adozona.hu
BH 2021.1.32
BH 2021.1.32
I. A hivatásos állomány tagjának a rendvédelmi feladatokat ellátó szervek hivatásos állományának szolgálati viszonyáról szóló 2015. évi XLII. törvény 2015. július 1-jei hatálybalépésével elvégzendő besorolásakor megállapítandó illetménybe nem számítható be olyan illetményelem, amelyet az alperes korábban a fegyveres szervek hivatásos állományú tagjainak szolgálati viszonyáról szóló 1996. évi XLIII. törvény 101. § (4) bekezdésébe ütközően, illetve jogszabályi felhatalmazás nélkül állapított meg [1996. évi XL
Kiválasztott időállapot:
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Tipus:
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
[1] A felperes az alperes alkalmazásában állt hivatásos szolgálati jogviszonyban. Az alperes a felperes 2010. november 16-tól megállapított illetményéről kiadott parancsban az illetményalap 100%-ában meghatározott, 38 650 forint összegű különleges bevetési pótlékát 2010. november 15-i hatállyal - átszervezés folytán - megszüntette, egyben illetményét 33 609 forint összegben eltérítette. A fegyveres szervek hivatásos állományú tagjainak szolgálati viszonyáról szóló 1996. évi XLIII. törvény (ré...
BH 2021.1.32 I. A hivatásos állomány tagjának a rendvédelmi feladatokat ellátó szervek hivatásos állományának szolgálati viszonyáról szóló 2015. évi XLII. törvény 2015. július 1-jei hatálybalépésével elvégzendő besorolásakor megállapítandó illetménybe nem számítható be olyan illetményelem, amelyet az alperes korábban a fegyveres szervek hivatásos állományú tagjainak szolgálati viszonyáról szóló 1996. évi XLIII. törvény 101. § (4) bekezdésébe ütközően, illetve jogszabályi felhatalmazás nélkül állapított meg [1996. évi XLIII. tv. (régi Hszt.) 9. §, 10. §, 99. § (2) bek., 100. §, 101. § (4) bek., 102. §, 103/B. §, 104. §, 2015. évi XLII. tv. (Hszt.) 352. §].
II. Ítéleti megállapítás, valamint jog- és tényazonosság hiányában a korábbi jogerős ítéleten kifejtett jogi álláspont nem jelent ítélt dolgot, az nem köti az eljárt bíróságot [2015. évi XLII. tv. (Hszt.) 352. §, 2017. évi I. tv. (Kp.) 133. § (2) bek.].
A tényállás
[1] A felperes az alperes alkalmazásában állt hivatásos szolgálati jogviszonyban. Az alperes a felperes 2010. november 16-tól megállapított illetményéről kiadott parancsban az illetményalap 100%-ában meghatározott, 38 650 forint összegű különleges bevetési pótlékát 2010. november 15-i hatállyal - átszervezés folytán - megszüntette, egyben illetményét 33 609 forint összegben eltérítette. A fegyveres szervek hivatásos állományú tagjainak szolgálati viszonyáról szóló 1996. évi XLIII. törvény (régi Hszt.) 101. § (4) bekezdésére hivatkozással kiadott parancsok alapján a felperes összes illetménye - az illetményeltérítés és a beosztási illetmény alapján megállapított illetménykiegészítés figyelembevételével - 2010. november 16-tól nem csökkent, változatlan összegű maradt. A felperes teljesítményéről értékelés nem készült; az illetményeltérítés címén megállapított összeget az alperes 2015. június 30-ig értékelés elvégzése nélkül folyamatosan biztosította.[2] Az alperes a 2015. július 1-jén hatályba lépett a rendvédelmi feladatokat ellátó szervek hivatásos állományának szolgálati jogviszonyáról szóló 2015. évi XLII. törvény (a továbbiakban: Hszt.) 351. §-a alapján elkészített, a felperes 2015. július 1-től hatályos besorolásáról rendelkező 301/5053/2015. számú állományparancsban a Hszt. 352. § b) pontja szerinti korábbi rendszeres díjazás megállapításakor a 2013. január 1-től folyósított illetményeltérítést figyelmen kívül hagyta.
[3] A felperes a paranccsal szemben 2015. július 22-én szolgálati panaszt nyújtott be, majd annak elutasítását követően keresetlevelet terjesztett elő. A Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság 25.M.3296/2015/11. számú elsőfokú ítéletében az alperes 301/5053/2015. számú parancsát és a szolgálati panaszt elutasító határozat illetményemeléssel kapcsolatos részét hatályon kívül helyezte és kötelezte az alperest a 2015. július 1-jétől 2015. december 31-ig terjedő időszakra 301 800 forint elmaradt illetmény és kamatai megfizetésére. Az alperes fellebbezése folytán eljárt Fővárosi Törvényszék 6.Mf.680.642/2016/3. számú ítéletében az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta. Az ítéletek indokolásában a bíróságok megállapították, hogy a felperes illetményének eltérítésére nem teljesítményértékelés alapján került sor, ezért az illetményeltérítést az alperesnek be kellett volna számítania a korábbi rendszeres díjazásba.
[4] A felperes 2019. január 27-én szolgálati panaszt terjesztett elő, melyben sérelmezte, hogy az alperes a jogerős ítélet alapján nem módosította a 2015. június 3-án megállapított illetményét. Az alperes 2016. január 1-jétől nem a bíróság által megállapított 254 742 forint alapján végezte el az illetményemelést, nem vette figyelembe a jogerős ítélet alapján beszámítani rendelt bevetési pótlék helyett illetményeltérítés címén juttatott összeget. Erre tekintettel 2016. január 1-től 2018. december 31-ig 1 849 842 forint elmaradt illetmény megfizetését kérte az alperestől. Az alperes a szolgálati panaszt elutasította azon indokolással, hogy a felperes illetményének eltérítésével kapcsolatban teljesítményértékelés nem készült, az illetményeltérítés kifizetésére jogalap nélkül került sor, mely a beosztási illetmény részét sem képezheti.
A felperes keresete és az alperes védirata
[5] A felperes keresetében a 2016. január 1-jétől 2018. december 31-ig terjedő időre 1 849 842 forint illetménykülönbözet és kamatai megfizetésére kérte kötelezni az alperest arra hivatkozva, hogy a megszüntetett bevetési pótlék kompenzációjaként 2013. január 1-jétől 2015. június 30-ig biztosított illetményeltérítést a Hszt. 352. § b) pontja szerinti korábbi rendszeres díjazás összegébe be kellett volna számítani, mert az nem teljesítményértékelésen, hanem egyedi vezetői döntésen alapult. Hivatkozott arra is, hogy e jogkérdésben a bíróság már jogerős ítéletet hozott, amelyben megállapította, hogy felperes illetményébe a korábbi rendszeres díjazás körébe be kellett volna számítani az illetményeltérítést. A követelés jogalapjában nincs változás, az már érdemben nem vitatható. Korábbi rendszeres díjazását a parancsban helytelenül megállapított 216 091 forinttal szemben a bíróság által jogerősen megállapított 254 742 forinttal kellett volna számításba venni.[6] Az alperes a kereset elutasítását kérte arra hivatkozva, hogy a Hszt. 352. § b) pont 1. alpontja a régi Hszt. 101. § (4) bekezdése szerinti, 2015. évre megállapított illetményeltérítés figyelembevételét kizárja, ezért a felperes 2015. július 1-jétől megállapítandó illetményébe a teljesítményértékelés alapján nyújtott illetményeltérítés nem számítható be. A felperes a perbeli időszakban bevetési pótlékra jogosító munkát nem végzett, a régi Hszt. 254. § (2)-(3) bekezdése, a régi Hszt. végrehajtásáról szóló 140/1996. (VIII. 31.) Korm. rendelet (Kr.) 28. § (1)-(2) bekezdése, 50. § (1)-(2) bekezdése, valamint a belügyminiszer irányítása alatt álló egyes fegyveres szervek hivatásos állományú tagjai illetményének és egyéb juttatásainak megállapításáról, valamint folyósítás szabályairól szóló 66/2011. (XII. 30.) BM rendelet (BMr.) alkalmazásával megállapított különleges bevetési pótlékot a jogalkotó a Közrendvédelmi Főosztályon és szervezeti egységeinél dolgozók számára nem biztosította [BMr. 11. sz. melléklet 3.6. pont]. A BMr. taxatív módon határozta meg a különleges bevetési pótlékra jogosultak körét, a felsorolásban nem szereplő szervezeti egységnél beosztást betöltő hivatásos állományú számára pótlék folyósítására nem volt lehetőség. Teljesítményértékelésre valóban nem került sor, a régi Hszt. 102. § (2) bekezdésének azonban csak az illetményeltérítés alkalmazásával lehetett eleget tenni. Kifejtette, hogy a korábbi bírósági ítéletek jelen bíróságot nem kötik.
Az első- és a másodfokú bíróság ítélete
[7] Az elsőfokú bíróság az alperest elmaradt illetmény címén 1 849 842 forintban marasztalta. Az ítélet indokolása szerint a felek között nem volt vitás, hogy a különleges bevetési pótlék folyósítására a felperes esetében 2010. november 16-tól nem kerülhetett sor, az alperes azonban az ennek összegével egyező összeget illetményeltérítésként a következő években is biztosította, amelynek következményeként a felperes illetménye változatlan maradt. Az alperes nem bizonyította a perben, hogy a felperes teljesítményét értékelte volna. Az új Hszt. 352. § b) pont 1. alpontja az illetményeltérítést kizárja a korábbi rendszeres díjazásként figyelembe vehető illetményelemek köréből, ezt azonban kizárólag a régi Hszt. 101. § (4) bekezdés szerinti teljesítményértékelés alapján történt eltérítés esetében teszi. A felperes illetményeeltérítésére nem teljesítményértékelés alapján került sor, ezért az alperes az új Hszt. 352. § b) pont 1. alpontja téves értelmezésével hagyta figyelmen kívül az illetményeltérítést a felperes illetménye megállapításakor. A felperesre vonatkozóan teljesítményértékelés nem készült, az egyébiránt kizárólag egy adott évre rögzül. Az alperes egyértelműen az illetmény részévé tette a korábban vezetői döntés alapján rendszeresen folyósított összeget, ezért az semmiképpen sem tekinthető a régi Hszt. 101. § (4) bekezdése szerinti illetményeltérítésnek, vagyis a korábbi rendszeres díjazásba beszámít. Az elsőfokú bíróság utalt a korábbi ítéletekre mint olyanokra, amelyek már megállapították a 2015. július 1-jétől 2015. december 31-ig terjedő időszakra, hogy az alperes a bevetési pótlék megszüntetését követően 2013 januárjától illetményeltérítés formájában kompenzálta a felperes részére a korábban bevetési pótlék címén folyósított összeget.[8] A másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét helyes indokaira tekintettel helybenhagyta. Kiemelte, hogy a korábbi ítéletek alapján a felperes korábbi rendszeres díjazásába a bíróság beszámítani rendelte az illetményeltérítés összegét, melynek figyelembevételével a felperes jogerősen megállapított korábbi rendszeres díjazása a Hszt. 352. § b) pontja alapján 2015. június 30-án 254 742 forint volt. A bíróság által megállapított illetményösszeg a Kp. 133. § (2) bekezdése szerint alkalmazandó, a polgári perrendtartásról szóló 2016. évi CXXX. törvény (a továbbiakban: Pp.) 360. § (1) bekezdése szerint res judicata, ítélt dolog. Az ítélet jogereje kizárja, hogy a felek az ítéletben már elbírált jogot egymással szemben egyébként vitássá tehessék. Az anyagi jogerős határozathoz mind a bíróság, mind a felek kötve vannak. Erre figyelemmel helytállóan hivatkozott a felperes arra, hogy jelen perben csak a további időszak összegszerűségében lehetett volna vitatott, azonban ebben nem volt vita a felek között.
Felülvizsgálati kérelem és ellenkérelem
[9] A jogerős ítélet ellen az alperes élt felülvizsgálati kérelemmel, amelyben annak hatályon kívül helyezését és a másodfokú bíróság új eljárásra és új határozat hozatalára való utasítását kérte a Hszt. 352. § b) pontja és a Pp. 346. § (4) és (5) bekezdései megsértésére hivatkozással.[10] Az alperes - a Hszt. 352. § b) pontja, a régi Hszt. 99. § (2) bekezdése, 101. § (4) bekezdése, 102. § (2) bekezdése és 103/B. §-a felhívásával - kiemelte, hogy az illetmény elemeit, illetve azokat az eseteket, amikor a hivatásos állományban szolgálatot teljesítő személy illetménye eltéríthető, a régi Hszt. taxatíve és eltérést nem engedően sorolta fel. A felperes szervezetátalakítás keretében, 2013. február 1-től megvalósult áthelyezésével kapcsolatban megállapítható, hogy az átvevő szervezet szervezeti szintje illetménykiegészítés szempontjából nem volt alacsonyabb, ezért a régi Hszt. 103/B. §-a nem volt alkalmazható. Az átszervezést követően a felperes beosztási illetménye sem csökkent, így a régi Hszt. 102. § (2) bekezdése sem volt alkalmazható. A fentiekből következően az alperes az átszervezést követően kizárólag teljesítményértékelés alapján növelhette meg a felperes illetményét, ami nem függött attól, hogy készült-e ténylegesen teljesítményértékelés.
[11] Az alperes - az ítéletben foglaltakkal szemben - nem "alapilletményesíthette" a különleges bevetési pótlék összegét, kiváltképp, hogy a felperes a szervezeti korszerűsítést követően nem látott el ilyen pótlékra jogosító feladatokat. Amennyiben elfogadható az az okfejtés, hogy az illetmény eltérítésére nem teljesítményértékelés alapján került sor, úgy az alperes arról a régi Hszt. rendelkezéseivel ellentétesen, jogalap hiányában rendelkezett, mivel az illetmény növelésére, eltérítésére a régi Hszt. más rendelkezései nem adtak lehetőséget. Mindezek miatt az alperes a Hszt. hatálybalépésekor nem vehette figyelembe a korábban jogalap nélkül folyósított összeget.
[12] A régi Hszt. csupán a 101. § (4) bekezdés szerinti illetményeltérítést ismeri, a Hszt. szabályaival ellentétes, jogalap nélküli illetményeltérítés alapján az alperesnek nem volt jogszabályi lehetősége arra, hogy ezt az összeget a 2015. július 1-től megállapítandó új illetmény összegébe beszámítsa. A jogerős ítélet indokolása hiányos, mivel a másodfokú bíróság nem adott választ arra a kérdésre, hogy teljesítményértékelés hiányában milyen, a régi Hszt.-ben szabályozott jogcímen kapta a felperes 2015. június 30-ig a havi 33 609 forint illetménykiegészítést és azt milyen jogcímen kellett volna beszámítania az alperesnek a Hszt. hatálybalépésekor megállapítandó illetménybe.
[13] Nem helytálló az első-, valamint a másodfokú bíróság azon okfejtése, hogy jelen perben kötötte volna a feleket és a bíróságot a Fővárosi Törvényszék 6.Mf.680.642/2016/3. számú jogerős ítélete. A per tárgya nem azonos, más időszakra vonatkozik, valamint jelen per folyamán az alperesi védekezés új tényeket, új nyilatkozatokat tartalmaz, melyek a jelen fellebbezéssel megtámadott ítélet által is hivatkozott perben nem merültek fel. Ezen új nyilatkozatairól az elsőfokú bíróságnak az ítéletben állást kellett volna foglalni.
[14] Az alperes kérte, hogy a Kúria - azonos tárgyban folyamatban lévő ügyek nagyobb számára és a "megosztott" ítélkezési gyakorlatra tekintettel - intézkedjen jogegységi eljárás lefolytatásáról.
[15] A felperes felülvizsgálati ellenkérelmében - helyes indokai alapján - a jogerős ítélet hatályában való fenntartását kérte. Álláspontja szerint az eljárt bíróságok helytállóan állapították meg, hogy az alperes a bevetési pótlék megszüntetésekor, annak pótlására alkalmazott illetményeltérítést az érintett főosztály beosztottai részére. Az intézkedés attól, hogy a régi Hszt. nevesíti a teljesítményértékelés alapján történő illetményeltérítés szabályait, nem vált jogalap nélkülivé, azt egyedi, bár több személyt azonos mértékben érintő vezetői döntésként kell elfogadni. Az pedig teljesen egyértelmű, hogy a munkáltató az illetményeltérítést a parancsokban megállapított beosztási illetmény részévé tette.
[16] Az alperes teljesen figyelmen kívül hagyta, hogy a 2015. június 30-ával hibásan megállapított korábbi illetmény körében már jogerős ítélet született. A parancsot az alperes a peresített időszakot követő időre nem módosította, így ugyanazon jogalapon állt fenn a jelen peresített kereset, csak időhatárában tolódott ki és összegszerűségében annak megfelelően került megjelenítésre, melyre tekintettel ez a rész ítélt dolognak minősül a jogalap tekintetében.
[17] Az a körülmény, hogy az alperes a döntés indokaival nem ért egyet, nem jelenti a Pp. 346. § (4) bekezdése megsértését. Az alperes a jogegységi eljárás kezdeményezésére irányuló kérelmét nem támasztotta alá megfelelően: a jelen üggyel azonos tárgyban indult perekben az eljáró bíróságok gyakorlata egységes, a másodfokú bíróságok a beszámítási igény tekintetében kivétel nélkül a felperesi álláspontot fogadták el és csupán az ítéleti indokolások módosultak annak megfelelően, hogy az alperes később a jogalap nélküliségre is hivatkozott.
A Kúria döntése és jogi indokai
[18] A felülvizsgálati kérelem megalapozott.[19] A másodfokú bíróság ítélt dologként hivatkozott a 25.M.3296/2015/11. számú ítéletre, melyet a Fővárosi Törvényszék, mint másodfokú bíróság 6.Mf.680.642/2016/3. számú ítéletével helybenhagyott. Jelen per tekintetében az elsőfokú bíróság csak utalt a korábbi ítéletekre, a fellebbezés folytán eljárt másodfokú bíróság azonban megállapította, hogy az abban elbírált jog jelen per szempontjából ítélt dolgot (res iudicata) jelent és legfeljebb az összegszerűség lehetett vitatott.
[20] Erre tekintettel a Kúria mindenekelőtt azt vizsgálta, hogy a korábbi ítélet jogereje mennyiben hat ki a jelen ügybeli döntésre, az ítélt dolog jogkövetkezménye a jelen ügyben miként érvényesül. A pert a közigazgatási perrendtartásról szóló 2017. évi I. törvény (a továbbiakban: Kp.) marasztalási perekre vonatkozó szabályai szerint kellett lefolytatni. A marasztalási perek vonatkozásában a Kp. 133. § (2) bekezdése előírja, hogy a marasztalási ítélet anyagi jogerejére és az utóperre a polgári perrendtartás szabályait kell megfelelően alkalmazni. A polgári perrendtartásról szóló 2016. évi CXXX. törvény (a továbbiakban Pp.) 360. § (1) bekezdése meghatározza az anyagi jogerőhatás mibenlétét. Eszerint a keresettel és az ellenkövetelés fennállta tekintetében érdemben elbírált beszámítással érvényesített jog tárgyában hozott ítélet jogereje kizárja, hogy ugyanabból a tényalapból származó ugyanazon jog iránt ugyanazok a felek - ideértve azok jogutódait is - egymás ellen új keresetet indíthassanak, vagy az ítéletben már elbírált jogot egymással szemben egyébként vitássá tehessék. A Pp. 361. § (1) bekezdése az utópert szabályozza, mely szerint ha az ítélet az egyik felet olyan szolgáltatásra kötelezi, amely az ítélet meghozatala után jár le, az anyagi jogerőhatás nem gátolja, hogy a felek bármelyike keresetet indíthasson a szolgáltatás mennyiségének vagy időtartamának megváltoztatása iránt, ha azok a tények, amelyekre a bíróság az ítéletét alapította, utóbb lényegesen megváltoztak.
[21] Az anyagi jogerő pozitív hatása, hogy az ítéletben elbírált jogot többé nem lehet vitássá tenni, és a bíróságok a későbbi döntésüknél a jogerős határozatot kötelesek alapul venni. Az anyagi jogerő negatív hatása az újabb perindítás tilalmának általános jogkövetkezményeként jelentkezik, ami alól a Pp. 361. § (1) bekezdésében szabályozott utóper intézménye jelenti a kivételt. Ahhoz, hogy a jogerő pozitív és negatív hatása beálljon, teljesülnie kell három konjunktív feltételnek: a félazonosságnak, a tényazonosságnak és a jogazonosságnak. Az ítélt dolog csak annak a jogvitának az újbóli elbírálását akadályozza, ahol mind a felek, mind a ténybeli alap, mind az elbírált jogviszony azonos. Ha e feltételek közül bármelyik nem áll fenn, a res iudicata hatása nem érvényesül.
[22] Miután a perben nem volt vitatott, hogy az anyagi jogerő alanyi terjedelme a két ügyben azonos, a Kúria vizsgálta, hogy az anyagi jogerő tárgyi terjedelme megvalósult-e, azaz jelen kereset tárgya ugyanazon ténybeli alapból származó ugyanazon jog-e, mint amit a korábbi perben érvényesítettek. A Kúria a jog- és tényazonosság kérdésében a korábbi ítéletek rendelkező része és indokolása, valamint az irányadó jogi szabályozás alapján foglalt állást: a korábbi perben a per tárgya az alperes 2015. július 6-án kelt 301/5053/2015. számú állományparancsa és az abban megállapított illetmény volt, mellyel kapcsolatban a felperes annak jogszerűtlenségét állítva 2015. július 1-jétől 2015. december 31-ig összesen 301 800 forint illetménykülönbözet megfizetésére kérte kötelezni az alperest. A 2016. szeptember 8-án kelt 25.M.3296/2015/11. számú ítéletében a bíróság az alperes 301/5053/2015. szám alatti parancs illetményemeléssel kapcsolatos részét hatályon kívül helyezte és kötelezte az alperest, hogy 15 napon belül fizessen meg a felperesnek elmaradt illetmény címén 301 800 forint és ezen összeg után járó kamatokat. Az eljárt bíróságok - a felperes és a másodfokú bíróság megállapításával szemben - sem az első-, sem a másodfokú ítéletben nem határozták meg a 2015. július 1-től hatályos besorolási illetmény összegét, a rendelkező rész illetményre vonatkozó megállapítást - erre irányuló kereseti kérelem hiányában - nem tartalmazott, de az az indokolásban sem lelhető fel. Mindösszesen az ítéletek jogi indokolásában került rögzítésre, hogy az alperesnek az "alapilletményesített" rendszeres bevetési pótlék összegét a felperes korábbi rendszeres díjazásába be kell számítania.
[23] A polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény (a továbbiakban: régi Pp.) anyagi jogerőt szabályozó 229. §-ának bírói gyakorlata szerint az indokolásnak az ítélt dolog szempontjából az elbírált jog azonosítása, terjedelmének meghatározása szempontjából van jelentősége. Az ítélt dolog fogalmát nem lehet kiterjesztően értelmezni, nem ítélt dolog ezért a jogi okfejtés vagy jogi álláspont, amely az érdemi döntés megalapozására szolgál (BH 2002.235.). A Kúria szerint e bírói gyakorlat az azonos szabályozás folytán a továbbiakban is irányadó.
[24] A következetesen érvényesülő bírói gyakorlat szerint a tényazonosság nem terjed ki a jogviszony létrejötte után keletkezett tényekre, amelyekre új keresetet lehet alapítani. Jelen perben nemcsak a peresített időszak eltérő: a felperes a korábbi perben nem érvényesített a 2016. január 1-től 2018. december 31-ig terjedő időtartamra illetménykülönbözetet, de a kereset ténybeli alapja is eltér: az alperes 2016. január 8-án, 2017. január 9-én és 2018 januárjában újabb parancsokat adott ki a felperes illetményéről. A Hszt. 267. § (1) bekezdése szerint a hivatásos állomány tagja, továbbá meghatalmazás alapján nevében az érdekképviseleti szerv vagy a jogi képviselő elévülési időn belül - ha e törvény nem zárja ki - szolgálati panasszal élhet, ha a szolgálati viszonyára vonatkozó munkáltatói intézkedést vagy annak elmulasztását sérelmesnek tartja.
A korábbi perben a felperes a 2015. július 1-től december 31-ig hatályos besorolásáról rendelkező állományparancsban foglalt illetménymegállapítást támadta annak jogszerűtlensége folytán. Jelen per tárgya az alperes 2016. január 8-án, 2017. január 9-én és 2018 januárjában hozott parancsában meghatározott illetmény és annak jogellenessége esetén az abból eredő különbözet. A felperesnek ezeket a parancsokat a Hszt. 267. § (1) bekezdése alapján szolgálati panaszban kellett sérelmeznie, melyre nézve a parancsok jogszabályszerű jogorvoslati kioktatást is tartalmaztak. Miután a korábbi perben hozott jogerős ítélet a 2015. december 31. utáni időszakra nézve az illetmény vonatkozásában megállapítást nem tartalmazott, ezért annak jogi okfejtése - anyagi jogerő hiányában - sem az alperest, sem az újabb perben eljárt bíróságokat és a Kúriát sem kötötte.
[25] Ítéleti megállapítás, valamint jog- és tényazonosság hiányában a korábbi jogerős ítéletben kifejtett jogi álláspont nem jelent ítélt dolgot, az nem köti a később eljárt bíróságokat.
[26] Jelen per utópernek sem minősül, mert nem valósult meg a Pp. 361. § (1) bekezdésében foglalt azon feltétel, hogy az ítélet az egyik felet olyan szolgáltatásra kötelezi, amely az ítélet meghozatala után jár le.
[27] Bár a másodfokú bíróság ítélt dologra hivatkozott, helyes indokai alapján helybenhagyta az elsőfokú bíróság ítéletét, mely érdemben alaposnak találta a felperesi követelés jogalapját. Erre tekintettel a Kúria a jogerős ítélet Hszt. 352. § b) pontjának való megfelelőségét érdemben vizsgálta.
[28] A Kúria azonos tényállású ügyekben, azonos tartalmú felülvizsgálati kérelmek elbírálása során - az alábbiak szerint - már állást foglalt a Hszt. 352. § b) pontja helyes alkalmazásáról (Kfv.VII.38.374/2019/6., Kfv.VII.38.334/2019/4., Kfv.VII.38.421/2019/6. stb.). Megállapította, hogy a hivatásos állomány tagjának illetményét a 2013. január 1. és 2015. június 30. közötti időszakban a régi Hszt. IX. fejezetében szereplő rendelkezések alapján kellett meghatározni. Az illetmény beosztási illetményből, rendfokozati illetményből, illetménykiegészítésből, szolgálatiidő-pótlékból, valamint a régi Hszt. által meghatározott feltételek fennállása esetén illetménypótlékból állt; az alapilletményt a beosztási és a rendfokozati illetmény együttes összege képezte [99. § (2) bekezdés].
[29] A beosztási illetmény megállapításához a hivatásos állomány tagját rendfokozata alapján I. vagy II. besorolási osztályba, azon belül a beosztási szintekhez igazodóan beosztási kategóriákba kellett besorolni, a beosztási kategórián belül pedig, az adott beosztásban eltöltött szolgálati idő tartama függvényében meg kellett állapítani az irányadó fizetési fokozatot is [100. § (1)-(2) bekezdés]. A beosztási illetmény összegét a fizetési fokozatokhoz tartozó, a törvény mellékletében meghatározott szorzószámok és a köztisztviselőkre vonatkozó illetményalap szorzata alapján kellett megállapítani [100. § (4) bekezdés].
[30] A fenti szabályok alapján megállapított besorolás szerinti beosztási illetmény eltérítésére, annak magasabb, vagy alacsonyabb összegben való megállapítására a törvényhozó az állományilletékes parancsnokok számára a régi Hszt. 101. § (4) bekezdésében, az ott meghatározott keretek között biztosított jogosultságot: a rendelkezés alapján a parancsnok a beosztási illetményt "a meghatározott személyi juttatások előirányzatán belül a tárgyévet megelőző év teljesítményértékelés alapján" legfeljebb 30%-kal magasabban, illetve 20%-kal alacsonyabban állapíthatta meg. A teljesítményértékelést a régi Hszt. hatálya alá tartozók esetében a 82-83. §-ok és más jogszabályok [pl. a közszolgálati egyéni teljesítményértékelésről szóló 10/2013. (I. 21.) Korm. rendelet] alapján kellett elvégezni.
[31] Különleges bevetési pótlék megállapítására különlegesen veszélyes szolgálati feladatok ellentételezése érdekében, és az ilyen feladatok végrehajtásához szükséges folyamatos intenzív felkészülés ösztönzésére kerülhetett sor "kizárólag az ilyen jellegű tevékenységet közvetlenül ellátó állomány részére" [Kr. 50. § (1)-(2) bekezdés]; a pótlék a rendőr-főkapitányságok jogszabályban meghatározott egységeinél arra "jogosító tevékenységet közvetlenül ellátó" személyeknek volt megállapítható [BMr. 11. melléklet 3. pont].
[32] A jelen felülvizsgálati eljárásban is irányadó tényállás szerint a felperes 2010. november 16-tól nem volt jogosult különleges bevetési pótlékra, ám az annak megfelelő összeget az alperes illetményeltérítés címén - a beosztási illetmény részeként - megállapította és folyósította a továbbiakban is annak érdekében, hogy a felperes illetménye ne csökkenjen. Illetményeltérítés alapjául szolgáló teljesítményértékelés ténylegesen egyik évben sem készült. A fentiek alapján megállapítható, hogy a felperes illetményének eltérítésére a régi Hszt. 101. § (4) bekezdésével ellentétesen került sor.
[33] A Kúria a fent megjelölt ítéleteiben egyetértett az alperes azon hivatkozásával, hogy a Hszt. 352. § b) pontjában szabályozott korábbi rendszeres díjazást a régi Hszt. felsorolt rendelkezései alapján kellett meghatározni és azzal is, hogy a felperes részére 2010. november 16-tól megállapított illetményeltérítést a munkáltatói jogkör gyakorlója ezen időponttól és a későbbi években sem tehette a beosztási illetmény részévé. Az illetmény összetevőit a régi Hszt. 99. § (2) bekezdése sorolta fel, az illetményeltérítés nem képezett idetartozó, önálló jogcímű illetményelemet. A besorolás szerinti beosztási illetmény meghatározása objektív kritériumokon alapult, annak eltérítésére csak a tárgyévi munka értékelésének eredményeként kerülhetett sor. A régi Hszt. 101. § (4) bekezdésében a törvényhozó a hivatásos állomány tagját megillető illetmény meghatározásában annyiban valóban önálló döntési jogkört biztosított a munkáltatónak, hogy az előző évi munkateljesítményt, az elvégzett munka minőségét és mennyiségét - annak mérése eredményeként - a beosztási illetmény eltérítésével ellentételezhette. Az a körülmény azonban, hogy ezt az eltérítést a besorolás szerinti beosztási illetmény százalékos mértékéhez igazítva rendelte meghatározni, nem jelenti azt, hogy az e címen megállapított összeg a beosztási illetmény részévé vált volna, amelyre a felperes 2010-től kezdve - teljesítményértékelés elvégzésétől függetlenül - folyamatosan jogosult lett volna. A felperes - az eljárt bíróságok álláspontjával ellentétben - nem vált jogosulttá az illetményeltérítés címén juttatott összegre annak folytán, hogy azt az alperes a beosztási illetménybe ténylegesen beszámította, vagyis a régi Hszt. 99. §-a alapján megállapított besorolási illetményhez hozzáadta.
[34] A régi Hszt. IX. fejezete illetményrendszerre vonatkozó szabályozásában nem található olyan rendelkezés, amely az alperes illetménymegállapítása tárgyában rendelkezni jogosult vezetőjét a beosztási illetmény perbeli módon történt eltérítésére a hivatásos állomány tagja által elvégzett munka értékelése nélkül jogosította volna fel. Nem volt a régi Hszt.-nek olyan rendelkezése sem, amelyből levezethető lenne az állományilletékes parancsnok, vagy más vezető arra vonatkozó felhatalmazása, hogy valamely munkatevékenység tényleges ellátásához, feladatvégzéshez, különleges munkakörülményekhez rendelt pótlék - jogalkotói rendelkezés, illetve a feladatok, körülmények változása folytán történt - megszűnése esetén a kieső illetményelem "helyettesítéséről" a beosztási illetmény eltérítésével, vagy más illetményelem biztosításával saját hatáskörben rendelkezzen. Az alperes megalapozatlanul, egyebekben a saját érvelésével is ellentétesen hivatkozott arra, hogy a felperes illetményét attól függetlenül megnövelhette, hogy nem készített teljesítményértékelést, az eltérítés feltételéül a régi Hszt. 101. § (4) bekezdésében előírt értékelés elkészítése nem volt mellőzhető.
[35] A Kúria az EBH 2009.2082. számon közzétett határozatában kimondta: a szolgálati viszony az állam és a hivatásos állomány tagja között létrejött különleges jogviszony, amelyben mindkét felet a sajátos szolgálati körülményeknek megfelelő, a törvényben és más jogszabályokban meghatározott jogosultságok illetik és kötelezettségek terhelik. A szolgálati viszonyra vonatkozó szabályok ezért alapvetően kógensek, ami miatt nincs lehetőség elérő, a hivatásos állomány tagja részére kedvezőbb megállapodás megkötésére úgy, ahogyan arra a munkaviszonyban foglalkoztatott munkavállalók esetében a Munka Törvénykönyve lehetőséget ad.
[36] A Kúria korábban rámutatott arra is, hogy a régi Hszt.-ben szabályozott illetményrendszer kifejezi a szolgálati beosztáshoz kapcsolódó felelősséget, a hivatásos szolgálattal járó többletkötelezettséget, a rendvédelmi szerv szervezetrendszerében a szervezeti szintek (helyi, területi, országos) közötti különbséget, továbbá az illetménypótlékok útján honorált többletteljesítményt. A hivatásos állomány tagjaira vonatkozó jogszabályi rendelkezések kógensek (EBH 2010.2259.). A Kúria rögzítette azt is, hogy a kógens rendelkezések nem értelmezhetők kiterjesztően (EBH 2016.M11.), kógens törvényi rendelkezés alkalmazásakor nem lehet az érdemi döntést analógiára alapozni (BH 2016.250.). A jogalkotó hatáskörébe tartozik annak eldöntése, hogy megteremt-e valamely juttatást a munkavállaló részére, és az is, hogy azt milyen feltételek előírásával teszi (BH 2015.79.).
[37] A régi Hszt. - a 2015. július 15-én hatályba lépett Hszt.-vel egyebekben azonosan - kógens szabályozást tartalmaz, kógens jogszabályi rendelkezésektől a felek megállapodása és a munkáltató egyoldalú nyilatkozata sem térhet el. A régi Hszt. kimondta, hogy semmis az a jognyilatkozat vagy annak az a része, amely szolgálati viszonyra vonatkozó szabályba vagy egyébként jogszabályba ütközik; a semmisséget hivatalból kell figyelembe venni [9. § (1)-(2) bekezdés]; részben érvénytelen jognyilatkozat helyett a szolgálati viszonyra vonatkozó szabályt kell alkalmazni, kivéve ha a felek az érvénytelen rész nélkül nem állapodtak volna meg [10. § (2) bekezdés].
[38] A Kúria az azonos tárgyú ügyekben hozott ítéleteiben rögzítette azt is, hogy jogalkotói döntés következtében megszűnt illetményelemek pótlásáról a munkáltató, jogszabályban foglalt, kifejezett ez irányú felhatalmazás hiányában érvényesen nem rendelkezhet, eltérő rendeltetésű és feltételrendszerű díjazási jogcímet - ahogyan arra a jelen ügyben sor került - nem alkalmazhat. A régi Hszt.-ben a törvényhozó szabályozta azt, hogy a hivatásos állomány tagjának milyen esetekben nem csökkenhet az illetménye. A régi Hszt. 102. § (2) bekezdése a beosztási illetmény csökkenését tiltja, a korábban - a régi Hszt., a Kr. és a BMr. rendelkezései alapján - biztosított különleges bevetési pótlék megvonásával azonban a felperesnek nem a beosztási illetménye, hanem az összes illetménye csökkent. A régi Hszt. 103/B. §-a kompenzációs illetménykiegészítés biztosítását illetménykiegészítés csökkenését eredményező szervezeti átalakítás esetére írja elő, a megszüntetett illetménypótlék miatt kiesett díjazás kompenzálására e rendelkezés sem alkalmazható. A jogalkotó az illetménypótlékra való jogosultság elvesztésének perbeli esetére ilyen szabályozást nem alkotott.
[39] A Kúria a határozataiban kiemelte, hogy az illetmény-különbözet tárgyában folyamatban lévő, azonos tényállású perek tárgyát nem a már kifizetett illetményeltérítés visszafizetése képezi, a jogvitában a bíróságoknak arról kell dönteniük, hogy a Hszt. 2015. július 1-jei hatálybalépésével elvégzendő besoroláskor, az ekkor megállapítandó illetménybe be kell-e számítani olyan illetményelemet, amelyet az alperes korábban a régi Hszt. 101. § (4) bekezdésébe ütközően, illetve jogszabályi felhatalmazás nélkül állapított meg. A jogszabályba ütköző, ekként érvénytelennek minősülő munkáltatói intézkedésre, függetlenül attól, hogy az intézkedés a 2010. november 16. és 2015. június 30. közötti időszakban hatályosult (annak alapján a felperes részére illetményeltérítést fizettek), jogosultságot alapítani nem lehet, a 2015. július 1-től járó illetmény meghatározásakor annak figyelembevétele nem kérhető.
[40] Az eljárt bíróságok a fentiekkel ellentétes jogértelmezés eredményeként jutottak arra a következtetésre, hogy az alperesnek a Hszt. által elrendelt besoroláskor a 352. § b) pontjában szabályozott korábbi rendszeres díjazás összegébe bele kellett volna számítania az illetményeltérítést, ami miatt a felperes jogosult a keresettel érvényesített illetménykülönbözetre. A 2010. november 16-tól illetményeltérítés címén megállapított és kifizetett összegek a kifizetés tényétől sem váltak a beosztási illetmény részévé, a megszüntetett pótlék "alapilletményesítéséről" a parancsnok saját hatáskörben, mérlegelés jogkörben nem rendelkezhetett.
[41] A Kúria megállapította, hogy az eljárt bíróságok az illetményeltérítés rendszeres díjazásba való beszámítására, annak alapján illetmény különbözet megfizetésére irányuló kereseti kérelem megalapozottságáról, a Hszt. 352. § b) pontja megsértésével foglaltak állást. A felperes az illetményeltérítésre vonatkozó részében jogszabályba ütköző, részlegesen érvénytelen munkáltatói intézkedésre nem alapíthatott jogosultságot. Az annak alapján megállapított és kifizetett, ekként jogalap nélkülinek minősülő összegnek a Hszt. 352. § b) pontja szerinti korábbi rendszeres díjazásba való beszámítására, a Hszt. szerinti besorolásnál történő figyelembevételére, illetménykülönbözet megfizetésére a felperes nem tarthat igényt.
[42] Ezért a Kúria a jogerős ítéletet - a Hszt. 352. § b) pontja megsértése miatt, a Kp. 121. § (1) bekezdése alkalmazásával - hatályon kívül helyezte és a felperes keresetét elutasította.
(Kúria Kfv.VII.37.485/2020.)
* * *
TELJES HATÁROZAT
Az ügy száma: Kfv.VII.37.485/2020/5.
A tanács tagjai: Dr. Magyarfalvi Katalin a tanács elnöke
Dr. Kulisity Mária előadó bíró
Mészárosné dr. Szabó Judit bíró
A felperes:
A felperes képviselője: Központi Rendőr Szakszervezet, ügyintéző: dr. Kovács Adrienna Zsuzsanna kamarai jogtanácsos
Az alperes: Budapesti Rendőr-főkapitányság
Az alperes képviselője: dr. Juhászné dr. Grunda Erzsébet kamarai jogtanácsos
A per tárgya: illetmény különbözet
A felülvizsgálati kérelmet benyújtó fél: alperes
A felülvizsgálni kért jogerős határozat: Fővárosi Törvényszék 8.Kf.650.570/2019/5.
Az elsőfokú bíróság határozatának száma: Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság 46.K.31.893/2019/6.
Rendelkező rész
A Kúria a Fővárosi Törvényszék 8.Kf.650.570/2019/5. számú ítéletét - az elsőfokú bíróság 46.K.31.893/2019/6. számú ítéletére is kiterjedően - hatályon kívül helyezi és a felperes keresetét elutasítja.Kötelezi a Kúria a felperest, hogy 15 napon belül fizessen meg az alperesnek 30.000 (harmincezer) forint elsőfokú és 15.000 (tizenötezer) forint másodfokú perköltséget.
Az elsőfokú, a fellebbezési és a felülvizsgálati eljárás illetékét a magyar állam viseli.
Az ítélet ellen felülvizsgálatnak nincs helye.
I n d o k o l á s
Tényállás
[1] A felperes az alperes alkalmazásában állt hivatásos szolgálati jogviszonyban. Az alperes a felperes 2010. november 16-tól megállapított illetményéről kiadott parancsban az illetményalap 100%-ában meghatározott, 38.650 forint összegű különleges bevetési pótlékát 2010. november 15-i hatállyal - átszervezés folytán - megszüntette, egyben illetményét 33.609 forint összegben eltérítette. A fegyveres szervek hivatásos állományú tagjainak szolgálati viszonyáról szóló 1996. évi XLIII. törvény (régi Hszt.) 101. § (4) bekezdésére hivatkozással kiadott parancsok alapján a felperes összes illetménye - az illetményeltérítés és a beosztási illetmény alapján megállapított illetménykiegészítés figyelembevételével - 2010. november 16-tól nem csökkent, változatlan összegű maradt. A felperes teljesítményéről értékelés nem készült; az illetményeltérítés címén megállapított összeget az alperes 2015. június 30-ig értékelés elvégzése nélkül folyamatosan biztosította.[2] Az alperes a 2015. július 1-jén hatályba lépett a rendvédelmi feladatokat ellátó szervek hivatásos állományának szolgálati jogviszonyáról szóló 2015. évi XLII. törvény (a továbbiakban: Hszt.) 351. §-a alapján elkészített, a felperes 2015. július 1-től hatályos besorolásáról rendelkező 301/5053/2015. számú állományparancsban a Hszt. 352. § b) pont szerinti korábbi rendszeres díjazás megállapításakor a 2013. január 1-től folyósított illetményeltérítést figyelmen kívül hagyta.
[3] A felperes a paranccsal szemben 2015. július 22-én szolgálati panaszt nyújtott be, majd annak elutasítását követően keresetlevelet terjesztett elő. A Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság 25.M.3296/2015/11. számú elsőfokú ítéletében az alperes 301/5053/2015. számú parancsát és a szolgálati panaszt elutasító határozat illetményemeléssel kapcsolatos részét hatályon kívül helyezte és kötelezte az alperest a 2015. július 1-jétől 2015. december 31-ig terjedő időszakra 301.800 forint elmaradt illetmény és kamatai megfizetésére. Az alperes fellebbezése folytán eljárt Fővárosi Törvényszék 6.Mf.680.642/2016/3. számú ítéletében az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta. Az ítéletek indokolásában a bíróságok megállapították, hogy a felperes illetményének eltérítésére nem teljesítményértékelés alapján került sor, ezért az illetményeltérítést az alperesnek be kellett volna számítania a korábbi rendszeres díjazásba.
[4] A felperes 2019. január 27-én szolgálati panaszt terjesztett elő, melyben sérelmezte, hogy az alperes a jogerős ítélet alapján nem módosította a 2015. június 3-án megállapított illetményét. Az alperes 2016. január 1-jétől nem a bíróság által megállapított 254.742 forint alapján végezte el az illetményemelést, nem vette figyelembe a jogerős ítélet alapján beszámítani rendelt bevetési pótlék helyett illetményeltérítés címén juttatott összeget. Erre tekintettel 2016. január 1-től 2018. december 31-ig 1.849.842 forint elmaradt illetmény megfizetését kérte az alperestől. Az alperes a szolgálati panaszt elutasította azon indokolással, hogy a felperes illetményének eltérítésével kapcsolatban teljesítményértékelés nem készült, az illetményeltérítés kifizetésére jogalap nélkül került sor, mely a beosztási illetmény részét sem képezheti.
A felperes keresete és az alperes védirata
[5] A felperes keresetében a 2016. január 1-jétől 2018. december 31-ig terjedő időre 1.849.842 forint illetmény különbözet és kamatai megfizetésére kérte kötelezni az alperest arra hivatkozva, hogy a megszüntetett bevetési pótlék kompenzációjaként 2013. január 1-jétől 2015. június 30-ig biztosított illetményeltérítést a Hszt. 352. § b) pont szerinti korábbi rendszeres díjazás összegébe be kellett volna számítani, mert az nem teljesítményértékelésen, hanem egyedi vezetői döntésen alapult. Hivatkozott arra is, hogy e jogkérdésben a bíróság már jogerős ítéletet hozott, amelyben megállapította, hogy felperes illetményébe a korábbi rendszeres díjazás körébe be kellett volna számítani az illetményeltérítést. A követelés jogalapjában nincs változás, az már érdemben nem vitatható. Korábbi rendszeres díjazását a parancsban helytelenül megállapított 216.091 forinttal szemben a bíróság által jogerősen megállapított 254.742 forinttal kellett volna számításba venni.[6] Az alperes a kereset elutasítását kérte arra hivatkozva, hogy a Hszt. 352. § b) pont 1. alpontja a régi Hszt. 101. § (4) bekezdés szerinti, 2015. évre megállapított illetményeltérítés figyelembevételét kizárja, ezért a felperes 2015. július 1-jétől megállapítandó illetményébe a teljesítményértékelés alapján nyújtott illetményeltérítés nem számítható be. A felperes a perbeli időszakban bevetési pótlékra jogosító munkát nem végzett, a régi Hszt. 254. § (2)-(3) bekezdése, a régi Hszt. végrehajtásáról szóló 140/1996. (VIII. 31.) Korm. rendelet (Kr.) 28. § (1)-(2) bekezdése, 50. § (1)-(2) bekezdése, valamint a belügyminiszer irányítása alatt álló egyes fegyveres szervek hivatásos állományú tagjai illetményének és egyéb juttatásainak megállapításáról, valamint folyósítás szabályairól szóló 66/2011. (XII. 30.) BM rendelet (BMr.) alkalmazásával megállapított különleges bevetési pótlékot a jogalkotó a Közrendvédelmi Főosztályon és szervezeti egységeinél dolgozók számára nem biztosította [BMr. 11. sz. melléklet 3.6. pont]. A BMr. taxatív módon határozta meg a különleges bevetési pótlékra jogosultak körét, a felsorolásban nem szereplő szervezeti egységnél beosztást betöltő hivatásos állományú számára pótlék folyósítására nem volt lehetőség. Teljesítményértékelésre valóban nem került sor, a régi Hszt. 102. § (2) bekezdésének azonban csak az illetményeltérítés alkalmazásával lehetett eleget tenni. Kifejtette, hogy a korábbi bírósági ítéletek jelen bíróságot nem kötik.
Az első- és a másodfokú bíróság ítélete
[7] Az elsőfokú bíróság az alperest elmaradt illetmény címén 1.849.842 forintban marasztalta. Az ítélet indokolása szerint a felek között nem volt vitás, hogy a különleges bevetési pótlék folyósítására a felperes esetében 2010. november 16-tól nem kerülhetett sor, az alperes azonban az ennek összegével egyező összeget illetményeltérítésként a következő években is biztosította, amelynek következményeként a felperes illetménye változatlan maradt. Az alperes nem bizonyította a perben, hogy a felperes teljesítményét értékelte volna. Az új Hszt. 352. § b) pont 1. alpontja az illetményeltérítést kizárja a korábbi rendszeres díjazásként figyelembe vehető illetményelemek köréből, ezt azonban kizárólag a régi Hszt. 101. § (4) bekezdés szerinti teljesítményértékelés alapján történt eltérítés esetében teszi. A felperes illetménye eltérítésére nem teljesítményértékelés alapján került sor, ezért az alperes az új Hszt. 352. § b) pont 1. alpontja téves értelmezésével hagyta figyelmen kívül az illetményeltérítést a felperes illetménye megállapításakor. A felperesre vonatkozóan teljesítményértékelés nem készült, az egyébiránt kizárólag egy adott évre rögzül. Az alperes egyértelműen az illetmény részévé tette a korábban vezetői döntés alapján rendszeresen folyósított összeget, ezért az semmiképpen sem tekinthető a régi Hszt. 101. § (4) bekezdése szerinti illetményeltérítésnek, vagyis a korábbi rendszeres díjazásba beszámít. Az elsőfokú bíróság utalt a korábbi ítéletekre, mint olyanokra, amelyek már megállapították a 2015. július 1-jétől 2015. december 31-ig terjedő időszakra, hogy az alperes a bevetési pótlék megszüntetését követően 2013 januárjától illetményeltérítés formájában kompenzálta a felperes részére a korábban bevetési pótlék címén folyósított összeget.[8] A másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét helyes indokaira tekintettel helybenhagyta. Kiemelte, hogy a korábbi ítéletek alapján a felperes korábbi rendszeres díjazásába a bíróság beszámítani rendelte az illetményeltérítés összegét, melynek figyelembevételével a felperes jogerősen megállapított korábbi rendszeres díjazása a Hszt. 352. § b) pontja alapján 2015. június 30-án 254.742 forint volt. A bíróság által megállapított illetményösszeg a Kp. 133. § (2) bekezdése szerint alkalmazandó a polgári perrendtartásról szóló 2016. évi CXXX. törvény (a továbbiakban: Pp.) 360. § (1) bekezdése szerint res judicata, ítélt dolog. Az ítélet jogereje kizárja, hogy a felek az ítéletben már elbírált jogot egymással szemben egyébként vitássá tehessék. Az anyagi jogerős határozathoz mind a bíróság, mind a felek kötve vannak. Erre figyelemmel helytállóan hivatkozott a felperes arra, hogy jelen perben csak a további időszak összegszerűségében lehetett volna vitatott, azonban ebben nem volt vita a felek között.
Felülvizsgálati kérelem és ellenkérelem
[9] A jogerős ítélet ellen az alperes élt felülvizsgálati kérelemmel, amelyben annak hatályon kívül helyezését és a másodfokú bíróság új eljárásra és új határozat hozatalára való utasítását kérte a Hszt. 352. § b) pontja és a Pp. 346. § (4) és (5) bekezdései megsértésére hivatkozással.[10] Az alperes - a Hszt. 352. § b) pontja, a régi Hszt. 99. § (2) bekezdése, 101. § (4) bekezdése, 102. § (2) bekezdése és 103/B. §-a felhívásával - kiemelte, hogy az illetmény elemeit, illetve azokat az eseteket, amikor a hivatásos állományban szolgálatot teljesítő személy illetménye eltéríthető, a régi Hszt. taxatíve és eltérést nem engedően sorolta fel. A felperes szervezetátalakítás keretében, 2013. február 1-től megvalósult áthelyezésével kapcsolatban megállapítható, hogy az átvevő szervezet szervezeti szintje illetménykiegészítés szempontjából nem volt alacsonyabb, ezért a régi Hszt. 103/B. §-a nem volt alkalmazható. Az átszervezést követően a felperes beosztási illetménye sem csökkent, így a régi Hszt. 102. § (2) bekezdése sem volt alkalmazható. A fentiekből következően az alperes az átszervezést követően kizárólag teljesítményértékelés alapján növelhette meg a felperes illetményét, ami nem függött attól, hogy készült-e ténylegesen teljesítményértékelés.
[11] Az alperes - az ítéletben foglaltakkal szemben - nem "alapilletményesíthette" a különleges bevetési pótlék összegét, kiváltképp, hogy a felperes a szervezeti korszerűsítést követően nem látott el ilyen pótlékra jogosító feladatokat. Amennyiben elfogadható az az okfejtés, hogy az illetmény eltérítésére nem teljesítményértékelés alapján került sor, úgy az alperes arról a régi Hszt. rendelkezéseivel ellentétesen, jogalap hiányában rendelkezett, mivel az illetmény növelésére, eltérítésére a régi Hszt. más rendelkezései nem adtak lehetőséget. Mindezek miatt az alperes az új Hszt. hatályba lépésekor nem vehette figyelembe a korábban jogalap nélkül folyósított összeget.
[12] A régi Hszt. csupán a 101. § (4) bekezdés szerinti illetményeltérítést ismeri, a Hszt. szabályaival ellentétes, jogalap nélküli illetményeltérítés alapján az alperesnek nem volt jogszabályi lehetősége arra, hogy ezt az összeget a 2015. július 1-től megállapítandó új illetmény összegébe beszámítsa. A jogerős ítélet indokolása hiányos, mivel a másodfokú bíróság nem adott választ arra a kérdésre, hogy teljesítményértékelés hiányában milyen, a régi Hszt-ben szabályozott jogcímen kapta a felperes 2015. június 30-ig a havi 33.609 forint illetménykiegészítést és azt milyen jogcímen kellett volna beszámítania az alperesnek a Hszt. hatályba lépésekor megállapítandó illetménybe.
[13] Nem helytálló az első-, valamint a másodfokú bíróság azon okfejtése, hogy jelen perben kötötte volna a feleket és a bíróságot a Fővárosi Törvényszék 6.Mf.680.642/2016/3. számú jogerős ítélete. A per tárgya nem azonos, más időszakra vonatkozik, valamint jelen per folyamán az alperesi védekezés új tényeket, új nyilatkozatokat tartalmaz, melyek a jelen fellebbezéssel megtámadott ítélet által is hivatkozott perben nem merültek fel. Ezen új nyilatkozatairól az elsőfokú bíróságnak az ítéletben állást kellett volna foglalni.
[14] Az alperes kérte, hogy a Kúria - azonos tárgyban folyamatban lévő ügyek nagyobb számára és a "megosztott" ítélkezési gyakorlatra tekintettel - intézkedjen jogegységi eljárás lefolytatásáról.
[15] A felperes felülvizsgálati ellenkérelmében - helyes indokai alapján - a jogerős ítélet hatályában való fenntartását kérte. Álláspontja szerint az eljárt bíróságok helytállóan állapították meg, hogy az alperes a bevetési pótlék megszüntetésekor, annak pótlására alkalmazott illetményeltérítést az érintett főosztály beosztottai részére. Az intézkedés attól, hogy a régi Hszt. nevesíti a teljesítményértékelés alapján történő illetményeltérítés szabályait, nem vált jogalap nélkülivé, azt egyedi, bár több személyt azonos mértékben érintő vezetői döntésként kell elfogadni. Az pedig teljesen egyértelmű, hogy a munkáltató az illetményeltérítést a parancsokban megállapított beosztási illetmény részévé tette.
[16] Az alperes teljesen figyelmen kívül hagyta, hogy a 2015. június 30-ával hibásan megállapított korábbi illetmény körében már jogerős ítélet született. A parancsot az alperes a peresített időszakot követő időre nem módosította, így ugyanazon jogalapon állt fenn a jelen peresített kereset, csak időhatárában tolódott ki és összegszerűségében annak megfelelően került megjelenítésre, melyre tekintettel ez a rész ítélt dolognak minősül a jogalap tekintetében.
[17] Az a körülmény, hogy az alperes a döntés indokaival nem ért egyet, nem jelenti a Pp. 346. § (4) bekezdése megsértését. Az alperes a jogegységi eljárás kezdeményezésére irányuló kérelmét nem támasztotta alá megfelelően: a jelen üggyel azonos tárgyban indult perekben az eljáró bíróságok gyakorlata egységes, a másodfokú bíróságok a beszámítási igény tekintetében kivétel nélkül a felperesi álláspontot fogadták el és csupán az ítéleti indokolások módosultak annak megfelelően, hogy az alperes később a jogalap nélküliségre is hivatkozott.
A Kúria döntése és jogi indokai
[18] A felülvizsgálati kérelem megalapozott.[19] A másodfokú bíróság ítélt dologként hivatkozott a 25.M.3296/2015/11. számú ítéletre, melyet a Fővárosi Törvényszék, mint másodfokú bíróság 6.Mf.680.642/2016/3. számú ítéletével helybenhagyott. Jelen per tekintetében az elsőfokú bíróság csak utalt a korábbi ítéletekre, a fellebbezés folytán eljárt másodfokú bíróság azonban megállapította, hogy az abban elbírált jog jelen per szempontjából ítélt dolgot (res iudicata) jelent és legfeljebb az összegszerűség lehetett vitatott.
[20] Erre tekintettel a Kúria mindenekelőtt azt vizsgálta, hogy a korábbi ítélet jogereje mennyiben hat ki a jelen ügybeli döntésre, az ítélt dolog jogkövetkezménye a jelen ügyben miként érvényesül. A pert a közigazgatási perrendtartásról szóló 2017. évi I. törvény (a továbbiakban: Kp.) marasztalási perekre vonatkozó szabályai szerint kellett lefolytatni. A marasztalási perek vonatkozásában a Kp. 133.§ (2) bekezdése előírja, hogy a marasztalási ítélet anyagi jogerejére és az utóperre a polgári perrendtartás szabályait kell megfelelően alkalmazni. A polgári perrendtartásról szóló 2016. évi CXXX. törvény (a továbbiakban Pp.) 360. § (1) bekezdése meghatározza az anyagi jogerőhatás mibenlétét. E szerint a keresettel és az ellenkövetelés fennállta tekintetében érdemben elbírált beszámítással érvényesített jog tárgyában hozott ítélet jogereje kizárja, hogy ugyanabból a tényalapból származó ugyanazon jog iránt ugyanazok a felek - ideértve azok jogutódait is - egymás ellen új keresetet indíthassanak, vagy az ítéletben már elbírált jogot egymással szemben egyébként vitássá tehessék. A Pp. 361. § (1) bekezdése az utópert szabályozza, mely szerint ha az ítélet az egyik felet olyan szolgáltatásra kötelezi, amely az ítélet meghozatala után jár le, az anyagi jogerőhatás nem gátolja, hogy a felek bármelyike keresetet indíthasson a szolgáltatás mennyiségének vagy időtartamának megváltoztatása iránt, ha azok a tények, amelyekre a bíróság az ítéletét alapította, utóbb lényegesen megváltoztak.
[21] Az anyagi jogerő pozitív hatása, hogy az ítéletben elbírált jogot többé nem lehet vitássá tenni, és a bíróságok a későbbi döntésüknél a jogerős határozatot kötelesek alapul venni. Az anyagi jogerő negatív hatása az újabb perindítás tilalmának általános jogkövetkezményeként jelentkezik, ami alól a Pp. 361.§ (1) bekezdésében szabályozott utóper intézménye jelenti a kivételt. Ahhoz, hogy a jogerő pozitív és negatív hatása beálljon, teljesülnie kell három konjunktív feltételnek: a félazonosságnak, a tényazonosságnak és a jogazonosságnak. Az ítélt dolog csak annak a jogvitának az újbóli elbírálását akadályozza, ahol mind a felek, mind a ténybeli alap, mind az elbírált jogviszony azonos. Ha e feltételek közül bármelyik nem áll fenn, a res iudicata hatása nem érvényesül.
[22] Miután a perben nem volt vitatott, hogy az anyagi jogerő alanyi terjedelme a két ügyben azonos, a Kúria vizsgálta, hogy az anyagi jogerő tárgyi terjedelme megvalósult-e, azaz jelen kereset tárgya ugyanazon ténybeli alapból származó ugyanazon jog-e, mint amit a korábbi perben érvényesítettek. A Kúria a jog- és tényazonosság kérdésében a korábbi ítéletek rendelkező része és indokolása, valamint az irányadó jogi szabályozás alapján foglalt állást: a korábbi perben a per tárgya az alperes 2015. július 6-án kelt 301/5053/2015. számú állományparancsa és az abban megállapított illetmény volt, mellyel kapcsolatban a felperes annak jogszerűtlenségét állítva 2015. július 1-jétől 2015. december 31-ig összesen 301.800 forint illetmény különbözet megfizetésére kérte kötelezni az alperest. A 2016. szeptember 8-án kelt 25.M.3296/2015/11. számú ítéletében a bíróság az alperes 301/5053/2015. szám alatti parancs illetményemeléssel kapcsolatos részét hatályon kívül helyezte és kötelezte az alperest, hogy 15 napon belül fizessen meg a felperesnek elmaradt illetmény címén 301.800 forint és ezen összeg után járó kamatokat. Az eljárt bíróságok - a felperes és a másodfokú bíróság megállapításával szemben - sem az első-, sem a másodfokú ítéletben nem határozták meg a 2015. július 1-től hatályos besorolási illetmény összegét, a rendelkező rész illetményre vonatkozó megállapítást - erre irányuló kereseti kérelem hiányában - nem tartalmazott, de az az indokolásban sem lelhető fel. Mindösszesen az ítéletek jogi indokolásában került rögzítésre, hogy az alperesnek az "alapilletményesített" rendszeres bevetési pótlék összegét a felperes korábbi rendszeres díjazásába be kell számítania.
[23] A polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény (a továbbiakban: régi Pp.) anyagi jogerőt szabályozó 229. §-ának bírói gyakorlata szerint az indokolásnak az ítélt dolog szempontjából az elbírált jog azonosítása, terjedelmének meghatározása szempontjából van jelentősége. Az ítélt dolog fogalmát nem lehet kiterjesztően értelmezni, nem ítélt dolog ezért a jogi okfejtés vagy jogi álláspont, amely az érdemi döntés megalapozására szolgál (BH 2002.235.). A Kúria szerint e bírói gyakorlat az azonos szabályozás folytán a továbbiakban is irányadó.
[24] A következetesen érvényesülő bírói gyakorlat szerint a tényazonosság nem terjed ki a jogviszony létrejötte után keletkezett tényekre, amelyekre új keresetet lehet alapítani. Jelen perben nemcsak a peresített időszak eltérő: a felperes a korábbi perben nem érvényesített a 2016. január 1-től 2018. december 31-ig terjedő időtartamra illetmény különbözetet, de a kereset ténybeli alapja is eltér: az alperes 2016. január 8-án, 2017. január 9-én és 2018 januárjában újabb parancsokat adott ki a felperes illetményéről. A Hszt. 267. § (1) bekezdése szerint a hivatásos állomány tagja, továbbá meghatalmazás alapján nevében az érdek-képviseleti szerv vagy a jogi képviselő elévülési időn belül - ha e törvény nem zárja ki - szolgálati panasszal élhet, ha a szolgálati viszonyára vonatkozó munkáltatói intézkedést vagy annak elmulasztását sérelmesnek tartja. A korábbi perben a felperes a 2015. július 1-től december 31-ig hatályos besorolásáról rendelkező állományparancsban foglalt illetménymegállapítást támadta annak jogszerűtlensége folytán. Jelen per tárgya az alperes 2016. január 8-án, 2017. január 9-én és 2018 januárjában hozott parancsában meghatározott illetmény és annak jogellenessége esetén az abból eredő különbözet. A felperesnek ezeket a parancsokat a Hszt. 267.§ (1) bekezdése alapján szolgálati panaszban kellett sérelmeznie, melyre nézve a parancsok jogszabályszerű jogorvoslati kioktatást is tartalmaztak. Miután a korábbi perben hozott jogerős ítélet a 2015. december 31. utáni időszakra nézve az illetmény vonatkozásában megállapítást nem tartalmazott, ezért annak jogi okfejtése - anyagi jogerő hiányában - sem az alperest, sem az újabb perben eljárt bíróságokat és a Kúriát sem kötötte.
[25] Ítéleti megállapítás, valamint jog- és tényazonosság hiányában a korábbi jogerős ítéletben kifejtett jogi álláspont nem jelent ítélt dolgot, az nem köti a később eljárt bíróságokat.
[26] Jelen per utópernek sem minősül, mert nem valósult meg a Pp. 361.§ (1) bekezdésben foglalt azon feltétel, hogy az ítélet az egyik felet olyan szolgáltatásra kötelezi, amely az ítélet meghozatala után jár le.
[27] Bár a másodfokú bíróság ítélt dologra hivatkozott, helyes indokai alapján helybenhagyta az elsőfokú bíróság ítéletét, mely érdemben alaposnak találta a felperesi követelés jogalapját. Erre tekintettel a Kúria a jogerős ítélet Hszt. 352.§ b) pontjának való megfelelőségét érdemben vizsgálta.
[28] A Kúria azonos tényállású ügyekben, azonos tartalmú felülvizsgálati kérelmek elbírálása során - az alábbiak szerint - már állást foglalt a Hszt. 352. § b) pontja helyes alkalmazásáról (Kfv.VII.38.374/2019/6., Kfv.VII.38.334/2019/4., Kfv.VII.38.421/2019/6., stb.). Megállapította, hogy a hivatásos állomány tagjának illetményét a 2013. január 1. és 2015. június 30. közötti időszakban a régi Hszt. IX. fejezetében szereplő rendelkezések alapján kellett meghatározni. Az illetmény beosztási illetményből, rendfokozati illetményből, illetménykiegészítésből, szolgálati időpótlékból, valamint a régi Hszt. által meghatározott feltételek fennállása esetén illetménypótlékból állt; az alapilletményt a beosztási és a rendfokozati illetmény együttes összege képezte [99. § (2) bekezdés].
[29] A beosztási illetmény megállapításához a hivatásos állomány tagját rendfokozata alapján I. vagy II. besorolási osztályba, azon belül a beosztási szintekhez igazodóan beosztási kategóriákba kellett besorolni, a beosztási kategórián belül pedig, az adott beosztásban eltöltött szolgálati idő tartama függvényében meg kellett állapítani az irányadó fizetési fokozatot is [100. § (1)-(2) bekezdés]. A beosztási illetmény összegét a fizetési fokozatokhoz tartozó, a törvény mellékletében meghatározott szorzószámok és a köztisztviselőkre vonatkozó illetményalap szorzata alapján kellett megállapítani [100. § (4) bekezdés].
[30] A fenti szabályok alapján megállapított besorolás szerinti beosztási illetmény eltérítésére, annak magasabb, vagy alacsonyabb összegben való megállapítására a törvényhozó az állományilletékes parancsnokok számára a régi Hszt. 101. § (4) bekezdésében, az ott meghatározott keretek között biztosított jogosultságot: a rendelkezés alapján a parancsnok a beosztási illetményt "a meghatározott személyi juttatások előirányzatán belül a tárgyévet megelőző év teljesítményértékelés alapján" legfeljebb 30%-kal magasabban, illetve 20%-kal alacsonyabban állapíthatta meg. A teljesítményértékelést a régi Hszt. hatálya alá tartozók esetében a 82-83. §-ok és más jogszabályok [pl. a közszolgálati egyéni teljesítményértékelésről szóló 10/2013. (I.21.) Korm. rendelet] alapján kellett elvégezni.
[31] Különleges bevetési pótlék megállapítására különlegesen veszélyes szolgálati feladatok ellentételezése érdekében, és az ilyen feladatok végrehajtásához szükséges folyamatos intenzív felkészülés ösztönzésére kerülhetett sor "kizárólag az ilyen jellegű tevékenységet közvetlenül ellátó állomány részére" [Kr. 50. § (1)-(2) bekezdés]; a pótlék a rendőr-főkapitányságok jogszabályban meghatározott egységeinél arra "jogosító tevékenységet közvetlenül ellátó" személyeknek volt megállapítható [BMr. 11. melléklet 3. pont].
[32] A jelen felülvizsgálati eljárásban is irányadó tényállás szerint a felperes 2010. november 16-tól nem volt jogosult különleges bevetési pótlékra, ám az annak megfelelő összeget az alperes illetményeltérítés címén - a beosztási illetmény részeként - megállapította és folyósította a továbbiakban is annak érdekében, hogy a felperes illetménye ne csökkenjen. Illetményeltérítés alapjául szolgáló teljesítményértékelés ténylegesen egyik évben sem készült. A fentiek alapján megállapítható, hogy a felperes illetményének eltérítésére a régi Hszt. 101. § (4) bekezdésével ellentétesen került sor.
[33] A Kúria a fent megjelölt ítéleteiben egyetértett az alperes azon hivatkozásával, hogy a Hszt. 352. § b) pontjában szabályozott korábbi rendszeres díjazást a régi Hszt. felsorolt rendelkezései alapján kellett meghatározni és azzal is, hogy a felperes részére 2010. november 16-tól megállapított illetményeltérítést a munkáltatói jogkör gyakorlója ezen időponttól és a későbbi években sem tehette a beosztási illetmény részévé. Az illetmény összetevőit a régi Hszt. 99. § (2) bekezdése sorolta fel, az illetményeltérítés nem képezett ide tartozó, önálló jogcímű illetményelemet. A besorolás szerinti beosztási illetmény meghatározása objektív kritériumokon alapult, annak eltérítésére csak a tárgyévi munka értékelésének eredményeként kerülhetett sor. A régi Hszt. 101. § (4) bekezdésében a törvényhozó a hivatásos állomány tagját megillető illetmény meghatározásában annyiban valóban önálló döntési jogkört biztosított a munkáltatónak, hogy az előző évi munkateljesítményt, az elvégzett munka minőségét és mennyiségét - annak mérése eredményeként - a beosztási illetmény eltérítésével ellentételezhette. Az a körülmény azonban, hogy ezt az eltérítést a besorolás szerinti beosztási illetmény százalékos mértékéhez igazítva rendelte meghatározni, nem jelenti azt, hogy az e címen megállapított összeg a beosztási illetmény részévé vált volna, amelyre a felperes 2010-tól kezdve - teljesítményértékelés elvégzésétől függetlenül - folyamatosan jogosult lett volna. A felperes - az eljárt bíróságok álláspontjával ellentétben - nem vált jogosulttá az illetményeltérítés címén juttatott összegre annak folytán, hogy azt az alperes a beosztási illetménybe ténylegesen beszámította, vagyis a régi Hszt. 99. §-a alapján megállapított besorolási illetményhez hozzáadta.
[34] A régi Hszt. IX. fejezete illetményrendszerre vonatkozó szabályozásában nem található olyan rendelkezés, amely az alperes illetmény megállapítása tárgyában rendelkezni jogosult vezetőjét a beosztási illetmény perbeli módon történt eltérítésére a hivatásos állomány tagja által elvégzett munka értékelése nélkül jogosította volna fel. Nem volt a régi Hszt.-nek olyan rendelkezése sem, amelyből levezethető lenne az állományilletékes parancsnok, vagy más vezető arra vonatkozó felhatalmazása, hogy valamely munkatevékenység tényleges ellátásához, feladatvégzéshez, különleges munkakörülményekhez rendelt pótlék - jogalkotói rendelkezés, illetve a feladatok, körülmények változása folytán történt - megszűnése esetén a kieső illetményelem "helyettesítéséről" a beosztási illetmény eltérítésével, vagy más illetményelem biztosításával saját hatáskörben rendelkezzen. Az alperes megalapozatlanul, egyebekben a saját érvelésével is ellentétesen hivatkozott arra, hogy a felperes illetményét attól függetlenül megnövelhette, hogy nem készített teljesítményértékelést, az eltérítés feltételéül a régi Hszt. 101. § (4) bekezdésében előírt értékelés elkészítése nem volt mellőzhető.
[35] A Kúria az EBH2009.2082. számon közzétett határozatában kimondta: a szolgálati viszony az állam és a hivatásos állomány tagja között létrejött különleges jogviszony, amelyben mindkét felet a sajátos szolgálati körülményeknek megfelelő, a törvényben és más jogszabályokban meghatározott jogosultságok illetik és kötelezettségek terhelik. A szolgálati viszonyra vonatkozó szabályok ezért alapvetően kógensek, ami miatt nincs lehetőség elérő, a hivatásos állomány tagja részére kedvezőbb megállapodás megkötésére úgy, ahogyan arra a munkaviszonyban foglalkoztatott munkavállalók esetében a Munka Törvénykönyve lehetőséget ad.
[36] A Kúria korábban rámutatott arra is, hogy a régi Hszt.-ben szabályozott illetményrendszer kifejezi a szolgálati beosztáshoz kapcsolódó felelősséget, a hivatásos szolgálattal járó többletkötelezettséget, a rendvédelmi szerv szervezetrendszerében a szervezeti szintek (helyi, területi, országos) közötti különbséget, továbbá az illetménypótlékok útján honorált többletteljesítményt. A hivatásos állomány tagjaira vonatkozó jogszabályi rendelkezések kógensek (EBH2010.2259.). A Kúria rögzítette azt is, hogy a kógens rendelkezések nem értelmezhetők kiterjesztően (EBH2016.M11.), kógens törvényi rendelkezés alkalmazásakor nem lehet az érdemi döntést analógiára alapozni (BH2016.250.). A jogalkotó hatáskörébe tartozik annak eldöntése, hogy megteremt-e valamely juttatást a munkavállaló részére, és az is, hogy azt milyen feltételek előírásával teszi (BH2015.79.).
[37] A régi Hszt. - a 2015. július 15-én hatályba lépett Hszt-vel egyebekben azonosan - kógens szabályozást tartalmaz, kógens jogszabályi rendelkezésektől a felek megállapodása és a munkáltató egyoldalú nyilatkozata sem térhet el. A régi Hszt. kimondta, hogy semmis az a jognyilatkozat, vagy annak az a része, amely szolgálati viszonyra vonatkozó szabályba vagy egyébként jogszabályba ütközik; a semmisséget hivatalból kell figyelembe venni [9. § (1)-(2) bekezdés]; részben érvénytelen jognyilatkozat helyett a szolgálati viszonyra vonatkozó szabályt kell alkalmazni, kivéve ha a felek az érvénytelen rész nélkül nem állapodtak volna meg [10. § (2) bekezdés].
[38] A Kúria az azonos tárgyú ügyekben hozott ítéleteiben rögzítette azt is, hogy jogalkotói döntés következtében megszűnt illetményelemek pótlásáról a munkáltató, jogszabályban foglalt, kifejezett ez irányú felhatalmazás hiányában érvényesen nem rendelkezhet, eltérő rendeltetésű és feltételrendszerű díjazási jogcímet - ahogyan arra a jelen ügyben sor került -, nem alkalmazhat. A régi Hszt.-ben a törvényhozó szabályozta azt, hogy a hivatásos állomány tagjának milyen esetekben nem csökkenhet az illetménye. A régi Hszt. 102. § (2) bekezdése a beosztási illetmény csökkenését tiltja, a korábban - a régi Hszt., a Kr. és a BMr. rendelkezései alapján - biztosított különleges bevetési pótlék megvonásával azonban a felperesnek nem a beosztási illetménye, hanem az összes illetménye csökkent. A régi Hszt. 103/B. §-a kompenzációs illetménykiegészítés biztosítását illetménykiegészítés csökkenését eredményező szervezeti átalakítás esetére írja elő, a megszüntetett illetménypótlék miatt kiesett díjazás kompenzálására e rendelkezés sem alkalmazható. A jogalkotó az illetménypótlékra való jogosultság elvesztésének perbeli esetére ilyen szabályozást nem alkotott.
[39] A Kúria a határozataiban kiemelte, hogy az illetmény-különbözet tárgyában folyamatban lévő, azonos tényállású perek tárgyát nem a már kifizetett illetményeltérítés visszafizetése képezi, a jogvitában a bíróságoknak arról kell dönteniük, hogy a Hszt. 2015. július 1-jei hatályba lépésével elvégzendő besoroláskor, az ekkor megállapítandó illetménybe be kell-e számítani olyan illetményelemet, amelyet az alperes korábban a régi Hszt. 101. § (4) bekezdésébe ütközően, illetve jogszabályi felhatalmazás nélkül állapított meg. A jogszabályba ütköző, ekként érvénytelennek minősülő munkáltatói intézkedésre, függetlenül attól, hogy az intézkedés a 2010. november 16. és 2015. június 30. közötti időszakban hatályosult (annak alapján a felperes részére illetményeltérítést fizettek), jogosultságot alapítani nem lehet, a 2015. július 1-től járó illetmény meghatározásakor annak figyelembe vétele nem kérhető.
[40] Az eljárt bíróságok a fentiekkel ellentétes jogértelmezés eredményeként jutottak arra a következtetésre, hogy az alperesnek a Hszt. által elrendelt besoroláskor a 352. § b) pontban szabályozott korábbi rendszeres díjazás összegébe bele kellett volna számítania az illetményeltérítést, ami miatt a felperes jogosult a keresettel érvényesített illetmény-különbözetre. A 2010. november 16-tól illetményeltérítés címén megállapított és kifizetett összegek a kifizetés tényétől sem váltak a beosztási illetmény részévé, a megszüntetett pótlék "alapilletményesítéséről" a parancsnok saját hatáskörben, mérlegelés jogkörben nem rendelkezhetett.
[41] Az alperes által felhozott okok alapján jogegységi eljárási indítványozásának - a bíróságok szervezetéről és igazgatásáról szóló 2011. évi CLXI. törvény 32-33. §-aiban foglalt - feltételei nem állnak fenn, a kért eljárás kezdeményezésének az ügyben nincs helye.
[42] A Kúria megállapította, hogy az eljárt bíróságok az illetményeltérítés rendszeres díjazásba való beszámítására, annak alapján illetmény különbözet megfizetésére irányuló kereseti kérelem megalapozottságáról, a Hszt. 352. § b) pontja megsértésével foglaltak állást. A felperes az illetmény eltérítésre vonatkozó részében jogszabályba ütköző, részlegesen érvénytelen munkáltatói intézkedésre nem alapíthatott jogosultságot. Az annak alapján megállapított és kifizetett, ekként jogalap nélkülinek minősülő összegnek a Hszt. 352. § b) pont szerinti korábbi rendszeres díjazásba való beszámítására, a Hszt. szerinti besorolásnál történő figyelembe vételére, illetmény különbözet megfizetésére a felperes nem tarthat igényt.
[43] Ezért a Kúria a jogerős ítéletet - a Hszt. 352. § b) pontja megsértése miatt, a Kp. 121. § (1) bekezdése alkalmazásával - hatályon kívül helyezte és a felperes keresetét elutasította.
Záró rész
[44] A pervesztes felperes a Kp. 35. § (1) bekezdése folytán alkalmazandó Pp. 83. § (1) bekezdése alapján köteles a pernyertes alperes perköltségének megfizetésére. Az alperes az elsőfokú eljárásban 90.000 forint, a fellebbezési eljárásban 50.000 forint perköltségigényt számított fel, a felülvizsgálati eljárásban költségigényt nem jelentett be. A pertárgy értéke a Kp. 131. § (3) bekezdése folytán alkalmazandó Pp. 512. § (2) bekezdése alapján 616.624 forint. A pertárgyértékre figyelemmel, a bírósági eljárásban megállapítható ügyvédi költségekről szóló 32/2003. (VIII. 22.) IM rendelet 3.§ (2) és (5) bekezdése alapján a Kúria az elsőfokú perköltség összegét 30.000 forintban, a másodfokú perköltség összegét 15.000 forintban állapította meg.[45] A felperes a 73/2009. (XII. 22.) IRM rendelet 1. §-a alapján munkavállalói költségkedvezményre jogosult, ezért a Pp. 95.§ (1) bekezdés c) pontja alapján az elsőfokú eljárási, a fellebbezési és a felülvizsgálati eljárási illeték megfizetésére nem köteles.
[46] Az ítélet elleni felülvizsgálat lehetőségét a Kp. 116. § d) pontja zárja ki.
[47] A Kúria a felülvizsgálati kérelmet a Kp. 115. § (2) bekezdése által alkalmazni rendelt Kp. 107. § (1) bekezdése szerint tárgyaláson kívül bírálta el.
Budapest, 2020. október 5.
Dr. Magyarfalvi Katalin s. k. a tanács elnöke, Dr. Kulisity Mária s. k. előadó bíró, Mészárosné dr. Szabó Judit s. k. bíró
(Kúria Kfv.VII.37.485/2020.)