adozona.hu
BH 2021.10.289
BH 2021.10.289
Ha a munkavállaló külföldön végez munkát - vita esetén - mindenekelőtt az alkalmazandó jog kérdésében kell állást foglalni [az Európai Parlament és a Tanács a szerződéses kötelezettségekre alkalmazandó jogról szóló 593/2008/EK rendelet (Róma I. rendelet) 3. cikk (1)-(5) bekezdés, 8. cikk (1)-(4) bekezdés].
Kiválasztott időállapot:
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Tipus:
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
[1] A közigazgatási és munkaügyi bíróság által megállapított tényállás szerint a felek - a korábban angliai munkavégzésre fennállt munkaviszony megszűnését követően - 2015. szeptember 25-én németországi munkavégzés céljára új munkaszerződést kötöttek. A munkaszerződés 19. pontja akként rendelkezett, hogy: "Jelen szerződésben nem szabályozott kérdésekben a szabadságra vonatkozóan a magyar Munka Törvénykönyve, az egyéb adózásra és munkaidő, valamint túlórára vonatkozóan a német adójogszabályok ...
BH 2021.10.289 Ha a munkavállaló külföldön végez munkát - vita esetén - mindenekelőtt az alkalmazandó jog kérdésében kell állást foglalni [az Európai Parlament és a Tanács a szerződéses kötelezettségekre alkalmazandó jogról szóló 593/2008/EK rendelet (Róma I. rendelet) 3. cikk (1)-(5) bekezdés, 8. cikk (1)-(4) bekezdés].
A tényállás
[1] A közigazgatási és munkaügyi bíróság által megállapított tényállás szerint a felek - a korábban angliai munkavégzésre fennállt munkaviszony megszűnését követően - 2015. szeptember 25-én németországi munkavégzés céljára új munkaszerződést kötöttek. A munkaszerződés 19. pontja akként rendelkezett, hogy: "Jelen szerződésben nem szabályozott kérdésekben a szabadságra vonatkozóan a magyar Munka Törvénykönyve, az egyéb adózásra és munkaidő, valamint túlórára vonatkozóan a német adójogszabályok rendelkezései az irányadóak, illetve ha Németországba kerül kiküldésre, ebben az esetben kizárólag a német törvények és munkaügyi előírások érvényesek a németországi munkavégzés időtartamára.".[2] Az alperes a fővállalkozó alvállalkozójaként egy épület külső szigetelésének elvégzését vállalta a fővállalkozó által a munkakezdésre már felállított állványzaton. A munkafolyamatot a németországi helyszínen A. D. irányította.
[3] A többemeletes épület körül emelt állványzat az egyik homlokzaton kb. 20 méter, a másik homlokzaton 12 méter hosszú volt. A tetőszerkezet miatt az állványzat úgy került felépítésre, hogy annak a tetőn túlnyúló része nem illeszkedett teljes egészében a falhoz, vagyis az állványzat a ház falától bizonyos távolságra helyezkedett el, amelynek mértéke nem volt meghatározható. A munkavállalók az állványzaton való munkavégzés során a leesés elleni védelemhez szükséges karabinert, kötélrendszert, egyéb eszközt nem kaptak és ilyet a munkavégzés során sem használtak.
[4] A munka 2015. szeptember 28-án kezdődött meg a németországi munkavégzési helyen. A munkáltatói jogkör gyakorlója a munka megkezdését megelőzően a munkavállalókkal az oktatási napló vonatkozó lapját aláíratta, részükre egy általános munkavédelmi, balesetvédelmi tájékoztatást nyújtott.
[5] A felperes 2015. október 2-án a munkavégzése során a négyszintes állványzat negyedik szintjéről kísérelt meg visszamászni a két szint között 45 cm-rel lejjebb elhelyezkedő 25 cm-es pallón keresztül, miközben megcsúszott és ezért a pallóról már nem tudott lejjebb lépni. A felperes magasról történő leesését B. I. akadályozta meg, azonban ennek során a felperes az állványzat egy részénél megszorult és egy rossz lépés és esés következtében a jobb lábán combnyaktörést szenvedett el.
[6] A sérülést követően a felperest Németországban kórházba szállították, majd megműtötték. A balesetet követően a magyar munkavállalókat A. D. először a szálláshelyükre, majd pedig Magyarországra küldte. Az alperes törvényes képviselője a balesetet követően utazott ki Németországba, ugyanakkor megérkezésekor az állványzat már visszabontásra került. A. D. a négynapi munkavégzés ellenértékét nem fizette meg az alperes számára.
[7] A felperes a bekövetkezett sérülés okán Németországban nem érvényesített igényt. Az alperesi felelősségbiztosítás alapján a felperes részére a biztosítótársaság 2015-ben 80 000 forintot, majd további 105 000 forintot, összesen 185 000 forintot fizetett meg.
[8] A felperes hazaérkezését követően munkát már nem végzett, 2015. október 2-től 2016. november 15-ig táppénzes állományban volt, majd munkaviszonyát az alperes - a felperes igazolatlan távollétére tekintettel - 2016. december 14-én azonnali hatályú felmondással megszüntette.
[9] A felperest ért munkabalesetről a jegyzőkönyvet Sz. L. vette fel, majd intézkedett annak hatóságok számára történő megküldéséről. Az alperessel szemben a baleset kapcsán hatósági eljárás nem folyt, bírság kiszabására nem került sor.
A felperes keresete és az alperes ellenkérelme
[10] A felperes a keresetében 2016. április 1-től havi 60 000 forint keresetpótló járadék és ezen összeg kamatai, 4 000 000 forint sérelemdíj, továbbá 2015. november 25. és 2016. január 28-ig tartó időszakra nézve 93 000 forint gondozói segítséggel felmerülő költsége megfizetésére kérte kötelezni az alperest. Kereseti kérelme jogalapjaként a munka törvénykönyvéről szóló 2012. évi I. törvény (a továbbiakban: Mt.) 166. §-ára, valamint a munkavédelemről szóló 1993. évi XCIII. törvény (a továbbiakban: Mvt.) 27., 28. és 61. §-ára hivatkozott.[11] Az alperes az ellenkérelmében a kereset elutasítását kérte. Álláspontja szerint a baleset kizárólag a felperes magatartására volt visszavezethető, ennek megállapíthatósága hiányában pedig kármegosztás alkalmazását kérte. Az eljárás későbbi szakában a munkaszerződés 19. pontjára hivatkozással azt állította, hogy a felek jogvitájában a nemzetközi magánjogról szóló 2017. évi XXVIII. törvény rendelkezései alapján a német jog alkalmazására van szükség.
[12] A felperes a német jog alkalmazását ellenezte és álláspontját az Európai Parlament és a Tanács szociális biztonsági rendszerek koordinációjáról szóló 883/2004/EK rendelettel (a továbbiakban: 883/2004/EK rendelet) és a kiküldetés jogintézményével támasztotta alá.
Az első- és másodfokú bíróság határozata
[13] A közigazgatási és munkaügyi bíróság ítéletével a felperes keresetét elutasította.[14] Az elsőfokú bíróság az Európai Parlament és a Tanács a szerződéses kötelezettségekre alkalmazandó jogról szóló 593/2008/EK rendelet (a továbbiakban: Róma I. rendelet) a jogválasztás szabadságát szabályozó 3. cikk (1)-(5) bekezdései és az egyéni munkaszerződések címet viselő 8. cikk (1)-(4) bekezdéseinek rendelkezései alapján a joghatóság és - a felek esetleges jogválasztása alapján - az alkalmazandó jog kérdését vizsgálta. Nem annak tulajdonított döntő jelentőséget, hogy a felperes kiküldetés keretében vagy tartós külföldi munkavégzés során látta-e el munkakörét, hanem annak, hogy a felek kizárólag Németországban történő munkavégzésben állapodtak meg. Rögzítette, hogy a kiküldetés szabályai kizárólag az átmeneti jelleggel, rövidebb időtartamban való külföldi munkavégzés esetén irányadóak. A perbeli esetben azonban a tartós külföldi munkavégzés körülményeire és a munkaszerződés 19. pontjában foglaltakra figyelemmel a Róma I. rendelet értelmében az adott munkaviszonyhoz és a munkavégzés helyéhez szorosan kötődő német jog volt az irányadó.
[15] Az elsőfokú bíróság ezt követően az alkalmazandó német jog szabályait a 140/1992. (X. 20.) Korm. rendelet alapján az Igazságügyi Minisztériumon keresztül beszerezte, majd annak alkalmazásával a felperes keresetét elutasította. Hangsúlyozta, hogy az irányadó német jog - a Sozialgesetzbuch VII. kötetében foglalt - rendelkezései alapján a felperes a Németországban bekövetkezett munkabalesetéből eredő igényét a biztosítóval szemben érvényesítheti. Ennek feltétele a fővállalkozó gazdasági társaság hatóság (Unfallversicherung) felé történő bejelentési kötelezettsége, amelynek megtörténte esetén a helytállási kötelezettség az alvállalkozó alperesre is kiterjed.
[16] Rámutatott arra is, hogy az elsőfokú bíróságnak nem volt feladata és lehetősége állást foglalni abban a kérdésben, hogy a fővállalkozó és a vezetőjeként megjelenő A. D. a jogszabályban megkövetelt bejelentési kötelezettségének eleget tett-e. Ennek hiányában a németországi igényérvényesítés kapcsán az általános hatáskörű polgári bíróság előtti, közvetlenül A. D.-el vagy a gazdasági társáságával szembeni kártérítési eljárásnak lehet helye. Amennyiben pedig A. D. ezen bejelentési kötelezettségének eleget tett, úgy a biztosítóval szembeni igényérvényesítés útján juthat a felperes a 2015. október 2-án történt baleset következtében keletkezett kártérítés összegéhez. Kitért arra is, hogy nem nyert igazolást a perben, mely szerint a felperessel történt balesetet akár a német gazdasági társaság, akár az alperesi gazdasági társaság szándékosan okozta volna, így nem volt arra utaló körülmény sem, hogy a Sozialgesetzbuch VII. kötetében foglalt rendelkezések figyelmen kívül hagyhatók lettek volna.
[17] A felperes fellebbezése alapján eljárt ítélőtábla ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta.
[18] Az ítélőtábla egyetértett az elsőfokú bíróság azon következtetésével, hogy a felek között a munkaviszony kizárólag külföldi munkavégzés teljesítésére jött létre.
[19] Az Európai Parlament és a Tanács a munkavállalók szolgáltatások nyújtása keretében történő kiküldetéséről szóló 96/71/EK irányelvének (a továbbiakban: kiküldetési irányelv) 2. cikk (1) bekezdésében a "kiküldetésben lévő munkavállaló" fogalmának figyelembe vételével - amely szerint e jogszabály alkalmazásának feltétele, hogy a munkavállaló a munkáját a szokásos munkavégzés szerinti tagállam területén kívül végezze és e tevékenység korlátozott ideig történjen - megállapítható, hogy a perbeli esetben a munkavégzés nem a szokásos munkavégzés szerinti tagállamon kívüli tagállam területére jött létre, a felek szándéka nem irányult magyarországi munkavégzésre.
[20] A tartós külföldi munkavégzés miatt a felek jogviszonyára a Róma I. rendelet volt az irányadó, amelyet az elsőfokú bíróság helytállóan alkalmazott. Az ítélőtábla álláspontja szerint a felek által kötött munkaszerződés 19. pontjában foglaltakból egyértelműen megállapítható volt, hogy a felek a németországi munkavégzés esetében kizárólag a német törvényeket és munkaügyi előírásokat kívánták alkalmazni. Összhangban a jogválasztás szabadságával tehát a felek kikötötték a németországi munkavégzés idejére a német jogszabályok alkalmazhatóságát.
[21] A másodfokú bíróság rámutatott arra is, hogy amennyiben a felek a Róma I. rendelet 8. cikk (2) bekezdése alapján, a jogválasztás szabadságával élve nem a német jogot választották volna, akkor is azon állam joga lenne az irányadó, ahol a szerződés teljesítéseként a munkáját a munkavállaló rendszeresen végzi, vagyis ebben az esetben is a német jog alkalmazásának lett volna helye.
[22] Az ítélőtábla nem értett egyet a fellebbezésben hivatkozott, a szociális biztonsági rendszerek közösségen belüli koordinációról szóló 1408/71/EGK rendelet szabályainak alkalmazásával, mert e rendeletben foglalt szabályok a szociális alapon járó juttatások körében fogalmaznak meg rendelkezéseket, amelyeknek a perben nem volt relevanciája.
[23] Az ítélőtábla végül megállapította, hogy ugyan az alkalmazandó német joganyag az iratok között csupán német nyelven került becsatolásra, annak hivatalos magyar nyelvű fordítását az elsőfokú bíróság nyelvtudására tekintettel a felek nem kérték, ezért a részletes fordítás hiánya miatt eljárási jogszabálysértés sem történt.
A felülvizsgálati kérelem és ellenkérelem
[24] A felperes a felülvizsgálati kérelmében a jogerős ítélet elsőfokú bíróság ítéletére is kiterjedő hatályon kívül helyezését és keresetének történő helyt adást kérte. Álláspontja szerint a jogerős ítélet sérti a polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény (a továbbiakban: régi Pp.) 3. § (3) és (4) bekezdését, 206. § (1) bekezdését, a polgári perrendtartásról szóló 2016. évi CXXX. törvény (a továbbiakban: Pp.) 279. § (1) bekezdését, továbbá a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény (a továbbiakban: Ptk.) 2:52. §, 2:53. §-ába, a 2019. évi CXXII. törvény 91. és 92. §-ába, valamint a 883/2004/EK rendelet előírásaiba ütközően jogszabálysértő.[25] Érvelése szerint a felek között 2015. szeptember 25-én létrejött munkaszerződés egyértelműen kiküldetésről rendelkezett, vagyis arról, hogy a felperes a magyar munkaszerződése alapján Magyarországon végez munkát, azonban az alperes egy átmeneti időre meghatározott feladat elvégzésére Németországba küldte. Ezt az álláspontot erősíti az a tény is, hogy az alperes a felperes társadalombiztosítási jogviszonyáról benyújtotta a kiküldetésre vonatkozó 883/2004/EK rendelet szabályainak alkalmazásához szükséges ún. A1-es nyomtatványt, amely lehetővé tette, hogy a felperes a ma hatályos 2019. évi CXXII. törvény 91. és 92. §-ai szerinti ellátásban részesüljön. Tény az is, hogy a felperes és az alperes között megkötött munkaszerződés 18. pontja is arról szól, hogy az alperes a munkavállaló részére a németországi munkavégzés idejére csoportos balesetbiztosítást köt.
[26] A felperes 2015. október 2-án történt németországi munkabalesetéről Magyarországon munkabaleseti jegyzőkönyv készült, amelynek alapján az illetékes kormányhivatal 2016. márciusban határozatában a balesetet üzemi balesetnek elismerte. A Nemzeti Rehabilitációs és Szociális Hivatal a munkabalesettel összefüggésben hozott határozatában a felperesnél 30%-os tartós egészségkárosodást állapított meg. A munkabalesetre vonatkozóan tehát mindkét hatóság a magyar jog szabályait alkalmazta.
[28] Az alperes a felülvizsgálati ellenkérelmében a jogerős ítélet hatályában történő fenntartását kérte.
A Kúria döntése és annak jogi indokai
[29] A felülvizsgálati kérelem a következők szerint nem megalapozott.[30] A felperes a felülvizsgálati kérelmét alapvetően arra a jogi érvelésre alapította, mely szerint az alperes az A1-es nyomtatvány kitöltésével és magyarországi társadalombiztosítási ellátás balesetet követő igénybevételével maga is úgy tekintette, hogy a felek jogviszonyára a magyar jog szabályait kell alkalmazni, ezért a munkáltató kártérítési felelősségét is az Mt. rendelkezései alapján kellett elbírálni.
[31] Az eljáró bíróságoknak a perben elsődlegesen abban a kérdésben kellett állást foglalniuk, hogy a peres felek a munkaszerződésben kiküldetésben történő munkavégzésre, avagy állandó Németországi, azaz külföldi munkavégzésre kötöttek-e megállapodást.
[32] Az Európai Parlament és a Tanács a munkavállalók szolgáltatások nyújtása kertében történő kiküldetéséről szóló 96/71/EK irányelve a fogalommeghatározásokat tartalmazó 2. cikk (1) bekezdésében kimondja, hogy ennek az irányelvnek az alkalmazásában "kiküldetésben lévő munkavállaló" az a munkavállaló, aki munkáját korlátozott ideig egy, a szokásos munkavégzése szerinti tagállamon kívüli tagállam terültén végzi.
[33] Az eljárt bíróságok a fenti szabályozásra figyelemmel helytállóan vonták értékelési körükbe a munkaszerződés 19. pontjában foglaltakat, valamint annak tényét, hogy a felperes az alperes alkalmazásában sem a korábbi, sem a perbeli munkaviszonyában nem végzett munkát Magyarországon és a felek nyilatkozatából sem volt levonható következtetés arra, hogy erre a jövőben sor került volna. A felek szándéka egyértelműen és kizárólagosan németországi munkavégzésre irányult, ezért az adott esetben a felperes a kiküldetési irányelv alapján nem tekinthető kiküldött munkavállalónak, hanem olyan munkavállalónak, aki a szerződése szerint tartósan külföldön végez munkát.
[34] A Róma I. rendelet egyéni munkaszerződéseket szabályozó 8. cikke - az általános rendelkezésekkel összhangban - a szerződéses szabadság elvére tekintettel elsődlegesen a felek megállapodására bízza az alkalmazandó jog megválasztását. Az eljárt bíróságok a munkaszerződés 19. pontjának rendelkezése alapján alappal vontak le következtetést arra, hogy a felek annak rögzítésével, hogy a németországi munkavégzés időtartamára a "német törvények és munkaügyi előírások" alkalmazásában állapodtak meg, éltek e jogválasztás lehetőségével. Az ítélőtábla ugyanakkor azt is helytállóan állapította meg, hogy az alkalmazandó jog kikötésének hiánya sem eredményezné a magyar jogszabályok alkalmazhatóságát, mivel a Róma I. rendelet 8. cikk (2) bekezdése szerint jogválasztás hiányában a felek szerződésére azon állam joga az irányadó, ahol - vagy ennek hiányában - ahonnan a munkavállaló a szerződés teljesítéseként rendszerint a munkáját végzi. Minthogy a felperes az alperes alkalmazásában Magyarországon nem végzett munkát, a magyar jogszabályok alkalmazását pedig a felek nem kötötték ki, így a felek jogviszonyára a német jogszabályok alkalmazásának volt helye.
[35] A felperes a felülvizsgálati kérelmében alaptalanul hivatkozott arra, hogy esetében az A1 nyomtatvány kiállítása és foglalkoztatásának a magyar társadalombiztosítási szervek felé történő bejelentése alapján a munkáltató kártérítési felelősségére is a magyar munkajogi rendelkezések alkalmazhatóak. A 883/2004/EK rendelet (15) preambulumbekezdése szerint szükséges, hogy a Közösségen belül mozgó személyek csak egyetlen tagállam szociális biztonsági rendszere alá tartozzanak, az alkalmazandó nemzeti jogszabályok halmozódása és az ebből eredő bonyodalmak elkerülése érdekében. Ezzel összhangban a 12. cikk - abban az esetben, ha a munkavállaló külföldön történő munkavégzése nem haladja meg a 24 hónapot - lehetőséget biztosít arra, hogy a felek a társadalombiztosítási ellátásokra - így a táppénz igénybevételére is - a nemzeti, vagyis a perbeli esetben a magyar jogszabályok alkalmazását kössék ki. Ugyanakkor a felperes foglalkoztatásának magyar jogszabályok szerinti bejelentése és ennek alapján a társadalombiztosítási ellátások igénybevétele független a felek közötti munkaviszonyban a fent kifejtettek szerint alkalmazandó jog meghatározásától és nem eredményezhette az Mt. szabályainak alkalmazhatóságát.
[36] Az elsőfokú bíróság által beszerzett, a munkáltató kártérítési felelősségével összefüggő igényérvényesítés német rendelkezéseinek értelmezését a felperes a felülvizsgálati kérelmében nem vitatta, így a felperes a kártérítési igényét a biztosítóval szemben, bejelentési kötelezettség munkáltató általi elmulasztása esetén pedig az általános hatáskörű német bíróság előtt érvényesítheti.
[37] A fentiekre tekintettel a Kúria a jogerős ítéletet a régi Pp. 275. § (3) bekezdése alapján hatályában fenntartotta.
(Kúria Mfv.X.10.019/2021.)
* * *
TELJES HATÁROZAT
Az ügy száma: Mfv.X.10.019/2021/3.
A tanács tagjai: Dr. Stark Marianna a tanács elnöke
Szolnokiné dr. Csernay Krisztina előadó bíró
Dr. Tánczos Rita bíró
A felperes:
A felperes képviselője: Dr. Jankovics Tibor ügyvéd
Az alperes:
Az alperes képviselője: Dr. Fekete Norbert ügyvéd
A per tárgya: kártérítés
A felülvizsgálati kérelmet benyújtó fél: felperes
A felülvizsgálni kért jogerős határozat: Fővárosi Ítélőtábla 1.Mf.31.089/2020/10.
Az elsőfokú bíróság határozata: Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság 56.M.1577/2016/89.
Rendelkező rész
A Kúria a Fővárosi Ítélőtábla 1.Mf.31.089/2020/10. számú ítéletét hatályában fenntartja.Kötelezi a felperest, hogy 15 nap alatt fizessen meg az alperesnek 25.000, - (huszonötezer) forint és 6750, - (hatezerhétszázötven) forint áfa felülvizsgálati eljárási költséget.
Megállapítja, hogy a 481.300, - (négyszáznyolcvanegyezer-háromszáz) forint felülvizsgálati eljárási illetéket az állam viseli.
Az ítélet ellen felülvizsgálatnak nincs helye.
I n d o k o l á s
A tényállás
[1] A közigazgatási és munkaügyi bíróság által megállapított tényállás szerint a felek - a korábban angliai munkavégzésre fennállt munkaviszony megszűnését követően - 2015. szeptember 25-én németországi munkavégzés céljára új munkaszerződést kötöttek. A munkaszerződés 19. pontja akként rendelkezett, hogy: "Jelen szerződésben nem szabályozott kérdésekben a szabadságra vonatkozóan a magyar Munka Törvénykönyve, az egyéb adózásra és munkaidő, valamint túlórára vonatkozóan a német adójogszabályok rendelkezései az irányadóak, illetve a Németországba kerül kiküldésre, ebben az esetben kizárólag a német törvények és munkaügyi előírások érvényesek a németországi munkavégzés időtartamára.".[2] Az alperes a fővállalkozó alvállalkozójaként egy épület külső szigetelésének elvégzését vállalta a fővállalkozó által a munkakezdésre már felállított állványzaton. A munkafolyamatot a németországi helyszínen A. D. irányította.
[3] A többemeletes épület körül emelt állványzat az egyik homlokzaton kb. 20 méter, a másik homlokzaton 12 méter hosszú volt. A tetőszerkezet miatt az állványzat úgy került felépítésre, hogy annak a tetőn túlnyúló része nem illeszkedett teljes egészében a falhoz, vagyis az állványzat a ház falától bizonyos távolságra helyezkedett el, amelynek mértéke nem volt meghatározható. A munkavállalók az állványzaton való munkavégzés során a leesés elleni védelemhez szükséges karabinert, kötélrendszert, egyéb eszközt nem kaptak és ilyet a munkavégzés során sem használtak.
[4] A munka 2015. szeptember 28-án kezdődött meg a németországi munkavégzési helyen. A munkáltatói jogkör gyakorlója a munka megkezdését megelőzően a munkavállalókkal az oktatási napló vonatkozó lapját aláíratta, részükre egy általános munkavédelmi, balesetvédelmi tájékoztatást nyújtott.
[5] A felperes 2015. október 2-án a munkavégzése során a négyszintes állványzat negyedik szintjéről kísérelt meg visszamászni a két szint között 45 cm-rel lejjebb elhelyezkedő 25 cm-es pallón keresztül, miközben megcsúszott és ezért a pallóról már nem tudott lejjebb lépni. A felperes magasról történő leesését B. I. akadályozta meg, azonban ennek során a felperes az állványzat egy részénél megszorult és egy rossz lépés és esés következtében a jobb lábán combnyaktörést szenvedett el.
[6] A sérülést követően a felperest Németországban kórházba szállították, majd megműtötték. A balesetet követően a magyar munkavállalókat A. D. először a szálláshelyükre, majd pedig Magyarországra küldte. Az alperes törvényes képviselője a balesetet követően utazott ki Németországba, ugyanakkor megérkezésekor az állványzat már visszabontásra került. A. D. a négynapi munkavégzés ellenértékét nem fizette meg az alperes számára.
[7] A felperes a bekövetkezett sérülés okán Németországban nem érvényesített igényt. Az alperesi felelősségbiztosítás alapján a felperes részére a biztosító társaság 2015-ben 80.000, - forintot, majd további 105.000, - forintot, összesen 185.000, - forintot fizetett meg.
[8] A felperes hazaérkezését követően munkát már nem végzett, 2015. október 2-től 2016. november 15-ig táppénzes állományban volt, majd munkaviszonyát az alperes - a felperes igazolatlan távollétére tekintettel - 2016. december 14-én azonnali hatályú felmondással megszüntette.
[9] A felperest ért munkabalesetről a jegyzőkönyvet Sz. L. vette fel, majd intézkedett annak hatóságok számára történő megküldéséről. Az alperessel szemben a baleset kapcsán hatósági eljárás nem folyt, bírság kiszabására nem került sor.
A felperes keresete és az alperes ellenkérelme
[10] A felperes a keresetében 2016. április 1-től havi 60.000, - forint keresetpótló járadék és ezen összeg kamatai, 4.000.000, - forint sérelemdíj, továbbá 2015. november 25. és 2016. január 28-ig tartó időszakra nézve 93.000, - forint gondozói segítséggel felmerülő költsége megfizetésére kérte kötelezni az alperest. Kereseti kérelme jogalapjaként a munka törvénykönyvéről szóló 2012. évi I. törvény (a továbbiakban: Mt.) 166. §-ára, valamint a munkavédelemről szóló 1993. évi XCIII. törvény (a továbbiakban: Mvt.) 27. §, 28. § és 61. §-ára hivatkozott.[11] Az alperes az ellenkérelmében a kereset elutasítását kérte. Álláspontja szerint a baleset kizárólag a felperes magatartására volt visszavezethető, ennek megállapíthatósága hiányában pedig kármegosztás alkalmazását kérte. Az eljárás későbbi szakában a munkaszerződés 19. pontjára hivatkozással azt állította, hogy a felek jogvitájában a nemzetközi magánjogról szóló 2017. évi XXVIII. törvény rendelkezései alapján a német jog alkalmazására van szükség.
[12] A felperes a német jog alkalmazását ellenezte és álláspontját az Európai Parlament és a Tanács szociális biztonsági rendszerek koordinációjáról szóló 883/2004/EK rendelettel (a továbbiakban: 883/2004/EK rendelet) és a kiküldetés jogintézményével támasztotta alá.
Az első- és másodfokú bíróság határozata
[13] A közigazgatási és munkaügyi bíróság ítéletével a felperes keresetét elutasította.[14] Az elsőfokú bíróság az Európai Parlament és a Tanács a szerződéses kötelezettségekre alkalmazandó jogról szóló 593/2008/EK rendelet (a továbbiakban: Róma I. rendelet) a jogválasztás szabadságát szabályozó 3. cikk (1)-(5) bekezdései és az egyéni munkaszerződések címet viselő 8. cikk (1)-(4) bekezdéseinek rendelkezései alapján a joghatóság és - a felek esetleges jogválasztása alapján - az alkalmazandó jog kérdését vizsgálta. Nem annak tulajdonított döntő jelentőséget, hogy a felperes kiküldetés keretében vagy tartós külföldi munkavégzés során látta-e el munkakörét, hanem annak, hogy a felek kizárólag Németországban történő munkavégzésben állapodtak meg. Rögzítette, hogy a kiküldetés szabályai kizárólag az átmeneti jelleggel, rövidebb időtartamban való külföldi munkavégzés esetén irányadóak. A perbeli esetben azonban a tartós külföldi munkavégzés körülményeire és a munkaszerződés 19. pontjában foglaltakra figyelemmel a Róma I. rendelet értelmében az adott munkaviszonyhoz és a munkavégzés helyéhez szorosan kötődő német jog volt az irányadó.
[15] Az elsőfokú bíróság ezt követően az alkalmazandó német jog szabályait a 140/1992. (X.20.) Korm. rendelet alapján az Igazságügyi Minisztériumon keresztül beszerezte, majd annak alkalmazásával a felperes keresetét elutasította. Hangsúlyozta, hogy az irányadó német jog - a Sozialgesetzbuch VII. kötetében foglalt - rendelkezései alapján a felperes a Németországban bekövetkezett munkabalesetéből eredő igényét a biztosítóval szemben érvényesítheti. Ennek feltétele a fővállalkozó gazdasági társaság hatóság (Unfallversicherung) felé történő bejelentési kötelezettsége, amelynek megtörténte esetén a helytállási kötelezettség az alvállalkozó alperesre is kiterjed.
[16] Rámutatott arra is, hogy az elsőfokú bíróságnak nem volt feladata és lehetősége állást foglalni abban a kérdésben, hogy a fővállalkozó és a vezetőjeként megjelenő A. D. a jogszabályban megkövetelt bejelentési kötelezettségének eleget tett-e. Ennek hiányában a németországi igényérvényesítés kapcsán az általános hatáskörű polgári bíróság előtti, közvetlenül A. D.-el vagy a gazdasági társáságával szembeni kártérítési eljárásnak lehet helye. Amennyiben pedig A. D. ezen bejelentési kötelezettségének eleget tett, úgy a biztosítóval szembeni igényérvényesítés útján juthat a felperes a 2015. október 2-án történt baleset következtében keletkezett kártérítés összegéhez. Kitért arra is, hogy nem nyert igazolást a perben, mely szerint a felperessel történt balesetet akár a német gazdasági társaság, akár az alperesi gazdasági társaság szándékosan okozta volna, így nem volt arra utaló körülmény sem, hogy a Sozialgesetzbuch VII. kötetében foglalt rendelkezések figyelmen kívül hagyhatók lettek volna.
[17] A felperes fellebbezése alapján eljárt ítélőtábla ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta.
[18] Az ítélőtábla egyetértett az elsőfokú bíróság azon következtetésével, hogy a felek között a munkaviszony kizárólag külföldi munkavégzés teljesítésére jött létre.
[19] Az Európai Parlament és a Tanács a munkavállalók szolgáltatások nyújtása keretében történő kiküldetéséről szóló 96/71/EK irányelvének (a továbbiakban: kiküldetési irányelv) 2. cikk (1) bekezdésében a "kiküldetésben lévő munkavállaló" fogalmának figyelembe vételével - amely szerint e jogszabály alkalmazásának feltétele, hogy a munkavállaló a munkáját a szokásos munkavégzés szerinti tagállam területén kívül végezze és e tevékenység korlátozott ideig történjen - megállapítható, hogy a perbeli esetben a munkavégzés nem a szokásos munkavégzés szerinti tagállamon kívüli tagállam területére jött létre, a felek szándéka nem irányult magyarországi munkavégzésre.
[20] A tartós külföldi munkavégzés miatt a felek jogviszonyára a Róma I. rendelet volt az irányadó, amelyet az elsőfokú bíróság helytállóan alkalmazott. Az ítélőtábla álláspontja szerint a felek által kötött munkaszerződés 19. pontjában foglaltakból egyértelműen megállapítható volt, hogy a felek a németországi munkavégzés esetében kizárólag a német törvényeket és munkaügyi előírásokat kívánták alkalmazni. Összhangban a jogválasztás szabadságával tehát a felek kikötötték a németországi munkavégzés idejére a német jogszabályok alkalmazhatóságát.
[21] A másodfokú bíróság rámutatott arra is, hogy amennyiben a felek a Róma I. rendelet 8. cikke (2) bekezdése alapján, a jogválasztás szabadságával élve nem a német jogot választották volna, akkor is azon állam joga lenne az irányadó, ahol a szerződés teljesítéseként a munkáját a munkavállaló rendszeresen végzi, vagyis ebben az esetben is a német jog alkalmazásának lett volna helye.
[22] Az ítélőtábla nem értett egyet a fellebbezésben hivatkozott, a szociális biztonsági rendszerek közösségen belüli koordinációról szóló 1408/71/EGK rendelet szabályainak alkalmazásával, mert e rendeletben foglalt szabályok a szociális alapon járó juttatások körében fogalmaznak meg rendelkezéseket, amelyeknek a perben nem volt relevanciája.
[23] Az ítélőtábla végül megállapította, hogy ugyan az alkalmazandó német joganyag az iratok között csupán német nyelven került becsatolásra, annak hivatalos magyar nyelvű fordítását az elsőfokú bíróság nyelvtudására tekintettel a felek nem kérték, ezért a részletes fordítás hiánya miatt eljárási jogszabálysértés sem történt.
A felülvizsgálati kérelem és felülvizsgálati ellenkérelem
[24] A felperes a felülvizsgálati kérelmében a jogerős ítélet elsőfokú bíróság ítéletére is kiterjedő hatályon kívül helyezését és keresetének történő helyt adást kérte. Álláspontja szerint a jogerős ítélet sérti a polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény ( a továbbiakban: régi Pp.) 3. § (3) és (4) bekezdését, 206.§ (1) bekezdését, a polgári perrendtartásról szóló 2016. évi CXXX. törvény ( a továbbikban: Pp.) 279. § (1) bekezdését, továbbá a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény ( a továbbiakban: Ptk.) 2:52. §, 2:53. §-ába, a 2019. évi CXXII. törvény 91. § és 92. §-ába, valamint a 883/2004/EK rendelet előírásaiba ütközően jogszabálysértő.[25] Érvelése szerint a felek között 2015. szeptember 25-én létrejött munkaszerződés egyértelműen kiküldetésről rendelkezett, vagyis arról, hogy a felperes a magyar munkaszerződése alapján Magyarországon végez munkát, azonban az alperes egy átmeneti időre meghatározott feladat elvégzésére Németországba küldte. Ezt az álláspontot erősíti az a tény is, hogy az alperes a felperes társadalombiztosítási jogviszonyáról benyújtotta a kiküldetésre vonatkozó 883/2004/EK rendelet szabályainak alkalmazásához szükséges ún. A1-es nyomtatványt, amely lehetővé tette, hogy a felperes a ma hatályos 2019. évi CXXII. törvény 91. §, 92. §-ai szerinti ellátásban részesüljön. Tény az is, hogy a felperes és az alperes között megkötött munkaszerződés 18. pontja is arról szól, hogy az alperes a munkavállaló részére a németországi munkavégzés idejére csoportos balesetbiztosítást köt.
[26] A felperes 2015. október 2-án történt németországi munkabalesetéről Magyarországon munkabaleseti jegyzőkönyv készült, amelynek alapján az illetékes kormányhivatal 2016. márciusban határozatában a balesetet üzemi balesetnek elismerte. A Nemzeti Rehabilitációs és Szociális Hivatal a munkabalesettel összefüggésben hozott határozatában a felperesnél 30 %-os tartós egészségkárosodást állapított meg. A munkabalesetre vonatkozóan tehát mindkét hatóság a magyar jog szabályait alkalmazta.
[27] A felperes álláspontja szerint az ügyben alkalmazandó, a Legfelsőbb Bíróság MK 29. számú állásfoglalása is, amelynek alapján a perbeli esetben nem a német, hanem a magyar jog szabályait kell alkalmazni. Az alperes a balesettel összefüggésben a Ptk. 2:52. § (2) bekezdése alapján sérelemdíj megfizetésére is köteles.
[28] Az alperes a felülvizsgálati ellenkérelmében a jogerős ítélet hatályában történő fenntartását kérte.
A Kúria döntése és annak jogi indokai
[29] A felülvizsgálati kérelem a következők szerint nem megalapozott.[30] A felperes a felülvizsgálati kérelmét alapvetően arra a jogi érvelésre alapította, mely szerint az alperes az A1-es nyomtatvány kitöltésével és magyarországi társadalombiztosítási ellátás balesetet követő igénybevételével maga is úgy tekintette, hogy a felek jogviszonyára a magyar jog szabályait kell alkalmazni, ezért a munkáltató kártérítési felelősségét is az Mt. rendelkezései alapján kellett elbírálni.
[31] Az eljáró bíróságoknak a perben elsődlegesen abban a kérdésben kellett állást foglalni, hogy a peres felek a munkaszerződésben kiküldetésben történő munkavégzésre, avagy állandó Németországi, azaz külföldi munkavégzésre kötöttek-e megállapodást.
[32] Az Európai Parlament és a Tanács a munkavállalók szolgáltatások nyújtása kertében történő kiküldetéséről szóló 96/71/EK irányelve a fogalommeghatározásokat tartalmazó 2. cikk (1) bekezdésében kimondja, hogy ennek az irányelvnek az alkalmazásában "kiküldetésben lévő munkavállaló" az a munkavállaló, aki munkáját korlátozott ideig egy, a szokásos munkavégzése szerinti tagállamon kívüli tagállam terültén végzi.
[33] Az eljárt bíróságok a fenti szabályozásra figyelemmel helytállóan vonták értékelési körükbe a munkaszerződés 19. pontjában foglaltakat, valamint annak tényét, hogy a felperes az alperes alkalmazásában sem a korábbi, sem a perbeli munkaviszonyában nem végzett munkát Magyarországon és a felek nyilatkozatából sem volt levonható következtetés arra, hogy erre a jövőben sor került volna. A felek szándéka egyértelműen és kizárólagosan németországi munkavégzésre irányult, ezért az adott esetben a felperes a kiküldetési irányelv alapján nem tekinthető kiküldött munkavállalónak, hanem olyan munkavállalónak, aki a szerződése szerint tartósan külföldön végez munkát.
[34] A Róma I. rendelet egyéni munkaszerződéseket szabályozó 8. cikke - az általános rendelkezésekkel összhangban - a szerződéses szabadság elvére tekintettel elsődlegesen a felek megállapodására bízza az alkalmazandó jog megválasztását. Az eljárt bíróságok a munkaszerződés 19. pontjának rendelkezése alapján alappal vontak le következtetést arra, hogy a felek annak rögzítésével, hogy a németországi munkavégzés időtartamára a "német törvények és munkaügyi előírások" alkalmazásában állapodtak meg, éltek e jogválasztás lehetőségével. Az ítélőtábla ugyanakkor azt is helytállóan állapította meg, hogy az alkalmazandó jog kikötésének hiánya sem eredményezné a magyar jogszabályok alkalmazhatóságát, mivel a Róma I. rendelet 8. cikk (2) bekezdése szerint jogválasztás hiányában a felek szerződésére azon állam joga az irányadó, ahol - vagy ennek hiányában - ahonnan a munkavállaló a szerződés teljesítéseként rendszerint a munkáját végzi. Minthogy a felperes az alperes alkalmazásában Magyarországon nem végzett munkát, a magyar jogszabályok alkalmazását pedig a felek nem kötötték ki, így a felek jogviszonyára a német jogszabályok alkalmazásának volt helye.
[35] A felperes a felülvizsgálati kérelmében alaptalanul hivatkozott arra, hogy esetében az A1 nyomtatvány kiállítása és foglalkoztatásának a magyar társadalombiztosítási szervek felé történő bejelentése alapján a munkáltató kártérítési felelősségére is a magyar munkajogi rendelkezések alkalmazhatóak. A 883/2004/EK rendelet (15) preambulumbekezdése szerint szükséges, hogy a Közösségen belül mozgó személyek csak egyetlen tagállam szociális biztonsági rendszere alá tartozzanak, az alkalmazandó nemzeti jogszabályok halmozódása és az ebből eredő bonyodalmak elkerülése érdekében. Evvel összhangban a 12. cikk - abban az esetben, ha a munkavállaló külföldön történő munkavégzése nem haladja meg a 24 hónapot - lehetőséget biztosít arra, hogy a felek a társadalombiztosítási ellátásokra - így a táppénz igénybevételére is - a nemzeti, vagyis a perbeli esetben a magyar jogszabályok alkalmazását kössék ki. Ugyanakkor a felperes foglalkoztatásának magyar jogszabályok szerinti bejelentése és ennek alapján a társadalombiztosítási ellátások igénybevétele független a felek közötti munkaviszonyban a fent kifejtettek szerint alkalmazandó jog meghatározásától és nem eredményezhette az Mt. szabályainak alkalmazhatóságát.
[36] Az elsőfokú bíróság által beszerzett, a munkáltató kártérítési felelősségével összefüggő igényérvényesítés német rendelkezéseinek értelmezését a felperes a felülvizsgálati kérelmében nem vitatta, így a felperes a kártérítési igényét a biztosítóval szemben, bejelentési kötelezettség munkáltató általi elmulasztása esetén pedig az általános hatáskörű német bíróság előtt érvényesítheti.
[37] A fentiekre tekintettel a Kúria a jogerős ítéletet a régi Pp. 275. § (3) bekezdése alapján hatályában fenntartotta.
Záró rész
[38] A felperes a Pp. 78. § (1) bekezdése alapján köteles az alperes felülvizsgálati eljárási költségének megfizetésére.[39] A felperes munkavállalói költségkedvezményére tekintettel a felülvizsgálati eljárás illetéke a 6/1986. (VI.26.) IM rendelet 14. §-a alapján az állam terhén marad.
[40] A Kúria a felülvizsgálati kérelmet a Pp. 274. § (1) bekezdése alapján a 2021. június 16-án megtartott tárgyaláson bírálta el.
Budapest, 2021. június 16.
Dr. Stark Marianna s.k. a tanács elnöke, Szolnokiné dr. Csernay Krisztina s.k. előadó bíró, Dr. Tánczos Rita sk. bíró
(Kúria Mfv.X.10.019/2021.)