adozona.hu
ÍH 2026.33
ÍH 2026.33 MUNKAVÁLLALÓI KÁRFELELŐSSÉG A munkavállaló a munkaviszonyból származó kötelezettség megszegésével okozott kárt köteles megtéríteni a munkáltató részére. Nem kell megtéríteni azt a kárt, amely abból származott, hogy a munkáltató a kárenyhítési kötelezettségének nem tett eleget. [2012. évi I. törvény (Mt.) 6. §, 179. §]
Kiválasztott időállapot:
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
A másodfokú eljárásban irányadó tényállás szerint az alperes munkavállaló 2020. július 6. napjától állt a felperes munkáltató alkalmazásában tehergépjárművezető munkakörben.
Az alperes 2020. december 9. napján indult a felperes telephelyéről nemzetközi fuvarfeladat teljesítésére az AAA-XXX forgalmi rendszámú tehergépjárművel és a BBB-YYY forgalmi rendszámú pótkocsival. Az alperes a fent jelölt gépjárművel 2020. december 11. napján 11 óra 21 perckor a megengedett legmagasabb sebességet átlépv...
ÍH 2026.33 MUNKAVÁLLALÓI KÁRFELELŐSSÉG
A munkavállaló a munkaviszonyból származó kötelezettség megszegésével okozott kárt köteles megtéríteni a munkáltató részére. Nem kell megtéríteni azt a kárt, amely abból származott, hogy a munkáltató a kárenyhítési kötelezettségének nem tett eleget. [2012. évi I. törvény (Mt.) 6. §, 179. §]
A másodfokú eljárásban irányadó tényállás szerint az alperes munkavállaló 2020. július 6. napjától állt a felperes munkáltató alkalmazásában tehergépjárművezető munkakörben.Az alperes 2020. december 9. napján indult a felperes telephelyéről nemzetközi fuvarfeladat teljesítésére az AAA-XXX forgalmi rendszámú tehergépjárművel és a BBB-YYY forgalmi rendszámú pótkocsival. Az alperes a fent jelölt gépjárművel 2020. december 11. napján 11 óra 21 perckor a megengedett legmagasabb sebességet átlépve szabálysértést követett el, amikor Olaszországban 78 km/órás sebességgel haladt a 3,5 tonna feletti gépjárművel, mely miatt felperessel szemben bírság kiszabására került sor. Az olasz hatóság a felperest a 2021. szeptember 14. napján kelt jegyzőkönyv megküldésével értesítette a szabálysértési eljárás lefolytatásáról. A felperes részére a fizetési felszólítás első (kedvezményes) összegeként 99,18 Euró került megjelölésre öt nap teljesítési határidő mellett. A felperes a bírságot az öt napos határidőn belül nem fizette meg, ezért annak összege előbb 218,38 Euróban, majd a következő fizetési felszólításban 263,38 Euróban került megállapításra. A felperes 2022. május 23. napján fizette meg az olasz hatóság részére a 263,38 Euró összeget.
Az alperes munkaviszonya 2021. augusztus 30. napján került megszüntetésre közös megegyezéssel. A peres felek 2021. szeptember 2. napján kártérítési megállapodást kötöttek, melynek 3. pontja szerint "A jelen és bármely más korábbi káreseménnyel (kivéve az esetleg korábban a hatóságok által kiszabott bírságokat) kapcsolatban további követelésük egymással szemben nincsen."
A felperes 24.016/Ü/30.732/2022. ügyszám alatt fizetési meghagyásos eljárást kezdeményezett az alperessel szemben, mely eljárás az alperes ellentmondása folytán perré alakult át. A felperes a keresetet tartalmazó iratában 263,38 Euró kártérítés és perköltség megfizetésére kérte kötelezni az alperest, igényét a munka törvénykönyvéről szóló 2012. évi I. törvény (a továbbiakban: Mt.) 179. §-ában foglaltakra alapította.
A felperes arra hivatkozott, hogy az alperes írta a menetlevelet, ezen dokumentum igazolja, hogy az alperes vezette a bírságolás időpontjában az ott jelölt helyen a gépjárművet. Alperes, mint hivatásos gépjárművezető a KRESZ-t és a munkaköri kötelezettségeit is megszegte, ezért keletkezett a felperes bírságfizetési kötelezettsége. Felperes előadta, hogy a 2021. szeptember 14-én kelt jegyzőkönyv alapján értesült a szabályszegésről. Felperes ügyintézője alperest még az öt napos fizetési határidőn belül kérte a bírság kifizetésére, aki erre ígéretet tett, szeptember 22-én elektronikus levél útján megküldte alperesnek az olasz hatóság által készített jegyzőkönyvet. Ismételt felszólítást is küldtek alperesnek, telefonon is keresték, alperesnek lehetősége lett volna a csökkentett összegű bírság megfizetésére, de ezt nem tette meg, ezért végül felperesnek a magasabb összegű, 263,38 Euró bírságot kellett megfizetnie.
Az alperes írásbeli ellenkérelmében a kereset elutasítását és a felperes perköltségben marasztalását kérte. Az alperes arra hivatkozott, hogy a felperes által csatolt nemzetközi tehergépkocsi menetlevél nem tartalmazza az alperes aláírását, ezért nem bizonyítja, hogy az alperes a büntetés időpontjában, a büntetés helyén a felperes gépjárművét vezette. A felperes tulajdonát képező tehergépjármű menetíró berendezéssel (tachográf) felszerelt, a gépjárművezető csak ezen berendezésbe helyezett gépjárművezetői kártyával vezethet, a kártyán rögzítésre kerülő adatok csatolásával igazolható a gépjárművezető munkaideje. Az alperes hivatkozott arra is, a felperes nem bizonyította, hogy az alperes munkaviszonyból származó kötelezettségének megszegésével kárt okozott, nem csatolta a gépjármű GPS adatait, az alperes sofőrkártyájának adatait és a jogsértés fényképes bizonyítékait sem. Nem bizonyította, hogy az alperes nem úgy járt el, ahogy az az adott helyzetben általában elvárható. Nem igazolta a kár összegét sem, csak azt, hogy a felperes saját nevére szóló 263,38 Euró bírságot megfizetett. Az alperes hivatkozott arra is, hogy a "Bírság a KRESZ szabályainak megsértése miatt" megnevezésű iratot - melyben a hatóság első alkalommal értesítette a bírságról - 2021. július 14. napját megelőzően felperesnek át kellett vennie, ebből következően a munkaviszony megszüntetésekor és a kártérítési megállapodás aláírásakor már tudnia kellett ezen fizetési kötelezettségről. A felperes nem bizonyította ezen irat átvételének időpontját. Az alperes hivatkozott arra is, hogy a felperes nem tett eleget kárenyhítési kötelezettségének, álláspontja szerint az öt napos teljesítési határidőn belül be kellett volna fizetnie a 99,18 Eurót, az Mt. 179. § (4) bekezdése alapján az alperestől nem követelheti azt a kárt, amely a felperest terhelő kárenyhítési kötelezettség elmulasztása miatt állt elő. Az alperes hivatkozott arra, hogy a felperesnek lehetősége lett volna arra, hogy az olasz közlekedési jogszabályok alapján közölje a hatóságokkal, hogy ki vezette a gépjárművet és ezt hitelt érdemlően bizonyítsa, ebben az esetben az olasz hatóságok megújították volna az értesítést a gépjárművet ténylegesen vezető nevére.
A törvényszék, mint elsőfokú bíróság 54.M.70.077/2023/39. számú ítéletével kötelezte az alperest, hogy fizessen meg a felperes részére 15 napon belül 99,18 Eurót kártérítés címén, a keresetet ezt meghaladóan elutasította.
Az elsőfokú bíróság az Mt. 6. § (1) és (2) bekezdésében és a 179. § (1)-(5) bekezdésében foglaltakra alapította döntését. Kiemelte, hogy a felperest tájékoztatta arról, a kereset jogalapját és összegszerűségét is felperes köteles bizonyítani. Mivel a felperesnek a menetíró berendezés adatai nem álltak rendelkezésre, így ebben a körben a bizonyítási érdekkel kapcsolatban nem adott tájékoztatást.
Kifejtette, a károkozó magatartás tanúsításának időpontjában a felek között munkajogviszonynak kell fennállnia, ettől függetlenül a kár a munkaviszony megszűnését követően is bekövetkezhet, de az EBH2013.M.1. határozat szerint a munkaviszony alapján a munkavállaló a munkaviszony megszűnését követően is, csak a munkáltatóval szemben felel az általa okozott kárért.
A kár bekövetkezte helyének és időpontjának igazolásaként az olasz hatóság felperes által becsatolt bírságot kiszabó határozata alapján megállapította, hogy az 2021. szeptember 14. napján kelt, így az kizárólag ezen időpontot követően kerülhetett kézbesítésre a felperes részére, ezért ezen kárigény tekintetében nem irányadó a felek között 2021. szeptember 2. napján létrejött megállapodás.
Az alperes nem vitatta, hogy a felperes által becsatolt menetlevelet ő töltötte ki, továbbá a felperes csatolta a szabálysértéssel éritett vontató és vontatmány rendszámát és az első célállomást is tartalmazó CMR-t, melyet alperes írt alá. Ezzel a CMR-rel indult el az alperes X országba. A felperes csatolta továbbá a 2020. december 9-én az E. cég. X országbeli autó kereskedésnek írt elektronikus levelet, melyben jelezték, hogy másnap az AAA-XXX forgalmi rendszámú tehergépjárművel és a BBB-YYY forgalmi rendszámú trélerrel az alperes vesz fel egy gépjárművet ennél a cégnél. Az Y. cégnek írott elektronikus levél szerint december 10-én ugyanez a gépjárművezető ugyanazzal a vontatóval egy Volvo v90 típusú gépjárművet vesz fel. Az első személygépjárművet CR-ben, a másodikat L-ben vette fel alperes, a menetlevéllel egyezően. A felperes csatolta a G. Kft. AAA-XXX forgalmi rendszánú járműre vonatkozó GPS adatokat táblázatban kimunkálva, mely az időpontot, helyszínt és sebességet tartalmazta, ennek alapján az elsőfokú bíróság megállapította, hogy a jármű 2020. december 11. napján 11 óra 21 perckor C-ben 78 km/óra feletti sebességgel közlekedett. P. N. tanú vallomása szerint két kamion volt, amit az alperes vezetett a felperesnél, a bírság kiszabásának évében az alperes a bírságot kiszabó határozatban megjelölt rendszámú kamiont vezette. Az elsőfokú bíróság a fenti bizonyítékokat együttesen értékelve állapította meg, hogy az AAA-XXX forgalmi rendszámú jármű 2020. december 11. napján 11 óra 21 perckor C-iben tartózkodott és azt alperes vezette a megengedett sebességet meghaladó sebességgel.
Ítéletének indokolásában utalt arra is, a KRESZ megszegése független bármilyen munkáltatói utasítástól, ezért megalapozatlanul védekezett az alperes azzal, hogy a felperes nem bizonyította, mi volt az alperes kötelezettségszegése. Az elsőfokú bíróság megállapította, hogy az alperes a munkaviszonyból származó kötelezettségének megszegésével okozott kárt a felperesnek, mivel a megengedett legnagyobb sebességet túllépte, ezért szabott ki az olasz hatóság szabálysértési eljárás keretében bírságot a felperessel szemben.
A felperes által csatolt iratok kétséget kizáróan bizonyították a bírságot kiszabó dokumentumban foglaltakat, és az alperes felelősségét, a menetíró és a sofőrkártya hiányát nem értékelte a bíróság felperes terhére.
Az összegszerűség vizsgálatakor figyelemmel volt arra, hogy a felperes a fizetési kötelezettségéről a bírság megfizetésére megállapított határidőn belül értesítette az alperest e-mail útján és telefonon, és az alperes vállalta a bírság összegének megfizetését. Az alperes ugyanakkor vitatta, hogy a bírság kiszabásáról értesítette felperes, továbbá, hogy a bírság összegének megfizetését vállalta.
P. N. tanúvallomása alapján állapította meg az elsőfokú bíróság, hogy a bírságot kiszabó határozat megérkezését követően azt még aznap továbbította az alperesnek elektronikus levél útján, amire nem kapott választ, ezért telefonon többször kereste az alperest, akitől ígéretet kapott arra, hogy rendezni fogja a tartozást. 2022. márciusában értesítette elektronikus levél útján ismételten a felperes az alperest, mivel az ügyvezető észlelte, hogy a bírság megfizetésére nem került sor.
A felperes kárenyhítési kötelezettségének teljesítése körében kiemelte, hogy a bírságot kiszabó határozatban a felperes került megjelölésre, mint fizetésre kötelezett, ezért neki kellett volna a bírságot határidőn belül megfizetni, ezt követően érvényesíthette volna igényét az alperessel szemben. Az elsőfokú bíróság azt állapította meg, hogy a felperes nem tett eleget kárenyhítési kötelezettségnek, a bírság összege jelentősen emelkedett amiatt, hogy a felperes a második felszólítást követően tett eleget fizetési kötelezettségének. Az alperes terhére nem értékelhető a felperes mulasztása, ezért a bíróság az alperest az alacsonyabb összegű, 99,18 Euró bírság erejéig marasztalta, ezt meghaladóan elutasította a keresetet.
A felperes fellebbezésében elsődlegesen az elsőfokú ítélet hatályon kívül helyezését és a törvényszék új eljárásra és új határozat hozatalára utasítását, másodlagosan az ítélet megváltoztatását, és a keresetnek történő helyt adást kérte.
Arra hivatkozott, hogy az elsőfokú bíróság megsértette a polgári perrendtartásról szóló 2016. évi CXXX. törvény (a továbbiakban: Pp.) 279. § (1) bekezdésében és a Pp. 346. § (4)-(5) bekezdésében foglaltakat. Az elsőfokú ítéletből nem tűnik ki, hogy az elsőfokú bíróság P. N. tanúvallomását miként értékelte a bírság megfizetésére vonatkozó alperesi ígéret tekintetében.
Az ítéletet jogszabálysértőnek tartja azért is, mert figyelmen kívül hagyta, hogy az alperes eljárása az Mt. 6. § (1) és (2) bekezdésében foglaltakat megsértette, mivel ígéretet tett az alacsonyabb összegű bírság megfizetésére, azonban annak mégsem tett eleget. Az ítélet figyelmen kívül hagyta, hogy a felperes úgy járt el, ahogy az adott helyzetben általában elvárható, mivel neki többször ígéretet tett az alperes az alacsonyabb összegű bírság megfizetésére, ezért ebben a helyzetben tőle nem várható el, hogy ennek ellenére is befizesse a bírságot.
Hivatkozott arra, hogy az alperes annak ellenére, hogy a menetlevél általa történt megírását elismerte, minden indok és alap nélkül végig vitatta a felperes által előadottakat, megkérdőjelezte az általa becsatolt bizonyítékokat, ezzel újabb és újabb bizonyítási terhet róva felperesre.
Az alperes fellebbezési ellenkérelmében az ítélet helybenhagyását kérte.
Álláspontja szerint az elsőfokú ítélet [56]-[62] bekezdéseiben foglaltakból egyértelműen kitűnik, hogy P. N. tanúvallomását miként értékelte az elsőfokú bíróság, a [62] bekezdés tartalmazza, hogy a felperest nem mentesíti a nevére szóló bírság megfizetése alól az, hogy az alperes nem fizette meg a felperes nevére szóló bírságot közvetlenül a hatóságnak.
Változatlanul hangsúlyozta, a felperes az elsőfokú eljárásban nem bizonyította, hogy a bírságról szóló jegyzőkönyv mikor érkezett a felpereshez, így azt sem, hogy az öt napos határidő mikor járt le, továbbá azt sem, hogy az alperesnek egyáltalán lett volna lehetősége a hatóság által tűzött öt napos határidőn belül a bírság befizetésére, hogy P. N. által 2022. szeptember 22. napján megküldött e-mail és a tanú állítása szerint ezzel egyidőben történt telefonhívás még az öt napos határidőn belül történt-e.
A peres eljárás során becsatolt iratokból és nyilatkozatokból egyértelműen kitűnik, hogy a felperes nem úgy járt el, ahogy az az adott helyzetben általában elvárható. Az olasz hatóság büntetése a felperesre, mint üzembentartóra vonatkozott, a bírság megfizetésére a felperes volt köteles. A felperes kárenyhítési kötelezettségének sem tett eleget. A felperes nem várhatta el az alperestől, hogy egy felperesnek szóló bírságot anélkül, hogy a felperes bármilyen módon igazolta volna, hogy ezt a szabálysértést az alperes követte el, megfizeti. Az alperes a per során mindvégig úgy nyilatkozott, hogy nem tett ígéretet a bírság megfizetésére, arról csak a fizetési meghagyás kibocsátásakor értesült.
A felperes fellebbezése nem megalapozott.
A másodfokú bíróság Pp. 376. § (1) bekezdés a) pontja alapján a felperes fellebbezését tárgyaláson bírálta el.
A Pp. 379. §-ában és a 380. §-ában írt kötelező hatályon kívül helyezési ok nem merült fel, a Pp. 381. §-a alapján az elsőfokú ítélet hatályon kívül helyezésének feltételei nem álltak fenn.
Az elsőfokú bíróság ítéletét érdemben vizsgálta a másodlagos fellebbezési kérelemhez kötötten. A felperes alaptalanul hivatkozott arra, hogy P. N. tanúnyilatkozatát nem teljeskörűen vette figyelembe az elsőfokú bíróság, és nem találta bizonyítottnak ez alapján, hogy a felperes a kárenyhítési kötelezettségét teljesítette azzal, hogy a bírság megfizetésére felhívta az alperest, aki a felperesi állítás szerint arra ígéretet tett.
Az elsőfokú ítélet [58] bekezdése igazolja, hogy az elsőfokú bíróság a tanú nyilatkozatát annak tartalma szerint értékelte a Pp. 279. §-ban foglaltaknak megfelelően. A felperes a tanú nyilatkozatával csupán azt igazolta, hogy az alperesnek e-mail útján továbbította az olasz hatóság határozatát és felhívta, hogy a bírságot fizesse be. A másodfokú bíróság álláspontja szerint a felperes a kárenyhítési kötelezettségét akkor teljesítette volna, ha a nevére küldött határozat alapján a lehető legrövidebb időn belül megfizette volna a bírság összegét, és ezt követően érvényesíti kártérítési igényét az Mt. 179. § alapján az alperessel szemben.
A felperes fizetési határidőt elmulasztó passzív magatartásának következménye a bírság összegének emelkedése, amit az alperesre nem háríthat át, mivel a bírságot kiszabó határozatban a felperes szerepel kötelezettként. Az alperes következetesen vitatta, hogy ígéretet tett a bírság rövid határidőben való teljesítésére, de ha ezt megtette volna, akkor is az adott helyzetben elvárható gondosság mellett a felperesnek a határidő letelte előtt meg kellett volna arról győződnie, hogy az őt terhelő bírság összege ténylegesen befizetésre került.
A felperes csak több hónap múlva, 2022. február 11-én észlelte, hogy az őt terhelő bírság befizetése elmaradt, majd ezt követően ismét több hónap múlva, 2022. május 23-án teljesítette a befizetést.
A másodfokú bíróság egyetértett az elsőfokú bíróság anyagi jogi jogértelmezésével az Mt. 179. § (1) bekezdése és az Mt. 6. § (1) bekezdése tekintetében, és azelsőfokú bíróság ítéletét a Pp. 383. § (2) bekezdésre utalva helyben hagyta.
(Győri Ítélőtábla Mf.V.30.022/2024/5.)