adozona.hu
BH 2024.3.60
BH 2024.3.60
Ha az állított károkozó magatartás nem az ügyvezetés körébe tartozik, a vezető tisztségviselőnek a jogi személlyel szembeni, a szerződésszegéssel okozott károkért való felelősségét megállapítani nem lehet [2013. évi V. törvény (Ptk.) 3:24. § (1) bek., 6:142. §; 2016. évi CXXX. törvény (Pp.) 279. § (1) bek., 342. § (3) bek.].
Kiválasztott időállapot:
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Tipus:
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
[1] Az I. rendű alperes 1995. december 11-től a felperes munkavállalója volt, 2013. január 1-jétől gazdasági igazgatói munkakörben. Az utóbbi időponttól megbízás alapján a felperes ügyvezetését is ellátta. A felperes a II. rendű alperesnél a vezető tisztségviselők károkozására kiterjedő felelősségbiztosítással rendelkezett.
[2] A felperes levelezési rendszerét ismeretlen elkövetők feltörték, és ennek eredményeként a felperes 2018 novemberében és decemberében egyes esetekben téves bankszámlák...
BH 2024.3.60 Ha az állított károkozó magatartás nem az ügyvezetés körébe tartozik, a vezető tisztségviselőnek a jogi személlyel szembeni, a szerződésszegéssel okozott károkért való felelősségét megállapítani nem lehet [2013. évi V. törvény (Ptk.) 3:24. § (1) bek., 6:142. §; 2016. évi CXXX. törvény (Pp.) 279. § (1) bek., 342. § (3) bek.].
A felülvizsgálat alapjául szolgáló tényállás
[1] Az I. rendű alperes 1995. december 11-től a felperes munkavállalója volt, 2013. január 1-jétől gazdasági igazgatói munkakörben. Az utóbbi időponttól megbízás alapján a felperes ügyvezetését is ellátta. A felperes a II. rendű alperesnél a vezető tisztségviselők károkozására kiterjedő felelősségbiztosítással rendelkezett.[2] A felperes levelezési rendszerét ismeretlen elkövetők feltörték, és ennek eredményeként a felperes 2018 novemberében és decemberében egyes esetekben téves bankszámlákra utalta a beszállítóit megillető összegeket.
[3] A felperes taggyűlése 2019. április 30-án az I. rendű alperes ügyvezetői jogviszonyának visszahívással, azonnali hatállyal történő megszüntetéséről, az I. rendű alperes munkaviszonyának közös megegyezéssel való megszüntetéséről és az I. rendű alperes magatartására visszavezethető kár megtérítése iránti igény érvényesítéséről határozott.
A kereseti kérelem és az alperesek védekezése
[4] A felperes keresetében 534 030,76 euró, 6 871 119 forint és 95,6 lengyel zloty, valamint ezekből különböző részösszegek után eltérő időpontoktól járó késedelmi kamat megfizetésére kérte kötelezni az I. rendű alperest. A II. rendű alperessel szemben előterjesztett keresetében annak megállapítását kérte, hogy az I. rendű alperes mint biztosított felelősségbiztosítási fedezete a károkozás időpontjában fennállt.[5] Állítása szerint az I. rendű alperes felróhatóan megszegte a pénzátutalások ellenőrzésével, a megfelelő ellenőrzési rendszer kialakításával kapcsolatos ügyvezetői kötelezettségeit, és ezzel kárt okozott neki. Keresetének jogalapjaként - egyebek mellett - a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény (a továbbiakban: Ptk.) 3:24. § (1) bekezdését és 6:142. §-át jelölte meg.
[6] Az alperesek ellenkérelmükben a kereset elutasítását kérték.
[7] Az I. rendű alperes hivatkozott arra, hogy a perindításról és a jogi képviselő meghatalmazásáról döntő taggyűlési határozat hiányában a felperes perbeli legitimációja hiányzik. Álláspontja szerint az alkalmazotti feladatait a felperes tévesen az ügyvezetői feladataival azonosította, holott a gazdasági igazgatói munkakör tekintetében a felelőssége kizárólag a munkajogi szabályok alapján vizsgálható.
[8] A II. rendű alperes előadta, hogy az I. rendű alperes kártérítési felelősségének hiányában helytállási kötelezettség nem terheli.
[9] Az elsőfokú bíróság ítéletével a keresetet - a felperes kereshetőségi jogának és a polgári bíróság hatáskörének hiánya miatt - elutasította.
[10] A felperes fellebbezése folytán eljárt másodfokú bíróság végzésével - a polgári perrendtartásról szóló 2016. évi CXXX. törvény (a továbbiakban: Pp.) 381. §-a alapján - az elsőfokú bíróság ítéletét hatályon kívül helyezte, és az elsőfokú bíróságot új eljárásra és új határozat hozatalára utasította. Az elsőfokú bírósággal ellentétben azt állapította meg, hogy a felperes taggyűlésének döntése kiterjedt az I. rendű alperessel szembeni ügyvezetői felelősségből eredő kárigény érvényesítésére. Emiatt nem osztotta az elsőfokú bíróságnak a kereshetőségi jog és a hatáskör hiányára vonatkozó álláspontját. A megismételt eljárásra az elsőfokú bíróság számára előírta, hogy az érdemi tárgyalási szak megismétlésével az I. rendű alperes kártérítési felelőssége szempontjából releváns tényekre nézve, a felek indítványai alapján le kell folytatnia a bizonyítást, és annak eredményétől függően kell érdemben eldöntenie a jogvitát.
[11] A megismételt eljárásban a felperes a keresetét, míg az alperesek az ellenkérelmüket fenntartották.
Az első- és a másodfokú ítélet
[12] Az elsőfokú bíróság ítéletével a keresetet elutasította.[13] Mindenekelőtt rögzítette, hogy az 1/2014. PK vélemény 4. pontjára is tekintettel a megismételt eljárásban a felek indítványai alapján lefolytatott bizonyítás eredményére figyelemmel a másodfokú bíróság határozatában foglaltaktól eltérő tényállást állapított meg, és annak megfelelő jogkövetkezményt alkalmazott.
[14] Kiemelte, hogy a felperes a kártérítési igényét az I. rendű alperessel mint ügyvezetővel szemben kifejezetten a Ptk. 3:24. § (1) bekezdésére alapította, amelyhez a taggyűlés döntésére volt szükség. Ehhez képest a 2019. április 30-án meghozott taggyűlési határozatok és az I. rendű alperes munkaszerződését megszüntető megállapodás összevetése alapján azt állapította meg, hogy a taggyűlés a munkaviszonyból származó igény érvényesítéséről döntött. Hivatkozása szerint pedig a taggyűlés határozatába egy más jogterületre tartozó igény érvényesítésére szóló meghatalmazás a taggyűlés tájékozatlanságára hivatkozással nem magyarázható bele. Kifejtette továbbá, hogy a felperes akkor határozhatta volna meg a követelése érvényesítésének eljárási rendjét és jogcímét, ha a taggyűlése a jogviszony specifikálása nélkül, kizárólag kártérítési igényről döntött volna. Ezzel szemben egyértelműnek tartotta, hogy a taggyűlés a munkaviszony alapján ellátott gazdasági igazgatói, nem pedig az ügyvezetői tisztség ellátásából keletkezett kárról rendelkezett, és a perindításról sem határozott. Éppen ezért ismételten arra a következtetésre jutott, hogy a keresettel érvényesített követelés elbírálására nincs hatásköre, és taggyűlési határozat hiányában a felperest kereshetőségi jog nem illeti meg.
[15] A megismételt eljárásban felvett bizonyítás eredményét értékelve azonban megállapította azt is, hogy a tanúvallomások a keresetet nem támasztották alá. Azokkal ugyanis szintén azt tartotta bizonyítottnak, hogy az I. rendű alperes a számlák ellenjegyzésére gazdasági igazgatóként volt jogosult; és mivel ezt a tisztségét munkaviszony alapján látta el, ezért álláspontja szerint az annak alapján fennálló igény elbírálására nem volt hatásköre. Megállapította továbbá, hogy az informatikai szabályzat kidolgozása, az annak megfelelő informatikai védelmi rendszer alkalmazásának kezdeményezése, a beszállítók bankszámla-változásának kezelésére megfelelő protokoll kidolgozása, a számlaváltozás igazolásának bekérése, a bankszámla-változások kezelésével, ellenőrzésével kapcsolatos utasítás nem tartozott az I. rendű alperes ügyvezetői feladatai közé, erről a megbízási szerződés nem rendelkezett. Ezzel szemben rögzítette, hogy az I. rendű alperesnek a munkaszerződésben előírt feladata volt a számlaszámok ellenőrzése, e körben az esetleges hiba észlelésének kötelezettsége.
[16] Mindezek miatt, a Ptk. 6:470. § (1) bekezdésére tekintettel a II. rendű alperessel szemben előterjesztett keresetet is megalapozatlannak minősítette. A felperes által felajánlott további tanúbizonyítást pedig a Pp. 276. § (5) bekezdése alapján mellőzte.
[17] A felperes fellebbezése folytán eljárt másodfokú bíróság ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta.
[18] Álláspontja szerint a bíróságnak a fellebbezésben hiányolt közrehatására, a Pp. 237. § (1) és (2) bekezdése szerint további anyagi pervezetésre azért nem volt szükség, mert a perben nem volt vitás, hogy a felek a jogvita érdemére vonatkozó állításaikat mely tényekre alapítják, és azok tekintetében a bizonyítás melyiküket terheli. Figyelemmel volt arra, hogy az elsőfokú bíróság alapvetően a felperes kereshetőségi joga és az ügyvezetői felelősség körébe vonható károkozó magatartás hiánya miatt utasította el a keresetet, és az utóbbival összefüggésben utalt arra, hogy a felperes által az I. rendű alperes terhére rótt magatartások érdemi vizsgálata munkaügyi perre tartozna. Hivatkozása szerint ezzel a megállapítással az elsőfokú bíróság az érdemi döntés Pp. 342. § (1) bekezdésében meghatározott kereteit nem lépte túl, és azt is helyesen fejtette ki, hogy az indítványozott további bizonyítás lefolytatása sem eredményezhetett a felperesre nézve kedvezőbb döntést. Rögzítette továbbá, hogy az elsőfokú ítélet a felperes jogállításához képest a szükséges mértékben kiterjedt az I. rendű alperes kártérítési felelősségének elemeire, és a felek jogorvoslati joga sem sérült.
[19] Továbbra sem osztotta azonban az elsőfokú bíróságnak a kereshetőségi jog hiányával kapcsolatos álláspontját. A korábbi hatályon kívül helyező végzésében foglaltakat megismételve kiemelte, hogy a Ptk. 3:109. § (3) bekezdése kizárólag a kártérítés iránti igényről hozott döntés létét, és nem az arról szóló meghatározott tartalmú határozatot kívánja meg az igényérvényesítés előfeltételeként. A taggyűlési határozatok tartalma és sorrendje alapján egyértelműen megállapíthatónak tartotta, hogy a taggyűlés döntése kiterjedt az ügyvezetői felelősségből eredő károk érvényesítésére, különös tekintettel arra, hogy az I. rendű alperes ügyvezetői minőségében a Ptk. 3:117. § (1) és (2) bekezdése szerinti felmentvényt a felperestől nem kapott.
[20] A kártérítési követelés elbírálása során abból indult ki, hogy a felek az ügyvezetői megbízással egyidejűleg az I. rendű alperes alkalmazotti jogviszonyát fenntartották, és a megbízási szerződésben kifejezetten úgy rendelkeztek, hogy a megbízott ügyvezetői és alkalmazotti státusza egymástól elkülönül. Lényegesnek tartotta, hogy a 2012. november 30-án kelt munkaszerződés-módosítás mellékletét képező tájékoztató (munkaköri leírás) értelmében az I. rendű alperesnek gazdasági igazgatóként feladata volt a társaság pénzügyi, számviteli, adózási, kereskedelmi, személyzeti, informatikai, ingatlanvédelmi, valamint biztosítással és ingatlankezeléssel összefüggő területeinek önálló, teljes felelősséggel való irányítása.
[21] Rámutatott arra, hogy a Ptk. 3:24. § (1) bekezdésének a szerződésszegéssel okozott kárért való felelősség szabályaira történő utalásából nem következik, hogy az ügyvezetési kötelezettség megszegéséből eredő károk megtérítése iránti igény kizárólag a polgári jogvita keretében érvényesíthető. Ehhez képest értékelte, hogy az I. rendű alperes a társaság vezetésében kettős minőségben vett részt, és ennek következtében a társasággal szembeni felelőssége is attól függ, hogy melyik jogviszony alapján fejtette ki a felperes által terhére rótt magatartást.
[22] Egyetértett az elsőfokú bírósággal abban, hogy azok a feladatok, amelyek nem teljesítése miatt a felperes az ügyvezetői felelősség fennállását állította, az I. rendű alperes gazdasági igazgatói munkakörébe tartoztak. Álláspontja szerint ezzel szemben sem az ügyvezetési tevékenység társaság érdekében való ellátásának a Ptk. 3:21. § (2) bekezdésében írt általános kötelezettségéből, sem önmagában a megbízási szerződésben a társaság vagyonának megőrzésére vonatkozó ügyvezetői feladatból nem következett, hogy az I. rendű alperes ügyvezetőként a munkaviszonya alapján ellátott tevékenységért, illetve mulasztásért is felelős. Emiatt az I. rendű alperesnek a Ptk. 3:24. § (1) bekezdésén alapuló vezető tisztségviselői kártérítési felelősségét nem tartotta megállapíthatónak.
A felülvizsgálati kérelem és ellenkérelem
[23] A jogerős ítélet ellen a felperes terjesztett elő felülvizsgálati kérelmet, amelyben elsődlegesen annak hatályon kívül helyezését és a keresetének helyt adó ítélet meghozatalát, másodlagosan a jogerős ítéletnek az elsőfokú ítéletre is kiterjedő hatályon kívül helyezését és az elsőfokú bíróság új eljárásra, új határozat hozatalára utasítását kérte.[24] Megsértett jogszabályhelyként a Pp. 2. § (1) bekezdését, 3. §-át, 6. §-át, 20. § (2) bekezdését, 24. §-át, 174. §-át, 276. § (1) és (5) bekezdését, 279. § (1) bekezdését, 342. § (1) bekezdését és 386. § (2) bekezdés d) pontját, a Ptk. 3:24. § (1) bekezdését, 3:109. § (3) bekezdését és 6:142. § "(1) bekezdését" jelölte meg.
[25] Előadta, hogy az elsőfokú bíróság a másodfokú bíróság által a megismételt eljárásra adott utasításnak nem tett eleget, a jogvitát érdemben nem bírálta el, és a bizonyítási eljárást a kereshetőségi jog hiányára tekintettel csak részlegesen folytatta le.
[26] Sérelmezte, hogy az elsőfokú bíróság a bizonyítási terhet a felek között nem osztotta ki, és ezért a jogerős ítélet megállapításával ellentétben anyagi pervezetés egyáltalán nem történt.
[27] Az okiratokkal és a felek nyilatkozataival ellentétesnek tartotta az elsőfokú bíróságnak a perbeli legitimációval kapcsolatos ténymegállapításait. Utalt egyúttal arra, hogy a másodfokú bíróság a perbeli legitimáció tényét már jogerősen megállapította.
[28] Az elsőfokú bíróságnak azzal az értelmezésével sem értett egyet, hogy a követelés jogcímének és érvényesítése eljárási rendjének megválasztása a taggyűlés határozata hiányában nem illette meg. Ezzel szemben állította, hogy a keresetét a Ptk. 3:24. § (1) bekezdése szerint alkalmazandó Ptk. 6:142. § "(1) bekezdésére" alapította. Ebből pedig álláspontja szerint az következett, hogy a bíróságok kizárólag azt vizsgálhatták volna, hogy az I. rendű alperes tevékenységei és mulasztásai az ügyvezetői felelősség körébe tartoztak-e, ez azonban elmaradt.
[29] Kifogásolta, hogy az indítványa ellenére a bíróságok a kártérítési felelősséggel összefüggő bizonyítást nem folytattak le, és elmulasztották a kártérítési felelősség feltételei fennállásának vizsgálatát.
[30] Hivatkozott az I. rendű alperessel kötött megbízási szerződésnek arra a kikötésére, amely szerint a taggyűlés a felügyelt területek működtetése tekintetében a munkát az ügyvezetők között megosztotta, és ezt az ügyvezetők munkaszerződése, illetve az ahhoz csatolt tájékoztató tartalmazta. Álláspontja szerint a másodfokú bíróság ezt figyelmen kívül hagyta.
[31] Előadta, hogy mivel a keresetet mindkét fokú bíróság a felek jogviszonya és a peresített követelés munkajogi alapjára figyelemmel utasította el, ezért az áttételről kellett volna intézkedni.
[32] Hangsúlyozta, hogy a vezető tisztségviselőkkel szembeni kártérítési igény érvényesítésének kizárólag az arról hozott döntés léte az előfeltétele, és mivel az I. rendű alperes az ügyvezetői megbízása mellett munkaviszonyban is állt, ezért a taggyűlés többféle jogviszony alapján fennálló kártérítési igényről hozhatott döntést. A taggyűlési határozatok tartalma és sorrendje alapján pedig megállapíthatónak tartotta, hogy a taggyűlés döntése az ügyvezetői felelősségből eredő kártérítési igény érvényesítésére kiterjedt. Éppen ezért állította, hogy az elsőfokú bíróság tévesen alkalmazta a Ptk. 3:109. § (3) bekezdését.
[33] Megismételte azt a hivatkozását is, amely szerint a vezető tisztségviselői jogviszony a jogi személy döntéshozó szervének jognyilatkozatával és annak a vezető tisztségviselő részéről történő elfogadásával jön létre, a megbízási szerződés vagy munkaszerződés csak e jogviszony szükséges tartalmi kereteit adja meg, és a Ptk. 3:24. § (1) bekezdése nem tesz különbséget az ügyvezetői felelősség vonatkozásában annak alapján, hogy az ügyvezetői jogviszonyt milyen szerződéses konstrukció tölti meg tartalommal. Arra is utalt, hogy az ügyvezetői jogviszony minden kétséget kizáróan kiterjed a pénzügyek kezelésére, utalványozására, és az adott esetben a megbízási szerződés egyértelműen az I. rendű alperes ügyvezetői kötelezettségeként írta elő a társaság vagyonának megóvását. Mindezekhez képest sérelmesnek tartotta, hogy a bíróságok egyike sem vizsgálta érdemben a vezető tisztségviselői jogviszony és a munkaviszony kapcsolatát a felelősség szempontjából. Álláspontja szerint teljesen mellékes, hogy a károkozás az I. rendű alperes által ügyvezetőként felügyelt területek mely munkafázisával függött össze, mivel az I. rendű alperes a teljes ellenőrzése alá utalt terület működéséért felelt. Kifogásolta azt is, hogy a másodfokú bíróság azt a megállapítását, amely szerint az I. rendű alperes tevékenységeit munkavállalóként fejtette ki, egyetlen okiratra alapította. Érvelése szerint azonban ettől függetlenül is megállapítható, hogy az I. rendű alperesnek ügyvezetőként közbe kellett volna avatkoznia, és ennek hiányában ugyanúgy felelősség terhelte.
[34] Az alperesek felülvizsgálati ellenkérelmükben a jogerős ítélet hatályában fenntartását kérték.
A Kúria döntése és jogi indokai
[35] A felülvizsgálati kérelem nem megalapozott.[36] A Kúria a Pp. 423. § (1) bekezdése szerint a felülvizsgálati kérelem keretei között eljárva, a felülvizsgálati eljárás eredményeként azt állapította meg, hogy a jogerős ítélet a felperes által megjelölt és érdemben vizsgálható okokból nem jogszabálysértő.
[37] A felülvizsgálat a fellebbezés alapján meghozott jogerős ítélet jogkérdésben állított hibájának az orvoslására szolgáló rendkívüli perorvoslat (Kúria Pfv.III.21.045/2020/8.). Mivel a felülvizsgálat tárgya a jogerős ítélet, és nem az elsőfokú bíróság ítélete (Kúria Pfv.III.21.631/2019/5., Pfv.III.20.088/2020/3.), ezért a felülvizsgálati kérelemben az azt előterjesztő félnek az álláspontja szerint a másodfokú bíróság által a jogerős ítélet meghozatalakor elkövetett jogszabálysértéseket kell megjelölnie [Kúria Pfv.V.20.797/2016/11. (BH 2017.232.)].
[38] Az elsőfokú bíróság a megismételt eljárásban meghozott ítéletével - a hatályon kívül helyezett ítéletében foglaltakkal egyezően - részben a kereshetőségi jog hiánya miatt utasította el a keresetet. Noha a másodfokú bíróság a jogerős ítélet indokolásában ebben a körben eltérő jogi álláspontot fejtett ki, és visszautalt a hatályon kívül helyező végzésének indokaira, a felperes a felülvizsgálati kérelmében a fellebbezési érveinek megismétlésével az elsőfokú bíróság ítéletének jogszabálysértő jellegét állította. Sérelmezte, hogy az elsőfokú bíróság a megismételt eljárásra adott utasításnak nem tett eleget, a jogvitát érdemben nem bírálta el, és a kereshetőségi jog hiányára figyelemmel a bizonyítási eljárást csak részlegesen folytatta le. Az elsőfokú bíróságnak a kereshetőségi joggal összefüggő ténymegállapításait vitatta, azokat az okiratokkal és a felek nyilatkozataival ellentétesnek tartotta. Emellett változatlanul hivatkozott arra, hogy a taggyűlés döntése az ügyvezetői felelősségből eredő kártérítési igény érvényesítésére kiterjedt. Ezek a Pp. 2. § (1) bekezdésének és a 386. § (2) bekezdés d) pontjának, a Ptk. 3:109. § (3) bekezdésének, továbbá az előzőekben ismertetett indokokhoz kapcsolódóan a Pp. 276. § (1) és (5) bekezdésének, valamint a 279. § (1) bekezdésének sérelmére alapított felülvizsgálati támadások érdemben nem voltak vizsgálhatóak.
[39] A felperes a túlterjeszkedés tilalmát rögzítő Pp. 342. § (1) bekezdésének megsértését arra hivatkozással állította, hogy bár a keresetét a Ptk. 3:24. § (1) bekezdése szerint alkalmazandó Ptk. 6:142. § "(1) bekezdésére" (helyesen: Ptk. 6:142. §-ára) alapította, a bíróságok a keresetet mégsem az I. rendű alperes tevékenységeinek és mulasztásainak az ügyvezetői felelősség körébe való tartozása, hanem az I. rendű alperes munkaviszonya vonatkozásában vizsgálták. Ez az érvelés valójában az érdemi döntés Pp. 342. § (3) bekezdésében meghatározott korlátja figyelmen kívül hagyásának kifogásolását jelentette. Ennek ellenére, a Pp. 415. § (2) bekezdésére tekintettel nem volt eljárásjogi akadálya annak, hogy a Kúria a jogállításhoz való kötöttség fenti szabálya érvényesülésének kérdésében foglaljon állást. A jogerős ítéletben foglalt érdemi döntés ugyanakkor a felperes által a perben nem állított jogra nem terjedt ki: a másodfokú bíróság a megjelölt jogalap figyelembevételével határozott a keresettel érvényesített jog fennállásáról. A jogerős ítélet indokolásában - e körben az elsőfokú bírósággal egyetértve - azt fejtette ki, hogy a felperes részéről hivatkozott mulasztások nem az I. rendű alperes ügyvezetői feladatkörébe sorolható kötelezettségek megszegésével voltak azonosíthatóak, és ezért a keresetben feltüntetett Ptk. 3:24. § (1) bekezdése alapján az I. rendű alperest vezető tisztségviselőként kártérítési felelősség nem terhelte.
[40] A másodfokú bíróság tehát a kereset tárgyára figyelemmel a felek jogvitáját nem tekintette a Pp. 20. § (2) bekezdése értelmében a törvényszék mint munkaügyi bíróság hatáskörébe tartozó munkaügyi pernek, és ilyen hatásköri kifogása a felperesnek sem volt. Ennélfogva a felülvizsgálati kérelemben megjelölt hatásköri szabályoknak, vagyis a már említett Pp. 20. § (2) bekezdése mellett a Pp. 24. §-ának, valamint az áttételt szabályozó Pp. 174. §-ának megsértése fel sem merülhetett.
[41] A felperes a felülvizsgálati kérelmében azt a fellebbezési hivatkozását is megismételte, hogy az elsőfokú bíróság a bizonyítási terhet a felek között nem osztotta ki. Vitatta egyúttal a másodfokú bíróságnak azt a megállapítását, hogy ezzel kapcsolatban további anyagi pervezetésre nem volt szükség. Tévesen állította azonban, hogy mindez önmagában alkalmas volt a másodlagos kérelmének teljesítésére. Sem a fellebbezésében, sem a felülvizsgálati kérelmében nem jelölte meg ugyanis azt, hogy mely, a perben jelentős tény tekintetében tartotta volna indokoltnak az elsőfokú bíróság említett közrehatását. Ennek hiányában, az általánosság szintjén maradt jogi okfejtése ismeretében annak megállapítása sem volt lehetséges, hogy mivel azonosította azt az eljárási szabálysértést, amelynek a Pp. 413. § (1) bekezdés b) pontja szerint az ügy érdemére kihatónak kell lennie. Mindez azt jelentette, hogy a felülvizsgálati kérelem ebben a részében nem felelt meg az utóbbi jogszabályhely és az 1/2017. Polgári jogegységi határozat értelmében a Pp. alkalmazása körében is megfelelően irányadónak tekintett 1/2016. (II. 15.) PK vélemény 3. és 4. pontja által támasztott tartalmi követelményeknek. Éppen ezért a Pp. 3. §-ának, 6. §-ának, valamint a 237. § (1) és (2) bekezdésének sérelmén nyugvó felülvizsgálati támadás érdemben nem volt vizsgálható. Az ugyanitt feltüntetett 1/2009. (VI. 24.) PK vélemény figyelembevételét pedig - ahogyan arra a felülvizsgálati ellenkérelmükben az alperesek is helyesen utaltak - eleve kizárta, hogy az a már hivatkozott 1/2017. Polgári jogegységi határozat szerint a Pp. alapján elbírálandó ügyekben nem alkalmazható.
[42] A felperes a bizonyítási eljárás általános szabályai között található Pp. 276. § (1) és (5) bekezdésének megsértését - a fentebb írtakon túl - amiatt is állította, hogy indítványa ellenére a bíróságok a kártérítési felelősséggel kapcsolatos bizonyítást nem folytattak le, és elmulasztották a felelősségi feltételek fennállásának vizsgálatát. A további bizonyítás szükségességének megítélésekor viszont annak kellett jelentőséget tulajdonítani, hogy a jogerős ítélet ténymegállapítása szerint a keresetben állított mulasztások nem az I. rendű alperest ügyvezetőként terhelő kötelezettségek megszegését jelentették. A másodfokú bíróság ebből vonta le azt a jogi következtetését, hogy a Ptk. 3:24. § (1) bekezdése szerinti kártérítési felelősség fennállása nem volt megállapítható. Vagyis: álláspontja szerint a károkozó magatartással azonosítható szerződésszegés mint a kontraktuális felelősség Ptk. 6:142. §-ában megkövetelt szükségképpeni feltétele hiányzott. Ehhez képest a felelősség további tényálláselemeinek vizsgálata és azokkal összefüggésben bizonyítás felvétele nem volt indokolt.
[43] A bizonyítékmérlegelés általános szabályát tartalmazó Pp. 279. § (1) bekezdésének sérelmére alapított felülvizsgálati hivatkozás megalapozottságának vizsgálatakor abból kellett kiindulni, hogy a Pp. alkalmazása körében is irányadó az a korábbi, a polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény 206. § (1) bekezdésén alapuló bírói gyakorlat, amely szerint a bizonyítékok okszerűtlen mérlegelésének hiányában a bizonyítékok felülmérlegelésére a felülvizsgálati eljárásban nincs lehetőség [Kúria Pfv.III.20.229/2022/5. (BH 2022.293.)]. A felülvizsgálati eljárás nem ad alapot a bizonyítékok felülmérlegelésére, ha az egyes bizonyítékokból eltérő következtetés is levonható lett volna; az minősíthető nyilvánvalóan okszerűtlen következtetésnek, amikor a bizonyítékokból csak egyfajta, a felülvizsgálattal támadott ítélettől eltérő következtetésre lehet jutni [Kúria Pfv.I.21.474/2011/10. (BH 2013.119.II.)].
[44] A másodfokú bíróság a fentieknek megfeleltethető bizonyítékmérlegelési hibát nem vétett. A korábbiakban már ismertetett, az I. rendű alperes ügyvezetői és gazdasági igazgatói feladatainak elkülönítésére vonatkozó ténymegállapítása a felülvizsgálati kérelemben előadottakkal szemben nem egyetlen okirat tartalmán alapult, és az nem volt iratellenes. A másodfokú bíróság helyesen indult ki abból, hogy az I. rendű alperes a társaság vezetésében kettős minőségben vett részt, az ügyvezetői megbízásával egyidejűleg ugyanis a gazdasági igazgatói munkakör betöltésére irányuló alkalmazotti jogviszonyát is fenntartották. E körben figyelembe vette az alkalmazotti és az ügyvezetői státuszt egymástól kifejezetten elkülönítő megbízási szerződés, valamint a munkaköri leírást részletező munkaszerződés-módosítás tartalmát. Ezen túlmenően az elsőfokú bíróság a tanúbizonyítás eredményét is értékelte, amikor arra a következtetésre jutott, hogy a tanúvallomások a keresetet nem támasztották alá, mert azok szerint a számlák ellenjegyzésére az I. rendű alperes gazdasági igazgatóként volt jogosult. Ezt a bizonyítékmérlegelést a másodfokú bíróság is helytállónak tartotta, ugyanis az elsőfokú bírósággal egyezően állapította meg, hogy az állított mulasztásokhoz társítható feladatok az I. rendű alperes gazdasági igazgatói munkakörébe tartoztak.
[45] A jogerős ítéletben foglalt és - az előzőekben részletezettek miatt - a felülvizsgálati eljárásban is irányadónak tekintendő tényállásból levont jogi következtetés a felülvizsgálati kérelemben feltüntetett anyagi jogi jogszabályhelyek, a Ptk. 3:24. § (1) bekezdésének és 6:142. §-ának helyes alkalmazásán alapult. Abban az esetben ugyanis, ha az állított károkozó magatartás nem az ügyvezetés körébe tartozik, a vezető tisztségviselőnek a jogi személlyel szembeni, a szerződésszegéssel okozott károkért való felelősségét megállapítani nem lehet. A felperes felülvizsgálati érvelésével szemben tehát az adott esetben nem annak volt jelentősége, hogy az I. rendű alperes a társaság ügyvezetését megbízási jogviszonyban vagy munkaviszonyban látta-e el, hanem annak, hogy a megtéríteni kért kár okaként nevesített mulasztások az I. rendű alperes gazdasági igazgatói, nem pedig az ügyvezetői feladatainak teljesítéséhez kapcsolódtak. Ezeknek, a felperes által eredménytelenül vitatott tényeknek a figyelembevétele mellett az anyagi jogi jogszabálysértésre történt felülvizsgálati hivatkozás sem lehetett megalapozott.
[46] A Kúria a kifejtettekre tekintettel a jogerős ítéletet hatályában fenntartotta.
(Kúria Pfv.III.20.389/2023/6.)