adozona.hu
ÍH 2023.138
ÍH 2023.138
ALKALMAZOTT KÁRTÉRÍTÉSI FELELŐSSÉGE Az alkalmazott a munkáltatóval egyetemlegesen felel a szándékosan okozott kárért. [a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény (Ptk.) 6:540. § (3) bekezdés]
Kiválasztott időállapot:
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
A felperes az A. I. Közhasznú Egyesület alapító tagja.
Az alperes újságíró. 2019. december 12-én kötött munkaszerződést a M. J. Zártkörűen Működő Részvénytársasággal, melynek alapján 2020. január 1-jén újságíró-szerkesztő munkakörben lépett munkába.
A www.(...).hu internetes oldalon 2020. január 20-án K. Gy. pszichológussal "Szörnyű, amikor egy hároméves kislány elmeséli, hogyan abuzálta az apukája" címmel riport jelent meg, melynek szerzője az alperes volt. A cikk központi témája az volt,...
ÍH 2023.138 ALKALMAZOTT KÁRTÉRÍTÉSI FELELŐSSÉGE
Az alkalmazott a munkáltatóval egyetemlegesen felel a szándékosan okozott kárért. [a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény (Ptk.) 6:540. § (3) bekezdés]
A felperes az A. I. Közhasznú Egyesület alapító tagja.Az alperes újságíró. 2019. december 12-én kötött munkaszerződést a M. J. Zártkörűen Működő Részvénytársasággal, melynek alapján 2020. január 1-jén újságíró-szerkesztő munkakörben lépett munkába.
A www.(...).hu
Az alperes utolsó kérdésére adott válasszal összefüggésben a felperes magánvádlóként büntetőeljárást kezdeményezett. A Pesti Központi Kerületi Bíróság a 2021. április 22-én kelt ítéletével K. Gy. I. r. vádlottat, valamint az alperest, mint II. r. vádlottat egyaránt rágalmazás vétségében mondta ki bűnösnek, ezért az I. r. vádlottat két évre, míg a II. r. vádlottat egy évre próbára bocsátotta. Ezt az ítéletét a Fővárosi Törvényszék, mint másodfokú bíróság a 2021. október 28-án meghozott ítéletével a bűnösség, valamint az alkalmazott intézkedés vonatkozásában helybenhagyta.
A felperes a bűncselekménnyel okozott kár, illetve sérelemdíj megtérítése iránti gyorsított perről szóló 2020. évi LXX. törvény (a továbbiakban: Gyptv.) szerinti eljárásban előterjesztett keresetében azt kérte, hogy a bíróság kötelezze az alperest 500.000 forint sérelemdíj, valamint ezt összeget érintően 2020. január 20-ától a kifizetés napjáig terjedő időre járó törvényes kamat megfizetésére. Hivatkozott a Ptk. 2:42. § (1) és (2) bekezdéseire, 2:43. § d) pontjára, 2:45. § (2) bekezdésére, 2:52. § (1)-(3) bekezdéseire, 6:48. § (1) bekezdésére, 6:519. §-ára és 6:521. §-ára, és kiemelte, a büntetőügyben hozott ítélet megállapította, hogy az alperes az egyesület alapítóiról, így róla is egyértelműen felismerhető módon lényegében azt híresztelte, ő a cikkben bemutatott, a kisgyermekét abuzáló, szexuálisan molesztáló, pedofil apák egyike, így őt a társadalom által leginkább elítélt bűncselekmények elkövetőjeként tüntette fel. A jogsértésből komoly hátránya származott; jelentős idejét és érzelmi energiáját emésztette fel, hogy állandóan készenléti állapotban volt a felé gyakran záporozó kérdések, támadások kivédésére, nagyon nehezen engedte el magát, folyamatosan aggódott, sokkal nehezebb volt családi és vezetői feladatait teljesítenie, mindennapi életvitele, életminősége pedig nagymértékben romlott.
Az alperes a kereset elutasítását kérte. Elsődlegesen azzal érvelt, hogy a cikk megjelenésekor a M. J. Zártkörűen Működő Részvénytársasággal munkaviszonyban állt, így az esetleges jogsértésért a felelősség a Ptk. 2:52. § (2) bekezdéséből, valamint 6:540. § (1) bekezdéséből következően a munkáltatót terheli. Másodlagosan hivatkozott a kártérítési felelősség alóli mentesülés szabályaira, egyrészt a felróhatóság, másrészt az előreláthatóság hiányának körében. A felróhatóság hiánya tekintetében előadta, hogy a cikk teljes terjedelmében interjú, így mérlegelni kell, hogy nem saját szavait, véleményét közvetítette a nyilvánosság felé, hanem a téma egyik elismert szakértőjének szavait ismertette, úgy, hogy K. Gy. saját szakmai tapasztaláról számolt be. A sérelmes tartalom helyes értelmezése az, hogy olyan apákról volt szó, akiket gyermekek abuzálásával vádoltak meg. Annak kapcsán, hogy a "vád" megalapozott-e, nem foglalt, nem foglalhatott állást. Utalt arra is, hogy az A. I. Közhasznú Egyesület közvetlenül a cikkből nem azonosítható be, az esetleges beazonosításhoz pedig olyan mélységű utánajárás szükséges, ami az átlagolvasói magatartásnak nem jellemzője. Mindemellett az A. I. Közhasznú Egyesületen kívül számos más társadalmi szervezet is létezik, amely az apasággal, apákkal, férfiakkal kapcsolatos témákkal foglalkozik, másrészt pedig több olyan konferencia is volt, amelyre az átlagolvasó egy egyszerű Google keresés alapján következtethet. Az előreláthatóság hiánya kapcsán hangsúlyozta, az egyesületet a cikk nem nevezte meg, a sérelmes közlés az említett jelentéstartalommal íródott, ekként nem láthatta előre sem azt, hogy az A. I. Közhasznú Egyesület néhány személy számára beazonosíthatóvá válik, sem pedig azt, hogy a felperes az érintett bekezdéshez a szándékolthoz képest eltérő jelentéstartalmat kapcsol. Hivatkozott továbbá arra, hogy ugyanaz a cselekmény polgári jogi és büntetőjogi szempontból másként minősülhet, a büntetőügyben hozott ítélet pedig nem terjed ki arra, hogy a felperesnek szándékosan kárt okozott volna. A sérelemdíj igényelt összegét eltúlzottnak találta, s utalt arra, hogy az A. I. Közhasznú Egyesület javára a F-i Ítélőtábla ítéletében azonos tényállás mellett 200.000 forint sérelemdíj megfizetésére kötelezte K. Gy.t, valamint arra is, hogy a F-i Ítélőtábla 2022. június 21-én kelt ítéletével az egyesület másik tagjának, K. L. Gy-nek vele szembeni sérelemdíj igényét 300.000 forint, s ennek 2020. január 20-ától a kifizetés napjáig terjedő időre járó kamata összegben ítélte meg alaposnak.
A felperes keresetét a F-i Törvényszék a 2022. április 11-én meghozott ítéletében alaposnak ítélte meg, s kötelezte az alperest, hogy tizenöt napon belül fizessen meg a felperesnek 500.000 forintot, s ezen összeg után 2020. január 20-ától a kifizetés napjáig terjedő időre járó, a késedelemmel érintett naptári félév első napján érvényes jegybanki alapkamattal megegyező mértékű kamatot. Az alperes fellebbezése folytán eljárt F-i Ítélőtábla a 2022. június 23-án kelt végzésével ezt az ítéletet hatályon kívül helyezte, és az eljárást megszüntette, egyidejűleg pedig elrendelte az ügy iratainak áttételét a per elbírálására kizárólagos illetékességgel rendelkező V-i Törvényszékhez. Döntését azzal indokolta, hogy a Gyptv. 3. § (2) bekezdése alapján a gyorsított perre kizárólagosan az a törvényszék illetékes, amelynek területén a felperes belföldi lakóhellyel, belföldi lakóhely hiányában belföldi tartózkodási hellyel rendelkezik, vagy ha a felperes nem természetes személy, úgy az a törvényszék, amelynek területén belföldi székhelye található.
A V-i Törvényszék a jogvita elbírálására illetékességgel nem rendelkező F-i Törvényszék eljárása során teljesített valamennyi cselekményt és rendelkezést hatályában fenntartotta.
Az elsőfokú bíróság fellebbezéssel támadott ítéletével a keresetet elutasította, és kötelezte a felperest, hogy 15 napon belül fizessen meg az alperesnek 40.000 forint perköltséget. Akként rendelkezett, hogy az eljárás során felmerült 70.000 forint illetéket az állam viseli.
Abból indult ki, hogy a Gyptv. nem módosította a kártérítésre és a sérelemdíjra vonatkozó anyagi jogszabályokat, csupán eljárásjogi könnyítést kíván biztosítani azon sértettek számára, akiknek ügyében valamely büntetőeljárás már jogerősen befejeződött, és bűncselekménnyel okozott kár, illetve sérelemdíj iránti igényüket polgári jogi igényként a büntetőeljárásban nem érvényesítették, továbbá polgári pert sem indítottak ennek érdekében, továbbá követelésük még nem évült el. Kiemelte azt is, hogy a bűncselekménnyel okozott kár nem önálló polgári jogi felelősségi alakzat, így attól függetlenül, hogy a hátrányt okozó magatartás valamely bűncselekmény törvényi tényállását is megvalósítja, a polgári jogi felelősség csak akkor állapítható meg, ha annak a Ptk.-ban előírt feltételei fennállnak.
A törvényszék rámutatott arra, az alperes okirattal igazolta, a felperes pedig nem vitatta, hogy a cikk szerzője a M. J. Zártkörűen Működő Részvénytársaság munkavállalója volt. A Ptk. 2:52. § (2) bekezdésén keresztül irányadó Ptk. 6:540. § (1) bekezdése értelmében pedig, ha az alkalmazott a foglalkoztatására irányuló jogviszonyával összefüggésben harmadik személynek kárt okoz, a károsulttal szemben a munkáltató felelős. Olyankor tehát, amikor a jogsértés elkövetője és a felelőssé teendő személy egymástól elválik, a sérelemdíj (és a kártérítés) megfizetéséért nem a jogsértés elkövetője, hanem az felel, akit a törvény ezért felelőssé tesz. Ebből adódóan az alkalmazott által elkövetett személyiségi jogsértés jogkövetkezményeként sérelemdíjat a munkáltatónak kell fizetnie, függetlenül attól, hogy az alkalmazott a személyiségi jogsértést eredményező magatartásával bűncselekményt követett el. Ez a jogi értékelést rögzíti a Pécsi Ítélőtábla Pf.V.20.082/2021/3. számú ítélete (megjelent: BDT 2022.4483.).
Az elsőfokú bíróság a felperes keresetét ebből az okból utasította el.
Az ítélet ellen a felperes fellebbezett; elsődlegesen az ítélet megváltoztatását, a kereseti kérelmének megfelelő határozat hozatalát, másodlagosan az ítélet hatályon kívül helyezését és az elsőfokú bíróság új eljárásra és új határozat hozatalára utasítását kérte.
Hangsúlyozta, hogy a törvényszék figyelmen kívül hagyta a Ptk. 6:540. § (3) bekezdésében foglalt azt a rendelkezést, miszerint az alkalmazott és a tag egyetemlegesen felel a munkáltatóval, illetve a jogi személlyel, ha a kárt szándékosan okozta. Ebből következően az alperest közvetlenül perelheti. Kiemelte azt is, hogy a Btk. 226. § (1) bekezdésébe ütköző és a (2) bekezdés b) pontja szerint minősülő, nagy nyilvánosság előtt elkövetett rágalmazás kizárólag szándékosan, eshetőleges vagy egyenes szándékkal megvalósítható bűncselekmény, gondatlan alakzata nincs. A büntetőügyben eljárt bíróság értékelte, hogy az alperes a cselekményt szándékosan követte el, ami ítélt dolognak minősül, s ahhoz a polgári ügyben eljárt bíróság a Pp. 264. § (1) bekezdése alapján kötve van. Utalt arra, hogy a sérelemdíj összegének meghatározását kizárólag köztudomású tényekre alapította, ezért további bizonyításra nincs szükség. Megjegyezte, ugyanezen tényállás mellett az alperes polgári jogi felelősségét a F-i Törvényszék ítéletével megállapította, s az alperest K. L. Gy. részére 500.000 forint, és ennek 2020. január 20-ától a kifizetés napjáig terjedő időre járó törvényes kamata megfizetésére kötelezte; ezt az ítéletet a F-i Ítélőtábla ítéletével részben megváltoztatta, a sérelemdíj mértékét 300.000 forintra és annak kamataira leszállította, míg egyebekben a per főtárgya tekintetében helybenhagyta. Kifejtette ugyanakkor, lényeges szempont, hogy ő az egyesület elnöke, s e minőségében a velük szemben álló egyes feminista szervezetek elsődleges céltáblája.
Az alperes fellebbezési ellenkérelmében az elsőfokú bíróság ítéletének helybenhagyását kérte; annak indokaival is egyetértett. Kiemelte, hogy a büntető bíróság ítélete a jelen ügyben eljáró bíróságot csupán annyiban köti, hogy a felperest szándékosan rágalmazta, ugyanakkor a döntés arra nem terjed ki, hogy éppen a felperesnek szándékosan kárt (sérelmet) akart volna okozni. A polgári jogi értelemben vett szándékosságot a felperesnek kellett volna bizonyítania, azonban e kötelezettségének nem tett eleget. Megismételte, őt nem vezette olyan szándék, hogy a felperesnek kárt okozzon; ezt egyrészt az bizonyítja, hogy a cikk és a sérelmes közlés szándéka szerint nem hordozza azt a mondanivalót, hogy a felperes gyermekeket abuzál, másrészt pedig az, hogy amennyiben sérelmet kívánt volna okozni a felperesnek, úgy akár őt, akár az A. I. Közhasznú Egyesületet néven nevezhette volna.
A fellebbezés túlnyomórészt alapos.
Az ítélőtábla megítélése szerint az elsőfokú bíróság a per eldöntése szempontjából releváns tényállást lényegében helyesen állapította meg, abból azonban téves jogi következtetést vont le.
Arra helyesen hivatkozott az elsőfokú bíróság, hogy a Ptk. 2:52. § (2) bekezdésén keresztül irányadó Ptk. 6:540. § (1) bekezdése értelmében, ha az alkalmazott a foglalkoztatására irányuló jogviszonyával összefüggésben harmadik személynek kárt okoz, úgy a károsulttal szemben a munkáltató a felelős. E rendelkezést kiegészíti viszont a Ptk. 6:540. § (3) bekezdése, melynek alapján az alkalmazott a jogi személlyel egyetemlegesen felel, ha a kárt szándékosan okozta. Azzal összefüggésben, hogy a felperes sérelemdíj iránti igényét az alkalmazott újságíró-szerkesztő alperessel szemben érvényesítheti-e, annak volt tehát jelentősége, hogy a hátrányt az alperes szándékosan okozta-e. Ezzel összefüggésben helytállóan hivatkozott a felperes arra, hogy a büntetőügyben hozott jogerős ítélet azt állapította meg, a bűncselekményt az alperes szándékosan valósította meg, amihez a Pp. 264. § (1) bekezdése értelmében az ítélőtábla kötve van. Amellett, hogy a bűncselekmény megállapításához való kötöttség a bűnösség megállapításának alapjául szolgáló tényekre is kiterjed (Kúria Pfv.III.20.686/2021/4. - megjelent: BH 2022.153., Fővárosi Ítélőtábla 6.Pf.20.150/2022/6. számú ítélet), a polgári perben eljáró bíróság nem állapíthatja meg a büntető törvényi tényállás valamely szükségszerű elemének, illetve arra utaló ténynek a hiányát sem, s bűnösség megállapítása esetén lényegében nem mondhatja ki, hogy az elkövető nem bűnös (Kúria Pfv.III.20.471/2021/6. számú végzése).
A rágalmazás vétsége tekintetében való bűnösség büntető bírói megállapítása egyebek mellett azon alapul, hogy az alperes tudatának át kellett fognia az állított, illetve híresztelt tény becsületcsorbításra alkalmas jellegét. Így nem lehetett vitássá tenni, hogy az alperes a felperes sérelmére személyhez fűződő joga megsértését szándékosan követte el, és azon következtetés levonásának sem volt helye, hogy a polgári jogi értelemben vett szándékosságnak a büntetőjogi értékeléshez képest eltérő jogi természete volna. Az újságíró-szerkesztő alperes nem hivatkozhat alappal arra sem, hogy nem foghatta át a tudata a szándékos bűncselekményként minősülő vétség érintettekkel (a felperessel) szembeni lehetséges hátrányos kihatását, azt, hogy magatartása a felperesre nézve nemvagyoni sérelemmel jár. A felperes ebből következően igényét választása szerint az alperessel szemben is érvényesíthette.
A fentiek alapján arról kellett dönteni, hogy a jóhírnév polgári jogi sérelmét is megvalósító jogsértés alapján a felperest illeti-e meg sérelemdíj, s ha igen, úgy milyen mértékben.
A Ptk. 2:52. § (1) bekezdéséből következően a személyiségi jogában megsértett fél akkor követelhet sérelemdíjat, ha őt erre alapot adó nemvagyoni sérelem érte. Az adott esetben az inkriminált cikk a felperest, mint apát, s az A. I. Közhasznú Egyesület elnökét és tagját kiskorú gyermek sérelmére elkövetett szexuális abúzussal hozta összefüggésbe, ekként az őt ért hátrány bagatellnek nem nevezhető. A cikkben közzétett valótlan tényállítás a felperes lelki egyensúlyát hátrányosan érinthette, s alappal hivatkozott arra, hogy emiatt környezete előtt magyarázkodni kényszerült, társadalmi megítélését a cikk rombolta. Nem hagyható figyelmen kívül, hogy a közölt tartalom őt a társadalom által legsúlyosabban megítélendő bűncselekmények egyikével hozta összefüggésbe, miként az sem, hogy a cikk közzétételekor az alperesnek gondos eljárása esetén számolnia kellett azzal, hogy a közlés az egyesületben tagsági jogviszonnyal rendelkező apák számára komolyan hátránnyal járhat. Értékelni kellett, hogy a cikk sem a felperest magát, sem az általa alapított egyesületet nem nevesítette ugyan, de ismerősei körében a felperes személye felismerhető volt, illetve az interneten némi keresés után az A. I. Közhasznú Egyesülethez, illetve annak bejegyzett elnökéhez is el lehet jutni. Tény ugyanakkor az is, hogy az alperes újságíróként egy ismert pszichológus álláspontját adta tovább, hosszabb terjedelmű interjú végén, a sérelmezett közlést pedig nem helyezte fókuszba, eljárása egyenes szándékkal nem az egyesület, illetve tagjainak lejáratását célozta.
A Ptk. 2:52. § (2) bekezdése értelmében a sérelemdíjra való jogosultsághoz a jogsértés tényén kívül további hátrány bekövetkezésének bizonyítása nem szükséges, a fenti köztudomású tények alapján pedig az ítélőtábla úgy ítélte meg, hogy 500.000 forint az az összeg, amely az elszenvedett hátrányok kompenzálására alkalmas. A sérelemdíj mértékét a másodfokú bíróság a Ptk. 2:52. § (3) bekezdése szerint, az eset körülményeire tekintettel határozta meg; azt a Fővárosi Ítélőtábla 2.Pf.20.364/2022/4. számú ítéletében írt összeghez képest egyrészt amiatt állapította meg magasabb összegben, mert a jelenlegi - az elmúlt egy-két évben számottevően változó - értékviszonyokból indult ki (Ptk. 6:534. § (1) bekezdés), az alperest kamat megfizetésére nem kötelezte, s figyelemmel volt arra, hogy az említett ítélet meghozatalától közel egy év telt el. Értékelte továbbá, hogy az A. I. Közhasznú Egyesület elnökeként a felperes személye könnyebben beazonosítható volt. A másodfokú bíróság megítélése szerint az az összeg, amely a sérelem kompenzációjára alkalmas, és alkalmasnak tűnik arra is, hogy elősegítse a hasonló jogsértések megelőzését.
Mindezek miatt az ítélőtábla az elsőfokú bíróság ítéletét a Pp. 383. § (2) bekezdése alapján részben megváltoztatta.
(Győri Ítélőtábla Pf.III.20.008/2023/7.)