adozona.hu
ÍH 2022.100
ÍH 2022.100
A FELMONDÁSI INDOK VIZSGÁLATA DISZKRIMINÁCIÓRA VALÓ HIVATKOZÁS ESETÉN Az érvényesített jogot a felperesnek kell meghatároznia a jogalap megjelölése útján, és az érdemi döntés nem terjedhet ki olyan jogra, amelyet a fél a perben nem állított. Ha a felperes kereseti kérelme kizárólag a közalkalmazotti jogviszonya helyreállítására irányul, kizárólag az egyenlő bánásmód követelményének megsértésével kapcsolatos felperesi tényállításokat lehet vizsgálni a perben. Az Mt. sem a foglalkoztatási jogviszony megszünte
Kiválasztott időállapot:
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
Az elsőfokú bíróság ítéletével a keresetet elutasította, melyben a felperes a közalkalmazotti jogviszonya jogellenes megszüntetése miatti jogkövetkezmények alkalmazását kérte.
Az általa megállapított tényállás szerint a felperes 1994. december 1-jén létesített közalkalmazotti jogviszonyt az alperes Tt. Kar F.- és F. t. Intézet Ő. Tanszékén, utolsó munkakörében egyetemi docensként dolgozott. A tanszéken oktatott K. K. V., K. M., M. J., T. E. (született M. E.) és Ő. A., közülük ketten házasság...
ÍH 2022.100 A FELMONDÁSI INDOK VIZSGÁLATA DISZKRIMINÁCIÓRA VALÓ HIVATKOZÁS ESETÉN
Az érvényesített jogot a felperesnek kell meghatároznia a jogalap megjelölése útján, és az érdemi döntés nem terjedhet ki olyan jogra, amelyet a fél a perben nem állított. Ha a felperes kereseti kérelme kizárólag a közalkalmazotti jogviszonya helyreállítására irányul, kizárólag az egyenlő bánásmód követelményének megsértésével kapcsolatos felperesi tényállításokat lehet vizsgálni a perben. Az Mt. sem a foglalkoztatási jogviszony megszüntetésére irányuló jognyilatkozat valótlansága, sem a visszaélésszerű munkáltatói joggyakorlás esetére nem biztosítja jogviszony helyreállítását jogkövetkezményként. [2016. évi CXXX. törvény (Pp.) 7. § (1) bekezdés 8. pont; 170. §, 172. §, 2012. évi I. törvény (Mt.) 83. §., 2003. évi CXXV. törvény (Ebktv.) 8. §, 19. § (1)-(2) bekezdés]
Az elsőfokú bíróság ítéletével a keresetet elutasította, melyben a felperes a közalkalmazotti jogviszonya jogellenes megszüntetése miatti jogkövetkezmények alkalmazását kérte.Az általa megállapított tényállás szerint a felperes 1994. december 1-jén létesített közalkalmazotti jogviszonyt az alperes Tt. Kar F.- és F. t. Intézet Ő. Tanszékén, utolsó munkakörében egyetemi docensként dolgozott. A tanszéken oktatott K. K. V., K. M., M. J., T. E. (született M. E.) és Ő. A., közülük ketten házasságban, egy fő élettársi kapcsolatban él és két fő egyedülálló.
A felperes munkahelyi kapcsolata 2015-2017. évektől elnehezült az Ő. tanszéken dolgozó kollégáival. Több alkalommal szakmai alapokon nyugvó vita alakult ki közöttük, mely során a felperes mások véleményével szemben is határozottan kiállt saját véleménye mellett.
Dr. Ő. A. tanszékvezető 2019 őszén időszakos foglalkozás-egészségügyi vizsgálaton vett részt, dr. Sz. Zs. foglalkozás-egészségügyi orvosnál, akivel elbeszélgetett a felperes helyzetéről. Dr. Sz. Zs. ezt követően azt kérte, hogy a tanszéken jellemző helyzetet és a felperessel kapcsolatos problémákat írják össze és küldjék el neki. Egyúttal a tanszékvezetővel megállapították, hogy valamennyi oktató esetében aktuális az időszakos orvosi vizsgálat, ezért a tanszékvezető kezdeményezte az erre vonatkozó beutalók kiállítását.
Dr. Ő. A. a felperest leszámítva a tanszék többi oktatója tudomásával és egyetértésével 2019. október 17-én megfogalmazta a kért levelet, és azt az alábbi tartalommal küldte meg dr. Sz. Zs.-nek: "Tisztelt Dr. Sz. Zs.! Mint az alperes Ő. Tanszékének dolgozói, egy kollégánk, a felperes kapcsán felmerült problémával fordulunk Önhöz. Az első jeleket a 2015/16-os tanévben vettük észre. A felperes vitás kérdésekben vélt, vagy valós sérelmeinek emelt hangon önkontroll nélkül, szavait meg nem válogatva adott hangot mind a kollégákkal (akár közvetlen felettesével), mind a hallgatókkal szemben. Ez eleinte ritkábban fordult elő, majd fokozatosan rendszeressé vált. Az évek során szinte minden tanszéki kollégával és számos tanszéken kívüli munkatárssal megromlott a viszonya, mintha mindenkivel keresné a konfliktust; mindemellett úgy tűnik, hogy ő ezt úgy éli meg, hogy mindenki ellene fordult, melynek az utóbbi időben hangot is adott. Nem ismeri fel, hogy ebben neki milyen szerepe van. Sérelmeit sok év távlatából is újra és újra felemlegeti, de a történtekből gyakran csak részleteket emel ki, vagy elferdíti azokat. Munkájukban hátráltatja azokat a kollégákat, akikkel konfliktusa van. A tanszék belső problémáit a hallgatók irányába gyakran kommunikálja, a kollégákat rossz színben tünteti fel. Ezzel, amellett, hogy mérgezi a munkatársi légkört, rontja nem csak a tanszék, hanem az egyetem külső megítélését is. Mindezt sokszor szóban, de számos esetben, írásban e-maileken keresztül is teszi. Megfigyeltük azt is, hogy hangulata pillanatok alatt változik szélsőséges állapotok között. Ilyen probléma 2015 előtt ritkábban és csak néhány kollégával kapcsolatban fordult elő, de mára a helyzet tarthatatlanná vált. Ezért merült fel bennünk, hogy viselkedése talán valamilyen pszichés problémára vezethető vissza és orvosi kezeléssel talán lehet segíteni rajta. Baráti és kollegiális szinten is többször történt Á.-val elbeszélgetés, de sajnos ez nem vezetett jó eredményre. Kérjük a probléma megoldásával segíteni szíveskedjék".
Dr. Sz. Zs. elvégezte a felperes időszakos foglalkozás-egészségügyi vizsgálatát, egyben elbeszélgetett a felperessel a tanszék által megküldött levél tartalmáról, de azt a felperesnek kérés ellenére sem adta át. Így a felperes hangosan kiabálni kezdett és dühkitörésben tört ki. Dr. Sz. Zs. ezért megkérte a felperest, hogy pszichológiai vizsgálatot végeztessen el, addig nem adott ki alkalmassági véleményt. Miután a felperes nem hozott pszichológusi szakvéleményt, pszichiátriai vizsgálatra utalta be, egyben 2020. február 25-én megállapította a felperes munkaköri alkalmasságát 2020. június 30-ig.
A Nemzeti Népegészségügyi Központ (a továbbiakban: NNK) Munkahigiénés és Foglalkozás-egészségügyi Főosztályán dr. S. A. a 2020. május 26-án a pszichiátriai szakrendelésen kiállított ambuláns kezelőlapon azt rögzítette, hogy az elvégzett vizsgálatok alapján pszichiátriai szempontból munkaalkalmasságot befolyásoló zavar a felperesnél nem volt észlelhető. Ezért a foglalkozás-egészségügyi szakorvos 2020. június 19-én egy évig érvényes munkaköri alkalmassági véleményt állított ki a felperesről.
A 2019-ben kinevezett dr. K. I., a Tt. Kar dékánja hivatalba lépésével elsődleges feladatként kapta meg a 2018 decemberében született szenátusi döntés végrehajtását, a korábbi évekre jellemző keresztfinanszírozás gyakorlatának megszüntetésére, egyben a kar költségvetési egyensúlyának megteremtésére nézve. Ennek keretében a dékán bérjellegű megtakarításokkal és az üzemeltetési költségek csökkentésével járó intézkedéseket tett. Egyeztetett H. Sz.-szel F. és Ft. Intézet intézetigazgatóval is a kiadások csökkentéséről, annak feltárását kérve, hogy mely dolgozók elbocsátásával lehet a működőképességet megőrizni a költségvetési megtakarítások mellett.
Ezt követően az alperes a dr. B. L. rektor, mint a munkáltatói jogkör gyakorlója által jegyzett 2020. december 16-án kelt felmentéssel megszüntette a felperes közalkalmazotti jogviszonyát. Az indokolás szerint a hatékonyság növelés érdekében az alperes a F. és Ft. Intézet Ő. Tanszékén átszervezést hajt végre és a tanszék feladatait eggyel kevesebb munkakör útján kívánja elláttatni. Mivel a felperes feladatai jelentősen lecsökkentek azáltal, hogy a 2020-21. tanév II. szemeszterében óraterhelése nincs és pályázati munkákban való részvétele is csökkent, így a felperes docensi munkakörét megszünteti és a megmaradt munkaköri feladatait a jelenleg is állományban lévő kollégák között osztja szét. A felmentésben arról is tájékoztatta a felperest, hogy betöltetlen munkakör nem áll rendelkezésre.
A felperes közalkalmazotti jogviszonya jogellenes megszüntetése és jogkövetkezményei körében előterjesztett keresetét a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény (a továbbiakban: Kjt.) 38. § (5) bekezdése alapján alkalmazandó, a munka törvénykönyvéről szóló 2012. évi I. törvény (a továbbiakban: Mt.) 83. § (1) bekezdése, az egyenlő bánásmódról és az esélyegyenlőség elmozdításáról szóló 2003. évi CXXV. törvény (a továbbiakban: Ebktv.) 8. § a), h), j) k) pontja és 19. § (1), (2) bekezdése alapján elbírálva, nem találta megalapozottnak.
Mindenekelőtt arra mutatott rá, hogy a polgári perrendtartásról szóló 2016. évi CXXX. törvény (a továbbiakban: Pp.) 2. § (2) bekezdése alapján a felperes kereseti kérelméhez kötve volt. A kereset a munkaviszony helyreállítására irányult, amit az Mt. 83. § (1) bekezdés a) pontja alapján az egyenlő bánásmód sérelmével kapcsolatos igény alapozhatott meg. Bár a felperes ezen kívül a felmentési indok valótlanságára, és az őt munkatársai részéről ért zaklatás, és ezzel összefüggésben történő elbocsátására is hivatkozott a visszaélésszerű joggyakorlásra utalva, az Mt. 83. § (1) bekezdése alapján a felperes ezen nyilatkozatai a keresettel érvényesített jogot, azaz a munkaviszony helyreállítását nem alapozták meg. Ezért úgy foglalt állást, hogy a felmentés jogellenességével kapcsolatos állításokat érdemben nem vizsgálhatta.
Rögzítette, hogy a felperes az egyenlő bánásmód követelményének sérelme körében védett tulajdonságaiként női nemére, házasságára és arra hivatkozott, hogy agilis értelmiségi, akinek szakmai véleménye van, illetve egészségi állapotára, amely kapcsán a munkáltató valótlanul pszichiátriai betegnek vélte. A felperes a tanszéken dolgozók nemi arányát és családi állapotára tett alperesi tényelőadást nem vitatta, mindazokból pedig azt a következtetést lehetett levonni, hogy a tanszéken dolgozó, a felperessel összehasonlítható helyzetben lévő foglalkoztatottak között nő és házas is állományban maradt. Ezért a felmentéssel érintett személy kiválasztásának az említett védett tulajdonságokon alapuló szempontjait nem lehetett igazoltan állítani. A Tt.-i Karon felmentéssel érintett dolgozókra vonatkozó 2016-2020. közötti időszakra csatolt kimutatásából pedig azt is megállapította, hogy a felmentés jogát az alperes a férfi-női nemekre tekintet nélkül gyakorolta, a nemi arányok ugyanis hasonlóságot mutattak. Továbbá úgy foglalt állást, hogy K. M. tanú vallomásával cáfolni tudta a felperes előadását, mivel úgy nyilatkozott, hogy a felperes volt az, aki emelt hangerővel közölte vele, hogy fel fog mondani és munka nélkül is meg tud élni a férje által. A tanú a beszélgetés tartalmát nem osztotta meg senkivel, amit megerősített dr. K. I. dékán tanúvallomása, amely szerint az említettekről semmiféle értesülése nem volt.
Rögzítette, hogy a felperes a perben védett tulajdonságként arra is hivatkozott, hogy agilis értelmiségi, akinek szakmai véleménye van és egy olyan eszmerendszerrel, saját oktatói filozófiával rendelkezik, amely szerepet játszott a felmentéséről szóló döntés meghozatalában. A felperes e körben azt fejtette ki, hogy ez az "eszmerendszer egy konzervatívabb meritokrácián, azaz érdemeken alapuló előrelépésen, az agilis, egyenjogú értelmiségi léten, a szakmaiságon és a szakmai szabályok betartásán, az alperes belső szabályzatainak betartásán és az oktatói tevékenység hatékonysági alapú megszervezésén alapult". Ezzel összefüggésben arra mutatott rá, hogy a felperes által előadottak az Ebktv. 8. §-a szerinti védett tulajdonságnak nem tekinthetőek, figyelemmel az Alaptörvény 15. cikkében, a Kúria az egyenlő bánásmód követelményének megsértésével kapcsolatos munkaügyi perek egyes kérdéseiről szóló 4/2017. (XI. 28.) KMK véleményében, valamint a 42/2012. (XII. 20.) AB határozatban és a 3206/2014 (VII. 21.) AB határozatban kifejtettekre.
Ezek értelmében a diszkrimináció tilalmával kapcsolatos védelemben a társadalom sérülékeny csoportjai részesülhetnek, a kiszolgáltatottak, kirekesztettek, illetve folyamatos és indokolatlan hátránnyal sújtottak és nem nyújt védelmet olyan személyeknek, akiket valamely szabály ugyan éppen hátrányosan érint, de mégsem diszkriminál. A tilalom kizárólag olyan élethelyzeteket ölelhet át, amelyekben az emberek önazonosságát, identitását meghatározó lényegi tulajdonságok miatti előítélettel, vagy társadalmi kirekesztéssel néznek szembe. A felperes által felsorolt, önazonosságát, identitását meghatározó tulajdonságok miatt a felperesnek előítélettel, társadalmi kirekesztéssel, indokolatlan hátránnyal nem kell szembenéznie, mindezek az egyetemi oktatókkal szemben elvárt, kívánatos és elismerést kiváltó pozitív tulajdonságok.
A felperes egészségi állapotával kapcsolatos érvelésére figyelemmel rögzítette, hogy az Ebktv. 19. § (1) bekezdése alapján a felperesnek kellett valószínűsítenie, hogy a felmentés során a munkáltató feltételezése szerint rendelkezett pszichiátriai betegséggel, mint védett tulajdonsággal, és a (2) bekezdés szerint az alperesnek kellett bizonyítania, hogy ez a körülmény nem állt fenn.
Dr. Ő. A.által 2019. október 17-én dr. Sz. Zs.-nek írt levél tartalma, valamint a bizonyítási eljárás keretében dr. Ő. A., H. Sz. T., dr. K. I., dr. K. M. és dr. Sz.Zs. tanúk meghallgatása alapján arra a megállapításra jutott, hogy a tanúk egyike sem erősítette meg, hogy a felperest paranoiás vagy pszichiátriai betegségben szenvedőnek tekintették volna. Ezzel szemben megerősítést nyert, hogy a felperes munkaköre egy átfogó költségvetési megtakarítási folyamat következtében került megszüntetésre, és a felperes által végzett feladatok szétosztása jelentette a legkisebb terhet a tanszék számára, illetve az előmenetel és a hallgatói visszajelzések alapján a felperessel voltak a legkevésbé elégedettek. Az alperes a perben megfelelően igazolta, hogy a felperes felmentése során nem az általa hivatkozott védett tulajdonságok mentén járt el.
Kiemelte, hogy a tanszékvezető levele és a 2020. december 16-i felmentés időben oly távol esik egymástól, ami önmagában kétségessé teszi a két esemény közti oksági kapcsolatot. Rámutatott továbbá, hogy a foglalkozás-egészségügyi szakorvos a felperes munkaköri alkalmasságát megállapította 2020. június 19-én egy éves időtartamra, ezt a tanszékre is továbbította, mindez pedig aggályossá teszi a felperes vélt pszichiátriai betegségére való hivatkozását. Fentieket erősíti az a körülmény is, hogy a tanszékvezető dr. Sz. Zs-vel folytatott személyes beszélgetése alapján arról is tudomással bírt, hogy a levélben foglaltakat az alkalmassági vizsgálat során az orvos ki fogja vizsgálni.
Mindezek alapján arra a következtetésre jutott, hogy az alperes a felperes felmentése során az egyenlő bánásmód követelményét nem sértette meg, ezért a kereseti kérelmet a Kjt. 38. § (5) bekezdése és az Mt. 83. § (1) bekezdése alapján elutasította.
A felperes fellebbezésében elsődlegesen az elsőfokú ítélet megváltoztatásával az alperes kereset szerinti marasztalását, másodlagosan hatályon kívül helyezésével az elsőfokú bíróság új eljárásra és új határozat hozatalára kötelezését kérte.
Érvelése szerint az elsőfokú bíróság a tényállásból téves és jogszabálysértő következtetéseket vont le, mivel bizonyításra került az egyenlő bánásmód megsértése, másrészt a jogszabálysértő jogértelmezéssel az elsőfokú bíróság nem vette figyelembe a "más vélemény" miatti hátrányos megkülönböztetést. Továbbá a felmentési indok valótlanságára és a joggal való visszaélésre vonatkozóan azok érdemi vizsgálatának mellőzésével az elsőfokú bíróság téves és jogsértő jogi álláspontra helyezkedett. E körben hangsúlyozta, hogy a perben feltárt motivációk, indokok és körülmények alapján egyértelműen megállapítható, hogy a keresetben említett védett tulajdonságokkal összefüggő konfliktus lehetett kizárólag bármiféle bosszú vagy megtorlás oka, ezért a felmentés valótlanságának kérdését az elsőfokú bíróságnak a védett tulajdonságokkal összefüggő konfliktus feltárása során akkor is vizsgálnia kellett volna, ha a munkaviszony helyreállítása volt a kereset tárgya. Mindezek ugyanis elkerülhetetlenül alátámasztják az egyenlő bánásmód sérelmét és a felmentés időpontjában való fennállásuk tényét.
Az elsőfokú bíróság teljeskörűen figyelmen kívül hagyta az Ebktv. 8. § j) pontja szerinti kereseti kérelmét, ehelyett annak önkényesen leszűkített részéről ítélkezett. Az "agilis értelmiségi" jellemzőt ugyanis tényállási, szociológia és leíró jelleggel használta, és az azzal összefüggő alperesi magatartásokból több diszkriminációs cselekményre is lehet következtetni. Ez a jellemzés nem tekinthető diszkriminációs magatartásnak, és "agilis értelmiségi" soha nem is volt a kereseti kérelme. Így az elsőfokú bíróság egy szociológiai gyűjtőtulajdonságot bírált el önkényesen nem létező védett tulajdonságként. Ellenben keresetében többször, tételesen utalt az Ebktv. 8. § j) pontja szerinti politikai vagy más vélemény (szakmai vélemény) megjelölésre (2021. április 11-i, június 1-jei, december 14-i keltű beadványaiban), és ugyan az elsőfokú bíróság bizonyítási eljárást lefolytatott e körben, de a bizonyítékokat nem értékelte és az ítéletében összekeverte a szociológiai leírást a kereseti kérelemmel. A bizonyítási eljárás alapján ugyanakkor igazolást nyert, hogy eszmerendszerű oktatói, szakmai véleménye súlyosan ütközött a dékán és a többi érintett oktató filozófiájával, ezt a tanúvallomások is egyértelműen alátámasztották.
Az elsőfokú bíróság ítéleti érvelésében összemosta az "agilis értelmiség" szociológiai állapotot az Ebktv. 8. § t) pontjával, a kereseti hivatkozás az Ebktv. 8. § j) pontja szerinti eszmerendszerű szakmai véleményre utalt, amely a "más jellegű" véleménynyilvánítás alapján megtörténő diszkrimináció esetkörébe tartozik. Ezért helytelen az elsőfokú bíróság utalása az említett KMK véleményre az Ebktv. 8. § j) pontjával kapcsolatosan, mert az valójában a t) pont szerinti érvelést tartalmazza. A j) pontban meghatározott "más vélemény", mint eszmerendszerű szakmai vélemény az egyén számára az önazonossága (személyisége) elválaszthatatlan részét alkotja és mint ilyen, nem változatható tetszőlegesen. Ezért az elsőfokú bíróság értelmezése az Alaptörvény XV. cikkébe, IX. cikkébe, a Pp. 341. § (1) bekezdésébe, 2. § (2) bekezdésébe és 279. § (1) bekezdésébe ütköző.
Kirívóan okszerűtlen mérlegelte a beszerzett bizonyítékokat az elsőfokú bíróság a vélt egészségügyi állapot miatt védett tulajdonságon alapuló diszkrimináció körében is. Dr. Ő. A. tanúvallomásából, dr. Sz. Zs. részére írt tankszékvezetői levélből és az alperesi ügyvédi irodával folytatott levelezésből egyértelműen megállapítható, hogy elkerülhetetlenül "jogi tudomása" volt az alperesnek a vélt egészségügyi problémáról a felmentés előkészítése során. Ezáltal az is igazolást nyert, hogy az alperes mérlegelte a felmentési folyamat egésze során az egészségügyi helyzettel összefüggő tényeket. Megjegyezte továbbá, hogy a vélt egészségügyi helyzettel összefüggő joggal való visszaélés vagy bosszú fennállása egyben a diszkriminációt is bizonyítja.
Az alperes fellebbezési ellenkérelmében az elsőfokú ítélet helybenhagyását kérte. Álláspontja szerint az elsőfokú ítélet érdemben helyes, az valamennyi kereseti kérelemre kiterjed, az anyagi- és eljárásjogi szabályoknak megfelel.
Mindenekelőtt rámutatott, hogy a felperes kereseti kérelme kizárólag a munkaviszony helyreállítására irányult, ezért az elsőfokú bíróság helyesen kizárólag az egyenlő bánásmód sérelme körében folytatott le vizsgálatot. Az Mt. 83. § (1) bekezdése és az 5/2017. (XI. 28.) KMK vélemény 1. és 3. pontjába ütköző a felperes azon hivatkozása, hogy a joggal való visszaélést az egyenlő bánásmód megsértésével összefüggésben kellett volna vizsgálnia az elsőfokú bíróságnak. Ugyanakkor megjegyezte, hogy a bizonyítási eljárás alapján az is megállapítható (lett volna), hogy az indokolásban foglaltak valósak és a felmentés során a joggal való visszaélés sem valósult meg. Mindezeken túl megjegyezte, hogy a felperes fellebbezésében hivatkozott megtorlásra és bosszúra, mint a felmentés valódi mögöttes indokára, ilyet azonban az elsőfokú eljárásban nem adott elő és részletes indokolás nélkül a fellebbezésben foglaltak is értelmezhetetlenek.
Az elsőfokú bíróság helyesen állapította meg ítéletében, hogy a felperes saját maga sorolta fel az önazonosságát, identitását meghatározó tulajdonságokat, amik a "más vélemény", "szakmai vélemény" körében tett hivatkozásai voltak, és ezt tartalmazza a felperes 2021. június 1-jén és december 14-én kelt nyilatkozata is. Az elsőfokú bíróság ítélete indokolásában nem választotta el élesen a felperes által megjelölt Ebktv. 8. § j) pontja és t) pontja szerinti védett tulajdonságokra vonatkozó megállapításait, a [36] bekezdésben hivatkozottak azonban mindkét tulajdonságra vonatkoznak, az ítélet szerkesztése nem minősülhet sem formai, sem tartalmi hiányosságnak. A felperes maga is szoros összefüggésben hivatkozott a j) pont szerinti "szakmai véleményre" és a t) pont szerinti "agilis értelmiségi mivoltra".
Az elsőfokú bíróság az Ebktv. 8. § h) pontja szerinti egészségi állapot, mint védett tulajdonsággal összefüggésben helyesen értékelte a lefolytatott bizonyítási eljárás eredményét. A tanúk vallomása egyértelműen cáfolta azt, hogy a felperest bárki pszichiátriai betegnek vélte volna, bár hangsúlyozta, hogy e körben nem a kollégák, hanem a munkáltató tudomása bír relevanciával. A szakorvos által megállapítottan sem volt pszichés betegsége a felperesnek, ellenben a felmentés időpontjában is érvényes munkaalkalmassági véleménnyel rendelkezett, ezt a munkáltató sem kérdőjelezte meg. Erre figyelemmel is értelmezhetetlen a fellebbezés ellentmondásos nyilatkozata, miszerint az alperesnek "jogi tudomása" volt a vélt egészségügyi problémáról a felmentésre vonatkozó döntés előkészítése során.
A felperes fellebbezése nem alapos.
A másodfokú bíróság megállapította, hogy az elsőfokú bíróság a szükséges bizonyítási eljárást lefolytatta, a bizonyítékokat a logika szabályaival összhangban a Pp. 279. §-ában foglaltaknak megfelelően értékelte, a tényállást helyesen állapította meg és helytálló következtetések levonásával érdemben helyes döntést hozott a perbeli közalkalmazotti jogviszony megszüntetésének jogszerűsége körében. A másodfokú bíróság teljeskörűen osztotta az elsőfokú bíróság jogi álláspontját a bizonyítékokból levont következtetések, a kereseti kérelem értelmezése tekintetében, ezért azok megismétlését mellőzte.
A fellebbezéssel kapcsolatban a másodfokú bíróság az alábbiakra mutat rá.
A felperes megalapozatlanul kifogásolta a felmentési indok valótlansága és a joggal való visszaélés körében előadottak érdemi vizsgálatának hiányát. A Pp. 170. §-a és 172. §-a rendelkezéseiből következően a kereseti kérelemben kétséget kizáró, további értelmezést nem igényló módon meg kell határozni azt, hogy a felperes egyrészt milyen fajtájú jogvédelmet kér, másrészt milyen tartalmú döntést kíván. A Pp. 170. § (4) bekezdése kiemeli, hogy a kereseti kérelemből egyértelműen ki kell derülnie, hogy a felperesnek több kereseti igénye van-e, ha igen, akkor ezeknek egymás mellett vagy látszólagos halmazatban állóak-e; utóbbi esetben ezek sorrendjét is, illetve vagylagos vagy eshetőleges viszonyukat is rögzíteni kell. A kereseti kérelem határozottsága magában foglalja annak egyértelműségét és adott esetben végrehajthatóságát is, aminek a megítélését az is befolyásolja, hogy milyen jellegű és tartalmú igényről van szó.
Az érvényesített jogot a felperesnek kell meghatároznia a jogalap megjelölése útján. A Pp.7. § (1) bekezdés 8. pontja a jogalap definícióját az értelmező rendelkezések között akként tartalmazza, hogy az az anyagi jogi rendelkezés, amely az alanyi jogot közvetlenül keletkeztető tényeket meghatározza és annak alapján az igény támasztására jogosít. Marasztalási keresetnél a jogalap az a jogszabályi rendelkezés, ami a keresettel kikényszeríteni kívánt magatartásra kötelezi az alperest, illetve a felperest annak követelésére jogosítja.
A perbeli esetben a felperes a közalkalmazotti jogviszonya felmentéssel történő megszüntetésének jogellenessége miatt marasztalási igényként az Mt. 83. § (1) bekezdését jelölte meg, közalkalmazotti jogviszonya helyreállítását kérve. Az Mt. 83. § (1) bekezdése a)-e) pontig sorolja fel azokat az eseteket, amikor erre a jogalkotó a jogviszony jogellenes megszüntetése esetére lehetőséget biztosít. A kereseti kérelemnek kizárólag a 83. § (1) bekezdés a) pontja szerinti esetkör volt megfeleltethető, vagyis a közalkalmazotti jogviszony helyreállítása akkor történhet meg a bíróság döntése alapján, amennyiben a jogviszony megszüntetése az egyenlő bánásmód követelményébe ütköző volt. Az Mt. 83. § (1) bekezdése sem a foglalkoztatási jogviszony megszüntetésére irányuló jognyilatkozat indokának esetleges valótlansága, sem a visszaélésszerű munkáltatói joggyakorlás esetére nem biztosítja a jogviszony helyreállítását jogkövetkezményként.
A Pp. a felek rendelkezési jogára, saját ügyének vitelére való egyéni felelősség elvével összhangban írja elő a keresetlevél tartalmaként az érvényesíteni kívánt jog nevesítésének kötelezettségét. A keresetlevélben a felperesnek kifejezetten meg kell jelölnie, hogy az alperessel szemben milyen jogalapon, mely jogát érvényesíti. Ehhez kapcsolódik a bíróság érdemi döntésének korlátjáról rendelkező Pp. 342. § (3) bekezdése, amely szerint az érdemi döntés nem terjedhet ki olyan jogra, amelyet a fél a perben nem állított. A felperes kereseti kérelme pedig a fentebb részletezettek szerint kizárólag az Mt. 83. § (1) bekezdése szerinti jogkövetkezmény alkalmazására irányult, ezért az elsőfokú bíróság helyesen járt el, amikor kizárólag az egyenlő bánásmód követelményének megsértésével kapcsolatos felperesi tényállításokat vizsgálta a perben.
Rámutat a másodfokú bíróság, hogy a Pp. 110. § (3) bekezdésében rögzített, a felek által előadott kérelmek, nyilatkozatok tartalma szerinti elbírálásának elve az eljárásjogi és nem anyagi jogi nyilatkozatokra alkalmazható, hiszen az említett jogszabályi rendelkezés a Pp.-nek a bíróság általános intézkedési kötelezettségeit szabályozó rendelkezései között szerepel. Ez alapján a bíróság a tartalom szerinti elbírálás elve alapján a felperes által megjelölttől eltérő anyagi jogi jogalapon nem bírálhatja el a keresetet.
A felperes perbeli egyértelmű és határozott állítása az volt a 2021. április 12-én érkezett beadványában, hogy amennyiben a diszkrimináció vezetett a felmentéséhez, akkor az nem eredményezhetett valós indokot és az egyben a joggal való visszaélést is "valószínűsíti". A felperes úgy érvelt, hogy az alperes "diszkriminációt öltöztette fel gazdasági célszerűségnek, illetve diszkriminációs fenyítést álcázott gazdasági célszerűségnek". A 2021. június 2-án érkezett felperesi beadványban a felperes úgy érvelt, hogy a mobbing is az időben elnyúló diszkriminációs magatartás része volt.
Mindezekből következően helyesen állapította meg az elsőfokú bíróság, hogy a felperes az Mt. 83. § (1) bekezdésre alapítottan kívánt jogot érvényesíteni. A jogállítás határozottságának követelménye ezáltal teljesült és a kereseti kérelem elbírálása ennek megfelelően történt. Az már a per érdemére tartozó kérdés, hogy a megjelölt jogalap biztosítja-e a felperesnek az érvényesíteni kívánt igényét.
Megalapozatlanul kifogásolta a felperes az egyenlő bánásmód megsértése körében tett ítéleti megállapításokat. Az egyenlő bánásmód követelményének megsértése kapcsán az elsőfokú bíróság valamennyi, a felperes által hivatkozott védett tulajdonsággal összefüggésben kifejtette a jogi álláspontját, amellyel a másodfokú bíróság is maradéktalanul egyetértett. Az alperes a perben tanúvallomásokkal és kimutatásokkal bizonyította, hogy nincs okozati összefüggés a felmentés és a felperes neme, illetve családi állapota között, a fellebbezésben a bizonyítékok felülmérlegelésének alapjául szolgáló érvelést a felperes egyáltalán nem adott elő. Helytelenül állította a fellebbezésében a felperes azt is, hogy az elsőfokú bíróság az Ebktv. 8. § j) pontja szerinti kereseti kérelmét figyelmen kívül hagyta. Az alperes helytállóan mutatott rá a fellebbezési ellenkérelmében, hogy a felperes a 2021. június 2-i előkészítő iratában védett tulajdonságként az Ebktv. 8. § j) pontja szerinti politikai vagy más vélemény (eszmerendszerszerű szakmai vélemény) fogalom meghatározását maga rögzítette, amit az elsőfokú bíróság ítélete is ezzel egyezően tartalmaz. A szakmai vélemény, mint védett tulajdonság körében fejtette ki a felperes az eszmerendszerű szakmai meggyőződése és véleménye jellemzőit, és úgy érvelt, hogy eszmerendszerbe foglalt szakmai véleménye miatti megítélése szerint hátrány érte. A felperes ugyan a 2021. április 12-én érkezett 10. sorszámú válasziratában az Ebktv. 8. § t) pontjára, mint egyéb helyzetre, tulajdonságra is hivatkozott, ezt a helyzetet azonban konkrétan nem nevesítette.
Ugyanakkor akár a t) ponthoz, a j) pontban megjelenített más szakmai véleményhez tartozó tulajdonság csak akkor jelenthet az Ebktv. alapján védendő, személyhez fűződő lényegi tulajdonságot, amennyiben az az emberek önazonosságához, identitását meghatározó lényegi tulajdonságok miatti előítélettel, társadalmi kirekesztéssel párosítható. Helyesen mutatott rá az elsőfokú bíróság, hogy a felperesnek a kollegáitól esetleges eltérő szakmai véleménye, és annak rendszere társadalmi kirekesztést, előítéletet semmiképp sem eredményezhet, ezért az nem értelmezhető az Ebktv. védett tulajdonságai körében sem a j) pontba, sem a t) pontba tartozóan. Az elsőfokú bíróság érvelése mindkét kategóriához tartozóan részletes érvelést tartalmaz, hiszen a felperes kereseti kérelme még ha nem is egyértelműen, de utalást tartalmaz az Ebktv. 8. § j), illetve t) pontjára is, ezért az elsőfokú döntés e körben is az elsőfokú ítélet indokolása a teljesség elvének megfelel. A felperes a fellebbezésében maga is utalt a 42/2012. (XII. 20.) AB határozat [40] bekezdésére, abból is kitűnik, hogy az Ebktv. 8. §-ában felsorolt tulajdonságok kizárólag az egyén megváltoztathatatlan tulajdonságai lehetnek olyanok, amelyet befolyásolni nem tud és személyisége elválaszthatatlan részét képezve, azokat változtatni sem tudja tetszőlegesen. Helytállóan hivatkozott az elsőfokú bíróság arra, hogy a felperes a szakmai véleménye miatti diszkrimináció körében magát agilis értelmiséginek nevezte, az e körben felhozottak olyan pozitív tulajdonságok, amelyek nem járnak előítélettel, társadalmi kirekesztéssel, így a felperes által ily módon meghatározott tulajdonság védendő tulajdonságnak nem minősül.
Az elsőfokú bíróság a felperes vélt egészségi állapotával összefüggően a bizonyítékokat egyenként és összességükben is helytállóan értékelte, azokban ellentmondás nem volt, felülmérlegelésüket a fellebbezésben előadottak nem támasztották alá. Helyesen állapította meg az elsőfokú bíróság, hogy a felperesnek kellett valószínűsítenie, hogy a felmentésére azért került sor, mert az alperes feltételezése szerint pszichiátriai betegséggel "rendelkezett". Az elsőfokú bíróság a dr. Ő. A. által megfogalmazott levél és a tanúvallomása, továbbá H. Sz. T., dr. K. I. és dr. K. M., valamint dr. Sz. Zs. tanúk vallomásának részletes elemzésével indokolta, hogy a felperes esetében az Ebktv. 8. § h) pontja szerinti védett tulajdonság nem állapítható meg. A felperes felmentése 2020. december 16-án történt, a foglalkozás-egészségügyi orvosnak a felperes viselkedésével kapcsolatban írt levél több mint egy évvel korábbi, 2019. október 17-ei keltezésű. Ezen túl 2020. május 26-án az NNK Munkahigiénés és Foglalkozás-Egészségügyi Főosztálya pszichiátriai szempontból a munkaalkalmasságot befolyásoló zavar hiányát állapította meg, amiről a felperes az alperest kifejezetten tájékoztatta. Továbbá a pszichiátriai vizsgálatot követően a foglalkozás-egészségügyi munkaköri alkalmassági véleményt 2019. június 19-én dr. Sz. Zs. kiállította, az ebben foglalt tartalomról az irat megküldésével az alperes teljeskörűen értesült. Ezen tények alapján megállapítható, hogy a felmentés időpontjában nem volt a felperes vonatkozásában sem vélt, sem valós védendő tulajdonságot jelentő egészségi állapot.
A fentiekre tekintettel a másodfokú bíróság az érdemben helyes elsőfokú ítéletet a Pp. 383. § (2) bekezdése alapján helybenhagyta.
(Fővárosi Ítélőtábla, 2.Mf.31.059/2022/4.)