adozona.hu
ÍH 2023.73
ÍH 2023.73
MUNKÁLTATÓ KÁRTÉRÍTÉSI FELELŐSSÉGE, MUNKAVISZONNYAL ÖSSZEFÜGÉSBEN KELETKEZETT KÁR, OK-OKOZATI ÖSSZEFÜGGÉS Önmagában az a körülmény, hogy a kár a munkaviszonnyal összefüggésben keletkezett, nem elegendő a munkáltató kártérítési felelősségének megállapításához, vizsgálni kell azt is, hogy a károkozó körülmény vezetett-e a kár bekövetkezéséhez. Ez lehet olyan szakkérdés, amelynek a megválaszolásához szakértő közreműködését kell igénybe venni. A szakértő aggálytalan szakvéleményéhez szakkérdésben a bíróság kötv
Kiválasztott időállapot:
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
Az elsőfokú bíróság által megállapított tényállás szerint a felperes 1982. óta dolgozik nemzetközi és belföldi teherfuvarozásban hivatásos gépjárművezető munkakörben. Az alperesnél 2011. január 26. napján létesített határozatlan idejű munkaviszonyt gépjármű-vezetőként. Az alperes rendszeres kapcsolatban áll a G. KG osztrák székhelyű céggel, akitől folyamatosan kap megbízást fuvarfeladatok teljesítésére. Ennek okán az alperes gépjármű-vezetői, így a felperes is kapcsolatot tartanak a G. KG osz...
ÍH 2023.73 MUNKÁLTATÓ KÁRTÉRÍTÉSI FELELŐSSÉGE, MUNKAVISZONNYAL ÖSSZEFÜGÉSBEN KELETKEZETT KÁR, OK-OKOZATI ÖSSZEFÜGGÉS
Önmagában az a körülmény, hogy a kár a munkaviszonnyal összefüggésben keletkezett, nem elegendő a munkáltató kártérítési felelősségének megállapításához, vizsgálni kell azt is, hogy a károkozó körülmény vezetett-e a kár bekövetkezéséhez. Ez lehet olyan szakkérdés, amelynek a megválaszolásához szakértő közreműködését kell igénybe venni. A szakértő aggálytalan szakvéleményéhez szakkérdésben a bíróság kötve van. [2012. évi I. törvény (Mt.) 166. § (1) bekezdés, 1952. évi III. törvény (rPp.) 177.§ (1) bekezdés, 1/2018. (VI. 25.) KMK vélemény]
Az elsőfokú bíróság által megállapított tényállás szerint a felperes 1982. óta dolgozik nemzetközi és belföldi teherfuvarozásban hivatásos gépjárművezető munkakörben. Az alperesnél 2011. január 26. napján létesített határozatlan idejű munkaviszonyt gépjármű-vezetőként. Az alperes rendszeres kapcsolatban áll a G. KG osztrák székhelyű céggel, akitől folyamatosan kap megbízást fuvarfeladatok teljesítésére. Ennek okán az alperes gépjármű-vezetői, így a felperes is kapcsolatot tartanak a G. KG osztrák diszpécsereivel tolmács útján, csakúgy, mint az alperes zalaegerszegi vezénylőjével, G. G.-val. Az utasításokat a gépjárműbe épített üzenőfalon, esetenként telefonon keresztül kapta a felperes.A 2015. április 18-án kiadott fuvarfeladat szerint a felperesnek Svájcból Görögországba kellett gyógyszert szállítania. A feladatot az osztrák diszpécser utasítása szerint annak ellenére kellett végrehajtania, hogy az előírás szerinti 45 órás pihenő idejét kellett volna kivennie. Görögországba érve rögtön visszfuvart kapott: fagyasztott húsárut szállított, majd a következő állomáson olívaolajat pakoltak a rakodótérbe. Bulgáriába érve azonban a rakomány felborult, és az olaj kifolyt. Röviddel ezután mellkasi fájdalmat érzett, amely miatt meg kellett állnia, panaszát azonban senkinek nem jelezte. Bulgáriában ellenőrzés alá vonták a hatóságok, ahol a pihenőidőre vonatkozó szabályok megszegése miatt 200 euróra bírságolták. Mellkasi fájdalmat második alkalommal a román határtól kb. 100 km-re érzett, amely tényről a családtagjait és Sz. D.-t, az osztrák diszpécser magyar nyelvű tolmácsát tájékoztatta. A második és az első fájdalom jelentkezése között körülbelül egy nap telt el. A második fájdalom után nem állt le pihenni, de a közelben tartózkodó rendőröktől próbált segítséget kérni, akik segítség helyett 50 euróra bírságolták, mert a gépjárművel eltakarta a traffipaxot. A magyar határ előtt több kilométeres sor állt, és már az újabb pihenő idejét kellett volna töltenie, de az osztrák diszpécser tovább haladásra utasította. Magyarország területén, Kecskemétet elhagyva jelentkezett a harmadik mellkasi fájdalom. Ekkor, 2015. április 24-én a reggeli órákban hívta először a zalaegerszegi vezénylőt, G. G.-t azzal, hogy rosszul érzi magát, aki azt tanácsolta, hogy hívjon mentőt. A mentők kórházba szállították, ahol alsófali szívizominfarktust állapítottak meg nála.
A felperesnél lezajlott 1-es típusú szívizominfarktus a koszorúsverőerek érelmeszesedésének következtében jött létre úgy, hogy az érbelhártya alatt kialakult meszes plakk megsérült, és ez vérrögképződést okozott. Az ér belvilágát részlegesen, majd teljesen elzáró vérrög mögötti izomterületen a vérellátás zavara alakult ki, amely szívizom-elhaláshoz, azaz szívinfarktushoz vezetett. Az 1-es típusú szívinfarktus komplex kórfolyamat, amelynek alapját képező érelmeszesedés kialakulásához évekre, akár évtizedekre van szükség. A felperes jelenlegi állapota nem végleges, abban mind javulás, mind romlás előfordulhat.
A felperes 2015. április 25. napjától 2016. február 16. napjáig táppénzen volt. Az alperes a 2016. január 13. napján kelt felmondással szüntette meg a munkaviszonyát azzal az indokkal, hogy a 2016. január 13-i orvosi alkalmassági vizsgálat eredménye szerint a gépjármű-vezetői munkakör betöltésére a továbbiakban már nem alkalmas. Az alperes a felperes megbetegedését nem ismerte el üzemi balesetnek. A fellebbezés folytán eljárt Z. Kormányhivatal az elsőfokú határozatot helybenhagyta, amellyel szemben a társadalombiztosítási határozat felülvizsgálata iránt benyújtott keresetet a Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság 72.M.1100/2016/59. számú ítéletével elutasította, mert a felperest nem egyszeri és hirtelen bekövetkező külső hatás érte, hanem folyamatában több különböző erőhatás, amely a baleset kritériumának nem felel meg.
A felperes keresetében állította, hogy az alperes rendszeres szabályszegésre utasító, ezáltal jogellenes magatartása idézte elő azt a fokozott stresszt és általános egészségkárosító állapotot, amelynek következtében szívinfarktus alakult ki nála. Emellett az ellátási késedelem súlyosbította a következményeket, és kifogásolta a rendszeres üzemorvosi vizsgálat hiányát. Emiatt kérte kötelezni az alperest 120.000 forint gondozás, 30.000 forint élelemfeljavítás, 2016. február 16-ig 137.677 forint, ezt követően 2016. március 1-jétől havi 6.500 forint közlekedési többletköltség járadék, 30.000 forint telefontöbbletköltség, 50.000 forint lejárt, majd 2016. március 1-jétől havi 5.000 forint gyógyszerköltség járadék, 150.000 forint lejárt, majd 2016. március 1-jétől havi 15.000 forint háztartási kisegítő járadék, 200.000 forint lejárt, majd 2016. március 1-jétől havi 15.000 forint házkörüli és kerti kisegítő járadék, 60.000 forint lejárt, majd 2016. március 1-jétől havi 3.000 forint rehabilitációs költség járadék, valamint keresetveszteség címén 2016. április 25-től 2016. február 16-ig nettó 162.402 forint/hó, 2016. február 17-től 2016. március 24-ig nettó 408.505 forint/hó, 2016. március 25-től 2016. december 31-ig nettó 328.706 forint/hó, 2017-ben havi nettó 318.731 forint, míg 2018-ban havi nettó 315.406 forint, továbbá 10.000.000 forint sérelemdíj és a középarányos időtől számított törvényes késedelmi kamat, valamint a perköltség megfizetésére.
Az alperes ellenkérelme a kereset elutasítására irányult, azt mind jogalapjában, mind összegében vitatta. Állítása szerint jogszerűen járt el, jogellenes utasítást nem adott a felperesnek.
A G. Biztosító Zrt. az alperes beavatkozóként történt perbehívását nem fogadta el.
Az elsőfokú bíróság a keresetet alaptalannak találta, és elutasította. Ítéletének indokolásában kifejtette, hogy a munka törvénykönyvéről szóló 2012. évi I. törvény (a továbbiakban: Mt.) 166. § (1) bekezdése szerinti kárt a munkáltató köteles megtéríteni a munkavállalónak, ahogy a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény (a továbbiakban: Ptk.) 2: 52. §-a szerint személyiségi jogsértés esetén sérelemdíjat köteles fizetni. A munkáltatónak a munkavállalója egészségi állapotában bekövetkezett károkért fennálló felelősség egyes kérdéseiről szóló 1/2018. (VI. 25.) KMK vélemény szerinti szempontok szem előtt tartásával arra a következtetésre jutott, hogy a felperes megbetegedése munkavégzése során következett be, ezért a munkaviszonnyal való kapcsolat fennáll. Bizonyítottnak találta a gépjárműbe telepített üzenőfal fotói, P. B., F. T., H. T., valamint G. G. tanúk vallomása alapján a felperesnek azt az állítását, hogy az alperes rendszeresen mellőzte a pihenőidőre vonatkozó szabályokat. Az olívaolaj szállítása közben bekövetkezett rakománysérülést szintén alátámasztotta G. G. tanúvallomása, míg a külföldi hatóság általi bírságolást közvetetten okirat igazolta. Ezek a tényezők mind stresszfaktorként jelentkezhettek a felperesnél a per tárgyává tett hatnapos időintervallumban.
Ugyanakkor a perben kirendelt Pécsi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Kar Igazságügyi Orvostani Intézete (dr. T. D. kijelölt igazságügyi orvosszakértő, dr. G. I. kardiológus szakkonzulens és K. E. igazságügyi pszichológus szakértő) igazságügyi szakértői véleménye alapján megállapította, hogy a felperesnél 1-es típusú szívizominfarktus zajlott le, amely komplex kórfolyamat, annak kialakulásához a koszorúsverőér elmeszesedése vezetett, amelynek kialakulása évekig, akár évtizedekig tart. Hogy pontosan miért alakult ki a felperes szívinfarktusa, illetve annak mi volt a közvetlen kiváltó oka, megállapítani nem lehetett. A fokozott stresszhatás teremthetett olyan kórélettani változásokat, melyek kedvezőek voltak az infarktus kialakulásában, de ezt vizsgálati módszerrel nem lehet igazolni, sem kizárni, százalékos arányát sem lehet meghatározni. Így az okozati összefüggés hiányzik a felperes bekövetkezett egészségkárosodása és a munkáltató jogellenes magatartása között.
Az igazságügyi orvosszakértő véleménye alapján arra a következtetésre jutott az elsőfokú bíróság, hogy rendszeres, szokványos üzemorvosi vizsgálati eljárás során nem lett volna kimutatható a felperes koszorúsér-betegsége. A szakvélemény szerint szívinfarktus esetén az ellátási késedelem okozhat súlyosabb következményeket, ugyanakkor a perbeli esetben ezt megállapítani nem lehetett, mivel a felperes első alkalommal az alperesnél csak a harmadik mellkasi fájdalom után jelezte a panaszát. Hogy pontosan mikor kezdődött a szívizomelhalás, és meddig voltak csupán instabil anginás panaszok nála, nem állapítható meg.
A Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság előtt folyamatban volt társadalombiztosítási határozat felülvizsgálata iránti eljárásban kirendelt SOTE Igazságügyi és Biztosítás-orvostani Intézetének szakvéleményét az elsőfokú bíróság ellentmondásossága folytán kizárta a bizonyítékok köréből, arra is tekintettel, hogy a bizonyítandó tények köre jelentősen eltért a perbelitől, továbbá a felperest nem vizsgálták meg személyesen. Dr. P. A. kardiológus főorvosnak, a felperes kezelőorvosának a véleményét nem tekintette szakvéleménynek, csupán a felperes előadásának, tanúkénti meghallgatását éppen ezért mellőzte. Az igazságügyi orvosszakértő perben adott szakvéleményét aggálytalannak ítélte, így a szakvélemény további kiegészítését, illetőleg az új szakértő kirendelése iránti indítványt, valamint további tanúk meghallgatását szintén indokolatlannak tartotta.
Az elsőfokú ítélettel szemben a felperes terjesztett elő fellebbezést elsődlegesen annak megváltoztatása, a jogalap körében közbenső ítélet meghozatala és a követelés összege tekintetében az elsőfokú bíróságnak a tárgyalás folytatására és új határozat hozatalára utasítása érdekében a polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény (a továbbiakban: 1952. évi Pp.) 253. § (1), (2) és (4) bekezdése alapján. Másodlagosan az ítéletet az 1952. évi Pp. 252. § (3) bekezdése szerint, harmadlagosan pedig a 252. § (2) bekezdése szerint kérte hatályon hatályon kívül helyezni és az elsőfokú bíróságot a per folytatására és újabb határozat hozatalára utasítani. Álláspontja szerint az elsőfokú bíróság nem tárta fel a tényállást teljeskörűen, bizonyítási indítványait indokolatlanul mellőzte, így nem helytálló jogi következtetésre jutott. Hangsúlyozta, hogy az alperes rendszeres szabályszegésre utasító jogellenes magatartása fokozatos stresszt idézett elő nála. Véleménye szerint a PTE ÁOK Igazságügyi Orvostani Intézete igazságügyi szakértői véleménye a stresszfaktorok szerepét a szívinfarktus kialakulásában valószínűsítette azzal, hogy azt nem lehet kizárni. Az általános élettapasztalat alapján az adott körülmény alkalmas volt a kár mint eredmény létrehozására. Köztudomású tény, hogy a kialvatlanság egyik legsúlyosabb hatása a stresszhormonok termelődése, amely a szervezet egészére kihat. Esetében ezt a helyzetet fokozta a munkáltató szabálytalan utasításaival összefüggésben kialakult további stresszhelyzet. Az elsőfokú bíróság által elfogadott szakvélemény valószínűsíteni tudta a szívinfarktus lehetséges okait, amely szerint nem zárható ki, hogy szerepe lehetett a pszichoszociális tényezőknek, amelyek kockázatnövelő szerepét a szívinfarktus kialakulásában 25-40 %-ra becsülte. A szakirodalmi adatra utalva kijelentette, hogy folyamatos stressz esetén kétszer nagyobb az esély a szívinfarktus kialakulására, ezért álláspontja szerint vélelmezhető a stresszfaktorok és az infarktus közötti okozati összefüggés. A stresszhelyzet és kimerültség hatással van a véralvadásra és vérrögképződésre, így a felfokozott stresszhelyzet, illetve a szokásos mértéket meghaladó szellemi, fizikai kimerültség közrejátszhatott a szívinfarktusának kialakulásában. Az okozati összefüggés körében hivatkozott eseti döntésre és jogi szakcikkekre. Mivel pedig a munkáltatói felelősség objektív felelősség, amennyiben a munkáltató tevékenységével összefüggő kiváltó ok nem zárható ki, akkor az alperesnek kell bizonyítania, hogy a kártérítési felelőssége alóli mentesülésre okot adó körülmény fennáll.
Sérelmezte, hogy az elsőfokú bíróság a szakértői vélemény kiegészítésére vonatkozó indítványát nem teljesítette, és a szakvélemények között keletkezett ellentmondásokat nem oldotta fel. A szakvélemény nem vette figyelembe, hogy a stressz okozta adrenalinlöket a vérlemezkék összetapadásának egyik fő motivátora, továbbá, hogy amennyiben korábban kap orvosi segítséget, nagyobb esélye lett volna arra, hogy a szívinfarktus nem jár szívizomvesztéssel, esélye lett volna a teljes gyógyulásra. A. B. A. tanúkénti meghallgatását azért tartotta szükségesnek, mert nyilatkozni tud a szívinfarktus kialakulásának körülményeire, mivel a rosszulléte során testvérével tartotta a kapcsolatot telefonon. Elengedhetetlenül szükségesnek vélte a SOTE korábbi perben kirendelt szakértőjének, a POTE jelen perben kirendelt, illetve kijelölt szakértőinek, valamint a felperes kezelőorvosának mint tanúnak az együttes meghallgatását.
Véleménye szerint a rendszeres foglalkozásegészségügyi vizsgálattal megelőzhető lett volna az infarktus, annak korai tüneteit észlelhette volna a vizsgálóorvos. Az alperes nem az egészségi állapotának megfelelően foglalkoztatta őt az Mt. 51. § (3)-(5) bekezdése, valamint a munkavédelemről szóló 1993. évi XCIII. törvény 9. § (1) bekezdése ellenére.
Az alperes fellebbezési ellenkérelme az elsőfokú határozat helybenhagyására irányult, lényegében helyes indokai alapján. Az elsőfokú eljárás során tett nyilatkozatait fenntartotta, a pihenőidők megszegésére vonatkozó utasítás adását tagadta. Utalt arra, hogy a felperesnél az érelmeszesedés jóval azt megelőzően alakulhatott ki, hogy a felek egymással munkaszerződést kötöttek, és a szívinfarktusnak számos oka lehet, nem csupán a stresszhelyzet. Abból a körülményből, hogy a munkavállaló esetleg munkavégzés közben kap infarktust, nem következik, hogy az összefüggésben áll a munkáltató magatartásával.
A fellebbezés nem alapos.
A másodfokú bíróság - hasonlóan az elsőfokú bírósághoz - az általa kirendelt, illetőleg kijelölt igazságügyi orvosszakértők egyesített szakértői véleményét, az ő következtetéseiket fogadta el ítélkezése alapjául, mert az alapszakvéleménnyel, az első- és másodfokú eljárásban tett kiegészítésekkel, a szakértők másodfokú tárgyaláson való meghallgatásával az az álláspontja alakult ki, hogy e szakértői vélemény az 1952. évi Pp. 182. § (3) bekezdésében írt hibákban nem szenved, ezért a bíróság döntésének alapjául szolgálhatott.
A szakértők a megállapításaikat és következtetéseiket következetesen fenntartották, amikor a felperes szívinfarktusának alapbetegségeként a koszorúsér-elmeszesedést jelölték meg, amelyet az orvosszakértő "néma betegség"-ként jellemzett. Ez a rendkívül súlyos fokú betegség volt a szívinfarktusnak az alapoka, amelyhez a szakértők különböző rizikótényezőket rendeltek, amelyeknek része volt pszichoszociális tényezőként a stressz is. A szakértők teljesen nem zárták ki, hogy hozzájárulhatott a szívinfarktus bekövetkezéséhez az a fajta stresszhelyzet, amit a felperes a kereseti kérelmében állított az infarktust megelőző 6 napon belül teljesített munkavégzésével kapcsolatban, de szakmai indokát adták annak, hogy ennek ellenére a keresetet pozitívan elbíráló megalapozott döntéshez nélkülözhetetlen százalékos arányt, a valószínűség nagyobb fokát miért nem tudják megállapítani.
Kifejtették, hogy a szakirodalomban fellelt statisztikai adatok csak a (vizsgálatban részt vett külföldi) populáció szintjén értelmezhetők, az egyén szintjén nem, az egyénre levont következtetés szakmaiatlan lenne. A stressz (és ennek részeként a kialvatlanság) mint pszichoszociális rizikófaktor szerepét mostanában kezdte vizsgálni az orvostudomány, de még nincs olyan tudományos módszer, amellyel a stressz szerepe egzakt módon meghatározható lenne. Az viszont rögzíthető, hogy amennyiben a felperes nem szenvedett volna koszorúsér-elmeszesedésben, akkor az őt a per tárgyává tett és vizsgált 6 napban ért stresszhatás biztosan nem vezetett volna szívinfarktus kialakulásához. Amennyiben a stresszhelyzet önmagában szívinfarktust eredményezne, akkor ennek már korábban be kellett volna következnie, mert - bár erre külön bizonyítás nem folyt - a felperes saját előadása szerint 2011. év óta hasonló körülmények között végezte a munkáját az alperes alkalmazásában.
Utaltak arra, hogy a felperes saját személyében magas rizikóval rendelkezett kardiovaszkuláris szempontból. A nála fennálló rizikótényezők jelentős mértékben járultak hozzá a koszorúsér-betegség és a szívinfarktus kialakulásához: ilyenként azonosították a magas koleszterinszintet, a magasvérnyomást, a mozgásszegény életmódot és az egészségtelen táplálkozást, valamint a felperes korábbi dohányzását. Ez utóbbit kiemelt jelentőségűnek tartották, hiszen a dohányzás abbahagyásától számított 10, de inkább 15 év eltelte szükséges az abból fakadó, szívinfarktust okozó rizikótényező csökkenéséhez.
Azt is megindokolták a szakértők, hogy a rendszeres üzemorvosi vizsgálat elmaradása miért nem lehetett oka a felperes súlyos betegségének, ugyanis az itt elvégezni elmulasztott vizsgálatok (fizikai vizsgálat és vérnyomásmérés) sem mutathatták volna ki az alapbetegséget külön panasz hiányában, és kezelés nélkül nem lehetett a súlyos következmény elkerülésére alapos okkal következtetni.
A felperes által a másodfokú eljárásban csatolt magánszakértői véleményt a másodfokú bíróság orvosszakértői véleményként nem értékelte, mivel alapvetően a bíróság által kirendelt szakértői vélemény felülvizsgálatára szorítkozott, amire a szakértőnek nem volt kompetenciája, és abban az ellentmondásban is szenvedett, hogy ugyan lényegében azonos következtetésre jutott a perben eljárt szakértőkkel, a stressz mint rizikófaktor hatását mégis megbecsülte. Emellett olyan ténymegállapításon alapult, amely a perben egyértelműen bizonyítást nem nyert, nevezetesen, hogy a munkáltató kifejezett utasítására kellett a felperesnek a második mellkasi fájdalom után, annak ismeretében is folytatnia az útját.
A felperes a fellebbezésében hiányolta az általa bejelentett bizonyítás teljeskörű lefolytatását. Így azt, hogy az elsőfokú bíróság nem hallgatta meg a testvérét. Az ő vallomásával bizonyítani kívánt tények azonban nem voltak relevánsak a perbeli jogvitában a másodfokú bíróság véleménye szerint sem.
A felperes az elsőfokú eljárásban és a fellebbezésében is kérte dr. P. A. kardiológus kezelőorvos tanúkénti meghallgatását. Ezzel kapcsolatban a másodfokú bíróság arra utal, hogy azok a tényadatok, amelyeknek a kezelőorvos birtokában volt, a szakértőknek is rendelkezésére álltak, tehát ehhez a kezelőorvos tanúkénti meghallgatása nem tudott volna további adattal szolgálni. Ezen kívül a kezelőorvos az elsőfokú eljárásban kétszer is írásbeli észrevételt tett a kirendelt szakértők véleményére, amit saját maga szakvéleménynek nevezett, holott neki - a magánszakértői véleményhez hasonlóan - nem volt ezzel kapcsolatos perbeli kompetenciája. A perben eljárt igazságügyi szakértők megindokolták a kezelőorvos írásbeli észrevételében rejlő téves következtetés okát: ugyan a fizikai és mentális stresszorok eredményezhetnek vérlemezke-aktivációt, azonban nincs tudományos bizonyíték arra vonatkozóan, hogy mentális stresszor esetén mikor (mekkora és milyen jellegű stressz) és hogyan vezethet vérrögképződéshez. Ehhez bizonyosan több tényező együttes fennállása szükséges, így az mindenképpen, hogy a vérlemezkék aktivált érbelhártyával (pl.: megrepedt plakk) érintkezzenek, ez utóbbi a felperes esetében megvolt.
Dr. K. É.-t is kérte a felperes szakértőként meghallgatni, aki a társadalombiztosítási határozat felülvizsgálata iránti perben adott szakvéleményt. Az ő megállapítását, amit a korábbi perbeli meghallgatásakor személyesen tett, az elsőfokú bíróság megalapozatlannak találta, ezért a szakvélemény egészét kizárta a bizonyítékok köréből, és az elsőfokú ítéletben kifejtett indokokkal, illetve az elsőfokú bíróság következtetésével a másodfokú bíróság egyetértett. Ezért az ítélőtábla ezeket a bizonyítási indítványokat nem teljesítette.
A felperes arra is hivatkozott, hogy mivel az elsőfokú bíróság is megállapította, hogy a felperesnek a kára munkaviszonnyal összefüggésben keletkezett, ezen az alapon fennáll az alperes felelőssége. Ez a következtetés azonban nem vezethető le az 1/2018. (VI. 25.) KMK véleményből, hiszen az, hogy a kár a munkaviszonnyal összefüggésben keletkezett, csak a "belépő" ahhoz, hogy a kártérítési igényt érdemben lehessen vizsgálni. Második lépésként azt kell vizsgálni, hogy a károkozó körülmény vezetett-e a kár bekövetkezéséhez. Ezzel kapcsolatban az elsőfokú bíróság helyesen állapította meg, és a felek sem vitatták, hogy ez olyan szakkérdés, amelynek a megválaszolásához az 1952. évi Pp. 177. § (1) bekezdése alapján szakértő közreműködését kellett igénybe venni. A szakértő megállapításaihoz, következtetéseihez, az ellentmondásmentes, megalapozott szakvéleményhez pedig szakmailag a bíróság kötve van. Az objektív tények nem engedik azt a következtetést levonni, hogy a bekövetkezett kár, illetőleg sérelem: a szívinfarktus mint egészségkárosodás okozati összefüggésben áll azokkal a szabályszerűtlen munkavégzési körülményekkel, utasításokkal - különösen a pihenőidő betartásának mellőzésével -, amely az elsőfokú eljárásban lefolytatott bizonyítás eredményeként a munkáltató terhére megállapítható volt. Az Mt. 166. § (1) bekezdésében megkövetelt okozati összefüggés hiánya pedig kizárta azt, hogy a keresetet teljesíteni lehessen.
A fentiek okán a másodfokú bíróság - az elsőfokú bírósághoz hasonlóan - arra a következtetésre jutott, hogy a perbeli bizonyítékoknak az 1952. évi Pp. 206. § (1) bekezdése szerinti mérlegelése alapján nem lehet a keresetnek helyt adni, következésképpen helybenhagyta az elsőfokú bíróság érdemben helyes ítéletét az 1952. évi Pp. 253. § (2) bekezdése alapján.
Pécsi Ítélőtábla Mf.I.30.073/2021/24. szám