adozona.hu
ÍH 2023.70
ÍH 2023.70
MUNKAVÁLLALÓI FELMONDÁS Ha a munkáltató maga szólítja fel a munkavállalót, hogy a munkaviszonya megszüntetésére irányuló jogszerűtlen jognyilatkozatát helyesbítse, és a felhívásnak a munkavállaló a tőle elvárható időben és módon eleget tesz, a munkáltató nem alapíthat kártérítési igényt a korábbi jogellenes jognyilatkozatra [2012. évi I. törvény (Mt.) 15. §., 19. §].
Kiválasztott időállapot:
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
A felperes szállítmányozással foglalkozó gazdasági társaság. A felek 2021. június 24-én munkaszerződést kötöttek, amely szerint a felperes az alperest tehergépkocsivezető munkakörben, napi 8 órás munkaidőben, három havi munkaidőkeret alkalmazásával foglalkoztatta. A munkaszerződésben, a munkaköri leírásban és a munkaszerződés mellékletét képező "tájékoztató"-ban a felek meghatározták, hogy a munkáltató a fuvarfeladatokat hogyan, milyen módon adja ki. Az e dokumentumokban rögzítettek szerint a...
ÍH 2023.70 MUNKAVÁLLALÓI FELMONDÁS
Ha a munkáltató maga szólítja fel a munkavállalót, hogy a munkaviszonya megszüntetésére irányuló jogszerűtlen jognyilatkozatát helyesbítse, és a felhívásnak a munkavállaló a tőle elvárható időben és módon eleget tesz, a munkáltató nem alapíthat kártérítési igényt a korábbi jogellenes jognyilatkozatra [2012. évi I. törvény (Mt.) 15. §., 19. §].
A felperes szállítmányozással foglalkozó gazdasági társaság. A felek 2021. június 24-én munkaszerződést kötöttek, amely szerint a felperes az alperest tehergépkocsivezető munkakörben, napi 8 órás munkaidőben, három havi munkaidőkeret alkalmazásával foglalkoztatta. A munkaszerződésben, a munkaköri leírásban és a munkaszerződés mellékletét képező "tájékoztató"-ban a felek meghatározták, hogy a munkáltató a fuvarfeladatokat hogyan, milyen módon adja ki. Az e dokumentumokban rögzítettek szerint a felek közötti szokásos, elfogadott kommunikációs eszköz a telefon, a munkavállaló az aktuális munkafeladatra vonatkozó utasítást szóban, viber üzenetben vagy sms-ben kapja meg; a munkaidő beosztása legalább egy héttel előre történik a felek közös megállapodása alapján, ennek hiányában a munkavállaló a 24, illetve a 45 órás pihenőidő leteltével behívható munkavégzésre.Az alperes 2021. június 25-én délben megkezdte a nemzetközi fuvarfeladata teljesítését, amelyet 2021. július 1-jén 13 órakor fejezett be, majd 13 óra 15 perckor írásban közölte a felperessel, hogy a munkaviszonyát a próbaidő alatt azonnali hatállyal megszünteti. Az erről szóló iratot közvetlen munkahelyi felettesének, B.-né M. B.-nak adta át, aki nyomban tájékoztatta, hogy próbaidő nem került kikötésre.
A felek között 2021. július 1. és 4. között vezényléssel kapcsolatban kommunikáció nem zajlott, a felperes az alperesnek újabb fuvarfeladatot nem adott ki.
Az alperes 2021. július 5-től július 31-ig keresőképtelen volt.
Az alperes 2021. július 5-én sms-ben közölte a felperessel, hogy munkavállalói felmondását helytelenül nevezte azonnali hatályú felmondásnak, tudomása van a 30 napos felmondási időről, de kérte, hogy attól tekintsen el a munkáltató.
A felperes 2021. július 6-án írásban is tájékoztatta az alperest, hogy a munkaszerződés próbaidő kikötésére vonatkozó megállapodást nem tartalmaz, és felszólította, hogy a helyesen megírt felmondását juttassa el hozzá.
Az alperes 2021. július 7-én képernyőfotót küldött a felperesnek a felmondás kiegészítéséről és jelezte, hogy postai úton fog megérkezni a dokumentum. Ennek megfelelően a felpereshez július 13-án érkezett "felmondás kiegészítés" elnevezésű iratában közölte, hogy a próbaidő alatti azonnali hatályú felmondását rendes felmondásnak tekinti, egyben a felmondási idő egészére a munkavégzés alóli felmentését kéri.
A mentesítés iránti kérést azonban az felperes a július 15-én kelt válaszlevelében elutasította. Egyidejűleg felhívta az alperes figyelmét, hogy a felmondás közlését követően nem tett eleget a munkaszerződésből eredő kötelezettségének, és nem igazolta a keresőképtelenségét.
A felperes 2021. július 06-i teljesítési határidővel, 1000 euro fuvardíj ellenében fuvarfeladatot vállalt, amelyet 2021. június 30-án szállítmányozási megbízással továbbértékesített a C. C. Kft.-nek. A fuvarozási megbízásban a felek 1800 euro díjat határoztak meg, amelyet a felperes a megbízottnak 2021. augusztus 25-én megfizetett.
A felperes keresetében 1800 euró kártérítés és annak 2021. július 1-től számított kamata megfizetésére kérte kötelezni az alperest.
Keresete indokául előadta, hogy 2021. július 1. és július 2. napokra szállítási kötelezettséget vállalt, amelyet azért nem tudott megvalósítani, mert az alperes a felmondási idő alatt fennálló munkavégzési kötelezettségét nem teljesítette. Állította, a helyettesítést nem tudta hirtelen megoldani, ezért a fuvarozási feladatot tovább kellett értékesítenie egy másik cégnek, amely azt 1800 euró ellenérték fejében vette át, így az alperes azzal, hogy a munkavégzési kötelezettségét nem teljesítette, 1800 euro összegű kárt okozott a munkáltatónak.
Az alperes ellenkérelmében a kereset elutasítását kérte. Előadta, hogy a fuvarfeladata végeztével 2021. július 1-jén 13 óra 15 perckor közölte a felmondását, ezt követően vezényléssel összefüggésben semmilyen kommunikáció nem zajlott közte és a munkáltató között, vele újabb fuvarfeladatot nem közöltek.
Kiemelte, a szállítmányozási megbízást a felperes 2021. június 30-án, azaz a felmondás közlését megelőzően adta a C. C. Kft.-nek. Az összegszerűség körében arra hivatkozott, hogy a felperest ért kár nem azonos a fuvarozási megbízásban szereplő fuvardíj összegével.
A Sz.-i Törvényszék a 4.M.70.112/2021/23. számú ítéletében a keresetet elutasította.
Határozatának indokolása szerint a vétkességen alapuló munkavállalói kártérítési felelősség munka törvénykönyvéről szóló 2012. évi I. törvény (a továbbiakban: Mt.) 179. § (1) bekezdésében meghatározott konjunktív feltételei a jelen esetben nem valósultak meg. Megállapította, hogy a felperes 2021. július 1. napját követően nem közölt fuvarfeladatot az alperessel, munkavégzésre nem osztotta be, ebből pedig arra következtetett, hogy az alperest a felperes hivatkozásával szemben a 2021. július 1. és 4. napja közötti időszakban munkavégzési kötelezettség nem terhelte. Rámutatott, a felperes a munkaviszony megszüntetésére irányuló, 2021. július 1-én közölt alperesi jognyilatkozat módosításához hozzájárult, azt maga kezdeményezte, a fuvarfeladat közlésének elmaradását emiatt sem lehet az alperes terhére értékelni. Mindebből levonta azt a következtetést, hogy az alperest az általa tanúsított magatartás tekintetében vétkesség nem terhelte.
Az előbbieken túl kétségesnek találta, hogy a perbeli fuvarfeladattal a felperes az alperest kívánta megbízni, mivel a C. C. Kft.-nek adott szállítmányozási megbízás időpontjában még nem tudhatta, hogy az alperes vele felmondást fog közölni.
A bíróság ítéletével szemben a felperes élt fellebbezéssel, amelyben elsődlegesen az elsőfokú ítélet keresete szerinti megváltoztatását kérte. Érvelése szerint az alperesnek tudnia kellet arról, hogy a maga által is hibásnak minősített azonnali hatályú felmondása ellenére beosztható munkára, és tisztában kellett lennie a munkáltatónál irányadó munkarenddel, és azzal, hogy a bevett gyakorlat szerint hetente, szombatonként indulnak a fuvarok.
Hangsúlyozta, hogy nem volt az alperes beosztására, behívására vonatkozó kötelezettsége, hiszen az érintett időpontban abban a tudatban volt az alperes munkaviszony megszüntetésére irányuló jognyilatkozata miatt, hogy az alperes nem kíván munkát folytatni nála.
Kifejtette, az alperes által ismert beosztási gyakorlat alapján abban a hiszemben volt, hogy a munkavállalóját foglalkoztatni tudja, ezért felvállalhatja a perbeli fuvart, az alperes azonban azzal, hogy jogellenes jognyilatkozatával megszüntette a munkaviszonyát, egyidejűleg megtagadta a munkát, és ezzel a munkáltatójának kárt okozott. Véleménye szerint nem értékelhető az alperes javára, hogy a munkáltató felhívására utóbb javította a felmondását, felismerve annak jogellenességét.
Az alperes fellebbezési ellenkérelme az elsőfokú ítélet helybenhagyására irányult.
A felperes fellebbezése alaptalan.
Az elsőfokú bíróság helyesen indult ki abból, hogy az Mt. 179. § (1)-(2) bekezdései alapján a munkavállalói vétkességen alapuló általános felelősségi alakzat szerint a felelősségnek négy konjunktív feltétele van (kötelezettségszegő magatartás, vétkesség, kár, okozati összefüggés), amelyek fennállását a munkáltatónak kell bizonyítania. E feltételek közül helyesen vizsgálta elsőként azt, hogy az alperes tanúsított-e kötelezettségszegő magatartást, ezen belül is azt, hogy 2021. július 1. és 4. között terhelte-e őt egyáltalán munkavégzési kötelezettség. Lényegében a per alapkérdését ez jelentette, hiszen a felperes végeredményben azzal indokolta az igényét, hogy az alperes - jogellenes nyilatkozattal - azonnali hatályú felmondást közölt vele, és ez vezetett az alperessel elláttatni kívánt fuvarfeladat értékesítéséhez, vagyis ez eredményezte azt, hogy az alperes a számára kijelölendő feladatot nem látta el, helyette mással kellett azt elvégeztetni.
A felperes fellebbezésében maga is utalt a feladatkiosztás szabályainak egyikére, de azzal kapcsolatban téves következtetést vont le. Az elsőfokú bíróság ezzel szemben helyesen vizsgálta az e körben irányadó, három különböző dokumentumban szereplő előírásokat együttesen. A munkaszerződés 11. pontjának, az annak mellékletét képező tájékoztató 4. pontjának és a munkaköri leírás 3. pontjának együttes értelmezésével ugyanis az állapítható meg, hogy az alperesnek telefonon történő behívás alapján kellett a munkavégzést megkezdeni, illetve a munkáltató rendelkezésére állni az eseti egyeztetés során elfogadott időpontban. Márpedig nem vitásan ilyen feladatkiosztásra nem került sor, azt pedig, hogy a feladat telefonon történő közlése akadályba ütközött volna, a felperes maga sem állította. Helyesen vonta le tehát az elsőfokú bíróság pusztán ebből azt a következtetést, hogy az alperest 2021. július 1. és 4. között munkavégzési kötelezettség nem terhelte.
Egyetértett az ítélőtábla az elsőfokú bíróság azon okfejtésével is, miszerint B.-né M. B. tanúvallomása nem támasztotta alá a felperes állítását sem abban a tekintetben, hogy 2021. július 1-én a fuvarfeladat közlése a felperessel annak ellenséges fellépése miatt maradt el, sem pedig abban, hogy az alperesnek az általa ismert, szombattól szombatig tartó munkarendre tekintettel számítania kellett arra, hogy szombaton munkát kell végeznie. A szombattól szombatig tartó munkarenddel kapcsolatos felperesi érvelésnek egyébként az előbbiektől függetlenül nincs is jelentősége, hiszen a fent kifejtettek szerint a felperesnek csak behívás alapján kellett a munkáltató székhelyén munkavégzésre megjelennie, tehát nem az bír relevanciával, hogy számított-e a következő szombaton kezdődő fuvarfeladatra, csak az, hogy a felperes közölt-e vele ilyet. Ez pedig nem vitásan nem történt meg.
Az elsőfokú bíróság - a felperes téves hivatkozásával szemben - helyesen tulajdonított jelentőséget annak is, hogy az alperes a munkaviszony azonnali hatályú megszüntetésére irányuló jognyilatkozatát utóbb éppen a felperes kezdeményezésére módosította, és e módosításhoz a felperes hozzájárult. Az Mt. 15. § (4) bekezdése alapján ugyanis a címzett hozzájárulásával - és csak ilyen módon - lehetőség van a már hatályosult jognyilatkozat módosítására, vagy visszavonására. A törvény ezen rendelkezésének célja nyilvánvalóan az, hogy a jognyilatkozatot tevő a számára hátrányos, vagy hátrányossá váló - akár például jogellenes - jognyilatkozatának nem kívánatos következményei alól mentesülhessen. Éppen ezért korlátja ennek a másik fél hozzájárulása. Az előbbiek fényében az, hogy a felperes maga szólította fel az alperest jogellenes jognyilatkozata helyesbítésére, csak akként értékelhető, hogy az ő szándéka is a jogellenes állapot, illetve annak jogkövetkezményei kiküszöbölésére irányult. Ebből pedig helyesen vonta le azt a következtetést az elsőfokú bíróság, hogy a fuvarfeladat közlésének elmaradását nem lehet az alperes terhére róni.
Az előbbiek miatt a felperes tévesen hivatkozott arra is, hogy az alperes a munkaviszony azonnali hatályú megszüntetésére irányuló jognyilatkozatával egyúttal az Mt. 52. §-ban foglalt kötelezettségeit is megszegte. A fent kifejtettek értelmében ugyanis őt a vitatott időtartamban - a felperesi jognyilatkozat módosításához való hozzájárulása alapján - sem munkavégzési, sem megjelenési, sem rendelkezésre állási kötelezettség nem terhelte, így azokat meg sem szeghette.
Nem fogadható el az a felperesi érvelés sem, miszerint abban a tudatban volt, hogy az alperes nem kíván nála - jogellenes azonnali hatályú felmondása okán - munkát végezni, ezért végeztette el mással az eredetileg neki szánt feladatot. Mivel az alapul szolgáló jognyilatkozat helyesbítésére éppen ő maga hívta fel a munkavállalót, valójában éppen arra kellett számítania, hogy a munkavállaló új, más jogkövetkezményekkel járó jognyilatkozatot tesz, illetve a régit módosítja, aminek következtében munkaviszonya azonnali hatállyal nem szűnik meg, hiszen a felhívással ezt az elvárását közvetítette az alperes felé. A rendeltetésszerű joggyakorlás követelménye miatt annak nincs jelentősége, hogy a felperes ezt a felhívását az érintett fuvar elindítását követően tette meg, a jognyilatkozat módosításához történő hozzájárulásával ugyanis maga "legalizálta" az azonnali hatályú felmondás közlésétől addig eltelt időt.
A fentiekre tekintettel az elsőfokú bíróság helyesen jutott arra a következtetésre, hogy az alperes terhére - munkavégzési kötelezettség hiányában - kötelezettségszegés nem volt megállapítható, és vétkesség sem terheli az általa tanúsított magatartás tekintetében.
Alaptalanul kifogásolta a felperes azt is, hogy az elsőfokú bíróság szerint nem igazolható okozati összefüggés a kár bekövetkezése és az alperes vétkes kötelezettségszegése között. Helytállóan fejtette ki ugyanis az elsőfokú bíróság, hogy kétséges a felperesnek az az állítása, miszerint a fuvarfeladattal az alperest kívánta megbízni, és az alperes jogellenes felmondása miatt kellett a C. C. Kft. részére megbízást adni. A megbízás dátuma (2021. 06. 30.) ugyanis olyan időpont, amikor még a felperes nem tudhatta, hogy az alperes felmondást fog közölni vele.
A felperes tehát nem tudta bizonyítani a munkavállalói, vétkességen alapuló kártérítési felelősség törvényi feltételeinek fennálltát, azaz azt, hogy az alperes vétkes kötelezettségszegő magatartást tanúsított, és ezzel okozati összefüggésben adta a C. C. Kft.-nek a fuvarozási megbízását, ami a kár bekövetkezéséhez vezetett.
Mindezekre figyelemmel az ítélőtábla megállapította, hogy az elsőfokú bíróság a kereset elbírálásához szükséges tényállást kellő mértékben feltárta, azt a rendelkezésre álló bizonyítékok okszerű mérlegelésével helyesen állapította meg, és abból helytálló következtetésre jutott, ezért az elsőfokú bíróság ítéletét a polgári perrendtartásról szóló 2016. évi CXXX. törvény (Pp.) 383. § (2) bekezdése értelmében helybenhagyta.
(Szegedi Ítélőtábla Mf.I.40.028/2022/6. - szerkesztett változat)