ÍH 2024.14

A KÖZIGAZGATÁSI JOGKÖRBEN OKOZOTT KÁR MEGTÉRÍTÉSE IRÁNTI IGÉNY ÉRVÉNYESÍTHETŐSÉGE Annak megítélése során, hogy a közigazgatási jogkörben okozott kár érvényesítését megelőzően a jogsértés megállapítása érdekében a közigazgatási bírói út biztosított-e, mindig az adott ügyben megjelölt jogellenes magatartásra, kárra és az okozati összefüggésről előadott érvelésre kell figyelemmel lenni [2016. évi CXXX. törvény (Pp.) 24. §; Pp. 176. §; 2016. évi CL. törvény (Ákr.) 114. §; 2017. évi I. törvény (Kp.) 38. §].

Kiválasztott időállapot: Mi ez?
  • Kibocsátó(k):
  • Jogterület(ek):
  • Érvényesség kezdete: 
  • Érvényesség vége: 

MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?

A felperes keresetében kérte, hogy a bíróság kötelezze az alperest 5.319.408 forint és kamatai megfizetésére a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény (Ptk.) 6:548. §-a alapján közigazgatási jogkörben okozott kár jogcímén.
Előadta, hogy az alperes 2018. június 5-én kelt határozatával megtiltotta az egyéni vállalkozói tevékenysége gyakorlását, azonban sem ezt a határozatát, sem az azt megelőző eljárás során hozott felhívásait nem kézbesítette megfelelően, a felperes ezért nem tudta...

ÍH 2024.14 A KÖZIGAZGATÁSI JOGKÖRBEN OKOZOTT KÁR MEGTÉRÍTÉSE IRÁNTI IGÉNY ÉRVÉNYESÍTHETŐSÉGE
Annak megítélése során, hogy a közigazgatási jogkörben okozott kár érvényesítését megelőzően a jogsértés megállapítása érdekében a közigazgatási bírói út biztosított-e, mindig az adott ügyben megjelölt jogellenes magatartásra, kárra és az okozati összefüggésről előadott érvelésre kell figyelemmel lenni [2016. évi CXXX. törvény (Pp.) 24. §; Pp. 176. §; 2016. évi CL. törvény (Ákr.) 114. §; 2017. évi I. törvény (Kp.) 38. §].
A felperes keresetében kérte, hogy a bíróság kötelezze az alperest 5.319.408 forint és kamatai megfizetésére a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény (Ptk.) 6:548. §-a alapján közigazgatási jogkörben okozott kár jogcímén.
Előadta, hogy az alperes 2018. június 5-én kelt határozatával megtiltotta az egyéni vállalkozói tevékenysége gyakorlását, azonban sem ezt a határozatát, sem az azt megelőző eljárás során hozott felhívásait nem kézbesítette megfelelően, a felperes ezért nem tudta a vállalkozás folytatásával kapcsolatos tényeket előadni. 2018. szeptember 3. napján értesült a vállalkozói tevékenysége megtiltásáról, ekkor fellebbezés megjelöléssel jogorvoslati kérelmet nyújtott be az alpereshez, amelyet az igazolási kérelemnek tekintett és elutasított. Az igazolási kérelmet elutasító határozattal szemben a felperes fellebbezést terjesztett elő, ennek eredményeképpen az alperes 2019. május 9-én módosította az egyéni vállalkozói tevékenység folytatását megtiltó határozatát. Rögzítette, hogy a tiltó határozatot nem szabályszerűen közölték, így az nem tekinthető véglegesnek, és a vállalkozást 2018. július 12-ére visszamenőleges hatállyal "élőre állította". A felperes a keresetében kárként egyrészt a 2018 szeptembere és 2019 májusa között kiesett egyéni vállalkozói bevételét érvényesítette. Másrészt előadta, hogy nem tudott fizetni egy korábban felvett bankkölcsönt, ezért a fedezeti ingatlant sürgősen, forgalmi érték alatt kellett értékesítenie, ez a különbözet 3.790.300 forint, amelynek szintén kérte a megfizetését. Az okozati összefüggésről úgy érvelt, hogy az alperes a vállalkozói tevékenységét azért tiltotta meg, mert a határozatot megelőző eljárásban szabályszerű kézbesítés hiányában nem volt lehetősége részt venni, és miután a tevékenység megtiltásáról rendelkező határozatot sem kézbesítette szabályszerűen, így az ellen nem tudott törvényes határidőn belül jogorvoslattal élni. Amennyiben az alperes az eljárást szabályszerűen elektronikus úton folytatta volna le, a felperesnek lehetősége nyílt volna arra, hogy az ellenőrzés elrendelésekor fennálló félreértésekre és adminisztrációs hibákra a hatóság figyelmét felhívja, és már akkor igazolja, hogy az egyéni vállalkozását szabályszerűen folytatta.
Az elsőfokú bíróság a felperes keresetlevelét visszautasította.
Kiemelte, hogy a polgári perrendtartásról szóló 2016. évi CXXX. törvény (Pp.) 24. § (3) bekezdése értelmében a közigazgatási jogkörben okozott kár megtérítése iránti igény érvényesíthetőségének feltétele, hogy a közigazgatási ügyben eljáró bíróság - ha a közigazgatási bírói út biztosított - a jogsértést jogerősen megállapítsa. Ennek ellenére a felperes a perbeli igény érvényesítésének ezt az eljárásjogi előfeltételét nem igazolta, erről nyilatkozatot nem tett. Az elsőfokú bíróság a rendelkezésre álló adatok alapján megállapította, hogy a perbeli igény alapjául szolgáló alperesi közigazgatási határozatok a közigazgatási perrendtartásról szóló 2017. évi I. törvény (Kp.) 2018. január 1-jével történt hatálybalépése után keletkeztek, ekként a felperesnek a közigazgatási bírói út nyitva állt, figyelemmel a Kp. 38. § (1) bekezdés f) pontjára és 39. § (1) bekezdésére. Az elsőfokú bíróság hangsúlyozta, hogy a Pp. 24. § (3) bekezdése szerinti eljárásjogi előfeltétel teljesítése minden esetben kötelező, ha a közigazgatási bírói út biztosított, így azt a közigazgatási jogsértés elbírálása céljából abban az esetben is igénybe kell venni, ha egyébként nem alkalmas a kár elhárítására. Miután tehát a jelen pert a Pp. 24. § (3) bekezdése szerinti eljárás nem előzte meg, ezért az elsőfokú bíróság a keresetlevelet a Pp. 176. § (1) bekezdés c) pontja alapján visszautasította.
A végzéssel szemben a felperes fellebbezést terjesztett elő, amelyben kérte az elsőfokú bíróság végzésének megváltoztatását és a keresetlevél visszautasításának mellőzését.
Előadta, hogy a végzéssel az elsőfokú bíróság megsértette a Pp. 24. § (3) bekezdését és 176. § (1) bekezdését, továbbá az általános közigazgatási rendtartásról szóló 2016. évi CL. törvény (Ákr.) 114. §-ának (1) bekezdését. Az Ákr. 114. § (1) bekezdése ugyanis kimondja, hogy az ügyfél - az önálló jogorvoslattal nem támadható végzések kivételével - a véglegessé vált döntés ellen indíthat közigazgatási pert, fellebbezéssel támadható döntés esetén közigazgatási per akkor indítható, ha az arra jogosultak valamelyike fellebbezett és a fellebbezést elbírálták. Tekintettel arra, hogy a sérelmezett döntés a szabálytalan kézbesítés, majd az azt követő saját hatáskörben történt módosítás miatt soha nem vált véglegessé, azzal szemben a bírói út nem volt biztosított. Ezért a Pp. 24. § (3) bekezdésében foglalt közigazgatási bírói utat nem is kellett igénybe vennie, így a keresetlevél visszautasításának nem volt helye.
A felperes fellebbezése megalapozott.
Helytállóan hivatkozott arra a felperes, hogy a Pp. 24. § (3) bekezdése csak akkor kívánja meg a polgári pert megelőzően a közigazgatási bírósági jogorvoslat lefolytatását, ha a közigazgatási bírói út az adott esetben biztosított. Ennek megítélése során vizsgálni kell, hogy a felperes a keresetében pontosan mely közigazgatási döntés, vagy egyéb eljárási cselekmény jogellenességét állítja, és mit ad elő a kár és a jogellenes magatartás közötti okozati összefüggésről.
Jelen esetben a felperes az alperesnek a 2018. júniusában hozott megtiltó határozatát, az ahhoz vezető eljárást, az ekkor keletkezett határozatok kézbesítését sérelmezi, a kárát ebből eredezteti. A felperes a sérelmezett eljárást lezáró, megtiltó határozattal szemben jogorvoslattal élt, és ez a jogorvoslat még a közigazgatási szakban, sőt, az elsőfokú eljárás során eredményre vezetett. Ebből következik, hogy semmi értelme nem lett volna, hogy a felperes közigazgatási pert indítson, hiszen a sérelme orvoslódott, és az általa állított jogsértést, a kézbesítés szabályszerűtlenségét maga az alperes megállapította a későbbi határozatában, az időmúlást pedig - amelyre a kárát alapítja - a közigazgatási bíróság sem tudja visszafordítani.
Az elsőfokú bíróság végzéséből azt a következtetést lehet levonni, hogy nem is a közigazgatási cselekmény hatályon kívül helyezése, megsemmisítése vagy megváltoztatása iránti pert várta volna el a felperestől, mert a végzés a Kp. 38. § (1) bek. f) pontjára utal, amely esetben a közigazgatási tevékenységgel előidézett jogsértés tényének, vagy a közigazgatási jogviszony szempontjából lényeges egyéb ténynek a megállapítását lehet kérni. Amellett, hogy a fenti tényállítás alapján ennek - a Pp. perindítási feltételeinek formális teljesítésén kívül - semmi értelme sem lett volna, a felperes közigazgatási jogi helyzete ettől nem változott volna, jelen esetben erre lehetőség sem volt. Helyesen hivatkozott arra a felperes, hogy az Ákr. 114. § (1) bekezdésének megfelelően az ügyfél csak a véglegessé vált döntés ellen indíthat közigazgatási pert, fellebbezéssel támadható döntés esetén pedig csak akkor, ha a jogosultak valamelyike fellebbezett, és ezt elbírálták. Az általa sérelmezett döntés, a megtiltásról hozott határozat ugyan fellebbezhető lett volna, azonban azzal szemben - pontosan a szabályszerű kézbesítés hiányában - senki nem fellebbezett, a módosításáról szóló alperesi határozat meg is állapította, hogy szabályszerű kézbesítés hiányában nem vált véglegessé, ezután pedig - a módosítására tekintettel - a kifogásolt tartalommal már nem is létezik. Így a közigazgatási per megindításának az Ákr. 114. § (1) bekezdésében foglalt feltételei nem álltak fenn. Tehát a felperesnek nem csak, hogy szükségtelen volt az általa elszenvedett jogsérelem miatt közigazgatási bírósághoz fordulnia, nem csak, hogy ez nem lett volna alkalmas a jogsérelme elhárítására, de erre az Ákr. 114. § (1) bekezdése alapján lehetősége sem volt.
Minderre tekintettel a keresetlevél visszautasításának a Pp. 24. § (3) bekezdésére és a Pp. 176. § (1) bekezdés c) pontjára tekintettel nem volt helye.
Az elsőfokú bíróság a végzésével csak ennek a perakadálynak a fennállását vizsgálta, de arról nem foglalt állást, hogy egyébként a keresetlevél perfelvételre alkalmas-e. Ezért az ítélőtábla nem dönthetett a visszautasítás mellőzéséről, miután ebben az esetben ezzel ezt is elbírálta volna, így a végzést a Pp. 381. §-ának megfelelően hatályon kívül helyezte. Az elsőfokú bíróságnak az új eljárásban lehetősége van a keresetlevél megvizsgálása alapján arról dönteni, hogy az perfelvételre alkalmas-e, vagy amennyiben úgy ítéli meg, hogy hiányos, akkor a felperest hiánypótlásra felhívni.
(Fővárosi Ítélőtábla 9.Pkf.25.774/2023/2.)
A folytatáshoz előfizetés szükséges.
A jogszabály aktuális szövegét és időállapotait előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink érhetik el!
{{ item.ArticleTitle }}

{{ item.ArticleLead }}

A folytatáshoz előfizetés szükséges!
A jogi tudástár előfizetői funkcióit csak előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink használhatják: az aktuális időállapottól eltérő jogszabály tartalma (korábban vagy később hatályos), nyomtatás, másolás, letöltés PDF formátumban, hirdetés nélküli nézet.

A folytatáshoz lépjen be, vagy rendelje meg előfizetését.