adozona.hu
BH 2025.2.46
BH 2025.2.46
Minden olyan tartozásért, amely az örökhagyót halálakor fennállott jogviszonyból terhelte - jelen esetben az adásvételi szerződésből fakadó érvénytelenségi per megindításából eredő fizetési kötelezettség, perköltség és illetékfizetés - hagyatéki teherként veendő figyelembe az illeték számításakor [2013. évi V. törvény (Ptk.) 7:94. § (1)-(2) bek., 7:1. §, 7:87. §; 1990. évi XCIII. törvény (Itv.) 12. § (1) bek., 13. § (1)-(2) bek.].
Kiválasztott időállapot:
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Tipus:
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
[1] Az örökhagyó 2016. augusztus 21. napján eladta a kizárólagos tulajdonát képező ingatlant a cégnek (továbbiakban: Kft1.). A szerződésben a felek a birtokátruházás és egyéb kötelezettségek teljesítésének (ingatlant terhelő költségek megfizetése) késedelme esetére késedelmi kötbér fizetési kötelezettséget kötöttek ki. Az örökhagyó 2017. április 24-én kelt nyilatkozatával az adásvételi szerződéstől elállt, azonban a kifizetett vételárat nem fizette vissza. A Kft1. az ingatlant 2018. áprilisáb...
BH 2025.2.46 Minden olyan tartozásért, amely az örökhagyót halálakor fennállott jogviszonyból terhelte - jelen esetben az adásvételi szerződésből fakadó érvénytelenségi per megindításából eredő fizetési kötelezettség, perköltség és illetékfizetés - hagyatéki teherként veendő figyelembe az illeték számításakor [2013. évi V. törvény (Ptk.) 7:94. § (1)-(2) bek., 7:1. §, 7:87. §; 1990. évi XCIII. törvény (Itv.) 12. § (1) bek., 13. § (1)-(2) bek.].
A felülvizsgálat alapjául szolgáló tényállás
[1] Az örökhagyó 2016. augusztus 21. napján eladta a kizárólagos tulajdonát képező ingatlant a cégnek (továbbiakban: Kft1.). A szerződésben a felek a birtokátruházás és egyéb kötelezettségek teljesítésének (ingatlant terhelő költségek megfizetése) késedelme esetére késedelmi kötbér fizetési kötelezettséget kötöttek ki. Az örökhagyó 2017. április 24-én kelt nyilatkozatával az adásvételi szerződéstől elállt, azonban a kifizetett vételárat nem fizette vissza. A Kft1. az ingatlant 2018. áprilisában továbbértékesítette egy másik gazdasági társaság részére (továbbiakban: Kft2.). Az örökhagyó 2019. április 3. napján bekövetkezett halálát megelőzően pert indított szerződés érvénytelenségének megállapítsa iránt a két gazdasági társasággal szemben. A két Kft. viszontkeresettel élt.[2] A felperes a 2020. január 2. napján jogerőre emelkedett hagyatékátadó végzés alapján végrendeleti öröklés jogcímén megszerezte az örökhagyó hagyatékát. A hagyatékátadó végzés szerint hagyatéki teherként jelentkezett a Kft1. által a hagyaték tárgyát képező ingatlan késedelmes birtokbaadására tekintettel, kötbér jogcímén 13 720 000 Ft, valamint a birtokbavétel időpontjáig meg nem fizetett közösköltség tartozás alapján 290 221 Ft összeg erejéig előterjesztett vitatott hagyatéki hitelezői igény, továbbá a hagyaték tárgyát képező ingatlant a tulajdoni lap III/3. sorszámú bejegyzése szerint a Kft1. javára bejegyzett végrehajtási jog 508 000 Ft főkövetelés és járuléka erejéig.
[3] A felperes, mint jogutód a perbe belépett és a keresetet fenntartotta. Kérte megállapítani a perbeli ingatlanra létrejött adásvételi szerződés semmisségét mindkét Kft. tekintetében. Az elsőfokú bíróság 2. P. 20.693/2020/25. számú ítéletével a felperes keresetét nagyobb részt elutasította, míg az Kft1., Kft2. viszontkeresetének helyt adott, egyben kötelezte felperest, hogy fizessen meg az Kft1.-nek 1 016 000 Ft, míg Kft2.-nek 2 540 000 Ft perköltséget, továbbá 1 560 944 Ft államnak járó illetéket. A felperes fellebbezése folytán eljárt Fővárosi Ítélőtábla 6.Pf.20.717/2021/14. számú döntésével a Kft2.-nek fizetendő elsőfokú perköltséget 2 000 000 Ft-ra, míg az eljárási illetéket 1 500 000 Ft-ra szállította le, ezen felül másodfokú perköltség viselésére is kötelezte a felperest 17 100 Ft és 12 800 Ft összegben.
[4] Az elsőfokú adóhatóság a 5548548015 számú fizetési meghagyásával 4 564 902 Ft öröklési illeték megfizetésére kötelezte a felperest. A felperes fellebbezése folytán eljárt alperes a 6447175580 számú határozatával az elsőfokú határozatot megváltoztatta, és a felperes törlési kérelmének részben helyt adott, elrendelte a 4 564 902 Ft összegből 51 007 Ft törlését.
[5] A felperest terhelő perköltségek összegét hagyatéki teherként nem vette figyelembe, mert álláspontja szerint a Ptk. 7:94 § (1) bekezdése alapján a Fővárosi Törvényszék és Fővárosi Ítélőtábla ítéletében megállapított perköltségnek csak azon összege vehető figyelembe, amely az örökhagyó halála napjáig keletkezett. Arra vonatkozóan, hogy az ítéletekkel megállapított perköltség összegéből mekkora összeg keletkezett az örökhagyó halála napjáig nem került kimutatásra. Tájékoztatta a felpereset, hogy a perköltségnek az örökhagyó halála napjáig fennálló összegének hitelt érdemlő igazolásával elévülési időn belül az illeték törlése/visszatérítése iránti kérelmet terjeszthet elő. Kitért arra is, hogy az örökhagyó adótartozása nem tekinthető hagyatéki tartozásnak, az hagyatéki teherként nem vehető figyelembe, mivel annak átszállása nem az öröklési jog szabályai, hanem a közjog, azon belül az adózás rendjéről szóló 2017. évi CL. törvény (a továbbiakban: Art.) 59. § (1) bekezdés a) pontja és 147. § (1), (3)-(4) bekezdései alapján történik.
A kereseti kérelem és az alperes védekezése
[6] Felperes keresetében az alperes határozatának megváltoztatását kérte olyan módon, hogy a bíróság a fizetendő öröklési illeték összegét 3 694 352 Ft-ban állapítsa meg. Álláspontja szerint az alperes jogszabálysértő módon figyelmen kívül hagyta a Fővárosi Törvényszék és Fővárosi Ítélőtábla döntései alapján a felperest terhelő perköltségek összegét valamint az eljárási illetéket. Téves az alperesnek az a tájékoztatása is, hogy a perköltségnek az örökhagyó halála napjáig fennállt összegére kérheti csak az illeték visszatérítését. A perköltség összegét álláspontja szerint nem lehet megosztani az örökhagyó haláláig, ilyen kimutatást a gazdasági társaságok ügyvédje nem tud készíteni. A perköltség igényüket a társaságok az örökhagyó halála előtt előterjesztett ellenkérelmükben megjelölték, azt a per alatt nem módosították, az összeg a pertárgyértéke alapján pontosan meghatározott volt, a 32/2003. (VIII. 22.) IM rendelet 3. § (1) bekezdése szerint.[7] Azzal érvelt, hogy az eljárási illetéktartozás kapcsán nem alkalmazható az alperes által hivatkozott BH 2012.275. számú eseti döntés, mivel az, az adófizetési kötelezettség keletkezéséről szól.
[8] Rámutatott arra, hogy az eljárási illeték összege az illetékekről szóló 1990. évi XCIII. törvény (a továbbiakban: Itv.) 42. § (1) bekezdése alapján ismert volt, megfizetésére az örökhagyó már kereseti kérelmének benyújtásakor kötelezett volt, azonban az örökhagyó költségfeljegyzési joga okán annak megfizetési kötelezettsége nyugodott mindaddig, amíg a perben érdemi döntés nem született. Hangsúlyozta, hogy a Fővárosi Törvényszék ítéletében is megállapította, hogy a felperes a polgári peres eljárás lezárultával a hagyatéki teher pontos, igazolt összegének ismeretében az elévülési időn belül illetéktörlési, vagy visszatérítési kérelmet terjeszthet elő. Utalt arra, hogy az Kft1. hitelezői igénye hagyatéki teherként került rögzítésre, melynek kapcsán már a halál időpontjában polgári per volt folyamatban, ezért függő jogi helyzet állt fenn.
[9] Az alperes védiratában a határozatában foglaltakat fenntartotta és a kereset elutasítását kérte.
Az elsőfokú bíróság döntése
[10] Az elsőfokú bíróság a felperes keresetét elutasította.[11] Hangsúlyozta, hogy az eldöntendő jogkérdés az volt, hogy az örökhagyó tartozásának, így hagyatéki tartozásnak minősül-e a Fővárosi Törvényszék és a Fővárosi Ítélőtábla döntéseiben a felperes terhére megállapított perköltség, illetve eljárási illeték összege. Idézte az Itv. 13. § (1) és (4) bekezdéseit, a Ptk. 7:94 §-ában foglaltakat.
[12] Rámutatott, hogy a felperes a polgári perben az örökhagyó jogutódjaként lépett be, választási lehetőség illette meg, hogy a keresettől eláll és a per megszüntetését kéri, vagy a keresetet fenntartja, és a kereseti igényt saját maga érvényesíti. Amennyiben a keresettől elállt volna, a bíróság által megítélt perköltség valóban az örökhagyó életében keletkezett volna, és az örökhagyót terhelő tartozásnak minősült volna. Mivel azonban a felperes a per folytatása mellett döntött, a gazdasági társaságok költségei már a felperes jogérvényesítésével szemben merültek fel, így azok perveszteség folytán magát a felperest terhelték.
[13] A gazdasági társaságok perköltségei a per teljes folyamán részben az örökhagyó halálát megelőzően, részben azt követően merültek fel, ezért az alperes jogszerűen állapította meg a Ptk. 7:94 § (1) bekezdésére hivatkozással, hogy a polgári bíróság elsőfokú ítéletében megállapított perköltségnek csak az a része minősül hagyatéki tartozásnak, amely az örökhagyó halálának időpontjáig keletkezett.
[14] Nem tartotta relevánsnak a Ptk. 7:94 § (2) bekezdésében szereplő "az örökös, mint hitelező javára" szövegrészt. Ez a rendelkezés szerinte nem releváns, mivel a perköltség tartozás az öröklés megnyíltát követően nem a felperes, mint hitelező javára keletkezett. A bírósági eljárási illetékkel kapcsolatban a bíróság arra mutatott rá, hogy az illeték összege is mérséklésre kerülhetett volna, ha az örökhagyó a keresetétől az eljárás meghatározott szakaszában eláll.
[15] Osztotta azt az alperesi érvelést, hogy a felperes illetékfizetési kötelezettsége részben sem minősülhetett hagyatéki tartozásnak, mivel az illetékkötelezettség közjogi és nem polgári jogszabályon alapul, így az örökhagyót terhelő illetékfizetési kötelezettség nem öröklés útján szállt át a felperesre, hanem közjogi rendelkezések alapján. Azt elismerte, hogy az alperesnek az Art. 54. és 147. §-aira történő hivatkozása téves volt, ez azonban a döntés érdemére nem volt kihatással.
Felülvizsgálati kérelem és ellenkérelem
[16] A jogerős ítélet ellen a felperes terjesztett elő felülvizsgálati kérelmet.[18] Állította, hogy az elsőfokú bíróság a felsorolt jogszabályhelyek alapján téves és helytelen következtetést vont le, jogértelmezése sekélyes és a vonatkozó anyagi jogszabályokkal is ellentétes. Sérelmezte, hogy az elsőfokú bíróság ítélete a jogalap körében még csak felsorolás szintjén sem tartalmazza a felperes által megjelölt jogszabályi hivatkozásokat, jogi érvelését nem vezeti le. Idézte az Itv. 12. § (1) bekezdését, a 13. § (1) bekezdését, 2. §-át, továbbá a Ptk.-nak a hagyatéki tartozásokra vonatkozó rendelkezéseit, valamint az Itv. 80. § (1) bekezdés a), f), g) pontjait.
[19] Álláspontja szerint a hagyatéki teher fogalmát meglehetősen egyedileg, a gyakorlattól eltérő módon értelmezi mind az adóhatóság, és az elsőfokú bíróság is. A felperes csupán annak a hagyatéki tehernek a levonásba helyezését kérte, amely a felperesi jogelőd által a Fővárosi Törvényszék előtt kezdeményezett perben született és a Fővárosi Ítélőtábla ítéletében megállapított perköltség és elsőfokú eljárási illetékre vonatkozott.
[20] Szerinte az a tény, hogy a bíróság a peres eljárást lezáró döntésben rendelkezik a perköltség összegéről és arról, hogy a perköltség melyik felet terheli, nem változtat azon a tényen, hogy a Ptk. 7:94 § (1) bekezdése szerint hagyatéki teherként az örökhagyó tartozásaiként vehetők figyelembe. A pert nem a felperes kezdeményezte, nem a felperesnek róható fel a perköltség keletkezése, azonban a per valamikori felperesének elhalálozása folytán, mint örökös, a felperes köteles viselni. Ekként a vitatott tételek hagyatéki terhek, ezen összegek megosztásáról nem lehet rendelkezni, hiszen a néhai örökhagyó által benyújtott kereseti kérelemre a gazdasági társaságok érdemi ellenkérelmükben már meghatározták az általuk igényelt perköltséget összegszerűségben is. Hangsúlyozta, hogy a polgári perek sajátossága, hogy az eljárás egységes egésze alatt a bíróság részekben nem határozza meg a jogi képviselők díjait, a perköltség megállapítására az eljárást befejező döntésben kerül sor. A perköltség igényt az irányadó IM rendelet 3. §-ára alapozva, a pertárgyértékre figyelemmel kérték meghatározni, így az ügyvédi munkadíj igények pontos összege meghatározott volt az örökhagyó halának napján.
[21] Az eljárási illeték összege az Itv. alapján került meghatározásra, annak megfizetésére az örökhagyó már kereseti kérelmének benyújtásakor a per eredményétől függően, kötelezetté vált, miután az örökhagyó költségfeljegyzési jogot kapott az eljárásban. A jogutódlás folytán ez az összeg az örökös kötelezettséggé alakult.
[22] Teljesen téves az adóhatóságnak az Art. 59. § (1) bekezdés a) és a 147. § (1) és (3)-(4) bekezdéseire, valamint a BH 2012.275. számú esetére történő hivatkozása, miután nem az adóhatóság határozata folytán keletkezett a bírósági eljárási illetékfizetési kötelezettsége a felperesnek, hanem az örökhagyó halála, a polgári perben történt jogutódlás, az eljárt bíróságok határozatai és az öröklés szabályai, a hagyatéki teher tényleges kötelezettjévé válását eredményező Ptk. rendelkezése alapján. Az adótartozás, eljárási illek hagyatéki teher, az adóhatóság polgári perjogi szempontból pedig hagyatéki hitelező. Hivatkozott egy tanulmányra, melynek értelmében nem csak lejárt tartozás lehet hagyatéki teher, hanem olyan is, amelyek a későbbi időpontban válnak esedékessé.
[23] Összegző értékelése szerint az alperes az Itv. 13. § (1), (2) bekezdésébe és 80. § (1) bekezdés a), f), g) pontjaiba ütköző módon állapította meg a fizetendő öröklési illeték összegét, amelyet az elsőfokú bíróság eljárásával és döntésével nem orvosolt.
[24] Az alperes felülvizsgálati ellenkérelmében a jogerős ítélet hatályában való fenntartását indítványozta.
A Kúria döntése és jogi indokai
[25] A felperes felülvizsgálati kérelme alapos.[27] A perbeli esetben abban a kérdésben kellett állást foglalni, hogy az örökhagyó tulajdonában állt, az örökhagyó által eladott ingatlan kapcsán a szerződés érvénytelenségének megállapítása érdekében az örökhagyó által indított, utóbb a felperes, mint örökös perbelépésével folytatott perben felmerült perköltség, illetve eljárási illeték hagyatéki tehernek tekinthető-e vagy sem.
[28] A Ptk. 7:1. §-a szerint az örökléssel a hagyaték, mint egész száll át az örökösre. Ez azt jelenti, hogy a hagyaték eszmei egész, amely a jogokat és kötelezettségeket egyaránt magába foglalja, átszállnak tehát az örökhagyó tartozásai is, azokért az örökhagyó jogutódja helytállni tartozik, amennyiben a hagyatékot ingyenesen szerezte. A Ptk. 7:87. § (1) bekezdése értelmében az öröklés az örökhagyó halálával nyílik meg. A (2) bekezdés szerint az örökös az öröklés megnyílásával a hagyatékot vagy annak neki jutó részét vagy meghatározott tárgyát - elfogadás vagy bármely más jogcselekmény nélkül - megszerzi. A Ptk. 7:94. § (1) bekezdés c) pontja szerint hagyatéki tartozásnak minősül a hagyatéki tartozás. Ebbe a kategóriába tartozik az örökhagyó tartozásai, az örökhagyó személyével vagy vagyonával kapcsolatban felmerült minden tartozás, amely még az örökhagyó életében keletkezett és az örökhagyó halála időpontjában fennáll.
[29] Az Itv. 12. § (1) bekezdése szerint a fizetendő illeték az örökség tiszta értékének bizonyos százaléka. Ennek megfelelően az illetékkiszabás kiinduló pontja az örökség tiszta értékének meghatározása. Az Itv. 13. § (1) bekezdése szerint az örökség tiszta értéke a megszerzett vagyonnak a (2) bekezdésben foglaltak szerint csökkentett forgalmi értéke. A (2) bekezdés első mondata szerint a tiszta érték kiszámításánál a megszerzett vagyon forgalmi értékéből le kell vonni a hagyatékot terhelő tartozást és az egyéb teher értékének egy-egy örökösre eső részét.
[30] Abban tévedett az alperes és az elsőfokú bíróság is, hogy csupán azt a költséget tekintette ide tartozónak, ami az örökhagyó halála pillanatában fennállt, jóllehet közömbös, hogy a tartozás az örökhagyó halálakor esedékessé vált- vagy csak később járt le, a lényeg az, hogy az örökhagyót halálakor fennállott jogviszonyból származó kötelezettség terhelte. Ilyennek tekinthető az örökhagyó által indított perben felmerülő perköltség összege, függetlenül attól, hogy annak befejezésére már csak az örökhagyó halálát követően a felperes perbelépését követően került sor. A perbeli adatokból kiderül, hogy az örökhagyó ingatlanjának értékesítésével kapcsolatos érvénytelenségi per volt folyamatban, amely perben az örökhagyóval szemben is igényt érvényesítettek, ekként a felperesnek az önkéntes perbelépése ellenére számolnia kellett perbevonásával. Hibás, és a Ptk. rendelkezéseivel ellentétes az az alperesi és elsőfokú bírósági álláspont, mely csak azon perköltség összegét ismerné el hagyatéki tartozásként, amelyet az örökhagyó halálakor számszerűsíteni lehetett. Hiszen minden olyan tartozásért, amely az örökhagyót halálakor fennállott jogviszonyból terhelte - jelen esetben az adásvételi szerződésből fakadó érvénytelenségi per megindításából fakadó fizetési kötelezettség - az örökös helytállni tartozik.
[31] Az alperesi és elsőfokú bírósági álláspont elfogadása esetén nem érvényesülhetne az Alaptörvény XXVIII. cikk (1) bekezdésében megfogalmazott bírói út igénybevételének joga. A bírósági eljárás a jogérvényesítés eszköze, az örökhagyó által indított per megszüntetésére vonatkozó bírói álláspont éppen ettől a jogtól fosztotta volna meg a felperest, jóllehet az örökhagyó által indított per összefüggésben állt az örökhagyó hagyatékával, hiszen a per eredményessége esetén az ingatlan hagyatékot képezett volna, illetve az ingatlan eladásával kapcsolatos követelések is hagyatéki teherként jelentkeztek. Mindezek érvényesítésével összefüggő első- és másodfokú perköltségek hagyatéki tehernek minősültek.
[32] Nem helytálló az alperesnek az illeték elszámolásával kapcsolatos álláspontja sem. Az alperes által hivatkozott Kfv.V.35.320/2011. BH 2012.275. számú határozata a perbeli ügy elbírálása kapcsán nem tekinthető precedensképesnek. A Kúria Jpe.I.60.002/2021/7. számú határozatában fektette le az ügyazonosság megállapításának kritériumait. Ennek értelmében elvárás, hogy ugyanazon jogkérdést felvető ügyekben (ügyazonosság) a jogértelmezés is azonos legyen. Ha nincs meg az ügyek közötti azonosság, mert eltérő hátterűek a bírói döntések, akkor sem jogilag, sem tágabb értelemben nem értelmezhető a jogegység. Márpedig a jelen ügy és a felhívott kúriai határozat tényállása (tárgykörében) eltér, az alkalmazandó anyagi jogi háttér is különböző. A hivatkozott ügyben a Kúria az örököst, mint mögöttes felelőst terhelő adótartozás keletkezéséről foglalt állást, és ezzel összefüggésben vizsgálta, az örökös adózói minőségét. Ezzel kapcsolatban mondta ki, hogy az örökös nem tekinthető az Art. 6. § (2) bekezdése értelmében adózónak, csupán adómegfizetésre kötelezett személynek és ebből vezette le jogait és kötelezettségeit. Helytálló a felperesnek az az érvelése, hogy az örökhagyó költségkedvezményi joga folytán mentesült a polgári per megindításakor az eljárási illeték előzetes megfizetése alól, azonban pervesztességére figyelemmel köteles azt az államnak megtéríteni. Az adóhatósági fizetési felhívás nem változtatott azon a tényen, hogy annak viseléséről az Itv. 38. § (1) bekezdésére figyelemmel a bíróság döntött a pert befejező határozatában. A Kúria álláspontja szerint a polgári perben felmerülő illetékfizetés a Pp. 80. §-a alapján a perköltség közé sorolandó, hiszen perköltség minden olyan költség, ami a félnél - a perben vagy azt megelőzően - a jog perbeli érvényesítésével okozati összefüggésben és szükségképpen felmerült. A Pp. perköltség viselés főszabálya pedig az, hogy a pervesztes fél egyrészt meg kell, hogy térítse az ellenfele perköltségét, másrészt a saját perköltsége a terhén marad. Ebből következően az örökhagyó perindítása folytán felmerült illeték perköltségként hagyatéki tehernek minősül.
[33] A fentiekben kifejtettek szerint az elsőfokú bíróság tévesen foglalt állást a polgári perben az örökhagyó perindítása kapcsán felmerült költségek minősítése kapcsán, azok hagyatéki tehernek minősülnek, ezért jogszerűtlen az alperes határozata, mivel a hagyaték tiszta értékének megállapításánál figyelmen kívül hagyta azokat. A Kúria a Kp. 121. § (1) bekezdés b) pontja alapján eljárva a jogerős ítéletet megváltoztatva, az alperes határozatát az elsőfokú határozatra is kiterjedően megsemmisítette és az elsőfokú adóhatóságot új eljárás lefolytatására kötelezte.
[34] Az új eljárásban a polgári perben felmerült első és másodfokú perköltség és elsőfokú eljárási illeték figyelembevételével kell dönteni a felperes illeték törlése/visszatérítése iránti kérelméről.
(Kúria Kfv.I.35.191/2024/7.)