adozona.hu
ÍH 2024.87
ÍH 2024.87
A MONSTRE ÜGYEK MÁSODFOKÚ BEFEJEZÉSÉNEK EGYES SZEMPONTJAI ÉS A KÖLTSÉGVETÉSI CSALÁS EGYSÉGÉNEK ANYAGI JOGI KÉRDÉSEI I. Az ügy másodfokú elbírálása során nincs eljárásjogi akadálya az ügy vádlottak személye mentén történő elkülönítésének akkor sem, ha a vádlottak egy részére tanácsülésen, míg más vádlottakra nyilvános ülésen történik az elbírálás. (Be. 146. §, illetve 536. § (2) bekezdése és 589. §) II. A költségvetési csalás törvényi egységének megvalósulása szempontjából nincsen jelentősége az egyes részcs
Kiválasztott időállapot:
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
Az elsőfokon eljárt törvényszék ítéletével az I. rendű vádlottat 3 rendbeli bűnsegédként elkövetett költségvetési csalás bűntette (Btk. 396. § (1) bekezdés a) pont, (5) bekezdésé b) pont), 40 rendbeli bűnsegédként elkövetett költségvetési csalás bűntette (Btk. 396. § (1) bekezdés a) pont, (4) bekezdés b) pont), 58 rendbeli bűnsegédként elkövetett költségvetési csalás bűntette (Btk. 396. § (1) bekezdés a) pont, (3) bekezdés b) pont), 221 rendbeli bűnsegédként, folytatólagosan elkövetett hamis ...
ÍH 2024.87 A MONSTRE ÜGYEK MÁSODFOKÚ BEFEJEZÉSÉNEK EGYES SZEMPONTJAI ÉS A KÖLTSÉGVETÉSI CSALÁS EGYSÉGÉNEK ANYAGI JOGI KÉRDÉSEI
I. Az ügy másodfokú elbírálása során nincs eljárásjogi akadálya az ügy vádlottak személye mentén történő elkülönítésének akkor sem, ha a vádlottak egy részére tanácsülésen, míg más vádlottakra nyilvános ülésen történik az elbírálás. (Be. 146. §, illetve 536. § (2) bekezdése és 589. §)
II. A költségvetési csalás törvényi egységének megvalósulása szempontjából nincsen jelentősége az egyes részcselekmények között eltelt hosszabb időnek. (Btk. 6. § (3) bekezdés, Btk. 396. §)
III. 2022. január 1. napjától megszűnt a 1,5%-os szakképzési hozzájárulás, így az ezen adónemre nézve korábban elkövetett cselekmény már nem bűncselekmény. (Btk. 2. §, 1/1999. Büntető jogegységi határozat, 2021. évi LXXXIII. törvény 39. § 17. pontja)
IV. A költségvetési csalás bűncselekmény tettesének ismeretlenül maradása nem akadálya a bűnsegéd felelősségre vonásának, de az sem, hogy korábban a tettes más elkövetési érték mellett volt felelősségre vonva. (Btk. 12-14.§, Btk. 396. §)
V. A felelősségre vonás szempontjából jelentőséggel nem bíró cselekmény, mint eljárás megszüntetési ok alkalmazható azonos absztrakt tárgyi súlyú bűncselekmények esetén is. A törvény szövegében "a felelősségre vonás" nem korlátozható a büntetés kiszabására. (Be. 567. § (1) bekezdés f) pontja alapján)
Az elsőfokon eljárt törvényszék ítéletével az I. rendű vádlottat 3 rendbeli bűnsegédként elkövetett költségvetési csalás bűntette (Btk. 396. § (1) bekezdés a) pont, (5) bekezdésé b) pont), 40 rendbeli bűnsegédként elkövetett költségvetési csalás bűntette (Btk. 396. § (1) bekezdés a) pont, (4) bekezdés b) pont), 58 rendbeli bűnsegédként elkövetett költségvetési csalás bűntette (Btk. 396. § (1) bekezdés a) pont, (3) bekezdés b) pont), 221 rendbeli bűnsegédként, folytatólagosan elkövetett hamis magánokirat felhasználásának vétsége (Btk. 345. §), 16 rendbeli bűnsegédként elkövetett hamis magánokirat felhasználásának vétsége (Btk. 345. §) miatt - mint bűnszervezetben elkövetőt - halmazati büntetésül 6 év szabadságvesztésre, 400 napi tétel, 4000 forint napi összegű, minösszesen 1 600 000 forint pénzbüntetésre és 6 év közügyektől eltiltásra ítélte. A szabadságvesztés végrehajtási fokozatát fegyházban állapította meg. Kimondta, hogy az I. rendű vádlott feltételes szabadságra nem bocsátható. A kiszabott pénzbüntetést meg nem fizetés esetén fegyházban végrehajtandó szabadságvesztésre rendelte átváltoztatni. Egyidejűleg az I. rendű vádlottat az ellene bűnsegédként elkövetett költségvetési csalás bűntette (Btk. 396. § (1) bekezdés a) pont, (4) bekezdés b) pont), valamint 2 rendbeli bűnsegédként elkövetett költségvetési csalás bűntette (Btk. 396. § (1) bekezdés a) pont, (3) bekezdés b) pont) miatt emelt vád alól felmentette. (Az elsőfokú ítélet 41.,65. és 84. tényállási pontjai).A többi, több mint száz további vádlottat különböző rendbeli tettesként, felbújtóként és bűnsegédként elkövetett költségvetési csalás bűntette (Btk. 396. § (1) bekezdés a) pont, (5) bekezdésé b) pont), (Btk. 396. § (1) bekezdés a) pont, (4) bekezdés b) pont), (Btk. 396. § (1) bekezdés a) pont, (3) bekezdés b) pont), és nagyszámú folytatólagosan elkövetett hamis magánokirat felhasználásának vétsége (Btk. 345. §), miatt - részben mint bűnszervezetben elkövetőket - marasztalta.
Néhány vádlott esetében azonban az I. rendű vádlotthoz hasonlóan részcselekményekben felmentő rendelkezést hozott.
H. S. LXXXI. rendű vádlottat az ellene emelt költségvetési csalás bűntette [Btk. 396. § (1) bekezdés a) pont, (4) bekezdés b) pont], valamint a felbujtóként, folytatólagosan elkövetett hamis magánokirat felhasználásának vétsége (Btk. 345. §) miatt emelt vád alól bizonyítottság hiányában teljeskörűen felmentette. (41. tényállási pont)
A bíróság egyes kapcsolódó gazdasági társaságok vagyonára különböző összegben vagyonelkobzást rendelt el. A törvényszék rendelkezett az eljárás során rendelkezésre álló bűnjelekről, kötelezte továbbá a vádlottakat a felmerült bűnügyi költség megfizetésére.
A megállapított igen terjedelmes tényállás lényege szerint az I. rendű és további vádlottak döntése alapján és rábírására, több cég megalapítására és átruházására került sor annak érdekében, hogy azokat az I. rendű és a II. rendű vádlottak által irányított bűnszervezet tagjai színlelt szerződések megkötésére, valótlan tartalmú számlák kiállítására, munkavállalók fiktív bejelentésére és munkabéreknek nem a valódi munkáltató bankszámlájáról történő átutalására tudják felhasználni a bűnszervezet szolgáltatásait igénybe vevő megbízó cégek vezetői által elkövetett költségvetési csalások segítésének céljából. A cégügyintézés költségeit az I. rendű és a II. rendű vádlottak finanszírozták.
A bűnszervezet szolgáltatásait igénybe vevő gazdasági társaságok ügyvezetői a bűnszervezet megbízásából eljáró vádlottak rábírására színlelt munkaerő-kölcsönzési megállapodást írtak alá a bűnszervezet tagjai nevére bejegyzett gazdasági társaságokkal azért, hogy ne kelljen bevallaniuk és megfizetniük az általuk alkalmazott munkavállalók foglalkoztatása után a kifizetőt terhelő szociális hozzájárulási adót, a céget terhelő szakképzési hozzájárulást, valamint a foglalkoztatót terhelő és a biztosítottól levont, a munkáltató által befizetendő nyugdíjjárulékot, egészségbiztosítási járulékot és munkaerő-piaci járulékot, és valótlan tartalmú számlák felhasználásával jogosulatlanul csökkenteni tudják ezen gazdasági társaságok általános forgalmi adó fizetési kötelezettségét.
A bűnszervezettel kapcsolatba kerülő gazdasági társaságok ügyvezetői a munkaerő-kölcsönzési díj címén kifizetett összegek egy részét visszakapták az I. rendű vádlott által vezetett bűnszervezet tagjaitól.
Ezen gazdasági társaságok ügyvezetői, a bűnszervezet érdekében eljáró vádlottak rábírására olyan munkaszerződéseket írattak alá az általuk alkalmazott munkavállalókkal 2011. január és 2013. július között, amelyeken a bűnszervezeti cégek neve szerepelt munkáltatóként. Ezen gazdasági társaságok ügyvezetői valótlan tartalmú 12TMUNK és 13TMUNK formanyomtatványokon azt közölték az adóhatósággal, hogy az érintett alkalmazottak általuk kölcsönvett munkavállalók. Ezen gazdasági társaságok ügyvezetői a bűnszervezet érdekében eljáró vádlottak rábírására az I. rendű vádlott által irányított bűnszervezet tagjaival T1041-es bevallásokkal a bűnszervezeti cégek foglalkoztatottjaként jelentettették be ezeket a személyeket azért, hogy megtévesszék az adóhatóságot a foglalkoztatást terhelő adó és járulékok megfizetésére kötelezett adóalany személyének tekintetében.
A munkavállalók a bűnszervezeti társaságok képviselőivel soha nem találkoztak, és nem állapodtak meg velük munkaviszony létesítéséről, ezért nem jött létre közöttük munkaviszony. A felsorolt dolgozók tényleges munkáltatói az eredeti foglalkoztató gazdasági társaságok voltak.
Az ítélt dologra történő részfelmentő rendelkezéseket (az I. rendű vádlott esetében a 65. és 84. tényállási pont) az első fokon eljárt törvényszék azzal indokolta, hogy az évekig tartó elsőfokú eljárás során egyes vádlottakra elkülönítéssel meghozott és jogerőre emelkedett (B.13/2018/223. számú) ítéletében a bűnszervezet szolgáltatásait igénybe vevő L. Cs. vádlottat bűnösnek mondta ki (tettesként elkövetett) költségvetési csalás bűntettében (Btk. 396. § (1) bekezdés a) pontja és (2) bekezdés b) pontja), folytatólagosan elkövetett hamis magánokirat felhasználása vétségében, és közvetett tettesként elkövetett hamis magánokirat felhasználása vétségében.
Az L. Cs. által okozott vagyoni hátrány összege azonban nem haladta meg a jelen ügy elbírálásakor irányadó 500. 000,- Ft-os bűncselekményi értékhatárt.
A vármegyei főügyészség a vádirati tényállást a jogerős ítéletben megállapított időszak kapcsán módosította azzal, hogy a már jogerősen elítélt korábbi vádlott, az adók és járulékok bevallásának elmulasztásával, illetve valótlan tartalmú bevallások benyújtásával 2013. július 22. napjáig folyamatosan, rendszeres haszonszerzésre törekedve összesen 823.660 Ft vagyoni hátrányt okozott az államháztartás alrendszerei költségvetéseinek. A fenti vádmódosítás kapcsán I. rendű és további vádlottakat a Btk. 396. § (1) bekezdésének a) pontjába ütköző és a (3) bekezdés b) pontja szerint minősülő nagyobb vagyoni hátrányt okozó, üzletszerűen elkövetett költségvetési csalás bűntettével vádolta, mely bűncselekményt valamennyien, mint bűnsegédek követtek el.
Az első fokon eljárt törvényszék jogi álláspontja az volt, hogy miután a törvényszék korábbi, jogerős ítéletében L. Cs. bűnösségét 497. 000 Ft vagyoni hátrány okozásában mondta ki, amely az immáron 500. 000 Ft bűncselekményi értékhatárt nem haladta meg, a jelen ügyben a bűnsegédi magatartással vádolt I. rendű, és a további ezen tényállásban megvádolt vádlott cselekménye 2021. január 1. napjától nem bűncselekmény.
Annak okán, hogy a részesekre is a tettesekre megállapított büntetési tételt kell alkalmazni, tehát a költségvetési csalás elkövetőjének segítséget nyújtó elkövetők, a bűnsegédek bűncselekményének minősítése a tettes bűncselekménye minősítéséhez igazodik, ezért a törvényszék az I. rendű és további vádlottakat bűncselekmény hiányában mentette fel a Btk. 396. § (1) bekezdésében meghatározott, de a (3) bekezdés b) pontja szerint minősülő és büntetendő költségvetési csalás bűntettének vádja alól. (65. és 84. tényállási pont)
A 41. tényállási pontban hozott felmentő rendelkezést pedig azzal indokolta, hogy az ezen tényállási pontban tettesi elkövetéssel vádolt H. S. LXXXI. rendű vádlottat bizonyítottság hiányában felmentette az ellene emelt vád alól, ami a bűnsegédekre is kihat.
Az ítélet elleni fellebbezések és az azokra tett észrevételek
Az ítélet ellen két irányból jelentettek be fellebbezést:Az I. rendű vádlott terhére az ügyészség a vele szemben hozott részfelmentő rendelkezés miatt a bűnösség megállapítása, egyebekben pedig a büntetés súlyosítása érdekében fellebbezett. Az I. rendű vádlott és védője pedig elsődlegesen az ítélet hatályon kívül helyezése érdekében, másodlagosan felmentésért, valamint a bűnszervezeti elkövetés mellőzéséért, harmadsorban pedig enyhítésért.
A fellebbviteli főügyészség átiratában az ügyészi fellebbezést annak indokai alapján valamennyi érintett vádlott vonatkozásában fenntartotta. Ugyanakkor a részfelmentő rendelkezéseket valamennyi vádlott vonatkozásában tévesnek tartotta. Egyebekben az ügyészség indítványa szerint az I. r. vádlott tehrére megállapított cselekmények jogi minősítése helytálló, a bűnszervezetben történő elkövetés megállapítása helyes, ugyanakkor indítványozta a szabadságvesztés és a közügyektől eltiltás tartamának felemelését a bűncselekmények sokszoros halmazata miatt.
A felmentő rendelkezéseket valamennyi terhelt és védő tudomásul vette.
Az ügy az ítélőtáblán Bf.134/2024. szám alatt került iktatásra.
Jelen eljárásban érintett huszonkilenc vádlottra az ügyet az ítélőtábla nyilvános ülésre tűzte ki, míg a többi vádlottra részben tanácsülésen, részben nyilvános ülésen korábban már jogerős ítéletet hozott.
A másodfokú eljárás során megtartott nyilvános ülésen az ügyészség és a védelem az írásban előterjesztett indítványait fenntartotta.
A felülbírálat
Az ítélőtábla a Be. 590. § (1), (2) és (7) bekezdései alapján az elsőfokú bíróság ítéletét az azt megelőző eljárással együtt teljeskörűen bírálta felül. A revízió kitért az eljárási szabályok megtartására, az ítélet megalapozottságára, a bűnösség megállapítására, a cselekmény jogi minősítésére, a büntetés kiszabására, az indokolás helyességére és az egyéb rendelkezésekre is, függetlenül attól, hogy ki és milyen okból fellebbezett. Jelen ügyben az ügyészség, a vádlottak és a védők perorvoslata a tényálláson keresztül támadta a bűnösség megállapítását, ezért korlátozott felülbírálatra esetükben nem kerülhetett sor.Tanácsülés és nyilvános ülés kitűzése
Az ügy másodfokú elbírálása kapcsán elsődleges szempont volt a tisztességes eljárás biztosítása a másodfokú eljárás észszerű időn belül történő befejezésével. A cselekmények jellegéből és a vádlottak rendkívül nagy számából adódóan arra nem volt lehetőség, hogy az ügy valamennyi vádlottjának büntetőjogi felelőssége a büntetőeljárás első és másodfokú szakaszában egyaránt egy egységes eljárásban legyen elbírálva. Ennek érdekében az ítélőtábla Bf.II.192/2024/59. és Bf.II.221/2024/73. számon tanácsülésen fejezte be azon vádlottakra az eljárást, akik esetében az erre irányuló további bűnösség megállapítását célzó ügyészségi perorvoslat ezt nem zárta ki, illetve sem az ügyészség, sem a terheltek és védőik sem indítványozták határidőben az ügy nyilvános ülésen történő befejezését. (Be. 598. § (2) bekezdés)A vád tárgyává tett cselekményeknek és az érintett vádlottak ügyeinek elkülönítését már az elsőfokú eljárásban is eljárási szabálysértésként vélték megjelölni egyes vádlottak védői amiatt, hogy ugyanazon típusú munkaerőkölcsönzésre vonatkozó cselekmény körhöz kapcsolódóan több vád is benyújtásra került, mely vádiratokban az egyes vádlottak személye egyaránt jelen volt. A jelen másodfokú eljárásban is felbukkant hasonló védői kifogás a tényállás megállapítással összefüggésben, a párhuzamosan futó elsőfokú peres eljárások tekintetében. Az elkülönítés aggályossága azért merült fel, mert így mindkét eljárásban teljes mértékben le kell folytatni a bizonyítási eljárást. Ezen eljárási kifogásokra tekintettel az ítélőtábla arra mutat rá, hogy az egyes vádlottakat érintő bizonyítás lefolytatása célszerűségi okból külön eljárásokban is megtörténhet. Éppen jelen ügy igazolja azt is, hogy a tisztességes eljárás követelményeit, így az észszerű időn belül történő befejezés követelményét egyes esetekben kizárólag az ügyek elkülönítésével lehet megoldani.
Az ügy terjedelmes, több százezer oldalt kitevő iratmennyisége, a vádlottak nagy száma mellett a bírói gyakorlat szerint nincs akadálya az ügy vádlottak személye mentén történő elkülönítésének a másodfokú eljárásban akkor sem, ha a vádlottak egy részére tanácsülésen, míg más vádlottakra nyilvános ülésen történik az elbírálás (ÍH2020.67). Főszabály szerint az ügy egységes másodfokú elbírálása valóban indokolt. Az is megjegyzendő, hogy az elsőfokú elbírálás alatt is egy ideig hatályos volt a 74/2020. (III. 31.) Kormányrendelet a veszélyhelyzet ideje alatt érvényesülő egyes eljárásjogi intézkedésekről. A rendelet 51. § (1) bekezdése szerint a bíróság, az ügyészség és a nyomozóhatóság az eljárási cselekmény megkezdése előtt hivatalból vizsgálja, hogy az elrendelt járványügyi elkülönítés, megfigyelés, zárlat, vagy ellenőrzés szabályaira, vagy a járványhelyzettel összefüggő más okra figyelemmel megtartható-e a tervezett eljárási cselekmény. A (2) bekezdés alapján az eljárási cselekmény megkezdése előtt az elrendelt járványügyi elkülönítés, megfigyelés, zárlat vagy ellenőrzés szabályaira, vagy a járványhelyzettel összefüggő más okra figyelemmel megjelölhető olyan körülmény, amely az eljárási cselekmény megtartását akadályozhatja, illetve amelyet az eljárási cselekmény megkezdése előtt figyelembe kell venni. Ezt a kérdést az elsőfokon eljárt bíróság akként döntötte el, hogy túlnyomórészt egységesen tárgyalta a nagyszámú vádlott ügyét, amire lehetőséget biztosított az is, hogy a vádlottak többsége élt azzal a jogával, hogy nem vesz részt az elsőfokú tárgyaláson csak kézbesítési megbízott útján. Sok vádlott esetében azonban már az elsőfokú eljárásban az elkülönítésről és az egyes terheltek ügyének befejezéséről döntött az időszerű befejezés érdekében. A másodfokú eljárásban az ítélőtábla bizonyítást nem kívánt felvenni, így tárgyalás kitűzése nem volt indokolt, ellenben a fellebbezéssel élő vádlottak közül többen nem kérték az ülés kitűzését, ezért a másodfokú bíróság lehetőséget látott a vádlottak személye mentén történő elkülönítésre a Be. 146. §, illetve 536. § (2) bekezdése és 589. § alapján. A vádlottak egy részére így tanácsülésen hozott jogerős ügydöntő határozatot az ítélőtábla, míg a jelen ügyben érintett vádlottakra a Be. 599. § (1) bekezdése szerinti nyilvános ülésen. Megjegyzendő, hogy gyakran előfordul olyan eljárásjogi helyzet, ahol akár tényálláson belül is külön fejeződik be az eljárás az egyes vádlottakra, így például a büntetővégzésbe valamely vádlott belenyugszik, míg további vádlottakra folytatódik az ügy tárgyalás kitűzésével, előkészítő ülésen is befejeződhet egyes vádlottakra jogerősen az eljárás, míg másokra folytatódik, ezt követően az elsőfokú ügydöntő határozat kihirdetését követően emelkedhet jogerőre az ügy egyes vádlottakra.
Az Európai Unió Bírósága még arra is rámutatott a C-377/18. számú ügyben, hogy a büntetőeljárás során az ártatlanság vélelme egyes vonatkozásairól és a tárgyaláson való jelenlét megerősítéséről szóló 2016/343. európai parlamenti és tanácsi irányelvvel még az sem ellentétes, ha a tényállás rögzíti azon személyek nevét is, akikre az eljárás még nem fejeződött be, feltéve, ha egyértelműen rögzítésre kerül, hogy az említett vádlottakkal szemben külön eljárás van folyamatban és hogy bűnösségüket még nem állapították meg. (ÍH 2020.67.)
Megjegyzendő, hogy az ügyek előkészítő ülésen történő elkülönítése és befejezése, majd a további, a tárgyalásról le nem mondó vádlottak esetében az ugyanazon bíró által tárgyalásra történő kitűzés kapcsán az Alkotmánybíróság a 26/2021. (VIII. 11.) AB határozatában foglalkozott az esetleges pártatlanság kérdéskörével, és az ezzel kapcsolatos indítványt nem találta megalapozottnak. Az Alkotmánybíróság rámutatott, hogy az előkészítő ülésen nem a bíróság által lefolytatott teljes körű bizonyítás vezet a beismerő terhelt büntetőjogi felelősségének megállapításához. A beismerő nyilatkozat elfogadása esetén a bíróság arról foglal állást, hogy annak elfogadásának törvényi feltételei fennállnak. Amennyiben a beismerő nyilatkozat elfogadásához nem fér kétség, a bíróság a vádlott bűnösségét ezen beismerésre, a bűnösséget beismerő nyilatkozat elfogadására és az eljárás ügyirataira alapítja, amellett, hogy a vádlott le is mondott a tárgyalásról. Az eljáró bírónak tehát a beismerő vádlott bűnösségével összefüggésben saját meggyőződése nem alakul ki. Ilyen előzetes álláspont hiányában pedig nem sérül a pártatlanság látszata, és a bíróság pártatlansága a bűnösséget be nem ismerő vádlott büntetőjogi felelősségének a vizsgálatában még akkor sem kérdőjelezhető meg, ha a vádlottak cselekvősége szorosan összefügg és az elkövetési magatartás egymást kiegészíti. Egyebekben a Be. rendes és rendkívüli jogorvoslati rendszere lehetőséget teremt a bűnösséget beismerő vádlott büntetőjogi felelősségét megállapító ítélete utólagos, az egyéb vádlott(ak) tekintetében lefolytatott bizonyítás alapján szükségessé váló korrekciójára [26/2021. (VIII. 11.) AB határozat]. A perjogi helyzet a büntetőeljárásról szóló törvény alkalmazása mellett már más, mint a korábbi 1998. évi XIX. törvény (régi Be.) szemlélete mellett, hiszen a hatályos Be. esetében az ügyek elkülönítése a vádlottak szakaszos elkülönült marasztalása, az előkészítő ülés szabályainak megfelelően már nem speciális, hanem tipikussá vált. (ÍH2019.36.)
Mindez azt is jelenti, hogy önmagában nem törvénysértő az, ha egyes vádlottakat érintő előkészítő ülésen más vádlottak védői nincsenek jelen.
Jelen másodfokú eljárásban is hangsúlyozza az ítélőtábla, hogy a törvényszék ítéletének a jelen elkülönítéssel érintett terheltjeire nézve a korábbi eljárásokban nem vizsgálta a bűnösséget, és a későbbi időpontra elkülönített vádlottakra az elsőfokon eljárt törvényszék indokolását a korábbi eljárásokban nem bírálta felül.
A vád tárgyává tett cselekmények vádlottak személye mentén történő elkülönítése a tettesi és részesi felelősség külön történő vizsgálatát is igényelte. Ebben a körben is kiemelendő, hogy a tettes vagy bűnsegéd felelősségének elbírálása a bírói gyakorlat szerint önálló. A Kúria gyakorlata szerint a bűnsegéd felelősségének megállapítása törvényes, ha a jogerős ítéleti tényállást tartalmazza a terhelti alapcselekmény törvényi tényállási elemeinek, illetve a terhelt ehhez kapcsolódó bűnsegédi felelősségének megállapítását megalapozó tényeket [Btk. 14. § (2) bekezdés] (BH 2021.96. I.). Kétségtelen, hogy bűnösség nélkül - azaz úgynevezett alanyi okozatosság nélkül - nincs tényállásszerűség, nincs felróhatóság és ez megkívánt a részesi elkövetés esetében is. Másrészt e körben nem a törvényi tényálláson belüli magatartás, hanem az ilyenhez kötődő magatartás kifejtése és annak tudata a kérdés. A részes tudattartalma önálló, önmagában vett bűnösségvizsgálat tárgya, e szempontból a járulékosság közömbös (amint a részesi és tettesi magatartás megítélése akár el is válhat a Btk. 2. § szempontjából), a részes tudattartalma pedig nem a törvényi tényálláson belüli magatartáshoz feltétlen szükségesség, hanem az ilyen magatartás bárminemű előmozdítása, (egyidejű) könnyítése, azaz a segítés (BH 2021.96. I. [28] bekezdés). Ebből is következik, hogy az önálló részesi tudattartalom vizsgálata alapján sincs akadálya az egyes vádlottakra történő elkülönítés mentén a büntetőjogi felelősségre vonás önálló vizsgálatának.
Már itt is utal rá az ítélőtábla, hogy a bűnszervezeti elkövetés megállapításához szükséges tudati tényeket valamennyi érintett vádlott esetében külön szükséges vizsgálni és rögzíteni. A korábbi eljárásokban is kiemelte a másodfokú bíróság, hogy a későbbi elkülönítéssel érintett vádlottakra nézve ezen revíziót az ítélőtábla értelemszerűen nem végezte el.
Ebben a körben azt is kiemeli az ítélőtábla, hogy a Kúria iránymutatása szerint az egyesítés elmaradása abban az esetben sem teremt törvénysértő helyzetet, ha annak következménye az, hogy az ügyben esetlegesen korábban született jogerős ügydöntő határozat folytán az ugyanazon cselekmény jogerős elbírálása miatt a büntetőeljárást meg kell szüntetni és perújítást kell annak feltételei fennállása esetén lefolytatni. Ugyanakkor a célszerűség vizsgálata során nem mellőzhető a Kúriának a törvényi egységbe tartozó bűncselekmény egy büntetőeljárásban, egységes elbírálására vonatkozó döntéseinek a figyelembevétele és megfontolása. A törvényi egységbe tartozó bűncselekmények együttes elbírálása, a törvényi egységet alkotó bűncselekmény részcselekményeinek ugyanazon eljárásban történő elbírálása alapvetően akkor is követelmény, ha az ügyész az egyes részcselekmények miatt eltérő időpontokban emel vádat. Ezt a követelményt az egyesítés megfontolása során csak akkor lehet mellőzni, ha az egyesítés a célszerűség követelményeit olyan módon sértené, hogy az alapján a Be. 146. § (2) bekezdésére figyelemmel az ügy elkülönítésének lenne helye (a terheltek nagy száma vagy egyéb ok a büntetőjogi felelősségnek ugyanazon eljárásban történő elbírálását jelentősen megnehezítené) (BH 2022.200. [22] bekezdés). Ezen Kúriai döntésből az következik, hogy akár még cselekményegység mellett is előfordulhat például a terheltek nagy száma miatt olyan eljárásjogi helyzet, ami az elkülönítést indokolja, ha a büntetőjogi felelősség ugyanazon eljárásban történő elbírálása jelentősen megnehezülne. Jelen ügyben azonban helyesen az elsőfokon eljárt törvényszék, és a másodfokon eljáró ítélőtábla is kiemelten ügyelt arra, hogy jogalkotó által teremtett cselekményegység a költségvetési csalásnál ne legyen "feldarabolva".
A bizonyítási eljárás és az eljárási szabályok megtartásának revíziója
A felülbírálat során a másodfokú bíróság megállapította, hogy az elsőfokú bíróság a bizonyítási eljárást a perrendi szabályoknak megfelelően folytatta le. Nem vétett sem abszolút eljárási szabálysértést [Be. 608. § (1) bekezdés a)-f) pont], sem olyan relatív perjogi hibát [Be. 609. § (1), (2) bekezdés], mely az érdemi felülbírálatot kizárná, és az elsőfokú ítélet hatályon kívül helyezését, így az elsőfokú bíróság új eljárásra utasítását eredményezné.A tényállás felülbírálata
Az ítélőtábla megállapította, hogy az elsőfokú bíróság az ügyfelderítési kötelezettségének eleget tett és túlnyomórészt megalapozott tényállást állapított meg, azonban az tényállásmegállapítási hiányosság, iratellenesség és helytelen ténybeli következtetés miatt részben megalapozatlan. [Be. 592.§ (2) bekezdés a), c) és d) pont] A megalapozatlanságot az ítélőtábla a Be. 593. § (1) bekezdés a) pont alapján az elsőfokú bíróság által lefolytatott iratok tartalma, ténybeli következtetés (helyes számítás) útján küszöbölte ki.Összességében az elsőfokú bíróság által megállapított tényállás a másodfokú eljárásban tett kisebb helyesbítéssel és kiegészítéssel a Be. 593. § (3) bekezdése értelmében irányadó volt a másodfokú eljárásban.
A cselekmények minősítésének felülbírálata
A megállapított tényállás alapján a törvényszék helyesen következtetett a jelen ügyben érintett vádlottak bűnösségére, azonban a cselekmények Btk. szerinti minősítése némileg pontosításra és a jogi indokolás kiegészítésre szorul.A költségvetési csalás, mint törvényi egység és az alkalmazandó Büntető Törvénykönyv
A költségvetési csalás 2012. január 1. napján hatályba lépett tényállásának törvénybe iktatásával a jogalkotói akarat az volt, hogy valamennyi, a költségvetést károsító magatartás - függetlenül attól, hogy azt különböző adó- és járuléknemekre követték-e el - törvényi egységet képezzen. Ezt megelőzően az 1978. évi IV. törvény szerinti adócsalás és kapcsolódó tényállások jelentették a büntetőjogi védelmet. Abban az esetben, ha a legutolsó részcselekmény az új büntető törvényi szabályozás idejére esik, akkor már azt a törvényt kell alkalmazni.Jelen ügyben érintett vádlottak cselekvősége már a Btk. hatálybalépése után fejeződött be, így a Btk. hatálybelépését követő időállapotát kellett összevetni az elbíráláskori büntető törvénnyel a Btk. 2. § alkalmazása szempontjából.
A költségvetési csalás törvényi egységét a 6/2009. számú Büntető jogegységi határozatban az egység valamennyi formájára vonatkozó megállapításokra tekintettel a Btk. 6. §-ának 2022. március 1-jétől a 2021. évi CXXXIV. törvény 90. §-a által beiktatott (3) bekezdése hatályba lépéséig a jogerős ügydöntő határozat meghozatala, azt követően pedig a cselekmény egységbe tartozó egyes részcselekmények miatt első alkalommal történő vádemelés lezárja. A cselekményegység lezárásáig, az egységet lezáró tény bekövetkezte előtt elkövetett valamennyi részcselekmény a költségvetési csalás törvényi egységébe tartozik, azok jogerős elbírálása ítélt dolgot eredményez a törvényi egységbe tartozó, de el nem bírált részcselekmény vonatkozásában. (Kúria Bhar.I.564/2021/11.)
A költségvetési csalás bűncselekménye befejezett a valótlan tartalmú adóbevallás benyújtásával, illetőleg az adó bevallására nyitva álló határidőnek a valós tartalmú adóbevallás benyújtása nélkül történő leteltével. (Kúria Bfv.I.1.379/2020/6.)
A Btk. 6. § alkalmazása is szempont a vádlottak számára kedvezőbb büntető törvény kérdésében történő állásfoglaláskor. Jelen eljárásban a költségvetési csalásként történő minősítés mellett a Btk. 2. § szerinti időbeli hatályra is tekintettel az elbíráláskori jogszabály a kedvezőbb a vádlottak többsége számára, hiszen így a vádemelés időpontja esetükben lezárta a cselekmények egységét, azaz a vádemelést követően esetlegesen megvalósuló újabb költségvetést sértő cselekmények már újabb bűncselekményt valósítanának meg.
Ítélt dolgot csak az ugyanazon bűncselekmény miatti jogerős elítélés alapozza meg. Jelen ügy elbírálásának időpontjában nincs egyetlen vádlott esetében sem olyan jogerős elbírálás, ami jelen eljárásnak akadálya lenne.
Helyesen járt el a törvényszék a költségvetési csalás cselekmények minősítésekor, amikor figyelemmel volt arra, hogy ezen cselekmény egysége egy sajátos, különös részi törvényi egység, nem azonos a Btk. általános részében szabályozott folytatólagosság törvényi egységével, ezért a költségvetési csalás törvényi egységének megvalósulása szempontjából nincsen jelentősége az egyes részcselekmények között eltelt hosszabb időnek.
Ugyancsak helyesen járt el akkor is a cselekmények minősítése során, amikor figyelemmel volt arra, hogy a költségvetési csalás törvényi tényállása különös részi törvényi egység, ezért valamennyi, a törvényi egységbe tartozó részcselekmények tekintetében a különös részi tényállás szabályai hozzák létre a cselekményegységet, emiatt a költségvetési csalást folytatólagosan nem lehet elkövetni. (Kúria Bfv.I.960/2021/11.)
Jelen ügyben érintett vádlottaknál helyes volt a törvényszék részéről az egység meghatározása, és következetesen érvényesült azon rendező elv, hogy egységet kizárólag a tettesi, társtettesi és közvetett tettesi cselekvőség teremt, míg a felbújtói, részesi cselekvőség rendbelisége a tetteshez igazodik.
A bűnszervezetben történő elkövetés
Nem vitásan a törvényszék kifogástalanul következtetett arra, hogy az I. rendű, és további huszonkét vádlott, a cselekményüket bűnszervezetben követték el. A több személyből (vádlottak) álló csoport hosszabb időre (több évre) szerveződött ötévi vagy ezt meghaladó szabadságvesztéssel büntetendő szándékos bűncselekmény (minősített költségvetési csalás) elkövetésére összehangoltan, konspiratívan, hierarchikusan szervezett módon működő csoportként. A bűnszervezet összes jellemzőjét az elsőfokú bíróság behatóan elemezte, azzal az ítélőtábla mindenben egyetértett.A munkaerőkölcsönzés munkabért terhelő adó- és járulékaival kapcsolatos megállapítások
A 2012-2014. években a munkavállalók után munkaviszony ideje alatt a munkabérük után a következő terheket kellett bevallani és megfizetni az adóhatóság felé: 16% személyi jövedelem adó előleg, 10% nyugdíjjárulék, 8,5% egészségbiztosítási és munkaerőpiaci járulék, 27 % szociális hozzájárulási adó, 1,5% szakképzési hozzájárulás. Ezen terhekből a személyi jövedelem adó előleget, a nyugdíjjárulékot, valamint az egészségbiztosítási és munkaerőpiaci járulékot a munkavállaló munkabéréből kellett a munkaadónak levonni (így jött ki a nettó bér) és befizetni az adóhatóságnak, míg a szociális hozzájárulási adót és a szakképzési hozzájárulást a munkaadónak kellett bevallania és befizetni az adóhatóságnak. Mindegyik teher %-os mértékének alapja az adott munkavállaló aktuális havi bruttó munkabérre volt.Nem lehet azonban eltekinteni attól, hogy a költségvetési csalás bűncselekmény ún. keret diszpozíció, mert külön jogszabály írja elő és szabályozza az adókötelezettség teljesítésének feltételeit, amelyeket megsértve és az adóhatóságot megtévesztve az adóbevétel csökkentése büntetendővé válik. Ha valamely adó megfizetésére vonatkozó kötelezettség az elbírálás időpontjában már nem áll fent, akkor annak visszaható hatályú alkalmazása megnyílik és a korábban elkövetett (rész)cselekmény már nem bűncselekmény.
Az 1/1999. Büntető jogegységi határozat értelmében, ha a Btk. Különös Részének valamely rendelkezése úgynevezett keretdiszpózició, és az annak keretét kitöltő jogszabályi rendelkezésekben a bűncselekmény elkövetése után olyan mérvű változás következik be, amely a kötelezettség megszűntetésével vagy a tilalom feloldásával az addigi büntetőjog védelmet megszünteti, e változás - meghatározott időre szóló jogszabályok kivételével - a Btk. 2. §-ának második mondatára figyelemmel az elbíráláskor hatályban lévő büntetőjogi szabályozás visszaható hatályú alkalmazását alapozza meg.
Mivel a 1978. évi IV. törvény (régi Btk.) 2. § második mondata és a jelenleg hatályos 2012. évi C. törvény (Btk.) 2. § (2) bekezdése azonos szabályozást tartalmaz, az abban kifejtett jogértelmezés irányadó és kötelező jelenleg is.
A BH 2013.291. számú döntés alapján abban az esetben, ha valamely különadó megfizetésére vonatkozó kötelezettség az elbírálás időpontjában már nem áll fenn, az arra nézve korábban elkövetett cselekmény már nem bűncselekmény.
A Kúria Bfv.512/2015/10. számú döntésében arra is rámutatott, hogy ilyen esetben - a büntetőtörvény időbeli hatályára vonatkozó rendelkezés helyes értelme szerint - több vád tárgyává tett bűncselekmény esetén elsődlegesen azt kell vizsgálni, hogy az újabb rendelkezések értelmében valamely vád tárgyává tett cselekmény bűncselekmény-e. Amennyiben nem, úgy ebben a vonatkozásban felmentő (eljárást megszüntető) rendelkezést kell hozni, majd az ezt követően fennmaradó cselekmények vonatkozásában - a régi és az új jogszabály szerinti rendelkezések kombinatív alkalmazásának mellőzésével - vizsgálandó, hogy az elkövető számára melyik törvényi rendelkezés biztosít kedvezőbb elbírálási lehetőséget (BH 1995.72. és BH 1995.380.). Így azonban az lehetséges, hogy más büntető jogszabály kerül alkalmazásra a felmentéssel (megszüntetéssel) érintett, illetve a terhelt terhén fennmaradó bűncselekmények vonatkozásában.
Az elbírált bűncselekmények megállapítását és minősítését jelen vádlottak vonatkozásában nem érinti, de ki kell emelni, hogy 2022. január 1. napjától megszűnt a 1,5%-os szakképzési hozzájárulás.
A 2012-2014. években a szakképzési hozzájárulást a 2011. évi CLV. törvény rendelkezései alapján az ott meghatározott feltételekkel kellett teljesíteni az adóhatóság felé. A törvény 4. § (1) bekezdése tartalmazta a fizetésre kötelezettek személyi körét, a (2) bekezdés a mértékét (1,5%), a (4) bekezdés annak alapját. A 2019. évi CXII. törvény 72. § (2) bekezdése - a 116. § (2) bekezdésére figyelemmel - 2021. január 1. napjával a 2011. évi CLV. törvényt hatályon kívül helyezte. 2021. január 1. napjától a 2019. évi LXXX. törvény 23. alcíme (104. §-108. §) került át a szakképzési hozzájárulásra vonatkozó rendelkezések közé. 2022. január 1. napjával azonban ezen rendelkezéseket 2021. évi LXXXIII. törvény 39. § 17. pontja hatályon kívül helyezte, megszüntetve ezzel a szakképzési hozzájárulást.
Tehát a bruttó bért terhelő 1,5%-os szakképzési hozzájárulás bevallási és befizetési kötelezettség 2022. január 1. napjával megszűnt. Ezért az 1/1999. Büntető jogegységi határozatra figyelemmel ilyen adófizetési kötelezettség már nem áll fent, ezért az egyes, a munkaerőkölcsönzéssel érintett tényállásoknál az ítélőtábla az elkövetési érték összegének megállapításakor a szakképzési hozzájárulás összegét minden esetben figyelmen kívül hagyta. Figyelemmel arra, hogy a törvényszék részletesen kidolgozta, összegezte ezen adónemet is, így ezen egyszerű levonás, illetve figyelmen kívül hagyás elvégezhető volt.
A felmentő rendelkezések felülbírálata
Helyesen hivatkozott az ügyészség jogorvoslata arra, hogy az elsőfokú bíróság téves jogi álláspontot foglalt el akkor, amikor azon részesi magatartással vádolt terhelteket, akiknek a cselekménye a tettes által okozott és a korábbi ítéletekben megállapított vagyoni hátrányhoz kapcsolódóan az 500 000 forintot nem haladta meg, a későbbi ügyészi vádmódosítás ellenére bűncselekmény hiányában felmentette a költségvetési csalás bűncselekményének vádja alól. (65. és 84. tényállási pont)Arra is helyesen hivatkozott az ügyészség jogorvoslata, hogy téves volt az első fokon eljárt bíróság jogi álláspontja, amikor az 500 000 forint alatti részcselekményekkel kapcsolatos későbbi vádmódosítás ellenére bűncselekmény hiányában történt felmentésről rendelkezett, hiszen a költségvetési csalás cselekményegysége esetén a részcselekmények között eltelt időnek nincs jelentősége, így a bűncselekményi egység miatt a kiterjesztett vádat el kellett volna bírálnia. A részesi felelősség elbírálásához az sem szükséges, hogy a tettes személye ismertté váljon, még a tényleges felelősségre vonása sem, kizárólag a tettesi alapcselekmény létrejötte (BH 2014.38), így a bűnsegéd büntetőjogi felelősségének elbírálásának nem akadálya az, hogy korábban a tettes más elkövetési érték mellett volt felelősségre vonva.
Az ítélőtábla megállapította, hogy a 41. tényállási pontnál valójában ellentmondásos rendelkezéseket tartalmazott az első fokon eljárt törvényszék ítélete, ugyanis a 41. tényállási pontban érintett vádlottak esetében felmentő rendelkezést hozott a rendelkező rész szerint az I. rendű vádlott és további tizenkét vádlott esetében a jelentős vagyoni hátrányt okozó üzletszerűen és bűnsegédként elkövetett költségvetési csalás bűntettének [Btk. 396. § (1) bekezdés a) pont, (4) bekezdés b) pont] vádja tekintetében. Ezen vádlottaknál azonban a felmentő rendelkezés ellenére a bűnösséggel érintett cselekményeknél a jogi indokolásban a 41. tényállási pontot is szerepeltette.
A 41. vádpont kapcsán a törvényszék a Btk. 396. § (1) bekezdés a) pontjába ütköző és (4) bekezdés b) pontja szerint minősülő költségvetési csalás bűntettének tettesét felmentette, azonban a történeti tényállásban a bűnrészességgel vádolt vádlottak bűnössége irányába utaló megállapításokat tett, ezért esetükben felmerülhetne a Be. 608. § (1) bekezdés f) pont szerinti hatályon kívül helyezési ok az indokolás és a rendelkező rész ellentmondásossága miatt, azonban ezen cselekmény miatt történő hatályon kívül helyezés és újabb eljárás lefolytatása pusztán az eljárás szükségtelen elhúzódását és költségét okozná, ezért az ítélőtábla valamennyi 41. pontban érintett vádlott Btk. 396. § (1) bekezdés a) pont, (4) bekezdés b) pontja szerinti felmentő rendelkezését megváltoztatta, és a Be. 567. § (1) bekezdés f) pontja alapján az eljárás megszüntetéséről határozott. Tehát valamennyi 41. tényállási ponttal érintett téves felmentő rendelkezést az ítélőtábla oly módon változtatott meg, hogy ügydöntő végzéssel az eljárást megszüntette, mert olyan bűncselekmény miatt van folyamatban, melynek a vád tárgyává tett jelentősebb tárgyi súlyú bűncselekmény mellett a felelősségre vonás szempontjából nincs jelentősége.
Összességében rögzíthető, hogy pusztán az a körülmény, hogy egy költségvetési csalás bűncselekményének a tettesi elkövetője ismeretlen marad, a bűnsegédek, illetőleg felbujtó büntetőjogi felelősségre vonásának nem lenne akadálya. Jelen ügyben a felelősségre vonás akadályát kizárólag az első bírói álláspont ellentmondásos volta, illetőleg a további ezzel kapcsolatos bizonyítás idő- és költségigényessége jelentette.
Ugyancsak felmentésről döntött a törvényszék az ítélet rendelkező része és indokolása szerint az I. r. vádlott esetében 2 rb. (65. és 84. tényállási pont) bűnsegédként elkövetett Btk. 396. § (1) bekezdés a) pontjába ütköző és (3) bekezdés b) pont szerint minősülő költségvetési csalás bűntettének vádja tekintetében.
Ezen felmentések kapcsán is tévesen hivatkozott a törvényszék arra, hogy az előkészítő ülésen, illetőleg az E. Járásbíróságon folyamatban volt eljárásokban a tettesekkel szemben meghozott jogerős ítéletekben a vádbeli tényállások rögzültek az elkövetési időszak és a vagyoni hátrány tekintetében, ami a később eljáró bíróságot köti a bűnrészesek tekintetében is. Az kétségtelen, hogy a járulékos bűnrészesi felelősség tettesi alapcselekményt feltételez, azonban a törvényszék döntése mégis törvénysértő, mert a részes felelőssége megállapítható, ha az elkövetéskor a büntetőjogi felelősséggel tartozó tettes a Btk. különös részében meghatározott szándékos bűncselekményt legalább kísérleti szakba juttatja. Nem szükséges viszont a részes büntetőjogi felelősségre vonásához, hogy a tettes személye ismertté váljon, a tettes tényleges felelősségre vonása sem, hanem pusztán a tettesi alapcselekmény létrejötte (BH 2014.38). Ezt követően a részessel kapcsolatos tényeket, illetve a felelősségét megalapozó vagyoni hátrány összegét a bíróság önállóan vizsgálhatja. A bűncselekményi értékhatár 2021. január 1-jét követő 500 000 forint minimumösszegre történő változását követően pár hónapos késéssel az ügyészség vádmódosítással, illetve vádkiterjesztéssel élt, és ezt követően a bűncselekményi egységre tekintettel dogmatikai akadálya nem lett volna a büntetőjogi felelősségre vonásnak. A törvényszék azonban ezen vádkiterjesztésekkel kapcsolatosan vád tárgyává tett tényeket maradéktalanul nem bírálta el. Ezen tények kapcsán is további bizonyítás lefolytatására lenne szükség, ami sok vádlottat és tényállási pontot érint terjedelmes és költséges bizonyítással, így ezen felmentő rendelkezésekkel érintett tényállási pontokban is az ítélőtábla a felmentő rendelkezést megváltoztatta, és a Be. 567. § (1) bekezdés f) pontja alapján szüntette meg az eljárást. Ezen cselekményeknek a vád tárgyává tett jelentősebb tárgyi súlyú bűncselekmények mellett a felelősségre vonás szempontjából nincs jelentősége.
A megszüntető rendelkezések kapcsán szükséges utalni a Kúria, illetve a korábbi Legfelsőbb Bíróság által kialakított bírói gyakorlatra (Legf. Bír. Bhar.II.4/2009/4. szám, illetve Legf. Bír. Bhar.II.1064/2007/23. szám). Eszerint demokratikus jogállamban a büntetőhatalom az állam - alkotmányosan korlátozott - közhatalmi jogosítványa a bűncselekmény elkövetőinek büntetőjogi felelősségre vonása. Ebben a büntetőjogi rendszerben a bűncselekmények a társadalom jogi rendjének sérelmeként szerepelnek, és a büntetés jogát az állam gyakorolja. Az állam nem csak jogosult, hanem köteles is gondoskodni arról, hogy a bűncselekmények elkövetőivel szemben a büntetőeljárás meginduljon, illetve az eljárást lefolytassák. A bűnüldözés kizárólagos joga, egyben a büntetőigény érvényesítéséről való gondoskodás kötelességét jelenti [40/1993. (VI. 30.) AB határozat], ezért büntetőeljárási jogunkban az officialitás (illetve a legalitás) elve érvényesül, amely a büntetőeljárás megindításának, illetve lefolytatásának a kötelezettségét rója a büntetőügyekben eljáró hatóságokra. A bíróságnak, az ügyészségnek és a nyomozóhatóságnak kötelessége, hogy a büntetőeljárásról szóló törvényben megállapított feltételek esetén a büntetőeljárást megindítsa, illetve az eljárást lefolytassa. A felsorolt szervek közül a bíróság a vádlott büntetőjogi felelősségének a megállapítására irányuló eljárást hivatalból nem indíthat, mert a bíróság eljárásának alapja a vád. Az eljárási feladatok megoszlásának követelményéből fakad, hogy a büntetőeljárásban a vád, a védelem és az ítélkezés egymástól elkülönül, ezért a Be. alapvető rendelkezése, hogy a bíróság az ítélkezés során vád alapján jár el. A hivatalból való eljárás követelménye tehát a bíróság eljárásában valójában a legalitás elvében ragadható meg. A legalitás elve tulajdonképpen az officialitás elvének az egyik megnyilvánulása, de azt nem meríti ki. A legalitás elve a törvény előtti egyenlőség és a jogbiztonság követelményéből fakad, és azt követeli meg, hogy minden egyes bűncselekmény elkövetését kövesse a felelősségre vonás. (A legalitás elve nem tévesztendő össze a büntetőjogi legalitás elvével.) A bíróságok ítélkező tevékenységében az officialitás elsősorban abban ragadható meg, hogy vád alapján megindított eljárásban a vádat köteles kimeríteni. A törvény az officialitás (és a legalitás) elvének maradéktalan alkalmazásának követelménye alól célszerűségi okból - a törvényben taxatívan felsorolt esetekben - kivételt enged. Feljogosítja a büntetőügyekben eljáró hatóságokat arra, hogy mellőzzék a bűncselekmény üldözését, a vádemelést, illetve az elbírálását annak ellenére, hogy büntetőeljárási akadály nem áll fenn. Ezek az úgynevezett opportunitás esetei. Az opportunitás körébe tartoznak azok az esetek, amikor a törvény arra figyelemmel jogosítja fel a hatóságokat az eljárás megindításának a mellőzésére, a bizonyítás mellőzésére, a vádemelés részbeni mellőzésére, illetve a már megindított eljárás megszüntetésére, hogy az e rendelkezéssel érintett cselekmény/ek/nek az elkövetett (az eljárás tárgyát képező) jelentősebb súlyú bűncselekmény(ek) mellett a vádlott felelősségre vonása szempontjából nincs jelentősége [lásd korábbi Be. 1998. évi XIX. törvény 187. § (1) bekezdés, 220. § (1) bekezdés, 267. § (1) bekezdés g) pont, 306. §, 332. § (2) bekezdés, illetve a hatályos Be. 398. § (2) bekezdés e) pont, Be. 492.§ (1) bekezdés h) pont, Be. 567. § (1) bekezdés f) pont].
Az ilyen rendelkezések alkalmazásának értelemszerűen az az általános feltétele, hogy anyagi bűnhalmazatban álló cselekmények miatt induljon (folyjon) az eljárás. A jelentősebb súlyú bűncselekmény fogalmának a meghatározása körében a bűncselekmények absztrakt és konkrét tárgyi súlyát (társadalomra veszélyességét) egyaránt értékelnie kell a büntetőügyekben eljáró hatóságoknak. A bűncselekmények absztrakt tárgyi súlyának értékelése a jogalkotó feladata és az egyes bűncselekményekhez kapcsolt büntetések nemében és mértékében ragadható meg. Az egyes bűncselekmények absztrakt tárgyi súlya még nem igazítja el a jogalkalmazót sem abban a kérdésben, hogy mit tekintsen jelentősebb súlyú bűncselekménynek, sem pedig abban, hogy milyen az az enyhébb tárgyi súlyú bűncselekmény, amelynek a vádlott felelősségre vonása szempontjából nincs jelentőse. Ezért a vizsgált rendelkezések alkalmazásának feltételei mindig csak a konkrét esetek konkrét körülményeihez igazodóan határozhatóak meg. Az opportunitást eredményező rendelkezések alkalmazása körében a büntetési tételben kifejeződő absztrakt tárgyi súlybéli különbség nem feltétlenül zárja ki a vizsgált rendelkezések alkalmazását. A bíróságok alkalmazhatják ezen rendelkezést azonos absztrakt tárgyi súlyú bűncselekmények esetén is. Bizonyos nagyságrend felett elkövetett számos azonos minősítésű bűncselekmény (pl. sorozatos lopás, nagyobb számú okirathamisítás stb.) esetén a vádlott büntetése szempontjából közömbös, hogy hány további rendbeli bűncselekményt követett el. Ilyen esetekben a legalitás érvényesítésének a társadalom számára már nem volna értékelhető előnye, ugyanakkor az eljárás folytatása mind a társadalom, mind az eljárás alá vont, illetve az eljárással érintett személyek számára kifejezett hátrányokkal járna (eljárás elhúzódása, felesleges költségek, stb.). Ha az eljárás gyorsításával, a költségek csökkentésével, a tanúk kíméletével, stb. meghatározható előnyök nem érhetők el, mert például a bíróság a teljeskörű bizonyítást lefolytatta és a vádlott büntetőjogi felelősségét megalapozó tényállást megállapította, akkor nincs olyan társadalmilag kompenzálható előny (és ezzel együtt elkerülhető hátrány), amely a legalitás elvének áttörését indokolhatná. Ilyen esetekben az opportunitás eseteinek alkalmazása a törvény alapvető rendelkezéseinek a sérelmével járna. A Kúria, illetve a korábbi Legfelsőbb Bíróság azt is hangsúlyozta, hogy a vizsgált rendelkezések alkalmazása nem szűkíthető le kizárólag a kiszabandó büntetés vizsgálatára. A törvény szövegében "a felelősségre vonás" nem korlátozható a büntetés kiszabására. E feltétel a büntetés kiszabásán felül egyéb anyagi jogi és eljárásjogi szempontok érvényesítését is igényli a bíróságtól (Legf. Bír. Bhar.II.1064/2007/23. szám). Ha tehát az egyébként csekélyebb súlyú és a kiszabandó büntetés (alkalmazandó intézkedés) szempontjából közömbös cselekménynek az eljárás tárgyát képező jelentősebb súlyú bűncselekmény anyagi jogi megítélése körében jelentősége lehet, ez önmagában akadályát képezheti az eljárás - vizsgálat tárgyát képező jogcímen történő - megszüntetésének. A csekélyebb súlyú cselekménynek, tehát nem csupán a jelentősebb súlyú bűncselekmény anyagi jogi értékelése, hanem bizonyítása körében is jelentősége lehet, amire jelen ügy is jó példát szolgáltat. A költségvetési csalásokhoz kapcsolódó magánokirat jogosulatlan felhasználása bűncselekmények ugyanis valójában a költségvetési csalás elkövetésének bizonyítása szempontjából is jelentősek, így pusztán a tárgyi súlybéli különbség miatt a közbizalom elleni cselekményekben az eljárás megszüntetéséről nem lehetett volna rendelkezni.
A bíróság eljárásában tehát a legalitást áttörő rendelkezések alkalmazásának ennélfogva akkor sincs helye, ha a vád tárgyává tett jelentősebb súlyú bűncselekmény bizonyítása körében van jelentősége a kiszabandó büntetés nemét és mértékét egyébként nem befolyásoló egyéb (úgynevezett bagatell) cselekményeknek. Jelen másodfokú eljárásban ezért olyan esetben döntött az ítélőtábla a Be. 567. § (1) bekezdés f) pont szerinti ügydöntő megszüntetésről, ahol az első fokon eljárt bíróság téves jogi álláspont miatt nem folytatta le maradéktalanul a bizonyítást, vagy amikor a nagyszámú vádmódosítások okozta kavarodás miatt a vád tárgyává tett egyes tényállások esetében maradéktalanul nem volt határozott döntés a büntetőjogi felelősségről, azonban a jelentős időmúlás, illetve eljárás elhúzódása mellett ezen részcselekményekben történő további bizonyítás és esetleges további bűnösség kimondása is valójában az eljárás elhúzódása mellett az eljárás észszerű időn belül történő befejezését még inkább lehetetlenné tenné, ugyanakkor a vádlottak büntetőjogi felelőssége szempontjából jelentőségük nem volt.
Az I. r. vádlottat az első fokon eljárt törvényszék felmentette az ellene emelt bűnsegédként elkövetett költségvetési csalás bűntette [Btk. 396. § (1) bekezdés a) pont, (4) bekezdés b) pont], valamint 2 rb. bűnsegédként elkövetett költségvetési csalás bűntettének [Btk. 396. § (1) bekezdés a) pont, (3) bekezdés b) pont] vádja alól. A jogi indokolásában egyértelművé tette, hogy a Btk. 396. § (1) bekezdés a) pont, (3) bekezdés b) pont szerinti felmentő rendelkezés a 65. és a 84. tényállási ponthoz kapcsolódik, míg a további felmentő rendelkezés a 41. tényálláshoz kapcsolódott.
A magánokirat-hamisítás vétsége és a hamis magánokirat felhasználásának vétsége
A törvényszék a magánokirat hamisítás (1978. évi IV. törvény 276. §) és a hamis magánokirat felhasználása vétsége (Btk. 345. §) megvalósulása és rendbelisége kapcsán helyes elvek mentén döntött a bűnösségről és a cselekmények minősítéséről.Az alkalmazott szankciók felülbírálata
Az elsőfokú bíróság a büntetés kiszabása során irányadó alanyi és tárgyi bűnösségi körülményeket túlnyomórészt feltárta és részletesen elemezte.Külön ki kell térni arra is, hogy a bűnösségi körülményeket egymással egybevetve, összefüggésükben kell értékelni. Nem a számuk, hanem az adott esetben meglévő hatásuk a döntő a büntetés meghatározásánál [Kúria 56. BK véleménye I. rész (7) bekezdése].
A büntetés kiszabása körében a törvényszék helyesen értékelte nyomatékos enyhítő körülményként a jelentős időmúlást (56/2007. BK vélemény III/10. pont). A büntetőeljárás elhúzódása azonban nem pusztán időmúlást vagy hosszú eljárás jelent, hanem felelősségi kérdés is. A 2/2017. (II. 10.) AB határozat nyomán kialakult gyakorlatnak megfelelően ezen nyomatékos enyhítő körülményt is valamennyi terhelt esetében helyesen értékelte a törvényszék a Be. 564. § (4) bekezdés b) pontja szerint.
Szemben a vármegyei főügyészség jogorvoslatában kifejtett állásponttal, a másodfokú bíróság valamennyi vádlott vonatkozásában enyhítő körülményként értékelte azt, hogy sérült a tisztességes eljáráshoz való joguk. Mindezt az alkalmazott büntetésekben is megjelenítette, hiszen a kiszabott büntetéseknél lényegesen súlyosabb büntetéseket kellett volna alkalmaznia abban az esetben, ha mindez nem állapítható meg. Az észszerű időn belül történő befejezés elmulasztása akkor is megállapítható, ha az eljáró hatóságot, bíróságot objektív mulasztás nem terheli az érintett terheltek kimagasló nagy száma, a gazdasági társaságok jelentős száma, járványhelyzet vagy egyéb körülmény miatt. A tisztességes eljárás sérelme nem pusztán az elkövetett cselekmények észszerű időn belül történő befejezésének elmulasztásában nyilvánulhatnak meg.
Ugyancsak sérti a védekezéshez való jog és a tájékoztatáshoz való jog sérelmén keresztül a tisztességes eljárást a nagyszámú vádmódosítás [Be. 39. § (1) bekezdés a) pont], ami még a bíróság számára is nehézkessé tette egyes vádlottak esetében a vádhatóság álláspontjának megismerését. Mindez korántsem jelent kritikát a vádhatóság irányába, hiszen az ügy felderítésére és a vád elkészítésére fordított kimagasló szakmai munka ténye elvitathatatlan. Ugyanez a jellemzően együttműködésben megnyilvánuló szakmaiság egyébiránt a védelem munkájában is megfigyelhető volt, elősegítve ezzel a hatékony védelemhez való jog érvényesülését [Be. 3. § (1) bekezdés].
Az ítélőtábla erre figyelemmel nem látta indokoltnak a kiszabott büntetések súlyosítását, ellenkezőleg az I. rendű, és további húsz vádlott esetében nem volt akadálya a kiszabott büntetések enyhítésének a figyelembe vehető enyhítő körülmények nagyobb nyomatékára, és az ún. belső arányosságra figyelemmel, ami az egyes vádlottak cselekvőségéhez kapcsolódó bűnösség ítéleten belüli kifejezése.
Ennek során nem volt figyelmen kívül hagyható az sem, hogy egyes vádlottak a bűnszervezeten belül kétségtelenül ún. perifériális szerepet töltöttek be. A büntetés kiszabása során kiindulópont kétségtelenül az irányadó büntetési tételkeret, ahol jelentősége van elsődlegesen a legsúlyosabb bűncselekmény büntetési tételkeretének. A Btk. 396. § (5) bekezdés b) pontja szerinti különösen nagy vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalást, ha üzletszerűen követik el, akkor a büntetési tétel 5-től 10 évig terjedő szabadságvesztés, míg a Btk. 396. § (4) bekezdés b) pontja szerinti jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalást ha üzletszerűen követik el akkor 2-től 8 évig terjedő szabadságvesztés az irányadó büntetési tételkeret. A kizárólag Btk. 396. § (3) bekezdése szerint minősülő költségvetési csalásnak pedig 1 évtől 5 évig terjedő szabadságvesztés a jogalkotó által meghatározott tételkerete.
Ezen törvényi tényállásonként meghatározott büntetési tételkeret a Btk. 82. § alkalmazásával különösen indokolt esetben enyhíthető a Btk. 82. § (2) bekezdés b) pontja szerint. Ha a büntetési tétel alsó határa 5 év szabadságvesztés, ehelyett legkevesebb 2 év, míg a Btk. 82. § (2) bekezdés c) pontja alapján, ha 2 év szabadságvesztés a büntetési tétel alsó határa, akkor ehelyett legkevesebb 1 év szabadságvesztés szabható ki. Jelen ügyben kizárólag bűnsegédi magatartás esetében lehetséges az, hogy ún. kétszeres enyhítés szabályait alkalmazzon a bíróság, azaz ebben az esetben, ha az 5 évi szabadságvesztés az irányadó büntetési tétel alsó határa, akkor ehelyett legkevesebb 1 évi szabadságvesztés, míg, ha az irányadó büntetési tétel alsó határa 2 évi szabadságvesztés, akkor kizárólag bűnsegédi elkövetési mellett a Btk. 82. § (3) bekezdés alapján akár pénzbüntetés is kiszabható. Egyéb esetben erre törvényes lehetőség nincsen.
Különösen az elsőfokú bíróság ítéletének meghozatala óta eltelt időre és a tisztességes eljárás előzőekben felsorolt sérelme miatt a bűnszervezetben vezető szerepet betöltő vádlottak esetében is indokolt volt a kiszabott szabadságvesztés büntetések enyhítése és abban az esetben, ha ez aránytalanságot okozott, akkor a közügyektől eltiltás mellékbüntetésnél is. Ez volt az oka az I. rendű vádlott esetében a szabadságvesztés büntetésének 4 év 6 hónapra, míg a közügyektől eltiltás mellékbüntetése 5 évre történő enyhítésének.
Azon vádlottak esetében, akik a bűncselekményüket felbújtóként vagy tettesként, közvetett tettesként követték el, a büntetéseiket kizárólag ún. egyszeres leszállással lehetett kiszabni a Btk. 82. § alapján. A szabadságvesztés büntetések enyhítése a Btk. 82. § rendelkezéseire figyelemmel egyszeres, vagy ún. kétszeres leszállás szabályaival alkalmazható a bűnsegédi elkövetésnél. Nyilvánvaló, hogy pusztán az a körülmény, hogy egyes vádlottaknak tettesi (közvetett tettesi) vagy felbújtói elkövetéssel is érintett bűncselekménye van, nem zárja ki az ún. kétszeres leszállást, a súlyosabb minősítésű bűnsegédi bűnrészességgel megvalósított cselekményeknél akkor, ha a tettesi vagy felbújtói bűnrészesség csak kisebb súlyú cselekményben állapítható meg.
Néhány vádlott esetében a cselekményeik Btk. szerinti minősítése mellett lehetőség nyílt kizárólag pénzbüntetés kiszabására, a szabadságvesztés büntetés és a közügyektől eltiltás mellékbüntetésre vonatkozó rendelkezések mellőzésével. Ezen vádlottaknál a büntetés speciális és generális céljain messze túlmutató hátrányt okozna a végrehajtandó szabadságvesztés büntetés kiszabása.
A szabadságvesztés büntetéssel érintett vádlottak esetében kiemelendő, hogy a Btk. 80. § (2) bekezdése nem érinti a Btk. 80. § (1) bekezdésének a rendelkezését, vagyis a bíróságnak a büntetés törvényben írt keretein belül, az egyéniesítés követelményét alapul véve kell kiszabni a tettarányos büntetést; a középmértéktől eltérő büntetés kiszabását azonban csak akkor kell megindokolni, amennyiben az eltérés jelentős (BH 2001.354.). Az eltérést a középmértéktől ezért indokolta az ítélőtábla részletesen, kiegészítve a törvényszék indokolását.
A Btk. 80. § (2) bekezdése a büntetőjogi szankciórendszer egyetlen elemére, a szabadságvesztésre - ezen belül is kizárólag a határozott ideig tartó szabadságvesztésre vonatkozik, az adott büntetési nem konkrét mértékének megállapításához ír elő a jogalkalmazó számára kötelező jelleggel egy figyelembe veendő szempontot. Ebből már önmagában is az következik, hogy a hivatkozott rendelkezés nem érinti az általános büntetéskiszabási elveket és nem zárja ki azt, hogy a bíróság az irányadó egyedi ügyben felderített különös körülményeket a törvénynek és a bírói gyakorlatnak megfelelően, belátása szerint értékelje, mérlegelje (13/2002. (III. 20.) AB határozat III. 1. 3.).
A büntetés kiszabása körében minden vádlott esetében figyelembe vette a bűncselekmény súlyosabb minősítését megalapozó büntetési tételkereten belül az okozott vagyoni hátrány összegét, így az is enyhítő körülmény, ha a súlyosabb minősítést megalapozó értékhatárt a vagyoni hátrányt éppen meghaladja, vagy annak alsó felében van.
A pénzbüntetések kiszabásánál a törvényszék a Kúria 25. BK véleményében megfogalmazott szempontrendszert is megfelelően figyelembe vette.
A szabadlábon lévő I. rendű és a többi bűnszervezeti elkövetésben marasztalt vádlottak esetében az ítélőtábla a 2013. évi CCXL. törvény, a büntetések, az intézkedések, egyes kényszerintézkedések és a szabálysértési elzárás végrehajtásáról (Bv. tv.) 37. § (1) bekezdés b) pontja alapján rendelte el a kiszabott szabadságvesztések azonnali foganatba vételét.
Az elsőfokú bíróság ítéletének további rendelkezései törvényesek.
A kifejtettekre tekintettel az ítélőtábla a Be. 606. § (1) bekezdés alapján megváltoztatta az elsőfokú bíróság ítéletét, míg egyebekben helybenhagyta azt a Be. 605. § (1) bekezdésének felhívásával.A másodfellebbezés lehetőségét a Be. 615. § (1) és (2) bekezdése zárja ki, ugyanis egyetlen esetben sem történt eltérő döntés a bűnösségről.
(Debreceni Ítélőtábla Bf.II.134/2024/132.)