adozona.hu
ÍH 2021.53
ÍH 2021.53
ÜZLETI TITOK MEGSÉRTÉSE - TISZTESSÉGTELEN PIACI MAGATARTÁS - GAZDAGODÁS VISSZATÉRÍTÉSE I. Az üzleti titok megsértése esetén a gazdagodás mint eredmény és a jogsértő magatartás között nem kell közvetlen ok-okozati összefüggésnek fennállnia, a gazdagodás visszatérítésére kötelezést megalapozza, ha megállapítható, hogy az elért gazdagodás összefügg a jogsértéssel [1996. évi LVII. törvény (Tpvt.) 86. § (3) bekezdés a) pont]. II. Üzletszerű gazdasági tevékenységet folytató jogi személyek esetén nem vagyoni, imma
Kiválasztott időállapot:
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
A felperes a tisztességtelen piaci magatartás és a versenykorlátozás tilalmáról szóló 1996. évi LVII. törvény (Tpvt.) 2. §-ára, 3. §-ára, 4. § (1) bekezdésére, 6. §-ára, valamint 86. § (2) bekezdésére alapítva 2014. január 9-én előterjesztett keresetében azt kérte, a bíróság kötelezze az alperest az állított jogsértő magatartások abbahagyására és tiltsa el a további jogsértéstől; kötelezze elégtétel adására a honlapján a jogsértést elismerő nyilatkozat közzétételével; kötelezze kártérítésként...
ÍH 2021.53 ÜZLETI TITOK MEGSÉRTÉSE - TISZTESSÉGTELEN PIACI MAGATARTÁS - GAZDAGODÁS VISSZATÉRÍTÉSE
I. Az üzleti titok megsértése esetén a gazdagodás mint eredmény és a jogsértő magatartás között nem kell közvetlen ok-okozati összefüggésnek fennállnia, a gazdagodás visszatérítésére kötelezést megalapozza, ha megállapítható, hogy az elért gazdagodás összefügg a jogsértéssel [1996. évi LVII. törvény (Tpvt.) 86. § (3) bekezdés a) pont].
II. Üzletszerű gazdasági tevékenységet folytató jogi személyek esetén nem vagyoni, immateriális hátrányt jelent az üzleti-piaci lehetőségek kedvezőtlen megváltozása is. A nem vagyoni kártérítés összegét a bíróságnak a nem vagyoni sérelem jellegét, súlyosságát, fennálltának az időtartamát és az eset összes körülményét mérlegelve úgy kell megállapítania, hogy az alkalmas legyen a nem vagyoni kártérítés céljának megvalósítására, az okozott nem vagyoni, immateriális hátrány, sérelem kompenzálására [1959. évi IV. törvény (rPtk.) 84. § (1) bekezdés e) pont].
A felperes a tisztességtelen piaci magatartás és a versenykorlátozás tilalmáról szóló 1996. évi LVII. törvény (Tpvt.) 2. §-ára, 3. §-ára, 4. § (1) bekezdésére, 6. §-ára, valamint 86. § (2) bekezdésére alapítva 2014. január 9-én előterjesztett keresetében azt kérte, a bíróság kötelezze az alperest az állított jogsértő magatartások abbahagyására és tiltsa el a további jogsértéstől; kötelezze elégtétel adására a honlapján a jogsértést elismerő nyilatkozat közzétételével; kötelezze kártérítésként a jogsértés következtében a felperesnél jelentkező 3 147 985 forint elmaradt vagyoni előny, továbbá a kár kiküszöbölésével felmerült 503 541 forint + áfa költség, valamint a jóhírnév sérelme miatt nem vagyoni kártérítésként 1 000 000 forint megfizetésére.Az alperes az ellenkérelmében kérte a kereset elutasítását, annak jogalapját és összegszerűségét is vitatta.
Az elsőfokú bíróság a 2016. március 2-án meghozott rész-közbenső ítéletével eltiltotta az alperest attól a magatartástól, hogy a felperessel szerződött ügyfelekre vonatkozó, a bíróság által meghatározott adatoknak a saját gazdasági tevékenysége során történő felhasználásával a felperessel szerződött ügyfeleket megkeresse abból a célból, hogy velük gazdasági kapcsolatot létesítsen; eltiltotta az alperest attól a magatartástól, hogy saját szolgáltatását a honlap 2013. június 5-én alkalmazott jellegzetes dizájnjával és a megjelölt szlogen alkalmazásával nyújtsa; kötelezte az alperest a fenti magatartások abbahagyására; kötelezte továbbá a honlapon a bíróság által meghatározott tartalmú közlemény elhelyezésére; megállapította az alperes teljes kártérítő felelősségét a fenti magatartásokkal okozati összefüggésben álló és a felperest ért károkért; a felperes ezt meghaladó keresetét elutasította.
A felperes és az alperes fellebbezései folytán eljárt ítélőtábla a 2017. február 14-én kelt - a Kúria mint felülvizsgálati bíróság 2018. március 6-án meghozott rész- és közbenső ítéletével hatályában fenntartott - rész- és közbenső ítéletével az elsőfokú bíróság rész- és közbenső ítéletének nem fellebbezett részét nem érintette, fellebbezett rendelkezéseit részben megváltoztatta és az elsőfokú bíróság által megállapított közlemény szövegét kiegészítette annak megállapítását tartalmazó harmadik bekezdéssel, hogy az alperes tisztességtelen piaci magatartást valósított meg azzal is, hogy a felperes üzletfelei felé 2013. július és augusztus hónapokban azt a látszatot keltette, hogy vele álltak eddig is szerződéses kapcsolatban, továbbá megakadályozta a felperes hozzáférését az alperes által kezelt ügyféladatokhoz, amellyel veszélyeztette a felperes ügyfelek felé fennálló szerződéses kötelezettségeinek teljesítését; a nem vagyoni kártérítésre irányuló kereseti kérelmet elutasító részében az elsőfokú bíróság határozatát hatályon kívül helyezte és ebben a keretben az elsőfokú bíróságot a per újabb tárgyalására és újabb határozat hozatalára utasította, egyebekben az elsőfokú bíróság határozatát helybenhagyta. Az ítélőtábla a rész- és közbenső ítéletében a keresetnek helytadó rendelkezések tekintetében maradéktalanul egyetértett az elsőfokú határozat indokolásában foglaltakkal a peres felek egymás közötti, illetve a felperes és az ügyfelei közötti szerződéses jogviszony jogi minősítését, a peres felek versenytársi viszonyát, az ügyféladatok felperes üzleti titkának minősítését, az üzleti titok Tpvt. 4. §-ába ütköző alperesi felhasználását, a peres felek honlapjai megjelenésének hasonlóságát, a szlogen azonosságát, és ebből eredően az alperes Tpvt. 6. §-ába ütköző magatartásának megállapítását, valamint a jogkövetkezmények levonását illetően.
A kereset jóhírnév sérelmére alapított igény tekintetében történt elutasításának az elsőfokú ítélet indokolásában kifejtett indokait annyiban osztotta, hogy a felperes által e körben nevesített jogsértés - az ügyféladatok kiadásának megtagadása, az ügyfelek 27/F/4. és 27/F/5. sorszám alatt csatolt megtévesztő tartalmú tájékoztatása - jellegénél fogva nem minősül a jóhírnév, hitelképesség Tpvt. 3. §-a szerinti veszélyeztetésének. Álláspontja szerint ugyanakkor nyilvánvaló, hogy a felperes által a jóhírnév sérelmével összefüggésben kifogásolt - egyebekben az alperes által sem vitatottan megvalósított - alperesi magatartás sértette, de legalábbis veszélyeztette a felperes mint versenytárs törvényes érdekeit, ami alkalmas volt arra, hogy a peres felek közötti szerződéses jogviszony megszűnését követően ellehetetlenítse, illetve gátolja a felperes ügyfeleivel szemben fennálló szerződéses kötelezettségeinek teljesítését, illetve esetenként - a peranyag részévé tett nyomozati tanúvallomásokból megállapíthatóan - végső soron a felperes üzleti kapcsolatai felbontásához, megszűnéséhez is vezetett. Olyan többletmagatartást valósított meg, mely túlmutat az üzleti titoksértés törvényi tényállásán, és így az ügyféladatok kiadásának megtagadásával együtt a Tpvt. 2. §-a szerinti fejezeti klauzulába (generálklauzulába) ütközik, amely általánosan megfogalmazott tényállásként a Tpvt.-ben meghatározott típustényállások egyikének hatálya alá sem sorolható mindazon magatartásokra irányadó, amelyek sértik a társadalmi elvárásokat, a gazdasági életben érvényesülő jóhiszeműség és tisztesség követelményét. Erre tekintettel e magatartás vonatkozásában a keresetet elutasító részében a részítéletet megváltoztatta, az alperes elégtétel adásra kötelezése körében a Hirdetmény szövegét kiegészítette. A nem vagyoni kártérítésre irányuló kereseti kérelemre nézve az ítélőtábla rámutatott arra, tévedett az elsőfokú bíróság, amikor azt a cégértékkel kapcsolatos - a vagyoni kártérítésre irányuló kereseti kérelem részeként előterjesztett - kártérítési igénnyel azonosítva utasította el. E körben ezért az elsőfokú eljárás megismétlése szükséges, amelynek során az elsőfokú bíróságnak érdemben kell vizsgálnia a nem vagyoni kártérítésre irányuló igény megalapozottságát.
A felperes a folytatódó elsőfokú eljárásban - egyebek között a lefolytatott szakértői bizonyítás eredményére is hivatkozva - a keresetét akként módosította, hogy az alperes Tpvt.-be ütköző magatartása folytán az elmaradt vagyoni előnyt 6 076 196 forintra felemelte azzal, hogy annak megfizetésére az alperest elsődlegesen a Tpvt. 86. § (3) bekezdés a) pontja alapján 2017. év végéig elért gazdagodás visszatérítése jogcímén, másodlagosan a Tpvt. 86. § (2) bekezdés e) pontja szerint alkalmazandó 1959. évi IV. törvény (rPtk.) 339. § (1) bekezdése és 355. § (4) bekezdése alapján kártérítés, elmaradt vagyoni előny jogcímén kérte kötelezni. Ezenfelül kérte változatlanul az rPtk. 84. § (1) bekezdés e) pontja alapján a személyhez fűződő jogai megsértése eredményeként bekövetkezett nem vagyoni kár megtérítése jogcímén az alperes 1 000 000 forintban történő marasztalását. Az elért gazdagodás visszatérítése, illetve az elmaradt vagyoni előny megtérítése, valamint a nem vagyoni kártérítés iránti követelésének jogalapja körében a jogerős rész- és közbenső ítéletre hivatkozott.
Az alperes az ellenkérelmében kérte a kereset elutasítását, vitatta a jogalapot és az összegszerűséget is. Véleménye szerint a felperes jogszabálysértően változtatta meg a keresetét az rPp. 146/A. §-a szerinti határidő lejárta után. Az elmaradt vagyoni előny megfizetése, illetve a gazdagodás visszatérítése iránti igény jogalapja körében a felperes csak azon ügyfelek vonatkozásában érvényesíthet igényt, akik az alperes Tpvt.-be ütköző magatartásával okozati összefüggésben nem vele kötöttek szerződést. Ezzel kapcsolatban a felperes nem tett eleget a bizonyítási kötelezettségének, ezért az összegszerűségre nézve nincs helye szakértői bizonyításnak. Állította, hogy a felperes legtöbb korábbi ügyfele csak azt követő huzamosabb idő - több hónap, fél év, egy év - elteltével kötött vele szerződést, hogy 2013. július 5-én megszűnt a közte és a felperes közötti szolgáltatási szerződés és hogy a 27/F/1. és 27/F/2. sorszám alatti tájékoztató leveleket 2013 augusztusában kiküldte a felperes ügyfelei részére. Véleménye szerint ez is azt bizonyítja, hogy a tájékoztató levél semmilyen hatással nem lehetett arra, hogy a korábbi felperesi előfizetők az új szerződést vele kötötték meg. Hivatkozott arra is, az általa és a felperes által csatolt kimutatások alapján egyértelműen megállapítható, hogy a felperes díjai nagyságrendileg meghaladták az általa ajánlott szolgáltatási díjakat, ami ugyancsak azt támasztja alá, hogy az ügyfelek döntését nem a Tpvt.-be ütköző alperesi magatartás befolyásolta, hanem a felperes magasabb szolgáltatási díjai.
Az elsőfokú bíróság ítéletével az alperest a felperes javára 7 076 195 forint megfizetésére kötelezte. Határozata indokolásában rögzítette, a jelen per az 1952. évi III. törvény (rPp.) 23. § (1) bekezdés o) pontja és a Tpvt. 86. § (1) bekezdése alapján tartozik törvényszéki hatáskörbe, ezért az rPp. 73/A. § (1) bekezdés b) pontjára figyelemmel a jogi képviselet nem kötelező és az rPp. 146/A. §-ának a keresetváltoztatásra határidőt meghatározó rendelkezése nem alkalmazható, így a felperes za rPp. 146. § (1) bekezdése szerint az elsőfokú tárgyalás berekesztéséig megváltoztathatta a keresetét. Mindebből következően az elsőfokú bíróság először a 6 076 196 forint megfizetése iránt a Tpvt. 86. § (3) bekezdés a) pontja alapján, annak a 4. és a 6. §-aiba ütköző alperesi magatartással elért gazdagodás visszatérítése jogcímén előterjesztett elsődleges kereseti kérelmet vizsgálta. Kifejtette, a Tpvt. 86. § (3) bekezdés a) pontja által meghatározott jogkövetkezmény olyan speciális objektív szankció, amelynek feltételei mind a kártérítés, mind a jogalap nélküli gazdagodás rPtk.-ban meghatározott feltételeitől különböznek. A szankció célja a jogsértő által a jogsértéssel összefüggésbe hozható elért gazdagodás, profit elvonása. A szankció alkalmazásának feltétele a Tpvt. 4., illetve 6. §-ába ütköző magatartás megállapítása és az, hogy a jogsértő vagyonában kimutatható vagyoni előny összefüggésben álljon a versenyjogi jogsértéssel. A perben korábban született jogerős rész- és közbenső ítélet megállapította azt, hogy a felperessel szemben az alperes a Tpvt. 4. és 6. §-aiba ütköző magatartást tanúsított, a rész- és közbenső ítélet rPp. 229. § (1) bekezdése szerinti anyagi jogereje kizárja, hogy a felek a versenyjogi jogsértést a továbbiakban vitássá tegyék.
A Tpvt. 86. § (3) bekezdés a) pontja szerinti szankció alkalmazása feltételei szempontjából a rész- és közbenső ítélet indokolásának az alperes által hivatkozott megjegyzése nem releváns, mert az a kártérítés jogalapja körébe tartozik. Nem volt szükség ezért annak vizsgálatára, hogy az egyes ügyfeleket konkrétan milyen motívumok vezették a szerződéskötés során.
Nem volt jelentősége annak sem, hogy a peres felek között mely ügyfelek tekintetében került sor fizetési meghagyás kibocsátására, mert a felek elszámolási vitája nem érinti a Tpvt. alapján a felperest megillető jogokat. Az elsőfokú bíróság álláspontja szerint abból a tényből, hogy az ügyfelekkel korábban nem szerződő alperes a felperes üzleti titkainak megsértésével és jellegbitorló módon lépett ki a piacra a felperes versenytársi pozíciójába, az következik, hogy a felperes volt ügyfeleitől származó bevétele a visszatérítendő gazdagodás körébe tartozik, függetlenül attól, hogy mi motiválta az egyes ügyfeleket az alperessel történő szerződéskötéskor. Az ellenkező értelmezés teljesen kiüresítené a Tpvt. 86. § (3) bekezdés a) pontja szerinti jogkövetkezményt és lehetetlenné tenné a sérelem orvoslását, a hatékony igényérvényesítést. A bizonyítás felvételére ezért abban a körben került sor, hogy az alperes az adott időszakban milyen összegű bevételre tett szert a megjelölt ügyfelektől azáltal, hogy jogsértő magatartása folytán a felperes korábbi ügyfelei vele kötöttek szerződést. Ennek megállapításához, a többéves időszakot és számos ügyletet érintő, könyvelési bizonylatokon alapuló vizsgálat elvégzéséhez olyan különleges szakértelemre van szükség, amellyel a bíróság nem rendelkezik, ezért a felperes által indítványozott igazságügyi könyvszakértői bizonyítás lefolytatása nem volt mellőzhető. A perben beszerzett aggálytalan, az alperes által kétségbe nem vont igazságügyi szakértői vélemény szerint az alperes 6 076 195 forint bevételre tett szert azon ügyfelektől, akik korábban a felperessel álltak szerződésben. Ugyanakkor az alperes nem hivatkozott olyan körülményre, amely ezt az összeget csökkentené, bírói kérdésre az összegszerűség körében is kizárólag az okozati összefüggés hiányát kifogásolta. Mindezek alapján megállapította, hogy a Tpvt. 4. és 6. §-ába ütköző magatartása folytán az alperes a fenti összeggel gazdagodott, ezért azt köteles a felperesnek visszafizetni. Az elsőfokú bíróság utalt arra is, a Tpvt. 86. § (3) bekezdés a) pontja szerinti jogkövetkezmény alkalmazásakor nincs jelentősége annak, hogy a felperes milyen bevételtől esett el, ezért a keresetváltoztatásra tekintettel nem volt szükség a szakvélemény kiegészítésére.
A nem vagyoni kártérítésre irányuló kereseti kérelemre nézve az elsőfokú bíróság rögzítette, a perben született rész- és közbenső ítélet anyagi jogerejére tekintettel a felek jogviszonyában már nem tehető vitássá, hogy az alperes megsértette a felperes üzleti titkait, jellegbitorló és a Tpvt. 2. §-ának generálklauzulájába ütköző magatartást követett el. Az üzleti titok a rPtk. 81. §-ában nevesített és védett személyhez fűződő jog, amelynek védelme a rPtk. 75. § (2) bekezdése értelmében a jogi személyeket is megilleti. A Tpvt. 86. § (2) bekezdésének e) pontja - a 2-7. §-okban foglalt rendelkezések megsértése esetén - a versenyjogi jogsértés jogkövetkezményeként a polgári jog általános szabályaira visszautalva a kártérítési igények érvényesítését is lehetővé teszi, így az rPtk. 355. § (1) bekezdése alkalmazásával a jogsértő nem vagyoni kártérítésre is kötelezhető. A nem vagyoni kártérítés jogintézményének célja a nem vagyoni sérelmekért, a pénzben ki nem fejezhető hátrányokért való kárpótlás a sérelmet szenvedett személy részére. Az összeg megállapításakor abból kell kiindulni, hogy a nem vagyoni kártérítés nem a károsult vagyoni helyzetének a helyreállítását szolgálja, hanem erkölcsi elégtételt nyújt az elszenvedett hátrány miatt. Az összegszerűség megállapításának ugyanakkor objektív mércéje nincs, az becslésen alapul. Az elsőfokú bíróság álláspontja szerint a rendelkezésre álló adatok alapján egyértelműen megállapítható, hogy az alperes oly módon élt vissza a felperes üzleti titkaival, hogy az ügyfelekre vonatkozó adatokat jogosulatlanul felhasználta annak érdekében, hogy a felperes ügyfelei a jövőben már vele szerződjenek; ez a tevékenysége eredményes is volt, a felperes több ügyfelében is azt a látszatot keltette, hogy valójában nem is a felperessel állnak üzleti kapcsolatban. Az üzleti titokkal való visszaélés nyomán továbbá a felperes nem fért hozzá saját ügyfeleinek adataihoz, ezáltal a felperes ellehetetlenülése, üzleti kapcsolatainak megszűnése fenyegetett. Mindezek olyan mértékű sérelmet eredményeztek a felperesnél, amelynek ellentételezésére arányos és megfelelő a keresetben megjelölt 1 000 000 forint összegű nem vagyoni kártérítés.
Az ítélet ellen az alperes terjesztett elő fellebbezést, amelyben kérte elsődlegesen annak megváltoztatását és a kereset elutasítását; másodlagosan az rPp. 252. § (3) bekezdése alapján a hatályon kívül helyezését és az elsőfokú bíróság per újabb tárgyalására és újabb határozat hozatalára utasítását.
A korábban már részletesen kifejtettek szerint továbbra is állította, a felperesi keresetváltoztatás jogszabálysértő, tévedett ezért az elsőfokú bíróság, amikor a gazdagodás visszatérítése jogcímén érvényesített felperesi igényt érdemben bírálta el, és megalapozottnak találta. Véleménye szerint az elsőfokú bíróság kizárólag a jogerős közbenső ítélettel már megállapított jogalapon előterjesztett felperesi követelés összegszerűsége tekintetében dönthetett volna. A már ugyancsak részletesen kifejtettek szerint hangsúlyozta, a felperesnek azt is bizonyítania kellett volna, hogy az általa követelt összegű vagyoni előnytől a Tpvt.-be ütköző alperesi magatartással okozati összefüggésben esett el, a korábbi előfizetőinek egy része azért nem vele kötötte meg az új szerződést, illetve azért az alperest választotta, mert a Tpvt.-be ütköző magatartásával az alperes megtévesztette őket. E körben az elsőfokú bíróság által a bizonyítási teherre nézve a felperesnek adott, a tárgyalási jegyzőkönyvben rögzített tájékoztatásra is utalt. Az alperes véleménye szerint miután a felperes nem tett eleget bizonyítási kötelezettségének, a vagyoni előnnyel kapcsolatos igény tekintetében a kereset elutasításának lett volna helye, az összegszerűsége nézve a szakértői bizonyítás lefolytatásának eljárásjogi feltételei nem álltak fenn, a szakértői bizonyítás e körben egyébként is szükségtelen volt.
Az ítélet indokolásában foglaltakkal szemben az elsőfokú bíróság nem mellőzhette volna annak vizsgálatát, hogy az egyes ügyfeleket konkrétan milyen megfontolások vezették a szerződéskötés során, különös tekintettel arra, hogy az alperes számos okirati bizonyítékot csatolt, amelyek azt támasztották alá, a felperes korábbi ügyfeleinek döntését nem az alperes Tpvt.-be ütköző magatartása befolyásolta, az nem állt okozati összefüggésben a felperes által állított elmaradt vagyoni előnnyel. Az elsőfokú bíróság ezeket a bizonyítékokat teljes mértékben figyelmen kívül hagyta, továbbá semmilyen indokát nem adta annak, hogy a peres felek közötti szolgáltatási szerződés megszűnését követően hónapokkal, évekkel később kötött előfizetői szerződések milyen okozati összefüggésben vannak a felperest ért kárral, az alperesi magatartással.
Tévedett az elsőfokú bíróság akkor is, amikor azt állapította meg, hogy az alperes teljes közbeszerzés-figyelési tevékenységéből származó bevétele okozati összefüggésben van a felperest ért kárral, illetve a Tpvt.-be ütköző alperesi magatartással.
Iratellenesen tartalmazza az ítélet indokolása azt, hogy az alperes nem hivatkozott olyan körülményre, amely a perben kirendelt igazságügyi szakértő által megállapított összeget csökkentené, ezzel szemben az alperes csak ilyen körülményekre - az okozati összefüggés hiánya, a felperessel szemben az alperes javára jogerős fizetési meghagyásokkal megítélt összeg - hivatkozott.
Az elsőfokú bíróság a jogerős fizetési meghagyásoknak ugyancsak tévesen nem tulajdonított jelentőséget.
A nem vagyoni kártérítés tekintetében a felperes semmivel nem támasztotta alá a keresetét, a bizonyítási kötelezettségének e körben sem tett eleget. Semmi nem bizonyítja azt, hogy az alperes által küldött tájékoztató levél az ügyfelekben rosszallást keltett volna, ezzel szemben peradat, hogy számos ügyfél ismét a felperessel kötötte meg a szerződést. A nem vagyoni kárigény tekintetében az elsőfokú bíróság egyáltalán nem tárta fel a tényállást, az ítélet ebben a részében teljesen megalapozatlan.
A felperes a fellebbezési ellenkérelmében kérte az elsőfokú bíróság ítéletének helybenhagyását, lényegében helyes indokaira tekintettel.
A fellebbezés az alábbiak szerint megalapozatlan.
Az elsőfokú bíróság a kereset elbírálásához szükséges tényállást feltárta és abból helytálló következtetést vont le és megalapozott jogi indokolással adott helyt a felperes keresetének.
Az ítélőtábla a másodlagos fellebbezési kérelemre tekintettel először azt vizsgálta, hogy fennáll-e olyan ok, amely az rPp. 252. § (3) bekezdése szerint alapul szolgál az ítélet hatályon kívül helyezésére és az elsőfokú eljárás megismétlésére, mivel ez kizárttá teszi az ítélet érdemi felülbírálatát. A per irataiból az volt megállapítható, hogy az elsőfokú bíróság a tényállás feltárása érdekében szükséges bizonyítást lefolytatta, a tényállás kiegészítésére és ennek érdekében a bizonyítási eljárás megismétlésére, illetve kiegészítésére nincs szükség, ezzel kapcsolatban az alperes a fellebbezésében tényállítást sem terjesztett elő, nem hivatkozott figyelmen kívül hagyott bizonyítási indítványra. Az ítélőtábla ezért az ítéletet érdemben bírálta felül.
A Tpvt. 2-7. §-aiban foglalt rendelkezések megsértése esetén a jelen perben alkalmazandó - 2013. november 21-ig hatályban volt - Tpvt. 86. § (2) bekezdése az a)-g) pontokban meghatározott jogkövetkezmények alkalmazását tette lehetővé. Az e) pont a polgári jog szabályai szerint kártérítés követelésére is lehetőséget biztosított. A Tpvt. 86. § (3) bekezdésének a) pontja a 4. vagy 6. § rendelkezéseinek megsértése miatt indított perekben az érdekeltet feljogosította arra is, hogy a (2) bekezdésben foglaltakon túl a jogsértéssel elért gazdagodás visszatérítését követelhesse. A Tpvt. 4. vagy 6. §-aiban foglalt rendelkezések megsértése esetén tehát a Tpvt. 86. § (2) bekezdés e) pontja szerinti kártérítési igény érvényesítése mellett, azzal párhuzamosan a 86. § (3) bekezdés a) pontja alapján a jogsértéssel elért gazdagodás visszatérítése is követelhető volt.
A jogerős rész- és közbenső ítélet meghozatalát megelőző eljárásban a felperes módosított keresete az alperes vele szemben folytatott, a Tpvt. 2., 3., 4. és 6. §-aiba ütköző tisztességtelen piaci magatartásának a Tpvt. 86. § (2) bekezdésében meghatározott jogkövetkezményei alkalmazására irányult, ennek keretében az e) pont alapján kártérítésként kérte az őt ért vagyoni és nem vagyoni sérelem orvoslását is. Vagyoni hátránya kompenzációjaként összesen 3 651 526 forint megfizetésére tartott igényt elmaradt vagyoni előny, illetve költség címén. A jogerős rész- és közbenső ítélet megállapította, hogy az alperes a Tpvt. 4. §-ába ütközően használta fel a felperes üzleti titkát képező ügyféladatokat, továbbá jellegbitorlásként értékelhető, a Tpvt. 6. §-ába ütköző magatartást tanúsított, mindezek mellett az ügyféladatok kiadásának megtagadásával és az ügyfelek megtévesztő tartalmú tájékoztatásával a Tpvt. 2. §-át is megsértette; e Tpvt.-be ütköző magatartások jogkövetkezményeként eltiltotta az alperest azok gyakorlásától és meghatározott tartalmú közlemény közzétételével elégtétel adására kötelezte; megállapította az alperes teljes kártérítési felelősségét a Tpvt. 4. és 6. §-aiba ütköző magatartásokkal okozati összefüggésben a felperest ért károkért.
A jogerős rész- és közbenső ítéletet követően folytatódó elsőfokú eljárásban a felperes 6 076 196 forintra felemelte a Tpvt.-be ütköző alperesi magatartások jogkövetkezményeként a vagyoni hátrány kompenzációjaként követelt összeget, egyúttal annak megfizetésére az alperest elsődlegesen a Tpvt.-be ütköző magatartással elért gazdagodás visszatérítése jogcímén kérte kötelezni a Tpvt. 86. § (3) bekezdés a) pontja alapján, a jogerős közbenső ítélettel megállapított jogalapon fennálló kártérítési igényét pedig másodlagosan tartotta fenn.
Az ítélőtábla álláspontja szerint mindezek alapján megállapítható, hogy a felperes a jogerős rész- és közbenső ítélet hozatalát megelőzően előterjesztett keresete, majd a rész- és jogerős közbenső ítéletet követően módosított keresete egyaránt a Tpvt. 4. és 6. §-aiba ütköző alperesi magatartás jogkövetkezményeként az őt ért vagyoni és nem vagyoni sérelem orvoslására irányult, a keresettel érvényesített jogot a felperes a peres eljárás során nem változtatta meg.
Az alperes által előadottakkal szemben a kereset folytatódó eljárásban történt módosítása az elsőfokú ítéletben kifejtett helytálló indokok mellett ezért sem minősül a rPp. 146/A. §-ában tiltott keresetváltoztatásnak, így nem volt eljárásjogi akadálya annak, hogy a Tpvt. 4. és 6. §-ai megsértésével elért gazdagodás visszatérítésére irányuló igény tekintetében az elsőfokú bíróság a keresetet érdemben bírálja el.
A Tpvt. 86. § (3) bekezdés a) pontja szerinti jogkövetkezmény (a 4. vagy a 6. §-ok megsértésével elért gazdagodás visszatérítése) az alkalmazása körében kialakult bírói gyakorlat (BDT 2019.3974.; 2008.1926.) és a kapcsolódó szakirodalom álláspontja szerint egyaránt olyan speciális objektív szankció, amelynek alkalmazásához nem szükséges további tények bizonyítása, így a jogsértő vétkességének, a jogsértő magatartás és az elért gazdagodás közötti közvetlen okozati összefüggésnek a bizonyítása sem, mivel e jogintézmény általános célja a jogsértő által a jogsértéssel összefüggésbe hozhatóan elért gazdagodás (profit) elvonása. A szankció alkalmazásának feltétele - amint azt ítélete indokolásában az elsőfokú bíróság is helytállóan rögzítette -, hogy a jogsértő magatartás megállapításra kerüljön és a jogsértő vagyonában kimutatható gazdagodás összefüggésben álljon a Tpvt. 4. vagy 6. §-ának a megsértésével. A gazdagodás mint eredmény és a jogsértő magatartás között nem kell közvetlen ok-okozati összefüggésnek fennállnia, a gazdagodás visszatérítésére kötelezést megalapozza, ha megállapítható, hogy az elért gazdagodás összefügg a jogsértéssel. Mindebből következően az alperes fellebbezésében előadottakkal szemben nem tévedett az elsőfokú bíróság, amikor mellőzte annak vizsgálatát, hogy az egyes ügyfelek konkrétan miért, milyen indokok, körülmények mérlegelése alapján döntöttek úgy, hogy az új szerződést nem a felperessel, hanem az alperessel kötik meg. Akkor sem tévedett az elsőfokú bíróság, amikor a rendelkezésre álló adatok, bizonyítékok, a jogerős rész- és közbenső ítélet ténymegállapításai alapján arra a következtetésre jutott, hogy fennáll az összefüggés az alperes Tpvt. 4., illetve 6. §-ába ütköző magatartása és az általa elért, a kirendelt igazságügyi könyvszakértő által megállapított gazdagodás között. Megalapozatlanul hivatkozott az alperes a fellebbezésében arra is, hogy a jogsértéssel elért alperesi gazdagodás összegének megállapítása nem igényel olyan különleges szakértelmet, amellyel a bíróság nem rendelkezik, ezért a szakértői bizonyítás lefolytatására az eljárásjogi feltételek hiányában szükségtelenül került sor. Az ítélőtábla ebben a tekintetben maradéktalanul osztotta az elsőfokú bíróság ítélete indokolásában kifejtett jogi álláspontját.
A per irataiból megállapítható, az alperes a jogsértéssel elért gazdagodás igazságügyi szakértő által megállapított összegét kizárólag arra hivatkozással vitatta, hogy a peres eljárás során csak a felperes két korábbi ügyfele esetében nyert bizonyítást az, hogy a Tpvt. 4. és 6. §-ába ütköző alperesi magatartás folytán kötöttek vele szerződést annak ellenére, hogy szándékuk a felperessel kötött korábbi szerződés meghosszabbítására irányult, ezért nem bizonyított, hogy a szakértő által kimutatott gazdagodás teljes összege az alperesi jogsértéssel áll okozati összefüggésben.
Tekintettel arra, hogy a Tpvt. 86. § (3) bekezdés a) pontja szerinti szankció alkalmazásának a korábban már kifejtettek szerint nem feltétele, hogy közvetlen ok-okozati összefüggés álljon fenn a jogsértő magatartás és a jogsértő vagyonában kimutatható gazdagodás között, a visszatérítendő gazdagodás összegének megállapítása körében az alperes által előadottaknak nem volt jelentősége. Ugyanígy nem volt jelentősége az alperes által a felperes ügyfelei részére nyújtott szolgáltatással összefüggésben a felperest az alperes javára marasztaló jogerős fizetési meghagyásoknak sem, mivel a felek közötti elszámolási vita nem érinti a Tpvt. 86. § (3) bekezdés a) pontja szerinti jogkövetkezmény alkalmazását.
Az összegszerűség körében az alperes nem hivatkozott olyan indokolt és észszerű költség felmerülésére, amelyet le kellene vonni a jogsértéssel elért bevétel összegéből. Mindezekre tekintettel nem tévedett az elsőfokú bíróság, amikor a perben beszerzett aggálytalan igazságügyi könyvszakértői véleményt ítélkezése alapjául elfogadta és azt állapította meg, hogy a Tpvt. 4. és 6. §-ának megsértésével az alperes 6 076 195 forint gazdagodást ért el, és kötelezte ennek visszatérítésére.
A nem vagyoni kártérítési igény elbírálása körében az elsőfokú bíróság ítélete indokolásában a Tpvt. 86. § (2) bekezdés e) pontjára, az rPtk. 75. § (2) bekezdésére, 84. § (1) bekezdésére, 355. § (1) bekezdésére utalva helytállóan fejtette ki azt, hogy az üzleti titok, mint a védett személyhez fűződő jog jogerős rész- és közbenső ítélettel megállapított megsértésének jogkövetkezményeként a felperest mint jogi személyt is megilleti az a jog, hogy az üzleti titok megsértésével neki okozott nem vagyoni sérelemért, hátrányért nem vagyoni kártérítést követeljen az alperestől. A nem vagyoni kártérítés jogintézménye alkalmazása körében kialakult bírói gyakorlat szerint a személyhez fűződő jog megsértése esetén a sérelmet szenvedő felet akkor illeti meg nem vagyoni kártérítés, ha megállapítható, hogy a személyhez fűződő jogát sértő magatartással okozati összefüggésben olyan nem vagyoni, immateriális sérelem, hátrány érte, amely a jogsértés objektív szankcióival nem hárítható el, nem küszöbölhető ki, így annak csökkentéséhez vagy kiküszöböléséhez nem vagyoni kárpótlás megítélése szükséges (EBH 2000.302.; BH 2001.12.; EBD 2014.P2.; Fővárosi Ítélőtábla 16.Gf.40.059/2009/7. és 16.Gf.40.037/2010/4). A nem vagyoni kártérítésre alapul szolgáló nem vagyoni sérelemnek, hátránynak minősül, ha a személyhez fűződő jogot sértő magatartás a sérelmet szenvedő fél életminőségének romlását, életviszonyai elnehezülését, mások általi megítélésének, értékelésének hátrányos megváltozását, kapcsolatainak megromlását eredményezi. Üzletszerű gazdasági tevékenységet folytató jogi személyek esetén ilyen nem vagyoni, immateriális hátrányt jelent az üzleti-piaci lehetőségek kedvezőtlen megváltozása is. A nem vagyoni kártérítés összegét a bíróságnak a nem vagyoni sérelem jellegét, súlyosságát, fennálltának az időtartamát és az eset összes körülményét mérlegelve úgy kell megállapítania, hogy az alkalmas legyen a nem vagyoni kártérítés céljának megvalósítására, az okozott nem vagyoni, immateriális hátrány, sérelem kompenzálására.
A perbeli esetben a rendelkezésre álló adatok, bizonyítékok alapján egyértelműen megállapítható, hogy az alperes személyhez fűződő jogot sértő magatartása a felperes üzleti-piaci lehetőségeinek kedvezőtlen megváltozását is eredményezte, az alperes magatartása a felperest mind az ügyfelekkel történő kapcsolatfelvételben, mind a folyamatos szolgáltatásnyújtásban nyilvánvalóan akadályozta és esetenként a felperes üzleti kapcsolatai felbontásához, megszűnéséhez is vezetett, amint azt az ítélőtábla a jogerős rész- és közbenső ítéletében megállapította. A nem vagyoni kártérítés jogalapjának fennálltát illetően ezért az elsőfokú bíróság helytálló álláspontra helyezkedett. Nem tévedett akkor sem, amikor a nem vagyoni kártérítés összegét az okozott nem vagyoni hátrány jellegére, súlyára tekintettel 1 000 000 forintban állapította meg. Ez az összeg az ítélőtábla álláspontja szerint sem eltúlzott, ugyanakkor alkalmas a felperest a korábban kifejtettek szerint ért nem vagyoni hátrány kompenzálására.
Mindezekre tekintettel az ítélőtábla az elsőfokú bíróság ítéletét - részben kiegészített indokolással - az rPp. 253. § (2) bekezdése alapján helybenhagyta.
(Fővárosi Ítélőtábla 10.Gf.40.385/2019/3-II.)