adozona.hu
ÍH 2022.24
ÍH 2022.24
AZ ÜZLETI TISZTESSÉG KÖVETELMÉNYE - ELÉVÜLÉS A TISZTESSÉGTELEN PIACI MAGATARTÁS ESETÉN I. Az üzleti tisztesség követelményeibe ütközik, ha egy piaci szereplő a versenytárs eredményeinek érdemi ráfordítás és kockázatvállalás nélküli átvételével, megszerzésével építi fel a maga szolgáltatását. [1996. évi LVII. törvény (Tptv.) 2. §] II. A közterület-használat engedélyezése, illetve az ezzel kapcsolatos ellenőrzési jogkör gyakorlása hatósági eljárásban megvalósuló közhatalmi tevékenység, így nem tartozik a Tptv
Kiválasztott időállapot:
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
A felperes keresetében annak megállapítását kérte a tisztességtelen piaci magatartás és a versenykorlátozás tilalmáról szóló 1996. évi LVII. törvény (a továbbiakban: Tptv.) 86. § (2) bekezdés a) pontja alapján, hogy az I. rendű alperes azon magatartásával, hogy kötelezte a kereskedelmi hatósági szervezete útján a piaci árusításban résztvevő partnerek listájának bejelentésére a felperest, a Tptv. 4. §-a szerinti üzleti titok jogosulatlan elorzásának jogellenes magatartását követte el. Az I. re...
ÍH 2022.24 AZ ÜZLETI TISZTESSÉG KÖVETELMÉNYE - ELÉVÜLÉS A TISZTESSÉGTELEN PIACI MAGATARTÁS ESETÉN
I. Az üzleti tisztesség követelményeibe ütközik, ha egy piaci szereplő a versenytárs eredményeinek érdemi ráfordítás és kockázatvállalás nélküli átvételével, megszerzésével építi fel a maga szolgáltatását. [1996. évi LVII. törvény (Tptv.) 2. §]
II. A közterület-használat engedélyezése, illetve az ezzel kapcsolatos ellenőrzési jogkör gyakorlása hatósági eljárásban megvalósuló közhatalmi tevékenység, így nem tartozik a Tptv. hatálya alá.
III. A jogsértő üzemeltetés folyamatos magatartás, így az elévülés csak annak abbahagyásakor veszi kezdetét. [1996. évi LVII. törvény (Tptv.) 88.§ (1)-(3) bekezdés]
A felperes keresetében annak megállapítását kérte a tisztességtelen piaci magatartás és a versenykorlátozás tilalmáról szóló 1996. évi LVII. törvény (a továbbiakban: Tptv.) 86. § (2) bekezdés a) pontja alapján, hogy az I. rendű alperes azon magatartásával, hogy kötelezte a kereskedelmi hatósági szervezete útján a piaci árusításban résztvevő partnerek listájának bejelentésére a felperest, a Tptv. 4. §-a szerinti üzleti titok jogosulatlan elorzásának jogellenes magatartását követte el. Az I. rendű alperes továbbá azon magatartásával, amely 2010-től kezdődően a közterület-használatba adás és annak ellenőrzése kapcsán módszeresen arra irányult, hogy az általa üzemeltetett heti vásárt ellehetetlenítse, és ennek eredményeként a 2013. február 6-án kelt jogerős határozattal a II. rendű alperes (az önkormányzat vagyonkezelő cége) számára biztosította a közterület-használat jogát, megvalósította a Tptv. 2. §-ba ütköző tisztességtelen gazdasági tevékenységet.Kérte annak megállapítását, hogy a II. rendű alperes azon magatartásával, hogy a 2012. november 26, és 2012. december 31. közötti időszakban megtartott piacokon szórólapozással és más olyan magatartásokkal, amelyek tisztességtelen piaci magatartásnak minősülnek, toborozta a felperes által üzemeltetett piac szereplőit a saját maga által üzemeltetni tervezett piacon való részvételre, megvalósította a Tptv. 2. §-ába ütköző tisztességtelen gazdasági tevékenységet, valamint azon magatartásával, hogy úgy üzemeltette tovább a heti vásárt, hogy engedély nélkül felhasználta ehhez a felperes kapcsolatrendszerét, üzleti titkait, és jelentős piaci jóhírnevet elért tevékenységének eredményeit, valamint változatlan profillal, névvel, partnerkörrel és terület-felhasználással üzemelt a piac, megvalósította a Tptv. 2. §-ába ütköző tisztességtelen gazdasági tevékenységet, és megsértette a Tptv. 6. §-át.
A III. rendű alperes (az önkormányzat polgármesteri hivatala) tekintetében kérte, hogy a bíróság a Tptv. 86. § (2) bekezdés a) pontja alapján állapítsa meg, hogy azon magatartásával, hogy kötelezte a heti vásár árusításában résztvevő partnerek listájának bejelentésére, és ezen adatokat a II. rendű alperes részére átadta, a Tptv. 4. §-a szerinti, az üzleti titok jogosulatlan elorzásának jogellenes magatartását követte el.
Kérte továbbá, hogy a bíróság az alpereseket egyetemlegesen kötelezze 22.300.000 forint kártérítés és ezen összegnek 2012. december 31. napjától a kifizetésig terjedő időre a késedelemmel érintett naptári félév első napján érvényes jegybanki alapkamat 8%-kal növelt mértékű késedelmi kamatai megfizetésére.
Előadta, hogy 1989 óta üzemeltette a V. úti piacot V. úti Heti Vásár néven. A vásár területe az I. rendű alperes tulajdona, amit évente megkötött közterület-használati megállapodás alapján használt. A felperes kitartó és eredményes szervező munkájának köszönhetően jelentős közérdeklődéssel és sikerrel, valamint profittermelési képességgel működött a piac, amit az alperesek meg akartak szerezni. Ennek érdekében jogalkotási és hatósági eszközöket is felhasználtak, így 2013 januárjától a II. rendű alperes a felperes beleegyezése nélkül átvette a vásár üzemeltetését. A hatósági ellenőrzések a vásár ellehetetlenítésére irányultak, majd a III. rendű alperes 2012. szeptember 11-én az üzemeltetéssel kapcsolatos iratok, így a kereskedői lista bemutatására kötelezte. Az így megszerzett, üzleti titkot képező adatbázist átadták a II. rendű alperesnek, aki annak felhasználásával, továbbá a piacon szórólapozással toborozta a kereskedőket. A közterület használatát 2013-tól kezdődően az I. rendű alperes a II. rendű alperesnek engedélyezte, a felperes kérelmét pedig elutasította. Annak érdekében, hogy a II. rendű alperes a kérelmével megelőzhesse a felperest, az I. rendű alperes még az erre vonatkozó önkormányzati rendeletet is módosította. A II. rendű alperes 2013 januárja óta változatlan névvel, profillal és partnerkörrel üzemelteti a piacot.
Az alperesek ellenkérelmükben a kereset elutasítását kérték, vitatták mind jogalapját, mind az összegszerűségét. Álláspontjuk szerint nem folytattak piaci magatartást, a Tpvt. hatálya alá nem tartoznak, a II. rendű alperes pedig nem versenytársa a felperesnek. A közterület-használat engedélyezése, illetve az ellenőrzés során nem tulajdonosi, hanem közhatalmi jogkörben jártak el közjogi, közigazgatási jogviszonyban. Hangsúlyozták, hogy az I. rendű alperesnek nem volt kötelezettsége, hogy a terület használatát továbbra is a felperesnek biztosítsa. A III. rendű alperes az adatbekérést a jogszabályi előírásoknak megfelelően végezte, az árusok listáját csak megtekintette, az I. vagy a II. rendű alperesnek nem adta át. Vitatták, hogy a bérlők köre üzleti titoknak minősülne, továbbá, hogy a felperes a piac üzemeltetése kapcsán bármilyen know how-val rendelkezne. Nem vitatták azonban, hogy a II. rendű alperes egy "Tisztelt Bérlők!" kezdetű dokumentummal tájékoztatta a kereskedőket, azonban ez csak azt követően történt, hogy a közterület-használati megállapodás a 2013. évre létrejött, az iratot pedig közvetlenül adták át a bérlőknek.
Az elsőfokú bíróság ítéletével a keresetet elutasította.
Tényként állapította meg, hogy a felperes 1989-től 2012. december 31-ig üzemeltette a V. úti piacot V. úti Heti Vásár néven. A vásár területe - a V. úti rendelőintézet előtti 2.359 m2 nagyságú parkoló - közterület, ami az I. rendű alperes tulajdonában van. A felperes a piac területét évenként megkötött közterület-használati megállapodás alapján használta.
A III. rendű alperes a 2012. szeptember 11-én kelt végzésével a vásárokról, a piacokról és a bevásárlóközpontokról szóló 55/2009. (III. 13.) Korm. rendelet 9. §-ára és 7. § (3) bekezdésére hivatkozással adategyeztetés céljából ügyfélként idézte a felperest azzal, hogy az üzemeltetéssel kapcsolatos iratokkal (üzemeltetésre való jogosultságot igazoló irat, érvényes közterület-használati megállapodás, a kereskedőkről vezetett naprakész nyilvántartás térképpel, piacüzemeltetési szabályzat) jelenjen meg a hivatalában.
A felperes 2012. december 4. napján újabb kérelmet terjesztett elő a közterület használatára a 2013. évre vonatkozóan, azonban az I. rendű alperes (önkormányzat) határozatában ehhez nem járult hozzá figyelemmel arra, hogy az adott területre korábban már más személy kérelmet adott be. A döntés ellen benyújtott a felperes által benyújtott fellebbezést az I. rendű alperes 2013. február 6-án kelt határozatával elutasította, és tájékoztatta a felperest, hogy az adott közterület használatára a II. rendű alperes nyújtott be kérelmet 2012. november 26-án, ami alapján az I. és II. rendű alperes között közterület-használati szerződés jött létre. Ennek értelmében az I. rendű alperes a II. rendű alperesnek engedélyezte 2013. január 1-től a perbeli közterület használatát, ahol a II. rendű alperes továbbra is piacot üzemeltetett.
A felperes 2013. január 22-én ügyvédi felszólítással fordult a II. rendű alperes felé, melyben 18.000.000 forintban határozta meg a II. rendű alperes által neki okozott károk összegét a versenyjogi szabályokat sértő jogellenes cselekménysorozat - a heti vásár jogosulatlan átvétele - miatt.
Az elsőfokú bíróság ítéletének jogi indokolásában kifejtette, hogy a Tpvt. hatálya sem az I. rendű, sem a II. rendű alperesre nem terjed ki, a közterület-használat engedélyezése során ugyanis közhatalomként, helyi közügy keretében jártak el és nem magánjogi jogviszonyban.
Az önkormányzat a közterület-használat szabályozásával közhatalmi megbízatásának tesz eleget. A közterület-használat iránti kérelem elbírálására önkormányzati hatósági eljárásban került sor. A közterület rendeltetésétől eltérő, például kereskedelmi jellegű használatát az önkormányzat csakis közhatalomként, nem tulajdonosként dönti el, ezért a közterület-használat alapvetően közjogi, közigazgatási viszonynak minősül. A közhatalmi aktusok pedig nem tekinthetők piaci tevékenységnek. A közhatalom gyakorlása, így a jogalkotás vagy a hatósági jogalkalmazás tehát kívül esnek a Tpvt. szabályain. A hatósági jogkör gyakorlása ugyan piaci hatású lehet, de nem piaci magatartás, ezért versenyfelügyeleti eljárásban nem szankcionálható.
Az I. rendű alperes, mint önkormányzat a perbeli ügyben piaci magatartást nem tanúsított azzal, hogy a kizárólagos tulajdonában álló közterület használata tárgyában határozott, a II. rendű alperes és a felperes nem minősülnek versenytársnak, a III. rendű alperes pedig jogszabály alapján hatóságként eljárva hívta fel felperest a nyilvántartások bemutatására.
A Tpvt. 88. § (1) bekezdése és 88/T. § (1) bekezdése alapján a felperes elkésetten terjesztette elő a keresetét, mert a hároméves jogvesztő határidő 2015 decemberében eltelt.
Érdemben is állást foglalt az elsőfokú bíróság abban, hogy az adatkéréssel a III. rendű alperes az 55/2009. (III. 13.) Korm. rendelet szerint járt el. A hatósági jogköröket ellátó polgármesteri hivatal az önkormányzattól elkülönült személy; a jogszabályi kötelezettségen alapuló és felperes által szolgáltatott adatok tartalma pedig nem minősül tisztességtelen megszerzésnek, és az I. rendű alperes tudomásszerzését a felperes nem is igazolta.
A szolgáltatási tevékenység megkezdésének és folytatásának általános szabályairól szóló 2009. évi LXXVI. törvény alapján a piacon árusítók, bérlők a jogszabályi kötelezettségük alapján tesznek eleget a bejelentési kötelezettségüknek a kereskedelmi hatóság felé, amellyel a kereskedelmi hatóság nyilvántartásába kerülnek be. A 210/2009. (IX. 29.) Korm. rendelet szerinti adatokról a hatóság közhiteles nyilvántartást vezet, amely bárki számára hozzáférhető, így a heti vásáron árusító kereskedők személye üzleti titoknak nem minősülhet.
A piacszervezés, illetve a marketing tevékenység esetében know how-ról nem lehet szó, ugyanis nem állapítható meg, hogy mi az a műszaki, gazdasági vagy szervezési ismeret, megoldás, tapasztalat vagy ezek összeállítása, amely azonosításra alkalmas módon rögzítésre került volna bárhol. Az I. rendű alperesnek nem volt kötelezettsége, hogy a felperessel 2012. december 31. napját követően közterület-használati szerződést kössön, és arra sem volt köteles, hogy a felperes beleegyezését, hozzájárulását kérje a kizárólagos tulajdonában álló területen működtetett heti vásár üzemeltetésére. Nem merült fel továbbá olyan forgalomképes ingó dolog vagy szolgáltatás, amelynek csomagolásából, külsejéből, megjelöléséből a felperest fel lehetett volna ismerni.
A felek által előadottak és felperes által csatolt irat alapján nem volt megállapítható a felperes által állított szórólapozás sem. A II. rendű alperes munkavállalói az adott időpontokban jelenlévő bérlőknek személyesen adták át a "Tisztelt Bérlők" kezdetű dokumentumot, amelyben tájékoztatták a bérlőket, hogy miután az I. rendű alperes a II. rendű alperessel megkötötte a 2013. évre vonatkozó közterület-használati szerződést, így 2013 januárjától nem a felperes fogja bérelni a szóban forgó területet. Nem volt megállapítható, hogy a tájékoztatás pontosan mikor és mely bérlőkhöz jutott el, figyelemmel arra is, hogy állandó bérlői körről nem volt szó és az árusok egymást is értesítették a változásról.
A II. rendű alperes a közterület-használat iránti kérelmét korábban nyújtotta be, mint a felperes. A 30/2004. önkormányzati rendelet mellékletét képező közterület-használati kérelemben a kérvényező tájékoztatást kap arról, hogy a kérelem benyújtása nem jogosítja fel automatikusan a közterület használatára, ahhoz az önkormányzat tulajdonossal megkötött közterület-használati szerződés szükséges. Erre figyelemmel a felperes további bizonyítási indítványait mellőzte az elsőfokú bíróság, a keresetet pedig elutasította.
Az ítélet ellen a felperes terjesztett elő fellebbezést a polgári perrendtartásról szóló 2016. évi CXXX. törvény (a továbbiakban: Pp.) 383. § (2), illetve (4) bekezdésére alapítottan, a felülbírálati jogkört a 369. § (3) bekezdésében megjelölve. Elsődlegesen az elsőfokú ítélet megváltoztatását és a szükséges bizonyítás lefolytatása után a keresetnek helyt adó másodfokú ítélet meghozatalát kérte. Másodlagosan rész- és közbenső ítélet meghozatalát kérte a jogsértés megállapításával és az alperesek kártérítési felelősségének kimondásával, az összegszerűség tekintetében az elsőfokú bíróság új eljárás lefolytatására utasításával. Harmadlagos kérelme közbenső ítélet meghozatalára és az alperesek jogsértő magatartásának, mint a kereset jogalapjának megállapítására irányult.
A fellebbezés indokolásában kifejtette, hogy a jogvita eldöntéséhez szükséges minden jog- és tényelőadás, valamint bizonyíték beszerzésre került, az elsőfokú bíróság azonban a jogalap tekintetében téves álláspontra helyezkedett.
Tévesen értelmezte a Tpvt. 1. § (1) bekezdését, amikor arra a következtetésre jutott, hogy a törvény hatálya nem terjed ki az alperesekre. Az alperesek összehangolt tevékenysége ugyanis azt célozta, hogy az I. rendű alperes tulajdonát képező közterületen nem hatósági jogviszony keretében, hanem az I. rendű alperes esetében tulajdonosként, a II. rendű alperes esetében a tulajdonos cégeként, a III. rendű alperes esetében pedig a tulajdonos hivatali szervezeteként, kereskedelmi hatóságaként a felperest az általa felépített és évtizedek óta sikeresen üzemeltetett piac működtetésének lehetőségétől megfosszák, és azt ellenérték nélkül a II. rendű alperesnek biztosítsák. Ennek érdekében került sor a szabályok II. rendű alperes számára egyoldalúan kedvező módosítására és vették igénybe a III. rendű alperes hatósági eszközeit.
A Tpvt. hatályával kapcsolatos álláspontját támasztja alá dr. Barta Péter tanulmánya is, amely hangsúlyozza, hogy a Tpvt. tárgyi hatálya determinálja az alanyi hatályt, azaz a vállalkozás attól vállalkozás, hogy piaci magatartást tanúsít, függetlenül jogi formájától és finanszírozásának módjától.
Tévesen állapította meg az elsőfokú bíróság azt is, hogy a felperes elkésetten érvényesítette az igényét. Mivel egy jogsértő állapot fenntartásában megnyilvánuló jogsértéssorozatról van szó, az elévülés meg sem kezdődött a Tpvt. 88. § (2) bekezdése alapján. A piac mind a mai napig változatlan formában és működési rend szerint üzemel. A 88/T. § csak 2017. január 15-én lépett hatályba, így a perbeli esetben nem alkalmazható. Ha az elévülést 2012. december 31-étől számítanánk, az akkor sem következett be, mert a felperes 2013. január 22-én kelt felszólító levele, majd ügyvédjének többszöri felszólítása és a pert megelőzően, 2017-ben megküldött felszólítás megszakította az elévülést. Ezt a felperes részletesen bemutatta a 2020. január 13-án kelt előkészítő iratában. Egyébként sem lehet figyelembe venni az alperesek elévülési kifogását, mivel a 2020. március 5-ei iratuk ellenkérelem-változtatásnak minősül, ami a Pp. 214. § (2) bekezdése és 216. §-a szerinti tilalomba ütközik, így hatálytalan. Az alperesek az irat benyújtására nem kaptak felhívást, így az a Pp. 203. § (1) bekezdése alapján is hatálytalan.
A másodfokú eljárásban előadott alperesi nyilatkozatra - miszerint a II. rendű alperes 2017. december 31-ig üzemeltette a piacot - kifejtette, hogy az elévülés a jogsértő magatartás abbahagyásával vette kezdetét. Az elévülésre a Polgári Törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. törvény (a továbbiakban: r.Ptk.) szabályai irányadók, a 2018. január 19-ei felszólítás pedig az elévülést megszakította. Az elévülés nyugvására is hivatkozott, mivel egészen a másodfokú tárgyalásig az alperesek abban a hiszemben tartották, hogy továbbra is a II. rendű alperes üzemelteti a piacot.
Tévesen jutott az elsőfokú bíróság arra a következtetésre is, hogy a III. rendű alperes jogszabályi kötelezettsége alapján járt el az adatok beszerzése során, és téves az a megállapítás, hogy az I. rendű alperes nem volt köteles a felperessel közterület-használati szerződést kötni, illetve a Heti Vásár üzemeltetéséhez a beleegyezését kérni. A piacon árusítók személye nem könnyen hozzáférhető bárki számára, a szórólapozás ténye pedig bizonyított, akárcsak az egyoldalú kedvezés a közterület-használat iránti kérelem benyújtásával és elbírálásával kapcsolatban.
Az alperesek fellebbezési ellenkérelme az elsőfokú bíróság ítéletének helybenhagyására irányult. A GVH több eseti döntésére hivatkozva hangsúlyozta, hogy a hatósági jogkör gyakorlása piaci hatású lehet ugyan, de nem a Tpvt. szerinti piaci magatartás. A közterület használatára vonatkozó engedély egy hatósági döntés, ami hatósági határozat formájában ölt testet, így ex lege nem tartozik a Tpvt. hatálya alá. Ezt támasztja alá több alkotmánybírósági határozat, így a 41/2000. (XI. 8.) és a 19/2010. (II. 18.) AB határozat is. A 2011. évi CLXXXIX. törvény felhatalmazása alapján fővárosi közgyűlési rendelet szabályozza a közterületek használatát, hasznosítását, így azért sem beszélhetünk piaci magatartásról, mert a vizsgált magatartás állami intézkedés lineáris következménye, hiányzik a döntési autonómia.
A Tpvt. 88. § (3) bekezdése objektív igényérvényesítési határidőt rögzít, amit felszólítások nem szakíthatnak meg. A másodfokú eljárásban előadták, hogy 2018. január 1-jétől kezdődően nem a II. rendű alperes üzemelteti a piacot.
A fellebbezés az I. és a III. rendű alperes vonatkozásában alaptalan, a II. rendű alperes tisztességtelen piaci magatartására nézve megalapozott.
Az elsőfokú bíróság a tisztességtelen piaci magatartás megítéléséhez szükséges bizonyítást lefolytatta, a tényállást azonban részben hiányosan állapította meg.
Tévesen rögzítette ítéletének jogi indokolásában, hogy nem volt megállapítható a felperes által hivatkozott szórólapozás. Annak megtörténtét ugyanis maguk az alperesek sem vitatták az elsőfokú eljárásban. Egyik beadványukban beismerték, hogy a "Tisztelt Bérlők!" kezdetű tájékoztatást a közterület-használati szerződés megkötése után átadták a piacon jelenlévő bérlőknek. Az ügy megítélése szempontjából pedig ennek volt jelentősége, nem pedig annak, hogy azt szórólapnak nevezzük-e. Ez a körülmény tehát a Pp. 266. § (1) bekezdése alapján tényként volt megállapítható.
Elmaradt az elsőfokú eljárásban a szükséges anyagi pervezetés abban a körben, hogy a per tárgyát képező - és a felperes állítása szerint folyamatos - magatartás, azaz a heti vásár II. rendű alperes általi üzemeltetése jelenleg is tart-e, ha pedig nem, akkor mikor szűnt meg. Ennek ugyanis alapvető jelentősége volt az elévülés kérdésének megítélése során. Az ítélőtábla ezért a Pp. 369. § (4) bekezdése alapján elvégezte a szükséges anyagi pervezetést a 237. § (1) és (4) bekezdése szerinti kérdés feltevésével.
A fentiekre figyelemmel az alperesek nyilatkozata, valamint az elsőfokú eljárásban beszerzett bizonyítékok alapján az ítélőtábla a tényállást az alábbiakkal egészíti ki.
A II. rendű alperes 2012. november 26. és 2012. december 31. napja között szórólapokat osztott ki a piac területén, amellyel az ott működő árusokat arról tájékoztatták, hogy "2013. január 1-től a vagyonkezelő zrt. veszi át a piacok üzemeltetését, változatlan nyitvatartási rend mellett". Megkérték a bérlőket, hogy a 2013. január 5-én tartandó piacra hozzák magukkal vagy adják le a piacfelügyelőnek a szükséges irataikat. A II. rendű alperes 2013. január 1-jétől 2017. december 31-ig üzemeltette a piacot. A felperes 2018. január 19. napján kelt levelével a Tpvt. 86. §-ára hivatkozással kártérítés megfizetésére hívta fel a II. rendű alperest, aki a levelet átvette, majd arra 2018. február 2-ai keltezéssel elutasító választ adott. A felperes 2018. július 25-én terjesztette elő keresetlevelét.
Az így kiegészített tényállás alapján az elsőfokú bíróság ítélete érdemben felülbírálható volt, a döntéssel és kifejtett indokaival az ítélőtábla azonban csak részben értett egyet.
Helytállóan jutott arra a következtetésre az elsőfokú bíróság, hogy az I. és a III. rendű alperes nem valósított meg a Tpvt. hatálya alá tartozó és annak 2. vagy 4. §-a alapján minősíthető piaci magatartást. A Tpvt. 1. §-a szerint a törvény hatálya kiterjed a természetes és a jogi személynek, valamint - a VI. Fejezetben szabályozott magatartások kivételével - a külföldi székhelyű vállalkozás magyarországi fióktelepének (a továbbiakban együtt: vállalkozás) Magyarország területén tanúsított piaci magatartására, kivéve, ha törvény eltérően rendelkezik.
Osztotta az ítélőtábla a felperes fellebbezésben kifejtett álláspontját, amely szerint a Tpvt. személyi és tárgyi hatálya nem vizsgálható egymástól függetlenül. A "vállalkozás" fogalmába tartozik minden olyan jogi entitás, ami piaci tevékenységet végez. Erre figyelemmel abban a kérdésben kellett állást foglalni, hogy az I. és III. rendű alperesek felperes által sérelmezett magatartásai, azaz a piac működésének ellenőrzése, a közterület-használat engedélyezése, illetve az árusok listájának bemutatására irányuló felhívás piaci tevékenységnek minősülnek-e.
A következetes bírói gyakorlat szerint (pl.: Legfelsőbb Bíróság Gfv. X.30.284/2009/7. számú, BH2011. 256 számon közzétett határozata) a Tpvt. 1. §-a értelmében nem tekinthető piaci magatartásnak az állami hivatalok törvény által előírt, illetve kifejezetten megengedett magatartása abban az esetben sem, ha annak piaci hatása van.
Az ítélőtábla osztotta a Gazdasági Versenyhivatal gyakorlatában (pl.: Vj-126/2001/32. számú határozat) megjelenő - és az alperesek által is hivatkozott - megkülönböztetést, amely szerint "a közigazgatási szervek, s a közigazgatási rendszeren belül jogszabályi rendelkezések által biztosított autonómiával rendelkező önkormányzat aktusainak (az önkormányzat akaratnyilatkozatainak) versenyjogi szempontból történő megítélésében meghatározó jelentőséggel az bír, hogy az adott aktus vonatkozásában - függetlenül attól, hogy az aktus eleget tesz-e a vonatkozó jogszabályi rendelkezések által meghatározott formai követelményeknek - az önkormányzat a közfeladatok ellátása érdekében közhatalomként járt-e el, közhatalmat gyakorolt-e. […] Amennyiben ez fennáll, az adott aktus vonatkozásában a Tpvt. tárgyi hatályának hiánya állapítható meg. A Tpvt. hatálya ugyanakkor megállapítható, ha az önkormányzat, mint tulajdonos nem a közhatalom gyakorlójaként, nem hatósági eljárásban jár el.".
A közterület-használat engedélyezése, illetve az ezzel kapcsolatos ellenőrzési jogkör gyakorlása közhatalmi tevékenység. Éppen ebből a tényből vezette le az Alkotmánybíróság a 41/2000. (XI. 8.) AB határozatában, hogy a közterület-használati hozzájárulás tárgyában hozott döntés jogorvoslattal megtámadható figyelemmel arra is, hogy a kérelem elbírálására önkormányzati hatósági eljárásban kerül sor. A határozat hangsúlyozta, hogy a közterület-használat szabályozásával az önkormányzat közhatalmi megbízatásának tesz eleget, a városrendezési tervek előírásait érvényesítve, továbbá a városképi, műemlékvédelmi, közegészségügyi, köztisztasági, kereskedelmi, turisztikai stb. szempontokat mérlegelve közérdekű lakossági igényeket elégít ki, azaz alkotmányos feladatkörében jár el. Ezzel összhangban mondta ki a 19/2010. (II. 18.) AB határozat, hogy "a közterület-használat szabályozása így alapvetően közjogi, közigazgatási jellegű szabályozást jelent. Mindezek alapján megállapítható, hogy közterület rendeltetésétől eltérő használata során elsősorban nem a magánjog szabályai, hanem közigazgatási jogi szabályok határozzák meg az önkormányzat és a közterület-használója között létrejövő jogviszonyban a jogalanyok jogait." Az Alkotmánybíróság döntése értelmében ez még akkor is így van, ha a vizsgált konkrét ügyben az önkormányzati rendelet a "tulajdonosi" jelzővel magánjogi jognyilatkozatnak minősítette a polgármester döntését.
Az I. rendű alperes tehát a közhatalmával élve, a közügyek ellátása keretében hozott döntést a közterület-használat kérdésében, amikor a képviselőtestület a polgármester által meghozott elsőfokú hatósági határozatot helybenhagyva elutasította a felperes kérelmét. A határozattal szemben a felperes nem fordult bírósághoz, holott a döntéssel kapcsolatos kifogásait abban az eljárásban érvényesíthette volna. Polgári jogi vagy versenyjogi alapon ugyanakkor - amint arra az elsőfokú bíróság is rámutatott - nem volt köteles az I. rendű alperes arra, hogy az adott terület használatát a felperesnek biztosítsa a 2012-es évet követően is.
A fenti megállapítások vonatkoznak a közterület-használat ellenőrzésére, illetve az árusok listájának bekérésére is. Az elsőfokú bíróság helyesen hivatkozott a vásárokról, a piacokról, és a bevásárlóközpontokról szóló 55/2009. (III. 13.) Korm. rendeletre, amelynek 4. § (1) bekezdése szerint a szolgáltatás felügyeletét ellátó hatóság a kerületi önkormányzat jegyzője. A 9. § (3) bekezdése értelmében a vásárok és piacok üzemeltetésére e rendeletben előírt feltételek meglétét a települési és a kistérségi jegyző a 4. § (1) bekezdésében meghatározott feladatkörében eljárva ellenőrzi. A 2012. szeptember 11-én kelt felhívás ezen kormányrendelet szerinti hatósági eljárásban született, így nem minősül piaci magatartásnak.
A felperes ezen túlmenően nem bizonyította azt az állítását, hogy a sérelmezett magatartások - amelyek jogalkotást és hatósági eljárásokat is magukba foglaltak - az alperesek tudatos összejátszásának részei voltak annak érdekében, hogy a felperest kiszorítsák a piacról. Egyik alperes magatartása sem tudható be a további alpereseknek, az I. rendű alperes tulajdonosként nem felel a II. rendű alperes magatartásáért, és a III. rendű alperes hatósági jogkörben végzett tevékenysége sem róható a terhére.
Megjegyzi az ítélőtábla, hogy nem nyert bizonyítást az elsőfokú eljárásban az árusok listájának felhasználása, de még csak az sem, hogy a III. rendű alperes az ellenőrzés során egyáltalán megkapta azt. Mindebből kifolyólag az I. és a III. rendű alperesek terhére nem volt megállapítható a Tpvt. hatálya alá tartozó piaci magatartás, ezért velük szemben helytállóan utasította el a keresetet az elsőfokú bíróság.
Tévesen jutott azonban az elsőfokú bíróság arra a következtetésre, hogy a II. rendű alperes tevékenysége sem tartozik a Tpvt. hatálya alá. 2013. január 1-jétől a II. rendű alperes üzemeltette a V. úti piacot, és nem vitásan más piacokat is működtetett. Mivel az ilyen jellegű tevékenység általában piaci jellegű, hiszen az árusok díjfizetés ellenében lehetnek jelen a vásárban, a Tpvt. 1. §-a értelmében piaci magatartásnak minősül, függetlenül attól, hogy a II. rendű alperes konkrétan milyen módon működtette azt. Nem kétséges a felperes és a II. rendű alperes versenytársi mivolta sem, hiszen 2013 januárjától mindketten ugyanazon a közterületen kívántak piacot működtetni. A II. rendű alperes magatartása ezért értékelhető volt a Tpvt. által megkövetelt piaci tisztesség követelményei alapján.
Alaptalanul hivatkozott fellebbezésében a felperes arra, hogy az alperesek elvülési kifogása a Pp. 214. § (2) bekezdésébe, illetve 216. §-ába ütközne. A Pp. hivatkozott szabályai ugyanis az érdemi tárgyalási szakban történő ellenkérelem-változtatásra vonatkoznak. A perfelvételi szakra vonatkozóan a Pp. 183. § (4) bekezdése mondja ki, hogy a perfelvételt lezáró végzés meghozataláig a fél a perfelvételi nyilatkozatait - e törvény keretei között - az ellenfél hozzájárulása nélkül megváltoztathatja.
Az elsőfokú bíróság a 2020. július 16-án kelt végzésével zárta le a perfelvételt, így az alperesek 2020. március 6-án előterjesztett elévülési kifogása - mellyel kapcsolatban a felperes is megtette perfelvételi nyilatkozatát - nem késett el, azt az elsőfokú bíróságnak érdemben vizsgálnia kellett.
Nem osztotta azonban az ítélőtábla az elsőfokú bíróság elévüléssel kapcsolatos megállapításait. Amint arra a felperes is helyesen utalt a fellebbezésében, illetve a másodfokú eljárásban előterjesztett beadványában, a jogvita elbírálása során a Tpvt.-nek a jogsértés elkövetésének idején hatályban volt rendelkezéseit kell alkalmazni. A Tpvt. 88. § (1) bekezdésének 2014. július 1-jén hatályba lépett szövege és az abban meghatározott hároméves objektív igényérvényesítési határidő ezért - az elsőfokú bíróság hivatkozásával ellentétben - nem alkalmazható.
Ugyancsak nem volt figyelembe vehető az elsőfokú bíróság által idézett 88/T. § (1) bekezdése, ami nemcsak később lépett hatályba, de egyébként is a Tpvt. IV. vagy V. fejezete rendelkezéseinek, illetve az EUMSZ. 101. vagy 102. cikkének megsértésén alapuló polgári jogi igényekre vonatkozik, a felperes viszont a II. fejezetben szabályozott, a tisztességtelen verseny tilalmába ütköző magatartás alapján érvényesítette a 86. § által meghatározott igényeket.
Az irányadó jogszabályi rendelkezések [Tpvt. 88. § (1) - (3) bekezdése] szerint tehát: "A 2-7. §-okba ütköző magatartásra hivatkozással a magatartás tanúsításától számított hat hónapos elévülési határidőn belül indítható per; ha a kifogásolt magatartás folyamatos, az elévülés a magatartás abbahagyásakor kezdődik. Ha a kifogásolt magatartás azzal valósul meg, hogy valamely helyzetet vagy állapotot nem szüntetnek meg, az elévülés mindaddig nem kezdődik meg, amíg a helyzet (állapot) fennáll. A magatartás tanúsításától számított öt év eltelte után perindításnak helye nincs.".
Osztotta az ítélőtábla a felperes azon hivatkozását is, hogy a II. rendű alperes magatartása - ami a piac felperestől való átvételével és annak továbbműködtetésével valósult meg - folyamatos, így az elévülés csak 2017. december 31-ét követően kezdődött, amikor a II. rendű alperes felhagyott a piac üzemeltetésével. A Kúria a BH 2017.410 számon közzétett eseti döntésében még egy évenkénti rendszerességgel megtartott rendezvény megvalósítását is folyamatos magatartásnak minősítette. Ennek a folyamatos magatartásnak a része a 2013. január 1-jét megelőző időszakban megvalósult szórólapozás is, ami a bérlők átvételére irányult.
A Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény hatálybalépésével összefüggő átmeneti és felhatalmazó rendelkezéseket meghatározó 2013. évi CLXXVII. törvény (a továbbiakban: Ptké.) 50. § (1) bekezdése szerint, ha e törvény eltérően nem rendelkezik, a Ptk. hatálybalépésekor fennálló kötelmekkel kapcsolatos, a Ptk. hatálybalépését követően keletkezett tényekre, megtett jognyilatkozatokra - ideértve az e tények, illetve jognyilatkozatok által keletkeztetett újabb kötelmeket is - a Ptk. hatálybalépése előtt hatályos jogszabályok rendelkezéseit kell alkalmazni. Ebből adódóan az elévülés megszakítására is az r.Ptk. 327. §-a volt alkalmazandó, így a 2018. január 19-én kelt és az I. és II. rendű alpereshez címzett felszólító levél az elévülést megszakította. A II. rendű alperes a felszólítást nem vitásan átvette, hiszen arra 2018. február 2-án válaszolt is. A felperes a keresetlevelét 2018. július 25. napján terjesztette elő. Nem volt megállapítható, hogy a II. rendű alperes 2018. január 19. és február 2. között pontosan mikor vette át a felszólító levelet, ez azonban nem értékelhető a felperes terhére. Az elsőfokú bíróság végzésében tájékoztatta a peres feleket, hogy az elévülés bekövetkezésének bizonyítása az alperesek érdeke, akik azonban felhívás ellenére sem terjesztettek elő bizonyítási indítványt, illetve nem csatoltak további okiratokat. Mindebből következően a felperes követelése nem elévült el, így a Tpvt. megjelölt rendelkezéseinek megsértését érdemben kellett vizsgálni a felperes és a II. rendű alperes viszonyában.
Az ítélőtábla megítélése szerint a II. rendű alperes Tpvt. 6. §-át sértő magatartása nem állapítható meg. A törvény 6. §-ában szabályozott törvényi tényállás - a jellegbitorlás vagy szolgai utánzás - ugyanis csak akkor valósul meg, ha valamely árut vagy szolgáltatást a versenytárs hozzájárulása nélkül olyan jellegzetes külsővel, csomagolással, megjelöléssel vagy elnevezéssel állítanak elő, hoznak forgalomba vagy reklámoznak, továbbá olyan nevet, megjelölést vagy árujelzőt használnak, amelyről a versenytársat, illetőleg annak áruját szokták felismerni. A szolgai utánzás tilalma tehát csak a jellegzetes külsővel rendelkező áruk vagy szolgáltatások vonatkozásában érvényesül, amelyek valamely külső jellegzetességük folytán váltak ismertté a piac szereplői számára és amelyekhez e jellegzetes külső miatt kapcsolódhat kedvezőbb fogyasztói értékítélet. A perbeli esetben a heti vásár nem rendelkezik ilyen sajátos külsővel vagy megjelenéssel és kifejezetten ahhoz köthető pozitív értékítélettel, így a felperes alaptalanul hivatkozott a Tpvt. 6. §-ának sérelmére.
Az ítélőtábla ezért a Tpvt. 2. §-a alapján azt vizsgálta, hogy az előkészítő szórólapozás, majd a heti vásár II. rendű alperes általi üzemeltetése sérti-e a gazdasági életben kialakult szokásokat, az üzleti tisztesség követelményeit.
A II. rendű alperes a közterület-használat engedélyezése iránti, 2012. november 21-én kelt kérelmében maga nyilatkozott úgy, hogy a "jelenleg alapítványi működéssel megvalósuló piacok üzemeltetési feladatait szeretné átvenni". Célja tehát nem egy újonnan általa létrehozandó piac megszervezése, hanem a már működő piac üzemeltetési lehetőségének megszerzése volt. Ezzel összhangban áll az árusokhoz eljuttatott szórólap megfogalmazása is, amely szerint 2013. január 1-től a vagyonkezelő zrt. veszi át a piacok üzemeltetését változatlan nyitvatartási rend mellett. A levél kifejezetten a bérlőknek szólt, azaz a II. rendű alperes célja egyértelműen az volt, hogy ugyanazon a területen ugyanazok az árusok folytassák a tevékenységüket, csak immár a II. rendű alperessel megkötendő szerződés alapján, a díjat is a II. rendű alperesnek fizetve. A közterület-használat iránti kérelem utalt a piac rendezéséből befolyó bevételre is, amellyel az önkormányzati bevételeket lehetne növelni.
Kétségtelen, hogy piac működtetésére, új piac kialakítására bárki jogosult, a felperes nem sajátíthatja ki magának a piacok (heti vásárok) üzemeltetésének jogát. Annak sem lehet akadálya, hogy bárki a már működő piacokhoz hasonló profilú piacot hozzon létre, függetlenül attól, hogy a felperes, illetve a felperes alapítója volt az, aki Budapesten az adott elven működő vásárokat megszervezte. Az üzleti tisztesség követelményeibe ütközik azonban, ha egy piaci szereplő nem saját ráfordítással és szervező tevékenységgel, szolgáltatásának tisztességes módon történő népszerűsítésével építi fel a maga szolgáltatását, hanem a versenytárs eredményeinek egyszerű átvételével, megszerzésével. A V. úti vásárt a felperes hozta létre az adott helyen az adott nyitvatartással, az árusokat saját szervező munkájával és kapcsolatrendszerével biztosította, a piac működtetésébe, fejlesztésébe több évtizedes munkát fektetett. A II. rendű alperes ezen szervező tevékenység, tapasztalatok és kapcsolatrendszer eredményeit sajátította ki a piac átvételével és adott módon való folyamatos üzemeltetésével, és vált ezzel lényegében egyik napról a másikra érdemi ráfordítás és kockázatvállalás nélkül egy ismert, bejáratott piac üzemeltetőjévé. Az ítélőtábla megítélése szerint ez a felperes hozzájárulásának hiányában ellentétes az üzleti tisztesség követelményeivel, így a Tpvt. 2. §-ába ütközik.
Mindezek alapján az ítélőtábla az elsőfokú bíróság ítéletét az I. és a III. rendű alperesek tekintetében helybenhagyta, a II. rendű alperesre vonatkozóan pedig részben megváltoztatta a Pp. 383. § (2) bekezdése alapján és a Tpvt. 2. §-ába ütköző tisztességtelen piaci magatartást a 86. § (2) bekezdés a) pontja alapján - a Pp. 383. § (4) bekezdése alapján meghozott részítélettel - megállapította. A fent kifejtettek szerint ugyanakkor nem volt megállapítható a II. rendű alperes részéről sem a felperes üzleti titkainak felhasználása, sem a Tpvt. 6. §-ába ütköző jellegbitorló magatartás elkövetése, ezért az ítélőtábla az elsőfokú bíróság keresetet elutasító döntését ebben a körben helybenhagyta.
A Tpvt. 86. § (2) bekezdés e) pontja alapján az érdekelt kártérítést is kérhet a polgári jog szabályai alapján. A versenyjogi jogsértés megállapítása azonban nem jelenti minden további nélkül azt, hogy a felperest kár érte. Az elsőfokú bíróság eltérő jogi álláspontja folytán egyáltalán nem vizsgálta, hogy a kártérítési felelősségnek az r.Ptk. 339. § (1) bekezdésében rögzített tényállási elemei megvalósultak-e, így érdemben az ítélőtábla a kártérítési keresetnek sem a jogalapja, sem az összegszerűsége körében nem foglalhatott állást. Nem lehetett ezért alapos a felperes elsődleges és másodlagos fellebbezési kérelme, ebben a körben az elsőfokú bíróság ítéletének hatályon kívül helyezésére volt szükség a Pp. 381. §-a alapján, figyelemmel arra is, hogy a felperes már az elsőfokú eljárásban előterjesztett bizonyítási indítványokat a kártérítési kereset alátámasztására. Az elsőfokú bíróság azonban a bizonyítást a Pp. 276. § (1) bekezdése ellenére nem folytatta le, ami az ügy érdemére kiható eljárási szabálysértés, orvoslása a másodfokú eljárásban nem célszerű, mivel így az eljárás egyfokúvá válna.
Az elsőfokú bíróságnak az új eljárást az érdemi tárgyalási szaktól kell lefolytatnia a kártérítés körében indítványozott bizonyítás lefolytatásával.
(Fővárosi Ítélőtábla 20.Gf.40.123/2021/15-II.)