adozona.hu
BH 2025.4.94
BH 2025.4.94
A munkáltató kártérítési felelőssége objektív, kockázatviselési jellegű, a munkavállaló e körben fokozott védelmet élvez. A munkáltató felelőssége megállapításához alapvetően három konjunktív feltétel együttes fennállta szükséges: a kár keletkezése, a munkaviszony fennállása, továbbá a munkaviszony és a kár közötti összefüggés fennállta, míg további feltétel az, hogy a munkáltató ne tudja kimenteni magát. A munkavállalónak kell bizonyítania a kár keletkezését és annak mértékét, a munkaviszony fennálltát, to
Kiválasztott időállapot:
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Tipus:
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
[1] A felperes 2013. augusztus 1-jétől állt határozatlan idejű munkaviszonyban az alperessel állategészségügyi szaksegéd munkakörben, munkáját egy telephelyen működő vágóhídon végezte. Munkaköri feladatai közé tartozott a vágóhíd működését érintő hatósági és igazgatási eljárás lefolytatásához, a döntések előkészítéséhez kapcsolódó tevékenység ellátása, amely során feladata volt az elhullott állatok boncolása, az állatorvosi papírok ellenőrzése, a vágóhíd általános higiéniai vizsgálata, a szab...
BH 2025.4.94 A munkáltató kártérítési felelőssége objektív, kockázatviselési jellegű, a munkavállaló e körben fokozott védelmet élvez. A munkáltató felelőssége megállapításához alapvetően három konjunktív feltétel együttes fennállta szükséges: a kár keletkezése, a munkaviszony fennállása, továbbá a munkaviszony és a kár közötti összefüggés fennállta, míg további feltétel az, hogy a munkáltató ne tudja kimenteni magát. A munkavállalónak kell bizonyítania a kár keletkezését és annak mértékét, a munkaviszony fennálltát, továbbá a kár és a munkaviszony közötti okozati összefüggést, míg amennyiben a munkáltató kimentésre hivatkozik, a kimentési ok bizonyítása az ő feladata [a munka törvénykönyvéről szóló 2012. évi I. törvény (Mt.) 166. § (1)-(2) bek.].
A felülvizsgálat alapjául szolgáló tényállás
[1] A felperes 2013. augusztus 1-jétől állt határozatlan idejű munkaviszonyban az alperessel állategészségügyi szaksegéd munkakörben, munkáját egy telephelyen működő vágóhídon végezte. Munkaköri feladatai közé tartozott a vágóhíd működését érintő hatósági és igazgatási eljárás lefolytatásához, a döntések előkészítéséhez kapcsolódó tevékenység ellátása, amely során feladata volt az elhullott állatok boncolása, az állatorvosi papírok ellenőrzése, a vágóhíd általános higiéniai vizsgálata, a szabálytalanságok jelzése. Munkáját a hatósági állatorvos irányítása és felügyelete, illetve ellenőrzése mellett végezte.[2] 2018. május 8-án a felperes a reggeli órákban munkaidőben a vágóhídon az élőállat befogadó helyiségben tartózkodott. A vágóhidat üzemeltető alvállalkozójaként dolgozó egyik munkavállaló itt dohányzott, a felperes pedig figyelmeztette őt a dohányzási tilalomra. Ennek kapcsán szóváltás alakult ki közöttük, amely során a felperes az 1,2 méter magas rámpán hátra lépve belelépett az ott található 8-10 centiméter mélységű csatornába. Ekkor elveszítette egyensúlyát, leesett a rámpáról és ráesett az ott álló, élő állatokat szállító teherautó pótkocsijára.
[3] A szabályszerű munkafolyamat szerint a vágóhídra szállított állatokból származó szennyeződések lemosását követően a csatornafedelet vissza kellett volna tenni a helyére, a balesetet megelőző takarítás során azonban ez nem történt meg. A baleset időpontjában a felperes az alperes által biztosított munkavédelmi lábbelit viselt. A balesetet megelőzően nem részesült munkavédelmi oktatásban. A rámpa széle - ahonnan a felperes leesett - nem volt biztonságosan kialakítva, megkülönböztető jelzéssel ellátva. Az alperes az adott munkaterület vonatkozásában nem készített kockázatelemzést.
[4] A baleset következtében a felperes elvesztette eszméletét, ezért a közvetlen előzményekre nem emlékezett. Koponyája jobbfali tájékán 6 centiméteres repesztett nyílt sérülés történt, a jobb mellkasa nyomásérzékeny volt, a jobb kezén a III. ujj közeli perközti ízülete deformálódott, a II. ujj közeli ízületében kézháti irányú ficam alakult ki. A balesettel összefüggésben 3 alkalommal műtötték a felperest, amely következében 1-1 hónapig szorult gondozásra. A balesettel érintett kezén a műtétek és a gyógytorna kezelések ellenére ujjdeformitás alakult ki, ami az érintett ujj merevségével jár, ezért a jobb keze funkcionálisan akadályozott és esztétikai szempontból sem ép. Emellett a felperesnél alkalmazkodási zavar és ezzel összefüggő depresszió alakult ki, amely pszichés egészségkárosodást okoz. Mindez végállapot, abban javulás nem várható.
[5] A Magyar Államkincstár a felperes balesetét munkabalesetnek ismerte el. A felperes 2 évig volt keresőképtelen, majd a 2020. augusztus 19-én készült orvosi vélemény nem találta őt alkalmasnak munkaköre betöltésére.
[6] A keresőképtelenség megszűnését követően az alperes egészségügyi alkalmatlanságra hivatkozva 2020. október 24-i hatállyal felmondással megszüntette a felperes munkaviszonyát a munka törvénykönyvéről szóló 2012. évi I. törvény (a továbbiakban: Mt.) 45. § (3) bekezdése és 66. § (2) és (5) bekezdése alapján. A felmondást 2020. október 16-án közölték a felperessel. A munkaviszony megszüntetésével összefüggésben az alperes 45 nap felmondási időre járó távolléti díjat és 2 havi távolléti díjának megfelelő összegű végkielégítést fizetett a felperesnek.
[7] A felperes össz-szervezeti egészségkárosodását a Kormányhivatal Szakértői Bizottsága 50%-ban, ezen belül a mozgásszervi egészségkárosodás mértékét 22%-ban, a bőrgyógyászati egészségkárosodás mértékét 15%-ban, a szív és érrendszeri egészségkárosodást 10%-ban, a pszichiátriai egészségkárosodást 15%-ban határozta meg.
[8] A Kormányhivatal Elsőfokú Rehabilitációs Hatósága a felperes egészségi állapotát 50%-ban állapította meg azzal, hogy a C2 minősítésű csoportba tartozik és tartós foglalkozási rehabilitációt igényel. A felperes a balesetet követően 2020. május 7-ig 100%-os mértékű baleseti táppénzben, 2020. május 8-től havi 17 810 forint baleseti járadékban, 2020. október 25-től havi 109 555 forint rokkantsági ellátásban részesült.
A felperes keresete, az alperes ellenkérelme
[9] A felperes keresetében jogviszonya jogellenes megszüntetésére figyelemmel, az Mt. 82. § (4) bekezdése alapján 366 300 forint kompenzációs átalány és késedelmi kamata, továbbá elmaradt munkabér címén 301 180 forint megfizetésére kérte kötelezni az alperest. Az egészségsértés miatti munkáltatói kárfelelősség alapján 8 000 000 forint sérelemdíj és késedelmi kamata, továbbá összesen 1 795 116 forint vagyoni kár és késedelmi kamata megfizetését igényelte. A munkahelyi balesettel összefüggésben előterjesztett kártérítési és sérelemdíj iránti kérelme jogalapjaként az Mt. 166. § (1) bekezdését, járadék iránti igénye alapjaként a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény (a továbbiakban: Ptk.) 6:527. §-át, illetve a sérelemdíj tekintetében a Ptk. 2:52. § (1) bekezdését jelölte meg. Álláspontja szerint a munkáltatói kártérítés feltételei fennálltak és a munkáltató nem hivatkozhatott megalapozottan arra, hogy nem tartozik kártérítési felelősséggel az adott balesetért.[10] Az alperes a kereset elutasítását kérte. Állította, hogy nem áll fenn okozati összefüggés a felperest ért kár és a munkaviszonya között, továbbá vitatta, hogy a baleset neki felróható volt. Állította, hogy a baleset a munkáltató ellenőrzési körén kívül eső okból következett be, annak elhárítása nem volt elvárható tőle. Hivatkozott arra is, hogy a balesetet kizárólag a felperes előre nem látható, elháríthatatlan magatartása okozta. Álláspontja szerint a munkavédelmi előírások betartásáért kizárólag a Kft. volt a felelős. Vitatta a felperes kereseti követelése összegszerűségét is.
Az első- és a másodfokú bíróság határozata
[11] Az elsőfokú bíróság 3 000 000 forint sérelemdíj és késedelmi kamata, 290 640 forint felmondási időre járó távolléti díj és késedelmi kamata, a 2020. október 1-jétől 2021. június 30. közötti időszakra vonatkozó keresetveszteség címén 199 558 forint és késedelmi kamata, 162 000 forint gondozási többletköltség, 205 000 forint háztartási kisegítő többletköltség, 110 000 forint házkörüli kisegítő többletköltség és 4500 forint gyógyszerköltség és ezen összegek után késedelmi kamat, valamint 2021. július 1-től véghatáridő nélkül havi 24 589 forint keresetpótló járadék és 2020. november 13-tól 7500 forint baleseti járadék megfizetésére kötelezte az alperest. Ezt meghaladóan a keresetet elutasította.Megállapította, hogy az alperes jogszerűen szüntette meg a felperes munkaviszonyát, a felmondási időre járó munkabér címén azonban a keresettel egyezően marasztalta az alperest. E rendelkezése fellebbezés hiányában jogerőre emelkedett.
A felperes balesetével összefüggő kereseti kérelmek körében megállapította, hogy a baleset a felperes munkaviszonyával összefüggésben munkavégzés közben következett be, ebből eredően mozgásszervi egészségkárosodása 10%-os, pszichés egészségkárosodása 5%-os munkaképesség-csökkenést eredményezett, amely állapot végállapotnak minősül. Kifejtette, hogy bár felperes már korábban súlyosabb sérülést szenvedett el a kezén, az utóbbi baleset annak hatására ráerősített, hátrányosan befolyásolta a felperes mozgásszervi állapotát. A kárviselés arányát a természetes kórokú és a korábbi balesettel összefüggő, illetve a perbeli balesettel érintett károsodás egymáshoz viszonyított aránya alapján határozta meg 50%-ban. Álláspontja szerint nem terhelhető az alperesre a kár azon része, ami nem állt okozati összefüggésben a konkrét munkahelyi balesettel, mert egy másik, a felperes életútja során felmerült ok következménye.
Megállapította, hogy az alperes nem hivatkozhatott alappal arra, hogy a baleset az ellenőrzési körén kívül következett be, önmagában az a körülmény, hogy az esemény a telephelyén kívül történt, nem eredményezheti a munkáltató mentesülését. A vágóhíd a felperes állandó munkavégzési helye volt, ennek ellenére az ottani munkahelyi kockázatok felmérését az alperes nem végezte el, nem készített kockázatelemzést és nem részesítette munkavédelmi oktatásban a felperest, megsértve ezzel a legelemibb munkavédelmi előírásokat. Megállapította, hogy az alperes a Kft. tekintetében nem minősült egyenrangú félnek, hanem hatóságként járt el, ellenőrizte a vágóhídon a tevékenységet, egyben munkavédelmi hatóság is volt.
A perbeli esetre nem találta alkalmazhatónak az Mt. 166. § (3) bekezdését, mivel a felperes folyamatosan a vágóhídon dolgozott, munkavégzésére nem kirendeléssel került sor az adott helyen. Ugyancsak nem találta alkalmazhatónak a munkavédelemről szóló 1993. évi XCIII. törvény (a továbbiakban: Mvt.) 40. § (2) bekezdését, mivel az alperes és a Kft. közötti kapcsolat nem polgári jogi szerződés alapján állt fenn, megállapította azonban a perbeli baleset kapcsán, hogy sérült az Mvt. 44. § (1) bekezdése, így az alperes megsértette az Mvt. 54. § (7) bekezdés b) pontjában előírt, az egészséget nem veszélyeztető és biztonságos munkavégzés körülményeinek biztosítására vonatkozó kötelezettségét.
Nem találta megállapíthatónak, hogy a balesetet a felperes kizárólagos elháríthatatlan magatartása idézte elő különös tekintettel arra, hogy több munkavédelmi szabályt szegett meg az alperes. A baleset bekövetkeztének lehetősége előre látható volt és módja lett volna az alperesnek tenni ennek elkerülése érdekében. Mivel az alperes a sérülti közrehatásra hivatkozva nem kért kármegosztást, e körben az elsőfokú bíróság nem tett megállapításokat és a felperesnél felmerült vagyoni károkkal összefüggésben a korábbi balesetre figyelemmel 50%-ban találta alaposnak a felperes igényét.
A sérelemdíj vonatkozásában értékelte a felperes korábbi balesetből eredő állapotát, illetve azt, hogy azt a perbeli baleset jelentős mértékben súlyosbította és kihatott az egészségkárosodás mértékére is. Bár a felperes életmódja, életvitele csekély mértékben nehezült meg, ugyanakkor e körülményekkel hosszabb ideig kell együtt élnie, állapotában javulás nem várható. Figyelemmel volt arra is, hogy a felperes korábbi balesetéből eredő csonkolással járó mozgásszervi problémája nem akadályozta a felperest a jobb keze használatában, esztétikai problémát sem okozott, e körülmények a perbeli balesettel álltak összefüggésben. Az életkörülményei hátrányos változására tett felperesi tényállításokat csak részben találta alaposnak, ezért a sérelemdíj mértékét 3 000 000 forintban határozta meg.
[12] A peres felek fellebbezése folytán eljárt másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság ítéletének a felmondás jogellenességével és az elmaradt munkabérrel kapcsolatos rendelkezéseit fellebbezés hiányában nem érintette, a fellebbezett rész vonatkozásában megváltoztatta és a keresetveszteség összegét 399 116 forintra, a gondozási többletköltség összegét 324 000 forintra, a háztartási kisegítő többletköltség összegét 410 000 forintra, a házkörüli kisegítő többletköltségét 220 000 forintra, a gyógyszerköltséget 9000 forintra, a keresetpótló járadék összegét 49 718 forintra, a baleseti járadék összegét 15 000 forintra emelte fel. Megállapította, hogy az elsőfokú bíróság a szükséges bizonyítást lefolytatta, a bizonyítékok okszerű mérlegelésével a Pp. 279. § (1) bekezdésének megsértése nélkül állapította meg a tényállást és a kárviselés aránya kivételével érdemben helyes döntést hozott.
[13] Indokolása szerint alaptalanul hivatkozott az alperes a kártérítési felelősségét megalapozó törvényi feltételek körében az okozati összefüggés hiányára. Megállapította, hogy az Mvt. 2. § (2) bekezdésében rögzített kötelezettség nem mint hatóságot, hanem mint munkáltatót terhelte az alperest. E kötelezettségét megszegte amikor a felperes munkavégzési körülményeit nem ellenőrizte, nem mérte fel az azzal kapcsolatos kockázatokat és nem tett eleget a munkavédelmi oktatási kötelezettségének, amely súlyos jogsértésnek minősül különösen olyan esetben, amikor az alperes hatóságként az előbbiek ellenőrzésére harmadik személyek irányában jogosult. Mindezek alapján megállapította, hogy bár a vágóhidat a Kft. üzemeltette, a felperes folyamatos telephelyen kívüli munkavégzésének ténye nem befolyásolta az alperes kártérítési felelősségét. Alaptalannak találta az alperesnek az Mvt. 40. § (2) bekezdésére való hivatkozását is, figyelemmel arra, hogy bár a vágóhídon a munkavállalók tevékenységének összehangolásáért a Kft. volt felelős, ez önmagában nem jelenti azt, hogy a kár az alperes ellenőrzési körén kívül következett be, illetve hogy nem volt lehetősége a munkakörülmények ellenőrzésére, a megelőző intézkedések, oktatás, kockázatelemzés elkészítésére.
[14] Megállapította, hogy volt olyan munkáltatói szabálytalanság, amely összefüggött a felperes balesetével és a munkavédelmi szakértő által meghatározott közvetlen, illetve közvetett okok együttesen vezettek a baleset bekövetkeztéhez. Az alperes kötelezettsége lett volna, hogy meggyőződjön a munkavállaló munkavégzésének biztonságos feltételeiről, ezt azonban elmulasztotta. Nem találta megállapíthatónak azt sem, hogy a munkavállaló kizárólagos közrehatása eredményezte a balesetet, mivel a munkavállalót ért stresszhelyzet is a munkáltató működési körébe tartozik, esetleges figyelmetlensége nem volt a baleset kizárólagos okozója. Mindez kármegosztást indokolhatott volna, erre azonban az alperes a perben nem hivatkozott.
[15] Megállapította, hogy a felperes korábbi kézsérülése nem okozott jövedelemkiesést, munkáját maradéktalanul el tudta látni, ezért az alperes a perbeli balesetből eredő vagyoni károkért 100%-ban köteles helytállni figyelemmel arra is, hogy az Mt. 176. § (2) bekezdésének alkalmazását az alperes nem indítványozta. Helytállónak ítélte a másodfokú bíróság a sérelemdíj megállapítása körében értékelt körülményeket is.
A felülvizsgálati kérelem és felülvizsgálati ellenkérelem
[16] A jogerős ítélet ellen az alperes terjesztett elő felülvizsgálati kérelmet, amelyben kérte, hogy a Kúria a jogerős ítéletnek a sérelemdíj, a keresetveszteség, a gondozási többletköltség, a háztartási kisegítő többletköltség, a házkörüli kisegítő többletköltség, a gyógyszerköltség és késedelmi kamata, valamint a keresetpótló és baleseti járadék megfizetésére vonatkozó rendelkezését helyezze hatályon kívül, a kereseti kérelmet utasítsa el. Kifogásolta, hogy a felperes a Ptk. 6:528. §-ában rögzített jövedelempótló járadékra tekintettel terjesztette elő igényét, így egyösszegű kifizetésről a bíróságok nem rendelkezhettek volna. Hivatkozott még arra, hogy az Mt. 174. § (1)-(3) bekezdései nem említik a keresetveszteség alapján megítélhető kártérítést.[17] Vitatta az alperes azt is, hogy a baleset bekövetkezte és a felperes kára okozati összefüggésben áll a munkáltató tevékenységével, ennek hiányában pedig a kártérítési felelőssége nem állapítható meg az Mt. 166. § (1) bekezdése alapján. Érvelése szerint a perben beszerzett szakértői vélemény 5.3. fejezete az okozatosság körében foglalt állást, a szakértő két csoportba - a közvetlen és a közvetett tényezőkre - osztotta a baleset bekövetkezésében közreható tényezőket. Közvetlen közreható tényezőknek találta, hogy a felperes a munkahelyi vita miatt feszült idegállapotban volt, a rakodó rámpa csatorna fedele nem volt a helyén, a felperes hátrálva belelépett a csatornavályúba, egyensúlyát vesztette, elesett és megsérült. Álláspontja szerint a szakértő úgy határozta meg a közvetlen tényezőket, hogy kizárólagosan azok okozták a balesetet, azok elmaradása esetén nem következett volna be a baleset, a felsorolt magatartások között pedig nem volt olyan, amelyet a munkáltató tanúsított. Érvelése szerint a szakértő csupán arra a következtetésre jutott, hogy az alperes munkaügyi felügyeleti tevékenysége nem volt hiánytalan, ez azonban nem pótolja az okozatosságot.
[18] Álláspontja szerint az adott esetben alkalmazni kell a Ptk. 1:4. § (1) bekezdését is, ugyanis a felperes megszegte az ebben előírt követelményt, amikor feszült idegállapotban anélkül lépett hátra, hogy hátra nézett volna. Amikor a felperes felment a rámpára, észlelnie kellett, hogy a csatornafedél nyitva van és ennek tudatában kellett volna hátrálnia.
[19] Fenntartotta, hogy az adott esetben nem az alperes munkavédelmi hatósági tevékenységét kellett értékelni. Állította, hogy a Kft. által biztosított munkahellyel összefüggésben mint munkáltatónak nem volt ellenőrzési jogosultsága, nem készíthetett egy másik munkáltató telephelyére kockázatértékelést, a munkavédelmi intézkedésekre sem volt ráhatása. Az adott telephelyen a balesetek elkerülésére vonatkozó intézkedések megtétele nem az ő kötelezettsége volt. Álláspontja szerint az adott esetre alkalmazható az Mvt. 40. § (2) bekezdése és tévesen állapította meg a másodfokú bíróság, hogy az Mvt. 44. §-ában és 55. §-ában foglalt kötelezettségek őt mint munkáltatót terhelték. Állítása szerint az alperes vonatkozásában fennálltak az Mt. 166. § (2) bekezdés a) pontjában foglalt feltételek.
[20] A felperes felülvizsgálati ellenkérelmében kérte, hogy a Kúria a jogerős ítéletet hatályában tartsa fenn. Érvelése szerint az eljárt bíróságok a jogvita eldöntéséhez szükséges tényállást teljeskörűen feltárták, a bizonyítékokat logikusan és okszerűen mérlegelték és jogszerű döntést hoztak. Helyesen értelmezték a Ptk. 6:528. §-át és az Mt. 174. §-át és jogszerűen döntöttek a lejárt járadékkövetelés egyösszegű megítéléséről. Álláspontja szerint az Mt. 166. § (1) bekezdése szerinti valamennyi törvényi feltétel fennállt. Az eljárás során kirendelt szakértő feladata nem az alperes felelősségének és az ellenőrzési körnek, hanem a perbeli baleset mechanizmusának vizsgálata, illetve a munkabalesethez vezető munkavédelmi hiányosságok feltárása volt.
[21] Az Mt. 51. § (2) bekezdése szerint a munkáltató alapvető kötelezettsége az egészséget nem veszélyeztető és biztonságos munkavégzés követelményeinek biztosítása, amit szerinte az alperes elmulasztott, mivel a felperes munkavégzésének megkezdése előtt meg kellett volna vizsgálnia e szempontból a munkavégzés körülményeit, kockázatértékelést kellett volna készítenie, munkavédelmi oktatásban kellett volna részesítenie a felperest. Mindezt elmulasztotta sértve az Mvt. 27. §-át, 28. § (1) bekezdését, 54. § (2) bekezdését és 55. § (1) bekezdését is. Utalt arra, hogy az egységes bírói gyakorlat szerint a munkahelyen történő helyzetváltoztatással, közlekedéssel összefüggésben keletkezett kár a munkaviszonnyal összefüggő károsodásnak minősül. Érvelése szerint a biztonságos munkavégzés biztosításának követelménye az Mvt. 2. § (2) bekezdése alapján a munkáltatót terhelte és nem a munkavédelmi felügyeletet. Egyetértett a jogerős döntésben foglaltakkal, miszerint bár a Kft. volt a vágóhídon a munkavállalók tevékenysége összehangolásáért a felelős, ez azonban nem jelenti azt, hogy a konkrét esetben a kár az alperes ellenőrzési körén kívül következett be és nem volt lehetősége annak elkerülésére. Az Mvt. 40. § (2) bekezdésének rendelkezése a munkavédelmi hatósági eljárás során kiszabott jogkövetkezmények alkalmazása során releváns, de nem azonos az Mt. 166. § (1) bekezdése szerinti felelősséggel.
A Kúria döntése és jogi indokai
[22] Az alperes felülvizsgálati kérelme nem megalapozott.[23] A felülvizsgálat a megelőző eljáráshoz kapcsolódó korlátozottan igénybe vehető rendkívüli perorvoslat, amelynek kizárólag az ügy érdemére kiható jogszabálysértésre, illetve a Kúria közzétett határozatától jogkérdésben való eltérésre hivatkozással van helye. A felülvizsgálat funkciója tehát a kérelmet előterjesztő fél által állított jogsérelem elbírálása és megalapozottsága esetén annak orvoslása. A Kúria kizárólag azt bírálja el, hogy a felülvizsgálati kérelemben előadott okból a megjelölt jogszabályokat megsértette-e a jogerős ítélet.
[24] Az alperes felülvizsgálati kérelmében azt állította, hogy az elsőfokú ítélet sérti az Mt. több rendelkezését. A Pp. 406. § (1) bekezdése szerint a felülvizsgálat tárgya a jogerős ítélet, a Kúriának a másodfokú határozatot kellett felülvizsgálnia a felülvizsgálati kérelemben megjelölt jogsértések vonatkozásában, ezért az elsőfokú ítélet kifogásolt megállapításait nem vizsgálta.
[26] A Kúria a jogerős ítéletet a Pp. 423. § (1) bekezdése alapján, a joghatályosan előterjesztett felülvizsgálati kérelem keretei között az abban konkrétan megjelölt jogszabályok tekintetében vizsgálta a jogerős ítélet jogszabálysértő voltát.
[27] Az alperes bár felülvizsgálati kérelmében azt kérte, hogy a Kúria helyezze hatályon kívül a jogerős ítéletnek a sérelemdíj fizetésére kötelező rendelkezését és a keresetet utasítsa el, e körben megsértett jogszabályhelyet nem jelölt meg és jogi álláspontját nem fejtette ki, így azt a Kúria érdemben nem vizsgálta. Ugyancsak sérelmezte az alperes, hogy a jogerős ítélet sérti a Pp. 279. § (1) bekezdését és a 346. § (4) és (5) bekezdését, erre vonatkozó jogi álláspontját szintén nem fejtette ki, így ez sem képezhette a felülvizsgálat tárgyát.
[28] A felülvizsgálati kérelem állítása szerint a jogerős ítélet sérti az Mt. 166. § (1) bekezdését. E rendelkezés szerint a munkáltató köteles megtéríteni a munkavállalónak a munkaviszonnyal összefüggésben okozott kárát. A munkáltató kártérítési felelőssége objektív, kockázatviselési jellegű, a munkavállaló e körben fokozott védelmet élvez. A munkáltató felelőssége megállapításához alapvetően három konjunktív feltétel együttes fennállta szükséges: a kár keletkezése, a munkaviszony fennállása, továbbá a munkaviszony és a kár közötti összefüggés fennállta, míg további feltétel az, hogy a munkáltató ne tudja kimenteni magát. A munkavállalónak kell bizonyítania a kár keletkezését és annak mértékét, a munkaviszony fennálltát, továbbá a kár és a munkaviszony közötti okozati összefüggést, míg amennyiben a munkáltató kimentésre hivatkozik, a kimentési ok bizonyítása az ő feladata.
[29] Az alperes azt állította, hogy a baleset bekövetkezése és a felperes kára nem áll okozati összefüggésben az ő tevékenységével, mulasztásával. Az Mt. 166. § (1) bekezdésében rögzített feltételek fennállta szempontjából azonban nem ennek volt jelentősége a fentebb kifejtettek szerint. A perben nem volt vitatott, hogy a felperes munkaviszonyban állt az alperessel és kára keletkezett. Ez a kár munkavégzés közben érte őt, munkaköri kötelezettségét látta el, amikor figyelmeztette munkatársát a dohányzási tilalomra. Az Mt. 166. § (1) bekezdésében megkívánt három konjunktív feltétel tehát megvalósult. Mivel a munkáltató felelőssége objektív, nem feltétele a kártérítési felelőssége megállapíthatóságának az, hogy vétkes magatartást vagy mulasztást tanúsítson.
[30] A felperes igazolta, hogy a munkáltató kártérítési felelőssége fennáll, ami alóli kimentésnek csak szűk körben, az Mt. 166. § (2) bekezdésében rögzített körülmények megléte esetén van helye. Az Mt. 166. § (2) bekezdés a) pontja szerint a munkáltatónak három feltétel együttes fennálltát kell bizonyítania: a kárt az ellenőrzési körén kívül álló körülmény okozta, ezzel a körülménnyel nem kellett számolnia, és nem volt elvárható, hogy a károkozó körülmény bekövetkezését elkerülje vagy a kárt elhárítsa.
Mindebből következik, hogy ha a kár a munkáltató ellenőrzési körén belül eső körülmény miatt következett be, a munkáltató a kártérítési felelősség alól csak akkor mentesülhet, ha bizonyítja, hogy a kárt kizárólag a munkavállaló elháríthatatlan magatartása okozta [Mt. 166. § (2) bekezdés b) pont].
[31] Az alperes a felülvizsgálati kérelmében elsősorban azért vitatta, hogy a kár az ellenőrzési körén belül keletkezett, mert az nem a telephelyén következett be. Önmagában a munkáltató telephelyén kívül végzett munka vagy szolgáltatás ellátása nem eredményezi a kár ellenőrzési körén kívüli bekövetkeztét. Általában a munkáltató ellenőrzési körébe tartozik a telephelyen kívül végzett munka kijelölt, körülhatárolt helyszíne [Kúria Mfv.I.10.362/2015/7.].
[32] A bírói gyakorlat szerint ellenőrzési kör alatt kell érteni minden olyan objektív tényt és körülményt, amely alakítására a munkáltatónak lehetősége van. [Kúria Mfv.I.10.372/2017/3.]. A perbeli esetben a munkáltatónak nemcsak lehetősége, de az Mt. 51. § (4) bekezdése szerint kötelezettsége is volt az egészséget nem veszélyeztető és biztonságos munkavégzés körülményeit biztosítani, azonban e kötelezettségének nem tett eleget. Megsértette az Mvt. 44.-45. §-ában, illetve 55. §-ában foglalt kötelezettségét, mivel nem kezdeményezte a leesés, botlás elleni védelem kialakítását, munkavédelmi oktatás keretében nem hívta fel a felperes figyelmét a veszélyeztető munkakörülményekre, nem ellenőrizte a munkavégzés helyét, nem azonosította be a baleseti veszélyforrásokat és nem készített kockázatelemzést. E körülmények alakítására a munkáltatónak lehetősége lett volna a munkavégzés körülhatárolt helyszínén, a kár az ellenőrzési körén belül következett be, ezért az Mt.-ben előírt további feltételek fennálltát (a körülménnyel nem kellett számolnia, nem elvárható, hogy a károkozó körülmény bekövetkezését elkerülje vagy a kárt elhárítsa) nem kellett vizsgálni.
[33] Megalapozatlanul állította az alperes, hogy a jogerős ítélet sérti az Mvt. 40. § (2) bekezdését, mivel a kifogásolt intézkedések megtételére nem volt lehetősége, illetve a munkák összehangolását a Kft-nek kellett volna elvégeznie. Az Mvt. 40. § (1) bekezdése általános célként jelöli meg a veszélyhelyzetek munkahelyi kizárásnak kötelezettségét, a (2) bekezdés pedig e fő cél érdekében a több munkáltató által működtetett munkavégzési helyen írja elő a munkavégzés összehangolásának kötelezettségét. Az EBH 2004.1151. számon közzétett eseti döntés szerint az Mvt. 40. § (2) bekezdésének rendelkezései nem érintik a munkáltatónak a Munka Törvénykönyvéről szóló 1992. évi XXII. törvény (a továbbiakban: régi Mt.) 102. § (1) és (2) bekezdésében rögzített, a munkáltatónak az egészséges és biztonságos munkavégzés feltételeinek biztosításával kapcsolatos kötelezettségét, továbbá az Mvt. 54. § (5) bekezdésének b) pontjában lévő kötelezettségeit. Ennek megfelelően, ha a több munkáltató által működtetett munkavégzési helyen az összehangolt munkavégzést előíró szabály kötelezettje harmadik személy, önmagában ez a tény nem mentesíti az egyes munkáltatókat a munkavégzés körülményeinek ellenőrzése, a megelőző intézkedések megtétele és a biztonságos munkavégzéshez szükséges oktatás biztosításának kötelezettsége alól. Bár a vágóhídon a munkavállalók tevékenységének összehangolásáért a Kft. volt felelős, az alperes munkáltatónak meg kellett volna tartania az Mvt. rá nézve is kötelező fenti rendelkezéseit. Ennek megfelelően az alperes nem mentesülhet a Mvt. 40. § (2) bekezdésére hivatkozva a kártérítési felelőssége alól.
[34] Megalapozatlanul állította az alperes felülvizsgálati érvelésében azt is, hogy a felperes megszegte a Ptk. 1:4. § (1) bekezdésében rögzített azon szabályt, hogy a polgári jogi viszonyokban úgy kell eljárni, ahogy az adott helyzetben általában elvárható. Érvelése szerint amennyiben a felperes kellő gondossággal járt volna el, feszült idegállapotban nem kezdett volna hátrafelé menni, illetve hátrálás esetén az elindulás előtt hátra nézett volna. A peres felek között nem polgári jogi jogviszony, hanem munkaviszony állt fenn és e jogviszonyban a Ptk. 1:4. § (1) bekezdése nem alkalmazható. Ugyanakkor helytállóan jutott a másodfokú bíróság arra a következtetésre, hogy a perben nem bizonyította az alperes, hogy a balesetet a munkavállaló kizárólagos és elháríthatatlan közrehatása okozta. Mindezt kizárja az is, hogy az alperes bizonyítottan több munkavédelmi szabályt megszegett. A munkavállalót ért stresszhelyzet is a munkáltató működési körébe tartozik és a munkavállaló figyelmetlensége nem jelenti azt, hogy ez volt a baleset kizárólagos oka, így az alperes ezzel kapcsolatos érvelése nem eredményezhette a munkáltató kártérítési felelősség alóli mentesülését. A munkavállaló balesetben való vétkes közrehatása a kármegosztást indokolhatta volna [Mt. 167. § (2) bekezdés], ilyen kérelmet azonban az alperes nem terjesztett elő a perben, így ennek vizsgálata indokolatlan volt.
[35] Helytállóan állapította meg a másodfokú bíróság azt is, hogy mivel a felperesnek a korábbi sérüléséből adódóan nem volt jövedelemcsökkenése és a munkakörét a korábbi balesetéből eredő sérülés ellenére el tudta látni, ezért az alperes a perbeli balesetből eredő vagyoni károkért 100%-ban helytállni köteles, figyelemmel arra is, hogy az alperes kármegosztásra nem hivatkozott.
[36] Az Mt. 177. §-a szerint alkalmazandó Ptk. 6:528. §-a szerint jogszerűen rendelkezett a másodfokú bíróság az alperest terhelő jövedelempótló járadék fizetési kötelezettségről. Alaptalanul sérelmezte az alperes, hogy a már lejárt járadékok kifizetéséről egyösszegű kártérítés címén rendelkezett a bíróság. A munkaügyi perekben is alkalmazandó Ptk. 6:532. §-a szerint a kártérítés a károsodás bekövetkezésekor nyomban esedékes. A felperes káreset utáni jövedelemkiesése nemcsak a jogerős ítélet megszületését követően merült fel, hanem már az előtt is ilyen károsodást szenvedett a munkavállaló, így a már lejárt járadék összegről jogszerűen döntöttek az eljárt bíróságok és kötelezték az alperest annak egyösszegű kifizetésére.
[37] A Kúria a jogerős ítéletet a Pp. 424. § (1) bekezdése szerint hatályában fenntartotta, mivel az megfelelt a felülvizsgálat tárgyává tett és érdemben vizsgálható jogszabályoknak.
(Kúria Mfv.V.10.099/2024/8.)