adozona.hu
ÍH 2024.37
ÍH 2024.37
VERSENYTILALMI MEGÁLLAPODÁS ÉRVÉNYTELENSÉGE A versenytilalmi megállapodás ellenértékének rendeltetése az, hogy a jövedelemszerzés lehetőségének korlátozását pénzfizetéssel ellentételezze, vagyis a megélhetés költségét legalább részben biztosítsa a volt munkavállalója részére arra az időtartamra, amíg az elhelyezkedési tilalom, vagy korlátozás fennáll. Ennek nem felel meg az ellenérték késleltetett, a teljes tilalmi időszak letelte utáni kifizetése, így az a megállapodás érvénytelenségét eredményezi. [2012.
Kiválasztott időállapot:
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
A felperesi munkáltató határozatlan időre kötött az alperesi munkavállalóval CNC forgácsoló munkakörre munkaszerződést és azzal egyidejűleg versenytilalmi megállapodást.
A versenytilalmi megállapodás 2. pontja szerint az alperes vállalta, hogy "a munkaszerződés bármilyen okból történő megszűnését követően a megszűnés napjától kezdődő egy éves időtartamig nem létesít munkaviszonyt, vagy bármely más munkavégzésre irányuló jogviszonyt a munkáltatónak a németországi munkavégzés helyén működő sze...
ÍH 2024.37 VERSENYTILALMI MEGÁLLAPODÁS ÉRVÉNYTELENSÉGE
A versenytilalmi megállapodás ellenértékének rendeltetése az, hogy a jövedelemszerzés lehetőségének korlátozását pénzfizetéssel ellentételezze, vagyis a megélhetés költségét legalább részben biztosítsa a volt munkavállalója részére arra az időtartamra, amíg az elhelyezkedési tilalom, vagy korlátozás fennáll. Ennek nem felel meg az ellenérték késleltetett, a teljes tilalmi időszak letelte utáni kifizetése, így az a megállapodás érvénytelenségét eredményezi. [2012. évi I. Tv. (Mt.) 228. §., 1/2019. (V.20.) KMK vélemény]
A felperesi munkáltató határozatlan időre kötött az alperesi munkavállalóval CNC forgácsoló munkakörre munkaszerződést és azzal egyidejűleg versenytilalmi megállapodást.A versenytilalmi megállapodás 2. pontja szerint az alperes vállalta, hogy "a munkaszerződés bármilyen okból történő megszűnését követően a megszűnés napjától kezdődő egy éves időtartamig nem létesít munkaviszonyt, vagy bármely más munkavégzésre irányuló jogviszonyt a munkáltatónak a németországi munkavégzés helyén működő szerződött partnereinél, valamint az N. Kft.-nél és a H. M. Kft.-nél, illetve azok jogutódainál, kapcsolt vállalkozásainál." A megállapodás 3.1 pontja értelmében amennyiben a munkavállaló a 2. pontban foglalt kötelezettségének eleget tesz és azt a munkaviszony megszűnését követő egy éves időtartam lejárta után 30 napon, mint jogvesztő határidőn belül a munkáltatónak írásban, hitelt érdemlően bizonyítja, akkor ellenértékre tarthat igényt, amelyet a munkáltató 15 napon belül megfizet. A 3.2 pontban a felek rögzítették, hogy "a 3.1 pontban meghatározott ellenérték megállapításakor kölcsönösen tekintettel voltak arra, hogy a megállapodás milyen mértékben akadályozhatja a munkavállalót újabb munkavégzésre irányuló jogviszony létesítésében. A felek közösen megállapították, hogy az ellenértéket - mivel az kizárólag a munkáltató németországi szerződéses partnerei és két magyarországi vállalkozás vonatkozásában tartalmaz korlátozást, így jelentős akadályt a munkavállaló számára az elhelyezkedésben nem jelent - megfelelő ellenértéknek tekintik." A megállapodás 4. pontja értelmében: "Amennyiben a munkavállaló a 2. pontban foglalt kötelezettségét megszegi, köteles a munkáltatónak a 3.1 pontban meghatározott ellenérték háromszorosával megegyező összegű kötbért a munkáltatónak 15 napon belül megfizetni."
Közvetlenül a munkaviszony létrejöttét követően a felek külföldi munkavégzésről szóló megállapodást kötöttek, amely alapján az alperesnek Németországban kellett munkát végeznie. Megérkezését követően sürgős családi okok miatt azonnal haza kellett utaznia, a munkát nem is vette fel. Erről a csoportvezetőt tájékoztatta és telefonon értesítette felperes vezető tisztségviselőjét, aki megértéséről biztosította, de a felek között a továbbiakban kommunikáció nem történt. Az alperes nem kereste a felperest, munkára nem jelentkezett, így a felperes azonnali hatályú felmondással - tizenhárom nappal a munkaviszony létrejöttét követően - megszüntette az alperes munkaviszonyát.
Az alperes két héttel a munkaviszonya megszűnését követően munkaviszonyt létesített a versenytársnak tekintett H. M. Kft.-nél CNC fémforgácsoló munkakörben, németországi munkavégzéssel.
A felperesnek 2020 tavaszán jutott tudomására, hogy az alperes még a tilalmazott időszakon belül a versenytilalmi megállapodásban megjelölt gazdasági társaságnál helyezkedett el, ezért kereseti kérelmében a versenytilalmi megállapodás alapján 900.000 Ft kötbér megfizetésére kérte kötelezni az alperest.
Az alperes ellenkérelmében a felperesi kereset elutasítását kérte. Elsődlegesen állította, hogy a versenytilalmi megállapodás nem létező, illetve érvénytelen szerződés, mivel a megfelelő ellenértékben a felek nem állapodtak meg. A felek által meghatározott versenytilalmi ellenérték havi bontásban csak 25.000 forintot jelentene, ami nem érte el a 2018. évben meghatározott minimálbért, de még annak egyharmad részét sem. Önmagában az is érvénytelen kikötés, hogy a munkáltató utólagosan kíván fizetni az egy év letelte után, 30 napos határidőn belüli "igazolás" esetén. Egyben beszámítási kifogást is előterjesztett arra az esetre, ha a bíróság kiküszöböli a megállapodás részleges érvénytelenségét azzal, hogy az Mt. 228. § (2) bekezdése alapán felemeli a versenytilalmi megállapodásban foglalt ellenértéket a törvényes minimumra, melyet a felperes a mai napig nem fizetett meg a részére.
Az elsőfokú bíróság a keresetet a munka törvénykönyvéről szóló 2012. évi I. törvény (Mt.) 27. § (1)-(2) bekezdése, 28. § (1), (7) bekezdése, 29. § (1) és (3) bekezdése, 228. § (1)-(2) és (6) bekezdése, valamint a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény (Ptk.) 6:186.-189. §-ai, 6:92. § (1) és (2) bekezdése, továbbá a munkaviszonyhoz kapcsolódó egyes megállapodások: a versenytilalmi megállapodásra és a tanulmányi szerződésre vonatkozó munkajogi szabályok értelmezéséről szóló 1/2019. (V. 20.) KMK vélemény (KMK vélemény) alapján megalapozottnak találta.
A KMK vélemény 5. pontjára utalással azt hangsúlyozta, hogy a felek megállapodása tartalmazza az ellenértéket és a kikötött korlátozást, konkrétan megjelölve azt a két céget, amelyet a felperes a versenytársának tekintett, az a felperes jogos gazdasági érdekeinek védelmére alkalmas volt, így azt létező szerződésnek tekintette. A versenytilalmi megállapodás semmissége körében előadottak kapcsán rögzítette, hogy az Mt. 228. §-ában nem írja elő sem azt, hogy a munkáltató az ellenértéket mikor köteles megfizetni a munkaviszony megszüntetéséhez képest, sem azt, hogy a munkáltatónak az elhelyezkedési korlátozást miként kell meghatároznia. Ezeket a KMK vélemény, illetve a bírói gyakorlat alakította ki, amelyek nem tekinthetők jogszabálynak, ezért a perbeli versenytilalmi megállapodás nem ütközött jogszabályba és munkaviszonyra vonatkozó szabályokba sem.
A versenytilalmi megállapodás jóerkölcsbe ütközőségének vizsgálata során figyelembe vette a bírói gyakorlatot (EBH 2005.1234., EBH 2012.P17., BH 2001.339.) és a bizonyítási eljárás eredményét. Ez alapján azt állapította meg, hogy a munkaszerződést a versenytilalmi megállapodással együtt írták alá a felek, az alperes kifogást annak tartalmával szemben nem jelzett. A jognyilatkozat értelmezésekor a felek szerződéskötési akarata volt az irányadó, az alperes utóbb sem a versenytilalmi megállapodást, sem az azonnali hatályú felmondást nem támadta. Az alperesnek a megállapodással elérni kívánt céllal nyilvánvalóan tisztában kellett lennie, a szerződés tárgya az általánosan elfogadott erkölcsi normákat, szokásokat nem sértette, ezért a megállapodás semmisségét jóerkölcsbe ütközés címén megállapítani nem tudta.
A versenytilalmi megállapodás ellenértékének nem megfelelő volta körében azt rögzítette, hogy az alperes munkabére a versenytilalmi megállapodásban megjelölt ellenérték egyharmadát nyilvánvalóan elérte. A versenytilalmi megállapodás 3.1. pontja szerinti kikötést nem találta érvénytelennek. A KMK vélemény és a bírói gyakorlat alapján azt is figyelembe vette, hogy a kikötött korlátozás milyen mértékben érinti a munkavállaló jövedelemszerző tevékenységét. Az egyösszegben fizetni vállalt ellenérték a minimális törvényi előírásnak megfelelt, még ha nem is szokványos úgy meghatározni az ellenérték kifizetésének időpontját, hogy az utólag válik esedékessé. Mivel a korlátozás két cégre vonatkozott, az nem jelentett aránytalan, vagy túlzott mértékű korlátozást az alperes munkavállaláshoz fűződő jogát érintően. Ezért a versenytilalmi megállapodás célját, annak egészét figyelembe véve önmagában az utólagos kifizetésre vonatkozó kikötést a bírói gyakorlat alapján sem értékelte olyanként, amely részleges érvénytelenséget vont volna maga után.
Az alperes érvelését abban a körben sem találta megalapozottnak, hogy a felperes azért nem tarthat igényt a kötbérre, mivel nem fizette meg számára az egy év leteltével az ellenértéket. A KMK vélemény 2. pontját figyelembe véve az alperes meg sem kezdte a megállapodásban vállalt kötelezettség teljesítését, mivel a munkaviszonya megszüntetését követő kilenc napon belül a H. M. Kft. bejelentette társadalombiztosítási szervnél, ezért előnyök szerzése végett saját felróható magatartására az alperes nem hivatkozhatott. Arra figyelemmel, hogy a kikötött ellenérték az alperes alapbéréhez és a korlátozás mértékéhez viszonyítva megfelelő volt, a kötbér mértékét sem találta eltúlzottnak, így annak mérséklésétől eltekintett.
Hangsúlyozta, hogy a per érdeme szempontjából annak volt jelentősége, hogy a felperes konkrétan megjelölte a tilalommal érintett két gazdasági társaságot, ahol az elhelyezkedést megtiltotta a munkaviszony megszűnésétől számított egy évig. Ez a kikötés alkalmas volt a munkáltató gazdasági érdekeinek védelmére, nem korlátozta túlzottan és aránytalanul az alperes jövedelemszerző tevékenységét. Bár az alperes családi érdeke nyilvánvalóan vis maiornak minősülő esemény, de a versenytilalmi megállapodás tartalmának értékelésekor a felek szerződéskötéskori akarata az irányadó. Sem a bírói gyakorlat, sem a jogszabály nem rögzíti azt, hogy a versenytársat miként kell megjelölni a versenytilalmi megállapodásban. Kizárólag azt kell figyelembe venni, akár a tevékenységi kör, akár a földrajzi terület meghatározásakor, hogy az kellően konkrét legyen.
Az alperes beszámítási kifogása a versenytilalmi megállapodás 3.1. pontjának részleges érvénytelensége megállapításának hiányában nem volt megalapozott, a bíróságnak nem kellett felemelnie a fizetendő ellenértéket.
Az alperes a fellebbezésében elsődlegesen az elsőfokú ítélet megváltoztatásával a kereset elutasítását, másodlagosan a túlzott mértékű kötbér mérséklését kérte és a beszámítási kifogás erejéig a kereset elutasítását.
Mindenekelőtt a perbeli jogviszony rendhagyó jellegét, így azt hangsúlyozta, hogy tényleges munkavégzés és munkabér fizetés a munkaviszonyt érintően nem történt. A felperes megértette és tudomásul vette, hogy családi probléma miatt nem tudta megkezdeni a munkát és Németországba visszautazni és arról tájékoztatta, hogy közös megegyezéssel szüntetik meg a munkaviszonyt. A versenytilalmi megállapodás nyilvánvalóan okafogyottá vált a munkaviszony tényleges munkavégzés nélküli megszűnésével. A felperes a perbeli eljárásban nem bizonyította a tényleges érdeksérelmét, de még kárt sem tudott kimutatni.
A versenytilalmi ellenérték megfizetése kapcsán kiemelte, hogy annak megfizetését nem lehet jövőbeni feltételhez kötni. A perbeli megállapodás 3.1. pontja nem felel meg az Mt. 228. § (2) bekezdésének, mert az ott meghatározott ellenérték nem tudja a célját betölteni, ellenben kiüresíti a jogintézményt. Érvényességi feltétel a megállapodás kapcsán az, hogy a munkavállaló a korlátozás fejében megfelelő ellenértékben részesüljön. A KMK vélemény azt is rögzíti, hogy az ellenérték rendeltetése az, hogy a tilalommal érintett időszak alatt az elhelyezkedés korlátozását kompenzálja és részben fedezze a megélhetési költséget. Bármely utólagos, a tilalommal érintett időszak leteltét követő teljesítés éppen azt lehetetleníti el, hogy az ellenérték a rendeltetését betöltse, mert nem tud a munkavállaló megélhetési költségeihez hozzájárulni a megállapodás fennállásának időtartama alatt. Nem lehetséges a megfizetést jövőbeni feltételhez és jogvesztő határidőhöz kötni, a visszterhes szerződés nem maradhat ellenérték nélkül. Mindezekből megállapítható, hogy a felperes köteles lett volna megfizetni a versenytilalmi megállapodás ellenértékét, vagy legalábbis megkezdeni annak részletekben történő teljesítését, ez nem történt meg, így ez alapján a munkavállalót sem terhelheti kötbér fizetési kötelezettség.
Hangsúlyozottan utalt a Kúria Mfv.10.116/2021/4. számú határozata alapján arra, hogy a perbeli versenytilalmi megállapodás olyan kikötést, bizonytalansági elemet tartalmaz, amely oda vezethet, hogy a munkavállaló nem lesz jogosult ellenértékre a tilalmi időszak leteltét követő 30 napos jogvesztő határidő kikötésével. A perbeli szerződés ellenérték nélkülinek minősül, ténylegesen sem került ellenérték megfizetésére, ezért a Kúria említett határozata alapján a perbeli szerződés létre sem jött megállapodásnak minősül.
A versenytilalmi ellenérték összegének megfelelőssége kapcsán hangsúlyozta, hogy az az Mt. 228. § (2) bekezdése szerinti mértéknek (az azonos időszakra járó alapbér egyharmada) nem felel meg. A versenytilalmi megállapodás érvényességi kelléke a munkavállalót terhelő korlátozással arányos ellenérték megfizetése. Az ellenérték jogszabályi minimuma abban az esetben is megilleti a munkavállalót, amennyiben a versenytilalmi korlátozás ténylegesen semmilyen hátrányt nem okoz a számára. Az elsőfokú bíróság tévesen jutott arra a következtetésre, hogy a kikötött ellenérték összege megfelelt a jogszabályi követelményeknek.
Mindezek okán elsődlegesen a megállapodás érvénytelenségét állította. A másodfokú bíróság eltérő álláspontja esetén az ellenérték megállapításának jogszabályba ütközése okán a versenytilalmi ellenértéket a jogszabályi minimum szerinti összegben, azaz 722.000 forintban kérte figyelembe venni. A Ptk. 6:49. § (1) és (2) bekezdésére utalva állította, hogy a felemelt összeg alapulvételével az azonos jogviszonyból származó követelések beszámításának van helye. Másodlagosan a beszámítás kapcsán hivatkozott arra, hogy a munkáltató egyáltalán nem fizetett ellenértéket. Harmadlagosan pedig a kilenc napos időtartamra, amikor nem helyezkedett el ugyancsak beszámításra jogosult.
Állította, hogy a versenytárs meghatározásával kapcsolatosan az elsőfokú bíróság ugyancsak téves álláspontra helyezkedett. A bírói gyakorlat értelmében a tevékenységi kört, a szakterületet és a földrajzi elhelyezkedést kell értékelni. Az új elhelyezkedés nem ütközhetett a versenytilalomba a németországi munkavégzési helyen működő N. Kft.-vel és H. M. Kft.-vel kapcsolatosan, hiszen az 500 kilométeres távolság okán nem lehet szó tényleges versenytársakról. A felperes nem tudott volna olyan munkavégzési helyet biztosítani, amelyet lehetőségében állt volna elfogadni, mert Németországban nem rendelkezett partnerrel az osztrák határhoz közel eső helyszínen, ahol családi okok miatt munkát tudott volna vállalni.
A Ptk. 6:188. §-ára utalva a versenytilalmi megállapodás érvényessége esetén a szerződésben kikötött és eltúlzott összeget kérte mérsékelni. Fenntartotta azt az álláspontját is, hogy a versenytilalmi megállapodás jóerkölcsbe ütközött.
A felperes a csatlakozó fellebbezésében az elsőfokú ítélet indokolását abban a körben kérte megváltoztatni, hogy a versenytilalmi megállapodásban kikötött ellenérték valóban nem éri el az Mt. 228. § (2) bekezdése által megkívánt mértéket, de a részleges érvénytelenség szabályainak alkalmazásával a megállapodásban kikötött ellenérték mértékének megfelelősége megállapítható. Ettől függetlenül az alperes beszámításra vonatkozó igényét alaptalannak tartotta és az ügy érdemére nem volt kihatással az ítélet kifogásolt megállapítása. Ezt meghaladóan az ítélet helybenhagyását kérte helyes indokai alapján.
A versenytilalmi megállapodást a felek a közöttük fennálló munkaviszonyra tekintettel kötötték és a felek akarata alapján vált a munkaviszonyuk részévé. A megállapodás lényege az volt, hogy a munkaviszony megszűnését követően a volt munkavállaló köteles minden olyan magatartástól tartózkodni, amely a volt munkáltató jogos gazdasági érdekét sértheti, vagy veszélyeztetheti. A munkaviszony fennállása alatt a munkavállaló e kötelezettségéhez nem kell külön megállapodás, az az Mt. 8. § (1) bekezdése alapján a törvény erejénél fogva terheli. Ezért az alperes nem gondolhatott alappal arra, hogy a munkaviszony megszűnésével a versenytilalmi megállapodás is megszűnt, hiszen az éppen a munkaviszony megszűnését követően rótt rá kötelezettséget.
Sem az Mt., sem a KMK vélemény nem szűkíti le a munkáltató jogos gazdasági érdekének fogalmát a munkavállaló munkavégzése során tudomására jutott, illetve az általa elsajátított védendő ismeretre. Az üzleti titkot a munkavállaló megállapodás nélkül is, a törvény erejénél fogva köteles megőrizni. Ebből következően a versenytilalmi megállapodás funkciója éppen az, hogy elsősorban a munkáltató olyan jogos gazdasági érdekeit védje, amelyek nem részesülnek törvényi védelemben.
Az Mt. nem konkretizálja a tilalmazott magatartásokat, de mindenképpen a munkáltató jogos gazdasági érdekét sérti az, ha a munkáltató által felkutatott szakképzett munkaerő a versenytársnál helyezkedik el, hiszen felkutatása, külföldön történő munkavégzés feltételeinek megteremtése jelentős költség. A megállapodásban csak két cég került megjelölésre a tilalom kapcsán, ez nem minősül túl tág körnek és olyannak, amely aránytalanul korlátozza a munkavállaló elhelyezkedési lehetőségét, megélhetését. Az érdeksérelem tényét a megállapodásban megjelölt valamely cégnél történő elhelyezkedés megalapozta, ezt nem kellett bizonyítani, hanem csak azt, hogy a versenytilalmi megállapodás által védeni kívánt gazdasági érdek jogos volt. A cégjegyzék adatai és a tanúvallomások a versenytársi minőséget (azonos tevékenységi kör és a földrajzi elhelyezkedés) igazolta.
A versenytilalmi ellenérték megfizetése körében hangsúlyozta, hogy a jogvesztő határidőre vonatkozó kikötésről az elsőfokú eljárásban már elismerte, hogy az valóban nem felelt meg a jogszabályi előírásoknak. A megállapodás "nem létezéséhez" a KMK vélemény értelmében valamely lényeges kérdésben való megállapodás hiánya szükséges. E körben megalapozatlanul utalt az alperes a Kúria Mfv.10.116/2021/4. számú határozatára, mivel abban az esetben a konkrét megállapodásban összegszerűen az ellenérték nem került meghatározásra. A perbeli esetben a versenytilalmi megállapodásban az ellenérték összegszerűen szerepel, ennek ismeretében kötötték meg a felek a megállapodást, nem tartalmaz az összegszerűségre bizonytalansági elemet és az ellenértékben való megállapodás létrejötte az Mt. 14. §-ából is levezethető. Az aggályos kikötés (jogvesztő 30 napos határidő) az ellenérték megfizetésének alperes általi követelhetőségével kapcsolatos. A kötelező tartalmi elemeken felüli elemek esetleges érvénytelensége nem eredményezi a megállapodás nem létezését vagy teljes érvénytelenségét. A részleges érvénytelenség esetén, figyelemmel az Mt. 29. § (3) bekezdésére, az érvénytelen rész helyett a munkaviszonyra vonatkozó szabályt kell alkalmazni.
Az Mt. 228. §-a nem tartalmaz rendelkezést arra nézve sem, hogy az ellenérték munkáltató általi megfizetésének mikor és milyen módon kell megtörténnie. Így a megállapodás a teljesítési határidő meghatározása nélkül is érvényesen létrejöhet. A KMK vélemény 2. és 4. pontja nem a teljesítési határidőre vonatkozó követelményeket rögzíti. Az, hogy a munkavállaló ténylegesen képes-e versenyt támasztani, irreleváns. A teljesítés "megkezdéséből" nem következik az, hogy az ellenérték megfizetésének már az első napon meg kell kezdődnie, de az sem, hogy mennyi időn belül kell azt megkezdeni, illetve egyösszegben vagy részletekben kell megtörténnie. A Kúria joggyakorlatából kitűnik, hogy éppen nem az a tipikus, hogy az ellenértéket részletekben, rendszeres jelleggel folyósítják (EBH2015. M.7).
Az alperes a megállapodás alapján nem akkor vált jogosulttá az ellenértékre, amikor a kötelezettségének teljesítését megkezdte, azaz a munkaviszony megszűnését követő első napon, hanem akkor, amikor a kötelezettségét már teljesítette, azaz a tilalmazott időszakban nem helyezkedett el a megjelölt cégeknél. Ez akkor is így van, amennyiben az ellenérték megfizetését már a tilalmazott időszak kezdete előtt elkellene kezdeni. Az alperes kötelezettségszegő magatartása fogalmilag kizárja, hogy az ellenértékre jogosult legyen. Nincs olyan jogszabályi előírás, amely az ellenérték megfizetésének kötelezettségét úgy határozza meg, hogy annak esedékessége a munkaviszony megszűnésére tehető.
A felek a kötbért arra az esetre kötötték ki, ha az alperes a kötelezettségét megszegi, az meghiúsulási kötbérként szerepel, ami a teljesítés elmaradását szankcionálja. Az Mt. 228. § (6) bekezdése alapján alkalmazandó Ptk. 6:187. § (1) bekezdése alapján a kötbér érvényesítése a teljesítés követelését kizárja. Emiatt a munkáltató nem is követelheti az alperestől a teljesítést, azonban a kötbérfizetési kötelezettség teljesítését igen.
Az ítélet helytelenül állapította meg azt, hogy a jelen perbeli esetben a versenytilalmi ellenérték elérte a jogszabályban meghatározott minimum összeget, ez a téves megállapítás azonban az ügy érdemére kihatással nem bír, csak részleges érvénytelenséget eredményez az Mt. 29. § (3) bekezdése alapján. Az alperesnek nem jár a megállapodásban kikötött ellenérték, mivel nem teljesítette az ellenértékre való jogosultság alapjául szolgáló kötelezettségét. A beszámítási igény alaposságának a megítélése független a beszámítás útján érvényesíteni kívánt követelés összegszerűségének megítélésétől, ezért az elsőfokú bíróság helyesen jutott arra a megállapításra, hogy az alperes beszámítási igénye nem alapos.
Egyebekben vitatta azt, hogy helye lenne az ellenérték felemelésének, a részleges érvénytelenség ebben az esetben azt jelenti, hogy a versenytilalmi megállapodás a célzott joghatást csak részlegesen váltja ki. Azáltal, hogy az alperes szinte semmit sem teljesített a vállalt kötelezettségéből, mivel pár napon belül azt megszegte, nem alkalmazható az a joggyakorlatban érvényesülő elv sem, hogy a kötbér mérséklésének lehet helye olyan esetben, amikor a vállalt szolgáltatás teljesítése jelentős részben megtörtént (BDT 2017.3716.).
A joggyakorlat által (BH 2000.260.) a megállapodás jóerkölcsbe ütközőségére vonatkoztatott ismertetőjegyek közül egyik sem jellemzi a felek közötti megállapodást. A jóerkölcsbe ütközésnek, mint semmisségi oknak már a megállapodás létrejöttekor fenn kell állnia, az alperes ugyanakkor kizárólag olyan körülményekre hivatkozott, amelyek a megállapodás megkötését követően merültek fel.
A fellebbezés és a csatlakozó fellebbezés is alapos.
Az elsőfokú bíróság a tényállást helyesen állapította meg, azonban a bizonyítékokból és a jogszabályokból levont következtetéseivel, érdemi döntésével a másodfokú bíróság eltérő jogi álláspontja miatt nem értett egyet.
Az Mt. 228. § (1) bekezdése értelmében a felek megállapodása alapján a munkavállaló legfeljebb a munkaviszony megszűnését követő két évig nem tanúsíthat olyan magatartást, amellyel munkáltatója jogos gazdasági érdekét sértené vagy veszélyeztetné. A (2) bekezdés kimondja, hogy az (1) bekezdés szerinti kötelezettség teljesítéséért a munkáltató megfelelő ellenértéket fizet. Az ellenérték összegének meghatározásánál különösen arra kell tekintettel lenni, hogy a megállapodás milyen mértékben akadályozza a munkavállalót, elsősorban képzettségére és gyakorlatára tekintettel újabb munkavégzésre irányuló jogviszony létesítésében. Az ellenérték a megállapodás tartamára nem lehet kevesebb, mint az azonos időszakra járó alapbér egyharmada.
A másodfokú bíróság megjegyzi, hogy a törvény a munkáltató jogos gazdasági érdekét sértő, vagy veszélyeztető magatartást nem jelöli meg konkrétan, de tipikusan ilyen eset, amikor a munkavállaló versenyhelyzetben lévő céget alapít vagy ilyen cég részére végez munkát. Ilyen esetben a szabályozás célja a munkáltatónál a munkavégzés során megszerzett információ, tudás, ismeret védelme. Ugyanakkor nem kizárt, hogy a munkáltató számára az érdeksérelmet vagy annak valós veszélyét az jelentse, hogy a szerződéses kötelezettsége határidőre történő teljesítését befolyásoló munkaerő rendelkezésére áll-e és a versenytársnál való elhelyezkedést ezen megfontolásból korlátozza. Ezért nem vezet a megállapodás érvénytelenségéhez az a körülmény, hogy az alperes munkát nem végzett a felperesnél, így ott ismeretre, tudásra nem tett szert. A tényleges érdeksérelemnek vagy annak valós veszélyének fennállását jelen esetben nem kellett vizsgálni, mivel a megállapodás érvénytelensége egyéb okból volt megállapítható.
A versenytilalmi megállapodásnak kötelezően tartalmaznia kell a kikötött megállapodást és annak ellenértéke meghatározását. A felek az ellenérték összegét egyértelműen rögzítették, abban megállapodtak, a törvény szerinti kötelező tartalmi elem tehát a szerződés részét képezte, ezért nem létező szerződésről jelen esetben nincsen szó.
Az ellenérték alsó határa az Mt. 228. § (2) bekezdése szerint a versenytilalmi időszakra járó alapbér egyharmad része, amely összeget a perbeli szerződésben meghatározott ellenérték nem érte el, az elsőfokú bíróság ezzel ellentétes megállapítása iratellenes, ahogyan arra a fellebbezés és a csatlakozó fellebbezés is megalapozottan hivatkozott. E tekintetben az Mt. 29. § (3) bekezdése alapján - figyelemmel a KMK vélemény 6. pontjában foglaltakra is - a részleges érvénytelenség kiküszöbölhető lett volna.
Az alperes azonban helytállóan hivatkozott az ellenérték megfizetésével kapcsolatos szerződésbeli kikötés alapján a megállapodás érvénytelenségére. A versenytilalmi megállapodás esetén ugyanis az ellenérték rendeltetése az, hogy a jövedelemszerzés lehetőségének korlátozását a munkáltató pénzfizetéssel ellentételezze, vagyis a megélhetés költségét legalább részben biztosítsa a volt munkavállalója részére arra az időtartamra, amíg az elhelyezkedési korlátozás vagy a tilalom fennáll. Ennek pedig egyértelműen nem felel meg az ellenérték késleltetett kifizetése, csak annak munkaviszony fennállása alatti, a munkaviszony megszűnésekori, vagy a tilalmi időszak alatt történő kifizetése, amelyről a feleknek kell konkrétan megállapodnia. Ebben a körben hivatkozik a másodfokú bíróság a Kúria Mfv.10.141/2022/4. számú döntésére.
A felek arra nézve egybehangzó nyilatkozatot tettek az elsőfokú eljárásban, hogy érvénytelen kikötésnek minősül a versenytilalmi megállapodás 3.1. pontjában megjelölt, az ellenérték kifizetésének ott megszabott feltételekhez kötött teljesítésének meghatározása. Azzal ugyanis, hogy az elhelyezkedési korlátozással érintett időszak eredményes leteltét követően a munkáltató a volt munkavállaló további eljárásához, a tilalom megtartásának hitelt érdemlő bizonyításához köti a szerződésben vállalt kötelezettsége teljesítését és az igazolásra jogvesztő határidőn belül ad lehetőséget, olyan feltételt határozott meg, amely nem felel meg a versenytilalmi megállapodás rendeltetésének, magában hordozza annak lehetőségét is, hogy a munkavállaló jelentkezésének hiányában a szolgáltatás ellentételezés nélkül marad. Ilyen függő jogi feltétel meghatározása érvényesnek nem tekinthető.
Mindezek alapján a perbeli esetben az a kikötés, amely a munkáltató részéről a versenytilalmi megállapodásban meghatározott szerződéses ellenérték kifizetését 30 napos jogvesztő határidőhöz, bizonyításhoz és a tilalmi időszak eredményes elteltéhez köti, jogszabályba ütközik, semmis, ezáltal érvénytelen. Az Mt. 29. § (3) bekezdése szerinti részleges érvénytelenség szabályai, miszerint, ha a megállapodás valamely része érvénytelen, helyette a munkaviszonyra vonatkozó szabályt kell alkalmazni, kivéve, ha a felek az érvénytelen rész nélkül nem állapodtak volna meg, jelen esetben nem volt alkalmazható. Nincs ugyanis a perbeli esetben olyan munkaviszonyra vonatkozó szabály, amit alkalmazni lehetne az érvénytelenség kiküszöbölésére, a versenytilalommal érintett időszakra járó ellenérték kifizetése tekintetében a feleknek kellett volna érvényesen megállapodni, helyettük a bíróság a jogszerű fizetési határidőről nem dönthet. Emiatt a versenytilalmi megállapodás egésze érvénytelen az Mt. 27. § (1) és (3) bekezdése alapján, abból jogok és kötelezettségek nem származhatnak.
Az előbbiek miatt a szerződés jóerkölcsbe ütközése megállapításának egyéb érvénytelenségi ok fennállása folytán nincs helye és az alperesnek a beszámításra és a kötbér mérséklésére vonatkozó érvelését ugyancsak nem vizsgálta a másodfokú bíróság.
A fentiek alapján a felek versenytilalmi megállapodása érvénytelen volt, ezért a másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét a Pp. 383. § (2) bekezdése alapján megváltoztatta és a keresetet elutasította.
(Fővárosi Ítélőtábla, 2.Mf.31.162/2023/8.)