adozona.hu
BH 2022.2.52
BH 2022.2.52
A munkaviszony jogellenes megszüntetésének jogkövetkezményeként járó kártérítés összegének számításánál figyelembe kell venni, ha a munkáltató sikeresen bizonyítja azt, hogy a károsult munkavállaló a munkaviszonya jogellenes megszüntetését követően nem tett eleget az adott helyzetben elvárható kárenyhítési kötelezettségének. [A munka törvénykönyvéről szóló 2012. évi I. törvény (Mt.) 82. § (1) bek., 172. § (1) bek. b) pont]
Kiválasztott időállapot:
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Tipus:
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
[1] A felperes 2016. január 11-től állt munkaviszonyban az alperesnél forgácsoló gépkezelő munkakörben. Alapbére 120 000 forint volt, amelyet 160 000 forintra, majd 178 080 forintra emeltek, emellett havi 8 200 forint cafetéria juttatásban is részesült. A felperes három műszakos munkarendben végezte munkáját az alperesnél. GYED-en lévő élettársával és bölcsődés korú gyermekével élt egy háztartásban.
[2] A felperes élettársa 2016. október 10-én kelt kérelmében kérte munkáltatójától a GYED lej...
BH 2022.2.52 A munkaviszony jogellenes megszüntetésének jogkövetkezményeként járó kártérítés összegének számításánál figyelembe kell venni, ha a munkáltató sikeresen bizonyítja azt, hogy a károsult munkavállaló a munkaviszonya jogellenes megszüntetését követően nem tett eleget az adott helyzetben elvárható kárenyhítési kötelezettségének. [A munka törvénykönyvéről szóló 2012. évi I. törvény (Mt.) 82. § (1) bek., 172. § (1) bek. b) pont]
A tényállás
[1] A felperes 2016. január 11-től állt munkaviszonyban az alperesnél forgácsoló gépkezelő munkakörben. Alapbére 120 000 forint volt, amelyet 160 000 forintra, majd 178 080 forintra emeltek, emellett havi 8 200 forint cafetéria juttatásban is részesült. A felperes három műszakos munkarendben végezte munkáját az alperesnél. GYED-en lévő élettársával és bölcsődés korú gyermekével élt egy háztartásban.[2] A felperes élettársa 2016. október 10-én kelt kérelmében kérte munkáltatójától a GYED lejártát követően 2016. december 25-ével történő újbóli munkába állásának engedélyezését és felhalmozódott szabadsága ezen időponttól történő kiadását. A gyermek bölcsődei elhelyezéséhez munkáltatói igazolás kiállítását is igényelte. Ezt követően 2017. március 24-én munkába állt.
[3] Az alperes 2017. április 3-án 30 nap felmondási idővel, 2017. május 3-ával megszüntette a felperes munkaviszonyát.
[4] A felperes 2017. május 4-től 48 napon keresztül napi 3 861 forint, összesen 185 328 forint álláskeresési járadékban részesült, és 2017. szeptember 12-ig regisztrált álláskereső volt. Ezt követően a Kormányhivatal Járási Hivatala törölte a rendszeréből, mivel jelentkezési kötelezettségének nem tett eleget. 2019. március 14-én a felperes ismét álláskeresőként regisztrált.
[5] Az álláskeresés kapcsán személyesen jelentkezett a c.-i K.-T.-F. Kft.-nél gépkezelő munkakörbe, illetve munkaerő-közvetítő útján a C.-n található I. Kft.-hez összeszerelő operátor munkakörbe. Mindkét helyen egy tesztíráson vett részt, és mivel a szóbeli elbeszélgetésen kiderült, hogy a K.-T.-F. Kft.-nél három műszakban és időnként hétvégén, illetve az I. Kft.-nél négy műszakban kellett volna dolgoznia, az álláslehetőségeket nem fogadta el. Ezen túl egy volt kollégájától - aki az A. Kft.-nél csoportvezetőként helyezkedett el - információt kapott arról, hogy lehetőség van a cégnél egy műszakos munkarendben, 6.00-16.00 óráig tartó munkavégzésre. A felajánlott állást szintén nem fogadta el, mivel a 6.00 órás munkakezdés miatt a gyermekét nem tudta volna bölcsődébe vinni.
[6] A felperes 2017. június 28-30. között 3 napon, továbbá 2017. július 3-4. napja között 2 napon egyszerűsített foglalkoztatás keretében végzett munkát a G. Kft.-nél, ahol összesen 24 920 forint jövedelmet szerzett.
[7] A felperes a munkaviszonya jogellenes megszüntetésére hivatkozva keresetet terjesztett elő. A törvényszék, mint másodfokú bíróság a 2019. június 3-án kelt rész-közbenső ítéletében a jogviszony jogellenes megszüntetésére figyelemmel a jogkövetkezmények vizsgálata érdekében az eljárás folytatására utasította az elsőfokú bíróságot.
A felperes keresete és az alperes ellenkérelme
[8] A felperes összegszerű kereseti kérelmét a munka törvénykönyvéről szóló 2012. évi I. törvény (a továbbiakban: Mt.) 82. § (1) és (2) bekezdésére alapította, amelyre figyelemmel 2017. május 4-től 2018. május 4-ig tartó időtartamra 2 136 960 forint elmaradt munkabér és 98 400 forint elmaradt cafeteria juttatásból eredő kártérítés megfizetésére és a perköltség viselésére kérte kötelezni az alperest. Arra hivatkozott, hogy kárenyhítési kötelezettségének teljes mértékben eleget tett, álláskeresési járadékot igényelt, regisztrált álláskeresőként mindent megtett elhelyezkedése érdekében. Munkaviszonya megszüntetése miatt élettársa lett a családfenntartó, aki B.-re járt dolgozni, így ehhez a megváltozott körülményhez kellett igazodnia. Neki kellett gyermeküket reggelente bölcsődébe, majd hazavinnie, ami akadályozta, hogy több műszakos munkarendben helyezkedjen el. Az általuk időközben vásárolt családi ház felújítási munkáit is ő végezte. A hétvégi munkavégzés akadályozta volna a korábbi kapcsolatából született gyermekeivel való kapcsolattartásban, így nem tudott elvállalni négy műszakos munkarendet sem.[9] Álláspontja szerint a kárenyhítési kötelezettsége nem lehet korlátlan, nem terjed ki arra, hogy végzettségének nem megfelelő vagy a családi körülményeivel össze nem egyeztethető munkát is elvállaljon. A K.-T.-F. Kft.-nél, illetve az I. Kft.-nél a többműszakos munkarend miatt nem tudta elvállalni az állásokat, a korai munkakezdés pedig akadályozta volna a családi teendői ellátásában. Ezen túl máshol is érdeklődött és próbált elhelyezkedni, azonban ott is olyan álláslehetőségek voltak, amelyeket a több műszakos munkarend miatt nem tudott betölteni.
[10] Az alperes a kereset elutasítását kérte. Álláspontja szerint a felperes nem tett eleget kárenyhítési kötelezettségének. Maga a felperes is elismerte, hogy lényegében a családi ház általa végzett felújítási munkáira tekintettel 2017 decembere óta már nem is keresett állást. Hangsúlyozta, hogy a felperes élethelyzete nem változott meg a munkaviszonya megszüntetését követően, mivel élettársa már jóval a munkaviszonya megszüntetése előtt jelezte visszatérési szándékát, így már a felperes jogviszonya megszűnése előtt tisztában kellett lennie azzal, hogy az élettársa munkába állása után miként fogják megoldani gyermekük bölcsődei elhelyezését. Ugyancsak nem változott a korábbi házasságából való gyermekekkel való kapcsolattartás rendje sem.
Az első- és a másodfokú bíróság határozata
[11] A törvényszék ítéletével kötelezte az alperest, hogy fizessen meg a felperesnek kártérítés címén 250 780 forint elmaradt munkabért és 98 400 forint cafeteria juttatást. Ezt meghaladóan a felperes keresetét elutasította. Megállapította, hogy a felperes élethelyzete nem a munkaviszonya megszüntetésével összefüggésben változott, a gyermek bölcsődébe való eljuttatását és hazavitelét a munkaviszonya fennállta alatt is meg kellett oldaniuk. Azt a körülményt sem értékelte az alperes terhére, hogy a felperes a munkaviszony megszűnését követő fél év elteltével olyan helyre költözött, ahol a tömegközlekedés nehézkessé vált és ezáltal leszűkültek a felperes elhelyezkedési lehetőségei.[12] Megállapította, hogy a felperest az alperesnél betöltöttel azonos munkakörben és munkarendben foglalkoztatta volna a K.-T.-F. Kft. az alpereshez hasonló jövedelmi viszonyok mellett. A felperes az állást kizárólag a három műszakos munkarend miatt nem kívánta ellátni. Az A. Kft.-nél szintén alkalmazták volna olyan munkaidőbeosztásban, amely összeegyeztethető lett volna a bölcsődei nyitvatartás idejével. Erre figyelemmel a bíróság a kártérítés összegét csökkentette azzal az összeggel, amelyet a felperes a K.-T.-F. Kft.-nél a perrel érintett időszakban megkereshetett volna.
[13] A felperes fellebbezése folytán eljárt ítélőtábla ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta. Kifejtette, hogy önmagában az a körülmény, hogy a felperes a munkaügyi központban regisztrált álláskereső volt, nem igazolja az aktív álláskeresést. A felperes megszegte a munkaügyi központtal való együttműködési kötelezettségét, ezért négy hónap elteltével törölték a nyilvántartásból. Értékelte azt is, hogy a családi körülményei alapján sem lett volna akadálya a három műszakos munkarendben való elhelyezkedésnek, a szülők egyedi döntése volt, hogy a felperes munkahelyének elvesztése miatt a korábbi családi munkamegosztástól eltérően a továbbiakban nem kérnek segítséget a gyermekük bölcsődébe való eljuttatásához és hazaviteléhez. Bár a felperes állította, de nem tudta bizonyítani a szóban előadott elhelyezkedési próbálkozásait. Az alperes sikerrel bizonyította, hogy a felperes nem tett meg minden tőle elvárhatót új jogviszonyban való foglalkoztatása érdekében, és legalább a K.-T.-F. Kft.-nél hirdetett álláshely megfelelt a képzettségének, végzettségének, ezt az állást azonban nem vállalta el.
A felülvizsgálati kérelem és felülvizsgálati ellenkérelem
[14] A jogerős ítélet ellen a felperes terjesztett elő felülvizsgálati kérelmet, melyben kérte, hogy a Kúria azt az elsőfokú ítéletre is kiterjedően "változtassa meg" akként, hogy keresetének teljes egészében adjon helyt, illetve szükség esetén azok hatályon kívül helyezésével utasítsa új eljárás lefolytatására és új határozat hozatalára az eljárt bíróságokat. Érvelése szerint a jogerős ítélet sérti az Mt. 172. § (1) bekezdésének b) pontját, a 169. § (1) bekezdését, továbbá a 82. § (1) bekezdését, valamint a Polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény (a továbbiakban: Pp.) 221. § (1) bekezdését és a 164. § (1) bekezdését.[15] Kifogásolta, hogy az eljárt bíróságok figyelmen kívül hagyták azt a tényt, hogy jogerős ítélet állapította meg, hogy az alperes jogellenesen szüntette meg a felperes munkaviszonyát, és úgy tekintettek a kárenyhítési kötelezettségére, mintha az korlátlan lenne. Érvelése szerint nem adták kellő indokát az eljárt bíróságok annak, miért tartották bizonyítottnak azt a körülményt, hogy a K.-T.-F. Kft.-nél bizonyosan elhelyezkedhetett volna, és a Kft. által közölt bért meg is kapta volna. A K.-T.-F. Kft.-nél a jelentkezők esetében többlépcsős szűrés történt és maguk nyilatkozták, hogy mivel nem küldött önéletrajzot és jelentkezési lapot nem töltött ki, így a cégnél fel sem merült az alkalmazása. Később nyilatkozta azt, hogy a felperes nem fogadta el a felajánlott munkalehetőséget. Ennek ellenére a bíróság nem adta magyarázatát annak, hogy az egymásnak ellentmondó nyilatkozatokat miért fogadta el. A Kft. alacsonyabb munkakörben tudta volna foglalkoztatni, mint amilyen munkakört az alperesnél betöltött, így nyilvánvalóan az óradíja is alacsonyabb lett volna.
[16] Érvelése szerint a következetes ítélkezési gyakorlat szerint a kárenyhítési kötelezettség nem korlátlan, a munkakörök értékelése során figyelemmel kellett lenni a munkavállaló elvárásaira is, így arra, hogy a munkáltató jogellenes intézkedését követően nem akart olyan munkakört betölteni, amelyet nem talált képzettsége, végzettsége vagy saját szakmai elvárása szerint megfelelőnek.
[17] Az eljárt bíróságok nem értékelték azt a körülményt sem, hogy élethelyzetéből adódóan kiskorú gyermekét bölcsődébe kellett vinnie, amit csak őt tudott megoldani. Nem várható el olyan álláshely megpályázása, amely bár megfelel a munkavállaló végzettségének, képzettségének, annak betöltése akadályba vagy aránytalan nehézségbe ütközne. A jogerős ítélet hiányos, nem felel meg a Pp. 221. §-ának, mivel nem tartalmazza azokat az okokat, amelyek miatt az ő tényállításait a bíróság nem találta bizonyítottnak. Álláspontja szerint az eljárt bíróságok tévesen a terhére értékelték, hogy az állásokra történt jelentkezéseit a cégek nem tartották nyilván, az önéletrajzokat, tesztlapot megsemmisítették, így nem tudta igazolni elhelyezkedési szándékát, holott a bizonyítási kötelezettség ez esetben az alperest terhelte.
[19] Az alperes felülvizsgálati ellenkérelmében kérte, hogy a Kúria a jogerős ítéletet hatályában tartsa fenn. Hivatkozása szerint az eljárt bíróságok kifejezetten azon álláshirdetők nyilatkozatait vették figyelembe, melyek a felperes korábbi munkakörének megfeleltek, és nem tekintették a felperes kárenyhítési kötelezettségét korlátlatnak. Megtartották a Pp. 221. § (1) bekezdésében írtakat, kifejtették álláspontjukat arról, hogy miért nem tartották ellentmondásosnak a K.-T.-F. Kft. nyilatkozatait, melyek valós tartalmát olvasva az nem is állapítható meg. A felperes félreértelmezte az általa hivatkozott KMK véleményben foglaltakat is. A kárenyhítési kötelezettség kezdő időpontját is helytállóan állapította meg a bíróság tekintettel arra, hogy maga nyilatkozott arról, hogy először a K.-T.-F. Kft.-t kereste meg, és tisztában volt az álláslehetőséggel már a munkaviszonya megszüntetésekor is. A gyermeke bölcsődébe vitelével kapcsolatos kérdés is maradéktalanul vizsgálatot nyert.
A Kúria döntése és annak jogi indokai
[20] A felperes felülvizsgálati kérelme nem megalapozott.[21] A felülvizsgálati kérelem egymással szorosan összefüggő kötelező tartalmi kellékei a jogszabálysértés és a megsértett jogszabályhely megjelölése, valamint annak kifejtése, hogy a fél a határozat megváltoztatását milyen okból kívánja [Pp. 272. § (2) bekezdés]. Ezen együttes törvényi feltételeknek a fél akkor tesz eleget, ha egyrészt a megsértett jogszabályhelyet konkrétan megjelöli, másrészt pedig a hivatkozott jogszabálysértést tartalmilag is körülírja, az arra vonatkozó jogi álláspontját kifejti, vagyis, ha a jogszabálysértésre való hivatkozásának az indokait is ismerteti. Mindezek bármelyikének hiánya a felülvizsgálati kérelem hivatalbóli elutasítását eredményezi [a felülvizsgálati kérelem hivatalbóli elutasításának egyes kérdéseiről szóló 1/2016. (II.15.) PK vélemény 3. pont].
[22] A felperes felülvizsgálati kérelmében megsértett jogszabályhelyként az Mt. 172. § (1) bekezdésének b) pontját, a 169. § (1) bekezdését és a 82. § (1) bekezdését, valamint a Pp. 221. § (1) bekezdését, valamint a 164. § (1) bekezdését, illetve a 2. § (1) bekezdését jelölte meg.
[23] A Pp. 221. § (1) bekezdésének 2. mondata szerint az ítélet indokolásában meg kell röviden említeni azokat a körülményeket, amelyeket a bíróság a bizonyítékok mérlegelésénél irányadónak vett, végül utalni kell azokra az okokra, amelyek miatt a bíróság valamely tényt nem talált bizonyítottnak, vagy amelyek miatt a felajánlott bizonyítást mellőzte.
[24] A Kúria álláspontja szerint a jogerős ítélet megfelel ezeknek a jogszabályi rendelkezéseknek. Az ítélőtábla megállapította, hogy az elsőfokú bíróság a szükséges bizonyítást lefolytatta, a bizonyítékokat a logika szabályaival összhangban a Pp. 206. § (1) bekezdésében foglaltaknak megfelelően értékelte, a tényállást helyesen állapította meg és helytálló következtetések levonásával érdemben helyesen döntött. A felperes fellebbezése kapcsán részletesen indokolta, hogy az elsőfokú ítélet miért nem sértette a Pp. 221. § (1) bekezdésében rögzítetteket, miért került helyesen megállapításra a tényállás, milyen körülményeket kellett értékelni a felperesi magatartás megítélése során, miért nem fogadta el a felperes okiratokkal alá nem támasztott azon állítását, hogy egyéb módon is megkísérelt elhelyezkedni, miért volt helyes a K.-T.-F. Kft. bírósági megkereséssel kapcsolatos válaszának értékelése, miért nem fogadta el a felperes ezzel kapcsolatos kifogását, miért találta bizonyítottnak azt az alperesi állítást, hogy a felperes nem tett eleget kárenyhítési kötelezettségének.
[25] A bíróságok indokolási kötelezettségéből nem következik a felek által felhozott minden észrevétel egyenként való megcáfolási kötelezettsége, különösen nem az indítványozó szubjektív elvárásait kielégítő mélységű érvrendszer bemutatása. A jogszabályok végső soron és kötelező erővel való értelmezése egyébiránt a bíróságok feladata (30/2014. (IX. 30.) AB határozat, IV.1408/2016. számú végzés). Mivel a másodfokú ítélet megfelelt a Pp. 221. § (1) bekezdésében foglalt előírásoknak, e körben jogszabálysértés nem volt megállapítható.
[26] A felperes felülvizsgálati kérelmében több esetben kifogásolta, hogy nem megfelelően értékelte sem az első-, sem a másodfokú bíróság a rendelkezésére álló bizonyítékokat és ez alapján tévesen állapította meg a tényállást, ezzel kapcsolatban azonban megsértett jogszabályhelyet [Pp. 206. § (1) bekezdés] nem jelölt meg, így a Kúria az elsőfokú bíróság által megállapított és a másodfokú bíróság által kiegészített tényállás alapján hozta meg döntését a Pp. 272. § (2) bekezdésére figyelemmel.
[27] A felperes állítása szerint a jogerős ítélet sérti az Mt. 172. § (1) bekezdésének b) pontját, mely szerint a kártérítés összegének számításánál le kell vonni, amit a jogosult megkeresett vagy az adott helyzetben elvárhatóan megkereshetett volna. Érvelése szerint azt, hogy nem tett eleget kárenyhítési kötelezettségének, az alperesnek kellett volna bizonyítania, e kötelezettségének azonban nem tett eleget, ezért a jogerős döntés a Pp. 164. § (1) bekezdésébe ütközik.
[28] Az Mt. 82. § (1) bekezdése arról rendelkezik, hogy a munkáltató köteles megtéríteni a munkaviszony jogellenes megszüntetésével összefüggésben okozott kárt. A bíróság azt vizsgálta, hogy milyen mértékű kára keletkezett a felperesnek az alperes jogellenes magatartása folytán, illetve, hogy a felperes eleget tett-e e körben kárenyhítési kötelezettségének. A Kúria a munkaviszony jogellenes megszüntetése jogkövetkezményeinek egyes kérdéseiről szóló 6/2016. (XI. 28.) KMK véleményében kifejtette, hogy a károkozónak - aki mentesülni akar, kell bizonyítania, hogy a károsult munkavállalót nem illeti a követelt összegű elmaradt jövedelem, mivel kárenyhítési kötelezettségének nem tett eleget. A munkáltatónak azonban nem elegendő a munkavállalói kötelezettségre való puszta hivatkozása, hanem meg kell jelölnie azokat a tényeket, körülményeket, amelyek a hivatkozását alátámasztják, állítását bizonyítják arra vonatkozóan, hogy a perbeli időszakban a munkavállaló reálisan milyen jövedelmet érhetett volna el. A kárenyhítési kötelezettség terjedelmét a bíróság mérlegeli. A munkáltató bizonyítási indítványa alapján a bíróság nyilatkoztathatja a munkavállalót, hogy miként járt el a kárenyhítés érdekében, például igénybe vette-e az őt megillető munkanélküli, álláskeresési ellátást, iratok becsatolására kötelezheti.
[29] Elvárható, hogy a munkavállaló a foglalkozás elősegítéséről és a munkanélküliek ellátásáról szóló 1991. évi IV. törvény (a továbbiakban: Flt.) 8. § (7) bekezdése értelmében működjön együtt a munkaerőpiaci szolgáltató szervvel, valamint a munkaadóval, mérlegelje a felajánlott átképzési, foglalkoztatási lehetőségeket, működjön együtt új munkahelyek felkutatásában. Helytállóan állapították meg az eljárt bíróságok, hogy önmagában az a körülmény, hogy a felperes a munkaügyi központban regisztrált álláskeresőként és részére nem tudtak álláslehetőséget felajánlani, nem igazolja az aktív álláskeresést, különös tekintettel arra, hogy a felperes együttműködési kötelezettségének megszegésére figyelemmel négy hónap elteltével törölték őt a nyilvántartásból.
[30] Helytállóan értékelték az eljárt bíróságok azt is, hogy a felperes családi körülményei alapján sem lett volna akadálya annak, hogy három műszakos munkarendben történő munkavégzésre irányuló munkaviszonyt létesítsen. A felperes az alperesnél is ilyen munkarendben végzett munkát, és munkaviszonya alperesnél történő fennmaradása esetén is gondoskodniuk kellett volna gyermekük bölcsődébe való eljutásáról és onnan történő hazaviteléről. Jogsértés nélkül fogadták el a bíróságok a K.-T.-F. Kft. bírósági megkeresésére adott válaszát arra, hogy a felperes már a felmondást követően azonnal el tudott volna helyezkedni a cégnél az alperesnél alkalmazott munkarenddel azonos munkarendben. Az elsőfokú eljárásban a felperes nem kifogásolta azt a ténymegállapítást, hogy az így felajánlott munkakör a korábbi munkatapasztalatának megfelelt volna, csupán a fellebbezésében állított ettől eltérőt.
[31] A felperes felülvizsgálati kérelmében panaszolta még, hogy a jogerős ítélet sérti az Mt. 82. § (1) bekezdését, illetve a 169. § (1) bekezdését, annak azonban nem adta indokát, így azt a Kúria érdemben nem vizsgálta.
[33] A rendelkezésre álló adatok alapján helytállóan jutottak az eljáró bíróságok arra a következtetésre, hogy a felperes nem tett eleget kárenyhítési kötelezettségének, így a kártérítés mértéke megállapítása során jogszerűen csökkentették az alperes által fizetendő összeget azzal az összeggel, amelyet a felperes az újabb munkaviszonyában megkereshetett volna. Mindezekre tekintettel a Kúria a jogerős ítéletet a Pp. 275. § (3) bekezdése alapján hatályában fenntartotta.
(Kúria Mfv.IV.10.068/2021.)