adozona.hu
BH 2020.6.184
BH 2020.6.184
Az Mt. 95. § (4) bekezdésében szabályozott munkaviszony-megszüntetési esetekben, azaz olyanokban, amelyekben a munkaviszony megszüntetésére vagy megszűnésére a munkavállaló érdekkörében felmerült okból kerül sor, az Mt. csak a tényleges munkavállalói teljesítésnek megfelelő díjazást biztosít [a munka törvénykönyvéről szóló 2012. évi I. törvény 95. § (4) bekezdés].
Kiválasztott időállapot:
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Tipus:
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
[1] A felperes 2014. augusztus 6-tól 2016. augusztus 27-ig állt az alperessel munkaviszonyban. Az alperes a munkavállaló munkaidejét 52 hetes elszámolási időszakban határozata meg, és osztotta be. Az elszámolási időszak havi egyenlegéről a felperesnek a bérjegyzékek alapján tudomása volt. A felek közötti munkaviszony az alkalmazott elszámolási időszak lejártát megelőzően, a felperes 2016. július 27-i felmondása folytán szűnt meg.
[2] A felperes ún. munkaidőszámla-egyenlege a munkaviszony meg...
BH 2020.6.184 Az Mt. 95. § (4) bekezdésében szabályozott munkaviszony-megszüntetési esetekben, azaz olyanokban, amelyekben a munkaviszony megszüntetésére vagy megszűnésére a munkavállaló érdekkörében felmerült okból kerül sor, az Mt. csak a tényleges munkavállalói teljesítésnek megfelelő díjazást biztosít [a munka törvénykönyvéről szóló 2012. évi I. törvény 95. § (4) bekezdés].
A tényállás
[1] A felperes 2014. augusztus 6-tól 2016. augusztus 27-ig állt az alperessel munkaviszonyban. Az alperes a munkavállaló munkaidejét 52 hetes elszámolási időszakban határozata meg, és osztotta be. Az elszámolási időszak havi egyenlegéről a felperesnek a bérjegyzékek alapján tudomása volt. A felek közötti munkaviszony az alkalmazott elszámolási időszak lejártát megelőzően, a felperes 2016. július 27-i felmondása folytán szűnt meg.[2] A felperes ún. munkaidőszámla-egyenlege a munkaviszony megszűnésének időpontjában mínusz 240,35 óra, ennek alapján a tartozása 19 799 forint volt.
[3] Az alperes a felperessel közölt fizetési felszólításában 191 799 forint tartozás megfizetésére kötelezte.
A felperes keresete és az alperes ellenkérelme
[4] A felperes keresetében a fizetési felszólítás hatályon kívül helyezését, és az alperes perköltségben való marasztalását kérte. Vitatta, hogy az alperes a munkaviszonya fennállása alatt magasabb összegű munkabért fizetett részére, mint amit a munkaidő-beosztása indokolt volna. Utóbb arra is hivatkozott, hogy a hatályos kollektív szerződés szerint járt részére az alap- és mozgóbér kifizetése akkor is, ha a munkáltató az előre meghatározott munkaidőbeosztás szerinti munkanapra pihenőnapot rendelt el. Ezért szerinte a kollektív szerződés rendelkezése értelmében, utóbb nem követelhető vissza tartozásként az így kifizetett összeg.[5] Az alperes a kereset elutasítását, és a felperes jogtanácsosi munkadíjban való marasztalását kérte. Érvelése szerint a felperes felmondása következtében a munka törvénykönyvről szóló 2012. évi I. törvény (Mt.) 95. §-ában foglaltak irányadóak.
Az első- és a másodfokú bíróság ítélete
[6] A közigazgatási és munkaügyi bíróság ítéletével a felperes keresetét elutasította.[7] Az elszámolási időszak negatív egyenlegének alátámasztására a perben az alperes becsatolta a felperes bérjegyzékeit, melyek rögzítik az elszámolási időszak egyenlegének változását az elszámolási időszak során. Az alperes bizonyítási indítványára a bíróság könyvszakértői bizonyítást rendelt el arra nézve, hogy a felperes időszámla-egyenlege valóban mutat-e mínusz órákat, és ha igen, akkor mennyit, ahhoz kapcsolódóan a felperesnek milyen összegű tartozása áll fenn az alperes irányában. A perbeli szakértői vélemény szerint a felperesre irányadó munkarendnek megfelelően 240,35 óra mínusz állapítható meg a felperes terhére, ami azt jelenti, hogy a felperes ennyi órának megfelelő munkaidőt nem dolgozott le a munkaidő-beosztása alapján a munkaviszonya megszűnéséig.
[8] A közigazgatási és munkaügyi bíróság ítélete indokolásában kiemelte, miszerint a perbeli esetben az Mt. 95. § és 98. § rendelkezései az irányadóak. E rendelkezések értelmében, mivel az elszámolási időszakban a beosztás szerinti munkaidőre járó munkabérnél a felperes magasabb összegű munkabérben részesült, ezért a le nem dolgozott munkaidejére járó bére tartozásként visszajár az alperesnek. A bíróság megállapíthatónak találta azt is, hogy a felperes havibérben részesülő munkavállaló volt, aki havonta megkapta az alapbérét és a mozgóbérét teljes összegben, függetlenül attól, hogy adott hónapban milyen mértékű munkaidőt teljesített, teljesítette-e a reá irányadó teljes munkaidőt. A bíróság azt is megállapította, hogy az alperesnél hatályos kollektív szerződés 14-15. §-ából nem következik a felperes által hivatkozott álláspont, az alperes kollektív szerződése a munkaviszony-megszüntetés esetére az Mt.-től eltérő elszámolási szabályokat nem rögzít. A hivatkozott kollektív szerződéses rendelkezés csupán annak az esetnek a díjazására vonatkozik, amikor a munkaviszony fennállása alatt az eredetileg közölt munkaidő-beosztás szerinti munkanapokon a munkavállaló pihenőnapot kap. A kollektív szerződéses rendelkezések azt kívánják biztosítani, hogy a bérezés egyenletes legyen, azonban nem jelentik azt, hogy abban az esetben, ha az elszámolási időszak lejárta előtt a munkavállaló akaratából a munkaviszonya megszüntetésre kerül, a felek között ne állna fenn az elszámolási kötelezettség a beosztható és a ténylegesen teljesített munkaidő, valamint a kifizetett munkabér figyelembevételével az Mt. előírása szerint.
[9] A felperes fellebbezése folytán eljárt törvényszék ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta.
[10] A törvényszék jogi álláspontja szerint a felperes fellebbezésében megalapozatlanul hivatkozott arra, hogy a kollektív szerződés felhívott rendelkezése olyan - eltérő jogi jellegű - juttatást garantál részére, amely juttatás tekintetében, annak esedékessége és kifizetése után már nem áll fenn, nem érvényesíthető az Mt. 95. § (1) bekezdésén alapuló elszámolási kötelezettség a munkaviszony megszűnésekor.
[11] Az Mt. 156. § (1) bekezdés a) pontja értelmében egyenlőtlen munkaidő-beosztás és havi díjas bérezés esetén a munkavállalónak - beosztás szerinti munkaidő mértékétől függetlenül - havi alapbére jár. Ebből következően a felperes havibéres munkavállalóként a munkáltató által alkalmazott beosztási szabály mellett - függetlenül a beosztás szerinti munkaidőtől - havi bérére mindig jogosult volt, akár többet, akár kevesebbet dolgozott az általános munkarend szerinti munkaidőhöz képest. A kimutatható különbözetet azonban az elszámolási időszak végén a feleknek el kell számolniuk az általános munkarend és napi munkaidő, valamint a teljesített munkaidő alapulvételével. Az a körülmény, hogy a kollektív szerződés az Mt. rendelkezéséhez képest - az egyenletes bérezés érdekében - az alapbéren túl mozgóbérre is jogosította a kollektív szerződés szerinti lemondás miatti negatív órák tekintetében a munkavállalót, valójában egyfajta kollektív szerződés biztosította "többletjuttatás"-nak nem tekinthető, az elszámolási kötelezettség szempontjából ennek érdemi jelentősége, kihatása nincs.
[12] A kollektív szerződés hivatkozott rendelkezései mindössze azt kívánják biztosítani, hogy a bérezés egyenletes legyen, de azokból nem következik az, hogy abban az esetben, ha az elszámolási időszak lejárta előtt a munkavállaló akaratából a munkaviszony megszüntetésére kerül sor, a felek között nem áll fenn az elszámolási kötelezettség a beosztható, és a ténylegesen teljesített munkaidő, valamint a ténylegesen kifizetett munkabér figyelembevételével.
A felülvizsgálati kérelem és a felülvizsgálati ellenkérelem
[13] A jogerős ítélet ellen a felperes nyújtott be felülvizsgálati kérelmet, melyben annak hatályon kívül helyezését és keresete szerinti döntés hozatalát, valamint az alperes perköltségben való marasztalását kérte. A felperes jogszabálysértésként a Pp. 206. § (1) bekezdésének, valamint az Mt. 6. § (2) bekezdése, 95. § (4) bekezdése, 98. §-a és 146. § (2) bekezdése megsértésére hivatkozott.[14] A felülvizsgálati kérelmében a felperes sérelmezte, miszerint a másodfokú bíróság figyelmen kívül hagyta azon tényt, hogy a perben kirendelt igazságügyi szakértő - a felek által nem vitatott módon - megállapította a felperesi időszámla egyenlegét, feltárta annak keletkezését is, ezért a perben az bizonyított volt, hogy a negatív órák keletkezésének az volt az oka, hogy a munkarend szerint előre közölt munkaidő-beosztás szerinti munkanapot a munkáltató a kollektív szerződés rendelkezése szerint meghatározott időpontban lemondta, azaz pihenő nappá módosította. A kollektív szerződés erre az esetre a munkavállalónak az alap- és mozgóbér juttatását garantálja. A felperes szerint jogszabálysértő, hogy az eljárt bíróságok e kollektív szerződéses juttatás eltérő jogi jellegét nem értékelték.
[15] Az alperes a kollektív szerződés rendelkezése alapján fizetett alap- és mozgóbért a megállapított negatív órák után, így tévesen állapították meg a bíróságok, hogy az ítéletben is elismert kollektív szerződéses juttatás után elszámolási kötelezettsége áll fenn a felperesnek a beosztható és ténylegesen teljesített munkaidő, valamint a kifizetett munkabér figyelembevételével. A jogerős ítélet a felperes szerint tévesen nem tulajdonított jelentőséget a juttatás jogi jellegének, hiszen amennyiben azt kollektív szerződéses juttatásnak tekinti, akkor az nem vonható az Mt. 95. § és 98. §-ában meghatározott elszámolási kötelezettség körébe. Jelen jogvitában nem az a kérdés, hogy fennáll-e a felek között elszámolási kötelezettség a munkaviszony munkavállalói felmondása esetén, hanem az, hogy a hivatkozott kollektív szerződéses rendelkezés alapján fizetett alap és mozgóbérre kiterjed-e ezen kötelezettség.
[16] Az alperes felülvizsgálati ellenkérelmében a jogerős ítélet hatályában való fenntartását kérte.
[17] Az alperes érvelése szerint, ha a munkaidő-beosztás módosítása alapján az eredetileg irányadó munkanap helyett pihenőnap kerül beosztásra, ez azt jelenti, hogy az érintett héten a munkavállaló egy nappal kevesebbet dolgozott és eggyel több heti pihenőnapban részesült. Ezért az alperes az érintett alaphétre vonatkozó elszámolási időszak tekintetében az érintett napon le nem dolgozott munkaidőt mínusz óraként, az elrendelt pihenőnapot pedig többlet pihenőnap kiadásaként rögzíti.
[18] A változással érintett napra - a felperes által hivatkozott 2016. április 3-ig hatályos kollektív szerződés 15. § (8) bekezdése, és a 2016. április 4-étől hatályos kollektív szerződés 14. § (10) bekezdése alapján egyaránt - az egyenletes bérezés érdekében a havi alapbér, és havi mozgóbér teljes összege kifizetésre került a munkavállaló számára, annak ellenére, hogy a munkavállaló az adott napon munkát nem végzett, az alaphétre irányadó munkaidőnél kevesebb munkaidőt dolgozott le, és a heti pihenőnapra nem jár munkabér. Az érintett napra járó alapbér és mozgóbér kifizetésére vonatkozó hivatkozott rendelkezésekkel a kollektív szerződés azonban nem egy speciális juttatást biztosított a munkavállaló számára. E rendelkezések csak és kizárólag azt veszik figyelembe, hogy az érintett munkavállaló havibéres, és erre tekintettel - függetlenül az adott hónapban teljesített beosztás szerinti munkaórák számától - számára minden hónapban kifizetésre kerül a munkaszerződés szerinti havi alapbére és mozgóbére teljes összege. A kollektív szerződés ezen rendelkezése nem zárja ki, hogy az alperes az elszámolás iránti igényét a munkavállalóval szemben érvényesítse. Ezért az eljárt bíróságok helytállóan mutattak rá arra, miszerint - annak ellenére, hogy az Mt. 135. § (2) bekezdése alapján lehetőség lenne eltérő szabály megalkotására - a kollektív szerződés az elszámolási időszak lejárta előtti munkaviszony-megszüntetés esetére nem tartalmaz az Mt.-től eltérő elszámolási szabályokat.
A Kúria döntése és jogi indokai
[19] A felülvizsgálat kérelem a következők szerint nem megalapozott.[20] Az Mt. 95. § (1) bekezdése arról rendelkezik, hogy a munkaviszony megszűnésekor a munkavállaló munkabérét az általános munkarend, a napi munkaidő és a teljesített munkaidő alapulvételével el kell számolni.
[21] Az Mt. 95. § (4) bekezdés a) pontja értelmében az előlegnyújtásból eredő követelésre vonatkozó szabályokat kell megfelelően alkalmazni, ha a munkaviszony a munkaidőkeret lejárta előtt a munkavállaló felmondásával szűnik meg, és a munkavállaló a beosztás szerinti munkaidőre járó munkabérnél magasabb összegű munkabérben részesült.
[22] Az Mt. 95. § (5) bekezdése szerint az (1)-(4) bekezdés rendelkezéseit munkaidőkeret hiányában is alkalmazni kell, ha a munkaviszony hónap közben szűnik meg.
[23] Az elszámolási kötelezettség tartalmilag azt jelenti, hogy az általános munkarendre, és a napi munkaidőre figyelemmel, az elszámolás időszakára megállapítható (beosztható) munkaidő és a ténylegesen teljesített (azaz lényegében a munkáltató által beosztott) munkaidő különbségét számba kell venni, illetve a feleknek az erre az időszakra járó munkabért a másiknak meg kell fizetnie, tehát az adott esetben a munkavállalónak a többletmunkabért vissza kell fizetnie a munkáltató részére.
[24] A kollektív szerződésnek az a rendelkezése, amely az alap-, és mozgóbér kifizetését azokra az esetekre rögzítette, amelyekben a munkáltató a munkaidő-beosztás szerinti munkanapokra pihenőnapot rendelt el, nem értelmezhető úgy, hogy a felek között a munkaviszony elszámolási időszakot megelőzően történő megszüntetésekor ne állna fenn elszámolási kötelezettség. Munkaidőkeret vagy elszámolási idő esetén ugyanis meghatározott időszakra, rendszerint egy hónapra a munkavállaló mintegy átalányszerűen, azaz a tényleges teljesítéstől függetlenül részesül munkabérben. Az Mt. 156. §-a a munkabér elszámolásának és megfizetésének szabályai körében tartalmazza ennek a munkabérfizetési szabálynak az alapját, ezért a felperes felülvizsgálati kérelme téves okfejtést tartalmaz a kollektív szerződés szerinti juttatás eltérő jogi természetére nézve.
[25] Az Mt. a munkáltató jogaként határozza meg a munkaidő beosztását [Mt. 96. § (1) bekezdés], a munkáltató pedig ezt a jogát hosszabb időszak tekintetében ún. egyenlőtlen beosztással is jogszerűen megteheti. Az Mt. ugyanakkor - az elszámolási szabályok alkalmazásával - e kockázatot "vissza telepíti" a munkavállalóra, legalábbis azokban az esetekben, amelyekben a munkaviszony meghatározott módokon való megszűnésekor vagy a munkaidőkeret (elszámolási időszak) megszűnésekor a munkavállaló oldalán visszafizetési kötelezettség keletkezik, ha a kifizetett díjazáshoz képest a beosztás szerinti munkaidőre járó munkabérnél magasabb összegű díjazásban részesült. Az Mt. 95. § (4) bekezdésében említett megszüntetési esetekben, amelyekben a munkaviszony megszüntetésére vagy megszűnésére a munkavállaló oldalán felmerült okból kerül sor, az Mt. csak a tényleges munkavállalói teljesítésnek megfelelő díjazást biztosít. E tételes jogi szabályozás tekintetében a felperes megalapozatlanul hivatkozott az Mt. 6. § (2) bekezdésében rögzített jóhiszeműség és tisztesség elvének megsértésére.
[26] Mindezekre tekintettel a felek között az elszámolási kötelezettség a munkaviszony munkavállalói felmondása esetén a kollektív szerződés alapján fizetett alap- és mozgóbérre is kiterjedt, így a másodfokú bíróság jogszabálysértés nélkül hagyta helyben a felperes fizetési felszólítás hatályon kívül helyezése iránti keresetét elutasító elsőfokú ítéletet.
[27] Mindezek alapján a Kúria a jogerős ítéletet a Pp. 275. § (3) bekezdése alapján hatályában fenntartotta.
(Kúria Mfv.II.10.199/2019.)
* * *
TELJES HATÁROZAT
Az ügy száma: Mfv.II.10.199/2019/4.
A tanács tagjai: Dr. Stark Marianna a tanács elnöke, előadó bíró
Szolnokiné dr. Csernay Krisztina bíró
Dr. Rózsavölgyi Bálit bíró
A felperes:
A felperes képviselője: Dr. Neupor Zsolt ügyvéd
Az alperesek:
Az alperes képviselője: Dr. Buday-Jeruska Anikó jogtanácsos
A per tárgya: fizetési felszólítás hatályon kívül helyezése
A felülvizsgálati kérelmet benyújtó fél: felperes
A felülvizsgálni kért jogerős határozat: Győri Törvényszék 2.Mf.20.577/2018/4.
Az elsőfokú bíróság határozata: Győri Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság 5.M.402/2016/53.
Rendelkező rész
A Kúria a Győri Törvényszék 2.Mf.20.577/2018/4. számú ítéletét hatályában fenntartja.Kötelezi a felperest, hogy 15 napon belül fizessen meg az alperesnek 10.000,- (tízezer) forint felülvizsgálati eljárási költséget.
A felülvizsgálati eljárásban felmerült 50.000,- (ötvenezer) forint felülvizsgálati eljárási illetéket az állam viseli.
Az ítélet ellen felülvizsgálatnak nincs helye.
I n d o k o l á s
A tényállás
[1] A felperes 2014. augusztus 6-tól 2016. augusztus 27-ig állt az alperessel munkaviszonyban. Az alperes a munkavállaló munkaidejét 52 hetes elszámolási időszakban határozata meg, és osztotta be. Az elszámolási időszak havi egyenlegéről a felperesnek a bérjegyzékek alapján tudomása volt. A felek közötti munkaviszony az alkalmazott elszámolási időszak lejártát megelőzően, a felperes 2016. július 27-i felmondása folytán szűnt meg.[2] A felperes ún. munkaidő számla egyenlege a munkaviszony megszűnésének időpontjában mínusz 240,35 óra, ennek alapján a tartozása 191.799,- forint volt.
[3] Az alperes a felperessel közölt fizetési felszólításában 191.799,-forint tartozás megfizetésére kötelezte.
A felperes keresete és az alperes ellenkérelme
[4] A felperes keresetében a fizetési felszólítás hatályon kívül helyezését, és az alperes perköltségben való marasztalását kérte. Vitatta, hogy az alperes a munkaviszonya fennállása alatt magasabb összegű munkabért fizetett részére, mint amit a munkaidő beosztása indokolt volna. Utóbb arra is hivatkozott, hogy a hatályos kollektív szerződés szerint járt részére az alap-, és mozgóbér kifizetése akkor is, ha a munkáltató az előre meghatározott munkaidő beosztás szerinti munkanapra pihenőnapot rendelt el. Ezért szerinte a kollektív szerződés rendelkezése értelmében, utóbb nem követelhető vissza tartozásként az így kifizetett összeg.[5] Az alperes a kereset elutasítását, és a felperes jogtanácsosi munkadíjban való marasztalását kérte. Érvelése szerint a felperes felmondása következtében a munka törvénykönyvről szóló 2012. évi I. törvény (Mt.) 95. §-ában foglaltak irányadóak.
Az első- és a másodfokú bíróság ítélete
[6] A közigazgatási és munkaügyi bíróság ítéletével a felperes keresetét elutasította.[7] Az elszámolási időszak negatív egyenlegének alátámasztására a perben az alperes becsatolta a felperes bérjegyzékeit, melyek rögzítik az elszámolási időszak egyenlegének változását az elszámolási időszak során. Az alperes bizonyítási indítványára a bíróság könyvszakértői bizonyítást rendelt el arra nézve, hogy a felperes időszámla egyenlege valóban mutat-e mínusz órákat, és ha igen, akkor mennyit, ahhoz kapcsolódóan a felperesnek milyen összegű tartozása áll fenn az alperes irányában. A perbeli szakértői vélemény szerint a felperesre irányadó munkarendnek megfelelően 240,35 óra mínusz állapítható meg a felperes terhére, ami azt jelenti, hogy a felperes ennyi órának megfelelő munkaidőt nem dolgozott le a munkaidő beosztása alapján a munkaviszonya megszűnéséig.
[8] A közigazgatási és munkaügyi bíróság ítélete indokolásában kiemelte, miszerint a perbeli esetben az Mt. 95. § és 98. § rendelkezései az irányadóak. E rendelkezések értelmében, mivel az elszámolási időszakban a beosztás szerinti munkaidőre járó munkabérnél a felperes magasabb összegű munkabérben részesült, ezért a le nem dolgozott munkaidejére járó bére tartozásként vissza jár az alperesnek. A bíróság megállapíthatónak találta azt is, hogy a felperes havibérben részesülő munkavállaló volt, aki havonta megkapta az alapbérét és a mozgóbérét teljes összegben, függetlenül attól, hogy adott hónapban milyen mértékű munkaidőt teljesített, teljesítette-e a reá irányadó teljes munkaidőt. A bíróság azt is megállapította, hogy az alperesnél hatályos kollektív szerződés 14-15. §-ából nem következik a felperes által hivatkozott álláspont, az alperes kollektív szerződése a munkaviszony megszüntetés esetére az Mt.-től eltérő elszámolási szabályokat nem rögzít. A hivatkozott kollektív szerződéses rendelkezés csupán annak az esetnek a díjazására vonatkozik, amikor a munkaviszony fennállása alatt az eredetileg közölt munkaidő-beosztás szerinti munkanapokon a munkavállaló pihenőnapot kap. A kollektív szerződéses rendelkezések azt kívánják biztosítani, hogy a bérezés egyenletes legyen, azonban nem jelentik azt, hogy abban az esetben, ha az elszámolási időszak lejárta előtt a munkavállaló akaratából a munkaviszonya megszüntetésre kerül, a felek között ne állna fenn az elszámolási kötelezettség a beosztható és a ténylegesen teljesített munkaidő, valamint a kifizetett munkabér figyelembevételével az Mt. előírása szerint.
[9] A felperes fellebbezése folytán eljárt törvényszék ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta.
[10] A törvényszék jogi álláspontja szerint a felperes fellebbezésében megalapozatlanul hivatkozott arra, hogy a kollektív szerződés felhívott rendelkezése olyan - eltérő jogi jellegű - juttatást garantálnak részére, amely juttatás tekintetében, annak esedékessége és kifizetése után már nem áll fenn, nem érvényesíthető az Mt. 95. § (1) bekezdésén alapuló elszámolási kötelezettség a munkaviszony megszűnésekor.
[11] Az Mt. 156. § (1) bekezdés a) pontja értelmében egyenlőtlen munkaidő-beosztás és havi díjas bérezés esetén a munkavállalónak - beosztás szerinti munkaidő mértékétől függetlenül - havi alapbére jár. Ebből következően a felperes havibéres munkavállalóként a munkáltató által alkalmazott beosztási szabály mellett - függetlenül a beosztás szerinti munkaidőtől - havi bérére mindig jogosult volt, akár többet, akár kevesebbet dolgozott az általános munkarend szerinti munkaidőhöz képest. A kimutatható különbözetet azonban az elszámolási időszak végén a feleknek el kell számolniuk az általános munkarend és napi munkaidő, valamint a teljesített munkaidő alapul vételével. Az a körülmény, hogy a kollektív szerződés az Mt. rendelkezéséhez képest - az egyenletes bérezés érdekében - az alapbéren túl mozgóbérre is jogosította a kollektív szerződés szerinti lemondás miatti negatív órák tekintetében a munkavállalót, valójában egyfajta kollektív szerződés biztosította "többletjuttatás"-nak nem tekinthető, az elszámolási kötelezettség szempontjából ennek érdemi jelentősége, kihatása nincs.
[12] A kollektív szerződés hivatkozott rendelkezései mindössze azt kívánják biztosítani, hogy a bérezés egyenletes legyen, de azokból nem következik az, hogy abban az esetben, ha az elszámolási időszak lejárta előtt a munkavállaló akaratából a munkaviszony megszüntetésére kerül sor, a felek között nem áll fenn az elszámolási kötelezettség a beosztható, és a ténylegesen teljesített munkaidő, valamint a ténylegesen kifizetett munkabér figyelembevételével.
A felülvizsgálati kérelem és a felülvizsgálati ellenkérelem
[13] A jogerős ítélet ellen a felperes nyújtott be felülvizsgálati kérelmet, melyben annak hatályon kívül helyezését és keresete szerinti döntés hozatalát, valamint az alperes perköltségben való marasztalását kérte. A felperes jogszabálysértésként a Pp. 206. § (1) bekezdésének, valamint az Mt. 6. § (2) bekezdése, 95. § (4) bekezdése, 98. §-a és 146. § (2) bekezdése megsértésére hivatkozott.[14] A felülvizsgálati kérelmében a felperes sérelmezte, miszerint a másodfokú bíróság figyelmen kívül hagyta azon tényt, hogy a perben kirendelt igazságügyi szakértő - a felek által nem vitatott módon - megállapította a felperesi időszámla egyenlegét, feltárta annak keletkezését is, ezért a perben az bizonyított volt, hogy a negatív órák keletkezésének az volt az oka, hogy a munkarend szerint előre közölt munkaidő beosztás szerinti munkanapot a munkáltató a kollektív szerződés rendelkezése szerint meghatározott időpontban lemondta, azaz pihenő nappá módosította. A kollektív szerződés erre az esetre a munkavállalónak az alap és mozgóbér juttatását garantálja. A felperes szerint jogszabálysértő, hogy az eljárt bíróságok e kollektív szerződéses juttatás eltérő jogi jellegét nem értékelték.
[15] Az alperes a kollektív szerződés rendelkezése alapján fizetett alap-, és mozgóbért a megállapított negatív órák után, így tévesen állapították meg a bíróságok, hogy az ítéletben is elismert kollektív szerződéses juttatás után elszámolási kötelezettsége áll fenn a felperesnek a beosztható és ténylegesen teljesített munkaidő, valamint a kifizetett munkabér figyelembe vételével. A jogerős ítélet a felperes szerint tévesen nem tulajdonított jelentőséget a juttatás jogi jellegének, hiszen amennyiben azt kollektív szerződéses juttatásnak tekinti, akkor az nem vonható az Mt. 95. § és 98. §-ban meghatározott elszámolási kötelezettség körébe. Jelen jogvitában nem az a kérdés, hogy fennáll-e a felek között elszámolási kötelezettség a munkaviszony munkavállalói felmondása esetén, hanem az, hogy a hivatkozott kollektív szerződéses rendelkezés alapján fizetett alap és mozgóbérre kiterjed-e ezen kötelezettség.
[16] Az alperes felülvizsgálati ellenkérelmében a jogerős ítélet hatályában való fenntartását kérte.
[17] Az alperes érvelése szerint, ha a munkaidő-beosztás módosítása alapján az eredetileg irányadó munkanap helyett pihenőnap kerül beosztásra, ez azt jelenti, hogy az érintett héten a munkavállaló egy nappal kevesebbet dolgozott és eggyel több heti pihenőnapban részesült. Ezért az alperes az érintett alaphétre vonatkozó elszámolási időszak tekintetében az érintett napon le nem dolgozott munkaidőt mínusz óraként, az elrendelt pihenőnapot pedig többlet pihenőnap kiadásaként rögzíti.
[18] A változással érintett napra - a felperes által hivatkozott 2016. április 3-ig hatályos kollektív szerződés 15. § (8) bekezdése, és a 2016. április 4-étől hatályos kollektív szerződés 14. § (10) bekezdése alapján egyaránt - az egyenletes bérezés érdekében a havi alapbér, és havi mozgóbér teljes összege kifizetésre került a munkavállaló számára, annak ellenére, hogy a munkavállaló az adott napon munkát nem végzett, az alaphétre irányadó munkaidőnél kevesebb munkaidőt dolgozott le, és a heti pihenőnapra nem jár munkabér. Az érintett napra járó alapbér és mozgóbér kifizetésére vonatkozó hivatkozott rendelkezésekkel a kollektív szerződés azonban nem egy speciális juttatást biztosított a munkavállaló számára. E rendelkezések csak és kizárólag azt veszik figyelembe, hogy az érintett munkavállaló havibéres, és erre tekintettel - függetlenül az adott hónapban teljesített beosztás szerinti munkaórák számától - számára minden hónapban kifizetésre kerül a munkaszerződés szerinti havi alapbére és mozgóbére teljes összege. A kollektív szerződés ezen rendelkezése nem zárja ki, hogy az alperes az elszámolás iránti igényét a munkavállalóval szemben érvényesítse. Ezért az eljárt bíróságok helytállóan mutattak rá arra, miszerint - annak ellenére, hogy az Mt. 135. § (2) bekezdése alapján lehetőség lenne eltérő szabály megalkotására - a kollektív szerződés az elszámolási időszak lejárta előtti munkaviszony megszüntetés esetére nem tartalmaz az Mt.-től eltérő elszámolási szabályokat.
A Kúria döntése és jogi indokai
[19] A felülvizsgálat kérelem a következők szerint nem megalapozott.[20] Az Mt. 95. § (1) bekezdése arról rendelkezik, hogy a munkaviszony megszűnésekor a munkavállaló munkabérét az általános munkarend, a napi munkaidő és a teljesített munkaidő alapul vételével el kell számolni.
[21] Az Mt. 95. § (4) bekezdés a) pontja értelmében az előlegnyújtásból eredő követelésre vonatkozó szabályokat kell megfelelően alkalmazni, ha a munkaviszony a munkaidőkeret lejárta előtt a munkavállaló felmondásával szűnik meg, és a munkavállaló a beosztás szerinti munkaidőre járó munkabérnél magasabb összegű munkabérben részesült.
[22] Az Mt. 95. § (5) bekezdése szerint az (1)-(4) bekezdés rendelkezéseit munkaidőkeret hiányában is alkalmazni kell, ha a munkaviszony hónap közben szűnik meg.
[23] Az elszámolási kötelezettség tartalmilag azt jelenti, hogy az általános munkarendre, és a napi munkaidőre figyelemmel, az elszámolás időszakára megállapítható (beosztható) munkaidő és a ténylegesen teljesített (azaz lényegében a munkáltató által beosztott) munkaidő különbségét számba kell venni, illetve a feleknek az erre az időszakra járó munkabért a másiknak meg kell fizetnie, tehát az adott esetben a munkavállalónak a többletmunkabért vissza kell fizetnie a munkáltató részére.
[24] A kollektív szerződésnek az a rendelkezése, amely az alap-, és mozgóbér kifizetését azokra az esetekre rögzítette, amelyekben a munkáltató a munkaidő-beosztás szerinti munkanapokra pihenőnapot rendelt el, nem értelmezhető úgy, hogy a felek között a munkaviszony elszámolási időszakot megelőzően történő megszüntetésekor ne állna fenn elszámolási kötelezettség. Munkaidőkeret vagy elszámolási idő esetén ugyanis meghatározott időszakra, rendszerint egy hónapra a munkavállaló mintegy átalányszerűen, azaz a tényleges teljesítéstől függetlenül részesül munkabérben. Az Mt. 156. §-a a munkabér elszámolásának és megfizetésének szabályai körében tartalmazza ennek a munkabér fizetési szabálynak az alapját, ezért a felperes felülvizsgálati kérelme téves okfejtést tartalmaz a kollektív szerződés szerinti juttatás eltérő jogi természetére nézve.
[25] Az Mt. a munkáltató jogaként határozza meg a munkaidő beosztását (Mt. 96. § (1) bekezdés), a munkáltató pedig ezt a jogát hosszabb időszak tekintetében ún. egyenlőtlen beosztással is jogszerűen megteheti. Az Mt. ugyanakkor - az elszámolási szabályok alkalmazásával - e kockázatot "vissza telepíti" a munkavállalóra, legalábbis azokban az esetekben, amelyekben a munkaviszony meghatározott módokon való megszűnésekor vagy a munkaidő keret (elszámolási időszak) megszűnésekor a munkavállaló oldalán visszafizetési kötelezettség keletkezik, ha a kifizetett díjazáshoz képest a beosztás szerinti munkaidőre járó munkabérnél magasabb összegű díjazásban részesült. Az Mt. 95. § (4) bekezdésében említett megszüntetési esetekben, amelyekben a munkaviszony megszüntetésére vagy megszűnésére a munkavállaló oldalán felmerült okból kerül sor, az Mt. csak a tényleges munkavállalói teljesítésnek megfelelő díjazást biztosít. E tételes jogi szabályozás tekintetében a felperes megalapozatlanul hivatkozott az Mt. 6. § (2) bekezdésében rögzített jóhiszeműség és tisztesség elvének megsértésére.
[26] Mindezekre tekintettel a felek között az elszámolási kötelezettség a munkaviszony munkavállalói felmondása esetén a kollektív szerződés alapján fizetett alap- és mozgóbérre is kiterjedt, így a másodfokú bíróság jogszabálysértés nélkül hagyta helyben a felperes fizetési felszólítás hatályon kívül helyezése iránti keresetét elutasító elsőfokú ítéletet.
[27] Mindezek alapján a Kúria a jogerős ítéletet a Pp. 275. § (3) bekezdése alapján hatályában fenntartotta.
A döntés elvi tartalma
[28] Az Mt. 95. § (4) bekezdésében szabályozott munkaviszony megszüntetési esetekben, azaz olyanokban, amelyekben a munkaviszony megszüntetésére vagy megszűnésére a munkavállaló érdekkörében felmerült okból kerül sor, az Mt. csak a tényleges munkavállalói teljesítésnek megfelelő díjazást biztosít.Záró rész
[29] A Kúria a pervesztes felperest kötelezte a Pp. 78. § (1) bekezdése alapján az alperes felülvizsgálati eljárásban felmerült költsége megfizetésére, míg a felülvizsgálati eljárás illetékét - a felperes munkavállalói költségkedvezményre való jogosultságára tekintettel - a 6/1986. (VI. 26.) IM rendelet 14. §-a értelmében az állam viseli.[30] A Kúria a felülvizsgálati kérelmet a Pp. 274. § (1) bekezdése alapján tárgyaláson kívül bírálta el.
[31] A felülvizsgálat lehetőségét a Pp. 271. § (1) bekezdés e) pontja kizárja.
Budapest, 2020. január 22.
dr. Stark Marianna s.k. a tanács elnöke, előadó bíró, Szolnokiné dr. Csernay Krisztina s.k. bíró, dr. Rózsavölgyi Bálint s.k. bíró
(Kúria Mfv.II.10.199/2019.)