adozona.hu
BH 2020.9.278
BH 2020.9.278
A Kkt. 18/D. § (1) bekezdése a munkáltatónak a személyszállítási, illetve árufuvarozási tevékenységére történő beosztási kötelezettségéről rendelkezik. Helyes értelmezés szerint ez nem a tevékenység megkezdését követő egyes fuvarfeladatokra, hanem a fuvarozási tevékenység megkezdésére vonatkozik [A közúti közlekedésről szóló 1988. évi I. tv. (Kkt.) 18/D. § (1) bekezdés].
Kiválasztott időállapot:
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Tipus:
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
[1] A felülvizsgálati eljárásban irányadó tényállás szerint a felperesek 2013. október 24-től álltak munkaviszonyban az alperessel gépkocsivezető munkakörben. Munkaszerződésük szerint 2013-ban havi 98 000 Ft, míg 2014-ben 101 500 Ft alapbérben, valamint külföldi munkavégzésükre tekintettel 40 euró napidíjban részesültek. Munkájukat havi munkaidő-keretben látták el. Munkaidejük, illetve a vezetéssel, pihenéssel töltött idejük rögzítésére a tachográf kártya használatával került sor. A felperese...
BH 2020.9.278 A Kkt. 18/D. § (1) bekezdése a munkáltatónak a személyszállítási, illetve árufuvarozási tevékenységére történő beosztási kötelezettségéről rendelkezik. Helyes értelmezés szerint ez nem a tevékenység megkezdését követő egyes fuvarfeladatokra, hanem a fuvarozási tevékenység megkezdésére vonatkozik [A közúti közlekedésről szóló 1988. évi I. tv. (Kkt.) 18/D. § (1) bekezdés].
A tényállás
[1] A felülvizsgálati eljárásban irányadó tényállás szerint a felperesek 2013. október 24-től álltak munkaviszonyban az alperessel gépkocsivezető munkakörben. Munkaszerződésük szerint 2013-ban havi 98 000 Ft, míg 2014-ben 101 500 Ft alapbérben, valamint külföldi munkavégzésükre tekintettel 40 euró napidíjban részesültek. Munkájukat havi munkaidő-keretben látták el. Munkaidejük, illetve a vezetéssel, pihenéssel töltött idejük rögzítésére a tachográf kártya használatával került sor. A felperesek a fuvarfeladatok teljesítése során a járművet felváltva vezették, úgynevezett " négykezes" vezetést folytattak. Munkavégzésük során mindvégig külföldi feladatokat teljesítettek, több hetet töltöttek folyamatosan Magyarországon kívül, majd amikor hazaérkeztek, a munkáltató több nap pihenőidőt biztosított számukra. A felpereseket a fuvarszervezői, illetve menetirányítói munkakörben alkalmazott alperesi munkavállalók osztották be a munkára. A számukra átutalás formájában megfizetett munkabérről havonta elszámolást kaptak.[2] A munkáltatónál a szabadság kiadásának gyakorlata az volt, hogy előzetes szóbeli megállapodást követően arra a gépkocsivezetők kérésének megfelelő időpontban és módon került sor. Amennyiben a munkáltató működési körében felmerült okból nem tudott fuvarfeladatokat biztosítani, e napokat az alperes szintén szabadságként vette nyilvántartásba. A szabadság kiadásáról a munkáltató ilyen esetben előzetesen nem értesítette a munkavállalókat és a munkavégzés nélküli napok szabadságkénti elszámolásáról a munkavállalók csupán a következő havi bérjegyzékből, vagy az alperes utólagos tájékoztatásából értesültek, szabadságnyilvántartást ugyanis az alperes külön nem vezetett.
[3] A felperesek munkaviszonya 2014. szeptember 11-én közös megegyezéssel megszűnt. Számukra a munkaviszony fennállása alatt szabadság nem került kiadásra. A munkaviszony megszűnésekor az alperes megfizette számukra a 2014. szeptember 1-től szeptember 11-ig terjedő időre járó alapbérüket a minimálbér alapulvételével, továbbá garantált bérminimumra történő kiegészítés címén személyenként további 173 662 Ft-ot, illetve 10 nap szabadság megváltásaként személyenként 46 667 Ft-ot.
A felperes keresete és az alperes ellenkérelme
[4] A felperesek keresetükben elmaradt rendelkezésre állási időre járó bérpótlék, elmaradt műszakpótlék, illetve ehelyett másodlagosan elmaradt éjszakai pótlék, elmaradt rendkívüli munkaidőre járó bérpótlék, valamint szabadságmegváltás és szabadságmegváltás-különbözet megfizetésére kérték kötelezni az alperest. Előadták, hogy a külföldön töltött többhetes munkavégzés alatt a következő fuvarfeladatra vonatkozó utasításokat közvetlenül a munka megkezdése előtt kapták meg, így nem telt el legalább 12 óra a beosztás és a munka megkezdése előtt, így minden egyes fuvarfeladat első 12 órája rendkívüli munkavégzésnek minősült. A szabadságmegváltás körében előadták, hogy munkaviszonyuk fennállása alatt a munkáltató nem adott ki számukra szabadságot, így a jogviszonyuk megszűnésekor nem a teljes időarányos szabadságuk került megváltásra. Valamennyi követelésüket, az őket álláspontjuk szerint megillető garantált bérminimum összegének alapul vételével számították ki, mivel előadásuk szerint az alperes jogellenesen csupán a minimálbér összegét fizette meg alapbérként számukra.[5] Az alperes a keresetek elutasítását kérte. A rendelkezésre állási időre járó bérpótlék és a műszakpótlék követelés jogalapját vitatta, összegszerűségét pedig azért, mert nézete szerint azt a mindenkori legkisebb kötelező munkabérrel, nem pedig a garantált bérminimummal kellett számítani. Előadása szerint a felperesek a garantált bérminimumra nem váltak jogosulttá, mivel a vonatkozó jogszabályi rendelkezések nem írják elő a tehergépkocsi-vezető, kamionsofőr munkakör ellátásához szükséges iskolai végzettségként a középfokú végzettséget, és ezt a munkáltató sem várta el. A rendkívüli munkaidőre járó bérpótlék követelés tekintetében kifejtette, hogy a jogszabály rendelkezése szerint a munkavégzés megkezdése előtti beosztásnak kell megtörténnie a 12 órás időtartam betartásával és nem az egyes fuvarfeladatokhoz képest számítandó ez az időköz. E jogszabályi kötelezettségének eleget tett, minden esetben legalább 12 órával korábban beosztotta a felpereseket munkavégzésre és a külföldön töltött munkavégzési idő alatt az egyes fuvarfeladatokra történő beosztás esetében ezt már nem kellett megtartania. Vitatta a szabadságmegváltás-különbözet iránti igényt is arra hivatkozva, hogy azt természetben adta ki a felperesek számára.
Az első- és másodfokú bíróság határozata
[6] A közigazgatási és munkaügyi bíróság ítéletével kötelezte az alperest, hogy fizessen meg 2013. október 24. napjától 2014. szeptember 11. napjáig terjedő időre rendelkezésre állási időre járó bérpótlék címén az I. rendű felperesnek 135 236 Ft-ot és késedelmi kamatát, a II. rendű felperesnek 233 525 Ft-ot és késedelmi kamatát, műszakpótlék címén az I. rendű felperesnek 109 395 Ft-ot és késedelmi kamatát, a II. rendű felperesnek 81 329 Ft-ot és késedelmi kamatát, továbbá a felpereseknek személyenként 83 537 Ft szabadságmegváltás-különbözetet és késedelmi kamatát, egyebekben a felperesek keresetét elutasította. A bizonyítékok értékelését követően megállapította, hogy az alperes elvárta a felperesektől a középfokú végzettséget, szakképzettséget, ezen elvárást a munkaköri leírásban is rögzítette. A munkáltató ennek az ellenkezőjét nem bizonyította, így a felperesek követelését a garantált bérminimum összegét alapul véve kellett megállapítani.[7] A külföldi munkavégzéssel töltött időszak alatt az egyes fuvarfeladatok első 12 órájára vonatkozó rendkívüli munkaidőre járó bérpótlék vonatkozásában megállapította, hogy a közúti közlekedésről szóló 1988. évi I. törvény (a továbbiakban: Kkt.) 18/D. § (1) bekezdésére figyelemmel a munkavégzésre való beosztás nem fuvarfeladatonként történik, a jogszabályi rendelkezés az árufuvarozási tevékenység megkezdésére vonatkozik. Ez a tevékenység akkor kezdődik meg, amikor a gépjárművezető a munkáltató utasítása alapján akár többhetes munkavégzésre elindul. Miután a munkát felvette, már tudnia kellett, hogy a 2-3 hét külföldi tartózkodása alatt nem egyetlen fuvarfeladatot kell teljesítenie. Erre tekintettel a felperesek ilyen címen előterjesztett igényét elutasította. A szabadságmegváltás körében megállapította, hogy a munkáltatónak kellett volna bizonyítania, hogy a bérjegyzéken feltüntetett szabadságot ténylegesen kiadta, e kötelezettségének azonban nem tudott eleget tenni. A munkáltató nem teljesítette a szabadság hiteles és pontos nyilvántartására vonatkozó kötelezettségét, így köteles a különbözetként megjelölt összeget is megfizetni.
[8] Az alperes fellebbezése és a felperesek csatlakozó fellebbezése folytán eljárt törvényszék ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletét részben megváltoztatta és kötelezte az alperest, hogy fizessen meg a felpereseknek személyenként 586 686 Ft-ot és késedelmi kamatát. Határozatában kifejtette, hogy a kiadott munkaköri leírás alapján tényként volt megállapítható, hogy a munkáltató a gépkocsivezetőktől elvárta a középfokú végzettséget, ez a körülmény a munkáltatónál kifejezetten alkalmazási feltételnek számított. Ebből következően a különböző jogcímen járó pótlékokat a garantált bérminimum összegének alapulvételével kellett meghatározni.
[9] Egyetértett a másodfokú bíróság az elsőfokú bíróságnak a szabadságmegváltás körében kifejtett álláspontjával is, alaptalannak tartotta azonban a rendkívüli munkaidőre járó bérpótlék tárgyában kifejtett érvelését. A törvényszék álláspontja szerint a Kkt. 18/E. § (1) és (2) bekezdésében foglaltak alapján az állapítható meg, hogy a rendkívüli munkaidőre járó bérpótlékra való jogosultság szempontjából a külföldön munkavégzéssel töltött időszak tekintetében az egyes fuvarfeladatokra való tényleges beosztás időpontjának van jelentősége, nem pedig a külföldre utazás közlésének. A jogszabályi rendelkezés nem a munkaidőre történő beosztást jelenti. A Kkt. 18/D. § (1) bekezdése kifejezetten a tevékenységre való beosztásról rendelkezik, azaz a tényleges fuvarfeladat megkezdése előtt legalább 12 órával korábban köteles a munkáltató közölni, hogy konkrétan milyen szállítási feladatot kell a munkavállalónak végrehajtania. A perbeli esetben az egyes konkrét fuvarfeladatokat a munkavállalók külföldre történő kiutazásakor maga a munkáltató sem látta előre, a munkavállalókat ekként előre be sem osztotta, kizárólag akkor, amikor maga a konkrét fuvarfeladat a munkáltató előtt ismertté vált. Erre tekintettel a tényleges fuvarfeladat megkezdését megelőzően az értesítésre 12 órával korábban nem került sor, így a fuvarfeladat során a munkaidőnek e részére rendkívüli munkavégzésre járó pótlék illette meg a munkavállalókat.
A felülvizsgálati kérelem és ellenkérelem
[10] A jogerős ítélet ellen az alperes terjesztett elő felülvizsgálati kérelmet, melyben kérte, hogy a Kúria azt helyezze hatályon kívül és hozzon a jogszabályoknak megfelelő új határozatot akként, hogy az általa jogalap nélkül megfizetett munkabérek összegére, azaz felperesenként bruttó 173 662 Ft-ra előterjesztett beszámítási kifogásnak adjon helyt, a felperesek részére megítélt bérpótlék összegét szállítsa le aszerint, hogy a rendelkezésre állási időre járó bérpótlék az I. rendű felperes esetében 168 151 Ft, a II. rendű felperes esetében 252 588 Ft, a műszakpótlék az I. rendű felperes esetében 94 112 Ft, a II. rendű felperes esetében 70 226 Ft, a felperesek rendkívüli munkaidőre járó bérpótlék iránti, a szabadságmegváltás és szabadságmegváltás-különbözet iránti igényét utasítja el. Másodlagosan azt kérte, hogy szükség esetén a Kúria a jogerős ítéletet az elsőfokú ítéletre is kiterjedően helyezze hatályon kívül és a másodfokú bíróságot utasítsa új eljárás lefolytatására és új határozat hozatalára és marasztalja a felpereseket a perköltségben. Érvelése szerint az eljárt bíróságok tévesen állapították meg, hogy a felperesek garantált bérminimumra voltak jogosultak. E körben a rendelkezésükre álló bizonyítékokat okszerűtlenül mérlegelték, kellő alap nélkül jutottak arra a következtetésre, hogy K. A. tanú vallomása ellentmondásos volt. Nem értékelte ezentúl kellő súllyal a bíróság M. N. tanú vallomását, sértve ezzel a Pp. 221. § (1) bekezdését, a kötelező legkisebb munkabér (minimálbér) és a garantált bérminimum megállapításáról szóló 390/2012. (XII. 20.) Korm. rendelet 2. § (2) bekezdését, továbbá a kötelező legkisebb munkabér (minimálbér) és a garantált bérminimum megállapításáról szóló 483/2013. (XII. 17.) Korm. rendelet 2. § (2) bekezdését. Megalapozott volt álláspontja szerint az e körben előterjesztett beszámítási kifogása és a pótlékszámítások alapjául is csupán a minimálbér összege szolgált.[11] Az alperes megalapozatlannak találta a másodfokú bíróság rendkívüli munkaidőre járó bérpótlékkal kapcsolatos döntését is. Érvelése szerint a Kkt. 18/D. § (1) bekezdésének szövege egyértelmű a tekintetben, hogy a munkavégzésre történő beosztásnak kell annak megkezdése előtt legalább 12 órával megtörténnie. A másodfokú bíróság ezzel szemben a jogszabály szövegével szemben tényként rögzíti, hogy e jogszabályi rendelkezés nem a munkaidőre történő beosztást jelenti, ezt az álláspontját azonban megfelelő érveléssel nem támasztotta alá. A másodfokú bíróság álláspontjának megfelelő értelmezés azt eredményezné, hogy lehetetlenné válna a munkaidőbeosztás közlésére vonatkozó jogszabályi rendelkezések betartása.
[12] Kifogásolta azt is, hogy a másodfokú bíróság iratellenesen állapította meg azt, hogy az alperes nem vitatta az összegszerűségben a rendkívüli munkaidőre járó bérpótlék összegét, sértve ezzel a Pp. 206. § (1) bekezdésében foglalt kötelezettségét. A másodfokú bíróság nem értékelte a 2018. április 18-án és augusztus 10-én kelt előkészítő iratban hivatkozott tanúvallomásokat annak ellenére, hogy azoknak jelentősége lett volna. A másodfokú bíróság által megsértett jogszabályhely e körben a Kkt. 18/D. §-a, továbbá a munka törvénykönyvről szóló 2012. évi I. törvény (a továbbiakban: Mt.) 143. § (2) bekezdése.
[13] Nem találta megalapozottnak az alperes az eljárt bíróságoknak a szabadságmegváltás és szabadságmegváltás-különbözet körében meghozott határozatát sem. Érvelése szerint az eljárt bíróságok nem megfelelően értékelték a rendelkezésükre álló bizonyítékokat, a meghallgatott tanúk vallomását. A tanúvallomások kivétel nélkül azt támasztották alá, hogy a szabadság kiadásra került a felperesek számára a bérjegyzékek szerint, amit ők minden esetben megkaptak, és azt nem panaszolták. A szabadság-nyilvántartás elmulasztása nem egyenlő a szabadság kiadásának elmulasztásával, így annak szankciója nem lehet a szabadságmegváltás kétszeri megfizetése. A jogerős ítélet e körben sérti az Mt. 122. §-át, továbbá 124-125. §-ait.
[15] A felperesek a felülvizsgálati ellenkérelmükben kérték, hogy a Kúria a jogerős ítéletet hatályában tartsa fenn. Érvelésük szerint a garantált bérminimum mind a szabadság-megváltással kapcsolatos kereseti kérelem körében az eljárt bíróságok helyesen állapították meg a tényállást, megfelelően értékelték az azt alátámasztó bizonyítékokat. A munkáltató az összegszerűséget csak abban az esetben vitathatta volna, ha megállapítást nyer, hogy minimálbért kellett volna fizetnie, amennyiben azonban a bérpótlék alapját a garantált bérminimum képezi, úgy ez az összeg utóbb már nem vitatható. A felülvizsgálati eljárásban a bíróság mérlegelési körébe tartozó kérdés általában nem vizsgálható és nincs lehetőség a bizonyítékok ismételt értékelésére sem.
A Kúria döntése és annak jogi indokai
[16] Az alperes felülvizsgálati kérelme a következők szerint részben megalapozott.[17] Az alperes felülvizsgálati kérelmében kifogásolta, hogy az eljárt bíróságok tévesen jutottak arra a következtetésre, hogy a felperesek garantált bérminimumra váltak jogosulttá, e körben a nagyobbrészt helyesen megállapított tényállásból részben okszerűtlen, részben pedig iratellenes következtetéseket vontak le.
[18] A felülvizsgálati kérelem egymással szorosan összefüggő kötelező tartalmi kellékei a jogszabálysértés és a megsértett jogszabályhely megjelölése, valamint annak kifejtése, hogy a fél a határozat megváltoztatását milyen okból kívánja [Pp. 272. § (2) bekezdés]. Ezen együttes törvényi feltételeknek a fél akkor tesz eleget, ha egyrészt a megsértett jogszabályhelyet konkrétan megjelöli, másrészt pedig a hivatkozott jogszabálysértést tartalmilag is körülírja, az arra vonatkozó jogi álláspontját kifejti, vagyis ha a jogszabálysértésre vonatkozó indokait is ismerteti. Mindezek bármelyikének is a hiánya a felülvizsgálati kérelem hivatalbóli elutasítását eredményezi [a felülvizsgálati kérelem hivatalbóli elutasításának egyes kérdéseiről szóló 1/2016. (II. 15.) PK vélemény 3. pont].
[19] Az alperes felülvizsgálati kérelme II.1. pontjában a bizonyítékok értékelésének nem megfelelő voltát kifogásolta és megsértett jogszabályhelyként a Pp. 221. § (1) bekezdését, illetve a kötelező legkisebb munkabér (minimálbér) és a garantált bérminimum megállapításáról szóló egyes kormányrendeleteket jelölte meg. A Pp. 221. § (1) bekezdése az ítélet indokolásával kapcsolatos rendelkezéseket tartalmaz, ezen előírásoknak azonban az eljárt bíróságok eleget tettek. A felperes felülvizsgálati kérelmében azt állította, hogy a törvényszék a bizonyítékokat tévesen értékelte, abból helytelen következtetéseket vont le, e körben azonban megsértett jogszabályhelyet [Pp. 206. § (1) bekezdés] nem jelölt meg, így a felülvizsgálati kérelme ezen pontját a Kúria érdemben nem vizsgálta.
[20] A felülvizsgálati kérelem II.2. pontjában az alperes azt adta elő, hogy jogsértő módon, a Kkt. 18/D., 18/E. §-aiba, továbbá az Mt. 143. § (2) bekezdésébe ütköző módon kötelezte a másodfokú bíróság rendkívüli munkaidőre járó pótlék megfizetésére.
[21] A Kkt. 18/A-18/L. §-ai rendelkeznek az utazó munkavállaló munkaidejéről. A törvény 18/B. §-a pontosan meghatározza, hogy e szakaszok alkalmazásában mi minősül munkaidőnek, rendelkezésre állási időnek, illetve pihenőidőnek. A 18/D. § különbséget tesz az árufuvarozási tevékenységre beosztás, illetve a munkaidő-beosztás között. Az árufuvarozási tevékenységre a munkáltató osztja be a munkavállalót az egészséges és biztonságos munkavégzés, továbbá a közlekedésbiztonság követelményére figyelemmel a munkaviszonyra vonatkozó szabályokkal összhangban, ezt követően azonban a munkavállaló a munkaidejét a 18/D. § (3) bekezdésének megfelelően a munkaviszonyra vonatkozó szabályok, a szakmai szabályok, a menetrend és a munkáltató utasítása keretei között már maga osztja be. Az 18/D. § (1) bekezdése az árufuvarozási tevékenységre történő beosztás vonatkozásában írja elő kötelezettségként a munkáltató számára azt, hogy ezt a munkavégzés megkezdése előtt legalább 12 órával korábban közölje a munkavállalóval. Abban az esetben, ha a munkavállaló munkára képes állapotban van és az árufuvarozási tevékenységre történő beosztás és a munka megkezdése között kevesebb mint 12 óra áll a munkavállaló rendelkezésére a tevékenység megkezdésére való felkészülésre, úgy a munkaidő első 12 órája rendkívüli munkavégzésnek minősül.
[22] Helyesen állapította meg a törvényszék, hogy a 18/D. § (1) bekezdése kifejezetten a tevékenységre való beosztásról rendelkezik, ez azonban nem a tevékenység megkezdését követően kiadott egyes fuvarfeladatokra, hanem a fuvarozási tevékenység megkezdésére vonatkozik. Amennyiben e szabályt minden egyes munkáltatói utasítás esetén, az egyes fuvarfeladatok vonatkozásában is alkalmazni kellene, az ellehetetlenítené az árufuvarozási tevékenységet. Az árufuvarozási tevékenység megkezdése, a munkáltató utasítására történő munka felvételét követően a munkáltatónak a 18/D. § (2) bekezdése alapján arra kell törekednie a munkavégzés szervezése során, hogy a rendelkezésére álló lehetőségeken belül a munkavállaló pihenőidejének minél nagyobb részét az általa megválasztott helyen tudja eltölteni. Erre figyelemmel jogszabályba ütköző módon kötelezte a másodfokú bíróság az alperest a rendkívüli munkaidőre járó bérpótlék megfizetésére.
[23] Nem találta megalapozottnak a Kúria az alperes azzal kapcsolatos felülvizsgálati kérelmét, hogy jogsértően kötelezték az eljárt bíróságok az alperest a szabadságmegváltás és szabadságmegváltás-különbözet megfizetésére. E körben megsértett jogszabályhelyként a munkáltató az Mt. 122. §-át, illetve 124-125. §-át jelölte meg, azonban azt kifogásolta, hogy a tanúk vallomását nem megfelelően értékelték a bíróságok, megsértett jogszabályhelyként azonban a Pp. 206. § (1) bekezdését nem jelölte meg. Az Mt. 122. § (1) bekezdése a munkáltató kötelezettségévé teszi a szabadság kiadását. Az alperes állítása ellenére nem tudta bizonyítani, hogy e kötelezettségének eleget tett, ezért az Mt. 125. §-a alapján a ki nem adott arányos szabadságot meg kellett volna váltania. Mivel e kötelezettségének részben tett eleget, illetve a megváltásra nem a garantált bérminimum, hanem a minimálbér alapulvételével került sor, jogszabálysértés nélkül jutottak arra a következtetésre az eljárt bíróságok, hogy a különbözet megfizetésére köteles a munkáltató.
[24] Mindezekre figyelemmel a Kúria a Pp. 275. § (4) bekezdése alapján a jogerős ítéletet a rendkívüli munkaidőre járó díjazás megfizetése körében hatályon kívül helyezte és e körben az elsőfokú ítéletének a felperesek keresetét elutasító rendelkezését helybenhagyta, egyebekben a jogerős ítéletet a Pp. 275. § (3) bekezdése alapján hatályában fenntartotta.
(Kúria Mfv.X.10.325/2019.)
* * *
TELJES HATÁROZAT
Az ügy száma: Mfv.X.10.325/2019/7.
A tanács tagjai: Dr. Stark Marianna a tanács elnöke
Dr. Tánczos Rita előadó bíró
Szolnokiné dr. Csernay Krisztina bíró
I. rendű felperes:
II. rendű felperes:
A felperesek képviselője: Dr. Jáki Zoltán Gábor ügyvéd
Az alperes:
Az alperes képviselője: Dr. Albert Zoltán ügyvéd
A per tárgya: elmaradt munkabér megfizetése
A felülvizsgálati kérelmet benyújtó fél: alperes
A felülvizsgálni kért jogerős határozat: Kecskeméti Törvényszék 6.Mf.20.389/2019/4.
Az elsőfokú bíróság határozata: Kecskeméti Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság 6.M.312/2016/75.
Rendelkező rész
A Kúria a Kecskeméti Törvényszék 6.Mf.20.389/2019/4. számú ítéletének azon rendelkezését, melyben személyenként 586.686,- (ötszáznyolcvanhatezer-hatszáznyolcvanhat) Ft rendkívüli munkaidőre járó bérpótlék és késedelmi kamata megfizetésére kötelezte az alperest, továbbá az illeték és perköltség viselésére vonatkozó rendelkezéseket hatályon kívül helyezi és e körben az elsőfokú bíróság keresetet elutasító ítéletét helybenhagyja, egyebekben a jogerős ítéletet hatályában fenntartja. Kötelezi a felpereseket, hogy 15 napon belül fizessenek meg az alperesnek személyenként 20.000,- (húszezer) Ft együttes másodfokú és felülvizsgálati eljárási költséget.A Kúria megállapítja, hogy a fellebbezési eljárásban 20.998,- (húszezer-kilencszázkilencvennyolc) Ft, míg a felülvizsgálati eljárásban 50.000,- (ötvenezer) Ft alperes által fizetendő illeték merült fel. A felperesek oldalán felmerült 93.869,- (kilencvenháromezer-nyolcszázhatvankilenc) Ft fellebbezési és 117.337,- (tizenhétezer-háromszázharminchét) Ft felülvizsgálati eljárási illetéket az állam viseli.
Az ítélet ellen felülvizsgálatnak nincs helye.
I n d o k o l á s
A tényállás
[1] A felülvizsgálati eljárásban irányadó tényállás szerint a felperesek 2013. október 24-től álltak munkaviszonyban az alperessel gépkocsivezető munkakörben. Munkaszerződésük szerint 2013-ban havi 98.000,- Ft, míg 2014-ben 101.500,- Ft alapbérben, valamint külföldi munkavégzésükre tekintettel 40 euró napidíjban részesültek. Munkájukat havi munkaidő-keretben látták el. Munkaidejük, illetve a vezetéssel, pihenéssel töltött idejük rögzítésére a tachográf kártya használatával került sor. A felperesek a fuvarfeladatok teljesítése során a járművet felváltva vezették, úgynevezett " négykezes" vezetést folytattak. Munkavégzésük során mindvégig külföldi feladatokat teljesítettek, több hetet töltöttek folyamatosan Magyarországon kívül, majd amikor hazaérkeztek, a munkáltató több nap pihenőidőt biztosított számukra. A felpereseket a fuvarszervezői, illetve menetirányítói munkakörben alkalmazott alperesi munkavállalók osztották be a munkára. A számukra átutalás formájában megfizetett munkabérről havonta elszámolást kaptak.[2] A munkáltatónál a szabadság kiadásának gyakorlata az volt, hogy előzetes szóbeli megállapodást követően arra a gépkocsivezetők kérésének megfelelő időpontban és módon került sor. Amennyiben a munkáltató működési körében felmerült okból nem tudott fuvarfeladatokat biztosítani, e napokat az alperes szintén szabadságként vette nyilvántartásba. A szabadság kiadásáról a munkáltató ilyen esetben előzetesen nem értesítette a munkavállalókat és a munkavégzés nélküli napok szabadságkénti elszámolásáról a munkavállalók csupán a következő havi bérjegyzékből, vagy az alperes utólagos tájékoztatásából értesültek, szabadságnyilvántartást ugyanis az alperes külön nem vezetett.
[3] A felperesek munkaviszonya 2014. szeptember 11-én közös megegyezéssel megszűnt. Számukra a munkaviszony fennállása alatt szabadság nem került kiadásra. A munkaviszony megszűnésekor az alperes megfizette számukra a 2014. szeptember 1-től szeptember 11-ig terjedő időre járó alapbérüket a minimálbér alapul vételével, továbbá garantált bérminimumra történő kiegészítés címén személyenként további 173.662,- Ft-ot, illetve 10 nap szabadság megváltásaként személyenként 46.667,- Ft-ot.
A felperes keresete és az alperes ellenkérelme
[4] A felperesek keresetükben elmaradt rendelkezésre állási időre járó bérpótlék, elmaradt műszakpótlék, illetve ehelyett másodlagosan elmaradt éjszakai pótlék, elmaradt rendkívüli munkaidőre járó bérpótlék, valamint szabadságmegváltás és szabadságmegváltás különbözet megfizetésére kérték kötelezni az alperest. Előadták, hogy a külföldön töltött több hetes munkavégzés alatt a következő fuvarfeladatra vonatkozó utasításokat közvetlenül a munka megkezdése előtt kapták meg, így nem telt el legalább 12 óra a beosztás és a munka megkezdése előtt, így minden egyes fuvarfeladat első 12 órája rendkívüli munkavégzésnek minősült. A szabadságmegváltás körében előadták, hogy munkaviszonyuk fennállása alatt a munkáltató nem adott ki számukra szabadságot, így a jogviszonyuk megszűnésekor nem a teljes időarányos szabadságuk került megváltásra. Valamennyi követelésüket, az őket álláspontjuk szerint megillető garantált bérminimum összegének alapul vételével számították ki, mivel előadásuk szerint az alperes jogellenesen csupán a minimálbér összegét fizette meg alapbérként számukra.[5] Az alperes a keresetek elutasítását kérte. A rendelkezésre állási időre járó bérpótlék és a műszakpótlék követelés jogalapját vitatta, összegszerűségét pedig azért, mert nézete szerint azt a mindenkori legkisebb kötelező munkabérrel, nem pedig a garantált bérminimummal kellett számítani. Előadása szerint a felperesek a garantált bérminimumra nem váltak jogosulttá, mivel a vonatkozó jogszabályi rendelkezések nem írják elő a tehergépkocsi vezető, kamionsofőr munkakör ellátásához szükséges iskolai végzettségként a középfokú végzettséget, és ezt a munkáltató sem várta el. A rendkívüli munkaidőre járó bérpótlék követelés tekintetében kifejtette, hogy a jogszabály rendelkezése szerint a munkavégzés megkezdése előtti beosztásnak kell megtörténnie a 12 órás időtartam betartásával és nem az egyes fuvarfeladatokhoz képest számítandó ez az időköz. E jogszabályi kötelezettségének eleget tett, minden esetben legalább 12 órával korábban beosztotta a felpereseket munkavégzésre és a külföldön töltött munkavégzési idő alatt az egyes fuvarfeladatokra történő beosztás esetében ezt már nem kellett megtartania. Vitatta a szabadságmegváltás-különbözet iránti igényt is arra hivatkozva, hogy azt természetben adta ki a felperesek számára.
Az első- és másodfokú bíróság határozata
[6] A közigazgatási és munkaügyi bíróság ítéletével kötelezte az alperest, hogy fizessen meg 2013. október 24. napjától 2014. szeptember 11. napjáig terjedő időre rendelkezésre állási időre járó bérpótlék címén az I. rendű felperesnek 135.236,- Ft-ot és késedelmi kamatát, a II. rendű felperesnek 233.525,- Ft-ot és késedelmi kamatát, műszakpótlék címén az I. rendű felperesnek 109.395,- Ft-ot és késedelmi kamatát, a II. rendű felperesnek 81.329,- Ft-ot és késedelmi kamatát, továbbá a felpereseknek személyenként 83.537,- Ft szabadságmegváltás-különbözetet és késedelmi kamatát, egyebekben a felperesek keresetét elutasította.[7] A bizonyítékok értékelését követően megállapította, hogy az alperes elvárta a felperesektől a középfokú végzettséget, szakképzettséget, ezen elvárást a munkaköri leírásban is rögzítette. A munkáltató ennek az ellenkezőjét nem bizonyította, így a felperesek követelését a garantált bérminimum összegét alapul véve kellett megállapítani.
[8] A külföldi munkavégzéssel töltött időszak alatt az egyes fuvarfeladatok első 12 órájára vonatkozó rendkívüli munkaidőre járó bérpótlék vonatkozásában megállapította, hogy a közúti közlekedésről szóló 1988. évi I. törvény (a továbbiakban: Kkt.) 18/D. § (1) bekezdésére figyelemmel a munkavégzésre való beosztás nem fuvarfeladatonként történik, a jogszabályi rendelkezés az árufuvarozási tevékenység megkezdésére vonatkozik. Ez a tevékenység akkor kezdődik meg, amikor a gépjárművezető a munkáltató utasítása alapján akár több hetes munkavégzésre elindul. Miután a munkát felvette, már tudnia kellett, hogy a 2-3 hét külföldi tartózkodása alatt nem egyetlen fuvarfeladatot kell teljesítenie. Erre tekintettel a felperesek ilyen címen előterjesztett igényét elutasította. A szabadságmegváltás körében megállapította, hogy a munkáltatónak kellett volna bizonyítania, hogy a bérjegyzéken feltüntetett szabadságot ténylegesen kiadta, e kötelezettségének azonban nem tudott eleget tenni. A munkáltató nem teljesítette a szabadság hiteles és pontos nyilvántartására vonatkozó kötelezettségét, így köteles a különbözetként megjelölt összeget is megfizetni.
[9] Az alperes fellebbezése és a felperesek csatlakozó fellebbezése folytán eljárt törvényszék ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletét részben megváltoztatta és kötelezte az alperest, hogy fizessen meg a felpereseknek személyenként 586.686,- Ft-ot és késedelmi kamatát. Határozatában kifejtette, hogy a kiadott munkaköri leírás alapján tényként volt megállapítható, hogy a munkáltató a gépkocsivezetőktől elvárta a középfokú végzettséget, ez a körülmény a munkáltatónál kifejezetten alkalmazási feltételnek számított. Ebből következően a különböző jogcímen járó pótlékokat a garantált bérminimum összegének alapulvételével kellett meghatározni.
[10] Egyetértett a másodfokú bíróság az elsőfokú bíróságnak a szabadságmegváltás körében kifejtett álláspontjával is, alaptalannak tartotta azonban a rendkívüli munkaidőre járó bérpótlék tárgyában kifejtett érvelését. A törvényszék álláspontja szerint a Kkt. 18/E. § (1) és (2) bekezdésében foglaltak alapján az állapítható meg, hogy a rendkívüli munkaidőre járó bérpótlékra való jogosultság szempontjából a külföldön munkavégzéssel töltött időszak tekintetében az egyes fuvarfeladatokra való tényleges beosztás időpontjának van jelentősége, nem pedig a külföldre utazás közlésének. A jogszabályi rendelkezés nem a munkaidőre történő beosztást jelenti. A Kkt. 18/D. § (1) bekezdése kifejezetten a tevékenységre való beosztásról rendelkezik, azaz a tényleges fuvarfeladat megkezdése előtt legalább 12 órával korábban köteles a munkáltató közölni, hogy konkrétan milyen szállítási feladatot kell a munkavállalónak végrehajtania. A perbeli esetben az egyes konkrét fuvarfeladatokat a munkavállalók külföldre történő kiutazásakor maga a munkáltató sem látta előre, a munkavállalókat ekként előre be sem osztotta, kizárólag akkor, amikor maga a konkrét fuvarfeladat a munkáltató előtt ismertté vált. Erre tekintettel a tényleges fuvarfeladat megkezdését megelőzően az értesítésre 12 órával korábban nem került sor, így a fuvarfeladat során a munkaidőnek e részére rendkívüli munkavégzésre járó pótlék illette meg a munkavállalókat.
A felülvizsgálati kérelem és felülvizsgálati ellenkérelem
[11] A jogerős ítélet ellen az alperes terjesztett elő felülvizsgálati kérelmet, melyben kérte, hogy a Kúria azt helyezze hatályon kívül és hozzon a jogszabályoknak megfelelő új határozatot akként, hogy az általa jogalap nélkül megfizetett munkabérek összegére, azaz felperesenként bruttó 173.662,- Ft-ra előterjesztett beszámítási kifogásnak adjon helyt, a felperesek részére megítélt bérpótlék összegét szállítsa le aszerint, hogy a rendelkezésre állási időre járó bérpótlék az I. rendű felperes esetében 168.151,- Ft, a II. rendű felperes esetében 252.588,- Ft, a műszakpótlék az I. rendű felperes esetében 94.112,- Ft, a II. rendű felperes esetében 70.226,- Ft, a felperesek rendkívüli munkaidőre járó bérpótlék iránti, a szabadságmegváltás és szabadságmegváltás-különbözet iránti igényét utasítja el. Másodlagosan azt kérte, hogy szükség esetén a Kúria a jogerős ítéletet az elsőfokú ítéletre is kiterjedően helyezze hatályon kívül és a másodfokú bíróságot utasítsa új eljárás lefolytatására és új határozat hozatalára és marasztalja a felpereseket a perköltségben. Érvelése szerint az eljárt bíróságok tévesen állapították meg, hogy a felperesek garantált bérminimumra voltak jogosultak. E körben a rendelkezésükre álló bizonyítékokat okszerűtlenül mérlegelték, kellő alap nélkül jutottak arra a következtetésre, hogy K. A. tanú vallomása ellentmondásos volt. Nem értékelte ezentúl kellő súllyal a bíróság M. N. tanú vallomását, sértve ezzel a Pp. 221. § (1) bekezdését, a kötelező legkisebb munkabér (minimálbér) és a garantált bérminimum megállapításáról szóló 390/2012. (XII.20.) Korm. rendelet 2. § (2) bekezdését, továbbá a kötelező legkisebb munkabér (minimálbér) és a garantált bérminimum megállapításáról szóló 483/2013. (XII.17.) Korm. rendelet 2. § (2) bekezdését. Megalapozott volt álláspontja szerint az e körben előterjesztett beszámítási kifogása és a pótlékszámítások alapjául is csupán a minimálbér összege szolgált.[12] Az alperes megalapozatlannak találta a másodfokú bíróság rendkívüli munkaidőre járó bérpótlékkal kapcsolatos döntését is. Érvelése szerint a Kkt. 18/D. § (1) bekezdésének szövege egyértelmű a tekintetben, hogy a munkavégzésre történő beosztásnak kell annak megkezdése előtt legalább 12 órával megtörténnie. A másodfokú bíróság ezzel szemben a jogszabály szövegével szemben tényként rögzíti, hogy e jogszabályi rendelkezés nem a munkaidőre történő beosztást jelenti, ezt az álláspontját azonban megfelelő érveléssel nem támasztotta alá. A másodfokú bíróság álláspontjának megfelelő értelmezés azt eredményezné, hogy lehetetlenné válna a munkaidőbeosztás közlésére vonatkozó jogszabályi rendelkezések betartása.
[13] Kifogásolta azt is, hogy a másodfokú bíróság iratellenesen állapította meg azt, hogy az alperes nem vitatta az összegszerűségben a rendkívüli munkaidőre járó bérpótlék összegét, sértve ezzel a Pp. 206. § (1) bekezdésében foglalt kötelezettségét. A másodfokú bíróság nem értékelte a 2018. április 18-án és augusztus 10-én kelt előkészítő iratban hivatkozott tanúvallomásokat annak ellenére, hogy azoknak jelentősége lett volna. A másodfokú bíróság által megsértett jogszabályhely e körben a Kkt. 18/D. §-a, továbbá a munka törvénykönyvről szóló 2012. évi I. törvény (a továbbiakban: Mt.) 143. § (2) bekezdése.
[14] Nem találta megalapozottnak az alperes az eljárt bíróságoknak a szabadságmegváltás és szabadságmegváltás-különbözet körében meghozott határozatát sem. Érvelése szerint az eljárt bíróságok nem megfelelően értékelték a rendelkezésükre álló bizonyítékokat, a meghallgatott tanúk vallomását. A tanúvallomások kivétel nélkül azt támasztották alá, hogy a szabadság kiadásra került a felperesek számára a bérjegyzékek szerint, amit ők minden esetben megkaptak, és azt nem panaszolták. A szabadság-nyilvántartás elmulasztása nem egyenlő a szabadság kiadásának elmulasztásával, így annak szankciója nem lehet a szabadságmegváltás kétszeri megfizetése. A jogerős ítélet e körben sérti az Mt. 122. §-át, továbbá 124-125. §-ait.
[15] A felperesek a felülvizsgálati ellenkérelmükben kérték, hogy a Kúria a jogerős ítéletet hatályában tartsa fenn. Érvelésük szerint a garantált bérminimum mind a szabadság megváltással kapcsolatos kereseti kérelem körében az eljárt bíróságok helyesen állapították meg a tényállást, megfelelően értékelték az azt alátámasztó bizonyítékokat. A munkáltató az összegszerűséget csak abban az esetben vitathatta volna, ha megállapítást nyer, hogy minimálbért kellett volna fizetnie, amennyiben azonban a bérpótlék alapját a garantált bérminimum képezi, úgy ez az összeg utóbb már nem vitatható. A felülvizsgálati eljárásban a bíróság mérlegelési körébe tartozó kérdés általában nem vizsgálható és nincs lehetőség a bizonyítékok ismételt értékelésére sem.
A Kúria döntése és annak jogi indokai
[16] Az alperes felülvizsgálati kérelme következők szerint részben megalapozott.[17] Az alperes felülvizsgálati kérelmében kifogásolta, hogy az eljárt bíróságok tévesen jutottak arra a következtetésre, hogy a felperesek garantált bérminimumra váltak jogosulttá, e körben a nagyobbrészt helyesen megállapított tényállásból részben okszerűtlen, részben pedig iratellenes következtetéseket vontak le.
[18] A felülvizsgálati kérelem egymással szorosan összefüggő kötelező tartalmi kellékei a jogszabálysértés és a megsértett jogszabályhely megjelölése, valamint annak kifejtése, hogy a fél a határozat megváltoztatását milyen okból kívánja [Pp. 272. § (2) bekezdés]. Ezen együttes törvényi feltételeknek a fél akkor tesz eleget, ha egyrészt a megsértett jogszabályhelyet konkrétan megjelöli, másrészt pedig a hivatkozott jogszabálysértést tartalmilag is körülírja, az arra vonatkozó jogi álláspontját kifejti, vagyis ha a jogszabálysértésre vonatkozó indokait is ismerteti. Mindezek bármelyikének is a hiánya a felülvizsgálati kérelem hivatalbóli elutasítását eredményezi [a felülvizsgálati kérelem hivatalbóli elutasításának egyes kérdéseiről szóló 1/2016. (II.15.) PK vélemény 3. pont].
[19] Az alperes felülvizsgálati kérelme II.1. pontjában a bizonyítékok értékelésének nem megfelelő voltát kifogásolta és megsértett jogszabályhelyként a Pp. 221. § (1) bekezdését, illetve a kötelező legkisebb munkabér (minimálbér) és a garantált bérminimum megállapításáról szóló egyes kormányrendeleteket jelölte meg. A Pp. 221. § (1) bekezdése az ítélet indokolásával kapcsolatos rendelkezéseket tartalmaz, ezen előírásoknak azonban az eljárt bíróságok eleget tettek. A felperes felülvizsgálati kérelmében azt állította, hogy a törvényszék a bizonyítékokat tévesen értékelte, abból helytelen következtetéseket vont le, e körben azonban megsértett jogszabályhelyet [Pp. 206. § (1) bekezdés] nem jelölt meg, így a felülvizsgálati kérelme ezen pontját a Kúria érdemben nem vizsgálta.
[20] A felülvizsgálati kérelem II.2. pontjában az alperes azt adta elő, hogy jogsértő módon, a Kkt. 18/D., 18/E. §-aiba, továbbá az Mt. 143. § (2) bekezdésébe ütköző módon kötelezte a másodfokú bíróság rendkívüli munkaidőre járó pótlék megfizetésére.
[21] A Kkt. 18/A.-18/L. §-ai rendelkeznek az utazó munkavállaló munkaidejéről. A törvény 18/B. §-a pontosan meghatározza, hogy e szakaszok alkalmazásában mi minősül munkaidőnek, rendelkezésre állási időnek, illetve pihenőidőnek. A 18/D. § különbséget tesz az árufuvarozási tevékenységre beosztás, illetve a munkaidő beosztás között. Az árufuvarozási tevékenységre a munkáltató osztja be a munkavállalót az egészséges és biztonságos munkavégzés, továbbá a közlekedésbiztonság követelményére figyelemmel a munkaviszonyra vonatkozó szabályokkal összhangban, ezt követően azonban a munkavállaló a munkaidejét a 18/D. § (3) bekezdésének megfelelően a munkaviszonyra vonatkozó szabályok, a szakmai szabályok, a menetrend és a munkáltató utasítása keretei között már maga osztja be. Az 18/D. § (1) bekezdése az árufuvarozási tevékenységre történő beosztás vonatkozásában írja elő kötelezettségként a munkáltató számára azt, hogy ezt a munkavégzés megkezdése előtt legalább 12 órával korábban közölje a munkavállalóval. Abban az esetben, ha a munkavállaló munkára képes állapotban van és az árufuvarozási tevékenységre történő beosztás és a munka megkezdése között kevesebb mint 12 óra áll a munkavállaló rendelkezésére a tevékenység megkezdésére való felkészülésre, úgy a munkaidő első 12 órája rendkívüli munkavégzésnek minősül.
[22] Helyesen állapította meg a törvényszék, hogy a 18/D. § (1) bekezdése kifejezetten a tevékenységre való beosztásról rendelkezik, ez azonban nem a tevékenység megkezdését követően kiadott egyes fuvarfeladatokra, hanem a fuvarozási tevékenység megkezdésére vonatkozik. Amennyiben e szabályt minden egyes munkáltatói utasítás esetén, az egyes fuvarfeladatok vonatkozásában is alkalmazni kellene, az ellehetetlenítené az árufuvarozási tevékenységet. Az árufuvarozási tevékenység megkezdése, a munkáltató utasítására történő munka felvételét követően a munkáltatónak a 18/D. § (2) bekezdése alapján arra kell törekednie a munkavégzés szervezése során, hogy a rendelkezésére álló lehetőségeken belül a munkavállaló pihenőidejének minél nagyobb részét az általa megválasztott helyen tudja eltölteni. Erre figyelemmel jogszabályba ütköző módon kötelezte a másodfokú bíróság az alperest a rendkívüli munkaidőre járó bérpótlék megfizetésére.
[23] Nem találta megalapozottnak a Kúria az alperes azzal kapcsolatos felülvizsgálati kérelmét, hogy jogsértően kötelezték az eljárt bíróságok az alperest a szabadságmegváltás és szabadságmegváltás-különbözet megfizetésére. E körben megsértett jogszabályhelyként a munkáltató az Mt. 122. §-át, illetve 124-125. §-át jelölte meg, azonban azt kifogásolta, hogy a tanúk vallomását nem megfelelően értékelték a bíróságok, megsértett jogszabályhelyként azonban a Pp. 206. § (1) bekezdését nem jelölte meg. Az Mt. 122. § (1) bekezdése a munkáltató kötelezettségévé teszi a szabadság kiadását. Az alperes állítása ellenére nem tudta bizonyítani, hogy e kötelezettségének eleget tett, ezért az Mt. 125. §-a alapján a ki nem adott arányos szabadságot meg kellett volna váltania. Mivel e kötelezettségének részben tett eleget, illetve a megváltásra nem a garantált bérminimum, hanem a minimálbér alapulvételével került sor, jogszabálysértés nélkül jutottak arra a következtetésre az eljárt bíróságok, hogy a különbözet megfizetésére köteles a munkáltató.
[24] Mindezekre figyelemmel a Kúria a Pp. 275. § (4) bekezdése alapján a jogerős ítéletet a rendkívüli munkaidőre járó díjazás megfizetése körében hatályon kívül helyezte és e körben az elsőfokú ítéletének a felperesek keresetét elutasító rendelkezését helybenhagyta, egyebekben a jogerős ítéletet a Pp. 275. § (3) bekezdése alapján hatályában fenntartotta.
A döntés elvi tartalma
A Kkt. 18/D. § (1) bekezdése a munkáltatónak a személyszállítási, illetve árufuvarozási tevékenységére történő beosztási kötelezettségéről rendelkezik. Helyes értelmezés szerint ez nem a tevékenység megkezdését követő egyes fuvarfeladatokra, hanem a fuvarozási tevéknység megkezdésére vonatkozik.Záró rész
[25] A másodfokú és felülvizsgálati eljárásban az alperes által vitatott összeg 1.435.854,- forint volt Az alperes 1.173.372,- forint vonatkozásában pernyertes, 262.482,- forint körében pervesztes lett, így az illetékekről szól 1990. évi XCIII. törvény (Itv.) 46. §-a alapján 20.998,- forint, míg a felülvizsgálati eljárásban az Itv. 50. § (1) bekezdése alapján 50.000,- forint illeték megfizetésére köteles. Az alperes felülvizsgálati kérelmén 143.585,- forint illetéket lerótt, így a kettő közötti különbözetet visszaigényelheti az illetékes adóhatóságtól. Mivel a felperesek munkavállalói költségkedvezményre váltak jogosulttá, helyettük a részilletéket az állam viseli a 6/1986. (VI.26.) IM rendelet 14. §-a alapján.[26] Az alperes nagyobb részben pernyertes lett, ezért a felperesek a Pp. 78. § (1) bekezdése alapján kötelesek megfizetni az alperes számára az együttes másodfokú és felülvizsgálati eljárással kapcsolatban felmerült részperköltségét.
[27] A Kúria a felülvizsgálati kérelmet a vészhelyzet ideje alatt érvényesülő egyes eljárásjogi intézkedésekről szóló 74/2020. (III.31.) korm. rendelet 29. § (2) bekezdése alapján tárgyaláson kívül bírálta el.
[28] A felülvizsgálat lehetőségét a Pp. 271. § (1) bekezdés e) pontja kizárja.
Budapest, 2020. június 3.
Dr. Stark Marianna s.k. a tanács elnöke, Dr. Tánczos Rita s.k. előadó bíró, Szolnokiné dr. Csernay Krisztina s.k. bíró
(Kúria Mfv.X.10325/2019.)