adozona.hu
ÍH 2024.113
ÍH 2024.113
JOGGAL VALÓ VISSZAÉLÉS Amennyiben a munkavállaló az átszervezésre alapított felmondás indokát nem vitatja, a keresőképtelenség és a munkáltatói felmondás időbeli egybeesése önmagában nem jelent joggal való visszaélést. [2012. évi I. törvény (Mt.) 7. § (1) bekezdés]
Kiválasztott időállapot:
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
Az elsőfokú bíróság ítéletével elutasította a felperes keresetét, amelyben joggal való visszaélésre hivatkozva kérte a munkaviszony jogellenes megszüntetése jogkövetkezményeinek az alkalmazását.
Az elsőfokú bíróság által megállapított tényállás szerint a felperes határozatlan idejű munkaviszonyban állt az alperessel.
Az alperes a felperes keresőképtelen állományban töltött ideje alatt az alperes úgy döntött, hogy a felperes munkakörébe tartozó feladatok túlnyomó részét egy több éves üzleti ...
ÍH 2024.113 JOGGAL VALÓ VISSZAÉLÉS
Amennyiben a munkavállaló az átszervezésre alapított felmondás indokát nem vitatja, a keresőképtelenség és a munkáltatói felmondás időbeli egybeesése önmagában nem jelent joggal való visszaélést. [2012. évi I. törvény (Mt.) 7. § (1) bekezdés]
Az elsőfokú bíróság ítéletével elutasította a felperes keresetét, amelyben joggal való visszaélésre hivatkozva kérte a munkaviszony jogellenes megszüntetése jogkövetkezményeinek az alkalmazását.Az elsőfokú bíróság által megállapított tényállás szerint a felperes határozatlan idejű munkaviszonyban állt az alperessel.
Az alperes a felperes keresőképtelen állományban töltött ideje alatt az alperes úgy döntött, hogy a felperes munkakörébe tartozó feladatok túlnyomó részét egy több éves üzleti partnerével, a Megbízott Kft-vel fogja megvalósítani. A felperes fennmaradó egyes munkaköri feladatait pedig az ügyvezető, továbbá két alperesi munkavállaló látja el.
Az alperes a felperes keresőképtelensége alatt felmondással megszüntette a felperes munkaviszonyát. Az indokolás szerint átszervezésre került sor, mert az alperes gazdasági és célszerűségi okból a teljes munkaszervezetét felülvizsgálta és abban változást hajtott végre. Ennek részeként egyes munkaköröket összevontak, a megmaradt feladatokat más munkavállalókkal, illetve egyéb módon, külső szolgáltató igénybevételével látják el. Ennek hatására csökkent a foglalkoztatotti létszám, a felperes munkakörét megszüntették, ezért a további foglalkoztatására nincs lehetőség.
Az elsőfokú bíróság a Munka törvénykönyvéről szóló 2012. évi I. törvény (a továbbiakban: Mt.) 7. § (1) bekezdése alapján alaptalannak találta a felperes keresetét, amelyben a keresetváltoztatást követően kizárólag joggal való visszaélés alapján állította a munkaviszonya megszüntetése jogelleneségét.
Az elsőfokú bíróság nem vitatott tényként állapította meg, hogy a felmondásban megjelölt indok, vagyis az átszervezés, illetőleg ezzel összefüggésben a felperes munkakörének megszüntetése megvalósult. Részletesen értékelte az ügyvezető perbeli nyilatkozatát, mely szerint a felperes folyamatosan ellátandó feladatai közé tartozott egy adott alperesi ügyfél részére a minőségmegfeleléssel kapcsolatos kérdések megválaszolása. A felperes már a betegállományát megelőző hosszabb időszakban, a nyári szünetet megelőző egy évben sem tudott ennek a feladatnak eleget tenni, ezért a vevőnek jogos igénye volt a feladatok ellátása. Emiatt került sor a nyári leállások alatti egyeztetésre a Megbízott Kft-vel. A megbeszélés eredményeként arra jutottak, hogy az alperest érintő minőségbiztosítási feladatok ellátásába bevonják ezt a tanácsadó céget, a feladatellátást emellett az alperes belső emberei támogatják. Ennek megfelelően a tanácsadó cég vette át a felperes munkakörébe tartozó feladatok egy részét. Az elsőfokú bíróság azt is figyelembe vette, hogy az ügyvezető nyilatkozata szerint nem a felperes betegsége volt a felmondás indoka, nem kívántak új munkavállalót alkalmazni, hanem a meglévő munkavállalók támogatása mellett egy külső szolgáltatóval oldották meg a feladatok ellátását.
Az elsőfokú bíróság kifejtette, hogy a perben a felperesnek kellett bizonyítania a joggal való visszaélést, vagyis a felmondás mögöttes indokát. A felperes azonban bírói felhívás ellenére sem terjesztett elő bizonyítási indítványt, a bizonyítottság hiányát pedig a terhére kellett értékelni. Ezért nem lehetett megállapítani, hogy a felmondás és a felperes betegsége között összefüggés volt.
E körben jelentősége volt annak is, hogy a munkaügyi perben a bíróság nem vizsgálhatja a munkáltató munkaszervezési döntéseinek a gazdasági, célszerűségi, észszerűségi szempontjait. Ezért az átszervezésre vonatkozó döntés nem, csak annak megvalósulása volt vizsgálható a felmondás indokolásaként és ennek kapcsán lehetett bizonyítani, hogy a munkaviszony megszüntetésére visszaélésszerűen került-e sor. Nem volt vitatott, hogy a felperes munkakörét megszüntették, azt új munkavállalóval nem töltötték be, vagyis az alperes a felperesi munkakört az átszervezés során felszámolta. A felperes ennek bizonyítása hiányában alaptalanul hivatkozott arra, hogy az átszervezésre és a munkaviszonya megszüntetésére visszaélésszerűen került sor. Mindezekre tekintettel az elsőfokú bíróság a kereset elutasításáról határozott.
Az elsőfokú bíróság ítéletével szemben a felperes terjesztett elő fellebbezést, melyben az elsőfokú ítélet megváltoztatásával a keresetnek helyt adó döntés meghozatalát kérte.
Joggal való visszaélés valósul meg, amennyiben a munkaviszony megszüntetése jogát a fél nem rendeltetésszerűen gyakorolja és ezzel a munkavállalónak hátrányt okoz. A munkáltatónak joga van a munkaviszonyt megszüntetni, azonban a joggyakorlása nem lehet visszaélésszerű. Erre figyelemmel az alperes joggyakorlása az Mt. 7. § (1) bekezdésével ellentétes volt és csak formálisan minősült jogszerűnek. Nem volt jelentősége, hogy az alperes az előbbieknek mennyire volt tudatában, mert az bizonyosan ismert volt számára, hogy az átszervezés azt a célt szolgálta, hogy "a felperest a munkáltatótól eltávolítsák".
Fellebbezésében a felperes nem vitatta, hogy a munkaszervezési döntések gazdasági, célszerűségi szempontjai a munkaügyi perben nem vizsgálhatók, ugyanakkor a munkaviszony megszüntetésére vonatkozó intézkedés vizsgálható annyiban, hogy az a jog visszaélésszerű gyakorlását eredményezte-e. Ennek során az átszervezéshez vezető teljes folyamatot kellett értékelni, amit az alperes azért indított el, hogy a felperes munkaviszonyát megszüntethesse. Azért volt visszaélésszerű a joggyakorlás, mert a felperes a betegsége miatt távol volt a munkahelyétől és ezért bocsátották el. Ezáltal valós oksági kapcsolat volt a felmondás és a felperes betegsége között.
A felperesi munkaviszony nem veszítette el a rendeltetését, a felmondásban közölt indokolás nem valós okot tartalmazott, leplezve a mögöttes szándékot. A valódi indok egy üzleti megfontolás volt, annak érdekében, hogy az alperes a vele üzleti kapcsolatban álló partner bizalmát ne veszítse el. Ezért az alperes a partnere érdekének megfelelően járt el.
Mindezekből az következett, hogy az alperes intézkedése csak formálisan volt jogszerű. Az elsőfokú bíróság azonban ezeket a körülményeket nem mérlegelte és nem vizsgálta azt sem, hogy az alperes miért a felperes munkaviszonyát szüntette meg.
Az ügyvezető perben tett nyilatkozata megfelelően bizonyítja a kereseti hivatkozásokat, mert azt nyilatkozta a tárgyaláson, hogy a betegség miatt nem haladt a felperes munkája és a vevő pedig sürgette a hosszú ideje rendezetlen kérdések megválaszolását. Ezért kellett lépnie az ügyvezetőnek. Az ügyvezető kifejezetten a vevői igénnyel indokolta, hogy a kialakult helyzetet rendeznie kellett. Ebből következően a felmondás valódi oka nem az átszervezés volt, hanem az a szándék, hogy a számos betegséggel küzdő felperest eltávolítsák a munkahelyéről. Ezt támasztja alá, hogy a munkaviszony megszüntetésére a keresőképtelenség időtartama alatt került sor.
A felmondás indokolása annyiban nem volt valós, hogy az alperes azt állította, a teljes munkaszervezetét felülvizsgálta. Ezzel szemben nem vontak össze más munkaköröket és a megmaradt feladatok sem lettek újra elosztva, vagyis az átszervezés egyetlen célja a felperes munkaviszonyának a megszüntetése volt. Az alperesnél egy "egyszemélyes" átszervezés történt, az átszervezés folyamatát kifejezetten úgy alakították ki, hogy a felperes munkaviszonya legyen megszüntetve. Az elsőfokú bíróság mégsem vizsgálta, hogy miért éppen a felperes részére bocsátott ki felmondást az alperes.
Az elsőfokú bíróság iratellenesen állapította meg, hogy a felperes a betegállományt megelőző egy évben nem tudott eleget tenni az alperesi ügyféllel kapcsolatos feladatainak. A felmondást megelőzően ugyanis a felperes csak hat hónapja dolgozott az alperesnél.
Az alperes az elsőfokú ítélet helybenhagyását kérte.
Az Mt. 64. § (2) bekezdése értelmében a felmondás indokaként olyan tényre, körülményre lehet hivatkozni, amely összefügg a munkaviszony megszüntetésével. A perben nem volt vitatott, hogy az alperesnél átszervezés és létszámleépítés történt, ami érintette a felperes munkakörét. Mindezekre tekintettel az sem volt vitatott, hogy a felmondásban megjelölt átszervezés megvalósult és ennek eredményeként az alperes felszámolta a felperes munkakörét.
A felperes konkrétumok nélkül állította, hogy a jogviszony megszüntetésének volt egy mögöttes indoka és az joggal való visszaélést valósított meg. A joggal való visszaélés csak abban az esetben vizsgálható, amennyiben formális jogsértés nem áll fenn, ha az adott jog gyakorlása nem annak rendeltetése és célja érdekében történik és mindez a másik fél számára hátrányt eredményez. Ebben a körben a felperest terhelte a bizonyítási kötelezettség, azonban ennek nem tett eleget.
Az elsőfokú bíróság erre vonatkozó tájékoztatása ellenére a felperes bizonyítási indítványokat nem terjesztett elő. A fellebbezésében pedig csupán általánosságban és bizonyítottság hiányában állította, hogy az alperes célja az ő eltávolítása volt és kifejezetten ennek érdekében alakította az átszervezést. Ennek bizonyítékait a fellebbezésében sem jelölte meg. Az a körülmény, hogy hány munkakört szüntettek meg az átszervezés során, önmagában nem ad alapot a joggal való visszaélés megállapítására. A munkakörök számának meghatározása ugyanis munkaszervezési döntés, amely gazdasági, célszerűségi szempontjai a munkaügyi perben nem vitathatóak.
Mindezekre tekintettel az elsőfokú bíróság a bírói gyakorlattal és az MK 95. számú állásfoglalással összhangban értékelte a felmondás körülményeit, a munkáltató munkaszervezési döntéseit. A bizonyítandó tények, a bizonyítási érdek körében is megfelelő tájékoztatást adott, ezért a Pp. 279. § (1) bekezdése megsértése sem volt megállapítható. A Pp. 64. § (2) bekezdése megsértését pedig a felperes sem állította a fellebbezési eljárásban.
Az elsőfokú bíróság helyesen állapította meg, hogy az alperes azért szüntette meg a felperes munkaviszonyát, mert a munkakörét az átszervezés következtében felszámolta. A joggal való visszaélés pedig a felmondási indok okszerűsége körében nem volt vizsgálható (BH 2022.303).
A másodfokú bíróság megállapította, hogy a felperes fellebbezése alaptalan és az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta.
Az elsőfokú bíróság a szükséges bizonyítás lefolytatását követően a tényállást helyesen állapította meg és megfelelő jogi következtetések levonásával érdemben megalapozott döntést hozott.
A fellebbezési eljárásban irányadó volt, hogy az alperes által kibocsátott felmondás megfelelt az Mt. 64. § (2) bekezdésében meghatározott követelményeknek, vagyis az indokolás valós és okszerű indokot tartalmazott. A felperes a fellebbezésében sem vitatta, hogy a felmondás a formális jogi követelményeknek megfelelt, vagyis az átszervezés és a munkaköre megszüntetése megvalósult és ez vezetett a munkaviszony megszüntetéséhez (BH 2022.303.).
A joggal való visszaélést a felperes azzal összefüggésben állította, hogy a munkaviszonya megszüntetésére azon mögöttes indokból került sor, mert a betegsége miatt nem tudott munkát végezni. Ezért egy személyére szabott, nem a teljes munkaszervezetet érintő átszervezés valósult meg annak érdekében, hogy a munkaviszonyát megszüntessék.
Az Mt. 7. § (1) bekezdése értelmében tilos a joggal való visszaélés. E törvény alkalmazásában joggal való visszaélés különösen, ha az mások jogos érdekeinek csorbítására, érdekérvényesítési lehetőségeinek korlátozására, zaklatására, véleménynyilvánításának elfojtására irányul vagy ehhez vezet.
A joggal való visszaélés tilalmának megsértésével kapcsolatos munkaügyi perekben felmerült egyes kérdésekről szóló 5/2017. (XI. 28.) KMK vélemény (a továbbiakban: KMK vélemény) azt tartalmazza, hogy az alanyi jog gyakorlása abban az esetben eredményezheti a joggal való visszaélést, amennyiben a jog gyakorlása formálisan jogszerűen történt. Jellemzően a joggal való visszaélés fogalmi körébe tartozik, ha a megjelölt hátrány a munkajogviszony hierarchikus jellegéből fakad. E jogszabályhely abban az esetben hívható fel, amikor a konkrét jogi norma alapján a munkáltató intézkedése nem jogszabálysértő. A joggal való visszaélésre, valamely alanyi jog gyakorlásával összefüggésben kerülhet sor abban az esetben, amennyiben a jog gyakorlásakor a hátrány valamely egyéni körülményhez kapcsolódik, pl. a munkáltató ellenszenvén, a munkavállalóval fennálló véleménykülönbségen, konfliktuson alapul, vagy attól függetlenül valamilyen hátrányos megkülönböztetéshez hasonló helyzettel függ össze. Jellemzően a joggal való visszaélés a munkaviszonyban fennálló alá-, fölérendeltséghez, függőséghez, kiszolgáltatottsághoz kapcsolódik oly módon, hogy az okozott hátrányt az adott jogviszony hierarchikus jellege okozza, a hátrány pedig jellemzően az egyéni körülményeken alapul.
Az elsőfokú bíróság helytállóan tájékoztatta a feleket az anyagi pervezetés körében arról, hogy a perben a felperes érdekébe tartozott a joggal való visszaélés körülményeinek a bizonyítása. A felperes az elsőfokú eljárás során e körben bizonyítási indítványokat nem terjesztett elő, a fellebbezésében alapvetően az ügyvezető perben tett nyilatkozata és az események időbeli sorrendje alapján állította, hogy a jogviszonya megszüntetésére a betegsége miatt került sor.
A perbeli adatok alapján azonban azt lehetett megállapítani, hogy a munkaviszony megszüntetésére nem retorzióként, illetve nem joggal való visszaélés körében került sor. A felperes keresőképtelensége, azaz távolléte valóban összefüggött azzal, hogy az alperes átgondolta a minőségbiztosítással kapcsolatos feladatok ellátását, de ez az alábbi körülményekre tekintettel nem jelentette az átszervezéshez és a munkaviszony megszüntetéséhez kapcsolódó munkáltatói jog visszaélésszerű gyakorlását.
Az elsőfokú bíróság helytállóan emelte ki az ügyvezető előadását, mely szerint a felperesnek volt egy folyamatosan elvégzendő feladata az alperesi ügyfél részére és a feladat elvégzése a felperes távollétében elmaradt. A felperes maga is elismerte, hogy a helyettesítése nem volt megoldva, távolléte esetén nem volt senki, aki a feladatait átvehette. Az ügyvezető ezen kívül azt is előadta, hogy a felperes minőségirányítással kapcsolatos feladatai ellátásának folyamatossága alapvető igény volt az alperesi ügyfél részéről. Ezzel kapcsolatban visszajelzések is érkeztek az alpereshez a feladatok ellátását hiányolva. Ez utóbbi körülmény a másodfokú bíróság következtetése szerint éppen azt igazolta, hogy nem a felperes betegsége miatti megtorlásként vált szükségessé a szervezeti változás. Az ügyvezető arra is világos magyarázatot adott, hogy a feladatokkal kapcsolatos ügyfél elégedetlenség miatt egyeztetett a Megbízott Kft-vel, aminek eredményeképpen a felperes munkaköri feladatainak egy része az ügyvezető és az alperes két munkavállalója munkakörébe került átcsoportosításra. A feladatok jelentősebb, másik részét pedig külső szolgáltatóként a Megbízott Kft. vette át. Ebből következően az átszervezést nem a felperes keresőképtelenségének szankcionálása, hanem a feladatok folyamatos ellátásának szükségessége indokolta.
A felperes fellebbezésében azt is állította, hogy a felmondás valódi oka az alperes üzleti megfontolása volt annak érdekében, hogy az alperesi ügyfél bizalmát ne veszítse el. Ez utóbbi érvelés azon túl, hogy nem állt összhangban a felperes betegségével összefüggő, joggal való visszaélésre alapított kereseti előadásával, azért nem volt alapos, mert az üzleti partner igényeinek megfelelő gazdasági döntés nem tekinthető jogsértőnek, illetve érdemben nem is vitatható. Az alperes bevételének 40 %-a ettől az egy ügyféltől származott, vagyis az alperes alappal hivatkozott a számára jelentős ügyfél igényeire. A felperes előadta, hogy az alperesi ügyfél vevői audit 17 nem megfelelősséget azonosított a megvásárlandó termékek tekintetében és miután a hiányosságokat nem tudták megszüntetni, a vevő az alperest, mint beszállítót leminősítette. Ezen kívül a becsatolt okirati bizonyíték, a szerződésmódosítás is azt támasztotta alá, hogy az alperes és a számára pénzügyi tanácsadást végző Megbízott Kft. a felperes keresőképtelensége alatt folytatott megbeszélést követően megállapodtak a felperes munkakörébe tartozó feladatok megbízás keretében történő ellátásáról. Az alperesi ügyvezető, tehát a társaság partnerének igényéhez igazodóan kívánta a jövőben megoldani a minőségirányítással kapcsolatos feladatok ellátását, vagyis gazdaságossági okból döntött a feladatok átszervezéséről, ami nem esett a tilalmazott joggyakorlás körébe.
Az elsőfokú bíróság tévesen állapította meg az ítéletében, hogy a felperes közel egy évig nem tett eleget a minőségirányítással kapcsolatos, az alperesi ügyfelet érintő feladatainak. Ez azonban az érdemi döntést nem érintette, mert a kifejtettek szerint a minőségirányítási feladatok hosszabb időn át történő nem megfelelő ellátása éppen azt támasztotta alá, hogy nem a felperes személyével kapcsolatos, joggal való visszaélésként értékelhető mögöttes indok, hanem az ügyfél érdekeinek, elvárásainak megfelelő eljárás igénye volt az oka a munkaviszony megszüntetésének.
A felperes alaptalanul hivatkozott arra, hogy az elsőfokú bíróság nem vizsgálta, miért az ő munkaviszonyának megszüntetésére került sor. Ennek alapvetően abban az esetben lehet jelentősége a joggal való visszaélés körében, amennyiben több azonos helyzetű munkakört betöltő munkavállaló közül csak az adott munkavállalót érinti a munkáltató intézkedése. Jelen ügyben azonban nem vitatottan csak a felperes látta el azokat a feladatokat, amelyek más módon történő ellátására döntés született és azt átszervezés követte. Az átszervezés a felperes tevékenységi körét, de nem kizárólag az ő munkakörét érintette, hiszen egyes feladatait az ügyvezető, illetve más munkatársak vették át. Ez utóbbi tényeket a felperes nem is vitatta az elsőfokú eljárás során. Az átszervezést megkérdőjelező fellebbezési érvelése, ezért a Polgári perrendtartásról szóló 2016. évi CXXX. törvény 373. § (1) bekezdésére figyelemmel sem volt érdemben értékelhető.
Joggal való visszaélés abban az esetben állapítható meg, ha a jog gyakorlója túlterjeszkedik a részére megállapított döntési, érdekérvényesítési körön, bár úgy látszik, mintha ezen keretek között maradt volna. Jelen perben a rendelkezésre álló bizonyítékok alapján nem lehetett ilyen következtetésre jutni. Önmagában a munkaviszony megszüntetése és a keresőképtelenség időszakának egybeesése nem igazolja az Mt. 7. § (1) bekezdésében foglalt magatartási követelmények megsértését. Ehhez olyan többletkörülmény állítására és bizonyítására lett volna szükség, amelyet a felperes bírói felhívás ellenére sem terjesztett elő.
A fentiekre tekintettel az ítélőtábla az elsőfokú bíróság ítéletét - helyes indokaira tekintettel - helybenhagyta.
(Fővárosi Ítélőtábla 2.Mf.31.028/2024/4.)