adozona.hu
ÍH 2020.66
ÍH 2020.66
A VESZTEGETÉS MINŐSÍTÉSI KÉRDÉSEI A munkaköri kötelezettség megszegése bizonyos - a munkáltató sérelmére elkövetett - bűncselekmények elkövetésének szükségszerű eleme, ez azonban önmagában még nem alapozza meg a közélet tisztasága elleni bűncselekmény megállapítását [Btk. 290. § (1) bekezdés].
Kiválasztott időállapot:
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
Az elsőfokú bíróság K. Sz. I. r. és B. Sz. II. r. vádlottak bűnösségét társtettesként, folytatólagosan elkövetett vesztegetés elfogadása bűntettében, társtettesként, folytatólagosan elkövetett lopás bűntettében, tettesként, illetve bűnsegédként elkövetett hamis magánokirat felhasználása vétségében, míg K. G. III. r. vádlott bűnösségét társtettesként, folytatólagosan elkövetett lopás bűntettében állapította meg
Ezért az I. r. és a II. r. vádlottakat halmazati büntetésül 2-2 év szabadságveszté...
ÍH 2020.66 A VESZTEGETÉS MINŐSÍTÉSI KÉRDÉSEI
A munkaköri kötelezettség megszegése bizonyos - a munkáltató sérelmére elkövetett - bűncselekmények elkövetésének szükségszerű eleme, ez azonban önmagában még nem alapozza meg a közélet tisztasága elleni bűncselekmény megállapítását [Btk. 290. § (1) bekezdés].
Az elsőfokú bíróság K. Sz. I. r. és B. Sz. II. r. vádlottak bűnösségét társtettesként, folytatólagosan elkövetett vesztegetés elfogadása bűntettében, társtettesként, folytatólagosan elkövetett lopás bűntettében, tettesként, illetve bűnsegédként elkövetett hamis magánokirat felhasználása vétségében, míg K. G. III. r. vádlott bűnösségét társtettesként, folytatólagosan elkövetett lopás bűntettében állapította megEzért az I. r. és a II. r. vádlottakat halmazati büntetésül 2-2 év szabadságvesztés-büntetésre ítélte, amelynek végrehajtását 4 évi próbaidőre felfüggesztette és mindkét vádlottat 4 év időtartamra a vagyonőr foglalkozás gyakorlásától eltiltotta.
A III. r. vádlottat 1 évi szabadságvesztésre ítélte, amelynek végrehajtását 2 év próbaidőre felfüggesztette. Egyben a III. r. vádlottat két rendbeli vesztegetés bűntettének a vádja alól felmentette.
Az I. r. és a II. r. vádlottakkal szemben vagyonelkobzást is alkalmazott. A III. r. vádlottól lefoglalt pótkocsi, továbbá a bűnjelként lefoglalt szállítólevelek, valamint átvételi elismervények elkobzását rendelte el.
Az elsőfokú bíróság által megállapított és a másodfokú bíróság által kiegészített tényállás lényege a következő.
K. Sz. I. r. vádlott vagyonőrként, míg B. Sz. II. r. vádlott targoncásként dolgozott a T. G. Áruházak Zrt. sértett logisztikai raktáránál. Az I. r. vádlott munkaköri feladatát képezte a sértett speciális őrszolgálati utasításában foglalt szabályok alkalmazásával a raktárépületbe, illetve az ahhoz tartozó bekerített területre belépő, illetve onnan kilépő személyek, szállítójárművek és rakományok ellenőrzése, illetve a raktárépület és az ahhoz tartozó terület, valamint a raktárépületben elhelyezett, a sértett tulajdonát képező értéktárgyak őrzése.
A II. r. vádlott munkaköri feladatát képezte a raktárépületben elhelyezett, a sértett tulajdonát képező szárazáruk mozgatása, a szállításhoz történő ki- és bepakolása.
A vádlottak 2017 februárjában megegyeztek abban, hogy a raktárépületből a sértett tulajdonát képező és ott elhelyezett kristálycukorból nagyobb mennyiséget jogtalanul eltulajdonítanak. Ennek érdekében megegyeztek abban is, hogy a cselekmények elkövetésekor az I. r. vádlott a raktár területén elhelyezett kamerákat kikapcsolja, majd a raktárépület ajtaját kinyitja, a raktárhoz tartozó területre a vevőket beengedi. A II. r. vádlott vállalta azt, hogy vevőket kutat fel, a cukor törvényes eredete látszatának igazolása érdekében a vevők részére - az I. r. vádlottal együtt - hamis átvételi elismervényt és szállítólevelet állítanak ki, továbbá a II. r. vádlott a raktárépületből a kristálycukrot targoncával kihordja, majd azt az I. r. vádlottal közösen értékesítik.
A cukor eltulajdonításában történt megállapodásukat követően a II. r. vádlott igyekezett vevőket felkutatni. Ennek keretében a II. r. vádlott egy méhész ismerősén keresztül került kapcsolatba a III. r. vádlottal, akit érdekelt az üzlet. A II. r. vádlott ugyanilyen módon lépett kapcsolatba M. Gy. méhésszel is, akivel szintén megállapodott cukor értékesítésében. Ténylegesen tehát a II. r. vádlott volt az, aki vevőt keresett arra a cukorra, melyet az I. r. vádlottal történt megállapodásuknak megfelelően el akartak tulajdonítani.
Az I. r., a II. r. és a III. r. vádlottak rendszeres anyagi haszonszerzésre törekedve az alábbi bűncselekményeket követték el:
A III. r. vádlott 2017. február 13. napján telefonon vette fel a kapcsolatot a II. r. vádlottal, ennek során megállapodtak abban, hogy a III. r. vádlott a sértett tulajdonát képező cukorból 150 000 Ft/raklap (egy raklap 960 kg) áron cukrot vásárol. A II. r. vádlott tájékoztatta a III. r. vádlottat arról is, hogy a bűncselekmény elkövetésében a raktár területén vagyonőrként dolgozó I. r. vádlott is részt vesz. A III. r. vádlott tudta, hogy a cukor nem a II. r. és nem is az I. r. vádlott, hanem a T. G. Áruházak Zrt. sértett tulajdonát képezi.
Megállapodásuknak megfelelően a III. r. vádlott saját gépjárművével és utánfutójával 2018. február 13-án, február 16-án, majd február 25-én megjelent a sértett raktáránál. A raktár területére mindhárom alkalommal az I. r. vádlott engedte be a biztonsági kamerák kikapcsolása után. A raktárajtót az I. r. vádlott kinyitotta, majd onnan a II. r. vádlott az általa a munkavégzéséhez használt targoncával a három alkalommal összesen öt raklap 4800 kg tömegű kristálycukrot pakolt fel a III. r. vádlott utánfutójára, melyet a III. r. vádlott elszállított.
A II. r. vádlott minden alkalommal átadott a III. r. vádlottnak hamis szállítóleveleket, amelyekről a III. r. vádlott tudta, hogy azok valótlan tartalmúak és azok kiállítására I. r. és II. r. vádlottak nem voltak jogosultak. A hamis szállítólevelek felhasználására nem került sor, azokat a rendőrség a nyomozás során a III. r. vádlottól lefoglalta. Magatartásukkal a vádlottak 1 687 825 Ft kárt okoztak a sértettnek.
A fentieken túlmenően az I. r. és a II. r. vádlottak 2017. február 13. napján a sértett raktárépületéből jogtalanul eltulajdonítottak egy raklap, 960 kg tömegű és összesen 239 040 Ft értékű kristálycukrot. Az eltulajdonított cukorból a II. r. vádlott 720 kg-ot M. Gy -nek elszállított és értékesített 166 000 Ft-ért.
A II. r. vádlott a cukor tulajdonjogának, illetve jogszerű eredetének igazolása céljából átadott a vevőnek egy hamis szállítólevelet és egy hamis átvételi elismervényt. A vevő nem tudott arról, hogy a cukor a sértett sérelmére elkövetett bűncselekmény elkövetéséből származik.
A vádlottak összesen 1 926 865 Ft kárt okoztak a sértettnek, amelyből 1 866 856 Ft kár megtérült, nem térült meg 60 009 Ft összegű kár.
Az elsőfokú bíróság ítélete ellen az ügyész mindhárom vádlott terhére a büntetés súlyosítása végett, a III. r. vádlott esetében a felmentéssel érintett cselekmény vonatkozásában a bűnösség megállapítása érdekében is fellebbezett. A fellebbviteli főügyészség a vádlottak terhére bejelentett fellebbezést fenntartotta és indítványozta, hogy az ítélőtábla a III. r. vádlottat mondja ki bűnösnek folytatólagosan elkövetett kettő rendbeli, a Btk. 290. § (1) bekezdésébe ütköző és a (3) bekezdés a) pontja szerint minősülő bűnszövetségben és üzletszerűen elkövetett vesztegetés bűntettében, mindhárom vádlott esetében a szabadságvesztés-büntetést a középmértékhez közel álló tartamban állapítsa meg, mellőzze a büntetések végrehajtásának felfüggesztését, valamint a II. r. és III. r. vádlottakat a Btk. 50. § (1) és (2), valamint (3) bekezdése alapján ítélje pénzbüntetésre is.
A II. r. vádlott és védője részben felmentésért, részben enyhítésért, a III. r. vádlott és védője felmentés érdekében jelentett be fellebbezést.
A fellebbezések alapján az ítélőtábla az elsőfokú ítéletet és az azt megelőző eljárást a Be. 590. § (1) és (2) bekezdése alapján teljeskörűen felülbírálta. Ennek során vizsgálta az ítélet megalapozottságát, az ítéletnek a bűnösség megállapítására, a bűncselekmények minősítésére, a büntetés kiszabására vonatkozó rendelkezéseit, valamint az indokolás helyességét és az eljárási szabályok megtartását. Ezen túlmenően - a Be. 590. § (7) bekezdésében írtak szerint - hivatalból vizsgálta az egyszerűsített felülvizsgálat tárgyát képező kérdéseket is. A felülbírálat során megállapította, hogy az elsőfokú bíróság az eljárási szabályok betartásával folytatta le a bizonyítási eljárást, az ügy eldöntéséhez szükséges minden bizonyítékot beszerzett. A törvényszék a vádlottak beismerő vallomása és az ezt alátámasztó bizonyítékok logikus mérlegelésével állapította meg a tényállást.
A másodfokú eljárásban kismértékben kiegészített tényállást a fellebbviteli bíróság ekként megalapozottnak és a Be. 593. § (3) bekezdésében írtakra figyelemmel a másodfokú eljárásban irányadónak tekintette.
A bűnösségre vont jogkövetkeztetést helyesnek találta, a cselekmények minősítését azonban csak részben látta az anyagi jogszabályoknak megfelelőnek.
Az elkövetett cselekmények minősítése körében a másodfokú bíróság az alábbiakat látta szükségesnek kiemelni.
Tévedett a törvényszék, amikor az I. r. és II. r. vádlottak cselekményét a vagyon elleni és a közbizalom elleni bűncselekmény mellett folytatólagosan elkövetett vesztegetés elfogadása bűntettének is minősítette. Az I. r. és II. r. vádlottak megegyeztek abban, hogy a sértett raktárából munkavállalói helyzetükből adódó lehetőségeik kihasználásával cukrot fognak lopni. Ennek a szándéknak a kialakulásában, és a vagyon elleni bűncselekmény elkövetésében történő megegyezésben a későbbi vevőknek, a III. r. vádlottnak, illetve M. Gy.-nek semmilyen szerepe nem volt, hiszen az ő felkutatásukra már a bűncselekmény elkövetésében történt megállapodást követően került sor. Nem vitásan az I. r. és a II. r. vádlottak munkaköri leírásukban szereplő kötelességüket megszegték, amikor a sértett raktárából cukrot tulajdonítottak el. Ezzel kapcsolatban rámutatott a másodfokú bíróság, az I-II. r. vádlottak munkaköri kötelezettségük megszegése nélkül el sem követhették volna a vagyon elleni bűncselekményt, miután az ilyen munkakörben dolgozó munkavállalók esetében a munkáltató sérelmére elkövetett vagyon elleni bűncselekmény minden esetben kötelességszegéssel jár. A kötelességszegés tehát az ilyen jellegű bűncselekmények elkövetésének szükségszerű velejárója, ez azonban önmagában - egyéb feltételek hiányában - nem eredményezheti a közélet tisztaságát sértő bűncselekmény megállapítását. Jelen ügyben a vagyon elleni bűncselekmény elkövetésére vonatkozó szándék kialakulásában ugyanis az anyagi haszonszerzés volt meghatározó. Erre a III. r. vádlott magatartásának értékelésekor az elsőfokú bíróság ítéletének indokolásában helyesen utalt, amikor megállapította, hogy az I. r. és a II. r. vádlottakat a kötelességszegésre nem a III. r. vádlott által a cukor ellenértékeként kifizetett összeg indította, hiszen a vagyon elleni bűncselekmény elhatározásakor a III. r. vádlottal még nem kerültek kapcsolatba. A törvényszék nem látta ezért megállapíthatónak a III. r. vádlott esetében az aktív vesztegetés elkövetését. Itt szükséges hangsúlyozni, hogy a vádlottak magatartásának korrupciós cselekménykénti értékelésére abban az esetben kerülhetne sor, ha az I-II. r. vádlottak a III. r. vádlott által ígért előnyre tekintettel szegték volna meg kötelezettségüket és követték volna el - akár közösen - a III. r. vádlottal a vagyon elleni bűncselekményt, vagy a III. r. vádlott által ígért előnyre tekintettel nem akadályozták volna meg a III. r. vádlottat a vagyon elleni bűncselekmény elkövetésében.
Erről azonban az elbírált ügyben nincs szó. Az I-II. r. vádlottak magatartásának értékelésekor abból kell kiindulni, hogy esetükben a kötelességszegés a vagyon elleni bűncselekmény elkövetésének szükséges velejárója volt, a kötelességszegésre nem egy kívülálló, harmadik személy ráhatására került sor. Kétségtelen, hogy a megállapított tényállás szerint a III. r. vádlott pénzt adott az I. r. és II. r. vádlottaknak, ezt azonban nem lehet a vesztegetés törvényi tényállása által megkövetelt jogtalan előny adásának tekinteni, hanem az eltulajdonított cukor vételáraként értékelendő. Mint ahogy csupán vagyon elleni bűncselekmény elkövetéséért felelt a gazdálkodó szervezet hűtőházának portása is, aki előzetes megbeszélést követően az éjszakai órákban beengedte a hűtőház területére vádlott-társát, kinyitotta a raktár ajtaját, ahonnan az éjszaka során - ellenérték fejében - több részletben zöldséget tulajdonítottak el (BH 1985.219.).
A Btk. 290. § (1) bekezdésében meghatározott aktív gazdasági vesztegetés csak szándékosan követhető el és célzatos bűncselekmény, ami azt jelenti, hogy az elkövetőnek a jogtalan előnyt azért kell adnia vagy ígérnie, hogy a passzív alany kötelességét megszegje. Erről a kifejtettek szerint a III. r. vádlott esetében nincs szó. A Btk. 291. § (1), illetve (2) bekezdésében szabályozott passzív gazdasági vesztegetés esetén az aktív vesztegető által adott vagy ígért jogtalan előnynek kell kiváltania a kötelességszegést, ami az I. r. és a II. r. vádlottak esetében sem állapítható meg. A korrupciós bűncselekmény megállapításához szükséges tényállási elemeket sem a vádirat, sem a másodfokú bíróság által kiegészített és irányadó tényállás sem tartalmazza, ezért tényállási elem hiányában a vádlottak magatartását nem lehet korrupciós bűncselekményként értékelni.
A kifejtettekre figyelemmel helyesen járt el az elsőfokú bíróság, amikor a III. r. vádlott bűnösségét nem látta megállapíthatónak a Btk. 290. § (1) bekezdésébe ütköző és a (3) bekezdés a) pontja szerint minősülő vesztegetés bűntettében, ugyanakkor tévesen minősítette az I. r. és II. r. vádlottak magatartását a Btk. 291. § (1) bekezdésébe ütköző és a (2) bekezdés a) és b) pontja szerint minősülő vesztegetés elfogadása bűntettének is.
Eljárásjogilag nem helytálló a III. r. vádlott vonatkozásában hozott felmentő rendelkezés sem, mert az elsőfokú bíróság jogi értékelésével szemben a III. r. vádlott esetében - ugyanúgy, mint az I. r. és a II. r. vádlottak esetében - nincs szó valóságos alaki halmazatról, miután az egy magatartással elkövetett vagyon elleni bűncselekményük nem értékelhető korrupciós bűncselekményként is. Erre tekintettel a másodfokú bíróság a III. r. vádlott magatartását egységesen a terhére helyesen megállapított vagyon elleni bűncselekményként minősítette és mellőzte a korrupciós bűncselekmény alóli felmentő rendelkezést. Ugyanezen okból nem volt szükség az I. r. és II. r vádlottak esetében sem felmentő rendelkezés meghozatalára, hanem csak az elkövetett cselekmények eltérő, egységes jogi minősítésére. A másodfokú bíróság a bűnösség kérdésében tehát nem hozott eltérő döntést, a változtatás csupán a cselekmények minősítését érintette (EBH 2018.B27.).
A fentiekre figyelemmel az ítélőtábla az I. r. és a II. r. vádlottak által elkövetett cselekményeket - a terhükre helyesen megállapított közbizalom elleni bűncselekményen túl - egységesen folytatólagosan elkövetett lopás bűntettének [Btk. 370. § (1) bekezdés, (2) bekezdés b) pont ba) és bb) alpont, (4) bekezdés b) pont] minősítette, melyet, mint társtettesek követtek el.
A büntetés kiszabását meghatározó tényezőket az elsőfokú bíróság alapvetően helyesen tárta fel, azonban a minősítésváltoztatásra figyelemmel indokolttá vált azok ismételt áttekintése. Ugyancsak a minősítésváltoztatás következtében változott a vádlottakkal szemben kiszabható büntetés tételkerete is. A vagyon elleni bűncselekmény esetében az egy évtől öt évig terjedő, a közbizalom elleni cselekmény esetében egy évig terjedő szabadságvesztést lehet kiszabni. A halmazati büntetésre vonatkozó szabályok szerint - a Btk. 81. § (3) bekezdése - az I. r. és a II. r. vádlottakkal szemben egy évtől hat évig terjedő szabadságvesztés szabható ki, melynek középmértéke a Btk. 80. § (2) bekezdése alapján három év hat hónap.
A büntetés kiszabása során a másodfokú bíróság nyomatékos enyhítő körülményként értékelte, hogy a lopással okozott kár csaknem teljes egészében megtérült. E körülmény különösen a III. r. vádlott esetében bír jelentőséggel, ugyanis ő volt az, aki a kárt ténylegesen megtérítette.
Az elsőfokú bíróság által is számba vett és értékelt nagyszámú enyhítő körülmény mellett súlyosító körülményként értékelte az ítélőtábla az I. r. és II. r. vádlottak terhére, hogy a bűncselekmény elkövetése során munkaköri kötelességüket megszegték. Ennek nyomatéka az I. r. vádlott esetében a nagyobb, hiszen őt kifejezetten azért alkalmazták, hogy védje a rábízott értéket.
A megváltozott minősítésre tekintettel a másodfokú bíróság álláspontja szerint a kiszabott szabadságvesztés-büntetések mindhárom vádlott esetében eltúlzottak. Ezért az ítélőtábla a büntetéseket - mind a szabadságvesztés mértéke, mind pedig a próbaidő tekintetében - enyhítette.
Egyetértett a fellebbviteli bíróság a II. r. és a III. r. vádlottak esetében a fellebbviteli főügyészség pénzbüntetés kiszabására irányuló indítványával. A Btk. 50. § (2) bekezdése alapján, akit haszonszerzés céljából elkövetett bűncselekmény miatt határozott ideig tartó szabadságvesztésre ítélnek, ha megfelelő jövedelme vagy vagyona van, pénzbüntetésre is kell ítélni. Ez a rendelkezés a II. r. és III. r. vádlottak esetében fennáll, mindketten megfelelő vagyonnal, illetve jövedelemmel rendelkeznek. Így velük szemben a törvény kötelező rendelkezése alapján a másodfokú bíróság pénzbüntetést szabott ki. Az ítélőtábla a törvényszék ítéletét a Be. 606. § (1) bekezdése alapján a minősítés és a büntetés kiszabása vonatkozásában megváltoztatta, míg az elsőfokú ítélet egyéb törvényes rendelkezéseit a Be. 605. § (1) bekezdése alapján helybenhagyta.
A Be. 615. § (1) bekezdése alapján a másodfokú bíróság ítélete ellen nincs helye fellebbezésnek, miután a másodfokú bíróság nem hozott a (2) bekezdés b) pontja szerinti ellentétes döntést a bűnösség kérdésében, a változtatás csupán az elsőfokú bíróság által elbírált cselekmények minősítését érintette.
(Pécsi Ítélőtábla Bf.I.53/2019/10.)