BH 2023.12.307

A munkavállaló azt a kárt köteles megtéríteni, amelynek bekövetkezésével a károkozás idején számolhatott. Nem állapítható meg ezért a munkavállaló szándékosan okozott kárért a felelőssége, ha előzetes tájékozódás után meghozott intézkedését a bíróság utóbb jogellenesnek minősítette és a munkáltatónak ez alapján fizetési kötelezettsége keletkezett [a munka törvénykönyvéről szóló 2012. évi I. törvény (Mt.) 179. § (1)-(3) bek.].

Kiválasztott időállapot: Mi ez?
  • Kibocsátó(k):
  • Jogterület(ek):
  • Tipus:
  • Érvényesség kezdete: 
  • Érvényesség vége: 

MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?

[1] A felperes önkormányzati fenntartású önálló költségvetéssel és önálló jogi személyiséggel rendelkező költségvetési szerv.
[2] A felepressel 2021. szeptember 24-től közalkalmazotti jogviszonyban álló alperes 2017. szeptember 1-jétől magasabb vezetői megbízás keretében látta el az intézményvezetői feladatokat. Ezen időponttól kezdődően munkáltatói jogkörgyakorló volt.
[3] A felperesnél az intézményvezetői feladatokat 2017. augusztus 31-ig P. L. végezte, aki a 2017-2018. nevelési évben óvo...

BH 2023.12.307 A munkavállaló azt a kárt köteles megtéríteni, amelynek bekövetkezésével a károkozás idején számolhatott. Nem állapítható meg ezért a munkavállaló szándékosan okozott kárért a felelőssége, ha előzetes tájékozódás után meghozott intézkedését a bíróság utóbb jogellenesnek minősítette és a munkáltatónak ez alapján fizetési kötelezettsége keletkezett [a munka törvénykönyvéről szóló 2012. évi I. törvény (Mt.) 179. § (1)-(3) bek.].

A felülvizsgálat alapjául szolgáló tényállás
[1] A felperes önkormányzati fenntartású önálló költségvetéssel és önálló jogi személyiséggel rendelkező költségvetési szerv.
[2] A felepressel 2021. szeptember 24-től közalkalmazotti jogviszonyban álló alperes 2017. szeptember 1-jétől magasabb vezetői megbízás keretében látta el az intézményvezetői feladatokat. Ezen időponttól kezdődően munkáltatói jogkörgyakorló volt.
[3] A felperesnél az intézményvezetői feladatokat 2017. augusztus 31-ig P. L. végezte, aki a 2017-2018. nevelési évben óvodapedagógusként egy másik tagóvodában látta el munkáját.
[4] 2018. augusztus 28-án az alperes munkáltatói jogkörgyakorlóként arra kérte P. L.-t, hogy a kinevezését közös megegyezéssel módosítsák a munkavégzési helyet illetően, azaz a következő nevelési évben a M. Tagóvodájában végezzen munkát. Ettől P. L. elzárkózott.
[5] A felperes intézmény, mint munkáltató 2018. szeptember 3-án adta postára a 2018. szeptember 1-re dátumozott, alperes által aláírt "kinevezés módosítás a közalkalmazotti jogviszonyban" és az "adatfelvételi lap módosítása" elnevezésű okiratokat, valamint a munkaköri leírást. Ez P. L. munkavégzési helyeként már a M. Tagóvodát tüntette fel.
[6] P. L. 2018. szeptember 5-én kelt válaszlevelében a munkáltatói iratokat a kinevezés módosítására tett ajánlatnak tekintve rögzítette, hogy azt nem fogadja el. Ezt követően a felek között további egyeztetések történtek, amelyek eredményre nem vezettek.
[7] 2018. október 9-én az alperes, mint a felperes intézmény vezetője írásban tájékoztatta P. L.-t arról, hogy a kinevezésének módosításához a szakmai feladatok miatti észszerű döntése vezetett, amelynek értelmében 2018. szeptember 1-től munkavégzési helye a Tagóvoda.
[8] P. L. 2018. október 12-én közölt rendkívüli lemondással szüntette meg jogviszonyát. Ennek indokolása szerint számára 2018. október 9-én kelt levélből vált egyértelművé, hogy az alperes egyoldalúan módosította a kinevezését, ami jogellenesnek minősült. Ezért a 2018. november 20-án előterjesztett keresetében 16 havi távolléti díjnak megfelelő összegű végkielégítést és 8 havi távolléti díjnak megfelelő összegű felmentési időre járó illetmény megfizetését igényelte.
[9] A közigazgatási és munkaügyi bíróság P. L. keresetét ítéletével elutasította. A fellebbezése folytán eljárt törvényszék ítéletével a rendkívüli lemondás jogszerűségének jogkövetkezményeként kötelezte a munkáltatót, hogy fizessen meg P. L.-nek 8 422 400 forint végkielégítést és 4 211 200 forint felmentési időre járó távolléti díjat ezen összegek kamatával.
[10] A Kúria 2020. szeptember 16-án kelt Mfv.X.10.058/2020/5. számú ítéletével a másodfokú bíróság ítéletét hatályában fenntartotta. Ennek kapcsán a felperes 2020. december 8-án megfizetett P. L. részére összesen 13 566 764 forint összeget végkielégítés, távolléti díj, ezek kamatai és perköltség jogcímén.
[11] P. Városi Önkormányzat képviselő testülete önkormányzati testületi határozatával a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény (Kjt.) 23. § (5) bekezdése alapján az alperes magasabb vezetői megbízását 2021. június 3-ával visszavonta, július 2-án kelt írásbeli felszólító levelében pedig 13 566 764 forint kártérítés megfizetésére szólította fel.
[12] Az alperes 2021. július 14-én kelt válaszlevelében tájékoztatta a felperest, hogy a felszólító levelet jogellenesnek tekinti.

A felperes keresete és az alperes ellenkérelme
[13] A felperes keresetében 13 566 764 forint kártérítés megfizetésére kérte kötelezni az alperest annak kamatával. Keresetét a munka törvénykönyvéről szóló 2012. évi I. törvény (továbbiakban: Mt.) 179. §-ára, valamint az Mt. 179. § (5) bekezdése alapján alkalmazandó Mt. 177. §-ára, illetve a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény (továbbiakban: Ptk.) 6:518-534. §-ára, valamint a 6:48. §-ára alapította.
[14] A felperes az alperes lényeges és szándékos kötelezettségszegését abban látta, hogy P. L. közalkalmazotti kinevezését a munkavégzés helye tekintetében az érintett fél többszöri tiltakozása és az Mt. 58. §-ának kógens rendelkezése ellenére nem az intézményvezetőtől általában elvárható szakértelemmel, gondossággal végezte. Az alperes kötelezettségszegése szándékos, ezért a teljes kárt kell megtérítenie. Amennyiben a kötelezettségszegés csak gondatlannak minősülne, úgy a Kjt. 82. § (1) bekezdése alapján mint magasabb vezető a vezetői tevékenység keretében gondatlanul okozott kárért is teljes mértékben felel.
[15] Állította, hogy P. L. kinevezésének egyoldalú módosítása az alperes egyedüli, bosszú által vezérelt döntése volt, valamint azt is, hogy az alperes által megjelölt személyek, akikkel állítása szerint a döntést megelőzően egyeztetett, nem voltak az alperes utasítási jogkörrel rendelkező felettesei.
[16] Az alperes érdemi ellenkérelmében a kereset elutasítását kérte. Hivatkozása szerint P L. közalkalmazotti kinevezésének módosítása nem egyedüli döntése volt, az önkormányzat részéről volt politikai szándék erre. Erre figyelemmel a polgármesterrel, a jegyzővel, az aljegyzővel, az oktatási bizottság elnökével, valamint az intézményfelelőssel is egyeztetett, továbbá ügyvédi segítséget is igénybe vett.

Az első- és a másodfokú bíróság ítélete
[17] A törvényszék ítéletével a keresetet elutasította.
[18] Az elsőfokú bíróság ítéletében utalt a Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény (továbbiakban: Mötv.) 41. § (6)-(7) bekezdésére, 42. § ára, a Kjt. 1. § (1) bekezdésére, 2. § (3) bekezdésére, 3. § (2) bekezdésére, a 23. § (1)-(3) bekezdéseire, (5) bekezdésére, valamint a Kjt. 82. § (1) bekezdésére és a Ptk. 6:11. § (1), 6:17. § rendelkezéseire.
[19] Az elsőfokú ítélet szerint a felperes és az alperes között fennállt közalkalmazotti jogviszonyon túl az alperes magasabb vezetői megbízása alapján a munkáltatói jogkör gyakorlójának is minősült, akinek tevékenysége a munkáltató és a munkavállaló P. L. viszonylatában a munkáltató magatartásának, cselekvésének minősült.
[20] A Kúria alapperben született és felhívott ítéletének [31] bekezdésében írt indokolásában nem a jelen per alperese, hanem a munkáltató szándékos és lényeges kötelezettségszegésére utalt. Így téves az a jelen perben kifejtett felperesi álláspont, miszerint a Kúria ítélete alapján igazolt, hogy az alperes a munkaviszonyból származó lényeges kötelezettségét szándékosan és jelentős mértékben megszegte.
[21] A felperes által csatolt kifizetési dokumentáció alapján egyértelműen megállapítható volt, hogy az alapperben P. L. javára megítélt kártérítési összeget teljes egészében a felperes fizette, a kifizető/károsulti minőség szempontjából annak a körülménynek nincs jelentősége, hogy az önkormányzati alapítású és fenntartású felperes költségvetését a fenntartó önkormányzat pótfinanszírozás keretében kiegészítette.
[22] A bíróságnak azt kellett vizsgálni, hogy az alperes mint munkáltatói jogkörgyakorló közalkalmazott a vezetői tevékenysége körében az Mt. 52. § (1) bekezdés c)-d) pontja szerinti kötelezettségének eleget tett-e.
[23] Alperes állította, hogy a kialakult helyzetről tájékoztatta a jegyzőt és az aljegyzőt, egyeztetett ezzel kapcsolatban az intézményfelelőssel, valamint ügyvédet is megkeresett. Érvelése szerint valamennyi megkérdezett személy megerősítette, hogy a közalkalmazott óvónők a munkáltató egyoldalú döntése alapján is áthelyezhetőek.
[25] Alperes a felperes által is elismerten előbb P. F. egyetértésével szándékozott annak kinevezését módosítani, azonban az óvónő tiltakozását követően a pedagógus hiány pótlása érdekében a jegyző és ügyvédek segítését is kérve tájékozódott a helyzet jogszerű megoldásának lehetőségéről. Így bár P. L. közalkalmazotti kinevezésének egyoldalú módosítása körében egyszemélyben döntött, azonban a döntéshozatal előtt több személy, köztük jogász véleményét is kikérte, amiért magatartásának felróhatósága nem merülhet fel.
[26] A fellebbezési eljárásban eljárt ítélőtábla ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta.
[28] Alaptalan azon felperesi érvelés, miszerint a Kúria előtt lezárult alapperben a munkáltató szándékos és jelentős mértékű lényeges kötelezettségszegése egyben jelen per alperese mint munkáltatói jogkörgyakorló munkavállaló részéről is ugyanazon szándékos és jelentős mértékű lényeges kötelezettségszegés volt. A két per megítélése eltérő. P. L. rendkívüli lemondásával kapcsolatos perben a bíróságoknak azt kellett vizsgálnia, hogy a munkáltató részéről megvalósult-e az áthelyezéssel a szándékos és jelentős mértékű lényeges kötelezettségszegés, ami abban a perben tényszerűen megállapítást nyert. Jelen peres eljárásban azonban az képezte vizsgálat tárgyát, hogy az alperes - mint a felperes korábbi magasabb vezetője - akár szándékosan, akár gondatlanul okozott-e kárt a felperesnek mint munkálatónak. Mint látható a felek nem azonosak, és éppen ezért a kifejtett magatartások sem lehetnek megegyezőek.
[29] Helytálló volt az elsőfokú bíróság érvelése, amikor azt állapította meg, hogy az alperes az Mt. 52. §-ban írt kötelezettségeit sem sértett meg, felróható kötelezettségszegés nem volt rögzíthető, így a kártérítési felelősség sem áll fenn.
[30] A másodfokú bíróság ítélete indokolásában felhívta az MK. 25. számú állásfoglalást, amely alapján egyértelműen megállapíthatónak találta, hogy az alperes részéről sem szándékosság, sem gondatlanság nem volt, a tőle elvárható gondossággal járt el az áthelyezéskor.
[31] Alperesnek a jogellenes intézkedése az áthelyezésben nyilvánult meg, aminek nem volt előre látható az a következménye, hogy P. L. nemcsak a visszahelyezése érdekében kér jogvédelmet, hanem ezért rendkívüli lemondással él, amelynek súlyos anyagi vonzata volt a munkáltató részéről. Ebből következően mivel ez a kár a károkozás idején nem volt előre látható az alperes az Mt. 179. §-a alapján sem lenne kártérítés fizetésére kötelezhető.
[32] A másodfokú bíróság megállapította, hogy munkáltatói jogkörgyakorló alperes jogellenes magatartást követett el, azonban a munkáltató irányába a felróhatóság és az előreláthatóság hiányában kártérítésre nem kötelezhető. A munkavállalói kártérítési felelősség jogalapi elemeinek speciális szabályait tartalmazó Mt. 179. § (1) bekezdéségben foglalt feleltételeknek együttesen kell fennállniuk, ezek bármelyikének hiánya a felelősség megállapításának kizártságához vezet.
[33] Alapvetően téves az a felperesi érvelés, hogy ebben a perben a felperes és az alperes között fennállt közalkalmazotti jogviszonyban a közalkalmazott által okozott kár vizsgálatánál a szerződésszegéssel okozott kár Ptk. szerinti szabályait kellett volna alkalmazni. Felperes által hivatkozott Ptk. 6:142. § az Mt. szerint nem alkalmazható, így az ehhez kapcsolódó jogirodalmi értelmezések sem voltak értékelhetőek.

A felperes felülvizsgálati kérelme és az alperes felülvizsgálati ellenkérelme
[36] A felperes felülvizsgálati kérelmében a jogerő ítélet hatályon kívül helyezését és az alperes 13 566 764 forint kártérítés és annak kamata megfizetésére kötelezését kérte.
[37] A felperes álláspontja szerint a bíróságok megsértették a polgári perrendtartásról szóló 2016. évi CXXX. törvény (továbbiakban: Pp.) 279. § (1) bekezdését, valamint az Mt. 179. §-ában foglaltakat.
[38] Alapvetően téves az a jogerős ítéleti megállapítás, miszerint a Kúria ítélete alapján nem igazolt, hogy az alperes a munkaviszonyból származó lényeges kötelezettségét szándékosan és jelentős mértékben megszegte. A Kúria által az alapperben rögzített, a munkáltató szándékos és jelentős mértékű lényeges kötelezettségszegése egyben jelen per alperese, mint munkáltatói jogkörgyakorló munkavállaló részéről is ugyanazon szándékos és jelentős mértékű lényeges kötelezettségszegés volt. Mindez azt is jelenti, hogy az alperes nem az Mt. 58. §-a kógens rendelkezései szerinti, általában elvárható szakértelemmel és gondossággal, a munkájára vonatkozó szabályok, előírások, utasítások és szokások szerint látta el a feladatát.

A Kúria döntése és jogi indokai
[50] A felülvizsgálati kérelem nem megalapozott.
[51] A Pp. 423. § (1) bekezdése alapján a Kúria a felülvizsgálat során a felülvizsgálati kérelem korlátai között, az ott megjelölt jogszabályok tekintetében vizsgálhatta a jogerős ítélet jogszabálysértő voltát, figyelemmel a Pp. 523. §-ban foglaltakra is.
[52] A felperes felülvizsgálati érvelése szerint a Kúria az alapperben (Mfv.X.10.058/2020/5.) a munkáltató szándékos és jelentős mértékű kötelezettségszegését állapította meg, ami egyben azt is jelenti, hogy jelen per alperese mint munkáltatói jogkörgyakorló eljárása is megvalósítja mindezt. Ez a hivatkozás azonban téves.
[53] Az eljáró bíróságok helyesen mutattak rá arra, hogy a korábbi és jelen per tárgya eltérő. A megelőző perben a bíróságok azt vizsgálták, hogy az áthelyezéssel megvalósult-e a szándékos, jelentős mértékű lényeges kötelezettségszegés a munkáltató részéről, ami pedig tényszerűen megállapításra került. Jelen esetben azonban azt kellett vizsgálat tárgyává tenni, hogy az alperes közalkalmazott részéről szándékos vagy gondatlan károkozás történt-e. Míg előző esetben a munkáltató kártérítési felelőssége volt értékelendő az áthelyezett munkavállaló vonatkozásában a közöttük fennálló jogviszonyban munkáltatót terhelő kötelezettségek megszegésére tekintettel, utóbbiban az intézkedést hozó munkavállaló (alperes) munkáltató felé fennálló kötelezettségei megszegésére alapított kárfelelőssége. Megalapozatlan tehát azon felülvizsgálati hivatkozás, hogy az alperes szándékos lényeges kötelezettségszegését már megállapította a Kúria a megelőző eljárás során hozott döntésében, ezt jelen eljárásban kellett vizsgálni.
[54] A felperes fülvizsgálati kérelmében az Mt. 58. §-át jelölte meg jogszabálysértésként, tartalmában azonban az Mt. 52. §-ában foglaltakat hívta fel állítva, hogy az alperes nem az elvárható szakértelemmel és gondossággal végezte munkáját, feladatát nem az utasítások szerint látta el. Ezen, a Pp. 415. § (2) bekezdése alapján figyelembe vehető hivatkozás azonban nem alapos.
[55] Az alperes azon érvelését a perben a felperes nem tudta cáfolni, miszerint P. L. más tagóvodába helyezésének munkaszervezési indoka volt, amelyet az alperes kellő körültekintéssel kívánt megvalósítani az alábbiak szerint.
[56] A másodfokú bíróság ítéletében helytállóan fejtette ki, hogy a jegyző tanúkénti meghallgatása ugyan elmaradt, a rendelkezésre álló adatok - különösen Sz. N. A. tanúvallomása - alapján azonban megállapítható volt, hogy az alperes a döntést megelőzően beszélt a jegyzővel. A felek által igazolt - a felülvizsgálati kérelemben is megerősített tény -, hogy a jegyző nem jogász végzettségű, az alperes tőle a Kjt. tekintetében kellő eligazítást nem kaphatott, vele a tervezett intézkedést illetően jogilag szakszerű egyeztetést nem tudott folytatni.
[57] Sz. N. A. aki ugyancsak jogi végzettséggel nem rendelkező kapcsolattartó, tanúvallomásában megerősítette, hogy alperestől tudomása volt arról, hogy mind a jegyzővel, valamint jogászokkal is egyeztetett a probléma megoldása érdekében. A tanú nem tudta konkrétan megmondani, hogy az alperessel közölte-e azon tudomását a vele folytatott megbeszélés alkalmával, hogy a munkavégzési hely egyoldalúan nem változtatható meg, ahhoz közös megegyezésre van szükség. Utóbb a felperes jogi képviselőjének kérdésére adott válaszában állította, volt hasonló per, amit az óvoda elveszített. Azt azonban a tanú (és felülvizsgálati kérelmében a felperes) nem jelölte meg, hogy ezzel összefüggésben milyen tényállásról tájékoztatta az alperest, hogy azon pernek mi volt a konkrét tárgya, és miért zárult az óvoda pervesztességével. Arról sem adott felvilágosítást az alperesnek, hogy ennek hol tud "utána nézni", mint az önkormányzati intézmények közötti kapcsolattartó pedig nem ajánlotta fel e körben segítségét sem.
[58] Dr. B. L. tanúként megerősítette, hogy az alperes a jogi problémával hozzáfordult, és tőle azt a tájékoztatást kapta, hogy egy intézményről van szó, ezért a tervezett áthelyezés az intézményvezető döntése alapján megvalósítható. Mivel nem mert felelősséggel állást foglalni az alperest másik ügyvédhez, akit az alperes felkeresett.
[59] Egyértelműen megállapítható volt, hogy az alperes az áthelyezésről szóló munkáltatói döntés közlését követően, de még P. L. rendkívüli lemondását, illetve a 2018. október 9-én kelt tájékoztató elkészítését megelőzően folytatott konzultációt az ügyvéddel. Tőle azt a tájékoztatást kapta, hogy egy egyesített intézményen belül az egyik tagintézményből a másik tagintézménybe át lehet helyezni a dolgozót, ha a munkáltató ezt szükségesnek ítéli.
[60] A felperes felülvizsgálati kérelmében állította, hogy amennyiben az intézkedés után, de a rendkívüli lemondás előtt kereste meg az alperes az ügyvédet, annak sincs jelentősége a döntés következményei szempontjából, mivel az Mt. 15. § (4) bekezdése szerint az egyoldalú jognyilatkozat a címzettel való közléssel hatályosult, és az csak annak hozzájárulásával módosítható vagy vonható vissza. Jelen esetben azonban a felek között hosszabb ideig az áthelyezést illetően egyeztetés folyt, P. L. az utasítás visszavonását kérte, így a felperesnek arra lehetősége lett volna. Ebből következően a jogi képviselő felkeresésének időpontja sem róható az alperes terhére az általa tanúsított kellően körültekintő munkavégzés vizsgálatakor. Az pedig, hogy "munkajogban járatlan ügyvédet keresett meg", ugyancsak nem támasztja alá, hogy a "gondosság legkisebb jelét sem tanúsította", hiszen dr. B. L. tanácsot adott, és másik ügyvédhez irányította, akit az alperes felkeresett, az ő álláspontja szerint hozta meg az intézkedést. Arra pedig nincs adat, hogy iratok hiányában kapott volna nem megfelelő jogi tanácsot.
[61] Nem fogadható el fentiek szerint az a felperesi előadás sem, hogy nem kellő gondossággal járt el az alperes, mert vezetőként vele szemben fokozott elvárások érvényesülnek. Az alperes szakmai szempontokra figyelemmel hozta meg az áthelyezésről szóló döntését, előtte több helyen tájékozódott, jogi segítséget is kért, a munkáltató pedig semmiféle iránymutatást nem adott a jogban járatlan, óvónő végzettségű alperesnek a létszámgondok miatt kialakult helyzet megoldásához.
[62] Az alperes részéről sem szándékos, sem gondatlan károkozás nem volt megállapítható. Szándéka nem terjed ki arra, hogy a munkáltató oldalán kár keletkezzen. Tudata nem foghatta, hogy P. L. rendkívüli lemondással élhet, és a munkáltató e körben elveszítheti a pert, intézkedése megtétele előtt annak jogszerűsége érdekében minden tőle elvárható tájékozódást megtett, az általában elvárható magatartást tanúsította (Mt. 179. § (1) bekezdés). Kártérítési felelősségének fennálltát a felperes bizonyítani nem tudta (Mt. 179. § (2) bekezdés). A következetes ítélkezési gyakorlat szerint a munkavállaló azt a kárt köteles megtéríteni, amelynek bekövetkezésével a károkozás idején számolhatott, azaz a magatartásával távoli összefüggésben bekövetkezett úgynevezett következményi károkat nem. Ez a szemlélet mind a gondatlan, mind a szándékosan okozott károk esetében érvényesül (Mt. 179. §-hoz fűzött részletes indokolás (3) bekezdése). A másodfokú bíróság erre vonatkozó érvelése helytálló.
[63] A Pp. 279. § (1) bekezdése szerint a bíróság a perben jelentős tényeket a felek tényállításainak és perben tanúsított magatartásának, valamint a per tárgyalása során megismert bizonyítékoknak és egyéb peradatoknak az egybevetése, egyenként és összességében történő értékelése alapján meggyőződése szerint állapítja meg. E körben alaptalanul állított a felperes jogszabálysértést. Az eljáró bíróságok a rendelkezésre álló bizonyítékokat, tanúvallomásokat megfelelően értékelték, azokat meggyőződésük szerint elbírálták. A levont jogkövetkezményeket az ítéletek tartalmazzák (Pp. 346. § (5) bekezdés), így e körben sem volt jogszabálysértés megállapítására lehetőség.
(Kúria Mfv.VIII.10.058/2023/4.)
A folytatáshoz előfizetés szükséges.
A jogszabály aktuális szövegét és időállapotait előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink érhetik el!
{{ item.ArticleTitle }}

{{ item.ArticleLead }}

A folytatáshoz előfizetés szükséges!
A jogi tudástár előfizetői funkcióit csak előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink használhatják: az aktuális időállapottól eltérő jogszabály tartalma (korábban vagy később hatályos), nyomtatás, másolás, letöltés PDF formátumban, hirdetés nélküli nézet.

A folytatáshoz lépjen be, vagy rendelje meg előfizetését.