adozona.hu
ÍH 2024.13
ÍH 2024.13
AZ ELBIRTOKLÁSON ALAPULÓ TULAJDONSZERZÉS FELTÉTELEI I. Önmagában az elbirtoklás útján történő tulajdonszerzéshez szükséges sajátkénti birtoklás szubjektív oldalának megállapíthatóságát nem az zárja ki, hogy a birtoklást a tulajdonos megszakíthatja II. A sajátkénti birtoklás szubjektív oldala kizárólag akkor állapítható meg, ha a fennálló körülmények alapján az ingatlan birtokosa véglegesnek tekinti a birtoklását függetlenül attól, hogy tudja: más tulajdonaként nyilvántartott ingatlannak a birtokosa [2013. é
Kiválasztott időállapot:
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
A perbeli lakóházas ingatlan 2005. május 18-a óta adásvétel jogcímén az I. rendű alperes tulajdonaként van nyilvántartva. Az I. rendű alperes mint zálogkötelezett, a II. rendű alperes mint zálogjogosult között 2005. július 8. napján létrejött keretbiztosítéki jelzálogjogszerződés alapján 2005. augusztus 25-én 65.000.000 forint erejéig az ingatlan egészét terhelő keretbiztosítéki jelzálogjogot jegyeztek be a II. rendű alperes javára. Az ingatlant a II. rendű alperes javára bejegyzett végrehajt...
ÍH 2024.13 AZ ELBIRTOKLÁSON ALAPULÓ TULAJDONSZERZÉS FELTÉTELEI
I. Önmagában az elbirtoklás útján történő tulajdonszerzéshez szükséges sajátkénti birtoklás szubjektív oldalának megállapíthatóságát nem az zárja ki, hogy a birtoklást a tulajdonos megszakíthatja
II. A sajátkénti birtoklás szubjektív oldala kizárólag akkor állapítható meg, ha a fennálló körülmények alapján az ingatlan birtokosa véglegesnek tekinti a birtoklását függetlenül attól, hogy tudja: más tulajdonaként nyilvántartott ingatlannak a birtokosa [2013. évi V. törvény (Ptk.) 5:13. § (2) bekezdés, 5:21. §, 5:30. § (2) bekezdés, 5:44. § (1) bekezdés]
A perbeli lakóházas ingatlan 2005. május 18-a óta adásvétel jogcímén az I. rendű alperes tulajdonaként van nyilvántartva. Az I. rendű alperes mint zálogkötelezett, a II. rendű alperes mint zálogjogosult között 2005. július 8. napján létrejött keretbiztosítéki jelzálogjogszerződés alapján 2005. augusztus 25-én 65.000.000 forint erejéig az ingatlan egészét terhelő keretbiztosítéki jelzálogjogot jegyeztek be a II. rendű alperes javára. Az ingatlant a II. rendű alperes javára bejegyzett végrehajtási jog is terheli.Az ingatlan megvásárlását követően a felperes költözött be a lakóházba, azóta itt van az életvitelszerű lakóhelye. A felperes és más személyek ellen folyamatban lévő büntetőeljárás során 2008 áprilisában elrendelték az ingatlan zár alá vételét, amit a jogerős büntető ítélettel oldottak fel. Az I. rendű alperes felszámolását elrendelő végzés 2010. március 31-én került közzétételre; a felszámolási eljárást felfüggesztették a felperes és társai ellen folyamatban lévő büntetőeljárás jogerős befejezéséig, a felszámolási eljárás 2021. december 13. napján folytatódott. A felszámoló a II. rendű alperes követelését nyilvántartásba vette.
A felperes keresetében - tartalma szerint - annak tűrésére kérte kötelezni az I-II. rendű alpereseket, hogy a perbeli ingatlan egészére kiterjedő tulajdonjogát elbirtoklás jogcímén bejegyezzék az ingatlan-nyilvántartásba.
Előadta, hogy perben nem álló üzlettársával alapították az I. rendű alperesi gazdasági társaságot, annak érdekében, hogy a kft. megvásárolja részére a perbeli ingatlant. Üzlettársával abban egyeztek meg, hogy ez az ingatlan lesz a tulajdonában álló másik kft. útján korábban végzett munkájának az ellenértéke; az I. rendű alperes egyik ügyvezetője az ő "bizalmi embere", a másik ügyvezető pedig az üzlettársa "bizalmi embere" volt. A megállapodásuk az volt, hogy az ingatlant félév elteltével a nevére íratják, de miután kiderült, hogy azt az üzlettársa részére felvett kölcsön biztosítása érdekében jelzálogjoggal terhelték meg, úgy módosították a megállapodást, hogy a jelzálogjog törlése után írják alá az adásvételi szerződést. Hangsúlyozta: az I. rendű alperes soha nem élt tulajdonosi jogaival, felszámolás alá kerülését követően a felszámoló sem szólította fel az ingatlan kiürítésére, amelynek a fenntartási költségeit kizárólag maga viselte, és jelentős értékű felújítást is végzett az épületen. Birtoklása 2005. augusztus 26-a óta elbirtoklásnak minősül, 15 év szakadatlan sajátkénti birtoklást követően a Polgári Törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. törvény (régi Ptk.) 121. § (1) bekezdése értelmében megszerezte az ingatlan tulajdonjogát, így a régi Ptk. 116. § (1) bekezdése alapján igényt tarthat tulajdonjoga ingatlan-nyilvántartásba való bejegyzésére.
Az I. rendű alperes érdemi ellenkérelme a kereset elutasítására irányult. Álláspontja szerint a felperes nem tekinthette sajátjának az ingatlant, hiszen nyilvánvalóan tudott róla, hogy a tulajdonviszonyok rendezettek, és nem mondott le az ingatlanról. Ezt valamennyi közbenső mérleg alátámasztotta, azokban a felszámolási vagyon részeként tüntették fel az ingatlant, értékesítésére a zár alá vétel miatt nem kerülhetett sor. Vitatta, hogy a felperes szakadatlanul birtokolta volna az ingatlant, mivel a büntetőeljárás alatt előzetes letartóztatásban volt, majd lakhelyelhagyási tilalom hatálya alatt állt, ezekben az időszakokban az állandó lakcímeként bejelentett, máshol elhelyezkedő ingatlanban kellett tartózkodnia.
A II. rendű alperes érdemi ellenkérelmében ugyancsak a kereset elutasítását kérte. Védekezése szerint a zár alá vétel időszaka alatt lényegében forgalomképtelen volt az ingatlan, ami egészen 2022. március 11. napjáig tartott. Ezalatt az elbirtoklás a régi Ptk. 123. §-a értelmében nyugodott. Vitatta, hogy a felperes jóhiszeműen birtokolta az ingatlant, és azt is, hogy a közműveket a nevére íratta.
Az elsőfokú bíróság ítéletével elutasította a keresetet. Érdemi döntésének jogi indokolása szerint a jogvitát a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény (Ptk.) rendelkezési alapján bírálta el, figyelemmel arra, hogy a felperes által állított elbirtoklás a Ptk. 2014. március 15-i hatályba lépését követően fejeződött be. Az elbirtoklás Ptk. 5:44 § (1) bekezdésében meghatározott konjunktív feltételei közül - az egységes ítélkezési gyakorlatra utalva - először a sajátkénti birtoklás szubjektív oldalának a fennállását vizsgálta. Rámutatott: a felperes maga adta elő, hogy az ingatlan az üzlettársával kötött megállapodás alapján került a birtokába, vagyis a felperes tisztában volt azzal, hogy az ingatlan nem az ő tulajdonába, hanem időlegesen az I. rendű alperes tulajdonába került. Ennélfogva nem bízhatott abban, hogy az I. rendű alperes nem szakíthatja meg a birtoklását, ahogy abban sem bízhatott, hogy az I. rendű alperes fellépése esetén meg tudná védeni a birtokát. Ezt a tudattartalmat alátámasztja, hogy a felperes - az üzlettársával kötött megállapodásnak megfelelően - megkísérelte megvásárolni az ingatlant az I. rendű alperestől. Mindebből a sajátkénti birtoklás szubjektív tudatának a hiányára következtetett.
Az előzőektől függetlenül rámutatott: önmagában az a körülmény, hogy a tulajdonos nem gyakorolja tulajdonosi jogosítványait, nem ad alapot annak feltételezésére, hogy az elbirtoklást senki nem szakítja meg; a tulajdonos passzív magatartása önmagában nem vezethet a tulajdonosi jogosítványok elvesztéséhez. Emellett a felszámolási eljárás megindulását követően a felperes nem lehetett abban a feltevésben, hogy a tulajdonos nem szakíthatja meg az elbirtoklását, hiszen a felszámolási eljárás köztudomású célja a hitelezők követeléseinek a kielégítése a felszámolás alatt álló gazdasági társaság vagyonának az értékesítése útján. A sajátkénti birtoklás szubjektív elemének hiánya folytán az elbirtoklás további törvényi feltételeinek a vizsgálatát mellőzve a keresetet elutasította.
Az elsőfokú bíróság ítélete ellen a felperes jelentett be fellebbezést, amelyben annak megváltoztatását és a kereset teljesítését kérte.
A másodfokú bíróság felülbírálati jogköre tekintetében a Pp. 369. § (3) bekezdésére hivatkozott, és az elsőfokú bíróságtól eltérő anyagi jogi következtetések levonását kérte. Fenntartotta, hogy az I. rendű alperes az üzlettársával kötött megállapodás alapján lett az ingatlan tulajdonosa, arról viszont nem tudott, hogy a II. rendű alperes javára jelzálogjog került bejegyzésre. A megállapodás alapján a 2005 nyári beköltözése óta kizárólagosan birtokolta az ingatlant, sajátkénti birtoklását véglegesnek tekintette, anyagi megtakarításai jelentős részét annak fenntartására, az állagmegóvásra és a felújítására fordította. Az I. rendű alperes soha nem szólította fel az ingatlan kiadására, abban a tudatban birtokolt, hogy az I. rendű alperes véglegesen lemondott az ingatlanról, ezzel a tulajdonviszonyok rendeződtek. A megállapodás értelmében az I. rendű alperes csak "technikailag" vásárolta meg az ingatlant a saját nevére, de annak ő volt a tényleges birtokosa az I. rendű alperes 2005. évi tulajdonszerzése óta. Nem értékelhető a terhére, hogy a tulajdonviszonyokat - az üzlettársával kötött megállapodásnak megfelelően - megpróbálta rendezni, amit kizárólag a kölcsön felvétele akadályozott meg, ugyanakkor az I. rendű alperes tisztában volt azzal, hogy az ingatlan őt illeti meg a gazdasági társasága útján elvégzett munka ellenértékeként.
A sajátkénti birtoklás szubjektív feltételét a felszámolás elrendelése sem csorbította, hiszen azt követően sem szólították fel az ingatlan elhagyására, azt nem értékesítették. Az ingatlanforgalom biztonságát az szolgálná, ha tulajdonosként fellépő birtokosként elbirtoklás jogcímén megszerezné a tulajdonjogot, figyelemmel arra, hogy a sajátkénti birtoklásnak mind a szubjektív, mind az objektív feltételei megvalósultak.
Az I. rendű alperes fellebbezési ellenkérelme az elsőfokú bíróság ítéletének helyes indokain alapuló helybenhagyására irányult. Álláspontja szerint bár a felperes anyagi jogi felülbírálatot kért a másodfokú bíróságtól, konkrétan nem jelölte meg azokat az anyagi jogszabályokat, amelyeket az elsőfokú bíróság megsértett. Az elsőfokú ítéletből egyértelműen kitűnik, hogy a sajátkénti birtoklás szubjektív (tudattartalmi, pszichikai) oldala megállapíthatóságának hiánya vezetett a kereset elutasításához. E tekintetben az elsőfokú bíróság döntése összhangban áll a Kúria által irányított bírói gyakorlattal, a felperes ugyanis nem gondolhatta, hogy birtoklása végleges, mert azt senki, még a tulajdonos sem szakíthatja meg. A BH 2018.44. szám alatt közzétett eseti döntésben adott iránymutatás szerint a tulajdonos felé intézett vételi ajánlatból a sajátkénti birtoklás szubjektív tudatának a hiányára lehet következtetni, az pedig kétségtelen tény, hogy a felperes az ingatlanon annak megvásárlása útján kívánt tulajdonjogot szerezni. A sajátkénti birtoklás szubjektív elemének fennállása hiányában szükségtelen volt a további törvényi feltételek vizsgálata, ennélfogva az objektív tényezőkre vonatkozó fellebbezési érvelés irreleváns. Ettől függetlenül megjegyezte: a felperes nem vonta kétségbe azt a tényelőadását, miszerint a felszámolóbiztos és kollégái megjelentek az ingatlan előtt, és felszólították, hogy azt adja a tulajdonos birtokába. A felperes felszámolási eljárással kapcsolatos hiányos jogi ismeretei nem alapozzák meg azt a feltevését, hogy a tulajdonos soha nem fogja őt felszólítani az ingatlan elhagyására.
A II. rendű alperes fellebbezési ellenkérelme ugyancsak az elsőfokú bíróság ítéletének helyes indokain alapuló helybenhagyására irányult. Maradéktalanul egyetértett az elsőfokú bírósággal abban, hogy az elbirtoklás konjunktív (szubjektív és objektív) feltételei nem állnak fenn; a felperes nem lehetett abban a hiszemben, hogy a tulajdonos a birtoklását nem szakíthatja meg, tekintettel arra, hogy a felszámolási eljárás célja a gazdasági társaság vagyonának az értékesítéséből befolyó pénz felosztása a hitelezők között. Ebbe beletartozik a felszámolási vagyon részét képező ingatlan értékesítése, amelynek az eredménye a tulajdonjog megváltozása. A felperes többször megerősítette, hogy megkísérelte az ingatlan tulajdonjogának a rendezését; e nyilatkozata önmagában kizárja az elbirtoklás szubjektív elemének a fennállását. A felperes nem bizonyította, hogy megfizette az ingatlan kommunális adóját és azt sem, hogy ingatlanadót fizetett. Ennélfogva megalapozatlan az az állítása, miszerint viselte az ingatlannal kapcsolatos költségeket és közterheket.
Az elsőfokú bíróság ítéletének fellebbezéssel nem támadott, jogerőre emelkedett rendelkezése nem volt, ezért azt az ítélőtábla teljes terjedelmében felülbírálta [Pp. 358. § (5) bekezdés.]
A Pp. 376. § (1) bekezdés a) pontja értelmében az ítélőtábla tárgyaláson bírálta el a fellebbezést, amely megalapozatlan.
Az ítélőtábla előrebocsátja: a Pp. módosításáról szóló, 2021. január 1-jén hatálya lépett 2020. évi CXIX. törvény 76. § 10. pontja a Pp. 371. § (1) bekezdés d) pontjából kivette a "jogszabályhely megjelölésével" szövegrészt, ebből következően a felperesi fellebbezés elbírálásának időpontjában annak nem volt kötelező tartalmi eleme az anyagi jogi jogszabálysértés konkrét jogszabályhellyel való megjelölése, ezért a fellebbezés az I. rendű alperes fellebbezési ellenkérelmében állított okból nem minősült hiányosnak, az elsőfokú ítélet Pp. 369. § (3) bekezdése szerinti anyagi jogi felülbírálata nem ütközött akadályba.
Az elsőfokú bíróság a releváns tényállást hiánytalanul felderítette, arra alapított érdemi döntésével az ítélőtábla egyetértett, és lényegét tekintve az ahhoz fűzött jogi indokolást is osztotta, okfejtését azonban - a fellebbezésre és a fellebbezési ellenkérelmekre figyelemmel - a következők szerint pontosította.
A felperes keresetében a perbeli ingatlan ingatlan-nyilvántartáson kívül elbirtoklás jogcímén megszerzett tulajdonjoga ingatlan-nyilvántartásba való bejegyzése iránt lépett fel igénnyel. A keresettel elérni kívánt cél azt tükrözi, hogy a perben érvényesített jog a Ptk. 5:37. §-ában szabályozott ingatlan-nyilvántartási igény, amely szerint az ingatlantulajdonos igényt tarthat arra, hogy tulajdonjogát bejegyezzék az ingatlan-nyilvántartásba, ha a tulajdonjogot ingatlan-nyilvántartáson kívül szerezte. A felperes bejegyzés iránti igénye akkor teljesíthető, ha annak nincs ingatlan-nyilvántartási akadálya, és az elbirtoklás Ptk. 5:44. § (1) bekezdésében meghatározott konjunktív feltételeinek megvalósulását sikeresen bizonyítja; ennek érdekében a felperest annak bizonyítása terhelte, hogy a perbeli ingatlant tizenöt éven át sajátjaként szakadatlanul birtokolta.
Az elbirtoklás feltételeinek vizsgálatakor az elsőfokú bíróság - a Kúria által kialakított egységes bírói gyakorlattal összhangban - elsődlegesen a felperes szubjektív tudatát értékelte, azt vizsgálta, hogy birtoklását sajátjakéntinek tekintette-e, amennyiben ugyanis ez nem állapítható meg, az elbirtoklás objektív feltételeinek vizsgálata már szükségtelen [BH 2020.69. I.].
A sajátkénti birtoklás szubjektív oldala akkor állapítható meg, ha a fennálló körülmények alapján az ingatlan birtokosa véglegesnek tekinti a birtoklását függetlenül attól, hogy tudja: más tulajdonaként nyilvántartott ingatlannak a birtokosa. Az elsőfokú bíróság a sajátkénti birtoklás szempontjából lényegesnek tekintette, hogy a felperes alappal feltételezhette-e, miszerint birtoklását más, köztük a tulajdonos sem szakíthatja meg. Ezt az okfejtést - amellyel fellebbezési ellenkérelmük szerint az I-II. rendű alperesek egyetértettek - az ítélőtábla nem minden tekintetben osztotta, az ugyanis nem mutat teljes összhangot a jogalap nélküli birtokos és a nyilvántartott ingatlantulajdonos törvényben szabályozott jogállásával.
A tulajdonjogból eredő jogosítványok - köztük a birtoklás joga - a tulajdonost illetik meg [Ptk. 5:13. § (2) bekezdés, 5:21. §], és mivel ingatlan tulajdonjogával felhagyni nem lehet [Ptk. 5:30. § (2) bekezdés], a tulajdonos bármikor felléphet tulajdonosi jogai gyakorlása érdekében, függetlenül attól, hogy a tulajdonaként nyilvántartott ingatlannak nem ő a birtokosa. Tulajdonosként való fellépése megszakítja az elbirtoklást, ha az ingatlan kiadása iránti követelését bíróság előtt érvényesíti vagy gyakorolja tulajdonosi jogait [Ptk. 5:49. § (1) bekezdés a), b) pontjai]. A tulajdonostól eltérően az elbirtoklásra hivatkozó tényleges birtokost (többnyire) nem illeti meg olyan jogosultság, amely alapján a tulajdonossal szemben megtarthatná az ingatlan birtokát; ezzel szemben törvényben meghatározott kötelezettsége az ingatlan kiadása a birtoklásra jogosult tulajdonos részére [Ptk. 5:9. § (1) bekezdés].
E jogintézmények tükrében kizárná az elbirtoklás lehetőségét, ha a sajátkénti birtoklásnak az lenne a feltétele, hogy a birtoklást még a tulajdonos se szakíthassa meg; ilyen feltétel felállítása ellentétes a törvényi rendelkezések céljával. E jogértelmezés háttérbe szorítása érdekében a Kúria BH 2013.119. szám alatt közzétett eseti döntésének I. pontjában a következő iránymutatást adta: az elbirtokláson alapuló tulajdonszerzés szempontjából a sajátjakénti birtoklás törvényi feltételének nem az a lényege, hogy a birtokosnak mindenkivel, így a tulajdonossal szemben is joga van a dolog birtokát megtartani, hanem az, hogy azt feltételezi, a dolog olyan, mint a sajátja és az ekkénti birtoklását véglegesnek tekinti.
Ezt az iránymutatást szem előtt tartva az ítélőtábla arra következtetett: a sajátkénti birtoklás szubjektív oldalának megállapíthatóságát más körülmények zárták ki.
Nem vitás tény, hogy - bár a felperes és az I. rendű alperes között adásvételi jogviszony nem jött létre - a perbeli ingatlant a felperes birtokolja, és annak a tulajdonos hozzájárulása nélküli birtokbavételére nem merült fel adat. Ebből következően birtokba lépését - a bíróság elé nem tárt - szóbeli, írásbeli vagy ráutaló magatartással létrejött használati megállapodásnak kellett megelőznie. A birtoklás átengedése folytán a felperes nem tekinthető jogcím nélküli birtokosnak, ez a jogilag jelentős tény az elbirtoklás útján történő tulajdonszerzését - a következők miatt - kizárja.
A felperes személyes meghallgatása során - a keresetlevélben feltüntetett tényállástól eltérően - maga adta elő, hogy 2005-ben üzlettársával megállapodott abban, miszerint a perbeli ingatlant egy tőlük független harmadik (jogi) személy, az üzlettársával közös érdekeltségükbe tartozó I. rendű alperes vásárolja meg abból a célból, hogy a tulajdonjogot a későbbiekben átruházza rá, ezzel ellentételezve a cége által korábban végzett munkákat. Ez a megállapodás - jogi értelemben - olyan többoldalú szerződésnek felel meg, amely magában foglalja a szerződő felek abban való kölcsönös és egybehangzó akaratelhatározását, hogy az I. rendű alperes válik az ingatlan tulajdonosává, a felperes a birtokosává, és a felperes tulajdonszerzése érdekében a későbbiekben egy további tulajdonjog átruházást tartalmazó újabb szerződést kötnek [régi Ptk. 205. § (1) bekezdés].
A felperes, az üzlettársa és az I. rendű alperes részvételével kötött szerződés jogcímet biztosít a felperes részére az ingatlan birtoklására, vagyis az ingatlant az I. rendű alperestől származtatott jogcímen, a nyilvántartott tulajdonos szerződéses hozzájárulása (engedélye) alapján tartja birtokban. A jogcímes birtokláshoz a Ptk. 5:45. §-a abban az esetben fűzi az elbirtoklás jogkövetkezményét, a tulajdonszerzést, ha - egyéb feltételek teljesülése mellett - a birtokos és a tulajdonos között tulajdonjog átruházását tartalmazó érvényes, de ingatlan-nyilvántartási átvezetésre alkalmatlan szerződés jön létre. A felperes azonban maga sem erre alapította tulajdonszerzését, hiszen a részvételével megkötött szerződésben megjelölt, a későbbekben megkötendő tulajdonjogot átruházó szerződés közte és az I. rendű alperes között nem jött létre. A szerződéses jogcímre figyelemmel a felperes birtokláshoz való jogát a szerződés alapján kell megítélni; tartalmánál fogva a 2005. évi szerződés léte önmagában kizárja, hogy a felperes elbirtoklás útján tulajdonjogot szerezzen a szerződés alapján birtokába bocsátott ingatlanon.
A szerződés szerint a felperes akaratelhatározásával egybeesett, hogy az ingatlan tulajdonjogát az I. rendű alperes szerezze meg. Emellett azzal is tisztában volt, hogy - a szerződés szerint - egy további, tulajdonjog átruházást tartalmazó jogügylet szükséges ahhoz, hogy az ingatlan a tulajdonába kerüljön. Ilyen tudattartalom mellett - amint arra az elsőfokú bíróság helytállóan rámutatott - nem feltételezhette, hogy az ingatlan olyan mint a sajátja; ezzel ellenkezőleg számolnia kellett azzal, hogy mindaddig nem tekintheti véglegesnek a birtoklását, amíg az üzlettársával kötött szerződés nem megy teljesedésbe a perbeli ingatlan tulajdonjogának részére történő átruházásával. A felperes személyes előadása során megerősítette: maga is a szerződés teljesítésére törekedett, ezért hívta fel tulajdonjog átruházást tartalmazó szerződés megkötésére az I. rendű alperest; ez a magatartása önmagában kizárja birtoklása sajátkénti jellegének a megállapíthatóságát.
A sajátkénti birtoklás szubjektív elemének a bizonyítatlansága folytán az elbirtoklás további törvényi feltételeinek a vizsgálatára nem kerülhetett sor, ezért az ítélőtábla az elbirtoklás objektív feltételei teljesülésével kapcsolatos, a fellebbezésben és fellebbezési ellenkérelmekben foglalt érvelések vizsgálatára nem tért ki.
Tekintettel arra, hogy a fellebbezésben előadottak sem eltérő tényállás megállapítására, sem érdemben eltérő jogi következtetés levonására nem adtak alapot, az ítélőtábla az elsőfokú bíróság ítéletét - az indokolás előzőekben részletezett pontosításával - a Pp. 383. § (2) bekezdése alapján helybenhagyta.
(Fővárosi Ítélőtábla 7.Pf.20.334/2023/11/II.)