokú bíróságnak a jogellenesség okára vonatkozó álláspontját, mivel a perben mindkét fél egyetértett azzal, hogy a rendkívüli felmondásról szóló döntés a munkáltatói jogkör gyakorlójától származott, ezért a munkáltató megnevezésére vonatkozó elírás nem eredményez jogellenességet. Érdemben vizsgálta a rendkívüli felmondás indokait, és az Mt. 96. § (1) bekezdés a) pontjában előírt együttes feltételek alapján úgy ítélte meg, hogy a rendkívüli felmondásban megjelölt felperesi magatartások nem bizonyítottak, és csupán rendes felmondás alapjául szolgálhattak volna, rendkívüli felmondás indokát nem képezhetik.
Az alperes felülvizsgálati kérelmében a jogerős ítélet hatályon kívül helyezését, és az álláspontja szerint megalapozatlan felperesi kereset elutasítását kérte. Ennek indokául előadta, hogy a felperest többször figyelmeztette különböző mulasztásai és kötelezettségszegései miatt, majd miután a munkája minősége nem javult, illetve az utasításokat hiányosan hajtotta végre, tesztet íratott vele, hogy meggyőződjön róla, miszerint birtokában van-e a munkakör ellátásához szükséges ismereteknek. A felperes ezen értékelhetetlen eredményt ért el. A felperes a részére biztosított határidőn belül a hiányzó ismereteket nem pótolta, ezért az újabb felmérések után a rendkívüli felmondás mellett döntött, miután a munkakör ellátásához szükséges ismeretek elsajátításának elmulasztása, illetve megtagadása súlyos kötelezettségszegésnek minősül. Vitatta a lényeges kötelezettségszegés hiányára levont jogerős ítéleti következtetést, és ebben a körben a korábbi beadványaira utalt. Kiemelte, hogy az Mt. 3. § (5) bekezdéséből következően a lényeges kötelezettségszegés megállapításához elégséges annak bizonyítása, hogy a munkavállaló a magatartásával a munkáltató jogos gazdasági érdekeit veszélyeztette. A felperes ezt azzal valósította meg, hogy a szükséges tudásanyag ismeretének híján figyelmen kívül hagyta az adatrögzítésre és jelentéskészítésre vonatkozó szabályokat. A minősíthetetlen teszteredmények megváltoztatására nem tett semmit, ezzel együttműködési kötelezettségét is megszegte, feltűnő közömbösséggel járt el, és irreleváns a korábbi munkavégzése színvonala is.
A felperes felülvizsgálati ellenkérelmet nem nyújtott be.
A felülvizsgálati kérelem az alábbiak szerint alapos.
A felülvizsgálati kérelemből is kitűnően az alperes a rendkívüli felmondást az Mt. 96. § (1) bekezdés a) pontjára, azaz arra alapította, hogy a jognyilatkozatában megjelölt magatartások a jogszabály szerinti minősített kötelezettségszegésnek minősülnek.
Az elsőfokú bíróság a rendkívüli felmondás jogellenességével kapcsolatos téves álláspontja miatt nem állapított meg tényállást az indokok tekintetében. A másodfokú bíróság ítélete indokolásában röviden összefoglalta az indokokat, és arra hivatkozott, hogy "nem látta bizonyítottnak a felperes szándékos súlyos kötelezettségszegését", a tesztírásokkal kapcsolatban, ezért megítélése szerint ezek az indokok legfeljebb rendes felmondás alapjául szolgálhattak volna.
A rendkívüli felmondás indokolásában megjelölt kötelezettségszegés bizonyítottságáról az indokolással összefüggő tényállás megállapításával lehet állást foglalni. Ennek hiányában a jogerős ítélet felülvizsgálatra alkalmatlan, az első- és a másodfokú eljárásban elmaradt tényállás teljes körű megállapítása nem tartozhat a rendkívüli jogorvoslatnak minősülő felülvizsgálati eljárásra, ezért ezzel összefüggésben új eljárás elrendelése szükséges.
A megismételt eljárásban az adott rendkívüli indokok vizsgálata tekintetében szükséges kiemelni, hogy önmagában a munkáltatói érdeket veszélyeztető munkavállalói magatartás nem alapozza meg a rendkívüli felmondást, ehhez ugyanis bizonyítani kell a magatartás lényeges és súlyos kötelezettségszegő jellegét, és a minősített vétkességet. Figyelemmel kell lenni továbbá arra is, hogy az Mt. 102. § (3) bekezdésének c) pontja értelmében a munkáltató köteles biztosítani a munkavégzéshez szükséges ismeretek megszerzését. Egymagában a munkaköri feladatok eredményes végzéséhez szükséges ismeretek hiányából ezért nem következik az Mt. 96. § (1) bekezdés a) pontjában előírt együttes feltételek megállapíthatósága.
A kifejtettekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság a Pp. 275. §-ának (4) bekezdése alapján a jogerős ítéletet - a munkaügyi bíróság kiegészített és kijavított ítéletére kiterjedően - hatályon kívül helyezte, és a munkaügyi bíróságot új eljárásra és új határozat hozatalára utasította. (Mfv. I. 10.534/2007.)
406. Ha a propagandista a munkáltató tulajdonát képező, bizalmas adatokat tartalmazó laptopot a személygépkocsijában hagyta, ahonnan azt eltulajdonították, emiatt késedelmesen történt feljelentés, illetve a munkáltató tájékoztatása, mindez a munkaviszony rendkívüli felmondással történt megszüntetését megalapozta (Mt. 96. §).
A felperes keresetében a munkáltatói rendkívüli felmondás jogellenességének megállapítását és az ehhez fűződő jogkövetkezmények alkalmazását kérte, eredeti munkakörébe történő visszahelyezésének mellőzésével.
A munkaügyi bíróság ítéletével megállapította, hogy az alperes 2004. december 15-én kelt rendkívüli felmondásával jogellenesen szüntette meg a felperes munkaviszonyát és a munkáltatót 3 750 000 forint és annak kamata megfizetésére kötelezte, perköltség és illeték viselése mellett. Egyebekben a keresetet elutasította.
A munkaügyi bíróság által megállapított tényállás szerint a felperes 2004. augusztus 1-jétől 2005. július 31-éig határozott időre szóló munkaviszonyt létesített az alperesnél lapkiadói propagandista munkakörre, havi 500 000 forintos munkabér mellett.
A felperes gépkocsijából 2004. december 3-a és december 4-e közötti éjszaka ellopták az alperes tulajdonát képező, de a felperes által munkavégzésre használt laptopot. Az eset miatt a felperes csak 2004. december 11-én tett rendőrségi feljelentést, és a következő hét első munkanapján közölte munkáltatójával a történteket.
Az alperes 2004. december 15-én rendkívüli felmondással szüntette meg a felperes munkaviszonyát azon indokolással, hogy a felperes felelőtlenül őrizetlenül hagyta a gépkocsijában az alperes és a T. bizalmas üzleti adatait tartalmazó laptopot, amit eltulajdonítottak, a lopás tényéről pedig csak 12 nappal később tájékoztatta az ügyvezetést. A cégvezetés bizalma megrendült, így a továbbiakban nem tudnak vele együttműködni.
Az elsőfokú bíróság álláspontja szerint a felperes azzal, hogy őrizetlenül hagyta a laptopot a gépkocsijában, valamint, hogy annak eltűnését nem jelentette haladéktalanul, gondatlan magatartást tanúsított és megszegte együttműködési kötelezettségét. Ezen magatartások azonban nem voltak olyan súlyúak, amelyek indokolták volna a munkaviszony rendkívüli felmondással történő megszüntetését. A felperes nem vitatottan tárolt a gépen a munkavégzéshez szükséges adatokat, azonban a munkáltatónak kellett volna bizonyítani, hogy azok bizalmas üzleti titkokat tartalmaztak. Mivel a felperes elmaradt munkabérének megállapítását az Mt. 88. § (2) bekezdése alapján kérte, ezen összeget ítélte meg a bíróság, elutasítva az ezt meghaladó keresetet.
A felperes és az alperes fellebbezése folytán eljárt megyei bíróság ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletét megváltoztatta, a felperes keresetét elutasította, és az alperes perköltség és illetékfizetési kötelezettségét mellőzte, továbbá a felperest 400 000 forint együttes első-, és másodfokú perköltségben marasztalta.
A másodfokú bíróság álláspontja szerint a munkavállaló mind a munkaszerződésében foglaltakat, mind együttműködési kötelezettségét megszegte, a munkaviszony azonnali hatályú megszüntetése indokolt volt. A felperes a laptopot őrizetlenül hagyta autójában, a lopás észlelelését követően nem tett azonnal hatósági feljelentést, és a történteket munkáltatójával is csak több nappal később közölte. A felperesnek minden adatot és információt üzleti titokként kellett kezelnie, és a munkavállaló maga sem állította, hogy a laptop munkaviszonyával összefüggő adatokat nem tartalmazott. A jogerős ítélet szerint a felperesnek az Mt. 100. §-ának (4) bekezdésére alapított kérelméről az elsőfokú bíróság nem döntött, azonban a kereset elutasítására figyelemmel ez a fellebbezési hivatkozás irreleváns.
A felperes felülvizsgálati kérelmében elsődlegesen a jogerős ítélet "megváltoztatását", és az alperes kereset szerinti marasztalását, másodlagosan annak hatályon kívül helyezését, és a bíróság új eljárásra és új határozat hozatalára utasítását kérte. Érvelése szerint a másodfokú bíróság megsértette a Pp. 206. §-ában foglaltakat, amikor kizárólag a munkaszerződésnek a titoktartási kötelezettségre vonatkozó rendelkezéseiből indult ki, és a felperesi nyilatkozat alapján valószínűsítette, hogy az ellopott laptopon üzleti titkok lehettek, ezért ezzel összefüggésben a felperesi bejelentési kötelezettség megszegése súlyosan gondatlannak és jelentős mértékűnek tekintendő. Álláspontja szerint jogszabálysértő a másodfokú bíróságnak az a megállapítása, hogy - a Ptk. 81. § (2) bekezdése ellenére - önmagában a perbeli munkaszerződés titoktartási kötelezettségre vonatkozó rendelkezései miatt minden adat üzleti titoknak minősül. Érvelése szerint az Mt. 3. § (1) bekezdése szerinti együttműködési kötelezettség értékelése mellett sem állapítható meg, hogy a felperes kötelezettségszegése "jelentős mértékű" volt. A felmondás indokainak okszerűsége és valódisága nem került bizonyításra.
Az alperes felülvizsgálati ellenkérelme a jogerős ítélet hatályában való fenntartására irányult.
A felülvizsgálati kérelem az alábbiak szerint nem alapos.
A Legfelsőbb Bíróság a felülvizsgálati eljárásban a Pp. 275. §-ának (1) bekezdésére tekintettel a rendelkezésre álló periratok alapján dönt, nincs helye a bizonyítékok újra értékelésének, azaz felülmérlegelésnek. Az ügy érdemét érintő jogszabálysértést a bizonyítékok kirívóan okszerűtlen és logikátlan, iratellenes, nem megfelelően indokolt mérlegelése valósíthat meg [Pp. 206. § (1) bekezdés, 221. § (1) bekezdés, BH 2001/197., BH 2002/29.].
A felülvizsgálati kérelemben hivatkozottak jogszabálysértés megállapítására nem adtak módot.
A felperes a munkáltató tulajdonát képező laptopot őrizetlenül hagyta az autójában, az eltűnést haladéktalanul nem jelentette be a rendőrségnél, illetve munkáltatóját - különösen az ügyvezetőt - nem tájékoztatta azonnal a történtekről. Ezen felperesi magatartás ellentétes az Mt. 3. §-ának (1) bekezdésében foglaltakkal, miszerint a jogok gyakorlása és kötelezettségek teljesítése során a munkáltató és a munkavállaló kölcsönösen együttműködve köteles eljárni. A felperes felróható magatartása az alperesnél joggal eredményezett bizalomvesztést is, de a súlyos gondatlansággal megvalósított kötelezettségszegés következtében objektíve vált folytathatatlanná a munkaviszony, a munkáltatói rendkívüli felmondás jogellenességének megállapítására nem volt lehetőség [Mt. 96. § (1) bekezdés a) pont].
A rendkívüli felmondás szerint a felperestől eltulajdonított laptop "bizalmas üzleti adatokat" tartalmazott. A felperes maga sem vitatta, hogy a munkáltató által rendelkezésére bocsátott számítógépen munkavégzésével kapcsolatos adatokat és excell táblázatokat rögzített "az általam írt, általam készített adatok voltak rajta; nem jelentések, hanem amiket magamnak készítettem, ami a munkámhoz szükséges volt"). Ebből következően a laptopon tárolt adatok a munkáltató működéséhez kapcsolódtak, azok megőrzéséhez az alperesnek nyilvánvaló érdeke fűződött, így közömbös, hogy egyébként ezen adatok a Ptk. 81. § (2) bekezdése szerinti üzleti titoknak minősülnek-e, arra a munkáltató rendkívüli felmondásában maga sem hivatkozott. A felperes felróható magatartását csak alátámasztja, hogy ezen adatok megőrzésére egyébként a munkaszerződésében is kötelezettséget vállalt, az esemény bejelentésének késlekedésével pedig az alperest is megakadályozta a szükségesnek ítélt "adatvédelmi" intézkedések megtételében.
A kifejtettekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság a Pp. 275. §-ának (3) bekezdése alapján a megyei bíróság ítéletét hatályában fenntartotta. (Mfv. I. 10.538/2007.)
407. Ha a munkáltatói rendkívüli felmondás olyan indokokat is megjelölt, amelyek a munkavállaló tevőleges magatartásával állnak összefüggésben, így "a többi munkavállalót zavarja a munkavégzésében", ezt a bíróság jogszabálysértés nélkül mellőzte, minthogy a munkáltató által előidézett jogellenes helyzetben a munkavállalót alapvető jogától, a munkavégzéstől elzárták (Mt. 96. §).
A felperes módosított keresetében a munkáltatói rendkívüli felmondás jogellenességének megállapítását és az ehhez fűződő jogkövetkezmények alkalmazását kérte, eredeti IT/POP Leader munkakörben való foglalkoztatása mellett.
A munkaügyi bíróság részítéletével megállapította, hogy az alperes 2006. január 9-én kelt rendkívüli felmondásával jogellenesen szüntette meg a felperes munkaviszonyát.
A munkaügyi bíróság által megállapított tényállás szerint a felperes 2002. január 7-étől állt az alperes alkalmazásában IT/POP Leader munkakörben. Az alperes vezérigazgatója 2004. április 9-én folyamatvezetői előléptetéséről értesítette azzal, hogy ezen beosztáshoz vezetői pótlék is jár. Ezt követően a felperes a televízió monitor gyártó részleg vezetését látta el.
Az alperes 2004. augusztus végén a felperest a Humán Erőforrás Osztályra irányította, majd 2004. szeptember 20-án munkaviszonyát rendes felmondással szüntette meg, amit a felperes keresettel támadott. Ennek ellenére a munkavállalót az alperes állományban tartotta, alapfizetését folyósította, és átmenetileg a Humán Erőforrás Osztályon helyezte el. A felperest munkával nem látta el, csupán a "S"-nap szervezésének előkészítésébe vonta be. Az alperes utasítása szerint munkahelyén folyamatosan jelen kellett lennie, konkrét tevékenység hiányában munkaidejét a dohányzóban, a büfében, illetve munkatársaival beszélgetve töltötte. Az alperes 2006. január 9-én rendkívüli felmondással szüntette meg a felperes munkaviszonyát azon indokolással, hogy magatartásával a cég munkamorálját rombolja és a munkáltató ellen pert indított annak ellenére, hogy munkavégzés nélkül is részére a cég munkabért fizet. A rendkívüli felmondás szerint a felperes a munkatársait munkavégzésükben zavarja, a céget nevetségessé teszi, a munkamorált romboló kijelentéseket fogalmaz meg, illetve a tanúk által bizonyítottan munkaidőben a raktárban hungarocelleken alszik. A munkavállaló minden kompromisszumot visszautasít, a munkaviszony közös megegyezéses megszüntetésétől elzárkózik, a felajánlott raktárvezetői munkakört nem fogadta el.
A munkaügyi bíróság megállapította, hogy az alperes egyoldalú - ezért jogellenes - intézkedésével maga hozta létre azt a helyzetet, miszerint a felperesnek munkaidejét az alperesnél kellett töltenie anélkül, hogy munkával ellátta volna. A jogellenességet nem érinti az a körülmény, hogy egyébként a munkáltató a felperes fizetését folyamatosan biztosította. Az elsőfokú bíróság kifejtette, hogy az alperes a felperesnek az Alkotmányban és a Mt.-ben biztosított munkához való jogát csorbította, amikor a munkavégzéstől elzárta, ezáltal a feleslegesség érzését keltette a munkavállalóban. Az alperes minderre figyelemmel nem hivatkozhat arra, hogy a felperes - vérmérséklete szerint reagálva a kialakult helyzetre - munkaidejét milyen, az alperesre egyébként sérelmes tevékenységgel töltötte.
Az alperes fellebbezése folytán eljárt másodfokú bíróság közbenső ítéletével az elsőfokú bíróság részítéletét (helyesen közbenső ítéletét) helybenhagyta.
A másodfokú bíróság álláspontja szerint a rendkívüli felmondásban foglalt okok egy része - nem fogadta el a raktárvezetői munkakört; visszautasította a közös megegyezés lehetőségét; munkaügyi pert indított - az Mt. 96. §-ának (1) bekezdés a) pontjában írt követelményeknek nem felelnek meg, azok a felperes jogszabályban biztosított jogának gyakorlásáról szólnak. Az egyéb okok vizsgálata körében sem sértett eljárási szabályt a bíróság, amikor nem engedte, hogy az alperes az általános, nem világos indokokat az eljárás során tanúkkal kísérelje meg bizonyítani.
Az alperes felülvizsgálati kérelmében a jogerős ítélet hatályon kívül helyezését és az elsőfokú bíróság új eljárásra és új határozat hozatalára utasítását kérte. Érvelése szerint a perben a munkáltató nem kapott bizonyítási lehetőséget arra, hogy a sérelmezett és a felmondás indokolásában nevesített munkavállalói magatartást konkrét példákkal, tanúvallomások útján igazolja. Álláspontja szerint az alperes olyan munkáltatói rendkívüli felmondást eszközölt a munkavállalóval szemben, amelynek indokolásában világosan leírta és kifejtette a kifogásolt munkavállalói magatartásokat, és azokat tételesen nevesítette is. A bizonyítási eljárás során azonban a bíróságok kizárólag a felperes munkakör-módosításának körülményét, foglalkozási megbetegedését és vezetői pótlékkal kapcsolatos igényét vizsgálták, míg a rendkívüli felmondás indokai nem kerültek bizonyításra.
A felperes felülvizsgálati ellenkérelme a jogerős közbenső ítélet hatályában való fenntartására irányult.
A felülvizsgálati kérelem nem alapos.
Az Mt. 102. §-ának (1) bekezdése szerint a munkáltató köteles a munkavállalót a munkaszerződés, a munkaviszonyra vonatkozó szabályok, illetve az egyéb jogszabályok szerint foglalkoztatni. Ugyanezen jogszabály (3) bekezdés a) pontja értelmében pedig a munkáltató köteles a munkát úgy megszervezni, hogy a munkavállaló a munkaviszonyból eredő jogait gyakorolni, kötelezettségeit teljesíteni tudja. Ebből következően helytállóan indult ki az elsőfokú bíróság a rendkívüli felmondás értékelése során az azt megelőző körülményekből, a peres felek magatartásából.
A munkáltató a felperest - vezetői megbízásának írásbeli okirattal nem igazolt visszavonását követően - a Humán Erőforrás Osztályra helyezte át munkaszerződésének közös megegyezéssel történő módosítása nélkül. Konkrét feladattal a "S"-nap szervezésében való közreműködés kivételével nem látta el, a munkavégzés feltételeit számára nem biztosította. Az alperes maga teremtett ezáltal olyan jogellenes helyzetet, amelyben a felperesnek naponta meg kellett ugyan jelennie munkahelyén anélkül, hogy munkaidejét konkrét tevékenység ellátásával töltötte volna. A munkáltató ezáltal megsértette a foglalkoztatási kötelezettségét, és nem mentesíti az a körülmény, hogy a felperes részére alapbérét folyamatosan megfizette. Az alperes az eljárás során nem bizonyította, hogy a felperes részére raktárvezetői munkakört ajánlott volna fel, amelyet a munkavállaló nem fogadott el.
A jogerős közbenső ítélet helytállóan állapította meg, hogy a rendkívüli felmondás egyes indokai a felperes törvényben biztosított jogának gyakorlását sérelmezik. Nem lehet a rendkívüli felmondás oka sem a felperes közös megegyezéses munkaviszony megszüntetésétől való elzárkózása, sem az a körülmény, hogy a munkáltatójával szemben a korábbi rendes felmondás miatt munkaügyi vitát kezdeményezett.
A következetes ítélkezési gyakorlat szerint a felmondási (rendkívüli felmondási) indok részletes leírása nem feltétlenül szükséges, elégséges lehet az indok összefoglaló megjelölése is (MK 95. számú állásfoglalás, BH 2003/5/211.). A világos indokolás követelményének azonban csak akkor felel meg a munkáltatói intézkedés, ha megjelölte azt a tényt, körülményt, amelyre a munkáltató intézkedést alapította és abból - függetlenül attól, hogy azt összefoglalóan, vagy részletezően határozta meg - megállapítható, hogy mit rótt a munkavállaló terhére (BH 2001/8/395.). A felmondás indokát úgy kell megjelölni, hogy abból a munkavállaló egyértelműen megtudja munkaviszonya megszüntetésének valódi okát (BH 1993/4/266.). Mindebből következően a másodfokú bíróság helytállóan utalt arra, hogy a rendkívüli felmondás több olyan okot is megjelöl, amely nem felel meg a világos indokolás követelményének (sértette a cég gazdasági érdekeit, frusztráló és megengedhetetlen magatartást tanúsít).
Ugyanakkor arra helytállóan hivatkozott az alperes felülvizsgálati kérelmében, hogy a rendkívüli felmondás olyan indokokat is megjelölt, amelyek a felperes tevőleges magatartásával állnak összefüggésben, így "a többi munkavállalót zavarja a munkavégzésében", "tanúk által bizonyíthatóan munkaidőben a raktárban hungarocelleken alszik". Ebben a körben a bizonyítás az alperest terhelte (Pp. 164. §), aki nem vitásan tanúk meghallgatására tett indítványt az eljárás során. Ezen személyek tanúkihallgatását azonban jogszabálysértés nélkül mellőzték a bíróságok arra tekintettel, hogy amennyiben a felperes terhére rótt ezen cselekmények megállapítást nyernének, sem lennének alkalmasak a rendkívüli felmondás megalapozottságának alátámasztására a már hivatkozott alperes által előidézett jogellenes helyzetben, ahol a felperest alapvető jogától, a munkavégzéstől zárták el.
Minderre tekintettel az eljáró bíróságok helytállóan állapították meg, hogy a felperes részére kiadott rendkívüli felmondás jogszerűnek nem tekinthető, magatartása nem valósította meg az Mt. 96. §-ának (1) bekezdés a) pontjában előírtakat.
Megalapozatlanul hivatkozott az alperes a felülvizsgálati kérelmében arra, hogy az elsőfokú bíróság a bizonyítást kizárólag a felperes munkakör módosítása, vezetői pótlék iránti igénye, valamint foglalkozási megbetegedése körében folytatta le. Az eljárás adott szakaszában - különösen a rendkívüli felmondás kiadását megelőzően - a jogvita tárgyát ezen körülmények vizsgálata képezte, erre vonatkozóan az alperes több ízben maga is előterjesztett bizonyítási indítványt. Így alaptalanul sérelmezte e körben a részletes bizonyítási eljárás lefolytatását.
A kifejtettekre figyelemmel a Legfelsőbb Bíróság a Pp. 275. §-ának (3) bekezdése alapján a jogerős ítéletet hatályában fenntartotta. (Mfv. I. 10.771/2007.)
408. Ha a biztonsági őr ittasságát írásban elismerte, a munkáltatónak nem állt fenn kötelezettsége véralkohol vizsgálat elvégeztetésére. Ezért az egyéb körülmények figyelembevételével a rendkívüli felmondás jogszerű volt (Mt. 96. §).
A munkaügyi bíróság ítéletével a felperesnek az alperes rendkívüli felmondása jogellenessége jogkövetkezményei iránti keresetét elutasította.
A munkaügyi bíróság által megállapított tényállás szerint a felperes 1993. november 11-étől állt munkaviszonyban az alperessel, ahol fegyveres biztonsági őrként dolgozott. A 2004. október 6-án kelt rendkívüli felmondást az alperes azzal indokolta, hogy 2004. szeptember 23-án a kötelező hatósági vizsgára való felkészülésen végzett alkoholszondás ellenőrzés a felperesnél 0,8 ezrelék mértéket mutatott, és a felperes az ittasságát elismerte.
A munkaügyi bíróság a lefolytatott bizonyítási eljárás alapján megállapította, hogy a felperest a kötelező szakmai továbbképzésen két tanú jelenlétében szondáztatták, annak eredményét jegyzőkönyvben rögzítették, és a felperes jegyzőkönyvi nyilatkozatában elismerte az ittasságot. Az elsőfokú ítéleti tényállás szerint a felperes vérvizsgálatot kért, ahová két alperesi munkavállalóval - I. Z.-nal és B. N.-ral - elindultak, a kijárat felé félúton azonban T. A. üzembiztonsági osztályvezető egyéb ügyben visszahívta I. Z.-t, így visszafordultak. A felperes kérte T. A.-t, hogy az ügyét beszéljék meg, ennek eredményeként az osztályvezető megígérte a felperesnek, hogy próbálnak neki más munkakört keresni. A vérvételre így nem került sor. Miután ez nem vezetett eredményre, az alperes kiadta a rendkívüli felmondást.
Az elsőfokú bíróság értékelte, hogy az alperesnél következetes tilalom volt az ittassággal összefüggésben, rendszeres volt az ellenőrzés, és következetes volt a szankcionálás. Nem fogadta el a felperes védekezését, hogy alkoholos gyógyszert szedett, mivel az ellenőrzéskor erre nem hivatkozott. Értékelte azt is, hogy a tanúk szerint a felperes szemmel láthatóan ittas volt.
A felperes fellebbezésére tekintettel eljárt másodfokú bíróság közbenső ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletét megváltoztatta, és megállapította a 2004. október 6-án kelt rendkívüli felmondás jogellenességét.
A másodfokú bíróság egyetértett a felperes perbeli és a fellebbezésben is kifejtett álláspontjával, miszerint az alperes megsértette az Mt. 4. § (1) és (2) bekezdésében előírt rendeltetésszerű joggyakorlás követelményét. Megítélése szerint a felperes T. A. ígérete miatt állt el a véralkohol vizsgálattól, emiatt az alkoholos befolyásoltsága ítéleti bizonyossággal nem volt megállapítható, a rendkívüli felmondás indoka tehát nem valós és nem okszerű.
Az alperes felülvizsgálati kérelmében a jogerős közbenső ítélet hatályon kívül helyezését, és a felperes keresetét elutasító határozat hozatalát kérte. Arra hivatkozott, hogy a felperes fellebbezése csak az elsőfokú bíróság által megállapított tényeket vitatta, joggal való visszaélésre nem utalt, ezért a jogerős ítélet sérti a Pp. 253. §-át. Érvelése szerint arra tekintettel, hogy a felperes az ittasságát jegyzőkönyvben elismerte, és tisztában volt azzal, miszerint emiatt fegyveres őrként tovább nem dolgozhat, megalapozatlan a jogerős ítélet következtetése az indok valótlanságáról és okszerűtlenségéről. Sérelmezte, hogy a másodfokú bíróság nem értékelte a per valamennyi bizonyítékát, ezért alaptalan a joggal való visszaélés megállapítása is.
A felperes felülvizsgálati ellenkérelmében a jogerős ítélet hatályában való fenntartását kérte. Hangsúlyozta, hogy az ittassága elismerését az I. Z.-nal való rossz kapcsolata miatt írta alá, ezért szerette volna véralkohol vizsgálattal tisztázni, mi a szonda elszíneződés oka, és ettől az alperes ígérete miatt állt el.
Az alperes a felülvizsgálati ellenkérelemre előterjesztett "válasziratában" a felperes tényállításai valóságát vitatta.
A felülvizsgálati kérelem alapos.
A másodfokú bíróság ítélete indokolásából - bár arra részleteiben nem tért ki - az állapítható meg, hogy elfogadta ítélkezése alapjául az elsőfokú ítéleti tényállást. A jogi következtetése indokolásából azonban nem állapítható meg, hogy ezt teljes körűen vette-e figyelembe [Pp. 221. § (1) bekezdés].
Az irányadó jogerős ítéleti tényállás szerint az alperes a rendkívüli felmondást a felperes elismert ittasságával indokolta. A perben abban a kérdésben kellett állást foglalni, hogy ez az indokolás megfelelt-e az Mt. 96. § (1) bekezdés a) pontjában előírt együttes feltételeknek, arra is tekintettel, hogy a felperes az alperes üzembiztonsági osztályvezetője által tett ígéretet követően a felperes elállt a véralkohol vizsgálatra vonatkozó szándékától.
Az elsőfokú bíróság helytállóan állapította meg, hogy a perben semmi nem támasztotta alá a felperes állítását arról, miszerint azért írta alá az ittasság elismerését, mert tartott a vele szemben állítólag ellenszenvet tanúsító I. Z. munkáltatói jogkör gyakorlótól. Ebből következően abból kellett kiindulni, hogy az alkoholszondával megállapított ittasságot a felperes írásban elismerte.
Ebben a körben a Legfelsőbb Bíróság kiegészíti a tényállást annyiban, miszerint több tanú egybehangzóan nyilatkozott arról, hogy a felperes szondáztatását azért kellett elrendelni, mert szemmel láthatóan ittas volt (T. A.: "A felperes egyértelműen azt mondta nekem a beszélgetésünkkor, hogy ő ivott ...a felperesen egyébként látszott is az ittasság, a mozgása nem volt koordinált, piros volt az arca, úgy ítéltem meg, ittas ránézés alapján is". B. N.: "A felperes állapotát ránézésre is az adott esetben úgy ítéltem meg, hogy ittas volt ...A felperes nem hivatkozott semmilyen gyógyszer szedésére, ehelyett az ittasság tényét elismerte". I. Z.: "A gépkocsiból N. úr (a felperes) szállt ki, azt mondanám majdnem kiesett a gépkocsiból, ezt követően pedig az épület bejáratáig megteendő 4-5 méteres úton is egyszer majdnem elesett ...ezt követően szóltam az őrparancsnoknak, hogy a felperesen alkohol szondás vizsgálatot fogok végrehajtani ...mindkét szondázás eredménye pozitív volt ...a felperes ezt követően a jegyzőkönyvbe vettek szerint elismerte az ittasság tényét ...beszédesebb, erőszakosabb volt a szokásosnál ...ránézésre is ittas volt ...abból is következtettem a felperes ittasságára, hogy az ujjánál fogva húzta a földön a kabátját". E. V.: "a kiképzési nap elején megjelent a felperes a két jelenlévő tanúval ittas állapotban ...a felperes ránézésre is ittasnak tűnt ...én ezt gesztusaiból, hanghordozásából, habitusából tudtam megállapítani"). A felperes szemmel látható ittassága a munkáltató által elrendelt kötelező hatósági vizsgára való felkészülésen eszerint bizonyított volt, az alkoholszonda 0,8 ezreléket mutatott, a gyógyszerfogyasztás miatti elszíneződésre a felperes nem hivatkozott, ezt csak utólag, a perben állította, de a perbeli időben való gyógyszerbevételt semmivel sem bizonyította.
Az előbbiekből az a következtetés vonható le, hogy a felperes az alkoholos állapot ellenőrzésekor ittas volt, az ittasságát írásban elismerte, ezért a 16/1986. (XII. 17.) EüM rendelet 1. § (2) bekezdése értelmében az alperesnek nem állt fenn kötelezettsége véralkohol vizsgálat elvégeztetésére. A felperes ugyanis nem vitatta az alkohol vizsgálat pozitív eredményét. Ezért önmagában abból, hogy elmaradt a véralkohol vizsgálat, a per többi adatával egybevetés nélkül nem volt megalapozottan megállapítható az, hogy a véralkohol vizsgálat elmaradása miatt nem volt bizonyítható a felperes ittassága. Ennek bizonyítására vonatkozóan tehát az adott esetben a további bizonyítékokat is értékelni kellett.
Az előbbiek alapján a munkaügyi bíróság helytállóan állapította meg a fegyveres biztonsági őr munkakörben dolgozó felperes tekintetében - kiemelve az alperesnél folytatott gyakorlatot is -, hogy a rendkívüli felmondás indokának valós volta és az Mt. 96. § (1) bekezdés a) pontjában előírt együttes feltételek fennállása bizonyított volt. A másodfokú bíróság mindezeket nem együttesen, összefüggésükben vizsgálta, ezért az ittasság hiányára levont következtetése megalapozatlan [Pp. 206. § (1) bekezdés, 221. § (1) bekezdés, Mt. 96. § (1) bekezdés a) pont].
A másik munkakörbe helyezésre vonatkozó ígérettel kapcsolatos jogerős ítéleti következtetés sem alapos. A felperes nem vitatta T. A. tanúnyilatkozatát arról, hogy nem kapott határozott ígéretet a másik (nem fegyveres) munkakörbe áthelyezésre. Ehelyett nevezett a következőket mondta a felperesnek: "...megpróbálok neki helyet találni ...az alperesnek semmi érdeke nem fűződött ahhoz, hogy a felperes ne menjen el vérvizsgálatra". Az alperesnek ezt az eljárást nem rendeltetésellenes joggyakorlásként, hanem akként kell értékelni, hogy a rendkívüli felmondás bizonyított indokával szemben kötötte-e az alperest olyan megállapodás, amelyre tekintettel az egyébként valós indokú rendkívüli felmondási jog nem lett volna gyakorolható.
Az alperes ígérete, miszerint megpróbál a felperesnek helyet találni, ilyenként nem volt értelmezhető, a más munkakörbe helyezés elmaradását a felperes a perben nem tette vitássá, ezért a perbeli rendkívüli felmondás nem jogellenes önmagában amiatt, mert a máshol elhelyezés meghiúsulása miatt az alperes az elismert ittassággal indokolt rendkívüli felmondással élt.
A kifejtettekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság a Pp. 275. §-ának (3) bekezdése alapján a jogerős közbenső ítéletet hatályon kívül helyezte, és a munkaügyi bíróság ítéletét helybenhagyta. (Mfv. I. 10.806/2007.)