adozona.hu
ÍH 2021.99
ÍH 2021.99
AZ EGÉSZSÉGI ÁLLAPOTTAL ÖSSZEFÜGGŐ HÁTRÁNYOS MEGKÜLÖNBÖZTETÉS HIÁNYA Védett tulajdonság hiányában a munkavállalót a felmondással összefüggésben nem éri hátrányos megkülönböztetés [2003. évi CXXV. törvény (Ebktv.) 8. § h) pont, 19. § (1) bekezdés, 2012. évi I. törvény (Mt.) 12. § (1) bekezdés].
Kiválasztott időállapot:
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
A felperes 2014. szeptember 1. napjától az alperessel állt munkaviszonyban tehergépkocsi-vezetőként, csomagkiszállító futárként. A munka törvénykönyvéről szóló 1992. évi XXII. törvény 85/A. §-a szerinti munkáltató személyében bekövetkező jogutódlás, és a munka törvénykönyvéről szóló 2012. évi I. törvény (a továbbiakban: Mt.) 36. §-a alapján a munkáltató személyében bekövetkező változás miatt a felperes munkaviszonya 2003. október 20. napjától kezdődően az alperes általi megszüntetéséig jogfol...
ÍH 2021.99 AZ EGÉSZSÉGI ÁLLAPOTTAL ÖSSZEFÜGGŐ HÁTRÁNYOS MEGKÜLÖNBÖZTETÉS HIÁNYA
Védett tulajdonság hiányában a munkavállalót a felmondással összefüggésben nem éri hátrányos megkülönböztetés [2003. évi CXXV. törvény (Ebktv.) 8. § h) pont, 19. § (1) bekezdés, 2012. évi I. törvény (Mt.) 12. § (1) bekezdés].
A felperes 2014. szeptember 1. napjától az alperessel állt munkaviszonyban tehergépkocsi-vezetőként, csomagkiszállító futárként. A munka törvénykönyvéről szóló 1992. évi XXII. törvény 85/A. §-a szerinti munkáltató személyében bekövetkező jogutódlás, és a munka törvénykönyvéről szóló 2012. évi I. törvény (a továbbiakban: Mt.) 36. §-a alapján a munkáltató személyében bekövetkező változás miatt a felperes munkaviszonya 2003. október 20. napjától kezdődően az alperes általi megszüntetéséig jogfolytonosan állt fenn.A felperes 2018 novemberétől betegszabadságon, majd táppénzes állományban volt 2019. december 4. napjáig. Az alperes a keresőképtelenség lejártát követő időszakra szabadságot adott ki a felperesnek. A felperes 2020. január 22. napján egyeztetés céljából felkereste az alperest. Az alperes ekkor ajánlatot tett a munkaviszony közös megegyezéssel való megszüntetésére a felperesnek, melyet a felperes nem fogadott el. Az alperes ezt követően, egy azonnali hatályú felmondást kísérelt meg aláíratni a felperessel, amit a felperes nem írt alá. Az alperes munkabért 2020. január 22. napjáig fizetett a felperesnek.
Az alperes a 2020. január 27. napján kelt azonnali hatályú felmondással az Mt. 78. § (1) bekezdése alapján megszüntette a felperes munkaviszonyát. Az azonnali hatályú felmondás indokolása szerint erre azért került sor, mert a felperes "táppénzes ideje és szabadsága lejárta után sem jelzett, távollétét nem igazolta". A felperes az azonnali hatályú felmondást postai úton 2020. január 28. napján vette át.
A felperes módosított keresetében kérte, hogy a bíróság kötelezze az alperest a munkaviszonyának jogellenes megszüntetésére tekintettel kártérítés jogcímén a felmondási idejére járó távolléti díjának megfelelő összeg, azaz 421 200 forint, végkielégítés jogcímén 1 263 600 forint, elmaradt munkabérként 38 760 forint, szabadságmegváltás címén 155 040 forint, bérkülönbözetként pedig 10 800 forint megfizetésére, továbbá az egészségi állapotával összefüggésben őt ért hátrányos megkülönböztetés miatt sérelemdíj jogcímén 842 400 forint erejéig is kérte marasztalni az alperest. Keresete jogalapjaként az Mt. 12. § (1) bekezdésére, 14. §-ára, 24. § (1) bekezdésére, 36. § (1) bekezdésére, 42. § (2) bekezdésére, 51. § (1) bekezdésére, 64. §-ára, 69. § (1)-(2) bekezdéseire, 77. § (3)-(4) bekezdéseire, 78. § (1) bekezdésére, 82. § (1) és (3) bekezdéseire, 125. §-ára, 166. § (1) bekezdésére, az egyenlő bánásmódról és az esélyegyenlőség előmozdításáról szóló 2003. évi CXXV. törvény (a továbbiakban: Ebktv.) 8. § h) pontjára, valamint a Ptk.-nak az Mt. 9. § (1) bekezdése értelmében alkalmazandó 2:52 §-ára hivatkozott.
Előadta, hogy a táppénzének 2019. december 4. napján történt lejártát megelőzően személyesen felkereste az alperest annak érdekében, hogy a munkavégzés megkezdéséről, illetve folytatásáról egyeztessenek, ám a személyes egyeztetés során az alperes azt közölte vele, hogy a hosszú táppénzes távollétére tekintettel már másik alkalmazottat vett fel a helyére, így nem tudja őt foglalkoztatni. Ezért a felperes úgy vélte, hogy a munkaviszonyának megszüntetésére nem csupán valótlan indok alapján került sor, hanem annak az volt a valós oka, hogy a helyére az egészségügyi okkal összefüggő keresőképtelensége miatt az alperes mást alkalmazott, mindez pedig azt jelenti, hogy az alperes őt az egészségi állapotával összefüggő védett tulajdonsága miatt hátrányosabb helyzetbe hozta, mint az e védett tulajdonsággal nem rendelkező más munkavállalókat. Az alperes ezen eljárását az Mt. 12. § (1) bekezdésébe, továbbá az Ebktv. 8. § h) pontjába ütközőnek tartotta.
Az alperes a munkaviszony megszüntetés jogellenességére alapított kereseti kérelem tekintetében előterjesztett ellenkérelmében a kereset elutasítását kérte, a felperest az egészségi állapotával összefüggésben ért hátrányos megkülönböztetés miatt sérelemdíj jogcímén előterjesztett kereseti kérelem tekintetében hatályos érdemi ellenkérelmet nem terjesztett elő.
Az elsőfokú bíróság kötelezte az alperest, hogy a felperes munkaviszonyának jogellenes megszüntetése miatt kártérítésként fizessen meg a felperesnek felmondási időre járó távolléti díj címén 421 200 forintot, végkielégítés címén 1 263 600 forintot, elmaradt munkabérként 49 560 forintot, szabadságmegváltásként 155 040 forintot, valamint ezen összegek után 2020. január 29. napjától a kifizetés napjáig járó törvényes mértékű késedelmi kamatot. Ezt meghaladóan a keresetet elutasította.
Az elsőfokú bíróság eljárása során az egyenlő bánásmód követelményének megsértése miatt előterjesztett sérelemdíj iránti igény körében az Ebktv. 8. § és 9. §-ait alkalmazta. Az elsőfokú bíróság ítéletének indokolásában rögzítette, hogy a felperesnek az Ebktv. rendelkezései értelmében azt is valószínűsítenie kellett volna, hogy az általa hivatkozott, az Ebktv. 8. §-ának h) pontjában meghatározott védett tulajdonsága - egészségi állapota - miatt az alperes őt a vele összehasonlítható helyzetben lévő más munkavállalóihoz képest hozta hátrányos helyzetbe, részesítette kedvezőtlenebb bánásmódban. A felperes azonban ilyen másik munkavállalót (munkavállalókat) nem tudott megjelölni, ennek hiányában a bíróság nem látott lehetőséget az egyenlő bánásmód megsértésének megállapítására, így az erre alapított sérelemdíj iránti kereseti követelést elutasította.
A felperes fellebbezésében a Pp. 383. § (2) bekezdése alapján kérte az elsőfokú bíróság ítéletének részbeni megváltoztatását a keresetének történő teljes helytadást.
Előadta, hogy az elsőfokú ítéletben az egyenlő bánásmód követelményének megsértésére vonatkozó érvelés téves. Az elsőfokú bíróság a kialakult ítélkezési gyakorlattal ellentétesen, iratellenes következtetéssel jutott arra a megállapításra, hogy nem sérült az egyenlő bánásmód követelménye, ezért jogszabályellenesen utasította el a felperes sérelemdíj iránti igényét.
A felperes álláspontja szerint az elsőfokú bíróság helytelenül értelmezte az Ebktv. 8. §-ában foglaltakat, és tévesen jutott arra a következtetésre, hogy a felperesnek azt is valószínűsítenie kellett volna, hogy az általa hivatkozott Ebktv. 8. §-ának h) pontjában meghatározott védett tulajdonsága - egészségi állapota - miatt az alperes őt a vele összehasonlítható helyzetben lévő más munkavállalóihoz képest hozta hátrányos helyzetbe, részesítette kedvezőtlenebb bánásmódban.
Álláspontja szerint az Ebktv. 19. § (1) bekezdése alapján felperesnek egyrészt azt kellett valószínűsítenie, hogy hátrány érte - munkaviszonyának jogellenes megszüntetése annak minősül -, másrészt azt, hogy az Ebktv. 8. § bekezdése szerinti valamely védett tulajdonsága, adott esetben az egészségi állapota miatt került megszüntetésre a munkaviszonya.
Kiemelte, hogy az alperes a táppénzes ellátásának tartama alatt felvett egy másik munkavállalót a felperes munkaköri feladatainak ellátására. Az egyetlen különbség a két munkavállaló között az volt, hogy a felperes rendelkezett a védett tulajdonsággal, míg a másik dolgozó nem, keresőképtelensége megszűnésekor mégis a védett tulajdonsággal rendelkező felperes munkaviszonya került jogellenesen megszüntetésre, nem a védett tulajdonsággal nem rendelkező másik munkavállalóé. Az alperes más védett tulajdonsággal nem rendelkező munkavállaló munkaviszonyát sem szüntette meg annak érdekében, hogy a védett tulajdonsággal rendelkező felperest keresőképtelenségének megszűnését követően tovább tudja foglalkoztatni. Álláspontja szerint valótlan és iratellenes az az ítéleti megállapítás, mely szerint felperes nem tudott megjelölni vele összehasonlítható helyzetben lévő más munkavállalót, akihez képest őt hátrány érte.
Az alperes fellebbezési ellenkérelmet nem terjesztett elő.
A felperes fellebbezése megalapozatlan.
A felperesi fellebbezés korlátai között a másodfokú bíróságnak azt kellett vizsgálnia, hogy az elsőfokú bíróság az Mt. 12. § (1) bekezdését és az Ebktv. 8. § h) pontjában és 19. § (1) bekezdésében foglaltakat helyesen értelmezte és alkalmazta-e.
A másodfokú bíróság a felperes nyilatkozata alapján megállapította, hogy a felperes 2019. december 5. napjától munkaképes állapotban volt. A felperes jogviszonya úgy került megszüntetésre, hogy 2019. december 5. napján keresőképessé vált, ezt követően szabadságon volt, majd az alperes 2020. január 27. napján kelt jognyilatkozatával szüntette meg azonnali hatállyal a felperes munkaviszonyát.
A másodfokú bíróság a rendelkezésre álló peradatok alapján - figyelemmel arra, hogy a felperes maga is úgy nyilatkozott, hogy 2019. december 5. napján munkaképes volt - azt állapította meg, hogy a felperes a jogsértéskor, az azonnali hatályú felmondás közlésekor nem rendelkezett az általa hivatkozott, az Ebktv. 8. § h) pontjában meghatározott egészségi állapota miatti védett tulajdonsággal.
Mindezek alapján a másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság ítéletének megfellebbezett rendelkezését a Pp. 383. § (1) bekezdés és (2) bekezdés első fordulata alapján helybenhagyta.
(Győri Ítélőtábla Mf.V.30 012/2021/6.)