adozona.hu
BH 2020.9.277
BH 2020.9.277
Ha a kár nem "hiány" okán keletkezett, hanem a munkavállaló felróható magatartása a kár oka, a munkavállaló kártérítési felelősségét nem megőrzési (pénztárosi) felelősség, hanem vétkességi felelősség jogalapon lehet elbírálni [A munka törvénykönyvéről szóló 2012. évi I. tv. (Mt.) 179. §, 180. §].
Kiválasztott időállapot:
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Tipus:
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
[1] A közigazgatási és munkaügyi bíróság által megállapított tényállás szerint az alperes 2010. októbertől 2015. április 3-ig pénzforgalmi ügyintéző IV. munkakörben állt a felperes alkalmazásában.
[2] A felperes 2015. március 20-án egy ügyfél panasza alapján vizsgálatot indított az R.1. Számú Postán. A panaszos szerint a kincstári takarékjegy plusz termékben tartott 20 615 252 forint összegű befektetését tudta nélkül ismeretlen személy felvette és az értékpapírszámláját megszüntette. A vizsg...
BH 2020.9.277 Ha a kár nem "hiány" okán keletkezett, hanem a munkavállaló felróható magatartása a kár oka, a munkavállaló kártérítési felelősségét nem megőrzési (pénztárosi) felelősség, hanem vétkességi felelősség jogalapon lehet elbírálni [A munka törvénykönyvéről szóló 2012. évi I. tv. (Mt.) 179. §, 180. §].
A tényállás
[1] A közigazgatási és munkaügyi bíróság által megállapított tényállás szerint az alperes 2010. októbertől 2015. április 3-ig pénzforgalmi ügyintéző IV. munkakörben állt a felperes alkalmazásában.[2] A felperes 2015. március 20-án egy ügyfél panasza alapján vizsgálatot indított az R.1. Számú Postán. A panaszos szerint a kincstári takarékjegy plusz termékben tartott 20 615 252 forint összegű befektetését tudta nélkül ismeretlen személy felvette és az értékpapírszámláját megszüntette. A vizsgálat megállapította, hogy a panaszos befektetésének összegét 2014. december 15-én R. 1. Számú Postáján az alperes fizette ki.
[3] A lefolytatott vizsgálat során a munkáltató 2015. március 20-án és március 31-én hallgatta meg az alperest, aki jegyzőkönyvi meghallgatása során előadta, hogy az összeget egy számára ismeretlen férfinak fizette ki, aki magát a betétes nevére szóló okirattal igazolta. A korábbi meghallgatása során elismerte, hogy a betétes CLAVIS rendszerben nyilvántartott aláírásmintája és a kifizetési okiraton szereplő aláírása közötti különbségek miatt megtagadhatta volna a kifizetést, azonban ennek ellenére azért fizette ki a betétben lévő összeget, mert az ügyfelek különböző módon szoktak aláírni. A kifizetést végül egy erre jogosult másik munkavállaló által megadott CLAVIS rendszerhez tartozó jóváhagyói jelszót felhasználva jóváhagyta és a betét összegét kifizette. A meghallgatások során az alperes elismerte a szabálytalan kezelést, azonban az okozott kár megtérítését nem vállalta.
[4] A munkáltatónál lefolytatott vizsgálat megállapítása szerint az alperes több, általa kötelező jelleggel megismert biztonsági és technológiai szabálytalanságot követett el a kifizetéskor, így nem kellő körültekintéssel végezte a kincstári takarékjegy plusz befektetések kezelésekor a kötelező ügyfélazonosítást, továbbá megsértette a "négy szem" elvét, amikor a tudomására jutott jelszó felhasználásával, a jóváhagyó jelenléte nélkül hajtotta végre a kifizetést.
[5] A felperes számára a biztosítónál fennálló felelősségbiztosítása alapján 5 000 000 forint megtérült, valamint a szabálytalan kifizetéssel érintett B. Z.-né munkavállaló 200 280 forint összeget a munkáltató részére megfizetett. A felperes az alperes munkaviszonyát 2015. április 3-án kelt azonnali hatályú felmondással megszüntette és ismeretlen tettes ellen feljelentést tett jelentős értékre elkövetett sikkasztás bűntettének gyanúja miatt, amely büntetőeljárást azonban felfüggesztették.
[6] Az alperes a kincstári takarékjegy plusz rendszer működésével kapcsolatos oktatáson 2013-ban vett részt.
A felperes keresete és az alperes ellenkérelme
[7] A felperes a 2016. március 25-én kelt kérelmében egyezségi kísérletre idézést kezdeményezett az alperessel szemben, majd annak eredménytelenségét követően pontosított keresetében - a már megtérült kára beszámításával - 15 942 113 forint és ezen összeg 2014. december 15-től számított késedelmi kamata megfizetésére kérte kötelezni az alperest. Keresete jogalapjaként a munka törvénykönyvéről szóló 2012. évi I. törvény (a továbbiakban: Mt.) 180. § (4) bekezdése szerinti objektív alapú felelősségre hivatkozott.[8] Az alperes a kereset elutasítását kérte.
Az első- és másodfokú bíróság határozata
[9] A közigazgatási és munkaügyi bíróság ítéletével kötelezte az alperest 7 500 000 forint kártérítés és ezen összeg után 2014. december 16-tól a kifizetésig számított törvényes mértékű késedelmi kamat megfizetésére. Ezt meghaladóan a keresetet elutasította.[10] Az elsőfokú bíróság ítéletének indokolásában megállapította, hogy az alperes pénztáros munkakörben dolgozott, ezért a felelősségére az Mt. 180. §-a szerinti kártérítési szabályok voltak az irányadóak, amely speciális, az általános munkavállalói kárfelelősségnél szigorúbb, objektív alapú és a teljes kárra kiterjedő kártérítési forma. A felelősségi feltételek fennállását, a kár bekövetkezését, illetve mértéket a felperesnek kellett bizonyítania és az alperes az Mt. 180. § (2) bekezdése alapján akkor mentesülhet a felelősség alól, ha bizonyítja, hogy a hiányt részéről elháríthatatlan külső ok idézte elő.
[11] Az alperes a kár bekövetkeztét és annak mértékét nem vitatta, ezért az elsőfokú bíróság megállapítása szerint az alperes szabálytalanul elvégzett 20 615 252 forint összegű kifizetéshez kapcsolódóan a felperest 15 942 113 forint összegű kár érte. Ítéletében értékelte, hogy az alperes a kifizetés során a Pénzügyi Vezérigazgató-helyettesi rendelkezés 1. számú függelékében a visszaváltással kapcsolatos kezelői feladatok több pontját megszegte, így nem ellenőrizte a pénz átvevőjének aláírását, ehhez segítséget nem kért és a jóváhagyó közreműködése nélkül fizette ki a betét összegét, majd utólagosan íratta alá a bizonylatokat. Álláspontja szerint az adott helyzetben elvárható kellő gondosság tanúsítása mellett az alperesnek fel kellett volna ismernie, hogy a bizonylaton és a rendszerben rögzített aláírások nem azonosak. A perbeli esetben ezért az alperes a kifizetéshez kapcsolódó kötelezettségeit vétkesen megszegte, így a kártérítési felelősség alól teljes mértékben nem mentesülhetett.
[12] A közigazgatási és munkaügyi bíróság az alperes másodlagos ellenkérelme alapján vizsgálta a kártérítés mérséklésének lehetőségét. E körben az alperes személyes előadásában hivatkozottakra figyelemmel - amely szerint a tartozás a havi rezsi és egyéb költségek kifizetése okán az ő és családja létfenntartását ellehetetlenítené - a kártérítés összegét az Mt. 190. §-a alapján 7 500 000 forintra mérsékelte.
[13] A peres felek fellebbezése alapján eljárt törvényszék ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletét a per fő tárgya tekintetében részben megváltoztatta, a kártérítés összegét - a kamatot nem érintve - 4 782 634 forintra leszállította, az ezt meghaladó keresetet elutasító ítéleti rendelkezést helybenhagyta.
[14] A törvényszék a fellebbezési eljárás során a feleket a Pp. 3. § (3) bekezdésében és a Pp. 164. §-ában foglaltakra figyelmeztetve részbizonyítást folytatott le, amelynek alapján a tényállást a 2015. május 6-án kelt, főigazgató által készített és az Általános Vezérigazgató-helyettes részére megküldött tájékoztatóban foglalt, a lefolytatott belső vizsgálat eredményeként végrehajtani szükségesnek minősített intézkedésekkel kiegészített.
[15] A másodfokú bíróság álláspontja szerint a felperes a fellebbezésében alappal vitatta az Mt. 190. §-ának perbeli alkalmazhatóságát. Érvelése szerint a törvényi szabályozás alapján nincs lehetőség arra, hogy a bíróság a károkozó munkavállalót teljes egészében mentesítse a kártérítés megfizetése alól, a jogszabályi rendelkezés csupán az okozott kár részbeni elengedését teszi lehetővé. A Kúria Mfv.II.10.548/2018/4. számú eseti döntésében foglaltakra utalva rámutatott arra, hogy a kártérítési összeg mérséklésére irányuló kereseti kérelem esetén az eljáró bíróságoknak az adott károkozó magatartás, a bekövetkezett kár nagysága és megtérítésének a felekre gyakorolt hatása alapján kell döntést hozni a mérséklés megengedhetőségéről, avagy annak mértékéről. Egyetértett az elsőfokú bírósággal abban, hogy a jogsértés súlya alapján a kártérítés összege nem volt mérsékelhető, ugyanakkor a Kúria álláspontjára hivatkozással megállapította, hogy a munkavállaló szociális szempontjainak kizárólagos mérlegelése esetén e kivételes jogintézmény elveszítené jelentőségét, ezért az Mt. 190. §-a alkalmazására a perbeli esetben nem volt lehetőség.
[16] A másodfokú bíróság nem értett egyet az alperes magatartását szándékosnak minősítő elsőfokú ítéleti érveléssel. Álláspontja szerint a perbeli károkozó magatartást jellemző előrelátás teljes hiánya, a minimális gondosság, a körültekintés elmulasztását mutató hanyagság alapján az súlyosan gondatlannak minősült.
[17] A törvényszék nem találta megalapozottnak az alperes elsődleges, a kereset elutasítására irányuló fellebbezési érvelését. E körben értékelte az alperes peres eljárást megelőzően tett, az ügyfél aláírásának elmulasztására és a "négy szem elvének" megsértésére vonatkozó elismerő nyilatkozatát. Az utóbbi kötelezettségszegés vonatkozásában a szabálytalan gyakorlat kialakulását igen, azonban a munkahelyi vezető erről történő tudomásszerzését nem találta bizonyítottnak. Álláspontja szerint az alperes mulasztása avval valósult meg, hogy az adott helyzetben elvárható kellő gondosság tanúsítása mellett fel kellett volna ismernie az aláírások közötti különbséget. Az alperesnek mint pénzkezelőnek a belső szabályzatban foglalt ügyfél-azonosítási kötelezettsége és a jóváhagyás kérése az arra jogosulttól független az ügyfélforgalom nagyságától, illetve attól is, hogy az ellenjegyzést gyakorló személyt a szabályzat alapján milyen kötelezettségek terhelik.
[18] A másodlagos fellebbezési kérelem körében rögzítette, hogy az Mt. kifejezett rendelkezése ellenére az Mt. 179. § (4) bekezdésében szabályozott kármegosztás a megőrzési felelősség esetén is alkalmazható abban az esetben, ha a munkavállaló felelőssége egyébként megállapítható, azonban a munkáltató vétkes magatartásával közrehatott a kár bekövetkezésében, vagy a kárenyhítési kötelezettségének nem tett eleget. Minthogy a munkavállalói kártérítési felelősség mögöttes joga a polgári jog, illetve annak a szerződésen kívül okozott károk megtérítésére vonatkozó szabálya és az Mt. 179. § (5) bekezdése visszautal az Mt. 177. §-ára, a másodfokú bíróság a PK 36. számú kollégiumi állásfoglalásban foglaltak alapján megállapította, hogy az adott esetben van helye kármegosztásnak. E körben kiemelt jelentőséget tulajdonított az ellenőrzés elmulasztásának, mivel S.-né T. P. tanúvallomása és az alperesi képviselő jogi álláspontja szerint a szabálytalan ellenjegyzés és jelszóhasználat az elkövetés pillanatában észlelhető volt, amelyből következően az ellenőrzés hatékonyságát fokozni kellett volna. A törvényszék értékelte, hogy a munkáltató a perbeli eseményt követően, utólag olyan intézkedések végrehajtását irányozta elő, amelyek a szabálytalan munkavégzést, a helytelen gyakorlat kialakulását kizárttá tették volna. Figyelembe vette továbbá az osztályvezető másodfokú eljárásban csatolt állásfoglalását is, amelyben kifejtésre került, hogy a vizsgálat eredményeként javasolt intézkedések felvetik a munkáltató, illetve a szintén a munkáltató felelősségi körébe eső B. Zrt. közrehatását is. A munkáltatónak ugyanis biztosítani kell a biztonságos őrzés, kezelés feltételeit és olyan rendszert kell működtetnie, ami a visszaélés lehetőségét a legjobban kizárja. Utalt arra is, hogy más munkavállaló mulasztása (ellenjegyzési kötelezettség nem teljesítése) is a munkáltató terhére esett. A kifejtettek alapján a törvényszék az Mt. 179. § (4) bekezdése alapján a felperesre terhesebb 70-30%-os arányú kármegosztást alkalmazott és az alperes marasztalásának összegét 4 782 634 forintra és ezen összeg kamataira szállította le.
A felülvizsgálati kérelem és ellenkérelem
[19] A felperes a felülvizsgálati kérelmében a jogerős ítélet hatályon kívül helyezését és az elsőfokú bíróság által lefolytatott teljes körű bizonyítási eljárás alapján az alperes kereset szerinti marasztalását kérte. Álláspontja szerint a jogerős ítélet a Polgári Perrendtartásról szóló 2016. évi CXXX. törvény (a továbbiakban: új Pp.) 279. §-ába, továbbá az Mt. 180. § (4) bekezdésébe ütközően jogszabálysértő.[20] Az elsőfokú bíróság helytállóan állapította meg, hogy az alperes felelősségére az Mt. 180. §-a szerinti rendelkezések vonatkoznak, azonban az Mt. 190. §-át jogszabálysértően alkalmazta. A jogerős ítélet ezen érvelését ugyan elfogadta, azonban jogellenesen alkalmazott kármegosztást, mivel annak feltételeit az eljárt bíróságok nem vizsgálták.
[21] A felperes érvelése szerint a bíróság által megállapított tényállás akkor felel meg az eljárásjogi jogszabályoknak, ha az összhangban áll a periratokkal, okszerű és helyes következtetéseken nyugszik. A bíróság szabad mérlegelésének korlátját az indokolási kötelezettség alkotja, az ítéletben, illetve más határozatban a bíróság köteles megjelölni a bizonyítékok mérlegelésénél irányadónak tekintett körülményeket, különösen azokat az okokat, amelyek miatt valamely tényt nem talált bizonyítottnak, vagy amely miatt több bizonyíték közül egyeseket figyelmen kívül hagyott, míg másoknak jelentős bizonyító erőt tulajdonított. Az új Pp. 279. § (3) bekezdésében rögzített szabad belátás alkalmazására csak az objektív bizonyítatlanság esetén kerülhet sor. A szabad belátás nem lehet önkényes, a bíróság döntésének meg kell felelnie a helyes gondolkodás követelményének és a per anyagából következtethetőnek kell lennie, továbbá kellő meggyőző erővel kell bírnia. Mindezen elvárások azonban a jogerős ítéletben nem követhetőek, minthogy a másodfokú bíróság figyelmen kívül hagyta az alperes objektív felelősségét, a kötelezettségszegést elismerő nyilatkozatát, azt, hogy a postai szabályok megszegésével a kifizetést ellenjegyzés nélkül teljesítette, majd a kifizetést követő napon próbált egyik kolléganőjétől, utólag jóváhagyást szerezni a tranzakcióhoz. Nem vette figyelembe a "négy szem elvének" alkalmazási kötelezettségét, amelynek betartása a tanúvallomások szerint is kötelező volt.
[22] A felperes álláspontja szerint a másodfokú bíróság jogerős ítélete nyilvánvalóan logikai hibában is szenved, önkényes. Olyan indokok, bizonyítékok alapján hozott ítélet, amelyek vagy ellentétesek az elsőfokú bíróság, illetve a saját következtetéseivel, vagy a bizonyítás meg sem történt.
[23] Az alperes főpénztáros munkakörben volt foglalkoztatva, ezért felelősségére az Mt. 180. § (4) bekezdésében foglaltak voltak az irányadók. Ennek ellenére az elsőfokú bíróság az Mt. 190. §-át alkalmazta a kártérítés alóli részbeni mentesítés vonatkozásában, amelynek feltételei az adott esetben nem álltak fenn. A törvényszék a jogerős ítéletében az alperesnek mint pénztárosnak az Mt. 180. § (4) bekezdése szerinti objektív felelősségét elterelte az Mt. 179. §-ában írt vétkes károkozás irányába, ami egyértelműen jogszabálysértő. Az alperes cselekményét gondatlannak minősítette, majd kármegosztást alkalmazott, amelynek alkalmazhatósága tekintetében semmilyen bizonyítás nem történt.
[24] Az elsőfokú bíróság helytállóan állapította meg, hogy az alperes - általa is elismerten - a szabálytalan kifizetés során szándékosan megsértette a munkavégzésre kógens módon vonatkozó kifizetési szabályokat, eljárási protokollt, felelőssége az Mt. 180. § (4) bekezdése alapján objektív és a teljes okozott kár mértékéig terjed. A kifizetési szabályok gondatlan megsértése fogalmilag kizárt.
[25] A törvényszék az alperes objektív felelőssége ellenére gondatlanságot állapított meg és a kármegosztás indokolásánál alaptalanul hivatkozott a PK 36. számú irányelvre, amely a méltányossági szempontból történő alkalmazhatóságot kizárja. A lefolytatott elsőfokú eljárás bizonyítása egyébként sem e körben zajlott és erre vonatkozóan a felperes sem bizonyítást, sem védekezést nem tudott benyújtani. Minthogy a másodfokú bíróság ítéletében megállapította, hogy az elsőfokú bíróság bizonyítási eljárása önmagában helytálló, jogszerű volt, nem születhetett volna meg kármegosztást alkalmazó másodfokú ítélet, függetlenül a bizonyítás kiegészítése során beszerzett rendőrségi iratoktól.
[26] Az alperes a felülvizsgálati ellenkérelmében a jogerős ítélet hatályában történő fenntartását kérte. Álláspontja szerint a másodfokú bíróság helyesen állapította meg a tényállást, az teljes mértékben összhangban áll a rendelkezésre álló bizonyítékokkal. A felperes állításával szemben a másodfokú bíróság a felülvizsgálati kérelemben felsorolt szempontokat is figyelembe vette és értékelte. Nem valós az az állítás sem, hogy a kármegosztás körében nem folyt volna bizonyítás. Álláspontja szerint a perbeli esetben nem méltányossági alapon, de az Mt. 190. §-ában foglalt részbeni mentesítés is alkalmazható annak ellenére, hogy a másodfokú bíróság e körben más álláspontra helyezkedett.
A Kúria döntése és annak jogi indokai
[27] A felülvizsgálati kérelem az alábbiak szerint részben megalapozott.[28] A felperes a felülvizsgálati kérelmében a tényállás megállapítását és a bizonyítékok okszerűtlen értékelését vitatta, megsértett jogszabályhelyként azonban tévesen, annak ellenére hivatkozott az új Pp. 279. §-ára, hogy annak rendelkezéseit a 2018. január 1-jét követően indult ügyekben kell alkalmazni. A Kúria - hasonló jogkérdésben meghozott 1/2019. számú PJE határozatára figyelemmel - a felperes hivatkozását tartalma szerint értékelte és a bizonyítékok szabad mérlegelésének elvét tartalmazó Pp. 206. § (1) bekezdésének alkalmazása során kialakult gyakorlatot vette figyelembe.
[29] A perben a felperes mindvégig arra hivatkozott, hogy az alperes, mint pénztáros hiányt okozott, melyből a megtérült összegek levonása után 15 942 113 Ft az okozott kár. A felek között az összegszerűségben nem volt vita.
[30] Az eljárt bíróságok a felek bizonyítási indítványai alapján és nyilatkozataiknak megfelelően a bizonyítási eljárást teljeskörűen lefolytatták, ítéletük indokolásában minden felmerült bizonyítékot értékeltek, mérlegelésüket kellő részletességgel kifejtették (Pp. 221. §). Az a körülmény, hogy a bíróságok a bizonyítékokat nem a felperes perbeli nyilatkozataival azonosan, hanem a többi bizonyítékkal egybevetve másként értékelték, nem jelent eljárásjogi szabálysértést. Ha a bíróság egyes bizonyítékoknak a fél nyilatkozatától eltérő jelentőséget tulajdonít és következtetéseit kellően kifejti, továbbá a mérlegelését megfelelően indokolja, a fél alaptalanul hivatkozik az eljárási jogszabályok megsértésére, önkényességre, következetlenségre.
[31] A kereset alapját azok a tények alkotják, amelyekből a felperes joga származtatható. A perbeli esetben a felperes mint károsult munkáltató jogi célja arra irányult, hogy az alperes fizesse meg azt a kárt, ami abból eredt, hogy az alperes vétkes kötelezettségszegése folytán ismeretlen személy felvette egy ügyfél befektetésének összegét és ezt az ügyfél eredményes panasza alapján utóbb azt meg kellett térítenie.
[32] A megjelölt jogalappal szemben azonban a felperes munkáltatónál nem keletkezett pénztárhiány, az alperesnél, mint pénztárosnál pénzügyi értelemben nem volt hiány, hiszen az értékszámla összegét az ügyfél korábban befizette és az alperes ezt az összeget fizette ki az értékszámla tulajdonosának kiadó, magát így igazoló személynek, amely személyazonosság azonban utólag valótlannak bizonyult. A felperes keresetével érvényesített kár tehát azzal keletkezett, hogy a valódi befektetőnek utóbb meg kellett téríteni a befektetés összegét és ez az összeg a biztosítótól és egy másik munkavállalótól csak részben terült meg.
[33] A felperes a keresete jogalapjaként ugyan az Mt. 180. § (4) bekezdése szerinti pénztárosi megőrzési felelősséget jelölte meg, azonban mindvégig az alperes kötelezettségszegéseire, vétkességére (szándékos magatartására) hivatkozott. Bizonyítékait e körben terjesztette elő, az alperes e körben védekezett, a felperes mint munkáltató által a szabálytalanságok eltűrését, a szabálytalan gyakorlatot hozta fel. A bíróságok a bizonyítási eljárást ezen érvelés mentén folytatták le és ezzel összefüggő tényállást állapítottak meg.
[34] A felperes jogállítása [Mt. 180. § (4) bekezdés] tehát nem volt összhangban a tényállításával. A bíróság az érvényesíteni kívánt joghoz volt kötve az adott ügyben irányadó Pp. 121. § (1) bekezdés c) pontja alapján. Ha a tényelőadás a jogállítást nem támasztotta alá, a keresetben megjelölttől eltérő jogszabály alapján eltérő a jogi minősítés az ítéletben (EBH 2004.1143.).
[35] A felperes a keresetében az Mt. 180. § (4) bekezdését jelölte meg, de igénye alátámasztásaként az alperes vétkes kötelezettségszegésére hivatkozott, ezt bizonyította, ezért az elsőfokú bíróság alappal rögzítette, hogy "az alperesi kötelezettségszegés megvalósult, melynek vonatkozásában az alperest vétkesség terhelte (elsőfokú ítélet 8. oldal 4 bekezdés).
[36] Az alperes az ellenkérelmében ugyan az Mt. 190. §-ára utalt, de a nyilatkozatát tartalma szerint értékelve megállapítható, hogy valójában a felperesnél fennállt szabálytalanságokra hivatkozott - szabálytalan munkahelyi gyakorlatra, amely ellen a munkáltató nem tett intézkedést, nem ellenőrzött -, amelyek a munkáltatói vétkes közrehatás alapján a kár megosztására vonatkoztak. Az alperes ezeket az érveket a fellebbezésében is megismételte. Az előbbiekre tekintettel a másodfokú bíróság nem alap nélkül vizsgálta a felperes és az alperes magatartásának felróhatóságát a kár bekövetkezésében.
[37] A törvényszék nem értett egyet azzal, hogy az elsőfokú bíróság az alperes kötelezettségszegését szándékosnak minősítette, megítélése szerint az súlyosan gondatlannak minősült. Ez a minősítés az Mt. 179. § (1) és (3) bekezdésein alapult, bár az első- és másodfokú bíróság ítéletében e jogszabályhelyeket elmulasztotta feltüntetni. A másodfokú bíróság azt követően, hogy az alperesi kötelezettségszegést érdemben vizsgálta és azt súlyosan gondatlannak minősítette, már megalapozottan nem hivatkozhatott az Mt. 180. § (4) bekezdése szerinti kárfelelősségre.
[38] A másodfokú bíróság jogerős ítéletében megállapított tényállásból és a felek magatartásának felróhatóságából nem a felperes által konkrétan megjelölt jogszabály [Mt. 180. § (4) bekezdés] megsértése következett. Ugyanakkor a súlyosan gondatlan kötelezettségszegéssel okozott kárfelelősség megállapítása az Mt. 179. § (4) bekezdése alapján alappal vetette fel a megállapított munkáltatói felróható közrehatás miatt a kármegosztás alkalmazását. Ezért a felperes a felülvizsgálati kérelmében kellő alap nélkül sérelmezte a jogszabálysértést.
[39] Az alperesnek a munkavégzése során be kellett tartania a munkáltatói szabályzatokban, így a Pénzügyi Vezérigazgató-helyettesi rendelkezés 1. számú függelékében, a visszaváltással kapcsolatos kezelői feladatokat meghatározó rendelkezéseket, amelyről a nem vitatott tényállás szerint 2013-ban oktatásban részesült. E szabályok bizonyított megszegése azt jelentette, hogy nem úgy járt el, ahogy az adott helyzetben elvárható volt, vagyis magatartása vétkes kötelezettségszegést valósított meg.
[40] A munkavállaló a Munka Törvénykönyvéről szóló 1992. évi XXII. törvény (régi Mt.) rendelkezése szerint csak a szándékos, míg a perben irányadó Mt. rendelkezése szerint a szándékos és a súlyosan gondatlan károkozás esetén is a teljes kár megtérítésére köteles [régi Mt. 168. §, Mt. 179. § (3) bekezdés].
[41] A munkavállaló szándékosan okoz kárt a munkáltatónak, ha előre látja magatartásának (mulasztásának) károsító következményeit és azokat kívánja (egyenes szándék), vagy azokba belenyugszik (eshetőleges szándék). A perbeli esetben az alperes munkavállaló az ügyfél aláírás ellenőrzésének elmulasztását, illetve a "négy szem elve" kötelező rendelkezésének tudatos megszegését - a törvényszék álláspontjával szemben - eshetőleges szándékkal valósította meg, míg a jogerős ítéletben a felperes munkáltató terhére értékelt szabálytalan gyakorlat eltűrése és az ellenőrzés hiányos megvalósulása gondatlan mulasztásoknak minősülnek.
[42] A vétkesség eltérő fokára hivatkozva a másodfokú bíróság jogszabálysértően állapított meg a munkáltatóra terhesebb 70-30%-os kármegosztást, az előbbiekre figyelemmel a Kúria szerint az 50-50%-ban indokolt [Mt. 179. § (4) bekezdés].
[43] A fentiekre tekintettel a Kúria a jogerős ítéletet hatályon kívül helyezte, az elsőfokú bíróság ítéletét részben megváltoztatta és az alperest 7 971 056 (hétmillió-kilencszázhetvenegyezer-ötvenhat) Ft és ezen összeg 2014. december 15-től a kifizetésig számított késedelmi kamata megfizetésére kötelezte. Ezt meghaladóan a felperes keresetét elutasító rendelkezést helybenhagyta.
(Kúria Mfv.X.10.305/2019.)
* * *
TELJES HATÁROZAT
Az ügy száma: Mfv.X.10.305/2019/9.
A tanács tagjai: Dr. Stark Marianna a tanács elnöke
Szolnokiné dr. Csernay Krisztina előadó bíró
Dr. Tánczos Rita bíró
A felperes:
A felperes képviselője: Dr. Baginé dr. Bíró Zsuzsanna kamarai jogtanácsos
Az alperes:
Az alperes képviselője: Dr. Lichy József ügyvéd
A per tárgya: kártérítés
A felülvizsgálati kérelmet benyújtó fél: felperes
A felülvizsgálni kért jogerős határozat: Fővárosi Törvényszék 5.Mf.680.362/2018/22.
Az elsőfokú bíróság határozata: Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság 58.M.2024/2016/23.
Rendelkező rész
A Kúria a Fővárosi Törvényszék 5.Mf.680.362/2018/22. számú ítéletét hatályon kívül helyezi, a Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság 58.M.2024/2016/23. számú ítéletét részben megváltoztatja és az alperes marasztalásának tőkeösszegét 7.971.056,- (hétmillió-kilencszázhetvenegyezer-ötvenhat) Ft-ra felemeli. Ezt meghaladóan a felperes keresetét elutasító rendelkezését helybenhagyja.Megállapítja, hogy a felek a költségeiket maguk viselik.
Kötelezi a felperest, hogy fizessen meg az államnak felhívásra további 266.750,- (kettőszázhatvanhatezer-hétszázötven) Ft elsőfokú, 637.700,- (hatszázharminchétezer- hétszáz) Ft másodfokú és 797.100,- (hétszázkilencvenhétezer-egyszáz) Ft felülvizsgálati eljárási illetéket.
Megállapítja, hogy a fennmaradó 478.250,-(négyszázhetvennyolcezer-kettőszázötven) Ft elsőfokú, 637.700,- (hatszázharminchétezer-hétszáz) Ft másodfokú és a 797.100,-(hétszázkilencvenhétezer-egyszáz) Ft felülvizsgálati eljárási illeték az állam terhén marad.
Az ítélet ellen felülvizsgálatnak nincs helye.
I n d o k o l á s
A tényállás
[1] A közigazgatási és munkaügyi bíróság által megállapított tényállás szerint az alperes 2010. októbertől 2015. április 3-ig pénzforgalmi ügyintéző IV. munkakörben állt a felperes alkalmazásában.[2] A felperes 2015. március 20-án egy ügyfél panasza alapján vizsgálatot indított az 1. Számú Postán. A panaszos szerint a kincstári takarékjegy plusz termékben tartott 20.615.252,- forint összegű befektetését tudta nélkül ismeretlen személy felvette és az értékpapír számláját megszüntette. A vizsgálat megállapította, hogy a panaszos befektetésének összegét 2014. december 15-én Rákoskeresztúr 1. Számú Postáján az alperes fizette ki.
[3] A lefolytatott vizsgálat során a munkáltató 2015. március 20-án és március 31-én hallgatta meg az alperest, aki jegyzőkönyvi meghallgatása során előadta, hogy az összeget egy számára ismeretlen férfinak fizette ki, aki magát a betétes nevére szóló okirattal igazolta. A korábbi meghallgatása során elismerte, hogy a betétes CLAVIS rendszerben nyilvántartott aláírás mintája és a kifizetési okiraton szereplő aláírása közötti különbségek miatt megtagadhatta volna a kifizetést, azonban ennek ellenére azért fizette ki a betétben lévő összeget, mert az ügyfelek különböző módon szoktak aláírni. A kifizetést végül egy erre jogosult másik munkavállaló által megadott CLAVIS rendszerhez tartozó jóváhagyói jelszót felhasználva jóváhagyta és a betét összegét kifizette. A meghallgatások során az alperes elismerte a szabálytalan kezelést, azonban az okozott kár megtérítését nem vállalta.
[4] A munkáltatónál lefolytatott vizsgálat megállapítása szerint az alperes több, általa kötelező jelleggel megismert biztonsági és technológiai szabálytalanságot követett el a kifizetéskor, így nem kellő körültekintéssel végezte a kincstári takarékjegy plusz befektetések kezelésekor a kötelező ügyfélazonosítást, továbbá megsértette a "négy szem" elvét, amikor a tudomására jutott jelszó felhasználásával, a jóváhagyó jelenléte nélkül hajtotta végre a kifizetést.
[5] A felperes számára a biztosítónál fennálló felelősségbiztosítása alapján 5.000.000,- forint megtérült, valamint a szabálytalan kifizetéssel érintett B. Z.-né munkavállaló 200.280,- forint összeget a munkáltató részére megfizetett.A felperes az alperes munkaviszonyát 2015. április 3-án kelt azonnali hatályú felmondással megszüntette és ismeretlen tettes ellen feljelentést tett jelentős értékre elkövetett sikkasztás bűntettének gyanúja miatt, amely büntetőeljárást azonban felfüggesztették.
[6] Az alperes a kincstári takarékjegy plusz rendszer működésével kapcsolatos oktatáson 2013-ban vett részt.
A felperes keresete és az alperes ellenkérelme
[7] A felperes a 2016. március 25-én kelt kérelmében egyezségi kísérletre idézést kezdeményezett az alperessel szemben, majd annak eredménytelenségét követően pontosított keresetében - a már megtérült kára beszámításával - 15.942.113,- forint és ezen összeg 2014. december 15-től számított késedelmi kamata megfizetésére kérte kötelezni az alperest. Keresete jogalapjaként a munka törvénykönyvéről szóló 2012. évi I. törvény (a továbbiakban: Mt.) 180. § (4) bekezdése szerinti objektív alapú felelősségre hivatkozott.[8] Az alperes a kereset elutasítását kérte.
Az első- és másodfokú bíróság határozata
[9] A közigazgatási és munkaügyi bíróság ítéletével kötelezte az alperest 7.500.000,- forint kártérítés és ezen összeg után 2014. december 16-tól a kifizetésig számított törvényes mértékű késedelmi kamat megfizetésére. Ezt meghaladóan a keresetet elutasította.[10] Az elsőfokú bíróság ítéletének indokolásában megállapította, hogy az alperes pénztáros munkakörben dolgozott, ezért a felelősségére az Mt. 180. §-a szerinti kártérítési szabályok voltak az irányadóak, amely speciális, az általános munkavállalói kárfelelősségnél szigorúbb, objektív alapú és a teljes kárra kiterjedő kártérítési forma. A felelősségi feltételek fennállását, a kár bekövetkezését, illetve mértéket a felperesnek kellett bizonyítania és az alperes az Mt. 180. § (2) bekezdése alapján akkor mentesülhet a felelősség alól, ha bizonyítja, hogy a hiányt részéről elháríthatatlan külső ok idézte elő.
[11] Az alperes a kár bekövetkeztét és annak mértékét nem vitatta, ezért az elsőfokú bíróság megállapítása szerint az alperes szabálytalanul elvégzett 20.615.252,- forint összegű kifizetéshez kapcsolódóan a felperest 15.942.113,- forint összegű kár érte. Ítéletében értékelte, hogy az alperes a kifizetés során a Pénzügyi Vezérigazgató-helyettesi rendelkezés 1. számú függelékében a visszaváltással kapcsolatos kezelői feladatok több pontját megszegte, így nem ellenőrizte a pénz átvevőjének aláírását, ehhez segítséget nem kért és a jóváhagyó közreműködése nélkül fizette ki a betét összegét, majd utólagosan íratta alá a bizonylatokat. Álláspontja szerint az adott helyzetben elvárható kellő gondosság tanúsítása mellett az alperesnek fel kellett volna ismernie, hogy a bizonylaton és a rendszerben rögzített aláírások nem azonosak. A perbeli esetben ezért az alperes a kifizetéshez kapcsolódó kötelezettségeit vétkesen megszegte, így a kártérítési felelősség alól teljes mértékben nem mentesülhetett.
[12] A közigazgatási és munkaügyi bíróság az alperes másodlagos ellenkérelme alapján vizsgálta a kártérítés mérséklésének lehetőségét. E körben az alperes személyes előadásában hivatkozottakra figyelemmel - amely szerint a tartozás a havi rezsi és egyéb költségek kifizetése okán az ő és családja létfenntartását ellehetetlenítené - a kártérítés összegét az Mt. 190. §-a alapján 7.500.000,- forintra mérsékelte.
[13] A peres felek fellebbezése alapján eljárt törvényszék ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletét a per fő tárgya tekintetében részben megváltoztatta, a kártérítés összegét - a kamatot nem érintve - 4.782.634,- forintra leszállította, az ezt meghaladó keresetet elutasító ítéleti rendelkezést helybenhagyta.
[14] A törvényszék a fellebbezési eljárás során a feleket a Pp. 3. § (3) bekezdésében és a Pp. 164. §-ában foglaltakra figyelmeztetve részbizonyítást folytatott le, amelynek alapján a tényállást a 2015. május 6-án kelt, főigazgató által készített és az Általános Vezérigazgató-helyettes részére megküldött tájékoztatóban foglalt, a lefolytatott belső vizsgálat eredményeként végrehajtani szükségesnek minősített intézkedésekkel kiegészített.
[15] A másodfokú bíróság álláspontja szerint a felperes a fellebbezésében alappal vitatta az Mt. 190. §-ának perbeli alkalmazhatóságát. Érvelése szerint a törvényi szabályozás alapján nincs lehetőség arra, hogy a bíróság a károkozó munkavállalót teljes egészében mentesítse a kártérítés megfizetése alól, a jogszabályi rendelkezés csupán az okozott kár részbeni elengedését teszi lehetővé. A Kúria Mfv.II.10.548/2018/4. számú eseti döntésében foglaltakra utalva rámutatott arra, hogy a kártérítési összeg mérséklésére irányuló kereseti kérelem esetén az eljáró bíróságoknak az adott károkozó magatartás, a bekövetkezett kár nagysága és megtérítésének a felekre gyakorolt hatása alapján kell döntést hozni a mérséklés megengedhetőségéről, avagy annak mértékéről. Egyetértett az elsőfokú bírósággal abban, hogy a jogsértés súlya alapján a kártérítés összege nem volt mérsékelhető, ugyanakkor a Kúria álláspontjára hivatkozással megállapította, hogy a munkavállaló szociális szempontjainak kizárólagos mérlegelése esetén e kivételes jogintézmény elveszítené jelentőségét, ezért az Mt. 190.§-a alkalmazására a perbeli esetben nem volt lehetőség.
[16] A másodfokú bíróság nem értett egyet az alperes magatartását szándékosnak minősítő elsőfokú ítéleti érveléssel. Álláspontja szerint a perbeli károkozó magatartást jellemző előrelátás teljes hiánya, a minimális gondosság, a körültekintés elmulasztását mutató hanyagság alapján az súlyosan gondatlannak minősült.
[17] A törvényszék nem találta megalapozottnak az alperes elsődleges, a kereset elutasítására irányuló fellebbezési érvelését. E körben értékelte az alperes peres eljárást megelőzően tett, az ügyfél aláírásának elmulasztására és a "négy szem elvének" megsértésére vonatkozó elismerő nyilatkozatát. Az utóbbi kötelezettségszegés vonatkozásában a szabálytalan gyakorlat kialakulását igen, azonban a munkahelyi vezető erről történő tudomásszerzését nem találta bizonyítottnak. Álláspontja szerint az alperes mulasztása avval valósult meg, hogy az adott helyzetben elvárható kellő gondosság tanúsítása mellett fel kellett volna ismernie az aláírások közötti különbséget. Az alperesnek mint pénzkezelőnek a belső szabályzatban foglalt ügyfél azonosítási kötelezettsége és a jóváhagyás kérése az arra jogosulttól független az ügyfélforgalom nagyságától, illetve attól is, hogy az ellenjegyzést gyakorló személyt a szabályzat alapján milyen kötelezettségek terhelik.
[18] A másodlagos fellebbezési kérelem körében rögzítette, hogy az Mt. kifejezett rendelkezése ellenére az Mt. 179.§ (4) bekezdésében szabályozott kármegosztás a megőrzési felelősség esetén is alkalmazható abban az esetben, ha a munkavállaló felelőssége egyébként megállapítható, azonban a munkáltató vétkes magatartásával közrehatott a kár bekövetkezésében, vagy a kárenyhítési kötelezettségének nem tett eleget. Minthogy a munkavállalói kártérítési felelősség mögöttes joga a polgári jog, illetve annak a szerződésen kívül okozott károk megtérítésére vonatkozó szabálya és az Mt. 179. § (5) bekezdése visszautal az Mt. 177. §-ára, a másodfokú bíróság a PK 36. számú Kollégiumi állásfoglalásban foglaltak alapján megállapította, hogy az adott esetben van helye kármegosztásnak. E körben kiemelt jelentőséget tulajdonított az ellenőrzés elmulasztásának, mivel S.-né T. P. tanúvallomása és az alperesi képviselő jogi álláspontja szerint a szabálytalan ellenjegyzés és jelszóhasználat az elkövetés pillanatában észlelhető volt, amelyből következően az ellenőrzés hatékonyságát fokozni kellett volna. A törvényszék értékelte, hogy a munkáltató a perbeli eseményt követően, utólag olyan intézkedések végrehajtását irányozta elő, amelyek a szabálytalan munkavégzést, a helytelen gyakorlat kialakulását kizárttá tették volna. Figyelembe vette továbbá az osztályvezető a másodfokú eljárásban csatolt állásfoglalását is, amelyben kifejtésre került, hogy a vizsgálat eredményeként javasolt intézkedések felvetik a munkáltató, illetve a szintén a munkáltató felelősségi körébe eső B. Zrt. közrehatását is. A munkáltatónak ugyanis biztosítani kell a biztonságos őrzés, kezelés feltételeit és olyan rendszert kell működtetnie, ami a visszaélés lehetőségét a legjobban kizárja. Utalt arra is, hogy más munkavállaló mulasztása (ellenjegyzési kötelezettség nem teljesítése) is a munkáltató terhére esett. A kifejtettek alapján a törvényszék az Mt. 179.§ (4) bekezdése alapján a felperesre terhesebb 70-30%-os arányú kármegosztást alkalmazott és az alperes marasztalásának összegét 4.782.634,- forintra és ezen összeg kamataira szállította le.
A felülvizsgálati kérelem és felülvizsgálati ellenkérelem
[19] A felperes a felülvizsgálati kérelmében a jogerős ítélet hatályon kívül helyezését és az első fokú bíróság által lefolytatott teljes körű bizonyítási eljárás alapján az alperes kereset szerinti marasztalását kérte. Álláspontja szerint a jogerős ítélet a Polgári Perrendtartásról szóló 2016. évi CXXX. törvény (a továbbiakban: új Pp.) 279. §-ába, továbbá az Mt. 180. § (4) bekezdésébe ütközően jogszabálysértő.[20] Az elsőfokú bíróság helytállóan állapította meg, hogy az alperes felelősségére az Mt. 180.§-a szerinti rendelkezések vonatkoznak, azonban az Mt. 190.§-át jogszabálysértően alkalmazta. A jogerős ítélet ezen érvelését ugyan elfogadta, azonban jogellenesen alkalmazott kármegosztást, mivel annak feltételeit az eljárt bíróságok nem vizsgálták.
[21] A felperes érvelése szerint a bíróság által megállapított tényállás akkor felel meg az eljárásjogi jogszabályoknak, ha az összhangban áll a periratokkal, okszerű és helyes következtetéseken nyugszik. A bíróság szabad mérlegelésének korlátját az indokolási kötelezettség alkotja, az ítéletben, illetve más határozatban a bíróság köteles megjelölni a bizonyítékok mérlegelésénél irányadónak tekintett körülményeket, különösen azokat az okokat, amelyek miatt valamely tényt nem talált bizonyítottnak, vagy amely miatt több bizonyíték közül egyeseket figyelmen kívül hagyott, míg másoknak jelentős bizonyító erőt tulajdonított. Az új Pp. 279. § (3) bekezdésében rögzített szabad belátás alkalmazására csak az objektív bizonyítatlanság esetén kerülhet sor. A szabad belátás nem lehet önkényes, a bíróság döntésének meg kell felelnie a helyes gondolkodás követelményének és a per anyagából következtethetőnek kell lennie, továbbá kellő meggyőző erővel kell bírnia. Mindezen elvárások azonban a jogerős ítéletben nem követhetőek, minthogy a másodfokú bíróság figyelmen kívül hagyta az alperes objektív felelősségét, a kötelezettségszegést elismerő nyilatkozatát, azt, hogy a postai szabályok megszegésével a kifizetést ellenjegyzés nélkül teljesítette, majd a kifizetést követő napon próbált egyik kolléganőjétől, utólag jóváhagyást szerezni a tranzakcióhoz. Nem vette figyelembe a "négy szem elvének" alkalmazási kötelezettségét, amelynek betartása a tanúvallomások szerint is kötelező volt.
[22] A felperes álláspontja szerint a másodfokú bíróság jogerős ítélete nyilvánvalóan logikai hibában is szenved, önkényes. Olyan indokok, bizonyítékok alapján hozott ítélet, amelyek vagy ellentétesek az elsőfokú bíróság, illetve a saját következtetéseivel, vagy a bizonyítás meg sem történt.
[23] Az alperes főpénztáros munkakörben volt foglalkoztatva, ezért felelősségére az Mt. 180. § (4) bekezdésében foglaltak voltak az irányadók. Ennek ellenére az elsőfokú bíróság az Mt. 190. §-át alkalmazta a kártérítés alóli részbeni mentesítés vonatkozásában, amelynek feltételei az adott esetben nem álltak fenn. A törvényszék a jogerős ítéletében az alperesnek mint pénztárosnak az Mt. 180. § (4) bekezdése szerinti objektív felelősségét elterelte az Mt. 179. §-ában írt vétkes károkozás irányába, ami egyértelműen jogszabálysértő. Az alperes cselekményét gondatlannak minősítette, majd kármegosztást alkalmazott, amelynek alkalmazhatósága tekintetében semmilyen bizonyítás nem történt.
[24] Az elsőfokú bíróság helytállóan állapította meg, hogy az alperes - általa is elismerten - a szabálytalan kifizetés során szándékosan megsértette a munkavégzésre kógens módon vonatkozó kifizetési szabályokat, eljárási protokollt, felelőssége az Mt. 180. § (4) bekezdése alapján objektív és a teljes okozott kár mértékéig terjed. A kifizetési szabályok gondatlan megsértése fogalmilag kizárt.
[25] A törvényszék az alperes objektív felelőssége ellenére gondatlanságot állapított meg és a kármegosztás indokolásánál alaptalanul hivatkozott a PK 36. számú irányelvre, amely a méltányossági szempontból történő alkalmazhatóságot kizárja. A lefolytatott elsőfokú eljárás bizonyítása egyébként sem e körben zajlott és erre vonatkozóan a felperes sem bizonyítást, sem védekezést nem tudott benyújtani. Minthogy a másodfokú bíróság ítéletében megállapította, hogy az elsőfokú bíróság bizonyítási eljárása önmagában helytálló, jogszerű volt, nem születhetett volna meg kármegosztást alkalmazó másodfokú ítélet, függetlenül a bizonyítás kiegészítése során beszerzett rendőrségi iratoktól.
[26] Az alperes a felülvizsgálati ellenkérelmében a jogerős ítélet hatályában történő fenntartását kérte. Álláspontja szerint a másodfokú bíróság helyesen állapította meg a tényállást, az teljes mértékben összhangban áll a rendelkezésre álló bizonyítékokkal. A felperes állításával szemben a másodfokú bíróság a felülvizsgálati kérelemben felsorolt szempontokat is figyelembe vette és értékelte. Nem valós az az állítás sem, hogy a kármegosztás körében nem folyt volna bizonyítás. Álláspontja szerint a perbeli esetben nem méltányossági alapon, de az Mt. 190. §-ában foglalt részbeni mentesítés is alkalmazható annak ellenére, hogy a másodfokú bíróság e körben más álláspontra helyezkedett.
A Kúria döntése és annak jogi indokai
[27] A felülvizsgálati kérelem az alábbiak szerint részben megalapozott.[28] A felperes a felülvizsgálati kérelmében a tényállás megállapítását és a bizonyítékok okszerűtlen értékelését vitatta, megsértett jogszabályhelyként azonban tévesen, annak ellenére hivatkozott az új Pp. 279. §-ára, hogy annak rendelkezéseit a 2018. január 1-ét követően indult ügyekben kell alkalmazni. A Kúria - hasonló jogkérdésben meghozott 1/2019. számú PJE határozatára figyelemmel - a felperes hivatkozását tartalma szerint értékelte és a bizonyítékok szabad mérlegelésének elvét tartalmazó Pp. 206. § (1) bekezdésének alkalmazása során kialakult gyakorlatot vette figyelembe.
[29] A perben a felperes mindvégig arra hivatkozott, hogy az alperes, mint pénztáros hiányt okozott, melyből a megtérült összegek levonása után 15.942.113,- Ft az okozott kár. A felek között az összegszerűségben nem volt vita.
[30] Az eljárt bíróságok a felek bizonyítási indítványai alapján és nyilatkozataiknak megfelelően a bizonyítási eljárást teljes körűen lefolytatták, ítéletük indokolásában minden felmerült bizonyítékot értékeltek, mérlegelésüket kellő részletességgel kifejtették (Pp. 221.§). Az a körülmény, hogy a bíróságok a bizonyítékokat nem a felperes perbeli nyilatkozataival azonosan, hanem a többi bizonyítékkal egybevetve másként értékelték, nem jelent eljárásjogi szabálysértést. Ha a bíróság egyes bizonyítékoknak a fél nyilatkozatától eltérő jelentőséget tulajdonít és következtetéseit kellően kifejti, továbbá a mérlegelését megfelelően indokolja, a fél alaptalanul hivatkozik az eljárási jogszabályok megsértésére, önkényességre, következetlenségre.
[31] A kereset alapját azok a tények alkotják, amelyekből a felperes joga származtatható. A perbeli esetben a felperes, mint károsult munkáltató jogi célja arra irányult, hogy az alperes fizesse meg azt a kárt, ami abból eredt, hogy az alperes vétkes kötelezettségszegése folytán ismeretlen személy felvette egy ügyfél befektetésének összegét és ezt az ügyfél eredményes panasza alapján utóbb azt meg kellett térítenie.
[32] A megjelölt jogalappal szemben azonban a felperes munkáltatónál nem keletkezett pénztárhiány, az alperesnél, mint pénztárosnál pénzügyi értelemben nem volt hiány, hiszen az értékszámla összegét az ügyfél korábban befizette és az alperes ezt az összeget fizette ki az értékszámla tulajdonosának kiadó, magát így igazoló személynek, amely személyazonosság azonban utólag valótlannak bizonyult. A felperes keresetével érvényesített kár tehát azzal keletkezett, hogy a valódi befektetőnek utóbb meg kellett téríteni a befektetés összegét és ez az összeg a biztosítótól és egy másik munkavállalótól csak részben terült meg.
[33] A felperes a keresete jogalapjaként ugyan az Mt. 180.§ (4) bekezdése szerinti pénztárosi megőrzési felelősséget jelölte meg, azonban mindvégig az alperes kötelezettségszegéseire, vétkességére (szándékos magatartására) hivatkozott. Bizonyítékait e körben terjesztette elő, az alperes e körben védekezett, a felperes mint munkáltató által a szabálytalanságok eltűrését, a szabálytalan gyakorlatot hozta fel. A bíróságok a bizonyítási eljárást ezen érvelés mentén folytatták le és ezzel összefüggő tényállást állapítottak meg.
[34] A felperes jogállítása (Mt. 180.§ (4) bekezdés) tehát nem volt összhangban a tényállításával. A bíróság az érvényesíteni kívánt joghoz volt kötve az adott ügyben irányadó Pp. 121.§ (1) bekezdés c) pontja alapján. Ha a tényelőadás a jogállítást nem támasztotta alá, a keresetben megjelölttől eltérő jogszabály alapján eltérő a jogi minősítés az ítéletben (EBH2004.1143.)
[35] A felperes a keresetében az Mt. 180.§ (4) bekezdését jelölte meg, de igénye alátámasztásaként az alperes vétkes kötelezettségszegésére hivatkozott, ezt bizonyította, ezért az elsőfokú bíróság alappal rögzítette, hogy "az alperesi kötelezettségszegés megvalósult, melynek vonatkozásában az alperest vétkesség terhelte ( elsőfokú ítélet 8. oldal 4 bekezdés).
[36] Az alperes az ellenkérelmében ugyan az Mt. 190.§ -ára utalt, de a nyilatkozatát tartalma szerint értékelve megállapítható, hogy valójában a felperesnél fennállt szabálytalanságokra hivatkozott- szabálytalan munkahelyi gyakorlatra, amely ellen a munkáltató nem tett intézkedést, nem ellenőrzött - amelyek a munkáltatói vétkes közrehatás alapján a kár megosztására vonatkoztak. Az alperes ezeket az érveket a fellebbezésében is megismételte. Az előbbiekre tekintettel a másodfokú bíróság nem alap nélkül vizsgálta a felperes és az alperes magatartásának felróhatóságát a kár bekövetkezésében.
[37] A törvényszék nem értett egyet azzal, hogy az elsőfokú bíróság az alperes kötelezettségszegését szándékosnak minősítette, megítélése szerint az súlyosan gondatlannak minősült. Ez a minősítés az Mt. 179.§ (1) és (3) bekezdésein alapult, bár az első-és másodfokú bíróság ítéletében e jogszabályhelyeket elmulasztotta feltüntetni. A másodfokú bíróság azt követően, hogy az alperesi kötelezettségszegést érdemben vizsgálta és azt súlyosan gondatlannak minősítette, már megalapozottan nem hivatkozhatott az Mt. 180.§ (4) bekezdése szerinti kárfelelősségre.
[38] A másodfokú bíróság jogerős ítéletében megállapított tényállásból és a felek magatartásának felróhatóságából nem a felperes által konkrétan megjelölt jogszabály (Mt. 180.§ (4) bekezdés) megsértése következett. Ugyanakkor a súlyosan gondatlan kötelezettségszegéssel okozott kárfelelősség megállapítása az Mt. 179.§ (4) bekezdése alapján alappal vetette fel a megállapított munkáltatói felróható közrehatás miatt a kármegosztás alkalmazását. Ezért a felperes a felülvizsgálati kérelmében kellő alap nélkül sérelmezte a jogszabálysértést.
[39] Az alperesnek a munkavégzése során be kellett tartania a munkáltatói szabályzatokban, így a Pénzügyi Vezérigazgató-helyettesi rendelkezés 1. számú függelékében, a visszaváltással kapcsolatos kezelői feladatokat meghatározó rendelkezéseket, amelyről a nem vitatott tényállás szerint 2013-ban oktatásban részesült. E szabályok bizonyított megszegése azt jelentette, hogy nem úgy járt el, ahogy az adott helyzetben elvárható volt, vagyis magatartása vétkes kötelezettségszegést valósított meg.
[40] A munkavállaló a Munka Törvénykönyvéről szóló 1992. évi XXII. törvény (régi Mt.) rendelkezése szerint csak a szándékos, míg a perben irányadó Mt. rendelkezése szerint a szándékos és a súlyosan gondatlan károkozás esetén is a teljes kár megtérítésére köteles (régi Mt. 168.§, Mt. 179.§ (3) bekezdés).
[41] A munkavállaló szándékosan okoz kárt a munkáltatónak, ha előre látja magatartásának (mulasztásának) károsító következményeit és azokat kívánja (egyenes szándék), vagy azokba belenyugszik (eshetőleges szándék). A perbeli esetben az alperes munkavállaló az ügyfél aláírás ellenőrzésének elmulasztását, illetve a "négy szem elve" kötelező rendelkezésének tudatos megszegését - a törvényszék álláspontjával szemben - eshetőleges szándékkal valósította meg, míg a jogerős ítéletben a felperes munkáltató terhére értékelt szabálytalan gyakorlat eltűrése és az ellenőrzés hiányos megvalósulása gondatlan mulasztásoknak minősülnek.
[42] A vétkesség eltérő fokára hivatkozva a másodfokú bíróság jogszabálysértően állapított meg a munkáltatóra terhesebb 70-30%-os kármegosztást, az előbbiekre figyelemmel a Kúria szerint az 50-50%-ban indokolt. (Mt. 179. § (4) bekezdés)
[43] A fentiekre tekintettel a Kúria a jogerős ítéletet hatályon kívül helyezte, az elsőfokú bíróság ítéletét részben megváltoztatta és az alperest 7.971.056,- (hétmillió-kilencszázhetvenegyezer-ötvenhat) Ft és ezen összeg 2014. december 15-től a kifizetésig számított késedelmi kamata megfizetésére kötelezte. Ezt meghaladóan a felperes keresetét elutasító rendelkezést helybenhagyta.
Záró rész
[44] Az első, másodfokú és a felülvizsgálati eljárás költségét a Pp. 81.§ (1) bekezdése alapján a felek maguk viselik.[45] Az első, másodfokú és felülvizsgálati eljárás illetékének 50%-a az alperes munkavállalói költségkedvezményére tekintettel a 6/1986.(VI.26.) IM. rendelet ( a továbbiakban: IM rendelet) 14.§-a alapján az állam viseli, míg a fennmaradó 50% megfizetésére az IM rendelet 13.§ (2) bekezdése alapján a felperes köteles, melyből 211.500,- forintot már illetékbélyegben lerótt.
[46] A Kúria a felülvizsgálati kérelmet a vészhelyzet ideje alatt érvényesülő egyes eljárásjogi intézkedésekről szóló 74/2020. (III.31.) korm. rendelet 29. § (2) bekezdése alapján tárgyaláson kívül bírálta el.
[47] A felülvizsgálat lehetőségét a Pp. 271. § (1) bekezdés e) pontja kizárja.
Budapest, 2020. május 13.
Dr. Stark Marianna s.k. a tanács elnöke, Szolnokiné dr. Csernay Krisztina s.k. előadó bíró, Dr. Tánczos Rita s.k. bíró
(Kúria Mfv.X.10302/2019.)