adozona.hu
BH 2023.4.105
BH 2023.4.105
A munkaviszonyban álló ügyvezető igazgató kártérítési felelőssége az Mt. általános, a munkavállaló kártérítési felelősségére vonatkozó szabályok szerint bírálandó el, vagyis a munkáltatónak kell bizonyítania, hogy a vezető állású munkavállaló nem úgy járt el, ahogy az adott helyzetben általában elvárható, a kárt, valamint az okozati összefüggés fennállását [a munka törvénykönyvéről szóló 2012. évi I. törvény (Mt.) 179. § (1) bek.].
Kiválasztott időállapot:
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Tipus:
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
[1] Az alperes R. L.-val együtt 2017. május 25-től 2018. szeptember 12-ig látta el a felperes gazdasági társaság ügyvezetői feladatait, önálló képviseleti jogosultsággal.
[2] R. L. a cég profiljának bővítése érdekében egy szivattyúként funkcionáló, nyergesvontatóhoz kapcsolt félpótkocsi beszerzését tervezte, amelyet internetes hirdetés útján talált meg. Utasítása alapján a felperesi munkavállalók 2018. április 26-án Németországba utaztak a hirdetést feladó GmbH-hoz a jármű megtekintése, kipr...
BH 2023.4.105 A munkaviszonyban álló ügyvezető igazgató kártérítési felelőssége az Mt. általános, a munkavállaló kártérítési felelősségére vonatkozó szabályok szerint bírálandó el, vagyis a munkáltatónak kell bizonyítania, hogy a vezető állású munkavállaló nem úgy járt el, ahogy az adott helyzetben általában elvárható, a kárt, valamint az okozati összefüggés fennállását [a munka törvénykönyvéről szóló 2012. évi I. törvény (Mt.) 179. § (1) bek.].
A felülvizsgálati eljárásban irányadó tényállás
[1] Az alperes R. L.-val együtt 2017. május 25-től 2018. szeptember 12-ig látta el a felperes gazdasági társaság ügyvezetői feladatait, önálló képviseleti jogosultsággal.[2] R. L. a cég profiljának bővítése érdekében egy szivattyúként funkcionáló, nyergesvontatóhoz kapcsolt félpótkocsi beszerzését tervezte, amelyet internetes hirdetés útján talált meg. Utasítása alapján a felperesi munkavállalók 2018. április 26-án Németországba utaztak a hirdetést feladó GmbH-hoz a jármű megtekintése, kipróbálása, megvizsgálása érdekében. Az eseményről videófelvételt is készítettek.
[3] A megtekintést követően R. L. a jármű megvásárlásáról döntött, azonban német nyelvtudására tekintettel az alperest kérte fel a gép beszerzésével kapcsolatos ügylet lebonyolítására. Az alperes telefonon vette fel a kapcsolatot az eladóval, közölve a felperes vételi szándékát. Többfordulós alkufolyamat eredményeképpen a tárgyaló felek abban állapodtak meg, hogy a felperes 40 000 euró vételárért vásárolja meg a járművet, amelyet az adásvételi szerződésben rögzített 25 000 euró átutalásával, illetőleg 15 000 euró készpénz megfizetésével egyenlít ki. A 2018. május 15-én létrejött adásvételi szerződés szerint a felperes mint vevő és a GmbH mint eladó ügyletet kötött egy haszongépjármű megvásárlására, a szerződésben a felek 25 000 euró vételárat tüntettek fel, amelyet a felperes 2018. május 18-án banki átutalással kifizetett. Ezt követően R. L. ügyvezető felkérte M. Sz. nemzetközi árufuvarozással foglalkozó vállalkozót, hogy a tehergépjárművet szállítsa Magyarországra. A vállalkozó fuvarajánlatát átadta az alperesnek.
[4] Az alperes 2018. május 24-én a felperesi társaság bankszámlájáról 15 000 euró készpénzt vett fel, a bevételi pénztárbizonylat szerint aznap befizette a felperes házipénztárába, majd onnan ezt az az összeget és további 500 eurót készpénzben kivett. Ezen összegeket az útlevéllel együtt borítékba tette és átadta O. I. felperesi munkavállalónak abból a célból, hogy azt vigye el Z.-re és adja át M. Sz.-nak. M. Sz. 2018. május 28-án vette át a borítékba tett pénzösszegeket és dokumentumokat O. I.-tól, majd Németországba utazott a megadott címre. A német eladó képviselője részére átadta a pénzt, majd együtt mentek az okmányirodába a jármű kiviteli rendszámának elintézése céljából. A megvásárolt járművel M. Sz. 2018. május 31-én érkezett Magyarországra, aki a számára rendelkezésre bocsátott 500 euró költőpénzből 134 eurót költött el, így 366 eurót visszaadott az alperesnek.
[5] K. V. felperesi munkavállaló jelezte, hogy a házipénztárban hiánya van, ezért az alperes utólag, 2018. június 7-én kiállított egy kiadási pénztárbizonylatot összesen 15 134 euróról, "bejövő számlakiegyenlítés adásvételi szerződés alapján" hivatkozással, kedvezményezettként az eladó cég képviselője lett megjelölve.
A felperes keresete és az alperes ellenkérelme
[6] A felperes a keresetében 15 134 euró és ezen összeg 2018. június 8-tól a kifizetésig számított késedelmi kamata megfizetésére kérte kötelezni az alperest a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény (a továbbiakban: Ptk.) 3:21. § (2) bekezdése, a 3:24. § (1) bekezdése, a 3:112. § (1) bekezdése, a 6:142. §-a, a 6:519. §-a, valamint a munka törvénykönyvéről szóló 2012. évi I. törvény (a továbbiakban: Mt.) 80. § (1) bekezdése, 177. §-a, a 179. § (1)-(2) és (5) bekezdése, 180. §-a, a 208. § (1) bekezdése és a 209. § (5) bekezdése alapján. Arra hivatkozott, hogy a haszongépjármű vételárát az adásvételi szerződés szerint 2018. május 18-án átutalással megfizette. Az alperes 2018. június 7-én a felperes házipénztárából 15 134 eurót vett fel, amelyet nem fizetett vissza, az összeggel munkaviszonya megszűnésekor nem számolt el, így az a mai napig vagyoni hiányként áll fenn, semmilyen jogszerű ügylettel nem magyarázható. Álláspontja szerint az alperes a szerződésszegéssel okozott kárért elsődlegesen a Ptk. 3:24. § (1) bekezdése alapján felel. Másodlagosan az Mt. 180. §-a szerinti megőrzési felelősség alapján kérte az alperes marasztalását. Álláspontja szerint az alperes nem egy ügyvezetővel szemben elvárható magatartást tanúsított, amikor pénzt vett fel a házipénztárból egy már kifizetett adásvétel céljából, ugyanakkor az összeget nem fizette vissza, ezért felelőssége az Mt. 179. §-ában szabályozott felróhatósági alapú munkavállalói kártérítési felelősség alapján is megállapítható. Az elsődleges és másodlagos hivatkozásának elutasítása esetén az Mt. 80. § (1) bekezdésében foglalt elszámolási kötelezettség elmulasztására hivatkozott.[7] Az alperes ellenkérelmében a kereset elutasítását kérte. Álláspontja szerint csak részben valós az a felperesi tényállítás, hogy a vételárat a felperes átutalással rendezte. Az utalás csak az adásvételi szerződésben megjelölt összegre vonatkozott, a vételár fennmaradó részét a felperes készpénzben fizette meg az eladónak, ezért a házipénztárból felvett 15 134 euró már nincs a birtokában. Hangsúlyozta, hogy nem okozott kárt a felperesnek, mivel a 15 000 euró egy számla nélküli tranzakció keretében készpénzben kifizetésre került az eladónak, amelyről a felperesnek tudomása volt.
Az első- és a másodfokú bíróság határozata
[8] A törvényszék ítéletével a felperes keresetét elutasította.[9] Az elsőfokú bíróság tanúvallomások, az alperes és M. Sz. között 2018. május 28-31. között zajlott SMS-váltások, illetve a felperes által becsatolt pénztárbizonylatok alapján bizonyítottnak találta az alperes állítását, amely szerint a felperesi társaság és a német GmbH 40 000 euró vételárban állapodott meg. Az adásvételi szerződésen a felek 25 000 eurót tüntetnek fel, amelyet átutalásban teljesített a felperes, ugyanakkor a megállapodás szerint a fennmaradó 15 000 eurót készpénzben kellett megfizetnie.
[10] Az elsőfokú bíróság a lefolytatott bizonyítás alapján bizonyítottnak találta, hogy O. I. vitte el és adta át a pénzt és az útlevelet tartalmazó borítékot M. Sz. részére, aki az összeget a hazaszállítandó pótkocsi vételáraként vitte ki Németországba. R. L. ügyvezető a perben nem vitatta, hogy ő kezdeményezte a félpótkocsi beszerzését, mivel a felperesi cég szolgáltatásait ipari takarítással kívánta bővíteni. Megállapította, hogy M. Sz.-al is R. L. vette fel a kapcsolatot a jármű hazaszállítása érdekében, vagyis életszerűtlen volt az a vallomás, hogy nem volt tudomása a valós vételárról.
[11] A törvényszék kifejtette, hogy a polgárjogi és munkajogi kártérítési felelősségnek is lényeges eleme a kár összegének bizonyítása. Álláspontja szerint a felperes által kárként meghatározott 15 000 euró az adásvételi szerződés tárgyát képező haszongépjármű vételárának része volt, a 134 euró pedig a forgalomba helyezés számlával igazolt költségének minősült, vagyis nem lehetett kárként értelmezni.
[12] Az elsőfokú bíróság az Mt. 180. §-ában szabályozott megőrzési felelősség alapján sem találta megállapíthatónak az alperes felelősségét. Álláspontja szerint a 15 134 euró tényleges hiányként nem jelentkezett, hiszen a követelt összeg a vételár része volt és az adásvételi szerződés következtében a gépjármű a felperes tulajdonába került.
[13] Az Mt. 80. §-ára utalva kiemelte, hogy 2018. szeptember 12-én, illetve az azt követő napokban az alperes átadta a felperesnek céges bankkártyáját, mobiltelefonját, a céges autót és megtörtént a munkabérre vonatkozó elszámolás, valamint az alperes munkaviszonyból történő kijelentése is.
[14] A felperes fellebbezése alapján eljárt ítélőtábla ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta.
[15] A másodfokú bíróság ítéletének indokolásában rámutatott arra, hogy a felperes az Mt. 179. §-án és 180. §-án alapuló károkozásra, valamint az Mt. 80. §-a szerinti elszámolási hiányra hivatkozva állította az alperes kártérítési felelősségét. A perben ezért azt kellett vizsgálni, hogy az alperes okozott-e a kárt a felperesnek, illetve a munkaviszony megszűnésekor az elszámolás körében fennállt-e mulasztás.
[16] A felperes téves állításával szemben a Pp. 325. § (3) bekezdése alapján a gépkocsi vételárát tartalmazó magánokirattal szemben volt helye bizonyításnak. Ebből következően bizonyítási kérdés volt, hogy az alperes által felvett 15 000 euró a vásárolt haszonjármű tényleges vételárának részét képezte-e.
[17] A másodfokú bíróság álláspontja szerint a törvényszék helyesen járt el, amikor az írásba foglalt adásvételi szerződés tartalmával szemben érdemben értékelte a tanúvallomásokat, különösen M. Sz. vallomását, illetve a közte és az alperes között zajlott SMS-üzenetváltás tartalmát. M. Sz. tanúvallomása alátámasztotta, hogy tudott arról, hogy a részére átadott boríték milyen összeget tartalmazott és utalást tett arra is, hogy csak a boríték átadását követően történt meg a gépjármű szállításához szükséges rendszám ügyintézése. A tanú nem vitásan a megvásárolt járművet szállította a felperes telephelyére, ezért függetlenül attól, hogy az eltelt időre figyelemmel az események minden részletére már nem emlékezett, nyilvánvaló, hogy a szerződő fél telephelyén járt és az eladó cég képviselőjének adta át az alperes által küldött összeget, azaz a hivatkozott 15 000 euró egyértelműen a vételár részét képezte.
[18] Ebből következően az alperes vagyonában értékcsökkenés sem az Mt. 179. §, sem a 180. §-a alapján nem következett be. A 15 000 euró adásvételi szerződésen kívüliségének értékelése a munkajogi kártérítési felelősség vizsgálatának nem képezte részét, valamint az sem, hogy a számviteli törvény szerinti hiány fennállt-e. A munkaügyi perben kizárólag az alperes mint ügyvezető munkajogi kártérítési felelőssége volt vizsgálható. Mindezekre tekintettel álláspontja szerint az elsőfokú bíróság helyes indokolással utasította el a felperes keresetét, amely az Mt. 80. §-ára alapítottan is megalapozatlan volt.
A felülvizsgálati kérelem és felülvizsgálati ellenkérelem
[20] A felperes felülvizsgálati kérelmében a jogerős ítélet hatályon kívül helyezését és elsődlegesen az alperes kereset szerinti marasztalását, másodlagosan az elsőfokú vagy a másodfokú bíróság új eljárásra és új határozat hozatalára történő utasítását kérte.[21] Az ügy tényállása kapcsán utalt arra, hogy az alperes a perben elismerte az összeg felvételét, továbbá azt is, hogy ezzel hiányt okozott a cégnek, majd a bíróság kérdésére úgy nyilatkozott, hogy a hiány eltüntetését a felperesi társaság könyveiből színlelt szerződéssel kívánta megoldani. Az alperes nem tudott értékelhető bizonyítékot bemutatni arra, hogy mire költötte el a szóban forgó összeget, csupán az volt megállapítható, hogy a pénz nagy eséllyel elhagyta Magyarországot. A felperes álláspontja szerint a 15 134 euró a mai napig hiányként jelentkezik, semmilyen jogszerű ügylettel nem magyarázható, ezért kárnak minősül.
[22] A felperes álláspontja szerint a jogerős ítélet a Pp. 2. §-ába, 203. § (1) bekezdésébe, 346. § (4)-(5) bekezdésébe, valamint a Pp. 279. § (1) bekezdésébe, a Ptk. 3:21. § (2) bekezdésébe, a 3:24. § (1) bekezdésébe, a 3:112. § (1) bekezdésébe, 6:142. §-ába, 6:215. §-ába ütközik, valamint ellentétes az Mt. 80. §-ával, 179-180. §-aival, a számviteli törvény 165. §-ával, valamint Magyarország Alaptörvényének XXVIII. cikk (1) bekezdésével.
[23] A felperes elsődleges hivatkozása szerint a kereset látszólagos tárgyi keresethalmazatot képezett, figyelemmel arra, hogy elsődleges, másodlagos és harmadlagos jogcímet mint jogállítást, illetve jogi érvelést is tartalmazott. Felperes a keresetét harmadlagosan az Mt. 80. § (1) bekezdésére alapította, amely ellen azonban az alperes nem terjesztett elő védekezést. Az alperesnek a kereset elutasítására tett összefoglaló indítványa az általános védekezés szintjét nem haladta meg, így az nem tekinthető a konkrét jogcímen előterjesztett kereseti kérelemmel szembeni érdemi védekezésnek, azt nem pótolja. A felperes álláspontja szerint az érdemi döntés nem terjedhet túl a kereseten, de az ellenkérelmen sem. Mivel az alperes a harmadlagos jogalapot nem vitatta, és a támadott ítélet ezen a jogalapon is elutasította a keresetet, az elsőfokú bíróság túlterjeszkedett az ellenkérelmen, megsértve a Pp. 2. §-ában és a Pp. 203. § (2) bekezdésében foglaltakat.
[24] A felperes további érvelése szerint a jogerős ítélet nem tett eleget indokolási kötelezettségének, ezzel megsértette a Pp. 346. § (4)-(5) bekezdésében foglaltakat. Az eljárt bíróságok határozataikban jelentőséget tulajdonítottak annak a tévesen levont következtetésnek, hogy R. L. felperesi ügyvezetőnek tudomása volt a valós vételárról. Ennek megállapítását azonban az ítéletek semmilyen indokkal nem támasztották alá, ezt egyetlen peradat sem igazolja. Abból, hogy R. L.-nak szerepe volt az ügylet előkészítésében, nem következett - még valószínűség szintjén sem -, hogy a fekete pénzről is tudnia kellett. R. L. egyébként esetlegesen fennálló tudomásának a perben egyébként sem volt relevanciája és nem változtatott azon a tényen, hogy a kárért az alperest terheli a felelősség.
[25] A felperes hivatkozása szerint vételárról csak akkor lehet beszélni, ha azt az eladó kapja, ugyanakkor a perbeli esetben az eladó egy jogi személy volt, az állítólagos készpénzben fizetett vételárat pedig nem az eladónak, hanem egy magánszemélynek kívánta átadni az alperes. Az eljárt bíróságok indokolás nélkül hagyták ezt a jogi érvelést, amely szintén megalapozza az indokolási kötelezettség elmulasztását. Az első-és másodfokú bíróság azt sem indokolta, hogy a volt ügyvezető kártérítési felelőssége miért nem állt fent a Ptk. szabályai alapján, kizárólag az Mt. kárfelelősségi szabályai szerint értékelték az alperes magatartását. Az Mt. 80. §-ára alapított érvelését szintén indokolás nélkül utasították el.
[26] A felperes álláspontja szerint jogszabálysértő, hogy a jogerős ítélet az alperes kárfelelősségét kizárólag az Mt. szabályai alapján vizsgálta annak ellenére, hogy elsődlegesen a Ptk. 3:21. § (2) bekezdésére és a 3:24. § (1) bekezdésére hivatkozott. A Ptk. 3:24. §-a nem tesz különbséget a között, hogy az ügyvezető megbízási vagy munkaszerződés alapján látja el a feladatait, a jogi személynek okozott kárért mindkét esetben a szerződésszegésért okozott kárért való felelősség szabályai szerint felel. Az utaló szabály nyomán alkalmazandó a Ptk. 6:142. §-a is, amely a szerződésen kívüli károk megtérítésére vonatkozik.
[27] A jogerős ítélet jogszabálysértő módon foglalt állást arról is, hogy a felperes vagyonát nem érte kár. Az ügyvezető kárfelelősségének megítélése során nincs jelentősége annak, hogy a vezető tisztségviselő munkaviszonyban vagy megbízási jogviszonyban tölti be a tisztségét, mert az Mt. 179. §-a is az adott helyzetben elvárhatóságot tartalmazza, amely az adott esetben az ügyvezetői pozíciótól elvárhatóságot jelenti. Az ügyvezetőtől általában elvárható, hogy ne fizessen ki bizonylattal nem igazolt költséget. Az ügyvezetőnek nemcsak a munkajogi szabályokat, hanem valamennyi jogszabályt, így a számviteli törvény előírását is be kell tartani. A bizonylattal alá nem támasztott hiány a polgári jog és az Mt. szerint is kárnak minősül.
[28] Az ügyvezető kártérítési felelősségének kimentése körében a saját számviteli, adózási szabályokat megsértő eljárására nem hivatkozhat. A BDT 2011.2602. számú döntésben a bíróság megállapította, hogy a készpénzzel való elszámolás hiánya a társaság működése szempontjából vagyoni hátránynak minősül, továbbá az ügyvezetőnek a saját számviteli, adózási szabályokat sértő eljárására hivatkozása nem alkalmas a kárfelelősség alóli mentesülésre. A perbeli esetben a társaság nem a 15 000 euró feketepénz fejében jutott a járműhöz, mivel a korrupciós pénzt a társaság fogalmilag nem kaphatta meg, így az nem is képezte az adásvételi szerződés részét. A másodfokú ítélet ezzel gyakorlatilag kiüresíttette az ügyvezető kártérítési felelősségét és összemosta az Mt. 179. §-a és 180. §-a szerinti kárfelelősséget.
[29] A felperes szerint a konkrét perbeli esetben maradéktalanul megvalósultak az Mt. 180. §-ában részletezett megőrzési felelősség feltételei is. Az alperes a készpénzt egyedül vette ki a pénztárból elismervény alapján, elszámolási kötelezettség mellett, az összeget kizárólag maga kezelte. Az ügyvezető fogalmilag pénzkezelőnek minősül, jogosult a társaság vagyona, így annak házipénztára felett is rendelkezni. A házipénztárból felvett készpénzért az alperest vétkességtől függetlenül felelősség terheli.
[30] A felperes álláspontja szerint az eljárt bíróságok kirívóan jogszabálysértően értékelték az Mt. 80. §-ára alapított keresete elutasítását. Álláspontja szerint az Mt. 80. §-át nem lehet úgy értelmezni, hogy az elszámolási kötelezettség részbeni teljesítése esetén az esetlegesen át nem adott tételek iránti igény már nem érvényesíthető. Az Mt. 80. §-a teljes körű és nem részleges elszámolást vár el a munkavállalótól.
[31] A felperes álláspontja szerint a Ptk. 6:215. §-a szerint vételárról csak abban az esetben beszélhetünk, ha azt az eladó kapja. Amennyiben azt más részére adják át, annak jogcíme nem lehetett vételár, ez esetben pedig korrupciós összegnek minősül. Jogszabálysértő ezért az eljárt bíróságok részéről, hogy a korrupciós célokat szolgáló összeget az adásvételi szerződéses jogviszony keretébe illesztve a vételár részének minősíti, mert ez sérti a Ptk. 6:215. §-át.
[32] Az alperes a felülvizsgálati ellenkérelmében a jogerős ítélet hatályában történő fenntartását kérte. Álláspontja szerint a perbeli német gépjármű vételára 40 000 euró volt és önmagában abszurd az a feltételezés, hogy ehhez a gépjárműhöz a felperes által állított 25 000 euró értéken hozzá lehet jutni, a vételár ilyen módon történő megfizetése sem tekinthető szokatlannak.
A Kúria döntése és annak jogi indokai
[36] A felülvizsgálati kérelem a következők szerint nem megalapozott.[38] A Kúria a jogerős ítéletet a Pp. 423. § (1) bekezdése alapján a felülvizsgálati kérelem keretei között, az ott megjelölt jogszabályok alapján vizsgálta.
[39] A felperes a felülvizsgálati kérelmében megalapozatlanul hivatkozott a Pp. 346. § (4) és (5) bekezdésének megsértésére és alaptalanul kifogásolta az indokolási kötelezettség megsértését.
[40] Az eljárt bíróságok helyesen rögzítették a tényállást és a bizonyítékok egybevetésével a levont következtetésükről is számot adtak. Önmagában az indokolási kötelezettség megsértése nem állapítható meg amiatt, hogy a levont jogkövetkeztetéssel a fél nem ért egyet. Az Alkotmánybíróság ezzel összefüggésben több ügyben kifejtette, hogy a bíróságok indokolási kötelezettségéből nem következik a felek által felhozott minden észrevétel egyenként való megcáfolási kötelezettsége, különösen nem az indítványozó szubjektív elvárásait kielégítő mélységű érvrendszer bemutatása. A jogszabályok végső soron és kötelező erővel történő értelmezése egyéb iránt a bíróságok feladata (30/2014. (IX. 30.) AB határozat [89]).
[41] A felperes a felülvizsgálati kérelmében alaptalanul kifogásolta a keresetben hivatkozott az ügyvezetői kártérítési felelősségre vonatkozó Ptk. szabályok figyelmen kívül hagyását.
[42] A károkozás időpontjában hatályos Mt. - szemben a Munka Törvénykönyvéről szóló 1992. évi XXII. törvény (régi Mt.) 192/A. § (1) bekezdésének azon előírásával, amely szerint a vezető a vezetői tevékenység keretében okozott károkért a polgári jog szerint felel - a vezető kártérítési felelőssége körében nem utal a polgári jog szabályainak alkalmazására. Az általános munkavállalói felelősséghez képest csupán a gondatlan károkozás esetén tartalmaz szigorúbb szabályt, amikor a 209. § (4) bekezdésében úgy rendelkezik, hogy a vezető gondatlan károkozás esetén is a teljes kárért felel. A munkaviszonyban álló ügyvezető igazgató kártérítési felelőssége ezért az Mt. általános, a munkavállaló kártérítési felelősségére vonatkozó szabályok szerint bírálandó el, vagyis a munkáltatónak kell bizonyítania, hogy a vezető állású munkavállaló nem úgy járt el, ahogy az adott helyzetben általában elvárható, a kárt, valamint az okozati összefüggés fennállását (Mfv.II.10.059/2017.).
[43] A perbeli esetben tehát a felperes érdekében állt annak bizonyítása, hogy az alperes a gépkocsi vásárlás kapcsán, illetve a készpénz házipénztárból történő felvételével és annak az eladó cég képviselője részére történő kifizetésével kárt okozott az alperesnek, továbbá a kár pontos összegét is bizonyítania kellett (Mt. 179. § (1) bekezdés, Pp. 265. § (1) bekezdés).
[44] Az eljárt bíróságok helytállóan állapították meg, hogy kárnak a vagyonban bekövetkezett értékcsökkenés minősül, ezért azt kellett vizsgálni, hogy a perbeli gépkocsi tényleges vételára milyen összegű volt. Az eljárt bíróságok a lefolytatott bizonyítási eljárás alapján jogszabálysértés nélkül értékelték a rendelkezésre álló tanúvallomásokat, SMS üzeneteket, és ebből okszerűen következtettek arra, hogy a perbeli gépkocsi megvásárlása során - az írásba foglalt adásvételi szerződéssel szemben - a felek abban állapodtak meg, hogy a gépkocsi vételára részben az eladó cég részére átutalással, részben pedig készpénzben kerül kifizetésre. Az eljárt bíróságok a rendelkezésre álló bizonyítékok kronológiai sorrendje alapján jogszabálysértés nélkül következtettek arra, hogy a gépkocsi valóságos vételára az alperes által állított 40 000 euró volt. Ezt igazolja az a körülmény, hogy a gépkocsi átírására nem a 25 000 euró átutalása után, hanem a készpénzben kifizetett vételár-különbözet átadását követően került sor, amelyet a rendelkezésre álló tanúvallomások teljes egészében alátámasztottak.
[45] Mindebből következően az alperes azon magatartása, hogy a hiányzó vételárat és a kiviteli rendszám intézésének költségét a házi pénztárból felvette, és azt közvetítő útján bizonyítottan e jogcímeken kifizette, nem okozott kárt, mert az összeg a tényleges jogügylet részeként került elszámolásra.
[46] Az a körülmény, hogy a teljes vételár alapjául szolgáló bizonylat - szerződés vagy egyéb okirat - a perben nem állt rendelkezésre, és ezáltal a gépkocsi cégben történő nyilvántartási értéke nem a tényleges vételárat tükrözte, eltérő kérdés. Ez a kérdés, valamint a számviteli törvény előírásainak megsértése a munkaügyi perben nem volt vizsgálható, mert az alperes kártérítési felelősségének fennálltát ezek a szabályszegések bizonyított kár hiányában önmagában nem támasztják alá. A Pp. 265. § (1) bekezdése értelmében a felperes érdekében állt annak bizonyítása, hogy a tulajdonába került jármű 2018 májusában nem ért 40 000 eurót. A bizonyítás elmaradásának vagy sikertelenségének a következményeit pedig viselni köteles.
[47] A felperes alaptalanul panaszolta az Mt. 180. §-ára alapított keresete elutasítását is. Az alperes a perben következetesen azt állította, hogy a 15 000 eurót a házipénztárból a vételár teljes kiegyenlítése érdekében vette fel. E körben a felperes az Mt. 180. § (5) bekezdése szerint nem bizonyította az (1) és (3) bekezdésében foglaltak fennálltát. Ezzel szemben az alperes a perben bizonyította, hogy az elszámolási kötelezettséggel felvett összeget a felperes másik munkavállalójának a teljes vételár kiegyenlítése céljából átadta és ez az összeg ténylegesen Magyarországról kikerülve az eladó cég képviselőjének birtokába került, ettől eltérő bizonyítékot a perben a felperes sem terjesztett elő. Mindezek alapján a házipénztárból felvett összeg célja ismert volt a felperesi gazdasági társaság előtt és érdekében állt, így azzal külön elszámolnia az alperesnek nem kellett.
[48] A felperes a felülvizsgálati kérelmében megalapozatlanul panaszolta a harmadlagos kereseti kérelme elutasítását arra hivatkozva, hogy e körben az alperes védekezést nem terjesztett elő. Az alperes az ellenkérelmében a teljes kereset elutasítására vonatkozó jogi érvelése - a házipénztárból felvett készpénz vételárként történő kifizetése - lefedte az Mt. 80. §-ára alapított kereset elutasítására vonatkozó álláspontját is.
[49] Mindezekre tekintettel a Kúria a jogerős ítéletet a Pp. 424. § (1) bekezdése alapján hatályában fenntartotta.
(Kúria Mfv.VIII.10.134/2022/4.)