adozona.hu
BH 2020.4.119
BH 2020.4.119
I. A munkavállalót terhelő kárenyhítési kötelezettség megítélésekor értékelni kell az életkorát, egészségi állapotát, családi és lakóhelyi körülményeit. A kárenyhítési kötelezettség teljesítését az eset összes körülményének mérlegelésével lehet megítélni az objektív kárfelelősséggel tartozó, de annak megtérítése alól mentesülni kívánó munkáltató által bizonyított tények alapulvételével. II. Abban az esetben, amikor a munkavállaló bizonyítottan a jogellenesen megszüntetett munkaviszonyában betöltött munkakö
Kiválasztott időállapot:
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Tipus:
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
[1] A felperes 2012. július 18-tól állt határozatlan idejű jogviszonyban az alperes alkalmazásában projekt menedzserként. Munkaviszonyát az alperes 2013. március 18-án felmondással szüntette meg.
[2] A közbenső ítélettel jogerősen megállapított jogellenes felmondás jogkövetkezményeire tovább folyó perben a felperes akként nyilatkozott, hogy a vizsgálandó időszak a megtérült jövedelem szempontjából 2013. április 18-tól 2014. december 31-ig terjed. Előadta, hogy mindent megtett annak érdekéb...
BH 2020.4.119 I. A munkavállalót terhelő kárenyhítési kötelezettség megítélésekor értékelni kell az életkorát, egészségi állapotát, családi és lakóhelyi körülményeit. A kárenyhítési kötelezettség teljesítését az eset összes körülményének mérlegelésével lehet megítélni az objektív kárfelelősséggel tartozó, de annak megtérítése alól mentesülni kívánó munkáltató által bizonyított tények alapulvételével.
II. Abban az esetben, amikor a munkavállaló bizonyítottan a jogellenesen megszüntetett munkaviszonyában betöltött munkakörének megfelelő állást keresett, aktívan eleget tett kárenyhítési kötelezettségének. [A munka törvénykönyvéről szóló 2012. évi I. törvény (Mt.) 167. § (2) bekezdés, 6/2016. (XI. 28.) KMK vélemény].
A felülvizsgálat alapjául szolgáló tényállás
[1] A felperes 2012. július 18-tól állt határozatlan idejű jogviszonyban az alperes alkalmazásában projekt menedzserként. Munkaviszonyát az alperes 2013. március 18-án felmondással szüntette meg.A felperes keresete, alperes ellenkérelme
[2] A közbenső ítélettel jogerősen megállapított jogellenes felmondás jogkövetkezményeire tovább folyó perben a felperes akként nyilatkozott, hogy a vizsgálandó időszak a megtérült jövedelem szempontjából 2013. április 18-tól 2014. december 31-ig terjed. Előadta, hogy mindent megtett annak érdekében, hogy végzettsége, képzettsége szerint elhelyezkedjen, nagyszámú álláspályázatot nyújtott be, személyes előadása szerint elsősorban bank, telekommunikáció, informatika, valamint a közszféra területén próbált elhelyezkedni.[3] Az alperes a kereset elutasítását kérte arra hivatkozva, hogy a felperesnek lehetősége lett volna a jogviszony-megszüntetést követően munkát találni. Táblázatba foglalta minisztériumi adatszolgáltatás alapján azt, hogy a felperes végzettségét és képzettségét figyelembe véve, mely FEOR számú munkakörben lett volna lehetősége elhelyezkedni, illetve megjelölte azt is, hogy a felperes 2013-ban és 2014-ben milyen jövedelemre tehetett volna szert. Kifogásolta, hogy a felperes jellemzően a főváros területén keresett munkát, kora, egészségi állapota és egyéb jellemzői alapján azonban alkalmas lett volna arra, hogy B. mellett F., K.-E. és P. megye területén állást vállaljon. A számítások elvégzését követően az alperes 4 647 386 forintban ismerte el a felperes elmaradt jövedelem iránti igényét.
Az első- és a másodfokú bíróság ítélete
[4] A közigazgatási és munkaügyi bíróság ítéletével kötelezte az alperest, hogy fizessen elmaradt jövedelem címén kártérítésként 4 647 386 forintot, valamint cafetériajuttatásként 528 000 forintot és ezen tőkeösszegek után késedelmi kamatot. Ezt meghaladóan a keresetet elutasította.[5] Az elsőfokú bíróság ítéletében hivatkozott a munka törvénykönyvéről szóló 2012. évi I. törvény (továbbiakban: Mt.) 82. § (1), (2) bekezdésére, valamint a 3/2014. (III. 31.) KMK véleményben és a 6/2016. (XI. 28.) KMK véleményben foglaltakra is.
[6] A 3/2014. (III. 31.) KMK vélemény 1. pontja tartalmazza azt, hogy a munkaviszony munkáltató általi jogellenes megszüntetésének az Mt. 82-84. §-aiban szabályozott jogkövetkezményei tekintetében, illetve mellett megfelelően alkalmazni kell az Mt.-nek a munkáltató kártérítési felelősségre vonatkozó XIII. fejezetét. A 2. pont kimondja, hogy az elmaradt jövedelem címén igényelt kártérítés mértéke korlátozott, ezért ilyen igény érvényesítése esetén az elmaradt jövedelem kárelemeinek vizsgálata előtt a 12 havi távolléti díj mint felső összeghatár meghatározása lehet indokolt.
[7] A felperes a fentiek figyelembevételével határozta meg azt, hogy havi bruttó 750 000 forintos munkabérrel rendelkezett, így a felső összeghatár a perben 9 000 000 forint.
[8] A 6/2016. (XI. 28.) KMK vélemény 5. pontja szerint az elmaradt jövedelem címén igényelt kártérítés tételei és összege a beszámítható és a levonandó jövedelem tekintetében a munkaügyi perben eljáró bírót a kereseti kérelem és ellenkérelem szerint köti, hivatalbóli bizonyításnak, számításnak és levonásnak nincs helye. A 6. pont értelmében pedig az elmaradt jövedelem összegének számításánál az Mt. 177. §-a alapján alkalmazandó Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény (a továbbiakban: Ptk.) 6:528. § (3) bekezdése az irányadó. A 7. pont rendezi azt, hogy a munkavállaló kárenyhítési kötelezettségével kapcsolatban a bizonyítás a munkáltatót mint károkozót terheli.
[9] A bíróság a perben értékelte a N. Minisztérium iratát, amely 2013. április 1-je és 2014. december 31-e között FEOR bontásban B., F., P. és K.-E. megyében lévő üres álláshelyeket vizsgálta, és rögzítette azok számát, illetve az elérhető jövedelmet.
[10] A felperes táblázatba foglalva kimutatta, hogy mely időpontban, milyen munkakörre jelentkezett, megjelölte az iparágat, illetve a tevékenységi területet, valamint a jelentkezési eredményeket. Ezen táblázatból megállapítható, hogy 2013-ban 16 pályázatot adott be, míg 2014-ben 18-at. Ebből levonható az a következtetés, hogy a felperes havonta kb. másfél pályázatot nyújtott be. A felperes kimutatásából az is látható, hogy jellemzően vezetői munkakörökre, illetve projektmenedzseri álláshelyekre jelentkezett, ami általa sem vitatottan szakmai vezetői munkakört jelent.
[11] A felperes személyes meghallgatása során nem vitatta, hogy előtérbe helyezte azokat a pályázati lehetőségeket, ahol gyakorlatilag ugyanolyan típusú munkakört kellett volna ellátnia, mint amilyet az alperes munkáltatónál.
[12] A bíróság álláspontja szerint a felperes végzettségét, képzettségét, nyelvtudását figyelembe véve jóval szélesebb körben kellett volna az álláslehetőségeket feltérképezni és azokra jelentkezni. A felperes közgazdászként olyan típusú végzettséggel rendelkezik, amely rendkívül keresett mind a köz-, mind a piaci szférában. A felperes marketing és vállalkozói szakirányon szerezte végzettségét, amely szintén rendkívül keresett.
[13] A bíróság nem vitatta azt, hogy a felperes aktívan próbált munkát találni, több pályázaton részt vett, azonban ebből az volt megállapítható, hogy olyan munkakörökre jelentkezett, amelyek egyezőek, vagy jelentősen hasonlóak voltak korábbi munkakörével. Nem tett meg mindent annak érdekében, hogy a perbeli időszakban elhelyezkedjen, bár azt megkísérelte, de a fenti korlátokkal, ezért a bíróság az összegszerű kereseti kérelmét csak részben találta alaposnak.
[14] Az alperes hitelt érdemlően igazolta, hogy a felperes végzettségét és képzettségét figyelembe véve lett volna lehetősége a perbeli időszakban elhelyezkedni, és hogy ezen időszakban nem volt olyan mértékű a munkanélküliség, mint ahogy azt a felperes előadta.
[15] Az alperes akként nyilatkozott, hogy a felperesnek az elmaradt jövedelem címén igényelt kártérítésének az összege legfeljebb 4 647 386 forint összegig fogadható el számára, amivel a bíróság egyetértett.
[16] A bíróság a rendelkezésre álló adatok alapján 528 000 forint cafetériajuttatás megtérítésére is kötelezte az alperest.
[17] A felperes fellebbezése folytán eljárt törvényszék ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletét fellebbezett részében megváltoztatta, az elmaradt jövedelem címén járó kártérítés összegét 7 210 854 forintra felemelte.
[18] A másodfokú bíróság álláspontja szerint nem állapítható meg, hogy a felperes nem tett meg mindent annak érdekében, hogy a perbeli időszakban elhelyezkedjen. A munkavállalóra háruló kárenyhítési kötelezettség nem lehet korlátlan, az elvárhatóság körében kell vizsgálni, hogy mi az a kellően aktív magatartás, ami az adott helyzetben, az adott munkavállalótól elvárható. Vizsgálni kell a felperes végzettségén, képzettségén, egyéb ismeretein kívül személyes és családi körülményeit is. Nem hagyható figyelmen kívül az a tény, hogy a munkavállaló a munkáltató jogsértő intézkedése folytán jutott abba a helyzetbe, hogy ismét el kell helyezkednie. A kárenyhítés körében a munkáltatói érdekek mellett mérlegelni szükséges tehát azt is, hogy a kár enyhítése érdekében a munkavállalótól mely feltételek, mely korlátok között várható el, hogy kárenyhítési kötelezettségének eleget tegyen.
[19] Nem róható fel a munkavállalónak, ha az álláskeresés során végzettsége, szakképzettsége mellett az észszerűség határain belül arra is figyelemmel van, hogy szakmai előmenetele lehetőleg ne szakadjon meg, illetőleg az általa addig megszokott egzisztenciális helyzete jelentősen ne romoljék.
[20] A felperes megpályázott vezetői jellegű munkaköröket is, ezen túlmenően azonban igazolta, hogy nem ezek voltak többségben. A felperes tehát a tőle elvárható észszerű magatartást tanúsította, amikor a korábbinál alacsonyabb társadalmi elismertséggel rendelkező és feltehetően alacsonyabb jövedelmet kínáló álláshelyekre is jelentkezett.
[21] Nem róható fel a munkavállalónak, ha olyan munkaterületen igyekszik ismét elhelyezkedni, ahol a korábbi foglalkoztatása során megszerzett gyakorlatát, az adott területen szerzett speciális szakmai ismereteit felhasználhatja, bővítheti, továbbfejlesztheti.
[22] A felperes igazolta, hogy felelős magatartást tanúsítva az elvárható módon járt el, amikor nem kizárólag korábbi szakmai gyakorlata alapján válogatott a meghirdetett álláshelyek között, hanem számára új munkaterületekre is benyújtotta pályázatát.
[23] Az alperes önmagában adatok közlésével nem tudta bizonyítani, hogy a felperes az alperes által megjelölt munkakörök bármelyikére ténylegesen eséllyel pályázhatott volna. A felperes helytállóan utalt arra, hogy ezen munkakörök tartalma, az ezekhez tartozó pozíció leírása, az adott munkáltató konkrét elvárásai és feltételei nem ismertek.
[24] A munkavállalótól nem várható el, hogy a kárenyhítés körében olyan álláshelyeket is megpályázzon, amelyek végzettségének, képzettségének megfelelnek ugyan, esetleges betöltésük azonban egyébként akadályokba vagy aránytalan nehézségekbe ütközik. A másodfokú bíróság ilyen akadályok vagy aránytalan nehézségek körében példaként utalt a munkavállaló lakhelye és az adott munkahely közti távolságra, a munkahely időbeni megközelíthetőségére. Nem várható el a kárenyhítési kötelezettség körében, hogy a munkavállaló elhelyezkedése érdekében akár ideiglenesen is lakhelyet változtasson, vagy olyan munkahelyre jelentkezzen, ahová lakhelyéről csak aránytalan közlekedési nehézségeket, költségeket, jelentős időveszteségeket vállalva juthat el.
[25] A felperesnek B.-n kívül annak vonzáskörzetében is kellett volna munkahelyet keresni. Igazolta, hogy vidéken, sőt külföldön is adott be pályázatot, tehát bizonyította, hogy az elvárhatóságon túl is mindent megtett annak érdekében, hogy kárenyhítési kötelezettségének eleget tegyen.
[26] Az alperes úgy nyilatkozott, hogy a felperes követelésének számítási módját, annak összegszerűségét nem vitatja, ezért a másodfokú bíróság az elsőfokú ítéletet megváltoztatva a kártérítési összeget a kereseti kérelemben meghatározottakra felemelte.
Az alperes felülvizsgálati kérelme és a felperes ellenkérelme
[27] Az alperes felülvizsgálati kérelmében a jogerős ítélet hatályon kívül helyezését és az elsőfokú bíróság ítéletének hatályában való fenntartását kérte.[28] Jogszabálysértésként hivatkozott az Mt. 82. §-ára, 167. § (2) bekezdésére, 177. §-ára, valamint a Ptk. 6:518-6:534. §-aiban szabályozottakra, különösen a 6:525. § (1) bekezdésére. Ezen túlmenően felhívta a Kúria Joggyakorlat-elemző Csoportjának összefoglaló véleményét, amely 5.2.2. pontja szerint "a munkavállalót terhelő kárenyhítési kötelezettség megítélésekor az adott munkavállaló körülményeit is figyelembe vevő tényállás függvényében megfelelően értékelhetők (életkor, egészségi állapot, családi-, lakóhelyi körülmények)".
[29] Szerinte az Mt. 177. §-a alapján alkalmazandó Ptk. 6:525. § (1) bekezdés alapján a kárenyhítési kötelezettséget nem lehet oly módon, kizárólag a munkavállaló javára értékelni és értelmezni, mint ahogy azt a másodfokú bíróság tette.
[30] Az alperes egyetértett azon ítéleti hivatkozással, miszerint a munkavállalóra háruló kárenyhítési kötelezettség nem lehet korlátlan, a felperes azonban arra hivatkozott, hogy olyan munkalehetőségek is fennálltak, amelyek képzettségének és végzettségének megfeleltek volna.
[31] Alperes álláspontja szerint a Ptk. 6:525. § (1) bekezdésében meghatározott kárenyhítési kötelezettség megsértését jelenti az a felperesi magatartás, hogy a munkahelyek felkutatása során szinte majdnem kizárólag vezetői, középvezetői munkaköröket kívánt megcélozni. A kárenyhítési kötelezettség felperes esetében nem szűkíthető le ezen munkakörökre, mert kötelezettsége volt egyéb munkakörök megtalálása is. A táblázatban feltüntetett 34 munkakörből 28 vezetői, középvezetői pozíció volt, amely számadat is alapvetően cáfolja a másodfokú bíróság ítéleti megállapítását, miszerint "a megpályázott álláshelyek között nem a vezetői jellegű munkakörök voltak többségben".
[32] A felperes végzettségét, életkorát értékelve, valamint azt, hogy egyedülálló volt, és egészségi állapota miatt munkavállalása gondot nem jelentett, az álláskeresés nem korlátozódhatott kizárólag egy városra.
[33] Alperes álláspontja szerint a munkaviszony megszüntetését követően a volt munkavállalóval összefüggésbe hozható konkrét munkahelyek, munkakörök figyelemmel kísérése, és annak perbeli bizonyítása a munkáltatótól nem várható el, mert ez egyebek mellett sértené a vállalkozás szabadságának elvét [Alaptörvény M) cikk (1) bekezdés és Mt. 1. §].
[34] Az alperes 2015. december 12-ig megalapozottan feltételezhette, hogy a felperes munkaviszonyának megszüntetése jogszerűen történt. Erre tekintettel nem volt elvárható tőle, hogy 2013. április 18-tól kezdődően, azaz a munkaviszony megszűnésének időpontjától kezdve folyamatosan, napra készen figyelje, kövesse, hogy a felperes végzettségének, képzettségének és egyéb körülményeinek megfelelő munkahelyek, munkakörök, hol és milyen feltételekkel voltak meghirdetve. Az alperesre munkáltatóként ilyen kötelezettség nem terhelhető, erre nézve jogszabályi előírás sincs.
[35] Figyelembe kell venni, hogy a felperes kártérítési igénye a 2013. április 18-tól 2014. december 31-ig terjedő időszakra vonatkozott, míg az elsőfokú ítélet 2015. április 1-jén született. Az időpontok összevetéséből következően az alperesnek nem róható fel a konkrét munkahelyek megjelölésének hiánya.
[36] Ellentétes az alperes által felhívott jogszabályhelyekkel és a Kúria véleményével a másodfokú ítélet azon kitétele, hogy nem volt elvárható a felperestől, miszerint legalább ideiglenesen lakóhelyet változtasson, vagy olyan munkahelyre jelentkezzen, amelynek a megközelítése a közlekedési nehézségek vagy költségek, illetve időveszteség miatt ránézve jelentős sérelemmel járnak. Ezen megállapítás életszerűtlen és iratellenes. Az alperes olyan bizonyítási indítványt terjesztett elő, amelyben az álláslehetőségek B.-re és a könnyen megközelíthető környező megyékre vonatkoztak. A B. környéki megyék mind személygépkocsival, mind közösségi közlekedési eszközökkel könnyen megközelíthetőek, így ez nem jelenthetett gondot a felperesnek. Hazánkban az úgynevezett ingázás mindennapos jelenség, az alperes számos munkavállalója is így közelíti meg b.-i munkavégzési helyét. Ez aránytalan többletköltséget sem jelenthetett volna a munkavállalónak, tekintettel az Mt. 51. § (6) bekezdésére, és a 39/2010. (II. 26.) számú Kormányrendeletre, amelyek értelmében a munkáltató a közlekedési költségeket is köteles a munkavállaló számára megtéríteni.
[37] Az előzőeket összefoglalva megállapítható, hogy a másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság által megállapított tényállást a polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény (Pp.) 206. §-ban foglaltak megsértésével bírálta felül. Az ítélet sérti az Mt. 82. § (1), (2) bekezdését, a 167. § (2) bekezdését, 177. §-át, a Ptk. 6:525. § (1) bekezdését, valamint a Kúria véleményében foglaltakat.
[38] A felperes felülvizsgálati ellenkérelme a jogerős ítélet hatályában való fenntartására irányult.
A Kúria döntése és jogi indokai
[39] A felülvizsgálati kérelem nem megalapozott.[40] Az új Mt. a munkáltató jogellenes munkaviszony-megszüntetésének jogkövetkezményeit kártérítési alapra helyezte, ezért a korábbi szabályozástól eltérően a munkavállalót kárenyhítési kötelezettség terheli.
[41] A munkavállaló kárenyhítési kötelezettsége elmulasztásának elmaradt jövedelmet csökkentő hatásának bizonyítása a - részben - mentesülni akaró munkáltatót terheli. Az Mt. 167. § (2) bekezdése rendelkezik arról, hogy a munkáltatónak nem kell megtéríteni azt a kárt, ami abból származott, hogy a munkavállaló e kötelezettségének nem tett eleget.
[42] A 6/2016. (XI. 28.) KMK vélemény rendelkező részének 7. pontja szerint a munkavállaló kárenyhítési kötelezettségével kapcsolatban a bizonyítás a munkáltatót mint károkozót terheli [Pp. 164. § (1) bekezdés]. Az ezen ponthoz fűzött indokolás értelmében "a munkáltatónak azonban nem elegendő a munkavállalói kötelezettségre vonatkozó puszta hivatkozása, hanem meg kell jelölnie azokat a tényeket, körülményeket, amelyek a hivatkozását alátámasztják, állítását bizonyítják arra vonatkozóan, hogy a perbeli időszakban a munkavállaló reálisan milyen jövedelmet érhetett volna el. A kárenyhítési kötelezettség terjedelmét a bíróság mérlegeli. A munkáltató bizonyítási indítványa alapján a bíróság nyilatkoztathatja a munkavállalót, hogy miként járt el a kárenyhítés érdekében".
[43] Következetes az ítélkezési gyakorlat abban, hogy a munkavállaló a kárenyhítési kötelezettségét akkor teljesíti, ha minden tőle elvárhatót megtett a kár csökkentése érdekében. Nem szegi meg kárenyhítési kötelezettségét, ha bizonyítottan aktívan állást keres, hirdetésekre válaszol, állásinterjún vesz részt. A munkavállalót terhelő kárenyhítési kötelezettség megítélésekor az adott munkavállaló körülményeit is figyelembe kell venni, így életkorát, egészségi állapotát, családi és lakóhelyi körülményeit.
[44] Mindezekre figyelemmel a másodfokú bíróság a rendelkezésre álló bizonyítékokat helytállóan értékelte és helyes következtetésre jutott, a Pp. 206. §-ában foglaltakat nem sértette meg, a döntés felülmérlegelésére nem volt lehetőség.
[45] A peradatokból megállapíthatóan a projektmenedzser munkakört ellátó felperes elhelyezkedése érdekében megtette mindazt, ami tőle elvárható volt. Számos munkahelyre jelentkezett, ahol alapvetően a korábbival azonos szintű munkakörökre pályázott, de volt közöttük alacsonyabb presztízsű is. Nem felróható neki, hogy nem kívánt bármely munkakört ellátni, még akkor sem, ha esetleg annak betöltéséhez megfelelő képzettséggel, végzettséggel rendelkezett.
[46] A következetes ítélkezési gyakorlat szerint a kárenyhítés "nem korlátlan", az alperes pedig nem tudta bizonyítani, hogy a felperes az elhelyezkedését nem segítette elő, vagy azt esetlegesen szándékosan hátráltatta volna. Az alperes által állított megfelelő munkakörök értékelése során figyelemmel kellett lenni a felperes elvárásaira is, így arra, hogy a munkáltató jogellenes intézkedését követően nem akart olyan munkakört betölteni, amit nem talált képzettsége, végzettsége vagy saját szakmai elvárásai szerint megfelelőnek. Önmagában az a körülmény, hogy a megfelelő egészségi állapotú felperes, aki 40 év körüli életkorban volt, és az alperes szerint egyedülállóként élt, nem jelentheti azt - függetlenül a költségektől -, hogy az "ingázást" is vállalnia kellett volna új munkaviszony létesítése érdekében. Ennek ellenére peradat, hogy a felperes még külföldön is keresett munkát, de itt nem járt sikerrel.
[47] A jogviszony megszűnése után az álláshelyek figyelemmel kísérése az alperestől nem volt elvárható, azt azonban neki kellett bizonyítani, hogy a munkavállaló nem tett meg minden tőle elvárhatót új jogviszonyban való foglalkoztatása érdekében. A bizonyítás az alperest terhelte, így nem a bíróságoknak kellett megindokolniuk, hogy az egyes álláshelyek betöltése milyen nehézséget jelentett a felperesnek, hanem e körben az alperesnek kellett erre vonatkozó álláspontját alátámasztania, ami nem történt meg.
[48] A kifejtettekre tekintettel a Kúria a jogerős ítéletet hatályában fenntartotta a Pp. 275. § (3) bekezdése alapján.
(Kúria Mfv.I.10.036/2019.)
* * *
TELJES HATÁROZAT
Az ügy száma: Mfv.I.10.036/2019/7.
A tanács tagjai: Dr. Hajdu Edit a tanács elnöke
Dr. Mészárosné dr. Szabó Zsuzsanna előadó bíró
Dr. Rózsavölgyi Bálint bíró
A felperes:
A felperes képviselője: Dr. Megyesi Attila ügyvéd
Az alperes:
Az alperes képviselője: Dr. Bajnai Gábor ügyvéd
A per tárgya: jogellenes jogviszony megszüntetés jogkövetkezményei
A felülvizsgálati kérelmet benyújtó fél: alperes
A felülvizsgálni kért jogerős határozat: Fővárosi Törvényszék 5.Mf.680.355/2018/5.
Az elsőfokú bíróság határozatának száma: Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság 64.M.376/2017/27.
Rendelkező rész
A Kúria a Fővárosi Törvényszék 5.Mf.680.355/2018/5. számú ítéletét hatályában fenntartja.Kötelezi az alperest, hogy fizessen meg a felperesnek - 15 nap alatt - 30.000 (harmincezer) forint és 8.100 (nyolcezer-egyszáz) forint áfa felülvizsgálati eljárási költséget.
Kötelezi az alperest, hogy fizessen az államnak - külön felhívásra - 256.350 (kettőszázötvenhatezer-háromszázötven) forint felülvizsgálati eljárási illetéket.
Az ítélet ellen felülvizsgálatnak nincs helye.
I n d o k o l á s
A felülvizsgálat alapjául szolgáló tényállás
[1] A felperes 2012. július 18-tól állt határozatlan idejű jogviszonyban az alperes alkalmazásában projekt menedzserként. Munkaviszonyát az alperes 2013. március 18-án felmondással szüntette meg.[2] A közigazgatási és munkaügyi bíróság ítéletével az intézkedés jogellenességének a megállapítása iránti keresetet elutasította. A felperes fellebbezése folytán eljárt törvényszék közbenső ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletét megváltoztatta, és megállapította a munkáltatói felmondás jogellenességét. Ezen döntést a Kúria Mfv.I.10.138/2016/5. számú közbenső ítéletével hatályában fenntartotta.
A felperes keresete, alperes ellenkérelme
[3] A közbenső ítélettel jogerősen megállapított jogellenes felmondás jogkövetkezményeire tovább folyó perben a felperes akként nyilatkozott, hogy a vizsgálandó időszak a megtérült jövedelem szempontjából 2013. április 18-tól 2014. december 31-ig terjed. Előadta, hogy mindent megtett annak érdekében, hogy végzettsége, képzettsége szerint elhelyezkedjen, nagyszámú álláspályázatot nyújtott be, személyes előadása szerint elsősorban bank, telekommunikáció, informatika, valamint a közszféra területén próbált elhelyezkedni.[4] Az alperes a kereset elutasítását kérte arra hivatkozva, hogy a felperesnek lehetősége lett volna a jogviszony megszüntetést követően munkát találni. Táblázatba foglalta minisztériumi adatszolgáltatás alapján azt, hogy a felperes végzettségét és képzettségét figyelembe véve, mely FEOR számú munkakörben lett volna lehetősége elhelyezkedni, illetve megjelölte azt is, hogy a felperes 2013-ban és 2014-ben milyen jövedelemre tehetett volna szert. Kifogásolta, hogy a felperes jellemzően a főváros területén keresett munkát, kora, egészségi állapota és egyéb jellemzői alapján azonban alkalmas lett volna arra, hogy B. mellett F., K. és P. megye területén állást vállaljon. A számítások elvégzését követően az alperes 4.647.386 forintban ismerte el a felperes elmaradt jövedelem iránti igényét.
Az első- és a másodfokú bíróság ítélete
[5] A közigazgatási és munkaügyi bíróság ítéletével kötelezte az alperest, hogy fizessen elmaradt jövedelem címén kártérítésként 4.647.386 forintot, valamint cafetéria juttatásként 528.000 forintot és ezen tőkeösszegek után késedelmi kamatot. Ezt meghaladóan a keresetet elutasította.[6] Az elsőfokú bíróság ítéletében hivatkozott a munka törvénykönyvéről szóló 2012. évi I. törvény (továbbiakban: Mt.) 82. § (1), (2) bekezdésére, valamint a 3/2014. (III.31.) KMK véleményben és a 6/2016. (XI.28.) KMK véleményben foglaltakra is.
[7] A 3/2014. (III.31.) KMK vélemény 1.) pontja tartalmazza azt, hogy a munkaviszony munkáltató általi jogellenes megszüntetésének az Mt. 82.-84. §-aiban szabályozott jogkövetkezményei tekintetében, illetve mellett megfelelően alkalmazni kell az Mt.-nek a munkáltató kártérítési felelősségre vonatkozó XIII. fejezetét. A 2.) pont kimondja, hogy az elmaradt jövedelem címén igényelt kártérítés mértéke korlátozott, ezért ilyen igény érvényesítése esetén az elmaradt jövedelem kárelemeinek vizsgálata előtt a 12 havi távolléti díj mint felső összeghatár meghatározása lehet indokolt.
[8] A felperes fentiek figyelembe vételével határozta meg azt, hogy havi bruttó 750.000 forintos munkabérrel rendelkezett, így a felső összeghatár a perben 9.000.000 forint.
[9] A 6/2016. (XI.28.) KMK vélemény 5. pontja szerint az elmaradt jövedelem címén igényelt kártérítés tételei és összege a beszámítható és a levonandó jövedelem tekintetében a munkaügyi perben eljáró bírót a kereseti kérelem és ellenkérelem szerint köti, hivatalbóli bizonyításnak, számításnak és levonásnak nincs helye. A 6. pont értelmében pedig az elmaradt jövedelem összegének számításánál az Mt. 177. §-a alapján alkalmazandó Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény (a továbbiakban: Ptk.) 6:528. § (3) bekezdése az irányadó. A 7. pont rendezi azt, hogy a munkavállaló kárenyhítési kötelezettségével kapcsolatban a bizonyítás a munkáltatót mint károkozót terheli.
[10] A bíróság a perben értékelte a N. Minisztérium iratát, amely 2013. április 1-je és 2014. december 31-e között FEOR bontásban B., Fejér, P. és K. E. megyében lévő üres álláshelyeket vizsgálta, és rögzítette azok számát, illetve az elérhető jövedelmet.
[11] A felperes táblázatba foglalva kimutatta, hogy mely időpontban, milyen munkakörre jelentkezett, megjelölte az iparágat, illetve a tevékenységi területet, valamint a jelentkezési eredményeket. Ezen táblázatból megállapítható, hogy 2013-ban 16 pályázatot adott be, míg 2014-ben 18-at. Ebből levonható az a következtetés, hogy a felperes havonta kb. másfél pályázatot nyújtott be. A felperes kimutatásából az is látható, hogy jellemzően vezetői munkakörökre, illetve projekt menedzseri álláshelyekre jelentkezett, ami általa sem vitatottan szakmai vezetői munkakört jelent.
[12] A felperes személyes meghallgatása során nem vitatta, hogy előtérbe helyezte azokat a pályázati lehetőségeket, ahol gyakorlatilag ugyanolyan típusú munkakört kellett volna ellátnia, mint amilyet az alperes munkáltatónál.
[13] A bíróság álláspontja szerint a felperes végzettségét, képzettségét, nyelvtudását figyelembe véve jóval szélesebb körben kellett volna az álláslehetőségeket feltérképezni és azokra jelentkezni. A felperes közgazdászként olyan típusú végzettséggel rendelkezik, amely rendkívül keresett mind a köz-, mind a piaci szférában. A felperes marketing és vállalkozói szakirányon szerezte végzettségét, amely szintén rendkívül keresett.
[14] A bíróság nem vitatta azt, hogy a felperes aktívan próbált munkát találni, több pályázaton részt vett, azonban ebből az volt megállapítható, hogy olyan munkakörökre jelentkezett, amelyek egyezőek, vagy jelentősen hasonlóak voltak korábbi munkakörével. Nem tett meg mindent annak érdekében, hogy a perbeli időszakban elhelyezkedjen, bár azt megkísérelte, de a fenti korlátokkal, ezért a bíróság az összegszerű kereseti kérelmét csak részben találta alaposnak.
[15] Az alperes hitelt érdemlően igazolta, hogy a felperes végzettségét és képzettségét figyelembe véve lett volna lehetősége a perbeli időszakban elhelyezkedni, és hogy ezen időszakban nem volt olyan mértékű a munkanélküliség, mint ahogy azt a felperes előadta.
[16] Az alperes akként nyilatkozott, hogy a felperesnek az elmaradt jövedelem címén igényelt kártérítésének az összege legfeljebb 4.647.386 forint összegig fogadható el számára, amivel a bíróság egyetértett.
[17] A bíróság a rendelkezésre álló adatok alapján 528.000 forint cafetéria juttatás megtérítésére is kötelezte az alperest.
[18] A felperes fellebbezése folytán eljárt törvényszék ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletét fellebbezett részében megváltoztatta, az elmaradt jövedelem címén járó kártérítés összegét 7.210.854 forintra felemelte.
[19] A másodfokú bíróság álláspontja szerint nem állapítható meg, hogy a felperes nem tett meg mindent annak érdekében, hogy a perbeli időszakban elhelyezkedjen. A munkavállalóra háruló kárenyhítési kötelezettség nem lehet korlátlan, az elvárhatóság körében kell vizsgálni, hogy mi az a kellően aktív magatartás, ami az adott helyzetben, az adott munkavállalótól elvárható. Vizsgálni kell a felperes végzettségén, képzettségén, egyéb ismeretein kívül személyes és családi körülményeit is. Nem hagyható figyelmen kívül az a tény, hogy a munkavállaló a munkáltató jogsértő intézkedése folytán jutott abba a helyzetbe, hogy ismét el kell helyezkednie. A kárenyhítés körében a munkáltatói érdekek mellett mérlegelni szükséges tehát azt is, hogy a kár enyhítése érdekében a munkavállalótól mely feltételek, mely korlátok között várható el, hogy kárenyhítési kötelezettségének eleget tegyen.
[20] Nem róható fel a munkavállalónak, ha az álláskeresés során végzettsége, szakképzettsége mellett az észszerűség határain belül arra is figyelemmel van, hogy szakmai előmenetele lehetőleg ne szakadjon meg, illetőleg az általa addig megszokott egzisztenciális helyzete jelentősen ne romoljék.
[21] A felperes megpályázott vezetői jellegű munkaköröket is, ezen túlmenően azonban igazolta, hogy nem ezek voltak többségben. A felperes tehát a tőle elvárható észszerű magatartást tanúsította, amikor a korábbinál alacsonyabb társadalmi elismertséggel rendelkező és feltehetően alacsonyabb jövedelmet kínáló álláshelyekre is jelentkezett.
[22] Nem róható fel a munkavállalónak, ha olyan munkaterületen igyekszik ismét elhelyezkedni, ahol a korábbi foglalkoztatása során megszerzett gyakorlatát, az adott területen szerzett speciális szakmai ismereteit felhasználhatja, bővítheti, továbbfejlesztheti.
[23] A felperes igazolta, hogy felelős magatartást tanúsítva az elvárható módon járt el, amikor nem kizárólag korábbi szakmai gyakorlata alapján válogatott a meghirdetett álláshelyek között, hanem számára új munkaterületekre is benyújtotta pályázatát.
[24] Az alperes önmagában adatok közlésével nem tudta bizonyítani, hogy a felperes az alperes által megjelölt munkakörök bármelyikére ténylegesen eséllyel pályázhatott volna. A felperes helytállóan utalt arra, hogy ezen munkakörök tartalma, a hozzájuk tartozó pozíció leírása, az adott munkáltató konkrét elvárásai és feltételei nem ismertek.
[25] A munkavállalótól nem várható el, hogy a kárenyhítés körében olyan álláshelyeket is megpályázzon, amelyek végzettségének, képzettségének megfelelnek ugyan, esetleges betöltésük azonban egyébként akadályokba vagy aránytalan nehézségekbe ütközik. A másodfokú bíróság ilyen akadályok vagy aránytalan nehézségek körében példaként utalt a munkavállaló lakhelye és az adott munkahely közti távolságra, a munkahely időbeni megközelíthetőségére. Nem várható el a kárenyhítési kötelezettség körében, hogy a munkavállaló elhelyezkedése érdekében akár ideiglenesen is lakhelyet változtasson, vagy olyan munkahelyre jelentkezzen, ahová lakhelyéről csak aránytalan közlekedési nehézségeket, költségeket, jelentős időveszteségeket vállalva juthat el.
[26] A felperesnek B.-n kívül annak vonzáskörzetében is kellett volna munkahelyet keresni. Igazolta, hogy vidéken, sőt külföldön is adott be pályázatot, tehát bizonyította, hogy az elvárhatóságon túl is mindent megtett annak érdekében, hogy kárenyhítési kötelezettségének eleget tegyen.
[27] Az alperes úgy nyilatkozott, hogy a felperes követelésének számítási módját, annak összegszerűségét nem vitatja, ezért a másodfokú bíróság az elsőfokú ítéletet megváltoztatva a kártérítési összeget a kereseti kérelemben meghatározottakra felemelte.
Az alperes felülvizsgálati kérelme és a felperes ellenkérelme
[28] Az alperes felülvizsgálati kérelmében a jogerős ítélet hatályon kívül helyezését és az elsőfokú bíróság ítéletének hatályában való fenntartását kérte.[29] Jogszabálysértésként hivatkozott az Mt. 82. §-ára, 167. § (2) bekezdésére, 177. §-ára, valamint a Ptk. 6:518.-534. §-aiban szabályozottakra, különösen a 6:525. § (1) bekezdésére. Ezen túlmenően felhívta a Kúria Joggyakorlat Elemző Csoportjának összefoglaló véleményét, amely 5.2.2. pontja szerint "a munkavállalót terhelő kárenyhítési kötelezettség megítélésekor az adott munkavállaló körülményeit is figyelembe vevő tényállás függvényében megfelelően értékelhetők (életkor, egészségi állapot, családi-, lakóhelyi körülmények)".
[30] Szerinte az Mt. 177. §-a alapján alkalmazandó Ptk. 6:525. § (1) bekezdés alapján a kárenyhítési kötelezettséget nem lehet oly módon, kizárólag a munkavállaló javára értékelni és értelmezni, mint ahogy azt a másodfokú bíróság tette.
[31] Az alperes egyetértett azon ítéleti hivatkozással, miszerint a munkavállalóra háruló kárenyhítési kötelezettség nem lehet korlátlan, a felperes azonban arra hivatkozott, hogy olyan munkalehetőségek is fennálltak, amelyek képzettségének és végzettségének megfeleltek volna.
[32] Alperes álláspontja szerint a Ptk. 6:525. § (1) bekezdésében meghatározott kárenyhítési kötelezettség megsértését jelenti az a felperesi magatartás, hogy a munkahelyek felkutatása során szinte majdnem kizárólag vezetői, középvezetői munkaköröket kívánt megcélozni. A kárenyhítési kötelezettség felperes esetében nem szűkíthető le ezen munkakörökre, mert kötelezettsége volt egyéb munkakörök megtalálása is. A táblázatban feltüntetett 34 munkakörből 28 vezetői, középvezetői pozíció volt, amely számadat is alapvetően cáfolja a másodfokú bíróság ítéleti megállapítását, miszerint "a megpályázott álláshelyek között nem a vezetői jellegű munkakörök voltak többségben".
[33] A felperes végzettségét, életkorát értékelve, valamint azt, hogy egyedülálló volt, és egészségi állapota miatt munkavállalása gondot nem jelentett, az álláskeresés nem korlátozódhatott kizárólag egy városra.
[34] Alperes álláspontja szerint a munkaviszony megszüntetését követően a volt munkavállalóval összefüggésbe hozható konkrét munkahelyek, munkakörök figyelemmel kísérése, és annak perbeli bizonyítása a munkáltatótól nem várható el, mert ez egyebek mellett sértené a vállalkozás szabadságának elvét (Alaptörvény M) cikk (1) bekezdés és Mt. 1. §).
[35] Az alperes 2015. december 12-ig megalapozottan feltételezhette, hogy a felperes munkaviszonyának megszüntetése jogszerűen történt. Erre tekintettel nem volt elvárható tőle, hogy 2013. április 18-tól kezdődően, azaz a munkaviszony megszűnésének időpontjától kezdve folyamatosan, napra készen figyelje, kövesse, hogy a felperes végzettségének, képzettségének és egyéb körülményeinek megfelelő munkahelyek, munkakörök, hol és milyen feltételekkel voltak meghirdetve. Az alperesre munkáltatóként ilyen kötelezettség nem terhelhető, erre nézve jogszabályi előírás sincs.
[36] Figyelembe kell venni, hogy a felperes kártérítési igénye a 2013. április 18-tól 2014. december 31-ig terjedő időszakra vonatkozott, míg az elsőfokú ítélet 2015. április 1-jén született. Az időpontok összevetéséből következően az alperesnek nem róható fel a konkrét munkahelyek megjelölésének hiánya.
[37] Ellentétes az alperes által felhívott jogszabályhelyekkel és a Kúria véleményével a másodfokú ítélet azon kitétele, hogy nem volt elvárható a felperestől, miszerint legalább ideiglenesen lakóhelyet változtasson, vagy olyan munkahelyre jelentkezzen, amelynek a megközelítése a közlekedési nehézségek vagy költségek, illetve időveszteség miatt ránézve jelentős sérelemmel járnak. Ezen megállapítás életszerűtlen és iratellenes. Az alperes olyan bizonyítási indítványt terjesztett elő, amelyben az álláslehetőségek B.-re és a könnyen megközelíthető környező megyékre vonatkoztak. A B. környéki megyék mind személygépkocsival, mind közösségi közlekedési eszközökkel könnyen megközelíthetőek, így ez nem jelenthetett gondot a felperesnek. Hazánkban az úgynevezett ingázás mindennapos jelenség, az alperes számos munkavállalója is így közelíti meg b.-i munkavégzési helyét. Ez aránytalan többletköltséget sem jelenthetett volna a munkavállalónak, tekintettel az Mt. 51. § (6) bekezdésére, és a 39/2010. (II.26.) számú Kormányrendeletre, amelyek értelmében a munkáltató a közlekedési költségeket is köteles a munkavállaló számára megtéríteni.
[38] Az előzőeket összefoglalva megállapítható, hogy a másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság által megállapított tényállást a polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény (Pp.) 206. §-ban foglaltak megsértésével bírálta felül. Az ítélet sérti az Mt. 82. § (1), (2) bekezdését, a 167. § (2) bekezdését, 177. §-át, a Ptk. 6:525. § (1) bekezdését, valamint a Kúria véleményében foglaltakat.
[39] A felperes felülvizsgálati ellenkérelme a jogerős ítélet hatályában való fenntartására irányult.
A Kúria döntése és jogi indokai
[40] A felülvizsgálati kérelem nem megalapozott.[41] Az új Mt. a munkáltató jogellenes munkaviszony megszüntetésének jogkövetkezményeit kártérítési alapra helyezte, ezért a korábbi szabályozástól eltérően a munkavállalót kárenyhítési kötelezettség terheli.
[42] A munkavállaló kárenyhítési kötelezettsége elmulasztásának elmaradt jövedelmet csökkentő hatása bizonyítása a - részben - mentesülni akaró munkáltatót terheli. Az Mt. 167. § (2) bekezdése rendelkezik arról, hogy a munkáltatónak nem kell megtéríteni azt a kárt, ami abból származott, hogy a munkavállaló e kötelezettségének nem tett eleget.
[43] A 6/2016. (XI.28.) KMK vélemény rendelkező részének 7.) pontja szerint a munkavállaló kárenyhítési kötelezettségével kapcsolatban a bizonyítás a munkáltatót mint károkozót terheli (Pp. 164. § (1) bekezdés). Az ezen ponthoz fűzött indokolás értelmében "a munkáltatónak azonban nem elegendő a munkavállalói kötelezettségre vonatkozó puszta hivatkozása, hanem meg kell jelölnie azokat a tényeket, körülményeket, amelyek a hivatkozását alátámasztják, állítását bizonyítják arra vonatkozóan, hogy a perbeli időszakban a munkavállaló reálisan milyen jövedelmet érhetett volna el. A kárenyhítési kötelezettség terjedelmét a bíróság mérlegeli. A munkáltató bizonyítási indítványa alapján a bíróság nyilatkoztathatja a munkavállalót, hogy miként járt el a kárenyhítés érdekében".
[44] Következetes az ítélkezési gyakorlat abban, hogy a munkavállaló a kárenyhítési kötelezettségét akkor teljesíti, ha minden tőle elvárhatót megtett a kár csökkentése érdekében. Nem szegi meg kárenyhítési kötelezettségét, ha bizonyítottan aktívan állást keres, hirdetésekre válaszol, állásinterjún vesz részt. A munkavállalót terhelő kárenyhítési kötelezettség megítélésekor az adott munkavállaló körülményeit is figyelembe kell venni, így életkorát, egészségi állapotát, családi és lakóhelyi körülményeit.
[45] Mindezekre figyelemmel a másodfokú bíróság a rendelkezésre álló bizonyítékokat helytállóan értékelte és helyes következtetésre jutott, a Pp. 206. §-ában foglaltakat nem sértette meg, a döntés felülmérlegelésére nem volt lehetőség.
[46] A peradatokból megállapíthatóan a projekt menedzser munkakört ellátó felperes elhelyezkedése érdekében megtette mindazt, ami tőle elvárható volt. Számos munkahelyre jelentkezett, ahol alapvetően a korábbival azonos szintű munkakörökre pályázott, de volt közöttük alacsonyabb presztizsű is. Nem felróható neki, hogy nem kívánt bármely munkakört ellátni, még akkor sem, ha esetleg annak betöltéséhez megfelelő képzettséggel, végzettséggel rendelkezett.
[47] A következetes ítélkezési gyakorlat szerint a kárenyhítés "nem korlátlan", az alperes pedig nem tudta bizonyítani, hogy a felperes az elhelyezkedését nem segítette elő, vagy azt esetlegesen szándékosan hátráltatta volna. Az alperes által állított megfelelő munkakörök értékelése során figyelemmel kellett lenni a felperes elvárásaira is, így arra, hogy a munkáltató jogellenes intézkedését követően nem akart olyan munkakört betölteni, amit nem talált képzettsége, végzettsége vagy saját szakmai elvárásai szerint megfelelőnek. Önmagában az a körülmény, hogy a megfelelő egészségi állapotú felperes, aki 40 év körüli életkorban volt, és az alperes szerint egyedülállóként élt, nem jelentheti azt - függetlenül a költségektől -, hogy az "ingázást" is vállalnia kellett volna új munkaviszony létesítése érdekében. Ennek ellenére peradat, hogy a felperes még külföldön is keresett munkát, de itt nem járt sikerrel.
[48] A jogviszony megszűnése után az álláshelyek figyelemmel kísérése az alperestől nem volt elvárható, azt azonban neki kellett bizonyítani, hogy a munkavállaló nem tett meg minden tőle elvárhatót új jogviszonyban való foglalkoztatása érdekében. A bizonyítás az alperest terhelte, így nem a bíróságoknak kellett megindokolniuk, hogy az egyes álláshelyek betöltése milyen nehézséget jelentett a felperesnek, hanem e körben az alperesnek kellett erre vonatkozó álláspontját alátámasztania, ami nem történt meg.
[49] A kifejtettekre tekintettel a Kúria a jogerős ítéletet hatályában fenntartotta a Pp. 275. § (3) bekezdése alapján.
A döntés elvi tartalma
[50] I. A munkavállalót terhelő kárenyhítési kötelezettség megítélésekor értékelni kell az életkorát, egészségi állapotát, családi és lakóhelyi körülményeit. A kárenyhítési kötelezettség teljesítését az eset összes körülményei mérlegelésével lehet megítélni az objektív kárfelelősséggel tartozó, de annak megtérítése alól mentesülni kívánó munkáltató által bizonyított tények alapul vételével.II. Abban az esetben, amikor a munkavállaló bizonyítottan a jogellenesen megszüntetett munkaviszonyában betöltött munkakörének megfelelő állást keresett, aktívan eleget tett kárenyhítési kötelezettségének. [Mt. 167. § (2) bekezdés; 6/2016. (XI.28.) KMK vélemény].
Záró rész
[51] Az alperes perköltség fizetési kötelezettsége a Pp. 78. § (1) bekezdésén alapul.[52] Az alperes illetékfizetésre is köteles az adott ügyben irányadó 6/1986. (VI.26.) IM. rendelet 13. §-a értelmében.
[53] A Kúria a felülvizsgálati kérelmet a Pp. 274. § (1) bekezdése alapján tárgyaláson bírálta el.
[54] Ez ellen az ítélet ellen a Pp. 271. § (1) bekezdésének e) pontja alapján nincs helye felülvizsgálatnak.
Budapest, 2019. november 06.
Dr. Hajdu Edit s.k. a tanács elnöke, Dr. Mészárosné dr. Szabó Zsuzsanna s.k. előadó bíró, Dr. Rózsavölgyi Bálint bíró
(Kúria Mfv.I.10.036/2019.)