adozona.hu
BH 2023.10.252
BH 2023.10.252
A végkielégítésre való jogosultság függ a munkaviszony megszüntetése módjától, továbbá a felmondás indokától, illetve a munkaviszonyban töltött idő tartamától. Ha a munkaviszony felmondási idő nélkül azonnali hatállyal szűnik meg, végkielégítés nem jár [449/2021. (VII. 29.) Kormányrendelet 1. § (9) bek.].
Kiválasztott időállapot:
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Tipus:
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
[1] A felperes 1997. június 1-től állt az alperes alkalmazásában előbb közalkalmazotti, majd 2021. március 1-jétől egészségügyi szolgálati jogviszonyban. Az alperes 2021. október 12-én kelt felmondással, azonnali hatállyal végkielégítés fizetése nélkül megszüntette a felperes jogviszonyát a koronavírus elleni védőoltás kötelező igénybevételéről szóló 449/2021. (VII. 29.) kormányrendelet (a továbbiakban: Kormányrendelet) 1. § (9) bekezdése alapján arra hivatkozva, hogy a felperes a munkáltató ...
BH 2023.10.252 A végkielégítésre való jogosultság függ a munkaviszony megszüntetése módjától, továbbá a felmondás indokától, illetve a munkaviszonyban töltött idő tartamától.
Ha a munkaviszony felmondási idő nélkül azonnali hatállyal szűnik meg, végkielégítés nem jár [449/2021. (VII. 29.) Kormányrendelet 1. § (9) bek.].
A felülvizsgálati eljárásban irányadó tényállás
[1] A felperes 1997. június 1-től állt az alperes alkalmazásában előbb közalkalmazotti, majd 2021. március 1-jétől egészségügyi szolgálati jogviszonyban. Az alperes 2021. október 12-én kelt felmondással, azonnali hatállyal végkielégítés fizetése nélkül megszüntette a felperes jogviszonyát a koronavírus elleni védőoltás kötelező igénybevételéről szóló 449/2021. (VII. 29.) kormányrendelet (a továbbiakban: Kormányrendelet) 1. § (9) bekezdése alapján arra hivatkozva, hogy a felperes a munkáltató felszólításában szereplő végső határidőn belül nem vette fel az előírt védőoltást.A felperes keresete és az alperes ellenkérelme
[2] A felperes keresetében 2 965 048 forint végkielégítés és kamatai megfizetésére kérte kötelezni az alperest a munka törvénykönyvéről szóló 2012. évi I. törvény (a továbbiakban: Mt.) 77. §-a és az egészségügyi szolgálati jogviszonyról szóló 2020. évi C. törvény (a továbbiakban: Ejsztv.) 13. §-a, valamint annak végrehajtásáról szóló 528/2020. (XI. 28.) kormányrendelet 29. § (1) bekezdése alapján. Előadta, hogy az irányadó Kormányrendelet megfosztotta a végkielégítéstől, annak 1. § (10) bekezdése elfogadható indok nélkül vonta el az őt megillető várománytól, ezáltal megsértette az Emberi Jogok Európai Egyezménye (a továbbiakban: EJEE) Első Kiegészítő Jegyzőkönyvben rögzített jogát a tulajdon védelméhez. Indítványozta a polgári perrendtartásról szóló 2016. évi CXXX. törvény (a továbbiakban: Pp.) 126. § (1) bekezdés b) pontja alapján az Alkotmánybíróság eljárásának kezdeményezését a Kormányrendelet végkielégítés szövegrészének megsemmisítése és a nemzetközi szerződésbe ütköző normaszöveget tartalmazó rendelkezés jelen ügyben történő alkalmazásának kizárása érdekében.[3] Álláspontja szerint jogviszonya megszüntetése nem feleltethető meg az Mt. 64. § (1) bekezdése c) pontja szerinti azonnali hatályú felmondásnak, arra voltaképpen az Mt. 64. § (1) bek. b) pontja szerinti módon került sor. A támadott rendelkezés beavatkozást jelent a tulajdonhoz való jogba, ezért meg kell felelnie az Alaptörvény I. cikk (3) bekezdésében lefektetett szükségességi és arányossági követelményrendszernek, a perbeli esetben azonban ez nem állapítható meg. Kifejtette, hogy a végkielégítés elvonása nem alkalmas az érdemi nyomásgyakorlásra, a jogfosztás elkerülhetetlensége nem igazolható. A rendelkezés nem felel meg az arányossági elvárásoknak sem, megtorló, büntető jellegű szankció alkalmazásának csak a jogsértés elkövetőjének vétkes magatartása esetén lehet helye, az oltás felvételének elutasítása azonban nem ilyen. A felperes szerint az azonnali hatályú, végkielégítés fizetése nélküli jogviszony megszüntetés jogi szempontból olyan helyzetet teremt, mintha az oltást elutasító egészségügyi dolgozó munkaviszonnyal kapcsolatos lényegi kötelezettségszegést követett volna el. A végkielégítés olyan jogos váromány, amit a dolgozók értékteremtő munkájukkal és lojalitásukkal vívnak ki, és amelynek funkciója a munkáltató érdekkörére visszavezethető felmondással előidézett egzisztenciális válság kompenzálása.
[4] Hivatkozott az EJEB által kidolgozott arányossági szempontrendszer fontos részeként az előreláthatóságra, arra, hogy az Egyezményben részes állam nem alkot olyan jogszabályokat, amelyek rendelkezéseit a hatálybalépésüket megelőzően létrejött jogviszonyokra is alkalmazni kell.
[5] Az alperes a keresetindítási határidő elmulasztása folytán az eljárás megszüntetését, érdemben a kereset elutasítását kérte. Hivatkozott a perbeli Kormányrendelet kapcsán született két alkotmánybírósági döntésre.
Az első- és a másodfokú bíróság határozata
[6] A törvényszék ítéletével a keresetet elutasította. Megállapította, hogy a felperes igényérvényesítése nem az Mt. 82. § (3) bekezdéséből származó igény, hanem az Mt. 77. §-án alapul, arra a hároméves elévülési idő az irányadó, így a felperes keresete nem késett el. Megállapította, hogy a tulajdon védelméhez való jog nem terjed ki a felperes végkielégítés iránti igényére figyelemmel arra, hogy a végkielégítést a felperes ténylegesen sohasem birtokolta. Olyan kérelmekkel összefüggésben, amelyek nem meglévő jogokkal kapcsolatosak, az EJEB esetjoga nyújt eligazítást, hogy milyen követelmények teljesülése esetén irányadó a tulajdon védelméhez való jog.[7] Kifejtette, hogy a végkielégítés feltételhez kötött, csak meghatározott jogviszony-megszüntetési módok tekintetében terheli a munkáltatót ilyen fizetési kötelezettség. Nem találta alaposnak a felperes azon hivatkozását, hogy a Kormányrendelet 1. § (9) bekezdésében szabályozott megszüntetési mód a felmondás egyik alapesete lenne, nem lehet erre következtetni önmagában abból, hogy a jogalkotó azt rögzítette, hogy ebben az esetben nem jár végkielégítés.
[8] Az EJEB gyakorlata körében utalt arra, hogy a szociálpolitika megváltoztatása esetén lehetőség van a végkielégítéssel kapcsolatos törvényi vállalások módosítására, ilyen esetekben az államot széleskörű mérlegelési jog illeti meg. Ezt az álláspontot erősítette az Alkotmánybíróság 3537/2021. (XII. 22.) számú döntése is.
[9] Kifejtette, hogy a felperes a felmondás esetére nézve megalapozottan nem számolhatott azzal, hogy automatikusan jogosulttá válik a végkielégítésre figyelemmel arra, hogy ilyen kötelezettsége a munkáltatónak csak akkor áll fenn, amikor a munkavállaló magatartása és a munkaviszony megszüntetése között nincs okozati összefüggés. A felperesnek volt mérlegelési lehetősége az oltás felvételében és ezzel a jogviszony megszüntetésével kapcsolatban, és döntése meghozatalakor már azzal is pontosan tisztában volt, hogy a jogviszonya megszüntetése esetén nem lesz jogosult végkielégítésre.
[10] A felperes fellebbezése folytán eljárt ítélőtábla ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta. Határozata indokolása szerint a felperes munkaviszonya nem az Mt. 64. § (1) bekezdés b) pontja, illetve 65. § (1) bekezdése szerinti felmondással, hanem a Kormányrendelet 1. § (9) bekezdése szerinti azonnali hatályú felmondással szűnt meg. Az adott esetben egy önálló, sui generis felmondási okot határozott meg a jogalkotó. Az azonnali hatályú felmondás esetén nem jár végkielégítés, továbbá a perbeli azonnali hatályú felmondás indoka nem tartozik az Mt. 66. § (2) bekezdésében meghatározott indokok közül egyikbe sem.
[11] A felperes felmondása az egészségügyi alkalmatlansággal összefüggő indokok közé sorolható, azonban a munkavállaló nem rajta kívülálló okból, hanem egészségügyi önrendelkezési joga alapján hozott saját döntése folytán nem felel meg a munkaalkalmassági követelményeknek, így közrehatott ezen állapota kialakulásában. Helytállónak találta az elsőfokú bíróság azon megállapítását is, hogy a Kormányrendelet egy új, sui generis megszüntetési módot vezetett be, és ez esetben dönthetett arról, hogy nem illeti meg végkielégítés ilyen esetekben az egészségügyi szolgálati jogviszonyban állókat.
A felülvizsgálati kérelem és felülvizsgálati ellenkérelem
[12] A jogerős ítélet ellen a felperes terjesztett elő felülvizsgálati kérelmet, melyben kérte, hogy a Kúria kötelezze az alperest 8 havi távolléti díjának megfelelő összegű végkielégítés továbbá késedelmi kamat fizetésére. Érvelése szerint a jogerős ítélet sérti az 1993. évi XXXI. törvénynek az Emberi Jogok Európai Egyezménye (EJEE) Kiegészítő Jegyzőkönyv 1. cikkében rögzített tulajdon védelmi rendelkezéseit. Vitatta, hogy nem volt várományosnak tekinthető a végkielégítés vonatkozásában, mivel jogviszonya egy újonnan bevezetett, sui generis jogcímen szűnt meg. Ez az értelmezés kiüresíthetővé teszi a tulajdonhoz fűződő jog védelmét a végkielégítés vonatkozásában, mert kiszolgáltatja azt a jogalkotó önkényének, így a munkavállaló bármikor megfosztható jogos várományától.[13] A rendelet érvényessége mércéjeként nem az Alaptörvényt, hanem az EJEE-t jelölte meg, így szerinte a rendelet Alaptörvénnyel való összhangjának alkotmánybírósági kimondásából nem következik okszerűen az, hogy a rendelet az Egyezménnyel is összhangban áll. Alappal számíthatott arra, hogy bármely kötelezővé tett oltás felvételének elutasítása amennyiben a jogviszony megszüntetéséhez vezet, olyan - az Mt. 77. § (1) bekezdése szerinti - felmondást alapoz meg, amelyhez végkielégítés fizetése is kapcsolódik. A Kormányrendelet 1. § (9) - (10) bekezdése beavatkozást jelent az Egyezmény szerinti tulajdonjoghoz való jogába, amely beavatkozás megengedhetősége az EJEB gyakorlatában kidolgozott mércék alapján vizsgálható.
[14] Vitatta, hogy az oltások felvételének megtagadása olyan indok, amely nem tartozik az Mt. végkielégítésre jogosító szabályainak hatálya alá. Azért nem részesült végkielégítésben, mert a Kormányrendelet így rendelkezett. A munkavállalói közrehatás a felmondás bekövetkezésében és a törvénynek az a fordulata, miszerint a felmondás indoka a munkavállaló munkaviszonyával kapcsolatos magatartása nem egy és ugyanazon tényállás. Az Mt. 77. § (5) bekezdés b) pontjában meghatározott feltétel a munkavállalói közrehatással még nem teljesül, a végkielégítés e jogszabályhely alapján csak akkor tartható vissza, ha a felmondásra egyértelműen és kizárólagosan a munkavállaló ad okot saját felróható magatartásával.
[15] Jogviszonya létesítésekor számolhatott azzal, hogy különféle védőoltások felvételére kötelezhetik, illetve a kötelezettség teljesítésének megtagadása esetén munkáját elveszíti, ez azonban nem jelenti azt, hogy azzal is számolnia kellett, hogy jogviszonya ilyen indokból történő megszüntetéséhez nem kapcsolódik majd végkielégítés. Az oltások felvételének megtagadása nem értékelhető felróható magatartásként, mert annak során egy alapvető jogát, az egészségügyi önrendelkezési jogát gyakorolta, amely nem minősülhet vétkes felróható magatartásnak.
[16] Az alperes a felülvizsgálati ellenkérelmében kérte, hogy a Kúria a jogerős ítéletet hatályában tartsa fenn. A Kormányrendelet egy sui generis jogviszony megszüntetési módot rendelt alkalmazni, amely kizárta a végkielégítésre való jogosultságot. Erre figyelemmel az Mt. rendelkezései nem alkalmazhatók, a rendelet szabályai mint speciális szabályok elsődlegesen értelmezendőek az Mt. általános szabályaival szemben. Az Alkotmánybíróság is vizsgálta a Kormányrendelet kifogásolt rendelkezését, és arra a következtetésre jutott, hogy a végkielégítés a foglalkoztatási jogviszonyok egyedi sajátosságai alapján érvényesíthető követelés, nem közjogi váromány, nem hozható kapcsolatba az Alaptörvény XIII. cikk (1) bekezdésében foglalt tulajdonhoz való joggal.
A Kúria döntése és annak jogi indokai
[17] A felperes felülvizsgálati kérelme nem megalapozott.[18] A felperes a felülvizsgálati kérelmében arra hivatkozott, hogy a jogerős ítélet sérti az Egyezmény Kiegészítő Jegyzőkönyv 1. cikkében szereplő tulajdonvédelemhez fűződő jogát, így ezzel sérült az emberi joga is.
[19] Helytállóan állapította meg a másodfokú bíróság, hogy az EJEE értelmezése során az EJEB úgy foglalt állást, hogy az Egyezmény garanciái nem terjednek ki valamely tulajdon megszerzésére, hanem kizárólag a fennálló tulajdoni rend védelmét szavatolják. Az Alkotmánybíróság alapjogi védelemre vonatkozó gyakorlata összhangban áll az Európai Jogok Európai Egyezményben foglaltakkal és az EJEB ítélkezési gyakorlatával az alapjogi szintű tulajdonvédelem körében, miszerint az a már megszerzett tulajdon védelmét szolgálja, és nem terjed ki a tulajdonszerzéshez való jog alapjogi védelmére is [3209/2017. (IX. 13.) AB határozat indokolás (19)]. Mivel az adott esetben a felperes ténylegesen nem birtokolta az általa igényelt végkielégítést, elsődlegesen abban a kérdésben kellett dönteniük a bíróságoknak, hogy a felperes igénye jogos várománynak minősült-e.
[20] A végkielégítés jogi természetét tekintve a munkaviszony meghatározott jogcímekkel történő munkáltatói megszüntetése esetén fizetendő juttatás, az ideiglenes, jövedelem-pótló, szociális jellege mellett anyagi elismerést is magában foglal. A végkielégítésre való jogosultság függ a munkaviszony megszüntetése módjától, továbbá a felmondás indokától, illetve a munkaviszonyban töltött idő tartamától.
[21] Az Mt. 77. § (1) bekezdése szerint akkor illeti meg végkielégítés a munkavállalót, ha a munkaviszony a munkáltató felmondása, a munkáltató jogutód nélküli megszűnése vagy az Mt. 63. § (1) bekezdése d) pontja alapján szűnik meg, és kizárja a jogosultak köréből az Mt. 77. § (5) bekezdése azokat a munkavállalókat, akik munkaviszonya a munkavállaló munkaviszonnyal kapcsolatos magatartása vagy nem egészségi okkal összefüggő képessége folytán szűnt meg. A felperes keresetében az Mt. 77. §-át jelölte meg igénye jogalapjaként, erre alapította szerzett jogát, várományát a végkielégítésre, azt állítva, hogy az esetében gyakorolt felmondás az Mt. 64. § (1) bekezdés b) pontja szerinti felmondás külön jogszabályban meghatározott esete.
[22] Ezzel a felperesi állítással ellentétben helytállóan állapította meg a másodfokú bíróság, hogy a felperes egészségügyi szolgálti jogviszonya nem a felperes által hivatkozott Mt. 63. § (1) bekezdés d) pontja, illetve 65. § (1) bekezdése szerinti felmondással, hanem a Kormányrendelet 1. § (9) bekezdése szerinti azonnali hatályú felmondással szűnt meg. A jogalkotó egy külön jogszabályban önálló azonnali hatályú felmondási okot állapított meg. A Kormányrendeletben rögzített felmondási indok nem sorolható az Mt. 66. §-a (2) bekezdésében meghatározott indokok közé, és a jogviszony felszámolására nem felmondási idő közbeiktatásával, hanem azonnali hatállyal került sor, amennyiben az érintett egészségügyi szolgálati jogviszonyban álló személy nem vette fel a védőoltást a jogszabályban rögzített és vele a munkáltató által közölt határidőben.
[23] Mivel a munkaviszony megszüntetésére nem valamely, az Mt. 77. § (1) bekezdésében rögzített módon került sor, az eljárt bíróságoknak nem kellett vizsgálniuk azt, hogy az Mt. 77. § (5) bekezdésében rögzített feltételek fennálltak-e vagy sem, a jogviszony megszüntetésére a munkavállaló munkaviszonnyal kapcsolatos magatartása okából került-e sor vagy sem, és a felperes közrehatott-e ebbe, felróható magatartást tanúsított-e vagy sem. Az Ejsztv. 13. §-a, illetve a Vhr. 29. §-a csak akkor lenne irányadó az adott esetben, ha a felperes jogosulttá vált volna az Mt. 77. §-a alapján végkielégítésre, ennek hiányában ezen jogszabályi rendelkezések megsértését szintén nem kellett vizsgálnia a bíróságoknak.
[24] A Kormányrendelet 1. § (9) bekezdése egy új, sui generis megszüntetési módot vezetett be, a végkielégítésre jogosító feltételek ezért az adott esetben nem valósultak meg, így a felperes nem vált jogosulttá végkielégítésre, nem volt jogos várománya. Az Alkotmánybíróság tulajdonvédelem területén kialakított gyakorlata összhangban áll a EJEE-ben foglaltakkal és az EJEB ítélkezési gyakorlatával. Az EJEB szerint a szociálpolitika megváltoztatása esetén lehetőség van a végkielégítéssel kapcsolatos törvényi vállalások módosítására, és e tekintetben az államot széles mérlegelési jogkör illeti meg, ezért az EJEB tiszteletben tartja a jogalkotó ítéletét, hogy "mi áll a közjó érdekében".
[25] Az Alkotmánybíróság több határozatában is kifejtette, hogy a végkielégítéshez való jog nem az Alaptörvény által biztosított jog, ekként a közszolgálati vagy más jogviszonyokat szabályozó törvényeken alapul, ezért a jogalkotót a végkielégítésben való részesítésre irányuló döntése esetén, annak feltételei meghatározása során széleskörű mérlegelési jog illeti meg, és alkotmányellenesség csak egészen szélsőséges esetekben állapítható meg. A 3192/2022. (IV. 29.) AB határozatában kifejtette, hogy a végkielégítés a foglalkoztatási jogviszonyok egyedi sajátosságai alapján érvényesíthető követelés, nem közjogi váromány, nem hozható kapcsolatban az Alaptörvény XIII. cikk (1) bekezdésében foglalt tulajdonhoz való joggal. [47] Az Alkotmánybíróság ezen megállapítása eleve kizárja a felülvizsgálati érvelésben hivatkozott Egyezmény Kiegészítő Jegyzőkönyv 1. cikkében szereplő tulajdonvédelem megsértését.
[26] Mindezekre tekintettel a Kúria azt állapította meg, hogy a jogerős ítélet nem sérti a felülvizsgálati kérelemben megjelölt jogszabályi rendelkezéseket, ezért azt a Pp. 424. § (1) bekezdése alapján hatályában fenntartotta.
(Kúria Mfv.VIII.10.024/2023/4.)