adozona.hu
ÍH 2020.65
ÍH 2020.65
GONDOSSÁGI KÖTELEZETTSÉG MEGSZEGÉSE - EMBERÖLÉS VÉTSÉGE Az emberölés vétségéhez szükséges objektív gondossági kötelesség megszegését megalapozza a sértett és a vádlott között ráutaló magatartással létrejött atipikus gondozási szerződés megszegése, amely a bűnösség megállapításának alapja a szubjektív előreláthatóság fennállása mellett [Btk. 160. § (1)-(4) bekezdés, Ptk. 6:4. § (1)-(3) bekezdése, 6:58. §, 6:59. § (1)-(2) bekezdés, 3/2013. BJE].
Kiválasztott időállapot:
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
A törvényszék ítéletével V. Zs. vádlottat felmentette a Btk. 160. § (1) bekezdése és (4) bekezdése szerint minősülő emberölés vétsége miatt emelt vád alól.
Az ítélet ellen az ügyész jelentett be fellebbezést a vádlott terhére, felmentése miatt, bűnösségének megállapítása és büntetés kiszabása érdekében.
A fellebbviteli főügyészség az ügyész által bejelentett fellebbezést változatlan tartalommal fenntartotta.
Az ítélőtábla a másodfokú felülbírálat során hozott végzésével az elsőfokú ítélete...
ÍH 2020.65 GONDOSSÁGI KÖTELEZETTSÉG MEGSZEGÉSE - EMBERÖLÉS VÉTSÉGE
Az emberölés vétségéhez szükséges objektív gondossági kötelesség megszegését megalapozza a sértett és a vádlott között ráutaló magatartással létrejött atipikus gondozási szerződés megszegése, amely a bűnösség megállapításának alapja a szubjektív előreláthatóság fennállása mellett [Btk. 160. § (1)-(4) bekezdés, Ptk. 6:4. § (1)-(3) bekezdése, 6:58. §, 6:59. § (1)-(2) bekezdés, 3/2013. BJE].
A törvényszék ítéletével V. Zs. vádlottat felmentette a Btk. 160. § (1) bekezdése és (4) bekezdése szerint minősülő emberölés vétsége miatt emelt vád alól.Az ítélet ellen az ügyész jelentett be fellebbezést a vádlott terhére, felmentése miatt, bűnösségének megállapítása és büntetés kiszabása érdekében.
A fellebbviteli főügyészség az ügyész által bejelentett fellebbezést változatlan tartalommal fenntartotta.
Az ítélőtábla a másodfokú felülbírálat során hozott végzésével az elsőfokú ítéletet helybenhagyta.
A jogerős ítéletben megállapított tényállás lényege a következő:
Sz. Ny. sértett 1935-ben a Szovjetunióban született, 1989 óta egy lakótelepi lakásban élt együtt fiával, Sz. A-val, majd 2002-től annak élettársával, a vádlottal és gyermekeikkel. 2010. év körül a család a sértettel együtt családi házba költözött.
A sértett nehezen kezelhető, magának való ember volt, gyakran fogyasztott alkoholt és többnyire csak orosz nyelven volt hajlandó megszólalni, bár a magyar nyelvet is ismerte. A sértett 2015 őszéig ellátta magát, 2009 óta szívbeteg volt, 2001. évtől kezdődően reziduális skrizoféniát diagnosztizáltak nála.
2015. október 8. napján a sértettet a fia háziorvoshoz vitte fulladásos, lábdagadásos panaszai miatt. A háziorvos a sértettnél szívbetegséget diagnosztizált és a kórház belgyógyászati-kardiológiai osztályára utalta be, ahonnan a sértettet 2015. október 13. napjától 21 napjáig demencia és nagyfokú zavartság, valamint agresszivitás miatt a pszichiátriai osztályra fektették be. Amikor a sértett a kórházból kikerült, önmagát ellátni már nem volt képes, széklet- és vizelettartási problémái miatt pelenkázni kellett.
A sértett pelenkázását és fürdetését a fia végezte, a vádlott mosott és főzött a sértettre. Annak ellenére, hogy a sértett belátási képessége nagy valószínűséggel ezen időszakban már hiányzott, valamint mentális állapota miatt állandó ápolásra és felügyeletre szorult, a sértett fia a sértett gondnokság alá helyezése, illetve idősek otthonába történő elhelyezése iránt nem intézkedett, a sértett felügyeletét a vádlottal közösen látták el.
2016. január elején, egy havas téli napon, az akkor már állandó ápolásra szoruló és többnyire a ház nappalijában lévő fotelágyon alvó 80 éves sértett, hiányos ruházatban kiment a házból, a ház oldalsó ajtaja melletti lépcsőn a műhely felé indult el, de a lépcsőn elesett. Ekkor a vádlott tartózkodott otthon, aki este munkába menet észlelte, hogy a sértett elesett, ezért gyermekével együttes erővel felemelték a földön fekvő sértettet és visszavitték őt a házba.
2016. január 26. napján a sértett fia hajnaltól kora délutánig a munkahelyén tartózkodott, míg a vádlott éjszakai műszakos volt és reggel hat óráig dolgozott. A sértett mielőtt dolgozni ment, átpelenkázta a sértettet, majd a hamarosan hazaérkező vádlott maradt otthon a sértettel. A vádlott hét óra körüli időben ért haza, amikor a sértett ébren volt. A vádlott és a sértett közösen megreggeliztek, majd a vádlott tíz óra körüli időben pihenni ment. A vádlott a ház bejárati ajtaját nem zárta be, illetve egyéb módon sem akadályozta meg, hogy amíg alszik, a sértett az ingatlant elhagyhassa. A 80 éves, egészségi és mentális állapota miatt ápolásra és felügyeletre szoruló sértett 2016. január 26. napján a déli órákban, azalatt az idő alatt, amíg a vádlott az éjszakás műszakot követően aludt, a lakóingatlanból hiányos öltözetben kiment, elesett, és a házba visszamenni nem tudott. Az átlaghőmérséklet ezen időszakban -0,1 °C és +3 °C között volt. A mindösszesen egy pelenkában és egy pulóverben lévő sértettre a fia 14 óra 45 perc körüli időben talált rá a hátsó kertben a hóban fekve, erősen kihűlt állapotban. A sértett fia ezután mentőt hívott, de sértett az intenzív terápiás kezelés ellenére 2016. január 31. napján elhunyt.
A sértett halálának közvetlen oka a keringés összeomlása, szívelégtelenség volt, ami a megelőző alsó és felső végtagok kiterjedt fagyási sérülései következtében jött létre. A sértett kiterjedt, mindkét alsó végtagot, felső végtagokat, ágyéktájékot, összességében a testfelszín 30%-át érintő fagyási sérülést, szövetelhalást szenvedett el, amely a kihűléssel együtt életveszélyes állapotnak minősül. A kihűléses, fagyásos sérülés közvetett összefüggésben volt a halál kialakulásával. A sértett nagyszámú, korábbiakban is már fennálló természetes betegsége - így idült oxigénhiányos szívbetegség, tüdőbetegség, májbetegség, máj- és lép nagyobbodás - a sértett halálának kialakulásában részoki szereppel bírt. A fagyási sérülés indította el az egyébként súlyosan beteg szervezetben azt a kórfolyamatot, mely végül a fagyással és a természetes betegségekkel együtt a halál kialakulásához vezetett. A beteg szervezet a hideggel, a hűléssel, fagyással járó megterhelést már nem tudta kompenzálni, viszont azt megelőzően - a kihűlés nélkül - a sértett szervezete az adott szinten még működőképes volt.
A jogerős ítélettel szemben a fellebbviteli főügyészség felülvizsgálati indítványt terjesztett elő a Be. 649. § (1) bekezdés a) pont ac) alpontjában írt okból - hivatkozva arra, hogy a terhelt felmentésére a büntető anyagi jogi szabályok megsértésével került sor - a másodfokú bírság ügydöntő határozatának hatályon kívül helyezése és a másodfokú bíróság új eljárásra utasítása érdekében.
A Kúria felülvizsgálati eljárásban hozott végzésével az ítélőtábla végzését a Be. 663. § (1) bekezdés a) pontja alapján hatályon kívül helyezte és a másodfokú bíróságot új eljárás lefolytatására utasította. Határozatában rámutatott, hogy a támadott ügydöntő határozattal a bíróság a büntető anyagi jog szabályainak megsértésével mentette fel a vádlottat az ellene emberölés vétsége miatt emelt vád alól. A hanyag gondatlanság körében helytelenül állapította meg, hogy a terheltet nem terhelte objektív gondossági kötelesség és téves következtetést vont le a szubjektív előreláthatóság hiányára is. A megismételt másodfokú eljárás lefolytatására vonatkozóan előírta, hogy a másodfokú bíróság a büntető anyagi jogi szabályok helyes értelmezésével hozzon döntést a terhelt büntetőjogi felelősségéről. Útmutatása szerint a bűnösség megállapítása esetén a cselekmény konkrét társadalomra veszélyességének körültekintő értékelése, valamint a bűnösségi körülmények teljes körű feltárása és számbavétele alapján juthat a másodfokú bíróság abba a helyzetbe, hogy az alkalmazandó joghátrányt meghatározza, döntést hozhasson abban a kérdésben, hogy a vádlottal szemben elegendő-e intézkedés alkalmazása, vagy büntetés kiszabása indokolt.
A megismételt eljárás keretében tartott nyilvános ülésen a fellebbviteli főügyészség képviselője az ügyész által bejelentett fellebbezést és az átiratban foglaltakat - annak megismétlése nélkül - fenntartotta. Hivatkozott a fellebbviteli főügyészség arra, hogy bár az elsőfokú bíróság tényként fogadta el miszerint a sértett a 2016. január 16-i esetet megelőzően, néhány héttel korábban a hideg időben egyszer már elesett az udvaron és csak a vádlott és az egyik gyermeke segítségével sikerült visszakísérni a lakásba, ebből tévesen vonta le azt a következtetést, hogy noha a vádlott mindebből annak megismétlődésére is következtethetett volna, a bűncselekmény megvalósulásához nem elegendő az eredmény bekövetkezésének absztrakt lehetősége. Rámutatott arra is, hogy a törvényszék álláspontjával szemben a vádlott részéről a sértett irányába a Ptk. idevonatkozó szabályozásából levezethetően gondozási kötelezettség állt fenn. Indítványozta, hogy az ítélőtábla a törvényszék ítéletét változtassa meg, a vádlottat mondja ki bűnösnek a Btk. 160. § (1) és (4) bekezdése szerint minősülő emberölés vétségében, a Btk. 37. § (1) bekezdése szerinti fogházban végrehajtandó szabadságvesztésre ítélje, melynek végrehajtását a Btk. 85. § (1) bekezdése szerint próbaidőre függessze fel. A Btk. 38. § (2) bekezdés a) pontja alapján határozza meg a feltételes szabadságra bocsátás kezdő időpontját és a Btk. 102. § (1) bekezdése szerint részesítse előzetes mentesítésben a vádlottat.
A megismételt másodfokú nyilvános ülésen az átiratban foglaltakat a fellebbviteli főügyészség - utalva a Kúria hatályon kívül helyező végzésében kifejtett jogi álláspontra is - fenntartotta. Enyhítő körülményként kérte értékelni az elsőfokú ítélet meghozatalát követő további kétéves időmúlást, valamint súlyosító körülményként indítványozta figyelembe venni, hogy a vádlott idős hozzátartozója sérelmére követte el a bűncselekményt.
A védő perbeszédében arra mutatott rá, hogy védence nem tudja elfogadni a Kúria döntését, továbbra is az a meggyőződése, hogy nem követett el bűncselekményt, az első- és másodfokú bíróságok határozataikban megfelelően értékelték a magatartását, az abból levont következtetés helytálló, ezért a védelem továbbra is az elsőfokú ítélet helybenhagyását indítványozza.
A megismételt másodfokú eljárásban - az ügyészi fellebbezés irányára tekintettel - az ítélőtábla Be. 590. § (1) és (2) bekezdése szerint teljeskörűen felülbírálta az elsőfokú bíróság ítéletét az azt megelőző eljárással együtt és megállapította, hogy a törvényszék eljárása az akkor hatályos 1998. évi XIX. tv. (régi Be.) rendelkezéseinek mindenben megfelelt.
A törvényszék az ügyben széles körű bizonyítást folytatott le, amelyből a büntetőjogi felelősség eldöntése szempontjából lényeges körülmények, a család korábbi életvitele, élethelyzete, a sértett fizikai és pszichés állapota, a 2016. január eleji, és a január 26-i események, a sértett halálának oka és az oda vezető okfolyamat maradéktalanul feltárhatók voltak.
Ahogy arra az ítélőtábla korábbi határozatában és a Kúria hatályon kívül helyező végzésében is hivatkozott, a tényállásba tartozónak kell tekinteni az ítélet indoklásában szereplő minden olyan ténymegállapítást, amely az elbírált bűncselekmény büntetőjogi megítéléséhez jelentőséggel bír. Ennek megfelelően az ítélőtábla a Be. 593. § (1) bekezdés a) pontja alapján a túlnyomórészt megalapozott tényállást az elsőfokú ítéletben rögzített azon tényekkel egészíti ki, hogy a terhelt és a sértett közös háztartásban élt, a vádlott a sértettre főzött, mosott, neki tiszta ruhát biztosított, minden tőle telhetőt megtett, amire csak lehetősége volt. Pelenkázta is volna, de ezt a sértett neki nem, csak a fiának engedte. Amikor a sértett bajba került, azonnal segített neki.
A vádlott és a sértett fiának vallomása alapján az iratok tartalmára figyelemmel rögzíteni szükséges a tényállásban azt is, hogy a sértett nyugdíját a vádlott családjával közösen élték fel, továbbá szintén ezen előadások alapján azt, hogy a vádlott és élettársa részben a gyermekek, részben a sértett gondozása, ellátása érdekében dolgoztak váltott műszakban. Ezekkel a kiegészítésekkel az elsőfokú bíróság ítélete teljes mértékig megalapozottá vált, így a Be. 591. § (1) bekezdése szerint alapját képezhette az ítélőtábla határozatának is.
A másodfokú bíróság megítélése szerint azonban a megállapított tényállásból - mindenben osztva az ügyészség és a Kúria ezzel kapcsolatosan kifejtett álláspontját - tévesen vont következtetést a törvényszék a vádlott büntetőjogi felelősségére.
A vád tárgyát a Btk. 160. § (1) és (4) bekezdése szerint minősülő gondatlanságból elkövetett emberölés vétsége képezte, mely bűncselekmény megállapításához két feltétel szükséges, mégpedig, hogy az elkövetőt gondatlanság terhelje a cselekmény és az eredmény vonatkozásában is, továbbá, hogy az adott cselekmény és a bekövetkezett eredmény, a halál között ok-okozati összefüggés álljon fenn.
A Btk. 8. §-a szerint gondatlanságból követi el a cselekményt, aki előre látja cselekménye következményeit, de könnyelműen bízik azok elmaradásában, vagy azért nem látja előre cselekménye következményeit, mert a tőle elvárható figyelmet, körültekintést elmulasztja.
A fentiekből következően a törvény a gondatlanságnak két formáját, utóbbi esetben a negligenciát, előbbi esetben a luxuriát különbözteti meg. Tudatos gondatlanság (luxuria) esetében az elkövető előre látja cselekménye lehetséges következményeit, de könnyelműen bízik azok elmaradásában. Ez utóbbi az érzelmi oldala a magatartásnak. A hanyag gondatlanságnak (negligencia) nincs sem értelmi, sem érzelmi oldala, hiányzik az előrelátás, ebből adódóan az ahhoz kapcsolható pszichikai viszony is.
A gondatlan cselekmény büntetőjogi felelősség szempontjából történő megállapíthatóságának két együttes alapfeltétele az objektív gondossági kötelesség megszegése és a szubjektív előreláthatóság fennállása. Az objektív gondossági kötelesség olyan általános magatartásokat foglal magában, amelyek az adott élethelyzetben a társadalom általános értékrendje szerint elvárhatóak, vagyis az adott magatartás kifejtőjének úgy kell eljárnia, hogy azzal ne valósítson meg tényállásszerű eredményt, illetve kötelessége az ilyen eredmény lehetséges bekövetkezését elhárítani, megakadályozni. Az objektív gondossági kötelezettség alanya számára ehhez az szükséges, hogy lehetősége legyen teljességében átlátni a lehetséges eredményhez vezető okfolyamatot.
A törvényszék a fellebbezéssel támadott ítélet indokolásában foglalkozott ugyan a gondossági kötelesség kérdéskörével, ugyanakkor annak csak a szabályozott formáját, annak is csupán egyik esetét vizsgálta. Helytállóan foglalt állást a tekintetben, hogy a sértett nem állt gondnokság alatt, így a fiát s annak segítőjét, a vádlottat ez alapján nem terhelte gondozási kötelezettség, ami miatt ezen az alapon a büntetőjogi felelősség kérdése nem merülhet fel.
A jogrendünkből adódóan a gondossági kötelezettség szabályozott formája azonban nem merül ki ennyiben. Ahogy arra az ügyészség és végzésében - a Polgári Törvénykönyv (Ptk.) szabályozásból pontosan levezetve - a Kúria is rámutatott, a vádlott és a sértett között atipikus, a Ptk.-ban nem nevesített gondozási szerződés jött létre.
Az irányadó tényállás szerint a sértett a kórházból kikerülve önmagát már ellátni nem volt képes, széklet- és vizelettartási problémái miatt pelenkázni kellett. A vádlott mosott, főzött rá, a vádlott és a sértett fia részben a sértett ellátása, gondozása érdekében váltott műszakban dolgoztak, a sértett nyugdíja a közös kasszába folyt be, melyet a család együttesen élt fel.
A fentiekből megállapítható, hogy a vádlott és családja, valamint a sértett egyfajta ráutaló magatartással jóváhagyott, azon alapuló rendszer szerint működő életvitelt folytattak, melynek szerves részét képezte a sértett folyamatos, mindenre kiterjedő, adott igényeinek megfelelő gondozása, ápolása. Ez a helyzet minden részletében beleilleszthető a Ptk. szabályozásába, amelynek 6:59. § (1) és (2) bekezdése a szerződési szabadság elvét fogalmazza meg, vagyis a felek szabadon köthetnek szerződést, szabadon választhatják meg a másik szerződő felet és szabadon állapíthatják meg a szerződés tartalmát. A Ptk. 6:58. §-a értelmében a szerződés a szerződő felek kölcsönös és egybehangzó jognyilatkozata, melyből kötelezettség keletkezik a szerződés tárgyát képező szolgáltatás teljesítésére és jogosultság annak követelésére. A szerződés a felek akaratának kölcsönös és egybehangzó kifejezésével jön létre, annak időpontja, amikor az elfogadó nyilatkozat hatályossá válik [Ptk. 6:63. § (1) bekezdés és 6:69. § (1) bekezdés]. A Ptk. 6:4. § (1)-(3) bekezdése értelmében a jognyilatkozat joghatás kiváltására irányuló akaratnyilatkozat, amely szóban, írásban vagy ráutaló magatartással tehető. Amennyiben a fél a jognyilatkozatát ráutaló magatartással fejezi ki, a jognyilatkozat megtételének a ráutaló magatartás tanúsítása minősül. Jelen ügyben ez utóbbi formában jött létre a nem nevesített gondozási szerződés a sértett fia, a vádlott és a sértett között azzal, hogy a kórházból hazakerült, önmaga ellátására nem képes sértett gondozását, ápolását a sértett fia és a vádlott az adott formában, a sértett igényeinek megfelelően közösen látták el, amelyet a sértett is elfogadott. A Ptk. 6:61. §-a szerződések vonatkozásában általában a visszterhességet vélelmezi, de ennek ellenkezőjét sem zárja ki, amennyiben a szerződésből vagy a körülményekből az következik. Nem merült fel a bizonyítás során adat arra nézve, hogy a sértett, a fia, valamint a vádlott közt konkrét megállapodás született volna arról, hogy a sértett ellátását bármilyen pénzösszeghez, egyéb ellenszolgáltatáshoz kötik - bár nem is ez jellemzi a szoros családi kapcsolaton alapuló hasonló helyzeteket -, az azonban megállapítható volt, hogy a sértett nyugdíját a család közösen élte fel (Kúria Bfv.I.58/2019/8. szám).
Az ítélőtábla megítélése szerint a vádlott vonatkozásában a fentiek mellett a gondossági kötelesség másik formája, a magánéleti gondossági kötelesség is megállapítható lenne, ami a mindennapos élettapasztalatból is adódik. A fentebb írt élethelyzetben az együttélési szabályokba szükségszerűen beletartozik az egymásra figyelés, a másik által bármely okból - életkor, pszichés állapot - fel nem mérhető, be nem látható, az életet, tesi épséget veszélyeztető helyzetek elkerülésének, létrejöttének lehetőségekhez mért megakadályozása, kivédése is.
Ami a gondatlan cselekmény megállapíthatóságának másik feltételét, az előreláthatóságot illeti, az ítélőtábla ugyancsak mindenben osztotta az ügyészség és a Kúria ezzel kapcsolatosan elfoglalt álláspontját. Ennek kapcsán a konkrét ügyben a bíróságnak azt kellett vizsgálnia, hogy a terheltet a bekövetkezett eredmény, illetve az okozatosság előre nem látásában terhelte-e bármilyen felróható mulasztás, vagyis saját képeségeihez, lehetőségeihez mérten az objektíve előre látható eredmény a tőle elvárható figyelem és körültekintés mellett elhárítható, elkerülhető lett volna-e.
Az irányadó tényállás szerint, amely éppen a vádlott és a sértett fiának előadásán alapult, a sértett 2016. január 26. napja előtt nem sokkal, szintén hiányos öltözetben az esti órákban kiment a házból, és elesett. Ekkor sem tudott önerőből felállni, a lakásba visszamenni. Az udvaron fekve a vádlott talált rá, amikor a lakást éjszakai műszakba igyekezve elhagyta. A vádlott a sértett 2015 októberében történt kórházi kezelésének okaival, körülményeivel tisztában volt, ismerettel bírt arról is, hogy a sértett milyen pszichés és fizikai állapotban került haza, s tapasztalta azt is, hogy ez az általános állapota idővel tovább romlik. Maga a vádlott, de élettársa, a sértett fia is elismerte, hogy minderről nem beszéltek még a januári udvaron történt elesést követően sem. Úgy tűnik, hogy a kettőjük közt húzódó magánéleti problémák mellett az amúgy is megterhelt élethelyzetben ez az esemény nem kapott megfelelő figyelmet, elsikkadt a családon belül, holott az adott helyzetben mindenképpen elvárható lett volna annak megbeszélése. Megfelelő gondosság mellett fel kellett volna ismerni, hogy a január eleji történés bármikor megismétlődhet s az adott időjárási viszonyokra tekintettel annak lehetséges következményeivel is számolni kellett volna.
A nyomozóhatóság és az ügyészség, majd végül az elsőfokú bíróság is abból indult ki, hogy a sértett udvarra történő kimenése, elesése kizárólag a bejárati ajtó bezárásával lett volna megakadályozható. Az elvárható magatartás tanúsítására való képesség azonban nem korlátozható kizárólag erre a - bár kétségtelenül az egyik legkézenfekvőbb - megoldásra. Egyéb módon is, szociális betegápolói szolgálat, eseti kisegítő stb. igénybevételével biztosítható lett volna a sértett állandó felügyelete arra az időre, amíg a család abban bármilyen okból akadályoztatva volt. A vádbeli napon megvolt időjárási viszonyok közt, a sértett egészségi állapota mellett a vádlottnak reálisan számolnia kellett volna azzal, hogy amennyiben a sértett a házból kimegy, s ott korábbi esethez hasonlóan elesik, önerőből felkelni nem tud, a halálához vezető fagyási sérüléseket szenvedhet el. Mindezt a vádlott azért nem látta előre, mert a tőle elvárható figyelmet, körültekintést elmulasztotta, vagyis büntetőjogi felelőssége - figyelemmel a Kúria 3/2013. BJE határozatában foglaltakra is - a gondatlanság enyhébb formáját, a hanyag gondatlanságot mindenben kimeríti.
Mindezekre tekintettel szükségessé vált a törvényszék ítéletének a Be. 606. § (1) és (2) bekezdése szerinti megváltoztatása és a vádlott bűnösségének kimondása a Btk. 160. § (1) bekezdésében meghatározott és a (4) bekezdés szerint minősülő és büntetendő gondatlanságból elkövetett emberölés vétségében.
A joghátrány meghatározásakor az ítélőtábla enyhítő körülményként értékelte a vádlott büntetlen előéletét, továbbá, hogy két kiskorú gyermek eltartásáról gondoskodik, a több mint négyéves időmúlást, a bűnösség alacsonyabb fokát és azt, hogy a vádlott mulasztásban megnyilvánuló magatartása a saját sorsú megbetegedésen túl csak részoki szereppel bírt a sértett halálában. Súlyosító körülményt az ítélőtábla nem észlelt, nem értékelte ugyanis a vádlott terhére, hogy a hozzátartozója sérelmére követte el a bűncselekményt, hiszen ez alapozta meg a büntetőjogi felelősségét, így annak további súlyosító körülményként figyelembevétele - a büntetőjogban tilalmazott - kétszeres értékelést jelentene.
A nagyszámú és nyomatékú enyhítő körülményekre tekintettel az ítélőtábla úgy találta, hogy a vádlottal szemben nem szükséges büntetés kiszabása, mindezt a cselekmény társadalomra veszélyessége nem kívánja meg, ezért a Btk. 65. § (1) bekezdése szerinti intézkedést, a próbára bocsátást alkalmazta vele szemben, melynek tartamát a Btk. 65. § (3) bekezdésében írt tartamon belül 2 évben állapította meg.
Az eljárásban felmerült bűnügyi költséget főszabályként a Be. 574. § (1) bekezdése értelmében a bűnösnek kimondott vádlottnak kellene viselnie. Az ítélőtábla a vádlott tényleges cselekvőségét, a javára szóló enyhítő körülményeket, vagyoni jövedelmi viszonyait vizsgálva úgy ítélte meg, hogy alkalmazható vele szemben a Be. 574. § (5) bekezdésében írt könnyítés. Ezt a fenti körülményeken túl az is indokolta, hogy a bűnügyi költség tetemesebb részét kitevő kiegészítő orvosszakértői vélemények elkészítésére részben nem szakkérdést igénylő, részben a cselekmény megítéléséhez szervesen nem tartozó, főként a sértett állapotára vonatkozó, kérdések alapján került sor. Ezért a másodfokú bíróság úgy határozott, hogy a vádlottat méltányosságból mentesíti a bűnügyi költség nagyobb részének megfizetése alól, míg a fennmaradó bűnügyi költség megfizetésére a Be. 574. § (1) bekezdése alapján kötelezte. A megismételt másodfokú eljárásban felmerült bűnügyi költségről a Be. 632. § (4) bekezdése alapján akként rendelkezett, hogy az az állam terhén marad.
Tekintve, hogy az ítélet további rendelkezései törvényesek, az ítélőtábla egyebekben az elsőfokú ítéletet a Be. 605. § (1) bekezdése alapján helybenhagyta.
A másodfokú bíróság ítélete ellen fellebbezést nem jelentettek be, így az jogerőre emelkedett.
(Győri Ítélőtábla Bf.III.39/2020/4.)