adozona.hu
ÍH 2024.117
ÍH 2024.117
MUNKAVÁLLALÓ KÖZREHATÁSÁNAK SZEMPONTJAI I. Amennyiben a munkavállaló határozatlan időre külföldön történő munkavégzésre köt munkaszerződést, úgy nem minősül kiküldetésben lévő munkavállalónak. Ha a munkaszerződést Magyarországon, magyar munkáltatóval kötötte a munkavállaló, így rá a magyar munkajogot kell alkalmazni, ugyanakkor a munkavédelem anyagi jogi szabályai tekintetében nincs jogválasztás, így a felek jogviszonyában a munkavégzés helye szerinti munkavédelmi anyagi jog az irányadó. [2017. évi XXVIII.
Kiválasztott időállapot:
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
Az alperes 2017. február 1. napjától foglalkoztatta a felperest szerelő munkakörben az EU egész területére kiterjedő utazási kötelezettséggel. A felek rögzítették: a felperes tudatában van annak, hogy balesetveszélyes munkakörben foglalkoztatják, mely munkák közé tartozik a magasban történő munkavégzés. A munkavállaló feladata a munkáltató szerelési tevékenységi körébe eső feladatok ellátása, melyek közé különösen a magassági acélszerkezet szerelése tartozik. A felperes havi bruttó alapbérre ...
ÍH 2024.117 MUNKAVÁLLALÓ KÖZREHATÁSÁNAK SZEMPONTJAI
I. Amennyiben a munkavállaló határozatlan időre külföldön történő munkavégzésre köt munkaszerződést, úgy nem minősül kiküldetésben lévő munkavállalónak. Ha a munkaszerződést Magyarországon, magyar munkáltatóval kötötte a munkavállaló, így rá a magyar munkajogot kell alkalmazni, ugyanakkor a munkavédelem anyagi jogi szabályai tekintetében nincs jogválasztás, így a felek jogviszonyában a munkavégzés helye szerinti munkavédelmi anyagi jog az irányadó. [2017. évi XXVIII. törvény 9. § (1) bekezdés]
II. Nem kell megtéríteni a kárnak azt a részét, amelyet a munkavállaló vétkes magatartása okozott. Nem értékelhető a munkavállaló terhére a balesetet előidéző, a megfelelő munkavédelmi oktatás hiányában a munkáltatónál megtűrt gyakorlat, a munkáltató által betanított szabálytalan művelet. [2012. évi I. törvény (Mt.) 167. § (2) bekezdés]
Az alperes 2017. február 1. napjától foglalkoztatta a felperest szerelő munkakörben az EU egész területére kiterjedő utazási kötelezettséggel. A felek rögzítették: a felperes tudatában van annak, hogy balesetveszélyes munkakörben foglalkoztatják, mely munkák közé tartozik a magasban történő munkavégzés. A munkavállaló feladata a munkáltató szerelési tevékenységi körébe eső feladatok ellátása, melyek közé különösen a magassági acélszerkezet szerelése tartozik. A felperes havi bruttó alapbérre 129 000 Ft volt, s amennyiben a munkáltató kiküldetés keretében más ország területén foglalkoztatja őt, akkor minden egyes kiküldetés alkalmával konkrét írásos megállapodásban rögzítik a kiküldetés időtartamára járó kiküldetési díj és költség összegét, ami azonban nem alapja a munkavállaló társadalombiztosítási, egészségbiztosítási és munkaerőpiaci ellátását képező jövedelmének. A munkaszerződésben kikötötték, hogy arra a magyar hatályos jogszabályok irányadóak, így különösen a munka törvénykönyve.A felperes munkaköri leírása szerint a munkaköre szerelő, feladata magassági acélszerkezet szerelése, a munkakör betöltésének feltétele a lakatos képzettség.
A felek 2017. február 1. napján kiküldetési megállapodást kötöttek, mely szerint a felperes kiküldetési helye határozatlan időre Ausztria.
A felperes 2019. március 18-án ausztriai építési helyszínen végezte munkáját, feladata az ipari csarnok acélszerkezetének szerelése volt. A munkavégzését ezen a helyen aznap kezdte, ugyanis egy másik munkavállaló helyére kellett beállnia. Munkavégzés előtt általános munkavédelmi oktatást kapott, azonban a munkavégzéshez igazodóan konkrét munkavédelmi oktatásban nem részesült. A felperes nem beszél németül. Az aznapi munkavégzésnél az osztrák munkavezető adta ki a feladatot, amelyet a csoportvezető fordított a felperes részére. A kiadott munkafeladatot a csoportvezető és a felperes végezték egy működő öntödeüzem területén, ahol a tetőszerkezet elemeit kellett laposvasakkal összecsavarozniuk. A munkafolyamat során a csoportvezető - aki ugyan külön kötözői vizsgával nem rendelkezett, de ipari alpinista, aminek része a kötözés is - egy 7 méter hosszú 1,5 tonna súlyú H-idomot kötözött fel egy autódarura, aminek kezelője az építési területen dolgozó más vállalkozó munkavállalója volt. A kötözés akként történt, hogy a H-idomot a tömegközéppontjától körülbelül 30 cm-re kötötte meg annak érdekében, hogy az a megemeléskor a beszerelési pozíciót vegye fel. A darura kötözött idomot kellett a földön lévő szerkezeti elemhez csavarozniuk, azonban észlelték, hogy a laposvas elfogyott, ezért elmentek anyagért, míg a szerkezeti elem a levegőben lógott. Amikor visszaértek, a laposvasat csavarozták a földön lévő szerkezeti elemre, míg a darun lógó elem a hátuk mögött kb. 5 méterre volt. A darusnak ezt a lógó elemet kellett volna odamozgatni hozzájuk, hogy a földön lévő részhez csavarozhassák. A lógó szerkezet azonban megindult és a 1,5 tonnás elem leesett, a felperes bár el akart ugrani, de a területen lévő szétszórt anyagokban megbotlott, elesett, a betonárok szélébe a csuklóját beverte, amely szilánkosra tört. A leeső szerkezeti elem a földet érés után rábillent a felperes lábára, aki ezért a jobb lábán szárkapocscsont törést szenvedett.
A balesetet követően a felperest mentővel az ambulanciára szállították, majd Magyarországra érkezését követően az egri kórházban megműtötték. A balesetet követően a felperes baleseti táppénzben részesült 2020 márciusáig; az üzemorvosi vélemény szerint munkaköre ellátására alkalmatlanná vált, ezért a munkaviszonya 2020. március 24. napjával megszűnt közös megegyezéssel.
A munkáltató 2019. március 25. napján kelt határozatával a felperes balesetét az 5/1993. (XII.26.) MüM rendelet alapján kivizsgálta és azt munkabalesetnek elismerte.
A felperes a módosított keresetében kérte kötelezni az alperest sérelemdíj, továbbá kórházi kezelési többletköltség, gondozási többletköltség, gyógyszer és vitamin többletköltség, háztartási és házkörüli kisegítő többletköltség, közlekedési és kísérő többletköltség, keresetveszteség, jövedelempótló járadék címén vagyoni kártérítés megfizetésére.
Az alperes az érdemi ellenkérelmében kérte a kereset elutasítását, álláspontja szerint a baleset bekövetkezése kizárólag a felperes magatartására vezethető vissza.
Az elsőfokú bíróság ítéletében nagyobb részben a kereset szerint kötelezte az alperest.
Határozatának indokolása szerint a nemzetközi magánjogról szóló 2017. évi XXVIII. törvény 1. §-át, a 7. §-ának (1) bekezdését, a 8. §-át és a 9. §-a (1) bekezdésének a)-b) pontjait, az Európai Parlament és a Tanács 593/2008/EK rendelete 3. cikkének (1) bekezdését és a 9. cikkének (1)-(2) bekezdéseit felhívva akként foglalt állást, hogy a perbeli munkaszerződés alapján a munka törvénykönyvéről szóló 2012. évi I. törvényt (Mt.) kell alkalmazni, ugyanakkor - utalva a Kúria Mfv.I.10.824/2016. számú határozatában írtakra is - a munkavédelem anyagi jogi szabályai tekintetében nincs jogválasztás, ezek imperatív szabályok, így a felek jogviszonyában az osztrák munkavédelmi anyagi jog az irányadó.
Ezt követően ismertette a munkavállalóknak a munkaeszközök használata során történő védelméről szóló osztrák gazdasági és munkaügyi miniszteri rendelet (Munkaeszköz rendelet - AM-VO) 18. §-a (2) bekezdésének 5. és 6. pontjait, a 19. §-ának (1) és (3) bekezdéseit, valamint a munkavállalókat a munkavégzés során szükséges biztonságról és egészségvédelemről szóló osztrák szövetségi törvény (AschG) 12. és 14. §-ait. Rögzítette azt is, hogy a perbeli jogvitára nem alkalmazható a munkavállalók szolgáltatások nyújtása keretében történő kiküldetéséről szóló Európai Parlament és a Tanács 96/71 EK irányelve, mert a felperes nem minősül az irányelv hatálya alá tartozó kiküldetésben lévő munkavállalónak, mivel a munkáját nem korlátozott ideig végezte.
Az elsőfokú bíróság az Mt. 166. §-ának (1)-(2) bekezdéseit és a 167. §-át, valamint a Kúria 1/2018. (VI. 25.) KMK véleményének I/1. és II/2. pontjait felhívva megállapította: a felperes 2019. március 18. napján bekövetkezett balesete a munkaviszonyával összefügg, annak oka a munkavállalók emelés hatókörében történő tartózkodása és az volt, hogy a darukezelő - akivel szemben büntetőeljárás indult - nem tartotta be az emelés hatókörében a biztonsági távolságot, továbbá nem győződött meg a teherrögzítés megfelelőségéről, ami az ő feladata lett volna, mert a felperesnek és a csoportvezetőnek nem volt teherkötözői képzettsége.
A csoportvezető tanúvallomása alapján megállapította, hogy a munkavállalók Ausztriában az építkezésen tényleges munkavédelmi oktatást nem kaptak, csupán minden hétfőn alá kellett írni az erről szóló papírt. Az egyedüli oktatás az üzem területére vonatkozott, ugyanis egy működő öntödeüzem területén végezték munkájukat, és az erre a területre vonatkozó munkavédelmi oktatásban részesültek.
A lefolytatott eljárás eredményeként az elsőfokú bíróság azt állapította meg, hogy a felperes balesete a munkáltató ellenőrzési körébe tartozó körülmény miatt következett be, mert ő az alperes utasítása alapján a munkaszerződése szerinti munkakörének ellátása során a munkáltató által biztosított szerszámokkal végezte munkáját. Az alperes nem látta el a felperest az egészséges és biztonságos munkavégzéshez szükséges utasításokkal. Jelen esetben a darugép kezelőjének lett volna feladata a kötözés elvégzése, annak ellenőrzése és felügyelete.
A BH 2020.339. szám alatti eseti döntésre is figyelemmel megállapította az alperes teljeskörű kárfelelősségét, mert nem tudta bizonyítani, hogy a baleset kizárólag a felperes elháríthatatlan magatartására vezethető vissza, ahogy nem bizonyította a felperes vétkes közrehatását sem, ami miatt kármegosztásnak nincs helye; az alperes e vonatkozásban bizonyítást sem ajánlott fel. Az elsőfokú bíróság a felperes indítványára többször kötelezte az alperest az ausztriai bíróság által lefolytatott eljárás iratanyagának, ítéletének csatolására, amely felhívásnak az alperes kioktatás ellenére nem tett eleget, így ez az ő terhére esik.
Az elsőfokú bíróság a kereset összegszerűségéről a rendelkezésre álló bizonyítékok alapján határozott.
Az elsőfokú ítélettel szemben az alperes terjesztett elő fellebbezést, amelyben az elsőfokú ítélet részbeni megváltoztatásával kérte a felperes közrehatására tekintettel a megítélt sérelemdíj és vagyoni kártérítés összegeit leszállítani. Másodlagosan az ítélet hatályon kívül helyezését kérte az elsőfokú bíróságnak új eljárásra és új határozat hozatalára utasítása mellett.
Megismételte azon előadását, hogy a felperes rendelkezett a munkavégzéshez szükséges ismeretekkel, igazoltan részt vett a munkabiztonsági és munkaegészségügyi oktatásokon, amelynek során elsajátította a nagyobb tömegű teher emelésére vonatkozó szabályokat, továbbá a baleset napján külön helyszíni oktatásban részesült, amelyet aláírásával igazolt.
Az elsőfokú bíróság teljesen figyelmen kívül hagyta a baleset bekövetkeztében döntő jelentőségű azon körülményt, hogy a felperes teljességgel indokolatlan módon megsértette az emelőgépek működésére vonatkozó legfontosabb szabályozást, amikor a megemelt teher veszélyes körzetében tartózkodott.
Iratellenes az az ítéleti megállapítás, hogy az alperes nem látta el a munkavállalóját az egészséges és biztonságos munkavégzéshez szükséges utasításokkal, figyelemmel egyrészt a csatolt oktatási anyagra, másrészt a csoportvezető tanúvallomására, mely szerint ő jól tudott németül és a németül elhangzott munkafeladatot lefordította a felperesnek. A felperes tehát tisztában volt az elvégzendő feladattal, s amennyiben betartja az általa is ismert munkavédelmi előírást, úgy a baleset nem következett volna be. Ezzel szemben a felemelt acélszerkezeti elem veszélyes hatótávolságában tartózkodott, holott az az általa végzett munkafolyamathoz nem lett volna szükséges.
A felperes a magatartásával megsértette az emelőgép biztonsági szabályzat kiadásáról szóló 47/1999. (VIII.4.) GM rendelet Mellékletének 8.1.8. és 8.2.9. pontjaiban foglaltakat, ahogy a munkáltatónál alkalmazott munkavédelmi tematika anyagának a munkafolyamatra, a technológiára vonatkozó rendelkezését (2. oldal 3. bekezdése).
A munkafolyamat során egy olyan rendellenes helyzet állott elő, hogy az acélszerkezet mintegy 3 méter magasan lógott a levegőben kb. 20 percig, amiről a felperes köteles lett volna a munkáltatót azonnal tájékoztatni, a rendellenességet tőle elvárhatóan megszüntetni vagy erre intézkedést kérni a felettesétől. A felperes ezen kötelezettségét elmulasztva maga irányította az emelést, és ahelyett, hogy utasította volna a daru kezelőjét a szerkezet földre helyezésére, őt 20 percig várakoztatta, ráadásul az ismételt emelés megkezdésekor az emelt tárgy hatókörében tartózkodott saját magát veszélyeztetve.
A felperes ezen magatartása az alperes munkavédelmi oktatási tematikája 14. oldalának 1., 2., 6. és 8. bekezdéseibe ütköző súlyos kötelezettségszegés, ami döntő mértékben hozzájárult a baleset bekövetkezéséhez. Az emelést irányító felperes megsértette az emelőgép biztonsági szabályzat kiadásáról szóló 47/1999. (VIII. 4.) GM rendelet Mellékletének 8.3.17. pontjában foglaltakat is, amikor hagyta, hogy a ferde állapotban lévő megemelt szerkezet kb. 20 percig lógjon a levegőben.
A felperesi munkavédelmi szabályszegésének bizonyítottsága ellenére az elsőfokú bíróság nem állapított meg semmilyen mértékű vétkes közrehatást, ami miatt megalapozatlanul került sor az alperes teljeskörű kárfelelősségének megállapítására. A fenti körülmények 50-50%-os kármegosztást indokolnak, a mérték tekintetében fennálló kétség esetén pedig munkavédelmi szakértői bizonyításnak lenne helye, ami indokolja az ítélet hatályon kívül helyezését.
Az alperes hivatkozott a Kúria joggyakorlat elemző csoportjának "A munkáltató kártérítési felelősségének bírói gyakorlata" vizsgálati tárgykörben lefolytatott elemzését tartalmazó összefoglaló véleményre, amelynek 44. oldal 4. bekezdése megállapítja, hogy: "Az ítélkezési gyakorlat egységesen alkalmazza a károsult vétkes közrehatásának megállapítását a mindennapi élettapasztalatot kirívóan figyelmen kívül hagyó gondatlan munkavégzésre tekintettel." (BH 2005.192., EBH 2004.1154., BH 2014.344.)
A felperes a fellebbezési ellenkérelmében kérte az elsőfokú ítélet helybenhagyását.
Hangsúlyozta, hogy Magyarországon sosem dolgozott, mindig külföldön végzett munkát; helyi munkavédelmi oktatást Anglián és Norvégián kívül sehol nem kapott. Az ausztriai munkahelyen egy gyors aláírást kértek tőle egy általa a mai napig nem ismert, értett és tudott papírra, azután rohanni kellett dolgozni. A baleset napján egy másik helyről lett átirányítva ebbe a munkakörbe, amit a csoportvezető irányított. Ezzel a munkafolyamattal kapcsolatban nem volt tapasztalata, ahogy nem volt kötözői tanfolyama sem, a kötözést egyébként is a csoportvezető végezte. A daruzási tevékenységnél a darukezelő felelőssége a biztonsági szabályok betartása, míg ő maga ott tartózkodott, ahová állították. A csoportvezető utasítása szerint járt el, a darusnak nem adott utasítást, mivel a munkaterületet nem ismerte, az volt az első munkanapja azon a helyen.
Az alperes a közrehatásra bizonyítást nem ajánlott fel, ugyanakkor általa is elismerten a baleset tényleges okozója a darukezelő volt, akivel szemben büntetőeljárás indult, ami az alperes előadása szerint a darukezelő büntetőjogi marasztalásával végződött. Az alperes többszöri felszólítás ellenére sem csatolta az eljárás iratait, így az eljárástámogatási kötelezettségének nem tett eleget. A fellebbezésében konzekvensen a magyar munkavédelmi szabályok megszegését rója fel a felperesnek, s nem veszi tudomásul, hogy a perbeli balesetért fennálló felelősség alapját az osztrák munkavédelmi szabályok képezik, továbbá csak és kizárólag a magyar munkavédelmi képzésre hivatkozik, ami Ausztriában nem irányadó.
Az alperes által hivatkozott emelőgép biztonsági szabályzat kiadásáról szóló 47/1999. (VIII. 4.) GM rendelet Mellékletének 8.1.8. és 8.2.9. pontjai a kezelőre tartalmaznak előírást. Kiemelendő, hogy a felperes a munkáját a csoportvezetőjével együtt végezte, az ő utasításait tartotta be, az emelést nem irányította és nem is tartózkodott a teher hatósugarában. Az emelőgép biztonsági szabályzat kiadásáról szóló 47/1999. (VIII. 4.) GM rendelet Mellékletének 8.3.17. pontjában foglaltakat sem sértette meg, mert sem kötözői, sem darus képesítése nincs.
Az ítélőtábla az elsőfokú ítélet nem fellebbezett részét nem érintette, míg a fellebbezés elbírálása során nem lépte át a fellebbezési kérelem és az ellenkérelem korlátait (Pp. 370. §-ának (1) bekezdése), olyan eljárási szabálysértést vagy téves anyagi pervezetést ugyanis, amely erre okot adott volna, nem észlelt (Pp. 370. §-ának (2)-(4) bekezdései). Így a fellebbezést illetően kizárólag abban a kérdésben foglalt állást, hogy a felperes tanúsított-e olyan vétkes magatartást, ami a perbeli baleset bekövetkeztében közrehatott, s ami miatt kármegosztás alkalmazása indokolt a felek között. Ezek eredményeként a fellebbezést alaptalannak találta.
Az elsőfokú bíróság a tényállást a jogvita elbírálásához szükséges mértékben feltárta, s abból megalapozott jogi következtetésre jutott, aminek indokaival is egyetértett az ítélőtábla az alábbiak szerint:
Mindenekelőtt rögzíteni szükséges, hogy az alperes a fellebbezésében nem vitatta az elsőfokú bíróság alkalmazandó joggal összefüggésben elfoglalt álláspontját (az Mt. mellett az osztrák munkavédelmi jogszabályok az irányadóak a perbeli balesetre), ahogy immár nem vitatta a felelősségét a baleset bekövetkeztében és a kereseti követelés összegszerűségét sem, ezért ezekkel a kérdésekkel az ítélőtábla nem foglalkozott, hanem elfogadta az elsőfokú bíróság megállapításait.
Az Mt. 167. §-ának (2) bekezdése szerint nem kell megtéríteni a kárnak azt a részét, amelyet a munkavállaló vétkes magatartása okozott, vagy amely abból származott, hogy a munkavállaló kárenyhítési kötelezettségének nem tett eleget.
Az e szakaszhoz fűzött Nagykommentár (uj.jogtar.hu) értelmében a munkáltató nem felel azért a kárért, amely a munkavállaló vétkes magatartásának (közrehatásának) következménye. A kármegosztás arányát a munkáltató vétkesség nélküli felelőssége mellett is megállapítható vétkessége és a munkavállaló vétkességének aránya határozza meg. A munkavállaló terhére csak az ő vétkes magatartásával összefüggő kár értékelhető (1/2018. KMK vélemény rendelkező rész III. 4. pontja). Nem kell megtéríteni a kárnak azt a részét, amelyet a munkavállaló vétkes magatartása okozott. A károsultat a polgári jog is aktív részvételre kötelezi a kár elhárításában és enyhítésében [1959-es Ptk. 340. § (1) bek.; PK 36. számú állásfoglalás]. A vétkes közrehatás nem felelősségalapító tényállás, hanem felelősségcsökkentő (kármegosztásra vezető) tényező. A munkáltató az ellenőrzési körén belül eső körülmény miatt keletkezett kárt akkor nem köteles megtéríteni, ha bizonyítja, hogy azt kizárólag a károsult elháríthatatlan magatartása okozta. A kármegosztás mértékét az eset összes körülményének mérlegelésével lehet megállapítani. Munkáltatóra terhesebb kármegosztást alapoz meg a hiányos műveleti utasítás, a munkagép kezelésének szabályozatlansága. A munkavállaló terhére esik, hogy könnyelműen bízott a munkadarab eldőlésének elmaradásában (BH 2011.20.). Kármegosztás alapja csak a munkavállaló vétkes magatartása lehet. Nem értékelhető a munkavállaló terhére a balesetet előidéző, munkáltatónál követett és megtűrt gyakorlat (BH 2003.170., MK 29. számú állásfoglalás). A munkavállaló vétkes közrehatásának hiányában a munkahelyi baleset során keletkezett valamennyi kárért a munkáltató köteles helytállni, ekkor nincs helye kármegosztásnak (BH 2000.468., MK 29. számú állásfoglalás). Ha a munkáltató a munkavállalót szabálytalan műveletre tanítja be, az így betanított munkát végző személy magatartása nem minősülhet vétkesnek (EBH 2002.789.). A munkáltató köteles a munkavégzést szabályszerűen megszervezni. A rossz munkaszervezés, az eltűrt szabálytalan gyakorlat nem minősül a munkavállaló vétkes közrehatásának (Legfelsőbb Bíróság Mfv.I.10.614/2007/3.).
Az elsőfokú bíróság helytállóan állapította meg, hogy a felperes nem részesült megfelelő munkavédelmi oktatásban. Az alperes ennek ellenkezőjét arra hivatkozva állította, hogy a felperes az aláírásával igazolta a munkabiztonsági és munkaegészségügyi - a baleset napján már ismétlő - oktatáson való részvételét.
A becsatolt munkabiztonsági és munkaegészségügyi oktatás megtartásáról kiadott igazolást a felperes kétségtelenül aláírta. Ez az igazolás bár ismétlőnek tünteti fel az oktatás jellegét, a felperes esetében ez nem igaz, hiszen ő nem vitásan aznap kezdte a munkát a munkavégzés ezen helyén. Ezt támasztja alá, hogy míg az igazolást aláíró hat munkavállaló neve nyomtatásban szerepel azon, addig a felperes nevét kézzel írták fel, tehát az aznapra datált igazolás kinyomtatásakor még nem számoltak a felperes részvételével. Ebből az okiratból nem is állapítható meg, hogy pontosan mi volt az oktatás tárgya, annak 5. pontja mindössze annyit tartalmaz: a munkavégzés általános szabályai, különös tekintettel a magasban (1 m fölött) történő munkavégzésre, ami mellett a Hegesztési Biztonsági Szabályzat, Vas- és Fémipari Szerelési Biztonsági Szabályzat került megjelölésre, aminek átvételét a munkavállalók aláírásukkal elismerték.
Az alperes az elhangzott oktatás tartalmának igazolására csatolt be okiratot, azonban ez nem köthető a baleset napján Ausztriában tartott oktatáshoz, hiszen egyrészt az azon szereplő egyetlen dátum (2021.07.08.) két évvel későbbi, másrészt az kizárólag magyar jogszabályokra és szabályzatokra hivatkozik, márpedig Ausztriában végzett munka esetében a munkavédelemre az alperes által sem vitatottan az osztrák jog alkalmazandó.
Még, ha ez is lett volna az az oktatási anyag, amit a munkavégzés reggelén a munkavállalók kezébe adtak, ez akkor sem alapozhatja meg a felperes közrehatását, mert ő aznap végzett először munkát ezen a munkavégzési helyen, az esetében nem ismétlő oktatásra került sor, így ha először kapta kézhez ezt az anyagot, nem várható el tőle annak ismerete, hiszen ideje sem lett volna azt megismerni, mivel mint mondta: "hajtás volt".
Az alperes által becsatolt munkavédelmi oktatás megnevezésű írásos anyag szintúgy nem lehetett a felperesre irányadó, mert annak első mondata így kezdődik: "a Magyarországon munkát végzőknek joguk van a biztonságos és egészséges munka feltételekhez", márpedig a felperes kétségbe nem vont állítása szerint az alperes alkalmazásában kizárólag külföldön végzett munkát.
Az alperes a munkavédelmi oktatás megtörténtének alátámasztásaként hivatkozott a csoportvezető tanúvallomására is, ám a tanú szerint valós oktatásra ez alkalommal - mármint a baleset bekövetkezésének napján - sem került sor, mindössze a munkavállalók az eléjük tett igazolást aláírásukkal látták el. A csoportvezető nem a munkavédelmi oktatáson elhangzottakat fordította a magyar munkavállalók, hanem csupán a németül kiadott munkafeladatot.
Az alperes mind az elsőfokú eljárás során, mind pedig a fellebbezésében a hazai munkavédelmi szabályozást tartalmazó jogszabályra hivatkozott annak ellenére, hogy az általa sem vitatott ítéleti megállapítás szerint a munkavédelemre az osztrák szabályozást kell alkalmazni. Megjegyzendő az is, hogy az alperes által megjelölt jogszabályhelyek közül a 47/1999. (VIII. 4.) GM rendelet Mellékletének 8.2.9. és 8.3.17. pontjai nem is a felperesre, hanem a daru kezelőjére tartalmaznak előírást, így azok elmulasztása még alkalmazhatóságuk esetén sem lenne a felperesen számon kérhető.
Az alperes minden alap nélkül hivatkozott arra, hogy az egyébként gázvezetékszerelő képesítéssel rendelkező felperesnek kellett volna utasítást adni a németül beszélő, így a felperessel szóban kommunikálni képtelen darukezelő részére annak érdekében, hogy arra az időre, amíg a szerelési anyagokért elmennek, a teher leengedésre kerüljön a földre. Ugyanúgy az alperes nem kérheti számon a felperesen a költözés megfelelő voltát sem, mivel a költözést nem a felperes végezte, hanem az erre jogosultsággal úgyszintén nem rendelkező csoportvezető.
Az alperes ugyancsak minden alap nélkül kéri számon a felperesen a szerelés módját, nevezetesen azt, hogy a daruval megemelt H-idomot kellett a földön lévő szerkezethez szerelni. Ezzel szemben megállapítható, hogy a felperes aznap került ezen munkavégzési helyre, ahol a csoportvezető mellett és az ő utasításainak megfelelően végezte a szerelési feladatokat. Mindezek miatt nem volt ráhatással szerelés módjára, ő az alperesnél alkalmazott technológiával végezte el a munkafeladatot, amelynek során a baleset bekövetkezett.
Mindezekből pedig egyértelműen adódik a következtetés, hogy a felperes egyáltalán nem hatott közre a baleset bekövetkeztében, ezért nincs lehetőség kármegosztás alkalmazására. A felperes részéről nemhogy a mindennapi élettapasztalatot kirívóan figyelmen kívül hagyó, hanem semmilyen gondatlan munkavégzésre nem került sor, ezért az alperes által a fellebbezésben felhívott eseti döntések - BH2005.192., EBH2004.1154., BH2014.344. - nem lehettek irányadóak.
Erre tekintettel az ítélőtábla a Pp. 383. §-ának (2) bekezdése alapján az elsőfokú ítéletet érdemében helybenhagyta.
(Debreceni Ítélőtábla Mf.I.50.002/2024/7.)