adozona.hu
ÍH 2022.32
ÍH 2022.32
A BÜNTETÉS-VÉGREHAJTÁSI SZERVEZET TAGJÁNAK FEGYELMI FELELŐSSÉGE A büntetés-végrehajtás szervezete a szabadságelvonással járó büntetéseket, intézkedéseket, büntetőeljárási kényszerintézkedéseket is ellátó, és ekként a közrendet és a közbiztonságot előmozdító fegyveres rendvédelmi szerv, amely tagjainak fokozott elvárásoknak kell megfelelniük. A szervezet működésébe vetett közbizalomnak a veszélyeztetésére alkalmas, így kiemelt súlyú fegyelemsértés a fogvatartott megkülönböztetett bánásmódban részesítése, rés
Kiválasztott időállapot:
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
A felperes az I. rendű alperesnél állt alkalmazásban reintegrációs tisztként, címzetes büntetés-végrehajtási főhadnagy rendfokozatban.
A felperes M.S. fogvatartott kérésére 2016. februárjában több fogvatartott adatait a fogvatartotti alapnyilvántartó-rendszerből (a továbbiakban: FANY rendszer) lekérte és a számítógépének monitorján ezen személyek adataiba M.S. fogvatartott részére betekintést engedélyezett.
A felperes ellen a Nemzeti Védelmi Szolgálat feljelentése alapján büntetőeljárás ind...
ÍH 2022.32 A BÜNTETÉS-VÉGREHAJTÁSI SZERVEZET TAGJÁNAK FEGYELMI FELELŐSSÉGE
A büntetés-végrehajtás szervezete a szabadságelvonással járó büntetéseket, intézkedéseket, büntetőeljárási kényszerintézkedéseket is ellátó, és ekként a közrendet és a közbiztonságot előmozdító fegyveres rendvédelmi szerv, amely tagjainak fokozott elvárásoknak kell megfelelniük. A szervezet működésébe vetett közbizalomnak a veszélyeztetésére alkalmas, így kiemelt súlyú fegyelemsértés a fogvatartott megkülönböztetett bánásmódban részesítése, részére többletjogosultságok, lehetőségek biztosítása. [Hszt. 102. § (1) bekezdés b) pont, 103. §, 209. § (1) bekezdés]
A felperes az I. rendű alperesnél állt alkalmazásban reintegrációs tisztként, címzetes büntetés-végrehajtási főhadnagy rendfokozatban.A felperes M.S. fogvatartott kérésére 2016. februárjában több fogvatartott adatait a fogvatartotti alapnyilvántartó-rendszerből (a továbbiakban: FANY rendszer) lekérte és a számítógépének monitorján ezen személyek adataiba M.S. fogvatartott részére betekintést engedélyezett.
A felperes ellen a Nemzeti Védelmi Szolgálat feljelentése alapján büntetőeljárás indult. A Központi Nyomozó Főügyészség tájékoztatta az I. rendű alperes parancsnokát, hogy a felperest hivatali visszaélés bűntettének elkövetése miatt folyamatban lévő büntető ügyben gyanúsítottként hallgatta ki, a gyanúsítás szerint a felperes megszegte az intézet adatvédelmi, adatbiztonsági és adattovábbítási szabályzatáról szóló 166/2015. számú intézetparancsnoki intézkedésben, továbbá a büntetés-végrehajtási szervezet informatikai biztonsági szabályzatáról szóló 9/2016. (II.16.) OP szak. utasításban meghatározott rendelkezéseket. A nyomozó hatóság a későbbiekben a felperes ellen a hivatali visszaélés bűntette miatt folytatott nyomozást megszüntette a büntetőeljárásról szóló 1998. évi XIX. törvény (a továbbiakban: Be.) 190. § (1) bekezdés a) pontja alapján, mivel a megállapított cselekmény nem bűncselekmény. A határozatban rögzítette, hogy a felperes szolgálati helyén egy elítélt részére betekintést engedett más fogvatartottaknak olyan, a büntetés-végrehajtás szervezete által nyilvántartott adataiba, melyekhez az elítélt jogszerűen nem férhet hozzá. Megállapította, hogy a felperes ezen magatartása nem merítette ki a terhére rótt hivatali visszaélés bűntette törvényi tényállását, magatartása célzatosság hiányában fegyelmi eljárás keretében vizsgálható. Ezen határozatát az I. rendű alperes parancsnokának is megküldte.
A fegyelmi jogkör gyakorlója a felperessel szemben fegyelmi eljárást rendelt el, melyet egyidejűleg a büntetőjogi felelősség megállapíthatósága eldöntéséig felfüggesztett. A nyomozás megszüntetését követően a fegyelmi jogkör gyakorlója jelentette, hogy a lefolytatott fegyelmi eljárás adatai alapján a szolgálati viszony megszüntetése fegyelmi fenyítés kiszabását látja indokoltnak, ezért a fegyelmi eljárás iratait a II. rendű alperes parancsnokához terjesztette fel. A II. rendű alperes a rendvédelmi feladatokat ellátó szervek hivatásos állományának szolgálati jogviszonyáról szóló 2015. évi XLII. törvény (a továbbiakban: Hszt.) 185. § (1) bekezdés h) pontja alapján a felperest egyéb fegyelemsértés (fogvatartottal való tiltott kapcsolat) elkövetése miatt a Hszt. szolgálati viszony megszüntetése fegyelmi fenyítéssel sújtotta.
A fegyelmi határozat megállapította, hogy a felperes reintegrációs tiszti feladatainak teljesítése során az egyik elítélttel való szolgálati érintkezés szabályait túllépve olyan bizalmas kapcsolatot alakított ki, melynek következtében a FANY rendszerből egyes elítéltek rendszerben tárolt adatait a reintegrációs tiszti irodában található számítógép képernyőjéről az elítélt megismerhette. E magatartásával a felperes megsértette a Hszt. 102. § (1) bekezdés c) pontjában foglaltakat. A döntés meghozatala során súlyosbító körülményként értékelték, hogy a felperes hosszabb szolgálati ideje ellenére a büntetés-végrehajtási szervezet hivatásos állományú tagja és a fogvatartottak közötti szolgálati érintkezést szabályozó olyan alapvető rendelkezéseket szegett meg, melyek maradéktalan betartása a szolgálatteljesítés minden pillanatában alapkövetelmény; az elítéltekre vonatkozó humánus kezelés és bánásmód jogszabályban meghatározott kereteit túllépve az egyik elítélt állítólagos zaklatott idegállapotának megnyugtatása és korábbi bűntársaival kapcsolatos félelmeinek leküzdése céljából kvázi "jutalomként" engedélyezte az egyik elítélt részére más fogvatartottakra vonatkozó adatok megtekintését.
A felperes által a fegyelmi határozat ellen előterjesztett szolgálati panaszt a Belügyminisztérium határozatával elutasította és a fegyelmi határozatot helybenhagyta.
A felperes keresetében kérte a fegyelmi határozat hatályon kívül helyezését és - figyelemmel arra, hogy a szolgálati viszony fenntartását nem kívánta - annak megállapítását, hogy szolgálati viszonya a bíróság ítélete jogerőre emelkedésének napjával közös megegyezéssel szűnik meg. Kérte, hogy a bíróság kötelezze az I. rendű alperest a szolgálati viszony megszűnéséhez kapcsolódó igazolások kiadására, valamint az elmaradt illetmény és járulékai megfizetésére.
Az I. rendű alperes kérte a kereset elutasítását. A II. rendű alperes elsődlegesen a per megszüntetését indítványozta, figyelemmel arra, hogy a felperes munkáltatója az I. rendű alperes volt. Mindkét alperes hivatkozott arra, hogy a csatolt ügyészségi határozat, mint okirati bizonyíték igazolja a jogviszony megszüntetésének okát és indokát, a határozat, mint büntetőeljárásban keletkezett irat a fegyelmi eljárás során felhasználható volt, az ügyészségi határozatban megállapított tényállásra tekintettel megalapozott volt a II. rendű alperes parancsnokának határozata.
Az elsőfokú bíróság ítéletével a felperes keresetét elutasította. Az ítélet indokolásában kifejtette, hogy a jelen perben irányadó Hszt. 191. § (1), 192. § (1) és (5) bekezdései, valamint 270. § (1) és (3) bekezdése, továbbá a 33/2015. (VI.16.) BM rendelet 6. § (1) bekezdése alapján a felperesnek mindkét alperes ellen meg kellett indítania a pert, hiszen elmaradt járandóságaira vonatkozó igényét az I. rendű alperessel szemben érvényesíthette, a fegyelmi határozatot azonban a II. rendű alperes parancsnokának kellett meghoznia, a II. rendű alperessel szemben a per megszüntetésének nem volt helye.
Az MK 95. számú állásfoglalás felhívása mellett kifejtette, hogy a perben az I. és a II. rendű alperesen volt bizonyítási teher, hiszen a Központi Nyomozó Ügyészség nyomozást megszüntető határozatát nem a fegyelmi jogkör gyakorlása körében adta ki, a határozat ugyanakkor rögzített egy tényállást és tájékoztatta arról az I. rendű alperest, hogy az fegyelmi eljárás keretében vizsgálható. A határozat indoklásával, így az abban rögzített tényállással szemben a felperes nem élt panasszal.
A felperes a büntetőeljárás és a munkaügyi per során is tagadta, hogy az érintett elítélt a számítógépének monitorjáról megismerhette más elítéltek adatait, az I-II. rendű alperes az ügyészségi határozatban foglalt tényálláson túl további bizonyítást nem ajánlott fel. Az alperesek nem tudták bizonyítani, hogy az érintett elítélt jogtalan előnyhöz jutott volna. Az ügyészségi határozatban foglalt tényállás ugyanakkor alkalmas volt a fegyelmi határozatban foglaltak bizonyítására. Kifejtette, hogy a bírósági gyakorlat szerint az ügyészség határozatában megállapított tényállásra alapítható munkáltatói intézkedés, függetlenül attól, hogy az ügyészség határozata eredményeként büntetőeljárás során elítélik-e az érintettet. Megállapította, hogy a munkáltatói intézkedés indokolása valós és okszerű, ezért a bíróságnak a felperes keresetét el kellett utasítania.
A felperes fellebbezésében kérte az elsőfokú bíróság ítéletének a megváltoztatását és a keresetnek megfelelő döntés meghozatalát.
Hangsúlyozta, hogy a felperes terhére rótt kötelezettségszegést az alperesek sem a fegyelmi eljárásban, sem a munkaügyi perben nem bizonyították. Az elsőfokú bíróság figyelmen kívül hagyta a felperes által a kereset alátámasztására előadottakat és az általa becsatolt bizonyítékokat, és ennek indokát sem adta ítéletében. Az I. rendű alperes a fegyelmi eljárás során a vizsgálati kötelezettségnek nem tett eleget, határozatának megállapításait kizárólag a Központi Nyomozó Főügyészség nyomozás megszüntetéséről szóló határozatára alapozta. Ugyanakkor önmagában a nyomozást megszüntető határozat a fegyelmi felelősség alapjául megjelölt kötelességszegő magatartást nem bizonyítja és a bizonyítási terhet sem fordítja meg. Az, hogy a nyomozást megszüntető határozat ellen nem élt panasszal, nem értékelhető akként, hogy az abban foglaltakat elismerte; feltételezte, hogy a tényállást a fegyelmi eljárás keretében vizsgálni fogják.
Nem vitatta, hogy a fegyelmi eljárás tárgyát képező adatokat M.S. fogvatartott kérésére lekérdezte, azonban az adatlekérések nem voltak jogellenesek, az adatlekérésből nem következik a terhére rótt bizalmas viszony. Vitatta, hogy az adatokhoz a fogvatartott részére hozzáférést biztosított volna; csupán a lekérdezett adatok alapján tájékoztatta a fogvatartottat arról, hogy félelme alaptalan. Hangsúlyozta, hogy a számítógép monitorja a képfelvételeken nem látható, ezért a felvételek nem alkalmasak a fegyelmi határozatban foglaltak valóságának bizonyítására. Nem kizárt és nem is jogszerűtlen, ha a fogvatartott a számítógép monitorját nézi, hiszen arra az elvégzett vagy elvégzendő karbantartási munkákkal összefüggésben sor kerülhetett. Állította, hogy a titkos információgyűjtés eredménye a minősítés megszüntetése esetén sem használható fel a büntetőeljárásról szóló 2017. évi XC. törvény (Be.) 260. § (4) bekezdése szerint; a nyomozás adatainak beszerzését az alperesek a per ezen szakaszában jogszerűen nem indítványozhatták. Kiemelte továbbá: M.S. a nyomozati eljárás során sem állította, hogy bármely fogvatartottra vonatkozó adatot az ő számítógépének képernyőjéről ismert volna meg, a fogvatartott ugyan lejegyezhette a tájékoztatást, ő maga adatot soha nem írt le a nyilvántartásból a részére.
Sérelmezte, hogy sem a fegyelmi eljárás során, sem a munkaügyi perben nem vették figyelembe az enyhítő körülményeket: 17 év szolgálati viszonyának fennállása alatt sem büntetve, sem fenyítve nem volt, példás szolgálatteljesítésére tekintettel többször jutalmazták, számos elismerésben részesült, munkáját az I. rendű alperes minden évben jónak vagy kiválónak minősítette. Kiemelte, hogy a felperes szolgálati viszonyát megszüntető határozat az abban kiszabott fenyítés aránytalansága miatt is jogellenes, hiszen a legsúlyosabb fenyítést szabták ki, mely nem áll arányban a felperes terhére megállapított vétkes kötelezettségszegéssel.
Az I. rendű alperes a fellebbezési ellenkérelmében az elsőfokú ítélet helybenhagyását kérte. Hangsúlyozta, hogy az ügyészség nyomozást megszüntető határozata tartalmazott egy tényállást, a büntetés-végrehajtási intézetnek sem joga, sem eszköze nem volt azon bizonyítékok megismerésére és felhasználására, amelyek alapján ezen határozat megszületett. Nem volt lehetőségük a határozatban rögzített tényállás módosítására sem.
A II. rendű alperes szintén kérte az elsőfokú ítélet helybenhagyását. Kiemelte, hogy a munkáltatónak a Központi Nyomozó Ügyészség határozata felhasználásával a cselekmény fegyelmi eljárásban történő elbírálása, a munkavégzésre vonatkozó szabályokkal való ütköztetése volt a feladata, nem a büntetőeljárásban folytatott tevékenység megismétlésével a határozat valóságtartalmának cáfolása vagy megerősítése, a tényállás ismételt megállapítása. Kiemelte, hogy a fenyítés mértékének csökkentését a Belügyminisztérium és a Becsületbíróság sem tartotta indokoltnak, mert a felperes cselekményével a büntetés-végrehajtási szervezet működésébe vetett közbizalmat is súlyosan veszélyeztette. Az általa elkövetett cselekmény tárgyi súlya a jogviszony fenntartását nem tette lehetővé.
Az ítélőtábla a fellebbezést a következők szerint nem találta alaposnak:
A perben az alpereseknek kellett bizonyítania, hogy a fegyelmi határozatban rögzített indok valós és okszerű.
A Hszt. 204. § (1) bekezdése alapján a fegyelmi eljárásban bizonyítékként felhasználhatók voltak a büntetőeljárás keretén belül beszerzett iratok és egyéb bizonyítékok a szabad bizonyítás lehetőségére figyelemmel. A régi Be. 190. § (1) bekezdés a) pontja szerint az ügyész határozattal megszünteti a nyomozást, ha a cselekmény nem bűncselekmény. Ebben az esetben a nyomozás eredményes volt, annak adatai alapján feltárható volt a cselekmény, csak bizonyossággal megállapítható, hogy az nem illeszkedik a Btk. Különös Részében írt egyetlen bűncselekmény törvényi tényállásába sem. A határozatnak tehát ez esetben szükségszerű része a beszerzett bizonyítékok értékelése alapján egy tényállás rögzítése. Amennyiben a feltételezett bűncselekmény lényeges részleteit, elemeit nem sikerült bizonyítékokkal alátámasztottan rekonstruálni - és a további bizonyítási lehetőségek kimerültek - a nyomozás megszüntetésére nem ezen indokkal, hanem a régi Be. 190. § (1) bekezdés b) pontja szerint - bizonyítottság hiányában - kerül sor. A nyomozást a régi Be. 190. § (1) bekezdés a) pontjára alapítottan megszüntető határozat és az abban foglalt tényállás, illetőleg általában a nyomozás során keletkezett iratok a Hszt. 204. § (1) bekezdése alapján a fegyelmi eljárásban bizonyítékként használhatóak fel. Ez nem zárja ki a fegyelmi eljárásban további bizonyítás lefolytatását a tényállás, illetőleg a fegyelmi felelősség további tisztázása érdekében. Az I. rendű alpere a fegyelmi eljárásban folytatott le további bizonyítást, feltárta az adatlekérés körülményeit, beszerezte a felperes munkaköri leírását és meghallgatta a felperest, és mindezen bizonyítékok értékelésével foglalt állást arról, hogy a felperes szolgálatteljesítésre vagy a szolgálati viszonyára vonatkozó kötelezettségét vétkesen megszegte-e. A felperes tévesen állította, hogy a fegyelmi eljárásban mintegy meg kellett volna ismételnie az I. rendű alperesnek a nyomozást.
A felperes fellebbezésében sem vitatta, hogy az adatokat lekérdezte M.S. fogvatartott kérésére.
Az Infotv. 3. § 4. pontja szerint bűnügyi személyes adat: a büntetőeljárás során vagy azt megelőzően a bűncselekménnyel vagy a büntetőeljárással összefüggésben, a büntetőeljárás lefolytatására, illetve a bűncselekmények felderítésére jogosult szerveknél, továbbá a büntetés-végrehajtás szervezeténél keletkezett, az érintettel kapcsolatba hozható, valamint a büntetett előéletre vonatkozó személyes adat; amely az adatkezelés, lekérdezés időpontjában hatályos 3. § 3. b) pont szerinti különleges adat. Az alperesek sem tették vitássá, hogy a felperes a fogvatartotti alapnyilvántartó rendszerben olyan jogosultsággal rendelkezett, amely lehetővé tette ezen adatok lekérdezését. Az adatkezelés jogszerűségét azonban nem a beállított jogosultságok terjedelme dönti el, a felperes adatkezelésre ez esetben is csupán az Infotv. 4. § (1), 5. § (2) bekezdés b) pontja és 6. § rendelkezései, valamint a büntetés-végrehajtási szervezetre vonatkozó speciális rendelkezések keretei között, célhoz kötötten jogosult.
A felperes abban a körben, hogy a nem saját nevelési csoportjába tartozó elítélt esetében jogszerű lehetősége volt-e halaszthatatlan biztonsági intézkedésként a lekérdezések foganatosítására, nem ajánlott fel, csupán állította, de nem bizonyította, hogy a nevelési csoportjába nem tartozó M.S. esetében haladéktalanul intézkednie kellett, nem volt lehetősége a fogvatartottat saját nevelőjéhez irányítani. Az ítélőtábla e körben további bizonyítást nem talált indokoltnak az alábbiakra figyelemmel.
A fegyelmi határozat elsődlegesen nem az adatlekérdezések tényét, hanem azt rótta a felperes terhére, hogy M.S. fogvatartottal a büntetés-végrehajtási szervezet hivatásos állományú tagjai és a fogvatartottak közötti szolgálati érintkezés szabályait megszegve bizalmas kapcsolatot alakított ki, és ennek eredményeként lehetővé tette, hogy nevezett a Fogvatartotti Alapnyilvántartó Rendszerből a felperes által lekért adatokat a felperes számítógépének képernyőjéről megismerje. A felperes ezt mind a fegyelmi eljárásban, mind a munkaügyi perben tagadta.
A minősítő a másodfokú eljárás során kelt döntésével a nyomozati iratok, adathordozók minősítését megszüntette, az elsőfokú eljárás során az I. rendű alperes által előterjesztett bizonyítási indítványra az ítélőtábla ezeket a perben még alkalmazandó, a polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény (a továbbiakban: 1952. évi Pp.) 235. § (1) és 249. § (2) bekezdése alapján - mivel a minősítés megszüntetés a másodfokú eljárás során bekövetkezett új tény - a per anyagává tette.
A felperes jogi álláspontja szerint a titkos információgyűjtés eredménye a perben nem volt felhasználható. A jelen perben irányadó 1998. évi Be. 206/A. § a bírói engedélyhez kötött titkos információgyűjtés, valamint a nem bűnüldözési célból folytatott bírói engedélyhez, illetve az igazságügyért felelős miniszter engedélyéhez kötött titkos információgyűjtés eredményének büntetőeljárásban történő felhasználását szabályozza csupán.
A bírói gyakorlat a felperes hivatkozásával ellentétben nem zárja ki az ilyen módon keletkezett bizonyítékok felhasználását a polgári perben (Kúria Mfv. 10.152/2020/4., Kf.37.468/2019/17.). Az 1952. évi Pp. 3. § (5) bekezdése értelmében a bíróság a polgári és munkaügyi perben nincs alakszerű bizonyítási szabályokhoz, a bizonyítás meghatározott módjához kötve; a már idézett Hszt. 204. § (1) bekezdésére figyelemmel a fegyelmi eljárásban bizonyítékként felhasználható a büntetőeljárás keretén belül beszerzett egyéb bizonyíték is. A büntetőeljárásban a titkos információgyűjtés eredményének minősítését megszüntették, így ennek bizonyítékként történő értékelése a munkaügyi perben sem ütközik akadályba.
Az adatlekérdezés tényét a felperes által sem vitatottan a rendszer rögzítette, a lekérdezések tényét, tartalmát és időpontjait a felperes nem vitatta. A büntetőeljárás során engedélyezett titkos adatgyűjtés során keletkezett kép- és hangfelvételeken pedig egyértelműen látható, hogy az adatlekérdezések rendszer által rögzített időpontjában a felperes szobájában, a felperes mellett vagy mögött tartózkodik M.S. fogvatartott, a felperes és a fogvatartott együtt tekintik meg a számítógép monitorját. Habár a felvételen a monitor valóban nem látható, a felperes és a fogvatartott helyzetéből, mozdulataiból, kommunikációjából - de a berendezésből, klaviatúra elhelyezkedéséből is - kétséget kizáróan azonosítható, hogy a felvételen a számítógép monitorját tekintik meg. A képfelvételek tanúsága szerint a fogvatartott több alkalommal hosszan tartózkodott a felperes szobájában anélkül, hogy bármilyen karbantartási, javítási tevékenységet végzett volna. A képfelvételek a felperes korábbi előadását egyébként egyértelműen cáfolták, azok szerint a fogvatartott munkát nem végzett, percekig tartózkodott a felperes mellett vagy mögött, és tanulmányozta vele együtt a számítógép monitorját, amelynek megakadályozása érdekében a felperes semmit nem tett. Szintén nem támasztották alá a képfelvételek a felperes azon állítását sem, hogy a fogvatartott egyéb kéréseit azonnal és határozottan elutasította volna. A képfelvételekből az is egyértelműen megállapítható, hogy a felperes és a fogvatartott kapcsolata bizalmas, a fogvatartott a felperes jelenlétében a fiókjába, szekrényébe nyúl, számítógépét nézi, a felperes asztalára ül, amelyet a felperes eltűr, nem sérelmez. Mindez egyértelműen cáfolja a felperes által hivatkozott ellenséges viszonyt is.
Az ítélőtábla a bizonyítékok egybevetése, egyenként és összességükben való értékelése alapján [1952. évi Pp. 206. § (1) bekezdés] a képfelvételek és a lekérdezés számítógép által rögzített adatai alapján kétséget kizáróan megállapíthatónak ítélte, hogy a felperes lehetőséget adott M.S. fogvatartottnak, hogy más fogvatartottak különleges adatait az ő számítógépén keresztül megismerje.
A felperes sérelmezte továbbá, hogy az elsőfokú bíróság a megbízhatósági vizsgálat adatainak bevárása nélkül hozott döntést. A bíróság az 1952. évi Pp. 3. § (4) bekezdése értelmében a bizonyítási indítványhoz, illetve bizonyítást elrendelő határozatához nincs kötve; mellőzi a bizonyítás lefolytatását, ha az a jogvita elbírálása szempontjából szükségtelen. A per tárgya a fegyelmi határozat jogszerűsége, az abban foglalt cselekmények valóssága volt, amelyet semmilyen módon nem érint a felperes ellen később folyamatban volt vizsgálat eredménye. Önmagában az, hogy a felperes a megbízhatósági vizsgálaton megfelelt, nem cáfolja a fegyelmi határozatban foglaltak elkövetését még akkor sem, ha mindkét esetben ugyanaz a fogvatartott érintett.
A bizonyítékok 1952. évi Pp. 206. § szerinti mérlegelése útján egyértelműen megállapítható, hogy a felperes cselekményével megszegte az Infotv., a Szolgálati Szabályzat, az adatvédelmi és adatbiztonsági szabályzat és az intézetparancsnok intézkedésének fegyelmi határozatban megjelölt rendelkezéseit, a fegyelmi határozat valós és okszerű, a felperes elsődleges keresete megalapozatlan.
A Hszt. 209. § (1) bekezdése szerint a fenyítést a fegyelemsértés tárgyi súlyának, a fegyelemre gyakorolt hatásának, az elkövető vétkességének, a személyi körülményeinek, valamint a szolgálatban tanúsított magatartásának mérlegelésével kell kiszabni; az eljárásban a Hszt. 204. § (1) bekezdése alapján az eljárás alá vont személy javára szolgáló körülményeket is fel kell tárni és figyelembe kell venni. A Hszt. 214. § (3) bekezdése a szolgálati viszony megszüntetése fenyítés alkalmazása esetén a bíróságnak lehetőséget teremt a fenyítés arányosságának felülmérlegelésére is.
A hivatásos szolgálati jogviszony a felek részére speciális magatartási és együttműködési kötelezettségeket ír elő. A hivatásos állomány tagja a szolgálatból eredő feladatait a törvényes előírásoknak, a parancsoknak és intézkedéseknek megfelelően köteles végrehajtani [Hszt. 102. § (1) bekezdés b) pont és 103. §]. A fegyelemsértés megállapítása esetén a fenyítést a fegyelemsértés tárgyi súlyának, a fegyelemre gyakorolt hatásának, az elkövető vétkességének, a személyi körülményeinek, valamint a szolgálatban tanúsított magatartásának mérlegelésével kell kiszabni. A fenyítés célja a szolgálati rend és fegyelem védelme, az elkövetőnek és másoknak a fegyelemsértéstől való visszatartása. A szolgálati viszony megszüntetése, mint legsúlyosabb fegyelmi jogkövetkezmény alkalmazásának akkor lehet helye, ha a szolgálati viszony szempontjából lényeges követelmény jelentős mértékben sérült.
A büntetés-végrehajtás szervezete a szabadságelvonással járó büntetéseket, intézkedéseket, büntetőeljárási kényszerintézkedéseket is ellátó, és ekként a közrendet és a közbiztonságot előmozdító fegyveres rendvédelmi szerv (1995. évi CVII. törvény 1. §), amely tagjainak - így a felepresnek is - sajátos követelményeknek kell megfelelni. A felperessel, mint a büntetés-végrehajtási szerv tagjával szembeni fokozott elvárásokra a fenyítés arányosságának megítélésekor is figyelemmel kell lenni. A büntetés-végrehajtási intézetek rendjének, fegyelmének és biztonságának fenntarthatósága érdekében a fogvatartottak és a hivatalos állományú tagok közötti kapcsolattartás igen részletesen és szigorúan szabályozott. A felperes ugyanakkor ezeket a szabályokat több alkalommal visszatérően, súlyosan megszegte; a fogvatartottak egyikével bizonyítottan a szolgálati érintkezés szabályait túllépő, bizalmas kapcsolatot alakított ki, kérésére többször, ismétlődően a büntetés-végrehajtási szervezet által kezelt különleges adat megismerését tette lehetővé. A felperes hivatkozásával szemben a fegyelemsértés kiemelt súlyú, még akkor is, ha a megismerhetővé tett információk a büntetés-végrehajtás biztonsági feltételeit nem érintették; egy fogvatartott ily módon megkülönböztetett bánásmódban részesítése, részére hasonló többletjogosultságok, lehetőségek biztosítása mind a büntetés-végrehajtási intézet rendjének, mind a szervezet működésébe vetett közbizalomnak a veszélyeztetésére alkalmas. A felperestől szolgálati viszonyánál, munkakörénél fogva kiemelten elvárható továbbá a számára hozzáférhető különleges személyes adatok védelmének biztosítása is, azok illetéktelen személy, különösen másik fogvatartott részére történő megismerhetővé tétele a szolgálati viszonyra vonatkozó kötelezettség kiemelten súlyos megsértése, még akkor is, ha a fogvatartott ugyanezen adatokat más forrásból, kapcsolattartói útján is megismerhette volna. Megjegyzi az ítélőtábla, hogy az a magatartás, amelyet a titkos adatgyűjtés során készített képfelvételek tanúsága szerint a felperes M.S. fogvatartott részéről elfogadott, alkalmas a büntetés-végrehajtás hierarchikus rendjének alapvető megkérdőjelezésére.
Az alperesek sem vitatták, hogy a felperes hosszabb szolgálati idővel rendelkezik, ez azonban enyhítő körülményként nem szolgálhat. A felperesnek éppen erre tekintettel tisztában kellett lennie a fegyelemsértés elkövetésével, annak súlyával és a büntetés-végrehajtás rendjére gyakorolt veszélyével is. A fegyelem szigorú megkövetelése, az állomány tagjainak fegyelemsértéstől való visszatartása indokolta a felperes súlyos és többszöri kötelezettségszegése esetére a legsúlyosabb fegyelmi fenyítés alkalmazását. A felperes cselekményének a szolgálati rendre és fegyelemre gyakorolt negatív hatása következménye a felperessel szemben olyan mértékű szakmai és erkölcsi bizalomvesztés, amely alapján a szolgálati jogviszony fenntartására nem volt lehetőség.
Az ítélőtábla a bizonyítás kiegészítése mellett a fenti indokolásbéli kiegészítésekkel az elsőfokú bíróság ítéletét az 1952. évi Pp. 253. § (2) bekezdése alapján helybenhagyta.
(Debreceni Ítélőtábla Mf.I.50.039/2021/7.)