adozona.hu
ÍH 2023.35
ÍH 2023.35
VÉLEMÉNYNYILVÁNÍTÁS KORLÁTAI A véleménynyilvánítás szabadsága nem védi a személyes sértettségből eredő, rosszindulatú, magánéletre vonatkozó pletykákat, melyeknek célja az emberi méltóság megsértése, a társadalmi és szakmai megbecsülés csorbítása. [2012. évi I. törvény 52.§ (1), 6.§ (2), 2011. évi CXC. törvény 62. § (1) bekezdés, Magyarország Alaptörvénye VI. cikk (1) bekezdés, IX. cikk (1) és (4) bek., 1993. évi XXXI. törvény 10. cikk, 2018. évi LIII. törvény 8.§ ]
Kiválasztott időállapot:
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
Az elsőfokú bíróság által megállapított ítéleti tényállás szerint a felperes 2016. augusztus 25. napja óta állt az alperes alkalmazásában testnevelőtanár munkakörben. Az alperesnél testnevelőtanári munkakörben dolgozott A. É. is. A felperes és A. É. a felsőfokú tanulmányaik alatt évfolyamtársak voltak.
2019. évre a testnevelőtanári munkaközösségben a munkahelyi légkör megromlott, ami a felperes magatartására, a kollégákra tett sértő megjegyzéseire volt visszavezethető. A felperes magatartásá...
ÍH 2023.35 VÉLEMÉNYNYILVÁNÍTÁS KORLÁTAI
A véleménynyilvánítás szabadsága nem védi a személyes sértettségből eredő, rosszindulatú, magánéletre vonatkozó pletykákat, melyeknek célja az emberi méltóság megsértése, a társadalmi és szakmai megbecsülés csorbítása. [2012. évi I. törvény 52.§ (1), 6.§ (2), 2011. évi CXC. törvény 62. § (1) bekezdés, Magyarország Alaptörvénye VI. cikk (1) bekezdés, IX. cikk (1) és (4) bek., 1993. évi XXXI. törvény 10. cikk, 2018. évi LIII. törvény 8.§ ]
Az elsőfokú bíróság által megállapított ítéleti tényállás szerint a felperes 2016. augusztus 25. napja óta állt az alperes alkalmazásában testnevelőtanár munkakörben. Az alperesnél testnevelőtanári munkakörben dolgozott A. É. is. A felperes és A. É. a felsőfokú tanulmányaik alatt évfolyamtársak voltak.2019. évre a testnevelőtanári munkaközösségben a munkahelyi légkör megromlott, ami a felperes magatartására, a kollégákra tett sértő megjegyzéseire volt visszavezethető. A felperes magatartására rendszeresen érkezett panasz a testnevelőtanároktól. Az igazgató-helyettes a tanári értekezleten mintegy villámhárítóként vett részt, a másik igazgató-helyettes pedig azért csatlakozott igazgatói felkérésre a 2019. évben szervezett sítáborhoz, hogy a testnevelőtanárok és a felperes közötti feszültséget oldani próbálja. A felperes 2019. év eleje és 2019. októbere közötti időtartamban több kolléga számára kéretlenül, előzmények és kapcsolódó téma nélkül több alkalommal A. É.-re is tett sértő megjegyzéseket. A kollégáknak arról számolt be, hogy A. É. az egyetemista évei alatt éjszakai bárban rúdtáncos tevékenységet végzett. A. É.-t minden alkalommal erkölcsileg kifogásolható személyként tüntette fel. A felperes által tett megnyilvánulások A. É.-t különösen megviselték, a már korábban feszült munkahelyi hangulat tovább romlott, amely elnehezítette a tanárok munkavégzését.
2019. szeptember 27. napján D. L. testnevelőtanár panaszt tett az alperesi igazgatónál, hogy őt a felperes lófejűnek nevezte. Az igazgató 2019. szeptember 30. napján az eset kapcsán meghallgatást tartott. Tekintettel arra, hogy a felperes is sérelmezte a D. L. által állítása szerint elhangzott kifogásolható kifejezést, az alperesi igazgató az esetnél jelen lévő A.É.-t kívánta meghallgatni tanúként. Ekkor a felperes az igazgatói irodában az igazgatóhelyettessel és az igazgatóval azt közölte, hogy A. É.-től nem várható elfogulatlan nyilatkozat, mivel a felperesnek tudomása van A. É. múltjáról: a felperes egyetemi évei alatt éjszakai bárban rúdtáncolt.
Az igazgató 2019. október 7. napján meghallgatást tartott azzal a céllal, hogy ezt az állítást a felperes másnak is tette-e és ha igen, arról kik szereztek tudomást, majd az alperes vezetője felhívta a kollégákat, hogy foglalják írásban, hogy az esettel kapcsolatban miről van tudomásuk.
Az alperes a felperes munkaviszonyát 2019. október 10. napján kelt és közölt felmondással megszüntette. A felmondás indokolása szerint az alperes tudomására jutott, hogy a felperes kollegájára dehonesztáló nyilatkozatot tett más munkavállalók jelenlétében, nevezetesen rúdtáncos, a pedagógusi pályához nem méltó, erkölcsileg kifogásolható munkát végző személynek nevezte A. É. munkavállalót, melyet a tantestület legalább nyolc munkatársa előtt állított. Állításait a munkáltató többszöri kérésére igazolni nem tudta, a munkáltató kérésére a fenti állítások híresztelését nem fejezte be. Magatartása olyan munkahelyi légkört eredményezett, amelyben nem biztosítottak a nyugodt és minőségi nevelő-oktató munka feltételei, a dehonesztáló kijelentéssel illetett kollégája hitelét és jóhírnevét rontja és olyan konfliktusokat generál, amely negatív hatással van a többi kolléga munkavégzésére is.
A felperessel szemben A. É. és egy másik kollégája is büntető feljelentést tettek.
A felperes keresetében a jogellenes munkaviszony megszüntetés jogkövetkezményeként 3.290.889.- forint elmaradt jövedelem címén járó kártérítés megfizetésére kérte kötelezni az alperest. Hivatkozásképpen előadta, hogy a felmondás indoka nem világos, nem valós és nem okszerű. Nem vitatta, hogy tett kijelentést A. É. rúdtáncos múltjára, azonban arra hivatkozott, hogy A. É. múltbéli tevékenységét nem minősítette, mindösszesen tényszerűen számolt be egy, a valóságban is megtörtént eseményről, amikor azt mondta, hogy évekkel ezelőtt látta őt egy éjszakai bárban rúdtáncolni. A felperest nem nevezte a pedagógus pályára méltatlan személynek, sem erkölcsileg kifogásolható munkát végző személynek. Kijelentése nem lehet dehonesztáló arra is tekintettel, hogy a felperes javaslatára került A. É. az alpereshez. A nyilatkozata a tényeknek megfelelt, a felperes valós kijelentést tett. Azt a tényt, hogy A. É. rúdtáncolt - ami ma már egy sport - maga A. É. is elismerte.
Az alperes ellenkérelmében kérte a kereset elutasítását. Hivatkozásképpen előadta, hogy a felmondás indoka világos, valós és okszerű. A felperes több alkalommal több kollégája előtt tett dehonesztáló kijelentést A. É. kolléganőjére, rúdtáncosnak, valamint pedagógusi pályához nem méltónak nevezte, amely nyilatkozatok híresztelését munkáltatói kérésre sem fejezte be. A felperes figyelme fel lett hívva, hogy nyilatkozata negatív értékítéletet tartalmaz és vigyázzon ezek hangoztatásával. A felperes magatartásai megvalósíthatják a becsületsértés és rágalmazás tényállását, állításai minden igazságalapot nélkülöznek. A felperes a kollégáival egyetemben oktató-nevelő tevékenységet végzett, amelynek egyik alapköve az erkölcsi, etikai, személyiségfejlesztői értékek közvetítése, a példamutató magatartás. Hivatkozott a bírói gyakorlatra (BH 2014.4.120, Mfv.I.10.418/2017/4., BH 2015.4.175.) annak alátámasztására, hogy mindezek az együttműködési kötelezettség súlyos megsértését jelentik és alapot adnak a felmondásra. Előadta, hogy a felperes más kollégákkal sem működött együtt, e magatartásait magában foglalja a felmondás indokolása. Amikor az igazgató is felszólította a felperest, hogy az állításokat fejezze be, akkor felperes úgy reagált, hogy miért fejezné be, miért ne lehetne ebben az országban tényt közölni és ezen szövegkörnyezetben megemlítette, hogy B. ZS.-ről is lehet tényeket közölni. A felperesen nem látszódott megbánás, nem kért elnézést senkitől, ő továbbra is meg volt győződve arról, hogy ezen állítások megengedhetőek egy oktató-nevelő, kölcsönös tiszteleten alapuló munkakörnyezetben. Állította, hogy a felperes magatartásának indítéka az volt, hogy a felperest nem választották meg munkaközösségi vezetőnek és ezért megharagudott A. É.-re, továbbá azért is neheztelt rá, mert az igazgató közölte a felperessel, hogy a következő sítábort A. É. fogja szervezni. Kiemelten sérelmes, hogy a felperes nem csak a munkatársainak, hanem a diákjainak is előadta a lejárató, dehonesztáló megjegyzéseit, rosszindulatú pletykát terjesztett. A táncolásnak, amelyet A. É. elismert, nem szinonimája a rúdtáncolás, vagy az erotikus rúdtánc.
Az elsőfokú bíróság a keresetet elutasította. A határozat indokolása szerint az elsőfokú bíróság megállapította, hogy a felmondás indokolása világos, abból egyértelműen azonosítható az a magatartás, amelyre az alperes a felmondást alapította. Az alperes ugyan hivatkozott arra, hogy a felmondás szövegének helyes értelmezésével nem kizárólag az A. É.-re tett megjegyzés vizsgálandó, hanem egyéb, általa megjelölt felperesi magatartások is, így más kollégákra tett megjegyzések, az elsőfokú bíróság szerint azonban a felmondás szövegének nyelvtani, tartalmi értelmezése azt támasztja alá, hogy abban az alperes a felperes A. É.-re tett megjegyzését rótta a felperes terhére. Mindemellett ugyanakkor a bíróság az eset összes körülményének feltárása és mérlegelése érdekében figyelembe vette az alperes olyan állításait és bizonyítékait is, amelyek a felmondásban írt nyilatkozat hatásának, súlyának, körülményeinek pontos megismerését segítették, és az így lefolytatott bizonyítás alapján az alábbiakra jutott: a felperes magatartásából, megjegyzéseiből adódóan a testnevelőtanári munkaközösségben 2019. évre megromlott a munkahelyi légkör, ott a mindennapok szintjén is olyan feszültség volt tapasztalható, ami több alkalommal a vezetés beavatkozását igényelte. Ezt egyértelműen alátámasztotta az igazgató és a két igazgatóhelyettes, valamint B. L. tanúvallomása.
Az elsőfokú bíróság rögzítette: az nem volt vitatott a perben, hogy a felperes nyilatkozatot tett A. É. általa állított rúdtáncos múltjára. A felperes védekezése és a felmondás szövegezése alapján azt kellett vizsgálni, hogy a felperes több pedagógus előtt tette-e a megjegyzését, azt mintegy semleges tényközlésként tette, vagy a nyilatkozatnak, illetve megjegyzésnek volt-e olyan kifejezett vagy akár szavak mögött húzódó, azonban egyértelműen érzékelhető olyan tartalma, szándéka, ami A. É.-t erkölcsileg elítélhető színben tűntette fel. A lefolytatott bizonyítás alapján az volt megállapítható, hogy a felperes a saját magatartása nyomán kialakult egyébként is feszült, megromlott légkörben A. É.-re olyan megjegyzést tett több alkalommal több kolléga előtt, ami alkalmas volt arra, hogy A. É-t erkölcsileg elítélhető színben tüntesse fel, egyben a munkahelyi légkört is megrontotta. A bizonyítékok azt támasztották alá, hogy a felperes a tanár kollégájának rúdtáncos múltjára tett megjegyzését nem pusztán ténymegállapításként, netán a mára már külön sportággá fejlődött tevékenységként említette, hanem olyan módon, amely alkalmas volt arra és szándékában is azt célozta, hogy A. É.-t erkölcsileg kifogásolható személyként láttassa.
A meghallgatott tanúk egybehangzó vallomása szerint a felperesi megjegyzések kéretlenek, indokolatlanok és minősítőek voltak, azokat a felperes egyértelműen A. É. rossz színben való feltüntetésének szándékával közölte. A felperes ezt külön kérdés és mindenféle kapcsolódó téma hiányában tette. A megjegyzések célja, hangulata és eredménye egyértelműen feltárható volt a tanúvallomások alapján. A korábbi írásbeli nyilatkozatokhoz képest a tanúvallomások részletesebbek voltak. A tárgyaláson hat testnevelőtanár, valamint az igazgató és az igazhatóhelyettes is tanúvallomást tett a felperesi megjegyzésre. Semmilyen bizonyíték nem támasztotta alá azt a felperesi állítást, amely szerint a nyilatkozatát tényként, annak kapcsán tette, hogy a rúdtánc manapság már sportággá nőtte ki magát. A bizonyítás anyaga ellenben azt igazolta, hogy a felperes minden ok nélkül olyan módon tette a kijelentést, ami A. É. erkölcsiségének kifogásolható voltát hangsúlyozta. Önmagában pedig az, hogy a felperes egy hosszabb időtartamban több kollégának több alkalommal tette a megjegyzéseit, kimeríti a híresztelés fogalmát. Arra pedig D. Gy. nyilatkozott, hogy ő maga kérte a felperest, hogy ezekkel a nyilatkozatokkal hagyjon fel. A felperesnek ezen megjegyzései a már egyébként is a felperesi magatartáshoz kapcsolódóan kialakult feszült légkörben olyan további romlást eredményeztek, amely mellett a nyugodt és minőségi nevelő-oktató munka feltételei már nem voltak biztosítottak és amelyek negatív hatással voltak a teljes munkaközösség életére. A tanúk vallomása azt is alátámasztotta, hogy a felperesi megjegyzések az érintettre különösen, de a többi kollégára is, valamint a munkahelyi hangulatra is károsan hatottak. A peradatok azt igazolták, hogy a gyerekek is tudomást szereztek a felperesi állításról.
Az elsőfokú bíróság hangsúlyozta, nem tulajdonított annak jelentőséget, hogy A. É. 1992-ben valóban folytatott-e rúdtáncos tevékenységet. Az alperes sem arra alapította a felmondását, hogy a felperes valótlan állítást tett. A felmondás lényegi elemét az képezte, hogy a felperes mindenféle köz- vagy magánérdek nélkül, a diszkréció teljes mellőzésével, kéretlenül, több kollégának tette A. É.-ről azon megjegyzéseit, amiből nyilvánvaló, hogy az általános társadalmi értékítélet szerint A. É. negatív megítélésére alkalmas. A bíróság okszerűnek találta a felmondást arra tekintettel is, hogy a felperesi megjegyzések 2019 elejétől egészen 2019 őszéig tartó időszakban hangzottak el. Az a valós indok, amely szerint a munkavállaló egy kollégájáról indokolatlanul, szándékosan, több kolléga előtt kéretlenül olyan kijelentést tesz, amellyel a kollégát erkölcsileg kifogásolható személyként láttatja és amely ezzel az egyébként is feszült munkahelyi légkört oly mértékben rontja meg, hogy az oktatói munkát nehezíti és a többi kolléga munkavégzésére is negatív hatással van, okszerűen vezet a munkaviszony felmondással történő megszüntetésére. A felperes az együttműködési kötelezettségét nem vitatottan megsértette. Ugyanakkor az alperes a felperes munkaviszonyát nem azonnali hatállyal szüntette meg, így a bíróságnak azt nem kellett mérlegelnie, hogy ez a kötelezettségszegés milyen súlyú volt.
A felperes fellebbezésében kérte az elsőfokú bíróság ítéletének megváltoztatását és a keresetnek való helytadást. Hivatkozásképpen előadta, hogy az elsőfokú bíróság döntését "hamis" bizonyítékokra alapozta, amelyet az elsőfokú per során lefolytatott tanúmeghallgatások és korábban keletkezett nyilatkozatok közötti ellentmondások egyértelműen alátámasztanak. Ez sérti a polgári perrendtartásról szóló 2016. évi CXXX. törvény (a továbbiakban: Pp.) 268. § (1)-(2) bekezdését, 279. §-át.
Előadta, hogy a felmondás valódi oka egyrészről a sítáborban történtek és U. Á. bizonyítható zaklatásának elhallgatása, másrészt, hogy a felperes szóvá tette a sok szabálytalanságot, ami a tanulók heti két testnevelésórai felmentésével kapcsolatban zajlott.
A korábban keletkezett bizonyítékok, valamint a meghallgatások között számos ellentmondás figyelhető meg, amelyet az ügy értékelésekor az elsőfokú bíróság nem vett figyelembe. Amennyiben az ellentmondások feloldásra kerülnek, egyértelművé válik, hogy a felperes nem pletykát terjesztett, mivel tényt állított A. É.-ről, mely szerint rúdtáncolni látta 1992-ben egy bárban és ezt csupán egyetlen embernek, D. Gy.-nek mondta el. Ez csupán tényközlés, nem pedig értékítélet volt.
A munkavállaló a munkáltatóval, illetve a munkaviszonnyal összefüggésben véleményét nyilvánította és e körülmények arra mutatnak, hogy a vele közölt munkáltatói felmondás ezzel összefügg. Az alperes a felperes véleménynyilvánítási szabadsága körében tett észrevétele, illetve megjegyzése miatt közölt felmondást annak érdekében, hogy elfojtsa a munkavállalók jogos véleménynyilvánítását.
Az alperes fellebbezési ellenkérelme az ítélet egyéb részeinek helybenhagyására irányult. Hivatkozásképpen előadta, hogy az elsőfokú bíróság a tényállást helyesen állapította meg, a meghallgatott tanúk vallomását is helytállóan értékelte és levont következtetései, jogi álláspontjai is megalapozottak. A bizonyítékok, nyilatkozatok egyenként és összességében is egybevágnak.
A feltárt tényállásból megállapítható, hogy a felperes többféleképpen, több személlyel szemben megsértette az együttműködési kötelezettségét. A BH 2005.4.175. számú döntés szerint a munkavállaló együttműködési kötelezettségébe tartozik a munkatársakat kölcsönösen megillető tiszteletet figyelembe vevő, az emberi méltóságát nem sértő magatartás tanúsítása.
Az A. É.-re tett megjegyzések nem csak a súlyuk miatt komoly esetek, hanem azok ismétlődő száma miatt is.
A fellebbezés megalapozatlan.
A felperes fellebbezésében lényegében a bizonyítás eredményének mérlegelését támadta, ezen hivatkozása azonban megalapozatlan volt. A Pp. 279.§ (1) bekezdése szerint a bíróság a tényállást a felek előadásának és a bizonyítási eljárás során felmerült bizonyítékoknak az egybevetése alapján állapítja meg, a bizonyítékokat a maguk összességében értékeli és a meggyőződése szerint bírálja el. A bizonyítékok összességében történő mérlegelése során arra kell elsősorban figyelemmel lenni, hogy a bizonyítékok jelentős többsége koherensen illeszkedik-e egymáshoz és alátámasztja-e az ítéletben megfogalmazott tényállításokat. Ennek a követelménynek az elsőfokú bíróság ítélete egyértelműen megfelelt. Nem volt fellelhető olyan iratellenes, logikátlan, kirívó okszerűtlen megállapítás, amely a másodfokú bíróság számára a bizonyítékok felülmérlegelését szükségessé tette volna.
A másodfokú bíróság nem észlelt a tanúvallomások, valamint a korábban tett nyilatkozatok között a lényeges tények tekintetében olyan ellentmondást, ami megkérdőjelezte volna a tanúvallomás valóságtartalmát. Helytállóan állapította meg az elsőfokú bíróság, hogy a tanúk az ügy megítélése szempontjából lényeges kérdésekben egyező tanúvallomást tettek. A tanúk az igazmondási kötelezettségre figyelmeztetést követően adták elő tanúvallomásukat, és arról is nyilatkoztak, hogy érdektelenek és elfogulatlanok. A tanúvallomások a fontos elemeket tekintve egyezőek, következetesek voltak, azokkal szemben nem merült fel semmilyen kétely. A felperes sem adott elő olyan körülményeket, ami a tanúvallomások valóságtartalma tekintetében kételyeket ébresztene.
Nem valós, hogy a felperes munkaviszonya alatt soha nem volt panasz ellene, ezt egyértelműen cáfolják a tanúvallomások és az egyéb okirati bizonyítékok. Többen is panaszkodtak a felperes nem megfelelő magatartása és viselkedése miatt, példának okáért D. L. is.
A következetesen érvényesülő bírói gyakorlat szerint a munkaügyi per során a felmondás indokában foglalt indokot kell vizsgálni. Ugyanakkor a munkaügyi jogvita során nem csak a felmondás indokolásában kifejezetten közölt, hanem olyan további tények és körülmények bizonyításának is helye lehet, amelyek - az indokolás keretein belül maradva - azt kiegészítik és alátámasztják. Ennek korlátja, hogy a bizonyítás nem lépheti túl a felmondásban közölt indokolás kereteit (MK 95. sz. állásfoglalás 3. pont). Az elsőfokú bíróság ezen korlátokra figyelemmel helyesen állapította meg a tényállásban, hogy a munkahelyi környezet a felperes magatartására visszavezethető okból elnehezült volt, a munkakapcsolatok megromlottak, mely feszültséget generált a munkavállalókban és ez nyilvánvalóan kihatott a mindennapi munkavégzésre is. Ezen feszült munkahelyi környezetben követte el a felperes a felmondás tárgyává tett magatartást.
A tanúvallomásokból megállapítható, hogy a felperes azt állította többször, több kollégának, hogy testnevelési főiskolás korában A. É. mulatóban rúdtáncosként melltartóban és bugyiban szórakoztatta a közönséget, erotikus tevékenységet végzett, az előadás végén lekerült róla a melltartó is. A tanúk megerősítették, hogy minden alkalommal erotikus és erkölcsileg kifogásolható magatartásként hangzott el a rúdtánc a bárban, nem pedig sporttevékenységként. Emellett a felperes A. É-t diák jelenlétében rúdtáncosnak hívta, valamint a vezetőség előtt is erkölcsileg kifogásolható, nem szavahihető embernek állította be. A. É.-nek pedig egy szakmai kérdésben való diskurzus kapcsán azt mondta, hogy ő csak a rúdtánchoz ért. Az is bizonyított, hogy többször több kolléga (D. Gy., U. Á., igazgató) is felhívta a felperest arra, hogy fejezze be magatartását, a felperes ennek ellenére folytatta lejárató tevékenységét. Egyértelmű volt a felperes rosszindulatú, ártó szándéka.
Az elsőfokú bíróság az ellentmondásokat, homályos részleteket szembesítéssel és többszöri kérdésfeltevéssel tisztázta.
Az alperesi munkáltató az esettel kapcsolatosan vizsgálatot folytatott le, becsatolásra került az ezzel kapcsolatban felvett 2019. október 7-i jegyzőkönyv, amelyben szereplő nyilatkozatokat és magatartásokat a meghallgatott tanúk, az igazgató és az igazgató-helyettes tanúvallomása alátámasztotta.
Az elsőfokú bíróság helyesen a közlés tényleges tartalmát vizsgálta. A másodfokú bíróság szerint megfelelően alkalmazandóak a PK. 12. számú állásfoglalásban foglaltak, mely ugyan a sajtóhelyreigazítás érvényesülési köre és az elbíráslásnál irányadó szempontokat vizsgálja, de a közlés értelmezése során jelen ügyben is irányadó szempontokat tartalmaz. E szerint a kifogásolt közléseket, kifejezéseket, tényállításokat a társadalmi érintkezésben általánosan elfogadott jelentésük szerint kell figyelembe venni, és valóságos tartalmuknak megfelelően kell értékelni. A jogsértés elbírálásánál ezért nem lehet a használt kifejezéseket elszigetelten vizsgálni, tekintettel kell lenni a szövegkörnyezetre is, és az egymáshoz tartalmilag szorosan kapcsolódó, egymással összetartozó részeket összefüggésükben kell vizsgálni. A használt kifejezések és összefüggésük vizsgálatánál, valóságos tartalmuk szerinti értékelésénél jelentősége lehet a vizsgált kérdéssel kapcsolatban társadalmilag kialakult közfelfogásnak, általános vélekedésnek is. A jogsértő közlés történhet közvetetten: célzásokkal, utalásokkal, egyes tényállásrészek elhagyásával, a tényálláselemek téves következtetésre indító csoportosításával. A legújabb bírói gyakorlat is hangsúlyozza, személyiségi jogi perben kifogásolt közlés tényleges tartalmát nem önmagában, hanem a nyilatkozat többi részével együtt szükséges vizsgálni, különös tekintettel a közlés lényegi mondanivalójára és az arra vonatkozó társadalmi közfelfogásra (BH 2022.99.). A jóhírnév megsértése miatt kifogásolt közléseket nem a jognyilatkozatokra vonatkozó törvényi rendelkezés alapján kell értelmezni, hanem a társadalmi érintkezésben általánosan elfogadott jelentésük szerint kell figyelembe venni, és valóságos tartalmuknak megfelelően kell értékelni (PJD 2020.14.).
A tanúvallomásokból és az okirati bizonyítékokból az is megállapítható, hogy a felperest cselekedetében személyes sértettség, bosszú vezérelte, úgy érezte, hogy A. É. piszkálta őt. Az elsőfokú bíróság helyesen értékelte, hogy a felperes állítása nem közügyet érintett, hanem egy másik munkatársa magánéletébe tartozó állítólagos eseményről terjesztett rosszindulatú pletykákat több munkavállaló előtt, kifejezetten ártó szándékkal annak ellenére, hogy többször is figyelmeztették, hogy ne tegye. Megjegyzései kéretlenek, indokolatlanok és szükségtelenek voltak. A cél A. É. lejáratása volt. A felperes többször is rúdtáncosnak hívta A. É.-t a kollégái és a diákok előtt is, ami egyértelműen pejoratív kijelentés, a tanári tekintély lejáratására irányult. Magatartása folyamatos volt, azzal felhívás ellenére sem hagyott fel, a rosszindulatú pletykát tovább híresztelte. Az, hogy A. É. "rúdtáncos" (jelen időben), valótlan tény volt, hiszen nem volt vitatott, hogy a perbeli időben A. É. évtizedek óta tanár volt, rúdtáncosi tevékenységet nem végzett. Emellett értékítéletet is hordozott a felperes megnyilvánulása, amikor arra utalt, hogy a felperesnek múltja van, ami miatt nem szavahihető. A felperes célja egyértelműen A.É. lejáratására, társadalmi és tanári megbecsülésének, szakmai és emberi tekintélyének csorbítására irányult. A. É. azt ismerte el, hogy táncolt, nem pedig azt, hogy rúdtáncolt.
Az elsőfokú bíróság azt is helytállóan értékelte, hogy a felperes magatartása a sértettet, A. É.-t rendkívüli módon megviselte, de a munkahelyi közösséget is tovább rombolta. A. É. tanúvallomásában elmondta, hogy a felperes lejárató kampánya 2019. szeptemberében vált nagyon erőteljessé, mindennaposakká váltak a megalázó megjegyzések. Amikor elment a felperes mellett, akkor a gyerekek jelenlétében a felperes úgy nyilatkozott, hogy "Na itt jön a rúdtáncos". A tanú elmondta, hogy fel kellett arra készülnie fejben, hogy hogyan tudná magát megvédeni, gyomorgörccsel járt dolgozni, nagyon megterhelő volt a számára, hogy hátulról, semmiből jövő váratlan támadásokra, megjegyzésekre kellett felkészülnie. Egy fiú tanítvány is célozgatott neki a rúdtáncra. Érzékelte azt is, hogy a konyhások, illetve bizonyos tanárok is más szemmel néznek rá. Továbbá egy szakmai kérdésben úgy nyilatkozott a felperes, hogy ne mondjon semmit a tanú, mert ő csak egy dologhoz ért és az a rúdtánc. Mindezek folytán felmerült benne, hogy megszünteti a munkaviszonyát. Minden alkalommal határozottan cáfolta és visszautasította a rúdtánccal való gyanúsítgatást. Ő maga is előadta, hogy nem kizárólag rúdtáncról beszélt a felperes, hanem erotikus táncról.
A másodfokú bíróság egyetértett azzal az alperesi hivatkozással, hogy a véleménynyilvánítás szabadsága nem védi a személyes sértettségből eredő, rosszindulatú, magánéletre vonatkozó pletykákat, melyeknek célja az emberi méltóság megsértése, a társadalmi és szakmai megbecsülés csorbítása. Magyarország Alaptörvényének VI. cikk (1) bekezdés szerint mindenkinek joga van ahhoz, hogy magán- és családi életét, otthonát, kapcsolattartását és jó hírnevét tiszteletben tartsák. A véleménynyilvánítás szabadsága nem járhat mások magán- és családi életének, valamint otthonának sérelmével. A IX. cikk (1) és (4) bekezdés előírja, hogy mindenkinek joga van a véleménynyilvánítás szabadságához. A véleménynyilvánítás szabadságának a gyakorlása nem irányulhat mások emberi méltóságának a megsértésére.
Az Alaptörvény mellett az emberi jogok és az alapvető szabadságok védelméről szóló, Rómában 1950. november 4. kelt Egyezmény 10. cikke is szabályozza a véleménynyilvánítás szabadságát. Az Egyezményt Magyarország az 1993. évi XXXI. törvénnyel ratifikálta. A 10. cikk általánosan rögzíti, hogy mindenkinek joga van a véleménynyilvánítás szabadságához. Ez a jog magában foglalja a véleményalkotás szabadságát és az információk, eszmék megismerésének és közlésének szabadságát országhatárokra tekintet nélkül és anélkül, hogy ebbe hatósági szerv beavatkozhasson. E kötelezettségekkel és felelősséggel együttjáró szabadságok gyakorlása a törvényben meghatározott, olyan alakszerűségeknek, feltételeknek, korlátozásoknak vagy szankcióknak vethető alá, amelyek szükséges intézkedéseknek minősülnek egy demokratikus társadalomban a nemzetbiztonság, a területi sértetlenség, a közbiztonság, a zavargás vagy bűnözés megelőzése, a közegészség vagy az erkölcsök védelme, mások jó hírneve vagy jogai védelme, a bizalmas értesülés közlésének megakadályozása, vagy a bíróságok tekintélyének és pártatlanságának fenntartása céljából.
A magánélet védelméről szóló 2018. évi LIII. törvény 8. § (2) bekezdése előírja, hogy a magánélet tiszteletben tartásához való jog megsértését jelenti az egyén által, különösen a magánélettel kapcsolatban megőrizni kívánt személyes adattal, titokkal, képmással, hangfelvétellel való visszaélés vagy a becsület és jóhírnév megsértése.
A Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény (a továbbiakban: Ptk.) 2:45.§ (1) bekezdése szerint a becsület megsértését jelenti különösen a más személy társadalmi megítélésének hátrányos befolyásolására alkalmas, kifejezésmódjában indokolatlanul bántó véleménynyilvánítás. A (2) bekezdés szerint a jóhírnév megsértését jelenti különösen, ha valaki más személyre vonatkozó és e személyt sértő, valótlan tényt állít vagy híresztel, vagy valós tényt hamis színben tüntet fel.
Irányadó továbbá az Mt. 6. § (2) bekezdésében foglalt általános magatartási követelmény, az, hogy a jogok gyakorlása és a kötelezettségek teljesítése során a jóhiszeműség és a tisztesség elvének megfelelően kell eljárni, továbbá kölcsönösen együtt kell működni, és nem lehet olyan magatartást tanúsítani, amely a másik fél jogát, jogos érdekét sérti. Az Mt. 52. § (1) bekezdés e) pontjában előírja a munkatársakkal való együttműködési kötelezettséget, a nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény 62. § (1) bekezdés h) pontja pedig rögzíti, hogy a munkatársak emberi méltóságát és jogait maradéktalanul tiszteletben kell tartani.
Helyesen hivatkozott az alperes a bírói gyakorlatra. A Kúria precedensértékű döntése szerint a munkatársakkal szemben tanúsított tiszteletlen, sértő, megalázó magatartás tanúsítása, bántó kijelentés tétele az együttműködési kötelezettség megsértését jelenti és a jogviszony megszüntetés jogszerű indoka lehet (Mfv.I.10.148/2017/4.).
A másodfokú bíróság is egyetértett azzal, hogy önmagában nem annak volt jelentősége, hogy igaz-e a felperes által közölt eset, bár A. É. végig tagadta a rúdtáncolást. A felperes állításával szemben közlésének egészében inkább értékítélet tartalma van, amennyiben A. É.-t jelenleg is erkölcsileg kifogásolható, nem megbízható, nem szavahihető, a tanári pályára alkalmatlannak állította be. Teljesen egyértelmű, hogy még ha valós is lenne a hivatkozott körülmény, akkor is a hosszú évek, évtizedek óta tanári hivatását gyakorló felperessel szemben olyan nyilatkozat, mely szerint ő egy rúdtáncos, jelen időben, illetve, hogy tőle nem várható elfogulatlan tanúvallomás figyelemmel a múltjára, valamint, hogy csak a rúdtánchoz ért, mind olyan kijelentések, amelyek egyértelműen az emberi méltóságát sértik, a társadalmi megbecsülését csorbítják, indokolatlanul bántók, lealacsonyítók, becsmérlők, becsületsértőek.
A felperes magatartása komoly károkat és feszültségeket okozott mind a támadott munkavállalóban, mind a munkahelyi közösségben. Helytállóan utalt arra az elsőfokú bíróság, hogy az alperes nem is azonnali hatályú, hanem az általános szabályok szerinti felmondással szüntette meg a felperes munkaviszonyát, mely valós indokon alapuló okszerű intézkedés volt.
Mindezekre tekintettel a másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét a Pp. 383. § (2) bekezdése alapján helybenhagyta.
(Fővárosi Ítélőtábla, 1.Mf.31.125/2022/9.)