adozona.hu
BH 2023.3.75
BH 2023.3.75
Az irányadó anyagi és eljárásjogi rendelkezések alapján a munkáltató érdekében áll a szabadság kiadásának, illetve pénzbeli megváltásának bizonyítása, ezért a bizonyítás sikertelenségének következményeit viselni köteles [a munka törvénykönyvéről szóló 2012. évi I. törvény (Mt.) 134. §; a polgári perrendtartásról szóló 2016. évi CXXX. törvény (Pp.) 265. § (1) bek.].
Kiválasztott időállapot:
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Tipus:
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
[1] A felperes 2008. május 9-én létesített közalkalmazotti jogviszonyt pénzügyi vezető munkakör ellátására az alperessel, 2012. január 1-jétől megbízással gazdaságvezető munkakört töltött be. A felperesnek gazdasági vezetőként feladatát képezte a szabadság nyilvántartása, a kiadott szabadságnapokat a jelenléti ívek alapján havonta rögzítette a bérszámfejtő programban, s az éves szabadságnapok számát, továbbá az előző évről áthozott szabadságnapokat is jelezte a MÁK felé, illetve rögzítette a ...
BH 2023.3.75 Az irányadó anyagi és eljárásjogi rendelkezések alapján a munkáltató érdekében áll a szabadság kiadásának, illetve pénzbeli megváltásának bizonyítása, ezért a bizonyítás sikertelenségének következményeit viselni köteles [a munka törvénykönyvéről szóló 2012. évi I. törvény (Mt.) 134. §; a polgári perrendtartásról szóló 2016. évi CXXX. törvény (Pp.) 265. § (1) bek.].
A felülvizsgálati eljárásban irányadó tényállás
[1] A felperes 2008. május 9-én létesített közalkalmazotti jogviszonyt pénzügyi vezető munkakör ellátására az alperessel, 2012. január 1-jétől megbízással gazdaságvezető munkakört töltött be. A felperesnek gazdasági vezetőként feladatát képezte a szabadság nyilvántartása, a kiadott szabadságnapokat a jelenléti ívek alapján havonta rögzítette a bérszámfejtő programban, s az éves szabadságnapok számát, továbbá az előző évről áthozott szabadságnapokat is jelezte a MÁK felé, illetve rögzítette a bérszámfejtő programban. A felperes felett a munkáltatói jogkört az intézményvezető gyakorolta.[2] A peres felek 2018. május 11-i hatállyal közös megegyezéssel megszüntették a közöttük fennállt közalkalmazotti jogviszonyt. Megállapodásuk 3. pontja a következőket tartalmazta: "A munkavállalót megilleti a szabadságmegváltás pénzben megfizetve." Az alperes 2018. június 1-jén 48 munkanap ki nem vett szabadságra tekintettel 2 348 999 forintot számfejtett, és 1 562 084 forintot utalt át a felperesnek, ezentúl szabadságmegváltás címén nem fizetett további összeget.
A felperes keresete és az alperes ellenkérelme
[3] A felperes keresetében a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény (a továbbiakban: Kjt.) 25. § (2) bekezdés a) pontja, továbbá annak 2. §-a (3) bekezdése alapján alkalmazandó, a munka törvénykönyvéről szóló 2012. évi I. törvény (a továbbiakban: Mt.) 125. és 155. §-ára alapítva szabadságmegváltás megfizetésére kérte kötelezni az alperest. Arra hivatkozott, hogy a jogviszonyát megszüntető megállapodás 3. pontja és az elszámolólap alapján igazolásra került, hogy jogviszonya megszűnésekor 133 munkanap szabadságát nem adta ki az alperes, melynek részbeni megváltására vállalkozott.[4] Előadta, hogy a szabadság megváltása iránti igénye nem évült el, az elévülés a jogviszonya megszűnésekor kezdődött. A szabadság kiadása, annak nyilvántartása nem tartozott a feladatai közé, ő csupán a kitöltött jelenléti ívek alapján a kiadott szabadságnapokat rögzítette a bérszámfejtő rendszerben. Az alperes a munkaviszony megszüntetésére vonatkozó megállapodásban elismerte a 10 évre visszamenőleg ki nem adott szabadság megváltása iránti igényét, ebből 48 munkanapot meg is váltott és ez szintén megszakította az elévülést.
[5] Az alperes a kereset elutasítását kérte. Előadta, hogy a felperes a rendelkezésére álló bizonylatok, illetve jelenléti ívek alapján 48 munkanap ki nem adott szabadsága megváltására volt jogosult, e kötelezettségét teljesítette. Hivatkozott arra is, hogy a jogviszony megszüntetésére vonatkozó megállapodás és a szabadság számítás körében készült elszámoló lap nem egy időben készült, nem képez egységet, így annak ellenére nem követelheti a fennmaradó összeget a felperes, hogy a megállapodást az alperes elnökével aláíratta. Előadta, hogy az elszámoló lapot a felperes maga készítette, az elnök pedig bízva a felperesben elfogadta azt.
Az első- és a másodfokú bíróság határozata
[9] A törvényszék ítéletével kötelezte az alperest, hogy szabadságmegváltás címén fizessen meg 1 468 110 forintot és késedelmi kamatát a felperesnek, ezt meghaladóan a keresetet elutasította. A bíróság megállapítása szerint a felperest 2008. május 9-től 2018. május 11-ig 353 munkanap szabadság illette meg. Az alperesnek kellett bizonyítania azt, hogy a perbeli időszakban ebből hány munkanap szabadságot adott ki a felperesnek.[10] A munkaidő-nyilvántartáson kihúzással jelezték, ha a felperes távol volt munkahelyéről, ez azonban munkahelyen kívül történő munkavégzést is jelenthetett, így nem igazolta azt, hogy ténylegesen milyen jogcímen volt távol, így azt sem, hogy a munkáltató által kiadott szabadságát töltötte. Nem volt megállapítható az sem, hogy a munkáltató kötelezte a felperest a tanulmányainak folytatására, így a munkaidő-kedvezmény biztosításának törvényi feltételei nem álltak fenn. Ennek megfelelően a felperes nem igazolta azt, hogy tanulmányaival összefüggésben igazoltan volt távol.
[11] Mindezek alapján arra a következtetésre jutott az elsőfokú bíróság, hogy a felperes által megjelölt 356 munkanap szabadságból 353 munkanap vonatkozásában jogszerűen igényelhette a felperes a szabadság címén történő távollét engedélyezését. A felek egyező előadása alapján 225 munkanap szabadság kiadására sor került, illetve további 50 munkanap szabadság kiadását bizonyítottnak találta, így összesen a perbeli időszakban a munkáltató igazoltan 275 munkanap szabadságot biztosított a felperesnek. Ez alapján a jogviszony megszűnésekor 78 munkanap szabadság megváltásáról kellett volna rendelkeznie az Mt. 125. §-a alapján. Az alperes ebből 48 munkanap szabadságmegváltása címén 2 348 999 forint szabadságmegváltást megfizetett, ezért a meg nem váltott szabadság napok számát 30 munkanapban állapította meg, és így 1 468 110 forint szabadságmegváltás megfizetésére kötelezte a munkáltatót az elsőfokú bíróság.
[12] Az ítélőtábla ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta. Alaptalannak ítélte az alperes arra való hivatkozását, hogy a felperes maga dönthetett szabadságáról. A felperes felett a munkáltatói jogkört az intézményvezető gyakorolta, neki kellett volna intézkednie a szabadság kiadásáról és annak kivétele ellenőrzéséről. Az, hogy a felperes rugalmas munkaidőben dolgozott, illetve hogy őt terhelte a MÁK felé a jelentési kötelezettség a szabadság tekintetében, nem jelenti azt, hogy ő rendelkezett a szabadság kiadásáról is. Nem tartotta hitelt érdemlő bizonyítéknak a bérlapokat a tekintetben, hogy a vitatott napokon a felperes szabadságon volt-e vagy munkát végzett, azt pedig, hogy az érintett napokon a szabadságot kiadta a munkáltató, az alperesnek kellett volna igazolnia. A szabadság jogcímén történő távollétet nem volt elegendő valószínűsíteni.
A felülvizsgálati kérelem és felülvizsgálati ellenkérelem
[13] A jogerős ítélet ellen az alperes terjesztett elő felülvizsgálati kérelmet, melyben kérte, hogy a Kúria azt helyezze hatályon kívül a támadott rendelkezések vonatkozásában, és a felperes keresetét teljes egészében utasítsa el, vagy szükség esetén utasítsa az elsőfokú bíróságot új eljárás lefolytatására és új határozat hozatalára. Megsértett jogszabályhelyként a polgári perrendtartásról szóló 2016. évi CXXX. törvény (a továbbiakban: Pp.) 279. § (1) bekezdését, a 266. § (2) bekezdését, az 522. § (1) bekezdés b) pontját, a 81. § (2) és (5) bekezdését, továbbá az Mt. 122. §-a (1) bekezdését és a 125. § (1) bekezdését jelölte meg.[15] Érvelése szerint a bíróság az anyagi pervezetést rosszul alkalmazta, közhitelesen nyilvántartott tényt, adatot nem vett figyelembe, sértve ezzel a Pp. 266. § (2) bekezdését. A bizonyítékok értékelése kirívóan okszerűtlen volt, az alperes valós tényállításával szemben a felperes utólagos kitalációját fogadta el, és ezek a körülmények együttesen vezettek a megalapozatlan döntéshez.
[16] A bíróság nem tisztázta a jogalapot, nem tárta fel a tényállást maradéktalanul, és olyan szabadságnapokat ítélet meg a felperesnek, amelyekre nem volt jogosult. Sérelmezte, miszerint a bíróság K. É. tanú állítását, a rendelkezésre álló iratokat nem vette figyelembe és indokolási kötelezettségének sem tett teljeskörűen eleget. Az alperes azt sérelmezte, hogy az eljárt bíróságok a jelenléti íven felperesi szignóval el nem látott napoknál az alperes és a munkaszervezet vezetőjének állítását nem fogadták el, miszerint a szabadságon töltött napokat jelölték egységesen, abban az időszakban kihúzással, amit a bérkarton is alátámaszt, amelyet egyébként a felperes vezetett személyesen. Sérelmezte, hogy az eljárt bíróságok ezzel szemben a pénzügyi, valamint jelenléti ív vezetésére vonatkozó szabályzat hiányára hivatkoztak. Az alperes által hangsúlyozott álláspont szerint, ha a jelenléti ív nem tartalmazza a felperes aláírását, az egyértelmű, hogy nem volt jelen a munkahelyén, szabadságon volt. Álláspontja szerint nem a pénzügyi szabályzatokra kellett volna hivatkozni, hanem ha munkát végzett a felperes, akkor okirati bizonyítékokkal dokumentálva, vagy tanúkkal kellett volna alátámasztani, hogy az általa hivatkozott, alperes által vitatott napokon milyen munkát végzett.
[17] Ezentúl a határozat a Pp. 522. § (1) bekezdés b) pontjába is ütközik, mivel a munkáltató belső ellenőrt kért fel vizsgálatra, összehasonlítást, számításokat, elemzéseket végzett és kimutatta, hogy a felperes követelése alaptalan. Az alperes sérelmezte, hogy az eljárt bíróságok a terhére értékelték a belső ellenőr jelentésében foglaltakat, annak ellenére, hogy a belső ellenőr a feltárt hiányosságokat a felperesi felelősség körébe utalta.
[18] A perben nem merült fel olyan adat, hogy a szabadság kiadására vonatkozó szabályokat megsértette. Támogatta a felperest, hogy akkor vegye ki a szabadságát, amikor azt eltervezte, az ennek megfelelő dokumentáció hiánya pedig a felperes terhére esik. Az alperes szerint lényeges logikai ellentmondást tartalmaz az Mt. 122. § (1) bekezdésének, 125. §-ának, a 115. § (1) bekezdésének, valamint a 123. § (1) bekezdésének az alperes terhére való értelmezése, mert a felülvizsgálati kérelem szerint e jogszabályok téves értelmezését az alperes vonatkozásában a bíróság hiányos anyagi pervezetése okozta.
[19] Az alperes szerint a jogerős ítélet sérti továbbá a Pp. 81. § (2) és (5) bekezdését is, mivel a bíróság helytelenül állapította meg a perköltség összegét. A perköltség felszámítása során meg kell jelölni az igényelt költség összegét, felmerülésének lényeges körülményeit, és ezt szükség szerint okirattal kell igazolni. Költségjegyzék hiányában mindezt a bíróság nem vehette volna figyelembe.
[20] A felperes felülvizsgálati ellenkérelmében kérte, hogy a Kúria a jogerős ítéletet hatályában tartsa fenn. Érvelése szerint alaptalanul hivatkozott az alperes a Pp. 266. § (2) bekezdésének megsértésére, mivel köztudomású tény, melyet nem vett figyelembe a bíróság az adott ügyben nem merült fel. A ki nem adott szabadság mértékének számítását, annak helyességét a munkáltatónak kellett volna bizonyítania, így a Pp. 522. § (1) bekezdés b) pontjára történő hivatkozása sem helytálló. Az Mt. 134. § (1) bekezdés c) pontja szerint a munkaidő nyilvántartás kötelezettsége a munkáltató kötelezettsége lett volna, ennek azonban nem tett eleget. Ugyancsak nem tett eleget a szabadság kiadására vonatkozó kötelezettségének, sértve ezzel az Mt. 122. § (1) bekezdését és 125. §-át, mivel a ki nem adott szabadságot teljes mértékben nem váltotta meg.
A Kúria döntése és annak jogi indokai
[21] A felülvizsgálati kérelemben vitatott érték 1 468 110 forint, amely összeg a munkaügyi perekben a Pp. 523. § (1) bekezdésében meghatározott, a teljes munkaidőre megállapított kötelező legkisebb havi munkabér ötszörösét meghaladja, ezért az adott ügyben a felülvizsgálat engedélyezésére nem volt szükség.[22] A felülvizsgálati kérelem a következők szerint nem megalapozott.
[23] Az alperes a felülvizsgálati kérelmében eljárásjogi és anyagi jogi szabályok megsértését is állította, mellyel a Kúria nem értett egyet.
[24] A Kjt. 2. § (3) bekezdése alapján a közalkalmazotti jogviszonyokban is alkalmazni kell az Mt. 122. § (1) bekezdését, melynek értelmében a szabadságot a munkáltató adja ki. Amennyiben a munkaviszony megszüntetésekor a munkáltató az arányos szabadságot nem adta ki, azt az Mt. 125. §-a szerint meg kell váltani. Az Mt. 134. § (1) bekezdése szerint a munkáltató nyilvántartja a rendes és a rendkívüli munkaidőt, a készenlétet és szabadságot.
[25] A Pp. 265. § (1) bekezdése szerint törvény eltérő rendelkezése hiányában a perben jelentős tényeket annak a félnek kell bizonyítania, akinek érdekében áll, hogy azokat a bíróság valósnak fogadja el, továbbá a bizonyítás elmaradásának vagy sikertelenségének a következményeit is ez a fél viseli. Ennek megfelelően a jogerős ítéletben a másodfokú bíróság helytállóan mutatott rá, miszerint az irányadó (anyagi és eljárásjogi) rendelkezések alapján az alperesnek kellett bizonyítania, hogy a szabadságot kiadta, illetve azt pénzben megváltotta.
[26] Az alperes által a felülvizsgálati kérelemben felhívott Pp. 522. § (1) bekezdés b), valamint c) pontja szerint is a munkaügyi perben a munkáltatónak kell bizonyítania az igényelt juttatással összefüggő számítások helyességét, ha az vitatott és - bérvita esetén - a juttatás megfizetését.
[27] Az előbbiekre tekintettel az alperes megalapozatlanul kifogásolta a bíróság anyagi pervezetését, amely körben a felülvizsgálati kérelem megsértett jogszabályhelyet egyébként meg sem jelölt [Pp. 413. § (1) bekezdés b) pont]. Tévesen hivatkozott az alperes a Pp. 266. § (2) bekezdésének megsértésére, mert a perben köztudomásúnak tekintett olyan tény, amelyekről a bíróságnak hivatalból tudomása van, nem merült fel.
[28] A Kúriának a felülvizsgálati kérelemben foglaltak alapján abban a kérdésben kellett állást foglalni, hogy az alperes eleget tett-e a perben a bizonyítási érdek alapján az őt terhelő bizonyítási kötelezettségnek.
[29] A Pp. 279. § (1) bekezdése szerint a bíróság a perben jelentős tényeket a felek tényállításainak és perben tanúsított magatartásának, valamint a per tárgyalása során megismert bizonyítékoknak és egyéb peradatoknak az egybevetése, egyenként és összességében történő értékelése alapján a meggyőződése szerint állapítja meg.
[30] Következetes a Kúria ítélkezési gyakorlata abban, hogy a mérlegelési szabadság a felülvizsgálati eljárásban korlátozott: a Kúria a bizonyítékok felülmérlegelésére, a tényállás megváltoztatására csak kivételesen abban az esetben jogosult, ha a felülvizsgálni kért jogerős határozat iratellenes vagy kirívóan okszerűtlen, logikátlan, ellentmondásos megállapításokat tartalmaz. Nem ad alapot a bizonyítékok felülmérlegelésére, ha az egyes bizonyítékokból eltérő következtetés is levonható lett volna; kizárólag az minősíthető nyilvánvalóan okszerűtlen következtetésnek, amikor a bizonyítékokból csak egyfajta, a felülvizsgálattal támadott határozattól eltérő következtetésre lehet jutni (Kúria Pfv.21.474/2011., megjelent: BH 2013.119.).
[31] A perben az alperes maga sem vitatta és a 3/2018. számú Belső Ellenőri Jelentés is megállapította, miszerint a társulás munkaszervezete a vizsgálat időszakban nem rendelkezett a szabadságok mértékének megállapítására és kiadásának nyilvántartására vonatkozó szabályozással, szabályzattal. A szabadságok engedélyezése nem volt dokumentált, azok tényleges időpontjai csak a jelenléti ívek alapján állapíthatók meg. A jelenléti ív bejegyzéseit egyébként a felek valósnak fogadták el.
[32] Az előbbiekre tekintettel nem sértette a Pp. 279. § (1) bekezdését, hogy az eljárt bíróságok nem fogadták el azt az alperesi előadást, mely szerint ha a felperes nem volt jelen, az csak szabadság kivétele miatt lehetett, illetve amikor távol volt, más alternatíva fel sem merülhetett. Nem jogszabálysértő az a megállapítás sem, miszerint az alperes nem bizonyította, hogy a jelenléti íven üresen hagyott vagy szignót nem tartalmazó napok tekintetében a felperes nem végzett munkát, hanem szabadságon volt. Jogszerű megállapítás az is, mely szerint a becsatolt bérlapok nem alkalmasak annak bizonyítására, hogy a felperes a vitatott napokon szabadságon volt-e, vagy munkát végzett, mivel a munkaidő nyilvántartására az alperesnél nem a bérlap, hanem az annak alapjául szolgáló jelenléti ív szolgált. Megalapozottnak minősítette a Kúria a jogerős ítéletnek azon megállapítását is, amely szerint a perben mindösszesen az volt megállapítható, hogy a jelenléti íven a kihúzás a munkahelytől való távollétet jelentette, de az, hogy azokon a napokon a felperes milyen jogcímen volt távol, az hogy ténylegesen szabadságon volt-e vagy igazolt távolléten volt a perben meghallgatott tanúk sem tudták igazolni.
[33] A fenti megállapítások felülmérlegelésére a Kúria nem talált törvényes lehetőséget, ezért a bizonyítás sikertelenségének következményeit a perben az alperesnek kell viselnie.
[34] Megalapozatlanul sérelmezte az alperes a másodfokú perköltség megállapítását is. A másodfokú ítélet 2022. április 21-én kelt. A Pp. módosításáról szóló 2020. évi CXIX. törvény 6. §-a 2021. január 1-jei hatállyal módosította a Pp. 81. § (5) bekezdését, amely a jogi képviselővel eljáró fél esetében - a felülvizsgálati kérelemben idézett korábbi szabályozással szemben - nem teszi kötelezővé a perköltség költségjegyzék útján történő felszámítását. A javaslathoz fűzött indokolás szerint a költségjegyzék-nyomtatvány alkalmazása fakultatívvá vált, jóllehet ez nem érinti a félnek a perköltség felszámolására való kötelezettségét, ami a felperes részéről megtörtént.
[35] Mindezekre tekintettel a Kúria a jogerős ítéletet - jogszabálysértés hiányában - a Pp. 424. § (1) bekezdése alapján hatályában fenntartotta.
(Kúria Mfv.VIII.10.099/2022/7.)