adozona.hu
BH 2022.6.160
BH 2022.6.160
A munkáltató kártérítési felelőssége akkor áll fenn, ha a munkavállaló bizonyítja a munkaviszony fennállását, a kárát, továbbá a kárnak a munkaviszonnyal való okozati összefüggését [a munka törvénykönyvéről szóló 2012. évi I. törvény (Mt.) 166. § (1) bek.].
Kiválasztott időállapot:
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Tipus:
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
[1] Az elsőfokú bíróság által megállapított tényállás szerint a felperes 2013. május 2-től 2016. szeptemberéig gondnok, karbantartó munkakörben állt határozatlan idejű munkaviszonyban az alperessel. A felperes heti 40 órás teljes munkaidőben hétfőtől péntekig, 7 és 9 óra közötti munkakezdéssel, 15 és 18 óra közötti időpontig dolgozott. A felperes a munkaköri feladatait az alperes négy telephelyén, de jelentős részben az L. utcai telephelyen látta el, amely 2014 decemberétől építési terület vo...
BH 2022.6.160 A munkáltató kártérítési felelőssége akkor áll fenn, ha a munkavállaló bizonyítja a munkaviszony fennállását, a kárát, továbbá a kárnak a munkaviszonnyal való okozati összefüggését [a munka törvénykönyvéről szóló 2012. évi I. törvény (Mt.) 166. § (1) bek.].
A tényállás
[1] Az elsőfokú bíróság által megállapított tényállás szerint a felperes 2013. május 2-től 2016. szeptemberéig gondnok, karbantartó munkakörben állt határozatlan idejű munkaviszonyban az alperessel. A felperes heti 40 órás teljes munkaidőben hétfőtől péntekig, 7 és 9 óra közötti munkakezdéssel, 15 és 18 óra közötti időpontig dolgozott. A felperes a munkaköri feladatait az alperes négy telephelyén, de jelentős részben az L. utcai telephelyen látta el, amely 2014 decemberétől építési terület volt. A gondnoki munkaköri feladatok keretei között a felperes az építési területen dolgozó munkavállalókat is felügyelte, a munkáltató elvárása alapján akár munkaszüneti napokon is.[2] A felperes 2015. június 7-én vasárnap az L. utcai telephelyen a külsős vállalkozó építési munkáját felügyelte, majd a késő esti órákban a felbontott útburkolat törmelékében megbotlott, a bal karját megütötte, aminek következtében bal könyöke és csuklója több helyen szilánkosra tört. A balesetnek szemtanúja nem volt. A balesetet követően a felperes a vagyonőrhöz ment, a telephelyen található őrbódéban ült le. A vagyonőr a felperes sérülését - könyökének vérzését - és zavart állapotát észlelve 23 óra 32 perckor mentőt hívott, a mentő 23 óra 47 perckor érkezett a telephelyre.
[3] Az OMSZ mentési dokumentációs lapja tartalmazta, hogy "Kiérk. a beteg ülve fogad. Elmond. szerint kb. egy órája elesett, bal csuklóját ütötte meg, bal könyéken egy 3 cm-es felületi sérülés látható, karmozgatás beszűkült, meleg tapintású. Szállítás alatt Nitralgint kap. Paraméter rendben. Eszméletvesztés bizonytalan". A felperest a mentők 00 óra 30 perckor adták át a kórháznak, mely a kiállított zárójelentésében rögzítette, hogy "ma éjszaka munkahelyén elesett, bal alkarja sérült".
[4] A felperes 2015. július 15-től 2016. szeptember 8-ig táppénzes állományban volt. A balesetről az alperes külső munkavédelmi szaktanácsadója a baleset után két héttel egy A/4-es fehér lapra vett fel jegyzőkönyvet, azonban azt a munkabaleseti naplóban nem rögzítette. Az alperes formanyomtatványt a balesetről azért nem töltött ki, mert az alperesi ügyvezető annak munkabaleseti jellegét nem ismerte el.
A felperes keresete és az alperes ellenkérelme
[5] A felperes a keresetében 2015. július 15. és 2016. szeptember 18. közötti időre elmaradt jövedelem címén járó kártérítés, 500 000 forint vagyoni kára, 3 000 000 forint nem vagyoni kára, továbbá 200 000 forint élelemfeljavítási és gyógyszerköltség megfizetésére kérte kötelezni az alperest. Arra hivatkozott, hogy 2015. június 7-én 15 óra 45 perc körül, az ingatlan bejárása során történt a balesete, amikor ellenőrizte, hogy az megfelelő állapotban van-e a hétfői munkavégzéshez. A balesete után nem hívta közvetlenül a mentőszolgálatot, a duzzadás és az erős fájdalom csak később jelentkezett. A munkaviszonnyal összefüggésben egészségsérelme keletkezett, a balesetben szerzett sérülésből eredően 5%-os munkaképesség csökkenést szenvedett. Kifogásolta, hogy a balesetet a munkáltató a munkavédelemről szóló 1993. évi XCIII. törvény (a továbbiakban: Mvt.) 64. § (4) bekezdésének előírása ellenére nem vizsgálta ki.[6] Az alperes az ellenkérelmében a kereset elutasítását kérte. Álláspontja szerint mivel a baleset vasárnap történt, amely napra a munkáltató nem rendelt el rendkívüli munkavégzést, az nem minősül munkahelyi balesetnek. A telephelyre való általános belépési engedély önmagában nem jelenti, hogy a felperesnek munkavégzési kötelezettsége állt fenn. Kifogásolta, hogy a felperes az Mvt. 87. § 3. pontjában foglalt kötelezettsége ellenére nem értesítette a balesetről az ügyvezetőt.
Az első- és a másodfokú bíróság határozata
[7] A törvényszék a megismételt eljárásban meghozott ítéletével a keresetet elutasította.[8] Ítéletének indokolása szerint a bizonyítási eljárás adatai alátámasztották, hogy a felperes gondnoki munkaköri feladatai közé tartozott az építési területen dolgozó munkavállalók felügyelete, az alperes pedig elvárta a hétvégén történő ellenőrzést is. Mivel igazolt, hogy 2015. június 7-én 7 óra és 15 óra 20 perc közötti időben egy külső vállalkozó munkavállalói munkát végeztek az alperes L. utcai telephelyén, ezért a felperes telephelyen történő tartózkodása a pihenőnap ellenére nem volt indokolatlan. Rögzítette, hogy az eljárásban a felperesnek azt kellett bizonyítania, hogy a sérülése - az OMSZ, valamint a Magyar Honvédség Egészségügyi Központjának zárójelentésében foglaltakkal szemben - az általa állított időpontban, azaz röviddel az építési munkálatokat végző személyek távozását követően, 15 óra 40 perc körül, az ellenőrzési tevékenységének teljesítés során következett be.
[9] Az elsőfokú bíróság B. G. vagyonőrnek a baleset időpontjára vonatkozó önellentmondó tanúvallomásai és a beszerzett igazságügyi szakértői vélemény alapján megállapította, hogy a baleset nem a felperes által megjelölt időpontban, hanem kb. 22 óra 40 perc körül történt. A törvényszék álláspontja szerint az igazságügyi szakértői véleménynek a sérülés bekövetkezésére vonatkozó megállapítása az orvosi dokumentációkon alapult, a laborértékek összehasonlítására vonatkozó felperesi bizonyítási indítványt pedig annak elkésettsége miatt a Pp. 141. § (6) bekezdésére figyelemmel elutasította.
[10] Mindezekre figyelemmel az elsőfokú bíróság nem találta megállapíthatónak, hogy a felperes a perbeli balesetet az általa állított 15 óra 40 perc körül szenvedte el, a szakértői vélemény alapján annak időpontjaként a 22 óra 45 percet fogadta el. Minthogy a perben nem merült fel adat arra nézve és a felperes sem állította, hogy ebben az időpontban munkát végzett, így a baleset nem állt összefüggésben a felperes munkaviszonyával, ezért a keresetet elutasította.
[11] A felperes fellebbezése alapján eljárt ítélőtábla közbenső ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletét megváltoztatta, és megállapította, hogy az alperes teljes kártérítési felelősséggel tartozik a felperes 2015. június 7-én bekövetkezett munkahelyi balesetéért.
[12] A másodfokú bíróság az érdemi döntés indokolását megelőzően a tényállást kiegészítve megállapította, hogy a felperes rugalmas munkarendben dolgozott, havi munkaideje +/- 10 órával térhetett el a munkaidőalaptól, amelyet a következő hónapban kellett figyelembe venni. Rögzítette, hogy az alperes ügyvezetője 2013. október 1-jén tett rendelkező nyilatkozata szerint a felperes térbeli és időbeli korlátozás nélkül tartózkodhatott az alperes L. utcai telephelyén és ott a munkáltató érdekében munkát végezhetett. A felperes a telephelyen a biztonsági őrt is ellenőrizte és utasította.
[13] A másodfokú bíróság a munka törvénykönyvéről szóló 2012. évi I. törvény (a továbbiakban: Mt.) 166. § (1) bekezdése, valamint a munkáltatónak a munkavállalója egészségi állapotában bekövetkezett károkért fennálló felelőssége egyes kérdéseiről szóló 1/2018. (VI. 28.) KMK vélemény (a továbbiakban: KMK vélemény) I/1. pontja alapján megállapította, hogy a perben a felperesnek kellett bizonyítania, hogy balesete a munkaviszonyával összefüggésben következett be.
[14] Az ítélőtábla álláspontja szerint a perben meghallgatott tanúk alátámasztották, hogy a felperes munkaköri feladatai közé tartozott az építési munkálatok és az építést végző munkavállalók ellenőrzése, valamint a biztonsági őr és a telephely felügyelete, aminek érdekében külön munkáltatói utasítás nélkül is szabad bejárása volt az ingatlanba. A tanúk vallomása azt is alátámasztotta, hogy a felperes rendszeresen hétvégén, így vasárnap is munkát végzett, távozása pedig az esti órákban történt. Megállapítható volt az is, hogy az alperes a munkaidőt nem ellenőrizte, a felperes munkavégzését nem felügyelte, a felperes a munkáját teljesen önállóan végezte.
[15] Igazoltnak találta, hogy a vállalkozó munkavállalói csak a felperes kíséretében tartózkodhattak a telephelyen, figyelemmel arra, hogy más, a rendelkező nyilatkozat szerinti ellenőrzésre jogosult vezető nem volt jelen, ezért az alperes alappal a perben nem hivatkozhatott arra, hogy vasárnapra a felperesnek nem volt konkrét utasítása a munkavégzésre.
[16] Az ítélőtábla a baleset bekövetkezésének hozzávetőleges idejét vizsgálva megállapította, hogy a felperesnek nem a sérülés bekövetkezésének általa állított - 15:40 és 16 óra közötti - időpontját, hanem azt kellett bizonyítania, hogy a sérülése az orvosi dokumentációkban szereplő adatokkal szemben munkavégzés közben, az ellenőrzési kötelezettség teljesítése közben érte. A felperes ezen állítását B. G. tanúvallomása kellően alátámasztotta, mert mindkét meghallgatása alkalmával megerősítette, hogy a felperes késő délután, illetve 3 és 5 óra között, még világosban, a karját és könyökét fájlalva jelent meg az őrbódéban. Elmondása szerint a felperes először "egy darabig ücsörgött" nála, majd a tanú - észlelve a felperes nagyon rossz egészségügyi állapotát - mentőt hívott. A másodfokú bíróság ezért a pontos időpontnak nem, hanem B. G. tanúvallomásának és az eset összes körülményeinek tulajdonított jelentőséget, amelyek alátámasztották a munkaviszonnyal összefüggést, azt, hogy a felperest munkavégzése ideje alatt még a nappali órákban akkor érte baleset, amikor ellenőrzési kötelezettségét teljesítette és ezt jelezte is a biztonsági őrnek. A felperes munkaköri feladatait rugalmas munkaidő-beosztásban látta el, több tanú is megerősítette, hogy hétvégén is este 18-19 óráig dolgozott, és a munkaszerződés is 18 órát jelöl meg a munkaidő befejezéseként.
[17] A másodfokú bíróság a munkaidő és a munkavégzés ellenőrzésének elmulasztásán túl az alperes terhére értékelte az Mvt. 64. §-a és az Mvt. végrehajtásáról szóló 5/1993. (XII. 26.) MüM rendeletben szabályozott, a munkáltató munkabaleset kivizsgálására vonatkozó kötelezettségének megsértését, amelynek következtében a baleset pontos idejének utólagos tisztázására a peres eljárásban az időmúlásra figyelemmel már nem volt mód. Az alperes a baleset idejének nem tulajdonított jelentőséget, az általa kitöltött, 2015. július 30-i nyilatkozatban rögzítette, hogy a sérülés 16 órakor következett be és az időpontot csak utóbb, a perben vitatta.
[18] A másodfokú bíróság álláspontja szerint - mivel a felperes a mentők kiérkezésekor zavart és bizonytalan volt - az orvosi dokumentációban szereplő, a felperes elmondásán alapuló időpont nem cáfolta a baleset munkaviszonnyal való összefüggését, a zárójelentés kijavítását pedig a felperes utóbb - sikertelenül - kérte. Mivel a perben beszerzett orvosszakértői vélemény a laboreredmények alapján kizárta a baleset időpontjának meghatározási lehetőségét, ennek ellenére arról mégis állást foglalt, az ítélőtábla e megállapítást a bizonyítékok köréből mellőzte. Az alperes a felperes magáncélú munkavégzése és az Mt. 166. § (2) bekezdése szerinti mentesülés vonatkozásában bizonyítási indítványt nem terjesztett elő, ezért a másodfokú bíróság a Pp. 253. § (2) bekezdése alapján az elsőfokú bíróság ítéletét a jogalap tekintetében megváltoztatta és a Pp. 213. § (3) bekezdése alapján hozott közbenső ítéletével megállapította, hogy az alperes teljes kártérítési felelősséggel tartozik a felperes 2015. június 7-én bekövetkezett munkahelyi balesetéért.
A felülvizsgálati kérelem és felülvizsgálati ellenkérelem
[19] Az alperes a felülvizsgálati kérelmében a jogerős közbenső ítélet hatályon kívül helyezését és a felperes keresetének elutasítását kérte. Álláspontja szerint a jogerős ítélet a Pp. 163. § (2) bekezdésébe, a 164. § (1) bekezdésébe és a 206. § (1) bekezdésébe ütközően jogszabálysértő.[21] Az alapeljárásban eljárt első- és másodfokú bíróság a balesetet nem minősítette üzemi balesetnek, mert nem látták bizonyítottnak, hogy a felperes a munkáltató érdekében, annak utasítása vagy elvárása alapján végzett volna tevékenységet. Semmilyen okirat nem igazolja a jogerős ítélet azon következtetését, hogy külső vállalkozók munkavállalói csak felperes kíséretében tartózkodhattak volna a telephelyen, az alperes ügyvezetőjének pedig elvárása és tudomása sem volt arról, hogy a felperes pihenőnapokon a telephelyen dolgozik.
[23] Az alperes törvényes képviselője által aláírt "rendelkező nyilatkozat"-ban foglalt, a felperes, a létesítményfelelős és a cég vezetői számára belépést és munkavégzést lehetővé tevő irat nem azt jelentette, hogy a nevesített személyeknek térbeli és időbeli korlátozás nélkül a telephelyen kell tartózkodniuk, hanem azt, hogy indokolt munkavégzés esetén az őrszemély nem akadályozhatja a belépésüket, amely a felperes munkakörére figyelemmel teljesen életszerű. Az okiratból ezért hiba levonni azt a következtetést, hogy a felperes a baleset napján az alperes munkahelyén az alperes érdekében és utasítása, elvárása alapján végzett munkát.
[24] A jogerős közbenső ítélet azon megállapítása, hogy a baleset időpontjának a perben nem volt jelentősége ellentmond a korábbi hatályon kívül helyező végzésében foglaltaknak, amely kifejezetten előírta a baleset bekövetkezése időpontjának vizsgálatát. Amennyiben ugyanis a baleset valóban 15 óra 40 perc körül vagy ahhoz közeli időpontban történt, a felperesnek igazolnia kellett volna, hogy mi történt a mentők kihívása és a baleset bekövetkezése között eltelt 7-8 órában, bizonyítási indítványt azonban nem terjesztett elő. Köztudomású, hogy az alkar többszörös törése elviselhetetlen fizikai fájdalommal jár, ugyanakkor nem merült fel adat arra, hogy a felperes a többórás várakozás alatt fájdalomcsillapítót vett volna igénybe. Nem adott magyarázatot a felperes arra sem, hogy miért nem értesítette erről családját, miért nem kért segítséget, akár a hazajutáshoz, akár a kórházba szállításhoz. Az alperes álláspontja szerint a bíróság a szabad mérlegelési jogkörében eljárva sem tehet a perben rendelkezésre álló adatokkal ellentétes megállapításokat, ennek elmulasztásával lényeges eljárási szabályt sért, ezért ítélete megalapozatlan.
[27] Az Mt. 166. § (1) bekezdésének rendelkezése és a kötelező egészségbiztosítás ellátásairól szóló 1997. évi LXXXIII. törvény az üzemi baleset fogalmát meghatározó 52. § (1)-(2) bekezdése ellenére a felperes még állítást sem tett arról, hogy milyen munkát végzett a baleset bekövetkezésekor, ezért ezt nem is lehetett vizsgálni. Amennyiben ellenőrzést végzett és a baleset az általa állított időben történt, meg kellett volna indokolnia, hogy miért várt 8 órát a mentők kihívásával, miért nem ment haza ez idő alatt, és amennyiben nagyon rossz volt az állapota, miért nem hívta vagy hívatta ki a mentőket. A másodfokú bíróság a felperesi kérelemtől eltérően maga állított fel vélelmet a baleset időpontjára, amikor megállapította, hogy az valamikor nappal történt.
[28] A felperes a felülvizsgálati ellenkérelmében a jogerős közbenső ítélet hatályában történő fenntartását kérte.
[29] A másodfokú bíróság a tanúvallomások alapján megalapozottan állapította meg, hogy a felperes rendszeresen, hétvégén is dolgozott, mivel a hétfői munkavégzéshez biztosítani kellett a teljes munkaterület munkavégzésre való alkalmasságát.
[30] Az alperes a perben semmilyen bizonyítékot nem szolgáltatott arra, hogy a felperes magáncélú munkát végzett volna a területen, ezért e körben tett hivatkozásai alaptalanok és nem felelnek meg a valóságnak.
[31] A felülvizsgálati érveléssel szemben az ítélőtábla nem azt állította, hogy a baleset időpontjának nem volt jelentősége, csupán arra utalt, hogy nem volt tényleges relevanciája annak, hogy az pontosan 15 óra 40 perckor történt-e. A felperesnek nem a baleset pontos időpontját, hanem azt kellett igazolnia, hogy az munkavégzés közben következett be. Ennek a bíróság eleget is tett az eljárás során, ugyanis megállapította, hogy a baleset a felperes munkavégzés ideje alatt, még a nappali órákban érte.
A Kúria döntése és annak jogi indokai
[33] A felülvizsgálati kérelem a következők szerint megalapozott.[34] Az Mt. 166. § (1) bekezdése szerint a munkáltató köteles megtéríteni a munkavállalónak a munkaviszonnyal összefüggésben okozott kárt. A munkavállaló bizonyítja a munkaviszony fennállását, a kárát, továbbá a kárnak a munkaviszonnyal való okozati összefüggését (KMK vélemény I/1. Pont).
[35] A jogszabályi rendelkezésekre és az irányadó joggyakorlatra figyelemmel az adott esetben a felperesnek a perben azt kellett igazolnia, hogy a balesetet a munkaköri feladataihoz tartozó indokolt munkavégzés közben, munkaidőben szenvedte el, így az alperes kártérítési felelőssége fennáll.
[36] A megelőző eljárásban az elsőfokú ítéletet hatályon kívül helyező végzés már megalapozottan megállapította, hogy az alperes ügyvezetőjének a felperes térbeli és időbeli korlátozás nélküli tartózkodását lehetővé tevő "rendelkező nyilatkozata" alapján bizonyított, hogy a felperes gondnoki munkakörbe tartozó feladatai közé tartozott az építési területen dolgozó vállalkozó munkavállalóinak felügyelete is.
[37] A megismételt eljárásban az elsőfokú bíróság által lefolytatott további bizonyítási eljárás adatai alapján az eljárt bíróságok jogszabálysértés nélkül állapították meg a felperes adott napon történt munkavégzésének indokoltságát is. V. T. tanúvallomása, valamint a becsatolt teherforgalom nyilvántartási napló adatai alapján igazolt, hogy 2015. június 7-én 7 óra és 15 óra 20 perc között az F. V. elnevezésű gazdasági társaság munkavállalói az alperes L. utcai telephelyén munkát végeztek, így a felperes - a pihenőnap ellenére - a munkáltatótól elvárt módon, a munkakörébe tartozó ellenőrzési kötelezettségét teljesítette.
[38] A felperes számára az alperes ügyvezetőjének 2013. októberében kelt "rendelkező nyilatkozata" térbeli és időbeli korlátozás nélkül lehetővé tette a telephelyen történő tartózkodását, így súlytalan a felülvizsgálati kérelem azon érvelése, amely szerint az alperes ügyvezetője nem várta el a felperes hétvégi munkavégzését. Az eljárt bíróságok ezért a bizonyítékok Pp. 206. § (1) bekezdése szerinti okszerű értékelésével állapították meg, hogy a felperes 2015. június 7-én, vasárnapi napon munkaköri feladatának teljesítése érdekében volt jelen az alperes telephelyén.
[39] A perben azonban a munkaviszonnyal való okozati összefüggés megállapíthatósága érdekében a felperesnek azt is bizonyítania kellett, hogy sérülését a munkaköri feladatai teljesítése során, vagyis olyan időpontban szenvedte el, amikor a telephelyre vonatkozó ellenőrzési kötelezettsége fennállt, vagyis a kivitelezést végző cég munkavállalóinak távozását követő rövid időn belül. Az e körben a felperes személyes előadásán túl rendelkezésre álló bizonyítékokat - az OMSZ mentési dokumentációs lapját, a kórházi zárójelentést és B. G. vagyonőr tanúvallomását - a megismételt eljárás során eljárt bíróságok eltérően értékelték és az alperes kártérítési felelősségének fennállására vonatkozóan ellentétes következtetésre jutottak.
[40] Az alperes a felülvizsgálati kérelmében a Pp. 206. § (1) bekezdésének, valamint az Mt. 166. § (1) bekezdésének megsértésére hivatkozott és azt állította, hogy a jogerős közbenső ítélet megállapításával szemben a felperes a perben nem tudta bizonyítani, hogy a balesete a munkaviszonyával okozati összefüggésben következett be.
[41] A Pp. 206. § (1) bekezdése szerint a bíróság a tényállást a felek előadása és a bizonyítási eljárás során felmerült bizonyítékoknak egybevetése alapján állapítja meg, a bizonyítékokat a maguk összességében értékeli és meggyőződése szerint bírálja el.
[42] A Kúria álláspontja szerint a megismételt eljárást követően a bizonyítékok okszerű értékelésével és a Pp. 164. § (1) bekezdésében előírt bizonyítási kötelezettség és bizonyítási teher helyes alkalmazásával az elsőfokú bíróság jogkövetkeztetése a helytálló.
[43] A munkaviszonnyal összefüggés alátámasztásaként a baleset időpontjának bizonyítása a perben az Mt. 166. § (1) bekezdése és a KMK vélemény I/1. pontja alapján a felperest terhelte. Azt kellett igazolnia, hogy sérülése az általa állított délután 15 és 17 óra közötti időtartam alatt történt, vagyis amikor a kivitelező munkavállalóinak távozását követően a munkaköréből eredő és a munkáltató által elvárt ellenőrzési feladatát teljesítette, tehát akkor, amikor még a munkáltató érdekében tartózkodott a telephelyen.
[44] A perben rendelkezésre álló OMSZ mentési dokumentációja és a felperes kezelését követően kiadott zárójelentés a felperes - a balesete időpontjához időben legközelebbi - elmondása alapján azt tartalmazza, hogy a mentők 23 óra 47 perckor történt kiérkezését megelőzően kb. egy órával esett el. Az elesés okirati bizonyítékokkal kalkulált időpontja így 22 óra 30 perc és 23 óra közé eshetett, amely időpontban a felperesnek munkavégzési kötelezettsége sem a munkaszerződése, sem a meghallgatott tanúk vallomásával igazolt gyakorlat szerint sem volt. A rugalmas munkarendben dolgozó felperes munkaidejének befejezése ugyanis a munkaidő nyilvántartó lap szerint általában15 és 18 óra közé esett és tényleges távozásának ideje a tanúk vallomásai szerint is általában 18 és 19 körül volt. A felperes a perben az adott napra vonatkozó rendkívüli eseményre nem hivatkozott, így figyelemmel a vasárnapi pihenőnapra is ítéleti bizonyossággal nem igazolható, hogy a sérülése keletkezésének időpontjában munkaköri feladatát végezte.
[45] A másodfokú bíróság - az elsőfokú bíróság értékelésével szemben - B. G. tanúvallomását elegendőnek ítélte annak megállapításához, hogy a felperest a sérülés a nappali órákban, 15 és 17 óra között, tehát még "világosban" érte. E kérdés értékelésénél azonban figyelmen kívül hagyta a baleset napját, június 7-ét, amely csaknem az év leghosszabb napjának tekinthető, az elérhető adatok szerint a napnyugta időpontja 20 óra 37 perc. Ebből következően önmagában abból, hogy a felperes őrbódéba érkezésekor még világos volt, a délutáni időpontra vonatkozóan megalapozottan még nem volt levonható egyértelmű következtetés.
[46] Az alperes a felülvizsgálati kérelmében alappal kifogásolta B. G.-nek az időmúlás érzékelésére vonatkozó nyilatkozatait is. A tanú az OMSZ mentési lapjában foglalt okirati bizonyítékkal szemben a mentők 15 percen belül történő kiérkezését "jó hosszú időnek" minősítette, ugyanakkor a felperes őrbódéba érkezése és a mentő értesítése közötti időt úgy jellemezte, hogy a felperessel "ücsörgött egy darabig", "valamennyi ideig ott ült". A jogerős közbenső ítéletben elfogadott időpontok esetén azonban ez az időtartam (16-22 óráig) legalább 6 óra volt, amelynek hosszát a felperes látható vérzéses sérülésére is figyelemmel a tanúnak jelentős időtartamként kellett volna érzékelni.
[47] A fentieken túl - orvosszakértői-vélemény hiányában - a mindennapi élettapasztalat szerint sem igazolható az az állítás, mely szerint egy hámsérüléssel és vérzéssel járó többszörös, darabos törés, 7-9 órás időtartamban nem okozott olyan panaszokat, fájdalmakat a felperes számára, amely indokolta volna hozzátartozói vagy az orvos korábbi értesítését. A felperes az eljárás során azt sem indokolta, hogy milyen okból tartózkodott az alperes L. utcai telephelyén lévő őrbódéban a mentők 23 óra 32 perckor történő értesítésekor, amikor munkavégzési kötelezettsége, de lehetősége sem volt.
[48] A bizonyítékok okszerű láncolata tehát az orvosi iratokban megjelölt baleseti időponthoz képest nem támasztják alá ítéleti bizonyossággal, hogy a felperes balesete és arra tekintettel érvényesített vagyoni és nem vagyoni kára a munkaviszonyával összefüggésben következett be. Minthogy a munkaviszonnyal való összefüggés bizonyítása a felperes érdekében állt, ennek bizonyítottságának hiánya a terhére esik (Mt. 166. § (1) bekezdés, Pp. 164. § (1) bekezdés).
[49] Mindezekre tekintettel a Kúria a jogerős közbenső ítéletet a Pp. 275. § (4) bekezdése alapján hatályon kívül helyezte, és az elsőfokú bíróságnak a felperes keresetét elutasító ítéletét helybenhagyta.
(Kúria Mfv.IV.10.120/2021/6.)