ÍH 2022.94

SZABADSÁG IDEJE ALATTI EGYÜTTMŰKÖDÉSI ÉS TÁJÉKOZTATÁSI KÖTELEZETTSÉG Bár a szabadság ideje alatt a munkavállalót munkavégzési és rendelkezésre állási kötelezettség nem terheli, de ezen időszakban is köteles az együttműködési és tájékoztatási kötelezettségének a szükséges mértékben eleget tenni. [2012. évi I. törvény 6.§ (2)-(4) bek.]

Kiválasztott időállapot: Mi ez?
  • Kibocsátó(k):
  • Jogterület(ek):
  • Érvényesség kezdete: 
  • Érvényesség vége: 

MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?

Az elsőfokú bíróság által megállapított ítéleti tényállás szerint a felperes 1990. szeptember 1. napjától állt az alperes alkalmazásában közalkalmazotti jogviszonyban, utolsó munkaköre egyetemi docens. A felperes szabadsága felhalmozódott, az alperes 2017. január 30. napján kelt intézkedésével 2017. február 1. napjától egybefüggően 334 nap szabadság kiadását rendelte el azzal, hogy a szabadságolási időszak vége 2018. április 27. napja. Az alperes 2017. október 16. napján kelt levelében felhív...

ÍH 2022.94 SZABADSÁG IDEJE ALATTI EGYÜTTMŰKÖDÉSI ÉS TÁJÉKOZTATÁSI KÖTELEZETTSÉG
Bár a szabadság ideje alatt a munkavállalót munkavégzési és rendelkezésre állási kötelezettség nem terheli, de ezen időszakban is köteles az együttműködési és tájékoztatási kötelezettségének a szükséges mértékben eleget tenni. [2012. évi I. törvény 6.§ (2)-(4) bek.]
Az elsőfokú bíróság által megállapított ítéleti tényállás szerint a felperes 1990. szeptember 1. napjától állt az alperes alkalmazásában közalkalmazotti jogviszonyban, utolsó munkaköre egyetemi docens. A felperes szabadsága felhalmozódott, az alperes 2017. január 30. napján kelt intézkedésével 2017. február 1. napjától egybefüggően 334 nap szabadság kiadását rendelte el azzal, hogy a szabadságolási időszak vége 2018. április 27. napja. Az alperes 2017. október 16. napján kelt levelében felhívta a felperes figyelmét, hogy a megállapodásuk szerint szabadságát tölti, erre tekintettel tartózkodjon mindennemű munkavégzéstől. Az alperes 2018. május 17. napján kelt levelében tájékoztatta a felperest, hogy szabadságolását meg kívánja hosszabbítani, erre tekintettel nyilatkozzon az általa megjelölt időpontban kivehető hét nap tárgyában. A felperes ezen megkeresést munkavégzésre történő felhívásként értékelte, és szabadságát megszakítva a munkavégzés helyén megjelent, illetve magát a jelenléti íven jelenlévőként feltüntette.
A felperes meghívást kapott a Doktori Iskola értekezletén és vizsganapján való részvételre, mely meghívásoknak eleget tett és azokat munkavégzésre való felhívásként értékelt, így 2018. június 25. napján részt vett a komplex vizsgán. A felperes 2018. június 25. és 26. napján a jelenléti ívet áthúzta és magát jelenlévőnek tüntette fel. A felperes 2018. július 7. napján panaszaival az Emberi Erőforrások Minisztériumához fordult. Az alperes 2018. július 5. napján a felperes ezen magatartását írásbeli figyelmeztetéssel szankcionálta, felhívta a figyelmét, hogy a jövőben tartózkodjon hasonló magatartás tanúsításától. Ezt követően a felperes munkahelyén ismételten megjelent és magát a jelenléti íven feltüntette, valamint a szabadságolásával kapcsolatos panaszait több fórumon előterjesztette, többek között a G-i Rendőrkapitánysághoz is eljuttatta. Az alperes a felperes ezen magatartásait 2018 július 11. napján ismételten írásbeli figyelmeztetéssel szankcionálta. Felhívta figyelmét, hogy a jövőben tartózkodjon hasonló magatartás tanúsításától, ellenkező esetben sor kerül a közalkalmazotti jogviszonyának megszüntetésére. 2018. augusztus 10. napján az alperes a felperes szabadságát meghosszabbította, egyben felhívta, hogy nyilatkozzon írásban a körben, hogy hét nap szabadon ütemezhető szabadságát mikor kívánja kivenni. A felperes jelezte, hogy a kérést munkavégzésre felhívásként értékeli és a jelenléti íven ismét feltüntette magát.
Az alperes 2018. szeptember 17. napján kelt, 2018. szeptember 28. napján kézbesített intézkedésével a felperes közalkalmazotti jogviszonyát a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. tv. (a továbbiakban: Kjt.) 30. § (1) bekezdésének c) pontjára alapján bizalomvesztés és tartós alkalmatlanságra hivatkozással megszüntette. A felmondás indokolása utalt a korábbi írásbeli figyelmeztetésben foglaltakra, ezen túl rögzítette, hogy a felperes a munkáltató által kiadott szabadsága alatt több alkalommal a munkahelyén megjelent, a jelenléti ívet áthúzta és magát jelenlévőként tüntette fel. Ezen felül a szabadságolása alatt az együttműködési kötelezettségét megszegve a szolgálati út megsértésével egyidejűleg különböző felettes, illetve más állami szervhez fordult a munkáltató eljárásával kapcsolatos panaszaival, többek között adócsalás vádjával illette az alperest.
A felperes keresetében a jogellenes felmentés jogkövetkezményeként kérte az alperes kötelezését 121.410 forint elmaradt jövedelem megfizetésére. Emellett a felperes 1.657.343.- forint szabadságmegváltás, 4.928.400.- forint A.-szerződés ellehetetlenítése miatti kártérítés, 5.945.528.- forint kár az állami projekt értékelői feladatból történő kizárás miatt, 697.000.- forint őrzési napidíj, 1.214.100.- forint jubileumi jutalom, 3.237.600.- forint végkielégítés, 3.237.600.- forint kompenzációs átalány, a jóhírnév sérelme és rágalmazás miatt 22.038.881.- forint sérelemdíj, valamint 1.000.000.- forint sérelemdíj iránti igényt terjesztett elő a honlap jogellenesen kialakított működési zavarainak kompenzációjaként.
Hivatkozásképpen előadta, hogy a felmentés indokolása valótlan, vele szemben az alperes megtorlást alkalmazott. A munkáltató által törvénytelenül elrendelt szabadságidő alatt is a munkáltató érdekében dolgozott Phd. konzulensként, illetve tudománynapi rendezvényt szervezett, online újságot és kutatást támogató szerverfunkciókat tartott fenn, tanácskozásra, vizsgára kapott meghívót. A doktori vizsgán a jelenléti íveket aláírta. Hivatkozott arra, hogy a 2018. május 17-i és július 27-i szabadság elrendelés jogszerűtlen volt, mert azt nem a munka törvénykönyvéről szóló 2012. évi I. törvény (a továbbiakban: Mt.) 122. § szerinti 15 nappal megelőzően közölték vele, továbbá az alperes megsértette a konzultációs kötelezettségét. Előadta, hogy a szabadság kiadása a munkáltató feladata. Amikor az alperes a 15 napos határidőt megsértette a szabadság elrendelésével kapcsolatosan, az jogellenességet vont maga után, így ő jóhiszeműen nem tehetett mást, mint elment dolgozni, különben hallgatólagosan bűnrészesként, bűnpártolóként legitimizálta volna a folyamatot. A jelenléti ívet ő húzta át, mert valaki oda mert írni. A 2017. évi szabadság elrendeléstől a felmentésig nem volt szabályosan elrendelt szabadságon, minden nap dolgozott, melyet az alperes nem akadályozott meg. Szabadsága alatt is vezette a teljesítési igazolást, mert jóhiszeműen dolgozni kényszerült. Az alperes áldozathibáztatást folytat azzal, hogy azt állítja, hogy a felperes nem vette ki a szabadságát. Az önvédelemhez való joga sérült. Az alperes a törvénytelen szabadság elrendelések feltárásáért őt szankcionálta írásbeli figyelmeztetés formájában. Az egyenlő bánásmód követelménye is sérült, mert mások jogsértését még csak nem is vizsgálják, neki védekezni sem volt szabad, ezt megtorolták. Diszkriminatív, hogy az ő esetében nem folytatták le az etikai vizsgálatot. Semmilyen lehetőséget nem adott az alperes az érdekegyeztetésre, nem működött együtt vele. Elvették tőle az irodahasználat jogát, zárcsere címén az alperes mobbingot folytatott. Hivatkozott joggal való visszaélésre is, mely tekintetben előadta, hogy az A. Kft.-vel kapcsolatos okirathamisítás miatt került vele szemben megszüntetésre a munkaviszony. Az A. Kft. 2012-es társasági szerződése egy hamis okirat volt, a felperes nevében, helyette írtak alá, ez az esemény, melynek eredménye a jogviszony megszüntetése. Az alperes szisztematikus mobbingja mögött a 2012-es aláíráshamisítás lelepleződése miatti mozgatórugó áll, mindezen alperesi magatartást bizonyítja egy folyamatosan jelzett szűkített csoport létét. A munkáltató 2013. óta koncepciózusan tör az ellehetetlenítésére, melyet 2018-ban immár mondvacsinált, tudatosan eszkalált formában be is kívánt fejezni minden áron.
Az alperes írásbeli ellenkérelme a kereset elutasítására irányult. Hivatkozásképpen előadta, hogy a felmentés indoka világos, valós és okszerű: a felperes az együttműködési kötelezettségét megsértette: több alkalommal a jelenléti ívet a szabadságolása alatt áthúzta, megszegve ezzel a munkavállalói kötelezettségeit. A felperes levelei alátámasztották, hogy az általában elvárható magatartást, tiszteletet sem tanúsította. A felperes az írásbeli figyelmeztetésekkel szemben nem fordult bírósághoz. A felperes védett tulajdonságot nem jelölt meg, a konzulensi tevékenységet szabadsága alatt is el tudta végezni, mert ez teljesen független volt a közalkalmazotti jogviszonytól. Az egyéb kereseti kérelmek elutasítását is kérte.
Az elsőfokú bíróság ítéletével a keresetet elutasította.
A határozat indokolása szerint az elsőfokú bíróság az anyagi pervezetés körében tájékoztatta a feleket, hogy az alperes érdeke bizonyítani a perben, hogy a felmentés indoka világos, valós és okszerű, ezzel szemben a felperes érdeke bizonyítani a joggal való visszaélést, azt, hogy a felmondás tényleges oka a szabadság kiadással kapcsolatos panaszai, beadványai és az A. Kft. 2012-es társasági szerződésének hamissága volt. A felperesnek volt érdeke megjelölni a védett tulajdonságot. A felperes a 2017. január 30. napján elrendelt 334 nap szabadság kiadásának jogszerűségét nem vitatta, a későbbi szabadságkiadások jogellenességét állította arra hivatkozással, hogy azokkal kapcsolatban vele az alperes előzetesen nem konzultált és nem 15 nappal korábban közölte az elrendelést. Az alperes nem mindenben a törvény szerint járt el, ugyanakkor az nem valós, hogy nem folytatott volna szabadságkiadás körében egyeztetéseket a felperessel. Az alperes valóban nem biztosította a személyes konzultációt a szabadság kiadás tárgyában a felperes számára, ugyanakkor a per tárgya nem a szabadság elrendelésének szabálytalansága, hanem a felmondás indokában foglalt okok valósága, okszerűsége volt. Az alperes azon felhívása, hogy a felperes nyilatkozzon a hét szabadon kivehető nap tárgyában, nem tekinthető munkavégzésre történő felhívásnak, a felperes ezen értelmezése rosszhiszemű volt. Emellett a felperes eljárása, amely szerint szabadsága alatt a munkahelyén a munkáltató többszöri kérése ellenére számos alkalommal megjelent és a jelenléti ívet áthúzva magát jelenlévőnek tűntette fel, súlyosan kötelezettségszegő magatartás, amely a felmondást megalapozta. A bíróság figyelembe vette, hogy a felperes hasonló magatartása miatt két ízben írásbeli figyelmeztetésben részesült, amelyeket jogorvoslattal nem támadott. Az, hogy a felperes a szabadságok elrendelésének jogszerűségét vitatta, nem jogosítja fel arra, hogy magát a jelenléti íven feltüntesse és az alperest adóügyileg releváns okirathamisításával vádolja meg más szervezetek egyidejű tájékoztatása mellett. Megállapította továbbá, hogy a felperes a szabadság elrendelések tárgyában a szolgálati út figyelmen kívül hagyásával előterjesztett panaszlevelek megküldése során nem a munkaviszonyból eredő jogok gyakorlására előírt magatartási követelmények szerint járt el. A felperest vélt vagy valós sérelmei nem jogosították fel arra, hogy a munkáltatóval szemben levelezésben ultimátumszerű fordulatokkal éljen. Utalt a bíróság arra, hogy a felperes arról tájékoztatta a minisztériumot, hogy az alperesi munkáltató adóügyileg releváns okiratot hamis tartalommal állított ki, többszörösen jogsértő módon járt el.
Ezt követően az elsőfokú bíróság vizsgálta a felmondás indokainak rendeltetésellenességét. Rögzítette, hogy a meghallgatott tanúk nem tekinthetők elfogultnak, többségük nem állt az alperes alkalmazásában, nem tölt már be vezetői pozíciót. A felmondás meghozatalában részt vett tanúk vallomása alapján nem bizonyosodott be, hogy egy zárt klikket alkotva joggal való visszaélést elkövetve eszközölték volna a felperes felmentését. A tanúk a felperes által állított A. Kft.-vel kapcsolatos információval nem rendelkeztek, a felperes az A. Kft-vel kapcsolatos események és a felmondás közötti oksági kapcsolatot nem támasztotta alá. Nem igazolt a felperes azon előadása, hogy az A. Kft-hez kapcsolódó konfliktusok okán egy zárt klikk kommunikációs zárlatot vonva köré törekedett volna az eltávolítására. Dr. Sz. V. tanúvallomásából megállapítható, hogy ő saját hatáskörben mondta a beosztottjainak, hogy ne kommunikáljanak a felperessel arra tekintettel, hogy nehéz volt a felperessel a kommunikáció és ezért azt egycsatornássá kívánta tenni.
Az egyenlő bánásmódra hivatkozás kapcsán rögzítette, hogy a felperes többszöri felhívás és anyagi pervezetés ellenére elmulasztotta megjelölni a védett tulajdonságát, nem jelölt meg az Alkotmánybíróság 42/2012. (XII. 20.) határozata szerinti olyan egyéni, megváltoztathatatlan tulajdonságokat, amelyeket az egyén nem tud befolyásolni. A 2020. július 2-i beadványában megjelölt tulajdonságok, úgymint a beosztotti minőség, a szabadságolás körében diszkrimináció, a német leszármazásból adódó minőségorientált személyiség és a más vélemény, nem felelnek meg a fent ismertetett feltételeknek.
Az elsőfokú bíróság a Doktori Iskolába szóló meghívóval kapcsolatban elfogadta az alperes azon jogi érvelését, amely szerint az abban szereplő azon fordulat, hogy "Megjelenésére feltétlenül számítunk!", nem minősült munkavégzésre kötelezésnek az alperes részéről, a Doktori Iskola vezetője nem minősült munkáltatói jogkör gyakorló személynek. Értékelte, hogy az alperes a 2017. október 16-i levelében egyértelműen felhívta a felperes figyelmét arra, hogy a szabadságát tölti, ezért a munkavégzési kötelezettség alól a szabadság ideje alatt mentesül, melyet az alperes következetesen be kíván tartani. Ezzel együtt személyes megjelenésétől is eltekintenek. A levél szerint az alperes a felperes feladatait tartós távolléte miatt szétosztotta, a felperes szabadság alatti helyettesítése megoldott, ezáltal nem szerencsés - saját elhatározásából eredő - bármilyen munkavégzése, hiszen a munkáltatói részjogkör gyakorlójának más kollégákkal szemben kiadott utasításairól nincs és nem is lehet a szabadság ideje alatt tudomása. A munkáltató ezen tájékoztatás tartalmát 2018-ban is megerősítette többek között az írásbeli figyelmeztetésekben.
Az elsőfokú bíróság ezt követően a bizonyítási indítványok mellőzését indokolta az ítéletében. A felek által nem vitatottan a komplex vizsgán a felperes részt vett, ezért szükségtelen volt az ehhez kapcsolódó jelenléti ív beszerzése. A felperes hivatkozott arra, hogy az alperes az e-mail váltásaik során a perrel érintett időszakban letiltotta azok olvasáskiengedését, ezt azonban az elsőfokú bíróság nem tartotta összefüggésbe hozhatónak a felmondás indokaival, továbbá a felperes által a rendeltetésellenes joggyakorlás körében előadott tényállításokkal. Ugyancsak nem volt jelentősége az irodazár lecserélését sérelmező levélváltásnak. A bíróság mellőzte az e-mail szolgáltatás működőképességének védelmének elrendelését és ezzel kapcsolatban arra hivatkozott, hogy a felperes konkrét tényállítások szintjén sem tudott oksági láncolatot teremteni az e-mail szolgáltatás és a felmondás között, így az ezzel kapcsolatos dokumentációnak sem volt jelentősége. Irreleváns volt a személyenkénti teljesítményértékelési adatlapok formanyomtatványainak csatolása, ezzel kapcsolatban ugyanis a felperes nem jelölt meg olyan tényt, körülményt, amelyet ezen bizonyítással igazolni kívánt volna. Az elsőfokú bíróság mellőzte a felperes indítványát az alperes kötelezésére a munkáltató által iktatott összes olyan irat beérkező és kimenő másolatának, iktatószámának csatolására, melyek a személyét bármilyen mértékben is érintik 2016. január 1-től az elrendelés pillanatáig. A felperes ezt annak bizonyítására terjesztette elő, hogy létező ügyekben a munkáltató tudatosan nem járt el, valamint, hogy kik voltak érintettek a munkáltatói anomáliák elrendelésében és kivitelezésében. Utalt arra a bíróság, hogy szükségtelen az indítvány teljesítése, mely egyébiránt a bizonyítási eljárás és a perfelvétel parttalanságával járt volna. Rögzítette, hogy e tekintetben a fél nem tett pontos tényállításokat.
Ugyanezen okból, a releváns tény megjelölése hiányában nem adott helyt az elsőfokú bíróság a felperesre vonatkozó összes nyers és esetlegesen a munkáltató által revideált éves teljesítményértékelési jelentés 1999-től napjainkig történő beszerzésére. Ugyancsak szükségtelennek találta a felperes indítványát az alperes és a fenntartója között őt érintő kommunikáció minden részletének beszerzésére. A felperes ezt annak igazolására terjesztette elő, hogy a munkáltató esetlegesen a fenntartó akarata, javaslatai ellenében járt el. Az elsőfokú bíróság szerint a fenntartó nem gyakorolt munkáltató jogokat a felperes felett és mindezen bizonyítás nem volt releváns a felmentés jogszerűsége szempontjából. Szintén ezen okból nem hallgatta meg a bíróság a kancellárt, aki nem gyakorolt a felperes felett munkáltatói jogokat. Ugyanezen okból nem adott helyt a felperes azon indítványának, hogy kötelezze az alperest az elmúlt öt évben az őt ellenőrző munkaügyi hatósági jelentések beszerzésére, annak igazolására, hogy vajon a szabadság kiadás gyakorlatának ellenőrzése során az alperes megtévesztette- e esetlegesen sorozatosan a hatóságokat. Az elsőfokú bíróság hangsúlyozta, hogy a per tárgya a felmondás jogszerűsége volt, a felperes által indítványozott bizonyítás nem volt szükséges a jogvita eldöntéséhez. Ugyanez igaz a felperes azon indítványára, hogy a bíróság szerezze be a munkáltató kötelezésével párhuzamosan a munkaügyi hatóságtól is az elmúlt öt év alperest érintő dokumentumait. Mellőzte az alperes kötelezését arra, hogy anonim módon adja ki a szabadság felhalmozódás által érintett esetek számát az elmúlt tíz évben. A felperes ezzel azt kívánta igazolni, hogy nem egyedi estről van szó. Az alperes általános szabadságolási gyakorlatának az elmúlt tíz évben nem volt jelentősége, az elsőfokú bíróság a konkrét esetet vizsgálta. Ugyanezen okból nem kötelezte az elsőfokú bíróság az alperest arra, hogy a szabadság felhalmozódás által érintett személyek kapcsán nyilatkozzon arról, hány esetben lépett fel írásbeli figyelmeztetéssel, felmentéssel, vagy bármilyen egyéb szankcióval.
Az elsőfokú bíróság a felperes indítványa ellenére nem rendelte el, hogy az alperes az etikai bizottság keretében folytassa le jogszerűen a felperes által korábban kért etikai eljárásokat, erre ugyanis jogszabályi lehetősége nem volt. Mellőzte továbbá az etikai bizottság tagjainak tanúként való meghallgatását, mint irreleváns bizonyítást. A felperes sem a felmentés jogellenessége, sem a visszaélésszerű joggyakorlás körében nem tett olyan tényállításokat, amelyeket az indítványozni kívánt tanúk megerősíthettek volna. Nem adott helyt a felperes azon indítványának sem, hogy bekérje az Államkincstár bérjegyzék kitöltésére vonatkozó összes szabályzatát, oktatási/képzési/továbbképzési anyagát, a keretszoftver specifikációjának részletes leírását a szabadság adatok konzisztens kitöltését érintő összes részletszabállyal arra vonatkozóan, hogy milyen adatokat, milyen szabályrendszer alapján kell feltüntetni a bérjegyzéken, kinek, mikor és hogyan annak érdekében, hogy a bérjegyzék minden egyes karaktere mindenkor helyes adatokat tükrözzön és ki, miként, milyen gyakorisággal jogosult, köteles azt ellenőrizni. A felperes ezzel azon tényeket kívánta bizonyítani, hogy mi számít helyes tartalmú bérjegyzéknek, de ezt a bíróság nem tekintette az ügy szempontjából relevánsnak. A felperes indítványa ellenére nem kérte be az összes érintett alperesi dolgozó írásos állásfoglalását arról, ki, mikor, milyen formában, kitől kapott utasítást az őt érintő kommunikációs zárlatra és kinél hogyan tiltakozott ennek diszkriminatív, megtorló, irracionális jellege ellen. A bizonyítási indítványban a felperes nem jelölte meg név szerint a személyeket, e körben az elsőfokú bíróság több tanút is meghallgatott és a meghallgatott tanúvallomások cáfolták a kommunikációs zárlat elrendelését, miként a Doktori Iskola vezetője által felperesnek küldött meghívó is.
Az elsőfokú bíróság kitért arra, hogy a felperes által a perfelvétel lezárását követően előterjesztett beadványait a bizonyítékok mérlegelése körében értékelte, az azokban előadott új tényeket, illetve bizonyítékokat figyelmen kívül hagyta.
Az ítélet ellen a felperes terjesztett elő fellebbezést, kérve elsődlegesen az elsőfokú bíróság ítéletének hatályon kívül helyezését és az elsőfokú bíróság utasítását új eljárásra és új határozat hozatalára, másodlagosan az elsőfokú bíróság ítéletének megváltoztatását és a keresetnek való helytadást.
A hatályon kívül helyezés indokaként elsődlegesen arra hivatkozott, hogy az elsőfokú bíróság ítélete súlyos formai hiányosságban szenved, sérti a polgári perrendtartásról szóló 2016. évi CXXX. törvény (a továbbiakban: Pp.) 346. § (7) bekezdését: az ítélet ugyanis nem tartalmazza az ülnökök aláírásának hiánya vonatkozásában az akadály megjelölését, továbbá a tanács elnökének aláírását.
Másodlagosan a hatályon kívül helyezés okaként arra hivatkozott, hogy az elsőfokú bíróság tévesen tárta fel az ügy szempontjából lényeges tényállási elemeket akkor, amikor nem tett említést az ítélet indokolásában arról, hogy a felperes igazoltan és a perben is bizonyítottan terjesztett elő korábban önálló keresetlevelet a közalkalmazotti jogviszony megszüntetés előzményének tekintendő írásbeli figyelmeztetés jogszerűtlensége kapcsán.
Az ítélet megváltoztatására irányuló fellebbezési kérelem kapcsán előadta, kéri, hogy a másodfokú bíróság a Pp. 369. § (3) bekezdés b) pontja alapján folytassa le azon bizonyítást, amelyekre vonatkozóan a felperes a per során indítványokat terjesztett elő. Az elsőfokú bíróság által megállapított tényállás jogszabálysértő mind a jogviszony megszüntetés, mind a szabadság kiadás, de a munkaeszközzel történő el nem számolás és a felperes irányában tartósan megvalósuló mobbing vonatkozásában is.
Az alperes fellebbezési ellenkérelme az elsőfokú ítélet helybenhagyására irányult.
A fellebbezés - az alábbiak szerint - részben alapos.
A Pp. 370. § (1) bekezdése szerint a másodfokú bíróság felülbírálati jogkörét - a (2)-(4) bekezdésben foglalt eltéréssel - az erre irányuló fellebbezési kérelemre, csatlakozó fellebbezésre, ellenkérelemre, azok korlátai között gyakorolja. Ilyen korlátnak minősülnek a 371. § (1) bekezdés a)-d) pontjában megjelölt tartalmi követelmények körében előadottak.
Megalapozatlanul hivatkozott a felperes fellebbezésében a tanács elnökének hiányzó aláírására és helyette ismeretlen személy eljárására. A bírósági ügyvitel szabályairól szóló 14/2002. (VIII. 1.) IM rendelet (a továbbiakban: Büsz.) 38. § (1) és (3) bekezdései szerint a kiadmányon fel kell tüntetni a bíróság megnevezését, az ügyszámot, szükség esetén a tanács elnöke vagy tagja által megjelölt szöveget, a tanács elnökének és tagjainak nevét az "s. k.," toldattal, az eredeti keltezést, továbbá azt el kell látni a bíróság körbélyegzőjének lenyomatával. A hitelesítési záradék szövege a következő: "... (név) aláírását és a bíróság körbélyegzőjének lenyomatát hitelesítem." Az eredeti ítéletet a tanács elnöke aláírta, a kiadmányt nem kellett aláírnia. A kiadmány hiteléül megjelölt résznél a kiadó aláírása szerepel, aki a Büsz 38.§ (3) bekezdése szerint hitelesítési záradékkal látta el az ítéletet.
Alapos ugyanakkor a fellebbezés azon hivatkozása, hogy az elsőfokú bíróság nem bírálta el a felperes 2020. szeptember 22-i beadványában előterjesztett valamennyi kereseti kérelmet, melyet a bíróság 9. számú végzésére terjesztett elő, holott a tárgyalási jegyzőkönyvben az alperes arra nyilatkozott, majd ezt követően az elsőfokú bíróság a perfelvételt lezárta. A Pp. 341. § (1) bekezdése szerint az ítéletben foglalt döntésnek ki kell terjednie a perben érvényesített valamennyi kereseti kérelemre. A Pp. 346.§ (4)-(5) bekezdései szerint az indokolás a bíróság által megállapított tényeket, a feleknek a per tárgyára vonatkozó kérelmét, illetve nyilatkozatát és azok alapjának rövid ismertetését, az érdemi rendelkezés tartalmára történő utalást, továbbá a jogi indokolást tartalmazza. A jogi indokolás tartalmazza az ítélet alapjául szolgáló jogszabályokat és szükség esetén azok értelmezését, a megállapított tényekre vonatkozó bizonyítékokat azokkal a körülményekkel együtt, amelyeket a bíróság a bizonyítékok mérlegelésénél irányadónak vett, a tények megállapításának egyéb körülményeit, továbbá azokat az okokat, amelyek miatt a bíróság valamely tényállítást nem talált bizonyítottnak, vagy amelyek miatt a felajánlott bizonyítást mellőzte. A jogi indokolás tartalmazza azokat az okokat is, amelyek miatt a bíróság jogkérdésben eltért a Kúriának a Bírósági Határozatok Gyűjteményében közzétett határozatától vagy az arra irányuló indítványt elutasította. Helytálló az a hivatkozás, hogy az elsőfokú bíróság ítélete ezen jogszabályi rendelkezésnek nem felelt meg, mert a felperes egyes kereseti követeléseivel kapcsolatosan nem rögzítette sem a kereseti kérelmet, sem az azzal kapcsolatos ellenkérelmet, de tényállást sem állapított meg, és az ítélet indokolása az ítélet alapjául szolgáló jogszabályokat és azok értelmezését sem tartalmazta, lényegében teljes mértékben hiányzik a jogi indokolás. Az elsőfokú bíróság ítélete lakonikus tömörséggel mindösszesen azt tartalmazza, hogy a felperes keresetváltoztatása szerint "az alperes marasztalását kérte összesen 43.077.762 forint erejéig". Ez azonban nem helytálló, mert az elsőfokú bíróság lényegében a jóhírnév megsértésével összefüggésben és az e-mail címmel kapcsolatos sérelemdíjat, a szabadságmegváltás, a szabadság megszakítása miatti kártérítés és a felelős őrzés címén előterjesztett követeléseket egyáltalán nem bírálta el. Az ítéletből mindösszesen az állapítható meg, hogy az elsőfokú bíróság a jogellenes felmondás jogkövetkezményei tekintetében bírálta el a keresetet, az azzal kapcsolatos kérelmeket rögzítette, az e körben előterjesztett bizonyítékokat mérlegelte és állapította meg a tényállást, valamint e tekintetben tartalmazott jogi indokolást is az ítélet. Mindez az ügy érdemére kiható eljárási szabálysértés, mely az el nem bírált követelések tekintetében az ítélet Pp. 381.§ szerinti hatályon kívül helyezésének szükségességét vonta maga után.
Miután azonban a jogellenes felmentés jogkövetkezményei tárgyában az elsőfokú bíróság a keresetet elbírálta, ezért e részben az elsőfokú bíróság ítélete felülbírálatra alkalmas volt. Megalapozatlanul hivatkozott a felperes az írásbeli figyelmeztetéssel kapcsolatos jogellenességre. A felperes az elsőfokú eljárás során nem jelentette be a folyamatban lévő másik pert. A keresetlevél fellebbezésben hivatkozott része (a keresetlevél 2.4.4. - 2.5. pontjai) mindösszesen azt tartalmazza, hogy "A korábbi keresetlevél és ennek hiánypótlása már a Tisztelt Bíróság rendelkezésére áll", "előző keresetlevél", "2. keresetlevél", de annak mibenléte és tárgya nevesítésre nem került, a felperes ezen nyilatkozatai nem értelmezhetőek. Az elsőfokú eljárásban az alperes maga is többször - így például a 2020. január 24-i beadványában - hivatkozott arra, hogy a felperes az írásbeli figyelmeztetésekkel szemben nem terjesztett elő keresetet, melyet a felperes az eljárás során nem cáfolt. A Pp. 373. § (2) bekezdése szerint a fellebbezésben új tény állítására akkor kerülhet sor, ha az új tény a fél önhibáján kívüli okból az elsőfokú ítélet meghozatalát megelőző tárgyalás berekesztését követően jutott a fellebbező fél tudomására vagy következett be, feltéve, hogy az elbírálás esetén rá nézve kedvezőbb ítéletet eredményezhetett volna. A másodfokú bíróság rögzíti, hogy a felperes fellebbezésében előadott tényállítása, az írásbeli figyelmeztetéssel kapcsolatos per ezen jogszabályi követelménynek nem felelt meg, ezért nem is vehető figyelembe. Mindazonáltal az egyébként sem volt releváns tekintettel arra, hogy a felperes maga is előadta, hogy az eljárás megszüntetésre került, az írásbeli figyelmeztetés érdemi elbírálására és annak hatályon kívül helyezésére, illetve a jogellenesség megállapítására nem került sor. Ennek hiányában a korábbi perre hivatkozásnak a jogvita eldöntésében jelentősége nem volt.
Mindezek alapján tényként állapítható meg, hogy az alperes a két azonos kötelezettségszegést tartalmazó, valós írásbeli figyelmeztetést követő újabb kötelezettségszegés kapcsán alkalmazott felmentést. A felmentés utal a 2018. július 4-én és a 2018. július 11-én közölt írásbeli figyelmeztetésben foglaltakra.
Az első írásbeli figyelmeztetés előzménye volt, hogy az alperes 2018. május 17-én kelt intézkedésével a felperes részére 60 nap szabadság kiadásáról rendelkezett 2018. június 1. napjától 2018. augusztus 27. napjáig terjedően. A felperes a szabadság kiadást 2018. május 22-én vette át. A szabadság kiadásban ismételten tájékoztatta az alperes a felperest, hogy a szabadságolási időszak alatt a munkavégzési és rendelkezésre állási kötelezettsége teljes mértékben szünetel, a szabadságát semmilyen módon nem kívánják megszakítani. A félreértések elkerülése végett felhívta a figyelmet arra, hogy a szabadságolásának időszakában a fentiek ellenére a felperes által saját hatáskörben végzett tevékenységeket nem értékelik munkavégzésként. A felperes által - felettesének utasítása nélkül - esetlegesen küldött e-mail vagy más jellegű tevékenység nem jogosítja fel a felperest arra, hogy bármely szabadságnapját munkanapnak minősítse. Egyben az alperes felhívta a felperest, hogy 2018. május 31-ig jelölje meg, hogy az Mt. 122.§ (2) bekezdése szerinti hét nap szabadságot milyen időpontban kívánja igénybe venni.
A felperes 2018. május 22-i levelében rögzítette, hogy az alperes írásban utasította, hogy a szabadsága alatt írásos jelentést adjon le, vagyis feladatot adott neki a szabadság ideje alatt, mely a szabadságról való visszahívásnak minősül. Emellett utalt arra, hogy panaszt nyújtott be a szabadság kiadás vélelmezett törvénytelensége, valamint a szabadságelrendelés előtti előzetes meghallgatása elmaradása miatt. Ezért nincs mód racionális választ adni a munkáltató felszólítására, hiszen az sem tudható, hogy mely napokra kíván a munkáltató törvényesen saját hatáskörben szabadságot elrendelni.
Ezt követően hozta meg az alperes a 2018. július 4-i írásbeli figyelmeztetést, mely szabályszerű jogorvoslati kioktatást tartalmazott és abban vétkes kötelezettségszegésként rögzítésre került az, hogy a felperes a közalkalmazotti jogviszonyából eredő együttműködési, és egyetemi docens munkakörének megfelelő bizalom tanúsítási kötelezettségének nem tett eleget akkor, amikor kifejezett előzetes felhívás ellenére szabadságát munkanapnak minősítette, illetékes vezetői helyett foglalkoztatását érintő kérdéseivel az alperes kancellárját és különböző szervezeti egységeit kereste meg. A figyelmeztetés tartalmazta, hogy a felperes azon álláspontja, hogy az értesítési időköz 15 napos csökkenése a szabadság kiadását akadályozza, megalapozatlan. A felperes magatartása és joggyakorlása rosszhiszemű, hiszen egyik írott levelében arra hivatkozik, hogy a szabadság kiadása csak a munkavállaló meghallgatása után jogszerű, a másik levelében pedig éppenhogy azt sérelmezte, hogy a felettese nyilatkoztatta az Mt. 122. § (2) bekezdése szerinti 7 nap szabadság igénybevételének idejéről és ezt tekintette oly módon, mely szabadsága megszakításának minősül. Rögzítette az alperes, hogy teljességgel elfogadhatatlan a felperes azon magatartása, amellyel az intézet jelenléti ívén a szabadságjelzést áthúzza és piros tollal magát jelenlévőnek beírja, és a korábbi évek tapasztalataira, a felperes 300 napot meghaladó felhalmozott szabadságára, valamint előzetes figyelmeztetésére tekintettel nem jogosult semmilyen formában a szabadság napjait munkanapnak minősíteni. Az írásbeli figyelmeztetés tartalmazza, hogy az előzményekre tekintettel még egyszer kiemeli az alperes, hogy a felperesnek munkavégzési kötelezettsége nincs az egyetemen, nem köteles és nem jogosult megjelenni, kifejezetten távolmaradásra utasította. Felhívta a felperes figyelmét, hogy magatartásával teljes mértékben aláássa az akadémiai vezetés felperesbe vetett bizalmát. Jelezte, hogy nem elvárható az alperestől, hogy nyilvánvalóan megalapozatlan és rosszhiszeműnek tekinthető tárgykörökben folytasson vég nélküli levelezést arra is tekintettel, hogy ez az alperesnek felesleges költségeket okoz, az intézet működési körében pedig az oktatói tevékenységtől vonja el az erőforrást.
Ugyanilyen tárgyban került kiadásra a második írásbeli figyelmeztetés. A 2018. július 11-i írásbeli figyelmeztetést már a rektor és a dékán is aláírta, az ugyancsak tartalmazott a harminc napos keresetindítási határidővel kapcsolatos jogorvoslati kioktatást és vétkes kötelezettségszegésként rögzítette, hogy a felperes nem együttműködő, összeférhetetlen magatartást tanúsít, elektronikus levélben foglalt megkereséseivel az alperes helytelen megítélését idézi elő, az intézet igazgatójának utasítását, figyelmeztetését következetesen figyelmen kívül hagyja. Rögzítette, hogy a felperes megkereste az egyetem kancellárját, az EMMI-t, valamint az egyetem több szervezeti egységét és az EMMI felé azt a tájékoztatást közölte, hogy az alperes adóügyileg releváns okiratot (bérjegyzék) hamis tartalommal állított ki. A felperes azon hivatkozása, hogy 2018. július 25-én munkáltatói utasításra végzett munkát, valótlan. Az alperes nem utasította munkavégzésre, megjelenési kötelezettsége nem volt, arra sem a Doktori Iskola vezetője, sem annak titkára nem utasította, de a tájékoztatást a komplex vizsga időpontjáról meg kellett adni, a felperest meg kellett hívni. Ez azonban munkavégzési kötelezettséget nem keletkeztet. Rögzítette, hogy a felperes levelének hangvétele, stílusa nem megfelelő, a felperes együttműködési kötelezettségét nem teljesíti és magatartásában semmilyen változást nem tanúsított. Az alperes helytelen megítélését előidéző tevékenysége, magatartásbeli összeférhetetlensége, a szervezeti hierarchiát és a munkáltatói működést teljes egészében figyelmen kívül hagyó viselkedése, igyekezete, hogy az intézményt a fenntartó előtt rossz színben tüntesse fel, elfogadhatatlan. Rögzítette az írásbeli figyelmeztetés, hogy a felperes jogviszonya során már 334 nap szabadságot halmozott fel, és most felettese kifejezett felhívása ellenére ismételten igyekszik szabadnapjait munkanapokként feltüntetni. Az előzményekre és jelen magatartására tekintettel utoljára hívják fel a figyelmét arra, hogy eddig tanúsított magatartását a továbbiakban az alperes nem tűri el.
Ezt követően az alperes 2018. augusztus 10. napján kelt iratában 25 nap szabadságot adott ki a felperesnek 2018. augusztus 20. napjától 2018. szeptember 28. napjáig terjedő időre. Tájékoztatta a felperest, hogy jelen intézkedés nem érinti a jelenleg is folyamatban lévő szabadságolási időszakát. A hatékony tervezés érdekében kérte, hogy 2018. augusztus 24. napjáig a felperes írásban jelölje meg, hogy az Mt. 122.§ (2) bekezdése szerinti hét nap szabadságot, mellyel a munkavállaló rendelkezik, milyen időpontban kívánja igénybe venni. Tájékoztatta a felperest, hogy a szabadságolási időszak alatt a munkavégzési és rendelkezési állási kötelezettsége teljes mértékben szünetel, a szabadságát semmilyen módon nem kívánja az alperes megszakítani. Rögzítette azt is, hogy a felperes által - felettesének utasítása nélkül - esetlegesen küldött e-mail vagy más jellegű tevékenység nem jogosítja fel a felperest arra, hogy bármely szabadságnapját munkanapnak minősítse, mivel a felperes a teljes szabadsága ideje alatt mentesül a munkavégzési és a rendelkezésre állási kötelezettség alól.
A felperes 2018. augusztus 16-i levelében rögzítette, hogy magát a szabadságáról ismét csak visszahívottnak tekinti a mai munkanapot illetően, mint a májusi hasonló munkáltatói feladatkiadás esetén. A munkáltató ugyanis azzal, hogy nyilatkoztatta a hét nap szabadság kiadásával kapcsolatban, feladatot adott ki neki jogilag aggályos módon a kijelölt szabadság idejére, ami a szabadságról való visszahívásnak minősül, amikor a felettes utasítására jár el. Ugyanebben az iratában jelezte, hogy panaszt nyújt be amiatt, hogy kiadott szabadsága ügyében munkáltatója nem hallgatta meg, illetve nem 15 nappal korábban közölte vele a szabadság kiadását.
Ezt követően szüntette meg az alperes felmentéssel a felperes közalkalmazotti jogviszonyát. A felmentés tartalmazta, hogy a felperessel folyamatos magatartásbeli problémák voltak, írásbeli figyelmeztetésben részesült, együttműködési kötelezettségének rendszeresen nem tett eleget, a szolgálati utat nem tartotta be, a vezető utasításait munkavégzése során rendszeresen figyelmen kívül hagyta. Többször felhívta az alperes a felperes figyelmét, hogy nem jogosult a kiadott szabadságos napjait munkanapnak minősíteni. Utalt a 2018. július 4-én és a 2018. július 11-én közölt írásbeli figyelmeztetésben foglaltakra, melyekben felhívta a felperes figyelmét az együttműködési és a munkakörének megfelelő bizalom tanúsításával összefüggő kötelezettségeire, a szolgálati út betartására, valamint a nyilvántartások valóságnak megfelelő vezetésére, a rosszhiszemű joggyakorlás befejezésére és súlyosabb jogkövetkezmény alkalmazását helyezte kilátásba. Rögzítette, hogy a figyelmeztetések ellenére a felperes magatartását tovább folytatta. 2018. augusztus 16-i levelében ismételten jelezte, hogy magát szabadságáról visszahívottnak tekinti. Ezzel kapcsolatban újra feltüntette magát a jelenléti íven és kiadott szabadságát vitatta. Erre tekintettel a közalkalmazotti jogviszonyát együttműködési képtelenségre és magatartásbeli összeférhetetlensége okára alapított tartós alkalmatlansága miatt megszüntette az alperes.
A felperes az írásbeli figyelmeztetésben foglaltakat jelen eljárásban már nem vitathatta, azok valós vétkes kötelezettségszegésnek tekintendők. A bírói gyakorlat szerint, ha a munkáltató a munkavállaló valamilyen magatartása miatt figyelmeztetést alkalmaz, az később a munkaviszonynak egy hasonló magatartás miatt történő megszüntetése indokoltságát alátámaszthatja (BH 1999.332.). Megállapítható, hogy a felperes a számos figyelmeztetés (2017. október 16-tól folyamatosan) és az ismételt figyelemfelhívás, valamint többszöri írásbeli figyelmeztetés ellenére újfent úgy értelmezte az alperesnek a szabadság kiadásával kapcsolatos munkavállalói nyilatkozatának beszerzését, mint ami a munkavégzésre adott utasítás lett volna a már kiadott szabadság ideje alatt. Ez egyértelműen ellentétes az alperes 2018. augusztus 11-i utasításával, de az ezt megelőző mintegy másfél év eseményeivel is és az együttműködési kötelezettség, jóhiszemű és tisztességes eljárás elvével is. Az alperes ugyanis több alkalommal egyértelműen felhívta a felperes figyelmét arra, hogy a felperes szabadságon van, a felperes által küldött e-mail vagy más jellegű tevékenység nem jogosítja fel a felperest arra, hogy bármely szabadságnapját munkanapnak minősítse. Ezek után a felperes azon levele, melyben ismét úgy tekintette, hogy az alperes a felperest munkavégzésre utasította azáltal, hogy az Mt. 122. § (2) bekezdésében szabályozott jogszabályi kötelezettségének eleget téve a munkavállaló rendelkezési jogosultságába tartozó hét nap szabadság kivételéről nyilatkoztatta, egyértelműen rosszhiszemű volt, nem teljesítette a munkavállalótól elvárható együttműködési kötelezettségét.
Az Mt. 6.§ (2) bekezdése előírja, hogy a jogok gyakorlása és a kötelezettségek teljesítése során a jóhiszeműség és a tisztesség elvének megfelelően kell eljárni, továbbá kölcsönösen együtt kell működni, és nem lehet olyan magatartást tanúsítani, amely a másik fél jogát, jogos érdekét sérti. A jóhiszeműség és tisztesség követelményét sérti az is, akinek joggyakorlása szemben áll olyan korábbi magatartásával, amelyben a másik fél okkal bízhatott. A (4) bekezdés szerint az e törvény hatálya alá tartozók kötelesek egymást minden olyan tényről, adatról, körülményről vagy ezek változásáról tájékoztatni, amely a munkaviszony létesítése, valamint az e törvényben meghatározott jogok gyakorlása és a kötelezettségek teljesítése szempontjából lényeges. A munkavállaló a munkaviszony fennállása alatt végig együttműködésre köteles. Bár a szabadság ideje alatt a munkavállalót munkavégzési és rendelkezésre állási kötelezettség nem terheli, de ezen időszakban is köteles az Mt. 6.§ (2) és (4) bekezdés szerinti együttműködési és tájékoztatási kötelezettségének a szükséges mértékben eleget tenni. A másodfokú bíróság szerint a munkavállaló a szabadság ideje alatt is köteles a munkáltató felhívására nyilatkozni az Mt. 122.§ (2) bekezdése szerinti, a munkavállaló rendelkezésébe tartozó szabadságának igénybevételéről, ezen nyilatkozattétel azonban nem minősül munkavégzésnek. A tájékoztatás mindkét fél, így a munkavállaló érdeke is, mely jövőbeli jogai gyakorlásához és kötelezettségei teljesítése érdekében szükséges. Minthogy az alperes igazolta az újabb, azonos vétkes kötelezettségszegést, az a súlyosbító körülményként értékelhető korábbi írásbeli figyelmeztetésekkel együtt alátámasztotta a felmentés indokát. Mindezek alapján az elsőfokú bíróság a bizonyítékok helyes és okszerű értékelésével állapította meg, hogy a felmondás indoka valós és okszerű.
A felperes a bizonyítási indítványok mellőzésével kapcsolatban jogszabálysértést nem jelölt meg, mindösszesen kérte, hogy a bíróság folytassa le a mellőzött bizonyítást. E tekintetben azonban az egyes bizonyítási indítványok kapcsán nem határozta meg, hogy azok mellőzése milyen okból jogszabálysértő. A Pp. 276. § (1) bekezdése szerint a bíróság a per eldöntéséhez szükséges tények megállapítása végett bizonyítást rendel el. A Pp. 275. § (1) bekezdése szerint a bizonyítási indítványban a fél köteles megjelölni a bizonyítani kívánt tényt és a bizonyítási eszközt. A Pp. 268. § (1) bekezdése szerint a bizonyítási eszköznek alkalmasnak kell lennie arra, hogy igénybevételével a bíróság a perben jelentős tények megállapításához felhasználható, a mérlegelés során figyelembe vehető bizonyítékhoz juthasson. A Pp. 276.§ (4)-(5) bekezdése úgy rendelkezik, hogy a bíróság mellőzi a bizonyítás elrendelését, ha a bizonyítási indítványt a fél nem e törvényben foglaltaknak megfelelően terjeszti elő, kivéve, ha törvény eltérően rendelkezik. A bíróság mellőzi a bizonyítás elrendelését vagy a már elrendelt bizonyítás lefolytatását, ha az a jogvita elbírálása szempontjából szükségtelen. A felperes fellebbezésében nem jelölte meg konkrétan, hogy az elsőfokú bíróság ítéletében több oldalon keresztül részletesen és körültekintően megindokolt bizonyítás mellőzése miért volt jogszabálysértő, a megállapított tényállás mely része nem helytálló.
A másodfokú bíróság utal arra, hogy az elsőfokú bíróság mind a felmentés indoka, mind a joggal való visszaélés tekintetében széleskörű bizonyítást folytatott le, számos tanút meghallgatott, bizonyítékokat értékelt. Az okirati bizonyítékok, az írásbeli figyelmeztetések és a becsatolt levelezések egyértelműen igazolják a felmentés indokát, miként a meghallgatott tanúk vallomása is. Az elsőfokú bíróság helytállóan állapította meg hogy a tanúvallomások cáfolják a felperes által a joggal való visszaélés körében előadottakat: a felperessel kapcsolatban kommunikációs zárlat nem került elrendelésre, az A. Kft.-vel kapcsolatos felperes által állított okirathamisítás, ami 2012. évben történt, semmilyen kapcsolatban nem állt a munkaviszony megszüntetésével. Az egyetem 2013-tól nem volt az A. Kft. tagja, az abban a felperes által állított okirathamisítással érintett tag egyáltalán nem volt a perbeli időszakban intézményvezető. Egyértelműen bizonyított, hogy a munkaviszony megszüntetésre azon sorozatos felperesi magatartás miatt került sor, mert a felperes az alperes utasítását a szabadság tekintetében - az Mt. 54.§-ban foglalt jogszabályi feltételek nélkül - megtagadta, az együttműködési és tájékoztatási kötelezettségét megsértette, továbbá olyan magatartást tanúsított, amellyel az alperes jogát, jogos érdekét sértette. Utal arra a másodfokú bíróság, hogy a felperes eljárása a jóhiszeműség és tisztesség követelményét sértette azáltal, hogy amikor nem kérdezték meg a szabadság kiadásáról, akkor azt kifogásolta, amikor ellenben megkérdezték a szabadság kiadásáról, akkor a kérdésfeltevést - többszöri figyelmeztetés ellenére - munkavégzésre utasításként értékelte.
Az elmondottak folytán helytállóan állapította meg az elsőfokú bíróság, hogy a felperes jogellenes munkaviszony megszüntetés jogcímén előterjesztett kereseti követelései, az elmaradt jövedelem címén járó kártérítés, elmaradt jubileumi jutalom, végkielégítés, elmaradt egyéb jövedelem és átalánykártérítés iránti kereseti kérelem - a jogalap hiánya miatt - megalapozatlan. Ezen túl a Kjt. 2.§ (3) bekezdése és 38.§ alapján alkalmazandó Mt. 82-83.§-a alapján átalánykártérítésnek nincs helye, azt csak a régi Mt., a Munka Törvénykönyvéről szóló 1992. évi XXII. törvény rendelkezései szabályozta. Ugyancsak megalapozatlan az elmaradt jubileumi jutalom iránti igény, mivel a felperes maga sem kért visszahelyezést, melynek folytán jogviszonya a felmentés napjával megszűnt. A felperes a jogalapon túl az állami projekt értékelői feladat kizárás miatt érvényesített 5.945.528.- forint kárát és az okozati összefüggést sem bizonyította. Mindezekre tekintettel a másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét ebben a körben a Pp. 383.§ (2) bekezdése alapján részítéletével helybenhagyta, míg a szabadságmegváltás, az A. 2. Kft.-vel kapcsolatban felmerült, a szabadság megszakítása miatt előterjesztett kárigény, a számítógép és iratkulcsok őrzése miatti 697.000.- forint, továbbá a 22.038.881.- forint és a további 1.000.000.- forint sérelemdíjjal kapcsolatos kérelmek vonatkozásában az elsőfokú bíróság ítéletét hatályon kívül helyezte és az elsőfokú bíróságot új eljárás lefolytatására utasította, melyet az érdemi tárgyalási szaktól kell lefolytatnia.
(Fővárosi Ítélőtábla, 1.Mf.31.040/2022/11.)
A folytatáshoz előfizetés szükséges.
A jogszabály aktuális szövegét és időállapotait előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink érhetik el!
{{ item.ArticleTitle }}

{{ item.ArticleLead }}

A folytatáshoz előfizetés szükséges!
A jogi tudástár előfizetői funkcióit csak előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink használhatják: az aktuális időállapottól eltérő jogszabály tartalma (korábban vagy később hatályos), nyomtatás, másolás, letöltés PDF formátumban, hirdetés nélküli nézet.

A folytatáshoz lépjen be, vagy rendelje meg előfizetését.