adozona.hu
BH 2020.9.276
BH 2020.9.276
I. A Kjt. 25/A. § (2) bekezdése alapján az átadót és az átvevőt tájékoztatási és konzultáció-kezdeményezési kötelezettség terheli, amelyet az új munkáltató megalapítását megelőzően az alapító gyakorolhat és az alapító kötelezettségvállalásai kötik az átvevő munkáltatót [A közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. tv. (Kjt.) 25/A. § (2) és (4) bekezdés]. II. A munkavállalót a felmondási idő azon tartalmára, amely időtartamra a munkáltató az Mt. 70. § (1) bekezdése alapján mentesítette a munkavégz
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Tipus:
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
[1] A közigazgatási és munkaügyi bíróság által megállapított tényállás szerint a felperes 1999. szeptember 7-től pedagógus-munkakörben állt közalkalmazotti jogviszonyban, munkáját egy általános iskolában végezte.
[2] 2003. év végén egy Testvérközösség alelnöke azzal a javaslattal kereste meg az önkormányzatot, hogy az általános iskola fenntartói jogát közoktatási együttműködési megállapodás keretében átvenné. Az önkormányzat a javaslatot támogatta és 2004 tavaszán értesítette az iskola alkal...
[2] 2003. év végén egy Testvérközösség alelnöke azzal a javaslattal kereste meg az önkormányzatot, hogy az általános iskola fenntartói jogát közoktatási együttműködési megállapodás keretében átvenné. Az önkormányzat a javaslatot támogatta és 2004 tavaszán értesítette az iskola alkalmazottait is. Az iskola közalkalmazotti tanácsa 2004. március 18-án kelt megkeresésében 23 pontban sorolta fel a munkáltató által biztosított juttatásokat és azt kérte, hogy a leendő fenntartó ezek közül jelölje meg azokat, amelyeket a továbbiakban is biztosítani fog számukra. I. G. a közalkalmazotti tanács megkeresését továbbító önkormányzat részére 2004. március 29-én kelt válasziratában közölte, hogy - többek között - a jubileumi jutalmat a közalkalmazottak részére továbbra is biztosítják.
[3] Az Önkormányzat és a Testvérközösség 2004. augusztus 31. napján közoktatási megállapodást kötött egymással. A megállapodás 2. pontja alapján a Testvérközösség a 2004/2005-ös tanévtől az addig az Önkormányzat fenntartásában működő általános iskolát mint annak fenntartója működteti. A megállapodás 3. pontja szerint a fenntartói kötelezettségek és jogosultságok 2004. augusztus 31-től illetik meg a Testvérközösséget, e naptól kezdődően az általános iskola új néven működik tovább.
[4] A fenntartóváltást követően, 2004. szeptember 1-től az általános iskola közalkalmazotti jogviszonyban álló személyei - köztük a felperes is - munkaviszony keretében kerültek továbbfoglalkoztatásra. A közoktatási megállapodás és a felperes munkaszerződése sem tartalmazott rendelkezést a jubileumi jutalom fizetésére.
[5] Az alperes a 2016. január 28-án kelt felmondásával a felperes munkaviszonyát 55 nap felmondási idő figyelembevételével indokolás nélkül, nyugdíjas életkora elérésére tekintettel megszüntette és a felmondási idő teljes tartamára mentesítette a munkavégzési kötelezettség alól. A felperes a felmondást - keresőképtelensége alatt - 2016. február 1-jén postai úton vette át, keresőképessé 2016. február 13-tól vált. Az alperes által kiállított munkáltatói igazolás szerint a felperes munkaviszonya 2004. szeptember 1-től 2016. április 7-ig állt fenn az alperessel.
[6] A felperes a közalkalmazotti jogviszonyának fennállása alatt nem érte el a 30 éves jubileumi jutalom kifizetéséhez szükséges szolgálati időt, azt az alperesnél fennállt munkaviszonya alatt szerezte meg. Az alperes 2016. február 1-jén 30 éves jubileumi jutalom címén 488 100 Ft-ot fizette meg a felperes részére.
[7] Az alperes 2016. április 12-én felmentési időre járó távolléti díj jogcímén 589 005 Ft-ot, szabadság pénzbeli megváltása jogcímén 191 029 Ft-ot utalt át a felperes részére.
[8] A felperes munkaviszonyának megszűnésekor havi 317 200 Ft-os alapbérben és 17 100 Ft osztályfőnöki pótlékban, mindösszesen 334 300 Ft távolléti díjban részesült.
[9] A felperest 2016-ban 46 nap (20 nap alap + 20 nap pót) szabadság illette meg, annak időarányos része 2016. április 7-ig 12 nap volt, amelyet az alperes a munkaviszony megszűnésekor pénzben megváltott.
[10] Az alperes 2006. és 2011. évek között a felperes volt munkatársai részére jutalom, illetve jubileumi jutalom jogcímén több alkalommal teljesített kifizetést.
[12] Álláspontja szerint az alperes fenntartója a 2004. március 29-én kelt nyilatkozatában vállalta, hogy a közalkalmazottak részére biztosítja az e jogviszonyukban járó juttatásokat, így a jubileumi jutalmat is, a 39 évet meghaladó jogszerző időre tekintettel pedig a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény ( a továbbiakban: Kjt.) 78. § (2) bekezdés c) pontja és (4) bekezdése alapján a munkaviszonya megszűnésekor jogosulttá vált a 40 éves jubileumi jutalomra. A jogszerző időként közalkalmazotti jogviszonyban és munkaviszonyban eltöltött összesen 39 év 2 hónap 2 nap alapján - figyelemmel a Kjt. 25/B. § (2)-(5) bekezdése és 33. § (1) bekezdése, valamint (2) bekezdés f) pontja rendelkezéseire - felmentési idejét 8 hónapban kérte megállapítani, amelynek kezdő időpontja a keresőképtelenségére tekintettel 2016. február 13-a. Ennek alapján kérte a munkaviszonya megszűnése időpontjának módosítását és az alperes távolléti díjkülönbözet megfizetésére történő kötelezését.
[13] Az alperes az ellenkérelmében a kereset elutasítását kérte. Elsődlegesen arra hivatkozott, hogy a felperes munkaviszonya ugyan az alperessel jött létre, a perben vitássá tett nyilatkozatokat, illetve az ebből eredő követeléseket nem az alperes, hanem annak fenntartója vállalta, így a pert a felperes nem megfelelő alperessel szemben terjesztette elő. Az okirati bizonyítékok és a tanúvallomások sem támasztják alá olyan megállapodás létrejöttét, amely igazolná az egyes kötelezettségekért történő helytállást. A felperesnek munkaviszonya, nem pedig közalkalmazotti jogviszonya szűnt meg, ezért jubileumi jutalom nem illette meg, a felmondási idő számítása szempontjából pedig a munka törvénykönyvéről szóló 2012. évi I. törvény (a továbbiakban: Mt.) rendelkezései voltak az irányadóak.
[15] Az elsőfokú bíróság a felperes jubileumi jutalom iránt előterjesztett keresete körében a közalkalmazotti tanács 2004. március 18-án az alperes leendő fenntartójának címzett iratát a Testvérközösség alelnöke március 29-én kelt válaszát és a fenntartóváltással összefüggő egyeztetésekről nyilatkozók tanúvallomását értékelte, amely bizonyítékokból, valamint a jogviszonyváltást követő, e jogcímen - többek között a felperesnek - történt kifizetésekből arra a következtetésre jutott, hogy az alperes képviseletében eljáró fenntartó vállalása alapján a munkáltató köteles a juttatás megfizetésére.
[16] Minthogy a felek között az összegszerűség kérdésében nem volt vita, ezért jubileumi jutalom jogcímén az alperest 1 586 000 Ft megfizetésére kötelezte.
[17] A közigazgatási és munkaügyi bíróság megállapította, hogy a felperes közalkalmazotti jogviszonya az átadó intézménynél 1999. szeptember 7-én kezdődött, ekként a jogviszonyok együttes időtartama alapján a munka törvénykönyvéről szóló 2012. évi I. törvény (a továbbiakban: Mt.) 69. § (1) bekezdése és (2) bekezdés e) pontja alapján 60 nap, míg a 2004. augusztus 31-én hatályos Kjt. 33. § (1) bekezdése és a (2) bekezdés c) pontja alapján 5 hónap felmondási időre jogosult, így a Kjt. 25/B. § (5) bekezdése kedvezőbb számítási szabályát alkalmazva az alperest további 1 082 495 Ft felmondási időre járó munkabér megfizetésére kötelezte.
[20] Az elsőfokú bíróság álláspontja szerint a felperest a felmondási idő azon tartamára, amely alatt a munkavégzési kötelezettség alól mentesült, az Mt. 115. §-a alapján szabadság, illetve annak pénzbeli megváltása nem illeti meg.
[21] Ugyancsak alaptalannak találta a felperes jogviszonya megszűnésének módosított megállapítására irányuló kereseti kérelmét is, mert álláspontja szerint a Pp. 123. §-ában foglalt megállapítási kereset feltételei az adott esetben nem álltak fenn.
[22] A peres felek fellebbezése alapján eljárt törvényszék ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta. A tényállás pontosításának keretében megállapította, hogy a felperes közalkalmazotti jogviszonyát 2004. augusztus 31-én a Kjt. 25/A. § (1) bekezdésének és a 25. § (1) bekezdés c) pontjának alkalmazásával szüntették meg, amely alkalommal végkielégítést és felmentési időre járó juttatást nem fizettek részére. A peres felek közötti munkaszerződés szerint az alperes 2004. szeptember 1-től tanító munkakörben, havi 143 000 Ft alapbérrel létesített határozatlan időtartamú munkaviszonyt a felperessel. A peres felek a munkaszerződés 6. pontjában rögzítették, hogy a munkaviszony rendes felmondással történő megszüntetése esetén a felperest 30 napos felmondási idő illeti meg.
[23] A törvényszék álláspontja szerint a kiegészített tényállást megalapozó, a másodfokú eljárás során beszerzett okiratok egyértelműen alátámasztották, hogy a felperes közalkalmazotti jogviszonyának megszüntetésére a Kjt. 25/A. § (1) bekezdése alapján került sor. A Kjt. 25/A. § (2) bekezdése alapján az átadót és az átvevőt tájékoztatási és konzultáció kezdeményezési kötelezettség terhelte, amelyet az új munkáltató megalapítását megelőzően a Kjt. 25/A. § (4) bekezdése alapján az alapító gyakorolhatott. A közalkalmazotti tanács 2004. március 18-án megfogalmazott igényei és az erre adott 2004. március 29-én kelt válasz együttes tartalmából megállapítható volt, hogy az alperes kötelezettséget vállalt többek között a jubileumi jutalom megfizetésére is, amely kötelezettségvállalást a Kjt. 25/B. § (3) és (5) bekezdésével együttesen értelmezve azt eredményezte, hogy a munkáltató a jubileumi jutalomra vonatkozó szabályrendszer alkalmazását is vállalta, mert enélkül a vállalásnak semmilyen értelme nem lett volna. A törvényszék álláspontja szerint a Kjt. 78. § (3) és (4) bekezdésében foglalt, a jubileumi jutalom fizetésére irányadó rendelkezéseket az adott esetben a megszűnt munkaviszony esetén is alkalmazni kellett, így a megszűnés évében esedékessé vált jubileumi jutalmat az utolsó munkában töltött napon kellett volna kifizetni, amely a felperes esetében a felmondás átvétele időpontjában, 2016. február 1-jén volt esedékes, így az elsőfokú bíróság marasztaló rendelkezését helybenhagyta.
[24] Egyetértett a törvényszék az elsőfokú bíróságnak a felmentési időre járó munkabér-különbözet körében meghozott döntésével is és a Kjt.25/B. § (5) és (6) bekezdése szerinti, a felperesre kedvezőbb számítás alapján a Kjt. 2004. augusztus 31-én hatályos 33. § (1) bekezdése, illetve a (2) bekezdés c) pontja szerint a felperes felmentési idejét 5 hónapban megállapító elsőfokú ítéleti rendelkezést helybenhagyta.
[25] A másodfokú bíróság álláspontja szerint a felperes az 5 hónapot meghaladó felmentési időre járó munkabér-különbözet összegére jogszerűen nem támaszthatott igényt. A felmondási idő megállapításánál az átadó és átvevő munkáltatónál jogviszonyban töltött idő együttes tartamát kellett figyelembe venni, amelynek bizonyítására a felperes által csatolt igazolás - amelyet nem az átadó, hanem egy korábbi munkáltató állított ki - nem volt alkalmas. A felmentési idő vonatkozásában az alperes nevében nem történt kötelezettségvállalás, erre azonban nem is volt szükség, mert ez önmagában a jogszabályi rendelkezésekből következett. A másodfokú bíróság álláspontja szerint a felek által a munkaszerződésben foglalt 30 napos felmondási idő a Kjt. jogállásváltozás esetén alkalmazandó jogszabályi rendelkezéseibe ütközött, ezért az az Mt. 27. § (1) bekezdése alapján semmis, amelyet a bíróságnak hivatalból kellett észlelni.
[26] A törvényszék egyetértett az elsőfokú bíróság szabadságmegváltás elutasítása körében meghozott ítéleti rendelkezésével és avval is, hogy a perbeli esetben nem álltak fenn a megállapítási kereset Pp. 123. §-ában meghatározott feltételei.
[28] Álláspontja szerint a felmondási idő számítása során nem az átadónál eltöltött időt, hanem a közalkalmazotti jogviszonyban az átadáskor fennálló 22 év 9 hónap 13 nap beszámítható szolgálati időt kellett volna figyelembe venni, így az eljárt bíróságok a Kjt. 25/B. § (5) és (6) bekezdésének jogszabálysértő alkalmazásával utasították el a további felmentési időre járó távolléti díjkülönbözet iránti keresetét. A jogerős ítélet a 40 éves jubileumi jutalom számítása során megállapította, hogy a közalkalmazotti jogviszonyba beszámítható ideje elérte a 35 évet, amelyet a nyugdíjeljárásban is figyelembe vett szolgálatiidő-számítással és egykorú okirattal igazolta. A felmondási idő mértékét a Kjt.-nek az átadás napján rögzített szabályai szerint kell megállapítani, azonban a felek ettől a Testvérközösség és a Közalkalmazotti tanács megállapodására tekintettel kedvezőbb mértékkel eltértek, amit sem a Kjt., sem az Mt. nem tilt. Ezt támasztja alá, hogy a munkaviszony-megszüntetéseknél az általános iskolától átvett pedagógusi állomány tekintetében az alperes 8 havi felmentési idővel számolt.
[29] A felperes érvelése szerint a szabadságmegváltás iránti keresetének elutasítása az Mt. 115. § (1) és (2) bekezdésébe ütközően jogszabálysértő. E jogszabályi rendelkezésből nem következik, hogy a felmondási idő nem tekinthető munkában töltött időnek, hiszen erre az időre távolléti díj jár. A felperesnek ezért az Mt. 125. §-a alapján a többletszabadságokat meg kellett volna váltani és a szabadságnapokra eső távolléti díjkülönbözetet, vagyis 387 052 Ft-ot és ennek kamatait meg kellett volna ítélni.
[30] A felperes álláspontja szerint az eljárt bíróságok megalapozatlanul utasították el a munkaviszonya megszűnésének módosított időpontban történő megállapítása iránti keresetét is, mivel a Pp. 123. §-ában foglalt feltételek fennálltak. A jogviszony ideje nem marasztalással összefüggő ítéleti rendelkezés, másrészt a felperes az alperessel szemben érvényesítette a jogvédelmi igényt abban az esetben is, ha az időpont meghatározása más célra is felhasználásra került. Az eljárt bíróságoknak értékelnie kellett volna, hogy az alperes jogviszony megszűnésének idejét megállapító felmondási irata a felmondási idő téves számítása miatt nem volt jogszerű és az alperes azóta sem adott ki munkáltatói igazolást az Mt. 80. § (2) bekezdésének alapján, amely tartalmazná a munkaviszony megszűnésének időpontját.
[31] Az alperes a felülvizsgálati kérelmében a jogerős ítélet hatályon kívül helyezését és elsődlegesen a kereset elutasítását, másodlagosan az elsőfokú bíróság új eljárásra és új határozat meghozatalára történő utasítását kérte. A jubileumi jutalom megfizetése iránt előterjesztett kereset körében korábbi álláspontját fenntartva hivatkozott arra, hogy a felperes nem a megfelelő alperes ellen indított peres eljárást, ezért a kereset elutasítása lett volna indokolt. A jubileumi jutalomra a felperes akkor vált volna jogosulttá, amennyiben a peres felek ebben megállapodtak volna, ilyen tartalmú dokumentumot azonban a felperes az elsőfokú eljárás során nem csatolt.
[32] Az alperes álláspontja szerint a felperest a Kjt. rendelkezései alapján sem illeti meg a jubileumi jutalom tekintettel arra, hogy közalkalmazotti jogviszonya 2004. szeptember 1-jén megszűnt. Elismerte, hogy a korábbi közalkalmazotti jogviszony egyes jogosultságok és kötelezettségek tekintetében kihatással van a felek közötti munkaviszonyra, de a 35 évi közalkalmazotti jogviszony hiányában - mivel a Kjt. 25/A. § (1) bekezdése alapján a közalkalmazotti jogviszony az átadás időpontjában megszűnt - a felperest a kedvezményes jubileumi jutalom nem illette meg.
[33] A további felmondási időre járó bérkülönbözet körében a munkavállalók átvételének körülményei vizsgálatára vonatkozóan az elsőfokú bíróság a bizonyítási terhet nem a Pp. 3. § (3) bekezdése alapján osztotta ki. A korábbi foglalkoztató a pedagógusok közalkalmazotti jogviszonyát felmentéssel szüntette meg és számukra végkielégítést, valamint felmondási időre járó bért is fizetett. Az elsőfokú bíróság által felhívott Kjt. 25/B. §-a a juttatások munkajogi szabályoktól eltérő, kedvezőbb kifizetését ahhoz köti, hogy a pedagógusok átadás-átvétel útján kerüljenek át a munkáltatóhoz. A tanúvallomás alapján azonban az alperesnek a bíróság ítélete alapján kétszeresen kellene megfizetnie a felmondási időre járó juttatásokat. E körben a felperes nem csatolt bizonyítékot és a bíróság sem vett fel bizonyítást.
[35] Az alperes nem értett egyet a jogerős ítélet jubileumi jutalomra vonatkozó indokolásával sem. Álláspontja szerint a közalkalmazotti tanács és az alperes fenntartója között lefolytatott levelezés a bíróságok által hivatkozott Kjt. 25/A. és 25/B. §-a vonatkozásában nem bír jelentőséggel. Ez a levelezés nem azonos a Kjt. 25/A. § (3) bekezdésében foglalt tájékoztatási kötelezettséggel, mert a listán szereplő juttatások, valamint az alperes fenntartója által visszaigazolt lista nem fedi le a munkaviszony kötelező és minimális tartalmi elemeit, ugyanakkor a vállalt juttatások tekintetében nem vált a munkaszerződés tartalmi elemévé. A munkaszerződés erre vonatkozóan semmiféle utalást nem tartalmazott, ezáltal nem vált a munkaviszony részévé. Azért sem tekinthető a közalkalmazotti tanács által készített lista a munkaszerződések részének, mert az ajánlatot az átvevő munkáltatónak kellett volna tennie, míg jelen esetben a jogszabályi előírástól eltérően a közalkalmazotti tanács kezdeményezte az egyeztetést. Megalapozatlan továbbá a másodfokú ítéletnek a felmentési időre járó munkabér-különbözetre vonatkozó marasztalása is. E körben fenntartotta az elsőfokú ítélettel szemben felhozott kifogásait is.
[37] A jogerős ítélet a tényállás kiegészítése körében megállapította, hogy a fellebbezési eljárás során becsatolt, "közalkalmazotti jogviszony megszüntetése" megnevezésű irat és melléklete szerint az átadó munkáltató a felperes közalkalmazotti jogviszonyát a Kjt. 25/A. § (1) bekezdésének és a Kjt. 25. § (1) bekezdés c) pontja alapján szüntette meg, melynek során a felperes végkielégítésben és felmentési időre járó juttatásban nem részesült. Az alperes e megállapítással szemben a felülvizsgálati kérelmében a Pp. 206. § (1) bekezdésének megjelölése nélkül, csupán a bizonyítási teherről történő tájékoztatást szabályozó Pp. 3. § (3) bekezdésének felhívásával hivatkozott arra, hogy dr. V. L.-né tanúvallomását az elsőfokú bíróság ítéletében nem értékelte. A rendelkezésre álló okirati bizonyítékokkal szemben azonban e tanúvallomásból megalapozottan nem lehetett következtetést levonni arra, hogy 2004. augusztus 31-én a felperes az átadó önkormányzattól felmentési időre járó juttatásban és végkielégítésben részesült. Ennek hiányában az eljárt bíróságok jogszabálysértés nélkül állapították meg, hogy a perbeli esetben a felperes közalkalmazotti jogviszonya a Kjt. 25/A. §-a szerint munkaviszonnyá alakult át, így a felperes kereseti kérelmében igényelt juttatásokat is e jogszabályi rendelkezések keretei között kellett elbírálni.
[38] Az alperes alaptalanul hivatkozott az alperes személyének téves megjelölésére is. A jogerős ítélet helytállóan állapította meg, hogy a Kjt. 25/A. § (4) bekezdésének rendelkezése alapján a még létre nem jött átvevő munkáltató nevében az alapító Testvérközösség jogszabályi felhatalmazás alapján tárgyalhatott a közalkalmazotti tanáccsal, amely a perbeli esetben is megtörtént. E körben nem annak volt jelentősége, hogy a tárgyalást ki kezdeményezte és milyen módon történt annak elfogadása, hanem csupán annak, hogy a közalkalmazotti tanács ajánlatát bizonyos részében, többek között a jubileumi jutalom vonatkozásában is az alapító nevében eljárt alelnök elfogadta, ezáltal az a megállapodás részévé vált akkor is, ha azt az egyes munkavállalókkal kötött munkaszerződés nem tartalmazta. Mindezt igazolja az a körülmény is, hogy e megállapodás alapján a meghallgatott tanúk és a felperes is részesült jubileumi jutalomban. A jogállásváltozásról szóló Kjt.-szabályok egyrészről pontosan leszabályozzák a felmentési idő és a végkielégítés számításának módját, másrészt arra is lehetőséget teremtenek, hogy az átvételről tárgyaló felek a törvényben biztosított juttatásnál a magasabb összegű vagy esetleg más juttatások és kedvezmények biztosításában is megegyezzenek. A perbeli esetben ez történt akkor, amikor a közalkalmazotti tanács kezdeményezését az átvevő munkáltató alapítója elfogadta.
[39] A törvényszék a jogerős ítéletében helytállóan állapította meg, hogy a jubileumi jutalomra vonatkozó jogszabályok jövőbeli alkalmazására vonatkozó kötelezettségvállalás egyúttal az átadást megelőző közalkalmazotti és az átadást követő munkaviszony jogszerző időként történő számítását is jelentette, vagyis azt, hogy nem a jogviszonyok típusának, hanem azok együttes időtartamának volt jelentősége, amit az alperes több munkavállaló részére történő kifizetései is igazoltak.
[40] A felmentési időre járó munkabér-különbözet esetében az eljárt bíróságok a Kjt. 25/B. § (5) és (6) bekezdésében foglaltakat jogszabálysértés nélkül alkalmazták. A törvényi rendelkezés egyértelműen előírja, mely szerint az átadó és átvevő munkáltatónál jogviszonyban töltött idő együttes tartamát kellett e körben figyelembe venni és az érintettre kedvezőbb, vagylagosan a közalkalmazotti jogviszony átadással történő megszűnésekor hatályos Kjt., vagy a munkaviszony megszüntetésekor hatályos Mt. szabályai szerint kellett a felmondási időre járó juttatásokat számítani. Minthogy a felperes esetében a Kjt. átadás napján hatályos 33. § (1) bekezdése és (2) bekezdés c) pontja alapján számított 5 hónap felmentési idő kedvezőbb az Mt. 69. § (1), valamint (2) bekezdés e) pontjában írt 60 napos felmondási időnél, ezért a felperes részére a felmondási idő mértékét a Kjt. e jogszabályi rendelkezése alapján kellett kiszámítani.
[41] A Kjt. 2004. augusztus 31-én hatályos 25/B. § (6) bekezdésének egyértelmű rendelkezése alapján a felmondási idő számítása esetén jogszerző időnek kizárólag az átadónál és átvevőnél jogviszonyban töltött idő vehető figyelembe, ezért a felperes a felülvizsgálati kérelmében megalapozatlanul kifogásolta a korábbi jogviszonyai beszámításának figyelmen kívül hagyását. A törvényszék a jogerős ítéletében helytállóan utalt arra, hogy a perben a felperes által becsatolt okiratok a szolgálati idő teljes egészét igazolták, azt azonban nem bizonyították, hogy a felperes teljes 39 évet meghaladó szolgálati ideje a felmentési idő szempontjából közalkalmazotti jogviszonyban töltött időnek minősült-e. E körben azonban a bizonyítás a Pp. 164. § (1) bekezdése alapján a felperest terhelte, amelynek sikerrel nem tett eleget, ezért az eljárt bíróságok jogszabálysértés nélkül vették figyelembe a felmentési idő szempontjából a kizárólag az átadást megelőzően közalkalmazotti jogviszonyban, valamint az átadást követően munkaviszonyban töltött idő együttes tartamát és ekként helytállóan állapították meg a felmentési idő mértékét a felperesre kedvezőbb Kjt.-szabályok alapján 5 havi mértékben.
[42] Az eljárt bíróságok azonban alaptalanul utasították el a felperes szabadságmegváltás iránti igényét. Az irányadó bírói gyakorlat (BH 2018.25.) szerint a közalkalmazotti, vagy munkaviszony a felmentési, illetve felmondási idő elteltével szűnik meg. A felmondási idő a felmondás közlése és a jogviszony megszűnése közé eső olyan időtartam, amikor a munkaviszony még fennáll és az abból eredő jogok és kötelezettségek továbbra is megilletik, illetve terhelik a feleket. Az Mt. 70. § (1) bekezdése szerint a munkáltató felmondása esetén köteles a munkavállalót - legalább a felmondási idő felére - a munkavégzés alól felmenteni. Nincs azonban akadálya annak, hogy a munkáltató a felmondási idő teljes tartamára mentesítse a munkavégzés alól.
[43] A perbeli esetben az alperes a felmondási idő egészére felmentette a felperest a munkavégzés alól.
[44] Az Mt. 115. § (1) bekezdése szerint a munkavállalót a munkában töltött idő alapján minden naptári évben szabadság illeti meg, amely alap- és pótszabadságból áll. A szabadság rendeltetéséből adódóan arra a munkavállaló elsősorban a munkavégzés tartama alapján szerez jogosultságot, meghatározott esetben azonban a jogalkotó a munkavégzés nélkül eltelt időt is munkában töltött időnek minősíti. A perbeli esetben az Mt. 70. § (1) bekezdése kötelezte az alperest arra, hogy a felmondási idő legalább felére mentesítse a felperest a munkavégzési kötelezettség alól. A "legalább" szó használatából adódóan a munkavégzés alóli mentesítés minimális időtartamának el kell érni a felmondási idő felét, míg a maximális mérték megegyezik a felmondási idő tartamával.
[45] Mindezek alapján megállapítható, hogy a munkavégzés alóli mentesítés időtartamáról munkajogi jogszabály, az Mt. 70. § (1) bekezdése rendelkezik, így az Mt. 55. § (1) bekezdés k) pontja szerint a munkavállalónak ebben az időszakban nem áll fenn a munkavégzési, illetve rendelkezésre állási kötelezettsége. Az Mt. 115. § (2) bekezdés g) pontja alkalmazásában ez az időtartam, mint a munkavégzés alóli mentesülésnek az Mt. 55. § (1) bekezdés k) pontjában meghatározott esete, munkában töltött időnek minősül, így a felperest a felmondási idő azon tartamára, amely időtartamra a munkáltató az Mt. 70. § (1) bekezdése alapján mentesítette a munkavégzési kötelezettség alól, szabadság illeti meg. Ebből következően a felperes évi összesen 46 napját és 334 300 Ft távolléti díját figyelembe véve - az április 7-ig kifizetett szabadság beszámításával - további 3 hónapra időarányosan járó 12 nap szabadságmegváltás összegeként 182 345 Ft illeti meg.
[46] Az első- és másodfokú bíróság megalapozatlanul utasította el a felperes munkaviszonya későbbi időpontban történő megállapítására irányuló kereseti kérelmét is. A felperes a keresetében felmondási időre járó távolléti díj különbözetének megfizetése mellett terjesztette elő igényét. Az eljárt bíróságok a Kjt.25/B. § alkalmazásával a felmondási idő mértékét 5 hónapban állapították meg, azonban az ennek következtében későbbi időpontban megszűnt munkaviszony megállapítását önálló, a Pp. 123. §-a szerinti megállapítási keresetként értékelték, annak ellenére, hogy a felperes e körben marasztalási keresetet is előterjesztett, amit a bíróságok részben megalapozottnak találtak. A jogviszonymegszűnés időpontjának korrigálása összefügg a többletfelmondási időre vonatkozó marasztalási igénnyel, ezért a jogviszony megszűnésének megállapítására irányuló kereseti kérelem nem minősült a Pp. 123. §-ában foglalt önálló igénynek, ekként annak feltételeit sem kellett vizsgálni. Mindezekből következően a felperes részére összességében megítélt 5 hónapos felmondási idő következtében jogviszonya nem a munkáltató által kiadott igazolás szerinti időpontban, hanem a 2016. február 13-tól induló felmondási időre tekintettel 5 hónappal később, vagyis 2016. július 13-án szűnt meg.
[47] A fentiekre tekintettel a Kúria a jogerős ítéletet abban a részében, amelyben helybenhagyta a felperes szabadságmegváltás és a munkaviszony megszűnésének módosított időpontban történő megállapítása iránti keresetét elutasító elsőfokú ítéletet a Pp. 275. § (4) bekezdése alapján hatályon kívül helyezte, e körben az elsőfokú bíróság ítéletét megváltoztatta és az alperest szabadságmegváltás megfizetésére kötelezte, továbbá a felperesi munkaviszony megszűnésének időpontját 2016. július 13-ában állapította meg. Ezt meghaladóan a jogerős ítéletet a Pp. 275. § (3) bekezdése alapján hatályában fenntartotta.
(Kúria Mfv.X.10.283/2019.)
Az ügy száma: Mfv.X.10.283/2019/12.
A tanács tagjai: Dr. Stark Marianna a tanács elnöke
Szolnokiné dr. Csernay Krisztina előadó bíró
Dr. Tánczos Rita bíró
A felperes:
A felperes képviselője: Dr. Galambos Károly Ügyvédi Iroda ügyintéző: Dr. Galambos Károly ügyvéd
Az alperes:
Az alperes képviselője: Dr. Lovászi-Tóth Ügyvédi Iroda ügyintéző: Dr. Lovászi-Tóth Ádám ügyvéd
A per tárgya: jubileumi jutalom, felmentési időre járó távolléti díjkülönbözet és szabadság megváltás megfizetése
A felülvizsgálati kérelmet benyújtó fél: alperes
A felülvizsgálni kért jogerős határozat: Fővárosi Törvényszék 6.Mf.680.327/2018/9.
Az elsőfokú bíróság határozata: Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság 29. sorszámú végzésével kijavított 72.M.926/2016/27.
Kötelezi az alperest, hogy 15 nap alatt fizessen meg a felperesnek további 40.000,- (negyvenezer) Ft együttes első-, és másodfokú és felülvizsgálati eljárási költséget. Megállapítja, hogy a 404.000,- (négyszáznégyezer) Ft felülvizsgálati eljárási illetéket az állam viseli.
Az ítélet ellen felülvizsgálatnak nincs helye.
[2] 2003. év végén egy Testvérközösség alelnöke azzal a javaslattal kereste meg az önkormányzatot, hogy az általános iskola fenntartói jogát közoktatási együttműködési megállapodás keretében átvenné. Az önkormányzat a javaslatot támogatta és 2004 tavaszán értesítette az iskola alkalmazottait is. Az iskola közalkalmazotti tanácsa 2004. március 18-án kelt megkeresésében 23 pontban sorolta fel a munkáltató által biztosított juttatásokat és azt kérte, hogy a leendő fenntartó ezek közül jelölje meg azokat, amelyeket a továbbiakban is biztosítani fog számukra. I. G. a közalkalmazotti tanács megkeresését továbbító önkormányzat részére 2004. március 29-én kelt válasziratában közölte, hogy - többek között - a jubileumi jutalmat a közalkalmazottak részére továbbra is biztosítják.
[3] Az Önkormányzat és a Testvérközösség 2004. augusztus 31. napján közoktatási megállapodást kötött egymással. A megállapodás 2. pontja alapján a Testvérközösség a 2004/2005-ös tanévtől az addig az Önkormányzat fenntartásában működő általános iskolát mint annak fenntartója működteti. A megállapodás 3. pontja szerint a fenntartói kötelezettségek és jogosultságok 2004. augusztus 31-től illetik meg a Testvérközösséget, e naptól kezdődően az általános iskola új néven működik tovább.
[4] A fenntartóváltást követően, 2004. szeptember 1-től az általános iskola közalkalmazotti jogviszonyban álló személyei - köztük a felperes is - munkaviszony keretében kerültek továbbfoglalkoztatásra. A közoktatási megállapodás és a felperes munkaszerződése sem tartalmazott rendelkezést a jubileumi jutalom fizetésére.
[5] Az alperes a 2016. január 28-án kelt felmondásával a felperes munkaviszonyát 55 nap felmondási idő figyelembevételével indokolás nélkül, nyugdíjas életkora elérésére tekintettel megszüntette és a felmondási idő teljes tartamára mentesítette a munkavégzési kötelezettség alól. A felperes a felmondást - keresőképtelensége alatt - 2016. február 1-jén postai úton vette át, keresőképessé 2016. február 13-tól vált. Az alperes által kiállított munkáltatói igazolás szerint a felperes munkaviszonya 2004. szeptember 1-től 2016. április 7-ig állt fenn az alperessel.
[6] A felperes a közalkalmazotti jogviszonyának fennállása alatt nem érte el a 30 éves jubileumi jutalom kifizetéséhez szükséges szolgálati időt, azt az alperesnél fennállt munkaviszonya alatt szerezte meg. Az alperes 2016. február 1-jén 30 éves jubileumi jutalom címén 488.100,- Ft-ot fizette meg a felperes részére.
[7] Az alperes 2016. április 12-én felmentési időre járó távolléti díj jogcímén 589.005,- Ft-ot, szabadság pénzbeli megváltása jogcímén 191.029,- Ft-ot utalt át a felperes részére.
[8] A felperes munkaviszonyának megszűnésekor havi 317.200,- Ft-os alapbérben és 17.100,- Ft osztályfőnöki pótlékban, mindösszesen 334.300,- Ft távolléti díjban részesült.
[9] A felperest 2016-ban 46 nap (20 nap alap + 20 nap pót) szabadság illette meg, annak időarányos része 2016. április 7-ig 12 nap volt, amelyet az alperes a munkaviszony megszűnésekor pénzben megváltott.
[10] Az alperes 2006. és 2011. évek között a felperes volt munkatársai részére jutalom, illetve jubileumi jutalom jogcímén több alkalommal teljesített kifizetést.
[12] Álláspontja szerint az alperes fenntartója a 2004. március 29-én kelt nyilatkozatában vállalta, hogy a közalkalmazottak részére biztosítja az e jogviszonyukban járó juttatásokat, így a jubileumi jutalmat is, a 39 évet meghaladó jogszerző időre tekintettel pedig a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény (a továbbiakban: Kjt.) 78.§ (2) bekezdés c) pontja és (4) bekezdése alapján a munkaviszonya megszűnésekor jogosulttá vált a 40 éves jubileumi jutalomra. A jogszerző időként közalkalmazotti jogviszonyban és munkaviszonyban eltöltött összesen 39 év 2 hónap 2 nap alapján - figyelemmel a Kjt. 25/B. § (2)-(5) bekezdése és 33. § (1) bekezdése, valamint (2) bekezdés f) pontja rendelkezéseire - felmentési idejét 8 hónapban kérte megállapítani, amelynek kezdő időpontja a keresőképtelenségére tekintettel 2016. február 13-a. Ennek alapján kérte a munkaviszonya megszűnése időpontjának módosítását és az alperes távolléti díjkülönbözet megfizetésére történő kötelezését.
[13] Az alperes az ellenkérelmében a kereset elutasítását kérte. Elsődlegesen arra hivatkozott, hogy a felperes munkaviszonya ugyan az alperessel jött létre, a perben vitássá tett nyilatkozatokat, illetve az ebből eredő követeléseket nem az alperes, hanem annak fenntartója vállalta, így a pert a felperes nem megfelelő alperessel szemben terjesztette elő. Az okirati bizonyítékok és a tanúvallomások sem támasztják alá olyan megállapodás létrejöttét, amely igazolná az egyes kötelezettségekért történő helytállást. A felperesnek munkaviszonya, nem pedig közalkalmazotti jogviszonya szűnt meg, ezért jubileumi jutalom nem illette meg, a felmondási idő számítása szempontjából pedig a munka törvénykönyvéről szóló 2012. évi I. törvény (a továbbiakban: Mt.) rendelkezései voltak az irányadóak.
[15] Az elsőfokú bíróság a felperes jubileumi jutalom iránt előterjesztett keresete körében a közalkalmazotti tanács 2004. március 18-án az alperes leendő fenntartójának címzett iratát a Testvérközösség alelnöke március 29-én kelt válaszát és a fenntartóváltással összefüggő egyeztetésekről nyilatkozók tanúvallomását értékelte, amely bizonyítékokból, valamint a jogviszonyváltást követő, e jogcímen - többek között a felperesnek -történt kifizetésekből arra a következtetésre jutott, hogy az alperes képviseletében eljáró fenntartó vállalása alapján a munkáltató köteles a juttatás megfizetésére.
[16] Minthogy a felek között az összegszerűség kérdésében nem volt vita, ezért jubileumi jutalom jogcímén az alperest 1.586.000,- Ft megfizetésére kötelezte.
[17] A közigazgatási és munkaügyi bíróság megállapította, hogy a felperes közalkalmazotti jogviszonya az átadó intézménynél 1999. szeptember 7-én kezdődött, ekként a jogviszonyok együttes időtartama alapján a munka törvénykönyvéről szóló 2012. évi I. törvény (a továbbiakban: Mt.) 69.§ (1) bekezdése és (2) bekezdés e) pontja alapján 60 nap, míg a 2004. augusztus 31-én hatályos Kjt. 33.§ (1) bekezdése és a (2) bekezdés c) pontja alapján 5 hónap felmondási időre jogosult, így a Kjt. 25/B. § (5) bekezdése kedvezőbb számítási szabályát alkalmazva az alperest további 1.082.495,- Ft felmondási időre járó munkabér megfizetésére kötelezte.
[18] Minthogy a felperes ezt meghaladó felmondási időre járó munkabér különbözet iránti keresetét elutasította, az egyenlő bánásmód megsértésére alapított másodlagos kereseti kérelmet is vizsgálta. Megállapította, hogy a felperesnek a hátrányt, valamint azt kellett valószínűsítenie, hogy rendelkezett valamely védett tulajdonsággal, azonban a bíróság tájékoztatása ellenére sem jelölte meg az egyenlő bánásmódról és az esélyegyenlőség előmozdításáról szóló 2003. évi CXXV. törvény (a továbbiakban: Ebktv.) 8. §-ában foglalt egyik védett tulajdonságot sem, ezért a jogalap alkalmatlan volt a további felmondási időre járó munkabér megítélésére. Az elsőfokú bíróság részletes tényállítás és bizonyítási indítvány hiányában nem találta megalapozottnak a felperes joggal való visszaélés tilalmába ütköző alperesi magatartásra alapított érvelését sem.
[19] A közigazgatási és munkaügyi bíróság megállapította, hogy a felmondási idő kezdő napja - a felperes keresőképtelensége miatt - 2016. február 13-a volt, így az alperesnek az Mt. 80. § (2) bekezdése alapján az 5. munkanapon, vagyis február 19-én ki kellett volna fizetni a felperes részére a járandóságokat. Minthogy a teljesítésre 2016. április 12-én került sor, a kifizetett 402.274,- Ft nettó összeg után az alperest kamat fizetésére is kötelezte.
[20] Az elsőfokú bíróság álláspontja szerint a felperest a felmondási idő azon tartamára, amely alatt a munkavégzési kötelezettség alól mentesült az Mt. 115.§- a alapján szabadság, illetve annak pénzbeli megváltása nem illeti meg.
[21] Ugyancsak alaptalannak találta a felperes jogviszonya megszűnésének módosított megállapítására irányuló kereseti kérelmét is, mert álláspontja szerint a Pp. 123. §-ában foglalt megállapítási kereset feltételei az adott esetben nem álltak fenn.
[22] A peres felek fellebbezése alapján eljárt törvényszék ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta. A tényállás pontosításának keretében megállapította, hogy a felperes közalkalmazotti jogviszonyát 2004. augusztus 31-én a Kjt. 25/A. § (1) bekezdésének és a 25. § (1) bekezdés c) pontjának alkalmazásával szüntették meg, amely alkalommal végkielégítést és felmentési időre járó juttatást nem fizettek részére. A peres felek közötti munkaszerződés szerint az alperes 2004. szeptember 1-től tanító munkakörben, havi 143.000,. Ft alapbérrel létesített határozatlan időtartamú munkaviszonyt a felperessel. A peres felek a munkaszerződés 6. pontjában rögzítették, hogy a munkaviszony rendes felmondással történő megszüntetése esetén a felperest 30 napos felmondási idő illeti meg.
[23] A törvényszék álláspontja szerint a kiegészített tényállást megalapozó, a másodfokú eljárás során beszerzett okiratok egyértelműen alátámasztották, hogy a felperes közalkalmazotti jogviszonyának megszüntetésére a Kjt. 25/A.§ (1) bekezdése alapján került sor. A Kjt. 25/A. § (2) bekezdése alapján az átadót és az átvevőt tájékoztatási és konzultáció kezdeményezési kötelezettség terhelte, amelyet az új munkáltató megalapítását megelőzően a Kjt. 25/A. § (4) bekezdése alapján az alapító gyakorolhatott. A közalkalmazotti tanács 2004. március 18-án megfogalmazott igényei és az erre adott 2004. március 29-én kelt válasz együttes tartalmából megállapítható volt, hogy az alperes kötelezettséget vállalt többek között a jubileumi jutalom megfizetésére is, amely kötelezettségvállalást a Kjt. 25/B. § (3) és (5) bekezdésével együttesen értelmezve azt eredményezte, hogy a munkáltató a jubileumi jutalomra vonatkozó szabályrendszer alkalmazását is vállalta, mert enélkül a vállalásnak semmilyen értelme nem lett volna. A törvényszék álláspontja szerint a Kjt. 78. § (3) és (4) bekezdésében foglalt, a jubileumi jutalom fizetésére irányadó rendelkezéseket az adott esetben a megszűnt munkaviszony esetén is alkalmazni kellett, így a megszűnés évében esedékessé vált jubileumi jutalmat az utolsó munkában töltött napon kellett volna kifizetni, amely a felperes esetében a felmondás átvétele időpontjában, 2016. február 1-jén volt esedékes, így az elsőfokú bíróság marasztaló rendelkezését helybenhagyta.
[24] Egyetértett a törvényszék az elsőfokú bíróságnak a felmentési időre járó munkabér különbözet körében meghozott döntésével is és a Kjt. 25/B. § (5) és (6) bekezdése szerinti, a felperesre kedvezőbb számítás alapján a Kjt. 2004. augusztus 31-én hatályos 33. § (1) bekezdése, illetve a (2) bekezdés c) pontja szerint a felperes felmentési idejét 5 hónapban megállapító elsőfokú ítéleti rendelkezést helybenhagyta.
[25] A másodfokú bíróság álláspontja szerint a felperes az 5 hónapot meghaladó felmentési időre járó munkabér különbözet összegére jogszerűen nem támaszthatott igényt. A felmondási idő megállapításánál az átadó és átvevő munkáltatónál jogviszonyban töltött idő együttes tartamát kellett figyelembe venni, amelynek bizonyítására a felperes által csatolt igazolás - amelyet nem az átadó, hanem egy korábbi munkáltató állított ki - nem volt alkalmas. A felmentési idő vonatkozásában az alperes nevében nem történt kötelezettségvállalás, erre azonban nem is volt szükség, mert ez önmagában a jogszabályi rendelkezésekből következett. A másodfokú bíróság álláspontja szerint a felek által a munkaszerződésben foglalt 30 napos felmondási idő a Kjt. jogállásváltozás esetén alkalmazandó jogszabályi rendelkezéseibe ütközött, ezért az az Mt. 27.§ (1) bekezdése alapján semmis, amelyet a bíróságnak hivatalból kellett észlelni.
[26] A törvényszék egyetértett az elsőfokú bíróság szabadságmegváltás elutasítása körében meghozott ítéleti rendelkezésével és avval is, hogy a perbeli esetben nem álltak fenn a megállapítási kereset Pp. 123. §-ban meghatározott feltételei.
[28] Álláspontja szerint a felmondási idő számítása során nem az átadónál eltöltött időt, hanem a közalkalmazotti jogviszonyban az átadáskor fennálló 22 év 9 hónap 13 nap beszámítható szolgálati időt kellett volna figyelembe venni, így az eljárt bíróságok a Kjt. 25/B. § (5) és (6) bekezdésének jogszabálysértő alkalmazásával utasították el a további felmentési időre járó távolléti díjkülönbözet iránti keresetét. A jogerős ítélet a 40 éves jubileumi jutalom számítása során megállapította, hogy a közalkalmazotti jogviszonyba beszámítható ideje elérte a 35 évet, amelyet a nyugdíjeljárásban is figyelembe vett szolgálati idő számítással és egykorú okirattal igazolta. A felmondási idő mértékét a Kjt.-nek az átadás napján rögzített szabályai szerint kell megállapítani, azonban a felek ettől a Testvérközösség és a Közalkalmazotti tanács megállapodására tekintettel kedvezőbb mértékkel eltértek, amit sem a Kjt., sem az Mt. nem tilt. Ezt támasztja alá, hogy a munkaviszony megszüntetéseknél az általános iskolától átvett pedagógusi állomány tekintetében az alperes 8 havi felmentési idővel számolt.
[29] A felperes érvelése szerint a szabadság megváltás iránti keresetének elutasítása az Mt. 115. § (1) és (2) bekezdésébe ütközően jogszabálysértő. E jogszabályi rendelkezésből nem következik, hogy a felmondási idő nem tekinthető munkában töltött időnek, hiszen erre az időre távolléti díj jár. A felperesnek ezért az Mt. 125. §-a alapján a többlet szabadságokat meg kellett volna váltani és a szabadság napokra eső távolléti díjkülönbözetet, vagyis 387.052,- Ft-ot és ennek kamatait meg kellett volna ítélni.
[30] A felperes álláspontja szerint az eljárt bíróságok megalapozatlanul utasították el a munkaviszonya megszűnésének módosított időpontban történő megállapítása iránti keresetét is, mivel a Pp. 123.§-ában foglalt feltételek fennálltak. A jogviszony ideje nem marasztalással összefüggő ítéleti rendelkezés, másrészt a felperes az alperessel szemben érvényesítette a jogvédelmi igényt abban az esetben is, ha az időpont meghatározása más célra is felhasználásra került. Az eljárt bíróságoknak értékelnie kellett volna, hogy az alperes jogviszony megszűnésének idejét megállapító felmondási irata a felmondási idő téves számítása miatt nem volt jogszerű és az alperes azóta sem adott ki munkáltatói igazolást az Mt. 80. § (2) bekezdésének alapján, amely tartalmazná a munkaviszony megszűnésének időpontját.
[31] Az alperes a felülvizsgálati kérelmében a jogerős ítélet hatályon kívül helyezését és elsődlegesen a kereset elutasítását, másodlagosan az elsőfokú bíróság új eljárásra és új határozat meghozatalára történő utasítását kérte. A jubileumi jutalom megfizetése iránt előterjesztett kereset körében korábbi álláspontját fenntartva hivatkozott arra, hogy a felperes nem a megfelelő alperes ellen indított peres eljárást, ezért a kereset elutasítása lett volna indokolt. A jubileumi jutalomra a felperes akkor vált volna jogosulttá, amennyiben a peres felek ebben megállapodtak volna, ilyen tartalmú dokumentumot azonban a felperes az elsőfokú eljárás során nem csatolt.
[32] Az alperes álláspontja szerint a felperest a Kjt. rendelkezései alapján sem illeti meg a jubileumi jutalom tekintettel arra, hogy közalkalmazotti jogviszonya 2004. szeptember 1-jén megszűnt. Elismerte, hogy a korábbi közalkalmazotti jogviszony egyes jogosultságok és kötelezettségek tekintetében kihatással van a felek közötti munkaviszonyra, de a 35 évi közalkalmazotti jogviszony hiányában - mivel a Kjt. 25/A. § (1) bekezdése alapján a közalkalmazotti jogviszony az átadás időpontjában megszűnt - a felperest a kedvezményes jubileumi jutalom nem illette meg.
[33] A további felmondási időre járó bérkülönbözet körében a munkavállalók átvételének körülményei vizsgálatára vonatkozóan az elsőfokú bíróság a bizonyítási terhet nem a Pp. 3. § (3) bekezdése alapján osztotta ki. A korábbi foglalkoztató a pedagógusok közalkalmazotti jogviszonyát felmentéssel szüntette meg és számukra végkielégítést, valamint felmondási időre járó bért is fizetett. Az elsőfokú bíróság által felhívott Kjt. 25/B. §-a a juttatások munkajogi szabályoktól eltérő, kedvezőbb kifizetését ahhoz köti, hogy a pedagógusok átadás-átvétel útján kerüljenek át a munkáltatóhoz. A tanúvallomás alapján azonban az alperesnek a bíróság ítélete alapján kétszeresen kellene megfizetnie a felmondási időre járó juttatásokat. E körben a felperes nem csatolt bizonyítékot és a bíróság sem vett fel bizonyítást.
[34] Az alperes érvelése szerint a jubileumi jutalomra vonatkozó kamatszámítás kezdő időpontját az elsőfokú bíróság jogszabálysértően állapította meg. Az ítélet indokolásának 13. oldalán kamat fizetési kezdő időpontként 2016. február 20-a szerepel, az ítélet rendelkező részében azonban február 1-jét tüntették fel. Minthogy a munkavállaló járandóságai az utolsó munkában töltött naptól számított 5. napon esedékesek, ezért ez a kifizetés is 2016. február 20-án vált esedékessé.
[35] Az alperes nem értett egyet a jogerős ítélet jubileumi jutalomra vonatkozó indokolásával sem. Álláspontja szerint a közalkalmazotti tanács és az alperes fenntartója között lefolytatott levelezés a bíróságok által hivatkozott Kjt. 25/A. és 25/B. § vonatkozásában nem bír jelentőséggel. Ez a levelezés nem azonos a Kjt. 25/A. § (3) bekezdésében foglalt tájékoztatási kötelezettséggel, mert a listán szereplő juttatások, valamint az alperes fenntartója által visszaigazolt lista nem fedi le a munkaviszony kötelező és minimális tartalmi elemeit, ugyanakkor a vállalt juttatások tekintetében nem vált a munkaszerződés tartalmi elemévé. A munkaszerződés erre vonatkozóan semmiféle utalást nem tartalmazott, ezáltal nem vált a munkaviszony részévé. Azért sem tekinthető a közalkalmazotti tanács által készített lista a munkaszerződések részének, mert az ajánlatot az átvevő munkáltatónak kellett volna tennie, míg jelen esetben a jogszabályi előírástól eltérően a közalkalmazotti tanács kezdeményezte az egyeztetést. Megalapozatlan továbbá a másodfokú ítéletnek a felmentési időre járó munkabér különbözetre vonatkozó marasztalása is. E körben fenntartotta az elsőfokú ítélettel szemben felhozott kifogásait is.
[37] A jogerős ítélet a tényállás kiegészítése körében megállapította, hogy a fellebbezési eljárás során becsatolt, "közalkalmazotti jogviszony megszüntetése" megnevezésű irat és melléklete szerint az átadó munkáltató a felperes közalkalmazotti jogviszonyát a Kjt. 25/A.§ (1) bekezdésének és a Kjt. 25.§ (1) bekezdés c) pontja alapján szüntette meg, melynek során a felperes végkielégítésben és felmentési időre járó juttatásban nem részesült. Az alperes e megállapítással szemben a felülvizsgálati kérelmében a Pp. 206.§ (1) bekezdésének megjelölése nélkül, csupán a bizonyítási teherről történő tájékoztatást szabályozó Pp. 3.§ (3) bekezdésének felhívásával hivatkozott arra, hogy dr. V. L.-né tanúvallomását az elsőfokú bíróság ítéletében nem értékelte. A rendelkezésre álló okirati bizonyítékokkal szemben azonban e tanúvallomásból megalapozottan nem lehetett következtetést levonni arra, hogy 2004. augusztus 31-én a felperes az átadó önkormányzattól felmentési időre járó juttatásban és végkielégítésben részesült. Ennek hiányában az eljárt bíróságok jogszabálysértés nélkül állapították meg, hogy a perbeli esetben a felperes közalkalmazotti jogviszonya a Kjt. 25/A.§ szerint munkaviszonnyá alakult át, így a felperes kereseti kérelmében igényelt juttatásokat is e jogszabályi rendelkezések keretei között kellett elbírálni.
[38] Az alperes alaptalanul hivatkozott az alperes személyének téves megjelölésére is. A jogerős ítélet helytállóan állapította meg, hogy a Kjt. 25/A. § (4) bekezdésének rendelkezése alapján a még létre nem jött átvevő munkáltató nevében az alapító Testvérközösség jogszabályi felhatalmazás alapján tárgyalhatott a közalkalmazotti tanáccsal, amely a perbeli esetben is megtörtént. E körben nem annak volt jelentősége, hogy a tárgyalást ki kezdeményezte és milyen milyen módon történt annak elfogadása, hanem csupán annak, hogy a közalkalmazotti tanács ajánlatát bizonyos részében, többek között a jubileumi jutalom vonatkozásában is az alapító nevében eljárt alelnök elfogadta, ezáltal az a megállapodás részévé vált akkor is, ha azt az egyes munkavállalókkal kötött munkaszerződés nem tartalmazta. Mindezt igazolja az a körülmény is, hogy e megállapodás alapján a meghallgatott tanúk és a felperes is részesült jubileumi jutalomban. A jogállásváltozásról szóló Kjt. szabályok egyrészről pontosan leszabályozzák a felmentési idő és a végkielégítés számításának módját, másrészt arra is lehetőséget teremtenek, hogy az átvételről tárgyaló felek a törvényben biztosított juttatásnál a magasabb összegű vagy esetleg más juttatások és kedvezmények biztosításában is megegyezzenek. A perbeli esetben ez történt akkor, amikor a közalkalmazotti tanács kezdeményezését az átvevő munkáltató alapítója elfogadta.
[39] A törvényszék a jogerős ítéletében helytállóan állapította meg, hogy a jubileumi jutalomra vonatkozó jogszabályok jövőbeli alkalmazására vonatkozó kötelezettségvállalás egyúttal az átadást megelőző közalkalmazotti és az átadást követő munkaviszony jogszerző időként történő számítását is jelentette, vagyis azt, hogy nem a jogviszonyok típusának, hanem azok együttes időtartamának volt jelentősége, amit az alperes több munkavállaló részére történő kifizetései is igazoltak.
[40] A felmentési időre járó munkabér különbözet esetében az eljárt bíróságok a Kjt. 25/B. § (5) és (6) bekezdésében foglaltakat jogszabálysértés nélkül alkalmazták. A törvényi rendelkezés egyértelműen előírja, mely szerint az átadó és átvevő munkáltatónál jogviszonyban töltött idő együttes tartamát kellett e körben figyelembe venni és az érintettre kedvezőbb, vagylagosan a közalkalmazotti jogviszony átadással történő megszűnésekor hatályos Kjt., vagy a munkaviszony megszüntetésekor hatályos Mt. szabályai szerint kellett a felmondási időre járó juttatásokat számítani. Minthogy a felperes esetében a Kjt. átadás napján hatályos 33. § (1) és (2) bekezdés c) pontja alapján számított 5 hónap felmentési idő kedvezőbb az Mt. 69. § (1), valamint (2) bekezdés e) pontjában írt 60 napos felmondási időnél, ezért a felperes részére a felmondási idő mértékét a Kjt. e jogszabályi rendelkezése alapján kellett kiszámítani.
[41] A Kjt. 2004. augusztus 31-én hatályos 25/B. § (6) bekezdésének egyértelmű rendelkezése alapján a felmondási idő számítása esetén jogszerző időnek kizárólag az átadónál és átvevőnél jogviszonyban töltött idő vehető figyelembe, ezért a felperes a felülvizsgálati kérelmében megalapozatlanul kifogásolta a korábbi jogviszonyai beszámításának figyelmen kívül hagyását. A törvényszék a jogerős ítéletében helytállóan utalt arra, hogy a perben a felperes által becsatolt okiratok a szolgálati idő teljes egészét igazolták, azt azonban nem bizonyították, hogy a felperes teljes 39 évet meghaladó szolgálati ideje a felmentési idő szempontjából közalkalmazotti jogviszonyban töltött időnek minősült-e. E körben azonban a bizonyítás a Pp. 164. § (1) bekezdése alapján a felperest terhelte, amelynek sikerrel nem tett eleget, ezért az eljárt bíróságok jogszabálysértés nélkül vették figyelembe a felmentési idő szempontjából a kizárólag az átadást megelőzően közalkalmazotti jogviszonyban, valamint az átadást követően munkaviszonyban töltött idő együttes tartamát és ekként helytállóan állapították meg a felmentési idő mértékét a felperesre kedvezőbb Kjt. szabályok alapján 5 havi mértékben.
[42] Az eljárt bíróságok azonban alaptalanul utasították el a felperes szabadság megváltás iránti igényét. Az irányadó bírói gyakorlat (BH2018/1/25.) szerint a közalkalmazotti, vagy munkaviszony a felmentési, illetve felmondási idő elteltével szűnik meg. A felmondási idő a felmondás közlése és a jogviszony megszűnése közé eső olyan időtartam, amikor a munkaviszony még fennáll és az abból eredő jogok és kötelezettségek továbbra is megilletik, illetve terhelik a feleket. Az Mt. 70.§ (1) bekezdése szerint a munkáltató felmondása esetén köteles a munkavállalót - legalább a felmondási idő felére - a munkavégzés alól felmenteni. Nincs azonban akadálya annak, hogy a munkáltató a felmondási idő teljes tartamára mentesítse a munkavégzés alól.
[43] A perbeli esetben az alperes a felmondási idő egészére felmentette a felperest a munkavégzés alól.
[44] Az Mt. 115.§ (1) bekezdése szerint a munkavállalót a munkában töltött idő alapján minden naptári évben szabadság illeti meg, amely alap-és pótszabadságból áll. A szabadság rendeltetéséből adódóan arra a munkavállaló elsősorban a munkavégzés tartama alapján szerez jogosultságot, meghatározott esetben azonban a jogalkotó a munkavégzés nélkül eltelt időt is munkában töltött időnek minősíti. A perbeli esetben az Mt. 70.§ (1) bekezdése kötelezte az alperest arra, hogy a felmondási idő legalább felére mentesítse a felperest a munkavégzési kötelezettség alól. A "legalább" szó használatából adódóan a munkavégzés alóli mentesítés minimális időtartamának el kell érni a felmondási idő felét, míg a maximális mérték megegyezik a felmondási idő tartamával.
[45] Mindezek alapján megállapítható, hogy a munkavégzés alóli mentesítés időtartamáról munkajogi jogszabály, az Mt. 70.§ (1) bekezdése rendelkezik, így az Mt. 55.§ (1) bekezdés k) pontja szerint a munkavállalónak ebben az időszakban nem áll fenn a munkavégzési, illetve rendelkezésre állási kötelezettsége. Az Mt. 115.§ (2) bekezdés g) pontja alkalmazásában ez az időtartam, mint a munkavégzés alóli mentesülésnek az Mt. 55.§ (1) bekezdés k) pontjában meghatározott esete munkában töltött időnek minősül, így a felperest a felmondási idő azon tartamára, amely időtartamra a munkáltató az Mt. 70.§ (1) bekezdése alapján mentesítette a munkavégzési kötelezettség alól, szabadság illeti meg. Ebből következően a felperes évi összesen 46 napját és 334.300 Ft,- távolléti díját figyelembe véve - az április 7-ig kifizetett szabadság beszámításával - további 3 hónapra időarányosan járó 12 nap szabadságmegváltás összegeként 182.345,- Ft illeti meg.
[46] Az első és másodfokú bíróság megalapozatlanul utasította el a felperes munkaviszonya későbbi időpontban történő megállapítására irányuló kereseti kérelmét is. A felperes a keresetében felmondási időre járó távolléti díjkülönbözetének megfizetése mellett terjesztette elő igényét. Az eljárt bíróságok a Kjt. 25/B. § alkalmazásával a felmondási idő mértékét 5 hónapban állapították meg, azonban az ennek következtében későbbi időpontban megszűnt munkaviszony megállapítását önálló, a Pp. 123. §-a szerinti megállapítási keresetként értékelték, annak ellenére, hogy a felperes e körben marasztalási keresetet is előterjesztett, amit a bíróságok részben megalapozottnak találtak. A jogviszony megszűnés időpontjának korrigálása összefügg a többletfelmondási időre vonatkozó marasztalási igénnyel, ezért a jogviszony megszűnésének megállapítására irányuló kereseti kérelem nem minősült a Pp. 123. §-ban foglalt önálló igénynek, ekként annak feltételeit sem kellett vizsgálni.Mindezekből következően a felperes részére összességében megítélt 5 hónapos felmondási idő következtében jogviszonya nem a munkáltató által kiadott igazolás szerinti időpontban, hanem a 2016. február 13-tól induló felmondási időre tekintettel 5 hónappal később, vagyis 2016. július 13-án szűnt meg.
[47] A fentiekre tekintettel a Kúria a jogerős ítéletet abban a részében, amelyben helybenhagyta a felperes szabadság megváltás és a munkaviszony megszűnésének módosított időpontban történő megállapítása iránti keresetét elutasító elsőfokú ítéletet a Pp. 275. § (4) bekezdése alapján hatályon kívül helyezte, e körben az elsőfokú bíróság ítéletét megváltoztatta és az alperest szabadság megváltás megfizetésére kötelezte, továbbá a felperesi munkaviszony megszűnésének időpontját 2016. július 13-ában állapította meg.
II. A munkavállalót a felmondási idő azon tartalmára, amely időtartamra a munkáltató az Mt. 70. § (1) bekezdése alapján mentesítette a munkavégzési kötelezettség alól, szabadság illeti meg.
[49] A felperes munkavállalói költségkedvezményére, valamint az alperes személyes illetékmentességére tekintettel a felülvizsgálati eljárás illetékét a 6/1986. (VI.26.) IM rendelet 14. §-a alapján az állam viseli.
[50] A Kúria a felülvizsgálati kérelmet a veszélyhelyzet ideje alatt érvényesülő egyes eljárásjogi intézkedésekről szóló 74/2020. (III.31.) korm. rendelet 29. § (2) bekezdése alapján tárgyaláson kívül bírálta el.
[51] A felülvizsgálat lehetőségét a Pp. 271. § (1) bekezdés e) pontja kizárja.