ÍH 2021.14

AZ EGYENLŐ BÁNÁSMÓD SÉRELMÉNEK MEGÁLLAPÍTÁSA A MUNKAVISZONY JOGELLENES MEGSZÜNTETÉSÉHEZ KAPCSOLÓDÓAN A dolgozó védett tulajdonsága (várandóssága) okozta keresőképtelensége miatt a munkaviszonyának megszüntetése, noha más munkavállalók esetében hasonló helyzetben erre nem került sor, a hátrányos megkülönböztetés, és az egyenlő bánásmód követelményét is sértette, s ez a sérelemdíj iránti igényt megalapozta [Ebktv. 8. § l) pontja, Ptk. 2:43. § c) pont, 2:52. § (1), (2), (3) bekezdés].

Kiválasztott időállapot: Mi ez?
  • Kibocsátó(k):
  • Jogterület(ek):
  • Érvényesség kezdete: 
  • Érvényesség vége: 

MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?

A másodfokú bíróság által irányadónak elfogadott tényállás:
A 2019. március 4. napján kelt munkaszerződés értelmében az alperes munkáltató munkaerő-kölcsönzés céljából, határozatlan időtartamra létesített munkaviszony keretében foglalkoztatta a felperes munkavállalót a szerződéskötés napjától kezdődően. A felek a munkaszerződésben három hónap próbaidőt kötöttek ki.
A felperes a munkavégzési kötelezettségét operátorként a T. Kft.-nél teljesítette. Ezen cég volt az egyedüli, amellyel az alper...

ÍH 2021.14 AZ EGYENLŐ BÁNÁSMÓD SÉRELMÉNEK MEGÁLLAPÍTÁSA A MUNKAVISZONY JOGELLENES MEGSZÜNTETÉSÉHEZ KAPCSOLÓDÓAN
A dolgozó védett tulajdonsága (várandóssága) okozta keresőképtelensége miatt a munkaviszonyának megszüntetése, noha más munkavállalók esetében hasonló helyzetben erre nem került sor, a hátrányos megkülönböztetés, és az egyenlő bánásmód követelményét is sértette, s ez a sérelemdíj iránti igényt megalapozta [Ebktv. 8. § l) pontja, Ptk. 2:43. § c) pont, 2:52. § (1), (2), (3) bekezdés].
A másodfokú bíróság által irányadónak elfogadott tényállás:
A 2019. március 4. napján kelt munkaszerződés értelmében az alperes munkáltató munkaerő-kölcsönzés céljából, határozatlan időtartamra létesített munkaviszony keretében foglalkoztatta a felperes munkavállalót a szerződéskötés napjától kezdődően. A felek a munkaszerződésben három hónap próbaidőt kötöttek ki.
A felperes a munkavégzési kötelezettségét operátorként a T. Kft.-nél teljesítette. Ezen cég volt az egyedüli, amellyel az alperes munkaerő-kölcsönzésre irányuló szerződéses kapcsolatban állt.
A felperes 2019. április 17-én tájékoztatta a csoportvezetőjét, valamint az őt kölcsönző cég HR-osztályát a terhességéről, és az állapotára tekintettel kérte a napi 12 óra helyett a napi 8 órában történő foglalkoztatását. Figyelemmel arra, hogy a 8 órás munkavégzést az őt kölcsönző cég nem tudta biztosítani, így a felperes keresőképtelen állományba került. 2019 áprilisában a felperes az alperes dorogi irodáját is tájékoztatta a gyermekvárásról.
2019. május 30. napján a T. Kft. értesítette az alperest, hogy a felperes kölcsönzését ezen nappal megszüntetik, azonban keresőképessé válása esetén tovább foglalkoztatják.
2019. május 30-án az alperes szóban közölte a felperessel, hogy munkaviszonyát azonnali hatállyal megszünteti, amelyre tekintettel a lakhatását biztosító munkásszállót is el kell hagynia.
Az 2019. május 30. napján kelt, "munkaviszony megszüntetése próbaidő alatt" elnevezésű okirattal a felperes munkaviszonyát ezen időponttal azonnali hatállyal indokolás nélkül megszüntette. Az alperes a felmondást 2019. május 31. napján adta postára, azt a felperes unokatestvérének házastársa 2019. június 4. napján vette kézhez.
A felperes és akkori élettársa, B. I. 2019. május 31. napján az alperes munkásszállóját elhagyták. A lakhatásukat bérelt lakásban oldották meg, amelynek költségeit az élettárs által felvett, összesen 210 000 forint kölcsönből fedezték.
A felperes és B. I. kapcsolata 2019. júniusában megszakadt.
A felperesnek veszélyeztetett terhesként munkavállalásra lehetősége nem volt, önálló lakhatással, jövedelemmel nem rendelkezett. A várandóssága időtartama alatt a szükségleteiről - rendkívül szűkös körülmények között - a rokonai gondoskodtak.
A KEM Kormányhivatal Esztergomi Járási Hivatala által kiállított, 2019. július 31-től 2020. július 30-ig érvényes hatósági bizonyítvány alapján a felperes a jövedelmi-vagyoni viszonyaira tekintettel szociálisan rászorultnak minősült.
2019. november 29. napján megszületett a felperes gyermeke, aki után havi 28 500 forint gyermekgondozási segélyben részesült. A felperes a gyermek és saját lakhatását egy 20-25 m2-es bérelt, komfort nélküli, leromlott állapotú üzlethelyiségben tudta biztosítani. Az eltartásukról továbbra is a felperes rokonai gondoskodtak.
Figyelemmel arra, hogy felperes a szülés időpontjában nem volt biztosított, így sem csecsemőgondozási, sem gyermekgondozási díjra nem vált jogosulttá.
A perben beszerzett igazságügyi könyvszakértői vélemény értelmében a munkaviszony próbaidő alatti megszüntetésével a felperes 2019. május 3-tól 2020. augusztus 5. napjáig összesen 1 064 484 forint nettó jövedelemtől esett el.
A felperes az elsődleges kereseti kérelmében a jogellenesen megszüntetett munkaviszonya helyreállítása mellett kérte, hogy a bíróság kötelezze az alperest 2019. május 3. és 2020. április 30. közti időszak vonatkozásában 847 995 forint megfizetésére, valamint a jogerős ítélet meghozataláig terjedő időre - a könyvszakértői vélemény 1. számú számítási módját alkalmazva - a munkaviszony megszüntetésének hiányában kalkulált havi ellátás összegének és a kézhez vett havi ellátás összegének nettó különbözetét alapulvéve számított kár megtérítésére.
A felperes másodlagos kereseti kérelemként - az eredeti munkakörébe történő visszahelyezés hiányában - 12 havi távolléti díj, azaz 2 511 168 forint megfizetésére kérte kötelezni az alperest.
Mind az elsődleges, mind a másodlagos kereseti kérelme esetén igényt tartott a lakásbérlettel kapcsolatosan felmerült 210 000 forint költség megtérítésére, valamint 2 500 000 forint sérelemdíj megfizetésére.
A felperes érvelése szerint az azonnali hatályú felmondást tartalmazó irat kézbesítése a részére szabályszerűen nem történt meg. Azt ugyanis a meghatalmazással nem rendelkező rokona vette át. A felmondással kapcsolatos iratokhoz 2019. június 11-én a próbaidő lejártát követően jutott hozzá.
A felmondás jogellenességét azzal indokolta, hogy az alperes a terhességéről tudva, annak időtartama alatt szüntette meg a munkaviszonyát éppen az állapotából eredő keresőképtelensége miatt.
Hivatkozott arra is, hogy az alperes a felperes személyiségi jogait és az egyenlő bánásmód elvét sértette meg azzal, hogy valójában a várandóssága miatti keresőképtelensége adott okot az azonnali hatályú felmondásra.
A munkaviszonyának jogellenes megszüntetése okozta, hogy veszélyeztetett terhességének ideje alatt semmiféle ellátásban nem részesült, ami miatt mind a lakhatása, mind a megélhetése teljesen bizonytalanná vált. Az egzisztenciális ellehetetlenülése miatt a gyermek megszületésére sem tudott megfelelően felkészülni. Mindez egy számára megalázó, méltatlan élethelyzetet eredményezett.
A személyiségi jogai sérültek azzal is, hogy a munkásszállót a fenti - mások által is ismert - körülmények között, egy nap alatt kellett elhagynia.
A munkaviszonya jogellenes megszüntetése következtében előálló anyagi gondok eredményezték élettársi kapcsolata megszűnését is.
A vagyoni kára körében kifejtette, hogy a munkaviszony megszüntetésének hiányában a betegállományra járó ellátásban részesülhetett volna, illetve a gyermek megszületését követően nem gyermekgondozási segélyre, hanem a nagyobb összegű gyermekgondozási díjra lett volna jogosult. Igényt tartott a volt élettársa által felvett kölcsönből bérleti díjként kifizetett 210 000 forint összeg megtérítésére is azt állítva, hogy ez a költség nála is kárként jelentkezett.
Az alperes elsődlegesen az eljárás megszüntetését kérte figyelemmel arra, hogy a keresetlevél 2019. augusztus 2-i érkezése miatt a felperes a 30 napos perindítási határidőt elmulasztotta. Érdemben a kereset elutasítását és felperes perköltségben marasztalását kérte.
Az ellenkérelme indokául hivatkozott a Munka Törvénykönyvéről szóló 2012. évi I. törvény (Mt.) 79. § (1) bekezdés a) pontjára, amely lehetőséget ad a munkáltatónak, hogy a próbaidő alatt azonnali hatályú felmondással, indokolás nélkül szüntesse meg a munkaviszonyt. Ezen esetre az Mt. 65. § (3) bekezdésében meghatározott felmondási tilalmak nem vonatkoznak.
Figyelemmel arra, hogy a peres felek között 2019. március 4. napján jött létre munkaviszony, így a három hónapos próbaidő 2019. június 4. napján járt le. Ezért a munkáltató általi azonnali hatályú felmondás a próbaidő tartamára esett.
Az alperes álláspontja szerint a felmondás kézbesítése szabályszerűen megtörtént. A küldeményt átvevő személy magát a felperes testvérének feltüntetve vette át az iratot. A felperes elismerte, hogy 2019. június 4-én értesült az alperestől érkezett küldeményről. Figyelemmel arra, hogy már 2019. május 30-án az azonnali hatályú felmondást az alperes szóban is közölte vele, így a felperesnek tisztában kellett lennie az alperestől érkezett irat tartalmával.
Az alperes nem vitatta, hogy a felperes terhességéről tudomással bírt, azonban állította, hogy az azonnali hatályú felmondás indoka nem a felperes terhessége volt, hanem az a körülmény, hogy az alperessel munkaerőkölcsönzési jogviszonyban álló egyetlen partnercég nem tudott a felperes állapotának megfelelő munkát biztosítani. Az alperest tehát a döntése meghozatala során nem befolyásolta a felperes védett tulajdonsága.
Az alperes vitatta, hogy a felperesnek a munkaviszonya megszüntetésével összefüggésben kára keletkezett, vagy sérelemdíjra vált volna jogosulttá.
Azzal érvelt, hogy a felperesnek - a köztük lévő megállapodás értelmében - tisztában kellett lennie azzal, hogy munkaviszonya megszűnésével egyidejűleg ki kell költöznie a szállóból, ezért ezt a helyzetet megalázó körülményként nem értékelhette.
Arra is hivatkozott, hogy a felperes már a munkaviszonya megszüntetése előtt is súlyos egzisztenciális és párkapcsolati válsághelyzetben volt, ezért a felperes javára sérelemdíjat sem anyagi gondjai, sem életvezetési nehézségei, sem a párkapcsolatának megszakadása nem alapozhat meg. Kitért arra is az alperes, hogy a felperesnek a lakásbérléssel összefüggésben kára nem keletkezett, a bérleti díjra felhasznált összesen 210 000 forint kölcsönt a volt élettársa vette fel.
Az elsőfokú bíróság az ítéletében az alperes próbaidő alatti azonnali hatályú felmondásának jogellenességére tekintettel a felperes munkaviszonyát helyreállította.
Kötelezte az alperest, hogy 15 napon belül fizessen meg a felperesnek 1 064 484 forint összegű kártérítést, valamint 2 500 000 forint sérelemdíjat. Ezt meghaladóan a felperes kereseti kérelmét elutasította.
Az elsőfokú bíróság a határozatának indokolásában az alperes érvelésére tekintettel elsőként arra tért ki, hogy a keresetlevél visszautasításának, illetve az eljárás megszüntetésének azért nem volt helye, mivel a keresetlevél 2019. június 28. napján érkezett a bíróságra, így a felperes a munkaviszonya megszüntetéséről szóló irat 2019. június 4-én történt átvételétől számítva a keresetét a 30 napos perindítási határidőn belül nyújtotta be.
A törvényszék az ügy érdemét érintően megállapította, hogy az alperes a próbaidő alatti azonnali hatályú felmondást nem közölte határidőben és szabályszerűen a felperessel.
Leszögezte, hogy az azonnali hatályú felmondás szóbeli közlése az Mt. 22. § (3) bekezdése alapján nem bír relevanciával, ahhoz joghatály nem fűződik.
A próbaidő alatti azonnali hatályú felmondás közlésének szabályszerűségét nem alapozza meg azon alperesi érvelés, hogy a felmondólevelet 2019. május 31. napján postázták, ugyanis az Mt. 24. § (1) bekezdése alapján a próbaidő alatti felmondásról szóló küldemény közlésének időpontja nem a feladás napjához, hanem a tényleges átvételhez kötődik.
A törvényszék kifejtette, hogy a felmondólevél 2019. június 4-ei, a felperes rokona (K. J.) részéről történő átvétele nem tekinthető határidőben és szabályszerűen történt kézbesítésnek. Az Mt. 26. §-a értelmében ugyanis a három hónapos próbaidő nem határidőnek, hanem időtartamnak minősül, az időtartamra pedig az Mt. 25. § (4) bekezdése - amely szerint a hónapokban megállapított határidő lejártának napja az a nap, amely számánál fogva a kezdőnapnak felel meg - , nem alkalmazható, így a felperes esetében a három hónapos próbaidő 2019. március 4. napjától számítva nem 2019. június 4. napján, hanem 2019. június 3. napján járt le.
A törvényszék kitért arra, hogy a felmondólevél K. J. (az unokatestvér házastársa) részére történő kézbesítése a felmondás szabályszerű közlésének a 335/2012. (XII. 4.) Kormányrendelet (Postarendelet) 29. § (1) bekezdése, valamint 16. § (3) bekezdés a) pontja értelmében szabályszerűnek nem tekinthető.
A fentiekre tekintettel az elsőfokú bíróság megállapította, hogy az azonnali hatályú felmondást a munkáltató a próbaidő lejártát (2019. június 3. napját) követően közölte a felperessel, a felmondás pedig indokolást nem tartalmazott, így az az Mt. 66. § (1) bekezdésébe ütközik. Figyelemmel arra, hogy a munkáltató a felperes várandósságának időtartama alatt szüntette meg azonnali hatályú felmondással a munkaviszonyt, ezért a felmondás az Mt. 65. § (3) bekezdés a) pontját is sérti.
A munkaviszony jogellenes megszüntetésének jogkövetkezményeként az Mt. 83. § (1) bekezdés a), b) pontjai alapján a felperes kérelmére a munkaviszonyt helyreállította, és a 83. § (2) bekezdése értelmében pedig a munkaviszonyban töltött időhöz kapcsolódó jogosultság tekintetében a munkaviszony megszüntetése és annak helyreállítása közötti időtartamot munkaviszonyban töltött időnek tekintette.
Az Mt. 83. § (3) bekezdése alapján - amely szerint meg kell téríteni a munkavállaló elmaradt munkabérét, egyéb járandóságát és ezt meghaladó kárát - a törvényszék a beszerzett igazságügyi adó- és könyvszakértői vélemény alapján rendelkezett a munkaviszony megszüntetésének hiányában járó táppénz, valamint csecsemőgondozási és gyermekgondozási díj és a ténylegesen megkapott összegek különbözetének, összesen 1 064 484 forintnak a felperes javára való megtérítéséről.
A biztosítási jogviszony hiányában elmaradt összegek jogerős ítélet meghozataláig történő megfizetésére irányuló kereseti kérelmet azonban az elsőfokú bíróság elutasította, ugyanis a Pp. 521. § (2) bekezdése alapján az Mt. 83. § (3) bekezdés szerint érvényesített igény nem tartozik a Pp. 172. § (2) bekezdése szerinti kivételes esetek közé (tartásdíj, járadék, illetve más időszakos szolgáltatás), ezért - a Pp. 172. § (1) bekezdésében rögzített főszabály szerint - a marasztalásra irányuló kereseti kérelem csak lejárt követelés érvényesítése iránt terjeszthető elő.
Az elsőfokú bíróság kitért arra, hogy a Pp. 2. § (2) bekezdése értelmében az alperes ez irányú védekezése hiányában nem vizsgálta, hogy a felperesnek a biztosítási jogviszony hiányából eredő kártérítési igénye, azaz a táppénz, csecsemő-, illetve gyermekgondozási díj iránti igénye az alperessel mint munkáltatóval szemben esedékes-e, figyelemmel arra, hogy igényét közigazgatási úton nem érvényesítette.
Ugyanakkor a bíróság hivatalból vizsgálta, hogy a keresetlevél a Pp. 176. § (1) bekezdés c) pontjának megfelel-e. E körben megállapította, hogy a felperes a munkáltatóval szemben érvényesített kártérítési igényének nem megelőző eljárása a táppénz, csecsemőgondozási, illetve gyermekgondozási díj iránti követelés közigazgatási úton történő érvényesítése, ezért a keresetlevél visszautasításának, illetve az eljárás megszüntetésének nem volt helye.
Az elsőfokú bíróság az Mt. 166. § (1) bekezdése értelmében alaptalannak ítélte a felperesnek az élettársa által felvett kölcsönből fizetett 210 000 forint bérleti díjra alapított kártérítési igényét, figyelemmel arra, hogy a felperesnek e körben kára nem keletkezett, a bérleti díjat ugyanis nem a felperes, hanem az élettársa által felvett kölcsönből fedezték.
Az elsőfokú bíróság rögzítette, hogy a felperes a sérelemdíj iránti igényét egyrészt arra alapította, hogy az alperes az egyenlő bánásmód követelményét vele szemben megsértette, másrészt arra a munkáltatónak felróható körülményre, hogy a munkaviszonya megszüntetésének következtében olyan megalázó helyzetbe került, amely emberi méltóságát is sértette.
Az elsőfokú bíróság leszögezte, hogy az alperes azon eljárásával, hogy a próbaidő lejártát követően indokolás nélkül a felperes terhességének időtartama alatt a munkaviszonyát azonnali hatállyal megszüntette, nemcsak az Mt. már felhívott rendelkezéseit, hanem az egyenlő bánásmód elvének megsértésével a felperes személyiségi jogait is sértette.
A törvényszék kifejtette, hogy a próbaidő alatti azonnali hatályú felmondás, amennyiben annak közlésére a próbaidőn belül, szabályosan kerül sor, az indokolás hiánya miatt nem ütközik jogszabályba. Az indokolási kötelezettség alóli mentesülés azonban nem ad alapot arra, hogy a munkáltató a munkavállaló jogviszonyát jogszabálysértő indokkal, pl. az egyenlő bánásmód elvének megsértésével megszüntesse.
Az elsőfokú bíróság megállapította, hogy az alperes az egyenlő bánásmódról és az esélyegyenlőség előmozdításáról szóló 2003. évi CXXV. törvény (Ebktv.) 8. § l) pontjába ütközően, a felperes várandósságára tekintettel közvetlen hátrányos megkülönböztetéssel szüntette meg a felperes munkaviszonyát. Az alperes ügyvezetőjének és munkavállalóinak tanúvallomásai alapján megállapítható volt, hogy más hasonló esetben - amikor a kölcsönző cég az érintett munkavállalót visszavárta, és annak távolléte a felperesénél rövidebb időtartamban volt várható -, úgy az alperes az érintett munkavállaló munkaviszonyát nem szüntette meg. A felperes munkaviszonyának megszüntetésére azonban azért került sor, mert a felperes az állapota miatt hosszabb időre keresőképtelen állományba került. Az alperes tehát az Ebktv. 19. § (2) bekezdése szerinti kimentési kötelezettségének nem tett eleget, így a törvényszék megállapította, hogy az alperes az egyenlő bánásmód követelményét megsértette.
A felperes a munkaviszonya jogellenes megszüntetéséből eredően emberi méltósága mint személyiségi joga megsértését három körülményre alapította.
E körben az elsőfokú bíróság nem fogadta el azon felperesi érvelést, hogy a munkásszállóról való szükségszerű elköltözése olyan megalázó történés, amely az emberi méltóságát sértette. A peres felek megállapodása értelmében a szálló funkciójából adódóan a munkaviszony megszüntetése természetes módon vonja maga után a kiköltözés szükségességét, így ez önmagában az emberi méltóság sérelmét nem eredményezi. H. T. tanúvallomása is cáfolta, hogy a költözés a felperes számára méltatlan, degradáló helyzetet eredményezett volna.
Nem fogadta el a felperes azon érvelését sem, hogy B. I.-vel való kapcsolata a felmondásból eredő anyagi gondok miatt romlott meg. Élettársi kapcsolatát - személyes meghallgatása során - maga a felperes sem ítélte működőképesnek, így annak megszakadása nem tudható be a munkaviszony megszűnéséből eredő anyagi nehézségeknek.
Az elsőfokú bíróság a felperes megélhetésének, lakhatásának ellehetetlenülését, és különösen veszélyeztetett terhes állapotára tekintettel előálló egzisztenciális és erkölcsi kiszolgáltatottságát olyan, a felperes emberi méltóságát sértő élethelyzetnek tekintette, amely a felperes munkaviszonyának jogellenes megszüntetésével áll okozati kapcsolatban.
Az elsőfokú bíróság - a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény (Ptk.) 2:52. § (1)-(3) bekezdése alapján - a fenti körülményeket együttesen értékelve a várandóssága miatti hátrányos megkülönböztetésből és az emberi méltósága sérelméből eredően a felperest ért személyiségijog-sérelmek reparációjához szükséges sérelemdíj összegét - a kereseti kérelemben írtaknak helyt adva - 2 500 000 forintban határozta meg azzal, hogy különös súllyal vette figyelembe, hogy a felperest az egzisztenciális ellehetetlenülése a várandósság állapotában, majd a csecsemőről való gondoskodás élethelyzetében érte.
Az alperes fellebbezése kereset elutasítására irányult. Az alperes érvelése szerint a munkaviszony megszüntetése kérdésében nem befolyásolta a felperes állapota és védett tulajdonsága. Nem volt vitatott a perben, hogy a kölcsönző cég nem tudott a felperesnek munkát biztosítani, azaz olyan objektív körülmény következett be, amely nem az ő érdekkörébe esett, pusztán szükségszerű végrehajtója volt a kölcsönvevő azon döntésének, hogy a felperes a neki megfelelő munkakör hiányában nem foglalkoztatható. A felmondás tehát az egyenlő bánásmód elvét nem sértette.
Az alperes kitért arra is, hogy az elsőfokú bíróság helytállóan hivatkozott arra, hogy a felperes sérelemdíj iránti igényét nem alapozza meg a munkásszálló elhagyásával, illetve a párkapcsolata megszakadásával kapcsolatos érvelése. Az ítéletben kifejtettekkel szemben azonban azon körülmény sincs sérelemdíj iránti igényt alátámasztó, szoros összefüggésben az alperes felmondásával, hogy a munkaviszony jogellenes megszüntetését követően a felperes megélhetése és lakhatása bizonytalanná vált.
A felperes fellebbezési ellenkérelme az ítélet helybenhagyására irányult, az elsőfokú eljárásban előadott indokai alapján.
A fellebbezés részben megalapozott.
A másodfokú bíróság rögzíti, hogy az alperes a fellebbezésében nem támadta a próbaidő alatti azonnali hatályú felmondás jogellenességére tekintettel a felperes munkaviszonyának helyreállítására vonatkozó és az alperest 1 064 484 forint kártérítés megfizetésére kötelező rendelkezéseket, így ezek 2020. szeptember 5. napján jogerőre emelkedtek.
A másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét a Pp. 376. §-ára utalva tárgyaláson kívül bírálta el a Pp. 370 §-ában írtak szerint a fellebbezési kérelem és ellenkérelem korlátai között. A Pp. 369. § (3) bekezdés a), c) és d) pontjaiban írt felülbírálati jogkörében eljárva felülvizsgálta, és megállapította, hogy a törvényszék a megalapozott tényállásból, helytálló jogi következtetést levonva foglalt állást akként, hogy az alperes a felperes munkaviszonyának jogellenes megszüntetésével - az egyenlő bánásmód követelményét megszegve - a felperesnek személyiségijog-sérelmet okozott. Az ennek reparációjához szükséges és egyben elegendő sérelemdíj összegét azonban a törvényszék tévesen mérlegelte.
Helyesen fejtette ki az elsőfokú bíróság, hogy az alperes azon eljárásával, miszerint a felperes Ebktv. 8. § l) pontjában írt védett tulajdonsága (várandóssága) okozta keresőképtelensége miatt a munkaviszonyát megszüntette, noha más munkavállalók esetében hasonló helyzetben erre nem került sor, a Ptk 2:43. § c) pontjába ütköző módon a felperest hátrányosan megkülönböztette, és az egyenlő bánásmód követelményét megszegte, ezzel a felperes személyiségi jogait sértette. Ezért a felperes sérelemdíj iránti igénye a Ptk. 2:52. § (1), (2), (3) bekezdései alapján megalapozott.
A fellebbezésben a sérelemdíj jogalapja körében kifejtett azon érvelés, miszerint az alperes az egyenlő bánásmód követelményét azért nem sértette meg, mert - az állítása szerint - a munkaviszony megszüntetése kérdésében a felperes védett tulajdonsága nem befolyásolta az Ebktv. 19. § (2) bekezdése szerinti kimentést nem alapozhat meg.
A fellebbezésben megismételt indok, miszerint a kölcsönző cég általi foglalkoztatás hiányában az alperes kényszerhelyzetbe került, és az azonnali hatályú felmondáson kívül egyéb lehetősége nem volt, szintén nem fogadható el.
Az alperesnek a felperes védett tulajdonságát (veszélyeztetett terhessége) figyelembe vevő, és az egyéb okok miatt keresőképtelen más munkavállalókhoz viszonyítva diszkriminációmentes, ám a maga számára kétségtelenül gazdaságtalan döntése éppen a felmondás mellőzése lett volna.
Az egyenlő bánásmód követelményének megszegésén túl a felperes javára sérelemdíjat megalapozó, további személyiségijog-sérelmet, azaz a felperes emberi méltóságának sérelmét az ítélőtábla nem látta igazoltnak.
A jelen esetben a jogellenes felmondás a felperest a megélhetését fedező jövedelemtől, valamint a munkaviszonyhoz kapcsolódó többletjogosultságként értékelhető lakhatási lehetőségtől elzárta, azonban az alperes a felperesnek - a minimális anyagi tartalékok hiányából, a párkapcsolati válságból, a gyermekvállalásra vonatkozó döntéséből együttesen eredő - kiszolgáltatottságáért, méltatlan élethelyzetéért felelőssé nem tehető. Az alperesnek a munkaviszonyt jogellenesen megszüntető eljárása semmilyen olyan többlettényállási elemet (például a munkavállalóra vonatkozó sértő, degradáló kifejezések) nem tartalmazott, ami a felperes személyiségének lényegét, egyéni autonómiáját, emberi minőségét, összességében az emberi méltóságát sértené.
Figyelemmel arra, hogy az elsőfokú ítéletben kifejtettekkel szemben egy személyiségijog-sértő magatartás bizonyított, ezért a törvényszék által megállapított 2 500 000 forint összegű sérelemdíj jelentős mértékű, 1 000 000 forintra való csökkentése indokolt.
A jogellenes felmondásból eredő, a felperest ért vagyoni és nemvagyoni hátrányokat tehát a munkaviszony helyreállítása és a már jogerősen megítélt kártérítés, valamint a fentiek szerint leszállított összegű sérelemdíj együttesen, a szükséges, egyben elegendő mértékben kompenzálja.
A fentiekre tekintettel az ítélőtábla a törvényszék ítéletét a Pp. 383. § (2) bekezdése alapján - a rendelkező részben írtak szerint - részben megváltoztatta.
(Győri Ítélőtábla Mf.V.30 045/2020/11.)
A folytatáshoz előfizetés szükséges.
A jogszabály aktuális szövegét és időállapotait előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink érhetik el!
{{ item.ArticleTitle }}

{{ item.ArticleLead }}

A folytatáshoz előfizetés szükséges!
A jogi tudástár előfizetői funkcióit csak előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink használhatják: az aktuális időállapottól eltérő jogszabály tartalma (korábban vagy később hatályos), nyomtatás, másolás, letöltés PDF formátumban, hirdetés nélküli nézet.

A folytatáshoz lépjen be, vagy rendelje meg előfizetését.