adozona.hu
BH 2023.4.106
BH 2023.4.106
Az Mt. 82. § (2) bekezdésében foglalt tizenkéthavi távolléti díjnak megfelelő kártérítési limit nem időkorlátot, hanem összeghatárt jelent, ezért nem kizárt, hogy a jogellenes munkaviszony megszüntetés jogkövetkezményeként a munkavállaló az eltelt időszak bármely részére érvényesítse elmaradt jövedelem iránti igényét [a munka törvénykönyvéről szóló 2012. évi I. törvény (Mt.) 82. § (2) bek.].
Kiválasztott időállapot:
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Tipus:
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
[1] A felperes 2014. augusztus 14-től állt határozatlan idejű munkaviszonyban az alperesnél, ahol üzemi minőségellenőr munkakörben dolgozott. A felperesnek 2018. szeptember 22-én gyermeke született, ezért szülési, majd fizetés nélküli szabadságot vett igénybe, utóbbi az alperessel közölt nyilatkozata alapján 2020. szeptember 23-tól megszűnt. A felperes havi távolléti díja 215 000 forint volt.
[2] Az alperes a felperessel 2020. szeptember 23-án felmondást közölt, amelynek indokolása szerint: ...
BH 2023.4.106 Az Mt. 82. § (2) bekezdésében foglalt tizenkéthavi távolléti díjnak megfelelő kártérítési limit nem időkorlátot, hanem összeghatárt jelent, ezért nem kizárt, hogy a jogellenes munkaviszony megszüntetés jogkövetkezményeként a munkavállaló az eltelt időszak bármely részére érvényesítse elmaradt jövedelem iránti igényét [a munka törvénykönyvéről szóló 2012. évi I. törvény (Mt.) 82. § (2) bek.].
A felülvizsgálati eljárásban irányadó tényállás
[1] A felperes 2014. augusztus 14-től állt határozatlan idejű munkaviszonyban az alperesnél, ahol üzemi minőségellenőr munkakörben dolgozott. A felperesnek 2018. szeptember 22-én gyermeke született, ezért szülési, majd fizetés nélküli szabadságot vett igénybe, utóbbi az alperessel közölt nyilatkozata alapján 2020. szeptember 23-tól megszűnt. A felperes havi távolléti díja 215 000 forint volt.[2] Az alperes a felperessel 2020. szeptember 23-án felmondást közölt, amelynek indokolása szerint: "A más által be nem töltött és az Ön által végzettségének, képzettségének megfelelően betölthető munkakör nem ajánlható fel Önnek."
[3] A felperes munkaviszonya 2020. október 28-i megszűnését követően, 2020. november 9-től 90 nap időtartamban napi 5 366,66 forint álláskeresési járadékban, majd 2021. február 7-től gyermekgondozást segítő ellátásban részesült.
[4] A felperes az alperes felmondását követően állást keresett, azonban újabb munkaviszonyt 2021. február 26-ig nem létesített, ezen a napon veszélyeztetett terhességét állapították meg.
A felperes keresete és az alperes ellenkérelme
[5] A felperes a módosított keresetében a felmondás jogellenességének megállapítása mellett a munka törvénykönyvéről szóló 2012. évi I. törvény (a továbbiakban: Mt.) 82. § (1) és (2) bekezdése alapján 2019. október 29-től 2020. szeptember 30-ig számítottan havi 215 000 forint távolléti díja alapulvételével 1 964 700 forint elmaradt jövedelemből eredő kártérítés megfizetésére kérte kötelezni az alperest. Kártérítési igényét azzal indokolta, hogy álláskeresési támogatást vett igénybe, aktívan munkát keresett, ugyanakkor az a későbbi várandósága és a pandémia miatt nem vezetett eredményre.[6] Az alperes ellenkérelmében a kereset elutasítását kérte. Az összegszerű kereset körében arra hivatkozott, hogy a felperes nem tett eleget az őt terhelő kárenyhítési kötelezettségének, így az igény megalapozatlan és eltúlzott.
Az első- és a másodfokú bíróság határozata
[7] A törvényszék ítéletével a felperes keresetét elutasította.[8] Az elsőfokú bíróság a keresetet elutasító ítéletét arra alapította, hogy a felmondási korlátozás a felperest gyermeke 3. életévének betöltéséig illette meg, ugyanakkor a felmondás közlésekor ez a védelem már nem állt fent. A lefolytatott bizonyítási eljárás alapján arra a következtetésre jutott, hogy a felmondás indoka valós, világos és okszerű volt, nem ütközött felmondási korlátozásba.
[9] A felperes fellebbezése alapján eljárt ítélőtábla ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletét részben megváltoztatta és kötelezte az alperest a munkaviszony jogellenes megszüntetésének jogkövetkezményeként 315 242 forint megfizetésére. Ezt meghaladóan az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta.
[10] A másodfokú bíróság a felperes fellebbezését a jogalapot érintően megalapozottnak találta. Álláspontja szerint az elsőfokú bíróság iratellenesen rögzítette ítéletében, hogy a felperes gyermeke a felmondás közlésekor már a harmadik életévét betöltötte, mivel a gyermek születési dátumából következően ezen időpontban csupán kétéves volt.
[11] Az ítélőtábla álláspontja szerint az Mt. 66. § (4) és (6) bekezdésében foglalt korlátozás mellett az alperes felmondása nem felelt meg az Mt. 66. § (2) bekezdésében foglaltaknak sem, mert a felmondásban rögzített indokolás felmondási okként nem volt értelmezhető. Mindezek alapján a munkaviszony megszüntetése jogellenes volt.
[12] A másodfokú bíróság a felperes keresetének összegszerűségét az Mt. 82. § (1) és (2) bekezdésében foglaltak alapján vizsgálta. E körben a tényállást kiegészítve rögzítette, hogy a felperes a 2021. szeptember 21-i perfelvételi tárgyaláson történt személyes meghallgatásában, valamint a jogi képviselője által 2021. október 21-én előterjesztett 17. sorszámú beadványában előterjesztett nyilatkozata alapján megállapítható volt, hogy a felperes 2021. február 26-tól veszélyeztetett terhes volt, amely tényből arra következtetett, hogy az ezt követő időszakban keresőképtelensége miatt nem tudott volna munkát végezni, ennek hiányában pedig a havi 215 000 elmarad munkabérre sem lett volna jogosult.
[13] Mindezek alapján a felperes kártérítési igényét kizárólag az igényérvényesítése kezdő időpontjától, 2020. október 29-től 2021. február 26-ig terjedő időre találta alaposnak és ennek összegszerűségét vizsgálta. E körben nem találta megalapozottnak az alperes kárenyhítési kötelezettség elmulasztására alapított érvelését. Kifejtette, hogy önmagában abból a tényből, hogy a felperes egy áruházban 8 órás munkaidőben nem létesített munkaviszonyt, nem lehet következtetést levonni a kárenyhítési kötelezettsége megsértésére. A felperes okszerű indokát adta annak, hogy gyermekét csak 2021 tavaszán vették fel a bölcsődébe, ezért ezen időpontig csak 4 órás állást kívánt vállalni.
[14] A másodfokú bíróság ugyanakkor egyetértett az alperesnek a kártérítési igény összegszerűségében kifejtett álláspontjával. A munkaviszony munkáltató általi jogellenes megszüntetése jogkövetkezményeinek egyes kérdéseiről szóló 3/2014. (III. 31.) KMK vélemény 4.b pontjára figyelemmel az Mt. 172. § (2) bekezdése alapján az elmaradt jövedelem számításánál a járulékkal csökkentett összeget vette figyelembe. Ennek megfelelően az alapul szolgáló 215 000 forint havi távolléti díj összegéből a 18%-os mértékű társadalombiztosítási járulékot levonta, így a felperes részére járó elmaradt jövedelmet 2020. október hónapra 7 965 forintban, 2020. novembertől 2021. február 26-ig havi 175 225 forintban, összesen 708 886 forintban állapította meg. Ebből az összegből levonásba helyezte megtérült jövedelemként a felperes részére 90 napra folyósított álláskeresési járadék társadalombiztosítási járulékkal csökkentett összegét 393 645 forintot és ennek a különbözetére, azaz 315 242 forint megfizetésére kötelezte az alperest.
A felülvizsgálati kérelem, a felülvizsgálati ellenkérelem és a csatlakozó felülvizsgálati kérelem
[15] A felperes a felülvizsgálati kérelmében - tartalmában - a jogerős ítélet hatályon kívül helyezését és az elsőfokú bíróság ítéletének megváltoztatásával az alperes 1 967 700 forintban történő marasztalását kérte.[16] A felperes álláspontja szerint a másodfokú bíróság valótlanul, az Alaptörvény XV. cikkébe ütközően állapította meg, hogy veszélyeztetett terhességére tekintettel nem tudott volna munkát végezni. Az ítélőtábla hátrányosan megkülönböztette a felperest, amikor a jogellenes felmondást követően bekövetkezett terhességre való hivatkozással elutasította kártérítési igényét. Álláspontja szerint, amennyiben a várandós anya - állapotára tekintettel - nem lenne jogosult a munka törvénykönyvében biztosított kártérítésre, nem érvényesülhetnének az Alaptörvény elvei.
[17] A felperes érvelése szerint a másodfokú bíróság a Pp. 342. §-ába, és 346. §-ába ütközően, az alperes indítványa hiányában utasította el a keresetet várandóságára hivatkozással. Érdemi döntésében olyan tényre, illetve jogra hivatkozott, amelyet egyik fél sem állított. A jogerős ítélet nem fejtette ki, hogy mire alapozta a felperes munkaképtelenségét, mert ez a veszélyeztetett terhességből nem volt megállapítható. A Pp. 346. § (5) bekezdése alapján meg kellett volna jelölni az Mt.-ben azt a jogszabályt, amely alapján a várandós anya a továbbiakban elveszíti az Mt. 82. §-ában meghatározott kártérítési igényét, azonban ezt a jogerős ítélet elmulasztotta.
[18] A felperes munkaviszonya jogellenes felmondás alapján megszűnt, ennek következtében elvesztette jogosultságát a veszélyeztetettségi táppénzre, a CSED-re és GYED-re, továbbá az az időszak, amikor nem talál munkát, nem számít bele a nyugdíjába. A károk a felperest a jelen eljárásban a jogellenes felmondással kapcsolatban érték. E károk megtérítésére az Mt. nem ad lehetőséget, ami azt jelenti, hogy a felperes a törvény szerint nem kérheti teljes kárának a megtérítését, csak az elmaradt munkabért, amely ekként nem felel meg az Alaptörvény XV. cikkében szabályozott védelemnek.
[19] Az alperes a felülvizsgálati ellenkérelmében a jogerős ítélet "helybenhagyását" kérte. Érvelése szerint az Alaptörvény megsértésére történő hivatkozás önmagában nem ad alapot a felülvizsgálati kérelem előterjesztésére, amelyre konkrét anyagi vagy eljárásjogi jogszabály megsértésének megjelölése szükséges. A felperes a felülvizsgálati kérelmében bár cáfolja, hogy várandósága keresőképtelenséget eredményezett volna, ugyanakkor nem csatol bizonyítékot arra vonatkozóan, hogy veszélyeztetett terhessége mellett továbbra is munkát tudott volna végezni.
[20] Az alperes a csatlakozó felülvizsgálati kérelmében a másodfokú bíróság ítéletének "megváltoztatását" és a marasztalás összegének 183 801 forint összegre történő leszállítását kérte. Álláspontja szerint a másodfokú bíróság a rendelkezésre álló adatokat a Pp. 279. §-ába ütközően mérlegelte és jogszabálysértő következtetésre jutott azok értékelése kapcsán. A jogerős ítélet megállapította, hogy a felperes az Mt. 167. § (2) bekezdésében írt kárenyhítési kötelezettségének eleget tett, ugyanakkor az nem volt eredményes. A munkaviszony jogellenes megszüntetése jogkövetkezményeinek egyes kérdéseiről szóló 6/2016. (XI. 28.) KMK vélemény a bizonyítási terhet a kárenyhítési kötelezettség körében a munkáltatóra terheli, ugyanakkor azt is rögzíti, hogy a munkáltató bizonyítási indítványa alapján a bíróság nyilatkoztatja a munkavállalót, hogy miként járt el a kárenyhítés érdekében. E körben a munkáltatónak meg kell jelölni azokat a tényeket, körülményeket, amelyek a hivatkozását alátámasztják, állítását bizonyítják, a kárenyhítési kötelezettség terjedelmét pedig a bíróság mérlegeli. A perbeli esetben azonban a másodfokú bíróság figyelmen kívül hagyta a felperes nyilatkozatait, amelyek szerint egy áruházban 8 órás munkakörbe felvették volna, továbbá más cégnél is próbált állást találni. Az elsőfokú bíróság alperes indítványára tett megkeresése alapján a megkeresett cég által megküldött válasz tartalmazta azon üres álláshelyeket és munkaköröket, amelyeket ebben az időpontban a felperes el tudott volna látni, ugyanakkor ezt a másodfokú bíróság teljes egészében figyelmen kívül hagyta. Az üres állások meglétét a felperes saját nyilatkozatában is megerősítette és állította, hogy maga döntött úgy, hogy ezeken a helyeken állást kíván vállalni. Az áruházban betöltendő állás feltételei megegyeztek az alperesnél betöltött állás feltételeivel, 8 órás foglalkoztatást jelentett két műszakban, azonban mindezt a felperes nem vállalta. A felperes tehát az Mt. 167. § (2) bekezdése alapján nem tett eleget kárenyhítési kötelezettségének.
[21] A felperes azt is csupán állította, hogy álláskeresését gyermeke felvételét elutasító bölcsődei döntés befolyásolta, de ebben a körben nem kezdeményezett bizonyítási eljárást, nem igazolta, hogy alperestől ilyen iratokat kért volna. A felperesi nyilatkozatok alapján egyértelmű, hogy az álláskeresés időszakában volt olyan üres álláshely, amelyet a felperes betölthetett volna, ugyanakkor saját döntése alapján GYES-re ment és kárenyhítési kötelezettségének 2020. február 7-től nem tett eleget.
A Kúria döntése és annak jogi indokai
[23] A felperes felülvizsgálati kérelme megalapozott, míg az alperes csatlakozó felülvizsgálati kérelme megalapozatlan az alábbiak szerint.[24] A Kúria a Pp. 423. § (1) bekezdése alapján a jogerős ítéletet a felülvizsgálati kérelem és a csatlakozó felülvizsgálati kérelem keretei között, az azokban megjelölt jogszabályok és jogi érvelés alapján vizsgálta.
[25] A felülvizsgálati eljárás tárgyát kizárólag a jogellenes felmondás jogkövetkezményeként a felperest megillető elmaradt jövedelem számítása képezte. E körben a másodfokú bíróság az Mt. 82. § (1) és (2) bekezdése alapján az elmaradt jövedelemből eredő kártérítés összegét 2020. október 29-től 2021. február 26-ig terjedő időre találta megalapozottnak, figyelemmel arra, hogy ezen a napon a felperes veszélyeztetett terhességét állapították meg.
[26] A felperes a felülvizsgálati kérelmében megalapozottan kifogásolta a jogerős ítélet keresőképtelenségét megállapító indokolását.
[27] A kötelező egészségbiztosítás ellátásairól szóló 1997. évi LXXXIII. törvény (Ebktv.) 43. § (1) bekezdése szerint táppénzre jogosult az, aki a biztosítás fennállása alatt keresőképtelenné válik és a Tbj.-ben meghatározott mértékű társadalombiztosítási járulék fizetésére kötelezett. Az Ebktv. 44. § b) pontja szerint keresőképtelennek minősül, aki várandósága, illetőleg szülése miatt nem tudja munkáját ellátni, és csecsemőgondozási díjra nem jogosult. A betegség okozta keresőképtelenség elbírálásánál az a foglalkozás, illetőleg az a munkakör az irányadó, amelyben a biztosított a keresőképtelenségét közvetlenül megelőzően dolgozott [45. § (1) bekezdés]. A keresőképesség elbírálására az egészségügyi szolgáltató finanszírozási szerződésben nevesített orvosa és a keresőképesség elbírálására jogosító szerződést kötött orvos jogosult [45. § (2) bekezdés].
[28] A jogszabályi rendelkezések alapján megállapítható, hogy a veszélyeztetett terhesség ugyan alapot adhat a keresőképtelenség megállapításához, azonban annak igazolására - a keresőképtelenséget megelőző munkakör, az annak keretein belül végzett munkaköri feladatok alapján - kizárólag az orvos jogosult. A szabályozásból az is következik, hogy a betegség vagy állapot fennállása önmagában nem, csak orvosi vélemény alapján jogosít a keresőképtelenség megállapítására, vagyis annak eldöntése orvosi szakkérdés. Az ítélőtábla a felperes veszélyeztetett terhessége alapján, orvosi vélemény nélkül, ezért jogszabálysértően következtetett a keresőképtelenség fennállására, amelyet ekként a felperes alappal sérelmezett. A keresőképtelenség bizonyításának hiányában nem lehetett állást foglalni abban a kérdésben, hogy a felperes a veszélyeztetett terhessége megállapítását követően korábbi munkakörét nem tudta ellátni, így munkabérben sem részesült volna.
[29] A másodfokú bíróság az elmaradt jövedelemből eredő kártérítés esetében nem vizsgálta a felperes szülést követő munkaképességét sem. Figyelemmel arra, hogy az Mt. 82. § (2) bekezdésében foglalt tizenkéthavi távolléti díjnak megfelelő kártérítési limit nem időkorlátot, hanem összeghatárt jelent, nem kizárt, hogy a felperes igényét az eltelt időszak bármely részére a jövőben érvényesíthesse.
[30] A felperes a felülvizsgálati kérelmében az alperes ellenkérelmében foglaltaktól eltérően kifejezetten megjelölte jogszabálysértésként az Mt. 82. §-át, és hivatkozott arra is, hogy a jogellenes munkaviszony megszüntetés következményeként egyes társadalombiztosítási juttatásoktól elesett, illetve azokat alacsonyabb összegben folyósították részére. A felperes tényállításai alapján a másodfokú bíróság ugyanakkor nem vizsgálta az alperes Mt. 82. § (1) bekezdése alapján fennálló kártérítési felelősségét, kizárólag az elmaradt jövedelem számítását indokolta.
[31] A csatlakozó felülvizsgálati kérelem körében a jogerős ítélet a rendelkezésre álló bizonyítékokat helytállóan értékelte és megalapozottan vont le következtetést arra, hogy a felperes kárenyhítési kötelezettségének eleget tett. Munkaviszonya megszüntetését követően 90 napon keresztül álláskeresési járadékot vett igénybe, majd annak lejártát követően GYES-re ment annak érdekében, hogy megélhetése a jövőben is biztosítva legyen. Az alperes csatlakozó felülvizsgálati kérelmében állított álláslehetőségek körében a jogerős ítélet megfelelő indokát adta annak, hogy a felperes ezen állásokat milyen okból nem töltötte be. Helytálló az ítélőtábla azon érvelése, hogy a felperes gyermekének későbbi bölcsődei felvételére figyelemmel az áruházban felajánlott 8 órás munkaidőben csak 2021 tavaszától tudott volna munkába állni, ugyanakkor ezen időponttól már veszélyeztetett terhességét állapították meg, amelyre vonatkozóan az alperest terhelte volna annak bizonyítása, hogy a felperest ilyen állapotban is alkalmazta volna leendő munkáltatója. A munkaviszony megszűnését követően meglévő üres álláshelyek megléte - az egyéb körülmények értékelése nélkül - önmagában nem bizonyítja a kárenyhítési kötelezettség elmulasztását.
[32] Mindezekre tekintettel a Kúria a jogerős ítéletet a felperes további kereseti kérelmét elutasító részében - a másodfokú perköltségre is kiterjedően - a Pp. 424. § (3) bekezdése alapján hatályon kívül helyezte és a másodfokú bíróságot e körben új eljárásra és új határozat meghozatalára utasította. A jogerős ítéletet - alperes felülvizsgálati kérelme hiányában és elismerésére tekintettel - a jogalap és 181 801 forint marasztalás tekintetében nem érintette, míg a 315 242 forint marasztalásra nézve a Pp. 424. § (1) bekezdése alapján hatályában fenntartotta.
[33] A megismételt eljárás során a másodfokú bíróságnak a felperes munkaviszony megszüntetését követő keresőképtelensége fennállásában történő állásfoglalás vagy a felperes szülését követő időszak vizsgálata alapján van lehetősége arra, hogy az elmaradt jövedelemből eredő Mt. 82. § (2) bekezdése szerinti kártérítés összegéről, valamint az alperest az Mt. 82. § (1) bekezdése alapján terhelő kártérítési felelősségéről állást foglaljon.
(Kúria Mfv.VIII.10.139/2022/5.)