adozona.hu
ÍH 2022.66
ÍH 2022.66
TEVÉKENYSÉGET NEM VÉGZŐ MUNKÁLTATÓNÁL ÁLLÁSIDŐRE JÁRÓ ALAPBÉR A felszámolás alatt álló, tevékenységet nem végző munkáltató sem mentesül az állásidőre járó alapbér fizetési kötelezettség alól, amennyiben a meg nem szüntetett munkaviszony alapján a munkavállaló a munkáltató rendelkezésére áll, azonban a munkáltató foglalkoztatási kötelezettségének nem tesz eleget, kivéve, ha a munkáltató a foglalkoztatási kötelezettségének elháríthatatlan okból nem tudott eleget tenni. [2012. évi I. törvény (Mt.) 42. § (2) be
Kiválasztott időállapot:
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
A felek között 2012. április 13-ától fennálló, határozatlan időtartamú munkaviszony alapján a felperes ügyviteli ügyintéző munkakörben dolgozott, ténylegesen az alperes pénzügyi, gazdasági vezetőjeként, illetve személyügyi vezetői feladatokat is ellátott, 2019. június 1-jétől a felperes munkaköréhez tartoztak könyveléssel kapcsolatos részfeladatok is (a számlák ellenőrzése), továbbá az alperes ügyfeleivel való kapcsolattartás. A felperes személyi alapbére 2019. január 1-jétől 240.000 Ft volt....
ÍH 2022.66 TEVÉKENYSÉGET NEM VÉGZŐ MUNKÁLTATÓNÁL ÁLLÁSIDŐRE JÁRÓ ALAPBÉR
A felszámolás alatt álló, tevékenységet nem végző munkáltató sem mentesül az állásidőre járó alapbér fizetési kötelezettség alól, amennyiben a meg nem szüntetett munkaviszony alapján a munkavállaló a munkáltató rendelkezésére áll, azonban a munkáltató foglalkoztatási kötelezettségének nem tesz eleget, kivéve, ha a munkáltató a foglalkoztatási kötelezettségének elháríthatatlan okból nem tudott eleget tenni. [2012. évi I. törvény (Mt.) 42. § (2) bekezdés b) pont, 146. § (1) bekezdés]
A felek között 2012. április 13-ától fennálló, határozatlan időtartamú munkaviszony alapján a felperes ügyviteli ügyintéző munkakörben dolgozott, ténylegesen az alperes pénzügyi, gazdasági vezetőjeként, illetve személyügyi vezetői feladatokat is ellátott, 2019. június 1-jétől a felperes munkaköréhez tartoztak könyveléssel kapcsolatos részfeladatok is (a számlák ellenőrzése), továbbá az alperes ügyfeleivel való kapcsolattartás. A felperes személyi alapbére 2019. január 1-jétől 240.000 Ft volt.A felek között 2018. december 27-én megkötött megállapodás 2. pontja szerint az alperes ügyvezetője az alperesnél kialakult válsághelyzet kezelésére felkérte a felperest a céget pozitív irányba kimozdító intézkedések kidolgozására, megvalósítására és a megvalósítás részbeni felügyeletére, amelynek ellenértéke a munkabéren felüli, 2019. december 31. napi esedékességű havi bruttó 120.000 Ft volt.
Az alperes székhelye 2019. június 1-től változott, ezen ingatlan a felperes tulajdonában állt, a felperesnek ténylegesen ez volt a lakóhelye. A felperes munkáját túlnyomórészt az alperes székhelyén végezte.
A törvényszék a végzésével rendelkezett az alperes felszámolása megindításának közzétételéről. A felszámolásának kezdő időpontja 2020. február 27. napja volt. Az alperes a termelésben dolgozó munkavállalók munkaviszonyát ezen időpont előtt megszüntette. A felszámoló 2020. február 28-án felhívta az adós ügyvezetőjét, hogy a csődeljárásról és felszámolási eljárásról szóló 1991. évi XLIX. tv. (továbbiakban Csődtv.) 31.§ (1) bekezdés a) és b) pontjában foglalt kötelezettségeinek tegyen eleget, ami nem valósult meg maradéktalanul. A felszámoló a NAV által üzemeltetett eBEV portálon keresztül tudomást szerzett arról, hogy a felperes munkaviszonnyal rendelkezik az alperesnél, ezért a 2020. június 8-án kelt levelében megkereste a felperest, hogy nyilatkozzon munkaviszonya fennállásáról, valamint arról, hogy az alperesnek van-e bértartozása, jelezze a munkaviszony megszüntetés esetleges akadályát. A felperes a 2020. június 18-án kelt válaszlevelében tájékoztatta a felszámolót munkaviszonya fennállásáról, arról, hogy a 2019. december havi és az azóta eltelt időre a munkabérét, továbbá a prémiumot nem kapta meg. A felperes közölte továbbá, hogy az 2012. évi I. tv. (továbbiakban Mt.) 65. § (3) bekezdése alapján várandóssága a munkaviszony megszüntetésének akadályát képezi.
A felszámoló a felperest nem foglalkoztatta, részére a munkavégzésre utasítást nem adott. A felperes ugyanakkor B.P. alperesi ügyvezető felkérésére közreműködött az ügyvezető Csődtv. 31. § (1) bekezdésében meghatározott kötelezettségeinek teljesítésében, így 2020. márciusától 2020. novemberéig alkalmanként iratokat rendezett és továbbított B.P-nek, illetve a felszámoló képviselőjének, valamint eseti jelleggel tájékoztatta a felszámolót az alperes cégkapujára és székhelyére érkező küldeményekről.
A 2020. június 24-én megtartott felszámolási nyitótárgyaláson - melyen jelen volt a felperes is - a felszámoló megbízásából eljáró K.I. - többek között - tájékoztatta a volt ügyvezetőt, hogy a felperes nyitott jogviszonnyal rendelkezik, azonban a felszámoló munkavállalót nem foglalkoztatott, a volt ügyvezető a társaság továbbműködését nem kezdeményezte, így a munkavállaló jogviszonyának rendezéséről, illetve a vele történő elszámolásról a felszámolás elrendelését megelőzően gondoskodni kellett volna. A nyitótárgyalást követően, 2020. július elején K.I. ismételten tájékoztatta a felperest, hogy a felszámoló a részére munkabért - munkavégzés hiányában - nem fog fizetni. A felperes jelezte K.I-nak, hogy szeretne dolgozni, a munkáltató rendelkezésére áll. A felperes a 2020. augusztus 14-én kelt levelében ismételten a felszámolóhoz fordult elmaradt munkabérének és prémiumának kifizetése iránt. A felszámoló válaszlevelében korábbi álláspontját tartotta fenn. A felszámoló a 2020. szeptember 3-án kelt levelében tájékoztatta a felperest, hogy 2020. február 27-től a munkáltatói jogokat a felszámoló gyakorolja.
A felperes 2020. szeptember 22-én a 2020. február 27. - 2020. szeptember 30. közötti időszakra járó 1.704.000 Ft összegű hitelezői igényt jelentett be, amelyet a felszámoló vitatott. A felperes a 2021. március 19-én kelt levelében a 2020. október 1. - 2020. december 31. közötti időszakra elsődlegesen munkabér, másodlagosan állásidőre járó bér címén 720.000 Ft összegű, továbbá prémium címén 1.440.000 Ft összegű hitelezői igényt jelentett be, amelyeket a felszámoló szintén vitatott.
A felperes kereseti kérelmében kérte, hogy a bíróság kötelezze az alperest 2020. február 27. - 2020. december 31. közötti időszakra 2.424.000 Ft megfizetésére, elsődlegesen az Mt. 42. § (2) bekezdése b) pontja alapján elmaradt munkabér, másodlagosan az Mt. 146. § (1) bekezdése alapján állásidőre járó elmaradt alapbér címén. Kérte továbbá az Mt. 42. § (2) bekezdése b) pontja alapján a felek megállapodására tekintettel 1.440.000 Ft prémium megfizetésére is kötelezni az alperest.
Az alperes ellenkérelemében a felperes keresete elutasítását kérte az Mt. 42. § (2) bekezdése b) pontja, illetőleg az Mt. 146. § (1)-(3) bekezdései, valamint a teljesítménybér szabályai alapján.
Az elsőfokú bíróság a keresetet elutasította. Megállapította, hogy a felszámolás elrendelését követően a felperes munkát nem végzett, sem a Csődtv. 31. § (1) bekezdése szerinti ügyvezetőt terhelő kötelezettségek teljesítésében való felperesi közreműködés, sem a felperes és a felszámoló közötti, a felperes munkaviszonyának rendezésével összefüggő levelezés, hitelezői igénybejelentés nem tekinthető a felek közötti munkaszerződés alapján végzett munkavégzésnek. Rögzítette, hogy a nem kizárólag termelő tevékenységre vonatkozó gazdasági tevékenység megszüntetésére már a felszámolás elrendelését megelőzően sor került. Utalt a Csődtv. 34. § (2) bekezdésére, amely alapján a felszámolás kezdő időpontjától a gazdálkodó szervezet vagyonával kapcsolatos jognyilatkozatot a felperes nem tehetett, a felszámolás kezdő időpontjától nem járhatott el, erről a felperesnek tudnia kellett egyrészt munkaköre, másrészt a felszámolási nyitótárgyaláson elhangzottak, harmadrészt a felszámolásra tekintettel elvégzett feladatok alapján. Rögzítette, hogy a felperest munkavégzés hiányában az Mt. 42. § (2) bekezdése b) pontja szerint nem illeti meg munkabér. A felperes nem tartozik az Mt. 146. § (2)-(3) bekezdései alá sem, ezért a felperest munkavégzés hiányában nem illeti meg díjazás.
Az elsőfokú ítélet szerint az Mt. 146. § (1) bekezdése szerinti állásidőre járó alapbér fizetési kötelezettség feltétele a munkavállaló beosztása. A felperes kötetlen munkarendben dolgozott, ezért az Mt. 146. § (1) bekezdése alapján a beosztás szerinti munkaidő nem értelmezhető.
Az elsőfokú bíróság a prémiumot nem tekintette az Mt. 137. § (2) bekezdése szerinti teljesítménybérnek. A szerződés 2. pontjában megjelölt prémium feladatból - annak általános jellege miatt - nem állapítható meg kétséget kizáróan a ténylegesen elvégzendő feladat, ezért a felek között lényeges kérdésben való megállapodás hiányában a szerződés a 2013. évi V. tv. (továbbiakban Ptk.) 6:63. § (2) bekezdése értelmében nem jött létre, így felperes az alperestől alappal díjazást nem követelhet. Megállapította emellett, hogy a felperes nem bizonyította a pozitív irányba kimozdító intézkedések kidolgozását és megvalósítását, az e körben megjelölt szerződések nem értékelhetők bizonyítottság hiányában a prémiumfeladat elvégzéseként. A saját ingatlana székhelyként való biztosítása nem munkaviszony körében végzett munka. Nem vehető figyelembe az sem, hogy a prémium megállapodást követő több hónappal később a felperes feladatai más munkavállaló munkaviszonyának megszüntetése következtében bővültek, mivel az alperes a megállapodás szerinti juttatást az átvett feladatokra tekintet nélkül kívánta biztosítani.
A felperes a fellebbezésében elsődlegesen az elsőfokú ítélet megváltoztatását és a felperes keresetének való helyt adást kért.
Előadta, hogy a felperes a felszámolás elrendelését követően a volt ügyvezető utasítása alapján az alperes érdekében munkát végzett, a felszámoló részére adatot szolgáltatott, iratokat rendezett, a felszámolás alatti adminisztratív feladatokat végzett, a felszámoló nem vonta meg tőle a cégkapun történő iratátvétel jogát. A felperes részben azon adminisztratív és szervezési tevékenységéből eredő munkavégzést folytatta, amely eredetileg is a munkakörébe tartozott. Az alperesnek tisztában kellett lennie azzal, hogy a felperes rendelkezésre állt, és munkát is végzett, a felperes részt vett a felszámolónál személyes egyeztetésen Budapesten, a felperes a felszámoló alkalmazottjával munkakapcsolatban állt.
Álláspontja szerint elsődleges kötelezettség a munkáltató foglalkoztatási kötelezettsége, ehhez képest másodlagos a munkavállaló rendelkezésre állási kötelezettsége. Amennyiben a munkáltató nem tesz eleget foglalkoztatási kötelezettségének, annak következményei a munkavállalóra nem háríthatók át.
A Csődtv. 31. § (1) bekezdése e) pontja és az Mt. 46. §-a alapján a felszámolónak kellett volna a munkáltatói jogkör gyakorlójának megváltozásáról tájékoztatni a felperest a változást követő 15 napon belül, amely kötelezettségének a felszámoló csupán 2020. szeptember 10-én tett eleget.
Az elsőfokú ítélet a teljes kereseti kérelmet annak ellenére utasította el, hogy a felperes 2020. július 27-től nem végzett munkát, azonban a felperes a kereseti kérelmét 2020. február 27-től érvényesítette.
Az állásidőre hivatkozással előterjesztett kereseti kérelem elutasításával az elsőfokú bíróság túlterjeszkedett az ellenkérelem keretein, alperesnek nem volt olyan jogi érvelése, hogy a beosztás szerinti munkaidő hiánya (a kötetlen munkarendre tekintettel) kizárja az Mt. 146. § (1) bekezdés alkalmazását. Ezen túlmenően a kötetlen munkarend nem a beosztás szerinti munkaidő hiányát, hanem a munkaidő beosztás jogának munkavállaló részére történő átruházást jelenti. A felperes megszervezte saját munkaidejét, ellátta a feladatokat és rendelkezésre állt.
A prémium megfizetése iránti kereseti kérelemnek a szerződés létre nem jöttére tekintettel való elutasítása jogellenes a Pp. 199. § (2) bekezdése és a Pp. 342. §-a szerinti érdemi döntés korlátai miatt. Az alperes a szerződés létrejöttét és annak tartalmát jogi érvelésében nem vitatta. Ezen túlmenően a prémiumfeladat kellően konkrét volt, ha az ügyvezető pontosan tudta volna előre, hogy mely munkafeladat teljesítése hoz pozitív eredményt a cég anyagi helyzetében, akkor azt adta volna utasításba. A megállapodás lényege az ötletelés volt, a megállapodás - tartalmát tekintve - nem eredménykötelem.
Az alperes a fellebbezési ellenkérelmében az elsőfokú ítélet helybenhagyását kérte. Teljes egészében egyetértett az elsőfokú ítélet tényállásával és jogi indokolásával, a felperes nem állt közvetlen kapcsolatban a felszámolóval, így a munkakapcsolat fogalmilag kizárt. Rögzítette, hogy az Mt. 46. §-a szerinti jogok gyakorlása fel sem merül a felszámoló vonatkozásában. Hivatkozott arra, hogy az ügyvezetőnek a Csődtv. 31. § (1) bekezdése szerinti kötelezettségét 30 napon belül kellett volna elvégeznie, a felperes a 30 napos határidővel szemben 11 havi munkabért kíván felszámítani. Hangsúlyozta, hogy a bíróság a 2/2010. (VI.28.) PK vélemény 4. pontja alapján jogszerűen állapította meg a prémium tárgyában megkötött szerződés nemlétezését.
A fellebbezés részben megalapozott.
A felperes a fellebbezésében alaptalanul hivatkozott arra, hogy az igényérvényesítéssel érintett időszakban munkát végzett az alperes részére és ezért munkabérre jogosult. Az elsőfokú bíróság helytállóan állapította meg, hogy a Csődtv. 31. § (1) bekezdése a)-b) pontja szerinti ügyvezetői kötelezettségek teljesítésében való felperesi közreműködés nem tekinthető a felperes munkakörébe tartozó munkavégzésnek, mivel a Csődtv. 31. § (1) bekezdése a)-b) pontjai az ügyvezetőt kötelezik az ott rögzített feladatok ellátásra. Helytállóan rögzítette az elsőfokú bíróság, hogy a felperes és a felszámoló közötti, felperesi igényekkel, hitelezői igénybejelentéssel összefüggő levelezés szintén nem a felperes munkaköri kötelezettségének teljesítéséhez kapcsolódott. Helyesen hivatkozott arra is, hogy az alperes nem folytatott tevékenységet a felperesi igényérvényesítéssel érintett, felszámolás kezdő időpontját követően, ezért ezen időszakban nem merülhet fel a munkaviszonyból származó munkaköri kötelezettségek teljesítése. Az elsőfokú bíróság jogszerűen vonta le ezek következményeként, hogy a felperes munkavégzés hiányában munkabérre nem jogosult. A másodfokú bíróság egyetértett azzal a megállapítással is, hogy az Mt. 146. § (2)-(3) bekezdése szerinti esetkörök megvalósulásának hiányában felperest távolléti díj nem illette meg.
A felperes ugyanakkor alappal hivatkozott arra, hogy a munkáltatót 2020. február 27-től 2020. december 31-ig állásidőre járó alapbér fizetési kötelezettség terhelte. Az állásidőre járó alapbér fizetési kötelezettség előfeltételeit az Mt. 146. § (1) bekezdése rögzíti.
Nem vitatott tény, hogy a felperes munkaviszonyát sem az ügyvezető a felszámolás elrendelését megelőzően, sem a felszámoló, mint a munkáltatói jogkör gyakorlója a felszámolás elrendelését követően nem szüntette meg. A felszámoló a felperes munkaviszonyát az Mt. 65. § (3) bekezdés a) pontjára tekintettel nem is szüntethette meg. Az Mt. 146. § (1) bekezdése alapján, a fennálló munkaviszonyban azt kellett vizsgálni, hogy a munkáltató foglalkoztatási kötelezettségének eleget tett-e, a foglalkoztatási kötelezettség elmulasztása esetén felmerült-e elháríthatatlan külső ok. Vizsgálni kellett továbbá, hogy a munkavállaló a rendelkezésre állási kötelezettségének eleget tett-e.
Az Mt. 146. § (1) bekezdése szerinti állásidőre járó alapbér fizetési kötelezettség abban az esetben terheli a munkáltatót, amennyiben a munkavállaló a rendelkezésre állási kötelezettségét teljesíti, kész és képes a munkavégzési kötelezettség teljesítésére. Az állásidő fogalma mögött az a tényállási elem is meghúzódik, hogy a munkavállaló oldalán nem merül fel teljesítési hiba. Ez a jogértelmezés tükröződik az irányadó ítélkezési gyakorlatnak megfelelő, a Kúria Mfv.I.10.438/2018/4. számú határozatában is.
Az Mt. 45. § (3) bekezdése értelmében a munkavégzés helyét a munkaszerződésben meg kell határozni, ennek hiányában munkahelynek azt a helyet kell érteni, ahol a munkavállaló a munkáját szokás szerint végzi. A perbeli munkaszerződés a munkavégzés helyét nem tartalmazta. Az elsőfokú ítéletben rögzített, nem vitatott tényállás szerint a felperes munkáját döntően az alperes székhelyén végezte, ebből következően munkahelynek az alperes székhelyét kellett tekinteni.
A felperes lakóhelye az igényérvényesítéssel érintett időszakban megegyezett az alperes székhelyével. Olyan peradat nem merült fel, hogy a felperes ténylegesen életvitelszerűen máshol tartózkodott volna, ezért a jelen esetben azt kellett megállapítani, hogy a felperes nem sértette meg a rendelkezésre állási kötelezettséget. A felperes rendelkezésre állását igazolja továbbá, hogy a volt ügyvezető kéréseit a felszámolás elrendelését követően is teljesítette, továbbá részt vett a felszámolási nyitótárgyaláson. A fentieken túlmenően a felperes - a felszámoló alkalmazásában álló - K.I. tanúvallomásával igazoltan 2020. július elején, a felszámolási nyitótárgyalást követően közölte, hogy munkaképes, rendelkezésre áll és szeretne dolgozni, amellett, hogy a felperes - a Csődtv. 31. § (1) bekezdése e) pontja és az Mt. 46. § (1) bekezdése h) pontja ellenére - csupán 2020. szeptember 10-én értesült a felszámoló leveléből a munkáltatói jogkör gyakorlójának személyéről.
Az alperes foglalkoztatási kötelezettségének nem vitatottan nem tett eleget a felperes rendelkezésre állása mellett. Egyik fél sem hivatkozott elháríthatatlan külső okra. Külső oknak sem az a tény nem tekinthető, hogy a felszámolást követően az alperes továbbműködésére nem került sor, sem az, hogy a felperes várandós volt. Ezek a körülmények a munkaviszonnyal kapcsolatos belső, nem pedig külső okok.
Az alperes az elsőfokú eljárásban jogi érvelésében nem hivatkozott az Mt. 146. § (1) bekezdésével összefüggésben a beosztás szerinti munkaidő hiányára, mint az állásidőre járó alapbér fizetési kötelezettséget kizáró körülményre, ezért a másodfokú bíróság a Pp. 199. § (2) bekezdése és a Pp. 342. § (1) bekezdése alapján az elsőfokú ítélet indokolásából ezt a kitételt mellőzi.
A másodfokú bíróság az eltérő jogi következtetésére tekintettel az elsőfokú bíróság ítéletét a Pp. 383. § (2) bekezdése és a Pp. 369. § (3) bekezdése c) pontja alapján részben megváltoztatta, és kötelezte alperest az összegszerűségében nem vitatott 2.424.000 Ft állásidőre járó alapbér megfizetésére.
A másodfokú bíróság a prémium megfizetése iránti kereseti kérelem tárgyában osztotta a felperes jogi álláspontját, amely szerint a szerződésben meghatározott prémiumfeladat részben az ötletelés volt, így a szerződés tárgya kellően meghatározott, ezért a másodfokú bíróság szintén mellőzi az elsőfokú ítélet indokolásának idevágó jogi érvelését. A másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság ítéletének jogi indokolásával egyetértve hagyja helyben a prémium megfizetése iránti kereseti kérelem elutasítását, és kiemeli, hogy az intézkedések kidolgozását, mint prémiumfeladat elvégzését egy-egy eseti intézkedés, próbálkozás nem igazolja, ezért az intézkedések kidolgozása, mint prémiumfeladat elvégzése nem igazolt. A prémiumfeladat elvégzése bizonyítottságának hiányában a felperes nem jogosult prémiumra.
(Győri Ítélőtábla Mf.V.30.061/2021/11.)