adozona.hu
ÍH 2025.32
ÍH 2025.32
MUNKAVISZONY AZONALI HATÁLYÚ FELMONDÁSA I. Az azonnali hatályú felmondásnak is meg kell, felelnie a világosság, a valósság és az okszerűség követelményének. Vita esetén az indokok valósságát és okszerűségét a nyilatkozattevő félnek kell bizonyítania, azonban a felmondásban megjelölt indokok utóbb nem bővíthetők. II. Az együttműködési kötelezettségből következik a felek tájékoztatási kötelezettsége, amely főképpen a jogviszony teljesítése szempontjából lényeges adatokkal, körülményekkel kapcsolatban terheli
Kiválasztott időállapot:
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
A felperes 2022. szeptember 12-től állt az alperes alkalmazásában pénzügyi ügyintéző munkakörben, határozatlan idejű munkaviszonyban, napi 6 órás részmunkaidőben. Személyi alapbére havi bruttó 210 000 forint volt.
A felperest háziorvosa 2022. október 10-től keresőképtelen állományba vette műtéti beavatkozást igénylő hasfali sérv miatt, amely időponttól kezdődően keresőképtelensége folyamatosan fennállt.
A felperes távollétével és keresőképtelenségével kapcsolatosan 2022. október 10. és 2022...
ÍH 2025.32 MUNKAVISZONY AZONALI HATÁLYÚ FELMONDÁSA
I. Az azonnali hatályú felmondásnak is meg kell, felelnie a világosság, a valósság és az okszerűség követelményének. Vita esetén az indokok valósságát és okszerűségét a nyilatkozattevő félnek kell bizonyítania, azonban a felmondásban megjelölt indokok utóbb nem bővíthetők.
II. Az együttműködési kötelezettségből következik a felek tájékoztatási kötelezettsége, amely főképpen a jogviszony teljesítése szempontjából lényeges adatokkal, körülményekkel kapcsolatban terheli őket.
III. A munkáltató által korábban közölt rendes felmondás, és a munkavállaló munkavégzési kötelezettség alóli mentesítése esetén a munkáltató működésére a tájékoztatási kötelezettség elmulasztása a munkavállaló keresőképessé válásáról kihatással nem lehet. [2012. évi I. törvény (Mt.) 78. §, 64. §, 52. §, 6. § (2), (4) bekezdés]
A felperes 2022. szeptember 12-től állt az alperes alkalmazásában pénzügyi ügyintéző munkakörben, határozatlan idejű munkaviszonyban, napi 6 órás részmunkaidőben. Személyi alapbére havi bruttó 210 000 forint volt.A felperest háziorvosa 2022. október 10-től keresőképtelen állományba vette műtéti beavatkozást igénylő hasfali sérv miatt, amely időponttól kezdődően keresőképtelensége folyamatosan fennállt.
A felperes távollétével és keresőképtelenségével kapcsolatosan 2022. október 10. és 2022. december 12. között e-mailben tartotta a kapcsolatot az alperessel. A háziorvosa által havonta kiállított keresőképtelenségről szóló igazolásokat pedig postai úton küldte meg az alperes székhelyére a 2023. március 31-ig terjedő időszakokra vonatkozóan.
Az alperes a felperes munkaviszonyát a 2023. január 31-én kelt és a felperessel 2023. február 13-án közölt rendes felmondással, a keresőképtelenség megszűnését követő naptól kezdődő 30 nap felmondási idővel megszüntette, egyben a felmondási időre a felperest a munkavégzés alól mentesítette.
Az alperes az ugyancsak 2023. január 31-én kelt és a felperesnek 2023. február 13-án kézbesített ügyvédi felszólító levélben, egy napos határidővel, írásban történő nyilatkozattételre hívta fel a felperest arról, hogy a keresőképtelensége meddig áll fenn. Tájékoztatta egyidejűleg, hogy a munkaviszonya felmondásra került és keresőképtelenségének felülvizsgálatát kezdeményezte.
A felperes a felhívásra nem válaszolt, de annak kézhezvételét röviddel megelőzően, 2023. február 10-én postázta a február hónapra szóló és a folyamatos keresőképtelenséget is tanúsító orvosi igazolást az alperes részére.
Az alperes - a tájékoztatásban foglaltaknak megfelelően - 2023. február 1-jén kezdeményezte a felperes keresőképtelensége indokoltságának felülvizsgálatát. A felülvizsgáló orvos 2023. február 8-i véleményében a felperes 2022. október 10. napján kezdődött és adott időpontban is tartó keresőképtelenségét orvos-szakmai szempontból indokoltnak tartotta.
Az alperes az ellenőrző véleménnyel szemben 2023. február 17-én orvosi felülvizsgálatot kezdeményezett.
Az alperes a felülvizsgálat eredményének bevárása nélkül a 2023. március 7-én kelt és a felperessel 2023. március 21-én közölt levélben ismételten felszólította a felperest, hogy egy napon belül nyilatkozzon, hogy keresőképtelensége meddig áll fenn.
A felperes a felhívást közvetlenül követően, 2023. március 22-én külön szöveges tájékoztatás nélkül megküldte a munkáltatónak a 2023. március hónapra szóló, még mindig folyamatos keresőképtelenséget tanúsító orvosi igazolást.
Az alperes a 2023. április 3-án kelt és a felperessel 2023. április 19-én közölt azonnali hatályú felmondással a felperes munkaviszonyát a munka törvénykönyvéről szóló 2012. évi I. törvény (a továbbiakban: Mt.) 78. § (1) bekezdés a) pontjára hivatkozással megszüntette. Indokolásában kifejtette, hogy a felperes az Mt. 6. § (2) és (4) bekezdésében szabályozott tájékoztatási és együttműködési, valamint az Mt. 52. § (1) bekezdés a) pontjában meghatározott munkavégzési kötelezettségét szándékosan, súlyosan megszegte. Kitért arra, hogy többször felszólította, hogy írásban nyilatkozzon arról, hogy keresőképtelensége előreláthatólag meddig áll fenn, amely felhívásokra a felperes nem válaszolt, azokat teljes mértékben, szándékosan figyelmen kívül hagyta. A munkavállaló keresőképtelenségét 2023. március 31-ig igazolta, az április 3-i munkanapon nem jelent meg a munkáltatónál rendelkezésre állás és munkavégzés céljából, távolmaradását sem szóban, sem írásban nem igazolta, így igazolatlanul maradt távol a munkavégzéstől. Utalt arra, hogy a munkavállaló kötelezettsége a munkáltatót tájékoztatni arról, hogy meddig áll fenn a keresőképtelen állapota, mert a munkáltatónak a munka szervezése körében erre az információra szüksége van.
Az ellenőrző véleménnyel szembeni felülvizsgálat tárgyában eljáró Békés Vármegyei Kormányhivatal 2023. május 10. napján kelt szakvéleményében megállapította, hogy a felperes keresőképtelensége 2022. október 10-től véleményezhető, ezen időponttól táppénzes állományban van korábbi epeműtét hegében kialakult hasfali sérv miatt, amelyet megműtöttek, szövődménnyel gyógyult, emiatt hosszas követése vált szükségessé. 2023. március 10-én közlekedési balesetben sérült, bordatörést, koponya zúzódást szenvedett. További keresőképtelen állományban tartása véleményezhető, a Cs. Vármegyei Kormányhivatal által 2023. február 9-én kiállított táppénz lejárati értesítő alapján, 2023. szeptember 8-ig jogosult táppénzre.
A felperes 2024. január végétől 62 000 forint rokkantsági ellátásban részesül.
Felperes keresetében kérte, hogy a bíróság kötelezze az alperest 587 915 forint kártérítés, ezen összegnek 2023. augusztus 19-től számított törvényes mértékű késedelmi kamata, továbbá 600 000 forint sérelemdíj megfizetésére.
Az érvényesíteni kívánt jog körében hivatkozott az Mt. 82. § (1) és (2) bekezdés, valamint a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény (továbbiakban: Ptk.) 2:42. §, 2:43. § a) és d) pontjai, valamint a 2:52. § rendelkezéseire.
Álláspontja szerint az alperes a munkaviszonyát jogellenesen szüntette meg, az azonnali hatályú felmondásban foglalt indokolás valótlan, mert nem szegte meg a munkáltató felé fennálló tájékoztatási és együttműködési kötelezettségét. 2022 októbere és 2023. április 19. között nem változtatott azon a gyakorlaton, hogy minden hónapban postai úton küldte meg a munkáltató számára a szükséges orvosi iratokat, ezt az alperes nem kifogásolt.
A megküldött dokumentumok alapján megállapítható, hogy betegállománya folyamatos, amely a jövőre nézve is irányadó, így nem felel meg a valóságnak, hogy nem reagált az alperes felhívására.
Az első nyilatkozatkérést megelőzően 2023. január 19-én küldte meg háziorvosa igazolását arról, hogy keresőképtelensége továbbra is folyamatos. Az alperes 2023. február 9-én töltötte le az általa kért soron kívüli megyei főorvosi felülvizsgálat eredményét, amelyből szintén értesült a felperes betegségéről és a keresőképtelenség indokoltságáról. Az alperes első felhívását 2023. február 13-án vette kézhez, ezt megelőzően 2023. február 10-én küldte meg háziorvosának igazolását, amely szerint keresőképtelensége továbbra is folyamatos. Az ismételt felszólításra pedig álláspontja szerint a 2023. március 22-én megküldött keresőképtelenséget igazoló dokumentummal válaszolt, amelyből az alperes tudomást szerzett arról, hogy táppénzes állománya továbbra is folyamatos, egészségügyi okból keresőképtelen, ezért megalapozatlan az a hivatkozás, hogy nem tudta, hogy 2023. áprilisának első munkanapján miért nem jelent meg munkavégzés céljából. Keresőképtelenségére tekintettel rendelkezésre állási és munkavégzési kötelezettség nem terhelte, így kötelezettségszegést sem valósított meg.
A sérelemdíj iránti igénnyel összefüggésben hivatkozott arra, hogy az alperes megsértette emberi méltóságát, a jóhírnévhez, valamint egészséghez fűződő nevesített személyiségi jogait.
Az alperes írásbeli ellenkérelme a kereset elutasítására, a felperes perköltségben történő marasztalására irányult. A kereseti kérelmeket jogalapjában, míg a sérelemdíj iránti követelést összegszerűségében is vitatta.
Álláspontja szerint jogszerűen élt az azonnali hatályú felmondás jogával, annak indokolása valós, hiszen a felperes az alperes írásbeli felszólítására nem válaszolt, a tájékoztatási kötelezettség teljesítése alól önmagában a keresőképtelenségre vonatkozó igazolás megküldése nem mentesíti, hiszen a tájékoztatásnak meg kell előznie a táppénzes igazolást.
A felperes csupán a táppénzes papírjait küldte meg, amellyel azt igazolta, hogy 2023. március 31-ig keresőképtelen volt, április 3-án azonban sem írásban, sem szóban nem jelezte a korábbi felhívások ellenére, hogy miért nem jelenik meg az alperesnél munkavégzés céljából.
A sérelemdíj iránti követeléssel összefüggésben vitatta a személyiségi jogsértés tényét mindhárom nevesített személyiségi jog vonatkozásában.
Az elsőfokú bíróság ítéletében kötelezte az alperest, hogy 15 napon belül fizessen meg a felperesnek 587 915 forint elmaradt táppénzt, mint kártérítést, és ezen összegnek 2023. április 19-től a kifizetés napjáig járó késedelmi kamatát. Ezt meghaladóan a keresetet elutasította.
Elsődlegesen vizsgálta az azonnali hatályú felmondás Mt. 78. § (1) bekezdés a) pontjában szabályozott konjunktív feltételeinek fennálltát. E körben azt, hogy a felperes valóban elkövette-e a munkáltatója által terhére rótt kötelezettségszegéseket, és ha igen, azzal az azonnali hatályú felmondás konjunktív feltételeit megvalósította-e.
A felperes terhére rótt kötelezettségszegések közül az Mt. 52. § (1) bekezdés a) és b) pontjában előírt munkavégzési és rendelkezésre állási kötelezettség kapcsán arra az álláspontra jutott, hogy az a felperes vonatkozásában nem állapítható meg, tekintettel arra, hogy a felperes az alperes által sem vitatottan 2022. október 10-től folyamatosan, így 2023. április 3-án is keresőképtelen állapotban volt, amelyre figyelemmel mentesült a munkavégzési kötelezettség alól [Mt. 55. § (1) bekezdés]. Rámutatott, hogy a keresőképtelenség ténye objektív körülmény akkor is, ha erről a munkáltató igazolással nem rendelkezett, figyelemmel arra is, hogy az azonnali hatályú felmondás kiadásának időpontjában az április hónapra vonatkozó keresőképtelenségi igazolások háziorvos által történő kiállítására még nem került sor. Utalt továbbá arra is, hogy az alperes a felperes munkaviszonyát 2023. február 13-án közölt rendes felmondással, a keresőképtelenség megszűnését követő naptól kezdődő 30 nap felmondási idővel megszüntette, a felmondási időre mentesítette a munkavégzési kötelezettség alól. Erre tekintettel a felperest keresőképessé válása esetén sem terhelte munkavégzési kötelezettség. Ilyen keresőképessé nyilvánításról szóló orvosi igazolással az alperes az azonnali hatályú felmondás kiadásáig nem rendelkezett, a felperes folyamatosan küldte számára a keresőképtelenségéről szóló orvosi igazolásokat, így az alperes előtt ismert volt a felperes távollétének oka, ezért indokolatlan és jogellenes volt a munkáltató azonnali hatályú jogviszony megszüntető intézkedése a rendelkezésre állási és munkavégzési kötelezettség elmulasztása miatt.
A keresőképtelenségről szóló tájékoztatás vonatkozásában az Mt. 6. § (4) bekezdésének, valamint a 6. § (2) bekezdésének rendelkezéseit vizsgálva arra a megállapításra jutott, hogy a felperes köteles volt az alperest tájékoztatni a keresőképtelenségről, annak előrelátható időtartamáról és munkába állásának várható időpontjáról. Tényként állapította meg továbbá azt is, hogy a felperes nem jelezte az alperesnek, hogy pontosan mikor várható a munkába állása, illetőleg meddig fog tartani a keresőképtelen állapota. Álláspontja szerint azzal, hogy a felperes az alperes kifejezett felhívására nem válaszolt, az együttműködési kötelezettségét megszegte ugyan, ez a kötelezettségszegés azonban sem szándékosnak, sem súlyosan gondatlannak, sem pedig jelentős mértékűnek nem tekinthető, így az azonnali hatályú felmondásra nem adhatott alapot. A felperes az alperest 2022. október 10. napjától folyamatosan tájékoztatta egészségi állapotáról, 2022 decemberéig e-mailben, azt követően pedig a keresőképtelenségi igazolások folyamatos határidőben történő megküldésével. Ezen igazolásokból az alperes tudomást szerzett a felperes folyamatos keresőképtelenségéről és arról is, hogy ez a tény bizonytalan ideig fenn fog állni. Az általa kezdeményezett orvosi felülvizsgálat alapján tudomással bírt arról, hogy a felperes keresőképtelensége orvos szakmai szempontból indokolt, amelyre tekintettel a felperes megalapozottan lehetett abban a hiszemben, hogy állapotáról a keresőképtelenségi igazolások folyamatos megküldésével adott tájékoztatás elegendő az alperes tájékoztatására, illetőleg a felperes távollétének igazolására.
Kitért arra is, hogy az együttműködési kötelezettség nemcsak a felperest, hanem az alperest is terhelte, hosszabb idejű keresőképtelenség esetén a munkáltatótól is fokozottabb együttműködés várható el. Amennyiben a csatolt igazolásokat nem találta megfelelőnek, erről a felperest tájékoztatnia kellett volna és felhívni őt a számára megfelelő tájékoztatásra. Az alperes által a felhívás teljesítésére biztosított határidőt sem tekintette észszerűnek, továbbá elvárhatónak tartotta volna azt is, hogy bevárja az általa kezdeményezett orvosi felülvizsgálat eredményét a munkaviszony megszüntetése előtt.
A lefolytatott bizonyítási eljárás eredményképpen megállapította, hogy az alperes a felperes munkaviszonyát jogellenesen szüntette meg és a munkaviszony jogellenes megszüntetésének jogkövetkezményeit alkalmazva az Mt. 82. § (1) bekezdése alapján marasztalta az alperest.
A sérelemdíj iránt előterjesztett kereseti kérelmeket azért nem ítélte alaposnak, mert nem látta megállapíthatónak egyik felperes által nevesített személyiségi jogsérelem megvalósulását sem.
Az elsőfokú bíróság ítéletével szemben az alperes terjesztett elő fellebbezést, az elsőfokú bíróság ítéletének megváltoztatása, a felperes keresetének elutasítása érdekében.
Álláspontja szerint az elsőfokú bíróság tévesen értékelte, hogy a felperes együttműködési kötelezettségének megszegése nem minősül olyan jelentős mértékűnek, amely az azonnali hatályú felmondásra alapot adhatna. Rámutatott, hogy a munkavállalónak a távollétével kapcsolatos adatokról a munkáltatót tájékoztatnia kell, különösen ha erre felhívást kap. Ezen tájékoztatásnak nem felel meg a keresőképtelenséget igazoló orvosi dokumentum, hiszen az egy már lezárt időszakot takar, a felperes felhívása azonban a jövőbeni információk szolgáltatására irányult. A felperes tárgyalási meghallgatásából idézve rámutatott arra, hogy a válaszadást hol a keresőképtelenségi igazolás megküldésének elegendő mivoltával, hol pedig arra hivatkozással nem teljesítette, hogy nem tudott volna konkrét időpontot mondani.
Álláspontja szerint tévedett az elsőfokú bíróság, amikor az alperes által megadott határidőt a tájékoztatásra nem tartotta észszerűnek, e körben utalt arra, hogy az utasításadási jogkör keretében a munkáltató saját maga határozza meg a határidőket, a soron kívüli, azonnali vagy akár napokban megállapított határidő alapján történő felhívás általános gyakorlatnak minősül.
Hivatkozott arra, hogy a felperes részéről az is válasz lett volna, hogy nem tud tájékoztatást nyújtani, azonban munkavállalóként nem dönthet arról, hogy végrehajt-e egy feladatot vagy sem.
Az egy napos határidőt a felperes nem kifogásolta, más alkalmakkor, amikor a felperes érdeke azt megkívánta, be is tartotta. A tájékoztatási kötelezettség a keresőképtelenség idején is fennáll, különösen, ha erre a munkáltató írásban többször felszólítja.
A felperest terhelő tájékoztatási kötelezettség szándékos elmulasztásának alátámasztása érdekében hivatkozott arra, hogy e kötelezettségének a 2023 januárjában munkakörének ellátására alkalmatlanná nyilvánítása és a 2023 tavaszán elszenvedett balesete tekintetében sem tett eleget, annak ellenére, hogy a rendes felmondás kézhezvételét követően munkát keresett, tehát már tudomással rendelkezett a keresőképtelensége várható időtartamáról. Egyebekben a felperes által tanúsított rosszhiszemű magatartást az alperessel szemben indított hatósági eljárások is alátámasztják.
Az alperest terhelő együttműködési kötelezettség körében kifejtett elsőfokú bírósági indokolás kapcsán rámutatott, hogy éppen amiatt került sor az írásbeli felhívások kiadására, hogy a felperes részéről történő tájékoztatást (a tájékoztatás elmaradása okán) nem tartotta elegendőnek, ezzel a maga részéről teljes körűen eleget tett az együttműködési kötelezettségének.
Az együttműködési kötelezettséget azért tartja kiemelkedően jelentősnek, mert a munkáltatónak a vállalkozás működése során a pénzügyi tervezés, a munka biztosítása, az erőforrások megszervezése is feladata, amelyre a felperes részéről a tájékoztatás elmulasztása különös kihatással volt, így a felperes kötelezettségszegése jelentős súllyal bír.
Mindezek alapján összességében megállapíthatónak látta, hogy a felperes többször szándékosan nem vette fel a kapcsolatot, a táppénzes dokumentumok megküldésével csupán a távollétét igazolta az adott időszakra vonatkozóan, ami azonban nem a felhívásban foglaltak teljesítése volt.
Hivatkozott továbbá arra is, hogy az elsőfokú ítélet fellebbezéssel érintett rendelkezése rossz üzenetet közvetít a munkavállalók felé, mert felhatalmazást kapnak arra, hogy a munkáltató felhívásának ne tegyen eleget, utasításainak figyelmen kívül hagyásával pedig hátrányuk nem származik. Ez pedig a munkáltató működését indokolatlanul, rendkívüli módon elnehezíti, kiüresítve az utasítási, felhívási jogkört és az anyagi költséggel járó tervezést akadályozza.
Sérelmezte az elsőfokú bíróság ítéletének a munkavégzés, illetve rendelkezésre állási kötelezettség hiányával kapcsolatos megállapítását is. E körben arra hivatkozott, az elsőfokú bíróság tévesen állapította meg, hogy a felperes - a keresőképességét megállapító igazolás hiányában - nem volt köteles a munkáltatónál munkavégzés céljából megjelenni.
Előadta továbbá, hogy az azonnali hatályú felmondást követően kiállított április hónapra vonatkozó keresőképtelenséget igazoló dokumentumokat a felperes nem az alperesnek, hanem az egészségbiztosítónak küldte meg, és az továbbította azokat az alperes felé. A felperes a keresőképtelensége idejét csak március 31-ig igazolta, április hónapban a munkáltató felé igazolást nem nyújtott be, így távolmaradását április hónapban nem igazolta.
A felperes fellebbezési ellenkérelme az elsőfokú bíróság ítéletének helybenhagyására irányult. A fellebbezésben hivatkozottak kapcsán rámutatott, hogy a április 3-án orvosilag igazoltan keresőképtelen állapotban volt, ezért nem volt köteles munkavégzés céljából az alperesnél megjelenni, amely a 2023. február 13-án közölt felmondásban fogalt munkavégzés alóli mentesítésre figyelemmel egyébként sem volt kötelezettsége.
A háziorvos által havonta kiállított keresőképtelenségről szóló igazolásokat folyamatosan, postai úton megküldte az alperesnek, amelyet az huzamosabb időn keresztül nem kifogásolt. Az alperesnek ezek alapján számítania kellett arra, hogy a következő, április hónapra vonatkozó orvosi igazolást a felperes a hónap során az igazolás kiállítását követően meg fogja küldeni számára. Sem a perben, sem azt megelőzően nem igazolta, hogy a korábbi gyakorlatot az igazolások megküldése kapcsán miért nem találta megfelelőnek.
Az egy napos határidővel adott felhívások vonatkozásában rámutatott, hogy a rendes felmondás alapján a felperes nem számolhatott azzal, hogy az alperesnél bármikor is munkát fog végezni. Maga a felmondás ténye teszi a munkavállaló kötelezettségszegését súlytalanná, ahogy azt az elsőfokú bíróság ítélete is megállapította.
Egyebekben hivatkozott arra, hogy az alperest a táppénzen lévő munkavállaló után semmiféle kötelezettség nem terhelte, így a kiadások pénzügyi tervezhetőségére történő alperesi hivatkozás alaptalannak minősül.
A fellebbezés alaptalan.
Az alperes fellebbezésében előadottakra figyelemmel az ítélőtábla rögzíteni kívánja, hogy az Mt. 64. § (1)-(2) bekezdések értelmében az azonnali hatályú felmondás indokolására is irányadóak a munkaviszonyt megszüntető jognyilatkozat indokolásával szemben támasztott követelmények. Ez alapján az azonnali hatályú felmondás is meg kell, hogy feleljen a világosság, a valósságosság és az okszerűség követelményének. Utóbbi akkor teljesül, ha az azonnali hatályú felmondás az Mt. 78. § (1) bekezdésében meghatározott feltételeknek megfelelő indokot tartalmaz. Vita esetén az indokok valósságát és okszerűségét a nyilatkozattevő félnek kell bizonyítania, azonban a felmondásban megjelölt indokok utóbb nem bővíthetők.
Az előbbiek miatt az ítélőtábla kizárólag a felmondásban szereplő indokokat vizsgálhatta, így az alperes fellebbezésében hivatkozott további körülmények - mint a munkakör ellátására alkalmatlan minősítés, a 2023-ban elszenvedett baleset, a keresőképtelenség várható időtartama kapcsán a tájékoztatási kötelezettség elmaradása, vagy a különböző hatósági eljárások kezdeményezése - nem voltak vizsgálhatóak vagy értékelhetőek a fellebbezés elbírálása során még abból a szempontból sem, hogy alátámasztják-e a felperes mulasztásának szándékosságát.
Helyesen rögzítette az elsőfokú bíróság ítéletében, hogy az alperes az azonnali hatályú felmondásában két különböző kötelezettségszegést rótt a felperes terhére.
Helyesen mutatott rá az elsőfokú bíróság indokolásában arra is, hogy az Mt. 78. § (1) bekezdés a) pontjára alapított azonnali hatályú felmondás jogellenességének megállapítása iránt előterjesztett kereseti kérelem vonatkozásában a bíróságnak azt kell vizsgálnia, hogy a törvényben meghatározott konjunktív feltételek fennállnak-e. Valamely feltétel hiánya már önmagában jogellenessé teszi a munkáltató intézkedését.
A fellebbezésre figyelemmel tehát az ítélőtáblának azt kellett vizsgálnia, hogy egyrészt a felperest 2023. március 31-én terhelte-e munkavégzési, rendelkezésre állási kötelezettség, másrészt a felperes magatartása, amellyel a 2023. február 13-án és a 2023. március 21-én átvett nyilatkozattételre felhívó munkáltatói intézkedéseknek nem tett eleget és a keresőképtelensége várható időtartamáról a munkáltatót külön nem tájékoztatta, a munkaviszonyból származó lényeges kötelezettség szándékos vagy súlyos gondatlansággal történő jelentős mértékű megszegésének minősül-e.
A felperes terhére rótt Mt. 52. § (1) bekezdés a) és b) pontjai szerinti munkavégzési és rendelkezésre állási kötelezettségek megszegése kapcsán az ítélőtábla osztja az elsőfokú bíróság e körben elfoglalt álláspontját, annak kifejtett indokaival is egyetért. Ezen kötelezettségek megszegése kapcsán nem annak van jelentősége, hogy az alperes előtt ismert volt-e a felperes távollétének oka, hanem annak, hogy igazolt keresőképtelensége okán 2023. április 3-án munkavégzési és rendelkezésre állási kötelezettség nem terhelte. Ezzel ellentétes tényállítást az alperes nem tett és ilyet a perben rendelkezésre álló bizonyítékok sem támasztottak alá, így a felperes ezen kötelezettségszegései nem állapíthatók meg. Mindezek mellett a felperest még keresőképessé nyilvánítása esetén sem terhelték a fenti kötelezettségek, hiszen a rendes felmondásban az alperes mentesítette őt a munkavégzési kötelezettség alól.
Az együttműködési és tájékoztatási kötelezettségek megszegése kapcsán helytálló az azonnali hatályú felmondás indoka annyiban, hogy a felperes egyik írásbeli felszólításban foglalt felhívásnak sem tett oly módon eleget, hogy a keresőképtelenségének várható időtartamáról tájékoztatta volna a munkáltatót, ugyanakkor a rendelkezésre álló iratokból az is megállapítható, hogy az alperes tudomással bírt arról, hogy a felperes folyamatosan keresőképtelen állományban van. Az ezt alátámasztó igazolásokat a felperes haladéktalanul eljuttatta az alpereshez, az azonnali hatályú felmondás kiadásáig a felperes folyamatosan, a megfelelő orvosi dokumentumokkal végig igazolta, hogy keresőképtelen volt. Az Mt. 6. § (2) bekezdésében rögzített együttműködési kötelezettségből következik a felek tájékoztatási kötelezettsége [Mt. 6. § (4) bekezdés], amely főképpen a jogviszony teljesítése szempontjából lényeges adatokkal, körülményekkel kapcsolatban terheli őket. Ilyen lényeges körülmény a munkavállaló keresőképtelenségének várható időtartama, amely kihatással lehet az alperesi gazdálkodó szervezet működésére. Jelen esetben azonban az alperes által korábban közölt rendes felmondásra, és a felperes munkavégzési kötelezettség alóli mentesítésére figyelemmel ilyen, az alperes működésére (a pénzügyi tervezésre, a munka biztosítására, az erőforrások megszervezésére) kihatás fel sem merülhetett, hiszen a felperes esetleges keresőképessé válása esetén rögtön megkezdte volna felmondási idejét, amelyre már - a munkáltató által történt mentesítése miatt - munkavégzési kötelezettség nem terhelte.
Mindezekre tekintettel az, hogy felperes kétszeri írásbeli felszólításra nem tájékoztatta az alperest arról, hogy keresőképtelensége várhatóan meddig áll fenn, a perbeli esetben nem minősülhet olyan jelentős mértékű kötelezettségszegésnek, amely az azonnali hatályú felmondás jogszerű indokául szolgálhatna. Ennek hiányában azonban a további feltételek vizsgálata már nem volt szükséges.
Osztja az ítélőtábla az elsőfokú bíróság ítéletének indokolásában kifejtett azon álláspontot is, hogy a hosszabb ideje keresőképtelen állományban lévő munkavállaló esetében a munkáltatótól is fokozottabb együttműködés várható el (Kúria Mfv.10.763/2016/1). Ezen együttműködés pedig adott esetben azt is jelentheti, hogy nem ad egy napos teljesítési határidővel olyan adatszolgáltatási kötelezettséget, amelytől - éppen korábbi intézkedéseire figyelemmel - számára érdemi információ nem volt várható.
Tekintettel arra, hogy az alperes 2023. április 3-án kelt azonnali hatályú felmondásával a felperes munkaviszonyát megszüntette, annak, hogy a jogviszony megszüntetését követően a felperes mikor és milyen módon tett eleget a munkaviszony fennállása alatti utolsó keresőképtelenségi időtartam igazolására vonatkozó kötelezettségének, az ügyben már nincs perdöntő jelentősége.
A fentiekre tekintettel az ítélőtábla az elsőfokú bíróság ítéletének megfellebbezett rendelkezéseit a Pp. 383. § (2) bekezdése alapján helybenhagyta.
(Szegedi Ítélőtábla Mf.I.40.021/2024/5.)