adozona.hu
ÍH 2024.112
ÍH 2024.112
KERESHETŐSÉGI JOG A KOLLEKTÍV SZERZŐDÉSSEL ÖSSZEFÜGGÉSBEN A kollektív szerződés semmisségével kapcsolatos peres eljárást a szerződést kötő szakszervezet a kollektív szerződés azon rendelkezéseivel összefüggésben, amelyek rá nézve jogot, kötelezettséget nem tartalmaznak, csak akkor indíthat, ha jogi érdeke fennáll. A szabadság kivételére, átvitelére vonatkozó rendelkezések a munkavállalókra vonatkoznak, a munkavállalók jogait érintik, e rendelkezések esetleges érvénytelensége a szakszervezet jogaira, kötelez
Kiválasztott időállapot:
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
A felek 2019. januárjában 2023. december 31. napjáig szóló határozott időre szóló kollektív szerződést kötöttek. A kollektív szerződés 26.1. pontjában rögzítésre került, hogy a szabadságot esedékességének évében, de legkésőbb az esedékességet követő év április 30. napjáig kell kiadni azzal, hogy az esedékesség évét követően kiadott szabadság mértéke nem haladja meg a szabadság egyharmadát. Az alperes 2023. februárjában kezdeményezte a felperesnél a kollektív szerződés munkaidőbeosztás szabály...
ÍH 2024.112 KERESHETŐSÉGI JOG A KOLLEKTÍV SZERZŐDÉSSEL ÖSSZEFÜGGÉSBEN
A kollektív szerződés semmisségével kapcsolatos peres eljárást a szerződést kötő szakszervezet a kollektív szerződés azon rendelkezéseivel összefüggésben, amelyek rá nézve jogot, kötelezettséget nem tartalmaznak, csak akkor indíthat, ha jogi érdeke fennáll. A szabadság kivételére, átvitelére vonatkozó rendelkezések a munkavállalókra vonatkoznak, a munkavállalók jogait érintik, e rendelkezések esetleges érvénytelensége a szakszervezet jogaira, kötelezettségeire nem hat ki, ezért e rendelkezések semmisségével kapcsolatos peres eljárást a szakszervezet nem indíthat. [2012. évi I. törvény (Mt.) 285. § (1) bekezdés, 27. § (3) bekezdés; 2013. évi V. törvény 6:108. § (2) bekezdés]
A felek 2019. januárjában 2023. december 31. napjáig szóló határozott időre szóló kollektív szerződést kötöttek. A kollektív szerződés 26.1. pontjában rögzítésre került, hogy a szabadságot esedékességének évében, de legkésőbb az esedékességet követő év április 30. napjáig kell kiadni azzal, hogy az esedékesség évét követően kiadott szabadság mértéke nem haladja meg a szabadság egyharmadát. Az alperes 2023. februárjában kezdeményezte a felperesnél a kollektív szerződés munkaidőbeosztás szabályait taglaló pontjának és a szabadság kiadását szabályozó 26.1. pontjának módosítását. A módosítási javaslat azt tartalmazta, hogy az új rendelkezésben az szerepeljen, hogy "az Mt. 123. § (5) bekezdésének c) pontjában írottak alapján a munkáltató a szabadság egynegyedét legkésőbb az esedékességet követő év március 31-ig adhatja ki". A felperes elnöke 2023. február 28. napján megküldött elektronikus levelében a módosítási javaslat egyik pontját sem fogadta el arra hivatkozással, hogy ezek nem a munkavállalók érdekeit szolgálják. A felperes jogi képviselője 2023. március 1. napján kelt levelében tájékoztatta az alperest arról, hogy a kollektív szerződés módosítására vonatkozó egyik módosítási javaslatot sem kívánja a felperes elfogadni, minek részletes indokát is adta. A 26.1. ponttal kapcsolatban kifejtette, hogy a hatályos kollektív szerződés ezen rendelkezése érvénytelen, mivel mind a mérték (egyharmad) mind pedig az időtartam (április 30.) tekintetében az Mt. 123. § (5) bekezdés c) pontjába ütközik. Az érvénytelenség jogkövetkezménye az Mt. 29. § (3) bekezdése alapján az, hogy a munkaviszonyra vonatkozó szabályt kell alkalmazni, vagyis a munkáltatónak az Mt. 123. § (1) bekezdése alapján a tárgyévben kellett volna kiadni a szabadságot. Így az alperes a kollektív szerződés megkötésétől a szabadság kiadása körében jogszabálysértően járt el, sérültek a munkavállalók alapvető jogai, ezért azt tartaná helyesnek, hogy azon munkavállalók vonatkozásában, akik esetében a kollektív szerződés hatálya alatt nem a tárgyévben került a szabadság kiadása, valamiféle anyagi kompenzációt nyújtana az alperes.A peres felek 2023. december 18. napján új kollektív szerződést kötöttek, melynek 27.1. pontja értelmében az Mt. 123. § (5) bekezdésének c) pontjában írottak alapján a munkáltató a szabadság 1/4-ét legkésőbb az esedékességet követő év március 31-ig adhatja ki.
A felperes keresetében a kollektív szerződés 26.1. pontja részleges érvénytelensége megállapítását kérte. Hivatkozásképpen előadta, hogy az jogszabályba, az Mt. 123. § (5) bekezdés c) pontjába ütközik, ezért semmis, érvénytelen. A rendelkezés ugyanis mind a mérték (egyharmad), mind pedig az időtartam (április 30.) tekintetében ellentétes a jogszabályi rendelkezéssel. Ezért az Mt. 29. § (3) bekezdése alapján az alperesnek a munkaviszonyra vonatkozó szabályt kell alkalmazni, ami azt jelenti, hogy az Mt. 123.§ (1) bekezdése alapján a tárgyévben ki kellett volna adni a szabadságot. Vagyis az alperes a szabadság kiadása körében jogszabálysértően járt el, sérültek a munkavállalók alapvető jogai.
Előadta, hogy jelen perben, mint szerződéskötő fél saját jogon kereshetőségi joggal, perbeli legitimációval rendelkezik: a szerződést kötő felek viszonylatában a jogi érdekeltség mindig fennáll, ezért az érvénytelenség minden formájának megállapítását kérheti. A szakszervezet alapszabálya szerinti cél a munkavállalók érdekeinek képviselete, márpedig a cél elérése magában foglalja azt, hogy a kollektív szerződés bármely rendelkezése érvénytelenségének megállapítása iránt keresetlevelet terjeszthessen elő. A megállapítási kereset jogszabályi feltételei, a polgári perrendtartásról szóló 2016. évi CXXX. törvény (a továbbiakban: Pp.) 172. § (3) bekezdésében rögzített előírások is fennállnak: a felperes tagjai az alperessel állnak munkaviszonyban és a hatályos, jogszabályba ütköző kollektív szerződéses rendelkezés alapján kerülnek hátrányba a munka törvénykönyve rendelkezéseihez képest, amely körülmény már önmagában megalapozza a megállapítási kereset előterjesztését. Az pedig nem lehet vitás, hogy marasztalás nem kérhető. Az Mt. 277. § alapján nem írható felül az Mt. 123. § (5) bekezdés c) pontja, ugyanis ezen jogi értelmezés teljesen kiüresítené a szabadság "átvihetőségére" vonatkozó szabályozást. A felperes az alperesi szerződés módosítást azért utasította el, mert az volt a célja, hogy a szabadság tárgyévet követő évre történő átvitelére ne kerülhessen sor.
Az alperes ellenkérelmében a kereset elutasítását kérte. Előadta, hogy a felperesnek nincs kereshetőségi joga, perbeli legitimációja. Hivatkozott a Kúria Mfv.10.108/2022/6. számú határozatára, mely szerint a kereshetőségi jogot jelentő anyagi jogi kapcsolatot konkrét jogszabályi rendelkezés alapozhatja meg. Ilyet a felperes nem tudott megjelölni. Emellett a megállapítási kereset Pp. 172. § (3) bekezdésében írt feltételei sem teljesültek. A kollektív szerződés kettős természetű és ehhez kapcsolódóan kettős a hatálya is. Ez azt jelenti, hogy az bár formailag egy szerződés, egy kötelem, mégis annak hatálya - a normatív rész tekintetében - olyan személyekre (a munkáltató által foglalkoztatott valamennyi munkavállaló) terjed ki, akik nem azonosak a kollektív szerződést megkötő felekkel. A kollektív szerződés normatív részének személyi hatálya nem terjed ki a felperesre. Az Alkotmánybíróság 8/1990. (IV. 23.) számú AB határozatában is kimondta, hogy a munkavállalók meghatalmazása nélkül a szakszervezet nem indíthat keresetet a munkavállalók nevében. A felperesnek nincsenek olyan, a munkaviszonnyal kapcsolatos jogai, amelyek megóvása érdekében megállapítást kérhetnek. A megállapítási kereset egyik feltétele, a jogvédelmi szükséghelyzet fennállása, hiányzik. A jogvédelmi szükséghelyzet azt jelenti, hogy a kért megállapítás a felperes jogainak az alperessel szemben való megóvása érdekében szükséges. A támadott kollektív szerződéses rendelkezés semmilyen jogot nem biztosít a felperes szakszervezet számára, aki nyilvánvalóan nem tud elmenni szabadságra. Hivatkozott arra is, hogy egy hatálytalan kollektív szerződés tekintetében nem merülhet fel a felperes jogainak az alperessel szemben való megóvása sem.
Hangsúlyozta, hogy a kérdéses jogszabályhely, az Mt. 2023. január 1. napjától módosult és annak eredményeképpen jelentősen megváltozott. Az Mt. 123. § (5) bekezdése, a 2022. december 31-ig hatályban volt Mt. 135. §-a és az Mt. 277. § (2) bekezdése egybevetéséből következően a kollektív szerződés támadott rendelkezése 2022. december 31. napjáig nem ütközött jogszabályba. Az Mt. 135. § ugyanis nem említette meg az Mt. 123. § (5) bekezdését, ezért alkalmazhatóvá vált az Mt. 277. § (2) bekezdése, mely szerint kollektív szerződés - eltérő rendelkezés hiányában - a II. és III. részben foglaltaktól eltérhet. Hivatkozott az Alaptörvény 28. cikkére és a törvény előterjesztői indokolására, mely szerint a kollektív szerződés normatív részének jelentőségét az adja, hogy a kollektív szerződést kötő felek megállapodása - törvény kizáró rendelkezése hiányában - a törvénytől eltérhet. Egyébiránt a bírói gyakorlat szerint abban az esetben tiltott az eltérés az egyébként diszpozitív Mt. szabályoktól, ha azok olyan mértékűek, hogy az adott jogintézmény alapvető jellegét veszik semmibe, vagy alapvető jogelveket sértenek (BH 2006.9.3). A jogalkotó 2023. január 1-jei hatállyal módosította a szabadság átvitelére vonatkozó szabályozást és ekkortól rögzíti azt a törvény, hogy a kollektív szerződéssel sem lehetséges a szabadság átvitelre vonatkozó szabálytól az eltérés. Azt nem vitatja, hogy ettől az időponttól a kollektív szerződés rendelkezése jogszabályba ütközik.
Előadta, hogy a jogalkotó alkotmányellenesen járt el, amikor nem biztosított kellő felkészülési időt a jogalanyok számára a kollektív szerződések módosítására, mert a módosító rendelkezések a 2022. évi LXXIV. törvény kihirdetése folytán 2022. december 21. napján jelentek meg és azok már 2023. január 1-jén hatályba is léptek. A kilenc nap nem nyújtott kellő felkészülési időt, így a kihirdetett jogszabály alkotmányellenes, ezért az Mt. módosított 135. § (2) bekezdés a) pontja is alkotmányellenes. Hivatkozott arra is, hogy a felperes saját felróható magatartására hivatkozással érvényesít igényt jelen perben, mivel az alperes 2023. februári kezdeményezését a kollektív szerződés módosítására visszautasította. Az a tény, hogy az új kollektív szerződés a szabadság következő évre történő átvitele kapcsán az Mt. szabályait ismétli, ellentmond annak a felperesi érvelésnek, hogy a tavalyi évben az lett volna az egyetlen elfogadható alternatíva a számára, ha az Mt. főszabálya szerint a tárgyévben kerül kiadásra a munkavállaló részére valamennyi szabadság.
Az elsőfokú bíróság a keresetet elutasította. A határozat indokolása szerint elsődlegesen abban a kérdésben kellett állást foglalni, hogy a felperest a perbeli legitimáció megillette-e. A perbeli legitimáció a fél és a per tárgya közötti anyagi jogi kapcsolatra vonatkozik, vagyis azt jelenti, hogy a felperest megilleti-e a keresettel érvényesített jog az alperessel szemben. Az elsőfokú bíróság egyetértett a felperessel abban, hogy önmagában az a tény, hogy a jogvita alapjául szolgáló kollektív szerződést megkötő egyik fél maga a felperesi szakszervezet volt, már olyan jogi érdeket teremtett a felperes számára, amelynek alapján jelen jogvitában a perbeli legitimáció (kereshetőségi jog) a felperest megillette. A perbeli legitimáció megállapításához szükséges anyagi jogi kapcsolat pedig az Mt. 285. § (1) bekezdésében foglalt jogszabályi előírás. Ez alapján a perbeli legitimáció annak ellenére megilleti a felperest, hogy a kollektív szerződés normatív részének személyi hatálya a szakszervezetre nem terjed ki.
Ezt követően vizsgálta, hogy a felperes által előterjesztett megállapítási kereset a Pp. 172. § (3) bekezdésben rögzített törvényi feltételeknek megfelel-e. Utalt az Mt. 277. § (1) bekezdésére, 279. § (1)-(3) bekezdéseire, és arra, hogy a megállapítási kereset indításának két együttes feltétele van, mely ugyancsak a per érdemére tartozó kérdés. Az elsőfokú bíróság egyetértett az alperessel abban, hogy a perbeli esetben a megállapítási kereset előterjesztésének Pp. 172. § (3) bekezdésében írt konjunktív feltételei nem valósultak meg. E körben valóban jelentősége van a kollektív szerződés kettős jogi természetének, annak, hogy van normatív és kötelmi része. A normatív rész személyi hatálya a munkáltatóra és a munkáltatóval munkaviszonyban álló valamennyi munkavállalóra terjed ki, míg a kötelmi rész a kollektív szerződést kötő felekre. A perbeli esetben a felperes nem vitatottan a kollektív szerződés normatív részébe tartozó rendelkezés részleges érvénytelenségének megállapítását kérte. Helyesen hivatkozott arra az alperes, hogy a felperes nem tudta megjelölni azon jogát, amelynek az alperessel szembeni megóvása megalapozhatta volna a megállapítási kereset előterjesztését. A kollektív szerződést kötő szakszervezet megállapítási keresetet a kollektív szerződés kötelmi része tekintetében kérhet. A felperes egyetlen olyan jogot sem jelölt meg, ami az Mt. XXI. fejezetében szabályozott szakszervezeti jogok között szerepel és ami az alperessel szemben megóvandó, így indokolhatná a megállapítási kereset előterjesztését. A felperes érdekvédelmi tevékenységét és képviseleti jogát nem akadályozta a támadott kollektív szerződéses rendelkezés. Az vitathatatlan, hogy ha egy kollektív szerződés normatív részébe tartozó rendelkezés jogszabályba ütközés miatt érvénytelen, az az adott munkáltatónál munkaviszonyban álló munkavállalókra kihat és részükre adott esetben jogsérelmet okozhat. Azonban a perbeli esetben nem munkavállaló indított pert, hanem szakszervezet. Nem indítható megállapításra irányuló kereset, ha a jogvédelem szükségessége nem a felperessel, hanem a perben nem álló harmadik személlyel kapcsolatban áll fenn. Így a megállapítási kereset jogszabályban rögzített konjunktív feltételei nem állnak fenn, ezért a bíróság a keresetet elutasította.
Ugyanakkor az elsőfokú bíróság állást foglalt abban a kérdésben is, hogy a kollektív szerződés hivatkozott pontja 2022. december 31. napjáig nem ütközött jogszabályba és nem volt érvénytelennek tekinthető. Az Mt. 123. § (5) bekezdése az Mt. Második részéhez tartozó jogszabályi rendelkezés, melytől az Mt. 277. § (2) bekezdése alapján kollektív szerződés - eltérő rendelkezés hiányában - eltérhet. Ilyen eltérő rendelkezés, mely az Mt. 123. § (5) bekezdés c) pontjában foglalt szabálytól való eltérést kizárttá vagy korlátozottá tette volna, 2022. december 31-ig nem volt. Ezért a felek érvényesen eltérhettek az Mt. 123. § (5) bekezdés c) pontjában foglalt rendelkezéstől. Nem csak a nyelvtani, de a teleologikus értelmezés alapján is ez a konklúzió vonható le, az Mt. 277. §-hoz fűzött előterjesztői indokolásból is, mely szerint a normatív rész jelentőségét a törvényben az adja meg, hogy a kollektív szerződést kötő felek megállapodása - a törvény kizáró rendelkezése hiányában - e törvénytől eltérhet. A bírói gyakorlat alapján abban az esetben tiltott az eltérés az egyébként diszpozitív Mt.-beli szabályoktól, ha azok olyan mértékűek, melyek az adott jogintézmény alapvető jellegét veszik semmibe, vagy alapvető jogelveket sértenek. A perbeli esetben ez nem volt megállapítható. A kollektív szerződés támadott rendelkezése az Mt. 123. § (5) bekezdés c) pontjában foglalt jogszabályi előírástól az időtartam tekintetében egyetlen hónappal, a mérték szempontjából 1/12-eddel tért el. Miután azonban 2023. január 1-jei hatállyal az Mt. 135. § (2) bekezdés l) pontja az Mt. 123. § (5) bekezdésében foglalt előírástól csak a munkavállaló javára engedett meg eltérés, ettől kezdődően a támadott rendelkezés jogszabályba ütközött és semmisnek volt tekinthető.
Nem értett egyet az elsőfokú bíróság az alperessel abban, hogy azzal, hogy a felperes a kollektív szerződés módosításra vonatkozó alperesi javaslatot visszautasította, felróható magatartást tanúsított volna. A visszautasítás oka a rendelkezésre álló adatok alapján az volt, hogy a felperes jogi álláspontja szerint a módosítás a munkavállalók érdekét sértette volna. Felróható vagy a jóhiszeműség és tisztesség alapelvi követelményébe ütköző felperesi magatartás nem volt megállapítható azon tény alapján sem, hogy a kollektív szerződés hivatkozott pontja 2023. január 1. napjától jogszabályba ütközött. Alaptalan az alperes időelőttiségre történő hivatkozása, tekintettel arra, hogy a per tárgya kollektív szerződés rendelkezésének részleges érvénytelensége volt, az időelőttiség kérdése nem merülhet fel.
Az Mt. 135. § (2) bekezdés l) pontja Alaptörvényellenességét az Alkotmánybíróság nem állapította meg, ezért az Alaptörvényellenességgel kapcsolatos alperesi érvelést a bíróság nem fogadta el. Önmagában annak a ténynek sem volt jelentősége, hogy a peres felek 2023. decemberében újabb kollektív szerződést kötöttek, így a korábbi kollektív szerződés már nem volt hatályban.
Az ítélet ellen mindkét fél fellebbezést terjesztett elő.
A felperes fellebbezésében kérte az elsőfokú bíróság ítéletének megváltoztatását és a keresetnek való helyt adást. Hivatkozásképpen előadta, hogy az elsőfokú bíróság döntése tulajdonképpen kizárja a szakszervezeteknek azon jogát, hogy a kollektív szerződés teljes érvénytelenségének tárgyában keresetet terjesszenek elő. Továbbá amennyiben a szakszervezetnek nem lenne lehetősége arra, hogy a kollektív szerződés normatív részébe tartozó szerződéses kikötés részleges érvénytelenségének megállapítását kérje, akkor gyakorlatilag ellehetetlenülne a szakszervezetek érdekvédelmi tevékenysége és tulajdonképpen a szerződés felmondásán kívül más lehetősége nem lenne abban a körben, hogy egy nyilvánvalóan jogszabályba ütköző rendelkezés ne maradjon hatályban. Egyébiránt pedig még a felmondási időben, ami jelen esetben három hónap, is alkalmazni kellene a nyilvánvalóan jogszabályba ütköző szerződéses rendelkezést. Amennyiben helyes az elsőfokú bíróság jogi álláspontja, akkor csak és kizárólag az alperesnél foglalkoztatott munkavállalók lennének jogosultak arra, hogy a kollektív szerződés részleges érvénytelenségét kérjék, ugyanis az csak az adott munkavállaló vonatkozásában rendelkezne kötőerővel, a pert nem indító munkavállalók vonatkozásában továbbra is alkalmazandó.
A megállapítási kereset feltételei fennállnak, a felperesi szakszervezet tagjai az alperessel állnak munkaviszonyban és az alperesnél hatályos kollektív szerződés alapján jogszabályba ütköző kollektív szerződéses rendelkezések alapján kerülnek hátrányba az Mt. jogszabályi rendelkezéseihez képest. Ez a körülmény önmagában megalapozza a megállapítási kereset előterjesztését. Hivatkozott az Alkotmánybíróság 24/1990. (XI. 8.) és 49/1991. (IX. 27.) AB határozatában foglaltakra, melyben rögzítésre került, hogy a szakszervezetek védik és képviselik a munkavállalók érdekeit, valamint kitüntetett szerepet játszanak a munkavállalói érdekek védelme és a sztrájkjog gyakorlása területén. Az Mt. 270. §-ra tekintettel nem kizárt, hogy a szakszervezetek a munkavállalók bármilyen más, az Mt. keretein kívül eső érdekeinek védelmét is szolgálják. Ezen túl a felperes szerződést kötő fél volt, így nyilvánvalóan a jogvédelem a másik féllel szemben megilleti. Ha a szerződéskötési jog a szakszervezetet megilleti, az érvénytelenséggel kapcsolatos perindítási jog is megilleti. Emellett nincs elzárva a munkavállaló sem attól, hogy az egyéni jogvitájában hivatkozhasson érvénytelenségre.
Előadta, hogy az alperesnél hatályos kollektív szerződésnek mind a 2022. december 31. napjáig hatályos, mind a 2023. január 1. napján hatályos szabadság átvitelére vonatkozó rendelkezése jogszabályba ütközik. A 2023. január 1. napján történő jogszabályváltozásra figyelemmel az azt követő időszakra vonatkozóan nem lehet kérdés az, hogy a kollektív szerződés ezen része jogszabályba ütközik, ugyanakkor ez a helyzet az ezt megelőző időszak vonatkozásában is.
Az alperes fellebbezése az ítélet indokolásának megváltoztatására irányult. Kérte annak törlését az indokolásából, hogy a "minek részletes indokolását is adta". Megítélése szerint ez iratellenes megállapítás, mert a felperes az elsőfokú ítélet indokolásával szemben nem adta annak részletes indokát, hogy miért nem kívánja az alperes kollektív szerződéskötésre vonatkozó ajánlatát elfogadni.
Arra tekintettel kérte az ítélet indokolásának megváltoztatását, hogy a felperest kereshetőségi jog a perben nem illeti meg, mert semmilyen olyan joga nincs jelen per tekintetében, amely védelemre szorulna. A szakszervezet nem tud elmenni szabadságra, a szabadsághoz való jog egyértelműen munkavállalói és nem szakszervezeti jog. Bár a kereshetőségi jog és a megállapítási kereset feltételeinek vizsgálata nyilvánvalóan eltérő szempontrendszerek szerint történik, ezeknek van közös pontja, mégpedig az, hogy az igényt érvényesítő felperesnek van-e olyan joga, amely a per tárgyával kapcsolatban potenciálisan sérül. Ilyen azonban a kereshetőségi jog vizsgálata során nem található.
Előadta, hogy az elsőfokú bíróság által felhívott Mt. 285. §-a valójában semmilyen jogi kapcsolatot nem hoz létre a per tárgya és a felperes között, ugyanis a per tárgyával kapcsolatban semmiféle kollektív szerződésből származó igény a felperest nem illeti meg, mivel a felperes nem tud elmenni szabadságra. Ezt a kérdést a Kúria még nem vizsgálta. Az eljárásban hivatkozott kúriai joggyakorlattal (EBH 2019.12.M29. számú döntéssel) kapcsolatban megjegyezte, hogy a kollektív szerződés egészének érvénytelensége iránti megállapítási kérelemnek lenne helye, mivel abban az esetben megállapítható lenne a felperes jogi érdeke. Jelen perben azonban nem erről van szó, a kollektív szerződés normatív részének egyetlen rendelkezése kapcsán a jogi érdek nem mutatható ki. Így a Pp. 34. § (1) bekezdés c) pontja alapján a felperesnek kereshetőségi joga sincs. Egyébiránt az Mt. 285. §-ára mint jogi kapcsolatot létrehozó jogszabályhelyre a felperes nem hivatkozott, így az elsőfokú bíróság ezzel túlterjeszkedett a kereseten.
Az ítélet indokolásának a megváltoztatását arra tekintettel is kérte, hogy szükséges annak megállapítása, hogy a felperes saját felróható magatartására hivatkozott a keresetében és ezzel megsértette az Mt. 6. § (1) bekezdését. Valójában ugyanis a felperesi jogi képviselő levelében semmiféle jogi álláspontot és jogi érvelést nem fejtett ki annak kapcsán, hogy miért lenne a munkavállalók érdekét sértő a kollektív szerződés módosítása. Az a megállapítás, hogy a felperes jogainak megóvásához szükséges a megállapítási kereset, egy már hatályát vesztett kollektív szerződéssel kapcsolatban nem állhat fenn, nincs olyan joga a felperesnek, amely egy gyakorlatilag nem létező jognyilatkozathoz kapcsolódna. Így a keresetnek esetlegesen helyt adó ítélet értelmezhetetlen és végrehajthatatlan.
A felperes fellebbezési ellenkérelme az alperesi fellebbezéssel érintett részében az elsőfokú ítélet helybenhagyására irányult. Előadta, hogy helyesen állapította meg az elsőfokú bíróság, hogy a felperesi jogi képviselő részletes indokát adta annak, hogy miért nem kívánja elfogadni az alperesi ajánlatot. Még ha el is fogadja azt a tényt, hogy csak 2023. január 1-től érvénytelen a kollektív szerződés vitatott része, akkor annak nem az automatikus következménye, hogy az Mt. 123. § (5) bekezdés c) pontja lép a helyébe és ebben a körben módosítják a felek a kollektív szerződést.
A 2/2010. (VII. 28.) PK vélemény 10. és 1. pontjai világosan rögzítik, hogy a szerződő felek jogi érdekeltsége mindig fennáll és ők az érvénytelenség bármely jogkövetkezményének a levonását kérhetik. Így a perbeli legitimáció kérdése kapcsán helytállóan állapította meg az elsőfokú bíróság, hogy nincs jelentősége annak, hogy a kollektív szerződés normatív részét képező rendelkezés részleges érvénytelenségének megállapítását kéri a felperes. A kereseten való túlterjeszkedésre való hivatkozás nyilvánvalóan alaptalan, az Mt. 285. §-a nem a kereseti kérelem alapja, másrészt ez csak a kereshetőségi jog szempontjából bír relevanciával, a kereseti kérelemmel nincs összefüggésben. A fél az állított joghoz van kötve, melyet az Mt. 285. §-a nem érint.
Helyesen állapította meg az elsőfokú bíróság, hogy az időelőttiség kérdése fel sem merülhet a perbeli esetben, a keresetlevél előterjesztésekor egyébiránt a kollektív szerződés még hatályban volt. Önmagában az a körülmény, hogy a felek újabb kollektív szerződést kötöttek, nem befolyásolja azt, hogy a keresetlevél előterjesztésekor a még hatályban lévő kollektív szerződés részleges érvénytelenségének megállapítására és per indítására ne kerülhessen sor.
Az alperes fellebbezési ellenkérelme a felperes fellebbezésével érintett körben az elsőfokú ítélet helybenhagyására irányult. A felperes azon hivatkozása, mely szerint, hogy ha az elsőfokú bíróság ítélete érdemben helyes, akkor a szakszervezetek nem jogosultak a kollektív szerződés egészét támadni, sem a jogszabályoknak, sem a logika általános szabályainak nem felel meg. Amennyiben a szakszervezet a kollektív szerződés egészét támadná, akkor ezen támadás nyilvánvalóan kihat a kollektív szerződés egészére, azaz normatív részére is.
Ugyancsak megalapozatlan a felperes azon hivatkozása, hogy az ítéletből az következik, hogy ellehetetlenülne a szakszervezetek érdekvédelmi tevékenysége és a kollektív szerződés felmondásán kívül nem maradna más lehetősége a jogszabályba ütköző rendelkezés hatályban maradása ellen. 2022. december 31-ig nem ütközött jogszabályba a perbeli kollektív szerződés, ezt követően is csak formálisan. Nem tartozhat a szakszervezet érdekképviseleti tevékenységébe, hogy a saját maga által kötött kollektív szerződés normatív része egy rendelkezése érvénytelenségének megállapítását kérje a bíróságtól. Ilyen jogot ugyanis a szakszervezet részére sem az Mt., sem a Pp., sem más jogszabály nem biztosít, sőt az AB döntés alapján egy ilyen szakszervezeti jog alkotmányellenes is lenne. A felperesnek nem csak a kollektív szerződés egészének felmondására lett volna módja, hanem a kollektív szerződés 1.2. pontja alapján lehetősége lett volna a kollektív szerződés egyes pontjainak felmondására is. Ezen túlmenően annak se lett volna akadálya, hogy a szakszervezet meghatalmazással képviselje az igényt érvényesíteni kívánt tagokat. A felperes álláspontja szerint önmagában az, hogy az alperesi munkáltatóval állnak munkaviszonyban a tagjai, feljogosítaná a saját nevében történő perindításra. Ez azonban alkotmányellenes érvelés, a munkavállaló tagok felhatalmazása nélkül egyéni munkajogi igényt a szakszervezet nem érvényesíthet. Magának a szakszervezetnek pedig nem áll fenn joga a szabadságkiadással kapcsolatban. A szakszervezet alapszabálya nem írhatja felül az Alaptörvényt, az Alkotmánybíróság döntését vagy a Pp. rendelkezését. Semmiféle logikai ellentmondás nincs abban, hogy a szakszervezet egy norma megalkotásában kvázi jogalkotóként részt vehet ugyan, de ezen kollektív szerződéses norma jogszabályba ütközésére, mivel jogai és kötelezettségei abból nem származnak, nem hivatkozhat.
A felperes fellebbezése - az alábbiak szerint - megalapozatlan, az alperes fellebbezése nagyobbrészt alapos.
A másodfokú bíróság megállapította, hogy az elsőfokú bíróság a tényállást helyesen állapította meg és az érdemi döntéssel is egyetértett, de annak jogi indokolását megváltoztatva hagyta helyben az elsőfokú bíróság döntését a Pp. 383.§ (2) bekezdése alapján.
Alapos az alperes fellebbezése a tekintetben, hogy a felperesnek, mint a perben támadott kollektív szerződést kötő félnek, a kollektív szerződés normatív részében szabályozott rendelkezés vonatkozásában nincs perbeli legitimációja. A bíróságok minden esetben vizsgálják a felperes perbeli legitimációját. Nem elegendő a felperes érdekeltségének a bizonyítása, a felperes részéről védendő jogi érdeknek kell fennállnia az ügyben, a fél és a per tárgya között anyagi jogi kapcsolatnak kell lennie. Az Mt. 27. § (3) bekezdése szerint a semmisségre az érdekelt határidő nélkül hivatkozhat. Míg a korábbi Mt. bárki számára lehetővé tette azt, hogy a semmisségi okra hivatkozzon, a hatályos Mt. ezt a lehetőséget az érdekelt számára biztosítja. Ilyen személynek kell tekinteni azt, akinek jogát vagy kötelezettségét az adott semmisségi ok érinti (Érvénytelenség a munkaviszonyban Kúriai Joggyakorlat-elemző Csoport összefoglaló véleménye).
Helyesen hivatkozott a felperes arra, hogy a polgári bírói gyakorlat harmadik személy keresetindítási jogával kapcsolatban követeli meg a perbeli legitimáció és a védendő jogi érdek vizsgálatát, a szerződő felek jogi érdekeltsége az adott szerződés kapcsán mindig fennáll. A Kúria precedensképes Pfv. 20.195/2021/9. számú határozata szerint, mely szerződés részleges érvénytelensége tárgyában született, harmadik személy védendő jogi érdekének létét mindig az eset összes körülményének figyelembevételével, egyedileg kell vizsgálni. A kereshetőségi jog (aktív perbeli legitimáció) meglétéhez közvetlen, konkrét és szoros összefüggésnek kell fennállnia az állított jogi érdek és a támadott jogviszony között (Kúria Pfv.I.20.796/2018., BH 2019.224.). Lényeges, hogy az elismerhető jogi érdeknek túl kell mutatnia az ügyhöz kapcsolódó gazdasági vagy egyéb érdekeltségen, az jog által szabályozott érdekeltséget: jogszabályban biztosított jogot, érvényesíthető igényt, azaz jogszabályra hivatkozva kimutatható érdekeltséget jelent. A szerződő feleken kívül állónak (az adott ügyben a felperesnek) a támadott szerződésből fakadó és az érvénytelenségi keresettel, restitúciós igény érvényesítésével orvosolható jogsérelmet, a jogaira/kötelezettségeire kiható érdekeltséget kell igazolnia (Kúria Pfv.VI.20.293/2018, BH 2019.169.I-II.). Másképpen: a harmadik fél érdekeltsége akkor áll fenn, ha az ügyben hozott döntés az élet- és jogviszonyaira közvetlenül kihat, jogokat és kötelezettségeket keletkeztet számára, vagy valamely kötelezettség alól szabadul, illetve a döntés által jogvédelmet nyerhet (EBH 2011.2327.). A jogvédelem szükségessége, mint a megállapítási keresethez megkövetelt eljárásjogi feltétel azt jelenti, hogy legyen a felperes oldalán olyan anyagi jogi jogosultság, amely védelemre szorul. E jogvédelmi helyzetnek azonban specifikusnak kell lennie: annak kifejezetten az alperessel szemben kell fennállnia. A Kúria a Pfv.VI.20.904/2017/5. számú határozatában is rámutatott arra, hogy az ügy érdemére tartozó kérdés annak eldöntése, hogy a nem szerződő fél harmadik személy rendelkezik-e a szerződés érvénytelenségének a megállapítása iránti per megindítására perbeli legitimációval. A 2/2010. PK vélemény Ptk. alkalmazása körében is irányadó 10. b) pontja szerint harmadik személy az érvénytelenség jogkövetkezményének levonását csak annyiban és olyan mértékben kérheti, amennyiben ezt a jogi érdeke ténylegesen indokolja, megalapozza.
A másodfokú bíróság szerint a jogi érdekeltség körében a polgári jogi gyakorlatban kimunkált érvek a munkaügyi bírói gyakorlatban is irányadóak, de a kollektív szerződés sajátos jogi természete folytán a szerződéskötő fél automatikus jogi érdekeltsége a kollektív szerződés normatív része tekintetében - szemben a polgári jogi bírói gyakorlattal - nem áll fenn. A kollektív szerződés ugyanis nem polgári jogi szerződés, hanem annak kettős jogi természete van a munkajogban: részben szerződés, részben közjogi norma.
A 22/2023. (X. 4.) AB határozat részletesen foglalkozott a kollektív szerződés jogintézményével. A határozat [26] bekezdése szerint a kollektív szerződés a munkáltató és a szakszervezet(ek) által kötött írásbeli megállapodás. Tartalmát tekintve a munkaviszonyra vonatkozó szabályrend, amely a) normatív módon rögzíti a munkaviszonyból származó vagy az ezzel kapcsolatos jogokat, kötelezettségeket, illetve b) kötelmi jelleggel szabályozza a feleknek a kollektív szerződés megkötésével, teljesítésével, megszüntetésével, jogaik gyakorlásával, kötelezettségeik teljesítésével kapcsolatos magatartását. A kötelmi rész csak az azt megkötő felekre terjed ki. Ennek tartalma heterogén, legfontosabb részét azok a megállapodások alkotják, amelyek a felek együttműködésének részleteire, a kollektív szerződésben foglaltak érvényesítésére vonatkoznak (például békekötelem, szakszervezeti helyiséghasználat, állandó egyeztetőbizottság létrehozása stb.). Ezzel szemben a kollektív szerződés normatív részének hatálya erga omnes vagy abszolút abban az értelemben, hogy az túlmutat a szerződést kötő feleken: az adott munkáltatóval munkaviszonyban álló munkavállalókra is kiterjed, ráadásul nem csak azokra a munkavállalókra vonatkozik, akik a kollektív szerződést kötő szakszervezet(ek) tagjai. [...] Egyrészt az Mt. a kollektív szerződésnek - azzal, hogy a munkaviszonyra vonatkozó szabályok között helyezi el - olyan hatást ad, hogy az a munkaviszonyban álló felek jogaira és kötelességeire vonatkozó normatív szabályokat tartalmazhat (17/2022 (VIII.1.) AB határozat, Indokolás [38]). Ebben az értelemben - és kifejezetten ebben a részében - a kollektív szerződés közjogi, "jogszabály jellegű", autonóm, belső, quasi munkajogi jogforrás: az adott munkáltatónál hatályos kollektív szerződés jogokat és kötelezettségeket határoz meg az ott munkaviszonyban álló munkavállalóknak, akik a szerződés megkötésében közvetlenül nem, csak közvetetten, az őket képviselő szakszervezet(ek) által vettek részt. Rajtuk kívül azonban azokra is kihat, akik még a megállapodást aláíró szakszervezeteknek sem tagjai, illetve azokra is, akik a kollektív szerződés megkötését követően létesítettek munkaviszonyt az adott munkáltatóval. Ráadásul adott esetben a tíz százalékos küszöböt elérő szakszervezet akár egyedül is köthet minden jelenlegi és jövőbeni munkavállalóra kiterjedő kollektív szerződést, amely aztán a hierarchiában az egyéni munkaszerződések fölött, de a jogszabályok alatt helyezkedik el (az Mt-től tág körben, de csak a jogszabály felhatalmazása alapján, az abban meghatározott körben és módon térhet el). Rendkívül jelentős tehát a kollektív szerződés normatív, közjogi jellege, annak ellenére, hogy jogszabálynak nem minősül. A kollektív szerződés nem jogszabály, de - átalakító ereje és kiterjesztő hatálya révén - jogszabályszerűen viselkedik az érintett munkáltató összes, munkaviszonyban álló munkavállalója számára [58]. Másrészt viszont a kollektív alku létrehozását és a szerződő felek - tehát a munkáltató és az aláíró szakszervezetek - kapcsolatrendszerét szabályozó kötelmi részét tekintve "magánjogi természettel is bír, így a szerződési szabadság is vonatkozik rá, vagyis a szerződő felek döntenek arról, hogy kötnek-e, és ha igen, milyen tartalommal" (3021/2017. (II.17.) AB határozat, Indokolás [63]). Az autonómia azonban nem teljes. A diszpozitivitás elve főszabályként érvényesül, de a partnerválasztás szabadsága és a típusszabadság nem (bár nem kizárt, hogy a szakszervezet más megállapodást kössön a munkáltatóval, munkajogi szempontból csak a kollektív szerződés elismert). Az akarati autonómiát pedig bizonyos tekintetben terheli az a szabály, hogy a kollektív szerződés kötésére irányuló ajánlat tárgyalása nem utasítható vissza. Létrehozását tekintve tehát szerződéses jogügyletről van szó, tartalmát tekintve azonban csak a kötelmi rész vonatkozásában beszélhetünk polgári jogi értelemben vett szerződésről [42]. A kollektív szerződések a fentiek szerint a "jogrendszerben sajátos (részben kötelmi, részben pedig jogforrási jellegű) helyet foglalnak el" (18/2021. (V. 27.) AB határozat, Indokolás [67]), más megfogalmazással a kollektív szerződésnek "a munkajogban egyrészt megállapodásos, másrészt jogforrási karaktere van" (17/2022. (VIII. 1.) AB határozat, Indokolás [38]). Egyik karakter sem kizárólagos azonban [43].
A szabadság átvitelére vonatkozó kollektív szerződéses normatív rendelkezés hatálya - az Mt. 279.§ (2)-(3) bekezdés alapján - nem a felperesi szakszervezetre terjed ki, mert az valamennyi munkavállalóra vonatkozott, az a felperesre nézve jogokat, kötelezettségeket nem állapított meg, a szabadság kivétele és átvitele a munkavállalók jogait érinti. A támadott kollektív szerződéses rendelkezésnek magánjogi természete nincs, az közjogi, jogforrási tartalmú rendelkezés. A fent hivatkozott AB határozat alapján a kollektív szerződés tartalmát tekintve azonban csak a kötelmi rész vonatkozásában beszélhetünk polgári jogi értelemben vett szerződésről, és ez a rész vonatkozik a kollektív szerződést kötő felekre. A felperes azonban nem e rész tekintetében kérte az érvénytelenség megállapítását, e vonatkozásban ugyanis a perbeli legitimáció megillette volna. Miután a kollektív szerződés 26.1. pontja a felperesre nem terjed ki, abból származóan a felperesnek joga, igénye nincs, ezért perbeli legitimációja sincs. A felperes az Mt. 27.§ (3) bekezdése szerint érdekeltnek sem tekinthető, mert jogát vagy kötelezettségét az adott semmiségi ok nem érinti. Erre tekintettel a kollektív szerződést kötő szakszervezetnek nincs kereshetőségi joga a kollektív szerződés normatív részébe tartozó rendelkezéssel összefüggésben.
Helytállóan hivatkozott az alperes a 8/1990. (IV. 23.) AB határozatra, melyben az Alkotmánybíróság megállapította, hogy a Munka Törvénykönyvéről szóló 1967. évi II. törvény 15. § (2) bekezdésének második mondata - mely szerint a szakszervezet "A munkaviszonyt érintő kérdésekben a dolgozó érdekében - nevében és helyette - külön meghatalmazás nélkül is eljárhat" - alkotmányellenes, ezért azt megsemmisíti. A határozat indokolása szerint a kifogásolt rendelkezés a munkaviszonyt érintő kérdésekben külön meghatalmazás nélkül is feljogosítja a szakszervezeteket az eljárásra a dolgozók érdekében, nevükben és helyettük. […] A szakszervezeteknek ez a tágabb képviseleti joga tehát lényegében egy törvényi képviseletet jelent, mégpedig nemcsak az adott szakszervezet tagjai, hanem minden dolgozó ügyeiben. Ugyanakkor a szakszervezetnek a Munka Törvénykönyve kifogásolt rendelkezésében foglalt meghatalmazás nélküli képviseleti joga sértheti a dolgozó rendelkezési jogát, ami szerves része az Alkotmány 54. § (1) bekezdésében minden ember veleszületett jogaként deklarált emberi méltósághoz való jognak, amelytől senkit nem lehet önkényesen megfosztani. A dolgozó rendelkezési joga megsértésének veszélye a kifogásolt szabály alkalmazása során az adott szakszervezethez nem tartozó dolgozó egyéni ügyeiben a legnagyobb. Ezért elsősorban erre tekintettel volt szükséges a rendelkezés megsemmisítése. Ugyanakkor a hatályon kívül helyezés következtében a szakszervezeti képviseletnek kizárólagos meghatalmazásos módja maradt a törvényben.
Miután a másodfokú bíróság szerint a felperes perbeli legitimációja nem állt fenn, ezért mellőzte az indokolásból a kollektív szerződés részleges érvénytelenségének érdemi elbírálását és a részleges érvénytelenség egy időszakra szóló megállapítását, továbbá a felek erre vonatkozó fellebbezési hivatkozásait sem vizsgálta, és nem foglalt állást az érvénytelenség kérdésében. Ebből kifolyólag irreleváns volt az alperes hivatkozása az általa állított alkotmányellenes rendelkezésre. Ugyancsak irreleváns volt a felperes felróható magatartásának vizsgálata.
Mindezekre tekintettel a másodfokú bíróság Az elsőfokú bíróság ítéletét eltérő jogi indokok mellett helybenhagyta.
(Fővárosi Ítélőtábla 1.Mf.31.063/2024/9.)