ÍH 2023.30

A KORONAVÍRUS ELLENI VÉDŐOLTÁS KÖTELEZŐ IGÉNYBEVÉTELÉNEK ALANYI KÖRE A koronavírus elleni védőoltás kötelező igénybevételéről szóló szabályokat nemcsak az egészségügyi dolgozókra, hanem az egyészségügyben dolgozókra is alkalmazni kell. Az e körben kiadott államtitkári állásfoglalás nem minősül jogszabálynak, így az abban foglaltak a bíróságot nem kötik. [2003. évi LXXXIV. törvény (Eütev.) 4. § b) pont; 449/2021. (VII. 29.) Korm. rendelet]

Kiválasztott időállapot: Mi ez?
  • Kibocsátó(k):
  • Jogterület(ek):
  • Érvényesség kezdete: 
  • Érvényesség vége: 

MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?

A másodfokú bíróság által megállapított tényállás szerint a felperes 2021. április 29. napján létesített munkaviszonyt az alperessel szociális munkatárs munkakörben, munkavégzésének helye az alperes fenntartásába került Gondviselés Háza - Időskorúak Otthona A. állandó intézeti gondoskodást biztosító intézmény volt. Az intézményben az alperes egészségügyi szolgáltatóként az ellátottak részére szakápolást, valamint neurológiai és pszichiátriai egészségügyi tevékenységet végez.
Az alperes 2021....

ÍH 2023.30 A KORONAVÍRUS ELLENI VÉDŐOLTÁS KÖTELEZŐ IGÉNYBEVÉTELÉNEK ALANYI KÖRE
A koronavírus elleni védőoltás kötelező igénybevételéről szóló szabályokat nemcsak az egészségügyi dolgozókra, hanem az egyészségügyben dolgozókra is alkalmazni kell. Az e körben kiadott államtitkári állásfoglalás nem minősül jogszabálynak, így az abban foglaltak a bíróságot nem kötik. [2003. évi LXXXIV. törvény (Eütev.) 4. § b) pont; 449/2021. (VII. 29.) Korm. rendelet]
A másodfokú bíróság által megállapított tényállás szerint a felperes 2021. április 29. napján létesített munkaviszonyt az alperessel szociális munkatárs munkakörben, munkavégzésének helye az alperes fenntartásába került Gondviselés Háza - Időskorúak Otthona A. állandó intézeti gondoskodást biztosító intézmény volt. Az intézményben az alperes egészségügyi szolgáltatóként az ellátottak részére szakápolást, valamint neurológiai és pszichiátriai egészségügyi tevékenységet végez.
Az alperes 2021. szeptember 16. napján felhívta a felperest, hogy a koronavírus elleni védőoltás kötelező igénybevételéről szóló 449/2021. (VII. 29.) Korm. rendelet (Rendelet) alapján a védőoltás felvételének tényét 5 napon belül hitelt érdemlő módon igazolja. A felperes jelezte az alperes irányába, hogy álláspontja szerint a kötelező védőoltás felvétele kizárólag az egészségügyi szakdolgozók körére vonatkozik, szociális munkakörben foglalkoztatottakra nem irányadó. Az alperes 2021. szeptember 22. napján ismételten felszólította a felperest a kötelező védőoltás felvételére és annak igazolására, továbbá figyelmeztette, amennyiben 15 napon belül nem igazolja az oltás felvételét, vagy nem adja át az oltási kötelezettség alóli felmentést biztosító orvosi szakvéleményt, az alperes köteles a munkaviszonyát azonnali hatállyal megszüntetni.
A felperes az oltás felvételét nem igazolta, továbbá az oltás alóli felmentésre vonatkozó orvosi igazolást sem adott át az alperesnek. Az alperes 2021. október 8. napján a felperes munkaviszonyát azonnali hatályú felmondással megszüntette a Rendelet 1. § (9) bekezdés alapján, és a felmondás indokaként rögzítette, hogy a felperes felszólítás ellenére a védőoltás felvételét nem igazolta, illetve az orvosi szakvéleményre vonatkozó orvosi igazolást sem mutatott be az alperesnek.
A felperes keresetlevelet terjesztett elő az alperessel szemben, amelyben kérte, hogy a bíróság kötelezze az alperest munkaviszonya jogellenes megszüntetésének jogkövetkezményeként elmaradt jövedelem miatti kártérítésként alapbér és ágazati pótlék címén 564.362 Ft, munkahelyi pótlékként 48.000 Ft, valamint SZÉP-kártya juttatásként 20.000 Ft megfizetésére. A felperes felemelt keresetében kérte az alperes kötelezését további 353.210 Ft elmaradt jövedelem, valamint 10.000 Ft SZÉP-kártya juttatás kártérítésként történő megfizetésére. A felperes keresete indokolásaként előadta, hogy a Rendelet kötelező védőoltásra vonatkozó rendelkezése az általa betöltött munkakör vonatkozásában nem alkalmazható figyelemmel arra, hogy nem egészségügyi dolgozóként, hanem szociális munkatársként dolgozott az alperesnél. E körben hivatkozott F. A. államtitkár állásfoglalására.
Az alperes ellenkérelmében a felperes keresetének elutasítását kérte. Ellenkérelme indokolásaként előadta, hogy a Rendelet kógens szabályai szerint a munkaviszony azonnali hatályú megszüntetése körében mérlegelési joga nem volt; a védőoltás kötelezettsége alól kizárólag azon egészségügyi dolgozók mentesülhettek, akiknek az oltás egészségügyi okból ellenjavalt volt. A Rendelet 1. § (2) bekezdés rendelkezése alapján a Rendelet hatálya kiterjed az egészségügyben dolgozókra is figyelemmel arra, hogy a felperes munkavégzésének helye egészségügyi szolgáltatást nyújt.
Az elsőfokú bíróság a felperes keresetét elutasította. Az elsőfokú bíróság ítéletét a Rendelet 1. § (2)-(4) valamint (9)-(10) és (13) bekezdés, az egészségügyi tevékenység végzésének egyes kérdéseiről szóló 2003. évi LXXXIV. törvény (a továbbiakban: Eütev.) 4. § b) pont rendelkezésére alapította.
Az elsőfokú bíróság rögzítette, hogy az alperes a felperes munkavégzési helyéül szolgáló bentlakásos szociális intézményben egészségügyi ellátást nyújtó egészségügyi szolgáltatónak minősül, mert ott szakápolási, neurológiai és pszichiátriai egészségügyi tevékenységet végez. Az elsőfokú bíróság a felperes munkaköri leírása és nyilatkozata alapján megállapította továbbá, hogy a felperes nem tekinthető egészségügyi dolgozónak, azonban egészségügyben dolgozónak minősül, így a Rendelet 1. § (13) bekezdése alapján az 1. § hatálya a felperesre is kiterjed. Az elsőfokú bíróság az államtitkári állásfoglalást mellőzte figyelemmel arra, hogy az nem minősül jogszabálynak, így a bíróságot nem köti. A Rendelet 1. § (1) és (2) bekezdésének együttes értelmezése alapján nem kizárólag az egészségügyi dolgozókra kell alkalmazni a koronavírus elleni védőoltás kötelező igénybevételére vonatkozó rendelkezéseket, hanem minden olyan foglalkoztatottra, akinek munkavégzése kapcsolódik az egészségügyi szolgáltató egészségügyi tevékenységéhez, és ezáltal rendszeresen találkozik az ellátottakkal.
Az ítélettel szemben a felperes fellebbezést terjesztett elő, amelyben kérte az elsőfokú bíróság ítéletének hatályon kívül helyezését, és az alperes kötelezését 965.572 Ft elmaradt alapbér és munkahelyi pótlék, valamint 30.000 Ft SZÉP-kártya juttatás megfizetésére. Fellebbezése indokolásaként F. A., Emberi Erőforrások Minisztériuma államtitkárának tájékoztatására hivatkozott, amely szerint a Rendelet az egészségügyi szolgáltatónál foglalkoztatottak közül csak azokra a dolgozókra vonatkozik, akik az egészségügyi szolgáltatás keretében feladatot ellátó munkatársak, és nem terjed ki azokra, akik az adott telephelyen szociális vagy gyermekvédelmi feladatot látnak el. Előadta továbbá, hogy az egészségügyi tevékenységet folytató munkavállalók külön szervezeti egységet alkotnak külön épületben; továbbá a bentlakásos szociális intézményen belül az egészségügyi tevékenység csak egy részfeladat. A felperes egészségügyi tevékenységet nem végzett, az ahhoz szükséges szakdolgozói nyilvántartási számmal nem rendelkezik, feladatait nem az egészségügyi ellátás keretében, hanem a szociális ellátásban végezte. A felperes kifogásolta, hogy más intézményekben a hasonló munkakörben dolgozóknál az oltást nem tették kötelezővé az államtitkári tájékoztatást figyelembe véve.
Előadta továbbá, hogy az intézmény valamennyi dolgozója naponta találkozhatott az intézmény lakóival, ennek ellenére az oltás beadatása nem volt általánosan kötelező. A felperes a maga részéről a fertőzés megelőzése érdekében mindent megtett, a munkaviszonya azonnali hatályú megszüntetését szabálytalannak és méltánytalannak tartja.
A felperes fellebbezésében hivatkozott egészségügyi állapotára is, és előadta, hogy korábban egy évig betegállományban volt autoimmun betegség miatt. Betegségére tekintettel a védőoltás alóli mentességet nem kaphatta meg, több orvostól is azt a tájékoztatást kapta, hogy a védőoltás beadatása részére nem javasolt.
Az alperes fellebbezési ellenkérelmében az elsőfokú bíróság ítéletének helybenhagyását kérte. Az alperes indokolásként előadta, hogy a Rendelet szabályai szerint nem volt lehetősége arra, hogy az oltás felvételét megtagadó munkavállalókkal szemben a munkaviszony megszüntetésén kívül más intézkedést alkalmazzon. Az államtitkári tájékoztató nem jogszabály, a bíróságnak az Eütev. rendelkezéseit kellett alkalmaznia, amely alapján megállapítható, hogy a Rendelet hatálya a felperesre, mint egészségügyben dolgozóra kiterjedt.
A felperes fellebbezése nem megalapozott.
A másodfokú bíróság a 2016. évi CXXX. törvény (a továbbiakban: Pp.) 376. § (1) bekezdés alapján a fellebbezést tárgyaláson kívül bírálta el, és megállapította, hogy a Pp. 379. §-ban, illetve a 380. §-ban írt kötelező hatályon kívül helyezési ok a perbeli esetben nem merült fel. Az elsőfokú bíróság a Pp. 279. § (1) bekezdésben írtakat nem sértette meg, a bizonyítékokat okszerűen értékelte, a hivatkozott anyagi jogszabályokat, az Eütev. 4. § b) pont, valamint a Rendelet 1. § (2)-(4), (9)-(10) és (13) bekezdés rendelkezéseit helyesen értelmezte és alkalmazta, a helyesen megállapított tényállásból helytálló jogkövetkeztetésre jutva utasította el a felperes keresetét. A másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság ítéletének indokaival egyetértett, azokat részletesen megismételni nem kívánja, a felperes fellebbezésében foglaltakra figyelemmel az alábbiakra tér ki.
A Rendelet 1. § (2) és (3) bekezdés rendelkezése értelmében a koronavírus elleni védőoltás kötelező igénybevételéről szóló szabályokat az Eütev. 4. § b) pontja szerinti egészségügyben dolgozókra is alkalmazni kell, nem kizárólag az egészségügyi dolgozókra. Az oltás kötelező felvétele alól nem mentesíti a munkavállalót, hogy a fertőzés megelőzése érdekében mindent megtett. A felperes a fellebbezésben hivatkozott autoimmun betegségére figyelemmel csak akkor mentesülhetett volna az oltási kötelezettség alól, ha a Rendelet 1. § (4) bekezdés alapján orvosi szakvéleménnyel igazolta volna, hogy részére a védőoltás felvétele egészségügyi indokból ellenjavallt; a felperes azonban ilyen orvosi szakvéleményt nem adott át az alperesnek.
Az elsőfokú bíróság helytállóan hivatkozott arra, hogy az államtitkári állásfoglalás nem minősül jogszabálynak, így az abban foglaltak a bíróságot nem kötik.
Mindezekre tekintettel a másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét annak indokai alapján a Pp. 383. § (2) bekezdés és a 386. § (4) bekezdésre utalva helybenhagyta, és a rendelkező részben foglaltak szerint határozott.
(Győri Ítélőtábla Mf.V.30.042/2022/5.)
A folytatáshoz előfizetés szükséges.
A jogszabály aktuális szövegét és időállapotait előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink érhetik el!
{{ item.ArticleTitle }}

{{ item.ArticleLead }}

A folytatáshoz előfizetés szükséges!
A jogi tudástár előfizetői funkcióit csak előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink használhatják: az aktuális időállapottól eltérő jogszabály tartalma (korábban vagy később hatályos), nyomtatás, másolás, letöltés PDF formátumban, hirdetés nélküli nézet.

A folytatáshoz lépjen be, vagy rendelje meg előfizetését.