adozona.hu
BH 2022.2.57
BH 2022.2.57
A kinevezésben megállapított munkáltatói döntésen alapuló illetményrész nem minősül a munkáltató Mt. 16. §-a szerinti egyoldalú kötelezettségvállalásának. [1992. évi XXXIII. törvény (Kjt.) 66. § (1) bek., 2012. évi I. törvény (Mt.) 16. § (2) bek., 2017. évi I. törvény (Kp.) 110. § (2) bek.]
Kiválasztott időállapot:
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Tipus:
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
[1] Az elsőfokú bíróság által megállapított tényállás szerint a felperes 2012. április 1. napjától közalkalmazotti, majd rendvédelmi igazgatási szolgálati jogviszonyban állt az alperessel, illetményszámfejtő munkakörben. Az alperes a kinevezéskor a besorolási illetményen felül 40 900 forint munkáltatói döntésen alapuló, garantált összegen felüli illetményrészt állapított meg a részére. 2013. augusztus 1. napjától az alperes elmulasztotta a felperes garantált illetményét a garantált bérminimum...
BH 2022.2.57 A kinevezésben megállapított munkáltatói döntésen alapuló illetményrész nem minősül a munkáltató Mt. 16. §-a szerinti egyoldalú kötelezettségvállalásának. [1992. évi XXXIII. törvény (Kjt.) 66. § (1) bek., 2012. évi I. törvény (Mt.) 16. § (2) bek., 2017. évi I. törvény (Kp.) 110. § (2) bek.]
A fellebbezés alapjául szolgáló tényállás
[1] Az elsőfokú bíróság által megállapított tényállás szerint a felperes 2012. április 1. napjától közalkalmazotti, majd rendvédelmi igazgatási szolgálati jogviszonyban állt az alperessel, illetményszámfejtő munkakörben. Az alperes a kinevezéskor a besorolási illetményen felül 40 900 forint munkáltatói döntésen alapuló, garantált összegen felüli illetményrészt állapított meg a részére. 2013. augusztus 1. napjától az alperes elmulasztotta a felperes garantált illetményét a garantált bérminimum aktuális összegére megemelni, és ezt a későbbi években sem tette meg.2015. május 18-án az alperes kiállított egy értesítést az illetmény változásáról, amelyben a bértábla szerinti illetményt 22 262 forinttal kiegészítve a garantált illetmény összegét a bérminimum akkor aktuális - 122 000 forint - összegére emelte, ezzel párhuzamosan az emelés összegével csökkentette a garantált összegen felüli, 45 900 forint összegű munkáltatói döntésen alapuló illetményrészt. Az alperes a garantált bérminimumra történő kiegészítés vonatkozásában a későbbi években is hasonló módon járt el. 2015. július 1-től a felperes rendvédelmi ágazati pótlékban is részesült, melyhez az általa megállapított illetményt vette az alperes alapul.
Az elsőfokú bíróság a jelen perben érvényesített követelés vonatkozásában mindössze annyit rögzített, hogy a felperesnek 2017. június 1-től a jogviszonya megszüntetéséig, 2019. október 13-ig 754 128 forint illetménykiesése keletkezett, amely az alacsonyabb illetmény alapján került meghatározásra.
[2] A korábbi, 2014. április 20-tól 2017. május 31-ig terjedő időszakra a közigazgatási és munkaügyi bíróság a M.133/2017/9. számú ítéletével kötelezte az alperest 722 007 forint illetménykülönbözet és kamata megfizetésére, mely döntést a törvényszék az Mf.20.144/2018/3. számú ítéletével helybenhagyott. A jogerős ítélet szerint az alperes 2013. augusztus 1-jén elmulasztotta a felperes illetménytábla szerinti illetményét az aktuális havi 114 000 forint garantált bérminimumra kiegészíteni. Az ítélet indokolása szerint a munkáltatói döntésen alapuló illetményrésszel együtt a felperes összilletménye meghaladta a garantált bérminimumot, a munkáltatói döntésen alapuló illetményrész - az alperes írásba foglalt és a felperessel közölt intézkedése hiányában - a jogszabályváltozás miatt emelkedett garantált illetmény fedezetéül nem szolgálhatott, ezért az irányadó illetményhez képest alacsonyabb összegű összilletmény került a felperes részére megállapításra. A felperes összes illetménye 2014-től kezdődően sem csökkenhetett volna az előző évre helyesen járó összeg alá. Az alperesnek a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény (a továbbiakban: Kjt.) 66. § (1) bekezdése szerint meghatározott besorolási illetményt kellett volna a garantált bérminimumnak megfelelő összegre felemelnie, és ezen felül vehette volna csak számításba a garantált illetményen túli, a Kjt. 66. § (7) vagy (8) bekezdése alapján juttatott összeget.
A jogerős ítélet a munkáltatói döntésen alapuló illetményrészt egyoldalú munkáltatói kötelezettségvállalásként értékelte, és megállapította, hogy annak összegét a garantált bérminimumra történő kiegészítéshez nem lehetett átcsoportosítani, mivel a közalkalmazotti jogviszonyban is alkalmazandó, a munka törvénykönyvéről szóló 2012. évi I. törvény (a továbbiakban: Mt.) 16. § (2) bekezdésében rögzített feltételek fennállását az alperes nem bizonyította, azokra nem is hivatkozott.
A felperes keresete és az alperes védirata
[3] A felperes a keresetében 2017. június 1-től 2019. október 13-ig 754 128 forint illetménykülönbözet és késedelmi kamata megfizetésére kérte kötelezni az alperest. Hivatkozása szerint az alperes 2013. augusztus 1. napjától elmulasztotta a bértábla szerinti illetményét a garantált bérminimumra kiegészíteni, majd azt 2015. május hónapban 2015 januárjára visszamenő hatállyal megtette, azonban a kiegészítéshez a munkáltatói döntésen alapuló illetményrészt csoportosította át, amelyre az Mt. 16. §-ában írt feltételek hiányában nem volt jogosultsága. Mindez a rendvédelmi ágazati pótlék, a jubileumi jutalom és végkielégítés mértékére is kihatással volt.[4] Az alperes védiratában a kereset elutasítását kérte, mivel a felperes besorolását helyesen végezte el, a felperes összilletménye mindig meghaladta a garantált bérminimum összegét. Az illetménytábla szerinti illetményt a garantált bérminimumra a munkáltatói döntésen alapuló illetményrészből egészítette ki, amiről a vonatkozó határozataiban értesítette a felperest; a munkáltatói döntésen alapuló illetményrészt pedig két alkalommal - 2017. szeptember 8., majd 2018. december 1. napjával - meg is emelte.
[5] Az alperes a kereseti kérelem összegszerűsége vonatkozásában akként nyilatkozott, hogy a jogalap megalapozottsága esetén azt elfogadja.
Az elsőfokú bíróság ítélete
[6] Az elsőfokú bíróság az ítéletében kötelezte az alperest, hogy 15 napon belül fizessen meg a felperesnek 754 128 forint illetménykülönbözetet, valamint ennek az összegnek a 2018. augusztus 15. napjától a kifizetésig járó késedelmi kamatát.[7] A perben a Kjt. 66. § (1), (7) és (8) bekezdése alapján azt vizsgálta, hogy a felperes a garantált illetmény összegét megkapta-e, azon felül milyen illetményrészekben részesült még. Továbbra is irányadónak tekintette a törvényszék korábbi jogerős ítéletében a korábbi időszak vonatkozásában az Mt. 16. § (2) bekezdése kapcsán kifejtetteket.
[8] Az elsőfokú bíróság megállapította, hogy a felperes garantált illetménye 2015 májusáig a garantált bérminimum 114 000 forintos összegénél alacsonyabb összegben került megállapításra. Erre az időszakra az alperes a jogszabályi rendelkezésekkel ellentétesen elmulasztotta a felperes besorolási illetményét a garantált bérminimum aktuális összegére kiegészíteni. Ezt követően 2015. január 1-jére visszamenő hatállyal a garantált bérminimumra történő kiegészítést megtette ugyan, de olyan módon, hogy a garantált összegen felüli munkáltatói döntésen alapuló illetményrészt a kiegészítéssel azonos mértékben csökkentette, tehát a munkáltatói döntésen alapuló illetményrészt csoportosította át a garantált bérminimumra történő kiegészítéshez, és ezt az illetményátrendezési módot alkalmazta az elkövetkezendő években is.
[9] Az elsőfokú bíróság hivatkozott a következetes bírói gyakorlatra (EBH 2006.1544., EBH 2016.M.25. és Mfv.II.10.098/2016/5.), mely szerint a munkáltatói döntésen alapuló illetményrész csökkenthető vagy átcsoportosítható. Amennyiben a munkáltató úgy dönt, hogy a garantált illetmény kötelező növelése mellett a munkáltatói döntésen alapuló illetményrészt változatlan összegben biztosítja, úgy értelemszerűen növelni kell az illetményt, míg ha a munkáltató úgy dönt, hogy a munkáltatói döntésen alapuló illetményrészből biztosítja a garantált illetmény növelését, úgy az illetmény nem változik. Úgy ítélte meg, hogy a perbeli esetben a felperes illetménye az Mt. 16. § (2) bekezdésében meghatározott feltételek hiányában összességében nem csökkenhetett volna. Az alperes az illetmény módosításakor, illetve a perben sem hivatkozott arra közvetlenül - és nem is bizonyította -, hogy körülményeiben az Mt. 16. § (2) bekezdésében előírtaknak megfelelő olyan lényeges változás következett be, amely a kötelezettség teljesítését lehetetlenné tenné vagy aránytalan sérelemmel járna.
[10] Figyelemmel arra, hogy az alperes a tárgyévet megelőző évre jogellenesen állapított meg az előírtnál alacsonyabb mértékű illetményt, a felperest olyan helyzetbe kellett volna hoznia, mintha korábban az illetményét helyesen állapította volna meg. Ebből következően 2017-től nem csökkenhetett volna a felperes összilletménye az előző évre helyesen megállapított összeg alá, és a felperest a munkáltatói döntésen alapuló illetménynek az átcsoportosított összege is megillette. Nincs lehetőség arra, hogy a munkáltató az Mt. 16. § (2) bekezdésében foglaltak betartása nélkül utólag úgy tekintse a munkáltatói döntésen alapuló illetményrészt, hogy az a jogszabályváltozás miatt emelésre szoruló garantált illetmény fedezetéül szolgál. A felperes garantált illetménye és illetménypótlékai jogszabályon alapuló kötelező mértékű juttatások, amelyek összege a jogszabály változásakor akkor is növekedik, ha arról a munkáltató nem hoz semmilyen írásbeli intézkedést, annak változását nem közli a közalkalmazottal. Ezzel szemben a munkáltatói döntésen alapuló illetményrész - amely nem jár alanyi jogon - a garantált illetmény jogszabályon alapuló emelkedésekor nem változik, az a munkáltató indokolt, szabályszerűen közölt írásbeli döntése - azaz az egyoldalú kötelezettségvállalás módosítása, illetve felmondása - hiányában nem csökkenhet.
[11] Az elsőfokú bíróság az EBH 2019.M.23. döntést nem tartotta jelen esetben alkalmazhatónak, mert az alperes abban az időpontban döntött a mérlegelési jogkörben adható illetményrészről, amikor még nem voltak szabályozva a juttatás törvényi feltételei, tehát a jelen per tényállása az EBH-ban rögzítettekétől eltérő.
[12] A munkáltató az egyoldalú kötelezettségvállalást jelen esetben nem módosította, nem mondta fel, arról egyértelmű, indokolt határozatot nem hozott, holott a saját döntésén alapuló illetményrész átcsoportosítása, csökkentése esetén írásbeli intézkedési és tájékoztatási kötelezettség terheli. A felperessel közölt illetménymegállapítás nem mentesítette az alperest az Mt. 16. § (2) bekezdésében foglaltak betartása alól.
[13] Mivel az összes illetmény helytelen megállapítása a rendvédelmi ágazati pótlék, a jubileumi jutalom és a végkielégítés összegét is befolyásolta, ezek különbözetét az elsőfokú bíróság szintén megítélte a felperes részére.
A fellebbezés
[14] A döntéssel szemben az alperes terjesztett elő fellebbezést, melyben az elsőfokú ítélet megváltoztatását, és elsődlegesen teljes egészében, másodlagosan 396 947 forint illetménykülönbözetet meghaladóan kérte a kereset elutasítását, valamint a felperes perköltség megfizetésére kötelezését.[15] Az alperes álláspontja szerint az elsőfokú bíróság a tényállást hiányosan, az alkalmazandó jogszabályok körét részben tévesen állapította meg, illetve egyes jogszabályok téves értelmezésével okszerűtlen következtetéseket vont le, emiatt jogszabálysértő ítéletet hozott. Az elsőfokú bíróság megsértette a Kjt. 21. § (1) és (3) bekezdését, a 66. § (7) bekezdését, valamint az Mt. 16. §-át; nem tett eleget az indokolási kötelezettségének, ezáltal megsértette a Kp. 84. § (2) bekezdése alapján alkalmazandó, a polgári perrendtartásról szóló 2016. évi CXXX. törvény (a továbbiakban: Pp.) 346. § (4)-(5) bekezdéseiben foglaltakat; ezen felül helytelenül állapította meg, hogy a Kúria Mfv.II.10.512/2018. számú határozatát (EBH 2019.M.23.) a jelen perben nem lehet alkalmazni; továbbá a Kúriának a Bírósági Határozatok Gyűjteményében közzétett egyes határozataitól - így az Mfv.II.10.138/2019/4., valamint Mfv.III.10.224/2018/7. számú - jogkérdésben eltért.
[16] A tényállás körében tévesen állapította meg az elsőfokú bíróság, hogy a felek között rendvédelmi igazgatási jogviszony jött létre. A bíróság részletesen ismertette a korábbi ítéletekben megállapított tényállást, amely a per előzményeként szolgált, ezt meghaladóan azonban a jelen per szempontjából releváns tényeket nem állapította meg, így elmulasztotta rögzíteni azt is, hogy 2017. június 1. napjától a felperes milyen összegű illetményben részesült, azt milyen elemek alkották, továbbá, hogy a munkáltató mely időpontokban hozott határozatot a felperes illetményéről, illetve a vitatott munkáltatói döntésen alapuló illetményrész összege mikor és milyen mértékben módosult. Az alperesi érvelés összegzése körében a jelen perben nem hivatkozott érveket sorolta fel, holott az alperes jogi érvelése a korábbi precedens értékű, iránymutató bírói döntésekben foglaltakra támaszkodott.
[17] A jogszabálysértések körében az alperes kiemelte, hogy a korábbi peresített időszak tekintetében meghozott jogerős ítélet érvelésével szemben az álláspontja az volt, hogy a Kúria több ítéletében - így az Mfv.II.10.512/2018., valamint Mfv.II.10.138/2019/4. - taglalta a munkáltatói döntésen alapuló illetményrész jogszerű felhasználását, amely jelen perben is alkalmazandó. A Kjt. 21. § (1) bekezdése szerint a kinevezési okmány kötelező tartalmi eleme a közalkalmazott illetménye, így az nem egyoldalúan, hanem megállapodás alapján kerül elfogadásra, így az illetmény részét képező munkáltatói döntésen alapuló illetményrész nem minősülhet az Mt. 16. §-a szerinti egyoldalú kötelezettségvállalásnak.
[18] A Kúria az EBH 2006.1544., EBH 2016.M.25., valamint Mfv.I.10.098/2016/5. számú határozataiban is rögzítette, hogy a munkáltatói döntésen alapuló illetményrész a garanciális feltételek mellett "csökkenthető" vagy átcsoportosítható, és a munkáltató dönthet úgy is, hogy abból biztosítja a garantált illetmény növelését. A garanciális feltétel ez esetben egyrészt az, hogy a teljes illetmény összege ne csökkenjen, másrészt, hogy a munkáltató erről tájékoztassa a közalkalmazottat, e feltételeket az alperes betartotta. A peresített időszakban két alkalommal, 2018. január 1-jén és 2019. január 1-jén emelkedett a garantált bérminimum összege. Mindkét alkalommal az alperes határozatokban rendelkezett az illetmény átcsoportosításáról, ezek a határozatok megfeleltek az Mt. 46. § (1) és (4) bekezdésében foglalt feltételeknek, ezáltal eleget tett az írásbeli intézkedési és tájékoztatási kötelezettségének is.
[19] Az alperes az elsődleges fellebbezési kérelem kapcsán arra hivatkozott, hogy a felperes garantált illetménye írásban először 2015. január 1-jei hatállyal került kiegészítésre a garantált bérminimum összegének figyelembevételével, amelyre az alperes írásbeli intézkedésében a munkáltatói döntésen alapuló illetményrészből csoportosított át összeget. A felperes kimutatásával egyezően ekkor az illetmény helyes összege 167 900 forint lett volna. Az alperes ettől az időponttól a munkáltatói döntésen alapuló illetményrészt átcsoportosíthatta, azonban az addigi illetménykülönbözet megfizetésére köteles volt. A felperes illetménye 2016. április 1-jei hatállyal érte el ezt az összeget, ezért ettől az időponttól kezdődően az alperesi munkáltató a kúriai ítéletekben foglaltak szerinti elvet betartva járt el, így a peresített időszakra illetménykülönbözet nem illeti meg a felperest.
[20] A másodlagos fellebbezési kérelem indokaként arra hivatkozott, hogy a korábbi ítéletben megállapított utolsó havi illetményhez (206 900 forinthoz) képest a felperes 2017. június 1-jén 37 510 forinttal kevesebb illetményben részesült, a 2017. évre vonatkozó illetménykülönbözet összegét a peres felek egyezően adták elő. A későbbi időszak tekintetében a számítások közötti különbség abból adódik, hogy a munkáltatói döntésen alapuló illetményrész átcsoportosítható volt, melyet meg is tett, erről értesítette a felperest, és ekként jogszerűen egészítette ki a garantált bért.
[21] Az alperes szerint az elsőfokú bíróság tévesen mellőzte az EBH 2019.M.23. számú döntést a jelen perben, mivel a két ügy tényállása több tekintetben mutat egyezőséget. Helytelen az elsőfokú bíróság megállapítása, hogy a mérlegelési jogkörben adható illetményrész juttatásakor nem voltak szabályozva annak feltételei. A munkáltatói döntésen alapuló illetményrészre a Kjt. 21. § (1) és (3) bekezdése, illetve a Kjt. 66. § (7) bekezdése alkalmazandó, melyek a juttatások időpontjaiban változatlan tartalommal voltak hatályban.
[22] A jogkérdésben való eltérés tekintetében az alperes kiemelte, hogy a Kúria több határozatában - így az Mfv.II.10.138/2019/4., valamint az Mfv.III.10.224/2018/7. számú határozataiban is - kifejtette, hogy a munkáltatói döntésen alapuló illetményrész jogszerűen milyen módon használható fel a garantált bérminimumra történő kiegészítéshez, melytől az elsőfokú bíróság az ítéletében eltért. Ezen felül az ítélet nem felelt meg az EBH 2019.M.23. számú perben adott illetmény értelmezésnek sem.
[23] Az elsőfokú bíróság lényeges eljárási szabálysértést követett el akkor, amikor nem tett eleget maradéktalanul az indokolási kötelezettségének. A megállapított tények körében csak az előzményi perre vonatkozó tényeket ismertette, nem fejtette ki a jelen per alapjául szolgáló munkáltatói intézkedéseket, illetve jogi tényeket és annak ellenére, hogy a védirat számos kúriai döntésre hivatkozott, az elsőfokú bíróság csak az EBH 2019.M.23. számú ítélet jelen perben való alkalmazhatóságát zárta ki, a többi ítéletre nem utalt, és nem adta indokát annak, hogy jogkérdésben azoktól miért tért el.
[24] A jogi képviselő nélkül eljárt felperes fellebbezési ellenkérelmet terjesztett elő, melyet a Kúria a Kp. 27. § (1) bekezdésének a) pontja és a 27. § (4) bekezdése szerint alkalmazandó Pp. 74. § (1) bekezdése értelmében hatálytalannak tekintett.
A Kúria döntése és jogi indokai
[25] A fellebbezés megalapozott.[26] A Kúria az elsőfokú bíróság ítéletét a Kp. 108. § (1) bekezdése szerint a fellebbezés keretei között bírálta felül. Az alperes a fellebbezésében részben az eljárási szabályok megsértésére - ezen belül a Pp. 346. § (4)-(5) bekezdéseinek sérelmére -, részben az anyagi jogszabályok megsértésére - a Kjt. 21. § (1) és (3) bekezdésének, a 66. § (7) bekezdésének, az Mt. 16. §-ának a sérelmére - hivatkozott, és a Bírósági Határozatok Gyűjteményében közzétett Mfv.II.10.512/2018., Mfv.II.10.138/2019/4., valamint Mfv.III.10.224/2018/7. számú határozattól jogkérdésben való eltérést is állította.
[27] A Kúria az eljárási szabálysértéseket vizsgálva megállapította, hogy az elsőfokú ítélet tényállása a jelen pert érintő 2017. június 1-től 2019. október 13-ig tartó időszakra egyáltalán nem rögzítette a per eldöntése szempontjából releváns tényeket, mindössze azt, hogy "a felperesnek 754 128 forint illetménykiesése keletkezett, amely az alacsonyabb illetmény alapján került meghatározásra".
[28] A felperes a per irataiból megállapíthatóan közalkalmazotti jogviszonyban állt az alperessel, és - amint arra a fellebbezésben az alperes is hivatkozott - nem került sor a rendvédelmi igazgatási jogviszonyban történő foglalkoztatására. Közalkalmazotti jogviszonya éppen amiatt szűnt meg felmentéssel, hogy nem járult hozzá a közalkalmazotti jogviszonya átalakulásához.
[29] A felperes a közalkalmazotti jogviszonya megszűnését követően a jogviszony fennállása alatt keletkezett illetménykülönbözet iránti kereseti kérelmet terjesztett elő, melyben a korábbi időszakra meghozott jogerős bírósági ítéletből kiindulva számította ki a követelés összegét, azzal a metódussal, amelyet az akkor eljárt bíróságok alkalmaztak. Ennek megfelelően a munkáltatói döntésen alapuló illetményrészt - az Mt. 16. § (2) bekezdésében meghatározott feltételek hiányában - nem tekintette átcsoportosíthatónak, ezért nem tulajdonított jelentőséget az alperes határozatainak, amelyek az illetménytábla szerinti illetményt a munkáltatói döntésen alapuló illetményrészből egészítették ki a garantált bérminimumra. A felperes a keresetleveléhez táblázatot is mellékelt, amelyben részletesen levezette, hogy a kereseti kérelmével érintett 2017. június 1-től 2019. október 13-ig tartó időszakra az egyes években milyen összegű volt a garantált bérminimum, ehhez hozzászámította a kinevezéskor megállapított összegű munkáltatói döntésen alapuló illetményrészt, és ez alapján határozta meg a követelt illetménykülönbözetet.
[30] Ehhez képest az alperes a védiratában a felperessel egyezően adta elő, hogy 2015. január elsejével milyen összegű lett volna a felperes helyesen megállapított illetménye, azonban abból kiindulva, hogy az általa folyósított illetmény 2016 áprilisában elérte ezt az összeget, elsődlegesen a kereset elutasítását kérte. Másodlagosan - a felperesnek folyósított illetményt a korábbi peres eljárásban meghozott ítélethez viszonyítottan számítva - 396 947 forint összegű illetménykülönbözet tekintetében találta a keresetet általa is elfogadható összegűnek.
[31] Amint azt az elsőfokú ítélet is tartalmazza, az alperes az elsőfokú eljárás során úgy nyilatkozott, hogy amennyiben a felperes követelésének jogalapja fennáll, úgy a kereset összegszerűségét nem vitatja. Ugyanakkor a felperes részéről nem állt rendelkezésre nyilatkozat az alperes számításainak elfogadásáról, azt tehát nem lehetett nem vitatott tényként elfogadni.
[32] Ilyen tartalmú kereseti kérelem és alperesi védekezés mellett az elsőfokú bíróságnak a tényállás részeként rögzítenie kellett volna, hogy a felperes milyen besorolás szerint, mettől meddig, mely alperesi határozat alapján, milyen elemekből álló illetményben részesült, valamint a korábbi időszakra vonatkozó jogerős ítélet tartalmát, tekintettel arra, hogy annak anyagi jogerőhatása kizárja, hogy a felek az ítéletben már elbírált jogot egymással szemben vitássá tehessék. Az eltérő időszak különböző tényállási elemei miatt a jelen per kereseti kérelmével érintett időszak tényadatainak rögzítése nem volt mellőzhető.
[33] A munkáltatói döntésen alapuló illetményrész értékelése az időközben kialakult bírói gyakorlat alapján egyértelművé vált. A Kúria EBH2019.M.23. - Mfv.II.10.512/2018. - számú határozata e tekintetben akként foglalt állást, hogy a munkáltatói döntésen alapuló illetményrész nem minősülhet a munkáltató Mt. 16. §-a szerinti egyoldalú kötelezettségvállalásának, tekintettel arra, hogy a kinevezéskor a Kjt. 66. § (7) bekezdése alapján megállapított munkáltatói döntésen alapuló illetményrészt is magában foglaló magasabb illetményre jött létre a felek között a megállapodás. Az elsőfokú bíróság tévesen hivatkozott az ítéletében arra, hogy a fentebb közzétett kúriai döntést nem tartja jelen esetben alkalmazhatónak, ugyanis a két eset tényállása és a jogi szabályozási környezet egyezik. Erre figyelemmel a munkáltatói döntésen alapuló illetményrész egyoldalú jognyilatkozatként való értékelése nemcsak a Kúria Mfv.II.10.512/2018. számú határozatától való eltérést, hanem a Kjt. 21. § (1) és (3) bekezdésének, a 66. § (7) bekezdésének, valamint az Mt. 16. §-ának a sérelmét is eredményezi.
[34] A Kp. 84. § (2) bekezdése alapján alkalmazandó Pp. 346. § (4) bekezdése az ítélet indokolása tekintetében előírja, hogy annak tartalmaznia kell a bíróság által megállapított tényeket, a feleknek a per tárgyára vonatkozó kérelmét, illetve nyilatkozatát és azok alapjának rövid ismertetését, az érdemi rendelkezés tartalmára történő utalást, továbbá a jogi indokolást. E követelményeknek az elsőfokú ítélet nem felelt meg, mivel a releváns tényállást oly mértékben hiányosan rögzítette, hogy az a másodfokú eljárásban nem volt pótolható, ezért az érdemben nem volt felülbírálható.
[35] Mindezek alapján a Kúria az elsőfokú bíróság ítéletét a Kp. 110. § (2) bekezdése alapján hatályon kívül helyezte, és az elsőfokú bíróságot új eljárásra és új határozat hozatalára utasította, mivel az elsőfokú eljárás lényeges szabályainak megszegése a per érdemi eldöntésére - a másodfokú eljárásban nem orvosolható módon - kihatással volt.
[36] Az új eljárásban az elsőfokú bíróságnak a korábbi jogerős ítélet összegszerűségre vonatkozó megállapításait - mint ítélt dolgot - kell alapul vennie, és a tényállást olyan mértékben fel kell tárnia, hogy abból megállapíthatóak legyenek a felperes illetményének egyes részelemei a perrel érintett teljes időszakra vonatkozóan. Követhető módon rögzítenie kell, hogy az alperes az illetményt érintően mikor, milyen okból, milyen tartalmú határozatokat hozott. Szükséges továbbá azt is tisztázni, hogy a korábbi jogerős ítélet alapján 2017. május 31-én a felperes illetménye milyen elemekből állt, és azok egyenként milyen összegűek voltak, tekintettel arra, hogy azok a további számítások kiinduló pontjai lesznek. E körben célszerű a korábbi per iratanyagának beszerzése, tekintettel arra, hogy az első- és a másodfokú ítéletekből csak az illetménykülönbözet - "illetménykiesés" - összege állapítható meg, az viszont nem, hogy mennyi és milyen összetételű volt a felperes illetménye a jogerős ítélet szerint a korábbi igényérvényesítéssel érintett utolsó napon.
[37] Az elsőfokú bíróság mindezek tisztázását követően kerülhet abba a helyzetbe, hogy a lényeges tényeket rögzítse, és - a fenti iránymutatásokat szem előtt tartva - megalapozott döntést hozzon.
(Kúria Kf.III.39.023/2021.)