adozona.hu
ÍH 2026.34
ÍH 2026.34 ÁGAZATI KOLLEKTÍV SZERZŐDÉS MEGKÖTÉSE, HATÁLYA I. Ha az ágazati kollektív szerződést az Mt. hatályba lépését megelőzően kötötték, annak a felmondási időre és végkielégítésre vonatkozó szabályaira az Mt. eltérést tiltó rendelkezései nem vonatkoznak. II. Ha a köztulajdonban álló gazdasági társaság az Mt. hatályba lépését követően kerül az azt megelőzően kötött kollektív szerződés hatálya alá, az ágazati kollektív szerződést az ő szempontjából is az Mt. hatályba lépését megelőzően kötött ágazati kollektív szer
Kiválasztott időállapot:
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
Az elsőfokú bíróság által megállapított tényállás szerint az alperes köztulajdonban álló gazdasági társaság, létesítő okirata 2012. július 26. napján kelt, a cégbíróság 2012. augusztus 10. napján jegyezte be a cégnyilvántartásba. Az alperes 2019. április 8. napján lett tagja az V.-i Munkaadói Szövetségének (a továbbiakban: MSZ), amely az alapszabálya szerint az iparági Kollektív Szerződés (a továbbiakban: KSZ) hatálya alá tartozik. A KSZ-t 1995-ben írták alá, 2008-ban hatályon kívül helyezték...
ÍH 2026.34 ÁGAZATI KOLLEKTÍV SZERZŐDÉS MEGKÖTÉSE, HATÁLYA
I. Ha az ágazati kollektív szerződést az Mt. hatályba lépését megelőzően kötötték, annak a felmondási időre és végkielégítésre vonatkozó szabályaira az Mt. eltérést tiltó rendelkezései nem vonatkoznak.
II. Ha a köztulajdonban álló gazdasági társaság az Mt. hatályba lépését követően kerül az azt megelőzően kötött kollektív szerződés hatálya alá, az ágazati kollektív szerződést az ő szempontjából is az Mt. hatályba lépését megelőzően kötött ágazati kollektív szerződésként kell kezelni. Az ágazati kollektív szerződés hatályosulása nem azonosítható annak megkötésével. [2012. évi I. törvény (Mt.) 205. § (1) bekezdése, 2012. évi LXXXVI. törvény (Mth.) 11. § (1) bekezdése, 2009. évi LXXIV. törvény (Ápbtv.)15. § (1) bekezdése]
Az elsőfokú bíróság által megállapított tényállás szerint az alperes köztulajdonban álló gazdasági társaság, létesítő okirata 2012. július 26. napján kelt, a cégbíróság 2012. augusztus 10. napján jegyezte be a cégnyilvántartásba. Az alperes 2019. április 8. napján lett tagja az V.-i Munkaadói Szövetségének (a továbbiakban: MSZ), amely az alapszabálya szerint az iparági Kollektív Szerződés (a továbbiakban: KSZ) hatálya alá tartozik. A KSZ-t 1995-ben írták alá, 2008-ban hatályon kívül helyezték, és új szerződést kötöttek, amelynek 7. fejezete a felmondási idő és a végkielégítés tekintetében a munkavállalókra nézve a munka törvénykönyvéről szóló 2012. évi I. törvényben (a továbbiakban: Mt.) előírtaknál előnyösebb szabályokat tartalmazAz alperes az felperesek munkaviszonyát megszüntette, a felmondási időre járó járandóságot és a végkielégítést az Mt. alapján folyósította.
A felperes keresetükben az Mt. 77. § (1) bekezdése és a KSZ VII. fejezetének 7.1. és 7.2 pontja alapján végkielégítés, az Mt. 69. § (1)-(2) bekezdése és KSZ VII. fejezetének 5.1. pontja alapján további, megjelölt tartamú felmondási időre járó munkabér és béren kívüli juttatások, valamint szabadságmegváltás megfizetésére kérték kötelezni az alperest.
Az alperes ellenkérelme a kereset elutasítására irányult. Egyebek mellett arra hivatkozott, hogy a kollektív szerződés felperesek által felhívott rendelkezései az Mt. 205. § (1) bekezdésében megfogalmazott kógens tilalom okán nem alkalmazhatóak, a felmondási időt és a végkielégítést tekintve is az Mt. szabályainak kell érvényesülniük. Utalt arra, hogy a létesítő okirata 2012. július 26-i keltezésű, 2012. augusztus 10. napján jegyezték be a cégnyilvántartásba, 2019. április 8-tól tagja az MSZ-nek, így a KSZ hatálya ekkortól terjed ki rá. A kollektív szerződés megkötése az ő esetében onnantól kezdődően tekinthető tényhelyzetnek, amikortól kezdve az rá kiterjed, a létrejötte előtti megkötés semmilyen módon nem tudható be az ő tevékenységének.
Az elsőfokú bíróság a keresetet elutasította, és a felpereseket személyenként az elsőfokú eljárásban felmerült perköltség megfizetésére kötelezte.
Ítéletének indokolásában kifejtette, hogy az Mt. 205. § (1) bekezdés a) és b) pontja értelmében a köztulajdonban álló munkáltatónál a felmondási idő és a végkielégítés Mt.-beli szabályaitól sem a kollektív szerződés, sem a felek megállapodása nem térhet el. Az alperes gazdasági társaság az új Mt. hatálybalépését követően alakult, a KSZ hatálya pedig azáltal terjedt ki rá, hogy az MSZ-be később belépett, így esetében a kollektív szerződés megkötését attól a naptól kezdve lehet jogi ténynek tekinteni, amikortól annak hatálya rá kiterjedt. Ezek mellett a felperesek munkaviszonya az új Mt. hatálya alatt létesült.
Mindebből arra következtetett, hogy a KSZ hatálya 2019. április 8. napjától ugyan kiterjed az alperesre, azonban annak a felmondási időre és végkielégítésre vonatkozó szabályai az Mt. 205. § (1) bek. a) és b) pontjába ütköznek, ennélfogva az Mt. 27. § (1) bekezdése értelmében semmisek, így az érvénytelen rész helyett az Mt. felmondási időre és végkielégítésre vonatkozó rendelkezéseit kell alkalmazni, aminek az alperes nem vitásan eleget tett.
Az elsőfokú bíróság ítélete ellen, annak megváltoztatása és a keresetük teljesítése érdekében a felperesek fellebbeztek. Fellebbezésüket a polgári perrendtartásról szóló 2016. évi CXXX. törvény (a továbbiakban: Pp.) 342. § (3) bekezdésének, az Mt. 114. és 115. címében a kollektív szerződés megkötésére és hatályára írt rendelkezéseknek, az Mt. 276. §-ának, 279. § (1) bekezdésének, az ágazati párbeszéd-bizottságokról és a középszintű szociális párbeszéd egyes kérdéseiről szóló 2009. évi LXXIV. törvény (a továbbiakban: Ápbtv.) 15. § (1) bekezdésének elsőfokú bíróság általi megsértésére alapították.
Kifejtették, hogy az alperes ellenkérelmében nem hívta fel az Mt. kollektív szerződéskötési szabályait, sem pedig az Ápbtv. ágazati kollektív szerződéskötésre vonatkozó szabályait; védekezését nem arra alapította, hogy utólagos csatlakozása folytán az ágazati kollektív szerződés esetében utólag kötöttnek minősül, hanem arra, hogy a kollektív szerződést az Mt. hatálybalépését követően újrakötötték. Így az elsőfokú bíróság nem a kereseti kérelem és ellenkérelem keretei között bírálta el a jogvitát.
Az elsőfokú bíróság által megállapított tényállást kisebb részben hiányosnak tartva kérték azt kiegészíteni azzal, hogy a KSZ-t az Mt. hatályba lépését követően nem kötötték újra, annak végkielégítésre és felmondási időre járó rendelkezései nem módosultak.
Álláspontjuk szerint az elsőfokú bíróság tévesen jutott arra a következtetésre, hogy az ágazati kollektív szerződést az alperes utólagos csatlakozása folytán kell megkötöttnek tekinteni. Rámutattak, hogy a KSZ-t a munkáltató nem is köthette meg, mert az Ápbtv. személyi hatálya nem terjed ki rá, nincs ágazati kollektív szerződéskötési képessége. Kiemelték, miszerint egymástól elkülönítendő az a kérdés, hogy a kollektív szerződést mikor kötötték, illetőleg, hogy annak hatálya mikortól terjed ki az alperesre. Az Mt. is külön határozza meg a kollektív szerződés megkötésére és hatályára vonatkozó szabályokat (Mt. 114. és 115. cím), így az elsőfokú bíróság döntése az Mt. logikájával is ellentétes.
Az alperes fellebbezési ellenkérelme az elsőfokú ítélet helybenhagyására irányult. Hangsúlyozta, hogy a perbeli jogvita lényegét az a kérdés képezte, a felperesek esetében alkalmazhatóak-e a VKSZ végkielégítésre és felmondási időre járó, Mt-től eltérő szabályai. Iratellenesnek tartotta azt a felperesi hivatkozást, hogy az elsőfokú bíróság a rendelkezési elvet megsértve, az ellenkérelmen túlterjeszkedve járt el; rámutatott, hogy mindvégig védekezett azzal is, miszerint esetében a kollektív szerződés nem minősülhet az Mt. hatálybalépése előtt kötöttnek. Utalt arra, hogy a felperesi értelmezés elfogadása az Mt. 205. § (1) bekezdésében rögzített, a köztulajdonban álló foglalkoztatóra vonatkozó kógens szabály megkerülésére vezetne.
A fellebbezés alapos.
A másodfokú bíróság a fellebbezést a Pp. 370. § (1) bekezdése alapján a fellebbezési kérelem és ellenkérelem korlátai között bírálta el. A másodfokú eljárásban már nem volt vitás, hogy a perben alkalmazni kért KSZ-t a munkáltatói érdekképviseleti szervezet az Mt. hatálybalépése előtt kötötte, az a körülmény pedig, hogy a KSZ az alperesre a munkáltatói érdekképviseleti szervezethez való (az Mt. hatályba lépése utáni) csatlakozásával vált irányadóvá, a perben egyáltalán nem volt vitatott. A másodfokú bíróság e nem vitatott jogi tényeket szem előtt tartva bírálta el a jogvitát.
Mivel a felperesek fellebbezésükben a Pp. 342. § (3) bekezdésének megsértését rótták az elsőfokú bíróság terhére, a másodfokú bíróság így elsőként az eljárásjogi felülbírálatot végezte el. Ennek során megállapította, hogy az elsőfokú bíróság az érdemi döntés korlátait nem lépte túl. Az alperes ellenkérelmében ugyanis kifejezetten hivatkozott arra, hogy a KSZ felmondási időre és végkielégítésre vonatkozó rendelkezései az Mt. 205. § (1) bekezdésében előírtakra figyelemmel nem alkalmazhatóak, a perbeli jogvita az alperes védekezése nyomán egyértelműen (és hangsúlyosan) kiterjedt erre a kérdésre. Félreértés az a felperesi feltételezés, hogy a jogvitát elsőfokon tárgyaló bíróság adott jogállításon belül csupán a felek által felhozott jogi érveket vizsgálhatja, mivel a peres felek által előadott jogi érvelés nem azonos a jogállítással. Értelemszerűen a bíróságnak foglalkoznia kell a felek jogi érveivel, de az állított jog fennállásáról, a hivatkozott jogszabályi rendelkezés alkalmazhatóságáról hozott döntése körében nem szorítkozhat kizárólag ezekre; nem csak lehetősége, de egyben kötelezettsége is, hogy az alkalmazni kért jogszabályt a felek által rendelkezésre bocsátott tények és adatok tükrében körültekintően, minden általa lényegesnek tartott körülményre figyelemmel értékelje. Az elsőfokú bíróság tehát a Pp. 343. § (2) bekezdését a perbehozott kollektív szerződés minősítése során nem sértette meg; mivel olyan jogkérdésben foglalt állást, mely a pernek központi tárgya volt, a fellebbezésben sugalmazottakkal ellentétben fel sem merülhet, hogy az elsőfokú bíróság "meglepetésítéletet" hozott volna.
Nem találta indokoltnak a másodfokú bíróság a megállapított tényállás felperesek által kért kiegészítését sem. Az elsőfokú bíróság a kollektív szerződés létrejöttének időpontjára vonatkozó lényeges körülményeket ítéletének indokolásában rögzítette, ehhez képest szükségtelen azoknak a nemleges tényeknek a megállapítása, miszerint a szerződést nem kötötték újra és a perbeli rendelkezéseit nem módosították, ezek lényegében benne rejlenek a megállapított tényállásban.
A másodfokú bíróság azonban a megállapított tényekből az elsőfokú bíróságétól eltérő jogi következtetést vont le.
A másodfokú eljárásban abban a jogkérdésben kellett állást foglalni, hogy a jelen perben érvényesített igények alapjául szolgáló kollektív szerződés esetében a 2012. július 1. napját megelőzően, vagy azt követően kötött kollektív szerződésre vonatkozó szabályok alkalmazandóak-e, konkrétabban az Mt. 205. § (1) bekezdésében írt tilalom érvényesül-e.
A munka törvénykönyvéről szóló 2012. évi I. törvény hatálybalépésével összefüggő átmeneti rendelkezésekről és törvénymódosításokról szóló 2012. évi LXXXVI. törvény (Mth.) 11. § (1) bekezdése értelmében az Mt. 205. § (1) bekezdését az Mt. hatálybalépését követően kötött kollektív szerződésre kell alkalmazni, ha a munkáltató az Mt. hatálybalépésével, vagy azt követően minősül köztulajdonban állónak.
Ténykérdés, hogy a perbeli esetben olyan, a munkáltatói érdekképviselet (MSZ) által megkötött kollektív szerződésről van szó, melynek hatálya az Ápbtv. 15. § (1) bekezdésének rendelkezése folytán, a megjelölt munkáltatói érdekképviselethez való csatlakozás útján terjedt ki az alperesre. Helyesen hivatkoztak tehát a felperesek fellebbezésükben egyrészt arra, hogy az alperesnek nincs ágazati kollektív szerződéskötési képessége, másrészt arra is, hogy a kollektív szerződés megkötése és hatálya különböző tartalommal bíró jogi fogalmak. Az ágazati kollektív szerződés így semmilyen idősíkon nem minősülhetne az alperes által megkötöttnek, az alperes esetében csak a szerződéskötő érdekképviseleti szervezetben való részvétel értelmezhető, de ez utóbbi időbeli kezdete (a csatlakozás időpontja) sincs összefüggésben a kollektív szerződés létrejöttével. Az alperes álláspontjával ellentétben nem kizárt tehát, hogy az alperes létrejötte előtti időben megkötött kollektív szerződés az alperes vonatkozásában is megkötöttnek minősüljön, mivel utóbbi nem igényel(-t) közvetlen alperesi részvételt, illetve cselekvőséget.
Egyetértett a másodfokú bíróság a felperesekkel abban a kérdésben, hogy az Mth. 11. § (1) bekezdése szerinti megkötött kollektív szerződés nem azonos értelmű a hatályosuló kollektív szerződéssel. A jogalkotó az Mt. 205. § (1) bekezdésének időbeli és tárgyi hatályáról úgy rendelkezett, hogy az ne vonatkozzon a 2012. július 1. napját megelőzően megkötött kollektív szerződésekre (csak a később kötöttekre), nem határozott meg ugyanakkor olyan tilalmat, miszerint a köztulajdonban álló munkáltatók nem helyezkedhetnek annak a kollektív szerződésnek a hatálya alá, amely adott kérdésekben az Mt. szabályaitól való eltérést tartalmaz. Kifejezett jogszabályi rendelkezés hiányában, kizárólag teleologikus jogértelmezéssel az Mth. 11. § (1) bekezdésének nem tulajdonítható olyan normatartalom, amely az ágazati kollektív szerződés hatályára vonatkozó szabályok mellőzésével az ágazati kollektív szerződés megkötése és hatályosulása közé egyenlőségjelet tesz.
A fentiekre figyelemmel kizárólag annak van jelentősége, hogy a kollektív szerződés létezett-e már az Mt. hatályba lépésekor, mely kérdésre a válasz igenlő. A perbeli (2012. július 1. napját megelőzően kötött) kollektív szerződés tehát a köztulajdonban álló munkáltatóval fennálló munkaviszonyt illetően is eltérhet a felmondási idő tekintetében az Mt. 69. § (1)-(2), valamint (4)-(5) bekezdéseiben, továbbá a végkielégítés vonatkozásában az Mt. 77. §-ában meghatározott szabályoktól, mert az Mth. 11. § (1) bekezdése alapján az Mt. 205. § (1) bekezdésének hatálya nem terjed ki rá.
Annak nem volt jelentősége, hogy a munkaszerződést mikor kötötték, mivel nem a munkaszerződésben tértek el az Mt. szabályaitól.
A követelés összegszerűségét illetően a végkielégítés és a felmondási idő KSZ alapján meghatározott mértéke, illetve annak az Mt. rendelkezéseihez viszonyított különbözete a peres felek között nem volt vitás. Egyes követelésrészeket az alperes egyáltalán nem vitatott, és nem vitatta a felperesi számítások részévé tett, az Mt. alapján történt teljesítésre tett felperesi állításokat sem, mindezek vonatkozásában tehát érvényesül a Pp. 203. § (2) bekezdés a) pontja szerinti nem vitatás vélelme. A további követelésrészeket az alperes kisebb részben vitatta ugyan, de nem jelölte meg, hogy a felperesek által e tételekre vonatkozóan ellenőrizhető módon, zárt logikai rendben előterjesztett számszaki levezetéshez képest az eltérés milyen okból adódott. A fentiek okán a követelés összegszerűségében is kétely nélkül elfogadható volt.
Mindezekre tekintettel, eltérő jogi álláspontja folytán a másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét a Pp. 383. § (2) bekezdése alapján megváltoztatta, és a fellebbezést teljesítve az alperest a keresettel egyezően marasztalta.
(Pécsi Ítélőtábla Mf.I.30.032/2025/4.)