adozona.hu
ÍH 2022.97
ÍH 2022.97
VERSENYTILALMI MEGÁLLAPODÁS I. Függő feltétel csak a felektől független bizonytalan jövőbeli esemény lehet. [A munka törvénykönyvéről szóló 2012. évi I. törvény (Mt.) 19. § (1) bekezdése, Mt. 31. §, Ptk. 6:116. §] II. A munkáltató általi írásbeli elállás hiányában nem mentesül az alperes a versenytilalmi megállapodás ellenértékének megfizetése alól, abban az esetben sem, amennyiben a munkavállaló nem kíván a korlátozással érintett jogviszonyban elhelyezkedni. [A munka törvénykönyvéről szóló 2012. évi I. tör
Kiválasztott időállapot:
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
A felperes IT igazgatói munkakörben került foglalkoztatásra 2013. június 30-ától, és már ezt megelőzően is alperessel állt munkaviszonyban. A munkaszerződést a felek 2013. június 30-án ismét írásba foglalták. Az okiratot az alperes szerkesztette, amelynek 8. pontja versenytilalmi megállapodást tartalmazott. A 8.1. pont értelmében "a Szerződő felek megállapodnak abban, hogy a Munkavállaló: - nem létesíthet munkaviszonyt vagy munkavégzésre, illetve bármilyen juttatásra vonatkozó más jogviszonyt...
ÍH 2022.97 VERSENYTILALMI MEGÁLLAPODÁS
I. Függő feltétel csak a felektől független bizonytalan jövőbeli esemény lehet. [A munka törvénykönyvéről szóló 2012. évi I. törvény (Mt.) 19. § (1) bekezdése, Mt. 31. §, Ptk. 6:116. §]
II. A munkáltató általi írásbeli elállás hiányában nem mentesül az alperes a versenytilalmi megállapodás ellenértékének megfizetése alól, abban az esetben sem, amennyiben a munkavállaló nem kíván a korlátozással érintett jogviszonyban elhelyezkedni. [A munka törvénykönyvéről szóló 2012. évi I. törvény (Mt.) 228. § (1)-(4) bekezdése, Mt. 8. § (1) bekezdése, Mt. 22. § (3) bekezdése, a Polgári törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény (Ptk.) 6:4. § (1)-(3) bekezdése, Ptk. 6:8. § (1) bekezdése, Ptk. 6:116. § (1) bekezdés]
A felperes IT igazgatói munkakörben került foglalkoztatásra 2013. június 30-ától, és már ezt megelőzően is alperessel állt munkaviszonyban. A munkaszerződést a felek 2013. június 30-án ismét írásba foglalták. Az okiratot az alperes szerkesztette, amelynek 8. pontja versenytilalmi megállapodást tartalmazott. A 8.1. pont értelmében "a Szerződő felek megállapodnak abban, hogy a Munkavállaló: - nem létesíthet munkaviszonyt vagy munkavégzésre, illetve bármilyen juttatásra vonatkozó más jogviszonyt a Munkáltatóval azonos vagy részben azonos, illetve tényleges vagy potenciális versenyhelyzetet jelentő gazdasági tevékenységet folytató, akár belföldi, akár külföldi foglalkoztatóval, valamint a Munkáltatóval bármilyen gazdasági kapcsolatban álló, akár belföldi, akár külföldi szervezettel vagy magánszeméllyel, - sem közvetlenül, sem közvetetten (beleértve, hogy hozzátartozója révén) nem szerezhet részesedést olyan, akár belföldi, akár külföldi gazdálkodó szervezetben, amely a Munkáltatóval azonos vagy részben azonos, vagy egyébként a Munkáltatóval tényleges vagy potenciális versenyhelyzetet jelentő gazdasági tevékenységet folytat vagy tervez folytatni, vagy, amely a Munkáltatóval bármely gazdasági kapcsolatban áll vagy ilyen gazdasági kapcsolat létrehozását tervezi, - nem köthet saját vagy harmadik személy nevében, vagy javára a Munkáltató működési körébe tartozó szerződést, - ezt meghaladóan sem tanúsíthat, semmilyen olyan magatartást, amellyel a Munkáltató jogos gazdasági érdekeit sértené vagy veszélyeztetné". A 8.2. pont szerint "a versenytilalmi megállapodásban foglaltaknak a munkaviszony megszűnését követő két év időtartama alatti betartása a Munkavállalót akkor terheli, ha ennek ellenében a Munkáltató a Munkavállaló részére a két évre járó alapbér 1/3-nak megfelelő összegű külön díjazást fizet. A Munkáltató a versenytilalmi kötelezettségek teljesítésének ellenértékét a munkaviszony megszűnését követő öt munkanapon belül fizeti meg a Munkavállaló részére. Felek a Munkáltató javára a jelen 8. pontban foglalt versenytilalmi megállapodástól történő elállási jogot kötnek ki. Munkáltató az elállás jogát írásban, indoklási kötelezettség nélkül jogosult gyakorolni a Munkavállaló teljesítésének megkezdéséig, azaz a munkaviszony megszűnéséig. A Munkáltató elállása esetén a Munkavállaló nem követelheti a külön díjazás megfizetését és a versenytilalmi szabályok alkalmazását." A 8.3. pont rögzíti, "amennyiben a Munkavállaló a munkaviszony megszűnését követően a versenytilalmi megállapodásban foglalt kötelezettségét megszegi, köteles a Munkáltatónak kötbért fizetni. A kötbér mértéke a Munkáltató által a versenytilalmi megállapodás alapján fizetett összeg ötszöröse. A Munkavállaló köteles továbbá megtéríteni a Munkáltató részére a versenytilalmi megállapodás megszegésével okozott kár kötbért meghaladó részét is". A munkaszerződést az alperes nevében a munkáltatói jogkört gyakorló T.E. cégvezető írta alá.A felperes 2020. július 21-én írt emailben tájékoztatta T.E. cégvezetőt, hogy szeretné a munkaviszonyát az alperessel közös megegyezéssel megszüntetni, kérte, hogy ennek részleteiben állapodjanak meg. Felperes a levélre nem kapott választ, ezért úgy tekintette, hogy az alperes nem akar ilyen tartalmú megállapodást kötni.
A felperes 2020. augusztus 3-tól keresőképtelen volt, 2020. november elejétől ismét dolgozott. 2020. december 16-án szabadságon volt, a munkavállalói felmondást ezen a napon írásba foglalta és dr. S.M. HR és RMS vezetőnek - aki a munkáltatói jogokat gyakorolta - átadta. Az iratban nem kérte, hogy a felmondási idő letöltése alól az alperes mentesítse.
Dr. S.M. HR és RMS vezető a felmondást tudomásul vette, a felperessel rövid beszélgetést folytatott, amely során a felmondási idő letöltése alól a felperest nem mentesítette, és a munkaszerződés 8. pontja szerinti versenytilalmi megállapodástól szóban és írásban sem állt el. 2020. december 17-én a munkakezdést követően dr. S.M. HR és RMS vezető behívatta a felperest az irodájába, egy a munkáltató által írásba foglalt 2020. december 17-re keltezett munkavállalói felmondást tett elé azzal, hogyha ezt aláírja a munkaviszonya azon a napon megszűnik. Az irat a felperes 2020. december 16-án kelt felmondó nyilatkozatán kívül tartalmazott egy munkavállalói kérelmet, amelyben a felperes a felmondási idő letöltése alóli mentesítését kérte. Az iraton feltüntetésre került, hogy a munkáltató a felmondási idő letöltésétől eltekint, rögzítette, hogy a munkaviszony 2020. december 17-én megszűnik.
Az iratot a felperest követően dr. S.M. is aláírta, a versenytilalmi megállapodásra vonatkozó munkáltatói elállásról szóban és írásban sem nyilatkozott. A felperes és dr. S.M. 2020. december 16-án és 17-én történt találkozásakor a versenytilalmi megállapodás nem került szóba.
A felperes 2020. december 17-én a munkakörét a munkáltató által kijelölt személynek átadta, a munkakör átadás menetét az alperes nem kifogásolta. Az alperes a felperesnek járó munkabért, béren kívüli juttatásokat 2020. december 21-én megfizette. A versenytilalmi megállapodás ellenértéke (15.200.000 forint) nem került kifizetésre, ezért a felperes 2020. december 28-án kelt levélben ennek megfizetésére szólította fel az alperest, aki ennek nem tett eleget. A versenytilalmi megállapodás ellenértékének megfizetése iránt a felperes fizetési meghagyásos eljárást indított, az eljárás az alperes ellentmondása folytán perré alakult.
A munkaviszony megszüntetése után a felperes a N.T. Kft.-vel létesített munkaviszonyt, gyógynövény és étrendkiegészítő katalógus webáruház fejlesztéssel foglalkozik. A felperes a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetemen (Szent István Egyetem) 2021. június 15-én gyógynövényalkalmazási szakmérnök szakképzettséget szerzett. A felperes már korábban, 2016. március 7-én bejelentette az alperesnek, hogy a N. Kft. és a N.T. Kft. tagja, vezető tisztségviselője, illetve az I. Bt. kültagja. Az alperes tájékoztatta a felperest, hogy a bejelentett jogviszonyok a munkáltató jogos gazdasági érdekét nem veszélyeztetik. A felperes a családi farmon több éve gyógynövény termesztéssel, természetgyógyászattal foglalkozik, erről munkatársai - így T.E. cégvezető és dr. S.M., az alperes HR és RMS vezetője is - tudtak.
A felperes kereseti kérelmében kérte, hogy a bíróság kötelezze az alperest 15.200.000 forint versenytilalmi megállapodás ellenértéke, ennek 2020. december 19-től a Polgári törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény (a továbbiakban: Ptk.) 6:48. § szerinti összegű késedelmi kamata megfizetésére.
Az alperes ellenkérelmében a felperes kereseti kérelmének elutasítását kérte. Másodlagosan előadta, hogy amennyiben a megállapodás mégis hatályba lépett, alperes akkor is csak a tényleges teljesítéssel arányos ellenérték megfizetésére köteles. A korlátozás szerinti időtartam 24 hónap, erre az időtartamra járna a teljes összeg, de mivel a felperes 2021. május 17-én, az ellenkérelem kézhezvételekor kétséget kizáróan tudomást szerzett arról, hogy a kötelezettségek nem terhelik, legfeljebb az ellenérték 4/24-ed része, 2.530.400 forint illeti meg.
Az elsőfokú bíróság kötelezte az alperest, hogy fizessen meg a felperesnek 15 napon belül 15.200.000 forintot versenytilalmi megállapodás ellenértékeként, továbbá ezen összeg után a törvényes mértékű késedelmi kamatot.
Ítéletét a munka törvénykönyvéről szóló 2012. évi I. törvény (a továbbiakban: Mt.) 228. § (1)-(2) bekezdésére, az Mt. 8. § (1) bekezdésére az Mt. 6. § (2) bekezdésére, a Ptk. 6:62.§ (1) bekezdésére, a Ptk. 6:4. § (1)-(3) bekezdésére, a Ptk. 6:116. § (1) bekezdésére, a Ptk. 6:8. § (1) bekezdésére alapította.
Rögzítette, az alperes a munkaszerződés 8. pontjában konkurenciaként gyakorlatilag valamennyi üzleti partnerét megjelölte, ezért a felperest a versenytilalmi megállapodás ténylegesen korlátozta. A felperes a versenytilalmi megállapodásban foglalt kötelezettségeit megtartotta.
Az elsőfokú bíróság álláspontja szerint a versenytilalmi megállapodás és annak tartalma az alperes előtt ismert volt, ezért a felperesnek nem kellett külön felhívnia a munkáltató figyelmét sem erre a tényre, sem az alperes elállási jogára. A HR vezető munkaköréből fakadóan ismerte a felperes munkaszerződésének tartalmát. Az alperesnek kellő szervezettel és felkészültséggel kell rendelkeznie munkaügyi kérdések elintézéséhez.
Rögzítette, hogy a felperes munkaviszony megszüntetésére irányuló döntése nem volt váratlan a munkáltató számára, mivel a felperes körülbelül fél évvel korábban kezdeményezte a munkaviszony közös megegyezéssel történő megszüntetését. Az alperes 2020. december 17-én maga fogalmazta újra a felperes által 2020. december 16-án HR vezetőnek átadott felmondást, csak ez utóbbi iratban szerepelt kérelem a felmondási idő ledolgozása alóli mentesítés iránt, így az alperesnek lett volna lehetősége döntést hozni a versenytilalmi megállapodástól való elállásról.
A versenytilalmi megállapodás 8.2. pontja egyértelműen rögzíti, hogy az alperes az elállási jogát érvényesen csak írásban gyakorolhatja, ezzel a lehetőséggel alperes nem élt. Nincs arra bizonyíték, hogy az alperes szóban közölte volna a felperessel az elállást.
Nem bizonyított, hogy a felek a munkaszerződés megkötésekor a versenytilalmi megállapodás 8.2. pontját függő feltételként értelmezték. Az elsőfokú ítélet a szerződés szövegének nyelvtani értelmezése alapján rögzítette, hogy függő feltétel kikötése nem állapítható meg. A versenytilalmi megállapodás 2020. december 17-én hatályosult, a felek a kötelezettségeiket kötelesek voltak teljesíteni. Az alperes 2020. december 28-ig tehetett volna eleget szerződéses kötelezettségének, ezt követően késedelembe esett.
Az elsőfokú bíróság rögzítette, hogy a felperes magatartása nem rosszhiszemű, a felperes joggal való visszaélést nem valósított meg, a felperes a neki jogszerűen járó juttatáshoz kívánt hozzájutni. Nem minősül rosszhiszeműnek, hogy a felperes igényt formált kompenzációra hosszabb időtartamú munkaviszonyára tekintettel. Az alperesnek volt lehetősége, hogy megfontolja, kíván-e és milyen feltételekkel kíván megállapodást kötni a munkaviszony megszüntetésére.
Az alperes a fellebbezésében az elsőfokú ítélet megváltoztatását kérte a polgári perrendtartásról szóló 2016. évi CXXX. törvény (a továbbiakban: Pp.) 369. § (3) a) és c) pontja, valamint a Pp. 383. § (2) bekezdése alapján akként, hogy a másodfokú bíróság a felperes keresetét utasítsa el.
Álláspontja szerint az ítélet jogszabálysértő, sérti többek között a felek közötti munkaszerződés 8.2. pontjának első fordulatát, az Mt. 228. § (2) bekezdését, valamint az Mt. 6. § (2) bekezdését és az Mt. 7. § (1) bekezdését, továbbá a Ptk. 6:116. § rendelkezéseit.
Előadta, hogy az ítélet a peres felek közötti munkaszerződés 8.2. pontjának első fordulata egyértelműen és másként nem értelmezhető módon rögzítette, hogy a munkavállalót csak akkor terheli a versenytilalmi kikötés a munkaviszony megszűnését követően, ha a munkáltató ennek ellenértékét legkésőbb a munkaviszony megszűnését követő öt munkanapon belül megfizeti. Ezt a kikötést nem lehet másként értelmezni, minthogy a kifizetés elmaradása esetén a versenytilalmi korlátozás a munkavállalót nem terheli. A munkáltató elállási joga ezen felüli többletkikötés volt, mely azonban az előbbi kikötés alkalmazandóságát nem tette mellőzhetővé. Ezt a kikötést az elsőfokú bíróság nem értékelte.
A felperes is tisztában volt azzal, hogy versenytilalmi kötelezettség a munkaszerződése alapján ténylegesen nem terheli. Még abban az esetben is, ha a felperesben kétség merült volna fel ezen tárgyban, a felperes legkésőbb 2021. május 17-én tudomást szerzett az alperesi ellenkérelem útján, hogy az alperes nem tart igényt a versenytilalmi korlátozás betartására. A felperes legfeljebb arányos díjazásra tarthatna igényt, melynek összege legfeljebb 2.534.000 forint lehetne.
Álláspontja szerint tévesen helyezkedett az ítélet arra az álláspontra, hogy a felperes joggyakorlása nem volt rendeltetésellenes. A felperes maga kérte a felmondási idő letöltése alóli felmentést, amelyet az alperes engedélyezett. A felperes rosszhiszemű eljárása abban nyilvánult meg, hogy a felmondása során senkinek nem jelezte az alperesnél, miszerint számára a versenytilalmi szabályok jelentős anyagi és egzisztenciális hátrányt okoznak, hanem a munkaviszony megszűnését követő 5 munkanap után versenytilalmi díjazásra vonatkozó követeléssel lépett fel az alperessel szemben. Emellett a felperes a kollégái tudomására hozta, hogy nem kíván a versenyszférában maradni. A felperes joggyakorlása sértette az Mt. 6. § (2) bekezdését és az Mt. 7. § (1) bekezdését is.
Az alperes a felperes esetében is az alperesnél érvényben lévő gyakorlat szerint járt el. Az alperes a munkaviszony megszűnésekor megtudakolta a munkavállaló szándékát a jövőbeni esetleges elhelyezkedését illetően, és ha a munkavállaló szándéka, továbbá az aktuális körülmények alapján a munkáltató érdekében szükségesnek tartotta, akkor megfizette a díjazást, hatályba léptette a versenytilalmi megállapodást.
A felperes fellebbezési ellenkérelmében az elsőfokú ítélet helybenhagyását kérte annak mindenben helyes és a jogszabályoknak megfelelő indokai alapján.
Álláspontja szerint az elsőfokú ítélet valamennyi megállapítása és következtetése helyes, okszerű és egyben jogszerű. Kiemelte, hogy függő feltétel kikötése nem állapítható meg, egyrészt a felek szerződéskötéskori tudattartama és akarata miatt, másrészt mert a függő feltétel nem lehet valamelyik fél fizetési hajlandóságára alapított. Hangsúlyozta, hogy a felperes felmondása nem volt váratlan az alperes számára, azonban az Mt. nem tartalmaz olyan kitételt, hogy a felmondásnak alkalmas időre kell esnie. A felmondási időtől való eltekintés az alperes döntése volt.
Előadta, a felek a versenytilalmi megállapodásban a lényeges kérdéseket rendezték, a felperesnek a versenytilalmi megállapodásra nem kellett felhívnia az alperes figyelmét.
A felperes álláspontja szerint az írásban megkötött szerződéssel összefüggésben az alperesnek írásban kellett volna elállást közölnie, amennyiben valóban nem kívánta volna a versenytilalmi megállapodás fenntartását.
Az alperes fellebbezésében új tényállításként említi meg, hogy a munkaviszony megszüntetésére az alperesnél volt saját gyakorlat, amely szerint szóban felmérték, hogy mik lehetnek a munkavállaló jövőbeni tervei. Tény, hogy általában a felső vezetők közös megegyezéssel távoznak az alperestől, a felperes is így kívánt távozni, azonban erre vonatkozó ajánlatot az alperestől nem kapott. Az alperes által hivatkozott gyakorlat nem került bizonyításra, az alperes a felperessel a felmondás közlése után nem tárgyalt meg semmit.
Az alperes fellebbezése nem alapos.
A másodfokú bíróság az alperes fellebbezését a Pp. 376. § alkalmazásával tárgyaláson kívül bírálta el, a Pp. 386. § (4) bekezdése alapján utal arra, hogy az elsőfokú ítéletet indokai alapján hagyta helyben, ezért azokat részletesen megismételni nem kívánja. Az alperes fellebbezésével összefüggésben a következőket emeli ki.
Az elsőfokú bíróság a munkaszerződés 8.1. pontjában foglalt versenytilalmi korlátozást helyesen értelmezve állapította meg, hogy a felperest ténylegesen versenytilalmi korlátozás terhelte, a kötelezettség az alperessel bármilyen gazdasági kapcsolatban álló, akár belföldi, akár külföldi szervezettel vagy magánszeméllyel szemben fennállt, emellett a felek nemcsak a közvetlen, hanem a közvetett kapcsolat létesítésének lehetőségét is kizárták.
Az elsőfokú bíróság az anyagi jogszabályokat helyesen értelmezte és állapította meg, hogy a munkaszerződés 8.2. pontjának első mondatát nem lehet jogszerű függő feltételként értelmezni, mivel az irányadó ítélkezési gyakorlatnak megfelelően, az Mt. 19. § (1) bekezdése és az Mt. 31. §-a alapján alkalmazandó Ptk. 6:116. § szerinti függő feltétel a felektől független bizonytalan jövőbeli esemény lehet (BDT.2013.2993., Pfv.II.20.190/2019/14., BH.2001.170.), az alperes által hivatkozott rendelkezés azonban az alperes mint szerződéses fél szándékát feltételezi. Jogszerű függő feltétel hiányában az alperes nem mentesülhet a versenytilalmi díj megfizetése alól. Nyelvtani értelmezéssel megállapítható, hogy a munkaszerződés 8.2. pontjának második mondata nem tekinthető függő feltételnek, az alperes szerződésszerű teljesítési határidejét határozza meg a munkaviszony megszűnését követő öt munkanapig tartó időszakra.
A 8.2. pont harmadik, negyedik és ötödik mondata az elállási jogot szabályozza az Mt. 228. § (3)-(4) bekezdésének és az irányadó ítélkezési gyakorlatnak (EBH2001.559., BH2021.86.) megfelelően akként, hogy az alperes az elállási jogot a munkaviszony megszűnéséig gyakorolhatja, miután a munkavállaló megkezdte a szerződésben foglaltak teljesítését, erre egyoldalú jognyilatkozattal nem kerülhet sor.
A fentiekből következik, hogy a teljesítési határidő - a munkaszerződés 8.2. pont első mondatát is figyelembe véve - nem tekinthető az elállási jog gyakorlására nyitva álló időtartam meghosszabbításának, mert az ellentétes lenne az Mt. 228. § (3)-(4) bekezdésével, az irányadó ítélkezési gyakorlattal és a jogszerű, elállásra vonatkozó szerződéses rendelkezéssel.
Nem vitatott tény, hogy a felperes az alperes tudomására hozta a munkaviszony fennállta alatt a jogviszony megszűnését követő elhelyezkedési szándékát. A felperes a munkaviszony megszűnését követően, jelen peres eljárásban az alperes ellenkérelméből szerezhetett tudomást arról, hogy az alperes nem tart igényt a versenytilalmi korlátozás betartására. Ezen nem vitatott tények alapján nem mentesülhet az alperes az Mt. 19. § (1) bekezdésének és az Mt. 31. §-a alapján alkalmazandó Ptk. 6:116. § rendelkezéseinek megfelelő függő feltétel hiányában, illetőleg az alperesi, az Mt. 22. § (3) bekezdése és az Mt. 228. § (3) bekezdése szerinti írásbeli elállás hiányában a versenytilalmi megállapodás ellenértékének megfizetése alól.
Az elsőfokú bíróság a bizonyítékokat okszerűen mérlegelte és helyesen állapította meg, hogy az alperes a felperes 2020. december 16-án benyújtott felmondása alapján maga készített egy újabb felmondás tervezetet, amelyben már szerepelt a felmondási idő ledolgozása alóli mentesítés iránti kérelem. A felperes nem azonnali hatályú felmondással, hanem felmondással szüntette meg a jogviszonyát. Az alperesnek volt lehetősége meggondolni, hogy mentesíti-e a felperest a felmondási idő ledolgozása alól, illetőleg eláll-e a versenytilalmi megállapodástól. Emellett a felperest az Mt. 31. §-a alapján alkalmazandó Ptk. 6:62. § (2) bekezdése alapján nem terhelte tájékoztatási kötelezettség a versenytilalmi igények tárgyában a munkaviszony megszűnését megelőzően a munkaszerződés tervezetet előkészítő, versenytilalmi megállapodást megfogalmazó, a munkavállalókat nagy létszámban foglalkoztató, a munkaügyi ügyek intézésére megfelelő szervezettel rendelkező alperessel szemben, mivel a felperes nem kívánt eltérni a versenytilalmi megállapodástól, a megállapodás pedig alperes előtt is ismert volt. A felperes ezen tények alapján nem valósított meg sem joggal való visszaélést, sem rendeltetésellenes vagy rosszhiszemű magatartást.
A felperes versenytilalmi megállapodással kapcsolatos igényének érvényesítését az a tény sem teszi rosszhiszeművé, hogy a felperes az alperessel fennálló munkaviszony megszűnését követően nem kívánt az alperes tevékenységéhez kapcsolódó gazdasági szférában maradni. A felperest két évig terhelte a versenytilalmi korlátozás, a munkaviszony megszűnésének időpontjában fennálló elhatározása a korlátozás időtartama alatt változhatott volna. A felperesnek a korlátozás figyelembevételével kellett kialakítania az elhelyezkedési szándékát.
Mindezekre tekintettel a másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét a Pp. 383. § (1)-(2) bekezdései alapján helybenhagyta.
(Győri Ítélőtábla Mf.V.30.016/2022/7.)