adozona.hu
ÍH 2020.90
ÍH 2020.90
CSŐDELJÁRÁS - BIZTOSÍTOTT HITELEZŐI IGÉNY A csődeljárásban az ingatlan-nyilvántartásba bejegyezett végrehajtási jog esetén is csak a biztosítékul szolgáló vagyontárgy erejéig sorolható be biztosítottként a hitelezői igény [Cstv. 12. § (3) bekezdés].
Kiválasztott időállapot:
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
Az elsőfokú bíróság végzésével a kifogásnak helyt adott; kötelezte a vagyonfelügyelőt, hogy az eljárásba vont hitelező igényét az ingatlan mint a biztosítékul szolgáló vagyontárgy lakott forgalmi értékéhez igazodóan határozza meg, az eljárásba vont hitelező igényét 121 520 000 forint mint a biztosítékul szolgáló vagyontárgy értéke alapján a kifogást tevő hitelező első ranghelyű zálogjoggal biztosított hitelezői igényének figyelembevételével sorolja be biztosított és nem biztosított kategóriák...
ÍH 2020.90 CSŐDELJÁRÁS - BIZTOSÍTOTT HITELEZŐI IGÉNY
A csődeljárásban az ingatlan-nyilvántartásba bejegyezett végrehajtási jog esetén is csak a biztosítékul szolgáló vagyontárgy erejéig sorolható be biztosítottként a hitelezői igény [Cstv. 12. § (3) bekezdés].
Az elsőfokú bíróság végzésével a kifogásnak helyt adott; kötelezte a vagyonfelügyelőt, hogy az eljárásba vont hitelező igényét az ingatlan mint a biztosítékul szolgáló vagyontárgy lakott forgalmi értékéhez igazodóan határozza meg, az eljárásba vont hitelező igényét 121 520 000 forint mint a biztosítékul szolgáló vagyontárgy értéke alapján a kifogást tevő hitelező első ranghelyű zálogjoggal biztosított hitelezői igényének figyelembevételével sorolja be biztosított és nem biztosított kategóriákba. Az elsőfokú bíróság az eljárásba vont hitelezőt mindezek tűrésére kötelezte.Végzése indokolásában előrebocsátotta, hogy a törvényszék elrendelte az adós csődeljárását, amelynek megindítására vonatkozó közzététel a cégközlönyben megjelent. A bíróság vagyonfelügyelőt jelölt ki.
A csődeljárás során a kifogást tevő hitelező jelzálogjoggal biztosított követelésként 82 400 000 forint tőke, ennek 2014. szeptember 1. napjától a kifizetésig járó, a késedelemmel érintett naptári félévet megelőző utolsó napon érvényes jegybanki alapkamattal megegyező mértékű késedelmi kamata vonatkozásában hitelezői igényt jelentett be. A felszámoló a tőkét visszaigazolta. A csődeljárásban az eljárásba vont hitelező tőke és kamat jogcímén összesen 432 575 744 forint hitelezői igényt jelentett be hivatkozással arra, hogy a követelés végrehajtási joggal biztosított és ennek megfelelően kérte az igénye nyilvántartásba vételét.
A vagyonfelügyelő az eljárásba vont hitelező 432 575 744 forint igényét a csődeljárásról és a felszámolási eljárásról szóló 1991. évi XLIX. törvény (Cstv.) 12. § (2) bekezdés b) pontja szerint, elismert, nem vitatott biztosított követelésként vette nyilvántartásba.
A kifogást tevő hitelező a 2019. július 12. napján érkezett kifogásában egyrészt a Cstv. 12. § (5) bekezdésében írtak alapján a saját hitelezői igényének besorolását, másrészt a Cstv. 15. § (3) bekezdése alapján a vagyonfelügyelő azon intézkedését kifogásolta, amellyel az eljárásba vont hitelező igényét teljes egészében biztosított hitelezői igényként sorolta be. Kérte, hogy a bíróság semmisítse meg a vagyonfelügyelőnek az eljárásba vont hitelező igényét, biztosítotti kategóriába besoroló intézkedését, az eljárásba vont hitelezőt ennek tűrésére kötelezze.
Az elsőfokú bíróság a kifogásokat végzésével elkülönítette és a jelen eljárásban a Cstv. 15. § (3) bekezdésére alapított kifogást bírálta el.
A kifogással élő az eljárásba vont hitelező igényének biztosítottként történő nyilvántartásba vételét egyrészt arra hivatkozással kifogásolta, hogy az ingatlant, amelyre a közhiteles ingatlan-nyilvántartás adatai szerint végrehajtási jogot jegyeztek be 82 400 000 forint főkövetelés és járulékai erejéig a kifogást tevő hitelező javára, az önálló bírósági végrehajtó előtt folyamatban lévő végrehajtási eljárás során a kifogást tevő hitelező végrehajtást kérő kérelmére a végrehajtó lefoglalta. Ezt követően az ingatlanra közjegyzői okiratba foglalt határozat alapján az eljárásba vont hitelező javára jelzálogjog került bejegyzésre 335 069 565 forint erejéig. A kifogással élő hivatkozása szerint a bírósági végrehajtásról szóló 1994. évi LIII. törvény (Vht.) 138. § (6) bekezdése alapján a lefoglalt ingatlanra vonatkozólag jogot csak azzal a feltétellel lehet szerezni, hogy az a végrehajtást kérő végrehajtási jogát nem sérti és a végrehajtás célját nem hiúsítja meg. Az eljárásba vont hitelező jelzáloggal biztosított lízingdíj iránti igénye azonban ezen előírással ellentétesen került bejegyzésre az ingatlan-nyilvántartásba. A kifogással élő érvelése az volt, hogy a jogszabálysértés útján bejegyzett jelzálog a csődeljárásban nem vehető figyelembe, ezáltal az eljárásba vont hitelező igényét a Cstv. 12. § (2) bekezdés b) pont ba) alpontja szerint nem biztosított követelésként kell nyilvántartásba venni. A kifogással élő a csődeljárás megindítását követően peres eljárást kezdeményezett az adóssal mint alperessel szemben szerződés hatálytalanságának megállapítása iránt. E keresetlevelet csatolta az iratokhoz, amelyben írtakra hivatkozással állította, hogy az eljárásba vont hitelező biztosított követelésének alapjául egy egyoldalú, a kifogást tevő hitelező követelésének fedezetét elvonó, ezáltal a kifogást tevő hitelezővel szemben hatálytalan adósi nyilatkozat szolgál.
A kifogással élő a kifogását másrészt arra építette, hogy a Cstv. 12. § (3) bekezdése szerint a csődeljárás során a biztosított követelések kizárólag a biztosítékul szolgáló vagyontárgy értékének erejéig minősülnek biztosítottnak. Csatolta a végrehajtást foganatosító bíróság végzése alapján 2019. március 30-án készült igazságügyi szakértői véleményt, amely szerint az ingatlan 1/1 tulajdoni hányadának becsült forgalmi értéke beköltözhető állapotban 173 600 000 forint, lakottan 121 520 000 forint. A kifogással élő a Cstv. 12. § (3) bekezdésében foglaltakra tekintettel e szakvélemény alapján kérte, hogy a bíróság elsősorban az ingatlan lakott forgalmi értékének megfelelően állapítsa meg a biztosítékul szolgáló vagyontárgy értékét, mivel arra haszonélvezeti jogot jegyeztek be az ingatlan-nyilvántartásba; másodsorban a beköltözhető forgalmi érték alapján határozza meg.
Az eljárásba vont hitelező a kifogás elutasítását kérte. Érdemi védekezése szerint az igényét, valamint annak biztosított voltát arra alapította, hogy a javára az ingatlan tulajdoni lapján 301 236 881 forint és járulékai erejéig végrehajtási jogot jegyeztek be, tehát a vagyonfelügyelő a követelése besorolásakor a törvényi rendelkezéseknek megfelelően járt el.
A vagyonfelügyelő szintén a kifogás elutasítását kérte.
Érvelése szerint a Cstv. 12. § (3) bekezdés b) pontja nem tartalmaz olyan kitételt, hogy a végrehajtási jog alapján biztosított követelés csak a biztosítékul szolgáló vagyontárgy értékének erejéig privilegizált, ezért nem is készített az ingatlanról értékbecslést. Az ingatlan forgalmi értékét az adós csődeljárási kérelméhez csatolt mérlegben szereplő 226 747 000 forintban jelölte meg.
Az elsőfokú bíróság a végzése jogi indokolása keretében idézte a Cstv. 15. § (3) bekezdését, amelynek alapján a vagyonfelügyelő jogszabálysértő vagy a hitelezők, illetve más személy jogos érdekét sértő tevékenysége vagy mulasztása ellen a sérelmet szenvedett személy vagy szervezet, továbbá a hitelezői választmány, hitelezői képviselő - a tudomásszerzéstől számított 8 munkanapon belül - a csődeljárást lefolytató bíróságnál kifogással élhet. A bíróság a kifogás elbírálásáról soron kívül, de legfeljebb 8 munkanapon belül dönt. Ha a bíróság a kifogást megalapozottnak találja, a vagyonfelügyelő intézkedését megsemmisíti, vagy kötelezi a megfelelő intézkedés megtételére, ellenkező esetben a kifogást elutasítja. A bíróság eljárására az 51. §-ban foglaltak megfelelően irányadóak azzal az eltéréssel, hogy a kifogás elbírálása tárgyában hozott végzés ellen fellebbezésnek van helye, amelyet 15 napon belül kell elbírálni.
A kifogással élő hitelező jegyzőkönyvvel igazolta, hogy 2019. július 12. napján szerzett tudomást az eljárásba vont hitelező igényének nyilvántartásba vételéről, az azt megalapozó okiratokról, így a 2019. július 12. napján érkezett kifogását határidőben terjesztette elő.
Az elsőfokú bíróság rögzítette, hogy a határozatát a kifogás elbírálására előírt határidőre figyelemmel a felhívásra adott nyilatkozatok bevárása nélkül hozta meg, tekintetbe véve azt is, hogy a feleket iratok csatolására kötelező felhívása pervezető végzésnek minősült, amelyhez a polgári perrendtartásról szóló 2016. évi CXXX. törvény (Pp.) 357. § (2) bekezdése alapján a bíróság nincs kötve. Megítélése szerint a kifogás elbírálása jogkérdést képezett, abban kellett állást foglalni, hogy az eljárásba vont hitelező végrehajtási jogára tekintettel a vagyonfelügyelő megfelelően járt-e el az igény biztosítottként történő besorolásakor. E kérdés megvizsgálásakor a törvényszék nem találta megalapozottnak a kifogással élő arra hivatkozását, hogy az eljárásba vont hitelező igényét a csődeljárásban azért nem lehet biztosítottként figyelembe venni, mert a jelzálogjogának bejegyzése a kifogással élő végrehajtási jogát sérti. Rámutatott: ilyen jellegű jogvita elbírálására a nemperes csődeljárás, illetőleg a Cstv. 15. § (3) bekezdésére alapított kifogásolási eljárás nem alkalmas, a vagyonfelügyelő kizárólag a rendelkezésére bocsátott okiratok alapján köteles az adós bevonásával a hitelezői igényeket nyilvántartásba venni. A tulajdoni lap bejegyzéseit a csődeljárásban sem a vagyonfelügyelő, sem a bíróság nem vizsgálhatja felül. Az elsőfokú bíróság azon indokkal, hogy nem releváns a csődeljárásban nyilvántartásba vett igények szempontjából, nem vizsgálta a kifogással élőnek az eljárásba vont hitelező igényét megalapozó szerződés hatálytalansága körében előadott érvelését sem, figyelemmel arra, hogy az adósnak a Cstv. 10. § (4) bekezdése szerinti - legfeljebb 365 napra meghosszabbítható - moratórium alatt kell a hitelezőkkel az egyezséget megkötnie.
A törvényszék idézte a Cstv. 12. § (3) bekezdésében foglaltakat, amely úgy rendelkezik:
A (2) bekezdés b) pontja szerint biztosított
a) a biztosítékul szolgáló vagyontárgy értéke erejéig az a követelés, amely kifizetésének biztosítására
aa) az adós, mint zálogkötelezett vagyontárgyán a csődeljárás kezdeményezését megelőzően zálogjogot, alzálogjogot alapítottak - zálogjogosulti bizományos kijelölése esetén akkor is, ha e követelés nem vagy nemcsak a zálogjoggal rendelkező zálogjogosulti bizományost illeti meg -,
ab) az adós vagyontárgyán a csődeljárás kezdeményezését megelőzően óvadékot alapítottak,
ac) az adós vagyontárgyán a csődeljárás kezdeményezését megelőzően biztosítéki célból vételi jogot alapítottak, vagy az adóst megillető jognak vagy követelésnek biztosítéki célból történő átruházását kötötték ki, és az erre vonatkozó jogszerzési nyilatkozatot bejegyezték a hitelbiztosítéki nyilvántartásba, vagy a vételi jogot ingatlan-nyilvántartásba bejegyezték és a jogosult igazolni tudja, hogy a vételi jogot valamely követelése teljesítésének biztosítékául kötötte ki,
b) az a követelés, amelynek érvényesítése érdekében az adós vagyontárgyán a csődeljárás kezdeményezését megelőzően végrehajtási jogot jegyeztek be, vagy végrehajtás során az adós vagyontárgyát lefoglalták.
Az elsőfokú bíróság e rendelkezések tükrében hangsúlyozta, tény, hogy a Cstv. 12. § (3) bekezdés b) pontja a végrehajtási joggal biztosított követelések esetén külön nem rendelkezik arról, miszerint a biztosítékul szolgáló vagyontárgy értékének a követelés nyilvántartásba vételére kihatása van, mégis egyértelmű, hogy a biztosítékul szolgáló vagyontárgy értékét mind a kifogást tevő hitelező, mind az eljárásba vont hitelező igényének besorolásakor figyelembe kell venni. Ezen álláspontját egyrészt azzal indokolta, hogy az eljárásba vont hitelezőnek a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény (Ptk.) 1:3. §-ában, másrészt 1:5. §-ában foglaltakra tekintettel nem volt választása, hogy az ingatlan-nyilvántartásba egyaránt a kifogást tevő hitelező jelzálogjogát és végrehajtási jogát követően bejegyzett jelzálogjoga, avagy a bejegyzett végrehajtási joga alapján kérje a követelésének biztosítottként történő nyilvántartásba vételét. Másrészt azzal magyarázta, hogy egy követelés abban az esetben is csak a biztosítékul szolgáló vagyontárgy értéke erejéig minősül biztosítottnak, ha végrehajtási joggal biztosított. Kiemelte, a Kúria Polgári Kollégiumának Gazdasági Szakága által 2012. február 29-én megrendezett konferenciáról készült, a Kúria honlapján a jogkereső közönség számára hozzáférhető emlékeztető szerint egy követelés csak a vagyontárgy értéke erejéig minősül biztosítottnak. A törvényszék mindezek figyelembevételével arra az álláspontja jutott, hogy minden biztosított követelés esetén a biztosítékul szolgáló vagyontárgy értékét kell figyelembe venni, függetlenül attól, hogy a követelés zálogjog vagy végrehajtási jog alapján privilegizált.
Az elsőfokú bíróság végezetül kifejtette, a tulajdoni lap tanúsága szerint az ingatlanra a zálogjogot és a végrehajtási jogot megelőzően haszonélvezeti jogot jegyeztek be, ezért a vagyontárgy értékét lakott állapotban kell figyelembe venni. Az ingatlan értékére vonatkozóan elfogadta a végrehajtást foganatosító bíróság végzése alapján kirendelt igazságügyi szakértő 2019. március 30. napján készült szakvéleményét mint okirati bizonyítékot, tekintettel arra is, hogy a vagyonfelügyelő és az eljárásba vont hitelező szakvéleményt nem nyújtottak be, és a moratórium időtartamára tekintettel további bizonyítási eljárásnak nincs helye.
Az elsőfokú bíróság végzését az eljárásba vont hitelező és a vagyonfelügyelő is fellebbezéssel támadta.
Az eljárásba vont hitelező - tartalmilag - elsődlegesen az elsőfokú végzés megváltoztatását és a kifogás elutasítását, másodlagosan a végzésnek az ingatlan forgalmi értékeként - az általa csatolt - 2019. április 1. napján kelt szakvéleményében megállapított - 226 800 000 forint figyelembevételével történő megváltoztatását, harmadlagosan a végzés hatályon kívül helyezését és a valós forgalmi érték megállapítása érdekében az ingatlanra és a garázsra az elsőfokú bíróság friss szakvélemény beszerzésére való kötelezését kérte. A hivatkozott szakvéleményt a fellebbezéséhez csatolta.
Az eljárásba vont hitelező a fellebbezésében sérelmezte, hogy az elsőfokú bíróság a feleket a végzésében arról tájékoztatta, hogy az eljárásba vont hitelező követelése kapcsán a kifogásolási eljárást külön eljárásba folytatja, ennek ellenére a jelen eljárás keretében bírálta el, továbbá a felekhez intézett felhívásaira tett nyilatkozatok bevárása nélkül hozta meg határozatát, így arra a téves feltevésre jutva, hogy a vagyonfelügyelő értékbecslés nélkül állapította meg az ingatlan értékét. Téves feltételezésnek nevezte, hogy az ingatlan-nyilvántartásban első ranghelyen álló jelzálogjogosult követelésének fedezetét el lehetne vonni. Vitatta, hogy a kifogással élő csak 2019. július 2-án értesült az eljárásba vont hitelező igényéről, mert a vagyonfelügyelő a hitelezői nyilvántartást 2019. július 5-én minden hitelezőnek megküldte.
A fellebbezést azzal indokolta továbbá, hogy az elsőfokú bíróság a Cstv. 12. § (3) bekezdésének b) pontjában foglaltakkal kifejezetten szembehelyezkedett, valamint teljes mértékben figyelmen kívül hagyta, hogy az eljárásba vont hitelező végrehajtási jogát az adós önálló ingatlanként nyilvántartott garázsára is bejegyezték. Vitatta, hogy az ingatlan értékét a használata, annak lakott állapota csökkentené, hiszen az adós reorganizációs terve szerinti bérleti díjra tekintettel inkább értéknövelő tényező; ugyanakkor ha a lakott állapot valóban csökkenti az ingatlan értékét, akkor azt az általa csatolt szakvéleményben megállapított értékből kell levonni, így a lakott érték 158 760 000 forint lenne.
A vagyonfelügyelő tartalmilag az elsőfokú végzés megváltoztatását és a kifogás elutasítását kérte.
Jogorvoslati kérelmét azzal indokolta, hogy a hitelezői igények visszaigazolását minden esetben egyeztette az adóssal, illetve annak jogi képviselőjével, akik szintén azt kérték, hogy a biztosított követelések visszaigazolása a végrehajtási jog alapján történjen, amit az eljárásba vont hitelező azért kért, mert a garázsra csak végrehajtási joga van bejegyezve. Kifejtette, álláspontja szerint semmi nem zárja ki, hogy egy hitelezőnek választása legyen, ha zálogjog és végrehajtási jog is megilleti. A Cstv. 12. § (3) bekezdésének b) pontja nem tartalmaz a vagyontárgy értékéhez kötött korlátozó rendelkezést, ezért a vagyonfelügyelő helyesen járt el, hogy mindkét hitelező igényét teljes összegben igazolta vissza, a Kúria 2012. február 29. napján megrendezett konferenciája óta pedig a jogi szabályozás lényeges változáson ment keresztül. Álláspontja szerint a törvényszéknek a vagyonfelügyelő által alapul vett mérlegsori adatból kellett volna kiindulnia az ingatlan értékét illetően, amely az adós által készíttetett értékbecslésen alapul.
A kifogással élő hitelező a vagyonfelügyelőnek, valamint az eljárásba vont hitelezőnek a fellebbezésével szemben az elsőfokú végzés helybenhagyását kérte.
A fellebbezésekre mindenekelőtt az volt az észrevétele, hogy az eljárásba vont hitelező által kért felülbírálati jogkör [Pp. 371. § (1) bekezdés c) pont] gyakorlására - az elsőfokú határozat hatályon kívül helyezése mellett a vagyonfelügyelő besorolására vonatkozó intézkedés helybenhagyására - nincs lehetőség. Ugyanakkor a Pp. 373. § (3) bekezdése szerint a részéről a fellebbezésében megjelölt új bizonyítási eszköz rendelkezésre bocsátása sem megengedett; mindemellett a harmadlagos fellebbezési kérelme ellentmondásos, teljesíthetetlen. Hangsúlyozta, hogy az eljárásba vont hitelező semmivel nem igazolta a tudomásszerzés időpontja tekintetében tett állítását. Kiemelte azt is, a végrehajtást foganatosító bíróság végzése alapján készült szakértői vélemény a garázst is a lakás részeként értékelte, amint az eljárásba vont hitelező által megbízott szakértő is.
Érdemben is mindenben osztotta az elsőfokú bíróság megállapításait és jogi következtetéseit.
Az eljárásba vont hitelező, valamint a vagyonfelügyelő fellebbezése egyaránt alaptalan.
Az elsőfokú bíróság a kifogás elbírálása szempontjából lényeges tényállást helyesen állapította meg és abból helytálló jogi következtetésre jutott, indokaival az ítélőtábla túlnyomórészt egyetért, ezek megismétlését szükségtelennek tartja.
Az ítélőtábla mindenekelőtt kiemeli, a fellebbezési kérelmeket a Pp. 110. § (3) bekezdésének megfelelően, nyilvánvaló tartalmuk szerint vette figyelembe, így az eljárásba vont hitelező elsődleges és másodlagos fellebbezési kérelmét, valamint a vagyonfelügyelő fellebbezését az elsőfokú végzés megváltoztatására irányuló kérelemnek tekintette.
Az eljárásba vont hitelező által a fellebbezésében felhozott eljárási kérdésekben megállapítható, hogy az elsőfokú bíróság döntött a jelen eljárás keretében a kifogásnak a Cstv. 15. § (3) bekezdése alapján előterjesztett részéről, míg - a Pp. 357. § (2) bekezdésével összhangban - nem volt akadálya, hogy a pervezető végzésétől utóbb eltekintve döntsön, ha a rendelkezésére álló adatokat elegendőnek ítélte.
Amennyiben a sérelmezett besorolásról a kifogással élő esetlegesen már valóban 2019. július 5-én értesült, amint azt az eljárásba vont hitelező tudni véli, a kifogását 2019. július 12-én ebben az esetben is a tudomásszerzéstől számítva rendelkezésére álló 8 munkanapos határidőben nyújtotta be.
A kifogással élő ellenben helyesen hivatkozott arra az eljárásba vont hitelező fellebbezésére tett észrevételében, hogy a Pp. 73. § (3) bekezdése értelmében az eljárásba vont hitelező által csatolt szakvélemény még az elsőfokú eljárás megindulása előtt - 2019. április 1. napján - született és az elsőfokú bíróság az eljárásba vont hitelezőt és a vagyonfelügyelőt a felekre háruló bizonyításról tájékoztató és a bizonyítékaik csatolására felhívó végzésében foglaltakra benyújtani elmulasztott szakértői véleményre az eljárásba vont hitelező a másodfokú eljárásban már nem hivatkozhatott megengedetten.
A fellebbezésekben foglaltakra tekintettel az ítélőtábla az elsőfokú bíróság helyes indokai mellett az ügy érdemében csupán azt emeli ki, hogy a Cstv. 12. § (3) bekezdése b) pontjának alkalmazása körében külön jogalkotói rendelkezés nélkül is nyilvánvaló, hogy egy vagyontárgy az értékét meghaladóan nem nyújthat biztosítékot egy követelésre, az értékénél magasabb összegű követelésnek a vagyontárgy az értékén felüli részét nem biztosíthatja. Amennyiben a jogalkotó ezen logikailag egyértelműen levonható következtetéssel szemben - és egyúttal a zálogjoggal biztosított követelésektől eltérően - azt kívánta volna, hogy a végrehajtási joggal biztosított követelés a biztosítékul szolgáló vagyontárgy értékétől függetlenül, teljes egészében biztosítotti kategóriába kerüljön a csődeljárás során, akkor is, ha a követelés magasabb összegű, mint a biztosítékul szolgáló vagyontárgy értéke, erről külön rendelkezést fogalmazott volna meg. Ezen nem változtat, hogy a Cstv. 12. § (3) bekezdésének a) pontjában a zálogjoggal (óvadékkal, vételi joggal) biztosított követelések esetében kifejezett formában is kitért a biztosítékul szolgáló vagyontárgy értékére mint a biztosított követelésként való nyilvántartásba vétel összegszerű korlátjára.
A kifogással élő a rendelkezésre álló adatokkal összhangban állította, hogy a végrehajtást foganatosító bíróság által kirendelt szakértő az ingatlanról a garázst is tekintetbe véve készítette el szakvéleményét, így az eljárásba vont hitelező arra sem hivatkozott alappal a fellebbezésében, hogy a garázs az ügyben figyelmen kívül maradt.
Mivel a kifogás érdemi elbírálása szempontjából nem volt jelentősége, hogy az eljárásba vont hitelezőnek volt-e jogszerű lehetősége választásra abban a kérdésben, hogy a jelzálogjogára, avagy a végrehajtási jogára tekintettel kéri a követelése besorolását, az ítélőtábla az elsőfokú bíróság végzésének indokolásából mellőzi az e kérdésben elfoglalt álláspontról írtakat.
Az ítélőtábla az előzőekben kifejtettekre tekintettel a Cstv. 6. § (3) bekezdése folytán irányadó, jelen eljárásra hatályos Pp. 389. §-a szerint alkalmazott Pp. 383. § (2) bekezdése értelmében az elsőfokú bíróság végzését helybenhagyta, annak helyes indokaira csupán utalva a Pp. 386. § (4) bekezdése alapján.
(Fővárosi Ítélőtábla 15.Cspkhf.44.126/2019/5.)