adozona.hu
BH 2022.9.246
BH 2022.9.246
A munkaszerződésben rögzített állandó munkavégzési helytől a munkavállaló hozzájárulása nélkül nem lehet véglegesen eltérni. A munkaszerződés nem minősül munkaviszonyra vonatkozó szabálynak, ezért nem minősülhet ráutaló magatartásnak a munkaszerződéstől eltérő munkahelyen történő munkavégzésre vonatkozó utasítás megtagadásának elmaradása [a munka törvénykönyvéről szóló 2012. évi I. törvény (Mt.) 13. §, 54. § (2) bek., 58. §].
Kiválasztott időállapot:
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Tipus:
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
[1] A felperes 1994. október 10-én létesített munkaviszonyt az alperessel villanyszerelő munkakörre határozatlan időtartamra. Munkavégzésének helyeként MÁV Z. Sz. Főnökséget jelölték meg.
[2] A 2000. szeptember 11-én kelt munkaszerződés módosítás 5. pontjában a felperes munkavégzési helyeként "MÁV V.F. Ny., telephelye K. kirendeltség" meghatározás szerepel.
[3] A 2003. október 30-án létrejött munkaszerződés módosítás eredményeként a felperes munkakörét elektrikusi munkakörben határozták meg...
BH 2022.9.246 A munkaszerződésben rögzített állandó munkavégzési helytől a munkavállaló hozzájárulása nélkül nem lehet véglegesen eltérni. A munkaszerződés nem minősül munkaviszonyra vonatkozó szabálynak, ezért nem minősülhet ráutaló magatartásnak a munkaszerződéstől eltérő munkahelyen történő munkavégzésre vonatkozó utasítás megtagadásának elmaradása [a munka törvénykönyvéről szóló 2012. évi I. törvény (Mt.) 13. §, 54. § (2) bek., 58. §].
A felülvizsgálat alapjául szolgáló tényállás
[1] A felperes 1994. október 10-én létesített munkaviszonyt az alperessel villanyszerelő munkakörre határozatlan időtartamra. Munkavégzésének helyeként MÁV Z. Sz. Főnökséget jelölték meg.[2] A 2000. szeptember 11-én kelt munkaszerződés módosítás 5. pontjában a felperes munkavégzési helyeként "MÁV V.F. Ny., telephelye K. kirendeltség" meghatározás szerepel.
[3] A 2003. október 30-án létrejött munkaszerződés módosítás eredményeként a felperes munkakörét elektrikusi munkakörben határozták meg azzal, hogy az 1997. június 16-án létrejött munkaszerződésének a módosítással nem érintett rendelkezései változatlanul fennmaradnak.
[4] A 2005. december 8-án kelt munkaszerződés-módosításban az 1994. október 10-én megkötött munkaszerződést annyiban módosították, hogy a felperes munkakörét "elektrikus II." munkakörben jelölték meg azzal, hogy munkavégzési helye a munkaszerződés-módosítást követően nem változik.
[5] A felperes lakóhelye Ú., ahonnan 2016-ban 8, 2017-ben 132, 2018-ban 90, 2019-ben 72 alkalommal - összesen 302 esetben - vezényelték a ny.-i állomásra munkát végezni. A felperesnek a 302 kiküldetésre számított napidíja 151 000 forint.
[6] A ny.-i munkavégzési esetén minden esetben munkaidőn kívül esett az utazási idő. A felperes lakóhelye és Ny. közötti távolság mintegy 40 km, az utazási idő egy útra 45 perc, oda-vissza számolva 90 perc, mely utazási időre számított munkabér jellegű díjazás 490 232 forint. Az alperes a felperes részére a munkabéren felül a 302 kiküldetésre megfizette a felperes saját gépkocsihasználata miatt felmerült költségét mint adómentesen fizetendő költségtérítést.
A felperes keresete és az alperes ellenkérelme
[7] A felperes keresetében napidíj címén 151 000 forint, úton töltött időre számított munkabér jellegű díjazásként 490 232 forint, összesen 641 232 forint megfizetésére kérte kötelezni az alperest.[8] Érvelése szerint a hatályos kollektív szerződés 56. § 2. és 3. pontja, valamint a belföldi hivatalos kiküldetést teljesítő munkavállalók költségtérítéséről szóló 437/2015. (XII. 28.) Kormányrendelet (továbbiakban: Korm. rendelet) 3. § (1) bekezdése értelmében a felperes részére napidíj és költségtérítés jár. Munkaszerződése szerint állandó munkavégzési helye volt, ezért az alperes eljárása jogellenes, amikor a 302 kiküldetésre járó teljes díjazást nem fizette meg.
[9] Az alperes ellenkérelme a kereset elutasítására irányult. Álláspontja szerint a felperes munkavégzésének helye a MÁV Ny., telephelye K. kirendeltség. A felperes munkavégzésének helye megnevezésében módosult, tartalmilag az változatlan volt. Nem vonható le az a következtetés, hogy a felperes munkavégzésének helye folyamatosan K. volt.
Az első- és a másodfokú bíróság ítélete
[10] A törvényszék ítéletével kötelezte az alperest, hogy fizessen meg a felperesnek 151 000 forintot napidíjként, valamint 490 232 forintot, összesen 641 232 forint tőkét és annak kamatát.[11] Az elsőfokú bíróság ítéletében utalt a munka törvénykönyvéről szóló 2012. évi I. törvény (továbbiakban: Mt.) 45. § (3) bekezdésére, valamint a Kollektív Szerződés 16. §-ában foglaltakra.
[12] Kifejtette, hogy az ítélkezési gyakorlat szerint munkahely a munkáltató földrajzilag meghatározott területe. Az Mt. 45. §-ához fűzött miniszteri indokolás is a munkahely fogalmánál konkrét, azonosítható címmel vagy nagyobb földrajzi egység megnevezésével történő meghatározásra utal. A felek a munkaszerződésben úgy állapodtak meg, hogy a felperes munkahelye a MÁV Ny., telephelye K. kirendeltség.
[13] Az állandó munkahely alatt mindig valamely összefüggő, helyileg is körülhatárolható területet kell érteni. A munkáltató és a munkavállaló amennyiben állandó munkahelyben állapodik meg, akkor ez mindenekelőtt azt jelenti, hogy a munkavállaló köteles a munkavégzési kötelezettségének a fentiek szerint eleget tenni. A perbeli esetben az állandó munkahelyre alkalmazott felperest az alperes az egyik telephelyről a másikra vezényelte annak ellenére, hogy a kettő között közlekedési szempontból számottevő távolság van, így ez semmiképpen nem tekinthető összefüggő területnek. A munkavégzés helyét csak közös megegyezéssel lehetett volna módosítani.
[14] Az elsőfokú bíróság utalt a Kollektív Szerződés 56. § 2. és 3. pontjára, valamint a 437/2015. (XII. 28.) Kormányrendelet 3. § (1) bekezdésében foglaltakra. A Korm. rendelet szerint számított napidíjat 151 000 forintban határozta meg a keresettel egyezően.
[15] Peradat, hogy az alperes a felperes részére a munkába járáshoz szükséges gépjárműhasználati költséget elszámolta, az utazási idő oda-vissza 90 perc, erre tekintettel a Kollektív Szerződés 56. § 3. pontja szerinti alapbér 80%-a jár a felperesnek, amely 302 alkalomra összesen 490 232 forintot tesz ki.
[16] Az alperes fellebbezése folytán eljárt ítélőtábla ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta.
[17] A másodfokú bíróság az Mt. 45. § (3) bekezdésével összefüggésben utalt a Kúria Mfv.I.10.097/2018. számú elvi döntésben kifejtett álláspontjára, amely szerint a munkaszerződésben rögzített munkahelyet a munkáltatónak földrajzilag meghatározott területként, konkrét azonosítható címmel vagy nagyobb földrajzi egység megnevezésével kell megjelölni, de a munkáltatót köti a rendeltetésszerű joggyakorlás és a méltányos mérlegelés követelménye, ahogy ezt az Mt. 6. § (3) bekezdése kimondja.
[18] A munkavégzési hely megváltoztatása - az Mt. 58. §-a alapján alkalmazandó Mt. 44. § szerint - csak a felek közös megegyezésén alapuló munkaszerződés módosítással, kötelezően írásbeli formában lehetséges.
[19] A Kollektív Szerződés 16. § 1. pontja kimondja, hogy a munkavégzés helyének állandó vagy változó jellegét a munkaszerződésben kell rögzíteni, valamint azt is, hogy változó munkavégzési hely esetén az irányadó telephelyet is pontosan meg kell határozni.
[20] A felperes csatolt munkaszerződései alapján megállapítható volt, hogy azokban nem szerepel sem a változó, sem az állandó munkavégzési hely meghatározása, így a felek az Mt. általános szabályaiból következően a szerződést csak állandó munkavégzési helyre köthették.
[21] A munkaszerződésben "telephely" és nem a Kollektív Szerződés fogalomhasználata szerinti "irányadó telephely" megnevezés szerepel, amelyből csak az a következtetés vonható le, hogy a szervezeti egységen belül, az ahhoz tartozó négy alállomás közül a felperes kizárólag a k.-i állomáson köteles munkát végezni.
[22] A másodfokú bíróság jelentőséget tulajdonított a felperes munkaköri leírásának, amelyben az szerepel, hogy "adott vasútvonal egy alállomásának tápszakaszain biztosítja a felsővezeték hálózat energia ellátásának zavartalanságát", melyhez egyebekben igazodik az az alperesi hivatkozás is, hogy a főnökség működési területe négy alállomás illetékességi területét foglalja magában, melyek közül egy éppen K.
[23] Nem fogadható el az alperes fellebbezésében foglalt azon hivatkozás, hogy K. csak "bázis", erre így tekintettek a felek, mert a felperes ezt nem így élte meg, és ilyen meghatározást sem az Mt., sem a Kollektív Szerződés nem ismer.
[24] Nem fogadható el az az alperesi védekezés sem, hogy a munkáltató szándéka a változó munkavégzési hely meghatározására irányult, mert ez csak közös akarattal határozható meg ekként, a szerződésnek a felek egyező akaratát kell tükröznie. Ha a munkáltatónak ez volt a szándéka, konkrétan nevesítve kellett volna ezt rögzíteni.
[25] Az sem fogadható el, hogy a felperes hosszabb időn keresztül nem kifogásolta a két telephelyen történő munkavégzést, és ez alátámasztja a közös akaratot. Az alá-fölérendeltségi viszony miatt ez nem életszerű, és a munkáltató működése, közszolgáltatási feladatellátása miatt nem is gyakorlat. A ráutaló magatartásra való alperesi hivatkozás sem megalapozott, hiszen érvényesen munkaszerződést módosítani nem lehet csak írásban, az írásbeliségért felelős munkáltató ennek elmaradására pedig eredményesen nem hivatkozhat.
[26] Az alperes az Mt. és a Kollektív Szerződés megsértésével járt el akkor, amikor a felperest a munkaszerződésével ellentétesen két alállomáson foglalkoztatta ellentételezés nélkül, ezért a felperes helytállóan hivatkozott arra, hogy Ny.-n az Mt. 53. §-a szerinti kiküldetésben végzett munkát, és megalapozott volt igénye a Kollektív Szerződés 56. §-ában meghatározott juttatásokra, a napidíjra és az úton töltött időre járó díjazásra.
Az alperes felülvizsgálati kérelme és a felperes ellenkérelme
[27] Az alperes elsődlegesen a felülvizsgálat engedélyezését kérte figyelemmel arra, hogy bár a Pp. 523. § (1) bekezdése alapján a pertárgy értéke a teljes munkaidőre megállapított kötelező legkisebb havi munkabér (minimálbér) ötszörösét nem haladja meg, de az ügy megítélése kiemelt jelentőségű különös tekintettel arra, hogy az alperesnél ez jelentős munkavállalói létszámot érint.[28] Az alperes felülvizsgálati kérelmében érdemben a jogerős ítélet hatályon kívül helyezését és a jogszabályoknak megfelelő új határozat meghozatalát kérte.
[29] Érvelése szerint a jogerős ítélet sérti az Mt. 22. § (3), (4) bekezdését, 31. §-át, 44. §-át, 45. § (3) bekezdését, 53. § (1) bekezdését, 54. § (2) bekezdését, valamint az 58. §-át.
[30] Az Mt. 22. § (3), (4) bekezdése, valamint a 44. §-ában meghatározottakkal ellentétes a döntés. Abban az esetben ugyanis, ha a munkaszerződésben megfogalmazott munkavégzési hely állandó munkavégzési hely típust jelentene, akkor a Ny.-ra történő vezénylések esetében a munkavállaló megtagadhatta volna a munkavégzés teljesítését az Mt. 54. § (2) bekezdésében foglaltak alapján. Ezt azonban nem tette, ráutaló magatartással, tehát egyező akarat mellett folyamatosan ellátta tevékenységét. Másrészről a vezénylést követő 30 napon belül hivatkozhatott volna a munkaszerződés módosítás érvénytelenségére is. Ehelyett azonban a többi azonos munkakörben foglalkoztatott munkavállalóval egyező módon látta el feladatait Ny.-n és K.-n.
[31] Az Mt. 44. §-a alapján a munkaszerződést írásba kell foglalni. Ez a paragrafus ugyanakkor külön rendelkezik az írásba foglalás elmulasztásáról is, amelynek esetében a munkaszerződés érvénytelenségére csak a munkavállaló - a munkába lépést követő 30 napon belül - hivatkozhat.
[32] Az Mt. 45. § (3) bekezdését sérti az ítélet, hiszen abban az esetben, ha a felek nem határozzák meg a munkaszerződésben a munkavégzés helyét, akkor munkahelynek azt kell tekinteni, ahol a munkáját szokás szerint végzi a munkavállaló.
[33] Az Mt. 58. §-a alapján a munkaszerződés módosítására a megkötésére vonatkozó szabályokat kell megfelelően alkalmazni. Ebből egyértelműen levonható az a gyakorlatban megvalósuló helyzet, hogy írásba foglalás nélkül is létrejön a munkaviszony és ennek megfelelően a munkaszerződés-módosítás.
[34] Az Mt. 31. §-a alapján a munkaszerződés-módosítás során a fél az akaratát a Ptk. 6:4. § (2) bekezdése értelmében ráutaló magatartással is kifejezheti, tehát jognyilatkozatot - így értelemszerűen szerződési akaratot - ráutaló magatartással is kifejezésre lehet juttatni.
[35] Az Mt. 53. § (1) bekezdését is sérti az ítélet, mert a felülvizsgálati kérelemben olvasható indokolás alapján fel sem merülhetett munkaszerződéstől eltérő foglalkoztatás jelen esetben. A munkaszerződésben meghatározott munkavégzési hely értelmezése a 2000. évtől és a peres eljárással érintett időszakban is a felek ráutaló magatartása, egyező akarata alapján egyértelmű volt, vagyis a Ny. és a K. állomásokon való munkavégzés mindkét fél által kölcsönösen elfogadott. A Ny. és a K. állomáson történő munkavégzésre irányuló munkáltatói utasítást a felperes korábban soha nem kifogásolta, nem tagadta meg annak teljesítését sem.
[36] A felperes felülvizsgálati ellenkérelme a jogerős ítélet hatályában való fenntartására irányult.
[37] Érvelése szerint a szerződési szabadság elvéből következik, hogy a munkaszerződés módosítása csak a felek közös megegyezésével, egybehangzó nyilatkozata alapján történhet. A módosításról szabadon dönthetnek a felek, arra sem a munkáltató, sem pedig a munkavállaló nem kötelezheti a másikat. A felek módosító megállapodásának egyértelmű és egyező akaratnyilvánítást kell tartalmaznia. Ennek meglétét annak a félnek kell bizonyítania, aki a módosítás tényére hivatkozik.
[38] A perben az alperes nem bizonyította - kísérletet sem tett erre -, hogy a felek között időközben minden kétséget kizáróan akarategység jött volna létre a munkavégzési hely módosítása tekintetében. Ismerve az alperes álláspontját, ez nyilván nem is volt napirenden. Következetesen azt állította, hogy a felperes munkavégzési helye eleve a főnökség teljes területe volt, tehát erre vonatkozóan egy újabb megállapodás létrejöttének szándéka munkáltatói oldalról fel sem merült.
[39] E körben az Mt. 22. § (4) bekezdésére történő hivatkozás nem is értelmezhető, hiszen a perbeli esetben a felek között érvényes munkaszerződés van, tehát az érvénytelenségre történő hivatkozás az alperes részéről alaptalan.
[40] Miközben a munkáltató a teljes főnökség területén belül csak egy állomásra vezényelte a munkavállalót, e körben kérdéses, hogy ez a - nem létező - megállapodás konkrétan milyen további munkavégzési helyre vagy helyekre utal.
[41] Az alperes a ráutaló magatartás körében kifejezett jelentőséget tulajdonított annak, hogy a munkavállaló a Ny.-ra történő vezénylések esetében megtagadhatta volna a munkavégzést az Mt. 54. § (2) bekezdése alapján. Ez azonban téves következtetés, a felperes hallgatása semmiképpen sem minősülhet kétséget kizáró akaratkifejezésnek.
[42] A munkajog sajátos dogmatikája a függő helyzet, az ebből fakadó alá-fölérendeltségi viszony olyan körülmény, mely a ráutaló magatartás joghatásának kiváltására történő alkalmazást kizárja.
[43] A munkáltató széles körű utasítási joggal rendelkezik, ennek megfelelően a teljesítés módja tekintetében - bizonyos korlátok mellett - is szabadon dönthet. Ehhez a munkavállaló hozzájárulása nem szükséges.
[44] Az utasítás megtagadása rendkívül ritkán fordul elő, ráadásul kivétel nélkül munkajogi következményekkel fenyeget az alperesnél.
[45] Az alperesnek a jogorvoslati eljárásban képviselt véleménye azt is eredményezné, hogy a munkavállaló hallgatása egyben lemondó akaratmegnyilvánulás is az egyébként őt ilyen jogcímen megillető juttatásokról. E logika szerint a munkaidő beosztástól eltérő munkavégzés így akár el is veszthetné "rendkívüli munkavégzés jellegét", legalábbis a díjazás tekintetében.
A Kúria döntése és jogi indokai
[46] A felülvizsgálati kérelem nem megalapozott.[47] A Pp. 423. § (1) bekezdése alapján a Kúria a felülvizsgálat során a felülvizsgálati és a csatlakozó felülvizsgálati kérelem korlátai között, az ott megjelölt jogszabályok tekintetében vizsgálhatja a jogerős ítélet jogszabálysértő voltát, figyelemmel a Pp. 523. §-ában foglaltakra is.
[50] Az alperes a jogerős ítéletben megállapított tényállást, a Kollektív Szerződés rendelkezései és az állandó-változó munkahely fogalmak értelmezését, valamint a követelés összegszerűségét a jogszabálysértés megjelölésével nem vitatta, így a felülvizsgálati eljárásban mindez nem volt vizsgálat tárgyává tehető [Pp. 413. § (1) bekezdés a), c) pont, 1/2016. (II. 15.) PK vélemény, 1/2017. PJE határozat].
[51] Alaptalanul állította az alperes - az Mt. 22. § (3)-(4) bekezdésére hivatkozással -, hogy a munkaszerződés módosítás a felek egyező akaratából (ráutaló magatartással) teljesedésbe ment a változó munkavégzési helyet illetően, mivel - álláspontja szerint - a felperes a foglalkoztatás két helyen történő módját soha nem kifogásolta.
[52] A munkaszerződés módosítása csak a felek közös megegyezésével, egybehangzó jognyilatkozatuk vagy kifejezett akarategységük alapján történhet, ami jelen esetben nem volt rögzíthető. A felperes az utasítás szerinti munkavégzési helyen a feladatait ellátta, de ezzel ráutaló magatartással sem járult hozzá a munkaszerződésben rögzített munkavégzési hely módosításához, az Mt. 31. §-a alapján alkalmazandó Ptk. 6:4. § (2) bekezdésére hivatkozás téves. Ráutaló magatartás akkor állapítható meg, ha a felek magatartása kölcsönösen elfogadott helyzet létrehozására irányul, illetve egy ilyen helyzet kölcsönös elfogadásának megállapítására ad alapot. Önmagában abból a körülményből, hogy "a felperes az utasítás teljesítését a munkavégzés során, annak helyszínére vonatkozóan sem kifogásolta", még nem következik a változó munkahelyen történő foglalkoztatás elfogadása, illetve az, hogy a munkaszerződésben foglaltaktól ő maga is elkívánt volna térni.
[53] Az Mt. 54. § (2) bekezdésében szereplő munkaviszonyra vonatkozó szabálynak nem minősül a munkaszerződés az Mt. 13. § alapján, ezért az alperes alappal nem hivatkozhat e körben az utasítás megtagadásának elmaradására. Figyelemmel a munkaviszonyban jellemző alá- fölérendeltségre és az Mt. 53. § (1) bekezdésében foglalt eltérő munkahelyen történő foglalkoztatás jogszabály adta lehetőségére is, az utasítás teljesítése nem jelenti önmagában a munkavégzési helyre vonatkozó munkaszerződés-módosítási munkavállalói szándék kifejezésre juttatását akkor sem, ha fennállhatott az Mt. 53. § (2) bekezdés megsértésének lehetősége a munkáltató részéről.
[54] Alaptalan az alperes Mt. 45. § (3) bekezdésének megsértésére hivatkozása: a munkaszerződésben a felek meghatározták a felperes munkavégzési helyét, ezért a per eldöntése szempontjából ennek volt kiemelt jelentősége, ezen kikötést kellett értelmezni és értékelni.
[55] A másodfokú bíróság helyesen fejtette ki, hogy az Mt. 58. §-a alapján alkalmazandó Mt. 44. §-a szerint a munkavégzési hely megváltoztatására írásbeli munkaszerződés módosítás esetén van lehetőség. Az alperes Kollektív Szerződésének 16. § 1. pontja is kimondja, hogy a munkavégzés helyének állandó vagy változó jellegét a munkaszerződésben kell megállapítani, változó munkavégzési hely esetén az irányadó telephelyet is pontosan meg kell jelölni. A felperes munkaszerződésében, illetve módosításaiban a "változó" kitétel nem szerepelt, mint ahogy az "irányadó" megjelölés sem a kirendeltségnél. Ezért helytálló a másodfokú bíróság következtetése arról, hogy az Mt. 45. § (3) bekezdése mint általános szabály alapján állandó munkavégzési helyben állapodtak meg a felek, azt az alperes nagyobb szervezeti egységén belül a K. kirendeltségre (utóbbi elnevezéssel alállomásra) szűkítve. Ezen a meghatározáson később sem változtattak.
[56] Alaptalan az az alperesi hivatkozás, hogy az Mt. 53. § (1) bekezdésére figyelemmel nem volt munkaszerződéstől eltérő foglalkoztatás, mivel - a fent kifejtettek alapján - a munkaszerződés írásban rögzítette az állandó munkavégzési helyet, így attól véglegesen az alperes a felperes hozzájárulása nélkül nem térhetett el, átmenetileg pedig erre az Mt. 53. § (1) bekezdése szerint kerülhetett sor. Az írásban rögzítettektől eltérő, változó munkavégzési helyre vonatkozó munkaszerződés-módosítási szándék a fentiek alapján a felperesnél nem állapítható meg, az ezzel ellentétes alperesi érvelést a bizonyítékok nem támasztották alá.
[57] Helyesen állapította meg a másodfokú bíróság ítéletében azt is, hogy nem volt annak sem jelentősége, hogy a kiküldetés ideje meghaladta a munka törvénykönyvében rögzített [Mt. 53. § (2) bekezdés] törvényes mértéket, az alperes ezen jogszabállyal ellentétes eljárásával fizetési kötelezettsége alól nem mentesülhet [Mt. 6. § (1) bekezdés].
[58] A bíróságok a rendelkezésre álló adatok alapján helyesen vonták le azt a következtetést, hogy az alperes a munka törvénykönyve és a Kollektív Szerződés megsértésével járt el, amikor a felperest a munkaszerződésével ellentétesen két alállomáson foglalkoztatta megfelelő ellentételezés nélkül. Ezért a felperes érvelése helytálló volt arra nézve, hogy Ny.-n az Mt. 53. § (1) bekezdése szerint kiküldetésben végzett munkát, amiért külön díjazás illeti meg, és megalapozott volt az igénye a Kollektív Szerződés 56. §-ában meghatározott juttatásokra is.
[59] A kifejtettekre tekintettel a Kúria a jogerős ítéletet hatályában fenntartotta a Pp. 424. § (1) bekezdésében foglaltakra figyelemmel, mivel a felülvizsgálati kérelem jogszabálysértés megállapítására nem adott módot.
(Kúria Mfv.II.10.009/2022/8.)