adozona.hu
ÍH 2024.116
ÍH 2024.116
MUNKÁLTATÓI INTÉZKEDÉS - SZEMÉLYISÉGSÉRTÉS - SÉRELEMDÍJ A munkáltató jogkörébe tartozik a munkaszervezet kialakítása, a munkavállalók elhelyezése, a munka megszervezése. Az ezekkel összefüggő munkáltatói intézkedések nem járhatnak a munkavállaló kirekesztésével, nem sérthetik az emberi méltóságot. A munkáltató jogsértő intézkedései a munkavállaló sérelemdíj igényét is megalapozhatják. [A Munka Törvénykönyvéről szóló 2012. évi I. törvény (Mt.) 6. §, 9. §, 286. §; a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V.
Kiválasztott időállapot:
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
A felperes 1999. április 1. napjától állt közalkalmazotti jogviszonyban a felsőoktatási intézet alperesnél, hivatali asszisztens előadó munkakörben, majd 2015-ig a rektori hivatal vezetője volt. A felperes a rektor és a kancellár közös döntésével 2015. január 1. napjával felállított Kancellária Kabinet kabinetvezetője lett, 2015. február 11-től 2018. február 10-ig határozott időre megbízást kapott a Kancellária Kabinet kabinetvezetői feladatok ellátására. A kabinetvezető a Kancelláriai Kabine...
ÍH 2024.116 MUNKÁLTATÓI INTÉZKEDÉS - SZEMÉLYISÉGSÉRTÉS - SÉRELEMDÍJ
A munkáltató jogkörébe tartozik a munkaszervezet kialakítása, a munkavállalók elhelyezése, a munka megszervezése. Az ezekkel összefüggő munkáltatói intézkedések nem járhatnak a munkavállaló kirekesztésével, nem sérthetik az emberi méltóságot. A munkáltató jogsértő intézkedései a munkavállaló sérelemdíj igényét is megalapozhatják. [A Munka Törvénykönyvéről szóló 2012. évi I. törvény (Mt.) 6. §, 9. §, 286. §; a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény (Ptk.) 2:43. §, 2:52. §]
A felperes 1999. április 1. napjától állt közalkalmazotti jogviszonyban a felsőoktatási intézet alperesnél, hivatali asszisztens előadó munkakörben, majd 2015-ig a rektori hivatal vezetője volt. A felperes a rektor és a kancellár közös döntésével 2015. január 1. napjával felállított Kancellária Kabinet kabinetvezetője lett, 2015. február 11-től 2018. február 10-ig határozott időre megbízást kapott a Kancellária Kabinet kabinetvezetői feladatok ellátására. A kabinetvezető a Kancelláriai Kabinet Titkárságon keresztül irányítja a Kancellária Kabinet tevékenységét.A Kancellária Kabinet Titkárság az alperes épületének tetőterében került elhelyezésre, négy egymás melletti irodában. Az egyik irodában dolgozott M. V. kancellár, az ebből az irodából nyíló szobában került elhelyezésre a felperes közvetlen irányítása alá tartozó két ügyintéző, a második irodában dolgozott a felperes, az ő irodájából nyíló szoba volt a Kommunikációs Központ irodája. A Kancellária Kabinet levelezőrendszeréhez, iktatóprogramjához, informatikai könyvtárához (Kancellária Könyvtár), amelyben a Kancellária Kabinet dokumentumait készítették az információmegosztás érdekében a Kancellária Kabinet valamennyi dolgozója hozzáfért.
Dr. A. I. rektor és M. V. kancellár szakmai és emberi kapcsolata 2016-tól fokozatosan megromlott, ez általánosan negatívan hatott a munkahelyi légkörre, különösen megnehezítette a kancellár irányítása alá tartozó szervezeti egységek vezetőinek helyzetét. 2017 tavaszától a kommunikáció különösen elnehezült a rektor és a kancellár, és ennek következtében a Rektori Hivatal és a Kancellária Kabinet között is.
A kancellárnak az alperessel fennálló közalkalmazotti jogviszonya 2017. november 15-én megszűnt, a kancellár 2017. június 30-án az egyetemen nem végzett munkát. Ezen időpontot követően a felperes közvetlen felettese, a munkáltatói jogkör gyakorlója Nné N-G. Sz. gazdasági igazgató, megbízott kancellárhelyettes lett.
2017. augusztus 7-én a rektor a megbízott kancellárhelyettes társaságban megbeszélésre hívta a felperest, ahol tájékoztatta, hogy a rektori vezetés nem kíván a felperessel együtt dolgozni. Közalkalmazotti jogviszony megszűntetésének módjában nem állapodtak meg, a megbeszélés eredményeként abban maradtak, hogy a felperes számára kiadott szabadság letöltése után egyeztetik az igényeiket. A felperes 2017. augusztus 9. és szeptember 1. között szabadságát töltötte, 2017. szeptember 4-én állt munkába. Ezen a napon a rektor négyszemközti megbeszélésre hívta, ahol tájékoztatta, hogy a jogviszony megszűntetésére tekintettel a felperes által kért tízmillió forint kifizetésére vonatkozó felperesi javaslatot az alperes nem fogadja el, ezért a jogviszony megszűntetésére vonatkozó megállapodás nem jött létre. Tájékoztatta a felperest, hogy a továbbiakban is el tudja képzelni, hogy vele dolgozzon.
2017. szeptember 18-án a felperes levélben jelezte a kancellárhelyettesnek, hogy az eltávolítására vonatkozó munkáltatói szándék az egyetemen elterjedt, a felperes és munkatársai bizonytalannak érzik a felperes munkajogi helyzetét. Sérelmezte, hogy korábbi feladatait folyamatosan elvonják, és kérte, az álláspontja szerint visszafordíthatatlan helyzetben az alperes döntsön a közalkalmazotti jogviszony megszűntetéséről. A kancellárhelyettes 2017. szeptember 25-én közölt levélben tájékoztatta a felperest, hogy az alperes továbbra is számít munkájára, és konkrét feladatokat adott neki.
A felperes 2017. október 2-án kelt levelében ismét kérte a munkáltatói jogkör gyakorlóját a közalkalmazotti jogviszony korábbi megbeszélésben foglaltak szerinti megszűntetésére, kifogásolta, hogy a felelősségi körébe tartozó munkáját a munkáltatói utasítások alapján nem végezheti, azokkal az alperes más közalkalmazottat bízott meg, a felperesnek csak olyan feladatot adott, amit nagyobbrészt hónapokkal korábban már elvégzett. Helyzetét méltánytalannak és megalázónak minősítette.
Az alperes 2017. október 2-ától megvonta a felperes hozzáférését a Kancellária Kabinet levelezéséhez. Az alperes gyakorlata szerint számítógépes jogosultságok megvonására jogviszony megszűntetése esetén kerül sor, a hozzáférés és a szándékos adattörlés megakadályozása érdekében.
A felperes 2017. október 3-29. között keresőképtelen volt.
Az alperes 2017. október 5-én közölt intézkedéssel a felperes 2018. február 10-ig tartó kancellária kabinetvezetői megbízását - a Kommunikációs Központ irányítására vonatkozó feladattal együtt - visszavonta. A munkáltatói intézkedést a felperes keresettel megtámadta, a törvényszék, mint másodfokú bíróság 2.Mf.20.348/2019/5. számú 2020. február 25-én jogerős ítéletével megállapította, hogy a munkáltatói intézkedés jogellenes és kötelezte az alperest a 2018. február 10-ig járó vezetői megbízással összefüggő illetmény megfizetésére.
A felperes 2017. október 5-től ügyvivő szakértői munkakörbe került, a Kancellária Kabinet Titkárság szervezeti egységhez tartozott, közvetlen felettese dr. O. I. HR vezető, megbízott kabinetvezető lett.
2017. október 30-án a felperes ismét munkába állt, ezen a napon írásban kérte a kancellárhelyettest, hogy a számítógépes jogosultságát állítsák vissza további munkavégzése érdekében. Kérését megismételte 2017. november 7-én, azt követően, hogy ezen a napon a kancellárhelyettes felhívta, hogy a 2017. július 1.- október között teljesült kancellári feladatok listáját 2017. november 10-ig adja át.
A megbízott kabinetvezető 2017. november 9-én írásban értesítette a felperest, hogy a Kancellária Könyvtárhoz nem biztosítják az általános hozzáférését, csak az ott tárolt dokumentumait töltheti le egy előre egyeztetett időpontban. Egyebekben rendelkezett a felperes részére 2017. évben ki nem adott szabadság kiadásáról is, a felperes 2017. november 24. napjától 2018. január 2. napjáig szabadságát töltötte.
2017. november 5-én állt munkába K. Á. S. kancellár. Az alperes 2017 őszén szervezeti átalakításról döntött, az új kancellár munkába állása idején a működést átszervezte.
A felperes 2017. november 23-án kiköltözött a korábbi, kancellária kabinetvezetői irodából, az épület legfelső negyedik szintjén saját, kisméretű irodát kapott a HR vezető és a jogi irodavezető irodája mellett. Közvetlenül a Kancellária Kabinet Titkársághoz tartozó közalkalmazott a felperesen kívül a negyedik emeleten nem került elhelyezésre.
A kancellár 2018. január 25-én felajánlotta a felperesnek a Kommunikációs Központban való munkavégzést, a felperes a felajánlott munkakört nem fogadta el. A megbízott kancellária kabinetvezető 2018. január 26-án ismét kérte a felperest, hogy fogadja el a felajánlott másik munkakört, a felperes ezt is visszautasította.
2018. január 29-től a felperes felettese Fné F. Zs. a Rektori-Kancellária Kabinet vezetője lett. A felperes a közvetlen felettesétől iratkezelési, irattározási feladatokat kapott, amelyek szaktudásának, képességének nem feleltek meg, és a napi 8 óra munkaidőt nem tették ki. A Kancellária Kabinet levelezéséhez, iktatási rendszeréhez, a Kancellária Könyvtárhoz és Kancellária Kabinet Titkársághoz tartozó közalkalmazottak közül csak a felperesnek nem volt hozzáférése.
2018. február 26-án Fné F. Zs. Rektori-Kancellária Kabinetvezető szólt a felperesnek, hogy az előző munkanapon a munkaidő lejárta előtt 5-10 perccel kereste, nem találta a munkahelyén, valamint olyan észrevételek jutottak el hozzá, hogy a felperes késve érkezik és a munkaidő vége előtt távozik. Felhívta a felperest a munkaidő betartására, jelenléti ív pontos vezetésére. A felperes észrevételezte, hogy a munkaidőben munkahelyén tartózkodik, a feladatait határidőre elvégzi. Ezt követő napon Fné felhívta a felperest, hogy egyedüliként a Rektori Kancellária Kabinetvezető irányítása alá tartozó közalkalmazottak közül 8-16 óráig tartó munkaideje kezdetén és végén a felettesénél jelentkezzen. Ebben az időszakban már a felperes személyéhez a kollégái negatív munkáltatói megítélést kötöttek, ezért saját érdekeik megóvása érdekében nem keresték és nem tartották vele a kapcsolatot.
A felperes a 2018. március 13-án kézhez vett "kevéssé alkalmas" minősítésű teljesítményértékelését keresettel nem támadta, az arra tett észrevétele szerint azt nem fogadta el.
2018. május 17-én a felperessel szemben fegyelmi eljárás indult nem megfelelő magatartás tanúsítása, az alperes rendezvényeihez kapcsolódó Google naptár törlése miatt.
Az alperes 2018. július 16-án közölt felmentéssel a felperes közalkalmazotti jogviszonyát létszámcsökkentésre hivatkozással megszűntette. A munkáltatói intézkedéssel szemben a felperes által előterjesztett keresetlevelet a közigazgatási és munkaügyi bíróság 1.M.141/2018/2. számú 2018. október 5-én jogerőre emelkedett végzésével visszautasította. A jogelleneséghez kapcsolódó jogkövetkezmények alkalmazását ezt követően a felperes bíróságtól nem kérte.
2017. augusztus 1. és 2018. szeptember 16. között a felperesnél alkalmazkodási zavar jellegű pszichés állapotváltozás alakult ki. Az alperesnek a felpereshez való viszonyának megváltozása, a folyamatos nyomásgyakorlás rontotta a felperes lelki egészségét. Pszichés állapotváltozása, amely a megváltozott munkahelyi légkör vezetői attitűd változás következménye volt, életvitelét átmenetileg beszűkítette. A felperes pszichés zavara hozzávetőleg két éven keresztül állhatott fenn.
A felperesnél korábban megjelenő magánéleti tragédiák, traumatikus veszteségek (házastársa 2012-ben bekövetkezett halála és kisebbik gyermeke 2019-ben elkövetett öngyilkossága) a felperes lelki állapotára hatással voltak, más traumákkal szemben is fogékonyabbá tették, elbizonytalanították önértékelésében. Pszichés állapotromlása alapszemélyisége hátterén a munkáltatói magatartás, mint distressz hatására jött létre, a traumatikus élmények közrehatásának mértéke egzakt módon nem határozható meg. A feltárt pszichés zavar nem a közeli hozzátartozó elvesztésével hozható okozati kapcsolatba.
A felperes 2018. március 9-én lábápoló, június 11-én kézápoló és műkörömépítő OKJ szakképesítést szerzett. 2018-ban ezen szakképesítései alapján vállalkozást indított, 2020. végéig egyéni vállalkozóként dolgozott, 2021. január 1-től irodai ügyviteli munkát végzett.
A felperes keresetében egyebek mellett 5.000.000 forint sérelemdíj megfizetésére kérte kötelezni az alperest.
A felperes a sérelemdíj igénye tekintetében arra hivatkozott, hogy az alperes személyiségi jogsértést követett el a vezetői megbízás visszavonásával, a közalkalmazotti jogviszony kiüresítésével, a felperes elkülönítésével, az ellene indított eljárásokkal, zaklatásával emberi méltóságát, jóhírnevét megsértette. Az alperes a többi közalkalmazottal szemben hátrányosan megkülönböztette, ez a felperes társadalmi megítélését is hátrányosan befolyásolta, mert egy munkahelyen szükségszerűen a jóhírnév sérelmével jár, ha valakit a munkahelyen kiközösítenek.
Az alperes magatartása végleges hatást gyakorolt felperes életére azzal, hogy a felperes személyi anyagába bekerült az azonnali hatályú felmondás, a vezetői megbízás azonnali hatályú visszavonása, a 46 %-os teljesítményértékelés, az írásban történt szóbeli figyelmeztetés és a fegyelmi eljárás megindítására vonatkozó irat. A felmentést követően nem talált munkát, mert képzettsége speciális munkavégzésre teszi alkalmassá. Az alperes jogellenes magatartása miatt társadalmi kapcsolatai és családja anyagi helyzete is kedvezőtlenül alakult. A vezetői megbízás jogellenes visszavonása miatt az öngondoskodást nem tudta folytatni, hitelei törlesztéséhez családi segítségre volt szüksége. Jövedelme elvesztése miatt korábbi szabadidős lehetőségei megszűntek, társadalmi kapcsolatai beszűkültek, feleslegesnek érzte magát, testi és mentális egészsége megromlott, ezzel a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény (a továbbiakban: Ptk.) 2:43. § a) pont szerinti élet, testi épség, egészséghez fűződő személyiségi joga sérült. Sérelemdíj igénye jogalapjaként az Mt. 9. § alapján alkalmazandó Ptk. 2:52. §-ra hivatkozott.
Az alperes érdemi ellenkérelmében a kereset elutasítását kérte.
A felperes sérelemdíj igényét vitatta, a felperes sérelmére személyiségi jogsértést nem követett el, jogellenes magatartás hiányában a sérelemdíj igény megalapozatlan. Az alperes arra hivatkozott, hogy nem tekinthető jogellenesnek, ha közös megegyezéssel történő közalkalmazotti jogviszony megszüntetésére vonatkozó megállapodás azért nem jön létre, mert valamelyik fél korábbi szándékától elállt. A felperes foglalkoztatása vezetői megbízásának visszavonását követően munkakörének megfelelő volt, a felperes a másik felajánlott munkakört visszautasította. Vitatta továbbá, hogy a felperest a munkahelyén hátrányosan megkülönböztették, kirekesztették. A felperes az elhelyezésével kapcsolatban a jogviszony fennállása alatt kifogást nem emelt, más munkatárssal egy irodában történő elhelyezése az objektív feltételek hiányában nem volt lehetséges. Az alperes hivatkozott arra is, hogy a Kjt. 5. számú melléklete rendelkezik arról, hogy a közalkalmazotti alapnyilvántartás milyen adatokat tartalmaz, abban a felperes által hivatkozott okiratok egy része - például a teljesítmény-értékelés - nem került felvezetésre. A felperes az általa sérelmesnek állított munkáltatói intézkedések egy részét, mint például a teljesítmény-értékelést keresettel nem támadta. A vezetői megbízás visszavonása a nyilvántartásba bekerült, de a nyilvántartás tartalmazza a jogellenességet megállapító jogerős bírósági ítéletet is.
A sérelemdíj igényt az összegszerűség tekintetében is eltúlzottnak minősítette, utalással az irányadó ítélkezési gyakorlatra. A rektor a felperes által sérelmesnek vélt kifejezést szűk körben, magánvéleményként fogalmazta meg, ezáltal az a felperes negatív társadalmi megítélésére nem alkalmas és közalkalmazotti jogviszonyára nincs hatással.
Az elsőfokú bíróság ítéletében kötelezte az alperest, hogy 15 nap alatt fizessen meg a felperesnek 1.500.000 forint sérelemdíjat.
A felperes sérelemdíj igénye tekintetében az alábbiakat fejtette ki. A felperesnek kellett megjelölnie azt, hogy az alperes mely magatartással, mennyiben és milyen személyiségi jogát sértette meg. A felperes ezzel kapcsolatban emberi méltósághoz, élet, testi épség, egészség megsértéséhez, jóhírnévhez és munkához fűződő személyiségi jogának megsértését állította, a jóhírnévhez és a munkához fűződő személyiségi jog vonatkozásában jogi indokolásban nem fejtette ki, hogy az általa sérelmezett alperesi magatartás miért jogsértő.
A jogi képviselővel eljáró felperes keresetlevelében a Ptk. 2:43. §-át teljes egészében meghivatkozta, ugyanakkor kifejezetten a jóhírnév sérelmével kapcsolatosan azt állította, hogy a sérelmezett munkáltatói magatartás alkalmas volt arra, hogy a felperes társadalmi megítélését hátrányosan befolyásolja. A felperes jogi képviselője jogi érvelésének ellentmondását a válasziratában sem oldotta fel. A Pp. 265. § (1) bekezdése alapján a perben a felperesnek kellett bizonyítania, hogy az alperes a felperes személyiségi jogát sértő jogellenes magatartást tanúsított. Mivel a felperes a jóhírnév megsértését is állította, a bíróságnak azt kellett vizsgálnia, hogy az ezen személyiségi jog megsértésével összefüggésbe hozott magatartás a Ptk. 2:45. § (2) bekezdésében meghatározott tényállásnak megfelelt-e.
A felperes nemvagyoni sérelmeit egyrészt a munkáltatói magatartás miatti anyagi, és ebből következő társadalmi helyzetének elnehezülésére, másrészt a munkahelyen megélt érzelmeire vezette vissza. Az alperes több intézkedését megjelölte, amely álláspontja szerint arra irányult, hogy a felperest a munkahelyén ellehetetlenítsék, kirekesszék, pszichés nyomás alatt tartsák.
Az elsőfokú bíróság utalt arra, hogy a rektor azon magatartása, hogy nem kötött a jogviszony megszűntetésre közös megegyezéses megállapodást felperessel nem volt jogellenes, emellett a felmentés, a fegyelmi eljárás megindítása és a teljesítményértékelés jogellenességének megállapítása iránt a felperes nem indított pert, a bíróság ezen alperesi intézkedésekről nem hozott érdemi döntést. Az alperesi intézkedések keresettel támadhatóak voltak, jogorvoslattal a felperes nem élt, jogellenességét jogerősen megállapító bírósági határozat hiányában ezek jogszerűségét kell vélelmezni.
A felperes vezetői megbízása 2018. február 10. napjáig tartott, a vezetői megbízás visszavonásának jogellenességét a törvényszék jogerősen megállapította, és a vezetői pótlék megfizetésére kötelezte az alperest. 2018. február 10-ét követően a határozott idő lejártára tekintettel felperes vezetői pótlékra nem volt jogosult, ezért a felmentés utáni időszakban kialakult anyagi helyzetének elnehezülése, és az ezzel járó egyéni és szociális következmények - amelyek a felperes álláspontja szerint a közalkalmazotti viszony megszűnéséhez, e jogviszonyból származó jövedelem elvesztésére vezethetőek vissza a közalkalmazotti jogviszony megszűnésével és nem az alperes 2017. augusztus 7. - 2018. július 15. napja közötti, a munkahelyen tanúsított magatartásával állnak okozati összefüggésben. A felperes ezen igényét a felmentés jogellenességének megállapítása esetén, ennek jogkövetkezményeként érvényesíthette volna. A felperes 2018. július 16. utáni anyagi helyzetével összefüggő nemvagyoni kára nem áll okozati összefüggésben a vezetői megbízás jogellenes visszavonásával, továbbá a felmentés jogszerűnek minősül.
A munkatársakat kölcsönösen megillető tisztelet és a munkatárs emberi méltóságát figyelembe vevő magatartás az Mt. 6. § (2) bekezdésében rögzített általános magatartási követelmény az együttműködés fogalmi körébe tartozik. A munkaszervezet kialakítása, a munka megszervezése, a munkavállalók elhelyezése a munkáltató jogköre, amit a munkavállaló általában nem vitathat, az ezzel kapcsolatos kérdések munkaügyi perben nem vizsgálhatóak. Ugyanakkor az ezekkel összefüggésbe hozott munkáltatói intézkedések nem járhatnak a munkavállaló mellőzésével, kirekesztésével, munkahelyi minőségének lefokozásával, nem mutathatja azt a munkavállaló felé, hogy a munkahely perifériáján helyezkedik el, mert ezzel emberi méltóságát sérti.
A perben felperesnek kellett bizonyítania, hogy tényelőadása szerint sérelmesnek vélt magatartást alperes megvalósította, és az megfelel a felperes által hivatkozott törvényi tényállásnak. Erre tekintettel az elsőfokú bíróság azt is vizsgálta, hogy a felperest érintő munkáltatói intézkedések, munkáltatói magatartások a korábbi magatartásoknak megfelelőek voltak-e. Csak a szervezeti átalakulást szolgálták-e, vagy objektíve alkalmasak voltak a felperes személye ellen irányuló támadásra is.
Az elsőfokú bíróság a tanúvallomások alapján megállapította, hogy a rektor és a kancellár között elhúzódó konfliktus alakult ki, mely a tanúk vallomása szerint nagyon nehéz időszakot jelentett a vizsgált másfél évben. A felperes által kihallgatni indítványozott Hné M. Zs. tanúvallomása alapján megállapíthatónak tartotta, hogy rossz légkörben dolgoztak, a vezetők munkavégzése elnehezült, az idegeket megviselő körülményeket egyértelműen a rektor magatartására vezette vissza. Ezt támasztotta alá Lné dr. B. L. és M. V. tanúvallomása is, akik a rektor részéről munkaviszonyban megengedhetetlen vezetői magatartásról is beszámoltak. Az elsőfokú bíróság álláspontja szerint a tanúk által bemutatott munkahelyi légkör kialakulását a munkáltató nem tolerálhatja, és az különösen nem alakulthat ki munkáltatói magatartás következményeként. A felperes személyét illetően az általa kihallgatni indítványozott tanúk számoltak be a negatív körülményekről M. V. vallomása szerint a felperes zárványnak érezte magát, Szné K. G. tanúvallomása szerint felperest fekete bárányként kezelték az egyetemen.
A tanúvallomások alapján az elsőfokú bíróság megállapította, hogy 2017 szeptemberétől felperes helyzete kedvezőtlenül változott meg a munkahelyen, munkájára az alperes nem tartott igényt, vezetőként nem hívták meg azokra a rendezvényekre, értekezletekre, ahová korábban meghívták, a szervezeti egységbe újonnan bekerülő munkatárs végezte felperes munkájának egy részét. Ezek olyan a munkaszervezetbe bekövetkezett változások voltak, amelyek alperes korábbi gyakorlatától indok nélkül eltértek, és alkalmasak voltak arra, hogy a felperes felé a feleslegessé válást mutassák az alperes részéről. Ebben a körben értékelte az elsőfokú bíróság, hogy a felperes a levelező rendszerhez való hozzáférését megvonták, amit a tanúvallomások szerint a munkáltató szankciós intézkedésként közalkalmazotti jogviszony megszüntetésekor szokott alkalmazni, és felperes vezetői megbízásának visszavonása is ebben a körben értékelhető. Utóbbi intézkedés jogellenességét a bíróság megállapította, és ez a felperes munkahelyi helyzetét alapvetően megváltoztatta. A felperes közalkalmazotti jogviszonya nem került megszüntetésére, de az alperes vele szemben olyan intézkedéseket hozott, amit egy távozó közalkalmazottal szokás. A tanúvallomások alapján azt is megállapította, hogy a korábbi gyakorlat ellenére a felperes szervezeti egysége iktatórendszeréhez, levelezőrendszeréhez nem biztosítottak hozzáférést, annak ellenére, hogy feladata iratkezelés volt, továbbá a titkársághoz tartozó közalkalmazottak közül csak a felperesnek nem talált helyet a szervezeti egység többi tagjával együtt a földszinten. Ezzel a felperest a szervezeti egységétől elkülönítve helyezte el, eltérő jogosultságot biztosított a felperesnek, továbbá írásban a munkaidőhöz kapcsolódó kifejezett lejelentkezéshez szólította fel, a felperes mellőzését, munkahelyi elismertségének megvonását, munkahelyi minőségének lefokozását tükrözte. A munkáltatónak joga ellenőrizni, hogy a munkavállaló munkaidejét munkahelyén munkával tölti-e, de a felperest érintő munkáltatói utasítás eltért a munkahelyi gyakorlattól. Szné K. G. tanú vallomása szerint a munkatársak értették az alperes üzenetét, a felperessel minimálisra szorították a kapcsolatot, mert retorziótól tartottak.
Az alperes nem kezelte egyformán a felperest a többi hivatali alkalmazottal, ezzel azt éreztette vele, hogy nem egyenértékű a munkatársaival, nem számított rá, nem kívánta a tudását hasznosítani, a szervezetben felesleges személynek tekintette. Azt, hogy az alperes intézkedéseinek célja a felperesre való nyomásgyakorlást jelentettek, az alperes törvényes képviselőjével folytatott hangfelvétel leirata igazolta, a rektor nem kívánt a felperessel együtt dolgozni, a felperest érintő sémaváltást helyezett kilátásba.
Az elsőfokú bíróság álláspontja szerint a négyszemközti beszélgetés tartalma a per eldöntése szempontjából lényeges körülmény volt, az alperes nyomásgyakorlását igazolta, illetve a munkahelyi folyamatok felderítését segítette, és a felperes a hangfelvételen kívül ezeket a tényeket más módon nem tudta bizonyítani, ezért a bíróság álláspontja szerint a Pp. 269. § (1) bekezdés c) pontja és 269. § (4) bekezdés c) pontja alapján ez a bizonyíték az értékelés körébe volt vonható.
A 2017. augusztus 7-a és 2018. július 16-a közötti időszakban az alperes nem fogalmazott meg a felperesről, a felperes társadalmi megítélését hátrányosan befolyásoló, kifejezésmódjában indokolatlanul bántó véleményt, nem állított vagy híresztelt valótlan tényt, vagy hamis színben feltűntetett valós tényt. Ugyanakkor a foglalkoztatás körülményeinek meghatározásakor az Mt. 6. § (2) bekezdése szerinti együttműködési kötelezettségét megszegte, intézkedései alkalmasak voltak arra, hogy a felperes emberi méltóságát megsértsék. Ezt nemcsak a felperes szubjektív megítélése igazolja, hanem a tanúk vallomása is alátámasztotta.
Megállapította, hogy a felperes által tett azon állítás, mely szerint az alperes magatartásának következményeként alakult nála ki pszichés elváltozás, a tanúk vallomása alátámasztotta. Az egyesített igazságügyi orvos, pszichiáter, pszichológus szakértői vélemény igazolta, hogy a felperes alapszemélyisége, a magánéleti veszteségek lelki állapotára hatással voltak, a 2017. augusztus és 2018. július közötti időszakban pszichés állapotromlása a munkahelyi légkör, a vezetői attitűd változás eredménye volt. A szakértői vélemény szerint a felperes életében ezen időszakot megelőzően voltak pszichés traumatikus veszteségek, de a felperes a munkáját házastársa halálát követően maximálisan ellátta, és ebben az időszakban a felperesen olyan hangulatváltozás nem volt tapasztalható, mint amiről a tanúk a perbeli időszakot illetően beszámoltak. Nem merült fel adat abban a tekintetben, hogy a felperes szakvéleményben rögzített állapota 2017. augusztusát megelőzően alakult volna ki.
Az elsőfokú bíróság az alperesnek a szakértői vélemény aggályosságával kapcsolatban tett észrevételére figyelemmel kifejtette, hogy a szakértő számot adott véleményében a szakértői módszertanról, a szakértői véleményből kitűnően az iratokat teljeskörűen áttekintette. Az elsőfokú bíróság utalt a Kúria szakértői bizonyítással összefüggő joggyakorlat elemző csoporti véleményében foglaltakra, kiemelte, hogy a szakvéleménnyel történő sikeres bizonyításnak nem akadálya, hogy a szakértő valószínűségi szintű megállapításokat tesz véleményében. A felperes pszichés elváltozásai egzakt mérési módszerrel nem voltak vizsgálhatóak. A szakértő felperes pszichés állapotában történt kedvezőtlen változást egyértelműen az alperes magatartására vezette vissza.
Mindezek alapján megállapította, hogy az alperes megsértette a felperes Ptk. 2:43. § c) pont szerinti egészséghez fűződő személyiségi jogát is. Az állapotváltozás felperes életvitelét átmenetileg beszűkítette, a tanúvallomásokkal és a szakértői véleménnyel a felperes a perben bizonyította a nemvagyoni hátrány bekövetkezését.
A sérelemdíj összegszerűsége tekintetében kifejtette, hogy a felperes keresetében 5.000.000 forintban jelölte meg sérelemdíjigényét. Az elsőfokú bíróság ítéletének indokolásában számot adott arról, hogy nem vette figyelembe az összegszerűség meghatározásakor a jogszerű munkáltatói intézkedés, magatartás, illetve a felperes által hivatkozott anyagi elnehezülését sem. A felperes személyiségjegyei, magánéleti traumái a szakértői vélemény szerint a pszichés zavar létrejöttét elősegítették, megalapozták, ezek a körülmények a pszichés állapot sorsszerű jellemzői, ezeket a sérelemdíj összegét csökkentő tényezőként vette figyelembe az elsőfokú bíróság. Szintén figyelmen kívül hagyta a felperes kóros szervi elváltozását, tekintettel arra, hogy a felperes a perfelvétel során nem csatolta azokat az orvosi iratokat, amelyek tényállítása alapjául szolgálnak és betegségének szakértői vizsgálatát lehetővé tették volna.
A jogsértés tényén kívül a sérelemdíj összegét emelő tényezőként értékelte, hogy az alperes a jogsértő magatartást szándékosan, folyamatosan és hosszú időn keresztül tanúsította. Mindezek alapján az elsőfokú bíróság 1.500.000 forintban határozta meg a sérelemdíj összegét azzal, hogy abban kifejezetten hangsúlyos a sérelemdíj magánjogi büntetés jellege.
A felperes fellebbezésében az elsőfokú ítélet megváltoztatását kérte akként, hogy a másodfokú bíróság keresetének teljes egészében adjon helyt és kötelezze alperest sérelemdíj címén "további" 5.000.000 forint és másodfokú perköltség megfizetésére.
A sérelemdíj összegének a keresetben meghatározott összegre történő felemelését illetően hivatkozott arra, hogy az összegszerűség megállapításakor az elsőfokú bíróság számos lényeges körülményt nem vont értékelése körébe. Álláspontja szerint az elsőfokú bíróság helyesen állapította meg, hogy a felperes emberi méltósága, egészséghez fűződő személyiségi joga sérült, továbbá az együttműködési kötelezettségét megsértette alperes, ugyanakkor a Kúria Mfv.10.064/2020/4. számú eseti döntésében foglalt körülmények, a felperes életkora, helyzete, stressz és veszteség körülményeinek értékelése nem megfelelő módon történt. Hivatkozott továbbá a Kúria Mfv.IV.10.156/2021/8. számú ítéletében foglalt mérlegelési szempontokra, kiemelve, hogy a reparatív funkció mellett a preventív hatást is értékelni kell. A preventív hatás mérlegelésen kívül maradt, a reparatív funkció értékelése is csak túlzottan csekély súllyal került figyelembevételre. A felperes hivatkozott arra is, hogy 2017 óta áll perben az alperessel, polgári peres eljárásokat kellett indítania, és ezek a körülmények nem hagyhatóak sérelemdíj iránti igénye vizsgálatakor figyelmen kívül. Hivatkozott arra is, hogy az alperes tisztában volt azzal, hogy a felperes életkora, végzettsége miatt - az alperesnél betöltött specializált munkakör ellátásának ellehetetlenítése miatt - e képzettségének a továbbiakban hasznát nem vehette, a környéken más egyetemen nem tudott elhelyezkedni.
A sérelemdíj igényének összegszerűsége megállapításakor kellő súllyal kellett volna figyelembe venni, hogy a felperes a jogviszony megszűntetését követően úgy került ki a munkaerőpiacra, hogy személyi anyagába bekerült az azonnali hatályú felmondás, a vezetői megbízás azonnali hatályú visszavonása, az éppen megfelelő szintet mutató teljesítményértékelése, az írásbeli szóbeli figyelmeztetés és az indokolatlanul indított fegyelmi eljárás dokumentációja is. Mindezekkel olyan hátrányos helyzetbe hozta az alperes a felperest, amely végleges hátrányos következményekkel járt a felperes életére nézve. Mivel azóta sem dolgozik, nyugdíjas évei is veszélybe kerültek, a nyugdíj összegének megállapításánál a kieső évek jelentős anyagi hátrányt jelentenek. Anyagilag ellehetetlenült, a vezetői megbízása jogellenes visszavonása után az öngondoskodást nem tudta folytatni, önkéntes nyugdíjpénztári tagságából származó hozamát kénytelen volt kivenni, majd a befizetéseket fel kellett függesztenie, az önkéntes nyugdíjpénztári tagságának hozama hozzávetőleg 450.000 forint.
A vezetői megbízás visszavonása miatt nem tudta fizetni fennálló hitelét, amit előbb családi összefogással oldott meg, majd a felmentést követően lakását el kellett adnia, hogy kiegyenlítse a fennmaradó hozzávetőleg 3.700.000 forint hitelt.
Iratellenesnek minősítette azt az ítéleti rendelkezést, mely felperes jóhírnév sérelmét nem állapította meg, figyelemmel Lné dr. B. L. 18. sorszámú jegyzőkönyvben rögzített vallomására.
Az elsőfokú bíróság nem értékelte kellő súllyal a sérelemdíj összegszerűségének megállapításakor, hogy felperes munkához való joga is sérült, mert hozzáféréseit, levelezéseit letiltották, értekezletekre nem hívták, részére nem adtak megfelelő feladatokat, ezzel a magatartásával alperes a saját SZMSZ-ét is megsértette a fellebbezésben részletezett pontokban.
Felperes álláspontja szerint az elsőfokú ítélet önellentmondásos, egyfelől kimondja, hogy hosszú időn át elhúzódó jogsértés elszenvedője volt, azonban a megállapított sérelemdíj összege a reparációs és a preventív hatást nem tükrözi. A preventív hatás vonatkozásában kiemelt hangsúllyal kellett volna figyelembe venni, hogy a tanúk vallomása szerint nemcsak a felperessel szemben folyt ilyen jellegű kirekesztés. A sérelmeket nemcsak a felperes szubjektumában kell reparálni, hanem meg kell akadályozni, hogy másokat is hasonló sérelem érhessen, ezért a visszatartó erőnek olyan jelentősnek kell lennie, amely az alperest hosszú időre, talán véglegesen eltántorítja a hasonló magatartások tanúsításától.
Az alperes csatlakozó fellebbezésében elsődlegesen az elsőfokú ítélet megváltoztatását és a kereset teljes egészében való elutasítását, másodlagosan az elsőfokú ítélet részbeni megváltoztatását, a sérelemdíj tekintetében a marasztalás összegének 50 %-ra, 750.000 forintra mérséklését kérte.
Csatlakozó fellebbezésében a felülbírálati jogkört a Pp. 369. § (3) bekezdés a), c) és d) pontjára alapította.
A sérelemdíj vonatkozásában a bizonyítás eredményének okszerűtlenségére hivatkozott, álláspontja szerint az elsőfokú bíróság a bizonyítékokat okszerűtlenül értékelve jutott arra a következtetésre, hogy az alperes a felperes személyiségi jogait megsértette, illetve, hogy a felperest ért pszichés állapotváltozás okozati összefüggésben áll alperes magatartásával. Az elsőfokú bíróság megsértette a Pp. 316. § (1) bekezdés a), c) és d) pont rendelkezéseit, az aggályos szakértői vélemény megállapításait aggálymentesnek elfogadva állapította meg az alperes jogsértését.
Hivatkozott továbbá arra, hogy a sérelemdíjban való marasztalás együttes feltételei hiányoznak, nem történt az alperes részéről személyiségi jogsértés, jogellenesség nem áll fenn és a felperes által állított nem vagyoni sérelmek bekövetkezése és az alperes magatartása között okozati összefüggés nem állapítható meg.
Ezzel összefüggésben kiemelte, hogy az alperesnek nem volt kötelezettsége a jogviszony megszüntetése tárgyában felperessel megállapodást kötni, a felmentés, a fegyelmi eljárás megindítása és a teljesítményértékelés jogellenességének megállapítása iránt a felperes nem indított pert a törvényi határidőben: jogerős bírósági határozatok hiányában a felperes nem minősítheti az alperes fenti intézkedéseit jogellenesnek.
Álláspontja szerint helytállóan állapította meg az elsőfokú bíróság, hogy a felperes közalkalmazotti jogviszonya megszüntetésével állnak okozati összefüggésben a felperes felmentés utáni anyagi helyzetének elnehezülései és az ezzel járó a felperes által állított egyéni és szociális következmények, ugyanakkor a felperes az Mt. 287. § (1) bekezdés b) pontja szerinti határidőben a felmentés jogellenessége tárgyában keresetet nem indított. Helytállóan állapította meg azt is, hogy a felperes által állított sérelmek a vezetői megbízatás visszavonásával nem állnak okozati összefüggésben, ezen munkáltatói intézkedés tekintetében egy másik perben a jogkövetkezményekről jogerős döntés született.
Az alperes vitatta annak az elsőfokú ítéleti megállapításnak a bizonyítottságát, mely szerint az alperes a felperes emberi méltóságát megsértette, amikor a tanúk vallomása alapján a felperes munkahelyi kirekesztettségét és fizikai elkülönítettségét állapította meg.
Álláspontja szerint a felperes által hivatkozott Mfv.10.064/2020/4. számú Kúriai döntés tényállása jelen perbeli tényállástól számos lényeges körülményben eltér, ezért analógiaként nem hivatkozható.
Hivatkozott arra is, hogy az elsőfokú bíróság nem értékelte azon körülményt, hogy a felperes nem adott elfogadható magyarázatot arra, hogy miért utasította el a munkáltató által felajánlott kommunikációs munkakört, melynek felajánlása tényét elismerte. A munkakör felajánlás cáfolja az állítólagos kirekesztési szándékot, továbbá azt is, hogy a felperest az alperes feleslegesnek tartotta, mellőzte, ellehetetlenítette, képességéhez méltatlan feladatokkal látta el.
A felperes a testi-lelki egészségromlásában megjelölt sérelmek tekintetében szintén nem bizonyította az alperes jogellenes magatartását, illetve ezen magatartás, és a sérelem közötti okozati összefüggést. Az alperes a perben beszerzett igazságügyi szakértői testület valószínűségi szakvéleményét nem tartotta elfogadhatónak, mert a felperes által sérelmezett állítólagos magatartások és a szakértői vizsgálat ideje közötti jelentős időbeli távolság miatt a valószínűségi alapon tett szakértői megállapításokat meggyőző bizonyítékként elfogadni nem lehet. A felperes akkor amikor az őt ért pszichés állapot változás bekövetkezését állítja, dr. B. Gy. 2022. augusztus 23. napján elvégzett elmeorvosi vizsgálata szerint az EESZT-ben nyilvántartott dokumentációban pszichiátriai vonatkozású bejegyzés nem található; a felperes pszichiátriai kezelés alatt nem állt, és rendszeresen szorongásoldót sem szedett. Az alperes álláspontja szerint a szakvélemény hiányos, részben önmagával, részben a perbeli adatokkal ellentétes és helyességéhez nyomatékos kétség fér, ezért a Pp. 316. § (1) bekezdése szerint aggályos. Az alperes hivatkozott arra is, hogy a kiegészített szakvélemény is megválaszolatlanul hagyja az okozati összefüggés kérdését, amely a szakértői megállapítások aggályosságát erősíti.
Az alperes a szakértői véleményből kiemelte, hogy annak megállapítása szerint a felperesnél feltárt személyiségi jegyek a pszichés zavar létrejöttét elősegítették, megalapozták, ebből alperes álláspontja szerint logikailag az következik, hogy a felperes személyisége és pszichés zavara között ok-okozati összefüggés áll fenn. A szakértői vélemény nem tisztázta, hogy a felperes szakértői vizsgálat során az igazságkeresésével kapcsolatos erős belső motívuma valós sérelmeken alapul-e, amennyiben igen, milyen mértékben valósak. A felperes a perbeli események előtt öt évvel már rövid ideig szedett alkalmilag Frontint, ezen gyógyszer szedése az alperes magatartásával semmilyen összefüggésben nem állhatott, és a felperes által állított panaszok valóságuk esetén nem érhették azt a súlyossági fokot, amely szakorvosi kezelést, gyógyszerszedést indokolt volna.
Kifogásolta, hogy a szakvéleményből nem derül ki, hogy a szakértő mire alapozta azon megállapítását, miszerint a felperesnél az alperesi magatartás következtében "alkalmazkodási zavar, szorongásos, depressziós tüntetek jelentek meg igen nagy valószínűséggel". Miközben a szakértő megállapítja a felperes személyektől való függőségi hajlamát és kiemeli traumatikus veszteségeit.
A szakvéleményt hiányosnak minősítette, mert az nem vezeti le az okozati összefüggést a felperes által állított állapotváltozás és az alperes magatartása, "attitűd változása" között, amit a tanúvallomások nem is igazoltak. A felperes személyiség karakterére és traumákkal terhelt magánéletére utaló szakértői megállapítások, mint lényeges tények értékelése lett volna szükséges ahhoz, hogy az okozati összefüggés levezethető legyen.
A szakvélemény részben önmagával, részben a per egyéb adataival ellentétes, mivel nem tisztázott, hogyha a felperes pszichés állapotváltozása 2017-ben kezdődött, akkor miért szedett szorongásoldót már 2012-ben, ezt az ellentmondást a szakvélemény nem oldja fel. A felperes sem gyógyszereket nem szedett, sem pszichoterápiára nem ment el, így semmilyen lépést nem tett a rendelkezésre álló adatok szerint, hogy állítólagos pszichés állapotromlásán javítson.
A szakvéleményben rögzített tények rendkívül egyoldalúak, nem segítik a tényállás megállapítását, hanem felperes egyoldalú és elfogult állításait ismétli, azokat kezeli a szakértői megállapítást megalapozó tényekként.
Sérelmezte, hogy az igazságügyi szakértői intézet az Iszktv. 39. § (1) bekezdésében foglaltak alapján nem kért az alperestől további adatokat, egyáltalán nem vonta be eljárásába, lehetőséget sem adott álláspontja közlésére a tényállás tisztázása érdekében. A szakértői intézménynek önmagában a per adatainak megfelelő gondosságú áttanulmányozása alapján is észlelnie kellett volna a felperes tényállításainak egyoldalúságát és egyes állításainak ellentmondásait.
Álláspontja szerint a szakvélemény helyességéhez nyomatékos kétség fér, mert egyoldalúan számba vett tényekből következtet és olyan időbeli távolságban történt eseményekre nézve, amelyek szintén egyoldalúan és csupán általánosságban kerültek értékelésre és részben ellentétesen a per iratainak tartalmával. A szakvélemény által megállapított valószínűség nem alátámasztott. Mindezek az okozati összefüggésre vonatkozó valószínűségi megállapítással szemben nyomós kétséget támasztanak.
A felperes csatlakozó fellebbezésre előterjesztett ellenkérelmében a sérelemdíj vonatkozásában az alperes csatlakozó fellebbezését alaptalannak minősítette, álláspontja szerint a beszerzett szakvélemény megalapozott, az alperes észrevételeket tett a szakvéleményre, a szakértő személyes meghallgatására pedig nem került sor. A szakértő véleménye kialakításakor értékelte a felperes személyes veszteségeit, a személyiségében rejlő körülményeket, ezek súlyát az elsőfokú bíróság is mérlegelte. Az alperes által hivatkozott tanúk vallomása nyilvánvalóan nem érdektelen, mindketten alperes alkalmazásában álltak a perben vizsgált időszakban.
A felperes fellebbezése és az alperes csatlakozó fellebbezése nem alapos.
Az ítélőtábla a Pp. 376. § (1) a) pontja alapján a fellebbezést tárgyaláson bírálva el, megállapította, hogy az elsőfokú bíróság a szükséges bizonyítást lefolytatta, a tényállást a Pp. 279. § (1) bekezdése szerint a bizonyítékok okszerű értékelésével helyesen állapította meg, és az irányadó anyagi jogszabályok helyes alkalmazásával megalapozott és jogszerű döntést hozott.
A másodfokú bíróság egyetértett az elsőfokú bíróság ítéletével a sérelemdíj jogalapja és összegszerűsége tekintetében is.
A sérelemdíj összege tekintetében a felperes fellebbezésében hivatkozott a Kúria Mfv.10.064/2020/4. számú határozatára, mely a felperes álláspontja szerint hasonló élethelyzetben lévő, stresszt és veszteséget átélt felperes esetén magasabb összegű sérelemdíjat állapított meg. A másodfokú bíróság a hivatkozott kúriai ítéletben megállapított tényállás eltérősége miatt a szóban forgó döntést a sérelemdíj összegének megállapításánál nem tartotta alkalmazhatónak.
A felperes fellebbezésében hivatkozott a Kúria Mfv.10.056/2021/8. számú ítéletére, mely alapján kiemelte, hogy a sérelemdíj összegének megállapításánál a sérelemdíj reparatív funkciója mellett annak preventív hatására is figyelemmel kell lenni. A másodfokú bíróság álláspontja szerint az elsőfokú bíróság által megállapított összegű sérelemdíj alkalmas a sérelemdíj preventív funkciójának betöltésére is, különös figyelemmel arra, hogy nem merült fel peradat arra vonatkozóan, hogy a felperest ért személyiségi jogsértést követően az alperes más munkavállalóval szemben ilyen jellegű jogsértést követett el.
A felperes fellebbezésében arra hivatkozott, hogy a személyi anyagában szerepelnek a jövőjére nézve hátrányos következménnyel járó munkáltatói intézkedések: vezetői megbízás azonnali hatályú visszavonása, megfelelő szintet éppen elérő teljesítményértékelés, az alperes felperessel szembeni fegyelmi jogkörben hozott intézkedései. A felperes a vezetői megbízás azonnali hatályú visszavonásával szemben eredményesen jogorvoslattal élt, azonban a többi munkáltatói intézkedéssel szemben nem élt az igényérvényesítés lehetőségével. A másodfokú bíróság álláspontja szerint azzal, hogy ezek az intézkedések rögzítésre kerültek a felperes személyi anyagában, a felperest a munkaerő piacon hátrány nem éri, mert az alperes erre vonatkozóan adatokat harmadik féllel nem közölhet, és a perben erre vonatkozó adat nem merült fel.
Az alperes csatlakozó fellebbezésében foglaltakkal kapcsolatban a másodfokú bíróság az alábbiakat emeli ki. Az elsőfokú bíróság helytállóan állapította meg ítéletében, hogy az alperes a foglalkoztatás körülményeinek meghatározásakor az Mt. 6. § (2) bekezdése szerinti együttműködési kötelezettségét megszegte, és intézkedései alkalmasak voltak a felperes emberi méltóságának megsértésére. A másodfokú bíróság az elsőfokú ítéletben ezzel kapcsolatban kifejtett indokokkal egyetért, azt megismételni nem kívánja.
A másodfokú bíróság vizsgálta az igazságügyi orvosszakértői vélemény megalapozottságát és megállapította, hogy az alperes az elsőfokú eljárásban 44. sorszámon tett érdemi nyilatkozatában az egyesített igazságügyi orvosszakértői, elmeorvosszakértői és pszichológus szakértői vélemény aggályosságára hivatkozott, és a Pp. 313. § (2) bekezdése alapján a szakértőkhöz kérdések feltevését indítványozta. A szakértők a szakvéleményt az alperes kérdéseire adott válaszokkal kiegészítették. Az elsőfokú bíróság az alperes beadványára figyelemmel volt, az ítélet indokolásában, a [85] - [87] bekezdésekben kitért erre. Az alperes csatlakozó fellebbezésében a sérelemdíj megalapozatlansága tekintetében megismételte azokat a nyilatkozatait, melyeket már korábban 44. sorszámú iratban megtett, és az elsőfokú bíróság az ítélet meghozatalakor értékelt, ezzel a másodfokú bíróság egyetértett.
Az elsőfokú bíróság helyesen alapította ítéletét az aggálytalan szakértői véleményre, és állapította meg, hogy a felperes pszichés állapotváltozása a megváltozott munkahelyi légkör, a vezetői attitűd változás következménye volt.
Az alperes csatlakozó fellebbezésében sérelmezte, hogy a felperes semmilyen pszichiátriai kezelés alatt nem állt, gyógyszert nem szedett annak ellenére, hogy pszichés állapotában változás következett be. A másodfokú bíróság álláspontja szerint a felperes átmeneti jellegű pszichés zavara esetén nem kell orvosi kezelést igazolni ahhoz, hogy a jogsérelem fennállása megállapítható legyen, különös tekintettel arra, hogy a tanúvallomások alapján megállapítható, hogy a felperes pszichés állapotváltozása az őt körülvevő munkahelyi légkör eredménye, ezt támasztotta alá az egyesített igazságügyi orvosszakértői, elmeorvosszakértői és pszichológus szakértői vélemény is.
A fentiekben részletezettek szerint a felperes fellebbezésben és az alperes csatlakozó fellebbezésben előadottak az elsőfokú ítélet megváltoztatására nem adnak okot, a másodfokú bíróság ezért az elsőfokú bíróság ítéletét a Pp. 386. § (4) bekezdésére utalva, indokai alapján helybenhagyta. [Pp. 383. § (2) bekezdés]
(Győri Ítélőtábla Mf.V.30.033/2023/9.)